| 3.51 MB | |
| 2024-12-11 10:35:58 | |
 | |
 | |||||||
Nyilvános  37 | 74 | Zalai Hírlap 2024. december 10. 287. szám 6. oldal | Hadak útján: a néhai alezredes leszármazottai meséltek Horváth László pályafutásáról Kőszegtől Kőszegig tartott az „utazás" Néhai nagykanizsai katonatisztről szólt a Hadak útján hadtörténeti előadás-sorozat legutóbbi rendezvénye. Dr. Horváth László életéről és tetteiről két gimnáziumi tanár, az egykori alezredes leszármazottai meséltek. NAGYKANIZSA BENEDEK BÁLINT Elsőként a katonatiszt unokája, Horváth Gábor, a város Batthyány Lajos Gimnáziumának történelem-német szakos tanára mesélt: röviden ismertette a Horváth család történetét, valamint bemutatta dr. Horváth Lászlót is. Szólt a második világháború magyar szempontból jelentős eseményeiről, illetve azok magyar politikai életre és hadseregre gyakorolt hatásairól. Mint mondta: a trianoni sokk után elszigetelték az országot, nehéz volt megtalálni a kitörési pontokat. Ez ugyan végül sikerült, de ezzel együtt folyamatos kényszerpályára kárhoztatta az országot. Majd Gábor nagybátyja, az alezredes fia, a Batthyány-gimnázium nyugalmazott történelemtanára, Horváth Tamás következett. Ő nagyívű történelmi áttekintéssel indított, amelyben a trianoni békediktátum magyar társadalomra és hadseregre gyakorolt hatásait elemezte. Kiemelte: ezt az időszakot leépülés jellemezte, hiszen a győztes hatalmak szigorúan szabályozták és ellenőrizték a magyar haderő nagyságát és összetételét, s kizárólag kis létszámú, nehézfegyverzettel nem rendelkező hadsereg fenntartását engedélyezték. - Magyarországot katonailag gyakorlatilag lenullázták - emelte ki Horváth Tamás. - Közben a körülöttünk lévő kisantant államok komoly fegyverkezésbe kezdtek. Természetesen az egész magyar társadalmat áthatotta a revízió gondolata és jogos igénye, melyhez nélkülözhetetlen volt egy ütőképes hadsereg. Az ország vezetői komoly lépéseket tettek ennek megteremtése érdekében: visszaállították például az általános hadkötelezettséget és a lehetőségekhez képest igyekeztek a kor kihívásainak megfelelő, modern fegyvereket is beszerezni. Ez azonban csak részben sikerült, hiszen tudható, a második világháború alatt végigkísérte a magyar hadsereget a gépesítettség és a nehézfegyverzet hiánya. Horváth Tamás hozzáfűzte: az egyre növekvő haderőnek természetesen jól képzett és elkötelezett katonákra is szüksége volt. Ebben a helyzetben felértékelődött a katonai nevelőintézetek szerepe, hiszen ezek biztosították az utánpótlást a Ludovika Akadémia számára. Mint például a kőszegi Magyar Királyi Hunyadi Mátyás Honvéd Reáliskolai Nevelőintézet is, ahová dr. Horváth László 1939-ben katonatanárként érkezett meg. Az intézmény falai között a közismereti tárgyakat tekintve normál iskolai tananyagot sajátítottak el a diákok, ehhez jöttek pluszban a katonai alapismeretek. A korszakban mindenki tisztában volt azzal is, hogy a sport maga a honvédelem, ezért nagy hangsúlyt fektettek rá, és pártolták a testedzéssel kapcsolatos szabadidős tevékenységeket. Ezenfelül szilárd erkölcsi értékrendet adtak át a diákoknak, bajtársi közösséget építettek, és beléjük nevelték a haza védelmének fontosságát. Igyekeztek jobb teljesítményre sarkallni a növendékeket azzal is, hogy az osztályok névsorát nem az ábécé, hanem a tanulmányi eredmények szerint határozták meg. - Édesapám naplót vezetett, amit a halála után ki is adtak - folytatta az előadó. - A Kőszegtől Kőszegig című könyvben részletesen beszámolt tanári tevékenységéről, valamint a frontszolgálatban és hadifogságban eltöltött hónapjairól. A kötet borítója a kezdetet és a véget szimbolizálja, hiszen az előlapon katonás