* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)
11.06 MB | |
2010-03-09 13:51:07 | |
Nyilvános 1680 | 5127 | Zalai Közlöny 1916. 017-025. szám március | Zalai Közlöny Megjelenik hétfőn és csütörtökön 55. évfolyam A következő szöveg a folyóiratból keletkezett automata szövegfelismertetés segítségével: 55 i ik évfolya Nagykanizsa. 1916 március a Csütörtök \'7 ■•líilulk kéltii ét eilllrltkéi. flAft\'&Üil ÁrA: ÍCg*i 1 é«ra 10 korona, ÜUrf t horoni tiarktiztiaii it klaiiklialil Biák-tlr l TaUton: 182. — Mir<f*U».k dl)a*ab«a aiarlm. KeUlfa »*«tkw»tó t Banekovlch Jánoa ml \' Kóasarkeasttf: Kemény Láartó Árdrágítók és hadseregszállítók. A tapasztalat és az elAimények hiánya « háborús gaidálkodásra való áttérésben természetesen óriási zól<kenéseket és hibákat hozott magával. Nmn meglepő az sem, hogy az ilyen mindent\' magával ragadó fergeteg ar. egyéni ekszisxtenoiákat szintén fel kapta és sokakat a porba sújtott, másokat viszont hirtelen a vagyonosság igen magas polcára emelt. Bizonyos az is, hogy á Háború FOIyá-mán a drágaság mindinkább érezkelóbbé, az egyes szükségleti cikkek mindinkább ue hozebben megsterezhetóvé lettek. A drágaság tenye, az egyéni szükségletek nehezebb és kevésbbé tókéletes ki-egyenlítése, karöltve ama tagadhaUtlau jelenséggel, hogy e nehéz idókben igen sokiui jómódban élnek, sót meggazdagodnak, szinte lélektanilag suia vádhoz vezették, hogy a nehezen elviselhető drágaságot és a milliók szenvedését és szegényedését, a gazAag\'odó és jómódban éló tízezrek avagy százezrek okozzák. És hogy n i drágaság és a vagyoni iftlíiuitis nem á liábtríivál szükségszerűen járó nemzetgazdasági jelenség, hanem iíii4riMág vagy túlnyomóan az egyesek erkólostelen és büntetendó visszaéléseinek következménye. E vád a kereskedő- és iparos-osztály nagy része ellen irányul és nem osupáit a tájékozatlan fogyastrtó nagyközönség ék az énnek hangulatát kifejezi napisajtó rtózér\'51 bangák el, barién á oettüúrm magatartása btil követkéztelve, a drágáság által szinte legérzékenyebben isujtott ama tlattviseló osztálynál is rokonszenvvel fogadtatik. mélyre egyéb súlyos féladatok mellett a UnaiioWis és gazdasági közigaigátás ís hárul. Fölösleges hanjjféulyoziti, bbftf az ilyen, égisz gazdásági osztályok vágy osoportok elleu taAii váflak\' mennyire alkalmasak társadalmi és golitHai ellentétek és steiivedé-iyek felkeltésére és hogf tt ilyen erópazar-lás milyen vétkes és házaflatlan ma. amikor minden erére év gondolatra ik házá éffenVé-gelvél szemben ván stékségtf/ik. Az ilyéri latfttMt jelszavak ler/eszíése nem osiipán olyan egyéni érzékenységeket érint, amelyek mmtss öaMI utazása Keleten, Japánban és Mandzsúriában. — Humoros verses elbessélés. — Iilt: Zombory Gyula III. — Itt •! Ukk mondva, hogy oalt yéfaott Saul VoftTftl él a haroba tadullaa. — .... At ordlliáue elment, óu kddi« BélálUm, — i Aunyi siedetl vedelt katonát ss Irttíkm, Mint • japánnak vét, — kién aárga ioíndli. Kien piros bu|kk, kien meg kniiáali, Melitláb in Tóták, lehínjiitk k csiimát, Meri inegaiokU köunyO riiaataltua pápiioacsAt Ai én egyunruMm feltűnő vit nékik. Lkttam: jobbról balról, elél. héttut alz\'ik. Kivettem k lAroím megkínáltam íket, Szép virgóniákkal, k min caak rötiuKiék. 8 amint nézem őkel, jön egy pioi einber, Tele énlemjellel 8 szemügyre íeál eugelll. 8 bála mögött álíotl k! orriitiánc « meg ragy, Négy, öl, Hí forma b, ki klasbk. ki ínég nagy. S. Mindért kitaláltam, bog\'jr ti len a Nogi, Gondólam: no Dkui, inoal hát aztán vágj ki, Kihúztam a kurdom, prezentért csináltam, Azután a földnek lefelé lóggázlam. ÜHakugyan Nogi roll; oda jOlt elébem, Láttam égy nagy vágás volt a keze fején, Meg a homlokán is, kiix-krax, összevissza, No — a teját — mondok, ez nem jába issta. Vártam, bogy meg«zólit, s csakugyan ugy is lett, Magynrul szólított, el sem hinnék keudtek. Szakasztott igy mondta: .Isten hozta nálunk, Legyen mátul fogva a mi kapitáoyuuk I Oíltl ... és paruláztunk: Ili maradok, mondok, Mi itt a fizetés? mik itt a lénungok? Aszongya rá Nogi: Jegyeu nyugodt kérem, Nem veszünk majd össze, előre Ígérem. Kire szalutáltam s meg is lett mutatva, Mellik ármádia Ihbz kezemre bizva, Éh adtak ofty vékony sárga kicsi könyvet, Hogy azt óvasK"s»am. tanuljam a nyelvet. Legalább annyit, hogy: „jobbra", .balra", .lőni", Többit niajil a japán magától elvégzi Kaptam privadineit; kendtek tudják mi az. Aki ruhát pucol, söpröget, ha havaz, s közre nézve közömbösek, hanem további raoionális gazdasági hadviselésünk szetíf-pontjából egyenétfen károa. A hibának helytelen okokban való keresése helytelen orvoslásra vezet. Távol áll ugyan tólQnk a gondolat, hogy A gonosztevőket vagy — ami azzal egyértelmű a hadviselés ellen tudatosan vétkezőket Vő deltuezzflk, azonban nem lehet elég nyotfrt-tékosan hangsúlyozni hogy nem mindettti gonosztevő, hogy nem mindenki bűnös törvényileg avagy erkölosíleg. aki a háboi uban meggazdagodott, aki a hadseregnek Szállít., Tévéé és káros most már a vádban bizva; nem törődve; \\agy kevésbé törddrri az igazi okokkal és e helyett a kereskedő-osztály elleni fenyegető vagy megtofló intézkedésekben keresnt orvoslást. A nemzetgazdaság igazi élö törvéhyói olyanok, - art ni a természet tórvéiVyei, a melyekét sem szavazattöbbséggé), sem törvényi rendelkezésekkel hatályon kfvűl helyezni nem lehét. Nem s^ivaziS avagy (Örvény fogja eldöfíteni, hogy a föld bög^ forog a nap körúl, avagy, hogy a Dana hói erwd és hóvá ömlik. A törvényhozó és Végié. Szerencsém vót vele, tengerész vót régen, Utazott a gályán sokféle vidékeu. Németül, magyarul, kapkodott is pár szót, Tudtam kérui tőle a mire szükség vót. No, nem sokat tudott, nem it erősítem, Hanem mind a melleit, biz én hasznát vettem, Például, hogyha as inamat riszáltam, Tisztába vót vele, hogy gyufára vártam, Tőle tanultam meg a komandó szókat, 8 sínig megtanultam, nevattQuk is jókat, „Sarasi", .Harako", .Kala-, «8zucsu", „Baűfáj", No ugy-e nem könn/Q? Hun van a magyar tfááj, A melyik egy szóra esak könnyen kimoo^ji. Klhihetik keudtek, vót fejemnek gondja. De (alán inuáok is, mert szinte alélok, Ments Isten, hogy talán éu a borra célzok, De a sok beszédtől bereked az ember, A kocsit is kenik stáoiónként egyszer, így uil .. . Még azon nap, amikor beálltam, Hogy mi lem a parancs idehaza vártam. Akár nem is otthon, mert csak sátorunk vót, Azis csupa likluk, az eső csak ugy fót, Hallom ám, hogy fújják az alármát szörnyen, TtyAI mondok magainbau, megeshetik könnyeo, MABOIDS ». rránj^nak bit iLnilq A\\.4Aép: ■ég toronyéi árak tulMpéaei i támadt áruhiány pusitán rendeletekkel megállapit^d nem )ö; Étf W hctr «ien tulmen&fag rakvlrtláMrit ílrendeiésére, köipontok ,. .fl»k|tá«ár».,, volt BiOkaég és még e«ek aotp teljem M*r tos eaiköiei a végrehajtó ItaUlotfl által siándékolt árutegh atároxások nak. A megtorlások oélja én a uiagas büntetés kimérésének indoka »i, hogy. ily. mádon mindenkit elrettentsuuek ai állam, a hadsereg ea a uagykótőnség kárára történi bOnós visszaéléaektól. A térvényük ea len-deletek tág keletei, a bllulelftbirtji gyakorlat iDgadoiásai én a jósiágok kélőtl ia a mag. engedett és rntg nem engedett batérti kft-i rol uralkodó bisonylalauság a-u>uban,ig« 1 furopa eredményüket ideinek utó. Atok, akik nek , skrupulusaik vannak, akik kényesek, akiknek anyagi és erköloai lékében vasutoni valójuk van. mindinkább fáinak, hogy ai .árdrágító", a .hadseregiiállitá" kéies diosóségében rágpeanlj^nek. A börtönbüntetés lehetősége, böi a rom birnév Önmagában is elég ok arra, hogy ai Oaieti lévékenyaégból mindinkább: kivonják magukat Mivel pedig a hadsereg é* a kor. fogyasitaa aiükségleteit minden árun el kell lálni, mindinkább olyanok veszik át n. ««>■ SpIüsTf dandsrparancinok búci / „Zajfti |«piát»U|ik keJdi atáudbíu kjiölta fjjpnieifakj, dandíiparfiieiinpk Imcaútó Nágykauisaa vÁroaá|ól Kl a magaaitoa ^augtl jfváj aök uiiude\'jit rev«líi SjpuWaky daiidírparaucanok lúlkMUjjáüól (í (indulatot Mlll\'íl, amnijre\'k mvfri-aitik-\'iiiiB -aokrtor Kankóílatoli Borainkat\', — íögj Sypiiiewsk) taljaaru a miauk uagikttthttlákC. Mi (Oataít hotliulr olyan aM\'roaau, — k ini lilát fcotvtM buatae euadntik, uaimdlyat a dieaSwg OJjál a.liáiioru kaadai^tíljlogva agjuil jáila. Nnu tudati nála nélkül t\'lni. M gulieaHlúa alig javult, már iroauak p<Wrai«St*e wljtegy ltö \'.kattixa. a kwptetf-fclhiváat iifc)it»:\' ilS^jiuÍDlailer nr elreu\'delte, a be oam t«l«rf«tt faboaa Hwtnrartrk Imgfrt-f<-Hává«*tr I Kieá feltárt gaUoaátiíl \'éa HaUbél láW\'elWVa eUóaorbati fitrontfnk lakéM*ga U. \' \' VXroá TaluaVilgluak lejnigjroll rSHTTTaíU aélkal van. A \'\'•^IJ\'pfWl-.á At olreflelt, eMAUlV JaiitsuiaDeo uaaiiUrtott gabona f^f^S W***}[A >*<P\'"°»\'1\'I> érdeke a város flsszlakósságáuak. Hazafias kötelessége iniudee polgárnak\' a ha-tós.igot ftiui lénjkedéeébea támogatni: íel kall vili-gofitani és meg I^JI érlelni a közönséggel, Uogj kötelessége a hátával és hadsereggel szembeu, hpgy minden felesleges gabonáját reudelkezéaro bocsássa, meri ha\'ezt önként nem testi, felesleges késilele elkobozlatik s bOitt\'elre is lesz. IsmerVe üraságodaak társadalmi téren eddig i» kifejteW agybutgóeágái. leikérem, bogy » be uem köti ük termeti s ujabb diadaluk soiát iktidta he a tíústasok .tfirtéuulébe. 8 atok meutek mindíj fifts eziedtíH \'utátii akinek alakját legendás\' busiédek | je,H|(,w\'u ga^Da Um1 falkutatásai célió társadalmi kdWorU|ába"f<íöU/iÉ"bdn^k ajkiü á íípáitWal• L^óbill r^lv«nui és h felderiléa módoutiink meg Mindig- sorttAtbáti roll a\'liáM katóiW. aki a nélkOlöt\'és\' b(!^|éM) céljlibó, f. óvi lnárcius hó i án délutáu 4 irMmeg<w»IÖU*\' a Aütíasókkal. Nem blnem, ^^ a várüBh(ÍA lauácsterraében mogjeleuni stifea-hogy at oregnbb boQvéd«> u«w morjtaeluak : »tél; • néháujr könnyel ayi^ goudojntra, hogj 8|puiewsky i . •*—nr- - daudárprancsuok inár eHáréziV ax 6 körftkből. ,Mur»H|||2AS OZTBÖÜllk kftfÓbÜl. eltávozik. A 8Í «landár:-i-\'ainélyuek egyik része aj., . , . . „. áf hJÚÍS tíö^^trw/flol •— ^u}" parancsnokot kap j A mi kQzdfi bustae etredOuk érteaOlféi. arról, SypBÍewAy lVyt^éé^\' blialt,c >k^él kél V,i>uapja !/bógy a Hadaégéljtó a húsvéti szeretet adományra hogy-nem »tUllék> be \'lWl^l/ de loMtí^feét^ségV.! hangversenyl rendet - amint megtudtuk — a harc »égr»» »ko< IldoU *ft4i Hiam lér^ oda. \'az\'fc lev^\'tu-ztikar kölön adománnyal lepi meg • liós^^a^i ^rábs pt! ri.oJ külön szellemet terem uapüfcbau a Hadsególytól a harcban lefi: tisitek b«. tett\' — aI^iteu tyfjie ^z/azoubin lény,r hogy 8ypo<-1 ^ d(ja gyauáut. 8zóf«l nen. elég, hogy vérüket éwéky daiidárparaucanok norájval is, melyekel,,il,r. ■•W ^6",ui1Dk é,ükö" Bu«öch A,adár ewdpartiice. I Sabjáu Gyulához, Nagyksuitsa polgármesteréhez ookukksl, hanem még jóiékuu)célú adakpiásukbau is repléat, akiknek Anyagi vagy togHlább Í8 er- |utétel^ llieglliu(;l|á b,lgy\' Mive\'m. ní.yire oda-; meghzégieniteoek sokakat az itthon maradUk közal kölcei tökében kevéa a veszitcni éb kockáz.- |7orrt "a ipj .^rpsuakbez Mo.i «,»v»«t^ek ragyánk. Hogy a tiaitségemmel hamar is bevégtek, Megérem, hojty haaa fe|UleuQl érek. Kapom a kardomat, lutok ki a gyOpre, 1 í,! \' Hát eaak átáll a gólya , mint a stunyog ente, Bgy áppen iU találc a bajatom tövénél, Sierencae megakadt a szipkám hegyénél. Mert vergóuiáhot lúdtollat hastnálub, Kt meg jó Taatag volt, azépeu ellenállott. Dógozott a muszka, de mi se aludtunk, Mindeo lövéaére kétszer annyit adluuk. 8 láttam, M a stokás a japán seregnél, \'\' Hogy ha egyet ló, hát nem marad a helyén. Hanem megy elóre, miul mikor a Théta, Kiazalad aedrából, mi ae tartja viesza Baneáj I kiáltottam a sereg elején, ▲ nap eaak ugy játszott tiszti kardom hegyén1, Aa apró |apánok a earkamen voltak, Igyeketnem köllött, hogy le u-vn lapoztak. A kozákság meg gyQlt, in.nl egy Ördög csorda KezQkben a dárda, mely o«ior vssgoinbra. Kan Csuka, ugy híják at ostort annékU Hogy táu csuka vóna, üsse meg a ménkű. 1 Akit stf/ba CÍlteVévvel at ostorral, 1 Kevés\'dógá akadt íelc^erí.tí, doktorral. | 8\'épen hasra bukott, föl he nézett jóbbei, Meg csak fogaimn sinct illeurQ kenteknek. De iába vót mfnduu, nsior\', pusfij. dárda. K»lére knííé\'\'miuá\'oit liHvert rakábba, A biístka hadsereg lístlinl közlt-gény Stihte b\'étakkríálíTnagy\' rilei\' végig," Ugy mentánk \'At rajiuk, mint a padló destkán, Oltffl liidat rjeiu vur ked se sógor K»ván. Meg is óts8tuk, hogy hány emlier maradt olt, Én\'Magam számláltam 1 millió hatot. Erős egy iiiuoka vól; de meglett at ára. Nogi ükkor esté\' meghit vacsorára, A háuy féle ételt, ilalt akkor láttam. Igazán mondóm egy j.i|iántul nem vártam. Vól itt cseroliógár, tejföllel leöntve, Nagy litisos pillangó, méz közé lteverve, Pirított kosszarva, tejun lizskásávnl, 8elyembogár tojás ct>eVesnye lekváiral, Szép piros madarak vollnk még kirántva. Ugy tei mészetesen a maga tollába, 4 vi f ^á Ul ki htaSk nagy leveses tálba, Belefért vóua bár mellóuknek a lába, Ouk«r balelf Méi vót beleóutvé bófeu Sose vót még részem annyi édességben, Még ha egypár liter karcost hoztak vóua, KmillfU föihénclt » letl vóua pár nóta, Akkor aszoudauám: sohase felejtem, 1Í«K» japVook Vü.é vjjí ti jstflli engem. Kényes vacsora vól, csak uem gusztusomra, Hej, a mi( kuuyhóukuak uiuca is sehol párja, A töltött káposzta menj országi étel, Vagy ha jólakhatom a kapros lepénnyel, Gulyáhbus, oldalai fQstölve pirosra. A japánt niheti ott at Istennyila, Kikről az vót hitem, hogy emberhúst esznek 8 a (éber embertói mind széjjel lebbennek, Nem fél az, a bilim vyrje meg a háuy van. Akár csak az ördög ugy támad, ugy rohan, bilis mondok mindjárt egy esetet róla, Hogy öli le hzázezer kozákot a hóra. Hanem innánk egyet, jobban föl melegítőnk, Adjon Isteu békét, boldogságot uekduk. ^%ikkJ !-í— > mAboiüs j. ULál IÖÍLÖNT 96-áu a fronton húszas houródezredHukuél »! multévi kárpáli kiinzga-ló haditény évfordulóján zenés miae rolt. * A huszaaok«»k most kél raginenl«p*i..rük Ma. A napokban vonali be az ezredliez Beáról Spilter János. . B3v — Bevonulnak as öregek. Holnap 3-áu isméi ujabb alakok jelentkeznek katouááknál, hogjr > kötuapl foglalkoaéat odahagyva a csukaszürkébe bújva a hata védelmére fordítsák erejüket i Illhonmaradt családjaik támogatása n jithon levők kötelessége, togy enyhítsék azükaégöket a a __I nehéz viszonyok közölt a megélhetést nekik meg. „„„,___. .. , , | kóuyilsék addigié, mig caaládjaikboz ismét visaxa- - Negyvenéves nyomdass jubileum 1 tirluUlík Csendes körben, minden fellüué, nélkül ünnepel..! — Lese cukor. Városunk k0.0n.Sge min. meg HirscM Alajos a Uulenberg nyotnd. egyik . „.p,,^,,, «„„,„„„, „„ „,„, kipol agiiu megalapítója nyomdájának 40 éves (or-! rlgJ „j, ,w„, k„,M„t . llQktég(1> rakoriI,eD)i. ségből, Moat azonban mint értesültünk a rendör- 1876. március hó 1-áu lépett először a szedő ■ lllt4rfg ,„,„„„, 60 q cukoll]ot Ju|0lli mel> , „,. .ukrán; mellé a Ilire. Oreg W.jdil. Józs.1 „,„,„. p<ikb.n keral kimété, irlmaltl,lr„ roo„ mJr dájában, honnét felszabadulva. Magyarország logtubb nagyobb városában dolgoséit. Ambíciója külföldre i> elvitte, honnét gazdag tapasztalatokkal megtérve ma miut a fent jelzett nyomda egyik lárslulsjdoitosa szerényen, csendben dolgozva tekiot vissza a 40 éves aikerea muukában eltöltőit Innltlára, melyhez mi i. őszintén gratulálunk. — Ab orssággy Illési képviselő válási-tók névjegyiékének, 1910. évben foganatosítandó kiigazításit tárg)ában a belügyminlszteií rendelet értelmében e hó elsején as állandó választmány gyűlésén az összeíró küldöttségek a következő képen alakitultak meg: a megállapított drágább árun. — Burgonya a városhásán Hogy a ke- zOnség legszegényebb rétege is bozsájulbasaon a szüksége. burgonya mennyiséghez Füredi János rendőrtiszt nagyabb mennyiségi) burgonyái rendeli, melyet 12—19 Koronás átban bárki la megvásárolhat, a városliát udvarán, hol naponkiul állandóan kiméréare kerül. — Tábori lel késs kinövésén. A király kinevezte Pspp Qyula munkácsi egyházmegyei g. kalh áldozárt a szatmárnémeti honvédkiegé.zitó pa-rauc.nokaág póllart. nyiliánlarlásába tábori lelkészé — Elrejtett gabonakészletek felkuta- I. Bendes tagokul : Őlvöa Kn.il. Dauaclia Olló. tíea Az elrejtett gabonakészletek felkutatása meg-lrmler Jósseí, póttag Leduer Fereucz kezdődön. Akiuél elrejtett készlet van, még mód- ii. Dr. Rothschild Jakab, Epertesy liábor. 8ia- jábao áll bejelenteni a ilykóppen büntetlen marad váry Sándor, póttag HQtler Lsjos. 111 Acs József, Szabó István, Plánder Holdi zaár, póttag Sneff Lá-zló A Hadsegélytsd tea-délutánja A Had-segélyzó március ó-én vasárnap d. 11. 4 órakor I korona belépővel a Poleárl Bgylel nagytermében kabaréval összekötött lea-dcititául rendez. — Magyar köBség Oörs mellett. A Sepsiszentgyörgyön megjeleuó Székely Nép ből vesr szűk a következő érdeke, hírt. amit egy sebesülten hazatért katona elbeszélése nyomán közöl: Súlyos harcok uján felváltották a űőrz elólt harcoló magyar ezredet, amely bátrabb vonult és egy kis faluban Iáit pihenőre. A község birúja nyomban fölkereste a liszteket és ijay bzólt hozzájuk: „Öiülök. hogy magya. rok jöttek hozzánk, mert ml is magyarok vagyunk. Falunk neve Vogerako, ami szlovénul magyar! jelent. Az augsburgi casls után idelelrpiletl magyar hadifoglyokból alakult ez a község........ azután a századok folyamán elszlovénesedatl. Magyarul termé-szelesen már évszázadok óta senki sem tud itt, de megőriztük magyar eredetünk Intdieióil és szeretetünkéi a magyarok iránt." — Vngerako lalvánlk lakossága rendkívüli barátságosan fogadta a magyar ezredet. Krdekee. hogy a lakoseág e hosszú időu át megőrizte u.\'iuileg a magyar viseletet, mert például e férfiak zsinóros mentél hordanak. A házakban aok • tulipános láda és a férfiak kipödrik a bajuszukat, ami egyéb szlavón községekben nom látható. A Iá nyok i. magyar pruazlikol viselnek. A, falu lakosai közül sok viseli a Hitkés, Osöudes, Boros. Kis és Fekete neveket és dalaik melódiája magyaros musbaii lüktet. A derék emberek uagy vendégséget csaptak a magyar tealvérek tiszteletére. Elleneseiben a készletet elkobozzák a ráadásul rendkívül azigoiuan megbüntetik. — Tábori postaforgalom kerlátoaáea További intézkedésig a 9, 16, M. és, 190, 810, 211, 297, 228, 929, 930, 283. 934, 960, 361, 264, 266, 966, 300, 307, 308, 316, 316, 317, 936, 337, 338, 339, 341 azálnu láberi (badtáp) postáihoz, valamiül a német császári 11. hadsereg-hez beosztott magyar éa osztrák katonai személyek részére nem lehet magáncsomagot küldeni. — A hadifoglyok foglalkostatása. Március elsejéu a hadifoglyok foglalkoztatására uj szabályok léptek életbe. A legtöbb munkaadónak ugyanis e hó 20-én lejárt a liad vezetőséggel kötött ós a hadifoglyok munkájára vonatkozó szerződésszerű meg állapodása — Az uj rendelkezések nyomtatásban megjelennek a megszerezhetők minden meg/ei, városi éa községi hatóságiéi. A rendelkezések már moat is meglekiuthelók a kalonai parancsnokságoknál áa • hadifogolytáborok psrsucsnokságaiuál. — Orossorsság gabonalnsóge. Oroszország a gabonát exportáló állatnak között tudvalevően elsőaorban töltet számilásba. Az 1913-ik évben például búzából 99.K, rozsból 24 6, árpából 12.1 zab ból 16.04 millió tonna volt a termés. Érdeklődésre tarthat számot ennélfogva az a liir, bogy az óaziek-kel bevételt leitlleluek 90—25 százalékos csőkkenóae lolytán tavasszal sem fogják tudni a mulasztási pótolni. Oroszország, a uagy eiporl állam, valóasinülsg arra leaz utalva, hogy Amerikából vagy Indiából hozasson gabonát. — Megszüntetik a kisebb hadikórházakat, \\ Vörös-kereszt a katonai paraucsrokság megbízásából sok kisegítő hadikórházhoz lölszólitást intézett, hogy nem reflektál többé mükődáiflkre. A sebesült és beteg katoaáktl helyeileasék s nagyobb kórházakba. A< egén orsiágbao össsweon 160 kiss-gilö hadikórház működését sllntelták meg, vágy fogják megazünletui. Knnek oka a>, hogy nagyobb betegkórházakban jobban lehel ellenőrizni a betegeket és semmi értelme sincs annak, begy egyet községekben S-4 sebesültet ápolténak. — Kitüntetések. 6 Felsége a király Kaalf-manu Nándor S gyalogezredben zászlóst, >1 ellenség elölt lauusltelt viláa magatartásáért az aruj érdemkeresztlsl a vitézségi áram szalagján tüntette kl. — Ferenc Szalvator fóharoeg, mint e király megbízottja, dr. Garal Ferenc, a budapeaU EUvása-ntcal hadi kórház ervoaának kiváló munkássági ellemeré-.éül a vörő.kereszt másodosztályú díszjelvényét ado-mányozts. A kilüntetett orvos Ooldbarger Vilmos atatinári szsbóiparos fia. — A rum és a pálinka ára. A Mezőgazdasági Szeazlermelök Egyeaülelánek legutóbbi válaazlmányi ülése elbslározta, hogy e kormányhoz fölterjesztést intés a rum áa s pálinka maximális árára nózvs. At ár azabályotáae ludvalevően ■ hazai rum- ás pállukagyárakuak áll árdekóben, akik helyett ma tnáeok azállilják külföldre • szeszt ée ott a belföldi maximália árnál kodvezébbes ártáksaithatlk. — A csendőrség uj egyenruhája. A magyar Csendőrök nj egyenruhái kapnak. A forma marad a rógi, da s aliu csukaazürke lesz Ugy s liszteknél, miut a legésyaágnel. Az uj egyenruha ueve tábori ruha, jáléol annak, hogy s csendőr éppen olyan haroos katonája az oralágstk, mist a többi. A tiaatek, Ussvisslék óa e lovas caondórik domború dolmánygombokkal sllálott rövid, asörmáa kabátot ia kapnak. A csendőrség borvörös hajtókáU, ai azonos hajlókát vizelő oaapatteateklől való mef-külöubőzieléaül, elől és fölül öt milliméteres, alul egy millimáterea acélzöld poaatéazegály veszi körül, á hajlékán tu|, hálni pedig agy áa fél mallimétarss acálzöld nyúlvánnyal toldják meg. A köpeny- és vállgallér vörös hajtókáit öl millimátsrea acálzöld szegély fogjs körül. Dgyasilyen egyenruhát kap a ltot vát-szlavou caendóraég is. — Az uj s ágpaplr- kű spont. A kaMUW dslrai mluiszierium a háború folytán bekörMkezeS paptrmizáriák enyhítésére, aa összes budapeaU lapok buzzájáruláaával. ujaágpapirközpoutot láteeit, amely az ujaágpapir tormslésál éa logyaazlázát fogja azabé-iyozni. A kereakedelmi miniszternek erre vonatkolé rendelete keddsn jelenik meg a hivatalos lapban át azonnal át vénybe ia lép. A papirkőzpont igazgatóságiban a jelentékenyebb lapok kiadói éa a papírgyárak képviselői foglal|anek majd holyet, — A bölény és as Indiai osaosl. A bu-dapesti állatkert igazgatója Lendl Adolf dr., egyúttal egyik legkedveltebb munkatársa a Jó Pajtás-nak la, az állatkert érdekességeiről irott cikkei — így a legújabb slámbau s bölényről és az indiai caaeairél szóló — mindig qjabb és ujabb örömet szereznek a kia olvasóknak. 8ebók Zsigmond és Benedek Elek képee gyermeklapjának legújabb, február 90-iki számába veraet irt Feleki Sándor, elbeszélést Elek nagyapó, Sebők Zsigmond folytatja Dörmögő Dömötör harctéri kalandjait az olasz harctéren. - 1 \' ffim gáOTMOZOÓ S2IMHÁZBÍN m- mindennap tartalik előadás a M1\' Skesebb és a legválogatottabb mflsorből van ZZiUii**. - * -BERLIN" -zinbá. «#<» igazgatója, bog, « elóadáwkat még érd,, ffibá tegye egy oj modern, a .na. kor S megfed legújabb s.erk««lt> \'<>«• tógépet szerzett be. miáltal a kdöket ...ég ■okkal szebb te tiaztibb kidben mutatja a (u. tinitől, közönségnek. A -BKBUN mozgószinház előadáwl szorulnak dicsé- rtre Ezt oaak látni kell mludenkmek. -é. reméljük, hogy a t K«M»\', inzntósájr fáradtságát és áldozatkészségét TTfi^oi A látogatásával fogja honorálni. T"™ Irodalom. _ A pápaválasitás jogtörténete és tétele, jogi li\'a: LMcs JózscJ óglmn. tanár A vaskos .......ka a pápaválmtas történeti fejlődésével foglalkozik amíg »«s J.l«j alakiához ért Mindenkinek érdekes es la-olvasmány, amely mig egyrészről ^gpfuan tudományos, másrészről könnyed "tilosával élvezetes olvasmány. A v. agtörte-neem e jelentós mozzanatának ismerete minden kílturember tudásának szükséges része. A má ár. 4 korona. - Kapható Ifl, Wajdits József könyvkereskedésében, Nagykanizsán ,, — Aa „Élet" .^Mwlalmi é. .aí.i-wU beit-lart (.Mrt^i Aüdor JÓH.0 t»iUlp*n> ár- dTll.k"". kép.k egéiilLlk H. n>°< öliuölnk ngxfraíbe. B.erk««l4.4* í2K6uT.tSí Bud.pe.., I. M>4r.ári«t 15/. -IH4W.Íár 1414.™ 10 ka.. MaUt.áajMámot k4a>-aéggel ktld I kladóbival. _ * Vasárnapi Újság" «4tn> Éttdig Urtilororoil jelenik ">»« * .T.arn.pl üj-aliliMtén ára negj.dévre í. k.roa., ,VII4g- kt4«iká--\'v.l egjílt ba. koroa.. Megrendelhet. \'T«Ur«pl ölig- kltdóbivaUlábeii (Bud.pe.t, IV . ÚnabiJuu 4). Ogjialtl megrend.lheló » -Ki ™N4pl.p-. a legoleeébb «j«4g . m.gy.r náp ^ IM4.™ % korona 40 JllMr- M\'LKA KÍTÜNÖ ALPESI TEJCSOKOLÁDÉ Ui Idfik A világháború leghibb kríníkáw, irt,b.o 4. kápbeu .. Oj Idők. A ml ítdeke. om-. néar »ilágr«« bire.4r.lo lírWnik ... mind "tak tárja featíi «4p«ágl Érdekig. »«.4»l dítót.I 4a elfike!6 Í>I4> jellemű Hereek OuTn. hatlIioUt ■> Dl Időket, melynek minden 4. rMÍoveiben i» egj.ráot • szépirodalom Apol4|. — ffíffií*.. n*,»dé.re 6 koron. Ki.d6bl..Ll, Bnd.peat, TI. Aodrá»y-ot 16. ROVÁS Vezércikk Világháború a legjobb tájékoztató magyarázatul és térképpel Közgazdasági rovat N api h irek naponkénti sze izáclól az AZ ÚJSÁG POLITIKAI NAPILAPNAK. Vasárnaponként két közkedveltsége mellékletet ád az AZ ÚJSÁG. Egyik :| „Az Asszonynak", n másik a: „A Gyermekeknek. Akt • TllicUboraril i> afyUUUbaB minden e..mi»yr«l. mftví..etríl, 1.0- dalomról bívea íe me*M»li»Uui óhajt »tT Uttt-n6ea m>|>nrk<iititt napilap keretlbea írte- ■«lal, a..... >11 aa AZ nJaÁQ ot ELöriZETiai ÁBAK: Baáel .......... korona. felévre..... ■ecredávre .... • » BÍr hónapra ... » ao f. Megrendelési elm: AZ UJSAG KIADÓHIVATALA Budapest, vn Hákóoai ut 64 saam SZEMESNEK kell ma lenni, ha túl akarjuk szárnyalni versenytársainkat. A7. élelmesség nem ÁLL Bgvébból. minthogy ne késsünk egy pillán* tig sem, hanem soron kívül vegyük igénybe^ Zalai KOilóny" hirdetési rovatát, tűért 0Ú határozottan eredményt ér és a magyar hirdetó VILÁG hirdetéseit Itt megtalálja A hirdető rövid idő alait meggyőződik az fredmmyrél. -annak lialározottan VAKNAK lenni, a ki nem látja a „Zalai Közlöny-rohamos fejlődéséi, ez pedig világosan jellemzi. hogy AZ ezen lapban megjelenő minden hirdetésnek kellő haszna van. Szemesnek áll a világ, vaknak az ALAMIZSNA! könyv-, papi^ ÉS irósze^kereskedése Dús raktár legújabb divatú levélpapírokban . és névjegyekben _ Nyomtatványok ízléses kivitelben jutányos árban :--r gyorsan készíttetnek. :---- Tanintézetek részére szükséges cikkek —- dús raktára. ____ : Jegyzői és egyébb közigazgatási nyomtatványuk -------nagy raktára. —: . Nyomatott a laptulajdonos lfj. WajdiU József könyvnyomdájában Nagykanizsán. 55 1|< ávfplyam Nagykanizsa. 