Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)

 
3.2 MB
2019-04-30 15:29:45
 
 

application/pdf
Nyilvános Nyilvános
657
1704
Szombathelyi Tankerület
A Nagykanizsai Állami Gimnázium
évkönyve
az 1948-49. iskolai évről, a gimnázium fennállásának 184, államosításának első évében.
Közli: Csernay László MB. igazgató
F.k. Csernay László
Kiadta a gimnázium igazgatósága: Nagykanizsa, Sugár-út 13. - telefon 2-57
Nyomta: Gyarmati György és Fiai Könyvnyomdája Nagykanizsa

A következő szöveg a füzetből keletkezett automata szövegfelismertetés segítségével:

SZOMBATHELYI TANKERÜLET
Á NAGYKANIZSÁI ÁLLAMI GIMNÁZIUM
EVKÖNYVE
AZ 1948-49. ISKOLAI ÉVRŐL,
A GIMNÁZIUM FENNÁLLÁSÁNAK 184, ÁLLAMOSÍTÁSÁNAK ELSŐ ÉVÉBEN.
KÖZLI:
CSERNAY LÁSZLÓ
MB. IGAZGATÓ
F. k. Csernay László KIADTA A GIMNÁZIUM IGAZGATÓSÁGA: NAGYKANIZSA, SUGÁR-ÚT 13. ■ TELEFON 2-57.
NYOMTA: GYARMATI GYÖRGY ÉS FIAI KÖNYVNYOMDÁJA NAGYKANIZSA
I.
Az 1948—49. iskolai év története.
1. A tanítás menete. Az augusztus 30-án megtartott javítóvizsgálatok s a 30-án és 31-én lefolyt írásbeli magánvizsgálatok után szeptember 1-én és 2-án volt a beiratás. Szept. 2-án volt a tanári testület alakuló értekezlete. A tanévet szept. 3-án a város összes iskoláival együtt rendezett ünnepéllyel nyitottuk meg. A tanítás szept. 6-án kezdődött meg és június 15-éig tartott összesen 209 tanítási nappal. A szeptemberi magánvizsgálatok szept. 11-én folytak le dr. Tóth Ferenc tanító-képzőintézeti igazgató elnökletével. December 14-én is voltak tantervkülönbözeti és magánvizsgálatok dr. Bariska Mihály főigazgatóhelyettes elnökletével. A karácsonyi szünidő dec. 23-ától január 16-áig, a húsvéti április 13-ától 18-áig tartott. Más hosszabb szünet nem zavarta meg a tanítás menetét. A VIII. osztályosok magánvizsgálatain május hó 9-én Kovács József tankerületi főigazgató elnökölt, ugyancsak az ő elnökletével folytak le június 7-étől 15-éig az érettségi vizsgálatok. A VIII. osztály utolsó tanítási napja május 11-e volt, ekkor zajlott le ünnepélyes és megható formában a szokásos ballagás. A VIII. osztály összefoglalásai május 12-én és 13-án voltak. Az V—VII. osztályok utolsó tanítási napja június 11-e volt s az összefoglalások június 13-ától 15-éig folytak le. Az évvégi magánvizsgálatok az intézet igazgatójának elnökletével június 16-án és 17-én voltak. A tanév ünnepélyes bezárása s a bizonyítványok kiosztása június 18-án történt.
2. Személyi változások. Az intézet államosítás előtti tanári testületéből — mivel a volt kegyesrendi tanárok az állami alkalmazást nem fogadták el — csak Noll József rajztanár és Solty Jenő testnevelési tanár maradt meg. Az intézet igazgatását a tankerületi főigazgatóság ideiglenesen Deák János volt ált. iskolai testnevelési tanárra bízta, akitől augusztus 28-án vette át az igazgatást az intézetnek Zalaegerszegről idehelyezett jelenlegi mb. igazgatója. A tanári testület a tanév elején az említetteken kívül a következő idehelyezett, helybeli ált. iskolától átosztott, illetve óraadóként alkalmazott tanárokból alakult meg: Kerezsy Géza, dr. Buvári András, Fülöp Ernő és dr. Szűcs Lászlóné László Gabriella r. tanárok, Jérőme Hilda főhiv. óraadó tanár, Bucsy Béla, Gadányi Miksa, dr. Kajtár István, Klatt Aurél, dr. Pintér Dénes, Rábai Egon óraadó tanárok. A tanév folyamán beállott személyi változások: Noll József rajztanárt a VKM teljes szolgálati idejének betöltésével január végével nyugalomba helyezte. A Győrből idehelyezett Varga Kálmán r. tanár február 1-én, a Kőszegről idehelyezett dr. Bukovszky Ferenc áll. gimn. igazgató április 4-én, a Keszthelyről idehelyezett Negyedi Ferenc április 16-án kezdte meg működését. Február 14-én pedig a tanításból kivont dr. Juhász Miklós róm. kat. hitoktató helyett Kassai Lóránt ferences szerzetes vette át óraadó hitoktatói minőségben a hittan tanítását. A leányok felügyeletét a tanév első négy hónapjában Vámos Alice irodai kisegítő, majd az ő lemondása után az; iskolai év második felében özv. Kovács Jánosné látta el.
2
3. Hivatalos látogatások. A tanév megnyitása dr. Budai István és Berend Miklós főigazgatói kiküldöttek jelenlétében folyt le. Szept. 26—27-én dr. Pálffy Endre VKM főosztályvezető látogatta meg a gimnáziumot és a tanulóotthont. Március 8-ától 10-éig dr. Bariska Mihály főigazgatóhelyettes végzett ált. tanulmányi felügyelői látogatást. Ezeken kívül dr. Borsa Béla mint a közgazdasági és társadalmi ismeretek társfelügyelője, Jakab Tiborné Bozzay Margit mint a leánytestnevelés, Heintz Fülöp mint az ének, dr. Jánky István mint a francia, Palkó István mint a magyar és Szentkuti József mint a földrajz tanulmányi felügyelője látogatták meg az iskolai év folyamán intézetünket. Halmos Ervin min. számv. tanácsos május 30-án és 31-én megtartott váratlan helyszíni ellenőrzés alkalmával az intézet pénz- és vagyonkezelését vizsgálta meg.
4. Kiküldetések. Csernay László mb. igazgató, mint a természettan tanulmányi felügyelője január 20—21-én a kőszegi fiú- és leánygimnáziumot, március 3—4-én pedig a szombathelyi Faludi Ferenc és Nagy Lajos gimnáziumokat látogatta meg. Mint a vallás- és közokt. minisztériumtól kiküldött társelnök részt vett a nagykanizsai áll. keresk. középiskola érettségi és dolgozók keresk. középiskolájának érettségi vizsgálatain, valamint a keresk. szakiskola I—II. évfolyamának záróvizsgálatain. Fülöp Ernő tanár pedig a zalaegerszegi kereskedelmi és dolgozók kereskedelmi iskolájának érettségi vizsgálatain vett részt hasonló minőségben.
5. Ünnepélyek és megemlékezések. A tanév folyamán a következő ünnepélyeket, illetve rövidebb, rendszerint az utolsó tanítási órában tartott megemlékezéseket rendeztük: Okt. 6-án az aradi vértanuk emlékére, okt. 27-én megemlékezés a Komszomolról, nov. 6. megemlékezés a nagy októberi forradalomról, dec. 19. karácsonyfa-ünnepély, január 21. Lenin emlékünnep, február 1. a Köztársaság ünnepe, február 23. megemlékezés a Szovjet Hadseregről, március 9. megemlékezés Rákosi Mátyás életművéről, március 15-iki ünnepély, március 21. megemlékezés az 1919-es Tanácsköztársaság kikiáltásáról, április 2. megemlékezés a felszabadulásról, május 1. anyák napja. Az iskolai ünnepélyek mellett minden alkalommal részt vettünk a Nemzeti Bizottság, a Párt és a MINSz által rendezett ünnepélyeken és kivonulásokon. November 1-én megkoszorúztuk a magyar és a szovjet hősi halottak emlékművét, nov. 20-án kivonultunk az olimpikonok fogadására, 21-én velük együtt vonultunk fel a hősi emlékmű megkoszorúzására, május
I-én részt vettünk a város dolgozóinak hatalmas méretű felvonulásán. Számos esetben szolgáltattunk műsorszámokat a különböző demokratikus szervek ünnepségeihez és műsoraihoz. Mind a tanári kar, mind az ifjúság nagy mértékben- kivette a részét a magyar népi demokrácia továbbépítéséből és ellenségei elleni küzdelemből. Állást foglalt Mindszenti József ellen, minden alkalommal testületileg hallgatta meg Rákosi Mátyás beszédét, nagyszámú küldöttséggel és szereplőgárdával képviseltette magát a celldömölki választási nagygyűlésen. A választási küzdelemhez nagyszabású agitációval, falujárással, szereplésekkel járult hozzá. Részt vett febr. 18-án az imperialista háborús uszítók elleni tiltakozó nagygyűlésen, az MDP márciusi politikai akadémiáján, a május
II-iki értelmiségi nagygyűlésen, a Függetlenségi Népfront választási győzelmének megünneplésére rendezett demonstrációs felvonuláson, a június 12-iki szakszervezeti nagygyűlésen stb.
6. Műsoros estek és mulatságok. Október 30-án a tornaszertár
3
felszerelésének céljára rendeztünk ifjúsági mulatságot. A karácsonyfaünnepség kiadásának fedezésére dec. 19-én karácsonyi vásárt rendeztünk. Február 19-én volt az iskola farsangi műsoros mulatsága. Március 12-én a tankerületi főigazgató úr rendeletére baladó szellemű könyvek kollektív beszerzésének céljaira kulturest alakjában komoly műsort mutattunk be városunk közönségének s ezt márc. 17-én ingyenes munkás-előadás keretében megismételtük. Az Orsz. Kulturverseny keretében május 2-án Afinogenov: Kisunokám c. színművét adtuk elő.
7. Szülői Munkaközösség. A szülői házzal és a társadalommal való kapcsolatok kiépítésére október 16-án megalakult az iskola Szülői Munkaközössége Kenedi Iinre mérnök elnökletével és az erre vonatkozó VKM rendeletben előirt összetételű választmánnyal. Választmányi ülések és szülői értekezletek időpontja és tárgya: Szeptember 2-án tanévkezdés, az iskolák államosítása; október 16-án a Diákszövetség ismertetése; november 25-én a Munkaközösség munkájának intenzívebbé tétele; december 15-én a karácsonyi vásár és a karácsonyfaünnepély előkészítése; január 18-án a leányfelügyelet kérdése; január 22-én az eredményesebb tanulás; március 31-én a tanulóifjúság jövője; május 3-án a választások tárgyában.