rendben menetelő diákok élén látható, a hátlapon viszont a hadifogolyként kapott sorszáma áll. Részletesen és érzékletesen írt a háború és a fogság borzalmairól. Békeidőben és jólétben nehéz felfogni, hogy mit jelent az igazi éhség és szomjúság, valamint a kiszolgáltatottság, a másoktól való függés. Kőszegen 1944-ig viszonylagos béke honolt, majd megérkezett a parancs az intézet elhagyására. Ekkor rendelték dr. Horváth Lászlót Várpalotára, majd Győrzámolyba, ahol páncéltörő egység parancsnokságával bízták meg. Sokszor kapott rövid időn belül egymásnak ellentmondó parancsokat. Folyamatosan hátráltak nyugat felé, de ezt is nagyban megnehezítette az erősen akadozó utánpótlás. Horváth Gábor elmondása szerint édesapjának Győrnél nyolc kilométer hosszú frontvonalat kellett tartania hozzávetőleg 250 katonával, miközben fegyverük és lőszerük sem volt elegendő. A magyar csapatok bátran felvették a harcot a sokszoros túlerőben lévő Vörös Hadsereggel, de folyamatosan hátráltak. Dr. Horváth László számára fontos volt, hogy óvja katonái életét és minimalizálja a veszteségeket. - Végtelennek tűnt a menetelés Ausztrián át Németországig - idézett édesapja naplójából a fia. - Végül 1945 májusában esett amerikai hadifogságba és került Landau, majd Regensburg hadifogolytáborába. Mindkét helyen méltatlan körülmények között tartották őket, a földön kellett aludniuk a szabad ég alatt, ráadásul ellopták a takaróját is. Apróságnak tűnhet, de az adott körülmények között kisebbfajta személyes tragédiával ért fel. A nyomorúságos körülmények között az emberi élet teljesen elvesztette az értékét. Édesapám ekkor határozta el, hogy ha túléli ezt, akkor megírja a történetét. Sikerült neki, 1945. október 15-én szabadult. Jellemző volt a korabeli viszonyokra, hogy 8 napos vonatút várt rá hazáig, de csak ötnapi élelmet kapott. Borzasztó, leharcolt állapotban érkeztek Kaposvárra, ahol a helyi polgárok, látva sanyarú helyzetüket, meghívták őket ebédre, és élelmet adtak nekik. Így írta: „Kaposvár derék magyar lakói! Mióta a határt átléptük, először ebben a városban érezhettük, hogy van még jóindulat, szív és részvét a világon." Az előadó kiemelte: édesapja hadirokkantként tért haza, számos maradandó egészségügyi problémával, ráadásul szembesülnie kellett azzal, hogy a szovjetek szó szerint mindenüket elvitték. Egy fűrészgéppel kezdett dolgozni, és magántanárként is tevékenykedett. A kommunista rendszerben megbélyegezték, sokszor érték méltatlan támadások. Az 1956-os forradalom leverése után letartóztatták, meghurcolták és különféle szankciókkal sújtották, de minden alkalommal fellebbezéssel élt a koholt vádak ellen, és többször a javára döntött a bíróság. Később konszolidálódott a helyzete, és visszatérhetett a tanításhoz. 1975-ben vonult nyugdíjba, de 1991-ig még tanított, pályafutása alatt közel 6000 tanítványa volt. Éltető eleme volt a tanári munka, az iskolához való kötődése. Dr. Horváth László, harminc évvel ezelőtt, 1994 januárjában hunyt el, nem sokkal halálát követően pedig posztumusz alezredessé léptették elő. Az előadást Gredics Péter hagyományőrző egyenruha-és fegyvergyűjteményének második világháborút bemutató darabjai tették még színesebbé. TAVASSZAL FOLYTATÓDIK A SOROZAT A Huszár András amatőr történelemkutató és Benke Dániel könyvtáros által szervezett Hadak útján előadás-sorozat most hosszabb szünetre vonul, és várhatóan jövő tavasszal folytatódik majd, továbbra is a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtárban. Középen dr. Horváth László egy korabeli felvételen. FOTÓ: HORVÁTH CSALÁD Horváth Tamás, Benke Dániel, Huszár András és Horváth Gábor az előadáson. FOTÓ: ZH |
