* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)
3.17 MB | |
2019-01-03 15:11:10 | |
Nyilvános 672 | 1841 | A Kegyes Tanítórendiek vezetése alatt álló nagykanizsai Róm. Kat. Főgimnázium értesítője | az 1922-1923. iskolai évről Közzéteszi: Eberhardt Béla igazgató. Nagykanizsa, 1923. Gutenberg-Könyvnyomda 31921 A következő szöveg a füzetből keletkezett automata szövegfelismertetés segítségével: I itniu^, * A KEGYfcS TANFTÖRENPIEK Vezetése alatt álló NflQYKflNIZSftl ROM, KflT. FŐQIMNflZIUM ÉRTESÍTŐJE AZ 1922-1923. ISKOLAI ÉVRŐL KÖZZÉTESZI EBERHARPT BÉLA IGAZGATÓ NAGYKANIZ8A, I92S. GUTENBERG-KÖNYVNYOMDA 31921 ■ iiüYííKíBBSI VÉViftW 71 Pro memória. Két kedves halottunk volt ebben az iskolai évben. Szenteljük nekik az első sorokat. f MÉSZÁROS JÓZSEF. (1852-1923.) 36 évi buzgó, csendes tanári működés után, melyből az utolsó 11 évet intézetünknél töltötte, piaristánál szokatlan korán, 58 éves korában ment nyugalomba és itt élt még közöttünk testileg megtörve, de élénk szellemmel az utolsó évig, teljes visszavonultságban még 12 éven át. A Kiskunfélegyházán született magyar ifjú, mint a piarista rendnek egyszerű fogadalmat tett növendéke Léván kezdte meg tanári működését 1874-ben. 1877-ben szentelték pappá. Tanított még Selmecbányán, Nyitrán, Szegeden, Nagybecskereken, Nagykanizsán (1886 — 1887 — 88.), Kecskeméten, Budapesten, Temesvárott és innen került másodszor vissza 1900-ban Nagykanizsára. Kedves, szeretetreméltó egyéniségével, szelid és kedélyes lelkületével mindenütt kedves ismerősöket és jó emléket hagyott maga után. Társai, tanítványai egyaránt szerették végig. Buzgó tanár volt; ha kellett atyai szigorral, de mindig szeretettel bánt tanítványaival. Városunk jelenleg vezetői emberei közül is sokan emlékeznek hálával és szeretettel reá. 58 éves korában érezte, hogy nem képes már tovább tanítani. Bármenynyire vonzódott az iskolához és tanítványaihoz, a korai öregség erőtlensége hatalmasodott el szervezetén és ki kellett állnia a sorból. Nyugalomba ment. Csak egy évig sétálgatott még a városban. A következő évben már nem hagyta el a házat és egy-két év multán már a szobáját sem. Teljesen » elgyengült, nem volt jártányi ereje. Szelleme azonban élénk volt a legutolsó esztendeig. Szivesen vette, ha társai vagy ismerősei meglátogatták. Kedélyesen elcsevegett velük. Minden gondos ápolás ellenére, hisz ez tartotta őt ily sokáig eddig is, 1923. január 29-én agyszélhüdés következtében néhány percnyi agónia után visszaadta nemes lelkét Teremtőjének. Január 31-én temettük el a város közönségének nagy részvéte mellett. Sírjánál Waligurszky Béla v. mérnök, a volt tanítványok nevében méltatta a kedves tanárt. Emlékét őrizzük. A másik kedvesemlékii halottunk KÁRPÁTI KELEMEN csornai prem. kanonok r, volt székesfehérvári tanker. kir. főigazgató, ki ebben a minőségben 1911 — 1920. augusztusig volt intézetünknek mindenkor igazán jóakarója. Ugy a tanári kar, mint az ifjúság mindenkor szivesen várta hivatalos látogatásait, mert oly megértő atyai jóság sugárzott feléjük férfias szép derült arcáról, hogy csak vonzalmat válthatott ki a vele érintkezőből. Megértő, méltányos és kifogyhatatlan jóakaratú, nagy pedagógiai tapintatu férfiú volt. Mindenkor a legnagyobb közvetlenséggel volt tankerülete tanárainak segítségére. Éppen ezért őszinte sajnálattal vette távozását az egész tantestület. Február hó 21-én halt meg Szombathelyen 64 éves korában. Temetésén az igazgató, kit a tanítványi hála és szeretet is fűzött a megboldogulthoz, képviselte az intézetet. 5 If Ai-s VÁROSI KÖNYVTAR 3 3 7 05 9„ is <olai év rövid története. Ah iskolai évet rendesen kezdtük és minden zavaró megszakítás nélkül dolgozhattunk annak végéig. Az 1. osztály szünetelt csak 2 hétig — május hó 11 — 23-ig — alispáni rendeletre, enyhe lefolyású fültőmirigylob miatt. Alakuló gyülésünk augusztus hó 29-én volt. Az 1. osztályú felvételi vizsgálatokat augusztus hó 29-én és 30. napjain tartottuk. A felvételi vizsgálatokra jelentkezett 61 rendes, 4 magántanuló. (Az előző iskolai évben 86 rendes, 15 magántanuló.) A vizsgálaton megfelelt 57. A javító-, különbözeti- és magánvizsgálatokat augusztus hó 30. és 31-én tartottuk. Szeptember hó 1., 2., 4. napjain végeztük a beirásokat. 5-én volt a Veni Sancte, az iskolai rendtartás és fegyelmi szabályok ünnepélyes felolvasása az igazgató beszédével külön az alsó és felső osztályoknak, majd az osztályok elrendezése. Az előadásokat szeptember hó 6-án kezdtük. Hogy a szülőket jobban belevonjuk az iskola nevelő munkájába, Hét szülői értekezletet tartottunk az iskolai év folyamán. December 18-án volt az első. A megnyitó beszédet az igazgató mondta a középiskolák hivatása és szülői értekezletek fontosságáról. Szűcs Imre tanár pedig előadást tartott »Az iskolai és családi nevelés« cimen. A második szülői értekezlet március hó 21-én volt. Az igazgató bevezető és befejező beszédet mondott, Diósi Géza tanár »A tanulók jellem- és erkölcsi nevelésé«-ről tartott előadást. Mindkét értekezleten szép számmal jelentek meg az érdekeltek; teljesen megtöltötték a tágas tornatermet és hálásan vették az ott hallottakat. A Vili. osztály vizsgálatai május hó 7 —14-ig voltak. A hittanvizsgálaton Csóti Géza murakereszturi apát, püspöki biztos elnökölt. A Vili. osztályú magánvizsgálatok május hó 8-án és 12-én folytak le. Az 1 — VII. osztály hittanvizsgálata junius hó 16-án volt Csóti Géza apát, püspöki biztos elnöklete alatt. A magánvizsgálatokat junius 12 —15-ig tartottuk. Az évvégi összefoglalások junius hó 18 —25-ig voltak. Az érettségi vizsgálatok Írásbeli része május hó 16., 17., 18. napjain, a szóbeli része pedig junius hó 7., 8., 9. napjain volt Dr. Boros Alán győri bencésrendü főgimn. igazgató elnöklete alatt. Az érettségi vizsgálatra jelentkezett és bocsátott 27 tanuló közül jelesen érett:,6, jól érett: 6, érett: 14, háromhónapra visszavettetett 1. Életpályára nézve: egyházi 3, tanári 2, orvosi 1, jogi 4, mérnöki 4, gyógyszerészi 4, állatorvosi 2, gazdászati 2, zeneakadémiára 1, pósta 2, folyamőrségi 1. Május hó 21-én volt az első Országos középiskolai tanulmányi verseny. Intézetünk 2 Vili. osztályú tanulót küldött e versenyre: Zalán Kornélt a latinra, Stolczer Miksát a mennyiségtanra. A verseny eredménye oly kedvező volt iskolánkra, hogy Zalán Kornél első lett a latin, Stolczer Miksa második a mennyiségtan dolgozatával, gimnáziumunk pedig a győztes 4 intézet közül a második helyet vivta ki Változások a tanári karban. Szinger Kornél a magyar kegyestanitórend főnöke Dr. Baltavári Jenő helyébe Kemény Jánost helyezte Debreczenből. A szeptember hó végén eltávozott Surányi Gyula helyébe pedig Sótonyi Istvánt rendelte Veszprémből, aki október hó 24-én kezdte meg működését. A tanári kar tagjai közül betegség és egyéb okok miatt az iskolai év folyamán többet kellett helyettesíteni. Különösen hosszú helyettesitést igényelt Surányi Gyula eltávozása és utóda megérkezése között levő nagy időköz (szept. 