Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)

 
8.62 MB
2019-07-23 10:08:02
 
 

application/pdf
Nyilvános Nyilvános
862
2267
A nagykanizsai Landler Jenő Gimnázium és Szakközépiskola
1966-67. tanévi
évkönyve
A tantestület tagjainak közreműködésével összeállította:
Zsoldos Ferenc igazgató


A következő szöveg az évkönyvből keletkezett automata szövegfelismertetés segítségével:


I
A
NAGYKANIZSAI LANDLER JENÍ GIMNÁZIUM ÉS
SZAKKÖZÉPISKOLA 1966/67. TANÉVI
ÉVKÖNYVE

A NAGYKANIZSAI LANDLER JENŐ GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA
/
ÉVKÖNYVE
1966/67
I
l
A TANTESTÜLET TAGJAINAK KÖZREMŰKÖDÉSÉVEL ÖSSZEÁLLÍTOTTA:
ZSOLDOS FERENC IGAZGATÓ
írták
Béli József Bertók Balázs Búzás István Dávidcvics Sándor Grédics Gyula Harkány László Kerecsényi Erzsébet Kovács Károly Kovács László Mosonyi Éva Müller Vera Szebenyi Mária Varga Géza
Szerkesztette dr. Ördög Ferenc
Felelős kiadó: Zsoldos Ferenc
Készölt 850 példányban — A/5 alak (6,2 iv) 67 3544 Zala megyei Nyomda Vállalat, Nagykanizsai Telepe — Felelős vezető: Pusztai Ferenc
Az 1966/67-es iskolai év története
A jelen tanévben fontos állomáshoz érkezett nagymúltú, sok nemes hagyománnyal rendelkező gimnáziumunk. Megkezdte életének 201. esztendejét, s ezzel elindult történetének új, harmadik évszázada.
Személyi változások
Mint minden tanév, a jelenlegi is néhány személyi változással kezdődött. 1966. augusztus 1-én a Megyei Tanács VB Művelődésügyi Osztálya iskolánkhoz helyezte Fejérváry Enikő kémia—fizika, Fehér László matematika—fizika, Országh Irén magyar—francia szakos, valamint Bertók Balázs és Kovács Károly mezőgazdasági mérnök tanárokat, ugyanakkor Bogdán Magdolna mezőgazdasági mérnök és Russay Olivérné magyar—ének-szakos tanárokat a megye, illetve a város más iskolájába helyezte át. Boros Antal földrajz—rajz szakos tanár augusztus 31-én szakfelügyelői beosztást kapott, szeptember 1-én pedig nyugállományba vonult Horváth János hivatalsegéd, „kiváló dolgozó".
A tanév menete
Augusztus 30-án, délelőtt 9 órakor tartottuk alakuló értekezletünket. Zsoldos Ferenc igazgató beszámolt a testület és a tanulóifjúság nyári munkájáról, ismertette az iskola 1966/67. tanévi munkatervét, a legfontosabb év eleji feladatokat, a tantárgyfelosztást, az iskolai mellékteendőket, valamint a Művelődésügyi Minisztérium tanévnyitó utasítását.
Ugyanez nap voltak a pótló- és javító vizsgák. A megjelent 75 tanuló közül sikerrel vizsgázott 46, míg 29 tanulót készületlensége miatt osztályismétlésre utasított a tantestület.
Augusztus 31-én folytak le a szaktárgyi tanácskozások a szakfelügyelők vezetésével. A biológia—kémia szakos tanárok a zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnáziumban tartották megbeszélésüket.
Szeptember 1-én, délelőtt 9 órakor tartottuk az ünnepélyes tanévnyitót, amelyen Nagy Lajos elvtárs, a Városi Tanács elnöke is megjelent.
2-án volt az új tanév első tanítási napja, az oktató-nevelőmunka kezdete.
6-án délután tantestületi értekezleten vitattuk meg az iskola részletes nevelési munkatervét.
Szeptember második felében a nagykanizsai járás általános iskoláinak igazgatói és tanulmányi felügyelői tapasztalatcserén vettek részt intézetünk első osztályainak tanítási óráin. Ezt követően október első hetében iskolánk hat nevelője a gelsei és zalaszentbalázsi általános iskolában folyó munkával ismerkedett meg.
20—25-ig tanulóink az osztályfőnökük és a szaktanárok vezetésével megtekintették a Hevesi Sándor Művelődési Házban rendezett haditechnikai kiállítást, 28-án délután pedig a helybeli tanulók a Vltava-hadgya-korlatról hazatérő katonák ünnepélyes fogadásán vettek részt.
5
Öktóber 6-án délután 6 órakor szülői értekezletet tartottunk, amelyen Zsoldos Ferenc igazgató az új tanév feladataival foglalkozott, valamint az iskola és az SZM egybehangolt munkatervét készítették el az SZM vezetőségével.
15-én ifjúságunk a Kőolaj bányászati Technikummal közösen rendezett tiltakozó nagygyűlésen vett részt, amelyen ismét felemelte, szavát az amerikai agresszorok ellen, akik Vietnám hős népének szabadsága, függetlensége, élete ellen intéztek rablóháborút.
17-én tanítványaink megtekintették a Hideg napok című filmet, amelynek mondanivalóját és művészi értékeit a következő hét osztályfőnöki óráin vitattuk meg, 19-én pedig Cseres Tibor író tartott igen jól sikerült ankétot négy osztály számára kisregényéből készített filmmel kapcsolatban.
Október második felében a IV. C és D osztály több napon mezőgazdasági munkában vettek részt a Vörös Csillag Termelőszövetkezetben.
24-én délután iskolánk művészettörténetet tanuló osztályai Mojzer Miklós művészettörténész Barokk művészet a Dunántúlon című vetített-képes előadáson vettek részt.
November 1-én délután Kiss Gyula elvtárs, a Megyei Tanács elnökhelyettese a helybeli középiskolák tanárai számára szabad pártnapot tartott iskolánkban az időszerű politikai kérdésekről.
4-én tantestületünk részt vett a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 41). évfordulója alkalmából a Városi Művelődési Házban rendezett ünnepségen, 7-én délelőtt pedig osztályonként három tanuló a szovjet hősi temetőbe vonult, ahol világot helyeztek el a felszabadító harcokban elesett katonák sírján.
15-én tanulóink az iskola költségén megtekintették az Aranysárkány című filmet, november 15-től 20-ig pedig a Fegyveres Erők Klubjában rendezett történelmi és politikai kiállítást.
21-én és 22~én a Landler-napok keretében bonyolítottuk le az I—II., illetve a III. és IV. osztályosok szavalóversenyét, 52 tanuló lelkes részvételével. Ugyanezen a napon tartottuk két csoportban a magas követelményeket támasztó helyesírási versenyeket is.
23-án délután iskolánk III. osztályos tanulói a Berkesi András íróval rendezett író—olvasó találkozón vettek részt a Városi Zeneiskola nagytermében.
24-én tartottuk első félévi nevelési értekezletünket Szocialista hazafiságra nevelés címmel. Az értekezleten — amelyen Baranyai Sándor megyei művelődésügyi osztályvezető is megjelent — dr. Ördög Ferenc igazgatóhelyettes vitaindító előadása után a kartársak igen eleven és értékes megbeszélést és vitát tartottak Zsoldos Ferenc igazgató irányításával. Az értekezleten hozott határozatokkal kiegészítettük évi munkatervünket.
26-án iskolánk nevelőtestületének és ifjúságának számos tagja — főképp a IV. osztályosok — Darvas József író nagysikerű szerzői estjén vett részt a Városi Művelődési Ház nagytermében.
29-től négy napon át az első órára történő becsengetést követően rövid összefoglaló tájékoztatót tartottak az intézet párttag tanárai a tanulók számára pártunk IX. Kongresszusának határozatairól.
December 7-én ifjúságunk az iskola költségén megtekintette Prus világhírű regényéből készült Fáraó című filmet.
6
19-én Vándor László elvtárs, az MSZMP Városi Bizottságának első titkára, kongresszusi küldött, a Művelődési Ház nagytermében élménybeszámolót tartott az MSZMP IX. Kongresszusáról, amelyen a tantestület valamennyi tagja megjelent.
Ugyancsak 19-én tanulóink megtekintették a 2. sz. Gimnáziumban rendezett nagyfontosságú állambiztonsági kiállítást, majd 20-án iskolánk igazgatósága meghirdette a Ki miben tudós? televíziós feltételeit.
22-én délelőtt tartottuk a félévi osztályozó értekezletet, majd december 22-től 1967. január 7-ig iskolánkban is téli szünet volt a Művelődésügyi Minisztérium rendelkezése, illetve a Rendtartás értelmében.
Január 6-án a fizika szakos tanárok kötelező szaktárgyi tanácskozáson vettek részt Zalaegerszegen a Ságvári Gimnáziumban, ahol dr. Károlyházi Frigyes Vannak-e végső elemi részek? címmel tartott előadást. Ugyanezen a napon a magyar szakos kartársak dr. Szemere Gyula mondattani kérdésekkel foglalkozó értékes előadását hallgatták meg.
9-én, az új félév első tanítási napján kiosztottuk a szülőket tájékoztató értesítőket, majd a félévi osztályozó értekezlet értékelő részét tartotta meg tantestületünk az I. félévi munka eredményeinek és hiányosságainak a megvitatásával.
11-én a III. és IV. osztályosok KISZ titkárai Vándor László elvtársnak a IX. Kongresszusról szóló tájékoztatóját hallgatták mge a Városi Pártbizottság nagytermében.
13-án bonyolítottuk le a Ki miben tudós? iskolai előselejtezőjét történelemből, fizikából és földrajzból.
16-án iskolánk irodalombarátai Jancsó Adrienn előadóművész nagy sikerű balladaestjén vettek részt.
A hónap utolsó hetében osztályonként szülői értekezletet tartottunk a sajátos problémák megbeszélése céljából.
Február 9—10—11-én délután 2-től 7 óráig bonyolítottuk le az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyek I. fordulójának zárthelyi írásbelit matematikából, fizikából, biológiából és orosz nyelvből 24 III. és IV. osztályos, a tantárgyak iránt különösképpen érdeklődő és lelkesedő tanuló részvételével.
11 -én délután rendeztük negyedikeseink bensőséges szalagavató ünnepségét, amelyen Kiss Gyula, a Megyei Tanács elnökhelyettese, Nagy Lajos, a Városi Tanács elnöke, Gál Róbert, a Városi Tanács elnökhelyettese, Petike Antal művelődésügyi osztályvezető és sok szülő megjelent.
Ugyancsak február 11-én intézetünk alsóbb osztályos tanulói szép számmal vettek részt Illyés Gyula költőnk és írónk szerzői estjén, amelyen a jelen levő előadóművészek mellett iskolánk több tanulója is közreműködött néhány szép és kifejező vers előadásával.
18-án este 7 órakor rendeztük intézetünk hagyományos farsangi bálját a Városi Művelődési Házban.
23-án iskolánk minden helybeli tanulója részt vett Veres Péter író igen nagy élményt jelentő irodalmi délutánján.
28-án bonyolítottuk le az Arany Dániel matematikai versenyt az I. és II. osztályos tanulók részvételével.
Március 3-án tantestületi értekezlet miatt tanítási szünet volt iskolánkban. A vitaindító előadást Zsoldos Ferenc igazgató tartotta Népgazdaságunk fejlődésének időszerű kérdései. A gazdasági irányítás reformja és ezek konzekvenciái az oktató-nevelő munkában címmel.
7
A 9-én kezdődő héten tanulóink a KISZ által rendezett Forradalmi Ifjúsági Napok rendezvényein vettek részt.
15-én iskolánk 120 tanulója indult a Helikoni Ünnepségek zalaegerszegi selejtezőjén, ahol a megjelent iskolák között a legjobb eredményt érték el.
22-én tanulóink egy része megtekintette Szerb Antalnak a Vegyipari Technikum diákjai által előadott Ex című vígjátékát.
Március 26-tól április 5-ig a Rendtartás értelmében tavaszi szünet volt iskolánkban. Közben 30-án felnőtt oktatási továbbképzés volt, a levelező tagozaton tanító kartársak számára Az ellenőrzés, értékelés, osztályozás és beszámoltatás pedagógiai tapasztalatai címmel, 31-én pedig a matematika szakos kartársak részére Pálmai Lóránd adjunktus tartott továbbképzést a zalaegerszegi Ságvári Gimnáziumban.
Április 5-én tartottuk II, félévi nevelési értekezletünketl, amelyen Zsoldos Ferenc igazgató referátumának témája „Társadalmunk fejlődésének jelenlegi kérdései" volt. Az értekezleten Pető Imréné minisztériumi főelőadó is megjelent, és hozzászólásával gazdagította a tartalmas vitát és tanácskozást.
8-án tanulóink a Berkesi András regényéből készült Sellő a pecsétgyűrűn c. filmet tekintették meg.
11-én, a Költészet Napján pedig tanulóink megjelentek a Művelődési Házban a Váci Mihály, Jobbágy Károly és Sipos Gyula költőkkel rendezett találkozón.
19-én délután szabad pártnap volt iskolánkban, amelyen dr. Szollár István főorvos az önkéntes véradó-mozgalom jelentőségéről tartott előadást. Tantestületünk 17 tagja jelentkezett önkéntes véradónak.
Május 6-án volt IV. osztályosaink utolsó tanítási napja, délután pedig a tanulmányi eredményüket elbíráló osztályozó értekezlet.
9-én délelőtt 10 órakor rendeztük a hagyományos ballagási ünnepséget a párt, a tanácsi és társadalmi szervek, valamint több száz szülő és érdeklődő jelenlétében.
11—12—13-án tartottuk a zárthelyi írásbeli érettségi vizsgákat.
17-én délután diáknagygyűlés, majd majális volt a kertmoziban. Itt osztották ki a KISZ által rendezett sportversenyek díjait.
18-án a Középiskolai Matematikai Lapok fizikai rovata feladatmegoldó délutánt tartott Kunfalvi Rezső szerkesztő bevezető előadásával és Gnädig Péter egyetemi hallgató vezetésével, amelyen iskolánkból 45 tanuló vett részt. Jelen volt Svékus Olivér, a TIT Országos Fizikai Választmányának titkára is.
A foglalkozás után a matematika—fizika szakos kartársak az igazgató vezetésével módszertani tanácskozást tartottak a vendégek közreműködésével.
17—18—19—20-án az MHS szervezésében kispuskás éleslövészet gyakorlatot végeztek tanulóink a vesútállomás melletti lőpályán.
25—26—27—28-án iskolánk legjobb tanulói, ének- és zeneszólistái, vonós triója, valamint ének- és zenekara a keszthelyi Helikoni Ünnepségeken szerepelt példamutatóan.
30-án ismét szabad pártnap volt iskolánkban a városi középiskolák tanárai számára. Tárgya Zsoldos Ferenc igazgatónak a külpolitikai helyzetről tartott beszámolója volt.
Június 8-án volt a délelőtti tagozat utolsó tanítási napja, 10-én az év-végi osztályozó értekezlet, 15—23-ig pedig a levelező tagozat osztály vizsgái.
8
5—21-e között bonyolódtak le a délelőtti osztályok, 19—20-án pedig a levelező tagozat érettségi vizsgái.
A tanév bizonyítvány osztással egybekötött ünnepélyes bezárása június 17-én történt. Az ünnepélyen Zsoldos Ferenc igazgató értékelte a lezárult tanévet a megjelent vendégek és - a tanulóifjúság előtt, A 24-én tartott záróértekezleten pedig az elmúlt tanév oktató-nevelő munkáját értékelte az intézet igazgatója. Ekkor búcsúztunk el két köztiszteletnek és közszeretetnek örvendő kartársunktól, a nyugállományba vonuló Horváth Béla igazgatóhelyettestől és Morvay Gyula kartárstól.
Hivatalos látogatások
Felettes hatóságaink a tanév folyamán többször felkeresték intézetünket, ellenőrizték oktató-nevelő munkánkat, és segítséget nyújtottak nevelési és oktatási kérdések megoldásában. Meglátogatták iskolánkat:
a) A Művelődésügyi Minisztérium részéről: Pető Imréné dr., Kovács Anna főelőadó, Hernai Károly csoportvezető, és Lévay Zoltán főelőadó., valamint Éhik Györgyné főelőadó elvtársak.
b) A Megyei Pártbizottság részéről több alkalommal Újvári Sándor elvtárs, a megyei pártbizottság titkára, Lázár Tibor, az Agitációs és Művelődésügyi Osztály munkatársa.
c) A Megyei Tanács részéről: több alkalommal Kiss Gyula, az MT elnökhelyettese, Baranyai Sándor, a Művelődésügyi Osztály vezetője, Ké-kesy Antal középiskolai csoportvezető, Németh József népművelési csoportvezető, Vadvári Tibor és Fazekas Gábor tanulmányi felügyelők, Antos István, a Pénzügyi Osztály veeztője, Kovács Miklós pénzügyi csoportvezető, Csaba Ilona gazdasági felügyelő, valamint Márkus Ferenc (magyar— latin), Buzi Gábor (történelem—földrajz), dr. Pillér Ernő (idegen nyelvek), Kovács Lajos (matematika—fizika), Németh János (biológia—kémia), Ho-les István (testnevelés), Kóbor Vilmos (gyakorlati oktatás), Boros Antal (rajz és műalkotás), Horváth Zoltán (könyvtári) szakfelügyelők és Barta József, az Országos Pedagógiai Könyvtár iskolai könyvtárának felügyelője.
d) A Városi Pártbizottság részéről több alkalommal: Vándor László elvtárs, a Városi Pártbizottság első titkára, Pagonyi Gyula elvtárs, a pártbizottság titkára, és Breznay Lászlóné elvtársnő, osztályvezető.
e) A Városi Tanács részéről: Nagy Lajos tanácselnök elvtárs, Gál Róbert elnökhelyettes, Petike Antal osztályvezető, Vizi Sándor gazdasági felügyelő, Zalavári Gyula és Horváth Vilmos tanulmányi felügyelők, Lam-pert Imre pénzügyi csoportvezető, Parragi Zoltán előadó, dr. Szollár István, az Egészségügyi Osztály veeztője és dr. Székács Sándor közegészségügyi és járványügyi felügyelő.
f) A Városi.KISZ Bizottság részéről: Bodnár Miklós tanár, és Márkus István, a KISZ Bizottság munkatársa.
g) Több alkalommal meglátogatták iskolánkat Németh Zsuzsanna a leánykollégium és Németh László, a fiúkollégium igazgatói is.
Ünnepélyek, megemlékezések
A tanév folyamán a következő ünnepélyeket és megemlékezéseket rendeztük a Rendtartásnak, a Tanévnyitó Utasításnak, valamint az iskola hagyományainak megfelelően:
Szeptember 1-én tartottuk tanévnyitó ünnepélyünket, melynek műsora a következő volt: 1. Himnusz, 2. Bede Anna: Emberi holnapok (sza-
9
valta Molnár Csilla IV/E o. t.), 3. Zsoldos Ferenc igazgató beszéde, 4. Gaü-deamus igitur c. diákdal éneklése, 5. Juhász Gyula: A munkásotthon homlokára (előadta: Ádám Vera IV/E o. t.), 6. Internacionálé.
Október 2-án, a Nemzetközi Békenapon, Nyolczas Terézia tanár tartott megemlékezést, Márkus László IV/A o. t. pedig Radnóti Miklós Himnusz a békéről c. költeményét szavalta.
November 5-én, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 49. évfordulója tiszteletére rendeztünk ünnepséget a következő műsorral: 1. Magyar és szovjet Himnusz, 2. Juhász Gyula: Az Októberi Forradalomhoz. (Szavalta: Bükki Ágnes II/D o. t.), 3. Kovács Károly tanár ünnepi beszéde. 4. Forradalmi dalok hanglemezről, 5. Komját Aladár: November 7. (Előadta: Lengyák István (Ili/C o. t.), 6. Internacionálé.
November 20-án, a KMP megalakulásának 48. évfordulóján Kökényes Zoltánné tartott megemlékezést. Kovács Brigitta III/D o. t. Kónya Lajos: Dicsőség neked, forradalom, Hulesch Ágnes I/B o. t. pedig Ady: A Tűz csiholója c. költeményét szavalta.
November 23-án iskolánk névadója, Landler Jenő születésének 90. évfordulójára emlékeztünk. Az ünnepi beszédet dr. Ördög Ferenc igazgatóhelyettes tartotta, majd megkoszorúztuk az intézet falában elhelyezett Landler Jenő domborművet.
Március 14-én a helybeli középiskoláknak a Városi KISZ Bizottság által a Petőfi-szobornál rendezett együttes ünnepségén emlékezett ifjúságunk 1948—49 dicső napjaira. A közös műsorhoz iskolánk a következőkkel járult hozzá: Márkus László IV/A o. t. Petőfi Nemzeti dalát, Kovács Brigitta III,/\'F o. t. pedig a nagy költő Egy gondolat bánt engemet c. költeményét szavalta.
Március 21-én ifjúsági napot tartottunk a Tanácsköztársaság kikiáltásának 48. és a KISZ megalakulásának 10. évfordulója alkalmából, a következő programmal:
a) 9 órakor: Müller Vera tanár ünnepi beszéde.
b) 10 órakor: ünnepi KISZ alapszervezeti taggyűlések az osztályfőnökök és egy-egy KISZ küldött veeztésével.
c) 11 órakor: a zalaegerszegi selejtezőn aranyéremmel kitüntetett Helikoni műsorszámok bemutatása a tanulóifjúság számára.
d) Délután 3—7 óráig középiskolák közötti sportversenyek (asztalitenisz, kosárlabda, torna, labdarúgás) és a Kazinczy szépkiejtési verseny lebonyolítása.
Április 4-én, felszabadulásunk ünnepén a helybeli tanulók a Művelődési Házban rendezett emlékünnepélyen vettek részt, a vidékiek pedig falujuk KISZ-szervezetének ünnepségén.
Április 22-én, Lenin elvtárs születésének évfordulóján Biskopics Márton tanár tartott megemlékezést. Feledi Ildikó III/A o. t. Majakovszkij: Beszélgetés Lenin elvtárssal c. költeményét szavalta, a hangszóró pedig forradalmi dalokat közvetített.
Május 1-én, a proletárnemzetköziség napján iskolánk a városi felvonuláson vett részt. Megelőző nap Morvay Gyula tanár méltatta az ünnep jelentőségét, Bükki Ágnes és Márkus László egy-egy, a munka szépségét és hatalmát dicsőítő költeményt szavaltak, az énekkar pedig mozgalmi dalokat adott elő.
Május 9-én tartottuk a negyedévesek hagyományos ballagási ünnepségét. Távozó tanulóinkat Zsoldos Ferenc igazgató búcsúztatta, Balogh Erzsé-
10
bet III/F o. t. Simon István: Nem elég c. költeményét szavalta, majd Molnár Csilla IV/\'E o. t. a negyedikesek nevében átadta a KISZ-szervezet zászlóját a helyükbe lépő harmadik osztályosoknak.
A tanévzáró ünnepség június 17-én volt. A műsor a himnusz hangjaival kezdődött, majd Zsoldos Ferenc igazgató értékelte a tanév munkáját, és kiosztotta az arra érdemes tanulóknak a kitüntetéseket, okleveleket, pénz- és könyvjutalmakat. Parti Ilona III B o. t. KISZ titkár szavai és Juhász Gyula: Himnusz az emberhez c. költeményének elhangzása után (szavalta: Kovács Brigitta III/F o. t.) a tanév az Internacionálé eléneklésé-vel zárult. !
Jutalmazások
Az oktató-nevelő munka területén elért eredményekért a folyó tanévben iskolánkból a következők részesültek jutalmazásban:
Pénzjutalmat kaptak november 7-én Búzás István és Vörös Miklósné tanárok, a pedagógus nap alkalmából pedig Zsoldos Ferenc igazgató, Horváth Béla igazgatóhelyettes, Boros Antal és Németh János szakfelügyelők, Mészáros Kálmánné és Morvay Gyula tanárok.
Rendkívüli feljebbsorolásban részesültek: dr. Ördög Ferenc igazgatóhelyettes, Beke Mária, Horváth Jánosné és Szép Józsefné hivatalsegédek.
