| 1.6 MB | |
| 2007-11-16 08:40:58 | |
 | |
 | |||||||
Nyilvános  405 | 1551 | Zalai Hírlap 1971.01.01. 001sz 07old - Apám regénye 01 | A következő szöveg a cikkből keletkezett automata szövegfelismertető segítségével: Vértes Judit: Apám regénye Szép számmal akadnak ma olyan fiatalok — végzett tanítók tanárok — akik könnyelműen utasítják vissza a kézbe kapott állás\'.: Abba a sárfészekbe nem megyek! Nem azért tanultam évekig. „Halálosan" unják sokan a múltra alapozott hivatkozásokat. Azt, ami rossz és múlt, el kell felejteni, el kell temetni. De... Hogyan tudunk szebb, jobb holnapokat építeni az elpusztult tegnapok ismerete nélkül? Miből merítünk meggyőződést, tapasztalatot, hitet? Apám regényé: küldöm azoknak, akik zúgolódással nyugtázzák a ma folyó fröál csoportosításokat és nem vesznek tudomást apáink történelméről, az évtizedes állástalansag embertelenül keserű korszakáról. L fejezet Nem kötök békét A képesítő Ot nehéz év sorakozott mögöttem. A tanítóképző hatalmas épülete, a komor folyosó sokáig volt otthonom, börtönöm. A képesítő előtt öreg zenetanárom megölelgetett és szemre-hányóan kérdezte: — Hogy-hogy nem jelentkezett kántorképesítőre? Zavarba jöttem. Mást mondtam, mint amit akartam. — Nem akarok kántor lenni, tanár úr! — De miért nem? Az igazat nem mondhattam. Orgonálni, énekelni ugyan nagyon szereltem, de a fél évtized felemás embert csinált belőlem. Megémelyedtem ugyan az érseki város paptömjé-nező levegőjétől, a könyöringyenesség vasrácsos szemináriumi rabságától. Igazi lázadó mégsem lett belőlem, mint Bors Dezsőből. Magamban az ő szavait motyogtam: Rabszolga nem leszek! — Meg... pénzem sincs a képesítőre! — ezt már hallhatóan mondtam. — Hát ezt nem engedem fiam! Beszélek az igazgatóval. Sokkal könnyebben kap így állast. Beírom... punktum! Beírt. Levizsgáztam. így lettem mégis kántortaníté Német tanárom is a folyosón kapott el. Az előbbi jelenet megismétlődött és oklevelem gazdagabb lett: „Képesítve magyar és német nyelvű iskolákra." Pár nap múlva lezajlott minden. Tanító lettem. Kántor és német tanító. Most mégiscsak nem egy, hanem három tanító vagyok. Jó dolog ez. Csak Dezső törte folyton a borsot orrom alá. A kántorsággal „félegyházinak" titulált. Én azérí csak örülgettem egészen addig, amíg örömömbe bele nem cseppent édesanyám levele. Kedves Imre fiam! Írod, hogy közeledik a képesítőd. Hát csak iparkodj! Én imádkozom érted, hogy minden sikerüljön. Már alig várjuk, hogy legyen belőled valami. Nagyon megijesztettél bennünket azzal, hogy írod: lehetséges lenne a továbbtanulásod tanárnak. Tudod, ugye papa mióta van munka nélkül, meg Ferkó öcséd is. Csak gond, gond éjjel is nappal is. Nagy szükség lenne a te keresetedre. Nővéred messze van tőlünk kilométerekben is. lélekben is. Egyik nap Gáspár plébános úr szó-lított meg. Én bizony sokat panaszkodtam neki. Megvigasztalt, és 02 üzeni, hogy segít rajtunk. Szerez neked hamarosan állást. Látod fiam! Mégis csak van isteni gondviselés. Csak bízzál fiam! Várunk haza. " " ^ \', Csókol, ölel: \'■\'■■\'■■■■ ■■•\'■\'■■■■■:- \'■\'■ ■ •.