26 —okt. 23) és Orbán Lajos súlyos betegsége (márc. 9—május 28-ig) A tanári kar tagjai, akik szorosan vett iskolai kötelezettségeik teljesítésén felül sokat buzgólkodtak ifjúsági egyesületek vezetésében és iskolai ünnepek rendezésében a társadalmi életben is szerepeltek felolvasásokkal, hírlapi cikkek Írásával és résztvettek minden nemes társadalmi mozgalomban. Hivatalos látogatás. Dr. Vass Bertalan a székesfehérvári tanker. kir. főigazgatója november hó 12 — 17. napjain végezte hivatalos látogatását. Valláserkölcsi és fegyelmi állapot. A róm. kath. ifjúság, a téli időszakot leszámítva, mindennap \'/28-kor testületileg hallgatott sz. misét. Vasár-és ünnepnapokon az intézetben két csoportban vett részt az exhortación és Vn9-kor ment szt. misére. A szt. gyónáshoz és szt. áldozáshoz testületileg négyszer járult az iskolai évfolyamán: Szt. Imre napján, január hóban, a húsvéti szt- gyakorlatok alkalmával és szt. Alajos napján. Ezenkivül egyéni ájtatosságból többen végeztek rendszeres havi gyónást. A püspöki kartól előirt szt. Márk napi és három keresztjárónapi ájtatos-ságot az ifj. templomban testületileg végeztük. A feltámadási és urnapi körmeneten szintén testületileg vettünk részt. Április 10-én, bold. Károly király halálának évfordulóján ünnepies gyász szent misét tartottunk. Az ifjúság erkölcsi magaviselete ellen semmi komolyabb kifogás nem volt az egész iskolai évfolyamán. Mária Kongregáció. Huszadik évét töltötte be az idén az öntudatos katholikus életre nevelő ezen intézményünk. Kéthetenkint voltak gyűléseink, havonkint volt közös szt. gyónás és áldozás s a tagok egy része még gyakrabban is járult e szentségekhez. Febr. 2-án Kalazanzi szt. József emlékét ünnepeltük s évvégén rendeztünk ünnepélyt a könyvtár javára, melyen Pintér: Kalazanzius szelleme c. jelenetet adtuk elő. — Az év legfontosabb eseménye azonban a kisebb (I —IV. o.) kongregáció megalakulása volt. Ezek közül május 13-án a Csóthy Géza murakereszturi apát úrtól tartott ünnepélyes tagfölvételen 60 uj tag esküdött fel a liliomos zászlóra. A kisebb kongregációval kapcsolatban alakította meg Nagy Lajos tanár a Mindszenty szavalókört, mely év végén szavalóversenyt is rendezett. Cserkészet. 74. sz. Törekvés cserkészcsapatunk 1919-ben alakult. Mult nyáron julius 4 —26-ig Iharosberényben volt a csapat 42 tagja táborozni, ahol a báró Inkey család magyaros vendégszeretetét élvezte. Évközben kiképzést nyertek a cserkészek tűzoltásban, céllövészetben és tábori telefon használatában. Két tűzoltó ünnepélyen vett részt a csapat önálló gyakorlattal, az Urániában vetített képekkel számolt be a nyári táborozásról, amikor Ispánovits Sándor főv. igazgató Finnországról tartott igen tanulságos előadást. Április 29-én SKovtíjy SYliMós kormányzó ur Őfőméltósága előtt 23 jelölt tett fogadalmat. Húsvétkor 20 fiu volt Budapesten 2 napig a jubileumi ünnepségeken a parancsnok vezetésével, amit felhasználtunk a főváro nevezetességeinek megtekintésére is. »Ifjúságunk« cim alatt tábori ujságunkat csapatlappá fejlesztettük, melyet maguk a fiuk sokszorosítottak s benne közöltük az ifjúsági tornakör eredményeit is. Van a csapatnak zenekara s most folyik a fúvószenekar kiképzése. Több kisebb-nagyobb kirándulást végeztünk s részt vettünk társadalmi akciókban. Cserkészek száma 70. Az idén ismét Inkey József báró úrtól kaptunk meghivást nagy táborozásra s emellett 20 cserkész Ausztriába is megy. Kötelességünknek tartjuk, hogy a város vezetőségének és társadalmának ezúton is megköszönjük állandó szeretetét és támogatását. Az O nképzőkör az idén is megalakult a V— Vili. osztályok tanulóiból. Rendes tagok voltak a Vil — VIII., rendkivüli tagok az V —VI- osztályok tanulói. Az év elején a vezető tanár és Zalán Kornél Vili. o. t. ifjúsági elnök buzditó s ¡rányitó beszédére nagy nekilendüléssel indult meg az Önképzőkör működése s folyt is szép eredményes munka az első félévben. Főleg a Vili. osztály tehetségesebb tanulói dolgoztak szorgalmasan. A többi osztályok növendékei közöl azonban csak itt-ott bukkant fel egy-egy felolvasással vagy szavalattal. A ll-ik félévben annyira elernyedt a munkakedv, hogy alig lehetett egy-egy gyűlésre szereplőket összehozni. Szomorúan állapithatjuk meg, hogy szavalóversenyünket sem tudtuk megtartani. Hirdetett pályázataink is jobbára meddők 6 maradtak. Pályatételeink a következők voltak: 1) Zalavármegye közgyűlésének pályatétele Petőfi és Madách 100 éves születésének évfordulója alkalmából a két nagy költő emlékét méltató irodalmi művekre 1000 —1000 korona. Mindkét pályadijat Zalán Kornél Vili. o. t.-nak itélte a bizottság, egyiket a Petőfi ünnepen mondott magvas és szép beszédeért, a másikat az Önképzőkörben a Madách-ünnepen felolvasott szép értekezéseért. 2) Az 1911/12-ben érettségi vizsgálatot tett tanulók pályatételei (3 drb. 1000-1000 K-ás pályatétel a földrajz, történelem és közgazdaságtan köréből) meddők maradtak. A kör az alakuló és záró gyűlésen kivül 14 rendes és 2 ünnepi ülést tartott. Tevékeny részt vett az intézeti ifjúsági ünnepségeken szép szavalatokkal és beszédekkel. Főleg Both Ferenc és Dezső László Vili. o. t. szavalatait s Zalán Kornél magvas, szép beszédeit hallgatta csodálattal a nagy közönség. A rendes gyűlések tárgyait szavalatok, szabad előadások, ismertetések, értekezések, novellák, költemények, zeneművek s ezek birálatai tették. Az ünnepi üléseken nemzeti hőseink s irodalmi nagyjaink emlékének áldoztak. Tornakör. A jelen iskolai évben 257 tornásza volt körünknek. Ebből 178 az alsó osztályokra, 89 a felső osztályokra esett. Erő és ügyesség szerint 22 csoportra oszlott a kör. Torna és atlétikai gyakorlatok végzésére hetenkint 10 órát fordítottunk. A tornakörben ez idén is inkább előkészitő munkálatokat végeztünk, melyeknek célja az egyesületi élethez való szoktatás, hogy az életbe kilépő ifjú lelkileg szükségét érezze folytatni, tovább fejleszteni és betetőzni azt a munkát, amit benne és vele az iskola végzett. Gyűjtések. A tanulók a VKM. elrendelte gyűjtésekben szép jelét adták a segélyre szozulók iránt érzett részvétüknek. A Vakokat Gyámolító Orsz. Egy. részére 7347 K-át, a józsef kir. hg. Szanatórium Egy. részére 3460 K-át, Zsófia ürsz. Gyermekszanatorium Egy. részére 3340 K-t gyűjtöttek. Ezenkivül megszereztük ifjúsági gyűjtéssel az Orsz. Menekültügyi Hivatal által kiadott Ereklye bullát minden osztály számára, ennek költségei 6000 K-t tettek ki. Igy az össz gyűjtés az ifjúság körében 20147 K volt ebben az évben. Segélyegylet. Könyvsegélyben részesitett 20 tanulót 12.000 K értékben. A szinielőadásból 40,000 K, a magántanulók után szedett elnöki dijakból 1921/22. 