Jutalomként külföldi tanulmányúton vesznek részt: Kerecsényi Erzsébet, Kökényes Zoltánné, Müller Veronika és Szebenyi Mária (Szovjetunió), dr. Iváncsics Jánosné (Német Demokratikus Köztársaság), Mészáros Kálmánné (Dánia) és Nyolczas Terézia (Olaszország).
Az iskola és kollégiumok kapcsolata
Gimnáziumunk kapcsolata a kollégiummal jó. A nagyszámú vidéki tanuló egy részének befogadásával, szocialista szellemű nevelésével és gondtalan, nyugodt tanulásának biztosításával mindkét kollégium hatásosan segíti oktató-nevelő munkánkat.
A szoros kapcsolatot nagyban segíti az is, hogy a kollégiumok igazgatói és nevelői rendszeresen részt vesznek konferenciáinkon és szülői értekezleteken, s rendszeresen ellenőrzik diákjaik eredményeit.
A kölcsönös jó kapcsolatra és a kollégiumok jelentőségére a kollégista tanulók átlagosnál magasabb eredményéből is következtetünk; A tanév folyamán a leány- és fiúkollégium tanárai mint óraadók, heti 10—20 órában tanítottak iskolánkban.
Az iskola és a szülők kapcsolata
Iskolánk Szülői Munkaközössége az iskola nevelési tervét kiegészítve, a Nőtanács által jóváhagyott munkaterv alapján végezte munkáját. A tanév elején újjáalakult választmánya és vezetősége, mely szerint Nagy Lajosné elnök, Nyiri Lajos alelnök, dr. Biró Frigyesné gazdasági felelős, Nováczky Gyuláné, Egri Istvánné és Domina Tivadarné vezetőségi tagok alkotják az új elnökséget. Az egyes osztályokat 2—3 választmányi tag képviseli.
A Szülői Munkaközösségen keresztül a szülők szoros kapcsolatot tartottak az iskolával, szép számmal jelentek meg a szülői értekezleteken, az iskolában és a IV. évesek ballagásán. A választmányi szülők ellenőrizték a szálláson lakó tanulókat, részt vettek az Ifjúságvédelmi Bizottság mun-
11
kájában, patronálták az állami gondozott tanulóinkat és figyelemmel kísérték a pályaudvarokat a bejáró tanulók ellenőrzése céljávól. Igen nagy segítséget nyújtottak a rendezvények kivitelezésében is, így a klubdélutánokon, szalagavató ünnepségen, iskolabálon stb., és részt vettekl pályaválasztási tanácsadási felvilágosító munkában is. Az SZM ezenkívül anyagilag is hathatósan segítette az intézetet, és a rászoruló tanulóknak segélyt adott.
A nevelőtestület az egész tanév folyamán fogadóórákat tartott a szülők számára, a családlátogatás egész évben folyt az iskola és a szülői ház kapcsolatának elmélyítése és tanulóink sokoldalú megismersée céljából.
Kerecsényi Erzsébet
12
A 2231. sz. zöldségtermesztő szakközépiskola munkája az 1966/67-es iskolai évben
A szakközépiskolát, mint középfokú oktatási formát, az 1961. évi III. sz. törvény hívta életre. A törvény meghozását a szocialista társadalom igényei tették szükségessé. Ez az igény azt követeli, hogy iskolánk kapcsolata váljék szorosabbá az élettel, a gyakorlattal, a termeléssel.
Iskolánk 200 éves múltra tekint vissza. A 200 év alatt mindig megfelelt kora társadalmi követelményeinek, alkalmazkodott azokhoz. Ezt tette az 1963/64-es tanévben is, amikor a 200 éves iskola falai között egy egészen új, a mi társadalmi követelményünk kielégítését hivatott iskolatípust, a 2231. sz. zöldségtermesztő és hajtató szakközépiskolát megindította.
A felszabadulás óta elért eredményeink mellett az oktatás további demokratizálódásait is jelenti az iskola falai között létrehívott új szellemű szakközépiskola, mert a nagy társadalmi átalakulásunk, fejlődésünk közben olyan rétegek gyermekei számára teszi vonzóvá a középiskola elvégzését, amelyeknél nem mindegy, hogy a gyerek hány éves korban lehet kereső. Továbbá demokratizálódást jelent abban a vonatkozásban is, hogy az általános műveltséget összekapcsolja az anyagi termelésre való felkészítéssel. Hozzájárul ahhoz, hogy az anyagi termelés alapjainak ismerete necsak pedagógiai célkitűzéseinkben, de az életben is az általános műveltség részévé váljon.
A szakközépiskolában pedagógiai munkánk során még sok nehézséggel kell megküzdeni. A tanulók és tanárok szoros együttműködésével, az iskola falait túllépő felvilágosító munkával kell felzárkóznunk az iskola jó hírneve mellé.
A szakközépiskolában folyó oktatás tartalmában és módszerében is eltér a hagyományos gimnáziumi osztályokétól. A tanulók öt napom át elméleti órákat hallgatnak, egy napon gyakorlaton vannak. Az egynapos gyakorlatokon túlmenően ősszel és tavasszal két-kéthetes, nyáron pedig négyhetes összefüggő termelési gyakorlaton nyílik alkalom tudásuk elmélyítésére.
Az elméleti és fizikai munka ilyen mérvű összekapcsolása a szaktanártól alapos munkaszervezést, a tanulóktól nagyobb önfegyelmet kíván. Az j966,/67-es tanévben számos objektív nehézség miatt nem minden vonatkozásban feleltünk meg a fenti követelményeknek. Ez megmutatkozik az osztályok tanulmányi eredményeiben is.
Osztály I/Z II/Z III/Z IV/Z
Létszám 28 28 18 16
Osztályátlag
2,6 2,5 3,2 3,1
13
A szaktárgyak tanítását és a gyakorlatok vezetését négy mezőgazdasági mérnök-tanár látja el. A tárgyi feltételek — bár a négy év során állandóan javultak — még nem kielégítőek. A tanárok és tanulók mindent megtesznek a szertárak gyarapítása érdekében, államunk nagy összegeket fordít szemléltető eszközök beszerzésére, azonban az IFÉRT még nem gyárt kimondottan az iskolatípusnak megfelelő szemléltető eszközöket. A hiányokat az iskola helyi erőből is igyekszik pótolni. Még 1967-ben elkészül egy munkaterem (üvegház), amely megteremti a feltételeket a dísznövény tantárgy eredményesebb oktatásához.
A tanulók a szakmai gyakorlatokat a kiskanizsai Petőfi-Sáska termelőszövetkezet kertészeti telepein végzik. A telep hiányos gépi és kézi szerszámfelszerelése hátráltatja ma meg, hogy a tanulók eljussanak az előírt szakmai ismeretek jártasság és készség fokára. A telepen továbbá hiányoznak az elemi kommunális berendezések is.
A meglehetősen mostoha körülmények ellenére is a tanulók a gyakorlatokon fegyelmezetten viselkedtek, munkájukat a jövőbe vetett bizalom" mai, lendülettel végzik.
Bertók Balázs — Kovács Károly
14
Az iskolai könyvtárak munkája
A tanári és az ifjúsági könyvtár állománya az 1966/67-es tanévben a következőképpen alakult:
Tanári könyvtár Gyarapodás Állomány Érték (Ft)
280 kötet 7720 kötet év végén 176582 Ft
267 kötet 7987 kötet 184292 Ft
Év
1966. II. félév
1967. I. félév
Ifjúsági könyvtár
Év Gyarapodás Állomány Érték (Ft)
1966. II. félév 172 kötet 6263 kötet év végén >81872 Ft
1967. I. félév 173 kötet 6436 kötet 85807 Ft
A két könyvtár állománya az 1967. év első felében 14423 kötet, vagyis az 1966. év első feléhez viszonyítva 892 kötettel gyarapodott. Az értéke pedig 270096 Ft. amelyből 2.0 ezer Ft költségvetési keretből, illetve a járási könyvtár ajándékából és a késedelmi díjakból gyaraDodott az idei tanévben. Meg kell említeni, hogy év végén körülbelül 1000 Ft értékű könyvet vásároltunk a budapesti antikváriumokban a korábbi évek leltári hiányának a pótlására, de ez mint vásárlás, külön kimutatásként nem szerepel, mert az elveszett könyvek leltárszámai kerültek a könyvekbe.
Ha a gyarapodás megoszlását nézzük, akkor a statisztika a következőképpen alakul:
Tanári könyvtár Év Szépirodalom Ismeretterjesztő művek
1966. II. félév 17 kötet 261 kötet
1967. I. félév 14 kötet 253 kötet
r Ifjúsági könyvtár
Év Szépirodalom Ismeretterjesztő művek
1966. II. félév 130 kötet 42 kötet
1967. I. félév 109 kötet 64 kötet
Látnivaló, hogy a nevelői könyvtár gyarapodása 202 kötettel nagyobb, mint az ifjúsági könyvtáré, és az ismeretterjesztő művek aránya is jobb. Ebből az következik, hogy az ifjúsági könyvtárban tovább kell növelni az ismeretterjesztő művek arányát. Megjegyzem, hogy a tanári könyvtár könyveit is használhatják a tanulók, ha szükségük van olyan műre, amely nincs meg az ifjúsági könyvtárban.
15
16
Az idei tanévben is megszerveztük az osztályfőnökökkel és a magyartanárokkal az osztályok könyvtárlátogatását, amelynek következményeként fellendült a kölcsönzések száma.
Ha megnézzük az egyes évfolyamok tanulóinak évi kölcsönzési adatait, akkor a következő képet mutatja a statisztika:
Évfolyam A kölcsönzők száma A kölcsönzők havi átlaga Kivitt könyv Évi kölcsönzőre jutó átl. könyv
I. 526 58 1228 2,33
II. 386 43 792 2,
III. 390 43 716 1,83
IV. 180 20 388 2,15
A táblázatból jól látható, hogy legtöbbet az első évfolvam tanulói kölcsönöztek, legkevesebbet pedig a III. évfolyam tanulói. Ha az egyes évfolyamok létszámát a havi kölcsönző tanulókkal hasonlítjuk össze, és ha a százalékos arányt nézzük, akkor újból csak azt lehet megállapítani, hogy mind az évfolyamok, mind az egyes osztályok tekintetében nem állunk valami jól a kölcsönzés terén, noha a tavalyi adatokhoz viszonyítva nőtt a kölcsönzők arányszáma. (A zárójelben közölt számok az előző tanévi adatok.)
Évfolyam Havi kölcsönzők átlaga Az évfolyam létszma A kölcsönző tanulók °/o-ban
I. II. III. IV. 58 43 43 20 199 210 184 144 29,1% (19,2%) 20,4% (18,6%) 23,4% (15,6%) 13,9% (14,7%)
Csupán a negyedik évfolyam kölcsönzési átlaga (%-ban) csökkent a tavalyi tanév iskolai kölcsönzési átlagához 3,1%-kal, a tavalyi IV. évfolyamhoz viszonyítva pedig 0,8%-kal. Az előző tanév kitűzött 20%-os arányát tavaly még nem sikerült elérni, mert az iskolai kölcsönzési átlag akkor 17%-ot tett ki, most pedig 21,7%-ot mutat a statisztika. De még ezt is kell fokozni a következő tanévekben, mert most is\' van még sok olyan osztály, amelyek az egész év folyamán igen keveset kölcsönöztek. Ilyen osztályok voltak a következők: I/E (39), II/A (35), II/C (22), IV/C (29), IV/D (18), IV/E (25), IV/Z (2). A keveset kölcsönző osztályokon kívül vannak kiemelkedően sokat kölcsönző osztályok is: I/B (150), I/D (96), II/B (139), III/E (87), III/Z (100), IV/A (70), IV/B (63).
1966 őszén könyvtári szakkört is szerveztünk 19 tanulóval. A foglalkozásokat kéthetenként 2 órában tartottuk. A szakkör feladata az, hogy megismertesse tagjaival a különböző könyvtárak felépítését, szervezését, a könyvek fejlődéstörténetét, valamint az alapvető könyvtárosi munkák módszereit (könyvrendelés, leltározás, szakozás, katalogizálás, könyvek el-rakása a polcokon, stb.).
Varga Géza
Iskolánk KISZ-élete
Az 1966/67-es tanévben a KISZ-élet a mozgalmas 200. tanév után még színesebbé, még tartalmasabbá vált. Ez évi munkatervünket négy fontos eseményre való készülés jegyében állítottuk össze:
1. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulója.
2. Az MSZMP IX. Kongresszusa.
3. A KISZ újjászervezésének 10. évfordulója.
4. A KISZ VII. Kongresszusa.
Mindezek jegyében versenyfelhívással fordultunk kiszeseinkhez, amelynek szövege a következő:
A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Landler Jenő gimnáziumi bizottsága az intézet Igazgatóságának és Tanári Karának a támogatásával a Magyar Szocialista Munkáspárt IX. Kongresszusa tiszteletére „Szocialista osztály" versenyt hirdet.
I. A verseny célja:
a KISZ-alapszervezetek politikai, tanulmányi, kulturális és sportmunkájának, valamint szervezeti életének állandó javítása, színvonalának emelése.
II. A verseny pontjai:
l/a Színes, élénk és tartalmas közösségi élet jellemezze a KISZ-alapszervezetet.
1/b Az osztály alapszervezetén belül tanulópárokat kell szervezni a tanulmányi eredmény emelése céljából.
2. Az osztály tanulmányi átlagának alapfoka 2,7 legyen.
3. Legkisebb fegyelmi büntetés: osztályfőnöki intés.
4. Igazolatlanul mulasztó tanuló ne legyen, a hiányzás az évi 20 óra átlagot ne haladja meg.
5. Az osztály valamennyi tagja — KISZ-tagságtól függetlenül — vegyen részt az ifjúság a szocializmusért próbákon.
6. Valamennyi fiatal vegyen részt a takarékossági mozgalomban. Tanulónként el kell érni az évi 100 forintos átlagot.
7. Osztályonként az évi 20 óra társadalmi munkának meg kell lennie.
8. Minden osztály ügyeljen tantermének tisztaságára, és cserepes virággal vagy dísznövénnyel díszítse azt.
9. Valamennyi tanuló rendszeres olvasója legyen az iskolai könyvtárnak.
Nagykanizsa, 1967. szeptember 1.
Zsoldos Ferenc Molnár Csilla dr. Ördög Ferenc
igazgató KISZ-titkár igazgatóhelyettes
2 Évkönyv
17
A tantestület és a tanulóifjúság nagy érdeklődéssel fogadta a felhívást, amely sokoldalúságával egyenlő esélyeket biztosított az alapszervezeteknek. A tanulmányi munka mellett a fegyelem megszilárdításával és jó közösségi élet biztosításával szerezhettek leginkább érdemeket és pontokat a tanulók. A részértékelés az I. félév végén volt, a végleges értékelés pedig a tanév végén történt. Az elbírálás egységessé tétele érdekében a részteljesítményeket pontoztuk. Maximális pontszám 200, de már 120 ponttal elérhető a „Szocialista osztály" cím.
Alapvető feltételnek tekintettük az 5. pontot, amelyet minden alapszervezetnek teljesíteni kellett. Az egészséges verseny kialakulását elősegítette az is. hogy az effyes feltételek közepes vagy gyenge teljesítéséért negatív pontszámot kaptak az osztályok.
Az első értékelésnél két osztály, a II/B és a III/Z 13Ö ponttal nyerte a kitüntető címet, és egész évi munkájuk alapján 120 ponttal a II/B és az I/B szerezte meg a vándorzászlót és a vele járó 300 forint jutalmat. A második értékelésnél lűnt ki, hogy a legtöbb problémát a 4. és a 9. feltétel teljesítése ielentette, ezért maradt le a versenyben a III/Z osztálv.
A következő tanévben ezt a versenyt a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulója tiszteletére hirdetjük meg. Célunk, hogy ez évi tapasztalatainkat felhasználva, kiküszöböljük a hiányosságokat.
Az iskola KISZ Bizottsága az alapszervezetek taggyűlésein és egyéb összejövetelein az orosz nén nagy forradalma óta megtett útját, fejlődését, valamint a NOSZF győzelmének és a Szovjetunió létének világtörténelmi jelentőségét méltató foglalkozásokat rendez.
,,A nagykanizsai Landler Jenő Gimnázium tantestületének és KISZ Bizottságának terve a NOSZF méltó megünneplése" címmel részletes programot készítettünk, melynek megvalósítását már ebben a tanévben megkezdtük. Többször nvílt alkalmuk a tanulóknak, hogy közvetlen találkozás vagy levelezés űtián fokozottabb mértékben megismeriék a szovjet nép és ifjúság életét. A sármelléki katonai alakulattal KISZ Bizottságunk, az orosz nyelvi szakkör és az orosz tagozatos osztályok tanulóinak bevonásával iól sikerült, színvonalas műsorral egybekötött találkozót, rendezett.
A Magyar-Szovjet Baráti Társasággal közösen vándorkiállítást rendeztünk. amelynek anyaga a szoviet fiatalok életével foglalkozott.
A KISZ-oktatás keretében megvitatásra került a Szovjetunió szerepe a béke fenntartásában.
A keszthelyi Helikoni Ünnepségeken sikeresen szerepeltek tanulóink a mai szovjet irodalomból választott műfordításaikkal.
Kulturális munka
Gazdag hagyományokat és örökséget ápol. visz tovább az iskola KISZ-szerve-zete. Eredményekben és sikerekben kiemelkedő évet zártunk az 1966/67-es tanévben, az intézet fennállásának 201. esztendejében.
Az iskolavezetés és a KISZ-szervezet ezt a tanévet az erőgyűjtés és új alapozás időszakának szánta. A lelkes kultúrmunkások és KISZ-tagok azonban nem azért ízlelték meg a nemes és szép eredmények boldog örömét, hogy babérjaikon pihenjenek! A hagyományok elkötelező ereie, a 150 éves jubileumát ünneplő Helikoni Ünnepségek idei programja ismét felszította a lelkesedés tüzét. És még egy évforduló: a Helikoni Ünnepségek felújításának 10. esztendejében voltunk. Az elmúlt 10 évben iskolánk mindie ott szerppplt a mintegy 100 dunántúli középiskola élmezőnyében. Most sem adhattuk alább!
A sikersorozatot megkezdtük március 15-én, a Forradalmi Ifjúsági Napok nyitásán. Ezen a napon mérték össze erejüket, tudásukat a Zala megyei iskolák Zalaegerszegen, a helikoni selejtezőn. Iskolánk tanulói szép számmal vettek részt
18
a versenyeken, és nagyon szép eredményt értek él. Énekkarunk, a zenekar és mindazok a tanulók, akik a keszthelyi Helikonon helyezést értek el, arany-, illetve ezüstérmet nyertek. Délután 4 órai kezdettel tartották a bemutatót, ahol a helyezést elért tanulók léptek fel. Csak ekkor mutatkozott meg igazán, hogy diákjaink milyen átütő sikert arattak. A fellépő tanulók zöme a Landler Gimnázium tanulója volt. Örömmel hallgattuk őket, és ennek köszönhetően még a hazafelé induló vonatot is lekéstiik. De megérte! \' •\' 1
További készülődés és lelkes munka után indultunk májusban a Helikonra. Az eredmények minden várakozást felülmúltak. Intézetünk tanulóifjúsága a dunántúli középiskolák pontversenyében az első helyet szerezte meg, és így elnyerte a Keszthely Város Tanácsa által felajánlott serleget. A serleggel együtt iskolánk a következő szövegű oklevelet kapta;
..Kivonat,: a K«wthe1yi Városi Tanác« 1967. máius 24-én a Helikoni Ünnepségek első megrendp\'psénok 15n ps a KTS7 által felújított 10. évfordulója alkalmából tartott ünnepi tanácsülés jegyzőkönyvéből.
11/1965 sz. TANACSHATAROZAT Készt h pl v Váró« Tanácsa 1967. pví iubílpumi Helikoni Ünnepségeken legjobban, leeerpdmínvpcphbpn «zpreolő. legtöbb aranvérmet szerző iskola jutalmazására jubileumi különdíjat alapít., és e célra a jubileumi Helikoni Ünnepségek emlékét kifejező serleget adományoz.
E jutalomdíinak az azt megnyerő iskola kollektívája végleges őrzője, birtokosa lesz. A Helikoni Fmlékserleget a túloldalon megnevezett iskola kollektíváin nverte pl. Keszthely. 1967. május 94. Takács Béla vb titkár. Dr. Acs László vb elnök." ..EMLÉKLAP. Keszthplv Város Tanácsának Végrehajtó Bizottsága a Helikoni Ün-nepsóprek 150. évfordulóia alkalmából a Landler .Tenő gimnáziumnak. Nagykanizsa köszönetét és elismerését feiezi ki a^ Ünnepségek felújítása és sikere érdekében végzett eredményes és áldozatos munkájáért. Dr. Acs László, a Városi Tanács VB elnöke. Kesztheiv. 1967. máius hó."
Nézzük most az eredményeket! Aranyfokozatot értek el: 1. Bojt István III/A zongora. 2. Bittera István IV/E gordonka. 3. Barta János IV/A hegedű, 4. Barta János—Nagy Péter—Bittera István kamarazene. 5. Simon Erzsébet II/D nyelvjárási tanulmány, 6. Kovács József IL\'4 nyelviárási tanulmány. 7. Petrekovics Mária II/D— Kovács Mária IT/D—Kovács Edit II/D—Tóth Árpád III/C—Kollarits Rita II/E— Győrfy Sándor II/E közös nyelvjárási tanulmány. 8. Gőcze Péter TI/B helytörténeti tanulmány. 9. Dolmányos Teréz IV/E műfordítás. 10. Meggyesy Júlia IV/E műfordítás. — Ezüstfokozatot értek el: Márkus László IV/A szavalat. 2. Bagonyai Erzsébet III/D—Krizsankó Aranka II Z duett. 3. Zenekar (veeztő Szalai Sándor zeneiskolai tanár), 4. Énekkar (vezető Russay Olivérné tanárnő), 5. Nagy Péter I/B hegedű, 6. Sárdy Péter TII/B saját szerzeményű költemény, 7. Farkas Katalin II/A népraizi tanulmánv. 8. Kovács Gizella IV\'C műfordítás. Bronzfokozatot értek el: 1. Horváth Mária IT/Z szólóének. 2. Ripchpi Éva IV/C zongora. 3. Molnár Csilla TV/E szavalat, 4. Friskó Zsuzsa TV/D műfordítás, 5. Tkálecz Aranka III/C műfordítás, 6. Miilei Anna IV/E műfordítás.
Sok elismerés illeti e szép eredményeket felvonultató tanulókat, és nagyon sok köszönet szóljon itt a sikerek kovácsainak is. A zeneiskola baráti támogatása és segítsége Ivánkovits Ferenc igazgató. Ivánkovits Ferencné, Szalai Sándor, Klatt Aurél tanárok áldozatos munkájában és az, azt követő sikerekben realizálódott. Hagyományos számaink mellett különösen sok pontoli hoztak dr. Ördög Ferenc igazgatóhelyettes kartárs szakkörének tanulói és Gyana Sándorné tanárnő tanítványainak műfordításai. Russay Olivérné tanárnő és Harkány László tanár az újjászervezett Helikoni Ünnepségek 10 éves évfordulójára Keszthely város Tanácsától elismerő oklevelet kaptak.
A Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága a következő szövegű dísztáviratot küldte iskolánknak: „Megyénk határain túl is tekintélyt szerző kiváló helikoni szereplésükért fogadja elismerésünket. További eredményes munkát kívánunk tantestületének és az ifjúsági szervezetnek. Megyei Tanács VBl"
A Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága szintén gratulált: „Kedves Igazgató Elvtárs! A Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága örömmel vette tudomásul az igazgató Elvtárs vezetése alatt álló intézmény tanulóinak a Keszthelyi Helikoni Ünnepségen elért kiemelkedő sikerét. Büszkeséggel tölt el bennünket, hogy városunk legrégibb iskolája legjobb hagyományaihoz méltóan újabb rangos hírnévvel gazdagította az intézményt és Nagykanizsát is. E szép kulturális eredmény eléréséért őszinte szívvel gratulálunk, és további gazdag sikereket kívánunk. Kérjük Igazgató

