* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)
5.06 MB | |
2018-08-09 10:58:42 | |
Nyilvános 684 | 2233 | A nagykanizsai M. Kir. Állami | Gróf Zrínyi Ilona Polgári Leányiskola évkönyve az 1940-41. iskolai évről, az iskola fennállásának 49. évében. Közzétette: Polónyi György a Polg. Leányiskola igazgatója. Nagykanizsa, 1941. Kiadta az iskola igazgatósága: Nagykanizsa, Horthy Miklós-út 9. szám A következő szöveg a füzetből keletkezett automata szövegfelismertetés segítségével: SZOMBATHELYI TANKERÜLET A NAGYKANIZSAI M. KIR. ÁLLAMI GRÓF ZRÍNYI ILONA POLGÁRI LEÁNYISKOLA ÉVKÖNYVE AZ 1940-41. ISKOLAI ÉVRŐL, AZ ISKOLA FENNÁLLÁSÁNAK 49. ÉVÉBEN KÖZZÉTETTE: POLÓNYI GYÖRGY A POLG. LEÁNYISK. IGAZGATÓJA NAGYKANIZSA, 1941. Kiadta az iskola igazgatósága: Nagykanizsa, Horthy Miklós-út 9. szám asv 2010 Hiszek egy Istenben, Hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában. Ámen ! Felelős kiadó: Polónyi György igazgató Közgazdasági rt. Nagykanizsa nyomdája. A nyomdáért felel: Zalai Károly, dr. liber béla NY. TANKERÜLETI KIR. FŐIGAZGATÓ . ■H \\ REV 98 w m Őrségváltás a tankerület élén. Az uj esztendő nagyjelenőtségü változást hozott a szombathelyi tankerület vezető őrhelyén. Január 1-én vonult nyugalomba érdemekben gazdag szolgálati, idejének leteltével dr. Liber Béla tankerületi kir. főigazgató, tanügyi főtanácsos ur őméltósága, aki három évtizedes középiskolai tanári-, igazgatói-, tanügyi-közigazgatási kitűnő és sikeres pályafutás után, a KÍSüK kormánybiztosi székéből került az uj tankerület élére.. A kitüntetés egyben súlyos és felelősségteljes megbízatást jelentett, mert az ország megcsonkilottsá-gának kövelkezlében a legsúlyosabb éveit élő nemzet veszedelembe jutott keresztény és nemzeti kultúrájának erős várövezetét kellett megszerveznie és kiépítenie. A Sopron, Vas, és Zala vármegyék területét magábafoglaló szombathelyi tankerületnek igy lett varázs-kezü megszervezője és első tankerületi kir. főigazgatója. Öt évi bölcs vezetése alatt a tanügy minden harcosa maga előtt látta az erős hit, a jobb jövőben való bizakodás és az áldozatos kölelességtudás világító példáját s nem akadhatott olyan, aki őrhelyén becsülettel helyt nem állt volna. Mindenkitől a legteljesebb odaadást kívánta meg, de mindenkit munkatársként kezelt és becsült s az érdemet mindig meglátta és elismerte. A nehéz küzdelem során gyengének bizonyultak felelt nem a kérlelhetetlen főnök Ítélkezett, ilyenkor emberséges meleg szive szólalt meg és atyai lelkülettel felkarolva, uj erőpróbára serkentette az ingadozót. Nehéz szívvel mondott búcsút első vezérének a tankerület minden vezető- és közkatonája, de Vele maradi mindnyájunk mélységes tiszteiele, nagyrabecsülése és hálája. A legfelsőbb helyről jött döntés folytán tankerületűnk élére ár. Simon László gimn. igazgató, tanügyi főtanácsos ur őméltósága kerüli, eddigi kiváló tanügyi szolgálatainak elismeréseként. Komoly, határozott egyénisége, lángoló hivatásszeretete és munkatársai becsülésére és szeretetére számító, afriemzet szebb jövőjét épitő munkájáról szóló beköszöntője az első pillanatban megnyerte a tankerület tanügyi táborát, mert mindenki felismerte az uj Vezérben a kemény akaralu harcost, de a lángoló\' lelkesedésü apostolt is, igy irányiló példát nyerve sajátos nehéz; pályánkon a vasakaratu szorgalomra és a szárnyaló lelkesedésre, mert a mi nemzetépítő munkánk nemcsak kemény anyaghordásból, hanem szárnyalni tudó művészetből is áll. Mélységes bizalommal, lelkes hüségfogadással és tisztelettel köszöntjük uj Vezérünket, a Mindenható áldását kérve munkásságára. Az emlékezetes őrségváltás ünnepélyét f. évi január hó 16-án dr. Balogh Ányos, eddigi főigazgató helyettes ur őméltósága rendezte meg örök élményül szolgáló melegséggel, aki maga is bucsut mondott tenkerületünknek, mivel eddigi kiváló szolgálatai elismeréséül a szegedi tankerület élére került Igaz nagyrabecsülésünk és őszinte szerencsekivánataink kisérték őt is uj vezető állásába. II. Iskolánk múltja. Iskolánk 1892. jan. 4.-én nyílt meg mint államilag segélyezett községi polgári leányiskola, 3 osztállyal, 129 tanulóval. Az 1892/93. tanév szeptemberében már mint teljes 4 osztályú iskola indult meg 186 növendékkel. Első otthonunk ideiglenesen a polgári fiúiskola mellett lévő régi szárnyépületben volt. Ennek helyén emelt mai épületébe 1897. nov. 3.-án vonult iskolánk, mely a testvér fiúiskolával közös igazgatás alatt állott, s épületébe a város elemi iskolai osztályokat is telepített. Az 1901/902. tanévtől kezdődőleg a nm. Vkm. az iskolát államivá nyilvánította, a dologi szükségletek ellátását Nagykanizsa városa vállalta magára s az épületet és felszerelést örök használati joggal átadta az áll. polg. fiú- és leányiskolának. Az új leánynevelő intézet egyre emelkedett népszerűségben s az 1898/99. tanévben már megkezdődött az osztályok párhuzamosítása. A nm. Vkm. 1920. évi 76.260. sz. rendeletével a fiúiskolától elválasztotta és külön igazgatás alá helyezte a leányiskolát. Az 1929. évben kitelepítette az el. isk. osztályokat s azóta intézetünk elkülönült épületrészben, de a még így is igen szűk és mostoha elhelyezés nehézségeivel küzdve teljesíti nemzetnevelő, magasztos hivatását. Iskolánk eddigi főigazgatói: A megszűnt budapesti polg. isk. tankerület kir. főigazgatói: 1930—33. Gyulai Ágost dr., 1933—35. Lei-denfrost Gyula dr. — Az új szombathelyi tankerület kir. főigazgatója: 1935—1941. Liber Béla dr. 1941— Simon László dr. Iskolánk eddigi igazgatói: 1892—1909. dr. Bartha Gyula, 1909—1920. Valigurszky Antal, 1920—1926. Szakonyi Géza, 1926—1928. Németh Mihály, 1928— Polónyi György. Iskolánknál eddig működött tanárok: 1892. Pflanczer Gábor főgimn. tanár, rajz-óraadó, 1892—1893. Zányi Janka, 1892—1897. Pongrácz Adolf, 1892—1899. Papp Mihály, 1892—1901. Sauermann Mihály, 1892—1908. Hajgató Sándor, 1892—1920. Pranger Karolin kézimunkasegédtanítónő, 1893—1901. Grieszbaeh Gabriella, 1897—1914. Farkas Vilma áll. el. isk. tanítónő, torna-óraadó, 1898—1907. Sauermann Júlia, 1899—1902. Lőrinczy Géza, 1900. Farkas Aranka, 1902—1904. Lukáts Erzsébet, 1907—1911. Szigethy Lídia, 1908-1912. Kovács Mária, 1909—1910. Bontz Renée gazd. szaktanítónő, ének-óraadó, 1909—1918. Földesné Valkovszky Olga, 1910. Mágot Györgyike, 1911—1918. Maximovits Júlia, 1913. Vass Erzsébet, 1915. Eberhardt Mária, 1918—20. Beyer Emília, 1919—20. Fischer Mária, 1919—22. Kiliánné Fekete Ilona, 1919—23. Hankóczy Irén, 1920—22. Mógerné Küzdy Ilona, 1920—28. Vajdáné Wagner Ilona, 1922—24. Bodor Erzsébet kézimunkát tanító művezetőnő, 1922—25. Bittner Gizella szolgálattételre berendelt áll. el. isk. tanítónő, 1923—29. Némethné Wrana Ilona oki. polg. isk. tanár, szolgálattételre berendelt áll. el. isk. tanítónő 1924—34. Lajtinné Hajas Eszter, 1919—1937. Deákné Viola Mária, 1904—1941. dr. Horváthné Kenedy Erzsébet. a III. Az 1940—41. iskolai év története. Az iskolai munka menete. A tanártestület alakuló értekezletét szeptember 3-án tartotta. A szeptember 4-i javitóvizsgálaton 28 tanuló vizsgázott sikeresen, 2ítanuló pedig az osztály ismétlésére kényszerült. A szeptember hó 5-én lezajlott felvételi vizsgálatokon az elemi iskola V. osztályából©, a VI. osztályából 2 tanulót vettünk fel iskolánk II. osztályába, továbbá az elemi iskola VI. osztályából 1 és a VII. osztályából 1 tanulót a III. osztályba. Egy később (jelentkező, a hazatért kárpátaljai területről érkezett tanulót az elemi iskola VII. osztályából a II. osztályba vettünk fel, miután az osztály eddig végzett anyagából is vizsgázott. A hazatért erdélyi területről oklóber folyamán az I. osztályba jelentkező 2 tanuló is felvételi vizsgálatot tett az osztály addig végzett anyagából. Szeptember 6-án és 7-én tartottuk meg a pótbeiratásokat. Ezeken és az évközi beiratásokon a rendes és magántanulók összes száma 405 lett. Szeptember 8-án volt a tanév ünnepélyes megnyitása. Veni Sancte után tanulóinkkal az országzászló elé vonultunk s a testvér fiúiskolával és a helybeli kereskedelmi\'középiskolával közösen rendezett ünnepély után tisztelgő menetben elvonultunk az ereklyés országzászló előtt. Majd ¡iskolánkban is tisztelegtünk a nemzeti zászló előtt, megtörtént az I. osztályosok felavatása az intézet egyen-sapkájával s az iskolai rendszabályok ismertetése.. A rendes tanítás szeptember 9-én kezdődött. Február 8—16-ig hatóságilag elrendelt influenza-szünet, április 1—6-ig, továbbá április 10—17-ig az iskola épületének katonai célokra való lefoglalása miatt voltak rendkivüii szünetek. Április 18-tól 24-ig a Notre Danié leánygimnáziumban kaptunk vendégszerető otthont. Április 25-től újra saját épületünkben folytattuk a tanításokat junius 14-ig. Az évvégi összefoglalásokat junius 16—20-ig tartottuk. Ezalatt a szülők és a tanügy ¡iránt érdeklődők értékes rajz- és kézimunka-kiállitásunkal tekintették meg iskolánk rajztermében. A tanévet junius 25-én fejeztük be ünnepélyesen. A tanári testület személyi változásai. A tanév kezdetén a testvér fiúiskolánál előállott nagyobbméretü tanárhiány miatt a kir. Főigazg. Ur 56/1940—11. sz. rendelete özv. Planderné Zimits Anna rendes és Rezgő Mária helyettes tanárt a fiúiskolához osztotta be, ahonnan a hadbavonull tanárok leszerelését után október 3-án visz-szatértek iskolánkhoz. Némethy Katalin helyettes tanár szeptember 27-től október 7-ig volt szabadságon igazgatói engedéllyel családi gyász miatt. P. Bakoss Ágoston ferences áldozópap, rk. hittanár, iskolánknak 3 éven át oszlopos tagja, a nevelés munkájában segítő támasszunk, a gyermeki lélek megértő,(szerető ápolója, szegény tanulóink jótevője, november 9-én bucsut vett intézetünktől. Felsőbb egyházi hatósága a nagyatádi polg. fiu- és leányiskolához helyezte át. Szerető, hálás tanítványai meghaló, lélekemelő ünnepélyen vettek búcsút távozó lelkipásztoruktól, akit tanítványainak rajongó szere- 4 tete és a tanártestület meleg kartársi érzése, őszinte nagyrabecsülése kisér uj állomáshelyére. Utódjául a veszprémi megyéspüspök ur dr. Pozsgái János világi áldozópapot küldte iskolánkhoz, aki nagy lelkesedéssel és ériékes felkészültséggel folytatja a gondjaira bízott ifjúság vallási vezetésének magasztos munkáját. Református tanulóink vallásoktatását Pomóthy Dezső lelkész vette át nagy ügyszeretettel. A m. kir. V. K. M. Ur 1940. december,30-án kell 78.254/1910. V. 4. ii. o. sz. rendeletével Xémelhy Katalin és Rezgő Mária helyettes tanárt rendes tanárrá nevezte ki. A m. kir. V. K. \'M. Ur 78.255/1910. V. 4. ti. o. sz. rendeletével pedig Pelle Margil és Köcskyné Szalay Aranka helyelles tanárokat szintén rendes tanárokká nevezte ki. Takách Olga rendes tanár február 17-től 26-ig, továbbá február 27-től március 12-ig betegszabadságon volt igazgatói engedéllyel. Március 24-lől május 0-ig a kir. Főigazg. Ur 3/23/940—41. sz. engedélyével, május 6-lól junius 28-ig a V. K M. Ur 94.279/941. V. 4. ü. o. sz. rendeletével volt betegszabadságon Takách Olga rendes tanár. Köcskyné Szalay Aranka rendes tanár április 7-től május l-ig gyermekágyi szabaságon volt. Twrdy Anna rendes tanár május 12-től 24-ig kapott igazgatói engedéllyel betegszabadságot. A m. kir. V. K. M. Ur f .