8100 K, 1922/23-ban 36,400 K, összesen 84,500 K-ból a Segélyegyletet terhelő 100,000 K lombard kölcsön utolsó részletét 63,500 K-át fizettük ki A fenma-radt 21,500 K-t pedig 8 tanuló segélyezésére fordítottuk és az lfj. Segélyegyleti könyvtár részére tankönyveket vásárolunk. Ifjúsági Ünnepségek. A városháza dísztermében: 1. Október 6-án az aradi vértanuk emlékünnepe, 2. január 14-én Petőfi születésének századik évfordulójának emlékünnepe, 3. március 15-én hazafias ünnepség, 4. november 1-én az elhunyt tanárok és hősök sirjánál tartottunk gyászünnepséget a temetőben; április 21., 22., 23. napjain »Kis Lord« cimü színdarabot adták elő ifjaink a Polgári Egylet nagytermében Dr. Mutschenbacher Edvin kir. tvszki tanácselnök ur rendezésével a Segélyegylet és a cserkészek nyári táborozásának javára. Február 2-án Kai. sz. József a kegyes tanitórend alapitójának emlékünnepe- (I. M. kongr.) Az évzáró ünnepet junius 29-én a Te Deum után tartottuk, amelyen az igazgató beszéd kiséretében kiosztotta a jeles tanulók tanulmányi értesítőit és a jutalmakat. Tornaverseny. Május hó 21-én, mig két derék tanulónk a szellemi versenyen küzdötték ki intézetünk részére az elismerést, az itthon maradtak a Zrínyi sporttelepen mutatták be iskolánk működése iránt mindig érdeklődő, kedves közönségünknek a tornában való fokozatos előrehaladásukat. A sok évi pihenés után — 8 évig nem volt tornatanitás — a haladás évről-évre szem- 7 betűnő. E helyen mondunk köszönetet a Zrinyi Sportegylet vezetőségének a telep szives átengedéséért. Egészségi állapot. A most zárult iskolai év egészségi viszonyai kedvezőbbek voltak az előzőénél. Kisebb és enyhébb lefolyású betegségek fordultak ugyan elő, de szórványosan. Csak az I. osztály szünetelt közel két hétig nagyon enyhe lefolyású fültőmirigylob miatt. Ez is inkább óvóintézkedés volt. Az iskolaorvos, mint városi tisztiorvos mindjárt az iskolai év elején az összes osztályodban megtartotta a hivatalos szemvizsgálatot, de semmi bajt sem talált. Az 1. osztályt a fültő mirigylob megállapítása után azonnal ellenőrzés alá helyezte és igy sikerült a betegséget leküzdeni. Jutalmazások és segélyek. I. Alapítványokból jutalmat kaptak: 1. Kiváló jó magaviseletéért és szorgalmáért (Szalay József a.) Zalán Kornél VIII. o. 2. Példás magaviselet <és szorgalomért (Taródy Mihály a.) Józsa Fábián II. o. 3. A legjobb magyar irod. és történelmi érettségi feleletért (Plihál Ferenc a.) Zalán Kornél Vlll. o. 4. Természetrajzi munkásságért (Pap János a.) Stolczer Miksa VIII. o. 5. Énekben való kiválóságért (Grossmann Ignác a.) Koch Sándor IV. o. 6. Jó magaviselet és szorgalomért (il j. Fesselhofer József a.) Fischel Ferenc IV. o. 7. Írod. munkásságért (Ebenspanger Lipót a.) Gold János Vlll. o. 8. Jó magaviselet- és szorgalomért (Hirschl Adolf a.) Schwarcz Andor VI. o. 9. Írod. munkásságért (Jókai Mór a.) Zalán Kornél Vlll. o. 10. Jó magaviselet és szorgalomért (Nagykanizsai Takarékpénztár a.) Francsits István 1. o. 11. Jó magaviselet- és szorgalomért (Gelsei Guttman Vilmos a.) Lung László lll. o. 12. Jó magaviselet-és szorgalomért (Karczag Béla a.) Etlényí Tivadar VI. o. 13. Jó magaviselet-és szorgalomért (Karczag István a.) König Zoltán V. o. 14. Jó magaviselet- és szorgalomért (Elek Lipót a.) Hirschler Imre Vlll. o. 15. Hittanból való kiválóságért (Barátság a.) Lung László lll. o. 16. Kiváló magaviselet (Péller Pál a.) Ollop Ernő Vlll. o. 17. Magyar irodalomban való kiválóságért (Haám József 1881. a.) Hirschler hnre Vlll. o. 18. Magyar irodalomban való kiválóságért (Haám József 1886. a.) Draskovich Jenő Vlll. o. 19. Német nyelvben való kiválóságért (Zimmermann Gusztáv a.) Pozsgai János IV. a. o. 20. Jó maga-viselet- és előmenetelért (Blau Lajos és neje: Giesinger Friderika a.) Szilvay László 1. o. 21. Jó viselet és szorgalomért (1884. érettségizettek a.) Pék Pál 1. o. 22. Magyar irod. és történelemben való előmenetelért (főgimnáziumi postás a.) Szűcs László VII. o. 23. Mennyiségtanban való kiválóságért (Elek Géza a.) Stolczer Miksa Vlll. o. 24. Jó magaviseletért (Strém Andor emlék a.) Schich-tanz Pál 25. Magyar irod- és történelemben való előmenetelért (Túszok fa.) Szabó Jolán Vlll. o. 26. (Délzalai Tkpztár Eperjessy Sándor a.) Osskó Endre IV. a. o. 27. (Csengery Antal a.) Bődi Béla 11. a. o. 28. (Lengyel Lajos a.) Füredi Dezső VI. o. 29. (Oszterhuber László a.) Scodnik Józsua 111. o. 30. (Oszterhuber László a.) Bittera Béla 11. a. o. 31. (Blau Pál a.) Rácz György II. b. o. 32. (Sartory a.) Bagyary Béla VI. o. 33. (Stern Andor emlék a.) Bogyay Tamás IV. a. o. Adományok és segélyezések. 1. Frank Manó 1000 K Horváth Géza V. o., 2. Bäder Józsefné 500 K ifj. Horváth József 1. o., 3. Faics Lajos és Kálmán Leo 1200 K Károvics János és Gerencsér Elemér 1. o. 4. Dr. Bálás Zsigmond 10,000 K Kiss Jenő IV. a. o. és Francsits István 1. o, 5. Hoffmann Bernát 2000 K (könyveket kaptak karácsonyra) Pozsgai János, Kiss Jenő, Ko-ronczy Rudolf, Osskó Endre IV. a. o. és Niklai Ferenc V. o., 6. Weiser János 1400 K Osskó Endre IV. a. o., 7. Nagykanizsai Bankegyesület 4000 K Bittera Béla 11. a. o. Varga László 1. o., 8. Kemény János 1000 K Klein József lll. o., 8 9. Faics Lajos (Benczik József eml.) 500 K Dreven Géza Vll. o., 10. Horváth Anna (Horváth György eml.) 1000 K Lung László 111. o., 11. Dr. Ehn Kálmán (legjobb tornásznak) 1000 K Antalics Alajos VI. o., 12. Hangya 5000 K Kádár István Vll. o. Pozsgai János IV. a. o., 13. Nagykanizsai Takarékpénztár 5000 K Dezső László VIII. o., 14. Nagy Lajos ig. 1000 K Szűcs László VI o., 15. Gr. Batthyány Pál és neje 2000 K (legjobb szavalónak Zuckelter Lajos eml.) Both Ferenc Vili. o., 16. E. A. H. 5000 K (a magyar történelemből a legjobb éretts. fel.) Hirschler