19
Elvtársat, hogy a versenyen részt vett tanulóknak, az őket felkészítő pedagógusoknak tolmácsolja köszönetünket és elismerésünket. Nagykanizsa, 1967. június 14. Gál Róbert vb elnökhelyettes."
Az eredmények köteleznek. Ezeket tartani kell, a lendület nem torpanhat
meg!
A kép nem lenne teljes, ha nem szólnánk tanulóink másirányú kulturális tevékenységéről. A Városi Művelődési Ház, a TIT sok-sok rendezvényén örülhettünk szólistáink, ének- és zenekarunk, szavalóink elismerést kiváltó sikereinek. Meggyőződésünk, hogy az intézet és a KISZ-szervezet sokoldalú kulturális tevékenysége jó kiegészítője a szocialista ember-nevelés szép és igaz ügyének. Ezt a célt szolgálta még az intézet igazgatójának és a kulturális élet irányítóinak az az erőfeszítése, hogy a tantáigyi kereteken kívül is megragadtunk minden lehetőséget tanulóink politikai és kulturális érdeklődésének fokozására. Ankétot szerveztünk Cseres Tibor író részvételével, a Kaposvári Csiky Gergely Színház ifjúsági előadásaira pedig száznál több bérletes tanuló j\'árt,
Harkány László—Mtiller Vera
20
Á szakkörök szervezését ebben az évben is a KISZ keretein belül végeztük. A szakköri titkári megbízás egyben KISZ funkciót is jelentett. A szakköri titkároknak időnként be kellett volna számolniok az iskolai KISZ Bizottságnak, ez azonban ne mminden esetben történt meg. A következő évben erre fokozottabb gondot kell fordítanunk.
Szakkörök
Az 1966/67-es tanévben 16 szakkör működött. A szakkörök célja, hogy a tudományok olyan területeit ismerjék meg a tanulók, amelyeket a középiskolai tananyag csak éppen érint. Más szakkörökön pedig a tanulók kézügyességüket fejleszthetik.
A történelem szakkör vezetője Béli József tanár, titkára Szabó Piroska IV/B oszt. tanuló volt. A szakkör 18 taggal indult, feladatának tartotta a történelmi anyag mélyebb megismerésén kívül a helytörténeti kutatások elemeinek elsajátítását. A szakkör a Helikoni Ünnepségekre is készült, amelyre két tanulmányt küldött be. Gőcze Péter Zalaszentbalázs története című munkája aranyérmet nyert.
A földrajz szakkör 22 taggal, Dávidovics Sándor vezetésével működött. A szakkör titkára kezdetben Deák Mária IV/E, később Baj László 1I/E oszt. tanuló volt. A szakkör tagjai előadásokat tartottak a világ egyes országairól (Japán, Bulgária, Csehszlovákia), hazánk nevezetességeiről. De a szakkör műsorán nemcsak a tagok előadásai szerepeltek, hanem sok esetben külső előadót is hívtak, például Abella Miklós tudományos /kutatóti. A szakkör elélj a aj középiskolás anyagon túlmefriő ismeretek elsajátítása, egyes országok részletesebb megismerése, illetőleg a földrajzi felfedezések ismertetése.
A kémia szakkör kezdetben Homonnay Szabolcsné, később Fejérváry Enikő tanárnő veeztésével működött. A tagok száma 15 volt. A tanulók a tanév folyamán először a kísérletezés, alapelemeivel, alapvetően fontos kísérletek összeállításával szerezték meg a kísérletezésben való jártasságot, a továbbiakban pedig a tananyaggal kapcsolatos kémiai ismeretek szélesebb alapokra való helyezése területén folyt a munka. Az év folyamán komolyabb ismereteket igénylő munkákat is végeztek a tanulók, mint például a minőségi és mennyiségi analízis, modellkísérletek, stb.
Az olasz szakkör munkáját Nyolczas Teréz tanárnő irányította. A szakkör foglalkozott az olasz irodalom legjelentőösbb képviselőivel (Dante, Petrarca,, Boccaccio). A munka olasz nyelven folyt. A tanulók folyóiratokon, tanulmányokon keresztül ismerték meg Olaszországot és az olasz nép életét.
A fizika szakkör vezetője Gulyás Mihály tanár, titkára Nemesi László III/B oszt. tanuló volt. A szakkör az elmúlt évektől eltéren nem foglalkozott az érettségire való előkészítéssel, hanem olyan témák tanulmányozását tűzte ki célul, amelyeket a középiskolai tananyag nem érint. Megbeszélték a fizikai Nobel-díjasainak felfedezéseit, valamint a szűkebb középiskolai anyagon túlmenő feladatmegoldással foglalkoztak. A szakkör tagjai a nemzetközi politechnikai konferenciával kapcsolatos sikeres pályamunkákat is készítettek.
A rádiós szakkör vezetője Gulyás Mihály tanár, titkára Lengyák István III/C oszt. tanuló volt. A szakkörben a félvezető eszközökkel ismerkedtek meg a tanulók, továbbá tranzisztoros készülékeket építettek és a Nemzetközi Politechnikai Konferenciával kapcsolatos kiállításra multivibrátort készítettek. A folyó tanévben először történt kísérlet az MHS-sel való együttműködésre, melynek keretében a tanulók egy része az MHS amatőr állomásán amatőr-forgalmi ismereteket szerzett.
A biológia-akvaristja szakkört Németh János szakfelügyelő vezette, és 18 tanuló vett részt a foglalkozásokon. A szakkör célja és feladata a tanulók elméleti biológiai ismereteinek bővítése, gyakorlati készségük és képességeik fejlesztése, ak-varisztikai alapismeretek elsajátítása volt. A célkitűzések megvalósításában a tanulók lelkesen vettek részt. Még az ősz folyamán betelepítettek 4 db, egyenként 250 literes akváriumot. A medencék gondozása, a halak etetése, az ivadékok felnevelése a szakkör tagjainak sok munkát, de még több örömet, kedves élményt jelentett. A gyakorlati készségek fejlesztését célozták a bonctani és mikroszkópi gyakorlatok. Színvonalas előadások hangzottak el a biológia különböző területéről.
A biológiai érettségi előkészítő szakkört Mosonyi Éva tanárnő vezette. A szakkör tagjainak száma 40 volt. Az érettségihez szükséges elméleti anyaggal foglalkoztak a tanulók. Különösen a kísérleteket és az érettségi A tételeket vették részletesen.
2)
A matematika szakkör 6aj István irányítása alatt működött. Munkájukra áz elmúlt tanév eredményeinek a továbbfejlesztése volt jellemző. Így — építve a múlt tanévben röviden átvett differenciál- és integrálszámítás alapfogalmaira — ez évben a valószínűségszámítás további tanulmanyozása volt a cél. A tervet a második félév sűrú programja miatt teljes mértékben nem sikerült megvalósítani, de a valószínűségszámítás alapjait sikerült elsajátítani. Több ízben vegeztek kísérleteket érmedobásokkal, kockadobásokkal, s így a valószínűségszámítás tételeit sikerült megalapozni.
A kibernetika szakkör ebben az évben alakult Kovács László tanár vezetésével. A szakkör tagjai automatizálási alapfogalmakkal és a relétechnika elemeivel ismerkedtek meg az év folyamán. Az öntartó áramkörökről Batáry Pál tartott előadást, Henczler József pedig az öntartó áramkör alkalmazásaként leszállásjelző készüléket épített. Az évi munka nagy része előkészítő jellegű volt: különböző típusú jelfogókat szereltek fel, higanygőzlámpát, hőrelét készítettek. Végül a logikai áramkörök elméletével kezdtek foglalkozni, és egyes áramkört össze is állítottak. A szakkör tagjainak száma 19 volt.
A szabó—varró szakkör is ebben a tanévben indult először 19 fővel, Szebenyi Mária tanárnő vezetésével. Szakköri titkár Preszmajer Éva I/A oszt. tanuló volt. A kézügyesség fejlesztésén túl a szakkör célja, hogy a tanulók öltözködését helyesen befolyásolja, felkeltse figyelmüket a modern lakáskultúra és a népi hagyományok összehangolásának lehetőségeire. A foglalkozásokon a tanulók megismerkedtek a szabás—varrás eszközeivel és a kézi varrás alapöltéseivel. Kötény, sima angol szoknya és blúz szabásrajzát készítették el. A saját méretre kialakított szabásminta alapján elkészültek az első önálló kivitelezésű kötények és blúzok is.
A képzőművészeti szakkört Boros Antal szakfelügyelő vezette. A szakkör munkáját növekvő aktivitás jellemezte. Következetes fejlődését bizonyos fokig megtörte az érettségi előtt állók visszalépése. A létszámcsökkenés mellett a vizuális kulturáltságban élesen jelentkező különbségek is nehezítették az előrehaladást. ¿Ezek ellenére a törzsgárda minőségben érleltebb megoldásokkal (tervezésekkel is!) jelentkezett. A szakkör tagjai három alkalommal közös tárlatlátogatáson vettek részt, egyszer pedig a város határában festő-kirándulás volt. A szakkör működése során szép szokás alakult ki. Iskolánk, illetőleg a szakkör volt tagjai, akik jelenleg művészeti főiskolán tanulnak, itthon tartózkodásukkar meglátogatják a szakkört. Beszélgetéseikben élményeiken kívül aktuális művészeti, technikai problémákról ejtenek szót. Gondolataik lendítőleg hatnak a tanulók munkáira. A szakkörön Törő Erzsébet IV/A és Vágó Annamária III/D oszt. tanulók dolgoztak legsikeresebben.
A fotó szakkör 20 taggal, Szolnoky Zoltán vezetésével működött. A szakkör titkára Szarka Ottó III/F oszt. tanuló volt. A tanulók a fotózás alapelemeit sajátították el a foglalkozásokon. Fényképkiállításokon, pályázatokon vettek részt fotóikkal. Kiemelkedő eredményt ért el Domina Antal és Szarka Ottó.
Egészségügyi szakkör is ebben az évben indult először iskolánkban, kezdetben Homonnay Szabolcsné, majd Kökényes Zoltánná vezetésével. A szakkör tagjainak a száma 15 volt. A foglalkozások témája: házi betegápolás, csecsemőgondozás. Egy ízben dr. Székács Sándor előadást tartott a szakkörben „A fertőző gyermekbetegségek és megelőzésük" címmel.
A kézimunka szakkör Kökényes Zoltánné vezetésével 19 taggal működött. A szakköri tagok az év folyamán megismerkedtek hazánk tájainak képzőművészetével, horgoltak, kötöttek. Munkájuk eredményét jól sikerült iskolai kiállításon mutatták be.
A könyvtár szakkör vezetője Varga Géza tanár volt. A szakkör munkájáról a könyvtárról szóló fejezetben számolunk be.
Mosonyl Éva
22
23
Sportélet
Iskolánkban nem elhanyagolt terület a tanulók testi; fejlődésével, sportolási lehetőségeivel való törődés. Az iskola sportéletének növekvő tárgyi feltételei alapján nagy lehetőség nyílik tanulóink sportolási vágyának a kielégítésére. A XX. század emberének életigénye lett a sport. Az egyik orvosi szaktekintély megjegyzése szerint „korunkban a sport szükségességéről vitatkozni egyszerűen elavult dolog." Az ember természetéből fakadó igény, hogy századunk rohanásából a pihenést jelentő sportpályákra meneküljön szabad idejében. Az általános iskolában már komoly sportélet folyik. Ezt nekünk tovább kell fejlesztenünk, illetőleg, akiben még nem alakult ki, abba bele kell nevelnünk.
Iskolánk minden tanulónak lehetővé teszi a rendszeres sportolást, hisz valamennyi tanulónk sportköri tag. A tanulók zöme részt vesz a különböző bajnokságokon. A házibajnokságokon kiemelkedő teljesítményt elért tanulók mindig maguk mögött érzik a magasabb szintű versenyeken is tanulótársaik buzdítását.
Az iskola tanulóinak sportéletét a konkrét eredmények tükrében is szemlélhetjük. Legjellemzőbb iskolánk sportéletére a házibajnokságok rendszere, amely a legnagyobb tömegeket mozgatj\'a meg.
Atlétikában ősszel fa KISZ hárompróba kerettében bonyolítottuk le) a házibajnokságot.
Sakkban fiú és leány egyéni versenyt rendeztünk körmérkőzéses rendszerben, 16 fővel. A fiúk versenyét Rezsek Győző IV/D, a leányokét Rezsek Ibolya I/A oszt. tanuló nyerte. Az ünnepélyes eredményhirdetésen a városi sakkszövetség is képviseltette magát.
A torna háziversenyét a leánytanulók részére rendeztük meg két csoportban: I—II. osztályosok és III—IV. osztályosok részére, egyéni csapatverseny formájában. A háziverseny győztesei: egyéniben I—II. oszt. bajnok: Rezsek Ibolya, III—IV. oszt. bajnok: Balogh Erzsébet III/B. Csapatban I—II. oszt. bajnok az I/A osztály csapata (Rezsek I., Gaál A., Lázár J.). III—IV. osztály bajnoka a IV/D osztály csapata (Csizmadia E., Gödinek S., Karny É.).
Asztalitenisz sportágban a tornaterem hosszú ideig történő felújítása miatt félbeszakadt a verseny.
Kosárlabdában (fiú, leány), kézilabdában (fiú, leány) és kispályás labdarúgásban hétről hétre bonyolítottunk le egy-egy fordulót. Különösen a labdajátékok mozgattak meg nagy tömeget.
E\'z évtől kezdődően az iskola KISZ szervezetének a segítségével a háziversenyek győzteseinek, valamint a győztes csapat tagjainak emlékjelvényt alapítottunk a NAGYKANIZSAI LANDLER JENŐ GIMNÁZIUM BAJNOKA felirattal, amely egyben a győztes díja is. Szeretnénk hagyományossá fejleszteni ezt a díj\'azási formát. Ez évben a sakk fiú és leány, fa tornaverseny, a leány kézilabda, a fiú kosárlabda, valamint a labdarúgás győzteseinek adtuk ki az első helyezettnek járó emlékjelvényt, mivel a sportvezetőség döntése értelmében a többi sportág versenyeinek a színvonala még nem elég magas ahhoz, hogy kiadhassuk az első helyezettnek járó díjat. Fiú kosárlabdában győztes a IV/D osztály csapata, labdarúgásban győztes a III/B—C osztály csapata, leány kézilabdában győztes az I/D osztály csapata.
Versenyzőink iskolán kívüli eredményei: A KISZ hárompróba versenyek tö-megesítési akciójában iskolánk! az élen végzett. A labdarúgásban csapatunk a 2. helyezett lett. A megyei középiskolás tornaversenyen Jeánycsíapatunk 2. helyezést ért el, továbbá egyéni versenyben Rezsek Ibolya 2., Balogh Erzsébet 3. helyezett lett. A megyei középiskolás kosárlabda bajnokságban leánycsapatunk mint városi 2. helyezett, a megyei döntőn 3. helyezést ért el.
A KBMT KISZ szervezetével közösen iskolánk KISZ szervezete „Március 21. Kupa" elnevezéssel összetett versenyt írt ki négy sportágban: fiú kosárlabda, kispályás labdarúgás, fiú—leány asztalitenisz. Valamennyi sportágban iskolánk tanulói győztek, és így a kupát megnyerték.
A tavaszi versenyek kiemelkedő eseménye volt az egész város középiskoláit megmozgató hagyományos „Landler Kupa" versenysorozat. Több sportágban többszáz tanuló versengett egymással. Részt vettek a Dr. Mező Ferehc Gimnázium, a Thúry György közgiazdasági Technikum és a mi iskolánk tanulói. Atlétikában (fiú és leány), kosárlabdában (fiú és leány), kézilabdában (leány), és kispályás labdarúgásban küzdöttek egymással a különböző iskolák tanulói. Az összetett pontversenyt és ezzel együtt a „Landler Kupát"\' egy évi őrzésre iskolánk tanulói nyerték.
24
Á megyei középiskolás, atlétikai versenyen 12 tanulóval vettünk részt — sikerrel. Kandár Tibor II/B oszt. tanuló 3 egyéni 1. helyezést ért el (100 m-es síkfutás, távolugrás, ¡»atlétikai öttusa egyéni versenye), azonkívül tagja volt a| bajnokságot nyert öttusa csapatnak is. Kondricz Erzsébet távolugrásban ért el 1. helyezést. Csapatban öttusa csapatunk lett az első (K-andár, Mikulás, Noll, Lengyák). Ezen túlmenően 3 második, 4 harmadik és több negyedik, ötödik helyezést értünk el.
Az Országjáró Diákok Megyei Találkozóján iskolánk sportolói kiemelkedő sikert értek el. A leány röplabda és fiú kosárlabda csapatunk első helyezést ért el, leány kosárlabda, leány kézilabda, fiú röpl-abda és kispályás labdarúgó csapatunk második helyezést ért el. Kár, hogy turistáink és lövészeink gyenge eredménye miatt a sportágakban szerzett előnyt leadtuk, és a pontversenyben lemaradtunk. A megyei KISZ Bizottság határozata értelmében az Országjáró Diákok Országos Találkozóján, Balatonfüreden, leány kézilabda és fiú röplabda csapatunk vehetett részt.
Fiú kosárlabda csapatunk a Székesfehérvárott rendezett „10 éves az építőtábor" villámtornán vett részt mint megyei első helyezett, és a rendkívül erős mezőnyben országos 2. helyezett lett.
Balatonfüreden átütő sikert arattak tanulóink. A jól sikerült országos versenyen leány kézilabdázóink 1., leány kosárlabdázóink 2., leány röplabdázóink 3. és fiú röplabdázóink 5. helyezést értek el. Eredményeiken kívül kiérdemelték ia tábor lakóinak elismerését, dicséretét szolid, példamutató viselkedésükkel is.
Büszkén elmondhatjuk, hogy az 1966/67-es tanév a Landler Jenő Gimnázium sportéletében is eredményekben gazdag volt.
Grádics Gyula
25
Kirándulások
A tanmenet szerinti egy-két órás biológiai kirándulásokat és helyi üzemlátogatásokat nem számítva, tanulóink faz alábbi egy-, illetve többnapos kiránduláson vettek részt a tanév folyamán:
A IV/C osztály október 5-én és 6-án tett kirándulást Mosonyi Éva osztályfőnök-vezetésével. Megtekintették a főváros nevezetességeit, végigdrukkoltak egy nemzetközi mérkőzést a Népstadionban, majd Visegrád és Esztergom értékeivel ismerkedtek meg.
Október 14-én a II/A osztály Országh Irén osztályfőnök vezetésével Zalaegerszegre és Egervárra, 1967. május 20-án pedig Nagykanizsa környékére tett kirándulást a szentgyörgyvári romok megtekintése céljából.
A II/E és a III/C osztályok október 11-től 13-ig szerveztek kirándulást Dávi-dovics Sándor, Szebenyi Mária és Kökényes Zoltánná tanárok vezetésével. Céljuk a földrajzi, történelmi, művészettörténeti és ipari ismeretek bővítése volt. Útvonal: Nagykanizsa—Sopron—Nagycenk—Balf—Fertőd—Sopron—Nagykanizsa.
Az I/C osztály kirándulása április 21-én a tanmenetben is szereplő kötelező gyakorlati kirándulás volt Dávidovics Sándor vezetésével az alábbi útvonalon: Nagykanizsa — Hahót — Bak — Zalaegerszeg — Egervár — Nagylengyel — Zalaapáti — Keszthely — Kiskomárom — Nagykanizsa.
Az I/C osztály november 3-án szintén tanmenet szerinti komplex kiránduláson vett részt autóbusszal a Tapolca—Nagyvázsony—Veszprém—Herend—Tihany—Szántód—Nagykanizsa útvonalon. A vezető Mészáros Kálmánné osztályfőnök volt.
A II/Z osztály május 6—9-ig bonyolította le kirándulását a Nagykanizsa — Szombathely — Kőszeg — Fertőd — Rajka — Pozsony — Harmónia — Pöstyén — Nagyszombat — Győr — Zirc — Balatonfüred — Nagykanizsa útvonalon Dávidovics Sándor tanár és Bertók Balázs osztályfőnök vezetésével. A földrajzi, történeti és művészettörténeti ismeretek mellett nagyon sok szakmai ismeretet is szereztek, főképpen a fertődi telep és a zirci arborétum megtekintése során.
