* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)
1.6 MB | |
2018-08-02 10:57:41 | |
Nyilvános 675 | 1910 | A nagykanizsai M. Kir. Állami | Polgári Leányiskola értesítője az 1920-1921. iskolai évről XXIX. évfolyam. Szerkesztette: Szakonyi Géza igazgató 1921. Zalai és Gyarmati Nagykanizsa A következő szöveg a füzetből keletkezett automata szövegfelismertetés segítségével: \' fKSBK A! « / Jj) Wyl | Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában. Amen. A NAGYKANIZSAI M. KIR. ÁLLAMI polqmri leanyiskola ERTESITOJE AZ 1920—21. ISKOLAI ÉVRŐL XXIX. ÉVFOLYAM. /v *A /» • -V v3 *J SZERKESZTETTE: SZAKONYI GÉZA IGAZGATÓ * Mwrtíts 1921. ZALAI ÉS GYARMATI NAGYKANIZSA Vd U v 2 REV 98 RSV 2010 i. Igazgatói jelentés. Az 1920—21. iskolai évvel intézetünk fennállásának 29. évét töltötte be. Ez iskolaév történetének főbb pontjai a következők: Az iskolaév kezdete. A tantestület alakuló ülését 1920. év aug. 24-én tartotta. A javitó vizsgálatok aug. 26-án voltak. Beiratások aug. 27., 28., 30., 31. és szept. 1-én eszközöltettek. Beiratkozott 379 tanuló, a tanév folyamán a növendékek száma néggyel emelkedett, igy a teljes létszám 383. Veni Sancte szept. 2-án volt. A rendes tanítás szept. 3-án kezdődött. Tüzelőanyag hiánya miatt dec. 21-től jan! 15 ig nem tanítottunk, különben a tanitás megszakítás néikül folyt junius 24-ig. T nterem hiánya miatt a mult iskolaévben megnyílt harmadik első osztályt be kellett szüntetni, mert a IV. osztály párhuzamosítására még nagyobb szükség volt, s uj tantermet a város, aki az iskola elhelyezéséről gondoskodni tartozik, nem tudott rendelkezésünkre bocsájtani, igy az első osztályba jelentkezett tanulók közül sokat vissza kellett utasítani. Tantestület. A nm. vallás- és közoktatásügyi miniszter ur 1920. évi aug. 5-én 76260/1920. VI. a. sz. a. kelt rendelettel a fiu- és leányiskolát ketté választotta; a fiúiskola igazgatásával továbbra is Waligurszky Antal, a leányiskola igazgatásával , Szakonyi Géza erzsébetfalvai áll. polgári leányiskolái igazgató bízatott meg. Ugyanazon számú rendelettel Szakonyi Gézáné Kintner Róza tanár az erzsébetfalvai áll. polgári leányiskolától ide helyeztetett, A nm. vallás- és közoktatásügyi miniszter ur 1920. évi aug. 5-én 55809/1920. VI. á. sz. a. kelt rendelettel Vajda Sándorné Vágner Ilona tanárt a tapolcai áll. polg. leányiskolától iskolánkhoz helyezte. 1921. évi májas 3-án kelt 96281/1921. VI. a. számú rendelettel Beyer Emilia tanár a f. tanévre a leányiskolától a fiúiskolához, Deák Istvánná Viola Mária tanár a fiúiskolától a leányiskolához osztatott be szolgálattételre. A nm. vallás- és közoktatásügyi miniszter ur 1920. évi dec. 16-án 133821/1920 VI. a. sz. a. kelt rendelettel Pranger Karolin kézimunkatanitónőt nyugalomba helyezte, egyben sok éven át teljesített buzgó működéséért köszönetét nyilvánította. Pranger Karolin 38 évig tanított városunkban; febr. 12-én tartott iskolai ünnepély keretében vettek tőle bucsut kartársai, volt és jelenlegi tanítványai, kik, hogy szeretetüknek külsőleg is némi maradandó jelét adják, nevéről 7100 K-ról szóló alapítványt tesznek, melynek évi kamatát egy jó magaviseletű, szorgalmas tanuló kapja az évzáró ünnepélyek alkalmával. Szakonyi Géza és Szakonyi Gézáné 1920. évi szept. 16-án 88385/1920. VI- a. sz. a. kelt rendelet alapján szept. 1-től okt. 15-ig szabadságon voltak. Hankóczy Irén febr. 5. óta betegsége miatt nem tanított, 78537/1921. és 98874/1921. VI. a. számú rendeletekkel az iskolaév végéig szabadságot nyert. Vajdáné Vágner Ilona betegsége miatt január 15-től május 15-ig 55936/1921. VI. a. és 77934/1921. VI. a. számú rendeletek alapján szabadságon volt. Tantestületi értekezletek. Ezek tárgyát mindenkor oly ügyek képezték, melyek a növendékek erkölcsi, szellemi haladását előmozdították. Megállapítottuk az összes tárgyaknak hétről-hétre beosztott tanmenetét, az írásbeli dolgozatok tárgyát; tárgyaltuk a tanításnál követendő eljáfást, a fegyelmezés módját, mindenkor arra törekedtünk, hogy nevelés-tanitási eljárásunkat tökéletesítsük. Két ízben — december és május elején — tartott ellenőrző értekezleten vizsgálat alá vettünk minden tanulót magaviselet, szorgalom és előmenetel tekintetében. A hanyagságot, illetve kevés előmenetelt tanúsított tanulók megbirálásánál a tantestület két fokozatot használt, a figyelmeztetést és intést. A figyelmeztetésre itélt tanulókat az igazgató az osztályokban nagyobb kitartásra, szorgalomra buzdította, a nágyon is kevés előmenetelt tett tanulók szülőit Írásban értesítettük gyermekeik meg nem felelő előmeneteléről, esetleg helytelen magaviseletéről. Összesen 14 értekezlet volt. Nevelés és tanitás. Egész évi munkásságunk odairányult, hogy a tanulók erkölcsi jellemének kialakulását, "értelmi fejlődését előmozdítsuk. Az értelmi önállóság fejlesztésére, a munkára való szoktatásra törekedtünk. A tanításnál a lényegre szorítkoztunk, mindent elkövettünk, hogy a tanulók a feldolgozott tananyagot lehetőleg már az iskolában elsajátítsák. A tanitás sikerét legjobban biztosítja a szemléltetés, miért is erre különös gondot fordítottunk. 