A Szülői Munkaközösség választmánya felhívást intézett a szülőkhöz, hogy önkéntes havi hozzájárulással támogassák az iskolát a nagyon hiányos ablakok legalább részbeni beüvegezésében, valamint a könyvtárak és szertárak felszerelésének kiegészítésében. Sajnos, a szülőknek csak egy része viseli szívén az iskola ügyét s az egész tanévben mindössze 1.746 Ft folyt be. Ebből az összegből a Szülői Munkaközösség gazdasági felelőse, Réti Lajosné, a bemutatott elszámolás szerint ablaküvegezésre, tanári és ifjúsági könyvtári könyvbeszerzésre, a karácsonyfaünnepély előkészítésére, dekorációs táblák és zászlók beszerzésére, egyéb díszítési anyagokra, továbbá évvégi jutalmazásra összesen 1.543 Ft 14 f-t költött. A Szülői Munkaközösség pénztári állománya a tanév végén 202 Ft 86 f volt.
8. Tanulmányi kirándulások és üzemlátogatások. Szeptember 17—19-ig a VIII. a) osztály Kőszegen és környékén volt tanulmányi kiránduláson. Okt. 26-án az V. és VIII. b) osztálynak volt félnapos kirándulása a környékre. Február 7-én az egész iskola megtekintette a „Magyar Munkásmozgalom Története" kiállítást, március 4-én pedig a Földműves Szövetkezet kiállítását. A VIII. osztály nov. 29-én törvényszéki tárgyaláson vett részt lélektani tanulmány keretében, dec. 9-én a villamos műveket, ápr. 27-én pedig az üveggyárat, a VI. osztály ápr. 5-én a szeszgyárat látogatta meg.
9. Tanulmányi versenyek. Intézetünk egész évi munkája verseny keretében zajlott le. Az első félévben az iskolát demokratikus feliratokkal és képekkel díszítettük, ifjúságunk elismerésre méltó buzgalmával. A díszítést nagyobb események és ünnepek alkalmával időszerű anyaggal frissítettük fel. A második félévben „Tanulj jobban" jelszóval általános tanulmányi verseny volt, amely az iskolai és demokratikus társadalmi élet minden vonatkozására kiterjedt. A tanári testület pedig a „Nevelj jobban" mozgalommal kapcsolatos verseny keretében igyekezett a jobb tanulást előmozdítani.
10. Jutalmazások, ösztöndíjak. A tanév első négy hónapjában állami szociális ösztöndíjban részesült 2 tanulónk: Boha László VIII. a)
4
és Szita József VI. oszt. tanulók. A járulék-alapból részesült támogatásban 6 tanulónk, névszerint Kovács Lajos, Molnár Árpád és Plótár Imre VII. b), Harangozó Lajos és Szabó György VI., továbbá Varga Imre V. oszt. tanulók. Ezek a támogatások, illetve ösztöndíjak azonban december 31-ével megszűntek.
A Magyar Diákok Nemzeti Szövetségétől január végén 5 tanulónk részére érkezett 100—100 Ft ösztöndíj. Ezek: Németh Dezső VIII. b), Kovács Emil és Porogi Erzsébet VII. a), Márton Elek VII. b) és Lukács István V. oszt. tanulók, akiknek február 1-én, a Köztársaság ünnepélyén adta át a Diákszövetség titkára az ösztöndíjat. Április hónapban a Diákszövetség véleményezése alapján a VKM 8 tanulónkat, május—június hónapban pedig 11 tanulónkat részesítette 80, illetve 70 forintos ösztöndíjban. Ezek közül Farkas István, Németh Dezső és Szabó Árpád VIII. b), Molnár Árpád VII. b), Harangozó Lajos és Radanovics Károly VI., valamint Magasházi József V. oszt. tanulók 3 ízben, Vass György VIII.
a), Porogi Erzsébet VII. a), Márton Elek és Tatai Tamás VII b), Pápa Lajos V. oszt. tanulók 2 ízben, Boha László VIII. a) oszt. tanuló pedig 1 ízben részesült ösztöndíjban.
Az évzáró ünnepélyen a május—júniusi ösztöndíjakon kívül néhány példás magatartást és kiváló előmenetelt tanúsító tanulónknak is tudtunk kisebb pénzjutalmat adni. Nagykanizsa megyei város tanácsának 200 forintos adományából 50—50 Ft jutalmat kapott Horváth László VIII. b), Ernszt István VII. b). Tegzes Erzsébet VII. a) és Lukács István
V. oszt. tanuló. Szomolányi Gyula úr adományát, 50 Ft-ot a mennyiségtanban tanúsított kiváló előmeneteléért Boha László VIII. a) oszt. tanuló kapta. A Szülői Munkaközösség adományát, 50 Ft-ot Karafiáth László
VI. oszt. tanuló kapta.
Könyvjutalomban részesültek: A tankerületi főigazgató úrtól a Komszomolról irt lelkes hangú dolgozatukért Kirschner Béla, Németh Dezső VIII. b), Vass György VIII. a) és Gasztonyi Ferenc VII. h) oszt. tanulók. A Fischel-könyvkereskedés ajándékából: Vandra Károly VIII. a), Kovács Lajos és Plótár Imre VII. b), Makó Ilona VII. a) és Vörös Lajos V. oszt. tanulók. A Magyar Dolgozók Pártja nagykanizsai városi pártbizottságának ajándékából Kovács Emil VII. a), Szabó György VI. és Hegedűs József V. oszt. tanulpk. Szabó Antal úr ajándékát Göndöcs László VIII.
b), az Ofenbeck-könyvkereskedés ajándékát Szőke József VI. oszt. és Ke-rezsy Géza igazgatóhelyettes úr ajándékát Szermek Ottó V. oszt. tanuló.
11. Dolgozók gimnáziuma. A tanév elején intézetünkben is megindult a dolgozók gimnáziuma a reális tagozatú V. osztállyal, 22 jelentkezővel. A hallgatók száma azonban fokozatosan csökkent, s a tanév befejezésekor, február 5-én 14-en kaptak bizonyítványt. Ezek valameny-nyien szerettek volna tovább tanulni a dolgozók gimnáziumában, a VK. Miniszter úr azonban a VI. osztály megnyitását nem engedélyezte. A hallgatók egy része magántanulóként folytatja tanulmányait intézetünkben.
II.
Hatóságok.
Az iskola fenntartója a Magyar Állam. A gimnázium a VK. Minisztérium rendelkezése alatt áll. Vallás- és közoktatásügyi miniszter: dr. Ortutay Gyula. A középiskolai ügyosztály főnöke: dr. Székely Béla miniszteri tanácsos. A szombathelyi tankerület főigazgatója: Kovács József, helyettese: dr. Bariska Mihály áll. gimnáziumi igazgató, szakelőadó.
5
VII.
A tanári testület névjegyzéke és iskolai munkaköre (a legutolsó tantárgyielosztás szerint) .
Sorszám A tanár neve, alkalmazásának minősége, képesítése (szaktargyai) Szolg évek sz Mely tárgyakat, mely osztályokban, heti hány órában tanított Hetióraszám|j Osztályfőnökjjj Egyéb szolgálati beosztása
összesen ennél az int-nél
1 Csernay László Igazgató mennyiségtan—term.-tan 28 1 mennyiségtan V. 3 3 — Bútor és házi felszerelés őre; a természettan tanúim, felügyelője
2 Kerezsy Géza r. tanár, ig. helyettes természetrajz—földrajz 22 1 természetrajz V. 5 vegytan VI. 3 földrajz VII. a), b) 2—2 műalkotás V., VI., VII. a), b), VIII. a), b) 1—1 18 — Természetrajz-, vegytan-, — földrajz- és rajz-szertár őre
3 Dr. Bukovszky Fer. áll. gimnáziumi igazg. mennyiségtan—term.-tan 17 Vi mennyiségtan VI., VII. a), b) 3—3 term.-tan VII. a), b) 4—4 17 VII. a
4 Dr. Buvári András r. tanár mennyiségtan—term.-tan 8 1 mennyiségt. VIII. a), b) 3_3 bölcsészet VIII. a), b) 2—2 10 VIII. a Természettani szertár őre; irodai beosztott, színjátszó-csoport vezetője
5 Fülöp Ernő r. tanár történelem—földrajz 11 1 történelem Vili. a),b)3—3 gazdasági. Vili. a), b) 2—2 mindennapi kérd. V. 1 10 Állami kollégium igazgatója; Diákszöv. városi tanácsadó tanár
6 Negyedi Ferenc r. tanár magyar-francia 1 V4 magyar V. 4, VI., VII. a), Vili. a), b) 3-3 francia VII. a) 3 19 VI. Tanári könyvtár őre; áll. koll. nevelő-tanár
7 Solty Jenő r. tanár testnevelés 5 1 testnevelés V—Vili. 12 sport 8 20 — Torna- és sport-szertár őre; Diákszöv. vezető tanára
8 Dr. Szűcs Lászlóné László Gabriella r. tanár , magyar—német 10 1 magyar VII. b) 3 német VI, VII. a) 5—5 gazdaságtan VI. 2 15 — Ifjúsági könyvtár őre, Segítőegylet vezetője; • tanít a leánygimn.-ban heti 3 órában
9 Varga Kálmán r. tanár történelem—latin 25 1 történelem V., VI., VII. a), b) 3—3 latin Vili. a), b) 3—3 18 VII. b Történelmi szertár őre
10 Jérome Hilda főhiv. óraadó tanár német—francia 1 1 német V., VII. b) 5—5, Vili. a), b) 4—4 18 V. Értekezleti jegyző

6
Sorszám A tanár neve, alkalmazásának minősége, képesítése (szaktárgyai) Szolg. évek sz. Mely tárgyakat, mely osztályokban, heti hány órában tanított Hetióraszámj Osztályfőnök Egyéb szolgálati beosztása
összesen ennél az int.-nél
11 Bucsy Béla óraadó tanár mennyiségtan—term.-tan 30 1 természettan Vili. a) 4 gazdaságt. VII. a), b) 2—2 8 — Dij- és illetménykezelő
12 Gadányi Miksa óraadó tanár latin—görög—francia 40 1 latin VII. a), b) 3—3 francia Vili. a) 2 8 —
13 Dr. Kajtár István óraadó tanár 4 1 egészségtan VI. 2, Vili. a), b) 1—1 4 — Iskolaorvos
14 Klatt Aurél óraadó tanár 1 1 ének V—Vili. 1—1 karének 2 8 —
15 Molnár Ágostonné részben átosztott r. tanár 7 1 testnevelés Vll. a), Vili. a) 2—2 (leány tanulók) 4 — Az áll. leánygimnázium tanára
16 Dr. Pintér Dénes óraadó tanár mennyiségtan—term.-tan 38 1 természettan Vili. b) 4 4 VIII. b
17 Rábai Egon óraadó magyar—latin szakos tanárjelölt 1 1 latin V., VI. 3—3 6 —
18 Kassai Lóránt róm. kat. óraadó hitoktató — 1 hittan V—Vili. 2—2 12 —
19 Horváth Olivér evang. óraadó lelkész — 1 hittan V—Vili. 2 —
20 Pomóthy Dezső re!, óraadó lelkész — 1 hittan V—Vili. 2 —
21 Kárpáti Gyula izr. óraadó lelkész — Va hittan V—Vili. 2 —

Intézeti altisztek: Kocsis László áll. gimn. altiszt, Balázs Ferenc havibéres altiszt.