A II/B osztály május 11—12—13-án tett kirándulást Kovács László tanár vezetésével. Ütvonal: Nagykanizsa — Szombathely — Kőszeg — Sopron — Fertőd — Abda — Győr — Pannonhalma — Tihany — Nagyvázsony — Szigliget — Balaton-ederics—Keszthely — Nagykanizsa volt. Céljuk pedig a természetjárás és a felsorolt helyek műemlékeinek megtekintése volt.
Az I/E osztály egynapos kiránduláson vett részt május 12-én Grédics Gyula tanár vezetésével. Az útvonal: Nagykanizsa—Szántód—Tihany—Balatonfüred—Siófok—Nagykanizsa volt, a meglátogatott fürdőhelyek nevezetességeinek és szépségeinek megismerésé céljából.
A III/F osztály május 12-től 14-ig tett kirándulást Müller Vera osztályfőnök vezetésével. Ütirány: Nagykanizsa — Budapest — Nógrádverőce — Királyrét — Visegrád — Esztergom — Budapest — Nagykanizsa. Céljuk a főváros nevezetességeinek megtekintése, a természetjárás, valamint Esztergom és Visegrád történelmi és művészeti emlékeinek megtekintése volt.
A 111/A osztály kirándulása május 19—21-ig komplex kirándulás volt a Nagykanizsa — Budapest — Visegrád útvonalon a földrajzi, történelmi, művészettörténeti, valamint az ipari ismeretek bővítése céljából. Vezetői Dávidovics Sándor és Bisko-pics Márton osztályfőnökök voltak.
Az I/D osztály május 19—21-ig a Nagykanizsa — Székesfehérvár — Tatabánya — Tata — Esztergom — Visegrád — Budapest — Székesfehérvár — Nagykanizsa útirányt követte kirándulásában. Fő céljuk a Duna-kanyar és Budapest történelmi nevezetességeinek megismerése volt. A kirándulást Fehér László osztályfőnök vezette.
A tanév utolsó kirándulása május 19—22-ig történt, amikor a II/D osztály tanulói Müller Vera, Szebenyi Mária és Mosonyi Éva tanárok vezetésével a balaton-máriai turistaszállóból tett kirándulások során a Balaton nyugati részének nevezetességeivel ismerkedtek meg.
Dávidovics Sándor
26
Áz aíapszervezetekben folyó sokirányú tevékenység, a valóban színes KISZ-élet bizonyítékai az író—olvasó találkozókon való részvétel, a közös mozilátogatások, a jól szervezett klubdélutánok és alapszervezeti névadó ünnepségek.
A II/B osztály (kémia—fizika tagozat) például Eötvös Loránd nevét vette fel. Az ünnepséget több napos lázas készülődés előzte meg. Az osztályban Eötvös-falat készítettek, kiállítást rögtönöztek stb.
A Forradalmi Ifjúsági Napok keretében rendezett ünnepségeken, valamint a Gyarmati Ifjúság\' Napján „Vádoljuk az imperializmust" jelszóval megtartott tiltakozó gyűlésen kiszeseink\' nyíltan foglaltak állást a gyarmatosítók politikája ellen, és vállaltak szolidaritást Vietnám hős népével.
Március 21-én, a Tanácsköztársaság kikiáltásának évfordulóján emlékeztünk meg a KISZ újjászervezésének 10. évfordulójáról. A megemlékezést előkészítette a „Fáklyavivők" című politikai oktatás-sorozat, öt csapattal vettünk részt a Művelődési Házban ez alkalommal rendezett történelmi vetélkedőn.
Beszámoló és KISZ bizottságot választó küldöttértekezleten — amelyet alapszervezeti választások előztek meg — 1967. április 27-én volt, amelyen Kovács László tanár elnökölt. A városi KISZ VB képviseletében jelen volt Szakony Gyula elvtárs, az iskolavezetés részéről pedig dr. Ördög Ferenc igazgatóhelyettes és Makai András iskolai alapszervezeti párttitkár, valamint a tantestület számos tagja.
Napirend: 1. A KISZ Bizottság beszámolója a VI. Kongresszus óta végzett munkáról, a küldöttértekezlet határozatainak végrehajtásáról. A Revíziós Bizottság jelentése. Vita és a beszámoló elfogadása. 2. A KISZ Bizottság tagjainak megválasztása, valamint a küldöttek megválasztása a felsőbb küldöttértekezletre. — Az újjáválasztott KISZ VB tagjai: Parti Ilona 1I/B titkár, Nábráczky Péter II/B szervező titkár, Kovács László tanár, Pap Mária tanár, Szebenyi Mária tanár, Bükki Ágnes II/D, Kovács István II/B, Kondricz Erzsébet III/A, Csicsek Mihály III/Z, Radics István IIIB és Kovács Mária 11\'1/B.
A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség és a Magyar Televízió ismét megrendezte a „Ki miben tudós" televíziós versenyt. Az új sorozatban fizika, földrajz és történelem versenyre kerüli sor. Az iskolai előselejtező 1967. január 13-án zajlott le.
A megyei selejtező január 29-én volt. Tanulóink szépen szerepeltek. A történelem szóbelin Lang Magdolna második, a földrajzon Kovács István ugyancsak a második helyet érte el. Kele András fizikában az első helyen végzett. Ettől a naptól kezdve lett számunkra egyre érdekesebb a fizika vetélkedő. Kele bejutott a legjobb nyolc közé is, majd az országos első hely is az övé lett. Ezen a helyen is gratulálunk Kele Andrásnak és tanárának, Gulyás Mihálynak.
27
Tantárgy- Rendező tanár Résztvevők száma Helyezések
Fizika Kovács László 15 1. Kele András III/A
2. Barta János IV/A
Történelem Müller Vera 5 1. Lang Magdolna IV/B
2. Szabó Ilona II/B
Földrajz Mosonyi Éva 9 1. Kovács István II/B
2. Rácz Sándor II/C
A középiskolai matematika tanulmányi verseny I. fordulójában 8 tanuló vett részt. Közülük öten 1 feladatot, 1 tanuló 2 feladatot és szintén 1 tanuló 3 feladatot sikeresen oldott meg. A II. fordulóban két tanuló, Kele András III/B és Sárdy Péter III/B vett részt. Kele Andrást a Középiskolai Matematikai Lapok szerkesztősége könyvjutalomban részesítette.
A középiskolai fizika versenyen az I. fordulóban három tanuló vett részt, közülük csak Kele András jutott tovább. Dicséretben részesült Patri Ilona dolgozata a biológia versenyen.
Az orosz nyelvi tanulmáyi versenyen is szépen szerepeltek tanulóink. Az iskolai selejtezőn 14 tanuló indult. Ebből a megyei versenyre jutott két tanuló (Miilei Anna és Dolmányos Teréz). Miilei Anna a megyei verseny második helyezettje lett.
Az Arany Dániel matematika verseny első fordulóján a kezdők csoportjában 32 tanuló indult, a haladó csoportban pedig 25 versenyző vett részt. A második, országos fordulóra iskolánkból a kezdők közül Kovács Ferenc I/B, a haladók közül Kovács István II/B osztályos tanuló jutott tovább.
A II/B kémia—fizika tagog osztály fizikai mérőcsoportja ebben az évben is szép eredménnyel szerepelt a Középiskolai Matematikai Lapok fizikai rovatának pályázatain. Csaba Károly és Novai György pályázata országos első helyezést ért el. A „Feszültségosztók vizsgálatá"-ról kiírt pályázatra Ádám Vera és Bittér a István IV/ E oszt. tanulók is küldtek be dolgozatot, és első helyezést értek el. Második helyezést Jancsi György és Licskay István pályázata, harmadik helyezést Gőcze Péter és Nábráczky Péter pályamunkája ért el.
Az „Eötvös Loránd fizikai pályázat"-ra — amelyet Kovács László tanár vezetésével a II/B osztály írt ki — beküldött mérési eredményeik alapján a következő tanulók kaptak könyvjutalmat: Feledi Ildikó III/A, Kondricz Erzsébet III/A, Józsa\' Ibolya II/B, Harcz Mária II/B, Gőcze Péter II/B. Jó munkájuk legyen példa a tanulmányi versenyekbe való bekapcsolódásra.
Az eredmények mellett jelentkező hibák kijavítása a következő évek feladata, amelyet az osztályok, KISZ-alapszervezetek, szakkörök, szaktanárok munkájának még alaposabb összhangjának a megteremtésével érhetünk el.
Szebenyi Mária
Z8
A tanulók kísérleti pályázatainak nevelő hatása
Az ismeretszerzés minden fázisában fontos szerepet játszanaki a tanulók saját tapasztalatai. Az önálló munka, az ismeretek tárgyával való közvetlen megismerkedés és manipuláció» eredményezhet csak teljtsít-ményképes tudást. Ennek megfelelően iskolánkban úgy igyekszünk a fizika tanítását eredményesebbé tenni, hogy évenként kísérleti fizikai pályázatokat hirdetünk. Az ötletet a Középiskolai Matematikai Lapok Fizika Róva adta.
Az előadóművészek fejlődését erősen befolyásolja az a tény, hogy milyen sűrűn van alkalmuk közönség előtt szerepelni. A kutató munka területén is létrehozhatunk az előbbihez hasonló, olyan helyzeteket, amikor tudja a tanuló, hogy kísérleteink eredményességéről nagy nyilvánosság előtt, iskolai vagy országos szinten döntenek.
Az általunk tervezett pályázatok különböznek a Fizika Rovat pályázataitól, hogy három fordulósak. Az egyes fordulósak. Az egyes fordulók kísérletei rendszerint a II., III., illetve IV. osztályos tananyaghoz kapcsolódnak. Ezenkívül a pályázatok végig egy nagy kísérletező magyar fizikus neve alatt szerepelnek. Így a témák is kapcsolódnak egymáshoz. A tanulóknak a példaképként állított fizikus fő kutatási területeiből a középiskolai szinten megvalósítható kísérleteket kell elvégezniük. Ezt a felépítést az teszi indokolttá, hogy a nagy kísérletező fizikusnak nemcsak a nevével, hanem életművével, emberi nagyságával is hatni kívánunk a tanulókra. Űgy igyekszünk tantárgyi, illetve nevelési jellegű mondanivalónk súlyát és hatékonyságát növelni, hogy lépten-nyomon hivatkozunk a példakép kijelentéseire, cselekedeteire és eredményeire. Páldaképpé válhat a szóbanforgó fizikus, ha egy tagozatos osztály már a II. év elején névadójául választja. A névadó életművével való megismerkedés az osztály, illetve a pályázaton érsztvevők elsőrendű feladata.
Ezzel egyrészt a hazafias nevelés ügyét szolgálják, sőt lehetőséget teremtünk az internacionalista érzések kifejlesztésére is azáltal, hogy mindig összehasonlítást teszünk a külföldön elért eredményekkel. Nagy tudósaink külföldön is tanultak, leveleztek más nemzetiségű kollégáikkal, így felkelthetjük a tanulók érdeklődését a tanító mesterek és kortársak iránt is.
Hasznos lehet egy tudós életének megismerése azért is, mert „az egyes személyek iránti érdeklődés a tanulóban tárgyi érdeklődést ébreszthet a tananyag iránt és az abban való elmélyülést segíti." (W. Gerlach írásából.)
A különféle módszerek természetesen lehetővé teszik, hogy más évfolyamok is bekapcsolódjanak a kísérleti munkába. Szükséges azonban, hogy a pályázat ügye egy kis közösséghez szorosabban kapcsolódjék. Egy osztályból kiindulva sikerült elérni, hogy a pályázatok összefogták az iskola valamennyi fizika tagozatos évfolyamát, illetve a szívesen kísérletező tanulókat.. A következő években az új pályatételek kitűzésekor a legeredményesebb pályázók az érdeklődő tanulók és az iskola vezetősége előtt röviden beszámoltak a végzett munkájukról, és bemutattak egy-egy jelentős
29
kísérletet. így sikerült egy aktívan kísérletező tanulócsoportot létrehozni, s eredményeikre alapozva hagyományossá tenni iskolánkban a kísérleti kutatót munkát. Az eddig passzív tanulók is a különféle módszerek által mélyebb betekintést nyernek a fizika gazdag világába, és társaiktól (s nem a tanártól) hallják dicsérni a kísérletező munka szépségeit. Ezért maguk is kedvet kaphatnak a kitűzött mérések elvégzéséhez.
A pályázati témák megválasztásánál a fentebb említett szempontokon túl rnég arra törekedtünk, hogy olyan méréseket végezzünk el, amelyeknél az eredményeket a tanulók nem tudhatják előre. Így megakadályozzuk az adatok könyvből való kimásolását, s izgalmasabbá válik a feladat. A kísérletező kérdést tesz fel a természetnek, és várja a választ. Ez feszültse-ket okoz benne, ébren tartja az érdeklődést. Néha elmarad a várt eredmény, ekkor változtatni kell az eredeti elképzeléseken. így lassan a diákok megtanulják a helyes kérdésfeltevést. „A helyes kérdezés pedig gyakran több, mint fele út a probléma megoldásához" — írja W. Heisenberg Fizika és filozófia c. tanulmányában. Előfordul, hogy a kísérletek kiértékelése más eredményt mutat, mint amire a tanuló saját elképzelése alapján számított. A mérések megismétlése azonban meggyőzi őt a valóság kényszerítő erejéről. Így az egymást követő pályázati fordulók során a tanulók megismerkednek a természeti titkok feltárásának szépségeivel. Van alkalmuk kipróbálni, hogy a fizika melyik területén — és milyen jellegű tevékenységet tudnak eredményesebben Végezni. Természetesen :nem korai specializálódásra gondolok, azonban a kísérletek végzése közben szerzett tapasztalatok elősegítik az egyéni adottságok megismerését. A szerteágazó témák lehetőséget adnak a pályaérdeklődés felkeltésére és a sikeres problémamegoldások, a végzett munka elismeréséből fakadó pozitív érzelmek pedig megalapozhatják a későbbi eredményes pályavitelt. Ugyanis „az érzelmek . .. lélektani nagyhatalmak, amelyek az életpálya minden szakaszában hallatják szavukat, és igényüket követelő módon érvényesíteni kívánják" — írja Csirszka János. A pályázatokon való részvétel tehát megkönnyítheti a pályaválasztást. Ezen belül pedig az egyetemi gyakorlatokra is előkészít. Fontos ez azért, mert jelenleg a felvételi vizsgákon talán a szükségesnél nagyobb súlyt fektetnek a példamutató készségre. Pedig egy leendő fizikusnál lényeges lehet, hogy szívesen tartózkodik-e hosszú ideig az eszközei között és milyen ügyesen bánik a műszerekkel. Még fizikaszakos tanárnál sem közömbös, hogy biztos kezű kísérletező-e vagy sem.
Ez a gyakorlati előkészítő munka természetesen a tanulói kísérletek végzésénél kezdődik. A különböző származtatott fizikai mennyiségeknél ügy igyekszünk a matematikai alapokat elmélyíteni, hogy — Makai Lajos alapöteletéből kiindulva — már a II. év elején felkerülnek az osztályterem falára (nagy méretben, papírcsíkokból kialakítva) azoknak a függvényeknek a képei, melyek az év folyamán szerepelnek a tananyagban: A tanulói kísérletek során kapott eredményeket mindig igyekszünk szemléletesen megfogalmazni, grafikonon ábrázolni. A különböző mérőcsoportok által készített grafikonok közül a legpontosabb kis méretben felkerül a falra a megfelelő függvény képe alá. Kétszeres a haszon: egyrészt serkentőleg hat a diákokra, hogy kinek a grafikonja kerül a falra, másrészt az idők folyamán felhalmozódó sok konkrét példa megkönnyíti az egyes és az általános közötti kapcsolat igazi megértését. Az alapos, pontos munkára nevelés másik eszköze a jegyzőkönyvek rendszeres ellenőrzése. Ha tudja a tanuló, hogy törődnek vele, mérési munkáját figyelemmel kísérik és jóindulatúan segítik, akkor szívesen és figyelmesebben dolgozik. A rendsze-
30
res ellenőrzés és megfigyelés lehetővé teszi, hogy kiválogassuk a legügyesebb kezű, ötletgazdag, illetve pontos adatfeljegyző, gondosan számoló, kitartó diákokat. Nekik már két-három gyakorlatra szóló, összetett mérési feladatokat is adhatunk. A későbbiek során ezek a tanulók eredményesen kapcsolódhatnak be a pályázati munkákba. A részvétel nem kötelező, hisz elég sok délutáni elfoglaltságot igényel Azonban az elindításnál a lustaság legyőzésére enyhe kényszer, rábeszélés szükséges.
„A problémamegoldás csakúgy gyakorlat kérdése, mint az úszás, ... Aki úszni akar tanulni, vízbe kell ugrania, aki problémákat megoldani akar tanulni, annak problémák megoldását kell gyakorolnia." Pólya György professzor hasonlatához kapcsolódva úgy vélem, hogy ha valakinek hiába beszélek a parton az úszás szépségeiről, mégsem akar a vízbe menni, bele kell lökni. A vízben kénytelen lesz valahogy fenntartani magát, s így értékelni tudja majd az úszás művészetét. Azaz tapasztaltuk, hogy a pályázati részvételre felszólított tanulók közül a legtöbbet a következő években már nem kellett munkára serkenteni. A korábbi sikerek lelkesítették és egyben kötelezték őket a szerzett „hírnév" megtartására.
Természetesen a hosszan elhúzódó mérések közben nem lehet a tanulókat teljesen magukra hagyni. Figyelni kell a munkát, biztatni kell őket, illetve rávezetni egy-egy probléma megoldására, ha elakadnak. Ez a tanár részéről elég sok munkát igényel, de megéri a fáradságot, mert a kísérletezők egy bizonyos idő után eljutnak az önálló alkalmazás fokára. A módszerkeresés területéről szeretnék egy példát említeni. A pályázati kiírás csak néhány módszert közölt. Ezek hamar gazdára leltek. A később jelentkezők új módszereket kerestek. Részben hazai könyveket böngésztek, de írtak külföldre is és érdeklődtek az ott használatos módszerek iránt. Amikor már sok módszert kipróbáltak, megvitatták, észrevették bennük a közös, lényeges vonásokat és ezek alapján több eljárást dolgoztak ki önállóan. A kísérletek elvégzését ésszerűsítő ötleteik, a szellemes új mód szerek a követelményeknek megfelelő, igazi teljesítményképes tudás megszerzését jelentik.
A hibahatár csökkentésére való törekvés is sarkallja a tanulókat arra, hogy új módszereket keressenek. A mérési pontosság ismerete és növelése fontos feladat. Ez elsősorban a szisztematikus hibák megkeresését, lényeglátást és türelmet igényel. így a pályázatokkal tanulóinknál az akaraterő növelését is elérhetjük.
Bizonyos fokon túl azonban a hiba csökkentése csak olyan új módszer alkalmazásával érhető el. melynél csökken a mérő érzékszerveinek szerepe. Sok kísérletnél alkalmaztunk vezérléstechnikai megoldásokat. Az automatikus elemek felhasználása a tanulók érdeklődését a fontos terület felé vezetheti. (A kommunizmus felépítésének feltétele az automatizálás.)
A dialektikus szemléletmód és a történeti szempont is arra késztet bennünket, hogy a pályázatokon az önálló eszközépítést is célul tűzzük ki. Nagy hatással volt a tanulókra, hogy sikerült egy-egy fizikusunk által tervezett eszközt működőképesen elkészíteni. Ezenkívül saiát ötleteik alapján is építettek. A politechnikai előképzettségüknek nagy hasznát látták az egyes darabok elkészítésekor. A kiállítás szépségének megkövetelésével az esztétikai nevelés ügyét is szolgáliuk. A munkaigényesebb eszközök elkészítésében, illetve nversanvag ellátásban a helyi üzemek nyújtanak segítséget. Kapcsolatainkat legtöbbször az üzemben politechnikát tanuló osztályokon keresztül építettük ki.
31