3 Az erkölcsi nevelés legbiztosabb alapja és legerősebb eszköze a vallás. A vallásos érzés oly légkörbe emeli az iskola növendékeit,, melyben minden jó és nemes iránt fogékonnyá válnak. Szem előtt tartottuk: „Az Úr félelme minden bölcsesség kezdete\', ez a régi, de mindig igaz pedagógiai elv ¡rányitotta iskolánk nevelő eljárását. Minden tanulótól szigorúan megkívántuk, hogy szivvel-lélekkel eleget tegyen vallási kötelességeinek. A tanítást mindig imával kezdtük és végeztük. Növendékeink vasár-és ünnepnapokon felügyelet mellett vettek részt felekezetük istentiszteletein és vallási gyakorlatain. Iskolai fegyelem. A fegyelmezésnél egyöntetű eljárásra törekedtünk. Iparkodtunk tanulóinkat önfegyelmezésre szoktatni, rávezetni őket arra, hogy a helytelen dolgot nem azért nem szabad elkövetni, mert büntetés jár nyomában, hanem mert a helytelen tett elkövetőjét az egész világ elitéli. A tanulók magaviselete kielégítő volt. Későnjárásból származó igaEolatlan mulasztások fordultak elő, miért is kérem a t. szülőket, hogy gyermekeiket rendes időben küldjék iskolába és minden csekély ok miatt ne tartsák őket otthon, mert az ily rendetlenség a tanulónak nagy hátrányára van. Az ily növendék a lanulásban elmarad, mert a tudás biztossága, alapossága — amit csak a jó és értelmes magyarázat, szemléltetés, kísérletezés utján szerezhet meg — hiányzik. Az iskolai rend fentartása céljából a tantestületi tagok közül felügyelők voltak kijelölve, akiknek feladata volt a tanítás megkezdése előtt és a tanítási órák között levő szünetek alatt a tanulókra felügyelni. Tanulóink iskolán kivüli magaviseletét is figyelemmel kisértük. Állandóan arra törekedtünk, hogy növendékeink mindenkor finom modorú, müveit lelkű egyénhez illően viseljék magukat és hogy kötelességük hű és pontos teljesitésében találják örömüket. E tekintetben ugyan még elég kívánni valót hagy hátra néhány tanuló, ezért ez alkalommal is kérem az ily tanulók szülőit, hogy munkálkodjanak az iskolával karöltve és igyekezzenek leányaikat munkára, rendre, pontosságra, tisztaságra, kötelességtudásra nevelni, mert csak igy érhetjük el nemes célunkat, hogy leányaikat igaz magyar nőkké neveljük. A tanulók előmenetele. Erről áttekintő képet nyújt a hátrább közölt statisztikai kimutatás, mely szerint az eredmény elég jónak mondható. Több tanulóval ugyan a tantestület buzgólkodása és serkentése, sőt a büntetési fokozatok alkalmazása sem eredményezte az óhajtott sikert. Egészségi állapot. A tisztaság fentartására minden rendelkezésünkre álló eszközt felhasználtunk. Tanítványaink egészségi állapota még sem volt kedvező. Fertőző, járványos betegség nem kimélte meg őket. Vörhenyben 22, difteritiszben 2, viszketegségben 1, spanyolban 1 tanuló volt. 15 tanuló vagy a családban, vagy a házban előfordult fertőző betegség miatt volt kitiltva hosszabb-rövidebb időre az iskolából. E járványos betegségeknek tudható be, hogy tanulóink ez évben 20858 órát mulasztottak. Két jóviseletti, szorgalmas tanítványunkat: Pintér Margit I. B), Deutsch Margit IV. B) oszt. tanulót ragadta el a kérlelhetetlen halál. Munkás kötelességtudó kedves gyermek volt mindkettő, emlékük legyen áldott, pihenésük csendes. Helyettesítések. A tantestületi tagok körében előfordult betegségek hosszabb-rövidebb ideig tartó helyettesítéseket vontak maguk után. A betegség ideje alatt óráikat kartársaik helyettesitették. A tantestület egyes tagjainak mulasztását és helyettesítését az 5. oldalon levő táblázat tünteti fel. Látogatás. Dr. Imre Sándor vallás- és közoktatásügyi államtitkár ur az Irodalmi és Művészeti Körben tartott előadása alkalmával, március 6-án iskolánkat is meglátogatta. Megvizsgálta az iskolaépületet, a tantestületet fogadta, több tanügyi kérdést kifejtett és az iskolai élettel szoros kapcsolatban álló tételeket tárgyalt meg. A nm. vallás- és közoktatásügyi miniszter ur 1921. évi ápr. 16-án 77733/1921. sz a. kelt rendeletével á dunántuli polgári iskolák látogatásával megbízott Metzing Lajos győri áll. polgári iskolai igazgató jun. 13., 14. és 15. napján látogatta meg iskolánkat. Az iskola külső és belső viszonyairól szerzett tapasztalatait junius 16-án tartott értekezleten fejtette ki és az iskola életére vonatkozó értékes tanácsokat adott. December 20-án, julius 2, 4. és 5. napján tartott mágánvizsgálatokon dr. Pólya Sándor kir. tanfelügyelő elnökölt. Jótékonyság. Féltandijmentességben részesült 12, egész tandíjmentességben 72 tanuló, ez utóbbiak közül 18 tanuló a 139000/1915. VI. a. számú rendelet alapján a II. félévi tandíjmentességet elvesztette. 