7
VII.
Diákszövetség.
A tanév elején intézetünkben is megalakult a demokratikus középiskola diákönkormányzati szerve: az iskolai Diákszövetség Fülöp Ernő, majd Solty Jenő vezető tanár irányításával. Az ifjúsági vezetőség a következő tanulókból állott: Titkár: Kirschner Béla VIII. b), nevelési titkár: Németh Dezső VIII. b), kultur-titkár: Malachowszky Éva VIII. a), fegyelmi titkár: Kósa Sebestyén VIII. a), tájékoztatási titkár: Vandra Károly VIII. a), sporttitkár: Vass György VIII. a), Márciusi kör-vezető: Ipolyi György VIII. b), pénztáros: Deák Gábor VI. és jegyző: Bognár Irén VII. a) osztályú tanuló.
Diákszövetségünk feladata és főtörekvése ebben a tanévben államosított iskolánk ifjúságának demokratikus átnevelése volt. Céljának elérésére tanulmányi vonalon tanulóköröket, márciusi köröket, önképzőkört, sport- és kulturvonalon pedig sportkört, színjátszócsoportot és népi tánccsoportot működtetett.
Tanulóköreink hetenként kétszer tartották rendes foglalkozásukat osztályonként 2—2 csoportban. A tanulókörök ellenőrzését és irányítását az év elejétől kezdve Fülöp Ernő és Bucsy Béla tanárok végezték, az évvégi ismétléseknél azonban a tanári testület többi tagjai is bekapcsolódtak a tanulóköri munkába. A tanulókör-vezetők októberben és novemberben két tanfolyamon vettek részt s a tanfolyamok végén a többi ifjúsági szervezet vezetőinek részvételével sikeres vizsgát tettek. Január 25-én kezdték meg működésüket a „Márciusi kör"-ök, tagjaik nagy igyekezettel szaporították a „Március Tizenötödike" előfizetőinek számát. Önképzőkörünk a tanév első felében a helybeli kereskedelmi középiskolával és a leánylíceummal karöltve felváltva tartotta vasárnaponként üléseit s ezeken a testvériskolák növendékei is nagy számmal vettek minden alkalommal részt.
A Diákszövetségünk tevékeny részt vett az ifjúság életének irányításában, demokratikus átnevelésében, az iskolai ünnepélyek szervezésében és a többi ifjúsági szervezettel való kapcsolatok kiépítésében. A Diákszövetség vezetősége igyekezett a tanulóifjúság fegyelmezésében is segítségére lenni a tanári testületnek udvari és folyosói fegyelmi biztosok kijelölésével — egyelőre azonban a kívánt eredmény elérése nélkül. Reméljük azonban, hogy az ifjúság demokratikus átnevelődése megszilárdítja bennük az önfegyelmet s akkor majd értékesen használhatja fel az iskola a Diákszövetség ilyen irányú segítségét is.
Az intézet igazgatója minden rendelkezésére álló eszközzel igyekezett támogatni a Diákszövetséget. Egy üresen álló tantermet már az őszi hónapokban a Diákszövetség rendelkezésére bocsátott klubhelyiségül. Mivel ez a 76 m2 alapterületű terem hamarosan szűknek bizonyult a szépen látogatott klubnapok megtartására, helyette a 116 ni2 alapterületű nagy rajztermet kapta meg a Diákszövetség. A képekkel, demokratikus jelmondatokkal szépen díszített klubhelyiség folyóiratokkal, könyvtárral, négy sakktáblával, ping-pong asztallal, rádióval felszerelve a nyári szünetben mint VIT-klub áll a három helybeli középiskola diákszövetségi tagjainak rendelkezésére.
A tankerületi főigazgató úr által meghirdetett „Tanulj jobban!"
8
két féléves versenyen tanulóink nagy lelkesedéssel vettek részt s az első félévi eredmények kiértékelése során sporteszközöket kapott jutalomként a Diákszövetség.
Kulturcsoportjaink az év folyamán számtalan iskolán belüli, iskolán kívüli és vidéki szereplésükkel tették magukat népszerűvé.
A színjátszó csoport dr. Buvári András tanár vezetésével az év történetében már említett estek műsorán kívül 11 demokratikus szellemű kisebb jelenetet adott elő 6 iskolai, 10 iskolán kívüli műsor és 4 választás előtti falujárás keretében. A választás napján villámjeleneteket adott elő a szavazóhelyiségeknél. A tanulók nagy lelkesedéssel és odaadó munkával elismerésre méltó művészi teljesítményt mutattak fel. A darabok és szavalatok betanításában dicséretes módon közreműködtek az intézet többi magyar szakos tanárai is.
A Balassa Bálint népi tánccsoport Solty Jenő tanár, Vass György és Szentirmai József VIII. a) oszt. tanulók vezetésével egész éven át szórakoztatta népi táncokkal, népi dalokkal és ballada-feldolgozásokkal mind az iskola, mind a város, mind pedig a vidéki demokratikus megmozdulások közönségét. Az iskolánkívüli helybeli szereplések száma 11, a vidékieké pedig 10 volt.
A Diákszövetség keretében működő sportkör Solty Jenő testnevelő tanár vezetésével a „Petőfi vándorzászló bajnokság"-gal kezdte működését. A labdarugó szakosztály részt vett a kerületi labdarúgó bajnokságon és helybeli csapatokkal játszott barátságos mérkőzéseket. A röplabda szakosztály az országos alapfokú bajnokságon két csapattal indult s barátságos mérkőzéseket játszott a nagykanizsai államrendőrség, rendőr tanosztály, a SZIT és a postás csapattal. A tornaszakosztály tagjai a nagykanizsai olimpiai napokon szertorna és gúla-bemutatóval szerepeltek és indultak a Pécsett megrendezett ifjúsági tornaversenyen a MAORT tornaszakosztály keretében. Szerepeltek ezenkívül a pécsi tornászok nagykanizsai bemutatóján és a jelvényszerző versenyen. Atlétáink az őszi idényben a helybeli keresk. középiskola atlétáit győzték le barátságos verseny keretében, tavasszal pedig a MAORT által rendezett versenyeken szerepeltek futó-, ugró és dobó számokkal.
Sakk-szakosztályunk dr. Pintér Dénes tanár vezetésével alapfokú bajnokságon vett részt és a Nagykanizsán megrendezett szimultán versenyen is szerepelt.
V.
Könyvtárak, szertárak.
Tanári könyvtár. Az államosított iskola a tanári könyvtárt 3535 darab könyvvel vette át 39.879 Ft értékben. A köbméterszámra felhalmozott, teljesen rendezetlen könyvtár szakszerű rendezése félévet vett igénybe. A könyveknek csak elenyésző százaléka felel meg a demokrácia ideológiai követelményeinek, jelentékeny részük szakszempontból is túlhaladott. Az aggasztó hiányokon a minisztérium, a tankerületi főigazgatóság és az iskola együttes erővel igyekezett segíteni. Anyagi erőnk azonban — sajnos — kevés volt. A könyvtár beszerzés folytán 81, a VKM, illetőleg a tankerületi főigazgatóság ajándéka folytán 81, összesen 162 darabbal gyarapodott 2549\'46 Ft értékben.
9
A történelmi szertár az államosításkor 143 darabot vett át 1820 Ft értékben, amelyeknek legnagyobb része történelmi, illetőleg művészettörténeti szemléltető kép. Térképünk 31 darab van átlag használható állapotban. Az új történeti világszemléletnek megfelelő történelmi faliképek teljesen hiányoznak. Új beszerzés nem történt.
A földrajzi szertár állapota és állománya kielégítő. Állomány 82 darab_ 1238 Ft értékben. A leltári tárgyak jelentékeny része szemléltető kép. Űj beszerzés nem történt.
A természetrajzi szertár az államosításkor 794 darabot vett át 966273 Ft értékben. A szertárban főképen az állattan van szemléltető anyaggal képviselve. Kagylógyüjteménye figyelemreméltó, egyéb anyaga azonban nagyon megviselt. Új beszerzés nem történt.
A vegytani szertár 603 darabot vett át 80680 Ft értékben. Ás-ványgyüjteménye értékes, a vegytani rész fogyatékos. Új beszerzés nem történt.
4 rajzszertár az államosítással 55 darabot vett át 1515 Ft értékben. Új beszerzés nem történt.
A természettani szertárnak az államosításkor átvett álladéka 307 darab 30.081 Ft értékben. Új beszerzés 7 darab 217 50 Ft értékben. A szertár további lényeges kiegészítésre szorul.
A mértani szertár 18 darabot vett át 362 Ft értékben s 1 darabbal gyarapodott 11 "46 Ft értékben.
Ifjúsági könyvtár. Az államosításkor átvett anyagot erősen kiselejteztük, a megmaradt állomány 1181 darab 7262 Ft értékben. Új beszerzés 13 darab 150 Ft értékben. A könyvtár felfrissítésre szorul, különösen demokratikus irányú könyvekre volna szükség.
A tornaszertár 217 darabot vett át 15.130 Ft értékben, gyarapodás 10 darab 1.035 Ft értékben.
A bútorzat általában megfelelő, csak a szekrények szorulnak javításra. Gyarapodás nem volt.
A házi és irodai felszerelés használható, kezdő állománya 342 drb. 29.847 Ft értékben, gyarapodás 16 drb. 580 30 Ft értékben.
A számadási és nyilvántartási könyvek leltára 177 darabbal indult, 2.021 Ft értékben, gyarapodás 8 drb. 99 Ft értékben.
Az ének-zene szertár az államosításkor 98 darabot vett át 8.320 Ft értékben, gyarapodás nem volt.