A fentiekben vázolt nagyméretű, szerteágazó munkát csak sok tanuló közös munkájával lehet elvégezni. A pályázatokon résztvevők — a közösségi nevelés alapelvének megfelelően — sok esetben átélik az egymásrautaltság érzését, és tapasztalják a közösségek összetartozását. A fent elmondottakra néhány konkrét példát az Eötvös Loránd pályázatból hozok. Eötvös hazaszeretete, szerénysége, tudománya iránti lelkesedése, kitartó, gondos kísérleti munkája példaként állítható az ifjúság elé. Kutatási területeiből a nehézségi gyorsulás mérést, a felületi feszültség meghatározását, és a Föld mágneses terenek vizsgálatát emeltük ki. Ezekkel a témákkal kapcsolatban feladatul tűztük ki a Va secunderes ejtőinga elkészítését, a reflexiós módszer alkalmazását, és a torziós inga működésének vizsgá-
A nehézségi gyorsulás mérésekor egy csoport — a hibahatár csökkentése érdekében — 10 méteres fonálingát alkalmazott. A lengéseket a politechnikai gyakorlatokon készített fotorelés szerkezet számolta automatikusan. Az inga felfüggesztését úgy oldották meg, hogy kísérletük a Föld forgását is igazolta. (Foucoult-inga.) Javaslatunkra a Fizika Rovat a nehézségi gyorsulás mérésére országos pályázatot is hirdetett..)
A következőkben felsorolom az általunk felkutatott g mérési módszereket és a kísérleteket elvégző tanulók neveit.
I. Közvetlen távolság- és időmérésen alapuló eljárások
III. A mozgás lelassításának módszerei
7. Lejtőmozgás tanulmányozása ( Kovács István, Horváth
latát.
1. Golyó ejtés emeletről
2. Párkányi-féle útsokszorozó ejtőgép
3. Vízcsepegtetés\' módszere
Harcz Mária és Józsa Ibolya II/B
II. Eötvös-féle módszerek
4. y2 secundumos ejtőinga
5. Whitig-inga
6. Elektromos Eötvös-inga
Kandár Tibor és Dervarics Attila II/B Nábráczky Péter és Gőcze Péter II/B
8. Atwood-ejtőgép
| Ferenc és Jánoki Győző II/B
IV. Különleges időmérőeszközt alkalmazó módszerek 9. Fényképező lemez ejtés váltó- |
árammal működtetett ívlámpa előtt \\ Novai György és 10. Elektrokémiai módszer Csaba Károly n/B
1—11. A hálózati áram jeleinek összegezése scaelerrel
12. Elektromos stopper
Gőcze Péter és Nábráczky Péter II/B
13—14. Szabadon eső testről készített
filmfelvétel, illetve stroboszkópikus felvétel
Jancsi György és Licskay István II/B
32
15. Lemezjátszó, mint automatikus időmérő farkas Károly és
J Henczler József II/B
15—16. Rugó, illetve acéllap rezgésidejének mérése
17. Fonálinga | Feledi ndikó ég
18. Lécinga Kondricz Erzsébet III/A
19. Reverziós inga I
20. Ismert rezgésszámú író hangvilla
mellett kormozott lap ejtése —
22. Víz rezgő mozgása U alakú csőben —
23. A kölcsönös rugalmassági tényező
ismeretében ütközések vizsgálata —
Kovács László
3 Évkönyv
33
Érettségi vizsgák
A tanév végi érettségi vizsgákra az iskola 146 tanulója jelentkezett. A jelöltek közül 44 fiú és 102 leány.
Az írásbeli érettségi vizsgák a Művelődésügyi Minisztérium utasításának megfelelően, május 11-től 16-ig folytak le. Magyarból és matematikából a gimnáziumi osztályokba a Művelődésügyi Minisztérium, a szakközépiskolai osztályba a Megyei Tanács VB Művelődésügyi Osztálya, idegen nyelvekből a tagozatos osztályokba a Művelődésügyi Minisztérium, a többi osztályba a Megyei Tanács VB Művelődésügyi Osztálya tűzött ki központi tételt.
Magyar nyelv- és irodalomból: 1. „. . . O, drága március! Rügyek, szerelmek forradalmi évadja ..." Népünk .,három tavaszának" (1847, 1919, 1945) tükröződése líránkban. 2. „Nekem áldott az a bölcső, mely magyarrá ringatott..." — Arany János küldetése a szabadságharc után.
A szakközépiskolai osztályban: 1. Irodaim^ alkotásaink filmen (pl. Kosztolányi: Aranysárkány). 2. A proletariátus élete és történelmi hivatása József Attila költészetében.
Matematikában a gimnáziumi osztályban 4, a szakközépiskolai osztályban 2 feladatot kellett a jelölteknek megoldaniuk. E feladatok szövege a következő:
A gimnáziumi osztályban: 1. Két fajta alkoholunk van. Ha az elsőből bői 5 litert, a másodikból 4 litert keverünk össze, akkor 70%-os alkoholt kapunk. Ha viszont az elsőből veszünk 4 litert és a másodikból 5 litert, akkor a keverék 75%-os lesz. Hány százalékos az első és a második fajta alkohol? 2. Egy hegy magassága a sík egy pontjából alfa emelkedési szög alatt látszik, t méterrel távolodva a hegytől, béta emelkedési szög alatt látszik. Milyen magas a hegy? Numerikus adatok: alfa=51 fok, t= 1000 m és béta=28 fok. 3. Egy üzem havonként 960 pár cipőt termel. A termelés havonkénti egyenletes 2%-os növelésével hány hónap alatt érik el, hogy a havi termelés 1200 pár cipő legyen? 4. Vízszintesen fekvő henger átmérője is, magassága is 1 méter. Benne a víz 25 cm magasann áll. Mekkora lesz a vízmagasság, ha a hengert felállítjuk?
A szakközépiskolai osztályban: 1. A és B állomások közötti távolság 120 km. Egy vonat A állomásról való elindulása után 2 órával 20 percnyire kénytelen megszakítani útját; viszont a hátralevő úton 6 km-rel nagyobb sebességgel halad, mint eredetileg, így késés nélkül ér B-be. Határozzuk meg a vonat eredeti sebességét! 2. Egy egyenes országútból 32 fok alatt egy egyenes gyalogút ágazik el. E gyalogút mentén két gazdasági épület egymástól ismeretlen távolságra fekszik. Az elágazástól 400 m-rel tovább haladva az úton, az épületek felé mutató irányok 105, illetve 75 fokos szöget zárnak be a haladás irányával. Milyen messze van egymástól a két épület?
34
Orosz nyelvből a hagyományosan szervezett osztályban A Tretyakov Képtár című 21 sornyi szöveg oroszról magyarra való fordítása volt. A tagozatos osztályban Pablo Nehruda Ének a kommunistákról című művéből 21 sornyi szöveg oroszról magyarra való fordítása volt. Fogalmazási feladatul két cím között választhattak a jelöltek: 1. Nagy Október jelentősége. 2. Az első és utolsó napom a gimnáziumban.
Francia nyelvből az írásbeli tétel Antoine de Saint-Exupéri: Le Petit Prince című mesekönyvéről az író borítólapi ismertetését, kb. 20 sornyi szöveget kellett a jelölteknek franciáról magyarra fordítani. Fogalmazási feladatul két cím között választhattak a jelöltek: 1. Mes plus beaux souvenir s. 2. La compréhension internationale.
Latin nyelvből Horatius: Ad Munatium Plancum (Carm. I. 7.) című művének 5 versszaknyi részét kellett a jelölteknek latinról magyarra fordítani.
Az Érettségi Vizsgaszabályzat értelmében — a hagyományosan szervezett osztályokban — három, mindenkire kötelező tantárgyon (a magyaron, a történelmen és a matematikán) kívül a negyedik tantárgyat szabadon választották meg a jelöltek. A tagozatos osztályokban negyedik tantárgyként a tagozat jellegét meghatározó tantárgyból kellett érettségi vizsgát tenni a jelölteknek. Ennek megfelelően magyarból, történelemből és matematikából 146, oroszból 50, franciából 12, olaszból 1, latinból 1, fizikából 16, kémiából 1 és kertészetből 16 jelölt tett szóbeli érettségi vizsgát. Az Érettségi Vizsgaszabályzat lehetővé teszi, hogy a jelöltek ötödik tárgyat is választhattak, amely tárgynak az érdemjegye azonban nem számít bele az érettségi átlageredménybe. A 146 jelölt közül mindössze 7 élt ezzel a lehetőséggel. Ezek közül öt választotta a latin nyelvet és kettő a német nyelvet.
A IV/A osztály szóbeli vizsgái Pető Imréné dr. Kovács Anna, a Művelődésügyi Minisztérium Művelődéspolitikai Főosztályának főelőadója elnökletével június 8-án, 9-én és 10-én folytak le a következő eredménnyel:
Jelesen érett 4 jelölt, 13,7 százalék: Barta János, Antal Jenő, Kercs-marics János és Törő Erzsébet.
Jól érett 5 jelölt, 17,2 százalék: Andrasek Tibor, Kovács Katalin, Márkus László, Ország József és Tánczos Erzsébet.
Közepesen érett 6 jelölt, 20,6 százalék: Dani Mária, Hermán Ferenc, Horváth Rozália, Kútfej Júlia, Szilvás Judit és Tibol Katalin.
Megfelelt 8 jelölt, 27,5 százalék. Bálint Katalin, Bódi Anna, Csanádi Erzsébet, Hancz Lajos, Hohl Mária, Martonfalvi József, Stikely Erzsébet és Szalai Károly.
Javító vizsgát tehet szeptemberben 6 jelölt, 20,6 százalék: Benczik Margit (történelem), Dinnyés Edit (történelem), Koronczai László (matematika), Lábodi Tibor (matematika), Sági Ottó (matematika) és Varga Edit (történelem).
Osztályátlag: 2,8.
A IV/B osztály szóbeli vizsgái Kovács Lajosné zalaegerszegi gimnáziumi tanár elnökletével június 5-én és 6-án folytak le a következő eredménnyel :
Jelesen érett 2 jelölt, 8,6 százalék: Bek Magdolna és Lang Magdolna.
3*
35
Jól érett 4 jelölt, 17,3 százalék: Baksa László, Hohl Éva, Szabó Piroska és Tóth Mária.
Közepesen érett 7 jelölt, 30,4 százalék: Bősze Mária, Horváth Margit. Hüveli Éva, Németh Éva, Pankasz Erzsébet, Simon Sarolta és Szalay Albert.
Megfelelt 8 jelölt, 34,7 százalék: Gorsics Mária, Horváth Júlia, Kalmár József, Kálmán Zsuzsanna, Kovács Lajos, Lajos Mária, Tóth Piroska és Tóth Tibor.
Javító vizsgát tehet szeptemberben 2 jelölt, 8,6 százalék: Simon Lajos (magyar) és Szabó Valéria (magyar).
Osztályátlag: 2,8.
A IV/C osztály szóbeli vizsgái Merő Béla kaposvári gimnáziumi igazgató elnökletével június 25-én, 6-án és 7-én folytak le a következő eredménnyel :
Jelesen érett 1 jelölt, 3,5 százalék: Vincze Erzsébet.
Jól érett \'8 jelölt, 28,2 százalék: Bethlen Klára, Boda Zsuzsanna, Boros Ágnes, Horváth Magdolna, Kovács Gizella, Punger Katalin, Riechel Éva és Sipos Katalin.
Közepesen érett 13 jelölt, 46,4 százalék: Bognár Anna, Bukorova Mária, Czotter Edit, Dankó Mária, Herjavecz Mária, Mátyás Mária, Miilei László, Nóvák Mária, Péter Ferenc, Sipos László, Szabó Piroska, Takács Mária és Vajda Mária.
Megfelelt 6 jelölt, 21,4 százalék: Dancs Zsuzsanna, Horváth Katalin, Radics Mária, Schweitzer Mária, Varga Zsuzsanna és Zömbik Teréz Gyöngyi.
Osztályátlag: 3,2.
A IV/D osztály szóbeli vizsgái dr. Széchy Andrásné egyetemi docens elnökletével június 12-én és 13-án folytak le a következő eredménnyel:
Jelesen érett 5 jelölt, 20,0 százalékkal: Friskó Zsuzsanna, Fülöp Rozália, Németh Erzsébet, Soós Aranka és Zentai Anna Mária.
Jól érett 6 jelölt, 24 százalék: Balassa László, Bálint István, Gödinek Sarolta, Nagy Beáta, Petőfi Iajos és Rezsek Győző.
Közepesen érett 8 jelölt, 32 százalék: Géczi György, Haracsi Klára, Kruppay Ilona, Márkus Magdolna, Plánder Mária, Pöszér Sándor, Sárdy Magdolna és Tóth József.
Megfelelt 5 jelölt, 20 százalék: Balogh László, Csizmadia Erika, Kali-nics Teréz, Karny Éva és Réz János.
Javító vizsgát tehet szeptemberben 1 jelölt, 4 százalék: Kovács Lenke (történelem, biológia).
Osztályátlag: 3,4.
A IV/E osztály szóbeli vizsgái dr. Rosta Sándor egyetemi adjunktus elnökletével június 19-én, 20-án és 21-én folytak le a következő eredménnyel :
Jelesen érett 9 jelölt, 36 százalék: Ádám Vera, Bíró Balázs, Bittera István, Dolmányos Teréz, Kápolnás Ferenc, Meggyessy Júlia, Molnár Csilla, Nagy Adrienne és Török Éva.
Jól érett 5 jelölt, 20 százalék: Ferecskó Ildikó, Ligeti Zsuzsánna, Miilei Anna, Orosz Sándor és Pintér Ferenc.
36
Közepesen érett 7 jelölt, 28 százalék: Deák Mária, Drávavöígyi Mária, Fogarasi Mária, Halász Magdolna, Horváth Ágota, Parragi Erzsébet és Vinczek Ilona.
Megfelelt 2 jelölt, 8 százalék: Németh Mária és Dónay Mária.
Javító vizsgát tehet szeptemberben 2 jelölt, 8 százalék: Czigola Emil (történelem) és Gerencsér István (magyar).
Osztályátlag: 3,7.
A IV/Z osztály szóbeli vizsgái Tuboly Tibor lenti gimnáziumi igazgató, dr. Rainiss Lajos ft. tanszékvezető tanár és Fejes Mihály SZOT megbízott elnökletével június 12-én, 13-án és 14-én folytak le a következő eredménnyel:
Jól érett 3 jelölt, 18,7 százalék: Hoppál Júlia, Klinger Magdolna és Léder Katalin.
Közepesen érett 12 jelölt, 75 százalék: Beke Edit, Gábor Erzsébet, Gerencsér Rózsa, Kocsis Magdolna, Kovács István, Márkus Aranka, Siftár Margit,. Szabó József, Táborszki Jolán, Török Lajos, Vargek Lajos és Vass Sándor.
Megfelelt 1 jelölt, 6,2 százalék: Papp László.
Osztály átlag: 3,1.
A hét osztály összesített eredménye:
Jelesen érett 21 jelölt 14,3<y0
Jól érett 31 „ 21,2%
Közepesen érett 53 „ 36,3%
Megfelelt 30 „ 20,5%
Javíthat 11 „ 7,5%
Iskolánk tanulói az 1964/65, az 1965/66 és az 1966/67-es tanévek érettségi vizsgáin a következő eredményt érték el:
1964/65 1965/66 1966/67
Jelesen étret 10,8% H,l% 14,30/o
Jól érett 22.4% 22,3% 21,2%
Közepesen érett 25,6% 31,1% 36,3%
Megfelelt 29,% 21,7% 20.5 %
Javíthat H.5% 12,3% 7,5%
A táblázatra pillantva, azonnal szembetűnik a jelesen érett tanulók számának százalékos növekedése. Ezt tapasztalhatjuk a közepesen érett, tanulók százalékos megoszlását vizsgálva is. Bár a táblázatból a jól érettek százalékos megoszlásának csökkenése látható, a jeles és jó érettségi eredményt elért tanulók számának százalékos megoszlása együtt örvendetes növekedést mutat: 1964/65-ben az érettségizettek 33,2%-a, 1965/66-ban 33,4%-a és 1966/67-ben 35,5%-a szerzett jeles vagy jó érettségi bizonyítványt. Ennél is örvendetesebbnek kell tartanunk a javító vizsgára utasított érettségizők számában tapasztalható csökkenést. Míg az előző két évben érettségizők több mint 10%-a lett egy, vagy több tárgyból elmarasztalva, addig az 1966/67-es tanév végi érettségi vizsgák alkalmával az érettségizőknek csak 7,5%-a.
Búzás István
37
38
A tanári testület névsora és iskolai"munkaköré
Sorszám A tanár neve, alkalmazásának minősége, szaktárgyai Szol« é»ek a V <K V M ■0 ennél az ^ a iskolánál g - Mely tantárgyakat, mely osztályokban tanított? Heti óraszám 1 > Osztályfőnök Egyéb iskolai elfoglaltsága
1 2 ZSOLDOS FERENC igazgató „Az oktatásügy kiváló dolgozója" 11 8 földrajz: la, lb világnézet: 4e 11 — A levelező tagozat vezetője
HORVÁTH BÉLA igazgató-helyettes „Az oktatásügy kiváló dolgozója" 41 18 kémia: 2b, 3a, 3d 13 — A kémia-szertár őre
3 Dr. ÖRDÖG FERENC igazgató-helyettes „Az oktatásügy kiváló dolgozója" 11 10 magyar: 2d, 2e 8 — A KISZ KB szervezője
4 BAJ ISTVÁN matematika-fizika 27 4 matematika: 3f, 4d, fizika: 3d, 3f, 4c, 4e 26 — A matematikai szakkör vezetője
5 BAKONYI ISTVANNÉ PINTÉR ERZSÉBET fizika-kémia 10 5 fizika: 2e, 4a, 4d, 4z, kémia: lb 23 lb Szakszervezeti bizalmi
6 BALOGH GYÖRGY testnevelés 4 4 testnevelés: la, lb, le, lc, 2c, 2e, 3a, 3c, 3d, 3f, 4a, 4b, 4c, 4d, 4e 28 2c A sportkör vezetője — Gyógytorna
7 BÉLI JÓZSEF történelem „Az oktatásügyi kiváló dolgozója" 12 12 történelem: lc, 2b, 3a, 4b, 4z, művészettörténet: 4a, 4b, 4c, 4d 29 lc A történelmi szakkör vezetője
8 BERTÓK BALÁZS agrármérnök-tanár mezógazdaságtan 9 1 kertészet: 2z, géptan: 2z, munkaszervezés: 4z, mezig. gyak.: 2z, 3z 28 2z
9 BISKOPICS MARTON orosz 15 15 orosz: la, 2a, 3a 29 3a
10 BOROS ANTAL földrajz-rajz szakfelügyelő 14 4 rajz: la, lb, lc, ld, le 11 — A rajz szakkör vezetője
11 BUZAS ISTVÁN matematika-fizika 8 8 matematika: lb, 2d, 4a, fizika: 2e, 2f, 3z, 4b 26 — A matematika-fizika szertár őre
39
Sorszám A tanár neve, alkalmazásának minősége, szaktárgyai Szol évek a v ü H C fálati száma 2 ^ ° c — >33 o S sl Mely tantárgyakat, mely osztályokban tanított? Heti óraszám 1 1 X x> a a K 58 N W o Egyéb iskolai elfoglaltsága
12 DAVIDOVICS SANDOB történelem—földrajz geológia 12 8 történelem: ld, 3e, 4e, földrajz: lc, ld, le, 2a, 2c, 2e idegenvezetés: lc 28 2e A földrajzi szakkör vezetője A földrajzi szertár őre Takarékfelelős
13 FEHÉR LASZLÖ matematika—fizika 12 1 matematika: la, ld, lz, 2a, 3c, fizika: 2c 27 ld
14 FEJÉRVARY ENIKŐ kémia—fizika 1 1 kémia: la, lz, 2c fizika: 2a, 2d, 2z, 3a 23 — A kémiai szakkör vezetője
15 GRÉDICS GYULA testnevelés 9 6 testnevelés: la, lb, lc, le, ld, lz, 2a, 2f, 2b, 2d, 2c, 2e, 3b, 4d, 4e, 4z 29 le A sportkör vezetője Gyógytorna Tankönyvfelelős
16 GULYÁS MIHÁLY matematika—fizika 11 11 matematika: 3b, fizika: 3b, 3c elektrotechnika: 2e, 3c, 3f 30 — A fizika és a rádiós szakkör vezetője A fizika szertár őre Orarendkészítő
17 GYANA SANDORNÉ PERGEL MARIA magyar—orosz 5 5 magyar: 4e orosz: 3e, 3f, 4c, 4e, 4z 27 4 e
18 HARKÁNY LÁSZLÓ magyar 13 10 magyar: 2b, 2c, 3e, 4a, 4c 23 — Az irodalmi színpad vezetője
19 IIOMONNAY SZABOLCSNÉ HETÉNYI ESZTEB biológia—kémia 6 2 kémia: lc, 2a, 2f, 3f, biológia: la, le, 2a; 2d, 2z 21 —
20 Dr. IVANCSITS JANOSNE PILLÉR IRÉN magyar 18 7 magyar: la, lc, 3b német: 3b, 3c 21 3b Ifjúságvédelmi megbízott Kultúrfelelős
21 kerecsényi erzsébet magyar-történelem 22 6 magyar: 2a, 2f, 3d, 3z, történelem: 3d 23 3<1
22 kovács józsefné paal zsuzsanna testnevelés 2 2 testnevelés: lz, 2a, 2f, 2b, 2d, 3a, 3c, 3b, 3e, 3z, 4a, 4b, 4c 29 — A sportkör vezetője - Gyógytorna
23 kovács KABOLY agrármérnök-tanár biológia—kémia 16 1 géptan: 3z, dísznövény: 3z, zöldségterm.: lz, mezőg gyak.: lz, 2f 30 1 z
24 KOVÁCS LASZLÖ matematika—fizika 2 2 matematika: 2b, 2c, 3a, 3d fizika: 2b elektrotechnika: ld, 4e 34 2b A kibernetika szakkör vezetője
40
A tanár neve, alkalmazásának minősége, szaktárgyai Szolgálati ¿vek száma Mely tantárgyakat, mely osztályokban tanított? Heti óraszám 1 -1 Osztályfőnök 1
Sorszám 0 ti V N tn G 8 « « E — -a 8« Egyéb iskolai elfoglaltsága
25 KÖKÉNYES ZOLTANNÉ BERKÓ MARIA orosz-magyar 11 4 orosz: ld, 3c, 3z, 4a, 4b, 4d magyar: 3c 25 3c Az iskolai Vöröskereszt vezetője A kézimunka szakkör vezetője
26 SZABÓ CSABANÉ KRAL ZSUZSANNA magyar—orosz—ének 2 2 orosz: lb, ld, le, Íz, 2d, 2z 24 2d
27 MAKAI ANDRÁS mezőgazdasági mérnök, tanár 15 6 munkaegészségtan: 4z, zöldségterm.: 4z, mezőg. gyak.: ld, 4z 28 4 z A mezőgazdasági szertár őre Az iskolai gyak. terület kezelője
28 MÉSZÁROS KALMANNÉ JEROME HILDA orosz—német—francia 19 19 francia: la, 3a, 4e 23 la A filológiai szertár őre SZM összekötö