4 Adorjánné Mayersberg Frida tánctanárnő 1000 koronát adományozott szegény tanulóknak tankönyvekkel való ellátására. A Hangya Fogyasztási Szövetkezet igazgatósága 250 koronát, a Néptakarékpénztár igazgatósága 30 koronát ajándékozott jómaga-viseletü, szorgalmas tanulók jutalmazására. Az évzáró ünnepély alkalmával a Hangya Szövetkezet adományából 150 K jutalomban részesült Pusztai Mária IV. b) oszt. tanuló, ugyancsak a Hangya Szövetkezet 100 K és a Néptakarékpénztár 30 K adományát, összesen 130 koronát Pintér Anna IV. a. oszt. tanuló kapta jutalmul. A nm. vallás-és közoktatási miniszter ur 1920. évi okt. 9-én 3633. sz. a. kelt rendelete alapján József kir. herceg szanatórium egyesület javára növendékeink összegyüj lőttek 2003 K 40 fillért. A Vakokat Gyámolító Országos Egylet részére 677 koronát gyűjtöttek. Zsófia Orsz. Gyermekszanatórium Egyesület javára a polgármesteri hivatal által küldött gyüjtőiveken befolyt 708 K, a nevezett egyesület által küldött gyüjtőiveken tanulóink 8621 K 32 f-t gyűjtöttek, miért az egyesület elnöksége 1921. évi április 8-án kelt átiratában köszönetet mondott. Iskolai ünnepélyek. Minden alkalmat felhasználtunk, hogy hazafias ünnepélyek tartásával, műkedvelői előadások látogatásával, hangverseny rendezésével növendékeink szivét-lelkét nemesítsük, a hazaszeretet szent lángját szivükben élesztgessük, ápoljuk. Ünnepélyeink tárgyát a tanulók éneke, szavalata, egy tanár vagy az igazgató beszéde képezte. Május 21-én az áll. polg. fiúiskolával együttesen hangversenyt tartottunk, melyet május 22:én megismételtünk, mindkét előadás tiszta jövedelme 21731 K volt, mely két egyenlő részben mindkét iskola Thália- és segélyalapjához csatoltatott. Mindazoknak, kik áldozatot, fáradságot nem kiméivé hangversenyünk sikerén közreműködtek, e helyen is leghálásabb köszönetemet fejezem ki. A rendezés munkájából a testület minden tagja kivette részét, mindazáltal el kell ismernem, hogy legtöbbet fáradozott Ketting Ferenc tanár, aki egész éven át a karéneket is vezette, miért is neki őszinte elismerésemet, köszönetemet e helyen is nyilvánítom. Junius 19-én a Magyar Jövő cimén tartott iskolai ünnepély alkalmával önkéntes adományként összegyűlt 637 K, ami a Magyar Jövő cimére beküldetett. Ez ünnepély alkalmával dr. Tamás János ügyvéd ur mondott lelkes, hazafias beszédet. Május 7-én Dénes Ignác áll. polg. fiúiskolái tanár négy és fél évi ázsiai fogságában szerzett tapasztalatairól és hazatéréséről tartott növendékeinek előadást. Az iskolaév befejezése. A nm. vallás- és közoktatásügyi miniszter úr 1921. évi április 19-én 90004/1921. VI. a. sz. a. kelt rendelete alapján az évzáró vizsgálatok helyett junius 17-től 23-ig órarend szerint nyilvános összefoglalások tartattak, melyeken az elégtelen és kétes előmenetelü tanulóknak épen ugy alkalmat nyujtottunk az igazgató vagy helyettese előtt való felelésre, mint a korábbi években tartott évzáró vizsgálatokon. Junius 29-én volt a Te Deum, évzáró ünnepély és a bizonyítványok kiosztása. 5 ii. A tanárok névsora és munkarendje. E •efl ! N ■ -n Név Szolgálati minőség Képesítés Milyen tárgyakat tanított ez évben ? | Heti órák száma mulasztott 6rák sz. helyettesített S. sz. 3 | Működési évek száma|| Mióta tanit ennél az intézetnél? 1 Szakonyi Géza igazgató nyelv- és történettud. szakcsoport, torna Földrajz II. B. Történet III. B 4 13 \\ 64 30 1920. szept. 1. 2 Blázy Mária mennyiség- és természettud. szakcsoport Német I. A. Számtan I. A. Természettan IV. A, B. Torna I. II. A, I. B 19 64 67 6 1918. szept. 1. 3 Deákné Viola Mária nyelv- és történettud. szakcs. Német II. B. Kézimunka I. II. B, III. A, B, IV. A, B 21 — 1 8 1921. máj. 17. 4 Fritz Celesztin mennyiség- és természettud. szakcsoport Természetrajz 1. A, 11. B, Számtan 111. A, Egészségi. IV. A, Kézimunka 1. A, Torna IV. A, B. Enek III. IV. A. 8 18 7 103 6 1919. okt. 1. 5 Hankóczy Irén mennyiség- é természettud. szakcs. Betegsége miatt febr. 5-től nem tanított — 47 49 22 1919. okt. 15. 6 Dr. Horváthné Kenedy E. rajz Rajz az összes osztályokban. Szépírás 1. 11. A, 1. B, 19 78 10 1 20 1904. aug. 29. 7 Kettingné Nagy Erzsébet mennyiség- és természettud. szakcsoport Számtan 11. A, IV. A, B. Ter-, mészetrajz 1. B. Vegytan 111. A, B. Kézimunka 11. A 19 54 31 16 1912. szept. 1. 8 Kiliánné Fekete Ilona nyelv-1 és történettud. szakcs. Magyar 1. 11. és IV. B. Német 11. A 16 36 47 11 1919. szept. 16. 9 Dr. Kissné Schwarczleitner Kornélia nyelv- és történettud. szakcs. Német 111. IV. A. Földrajz 111. A, B. Történet IV. A. Közgazdaságtan IV. A 17 128 24 23 1912. máj. 1. 