Imre Vili. o., 17. Neumanp Aladár 1000 K Dobó Zoltán 11 b. o„ 18. Polgári Egylet 500 K Tóth Károly IV. o. 19. Dr. Zerkowitz Zsigmond (25 éves éretts. vizsg. eml.) 25,000 K Koronczy Rudolf IV. a. o., Filátz János II. o., Bojt Lajos 111. o., Etlényi Tivadar VI. o., Mutschen-bacher Viktor VI. o., Vidor József Vll. o., 20. Br. Inkey József 100,000 K Ollop Ernő és Vucsák József Vili. o., 21. Gr. Batthyány Pálné 3500 K-át adományozott 3 szegény tanuló tandijára, 22. Dr. Schichtanz István 2 drb ezüst 5 K-ás: Bogyay Tamás IV. a. o., Scodnik Józsua 111. o., 23. Csizmadia Vilma 1000 K (két jó énekesnek) Tóth Károly IV. a. o., Fodor Sándor IV. b. o. Az adományok összege 171,700 K- Kegyes jóakaróink évről-évre növekedő sorát hálával köszöntjük. Könyvjutalmak. Fischel F. és Fia cég 15 könyvet küldött a tanulók jutalmazására. Ezekből kaptak: Lukács Lajos I., Sebestyén József II. a., Lukács István II. b., br. Inkey Lajos és Péter III., Pollák Géza III., Rosenheim László IV. a., Fodor Sándor IV. b., König Zoltán V., Bagyary Béla VI., László Ferenc VI., Szetler László VI., Dezső Erzsébet, Frank György, Vidos József Vll. oszt. tanulók. A Petőfi emlékünnepén gyűjtött összegből 5 drb Petőfi összes költeményét vettük meg, ebből kapott Zalán Kornél, Heimer Ödön VIII. o., Radanics János VI. o., Lung László 111. o. Az intézet személyzete. Tanári kar. Eberhardt Béla, kegyesrendi áldozópap, a társház főnöke, főgimnáziumi igazgató, oki. rendes tanár, tanit 29 éve; tanította a mennyiségtan a IV. A) és a Vili. osztályban heti 5 órában. Diósi Géza, kegyesrendi áldozópap, oki. rendes tanár, a tanári kar jegyzője, a kisebb ifjúsági könyvtár őre, az ifj. Segélyző Egyesület vezetője, a IV. A) oszt. főnöke, tanit 4 éve; tanitotta a magyar nyelvet a IV. A) és V. o. a latin nyelvet a IV. A), a görögp. irodalmat a VI., a földrajzot az 1. osztály" ban heti 19 órában. Hencz János, kegyesrendi áldozópap, oki. rendes tanár, a természetrajzi és vegytani szertár őre, tanit 7 éve; tanitotta a természetrajzot az 1., IV. A —B), V., VI., a földrajzot a III. osztályban heti 17 órában. Iváncsits János, világi, városi oki. rendes tornatanitó, a tornaszertár őre, a torna sportkör vezetője, tanit 16 éve; tanitotta a tornát 1—Vili. osztályban heti 20 órában. Kemény János, kegyesrendi áldozópap, oki. rendes tanár, a 111. oszt. főnöke, tanit 18 éve; tanitotta a magyar nyelvet a 111. és IV., a német nyelvet a III. és IV. A—B), a szépírást a 11. A) osztályban heti 18 órában. Kováts Antal, kegyesrendi áldozópap, oki. rendes tanár, tanit 38 éve, tanitotta a magyar nyelvet a Vll., a latin nyelvet a VI., a bölcsészettant a VIII. osztályban heti 11 órában. Lengyel János, kegyesrendi áldozópap, oki. rendes tanár, a tanári könyvtár őre, tanit 9 éve; tanitotta a görög nyelvet a VI., Vll., Vili., a történelmet a 111., az éneket az 1 — 11. osztályban heti 19 órában. 9 Molnár Kálmán, kegyesrendi áldozópap, oki. rendes tanár, az Önképző kör vezetője, az ifj. Segélyző-könyvtár s a nagyobb ifj. könyvtár őre, a Vili. oszt. főnöke, tanit 16 éve; tanitotta a magyar nyelvet a Vili., a latin nyelvet a VII—Vili., a görög nyelvet az V. osztályban heti 17 órában. Orbán Lajos, világi, a körmöezbányai áll- főreáliskolától menekült és beosztott áll. oki. rendes tanár, az V. oszt. főnöke, tanit 14 éve; tanitotta a a latin nyelvet az V., a német nyelvet az V., VI., VII., a görögp. irodalmat a VII. osztályban heti 19 órában. Pfeifer Elek, világi, városi oki. rendes rajztanár, a rajzszertár őre, tanit 18 éve; tanitotta a rajz. geometriát a 11. A—B), 111., IV. A—B), a görögp. rajzot az V, VI., VII., VIII. osztályban heti 20 órában. Preszeller Ferenc, kegyesrendi áldozópap, oki. rendes tanár, a 11. B) osztály főnöke, tanit 23 éve; tanitotta a magyar nyelvet a 11. B), a latin nyelvet a 11. B) a német nyelvet a Vili., a görögp. irodalmat a VIII., a szépírást a 11. B) osztályban heti 17 órában- Rozs Lajos, kegyesrendi áldozópap, oki. rendes tanár, igazgatóhelyettes, a természettani szertár őre, a VI. oszt. főnöke, tanit 26 éve; tanitotta a mennyiségtant a II. A—B), IV. B), VI., a természettant a Vili. oszt.-ban heti 19 órában. Sótonyi István, kegyesrendi áldozópap, oki. rendes tanár, tanit 2 éve; tanitotta a földrajzot a IV. B), a történetet a IV. A—B), V-, VI., a természetrajzot a II. A—B) osztályban heti 18 órában. Szakáll Gyula, kegyesrendi áldozópap, oki. rendes tanár, a tört.-philol. és földrajzi szertár őre, a 11. A) oszt. főnöke, tanit 21 éve; tanitotta a magyar nyelvet a II. A), a latin nyelvet a 11. A), a történetet a Vll.—Vili., a közgazdasági és társadalmi ismereteket a Vili. osztályban heti 19 órában. Sztranyovszky Ágoston, világi, városi, ideigl. alkalmazott h. tanár, a IV. B) osztály főnöke, tanit 10 éve; tanitotta a magyar-latin nyelvet a IV. B), a görögp. irodalmat az V., a földrajzot a 11. A—B) osztályban heti 19 órában. Dr. SzÜCS Imre, kegyesrendi áldozópap, oki. rendes hittanár, főgimn. hitszónok, a Mária-kongregáció vezetője, a Magyar jövő megbizottja, a Cserkészcsapat parancsnoka, tanit 3 éve; tanitotta a vallástant 1 —Vili. osztályban heti 16 órában. Vegele Károly, világi, városi oki. rendes tanár, a Cserkészcsapat parancsnoka, tanit 14 éve; tanitotta a mennyiségtant 1., 111., V., Vll., a rajz. geometriát az 1., a természettant a Vll. osztályban heti 20 órában. A rendkívüli tárgyak tanárai. Dr. Fodor Aladár, városi t. orvos, iskolaorvos, tanitotta az egészségtant a Vll. osztályban heti 2 órában. Molnár Kálmán (1. fentebb), tanitotta az egyházi- és műéneket heti 2 órában. Pfeifer Elek (1. fentebb), tanitotta a szabadkézi rajzot 5 csoportban, heti 10 órában. A nem kath. vallású tanulók hitoktatói. Horváth Olivér, ág. h. ev. lelkész; tanitotta az ág. h. ev. vallástant heti 7 órában. Kádár Lajos, ref. lelkész; tanitotta a ref. vallástant heti 4 órában. Ardai Simon, izr. el. isk. tanitó; tanitotta az izr. vallástant heti 8 órában. Dr. Winkler Ernő főrabbi; tanitotta az izr. vallástant az V-Vlll. osztályban heti 8 órában. Iskolaszolgák: Vojkovics György rendes, Dervarics István kisegítő szolga 10 A tanuló ifjúság érdemsorozata. A rendes és rendkívüli tantárgyakból, Röviditések és jelzések magyarázata: g. kat. = görög katolikus ág. ev. = ágostai vallású; ref. = református ; izr. — izraelita: ism. = ismétlő ahol a név után jelezve nincs, ott római katolikus értendő- — Előmenetelben 1 = jeles, 2 — jó, 3 — elégséges, 4 elégtelen. — Magaviseletben 1 dicséretes, 2 megfelelő, 3 tűrhető, 4 rossz. ELSŐ OSZTÁLY. Rendes tantárgyak Rk. tant. 1 A tanuló neve Magaviselet Valiástan Maçyar ny. Latin nyelv Földrajz Term, rajz Számtan Rajz. geom. Szépirás Torna Ének Szabadk. r. Barta Sándor, izr.