1916 március 6. Hítffi Szarkitztiiii ét kladihlvatal Oaiktir l Talaton: 189. — Hlrdátáaak dl|erab*« •carinl. Felelőt »»ei keazlő : Bánekovloh Janoe \' KówarkesaiA: 1 Kemény Láaaló iailaltalk kitti. éa aat«rllkU« tlöfli.Ual Arak: Kg«aa 10 korana, l*U»i« » karaaj, Negyedévre 2 korona BO Ml. - Egye* ára 10 M Tavaszi aratás. Elmondhatjuk : tavaszi araUh készdl a nagy mezőkön,[ahol; feszülő izmokkal töltött fegyverekkel nét\'fsieiube a milliós embersereg. Afnagy kaszás\' fejolt fölött; lebeg, a győzelem napsugaras palástjában áll az egyik sereg niögött£a hadiszerenose istenasszonya, a vereség fekete talárja ad bus takarót a másik mindig szomorúbb végzetének. Közel husz hónapi ádáz küzdellem megmutatta, hogy a győzelem koszorúját a mi zászlóink köró fonja a történelem aoélkarja, az övék, a hazugságok és hitszegén kalandor lovagjaié, mindig lejjebb hanyatlik, mintha a bűnhődés végzetszerű súlya terítené diadalmi szőnyegként a győzelmesek lábai elé. Soha nem áldozott még az emberiBég annyi báborus szenvedést a bókéért, mint várunk és u háború véres tavaszi aratására készülünk most is, ahogy a téli felhók szürkeségét ragyogó napsugár töri át reménytelen nappalokon. A tavaszi aratás nagy kaszája meg-1 hieroglifái 1 pendüli már és szeli a rendet, ahogy az uj birokból látjuk, a franoia termőföldeken, a Vogézek béroei alatt és a flandriai sikokon. Nagy árulása van itt a halálnak, a német erő nekilendülése nyomán friss gyászkoszorú fonódik a gloire mngtépott trikolorja köré. A hivatalos jelentések ezernyi foglyokról számolnak bé és mintha a meghajtott fejjel bandukoló fogolytömegek mögött állna a vigyorgó kaszás, halálhói gés, fajdalom harsog ki a sorokból, melyek ritkábbak és osügi\'dtubbok lesznek mindig, ha a teuton ököl megfeszíti aoélos izmait. A ritkuló és és osűggedó sorok moddig bírják még h friss germán erő osapásait ? Mikor omlik le színeit. Uj harook, uj győzelmek követkei-nek És a győzelmek földjén uj áldozatok. Közelebb visznek-e legvégső oélhoz. Ki tudja, mit beszélnek a végzel könyvének titkos akárhogy éntözi is nemesek vére. A bar madik tél hava olvad fel, n harmadik tavasz ébred, melynek zaendaléséból a békevirág kipattanását várjuk. Békés tavaszi vetésre (illlijl unuui un oauiMvuvai » i/ukuvk! ...... 11 10a gciuiaii uiv uowjiwoi.h . V"""" földből nem akar kinyiliti a fehér virág, lenség harsonájának szavára ? Bizonyos, hogy a háborús világrend nem változik meg e tavaszon sem, a napkeletről suhanó friss szél újra magasan lobogtatja majd sefegeink büszke, diadalos Talpalatnyi fáid se maradion magmúveletlen. A kormány rendeletei nyomán • iMjpttkM » alispáni ulesiliaok meghagyták, hogy buáakbu talpalatnyi fold sem mindjoa megmOveletlen, heve-tétlen. Helyes. Dolgozni kall sióknak ia, akik itthon maradtak. Dolgomi kell, hogy megélhessünk, ml* a kenyérkereső a harctéren küzd hazájáért. Dolgozol kell, hogy a napi kiadásokat: lakta. (Utóanyag élei-mezén, ruházat, adót stb. fedethessük, lót, hogy a hareoaok családjainak a sebesítitek ápolására, a hátramaradt árvák uereléaiuek nemes céljaira ia hozzá-járulhaaaunk. áki itthon maradt, segítse alvégetii a mezei munkát annak éa azoknak, akik ne* apjuk, m&xes nAmt utazása Keleten, Japánban és Mandzsúriában. — Humoros verses elbeszélés. — Irta: Zombory Gyula Itt etmentidlk Dut höat tatta ia faidlBtlttetiee • „■»»" rendjellel. ... Kit napig pihunlUuk, inerl hogy várni kellelt, Amig A-vasúton uj ezred érkezett. Nein japán, de mustka mer a hányan vólak, Ott a nagy téraégeu ca«k ugy liglek, lógtak. Éjjel vót. emléketek, akárcsak ma lenne, Bátorban feküdlOuk, tisalek, népen rendbe, Ositma lót a viukoa, t.karónk köpönyeg, Mégis ugy aludtunk mint « tej, higgyenek. Eecer csak halljuk, hogy at alarmét lujiák. Pörögnek a ilobok, sióinak a trombilák. .Valami nagy baj vau- - at egyik tisit szóllotl, Kimék a sátorból, hát siörnyü ml vól ott, At égést ég alja, mint a görögdinnye. Piros vót, mintha at égést világ égne. A sárga lenyt-ren a nagy hajók égtek Kariács még toipedé röpüllek at égnek. A nagy melegségtől elsüllek at ágyuk. Ellenség létünkre atiute megsajnáltuk. Att a sok tangeréatl. kik a sötét éjben, Ott vesttek örökre a tenger vizében At a sárgatenger mini a narancs olyan — Mii beszélek ?. még s narancsnál is jobbau, Olyan sárga mini a kikirloa a réten, Stinte elbámultam, mikor ra]ta jöttem, No csak atl akarom kihozni belőle, Hogy akkor a vértói neiu lAletotl a stiue, Piros vól at ég Is, s tenger is sliute, .Szinte kedvem vóna megfösteni képbe. Ogy képteljék kendtek, mintha lepedőre, Egy Iái paradicsom mártás, vóna öntve, " Vagy mintha at utcát végestelen végig, Szekszárdi vörös bor Iskarná at égig. Kolyl a tengeri harc; kivul meg mi kezdtük, A muszkát ahogy cs«k birluk, tttlük, vertük. Kii eg>- inusika lisitlOl s lovát elvettem. 8 egyszeribe fönn a nyeregbe termettem; (fölálltam a nyergen, ugy mentőm elóre, A japán iitánuam s ordította egyre: -V semmisem. Osstuk meg munkás karunk arafát, betevő falatunkat, hajlékunkat a tokkal, kik Kimaradlak. Itthon is lehelüuk tehetségünk éa erónkbet mérten hősök. Mindenkiuek a legszentebb becsületbeli kötelessége a Honvédőknek vigaatl ia gyiinolltáíl nyujlani Bantájl Hantáj 1 Uantájl... a nioetka nem lúdte, Nem-e nyillotl meg a pokoloknak a torka? . . . 8 valamennyi ördög mind ó rája támad, Mind estél veatteUe a ment at éjstakának . . . Mi meg a sarkában ; levertük egy tzálig, Ugy élő nem tuaradl köztük plrkadialg, Akkor éppou lió volt, a ott a tebér tájon, Hevertek akár egy holt a llldog ágyon . .. Reggel, csata után, hogy reporlra mentünk, (Persze a csatától csstakoaak leltünk.) Nogi megdicsérte az egész tlazllkart, 8 kérdezte: ki volt az. aki állva nyargalt. „Híikhu-, mondtam neki már akkor |apánnl, (Én I) mire ó ki volt selyem tarsolyából. Egy nagy metál iái s a mellemre tüite, 8 at adjutánsának tüstént kirendelte, Hogy stát arany legyen adva rögtön nékem, így lett rendjelem Is a hozzá mindjárt pénzem. Atláti kinevezeti vice táboruokuak, 8 hadijeleutést Irt rólam a császárnak. Nem Ferenc Jóskának, a japán eíáaiárnak, Aki sürgönyiöti hogy Tiki-Óba várnak. Sajnálom, hogy kendtek a metillámet, Nem láthatják, mert hát valamit lámának, ■ I HALAI lOHM\' HAB0IÜ8 9. „ ólmok . ...rb h.d..r.gg.l «* H# i b4" m mk.Mool » o.z.rák-mgy« °«>»»\' f-d* Dnr.«6ből ki ridni. V^«át UrH», •»« ■ ** T NJ V.Iod. lé.,.gében -» « tudják cibálni . «.H»k 861 • ,l«.vo.ulá. annál U«|*ta- «» —" oíl iukAbb elkerülik > telongá*. 8»louiki körül. ugy l«»lk, ■•» \',or- MWtk . taMWdUM. »rb had-reg-Oit u angolok 4. . ft«clík .homu. Lhetőleg ,,.!.« védelem* r.nd..kedtek be. . ..«b.k»t »-Wbb t elönyomuláara, . drőlakadályok áthidalása akarják felhaatnálni. Ui lett Ml miauk T Kérdik PaelM 6" Sándor herceg . (rinciáktól. Szerbiába viasza u.r» m.h.lönk ; kegyeUmkenyáren »bol » «k.ro.k bennünket t.r taoi- lw»lább vigyenek harcba bénáinkét, hogy |ó lakottan í» meleg pu..tnlb.s.unk el. Vigye „k Verdőn .Iá, Ulta « k«l™i6 b*bM* le" veuendöuek lléll vár .óraira nézve. *H3 "»"> U- milyen tal\'Oté. len « «é™.t h.daeregre, ha A meghódolt erődök sorAu kerentol . várba bevonul 4. Z .. /r.»c|ák 4. angolok bel,.11 egy «»■»\' U..Ü kálónál talál. VAgJ vigyék 6k,l » í""1"" (rontr. telepítsék ál at oros. btd.tinlM.kr. j l.a.t-oAljAk föl h^lUpuolgál.lokr., hld6r.é».kro, ..üaI-pAno€<QokAágokhoi, műnk*. wUgokb., kórhá.i « ... ji.\' u íia ■•Umit. moni nemietek »ora. et. i. ".g„á • k.11 or«ág nrílkodój. k«ll»ldre menekül, bog, lo»ább U királynék <r«h«. »»**\'• H " a ..................r.lkodél gőgöt hot vaIakinek . f-Jére. De . hads-reg, . hadsereg A „Adeerog .melynek « • kW- \' ^ védje, . taüél rég meg ,.n lo«l.., érni eemnii Wé»b. mint ^fj „i kell . -ér«» e. \'""°kíl ,4"\'"\'i\' *h°\' uralkodójának kenyér.dó g«dáj. belein. HÍREK. A húszas tiszteknek. „Iko «oJálko.». . bálálkod..áll.»k - lelkHkb.,, _ kél élelr.. be,, ^ ^ lU»t»k.runk ***** \' g ^ „,„1.™ di^égéml lérien \' Hauliu Qdvöileltol Farkas Vilma , HaJu/ilyi Kérelem a magyar társadalomhoz. — Az egyetemi rektor felhívása. - _ A budapeeii kir. m.gy.r tudomány egyetem . 1,.,étereken bí.l b.UH h-K. »" Wn elbuxyt, ai ellnut, b.di fogKágb. intőit, ktlOn-„teoben ré^ieeOH . áluláb.n . b.di ..olgáUtr. I-.ouult ruin.k emlékét é,kí.J».ib»n ée má. rnélté módon megörökíteni kirán.án, - . dalom tAinog.táeáboa lordul, h»gí •• —»l Ukrtf poutosan ö«ex«gyllilbrt»o. A. Alma Mater ..erében felkér,.., a hadba- lonolt budapenli og,elemi iQ.k ..öléil, rokonait bo.tAUrlo.6it é. j6b.rAt.it, bog, « álulá- A HU.ogély.6 reaelfleége Dugecb Al.dár !,„.,« «redp.rancMiokbo* a li.«.k réntéril koldölt 650 K-ért « kö.elkexö kö.aíní eorok.l i..lé«te: Nagyságos Etredparancmok Url Nemcuk minket, hauem véroenuk ogé.. Ur-aedal.nát meghatóit. ..ne uagylelkttrfg, .mellyol « ,ité. b..».M "íred kűidö ll«llk.r» . H«lwgély.4 „„.»„ céljának elérést n.gy adományé,.! megv.lo . " bod. „um töröködet, A ,ért é, éltet áldo.ó, k«adö „o. mWg6.iU. ^ ^ j\'\'4 J ^ M, liei.ikar „ne ténye .16.1 OAodál.tU. állunk meg A. pe.„ eg,.teo» ^-f tok- . k.tou.i rot.gfokot.lol, . melyet legutébl. elfoglaltak, .. ...Hege. 1.6.1 halál belyél ée ide|él „, ...lelyárl a H.deegélyt6 liáláe kö«.ön«tét mogfe lelt alakban lolmácolni alig India. H6wiukk.l axem- —--- \' r t lv la,i,4.í ,uo ben caak cwdál.tunk lokoiédik. .mikor a l.arcok p«inc«iokUgokhoa, mnnkáe o»it.gokbn. körbáai rno lrr61, bug, , h.» interné,t.k ör-áaé™, de ^—^Z ^L^ ki,"ni még a Ura-dalm, gZTZ SLS w-ia nem akard .e„l.6 eiivg>»<»i »- -..... d a hereiéi en aaenell betegében történt nlh.lálo.á» „apjAl é. helyét, . l*lilo»rigb. julá., ,«gj »l\'«"é. bolyéi ée Idejét é. .. állunk kiérdemelt kllO«teté.r. ... . .. betörik A fejem — nemee «t« nr pártfogAe. oe «ae»n.« -b„„ . ^^tlf^\'^T ée é nem mogAtáe. melleit jélékonyeéln nagy u,6ked,el6 ra.nt- de, mert m* n\\ne, W.- >J* ^ ,, iUe„i VM. koree,. ^..lUtahaWa - ™ J _ Mr k ktol-IAbb.1 kapálózva örült meg, tó-^W. Ko nmbn. «e % ,, Uugy M el5.dtó „kerteld* nálok... Hogy .»nl«n ném.leg megn,ngt«»m . ^ » or kiráneai kérd—l, hál megtöm^^,0^00 K folyt l, 8BKI"> »»»uu""\' " r----- • _____■ ----- •------„... u Aidákén MVWi tt-|l6röl telt biíonyeágot, wért 6t eem dicsérem torább. nemee ettvO nr pártfogó . Aldo-tkén | ^ ^^ ^ d,lirdÍ8tAk- c. 3 Wr. bo- |.ó»t volt. Minden mükedrelönek kiváló n«rep jutott tehetségének érvényesítésére, de . legstebb sxerep mégis Balogh Broikének, Hnlogh István d. v. ellenőr ur bájos bugának jutott; Un., - Bob»y városi tanácsos nevelt leánya - kit ideges, folyton kép- kL—i, hál ^sr^r^oT.r- ^ —« \'^IZ^l éileimében veit:1 még , sok t,ps. ,.gá», . cordin. négy-öUön ^l\' k idotl, - ugyanny,, bog, fölbúg, mellyel . k publlk..... honorált, .z „IT hll , hogy Kiivesehhen lenne . .„„lenr müveket 11 Ks méllén, mert . szereplők mint ugy játszottak, mintha valamennyien Tbálla .™to« ^rnem .karok .„„zkodni, - no ^JTJ^ ^ ^o. i<dUnA.h» ■ l él,Ckor voll, melynek ill.t. átjárj, a lelkeket s he- „plókról is, különösen ü. W. Ch.risse és K** ^ ti az Z a ■ ■ "Ula .......................l,e ha mindegyikké, kttlön-kulön ......V \'---- ri.it akar nevelni, s megremeg »rra . gondolatra i», hogy egy fiatal emberrel beszéljen, míg végre egy komikus fordulattal 6 maga adja a „rettegett farkas" karjailia. Klllöinben Cfflipa helytel kómikum ai egéít, » ez a dolog rezsOméje. Erre a szerepre jobbat nem találhatlak volna Balogh Erzsikénél. Olyan könnye- ....k . .l.UJi szigorú statAriana iniezaeuwn ----- oeírtg nem .karok olyan kegyetlen lenni, bog) az hatol a szivekbe érdekelteknek ne ..Íjak id6t „loqnicnter védekezhetni E» szánt Molnárnak: „A szerelmes anyós\' Most idő és hely szőkében elmondok inkább e vígjátéka volt. Közismert dolog, a tártaim, tehát egy kedves epizódot a mi egyhangú életünkből -.fölösleges. Kitűnően alakitotU Anday Keri a kntya-moQdhatnAm börtönünkről - melj egyúttal beve-1 tnosőbAl lelt fiatal .pós «.repét, kifogyhatatlan hu-telééül is raolgáljon a többi eseményeknek. moréval, szellemes Oöre Oáhor féle kiszólás „val Történ. « Urnák 1916-ik e»Undejében, még könnyekig ...egkacagtatta . publikumot. De már n pedig február l.-á», - tehát non in antiqni lem többet mondtam róla. mint akarta.,, ü sz.nta, el poriL, mint u initiálé után hinné az ember, - vártuk tőle. - Goldberger Ferenc nr, a V. K Togy Andav Veri szinmő.fe s a kolozsvári ne,nzeti gondnok, tlg) rettenetes kapitány szerepeben, mmt szinház v "tagjai jelenleg adnlő h.rcos, Dombay | magán «ám.ihau: biztos leiével, könnyed ,no-.. ■......,. ........................J.„..„„uu kodvos hohóiágaival gyakorlott múkedve ennyit foglalkozom, sohasem lew vége, annyi Bzépet és jót lehelne róluk elmond.:., Még csak Karpelesz Lilikéről.akarok röviden Megemlékezni, — de csak röviden megemlékezni, — de csak röviden, mert oly szép, oly elragadó volt, amint a pódiumon bájos alakjával, megkapó kedv™ közvetlenséggel megjelent, hogy minden tehetségein cserben hagy, ha 61 jellemezni akarom; de elmondott helyettem Anday mindent, mikor Öt a színpadon e néhány szóval bemu-tfttu: „Engedjék m-g i. t Hölgyeim és Uraim, hogy uiudor, v tagjai jelenleg Odnló harcos. Dombay ! »\'■«\'»«"<»" ; ............. ......."...... |....................° ,, "ul„ „ \' e Zt meghurcolt legtöbbször denuneiáll I dórával és kedves hohó-ágaival gyakorlott múkedve-I bemut^am a haz« legszebb v.rágát I" B L. MABOIOS 9 11UI KÖBLÖN T\' ,o„.lko.é pontos és megbi.b.lé ..Ltokat . budapesti kir. migj.r tndomáiyegjeUm r.kloti hivatalé-,.l (IV. k-r. BgyeUm-tér l -8) kétölui etlv..- ked|.nek Budapesten, 1918 február hé 25 Bsitfist tls»lel»ttel: BcöUty Zsolt, rektor (Jram! Mikor elégel"1 ra,*> mikor n61 kí*1" hatható. ...vad, hogy M emberi «J>l4"lM tU"ÍM-kodásnsk vége ...Moo . egy »ebb örömtelibb U-vast köstöntse U irnrato eléggé bHnh6dO(l erob.ri-.éget, melynek bl.ouyár. ,uá. blmtá* Urlog.ls« . sok vérlengerr.1 öutttöU .értekén. ► A fokos. Jelentés az északi harctérről. Neve. .termám .olt » fokos » kmében e rég\' idékben. A pu.»l. m. is meg-6rilU , fokos vl-M* • e«.l »>\'" eg,.t.r, hog, ki . legény • * H\'d"M\' ,6.ég inoKl .. M magy.r lém.dé ée védé eetUlbí. vi»st.uyul . mailbe s .mint érle.illimk. fokos-il „„.II M - -"O- Blömör - min. tudónilónk lm - • b«.1lk bon,édétr.d B»ko„- „«,„ le,6 hetedik .táfdil .terelték (.1 foko«kk.l. 8 mi történi? Másnap mir mindég,ik honvéd kete-Jm ugyjárl • foko., .kár • motolla. GyöuyöiQ»ég „ItuLi tuiul ke.el.ik; ."tat forgatták. Ml„lh.| ...agyar l.lkOkb. • régi virtus »«*"> \'»>"• be\' ■ mikor .. MU^r^im ketükbe |.U.tl . « ** ...Merne, b.d.kotó kedv. éledt volu. 1.1, mlud hó, lelt egérre - • - ""*4r"" ,oln. - hogy . megy.r ké.be vl-fUrl hírei - megremegett félelmében . loko. eléti. Gyor.ni l*r . foko. ..yomáb.n . beiéi. sturouyroh.mokb.n olykor . gyorsaság rovására meni . „erás. A foko. «.nb.n pill.«l •\'•» mustk. fej. l»r be. 8 Hé smonjrroh.maiuk félelm.-„k .„l,.k eddig le. fékoerob»iMiuk ...ég .I.Uell.-tell.nebbek l..t»ek .. elleneég elélt. Me.l eddlg mig »g,.t - N°»»<"> •""»« ra°"\' """ 01 * ,„k.«.i. így • rn\' m„IUk meegy éjére jé 8 " f»k""b\'" ni találtunk. Verua Elmúlt a farsang. A titéekor ol, »Jo., »l«\'» « h.ngo« eeeiide. rettegéi kW M^ek le, belyt -dv. . mánkér i. ..Orke béjt.ek . banbén.t idején. A gondul... ifj"4** \'i\'1*™ m0UI°,i\'*i\'\' \',*\' mouikítél ^termek korlú..^ .^ k»luk é,.. ho. .ogyü M\'"klkt g,„douék . U.<Wr.<U >i«»k.r«H »,omorék .ebe- sOllekel. . . k A léne helyett U,t .6h.jU.uk .. . betegek h.ugilk, mig kint - b.rolerekeü . «H*« l«g" r.Llt.»b gyil^olo ...... okédnek eter léU . „.,„,, virégeir*. dl«e,e. « ............ »..»r.dt aprénégok .....égnek « lké . Oki bény iH., T _ kifeeue e - »» liercmelékön, bén, " , ,ir - "ér hwll.lal.. k.aerű köm.,eket h..ll.t..» 8 . ru»en.t.. n.g, tnolo.1. «»«* M Mikor elégeli -K " "0k. millió é«l.»tol. kiknek .éré. n.ér .lig btrj. b.»i.». , föld. mely biioiiyérn ml. cólbil teremUl.t, _ A aiimegl iU reAUskola igMgató- „iga kéri h.db.vot.ult toll nöreodék.it, «ok holté tartótéit é» i.meré.elt l.ogy >«le • kőtelkeié !,d.tok.t köiölni etireekedjeDek; H.db.toaüláa. elélt mi volt polgári fogl.lkotisa? Mely e«r»dbe» é. mi-lyeo rangban ..olgál t Kapott-, é. mlly.D kitODt..é.tV Ha elm.lt. hol ée mikor? H&lilomú. Kl««hn.r Miluéoé M»l«lell OrQnbut Kit. I. bé 6-én, boldog háumágáoik S-ik évében rövid b»leg.ég atáo Bécsi.... elhunyt. - A megboldogult temetése „.. délután 3 értkor volt . n.g,k.uit..i itr. sírkertben le«é halotlu hétből. Áldott legyen emléke. - Köesúnet nyUvánltáa. Mind.ton Ilii-gyeknek é. uraknak, kik kötremOkédéslkkel fáradó ^ „ ,„ _ tájaikkal a H.ds»gél,té lé.délnl.njáMk .ikeret «I»- L„U|, |eleulétóggel blr. moxdilaui Kivwek volt.k, köetöneionkel njilvánlMuk. _ A ^mpU u Továbbá bálé.... ka.töuJOk váro.uuk lelke. „,„„ „„„„„é kűri hölgyeinek kedve. áldo..tké...égél a .ÍIMtiéo, tdo inéuyoiotását illeléleg A Polg. Kg, lel .etetésének . „re,,, díjul* átengedéséi - « minduokf.k et.r köstölielUnket ,„iivá.itjuk, kik pédium, .ték.k, ..,„lok. abrostok, edéojek, .vée.tkDtök é. bármely legcsekélyebb .domán, dij.al.0 ále.gedé^v.l leb^ téré lelték ..I, bogy . nem« eél» g.t fordilhaluuk. \' A Haduíélyt _ A nélkttlöBbetetlen\'fakó. Miut i«„.«r«- , g.,dák a .tnkeége. ,„e.ég«d.rfgi muukák .1-végtésére . k.lon.i uyil.éuUrtói lapp.1 .Hálóit lovak ideiglenes felmeulését kérhetik .a katonai P«"«»»l>-I ságiéi. Kgy lölde.gatd. errél . r««l.l.trél érle.nl I vén « lov. feltétlen .takség».»égél ig.tolé hiv.Ulo. lirés .lapján a köv.lk..ékép«n kért. . .».ké" I felmentését. Tekintete. K.lon.i Halé-ág. Alulirolt »ou, irényb.u keresem meg . N.g,tekinl.tll K^.n.1 Fép.r.„e.nok,ágol mely .térim bátorkodom ..ou kéréseméi tolmácsolni, begy a c,alolt okmány iu«geré.ilé» értelmében at abban l.ví .K\'W iievet.ln lov.inat - lévén kenyérkereső jobb k.-l8,n _ a katonai stolgálul alél n.^rokk«rl áll-pótéra v.ló Ukinleliel. ««ljuél fog" W biány.ik, miut a. as.to.iy • hétnél, »gy«« *» miudeukorr. ,„(,,1 kistolgéll, ,u.g.u.r.|l. véu ..outot .tabadtó .inettleeiteiil méllotUnMuak, .melynek vá-randéságál.au vsgyok a N.g,.á«os Lé.,.lé Bitotl-,»gn.k illé lisllelellel J. P. Vistuperáll kötvitét • _ Az analfabéta tanfolyam vlísgillata K kir. SO. honvéd gy.logetred lábadoté-ostlagá-to reuUeutl .ualíabéla Unfoly.u. viugáUU f. bé lU-én, .to.nbal d. u 3 6r^í«. ««!,\'» » \' Uégel stivesen láljék _ Ismét piinítlt & járvány. Ugy « »»>\'-|»b min. . d,lleri,i.t l.mel pu^ttil . (l.l.lok ké.ötl, .61 „aprél-impra a lelnél!^, köréh.,, 1. mind iobb.u .kel lehelé melegen öltö.t«ék . b.1^ üra.lk léto-gatásátél okvrtlMllI rftilUák. - 1 .at. _ A Csáktornyái »on.tJd.lkia >ulyoiw «pí««H ""M** ,l.p„ oivosl viMgálal .1* vMették. kld.rü^U, hogy » Illeték Mmmlíél. b.M Ariiért n.m MM-vedlek Bár a tutédá«.k minden "\'l""\' de gyógyulásuk, h. Iá. hoa.u Idé .ItóU, d. blt«. Mini olvuóink érurtluk . vitafál.1 . dióiban megindult .tonbtn, bog, • b«l«.l*rt k>t\'«W . faleléaég. .. id.ig még megállapil^ «« •»«♦■ - A B.appanuMOra »«ertel.n.*g»l •»■-Csak a vidéken, d. . fívároabiu Is em Indították a vetető köröket, hegy » irté«t«e mlk^^ctal kai megnyirbálják. Sukérlék ugjui. m^állapUották, bogyb. a stappan dit.éulrbél kéaül. ü » „.kérté »t«rlni ^kilogramm ulrbél 9 kilogram- »„pp.nl lehet eléálliUui, melyet, h.bármily*. kölUé- ge. áron álliU»n.k I. elé, .kkor is * k. 80 Mlérb« iél van m.gfitetve. Mind.nm.tr. klváírtee. bofj „e cs.k a íévároe, de . kormánj n>M« ,ágj« a stapp.\'iu.l toött .tabad uuocáuk, «lj • tistiMég é. igj « *é.még «.mponljáb6l to — _ „ krumpli utolsó .tárlója. A bábon .1.11 olyan r^yegé kűriért m^lutotl kinmpU mii- cint t-ével elérkmrtl dlmlW*. uloW rtádé|éb» - A. ötti oratágoa ánuM. ldejé« luárvltn l ig emrfk«i6 .kálát áll.plWUk «| . krumpli stámára. At élketéai, oavMrtmM . rétm, hópehely m«n..n.,i kllll, továbbá . sir|» héj. é. hu.0. horgonyáért . Uv.lyi év oklébm »l-l» kiU« koron, volt a. or.tágo..o megillapilott ár, a m.l, nev.nrb.rbw W fillér. hénspokbui levábbl ÖO flUArr.l é. meet -árita. elsejéiéi .t ulolsé ÖO nilérr.1 szerdától fogv. 11 kere.. « árlutár i «had.« burgonyár. nétve dmember Jl-lg 8 K. menld 9 koron. . maximum. iUkvlráli.^1 u árak m ke- ronáv.l ol«ébbdi. Au«triáb.n U emelk^lk « b«r- gony. ár. uiáreiu. elsejét* fo*«, »ig fed1* » koronáról 9 koron. 50 fillérre. Szerkesztői üzenetek. N E Tábort poéta 60. Vereét naegk*»«k. l.egkötelebbi .i/.muokkao sorát éjijük. Sok idrtl- leltel Többeknek Iguuk m. A j.l.ntée büuyoe voll. Sokan érdemel .tereitek s megemlitéere ée . dicséretre. De u erdőtél n.m láttuk . «. Téejl* kihagytuk Plihál Bö&két. S.igelhy B.bát, Imrék M.gdét, Bác. lloekál, 8i.ru Jukát. Kalér Mimit é. Annust, Hudl értükét, Joilfevlm Ml.lt, akik egéét délután fáradotlak a l.aml rendelésben. Hlbánk.t jé,á te.siQk rémint |elen aor.lokk.1, ré.ilnt . j«t» dicséretére könyveljük* el. lf. Tábori poBta 313. Nem mind ar«y. Jól tudjuk mi ott. De mikor . világ » hog, megcsslják. Már pedig - ">1"U "" n« lolurl.l Osak hordj, at Igát, .ki tori. , Qy. Margltta. A «Jtéblba nlkerílbe»eUe«. sél maprél-napre a lelnél,, köréhen le ....... jobb.n ^ ^ \' elbtrapédtik. 6.. inliOk . .taléket, bog, gyermeke-\' \' k°"\'klort Z A L löHMl SllBOKW 9. ff MrmQZPQ aZHHiZBMM mtr lMUida«nap>itatik előadás a legérdekesebb és * legválogaiollabb mÖHOrból van összeállítva. — Á „BERLIN" Síinháx agilis igazgatója, hogy az előadásokat még érdekesebbé legye, egy uj modern, a lual kor szakaak loegfulelő. legújabb szerkezetű veti-tő|4p«t startéit be, miáltal a képekel oiég sokkal szebb és tisztább kivitelben mulathatja be a ni. tisztelt kötönséguek. A „BEESL1N" mozgószinház előadásai nem szorulnak dicséretre. Bet osak látni kell mindenkinek. — HianOk és reinéljOk, hogy a I. Közönség a* igazgatóság fáradtságát éa álduzalkészségét a^.glóadáaok tömeges látogatásával fogja hoponUni. fM ^tcWtá KÍTUNÖ ALPESI TEJCSOKOLÁDÉ Irodalom. ff ■ jtp* ■i m\'íiimr- ■ . A pápaválasztás jogtörténete és té|el«s.jog*. lila. LuJúes JózseJ, t\'ógiinn. tanár. A vaskos munka a pápaválasztás történeti fejlődésével foglalkozik, áruig az jelen alakjához ért. Mlndenklhek érdekes és la-nutságos olvasmány, amely inig egyrészről szigorain tudományos, másrészről Mnnyed sliMval élvezetes olvasmány. A világlörté-nejem e, jeJoHtós mozzanatának isineretu mlgden kultureuiber tudásának szükség«s része. A mfi ára 4 koron*. — Kapható Ifj. Wajdits József könyvkereskedésében, Nagylmaltsán - TI] Idők A világháború Iwhíbb krónikása, iráahaa 4. UpMo u (Ti Idók A mi érdekű ww-máujr a aégjr vílágrm lurclároiu IMioik. ul luiud| siónk Uffr falói .xípaégO kép.kbau firdek.saég. iSiváMl uivóval és Jókéit UM> jelltjmíl Here.t P«MM batUaeiál, az Uj Idákat melruak mindtni száma aktuAlia ksilsmáujeiii.n, olb-aiéléseibim és Vasárnaponként két közkedveltségH ra*»oy»«)»a\' i» agyarául ■ szépirodalom ipolója - mellékletet ád az AZ ÚJSÁG. Egyik: KIMixláw iia uegfedávre 6 korona Kladóbt.aial,1 ROVÁS Vezércikk Világháború a legjobb tájékoztató magyarázattal és térképpel Közgazdasági rovat N api h irek naponkénti sze iziiciói az AZ [jJSÁG l\'OUTIKAf NAI\'II.AP.WK Badart, H. Awtrtny-ul 16. u . Jfafwar Kereskedők Lapja — Kormo álfrád Upja. Harminchatodik évfplyain. ás Ip. \' _ \' \' " togréai taiodil „Az Asszonynak" mekeknek. SZEMESNEK kell ina lenni, ha túl akarjuk szárnyalni ver-senytársainkal. Az élelmesség nem ÁLL egyébből, minthogy ne késsünk egy pilláim tig sem. hanem soron kivdl vegyük igénybe .Zalai Közlöuy" hirdetési rovatát, mert olt \'latározoltan eredményt ér és a magyar hirdeti hirdetéseit itt megtalálja. \'A hirdető rövid idő alatt meggyőződik az eredin \'iiyről. — annak határozottan a másik a: „A Gyer- VAliulIttilók a*- Akt a vU4ck4b*raról I. •DtluUbu Iparotok Lapia" melléklellel. Ma*) aroralóg .. mln4an aaaménjról, axlnhUról, mSvóaiatrS), lt»- ibb kereskedelmi uakköllOr.) e liuinir liarmiue ialomról bSv.n t. mayblxhatóan óhajt a 17 ut«- ík évfolyamába lépeti. A „Magjai K*re»k»dóli «»•• maraaark.aatatt napilap karatéba* irU- i|a\' katakjiUni ívnyi larindalMsb\'U p-ionik ■•\'ai, «»••« alt aa AX üJtáoot. |. A .Hfym tMMadili l.apia" Om"-ti tudó.ilA- aal slaóreadn forrásból valók é» a l-gu\'abb keren-kadsinji Urakról fólag « „Mtoiyar Ki.r«k«lr.k Lipja-utiáu lehel ói lefutni. A .Maitvar Krre«k.dók Up|a" olóíúirt.iai Ara rt-nd-w mellékli-totvel egrOlt egi!si évre lu K. leiévre 10 K. negyi\'dóvrn fi K Klóliw. tiwk a kiadóhivatalba: Budaprsl. V 8as utca 13 aaáai alá bii\'fndók. ELÖriIETÉlI Uil; . *• koroaa. • la „ Ha^jadévra .... a Egj hónapra ... I K. 10 f. EfAaa *m rilórra Megrendelési olm : UJSAO KIADÓHIVATALA Budapest VII. Rákóczi ut 64. saám VAKNAK kell lenni, a ki nem látja n .Zalai Közlöny-rohamos fejlődését, ez pedig világosan jellemzi. Iiogv AZ ezen lapban megjelenő minden kirdeláauek kellő haszna vau. Szemesnek áll a világ vaknak az ALAMIZSNA! )f}■ TM*JTS fppff KÖNYY-, PAPII^- ÉS IRÓSZES^KERESKEDÉSE Dús raktár legújabb divatú levélpapírokban ------ és névjegyekben —■ Nyomtatványok Ízléses kivitelben jutányos árban --- gyorsan készíttetnek. --------- Tanintézetek részére szükséges cikkek ----- dús raktára. ■ Jegyzői és egyébb közigazgatási nyomtatványok — nagy raktára. . . Nyomatott a lapl-Uajdonos ifj. Wajdits József könyvnyomdájában Nagykanlzaán 53 ik évfolyam Nagykanizsa. 1916 március 13 Hétfő liirkliztiui ii klUtkluUl laáklír 1 Talaton: 183. - HlrSataaek allaatbaa ...nni KalalAa asaikustö: Erős Sándor Kemény László Villilulk kiitta éi eiltlfflftíT ElanaaUal árak: r.gt; a.