évi április hó 7-én kelt 93.430/194!. V. 4. ü. o. sz. rendeletével özv. dr. Horváthné Kenedy Erzsébet rendes tanárnak április 1-től május hó l-ig betegszabadságot engedélyezett. A m. kir. V. K. M. Ur 1941. április 9-én kell 13.585/1941. eln. sz rendeletével özv. dr. Horváthné Kenedy Erzsébet rendes lanárl nyugállományba helyezte. A nyugdíjazott tanár a 10. évet töllötle a magyar tanügy szolgálatában s ebből 37 éven át volt intézetünk lelkes, ügybuzgó rajztanára, aki, nemzedékeket nevelt hasznos, munkás magyar honleányokká. Hálás lanitványaií meleg szeretettel rendezett szép ünnepélyen búcsúztak távozó tanárnőjüktől és édesanyáik nevében is — akik {szintén tauitványai voltak — hálás köszönetükei fejezték ki azért a>rsok szép, hasznos ismeretért és készségért, mellyel örökre értékes útravalóval látta el őket az élet útjaira. A sokoldalú, megértő munkatársat a tantestület nevében az igazgató búcsúztatta meleg, őszinte szavakkal. A m. kir. V. K.\'M. IJr 92.954/1941. V. 4. ü. o. sz. rendeletójvel Ferkai Lórántné Kellessy Jolán oki. rajztanárnőt helyettesítő tanárul alkalmazta iskolánknál. Az uj tanár május 19-én kezdte meg munkáját a tanulóifjúság és szaktárgyai iránti meleg szeretettel. Az iskola tanulmányi ügyei, a) Tanitó-névelő munkánk tervszerű irányítására és a folyó ügyek megbeszélésére 1 alakuló, 2 módszeres, 2 ellenőrző, 2 nevelési irányú, 2 osztályozó és í évzáró, összeseu 10 rendes értekezletet tartottunk. Külön üléseken bíráltuk el az I. és II. félév elején a tandíjkedvezmény iránli kérvényekel. A rendes értekezletek állandó tárgya az újonnan érkezett rendeletek és hivatalos ügyiratok ismertetése és tudomásul vétele s a felmerült iskolai ügyek megbeszélése volt. Az I. félévi módszeres értekezleten ezenkívül a tanítás általános elvei, a koncentráció, a szemléltetés minél tökéletesebb megvalósítása került 5 b\'aható megbeszélésre. A II. félévi módszeres értekezleten az igazgató beszámolt az előző félévi óralátogatásain és az írásbeli dolgozatok átnézése közben szerzclt tapasztalatairól. A novemberi nevelési tárgyú értekezleten Némethy Katalin tanár a zsinórirás meghonositásá-sának céljáról, szükséges voltáról és tanításának módszeréről beszélt. Ugyanezen az értekezleten megvitatta a tanártestület az tOr-szágos Polgári Iskolai Tanáregyesül.Miiek az »Egységes egyetemi tanárképzés« tárgyában küldött köriratát. A márciusi nevelési tárgyú értekezleten Polónyiné Obetkó Sarolta tanár tartott előadást a Nagykanizsa és környéke hibás nyelvhasználata elleni küzdelemről. Az I. és II. félévi osztályozó értekezleten az osztályfőnökök részlete^ jelentése után megtörtént a tanulók osztályozása. A záróértekezleten megbeszélte a tanártestület a következő tanévre vonatkozó .intézkedéseket. b) Tanításunkat a hivatalos Tanterv és Utasítás alapiján készült és jóváhagyott tanmeneteK szerint végeztük a tervszerűen, gondosan készített óravázlatok alapján. Szemléltetéssel, raj-zoltatással, koncentrációval és az oktatófilmek módszeres, hasznosan gyümölcsöztethető felhasználásával igyekeztünk tanításunkat minél hatásosabbá, eredményesebbé és maradandóbbá tenni. A tanártestület tagjai állandóan képezték magukat, figyelemmel kisérték a tanári könyvtárnak járó pedagógiai és tudományos szaklapokat, tanulmányozták az ujabb vívmányokat és sikeresen érvényesítették tanításukban. Ápolták a jóviszonyt a csatlakozó iskolák testületeivel; az elemi iskolák IV.-osztályának tanítónői [többször meglátogatták 1. osztályaink magyal és számtan óráit. A tanártestület képviseltette magát az Orsz. Polg. Isk. Tanáregyesület Szombathelyi Tankerületi Körének Szombathelyen tartott decemberi gyűlésén. Január 18-án a tanári kar képviseletében (az igazgató és két tanár megjelent dr. Liber Béla távozó kir. főigazgató urunk szombathelyi búcsúztatásának ünnepélyén és dr. Simon Lászlónak, tankerületünk uj kir. főigazgatójának ünnepélyes székfoglalóján. « c) A személyi változásokkal kapcsolatban 1 jóváhagyott tantárgyfelosztással és órarenddel dolgoztunk a lefolyt tanévben. d) Rendkívüli tárgyként ezidén is német társalgást és gyorsírást tanítottunk. A német társalgási tanfolyamon 78 I—II. osztályos, a gyorsirási tanfolyamon tO III—IV. oszlálvos tanuló vett részt. e) Valláserkölcsi és hazafias szellemben folyt egész tanitó-nevelő munkásságunk. A hitoktatókkal a legteljesebb összhangban neveltük gyermekeinket ístenfélelemre, emberszeretetre, vallási kötelességeik pontos teljesítésére. A r. k. tanulóknak külön diákmiséjük volt, melynek énekszámait saját egyházi énekkaruk szolgáltatta, Pelle Margit tanár hozzáértő, lelkes vezetése mellett. Növendékeink buzgón vette krészt a húsvét előtti lelkigyakorlatokon, melyeken dr. Solymár István, a Jézus Sziivej egyházközség plébánosa intézeti ¡hozzájuk mély hatású, lélekemelő intelmeket.. A feltámadási és ünnepi körmeneten kívül, szintén tanári vezetés mellett junius 8-án résztvettek az enyészetnek induló lazsnaki műemlék-kápolna megmentése érdekében tartott zarándoklaton. Az épülői Jézus Szive templomnak egy művészi festett ablakot adományoztak. Segédkeztek a helybeli katolikus szervezetek által P. Gulyá^ Gellert plébános ur irányítása mellett rendezett Mindenki karácsonyfájára befolyt adományok behordásában és rendezésében. A nittanár vezetése alatt működő ö Eucharisztikus Leányszövetség is szépen szolgálta a Ieánylelkek vallásos életének kirnélyilését. A protestáns tanulók is buzgón teljesítették vallási kötelességeiket. A ref. növendékek a; Soli Deo Glória egyesületben, az ág. h. ev. tanulók a Diákszövetségben mélyítették el vallásos érzületüket. Az izr. lanulók saját diákistentiszteleteiken vettek részt és Vallásos Körükben erősítették valláserkölcsi és hazafias kedély-világukat. Mélységes hazafias érzés hatotta át egész iskolai életünket. A nemzetfenntartó hagyományokhoz ragaszkodó, kötelességtudó, ál-dbzatoslelkü honleányokat neveltünk a magyar jövendőnek. Arra törekedtünk, hogy növendékeink családi otthonaikban, \'is honosítsák meg a ti z!a, idegenszerüségeklő"\' mentes magyarnyelvet terjesszék a magyar ízlést, a magyar népi hímzéseket, a magyaros öltözködést, a magyar dalt és minden magyar érték megbecsülését. Magyar/büszkeséggel és határtalan lelkesedéssel szemlélték a Kelet felé c. film feledhetetlen történelmi jeleneteit. A város meghívására megtekintették az Erdély természeti szépségeit és népművészeti kincseit bemutató film gyönyörű képeit. Hazafis águkat erősítette az Elnémult harangok c. film megtekintése is. f) A testnevelés az ujabb pedagógiai követelményeknek megfelelően szakszerű tervszerűséggel folyik iskolánkban. A testnevelő órákon megismertettük tanulóinkkal az utcai közlekedés rendjét és a tűzveszély esetén való helyes viselkedést. Beható légvédelmi oktatásban részesültek és gyakorolták a gázálarcok kezelését. Minden növendék beszerezte Mohay Ádám : Légoltalmi ismeretek c. hasznos füzetét és annak kapcsán otthonaikban is terjesztették a légoltalmi1 védekezés nagyon is időszerű ismereteit. g) Álllat- és növényvédelemre, a természet szeretetére, kincseinek hasznos felhasználására neveltük tanítványainkat. Ezt szolgálták kirándulásaink, a háztartástan keretében folytatott kertészeti gyakorlataink az osztályok és folyosók cserépvirágainak ápolása és télen az éhező madarak etetése is. Felhívtuk figyelmüketa szőlő- és gyümölcsfogyasztás egészséges voltára és nemzetgazdasági jelentőségére, ezzel szemben az alkohol romboló és nemzetpusztitó hatására. h) Az osztályfőnöki órák a jellemfejleszfésnek, erkölcsi nevelésnek és a kedélynemesitésnek voltak kiváló eszközei. E kedves, meleg hangulatu órákon alkalmi megbeszéléseket tartottunk, felhívtuk a figyelmet a hazai fürdők és üdülőhelyek pártolására és a magyar tengernek, a közeli Balatonnak felkarolására, a hadirokkantaknak kijáró tiszteletre és a hősi halottak iránti kegyeletre. Május 23-án kivonultunk a hősi temetőbe, holl leánykáink kigyom-/állták, rendbehozták a hősi sírokat, ezzel is egy parányi részét óhajtották leróni annak a hálás tiszteletnek, mellyel a nemzet áldozatos hőseinek lartoznak. i) A szülői ház és az iskola közötti kapcsolatot, nevelő munkánk sikerének e nélkülözhetetlen feltételét buzgón ápoltuk. Környezettanulmányaink eredményeit tanári értekezleteinken megbeszéltük és tanulságait eredményesen felhasználtuk tanító-nevelő, jellemféjlesztő és erkclcsnemesifő munkásságunkban. Tanulóink házi olvasmányait, szórakozásait, társaságát ellenőriztük, lávoltar-tottuk őket a filmek káros hatásától, ellenben megtekintettük a 7 Kék madár és Az ifjú Edison c. tanulságos, szép, kedélynemesitő: darabokat. Szülőii értekezletet 3 ízben tartottunk. A novemberi közös értekezleten dr. Bittera Zoltán városi orvos tartott a szülőknek a tuberkulózis héttel kapcsolatban értékes, sok tanulságot tartalmazó előadást a tuberkulózis mibenlétéről, okairól, pusztító hatásáról és az ellene való védekezés módjairól. Az értekezlet másik ^előadója Némethy Katalin tanár, a Diákkaptár célját, fontosságát magyarázta meg a szülőknek és beszélt a hulladékanyagok gyűjtésének nemzetgazdasági jelentőségéről. A februári osztályértekezleteken a félévi osztályozás eredményeit beszélték meg, az osztály főnökök a szülőkkel, rámutatlak a gyenge osztályzatok okaira és keresték az orvoslás módjait. Az áprilisi, szintén osztályonkint tartott értekezleten a II. félévi, ellenőrzés tanulságait beszélték meg, hasznos utbar igazításokkal és felvilágosításokkal látták el a szülőket. A IV. osztályok főnökei a pályaválasztásról beszéltek és a leányliceum célját, szervezetét ismertették a szülőkkel. Az iskola egészségi állapotaállaláuan kielégítő volt. A februári tömeges influenza-megbetegedések miatt Zala vármegye alispánja iskolánkban a tanításoknak .8— 16-ig való szüneteltetését rendelte el. A zárlat lejárta előtt az épületet a legalaposabban kitakaríttattuk. Több tanulónk kanyarón és bárány himlőn, néhány sikeres vakbél-műtéten esett át. Az egészségügyi ellenőrzést dr. Bittera Béla városi orvos végezte, aki megejtette az I. és II. félévi hivatalos szem-vizsgálatot és két tanulónkat ujraoltotta. Február 20-án, a tuberkulózis elleni héten a rajzteremben összegyűjtött tanulóinknak előadást tartott e pusztító népbetegségről és az ellene való védekezésről. Hatóságii orvosi bizonyítvány alapján az igazgató a rajz finomabb kivitele alól 6, a kézimunka alól 7 és a testgyakorlás alól 35 tanulót mentett fel. Hivatalos iskolalátogatást végzett intézetünkben október 8., 9. és 10. napjain Kovács Albert felügyelő-igazgató, kir. főigazgatósági, szakelőadó. Az I. félévben meglátogatta az r. k. tenulók hittanóráit P. Gulyás Gellért, a Szt. József egyházközség plébánosa. Az ág. h. ev. tanulók hittanóráját Horváth Lajos egyházkerületi esperes hallgatta meg azl I. félévben. A két ízben tartott magánvizsgálaton Kovács Albert felügyelő-igazgató, szakelőadó elnököli. A decemberi magánvizsgálaton 4 tanuló jelent meg, kik közül az egyik két osztályból vizsgázott. A tanév végén 10 tanuló tett magánvizsgálatot, közülük 4 két osztályból vizsgázott. Iskolai ünnepélyeink: a) 1. Ta.iéorajiiő ünnepély az Országzászló előtt a testvér fiúiskolával és a városi felsőkereskedelmi iskolával együttesen. 1. Magyar Hiszekegy. Együttes ének. 2. Szent-irmav Mihály : Hit, remény, szeretet. Szav. Gyergyák Rózsa IV. a) oszt. polg. isk. tanulói. 3. A nemzeti zászló tiszteletének v jelend tőségéről beszélt Kósa János felsőker\'esK. isk. tanár. 4. Zivuska Andor : Zászlónk. Szav. Buzási György IV. b) oszt. polg, isk. tanuló. 5. Szózal. Együttes ének. 2. A keleti országrészek, Észak-Erdély és a Székelyföld hazatérésének örömünnepe szeptember 15-én. 1. Himnusz. Leánykar. 2. Havas István : Ébresztő. Szavl Kovács Éva II. b) o. t. 3. Ünnepjij beszédet mondott Némethy Katalin tanár. 4. Kovách Ferenc : Kő- szöntünk Erdély ! Szav. L. Kovács Mária IV. b) o. t. 5. Szózat. Leánykar. 3. Október 6-án a f\'iuiskolávall közösen áldoztunk az aradi vértanuk emlékének. 1. Magyar Hiszekegy. Vegyeskar. 