^ 1 1 3 3 .2 1 1 1 1 1 1 2 Benczik László , Bettlheim Győző, izr.^/ 1 2 3 3 2 2 3 3 2 1 2 2 1 1 3 2 1 1 2 1 2 3 3 - Béres Sándor, g. kat. ¡y 1 1 3 3 1 2 2 3 2 1 2 - 5 Blaskó józsef, ism.. Bőhm Ignác, ág. ev. 1 1 3 3 3 2 2 2 3 1 1 - 1 1 3 3 3 2 3 3 2 1 1 - Brand Sándor, izr^/ 1 2 3 4 3 3 3 3 3 2 2 2 Büki József, ism. / Czerján józsef ^ 2 3 3 3 2 3 3 2 1 3 1 1 1 3 3 3 1 2 3 2 1 3 - 10 Cséplő László, Msn^y 1 1 2 2 2 2 2 2 2 1 2 Doupona Ede Doupona Lajo^/ 1 1 1 2 3 3 3 3 3 3 2 2 2 2 2 2 2 2 1 3 2 3 Fischel Ede, \'mti/ 1 1 3 2 2 2 2 3 3 2 3 - Francsits István 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 2 - 15 Gerencsér Elemér Hajdú Ferenc^/ Havasi György, izr.^. 1 1 1 2 2 1 2 1 1 1 2 - 1 1 2 2 2 2 1 2 3 2 - 1 3 4 4 4 3 3 3 3 1 3 2 Hoffmann Andor, izr. Horváth józsef id./ \' 1 1 3 2 3 2 1 1 2 3 2 1 1 2 2 2 2 2 3 2 2 1 2 - 20 Horváth józsef ify Kaiser Simon, iziV Károvits János Kedmenecz józsét, ism/ Kerber László 25 Kövess László" , Lukács Lajos, ism. 1 1 1 2 2 2 2 2 1 1 2 - 3 3 3 3 2 2 3 3 1 2 2 1 1 1 1 1 1 1 1 1 fm. 2 2 1 1 3 3 3 3 3 3 i 2 - 1 2 4 4 3 3 3 3 3 i 3 - 1 2 3 3 2 2 3 3 2 i 3 - 1 2 2 1 2 2 2 1 2 i 3 - Lustgarten Miklós, izr. / Lusztig István, izr.^, 1 1 1 3 3 2 2 2 2 2 i 1 2 1 2 4 4 3 2 3 3 4 i 3 2 Mazur Alfréd 30 Mazzag István 2 3 4 3 3 3 3 3 i 3 2 1 1 3 3 2 2 2 2 2 i 2 - Neufeld Ferenc^ izr. . 1 2 4 4 3 3 3 3 3 i 2 2 11 Kimaradtak: Darás Endrey^ Gundelfingen Ödön, Kelemen István» / Polgár István,^ózsa Imre. —————— Összesen : 63. 1 Rendes tantárgyak Rt. tant. A tanuló neve Magaviselet Vallástan Magyar ny. Latin nyelv Földrajz Term, rajz Számtan Rajz. geom. Szépírás Tornázás Ének Szabadk. r. Nyári Rudolf 1 í 3 3 2 2 2 2 2 1 2 Perlsz Pál, izr.^ 3 2 4 3 3 3 3 3 3 1 3 2 Peszkowski Rezső 1 1 2 2 2 2 3 2 1 1 2 1 35 Pécsek János, ág. ev. , 1 2 2 2 2 2 2 1 2 1 3 Pek Pál ^ v 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 Pollák György, izr. / 1 1 3 3 2 1 1 2 2 3 1 Prucser Ferenc/^ 1 2 4 4 3 3 3 3 3 1 3 - Rácz Alajos 1 2 3 3 3 2 3 3 3 1 1 40 Reznicsek fossef , 2 2 3 *3 2 1 3 3 3 1 1 Ritser Zoltán, izr., isin-^ 2 2 4 4 3 3 3 3 3 1 3 _ Rotter Zoltán, izr. ^ 2 2 3 3 2 2 3 3 3 1 3 Rozs Ferenc«^ 1 2 3 3 2 1 2 3 3 1 3 _ Sárkány György, izr / 1 1 2 1 1 1 1 1 2 1 2 1 45 Schődl József (/ V 1 1 1 2 2 1 2 2 2 1 2 Szilvay László 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 2 Tóth Béla yj " 1 2 3 4 3 2 3 3 4 1 3 Tulezi István / 1 1 2 3 3 2 3 3 3 1 3 Vajda Zsigmánd, izr. 1 1 3 2 1 2 2 2 3 1 2 50 Varga József J. V 1 1 3 3 1 2 3 3 3 1 2 - Varga László / 1 1 1 2 2 1 1 1 1 1 3 Vass Sándoiy/" Virág István / 1 1 1 2 2 2 2 2 2 1 2 2 3 3 2 3 2 2 1 1 2 2 1 Weber Lajol; izr^ 1 2 4 4 3 2 4 3 3 1 2 2 55 Weisz Iván, izr.J/\' 2 1 4 4 2 2 2 3 3 3 3 Wentzely Pál, Ism^/ 1 1 3 2 3 2 2 2 2 1 3 - Magántanulók: Fatér Judit _ 1 2 2 2 3 2 1 _ Hódosi Vilmos, izr. 1 3 3 3 2 3 3 - - - - 12 MÁSODIK A) OSZTÁLY. Rendes tantárgyak Rk. tant. A tanuló neve Magaviselet Vallástan Magyar ny. Latin nyelv Földrajz Term, rajz Számtan Rajz. geom. Szépírás Tornázás Ének Szabadk. r. Anek Antal J / Báder Dezső, \\ixij Barthos Gyula^/ Berger Sándori/ 5 Bertalan Barnabás, ref. / Bittera Béla / V Bojt István/ V Bődi Béla^/ / # Cseh István y/ j 10 Eisinger László, i^E/ Farkas András J Farkas Béla( ** Frank Károly, Gerőfi )enő 1 15 Gumilár Mihály Haba józse£/ \' Haba Ottó J Hajós Hugó, izr. J Hardi Gyula, ism.^/ 20 Horváth Béla, ism. j Hosszú józsef */ . Józsa Fábián Kaiser Tibor, izr. Kaszner Károly J 25 Kánnár Ferencj Kis lenő, izr. Makoviczky Gyula, ág. ev. Muzikár Sándorj v Németh Ede V 30 Paizs Ferenc 7 Pencz István 7 Pethő István Jj Reiner Imre */ Sebestyén József^ 35 Stolczer Emil, iar. v Vastag Béla J Vastag István J . Weisz Győző, izr. \\J 1 ] 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 2 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 2 1 2 1 1 1 1 1 1 1 1 2 l 2 2 1 1 1 2 2 1 1 1 1 1 2 3 3 1 1 1 1 2 \\ 1 1 1 1 1 2 1 1 1 2 2 2 2 3 3 3 4 3 1 3 2 4 3 3 3 2 4 2 3 3 4 4 4 3 1 2 3 3 3 2 3 3 3 3 3 4 2 3 4 3 3 3 3 4 3 3 1 4 2 4 3 3 3 3 3 3 3 3 4 4 3 3 1 3 3 3 4 3 3 3 3 4 3 4 2 4 4 3 3 2 3 3 3 1 1 2 2 3 t 2 2 1 3 1 3 3 3 3 3 2 1 1 3 3 3 1 3 1 3 2 3 3 1 3 4 3 2 1 3 1 2 2 1 1 1 3 2 1 1 1 1 1 2 2 2 2 2 2 1 1 2 2 3 1 1 1 2 3 3 2 1 2 2 1 1 3 3 3 4 3 2 3 3 4 3 3 3 2 4 3 3 3 3 4 3 3 2 3 3 4 3 3 3 3 3 4 3 3 3 3 3 3 3 2 3 3 2 2 1 3 2 3 3 2 2 2 4 3 3 3 3 3 3 3 1 3 3 3 3 3 3 2 3 4 3 3 1 3 2 2 2 3 1 3 3 1 2 2 1 3 3 3 2 1 3 2 2 3 3 3 3 2 2 1 2 2 3 2 2 2 3 3 3 2 3 3 2 2 2 2 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 j 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 2 3 1 2 3 3 3 1 1 3 3 2 3 3 3 2 2 1 3 2 3 3 3 3 2 3 3 2 2 3 1 1 2 3 3 2 2 3 3 3 3 2 2 2 _ 2 2 3 2 3 1 3 2 2 1 3 1 3 2 2 2 Magántanulók: Choma Sándor, ref.^ 40 Hevesi Sándor Kovács Sándor^ Schmidt Antal j Vajda Lajos, ág. ev,/ - 2 1 1 1 4 3 2 1 2 3 3 2 2 3 3 3 1 2 3 3 2 2 1 1 3 3 3 3 3 3 3 2 3 3 3 - - - 1 Össesen: 43. MÁSODIK B) OSZTÁLY. 13 Kimaradtak : Schiller iván, izr., Schweighoffer Tamás. ZerkovitzEndre. Összesen: Rendes tantárgyak Rt tant. A tanuló neve Magaviselet Vallástan Magyar ny. Latin nyelv Földrajz Term, rajz Számtan Rajz. geom. Szépírás Tornázás Ének Szabadk. r. Adler Károly, izr.^/ Ádám György, ¡zr. -Bazsó Sándor J ^ Berger Andon izry\'\' 5 Borsfay Géza^/ Czvetkó Pál, isin.^/ Dobó Zoltán/ Faits Ferenc J Heischner Zóítán, izry 10 Friesz Emil / ^ Golenczky Gyula / Göndör Ottó, izr. y Gyarmati József / Hajdú Jenő, izr.y 15 Hódosi ..László,"Szr^/ Imrey Ödön^ . Józsa Dezső, ref.