í.10 kkratfs, YeféWa"* k F. i. K. Ea háborús gyermekkartjii. keket (például a raájullól-októberig szünetel Ma, a mikor az egész országot áthatja j ^ Í8lio|iküftn) (i„ lal,aik 6kül ,eggíll6|. annak a gondolata, hogy a háború győzelmes befejezésének jegyik fófeltétele, hogy az or-Bzágnak megmunkáltassék a földje és blzto-1 sittassók mindannyiunk kenyere, (Jriius István Nyitraniegyo főispán kormánybiztosa, az egye- Bület elnökének kezdeményezésére életre való | mozgalmat kezdeményez a Felvidéki Magyar Köztnttvelódési Egyesület. Mozgalmának az a vezető gondolata, bogy miután az ország férfi-közönsége a harotéron teljesiti a kötelességét, az asszonyra bárul a föld megmunkálásának a kötelessége. Az asszony hazafias készséggel tejesíti is ezt a kötelességét, ha viszont a társadalom addig, a raig ó verejtékes munkáját végzi, gondoskodik ». gyermekei felügyeletéről, hogy azok föl ne gyújtsák a házát s pusztulás veszedelmébe no ejtsék a községet. A F. M. K. E. elnöksége mindjárt a kérdés megoldásának is megadja a kulosái. I családanyák mindnyájunk kenyeréért munká-1 leiéhez tartozó vármegyék egytíöl \'ban állanak, azokban a községekben, a hol likai hatóságait, a felvidéki püspökökét, fő I óvodák nincsenek, gyOjsék össze a gyeriue ispánokat és alispánokat, hogy hatóságaik területén lehetőleg sürgősen szervezzék meg ezeket a háborús gyermekkertek el, a melyek a társadalom minden ujabb megtcMeMKAa nélkül, meg adják a csatádariyáknak a Iflfc-töséget, hogy a harotéren küzdő KíaV helyett osaládjaiknak és mindnyájunknak megélhetés fófeltételeit megszerezhessék. A F. M. K. E. elnöksége megtiazMta-tésnek venné, ha ezt a tervét a tMKWr közművelődési egyesületek b a mÜklHWai estig felügyelet alatt, a mig az anyjuk haza nem tér a munkából és át nem veheti ismét a gyermnkeit. Az iskolát mindenesetre in gyen engedi át erre »z Istenes oélra az állani. a község vagy a felekezet. A lelügyeletet szintén ingyenesen elvállalná a község Intelligenciája fölváltva vagy az iskolai szQntlet élvező lanUó vagy tanítónő, legrosszabb esetben pedig a közaég! területén kivül alló vármegyék egyttii \'é« elöregedett és munkaképtelen lakossága. Az politikai hatóságai is magukévá lennék. intelligencia végezné a gyermekek szellemi j_________________^ --- és lelki vezetését, a község öreg é« aiuaka-képtelon lakossága pedig a ityeriMtak —»■ mélyi (tisztasági stb. Élelmezést pedig mekeknek az anyjuk v»gy pedig a község a melynek bizonyára kauálka levese vagy gyermekek számára Halilis iMkHláeté. IW árnélkodva ué« át u arabot » Oeaáaaa. at aurópai emberek véleménye eltár, öuaéaet, nagyaierQ ttaletl érdekét, orai- _ gondolkozását, okoa nyugalmát mludm vonalon alismwik. Az európai háború Irlózetoa feszíti erejét főzeléke a aaagsavekli u t „ebadaág oratága egy-ketlire odaállította a li K. K. etaök-j gjir,i uaniimisstiós „ü,| raígé At éviiig véna a r. a mikor fölveti az eszmél, liugy » mig aUége már meg is keresla a milködéai terű-; ..bekben vergidik, Amerika padig, a nagy, a ÜTKÖZET. Nagy, szorongó, vad vizek feleit Kábán, aléltan, félve evezek . . . Amint álsuhan Velem a tutaj, Habot-habzsolva örvényben, zugban S a viharok ős ölébe surran, Pokoli zajban, leverő lázban, A harcok lelke - (kinyitva, Iái tan) — Borzaimail búgja. Örvénybe fordul . . . Szilajon, orvul, Támadnak, törnek, gyilkos habok . Órákig tart el a rémes chaos, Mig azúr égen nevelő fátylak, Borzalomkapun bilincsre zárnak . ■. S a bús borzalom, IJgyan áthajol, Lázas hitek tündöklő szittébe, Minőt felkelő nap tép az éjbe! És véres győzelem hajol fölém! Vad vizek helyett diadal ölén, Ring tutajom lova. Nemess Ernő. Ki utolsó karácsony. Hidog zimankós téli este roll. SllrO nehéz hópelyhek szállingóztak a levegtbeu, atlén, hogy lees-I lok, stép tisila fehér lályollsl vonták bo st apró 1 i,trka hátakai, meg a meredek keskeny sikátorokat. Miutha a természet Is ünnepi ruhába skarua öltözködni a holnapi napra, olyan szaporán hullott a hó De csak at a néhány stát bujdosó magyar látta ilyen poélikusau s hamist u kik stimkivelett urukat hivaii köveilék at idegen halába hogy ott vigasttslói legyenek, inert a helység mohamedán lakossága vajmi keveset ludotl srról, hogy holnap I örömünnepe, ksrácsonya lest a keresttény világnak. Nekik csak elyan köiönaégea nap volt ea ia, min e többi; utal a néhány stiz emberrel meg agyasnak usm sokat töródtek, a kikról esak anoyit ta«*. bogy valami nagy csapáa fltle el ókat e kesájsMil. Mii báulák, hogy inuuklbm, vagy pUMtahbea Mtatt a napjaikat? Legföljebb néha megbámulták ás a legtöbbnek imponált ia bálor. lovagias vfseHedáaik, Thököly Imréoek, a izámüzött, rettegett ,Vt-ruckirály-nak hóeégee magyarjai voltak ez* « He-genbe szakadt derék katonák, a kik nlveeékMH sHík urukkal és fejedelmükkel a nlcodemiai szárntlTetétták keserű kenyerét, mint odahaza > cukrozott kalácsot a török, vagy a német kezéből, mert ögy U hogy megöli aa a magyart elónb-otóbb. Örömmel indultak neki a ealpós e hogy urukat üdvözölhessék aterény, kopotUa hajlékában, de örömük eaakbamar aggodalomiW^HI-tozoit, mikor meghallották, hofy megint beteg. »t utóbbi időben gyakran betegeskedik. A legttWtMr titkolja ugyan alóttük. hogy baja van, de éafreveezlk a járásán meg a beszédén, hogy nem a régi rettMt-hetlen hadvezér töhbé, a kit két orrtág rettegett valamikor. A mint a hát elicaarnokába atorongva várták itui tonom MABCIÜS lí. legse Dali kenetes arccal hirdet bikát, aiill toU maalafit ei gaidigodott. De védi a Jogot la, i-tealagea polgárok sári heUtliniégit. ia angol vagy francia rogyásig magrakott ■eoloió.zállitó hajókon gigös yaakeek la in-dalUk Karópa felé A tengeralattjáró kapitányai nem tehettek látogatást as allaneágea hajókon, hogy meg-gyózódjeuek arról, vau-e rajtuk amerikai polgár, mi-slóbb belelórik a torpedóikat. — Egy-egy katasztrófa után feliugolt a nawyorki-ntea óa Wilson elnök ápen nem c-llltoUa a szenvedelmeket, pedig minden tJótMf beesO|ett*a éa okoa állatnférliu alt felelhette volia aa izgatott embereknek, hogy annak a aemle-ges polgárnak aki a semlegesság alónyeirel élni is * akW, nem szabad a maga asmlflgeaaógét odaadni as \'\'éHteaSmek védópáncélul. ioV 1 Wjlspe áronban nem TalloU asint egéaaen inoa-, .tápig, amikor aa amerikai kougreeaiuaon ssónyegre .került a .német kormánynak aa aa Dienete, melylyel alapos pilyzékel iutiztűnk mi ia at Unióhoz, hogy ntérélua 8-tól keidre minden felfegyverkezett keree \' kadelml hajót megtámad és elstlyeast. A yankes Qaletá egyezerre roaat keid lenni, ha nemcsak áruja - fsa vettedelemben, hanem áleta ia. Nem ia várt i-téuki err- az álláafoglaláara mát választ, mint hogy: , fffm fogy rerezaDk fal kerrakedelml hajóinkat a nem ntasonk fegyverei hajókon. Wiiaon azonban, aki » ii ■ egáaz az ntolaó ideig kátaégbeeaett erőlködéssel akarta jiltilkéfiir, Wgy az angol érdekek ügynöke, most egysserre felütötte a fejét. — Az amsriksi polgár jogait védi. aki olyau bsjon uteáik, smilyenen skar éa ha nimel búvárhajó olyan góztet sűlyeezt el, melyen smerikai tUstik, akkor meg kell azakilaui Németországgal e diploioáciai ösaieköttetéat, ha mind- ^ GratuUlunk az Ifcyeeűlt-Allamokoak, roelyek- ! nek elnöke. Ilyen hiti pózzal védi polgárai szabadságát ^ Wilson elnök választás elólt áll s ezzel a halálos spekulációval akarja növelni oépsserOségát. A kongresszus mosl dönti\' el; vajion a yatikee józansága eróeebb-e, vagy az elnök órolelee politikája, amely a magas személye és ss sngol érdekek kedvéért háborubs viheti Amerikát. Ma dálelót már sr-ról érkezeti hir, hogy ss éjsssks megállapodás jött léire arrjl, hogy ezak Uore demokrata azenátor in-ditváuyál tárgyalják, amely ellillja az amerikaiaknak, hogy felfegyvertelt kereskedelmi hajókon utazzanak Ha az a megegyezéa Wilaou álláspontjának tueg változását jelenti, akkor a yankeeokosság sz utolsó pillanatban legyűrte az elnök halálos spekulációját s megmentette Amerikái a katasztrófától. HÍREK. Dr. Hagtdfls György dicsérete. Nem egyezer adtunk hírt arról, hogy dr. Hegedűs mini eiáudpiraneenok — hogy teljesili köle-lesságéi a harctéren. Kitüntetett egyéniségéről, hó-siességéról, pootos ás lefltiisraerelee parancsnokságáról egy pár sor ismét \' ideérkezőit Nagykanizsára, szülővárosába, amslyért ár. Hegedű, él, hal. 8 ez Hegedűs főhadnagy dicaé\'relét hangozlatja. Felei elismerés, érdemek jutalma, egyéniség s a teljesíteti kötelességek dicsérete cseudűl ki e sorokból, smelyek tartalmát öröpmel lesszük közzé, mert vároaunk egyik igu fiáról azóiu.k\'akl\'Lazánkért már kétszer sebet kapóit s aki magyar etiv éa lélek önzetlen hazaszeretetének most li\'|áli\'\'ádjil, imlk-jr kötél féléve hsrmsdszor állja^a esatik\' IQzét. Paraticskivouat a hirt, mely iket uruk egészségi állapotáról megnyugtatja, meglátszott rajluk, hogy megszokták már a viazootaguágot, a csapást és a nélkülözést. Akár-\' hány volt kötöttük, a ki már százszor ts azemközl ■éteti a halállal a vakmerően megküzdött a legbor-. zaaztóbb veszedelemmel ia. ll.si, ■ Se most izgatottan bár, de etendes»n. egyet-. ,la4 azét te ejtve azorong!)lt a keleti*. berendezésű i előeaarnokban a csaták lármás, hareiaa népe, aenki aem mozdult meg helyiből, hogy lajt ne keltsen a , aüppedékeny perzsa azinyeg t lába alalt. Minden perc órának tetszett a várakozásban és ,iy!ntb* valapi erifeszitő nagy muukában kifáradlak vplw. htugoian tflrt, elő kebltük mélyéből az ,ie)ípjtoU, lélegzet, mikor a fejedelem szobájából kilépő Jjta ttrfit megpillanlolták. ny-- Mályáa mester volt, a kuree király legmeghit. >bb embere. Teltetett egykedvűséggel lépett honfitársai közé. Aüok utaá uyilolttk neki, hogy a csarnok közepére .,JntbaezoD. azUu egéazen körülfogták. Mindegyikj . azeretett volna biztoaat tudni, de egyik ie«i merte■ • megkérdezni az óregtt, mert féltek a feleletétől.] ,Otak nézték i némán, boatzasaa. A jóságos öreg megérteire aggódó nézésüket ás igyekezett megnyugtatni őket: I! 1, \'ir- Wíg biztosat tom tudnuk. de reméljük a legjobbat. Azt mondta az orvoa ia. r,i\'a. hogy maga sem hisz az<raiban. De ezt a körülölte állók szerencsére nem vélték áazre. Sokkal jobban megörvendeztette ókel az öreg kétes értékű megnyugtatása, iem minthogy ráértek volna annak az arckifejezését vizsgálni. Felcsillant szivükben a remény bálvány biztató sugára hogy orukat egészségesen viszontlátják Oseudeseo. miut a hogy lőttek, eltivuzlak a néhány perc múlva már esek egy azolga maradt az elócearnokban, vátva az egykor halalmaa beteg parancsszavát De az most nem paranoeoll semmit. Az orvosával beszélgetett és aainto követelő hangon kérte, begy moudlun el ueki állapotára vonatkozólag minden! igazán ée ószlaténi meri a szerint akar iutéz-kedui. -, Az orvos, egy meglett korú ősze. férfi, a ki miuden szavát a szilárd meggyóződéa hangján ejtette ki, megnyugtatta: , — A baj aulyesHlde> nem aggsszló. Főleg az izgalmaktól kell tartózkodnia nagyságodnak. . A kuruc király iiámán bólintott, bogy ugy fog lenni, a miut tanácsolja. Az orvoa még kirakta at egyik kis asztalkára saját készilé.ü gyógyszereit, kű-löu választolta mindegyikből a legközelebb elhasználandó adagot, azután mély alázatul meghajolt ura előtt és visszavonult laboratóriumába, hogy tovább kuUssa. fürkéssze a füvek éa ásványok lilkos gyógyiló erejét. L Meróen nézett rnsga elé a ház ura, mikor egye-dül maradi. Az egy.ierö .zürke falra eselt tétovázó _n, e. Kiig szitás — Dicséret Bér még nem volt alkalmain at öaszes azátadpartnetnokokat tevékenységükben megfigyelni, de ttok közül a kiket eddig látUm, külöaösen ki akirom emelni dr. Hegedűt fóbldnagy ural,_____állátbau, de itt ia l százsdában t munkskedvet, slárendell Utttiktráhiii pedig a vállalkozó Stellámet inegtudts henozltaiil Kzért Hegedűs főhadnagy uruak köszönetem és dicséri elismerésem fejelem ki Biffl s ezredes ■„■ . . - . t-i.. ■-. ■■.\'Mi,-, i^..:, Tyll apó iskolája. Már s negyedik analfabéta tauMyaié fejeződött be a honvéd lábadozóban a multai Ián a legatekb eredménnyel. .\' \' !i»\' ■ - Szombatou délután volt a stép, megható kis ünnepség a laktanya mélletli baraktelepen. \'Nagyslá-mu s illustrii publikum jelenléte bizonyította at öreg s jórészt rokkant diákok ludáaa iféoM érdek. lidétt. \'■•"\'■ ■ ■ ;l . » fttti At oklatáara ezáut idő, a lanabya# ugyanaz, mint tt elibbi Itufolyamokon. Ottkuem wabtt fc-lelti munka kellett thbot, hogy. annyi\'tirgybél a oly alapossággal előkészíthették t hallgatókat,\'amint att lapaezUlluk. Kűlöuöaen lebilincselő ívolt. a föld-rtjtbán szerzetl Jártaatág. mig iórké*eket»*ffeJ«óHek az öreg; kérgear tenyerű\'ditgyirok. tmlirl \'az érdéin at Iskola vetettjét Keváca Dezső áU. UaMkápet*ei Uuári illeti. • ■"ín. Utje ,/ral!at«|ii tuif A vizsga befejeilével t hallgatók egyike egyszerű, keresetlen, de Itálás salvhét jő** Havakkal mondott köszönetet Tyll alezredesnek, ki jóságával lehetővé telte nekik azl, hogy á söliteégböf a vilá-gos.ágrs jussanak. BzeUa érlékae jétliétk"kle*tM-sára került a sor a a 18 ember, ki tn*lfcM4r*l, sietett megirnf a Mrtéulítot tMllkttki" •\'< i. I. --■■•■■■ \'Mit IIJIU " lü)» 1.1 l|l|l»l|.| tekintete s snnak egyszínű monoton eiűrketége az emberi élet egyloimaeágát\' juHttU eazébe Kgy a soraa mindenkinek, bármilyen ki vélő-volt la» löbbilk közöu, az elmúlás, az érők inegaemmiMlét.\' — Kimúlni 1 a-\' halkan rebegte magában s hideg rázkódás futott végig Üstén erre s kétségbeejtő rideg értelmű szóra — Kimúlni őrökre, mikor még oly eokat kell lennie, hisz ugy kívánja a szenvedő haza az elnyomott magyar nép érdeke. ai\\ Hí a báler katona a rettegett ktuue király, a ki már annyi emberi lélek kiröppeuáaét lálla a bömböli ágyuk ftllslkelitó lármájának közepette, z vak merő bareoa, akit a zeulai csatatér InlotUi kézöli, mikor léUzhatáll tetetve meghuiMet^p minden percben eltaposhatta volna az ellenség lovaahade, moat félt a haláltól, az örök elmulta goadolatálól. l)e eeakhaiiar eltűntek rémes gondolatai, a. mint neveli liára eseti tekintete, ggy falón függi,apró-kép volt az égést, a ml Igy megvigasztalta. Kgy egyezem kezdetleges festmény « későbbi II.. Kikóei Ferenc erdélyi fejedelem képmást. Majd megvédi-eti k-ma-gyar hazái a némettől it, meg a lőrék ellea áll -De még hát bizotl hetiue, hogy még ő ie meggyógyul bátorította az aránylag ftaUI éleikor, hút- mindössze síig volt még negyvenhét estlondős. -Sl\'-j-. -ii\'.t Kszébe jutott hogy levelet kellene (r^ -tii-nak. Odaült at irótsiltlához, de nem bírta kihúzni a nehéz lölgyfafiókot. Mikor » öreg Mityáa. mellet I látta a hiába való erölköitéaél, esethez lolysmodott : MABOI0S 18. - / ZALAI KÖZLÖNY jaj, ez a drágaság! kommentár nélkül kötöljük » alábbi r. .7,-; --3. • .t Minden levelet: SuiiffiM ur kérem u Itten ii megálltja, li> mindennap atóvá-leni ut a tudatlan áremelkedést, a melyre uap-uap után ébredünk. A aok eaer, meg eier fix-ből nyomorgók nevében kérem, Írjon mlndeuuap arról, bogy folyton emelik ai árakat, nap ntp ntán drágább leax a eipólalpáól ketdve a fogvájóig mindan. Irjou kéretn addig, amíg éetre nem vestik a nai lőnkrejutáaunkat tatig nem |öu valami olyan rendelet, amelyet meg ie kell tartani, amig meg nem indul aa áremelők ktraén-y ative a mi kéUtégbeejtő. nyomorúságunkon. Mart a. fii holyietínk már igitáti kétségbeejtő. Vég. kiitierjlléau dolgozom, bogy meg tudjam kereaui a celládon íentiUrláaáhot atOk>égea péoit. Ha hoastabb volna a nap, még több mellékeit foglalkotáat keret -■lék. eaonlig-bórig dolgoznám la magamat, mert igy képttlpaaég megélnem. Pedig ugy élek eaaládouiinal iniat Toldi Miklóa Jova a még igy ia uélktllötés a> At. élelmiszerről már ua ia beszéljünk Ha eipéfaMpaléara turulnak, beleőszülünk a goudosko déabt: jni lest mo«l? így talpalás li, korona ét nekem uágj. gyermekem vau. a íeleségem . cipője ,ia caak elataktd, meg nekem ia két lábam van, da már mtjdueiu eipő. jlélktl. U> uagymjsás ideje ér-kauk aainla balenvarodik at ember a goudba Mit , etjuáljou ?. ügy darab szappan I .HO korona .<•> , Ua\'/«bt kell. ba máa kell | Da mit ia untaa taui 8terkest|ő tu%t. ,|£g|ater»en bele fogok őrülni ,a,-g«»ét>ft.:- is ,iedtn» 01 r - n.v • lio ixi hm öltőibe, eat/al a kiitam; Saerkea ló «r, ba el keaeredtaembeu elgondolom: égést nap mint agy V— Naro nyilik at, könyörgöm aláaaan, mert kulcaoaal vaa bezárva. — Ma.il feleletit atm várva odalépett, megforgatta a kulcsot « tárban, mintha caaktgyaa caukva lelt volna éa könnyedén kirántotta nókot. v-" «v; >- • 1 .1 -r~ Igy már értein. A«t biliéin, bogy annyi •rím aiuct már. Pedig értein. bogy nem ia vágtok olyan beteg, miul u orvoa mondja I. Mályáa maaii i^yotérlólog Wlinlotl, de aa ar- j törtéül, bogy a batóaági bpsatékbeu két diaiuó ke- rabaaolga hutom aa igát, feleségem aiarény hotomá-máayát feléljük, gyermekeim rémére félretett pár forintot elbuináljnk, caak átért bogy vatamiképeu ne megélhettünk, banem nyomorogbaaaank, meri egy hivatalnok, még ott ia csak nagy művészei árán tudja elérni a mostani viaiouyok kötött. Tudomány kell abbot, bogy megtanulja, bogy ne kelljen ében balui, vagy aikkaaatani, betörni, lopni. Moat caak iamétellen arra kéram 8xerkeaxlő urat, Irjun miudenuap a mi nyomoniaágunkról, taláu valakinek, a rendelet botóinak, vagy at árdrágítóknak megindul a szivük a mi Ufealhetetlen hely-telünkön Dr. Elkeseredés. — Kitüntetés. 0 felsége Paláskári Péter sxátadoa.gaxdáaxati üsttel a vitéiaégi érem szalagján iselendó hadiékitményea koronás arany érdemkt roatllel tüntette ki. Ptláaktti aiátados a háború folyamán tanuaitolt rendkivQl atolgálataival érdemelte ki a atép kitüntetést. f — Kitüntetés. -\'.í^lSlsége Csütörtök Ialváu 306. népfelkelő gy. *0. hadnagyát a 3. ostt. hidl-ékitményca katonai érdemkerestlel tüntette ki. — Harc aa ipartestületi elnökség körül Verdum elesta, avajjy a háború aorta mellékei néhány elkeaeredett kaaiuti antantból! iparoa előtt, kik Mhogywin tudnak kibákltel a körülménnyel, hogy ai^irletlülel ilthou lati tatjai at elhunyt Samu Jótaef elnök halyére aj tlaökít óhajtanak válaattani. Argumentálván atxjtl, bogy tt iparotok tömt hadba vpuult a Így jogtalan lenne ti elnök válaaatla. Deltnay I At a ui)vl«leuaégh.i borkőit ur. ki att fájlalja, bogy a badba ,vonult iparotok nem érvé-nyetilbetik jógiikat, hanem, hogy t váltania épen k\'rrá ax egyénre eaik, ki Vki axemélyea ellensége Mi ext jól tudlak trdaeára minden fenyegetőd-zéanek, íxándékuuktől al \'nem foguuk állui a hogy egyeaülelQnk élén egy érdekeinket képviaelni tadó elnök álljon, a választást" minden\' áron meglógjuk ojtani, ha ax bármint, fájjon ia u inkognitóban bujtogató nagy urnalf. \' * Egy helybeli iparos. — A hatósági ihuesaékből Szombaton eán egy csillogó köeycsep gurult végig. Meunyivel mát feltlel volt ebben a atlvból (akadó ptrányi vit-cseppben 1 . A beteg kérte, bogy htgjja egyedül, "után irni kuxdett. Megirlt. bogy miudnyáiuknak jól megy t aoraak Vigan élnek a at idő uutlmát vtdástgalás-ttl ütik el. Maki kUlönöiBU nagy atareaeaéjt vau, i rondtaen ó lövi a legtöbb vadat. . . V .\'lu egy mély aóbaj tör elő a köbléből, liita már féletsleodeje nem volt kín t tubából A> végiu : pedig megjegyettr, bogy Int ükeiül Lipót királyijai kibékülnie, ugy lemélbetóleg a jövő kaiánaonyl már ,atép Mtgyaroretágbau\' fogják tölteni. Hoataa időbe telt. mire a levél r.mdeltetéto helyére érketatl, még llossubb,. a aiikor megjön válaaa. bogy lőheluek, várják őket. Hppeu akkor hantoltak egy uj airt a uicome-tfial temetőben. Tóth Béla. rült kimérésre, ttltl t kijelautétael, hogy abbéi elaó-aorbtu is a városi tisUviaetók fognak réatesülui. Anyjukomal meg ia ötveudaxtetlem, bogy va-aáruap disxtio süli kerül uttalunkra. Sajna azonban, mire 6 őrt uláu lőtériem másik tiaxtviseló társammal, már t két disxuónak csak \'hűlt helyét találtuk ott Stáry titedea-el a teljhatalmú nrral. S kik vitték el? A btnfentesek, kiknek 5—6 kiló it jutott, nekünk psdlgi ateréuyebb liaatviaelők. uek Csak t csalódás keserűi emléke maradt meg. Igy psnt8iolte el ett egy városi listtviaelő, melybex mi semmi kommentárt fotni nem óbailunk. — Elesett hősök exhumáláaa A honvédelmi ministlor a badtápfőptrancanoktággtl egye-tértöleg rendeletei bocaátotl ki at eleseti hősök exbuiuáláaa dolgábtu. A rtudelel igy ketdódik: A bálájáért eleteti hós a katontsirban nyugatik legméltóbban; olt ihol küidltt éa eleseti bajtársaik kötött, akikusk uyugatiaát egyoiek miatt ne tatárjuk meg. Bajtérai kotek oU aok helyen tuária egyaégo-,1 aen tartó temetőhslyekat I étatiteUek ét eteket twa kell tartanunk. — A rendelet aiotéa kőtll, mint kall felaurtlni, hovt ktll intétni a holtlatUk kléaéaa éa t axállittása Iránt benyujtotl kötvényeket, kilönöten hangaulyotva. hogy hulltkiátátok étik egyea tlrek-ból történhetnek ét oa ttelbtn It ax eiboaálétl tanodé!) caak akkor adatik meg. ba a kérvényető t stemólyatouosságot tanukkal minden kétaégat kitáró módon meg tudja állapitani. — A honvédjárőr agyonlőtt agy Laad-wehr eaakasaTeaetőt A Bákőci-uloábau atom-baton éjjel I ao-ik bonvédgytlogetred egyik járőrt igyonlőtt egy Lttdwebr exakaaivexelöt. A Bákőci-utcában a bonvéd járőr egy üttdtt vtaatéaa alatt raegjtlont éjiéikor. A honvédjárőr rendre Intette aa ott levő Ltodwebreket a t kimtradéal angtdély fölmutatására hivta löl őktt A Ltndwebrek ellauaxogti-tek a dulakodni ketdtek t bonvédtkktl. A honvédek ijeaitéaül kélater a levegőbe lőttek a ettk amikor ennek nem lelt eredménye, dördült el a baláloa lé-fél. A Laadwehr stikaaxvoxető ötaxtroikadt. Oukorjegyek Béoaben Béoaből jtlto-tik: At osxlrák kereakedelmi mlaluter magjaltat rendtltte ixerlnt Béoaben oukorjegyeket ftgntk kiadói A rendelet tgybtu megállapítja t eakorlogyaaa-téa aieuuyiaégét éa egy agy ttemélyrt baveata iy, kilő eakrot tagodélyei. Jövőben oukrot etek oakot-legy tlltaábtn lehet ktpnl éa caik ai kip eukorjt-gyet, tkintk báitartáiébin Itjinklnt ninet több, mint t éa fél kilogrtmm cukor. A cakorjegytkrt voaat-koxő rendelet nem terjed ki a kévébétakra éa VM-déglókri. — A hős cigány. Át oron barotérta Ur- lént. A táboritok aumlél tartett at ttrtd faleU. Aa tgyik térbia megpllltnt\' H,\' JAkápO elgéaybekét. MagáiI előtte éa tMgtaólilJa,\'. — Ogy-l, ti cigány vagyí — Igtuii, kegyelmet arim I — leltll t eigéay. — Hát ntm félti at oroeitélT — Ntm én, ktgyelmtt\'ortml — Hát tt ingóitól» — Attól Hm geaerélii url — Hát i franciától, vagy at ollaitől? — Átoktól mag ipptnaéggnl ntm. — Hál a negyvenkettői ágyuktól mtg t úr-mlne és feltiektől ? — Atoklul ttm, jelentem tláaatn I A tábornok mtgoaőváljt t fejét éa aioaelyegva mondja: — Tt hát tkkor nem léin temmitél. ml? A cigány elmoaolyodik ét eaeadtaen felali: — Nem én, atmmitol atm: ettk áta óai belliiül . . . HÁBORÚBAN IS gondoljunk szőlleinkre! Kilogáatalan, gyönyörű aaáp, kétévet ttőlőolt-ványokat, hiányok főtláaári, vagy ujliltplléthet átállít kicsinyben éa nagybin, potlén vagy viutea, at oraxágbiu elaőnek lamert „Milleuiumtelep1\', Nagyősz. Ugyanitt oloaón kaphatók : Portállá, Arrtooa* rupeatril, Monltoola, Marvtder éa Birltaditfi ricaa éa gyöktrea alanyok. ZALAI KÖZLÖNY MÁBOH\'8 18. „BKELI1" Máoruozoó SZIMHÍZBAJ •V mindennap tarlalik előadás a légér-1 dekesebb és a legválogatollubb műsorból viin összeállítva. _ a „BERLIN" színim,. agilis| igazgatója, hogy az előadásokat meg érde-fce«ebbé legye, egy uj modern, u mai kor szaknak inegfnleló. kgujabb szerkezelO veti-ógépel szerzett be, miáltal a képeket még sokkal szebb ás tisztább kivitelben mulathatja be a 01. tisztelt közönségnek. A „BERLIN" mozgÓBiinház előadásai nem szorulnak dicséretre. Ezt ós a k látni kell mindenkinek. — HisszUk és reméljük, hogy a t. Közönség az jgaagatóság fáradtságát és áldozatkészségét az előadások tömeges látogatásával fogja honorálni. M\'L«A KITUNO ALPESI TEJCSOKOLÁDÉ Irodalom. ROVÁS Vezércikk Világháború — A pápaválasztás jogtörténete és tételes joga. Jrta: Lukács JózseJ, fögiuiu. I tanár. A vaskos munka a pápaválasztás történeti fejlődésével fuglalkozik, aiuig az jeieu alakjához ert. Mindenkinek érdekes és tanulságos olvasmány, amely inig egyrészről .Wgoruan tudományos, másrészről könnyed a legjobb tájékoztató m;,.•varázsital slüusával eivazBies olvasiuáuy. A világtörténelem e jeieu lós mozzanatának ismerete minden kuliureuiber ludasának szükséges része. A uiú ara 4 korona. — Kapható Ifj. Wajdus József könyvkereskedésében, Nagykanizsait — Oj Idők A világháború legbtlib krónikása, írásban «. k,pc„,i, Ii (Jj Iiiök. A mi erdekea «a«. loéuy a uégji világreas harctér-Mű történik axl míud elóak tárja f»slói szépségű képeklmu Érdekeasév mtvéizi sívóval éa elókeló i.ló. jellem.i Hírei* ITeresc helilapiál, ai Oj klókat. m,l,,iek „liDd.n ■zárna aklitiilia kóllamóuyeiüsti, elbesiéléaeibeu é« regényeiben ia agyarául a azépirodalom ápolója — MÓfiseléai ái> uagyadóvra 6 korona Kiadóhivatal, Bodapeal, VI. Andrásayul IC. az — A „Vasárnapi Ujáig- miod„„ „áma gazdag tartalommal jelenik meg. "A „Vaaárnnpi Újság" elófizetési ára Uégyedivrs ól korona VíIAk króniká-.v.l egyllll l,u koroaa. M.gr*n,ielh.ió a „Vaaarnapl U|iág- kiadóliivaUlábau (Budap-.l IV Kgyeuia-aloa 4). Ugyanit! ra-gisad.lb.t6 .k, pea Néplap", a legoloaóbl, uj-á* a magyar nép számára. félévre a koroaa 40 fillér. — Aa .Élet" azépirodalmi éa asáváaziKi lieii-lapol (azerkesiti Andor Jóuafi gazáaa tartalom ér. deks. éa akluálla képek i-géa.illk ki. A klllsó i.pol matagaa qáaljuk olvasóink (.„elméin, (Wkmtóaég sa kiadóhivatal: Budapest, I K.hérvári ul lJ/« _ Kló\'izatési ár félévre 10 kai. Miilatváay-iáinol káar aóggsl kaid a kladóhlval Cs térképpel Közgazdasági rovat Napihírek naponkénti sze izációi uz AZ CJJSÁG POLITIKAI NAPILAPNAK. Vasárnapunkéul két közkedveltségü mellékletet ád az AZ ÚJSÁG. Egyik :| ,Az Asszonynak", n másik a: „A Gyermekeknek. SZEMESNEK kell t„a lenni, ha nll akarjuk szárnyalni ver-senytársainkat. Az élelmesség nem ÁLL "gyébhól, minthogy ue késsünk egy pillana lig seiu. hanem soron kívül v egy Ok igénybe .Zalai Közlöny" hirdetési rovatát, mert olt határozottan eredményt ér és a magyar hirdető VILÁG üf .» Akt a világháborúról áa .tyiltalábaa mind.a aa.menyről, .alnhá.ról, mttvá.z.trSl, Irodalomról böv.n éa m.tbt«h«tóan óhajt ,n kll«. »a»a.ark..,t.u aa,Ua» k.r.téban 4r„. aaui, flaaaa* .16 „ AZ DJaAO-ot. ELŐFIZETÉSI ÁMAK 1 : : : ; »■ V.ffy.dávr. . . . . s " E*T hónapra ... a K. 80 f. Megrendelési oim AZ ÚJSÁG KIADÓHIVATALA Budapest VII Rákóczi ut 64 ezára hirdessen itt megtalálja. A hirdető rövid i i"ő alail meggyőződik az eredm uiyról. - , annak határozottan VAKNAK kell lenni, a ki nem látja a „Zalai Közlöny-rohamos fejlődését, ez pedig világosan jellemzi. hogy AZ e?eii lapban megjelenő minden hirdetésnek kellő haszna van. Szemesnek áll a világ vaknak az ALAMIZSNA / KÖNYV-, PAPIJ^. ÉS ÍR Dús raktár legújabb divatú levélpapírokban és névjegyekben -Nyomtatványok ízléses kivitelben jutányos árban TI? gyorsan készíttetnek. ŐSZEIKERESKEDÉSE Tanintézetek részére szükséges cikkek 1 dús raktára. L. Jegyzői és egyébb közigazgatási nyomtatvány,,.. nagy raktára. --—--- Nyomatott a lapiulajdonos Ifj. Wajdits József könyvnyomdájában Nagykanizsán. 55 ik évfolyam. Nagykanizsa. iqi6 március 16 Csütörtök Szerkesztoseg ii kiadóhivatal Diák-tír I T»Ulon\' 182. — lllrdaliaak dljti.h*. tisrlnl. ftUlfo stai koKxtő ; Erős Sándor Kemény László ■•llilmlk kitlis » ctlIIrlUli. LlonsaUal Arak; Kgé.i 10 korona, falé.