* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)
| 19.37 MB | |
| 2022-08-15 10:26:42 | |
 | |||||||
Nyilvános  318 | 408 | Cím: Halljuk a szép szót! | Alcím: Magyar felköszöntő (toaszt) könyv Szerkesztő: Wajdits József és Bátorfi Lajos Kiadás: 3. javított s tetemesen bővített kiadás Megjelenés: Nagy-Kanizsán : Wajdits József gyorssajtónyomása Terjedelem, fizikai jellemzõk: [22], 470 p. 14 cm A következő szöveg a könyvből keletkezett automata szövegfelismertetés segítségével: HŰLJÜK A SZÉP SZÓT! tpVCAGYAI\ FELKÖSZÖNTŐ (TOASZT) KÖNYV". SZERKESZTETTÉK: WAJDITS JÓZSEF ÉS BÁTORFI LAJOS. HARMADIK JAVÍTOTT S TETEMESEN BŐVÍTETT KIADÁS. WAJDIT ^Agy- József ELŐSZÓ i az első kiadáshoz. - felköszöntések (toasztok) könyvét midőn átnyújtani szerencsém van a t. közönségnek, nem mulasztom el az alkalmat, hogy néhány szóval körül ne irjam e vállalat érdekébeni működésemet. Czélul tűztem magam elé, hogy oly népies vállalatokat inditsak meg időközönként, melylyel a mulattató rész a hasznossal párhuzamba s mintegy testvérileg ölelkezve hasson főleg az ifjúság nemes iránti lángkedélyére és társadalmi állásának kiesbitésére. Jelen könyvem, mondhatom, úttörő, s azért gyengeségei menthetők is annyival inkább, mert czé-lom birálata minden elfogulatlan honpolgárnál csak előnyös lehet. A felköszöntétek könyve nem annyira tankönyvül szolgál az életbe lépő ifjak számára, mint utmutatóul az eszmék, a helyzet körülményeihez mért felköszöntések előadására. Minekutánna több s nagyobb mérvű ki-d ásómba került ennek ily ízléses, csinos s lehet őszintén mondani, tartalmas alakbani kiállítása, fentartom magamnak a tulajdoni jogot hozzá. A közreműködők fogadják hazafias köszönetemet, elismerésemet. Hazám lelkes ifjúságának pedig figyelme- s pártfogásába ajánlom jelen időszerű s irodalmunkban hézagpótló vál-lalatomat s valamint előbbi, ugy ezutáni kiadványaimat is. Isten velünk! Kiadó. ELŐSZÓ , a második kiadáshoz. * m® -— ■é) i cvv|Az első kiadás 1500 példányának gyors ^ elkelése méltán örvendeztetőleg hatott reám, miszerint e kiadványom népszerűsége elismertetett; tagadhatatlanul ősztönül szolgált hason modorú közhasznú s mulattató kiadványaim folytatására, mit azzal óhajtok meghálálni, hogy azokat lehető csinnal állítom ki. Jelen felköszöntő-könyvem első kiadásának példányai rég elfogytak, e második kiadás tetemesen bővitve, 15 ivből 25 ivre terjedel-mesbitve jelenék meg; ez által a közkivána-lomnak iparkodtam megfelelni, igyekezvén a tartalmat minél változatosabbá s minél érde-kesbbé tenni; — ennélfogva számos uj toaszt foglaltatik benn elismert egyénektől Írottak, vagy mondottak; a régiek hözött pedig sok hiányos kijavittatván, tökéletesebb szinben bi-ratnak s használtathatnak fel. Csak egy pillantás a tartalom-jegyzékre s látni való, hogy mily változatos összeállítás létesitteték. Az első kiadásnál tehát nemcsak hogy jóval több adatik, hanem figyelmesb összeállítás is eszközöltetvén, mind az, ki e könyvet használni s illetőleg a tartalmat irányadóul venni óhajtja, nem fog csalódni. Ennélfogva, a ki az első kiadást bírja, bátran megszerezheti a második kiadást is, mert ugy tűnik fel előtte, mint egy második kötet s jótékonyságot szinte gyakorolhat általa, oda ajándékozván az első kiadást olyannak, ki szeretné bírni, de anyagi ereje miatt eem szerezheti meg. A szives közreműködőknek hálás köszönet; igyekezni fogok a bejövendő összeget ujabb népszerű s hiány pótló- vállalatokba fektetni, hogy ez által elérjem minél sikeresebben a czélt, hogy a közép-osztályban minél több olvasási hajlamot ébreszszek. Hazafias tisztelettel a kicldÓ. ELŐSZÓ , a harmadik kiadáshoz. tá^'''' - ^¡Aiig pár év alatt a 3500 példányban nyomig tátott ezen kiadványom teljesen elkelvén, az ország minden részéről jövő megrendelések következtében siettem ujbói sajtó alá adni s a 25 ivü tartalmat 30 ivre emelni, s igy természetesen ujabb, '''' kitűnő toasztokkal gazdagitani; hazafiúi örömemre szolgál, hogy Ízletesen kiállított jelen könyvem is a középosztályu nagy közönség figyelmét, pártfogását kiérdemelé, mit viszont méltányolni kedves kötelességének fogja mindenkor ismerni a kiadó. K, ^Ismered a hont és Ragyogó oszlopát . . . f Tündöklő szent hited Csalhatlan horgonyát? Ismerél-e mást, mint Dicsgazdag életet — \ Száritál-e már föl Árvákról könnyeket? Nyitottál-e ajtót A fáradt utasnak — í Yolt-e könyör-szavad A béna koldusnak? Halljuk. l 2 Megtetted-e mind ezt? E kérdés int neked . . . Megáldott-e ily szent Érzéssel Istened? . . . ügy jöjj, s felnyitom a Toasztok csarnokát, Szivérzelmeidnek Szeplőtelen lakát. — Egy képet látsz csak itt, Min a földi élet Oly kivogatólag Fordul szembe véled. . . . Tekintsd habár jól meg, Szent mit mondok: Ott van a vigélet,'''' Hol a kancsó forog. Szentkirályi Aurél. A toaszt eredete. Ez az angol szó toaszt, melyet pohárköszöntés helyett használunk, eredetileg azt teszi: „pirított". Szokásban volt hajdan Angliában, hogy ha valaki vacsora végével áldomást köszöntött, poharába egy darab pirított kenyeret tett. A pohár sorról sorra járt, minden vendég ivott abból egy kortyot, mikor azután a pohár a köszöntőhez visszakerült, ez a maradékbort kiitta s a pirított kenyeret megette. E szokás kiment a divatból, de a toaszt-szó megmaradt s most már csaknem minden európai nyelvbe átment ez elnevezése az ivást megelőző felköszöntéseknek lakomák és vendégségek alkalmával. Korunkban sehol sem annyira divatos, mint Angliában és utána talán Magyarországon. Legújabban már Törökországban is divatossá lőn s érdemes megjegyeznünk, hogy az első toaszt Konstantinápolyban nyilvánosan muzulmán által akkor mondatott el, mikor a magyar ifjak a diszkardot Abdul-Ke-rim vezérnek átadák. 1* Minden lap e könyvben Végrendeletem imája: Hogy legyen boldog a Magyarok e szép hazája! Bátórfl, ,A haza minden előtt." Kölcsey. 1. pf j&k fát1 magyarért poharamat! tyVan-e nép, mely tűrni tudott? v Yan-e nép, mely háromszáznál Több éven át igát hordott? Van-e nép, mely ennyit búsult S oly keveset örült volna; Van-e melynek jó kedvében A keservnek könyje folyna? Nincsen, azért koczintsátok A magyarért poharatok! 8 A hazáért poharamat! Yan-e még oly dicső, drága, Yan-e föld, mely mint a mienk Annyiszor lett volna árva? Yan-e föld, mely annyit ázott Drága, piros honfivértől? Van-e föld, mely annyit fázott Az átok fagyától, vésztől? Van-e föld, a melynek hegye Annyi édes jó bort terme? Nincsen, azért koczintsátok A hazáért poharatok! Hoffmann Mór. 2. I »S TT Álla van eszme, a melyért keblünknek szen-nftélyét föltárhatjuk; ha van kincse a szívnek, mely őt boldogitni képes; ha van I miért pohárt üritnünk édes, habár a szenvedés keserű könyjei peregnek is belé, — kérdem, mi az, ha nem a haza? 9 A haza, melyet apáink vérrel szereztek; a haza, melynek minden talpalatnyi földje vérrel van megszentelve; a haza, melynek minden porszeméhez egy ezredéves emlék van csatolva; a haza, e közös édesanya, melyet oly büszkén mondhat magáénak a rongyos koldus, mint a dúsgazdag; melynek oly édes fia az egyszerű napszámos, mint a diadalmas hadvezér. De hazám, midre köszöntsem e pohárt? nagyságod emlékére, melyről az mondja a költő: „Magyar-tenger vizében hullt el Észak, kelet, dél hulló csillaga." [Petőfi.] Dicsőségedre, mely mint egy óriás szivárvány az egész világot körülfogá; diadalmaidra, melyekkel egy egész világrészt mentettél meg kelet bősz hatalma ellen? Vagy fiaidnak emlékére emeljek poharat, azokéra, kiket honszerzőknek neveznek az unokák? hatalmas Árpádokra? vagy a Lajosra, kinek tiz korona ragyogott fején? Vagy arra a Hunyadyra kinek még nevét is rémülettel emlité az ellenség? Vagy arra a Mátyásra, kinek a nép ön-keblében emelt emléket eme jelszóval: „Meghalt Mátyás király, oda az igazság!" Vagy arra a szigetvári hősre? vagy Dobóra? Oh nagy volt hajdan a magyar!! 10 Csak rég volt, midőn magyar Fejekre termett a babér; A képzelet sebes szárnyú sas, Elfárad mégis, mire odaér." [Petőfi.] Yagy tán szenvedéseidnek könyjét igyam ki e pohárból, melyeket nem képes fölszáritni az idő? Oh bár tehetném, még ha méreg volna is kiinnám! De hogy is feledhetné a magyar Várnánál hullatott vérét; hogy feledhetné a mohácsi temetőt, hol hatszáz évnek diadalmi dicsősége hanyatlott sirba; hogy feledhetné a török rabigát, melynek oly soká csörgeté lán-czait? ! Ha szenvedésedre gondolok, csak sóhajtani tudok a költővel: „Hazám, hazám! oh én szegény hazám! Minek nevezzem azt az érzeményt, Mely mint egy sötét felhőszakadás, Omlik szivem multad emlékére." [Petőfi.] Csak fohászkodni tudok, ha rád és más nemzetekre gondolok,mert: Az ég egy kincset ád minden hazának, S a nemzet hiven őrzi birtokát, Császárról szól a franczia fiának, Büszkén mutatja Róma ó falát. Hellasnak kincse egy elomló rom. — Tied hazám egy szentelt fájdalom." [Eötvös.] 11 Nagy voltál hazám, nagy és dicső! S e fájdalom, hogy nagyságod és dicsőséged, mint üstökös elenyészett s helyette egy hosszú szenvedés ütötte föl tanyáját s rettegve kérdhetjük: jön-e egy szebb jövendő, vagy a sir vár e népre, melyet magyarnak nevez a történet? De félre gyáva kétségbeesés, félre nyomorult csüggedés, neked hazám élned és virulnod kell! élned, mert: Él a magyarok Istene, s hazánkat Átölelve tartja atyai keze; Midőn annyi ellenséges század Ostromolt vad dühvel: Ő védelmeze. [Petőfi.] Egy ezredév fáradalmai viharzottak el fölöttünk, — és élvezni nem tudtunk; millió ellenséggel vivtunk kétségbeesésig csatákat, — és élünk; hányszor nehezült ránk a sors vas= keze, ugy hogy már majd meggörbedénk, — de velünk volt az Ég s elveszni nem hagyott, mert: Az nem lehet, hogy annyi sziv Hiába onta vért, S keservben annyi hű kebel Szakadt meg a honért. [Vörösmarty.] Fáradunk és küzdünk; — de bátran előre! Nagy Sándort a fáradalmak tették nagy-gyá; Rómát a küzdelmek emelték a világ 12 trónjára; Napoleont a kitartás tette nagy Ná-poleonná. A fáradozás és küzdés jutalma a borostyán.- Amely nemzet bátor előre törni s a fáradalmak közt elcsüggedést nem ismer, az el nem veszhet, mert égi karok védik a bátrat. És kérdem, melyik nemzet küzdött és szenvedett többet, mint a magyar. Szenvedett, küzdött és él, él és előre tör, ezért mondja a legnagyobb magyar: „Sokan azt mondják: Magyarország volt — én azt szeretem hinni: Magyarország lesz." — Félre ti kislelküek, ti, kik kétségbeestek a magyar jövője fölött, hiszen. Megszenvedte már e nép. A multat és jövendőt. [Kölcsey.] Félre ti, kik a múltban kerestek menedéket és a jövőbe nézni nem mertek, hiszen a haza. Nem veszhet el, mig az ezüst Dunának. Habján egy honfi szem pihen; Mig magyar lakik a parton s a hazának, Egy romlatlan gyermeke leszen. [Eötvös. ] Azért emeljük magasra a pohárt és kiáltsunk az Istenhez, ahoz, kit mi vallásos érzülettel Magyarok Istenének nevezünk, hogy mig a világ, mig napja tart a „magyarhazát" éltesse ! ! ! --Sz. . . 13 3 I 1 öltsetek bort, bort az öblös billikomba, ^ Billikom legyen ma nálunk harczi bomba, í Öntsük tartalmát az alvó sziv tüzére, '''' Hadd lobogjon égi lánggal, Égi lánggal minden vére. Év röpült megint el a hon életéből, S más reménydúsabb viradt ránk enyheképül, Hej! ha e kép ősi nagyság képe lenne: Mennyi édes üdv mosolygna, Üdv mosolygna akkor benne. Ah de nemi még nem mosolyg üdv lángsugára Búvonásiról az ifjú nép honára; Tenger még a bú szemében öröméhez, Elviharzott drága múltnak, Drága múltnak képe még ez. De se baj! napunk sugári visszajőnek Fölszáritják tenger könny''''it a mezőnek; Lesz idő még, kell is lenni nem sokára: Hogy a múltnak szent öröm leng, Szent öröm leng fátyolára. 14 Volna szivem istenáldás lángmalasztja, Mely a bűnt is szent erénynyé változtatja: Mátkacsókkal jegybe adnám a hazának, Tettemért tán jobb utódok, Jobb utódok áldanának. Mit beszélek? hát szivem nem istenáldás Ha a sziv nem, mi lehetne akkor az más? Jertek inni e kigyuladt szivkehelyből; E kehelyt én a hazának,'''' A hazának szentelem föl! Szentkirályi Aurél. ^ Kiért ürítsem e pohárt, ki mondja meg?! cC v Vájjon kell-e ezt nekem a költővel ismételni? Hisz nem lehet magyar, honfi, kinek legelőször is a „haza" ne jutna eszébe. A hazáért tehát mindenek előtt! Ezért a minden földi javakkal oly bőven megáldott édes hazáért, Magyarországért! melyet annyira szeretünk, miszerint félnünk lehet, hogy szeretetünkkel megfojtjuk. Hazánkat, melyen kivül Vörösmarty nagy költőnk szavaként „nincs a vilá- 15 gon számunkra hely." Melyet nem szeretnünk már csak azért se lehetne, mert Isten is any-nyira szereti, hogy megvédését, fenntartását is csak általa kegyelt népre bizta. Tehát nekünk magyaroknak szent kötelességünk a Mindenhatónak eme bizalmát — valamint őseink a múltban, — jelenben és jövőre is igazolni. Szeretnünk kell továbbá e hazát, — melyhez századokon át annyi balsors emlékei és őseink sirjai kötnek azért is, mert mi magyarok vagyunk, s mert e nevezet világnyelven azt teszi, hogy: árva. Minden nemzet talál hazáján kivül rokon-népet, nemzetet, mely fájdalmát érti s bajaiban erkölcsileg avagy anyagilag támogatja. Egyedül mi vagyunk, kik lelett az őrködést s támogatást, mint a föld legnagyobb árvája fölött a legnagyobb árvák atyja a Mindenható magának tartotta fenn, hogy nagykorúvá neveljen és idővel a nagy nemzetek sorában méltó helyet foglalhassunk. Hogy egykoron nemzetünket mint gyámoltját, gyámsága remekeül mutathassa fel a föld népeinek. De hogy ez minél hamarabb és minél biztosabban teljesülhessen,kell hogy szorgalmunk, kitartásunk- és erős akaratunkkal magunkat magas gyámunk méltó gyá-moltjainak mutassuk; kell hogy mindenkor 16 — még a legrosszabb hazafi is köztünk — kész legyen annyi verejtéket hullatni a haza felvirágoztatására, s ha kellend, annyi csepp vért kiontani fenntartására, a hány csepp bornak kiürítésére ezennel önöket fölhívom. Éljen a haza! ;eretem az écles atyámat, ^CSzeretem az édes anyámat, I De még jobban édes hazámat! Szeretem kedves asszonyomat, Szeretem kedves magzatimat, De még jobban kedves hazámat! Azért éltedért bor s vér folyjon, Legdrágább mindenem, Lengyelhon! P. Prdo. 5. (Lengyelből.) 17 igff . , , . ,, . • "icmivi nepfaj van a nagy világon, es nagy része, ha elhagyta hazáját, a világnak vala- mely részében majd mindenik talál rokon í népfajt, melynek kebelében képes elfeledni szülőföldjét. Csak egyedül a magyar az, ki a nagy világon sehol sincs otthon kedves hazája határán kivül. Mióta Trója és •Cartliago elpusztult, nem létezik a földön hasonló maroknyi nép, mely ily kis áldott térre szorítva, annyi szenvedés, annyi küzdés közt oly hősiesen védte volna a határt, melyet elfoglalt, mint a magyar. Mióta Atilla a félvilágot megostorozta, és Árpád a Kárpátok szép bérczéről ki-nyujtá vaskarjával hatalmas kardját az Ádriáig: oh azóta csak az ég tudja, mennyit szenvedett a magyar! Erősebb vala a kemény aczélnál, és harczias véralkatával a sok csatározást ugy megszokta a sok veszély közt, hogy, ha nem volt kivel verekednie, pártra szakadt és saját testvére szivébe mártotta éles kardját, polgárháború által emésztette a drága erőt. Bezeg jó volna most, mert nemcsak hajdan a török, de mostanában a tobákos német is kurucz módjára kitudta szini a nemzet zsirját. De mindenek daczára „Él magyar, áll Buda még" Halljuk. 2 18 és nem csüggedünk, hisz előttünk a nagy, a szép jövő, melyet a látnók festett, de melyért bizony még -sok küzdeni valónk van. .. . Föl tehát aki magyar! az áldott béke csöndes napjaiban észszel; — ha pedig uj veszély fenyegetne, a mig lehet vértől pirosló zablyával elő, igy is, amúgy is rendithetlen honfiak és egyszersmint honvédek maradva, ne feledjük el soha, hogy mi magyarok, őseinknek, a hősöknek .unokái vagyunk. Küzdjünk a kor szelleméhez mért és annak megfelelő fegyverekkel s a küzdelmek közepette kiáltsunk: éljen a haza! ©. k. 7. — Ürítsük a hazáért E pohárt: Egy pohár bor a hazáért Meg nem árt. Érje áldás és szerencse Mindenütt, Ahol eddig véremésztő Seb feküdt. Arcza, mely az ősi bútól Halovány, Felderüljön, mint a napfény Vész után. Vörösmarty, 19 y 8. Azt mondja a népdal: „háromszor iszik a p^magyar: de annyiszor jót is akar." A leg-| elsó jó kivánat illeti a legelső magyar embert, a királyt. Van nékünk egy hires király-áldomásunk, a mit Vörösmarty adott Hollós Mátyás ajkaira. Nagy, felséges mondás; minőt csak a költők királya gondolhatott ki az igazság királya számára. „Addig éljen, mig a honnak él!" Az ötvenes években, mikor azt a költeményt, melyben ez áldomás előfordul, a nemzeti színpadon elszavalták, a bölcs censura kihúzta ezt a mondást belőle. Néhány év múlva aztán a bölcs censura ismét megint visszatette azt bele: átlátva, hogy mégis csak jó kivánság az. Az 1876-ki koronázáskor végre magán a trónon hallottuk ez eszmét megdicsőit-tetni; a király igy végzé beszédét: „Csak boldog nemzetnek lehet boldog fejedelme." Az ég adjon viszhangot e szózatra! Adjon a fejedelemnek boldog nemzetet, s a nemzetnek boldog fejedelmet! Éljen sokáig a magyarok királya. Van a magyar nyelvben egy kifejezés, melynek magasztos kettős értelmét semmi más nyelv nem birja. Ezen kifejezés 2* 20 „Boldog-asszony." A mi az emberiben legszebb, s az emberfölöttiben legmagasabb, az van egyesitve e szóban. A hol egy boldog király van, ott egy boldog királynénak is kell lenni. Nekünk is van egy királyi asz-szonyunk, ki ez elnevezést megérdemli. Az ég tegye őt e hazának minden értelmében „Boldogasszonyává." Éljen sokáig Magyarország királynéja! És most, hogy bizonyítványát adjam annak, hogy igazán magyar vagyok, harmadszor is áldomást iszom. Még pedig ezúttal követem bizonyos meg nem nevezendő város példáját, a hol feles számban lakván magyarok és németek, nehogy egyik vagy másik fél megsértessék, elhatároztatott, hogy az éji őr kiáltsa az órákat magyarul; — de trombitáljon hozzá németül. Én pedig megforditva a dolgot, áldomást iszom magyarul, de beszélek hozzá németül: Az egész föld kerekségén csak két nép van, melyek bálványt soha nem imádtak: a magyarok és a zsidók. Mózes népének Jehovahja volt, Árpád népének pedig megvolt a maga „magyarok Istene." — Mindkettő láthatlan nagy szellem, melynek meg van ama három emberfölötti tulajdonsága: mindenütt jelenvalóság, mindenhatóság és örökélet. Van azon- 21 ban még egy másik magasztos lényünk, mely közösen mindkettőnké, s melyet imádásunk-ban az istenséghez legközelebb helyezünk. Ez a haza. Ez is bir az isteni mindenütt jelenvalósággal, mert ez ország minden talpalatnyi földe, a hová csak lábainkat tehetjük, az mind hazánk. És ez mindenható, mint az Isten, mert hatalma van büntetni és jutalmazni, tőle veszszük mindennapi kenyerünket, reá bizzuk a magunk és maradékaink jövőjét. Kérjük az Istent, hogy e magasztos lényt ruházza fel a maga harmadik magasztos tulajdonságával is: az örökélettel. A haza, Magyarország, éljen örökké! Jókai Mór. a: >Félre, kislelküek, a kik mostan is még /''''•í'''' Kételkedni tudtok a jövő felett, 1 Kik nem hiszitek, hogy erős istenség őrzi gondosan a magyar nemzetet. Él az a magyarok istene, hazánkat Átölelve tartja atyai keze; Midőn minket annyi ellenséges század Ostromolt vak dühvel, ő védelmeze. 22 Az idők, a népek éktelen viharja Elfujt volna minket, mint egy porszemet, De ő szent palástja szárnyát ránk takarta, S tombolt a vihar, de csak fejünk felett. Nézzetek belé a történet könyvébe, Mindenütt meglátni vezérnyomdokát, Mint a folyóvizén által a nap képe Áthúzódik rajta aranyhid gyanánt. így keresztül éltünk hosszú ezer évet; Ezer évig azért tartott volna meg, Hogy most, a midőn már elértük a révet, Az utolsó habok eltemessenek. Ne gondoljuk ezt, ne káromoljuk őtet, Mert káromlás, róla ilyet tenni fel, Nemhogy egy isten, de még ember sem űzhet Ily gúnyos játékot gyermekeivel! A magyar nemzetnek volt nagy és sok vétke, S büntetését már átszenvedte ő; De erénye is volt, és jutalmat érte Még nem nyert... jutalma lesz majd a jövő. Élni fogsz hazám, mert élned kell... dicsőség És boldogság lészen a te életed . . . Véget ér már a hétköznapi vesződség, Várd örömmel a szép derült ünnepet! Petőfi Sándor. II. A . dal zengő hab, A felköszöntés szivárvány, — Amaz a szivet, Ez az észt ölébe zárván. Bátorfi. 25 ér 10. { A királyi párra. 1 «IJigi öröm minekünk, magyaroknak, ^ Hogy a Felséges Királyi Párt I Látjuk körünkben és hódolatunknak Csak a sir, vagy az ég vet határt. Jóságot áraszt Szent István Utóda S törvénytisztelést Szent Lászlóként. Egy uj hazát Árpád s Negyedik Béla Után most alkota a Fölség Nagy Lajos hatalmát, Mátyás hirfényét S Mária Terézia szivét A Király kitárta előnkbe, hogy így Boldogítsa hű magyar népét. Ki az? ki nem lelkesednék s vérével, — A magyar ősi erényével, — Ily nagy Királyt ne védjen s ne szeressen!? Midőn Felséges Asszonyunkkal Reánk áldást, kegy- s szeretetet hitve Foglalkoznak boldogságunkkal. Nézd s vésd szivedbe örökre: hogy éljen Bennünk, velük, ki úgy szereti Édes magyarjait, hogy önérdekét A mienkért háttérbe teszi. * * 26 Kisérje az ég áldása a merre jár! Éljen a Felséges magyar Királyi Pár! _ BátorfiLajos. 11. <4 A királyra! 2A magyar nemet egy csillagtábor, közte a nap H''''fia király! Mielőtt poharamat emelném a ki-a rályért, elmondom röviden mi a magyar, de j hisz ezt tudjuk, hanem hogy milyen? ezt is tudjuk, de vagy elfeledjük, vagy tul is tudjuk, mindkét esetben ildomos emlegetni. Az igaz magyar becsületes, őszinte, nyájas, barátságszerető, nagylelkű, lelkesedő, bátor, dicsősségvágyó, adott szavát beváltja, hónát szereti, nemzetiségére büszke s mi fő: alkotmányos koronázott királya iránt rendithetetlen hűséggel viseltetik. Mely hűség lángüstökösként húzódik végig a magyar nemzet történetén s azért mondja már a költő is: A legelső magyar ember a király, Érte minden honfi karja készen áll. Lelje népe boldogságán gyönyörét, Hir s szerencse koszorúzza szent fejét. Lelkesült gyönyörrel emelem tehát poharamat alkotmányos koronázott királyunkért 27 s valamint most a béke lágy Ölében lelkünk forró kivánságát szárnyaltatjuk az ég felé és jóléteért lelkesedve ürítjük poharainkat, ugy a vész pillanatában, ha kell vérünket és éltünket áldozzuk érette, hogy éljen sokáig népe javára és boldogitására. Éljen! 12. A királynéra. é-JhC* ||A magyar királyné egészségeért emelem po-haramat; S midőn ajkam megnyílik, szi-i vemben a legszebb honfiúi érzetek czikáz-nak villámként, és ugy vagyok, mint a kincskereső, ha drága gyöngyök halmazára bukkan, nem tudja mit tegyen, melyiket válaszsza. Végig nézek e tisztelt koszorún s látom, hogy kedves magyar hölgyeink arczán a rózsapir bájos színe élénkebbé változott szeretett királynőnk említésére, a férfiak szemében pedig hazafias lelkesedés tűzvillámai lövellik felém a kegyeletet, melylyel iránta viseltetnek, s mintha mondanák, mint egykor 28 Mária Theresiának: „életünk és vérünket felséges királynőnkért!" Valóban a magyarnemzet még a régi korban is tisztelettel hajolt meg a női érdem előtt, annyival is inkább jelenleg, midőn felséges királynénk, hogy sziv és lélekkel magyar legyen, lankadhatlan szorgalommal elta-nulá a zengzetes, költői szép magyar-nyelvet, s beszéli oly tisztán, oly varázslatosan, hogy édes öröm árasztja el a hallgatót; — Azért mindnyájunk édes óhaját nyilvánítom, midőn habzó poharamat felemelve, háromszorosan szívből kiáltom: éljen Erzsébet, Magyarország koronázott királynéja! Éljen Erzsébet, mindnyájunk édes anyja!! Éljen Erzsébet, a magyarnemzet védangyala!!! 13. Koronaherczegre. „Sast nemzenek a sasok!" azaz tetterős királynak hasonló tetterős utóda van! s kell, hogy legyen, mert a kormányzás, az uralkodás nem abból áll, hogy czimül viseltessék, hanem jellemszilárdság, jogvédelem és szigorú 29 törvényesség oly kötelmek, melyek erős vállat, nemes szivet és művelt lelket igényelnek. Midőn tehát ő Fensége a koronaher-czegért emelem a pohárt, kivánom, hogy dicső előde nyomdokain járva még sokáig edződjék népeinek java előmozdítására czélzó tapasztalataiban, de ha fejére tétetik szent István koronája, méltó büszkeséggel vallhassuk királyunknak, övezzük őt körül lankadhatlan hűséggel, mig ő is viszont elől védje alkotmányunkat, biztosítsa szabadságunkat, gyarapítsa jólétünket s védje jogainkat, így mellette, véle a harcz mezejére ha kiszállunk egy sziv, egy lélekkel bátran nézünk az ellenség szemébe s őseinktől öröklött bátorság és lelkesedéssel halunk meg hazánkért, királyunkért a magyar nemzet jóléteért. Éljen a koronaherczeg ő Fensége! 14. v 1 Magyar ministere. v|A közéletben gyakran lebbent el ajakim-ról a mondás: „a mély érzés néma;" — ^ azonban igazolva e jelszó alaposságát soha 30 sem érzem égetőbben, mint e pillanat üdvében, midőn a diszes vendégkoszorunak őszinte jó kivánatát s forró üdvözletét tolmácsolni, nekem jutott a ritka szerencse. Valóban, örömet érzek ez ünnepélyes órában, örömet, minőt csak az alkotó érezhete a teremtés hetedik reggelén, midőn kilépve arany menylakából először üdvözlé a semmiből teremtett mindenséget. Oh, de „a szivnek szava nincs, mit az ajk vágyódva rebeghet. Csak gyarló viszhang, önteni szóba nehéz." Hogyan fejezzem ki tehát az örömet, melyet érezünk?. . . hogyan az áldást, melyet Néked nemes férfiú keblünk legmélyebb érzetéből kívánunk.... Megvallom: soha sem éreztem ennyire gyöngeségemet, és parányiságom öntudatában roskadni tapasztalom erőmet, csüggedni bátorságomat, — Mert ki vagyok én, hogy ily fényes és művelt körben érdemeidet nem mondom, méltólag feldicsérjem, hanem csak illendően előszámláljam is? Hol vegyem a nyelvet, hol a szót, mely egy nagy hazafi dicsőítésére kötelesen méltó volna? És mégis szólok, vakmerőség nélkül szólok... — Miért? mert fényes nevedről szólok ... A középszerűség s a vakitó fénynyel pompázni szerető 31 önkény lángeszű hímzésekre, s tündöklő szónoklatokra szorulnak, — a nagy tettek emberének kölcsönözött sugarakra szüksége nincsen. — Csak emliteni kell szeplőtlen nevedet; s ez annyi, mint a tiszta égen ragyogó napra mutatni, melyről nem szükséges mondani, hogy fényes, azt sem, hogy melegit. . . Beszélnek rólad az irások ... beszélnek a kövek ... beszélnek az emberek szivei. . . Kell-e mondanom tehát, hogy te vagy a szabadság és erény szeplőtlen lilioma... a polgári hűség nefelejtse ... a szeretet rózsája ... az értelem örökzöldje, és a nemzeti egyetértés folyondára. Ugyanazért sziveinket, az örömérzés árja önti el, s legkedvesebb kötelességünket véljük leróni, midőn határtalan tisztelettel párosult üdvözletünket nyilvánitjuk; szivünk mélyéből óhajtván; hogy az ég ura, nekünk oly becses éltedet, öröm és megelégülés áldásával tetézze, s a legkésőbb korra terjeszsze. Áldást esdünk, áldást és oltalmat az isteni gondviseléstől ama dicső pályára, melyre fényes születésed, fényes egyediséged szerint, százezrek közül hivatva vagy független magyar minister lenni, hogy a megkezdett nagy 32 művet folytatva, a hon boldogságát eszközöljed, és azt a késő maradékok során át biztosítsad, még nagy nevedet halhatlan érdemeid a jelen és utókor forró hálája és a dicsőség fénykoszoruja örökitendik. Éljen! fAmult idők példája mutatja, hogy avas so-káig átok gyanánt nehezült az emberiéi ségre mert bilincset készített belőle az ti erőszak és rabszolgákká tette a föld szabadságra született gyermekeit. Majd eljött a bilincs testvére, a fegyver s széttörvén a lánczokat, visszaadta a népek elrabolt szabadságát. A szabadság pedig, kezetfogva a tudománynyal és a műveltséggel, meghódította, lába alá kényszeritette az előbb hajlani nem akaró vas elemet, hogy rajta, mint úton röpítse szét a világban a szellemi és anyagi fejlődés eszközeit. Szentkirályi Aurél. 15. Gr. Nlikó Imre ministerre. 