10 Mantuanó Mária nyelv- és történettud. szakcsoport Német 1. IV. B. Földrajz 1. B. Történet IV. B. Közgazdaságtan IV. B. Ének 1. 11. A, B 16 9 64 16 1918. dec. 11. 11 Mógerné Küzdy Ilona oki. tanitónőképzőintézeti tanár, magyar, földrajz, történelem Magyar 1. A, 111. B. Történet 111. A. Háztartástan IV. A. Torna 11. 111. B, 111. A 19 41 50 3 1920. aug. 28. 12 Plánderné Zimits Anna nyelv- és történettud. szakcs. Magyar 11. 111. IV. A. Földrajz 1. 11. A 16 31 53 10 1919. máj. 12. 13 Szakonyiné Kintner Róza mennyiség- és természettud. szakcsoport Természetr. 11. A. Számtan 1. 11.111. B. Háztartástan IV. B. Egészségi. IV B. Szépírás 1!. B 17 71 27 24 1920. szept. 1. 14 Vajdáné Vágner Ilona nyelv- és történettud. szakcsoport Betegsége miatt jan. 15-től máj. 23-ig nem működött, Ez időtől kezdve az irodában segédkezett. — 73 18 12 1920. aug. 21. 15 Farkas József men. felső keresk. isk. tanár Izr. hittan 1. A, B, 11. A, B 4 — 4- 3 1921. márc. 7. 16 Horváth Olivér ág. hitv. ev. lelkész Ág. hitv. ev. hittan az ösz-szes osztályokban 2 — - 1 1/2 1920. ápr. 1. 17 Kádár Lajos ref. lelkész Ref. hittan az összes osztályokban 2 — — 18 1903. szept. 1. 18 P. Pintér Benvenu: szt. Ferenc r. áldozópap Róm. kath. hittan az összes osztályokban 14 — 6 1915. szept. 1. 19 Dr. Winkler Ernő főrabbi izr. hittan 111. A, B, IV. A, B 4 — — 2 1919. szept. 1. 6 in A tanulók névsora* I. a) osztály. Ansorge Róza ism. elégséges, Bader Margit ismétel, Berger Anna magyar, számtan-mérían, természetrajz, Bergs\'tein Olga magyar, német, rajz, szépirás, Blankenberg Margit jó, Bogatin Rozália jó, Bruncsics Mária hittan, földrajz, Bunics Gizella elégséges, Cseh Ilona jó, Dömő Margit német, szám-mértan, rajz, szépirás, Fornádi Emma kimaradt, Fehér Mária jó, Fischer Lili jó, Gaál Jolán jó, Gellért Izabella jó, Gellért Magdolna magyar, német, szám-mértan, szépirás, Grabant Rozália jó, öünser Rozália elégséges, Hirschler Margit magyar, Hoffmann Janka jó, Holczer Margit jó, Horváth Mária elégséges, Károlyi Ilona jó, Koczián Mária jó, Kreutzer Róza jeles, Kedmenecz Anna német, Lajkó Ilona jó, Lakatos Vilma ism. ismétel, Lengyel Margit szám-mértan, Luria Jolán magyar, földrajz, rajz, Nagy Teréz jó, Málék Rozália ismétel, Öparnicza Elvira elégséges, Öveges Mária elégséges. Pap Ilona jó, Plander Ilona jeles, Prucker Margit jó, Rausz Margit jó, Rosenheim Margit ism.* magyar, szám-mértan, rajz, szépirás, Rosznáky Edit jó, Schwemmer Erzsébet magyar, német, rajz, Somogyi Anna magyar, Szabó Anna elégséges, Szegő Lili kimaradt, Szerecz Mária elégséges, Szunyogh Mária jó, Tál Mária jó, Tánczos Erzsébet magyar, Török Julianna ism. jó, Ujváry Jolán jó, Varga Katalin jó, Varga Margit elégséges, Winkler Margit ism. jó, Zakócs Katalin elégséges. Osztályfőnök: Bldzy Mária. I. b) osztály. Antal Ilona jó, Barta Lili jó, Benkő Erzsébet jó, Berghoffer Mária ism. elégséges, Brunner Erzsébet jeles, Bojt Erzsébet jeles, Domány Klára jó, Engländer Ilona ismétel, Engelleiter Irén ismétel, Ferenczi Gabriella jó, Gogl Julianna jó, Gold Gabriella jeles, Heringh Lujza jó, Hirländer Ilona jó, Hodits Teréz ism. jó, Iváncsits Erzsébet jó, Janzsa Erzsébet elégséges, Jakubetz Erzsébet jeles, Kedmenecz Mária jeles. Kovács Anna jó, Kovács Erzsébet jó, Kohn Olga jó, Králics Teréz ism. elégséges, Lakatos Mária jó, Mantuano Janka jeles, Nagy Mária elégséges, Neu Lili jó, Németh Ilona ism. elégséges, Pint Erzsébet elégséges, Pintér Margit meghalt, Popesnyák Ilona ism. jó, Pflanczer Mária jeles, Sándor Jolán jeles, Schlosser Ilona jó, Schnabl Paula jó, Schwarcz Erzsébet jeles, Sifter Anna szépirás, Stern Róza jó, Sugár Klára jó, Szabó Gizella elégséges, Szántó Anna elégséges, Szepesi Margit elégséges, Szerdics Erzsébet jó, Török Anna ism. jó, Trojkó Erzsébet jó, Vigh Mária kimaradt, Vilhelm Erzsébet jó, Virágh Anna jeles, Weiszberger Margit jó. Osztályfőnök: KUiánné Fekete Ilona. *A tanuló neve után álló érdemjegy az általános osztályzat. A név után felsorolt tárgyakból az érdemjegy elégtelen. Ism. = ismétlő. 7 II. a) osztály. Ágoston Júlia elégséges, Benkő Anna német, szám-mértan, Berény Zsuzsánna jeles, Bittera Gizella jeles, Boszkovich Margit kimaradt, Borsos Mária elégséges, Cseh Margit elégséges, Farantai Anna jó, Gáspár Vilma jó, Golenszky Mária elégséges, Göndör Olga elégséges, Havasi Ilona kimaradt, Horváth Etelka jó, Imreh Aranka jó, Jakab Valéria jó, Jancsó Mária kimaradt, Kardos Klára földrajz, szám.