™ I k»r«M S ffyeü«vr« 2 korona 60 ntl. - ggya. ai*m írm 10 S ■WH borús jövödelmek megadóztatásán kiíttl H uj állami monopoliumok, a fogyasztási adók revíziója, uj egyenes adók éa általában at egyenes adók relormja la. A kereskedők a sióban levő állami szükségletekkel szemben a maguk jogos érdekelnek-- ■■•yelinében nyilván osupán atl igényelhetik, hogy aiok feltétlen inegokolUág nélkül a kereskedelem szabadságát ne korlátozzák, tevékenységét szűkebbre ne szorítsák ée hogy az uj terhek az állam polgárai, á viselési költség nemzeti vagyonunk sokkal, különböző kategóriájú vagyonok és Jövedel-magasabb is, liogy a lulnyoiuóan ipari álla mek, az egyes foglalkozási ágak között min-inök a nemzeti vagyon abszorbeált részét az den vonatkozásban igazságosan oszoljanak ipari termelés nagyobb rentabilitásánál fogva meg. Ebben az irányban azonban minden-sokkal gyorsabban éa könye|)ben fogják pó- képpen körültekintő ellenórzést kell majd tolhatni, mini mi. gyakorolniuk. Teleszky pézügymínisztor egyik legutóbbi Gondoskodni kollárról, hogy * keret- A közterhek és a \'nzágiiak a kereskedők . I körülbelül Néhány nap elólt belordultunk a világháború negyedik feleszlendejébe.a-osalatue-zókin ellenfeleink makacssága azonban még mindig nem nkar megtörni. A küzdelem tovább folyik, a vei . tás nem akar véget érni és súlyosabbá a terhel, hogy a had- haboru kél évi tartama mellett 48 milliárd márka lesz a szorosan veit hadviselési költsége, aiuely a 400 milliárd uiárkára beosült német nemzeti vagyon 12% ára rug. Magyarország gazdasági erejét ennélfogva a hadviselés kóslségei sokkal nagyobb arányban vették és veszik igénybe, mint háború költet ^szüntelenül az ujabb aki|. Néraelor8í,4gét, „k4r Almtriáó, D, milliárdok sokaságát nyeli el- A háború ké»llienM-ik M formi|Ja nÍ8z01lkrí ba80„mhll. évi tarlamát feliételezve, a monarohia szoro- j lal|al|||| San vett hadviselési költségeiből Magyarországra a 36.4%-os kvólakulos melleit körülbelül 11 milliárd korona esne. Ebhez járulnak még azok az óiiási összegek, melyeket a háború rombolásainak pótlása, a kártérilések sth. fognak igényelni. A tőkeszükséglet, illetve annak kamatterhe mellé sorakoznak még majd azok a visszatérő kiadások, melyeket a rokkanlak ellátása és az egyébb nyugdijak stb. tesznek szaksége«aé. Ha osupán a szorosan veit hadviselési költséget vesszük figyelembe, megállspitbat-juk, hogy a 11 milliárd a 1)0 milliárd koro- kedök jogos befolyása » kormányuk ai nj terhekre vonatkozó javaslatai tekintetében kellő időben, az egyéb foglalkozási áffmk m*t< purlatuenli felszólalásában azzal biztatót! bennünket, hogy a jelenlegi helyzet alapján jogosan reménykedhetünk, hogy hadikárpótláshoz jutunk. Bizonyos azonban, hogy még I let paritásosan érvényesülhessen és u eset-ebben az esetben is igen jelentékeny uj ál- leges sérelmes intézkedések korrigáltassanak, lami bevételekre lesz szükség s háború vég- Ennek fontos előfeltétele az hogy a kereske-nára beosült magyar nemzeti vagyonnak I leges pénzügyi likvidáoiójálioz. A lervbevett dók szervezetei elsőrangú péniOgyi siak-187,% ál leszi. Ezzel szemben Némelor- jövedelmi források között szerepelnek a Itá- erőkkel rendelkezzenek, akik teljes hozzáér- Babérjaim a ...i dalegyesületben. Kesrüség szivei tépő fájdalom fog el mindenkor, ha a dalegyletet hallom dicsérni, az emberi fÖVld-látásnak tulajdonítom midőn magasztalják a buzgó elnököt, a jeles karnagyot, a jó hangit fegyelmezett tagokat... a kik a közönség véleménye szerint ki- j tűnővé tették, magas nívóra emelték a dalegyletet. Teljes világ életemben, mindenkor szerény vol- j tam, a hiúság nein csiklandozta idegeimet babérok után nem vágyódtara, érdemjelekért nem sóvárogtam, j a minek tanuja az a körülmény is, hogy az érdem-jel sefn dekorálja még mellemet, de az igazság, a hamisítatlan való, a száraz tények beigazolják, hogy a dalegyletnek rendkívül felvirágzása a mai színvonalon I való létele kizárólag wakis az ón érdemem. Önök bámulnak tisztelt olvasók, azonban a rejtélyt megoldom, a homályt megvilágítom. Midón a inai daiegylet, mintegy tiz év előtt megalakrlt, sokáig küzdött a kezdet nehézségeivel, a mikor a nemes ügy érdekében megérlelődött bennem az a gondolat, hogy fényes zenei tehetségemmel, kitűnő hanganyagommal segélyére megyek a dalegyletnek. Jelentkeztem a karnagynál, „Dalárdista óhajtok lenni" — szóltam röviden. .Rendkívül örülök, milyen hangon énekel?" „Nekem az mindegy tenor, prira. vagy basszus, sekund, a melyik a leggyengébb, abba a hangnembe lépek be Príma vista éneklek, különben is muzsiká-lis ember vagyok. \'\'"" Méltóságteljesen nyúltam a belső zsebembe s elővettem a győri tanitóképezdei tanári kar egyhangú határozatát, melyben az intézet mielőbbi elhagyására hívnak fel. A karnagy meggyőződve róla, hogy jártam tanitóképezdébe, levette fejéről a házi sapkát, megkínált szivarral ás nyájasan kérdezte: „Uraságod játszik orgonán is?" „Akár csak Liszt, vagy Beethoven" feleltem szerényen. Karonfogva vezetett egy harmóniumhoz s felkért játszani el egy darabot. „Lehetetlen most karnagy ur. mindkét kezemen levő ujjaim merev görcsben szenvednek, azonban felkérem bajom javultával, szíveskedjék megengedni, hogy a templomban bemutathassam művészetemet." A karnagy szemeibe könnyek tolultak, kivett a szekrényből konyakot, megkínál\' és meghatottan feleli.- : „Kérem az orgonám minden kis misém rendelkezésre áll " A legmelegebb és legszívesebb érzelmek között váltunk el. A legközelebbi próbán a karnagy bemutatott, mint kitűnő zeneművészt, remek hangú dalárdútét s egyúttal felkért, hogy számos gondjai között, ha szükséges, a karnagyi teendőkben helyettesítsem. Barátságosau kezet fogtam dalárdista kollégáimmal, rövid, d« megható beszédet tartottam, melybe® kifejtettem, hogy a zene mennyire nemeeiti a esivet, utaltam Morfeusra, a ki hártyával a halakat a szárazföldre csalta, a vad állatokat megszelídítette e a szelídeket megvadította. Beléptem Roller Jancsi vezetése alatt a tenor sekundok közé s bár nem énekeltem velük, de egyes hangnemekre tett megjegyzésem talpra esetteége tekintéllyé emelt, Szerényen szoktam megjegyezni: a tenor egy kissé erős volt: a basszprim esett hét és fái tiwd hanggal sth. Rövid idő alatt annyira vittem, hogy egy darab próbáltat után néma csend lett, a kollégák lélekzetet vissza fojtva várták uélemány«met s örömbeli sóhaj hangzott el, ha röviden magjegy*-tem, eléggé jól ment a darab. Jómódú polgári házakhoz hívtak meg vacsorára és teaestélyekre, a szülők s a rokonok boldogok vol* tak. ha a hegedűt és zongorát kínzó apró csemeték zenei művészete felett bámulatomat voltam kegyet kiinteni Ezen ismeretségből néhány ki* váltét is elkerült a helybeli pénzintézetekben elhelyezni, melyek mint a Fekete-erdőben kis forrásokból fakadó Duna immáron hatalmas folyammá növekedtek. t I b A I I 0 í L 0 K I MÁRCIUS 16. Mssel képesek megállapítani az egyes javas latok mindennemű Intenoióját,várhaló halásat, átértik átoknak egész koncepcióját, »?.truk-tóráját. Nem hallgathatjuk el, hogy e tekintetben a kereskedők szervezetei a közelmúltban több ízben nem igen állották meg a helyű ket. Nem mehetett még feledésbe, hogy a kéreskedók országos egyesülete azzal az órí-sérelemmel szemben, melyet az 1912: MII. törvényoikk, az adónovella, a városi lakos-Ságnak hozott. Iiosszu ideig teljesen tétlen maradi s osak akkor mozdult meg. amikor mások megértették vele. hogy tulajdonképpen miről vau szó. Nem maradhatott észrevétlenül ni sem, hogy azok nz enyhítések, melyek az li>14: XLVI, to.. a hadi jövedelemadó képviselőházi tárgyalásánál az eredeti javaslaton történlek, nem a kereskedők szervezeteinek voltak köszönhetők, amelyek azzal, hogy lesz-e módosítás vagy nem, egyáltalában nem is törődtek. Hogy a kormány részérói konoedált módosítások közül mínó gyakorlati jelentősége volt például annak, hogy vallomás nem adása esetén fizetendő pótlék 67,helyet 1%-ban, illetve további 10—26% helyei lovábbi 4%-ban állapíttatott meg. tanúsítja a/, ti jelentés, melyet a képviselőház pénzügyi bizottsága a hadiadó kivetéséről a képviselőház elé terjeszteti s mely szerint a Budapesten elsó fokon adóval megterhelt 5113 adózó közel osupán 2692 adolt vallomást. A kereskedelmi érdekképviseletek mulasztásának egy másik dokumentuma az 1915 : XIV. to., a háborús adóelengedésekről és adóleszállttásokról. E törvény 7. szakasza ugyanis a III. osztályú kereseti adónak mérsékléséi attól teszi föggóvé, hogy a/, adókivetésnél megállapított adóalap keretében ez a fellélel — ..mini azt a Magyar Kereskedők Lapja annak idején részletesen kimutatta — teljesen illuzoriussá teszi a kedvezményt és osak a törvény gyakorlati alkalmazásánál remélhető jóakaratnak lesz köszönhető, liti a szóbanlevó fontos hetedik szakasz nem marad a papi roson. Kellé időben való felszólalás mellell azonban minden nehézség nélkül el lehetett volna érni a 7. § fogalmazásának megfelelő módosiiásál. Mindenképpen elvárhaló. Iiogy a háborús uj közterhek megállapításánál teljes kö-lelésségtudással és hozzáértéssel fogják, a kereskedők érdekeit képviselni azok, akikre ez a feladat hárul Munkájukat meg fogja könnyíteni, hogy a kereskedők osupán a parilást. az igazságot és méltányosságot követelik. Húszas honvédaink ünnepe. Dicsőséges teli emlékét Ultu uem régibeu vitéz buszss honvédozredOuk. 8ypniew*ky Uyörgy daudár-paraiieauok betegségében sem feledkezett meg az ó vitéz lítiumairól e napon, amikor egy érvel előbb ő az élükön a levelében említett hőstettel honvédőinkkel végrehajtotta A hős daodárparaucsiiok nyö- nyörü szavakkal emlékezik meg e napról a hós lelke visszaszáll a szép bóal lett mezejére s ünnepli ezredét, diesőbajtársail. A szeptemberi bogtlslowkai diadal terén ünnepelte honvédeiredüuk e nagy nap évfordulóját hálaadó, zenés isteni tisztelettel, amelyet még kovács páter celebrált. A hós daodáiparancsnok leveléhez Bugscli Aladár ezrdparaucsnok a következő szép szavakat intézte elöljáróba, a ezekben méltó tárának bizonyul nemes örökségében, Bypuiewsky ezredes leikéhez. Vitéz Húszas Honvédek! A mai napon itt Boguslowke diadalmas harcterén, a inuIt évi 906-os sikeres húszas rohamnak évfordulóját Quuepel|ük. tíz alkalomból az akkori ezred parancsnok lovag Syniewsky György ezredes ur, akit betegsége akadályoz, hogy a mai Uunepeu részt vegyen, az ezredhez a következó sorokat intézte; .fenti levél tartalma\'. E atyai azeretettól és elismeréstói sugárzó szavakkal minden egyes húszas vésne szivébe, ezek vezéreljék az ezred minden tagját a kővetkező harcokban. Lángoljon lovábbra is mitrlen húszas szivében a határtalan szeretet Ó Felsége apostoli királyunk iránt és a haza iráni, — lángoljon továbbra is minden húszas szivében a kötelességérzet, a bátorság és a kitartás. -—Ily szellemtől állialva, nemcsak méltók leszQuk vitéz elődeinkhez, llanein legyózhetetleuek vagyunk az ellenségnek, viszont ml könnyen arathatunk győzelmet leiette. Hadseregeink és szövetségeseink eddigi sikerei csodával batárosak. — Üsszehasonlitva az aratóit sikerekkel egy házépítkezésével, látjuk, ltogy a ház uiegiugalbatlau alapzalja és kőfalai készek. — de\' még hiányzik erről a lelő. E fdradságos miiSZ" ka méltó befejezése még reánk lár, mert csak akkor élvezhetjük n győzelmes béke áldásait. Ellhet kérjük a Magyarok Istenének hallialóa támogatását. De térjünk a dologra. Az elnökünk lemondott. Mi örömünkben szerenádot adtunk neki, laiupiono* kivilágítással. Három szép darabol tanultunk be. Leggyönyörűbb volt az „Álom\' citnü, a hol a prím meghatóan kezdi, azután a többi hangnemek folytatják pianissimo. „Aludj csak csendesen ... édesen, melegen, csendesen Nagy közönség gvült össze s az elnök ur, a kinek a meglepetést eiinálták, helybeli is vidéki rokonait a lakására gyűjtötte. Ott rolt a sajté is Ismerve kitünó hangomat, meglepetést óhajtoltam csinálni s midőn a legdiskrétehben mormolták .aludj csak csendesen ..." fortissimo kieresztettem a gégemben rejlő hangot. A Itatás váratlan rolt A karnagy másfél öleset ugrott dühében Ona is csodálkozom, miért nem lett artista), a szomszéd házőrző ebe el szakította a láncát ós mint egy veszeti démon rohant közénk ... Az elnöknó elájult . . dicső hangom hallatára aludt csendesen . . A karnagy és a kollégák nekem rohantak, ón litiam az irigységei, a mely uniazonó megnyilvánnlt bennük. Méltóságteljesen ott hagytam őket. Három napig gondolkoztam, vájjon levegyem-e kezemet a dalcgyletró! s hagyjam-e sülyedni vissza a régi homályba, midén negyednap kél szalonriihás uri ember lép bo a lakásomba. Aa elnök, a ksrussy Hidegen üdvözöltem őket s kérdeztem tnit óhajtanak. Az elnök rezgő hangon kéri fel egy nagy szí- vességre a dalegylet létérdeke ügyében. Keserűen mosolyogtam . . . ezek megbánták a viselkedésüket ... bocsánatot jönnek kérni s egyúttal felszólítani, hogy legközelebb, mint szóló énekes szerepeljek . . . Méltóságteljesen felelten^ . . I — Uraim én a súlyos megbánlás utón is szeretettel viseltetem dalegylelünk iráni, azonban Nem hagytak kibeszélni, a karnagy, az elnök lágyan, pianissimo, esdve kertek, ltogy csak egy óhajuk, egy kiváltságuk, egy esedezésük vau, hogy a dalegylet jól felfogott érdekében vonuljak vissza dalegylet, működésemből « legszigorúbb magán-.éleibe . . 4 Kijelentésük bonillaként csapott közém . . . Elkábultam . . Percek múlva jöttem magamhoz ... Az irigységnek ily égbekiáltó megnyilatkozását soha "i tapasztaltam ... Visszagondoltam u legsötétebb ókorig, de a történelemben ehhez fughalól nem si-kertllt felfedeznem . . Villámként jöll azután a gondolat . . a karnagy a kenyerét félti tőlem... Jó, leveszem a kezemet a dalegyletről. . egy nagyot léptem előre . . zordon • álaszollam. . . „t\'raim, kívánságuknak elegei teszek, de fel- I tételeimet kikötöm.- .Halljuk\' hallatszott egy basszus hang. „Az egylet örökös pártoló tagja leszek.\' egy prím, egy szekund és -Elfogadjuk . .- „Tagdíjat azonban nem fizetek . ." „Elfogadjuk." „A rendezendő mulatságokon családommal egyűll ingyen veszek részi . . .- ,.Teljesen ingyen . . ." ,.A folülfizetők között nevem mindenkor négy koronával szere|ielend . . " „Helyes." Iroitdolkoztani, még mit kössek ki, véglll eszembe jutott, hogy az országos dalversenyeken mint nniködő tag jelen lehessek. A karnagy ebbe is belement, de esküt vett tőlem, hogy énekelni egy hangot sem fogok Az urak eltávozlak. Én hónapokig, évekig váriam mikor piegy tönkre a dalárda én nélkülem . . . Voltak kétséges perceim ... vájjon \'csakugyan használhatatlan-e a hangom és nfn\'cs hallásom ? Énekeltem a cselédünk előtt . . el volt ragadtatva .. . énekeltem vendéglőbe ...» vendégek ki-illák buraikel és szó nélkül eltávozlak . . . énekeltem az anyósom előtt, megszűnt beszélni, hangja nem hallatszott, csak az ajka némán mozgott. Mind olyan jelenetnek képzeltem sz eredményt, hogy a legsötétebb KrislóűysArga irigységnek- vettem az ellenen! elkövetett eljárást. Most azonban őszinte vallomást teszek de I őszinte választ is kívánok. A kis üatu ebben az óv- , V MÁR0IÜ8 Ifi. ZALAI KÖZLÖNY I Sypnievsky dandárparaticsnok levele a húszasokhoz. A Hok téuyes hadilények közül talán egyike a legdicsóségesebbek ttok, melyeknek évfordulója küszöbén álluuk és ezen alkalomból nem mulaszthatom el az ezred lovagias tisztikarának és páratlan vitéz le-góuysógórek csodálattal teli újbóli legmelegebb elismerésemet kilejezni. Irántuk érzett hálatelt szivvel tekintek vissza a Kárpátokban lezajlott egyült működésüuk nehéz, de dicsőséges idejére. És ezekből ódni fenséggel harsog ki az a dicsőség, melynek első évfordulója elólt állunk. Az 1915. évi ii „Beskidek Dzial" hegyláuco-laláu február hó 26-áu a 906 sz. m. március hó! 8-áu a 918 sz. m. én március 10-én a 990 tt*. m. | számos egymás mögött fekvó műszakilag kitűnően, előkészített tüzérséggel és túlerővel megszállott el-. lenséges állásokat párallau vitézséggel megrohamoz tótok 16 tisztet, 1500 embert foglyul ejtettünk és a fenti eseméuyek idóközebn számos ü-8 soros éijeli. ellentámadások megdermedt karmaitok dacára mindig, megtörtek a derék Húszasok éberségén és szívós. vitézségén es nemcsak hogy a kárpáti téluek miudeu viszontagságait, hanem némelykor a nélkülözések kimondhatatlan szenvedéseit is páratlau odaadással | és férfias elszántsággal viseltétek Kzek oly lények melyeket még költói dicsérő szavakkal is alig lehet kellóen méltatni. És amiül akkor megtört a hatalmas orosz eieje, tudom, nz ellenség erejének mostani állásotokban is meg kell törnie. Meg fog törni a Ti vitézségeteken és tudjátok, hogy betegségem dúcára testemmel és lelkemmel veletek vapyok, mert nemcsak a háború nehéz napjaiban de a két évi békében való együltmáködésünk folytán is szivemhez és lelkemhez nőttelek A Ti kiváló érdemeiteket mégegyszer kiemelve és melegen megköszönve igaz szereleltei és kegyeletben a karnagy osztályába jár Romlatlan, elfogulatlan gyermek . . . Dicsekedett, hogy énekelni "in tanulnak — próbára teszem, gondoltam Lágyan, pianó elkezdtem neki énekelni: ,11a már enyém a szived." A gyönyörű dal niélabús akkordjai ntán kér-1 deztem „nos Ham, hogy t tszolt?" „Szép volt\' - felelte a gyerek — „csak hogy j ha nálunk igy énekelne valaki, ugy kicsapnák az i.-kolából, mintha suha nem telte volna be a lábát.\'. A gyermeki őszinteség ezen határozott kijelentbe megrendített hitemben... hát még sem ér semmit a hanganyagom és füleimet a Mindenható nem azért teremtette oly nagyokra, hogy zenei hallásom "legyen, hanem, hogy nz éhező gyógyszerészeket tápláljam a vatta tömege* vásárlásával, a melyet cúgos idő alkalmávaval használni szoktam. De, bár hitem a hanganyagomban és hallásomban megrendült, jobban megerősödött az, hogy ha működésemmel nem i« járultam a dalegylet lel virágzásához, idején való kilépésemmel alapítottam meg jelenlegi fejlettségét, kitűnő voltát s erős beu-nent a szent meggyőződés, hogy az .. i versenyben fokozódó sikerben az oroszlánrész az enyém lesz [K sorokban foglaltakért a felelősség és lelkiismeretben furdalás a szerzőt terheli. Szerk.) Mimosa. teljesen emlékezzünk meg azon hősökről, akik szent ügyünk érdekében életüket oly kézségesen áldozták fel. Legyen az ugy a jövőben, is 1 Húszas üdvvel naivból köszönt Titeket egy szálig miedenkor hálás volt ezredparancsnokotok és buj társatok. Sypnietvsky ezreden. HÍREK Az én bűnöm. Leszállt az est . Néma csend van körülöttem; — Im a sors kegyelten átka súg te reám — Édes álom lágyan nem ring már fölöttem, Csak bús napok emléke hull mindig reám / Valami úgy kinoz, úgy^bántja lelkentel És úgy gyötri szivemet egy sötét talány — Nem tudom lehunyni fáradt szemeimet, Éhen vagyok napkeltekor-napalkonyán Csak könyltullalás közt temetek egy álmot, — Egy álmot mely egykor oly kedves volt nekem, Melytől telve vártam minden boldogságom, S gyógyíthatatlan sebet ütött lelkemen Csak mikor köröttem minden nétna, kihalt, Olyankor patakként hullanak könyeím S látom mosolyogni a Te ajakadat, — Mert csak Téged keresnek köuyes szemeim. Téged, ki élelem s mindertem valál, Ki elrablád mégis a boldogságomat; Aki mást szerettél, — engem kijátszottál, S most neveted az én balgaságomat. Tudom mi a bűnöm: az, hogy szerettelek : Szerettelek Téged hiven és igazán, S gyászba öltözve is csak Tégul kereslek, ■ Bár élve fekszem a halál ravatalán. Siófok 1916. 111J3 LÉNÁRD ERZSIKE. Kovács József tábori lelkészről. Már emlilHttük, hogy Kovács József, h husta-sok vitéz éa háromszorosan kitünteteti tábori papját katonai szolgálatától felmentették. Kbből az alkalomból Hugsch Aladár ezredparancsnok a következő parancsban Uuuepeltelte az ezred előtt Kovács pátert érdemeit s búcsúztatta el a távozó tábori lelkészt, ak a háború kezdetétől állta vitéz huszasaiukkal a csatok tüzét. A honvédelmi Miniszter 39876/9. 1916. számú rendeletével Kovács József róm. kath. tartalékos tábori lelkészt az ezreduél való beosztása alól felmeu telte és a nagykanizsai houvédkiegészitő paraucsnok sághoi való bevonulását elrendelte, helyette Szüller Jáuos róm. kath. tábori lelkészt osztotta be. Kovács József tart. tábori lelkész a háború kezdetétől fogva löiib mint 18 hóuapou ál látta el iueg«zakitiis nélkül kiváló önfeláldozással és lelkiismeretességgel a lelkészi hivatását. Az ezred összes harcaiban résztvell, osztozkodva az ezred öröm és nehéz óráiban, igen gyakran bátorságának magasztos tanújelét adta Az ezred sebe8ültjeiuek és haldoklóinak nehéz órákban öutel- áldozóan üdvözítő vigaszt nyújtott, ezred htotok lelki üdveiért imádkosott. Igaz, őszinte, kiváló, derék és bátor évadba)* társat veszítünk, a ki a husias szellem nagy ápolója éa le.-testóMelkestól az ezred tisztelő hive volt. Mindezen katonai erényekórt és a kiváló szol-gálaiieljesitésért Kovács József tart. tábori lelkén-uek a Legielsóbb>zolgálat nevében legteljeeebb elismerést éa köszönetét fejezse ki. Bugsck, evredes — A hadsególyaő iroda biaottaágának ülése. Amint anuak idejéu megírtuk, a hadaegélyző iroda vezetését I. évi január hó 90-án Farkas Vilma úrhölgy vette át, ki miudjárt a vezetés átvételénél, egy több tagu bizottságot kért maga mollé, hogy es a bizottság ót egyrészről munkálkodásában támogassa, másrészről pedig működését ellenőrizze és eaámadá-sait időről-időm megvizsgálja. Bz a bizottaág f. év máicíus hó 2-án a vároabáz tanácstermében gyűlési tariott, melyeu Farkas Vilma eddigi működéséről részletei jelentési tett és számadásait előtörlesztette. A kifogástalan és legnagyobb pontossággal vezetett számadások szerint f. évi január hó 20-161 f-évi március hó 9-ig bevétel 2879 K, kiadás 596 K 40 f. vau kéazpéns 1789 K 60 f. Vau esenkivBl készletbe 61000 drb kész cigaretta, 600 csomag dohány és 60000 darab bQvely. A bizottság miudeu egyes bevételi éa kiadási léteit kellőkép okmányolva talált ós Farkas Vilmának eddigi működéséért teljes elismerését fejezte ki. Amint ezen jelentésből látják, a hadsegélyzű vezetése a legjobb kezekben van, minden fillér arra a célra lesz lorditva, melyre azt az adakozók szánták. Kérjük ia Nagykanizsa szivét gyarapítsa tovább is adományaival a hadsegélyző bevételeit, hogy a a közelgő hasvéti ünnepek alkalmával értünk küzdő Iisink minél több szeretetadományban részesülhessenek. Dr. Kmudy Imn Ur. UbUHró. — Március 16. Dsrüs, szép reggellel virradt reánk, régi uiinbusából miisem veszítve, emléke ott él - mindnyájunk lelkében. Oh 1 de a mai nagy napok, a világ soha nem látott eseményei elviUék lólkeinkel oda, hova a mult képzelete sem száguld-hatolt, mit az emberi legraliuáltabb elme sem tudott még fantáziában sem kiszinezui. Tatárjárás, Mohácsi vész. Francia forradalom csak dajka mesék mindahhoz, amik ma a frontokon napról napra lejátszóduak. Mintha a lélek elköltözött volna mestae-mesese \' az emberekből, helyt adva a sátán fondorkodásainak, bogy az elbizakodott, megromlott emberiséget elsöpörje a földszínéről, hol elbizakodottságában a fék-telenkedésbe merülve örök életűnek hitte msgát. Ember, ember mikor szálsz magasba, mikor térsz a számodra kijelelt útra, mikor fogod belgazolni, hogy vsn civilizáció, van nemesen érző lelked s felette állasz az állatoknak melyek ma megriadva, szánalmasan nézik elvakult viaskodáxodat — Ailáat keres Domaföldl latrán kovács-mester. — Elszegődne uradalomba kouvenöióra vigy községi műhelyben. — Oime: Domaföldi József kovácsmester Léráud, háii u-odalom. Otolaó posta Tófej, Zalamegyn HÁBORÚBAN /S gondoljunk szőlleinkre! Kilogástalan. gyönyörű szép, kétéves szólőolt-váuyokat. hiányok pótlására, vagy ujlelepitéabez szállít kicsinyben és tiagyban, postán vagy vasúton, az országban elsőnek ismert „Milleniumtelep4\', Nagyősz. Ugyanitt olcsón kaphatók ; Portális, Arramon-rupestris, Monticola, Marveder és Berlandieri alma és gyökeres alanyok. 4 Z A L I KÖZLÖNY MiBOIOS Ifi. „BKBOI" MAOrMOZOO SZÍNHÁZBA,V ! 0tr mindennap tarlalik előadás a legérdekesebb és » legválcgaiollablp műsorból van őss/.aállilva. — A „BERLIN" szinhá-/, agilis igavgainja. hogy az előndáaokat meg érde-\' beaebbé legye, ugy uj uiudern, a inai kor szaknak megfelelő. hgujabb szerkezetű veli-tógépet szerzett be. miáltal n kopeket ínég, sokkal azebb éa tisztább kivitelben mulathatja be a ni. tisztelt közönségnek. A „BERLIN" mozgÓBzinház előadásai netn szorulnak dicséretre. Ezt osak látni kell mindenkinek. — Hisszük és reméljük, hogy a t. Közönség az igazgatóság fáradtságát és áldozatkészségét az előadások tömeges látogatásával fogja honorálni. KITUNO ALPESI TEJCSOKOLÁDÉ iítii .« ..A/l\'Irt Irodalom. ROVÁS Vezércikk Világháború legjobb tájékoztató magyarázattal és térképpel Közgazdasági rovat „„ , , Napihírek Sfagy kanizsán \' — üj Idflk. A vilAghAboru leghűbb króaikáaa, naponkénti sze izációi az iráaban ó" kápbau at ÜJ Idók. A mi érdekea eee- __ __ \' ^ raéuj a négy világréai harctéréin tórtéuik. ait mind A <7 |T I A |-L elénk tirja fealói atépaógQ képekben Érdekeiiaég, Xi ZJ U U kJ XJ- V.J uiAvéazi nívóval éa elókeló ialóa jellemzi Hercey — A pápaválasztás jogtörténete és tételes joga. Irta: Lukács JózscJ, fögitun. tanár. A vaskos munka a papaválasztás történeti fejlődésével foglalkozik, autig az jelen alakjához ért. Mindenkinek érdekes és tanulságos olvasmány, amely mig egyrészről szigorúan tudományos, másrészről könnyed . eilhisával élvezetes olvasmány. A világtörténelem e jelentős mozzanatának Ismerete minden kulturember tudásának szükséges része. A mű ára 4 korona. — Kapható Ifj: Wajdtts József könyvkereskedésében, Nkgyl SZEMESNEK kell ina lenni, ha túl akarjuk szárnyalni ver-sony társainkat. Az élelmesség nem ÁLL egyébből, minthogy ne késnünk egy pillana tig sem, hanem soron kivül vegyük igénybe „Zalai Közlöny" hirdetési rovatát, mert olt határozottan eredményt ár és a magyar hirdető VILÁG Ferenc hetilapját, at Uj Időket, melynek minden aaAma aktuális közleményeiben, idbeaiéléHeiben éa regényeiben ia egyaránt a alapirodalom ápolója — Klófltetéal aia negyedévre 6 korona Kiadóhivatal, Budapeat, VI. Aodráaay-ut 16 )JobuJ- A „Vaeáraapi Ujaág" minden wrima POLITIKAI NAPILAPNAK hirdetéseit III megtalálja A hirdető rövid idő alatt meggyőződik az eredményről, — Vasárnaponként két közkedveltségti annak határozottan mellékletet ád az AZ ÚJSÁG. Egyik: „Az Asszonynak", a másik a: „A Gyer- ff J\\ ft ftj A K gatdag tartalommal jelenik meg "á „VaaArunpi Uj- mekeknek. , ^ jég" .lórittleai Ara negyedévre ót korona Világ. „ Akl . ^.^hAb.ruril é. .„iltaUba. kell lenni, a ki nem látja a „Zalai Közlöiiv" krót^á-.val együtt hat korona, Megrendelhetó a m„4„ „miaJtlih .^„^ atiyi.,.„„, ,„. ,„|mnios fejlődését, ez pedig világosat, jel-„Vasárnapi Uiaág kiadóhivatalában (Budapeat, IV ., dalomról bövan *a magblthatóan óhajt agy ktttt- i ,..,\' Hna\\ \' ggy^m-ulo. 4) UgyanlU megrendelheti a .Ke n8„ . kml|ll n.pll k.r.t4b.„ 4rU. p« Náplap". a lejtoloaóbb ujeáií a magyar nap 1(Ujll „,.....„ Al ÜJiAo.ol azámára, félévre \'2 korona 40 fillér. ... ELŐFIZETÉSI AHAK: — A* .Étet" hiépirodalmi éa uiGvéateli lieti- Egéai évre .... 33 korona. lapot (azerlteazti Andor József) sudut tartalom, ér- Faiévre.....le „ dekea ia aktuAlia képek egéazilik ki. A kittnó lapét e\'^\'Í?