33 Mert a szabadság oly csodás hatalommal bir, hogy a semmiből is teremt s a szunnyadó, vagy elhalni látszott erőket is munkás életre serkenti. A nemzet visszaszerzett szabad alkotmányos életének egyik szép és fontos vívmányán ! üdvözli Borsodvármegye közönsége a pest-miskolczi egyenes vasút létesítését, melynek ünnepélyes fölavatását rég táplált óhajtásunk teljesültével íme mai nap megérni szerencsések voltunk. Üdvözli a hála és elismerés benső érzetével azok iránt, kik egy szebb korszak előidézésére nekünk ez által módot és alkalmat nyitottak. E naptól fogva ugy érzi magát e megye, mint a szülőjétől sokáig távol élt gyermek, kit ma szorított először közvetlenül szivére a szerető édes anya. S ez érzet mellett fennen hangoztatja azon meggyőződését is, miként e nagy jövővel biztató vasútvonal létesítése, egyik kézzel fogható s elta-gadhatlan annak, hogy azon politika, melyet a magyar felelős kormány ez idő szerint követ, valóban a siker politikája. Adja Isten, hogy minél előbb teljesüljön mind az a remény, melyet e vállalat jövőjéhez mindnyájan szívesen csatolunk. Legyen ez biztos emeltyűje szellemi és anyagi felvirágozá-Halljuk. 3 34 sunknak s jobblétünknek. Legyen ez oly élet-ér, mely míg a távoli részekből sürgő szorgalommal hajtja az ország fővárosa felé az ép egészség és boldogság elemeit, ugyanazokat más alakban áldólag adja vissza a részeknek. De legyen intő s emlékeztető jelképe politikai magatartásunknak is, s hevületünk vagy aggodalmunk perczeiben juttassa eszünkbe, hogy sokáig kellett nekünk nagy kerülőt tennünk félországon keresztül az ország fővárosához, mig végre ime a legrövidebb egyenes utat megtalálnánk s elérnünk sikerült! A hála és remény ily érzetéből buzdítva emelem poharamat az összes kormányért, mely e vasúti összeköttetés eszméjét bölcsessége által javaslatba hozta, erélye által létesítette! Emelem különösen a kormánynak közöttünk jelenlévő tisztelt tagja gróf M i k ó Imre miiiister ő exeljáért, mint kinek vezérlete s égise alatt készült a mindnyájunkat megörvendeztető mű, tehát a kit főképen illet a mai nap dicsősége, őt, a kinek még mielőtt hiv és tapasztalt kezére bízta volna fontos érdekeit a nemzet, a tudományok komoly múzsája már szerény homlokára tűzte azt a koszorút, melynek leveleit se az irigység keze le nem tépheti, se a tomboló szenvedélyek által fölvert 35 por be nem homályosíthatja, hű munkássága gyümölcsének, a nemzet biztos alapokra helyzett szabadságának, boldogságának élvezésére Isten sokáig éltesse. Lévay József. 16. József főherczeg ő fenségének, a magyar honvédség Fővezérének stb. stb. üdvözletére, — midőn a pannonhalmi ősi egyház megújítási ünnepélye alkalmával Ő Felségének, a Magyarok Királyá-? nak személyét helyettesitette. — Ki a Fölkentnek nevében jöttél, • ■; Légy üdvöz itt a szent hegyen! ; Kísérje minden lépésed áldás S örömed köztünk nagy legyen! Vezéri pálczád hagyd most pihenni, A honvéd úgyis résen áll; És száz veszélybe és száz halálba Csak egy szavadra szállva száll... 3 * 36 De nem! Hisz'''' itt is s harcztéren állasz, Csendes csatáknak szinlielyén, Hol ezred évig harczolt a szellem S győzött a vakság éjjelén. E szent halomról repült a szózat Ez édes honba szerteszét, Amely megóvá a hun- s avarnak Sorsától Árpád nemzetét. A hármas halom kettős keresztje Uj fényt ölt e szép reggelen, Jelentve, hogy él a hős magyar faj, „Megfogyva bár, de törve nem"!... S az ó ezer év végalkonyán s egy Űjnak derengő reggelén, Az ősi hitnek szent bölcsőjénél A hű utód most megjelen. S imát rebeg az egekhez ajka S a trónra áldást esdekel, S a régi hittel a régi hűség A nép szivében újra kel. Fenség! ki e nap tanúja lettél, Légy üdvöz itt a szent hegyen! Bő áldás szálljon Reád az égből S Örömed tartós, nagy legyen! 37 Harczi borostyán helyett mi Néked Olajfa-ágat szentelünk; Élj még sokáig és élj a honnak, Ezrek kiáltják ma velünk! Vadász Polykárp. 17. Gróf Szápáry Géza Zalamegye volt főispánjára. Jft ^Lapozzuk át történelmünk könyvét és adjunk Iqíhálát a gondviselésnek, hogy mindig adott í> e hazának oly jeles férfiakat, kikről kegyelettel emlékezünk, kik betöltvén polgári hivatásukat, tetteik után tanultunk mi, szeretni e hazát és nemzetet. A sok dicső ős közül csak egyet emlitek fel, a hős Szápáryt! ki képes volt hazája földjén szántani, mintsem azt elárulni tudta volna. — Ily örökség után nem lehet korcs unoka? Ezen virágzó grófi család egyik utódáért emelem fel poharam! Ki a vész perczében azt akarta áldozatul adni hazájának, mely mindenikünk előtt 38 legbecsesebb: saját életét; de a haza nem kívánt ily nagy áldozatot, megtartá számunkra életét, hogy jelen átalakulási korszakunkban legyen a politikai téren vezérünk! A fenséges Király! Haza! és szabadság jelszóval kormányozhassa e szép megyét. — Legyen szivének minden dobbanása Zalamegye népeért? hogy a hosszú szenvedések után soká élvezhesse velünk a jólétet; legyen polgári jutalma azon viszhang, mely e megyét rezgi által, mert a palotáknak fényes lakói a nép ezereivel együtt szivük mélyéből kiváuják, hogy a mi szeretett főispánunkat, gróf Szápáry Géza ur ő méltóságát hazánk javára a magyarok Istene sokáig éltesse! Baranyay Elek. 39 18. Szenczy Ferencz püspökre. (Szepetneken szept. 8-án 1868. tartott püspöki díszebéd alkalmával.) „Az Ur lelke én rajtam, mivel hogy felkent engem az Ur! a szelídeknek hirt vinni küldött engem; hogy megorvosoljam a töredelmes szívűeket, és a foglyoknak szabadulást hirdessek: hogy Sión keser-gőinek szerezzek és adjak koronát a hamuért, örömnek olaját a keservért , dicsőség palástját a gyötrelemért, hogy abban neveltessenek az igazság erőseinek, az Ur ültetvényének az ő dicsőítésére." "SlYlidőn a messze őskorban, hol a tévelygé-^jp^sek és botlások sötét zűrzavarában az al-1 kotó jósszellemekről gondoskodott, kik mint fénylő lámpa kalauzolják a zarándok észt, vagy mint tüznyelvek nyilvánítsák a teremtő akaratát; — ama mélyen beeső őskorban, 40 midőn a látnók most idéztem szavait feljegyzé, tudta-e, hogy szavai a nemzedékek nemzedékei számára, minden korra, minden időre szólnak! Létünknek azon az öt érzékre ható világos próbája, hogy az anyag zömre, terimére nagy, mig az azt mozgató, éltető lélek is a hit felfogásának lehet tárgya, könnyen elképzelhetővé teszi, hogy a világ minden küzdelmében inkább sietett az érzéki felé, s hogy a szellem töké-letesitése, a lelki jónak gyűjtése csakis hivatott kivételeknek volt törekvése. A czél pedig, melyre csak kivételek tö-rekesznek s maga az emberiség nagy tömege vagy mint közönyös néző, vagy néha mint ellenható erő, ezen küzdelem körén kivül áll, — azon czél mondom, bár az összes emberiség tökéletesedésének közös czélja legyen, csak rendkívüli, csak isteni erő közbejötte által kö-zelithető meg. És ez erő nem késhetett, miután Isten boldogságra teremté népét; s hogy ez az erő ember alakjában jelenik meg, s hogy az a világ oktatása és vezetésére mindenkoron jelen lesz, a szent könyv jós férfia háromezer évvel ezelőtt megirta, — e szavakban: „Az Ur lelke én rajtam, mivel hogy felkent engem az Ur." 41 Benső illetődéssel fordulok a felkent férfiúhoz, ki szent vallásunk apostoli tisztét végzendő, köztünk, hivei közt megjelent. Minden korban, minden nép közt ünnep volt a nap, melyen az apostol utódja a hivők sorai közé lépett, hogy részesitse azokat, a vallás áldásában! De ezen alkalom sehol őszintébb, hálásabb ünnep nem lehet, mint nálunk ezer esztendős magyar népnél. A revelatis isteni jótéteményében más népek nálunknál jóval előbb részesittettek; azon világosság, mely elűzte az ősrégi sötétséget, s a pogány kor isteneinek légióit a hagyományok könyvébe zárta, másutt korábban derült fel, mint hazánkban s fajunk közt; mégis — mig ott a félremagyarázott felebaráti szeretet börtönöket épitett, hogy a gondolatot annak békóiba verje, s a túlhajtott hitbuzgóság máglyákat gyújtott, hogy minden elmét meggyőződés ugyanazon keretébe erőszakoljon; az alatt nálunk s köztünk egy percze se zavartatott meg a jó egyetértés, az erős bizalom egyház és állam között. Nálunk az infula és a kard nemcsak mint jó barátok együtt teljesítek minden időben kötelességeiket, — de a kereszt árnya alatt mint testvérek küzdöttek 42 és áldoztak a közös czélért, s mint azon egy hazának hű fiai egymást segítve, munkálkodtak a haza javán ha béke vala, és karöltve keltek síkra, ha a haza oltalmazást várt. Igen, nálunk egyetértés volt, mert a pap Isten felkentjének tisztét teljesité hívei közt a vallásiakban, — s a polgár feladatát végzé a világiakban, a kettőt egymással öszszetévesz-teni mindig vonakodott. Hazánkban az egyház nem külön állam, hanem nemzeti nagy testnek első tagja, a statusnak első és legidősebb fia; — és e szép kiváltságával miként élt, az ezzel járó nagy kötelességeket miként teljesité, ott van Sajó, Yárna, Mohács s ott vannak a köznevelést ma is majd egyedül biztosító gazdag alapitványaik, — s végül ott van maga — nagyszerű történelmünk egész hosszú sora; — sok gyöngysort, boglárt, értékes lánczokat lehet annak fényes adataiból összefűzni, de egyet se, hogy az összefoglaló gyémánt csatot nem magyar egyházunk hazafias főpapjai képeznék. Polgári önelégültséggel hajlom meg e magasztos emlék előtt, s ha hozzá gondolom, hogy az idő változása az emberekkel a szerepeket is megváltoztatá, s hogy ez által épen a cle-rus az, melyre a megpróbáltatás legnehezebb napjai elkövetkeztek, — s ha más oldalról a 43 magatartást nézem, melylyel hazám ez ősi oszlopa rámért viszontagságos látogatásokat fogadja és viszonozza, nem állhatom meg, hogy a meggyőződés egész erejével, az érzelem teljes melegével ne üdvözöljem a férfiút, az Ur felkentjét, ki nagy és jeles, midőn az Ur kertjét műveli, s ezreket készit el a felvilágosodás malasztjának befogadására, — kit mint embert — áldanak és magasztalnak, mert az ajkakról lehangzó Isten nevébeni áldást a kezek jótékony alamizsnálkodása teszi rögtön fogékony-nyá; ki mint polgár hű, áldozatkész és erélyes, mint magyar! mondva van, — mintaképe a magyar főpapnak, — és mint törvényhozó! kitartó, igazságos és bölcs, ki a találmányok és felfedezések mai korát nem a középkor csiszolatlan szemüvegén át nézi, s az időnek követeléseit nem az öröklött kiváltságok merev betűi szerint mérlegeli, — hanem mint az Ur felkentje, szigorú és kérlelhetlen behajtója annak, a mi az oltáré öröktől örökre, — s mint a haza nagyja engedékeny és áldozatkész közreműködő abban, mit a haladás, jólét, emberi tökéletesedés s polgári és politikai gyarapodás elodázhatlanul követelnek. Hol nemzeti létünk felett ily őrszellemek virasztanak, hol jövőnk szent templomának kul- 44 csát ily választottak kezei tartják, ott minden félreértés csak pillanatnyi, minden meghasonlás csak a kölcsönös becsülés edzője lehet. Várhat reánk baleset, csapás, a szerencsétlenség látogatása, de ez csak tüz lesz, melyből a kölcsönös szeretet szin aranya annál tisztábban kerül ki. Hiszem, hogy azon mozgalom is, mely napjainkban katholikus magyar egyházunkra, mint felleg vonult fel, nemsokára — mint áldásos eső száll arra vissza; azért biztosíték ama koszorú, mely egyházi ügyeinket körülfonja; ama hazafiság, melynek martyrjai vannak. A főpapot, kit nemes szive, lángelméje, kitűnő érdemeiért régóta az e téren cselekvők közt az első sorban tisztelnek Szombathely egyházmegye püspökét, a király hű tanácsosát, Szenczy Ferencz ő nagyméltóságát Isten, a mi jó teremtőnk az egyház és a haza javára sokáig éltesse! Királyi Pál. 45 19. Hertelendy Kálmán Zalamegye főispánná lett beigtatása alkalmával a disz-ebéden főtisztelendő Königmayer Károly apát ur ő nagysága által mondott pohárköszöntés : „A világművészet óriási fejleményében bámuljuk az emberi ész rendkívüli képességét, a külföld bájvidékein gyönyörködve szemléljük a természet csodaszépségeit, s habár a világon minden iránt, mi nagy és felséges, méltányos elismeréssel viseltetünk is: mindazonáltal édesen büszke örömöt csak akkor érzünk, ha hazánk dicsőségét feltüntető tárgyra mutathatunk. A kertész hideg bámulattal gyönyörködik az idegen éghajlat igéző színpompájában, de forró szeretettel s magasztos kérkedéssel mutogatja a bimbót, melyet saját ápolása által saját kertjében virulásra fakasztott. Ily édes és büszke örömöt érez jelenleg Zalamegye, midőn megüresült főispáni székét 46 saját fia által betöltve látja. Betöltve látja oly férfiúval, kinek fenkölt szelleme, alkotmányos érzülete, tiszta jelleme és tettereje mindenkor ismeretes volt előtte." Adja Isten, hogy ő mlsga magas hivatalának éveit közöttünk ép egészséggel és vidor kedélylyel töltse, a közigazgatás minden ágainak országosan elismert hézagait fényes tehetségeinek erejével kitöltse, tapintatos kormányzása által a sziveket bizalommal megtöltse s a pártok ingerült harczai-ban okozott sebekre a béke gyógyolaját mindenkor rátöltse. S ha mégis az idők viharos járásában a sors a keserűség poharát megtöltené s a párt szenvedélyek tajtékzó iszapjával felöltené: Adja Isten, hogy bölcsességének hatalmával e veszélyes habzatot letölthesse s a hazaszeretet által előidézett általános kibékülésnek medrébe be-letölthesse. Adja Isten, hogy ő mlsga alkotmányos kormányzásának szép hirével e megye minden községét eltöltse, a nevéhez nőtt reményvirágok kelyhét az eredméuy jótékony harmatával megtöltse, az elkerülhetetlen rágalom undok kigyószáját edzett erélylyel betöltse, az isteni gondviselés pedig vágyainak és megelégedésének netán hiányzó pontjait kitöltse. 47 Nem akarom az időt ily szóbeszéddel tovább eltölteni, azért ő mlsgnak páratlan jóságú és saját termelésű borával töltött poharat emelve azt kivánom, miszerint m. H. K. Zm. főispánja e megye dicsőségére közöttünk sok, igen sok évet eltölthessen. Éljen! 20. Alispánra. i§Ha felütjük történelmünk mohos lapjait s f fannak vérrel festett betűit komolyan tanulja mányozzuk, annyi nemes kebel, annyi önfel-'''' áldozó lelkes hazafi jellemre találunk, hogy megvallva az igazat jelen korunk igen ritka példányt tüntethet fel azokhoz hasonlót és mégis örömmel emelem poharam hazánk egy nemeskeblü s az ősökhöz hasonló jellemű hazafiura, megyénk szeretve tisztelt alispánja, tekintetes N. N. úrra, ki megértve nemzetünk hosszan tűrő néma fájdalmát, nem szűnt meg ő előbb csendes magányban visszavonulva bár, magas röptű elméjét, gondolatait, szivének legmélyebb érzelmeit arra forditani, hogy hazán- 48 kat mielőbb ama czél felé vezethesse, melyet elérni hivatva volt, nem szűnt meg ő hinni és reméleni hazánk ujjá születésében bizva nagy költőnk eme mondatában: Még jőni kell, még jőni fog Egy jobb kor, mely után Buzgó imádság epedez Százezrek ajakán! E nemes keblű férfiú, mindazokkal egyetemben, kik vele segédkezet nyújtva az alkotmányosság jogkörében hazánkról a rablánczo-kat lerázni siettek, a honfoglalás nagy művét Árpád apánk után másodszor teljesítek és a tért, a hazát visszaadták másodszor is a nemzetnek, mely buzgó imát rebeg e honfoglalók drága életeért. Egy ily jeles férfiút, egy ily ne-meskeblü hazafit tisztelünk jelenleg körünkben N. N. alispán úrban. Engedje tehát nekem azon kegyet, hogy drága egészségeért poharamat emelhessem s azon hő óhajomat fejezhessem ki: hogy önt hazánk felvirágozása, nemzetünk boldogsága s Magyarország szebb jövőjeért megyénk diszére a magyarok Istene még igen igen sokáig éltesse, éljen! 49 21. Deák Ferenczre. 1844. Jtc-v ^¿jalamegye évkönyvében a legszebb lapok ^egyikét teszi azon nagy horderejű viv-mány, melynek Deák Ferencz hajlithatlan jelleme — és Csányi László határt nem ismerő lelkesültsége volt, ugy szólván alapja, fölényre jutott, t. i. a zalamegyei szabadelvű pártnak győzelme az úgynevezett „Forintos" párt ellen 1844-ben. A győzelem megünneplésére Zala-Egerszegen a „kvartélyház" udvarán banquette rendeztetett, mely alkalommal egy ifjú lelkes pap, Königmayer Károly jelenleg szombathelyi kanonok oly jellemző, oly találó toasztot mondott, miszerint hatása leírhatatlan volt. A megye minden részében máig is szó-hagyományszerüleg elő-elő hozzák. Igen érdekesnek találom a lelkes papnak e gyönyörű s mintegy látnoki ihlettséget tanu-Halljuk. 4 50 sitó toasztját egész terjedelmében közölni, megjegyezvén, miszerint e toaszt 1844-ben, tehát 33 évvel ez előtt mondatott, s igy tüzetesen az akkori viszonyokra van alkalmazva, hogy a magyarnyelv diplomaticai állásra jutott, aztán Deák Antal halála, s Deák Ferencznek a gyáregyletben kivívott nagyszerű győzelme s egyszóval a deákszó s Deáknévre mesterileg alkalmazott szójáték. Halljuk!: „A mult országgyűlés annyira nehéz küzdelmek után elvégre kivivta a magyarnyelv jogszerű állását e hazában, eltemetvén mint illik az uralmat bitorló deáknyelvet. A nemzet örvendett méltó diadalán. És én a nemzettest egyik parányi tagja részt vettem ez őrömben, de fájdalom dult keblem mélyében annak meggondolásán: hogy mig egy országnak félszázadig küzdő óriás erejével da-czolt a deáknyelv, addig egy háborgó tömeg fondorkodásai miatt a törvényhozás teremében elnémulni kénytelen volt a Deáknyelv. És megvagyok győződve, hogy kik a deáknyelv elnémitásán fáradoztak, a Deáknyelv elnémulásán leikökben siránkoztak. Természetes, mert valamint hajdan, ugy most is Magyarország kincseinek egyik legnagyobbika a Deáknyelv. 51 Hajdan a deáknyelv volt a tudományok egyedüli forrása, most szintén a Deáknyelv a tudományok egyik legszebb forrása, melyből a politikai tanok kinem apadó kristályere csörgedez; hajdan dicsőség volt jól tudni a deáknyelvet, s egyes tudósok büszkék voltak a deáknyelvre, most dicsőség volna félig tudni a Deák-nyelvén, s egész Magyarhon büszke Deáknyelvére, hajdan a deák nyelv tartatott legszebbnek; most a Deáknyelv tar-tatik legékesebbnek; hajdan a törvények deáknyelven szóltak: most Deák szól a törvények nyelvén! hajdan a deák nyelv volt az idegen tudományok kapcsa: most a D e ák-nyelv az idegen pártok kapcsa; hajdan — még Roma aranykorában— Cicero birta leginkább a deáknyelvet: most Magyarország remény korában Deák birja leginkább Cicero nyelvét. S azért habár örülünk, hogy Magyarország többé nem deák — szeretnők még is, ha Magyarországban több lenne Deák; s noha égő fájdalommal emlékezünk a Deákra, kinek igénytelen sirjára egy nemzet bánatkönnyei hullanak — még is büszke örömmel emlékezünk a Deákra, kinek lángszavai leg- 4* 52 ujabban a gyárak egyletét pártviszály takarta hamvaiból feléleszté; és azért szivünkből óhajtjuk: ne némuljon el többé a Deáknyelv s vivja ki ezen legújabb diadalát a haza törvénygyárának termében is, és — éljen Deák Ferencz !* Közli: Bátorfi. 22. Deák Ferenczre. Í 1865. mM »''''^lYIidőn a római nép a senatusba tanácsko-Y'''' zandó ugyan a római piaczon összegyűlt j! - volna, azok között Diogenes világos nappal '''' égő lámpás mellett embert keresett. Én ugyan távolról sem vagyok Diogenes, nincs is égő lámpás kezemben, de azért mégis meg fogja engedni a tisztelt vendégkoszoru, hogy én is embert keressek, és pedig oly embert, a milyenre e mostani válságos időben leginkább szüksége van a hazának; — embert, kinek nagy tettei soha el nem enyészendő csillag 53 betűkkel vannak az érdemek könyvébe be-irva, kinek nagy érdemeit hirdeti szintúgy rémitő hangon az Afrika pusztáin kóborló oroszlány, mint vidékünkön kellemes dallamával az egek felé repülő pacsirta, — kit minden magyar, mint legdrágább kincset, szivében ápol, őt saját fiának vallhatja, mert ő az, akiről leginkább ellehet''''mondani, hogy benne mind az, ami szép, jó és dicséretreméltó, mint egy dióhéjba egybefoglalva találtatik; ugy gondolom tisztelt vendégkoszoru, hogy az által mások nézeteit is közlöm, ha azt mondom, hogy ezen szép tulajdonokat és pedig a legnagyobb mértékben én mind feltudom találni Deák Ferenczben; ezen emberért emelem tehát'''' .igénytelen létemre e poharat, ezt az embert éltesse az ur Isten sokáig, hogy még többször legyen alkalma hatalmas szavával használni e hazának, részint országgyűlés alkalmával mint kitűnő és páratlan követnek, részint más alkalommal mint bölcs tanácsadónak, és hazánk szent ügye dicső vezérének! Éljen! 54 23. Deák Ferenczre. A i Wk Jpfi fentebb közlött jeles toaszthoz 26 év jl-''''^mulva igen alkalmatos ujabb toasztját köz-❖ löm a lánglelkü szónok Königmayer Ká-Î roly apát s kanonok urnák, ki ezt julius 31-én 1870. Zalamegye főispánjának tiszteletére rendezett banquette alkalmával hatás telj es eredménynyel mondott volt: „A büszkeség ösztönöz, a kegyelet parancsolja, miszerint Zalavármegye minden ünnepélyes alkalommal megemlékezzék régi dicsőségről. Meglehet, hogy a régi megye már nem sokáig tart, de azon kötelessége örökké tart, hogy az érdem, hazafiság és lángész iránti tartozó hódolatát kitüntesse. Midőn tehát e poharat felköszöntésre kezemben tartom, nem tartom szükségesnek, 55 hogy magasztaló beszédet tartsak azon nagy férfiú fölött, ki nemcsak e teremben a legtartalmasabb szónoklatokat tartotta, ez által a múltba Zalának fényes dicsőségét fen-tartotta, hanem a jelenben is az önkény és határozatlanság hullámai közt hányatott alkotmányunkat bölcsessége által megtartotta. Mindnyájan tudjuk, hogy ő soha arra nem tartott, a merre a hatalom dus kegyelmet kezében csábitva tartott; jellemszilárdsága folyvást és rendületlenül tartott, habár a népszerűség ingatag áramlata másfelé tartott. Azt is tudjuk, hogy ő az, ki a fölviharzó pártszenvedélyeket gyakran féken tartja; világhírű bölcsessége által e nemzetet sok ballépéstől visszatartja s ha bár néha a túlzás varázsingerü, de kábitó kelyhét félretartja, azért mégis ő az: ki alkotmányos szabadságunk frigyszekrényére őrkezét rátartja. Azt is tudjuk, hogy ha a most kitört háború érdekünk és akaratunk ellenére hozzánk gyászos bevonulását tartaná, ő leginkább lehetne az, ki a most szétágazó pártokat hazánk védelmére ismét összetartaná; s azért habár az 1849-ki siralmas hajótörésből mindent meg nem tarthatott, de ezért amivel mégis bi- 56 runk, e nemzet kitartó hálájára méltán számot tarthatott. Adja Isten, hogy a vezérzászlót, melyet e hon önként odanyújtott, még sokáig fonta r t s a; az ellene irányzott nyilakat nagy lelkének tiszta öntudatával fájdalom nélkül kitartsa; s nekem az mindegy, egyik vagy másik akár minek tartsa, én mégis azt kívánom: hogy a magyar király az ő tanácsát mindig a legjobbnak tartsa. És azért azt tartom: míg Zalavármegye e képet teremében tiszteletben tartja,*) velem együtt minden zalai poharát lelkesülten föltartja, — éljen Deák Ferencz! Közli: Bátor fi. ÍP^ 24. Gazdasági egyesület elnökére. (|0ly egyén egészségére emelem poharamat, kit a szeretet, elismerés és közbizalom azon diszes polczra emelt, melyről szaka- *) Deák Ferencznek Zalemegye gyüléstermében levő életnagyságú arczképe értetik. 57 vatottságának sugarait közjólétünk emeltyűje — a gazdászatra nézve — epedve várjuk. Szerénysége tiltja bár, — de elhallgatni a könnyelműség bűne volna — nyiltan el nem ismerni itt számos érdemeit, melyeket a gaz-dászat terén, tudományos és alapos ismeretségénél fogva, a közbirálat által magának kivivott. E polcz, melyre őt a közbizalom emelte, csak nagyon gyengén képes érdemeit méltányolni — csillagnak nevezhetnők őt, ki gazdasági terünk homályos pusztaságain világító üstökösként ragyog; — úttörő bajnoknak, ki a haladás elleni göröngyöket morzsolja szét. Fogadja azért kitűnő tisztelettel párosult nagyra becsüiésünket és szivünk ama nyilvánítását — miszerint büszkék vagyunk arra, őt vezérünknek s elnökünknek mondhatni. Fogadja egyszersmind hő kívánalmaink ecsetelését, hogy egyletünk díszére s felvirágzására — elégültségben s a legjobb egészségben igen sokáig éljen! Jjiébbald Béni, 58 25. Bója Gergely kir. tanácsos, Zalamegye volt tanfelügyelőjéhez. (Keszthelyen, szeptember 30-án 1870 tartott tanító gyűlés alkalmából.) pár napja még így sohajtottak fel a J^nénnevelés barátai: „Népnevelés, jőjön el emez örömhangok váltják föl: elérkezett ez idő, mely a nép millióit fölemelendi a magaslatra, melyre emberi méltóságuknál fogva hivatva vannak. Te, hazánk nagy fia, Zalamegyének a népnevelés terén fölkent bajnoka, fáradhatlan törekvéseddel egyik legfő tényezőként szerepeltél a magas kivitelben, midőn a dicsteljes zászlót kezedbe ragadtad! Most midőn a tények nyilt homlokán örömmel láthatunk, üdvözlünk, mint a fölszabadi-tott tanügy apostolát, a tanitó-test édes atyját, mint magad nevezéd — testvérét, barátját! s országod!" Ma e sóhajt már-már 59 a lelkesedés legmagasb érzületével igy kiáltunk a népek mindenható Atyjához: koronázza siker törekvéseidet, teljesüljenek legmagasb vágyaid, mely a nép fölemelését tűzte ki legszebb föladatul; neved örökre éljen megyénk népe ajkain; tartson meg a magyarok Istene emberélet legmagasb határaig! Egy szerény óhajunk van még: maradj mint eddig valál a tanitók édesatyja! A népek istene veled! Közli: Keszler Gyula. 26. Egy tanfelügyelőre. c ^íiriSW »„lYLinden ország támasza és talpköve a tiszta ^P~erkölcs, mely ha megvész Róma ledől s rabigába görbed" mondja Berzsenyi koszorús költőnk s ha ezen jeles költőnk e nemzetek sorsát egész jelen időnkig tanulmányozhatta volna a fennebbi jós igékhez a hasonló fontosságú végzetes szavakat fűzte volna: „Minden nemzet üdve és élete a közmiveltség, bukása és sirja a tudatlanság." Hogy a közmi- 60 veltség emelkedése vagy hanyatlása az összes emberiség jó vagy balsorsának pontos hévmérője, azt némelyek későn s fájdalom akkor is csak a maguk kárán voltak képesek megtanulni. Most már mindenki tudja, hogy közmi-veltség nélkül nemzet fen nem állhat, függetlenséget, békét nem élvezhet. Ki érdemesebb azért egy nemzet hálájára, a duló csaták bátor harczosa-e, ki harczi hevében ellenének életét oltja ki, vagy a tudomány bajnoka a közmi-veltség vezére, ki a nemtelen szenvedélyeket megszelídíti s az ész uralma alá szorítja az irtó háborúk ünnepelt hőseit, ki néma, szomorú temetőket hagy maga után; vagy a tudomány felkentje, ki világot gyújt a lélek setét éjeiében? A véres küzdelmek égig magasztalt vitéze-e, kinek nyomában vérvirágok fakadnak vagy a népnevelés zászlóvivője, ki életet lehel a lélek szunnyadó tehetségeibe s felvilágosult, józan polgárokkal népesiti be a hazát? ezekre én nem felelek, mert eléggé feleltek rá korunk nagyszerű eseményei. A tudomány bajnokát, a közműveltség vezérét, népnevelés zászlóvivőjét van szerencsénk üdvözölni N. N. kir. tanácsos és megyei tanfelügyelőnkben. Engedje az ég, hogy azon ügy, melynek tanfelügyelőnk lankadatlan munkásságával élére állott, azon 61 magasztos ügy, melynek győzelme az ő vezérlő szellemétől függ, a népnevelés a közműveltség szent ügye a fényes győzelem magaslatára eljutva (czim) nevét a hálás utókor kegyeletes fiai előtt is halhatlanitva örökéletüvé tegye. Adja az ég, hogy N. N. tanfelügyelő ur tetteiben örökké éljen I Oyörffy János. 27. Tanfelügyelőre. i i^TT^ falajdan a tudomány pártolása, a nevelés, a ^f a közmivelődés előmozdítása nemzeti lelke-v sedés volt, most hazafiúi kötelesség, hajdan ápolni kellett a tudományt, hogy erkölcsileg meg ne halljunk, most fel kell virágoztatni iskoláinkat, ujjá kell teremteni közmiveltségünk elhanyagolt állapotát, hogy fennállni, függetlenségünket . megőrizni s élni tudjunk. Ha szüksége volt hajdan hazánknak tudomány pártoló bajnokokra, kik a nemzetet a szellemi haláltól megmentsék, most különösen szüksége van a népnevelést felvirágoztató munkás honfiakra, 62 kik életét megőrizzék s ha igaz egyik jeles irónak azon állítása: „Könnyebb a hazáért meghalni mint érte élni," ugy nem kevéssé érdemli meg osztatlan tiszteletünket azon férfiú, ki iskoláink, közmiveltségünk emelkedésén munkálkodva a hazának él, mert a ki a hazáért meghal, az csak egyszer hal meg, de a ki a hazának él, az naponkint feláldozza magát érte. Engedjék meg azért önök hogy poharamat emeljem N. N. tanfelügyelő úrért, ki népiskoláink felvirágozásán fáradozva a hazának él. Engedje az ég, hogy az a köztisztelet, mely a közbizalom kifolyása, mindenkor támogassa őt nemes törekvéseiben s a hazának élve, a hazáért az Isten soká éltesse. Oyörffy János. 