29 MORVAY GYULA orosz 38 10 orosz: lc, le, 2b, 2c, 2e, 2f, 3b, 3d 28 — Dekoráció felelős

30 MOSONYÍÉVA biológia-földrajz 4 4 biológia: lc, Íz, 2c, 3f, földrajz: 2b, 2d, 25 4c A biológiai szakkör és a biológiai szertár vezetője
pszichológia: 4c
31 MÜLLER VERONIKA latin-történelem 3 3 latin: lb, 2c, 2d, 3d, 3f, 4c, 4d történelem: 3f 26 3f
NÉMETH JÁNOS biológia—kémia szakfelügyelő „Az oktatásügy kiváló dolgozója
32 11 11 biológia: lb, 2b, 3a, 3b kémia: 3b 16 — A biológia szakkör vezetője

33 NYOLCZAS TERÉZ olasz—történelem 5 4 történelem: lb, 2a, 2d, 3e olasz: le, 2f, 3e, 25 3e Segélykönyvtár kezelője Az olasz szakkör
4b vezetője

34 ORSZAGH IRÉN magyar—rrancia 25 1 magyar: le francia: la, 2a, 3a, német: lc, 2b 27 2a
-
PAP MARIA matematika-ábrázoló geometria
35 3 2 matematika: lc, 2f, 2z, 3e, 4c, 4z 30 21
36 SÁGI LÁSZLÓ történelem 19 7 történelem: la, Íz, 2c, 2f, 3b, 3z, 4c 23 _

SCHLARB BÉLA biológia: 2e, 2f, 3d,
37 biológia-kémia-földrajz 24 5 3e, kémia: ed, 2e, 2z, 3e, földrajz: 2f 2b Oktatófilm felelős
41
A tanár neve, alkalmazásának minősége, szaktárgyai Szolgálati évek száma Mely tantárgyakat, mely osztályokban tanított? Heti óraszám 1 ■ X to c: >o H y o
Sorszám 0 V s N £ ennél az iskolánál Egyéb iskolai elfoglaltsága
38 SZALAY ISTVANNÉ TÁNCSICS ANNA magyar—történelem 10 10 magyar: lb, 2z, 3f, 4d, történelem: 4d 21 4d A tanulószoba vezetője
39 SZEBENYI MARIA matematika—kémia 3 3 matematika: le, 2e, 3z, 4b, 4e kémia: 3c 28 4b Szabó—varró szakkör vezetője
40 VARGA FERENCNÉ BICSAK RÓZSA magyar—történelem 7 2 magyar: Íz, 3a, pszichológia: 4a, 4b, 4d, üzemi kíséret: 4d 22 —
41 VARGA GÉZA földraj z—történelem 11 10 történelem: 2z, földrajz: 3z 6 — Iskolai könyvtáros A könyvtárosi szakkör vezetője

42 VÖRÖS MIKLÓSNÉ VIRÁGOS JUDIT magyar-történelem 5 4 magyar: ld, 4b, 4z, történelem: 3c, 4a 21 4a

43 ZOMBORY TAMASNÉ SZABADI ÁGNES mezőgazdasági mérnök 3 3 zöldségterm.: 3z, mezőg. gyak.: 3z, 4b, 4c 34 3z
44 NÉMETH ANDRAS technikus 14 9 géplakatos ism.: le, 2b, 2e, 3c, 4a, 4d 37 —
Óraadó tanárok

1 BATARY LAJOS 4 angol: ld, 2e, 4a 8
2 DAKA JUDIT 1 műsz. rajz: 2c 4 A műszaki rajzszakkör vezetője

3 Dr. IVANCSITS janos 3 gyorsírás: la, 2a, 3a 6
4 kuti laszló 1 elektrotechnika: ld, 3d 7
5 NÉMETH ZSUZSANNA 12 kémia: ld, le 4
6 RUSSAY olivérné 6 ének: la, lb, lc, ld, le Az énekkar vezetője
7 szolnoki zoltán 3 biológia: ld 3
Tanműhelyi óraadók

