* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)
A védett dokumentumok csak könyvtárunk épületén belül, az erre kijelölt pontokon tekinthetők meg! | |
| 698.55 KB | |
| 2022-06-09 12:33:19 | |
 | |||||||
Védett  0 | 545 | Halis István rövidebb írásai a Zalai Közlönyben és a Zala folyóiratban | Tartalom Obelcz József. Elhunyt egy szerető szívű óriás 3 Nagy-Kaniza város története 6 Zalavármegye bandériuma 1790-ben 21 Az új leányiskola. Részlet Nagy-Kanizsa kultur-történetéből 26 A Cigány-utcai őrsereg 31 A felsőtemplom, városi plébánia és még valami 42 A szt.-ferencrendi zárda története. Szerzőnek sajtó alatt levő munkájából 45 Juhász György. Elhunyt Kanizsa város számvevője 49 Knortzer Frigyes titka. Rejtelmes történet 53 Huszonöt év után. Emlékezés 62 Varga István. Elhunyt Nagykanizsa legrégibb tisztviselője. 72 Schmidt Károly. Elhunyt a polgári iskola tanítója 74 Deák mint diák. Szórakoztató történetek Deák Ferencről 79 Molnár Ede. Meghalt Molnár Ede keszthelyi posta és távíró felügyelő 82 Botfi Károly. Meghalt Botfi Károly, a városi erdőmester 88 Közlegény 95 Különös történet 99 A Váldmájszter 108 Mikor még a nagy Pán uralkodott 115 Nyers Gyuri meghozza Szélvészt 121 A kanizsai takács-céh ládája 129 Verhás Sándor. Elhunyt egy városi koldus 139 Mese 144 A zalamegyei hóhérverseny 153 A Tersánczky-család 162 Az erdők világa. Könyvismertető 170 A nábob meg a fia 174 Tandor Ottó. Megemlékezés 187 Horsetzky Sándor, a kanizsai legidősebb honvédtiszt 193 Az irgalmatlan szerződés 197 Hoffmann Móric 205 Obelcz József. Elhunyt egy szerető szívű óriás Zalai Közlöny 1895.09.14. 1-2. oldal, alsó cikk (1895. szeptember 4.) Obelcz Józsefet mikor először megláttam, tisztes félelemmel néztem az ember-kolosszusra: íme egy Gigász, ki hegydarabokat dobál, ha megharagszik! Ilyenek lehettek az ősemberek, kik puszta kézzel megfojtották a tigrist és Ököllel agyonverték az özönvízelőtti állatóriásokat. A mai eltörpült ivadék már azt hitte, hogy az ilyen emberek régen kihaltak a föld színéről. Legföljebb valami régi földrétegben megtaláljuk az ilyeneknek kővé vált csontjait és a múzeumokban kiállítjuk. Úgy látszik, hogy csupán a természet játéka volt az, mely Obelcz Józsefet közénk állította. Mert az óriásnak gyermek szíve volt. Gyakran meg lehetett hallani egy lépésnyi távolságban szívének félelmes dobogását, pedig alig találtam emberre, kinek olyan könyörületes, olyan szerető szíve lett volna, mint neki volt. Egyszer aranyóráját eladta, csakhogy valakinek képes legyen örömet szerezni; s mikor a könnyelműség miatt szóltunk neki, mosolyogva ránk nézett aczélszürke szemeivel s azt mondta: „Gyerekek, aranyórát megint vehetek, de az elszalasztott örömet soha többé vissza nem hozhatom!” Mennyire igazad volt, öreg! Bölcs gondolkozásoddal épp úgy kimagaslottál a közönséges emberek közül, miként óriási alakoddal! És erre a rettentő erejű emberre, – (kinek játék volt elröpíteni karjainak egyetlen lökésével a belekapaszkodó négy embert,) a múlt hónap utolsó napján rászállott egy – légy. Egy hitvány, közönséges, kicsi bogár. Az óriás talán nem is érezte, mikor a légy egyet csípett rajta, és az a kis csípés megölte őt kinek testalkatát mintha azért formálta volna a természet, hogy daczoljon a halállal. És mi „a teremtés urai", naponkint ilyeneket látva, mégis büszkék tudunk lenni! Obelcz világnézete derült volt mint minden bölcsé. – Szerette a napsugaras természetet épp úgy, mint a penészes tudományokat. (Temesvárott újságszerkesztő is volt.) Ha valami kellemetlen, elbizakodott emberrel hozta össze a sors, egyszerűen nem vette észre: „Nem érdemes miatta mérgelődni!” Óriás testével csak humorának erőssége állott arányban. Mikor első esztendőben Kanizsára jött, Farkas László volt a főgymnásium igazgatója. A rendkívül eszes és rendkívül szigorú Farkas László, kit folytonos betegeskedése szkeptikussá és szófukarrá változtatott férfi korána |