*"" \' melegen ajánljuk olvasóink ügyeimébe Szerkeattóaég Ky n*Prft áa kudóbivalal: Budapeat, 1. Fehérvári ut 16/c. — Megrendelési clm : Eló\'itetési Ar fólevre 10 kot. Mulat,ány.zámol kóaa- AZ UJSA(} KIAD0HiVAXAL A BudapeHt aéggel köld a kladóbival. , , . " VII Rákóczi ut 64. aaam. AZ a K. 80 f. ttZHii lapban iiiugjnlHiió tnin»l«Mi liir«i<iléauek kellő haH7.ua van. Szemesnek áll a vilij?. vaknak az Ú ALAMIZSNA/ s KÖNYV™, PAPIS^- ÉS I RÓSZEÍ^K ERESKEDÉSE Dús raktár legújabb divatú levélpapírokban és névjegyekben Nyo nt ttvinyok Ízléses kivitelben jutányos árban gyorsan készíttetnek. _____:__ Tanintézetek részére szükséges cikkek __dús raktára. Jegyzői és egyébb közigazgatási nyomtatvány-nagy raktára. limf Nyomatott a laptulajdonos Ifj. Wajdits József könyvnyomdájában Nagykanizsán 55 ik évferyam Nagykanizsa, 1916 március ao Hétfő Saerkesztőség és kiadóhivatal Deáktér 1. Telefon l lsa. — Hirdetések dijssabáa asartnt /elalói »»ni kasaiéi Erős Sándor Kóaaaikaaaló: Kemény László . és osü korona, s«J.ti.» » JSWRJÍL nU<T-.r_ _ Kaya. salaa trm la BUór- szabad megtámadniuk egyetlen angol dugá-i ágyúzott NdkOH.;^*®^! német-ame- Angol pénz Amerikában. rus hajót sem, ha osak egy ameri ai polgár 1 rikai konfliktus alapja. Régen mondta azt Monteoucooli gróf, hogy a háborúhoz pénz és pénz, meg megint osak pénz szükséges, |de bármilyen régen volt is ez, a Pénzország. Anglia nem felej tette el azt a tanítási\'s pénzzel dolgozik most is. Még Szerbiában is angol pénz dolgozott, ugyanosak azzal próbálták a lábáról levenni s ellenünk kelteni a törököt, a bolgárt s a románt. Olaszországban pedig a szocialista újságok, ha elkobozzák is őket érte, nyíltan megírják, hogy a háborús párti vezérlő politikusok angol, pénzen megvesztegetve s angol agyakért kergették bele a(t egykori szövetségesünket a hitszegésbe. Ez az angol pénz Amerikában is dolgozott. Olt még több a millió, mint Angliában s ott nem is leltet államférfiakat meg-vemlegetni, hanem ett a. közhangulatot, kai-let pénzzel átgyúrni. így állt elő a százmilliós nagy. tnOvell nemzetnél az a közhangulat, amely helyeselte az ellenségeinknek való munioiÓBzálll tást. Helyeselte hogy a utazik is azon. Most angolok a kereskedelmi hajóikat ágyukkal szerelték föl. hogy védekezzenek a német tengeralattjárók ellen. A németek "rre kijelentették, hogy az igy fölfegyverzett hajót hadihajónak tekintik s minden előzetes figyelmeztetés nélkül torpedói küldenek a hasába Most megint jötlt »z angol kiesze-lés: minden ilyen hajóra rá kell ültetni egykét amerikai állampolgárt s akkor HIob az olyan hajóra figyelmeztetés nélkül lőni, amelyen egy szent és sérthetetlen amerikai állampolgár utazik. Nagyszerű dulog. az kétségtelen, hogy az amerikai állani miesoda tekintélyt és sér-hulellenségét ad minden egyes, a külföldön utazó polgárának. Ez nem is mehet másként egy olyan államban, amelynek százmillió lakosából mindenki esek polgár Itt azonban Anglia ezt a nagyszerű dolgot a saját javára akarla kihasználni és az amerikai állam jelenlegi elnöke erre hajlandó. Még osak abba sem akar beleegyezni, hogy mi hajóinknak neui j hirdesse azt, hogy Amerika ne utazzon fól- Anglia es»\': ráfciU** « ttfcgfffff hajójára egy amerikait s akkor alt a hajót nem szabad megállítás nélkol megtámadni. Ha pedig a tengeralattjáró előbb mefcájlifjil ezt a hajót, akkor a tárgyalások aMeii » hajó az ágyúival lelövi ^ fcWraÍattj^,: A helyzet nt*r nagyon filél»^e>(t., % ujabb háború kitörésétől lehet tartani. Azonban az amerikai nép hangulata egy 1dő óta megváltöfttt Már nem íllsá az atyj\'of hatótAMffirtTtf\' és já\' mondvacsinált mozifilmeknek. & az amerikai elnök ,» nagy angolbarátságital kezd tqagto WVMK Ma már «gj .hímnek róla, hogy kilOnó elméleti ember (m egyetemi katedráról kertit az elnöki azákbe) de nem gyakorlati politikus. Ma már a helyzet olyan odaát. -hogy a. bMzlmw .MMrilMUMlAi. legföljebb tizenöt szazalék az aiigíliwU, ellenben húsz százalék ir, esküdt és njíl\' ellensége mindennek, ami osak angol. Htawn az angol zsarnokság kényszerítene őket annak idején arra, hogy ir hazájukból k(v,*n; Elnémult régen... Elnémult régen a vig pacsirta ének. Az ősz lehervadt a rétek felett, Puskagolyó muzsikál bus szonátái Titkos reményű, bus fejünk felelt. Most harcosok az Arató legények, Emberéletben bő az aratás, Hiába várnak szebb Jővöt megváltói, Tudják, amiI hoz: csak Iialál lehel. Rohannak gyorsan, g)>ilkolnak halomra, Embertársak. Ellenséges hadak, Fölöttük rajztk egy nagy varjulábor, S nézik a vér folyama mini dagad. Pirosak lesznek a mezők, a rétek. Piros tavasszal rajluk a virág, Piros napja lesz a tavaszi égnek. Emberek! uteddig tart még e világ1. . ■ Kassa, 1916. március hava. Vágó Géza A tói a közmondásokban. A közmondások az évszakok közül leggyakrabban a leint emlegetik. És a mondások többnyire széliek, színesek, kifejezésleljeaok és sokszor találók. .Meglátszik rajtuk, hogy a nó|i ezeket nagyobb lelki szívbeli nyugalommal és lObl) időnek a ráfordításával jó, hogy megjósolja, milyen lesz a tél? Ha a állcsontja széli f<d\'ir. »kll>r llideK ^ h,r,s\' h* b*r"<*\' ugy sáros lesz a tél. Németországban s másutt is sz. Katalinnal (nov. 26.) kezdik a telet. .Sz. Katalin fehér köpeny-ben jön." A népnek igaza is szokott lenni mondásaiban, mert november hó második felében szoktak a tsr- szivbe nyugatommal ós teim taones a raiunin»a.»i ............-......, , költötte, mini azokat, melyek a többi évszakra vonat- mószetben sz enyhébb tdószak utolsó nyoma, Is tas-, . {sankint tünedezni , , ,1 stlrü komor fellegek úsznak az égbolton, heves A tél az elmúlás, a messze múltnak a gondo- . Sírt. kon>«M eg lalávsi van bekötve; ü a nép elén a kiiem, gyü,- SMtil^l apó »,o- lós, a lelki szemlélódós ós elmé kedés „leje , \' A J , „ . ,„, lijon, . „„„u metó- A tél kezdet.- a közmondásokban vidékek és mában. A án, ^ kereeitdl halai, „„rtgok szerint váltakozik. Aszlrononn.,^ dei^ber-»£ » ™ f ,é„áyet ta- 3l-ike a legrövidebb nap ós a tó kezdete. ^ ; „éhl me88M Jg, jövő hang .ti Itáliában is ilyennek mondja a közmondás .Sztm M™» bbín ^ lián* napján vi^zafnr, ul a nap- J Jendes minden körülötte. 1 les* • ««PH- vrezógokbau a hidegebb ó.v«ak, >«>\'\'? h ^ ^ korábban veszi kebelét Nálunk — , .J^ Zg télen, az emberi kedélyre 1. ha. itt vagyon már Simon, Júdás. JW te neked ^ m inges, gatyás! (*■».. Ilyenkor Itezdódik ...ár az ^"keadl a telet és a napot horgonnyal Us dór „.ely ulőlilrutike ajknak és a h nak J e . roir . kiköUb^t Felsévldékre szent Márton (nov 11.) szok a J ( hozni a havat és a lelet, a ki fehér lovon érkezik \'"nlM neg)r 1 s ki ne ismerné Mártán lúdját, a mely a kel-1 8z. Kelemen^ hozza ismes szórakozásra való tituluson kívOl még arta is Sz. Péter széke Utv^rt jelent (fsbr. VI.) 0 UL1I K 0 i L 0 N Y MÁRCIUS Nr. . doroljaoak. 3 van husi százalék némul is i?6g magyar is nn ogf százalék. Át aaerlkal állam kormán; keid Bár válóban éstbes kapni, — nem besiél mér a námetról olyan fóntsióval. mint eddig. Mert a régi vers sierint: habár felül a gálya s alul a viinek árja: aiért a vii as url HÍREK. Bngsch alezredes névnapja. \'!»"!«« •"• iHi. .,. I,. .-Átea-kOivetleoséggel allék meg > mull hónsp-Ipp a. fenlM Bugsch Aladár eiredpirancsuok névnapját, amint mo.l értesülünk Csak a névnap előestéjén tudta mag a tisilíkar, hogy a köiksdrelt ei-radparanoenokuak návünnepe van. Hamarosan rlké-•aCItsfc a eiép sióval s a \' fronton ulálbaló mludeu Jóval s lartoltak — nagy családi névnapot. Holtak hatat, vadat s aki a krónikás megjegyti — ai ágyún kivll valami más is puffogolt; 8 ni aOÍt ki akkor? S napon nemesik névQnuspe volt Bugsob etredpa-rancauokoak, hanem e nap eljegyséeének a napja a a napon kapta baretérí legnagyobb kitüntetését, a hadl-ékltményee Vaakorouareudel. Háromsioros ünnepet olt tehát a huaias tisitikar. Bugsob eiredparancenok aévüunepén, amelyre huniról, la stámos jé barátja ItdrMUs a vitás eireáparenctnokol. Alkum agy nyugalomba vonult Jegyzőnek. Babits Gábor a Muraköi egyik érdemes |egy-tóje 36 éree fárasztó muakája ntáu nyugalomba vonulván, e hó elelóa kartársai s\'tép üuuepség kereté ben buceusUk sl lóls, s ei alkalomból egy albumot nyújtottak ál a búcsúiénak, melybe a kar egyik agilis tagja a kövelkető stép sorokai irta: .ákiuek stivében a sterelel fuukölt értése honol. ii: etea nemes értelem láugját tnegostljt at Ól aterelókksl. Ennek a Te igaz sieretetednek melegét éret-tak miudnjájau, mely atyai, lestvéri és bsráli lángjával ölelt bennünket kór01 á mi ssiveink hálásak érte, mert inikor koránkból 35 év arasité, de nemes muokásságs után távotol, a Te igei értelmeidért mi is siereletünk leljél sdjuk vistouiásul s lálogául e szerény emlék albumot, bitlon tudva, bogy Goethével — a uagy költővel — áit mondja iilved, hogy; .A biicauxának njinden emlék dtág. ■ F.gy száras lombj egy moh, egy kis kavics,\' Hokv omlakrtiék . távolban ia A lietj (ól, m.iyr. viu.avonj. vágya ; Tass lass\'aa, áafclrfl\'.haUHg, 1,1 \'\' 1S satarai iay f^ittibb kinciou válik.-\'•„. Órítd mef-tehát,..ntini, ahogy a*t méretettél, édes emlékezettel mindig Veled maradunk!" Mint éifesOllünk,.akadt egyén, ki,a aiép sorokat lepjstMis I buiasát(»ak inlnóailetle. Mi pedig att mondiuk, hogy e sorok aifiretst-tól. áthatott hangja, uagjym i* ^Jtluális u ossk s rosst májuság vagy irodalmi lájékotsllsnság s értékstlen ség foghat ilyesmit asokts reá. Kis történetek a nagy háborúból A muszka bundája. Hogy működik a tábori telefon. -j A uapokbsn érkezeti a harctérről egy kilences • k ú)tM hona «. brbin, (májusSS.) 1 r "áz óeat kezdi st. Bertalan (aÁg. H.) \' " " • Luca (4ee.- 13) napját emiilik leggyakrab- bep.a táli mondásokban. As angolok ezt mondják: „Luoa nap a legrövidebb nap és a leghosszabb-éjjel." K szentnek ünnepe ugyanitt a régi kalendárium szerint d\'ec. S6-ére\' esett, azért halljuk a következő mondásokat Is: „Stenl Luca napjától csibelépéaaél növekszik a nap. Szent Luca megkurtítja a napot." fiz olaszok is mondják „8t. Luca a leghosszabb éjjel, a mi van." - - Luca napi-idójárásból jósolnak is., ,.,.. így Biujdiniiban e napról határotzák meg, mily\' jdjt várhatnak karácsony napjára. Nálunk egyes vidékeken pedig Luca napjától, vagyis dac. 13-tól kezdve tizenkét napig, azaz 2K-ig vigyáznak az időjárásra s a milyen itlő vau az egyes napokon, olyan lesz a megfelelő hónap. Bt a Luoá kalendárium népszokásokban, Luca napján sok babona fordul elő, melyet nagyobbrészt a jövőnek megtudása kedvéért Őznek. Ilyenek az ugy-nevezet Lueafónyból, Lucakeresztból való jósolások. A Lucaazékról mindenki hallott már. Van azonban e napnak a sz. Miklós napjának kedvMttbb jellege is, kivált a gyermekek előtt. A fiuk rettegve féltjeit a szjgoru, de bőkezű Mikulástól, a leányok inkább a Lucától. Avagy az is csak a régi jó időkből maradt mesévé vallott már Más kUnundások a tél tartósságát és szigorát jtlkmsikv , , .,;. A tél legszigorúbban ragaszkodik a jogához vallják a mondások. Az angol azl mondja: .A tél vehetem henyél • A francia pedig , A ki egy félnapol átélt, egy halálos ellenséggel kevesebbje van.\' Mávutt\'ÍSniét: „Szerencsés az at ország, melynek felhők teleinek. A felhók enyhítik a levegői bonvédllszt, — aki sok igen órdekee és taslat Ságon dolgot meséli el a háborúról és a katonák viselkedéséről. A jelleraió apróség\'ek kőiül keltőt ér-Hentesnek Úriunk kötölui: -«(t!l • ügy főherceg nemrégiben felkereste egyilrluaJl patunkat a harctérsu. Kibeszélték neki, bogy iallyen kiHuó stelgálatokat lesz a Itare közben « teleton éa> eiártt tneunyúe vigyáznak a vetelékre. Még UkWüa!. sióitól Is óvjéko dróinkat. \' ,\'Sud l. .- főherceg etemélyeaea akart " \'meggyttódol a telefon megblihalóságáról -és eiect \'-ti; együti\'-ls-vés tárokból felbivla telefonon a siátadparancsaéksái gol. á kagylóhűt hatolt és Igy sióit-: — Haliéi X T. lóbsrcg bestéi. Mi A siáttdparanesnokságuál a telefont egy jó. ksd>D alUizt keiwlhv aki aligha gondolta; ho^f í>á-leletonen tényleg a főherceg bestéi. InkábB\'stt Mtt#\' hogy tréfálnak vele ás síért maga ia IróMrá loMh lotta a doigeit éa.baleharvqKOIt a telefonba: - ■ — m.wsg « kínai űsásiár beuél. Jél ératallk ■tagunkat/ kmaiám, kutya bájutik l \' .\', ^tk^h -totjá í A\' hldt^bea\'gySíaaflbatfinoZóg ii einber. >nnw 8^iniábsi;ieU«j»n \'\'jzt ..tanüítá*^ szálló Igs;, jMIfj mhulenki llj« Wa.- Iiyenkor nilh\' (len kabát jó. A. kótnotttUa aasrint: - ,A fagy minden rongyot í(»zetart."jSl. ,. .. • , A jövőre mindenki kíváncsi s a jóslásból ki nem fogy az ember A közmondások az újévet emlegetik. Austtriában mondják: A milyen sz. Katalin, olyan less az qjév. Németországban: Az első napi hajnali pír rossz időt és,nagy csapást hoz. Tirolban és másutt pedig termékeny érre enged következtetni. Porthgiliában \\ ,Az év első napja a nyár első li"-napja." Hpanyolországltan az njévről két kdlöníls közmondás divik: „Többet hoz az újév, mint a jót művelt föld." „Ne mondj rosszat az évről, a míg el netn múlott.* Januárt illetőleg a közmondásokban csaknem mindig az a kívánság nyilvánul, hogy hideg legyen. Januárban, ha sok az eső, a gabonára nem hoz áldást. Januárban sok eső, \'kevés hó\', hegynek, völgynek, fának nem jé. Ha nedves- a jauuár lió, Oresen marad a hordó. A magyar közmondás ellenben azt mondja: „Ha fénylik a Vinoe, megtelik s pince." A Németek a lengyelekkel egyként tartják : „Meleg"3enuártól menta meg Ursm minket" Svájcban azt mondják: .He januárban táncolnak a szúnyogok, a parasztnak eleség után kell menni., A Portugáliák e szavakkal vigaszulódnak : .Nedves ja, nuár, ha nem jó a gabonának, nem is rossz a nyájnak.- Nálunk ismeretes ez: ,Ha Pál fordul köddel, ember hal meg döggel." A szökőév iránt nagy az előítélet a közmondásokban. Könnyen balul Ot ki. amit szökőévben tesz vagv kezd az ember. MíHmlMWftet) <« tl\'W- Az -ooowfeitla^ gyon félnek,(H^iKasszián, (szökőévben febr,,,^, az állatra, né» leteríti ,.a marhát, ha a fám, íekfcilt, ledönti: .vJíémetalföldön is,m » Jtabona, hogy .naei-csak növendéktnarba,; de .a barumll M. Qltetvényiáí, jól sikerült." Azonkívül van még kuriozumos -nézetek:, is: „A szökőévben pénteken mindig megváltozikí az idő.". Az ó-kalendáriumban a szökőév febr. 14 ^r^,, esik, a mely nap kétszeresen veendő.\' Az egyház" ezen a napon azt. Mátyás apostol űrnapét 011, VÜf választás utján iktatott az apostolok közé.\'-A szökőévben 86-re esik az ünnepe, a mit\' Mátyú tigrása-nak .neveznek. Kóla mondja a közmondáSí ■ K .Mátyás iont, tia tatát, , Ha nem talál csinál.- • már tv I. jegel. --. tt: :. Gyertyaazcnteló lloldog^iiizony ntpjárék\'MoM^I a régi u,taszulat: -... .\'í k\'hneU ifUty Ha fénylik Gy.rtyaasttnl.tó , , áa ekét vedd eló. \' \' * """■" \'\' \'•" Vagyis a szalmatörek ■ is szük«égt»1,leá\'á mai--hák számára, oly ho.sszti lesz a tél. Untokér a medve kibújik odrából s ha szép az idő, .italét visszatér, mert még nagy . Ij.ideg lesz, ellepő, ^tVer, kinn marad. Még néhány jellémző mind&V^mifttat \'ma?" a télről .A nyár a tápláló, a tél W en^\'W-féle válloiatkan fordul elő. Így: \';KIJ(m az Ideje, mikor a, tél kérdezni fogja, mit tettél 4\' ayáron."\' .A télnek nagy. a gyómra .Nyároa, misden- kecske ad tejel, télen nem is minden. jó tehéij," -,A ki a időben nem dolgozik, hidegbén éhezni log." „ . . . . . , „„ „ "A ki "em jár gerebjével, mikor legyék is bögölyök\'^ telsőolaszországban ut mondják: .Ha c^ön a: csípnek, télen szalmakötéllel fog járni s Wdeziii -ojUt fákat -, i Van-e széna eladó."? szökőév, ne rakj selyem hernyókat és i MABOTOf 90 íilá\'l iíuo NT - i főherceg elitta meglepődött, de egy pillanat múlva megérlelte ■ lielyieUt éa j6t Inulilott • tréfán De legalább meggyőződött arról, hogy a telefon tényleg kilünóeu mőködik. A kárpáti btlOriikor raboltak a munkák, f t .leglehetetlenebb dolgokat cipelték magukkal. Hegeiéit, hogy ai egyiknél egy hurkaiollót ée buai darab pápaeieiuet, a másiknál egy caomé karáeeouyfa-dlsil éa egy lueat lljl hajbetétet találtak. De mikor kifelé futatlak a munkák az ország bél, eldobálták a rablott holmit, hogy könnyebben euladhaasanak. Suk muszka aaoubau még igy sem birta, az iramol, at Ilyen aztán megállt és várta, hogy a járfreiuk elfogiák. Kgy ilyen kifuUadt Csoportot utolér M. huszár, a látja, hogy az egyik munkán nagyon finom téli h«i|<*!Ta». . . - - ■ M»\' Azé i.élklll leszáll • létéi, leszedi a megijedt nwankáfól a bundát, megmuatrálja, a magára reeii. Mikof-.míf ka is gombolta, egy hatalmai polont.ad a buuda volt gazdájának a /elől a lóvéra. iuM«K.. kapiláuy éppea akkor ér oda. Kihozza a sodrából a húszéi eseleki\'d»le. s le ia atidj* a . , • . ,, v.i- — Nem elég, hogy eltinsd a. bundát, hanem inég iMg is pofozod at istenadtát?! ■oi flp Kapitány ur jalealem aUuau . inenlege-tidiiki.t hunár T- 0«al( azért, csináltam, aisrt hogy att.m higyje ez a muszka, hogy- jgstwlgUlauaág történt isle I . . r.. ,, ., . , — Btakév-Ő. Vényes eskevö Volt\' Szombaton teaiploialian. ükkor vetette .Oltárhoz Bogiit riaUr Lujta úrhölgyet Sánátr Jómtf Mredorvos A -templomot — amsíyei ez-ártalommal népen di* ►■istiek- >«i, eJ4W» J**tOneég löllölte meg: amely P Bórtsey kiép szónoklats utifci igaz síltMI (akadó eteteuesekivánalaiiiak nép sisÁkkal adott\' kllejez\'ési at Iffó párna\'t. At Onnepf menetet a bájua nleuy-saszouy két kis unoksOccae nyitotta\' meg. akik pálcá vőfélyekként lmotok i meuel élén \' Az uj — A Holtember Hegye. Hogy miért |ák igy. nem tudjuk\', Se %y\'hívják: Mórt HomnJé Talán valaha régen, .amikor még kevesebb volt at ember, halottat találtak rajta, akinek nem tudják a nevíl. A halottat akkor még uagyon respektálták, ha caAk egy Volt ia belólé.\' Mont sokkal 16bb haldtt bever a Móri Homraéön. mart a hólt embe. a ver-duui csatatérre kerüli.\'"A Haas mátik partjáu mii. kedHr a kétsiázkílencvenoi magaslat, melyet a tiilé-tlsl fiuk bravúros rohammal elfoglaltak á franciáktól. A franciáknak már sok\'holt emberük fá|, de ez a Holtember kivállképpeu, mert ennek a teáién át a németek ismét közelebb jutottak a félteit Veiduuhot. Tegnap négy lislAlrohamót indítottak, hogy vissza, aterezték. A roham nem sikerüli, csak a halál. A h»gy moat tele van hottemberekkel. A Holtember kikelt a löl.lbíl mint égy\'boizaluiaa gyökérs a hegy most végigplántálödott halottakkal a vérea föld leg busább virágaival — A harmadik hadlköloeön kötvényeinek kiszolgáltatása. A\' péuztlgyminisztérium ren-delelel bocsátott ki a harmsdik btdiköluön kötvényeinek kiszolgl/ltaláaa tárgyában. A rendelet aterlul a azabad é» tiroli kötények elkészültek és a |egytó lelek réstére ,|t. Illató alfcrási helyeknél rendelkezésre Állanak. A kötvények Sll. 100, IOOO, 5000 áa 10,000 K névértéko 1 bemutatóra aióló tfmlelekbeu kerülnek kiadásra\'felotefeklt ül IrtUOk elU»rvéuyl «dn«k kl 8 zárolt,bóttéayekkól. Bgy-a társít kotvé nyek leloldáea.\'iulnt * felHnudolt tárolt kötvények kifizetése annak: Mafén ia kMpentl állairfpénMár uljáu fog lörlánnl. t ,iai i«« yta _______A kUtlhjá \'umttü- tn i kávébáz- ban pf szaba-tsAgti|t ;k\'v?«aKMiVegy|"^\',Nem ia-merik egymást, d» a .Siril olflMá" .4 ar katouiinlk a hamarosan megbarátkouak/eMMoráltfak a MtrOl beszélhetnek másról, mint a háborúról, a harcos élet keserveiről s egyéb kom\'olv^lSIgok\'íil. — Mondja, őrjíti, ,|iérdi csak egyszerre a katona — gondol-e Ou néha.ül A front inogom biz- —ni ....... t.uixu., uuijoii oizoiiyiAIBL és hillbavalé mindén; » milyéii Ifortesítd az\' a törvény-s^-rüség. amivel inlüjluyájiiíjljj^élér . .------- -------- _ ------- ----- __ pilr esküvő után tüttént- ntfá kelt. Ki.érie élei utjnkal bűMug\'égl \'•\' \'r>\'. ••" »• — Ietentlnztelet. At izraeliia templomban ,"°»«ág\'il\'ie^ ez élet mula4idó«lgér., gondol t arra, pénlekesti\' islenlisztelei h hó 1.7-étfll kezdve további ""\'!»" í»»W tz íletlillk. milyen bizonyÍAlan inléíkedéaig d. u. 6 órakor log , kezdódni. : ■)!•■— A HadaegAlyaő; bevitele. A Unlse. gélyzó állni rendeleti teadélvtáll ó.szes bevétele 860 K 64 I , kiadás 100 K 711 f., tinit* jövedelem 748 K 94 f — Adományok a Hadaegélyaőnek A lladsegélyzó oél|HÍrs szivesek voltak adományozni: UrDnhul Henrik \'20 K t. Kél kis leány H—\'i K I, bódy Uyula 4 K I. ni"l/ adományokért bálás kó.iO-uelét fejezi,ki.a H.dsegályzó. »— Előadás a vak katonák javára Va-sArnap este igen sikerült mtikedvnlól elóadás volt Pákán a vak katoüák javára Az i-IA.irMx szereplói a náprádfai ifjúságból k.-rültek ki, kik-t Provkov.zky IjAszlóné. egy. nemneszivO náprádfai úrasszony tani-tolt be A kj* társaság már hetek óta jáne a környékbeli helységeket s elóadáaokst t.rt a vak katonák javára. A pákai elóadáa mintegy Ilit lordnál hozott az emberséges célra és egy kellemes estét a pákaiakosk, akik — mint a nekünk beküldőit tudósítás mondja — lelkes otációbiiu ré-zesitették a náprádfai szinészek apró jeleueteil, énekét és tAucait. ahAlál? — Óh igeu, de háoyktor 1 — felelte a civil csöndesen. — KlolbizlositáM ügynök vagyok. — A hadsegély20 bélyegek és az ügynökök. A, lladsegélyzé Hivatal az ügynöki .vissza éléaek minél, hathatósabb megelőzésére az összes pol|>ármealerekhet, fószolgnbirókhoz és községi jegyzőkből réstleles t^jéloilatót küldőit, melyben ujft lestögeti, hogy ügynököket\' saját kiadványai lerfesz-tésóben nem foglalkoitat. Ifölhlvja a figyelmet a liadsegélyzó jótékonysági bélyegekre, .pulyfltel, mindenki lelt-zéae szerinti nienuylségbei vásárolhat a Hivataltól, de fölnigaszlá nk valamely mőlaprs vsgy egyéb eláruaiiolt cikkre egyálitlin\' nem jelenli azt. hogy a kérdéses eikkeket a Hivatal javár^ vagy«a Hivatal égisze slalt árnsitják. Ila bármely cég ügynöke mégis ilyen megléveatlö kijelentésekkel dolgo-tik, ál kell adoi a legkötelebbi rendórhalóaágnak. A Hivatal reméli, hogy a tájékoztató részletes, preoit adatni uláu az ügynöki visstaéléaek minden stratégiája összeomlik. — Ai Iparteatület köagyUéaa, melyen a tagok at alapszabályaiéra itáqban sem jslMbollak meg, s bő Sí-án fog megtartatni, amikor taUalat nélkül a megjelentek námára, a kötgylléa kaUratgt-képea leeod a A tárgysorozatba felveit poetok alia-lézést nyernek. — Ax utcaseprő hullája Ismeretei olvasóink előtt, hogy egyik vAroai utcaaoprőnk * kötal-múltban nyomtalanul elULnt. KereaUk, kutatták, körözték, azonban btsitalannl. Tegnap délután atonban a Kanális egyik parii casrjéje tövében at lazaptnn reábukkantak a beszállították a temető halottas bt-zába. At öreg állítólag u eltűnés napján Kitktnltsáa járl állítólag asttonyoátóban, hónáét este lO órskar indnlt hata. Lehet, hogy egy klosit lUas Is volt s igy bukhstoU bele a Kai,állata, hol halálát lolta. — Hangverseny. Örömmel ártestllsk, hogy a 11 ad segély tő számára at egyetemi énekkarok nAjsa tájékán, hangveraeayl rendeznek sálunk. — KOssönet Hág mindig jön a harstári kösiöuet a Hadsegélyaöbe a karáosouyi ajándákárt. ^ zalai fiuk ionosak hősök, hanem flgyslmsssk Is. Host Kövér János hnazár Irt Urnái nevében atáp köaiönő torokat, soslysk édss közvetlenaággel tolmácsolják a hálát kOiiöostei. — A 16 évsask önkénteMégl Joga A boavédelmi minittlsr a tiunuyoleévsa oéplölkslők öukénlHtégi ügyében ma a kövsUsti rendelaist Is-léite a törvényhatóaágokhot: A belügymlniaatar úrral egysUriőIsg megengedem, hogy s néplölkeláal bemnlató nemién -a népfOlkeléai fegyveres uolgálatra alkalmasnak Islált ttokat 1696. évben nUateti had-köteletek, akik ai 1916/18. iskolai ávbea mist rendet tanulók s vámtörvény II. fa I. pontiának harmadik beketdétfLan megjelölt lauialétstsk vslams-lyikénak ut n évfolyamát látogaUtk, soslysak elvéglése 11 egyévi Onkénlsti kiégést]tó világára vsM booeátáara Igényt nyújt, u egyévi önkaisst kisgé-síitó vizsgára bocaátaasassk. At Iskolai tanulsáayi eredményi a kiegéatilő yitsgAra való boesAtAa albirá-láaánál nem Inhet mérvadóink tekioUni. — A zsákkéesletek bejelentése. A hivatalos lap mai stámáhan megjelent a miuintarlss) rendelete, amely sterint a juta-, kender-, laa ás pamut isákazövetekel, valamint mlsdenléls t| ás használt zsákot, akár ürsaek, akár nem, legkésőbb április 10 ikéig a Pamut Kötpont utján a ker.skade-lemlgyl misiaileriumnak be kell |sleulsnl. Ueielsa-lónre nem kötslsiettsk a mezőgtzdák (bérlők) ás metőgatdtaági vállalatok (azOvetkeastsk). ha késtlsMk 600 darabnál kevesebb. — Állást keres Domaföldi látván koráéi. mester. — Elategődnt uradalomba konvencióra vagy községi műhelyben. — Oime: Domaföldi Jőtse kovácsiul itor Léránd, háti urodalom. Tófej, Zslamegye Dtolső HÁBORÚBAN /S gondoljunk szőlleinkre! Kifogástalan, gyönyörű nép, kétéves atőlőolt-váoyokat, hiányok pótlására, vagy ujlelepltáahst átállít kieeinybeo ée nagyban, poatán vagy vaantoa, u oratágban eleőnek ismert „Milleniumtelep\'*, Nagyősz. Ugyanitt olcsón kaphatók: Port illa, Arramoi-rupestris, Monticola, Hnrvsder éa Berlandisrl alma és gyökeroa alanyok. ZALAI KÖZLÖNY MiBeros\' 30. fi MAQT MOZGÓ SZÍNHÁZBA gar mindennap Utrlalik, előadás k legérdekesebb és a legválogatottabb műsorból van összeállítva. - A „BERLIN" színház agiliH igazgatója, liogj az előadásokat még érile-kláébbe tegye. egy uj modem, a inal kor . szaknak megfelelő. hgujabh szerkezelü vetítőgépet szerzell be, miáltal a kopeket meg sokkal BXűbb és tisztább kivitelben mutathatja ta a ,(>1. tisztult közönségnek. A „BERLIN" mozíóézintaáz előadásai nem szorulnak dicséretre. Ezl osslí látni kell mindenkinek. — Hisszük és reméljük, hogy a t- Közönség az Igazgatóság fáradtságát és áldozatkészségét az előadások lömogns látogatásával fogja honorálni. ~VÜ M\'LKA KÍTÜNÖ ALPESI TEJCSOKOLÁDÉ Irodalom. lelOüJ — A pápaválasztás jogtörténete és tételes joga. Ina: Lukács József, főgituii. tanár. A vaskos inunlta a pápaválasztás tör-téne.ti fqjlődóBévnl foglalkozik, amíg az jelen alakjához ért. Mindenkinek érdekes ób tanulságos olvasmány, amely mig egyrészről ézigifruan tudományos, másrészről könnyed i«Htitó»al élvezetes olvssinány. A víláglörlé-unlsm e jelentós mozzanatának ismerete minden kuUurember tudásának szükséges tfrzp. A ipü ára 4 korona. - Kapható Ifi. Wajdtts József könyvkereskedésében, Nagykanizsán — Ui Idők, A világháború leghőbb krónikáim, iráebau «» képben az Uj Idők. A lui érdekes es»-rnáuy » négy világrész harctéréin történik, est mind elénk tárja festői szépségű képekben Érdekesség, inovészi nívóval é« előkérő Ízlés jellemzi Hereeg; fetátie hetilaplál, aa ü| Időket, melynek minden •séma aktuális kólleinéuyeitieii. elbeazéléeeibeu és regéuyeiben is egysráut a ezépirodalom ápolója — iClőfltelééi át\'a negyedévre 6 korona Kiadóhivatal, Budapest, VI. Andrássy-ut 16. ez »\' \' — A „Vasárnapi Újság" minden száma gazdag tartalommal jelenik meg. A .Vasárnapi Újság" előfizetési ára negyedévre 01 korona, „Világ-ífőh1kit--v»r égyntt bar korona. Megrendelhető a ^Vasárnapi UtsA*- kiadóhivatalában (Budapeet, IV.. Sgyétém-utca 4 ). Ugyanitt megrendelhető e .Ke éea Néplap", a legolcsóbb uj Au a magyar nép szálnál a. lélévre 1 korona 4(1 fillér -m.l-.