-mértan, természetrajz, Kádár Lenke jeles, Kosztka Karolin elégséges, Kovács Rozália elégséges, Lodner Ilona jeles, Máté Erzsébet jó, Mer-sits Mária jeles, Müller Paula szám-mértan, Nagy Mária szám-mértan, Nardai Rozália jó, Németh Anna jó, Német Jolán jó, Németh Mária jó, Országh Márta jó, Pallós Anna jeles, - Pilczer Aranka elégséges, Prukker Róza jó, Ritter Margit jeles, Rosznáky Emilia elégséges, Sajni Katalin jó, Sió Katalin jó, Sohn Margit jó, Stern Ilona jó, Schlesinger Janka jó, Schlesinger Julianna jó, Schwarcz Erzsébet elégséges, Szűcs Terézia jó, Tóth Ilona elégséges, Tóth Róza szám-mértan, rajz, Weinberger Erzsébet jó, Wortmann Margit jó. Osztályfőnök: Kztlingné Nagy Erzsébet. II. b) osztály. Amtmann Margit jó, Bagyary Ilona elégséges, Bencze Magdolna elégséges, Benkes Anna elégséges, Betlehem Erzsébet jó, Biró Margit elégséges, Borbély Róza jó, Bujtor Mária jó, Dani Erzsébet elégséges, Dedovácz Edit német, Dittmayer Karolin elégséges, Farkas Mária kimaradt, Flachner Katalin jó, Frankó Róza elégséges, Gangler Ilona jó, Garai Magdolna jeles, Gógl Valéria ism. jó, Gráf Mária elégséges, Greiner Rózg jeles, Gumilár Lujza jó, Heim Margit jó, Horváth Margit jó, Kanyar Erzsébet jeles, Kálovics Erzsébet szám-mértan, természetrajz, rajz, Kedmenecz Margit elégséges, Kele Erzsébet ismétel, Klein Juliánná elégséges, Kohn Ilona jó, Kőnig Valéria jeles, Kreft Ilona magyar, német, természetrajz, Laskai Erzsébet jó, Mindi Erzsébet szám-mértan, természetrajz, Németh Margit elégséges, Noll Erzsébet elégséges, Noll Ilona elégséges, Pankász Ilona ism. jó, Rabinek Ilona német, Rácz Hona német, Ruska Sarolta jó, Schlager Irén magyar, német, rajz, Schlesinger Ibolya elégséges, Schlesinger Júlia német, Schnabl Gizella jó, Sió Gabriella jó, Slozarek Zsófia elégséges, Széchenyi Erzsébet jó, Tóth Irma kimaradt, Török Mária elégséges, Varga Anna elégséges, Varga Mária elégséges, Viola Mária jó, Vojkovics Olga jó, Willner Ilona rajz, Willner Margit elégséges, Zábó Anna jó. Osztályfőnök: Szakonyiné Kintner Róza. III. a) osztály. Benkő Mária jó, Berecz Margit német, földrajz, Bory Margit jó, Bród Magdolna elégséges, Brunner Erzsébet jó, Csapó Anna hittan, Dénes Julianna jó, Deutsch Ilona számtan-mértan, Deutsch Klára ismétel, Dukász Olga jó, Fonyó Anna jeles, Frank Mária jó, Günser Katalin jó, Havas Ilona jeles, Hirschler Anna jó, Hohoss Erzsébet 8 elégséges, Horváth Katalin jeles Horváth Mária jó, Jakab Katalin jó, Józsa Mária ism. jó, Kapoli Mária jó, Kádár Irén jó, Kosztelitz Ilona kimaradt, Lackenbacher Erzsébet jó, Lindbauer Erzsébet német, szám-tan-mértan, Martincsevics Ilona jó, Milhofer Erzsébet jó, Nagy Mária jó, Ofenbeck Mária elégséges, Perlaky Gizella jó, Plander Ilona jó, Platzkó Mária jeles, Reisz Erzsébet földrajz, számtan-mértan, Schlosser Anna hittan, Slozarek Margit jeles, Sprung Ida jó,- Stollár Jolán kimaradt, Szántó Katalin jeles, Székely Livia jeles, Weisz Irén jó, Wrana Anna jó. Osztályfőnök: Plandenié Zimils Anna. III. b) osztály. Antal Julianna elégséges, Ábrányi Emilia német, rajz, Babos Ilona jó, Balaton Rózsa jó, Berke Margit elégséges, Biró Katalin jó, Bogatin Katalin elégséges, Böhm Lujza kimaradt, Dávidovits Julianna kimaradt, Deutsch Margit számtan-mértan, Deutsch Rózsa elégséges, Farkas Mária elégséges, Fatér Klára német, vegytan, Fehér Magdolna elégséges, Feith Mária német, kézimunka, rajz, Filipovits Anna vegytan, rajz, Fischer Margit elégséges, Gógl Jolán ism. elégséges, Havas Ilona jeles, Hegedűs Györgyike jó, Heim Irén jó, H^isler Erzsébet kimaradt, Hochreiter Edit elégséges, Hoffmann Lilla elégséges, Holczer Rózsa jó, Holmik Anna ism. számtan-mértan, Horváth Terézia német, Iváncsits Teréz jó, Joanovits Margit jó, Jutási Gizella elégséges, Kalch Hermin ismétel, Kéri Stefánia elégséges, Kulcsár Margit jeles, Kurucz Julianna elégséges, László Erzsébet jó, Leitner Erzsébet elégséges, Lidith Ilona" számtan-mértan, vegytan, Matolcsy Sarolta elégséges, Mikó Ilona német, vegytan, Milhofer Rózsa jó, Molnár Matild német, földrajz, számtan-mértan, Pasqualetti Mária elégséges, Perger Gizella elégséges, Pollák Erzsébet jó, Sauer Amália jó, Sinkovits Mária elégséges, Steiner Terézia számtan-mértan, Stern Szidónia jó> Szalay Mária német, számtan-mértan, Szittár Gizella jó, Szombath Rozália elégséges, Török Katalin ismétel. Török Róza jó, Vadász Hajnalka elégséges, Weisz Magdolna jó. Osztályfőnök: Mógerné Kilzdy Ilona. IV. a) osztály. Anhalt Margit jó, Baumgarten Sarolta elégséges. Bojt Margit jeles, Bittera Margit jó, Gálos Mária elégséges, Gyenes Gizella jó, Harsányi Etelka kimaradt, Hedl Anna elégséges, Hetesi Mária elégséges, Horváth Etelka jó, Horváth Margit elégséges, Jancsecz Magdolna jeles, Joanovits Mária jó, Kanyar Irma elégséges, Kálmán Margit jeles, Keschl Ilona jó, Kovács Ilona jó, Kremsier Erzsébet szám-mértan, Kudich Ilona elégséges, Kumi Irén elégséges, Lajli Gizella szám-mértan, természettan, Luksa Mária