Segítő Egyesület könyvtára. A használatból kivont és nagyon megrongálódott könyvek kiselejtezése után a folyó tanév elején maradt 96 drb. tankönyvünk. Új beszerzés a VKM adományából 87 darab. A járulékalapi tankönyvsegélyből a tanulók számára 31 drb. tankönyvet vásároltunk, ezek a tanév végén a Segítő Egyesület könyvtárába kerültek. A befolyt használati díjakat könyvbeszerzésre fordítjuk. A jelenlegi használati állomány 217 darab tankönyv.
10
VI.
A tanulók névjegyzéke és érdemsorozata.
Rövidítések.
A magatartásnál: 3 = példás, 2 = jó, 1 = tűrhető.
Az egyes tantárgyaknál: 7 = kitűnő, 6 = jeles, 5 = jó, 4 = közepes, 3 = elégséges, 2 = gyenge, 1 = elégtelen.
Az általános tanulmányi eredménynél: 7 = kitűnőrendű, 6 = jelesrendű, 5 = jórendű, 4 — közepesrendű, 3 = elégségesrendű, 1 = elégtelen.
Egyéb rövidítések: rk. = római katolikus, gk. = görög katolikus, reí. = református, evang. = evangélikus, izr. = izraelita, ism. = ismétlő, k. = kollégiumi tag, ím = felmentve.
A kitűnőrendű tanuló neve kövér betűkkel, a jelesrendűé pedig dűlt betűkkel van kiemelve.
V. osztály. Osztályfőnök: Jérôme Hilda
A tanuló neve, vallása, ismétlő-e? Magatartás Tantárgyak Ált. tan.eredm.| Havi tandíj Ft
Hitlan Magyar Történelem Latin Német Természetrajz Mennyiségtan Rajz Testnevelés Ének
Balassa Imre rk. 1 5 5 5 4 4 5 3 5 4 4 4 11.25
Benedek József rk. 2 6 4 5 4 5 6 5 6 5 5 5 47.40
Bodnár Miklós gk. 1 4 3 4 3 2 3 3 3 7 2 1 21.—
Büki József rk. 2 5 5 6 5 3 5 5 6 6 6 5 6.—
5 Czulek László rk. 2 5 4 4 3 3 5 4 4 7 4 4 11.25
Erdélyi Árpád rk. 2 5 4 4 3 4 5 4 4 7 4 4 1275
Feiler Lajos evang. 2 5 3 3 3 3 4 2 3 3 4 1 6.75
Flórián Gyula rk. 2 5 3 3 3 3 4 4 3 7 3 4 20.25
Göndöcs Miklós rk. 1 4 4 4 3 3 5 3 4 3 4 4 12.75
10 Gyertyánági József rk. 2 6 5 5 5 4 7 4 6 6 6 5 —
Hegedűs József rk. 3 7 4 5 5 4 6 6 6 5 6 5 4.50
Horváth József rk. 2 5 3 3 3 3 4 3 3 4 3 3 5.25
Kaczeus Antal rk. 2 6 3 4 3 4 5 3 4 6 5 4 6.75
Kaczeus István rk., k. 3 5 5 4 4 4 4 3 4 3 4 4 —
15 Kanász Imre rk., k. 1 5 4 4 2 2 4 3 4 5 3 1 6.75
Kapoli István rk. 3 7 7 7 7 7 7 7 7 7 7 7 9.—
Karay Lajos rk., k. 3 7 7 6 7 7 6 5 6 4 6 6 7.50
Kelemen Ferenc rk. 2 4 4 4 3 2 4 3 4 4 3 1 30.—
Kenedi Pál rk. 2 7 6 5 5 6 6 5 6 3 5 5 18.15
20 Kirschner István rk. 2 7 6 6 5 6 6 5 6 3 6 6 6.—
Kis László rk. 2 6 4 4 3 3 4 2 5 3 5 1 2.25
Kósa István rk. 2 4 3 3 3 2 4 2 3 4 4 1 14.25
Kósa László rk. 2 4 3 3 3 2 4 2 3 4 4 1 15.—
Kovács Miklós ref. 2 7 3 5 4 4 5 4 4 7 5 5 —.75
25 Kustán József rk. 1 5 3 3 3 2 4 2 3 4 4 1 22.50
Loch Jakab rk. 2 7 5 4 5 7 4 5 4 4 6 5 3.75
Lukács Dénes izr. 3 7 6 6 5 6 6 5 5 ím 6 6 21.75
Lukács Emil rk. 2 4 3 3 3 1 3 3 3 7 3 1 3.75
Lukács István rk., k. 3 7 5 5 4 4 6 6 5 3 6 5 —
30 Magasházi József rk. 2 6 5 5 6 6 5 4 5 7 5 5 —
A tanuló neve, vallása, ismétlő-e? Magatartás Tantárgyak ! A\'t.tan.e.redm.| Havi tandíj Ft
Hittan Magyar Történelem Latin Német Természetrajz Mennyiségtan Rajz Testnevelés Ének
Noll Ferenc rk. 2 5 4 4 4 3 5 3 5 5 4 4
Pápa Lajos rk. 2 6 4 5 4 3 6 3 4 3 4 4 —.75
Poór Csaba rk. 2 6 4 5 4 3 5 3 4 fm 5 4 9.75
Samu Zoltán rk., k. 1 4 3 3 3 2 4 3 3 3 3 1 45.—
35 Schmidt Rezső rk. 2 5 4 4 3 3 5 3 4 4 3 4 8.25
Schrammel Imre rk. 2 5 3 4 3 3 5 3 4 6 4 4 16.50
Sebestyén György rk. 2 5 5 5 4 4 5 3 4 5 4 4 18.75
Stromajer Géza rk. 2 4 3 4 2 2 3 3 3 5 3 1 12.75
Szabó Ferenc rk. 2 5 4 4 3 2 4 3 3 3 4 1 —.75
40 Szabó István rk. 2 6 3 4 4 3 5 3 4 4 4 4 30.—
Szermek Ottó rk. 2 5 3 5 3 3 6 3 4 7 4 4 5.25
Tóth Tibor rk. 2 4 3 3 2 1 4 2 3 fm 3 1 7.50
Tulok Viktor rk. 2 5 2 3 3 2 3 4 3 3 4 1 8.25
Varga Imre rk. 2 5 4 4 3 3 4 3 4 3 4 4 —
45 Varga Lajos rk., k. 3 6 5 5 4 3 5 3 5 4 4 4 2.25
Vincze Eiemér rk. 2 7 6 7 5 4 7 4 6 3 5 5 3.75
Vörös Lajos rk., k. 3 7 6 6 6 5 6 5 5 4 6 6 —
Wagner Ottó rk. 2 4 3 3 3 4 4 3 4 6 4 4 —.75
Will Hubert rk. 2 7 5 5 5 5 5 3 4 3 4 5 30.—
Kimaradt: Kopár József rk. Összesen 50 tanuló.
VI. osztály.
Osztályfőnök: Negyedi Ferenc
A tanuló neve, vallása, ismétlő-e? Magatartás Tantárgyak Ált. tan. eredm. Havi tandíj Ft
Hittan Magyar Történelem Gazdasági ism. Latin Német Vegytan Mennyiségtan Rajz Testnevelés Egészségtan Ének
Bánlaky László rk. 2 6 5 5 5 5 5 6 5 6 fm 6 6 5 48.-«-
Bekő Elemér rk. 2 5 4 4 4 3 3 4 4 4 5 4 3 4 2.25
Bencze Károly rk. 1 4 3 3 3 3 3 4 3 3 7 4 5 4 16.50
Bognár Lajos rk. 2 5 3 4 5 3 4 4 3 5 5 4 5 4 23.25
5 Boross Antal rk. 2 7 6 4 4 4 3 6 3 7 3 6 5 5 —
Böjti Béla rk. 2 5 4 5 4 3 3 5 3 4 4 5 5 4 —
Csere Sándor rk. 2 5 4 4 4 4 3 4 3 4 5 4 4 4 11.25
Deák Gábor ref. 1 6 5 4 5 3 3 5 3 4 7 4 4 4 6.75
Dénes Ferenc rk. 2 5 5 5 5 5 5 5 4 5 fm 5 7 5 3.75
10 Farkas Elek rk. 3 6 6 6 6 5 6 6 4 6 fm 7 6 6 6.75
Felföldy Arisztid gk. 2 5 4 4 5 3 4 4 2 4 7 5 4 2 —.75
Fendler Károly rk. 2 6 5 7 7 5 5 7 6 6 fm 7 6 6 22.50
Filipovits László rk. 3 6 4 4 5 4 5 5 3 5 3 5 5 5 11.25
12
A tanuló neve, vallása, ismétlő-e? Magatartás Tantárgyak Ált. tan.eredmj Havi tandíj Ft
Hittan Magyar Történelem Gazdasági ism. Latin Német Vegytan Mennyiségtan Rajz Testnevelés Egészségtan Ének
Furó István rk. 2 4 3 3 3 3 3 3 3 4 6 4 4 4 8.25
15 Grátz Endre rk. 2 5 4 4 3 4 4 4 3 4 4 4 4 4 18.75
Gyimesi Tibor evang. 2 5 3 4 4 3 2 3 1 4 4 4 4 1 14.25
Harangozó Lajos rk. 3 7 6 6 5 5 5 7 6 7 4 6 5 6 —
Hary Pál rk. 2 5 4 4 4 3 3 5 2 5 5 4 6 2 12.75
Hári Károly rk. 3 5 4 4 4 3 3 4 4 4 7 4 4 4 —.75
20 Hegyi Gyula rk. 1 4 3 3 3 2 2 3 3 3 7 4 3 2 21.75
Héjjá Lajos rk., k. 2 4 3 4 4 3 4 4 3 4 7 4 5 4 6.75
Járási István rk. 2 5 4 5 4 3 4 5 3 5 3 4 4 4 —
Joós István rk. 1 4 4 3 4 2 3 4 2 3 4 4 3 2 12 —
Karafiát László rk., k. 2 6 6 5 6 5 4 5 3 6 4 4 4 5 3.75
25 Kenedi Imre rk. 2 6 5 5 \'5 4 4 6 5 5 3 6 4 5 30.—
Kollarics Endre rk. 2 5 4 4 5 4 4 5 3 5 3 5 4 4 18.75
Krasznay Kálmán evang. 2 6 4 4 4 3 4 5 4 5 6 4 4 4 5.25
Kurucz István rk. 3 6 5 5 5 5 6 5 3 5 4 6 6 5 6.75
Lencz Mihály rk. 1 5 3 4 4 2 2 3 2 3 5 4 4 2 45.—
30 Lukács Ottó rk. 3 7 7 7 7 7 7 7 6 7 5 7 7 7 25.50
Morvay Gyula rk. 2 7 4 5 5 4 5 7 4 7 7 5 5 5 — .
