722.81 KB | |
2007-03-03 17:49:51 | |
Nyilvános 378 | 1025 | Pécs, Mária utca 35. | Fénykorában itt, és a környező épületekben működött az Angster orgonagyár. Alapítója, Angster József (1834–1918) nem született bele a szakmába. Eszéki asztalos–tanoncként töltött évek után Bécsben tanulta a hangszerkészítő szakmát. Tudását Párizsban tökéletesítette a világhírű Cavaillé–Coll orgonagyárban, ahonnét az akkor elérhető legmagasabb képzettséggel érkezett haza. Saját gyárának megalapítása után az első kimagasló szakmai sikert a kalocsai székesegyház (lásd: Kalocsa, Szentháromság tér) számára megépített orgonája hozta meg számára. Az orgonaüzem többször költözött, mert a megrendelések szaporodása miatt egyre nagyobb helyre lett szüksége. A József utcába való költözés jelentette a végleges telephely kialakításának első lépését. A gyártelepet 1891-ben tovább bővítették a József utcával párhuzamos Mária utcában levő 35. számú épülettel; ezen a házon látható az 1989-ben felavatott emléktábla. A századfordulón a kitűnő Angster–orgonák már szinte benépesítették a Kárpát–medencét, sőt eljutottak az akkori határokon túlra is. A fejlődés kiemelkedő lépcsőfoka volt a pécsi Belvárosi plébániatemplom (lásd: Pécs, Széchenyi tér) orgonájának ünnepélyes felavatása 1886-ban. Közben Angster József fiai, Emil és Oszkár is bekapcsolódtak a munkába, és apjuk 1918-ban ebben a házban bekövetkezett halála után ők vezették a céget. olyan hangszerek születtek, mint a budapesti Zeneakadémia orgonája 1925-ben és a szegedi Fogadalmi templom hatalmas hangszere. 1940-ben a harmadik Angster–generáció vette át a vezetést: Angster József és Imre. Az ő háborús idejükben is megtartotta hírét az üzem, de 1949. december 28-án bekövetkezett az államosítás, a fokozatos megszüntetés, a vezetők meghurcolása és a berendezések kiselejtezése. Napjainkban az Angster–hagyomány a tudomány síkján a stuttgarti Fraunhofer tudományos intézetben Angster Judit és férje, Miklós András révén, a gyakorlatban pedig az 1992 óta működő Pécsi Orgonaépítő Manufaktúra (Pécs, Buzsáki utca 37.) munkájában folytatódik. A fénykép 2006 júliusában készült. Felh. irod.: Angster József: Az Angster-család és az Angster Orgonagyár történetéből. = Angstertől Zsolnayig. Ipartörténeti tanulmányok. Pécs, 1999 |