í BICSAK MIKLÓS 3 könyvkötés: 2d, 4a 7
2 vojkovich antal 1 famegmunkálás: lb, le, 2d 11
42
Irodai alkalmazottak
Török Ferencné Szabó Kálmánné
Mankovich Erzsébet Takács Valéria
gazdasági vezető adminisztrátor
Paizs Gabriella
adminisztrátor
Technikai dolgozók
Kisegítő I. Németh György Kisegítő II. Bátai Istvánné Eger Mária Beke Mária
Horváth Jánosné Róth Mária Somodi Rudolfné Iíummer Mária Szép Józsefné Büki Erzsébet
Szegődményes: Németh Györgyné Félműszakos: Horváth János
I/A, francia—orosz tagozatos osztály
Osztályfőnök: Mészáros Kálmánné
Ádám Edit 4,2
Biró Klára 3,6
Csordás Katalin 4.7
Csuka Anna 3.2
Dobri Erzsébet 3,0 .
Gaál Ágnes 4,9
Garzó Gusztáv 3.3
Gedeon Katalin 4,3
Gyimesi Veronika 3,2
Hitesy Ágnes 4,9
Kajdel Edit 4,8
Kaszás Judit 3,3
Kiss Mária 5,0
Kovács Erzsébet 4,1
Kovács Róza 3,3
Lázár Judit 4,3
Lukács Margit 3,3
Miilei Yvette 4,3
Németh Mária Rita 3,3
Neuhold Mária 2,8
Preszmájer Éva 4,5
Rezselc Ibolya 3,8
Sajni Ágota 4,0
Simon Erzsébet 3,6
Schlosser Erzsébet 3,6
Szakáll Erzsébet 3,6
Szlávi esek Ida 4,1
Sznopek Ilona 4,0
Vencel Márta 3,2
Osztályátlag: 3,8
I/B, kémia—fizika tagozatos osztály
Osztályfőnök: Bakonyi Istvánné
Ács Zoltán 3,9
Baldauf Lajos 3,7
Béres Mária 3,7
Czippán Rózsa 3,1
Domina Erzsébet 4,1
Göncz Ferenc 4,0
Hajmási Erzsébet 3,1
Harangozó Tibor 3,3
Hermán János 3,2
Horváth János 4,3
Horváth István 4,7
Horváth Zsuzsanna 3,2
Hulesch Ágnes 4,5
Káldi Zsigmond 3,6
Király Erzsébet 4,2
Koitál Éva 3,7
Korcsmár József 4,7
Kovács Ferenc 3,9
Kovács Rózsa 5,0
Küronya Miklós 4,3
Léder László 3,7
Mészáros Géza 5,0
Müller János 4,7
Nagy Péter 1,0
Nemes Alfréd 3,7
Noll László 3,5
Kovák László 3,0
Nyiri Lajos 4,6
Rákos Emma 3,8
Sörlei József 4,4
Tóth Aranka 3,2
Varga József 3,9
Vass Béla 3,7
Vándorfi József 3,9
-Vincék Teréz 3,6
Vollák József 4,0
Zsoldos Erzsébet 3,5
Osztály átlag: 3,7
III/C osztály
Osztályfőnök: Béli József
Csatlós Ágnes 3,2
Csupor László 4,7
Dobri Anna 1,0
Dömötörfy Borbála 3,3
Gödinek Ilona 2,8 .
Hegedűs Márta 3,9
Horváth József 3,7
Horváth Mária 1.0
Hosszú László 3.0
Jámbor Klára 4,7
Kádár István 4,7
Kálóczi Katalin 3,8
Kocsis Sándor 4,0
Koma Rózsa 3,0
Kovács Márta 3,4
Licskay József 4,5
Lovkó József 3,0
Molnár Mária Erika 3,3
Németh Györgyi 4,1
Németh László 4.9
Németh Mária 3.9
Nith Mária 3,7
Nováczky Györgyi 4,2
Papp Katalin 4,7
Pásztori Mária 2,7
Perényi Sándor 2,7
Pető Márta 3,0
Péterffy Erzsébet 1,0
Pillér Éva 4,2
Radanics László 2,6
Rátkai József 2,9
Révi Márta 3,4
Rozmics Katalin 3,3
Soós Mária 3,8
Takács Erzsébet 3,3
Tibol Mária 3,3
Tulok Gizella 3,7
Varga Marianna 2,9
Vörös Éva 3,9
Zádori Anna 2.9
Osztály átlag: 3,4
III/F osztály
Osztályfőnök: Fehér László
Andrasek Mária 2,8
Baranyai Valéria 1.0
Batáry Pál 3,7
Bazsó Ferenc 2,8
Beke József 2,4
Eonczók Lajos 1,0
Császár Erzsébet 3,0
Csepregi László 3,7
Csutorás György 3,2
Drégelyi Kiss Endre 3,9
Gaál Éva 3,1
Gaál Lajos 4,1
Horváth Erzsébet 3,7
Kiss Ibolya 3,0
Kónya Zsuzsa 4,1
Krénusz Rózsa 3,7
Kulcsár Jolán 3,5
Komornoki László 4,1
Molnár Csaba 2,5
Nagy József 3,0
Nagy Lajos 3,8
Nagy Rózsa 4,5
Niczinger Ilona 2,8
Peti Katalin 3,8
Póezak Ágnes 3,4
Radmanics Ilona 3,2
Rákhely Zsuzsa 2,9
Somogyi Gyula 2,8
Szabó Katalin 3,1
Szakos György 1,0
Szalai Ilona 2.9
Tislér Lívia 4,4
Tóth Erika 3,7
Tóth Ferenc 3,8
"Török Ferenc 2,9
Vajda Zsuzsa 3,7
Varga László 2,6
Zadravecz László 2,9
Zsohár Ferenc 2,0
Osztályátlag: 3,2
47
III/C osztály
Osztályfőnök: Grédics Gyula
Árok Tibor 1,0
Csizmadia Rózsa 3,2
Dévai Ferenc 3 7
Godena József 3,5
Hoffer Imre 1,0 .
Horváth Erzsébet 3,7
Horváth Lajos 1,0
Kőhidai Edit 1,0
Köncz László 3,7
Kupó Ilona 1,0
Lukács Sarolta 3,7
Matúz Mária 3,5
Mester Zsuzsa 1,0
Musztács Imre 1.0
Németh József 3,0
Sajni Mária 3,2
Süslecz Mária 2,7
Szabó Margit 3,0
Szmodics Klára 1,0
Szummer Magdolna 1,0
Tóth Magdolna 3,7
Újházi György 3,5
Varga János 2,9
Vörös Rózsa 3,2
Vukics József 2,9
Zóka Tibor 1,0
Osztályátlag: 2,4
I/Z mezőgazdasági szakközépiskolai osztály
Osztályfőnök: Kovács Károly
Beke Magdolna 3,0
Boncz Mária 1,0
Bethlen György 1,0
Bögri Margit 3,0
Daxner Borbála 3,3
Garai Margit 1,0
Gerencsér Lajos 3,0
Halász Ilona 2,4
Hóbor Ilona 3,1
Horváth Mária 3,1
Husz Mária 1,0
Kishalmi Klára 3,0
Kiss Zita 4,1
Kugler Magdolna 1,0
Kuzma Mária 4.3
Lancsák Mária 1,0
Loncsár Zsuzsanna 2,7
Molnár Mária 2,7
Nemes Zoltán 2,7
Németh Dezső 2.4
Németh Margit 3,1
Péter Mária 2,5
Proszenyák István 2,6
Szabó Gertrúd 3,1
Szakos Erzsébet 3,2
Vajda Éva 3,8
Vufcics Mária 2,8
Osztályátlag: 2,6
II/A, francia—orosz tagozatos osztály
Osztályfőnök: Ország Irén
Benedek Katalin 2,6
Deés Erzsébet 4,0
Farkas Katalin 3,7
Ferenczi Katalin 3,7
Gaál Katalin 3,0-
Hegedűs István 4,9
Huszár Ágnes 2,5
Kálóczy Judit 4,0
Knausz Margit 4,5
Kocsis Magdolna 3,5
Kocsis Margit 3,0
Kók Julianna 3,2
Kozics Zsuzsa 4,2
Óvári Mária 3.4
Papp-Németh Mária 2,9
Siklósi Magdolna 2,8
Tóth Ferenc 4,1
Tóth Zsuzsa 3,9
Turi Teréz 4,9
Varga Mária 3,0
Vörös Ernő 3,4
Zentai Márta 3,9
Zsohár Éva 4,2
Osztály átlag: 3,6
II/B kémia—fizika tagozatos osztály
Osztályfőnök: Kovács László
Bertók Zoltán 4,0
Buczkó Amália 3,5
Csaba Károly 4,1
Cser Rózsa 3,0
Csordás Judit 3,0
Dervarics Attila 3,7
Erdélyi Erzsébet 4,4
Farkas Károly 3,0
Gelencsér Mária I. 2,9
Gelencsér Mária II. 3,2
Gőcze Péter 4,7
Harcz Mária 4,0
Hegedűs Erzsébet 4,1
Henczler József 3,0
Hokman Mária 3,7
Horváth Ferenc 3,4
Horváth Ibolya 4,2
Jancsi György 4,8
Jánoki Győző 4,1
Józsa Ibolya 4,4
Kandár Tibor 4.3
Kovács Ibolya 3,8
Kovács István 5,0
Kuti Magdolna 3,6
Lakos Kovács Erzsébet 3,4
Licskay István 5,0
Nábráczky Péter 5,0
Nincsics Katalin 2,7
Novai György 3,1
Nóvák Erzsébet 4,0
Póczak Endre 3,2
Simon József 3,5
Szita Olga 3,5
T-ömpe Zita 3,0
Várfalvi Márta 2,7
Varga Zsuzsanna 4.3
Osztályátlag: 3,7
III/C osztály
/
Osztályfőnök: Balogh György
Baranyai Edit 4,5
Bende Ilona 2,6
Békési Margit 4,5
Czindrich Katalin 2,7
Czudar Márta 4,3
Csordás Erzsébet 3,2
Domina Antal 4,0
Durgó László 4,0
Fehér Klára 1,0
Garai Erzsébet 4,7
Gerencsér Margit 1,0
Hermann Márta 2,9
Hóbor Erzsébet 2,6
Horváth Edit 2,9
Horváth Ibolya 3,4
Horváth Magdolna 3,0
Kaszás Éva 3,1
Kele Ferenc 2,9
Kiglics Rózsa 3,4
Kishegyi Edit 5,0
Kovács Klára 4,4
Leitgéb Ferenc 2.5
Matasics Rózsa 3,0
Meggyesy Gabriella 4,4
Oletics Erzsébet 2,2
Paróczai Aranka 4,2
Postovánecz Rózsa 2,5
Pusztai Ákos 3,4
Rácz Sándor 5,0
Szabó Pál 2,3
Takács János 2,7
Teke Ilona 4,1
Tóth Edit 2,7
Vajda Márta 3,2
Varga Éva 3,5
Vaskuti Terézia 3,9
Zadravecz ÉVa 3,0
Osztályátlag: 3,3
TV/A osztály
Osztályfőnök: Szabó Csabáné
Ács Katalin 3,4
Belső Mária 3.3
Bedő Antal 2,5
Berán László 2,7
Bükki Ágnes 4,3
Csordás Erzsébet 2,7
Csöndör Gizella 1,0
Gáspár Mária 4,1
Göncz Ferenc 3.0
Győrfy Sándor 2,7
Hajmási Éva 2,7
Horváth Gizella 3,3
Kesztyűs Ágota 3,4
Kis Szabó Anna 2,9
Korpár Margit 2,7
Kovács Edit 3,3
Kovács Mária 3,3
Mátés Ilona 2.Ö
Mód Zsuzsa 3,4
Peresztegi László 3,5
Petrekovics Mária 3,7
Fosza Ilona 3,4
Radics Katalin 3,5
Simon Erzsébet 3,7
Szanyi Erzsébet 2,9
Szijártó Mária 2.G
Takács László 2.7
Osztályátlag: 3,4
II/E osztály
Osztályfőnök: Dávidovics Sándor
Baj László 3,4
Bakos László 2,8
Balázs János 3,6
Benke József 2,7
Bogalin Sándor 1,0
Dánosi Margit 1,0
Dobos Etelka 1,0
Domaföldi János 1,0
Egyed Tivadar 1.0
Keilermann János 1,0
Keserű Ildikó 3,2
Kém István 3,5
Kiss Sándor 3,0
Kollarits Rita 3,3
Kovács József 3,3
Kovács Magda 3.8
Lendvai Mária 1,0
Magdics Anna 3,8
Magyar Márta 2,5
Meződi János 2,8
Nagy Ferenc 1,0
Paizs Ferenc 3,0
Raffai Béla 1,0
Rédics Irén 3,0
Scheiber Csaba 1,0
Soós Ferenc 1,0
Söjtör László 2,1
Stréber József 4,3
Szabó Ervin 3,3
Szekeres István 2,8
Szenkovszky István 2,7
Tóth Imre 2,3
Varga Ferenc 3,3
Varga László 2,4
Kimaradt: Varga László
Osztályátlag: 2,4
II/F osztály
Osztályfőnök: Pap Mária
Antal Magdolna 3,0
Bánó Rózsa 2,9
Bebők Rózsa 2,6
Dömötörfi András 3,2
Fekete Erzsébet 3,2
Gorsics Margit 3,3
Hári Gábor 2,6
Herczeg Klára 3,6
Hofmann János 4,0
Hörcsöki Mária 3,3
Kovács Magdolna 2,8
Laksz Károly 1,0
Marosvölgyi Éva 3,0
Nagy Ágnes 4,0
Nagy Ilona 3,4
Nagy Mária 1,0
Pirmann Éva 3,7
Rajna Erzsébet 3,6
Rulek József 2,5
Sipos Ferenc 1,0
Szmodics Margit 1,0
Tánczos Margit 1,0
Tóth János 1,0
Varga Éva 3,3
Veszprémi Ilona 3,7
Osztályátlag: 2,7
II/Z mezőgazdasági szakközépiskolai osztály
Osztályfőnök: Bertók Balázs
Borsos Ágota 3,3
Daróczi Magdolna 1,0
Dolmányos László 1,0
Farics Irma 1,0
Fekete László 2,5
Filó Ildikó 2,8 -
Horváth Mária 2,5
Hosszú József 2,8
Kiss Károly 1,0
Kiss Margit 4,0
Krizsankó Aranka 2,2
Latin Sándor 1,0
Mándó Ilona 3,4
Molnár Mária 2,5
Nagy Edit 2,8
Nink Erzsébet 2,5
Parti Ágnes 2,8
Pirbus Ilona 3,1
Plevnyák Zsuzsanna 3,7
Prigl Katalin 3,9
Reményi Ferenc 3,1
Sebők Erzsébet 3,4
Szabó Irén 3,5
Tóth Rózsa 1,0
Trojkó Katalin 1,0
Vékási Mária 2,7
Wirth Éva 2,7
Zuboly Éva 3,2
Osztályátlag: 3,8
III/A, francia—orosz tagozatos osztály
Osztályfőnök: Biskopics Márton
Adorján András 3,6
Békési Olga 4,1
Bojt István 5,0
Bushegyi Mária 3,1
Feledi Ildikó 5,0
Felhalmi Mária 3,7
Havasi Márta 3,8
Hetényi Ferenc 3,8
Jónás Katalin 2,5
Kondricz Erzsébet 4.7
Levik Györgyi 4.4
Nábráczky Judit 4,5
Nagy Margit 3,8
Paál Györgyi 3,6
Parti Magdolna 3,7
Perendy Mária 3,5
Polay József 3,9
Szabó Magdolna 3,0
Szij ártó Mária 3,9
Szólák Magdolna 2,5
Talabér György 1,0
Tóth Magdolna 3,4