Nagy Tibor rk. 3 7 5 5 5 5 5 5 4 5 4 5 5 5 —.75
Orth Pál rk. 2 5 4 4 4 4 4 5 6 4 4 4 3 4 11.25
Pózváry Árpád rk. 1 5 4 4 3 3 3 4 3 4 4 5 4 4 3.75
35 Radanovics Károly rk. 3 7 6 6 6 7 7 6 3 6 ím 6 6 6 —
Reisch Béla rk. 1 6 4 5 4 4 4 4 4 4 fm 4 4 4 15.75
Rinfel József rk. 2 5 3 3 3 3 3 3 3 3 4 4 4 3 5.25
Sabján Imre rk. 2 6 5 4 4 4 3 5 3 5 3 4 4 4 —.75
Schmidt Róbert rk. 2 6 4 4 4 3 3 4 2 4 5 4 4 2 30.—
40 Sótonyi Károly rk. 3 6 5 5 5 5 5 6 4 5 5 4 5 5 18.75
Szabó György rk., k. 3 7 5- 5 5 5 5 6 5 6 5 5 4 5 —
Szinetár László gk. 1 7 5 6 6 5 4 7 4 5 4 4 4 5 54.—
Szita József rk. 3 7 5 6 6 5 5 6 4 6 4 7 7 6 1.50
Szőke József rk., k. 2 6 6 4 6 4 5 5 3 5 fm 4 4 5 2.25
45 Tóth Szaniszló rk. 2 6 3 4 3 3 3 4 3 3 3 3 3 3 • —
Vit Ferenc rk. 2 6 5 7 5 5 5 6 5 5 5 4 3 5 —
Wéber László rk. 2 5 3 4 3 3 1 4 1 4 6 4 4 1 2.25
Összesen: 47 tanuló.
VII. a) osztály. Osztályfőnök: Dr. Bukovszky Ferenc
A tanuló neve, vallása, ismétlő-e? Magatartás Tantárgyak Ált. tan.eredmj Havi tandíj Ft
Hittan Magyar Történelem Gazdaságtan Földrajz Latin Német Francia Természettan Mennyiségtan Rajz Testnevelés Ének
Csepleő István rk. 1 4 3 3 4 4 3 2 3 3 4 3 5 1 9.75
Csetneki István rk. 1 4 3 4 4 4 2 3 — 5 4 4 6 5 1 9.75
Czigány Sebestyén rk. 3 6 4 5 4 6 4 4 — 6 6 4 4 5 5 —
Dezső László rk. 1 5 4 5 4 5 4 3 — 4 6 4 4 5 4 11.25
5 Elekes Károly rk. 2 5 4 5 5 5 5 5 — 6 6 4 4 5 5 —
Gerencsér Miklós rk. 2 6 5 5 5 5 4 5 — 5 5 6 3 7 5 6.75
Hetesi Endre rk. 2 5 3 3 3 4 3 3 — 4 4 5 7 4 4 8 25
Keskeny István rk. 2 5 3 3 3 3 3 3 — 3 3 3 3 3 3 5.25
Kosaras Gellért rk. 2 5 4 4 5 4 5 5 — 5 6 4 5 5 5 —
10 Kovács Emil ref. 2 7 5 6 7 7 5 6 — 6 5 6 7 6 6 —.75
Mátay Jenő rk. 2 5 4 4 4 5 3 4 — 3 3 5 4 5 4 2.25
Nagy Béla rk. 2 6 5 4 4 5 5 5 —- 5 4 5 5 5 5 —
Noéh Zoltán ref. 2 5 3 3 3 4 2 2 — 1 2 4 3 4 1 50.25
Odor Ernő rk. 2 5 3 4 3 3 3 3 — 3 3 4 3 3 3 9.75
15 Pénzes Zsigmond rk. 2 4 4 3 3 3 3 — 3 3 3 3 5 4 3 54.—
Soós Péter rk. 2 7 6 5 4 5 6 5 — 4 4 5 5 5 5 3-
Szabó Lajos rk. 1 4 3 3 3 3 2 2 — 4 5 5 fm 3 1 20.25
Takács János rk. 2 5 4 4 4 4 4 5 — 3 3 4 6 5 4 12.75
Varga Ferenc rk. 2 4 3 3 3 3 3 3 — 3 3 4 4 3 3 6.75
20 Vér Pál rk. 2 7 4 5 4 5 5 4 — 4 5 4 4 .5 5 —
Vitális Zoltán rk. 1 4 3 3 3 3 2 3 — 2 4 3 5 3 1 —
Wéber Béla rk. 2 6 4 4 4 4 3 3 — 4 3 4 4 4 4 9.75
Leánytanulók:
Bérces Mária rk. 3 5 5 5 4 5 4 4 — 3 3 5 5 5 4 15.75
Bognár Irén rk. 2 7 4 4 5 4 4 5 — 3 3 4 4 4 4 14.25
25 Farkas Gizella rk. 3 5 4 5 4 5 4 5 4 4 4 5 4 5 5 18.75
Gockler Lenke evang. 2 6 5 5 5 6 5 4 4 6 6 6 lm 6 5 —
Gombos Bernadette rk. 3 \'7 5 5 5 5 5 5 — 4 3 5 5 5 5 —.75
Kelemen Judit rk. 2 7 5 5 5 5 5 5 5 4 5 6 5 6 5 —
Krassói Éva rk. 2 7 5 5 5 5 5 5 4 5 5 5 5 5 5 6.75
30 Makó Ilona ref. 3 7 6 6 6 6 5 6 6 5 6 6 7 7 6 1.50
Matics Rózsa rk. 2 6 4 5 5 5 4 3 4 3 4 5 5 4 4 525
Nagy Mária evang. 2 7 6 6 5 5 6 5 5 4 5 5 5 5 5 —
Németh Magdolna rk. 2 7 6 6 6 ,5 6 5 6 5 3 5 5 5 5 —
Papp Mária rk. 3 7 5 5 5 5 5 4 5 4 4 5 4 5 5 17.25
35 Porogi Erzsébet rk. 2 7 5 5 6 6 5 4 4- 5 4 7 5 5 5 —
Rábai Teréz rk. 2 6 5 5 5 5 5 5 4 4 5 5 6 5 5 3.—
Sallér Ágnes evang. 2 6 4 4 4 4 5 4 — 3 4 5 5 5 4 22.50
Tegzes Erzsébet rk. 2 7 5 (3 6 6 6 6 5 6 4 6 6 6 6 —
Vargha Mária rk. 2 7 6 6 6 6 6 6 6 5 5 6 6 6 6 19.50
40 Vitális Mária rk. 1 5 3 3 3 4 3 3 — 3 3 4 4 3 3 —
Kimaradt: Tarján Pál rk., Zala Ervin rk.
Kizáratott: Huszti Mária rk. * Összesen: 43 tanuló.
14
VII. b) osztály. Osztályfőnök: Varga Kálmán
A tanuló neve, vallása, ismétlő-e? Magatartás Tantárgyak Ált. tan.eredm.| Havi tandíj Ft
Hittan Magyar Történelem Gazdaságtan Földrajz Latin Német Természettan Mennyiségtan Rajz Testnevelés Ének
Beledi István rk. 3 5 5 4 4 5 3 3 4 3 5 6 4 4 3.75
Bogdán György rk. 2 6 3 4 4 4 4 3 3 2 4 3 4 1 2.25
Bondor Antal rk. 3 5 4 5 5 5 5 5 3 4 5 4 5 5 5.25
Ernszt István rk. 3 7 7 7 7 7 7 7 6 6 7 7 6 7 1.50
5 Farkas Antal rk. 3 7 5 6 5 5 6 6 6 6 6 5 6 6
Gasztonyi Ferenc rk. 2 6 5 6 5 5 6 6 4 5 5 5 5 5 —
Harkány László rk. 3 6 5 5 6 6 5 5 4 4 6 7 6 5 2.25
Hári Antal rk. 2 5 4 4 3 3 3 2 4 4 4 7 5 1 9.75
Hetyei Tivadar ref. 2 5 3 3 3 3 3 3 2 1 4 7 4 1 52.50
10 Horváth József rk. 3 4 3 3 3 4 3 3 3 2 4 4 4 1 16.50
Kiss László rk. 2 6 3 3 4 5 3 2 3 3 5 5 4 1 20.50
Kovács Lajos rk., k. 3 7 7 7 7 7 6 6 6 5 7 7 7 7 _
Lakatos Zoltán rk. 3 7 4 5 5 7 6 3 5 5 7 5 5 5 —
Márton Elek rk., k. 2 5 4 5 5 5 3 3 3 3 5 4 3 4 3.75
15 Molnár Árpád rk. 3 7 6 7 7 7 7 6 6 5 6 6 6 6 —
Murányi Ernő rk. 2 5 4 4 4 4 3 3 4 2 5 3 4 1 18.75
Okváth Nándor rk. 3 5 4 3 4 4 4 4 3 3 5 7 4 4 6.75
Péter Rudolf rk. 2 5 3 4 4 4 2 2 3 2 4 6 3 1 37.50
Plótár Imre rk., k. 3 7 7 7 7 7 6 6 6 6 7 5 7 7 _
20 Pózvári Miklós rk. 1 4 2 3 3 4 1 1 3 1 3 7 2 1 15.—
Rákóczi Ferenc rk. 2 6 5 4 4 5 5 3 4 3 5 5 4 4
Ruttner Pál rk. 3 6 4 5 4 5 4 4 3 4 5 5 7 5 _
Szakmári István rk. 3 5 4 4 5 5 5 5 3 3 4 6 4 4 30.—
Takács József rk. 2 6 3 5 5 5 4 3 4 4 5 4 5 4 2.25
25 Tatai Tamás rk., k. 2 6 5 6 6 6 5 4 4 5 6 5 7 5 _
Tislér István rk. 2 6 5 5 5 5 5 5 4 3 5 4 4 5 18.75
Tóth Iván rk. 2 5 4 4 4 5 4 2 3 3 5 3 4 1 11.25
Tóth László rk. 2 5 3 3 3 4 3 3 3 2 5 7 4 1 9.75
Vigh Gábor rk. 3 6 6 5 5 6 6 6 3 4 5 6 5 5 —.75
30 Zlatniczky István gk. 2 5 3 4 4 4 3 3 2 1 5 4 5 1 21 —
Kimaradt: Csikely Sándor rk.