német, szám-mértan, természettan, Marosa Róza jó, Matkovits Mária elégséges, Mustos Margit jó, Noszkó Margit elégséges, Pálfi Margit természettan, Pintér Anna jeles, Rauch Margit elégséges, Rosznáky Mária elégséges, Somogyi Már a elégséges, Sörlei Rozália magyar, történelem, szám-mértan, Stikel Terézia elégséges, Stumpf Erzsébet elégséges, Süle Margit elégséges, Tausz Anna elégséges, Urasch Krisztina ism. elégséges, Zeffer Katalin kimaradt. Osztályfőnök: Dr. Kissné Schwarczleitner Kornélia. IV. b) osztály. Berger Ilona elégséges, Berger Rózsa egészségtan, háztartástan, Dávidovits Ilona jó, Deutsch Olga elégséges, Deutsch Margit meghalt, Dömő Mária jó, Eichner Lili jeles, Fischer Erzsébet történelem, egészségtan, Friedmann Katalin elégséges, Garai Edit jeles, Gráf Erzsébet szám-mértan, természettan, Grünfeld Margit elégséges, Grünhut Róza jeles, Guttmann Irma jó, Harmat Ida jeles, Jakubecz Margit jeles, Jutási Erzsébet jó, Katz Terézia jó, Kéri Lujza ism. jó, Kohn Ilona jó, Lackenbacher Ella történelem, természettan, egészségtan, Lackenbacher Erzsébet egészségtan, Lajpczig Anna jó, Letzter Katalin elégséges, Lichtenfeld Róza elégséges, Mádai Gizella természettan, rajz, Paláskáry Margit jó, Pallos Ilona jeles, Pauk Magdolna jó, Pléh Margit elégséges, Pollák Erzsébet jó, Pollák Margit egészségtan, Pusovszky Erzsébet jó, Pusztai Mária jeles, Rosenberg \'Júlia jó, Rosenberger Lujza elégséges, Rosenfeld Rózsa jó, Schwarcz Anna elégséges, Schwarcz Ella elégséges, Schwarcz Klára elégséges, Tamás Anna elégséges, Vass Aranka jó, Vértes Klára jó, Vindisch Teréz elégséges. Osztályfőnök: Mantuanó Mária. 10 iv. Magánvizsgát tett tanulók névsora. I. osztály: Anhalt Erzsébet, Brüll Jolán, Daniss Juliánná, Domina Paula, Papp Margit, Reisz Magdolna, Sárváry Ilona, Szlavkovszky Blanka. II. osztály: Anhalt Erzsébet, Boszkovitz Margit, Grosz Magdolna, Keppich Magdolna, Magyar Matild, Neumann Irma, Őri Ilona, Sárváry Ilona, Singer Juliánná, Wrana Anna. III. osztály: Berger Margit, Bettlheim Ilona, Bukovics Juliánná, Matuss Stefánia. IV. osztály: Malek Katalin, Plander Teréz, Szalai Erzsébet, Varga Júlia, Weisz Zsuzsánna. 11 v. Statisztikai kimutatás a nyilv. tanulók létszámáról az 1920/21. iskolaévben. C i m Osztályok Összesen l.a l.b II. a 11. b III. a III. b IV. a IV. b 1. A tanulók számának alakulása: Beíratott a tanév elején .................. aki a tanév megelőző részében más iskolába járt ... » nem járt iskolába 54 47 2 46 1 55 41 55 37 1 44 379 2 2 Összesen ... Ezek közül: magántanuló lett........................ kimaradt (más iskolába ment át, vagy nem tanult tovább) ........................... meghalt ........................... az iskolai év végéig ebbe az iskolába járt...... 54 2 52 49 1 1 47 47 1 2 44 55 2 53 41 41 55 3 52 38 2 36 44 1 43 383 1 12 2 368 alsóbb osztályból lépett fel ............... osztályismétlő volt ..................... 49 5 43 \'6 47 53 2 40 1 53 2 37 1 42 2 364 19 II. A beirt tanulók tandíjmentessége: Egészen tandíjmentes .................. Fél tandíjmentes......... .............. Tandíjkedvezményben nem részesült ......... 3 10 41 13 3 33 8 3 36 6 4 45 4 a 34 6 5 44 9 29 5 2 37 54 30 299 III. A beirt tanulók iskolamulasztásai: Igazolt órák száma ......... ... ....... Nem igazolt órák száma.................. 2267 17 2069 285512565 5 | — 3065 3472 1822 2743 4 20858 26 IV. A tanév végén való létszám részletezése: 1. Születési év szerint: "-. / 1910. évben született ............. 1909. , , ...... 1908. , „ ....... 1907. . , ................ 1906. „ , ............ 1905. „ . ......... 1904. , „ .................. | 1 1 1 24 15 7 y 19 18 7 23 16 12 2 14 21 6 30 12 10 13 17 5 1 16 16 8 3 54 72 92 82 51 13 4 2. fí tanulás eredménye szerint: Az osztályt sikerrel végezte ............... Javító vizsgálatra bocsáttatik ............... Osztályismétlésre utasíttatott ............... Nem osztályoztatott ..................... 36 13 3 45 2 39 5 43 9 1 32 6 1 2 38 12 2 30 6 37 6 300 57 9 2 3. Vallás szerint: IJóm. kath....... *..................... Ág. hitv. evang......................... Református........................... Izraelita.............................. 35 1 1 15 34 1 2 10 29 1 14 40 2 2 9 23 2 16 32 2 18 33 1 2 10 2 1 30 236 9 9 114 4. Anyanyelv szerint: Magyar.............................. Német.............................. Horvát.............................. 