-~- As „Ölet" szépirodalmi iia mővészeli heti- lapot <s»erk-szii Andor Józsefi gazdag tartalom, érdekes ée aktlHlia képek egészilik ki. A kilélló lapot melegen ajánljuk olvasóink flgvelmélio Sxerkeeztóeég és\'kiadóhivaiat: Budapest. 1 Kehérvári tn 15/c. -Kló izetési ár félévre 10 kot. Mulatvánv-zámot kész Béggel küld a kiadóíljval. SZEMES KEK Ml ma lenni. Ita túl akarjuk szárnyalni vsr. senylArniiliikál. Az ólelnliwsőff liétii ÁLL egyébből, lulnthogy tie késsünk egy plllana tlg sem. luiiem soron kivül vegyük igénybe „Zalai Közlöny" hirdetési rovatát, mart oll határozottan eredményt őr és a magyar hirdeti VILÁG rVTT- KOVÁS Vezércikk Világháború a legjobb tájékoztató mliKyarazattnl és térképpel Közgazdasági rovat Napihírek naponkénti sze izációi az AZ ÚJSÁG POLITIKAI NAPILAPNAK. Vasárnaponkénl két közkedveltségll mellékletet ád az AZ ÚJSÁG. Egyik: „Az Asszonynak", a másik a: „A Gyermekeknek. rnr Akt a világháborúról áa egyáltalában kell .....HÍ. a ki nem láljn a „Zalai Ko/.lon.v minden eseményről, ealzüziaról, mttráaeetről, lro- rolnim\'"\' ("jlódesill. \'</. pedig világosan jel- dalomról bőven ás megbízhatóan óhajt agy kltü- ........ Imgv uöen megszerkesztett napilap keretében árts- .ülni, flseaae alí aa AI ÜJ»AO-ot. A 7 előfizetési AXAK: ezen lapbnu mugj\'-lniió tniiidiiii liinlolémmk kellé liaszna vsn. Szemesnek áll a világ, vaknak ttz Megrendelési cím: AZ UJSAO KIADÓHIVATALA Budapest A / A KA / 7 C M A / VII , Rákóczi ut 54. szára. I flLflIBI A w\'f ^ \' s hirdetéseit itt megtalálja A hirdutó rövid idő alait meggyőződik az eredményről. — annak határozottan VAKNAK Egész évre Félévre . . Negyedévre . Egy hónapra 3a korona. 16 M * V a K. 80 f. K&NYY-, PAPIÍ^ ÉS IRÓSZEJ^KERESKEDÉSE Dús raktár legújabb divatú levélpapírokban 7" \',jr,: /M , Dévj^gypk\'ffn :-- Sfyo utatványjyk ízléses kivitelben jutányos árban gyorsan készíttetnek. _ ——^ Tanintézetek réssére szükséges cikkek _____ dús raktára —____ Jegyzői és egyébb közigazgatási nyomtatvány át nagy raktára. Nyomatott a laptulájdonos Ifj. Wajdits József könyvnyomdájában Nagykanizsán. 55 Ik évM\'yam Nagykanizsa, 1916. március aj Csütörtök ÍJ. MtaM lulJ Ulo 2 IA í: 1 fi 1 LJífl 14 \'\'A ^ 1 . .isi^Hr . I Él 1 ^W** P E \'EJ* u te-i «H IIUIiuo^IMU ei Shvii\'il \',\'. , ■.,■ < lói / l .Jiú\' , I I iU „4 .41 OH 1 1 Fóaaarketaló: kémény1 Láaaló IÉ 111. mr- ; (Kém * SaorköHaifíBÓg és kiadóhivatal Deáktér 1. T•!•(•«: ISt. - HtliUul Dluatamitat Fel.l.\'.a ..erka.nó: Erős Sándor hiítsae fantázia és ilniiág. A világtörténelem káprázatos megismétléseket végei: ime Blűoher népe száz év muíUa újra megvet tu Waterloo alatt a fmuoia Udá&rpget — eunek háborúnak a tudatén —..és iMoltke népének dönti diadala tatán megint aiokon v».i franoia vidékeken feg véget <retni a világháborúnak, ne lyldk mljp írtik ( Világrengető germán lábak gokból, néptulkalett megfigyelésekből, had-viselési lehetőségek és szükségességek meg értéséből. A franoiák hadviselésének vezére a ■\'a r fantázia, az utoa vAgya, » houlet.Jtríok Ujá-mora. Minden franoia vágy támadás, volt, egyenesen Berlin félé, mint 1870-ben is és fejvesztett Védekezés lett felőle, 1871-ben. Most Is az történik, ami akkor: az ok kosság és a fantázlá háborúja ez a nyugaton.\' A németeknek nemosak hősies elszántsága és ni nyomát 1871-ből. A franoiák Be támadjanak, | taktikai kitűnősége, haneiii Bzuverén okossága Í hadviselésük természetrajzával nert az nem fér mef[ » óflfenziva, — Irta rettegve Ja üres az^nJ. badserygból vili könyTébeii ét Waterloo Igazolta a franoiák legnagyobb m bírtt, akli, qrgyilktuwal kelleti eltétetni a bé-ixrau^jábél. Ét nagyszerű katoludonáayi tandmányaibeii azt ia megállapította Jauree. b»iy=-a franoia badkemtőségmor iudja meg-H.erveuü_ § defenzívát sem és ugy\'látszik, Vérion etUta \'Te Vtöhl fogjs őt. ideinek előbb fog szobrot emelni a franoia nép, mint Joftre grnrráUana . Nem a osillagokbél ol vásott 6, amikor vért és vért látott mindé nütt, hanem adatokbél, történelmi Kórházi-emlék- ^z édes anyámnak.) . . . Fekete rllhábaii jött ai ádea iuyém, Kehéi kóiágyon fekodtam én — Haj I be rég nem látott . . .1 _ Kelbaj lám ■ fátyóít, 8 raegciókoltam eztpen, könnyedén : — Anyám, édeel — . . . S az anyáin: — mlr airt eiegény . . . Ke» remegte »y«lt takaróm boa Felemelni, hajh, hogy\' merte volna . . . ? Hol tea,, inam, ttj-« a aekam? laae kátlákaaa, két keteaaí — láayám, édee — Skeae- a iuaál a kötéare voata . „Lám, anyácskám, bogy aemmi baj ninoeeu, Ka itt a pálya, alaUa a aeb ? Ób, do at aemmi I Nem ia írtam: Lám. nam ia tirea raji\' a köléaem ... I Maholnap felkelek 1 Anyáeekám édeai Töröld meg atépen A könnyet két nemed I is érvényesül. A mflviízímttázia szépségeitől elkábult és perverzitásaitól megromlot franoia .géniusz került szembe a! tudományba mélyedt a munkától meggyarapodott, a.k«tatástól, a gondolkozástél, a teohnikai készségtől nagytudatuvi lelt német nemzet génlu szávai. 8 az egész Antánt, még a kalmár Augüa is, a franoia fantázia-nyavalyát sínyli. Ennek a betegségnek uU)n*tei a bíioru kezdeteiéi fogva a kormány, a diplomáoia éa.a hadvezetőség haaudozáea. Az elmOvéeziese-dett franoia fanluztlka mellett az ázsiai most-kovita ravaszság képzeletei s áz ángol üzleti tanulsi- 1 fortély vágyképzetei Velék szemben német és a magyar ré(V ről a becsületes életvédelem,-\'aimoaktt és a békét védők hlggkdt ok*et)ága,"»>ró éítd-data és jóun céltudatossága. A Ital VaOVtt^ lésünk lélektana és a mi élhel, ««, < ró^M^w*^ fJfT^fii, Ji^ni^ a mi energiánk által adott ntMmMI Is. \'Iái a . győzelmet másképp vasa (Kövezhették, mint •> aá offemiva "gondetatával. Támitdó H.\'.ándékutik a háborúig\'sohkae télt, de bele \' IWélfs- VkekUtt&i^ ÍÍM leíKWt í 1 --yi. .1 \' <..,\'. ;ilt-.| t más. mint támadó. ^ ,:j.., ., .,,. „ Ez a haditörvénydnk érvényeaűU M-kon és délen éa finnek Ml nyngston, i» DW, stop látta: a németek a lelkületük, a túltengő wníWt.,^ Ha kell, \'áMntanak a Vegéaeltto ( ka MCkséVM, Franciaországba, gz tértéet és meg fog történni az Ts, \'JjgjM J«Urt(\'Végezte tanulmányait: ha á firinoWofftttzivÚi indulnak, a defjfenzlyára iV képtelenaV\'\'lét- nek és nyomorultan fognak tn«gfull»dni> németek, óriás talpa alatt, aofely al»U Itw már Verdan leghatalmasabb erődje, V(«t ■ ■■--^—- mwy . . áraikor elment: — at orrolt hivatUm : Kioiott a iát, égető a aebem: Sápadt ajkkal a aebem mulattam . . . \' \'—\'ái kadraa uivár, tigyitvt. ttópeu, Bontani keidé téres kötésem . . . (L-nek) Lólém I Caókolom a lelked Vártam. Éa megjött. Ha holta a póala: Bótaiatin dobóiban Egy eaokorba fouta Bok-iok fehérarcú, fii.adl Siti rótaa Naiiy útról jöttek: Halta ártok ide: Halott volt mindnek Az arca, a ttita .... LeperdOll etlrmok. lankadó lejek, Fáradtan, atOrkén, Aludtak a kla dobol ölén . . . HU vázát kozaWam: J tA \' .1 »í! 1 áraayoaat, dtáglt: ..a > úlm :■ i \' I \'<" I ti belatattsM"Sefba, - mD Minden (raayedl aálátl •• ..a \'.« ni 8ckan mwlyogMk, M»»tláki»:4«l«etJ ai.i •• i- l — áranyoa vázába ilyes, óaaka oaekrat 11 .1\' .\' . Még sohawa tMUkl —: - - .íi :«> * , _ I— .»— Haagot ss1 Máltám, . a n.lu .ni.-u , - á ielkeia aályáe nKgoaékeltu. 0 \' íj, 1 Két f.bic, asaliá, . J - > »a ,1, haitin AldoU kla kaoaád .... I *........<a»aalb«Sáti« Léláml Oaókolom a lelked —----- \' t.1 l\'H UI.UUI TlWttl WNMt. .0 tavan, aterelem idéoya jöttid ■Uy.kádlla nekem." Stegény kálit, aasgáay fa^ia. ant meeatiaéged, még nam emelkedett bl akhw a tatain búbot. A giaaázUták talán már nem , ia H-kuráaaiák, hogy .itt a Uvaat éa már nem ba^na.-Jtégen még igy dalolt e tatait mámora egyazera laiit Ft iuíi ionom i -.i.\' mabqius M Ha oaak eubtrtfges nem helyeit a • .\'ti A utgyk.nl.ui ayon Maiik abbéi u alkatomból, bog; wtl aleskak -MnM Mfa, • 0.Uebarg eég MnflnMa nyomdán <tttUM»k 40-ik évfordulóját M elB.lt helektwn ünu.p.lle _ f. hó 95-án. 4-1 * 10 takar * P.lgári ügylet löldninti kiaier-luébeu a. ünnepelt irául éneit ttoualeta jelénl a •ukiár.i nereletén.k is igu tolmáeaolárfr. dinköt gytlM tart. A negyven W becsÚleUs munka a nép alli\'m.ráiér. l.rtott dl.ikOtg,ölésre u érdekli dSket jnbilánt tintáiéit eiatoa to IluUUtUI Mftivji a aagykwiual a,omdá*uág. Külön érleú-láa kaly.lt irtuk a urokat. A munka megbeortláae •Ufawéia, dhmérata vita a kötejlUé. alkalmát t éa 1869. é.beo népfölkeló bemuUté ■aeaWa vagy uióbeanUió-ueulén aápfölkeléi Veres M.lgál.t«\'ÍkalrM»ak Ittál. aépfölkel. telaiettak 191/. évi április ó-én aápMttelói téu nolgálitn bevaului lartHnak. üg,«aes.k ber.a. tartósnak nan • lapon a* 1816. éli jumár \' 1897. évi deoember <1. kóittt síülMatt é. t 101 kelésről vagy a hadlnolgálUtáaokről nóló törvéu, u. \'"SJ • uauiB«íigai«tawíaroi axoiu wiveu, aiiapitoiiaa, ne as eto serteeei nem . tgy a nemese, al.pjáa kir.od.ít (Igénybevett), de ebből . síulgál.t- .kkor emelik a i.us és .sir árát, mikor nekiklelstlk kai .u___ii.ü________ in_____/...... n i . i . [ . tf: aratja tnneppé. 8 miuiáa Hirxhl Alajos nemé-lyáfcaa a lelkiismerete, műnk. negyvenével liapuá-aMaát Uut-lheijük meg e. alkalommal, a tinte. ^ar, . J.bil-u.na, reméljük, a legnebb keretben fog l.folj.l, launl ur. . muúka és mnukáa érdeme <4f«i» jag iáéoyt tárl, knlönöun matap. * * — Á \'40\'é» 4Í éveaek bevonulása. A boavM-lmi minlnter rendelete értelmében a. 18)8. riail diék ai.éfa, d. na... Ma kirívóbb u élu-•Ud M*«e . amiíi, IwUI vér, a.ly még aem J*ffí- \'*\'t!*o.. kW- rnk <«W arfal árnyalatul Urkálllk bple . lövé.»árok-.g,.gb., . rílká. tava.il gudi A vaMraapI kontón most nem bénáinaka U-Wrtll .Ugyan kéram, — mondl. . drája ni — \'HÍM kérem, uvan, fítfipoáu-d.l- i. alloléiö U-t*gf.l* káaaaid.lat uláa uláu a v.luU-.ál.ágról Pedig MJák. hogy kiul a folyó parton a>ár . a Lókoroaft to kiviláglott A aárga igéaytelsu éa totaantlae enay. ki. virág. & tudják, bog; éjn.k. Hl árnyalatul már bánm>;<Mebb a lég fa tg, «n-bar oiillagokat atutl a dóm .léi ai é|b.o, áa ludia, drága nó, hogy kubléo u ibolya oly illata. 01; ilUto. éa ol; vuáraapoeu nyugodt és békélt a Uv.nl dél. N,á»a u éjnaki, inul . dél. után, téten a reggel, lavxual a dél a leggyOnyí-"rtbb. B. . Unkátok alatt hullámuk . tömeg. h. vtuiae.ilUn u ablakok üvegén . uip, b. u .nf.lt síikkadtaágábsu még nyirko. . téli hó. ha .linör vaned fal . lálöiiöd. b. bárányfelhís munlinaal la-kalja magát u ég ug;» u w a Uvui.t gondolái kad.». Utáló t.vsnokat .áré, medállá. éa nagysierO mUaJMwaT \'"""flfnfHtft "fí^tflfcl 1411 "M>. ueba ré.atagaa párolog . slko. anhíiou .t esó néha éle. •■•■ttBÉÍHPMHlilt leregjt, néha oly déluUuo. ae.ad, aéha aragMIaa «WI töldes mél. fén;át .. ateawU Urapi., „éh, ra-g.k.d . fttt, „ ,jkuui •»a w atoi-tM .gJ o4„k . Istenem, de bél jdókösben .IkMaálolt magyar állampolgárok (muo kások, kocsisok, hajwárok) a kik néplölkelói be-mulató elemién népfötkelói felOlviisgál.lou, péUnm-lén, vagy utóbenulaté-siemléu népfölkelói fegyveres nolgálalr. .Ik.linasnak laláltallak, továbbá aiok, ■ kik önkéutes belépés fol;lán a honvédségbe, vagy . kítö. hídseregbe (akár uiint egyévi ónkéuleaek Is) . feni megjelölt u.pig besoroiUlt.k, tekintet aélkll ura, bog; Utily sitletési évfoly.mb. Urto.n.k, A habivá, a uávsierint fölmeulaUekre aem votxtkoiik stáililhnsanak, mi h. csirkét akarunk venai párját hta-illg^lahet. árokul elad \'Ive, dMMy láttánk! íto áru- ,. _________,m.g- áll.pltollák, de .s élé sertését nem s ig; . hautesek p.i.^on? még 16 Aliért is \' ailuuk hilfijlán ilrat Egy .Imáért képesek a kérni é. akad U ofjw^ mag Is adj. A vevJI kellene megbDutelni. mert miért ne á9«kó tudja, bogy elfogja adui De ha luduá, hogy ugy nem >dj« el, nem merne ilyen bo.\'uutló árat kérni. Síivé, eiuéiést kérek klÚádéaoni\'irt, vagyok Wj^pwmm nm stptmEM Bgy dámkor**M gmMMuáKmy: • - A nagykanlaaai Ur. hitköltíág el«l- — a. uagytaíntaw tar. ntCZOKfleg eioi-- A H&daogélyakiből. Dr. LMc Jiuéf st.iou is felhlv,. ^kHMuighaá tartod la Unir oévuanl >.i... ----- . l. ...... piuUta Uaár névnapi nllar megvállán eini.n . ka-tonák húsvéti ner.lel uloiuáoyár. so koronái adoU a Hadsegélyiótiek. — Panaea a drágaság ellen Kg; elno-morodott gudunionytól kaptuk a. alábbi torokat, mslya.\'t sllvesen adunk helyet tton óh.jUsul, vajh. .Iker koronáiuá K. orttágos jelenség maggitláaára ..onb.0, . b.l;i halóság legerélynebb iatéikedéM. to aligha vnataa eredményre, mivel, a.iacsak loká-11. jelhga. ál mén oratág buoulé puusitól hug-tik, melybél euk > nemfOleaek . ■ jobhmódoak tuduak jó árakon kigátolui, . türelmetek a .tarén; anyagi vittoiiyok köiöU élék pedig ouk akkor juthatnának valamibe., I.i a megtorlás oruágoun ■ . legerél;eMbbea .Ultiba,; melybe, noub.a k, kormán; beavilkoiáu smktégu . a b.tóulg megfogyott ellenért kliagelaek luporkáu a állandó «ál;as allaaíriiéM. ltm llsttdi Suriatü Ur/ Kngedje meg igen ll.it.lt 8t«rk«itó Ur. hogy nébáa; sorrtl r.lkereuem . UpniialaUimil ahuond i.m u él.lmi cikkek eláruaiiása kördl. U. holnap már hiába megy eg; unon; bevásárolni a piacra, mert táskáját üresen kéo;telan liai.ho.nl . mih.tnar végreodslalet kell kénlUnia, mielőtt elmeg;, hog; . u»g; árak h.ll.Ura olt menten meg ne üsse a guta. Kg; fii li.etésból éló egyén feletóge, h. mo.l konyh.-pániéból ki Ind jönni, nagy mévén lehet, ügy i, meró. kofától, _ kinek máskor tele voltak kour.i tejfel, toré, v.j .Ibivel . kinek most alig volt valami • kosaraiban kérdenem, hogy lehet et, ail f,|,||,: hogy . béc.i vou.lou ■ ttom balhelyiek, a peati vonalon . fehérváriak váiulrolo.k öuie at örök ulja., mindent, ugy hogy uem lehel misuák semmit venni Kgy inavik falui asaion; atl mondta, hogy . kini ...lak . városi fehöer.lóiK elmennek, víg, a Mrraá.i halárig, hog, Ujet k.phKM,,.i é. képetek öo fii-lért adni 1 MUr tejért, a m.|, ,,»ra „8r ilb„n m6g1 önte, ha felforralják. Kérdem igeu lintelt 8terke.tló Or, ním-e a Uatóaáta.k kellene kölbe lépni, hog, « . hallatlan linóra meguOnjék, mert ti még t„n tárja hog, Sumb.lh.1; ét Stéknfehérvár élalmlnerb.. ju.,on éa hog, Bud.pe.lre é. Oa.hor.Ugb. élelmi cikkeket ötne. hitfalekat, lieg; Matáleg Ufmaal. .áa.j^ká-•ébb f. bó i6-áig mindenki jelMtut . bitkaiulgi irodában, .hogy a f;.,,évi hn)iV)íll, taaep^^. jfiiff kilograiil.il pánkfl aka. vSoS.ol.ii. III..Il s lju|el(...ióbI elmnlintók pánkát egyáluláb... ne.u it.plialn.k , — Deik Páter megjön. Mint lóletóen értesülniük búk Pé(er f«k.plUn,t a kalóoai hatéság felmenlelte t á köt.l ...pokb.n megárketvs aífög-liljt ll.Vhíalát - \' s ll1«V/ E...I . régi rend ug; .hogy h^yr*\'fog\'állrti a refldórk.pitin;eágn4l. hal a Begfogyatt léMM. mellett.. beaUerákra .ddif óriási laaaks.báiult. «i - 1898-tól _ 18«Ssl«. K hó Ui.te.pak a ( népfelkelői aataléa jel..ik«ui -a 18 évg| betöltőit if|a.k,é.,j>«l%M»7.éni.d,^ \'»--^».|g.. helybeli illelóaégOek, 38 áo padig . vidékiek. Ugy««-oitk ekkor jelenlketnek >t eddig i. Mrnii\' okl.ól el-muadi népfelkelői siemlére köieles egyének a mind-a.on orvosok,: kik katonai nolgálatot \'to ideig még natn leljeailetUb. i.^.-f. st.i! .«.: .rf. s .inul — Ellenségeink propagandája A kormány reudekut adotl ainei;1 siaribfi.. .Ileuié-ge. államok hld„gál,ió és egyéb jótékonysági célo-kat szolgáló postai értékcikkeit, lovábbá ellenséges államok vagy ellenséget álltmok egyesülelsl álul kibocsátott propagand.-bélyegekel, amelyet \'a\'háborúval kapc.ol.to. .egél;xó célokat stolgálnidt, véül, el.,fás vag, cssre céljából forg.lo.nb. bocsál.i.i vag, a célból hirl.pokb.il. fol,óiratokbau vt^y ár\'jatyié-kekben hirdetni nem tubád. \' V 1 A .aegények kenyere. Keu;er«t a népnek! Ettől l.aagoa a n.géa,.k kaa;kí/á Híg;-kinluán. ,,, ,s, Lt j,,(lj \' ,. , Niprél — uap.a keieiket tördelve üdékéinek . löldböl ragadt stégén,ek Köredi JálidHÜl. kak,érért könyörögve, hog, gy.rmekáikel .Iballg.uá^k. Oh mert a g,omor . legr.UeaeU»d)b köv.lel*, I;et uuimi féle f.g,ver el nem aémtt. B .« nálunk ma n.pl rWÍteVyW. iN^kaul-"á", ahol cg, óriási éalos, okádjá l Hs.Ü, fg6„ nálunk, mert „,4>ul, fJt - Ü," «ak lokálli\' ky„.\' inoruuág. • ■\'Atrttr.i És ez .jólelkű Püredi János, ki at éiiímnés. eddtg „„,„ . ptr^nfusok |.birinljli ^ b||n > MASOíOS 19. «Jé»- Mrilt TMOIU. „H „„I, kiálló nyomorúságon segilMlt 8 1 t » I töflÖNT Naponkint be » kenyeret i* egy vidéki faluból lopj, Wkfai wóbkóui— K nomesl a Füredi János w beigtaliii >1 ni \' - A fiatal ^____________ ságra kénysserltik. l&Tezórriredes.Tní?\' tleoburgi kaloo.1 ftpj^cok, érdek.. re,, delftei adoil ki a lialal nnaU.k lékedé* ,)!«\' A rendeletben a lObbl A azokitl.nul nagy munkak-retlet fiatal muu .Jga ^nltbtin elhelyezett és MU. l*Járt de meg nem - „ »kat|»I«. ávi Apri-tolytatélag. áprilia »0-in áöuttn a drtWól kezdAlílfc \' járhatósági iiküldBtt ^jjji ^©MuFlécsitjik. zálogjukét MonÜn mé^ ápr. tilos hél jelenlétébe! Az ilyen •gyártat káros. mraílfojra Tt oslromilfipotr lörvény alapjiu Berlin vároa éa Ertudenburg l.„o-máoy területére ezeenel kirendelem : Mindkél nemű nyolc inérjté,ál . ewoldaül a 18 márkát, túlhaladó réttől munkaadó édat\'Ot nappal ml.de, hérktflze ivére" kiállítóit takarék nyilvános takarék tée után a fiatal mu betéti könyvecskével lkl: péutlárnál beleendő azzal aa ulatKlásstl, iiogy a íii- ttl munkás* béHrfr itóaetóel\' ftrt\'áa\'^UeJSk\'éa két-aég/ etőljáróaég \' beleegyezésével ronfelkelKéiti \' A takatékbetéti kónyvecakéfc. háború végéig tt iUetó takarékpéuzlár keieli. n i ■■ ■ > rttuZáDMok ■ apetróleiftm kűría. p«,ó Innibaii iga. •nagy , hU.y, elátoBflhOlM^\'.V áru ttjabb számában mak felemeléséről nagyobb tétele] mennyiségekben nem, de klaebb .\'heten kapható. A4 fioo-illtók nem hajlandók af\'íüvéhytiW leftvWl/* leket bérmentve a vevó vaautállauiáara néllKkai, ha nem aaját feladó állomáaakra viaatakalkshtlt árat Atl álllifftfO^kiy^uii miuiattérium i»"íkf» /il>«,W»élyéWI .erre,, fslbttibnazáal kaplak éa, \'gyattal,.árva i»„iogot nyertek, ,bogr a rendelői 6. f-a A pontjának elaó bekezdését™ .amiken vS K Nagykanizsán. — OJ távirdahlvatal. Kei klr. Minlatter urnák S47Í3/V i iratával Zákány közt/gben (:8emog,---„, Oaurgói Járáa.f engedélyezett \' uj általi távlrdibiv.. tal I hó 16-án meggyÍK. \' \' ^\'BJr. dáiAf\'i patikaeser. A belügy-mtuiástsr rendelet, jeljiii meg . biv.Woa lap lrg. gj"$iiieréeieti * munkálatok dijt-A m\'niatler rámufalva a aulyoa ®tgélMérf virtb.yőkr^.í.i.mr. drágulására, a kl^étóg\'Égyl ^ j.,^ Z. engedte, hogy \'Wjétőí további intézkedéelg a receptek áráhot a w^^ij munkálatok dUéul b o i tá a iá m 1 th atsan a\'k ? \'Üaog tu lyo t za uooban a " • Wtoáíák ujltbb meg- állapiláaa iránt/\'\' Wl \'V \' * 6 A gyufa forgalmában,1 egye, lapoknak aaek - "-1- É\'*J\' \' problémáját _____pleaébb ás \'arlósabb . bórlalpnál, .\'lábat a\'bidegTól éa o^Ivm. aégtJI elszigetelt éa . láb mo«á*U«»^SiptV kalptukodlk. OyárU«U , a - Magyar parketgyár, atein éa Btrfrrrér-oég\'Wllahá éa « Dnló -ipógyárbaa kóatiiett elpékei már mindenfelé honyék. *" - A fémtárgyak (génybeTétoJe. A bon- védelmi «ini„.„ , neplember «,dikl . rMéíetW hadicélokra igéuybeveUaek kijelentett igénybevételére, llletéeu a birtokolok ataeaa reaáet* kexeléfe vóoatioióau megállapított határidót ttlS évi július 31-lg lloaaaabbitoita wg. " \' . - A m»«ree^,ádek * ya^j^ ka saUnetért. A fttaiemaegédek moagalmaU ta-dilnttak a telje, vaaérnapl muakaaUM mHvüóM-lá»a érdekében is a minap érteCHtttat tartottak, i melyen ail , határozatot huták, hogy , (óvá^f élelraUzerüzIstekMli \'íabLw\'UUtil hétló rigaiig való zárvAtkrtáaát követelik. A fn.zerkercat\'edó-fónö-; W ^^UM^ klht^tan., jiogy áb •IkalmaaoUak mozgalmit péttolla. , . - Roaskávré ké^táee Ném.tor^ ban. A német birodalmi -t^m^nUrnMg\'>af>t ■"■H"*^ mk nap lé-ig rendeltetett, Ai egyezaég értalmábef,miad-azokoik I gyáraknak, m.ly.k . béboru iléUl Ulbai lí rosbkává előállításával foglilkotlik, migfil.M mehnylsígo roziot utálnak kl • evégből 800 000 métennáiii\'roú fog « á, delkezésére boő^juini, At ütemek irr. kouiattet-1"tJ az itengődtU rotéoá kiziríl^ rr^hává * íjé«»ir. k-«él,ák. .órilill,. rouiutvávzl tr^fmtm^ M - Vénák kávéval, vigy egyéb pétlétayagekkil v.\'i ka; verését caik ábbté ii árénybag\' ágútt w mérlékbed . k.v.réeek kor\'áM«>|b.b i. oazkőtH- nagykereski\'dói árpót második bekezdésében iMotAva ii valamint ennek a §-nak ipitott lelje, koetirako Hiányoknál jfisseh ja^tUitá, esetér, járó UVfillér,, illa-Meg\' 1 ;K átpéüékot ók ia felazinUbaaaák a Vbvók-mk addig it, tmig az erről készülő rendet* mef jilenik lio_o»Hlík lAUgatíi magukat műik kitouui hajlandók .íoleidtk, hőg) feljelentéi e\'séUn "nemesik ■ • a hiral,: hogy gyufttun Ikiáuv vm ét isiül Z.7Z „ u i. . . ■■rw\'-w-----iro. drágulni fog. .........................zavtr-okst tkoztak , a i ^ial póttéUH- ■ közönséget megriaszd T^Z^Z \'" : \' ^ oek hitén ....t igyeke^ aWobb ^ | *^ g/Hiltiii.ét ezzel , Wihj,„étjL „„ \' \'"bld áli.polb„ lenéM K.ke, elvonták a WVS^ff H- >éayl« Illán, „hm,. A 1,^.1 gyárak Ititö ben uoyan \' , ..rt«n^t vállal,! arra aáafa, tnuyil termeltek, ,,., a hál, ^et^l m:: :^k rZtl\'lbk:,,r"4 ^^ ^ időben, g^ a^^r^^^tS péazblr téggal, hanem subadaágvesstés büntetéssel is tojt hassák őket ét igy nlószluü, hogy Imikor n érvényben levő rendelet iutézkedéseiu magukat tujL-tsik, ebben i tekintetben illetékes helyen fedezték magukat. Korosa állapot Men&dJé,: , pdróKium toizimális árait megállapító rendelet körül uralkodó uagy zavarokat, tmelyekeu már-már alig lehet igazodni, még lényegesen fokozat «z a körülmény fény az, bogy amig uáluuk a maiimális árakon, sót •toknál lényegesen, drágábban is alig lehal gelró. leumliot jului, elég jelentékeny mtnnyiaégek mennek ki a várakülföldre, főleg Németországba. hivatal kimutitáit pzerinl.tavtly Bzeptemberig 17.000 \'?Al,®rméz.*nél több gjr.fr,^ h,,,,^.., „Ml tulaidonképpea jóval, többért* Al|.t ée ít| „ég moat It l fogyavatás rendelkezésére, miat nomálit Hő. ben Altéi sem kell Urtaul, bog, . gyufc dr4gulűi iog.Atktrt.ll vezelőség* legbatiroiott^bbio-kije lanti, Bogy i«z ártkil nem fegj, , kereskedőkkel olysn én,Imii megállspodl.t kölök, hogy ,a,„k Dudipeslen t vijponWárniló kUMk^k-nek és rtobánytőzsdéseknek nem (Jhátják el . gyufát °.. ÍM .dífepieajtki. j j^éi dn|géu»a mmú ok w lorog f,i,„ „hát ben ■ gyufái i üllírnsr drágábban érosi^k. ÉrlesOlésOok wrlul i rendőrség szigorúan el I, fog mindazok ellen járni, tkik detailbáa nagatabh érakai követelnek. ■ . \' >u - Uj találmány. Nagy horderejű magyar találmányról adnak bírt: l\' íHuazár-.féle hajlékony áru fontjáért pedig o« márkit. A t__^nk _. telesek t ra«ihrtllt" árUrtt\' « eltdőhtlylrigtkíta léthatóau\' kilQggtaiteoi. A megéll.podá«k UáU" Itriása estién biraágok rovitMk ki. mtln« beikli. •éaéoak biztosítása vég.tt megfelelt óvadékok h \' követelik. ^ rmxZíLŰI." *7,r,t" ""limiwn. Magyar b Lidi\' helenklnl l_7l...i ..T\'. r\' heteukint 8-4 ivivl i,J«ideaben "w" Ltpji ra«H A________________ ZALAIIÖÍLÖST Miwnirat*: M BKftLJN" "íMitf vMlm* w -, aúudemiap. t»rtellk. el6«dá».».légér- igazgatója, hogy az előadásokat ínég érde-ké&íbé \'tegye, egy oj mWern, k iu»i kor eteknek megfeleli. tognjabb ezerkezelü veti-tégépet szerzett be, mlilUI a képeket még é» IwUJbb kititelben *MMM4» retre. Bit osak Utál kiéli mindenkinek. — BBtoiük «e reméljük, hogy a t. íürtneég « igaagatóeág fáradtságát ée áldozatkészségét ..... tömeges . látogatásával fogj* uú 0> „ .. KITUNO AfcWESI T©J-CSOKOLÁDÉ sssrrr QQL — A pápaválasztás jogtörténete és joga. Irta: \'Lmkdcs JUsej, . tégiuin. ,A,yit^0B,,»MikA.a,p4pwAI*8ztá8 lftr- .falWfltéM (Qgl#Wk,,aWig.la» jeíffu olvasmány," a\'máy mig egyréezről tudományos, mierészről könnyed ________elvezetéé olvasmány. A világtörté- Mlem j* jnlentös ntoisauatanai ismerete ntlM^o HulMVfllBtMir „(sdMoák Míkeégee jts József könyvkereskedesében, ROVÁS Vezércikk a.aég* )i%r« harétárela tőrtéalk, ut mind ______W^tó\'^^l-^tt lőareo\'e hetilépiát,. ea tJ| 1 Időket. melynek minden «z4«a akJ^üa ^kmáwyeUíeo. .eltoeélMken ée rMényemée ia egy érint • ezépirodalom ápolója — ÉVfluléai ára Ügyedéire 6 korona Kiadóhivatal, Beéepvt, TI. .Aadréaay-ot. 16. aa — A .Vasárnapi Ojeág- minden axáma ttffiK\'W tírénlká^-val együtt hat korona. Megrendelhető a eTwwnapi.fliaág- WadóhiiaUlában <flsdapaat, I?., iraámára, télévre a korona 40 fillér. —-&M /Élet\' nép irodalmi éa mővéazeti lieti-lupt .í»wk»#«li .Andor József) gazdag tartalom, ár. áa.kiaüékávatal: Bndapeet,-1. JKehérvárl-nt ll/e. — jáire ,10, kor.. Ma.ls|tv4eyszámot káaa-dadébfvai: Sí!. A . - (SSi- Világháború a legjobb tájékoztató magyarázattal és térképpel Közgazdasági rovat Napihírek naponkénti szé izácloi az AZ U.JSA.0 POLITIKÁI NAPILAPNAK. Vaeárnapoulrént két közkedveltségü mellékletet ád az AZ ÚJSÁG. Egyik: „Az AssKuny.nak", a másik a: „A Gyermekeknek. . , mr .Akt a rUáckátaimrét áa egrUtaláhaa alva ■egaaeriaeaatett aártlay karatéban érte-alU.1, *e»ea eH,aaA*,OÍ*A»-et ■I^msti*! ABAK: Sg^ka évre . ... SS korosa. tgrofe: : : í Megrendelési olm: AZ UJ8AO KIADÓHIVATALA Budapest. VII . Rákóczi ut 64. ssám. „. .i ..i[.,II..Í\' i \'..a., 1 utiyiirr , tzwmn** kall . ma lenni, ha túltakarjak siáriiyalril e«r-eenylársaiekat Aa élelmeaiégiiiaeai .-. illatain .valalfa IW-Cl l"»lliltUK| egjébbdi.. miutbpgy..»e..kéfe»i|k, «í,<g|MM»-|lg sem, hanem soron kivül v^jjük jgénybe A a Zalai Kőelöny" \'hirdetési. rovaáAt, .xnert oU határozottan eredményt ér és amagjar ihiidMÓ mU hirdetéseit iu megtalálja A hirdető rövid idő alatt meggyőződik st erSilméiiytöl. -annak határozottan VAKUM kell lenni, a\'-ki nem\' látja A „-Mki\'ICWIÖtiy" - rohamos fejlődését, ez, pedig vtlágeaan jellemzi. hogy ezen lapban-megjelenő misden hirdetésnek kellő haesna ean. -Sseanesaek .áll <* világ. v»kn»k.,az t. . ALAMIZSNA! iff F//DJTS K6*TYv-, ÉS IRÓSZEI^KERESJtEttéSE ,Oús raktér i legújabb divatú .levélpapírokban -"\' . ,éa pévjegyekb^n , . -Nyomtatványok ízléses l^ivltelb«n jutányos árban --gyorsan .készíttetnek. -......- 4ÉBBBB Nyomatott a laptulajdonos Uj. Wajdita József könyvnyomdájában Nagykaniaeán 55 ik évfolyam Nagykanizsa, 1916 március 27: Hétffl »4 nim. ■\'j\'J M lm-\'.