Tóth Mária 4,4
Osztalyátlag: 3,6
IIT/B, fizika—kémia tagozatos osztály
Osztályfőnök: dr. Iváncsits Jánosné
Auer Éva 3,7
Balogh Erzsébet 4,2
Bem Anna 3,5
Dancs Zoltán 3,5
Fülöp Edit 4,3
Gejts Györgyi 3,3
Hackler László 4,6
Húros Éva 3,2
Jankó Zsuzsanna 4,8
Kele András 5,0
Kertész Éva 4,0
Kovács Mária 4,5
Lábadi Jolán 4,4
Ludvig Zsuzsanna 3,7
Monori Sarolta 3,7
Nemesi László 4,2
Parti Ilona 4,1
Pirbus Márta 4,4
Radícs István 3,5
Sárdy Péter 4,8
Szász Piroska 3,4
Sziklai Abigél 4,2
Tóth Orsolya 4,4
Végh Irén 4,2
Vigh László 4,7
Osztályátlag: 4,0
III/C osztály
Osztályfőnök: Kökényes Zoltánné
Baksa Mária 4.0
Balázs Erzsébet 2,3
Batáry Károly 4,9
Bernád Zsuzsanna 4,0
Bohuss Gabriella 3,2
Csapó Gyöngyi 2,8
Dani Ilona 3,6
Dolmányos Ilona 3,0
Elekes Lehel 2,9
Horváth Gyula 1,0
Horváth József 2,5
Jászberényi József 3,1
Kelemen János 3,5
Kiss Judit 4,3
Kovács Teréz 3,4
Krénusz Mária O 1 ¿J, ÍU
Krisztel István 2,0
Krug Márta 4,3
Lengyák György 3,0
Lengyák István 3,2
Majoros Szabolcs 2,4
Mikulás Péter 4,3
Peszleg Mária 2,7
Pillér Ágnes 4,7
Reizner Katalin 3,7
Sajni Ilona 4,0
Simon Erzsébet 4,7
Sólyomváry Zsuzsa 3,0
Spollár Mária 1,0
Sumits Ilona 3,1
Szántó Miklós 2,5
Takács László 2,3
Tóth Árpád 5,0
Tóth Mária 3,4
Varga Dénes 2,8
Zavadil Károly 2,3
Osztályátlag: 3,3
III/D osztály
Osztályfőnök: Kerecsényi Erzsébet
Bagonyai Erzsébet 2,8
Bajok Erzsébet 4,7
Baldauf Éva 3,3
Farkas Zsuzsanna 1,0
Feszt Éva 4,3
Füvesi Julianna 3,0
Hegyi Ferenc 3,7
Horváth Anna 2,4
Horváth Erzsébet 3,9
Kallós Gyöngyi 1,0
Kanyó Tamás 4,0
Kercselics János 2,5
Keszey Mária 2,6
Kovács Erzsébet 4,0
Kovács Gyula 1,0
Lakner Csaba 4,7
Lutor László 2,7
Magyar Miklós 2,9
Mázsa Margit 1,0
Molnár István 2,3
Molnár Julianna 1,0
Nagyfi Éva 3,9
Németh Éva 2,9
Szabó Ferenc 2.4
Szabó Rózsa 2,4
Szita Anna 3.0
Tóth Ferenc 1.0
Tóth Mária Antónia 1,0
Vágó Anna 3,3
Varga Gizella 2,5
Kimaradt: Cimmermann Erzsébet
Osztályátlag: 2,7
60
III/C osztály
Osztályfőnök: Nyolczas Terézia
Bazsó Rózsa 2.9
Bogár Imre 2,4
Borsos Mária 3,1
Gerencsér Magdolna 1,0
Gerics Margit 1,0
Halász József 3,0
Hohl Éva 3,4
Király Endre 1,0
Kiss Erzsébet 4,7
Kovács Terézia 3.5
Kulcsár Mária 1,0
Miholcsek Margit 1.0
Nagy Ibolya 3,4
Nith Erzsébet 3,2
Papp Katalin 3,5
Pintér Margit 3,0
Rákos István 2.6
Rábel Margit 2,5
Ruff Erzsébet 3,5
Simon Olga 4,8
Szalai Zoltán 3,7
Tátrai Terézia 3,6
Tkálecz Aranka 4,8
Tomori János 2,5
Tóth Éva 4,0
Osztályátlag: 2,9
i
III/F osztály
Osztályfőnök: Müller Veronika
Bakonyi Klára » 1,0
Boncz Tibor 2,6
Czelhoffer József 2,2
Forgó Gáspár 2,1
Gátvölgyi Margit 2,1
Gulyás Attila 3,1
Gyapay Judit 4,3
Gyenese Margit 3,0
Hortobágyi Györgyi 3,0
Inhof Zsuzsanna 3,7
Kandár Ibolya 2,5
Kovács Brigitta 2,2
Kovács Mária 3,3
Lang Ágota 3,9
Lukács Etelka 2,3
Lukács Julianna 3,4
Nagy Erzsébet 3,4
Nagy Mária 1,0
Németh Mária 1,0
Peitler Gyula 4,9
Pinterics Zsuzsanna 5,0
Rúzsa Katalin 2,5
Szabó Ilona 3,1
Szakáll Rózsa 4,3
Szarka Ottó 4,4
Szőnyegi József 2,8
Tóth Mária 4,1
Osztályátlag: 3,0
62
III Z mezőgazdasági szakközépiskolai osztály
Osztályfőnök: Zombory Tamásné
Andrasek István 4,1
Bocskor Rózsa 3,4
Csicsek Mihály 4,8
Csizmadia Éva 3,8
Flumbort Zsuzsanna 1,0
Kiss Ilona 3,2
Kovács Zsuzsanna 3,8
Lukács Árpád 5,0
Magyar Mária 2,9
Ruskó László 3,3
Sütő Anna 2,7
Szabó Erzsébet 2,9
Szemlics Erzsébet 1,0
Tarnóczky Magdolna 1,0
Tislér Gábor 3,3
Vándorfi Valéria 4,1
Vigh Mária 1,0
Zakócs Jenő 3,8
Kimaradt: Kanizsai Erzsébet
Osztályátlag: 3,2
TV/A osztály
Osztályfőnök: Vörös Miklósné
Andrasek Tibor 4,2
Antal Jenő 4,4
Barta János 4,8
Bálint Katalin 3,5
Benczik Margit 2,7-
Bódi Anna 3,0
Csanádi Erzsébet 2,8
Dani Mária 3,5
Dinnyés Edit 3,0
Hancz Lajos 3,0
Hermán Ferenc 3,4
Hohl Mária 3,0
Horváth Rozália 3.6
Kercsmarics János 4,6
Koronczai László 3,8
Kovács Katalin 4,0
Kútfej Júlia 3,0
Lábodi Tibor 2,4
Martonfalvi József 2,6
Márkus László 3.7
Ország József 3,9
Sági Ottó 2,6
Stikely Erzsébet 3.0
Szalai Károly 2,9
Szilvás Judit 3,7
Tánczos Erzsébet 3,7
Tibol Katalin 4,0
Törő Erzsébet 4,5
Varga Edit 2,5
Osztályátlag: 3,4
IV/B osztály
Osztályfőnök: Szebenyi Mária
Baksa László 4.0
Bek Magdolna 4,7
Bősze Mária 3,8
Gorsics Mária 2,9
Hohl Éva 4,2
Horváth Júlia 2,6
Horváth Margit 3,5
Hűvel i Éva 3,9
Kalmár József 2,7
Kálmán Zsuzsanna 2.8
Kovács Lajos 2,8
Lajos Mária 3,4
Lang Magdolna 4,7
Németh Éva 2,9
Pankasz Erzsébet 2,6
Simon Lajos 28
Simon Sarolta 3.4
Szabó Piroska 4,4
Szabó Valéria 3,0
Szalay Albert 3,1
Tóth Mária 4.3
Tóth Piroska 3,2
Tóth Tibor 3.2
Osztályátlag: 3,4
III/C osztály
Osztályfőnök: Mosonyi Éva
Bethlen Klára 4,9
Boda Zsuzsanna 4,0
Bognár Anna 3,6
Boros Ágnes 3,5
Bukorova Mária 3.9
Czotter Edit 3,2
Dancs Zsuzsanna 2,9
Dankó Mária 3,5
Herjavecz Mária 3,5
Horváth Katalin 2,9
Horváth Magdolna 3,5
Kovács Gizella 4,0
Mátyás Mária 3,4
Miilei László 3,3
Nóvák Mária 3,1
Péter Ferenc 3,1
Punger Katalin 4,5
Radics Mária . 2,8
Riechel Éva 4,3
Schweitzer Mária 3,5
Sipos Katalin 4,3
Sipos László 3,0
Szabó Piroska 3,5
Takács Mária 3,0
Vajda Mária 3,1
Varga Zsuzsanna 3,0
Vincze Erzsébet 4,8
Zömbik Terézia 2,7
Osztályátlag: 3,5
III/F osztály
Osztályfőnök: Szalay Istvánné
Balassa László 3,0
Balogh László 2,4
Bálint István 4,4
Csizmadia Erika 3.0
Friskó Zsuzsanna 4.3
Fülöp Rozália 5,0
Géczi György 2,9
Gödinek Sarolta 4,3
Haracsi Klára 4,0
Kalinics Teréz 2.8
Karny Éva 3,4
Kruppai Ilona 3,4
Márkus Magdolna 3,2
Nagy Beáta 4,2
Németh Erzsébet 4,5
Plander Mária 3,1
Petőfi Lajos 3,6
Pöszér Sándor 2,9
Rezsek Győző 3,2
Réz János 2,6
Sárdi Magdolna 2,8
Soós Aranka 4,8
Tóth József 2,9
Zentai Márta 4,8
Osztályátlag: 3,5
5*
á
67
ÍV/E orosz—francia tagozatos osztály
Osztályfőnök: Gyana Sándorné
Ádám Vera 5,0
Biró Balázs 4,7
Bittera István 4,8
Czigola Emil 3,0
Deák Mária 4,1-
Dónay Mária 3,6
Dolmányos Teréz 4,8
Drávavölgyi Mária 3,4
Ferecskó Ildikó 4,0
Fogarasi Mária 3,7
Gerencsér István 3,0
Halász Magdolna 4,2
Horváth Ágota 4,3
Kápolnás Ferenc 4,2
Ligeti Zsuzsa 4,7
Meggyessy Julianna 4,8
Miilei Anna 4,5
Molnár Csilla 4,7
Nagy Adrienne 4,8
Németh Mária 3,8
Orosz Sándor 3,8
Paragi Erzsébet 4,1
Pintér Ferenc 4,5
Török Éva 4,5
Vinczek Ilona 3,4
Osztályátlag: 4,2
IV/Z mezőgazdasági szakközépiskolai osztály
Osztályfőnök: Makai András
Beke Edit 2,4
Gábor Erzsébet 2,8
Gerencsér Rózsa 2,9
Hoppál Júlia 3,7
Klinger Magdolna 3,7
Kocsis Magdolna 3,1
Léder Katalin 3,5
Márkus Aranka 3,4
Papp László 2,5
Siftár Margit 3,1
Szabó József 3,1
Táborszki Jolán 3,7
Török Lajos 3,0
Vargek Lajos 3,0
Vass Sándor 3,0
Osztályátlag: 3,1
69
Statisztika
Adatcsoport I. II. III. IV. összesen
o s z t á 1 y
Beírt nyilvános tanulók száma 218 215 187 147 767
Osztályozott nyilvános tanulók száma 199 210 Í84 144 737
Magatartás
példás 86 94 88 70 338 45,9
jó 101 100 78 68 347 47,0
változó 11 15 18 5 49 6,7
rossz 1 1 — 1" 3 0,4
Tanulmányi átlag
5 3 5 6 2 16 2,2
4,7—4,9 12 5 14 15 46 6,2
3,7—4,6 62 48 52 41 203 27,5
2,7—3.6 91 104 62 76 333 45.2
2,0—2,6 9 21 28 10 68 9,2
elégtelen 1—2 tárgyból 13 12 13 — 38 5,1
elégtelen több tárgyból 9 15 9 — 33 4,5
elégtelen összesen 22, 27 22 — 71 9,6
Iskola átlaga: 3,2
Az iskola benépesülése az államosítás óta
Osztályozott nyilvános tanulók száma
\' a n é v fiú Ián;
összesen
1948—49 191 141 332
1949—50 276 120 396
1950—51 289 193 482
1951—52 243 204 447
1952—53 233 236 469
1953—54 214 252 466
1954—55 203 237 440
1955—56 281 318 599
1956—57 302 375 677
1957—58 299 430 729
1958—59 322 486 808
1959—60 303 546 849
1960—61 316 590 906
1961—62 351 638 989
1962—63 385 739 1124
1963—64 405 860 1265
1964—65 208 596 804
1965—66 234 545 779
1966—67 242 495 737
70
TARTALOM
Az 1966—67-es iskolai év története (Kerecsényi Erzsébet)*..................5
A 2231. sz. zöldségtermesztő szakközépiskola munkája az 1966—67-es
iskolai évben (Bertók Balázs—Kovács Károly) ........................13
Az iskolai könyvtárak munkája (Varga Géza)....................................15
Iskolánk KISZ élete (Szebenyi Mária) ..........................................17
Kulturális munka (Harkány László—Müller Vera) ..................18
Szakkörök (Mosonyi Éva) .................. ..................21
Sportélet (Grédics Gyula)......................................................24
Kirándulások (Dávidovics Sándor) ..........................................26
A tanulók kísérleti pályázatainak nevelő hatása (Kovács László) ... 29
Érettségi vizsgák (Búzás István)......... ....................................34
A tanári testület névsora és iskolai munkaköre (Béli József)............39
Az osztályok névsora ....................................................................44
Statisztika (Béli József)..................................................................70
Az iskola benépesülése az államosítás óta (Béli József)........................70
71



íá/lí

1
\' 5 », \' *•
....SÍ * - • ■ -í\' . . .. (-,■[\'•.liài fcóévpSM ................
¡Í . , , -¡.\'i »,
■ V\'. - V-,\' : - > \' ■

8S



.,• ... ...» ... ■
I ■ s \'
\' ,t ; :Í To>",i . < ."?A
tfjfj ».:-; \' - í ÍS .>," .fíó> • - f i -í ,t
I „ \' • . V"\' „!, * \'
■ hM\'JSSt: rilú^N\'áál.. \'
..... --.-Y.


... it«®?©\':
l>i> -......
V , ... n," î _ t» \' t \'
i i «jo¿<r>.? üsfäUsi i\'THüsá A, .. ......
•..... ..... .. ..Li.-\' \', ¡i :,. \'
ßJ i-\'.oxns
sr si èasâîjaa^n\'ûd s fcok\' ;
1 I - i


• , J:. ■ ,

_