672.81 KB | |
2007-03-03 18:40:31 | |
Nyilvános 334 | 1054 | Debrecen, Révész tér: Kistemplom | Debrecen városközpontjában, a Piac utca és a Révész tér sarkán áll a nagy múltú épület. Az utca mai szintjénél kissé lejjebb épült templomhoz magas, bástyafok koronájú torony csatlakozik. A Kistemplom Debrecen legöregebb egyházi épülete. Helyén már a XV. században imaház állott, melynek 1719-es leégése után, közadakozásból építették meg két év alatt a ma is itt álló épületet. Mai formáját többszöri átépítés után 1876-ban kapta. Tornyát eredetileg barokk hagymasisak koronázta, amely 1907-ben egy szélvihar áldozata lett. Ekkor látták el a bástyás pártázattal, amelyről azóta Csonkatemplomnak is nevezik. A templom belső kiképzése - csakúgy, mint külső megjelenése - puritán egyszerűségű. A berendezési tárgyak közül figyelemreméltó az 1790-ben készült katedra. A középső bejárat mellett emléktábla idézi az 1860-as év emlékét, amikor a református egyházak hatszáz küldötte tiltakozott itt ünnepélyesen a Habsburg-abszolutizmus egyik jogsértő intézkedése ellen, amely eltörölte a protestáns egyházak önkormányzatát. A császári pátens elleni tiltakozó gyűlést a császásri helytartó ugyan betiltotta, de a küldöttek mégis összeültek. A helytartó a helyszínen megjelenve próbálta megakadályozni a tanácskozást: "A gyűlést őfelsége, a császár nevében megtiltom!" Ekkor felemelkedett Debrecen püspöke, s a következőket mondta: "A gyűlést őfelsége, az Isten nevében megnyitom!" A protestáns küldöttek egyöntetű és határozott fellépésének hatására a kormány arra kényszerült, hogy visszavonja alkotmánysértő rendeletét. Felh. irod.: Papp Antal: Debrecen. Bp. Panoráma, 1976 www.debrecen.hu |