^/ Lukács István, izr.y Nagy László, ref. y 20 Nothnagel József^ Pasqualetti AntaT^/ Rácz György, izry Rácz Károly, ism. Reinitz Tibor, izr. 25 Riedlmayer László ^J Schultz Károly Soós Sándor ¡S Szántó László, izr.v/ Székely István, izr. v 30 Tersztenyák László . Varga József y / v\' Vass Józse£^/ Virág Jenő Weisz László, izr. 35 Zakál László 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 3 1 2 1 1 1 1 1 1 1 1 2 2 1 2 1 3 1 2 2 1 1 2 1 1 1 1 2 1 2 1 1 2 1 1 3 1 3 2 2 3 1 2 3 2 2 2 3 1 2 3 3 1 3 3 3 1 3 2 3 3 3 3 1 3 3 3 3 2 3 3 1 3 2 2 3 1 2 2 2 2 3 3 1 2 3 3 1 3 3 3 1 2 2 3 3 3 3 1 3 3 3 3 1 3 3 1 3 2 2 3 1 3 1 2 2 3 3 3 1 3 3 1 3 3 3 1 3 3 2 3 1 3 1 3 2 2 3 1 3 3 1 3 2 1 2 1 2 1 3 1 2 2 2 3 2 2 2 2 2 2 1 3 2 3 2 1 3 1 1 2 1 3 1 2 3 2 4 2 3 3 2 3 3 4 3 3 4 1 3 3 3 1 3 3 3 1 3 3 3 4 2 3 3 3 3 3 3 3 4 2 1 3 2 3 3 3 2 3 3 3 3 3 3 2 3 3 2 3 2 3 2 2 3 3 3 2 3 2 3 3 2 3 3 3 3 1 3 2 2 2 2 2 2 2 3 2 2 2 2 3 3 2 3 2 3 1 2 2 3 1 1 2 1 3 3 2 2 1 3 1 3 1 3 1 1 1 1 2 1 1 3 2 3 2 3 1 3 1 1 1 3 fül. 3 2 1 3 1 3 1 1 1 1 1 3 3 2 3 3 1 2 1 3 1 2 2 3 2 3 2 3 3 3 3 2 2 1 1 2 3 2 3 3 2 2 2 3 3 3 2 í 3 2 2 2 2 2 3 3 2 3 1 2 2 2 1 1 2 3 3 2 2 1 2 3 Magántanulók: Buchelt Tivadar / Szabó Ferenc ^ Tóth László j - 1 1 1 2 2 2 2 2 3 3 2 3 3 1 2 3 3 3 3 2 3 - - HARMADIK OSZTÁLY. Rendes tantárgyak A tanuló neve Magaviselet Vallástan Magyar ny. Latin nyelv Német ny. Történet Földarjz Számtan Rajz. geom. Torna Szabadk. r. Amtmann Sándor^ Ábrányi Jenő 1 1 1 1 3 3 2 3 3 3 3 2 2 2 2 2 3 3 1 1 - Bäder Sándor, izr. 1 1 2 2 2 2 2 1 2 ím. 1 Bencze György, izr. / 5 Bojt Lajos Breiner Pál, izr. . / l 3 3 4 4 3 3 3 3 2 1 1 2 1 2 1 1 1 3 ím. _ 1 2 3 3 3 3 3 3 3 2 2 Filácz Jenő/1 Fleischner István, izr.^/ 1 1 1 2 2 2 1 3 2 3 1 1 1 1 2 2 2 3 3 3 1 1 Frank Pál, izr^ 1 1 1 2 1 2 1 1 1 1 1 10 Fíírst Tibor, izr 1 3 3 4 4 4 3 3 4 1 3 Gyurovszky István^ / 2 3 3 3 3 3 3 3 1 _ Horváth Gyula y 1 3 3 3 3 2 2 3 1 1 br. Inkey István^/ Iván János / ^ 15 Kaszab Mifíaly, ref. 1 2 2 3 2 3 1 1 2 1 _ ! 1 3 3 3 3 3 3 4 1 2 3 2 3 3 3 2 2 1 Kenyeres Jáno^/ Kiss István j 2 3 3 3 3 3 1 3 1 1 3 3 3 3 3 3 3 1 3 Klein Józs^r / , Kohn Andor; izi*/ 1 2 2 2 2 2 1 2 - 1 1 2 3 1 2 2 2 2 1 2 20 Kovács János, izX / Kövér István y * 1 2 3 3 2 3 3 2 2 1 2 4 4 4 4 3 3 4 1 Kramaszta Béla 1 3 3 3 3 2 2 2 _ Kreft József, ág. ev. Kugler Jenő "/ 1 3 3 4 4 3 3 3 3 1 _ j 1 1 2 2 2 3 3 2 3 1 2 25 Lung Lászl<r/ Major József ^y Martinék István / Márkus SándoryT Osvald Imre / 30 Petermann Karoly. / Petrik Dezső, ág. exy 1 1 1 1 1 1 í 1 2 1 1 1 3 3 4 2 4 3 4 3 4 3 4 1 3 2 4 1 1 3 1 1 3 3 3 3 3 3 3 1 1 2 3 3 4 3 3 3 3 1 1 2 3 4 3 3 3 2 2 1 2 1 2 3 3 3 3 3 2 4 3 Pollák Géza^ 1 1 2 1 2 1 1 1 2 1 Pollák László, izr. ^y 1 1 1 2 1 1 1 1 2 2 Riedlmayer István . 1 1 2 2 3 2 2 2 3 35 Schweitzer Józsefx/ Scodnik Józsua*^, Sörlei Zsigmond^y Steiner Károly, izr. / Szálinger Lajos ^J ^ 1 1 2 1 2 2 2 1 3 1 _ 1 1 1 1 1 3 1 2 4 1 2 4 1 2 4 1 3 4 1 2 4 1 1 3 1 2 4 1 1 1 1 1 1 3 3 4 ,3 3 3 3 1 2 40 Szántó Károly, izr. J Szoboszlay István . Székely Sándor, fSf. y 1 1 2 3 2 2 1 1 2 1 1 1 1 3 3 3 3 3 3 3 _ 1 2 3 3 2 3 2 2 2 1 2 Tánczos Dezső .j Vörös László r^ 45 Weisz Miklós,^zr^/ 1 1 3 3 3 3 3 3 3 1 2 2 2 2 3 2 3 3 2 3 2 2 3, 4 3 3 3 \'2 4 3 3 15 Rendes tantárgyak A tanuló neve Magaviselet Vallástan Magyar ny. .Latin nyelv Német ny. ! Történet Földrajz Számtan Rajz. g-eom. Torna Szabadk. r. Magántanulók: Csapó. István, áq. ev. - 4 3 3 3 3 3 2 3 - - Haász Gyula br. lnkey Lajos 1/ br. lnkey Péter,/ 50 Pollacsek György, izr. / gr. Zichy Aladár^/ - 1 1 1 1 1 2 1 1 2 2 2 2 2 3 3 2 1 1 2 1 2 2 1 2 3 2 1 1 2 2 2 1 1 3 3 2 1 l 3 2 - Összesen: 51. NEGYEDIK A) OSZTÁLY. .......... Rendes tantárgyak A tanuló neve Magaviselet Vallástan Magyar ny. Latin nyelv Német ny. Történelem és földrajz Term.-rajz Mennyiségi. Rajz. geom. Torna Szabadk. r. Baj György v/ 1 1 3 3 3 2 2 3 3 1 3 Barabás Kálmán J 1 1 2 2 3 2 2 2 3 2 Báder László, izr. y 1 2 2 3 3 3 3 2 2 1 Beusterien Ralph., ág. e^/ 5 Béres Gyula, g. kath. 1 2 2 3 3 3 3 3 3 ím. í 1 2 2 3 3 3 3 4 3 - < Bogyay Tamás / Czerján Károly»/ 1 1 1 2 2 1 1 1 2 í 1 2 3 3 4 3 3 3 3 í - Fischel Ferenc, izr.y Fodor László / ^ 1 1 1 1 1 1 1 1 1 í _ 1 3 2 3 3 2 2 2 3 1 2 10 Gál Sándor Y/ Gáspárik István J Gonda Miklós, izry 3 4 3 4 3 3 3 3 í _ 2 3 3 3 3 3 3 4 1 3 1 2 3 3 3 3 3 4 3 í 2 Kárpáti Ferenc, ism. / Kiss )enő yj 1 2 3 3 3 2 3 3 3 1 2 1 1 2 3 3 2 2 2 3 í - 15 Kluger Imre, izr.J 1 2 3 3 3 3 3 3 3 i 2 Koch Sándor Y 1 2 3 3 3 3 3 3 2 í 2 Koronczy Rudolf J 1 1 2 2 2 2 1 2 2 í _ Kőnig József ^J , Lindbauer Gyula 1 1 2 2 3 3 3 3 3 3 3 2 3 3 3 3 3 3 1 í 2 20 Mátyás László J 1 1 2 3 3 3 3 3 3 í 2 Nagy Sándor J 1 1 3 3 3 3 3 3 3 í 3 Obernyik Ede J 1 1 1 3 3 1 1 3 2 í 1 Osskó Endre/\' 1 1 1 1 1 1 1 1 1 í 1 Pozsgai János 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 _ 25 Puklavetz István j 1 2 2 3 3 3 3 3 3 í Reisinger Elek 1 2 3 3 4 3 3 3 3 í _ Rosenheim László, izr. j Steinhardt István , / » 1 1 1 1 1 1 1 1 2 í 2 1 3 3 3 3 3 3 3 1 - 16 A tanuló neve Magaviselet Rendes tantárgyak Vailástan Magyar ny. Latin nyelv Német ny. j Történelem és földrajz Term.-rajz Mennyiségi. Rajz. geom. Torna j Szabadk. r. Szántó József, izr.J 1 2 3 3 4 3 3 4 3 1 3 30 Szekeres István 7 1 1 3 3 3 2 3 4 3 1 2 Tóth Károly V 1 1 1 2 2 1 2 1 2 1 2 Weiser Miklós, izr. / 1 1 1 2 1 1 1 2 3 1 2 Wentzely Zoltán J 2 3 3 3 4 3 3 3 3 1 3 Widder László, izr. J 2 3 3 3 3 3 3 4 3 1 2 Vizsgálatiari mararadt: Gyökeres István mt. Összesen : 35. NEGYEDIK B) OSZTÁLY. Rendes tantárgyak A tanuló neve Magaviselet Vallástan Magyar ny. Latin nyelv j Német ny. Történelem és földrajz Term.-rajz Mennyiségt. Rajz. geom. Torna 1 Szadadk. r. j Aczél László, izr. / Baksa Géza y 1 3 3 3 3 3 2 3 2 1 2 1 1 3 3 4 3 3 3 3 1 - Bazsó József y 1 2 3 3 3 3 3 3 3 1 - Bazsó Károly / 5 Bergstein Öcíon, izrvy Boros Lajos, áa. ev.,/ Böjtös István/^ 1 2 3 3 3 3 3 3 3 1 - 2 4 3 4 4 3 3 4 3 1 - 1 2 3 3 4 3 3 4 3 1 - 2 3 3 4 4 3 3 4 4 1 - Deák Jenő y 1 3 3 3 3 3 3 4 3 1 -- Dévay Gyula, i^m^y 10 Fehér Lajos y 1 2 3 3 3 3 3 3 3 1 - 1 3 3 3 3 2 4 4 3 1 - Fodor Sándory 1 1 1 2 2 2 1 2 1 1 1 Franki Imre, izr. / Günser Pál, izrV , Gürtler István , 15 Gyenes Ferency ism. Jakubecz István y v Klüger Jenő, izi^y Kovács Sándor> 1 2 1 1 2 2 2 2 3 1 - 1 2 3 3 3 3 3 3 3 1 2 1 1 2 3 3 3 3 3 3 2 2 3 3 3 3 3 3 3 3 1 - 2 1 3 1 3 1 3 1 3 1 3 1 3 1 3 2 3 3 1 1 1 2 3 3 3 3 3 3 3 1 - Kugler Sándor, ism 2 2 3- 3 3 3 2 3 3 1 - 20 László József, izr. Y 1 2 1 2 *2 3 1 3 2 1 1 Lukács István / Matolcsy József, ref^y 1 2 3 3 if 3 3 3 3 1 - 1 3 3 % 4 3 3 4 3 1 - Neumann Vilmos, izr. / 1 2 2 3 3 3 2 3 3 1 - Németh Jenő / 1 2 3 4 4 3 3 3 3 1 - 25 Németh Sándör / l 3 3 3\' 4 3 3 3 3 1 - Nyerki László y v Récsei István, izr. \\J 1 1 1 3 3 2 3 2 3 3 3 3 2 3 3 3 3 3 1 3 2 Schichtanz Pál J 1 1 r V 1 1 1 1 2 1 1 1 ) NAGYKANIZSA Rendes tantárgyak A tanuló neve Magaviselet Vallástan Magyar ny. Latin nyelv Német ny. Történeiem és földrajz Term.