2. Móra László : Mienk a láng. Szav.. vSa kunon Margit IV. a) o. t. 3. Október 6-i kánon. Vegyeskar. 4. Ünnepi) beszédet mondott Borvári György IV. b) o. t. 5. \'Siklaky István: Arad. 1910. Szav. Hosszú Miháiy IV. b) o. t. 6. Egressy :, Szózat. Vegyeskar. 4. Március 15-én is a fiuiskolávall közösen ünnepeltük a magyar szabadságot. 1. Erkel: Himnusz. Vegyeskar. 2. Varga Lajos: Március idusán. Szav. Magyar Ilona IV. a) o. t. 3. Liszt: Ünnepi dal. Vegyeskar. 4. Ünnepi beszédet mondott L. Kovács Mária IV. b) o. t. 5. Gárdonyi : Szabadság-kánon. Vegyeskar. 6. Radványi Sándor : Március. Szav. Hosszú Mihály IV. b) o. t. 7. Egressy: Szózat. Vegyeskar. 5. Hősök napja május 25-én. I. Himnusz. Leánykar. 2. Móra László : Virágot hoztunk. Szav. Pusztait Irma III. aj o. t. 3. Ünnepi beszédet mondott Polónyiné Obelkó Sarolta tanár. 5. Péter : Leiszántom fa császár udvarát. A jó lovas katonának. Leánykar. 6. Kántor Mihály: Hősök napján. Szav. Dormán Anna IV. b) vo. t. 7. Egressy : Szózat. Leánykar. 6. Záróünnepély junius 25-én. 1. Erkel : Himnusz. Leánykar. 2. Ábrányi Emil : Magyar nyulv. \\Szav. L. Kovács Mária IV. b) o. t. 3. Népdalok : Horthy Miklós én is a lied vagyok. A szántói híres utca, Szánt a babám, Erdő, erdő, erdő. Leánykar. 4. A távozói IV. osztályosok nevében Gyergyák Rózsa IV. a) o. t. búcsúzik az iskolától. 5. Halmos : Minden földek Istent dicsérjétek. Leánykar. 6. Igazgató záróbeszédé és a jutalmak kiosztása. 7. Egressy : Szózat. Leánykar. \\ A fiúiskolával közösen rendezett ünnepélyeinken és nyilvános fellépéseinken nagy sikerrel szereplő vegyeskarunk hivatott, lelkes vezetője, Ketting Ferenc fiúiskolái tanár, polg. isk. énekszakfelügyelő, a kormányzód!jas nagykanizsai Zrinyi daloskör kiváló karnagya voll. Fáradságot nem ismerő önzetlen munkásságáért e helyen is kifejezzük hálás köszönetünket. b) Alkalmi megbeszélésekei is tartottunk, megemlékeztünk a nevezetes történelmi eseményekről és évfordulókról 1 -1 tanítási órán. Október harmadik hetében a finn—ugor testvériség napját tartottuk meg. Október 30-án a takarékosság jelentőségéről beszéltünk és a magyar ipar pártolására buzdítottuk tanulóinkat. December 11-én a limanovai hősökről emlékeztünk meg. Április 11-én a Mohi pusztai ütközet 700 éves fordulóján a tatárjárásról beszéltünk. A húsvét utáni első tanítási napon a Délvidék hazatérésének örör mét ünnepeltük az első tanítási órán. Május első hetében vaz osztályfőnöki; órákat az anyák tiszteletének szenteltük s az Ifj. Önképzőkör mindkél csoportja ünnepi gyűlésen tartotta meg az Anyák napját. Junius első hetében, a<könyvnappal kapcsolatban, a magyar könyv szeretetét és megbecsülését oltottuk tanulóink szivébe, Juniusi 1 napos kiráindulásunk keretében tartottuk meg a madarak és fák napját a palini erdőben. Szavaltak . Antal Mária, Altmann Mária és Spitzer Györgyi II. b) oszt. tanulók, Dormán Anna IV. b) oszt. tanuló ügyes beszédet mondott a ¡természet szeretetéről és védelméről. c) Iskolánk társadalmi működése. Intézetünk belekapcsolódott városunk minden hazafias és művelődési mozgalmába. Szeptember 28-án kivonultunk az Országzászlóhoz Erdélyből diadalmasan ha- 9 zatért katonáink ünnepélyes fogadására. November 1-én a MOVE nagykanizsai csoportjának a hősök temetőjében rendezett kegyeletes ünnepélyén iskolánknak a fiúiskolával közös vegyeskara énekeli Ketting Ferenc polg. isk. tanulmányi felügyelő vezényletével. A Nagykanizsai Zrinyi Torna Egyletnek az Iparoskör nagytermében tartott disztorna-bemutatóján az egyik legsikerültebb számot iskolánk szolgáltatta. IV. osztályosaink válogatott csoportja magyar táncot mutatott be színes)/göcseji népviseletben. — A hősök vasárnapján kivonultunk a város ünnepélyére és tanítványaink megkoszorúzták a hősök sírját. v Tanulmányi kirándulásaink, aj Tanulóink ismereteinek tapasztalati uton való gyarapítása és gyakorlati elmélyítése céljából a tanmenetekbe beállított következő félnapos helyi szaktárgyi kirándulásokat illesztettük be oktató-nevelő munkánkba : Ősszel és tavasszal egy-egy földrajzi kiránduláson voltak szaktanáraikkal az I. osztályos tanulóink a város határában iránymeghatározás. .íz időjárás és a viz munkájának megfigyelése, a térformák homokból való kialakítása céljából. Egy-egy természetrajzi kiránduláson voltak az I—II. osztályos tanulók ősszel termésgyüjtés, tavasszal a virágzás megfigyelése, bogarak és növények gyűjtése végett. A IV. osztályos tanulók vegytani ismereteik alátámasztása végett tanulmányozták a szeszfinomilót. a szikvizgyárat, jéggyárat és eoetgyárat. A IV. osztályos tanulók a háztartástan tanárával megtekintették a vajgyá-rat s ¡egy-egy óra keretében a Kopstein bútoráruházat és a Melczer* cég üveg és kerámia raktárát.- b) Tervbevett többnapos tanulmányi utazásunkat meghiúsították a rendkívüli viszonyok és a vasúti kocsi-park korlátozások s igy csupán egy-egy egynapos gyalog tanulmányutat tettünk szeptember 28-án Homokkomáromba és junius 14-én a palini erdőbe. Célunk az volt, hogy tanulóink minél tüzetesebben megismerjék városunk környékét s a természet szeretetére és védelmére neveljük őket. Ifjúsági köreink, a) A Petőfi önképzőkör A) és B) csoportra oszlott. Az A) csoport a III. a) és IV. a) osztály tanulóiból alakult meg Planderné Zimits Anna tanár vezetése alatt. Tisztikarát a következőképen választotta meg : elnök : Gyergyák\' Rózsa, titkár : Németh Edith, jegyzők : Magyar Ilona és Szűcs Rózsa, rendezők . Rózsa Erzsébet, Tímár Jolán és Dérfalvi; Erzsébet IV. a) o. tanulók. Az önképzőkör B) csoportja a(111. b) és IV. b) oszlályok tanui-Ióiból alakult meg Polónyiné Obeikő Sarolta tanár vezetésével a következő tisztikarral : elnök : Dormán Anna, titkár : Vidonyi Livia, jegyzők : Kovács Mária és Pittnerj Zsuzsanna, könyvtárosok : Stroch Magda és Szabó Erzsébet IV,|b) o. tanulók. A vezető tanárok közösen megállapított módszeres terv szerint irányították az ifjúság munkáját. Mindkét kör 3 szakosztályra tagozódott : a) az irodalmi - történelmi szakosztály tagjai szavalatokkal, kis dolgozatokkal, színdarabokkal, b) a természetismereti szakosztály tagjai fizikai, vegytani, háztartásiam tárgyú dolgozatokkal, előadásokkal, c) a művészeti szakosztály[(tagjai kézimunkák, rajzok bemutatásával, magyar táncokkal, ének- és zeneszámokkal, babák népies viseletbe való öltöztetéssel tették az üléseket változatosakká és tanulságosakká. Az erdélyi ifjúsággal valói lelki közösség kiépítésére és kimélyitésére megindítót Ín a kör a levelezést a testvér-iskolául fogadott nagybányai áll. polg. leányiskolával. A Magyar Tavasz utján városunk nevezetességeit, szépségeit bemutató albumot küldött a ditrői r. k. fiu- és, leányiskolának. A könyvet diszitő magyaros mintákat Donnán Anna IV. o i. rajzolta és festette,, az ügyes tartalom összeállításában Hoffmann Judit, L. Kovács "Mária, Németh Margit, Pitlner Zsuzsanna. Szabó Erzsébet és Yidonyi Livia IV. oszt.; tanulók buzgólkodtak. b) Ifjúsági Sportkör. Beszámoló az Ifjúsági Sportkör 1940—41. tanévi működéséről. A sportkör neve: Nagykanizsai m. kir. áll. polgári leányiskola sportköre. Kerület: Székesfehérvár, csoport: Keszthely. A\' sportkör ¡igazolási száma : 310. Megalakulásig ideje: 1926. A sportkör tiszteletbeli elnöke: Polónyi György igazgató. A sportkör vezetője: Kencdiné Raffaelli Anna, Cseugery-utca 33. A sportkör vezetője testnevelési tanár. Az intézet tanulóinak teljes létszáma : 386. A magántanulók száma : 19. A testgyakorlás alól felmentettek száma : 34. A testnevelési alapra fizető tagok száma : 353. A sportkörben működő tagok száma: I. korosztály 11 12 évesek 56, II. korosztály 12—14 évesek\'84. összesen 140 tanuló. Működési szakosztályok : atlétika, torna, Lánc, játék. Van-e az intézetnek tornaterme ? Tornatermünk közös a fiúiskolával, 159 négyzetméter, padozata lakkozott deszka. Van-e az intézetnek játékra alkalmas udvara \'? Van, de nagyon kicsi. Hány négyzetméter ? 250. Külön játszóterünk csak ideiglenesen van. Az iskolával szemben egy lebontott épülettömb területét a város játszótér céljára ideiglenesen átengedte, ennek területe 1900 négyzetméter. A tagok hetenkint egyszer gyakorolnak. Strandfürdő és uszoda a városi sétakerlben van. Itt a mull nyáron a KISOK ingyenes uszótanfolyamán 58 tanuló vett részt. Úszni tud 92 tanuló. Szeptember 18-án résztvettünk a közép-iskolai úszóversenyen a következő eredménnyel : 66 2/3 m. mellúszás : 1. Szitár Ibolya III,/a) o. t. 1 p. 5 mp. 33 1/3 mellúszás: 1. Horváth Mária II. c) o. t. l p 15 mp. Téli sportok közül-csak korcsolyázásravan alkalom. Atlétikából háziversenyt tartottunk. KISOK Versenyen nem vettünk részt. A, sportkör vagyonának múlt évi, maradf-ványa: 707.36 P. Testnevelési járulékokból befolyt részesedés : 197.68 P. Egyéb bevétel : — A sportkör összes kiadásai : 122.05 P. Maradvány : 782.99 P. A sportkör újraalakuló gyűlését szeptember 25-én tartottuk meg. A tisztikar tagjai : ifjúsági elnök : Magyar Ilona IV. a) o. t. Alelnök : Vidonyi Livia IV. b), lilkár : Kámán Mária IV. a), pénztáros : Kovács Mária IV. b), szertárosok : Gyergyák Rózsa, Salamon Margit, Szűcs Rózsi IV. a), Németh Margit, Szemző Piroska és Tánczos Ilona IV. b) o. tanulók. Megtartottuk az egyes osztályokban az ügyességi próbákat . Átlageredmények a következők : Osztály 40 m-es sikfutás (mp) ... Helyből távolugrás (cm) Kétkezes kislabdadobás (cm).................. 50 m-es sikfutás (mp) ... Helyből magasugrás (cm) Kétkezes labdadobás (cm).................. Tornaünnepélyünkel juniius 7-én tartottuk meg. Március hónapban a helybeli jubiláló ZMNTE sportegylet bemutatóján sport- I. a) 7-7 177 I. b) 7-7 164 I. c) 73 165 II. a) II. b) 75 7\'2 176 174 11. c) 7--169 Ill.a) Ill.b) IV.a) IV.b) 1485 1485 1482 1360 1590 1550 8-9 65 8-8 70 90 8-8 67 65 _ _ _ _ _ _ 800 739 770 730 11 körünk tagjai szépen sikerült magyar tánccal szerepeltek. Kenediné Raff/aelli Anna sportvezető tanár. c) Az Ifjúsági Vöröskereszt csoport szeptember elején alakult meg 72 laggal s a következő tisztikart választotta meg : elnök : Gyer-g\'yák Rózsa IV. a) o. I., jegyző : Magyar Ilona IV. a) o. t., titkár : Dérfalvi Erzsébet IV. a) o.i\'t., pénztáros: Pálfalvi Júlia IV. a) o. t., egészségügyi felügyelők : Rózsa Erzsébet IV. a) és Makra Etelka IV. b) o. tanulók. A csoport az év folyamán is arra törekedett,) liogy vöröskeresztes kötelességeinek elegei tehessen. A tagok sor-g\'almasan dolgoztak, hogy a készített szép kézimunkákat és festett tálcákat eladva szaporíthassák a csoport vagyonát és tőlük telhetőleg jótékonykodjanak. A tagok saját körükben használt ruhane-müeket gyűjtöttek a szegény gyermekek fel segítésér e, egy szegény tanulótársukat tandíj segélyben részesítették és (i P-vel járultak hozzá tanulóinknak az árvízkárosultak felsegitésére küldött adományához. A csoporl vezető-tanára Takách Olga tanár volt, akit a vezetésben február óta Pelle Margit tanár helyettesitett. d) Eucharisztikus Leányszövetség. Tíz éve immár, hogy az Eucharisztikus Leányszövetség az akkori ferences hitoktató kezdeményezésére megalakult. A növendékek között oly népszerű egyesület a folyó iskolai évben- is ápoita az Eucharisztia jránli tiszteletet. Minden hónap első péntekjén\'vegzett szentáldozások beszédes tanúságot tesznek arról a bensőséges szeretetről, mely leányaink lelkéből az eucharisztikus Üdvözítő felé sugárzik. A Szövetséget fájdalmasan érintette P Bakoss Ágoston ferences hitoktató távozása, akinek munkássága, agilitása és emléke el-törülhetetlenül él volt növendékei lelkében. e) A Diákkaptár nagy szorgalommal látott hozzá újra tavaly áprilisban megkezdett munkájához Németiig Katalin tanár vezetése mellett. Leányifjuságunk gyakoriali érzéke, gazdasági kérdések iránti érdeklődése és hozzáértése örvendetes fe jlődést\'mutat. A kaptár fő-liszlikara a következőképen alakull meg: Igazgató: Kovács Mária IV. b) o. t., főpénzláros : Onódi Mária III. b) (,o. t., főellenőr: Zelkó Klára III. b) <>. t. Az egyes osztályok fiók-igazgatói, cégvezetői, pénz-tárosaai és pénztári ellenőrei is dicséretes munkát végeztek. 