Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



 
1024 KB
2007-03-03 18:20:10
 Debrecen, Bocskai út.Köztemető. Budai Ézsaiás sírja.jpg
 

image/jpeg
Nyilvános Nyilvános
648
3092
Debrecen, Bocskai út: Köztemető: Budai Ézsaiás sírja

Debrecen új köztemetőjét 1932-36 között alakították ki. A temetőkertet és a nagy művészettörténeti értéket képviselő ravatalozó épületét Borsos József tervezte.
A díszsírhelyek a főbejárattól jobbra helyezkednek el. Itt nyugszik a magyar művelődástörténet számos nagy alakja, akiknek földi maradványait áthozták a többnyire felszámolt régi temetőkből.
A díszsírhelyek a főbejárattól jobbra helyezkednek el.
A Református Kollégium (lásd: Debrecen, Kálvin tér) híres professzorai közül többen is itt nyugszanak, köztük Budai Ézsaiás.
Budai Ézsaiás (Pér, 1766. máj. 1. – Debrecen, 1841. júl. 14.) történetíró, tanár, klasszika-filológus. Tanulmányait a debreceni kollégiumban majd 1792-től 1794-ig Göttingenben, Oxfordban és Hollandiában végezte. Hazatérve, 1794. novemberében a debreceni református kollégium tanára lett, a latin és görög nyelvet és a történelmet tanította. 1808-tól a dogmatika tanszékén tevékenykedett. 1813-ban egyházkerületi főjegyzővé, 1821-ben debreceni lelkipásztorrá, 1822-ben a tiszántúli református egyház szuperintendensévé választották. Szerzője volt a református iskolák 1807. évi tantervének és oktatási rendszerének. Részt vett az MTA tervét előkészítő bizottság munkájában. Sokat tett a korabeli latin nyelvű oktatás helyett a magyar nyelvű oktatás bevezetése érdekében. E célból írta világtörténelmét (Közönséges história) és főleg a görög és latin szerzők életével és munkájával foglalkozó irodalomtörténetét (Régi tudós világ). A hazai klasszika filológia úttörője. Több történeti és hittudományi munkája, egyházi szónoklata, magyar nyelvű tankönyve maradt fenn.

A fénykép 2006 júniusában készült.

Felh. irod.:

Kovács Gergelyné: Debrecen. Bp. Panoráma, 1981
Magyar életrajzi lexikon