28. Ellenzékre. Alkotmányos szabadságunknak van egy f^ ikertestvére is, melyről illő megemlé-j* kezni. Ezen testvérek annyira szeretik egymást, hogy különválva nem élhetnek; mi- 63 helyt egyik a másikat elnyomni akarja, meglátszik ő rajta is, hogy szenved, hogy beteg. Ezen ikertestvére a szabadságnak a törvényes téren álló jogos ellenzék! azon ellenzéket értem én, mely nyiltan vivja az ész csatáját, őszintén küzd elveiért a hongyülésen; s ha nézeteiért kisebbségben maradt is, meghajult a többség akaratának, tisztelni tudta, mihelyt törvény lett! Azon ellenzéket értem én, mely a legközelebbi múltban tettleg megmuttata s ott foglalt helyet, hová bemenni sem akart! Ezen ellenzéknek két vezér szónokáért emelem fel poharamat, s kivánom, hogy az egyesült két magyar haza jeles két druszáját Ghy-czy Kálmánt és Tisza Kálmánt a haza javára az Isten sokáig éltesse! Baranyay Elek. 29. Serleg - dal. o^lNem ötvös szabta meg becsét, Árát e billikomnak, íj Szabad versenynek nyilt terén '''' Nyert dija az dalomnak! 64 Hadd mondjak áldomást vele Azoknak hallatára, Kik eddig is figyeltenek Az énekek fiára. Mondják eltűnt a lant kora Rómával, Graeciával, S a szép középkor vissza már Nem tér troubadourával; És ami fénye s himpora A dalnok életének: A verseny és a pályabér Örökre elttinének. A kor, haszonnak lőn kora Szellem sugalma nélkül, A szépnek, hogy ha volna is, Oltára már nem épül. S mióta fűszeráru lett A szent borostyán ága, Nem tűz babért a Capitól Tassónak homlokára. Sokat mondott már a világ; De csak felét higyétek! Minden kornak van éneke, S lesz minden nemzedéknek. 65 Mig kék az ég, zöld a rét, S vig csermelyek susognak, Mig szép leány lesz s hő kebel: Költők dalolni fognak. S költő ha lesz, ki énekét Szívből szívnek dalolja, Minden hazán s időkön át Lesz, aki pártfogolja. S keblembem a sziv feldobog, Hogy van — áldás reája! — Yan a magyar dalnoknak is, Yan már olympiája. Üdvözlöm ez olympiát Rákos, dicső meződön! S égő szemem magasztosan Tekint el a dicsőkön, Kik honszerelmök lángiban Áldozván a hazának, A nagy Dunának partjain Oltárt elsők rakának. Hogy lenne a magyarnak is, — Mi nem volt — Pantheonja, Mely kebel s honja istenit Egy szent gyűrűbe fonja, Halljuk. S 66 Hogy lenne mű és tudomány, Melyért a jobbak égnek, Hiv őre és védcsarnoka A szent nemzetiségnek. Az első áldomás övék, S tied dicső Széchenyi! Kihez kötvék e bús haza Oly s annyi szent reményi. Az első magvat itten is A földbe te vetetted: S most a berek szent árnyiban Egy hon hálálja tetted! A dijbirákat illeti Másodszor áldomásom; Nem, mert talán nekem jutott Megkoszoruztatásom, De mert a pálya fövenyén Versenyt és tért nyitának, A tudományok bajnoki Közt a szerény lyrának. Mely berke csendes árnyiban Virágcsók és madárdal, S vig csermelyek csörgése közt Immár nem árva járdái, 67 De hölgyek, ifjak tapsa közt Előtte a hazának Szabad versenynek nyilt terén Víhat babért magának. A harmadik tied legyen Szerelmem szép virága! Mert általad nyert ihletért Ifjú korom világa! Hogy aki csak szerelmi kéjt S szerelmi bút daloltam, Utóbb hazát és nemzetet Fenzengni megtanultam. S e három áldomás után A negyedik s utósó Tied, imádandó hazám, S tied legyen: magyarszó, Mely annyi vesztett kincs után, Idők, vészek daczára Reményeink révpartja vagy Egy szebb jövő korára, Szivem kiforrt borom kifolyt, A serleg is pihenjen; De még elsőbb dicső Tokaj Nedvével körbe menjen,.. 6* 68 Hadd állithassam azután Közzé az ékszereknek, Hol gyér, de szent emlékeim Fölrakva díszelegnek. Kincs és emlék lesz az nekem, Ha multamat pillantom; Szárny és ösztön, ha ihletés Ragadja dalra lantom. Költőnek egy jutalma van, Más ugy-se vár reája — Kezéből honfitársinak Elismerés pálmája. Családi kincs és emlék lesz az Házam kis templomában, Hol tiszta jámbor kegyelet És régi jó szokás van. S a hányszor ünnepélyre gyűl S családi vigalomra: Tisztelve rtézend gyermekem Az emlékbillikomra, És csak ha egy igaz barát A régi jó időkből, Vagy tiszta lelkű honfiú A jobbak seregéből, 69 Ül asztalomhoz — mert ez is Ünnep — igyék belőle . . . Más, még azt is, hogy létezik; Se tudja meg felőle. Garay János. III. ItsiefeêiiêL Legyen egy láng, miliő Lángnak lobbanása, Miliő szívdobbanás Egy szív dobbanása. Garay. 73 30. ^ A h a z á r a. í? u $ (J raim! Ha tapasztalás kedveért széles e ^^világot beutaznék, vagy ha azt nem te-| hetjük — a történetek könyvét, ha ol-| vassuk, alig fogunk találni nemzetet, mely saját hazáját ne szeretné, vagy azért lelkesülni képes ne volna; pedig vannak ám oly világrészek, hol az élet folytonos küzdelmek és szenvedéseknek van alávettve. Ha tehát még ezek is szerethetik hazá-jokat, ugyan mit mondanánk oly hazánkfiáról — ki azt igazán nem szeretné? — kit az isteni gondviselés azon földrészbe helyezett, melyről a régi deák példabeszéd azt mondja, hogy Magyarországon kivül nincsen élet, vagy ha van élet — ehez hasonló nincsen. Igaz ugyan, hogy ezen dicső és drága haza, melynek minden talpalatnyi földje honfi vérrel van megszentelve, annyi válságos küzdelmeken és szenvedéseken ment keresztül, miszerint egyedül istencsodájának mondhatjuk, hogy az majdnem ezer viszontagságos év után is oly erősen áll — mikép annak megrontá- 74 sára czélba vett, sőt fel is használt ármányok, és eszközök .... sorban mind meghiúsultak. De éppen azért oly kedves és becses nekünk e haza, mert századokon át annyi balsors emlékei, és dicső elődjeink feláldozó hős tetteinek érzelmei kötnek hozzá. Oh! nagy volt hajdan a magyar! És ha bár a múltnak emlékei, mint álom, enyészetnek vannnak alá vetve, napunk fénye még fel fog derülni, és a virágzásnak indult magyar nemzet, — mely csak egy pár évtized előtt életrevalóságát az egész világ bámulatára oly dicsőségesen tanusitá, élni fog, nem csak — hanem a mivelt nemzetek sorában méltó helyet is foglaland. Ha tehát van oly kedves tárgy, melyért keblünk szentélyét feltárhatjuk, ha van kincse a szivnek, mely őt igazán boldogitani képes, az nem is lehet más mint a haza. Ugyan azért büszkén emelem fel e po-hárt azon vallásos érzületü ohajtásom kifejezésével, hogy a magyarok Istene ezen dicső hazát ugy is mint sajátját, mig a világ világ lesz éltesse! de ne csak éltesse, hanem egyszersmind boldogítsa! Árvay József. 75 31. Testvér-nemzeti áldomás. Ha mi vállat vállhoz vetünk Szabadok csak ugy lehetünk! Lengyel népdal. §Ha már kezet fogtunk magyarosan: l^vXegyen egyszer váll a vállhoz vetve ! f Kárpátoktól Adriáig álljunk '''' Óriási sziklává teremtve. Alatta bár a föld elsülyedjen: E szikla akkor is megtörhetlen. Ennyi tüzes lélek, sziv és erő, Eget verhet a nagy diadalban. Miljom menykő csaphat közénk bátran: A mi vérteinkről visszapattan. Viszapattog a közös ellenre, Mely minket igy is bántani merne. Ha már megértettük egymás szavát, Ha megért az ezredéves panasz: Rázzuk meg azt a vén fát, hadd hulljon — Uj életet hajtson itt a tavasz! Fattyú hajtása mérges virággal — Adjon helyet: le a száraz ággal! 76 Ha vihar dul, hullámzik a tenger, Vessünk horgonyt a nemzet szivébe. S ha még jobban dagad, ha még árad: Az árbocz megakadhat az égbe. Ki gyöngyünket akarná kiszedni; Azt fogja az örvény eltemetni! Ha halljátok majd a föld rengését Mely a nagy hazákat dönti egyre: Ne féljetek aki készen várja — Romok alá nem lesz eltemetve. Mert sikra száll és helyén maradna — Ha maga az ég is rászakadna! És ha szólnak a hamis próféták, Ne hallgassatok már többé rájok, Emlékezvén a mult szakadásra . . . De halljátok: üt az ő órájok Mert most a nép szava, Isten szava: „Legyen egy és erős a közhaza! Lépet tesz a sátán a madárnak, Tőrt vetnek a szabad oroszlánnak; De ők közös szabadsággal élnek — Szemeik rá villámokat hánynak. Szabadság árán vett ételekkel — Az arany kalitka többé nem kel! 77 És ne féltsétek a vallást, nyelvet, Azt Isten s a nemzeti hit védi . . . A jogot és a nemzetiséget Közanyáuk föntartja és megérli. S népei hogyne boldogulnának? Hol az ország szab törvényt magának! Láttátok, mint bűnhődött az a nép, A mely önnön maga ellen vétett? S látjátok-e minő hatalmas lett az, A mely összefort egyetértett? Ez a sorsunk, igy kell ezt követnünk: Mert ha szétszakadunk, mind elvesztünk! Együtt lengtek mi dicső zászlóink, Hol összefolyt hőseinknek vére. Legyünk méltók e vér-szentelt földre, Árpád, Hunyad, Zrínyi szent nevére. Föltámadva — intnek, mit kell tennünk Magyarok istene éljen bennünk! Hogyha vért ereszténk karjainkból, Abba az alkotmányos pohárba: Koczintsuk össze, hogy régi hangja Éltünk hirét zengje a világba. Mert hol ennyi nép él egy hazának: Soha hire sem lesz a halálnak! 78 S ha igy magát a halált legyőztük, Vágjuk az ő poharát utánna: Mert a mit főz: mérge pártviszálya, Vele még ránk ragadni találna I Mitől karunk erő végig fussa: Az élet italát testvér nyújtsa! Halálmadár szava hallik fölül, Ijeszgetni akar a sötétben? Ne higyjétek saját réme jár ott — A gyáva is lármát üt féltében . . . Ősi tűzhelynél vasakarattal — Találjon tettre-hivó nappal! S ha majd bevégeztük a nagy munkát, Ha hősei lettünk a nagy napnak: Elő dalnok! szép lány, koszorúval — Áldomást e dicső népek adnak. Hol ez a nép szava — Isten szava: „Éljen a nagy nemzet, a közhaza!" Kálcosi László. 79 32. i, A nemzetért. iMidőn a megelőzőleg elmondott felköszön-|^tések jókivánalmainak teljesülését én is & szivemből, ismételve kivánom, nem mu-v laszthatom e poharat emelni az imádott nemzetért is, mely jó és balszerencse közt, századokon át birja már a földet, mit az egykor Európát rettegtető, harczos apák, honszerző csatáikon a legdrágább áron szereztek meg a sokat szenvedő magyarnak. E pillanatban a lelkesült öröm, de egyszersmind a nehéz fájdalom boruja vonul át múltba tekintő lelkemen. Látom a nagy ősök dicsőség csillagát, a kort, melynek fennsége, világra szóló eseményei a történelem örökbecsű emlékei közt ragyognak, — s keblem emelkedik. És látom a pártviszály ördögét nemzeti jólétet tapodó viharaival, — s szememben égető künnyüket érzek fakadni, melyekhez a jelenünk feletti bánat s a kétes jövő sejtelmei önkénytelenül eszembe juttatják halhatatlan költőnk e sorait: „Rég veri már a magyart a teremtő, Azt nem tudja: milyen lesz a jövendő? 80 Lesz-e még ezen a földön jó napja? Örüljön-e, busuljon-e? nem tudja." Eszembe jut a nemzetnek küzdelemteljes élete, s remény és fájdalom közt, a legszentebb imával köszöntök fel hozzád magyarok nagy Istene; hogy bocsásd meg, felejtsd el nemzetünk ős bűnét, s még századokon keresztül éltesd és boldogítsd ez édes, szép magyar hazát!!! Hajgató Sándor. 33. I Egri hangok. "Földön hó, felhő az égen — ''''fllát hiszen csak hadd legyen ! Eajta nincsen mit csodálni, Télen ez már igy megyen. Én ugyan nem is tudnám, hogy Tél vagyon, Ha ki nem pillantanék az Ablakon. 81 Itt benn ülök a melegben, Környékez sok jó barát, Töltögetve poharamba Egri bérezek jó borát. Jó barátok jó borocska — Kell-e más? Kebleinkben a kedv egy-egy Óriás Kedvemnek ha magja volna: Elvetném a hó felett, S ha kikelne: rózsafelhő Koszorúzná a telet. S hogyha földobnám az égre Szivemet, Melegitné a világot Nap helyett! — Ide látszik a hegy is, hol Dobó a hir könyvibe Nagy neve örök betűit Török vérrel irta be. Hejh az volt ám még az ember Biz az ám! Mig olyan lesz, sok viz elfoly A Dunán. Elvirult már a magyarnak Tettvirágos tavasza! Halljuk. 82 Hosszú gyáva tespedésben Teng, sinlődik a haza. Megjövend-é még az elszállt Kikelet? Lesz virány e régtől puszta Hon felett? .... Eh de hagyjuk, hagyjuk el most! Úgyis ritkán vigadok, E napot ne háborítsák Legalább a bánatok. S a sopánkodásnak ugy sincs Sikere, S mit tehet mást a lant gyönge Embere? El tehát a hon bajával, Most ez egyszer el vele! A kitört but minden ember Uj pohárral öntse le. Uj pohár bort hát, barátim, Uj pohárt! S ismét ujat az előbbi Ha lejárt. így! ... de im, mit veszek észre ? Egy század minden pohár; A jelen hátam mögött van, Lelkem a jövőben jár. 83 A jövőben vigan élek, Boldogon! Mert nem árva már az egykor Árva hon. Petőfi Sándor, 34 Az ős Pannonhalmon tartott ünnepélyesség alkalmával. — 1876 augusztus hó végén — Fenséges cs. kir főherczeg , Kegyelmes ur! Cd sivendkivüli a meglepetés és megilletődés ¿-^Szent-Márton mezővárosnak e helyen egybegyűlt közönségében, mert tudja, hogy fenséged személyében a király, a legelső magyar ember, a magyar apostoli király magasztos trónja előtt áll. Első meghatottságunkból felocsúdván, habozás nélkül kitaláljuk, hogy a felséges király, — Szent István, II. Béla és II. András kirá- 6* 84 lyok példájára, mint kik e templomnak 1001-ben, 1107-ben és 1225-ben történt három iz-beni felszentelésénél jelen voltak, — mondom, hogy a felséges király, a királyok királya, — az egek királyának dicsőítésére emelt szentegyház felavatási ünnepélyének emelésére jelent meg e szent halmon, melynek aljában Árpád apánk nemeseivel megpihent, mely halom első apóst, királyunknak oly kedves időtöltési helye volt s ahol az épített katakombákban a nép által ma is kegyelettel emlegetett sz. István-székben a keresztény vallás terjedéseért és népe boldogságáért oly sokszor imádkozék, igen, imádkozék és imádkozik ma is ott fenn, ott messze tul. Mi boldogító tudat az: a megdicsőült király foganatos lesz király — és nemzetért. A felséges király vallásos érzületein ki-vül még a szerzet iránti magas beismerés is vonzotta e helyre; mert tudja, hogy midőn a szerzetes atyák a népet a földmivelésre, mesterségekre s szelídebb erkölcsökre oktatták, midőn e hazát karddal is védelmezték, azóta soha sem szűntek meg a haza védői és a magas trón támaszai lenni; mert tudja, hogy kard helyett könyvvel kezökben a valódi tudomány terén sikeresen harczolnak, sok jeles férfiút nevelvén e hazának, amivel a fejedelem 85 és ország-világ közbecsülését kiérdemelték. E kegyes elismerés a felségnél annyira fokozódott, hogy saját gyermekeinek, a f. trónörökösnek és f. Mária Yáleria főherczegnőnek nevelését e szerzet egyik kipróbált hazafias tagjára bizni méltóztatott. E magas kitüntetéssel e szerzet és vele az összes magyarság büszkélkedhetik ; mert meg van győződve, hogy a fenséges trónörökös és a fenséges királyi család oly hazafias magyar szellemben növekszik, mely az alattvalóknak engedelmességet, fiúi hódolatát és őszinte ragaszkodását a magas trón és dicsőségesen uralkodó legalkotmányosabb királyunk iránt állandóan biztosítja. Midőn tehát felséges királyunk iránti gyermeki hódolatunk és ragaszkodásunknak ezen alkalommal csekély tehetségünkhöz képes kifejezést adni kivánunk, teszszük ezt azon biztató reményben, hogy ha majd holnap nekünk, mint egykor Constantin császárnak a felhők közt, a felséges király előtt a szent kereszt feltűnni fog, biztató támaszt lelünk, hogy azon jelben, a szent kereszt jelében, ezen király bölcs vezérlete alatt ezt a drága, ezt a kedves magyar földet számunkra és utódaink számára biztosítjuk. 86 Éljen a király!!! Éljen Erzsébet királyné és a felséges királyi család!!! Éljen fenséges József főherczeg!!! Hahn Imre. Főmagasságu bibornok, herczeg-primás! Kegyelmes Urunk! Lehet-e nagyobb, lehet-e magasztosb örömnapja szerény mezővárosunknak, a mainál, melyen eminentiádat, hazánk herczeg-pri-mását körünkben tisztelni és fiúi hódolatun-kat bemutatni szerencsénk van? — A nyelv gyenge, a szó csekély arra, hogy szivünk örömét méltán tolmácsolhassa: de lelkünk magasztos örömében a szentírás ezen szavait han-hangoztatja fel eminentiádhoz: „Áldott ki az Ur nevében jő!" Legyen tehát áldás eminentiádon, ki az Ur nevében azért jelent meg köztünk: hogy a közel 900 évig fenálló pannonhalmi egyházat megszentelje és megáldja! E megjelenéseemi-nencziádnak felejthetlen lesz a szentmártoni hívek előtt, mert emlékét a hála és szeretet betűivel örökre szivünkbe irjuk, lelkünk pedig az ég urához esd: hogy áldja meg eminentiá- 87 dat, küldje őrangyalát minden léptére és engedje, hogy a magyar katliolika egyház dicsőségére sokáig éljen!!! Végh Nándor Méltóságos főapát ur! Szeretett főpásztorunk! Meg fogja bocsátani ismert szerénységed, ha hiveid és gyermekeid szeretetük bizalomteljes hódolatát Neked e helyen ismét bemutatják. Igen, mondom, mert Isten lelke szerinti főpásztorunk vagy, ki lelkét adja juhaíért. Nemes kebleden legdrágább ékszer a „szeretet". Hisz a magasztos szeretet az Isten és az emberiség iránt vezérelt arra: hogy nem kiméivé a fáradságot, nem kiméivé a költséget, a pannonhalmi fő-monostori egyházunkat, melyben a kereszténység imáival esdünk a Mindenhatótól áldást dicső királyunkra, hazánkra és nemzetünkre, korszerűen átalakítva, Istennek fényes oltárt emelél. Nem határtalan szeretet lengett-e át, midőn e fényes egyházra a zsoltáros után e szavakat irád: „Dilexi decorem domus Tuae, et locum habitationis gloriae Tuae." Szeretem a Te házad ékességét és a te dicsőséged lakhelyét?! 88 És mivel viszonozzuk ezen feláldozó magasztos szeretetet mi szegény, gyarló hiveid? mivel mással, mint hálás szivből fakadt köszönetünkkel és szivünk szeretetével. És ime itt, méltóságos főapát ur, szeretet főpászto-runk! fogadd Isten szabad ege alatt kegyességed, jóságod és feláldozó szeretetedért forró köszönetünket, fogadd szeretetünket és ragaszkodásunkat minden körülmények között. Fiúi bizalommal kérünk, légy vezetőnk az erény utján, melyen életed oly dicső példakép. Légy továbbra is szerető átyánk, mi engedelmes gyermekeid akarunk lenni. Imánkban végre a menyei Főpásztortól áldást kérünk hasznos éltedre, ki engedje is, hogy méltóságod az egyház dicsőségére, magyar hazánk javára és a pannonhalmi szent. Benedek-rend felvirágzására, nekünk pedig híveidnek legnagyobb örömére sokáig éljen! Végh Nándor. Istentől sok jót vettem, mikért neki hálával tartozom; azonban a mai napon rosz fiát megszomoritotta, minthogy a beállott rosz idő miatt az ünnep egész fényében nem fejlődhetett ki. A borús idő ugy látszik Európa 89 helyzetét jelzi és jelezi az anyaszentegyháznak helyzetét is, s igy indokolva látom, kogy midőn a jó anya busul, az ő piczi kis leánya se legyen, baj nélkül. IX. Pius ő szentsége e napokban kegyes sorokban élénken rajzolta az állapotot, s bizonyára, ahol közel van a.fájdalom, közel van a vig jövő reménye is A „rho-dusi templomosok" nagymesterének ez volt jelszava: „Unica spes mea." Lám,nagypénteknek is meglett a maga húsvétja — a maga allelujája! Mi is reménylünk. Az igaz ügy védelme sikertelen nem lehet. Rövidítse meg a részvét a szent atya szomorú napjait, álláspontja s a missio nyújtson neki erőt vigaszt. Éljen Ő szentsége IX. Pius! Szent István Asztrikot Romába küldötte, hogy jelentse be a romai pápának, miszerint népével együtt áttér a keresztény népek sorába. Asztrik koronát, kettős keresztet s egy levelet hozot magával. Kitűnik ebből a szentszék nagylelkű kegyessége Magyarország iránt. Magyarország királyai apostoli királyok; magas hivatásukat gyakorolják nemesen, hiven az ország javára. E jognak köszönik dicsőségüket. És ime a magyar apostoli királyok utóda, királyunk ő Felsége tudomásul veszi a mai nagy ünnepélyt, József Főherczeg ő Fenségével megajándékoz bennünket, emeli saját képvise- 90 lésével a nap fényét, az építőmestert kegyeivel felékiti, Magyarország édes atyja minden alattvalójának szive szeretetét adja, tanuja ez rendkivüli szeretetének, miért csak hálával, imával tartozunk neki, kérvén a Mindenhatót, hogy Felséges Urunkat népeinek boldogitására sokáig éltesse!" Örömem nem lehet teljes egy édes megemlékezés nélkül. A megemlékezés Erzsébet királyné ő Felségéről, országunk védangyaláról — édes minden magyar kebelnek, ő felségéről, a ki nyelvünket oly felségesen beszéli. Kivánom tehát, hogy őtet, Magyarosszág véd-angyalát a koronaherczeggel egyetemben Isten sokáig, igen sokáig éltesse! Fenséges főherczeg! Császári és királyi Fenségedhez fordul szerény szavam. Midőn a mai napon annyi jóság, kegyesség tanúi va-lánk, hálaszavakban összpontosul minden érzelmem, azért, hogy hozánk kegyességgel leereszkedni méltóztatott, szegénységünket nagylelkűsége, miveltsége megtisztelte, fogadja azért hálánk jeléül sziveinket s tegye azokat bármikor próbára, váljon szeretjűk-e? mindig azt hangoztatjuk! Éljen József főherczeg ő Fensége!! Főmagasságu bibornok atyám! Midőn arámnak ezen szép ünnepélyén szerencsém van 91 Főmagasságodhoz, ezen kegyelmes jó indulata nemcsak e napon kezdődik, mert a nemes sziv, a jóakarat régen nyilatkozot már irántam s ha szerénységem csüggedni akart, buzdított ha tévedt, rendreutasította. Tiszta őszinte szívből hálát mondok a sok kegyességért s magamat, szerény családomat további kegyeibe ajálva, kérem Istent, hogy árassza szent kegyét Főmagasságodra, vezérelje munkásságát siker s Isten sokáig éltesse!" Kruesz Krisoszlom. Császári és királyi Fenség! Méltóztassék megengedni, hogy néhány szavat koczkáztathassak. Ha van valamely társulat, mely a valódi szabadságot a legnagyobb sikerrel hirdetve, a földmivelést, ipart s tudományok minden ágát mivelve, a szépmüvésze-teket ápolva, az emberiség háláját ezért megérdemelte : ugy a szent Benedek-rend az. Az okos, nagy és szent Gergely pápa jelszava volt: scienter nescius, sapienter indoctus s terjesztette lángbuzgalommal azt a tudományt, mely világit, de nem vakít, melegít, de nem perzsel, épit, de nem ront. A szent Benedek- 92 rend fiai hű hagyományosai voltak mindenkor ezen elvnek. Századokon keresztül a nép tanítói, császárok, királyok tanácsadói, a nép orvosai, diplomaták, iskolák, egyetemek diszei voltak. Ez a rend adott 24 pápát, 200 bibor-nokot, ezernyi püspököt, 15 ezer nevezetes irót. Említsem-e, hogy Szent István körül ők dajkálták a keresztény hitet s a magyar alkotmányt, mely kilenczszáz év óta boldogítja e nemzetet. Kívánom tehát, hogy ezen rendet lelkes főapátjával együtt az Isten éltesse!" Simor János. Nem tehetem, hogy a magyar kormányt melyet Perczel Béla ő exciája képvisel, szivem mélyéből ne üdvözöljem. Nagy, nehéz idők vannak s nincs becsületes magyar sziv, mely ne kívánná, hogy becsülettel, dicsőségesen köthessen ki a haza hajócskája. Fogadja a nagyméltóságú kormány az én s a társulat hálakifejezését a kegyességért, melynél fogva szerény ünnepélyünkön magát képviseltetni méltóztatott. Kívánom, hogy Tisza Kálmán minister-elnök urat, összes minisztertársaival s névsze-rint Perczel Bélával az Ur Isten igen sokáig éltesse! Kruesz Krizosztom 93 Ő Eminentiája herczegprimás gyönyörű szavakkal emlékezett meg a szent Benedekrendről s ami szépet el lehet róla nagyjában mondani, azt elmondotta. Nem hagyhatom szó nélkül én sem azon érdemeket, melyeket ezred év óta ezen szerzet szerzett és mutatott. Hűségem e rend irányában, melynek én is egyik tanítványa valék, soha sem szűnik meg élni e magyar kebelben, de nem is szűnhetik meg. Az ur Isten két fiút ajándékozot nekem és ha majd elkövetkezik az idő hogy majd gyermekből férfivá kell őket nevelni — Pannonhalmára jövök s itt keresendem azt, kise-giteni fog fiaimból jó hazafiakat s jó honpolgárokat nevelni. Fohászkodom tehát Istenhez, tartsa meg, áldja meg ezen rendet; tündököljön ezredéveken át, mint tündökölt eddig. Éljen a benedictinus rend. József föhercseg. Én is azok közé tartozom, kik hálával tartoznak e rend iránt. A történet mozzanataiban, a civilisatio terén, kiváló szerep jutott e rendnek. Örömmel adok kifejezést annak, miként a szent Benedek-rend tagjait hazaszeretet, magyar hazai szellem, király, egyház s 94 haza iránti hü ragaszkodás jellemezte mindig. Kivánom tehát, virágozzék sokáig e rend s főnökét, főapát ur ő méltóságát az Isten sokáig éltesse! Per csel B. Ngos s főt-dő Königmajer Károly apát urnák 1861. decz. 3 án Szombathtlyen, a tisztujitó főispáni díszebéd alkalmával mondott toasztja. # ÍÜL "D Jf oharat emelek azokért, kiket az idegen ''''O rendszer helyükről leemelt, de az idege-nithetlen nemzeti jog ismét fölemelt. Poharat emelek Vasmegye eddig megválasztott uj tisztviselő karáért, a magyar sziv őszinte tiszteletével üdvözlöm a közbizodalom e férfiait, kinek hivataloskodása után a mult idők gyásznapjaiban oly epedve sovárgtunk. Nem papiros emésztő protokollumgyártók ők, hanem a tett emberei, nem a kegyelem szelétől behordott idegenek, hanem a megye fiai; nem a magyar alkotmány halálmadarai, hanem inkább őrei ezen nemzeti kincsnek — mely a 95 hatalom által reáerőszakolt méltatlan homályból, uj fénynyel kezd fölragyogni! Azért arról megvagyok győződve: hogy Vasmegye tisztikarának jelleme oly szilárd mint a vas, de azért a kisérlet tüzkemenczé-jében mégsem oly olvadékony, mint a vas; — megvagyok győződve, hogy hazafiúi érzelme oly állandó mint a vas, de azért a rozsdának nincs ugy alávetve mint a vas; megyvagyok arról győződve, hogy politikai hitök oly erős mint a vas, de azért mégsem vas, mi alakra, kovácsolható mint a vas; s azért remélem, hogy azon tiszti karnak minden működései a honszeretetnek legizzóbb vasával lesznek kivasalva, de azt ugyan nem remélem, hogy tiszti működéseik az idő mostoha fordulatának nehéz súlyával még egyszer legyenek levasalva, sőt megvallom azt hiszem, ha a magyar mu-nicipium épülete mindenütt ilyen tiszti karral lesz körülvasalva, akkor maholnap a magyar alkotmányos szabadság nem lesz fából vaskarika, s a Corpus Juris a paragrafusok auto-kraticus hatalma által nem lesz levasalva. Szivemből óhajtom tehát, hogy Vasmegye lelkes tiszti kara a közügy javára folytonosan hi-vataloskodhassék s e hivatalból többé semmi német legkevésbé pedig vasas német kine szorítsa." Közli: Méfy j081 96 Carina Anna üdvözletére. — Sopron 1877 — y k HA fájdalomra mi az égő balzsam? Hogy tudjon a sziv meggyógyulni lassan, í Hogy tudjon a sziv uj erőre kelni, A földi sorsban megnyugvásra lelni. Mi az öröm legékesebb virága? Betöltve mindent édes illatárja. Bűvös mámorba andalítva lényünk, Hogy égiekké magasulva éljünk. A hir s dicsőség mit vesznek szárnyat? Hogy a világba csattogva kiszállnak, Bezengve azt hatalmas szózatukkal, Melyben nagyot, dicsőt s magasztosai hall. A dal a szivre, az az égi balzsam, A hir s dicsőség dalra kelve harsan, A dal a szivnek illatos virága. Halandó lényünk isteni világa. Boldog! kinek az istenség kegyelme Ajkára a dal ihletét lehelte! 97 Boldog, kinek az égi zene mása Fölcsendül ajkán az összhang varázsa. Boldog! ki ajkán a dal szózatával A föld rögén mint Ég küldöttje járdái, S hol lángra kel a népnek hódolatja, A szellem napját ünneppé avatja. Te avatád föl ünneppé napunkat, Ki kebledben a dal hatalmát hoztad, Kit nem rettentett se idő, se távol, Hogy megjöhess egy idegen országból. Mit mondjunk Rólad, ihletett művésznő. Kinek dalában annyi az igéző?! A szó a szivnek gyarló foglalatja, Mely hódolatját Néked bemutatja. De ott, hol a sziv tiszta lángja hódol, Yárhatni-e még többet is e szótól, A gyönge szótól, mint az egy óhajtást: Hogy benne a jó akaratot meglásd. A mennyi sziv, meg annyi hódolód van, Nem egy, de száz sziv zeng feléd e szóban: Maradj közöttünk! s ha tavaszkép jöttél, Virulni jobb hont, ne keress e földnél. Halljuk. 7 98 Vagy jöjj koronként, mint a szárnyas zengő, Mely a tavaszszal újra s újra megjő; De bár közel légy, vagy légy messze távol: Sokáig élj! Kisérve hün az Égnek angyalától! Erödi Béla. Agen óhajtják a kosmopoliták kiszorítani "- ^egyesek kebeléből azon gyöngéd érzelmeket, ¡melyeket barátság, tisztelet, elismerés, hála név alatt szerettünk ismerni, tanulni, — e czélt elérni annyi volna, mint a nagy természet nyitott könyvéből a legszebb leveleket, a virágokat kitépni; igen, mert az ember szive szinte egy-egy kert s benne legkedvesebb virágok: a gyöngéd érzemények s ezt mellőzni, becsét nem ismerni, ápolását elhanyagolni létörömünk elleni merénylet volna. 