10 P-t szereztek s jutalmul arany jelvényt kaptak : Kúti; Mária, Marton Ilona I. a), Berger Györgyi Kalocsa}\' Erzsi, Kenyeres Margit, Samu Márta I. b), Kiss Mária," Varga Magda 1. c), Beák Irén II. b), Önodi Mária, Sörlei Klára, Sattler Edit, Berger Kata, Kerpen Zsuzsanna III. b), Gerencsér Margit)\'IV. a), Hoffmann Judit és Kovács Mária IV. b) o. tanulók, i— 5 P-t szere/teK s jutalmul ezüst jelvényt kaptak : Gödinek Erzsébet, Szélig Ilona I. a), Godina Ilona,4fj- Pfei-íer Gizella, Ulavszky Erzsébet. Anda Mária, Vámbéri Ilona I. b), Vajda Erzsébet, Deli Mária, Bedő Katalin I. c), Major Erzsébet, Kisfaluky Erzsébet, Takács Erzsébet II. a), Győri Mária II. b), Ujr laki Anna, Horváth Mária II. c), Horváth Katalin, Magas Mária, Pusztai Ilona III. a), Baumgarten- Éva, Beck Erzsébet, Bedő Eszter, Gárdonyi Erzsébet, Günsberger Katalin, Pintér1 Margit III. b), Horváth Mária IV. a), DormánlAnna, Pittner Zsuzsanna IV. b) o. tanulók. A Diákkaplár legnagyobb betétese Ónodi Mária III. b)jO. tanuló volt 126.(50 P-vel. Iskolánk jótevői. A Közalkalmazottak Nemzeli Szövetsége évről-évre jutalmazni szokta a nagykanzsiai Kansz. tagok arra ér- demes gyermekeit, mindig más és más intézetnek juttatva nemes adományát. Ez évben dr. Tholway Zsigmond poslaigazgató ur, a Kansz törvényhatósági elnöke a mi isRolánk tanulói részére juttatott 30 P-t. \' Példás magaviseletű és szorgalmú tanulóink jutalmazására még a következő pénzadományok állottak rendelkezésünkre: a Nagykanizsai Bankegyesület és Délzalai Takarékpénztár 10 P, a Magyar Nemzeti Bank \'30 P, a Dunántuli Gazdasági Szeszgyárosok Szeszfinomitó Hl. 30 P, a Zalamegyei Gazdasági Takarékpénztár 15 P, a Néptakarékpénztár Rt. 10 P, a Nagykanizsai .Takarékpénz,-tár 10 P, a P. Bakoss Ágoston-tele Jutalmazási Alapból <10 P és dr. Tholway Zsigmond postaigazgató ur adománya 4 P. A Fischel cég 5 db. a Mayr cég 5 db, a Schless cég 4 db és a Kultura cég 6 db jutalomkönyvet ajándékozott. A nemesszivü tanügybarátok áldozatkészségéért e helyen is hálás köszönetet mondunk. Az iskola jótékonysága, a tanulók segélyezése. Tanulóifjúságunk szociális érzékét neveltük, felkeltettük résztvevő érdeklődését bajbajutott honfitársai iránt. Tehetségükhöz mérten mindenkor örömmel gyakorolták a jótékonyság nemes erényéi. A Nyomorék Gyermekek Országos Otthona részére 160 P-t gyűjtöttek. Erdélyi testvéreinknek 138.49 P-t küldöttek. Az árvízkárosultaknak 60.44 P-t juttattak. A Légvédelmi Liga" céljaira 18 P-t adlak. A Horthy Miklós Repülőalapra 52 P-t küldtek. Az Országos Egészségvédelmi Szövetséghez 4 babakelengyét juttattaK el. A tanártestület az Országos Légvédelmil Ligának 33.60 P-t, az árvízkárosultaknak 50 P-t, a Horthy Miklós Repülőalapra 28 P-t, erdélyi testvéreink felsegilésére 43.26 P-t adományozott. Tanulóinkat a törvényes keretek között nyújtható tandíjkedvezményben és segélykönyvtárunkból tankönyvsegélyben részesítettük. Jutalmazások. A pénzadományok egy részét jutalomkönyvek vásárlására fordította a tanártestület, egy részét pedig pénzjutalomként osztotta szét arra érdemes példás viseletű, szorgalmas tanulóink közölt. A Kansz jutalomdijából Kalocsay Erzsébet I. b) és Szabó Gizella III. a) o. tanuló kapott 15—15 P-t. A P. Bakoss Ágoston-féle jutalom-alapból Dormán Anna IV. b). o. I kapott 10 P-t. Pénzjutalmat kaptak továbbá : Beck Éva, Zelkó Klára III. b) és Németh Edit IV. a) o, tanulók 10—10 P-t, Nagy Ilona I. a), Muszil Ilona I. b), Tóth Mária, Imrei Mária I. c), Kisfaludy Edit II. a) és Gerencsér Magdolna II. c) o. tanulók 5—5 P-t. Könyvjutalmat kaptak példás magaviseletükért és jeles előmenetelükért : Palkó Borbála, Skodnik Aranka I. a), Deutsch Zsuzsanna, Dukász Éva, Illavszky Erzsébet, Kenyeres Margit, Samu Márta, Berger Györgyi, lloffmann Éva I. b), Vas Éva, Kiss Magdolna, Varga Margit I. c), Szvetecz Ilona, Czifra Magda, Bükvics Mária II. a), Bien Edit, Domonkovics Ilona, Rassy Ilona, Spitzer Györgyi II. b), Faludi Mária, Méhes Ilona II. c), Szitár Ibolya, Pusztai Irma III. a), Ausch Klára 111, b), Timár Jolán, Gyergyák Rózsa, Tóth Irén, Fischer Edit, Pittner Zsuzsanna, Vi-donyi Lívia, Hoffmann Judit, Kovács Mária és Stroch Magdolna IV. b) o. tanulók. A rajzban tanúsított szorgalmukért könyvet kaptak : Salamon Margit IV. a) és Budai Mária IV. b) o. tanulók. A kézimunkában elért szép eredményért a Mimóza kézimunka-üzlet 13 ajándékát, o szép toroczkói párnát Rámán Mária IV. a) o. t. és a Malyó-teritőt Fenlős Gabriella IV. b) o. t. kapta. Könyvjutalmat kaptak : Németh Magdolna IV. a)|és Kovács Magdolna IV. b) o. tanulók. Önképzőköri buzgalmukért jutalomkönyvet kaptak : Harangozó Margit III. a), Baumgartení Éva III. b), Kosaras -Ollilia 111. b), Szűcs Rózsa IV. a j, Szemző, Piroska és Szabó Erzsébet IV. b) o\'. ta-j nulók. A lestnevelésben tanúsított buzgalmukért \'könyvet kaptak jutalmul : László Katalin IV. b) és Tánczos Ilona IV. b) o. tanulók. A Diákkaptárban kifejtett buzgó munkásságért jutalom-könyvet kapott Ónodi Mária III b) o. tanuló. Atlétikában elért legjobb eredményekért érmet kaptak : Nagy Ilona I. a), Viola Erzsébet I. b), Süte Irén, Hackler Anna, Vig Erzsébet I. c), ötvös Valéria II. a), Tűt tő Ilona II. b), Donnán Erzsébet III. b), Tóth Katalin Szűcs Rózsi, IV.a ) és Egervári Erzsébet IV. b) o. tanulók. — Ifjúsági lapunktól, a Magyar Tavasztól, dicsérő oklavelet kaptak : Dormán Anna, Hoffmann Judit, Kovács Mária, Németh Margit, Pittner Zsuzsanna, Szabó Erzsébet, Vidonyi Livia IV. b) o. tanulók. 4 P pénzjutalmat kapott Nagy Ilona I. a) o. t., könyvjutalmat kaplak : Hóbor Aranka, Kulcsár Ibolya és Méhes Ilona I. a) o. tanulók. IV. Könyvtárak, szertárak és egyéb felszerelés. A tanári könyvtár 1910. évi gyarapodása 270 db vétel 257.74 P, és 83 db ajándék 101.70 P értékben. Az ifjúsági könyvtár gyarapodása 38 db vétel 101.03,P értékben. A bútor és egyéb felszerelés gyarapodása : vétel : 4 db ruhafogas 39 P, 4 db!\'fásláda 60. R, 1 iskolatábla 80 P, 1 kerti ollólés 1 db fűrész 3.80 P, 1 \'db fatálca 3 P, 10 db gazdasági szerszám 21 P 1 db víztartó kád 23 P értékben, A szertárak gyarapodása: 30 db természetrajzi kép 18.06 P, 1 db üvegbura 16.63 P, 27 db csiszolt dugós,üveg 43.16 P, 25 db különféle vegytanié szköz 66.16 P, T1 db. színes népviseleti kép 15 P. Ajándék : 46 db ásvány 26 P értékben. 14 V. Hatóságok és tanári testület. 1. Hatóságok. Az iskola fenntartója: a m. kii*, államkincstár. A fenntartó részéről illetékes hatóság: a vallás- és közoktatásügyi m. kir. minisztérium. Vallás- és közoktatásügyi miniszter: dr. Hóman Bálint m. kir. belső titkos tanácsos. A polgári iskolai ügyosztály főnöke : Damjanovich Lajos dr., min. tanácsos. A szombathelyi tankerület kir. főigazgatója: dr. Simon László. Iskolánk ügyeinek előadója: Kovács Albert felügyelő-igazgató. Az iskola igazgatója: Polónyi György. 2. A tanári testület és elfoglaltsága. 1 Folyószám A tanár neve Minősége Képesítése Szolgálati éve Mely tárgyakat, mely osztályban és heti hány órában tanított Heti óraszám Jegyzet összesen ennél az inlízetníl 1 Polónyi György igazgató nyelv-, történettudomány 32 13 történelem III. a, III. b ! 4 Az intézet fegyelmi és tanulmányi ügyeinek vezetője. Az intézet gondnoka. 2 Adorjánné Blázy Mária rendes tanár mennyiségi., természettud. 26 23 számtan I. a, 11. b. 111. a, fizika III. a, 111. b ének 111. a. testnev. 11. b, 11. c. osztályfői óra 111. a. 21 A 111. a. oszt. főnöke. A fizikai szerek őre. 3 Dr. Horváthné Kenedy Erzsébet rendes tanár rajz 40 37 Május 1-én nyugalomba vonult 4 Kenedyné Raffaelli Anna rendes tanár mennyiségt., természettud. 14 14 számtan IV. b vegytan IV. b testnev. 111. a, b, IV. a, b játék 111. a, b, IV. a, b sport 11. a, b, c, 111. a, b, IV. a, b 16 j Igazgató-helyettes. Ifj. Sportkör vezetője. Sport- és tornaszerek őre. 5 Kettingné Nagy Erzsébet rendes tanár mennyiségt., természettud. 35 6 hű 29 számtan I. b, 11. a, 111. b term.-rajz 1. b, 11. a vegytan IV. a egészségtan IV. a osztályfoi óra I. b 20 Az 1. b. oszt. főnöke. Számtan- és vegytani szerek őre. 6 Köcskyné Szalay Aranka rendes tanár földrajz, term.-rajz, vegytan szakcsoport és ének 4 év 8 hű 4 év 8 hó földrajz I. a, 11. a, b term.-rajz 11. b egészségtan IV. b háztartástan IV. a ének 1. a. b, c, 11. a, b, 111 b, IV. a osztályfői óra II. b | 21 A II. b oszt. főnöke. Földr. szerek őre. Ifj. könyvtáros 1—II. o 7 Némethy Katalin rendes tanár földrajz, term.-rajz, vegytan szakcsoport és testnevelés 6 2 év 9 hó földrajz 1. c, 11. c term.-rajz 1 c háztartást. IV. b szépírás 1. b, II. a, b testnev. I. a, b, c játék I. a, b, c osztályfői óra I. c l 21 Az I. c. oszt. főnöke. Ifj. könyvtáros III—IV. o. Diákkaptár vezetője. Szaklapok kezelője. 8 Pelle Margit rendes tanár magyar, német nyelvi szakcsoport és ének 5 1 év 5 hó magyar I. a, 11. c német I. a, II. c ének IV. b karének 1. a. b, c, 11. a, b, c, III. a, b, IV. a, b osztályfői óra I. a 20 | Az I. a oszt. főnöke. Ifj. Vöröskereszt Egyes, vezető helyettes. 15 | Folyószám A tanár neve Minősége Képesítése Szolgálati éve Mely tárgyakat, mely osztályban és heti hány órában tanított Heti óraszám Jegyzet összesen ennél az intézetnél 9 özv. Planderné Zimits Anna rendes tanár nyelv., történettud. 30 22 magyar 1. c, llf. b, IV. a német 1 c földrajz 111. a. szépírás 1. c osztályfői óra IV. a 20 A IV. a oszt. főnöke. Ifj. Önképzőkör a) csoportjának vezetője. Díjkezelő. 10 Polónyiné Obetkó Sarolta rendes ,tanár nyelv., történettud. 34 13 magyar 11. b. IV. b német 11. b történelem IV. a, b osztályfői óra IV. b 20 A IV. b osztály főnöke. Történelmi szerek őre. Az Önképzőkör b) csoportjának vezetője. Ifj. lapok kezelője. 11 Rezgő Mária írendes tanár magyar, német nyelvi szakcsoport 10 év 5 hű 3 év 5 hó magyar II. a, 111. a német II. a, III. a testnev. 11. a játék 11. a, b, c • osztályfői óra 11. a 20 A II. a oszt. főnöke. Tanári könyvtáros. 12 Takách Olga | rendes tanár mennyiségt, természettud. 39 17 számtan I. c, 11. c, IV. a természetrajz I. a, II. c kézimunka I. c, 11. c ének 11. c osztályfői óra 11. c 21 A 11. c oszt főnöke. Term.-rajzi szert9r őre. Ifj. Vöröskereszt Egyes, vezetője. 13 Twrdy Anna rendes tanár nyelv., történettud. 38 17 magyar I. b német 1. b, 111. b, IV. a, b földrajz 1 b. 111, b osztályfői óra 111. b 20 A III. b oszt. főnöke. Ifj. segélykönyvtáros. 14 áll. Csöke Erzsébet művezető™ kézimunka 28 10 kézimunka I. a, b, II. a, b. III. a, b, IV. a, b 22 A kézímunkaszerek őre. 15 Ferkainé Kellessy Jolán helyettesítő tanár íajz — 2 hó rajz I. a, b, c, II. a, b, c, III. a, b, IV. a, b szépírás I. a, 11. c osztályfői óra 11. c 23 A rajzszerek őre. A II. c oszt. h. főnöke. 16 P. Bakos Ágoston r. kat. önálló hitokt. ferences áldozópap november 9-től elhelyezve 17 Dr. Pozsgal János r. kat önálló hitokt, világi áldozópap r. k. hittan I—IV. 22 Az euchariszt. leányszövetség vezetője. 18 Pomóthy Dezső óraadó hitokt. ref. lelkész ref. hittan I-IV. 2 19 Horváth Olivér óraadó hitokt. ág. h. ev. lelkész • ág. h. ev. hittan I—IV. 2 20 Dr. Winkler Ernőné oki. hittanár izr. hittan I-IV. 8 A rendes órarend keretén kivül tanító vallástanárok nincsenek. Rendkívüli tárgyat tanító tanárok: Rezgő Mária rendes tanár vezette a német társalgási tanfolyamot az I—II. osztályokban heti 6 órában. Koronczay Lászlóné felső kereskedelmi iskolai tanár tanította a gyorsírást a III—IV. osztályokban heti 4 órában. 