51 1 47 43 1 51 2 41 51 1 35 1 41 2 360 4 4 12 vi. A magánvizsgálatokról. Magánvizsgálat évenkint 3-szor van, úgymint: augusztus végén azok részére, akik tanulmányaikat, mint rendes tanulók kívánják folytatni, karácsonykor és a tanév végén. Csak kir. tanfelügyelői engedély alapján tehető egy, vagy legfeljebb két osztály tantárgyaiból vizsgálat. Ha valaki életkorára való tekintettel, egy tanévben két összevont vizsgálatot akar tenni, vagy kettőnél több osztály tárgyaiból kiván egyszerre vizsgázni, azt csak miniszteri engedéllyel teheti. A kir. tanfelügyelőhöz cimzett kérvények az iskola igazgatójánál nyújtandók be julius, október, illetve április hó 15-ig. A kérvények mellékletei a) születési bizonyítvány, b) előző osztálybeli iskolai bizonyítvány, c) hatósági erkölcsi bizonyítvány, melyben igazolandó az is, hogy mióta iskolába nem jár, mivel foglalkozott. A folyamodvány és mellékletei csak szegénységi bizonyítvány alapján bélyegmentesek. Tandíjmentesség kérelmezésekor még csatolandó a vagyoni és összes családi viszonyokat feltüntető helyhatósági bizonyítvány is. Közhivataloknál alkalmazott folyamodó kérvényét fölöttes hatósága utján hivatalosan köteles beküldeni. Csak ugyanazon megye területén levő polg. iskolánál lehet magánvizsgálatot tenni, ahol a vizsgázó legalább 6 hónapja lakik. Más megyebeli csak miniszteri engedéllyel tehet magánvizsgálatot. Ezek is kötelesek a Minisztériumhoz cimzett kérvényeiket a jelzett időkben az igazgatósághoz benyújtani. Az elemi iskola V., VI. osztályában nyert bizonyítvány tulajdonosai kötelesek a polg. iskola I. II. osztályaiból vagy külön-külön, vagy összevontan vizsgázni. A magánvizsgálat írásbeli és szóbeli. Az írásbeli vizsgálat» tárgyai: magyar nyelv, német nyelv, számtan, rajz. Ha valakinek magyar nyelvi Írásbeli dolgozata elégtelen, szóbeli vizsgálatra nem bocsátható. Aki a vizsgálaton javító vizsgálatra lett utasítva, a vizsgálat napjától számított 4 héten belül köteled a tantestülethez folyamodni javitó-vizsgálat engedélyezéséért. Tiszti orvosi bizonyítvány alapján felmenthető a magántanuló a rajz és kézimunka alól, amiért külön kérvény nyújtandó be, a kir. tanfelügyelőséghez címezve, a többi okmányokkal együtt. Énekből és testgyakorlatból a magántanuló nem vizsgázik, hacsak maga nem kívánja. A vizsgálat dijai: felvételi dij 20 K, ifj. könyvtári dij 5 K, értesítői díj 5 K, kirándulási dij 5 K, polg. isk. tanárok ház- és segélyalapjára 5 K, szegény tanulók segélykönyvtára javára 1 K, tandíj 140 K. Vizsgadíj: egyszerű vizsgálatkor 200 K, összevont vizsgálat alkalmával 400 K. Ezek a vizsgálatra való behivás után azonnal fizetendők. 13 vii. A tantervkülönbözeti vizsgálatok tantárgyai és tananyaga. Az elemi iskola V. vagy VI. osztályát rendesen végzett növendékek felvehetők mint rendes tanulók a polgári iskola II., illetőleg III. osztályába. Az ilyen jelentkezők a felvétel előtt azon tananyagból, melyet másfoku iskolában nem tanultak, tantervkülönbözeti vizsgát kötelesek tenni, melynek sikeres kiállása után vehetők fel a megfelelő osztályba. A tantervkülönbözeti vizsgálatért tárgyanként 15 K. fizetendő. Tantervkülönbözeti vizsgálatot kérő folyamodványok julius 15-ig az igazgatóságnál nyújtandók be. Az elemi iskola V. vagy VI. osztályából a polgári iskola II. osztályába átlépők részére: magyar nyelv, német nyelv, földrajz, számtan és mértan, természetrajz és rajz. Minden tárgyból az I. osztály tananyaga. Az elemi iskola VI, osztályából a polgári iskola III. osztályába átlépők részére: magyar nyelv, német nyelv, földrajz, természetrajz, számtan és mértan, rajz, női kézimunka. Minden tárgyból az I. és II. osztály tananyaga. C 14 vm. flz 1921-22. tanévben használandó tnUnvA jegyzéke. I. osztály. Róm. katli. nagyobb katekizmus polgári iskolák részére. Izr. vallástan: Dékány G.: Bibliai olvasmányok, I. rész. Héber imakönyv, fordította Deutsch és Schill. ^ Glósz-—Reőthy : Magyar olvasókönyv, I. rész. nyelvtan, I. rész. Hoffmann M.: A magyar iskolai helyesírás. Dánielné Lamács L.: Első német könyvem Ágh és Földes G.: Földrajz, I. kötet. Kogutowicz M.: Földrajzi iskolai atlasz. Róth—Schuh—Perényi: Állat- és növénytan, I. rész. Szenes A.: Számtan és mértan, I. rész. Geszler Ödön: Gyakorlati és elméleti énekiskola, I. rész. II. osztály. Róm. kath. vallástan: Dr. Aubermann: O- és újszövetség, I—II. rész. Izr. vallástan: Dékány; Bibliai olvasmányok, I. rész, mint az I. osztályban. Héber imakönyv, mint az I. osztályban. Glósz—Reőthy: Magyar olvasókönyv, II. rész. „ „ nyelvtan, II. rész. Hoffmann M.: A magyar iskolai helyesírás. Dánielné Lamács L.: Második német könyvem. \' Ágh és Földes G.: Földrajz, II. köt. Kogutowicz M.: Földrajzi iskolai atlasz, mint az 1. osztályban. Róth—Schuh—Perényi: Állat- és növénytan, II. rész. Szenes A.: Számtan és mértan, II. rész. Énekkönyv, mint az I. osztályban. III. osztály. Róm. kath vallástan: Dr. Aubermann: Szertartástan. Izr. vallástan: Weisz M.: Bibliai olvasmányok, II. rész. Héber imakönyv. Glósz—Reőthy: Stilisztika és verstan. Hoffmann M.: A magyar iskolai