Összesen: 31 tanuló.

15
VIII. a) osztály. Osztályfőnök: Dr. Búvárt András
A tanuló neve, vallása, ismétlő-e? Magatartás \'Tantárgyak Ált. tan.eredm.j Havi tandíj Ft
Hittan Magyar Történelem Gazdaságtan Latin Német Francia Bölcsészet Természettan Mennyiségtan Rajz Testnevelés. Egészségtan Ének
Babócsay László rk. 3 6 6 6 6 5 5 6 6 6 7 7 7 7 7 6 _
Berki Sándor rk., k. 3 6 5 3 4 4 3 — 6 5 5 6 7 7 6 5 8.75
Boha László rk. 3 7 7 6 6 6 6 7 7 7 7 7 7 7 7 7 —
Erdélyi István rk. 3 7 7 6 6 5 5 7 7 5 6 7 7 7 7 6 6 —
5 Haspel Miklós rk. 3 7 7 6 6 7 6 7 7 7 7 7 7 7 7 7 5.25
Kósa Sebestyén rk. 3 6 6 6 7 5 4 6 5 5 5 7 7 7 7 6 —.75
Molnár Tibor rk. 3 6 4 3 4 3 3 — 3 4 3 6 4 7 6 4 18.75
Rózsa Imre rk., k. 3 6 6 5 6 6 5 6 6 6 5 7 7 7 7 6 2.25
Szántó Zoltán rk. 3 6 5 5 6 4 4 — 6 5 4 6 7 7 6 5 5.25
10 Szentirmai J. rk. 3 7 7 6 6 7 6 7 7 7 7 7 7 7 7 7 6.75
Vandra Károly rk. 3 7 7 7 7 7 7 7" 7 7 7 7 7 7 7 7 —
Vass György rk. 3 7 6 6 6 6 5 6 7 7 6 7 7 7 7 6 3.—
Leánytanulók: .
Babócsay M. rk. 3 7 7 6 7 6 6 7 7 7 7 7 6 7 7 7 —
Deák Ilona rk. 3 7 6 4 4 7 6 6 7 5 4 6 7 7 6 6 —
15 Elekes Vilma rk. 3 7 5 6 6 5 4 — 6 5 4 5 5 6 6 5 —
Halász Gabriella rk. 3 7 5 5 5 5 3 — 7 5 4 7 7 7 6 6 2.25
Harangozó Éva rk. 3 7 7 6 6 6 6 6 7 6 7 7 6 7 7 7 3.75
Hortobágyi Ida rk. 3 7 7 7 7 7 6 7 7 7 7 7 fm 7 7 7 6.—
Horváth Olga rk. 3 6 4 3 4 4 3 — 4 3 4 5 7 7 7 5 8.25
20 Kovács Gizella rk. 3 7 6 6 7 7 5 7 7 6 6 7 7 7 7 7 3.—
Lontay Ivetta rk. 3 7 7 6 6 6 5 6 6 6 6 6 6 7 7 6 4.50
Madarász Mária rk. 3 7 6 4 5 5 3 — 5 3 3 6 6 7 6 5 11.25
MalachowszkyÉ. rk. 3 7 7 6 6 5 5 — 7 7 5 7 7 7 6 6 25.50
Mikula Márta rk. 3 7 6 6 6 5 5 — 7 7 5 7 7 7 7 6 6.75
25 Ország Katalin rk. 3 6 6 6 5 5 6 — 6 5 5 6 6 7 6 6 14.25
Reisch Mária rk. 3 6 6 5 6 6 5 7 7 6 6 6 7 7 7 6 7.50
Réti Éva rk. 3 7 5 5 6 5 4 — 7 7 5 7 fm 7 7 6 6.75
Salamon Éva rk. 3 7 7 6 6 6 5 7 7 7 7 7 7 7 7 7 — •
Szabó Ilona rk. 3 7 7 6 6 6 6 — 7 7 7 7 6 7 7 7 4.50
30 Szabó M. Márta rk. 3 5 5 3 3 4 3 — 5 5 3 5 fm 6 6 4 3.75
Tihanyi Márta rk. 3 7 5 6 6 5 *4 6 5 4 6 7 7 6 6 —.75
.. Tóth Anna rk. 3 7 6 5 5 4 4 7 5 6 6 7 7 7 6 21.75
Összesen: 32 táhuló.
*) Angol nyelv.
16
VIII. b) osztály. Osztályfőnök: Dr. Pintér Dénes
A tanuló neve, vallása, ismétlő-e? Magatartás | Tantárgyak Ált. tan.eredmj Havi tandíj Ft
Hittan Magyar Történelem Gazdaságtan Latin Német Bölcsészet Természettan Mennyiségtan Rajz Testnevelés Egészségtan Ének
Baj József rk. 3 7 5 4 5 4 5 5 3 3 6 7 7 6 5 3.75
Dénes János rk. 3 5 4 4 7 4 3 5 3 3 5 7 7 6 5 5.25
Farkas István rk. 3 7 5 6 6 5 5 6 6 7 7 7 7 6 6 —
Göndöcs László rk. 3 7 7 7 7 7. 7 7 7 7 7 7 7 7 7 6.—
5 Grécz Elek rk. 3 7 6 6 6 6 5 6 5 5 7 7 7 7 6 3.75
Horváth László rk. 3 7 6 5 6 6 7 7 6 6 6 7 7 7 6 —
Ipolyi György rk. 3 7 5 6 7 5 5 6 7 5 7 7 7 7 6 —
Kirschner Béla rk. 3 7 7 7 7 6 5 7 6 5 7 7 7 7 7 6 —
Knausz József rk. 2 6 5 3 3 3 3 4 3 3 5 6 7 6 4 11.25
10 Kovács Dezső rk. 2 7 6 6 6 *4 5 7 5 7 6 6 7 7 6 —
Kőfalvi János rk. 3 7 5 5 5 5 3 6 5 4 7 5 7 7 5 6.75
Lukácsy Gyula rk. 3 6 5 6 6 6 3 6 5 4 6 6 7 7 6 12.75
Megyeri Ferenc rk. 3 6 5 5 5 4 3 7 6 6 5 ím 6 5 5 6.75
Muzikár Gyula rk. 2 5 3 3 3 3 "2 3 3 2 5 7 6 5 1 11.25
15 Németh Dezső rk. 3 7 7 7 7 5 5 7 6 7 7 7 7 6 7 —
Németh Imre rk. 3 7 5 5 6 4 3 7 6 3 6 6 6 7 5 12.75
Nyers Béla rk. 3 5 5 3 3 3 3 5 3 3 6 7 6 5 4 —
Pankasz István rk. 3 6 5 4 4 3 3 5 4 3 5 7 6 6 5 15.—
Pálffy András rk. 3 7 4 4 5 4 3 4 4 3 5 5 7 6 5 45.—
20 Péter János rk. 3 6 3 3 4 3 3 3 3 3 5 5 5 7 4 11.25
Román János rk., k. 3 5 5 4 4 4 3 5 3 5 6 5 6 6 5 —
Scheibelhoffer Ervin rk. 3 5 5 3 4 4 3 3 3 3 5 5 7 6 4 15.—
Schmidt Egon rk. 3 7 5 6 5 4 4 7 6 4 6 6 7 7 6 30.—
Schultz László evang. 2 7 5 4 5 6 5 7 6 7 6 7 7 7 6 5.25
25 Szabó Árpád evang. 3 7 7 6 7 6 5 7 7 7 7 7 7 7 7 —
Szegedi János rk. 3 6 4 4 5 3 3 7 3 3 4 7 7 5 5 —.75
Szilvágyi József rk. 2 5 5 4 5 3 3 4 3 3 5 6 6 5 4 —
Táttár László rk. 2 5 4 3 4 3 3 4 3 3 5 6 7 5 4 —.75
Tillinger József rk. 2 5 4 5 7 4 3 6 3 4 6 7 7 6 5 9.75
30 Varga György rk. 3 5 4 4 5 4 3 3 3 3 5 6 6 6 4 26.25
Velner József rk. 2 5 5 4 5 5 3 6 3 3 6 6 7 7 5 7.50
Összesen: 31 tanuló.
*) Ábrázoló mértan. **) Angol nyelv.
17
VII.
A magántanulók ált. tanulmányi eredménye.
A név után a tanuló vallása és születési éve áll.
V. osztály. Közepesrendű: Fülöp Dezső rk. 1929., Kele Sándor rk. 1981. — Elégségesrendű: Lőwey Jenő rk. 1915., Solymosi Gyula rk. 1918. — Javít: Takács Tibor László rk. 1928. — Nem vizsgázott: Do-nászy Aladár rk.
VI. osztály. Jórendű: Szepesi Emilia rk. 1922., Varga Ilona rk. 1916. — Közepesrendű: Fülöp Dezső rk. 1929., László István rk. 1923., Szepesi Imre rk. 1921. — Elégségesrendű: Konkoli Alajos rk. 1932. — Javít: Kele Sándor rk. 1931., Pintarics Dénes rk. 1926, Szabó Raffael rk. 1928.
VII. a) osztály. Jelesrendű: Bucsis Ida rk. 1932. Elégségesrendű: Jáger Sándor rk. 1928. — Javít: Horváth László rk. 1927. (Javítóvizsgálatot tett 1949. III. 28.) — Nem vizsgázott: Dene Jolán ref., Filipovics László rk.
VII. b) osztály. Jelesrendű: Bucsy Balázs rk. 1928. — Jórendű: Both Ferenc rk. 1922. — Közepesrendű: Darab Ferenc ref. 1928. — Elégségesrendű: Garai Lajos rk. 1925., Zalavári István rk. 1921. — Javít: Magasházy Andor rk. 1931. (Javítóvizsgálatot tett 1948. XII. 13.) — Nem vizsgázott: Csikely Ágoston rk.
VIII. a) osztály. Jórendű: Pálos József rk. 1927. — Közepesrendű: Garai Lajos rk. 1925., Nagy Rezső rk. 1931., Pető Lajos rk. 1908. — Elégségesrendű: Kovács László rk. 1926.
VIII. b) osztály. Jelesrendű: Bucsy Balázs rk. 1928. — Jórendű: Zalavári István rk. 1921. — Közepesrendű: Both Ferenc rk. 1922., Jáger Sándor rk. 1928., Pogány Rezső rk. 1924.
Összesen: 37 magántanuló.
VIII.
Érettségi vizsgálat.
A tanév végén tartott érettségi vizsgálatra jelentkezett az idei VIII. a) osztály 32, a VIII. b) osztály 30 nyilvános tanulója és 10 magántanuló, összesen 72 tanuló (52 fiú és 20 leány).