16 3. A tanári testület nyugalmazott tagjai. Svastitsné Svastits Janka. r. tanár, nyelv- és lörlénetlud. szakos. Szolgálati éveinek száma : 23, valamennyi ebben i az iskolában. Nyugalomba vonult 1915-ben. (Lakik : Nagykanizsa, Csányi Lászlóutca 15. sz.) Özv. Szakonyiné Kintner Róza, mennyiség- és természettud. szakos. r. tanár. Szolgálati éveinek száma : 27, ebben az iskolában 12. Nyugalomba vonult 1924-ben. (Lakik : Nagykanizsa, Rozgonyi-utca 3. a) sz.) Dr. Ivissné Scbwarczleilner Kornélia, nyelv- és történetlud. szakos, r. tanár. Szolgálati éveinek száma : 27, ebben az iskolában 10. Nyugalomba vonult 1922-ben. (Lakik : Budapest, IX. Raktárutca 41. sz. Mantuano Mária nyelv- és lörlénetlud. szakos r. lanár. Szolgálati éveinek száma 35, ebben az iskolában 22. (Lakik : Nagykanizsa, Teleki ut 18.) Özv. dr. Horváthné Kenedy Erzsébet rajzszakos r. tanár. Szolgálali éveinek száma 40, ebben az iskolában 37. (Lakik : Nagykanif-zsa, Csengery-ul 18.) 4. Altisztek és szolgák Baranyainé Bakó Eszter és Némethné Hekler Anna véglegesített iskolaszolgák. VI. A tanárok társadalmi munkássága. A tanártestület tagjai tevékeny részt veitek városunk minden vallásos, hazafias, művelődési és jótékonysági mozgalmában. Valamennyien tagjai az Országos Polg. Isk. Tanáregyesületnek, a helybeli vallásos, jótékony, irodalmi és művészeti egyesületeknek, valamennyi nőtanár választmányi tagja a Mansz. Nagykanizsai csoportjának. Polónyi György igazgató az Iskola Szanatórium, a Zrinyi írod. és Müv. Kör, a Stefánia Szövetség igazgatósági tagja, a Városi Közművelődési Bizottság, a Városi» Közegészségügyi Bizottság, a Városi) Légvédelmi Bizottság tagja, a Jézus Szive r. k. egyházközség képviselőtestületének és az egyháztanácsnak tagja. A nagykanizsai szakirányú iparostanonciskola f-elügyelöbizottságának tagja, mint a tanker. kir. főigazgató képviselője ,slb. P. Bakoss Ágoston ferences hittan ir beszédei mondott a Mansz Leánykörében Vallás és világnézet cimen. Csöke Erzsébet a Szent Vince Szeretet Egyesület, az Úrasszonyok Mária Kongregációjának választm. lagja. Népművelési előadást tartott a Mansz Leánykörében az erdélyi népművészetről. Özv. dr. Horváthné Kenedy Erzsébet előadást tartott az Isko-kolánkivüli Népművelés keretében a Mansz Leánykörében 3 izben : 17 Az otthon szeretete, A helyesi költözködés e\'s A betű, Az olvasás művészete címeken. Kenedmé Raffaelli Anna a Szoc. Misszió választm. tagja, a Szt. Ilona Leánykliíbb elnöke. Előadást tartott a Mansz Leányköréj-ben A petróleum és melléktermékeiről, Kettinyné Nagy" Erzsébet előadást tartott (a Leánykörben Vegytan a konyhában címen. Köcskyné Szalag Aranka filmmel kisért előadást tartott a Leánykörben kél ízben : Művészi agyagfeldolgozás, kerámia és Az üveggyártás címeken. Németiig Katalin előadást tartott a Leánykörben A nő és a sport-ról, továbbá filmmel kisért előadást A Balaton keletkezése és balatonmenti vulkánokról. Pelle Margit előadást tartottt a Leánykörben Karácsonyi dalok és népszokások-ról. Plandcrné Zimits Anna a Szoc. Misszió Társ. választm. tagja. Két izben tarloltt előadást a Leánykörben A cigányzené-ről és A székely lányok életéről. Polónyiné Obetkó Sarolta az Ev. Jótékony Nőegylet választm. tagja, a Mansz Leánykörének elnöke., Beszélt az Ev. Nőegylet karácsonyfa ünnepélyén és kéjt, izben tartott előadást a Leánykörben Erdély szerepe a magyar történelemben és A magyar nő kötelességei a megnagyobbodott hazában címen. Rezgő Mária A szép aszlalterités, tálalás és helyes felszolgálásról beszélt a Leánykörben. Twrdy Anna a Szoc. Misszió Társ. és a Zrínyi Irodalmi és Müv. Kör választm. tagja, előadást tartott a Leány körben Házi gyógyszertár és első segélynyújtás cimen. VII. A tanulók érdemsorozata. I A) OSZTÁLY._Osztályfőnök: Pelle Margit. A. tanuló neve és vallása | Magaviselet Rendszeretet I Hittan Magyar nyelv j Német nyelv Földrajz Számtan, mért. | Állat- és növénytan Rajz ! Kézimunka Szépirás Ének Testnevelés Német társalgás|| Ált. tanaim, eredmény \' Tandíj P A\'igner Margit rk. 1 1 1 2 2 2 2 2 2 2 1 2 3 2 16 Bedő Mária rk. .1 2 1 2 2 2 2 2 2 1 2 2 1 1 2 24 Bognár Irén rk. 1 2 1 2 1 2 3 2 2 1 2 2 2 1 2 40 Culda Angéla rk. 1 2 1 1 1 1 2 2 1 2 3 1 1 1 2 24 5 Galambos Margit rk. 1 3 1 2 3 3 3 3 3 2 3 2 1 — 3 40 Gödinek Erzsébet rk. 1 2 1 1 1 2 3 2 2 1 2 2 2 1 2 40 Halaspataki Szilvia rk. 1 3 1 2 3 2 3 1 2 2 2 2 1 — 3 40 Havasi Margit Mária rk. 1 2 1 3 3 2 3 3 3 1 3 2 2 2 3 40 Ilóbor Aranka Anna 1 2 1 2 3 2 2 3 2 2 2 2 2 1 3 40 10 Horváth Anna rk. 1 2 1 2 2 2 2 2 2 3 2 2 2 — 2 32 Hosszú Aranka rk. 1 2 1 1 2 2 2 2 2 3 3 1 1 — 2 24 Imrei Mária rk. 1 3 1 3 3 2 3 3 1 2 2 2 1 2 3 40 Jakabffii Gizella rk. 2 4 2 3 4 3 4 3 3 3 3 3 3 — 4 36 Kajd;i Erzsébet Katalin rk. 1 1 1 3 3 3 3 3 1 2 1 2 2 — 3 40 15 Kassai Hona rk. 2 3 2 3 3 3 4 4 3 3 3 3 3 — 4 40 Kemenesy Anna Mária rk. 1 2 1 2 2 2 2 2 1 3 1 1 3 — 2 28 Kiss Mária rk. 1 3 2 3 3 3 3 3 1 1 2 2 1 2 3 40 Kolonics Erzsébet Matild rk. 1 2 1 3 3 2 3 3 3 2 2 1 11 2 3 40 KŐdmenicz Magdolna rk. 1 3 1 3 3 1 3 2 2 2 1 2 1 2 3 24 20 Kövesi Mária Magdolna rk. 1 3 1 2 3 2 3 2 3 3 1 2 3 — 3 28 Kuli Magdolna rk. 1 3 2 3 3 3 3 3 3 3 3 2 2 — 3 28 Marton Ilona rk. 2 3 2 4 4 2 3 3 3 2 3 2 3 2 4 40 Nagy Ilona rk. 1 2 1 1 1 1 1 1 1 1 2 1 1 1 1 || Németh Ilona Mária rk. 2 3 2 3 3 3 2 3 3 2 3 2 3 — 3 32 25 Németh Margit Erzsébet rk. 1 2 1 3 3 2 3 2 2 2 2 2 2 2 3 40 Palkó Borbála Margit rk. 1 1 1 1 1 1 1 2 í 2 2 1 — 1 40 Pálfalvi Magdolna rk. 1 3 2 3 3 3 3 3 2 2 2 3 fm — 3 40 Pusztai Ilona rk. 2 1 1 3 3 3 4 3 3 3 2 2 2 4 40 Bezsőfi Ilona rk. 1 2 1 2 2 3 2 3 3 3 3 2 2 ! 3 24 30 Simon Ilona ism. rk. 1 3 1 3 3 2 3 2 3 3 3 3 1 2 3 40 Skodnik Aranka rk. 1 1 1 1 1 / 2 1 1 1 2 7 í 1 32 Szélig Ilona Terézia rk. 1 3 1 3 2 2 3 3 2 1 3 2 fm 1 3 Takács Klára rk. 2 2 2 3 4 3 3 3 2 2 2 2 1 — 4 40 Vajdai Irén rk. 1 2 2 3 3 3 3 3 3 2 2 2 2 2 3 32 35 Varga Aranka rk. ! 1 2 1 2 2 2 1 2 1 1 1 1 1 — 2 — Varga Rozália rk. 1 2 1 2 2 2 2 2 1 3 2 2 2 — 2 24 Kimaradt: Ladeczky Mária rk., Markovics Erzsébet rk. Magántanulók Derencsér Anna rk. _ _ _ _ _ _ 56 Hegyi Irén rk. — 2 1 2 2 2 2 2 1 2 2 2 2 — 2 56 Lepesi Terézia rk. — — — — — — — — ,— — — — — — 56 Tóth Ilona rk. 56 Az évvégi magánvizsgálatok még folynak. 19 I. B) OSZTÁLY. Osztályfőnök: Kettingné Nagy Erzsébet A tanuló neve és vallása Magaviselet Rendszeretet Hittan Magyar nyelv Német nyelv Földrajz Számtan, mért. Állat- és növénytan Rajz Kézimunka Szépírás Ének Testnevelés Német társalgás Ált. tanúim, eredmény Tandíj P And a Margit rk. 1 3 1 2 2 2 2 2 2 2 3 2 2 1 2 16 Balázs Magdolna rk. 1 3 2 2 3 2 3 3 *3 *3 2 2 fm — 3 40 Berger Györgyi izr. 1 2 1 1 1 1 1 í 2 1 / 2 / 1 1 40 Burger Irén izr. 1 2 2 1 1 1 2 2 2 2 2 1 3 1 2 40 fi Czoífer Julianna rk. 1 2 2 2 3 3 3 3 3 3 3 3 3 2 3 32 Cseh Stefánia rk. 1 2 1 2 2 1 2 2 1 1 2 2 1 1 2 40 Deutsch Edit izr. 1 2 1 2 3 2 3 3 2 2 3 2 1 — 3 32 Deutsch Zsuzsanna izr. 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 — 1 40 Dukász Éva izr. 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 >_ 1 40 10 Farkas Sarolta rk. 2 3 2 3 4 4 3 3 3 3 4 3 fm — 4 40 Feiler Margit ág. li. ev. 1 3 2 3 3 3 3 3 3 3 2 2 2 — 3 40 Gierócs Anna rk. 1 2 1 1 1 2 2 2 1 2 1 3 2 1 2 40 Godina Ilona rk. 1 2 1 2 2 3 2 2 2 2 2 1 fm — 3 40 Goldmann Mária izr. 1 3 2 3 2 3 2 2 3 2 2 1 1 1 3 40 15 Hirt Teréz rk. 1 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 1 2 2 2 40 Ilol\'ecker Katalin rk. 1 2 1 2 2 2 2 2 2 2 2 2 1 1 2 40 Hoffmann Éva izr. 1 1 1 1 1 1 1 2 í S 2 1 1 1 40 lilavszky Erzsébet rk 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 8 Jobbágy Mária rk. 1 3 2 3 3 2 3 3 2 2 3 2 2 — 3 40 20 Kalocsay Erzsébet rk. 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 — Kenyeres Margit rk. 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 40 Koczka Ilona ref. 1 3 2 3 3 3 3 3 2 2 3 3 2 2 3 40 Köves Ida ág. h. ev. 1 3 2 3 3 3 3 3 3 3 3 3 1 — 3 40 Krug Ilona rk. 2 3 2 3 3 3 3 3 3 3 3 3 2 — 3 40 25 Muszil Ilona rk. 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 2 1 1 1 1 —. id. Pfeiffer Gizella ág. h. ev. 1 2 1 2 2 1 2 2 2 3 3 2 2 _ 2 40 ifj. Pfeiffer Gizella ág. h. ev. 1 2 1 2 2 1 2 2 2 2 3 2 1 - 2 40 Samu Márta rk. 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 — 1 8 Sasvári Ilona rk. 1 3 1 3 2 3 3 3 3 2 4 2 1 1 3 40 30 Sattler Katalin rk. 1 2 1 2 2 2 2 2 2 2 2 3 3 1 2 16 Schwarc Magdolna rk. 1 3 2 3 3 3 3 3 3 2 2 3 2 2 3 40 Török Mária ref. 1 2 1 2 2 1 2 2 3 2 3 2 fm .— 2 8 Varga Valéria rk. 1 2 2 2 2 2 2 2 2 2 3 3 1 — 2 32 Vámbéri Ilona rk. 1 2 2 3 3 3 3 3 3 2 3 2 2 — 3 40 35 Végvári Terézia rk. 1 3 2 3 3 3 3 3 2 3 4 2 2 2 3 36 Vincze Mária rk. 2 3 2 3 4 3 3 3 3 3 4 3 2 — 4 40 Viola Erzsébet rk. 2 3 2 3 4 3 3 3 3 2 3 2 2 4 32 Welvarth Katalin izr. 1 3 2 2 2 2 2 3 2 2 3 2 2 1 2 40 Kimaradt: Szerényi Irén rk, Vörös Magdolna rk. * A rajz és kézimunka gyakorlati része alól felmenést kapott. I. C) OSZTÁLY. Osztályfőnök: Némethy Katalin. A tanuló neve és vallása Magaviselet Rendszeretet Hittan Magyar nyelv Német nyelv Földrajz Számtan, mért. Állat- és növénytan Rajz Kézimunka Szépírás Ének Testnevelés Német társalgás Ált. tanúim, eredmény Tandíj P Bedenek Erzsébet rk. 1 3 1 2 2 1 2 1 2 1 2 2 1 1 2 32 Bedő Katalin Anna rk 1 2 1 2 2 1 2 1 1 1 2 1 1 _ 2 12 Bencze Gizella rk. 1 3 2 3 3 3 3 2 3 2 3 1 ím 2 3 40 Csuka Gizella rk. 1 3 1 2 2 1 2 2 3 2 1 1 2 _ 2 28 5 Dely Mária Anna rk. 1 3 1 3 2 3 3 3 3 2 2 2 3 _ 3 40 Egyed Mária rk. 1 2 1 2 3 2 3 1 3 2 3 1 2 2 3 40 Gál Matild rk. 1 2 1 2 3 3 2 1 1 1 3 2 2 _ 3 40 Gazdag Mária rk 2 3 2 3 3 2 3 2 2 2 3 2 2 — 3 40 Gorza Bozália rk. ism. 1 2 2 3 3 2 3 2 2 3 2 2 2 — 3 40 10 Gulyás Erzsébet rk. 1 2 1 2 2 3 2 2 1 2 3 2 2 _ 2 32 Hackler Anna Terézia rk. 2 3 1 3 3 3 2 3 2 2 2 2 1 2 3 40 Horváth Ilona rk. 1 1 1 2 2 2 2 2 2 1 3 2 1 _ 2 28 Horváth Bozália rk. 1 3 1 3 3 2 2 1 3 2 3 2 1 2 3 28 Imrei Mária rk. 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 — 1 8 15 Kálovics Mária rk. 1 2 1 2 2 2 2 1 1 1 2 1 1 — 2 32 Kiss Magdolna rk. 7 2 7 2 7 7 1 7 2 7 2 — 32 Kishegyi Anna rk. 2 3 2 3 3 3 3 3 3 2 3 2 1 — 3 28 Kövesdi Ilona Erzsébet rk 1 1 1 2 2 2 2 1 3 2 2 2 2 Î 2 40 Kuzsner Anna rk. 1 2 1 2 2 2 2 2 2 3 3 2 2 _ 2 32 20 László Klára Gabriella rk- 2 3 1 3 3 3 2 2 3 2 3 1 1 — 3 24 Mikó Ilona rk. 2 3 1 3 3 3 3 3 3 3 3 2 2 — 3 36 Németh Márta rk. 1 2 1 2 2 2 2 1 2 2 2 2 1 — 2 16 Pintarics Zsuzsanna rk. 1 2 1 2 1 2 1 2 2 2 2 2 fm 1 2 16 Pózvári Ilona Terézia rk. 1 1 1 2 2 1 1 1 2 1 2 1 fm — 2 8 25 Sági Zsuzsanna rk. 1 1 1 2 2 2 3 1 1 1 2 1 1 — 2 32 Soós Magdolna Margit rk. 1 2 1 3 2 1 2 1 2 1 3 2 2 1 2 28 Süte Irén rk. 2 3 1 3 3 1 2 2 3 1 3 1 1 — 3 28 Szobolits Mária rk. 2 2 1 2 2 2 2 2 2 1 2 2 2 1 2 40 Tóth Ilona rk. 2 3 2 3 4 3 3 3 3 2 3 2 2 — 4 32 30 Tóth Mária rk. 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 32 Vajda Erzsébet rk. 1 1 1 2 2 1 1 1 1 2 2 2 1 — 2 8 Varga Mária Magdolna rk. 7 7 7 2 7 7 7 7 / 7 — 7 40 Vas Éva rk. 