helyesírás. Lehr A.: Arany János „Toldi"-ja. Dánielné Lamács L.: Harmadik német könyvem. Márki és Pallos: Történelem, I. rész. Ágh és Földes G.: Földrajz, III. kötet. Kogutowitz M.: Földrajzi iskolai atlasz, mint az I. osztályban. Ribár—Ormándy: Vegytan és ásványtan. Szenes A.: Számtan és mértan, III. rész. Énekkönyv, mint az I. osztályban. IV. osztály. Róm. kath. vallástan: Dr. Aubermann: Róm. kath. egyháztörténelem. Izr. vallástan: Büchler S.: A zsidók története. Héber imakönyv. Glósz—Reőthy: Költészettan és irodalomtörténet. Hoffmann M.: A magyar iskolai helyesírás. Dánielné Lamács L.: Negyedik német könyvem. Márki—Pallos: Törtérielem, II. rész. Dr. Kovács Gábor: Közgazdaságtan és jogi ismeretek. Lévay E.: Fizika, a csillagászati és fizikai földrajz elemeivel. Szenes A.: Számtan, mint a III. osztályban. Dr. Juba Adolf: Egészségtan. Sebestyénné: Háztartástan és neveléstan. Énekkönyv, mint az I. osztályban, Ág. hitv. ev. és ref. hittan a hitoktatók előírása szerint. 15 ix. Értesítés az 1921—22. iskolai év megkezdéséről. Javító- pót- és tantervkülönbözeti vizsgálatok. Augusztus 25-én délelőtt 8 órakor tartatnak meg a javító és pótvizsgálatok. Javitóvizsgálatra azon tanulók jelentkezhetnek, kik legfeljebb 3 tantárgyból kaptak elégtelen osztályzatot. A javitó vizsgálat iránt való folyamodvány legkésőbb augusztus 15-ig az igazgatóságnál benyújtandó. A folyamodványhoz kell csatolni az iskolai bizonyitványt. Tantervkülönbözeti vizsgálatok augusztus 25-én délután 3 órakor lesznek. Ez iránti folyamodványok benyújtásának határideje julius 15. Beiratások. Az I. osztályba iratkozók születési és iskolai bizonyítványa (értesítő könyvecske» az igazgatónál beadandó augusztus 22-én d. e. 9-től 11-ig, ugyanakkor átvehetők a beiratási lapok. A beiratások aug. 27., 29., 30., 31. napján tartatnak d. e. 8—12 óráig, d. u. 3—6 óráig. Sorrend a következő : 27-én az I., 29-én a II., 30-án a III., 31-én a IV. osztályba és az esetleg üresen maradt helyekre lehet beíratni. Minden tanuló a beiratásra a szülő vagy ennek nemlétében gondviselője kíséretében tartozik megjelenni és előmutatni születési anyakönyvi kivonatát, mult évi iskolai bizonyítványát, oltási (12 és több éves ujraoltási) bizonyítványát. Születési anyakönyvi kivonat bemutatása nélkül egy tanuló sem vehető fel. Évi tandij 140 K, mely összeg vagy egyszerre, vagy előleges félévi részletekben fizethető. Minden tanuló kivétel nélkül a beiratás-kor a tandíjon kívül 20 K beiratási, 5 K ifjúsági könyvtári, 5 K kirándulási, 5 K értesítő dijat, 5 K a polg. isk. tanárok ház-és segélyalapjára, 1 koronát a segélykönyvtár javára köteles befizetni. Egyes tantárgyak alól való felmentés. A rajz, testgyakorlat, női kézimunka tanulása alól való felmentésnek csakis tisztiorvosi bizonyítvány alapján van helye. Saját érdekükben arra kérem a t. szülőket, hogy leányaikat csak az esetben mentessék fel a fenti tárgyak tanítása alól, ha azok erre teljesen képtelenek. A felmentés iránt való folyamodványok a kir. tanfelügyelőséghez címezve már a beiratás alkalmával nyújtandók be az igazgatónál. A folyamodvány és melléklete csak akkor bélyegmentes, ha szegénységi bizonyítvány van mellé csatolva. A V. K. Miniszter urnák 1917. évi május hó 2. napján 5755/917. eln. szám alatt kelt rendelete érteimében az ellenséges állambeli és a külföldi országok, továbbá Bosznia-Hercegovina, vagy Horvát-Szlavon-ország állampolgárai, még ha szülőik állandóan Magyarországon laknak is, a polgári iskolába csak minden esetben a V. K. Miniszter úrtól előzetesen kieszközölt engedély alapján vehetők fel nyilvános vagy magántanulókul. E tárgyban a folyamodványok, a V. K. Miniszter úrhoz címezve, hiteles magyar fordításban is kiállított születési és iskolai bizonyítvánnyal felszerelve, julius 31-ig az igazgatónál benyújtandók. TARTALOM Lapszám Igazgatói jelentés.................................... f........................................2 f\\ tanárok névsora és munkarendje....................................... 5 fl tanulók névsora ............................................................................................................6 Magánvizsgát tett tanulók névsora ..........................- ........................10 fl rendes tanulók statisztikája..........................................................................................II Magánvizsgálatokról ... .............................. ..........................................12 fl tantervkülönbözeti vizsgálatok tantárgyai és tananyaga ....................................13 flz 1921—22. iskolai évben használandó tankönyvek jegyzéke..............................14 Értesítés az 1921—22. iskolaév megkezdéséről.............................. 15 ® |