A kollégium főépülete, a Nagy Kollégium a Rákóczi út északi végén található, mely 1804–1814 között korai klasszicista stílusban épült. Szép ráccsal ellátott, háromíves nyílású kapuzat vezet be az un. „nagyportá”-ba, amelyet két sor vaskos pillér három hajóra oszt. Kétoldalt a falakon az iskolatörténet néhány fontosabb eseményének, illetve a kollégium nagy alakjainak bronz domborművű ábrázolásait helyezték el.
A képen a Kollégium megvédésének emléktáblája látható (Szabados Béla alkotása, 1939). Felirata szerint 1714-ben, a Rákóczi-szabadságharc bukása után, amikor Patak a császáriak kezébe került, nők védték meg a Kollégiumot a zsákmányra vágyó zsoldoskatonákkal szemben.

A fénykép 2007 augusztusában készült.
Felh. irod.:
Détsy Mihály: Sárospatak. Bp. Corvina, 1974
Látnivalók Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Miskolc, Well-PRess, 1995
www.sarospatak.hu/nevezetessegek