40. Főtisztelendő Kottek Nándor főgymn. igazgató ur nevenapján, Május 30. 1873. 99 A sziv ily gyöngéd érzeményének virágát jelezi mostani együttlétünk s mint a gondosan ápolt kis kertecskéből is nagy és elömlő bájt nyújtó szép csokrot köt a figyelmes kertész, hogy elismerése- s tisztelete zálogául nyújthassa át jótevőjének, ugy mi e kedves névnapon az ifjúság egyik legnemesb érzelmű barátjának, s igy az emberiség egyik önzetlen jótevőjének, a magyar nemzetiség, a tudomány, a művészet és irodalom lánglelkü előmozditója és pártolója Főtisztelendő Kottek Nándor urnák szinte nem adhatunk mást, mint a sziv, legtisztább érzetének szellemi virágcsokrát: a jókivánatokat! Szalagozzuk e virágcsokort a tisztelet és nagyrabecsülés szétszakithatlan érzületével, óhajtva, hogy e szellemi virágcsokor illata lelkünk imaszárnyain a Mindenható trónjáig jusson s teljesülhessen legforróbb óhajtásunk, legbuzgóbb kivánatunk, hogy őt, a tiszta keblű lelkészt, a fáradhatlan tanárt, a lelke hazafit, a ritka jó barátot az Isten sokáig igen sokáig éltesse! * 100 41. Két toaszt. A statisztikai kongreszszus margitszigeti lakomáján. |°Dr. Engel bocsánatot kérve, hogy a német ^nyelvet használja, körülbelül a következőket mondotta: „Az, uraim, amit itt Magyarországon láttunk, sok tekintetben örömteljes érzelmeket ébresztett keblünkben, de bizonyos tekintetben nem örömteljeseket. — Megismertük Magyarországot; látjuk, hogy hivatva van a nagy nemzetek sorába lépni. A fogadtatás, melyben részesültünk, elbájolt bennünket. De fájdalommal tapasztaljuk, hogy tudományos műveik legnagyobb részét nem vagyunk képesek megérteni, mert oly nyelven vannak irva, melyet a külföld nem ismer. — Ez is mutatja, mily nagy szükség van a tudomány terén egy általános és közös nemzetközi nyelvre, amelyet mindnyájan megérthessünk. — Legyen ez bármelyik nyelv, mi szivesen megfogjuk azt ta- 101 nulni, csak megérthessük egymást. De abból is, amit láttunk és megértettünk, meggyőződtünk arról, hogy Magyarország tudományos műveltsége nagy súlyt nyom Nyugat-Európa művelődésében és én azért a magyar nemzetre, mint a tudományok lelkes művelőjére emelem poharamat!" — Közvetlenül Engel után Mayr kelt föl és szintén német nyelven igy szólt: „Az én igen tisztelt előttem szólott barátom egy oly nyelvet keres, melyet a világ minden nemzetei megérthessenek. — Én azt hiszem uraim, hogy ezen nyelvet megtaláltam; megtaláltam pedig itt, Budapest fővárosában. Mert az a nyelv, melyen itt szóltak hozzánk, a sziv nyelve volt, mely szivből szólt és szivhez jutott. (Élénk tetszésnyilatkozatok.) Ez a nyelv az, melyet mi mindnyájan megértettünk s megvagyunk győződve, mert érezzük, hogy ezt a nyelvet magunkkal fogjuk vinni hazánkba; — mert annak emléke nemcsak ez ország hatá-raig fog kisérni bennünket, hanem velünk fog a sirba szállani." (Lelkesült tetszésnyilatkozatok.) 102 42. Testvériségre. «X fi rp 1 estvériség, a szabadság és egyenlőségnek, az ég eme szülötteinek ikertestvére, fel-í emelte valahára sziveinkben trónusát. Szenvedések tanítottak meg bennünket egymáshoz közeledni, egymáshoz szorosabban fűződni; de sebaj! az arany is tűzben tisztul meg salakjától. Az összenemtartás férge rágódott nemzetiségünk féltett életén, és sok lobogót rongyokká tépett a testvérharcz féktelen dühe, pedig az egyetértés és testvériség kezében a diadalmak büszke jele leendett minden egy ily rom e m 1 é k. Csak a mezők virágait kellett volna megfigyelnünk, láttuk volna, mily szép egyetértésben elférnek ott egymás mellett a különféle fajú és szinü virágok. Nem irigylik egymásnak azt a kis talajt, melybe gyökereiket verik, — nem irigylik egymástól a nap verőfényes sugarát, mely egyiknek is, másiknak is szint, 103 életet ad. Nem irigylik egymástól az illatot, melyet az alkonyi szellő szárnyaira vesz, s felszáll a magasba, tömjén füstként, az egek urához. Tizennyolcz évi szenvedést, tizennyolcz hosszú évi kinos rabság tanitott meg bennünket legújabban, hogy valahára szorítanánk már testvéri kezet, az egyetértés zászlója alatt. Sajgók a sebek, melyeket majd csak az idő, e legjobb orvos gyógyitand be; de jól van igy, legalább kebleinkben hordozzuk a fájó emlékeket, melyek minden lépten nyomon figyelmeztetnek bennünket, hangosan kiáltván: egyetértés vagy szégyenteljes halál! Fogjon tehát a magyar testvéri jobbot, őseitől örökölt, s mind idáig megőrzött őszinteséggel, ugy nagy lesz hazánk, hatalmas nemzetünk, mit hibáink mellett is életrevalóságunk rég kiérdemelt a nemzetek nagy Istenétől. Ugy legyen! f. k. j. 43. Barátságra. Vig seregbe összevont: Mert borunkat kedvvel isszuk S távol elkerül a gond . . . mi, a barátság 104 Fel barátim a pohárnak. Fel mienk a szép világ! Most pohárra, mert nem isztok, A halál ha majd kivág! . . . Lányka csókot e pohárhoz Nyújtsad bibor ajakad Te, ki oly szép vagy miként a Nyári hajnal támadat . . . Mint midőn két égi villám Egybe csattan ... és enyész . . Csókba lelkünk összeforran S a kéj tengerébe vész! . . . Félre vizivó előttem: — Mert pohárba fojtalak! . . . Szentségtörőt nem tűrnek itt E bornak szentelt falak! . . . Lánglobogva leng közöttünk Most Tokajnak Istene! Borba fojtja hogyha bejön Ki nem hive s ellene . . . Éljenek szeretjeink e Drága haza szentjei . . . Kik a közjóért buzognak Mint a nap tűzfényei! . . 105 Adja Isten, hogy Budavár Gyászoló gránitfokán, Törje lelkét a Muszkának Lesve szomjuzó pogány . . . Éljünk ini is, kiket itt most A barátság összefont: Mert borunkat kedvvel iszszuk. S távol elkerül a gond! Üssük össze kelyheinket, A kancsók ürüljenek . . . Felkiáltsuk: Magyarország Szép leányi éljenek! Bajza. 44. A szabadelvű párt ünnepélyén. Uraim! q£in egy betűért a H. betűért emelem po-^haramat! Ebbeli szándékom furcsának tü-i nik fel első pillanatra, de ha meggondoljuk, hogy e betűvel a magyar nemzet legdrá- 106 gább kincsének imádott nevét kezdi kimondani a koszorús költővel: Hazádnak rendületlenül légy kivé ó magyar! De sőt a világon egy nemzet sincs, mely hazája iránti olthatlan szeretetének dupla kifejezést tudjon adni, zengvén a másik koszorús költővel: hónáért, királyáért halni kész a magyar! ezt érezve, ezt tudva poháremelésem indokolt, de azért még sem egy oly szóért, egy oly fogalomért emelem poharamat, a mely ünnepelt hősöm a H betűvel kezdődik, nem; én e betűt tortura alá veszem, kérem, ne ijedjenek meg! E nemes betii törhetlen, hajlithatlan, két ága áll erősen, s hogy minden viharral megküzdhessen, közepén össze is van kötve. E hajlithatlan hősöm a H betű két ága a többi betű között ugy áll szilárdan, mint a magyar nemzet alkotmányos életén a magyar nép között a Deákpárt és a balközéppárt, de hogy e két óriási oszlopot bámulhassa s tisztelhesse a világ, a nemzetnek eddig félre és félve ismert közérzületével, a „szabadelvüség" magasztos fogalmával kötötte össze. E dicső érzet ténynyé vált, ime itt is a „szabadelvüségnek" diadalünnepét üljük s üli velünk a magyar nemzet roppant többsége, sőt 107 ülik velünk a földgömb mindazon népeinek milliói, kik a szabadságért élnek-halnak. Hiszik uraim, hogy én eszerint a .,sza-badelvüség" isteni fogalmáért emelem poharamat, nem, mert ez érzet kebelem szentélyében az imádat legbecsesebb tárgya. De éltetem a H betűt s beékelem hősömet illő helyére, kivánva, hogy a mily reménynyel üdvözli a magyar nemzet a szabadelvüség diadalát, ép olyan boldogságot nyújtson a hazának polgáraiban a szabadelvhűség! Adja Isten, hogy a szababelvüség égi adományát megbecsülve a nemzet szabadelvhűségének tisztaságában ragyogtathassa polgár-királyunk szent koronánk legragyogóbb ékéül! Éljen a szabadelvhűség! Bátorft, 45. Fiatal emberekre. * ^V-s ''''•fljgy bölcs, kinek nevét már nem tudom, «?azt mondá egykor „Valahányszor elmégysz t^a bodzafa előtt, mindannyiszor emeld le kalapodat, mert nem tudod, mily nagy beteg- 108 séget gyógyít meg." Ilyen bodzafának tekintem én az ifjúságot, melytől nem tudni soha előre, hogy mi lesz, és mi lehet. Arra azonban szabadjon figyelmeztetnem az ifjúságot, hogy legyenek bár folyton éber, vidám s jókedvűek, de a mellett a komoly tanulmányoknak is szenteljenek egy-egy órát, hogy a hazának egykor képzettségük s tudományuk által szilárd oszlopai lehessenek. Lángoljon fel keblükben a honszeretet nemes tüze, s valahányszor a hazát veszélybe lenni látják, karjaik erejét annak védelmére szenteljék; s ha majd babérokkal dicsteljesen a csendes házikörbe visszatérnek, boldogítsa mindegyik kezét bájos ifjú nő, ki őt mint védangyal minden bajtól megótalmazza, s szeretett honunk védelmére és támogatására ösztönözze. E nemes tulajdonok jellemezték rég időktől fogva a magyar ifjúságot, és bizton hiszem, hogy most is ezek jellemzendik, a mennyiben egyeseknél a nemes törekvés példásan már is kitűnik. Azért nekik legyen szentelve e pohár, melyet ezennel hazánk hő keblű s hazafias érzelmű ifjúságáért üritek. Isten tartsa és éltesse a magyar fiatalságot! 109 46. ylj Fel czimboráim! <3 r el fel czimboráim ! S.k Gyáva sir csak és sóhajt; Hős lélektől a bor Távol űzi mind a bajt. Gyászban e hon nem maradhat, Nem marad már sokáig — Hejh, hajh, igyunk rá: Az idén megválik. Forr, forr a világnak Lángerében már a vér. Fordul már a medve S egy világot tánczra kér. Istenadta medve kölyke Bőg-e még kend sokáig? Hejh, hajh igyunk rá: Az idén megválik. A tavasz ha nyilik, Minden éled és kikel: Bort, bort! e nyílások Ünnepére inni kell! — 110 Zárva még a börtönajtók Sem maradnak sokáig. Hejh, hajh, igyunk rá: Az idén megválik. Vagy sir, vagy szabadság, A magyar jobb sorsa már. Észt, pénzt, vért, szerelmet A hon áldozatra vár, Kik maradtunk eddig hivek, S kik leszünk mind halálig: Hejh, hajh, igyunk rá: Az idén megválik! Sárosy Gyula. 47. A jobblét egy bajnokáért! — Egy polg. isk. igazgató névnapján 1874. april 24-én. — Hm ^Megjött a legszebb évszak. A komor tél ^gyomrából ki kelt a tarka köntösű táji K vasz, magával hozván egy jobb év re-> ményét. így vagyunk a társadalmi téren is. Min- 111 den évszak egy-egy ujabb reményt, minden év egy-egy ujabb csalódást füz éltünk fonalára. Szemeink most is reménnyel csüngenek egy jobbléten: várjuk és várjuk a boldogság kiburkolódását a zord sötétség köpenyéből; várjuk a szeretet és bizalom leszállását a magas égből megtisztitandók a megromlott elemeket, felüditendők az elsatnyult gyökereket, összekötendők e szétmálani készülő társadalmi részeket—szóval megujitandók az emberiséget. Hoz-e ez év enyhet és irt a sajgó sebekre; előbbre viszi-e a sóvárgó emberiséget a haladás nagy utján; mikor és melyik nemzedék lesz azon szerencsés, mely a koszorús Virgillel elfogja énekelhetni: Jam nova progenies caelo demittitur alto .... — Ki tudná jelenleg megmondani ?! Én ugyan sem Illés és Habakuk nem vagyok; de azért szemeim előtt látom a jövő boldogságot; azért reméllek. Keméllek pedig, mert hazámat, nemzetemet azon uton látom, mely végre az óhajtott czélhoz a nép jobblétéhez és boldogságához vezet; naponkint több- és több képzett munkást látok vállalkozni egyengetésére; naponkint látom szaporodni a jövő eszmének bajnokait, elszánt harczosait. 112 Egy ily katonát van szerencsém a t. vendég koszorúnak bemutatni kedves házi gazdánk személyében. — ő ugyan nem valami pocsolya kerülő, nem a durva vas és nyers ólom katonája; hanem mégis csak katona. Vájjon nem . örökös harcz és küzdelem-e annak élete, a ki a közjó, a közboldogság eddig még meg nem vivott várának bevételére szánja magát ? ki egész életén át örökös birokban áll legnagyobb elleneivel: a tudatlanság — babona, sötétség és igen sokszor a hálátlanság undok szörnyeivel? Igen kedves barátom, ilyen katona lettél te, midőn tanitóvá csaptál föl; a nép katonája, a közjobblét harczosa egy szép eszmének a bajnoka. Azonban sötét, rögös az ut, melyen küz-desz; óriási sziklák akadályozzák lépteidet; mérhetleneknek látszó zátonyok választanak a nagy czéltól, mely még csak távolról csillámlik korunkra, mint a sötét láthatáron tündöklő esthajnali csillag; s meglehet, hogy még azon öröm sem leszen jutalmad, hogy az igéret földének legalább mesgyéjén lehajthasd majd örökálomra fejedet. De azért ne csüggedj; harczolj, küzdj; de ne számits jutalomra. — Az eszme, melyért sikra szállottál, sokkal fön- 113 ségesebb, sokkal istenibb, hogy sem holmi anyagi semmiségre volna szükség iránta lelkesedést ébreszteni. Légy folyton bátor katonája a szent eszmének. Önts érte, ha kell — annyi tintát, mint a mennyi vért pazarolt a porosz király egy kis franczia tartományért és egy német császári czimért. A te és a mi eszménk a közjobblét eszméje bizonyosan megérdemel annyi fáradságot és áldozatot mint egy aranyos szé-kecske, melyet a haladó szellem, ép ugy el-söprend egykor, mint elfuvá a hatalmas Olym-poszt isteneivel, a régi Rómát zsarnokaival. D. v. E. Tudva van, hogy kipróbált katonák, a gyakorlott veteránok minő hathatós tényezők szoktak lenni egyik — vagy másik ügy győzelmének kivívásánál. Én tehát nem a mi barátunk küzdelmeinek jutalmául, hanem a föntebb jeleztem eszmeért azt kívánom kedves házi gazdánknak, hogy kívánsága szerinti hosz-szura szőjék-fonják a szent szűz Párkák az ő életének fonalát. S ha valamelyik közülök irigység — vagy szeszélyből ollóját emelné föl ellene, oly remegés fogja el kezét, hogy mindannyiszor megszégyenülve tegyen le vakmerő szándékáról! Halljuk. 8 114 Most pedig ne vesztegessük tovább a drága időt, annál inkább, mert: Kupáink már rég busulnak, S ránk nagyokat kacsingatnak. Nézzen kiki fenekére S igyék hosszú életére Mostan...... A mi kedves barátunknak.. Jó kedvünk nőjön az égig; Örömtelve nézzen végig Rajtunk a boristen, Bachus, Kinek étele a bak-hus. Ha vigságunk lángja csorbul Gyújtson alá tüzet borbul Nemcsak e mai nap, hanem Most és mindörökre amen A nagy Bachus!!! Udvarhelyi Gyula. 48. TT ^JnU e világi múlékony örömek fokozatát i\ veszszük figyelembe, alig találunk bol-jff dogabb perczekre, mint a melyeket őszintén szeretett baráti körben tölthetünk el. 115 Mert ugyan, van-e oly örömélvezet és boldogság e föltlön, mely ne nagyobbodnék akkor, midőn azt igazán szeretett barátunkkal megosztjuk? És viszont van-e oly fájdalom és keserűség, mely enyhülést ne hozna, midőn azt igazán szeretett barátunk részvéte kiséri. Az igaz barát oly kincs e földön, melyhez hasonlót alig birunk felmutatni; mert a példabeszéd is azt mondja, hogy a kinek hazája, s csak egy jó barátja van, az nem lehet egészen boldogtalan. Ugyanazért méltó és tanácsos, hogy ezen megbecsülhetetlen kincset őrizzük és tiszteletben tartsuk, mert az őszinte jó barát még a legközelebbi rokonnál is becsesebb. Ellenben, barátság nélkül az élet nem egyéb, mint elszigetelt szivtelen önzés; és hasonló azon kopár szirthez, melyben a fűszál sem tenyészhet, de még az élet is kihal! Ugyan azért fűszerezzük e rövid életet az őszinte barátság élvezetével minél gyakrabban, és mindannyiszor koczczintsunk poharat azon őszinte óhajtásunk kifejezésével; hogy éljen, még pedig folytonosan éljen köztünk, a tiszta barátság! Árvay József. 8* 116 / Pohár a kezemben, lélek a pohárban, ^S Felvidit, feltüzel isten igazában . . . 1 Fiuk hallgassatok, valamit beszélek, Poharamból súgja a viditó lélek. Sokáig éljetek édes czimboráim, S ne leljetek tövist az élet virágin . . . Tartson ifjuságtok vagy száz esztendeig, Tartson mig csak benne jó kedvetek telik. S ha jó kedveteket bánat szorongatja, Balgatagság lenne szomorogni rajta! A búbánatot is könnyű jégre vinni, Borba vele szépen s igyátok meg, igy ni! Lévay József. 50. ^ Baráti körben. $ Egy érzelem, melynek kifejezést szóval alig ^adhatok — vonul át keblemben, midőn a '''' kedves körötökben poharamat reátok kö-| szöntöm. 117 Azt mondják, hogy az emberi kebel egy kert, melyben az érzelmek egyes virágok s ha ez való — ugy bizonyára a virágok királynéja az, — mely a barátság érzelmét képviseli — oly virág ez, melynek gyökerei mélyen ereszkednek, sőt leggyakrabban a szivig hatolnak s oly delejes vonzerővel birnak, hogy egymást két kebelben megérzik s a két keblet egymáshoz vonzák. Illata? — oh erről nem is beszélek — fönséges mivolta feledteti az álnok világ romlott légkörét — magasba röpiti a szellemet — nemesen magasztost. E virágból áll ama kötelék, mely engem kedves hozzátok csatol s illata — mámorító illata varázsolja elő, hogy köztetek oly jól érzem magam. Ápoljátok velem együtt e kedves virágot — a barátság virágát —; öntözzétek a bizalom nedűjével s a szeretet harmatával, hogy igy erősbülve a rágalom s rosz akarat viharait kiállva megszakithatlan s végnélküli legyen. Éljetek soká! IAebbald Béni, 118 k 51" |Havsog a vigadozók szava, ürül a pohár, í Bánat és keservvel távoznak, Mig foly a borár. Barátom a szívfájdalommal Távozz el innen! Vedd kezedbe a poharat s a Bánat elröppen. Bánkódott eddig szép hazánk is, De valahára! Törve e rabbilincs és feltűnt Rég várt csillaga. Tehát éljen a hon boldogan! Árassza körül Dicsőség, fény, nagyság, mig magyar Van védőjéül. Éljen minden honfi, kinek szive Hazánkért dobog! Éljen a honjavát előmozditó! És legyen boldog! Pirnilzer I). IV. A női szépség legmagasb foka A bájoló, ki előtt önmagad Elfeledve, a bűbájnak hatalma E földről egy szebb honba átragad. Bulcsu Károly. 121 52. A királynénkra. 2Uraim! A női érdem iránt kénytelen min-denki tisztelet és kegyelettel meghajolni, A főleg midőn az érdem a polczok legma-] gassabbikáról tündöklik alá. A magyar nemzet méltán büszke lehet reá, hogy ritka szépségű és angyali jóságú királynéja annyira sajátjává tette zengzetes nyelvét, miszerint mind azok, kik szerencsések azt tőle hallhatni, bűvösen elbájoltatnak. Mely kedves körülmény azt tanusitja, hogy dicső királynénk szereti a magyarokat. De tanusitja ezt továbbá azon végzetszerű körülmény is, miszerint szeretett királynénk boldogságának ujabb gyümölcsével éppen e hazát kivánta megörvendeztetni. "Nem kevésbbé tanúskodik nemzetiségünk iránti rokonérzetéről még azon váratlan eset is — mikép legközelebb egy magyar úrhölgynek hozzá intézett franczia verseit azon őszinte, és hazaérzelmü kijelentéssel utasitá vissza; hogy egy magyar királyné, magyar nőtől csak magyar nyelven irt verseket fogadhat el. 122 Ha tehát dicső királynénk igy tudja méltányolni a nemzetiségeket, nincs-e jogunkban remélni a nemzet többségének azon méltányos óhajtása teljesülését is: mikép Magyarországban létekor az előtte megjelenő, s idegen nemzet öltözetét majmoló magasabb állásúak előtt el fogja mondani: hogy egy magyar királynő Magyarországban létekor hódoló tisztel-kedőit, csak magyar mezben fogadhatja el. így lévén meggyőződve, szivem mélyéből óhajtom, hogy alkotmányosan megkoronázott kedves királynénkat, Erzsébetet — édes hazánk javára és boldogitására — a magyarok Istene még igen sokáig éltesse! ^ i az élet? — Egy zugó tenger, melyen splj^a háborgó hullámok miatt nehéz a rév-A A partra jutni; — egy viharos időszak, ( melyben sok a küzdés, sok a szenvedés; de kevés az öröm, kevés a boldogság. — S ha van öröm, ha van boldogság itt a földön, Árvay József. 53. Egy hölgykoszorura. 123 kérdem, kik képesek azt nyújtani? —* Ha van földi üdv, ha van földi menyország, kérdem, kik képesek azt elővarázsolni, hanem a nők? Hol talál a fáradalmak közt őszülő családapa megpihenést, — ha nem nejének karjai között? — Ki tudja a családapának arczárói gondtelt redőit elsimítani, — ha nem szerető nejének csókjai? — Kérdezzétek az ifjút, miért küzd vészszel, miért küzd viharral, miért koczkáz-tatja életét, miért áll szembe a halállal is? Kérdezzétek ? s azt fogja mondani, azért, hogy kedvesének egy mosolyát megérdemelhesse. Nézzétek a katonát, ki ismeri a golyók süvöltését: ki rendületlen kebellel áll a csaták zajában; kit a halál, melylyel oly sokszor állt már szembe, megindítani nem volt képes: egy gyengéd hölgynek mosolya előtt meghajol a szilárd férfiú, eltörpül a zord hadvezér: Antonius Kleopatra lábaihoz dobta a világot; Julius Caesar dicsőségét és diadalmait elfeledte e nő előtt; negyedik Henrik franczia király parasztnak öltözködött csak hogy a szép Gabrielához juthasson; mert Ki tudna ellenállni, Ha szívből esd a hölgy: Legyen bár keble mint jég, Vagy mint a bérezi tölgy. (Tarkányi.) 124 Vagy kérdem, nem élesebb-e az ifjú kardja, ha azt kedvese köti oldalára; — nem buzdi-tóbb-e a lobogó, ha azt egy kedves hölgy nyújtja a harczolónak; — vagy nem jutalma-zóbb-e a borostyán, ha a ti kezetek fűzi azc a győző homlokára? Igen, élesebb a kard, buzditóbb a zászló, jutalmazóbb a borostyán, ha gyengéd kezek nyújtják azt, mert azok buz-ditnak, azok jutalmaznak, kikért még a halál is édes; s e hatalom a női sziv, e varázserő a szerelem. Ismeri ezt az egész világ: kérdezd meg a dermesztő észak zord lakóját, vagy a legforróbb égalj napbarnitotta fiait, ismerik e hatalmat, tudni fogják mi a nő, mi a szerelem. Ezért emelik oly sokan a nőket az égi lények közé: Boccaccio angyalnak nevezi kedvesét; Petrarka mint az angyalok angyalát énekli meg Lauráját; ezért mondja a magyar költö is: Mikor Isten a hölgyet teremté, Örömében sirva fakadott. (Petőfi.) Ezt mondja Petőfi általán a nőkről; de mit mondhat a magyar nőkről, kiről igy szól Garay: Tenéked szebb, s dicső tért Szabott a végezés: Születni és szeretni Magyar hölgynek kevés; (Garay.) 125 kevés, mert a magyar hölgy nemcsak nő, hanem honleány, kinek nemcsak szerelme van boldogitni, hanem hazája is; ki egyik kezével ölel, a másikkal lobogót nyújt a harczbame-nőnek, ki egyik kezével szerelmet esküszik, a másikkal a haza oltárán áldozatot nyújt, azért mondja a költő is: Magyar hölgynek születtél Áldd érte sorsodat; Magyar hölgynek születni Szép és nagy gondolat! (Garay.) Szép és nagy gondolat; mert lehetne-e szebb hivatása a nőnek, mint a honleányé, a ki nem polgárokat nevel a világnak, hanem honfiakat a hazának. De kérdem, ki is olthatná a hazát mélyebben a szivbe, mint az édes anya; — van-e becsesebb emléke a kebelnek, mint a melyet az édes anyától tanult tisztelni; — levetközketi-e a férfiú azt a természetet, melyet ez édes anyatejjel szivott ? Óh nem! — Zúgjon bár a fergeteg, dühöngjön a megpróbáltatás orkánja, az édes anyának sze-liden esdő szavát: fiam szeresd hazádat, el nem fojthatja semmi, azért Oh hölgy, ki ezt betöltöd, Mi szép vagy és mi nagy, Rendeltetés az égből, S a földön áldva vagy. (Garay.) 126 Kárthágónak hölgyeit bámulja a világ, az orleansi szüzet arany betűkkel irták a történet könyvébe: de nézzetek Egerre, s látni fogjátok, mit tehet a magyar nő vagy nézzétek Szilágyi Erzsébetet, ki ezzel ereszti ki fiát szárnyai alól: fiam, a haza legyen ezentúl édes anyád, én pedig csak mostohád; vagy nézzétek Losonczy özvegyét, ki megtagadja anyai érzelmét , s elfojtott kebellel kiséri fiát a vérpadra, csakhogy a gyenge ifjút rendithetlen magyarnak lássa, csakhogy a magyart gyávának ne láthassa a világ: vagy nézzetek arra, ki még csókját is kész a haza oltárára rakni, csakhogy a szegény népnek éhségsajtolta könnyeit letörülhesse, ezért mondja Kisfaludy Károly: „A magyar sziiz nem retteg az áldozattól, ha a haza s a dicsőség kivánják." És én büszke vagyok, hogy azon hazának lehettem fia, a melynek ily nemes lányai vannak, a mely honnak nem hölgyei, hanem honleányai vannak, kiknek egy szép koszorújára emelem most poharamat, azon óhajtással, hogy az ég ura, ezen szép honleány koszorút igen sokáig éltesse ! ! ! ü. . . 127 54. Valamely társaságban a hölgykoszorura. í l|Ha valamely kertbe jutunk, hol számosnál AWszámosb, pompás virág diszlik előttünk, 7 lehetlen, hogy meglepetésünk szavakban ki ne törne. így szintén lehetlen, hogy''''e diszes társaság bájos hölgykoszorujára ne emelném poharamat s néhány igénytelen szóval érzetimet ne tolmácsolnám. Mondják, hogy midőn az Isten a nők ősanyját az édenben megalkotá, végig tekintvén teremtményén, elégült mosoly vonult ajkaira. S valóban is, a nők a teremtés remekei! Ő bennük egyesül a szép a tökélyessel, a kellem a jósággal, s végső hivatásuk is a legnagyobb jótettben — másoknak boldoggá tételében — áll. — Szerintem minden nő, egy tökélyes szép szobor, melynek láthatása és birhatásaért a műkedvelők ezrei versengenek. — Minden nő egy-egy naP> melynek saját rendszere van, kisérve a bolygók és üstökösök millióitól, fényt áraszt a szivek belsejébe s jótékony világgal hinti be a szomorúság bizonytalanságában té- 128 vedezők utait. — Minden nő egy virág, melyet igen sokan szeretnének leszakitni és keblükre tűzni. — Minden nő egy delej, mely ezreket vonz magához és vetőköztet ki régi hajlamaiból, uj érzetekre ösztönöz és gyújt. Óhajom az, hogy a diszes hölgykoszorú mindegyik tagjának annyi bámulója legyen, mint egy remek szobornak, annyi és oly hű követője, mint az égen ragyogó napnak a számtalan csillag; annyi birni óhajtója, mint a kecses virágoknak s oly vonzereje, mint a delejnek. A szivek harczaiban önök legyenek a győztesek. — A férfiak kemény kérgü sziveit bájaik és kellemeik varázsával fegyverezzék le s tökélyes diadalt vívjanak ki ott és azokon, ahol és akiken diadalt aratni óhajtanak. — Osszanak és nyerjenek boldogságot. — Oszlassanak but, teremtsenek örömvilágot. Raboljanak el sziveket, de adjanak aztán a sziveknek boldogságot. Zúzzanak össze kebleket, hogy azokat újra fölépítsék! Hogy pedig mindezeket kivihessék, a fér-fisziv legtisztább kivánatával óhajtom, hogy az Isten önöket bájos hölgyeim, igen sokáig éltesse! Veres 8. 129 55. vi; Egy honleányra. S& AT ,—^ |l\emes hölgy! nemednek legszebb éke, Az ég nagy föntiről leszállt sugár: | Téged illet ez a felköszöntés, í Érted ürül ez a habzó pohár. Oh nézd a gyöngyöt, mely fölfelé tör, És hintázva lassanként elsimul; Csak azt ne nézd, mikor kiürítem, Mert sápadt orczám menten elpirul. Nem mintha e megbűvölt pohárnak Lángtartalmától riadnék vissza, Mert hisz a magyar a honleányért Poharát mind egy cseppig kiissza. Csak azért, mert varázs két szemednek Nyilt tükrében hazád sorsa rejlik; S ilyenkor a magyart — Isten tudja Régi szokás — hamar tőrbe ejtik. Tőrbe ejtettél te is, nemes hölgy! Te az ég föntiről leszállt sugár . . . Ki sziv és lélekkel szép hazádnak élsz, Érted ürül ez üdvözlő pohár! Szentkirályi Aurél. Halljuk. 9 130 56. Fiatal hölgyek társaságára, Ha körül tekintek, azon veszem észre ma-aX gamat, hogy tündér kertbe jutottam, mely-lli ben a legbájosabb virágok díszlenek. Valóban e díszes illatos virágok mindegyike, melyek alig fakadtak ki bimbaikból, s még csak az élet tavasz első sugarait éldelik, — oly igéző fényben ragyognak, hogy ha szakítani kellene egyet, zavarba jönne az ember, s nehéz volna a választás. íme nézzük e díszes rózsát, melynek üde ifjú szine a szemet kápráztatja, s a szivet elbájolja, nézzük tovább a szende ibolyát mely szerény visszavonultságában rokonszenvet ébreszt, amott a közkedvességü rezedát, melyet mindenki szeret, itt a bájos hiaczintőt, mely hideg mosolylyal nézi a körüle tör-ténendőket, amott a csinos estikét, mely mindig a világ és a fény felé törekszik, emitt a daczos tulipánt, melyet hajtani sem lehet, ott a tiszta liliomot, mely szende ártatlanságban szennyet nem tür jellemén, tovább az ábrándos nefelejtset, mely egyszerű ked- 131 ves külsejével mégis feledhetlenné válik, amott a méltóságteljes büszke georginát, mely fényében pompázva magasan kiemelkedik, ott a simulékony futókát, mely játszi mosoly-lyal fonja át kedvese derekát, továbbá a hajlékony szegfűt, mely szendeségében oly köny-nyen hisz mindenkinek, s végre az életszinben ragyogó verbenát (égő szerelem) mely élénk szine s kellemes külseje által a figyelmet leköti s mindenkiben vonzalmat gerjeszt. Ily bájos virágok közt lenni, azok ragyogó fényében gyönyörködni a valódi boldogság, mely az embert átszellemülve az égiek közé emeli, s megismerteti véle az üdvöt, a mennyországot. És ime épen most szemlélünk egy ilyen diszes virágokból font ékes koszorút. Adja tehát az ég, hogy e sok szép virág közül mindegyik megtalálja kertészét, ki egykor dobogó szivvel tűzhesse keblére a feléje hajló ékes virágot, mely gyengéd figyelem s gondos ápolás mellett az életet oly igen kellemessé varázsolja. Tündököljenek tehát még soká e báj- és kellemben diszlő tündér virágok, — éljenek kedves hölgyeink! 