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 — 1 40 Vellák Anna Mária rk. 1 2 1 2 2 2 3 2 3 1 3 2 2 — 3 40 35 Vér Katalin rk. 1 2 1 2 3 2 2 2 2 1 3 1 2 2 2 16 Vig Erzsébet rk. 1 2 1 2 3 2 2 1 2 2 2 1 2 2 2 32 Virág Aranka rk. 1 3 2 3 3 3 3 3 3 1 3 3 fm — 3 36 Kimaradt: Ekler Mária Magdolna rk., László Ibolya Mária rk. 21 II. A) OSZTÁLY. Osztályfőnök: Rezgő Mária. A tanuló neve és vallása Magaviselet Rendszeretet Hittan Magyar nyelv Német nyelv Földrajz Számtan, mért. Állat- és növénytan Rajz Kézimunka Szépirás Ének Testnevelés Német társalgási Ült. tanulni, eredmény Tandíj P Bükvics Mária rk. Czifra Magdolna rk. Gál Erzsébet rk. Gulyás Irma rk. 5 Herczeg Emma rk. Heringh Matild rk. Hermánn Mária rk. lloffmann Éva rk. Hoffmann Mária rk. 10 Horváth Kornélia rk. Horváth Magdolna rk. Jssa Fanni rk. Jakab Ilona rk. Kisfaludy Edit rk. 15 Kolonics Gizella rk. Kovács Ilona rk. Lakosi Ilona rk. Lőrincz Gizella rk. Magyar Valéria rk. 20 Major Erzsébet rk. Mátyás Hajnalka rk. Nemes Mária rk. Nyakas Ilona rk. ötvös Valéria rk. 20 Pap Ilona rk. Salamon Mária rk. Sátrán Erzsébet rk. ism. Skrivalits Klára rk. Szabó Gizella rk. 30 Szepesi Valéria rk. Szőllősi Mária rk. Szvetecz lona rk. Takács Erzsébet rk Tóíeji Ilona rk. Kimaradt: Bódis Magdolna 1 1 1 1 1 1 2 1 1 2 2 1 1 1 1 1 1 1 2 1 1 1 1 1 1 1 2 1 2 1 1 1 1 rk 2 1 2 2 1 2 2 3 2 1 2 3 2 1 2 3 2 3 3 2 1 2 2 3 3 2 2 2 3 3 2 1 1 2 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 2 1 1 1 1 1 2 2 1 2 1 1 1 2 1 1 2 Lá 7 1 2 2 2 3 2 3 3 2 2 3 2 1 3 3 2 3 3 2 1 3 2 3 2 2 3 2 2 2 3 1 1 3 sz] 1 1 2 2 2 3 2 3 3 2 2 3 3 1 3 3 2 3 3 2 2 3 3 3 2 2 3 3 1 2 3 1 1 3 ó 1 2 2 2 2 2 3 3 2 2 3 2 1 3 3 3 3 3 2 2 3 3 3 3 2 3 2 2 2 3 1 2 3 Ma 2 2 2 2 2 3 2 2 2 3 2 1 3 3 3 3 3 2 2 2 3 3 3 2 3 2 2 3 3 1 2 3 rgi 1 1 2 2 2 3 2 3 2 2 2 3 2 1 3 3 3 3 3 2 1 2 3 3 3 2 3 2 2 3 3 1 2 3 t i 1 2 3 3 3 2 3 2 2 2 3 2 1 2 2 3 2 3 2 1 2 2 2 3 2 3 2 3 3 3 1 1 3 k. 2 1 2 2 2 2 3 3 2 1 1 3 2 1 3 3 3 3 2 1 1 2 2 3 2 2 3 2 2 3 3 1 1 3 7 1 2 2 1 2 2 3 1 1 2 3 2 1 2 2 2 2 2 2 1 1 2 2 2 1 2 1 2 2 1 1 1 2 í 1 2 1 2 2 2 3 2 2 2 3 2 1 3 3 3 2 1 1 2 2 1 2 2 2 3 3 2 2 3 1 2 3 2 2 1 1 2 1 1 2 1 2 1 2 1 2 2 2 2 2 1 1 1 2 1 2 2 2 2 2 1 2 1 1 2 1 1 2 2 2 2 2 2 1 1 2 1 1 1 1 1 2 2 2 3 2 3 3 2 2 3 î: S 3 3 3 2 2 3 3 3 3 2 3 2 2 3 3 1 2 3 •24 8 24 40 40 32 40 32 28 40 24 40 24 40 32 32 36 40 40 16 32 24 40 40 16 40 24 32 32 40 40 24 40 Magántanulók: Beznicza Ilona rk. Hegyi Irén rk. Lakatos Éva rk. Lepesi Terézia rk. 5 Szabó Rozália rk. Tóth Ilona rk. — 2 1 2 2 2 2 2 1 2 2 2 2 — 2 56 56 56 56 56 56 22 II. B) OSZTÁLY. Osztályfőnök: Köcskyné Szalay Aranka. A tanuló neve és vallása Magaviselet Rendszeretet Hittan Magyar nyelv Német nyelv Földrajz Számtan, mért. Állat- és növénytan Rajz Kézimunka Szépírás Ének Testnevelés Német társalgás Ült. tanúim, eredmény Tandij P Altman Gizella rk. 1 2 1 2 2 3 3 2 3 2 3 2 ím 2 3 24 Anlal Mária rk. 2 3 1 2 2 1 3 1 3 3 2 2 2 1 3 16 Ágoston Katalin rk. 2 3 1 3 3 3 4 2 3 3 3 2 3 — 4 30 Balázs Etelka rk. 1 3 2 3 3 3 3 2 3 2 3 3 3 2 3 40 5 Beák Irén ág. h. ev. 1 3 1 3 3 2 2 2 3 2 3 3 3 — 3 40 Bien Edit izr. 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 2 — 1 40 Czvetkó Mária rk. 2 3 2 3 3 2 4 2 2 2 4 2 1 — 4 40 Deák Irén ref. 2 2 1 2 2 2 1 1 1 2 2 1 2 — 2 40 Domonkovics Etel rk. 1 1 1 2 7 1 7 7 2 í _ 10 Egerváry Júlia rk. 1 2 2 2 2 3 2 2 2 2 2 2 2 _ 2 32 Földes Klára izr. 1 1 2 2 2 2 3 1 1 1 1 2 2 1 2 — Grünfeld Magdolna izr. 2 2 1 2 2 3 4 2 *3 *3 3 3 fm _ 4 40 Győri Mária rk. 1 2 1 2 2 1 2 1 2 1 3 2 1 _ 2 16 Kovács Éva rk. 1 2 1 2 1 2 2 2 2 2 2 1 1 1 2 24 15 Kovács Irma izr. 1 3 2 3 3 3 3 2 3 1 3 2 2 _ 3 16 Kövi Anna rk. 1 2 1 2 2 1 2 1 2 2 3 2 1 1 2 24 Krarner Livia izr. 1 2 1 1 1 1 2 1 2 2 2 1 2 _ 2 24 Mendlovits Zsuzsanna izr. 1 2 1 2 2 2 3 2 3 3 3 2 3 _ 3 40 Nemecz Anna rk. 1 2 1 3 3 3 3 2 3 2 2 2 ím 2 3 32 20 Németh Zsuzsanna rk. 1 3 1 3 3 2 3 2 3 2 2 3 3 2 3 32 Petrics Piroska ág. h. ev. 2 2 2 2 2 2 3 2 3 2 2 2 1 1 3 40 Porkoláb Hermina rk. 1 1 1 2 2 3 3 3 2 2 1 2 fm - 3 36 Rassi Ilona rk. 1 1 1 1 ! 1 1 1 1 1 1 1 1 -- 1 8 Bácz Magdolna ref. 2 2 2 3 3 3 4 3 1 2 1 3 ím _ 4 40 25 Sebestyén Katalin rk. 1 3 1 3 3 2 3 1 2 2 3 2 1 2 3 40 Simon Mária ref. 2 3 2 2 3 2 3 2 3 2 2 2 fm — 3 24 Simon Piroska ref. 1 3 1 2 2 2 3 2 3 2 2 3 1 — 3 32 Sötét Mária rk. 1 3 1 2 2 2 3 1 3 2 4 2 3 1 3 32 Spitzer Éva izr. 1 1 1 1 1 1 1 1 2 1 1 1 fm — lí 40 30 Takács Mária rk. 1 3 2 3 3 3 3 3 3 3 3 3 1 — 3 40 Tollár Rozália rk. 2 3 1 2 3 3 3 3 2 3 3 2 1 2 3 20 Törő Anna rk. 1 3 1 3 3 3 3 3 3 3 3 3 2 2 3 40 Tüttő Ilona rk. 1 3 1 3 3 3 3 2 3 1 2 2 1 2 3 40 Véber Zsuzsanna izr. 1 1 2 1 2 1 2 1 2 1 1 1 1 2 16 Kimaradt: Kálcsics Rozália rk., Königsberger Mária rk., Simon Ilona rk. II. C) OSZTÁLY. Osztályfőnök: Ferkainé Kellsscy Jolán. A tanuló neve és vallása Magaviselet Rendszeretet Hittan Magyar nyelv | Német nyelv Földrajz Számtan, mért. Állat- és növénytan Rajz Kézimunka Szépírás Ének Testnevelés Német társalgás Ült. tanúim, eredmény Tandíj P Bárson Lenke rk. 2 2 2 3 4 3 3 3 3 2 2 1 3 4 40 Bencze Irén rk. 1 2 2 2 3 3 2 3 3 2 2 2 2 — 3 40 Bogdán Mária rk. 2 3 2 3 2 2 3 3 3 2 3 3 3 — 3 40 Faiudi (Faics) Mária rk. 1 1 1 1 1 1 2 1 1 1 1 1 — 1 — 5 Fenyves Magdolna rk. 1 2 2 3 3 3 3 3 3 2 3 1 3 — 3 32 Gál Maliid rk. 2 4 2 3 4 4 3 3 3 3 4 3 2 — 4 40 Gerencsér Magdolna rk. 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 — 1 — Horváth Mária rk. 1 2 1 2 3 2 1 2 2 2 2 3 3 — 2 24 Kiss Bozália rk. 2 3 2 3 3 3 2 3 2 1 3 1 1 — 3 24 10 Kovács Eszter rk. 1 1 1 2 2 2 2 2 2 1 1 1 2 1 2 32 Kozári Ella rk. 1 2 2 3 3 2 3 2 2 3 2 1 1 — 3 40 Kránitz Mária rk. 1 1 1 1 1 2 1 1 2 2 2 1 2 — 2 — Kulcsár Ibolya rk. 1 2 1 2 2 2 3 2 2 2 3 2 2 — 2 36 Kurucz Júlia rk. 1 2 2 3 3 2 2 3 2 3 1 2 1 — 3 24 15 Lelner Ilona rk. 1 2 2 2 2 2 2 2 3 2 2 1 2 — 2 32 Méhes Ilona, rk. 1 1 1 1 1 í í 1 í 2 2 1 1 — 1 40 Németh Ilona rk 1 3 1 3 3 3 3 3 2 2 3 1 1 — 3 40 Németh Mária rk. 1 2 2 3 3 3 3 3 2 2 2 3 3 — 3 40 Pahocsa Etelka rk. 2 3 2 4 3 4 3 3 3 1 2 1 fm — 4 40 20 Pálfalvi Elvira rk. 2 3 2 3 4 3 3 3 3 3 3 1 1 — 4 40 Simon Erzsébet rk. 2 4 2 4 4 3 3 3 3 3 4 1 2 — 4 40 Sonkoly Magdolna rk. 1 3 2 3 3 3 4 3 3 3 3 1 3 — 4 40 Szabadi Júlia rk. 1 3 1 3 3 3 3 3 3 3 3 1 3 — 3 40 Szalai Erzsébet rk. 1 2 1 2 2 2 2 2 2 2 2 1 1 — 2 16 25 Szerdahelyi Margit rk. 2 3 2 4 3 3 3 3 3 3 3 1 2 - 4 40 Takács Valéria rk. 1 2 1 2 2 2 2 2 1 2 1 1 2 — 2 16 Thury Éva rk. 1 3 2 3 3 3 3 3 2 2 3 1 1 — 3 40 Tőke Klára rk. 2 3 1 2 3 1 3 3 3 3 3 1 1 — 3 40 Újlaki Anna rk. 1 3 2 3 3 3 3 2 3 3 3 3 2 - 3 40 | 30 Újlaki Mária rk. 2 4 2 3 4 4 3 3 3 3 4 3 2 — 4 40 Vadász Erzsébet rk. 2 3 2 3 3 3 3 3 2 2 2 1 2 — 3 32 Vincze Magdolna rk. 2 3 2 2 3 3 3 2 1 1 2 1 2 — 3 28 Wirth Mária rk. 2 3 2 3 3 3 3 3 1 2 3 1 1 3 40 Kimaradt: Csillag Magdolna rk., Várföldi Aranka rk. fat III. A) OSZTÁLY. Osztályfőnök: Adorjánná Blázy Mária. A tanuló neve és vallása Magaviselet Rendszeretet Hittan Magyar nyelv Német nyelv Történelem Földrajz Számtan, mért. Természettan Rajz Kézimunka Ének Testnevelés Gyorsírás Áll. tanúim, eredm. Tandij P Bakos Margit rk. 1 3 2 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 32 Balassa Erzsébet rk. 1 1 1 1 1 2 1 2 2 1 1 2 2 — 2 16 Balassa Irén rk. 2 2 2 3 3 3 3 3 3 2 2 2 2 — 3 40 Balog Etel rk. 1 2 2 2 2 2 2 3 3 3 2 2 1 — 3 28 5 Bedő Ilona rk. 1 1 1 2 2 2 2 2 3 2 1 1 1 1 2 24 Béli Erzsébet rk. 1 2 2 3 3 2 3 3 3 2 2 2 1 — 3 32 Cseh Gabriella rk. 2 2 1 2 2 2 2 2 1 2 1 2 2 — 2 40 Cserpes Ilona rk. 1 2 2 2 2 2 3 3 3 3 3 2 2 — 3 36 Csesztregi Mária rk. 2 2 2 2 2 2 3 3 3 3 2 2 2 — 3 32 10 Ferencz Irén rk. 1 3 2 3 3 3 3 3 3 3 3 3 2 — 3 40 Foszák Anna rk. 2 2 2 3 3 3 3 3 3 2 1 2 1 — 3 40 Harangozó Margit Mária rk. 1 1 1 1 2 2 2 o La 2 1 1 1 1 1 2 12 Herboly Ilona Anna rk. 2 3 1 2 2 3 3 2 3 3 3 1 2 — 3 32 Hordós Éva Edit rk. 1 3 1 3 3 3 3 3 3 *3 *3 2 fm — 3 32 15 Horváth Klára Katalin rk. 1 2 1 3 2 3 3 2 2 3 2 2 2 2 3 32 Horváth Margit rk. 2 3 2 3 3 3 3 4 4 3 3 2 2 — 4 40 Imre Máriia rk 1 3 1 2 3 2 3 3 3 3 2 1 2 2 3 32 Keller Jolán rk. 1 2 2 3 3 3 3 3 3 2 2 2 2 — 3 36 Kesken Aranka rk. 1 2 1 1 2 2 2 2 2 3 2 2 2 — 2 40 20 Kiss Julianna rk. 1 2 1 2 2 1 2 2 2 2 2 1 2 — 2 32 Kovács Márta rk 2 2 1 3 3 2 3 4 3 3 2 3 2 — 4 40 Lamhi Katalin Mária rk. 2 2 1 2 1 2 2 2 2 1 2 2 2 1 2 16 Magas Margit Mária rk. 1 2 1 2 2 2 2 3 3 3 2 2 fm — 3 40 Mihalik Ilona rk. 1 2 1 1 2 1 1 2 2 2 1 2 1 — 2 — 25 Mihalik Magdolna rk. 1 2 1 1 2 2 1 2 2 1 1 2 2 — 2 2 — Nádai Anna Erzsébet rk. 1 2 1 1 2 1 1 2 1 2 1 1 2 — 16 Nemes Ilona rk. 1 1 1 1 2 2 3 3 3 2 2 1 2 — 3 40 Németh Alojzia Katalin rk. 2 3 2 3 3 3 3 4 4 4 3 2 2 2 4 40 Németh Irma rk. 1 1 1 2 2 2 3 3 2 3 1 1 fm — 3 28 30 Pokecz Krisztina Anna rk. 2 2 1 1 1 2 1 3 3 2 3 2 2 — 3 24 Pusztai Irma rk. 1 1 1 1 1 7 2 2 7 7 1 2 — 1 24 Rezgő Irén rk. 1 1 1 2 2 2 2 2 2 3 2 1 2 2 2 32 Szabó Gizella rk. 1 2 1 1 2 1 1 2 2 3 2 1 1 1 2 — Szécsenyi Julianna Viktória rk. 2 3 2 4 3 3 3 4 4 3 3 2 2 — 4 40 35 Szép Etel rk. 1 2 1 2 3 2 2 2 2 2 2 2 2 — 2 40 Szitar Ibolya Zsuzsanna rk. 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 í 1 — Tislér Mária rk. 2 3 2 3 3 3 3 3 3 3 3 2 2 — 3 36 Velner Ilona rk. 2 3 1 3 3 3 3 3 8 3 3 3 2 2 3 40 Kimaradt: Bozsits Ilona rk., Markó Mária rk. M a g á n t a n u ó k Lakatos Éva rk. 56 Szamosfalvi Erzsébet rk. _ 1 1 2 2 2 2 2 3 1 1 1 2 — 2 56 Temesváry Erzsébet rk. _ — _ _ _ _ — _ _ _ _ __ — — — 56 Zolder Anna rk. 56 III. B) OSZTÁLY. Osztályfőnök: Twrdy Anna. 1 V tanuló neve és vallása Magaviselet Rendsieretet Hittan | Magyar nyelv j Német nyelv Történelem Földrajz 1 Számtan, mért. Természettan Rajz Kézimunka Ének Testnevelés Gyorsírás Ált. tanúim, ereim. Tandíj P Aush Klára izr. 1 2 1 1 1 1 2 7 2 2 2 1 40 Balogh Ilona rk. 1 1 1 2 2 2 2 2 2 2 2 2 1 — 2 40 Baumgarten Éva rk. 1 2 1 2 2 1 1 2 2 2 1 1 1 — 2 28 Be fi le Éva rk. 1 1 1 I 1 1 2 1 1 2 2 1 8 5 Bedő Eszter rk. 1 2 1 3 3 3 2 3 3 2 2 3 2 — 3 32 Berger Katalin izr. 1 2 3 3 2 2 2 3 3 3 2 3 2 2 3 40 Bubb Brigitta rk. 2 1 1 1 2 2 1 2 3 2 2 2 2 — 2 16 Cziráki Anna rk. 1 2 1 3 3 2 3 3 3 *3 "3 2 fm — 3 32 Csere Ibolya ref. 1 2 3 3 3 3 3 3 3 3 2 3 2 — 3 40 10 Dormán Erzsébet rk. 1 1 1 2 2 2 1 2 3 1 2 2 1 — 2 16 Erdei Erzsébet gk. 1 2 1 2 3 2 2 3 3 1 1 2 1 ■— 3 32 Gárdonyi Edit izr. 2 2 2 3 3 2 3 3 3 2 1 3 2 — 3 40 Grünbaüm Margit izr. 2 2 2 3 3 2 3 3 3 3 3 3 2 — 3 40 Gulvás Irén ág. h. ev. 2 2 1 2 2 2 2 3 2 3 2 2 2 — 3 40 15 Günsberger Klára izr. 1 2 2 1 1 2 1 2 2 3 2 3 2 2 2 16 Imrei Ilona rk. 1 1 1 2 2 2 2 2 2 1 2 2 2 — 2 16 Iverpen Zsuzsanna izr. 2 2 3 3 1 2 3 3 3 3 3 3 2 - 3 40 Kosaras Ottilia rk. 1 1 1 2 2 1 1 1 1 1 2 1 fm — 2 8 Kovacsics Gizella ág. h. ev. 2 1 2 3 3 2 2 2 2 2 2 2 2 — 3 40 20 László Katalin rk. 1 2 1 3 3 2 3 3 3 3 2 2 1 — 3 32 Lovászv Anna rk. 1 1 1 2 2 2 2 2 3 1 1 2 1 — 2 16 Nagy Ilona ref. 1 2 2 3 3 2 3 3 3 3 2 3 2 — 3 40 Nádor Anna rk. 1 1 1 3 3 3 3 2 3 2 1 2 2 — 3 40 Nemesi Mária rk. 2 2 1 3 3 3 3 3 4 3 3 3 fm — 4 40 35 Neusinger Adél ág. h. ev 2 2 2 4 3 3 3 3 4 3 2 3 2 — 4 32 Németh Klára rk. 1 1 1 2 2 2 1 3 3 2 2 2 2 — 3 28 Ónodi Mária rk. 1 1 1 2 1 2 1 2 2 2 1 1 1 — 2 40 Österreicher Magdolna izr 2 1 2 3 3 2 3 3 3 3 2 2 2 — 3 32 Pintér Magdolna rk. 1 1 1 3 2 2 2 2 3 2 2 2 1 1 3 24 30 Pintér Zsófia ág. h. ev. 1 1 1 2 2 1 1 1 2 1 1 2 2 — 2 40 Rácz Vilma rk. 1 2 1 3 3 3 3 3 3 *2 *2 2 1 1 3 40 Sattler Edit izr. 2 3 3 3 3 3 4 3 4 3 3 2 2 — 4 40 Sárecz Julianna rk. 1 1 1 2 3 3 3 2 3 3 2 3 2 — 3 32 Seregélyes Irina rk. 2 3 1 3 3 2 3 3 3 2 2 1 2 — 3 40 35 Sörlei Klára ág. h. ev. 1 1 1 2 2 1 1 2 2 1 1 1 1 1 2 16 Takáts Erzsébet rk. 1 2 1 3 2 2 2 2 2 2 2 2 1 — 2 40 Völgyi Margit rk. 1 1 1 1 2 1 1 2 2 2 2 2 2 — 2 24 Weisz Kornélia rk. 2 1 1 3 3 2 1 3 2 2 3 2 2 — 3 40 Wieland Eszter ref. 2 2 3 3 3 3 3 3 4 2 2 3 2 — 4 36 40 Zelkó Klára rk. 