-rajz Mennyiségt. Rajz. geom. Torna Szabadk. r. Sipos István 30 Spiegel László, izr^/ Steiner Oszkár, izrj / Szittár Béla * Magántanulók: Choma Géza, ref.v /, Hirschl József, izr. v 35 Leitner György, izr. (/ Leitner László, izr. 1 1 1 1 3 3 2 1 2 3 3 3 3 2 2 3 3 3 3 3 3 2 2 3 3 3 3 3 4 3 2 3 3 3 3 3 3 2 3 2 2 2 1 1 3 3 3 2 3 3 3 3 4 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 1 1 1 1 2 2 Kimaradtak : Zakócs György^ / Összesen : 37. ÖTÖDIK OSZTÁLY. Rendes tantárgyak A tanuló neve Magaviselet Vallástan Magyar ny. Latin nyelv Görög ny. Görögp. ir. Görögp. r. Német ny. Történelem Term.-rajz Mennyiségt. Torna Szabadk. r. Almási Géza, izr. t/ Bäder Andor izr. 1 2 1 2 1 2 2 2 2 2 1 1 1 1 1 2 2 - - 1 1 2 1 1 - Berger Lajos, izr.Y 1 1 2 3 - 1 1 2 2 3 1 1 1 Deutsch István, izr. / 5 Dómján Jáno^^ \\J Godina jános , 1 2 3 3 - 2 2 3 3 3 3 1 2 1 2 3 4 - 3 3 3 3 3 3 1 3 1 2 2 3 - 3 3 3 2 2 3 1 3 Halász Béla, áhJev.»/ Halász Pál J V 1 1 1 2 2 - - 2 2 1 2 1 - 1 1 2 3 - 3 3 3 3 2 3 1 - Hegedűs Béla J 1 1 2 3 - 2 1 2 2 2 2 1 1 10 Henne józsef V Herjavecz Sáiraor «/ Horváth Géza 1 2 3 3 - 3 3 3 3 3 3 1 3 ! 1 1 1 1 1 2 2 2 2 3 — — 2 2 3 2 3 1 3 2 1 1 - Horváth Károly j józsafjenő, ref. J 15 Kéri józsef J* König Ferenc 1 3 3 4 3 - - 4 3 3 3 1 - 1 2 3 4 - 3 3 3 4 3 3 1 - 1 2 3 3 - 3 1 3 3 2 2 1 1 1 2 2 3 -* 2 2 3 3 1 3 1 - König Zoltán, izr. / 1 1 1 1 1 - - 1 1 1 1 1 - Ledofszky István, izr. / 1 1 2 2 2 - - 1 2 2 2 fm. - 18 Rendes tantárgyak A tanuló neve I Magaviselet Vallástan Magyar ny. Latin ny. Görög ny. Görögp. ir. Görögp r. Német ny. Történelem Term.-rajz Mennyiségt. j Torna Szabadk. r. Morvarecz Jenő-/ 20 Niklai Ferenc / Osvald Lajos )y Szerb Jenő, izr,J Szigeti Károly.^y Szita Imre y/ 25 Thury Gyula / Vukán Jenő, ág. ev. v 1 1 1 1 1 1 1 1 3 2 2 1 3 1 2 1 3 2 3 •2 3 2 2 2 4 3 4 3 4 3 3 3 2 4 3 3 3 3 3 3 2 3 3 2 3 3 3 2 4 3 3 3 4 2 3 2 3 2 2 1 3 2 3 2 2 1 3 3 3 3 3 4 3 1 1 3 1 1 1 1 1 1 1 1 2 3 Magántanulók: Havas Ilona, izr. « / józsa Mária ,J / Spiegel Mária, izr. J Sypnievszky Egon^/ 30 Szabó józsef^/ Vajda Elemér, ág. ev., isi^f - 1 2 . 1 2 2 3 1 1 2 3 2 2 1 3 3 3 3 3 3 1 2 3 2 3 3 3 3 2 3 2 3 2 2 3 3 2 2 2 3 2 2 1 2 1 3 2 3 1 l l 3 2 3 - - Összesen : 32. HATODIK OSZTÁLY. 19 Vizsgalatot nem tett: Gryjnbaum József, izr. mt. Kimaradt: Peti György Összesen : 25. Rendes tantárgyak A tanuló neve Magaviselet Vallástan Magyar ny. Latin ny. Görög ny. Gör. p. irod. Gör. p. rajz Német ny. Történelem Term.-rajz Mennyiségt. [ 1 orna J Szabadk.rajz Antalies Alajos^ Bagyari Béla J Dómján László Etlényi Tivadal*, izr. / 5 Füredi Dezső J Gyenes SándOT, ism. \\/ Halász Károly J Jaksieh Tivadar / Karabélyos Káliwan, g. kath. 10 Kertész Zoltán, izr. 1/ László Ferenc, izr.^ Loos János, ág. ev./ Plichta Béla, ismV V Polgár László J 15 Poppovits Döme, g. kel. / Práger József, izr. . * Radanits János , Schwarcz Andor, izr.J Sifter Béla V V 20 Szetler László ^ Szűcs László 1 1 1 1 1 1 1 1 \' j 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 3 1 1 1 1 2 3 2 1 2 1 1 2 1 3 2 1 1 2 1 1 4 1 1 1 2 3 3 3 3 2 1 1 3 3 3 2 1 1 3 2 1 3 1 2 1 3 3 3 3 1 2 1 1 2 3 3 3 2 1 3 2 1 1 3 2 1 3 2 1 2 1 1 1 2 2 2 1 2 3 2 2 1 1 3 1 3 2 3 3 2 2 2 2 3 3 2 2 3 2 2 2 3 2 3 3 2 2 1 1 3 3 3 2 2 1 3 2 2 3 1 1 1 2 3 3 3 2 3 1 1 3 2 3 2 1 1 2 2 1 2 1 1 1 2 3 3 3 2 3 1 1 3 3 3 3 2 1 3 1 1 4 1 2 1 3 4 3 3 3 3 1 2 4 3 3 3 2 1 3 3 2 1 1 1 1 1 2 1 1 2 2 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 2 2 2 1 3 2 2 Magántanulók : Fodor Frigyes J Toppler Lajos, ág. ev.^ i 2 2 3 3 3 2 3 3 3 2 3 3 1 3 3 4 3 - HETEDIK OSZTÁLY. Rendes tantárgyak A tanuló neve Magaviselet Vallástan Magyar ny. Latin ny. Görög ny. Gör. p. irod. Gör. p. rajz Német ny. Történelem Természett. Mennyiségt. Torna Egé\'szségt. j Szabadk. r. | Berke IstváiW 1 2 2 3 2 3 3 3 3 3 1 2 3 Bor Sándor^/ 1 3 3 3 3 2 4 3 3 3 1 2 - Both István . 2 2 3 3 - - 3 3 3 3 1 2 - Breuer Bernát, izr^/ 1 2 2 2 3 - - 1 2 1 1 1 - 5 Dreven Géza ¡y 1 1 2 2 2 - - 2 3 2 2 1 1 - Frank György, \\zr.y 1 1 1 2 2 - - 1 2 1 1 1 1 - Gonda Béla, izi\\y 1 1 3 3 - 1 3 2 1 2 3 1 1 3 Grabant józsef y 1 1 2 2 2 - - 3 2 1 2 1 2 - Havas István ^y 1 1 2 3 3 - - 2 3 2 3 1 1 - 10 Hodies Gyula , 1 1 2 3 - 2 2 3 2 2 3 1 1 _ jaksich Dezső^y 1 1 2 3 2 - - 2 3 2 1 1 1 - Janda Károly 1 2 2 3 3 - - 3 3 3 3 1 1 - junker Károly , 1 1 1 3 - 2 2 3 3 2 3 1 1 - Kattauer Károlyi, 1 2 3 3 - 3 3 4 3 3 3 1 2 - 15 Kádár István, refT y 1 1 1 2 2 - - 1 2 1 2 1 1 _ Kovács Nándor y 1 2 3 3 - 3 3 3 3 3 3 1 2 _ Melke Lajos J 1 2 3 3 - 3 3 3 4 3 3 1 2 3 Mutsclienbacner Vikt«^ 1 1 1 2 2 - - 3 2 2 2 1 1 - Pajzs józsefy 1 1 1 2 - 2 3 3 2 2 2 1 1 2 20 Scluniedt józsef v/ 1 1 2 3 - 3 3 3 3 3 2 1 2 3 Szabó László- J 1 2 2 3 - 2 3 3 4 3 2 1 2 3 Szalay lózsef^| 1 1 2 3 - 2. 2 3 3 2 2 1 1 Szegő István, izr. j 1 2 3 3 - 3 3 3 3 3 3 1 2 3 Szita józsef ) ** 1 1 2 3 3 - - 3 3 3 3 1 2 - 25 Vidos lózser i 1 1 1 2 1 - - 1 2 1 1 1 1 Viola György, izr. J „ 1 1 2 2 2 - - 1 2 2 2 ■2 1 - Magántanulók: Bibersek józsef J ^ _ 2 2 3 _ 2 3 3 3 3 3 _ _ Dezső Erzsébet, ref.^/ - 1 1 1 1 - ~ 1 1 1 1 _ _ _ Hohoss Mária J / - 1 1 3 - 3 1 2 1 2 2 - - - 30 Kramaszta jolán v / - 2 1 3 - 3 2 2 2 1 2 - - - gr- Somssich Imre ^ - 2 2 3 - 3 3 3 3 3 3 - - - Stössel Zzófia J / - 1 2 2 - 1 2 1 2 1 - - - Varga Ferenc, ism. - 2 2 3 - 3 3 3 2 3 3 - - Kimaradt: Kövér jános^Paar Ala^. Összesen : 35. NYOLCADIK OSZTÁLY. 21 Magaviselet Rendes tantárgyak A tanuló neve Vallástan Magyar ny. Latin ny. Görög- ny. Görogp. ir. Görögp. r. Német ny. Történelem Természet. Mennyiségi. Bölcsészet Közg. s társ. Torna Becht László, ág. ev. / 1 2 3 3 _ 1 3 3 3 3 3 3 3 1 Bertalan József, refXy^ 1 1 3 3 3 - - 3 2 3 3 2 2 1 Both Ferenc / Y 1 2 3 2 3 - _ 3 3 3 3 3 2 1 Cséplő Istvánét/ 1 1 2 2 2 - - 2 2 2 2 2 2 1 5 Deutsch László, izr. \\/ 1 1 2 2 2 - - 2 2 2 2 2 2 1 Dezső László, ref. 1 1 2 1 1 - - 1 2 2 2 2 2 1 Gold János, izr. j 1 1 1 1 - 1 3 1 1 1 2 1 1 1 Heimer Ödön, rzr. 1 1 2 2 2 - - 2 2 2 3 1 1 1 Heine Albert / 1 1 3 3 - 2 1 3 2 2 3 1 2 1 10 Hevesi Jenő y 1 1 3 3 - 2 1 3 3 3 3 2 3 1 Hirschler Imre, izrí/ 1 1 1 1 1 - - 1 1 1 1 1 1 1 Ollop Ernő y 1 1 2 2 2 - - 2 3 3 2 1 2 2 Plichta Jenő / 1 l 3 3 - 3 3 3 3 3 3 1 2 1 Pucher István j/ / 2 3 3 - 3 2 3 3 3 3 3 2 1 15 Simon Jenő, izr. >s 2 2 3 - 2 3 2 2 3 3 3 1 3 Stolzer Miksay izr. J 1 1 1 1 1 - - 1 1 1 1 1 1 1 Takács Béla J , ^ 1 1 2 3 - 1 1 2 2 2 3 1 1 1 Veress Ferenc / 1 3 3 3 - 2 3 3 3 3 3 3 2 2 Vucsák József yj / 1 1 3 3 - 2 3 3 3 3 3 3 2 1 20 Zalán Kornél y, 1 1 1 1 1 - 1 1 1 1 1 1 1 Zrinyi Elemér 1 2 3 3 3 2 3 3 3 3 3 2 1 Magántanulók: Draskovics Jenő,, . _ 1 1 1 2 - _ 1 1 1 1 1 1 - Hirschler Anna, izr^ - 1 2 3 - 3 3 3 3 2 2 3 2 - Pollacsek Ella, izr.7 - 1 2 2 3 - - 2 1 2 2 1 1 - 25 Szabó Jolán - 1 1 2 - 1 2 1 1 1 2 1 1 - Valigurszky Ansz ág. ev./ 1 2 2 1 2 2 2 2 2 2 2 — Összesen : 26. 