132 57. Két eszményképre. ^SJligész életemben két tárgy volt eszmény- fíképem, melyért mindig fiatal hévvel tud-fftam lelkesedni, melyre mindig büszke voltam, ezen két eszménykép: zalamegye honleányai és zalamegye fiatalsága! egyikben honszerelmet, másikban a lelkesedést és áldozatkészséget tisztelém, becsülém. A fiatalság van hivatva egyesíteni a társadalom rózsalánczait, melyet a zord idő e megyében több darabra tépett. Egyesüljetek! hisz az élet szerelem és barátság nélkül, mitsem ér! — Ha fény és pompa, vagy kitüntetésekben más megyebeliek túlhaladnak is benneteket, honleányi érzésben s hazaszeretetben magatokat felülmúlni ne hagyjátok. Büszkén mondhassátok a világnak: én Zalában születtem, és zalamegyei vagyok! Teljesedjék szivetek szerint földi boldogságtok s éljetek igen sokáig boldogan! Baranyai Elek. 133 58. A hölgyekre. y ^Kálmán király egyik jeles törvényczikke a W5 boszorkányok, mint nem létező phanto-f mok elleni perbefogatásokat, és Ítéleteket eltiltotta, s ezen időszaktól fogva datálódik ezeknek nem létezésérőli bitnek alapossága. Daczára azonban mindezeknek nem osztom meggyőződését, s következetes és szilárd határozottsággal állitom az ellenkezőt, mert boszorkányaink ináig is nagy számmal vannak, sőt környezetembe is van szerencsém tisztelhetni, kiknek bűverejti igézete alatt állunk. Igaz ugyan a mindinkább előhaladó korszak reformjának organisáló keze ezekre is kiterjeszté működését, s most már nem többé vén asszonyok alakjában szita forgatás, seprűn lovaglás, keresetlen kötélleli érintéssel rontanak bennünket, hanem rózsaszín arcza deli szüzek, tüzsugárt lövellő vontcsövű szemeik varázs hatalmával, eper ajkaik édes kedves mosolyával idézik elő az önkívületet, mit lé- 134 nyünkre gyakorolnak, — ezekre tehát, — a 19-ik század, a nagy korszak második felének, s legújabb epochának angyal arczu ifjú boszorkányaira, szép hölgyeinkre köszöntöm e po-hárt, melynek cseppjein keresztül rózsa színben mutatkozik az élet, elhalványulnak a gondok, meghal benn a bu, a vér kettőzött erővel futja be útját, hogy ismét honnan eredett a szivhez érjen, melyből kivánom, hogy a haza s a mi boldogitásunkra szép hölgyeink soká, igen soká éljenek. 59. Női társaságban ( int tavaszt a virány, kertet a virág, ko-^Wszorut a rózsa leginkább ékesiti, úgy minden vendégkoszorunak legékesebb és > bájosabb virágai a hölgyek, — én tehát itt e jelenlevő vendégkoszoru szép rózsáira, kedves hölgyeinkre köszöntöm poharamat; mert e bájvirágok czéljai minden vágyainknak s legszebb érzelmeinknek, ezek nemes ösztönözői a nagyratörő léleknek; ezek vigasztalói a küzdésben elcsüggedt bajnoknak, és ezek boldo- HM 135 gitói a férfiú-kebelnek. Éljenek tehát s teljes díszükben viruljanak sokáig rózsáik, és töviseikkel legyenek irgalmasok irántunk. JV. A. 60. Hölgyeinkhez. § öok meleg dalt énekeltünk t^vpNektek életünkben, | ''''Mert megirva ugy találtuk '''' Mélyen a szivünkben. A szivünkben bánat és kéj Nyugton nem lehetnek, Kisietnek mint a hegyből Árja csermelyeknek. Csermely árja, merre mégyen Szózatos futása: Jobbra, balra társfolyókkal Gazdagul folyása. 136 Felkarolja szép virágit Illatos mezőnek, S drága gyöngyöt és követ hoz Tenger-kedvesének. Drága gyöngyöt és követ hoz Költő is magával, Hoz virágot sziv hónából Szózatos dalával. De a dalnak, a magyarnak, Bármi édes árja, Nincs anyául tengeröble, Mely karába várja. Mely virágit elfogadná, Gyöngyeit szeretné, S hosszú utja véghatárán Hiv ölébe venné. Neki, mint a szép keletnek Országöntözője, Mérhetetlen sivatagba Van temetkezője. — És azért volt, és azért van, Hogy virági hullnak; Gyöngye, éke félúton már Vész a magyar dalnak. 137 Vajh! lesz-e még, vajh jön-e még A magyar hazára Tél után egy szebb tavasznak Éltető sugára? Vajh lesz-e, hogy mint a csermely Szivetek megárad. És a dalban és a dallal Szebb jövendőnk támad? Isten a hölgyet teremtvén, Nem tevé hiába: Hogy a földnek minden üdvét, Tette nő karába. Kebletek dús mint a tenger, Kincsek ezredével: Mérhetetlen benne a sziv Mély, nagy érezéssel. És a láng, mely benne lángol, Istennek szikrája, Mely egy sarktól másikáig A földet átjárja. És azért van, és azért lesz Vágyainknak réve: És azért élt, és azért él Még szivünk reménye! 138 Hogy ti lesztek éltetői E magyar hazának, S mely költői ajkiról foly Nemzetünk dalának. Oaray János. 61. Egy fesztelen mulatság szíves háziasz-szonyára. iMidőn a legistenibb nedűvel telt, pohárnak |%%evezett, felséges ivóeszközömet a kedves XA háziasszonyra van szerencsém emelni, | egy felette kedves — de átkozottul súlyos feladat terhét érzem gyenge vállaimon nyugodni. Kedves azért, mert hízelgés nélkül dicsőíttetek egy kedves lényt, terhes azért, mert teljességgel tisztába vagyok azzal, hogy feladatomat sikeresen meg nem oldhatom. Vigasztal ugyan azon tudat, hogy annak oka nem annyira szerény énemben mint inkább a gyarló emberi nyelvben keresendő, mely nem gondoskodott oly szavakról, mik képesek lennének érzetemet a maga valódisá- 139 gában visszaadni. Már pedig uj szavak faragásához pedig egyáltalában nem érzek talen-tomot. Hála — tisztelet — kegyelet — köszönet --ezeknél több rendelkezésemre állható szavakat nem találok az összes szótárban. Már pedig ezek sem egyenként, sem együttlegesen nem elégségesek arra, hogy csak halványan is visszaadják azt, mi keblemet most oly lázas nyugtalanságba hozta, hogy csilapitónak kénytelen voltam poharamat kezembe venni, hogy azzal kedves háziasszonyunkat felköszöntsem. Végig nézve önök arczán t. mulató-társaim, mindegyiken egy tündért látok balettet tánczolni, és innen van, hogy arczunk oly fényes az örömtől, mint a legragyogóbban vixolt pádimentum. A tündér neve: jó kedv. Jó kedv! Yan-e annál becsesb adománya az isteni gondviselésnek, nem több-e az nekünk, mint a sivatag izzó homokán botorkáló szomjtól tikadt utazónak egy jégbehütött fiaskó somlyai; nem több-e az nekünk, mint az olym-pusi isteneknek az ambria és nektárszürcsölés s végre nem drágább-e az nekünk, mint a kincsszomjas gyémántkeresőnek egy akónagy-ságu gyémánt? 140 Nélküle élettelen küllői vagyunk a társadalom nagy malomkerekének; jó kedvvel pedig ha nem is fél, de legalább is fertály istenek. Miután pedig jelenleg a jókedv oroszlán részét a mi kedves háziasszonyunknak köszönhetjük nem csoda, ha gyarló nyelvünk gixert csinál a méltó elismerés kifejezésében. Végtelen zavaromban és gyarló emberi nyelvünk feletti sajnálkozásomban van egy hatalmas vigasz, és pedig az, hogy megvagyok győződve, miszerint a mi kedves háziasszonyunk a jót magáért, a jóért teszi és hogy nemes lelke öntudatának tiszta világába keres egyedül köszönetet. Fenkölt szellemének nincs szüksége kicsinyes magyarázatokra s egy oly magasztos eszmékért dobogó sziv, mint az övé felül áll a dicséreten. No de most veszem észre, hogy buzgóságomban egyszerre két bakot lőttem, t. i. szembedicsértem és igazat mondtam. Az első csúnya dolog, a másikért pedig beütik a fejem, azért csak annyit vagyok mondandó, hogy a vidám mosoly örök hajnala ragyogjon kedves háziasszonyunk felett s hogy az élet bajai akként oszoljanak előle, mint oszlik bánatunk e pohár isteni tartalma által, és a tiszta megelégedés törölje ki örökre szótárából a bánat szót. Éljen sokáig! 141 62. Távoli rokonánál időzött hölgy hazatértekor. ? Ijfíiszem, hogy nem fognak szerénytelen-Af^ségről vádolni, ha poharat emelve a m. I'''' t. vendégkoszoru figyelmét néhány perezre igénybe venni bátorkodom. — De nem! — hiszem lehetetlen a kétely fátyla alá helyeznem azt, melynek kedvező valójáról már — akkor győződhetem meg, mielőtt poharat emelve mentő-szavakra csak gondolhattam volna is. Ez örömtől lángoló tekintet, mosolygó ajk s az elragadtatástól szikrázó szemek fényes tanúi ama meggyőződésemnek, mely szerint bizonyosan tudom, hogy a m. t. vendégkoszoru minden egyes tagja jelen perezben velem egyet érez s szive, szivemmel egyért lángol. — Tudom, hogy fájlalva vette észre mindegyikünk egy időótai távollétét városunk (helységünk vagy környékünk) hölgycsokra egyik legszebb virágának — s méltán; mert szokatlan a szemnek az, ha valamely kedves tárgyán, 142 melyen gyakran oly elragadtatással merengett, egyszerre hiányt, vagy hézagot fedez fel, mert habár a kedves és szép tárgy a nevezett hiány, vagy hézaggal is szép és becses maradt nekünk, az mégsem egész többé. — Tekintsünk csak valamely gyürüt, mely drága kövekkel van kirakva, mily szép és nagyszerű; utóbb vegyük ki egyikét a köveknek, a gyürü szép és értékes marad, a bennlevő drága kövek szépségük és értékökből mit sem veszitének, de azon egy kőnek hiányát mégis oly nagyszerűen érezzük, miszerint nem tekinthetünk anélkül a gyűrűre, hogy egy benső hang ne mondaná: „ebből még valami hiányzik!" — De oh! ne merengjünk el veszteségünk felett, midőn az visszatért igen tisztelt rokonától körünkbe, — hölgykoszorunk elveszettnek hitt virága N. N. kisasszony újra vissza-téi''''vén, méltó helyét a csokorban elfoglalá s mi kivánjuk neki: az ég engedje, hogy a diszes csokornak mindig viruló, nélkülözhetlen tagja s egykoron leszakitójának örökbecsű disz-virága s boldogsága lehessen. — Éljen!!! Zalay Lajos, 143 63. Pohárköszöntés a nőkre. hirlaptudósitók Washingtonban tartott gyűlésén Turner Márk nevü egyén kö-n vetkező pohárköszöntést tartott. „Közön- séges lelkek nem tudják azt felfogni, hogy mi mindent köszönhetünk mi a nőknek, ők varrják fel gombjainkat, ők foltozzák meg ruháinkat. A nő bizik bennünk; elbeszél nekünk mindent, a mit csak szomszédunk magán viszonyairól elbeszélhet! (Nevetés) ő disze a helynek, melyet elfoglalt; kincse a világnak! (Szónok szünetet tart, s kérdőleg fordul a hallgatók fele: most kell tapsolni!) (Nagy nevetés.) Tekintsenek önök Kleopatrára, Des-demonára, tekintsenek Florence Nightingalere, Borgia Lucretiára (hangok nem! nem!) No ! ám hagyjuk Lucretiát! Tekintsenek önök Éva anyánkra! (óh! óh! nevetés.) Nem szükség, hogy rátekintsenek, ha éppen nem akarják! hanem, azt mondhatom, hogy Éva is egy ékesség volt, még pedig egészen sajátszerű; mig a divat meg nem változott! (nevetés.) Ismétlem, elnök ur! hogy a nő disze, kincse 144 a világnak! Mint gyöngéd szerelmest senki sem múlhatja fölül (nevetés!) Mint cousine felette alkalmas; mint gazdag nagymama — gyógyithatlan rosz szeszély mellett is — ki-mondhatlanul becses! Mi lenne az ember a földön nő nélkül! Ritka lenne elnök ur! valósággal ritkaság lenne! (nevetés.) Becsüljük azért és védjük őt; nyújtsuk neki segélyünket, — és ha alkalom kínálkozik — kezünket is! — (nevetés.) De félre a tréfával! A nő szeretetreméltó, jószívű, kellemdus, szép; minden becsülésre és hódolásra méltó! Hiszem, hogy a jelenlevők közül senki nem fog vonakodni érettök poharat üríteni, mert mindnyájan ismertük, szerettük és becsültük a legjobbikát közülök — saját édes anyánkat! (élénk tetszés.) 64. pMidőrT Isten a virágot teremté, ♦^Hölgynek szánta, mondván legyen hölgygyé 1 Oh mily megható kebelén láthatni, ! A liljomot teljes kéjben fakadni. 145 Sziizihlettel azt zokogja el nekünk, Hogy ott terem a boldogság, édenünk, Mélyen, mint a tengernek gyöngyszeme Azért boruljunk előbb a földre le. Boruljunk előbb a földre le s aztán A boldogság gyöngylilioma megszán. S kitárul a két kar s pohár emelésben Mondjuk éljen a hölgy nemes érzetében Bátorfi Halljuk. 10 y. 10* Családban a szeretet összetartás gyöngye, a nemzetek élete, ereje s erényének legdrágább ékessége. Szabó Richárd. 149 Keresztelőben. 65. Az újszülöttre, ha fiu. & keresztelő s keresztszülői kettős tisz-temnél fogva, hivatva érzem magam az | örökkévalóságra születettnek felköszöntésében a szülők aggodalmát, sokasuló figyer-mekeik fölötti búját eloszlatni. Imádólag üdvözlöm én a gondviselést, ki egyesek kivá-natait a haza kivánatának és szükségeinek eléje téve, sokasítja a íinemet, hogy erősítse e nemzetet. E hazafias gondolatnál a legfeszül-tebb szülői kebel is megnyugszik. Az Isten legjobban tudja mire van egy családnak, mire van az egyháznak és a honnak legnagyobb szüksége. Több érdekkel bír ugyan a változatosság, két fiu közt egy leány jól veendette ki magát, igaz; de a mi marad el nem múlik, most férfi karokra van szükség, férfiaké a dicsőség. A haza tőlük várja szabadságát. Fájdalmak anyja a nő szülésében, fájdalmak anyja 150 a nő szülöttjének elvesztésében. A harcz megdicsőíti a férfi halálát, (Dulce et decorum ut pro patria mori. Horac) megnyugtatja a kesergő anyát, midőn a lelkes görög nővel a gyászhírt e szavakkal fogadja, fia elestének hirére azt mondja: „azért szültem őt, hogy legyen, ki a hazáért meghaljon!" — Éljenek a fiszülöttek! Éljen az újszülött, honpolgár! ®o.Ia meggondoljuk, hogy a szépnem hiva-tása mily nagyszerű s nagy horderejű, I ugy lelkünkből örvendhetünk, midőn egy kis bimbóval ékesebb lett a magyar honleányi koszorú, ki eleinte csak dajkáit bűvöli magához sírással, később szüleit szendeségei-vel, még később tanítóit okos feleleteivel, jaj de aztán villámló szemeinek tűz sugaraival gyújt s hol ? Ah ezt mi férfiak jól tudjuk, csak az a szerencsénk, hogy kalapot viselünk s ha szép leányok bájoló fényszemeikkel vélünk Horváth Károly. 6G. Az újszülöttre, ha leány. 151 találkoznak, lehuzzuk a karimáját s igy vértezzük magunkat ellenök,'''' de mi ez ? mit ér mindez ? midőn szivünk e rejtett csintalan megérzi közeledtüket s klipp-klapp, menydör-gősen zúg, búg, ugrál. Oh ily veszedelmes műtétre született N. leányka is, kit ma részeltettünk a keresztség áldásában. Azonban ineg-leend másik hivatása is, hogy] minél több örömet szerezzen szüleinek, hogy azt a sok fáradságot, melylyel őt nagyra fölnevelik némileg meghálálja. Azért szivemből kivánom, hogy az újszülöttet szülei s mindnyájunk örömére a honleányi koszorú diszére áldásban és egészségben éltesse az Isten ! Fejlődjék szépen a jó és nemesben s amint erősödik testileg, ugy erősödjék a hit, remény és szeretetben! Éljen! 67. J^ Egy keresztelésnél. |T. Urak. Kinek szive nem emelkedik, ha Vtavaszszal fris zöldet vagy egy bimbót 1 vesz észre, mint jeleit egy ifjúit életnek. Ha az érző ember ily néma jegyek által is bensőleg megindittatik, mennyivel inkább örül 152 majd csírázó emberlétnek? Mi T.- U. ma kedves helyzetben vagyunk. E körbe hű anyai kebelről egy polgár (vagy polgárnő) lépett, hogy áldó kezek terüljenek el fölötte, hogy nevet kapjon, és, hogy mi a szülők örömében osztozzunk. Bizonyos, mi valamennyien részt veszünk a keresztelendő szüleinek örömében, mely e szülésből származott. Mi valamennyien azon hő kivánatot tápláljuk, hogy az ég áldásával környezze e kis polgárt (vagy polgárnőt) és hogy a szülők örömére növekedjék fel. Engedjék e kivánatot erősíteni pohár ürítéssel mi közben e polgárt (vagy polgárnőt) éltetjük. P. D. 68. Keresztszülőkre. ^Hogyha a kis N. szólni s poharat emelni ^ tudna születési örömében bizonyosan föl-i kapna e pislogó bormécsesek közül egyet s fenekig ürítené ki tartalmát először is azokért, kiknek életét s e világrai szerencsés jöttét köszönheti; másodszor, azok jóléteért, a kik helyette ellent mondtak ma a gonosz szel- 153 lemnek, az ő cselekedeteinek és minden pompáinak; kik először vivék karjaikon az Isten házába, őt a keresztények közé felavatandók, vele lelki rokonságba lépendők s mind azon ker. kötelmeket magokra vállalandók, mikre igényt tart az egyház, számol a kis N. N. ő a sz. keresztség által az inség nyomorai ellen biztosítva van, s ha vállai az élet súlyos keresztje alatt roskadoznának; ha, mitől Isten óvjon, nem volna, ki őt az üdvözítő hitben oktatná, ker. neveléséről gondoskodnék, segédkezekre számolhat, miket azok nyújtanak s nyújtani kötelesek, kik mint keresztszülők vele a komaság örömeiben osztozkodnak, jeléül; hogy a meghalálozott örömök torában, az életszükség keresztelőjében is részt venni készek, ha erre őket — tán valaha meghívni kényszerülne; „Mert a kit szeretünk mig ajka mosolyog: Bubánatában is legyünk osztályosok! Vegyük el a csapást, mikép a jó napot, S egymást ne hagyjuk el, ha a sors elhagyott." kívánom: hogy a keresztapát és anyát az ur Isten testi-lelki adományokkal tetézze kereszt-fiakkal együtt sokáig éltesse!! Horváth Károly. 154 * 69. Az újszülött atyjára. ^Mennyi öröm, mily boldogság sugárzik a ^ boldog apa arczárói reánk e pillanatok-I ban, ezt elmondani nem, csak érezni lehet! Az erős férfi sziv könycseppeket hullat azon gondolatnál, hogy nevét, családi nevét egy kedves kis virággal ékesítheti, hogy szerettei számát egy nagyreményű sarjjal gyarapítva látja. Ha eddig komoly határozottsággal, ernyedetlen munkaszeretettel övezte körülléte anyagi biztosítását, ugy bizonyára ez alkalommal fokozódott az, nem is kételkedünk ezen, mert az atyát az ég szerető szívvel, hazafias erénynyel áldotta meg, mi csak azt kivánjuk ez ünnepélyes alkalomnál, hogy az újszülött fiút (leányt) boldog szülők örömére az édes atyai sziv büszkeségére sokáig, igen sokáig éltesse! 70. dk Az újszülött anyjára. Ptig mi mulatunk, habzó poharainkat ürit-gpgetjük, addig az újszülött édes anyja fáj-h'''' dalmakban jajgat, oh de mily édes néki ( e fájdalom! mert nemes lelke érzi, ne- 155 mes szivének minden dobbanása azt jelzi, hogy szeretett férjét egy ép, erős egészséges gyermekkel örvendeztette meg, hogy szeplőtelen tiszta szerelmök égi szép gyümölcsével még szorosabban fűzé a szeretet rózsa lánczát közöttük, hogy életet adott a maga életének koczkáztatásával. Tiszteljük azért az édes anya mély fájdalmát s örvendjünk kimondhatlan anyai örömével s ürítsük poharainkat a szenvedő anya jóléteért, szerencsés felgyógyulásaért! Éljen! Annyi hálával tartozik a gyermek szülei-nek, hogy annak csak kis részét is alig képes — a legjobb akarattal bár — viszonozni. A családapa olyan mint a háztető, minden szélvész, zivatar, jégeső azt ostromolja leginkább, mig a többi családtagok szép csendesen csak ugy nézik az időt alóla. Valóban sok gondja van egy családfőnek, ha őseiről szép birtok maradt rája, azt összetartani, megőrzeni, el nem zálogositani, sőt gyarapítani az utódok számára, ha pedig őseitől 71. Az apára 156 semmit sem örökölt, ugy még először meg is kell keresni a mindennapi eledelt és ruházatot és még a család jövője felett is gondoskodnia. Az édesapa hatalmas tényező arra, hogy gyermekéből hasznos honpolgár neveltessék. így ismerjük a jelen keresztelési ünnepély tisztelt örömapát N. N. urat, polgártársunkat, kinek is tiszta szivünkből kívánjuk, hogy az ég adjon neki elég erőt, egészséget és kitartást kedves családja boldogitására, engedje az ég, hogy a mostan keresztelt N. kis honpolgárban, mint már egy hasznos tagjában a társadalomnak örömét lelhesse. Újból, harmadszor is kivánom édes mindnyájunk nevében, hogy az édes apát az ég boldogul tartsa meg kedves családja számára. Éljen! 72. í Azanyára. fjMeghat a pillanat ünnepélyessége, midőn ^ Jegy anyáért, ki önélete koczkázásával egy uj életet adott, emelem poharamat; eszembejut Bátorfi Lajos ide alkalmazható verse: 157 „Sirni ha látod a nőt, ne gúnyold, mert megver az Isten! Tőle az élet jő s igy te becsülni tanuld. Mert legelőször nemde sírásban nyújtod a jelt: élsz! És az anyád szörnyű kinaid elfeledé. Vedd komolyan, mikor ő emlőjét adja először, Kin s gyönyörében rád üdvteli könyje pereg. És te viszont nem-e ismét sirva köszönsz neki mindent ?! Fájdalmába ha már ő kimerülve ledől, Első édeses álmát is felhagyja azonnal, Hogyha te csak kissé sirni akarsz, remeg ő. Légyen bár ez a föllépése halála, sietve Elcsicsikál, takaróz s csókjai közt aluszol. Valóban igy tesz az édes anya, azért mindnyájunk forró kivánságát fejezem ki, midőn a szenvedő édes anyáért háromszorosan, magyarosan kiáltom, hogy éljen! ! 73'''' , / ..Nagyatyára vagy nagyanyára. ^Azt mondja a tiz parancsolat: „Tiszteld atyádat és anyádat, hogv hosszú életű lehess e földön." Midőn ezt elmondanánk, 158 tekintsünk a ma keresztelt unoka nagyatya és nagyanyára, kik magasztos gyönyörrel legeltetik szemeiket a kedves családon, a számos utódon, bizonyára jól esik látnunk, hogy a tiz parancsolatnak itt teljesen foganatja van. Mily szép időt értek, mily vidáman töltik most is napjaikat ifjú erő és ifjú lélekkel! Olyanok ők, mint égy áldásosán gyümölcsöző terebélyes fa, mely a viharral erősen daczol s e közt ismét ujabb friss hajtásokat ápolnak, fejlesztenek. Legyen áldott a gondviselés, midőn e családnak ily szép és ritka örömet engedett élvezni! Adja Isten, hogy a vidám nagyatya minél többször ejthesse ki e kedves szót: unoka! — Adja Isten, hogy az örömben könnyező nagyanya még igen sokszor és többszörösen csicsikálja, takarózza kedves unokáit! — Adja Isten, hogy mindketten vidám egészségben részesíthessék számos, gyermeköket, serdülő unokáikat áldásai jó voltában s taníthassák a hit, remény és szeretet hasznos érzetére s tapasztalataik boldogító gyakorlatában ! 159 74. Örömszülőkre. a kertész, látva azt, ^^Hogy csemetéje nőtt, S hogy érjen számtalan tavaszt: Ápolja gonddal őt. S a kertész fáradalmiért Kedves jutalmat hoz: Ha csemetéje ép, s majd ért Gyümölcsivei adóz. Ily kertészek a jó szülők, Kik gyermekeiket Ápolják, mig a serdülők Elérik évüket. És házassági frigy midőn Köti le gyermekük: Csaknem megifjulnak s mi hőn Örvendeznek velük. De lesz igaz öröm, ha majd Boldognak hosszasan Láthatják és mindnyájok hajt Hálát szorgalmasan. 160 Ezen gyümölcs feledtető, Ha múltba volt fanyar; Fája pedig pihentető: Hűs árnya véd, takar. E szép hálát hogy élvezők Bizton lehessenek: Az érdekelt örömszülők Sokáig éljenek! Születésnapon. 75. Á királyra. líMa ő Felsége, a magyar királynak szüle-?e|p£tési évforduló napja levén, ugy hiszem, ^ alig kezdhetem e diszes körben megha-tóbban szavamat, mint a midőn a legelső magyar ember, a királyról megemlékezem, s tolmácsolom minden jóérzésű magyar ember kivánatát, hogy ő Felségét, az alkotmányosan uralkodó királyt, a népek valódi jótevőjét az Ur Isten sokáig éltesse! 161 Igaz, hogy a jó kívánat mindenkor az, de jól esik az alkalmat felhasználni és érzelmeinket szavakban tolmácsolni. így vagyunk szeretve becsült s hódolva tisztelt Királyunk születési évforduló napján is. Hálát adunk a Mindenhatónak, hogy őt nekünk adá, hogy nemes szivét annyi szép érzéssel részünkre éke-sité, azért az egyház férfiai is mai napon isteni szolgálattevéssel nyujták hálaadójukat az alkotónak, míg mi, igénytelen honpolgárok érzelmeink nyilvánulásába leheljük azon jó kivá-natot, inely bennünket áthat s egy sziv, egy lélekkel kívánjuk, hogy ő Felsége drága életét sokáig tartsa meg a mindenség ura, és alkalmunk legyen honpolgárilag védni őt, ha kell, mint ő véd bennünket! Éljen a király ! 76. Szülőkre. In a nézzék csak kedves környezőim, mintresz-jlí^ket kezemben e pohár, mint mozognak benne a borcseppek! pedig nem vagyok \ öreg, óh nem! ereimben fiatal vér buzog. Halljuk. 11 162 Ámde szivem ma szokatlanul ellágyult. Hogyne, midőn imádásig szeretett drága kedves jó atyám (anyám) mindenfelett legbecsesb születési évforduló napját ünnepelhetem, én a fiu, kinek megadaték az a ritka szerencse, hogy nevelő édes atyját (anyját) szinről szinre láthatva, ölelhetve, fiúilag kezöket, azon áldó kezeket, számtalanszor csókolhatja s még drága egészségükért ily ünnepélyes alkalommal poharat is emelhetek. Áldom a Mindenhatót e kegyért s kérem őt szivem mélyéből forrón, hogy kedves atyámat (anyámat) még állandó friss, jó egészségben sokáig éltesse, hogy bennem örömet lelve, egykor megelégedetten hajtsa fejét az örökös párnára, mely, hogy sokáig késsék, lelkemből kivánom! Éljen sokáig! Egy költőre. Emlékjelül váljon mit adjak nyilván? Letarolt s kihalt már e vidék, Nincs virág füzér, hogy küldenék. Mindössze mit szivem nyújthat át: Fogadd keblem meleg kivánatát!... emes férfi! születésed évnapján 163 Éld át az évek nagy sorát, Kerülve a bánat ostorát. Szép lelkedkez méltó nőd karjain Járj bátran az élet vész habjain... S kiktől házad egész zengő berek Örömre költsenek a kedves gyermekek. Ne hagyjon el soha rokon és barát, Lásd felvirulni e szegény hazát!... A lant kezedbe hogyha dalra kel, Rendüljön meg rá a fásult kebel. .. Légy boldog a baráti kar ölén, Ne hagyjon el soha szeretet, hit s remény!.. Samay István. 78. Barátra. I Igyuk meg a jó bort, maradjon a lőre, J? .. Vidítson fel minket a barátság köre. 1 Uraim! életünkben a barátság képezi a ^{szellemi napot, mely világit, melegit, fejleszti szivünkben a magot, gyümölcsöket érlel és az emberi társaságot táplálja. Barátság a magvető, barátság az esőtadó felhő, 11* 164 barátság a napfény, barátság a földi Isten.. . Az élet kopár barátság nélkül, virágos mező barátság által. A költő azt mondja: „A kinek barátja s bonja van, az nem lehet boldogtalan." Az igazi barátság a lelkek egyesülése, az egybeolvadó lelkekre nézve nélkülözhetlen kellék az — erényesség, mivel valódi barátság aljas lelkek között fen nem állhat. Tekintetes N. N. urat, jó barátunkat, kit tiszta becsület, hő vonzalom körünkhez csatol és a kinek derült vig kedélye napként sugározza körül a baráti kört, őt, mint különben is jó hazafit és buzgó családapát kedves övéivel az ur Isten sokáig tartsa meg! hogy születése napját hasonló vidámsággal sokszor megünnepelhessük. Éljen! Horváth Károly. 79. SK* | \ Barátra. Éj Szét ha tekintünk az életben, a lét tit-®^vJkos gépezetének legkisebb rugója, legpa-i rányibb kereke, midőn rendeltetésének megfelel, kisebb nagyobb mértékben önzésnek hódol. 165 Az Isten a magas fogalmak eme legszen-tebbike, midőn e remek mindenséget megteremtette , némi-némi tekintetben önző volt, mert azért alkotta, hogy nagyszerű művében maga is gyönyörködjék. A honfi, ki hazájaért, nemzete szabadságaért a csaták bősz viharában életét áldozza, babért érdemlő, önzést követ el, mert hős szivének jól esik a dicsőség és hir karjain el-vérzeni. Bocsásd meg tehát nekem jó barát az önzést, midőn azt kivánom, hogy még sok név- (születés) napodat megérd s megérve engem kedves barátságodban megtarts. Élj sokál f. k. i. 80. jt Jótevőre. T1 f 1 isztelt társaság! — A férfiú, kinek tisz-teletére ma bennünket a legmelegebb vonzalom összehozott, sokkal magasabban áll kitűnő érdemeivel,hogysem elégségesnek érezném csekélységemet egy azokhoz legillőbb ékes szólásban elmondani forró üdvözletemet. 166 De tudva azt, hogy az ily alkalom nem annyira a kifejezések fenségét, mint inkább a valódi érzelmek egyszerűen szívélyes, őszinte nyilatkozatát óhajtja ünnepeltjének, vagyok bátor poharat emelni. Hála az égnek! ki e rég várt születési nap felderültét ismét megérnünk engedé, mely által szerencsés vagyok szavakat adhatni ama mély tisztelettel párosult szeretetnek, mit igen kedves N. ur oly sok irányban kiható, áldásos működése s jótékonysága, szóval, messze ragyogó érdemei a személyes ismeretségen kivül is elolthatlanul felmelegítettek keblem szentélyében. Fogadja tehát ön, s hallgassa meg a Mindenható imaszerű jókivánatomat, hogy becses életét, a társadalom javára és mindnyájunk örömére még sokáig tartsa meg! A minden szép-, jó- és nemesért, főleg a szenvedő emberiség ügyében tett fáradozásait pedig jutalmazza meg azon boldogsággal, melyet a földön ugy, mint az örökkévalóságban annyira megérdemel. Éljen! Ha''''jgató Sándor. 