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 16 2ö IV. A) OSZTÁLY._Osztályfőnök: özv. Planderné Zimits Anna. A tanuló neve és vallása Magaviselet Rendsaeretet Hittan \' Magvar nyelv Német nyelv | Történelem Számtan, mért. Ásván*- és vegytan Egészségtan ! Háztartástan ! Rajz ! Kézimunka | Enek Testnevelés Gyorsírás Ált. tanúim, eredm. Tandíj P Ács Mária rk. 2 3 2 3 3 3 4 3 3 3 3 3 3 3 4 40 Baj Mária rk. 2 3 2 3 3 3 4 3 3 3 3 2 3 2 — 4 40 Balogh Elvira rk. 1 2 2 3 3 3 3 3 3 3 3 2 3 2 — 3 40 Benedek Gizella rk. 2 3 2 3 3 3 4 3 3 3 3 3 1 2 — 4 32 5 Berta Zsuzsanna rk. 1 2 2 3 3 3 3 3 2 2 3 2 3 2 _ 3 24 Boros Éva rk. 2 2 2 2 3 2 3 3 3 2 2 2 2 2 2 3 32 Cserpes Aranka rk. 1 2 2 3 3 3 3 3 3 3 2 2 2 2 _. 3 32 Dérfalvi Erzsébet rk. 1 2 1 2 2 1 2 1 1 1 2 2 2 2 2 2 16 Galba Gizella rk. 2 3 2 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 2 _ 3 40 10 Gáspár Ilona rk. 1 2 1 2 2 2 3 2 2 2 2 1 3 3 2 2 Gerencsér Margit rk. 2 2 2 3 3 3 4 2 2 2 1 2 1 2 2 4 40 Gyergyák Rózsa rk. 1 1 1 1 2 1 1 1 7 7 7 7 7 7 7 8 Horváth Hedvig rk. 1 3 2 3 3 2 3 3 3 2 *3 *3 3 fm — 3 40 Horváth Mária rk. 1 2 2 3 3 3 3 3 3 3 2 1 2 2 2 3 40 i 15 Karafiát Gizella rk. 1 3 2 3 3 3 3 3 3 2 2 3 2 2 — 3 40 Kassai Mária rk. 1 2 1 3 3 3 3 3 3 3 3 2 2 2 — 3 2 40 Kámán Mária rk. 1 2 2 2 3 2 1 2 2 2 2 1 2 2 2 40 Kárpát Alojzia rk. 1 2 2 3 3 3 3 3 3 2 2 2 1 2 — 3 32 Magyar Ilona rk. * 2 1 2 2 2 2 2 2 1 2 2 1 1 2 2 24 20 Mátay Edit rk. 1 2 2 3 3 2 3 3 3 1 1 2 3 1 3 36 Miczók Aranka rk 1 1 2 2 3 2 3 3 3 2 1 2 2 2 2 3 24 Németh Edit rk. 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 2 2 _ 1 8 Németh Erzsébet rk. 1 1 1 2 3 1 2 2 2 2 1 2 3 2 _ 2 16 Németh M. Magdolna rk. 1 3 2 2 3 2 2 2 2 1 2 1 1 2 2 2 16 25 Papp Erzsébet rk. 1 3 1 3 3 2 3 3 3 3 3 2 2 2 -— 3 32 Papp Zsófia rk. 2 2 2 3 3 3 4 3 3 2 1 2 2 2 1 4 40 Pálfalvi Julianna rk. 2 3 2 3 3 2 1 2 2 2 2 2 1 2 3 32 Pásztor Gizella rk. 1 2 1 2 3 2 2 2 2 2 2 2 3 2 1 2 40 Pölöskei Mária rk. 1 3 2 3 3 3 3 3 3 2 2 2 2 2 - 3 40 30 Bezneki Teréiz rk. 1 3 2 3 3 3 3 3 3 2 2 2 2 2 ___ 3 40 Bózsa Erzsébet rk. 1 2 1 1 2 2 2 1 1 1 1 1 2 2 — 2 16 Salamon Margit rk. 1 2 1 2 3 2 2 2 2 1 1 1 1 2 - 2 32 Sági Anna rk. 1 2 1 1 3 2 2 2 2 2 1 2 2 1 1 2; 32 Stimecz Ilona rk 1 3 2 3 3 3 3 3 3 3 2 3 3 2 _ 3 40 35 SzüCs Rózsa rk. 1 1 1 2 2 2 2 1 1 1 1 2 1 1 1 2 24 Timár Jolán rk. 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 2 fm 1 1 — Torma Gizella rk. 1 1 1 3 3 3 3 3 3 3 1 2 2 2 _ 3 36 Tóth Irén rk. 1 1 1 1 1 1 2 7 7 7 7 7 g 7 _ 7 24 Tóth Katalin rk. 1 2 1 2 3 2 2 2 2 1 2 2 2 1 2 2 32 40 Varga Margit rk. 1 2 2 3 3 3 3 3 3 3 1 2 2 2 2 3 40 Zábráki Anna rk. 1 2 1 2 2 2 3 2 2 2 1 1 2 2 1 2 32 Magántanu 1 ó k : i -------------------- Csentei Irén rk. _ 2 1 2 2 1 2 2 2 2 1 2 2 1 z 2 56 Godina Erzsébet rk. Szamosfalvi: Erzsébet rk- 56 56 _ 2 1 2 2 2 2 2 2 1 1 1 2 2 _ 2 Temesvári Erzsébet rk. 56 5 Zolder Anna rk. 56 27 IV. B) OSZTÁLY. Osztályfőnök: Polónyiné Obetkó Sarolta. A tanuló neve és vallása Magaviselet | Rendszeretet Hittan 1 Magyar nyelv j Német nyelv | Történelem j Számtan, mért. || Ásvány- és vegytan | Egészségtan 1 Háztartástan Rajz Kézimunka S Ének | Testnevelés Gyorsírás Ált. tanúim, eie m. Tandíj P Aradi Erzsébet rk. 1 1 1 2 3 2 3 /3 3 2 2 2 2 2 3\' 40 Benkő Mária rk. 2 3 2 3 3 3 3 3 3 2 3 2 3 2 — 3 40 Boros Magdolna rk. 1 1 1 2 2 2 3 2 2 1 2 2 3 2 — 2 40 Budai Mária rk. 1 2 1 2 3 2 2 2 2 1 1 1 2 2 — 2 28 5 Dormán Anna rk. 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 fm — 1 — Egervári Erzsébet rk. 1 2 2 3 3 3 3 3 3 3 3 2 2 1 — 3 32 Farkas Mária rk. 1 2 2 3 3 3 3 3 3 3 3 2 2 2 — 3 40 Fentős Gabriella rk. 1 2 2 2 2 2 3 3 2 2 2 1 1 1 — 3 32 Fischer Edit izr. 1 1 1 1 1 í 1 1 1 1 1 1 2 1 — 1 40 10 Francsics Éva rk. 1 2 1 2 2 1 2 1 1 1 2 1 1 2 i— 2 16 Hoffmann Judit izr. 7 7 7 / 1 2 7 7 7 7 7 7 7 — 7 40 Huszár Bózsa rk. 1 3 2 2 3 2 3 3 2 2 3 3 1 1 — 3 40 Keszthelyi Mária rk. 1 2 2 3 3 2 3 3 2 3 2 3 1 2 — 3 40 Kovács Magdolna izr. 1 2 1 2 3 2 3 3 1 1 2 1 1 2 — 3 32 15 Kovács Mária rk. 7 7 7 7 7 2 í 7 7 7 7 7 7 7 8 l.andi Margit rk. 1 2 2 3 3 3 3 3 2 2 3 3 1 2 — 3 40 Major Erzsébet rk. 1 2 2 3 3 3 3 3 3 2 3 2 1 1 - 3 40 Makra Etelka rk. 1 2 2 3 3 3 3 3 2 3 2 2 1 2 — 3 40 Moskovitz Ibolya izr. 1 2 1 2 2 2 3 2 1 1 2 2 1 2 ___ 2 24 20 Nádai Magdolna rk. 1 2 2 3 3 2 3 3 2 2 2 2 1 2 _ 3 32 Németh Margit rk. 1 2 1 2 2 1 2 1 2 1 2 1 1 1 1 2 16 Németh Mária rk. 1 2 1 3 3 2 3 3 2 1 3 2 2 ím _ 3 40 Pénzes Jolán rk. 1 2 2 2 3 2 3 3 2 2 3 3 1 2 — 3 40 Pittner Zsuzsanna rk. 1 1 1 í 1 1 1 1 1 1 1 1 1 fm 1 1 ; 8 25 Pollák Magdolna izr. 1 2 1 2 3 2 3 2 2 1 2 1 2 2 _ 3 32 Scharf Magdolna izr. 1 2 1 3 3 2 3 3 2 1 3 2 1 2 — 3 40 Stroch Magdolna, izr. 1 7 7 7 7 7 2 7 7 7 7 7 2 — 7 16 Szabó Erzsébet rk. 1 3 2 3 3 1 3 2 2 1 3 2 2 2 — 3 32 Szabó Ilona rk. 1 2 2 2 3 2 3 3 3 2 3 2 1 2 _ 3 40 30 Szabó Marianna rk. 1 1 1 2 2 1 2 2 2 1 2 2 2 1 _ 2 40 Szemző Piroska ág. la. ev. 1 2 1 1 2 1 2 2 1 1 2 1 2 1 1 2 16 Tánczos Ilona rk. 1 2 1 2 3 2 3 2 3 2 2 2 1 1 — 3 32 Temesvári Gizella ág. h. ev 1 2 2 2 3 2 3 2 2 2 2 2 3 2 — 3 40 Tóth Ilona rk. 1 2 2 3 3 3 3 3 2 1 2 1 3 2 — 3 40 35 Varga Bózsa rk. 1 2 2 3 3 3 3 3 3 2 1 2 2 2 — 3 40 Varsányi Éva ág. h. ev. 1 2 2 2 2 2 2 1 2 2 2 1 2 2 1 2 24 Yass Stefánia rk. 1 3 2 3 3 3 3 3 3 3 3 2 2 2 — 3 40 Vidonyi Livia izr. 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 — 1 — Vidor Erzsébet izr. 1 2 1 2 2 1 2 2 1 1 2 1 3 fm 2 40 r. <. ■ Kimaradt : Várföldi Ibolya rk. VIII. Statisztika. a) A tanulók száma és fontosabb adatai. Osztályok j ** 11.** III* IV.* összesen a) A tanulók száma Beírt nyilvános tanuló ... ... ... 117 108 80 81 386 Beírt magántanuló........... 4 6 4 5 19 Osztályozott nyilvános tanuló ... 111 101 78 80 370 Osztályozott magántanuló ... ... 4 6 4 5 19 Osztályoztatott összesen tanuló ... 115 107 82 85 389 Ezek közül ismétlő 1 Az osztályozott tanulók - b) életkor szerirt 1930-ban született ............ 45 45 1929-ben „ ...... ,..... 44 51 — _ 95 1928-ban „ ............ 20 41 39 _ 100 1927-ben „ ...... ... ... 2 9 30 35 76 1926-ban „ ......... ... 2 3 6 34 45 1925-ben „ ......... ... — — 3 10 13 1923-ban „ ............ — — 1 2 3 1922-ben „ ............ 1 1 — 1 3 1920-ban „ ............ — _ 1 1 2 1918-ban „ ............ — 1 2 2 5 1916 ban „ ............ 1 1 — — 2 c) vallás szerint Róm. kat. ... ........... ... 99 93 64 73 329 Gör. kat. ... ............... — — 1 - 1 Református................. 2 4 3 - 9 Ág. h. ev................... 4 2 5 3 14 Izraelita ... ... ... ...... ... 10 8 9 9 36 d) anyanyelve, nyelvismerete Magyar anyanyelvű... ......... 115 103 82 85 385 Horvát „ ............ — 4 _ _ 4 Csak magyarul beszél ......... 108 103 78 83 372 Magyarul és németül is tud... ... 6 — 3 1 10 „ és horvátul is tud... ... — 4 1 1 6 „ és románul is tud... ... 1 — — — 1 é) szüleik foglalkozása szerint Középbirtokos ............ ... — — 1 — 1 Kisbirtokos......... ... ...... 1 13 2 2 18 Kisbirtokos, napszámos ... ... ... 6 — 4 —. 10 Egyéb önálló őstermelő... ... ... 1 — 1 2 Gazdasági tisztviselő ...... ... 2 1 2 3 8 Gazdasági segédszemély ... ... — —1 1 1 2 Földmivelési napszámos .. ... ... 2 — — 1 3 Kisiparos ... ... ... ... ... ... 24 30 21 19 94 Ipari tisztviselő ...... ... .. — — 1 _ 1 Ipari segédszemély......... ... 12 7 2 1 22 Ipari napszámos ... ... ... ... 3 — — — 3 Nagykereskedő............ __ 2 — — 1 3 Kiskereskedő ............ ... 8 12 8 7 35 Kereskedelmi tisztviselő ... ... — _ _ 1 1 Kereskedelmi segédszemély ... ... 1 1 5 4 11 Közlekedési tisztviselő ... ... ... 10 _ 3 2 15 Közlekedési segédszemély ... ... 17 14 13 17 61 Köztisztviselő ......... ...... — 2 1 2 5 Pap, tanár, tanító ... ... ... ... 4 — 2 1 7 Másféle értelmiségi ... ......... 3 — — 2 5 Közhivatali altiszt ............ 5 4 1 — 10 Katonatiszt ... ............ ... — 2 — _ 2 Katona altiszt ... ............ 2 4 3 4 13 Nyugdíjas köztisztviselő......... 2 1 1 _ 4 Egyéb nyugdíjas tisztviselő ... ... 3 — 5 — 8 Nyugdíjas altiszt ............ 6 9 — 13 28 Háztulajdonos ... ... .... ... ... — 2 1 1 4 Különböző napszámos ......... — 1 — — 1 Egyéb ismeretlen foglalkozású ... 1 4 4 3 12 29 összesen • Osztályok 1 ** JJ ** III.* IV* Az osztályozott tanulók f) szüleik lakóhelye szerint 1. Az iskola székhelyén lakik ... 87 73 58 67 285 2. A vármegyében lakik ...... 23 23 13 15 74 3. Fehér vármegyében lakik — — 1 — 1 4. Mármaros vm.-ben lakik ... ... - — — 1 — 1 5. Somogy vármegyében lakik ... 5 10 8 3 26 6. Szilágy vm.-ben lakik ...... — 1 — — 1 7. Veszprém vm.-ben lakik ... ... — — 1 — 1 g) köz iil bejárók 1. vasúton, autóbuszon: Felsőrajk .................. 2 5 — 1 8 Galambok .................. — — 1 — 1 Gelse ..................... 2 — 3 2 7 Gyékényes ... ... ............ 1 — — — 1 Kisrécse .................. — 1 — — 1 Komárváros................. 4 — —. 2 6 Légrád ................... — — — 2 2 Murakeresztur ............... — — 2 1 3 Nagyrécse .................. 1 — — 1 Pogányszentpéter ....... — 1 — 1 2 Sávoly..................... 1 — 1 — 2 Ujnép .................. 1 4 — — 5 Újudvar ...... ... ......... — 1 — — 1 Zalaszentjakab ... ... ... ... ... — 1 2 — 3 Zalaszentmihály... ... ... ... ... ,1 — 1 2 4 Zákány......... ... ........ — 5 —* 1 6 összesen: 13 18 10 12 53 2. kerékpáron: Bajcsa . ... ... ............ — 2 — — 2 Fityeháza .................. — 1 — — 1 Palin ... ... ... ... ... ... ... — — — 1 1 összesen: — 3 — 1 4 3. kocsin: Letenye............... ...... — 1 — — 1 Szepetnek ......... ... ...... — 1 2 — 3 összesen: — 2 2 — 4 h) lakás szerint 1 1. szüleinél lakik ............ 101 96 75 83 355 2. kosztadónál lakik .. ... ... ... 14 11 7 2 34 i) óra-mulasztása 30 óránál kevesebbet mulasztott 67 53 27 23 170 igazoltan mulasztott órák száma... 3865 4228 4320 6376 18789 igazolatlanul mulasztott órák száma .................. — — — — — j) általános előmenetele jeles előmenetelü ............ 17 11 5 11 44 jó előmenetelü ............... 40 28 26 22 116 elégséges előmenetelü ........ 45 50 39 42 176 elégtelen egy tárgyból ......... 5 8 3 5 21 7i két „ ......... 4 4 3 — 11 „ több „ ... ... ... — — 2 — 2 k) tJzü tenik. tárodat tanult német társalgást ............ 50 28 78 gyorsírást ................. — — 17 23 40 l) közül tandíjat fizet, tandíjmentes 40 P-t fizet .................. 59 49 34 39 181 32 P-t fizet ... ... ... ... ... ... 25 28 23 19 95 24 P-t fizet ... ... ............ 4 9 4 6 23 16 P-t fizet......... ...... 15 8 13 9 45 8 P-t fizet .................. 3 1 _ 3 7 tandíjmentes ...... ......... 5 6 4 4 19 összesen: 111 101 78 80 370 g-l-ig csak nyilvános tanulók szerepelnek. b) A magaviselet, a rendszeretet és a tantárgyak tanulmányi eredménye. Tantárgyak Osztályok. Nyilvános és magántanulók száma. — Érdemjegyek • 1. A) o. 36+1 1. B) o. 38 1. C) o. 37 II. A) 0. 34+1 II. B) o. 34 II. C) o. 33 III. A) o. 38+1 III. B) 0. 40 IV. A) o. 41+5 IV. B) o. 89 jeles I jó elégséges elégtelen jeles 1 íó elégséges elégtelen 1 jeles ló elégséges elégtelen 1 jeles hó elégséges elégtelen 1 jeles ló elégséges elégtelen I jeles Tó elégséges 1 elégtelen J jeles 1 jó elégséges j elégtelen jeles jó j elégséges elégtelen jeles jó elégséges elégtelen 1 jeles jó elégséges 1 elégtelen Magaviselet............... 30 6 34 4 29 8 28 6 25 9 20 13 25 13 27 13 33 8 38 1 Rendszeretet ............ 5 18 13 1 8 11 19 — 9 15 13 — 8 18 9 — 7 12 15 — 5 11 14 3 9 20 10 19 19 2 — 8 23 12 — 10 25 4 — Hittan .................. 28 9 — — 20 18 — — 31 6 — — 29 6 — — 24 10 — — 12 21 — — 26 13 — — 28 7 5 — 20 23 — — 21 18 — _ Magyar nyelv ............ 6 13 17 1 11 14 13 — 3 21 12 1 6 16 13 — 6 16 12 — 4 9 17 3 11 14 13 1 6 13 20 1 6 15 22 — 8 17 14 — Német nyelv ............ 6 10 18 3 11 13 11 3 6 17 14 — 6 13 16 — 5 15 14 — 4 6 18 5 5 19 15 — 6 15 19 — 3 9 31 — 7 9 23 — Történelem............... — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — 6 20 13 — 8 23 9 — 7 18 18 — 13 17 9 — Földrajz ............... 