-ál Szarkenztoaég és kiadóhivatal Deáktér 1. TalaCoai ua. - ■tr«.U..k-4<J...bi. IM.t y.lelói „el Itaaxlri Erős Sándor ZZÜ I „a™8^ hÍtÍha é8 O\'^WöW "" „ , . .. E150..W.I ára: Sn *m 10 kor, tilím • Kemény Laealó | horoaa, magyadérra * lumi H otlér. Vércsöppek az égen. Kanizsán — és nyilván másfelé is háborúra itólt Európában, - hajnalonla vér osöppeket Iáinak m emberek az égen, de olyanok is vannak, akik az oslhajnali firma-mentumon a béke kereszlalaku osillagál látják ragyogni. Fájdalom, égyolóre azok látnak jól, akiknek fantáziája a földi vértengerek osóppeil fröoosenli föl az égre, hogy kopogtassák meg az Isten kapuját Vér, vér, vér mindenütt, ahová nézünk a térképen és véresbe jálszauak azok a front-szakaszok is melyeken nyugalom ködlólt idáig és mintha már vér szivárogna át a békés országok semlegességtakaróján Is. Eljutottunk az Idegek megpattanásig való feszültséghez. Voltak már halolt időszakok, melyek a sors fordulását készítették eló, sokszor vártunk már izgatottan telefouberre-gésre és sürgöny érkezésre. De soha olyan jelentós még nem volt a várakozás, mint most, amikor sorsunk végleges eldőltél várjuk ___^áaa ára la ailto. A béke áldott zöldje azonban oeak pi- ban s vérgőzök olyan felhőit dobálja Jel, ros tavaszban fakadhat ki. Horagosvörós, hogy a piros lavasz után talán a nyár is bíbor és skarlát égbolt borul a könnyező pirosan jő el s a harmadik ősi Is vérben világra és újra felnyilóban vannak a vér\' áldozik le. • J s \' * •"«<•\' zsilipjei, mulyek a léi rövid hónapjaiban Az ellenséges diplomaták és állat)fSk, kissé visszatartanák a forró áradatot. Meleg "kik elindították a háborút, még mindig qyn-tajték csurran a gólyahirre és az ibolyára, godlan koocintának falaiőnyeges ebédlőikben Megint olyan korszakba értünk, melynek » -végleges" győzelemre s nem törődnek minden másodperce ezrek halálát jelenti. vele, hogy poharukban nemzeteik vére Ez a háború szemünket és szivünket egy- biborl"<- \'\'" "" vele a békél, vissza kezünkbe. amely életünket adja formán hozzászoktatta már a roppant arányokhoz, mégis bizonyos, hogy a most meginduló mérkőzés minden eddig vollakal felülmúl nagyságban és jelentőségben s azok a csaták, melyeket a háború kezdetén népek és milliók osatájának neveztünk, a mostani mellett osak a világháború preludiumának rémlenek. Ebben a pillanatban — hála katonáinknak - a liaro nagyon, messze tombol tőlünk ngy. hogy dübörgését neinosak a fülünk nem hallja, de ítéletünk is osak létovázva tudja mérlegelni, mii jelent ez, vagy az a motívum. De minden ösztönünkkel sejtjak, hogy sorsunk üstje most buzog legszílajab- vele, hogy biborlik. A vérosőppek az égen lgank, d» \'a békecsillag, ngy látszik, merő kápráiata ai elgyötört emberi léleknek. De az-e caak\'ú-gyan ? Egyelőre osak azt tudjuk, hogy nlnoa béke. Mindnyájunk aroára, szetnebogarár*. ei van írva tüzes jellel. \'■\' - x . .finn Waianaiaa * Am azért lehet, hogy olyan ^öiel van, amilyen messzinek gondoljuk. A békét .egy pillanatban ép oly szükséggé teheti ac eae-mények törvénynerüeége, mint tette a háborút. Valahol ugy unkái a lelkek mélyén mini a valísneria nevü növény a vizeken a lágy virágait már minden parlamentben és minden sajlóbau felgyújtogatja a napvilágra. Az álmok elévülnek. Langyos szellő susogással Ébred a természet, Madárdaltil hangos lesz a Kicsi, puha fészek. Selymes sötét anyaföldböl Virágok fakadnak, Zöldbe borul fakó szine A kopott avarnak. Virág illat... nyári érzés .. . Mintha megújulna, S szivünk lázas dobbanással Elmerül a múltba. Rügyfakasztó szép tavasszal Emiékinknek élünk, Tőlük válik napsugárban Mámorossá néztünk. Mintha minden elmúlt évnek Vágyakozó álma Felcsillámló uj tavasszal Valósággá válna ... | ii\'-k mflvelórféa-törtéaeti fejleményeivel foglalkozik • miniszter ur rendkívül érdeke* eikke, a melyet, olvadóink legteljesebb ügyeimébe ajánlunk. A cikk közlésére való engedélyt tóvárosi levelezónk közbenjárásával kaptuk. Pedig most már más a virág, Más a harmat fénye, Régi álmok elévüllek, De nem véltük észre. ÁNYOS. I Az uj-kor Amerika felfedezésével ói Afrika kórQlhajózásával veszi kezdetét; jellemzéeOl még aaea-jkivül felemlilik az uj-kor néhány találmányát, a minó a puskapor, nyomdászat ás irányW, a melyek M>-j ségkivűl fontos segédeszközök voltak a további átalakulásban. De az utóbbiak osak kalaó jelei voltak e kor kezdetének óa azt egymagukban aló uem Idfc-, lék; ez abból is kitűnik, hogy a puskapor, iránytó j éa a nyomdászat ismerete már jóval korábban el volt terjedve Kliiuában, mint minálunk, a nélkül, hogy olt egy uj korszak kezdetét jelezné. A valóságban osabia a tengerentúli földrészek felfedezése változtatja -A szerkő »éU„y megj^c Mjártoa. -1 meg » fehér ^ kullurilil kMt. iu Mm J^l A kínai sárga tenger piszkos öbleiben felbó, felfedezés maga, lunem az a körülmény fentoa, hagy gyülekezik, mely Amerika, sót Európa egét sötétili, ezáltal a fehér faj az egész földgömbön elterjed. A el és egy világraszóló háború előjeleit sejti. A sárga míg tehát az ókori és középkori oivilizáeió köre a ; kérdés feltolakszik s mintha hamarabb akarna le- Földközi-tenger mellékeire ós Eurtpíra azoriikozott, számolni, mint a hogyan a fehér ember szeretné, addig az ly-kori felfedezésekkel e fehér fi|j hab Ennek a mostam napokban annyira aktuális kérdés- köre az egész földgömbre kiterjed. Kezdetben a A sárga kérdés. Irta : JANKÓVIOH BÉLA VAlIrfs- és közoktatásiig)-) miniszter. ZALAI KŐÜL 0\' NT MAB0IU8 17. HÍREK. Masíroznak az öregek- Séta a gyakorlótéren. .. . . Bevonullak > vén legények és i deretbiju Sing •inberek fiatal rekrutákká változtak át. Nemoaak exért, mari magokra vették a katouarubát. amely addig leginkább eaak fiatal teatek takarója (olt, nem-euk kQlsAleg váltak fiatalokká ai öreg katonák, hanem lálakbea la Alig huai azáitlék vau olyan, aki nem roll katona, a többi mind katootviaelt ember. Uoat honvédek, akiknek magyar kommandó aierint kell ige-uiaiok, de régebbau kevés siolgált köxülók a hou-védaégnél. Van aki huatár volt. kötöu baka, piooir. (•tér) axaniiéo éa bltooy nem nagyou értik a magyar Veaényeiót. Töraagyftkerea magyar emberek aafarbau vannak, mikor .balra ái"-ot vetényal a »«»kanxveteló. Ók. .liuka Dm*, „rechts uiu"-ot iamertók. — Ühüm — mondja ál egyik megóitóeu — iiuláa megcsóválja a fejét. — Nehéz dolog ei a magyar kommandó I Felolvassák aa öregek nevét. Minden név ulán hangot kiálUa hangúk ki a sorból: ■ - Hierl (á atakaaiveiéló rövidesen ineguola a sok .hiart\'-t a felvilágoaitotta a rekratakat, hogy moal ■agyar világ van ót hogy a .hier" helyett „jelen"-t ftteáanak ált emberek, ntUií.Saéf.aa a mi magyar nyelvünk, de ízért u tag. magyarék i.MvilágeeiUiilin la eaak „hltr*-Mjeltatkeuik. m* Ái altisxtek már rájöttek arra ai oktatási módra, arasly ti öregekkel atemben leglöbb sikerrel kecsegtet. Mielóll valamit vezényelnének, elóbb megmagyarázták. hogy I vezényszót oémelül hogy hivják. — Hát ide hallgassanak — mondja t szakaszvezető — most azt vezénylem, hogy .hálta arc". Kz azt jelenti, hogy .kert eich I - Ax öreg honvédek megértéén bólongatták t azakajavezetó oktató szavaira. Fürkésző szemmel váriák s vezényszót és öreg testük neki készüli t lendületnek. A vezényszó elhtngzott: — Hátra are 1 A két sor megfordult, iniatha dróton rángatták volna. A nagy. kiaxolgáll bakkaocaok egyazetre csapódlak ösate ás öröm volt sózni a leudülei fris aeaégét. A fiatal azakaszrezsló mosolygott és baszkén intett oda a mellette álló káplárnak a mintha ezt mondaná: — Látod ? Exek attáu a jó rekruták. A katouaságuál a leljebbvalóknak sohasem aaabad megelégedetteknek leuniök a ezért lörlóiit, hogy a káplár kifogáloltf a fordulást. Kgy pár öreg katonához odiment: — Kend nem jól csinálta. Nem jobb felé kell fordulni, ha hátra ircot veiényelnek, hanem bal leié: Én már ezt igy tanultain a huszároknál — mondja ai egyik öreg -L ki a fene hitte, hogy még baka is lett balélem? > Nagyol nevetett a aor éa caiuálU tovább t gyakorlttot. , i — Negyvenévet nyomdász jubileum Mini lapunk legutóbbi márnában jeleztük — e hó 86-én d. e. a Poly. ügylet külónbelyiségében Oli-uepi diaigyOlétre gyűltek t helybeli uyoindászok egybe, melyen tz ipartestület képviseletébeo Zieger Ferenc jegyzó s a kolöuböió ipar ágik képviaelói, l .Zalai Hirlap" a l .Zalai Közlöny* atelkeaztótége megjelentek. A gyűlés keretében az Onnuepelt Hirsckl Alajos jubilánst. - megható meleg tuvakbtn KircUmopf Károly gépmester üdvözölte, melyre az ünnepelt kőatöuó válasza következett. Majd egy di-szea keretbe foglalt szép emlékltpot nyújtottak ál üonepeltuek, melyet t helyi nyomdáitok mind aláirtak. \' v Vágtll t megjelent tisztelók fejezték ki üdvözletüket a ezzel i szép üuuepeltstés véget árt. — A Hadaegélyzö estélye A kövstkezó meghívói kaptuk : A nagykanizsai Hadaegélyzö harctéren küzdő katonáink huatóli szereteladományára a Polgári ügylet nagy terűiében ISIS április hó l-én (szombaton) eatélyt rendez, amelyre Zalamegye haza-iiu ót áldozatkész támdilmál meghívja a Hadaegélytó vezetősége. At estély kezdete ette \'/,» órakor. Helyártk : Páholy S6 kor., I—6 tóiig 4 K, 7 -11 sorig 3 K, tt—13 torig » K Belépő jsgy 1 korona Ktrztli állóhely 1 korout. Jegyek Kobu L. Lajos cég kereskedésében és tt estély kezdell előtt t pénztárnál válthatók. Felülfizelések l jótékony célra való tekintettel köszönettel fogadlaluak. Az ijlók a programul egyes pouljli ililt zárva maradnlk. A Hldsegélyzó szombati sltélye Nagykanizsa vároa polgárságának legazáleaebb köti pártfogását érdemli meg A cél érdekében t Hadaegélytó leie tősége egy atép mávéaii estét rendez. Most még nem írunk többel t műsorról csak azt, hogy előkelő tehetségű gárdi állott öaite, hogy t szombat Halét kellemessé éa feledhetetlenné tegye - Vitézségi érmek megváltása. Érdekes s valószínűleg I kitüntetési nyert hóaök körében nyol ós portugál hóditók voltak az úttörők, kik kö-l tölt egyik pápa a földgömböt is felosztotta: ezeket követte a hollandi ós angol kereskedő: később nyomukban halad a hollandi, angol és francia telepes. K népek a kereszt jelében karddal. rófTel és kapával hódítanak, a mely eszközök etótt a primitív népek kénytelenek lépésről-lépésre meghátrálni. A fehér l^jnak e hódítása kétféle módon nyilvánul a főid-tekén. A ménékelt égöv alatt a fehér faj maga letelepszik ét elszaporodva kiszorítja az óslakókat: t kiket ezek közül el nem pusztított eddig a folytonos harc, azokat kiirtja utóbb a pálinka ós tz surópai betegségek különféle fajtája, melyeknek e népek nem képesek ellentálliíi. Csak ídó kérdése, mikor pusztítnak ki teljesen e népek s^ját otthonukban. A tropikus klíma alatt az európai faj nem képes megélni, mivel ott i második-harmadik nemzedékben kihal. Szórt bódítása itt trra szorítkozik, hogy átveszi aj népek gazdasági és politikai vezetését, a mi által bíztozítja maginak a kerotkedelemból ét a nagy vállalathői származó haszon Java rászét. K klíma ilatt egyik-roátik latin nép összekeveredik a benszülöttel ét axrel állandó, uj nápfijt alkot: a germán tzár-niaifau népek ezt sohasem teszik. A hódításnak i Hí, száladig csak » khinai kultűrához Urtozó nemzetek képesek ellentállni; aót ezek közül egyesek, például Japáu, teljesen elzárkóznak az idegenek elől. Ugyanakkor a keri4k«leluii forgalom a khinti ten-i gerparton csak egynéhány kikötőben bonyolittatik le. titotta e milveltséget össze* technikai eszközeivel AfXIX. Bzázadban azonban a fehér ftg itt is mint\' együtt. Ily hirtelen átalakulás azért volt lehetséges hóditó kezd fellépni szon mélyreható alakulások kö- Japánban, mert e nemzet szamuráj, azaz közönséges vetkeztében, a melyek időközben az eurójui müve-\' osztályában olyan egyéneket nevelt (Öl magának, a lódésben beállottak. kikben megvolt a szellemi képesség és vagyoni fllg- Az uj kor első három századában az európai getlenség a hirtelen átalakulás eszközlésére. Ilyen móveltség alig áll migtsabb fokon, mint s római átalakulás Khinában egyelőre nem lehetséges, mert birodilotn fénykorában: inkább csak kia térben és egynémely sajátos vonásban tér el az utóbbitól. Amióta azonban az uj-kor lángelméi uj irányt tdntk s kutatásnak, tanulmányozni kezdik a természel jelenségeit természetteni, vegyi ós élettani léren ezzel sz ember hatalmat nyer a természeti erők fölött, milyennel eddig soiitsein rendelkezett. E fltlfe-fedezések listása alalt t gazdasági termelés meghatványozódik, s népesség száma rohamosan növekszik, a jólét átlagos szinvonala egyre emelkedik: egyidejűleg a társadalmi szervezet és gazdasági ktpcaolat U annak szorosabb lesz, ininél inkább legyőzi a távolság akadályait a szállítási fa tudósitási eszközök tökíletesbitese. Mindezen átalakulások s XIX. századiam mennek végbe. Szinte azt mondhatjuk, az uj kornak önálló fejlődése lühydonkóp csak akkor kezdődik. Kz átalakulások teljesen indokolják a lehér faj jelenlegi fölényét a sárga fajjal szemben. Japán volt az első nemzet, a mely e körülményt fölismerte éa ellene védekezett, azzal, hogy rövid idő alalt elujá- i\'térképen. ott a mandsu előkelőségen kiyűl, akik jórészt a katonaságnál és udvarnál szolgálnak ninct az előbbinek legleleló uralkodó középosztály. Ott a törvény értelmében az egyén társadalmi állása ós hivatalának fokozata a műveltségtől és az eléri vizsgálati fokozattól ftlgg. lla ott az idegen kultnra egysterre elterjedne, a khinai müveit osztály teljesen elveszítené kenyerét ós hatalmát, Knnól tehát az idegen műveltség elleni védekezés létkérdés, nem tekintve azt, hogy az ősi intézmények megőrzése a khinai népftjnak sajátságos jellemvonása, a mint azt már fentebb kifejtettük.,....,. Ily módon állott eló az utolsó évtizedekbe))..* nagy ellentét Japán és Khint fejlődése között,, a mely különösen a japáu-khinai háborúban lett nyilvánvalóvá. Azonban ennek gyümölcséi Japán még akkor nem élvezhette, mert a nagyhatalmak sajátjuknak tekintették Khinát. E hábom hatása alatt Oroszország és más nagyhatalmak parcellázni kezdik Khinát abban a hitben, hogy ez ép oly könnyen eszközölhető a khinai síkságon, mint az asztalon fekvő Vája kav. MAUOlOS >7 í A L A I K ö\'"í L ö N T helyesléssel fog laiálUorcui n a reform, Imit u illa tékes katonai tényezők terveznek. At eddig bívi já rulékként kiutalt össiegekel megváltiuák, még pedig a nagy arany viléltégi érem ulán a< eddigi 30 K, liari {árulók liulyell egy össiegben egyszer a mludeu korra 4000 K-t, a uagy eiü.t vitézségi érem után ai eddigi háti 16 K helyett 11000 K-I, a kia eiüst vitéiségi érem után az eddigi bari 7-60 K. helyeit 1300 K t fiieluéuek. Ugyanlly módon lerreiik • megváltául at öivsgyek, árvák és rokkanlak havijárulókainál is. — A hőn diák Fülöp Jóskáról Írunk megint. Kt a hós diák, akinek stép tárcái at olast frontról oly élveielesek vollak olvasóink elólt, ma megint hallat magáról. De most nem ó Írja * sorokat, hanem aiáiadfarancmoke, dr. Hegedni ilyörgy. Tóié tudtuk meg, bogy Kulöp Józsefet Iliid eiredes had. apróddá léptette eló s azonkivDl még más nagyobb vitézségi éremnek is várotnáuyosa a hós diák. Hossiu darabon felrobbantotta ai ellenség drótakadályál. Olyan szépen viselkedett — Írja stáiadparauesuoka — a Jóska a végtelenül veszedelmes vállalkozásban, hogy közvetlenül az olast megligyeló orra elólt helyezte el a dinamitul s gyújtotta meg. Uyorsau kelleti megügraui. mert az olaszok reflektorok fényével felfedették — mert éjjel lóriéul sí eset, Bieren-ceéje st volt, hogy egy gódórbe esett, ahol ogyan nyakig meguaioll a jeges viibeo. De aterl büszkén állított be s kavsruámba éjjel kél órakor: — Kő hadnagy uruak jelenlein tlátalosan, a parancsol teljesítettem s a kijelölt helyen 3 kgr. dinamitul at olasi drótakadályokat felrobbsntottsm !■ ggy pár elgsretu s egy pohár kouysk Tolt jutalma. A többit majd máskor Írom, zárja jelenlétét tudósítónk. . ÍH< - Az iparteetiüpt köagyülies. Kddig soha nem lapasiull érdeklődés nyilvánult meg at ipartestület vasárnapi közgyüléséu, amennyiben a tagok eddig soha nem lálofl tömegszámbau jelenlek meg. — Stinte szt hittük. hogy egy uagy offenti-vánsk lestünk Isuui s a legnagyobb meglepelésre s s miben tájékozatlanok, ne kontárkodjanak hozzá. .Mert a ki nem tanult meg arabusul, ne beszéljen arabusul." A hstsbsstélés pedig csúnya lóbálkénl kilóg ilyenkor a legvaslagabb Mákon Is kérésziül. Még csak egyel kelt idelüznünk, hogy Schwel-wr József alelnök a köigyílésl a legnagyobb prsci-lilással veielte s egy valóbau szégyenletes dolgot végül, hogy sksduk iparééók, kik egy olyan feleb-beiés\' irUk slá, melynek\'\'tarulmáról nem is tudtak. Node háború vau i Ilyenkor ei is megbocsátható s a kemény próba megtörtét!, a kordlna egyenlőre legördült. Zálogintésetankhfp elhelyejcti és ISIS. évi április 30 lg; lejárt de meg nem hosszabitott zálogtárgyakat 1816. évi április 8-án esetleg folytatólag áprilla 10-én délután 2 Őrától|kezdődalfg hivatalos helyiségünkben iparhatósági kiküldött jelenlétében nyilvános /trverés alá bocsátjuk Az ilyen zálogjegyeket azonban még ápr. 8-án 1. d. e. 11 óráig neghossaablt-Jnk. Náptakarókpénztár r. t. Nagykanizsán. »S\'-\' - t • — Rituális álalmazé* a aaldó katonáknak. -A etástári és királyi hadügyminiszter egy olyan rendeletet bocsátott kl a monarchia hadseregének összes katonai plráncsnoksiSgsilioz, mely a két állam bilhú zsidósága körében n.gy meglepetést és óriási örömet fog ébresiteui. A rendelet sserint a katonai paraucsuokségok kötelesek gondoskodni arról, hogy kóiglülél minden pontja a legnagyobb csendben lelt * ""\'dó vallású katonák husiét 8 uspjs alatt külön letárgyalva, lestámilvs néhány akarnok csevegéséi, konyhán, ni, esetleg rituálisan meglistllloll edéuyek. kiknek hangjából kiérlelt, begy bsia besiélilek. Leg- ban \'ézölt rituális eleieket kapjanak és kenyér he-iukább pedig skkor, aiulkor h korcsmai bérlel feleb-1 " "Hís lörvényei által előirt pésikát kapják, beiése került siónyegte, melynek elbirálásái sí el«ó — Az ötödik osztályos iQak egyévi fokú ipsrhalósághöt \'utalták. A köigyülés fénypontja önkéntessége. A Külügy Hsdügy írja: Azok a 18 azonban Dr. Hajdú Oyula ügyvéd tartalmas s észre-\' éres iljak, akik at 1915—16. tanévben valamely téritö beszéde volt, melyben sz ipartestület tagjait sz ósstelarló, szeretetteljes és békés együttinuukál-kodáera buidilotU, elilélve urndaiokat, kik a név-leleuség leplébe burkolótva, alattomos ugatással a békés egyetértést rosszlelktlen s állatidóaji zavarják Az elhangzott beszéd a testület lagjaira mély hatésl lett, M aksrnokok s a feltűnési vi-zketegben szenvedő szónokok mihamar el 6 tSnlek kámlor álódjáin. ttgy hogy mite ti választást meg a szálnál több jelenlevőből csak mintegy 71-en adltlk le szs-vsiatukal, mely sz elól|árósiig listá|áusk g) öleimével végzóilöit s Hslvnz Krigtos és társai gyótelmesen fényesen kerüllek si ij.arlearal.-t vnietóségének élére. Jóleső érzéssel tévnztsk a komoly elemek, sí iigatitsre hajlandók pedig vihettek nntgukkal egy kis Unulságot a jövőre nézve, a szónokolni vágyók pedig tnegtsuulhatiiák, hogy olyasmihez mihez nem érteuek gimnázium, vsgy reáliskola 5. oszlálj*,! vagy keres-tegkodelmi iskola I. évfulysinát lálogtllák, a fegyveres népfillkeló szolgálat alatt at egyévi önkéntes! kerpasioinányl viselhetik, tizek az ifjak liiiti kiképzésben nem részesülnek, hanem altisztekké képezik ki őket A kikepiés időtartama a gyalogságnál 3, a lovasságnál 5 hónapban van megállapítva. Ai egyévi őnkéuteei jelvény/ viselésére vonalkoió kérelmet a szolgálattételre való jelentkezes alkalmával az iskolai bizonyítvány lelníutulésa mellett az illetékes klegé-szilé parancsnokságul!! élő sióval kell előadlti, mire a parancsnokság azonnal határoz. Kiutasító bsíérozat elleu a folyamodó 16 napon belül a honvédelmi miniszterhez közvetlenül felebbezésl nyújthat. — Panaszos levél. Egy lizlitlajdonoslól kaptuk ai alábbi sorukat, nélkül lekóiölüuk. — —üj -----—, a .i.uuni.aiaiu melyeket miuden komenlár j "*íln *14 Islézsndík Néhány szó a kalouabesvUldsoldsról. .Vsgy larlozik egy hónapig azálláit adni vagy saját költségére szállodában bérelünk lakást\' így siói st ukáz, melyet a városhátról siátktldeMh Ma nem Is jogosan a htatnlajdonoaoknak, kik a betzál-lásolási néhány fillérhet hozzá nem juthatnak a kénytelenek eltűrni, hogy lakásukban a beelálláaolt katona urak az éjjel bármely órájában eanaaaaaak másstanak. ■ • \' ; Vájjon hol van at megírva, bogy untkor ai adózó polgár amúgy is fliet katona benálláaeliá adót, bogy egy másik bért ia húzzanak le róla f 8 hol at igsiság? ál egyelő Uhervieelét t áraikor a kél siebéval biró htilulajdoooa k • st emeletes hát 19 szobás tulajdonosa is eaak arra tt-Isles mini a legszsrényebb anyagi viszonyok kötött élő gatda 1 8 ha a halóaág ismétlem tán nem ia logotaa oda tudja dörögni, hogy mert kllönben, akkor teásé k a rekonpeniálióról ia gondoskodni. 8 hogy a köteleaaég, ha kötelemé* senkit át sújtson IgatságUlanul, tessék at adó után blttayot psrceatben kivetni s így rójjs It köUleieUeáfél rp. gyona aráuyában mindenki, mart a hazaTtni UM» ség téfáre alatt ima .mkségss épeu a sttráeyttt, amúgy it inlterhtlt kisebb háztnlajdooosokat sajtaai. Ezeket kívántam igen tiazitll 8ztrkttsti *r engedelmével elmondani, kérem azlvttktd|ák b. lap. jában ezt . közzé tsasnl. Mtly után maraKam I. tiiztelettel: ... „, St, káxtMlajdeno., — Bevonult egy faluból minden férfi. A vorirlbírgi Dorabjrn. jáféthoi tartezé; VaUrrita közságból _ mist egy- Nrttéojiág hj.-t* (mtmmM minden férfiember, A lalnbeli tértik legaagyoM résie már a háború elején ónkéit jelentkezett kSW-nának, de néháuyau még otthonmaradtak éa ta ott február SO-án badbavonnlt Uulerritebél az utolsó férfi is. A gaidasági munkákat a faluban kizárása nők és gyermekek látják el. — Jéggyár Tapoloán. Tapolea köiönséfe a hatóság keidásére agy hatósági jéggyár falállltáaát vel|e tervbe, moly résivényi tlapon latz látalltvt. Az elójegyissek már köiel 50.000 koronára ragnak s így a köisl jövőben a len, amely egészségi okikból is nagy horderejű mihamar lettet fog ölteni. És nálunk ?? t — Állást keres Domaföldl Jóaaef ktvást- meslsr. — Klsiegódne uradalomba konvsnciórs vagy kö.ségl ülőhelyben- — Oime: Domaföldl Jólaef kovácsmester Lérápd, háti uradalom. Utolsó poaU Tólej, Zalamegye. < 1 1.1 MagJar Kereskedők Lapja - Kormot Alfréd lapja Harminchatodik évfolyam. .Vállalkozók] éa Iparosok Lspjs" melléklettel. Magytrorsiág 9 legrégibb kereskedelmi izskközlónye immár harmla*. hatodik1 évfolyamába lépett. A .Magyar Kereskedők Lapja" heteukiul 8-t ivnyl terjedelemben jeleiX meg. A .Magyar Kefeskedők Lapja* ülletl ludóaitá-ssi elsőrendű forrásból valók és a legújabb kereskedelmi hírekről főleg a .Magyar Kereskedők Lapja" utján lehet értesDIui. A .Magyar Kereskedők Latja" előfizetési árs rendes mellékleteivel együtt egált évre >0 K, félévre 10 K, negyedévre • K. *ófiia-tések a kiadóhivatalba: Budapest, V. Sae-utoa ti. V 4 ZALAI KÖZLÖNY MABOIUS 27. Dús raktár legújabb divatú levélpapírokban - - - és névjegyekben -,Vyo ntatványok ízléses kivitelben jutányos árba gyorsan készíttetnek. ------- Tanintézetek részére szükséges cikkek - dús raktára löi és egyébb közigazgatási nyomtatványok nagy raktára. „BKBIfcXH" nAtrmozoo szmhíibau j flV mindennap tarlalik előadás a legérdekesebb és a legvilogalottabb műsorból van ö^feállilva. — A „BEKL1N" stinbiz agilis igaigalója, hogy az elóudisokat még érdekesebbé legye, egy uj modern, u mai kor - AMktnak megfelelő. Ii gujabb szerkezetű vetítőgépet szerzett be, miáltal a kopeket még pofcfc*).szej)b és tisztibb kivitelben mutathatja ^e a m. tisztelt közönségnek. A „BERLIN" mozgószinhiz előadásai nem szorulnak dicsé-retré. Ezt csak látni kell mindenkinek. — Uiwwük és reméljük, hogy a t. Közönség az .Igazgatósig fáradtsági! és ildozatkészségét az előadások tömeges látogatásival fogja honorálni. ~M| KITUNO ALPESI TEJCSOKOLÁDÉ Irodalom. — A pápaválasztás jogtörténete és téfelps joga. Irta: Lukács József, fógiiun. tanár. A vaskos munka a papa választás történeti fejlődésével foglalkozik, amíg az jelen áUkjáhöz ért. Mindenkinek érdekes és ta-■alaágos etvasminy, amely inig egyrészről gaigoruan tudományos, misrészról könnyed agilisával ólvuztites olvasmány. A világtörténelem e jelentós mozzanatának ismerete minden kullurumber tudásának szükséges néeze. A mű ára 4 korona. — Kapható tfj. Wajdtts József könyvkereskedésében, Nagykanizsán — Uj Idők á világháború leghtbb krónikása. ,w,és kepneo az Uj Idók. A mi érdekes ese- ny á uégy világrész harcterein történik, azt miud tárja (eslói saépségü képekbeu Érdekesség, nívóval és elókeló ízlés jellemzi Herceg ROVÁS Vezércikk Világháború Ferenc hetilapját, az Uj Időket, melynek minden Mima aktuaha közleményeiben, elbeszéléaeibeo és rsgéuy«ib«a ie agyarául a szépirodalom ápolója — Klófitstéai áia negyedévre 6 korona Kiadóhivatal, Budapest, VI. Andráaay-ut 16. sí — ▲ „Vasárnapi Újság" mindéit száiun gazdag tartalommal jelenik meg. A .Vasárnapi Uj-Bég" elftfitutóai ára negyedéire 61 korona, „ Világkrónikáival együtt bat korona. Megrendelhető a „Vasárnapi Ujaág- kiadóhivatalában (Budapest, IV., 3gji;U*»nlc« 4). Ugyanitt rongrendelhetfl a „Ké pes Néplap", a legolcsóbb ujnág a magyar nép mtárnára, félévre \'2 korona 40 fillér. — .Élet" *zépirodalmi és művészeti lieti-lapot (sserkAMti Andor József) gazdag tartalom, érdeke* éa aktuális képek egészítik ki. A kilBnó lapot melegen ajánljuk olvasóink figyelmébe Szerkeaztóség és kiadóhivatal: Budapest, I. Fehérvári ut 15/c. — Kló jzetéai ár félévre 10 kor. Mutatványszámot készséggel knld a kiadóhival. a legjobb tajékozt.ífó magyarázattal és térképpel Közgazdasági rovat Napihírek naponkénti sze izációi az AZ CJJSAG- l\'OUTIK \\l napilapnak Vasirnaponként két közkedveltség!! mellékletet ád az AZ ÚJSÁG. Egyik: „Az Asszonynak1-, a másik a: „A Gyermekeknek. WT Akt a világháborúról ás egyáltalában minden eseményről, aalnhásról, mttvéaaetröl, irodalomról bőven éa megbízhatóan óhajt agy kitűnően megaxerkeaatett napilap keretében értesülni, fizesse elő as AZ UJláO-ot. előfizetési Ajkak : Egéax évre .... 33 korona. Félévre.....le Ifegyadévra .... a „ Egy hónapra ... 1 I. 10 I. Megrendelési oim AZ UJSAQ KIADÓHIVATALA Budapest VII. Rákóczi ut 64 szám. SZEMESNEK koll ma lonni. Iia túl akarjuk szárnyalni versenytársainkat. Az élelmesség nem ÁLL egyébből, minthogy ne kósstlnk egy pillana lig sem. hanem soron kivűl vegyük igénybe „Zalai Közlöny" hirdetési rovatát, inert ott határozottan eredményt ér és a magyar hirdető hirdetéseit itt megtalálja A hirdető rövid illó alatt meggyőződik az eredni\'nyről. — unnak lialározoltan VAKNAK kell lenni, a ki nem látja a ..Zalai Közlöny" toiinuios fejlődését, ez pedig világosan jellemzi. hogy AZ ezen lapban megjelenő minden hirdetésnek kellő haszna van. Szemesnek áll a világ, vaknak »z ALAMIZSNA! Él Nyomatott a laptulajdonoa Uj. Wájdits József könyvnyomdájában Nágykáüíián 55 itt évfolyam Nagykanizsa, 1916. március jo Csütörtök 4 15 mám ZALAI KÖZLÖNY Szerkesztőség és kiadóhivatal Deáktér 1. T.l.ron: láz. - Hlrd.Ua.k dlj.»»bá» aaartnt. t-\'.lelé. ixeikasKI" Erős Sándor >\'ö»*oi k.