| 1.16 MB | |
| 2007-11-16 08:57:43 | |
 | |
 | |||||||
Nyilvános  412 | 1404 | Zalai Hírlap 1971.02.21. 044sz 08old - Apám regénye 08 | A következő szöveg a cikkből keletkezett automata szövegfelismertető segítségével: Vertes Judit: Apám regénye Állástalan álláshalmozó 8. fejezet Szerencsejáték Elhatároztam: Beszüntetem a pályázás távolharc változatát is. Jó darabig nem adtam be kérvényt sehova. Ha nem kellek, hát nem leszek tanító! A többi állástalan mit csinál? Van, aki meddő vágyakozásban, várakozásban éli napjait. Sokan bankban dolgoznak, szolgálják a tőke-istent, mások ügynökösködnek, írnokoskod-nak. Megnyugodtam. Végeztem a kántor bácsi melletti munkámat, megragadtam minden kereseti lehetőséget, hogy térdre kényszerítsem az ellenséges sorsot, legalábbis anyagilag. A szerencse pedig elkezdett apránként körülcirógatni. öreg mesterem szerint megszűntem kontárkántor lenni, hát lettem kontár kárpitostól kezdve a zongorahangolóig minden, egészen a Morse ábécé oktatóig. A segédkántorság — melyet senki sem vállalt — megfiadzott. Már két éve tapostam a kültelkek sarát, amikor atyamesterem egy úgynevezett zsíros búcsúztatás után zsebre rakva a „stólát", így szólt hozzám: — Öcskös, tudnék neked még egy kis keresetet. — Mit, kántor bácsi? — kérdeztem éppen a vastag stóla-díjra gondolva. — A fiam a polgári és kereskedelmi iskola igazgatója. A távol lakó gyerekéinek internátust szervez. Oda kellene nevelő. Téged ajánlottalak. Délután meg is beszélhetitek. — Köszönöm, kántor bácsi. „Havi 200 fix" Kántor bácsim igazgatófia a szerencsés emberek mintapéldánya volt. Egy napig sem volt állás nélkül. Pályáján, mint igazgató indult. Korán megnősült: elvett egy kőbányát, a hozzátartozó leányfüggelékkel együtt. Belefogott mindenbe, ami pénzt hozott a házhoz. Még sem tudtam irigyelni, mert éreztem: a szerencséje, meg az esze mellett szíve is van. — Hát kollégám! — mosolygott biztatóan, s kezdte sorolni tennivalóimat. — Kötelesség: Felügyelet minden második nap délutánján. Két vasárnap szabad, egy vasárnap szolgálat. Lakást, fűtést, világítást, ötszöri étkezést kap... no és pénzt is... valamennyit Tíz pengőt havonta. Én is mosolyogtam, ő is. — Igazgató úr, kérnék valamit! Hadd kapjak én 20 pengőt, inkább dolgozom többet. — Mit szólna a többi tanár? — Azoknak ez csak mellékkereset, ráadás. Mindnek van otthona, állása, jövője. Nekem a jelenem üizoi»> talán, a jö-vőm kilátástalanság. Számomra a 20 pengő is főkereset lenne. Én ilyenekből élek. Egy pillanatig sem gondolkozott tovább. — Rendben van. Megegyeztünk. Majd óraadásra is lesz gondom. Másnap beköltöztem anyámtól az internátusba. Állástalanságom negyedik évének kezdetén lerovancsoltam ma?am. Nézzük csak, mit érek pengőkre átszámítva: 1. Segédkán torság havi 41,66 P 2. Internátus " 20,— " 3. Óraadás a kereskedelmiben " 20,— " 4. Iparos dalárda, karnagyi tiszt, díj " 10,— " 5. Tűzoltó fúvószenekar vezetése " 10,— " 6. Magántanítványoktól (zene, nyelv) " 20,— " 7. Népművelési előad )-ok, egyéb munkák " 10,— " Havi összkereset: 131,66 P Ehhez hozzászámítom az internátusi havi ellátás értékét kb. 70,— P \'\'\' 201,63 " „Havi kétszáz fix!" „Az ám! Hazám!" De ezt nem te adtad Hazám! Ezt én kaparom Sssze. Melyik kezdő tanító kap ennyit? Persze nem sok marad belőle. Így lettem „állástalan álláshalmozó". De mikor lesz belőlem egész ember? Ahogy így számolgatok, sorsom alakulásán elmélkedem, Váratlanul lábam elé érkezik egy rég várt vendég. — Hát megjöttél? Megjöttél kis hangyám? Mintha megállna az emberhangya. — Hát persze, hogy megjöttem. Láthatod. Mi újság? — Megnősülök kis katonám! Meg én! Erre a vendég jobbra-balra való izgatott szaladgálásba kezd, csápjai sebesen mozognak: — Ketten lesztek a gödörben. — Majd ketten mászunk ki belőle, ahogy tőled láttam. — No és ha hárman lesztek? — akadékoskodott. Ha beköszönt egy pöttön emberhangya? — Tőled tanultam rohamozni, küzdeni! Megnősülök hangyavitéz! - Jég hátán jégből Nagy úr elé, nagy ügyben készülődtem. Igen tisztelt fő-főnököm, Harkabusz apát ajtaja előtt álltam. Szerencsém volt. Semmi püspöki pompapróba, mint a múltkor. — Laudétur! — köszöntem. — Intrummiság!? (In aeternum. Mi újság?) — Elbocsátó levélért jöttem. Meglepetésében nem tudott „borssztttókrernmezni" értelmetlenül nézett rám: — Séfcfc? (Tessék?) Megismételtem: — Kérek egy elboesátő levelet — Nekaz? — kérdezte — szenaz, borsszttökremm sütéshez-kell! Végtelen lelkinyugalommal magyaráztam: > — Nem is olyan borzasztó ez apátúr kérem, hiszen nekem Is nősüléshez kell Megnősülök. — Bk... Dehát miből fognak megélni kremm? — Éppen az apátúr múlt vasárnapi prédikációja volt az, ami felbátorított — Mit mond?... — Mert azt tetszeti prédikálni, — és 82 éppen mintha nekem szólt volna —, hogy „Mit aggódtok kicsinyhitűek? Aki az ég madarait táplálja, és a mezők liliomát ruházza. az majd gondot visel rátok. Már pedig mennyivel többek vagytok ti azoknál!" A széles áll leesett Egy darabig rám meredt. Nem szólt semmit. Elhitte, nem hitte? — nem tu dom Űrlapot kotort elő és tucatnyi ..brszttókremnV segít ségével kitöltötte az útlevelet a máshol megkötendő házassághoz. Átadta még „szreneset" is kvánt". - "::i:-;.bc:i kir:T., :iem ,\'í\'tem ir.::-áí. Megél <i )ég háti n is! Ez igaz. De jég hátán jégből, nehéz lesz. következik.) |