22 Az énekkar tagjai a tanév végén: Pék Pál, Rácz Alajos l., Gumilár Mihály, Hardi Gyula, Muzikár Sándor, Kannár Ferenc, Németh Ede, Paizs Ferenc, Reiner Imre II. A., Borsfay Géza, Dobó Zoltán, Gyarmati józsef, Kácz Károly, Pasqualetti Antal, Schulz Károly 11. B., Amtmann Sándor, Ábrányi )enő, Szálinger Lajos 111., Gál Sándor, Kiss Jenő, Koch Sándor, Kugler Sándor, Nagy Sándor, Osskó Endre, Reisinger Elek, Tóth Károly IV. A., Baksa Géza, Bazzó Károly, Deák )enő, Fehér Lajos, Fodor Sándor, Sipos István, Schich-tanz Pál IV. B., Halász Pál, )ózsa jenő, König Ferenc, Szigeti Károly V., Antalics Lajos, Bagyary Béla, Dómján László, Füredi Dezső, Radanics jános, Szettler László VI., Bor Sándor. Both István, Drabant józsef, Hodics Gyula, junker Károly, Kattauer Károly, Kovács Nándor, Szabó László, Vidos józsef Vll., Bertalan józsef, Both Ferenc, Dezső László, Heine Albert, Hevesi jenő, Ollop Ernő, Pucher István, Takács Béla, Vucsák György, Zrinyi Elemér Vili. o. t. Zenekar tagjai : Bertalan Jószef, Both Ferenc, Dezső László, Heine Albert, Hirsehler Imre, Pucher István, Takács Béla Vili., Frank György Vll., László Ferenc VI., józsa jenő V., Acél László, Fodor Sándor, Kluger Imre IV., Bäder Sándor, Székely Sándor 111. o. tanulók. A fegyelmi szabályokból a szokásos kivonatot nem közöljük, mert minden tanuló kap az iskolai év elején »Igazoló könyvet«, melyben minden megvan, amit a gyermekéért érdeklődő szülő az iskola részéről tudni akar. Statisztikai táblázat A tanulók létszáma, vallása, előmenetele, magaviselete, illetősége és honossága. Osztály Beiratkozott Osztályozást nyert Az osztályozást nyert tanulók közül Nyilv. tanulók magaviselete Az oszt.nyert tanulók illetősége honossága nyilvános tanuló magántanuló nyilvános\'tanuló magántanuló római katolikus görög katolikus ág. hitv. ev. református izraelita ismétló\' volt jeles elégséges 1 tárgyból elégt. ! 2 tárgyból elégt. több tárgyból elégt. dicséretes megfelelő tűrhető j helybeli megyebeli más megyebeli magyar megszállt ter. I. 61 1 56 2 36 1 2 _ 19 7 5 14 27 4 6 2 49 6 1 43 10 5 58 _ II. A) 38 5 38 5 31 — 2 2 8 2 2 2 24 7 3 5 35 3 — 31 11 1 43 — II. B) 38 3 35 3 23 — — 2 13 2 2 5 26 5 — — 32 3 — 27 4 7 38 — III. 45 6 45 6 33 — 3 1 14 1 3 13 22 6 3 4 42 3 — 30 5 16 51 — IV. A) 34 1 35 — 23 1 1 1 8 1 4 4 16 8 2 — 29 5 — 24 5 4 33 1 IV. B) 33 4 32 4 20 — 1 2 13 3 1 3 21 4 5 2 27 5 — 25 9 2 36 — V. 26 6 26 6 19 — 3 1 9 1 1 7 17 2 5 — 26 — - 19 5 8 32 — VI. 22 3 21 2 14 2 2 - 5 3 5 4 10 3 1 — 21 — — 11 8 2 11 2 VII. 28 7 26 7 25 — — 2 6 1 1 9 19 4 — — 25 1 — 22 7 2 31 2 VIII. 2 i 5 21 5 14 — 2 2 8 — 4 8 14 — — — 19 2 — 17 2 7 26 — I—VIII. 346|4| 334 40j238 4 16 13 103 21 28 6919643 1 1 2ö|l3 1 305 28 1 !249 66 54 369 5 ithLYMíERRT 23 :/T;DETT H tanulók megbetegedéseinek száma, mulasztása, szülőinek foglalkozása, kúra. I. II. a Il.b 111. IV.a IV. b V. VI. VII. VIII. Össz, A nyilv. tanulók meg- betegedésének száma: Könnyű 94 78 58 58 12 62 74 41 123 110 710 Súlyos 7 11 4 1 4 1 5 — 4 1 38 Fertőző 19 2 1 2 — 1 — — — — 25 A nyilv. tanulók mu- lasztása : Egy órát sem mulasztott 3 5 7 14 5 10 8 5 — 3 60 Csak igazoltan 51 23 28 31 29 22 18 16 26 18 272 Igazolatlanul 2 — — — — — — — — — 2 Az igazolt órák száma 951 860 843 717 1163 663 737 233 1258 937 8362 A nyilv. és magántanulók kora: 1913-ban született 2 2 19!2-ben „ 34 3 1 38 1911 „ 12 22 25 1 60 1910 „ 10 15 7 28 1 1 — — — — 62 1909 „ — 2 5 16 17 18 1 — — — 59 1908 „ — 1 — 5, 10 12 13 1 — — 42 1907 „ — — — 1 5 4 14 12 2 — 38 1906 „ — — — — 1 1 2 10 17 1 32 1905 „ 10 11 21 1904 „ 1 — 3 11 15 1903 és ennél korábban 1 — 1 3 5 Szülőinek foglalkozása: Nagybirtokos, nagybérlő 1 — — 4 1 — — — 3 2 11 Középbirt., középbérlő 1 1 — 1 1 2 1 — 1 2 10 Kisbirtokos, kisbérlő 3 2 3 — 2 1 3 1 2 — 17 Egyéb őstermelő — — — 1 1 — 1 — — — 3 Gazdasági tisztviselő — 3 1 2 — — — 3 2 1 12 Egyéb gazd. segédszemély — 1 — — — 1 1 — 1 1 — 4 Nagyiparos 1 3 — 1 1 — — 1 — 8 Kisiparos 9 5 3 3 2 6 4 5 4 — 41 Ipari v. bányászati tisztv. 2 1 — 1 — — 1 — — 1 6 Ipari segédszemély ^ vagy 1 napszámos — 3 — — 1 1 — — — 5 Nagykereskedő, közlek. 1 1 1 13 nagyvállalkozó 1 1 2 2 1 — 3 Kiskereskedő, közlekedési kisvállalkozó 8 1 4 10 2 6 5 1 1 3 41 Keresk. v. közlek. tisztviselő 4 3 — 3 4 2 2 3 6 3 30 Egyéb keresk. vagy köz- 1 1 53 lekedési segédszemély 16 6 8 4 8 5 4 — Köztisztviselő, közhiv. 3 2 1 1 3 3 — — 6 1 20 Pap, tanár, tanító 3 3 2 2 5 1 2 r 2 3 24 Más értelmiség 2 2 4 5 1 2 2 7 3 1 29 Alkalmazott segédszem. — 2 — 3 1 1 1 — — — 8 Katonatiszt 1 1 Katonai altiszt — — — 1 — — — — 1 3 Nyugdíjas tisztviselő — — — — 3 3 — — — — 6 Nyugdíjas altiszt — — 2 2 — — — — — 4 8 15 Magánzó 4 3 4 3 — — 1 — — — Egyéb ismeretlen foglalk. — 1 3 — — — 2 — — — 6 33> " 24 Tudnivalód A nm. V. K. M. f. évi iuniAj|-án lelt 68,782 V. sz rendelete az I. oszt. felvételi vizsgálatot j^ps hó|25., 26-ra helyezte azzal, hogy erre junius 22., 23-án keli jellhtkezni. A beírások pedig az idézett rendelet szerint julius hó 2., 3. napján tartandók. Szeptember elején csak pótbeirások lesznek kivételes és nagyon megokadatolt esetekre. A tandij a legutóbbi V. K. M. rendelet szerint nyilvános tanulóknak 30,000 Kfelvételi dij 10,0C0 K, ezt az utóbbit kivétel nélkül mindenki tartozik megfizetni. A közalkalmazottak ezeknek a dijaknak tizedrészét fizetik. A jó viseletű és jó előmenetelü szegény tanulók a tandij elengedésért a V. Tanácshoz cimzett folyamodványukat kellő melléklettel szeptemberben adják át az igazgatónak. Az I. osztályba beirt tanulók csak a II. a sikeres első félévi értesitő alapján fo- lyamodhatnak tan(|ije7engedésért. Vidéki tanulók szállást csak az igazgató engedélyével fogadhatnak. A szállásadók jelentkezzenek az igazgatónál. Nyomda kihagyások pótlása: 4. oldal. Változások a tanári karban : 2. sor után még : a Nagykárolyba helyezett Wolf János helyett pedig Nagy Lajos jött Debreczenből. 9. oldal. Orbán Lajos előtt: Nagy Lajos, kegyesrendi áldozópap, oki. rendes tanár, hitelemző, az 1. oszt. főnöke, tanit 5 éve; tanította a latin nyelvet az 1., 111., a magyar nyelvet az 1. osztályban heti 17 órában. HAUS ÍS1 VÁM VÁROSI KüaYVTÁR 3 3 7 0 5 9 __ NAGYKANIZSA Halls István Városi Könyvtár Nagykanizsa 0000003412787 |