167 Névnapon. 81. ¿V Családatyára. fii |lf Tisztelt társaság! Midőn N. N. házi urat á> tisztelhetni ez ünnepélyes alkalommal is I szerencsés vagyok, kétszeres örömöm afelett, hogy ma, becses névnapja előestéjén őszinte üdvözletemmel szavakat adhatok ama benső szeretetnek, melylyel ő a kedves családja iránt az első ismeretség óta viseltetem. Szabadjon azért felkérnem nagyon tisztelt Önöket, hogy emeljünk poharat mindnyájan e szives felköszöntéshez, melylyel magam és Önök nevében szivem mélyéből kivánom, hogy Isten őt,, mint jó honpolgárt, szeretett férjet és gondos atyát, boldog megelégedésében, — mit annyira megérdemel — mindenkitől tisztelt családjával együtt a haza javára és örömünkre, még igen sok éven át éltesse!!! 168 82. | Rokonra. SÜT** rokoni vidám összejövetel örömre han-^ " gólja kebleinket. A szivnek bőségéből szól ajkunk N. nénénk, a gondos anya, szives házi nő, adománya bőségéből halmoz el minket: s mi viszont meleg érzeteinkkel, szívből fakadó, szívhez szóló kivánatainkkal tetézzük őt, a midőn névnapján tiszteletére pohárt emelve, gyenge szavunkkal, de magas szivláng-gal üdvözletünket a sziv mondókájához csatolva kívánjuk: hogy őt az ur Isten szeretett férjével, a szép szeretet, egyetértés, családi örömök közt gyermekeinek boldogitására s mindnyájunk örömére sokáig tartsa meg — s engedje, hogy a rokoni édes kapocs, — édes kötelék — fűzve tartsa sziveinket, legyünk bár együtt vagy távol egymástól, vidítson fel az édes megemlékezés, jó és balsorsban szeressük egymást, bármily alakot öltsön magára az élet. Az élet hosszú a szerencsétlennek, rövicl a boldognak, játékszín az okosnak, álom a szerelmesnek, mámor a könnyelműnek, pusztaság a szegénynek, örömház a gazdagnak. És az árvának ? ... Oh — 169 „Kinek az ég alatt már senkije sincsen, Ne féljen, felfogja ügyét a jó Isten!" És a reménytelennek? „A hol elhal a remény S minden segély sükertelen. Az ur hatalmas szelleme Nemes szivekben megjelen." Az emelkedett lelkű házi nőt, kedveseinek védangyalát, névnapos örömünk s tiszteletünk méltó tárgyát, az ur Isten éltesse! Horváth Károly. 83. I Kisasszonyért. £ V annak napok, melyeknek emlékét az ff öröm piros, vagy a fájdalom sötét betűivel jegyzik szivünkbe a körülmények. E mai napon, melyen kedves N. kisasz-szony becses névünnepének előestéjére bennünket az iránta mindenkor tanúsított szeretet ily szép koszorúba összefűzött, minden 170 esetre az elsők közé tartozik, miután ennek emlékét is az általános vidorság, mit különösen e nagyon tisztelt család vendégszeretete s megnyerő háziasságának köszönünk, feledhet-lenül zárja keblünk élő naplójába. Ezeket előre bocsájtva, az előttem elhangzott szívélyes felköszöntések viszhangjául nekem is egy őszinte kivánatom maradt fenn, melylyel midőn óhajtom, hogy ez édes emléket mindnyájan számos éven át megőrizhessük, kérem egyszersmind a kegyes Mindenhatót, hogy üdvözölt kisasszonyunk összes reményeinek teljesülése által engedje azon boldogságot elérni, melyet neki most ismételve forrón kívánunk: éljen! Hajgató Sándor. 84. A. Kisasszonyért. >'''' Bajos s csaknem lehetetlen sokszor az ér-f;s"rzelmek kitörő árját meggátolni, enged-< jünk hát szabad folyást neki; ha kedvére szétömlött, csillapultán tér vissza medrébe; beiszapolja, de olykor meg is termékenyíti a 171 szivek földjét. Én itt egy oly diszes vendégko-szoruban látom magamat betűzve, melynek összetartó kapcsát s illetőleg legszebb virágát a házi nő képezi. S igy mi csoda, ha ő is magára vonja figyelmünket, mi csoda, ha dicsérő, magasztaló szólásra érzük magunkat föl-hiva, hogy felköszöntse ajkunk őtet is. Ah, mily felséges, mily tartalomdus kivánatokkaí tudnék most előállni, ha a felszólalás perczé-ben, egy valaki azt nem súgja fülembe: ah barátom — úgymond — a hölgyek zsarnokaink; bár mi komoly czélok után törünk az életben, végre zsámolyaiknál kell megállapodnunk. Azok oltári tömjéneinknek; azokra teszi kincseit a dus, dicsőségét a hatalmas, búvárkodása titkait a tudós; lábaik előtt hever a költők koszorúja és a kinek semmije sincsen, az legdrágábbal — szivét adja oda hódolatul, hogy eltiportassék. S igy, a képzet magasságából szárnyaszegett madárként kissé alább szállva ugyan, de a nők méltóságából azért niitsem vonva le, azt mondom: hogy a kik ily varázshatalmat gyakorolnak, kikért ennyi áldozattételekre lelkesülünk, s kik erre sok tekintetben, főleg hajlamaink gyöngéd viszonzásában s életterheink felérése által valóban érdemesek is, — őket mondom, s köztük kiválóan azon nőt, ki a szorgalmatos Martha 172 szerepében ma oly hiven és buzgón járt el, házi urunk kedves nőrokonát M. kisasszonyt, a hajadonok Istene éltesse, a szive kivánatát mi előbb teljesítve, a mennyasszonyi koszorúra érdemesítse! Horváth Károly. 85. I Egy Irodalombarátra. m-m lisztéit honfiú! Rég kerestem az alkal-V^mat találkozhatni, hogy Önt nemes hon-^ fiu felköszönthessem. S íme az alkalom épen Önnek becses névestéjén ily számos baráti körben, hol az ünnepély örömeit osztják a köztünk vidor kedélyű s angyal arczu bájos honleányok bátorítóan adja kezembe ezen serleget, hogy Önt szivem mélyéből mint ez est hősét felköszöntsem. Szerény de szívbeli óhajtásom tehát az: hogy a magyarok Istene Önt —- mint nemes emberbarátot, jó hazafiut s nemzeti irodalmunk kedvesen ismert pártfogóját s bajnokát szeretett jó neje drága övéi, a haza, nemzetiség, közjólét s valamennyiünk közös örömére igen sokáig vidor egészségben éltesse! . . . 173 8G. i Névnapra a házi asszonyra. , Á szép vendégkoszoru egyik igénytelen leveje — a legegyszerűbb ember emel ezúttal poharat. Nem vagyok költő, hogy képzeletemmel beszárnyalhatnám az ábrándok tündéri világát, — hogy előidézhetném a társalmi élet rózsás szavait, s igy, mint egyszerű, ember, a házinőt, ki ma névnapját (névnapja előestéjét) ünnepli, családjával és vendégeivel együtt az Isten sokáig éltesse. em azért jöttünk mi ide, hogy dús ka-^^lásztengeiben uszó rónáit csodáljuk, sem hogy szénabaglyákból épített babilon-tor-nyainak árnyékában megpihenjünk; hanem mert nevenapján a jóbarát szívesen néz egymás szemébe, és a mi szivünk szerint hogy az Isten ■vW''''y®. N. A. 87. Névnapra, a házi gazdára. 174 a háziurat kedve szerint sokáig ne éltesse — — abból ugyan semmi sincs. n. a. 88. I Egy jótevőre. ^Kedves barátom! Nincs a világon szánan-í^dóbb és fájdalmasabb helyzet, mint midőn valaki egyedül s elhagyatottan áll! Az ily egyének minek keresnék a helyet, hol az emberek szórakozás végett gyűlnek össze, hol nem látni bánatos arczot, hol mindenki csak derült s fellegtelen ösztönöinek él. Az ily egyének illenek azon koszorúba! Jobb azoknak megmaradni ott, hova balcsillagzatuk temeté. Az elhagyatottak egyik példánya emeli reád nemes barátom e habzó poharat — ki nem hitte, miszerint egy gyarló lépése által életének aranyos fáján minő sebet csinál s mégis a te nemes lelked megértette legelőbb az ölő s sorvasztó kinok kinyomatán csaknem kétségbe eső homlokon, feléd nyujtád vigasztaló jobbodat s szived, nemes lelked odaadá- 175 sával, vissza adál egy veszni készülő lelket újra az életnek. Kedves barátom! E mai nap a legszebb alkalom megköszönni nemes lelked jótékonyságát, itt e nemes tanuk előtt; de ne pirulj jó lélek! tudom, hogy szerénységed nem engedi hallanod a kiérdemelt szavakat. Nem is sért-lek tehát, csak annyit kivánok neked édes barátom, hogy van már személyemben két áldó lélek, ki boldogságodért szüntelen kéri a mindenek urát! Bocsásd meg édes jótevőm, hogy szivem elfogulása miatt tovább szólni nem birok. Élj sokáig velünk egyetemben s gazdag lelked, mely annyira csüng e szegény elnyomatott nemzet boldogságán, lássa ezt mielőbb virágozni. Isten éltessen ! ^A fölmerült beszédtárgy nagyon összevág |P a házi ünneppel: szintúgy magamnak is kedvem jött odább fűzni a beszéd fonalát. Hivatásilag szólok a tárgyhoz mint paprokon. Egy családos nő eszményképe lebeg 89. Anna napra. 176 ma előttünk, kinek ájtatos emlékezetét a haj-dankorból megőrizte az egyház, névünnepét üli a ker. világ, tiszteletére emelt oltára- szobrai előtt meghajol a jámbor hivő, a jóra, szépre, nemesre föllelkesülni tudó, akaró. A szülők magasztos példányát sz Annát értem. Midőn nevére keresztelteti leányát a családanya, e névhez kötött eszméket, a ker. nevelésről, magzata szivébe oltva, illatkertté varázsolja keblét, melyben a női erények virágai tenyésznek. Melyik nő az, ki Istennek tetszőbb gyermeket szült és nevelt föl? Leányában Megváltónk szülőjét, váltságunk eszközét, gyöngéd közremunkálóját tiszteljük. Nálánál szentebbül egy nő sem töltötte be földi hivatását.- Sz. Anna, a ker. nevelés tüköré, példánya; reá nézzen, szent életében merüljön el, ki családját jámborul fölnevelni óhajtja. Ő, a szent iratokat lapozgatta, olvasgatta, a jó nevelésnek elemeit azokból merítette. Képeinken a szentek tudományára oktatva gyermekét, látjuk befestve alakját. Kedves Nina nénénket, a jó családanyát Sz. Anna tisztelőjét, életerényeinek utánzóját — kinek névnapos örömeiben osztozkodni van szerencsénk — kereszté-nyileg jól fölnevelt övéinek boldogitására az ur Isten éltesse! Horváth Károly. 177 90. WW iózsefnapra. liMai nap hőseért, József barátunkért eme-poharam. Józsefért, ki névrokona a megváltó nevelő atyjának. — Azon istenembernevelő atyjának, kinek hagyományai és tanai még most is rejtélyként tűnnek fel a vizsgáló szemei előtt, ki első merészlé a leg-szabadelvübb elveket ajkain hangoztatni, ki első vala annak kimondásában, hogy minden ember egyenlő joggal bir mint ember, s senki sincs arra jogositva, hogy embertársait megvesse s azzal méltatlanul bánjék. — Ki első merészlé. kimondani azt: hogy még ellenségünk is felebarátunk, mert hozzánk hasonló ember. És ezen Istenembernek József volt atyja, az igénytelen ács! Egy ács! Mit mondanak ehhez a mi domocraticus elvektől duzzadó honfitársaink, kik az ősöket a paradicsomig vagy legalább is Noé bárkájáig felszámitani szeretik, hogy a legnagyobb, ki ember alakban e világot átalakitá, ki az emberiséget magasabb eszmék iránti fogékony- Halijuk 12 178 ságva előkészité, egy egyszerű ácsnak volt fia. — Semmi egyéb, mint mesterember, ki mindennapi kenyerét napi munkájából keresi, kinek nem jutott az a szerencse, hogy ősei által véren szerzett birtokait, melybe a jelen nemzedék oly olcsó áron s csak a sors ked-vezése folytán beleszületett — egyszerűen blattra tegye. Váljon a megváltó születése nem szolgálhatna-e tanulságot azoknak, kik önfontos-ságuk kiemelésére semmit mást fölhozni nem tudnak. Vájjon nem oktatásul szolgál-e azoknak, kik a munkát szégyenlik s mert saját életrevalóságukban nem biznalc, ezt másban látni irigylik, a munkást és a munkát lenézik s a nemzet nyakán mint tekintetes és nagyságos herék élődnek és élést követelnek. Ezen mai ünnepély alkalmából azon szívből kelt óhajtásomat nyilvánítom, vajha Sz. Józsefnek példáját kövesse az egész nemzet s oda törekednék, miszerint: munkássága és szorgalma példabeszéddé válnék ezen hon nemzetiségei előtt, s a tele szájjal hirdetett egyenlőségi elvet akként törekednék testesíteni, hogy többé ne legyek kénytelen ily sóhajtást nyilvánítani. 179 Annak pedig, kinek e napon nevenapját üljük, minden jó mellett még azt is kivánom, liogy: Adja Isten megérnie, miszerint gyermekei nem mások kegyes mosolyától, hanem saját szorgalmuk és önerejük által kivívott, sikertől várják és abban leljék éltök és fennmaradásuk zálogát. olnap a gyönyörű tavasz hírmondója Sz. 5 József napja van. Pártfogója ez sokaknak pártfogója a mi kedves háziurunknak is, ki ugy látszik vigilyéjét üli oly önzéstelen tiszta magyar szívességgel, oly örömet sugárzó arcz-czal s teljesteli elégültséggel, mint kit az Isten ép erővel, egészséggel megáld s javadalmakkal bőven tetéz. Igen, ő névünnepét üli; s ez örömében mi is osztozkodunk, inert szeretjük s tiszteljük, s azt, noha mindenkor, de ma különösen nyilvánítjuk, mert különös jó kedvében találjuk; ilyenkor ő is jobban megért minket, ha azt mondjuk neki, hogy őt az ur Isten kedves élte párjával sokáig tartsa meg! Prjánovits Prdó. 91. Józsefnapra. 12* 180 92. Kálmán napra. "''''^A-önyves Kálmánunkat éri ma sok jó ki-|*l¥7vánat, a ki zsidóul, görögül csak ugy perorálgat, — — A nyelvisme kitűnő helyet foglal a tanszékek közt. Az erre hivatottnak személye, kiváló becsben szokott részesülni. Alapos s egyszersmind sokoldalú tudományt szerezni fölötte nehéz. Sok olvasás, még több gondolkozás, sok egybehasonlitás, még több gyakorlás, fogyhatlan béketűrés és állandóság az, a mi itt kívántatik. E tulajdonokkal felruházott barátunkat, a keleti nyelvek ifjú tanárát, ft. Sz. Kálmánt, ki noha csak a jeget tördeli nehéz kezdő ereiben, de a kinek nevéhez, viseletéhez sok szép remények csatolvák, névűnnepén az ur Isten éltesse! J&lisztéit uraim! Ma egy éve épen, nekem t jutott a szerencse önt becses neve-estéjén vidor baráti tisztelő körében felköszönthetni! 93. Pál napra 181 Ma egy éve — ha jól emlékezem — azon óhajtásunknak adtam önzetlen szivvel szavakat, hogy vajha minél előbb ön kibontakozva a nőtlen élet eszméjéből egy szép, lelkéhez méltó gondos nő karjai között élje át az élet örömeit, S ime közös óhajtásunk teljesült; mert ma már a diszes koszorúnak éltet adó feje — itt ön oldalánál a rég óhajtott élettárs, kinek vidor nyájas társalgása ön részére annyira édessé teszi napjait s szakadatlan boldogsággal csüng gazdag lelkén osztva önnek örömeit, bánatát. Hogy ön tisztelt barátunk jói imádkozott s hogy az meghallgattatott, mutatja a csalhatatlan körülmény. — Engedje tehát a mennyei gondviselés,- hogy ezen szent frigynek áldása, melyet a szerencsés élettárs méhében hordva, melylyel életük és vérük egybeforrt, mielőbb hozza meg kölcsönös örömeiket! Önök pedig beborithatlan örömök között legyenek boldogok velünk egyetemben, végre pedig bokros örömei között ne feledjen szegény tisztelői között engem, ki önök boldogságának csak szivből örülök! . . . Éljen! Éltesse az Isten a Pálokat, s mindazokat, kik e szegény nemzetnek csak szerencsét és boldogságot óhajtanak! 182 94. Kisasszonyért 1 % J^el a pohárral! jót kívánni ős szokás, '''' "TÚgy illeti ezt a magyar áldomás. Amit ma szünk szerelme hangot ád, Szép kisasszony, felköszöntöm én reád! Légy ezerszer üdvözölve drága név! Hozza kedves ünneped még számos év; Hozza annak, akit illet e pohár, És nekünk akik között az csengve jár. Ifjú hölgy az első, mit kiván szivünk, Hogy megérjed sokszor e napot velünk, És ameddig élni enged a nagy ég, Végzetedre hintse dúsan szent kegyét. Hűn viruljon szép reményed tavasza, Bu, csalódás meg ne tépje azt soha. Teljesüljön mind, mit óhajt kebeled, Üdv, szerencse boldogítsák éltedet ! Ilajgntó Sándor. 183 95. ¿^ E''''ek napra. l isztéit barátom! kedves Elek! cp'''''''''''' Láttam valaha két sziklaormot egybekötő hidra e szavakat jegyezve: „Minden csak átmenet! ..." Ki e hidat épitette, vagy inkább e szavakat arra iratá, felfogta életünk valódi, szellemi oldalát. Pályánk kisebb szakai, eseményei változatos viszonyai, nem egyebek átmenetek lánczo-latánál; — az egész élet maga is csak átmeneti szak, mely, a szebbet remélteti velünk, még sinlődiink a rosz járma alatt s szomorral fenyeget, élvtől átfont álmaink közepett. Nemde, ha veszszük, leélt életünk szakát, — ily átmenet volt tán annak minden órája, kivált a tied édes Elekem, hisz mert tuád meg, hogy akinek mint nekünk múltját any-nyi bu és boldogtalanság fonnyasztották, jobb jövőt óhajtánk, mely eléggé hatályos legyen arra, hogy életünk eltörpült plántáját még virulóbbakká nevelhesse. Te czélt értél barátom a hányattatás után s révpartra kötöttél, hol ma -negyedszer iinne- 184 pelhetjük neved estvéjét. Oh, de én még most is egy bizonytalan jövő örökös rabja vagyok! — De hidd meg édesem, könnyebb nekem várva jövő boldogság után epekedni, mert multam keserűen hozzá szoktatott, mig annak, ki szerencsés és elégedett volt, már csak azért is megragadja az élet bármi uj színezetét, hogy azt, mit elveszettnek tart vagy vél, megint birtokába keríthesse. Legtöbbnyire a legközönségesebb prózai fogalmak, s nem kedélynek ihlete, feledteti velünk egy szép vagy undor múltnak képeit s vezeti lépteinket újra idegen s már csak ez oknál fogva is sikamlós térre. E próza barátom! a szokás hatalmas ösztöne, s az élet mindazon körülményei azok, melyek a magányt — mint lehetetlenséget állítják érzéki világunk elé. Én tehát ezen sarkalatos igazságnál fogva — a te szerencsédnek — csak örülni tudok. Engedje azért a magyarok istene, hogy örömöm hosszú évekre terjedjen, s jövő helyzeted soha ne csaljon ki szemeimből fájdalmas könyeket. Légy boldog a szeretett család s baráti kar ölén. Élj több számtalan Elek napot vidor egészségben velünk együtt s törekedjél azon lenni: miszerint szives barátságodat tő- 185 lünk soha meg ne vond, sőt azt talizmán gyanánt tiszta nemes kebledbe zárva örök emlékeidben tartsd. Az Isten éltessen sokáig! Éljen!! Samay István. 96. I Egy jóbarát névnapján. " fj^e várj, barátom, költői eszményképeket, f miken egy hiu érzelgés csillám rezg, — ne hizelgő ábrándokat, miken az önérdek sugara átragyog, ki tengerföveny sokaságú tisztelőidnél legalantabb áll — csak egyszerű barátod üdvözöl. Ha volt valaha, e nap az, mely keblem sivatag romjai fölé egy új életadó sugarat áraszt, hogy üdüljön a beteg sziv, hogy éledjen a sorvadó kebel . . . Neked, szellemem édes rokona, méltó zen-geményt nem rebeghet ez'''' erőtlen ajak; de annál magasztosabb dallamot üz e korlátlan reptü lélek, mely egyedül csak érzeményed édenében él, föl, az alkotó elé. Légy boldog! s hogy én is az legyek: nyissa meg neked e nap a lét'''' ama fényes 186 útját, mely minden vágyaid becsülésére épitett lelki .nyugalmad üdvhonába vezet. tanító barátom névnapján. ánk, az én kedves barátom, meg van győződve arról, hogy én neki nem csak most, de mindenütt és mindenkor a legjobbat kivánom, annak daczára ismétlem — el nem mulaszthatom ezen kínálkozó alkalmat annél-kül — hogy irántai benső érzeményimnek szóval kifejezést ne adjak. Legyen élte tisztán boldog — mint a felhőtlen égboltozat s a nap s csillagokhoz hasonlólag ragyogjanak érdemei, melyeket a tanügy terén szakavatottsága s szorgos buzgósága által magának kivívott. Méltán beszélek érdemről ott, hol tanitó — buzgó tanitó van kérdésben, mert ez azon pálya, melyen legtöbb a szóbeli elismérés s legkevesebb az elismerés tényleges dijjazása; valóságos magasztos pálya — koldus mezbe n. a. 97. daczára, hogy ami köztisztelt házi 187 öltöztetve — ez azon pálya, mely legtöbb szellemi érdemdiszt tűz a bajnok mellére s a mely legkevesebbet törődik a gyomornak éhtőli korgására. Hisz azt mondja a próféta is :„ Akik másokat oktatnak, ragyognak mint csillagok az égen.''''- Csakhogy a buzgóság anyagi téren mozog s az elismerés gyümölcse szellemi regiokban osztatik ki. De majd eltérek tárgyamtól — csak még ezt akartam mondani, hogy kedves házi gazdánk mindamellett, hogy jeles tanférfiu, még igaz s őszinte barát is s barátságának félre-ismerhetlen jelét nem egyszer vagy másszor világosan adá —; ez tett engem büszkévé arra, hogy magam barátjának nevezhetem s'''' valószínűleg, mint az elbújt tavaszi ibolyát — illatánál fogva keresik — ugy a mi kedves házi gazdánk barátságát is illatánál fogva ke-resendik fel. Nem rideg szokásból tehát, hanem benső ösztönből emelem egészségére poharamat s legjobb kivánatimat. e rövid szavakba vonom össze, hogy őt az Isten elégülten s boldogan sokáig — igen sokáig éltesse! Liebald liéni. 188 Eljegyzéskor. 98. I VW Az eljegyzettekre. Wíá . ^ Az isteni gondviselés az embert mindenek p felé helyezé. így mig a földön a többi lények mindent ösztönből tesznek, addig az ember itt áll szabadakarattal és ugy tesz, mint véleménye szerint jónak véli. Ha szabadakarata van tehát az embernek, ugy ösztönt ott ne keressünk. De ha azt nem is keressük, mégis rá kell bukkannunk. Mert mi más, mint ösztönféle az, hogy az ember inkább hajlandó a társas, mint a magányéletben élni. — Ez gyűjtött minket ide, ez csoportosítja az embereket egy helyre, " ez eszközlé ki, hogy két lény, ki már ezelőtt is rokonszenvet táplált egymás iránt, azon szenvet e szavakkal: „Egymáséi akarunk lenni" nyil-vániták. Mi tehát kívánjuk, hogy az eljegyzett párt a rokonszenv egymásiránt sirig el ne _ 189 hagyja. Az élet keserveit ez édesitse, ez adjon boldogságot s nyugalmat, melyben sokáig éljenek! r d. 99. X Eijegyzettekre. n ^Darátim! Bár tartassanak meg nagy ün-nepek fény- és pompában, és hatásukat <v ne is veszitsék el soha; de azon benső és szivbeliesség, mit egy családi ünnep nyújthat, azontúl mégis távol van. Azért, ha az öröm és vigság órája lepergett, ily ünnepek könnyen feledékenységbe jutnak. E vig kedélyű család ma azonban oly ünnepet ül, melynek ága a jövőbe terjed és ezért nevezetes is. Egy szerelmes pár adá ma szivének legtitkosabb kivánatát egymásnak tudtára, hogy egymáséi akarnak lenni. Meg vannak inditva a szülők, rokonok, testvérek s jó barátok, kik forró kivánatot küldnek ahoz, kitől minden áldás jő. Igen kedves pár! mi valamennyien legforróbb kivánatokkal járulunk előtökbe. Legyen azon kötelék, melyet nem egy percznyi üdvre akartok kötni, a szerelem valódi köteléke, mely 190 az élet zarándokságának keserűségeit éddel keverje. Ez megtörténik, ha a szerelemben erősen hisztek; mert egyedül szerelemmel lehet szerelmet jutalmazni és a szerencsét biztositni. Erősítsük e kivánatot a párnak ajánlt dörgő éljennel! p. z>. 100. I A jegyespár szüleinek . rp lisztéit jelenlevők! Mi az élet? Az élet íj egy törékeny sajka, melyen a boldogság révpartjára akarunk evezni. De czélt ritkán ér közülünk valaki, mert a sajka, mielőtt kikötne, vihar támadván, szétzuzatik. Itt azonban jelen van egy pár, melynek sajkája kedvező szél által üzettetett, mert érezheti-e valaki magát boldogabbnak? mint mikor látja, hogy gyermeke vele együtt boldog. Látják pedig az- .eljegyzettek szülői, hogy mily boldogság vár gyermekökre. Látják és boldogok! Eiigedje az ég, hogy e boldogság megnyujtas-sék és éveikkel haladjon párhuzamosan. Mi pedig szintén osztozva örömükben, jelenlétünk által ürítsük poharainkat s kiáltsuk: éljenek!"!! p. d. 191 101. I Az ara özvegyanyjához. Az édes anya legmagasztosabb örömének ''''! egyikét üli e perczben, mert szeretett leányát szárnyra bocsátani megígérte. Eddig egy pontot figyelt, hová vágyait meneszté s e pontot ma szerencsésen elértük, t. i. a szeretetreméltó, mivelt lelkű nemes kisasszony ünnepélyesen eljegyeztetett N. N. kedves hon-fibarátunk által, kik együttesen iparkodandnak ezután a nevelő édes anyának minél több örömet szerezni. Szinte látom feléin fordított könnyező szemeiből, hogy mig nemes szive szekatlanul erősebben dobog, addig jó lelke a magasban jár, az elköltözött édes atya drága szelleméhez, hogy osztozzék szivszerelmök boldogságában, s küldje rájok égi áldását a legnagyobb mérvben. Nagy és fontos lépés volt ez a mai! — Nagy és fontosnak, mondom, mert alapja tétetett le egy jövendő családi élet boldogságának; szerencsés alaptétel volt, ha önzetlen tiszta szerelem az első kő, melyet . együttes akarattal ím letevének; boldog alaptétel volt, 192 ha önnön boldogságuk megalapítása mellett erősen elhatározák, miszerint az özvegy édes anyát nem hagyják el, hanem gyengéd érzelemmel ölelendik körül s kisebbítik szomorú életét, mely szomorúság csak pillanatnyilag szorult háttérbe azon gondolat, és tudatnál, hogy egyetlen magzatját boldognak hive, emberi s honleányi körelmeinek teljesítését elő-mozditá. Én tehát, mint ezen magasztos ünnepélyesség szerencsés tanuja ittasult gyönyörrel emelem az ég felé poharamat, hogy a Mindenható adja áldását a szent frigyre s legyenek mindannyian boldogok s éljenek soká jólét, egyetértés és a földi szerencsék élvezése között. Éljen az tij pár! Éljen az édes anya! 193 Menyegzőben. 102. A menyasszonyhoz. ^Üdvözöllek szép menyasszony, ^ Üdvözöllek tégedet, Y* Gyász ne bántsa, bú ne érje Szép mosolygó éltedet; Rózsás legyen ösvényed, mely Élteden majd átvezet. Üdvözöllek szép menyasszony, Üdvözöllek tégedet. A hit sokáig fentartsa Bájos arczod liljomát, Szivedet örök repkényként Remény zöldje fonja át. Piros rózsaként viruljon Kebleden a szeretet, Üdvözöllek szép menyasszony, Üdvözöllek tégedet. Higyj az Istenben, segélyed Bús napokban ő leszen, Halljuk. 13 194 Bizalom növeszsze mindig A reményt jó sziveden. Hőn szeresd hazád, s holtodig Szeresd hiven férjedet; Üdvözöllek szép menyasszony, Üdvözöllek tégedet! Hoffmann Mór. 103. d Vőlegényért Cíi * S''''?A szeretet hatalma s a jó viselettel páro-| sult szorgalomnak ereje legyőz mindent, legyőzi az életnek nehézségeit, czélunk elé gördülő akadályait, sőt néha még a lehetetlennek látszókat is. A szeretet mindenható. Ily szép viselettel párosult szorgalmas ifjú embert — van szerencsém e lakodalmas háznál, a dalias vőlegényt illető fény- és pompában üdvözölni! — Tán e pohárban gyöngyöző borcseppek — miket az uj házaspár egészségére szándékom kiüríteni — a kenyérkereső munkának homlok-izzasztó szorgalomnak cseppjei . . . Adja Isten, hogy a hány bor-csepp 195 van a pohárban, annyi arany-éveket éljenek az ifjú házasok szivük szerinti boldogság- és megelégedésben; adja az ég, hogy amit a forró szeretet ma összekötött, azt a hideg szerencsétlenség soha el ne válaszsza. E. F. urat, kedves élte párjával az ur Isten sokáig tartsa, boldogitsa, gyarapitsa, szaporítsa! menyasszony, üdvözöllek, mim, ma — fejed koronája A myrthus, zöld, üde ága — Mindenkor ugy mosolyogjon Boldogság — fény homlokodon. Sőt mi tovább, s messzebb járod Élted útját — te utánnad S nyomaidon a szeretet Rózsái ébredezzenek, Hogy még az is, ki szivedtől Távol, — nyerjen a gyönyörből; — Ki pedig veled ma egy lett, Érezze már itt a menyet... 104. Üdvözlet tti ALl^-UJ aDű^jVilJ UVJ I\itől legékesb ez ünnep, a menyasszonyhoz. 1* 196 S ha egykor az ég kegyelme Le- s beragyogva kebledbe — — Mint virág-bokron a tavasz — Egy-két — s több bimbókat fakaszt, Védd, takard a kis bimbókat, — Vihar ne érje azokat — S mielőtt szirmuk kinyitnák, Zárd belék az ég-harmatát, — S ha kis szivök feszitendi Mi magasztos, mi isteni, A világ csudálva báját Áldjon téged mint jó anyát. * * * E mai nap szent esküje S emléke — mint oltár kelyhe Tisztán tartva, hűn őrizve Minden léptedet kisérje . . . S ha majd erényid hatalma Által ezen lángra gyúlva Boldogság, béke és öröm Mosolyg minden kis göröngyön — Oh! akkor nő, ki vagy az Ur Porszemre irt gondolata — S hű szerelmed kincseivel E szegény föld védangyala — 197 Férjed, s ezrek ajkán a szó Átszentesül hő imára: Légy oly megáldva, hogy soha Vissza ne gondolj a mára. Guoth Gyula, 105. ! <(Á& Nászkoszoru. J9& A á H vándor élet tekervényes utain haladván, a végzet jótékony egy árnyasodó lombos, terepélyes fákkal s kellem-illatot árasztó virágokkal diszlő liget édenébe vezetett, A reményszin szőnyegre települt s a föláldozó szel etet legforróbb lángjától egybeolvadt két fiatal szivről könnyű vala az Ítélet ama részletébe bocsájtkoznom, miként őket az áldor a szent oltárnál csak alig pár perez előtt füz-heté szakadhatlanul együvé, mig ők örömitta-san merengének messze a jövő ködhomálya közé, mely látkör távolán az eddig nem ismert családi boldogság sugara látszék tükröződni. 