Az írásbeli érettségi vizsgálatok május 18., 19. és 20. napjain voltak.
Az írásbeli vizsgálatok tételei:
1. Magyar nyelvből és irodalomból: a) Az elnyomott nép hangja n, lírai költők lantján, b) A munkásság és a dolgozó parasztság szerepe hazánk szocialista építésében. Az irodalmi tételt 49, a történelmit 23 tanuló választotta. Eredmény: 8 kitűnő, 11 jeles, 14 jó, 15 közepes, 15 elégséges, 7 gyenge és 2 elégtelen.
2. Latin nyelvből: Cicero : De amicitia cap. 22. fordítása magyarra. Eredmény: 3 kitűnő, 9 jeles, 25 jó, 16 közepes, 11 elégséges, 3 gyenge és 2 elégtelen.
3. Német nyelvből: Heine „Reisebilder" c. műve egy részletének németről magyarra való fordítása, ezenkívül rövid német beszámoló valamely olvasott műről. Eredmény: 2 kitűnő, 9 jeles, 16 jó, 3 közepes, 21 elégséges, 5 gyenge és 3 elégtelen.
18
4. Francia nyelvből: Joliot Curie-nek a párizsi világbéke-kongresz-szuson mondott beszédéből egy részlet fordítása franciáról magyarra, ezenkívül rövid francia beszámoló valamely olvasott műről. Eredmény: 3 kitűnő, 4 jeles, 3 jó és 2 közepes.
5. Angolnyelvből: Egy munkás halála (fordítás angolról magyarra), ezenkívül rövid angol beszámoló valamely olvasott műről. Eredmény: 1 jó.
6. Mennyiségtanból: a) 3 szám számtani haladványt alkot. Az első és a második négyzetének összege 52, a második és a harmadik négy-zetének összege 100. Melyek ezek a számok? b) Egy gömbcikkalakú, fából készült bója annyira merül a vízbe, hogy csak a gömbcikkhez tartozó gömbszelet áll ki a vízből. A gömbszelet átmérője 6 dm., magassága 1 dm. Mekkora a gömb sugara és a fa fajsúlya? Eredmény:
1 jeles, 1 jó, 1 elégtelen.
Az írásbeli vizsgálatok alapján a vizsgálóbizottság valamennyi jelöltet szóbeli vizsgálatra bocsátotta. A szóbeli vizsgálatok Kovács József tankerületi főigazgató elnökletével június 7-étől 15-éig tartottak.
Kitűnően felelt meg 4: Göndöcs László, Hortobágyi Ida, Szentirmai József és Vandra Károly.
Jelesen felelt meg 7: Boha László, Erdélyi István,. Farkas István, Haspel Miklós, Horváth László, Salamon Éva és Szabó Árpád.
Jól felelt meg 12: Babocsay László, Babocsay Márta, Bucsy Balázs, Ipolyi György, Malachowszky Éva, Mikula Márta, Nagy Rezső, Németh Dezső, Reisch Mária, Rózsa Imre, Sulcz László és Vass György.
Közepesen felelt meg 18: Baj József, Deák Ilona, Elekes Vilma, Grécz Elek, Halász Gabriella, Harangozó Éva, Kirschner Béla, Kovács Dezső, Kósa Sebestyén, Lukácsy Gyula, Madarász Mária, Megyeri Ferenc, Réti Éva, Schmidt Egon, Szabó Ilona, Szántó Zoltán, Tihanyi Márta és Tóth Anna.
. Megfelelt 14: Both Ferenc, Garai Lajos, Horváth Olga, Kovács László, Kőfalvi János, Molnár Tibor, Nyers Béla, Pálos József, Pankasz István, Pető Lajos, Scheibelhoffer Ervin, Szabó Mária, Szegedi János és Zalavári István.
Szeptemberben a szombathelyi áll. Faludi Ferenc gimnáziumban javítóvizsgálatot tehet 12: Berki Sándor niagyarból, Lontay Ivette magyarból, Németh Imre latinból, Ország Katalin természettanból, Pálffy András magyarból, Péter János történelemből és mennyiségtanból, Pogány Rezső mennyiségtanból, Román János természettanból, Szilvágyi József mennyiségtanból, Táttár László természettanból és mennyiségtanból, Varga György latinból és Velner József természettanból és mennyiségtanból.
A vizsgálóbizottság a szóbeli vizsgálat folytatásától eltiltott és a teljes szóbeli vizsgálatnak szeptemberben való megismétlésére utasított-
2 jelöltet : Knausz Józsefet és Kovács Gizellát.
A szóbeli vizsgálaton nem jelent meg 3 jelölt: Dénes János, Jáger Sándor és Tillinger József.
A sikeres érettségi vizsgálatot tett tanulók bejelentett pályaválasztása: A tudományegyetem hittudományi karára megy 1, a bölcsészetire 4, az orvosira 10, gyógyszerészetire 6; a műegyetem mérnöki karára 1, építészetire 1, villamosságira 4, gépészetire 5, erdőmérnökire 2; a közgazdasági egyetemre 2; az agrártud. egyetemre 2; pedagógiai főiskolára 4; testnevelési főiskolára 4; képzőművészetire 1, zeneművészetire 1, iparművészetire 1; tejipari főiskolára 1; tanulmányait nem folytatja 5.
IX.
Statisztika. 1. A tanulók száma és fontosabb adatai.
Adatcsoportok V. VI. VII. a) VII. b) VIII. a) VIII. b) Együtt
osztály
a) A tanulók száma Beírt nyilvános tanuló fiú ... » leány ... „ magántanuló fiú ......... leány ...... Osztályozott nyilv. tanuló fiú ... „ „ „ leány Osztályozott magántanuló fiú ... „ - „ leány 51 6 49 5 47 7 2 47 7 2 24 19 3 2 22 18 2 1 31 7 30 6 12 20 5 12 20 5 31 5 31 5 196 39 33 4 191 38 30 3
Osztályozott tanulók összesen... 54 56 43 36 37 36 262
Ezek közül ismétlő .....
b) Az osztályozott magán- | nyilvános tanulók életkora 1934-ben született ...... f^ny 1933-ban , ... ... gny 1932-ben „ ... ... ¡£ny 1931"ben » ......leány 1930-ban , ... ... gny 1929"ben » ...... leány 1928"ban » ...... íéány 22 22
16 11 19 23 3 2 10 8 8 6 3 4 1 13 11 5 1 7 10 5 7 2 1 11 14 4 2 35 57 8 40 16 29 11 6 2 2 1
1933-ban született ......jj^ 1932"ben •• ...... leány 1931"ben - ...... leány 1929-ben „ „ ... 1928"ban - ......leány 1927-ben „ ......fiú 1926-bán „ ......fiú 1925-ben „ ______fiú 1924-ben „ ______ fiú 1923-ban „ ......fiú 1922\'ben » ...... leány 1921-ben „ ...... fiú 1918-ban „ ______fiú 1916-ban „ ......leány 1915-ben „ ......fiú 1908-ban „ ......fiú 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 \' 1 1 1 1 2 1 1 1 1 1 1 1 1 2 1 1 1 1 1 4 2 7 2 2 2 1 1 2 1 3 1 1 1 1
20
Adatcsoportok V. VI. VII. a) VII. b) VIII. a) VIII. b) Együtt
0 s z t á I V
c) Az oszt. nyilv. tanulók vallása Róm. kat. ________________ Ref____________________________ Evang. ... ... ... ...... Gör. kat.............■....... Izr. _____________________ _____ 45 1 1 1 1 42 1 2 2 34 3 3 28 1 1 32 29 2 210 6 9 3 1
d) flz oszt. nyilv. tanulók anyanyelve, nyelvismerete
Magyar anyanyelvű .......... Csak magyarul beszél ......... Magyarul és oroszul beszél...... Magyarul és horvátul ......... 49 47 2 47 46 1 40 39 1 30 30 32 31 1 31 30 1 229 223 1 5
e) Az osztályozott nyilvános tanulók szüleik foglalkozása szerint Birtokos, bérlő 20 holdon felül „ 5—20 holdig ... „ „ 5 holdig ...... Új gazda ... ... ... ........... Egyéb önálló őstermelő... ... ... Kisiparos ................. Ipari tisztviselő Ipari munkás ................. Kiskereskedő .................. Keresk. tisztviselő ......... ... Közi. vagy egyéb nagyvállalkozó Közlekedési tisztviselő ......... Köztisztviselő . .... Pap, tanár, tanitó............ ... Egyéb értelmiségi... ... ... ... ... Nyugdíjas köztisztviselő......... Egyéb nyugdíjas ............... Közlekedési munkás... ... ... ... Gazdasági „ ............ Egyéb ... ............ ... ... ... 1 6 4 1 1 6 3 7 „ 2 2 5 4 3 3 1 7 6 6 2 7 3 2 3 3 2 6 6 4 2 2 2 1 1 5 6 2 6 3 1 5 6 1 3 4 1 3 2 2 1 1 2 2 1 1 4 1 1 1 5 4 1 8 1 7 1 2 4 1 1 3 1 2 6 1 2 4 33 17 4 1 25 10 13 8 5 3 2 27 16 12 21 13 6 1 8
Az osztályozott magántanulók közül önálló foglalkozásúak ... ... ... eltartottak ... ... ... ... ... ... ... 2 3 6 3 2 1 2 4 2 3 2 3 16 17
Az osztályozott nyilvános tanulók Őszülök lakóhelye szerint 1. Az iskola székhelyén lakik ... 2. Zalamegyében „ 3. Vas „ „ ... 4. Somogymegyében „ 5. Veszprém „ „ 27 16 5 1 29 16 2 27 9 4 12 16 2 19 17 6 18 11 2 132 75 2 19 1
g) közül bejáró Vonaton : Balatonberény............. Balatonmagyaród ... ... ......... Felsőrajk ...... ... ... ......... Gelse ...... ......... ......... Murakeresztur... ... ... ... . Újudvar............... ......... Zalaszentiván ... ............ Zalaszentjakab ...... ........ 3 1 1 1 1 1 2 1 1 — 1 1 1 1 1 3 4 3 1 1 1
Autóbusszal: Csapi ... ............ ......... Garabonc ... ... ______ ... ... ... Kiskomárom ...... ............ 1 1 1 1 — — — — 1 2 1
21
Adatcsoportok V. VI. VII. a) VII. b) VIII. a) VIII. b) Együtt
0 s z t á 1 y
Az osztályozott nyilvános tanulók közül bejáró Nagyrada ............ ...... Rigyác......... ......... Szepetnek .................. Zalasárszeg ................. 1 1 — 1 l — 1 1 1 1
Kerékpáron, gyalog: Palin ... Somogyszentmiklós . 1 1 1 1 2
h) lakás szerint Szüleinél lakik ....... Kosztadónál lakik_____________ Kollégiumban lakik ..... 34 8 7 31 12 4 30 9 1 21 5 4 20 10 2 23 7 1 159 51 19
i) óra-mulaszt. A heti óraszámnál kevesebbet mulasztott Igazoltan mulasztott órák száma Igazolatlanul „ „ „ 17 3432 8 23 1475 32 13 2687 20 11 1623 8 7 1970 1 7 1786 68 12973 69
j) Az osztályozott nyilvános tanulók ált. tanúim, eredm. Kitűnőrendű ......... Jelesrendű . Jórendű... ............... Közepesrendű......... Elégségesrendü ............. Javít____________________ Ismétel... ....... 1 4 11 18 1 13 1 1 5 14 17 2 6 2 4 16 9 6 4 1 3 2 8 6 10 1 10 15 5 2 4 8 11 .7 1 19 38 65 59 9 34 5
magán- Kitűnőrendű Jelesrendű ............ Jórendű...... ...... ......... Közepesrendű......... Elégségesrendű ..... Javít.................. ... . 2 2 1 2 3 1 3 1 1 1 1 1 1 2 1 1 3 1 1 1 3 3 5 12 7 6
k) Az osztályozott nyilvános tanulók közül rendkívüli tárgyat tanult (karének) 12 8 11 12 20 63
l) Tandíjfizetés Díjmentes ... ..1 ... ............ 1. díjcsoport......... ... ... II- „ ............... III. iv. V. VI. „ --------------- VII. „ ............... VIII. IX. „ ............ ... X. XI. „ ............... XII. . ......... ...... XIII. „ --------------- XIV. XV. „ ............... XVI. „ ............ ... XVII. „ ............... XVIII. „ .............. 2 7 4 2 3 1 5 3 3 2 6 2 4 7 3 4 4 2 5 1 1 1 2 1 1 5 8 1 2 1 2 3 1 4 1 2 2 3 7 3 4 2 1 2 1 2 5 3 2 2 2 3 3 3 1 2 3 1 6 5 3 5 2 2 1 1 . 4 25 37 10 16 17 11 19 9 14 6 18 6 4
