Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



 
755.36 KB
2006-12-31 17:36:30
 Debrecen, Kálvin tér 16. 7.kép.jpg
 

image/jpeg
Nyilvános Nyilvános
387
922
Debrecen, Kálvin tér 16. Református Kollégium: Móricz Zsigmond domborműve

A Kollégium mai épülete a magyar klasszicista építészet nagyszerű példája.
A főbejárat homlokzatát Nagy Sándor János bronz domborművei díszítik. Kettős oszlopot hordozó széles táblán Kálvin és Zwingli egymással szembeforduló alakja látható. A mellette lévő oszlopon Arany János bronz domborművét találhatjuk, míg a Füvészkert utca felől Csokonai Vitéz Mihály emlékét örökítették meg. Ugyancsak a főbejáraton látható Kölcsey Ferenc portréja, Nagy Sándor János egyik legszebb alkotása. A sort Fazekas Mihály és Móricz Zsigmond portréja egészíti ki. Medgyessy Ferenc bronz domborműve a kollégium hősi halottainak, tanároknak és diákoknak állít emléket.

A képen Móricz Zsigmond domborműve látható. Móricz 1891-94 között volt itt gimnazista, majd 1899-1900-ban református teológiát, illetve jogot tanult Debrecenben.
Iskoláját Légy jó mindhalálig című regényében tette halhatatlanná.

A fénykép 2006 júniusában készült.

Felh. irod.:

Kovács Gergelyné: Debrecen. Bp. Panoráma, 1981
Papp Antal: Debrecen. Bp. Panoráma, 1976
Győri L. János: "Egész Magyarországnak és Erdélynek világosító lámpása": a debreceni Református Kollégium története. Debrecen, 2006