*»ti*: Kemény László Megjelenik hétfőn ás csütörtökön. Elöíi.tiat trai I[r évrs 10 kar, UUiri • korona, ainiiivri a korona se fllWr. — ______K«T»a wtai fcrn la nlUr._ Báré Korányi Sándor a tüdőbeteg katonákról Az orvosi továbbkép/ó tanfolyamon e hó 17-én báró Korányi Sándor egyetemi tanár „A tuberkulózisnak a háborúhoz való vonatkozásairól" tartott lanttlságos előadást. A professzor szomorú statisztikával kezdte előadását: elmondta, hogy a harctérről visz-szatért 100 gümókóros rokkant közül 70.1 a magyar, 100 szívbajos rokkant közül 611.1, 100 idegbajos rokkant közül 74.3. 100 elmebajos rokkant közű 74.1. 100 belbsjos rokkant közül 70.2 a magyar. Kz a statisztika nem azt mutatja, hogy a magyar faj jobban hajlamos a tuberkolózisra. mint a többi faj, mert hiszen éppen azt látjuk belőle, hogy neniosak a tuberkolózis sújtja a magyar fajt, hanem az összes betegségek. Ez a statisztika ellenkezőleg azt bizonyltja, hogy a rokkant katonák közölt azért a legtöbb a magyar, mert az összes fajok közül a magyar faj termeli a hadsereg számára a legtöbb szol gálatképes embert. A tuberkulolikus katonák nagyobbik fele láztajan, megállapítható tehát, hogy a legtöbb eset könnyű lefolyású. A haroiérról viaszaiért beteg katonáknak több mint fele azonban l fertőzés veszedelmével fenyegeti és környeletét Ennek megállapítása után annak a fejtegetésére tárt át Korányi professzor, hogy a bábom hogyan befolyásolja a tuberkulózist. mint népbetegséget. Statisztikai adatokkal igazolta, hogy a háborúnak a városukra kedvezőtlen a hatása: az 1870 —71-iki né-met- francia háború után ugy Párisban, mint a német városokban felszökött a tuberkulo-tikusok száma, és a polgári lakosság tuber-kolózieának lefolyása gyorsabbá, rosszabb indulatúvá vált: meghallak olyanok, akik a háború nélkül életben maradtak volna, vagy osak későbben haltak volna még. A professzor ebből kiindulva megállapította, hogy ma, amikor még nagyobb a hadsereg. amilyen volt akkor, ma amikor még több család fenlarlója teljesít hadiszolgálatot 8 a családok ellátása még rosszabb, meri sok táplálkozási uikk egyáltalában nem is kapható. — 1870 —71-iki háborút kövelő ese- fognak megia-városokban uö- mények fokozott mértékben uiétlődni és a halandóság vekedni fog. A falvakban való halandóság növekedése nem bizonyos, de több jel szól amellett, hogy a tuberkulózis a báboru ulán a falvakban Is jobban fog pusztítani. Korányi báró azonban hangsúlyozta, hogy a báboru okozta emelkedés nem állandó és a békekötést követő második-harmadik évben a tuberkulolikus esetek száma jelenté enyen csökken. Ez a háború mindenesetre alkalmas arra, hogy a tuberkulolikus betegeket stámon-tarlsuk és elkülönítsük : ez a két segédeszköz a tuberkulózis elleni védekezést mindenesetre megkönnyíti. A Rokkaniügyi "Hivatal már szervezeit tüdőbeteg szanatóriumokat — ez idö szerint kétezer ágygyal rendelkezik — és ezt a számot még szaporítani fogj*. Bizonyos, hogy a mai helyzet nem tartható fenn : egy budapesti tüdódispensaireben előfordul, hogy a tüdőbeteg katonák tezen-ketten hálnak egy szobában és kettesével, sőt négyesével fekszenek egy ágyban. A sárga kérdés. Irta: JANKOVIOH BÉLA valliia- c* kilKokl.tisUKyi müibíter. Ezzel a .la,ián veszélyeztetve látja saját létét és pedig teljes joggal, mért t iroszország, elfoglalva Mandsuriát, letelepszik a khiiitti birodalomnak egyetlen, klinnyen megközelíthető kapigánál, amivel biztosítja magának 11 fölényt Klliliálian s elvágja azt a japán segítségtől. K miatt kitúr az orosz-japán háború, a melynek sorsát a \'IWi-szigel melletti tengeri ütközet dönti el. Kz nagyobb esemény, mint a Ilire* trafalgari ütközet, a melyben Nelson eleseti és az angolok győztek. Az utóbbi végleg megállapította Anglia világuralmát a tengeren, amelyet mai napig is fenntartott. A Tsusziget melletti útközeiben ellenben a sárga táj léte és jövője lőn biztosítva a teher lajjal szemben. Kz az i-lső eset sz uj korban, hogy idegen faj sikerrel szembeszáll u lellér hódítóval. K háború l\'-llát elejéi vette minden további hóditásnak. Kllina önállósága feleli ....... már Japán őrködik a iiiuiidsuriai kapunál: hódításra maga nem gondul, mei t jól .tudja, hogy a birodalom nagy kiterjedése és népessége mellett ilyen vállalkozás nem vezethet nagyobb arányokat ölt, a mi által az összes tartó- ., ,., mányok közelebbi érintkezésbe jutnak egymással. Kz Ily módon klíma ulot nyert arra, hogi lassan , , . , . .. , ... ,.„,.., ,, " valóban nagy haladást Jelent, inert még néhány ív- tovább fejlődlek, fokozatosan elvegye a/, idegen inü- .. ....... ,-,.,, •>» tizeddel ezelotl a klumiiak leiszedték a Sang-hai vá- vpltaegrtl a annak lisaaos vívmányait Azóta valóban ____,, „1 .11. , ,,, , . ros melletti vasúti síneket azon indokolással, hogv a megkezdődtek az igilások a népnevelés terén; idővel , .,„, . , , , , ,, \' >«sut dübörgése megzavarja a halottak álmát, iiiidóu ez meg nagyobb aranyokét ölthet, ha munkához lát „ , , ,., , elhalad a temetek menten. az 1 aj nemzedék, a melyet most Japán és Kurőpa * iskoláiban nevelnek A közel multbau a tartományok Legújabb időben Kltiua hatalmának écaárláeát alkirályai tanácskozó testületet kaplak segítségül, a Mrtltolla az ellenkező irányzat: a félelem a jöven-melyek hivatva vaunak a törvényhozást és nevelési "agyhatalomtól, ha az majdan katunailag szer- irányitani s megvédeni a nép érdekeit. Utóbbi idö- vc"c l°M- Azonban a sárga veszedelemtől ilyen alakben az európai irodalomnak számos terméke elter- "el" lie" \'élnünk. A khiuai nép sohaaem hódi-jedt a birodalomlian; ezek közölt llumas Katnéliás t0" fegyverrel a kezében: a nép jelleméből ai kö-hölgy regénye mit a Lhiliaiak kodvonc olvasmánya, vetkeztetheti, hogy erre a jövőben aeill vállalkozik, mert ebben megtalálla a sárga fajnak legnagyobb Al esetleges veszedelem egészen más irányban ke- erényét, az ...........................é« lemondást. Ellenben """\'dó amellyel szemben a védekezés jóval nehe- Dieketts CopperBeldje érthetetlen előtte: mikép sze- ,61\'1\'- "« • klli"»\' "»P átalakul és elsajátítja a mi relliet a hós egyszerre két nót — Ágnest ás Dórát nuivltségünket, ezzel nagy jövő nyílik meg az euró-- és mikép lauakodhalik azon. melyiket vegye uólll. I«" * amerikai kereskedő, uiérnilk és vállalkozó szászt a khiuai nem tudja megérteni. Ila egyáltalában\'"1*™ \'\' birodalomban. Klóreláthalő-valamiké, ilyen helyzelM jutna, egyszerűen véget " l"l"\'r N kezdetben ott is vezérszerepet fog vet a habozásnak azzal, l,ugy mindkettőt uólll veszi. * r"KÍ" » gazdasági vállalatok alapi-llaidasági téren is nagy baladás ke(d mulat lis«\' éa kezelését. Ily módon majd a khiuai ia job-kozni és a belföldi vasúi-hálózat kiépitése évről-évre buti megismeri a fehér embert, a kitól eddig idegea- mAroiüs 30. Et Budapestnek a szégyene, amin okvetlenül segltenii kell Különös tekintettel kell lenni a buteg katonák lakásviszonyaira és miután a tuber kulózis első nyomai legtöbbnyire a gyermekkorban jelentkeznek: meg kell ótni a beteg katouák gyermekeit. Súlyos érvekkel és megdöbbenté számadatokkal igazolja báró Korányi 8áudor mindegyik állítását. £ \'L Egy ifjú hós emlékére. Nem tértél vieizz. Megölt egy gránit. Idegen-ben kötve tart egy sir. Kitakar a túlvilági élet rolaitikuina . Oaak hired jött visaza Oaak emléked a mienk Sirod küszöbén nem bucauiliatunk ; megfoszlotl tél. a kérlelhetetlen végzet Szellemedtől buosuzuuk bál. Szellemed lói, mely sok azárezer magjai ifjú iból hivattál egyeneaen a harctérre a olt négy hónapi aiakadatlan izgalom éa ve.zedelem közepetle áldolád életed - a Hazáén: végkép megsemmisültél számunkre. Lehetetlennek tartom, hogy HtOleid és tealvé-reid caak ttdüló napok éráiulk gyönyörei! tölthettük egy.U uagyuéha Veled, „og, Te a jóság, az enge- J-J. . - ™ - — delmea szereiét, kötelraségludás e. komoly mun . Wkébe ^ >>« < ba « egyedekben meg ia ombernyi emberévé serdült édes : tovább él a lömeglelkekben, a. ulókor eltávoztál kflrOnkbói ; bog, idegenben elf de e .N ^^^ ^ , ^ ^ „„„,. azod a halál örök álmát a meg sírod sem ápolhatjuk | kegyelettel, emlékednek ...nlelhetó s.okások gyakor- «• ^ ^ ^ ^ ^ ^ li,A"1 ■ • ■ , . , , vagyunk, siratunk. Siratunk ativönk utbolsó dobba- Lebelellenuek larlom. " „n, ,„. i, A szerelelt átér a másvilágig. A léleknek ál „ásáig, amíg. a Hlrou lul lamét egyesülhetünk. A, alábbi megható torokat vettük, amiknek kipc„0|6d„j „ólétól gyermekig, testvértől testvérig a : De áld a Nemtel, a Hat. lióaei közön, suyival ia inkább ktat.éggei adunk helyet, mert a ,i(on tul „|,0,„ >ÜU,i édea emlék költözött éa 8 ba könnyes szemünk felszárad, azivllnk zoao- eaatalér áldoaalai a nemtel halottai a az ó elmúlt- kíllílik ,ár.H.uul, kérlelhetetlenül, örökre. \' gfl.a sóhajjá szelldQI, oh tudd, iiogy ne,,, a fsledes euk mind nyájnak voezteaége, fájdalma éa gyász. 8 T„ ,kÍDek ,ak„ m,g,,,„,i«llll. lelked azere- fátyla borilo.l be. de érzésünk azouo.illt a Nemzete- Hány taailó eaaláil hajlékát kereate lel a közelmúlt- te,éTel ,„„„ k.|| éretned, hogy mi Itten sokan a tieid - vol .éa áldó imádság mellett- emlegetjük Neved-I bau megaientelt fájdalom I Azok szive bizonyára kj>l0| kBwr(,ank ín),ied ; miattad mély gyászba ea » dicsőüllek táborában . . . nem tudunk Édes Ocsétn Isleli veled. Legyen könoyyO fó Nyugodj csendesen lv Milthé Alma laHllinó HÍREK. Vojtina levele öccséhez a „TüzimádólT-ról. együttérei ai alábbi aorok Írójáéval a vele epyüll (0llki ,jgm|,|bslallsliok vagyunk thitva kereai a azellemi ériutkeiést az •IMIlM!" belenyugodni „ Hmulás éa elválás gowfo-j lőtted a vérrel áztatott azent féld szerelelt lénnyel Sokan fogják aaját tépdeső gotido-\' U|áb, liláik, énéaeik hí viaazaiokiözéaét fallelni az alábbi 8 he .......Ivilági élei. Iia viaazinézhelsz a mély érzésö s megU megnyugviet kelté sorokban: dicsőültek bénából ránk: oh érezd meg. hogy a.e öoeém ...Uemébez « irtoU<1 S,5k- Ez a szereted emléket keresi mindenütt, mm-.Hiszek egy tulviltgl boldogabb élet valóaágá- ^^ ban él tllandóaágában ... Kijár eirod fölé, keres a dicaóolt hősök lábo- Lebeletiennek lartom. bog; Te. aki caak 13 ráb,„, N„m nyugszik, csak gyötör, gyötör szivtlnk laviazt éltél a ezeu idó alatt eanpán az élet terheinek uloU dobb.ná.áig viaeléaére kélzOltél ; kinek alig volt részed gyermek- Visszatértedben reménykedve mosolygó arccal örömökben - biaz a azolói körlól ia Utol kellelt i könnyekben csillogó azemekkel bucauztuuk tóled a ktudelmee munktdal végezned ; aki at iakola padja- | harciérre iuditott toiiat lépcaójéuél .. . ^—Hqn^MMm—mmmmmKlI.-s ecfceni I Heuréka I Ámul) — bámulj 1 kedett. Kz ideig a khinai caak otlhon érezte jól ma-, bevándorlása tartja fenn. Ha teliéi elpusztul a fehér Megleltük a vaskarikát fábul. tft, hóiból caak a nép salakja vándorolt ki. a munkai, ezzel veazélyeztelve van az uralkodó íehér bog, - miét gomblyuk a go.......z~ meiy ottWWn nem boldogult. H. jövőben meg- laj jövője ia. Legfe«ebb csak oly módon biztosítható Jl ^^ «okja az idegen légkört, a kivándorlás eddigi ak»- az, ba az uralkodó fehér fa, keveredik a atrga „„„,- • ^ dilya elesik, a mi folöttébb veszélyes a fehér mun- kiaaal, - a mivel ugyan a liy színién elveszti ed- ^^ bprkéM, ki |6n uwzi\'va ká« nézve. A khinai ugyanazt a munkát elvégzi,! digi jellegéi. JÍTlderül a jobb kor hajnala: mint a fehir ember, aót kézi ügyességben is verse- Bajos volna azt állitani, hogy ez átalakulás a (M)M ( MuIS, k ,___ oyn vele; de munkaközben keveeebb tipanyagra (közel jövőben megvalósul: a lávol jövőben pedig1 azúrul. Ua tehát a kettó versenyre kél. a khinsí j olyan viltozásnk ia előállhatnak, s melyeket ma még génytelenaégével leszorítja a fehér munkást a küzd- j sejteni sem lehet. Ha tehát a leliér faj jövőjének, tárról, minek folytán az utóbbi, mint oaztály, elpusz-, komor képe egyelőre nem ad is okot aggodalomra.....Felöltözöl gálába, lakkba, tiakkba lul. Ezt politikai rendszabályokkal nehéz megakadt- azl mégis el kell ismerni, hogy a sárga fajnak gazda- j K» bekopog»z a móitéaii lakba, _ lyozni, egyrészt mert a szabad verseny korlátozása sági versenye, a mely leszállítja a fehér munkás jó- Hol Helyi Nsgyaág kipárnázott széken az egyének gazdasági érdekébe QtkoziL: máiréazt | létének színvonalát, minden körülmények között hát- a nagyság áikaiu borong el éppen. azért, mert Khina, mint nagyhatalom nem tűrheti ráiiyira lesz a mi kulturális fejlődésünknek. A mun- .Darabol szQllem — stólsz — i ilju vagyuk bii : el majd polgtrainak önkényes kizárását a viltgpi&c- kás jóléte az a hajtás, a mely a gazdasági fejlődés- Neiu szUlt ilyot Shakespeate, uem szült a Molnár, ról, > mint azt eddig eltörni kénytelen volt. Ily : ben legkésőbb zöldül ki: kedvezőtlen viszonyok ellen Nem szüli a Bródl.....in szolt Pásztor Árpád . . . módon tehát elképzelhető az az eset, hogy a sárga, ezt nehéz megvédeni: de ez a legjobb óvazer prole- . . . Uram! Önnek aiáuium én e drámái!- faj, mint a raunkiaoeztály zöme, elterjed az egész tár osztálv képződése é> a gazdasági ellentétek ki- ... .............,,,. ,, ., , ,; „. , , Tekintély ul a Helyi Nsgyaág onán világon: viszont a fehér faj jobbára mint vezető ás élesedése ellen, a mi egyik oka volt Koma banyai- . „ , ,, ........,.,,.„ ,, ,. . , Es stól: .K dráma irodalmi bolrány 1 uralkodó osztály fog szerepelni gazdasagi es politikai listnak is Ha teltét a sárga laj versenye mis ba- ^ ( ( téren. Kz a két faj politikai és gazdasági lagozódá- tást nem gyakorol is, ezi ia feletlt- hátrányosnak kell "Uff \'wine ul, B1|J",\'m\' g°»(lvlal atval volna egyértelmű. De a különválás e módja tekintenünk mfivelődéaflnk jövőjére nézve. nem lehat állandó, mert semmiféle uralkodó osztály Mindebből az a végső következtetés, hogy a meg nem marad, ba időnként fel nem frissül vére a ,i,-gs fajnak timsl folyamatban lévő átalakulása, Nem kel Tehetség, ihlet? . . . Elavult fogások I Máskép születnek ma at óriások De lelazik az óstinte bóilolal, 8 iia lobban nézem : a mi ép, kerek . Talán nem is ro-iz l Sót! Talán remek I .. ... ... ., ... . , . , , , ... , Ha hozzá állítsuk tüliót és vállal: munkásosztályból, llgy latszik, izommunka végzése mely ugyan még hosszú ulol vesz igénybe, igen (, . ^ ., okvetlenül szükséges az emberi faj fenntartásához. f,mI(W aierepet fog jálszsni jövóiikben. Kzl elóre inog "" V"\'" _ ll4\',l Annak szükségét abbói látjuk, hogy. régi esaláduk iebel tllupilaiii azon iilélyeii fekvő sajátságok alap- És nemsokára utón — ulleleu nébiny évsztzad alatt kihalnak, ha időnkén! lelnem ján.-H melyeket a keleti és nyugnti kullura párliu- Helyi Nagyság alakja ni»g|elen: frissülnek az alsó néposzltlyból; ugyancsak ismeretes zamos fejlüdéaének összeiiaanniilisa világit meg .Vége a ilealruklit irodalumuak I •» ia, bogy a városi népességet tulajdonkép a vidék tvéza) , Uj csillagot fedeztem fel e bouuak. MAROIÜS 30. ZALAI KÖZLÖNY • Kombivá szánt az irodalmi mesgyén Ö, ki dicsőbb, (nmL Tinódi Sebestyén; Hogy halhatatlan Isaz: ran rá remóuy . . Neve: nem foutos Az enyém : Jöltevéuy.\' A nép között gyoraan azAII szíjról — szájrs .Megszületett korunknak Messiása, Mint Krisztus jászolban s ökrök közölt . . . Hozsánna, amiért hozzánk költözött I" ltolian mindenki, vállja a bilótát, Hogy jászolt lásson s irodalmi széuát Szent mámorukban, mig a drámát nézik: Az ökörbógést is hallani vélik . . . Legördül a függöny s dráma végén, A Ilép elszéled, haza ballag békén Üres a stinhái, mámor, fény kilobban . . Tllális busán gubbaszt egy sarokban. . . S a mélyen száutotl irodalmi inesgyéu Kiiiótt e lázas irodalmi estén A szalma, melyet csöndes őszidőben Kiesepeinek majd a Kazinczy — körben. Vojtina János — A Hudsególyzö eetélye A mini már többször jeleztük a Hsdsedéiyzó szombaton este léi kilenckor a Polgári Kgylet nagytermében a kanizsai katonák húsvéti szeretet adományára estét rendez. A oél nagyszerűségét gazdag műsorral akaija a Uad-segélyzó megtestesíteni. Mondanunk is alig kell. hogy városunk társadalmának nemes kötelesség Isro-vására ad alkalmat a szombati eal. Akik értünk mindent, életüket áldozzsk, azok számára kérnek a gazdag inllsor ellenértékekéül néhány fillért. — Nem int ajánljuk a szombati estét társadalmunk figyelmébe, hanem a mindenkiben óló hazaszeretet szélit fel bennünket arra, hogy szombaton s Hadse gélyzó estélyen megjelenjünk. A műsor különben a következó: I. Műdalok. Hegedüli játsza 1\'iller Krnó önként..*, Zongorán kiséri ür. Reviczky Szevér ölik. 2. Kondor Krnó: Zokogva air az ószi szél .. Éneklik : Felei Ibolya k a és Kóriueudy Zsigmond. A dal elaó szövegét énekli a leány otthonában A másodikat haldokló vőlegénye a harcléreu. 3 A magyar fogoly éneke. Ha vissza [önnek .... Énekli és ki-aéri; Halász Pál, orvosnövendék 4. .Az egyetlen leány" Vígjáték egy felvonásban. Irta: gróf Fredró Sándor, fi. Bakák a Gráuicon. Haretéri jelenet, énekkel : Églie nyúló hegyek ormán . Énekli; Gremeii Mihály önk. Ne sírj, ne sírj, Viktor császár. Énekli: Hajós Rlemér. Levelein, levelein utolsó levelein. — Felhívás a hazafias kűzönBéghez1 Énekli: Körmendy Zsigmond Hós katonáink bosszú bónspok óta végi,-len sok uél- - Az iparlBkolák szakfelügyelője a külözés és nehézség árán. rendületlen bátorsággal és keiéi napokban vároauukbtii járt s végig látogatta a aiker iiáuti feltétlen bizalommal küzdenek Bzeretetl eali tanonciskolákat, hol a tapasztalt eredmény hazánkért, királyunkértés s mi jóvó boldogságunkért, lelett a inai nehéz háborús ri.zonyok kézéit ia tel-, Legyünk méltók bóseiuk vérrel megpecsételt ember- jes megelégedésének adolt kilejezást. leletll küzdelmeire; lássák és érezzék ók tstleiukból, -Élelmiszer vizsgálat Kgy vidéki ve- hogy mi is megtesszük köleleaséglluke., elsősorban gyész lársaságábau Füredi János rendórtiazl szerdán szálul, hogy « háborúban eleseit, megsebesült, vagy \'éggel végig járla a heti piacol s az élelmiazer elő-a hadi fáradalmak kövelkexlében elhunyt < tél kalo-1 állilókal ós kereskedőkéi . azoknak minden lerinékét mik hátramaradt özvegyeinek éa árváinak, valamint. I megvizagálUk s n kihágást elkövetők vagy lumiiitők hadban rokkanná letl k..lonáink sorsáról gondoeko-j ellen az eljárási nyemban-nvég i. ilidltellák, kik .1 dunk. A Hadsegéljezó Hivatal házi perssly-akeió|a l»gjék venni megérdemelt btlnteléaOkel. módot nyűtt arra. bogy mindenki eleget lebeasen | - Tilalom az uj tankönyvekről. A e hazafias kötelességének. *»lli" kö»kl- rendeletet bocsálotl ki, Bárkinek az élelreudjét nézzük, llliudellült melyben az összes iskolai\' llalóságokal figyelmezteti akadnak tlgyinis a nemes célok oltárán feláldozható » "ekiuteUfl „ háborús drágaságra megtiltja hogy a fillérek, melyeknek leiul-llslési helyű\'r«\' való ehut- jő1\' \'""évre uj lajla isi,könyveket vezessenek be a „lés. nehézkes: az ily fillérek - a ,e,ne* col ál- ezzel . szülőkéi uj terhekkel „nlsék la), indikált takarékossággal párosultál. — n eingó. - Mit csinálnak a békáétól erdőterü éa égelóen szllkaégee segítség valóságos bóségszaruiál ten? Tudvalevő, dolog. Iiogy a lel.óbb\'halóság sunyíthatnák meg a lindsegelyezés néhaira. A magyar gedeluiéval a békáttói erdő nagyréaze kilermeltele\'t. királyi honvédelmi minisztérium hadsegélyetö lilva-lala felkéri Nagyságodat, azerezze be a hivatal revéu kiadásra kerülő házi perselyekel larlsa ezeksl lakásán é« dSbia be azokba s nélkűlözheló lillérekel: meglelt peiaelyt pedig jultassa hivatalunkhoz. A visszaküldött leli persely helyeit díjmentesen uj perselyt küldünk. A poiselyek » magyar királyi honvédelmi minisztei iiim Hadaegélyeió hivatalénak per aelyosztályánál, Uudapesl Képviselőház (Telefon 47—41. Mellékállomás 86.) darabonként 40 liilórért akár e felhíváshoz csatolt levelezőlapon, akár telefon utján rendelhetők meg, vagy ugysuoni.au vihelók el. Telefon vagy levélbeli rendeléseknél a perselyekel postán utánvétellel vagy küldönc utján eipedislják. Az elesel! bősök özvegyeinek és árváinak, valamint a habomban rokkautlá lelt katonáink segélyezéséi célzó kérésünket azives jóindulatába ajánlva vagyunk lisznlias üdvözlellel a m k.r honvédelmi nl. kir. honvédelmi minisztérium Hadsegélvezó hivatala A kitermelt területből 80 holdat a helybeli fogház foglyaival kerti gazdálkodás alá fogtak, melynek nagy részén burgonyát fognak termeiéi, mely a város közönségének burgonyával leendő ellátását fogja elósegiteui a megkönnyíteni. r nni. Zálogintézetünkben elhelyezett és 1IU. évi április 30-lff lejárt de meg nem hosszabitott zálogtárgyakat MM. áTi áprl-Ua 8-án esetleg folytatólag áprlUa 10-én délhtáa 2 érátóltkezdOddleg hivatalos helyiségünkben iparhatíeigi kiküldött jelenlétében nyilvános árverés alá bocsátjuk. Az ilyen zálogjegyeket azonban még ápr. 8-án 1* d. e. U óráig meghoiizablt- Jnk. Néptakarékpénztár r. t Nagykanizsán. ; — Hatósági burgonya. A város hatósága \'több vaggon rakomány burgonyát rendelt a közönség szflkaégletéuek kielégítésére, melyből bárki tetszés szerinti mennyiségben vásárolhat, mélarmáuáa-kéut 17—17-11) koronáért. A burgonya kálónöeen ültetési eálokra-kiváláao alkalmas, inert bármilyen talajban dás termáét biztosit, azért nagyou belyeeen ceelekaii mindenki, ha tehelaégehsz mértan aznkséglelét beazeni. A kimérés a városház udveráa történik a azokáaoe aaódoa, - Hue a hatésátfbaa. Ma isméi egy darab marha került a halóeágibsn kiméréere. melyre s vevők mihamar tömegesen jelentkeztek, agy hogy a Ima rövid idő alatl a fazekakba vándorait. — Jőn a Schmidt cirkusz Az awápai hírű Schmidt cilkusz igazgatéeága levélben játaiáal engedélyért fordult a nagykanizsai reodórkapltááy-sághoz, liejeleutvén, bogy áprilía 1». éa 30-lka kézült szándékozik az óriáai círltuszvállalat Ntgykaai-zsára jönni. A rendőrkapilányaág az engedélyt meg-sdla s igy a kanizsaiaknak nemsokára egy nagyttevá látványosságbau lest réazOk. Hirdetmény. Alulírott pénzintézetek betétkamatlábat kölcsönös megállapodással f. évi május hó 1-töl kezdve 4°0-ra szállították le, erről nagyérdemű közönséget tisztelettel értesítik. A betéti kamatadót ezután is maguk az intézetek viselik. . Nagykanizsa, 1916. március 28. Délzalai takarékpénztár r. t Nagykanizsai takarékpénztár r. t. Néptakarékpénztár r t Zalamegyei gazdasági takarék- Nagykanizsán, pénztár r. t. Z A 1. I I KÖZLÖNY MiBOIDS 80. Ifi MiirMOZOO szihházbah mindennap táltalik előadás a legérdekesebb én a legvilogalottabb műsorból van tMteiUitva. — A „BERLIN" síinhit agilis igazgatója, bog} az elóadisokal még érdekesebbé legje. egy uj modern, a mai kor suknak megfelelő, hgujabb szerkezein vetítőgépet szerzett be, miiltal a képeket még sokkal szebb és tisztibb kivitelben mutathatja be a m. tisztelt közönségnek. A „BERLIN" mozgószinbiz elöadisai neut szorulnak dicsé-ntre. Kit csak látni kell mindenkinek. — Hisszük és reméljük, hogy a t. Közönség a/, igazgatósig firadtsigit és Áldozatkészségét az elóadisok lömegea lilogatisival fogja honorilni Mi LKA ^UC&Ctrtb KÍTÜNÖ AUPESÍ TEJCSOKOLÁDÉ Irodalom. — A pápaválasztás jogtörténete és tételes joga. Irta: Lukács jozsej, fógimn. tanár. A vaskOB munka a pápaválasztás történeti fejlődésével foglalkozik, amig az jelen alákjáboz ért. Mindenkinek érdekes es tanulságos olvasmány, amely mig egyrészről szigorúan tudományos, másrészről könnyed » stílusával élvezetes olvasmány. A világtörténelem e jelentós tuoziáiiatának ismerete minden kulturember tudásának szükséges része. A mű ára 4 korona. — Kapható ffj. Wajdtts József könyvkereskedésében, Nagykanizsán \'— - DJ Idők A világháború legbibb krónikás., naponkénti sze izációl az iliebaa é. kepueu » OjTdék. A mi érdekes sss-. |—r- T n Á ■aásy s négy világrész lurelér.iu tórtásik. alt mind A \'/ 1 I . £-) A_ 1 + sllak tárja l-slói azépaégí képekbas. Érdekes^. XI C-l U i-t- ^ . . ■ ■ ■ I. IIL-II I_IX_ lal í Uaraa.r ROVÁS Vezércikk Világháború leiíjobb tájékoztató magyarázattal és térképpel Közgazdasági rovat Napihírek SZEMESNEK kell ma lenni, ha lúl akarjuk szárnyalni ver-seuviirsainkai Az élelmesség nem ÁLL egyébből, minthogy ne késsllnk egy pillana lig sem. hanem soron kivlll vegyllk igénybe „Zalai Közlöny" hirdetési rovatát, inert ott határozottan eredményi ér ós a magyar hirdet/\' at részi sívóval és tlöísló Izíéa jellemzi Berseg VILÁG POLITIKAI NAPILAPNAK Varaae heiilapiát, at Uj idóket. mslyssk minden1 száma aktuália kSzleméuyeibeu, elbeazéléeeibeu éa rsgányaibsn ia agyaréul a azépirodelom ápolója - Vasárnaponként két közkedveltsegtl Klóflaelési éta uegyedévre b korona Kiadóhivatal, ,,éh, tet ád az AZ UJSAG. Egyik: Budapest, V.. Andrássy-ui ,6 a, Asszonynak\', a másik „: „A Gyer- _ A Vasárnapi Újság" tnludeii aséma 11 gazdag unalommal jelenik meg. A .Vasárnapi Uj- mekeknek. ság" slSfizetéai ára negyedévre Dl korona, „Világ- Aki a vtlAghAbornról éa egyáltalában krónlká\'-val együtt hat korona. Megreudelbetó a „un., .e.ményrSl, aalakAsról. müiáazatröl, lro- Vasárnapi Uiság- kiadóhivaulábati (Budapest, IV., 4liomr41 büven és megbtskaUan óbajt egy klttt- ta__________ t v n....l,i ..... .i.\'nii.l.. I h.. I Á h Ké- ... ________.____.... ___t,__ hirdetéseit ilt .uegtalálja A hirdető rövid idő alatt meg0 óződik az eredményről — annak határozottaii VAKNAK ÍSgyelem-ulca 4 ). Dgyanitl megrendelhetó pss Néplap\', a legoleaóbb uj»án a magyar azámara. lAlévre 3 korona áö fillér. „______..... éa megbízhatóan óbajt agy kitűnően megszerkesztett napilap keretében érts-attlnl, flaesse slö aa AZ UJSÁO ot. ELŐFIZETÉSI AZAZ : 33 koraaa. Sésa évre tévre . . negyedévre . Egy hónapra 3 K. 80 r. — ... .Élet" szépirodalmi és művészeti heti-I lapot fazerkeazli Audor Józaefl sazdag tartalom. ér-dekes éa aktuális képek egészilik ki. A kilánó lapot ■elegen ajánljuk olvasóink figyelmébe Szerkesztőség ia kiadóhivatal: Budapest, 1. Kehérvári ut 16/e. — (ló\'izetéai ál félévre 10 kot. Mutatványszámot kész- AZ UJ8Aa KIADÓHIVATALA Budapest eéggel küld a kiadóhival. ( vn Rákóczi ut 64 szám. Megrendelési cim - kell lenni, a ki nem látja a „Zalai KOzlónv" robsmOR fejlődéséi, ez pedig viláa\'jna-. jellemzi. hogy AZ ezen lapban megjelenő minden hirdetésnek kellő haszna van. Szemesnek áll a vilig, vaknak az ALAMIZSNA I KÖN Y Y-t PAPI^- ÉS IRÓSZEf^KERESKEDESE Dús raktár legújabb divatú levélpapírokban . és névjegyekben Nyomtatványok ízlése!) kivitelben jutányos árban - gyorsan készíttetnek. Tanintezetek részére szükséges cikkek ___ dús raktára. Jegyzői és egyébb közigazgatási nyomtatványok nagy raktára. Nyomatott a laptulajdonos Uj. Wajdits József könyvnyomdájában Nagykanizsán |