3 1 1 4 2 1 8 2 6 3 1 1 1 1 2 11 2 2 22
2. Tanulmányi eredmény.
Tantárgyak r , Osztályok — Nyilvános tanulók száma — Érdemjegyek
V. — 49 VI.—47 VII. a) — 40 VII. b) — 30 VIII. a) — 32 VIII. b) — 31 V-VIII. —229
Kitűnő Jeles Jó Közepes Elégséges Gyenge Elégtelen Kitűnő Jeles Jó Közepes Elégséges Gyenge Elégtelen Kitűnő Jeles Jó Közepes Elégséges Gyenge Elégtelen Kitűnő Jeles Jó Közepes Elégséges Gyenge Elégtelen Kitűnő Jeles Jó Közepes Elégséges Gyenge Elégtelen Kitűnő Jeles Jó Közepes Elégséges Gyenge Elégtelen Kitűnő Jeles Jó Közepes Elégséges Gyenge Elégtelen
Hittan_________ Magyar ... ... Történelem ... Gazd.stárs.ism. Föld- és néprajz Latin ... ... ... Német... ... ... Francia ... ... Angol ... ... ... Bölcsészet Természetrajz Vegytan ... ... Természettan... Mennyiségtan Ábráz, mértan Műalk. ism. ___ 12 91810--- 2 5101417 1 — 2 514 1711-- 916 17 5-- 1 61317 10 3 5 12 22 5 2 615 16 8-- 14 812 6 —-- 5 12 13 10 616 9 9 1 51213 9-- 1 617 10 6-- — 514 8 9 4- — .4 14 810 4 — 3 4 5 1 61012 2--- 3 2 7 9 8 1— 4 3 8 9 6-- 4 2 910 5-- 5 312 8 2 22 9 1 ---- 1211 7 2--- 218 6 2 4-- 5 18 4 4 1 -- 15 610---- 4 3 16 6 2-- 3 7 510 6-- 7 610 5 3-- 7858 70 23--- 2232656147 2 — 144461 6941-- 1937 5048 26-- 6 9 29 18 8-- 1328585067 11 1 92552407621 4 1010 4 5 1 1 1
2 2 9 11 22 3 — 3 4 3 11 1610 2 2—13 11 18 3 — 2 2 1212 15 3 1 2 6 6 5 9 1 1 1 6 4 3 11 4 1 6 911 5 1-- 1 910 5 6-- 10 7 1 6 510 8-- 2— 9 1 18--
1 -----1_
19 8 3 1 1 -- 11 7 5 4 4-- 30 15 8 5 5-- 3101616 4 5 914 14 5-- 15 24 25 24 41 3 1 17 2337 468318 5
3 1016 16 4 ----—--
5 914 14 5--
5 91212 1 1 — 5 1 913 2- — 3 .5 6 8 5 3 12 611 1 2-- 10 6 7 6 3-- 3 8 4 2 14-- 6 2 4 414 1 — ---1---
1 2 8 8 24 6- — 4 41121 5 2 — 6 9 11 13 1 -
1 8 81913-- 4 7 1515 6-- 1 7 15 14 3-- 4 4 15 6 1-- 19 10 3---- 811 11 1--- 37 47 67 55 23--
23
3. Az iskola épületének méretei.
Az iskolaépület földszintjén 4 terem városi múzeum: 150 m2, altiszti lakás: 66 m2, ideiglenesen még a kegyesrend tulajdonát képező rendi könyvtár: 70 m2, igazgatói lakás: 85 m2, igazgatói iroda: 52 m2, ifjúsági könyvtár: 33 m2, zeneterem, egyben leányok szobája: 70 m2, tanterem: 60 m2, repülőmodellező kör két helyisége: 68 m2, a havibéres altiszt ideiglenes lakása: 68 m2.
Az első emeleten 8 tanterem egyenként 72 nr, egy tanterem: 88 m2, tanári szoba: 82 m2, tanári könyvtár: 37 m2, két kis raktár 10—10 m2.
A második emeleten a Diákszövetség klubhelyisége: 116 m2, rajzszertár : 59 m2, három tanterem egyenként 76 m2, bifurkációs terem: 38 m2, természetrajzi és vegytani szertár egyenként 52 m2, természetrajzi előadó: 76 m2, fizikai szertár: 72 m2, műhelyszobák: 31—31 m2, fizikai előkészítő: 14 m2, fizikai előadó: 76 m2, asztalosok és rádiósok műhelye: 10—10 m2.
Különálló épületben a tornaterem: 278 m2, tornaszertár: 42 m2, könyvtár és tanári szoba: 13 m2, színpad: 61 m2, öltöző: 60 m2, zuhanyozó: 32 m2.
4. Felszerelési leltár.
(1948. december 31-i állapot)
S z a k 1 e 1 t á r Állomány drb. Érték Ft
I. Bútorzat ..................... 534 59.360 —
II. Házi és irodai felszerelés ......... 349 29.994 —
III. Tanári könyvtár ............... 3.621 40.958-46
IV. Történelem .................. 143 1.820\'—
V. Földrajz ...................... 82 1.238\'—
VI. Mértan ..................... 18 362\'—
VII. Természetrajz.................. 794 9.662\'73
VIII. Vegytan ..................... 603 806-80
IX. Természettan .................. 313 30.148-50
X. Torna ........................ 224 15.850\'—
XI. Rajz ........................ 55 1.515\'—
XII. Számadási és nyilvántartási könyvek 180 2.117"—
XIII. Ifjúsági könyvtár ............... 1.184 7.340\'—
XIV. Zene..................... ... 98 8.320\'—
Összesen: 8.198 209.492-49
24
VII.
Tájékoztató az 1949—50. iskolai évre.
Az 1949—50. tanév rendjére vonatkozó rendelet még nem jelent meg, mindössze az az előzetes tájékoztatás erkezett, hogy a jövő tanévre szóló beírások ideje augusztus 30—31. és szeptember 1—2. Ennek megfelelően a javítóvizsgálatokat augusztus hó 29-én reggel 8 órától tartjuk. Az írásbeli és szóbeli magánvizsgálatok idejét az érdekeltekkel idejében közöljük. A tanulók saját érdekükben kísérjék figyelemmel az iskola hirdető tábláját.
Vidéki tanulók csak az igazgatóság előzetes hozzájárulásával fogadhatnak szállást. A vonaton, vagy más közlekedési eszközön való bejárás csak indokolt esetben engedélyezhető. Az erre irányuló kérvényeket a beíratáskor kell benyújtani.
A diákszövetségi sapka beszerzése és viselése az intézet minden tanulójára nézve kötelező.
A tanulókat a szünidő alatt is kötelezik az iskola fegyelmi szabályai, mégpedig nemcsak az irott, hanem az Íratlan szabályai is. Ezek közé tartozik a munka szeretete, ami független az évszakoktól. A szünidőben sem szabad elszakadni a művelődés legfontosabb eszközétől, a jó könyvtől, de minden tanuló végezzen fizikai munkát is és igyekezzék a tankerület ötéves tervének túlteljesítményével kapcsolatban« megindított verseny során ahhoz minél nagyobb, saját keresményéből származó összeggel hozzájárulni.
Hivatalos órák a nyári szünidő alatt: Kedden és pénteken 9—12-ig.
Tartalomjegyzék.
Oldal
I. Az 1948—49. iskolai év története.
1. A tanítás menete. 2. Személyi változások. 3. Hivatalos látogatások. 4. Kiküldetések. 5. Ünnepélyek és megemlékezések. 6. Műsoros estek és mulatságok. 7. Szülői Munkaközösség. 8. Tanulmányi kirándulások és üzemlátogatások. 9. Tanulmányi versenyek. 10. Jutalmazások, ösztön-
díjak. 11. Dolgozók gimnáziuma ..............................1
II. Hatóságok ...... :................................................................4
III. A tanári testület névjegyzéke és iskolai munkaköre 5
IV. Diákszövetség........................................................................7
V. Könyvtárak, szertárak .............................8
VI. A tanulók névjegyzéke és érdemsorozata..................10
VII. A magántanulók ált. tanulmányi eredménye____________17
VIII. Érettségi vizsgálat ............................................................17
IX. Statisztikai és egyéb kimutatások ..............................19
X. Tájékoztató az 1949—50. iskolai évre ......... ... 24