•■,•\'.,• Anyád Ott álltam a folyosóablaknál, kezemben a lepedőnyi tanítói oklevéllel, meg a többivel és anyám levelével. Szomorúan bámultam kifelé. — Igyál Imre! — rezzentett fel egy jól ismert bariton, Liptai Karcsi hangja, s az orrom elé nyomta a likőrös üveget. Meghúz Lam istenesen a háromszoros képesítőre és máris jobban éreztem magam. — így ék Halál bácsi! — kínáltam én is nagylelkűen az öreg pedellust, aki éppen értem jött, hogy hívat az igazgató úr. Halálnak hívtuk a száraz kis öreget, mert csontvázát eladta az Élettani Intézetnek. De az öreg élt. élt és elitta csontváza árát, csak úgy szopogatva, módjával. Halál bácsi húzott egyet-kettőt az egészségünkre, aztán: „Gyerünk, ha hív a Halál, illetve az igazgató úr. Az igazgatónál , ; — Idefigyeljen fiam! — mondta sietve. — Ha akarja, tovább tanulhat főiskolán, vagy egyetemen. Aztán valamikor még hozzánk is visszajöhetne tanítani. Anyám sorai kopogtak fülemben. Hullottak, hullottak a szavak. Valahol a tudat határának „senki földjén" puhán leestek, összefolytak, majd szétterültek. Érzékeim könnyebb munkát kerestek. Belebotlott szemem a falon függő három országnagy arcképébe. Gróf Klébelsberg Kunó Doktor Serédi Jusztinián Magyar királyi vallás és bíbornok, esztergomi érsek, közoktatásügyi miniszter Magyarország hercegprímása stb... stb... Vitéz Nagybányai Horthy , / Miklós ö Föméltósága, , " \\ ."" a vitézek főkapitánya.., \'■■\'"\'. stb... stb... Azzal szórakoztam gondolatban, hogy hagytam a három országhatalmasság törzsét az aranykeretben, de a fejeket átültettem. Rendületlenül játszottam az „engedelmes\'\' fejekkel. Néha két fejet is raktam egy törzsre. Olykor fej nélküli nyakak keletkeztek. És egészen jól megvoltak úgy is- — Nos, mit szól hozzá fiam? — Nagyon megtisztelő ajánlat... de... — Vagy pedig elvégzi a ferencrendieknél a teológiát és paptanár lesz. Ez ingyenes! Erre kijózanodtam teljesen. Hol vagyok én már attól, hogy papnak képzeljem magam. Bors Dezső barátom szavai keringtek fejemben: „Minden szikrázó arany kereszt felelős minden hiányzó családmécsesért.. Minden gyermek-könnyért és kprgó gyomorért felelős minden hataimas has." Aztán paptisztelő, templomjáró édesanyámra gondoltam. Ha megírnám neki, hogy papnak tanulhatnék... Talán egy új levelet írna: Maradj fiam! Maradj! Mutattam a levelet. Hosszasan belebámult, én pedig keserűen megjegyeztem: — Tessék elhinni, szívesen tanulnék tovább, de nem lehet. — Nem lehet... nem lehet! — ismételgette kétségbeesett szavaimat. Majd váratlanul megkérdezte: — Mondja, nincs lány is a dologban? — Nincs! — vágtam rá nagy sebesen; annyira riadtan, hogy féltem, észrevenni. Hiszen állandóan idetáncolt lázas szemem elé egy vékonyka leányarc. Az előbb játszottam az országnagyokkal. Most is ezt tettem. A hermelinpalástol ráborítottam Sárika vállára és az én árva kis Hamupipőkémet belehelyeztem a bíboros hercegprímás aranykeretébe Elköszöntem a terveiben megbolygatott, támogató szándékában megsértett igazgatómtól. — Mi volt? Miért hivatott? Mit akart — zúdultak felém a kérdések. , így indultam Elbeszéltem mindent. Makkos Bandi végighallgatta a többivel együtt. Aztán bement az igazgatóhoz. Öt év múlva áldozópap lett belőle. Vagy áldozat? ö tudná megmondani A képesítő utáni banketten német tanárom „atyai" szóval nyugtatott. — Állami állásra gondolni is merészség. Több ezerre rúg az állásvárók kérvényhalmaza a minisztériumban. Ha falura pályázol, talán hamarabb sikerül. Én megemlítettem anyám levelét, beszélgetésemet az igazgatóval. — Azt tanácsolom — folytatta — szoktasd le magad láza dó, ellenzéki természetedről. Nem voltál te ilyen. Bors Dezsr hatását látom rajtad. De nem vethetek a szemetekre semmit,. Magam is ilyen voltam. Ha állást akarsz, legyél simuléko-nyabb. Menj csak falura és ne feledd, hogy az út a papon keresztül vezet. (Folytatása következik} |