5 20 12 — 14 10 13 1 12 15 10 — 4 16 15 — 9 12 13 — 4 10 16 3 8 11 20 — 14 10 15 1 — — — — — — — — Számtan és mértan......... 3 12 19 3 9 14 15 — 8 18 11 — 4 17 14 — 5 7 18 4 4 8 20 1 1 17 17 .4 5 15 20 — 5 13 20 5 4 10 25 — Állat- és növénytan......... 4 15 17 1 9 13 16 — 17 11 6 — 5 15 15 — 13 16 5 — 4 9 20 — — — — — — — — — — — — — — — — — Ásványtan és vegytan ...... — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — — 7 14 22 — 10 10 19 — 4 12 20 3 3 13 20 4 — — — — — — — — 7 15 21 — 12 18 9 — Háztartási és nevelési ism. ... 1 13 18 12 — 21 13 5 — Rajz .................. 10 14 13 — 10 15 12 Hm 11 13 13 — 7 15 13 - 6 11 16 hm 6 12 15 — 7 12 18 9 16 13 ¡lm 18 16 8 Hm 9 18 12 — Női Kézimunka............ 10 16 11 — 10 19 8 Hm 18 16 3 — 8 15 11 Hm 9 18 6 1 fm 6 16 11 — 12 16 10 1 lm 11 22 5 ? fm 12 25 5 Hm 17 18 4 Szépírás ............... 6 19 12 — 8 11 15 4 5 15 17 — 13 20 2 — 8 11 13 2 6 11 13 3 — — — — _ — — — — — — — — Ének ................. 7 26 4 — 11 17 10 — 16 20 1 — 8 18 9 — 8 18 8 — 24 3 6 — 12 23 4 — 6 22 12 — 9 23 11 — 21 13 5 — Testnevelés............... 1413 7 ? fm 17 14 3 4 lm 16 16 1 — 15 20 — - 13 9 6 (lm 12 13 7 1 fm 9 26 1 3Fm 12 25 — Hm 9130 2 ?ím 12 23 — 4 lm Altalános tanúim, eredmény... 3 11 18 5 9 13 13 3 5 17 14 1 4 14 17 — 4 8 18 4 3 7 15 8 2 14 19 4 3 13 20 4 4 15 19 5 7 9 23 — Német társalgás ......... 8 9 — — 15 5 — — 6 6 — — 7 7 — — 6 8 — — 1 — — — — — — — — — — — — — — — — — Gyorsírás ............... — —• — — — - — — — 5 5 4 3 —: — 7 11 — — 5 — — A tanévvégi magántanulók tanulmányi eredményének megállapítása folyamatban van. c) Iskolai felszerelések értéke. 31 d) Az iskola épületének méretei 1. Udvar ............ 1251 m2 5. Emelet I. b. ... 752 m2 2. Kert............... — JJ II. b. ... 50-4 » 3. Gazd. gyakorlóterület — » III. b. ... 467 >> 4. Földszint I. a....... 50-4 IV. b. ... 70-1 >> I. c....... 502 Iroda ... 43 8 II. a....... 43-8 » Tanári szoba 50 2 J> 11. c....... 525 » Rajzterem 80 3 5> III. a....... 774 ií IV. a....... 657 Tételek Gyarapodás Áilomány tétel ajándék Érték darab Érték darab P f \' P f Bútorok......... — ... ... 9 — 179 — 614 16020 70 Házi és irodai felszerelés 14 — 50 80 306 3655 19 Földrajzi és történelmi tanszerek ...... ... ... ... — — — — 140 1982 95 Természetrajzi tanszerek... ... 30 — 18 06 209 639 65 Fizikai tanszerek ... ... ... 1 — 16 63 47 1360 15 Vegytani tanszerek ......... 52 46 155 66 206 295 66 Számtan-mértani tanszerek ... — — — — 11 64 60 Tornatanítási tanszerek ... ... — — — — 1 31 32 Rajztanítási tanszerek ... ... 11 15 — 478 530 23 Tanári könyvtár . ... ... 270 84 371 84 — — — Összesen: Ifjúsági könyvtár ... ... ... 38 — 101 03 1267 3672 26 Önképzőköri könyvtár ...... — - — — 321 624 15 Sportköri felszerelés _. ... 9 — 99 62 1525 3427 53 e) Az iskola népessége 1920—41. tanévtől. Osztályozott nyilvános tanulók Osztályozott magántanulók Eoviilt nyilv. magán!. Tanév I. II. III. IV. I—IV. I. II. III. IV. I—IV. 1920—21 99 97 93 79 368 8 10 4 5 27 395 1921—22 115 95 91 87 388 2 1 — — 3 391 1922—23 139 111 90 77 417 9 8 8 5 30 447 1923—24 155 120 96 76 447 6 3 11 3 23 470 1924—25 143 115 106 81 445 10 5 1 3 19 464 1925—26 109 122 103 90 424 1 3 3 1 8 432 1926-27 90 97 107 95 389 4 4 1 2 11 400 1927—28 88 86 89 93 356 4 3 3 1 11 367 1928—29 69 85 83 81 318 2 5 1 7 15 333 1929-30 100 70 84 81 335 9 3 2 3 17 352 1930—31 133 101 73 70 377 5 9 3 4 21 398 1931—32 100 128 88 69 385 6 1 3 2 12 397 1932—33 87 87 117 83 374 2 6 — 1 9 383 1933-34 96 93 70 117 376 — 3 1. 1 5 381 1934—35 85 91 81 66 323 1 — 1 .— 2 325 1935 -36 106 83 75 72 336 — — 1 1 2 338 1936—37 111 101 77 66 355 5 4 — 1 10 365 1937-38 94 113 100 71 378 4 — 2 3 9 387 1938-39 92 92 106 80 370 1 2 1 2 6 376 1939—40 108 86 85 89 368 2 2 — — 4 372 1940-41 111 101 78 80 370 4 6 4 5 19 389 33 IX. A jövö iskolai évre vonatkozó értesítés. 1. Beírások. Az 1911—42. tanévi heiratásokat junius hó 26-án és 27-én délelőtt 9—12-ig tartjuk. A felvétel alkalmával minden tanulónak személyesen kell jelentkeznie. Az I. osztályba vagy iskolaváltoztatás esetén más iskolából első alkalommal beiratkozó tanuló atyja, anyja vagy gyámja, esetleg azok felnőtt megbízottjának kíséretében köteles megjelenni. A felvétel a tanuló okmányainak (születési anyakönyvi kivonat, az előző tanulmányok elvégzéséről szóló bizonyítvány, illetőleg tanulmányi értesítő, a himlőoltási, 12 évnél idősebbeknél ujraoltási bizonyítvány) átadása és a felvételi dijak befizetése alapján történik. A pótbeírások szeptember 5—6-án lesznek. 2. Fizetendő díjak. A beiralás alkalmával minden rendes tanuló a következő dijakat tartozik befizetni : a) felvételi dij címén 2 P 50 fillért, b) járulék dijak cimén 1 P 70 fillért, c) filmoktatási dij cimén előző évi tandíjának 3 százalékát, (teljes fiz. 1.20 P. 1 fok.. 1 P, 2. fok. 70 fill., 3. fok. 50 fill. és 4. fok. 20 fi 11. filmdíjat,) Avz. első osztályba felveLt tanulók filmdija 1.20 P. Az I. oszl. tanulók fizetnek továbbá 70 fillért Tanulmányi Értesítőre. (Index.) Az igazolt hadiárvák és hadigyámoltak a b) alatt jelzett járulékokat nem fizetik. Jeles és jó rendű hadiárvák és hadigyámoltak a felvételi, díj, valamint az alább részletezendő Lan- és fenntartási dij fizetése alól is mentesek. A löbbi tanuló az eddig felsorolt dijakon ki-vül fizet még tan- és fenntartási dijat, meljmek egyesilett évi ösz-szege 40 P. Kifogástalan viseletű és előmenetelü tanulók, ha atyjuk (gyám-juk) anyagi helyzete ezt megokolttá teszi, ráutaltságukhoz mérten a megállapított százalékos keretek között az egyesitett tan- és fenntartási dij kirovása tekintetében díjmentességben, illetőleg díjkedvezményben részesülnek. A kedvezményeket a fizetendő dijnak 4 csökkenő fokozata szerint osztjuk ki a következő táblázat szerint: Teljes díjat (40 P) fizet a tanulóknak legalább 35%>-a 1. fokozatú díjkedvezményt (32 P) nyerhet a tanulók 30%-a 2- „ „ (24 P) „ „ „ 10\'Va 3- „ „ (16 P) „ „ „ 10%-a 4- „ „ (8 P) „ „ „ 5°/o-a díjmentességet nyerhet a tanulóknak legfeljebb 10°/o-a 100% Teljes mentesség és 4. fokozatú díjkedvezmény csak példás viseletű, általános jeles (az I. osztályban általános kitűnő) előmenetelü és teljesen szegény tanulónak adható. Harmadik és második fokozatú díjkedvezményben legalább jó viseletű és legalább általános jó (az I. osztályban általános jeles) előmenetlü tanulók részesíthetők. Elsőfokú kedvezményben elégséges (az I. osztályban jő) elő-menetelü tanulók is részesíthetők, ha legalább jó viseletüek. Nem részesíthető kedvezményben az a tanuló, akinek atyja (gyámja) az évi 40 P díjösszeget nyilvánvalóan minden nehézség nélkül megfizetheti. Díjkedvezmény, illetőleg mentesség csak szabályszerű (bélyegmentes) folyamodási nyomtatványon előterjesztett kérelemre adható. A kérvények szept. hó 10-éig, illetve a II. félévre szólók február hó 10-éig nyújtandók be. Hadiárvák és hadigyámoltak a mentességre való igényjogosultságukat az 1933. évi VII. t.-c. értelmében a felvételkor igazolni tartoznak. A tan- és fenntartási dij együttes összegét a tanulók 8 egyenlő részletben október, november, december, január, február, március, április és május hónapok 5. napjáig tartoznak befizetni az osztályfőnök által idejében és díjmentesen kiosztandó postai befizetőlapok utján. 3. Javítóvizsgálatokat szeptember 3-án d. e. 8 órától tartunk. 4. A leánygimnáziumból átlépő tanulók különbözeti magánvizsgálatai és a népiskola V—VIII. osztályából átlépő tanulók felvételi vizsgálatai szeptember 4 én d. e. 8 órától lesznek. A szükséges felvilágosításokat az iskola igazgatósága megadja az érdeklődő szülőknek. A magántanulók az elvégzendő tananyag kijelölése és egyéb részletes utasítások átvétele céljából kellő időben jelenjenek meg az iskola igazgatójánál. A magántanulók által fizetendő dijak: kérvénykezelési dij 1.50 P, felvételi díj 2.50 P, járulék dijak 1.70 P, tan- és fenntartási dij 56 P, elnöki dij 4 P, vizsgálati dij tantárgyankint\'2 P. Magántanuló semminemű díjkedvezményben nem részesíthető. Az 1941—42. tanévben használandó tankönyvek jegyzéke. I. osztály. Róm. Kath. hittan Róm. kath. nagyobb katekizmus. Dr. Varga D.: Jézusom, örömöm imakönyv. Ág. hitv. ev. hittan: Bereczkv Sándor: Jézus élete és tanítása. Dr. Luther Márton: Kis Káté. Ref. hittan: Farkas Kálmán: Isteni kijelentés. Izr. hittan: Gömöri Á.: Izr. Vallástan. Héber imakönyv. Vitéz Sághelyi—Reöthy: Magyar nyelvtan a polg. isk. I. oszt. számára. „ „ „ Magyar olvasókönyv a polg. isk. I. o. számára. Lux B.—Lux G.: Német nyelvkönyv a polg. isk. I. oszt. számára. Marjalaki Kis Lajos: Földrajz a polg. isk. I. oszt. számára. Dr. Szilády Z.—Dus F.: Növénytan és állattan a polg. isk. I. o. számára. Stéger—Tix: Számtan és mértan a polg. isk. I. oszt. számára. Geszler Ö.: Gyakori, és elméleti énekiskola az I—II. osztályok számára. Kogutowicz: Polgári iskolai atlasz. II. osztály. Róm. Kath. hittan: Dr. Aubermann: Ó- és Ujszövets. bibliai történetek. Dr. Varga D.: Jézusom, örömöm imakönyv. Ág. hit. ev. hittan: Bereczky Sándor: Jézus élete és tanítása. Dr. Luther Márton: Kis Káté. Ref. hittan: Farkas Kálmán: Isteni kijelentés. Izr. hittan: Gömöri Á.: Izr. Vallástan. Héber imakönyv. Vitéz Sághelyi—Reöthy: Magyar nyelvtan a polg. isk. II. oszt. számára. „ „ „ Magyar olvasókönyv a polg. isk. II. o. számára. Lux B.—Lux G.Német nyelvkönyv a polg. isk. II. oszt. számára. Marjalaki Kiss Lajos: Földrajz a polg. isk. II. oszt. számára. Stéger—Tix: Számtan és mértan a polg. isk. II. oszt. számára. Dr. Szilády Z.—Dus F.: Növénytan és állattan a II. osztály számára. Geszler Ö.: Gyakori, és elm. énekiskola az 1—II. osztályok számára. Kogutowicz: Polgári iskolai atlasz. III. osztály. Róm. kath. hittan: Dr. Aubermann: Szertartástan. Dr. Varga D.: Jézusom, örömöm imakönyv. Ág. hitv. ev. hittan: Bereczky Sándor: A ker. egyház rövid története. Ref. hittan: Dr. Patay Pál: Egyháztörténelem (kisebb). Izr. hittan: Dr. Weisz Miksa: A Szentírás történeti könyvei. Héber imakönyv. Vitéz Sághelyi—Reöthy: Stilisztika és verstan a polg. isk. III. o. számára. Arany—Sághelyi— Szántó : Toldi. Lux B.—Lux G.: Német nyelvkönyv a polg. isk. III. oszt. számára. Rákosy Z.: Magyar nemzet története a polg. isk. III. oszt. számára. Marjalaki Kiss Lajos: Földrajz III. oszt. számára. Tix Miklós: Fizika. Stéger—Tix: Számtan és mértan a III. osztály számára. Kogutowicz: Polgári iskolai atlasz. Geszler Ö.: Gyakorlati és elméleti énekiskola a III—IV. oszt. számára. IV. osztály. ( Róm. kath. hittan: Dr. Aubermann: Róm. kath. Egyháztörténelem. Dr. Varga D.: Jézusom, örömöm imakönyv. Ág. hitv. ev. hittan: Bereczky Sándor: A ker. egyház rövid története. Ref. hittan: Rácz Kálmán: Hit- és erkölcstan. Izr. hittan: Schön Dávid: A zsidók története. Héber imakönyv. Vitéz Sághelyi—Reöthy: Költészettan és irodalomtört. a polg. isk. IV. oszt. számára. Lux B. Lux G.: Német nyelvkönyv a polg. isk. IV. oszt. számára. Rákosy Z.: A magyar nemzet története a polg. isk. IV oszt. számára. Jaszovszky M.: Vegytan és ásványtan a polg. leányisk. számára. Csapody—Gerlóczy: Élet- és egészségtan a polg. leányiskolák számára. Mártonffyné—Labancz—Sevcsik: Háztartástan és neveléstan a polgári leányiskolák számára. Stéger—Tix: Számtan és mértan a IV. osztály számára. Geszler Ö.: Gyak. és elm. énekiskola a III—IV. osztály számára. Az Iskolai év megnyitása. Az 1941/42. tanév ünnepélyes megnyitása szeptember hó 8-án lesz és a rendes tanítások szeptember hó 9-én kezdődnek. A tanártestület alakuló értekezletét szeptember 2-án tartja. 85982 |