198 A mondhatlan fáradalmak után méltó czélt ért örömszülők örömkönyekben uszó szemekkel tekintének végig gyermekük első boldogságán, a vonalon, mely őket csak a halál által széttéphető biztos lelki nyugalom üdvös hónába vezérlen di. A szeretet és boldogság édes mámorában andalgók aranykeretü életképe, a susogó enyhe zephir s a magára szűzi pírt öltött korány nem kis mérvben fokozák, nem kissé gyara-piták lelkem boldogságát. A fennen lobogó szövétneken elég érthető jellemzőséggel villogott ez egyszerű, de magasztos néhány ''''szó: Éljen boldogul az egybekelt pár! Notter Antal, 106. Egy menyasszonyra. zon tömérdek hasonlat között a házasul''''j ságra, melyet költők, regény-, novellaírók és más e fajta veszedelmes emberek agyában megszületett, egy van, mely né- 199 mileg megfelel e magasztos fogalomnak; egy van, mely méltóképen helyettesíti a fenséges hymen-láncz elnevezést, s az: a gyémánt-láncz, mert együttlegesen foglalja magában a törhetetlen szilárdság és legbecsesebb kincs fogalmát. A sivár élet rögtelte mezején a legékesebb virág, viszályos éltünk zivatarjai közt a legtündéribb színeket játszó szivárvány és a fáradalmak tengerében a legbiztosabb kényelmet nyújtó kikötő: a házasság. A család, a társadalom, a haza csak folytatása e szónak, csak gyümölcse e nemes magnak, melyeket isteni kéz vetett. E szó tanit bennünket a valódi szeretetre, e szó az, mely téveteg utainkon a lelket emésztő kétségbeeséstől megment, e szent szó ad feleletet azon kérdésre: minek ily rövid életnek oly hosszú czél? minek a parányi féregben az isteni szila-a? Midőn tehát ez isteni fogalomnak emberi elnevezése ajkunkról ellebben, hogy az ajak nem a szív valódi érzésének legyen tolmácsa, lehetetlen, hogy az egélyes buzgóság ihlete ne lengje át egész valónkat. Bájos mennyasszony! Ön ma teljesité a női kötelmek legszentebbikét, a gondviselés a mai napon adta kezébe a nő valódi szerepét, 200 a nemes egyszerűségében oly igénytelen menyasszonyi koszorú egy új világot varázsol ön elé, telve alegoriákkal, melyek megfejtése a jövő távol ködében rejlik. Hanem ez új világnak egy oltárképe van, egy nemes egyszerű hölgy, arczának a szivjóság és a lélektisztaság fenséges tekintetet kölcsönöz, szemében büszke tüz lobog, melynek sugaraival kis tündérek serge játszik, ajkain üde mosoly tévelyg, mely képes volna a sivatag éjszakáját derültté tenni. E kép: családanya képe. Ha, mitől isten végtelen jósága őrizze, egén vészes napok felhői tornyosulnak, e kép jusson eszébe akkor. Hitet meríthet ebből, és a hitből vigasitalást. „Oh mert drága kincs a hit! Tűrni és remélni megtanít," Ha lángkeblü költő eme szavait talizmánként rejti szive mélyébe, akkor a sorsharag lelkét meg nem ingatja; női kötelmeinek teljesítéséhez erőt nyerend és a család-táplálás zivatarja zajtalanul enyészend el feje felett. Most pedig, mielőtt poharamat ajkamhoz emelném, jó kivánatoktól túláradó szivemnek kell kifejezést adnom. De őszinte érzelmeim nem szorultak a czikornyás szóvirágok halma- 201 zára, s azért csalt azt mondom: tartsa meg az ég körülményeivel megelégedetten az emberi élet legvégső határáig! Éljen! 107. Az uj''''párra. Szép reményekre jogosít fel a vőlegény, ha bátor, deli külsejét tekintjük, melyről nemes lelkületére szabad következtetnünk. Szeretem hinni, hogy az ifjú menyasszonynak sokat igérő alakja belszépségét ábrázolja, lelki világát tünteti elénk ... A költő reá pazarolná magasztalásait, az ismeretes népdalnak eme verseit: „Nem anyától lettél, Rózsafán termettél, Piros pünkösd napján Hajnalban születtél." Szives kivánatimat rövideden e néhány mondatban foglalom: legyen éltük folyvást tartó lakodalom, családi örömökben dús, szeretetben édes, gyarapodásban gazdag, szellemi jólét- és boldogságban örökös! Horváth Károly. 202 108. Az uj párra. mozzanat az emberi életben, melyet ma ünneplünk. Néhány perczczel ^ előbb „holtomiglan, holtaiglan" szavak két ajkról lebbenvén, a kötött szent frigy két szerető szivet kapcsolt össze hymen rózsa-lánczával, hogy az élet súlyos terheit megosztva, könnyebben viselhessék azokat, — megosztván egymásnak örömét, búját, jólétét s szenvedéseit. — Ősi szokása az népünknek, hogy ünnepélyes alkalmakkor poharát emelve elmondja őszinte, jó kivánatát, mit én sem mulaszthatok el, midőn a regék koszorús költőjével, Kisfaludy Sándorral igy szólok az uj párhoz: Férj, te vagy az erősebbik, Légy oltalom, védelem. Feleség, te a gyengébbik, Légy öröm és szerelem. Férj, te vagy az okosabbik, Adj tanácsot, értelmest. Asszony, légy te bizodalmas, Engedelmes, figyelmes. In ÍS Ünnepélyes 203 Férj, te vagy a háznak ura, Háznak feje, félelme, Te asszony a háznak szive, Malasztja és kegyelme. Hazafiak, társak, szülők Jók és hivek legyetek, Férj, feleség, ketten egyek, Legyen áldott frigyetek! k. j. 109. Á^ Uj házaspárra. ''''4 Udv nektek, boldog örömpár ! kik ma ösz-^^"szekeléstek első napját ülitek; és valamint a szeretetnek rózsafüzérével már régen lelánczoltátok egymásnak sziveiteket, úgy kivánom, hogy azon szent szövetségnek esküje, melyet ma az áldor kezébe az Isten szent oltára előtt letettetek, szilárduljon egész életetekre, az egyesülésnek s boldogságnak szakadatlan lánczává, melyet semmi ábránd, semmi nyomor és semmi elem szét ne téphessen. Élteteknek pedig ne csak első napjai és hetei, hanem évek évei legyenek boldogok és boldogítók. 204 110. ^ Az uj párra. ^Mindennün tisztelt ünneplők! Egy dicső ünnepély vezetett ben-i nünket ide; egy ünnepély, melyen két egymást szerető s egymásért rég rokonszenvet tápláló sziv, érzelmét belátva, nyilvániták, hogy örökre egymáséi akarnak lenni. Egy házaskötelék kapcsoltatott. — A házasság a legszűkebb és legszentebb kötelék, mit ember emberrel köthet, de benne is fekszik az élet legszentebb része. Az a viszontszeretet és hajlam által a legbensőbb bizalom és hozzásimulást eszközli. — A házasság egy erős szalag, init a természet parancsolt, vallás szentesit és a polgári törvény megerősít. Mi ez ünnepélynek nagyobb kitüntetést nem adhatunk, mint ha az uj pár jóléteért, poharat ürítve kiáltsunk egy dörgő: éljent! 205 111. | Az uj párra. r - ylgen tisztelt nők és urak! r- Felvilágosodott századunkban, hol a természet-tudományok annyira előrehaladtak, nem hiszünk csodákban. „Nincs csoda!" igy szól a tudomány. És mégis megmutatom, hogy van csoda. Nem csodálatos-e a két nem társas viszonya? Összeköttetésük által egy morál egyéniség támad, melynek szeme a nő és karja a féij, de szigorú összefüggésben ugy, hogy a nőnek tanulnia kell, a mit lát a férjtől és a férjnek tanulnia a nőtől mit tegyen. Ma történt ily csoda szemünk előtt; azért a csodagyermekek, menyasszony s vőlegény éljenek! 112. I Az uj párra. W rp lisztéit vendégkoszoru! 9 A midőn szavam és poharam emelni bátor vagyok,'''' érzem, hogy bensőmben 206 egy édes érzet csokorba fut, miként a lélek virágai; — igaz, hogy életem még az ifjúság tavaszán van; de mind azért megbocsájt a tisztelt vendégkoszoru, hogy e virágcsokrot felbontom; hisz a kora tavasznak is van virága — az ibolya. Első szóm az öröm égi érzetében fürdő drága szülőket illeti, kik e mai napon szeretett gyermeköket ápoló karjaik s szerető kebe-lökről bocsájtják el; — hogy egy uj életet szerezzenek, kívánom lelkemből, hogy ez örömöt valóban minél tovább legyenek szerencsések élvezni s szemlélni a legnagyobb megelégedés gyönyöreiben. Második szóm, az uj házaspárt illeti: —---de hisz, hol keressek tolmácsot szavakhoz oda, hol a sziv és lélek beszél oly nyelven, minőt csak a szerelmesek, — csak a boldogok értenek!! — legyen életük tövis-telen, — s az ige, mely ma a „holtomiglan holtodiglan" szavával szentesítve lőn, egy kimondhatatlan boldog, szerencsés és hosszú életet teremjen egész sirukig; — sőt azontúl is, hogy örökké kertészkedhessenek az egyetértés, elégedettség örök zöld mezején. Továbbá tisztelt vendégkoszoruhoz intézem szavam; — de ha körül tekintek: mindnyá- 207 junk szeméből egy hő kivánat ragyogását olvasom, mindnyájunk szivét egy óhaj dobogtatja, hogy: éljen az uj házaspár!! — igen, igen éljen! — és éljenek mindnyájan; de mielőtt e mai diszes ünnepélyre alkalmunk volna visza-gondolni, ne feledjük el közös imánkat, mely igy hangzik: Éljen a haza! éljenek nemes leányai s fiai! Végre pedig a mi engem illet azon óhajjal fejezem be szavaimat; hogy, a midőn szerencsés vagyok tiszteleghetni; oly szerencsés az egész tisztelt társaság kegyébe maradni; — és most poharam tartalmához látva: lelkemből kivánom, hogy: éljen az uj házaspár! Örökös Horváth Gyula. 113. i Vőfél az uj házaspárra. w r «^Valamely bölcs mondá, hogy halála előtt mindenkinek egyszer boldognak kell len-^ nie. S e szavak valódiságát bizonyára senki sem czáfolhatja meg, mert lehetetlen az, 208 hogy boldog ne lett légyen bárki is, élte leal-konyulta előtt. E mai napon is a boldogság örömünnepét van szerencsénk megülni, azon boldogságért, mely a szivekre virad fel, midőn megszűnnek árvák és egyedüliek lenni s egymással egyesülhetvén, elérik a földi lét legmagasztosabb perczenetét, elérik a földi életnek csak ezen perczenetben érezhető mennyei üdvösségét. Itt azon pont, melyben bezárul e földi életnek egy szaka, hogy helyette egy más, egy áldásosabb szak kezdődhessék; — itt azon pont, melyben tán a régóta szőtt remények megvalósulása elérkezett; — itt azon pont, melyben az ész és akarat átváltoznak, és a közös, a szent, az általános czélok megvalósítására törekszenek. S lehetséges volna-e az, hogy az ily nagy napot, az illető két sziv legnagyobb napját, mi, kik ennek tanúi lehetünk, szó nélkül engednénk lefolyni? — Nem, az lehetetlen! kisérnünk kell e napot legszentebb óhajtásainkkal s kifejezést kell adnunk azon érzeteknek, melyek szivünk mélyén tanyáznak. Részemről óhajtom, hogy azon boldogság, melyet most éreznek, az élet hátralévő hosszú részében egy cseppet se fogyatkoznék meg, 209 hanem mint fény vonal vonuljon keresztül szivük belvilágán; — óhajtom, hogy azon láncz, mely e két szivet összefűzi soh''''se tűrjön nehéz sebeket, sőt inkább örökös legyen a vágy e lánczot sziveik fölött minél szorosabbra kapcsolhatni. Vágyaik, czéljaik soh''''se ágazzanak szét, hanem ugy egyesüljenek mindenkor, mint e mai napon; ez meghozandja a békét s az örökös szeretetet, — S ha majdan eljönnek azok a szent napok, melyekben már mint atyának s anyának kötelmei lépnek előtérbe a nevelés nehéz munkájában egymásban leljenek támaszt s lássák dúsan megjutalmazva fáradságukat szülötteikben! Óhajtásom foglalatja végre az, hogy mint e mai nap, oly boldog legyen egész éltük folyamata, melyet is, hogy az Isten minél hosz-szabbra nyújtson tiszta szivből kivánom! ram, násznagy uram! szólok az az eskü elhangzott Isten és emberek Vörös Sándor, 114. Az uj párra. Halljuk 14 210 előtt. A kedves menyasszony és vőlegény élte az örök hűség szent köteléke alatt a legbensőbb szerelemmel összeforrván, őket ez ünnepélyes órában már mint boldog házaspárt üdvözölhetjük. S mert e nagyfontosságú lépés az, mely a könnyelmű fiatalság rózsáiból a családi élet komolyabb gondjai közé átvezet, nem mulaszthatom el forró üdvözletünk mellett poharat emelni s minden tisztelt jelenlevő nevében rövid, de azon őszinte jókivánalmaimmal megkoszorúzni feloldhatlan frigyüket, hogy áldja meg ma kezdett jövőjüket a mindenható Isten mindazon jókkal, melyeket önmaguknak leginkább óhajtanak. Házaséletük oltárán gyújtsa meg elolthatlanul a szeretet boldogitó tüzét, melynek jótékony sugarai áttörvén a nehéz gonclok fellegein — melegével öröm-virágokat teremt a végzet szivbántó töviseihez. Továbbá, tegye gyümölcsözővé összekelésüket a mindent alkotó hatalom s ajándékozza meg szülői reményüket derék magzatokkal, kik majdan mint a haza és társadalom hasznos polgárai e nap ünnepeltjeivel együtt igen sokáig éljenek! 211 115. A szülőkre. j """ ~ohár emelkedik kezemben, ben. Jiivanatomban szabadon emelkedem föl és szállok le azokra, kik szabadon, mert önként válnak meg kedves leányjoktól, szabadon engedik leszakítani a gondosan ápolt virágot, mely illatával betöltötte volt az ősi hajlékot. Jó földbe ültetik át, a házasság szent földébe, hol ujabb növekedés, gyümölcsözés várakozik rá .... Mivel pedig nem az, a ki plántál, valami, nem a ki öntöz, hanem a ki növekedést ad, az Isten: én is Attól kérek áldást e napon átültetett virágok ápolóira — a szülőkre, kívánván: hogy a hűség szent kötelékeivel, a szeretet rózsalánczaival egygyé-füzött virágok levelei nagyra növekedjenek, és e levelek enyhe árnya alatt a szorgos plántálok (vagyis a szülők) édesdeden megpihenjenek !! kívánság ébredez keblem- 212 116. Más. ^A házasságot a költők sokféle hasonlatokéi kai igyekeznek felczifrázni s a legtöbb esetben azt lánczhoz hasonlítják. Nevezik azt rózsa-láncznak, gyémánt-láncznak s még sokféle láncznak. A költőknek sok szabad, mert a költészet hatalom. Az igaz, hogy én nem vagyok költő, de kerül is a hatalom. Annyit tudok, hogy a rózsát szeretem, de a gyémántot is ám! Azért tetszik nekem a rózsa-Iáncz, hanem a gyémánt-láncz is. Azonban nehogy azt gondolják a tisztelt jelenlevők, hogy az ártatlan tűnődés csak ugy találomra szaladt ki fejemből, magyarázatot mellékelek hozzá (halljuk!) Mai napon két ifjú szivnek egygyé forradását van szerencsénk közös örömmel megünnepelni. Midőn az oltár előtt elhangzott a „holtomiglan holtodiglan", eszembe jutott, hogy ezúttal is két szivet a legkedvesebb lánczok egyike fűzött össze elválhatlanul, én tehát e lánczra emelem poharamat s kivánom, hogy e láncz legyen kedves mint a leggyönyörűbben viritó rózsa, legyen drága és törhetlen, mint a 213 gyémánt; mosolygó mint a hajnal-sugár, hosszú mint az örök élet. Kivánom, hogy e lánczot semmiféle vihar és viszontagság szét ne téphesse, hanem e láncz örökké éljen! Gy. J. 117. 4> Más ^Gyerek koromban ismertem egy jóképű falusi embert, a kinek iskolás fia mindegyre hevesebben sürgetett, hogy hisz már ő elég nagy, vigye el őt is a városi iskolába tanulni; az apa végre engedett az érzékeny kérésnek s megigérte fiának, hogy elviszi ugyan, hanem — úgymond — ne legyen ám hiába! Az engedékeny apának ezen nagy jelentőségű felkiáltása annyira bevéste magát emlékezetembe, hogy ime most is eszembe jutott, midőn épen tiszt, vőlegény ur is elvinni készült tőlünk kedves menyasszonyát. Midőn tehát poharamat emelném mindkettőjök egészségeért, nem tartom fölöslegesnek vőlegény urnák fülébe súgni, hogy ha már csakugyan elviszi magával kedves menyasszonyát, hát ne legyen ám hiába! Gy. J. 214 118. Menyegzőre. (Főleg tanítónál, vagy tanítónőnél.) I Tisztelt ifjú pár! ^f Az élet iskolájának egy részét — az elmé-^f let.it — ma befejeztétek és erről az egy-liáz szolgájának kérdéseire, előttünk a vizsgálatot le is tettétek, rövid bár, de határozott feleletekkel. Hisszük; de sőt jól esik tudnunk, hogy e feleletek nem puszta hangok, nem erőltetve betanult szavak, hanem szivetek igaz s az ész által is helyeselt nyilatkozatai, mit nem könjvből sajátít el az emberi kebel; hanem csiráját önmagában birva, a nemesebb érzés sugarai Isten és embernek tetszően kifejtik. — Jól esik hinnünk azt is, hogy az adott feleletek összhangzó voltát nem az okozá, hogy „ugy szokás" vagy „ugy kell", hanem igen az, hogy éreztétek, miszerint máskép felelnetek nem is lehet! Midőn tehát a mai vizsgálat biztató és sokat igérő eredményével a gyakorlati iskolába léptek — mert holtig tanul az ember — kívánom, hogy ott hasonló sikert mutassatok 215 fel. Az igaz, hogy a szótól a tettig nagy az ut; de könnyen és biztosan teljesülhet a szó az igéret, a szándék, ha mindezt komoly megfontolás, saját énünk ismerete és nem csupán felhevülés vagy hiu álom előzték meg. — Tanuljátok meg egymást igazán szeretni, becsülni, egymásért ernyedetlenül munkálni; mert ha csak egy fontosabb tárgyban is megbukik valamelyik közületek, a másik vele együtt fog hátrább és hátrább esni; szóval: egyért az egész család szenved. És hogy boldogok legyetek, kivánom, miszerint az „elégtelen"-séget ne ismerjétek; hanem, ha „kitűnően" nem is lesz tán sorsotok, legalább mindig „elégséges" legyen mindenből, mi a családi élet kellékét képezi. Éljetek sokáig! * * * Ármánykodó hadával Tör most reám a bor, S minden komoly eszmétől Rohammal kirabol; S zsákmányával együtt bár Minél többet nyelem, Annál nagyobb a jó kedv, Övé a győzelem. 216 Komoly tehát ezért már Ha nem is lehetek, De egy komoly eszmére Koczkát mégis vetek: Éljen az uj pár! Éljen Oly hosszú életet, A mily hamar e pohár Bornak véget vetek; S annyi örömcsepp legyen Az uj pár életén: A háuy csepp bor marad ma Poharam fenekén! Nem is tudom, hol is kezdjem, Mit is mondjak mostan; Pedig a beszédre torkom Borral már lemostam: Legyen az uj párnak élte Kéj- s örömmel tele, Ne legyen a baj- s viszálynak Soha köze vele. 217 A . bú tőlük, mint az ördög A tömjéntől féljen, S igy az uj pár, meg a világ, Mind boldogul éljen! 119. Menyegzőre. Tisztelt ifjú pár! zerelemnek partján ülve, készen áll hajótok, Melybe lépni s tova tűnni készséggel hajoltok. I Mért, midőn a házas élet hajójába szálltok, Hadd emelhessek poharat, felköszöntni rátok. Bizalom ezen hajónak árboczfája legyen, Vitorlát reá ne más, csak egyetértés tegyen; Kormányán üljön az ész, és az előrelátás Fenn ügyeljen: merre nyilnék biztosabb kilátás. Kapitánya légyen maga a becsületesség, És egyedül oldalához a munkásság essék. A szerencsétől duzzadjon erős vitorlátok, S a reménynek csillagfénye mosolyogjon rátok. Czélotok mi lenne más a csendes boldogságnál, Vezérfényetek a hit, az igazság s jószágnál. 218 Ha borulna élteteknek tiszta kék égboltja, Aggódástok, mint delejtű, el a hűség oltja; S tán hajótörés ha érne, vagy több mentő csolnak: Hő szerelmi emlékek, mik a lobbal daczolnak. Az áldás kivánatinkkal, mint hajós legények Hűn szolgáljanak hajójuk mindkét vendégének, Közttik : a vidámság, jólét, testi-lelki épség, A törekvés dús sikerrel, az erő s egészség. S e mai nap válpont lévén, emlékezetére Hadd ürítsünk egy pohárt ez ut jövendőjére: Éljen az uj pár sokáig s minden jó tetézze Életük, hogy az irigység is könyezve nézze. Mult örömön mindkettőjük ujakat cseréljen: S igy az uj pár okvetetlen boldogulva éljen! 120. Egy barátom menyegzőjén. i 1876. okt. 10-én ^Díszes vendégkoszoru! Én- egy cseppet gem csodálkozom, hogy a mesebeli Já-1 nos vitéz — midőn belépett a tündérkertbe, annyira le volt igézve, hogy igazán 219 véve azt sem tudta: fiu-e vagy lány? Én is ily igézet varázsa alatt vagyok e díszes társaságban, e földi tündérkoszoruban: hogy csakis azon mély részvét hoz öntudatomra, melyet a nagy fájdalom idéz elő a rokon kebelben. Igenis, díszes vendégkoszoru, mig mi itt örömünnepet ülünk, mig mi itt vigadunk: addig másutt a legnagyobb fájdalom bánat-kö-nyeket facsar ki . . . A szépség istennőjének kertjében gyászt öltöttek; maga az istennő jajveszéklésével kristály-záport fakaszt a zord kövekből is. Miért e gyász ott, mikor itt ünnep; miért a jaj ott, mikor itt felhőkig érnek az örömhangok ? ? Megmondom .. . Egy halandó, használván az alkalmat, belopódzott a szépség istennőjének virágos kertjébe és kilopott egy rózsát; nemcsak kilopta, hanem el is ültette — magának. Pedig a tízparancsolatból tudhatná — ha el nem felejtette volna reg — hogy a 7-dik §-ban keményen meg van tiltva: ne orozz! E halandó, díszes vendégkoszoru! e halandó, ki a szépség istennőjének kertjét meglopni merészelte, ki az elorzott rózsát saját keblébe ültette: e halandó, ki oly pirulva néz rám nagy bűne tudatában, ki most csak ugy 220 sül-fői, olvadozik a villámok zápora alatt: e halandó — az én kedves barátom . . . Ide állitom tehát őt, nagy vétkeért szá-molandót, a díszes hölgykoszorú elébe. Én előre is gyanítom rémítő sorsát: — Ugyanaz fog érte könyörögni, kit ő elorzott és — fel fogják menteni, sőt meg is dicsérik. Én azonban egy cseppet sem vagyok hajlandó, hogy az osztó igazság szemét ekkép beköttetni engedjem. — Én ilyen bűnös embernek nagy bűnéhez méltó büntetést kivánok. Én azt kívánom, hogy büntetésül hulljon alá abba az örvénybe, essék bele ő maga abba a nagy verembe, melyet másnak ásott. Essék bele oly mélyen, hogy elmondhassa a népköltővel magáról: A szerelem, a szerelem, A szerelem sötét verem. Bele estem, benne vagyok, Abból soha ki nem jutok. És ne higyjék, hogy ki fog vágyakozni belőle. Mert azt a népdal által sötétnek nevezett vermet egy pár fényes gyémánt világítja be, mely lebüvöli a verembe esett farkast; egy rózsa tölti be illatával, mely elrészegiti a 221 vad virág-orzót s civilizált — Ferit csinál belőle. Ő pedig ezen felül még nyakamba is fog ugrani örömében, ha hozzá súgom még azt is, hogy ezen kis paradicsom egykoron ékes kis bimbókkal és virágcsákkal diszes-kedve a most megrablott kertnek — a szülői körnek — a legkellemesebb kárpótlást s boldog örömökét fog gyümölcsözni. Viruljon soká az elorzott virág. Éljen elorzója! Udvarhelyi. 121. I Özvegyből lett menyasszonyért. ¿vs y ¿;i\iért ürítsem e pohárt? Az uj házaspáréi r ért, különösen a nőért, ki menyasszonyi ruháját ma harmadszor ölti magára, kinek örömkönyüi a fájdalom könyüivel életben oly sokszor vegyülnek; ki a látogatások idejét, a halálozásák keserveit keresztényi türelemmel viselte, özvegységében tisztán állt, s kinek hiterős bizalmát, csüggedni nem tudó lelkét az Isten megvigasztalta., életet ujabb örömökkel 222 tetézte; őt, a csendes, munkás és fölöttébb vallásos szíves házi nőt, ki özvegysége szomorú köntöséből ma ismét kivetkőzött: az ur Isten éltesse! Horváth Károly. 122. 1 Nyoszolólányokért. ^Korunkban azon panaszkodnak, hogy a ^■^hölgyvilágnak kevés tér engedtetik — 1 hivataloskodni. Elég hiba, holott őseink már megkezdették a szép szokást s aránylag osztották a hivatalt a férfiakkal, igy például a jelen kedves alkalomnál is a menyasszonyhoz két vőfélyt, a vőlegény mellé pedig két nyo-szolyólányt rendelt az ókor s mi ezenfelül alig terjeszkedünk. Már hogy hogyan kellene e bajon segíteni, nem feladatom megvitatni, mert arra e perczekben semmi kedvem sincs, hanem nem mulaszthatom el dicsérőleg felemlíteni a két nyoszolyó - leány szívélyes magaviseletét, melyet az ünnepélyes perczekben tanúsítottak; az áldó kegysugárt szinte láttam mosolygó bi- 223 bor arczaikon az oltár felé repiteni, hogy a térdeplő pár bátran mondja az „igen" szót ki. Ugy viselték magukat, mint két angyal a menyország kapujánál, hogy azon a boldog párt veszély nélkül bebocsássák. Két szellemi ölelő kar, mely bátran öleli át a két boldog szivet, hogy egy dobbanás legyen, mivel ők részint félnek, részint túláradva az örömtől, remegnek s alig ismerik a lét töviseit, mely virágos utjokban oly nagy mérvben fejledezik. Midőn tehát az igen tisztelt s szeretetreméltó, kedves szép nyoszolyólányokért emelem poharamat, mindnyájunk óhaját nyilvánítom, ha szives kifejezést adok lelkem édes érzetének, hogy mindkettőjüket a boldogság istene mentse fel hivatalos buzgóságoktól minél előbb oly-formán, hogy ők legyenek boldog menyasszonyok, leljék fel minél előbb szeretteiket s szeretteik nemes szivében az égi szikrát, melyet földi nyelven szerelemnek nevezünk, szerelemnek, mely egy örökléttel ér fel, ha tiszta és hű. Köszönet szives fáradozásaikért, becses figyelmökért! s fogadják leghőbb jókivánatun-kat, mely magyaros éljenben nyilvánul! Éljen a szép nyoszolyó-pár! Bátorfi,. 224 123. i Vőfélyekért. ^Kedves és szép foglalkozás egy menyasz-i szony oldala mellett lehetni és pedig joggal; másnak senkinek sincs köze ott lehetni, még a vőlegénynek sem, még a szülők s atyafiaknak sem. Valóban szerencsés egyén, ki e szép állapotra, e szívélyes megbizásra ér-demesittetik. Jelenleg is alig választhattak volna közülünk mást a vőfélyi fényes tisztségre, mint azokat, akiket valóban itt üdvözölni szerencsés vagyok, mert annyi gyöngédséggel, szeretetteljes tapintatossággal sürgölődtek, forgolódtak a bájos és kellemekben gazdag menyasszony mellett; de hisz nem csoda, hogy egy tekintetében a menyasszonynak annyi kéjt, annyi gyönyört leltek, melyért még a tűzpróbán is keresztül mentek volna, tigrisek és oroszlánokkal vivtak volna meg, ez alkalommal azonban vitézségök, hősiességök igénybe nem vétetett, csak az udvariasság nem életölő de életadó szabályait kelle teljesiteniök, mit ők szivesen cselekedtek is. Irigylem sorsukat, irigylem a jutalmakat, melyben részesittetnek, lám épen most is mily gyulasztó mosoly lövell 225 feléjök a kedves menyasszony bájoló arczárói, mely azt mondja, tisztelt lovagjaim, fogadjátok szives háláját, igen, ezt mondja a büv.ös-bájos mosoly, oh mert a nyelv jelenleg a szerelem rózsalánczaival levan bilincselve, elfáradt a nagy, a nehéz „igen" szó kimondásában, mely oly hosszura terjed, már t. i. az igen szó jelentősége, hogy végét nem is képzelhetjük magunknak. Adja Isten ugy legyen! Éltetem a jelenlévő vendégkoszorut, de különösen a hivatásuknak jól megfelelt derék vőfélyeket! Bátorfi. 124. 1 Az örömanyáért. »rUraim! szót kérek. ^ Bár szegény a nyelv, mely az érzést tolmácsolni megkísérti, de a szóhiányt kárpótolja a czél, mely annak elérésére törekszik. Szeretve tisztelt háziasszonyunkért mint örömanyáért habzik e pohár láng nedűje, melyet érette emelek. Halljuk. 15 Lelkem óhajtása az, hogy boldogítva boldogan folyjanak le jövő napjai is, legyen élete hasonló a hervadhatlan vii''''ágfüzérhez, melynek közepén helyet foglal a fehér liliom, jelképezve kedves háziasszonyunk drága személyét, ki a körül övedző apró virágok felett terjeszti ki szárnyait, mint gondos anya drága gyermekei felett, legyen áldott a gondolat, mely tiszta homlokán kél s a szerencse és boldogság szakadatlanul lebegjen kedves családja felett. Örömanyának mindenkor méltó lesz. Amidőn ezen igénytelen, de szivből eredt óhajtásomnak kifejezést adok, bizton hiszem, hogy szavaim mindnyájunk kivánatát tolmácsolják. Fogadja tehát N. N. ugy saját, mint szeretett férje és családja irányában ezen szivből eredt kivánatomat és a házas élet boldogságának örömpoharába ne vegyüljön a viszály mérgének egy cseppje is, hanem egymás szeretetében leljék fel továbbra is a boldogságot az érdemek s ezen boldogság melegéből fejlődő virágkoszoiu köteléke alatt baladjanak e rideg életen át hosszan és sokáig! Éljen. Sz. 227 125. Ezüst menyegzőben. tS/np ^JMisztelt ünneplők! Engedjék meg, hogy természettani előadást tartsak. A természet 3-ik országát az ásványok teszik, ez ország legnevezetesb osztályát az érezek képezik. Bármily haladást tegyen is a természettudomány, nemes és nem nemes érez mindig meg lesz különböztetve. Nem, nem nemes érczekkel ünnepélykor nem bibelődünk, miért is már csak a nemeseknél maradunk. Mi ólmot lábunkon, rezet orrunkon birni nem akarunk, azért el ezekkel és ide ezüst és aranynyal! Igen, aranyosan gyöngyöz a bor, és ezüst fény környezi a kedves párt, mely ma tartja ezüst menyegzőjét. Oh! az emberi kívánalmak mesz-szire ágaznak! Mindenki egy Matusalem szeretne lenni, azonban, ki 25 évet házaséleti szeretet és hűség közt élt át, az már sokra vitte. De a jóknak sokat enged meg a kegyes Mindenható; azért kívánjuk pohár ürítés közt, hogy az ég tartsa meg e párt és engedje, hogy 25 év múlva az aranymenyegző oltára előtt állhassanak. ¡sfe 1* 126. I Ezüst menyegzőben. ^ Barátim! Mi egy ritka ünnepet ülünk, tf^nemcsak menyegzőt is! Ez kétféle kon-gásu és mégis ugyanaz. Menyegző! ennek egy meleg hajnalsugara van, ezüst inenyegző-nek szelid fénye. Menyegző, ez örömünnep; ezüst menyegző, ez öröm- és hálaünnep. Menyegző várva pillant a jövőbe, mely sokszor oly keveset nyújt abból, mit vártunk: ezüst menyegző lepecsétlése a köteléknek s jele, hogy hű volt, Te kedves pár, ma állsz az élet e magaslatán. Megengedtetett, hogy 25-ik évét ünnepelhessed egybekelésednek — egy ünnep, melyet oh! oly sok nem ünnepelhet. Jóllehet öröm és bánat váltották egymást, e század negyedében, igen az életkeserv mutatkozott az öröm mellett; azonban üdén és vigan állsz te ma, örömnapodon itt és hála önti el bizonyosan szivedet. A mult is bizonyosan erős támaszt ad a jövőre. A gondviselés, mely sorsodat eddig oly szeretően igaz-gatá, őrködjék tovább is fölötted. Ez kivána- tunk. És erre felemelkedünk! Örömittasan és megindult szivvel kiáltjuk: Az örömpár éljen a gondviselés legbiztosabb oltalma alatt! P. D. 127. 