Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



 
898.69 KB
2007-03-18 11:21:00
 Debrecen, Kossuth u. 10. Csokonai Színház.jpg
 

image/jpeg
Nyilvános Nyilvános
355
887
Debrecen, Kossuth utca 10. Csokonai Színház

A XIX. század elejétől Debrecenben ideiglenes, előadásokra alig alkalmas játszóhelyeken (lásd: Debrecen, Piac utca 54., Debrecen, Piac utca 22–24.) zajlott a színházi élet. A városi tanács 1861-ben hozott határozatot állandó kőszínház építésére, amelyet hathatósan elősegített a szintén 1861-ben alakult Színügyi Egylet is.
1861–65 között, Szkalnitzky Antal tervei szerint készült el a mai színházépület romantikus stílusban. Homlokzata hármas tagolódású. A bejárati rész előtt háromíves kocsibehajtó alatt nyílnak az előtérbe vezető ajtók. Az épület homlokzatán a stilizált mór–bizánci díszítmények mellett két allegórikus nőalak és hat költő szobrát helyezték el (az időközben tönkrement szobrokat az 1960-as évek elején újakkal cserélték fel).
A színház ünnepélyes megnyitására 1865. október 7-én került sor: az ünnepi prológust Jókai Mór írta; Katona József Bánk bánját adták elő, Gertudis szerepét Jókainé Laborfalvi Róza játszotta.
Ebben a színházban érett országos hírű primadonnává Blaha Lujza, bár ő maga — naplója tanúsága szerint — drámai hősnő szerett volna lenni.
Jelenleg a prózai– és operatagozat mellett balett–társulata is van a színháznak.

A fénykép 2006 júniusában készült.

Felh. irod.:

Papp Antal: Debrecen. Bp. Panoráma, 1976
Kovács Gergelyné: Debrecen. Bp. Panoráma, 1981
A debreceni színészet története. Szerk. Katona Ferenc. Debrecen, 1976