1 Arany menyegzőn. IjMivé fajult e század nemzedéke! Hol van ''''•®'''' ania kor, az ős, a bibliai? melyben az emberek felülélték az évszázadot, vagy épen melyben századokat éltek? Mostanában az ember élete 50—60 évre terjed és sokan, számtalanon még ennyi időt is megköszöntek volna az egek urának, Annál nagyobb ritkaság ma már az, ha valaki 80—90, vagy tán 100 éves lehet. Az emberi műveltség, a társadalmi szabadság emelkedésével, a közerkölcsiség, az egymás iránti hűség — fájdalom — mindinkább alább száll, és e körülmény erős és hathatós befolyást gyakorol az ember élete meg-röviditésére. Minő ritkaság, oly tisztelet és csodálatra méltó az már napjainkban, ha valakit az ég hosszú élettel megajándékozott és az illető hosszú életet az erény egyik legdrágább, legdiszesebb gyémántkövével, a hűséggel koronázta meg; mily ritkaság, midőn ezt egyszerre és együtt egy szeretett pár mutathatja föl, mint a sorsnak ritka ajándokát. Oh mily dicső hangzás ez: „arany menyegző!" De nagyszerű jelentés is ám az, mely tudtul adja, hogy egy és ugyanazon emberpár egymásnak kölcsönös szeretetében, tisztelete- és becsülésben 50 évet együtt töltött, 50 évet, egy emberéletet. Oh tisztelt agg vőlegény és menyasszony! mondjátok meg, mit kívánjon immár tinéktek az őszinte, jó sziv, mely a kegyes óhajtások, jókivánásokból gúnyt űzni nem akar? Avagy jó kívánság lesz-e az rátok nézve, ha a szokásos „éljetek sokáig boldogul" óhajtást hangoztatjuk ? Mit kívánjunk tinektek tiszta szívből, mi agg korotokkal és a menyegző nevével összefér? Derítsen isten lelketek és szivetek világára tiszta fényt, hogy a mult élveinek vonásait, — mint rózsaszínű esti fényben, életetek bájos alkonyán — édesen felismerhessétek. A végletek érintkezésénél legyen esthajnalotok is oly üde, oly nagyot, sokat jelentő, oly magasztos, mint volt egykor éltetökre a virradat. Ez édes esthajnalnak bíborában lássátok ifjuságtok boldogságának ját- szadozó álomképeit, az édes öntudat ne hagyjon el benneteket, mig csak ajkaitok az örökifjú léget egymásra bírják lehelni. 128. Egy lelkész örömünnepénél. <íf Hallgatóim! Mi az idő? Idő a pillanatok egymás utáni következése. E megfejtés R ellen nincs mit szólani. Az óra ingása folytonos egyhangú tik-tak ütésben ing, mialatt az idő gyors szárnyakon tova repül. És mégis vannak perczek, melyek folytonos egyenlőségtől különböznek! s vannak órák s napok,melyek egy tündöklő csillagot látszanak életpályánkon képezni. Egy ily nap virult ma ránk s egy ily perez most megérkezett. Örömmel gyűltünk azon kedves férfi köré, ki zaj nélkül — évek óta — ritka kötelességgel tett eleget hivatásának. Egy képcsarnok alakjában vonulnak lelki szemeink előtt néma és önzetlen munkásságának tettei, melyek a legforróbb hálát követelik. Nem szavakkal akarjuk örömünket nyilvánitani, hanem folyton iparkodásunk leend kegyednek az őszkor napjait diszitni. Engedné bár a mindenható, hogy évei egy része legalább néhány számmal szaporodnának s igy kötelességünk egy részét önnek labaihoz tehessük. E kivánatot pecsételjük egy háromszoros éljennel. ^ zép szerelem! szent varázsod, Y Mennyet tár és boldogit Frigyet boldog lánczaival Szivet szivvel istenit. Fel! szeretni hát velem, Édes kin a szerelem. .Nézd a rózsát — tiszta kéjben Nyilik pir''''ló bimbaja, S alkonyatkor fonnyadt kelyhe Már a férgek csarnoka. 129. Az ifjúságra. (Menyegző alkalmával.) Ifjú! élted képe ez, Fel! szeretni ébredezz. Nézd az évek, — gyorsan szöknek El regényes napjaid, — A kaján sors tépi, rontja A jelen virágait; Eltünelgők öröraid, Fel! szeress, ez boldogit. Nézd ez arczot! — tünde rózsák Nyíltak egykor szép haván, S most az aggság bús redőkben Ül a fonnyadt kéj nyomán. Elmulandók kelleinid. Fel! szeress, ez boldogit. Nézd e két eget, hol eddig Szikra fénysugárt nyilait, Most a lágyságnak könymedri, Bennök élet s tiiz kihalt. Fel! szeress, inig véred forr Egyszer nyilik rózsakor. Nézd a csermelyt — kis medrében (hüledezve folydogál, S csörgő habja lágy morajjal A virágos völgybe száll. Fel! szeress, míg tart napod, Mig a sors le nem tapod. Végre sir pályabérünk, A világ hálátalan, Boldog az csak itt a földön, A ki vig és bútalan. Élni vágyunk, élni hát! Szép szerelmünk mennyet ád. Szentkirályi Aurél. (Installation Pályára készülni — öntar-tozás; pályát nyerni — érdem; pályán megmaradhatni — kötelesség nemcsak magunk, de választóink iránt is. Laboulaye. 130. Mihálovits József Zágráb! érsekre. (Beigtatás alkalmával 1870-ik augusztus 8-án, <¿^<¡>3 Zágrábban.) Az emberiség polgárisulásának menete föl nem tartóztatható. Kocsija tova robog, f A tekintetbe nem vevé a kor törpéit. | A szellem, mely a gondolatot szüli, — a szellem, a mely a gondolatot műve érleli, — a szellem, mely mint az újkor egyik bölcsésze mondja: „Gröthe zöld kígyójához hasonlit, mely az aranyat csak azért oly buzgón nyeli el, hogy belsejében újból fölol-vaszsza és oly táplálékká alakitsa, melytől mindig élénkebb lesz és környezetét ragyogóbb fénysugarakkal öleli át," — ezen szellem nem nyugszik soha. A történelem azon nagy könyv, melyet sokan olvasnak, kevesen értenek, melyből semmit sem tanulnak, — ő mondja. A középkor ezen szellemet vallásos lel-kesültségnek mondá; a XVI-ik század egyéni szabadságnak, a XVII-ik század a fölvilágoso- dás phylosophiájának, a XlX-ik század fölvilágosodott önzésnek: — A kereszténység pedig világosság és szeretetnek -- a legerősebb kötelék, mely embert emberhez,, népet néphez fűz. A világosság és szeretet egybefüzésében és kifejlődésében az egyenetlenség háborgató befolyása elhomályosodik; ezen dulaismus szentesíti az öntudatra ébredt közérdeket, mint a politikai testvérülésnek alapját; szerencsés kézzel egyesíti az ó iránti kegyeletet, az uj iránti tiszteletre méltó fogékonysággal. És midőn itt a testvér nemzetekre gondolok, szerény szavaim imádsággá emelkednek. Amit az atyák szeretete teremtett, azt dicsőítse meg a gyermekek világossága — alakjában uj mű, de szellemében ősrégi; — felséges jelvénye az összetartozóság változhatlanul működő öntudatának. Az idők viszontagságai ugy látszék e szellemet megsemmisítették volna a mult geniusa szomorúan bocsátá le fáklyáját és a gnomok rejtélyesen susogák Schillerrel: „Eltűnt, soha többé vissza nem tér." De lám az összetartozóság magasztos eszméje nem halt meg, napjainkban újra feltámadt, ő él, ő működik, ő teremt és épiti az egyetértés templomát és mai nap a templomba hivja meg a béke főpapját és apostolát, érsek ur ő excellentiáját. Három genius lebegi körül ma ő excellentiája halantékát. A hit geniusa azon hatalmas szózattal: Docete omnes gentes! (Tanitsatok minden népet!) hiányozhatik-e itt a lovagias nemzetnek jövője iránti rendületlen hite? A remény geniusa, melynek soha homályba nem borult csillaga, minden férfias tettnek rugója, — szabad itt a bizalomnak hiányozni? A szeretetnek geniusa, ezen hatalmas köteléke a felbonthatlanságnak, szabad itt az emlékezésnek hiányozni? Én is, ki oly szerencsésnek érzem magam tekintetes Temesmegye által kiküldött bizottsághoz tartozni, én is hozám ezen hű szeretetteljes barátját az emlékezésnek hazám földjéről azon egyház és vármegyéből, melynek leghívebb fiaihoz tartozik ő excellentiája. Hozom a barátság üdvözletét, mely soha nem hervad, a szeretet üdvözletét, mely nemes szivekben soha meg nem hül, a tisztelet üdvözletét, mely soha meg nem hal. Hozok végre ő excellentiája jóléteért szívből eredő mélyen érzett „éljent!" Dr. Schlauch Lörincx. 131. Püspöki székfoglaláskor, Mély, fen tisztelt vendégkoszoru! Mi volna a föld, a nap fénye és melege nélkül, mint egy örök éjszakában borongó jéggolyó ? Mi volna az emberi kebel bit, remény nélkül egyéb, mint kétségbeejtő csalódások és pokoli fájdalmak tanyája? Hála az égi atyának, ki nekünk a bitet egy jobb jövő csalhatlan zálogául adá! Üdv a férfiaknak, kik a biterkölcs gyávák által elejtett, gonoszok által elrejtett, de Jézus által magasra emelt fáklyáját lobogtatni hivatvák! Ily férfira van szerencsém ma főtisztelendő stb. püspökségedben poharat emelni, ki ma e város, megye, az egyház és haza — mindnyájunk édes örömére püspöki székét elfoglalá, melynek, hogy apostoli buzgalmával, honfi erényeivel, sok éven át disze maradjon, — az Ur Isten éltesse!! 132. Ugyanazon alkalomra fing szakadatlanul a hadkészülődés moraja a % szélrózsa minden irányában: prüszkölnek a ''''1 vaspályák tüztáltosai; ipar, kereskedés, szakismeret, vagyon, a kor jelszava, mindene .... vDe nem, mig a világűrt ember megnézni s a csillagokat megszámlálni nem birja: addig el kell ismernie, hogy szép vívmányai békés élvezetére, igazságszomjának kielégítésére, keble megnyugtatására, magasabb isteni tekintélyre lesz szüksége; Mózes csak Áron szolgálata, Salamon csak Jehova tisztelete által nyert halhatatlan emléket, E legmagasabb, eléviilhetlen isteni tekintély egyik mélyen tisztelt képviselőjét főt. N. N. urat, elfoglalt főpásztori székén, egyházunk, nemzetüuk örömére mint el-dődei sorának drága gyöngyét — az ég Ura igen sokáig éltesse!! Halljuk. 16 133. i A káptalanra. Tiszteld az ősz hajakat! igy tanitott a «p^régiség, és a régiségnek igaza volt. Nemcsak azért, mert az ifjú előtt minden öregben saját nemzőjének mintegy képmása tűnik fel, hanem leginkább azért, mert az aggság miatt roskadozó alak komoly eszméletre vonza lelkeinket: mint valamely omladékos régi vár, valaha nyert, erős keblű hősök vig laka; most csendes, lassan enyésző emlék, mozgás és zaj nélkül. Lelke s teste épségben jön a virágzó fiatal s képzete a jelenlét örömeivel foglalkozik, midőn egy remegő fej, redős arczczal s hószin fürtökkel tűnik fel előtte. Évek folynak el, s te ilyen leszesz! Ezt súgja neki minden mozdulat. És ő tiszteletben haladjon el jövendőjének képe mellett? Előre megvetést érdemlőnek jelölje-e ki magát, ha az idő kezei rajta is dúlva húzódnak keresztül ? Nem ! A régiségnek igaza van. Tisztelnünk kell az ősz hajakat az évek miatt, melyek''''fe-lettök elröppentek és az évek miatt, melyek felettünk is el fognak röppenni. Ily tisztes 243 örökségre jutottakat van szerencsém a káptalannak ft. tagjaiban üdvözölni. Vidám, életpiros arczaikon nem tetszik meg az öregség; — de ha viselt dolgaikat számba veszszük: fokozatos előléptetésökön végig nézünk, — ha kiemelt, kidicsért tetteik sorozatát megvizsgáljuk: tisztelettel meghajlunk érdemeik előtt, miket nemes törekvéseik által az egyház terén szereztek. Eme káptalannak korelnökét, rektorát, legújabban kinevezett nagyprépostját, főt. N. N. vicarius ur ő nságát főpásztorunk helyettesét kanonoktársaival az ur Isten éltesse! 134. Ujmise vagy lelkészi hivatal fog- ^ lalásakor találkozott lángzó szivek 1h. QJ - * - Egymásnak szerelmet rebegnek Azt te jegyezd fel lelkiatya. Ha magzatot szült a bájos ara Te fogod, te kiséred azt — Föl az urnák oltárára. ... 16* Ha megszakadt a küzdő nemes kebel — Testét a sirhoz, Szellemét az Úrhoz, Igéddel te búcsúztatod el ... . És ha megtért bűnös hullat, Töredelmes bánatkönnyet — Az ur nevében osztasz neki, Bocsánatot, üdvét, enyhet... Bizony dicső, szép a pálya, Melyre ma felavattattál, S melyért a világnak annyi Bűvös élvéről lemondál. Egyre vár már munkaköröd Kunyhóban és palotában, Menj kötelmeidnek utján, Nappal, sötét éjszakában. Intő, feddő, vigasztaló, Tanácsoló szavaiddal — Légy az élet utján küzdő Embernek vezér, védangyal. S ha van az égnek nagy áldása A jók, a legjobbak számára. Azt néked tartsa, néked adja, Késő esztendők sorára! Én, ha mikor emberemre Üdvözlő pohárt emeltem, — Azt ily szives érzelemmel, Soha, de még soh'''' sem tettem! Éljen!..... 135. Esperes installationál. ^íSjK, [Beigtatás és búcsúkor], $Az igtatás napja ünnepélyesen igtatja a f1 ker. barátság és testvériségnek cseppjeit, melynek kedvderítő ereje s tüzgerjesztő lángja egygyé forrasztja a sziveket, egyesiti a különböző nézeteket, miknek kapcsát e kerületben az esperes ur barátságos jobbja tartja. Én, ha elképzelem magamnak az esperes-ségnek — általam legkevébbé irigyelt terheit, jelenlegi állását, kinek fényes tiszte köréhez a hivatalos felügyeleten, — a rend és béke fen-tartásán, — a rágalmak nyilzáporától üldözöttek (első) védelmén kivül egy magasabb, korigényelte hivatás, a fölötti őrködés is tartozik : hogy a kerületi papság szive az egyház és hazáért nemesen feldobogjon, hit, hazáját 24 6 egyaránt szeresse, szeretetének tüzével másokat is gyulasszon, a jogérzetet is felköltse, tekintélyét, diadalát kivivni segitse s midőn erre a sepsi esperes főt. G. T. ur — kinek nemcsak derekát, de szivét is övedzi a szeretetnek piros öve — a bizalmat lehelő külsejénél s szerénységből elhallgatott sok jeles tulajdonánál fogva oly igen alkalmas, a jelenlevők szájából veszem ki a szót, ha azt mondom : hogy őt a sepsi egyházi-kerületnek érdemes elöljáróját, a nemes és bátor lelkű férfiút, kedves paptársunk nt. Zs. J. plébános urnák lelki pásztori állomásába való ünnepélyes beigtatóját az ur Isten az évek hosszú során tartsas a'''' koszorús költővel még többször elmondanunk engedje: „Érted csillog e pohár bor, érted viv, Tele tűzzel, tele lánggal, mint e sziv! Volna szivem, felszökelne mint a kút, Venni tőled barátságot vagy bucsut," 136. nAc® Egy lelkész felvételénél. Uraim ! A mai nap jogosan ünnep egész ^közönségünknek, mert azon egyént, kit bizalmunk e plébániára jelölt mienknek mondhatjuk. Igen, lelkész ur, bizalmunk vá-lasztá önt, bizalommal jövénk tisztelendőséged elé, bizalmunk által igyekezni fogunk hivatalának nehézségeit könnyiteni. Legyen hivatala körünkben áldott, hogy a béke és szeretet birodalma tágasan terjedjen. Fogadja ujolag szívélyes Istenhozottunkat, mit a szokás szerint egy háromszoros éljennel élénkítünk. 137. , Egy ujonan választott városi elöljárónak. ÍTT^V- l U raim! Velem tartanak majd, ha mondom hogy a házhoz illő, ha háziatya erély-x és figyelemmel igazgat mindent. Ez nem '''' kis feladat, mit közülünk mindenki ön-tapasztalásból elismeri. De lépjünk a családi körből a hon egyes községibe és mindenki át-látandja, hogy itt mindent helyesen vezetni nagyobb feladat. Mi a községnek ma egy elöljárót választánk, kit méltán nevezhetünk majd a község atyjának. Igazságszeretete, figyelme és jóakarata biztosit bennünket: hogy reményünk teljesül. Erre ürítsünk egy poharat és kiáltsunk: éljen uj elöljárónk! 138. jfa Egy tanító fogadásánál. ^ Uraim! Azon férfit illetik szavaim, kire leg-drágábbat és legszeretettebbet, gyermekünket bizzuk. Barátnak átadok pénzt és vagyont őrzésül, az orvosra bizom beteg tesíem gyógyítását, a tanárnak adom át gyermekemet a halhatatlansággal bíró lélekkel. Mely oldal érdekesebb? — Én nem várhatok e válaszra. Kegyetek valamennyien tudják, mily kevéssé van ez általánosságban elismerve; tegyünk tehát ebben kivételt s necsak örömmel üdvözöljük tanítónkat, hanem igyekezzünk is nehéz hivatását megkönnyíteni, emlékezvén az irás e szavára: „Hogy hivatásának örömmel tegyen eleget és ne sóhajjal, mert ez nekünk árt," Szívből üdvözöljük, tisztelt tanár ur! Az élet minden körülményében bizalma lehet hozzánk; ha pedig a szülők nemtudásával kellene itt is küzdenie, ugy mégis biztosítjuk, hogy hő fáradalmait mindig tudandjuk becsülni. —• Működése sikerére és személyének épségére ürítjük e poharat háromszoros éljennel. 139. I Válasz. ^ TT Uraim! Kegyetek engem magokénak mondottak és ez akarok lenni akaratom és \ tehetségem minden erejével. Igen, tisztelt előszólóm — kinek köszönetemet nyilvánítom — a tanitói hivatás nehézségeiről szólt. Igen! egy tanár hivatása érdekes és nehéz. Kit az ifjúság iránti tiszta és forró szeretet el nem öntött, kinek az ifjúság — mint a haza jövő reménye és nemzedéke — nem mindenek felett drága, az ne lépje át a nevelés sorompóit. Uraim! nem öndicséret, ha önöknek azon vallomást teszem, hogy a remény — egy jobb nemzedékre, egy nemzedékre, mely, ha lassú is, de folytonos léptekkel nemesebb, tisztább és derekabb lesz erény és tudomány által — ragyog felém, mely hivatásomra van szentelve és én e reménynek teljes örömmel fogok igyekezni eleget tenni. Én szívélyes fogadtatásomat máskép nem viszonozhatom, mint ha felszólítom, hogy az ifjúság erkölcsös és istenfélő nevelésének sikerére poharat ürítünk. Uraim! munkakörömet illetőleg adjon az ég áldást! YII. Dicső, szép eszme az — egylet, De csak akkor, ha az egy lett. Bátorfl. 140. X Egy alapitásnál. "''''.¿Az erények elseje: a hála. De egy nap sem oly jó figyelembe hozni a hálakötelességet mint a mai, melyen egyletünk alapitásnapját ünnepeljük. Évek óta áll ez. Ez iir sokszor egyesite vigkedélyü férfiakat. Sokan pihentek itt a nap fáradalmai után, hogy uj erőt gyűjtsenek uj hivatásra, vig ének és komoly beszédek üditőleg hatottak itt a sziv-és lélekre. Kinek köszönhetjük mindezt ? Azon férfiaknak, kik ama szerencsés ötletre jöttek, hogy ily egyletet alapítsanak. Idejök már rég betöltve van, de emiékök becsben marad. íme tiszteljük ma is emiéköket és kiáltsunk az ihletett költővel: A holtak is éljenek! 141. ^ A jászkun-ünnep 1845. Mi fényes ünnep áll itt a Zagyva mentében, A jászok és kunoktól megszállott téreken? \ f Miként ha ős Bojtának láttam ős seregit, Avagy László királyát várnák ünnepre itt ? Sem Bojta nem támadt fel sírjából sergivel, Sem a vitéz László itt többé nem ünnepel; Az ős után utódja tüze fel zászlaját, A váltság ünnepének megülni századát. Száz éve, hogy kiváltá magát a nemzedék, Melylyel jog és igazság ellen nyügözteték, A szolgaság jármából; nem lehet az rabul, Kit elvesztett szabadság riaszt fel álmiból. Elvoltak adva bérbe, zálogba adva el; De a nyomottak mellett az ország szót emel. Az ország kérelmére hajlik Terézia, S szabaddá lészen újra a kun szabad fia. Áldott az oly apának emléke s az legyen, Kinek vetése árnyán utódja megpihen! Áldott a jó királyné s a tisztes ősz apák, Kik század év előtt a kunnak ezt megadák. De még a drága szent nap másból is szent neki, A váltság ünnepével együvé tűzheti, Az ország nádorának nem ritkább ünnepét. Mint jászkunok grófjának félszázados emlékét. Mint csillagos meny ive tündöklik Jászberény, A nép, mint kasba a méh, tolongva ki s be mén; Mint tengernek fövénye számban a sokaság, Ruhában és arczában mint újra nyilt virág. Egyszerre a kőhidon Csertőhalom felől Port ver föl a lovasság, zaj és öröm vegyül; „A nádor jő, a nádor jő," ezer torok riad, S rá ezer, ezer „éljen" öröm viszhangot ad. Mint hajnal fellegéből a nap szép reggelen, A nádor a népségnek közötte megjelen; Körötte jász-kunokból tizenhárom fiu A szeretet s hűségből font lovag-koszoru. Mint a mosolygó égnek ruhájok tiszta kék, Ezüstből gazdagon van elöntve rajt'''' az ék, Délczeg toborzót járnak alatta a lovak, Mikéntha tűz és szellő szülötti voltanak. És újra, és meg újra megreng a levegő: „A kunok grófja éljen, a nádor, a dicső!" Az őszt a fiával látják a diszes fogaton, A multat a jövővel egymásba font karon. Előtte és körötte ezernyi uéptömeg, És ősi diszmezében a jász és kunsereg; Fényes, vitéz dandára áll mint a sziklavár, Zászlójok a szellőben mint hirvitorla jár. A kun sötétkék dolmányt sötét arczához ölt, Ezüstből a fehér gomb rajt'''' messze tündökölt; Fején délczeg-kevélyen kis turi süveg ül, Rajt'''' hófehér kócsagtól! a szellőben repül. A jász az ős apánknak mezét öltötte fel, A régi rókatorkos mentében ünnepel. Mely termetes válláról félszakra vettetett, Zöld ágat viselvén a kunsüveg felett. E fényes ember utczán ér a nagy házhoz el, Hol uj sereg fogadja, uj ünnepléseivel A lépcsőzet hosszában az üdvözlő sereg: A hajdan és jelennek képében díszeleg. Alant a két nemzetnek legidősb őszei, Föllebb galambfebéren legifjabb szüzei, A múltnak s jelennek egyképen nagy fiát Bocsátják sorai közt a nagyterembe át. Hol szent, komoly voltában a fényes ünnep áll: A régi szolgaságra felejtés leple száll; A visszanyert szabadság s jobblétnek érzete A kebleket magasztos szent kéjjel tölti be. Ott a hon gondjaiban őszült kormányozó Az ünnepet üdvözli s ajkán szent lesz a szó: „Üdvözölve tőlem — igy szól — e napnak ünnepe; Mert a szabadságé s a jobblét emlékköve! Félszázados kormányom mindkettőt érlelé; Azért szivem szivéből vonattatom felé!" De im a szent szavak, nem a rég ismert szavak, A nádor ajkáról magyarul hangzanak. Ki fogja visszaadni a nagy liangöszveget, Melylyel villám és orkán megrázza az eget, Midőn a felkorbácsolt tenger hullámival Mint óriás zsolozsma az égre felrival? A jász-kun összesége igy riadott fel itt, Hallván a hetveuéves ősz drága szavait, Miket, mert ifjúsága más hangokhoz szokott, Most hontja szent szerelme elméjéből szivott. így oldja meg halála előtt a végezet, Hogy elzengesse véle a legszebb éneket, A hattyú néma nyelvét; s a földöntúli dal Betölti a vidéket bűbájos hangival. S a jász-kun ünnepély már nem a kerületé, Az e tünemény által az összes nemzeté; A haza szent nemtője nyújt diadalfüzért Az ország nádorának a hallott hangokért. 142. ^ áldomás. ''''llis a nagy ünnepélyre, követvén ős szokást, Tartottak nyomban ők is nagy, fényes * áldomást, Halljuk. 17 ős és magyar szokás ez, oly régi mint a vér, Melyet nemes hazánkért ontott a hét vezér. S ha tegnap csillagos meny volt fényben Jászberény Ma a föld minden élve halmozva kebelén; A konyha fűszerétől száz asztal görbedez: Tölt serlegekben Ménes s Tokajbor ömledez. Künn a mezőn ölekre tüzmáglya sustorog, Fölötte óriási karón ökör ropog; A nép vidám karéjban körötte táboroz, Lejt és vidor danát füz vidám tréfáihoz. S hogy kiviradtig tartson, mint kell a vigalom, Szól a czigány vonója, zendül a czimbalom, Magas, nyilt állomásról, mint bérez folyásiból, A csapra vert hordóknak deritő vére foly. Azonban a teremben nemesb az ünnepély, Ott az öröm derűje magasztos szint cserél; Ott a nemes nádorral az ünneplő sereg Ooharát a királyért s hazáért tölti meg. Ott áll Lehelnek kiirte, a régi jász vagyon, A tisztes szent ereklye, a fényes asztalon; Öblében vert ezüstből a serleg látható, Melyből az áldomások -zenéje hallható. 259 Isznak király urunkért, a tisztes nádorért, A drága szent hazáért, s minden hű honfiért: A visszanyert szabadság, mint éltető malaszt Mindenkinek szeméből örömkönyet fakaszt. Mi az, mi megszakasztja az áldomás sorát? Uj tünemény deríti a nádor asztalát; A nép ragaszkodása s hűségi zálogul Birája asztalához adójával tolul. Földének termékéből hoz hószin kenyeret, Gazdászatából sajtot, mint a föld kereket; Marháiból egy bárányt, mint holló feketét, A ritkaság becsébe helyezvén érdemét. A szép adóhozója huszonnégy ifjú nő, Dus kontyukat takarja aranyzott főkötő; A karcsú, könnyű termet magyar szabást visel, Magyar szivet takarván a domború kebel. S az ur kegygyei fogadja a szép küldötteket, Az adomány jelében a hű s igaz szivet; Kezét Lehel kürtére kinyújtja azután, S ily szó szakadt szivének szivéből ajakán: „Az ős szokást tisztelve szivemből követem, Midőn e szent ereklyét ajkamhoz emelem; A váltság ünnepére a régi jogokért! Fejenként s összevéve a jász-kún nemzetért!" 1* Szólt — és az ős ereklyét ajkához emeli, Szeméből egy örőmcsepp borát megszenteli — Az ezredéves kürtből miként ha hangzanék :-A nádor áldomását meghallgatá az ég. a házasság többféle, van eset, hogy ifjú ember vesz el aggleányt, vagy agglegény ifjú leányt, de mindig s mindonkor azon édes gondolattal, azon kedvesen eső vágygyal, s azon magasztos öntudattal, hogy boldogok legyenek. Napjainkban az összes journalistika hevesen foglalkozik a házassággal és pedig polgári házassággal: nem akarom ezt körülményesen kifejezni; de megengednek uraim, ha poharamat emelve ez ünnepélyes alkalommal nyomatékot helyezek e tárgyra: „polgári házasság." Nagy-Kanizsának van egy kedves gyermeke, régi szülött, az igaz, de ép ebben van érdeme, mert mindig ifjú, erős, és mi fő — Oaray János. 143. Egy alapitásnál. — jól gazdálkodó, melyet már nem házasítani kellenék, mert már háza van, hanem szélesebb értelemben nagyobbitani, gyarapítani és. szaporítani; e kedves szülöttje városunknak a polgár-egylet, melynek alakulási évfoéduló napját hagyományos őszi szokáskint jelenleg ünnepeljük, kívánatos volna, ha összebázasitanók amazzal a másikkal, melyre a keresztvizet csak nem rég adá az alkotmányos kormány és hongyü-lés, tehát még itt a törvény születése előtt érvényesíteni lehetne a polgári házasságot, melynek sikerüléseért kívánom üríteni poharamat azon őszinte jó kívánat kapcsában, hogy összetett vállal erősbödve városunknak mél''''ó díszéül váljék; kívánom, hogy egy magas elnök mellé tetterős titkár, de legfőkép jó kövér pénztárnokot válasszanak, hogy a kövér pénztárral arányban álljon. Éljen a polgár-egylet: éljen arája a nagy kaszinó! Éljen frigyök, kösse össze ez oszolhatatlan háromság t. i. a honszeretet, egyetértés és testvériség! Éljen! 144. Iskola-iuegnyitási ünne-pélyen. iMély en tisztelt uraim! Ha végig tekintünk az emberiség történetén, első pillanatra látni fogjuk, miszerint a nemzetek fennállása, jóléte s nagyságának elengedhetlen feltétele volt mindenkor a haladás, az ebből kifolyó közműveltség és az erkölcs. Ha e kettő karöltve jár, megszületik a szorgalom, s nyomában felvirul az ipar, tudomány és a boldogság. Hol pedig e két emeltyű elveszti egyensúlyát, ha főleg az erkölcs alásülyed, „Róma megdől, rabigába görnyed." E két hatalmas tényezője a nemzetek életének hozza magával egyszersmind a valódi szabadságot. Csak egy erkölcsileg müveit ember vagy nép foghatja fel e szentelt szó magasztos értelmét s használhatja saját és mások boldogságának megalapítására. Azért látjuk minden emelkedettebb társadalomban Isten háza mellett a tudomány és erkölcsös nevelés csarnokait felemelkedni, hol ez hiányzik, onnét szomorúan elköltözik a köz- jólét, ködös romokat hagyva maga után, melyeken a tudatlanság, szerencsétlenség, viszály hanyatlás stb. dudvái ütik fel átkos tanyájukat, Isten és a tudomány házai vetnek legtöbb világot a népek előhaladására. Lépjünk csak p. egy ismeretlen községbe, ha tudomást akarunk szerezni lakóinak szellemi életéről s általában erkölcse — s korszerűségéről, ne kérdezzünk senkit, csak tekintsük meg iskoláját, s annak rendezettsége elég dicséretesen megismerteti, vagy az ellenkező elitéli előttünk annak polgárait. Hála a Mindenhatónak! a józan belátás és a nemes keblek önzetlen jóakaratának! hozzánk ez időpontban és a jövőben jönne is, méltó elismeréssel fogja N. község derék polgárait üdvözölni; mert a hazafias buzditás szavai nem hangzottak sikertelenül e nép között s az alap, melyet Isten és a haza nevében letettünk, — ma már mint diszes iskolaház fogadja szentelt falai közt tanuló gyermekeinket, és mindazokat, kik a nemzet jövőjének jobblétét mélyen szivükön hordozzák. Lehetetlen, hogy a kinek keblében csak egyetlen szikrája lángol a népnevelés tiszta szeretetének, benső örömre ne hevüljön ez ünnepélyes alkalommal, lehetetlen, hogy népünk törekvésének ily kitűnő mozzanatánál sziklaként meg ne szilárdítaná a reményt, mit nagy Szécsenyink örökségül hagyott e nemzetnek, hogy „a magyar nem volt, de lenni fog." S ha már minden tisztelt jelenlevőnek ki jut ez édes örömből, mennyivel inkább loboghat fel bennem a szent gyönyör, ki hivatva vagyok a vallásos, korszerű és hazafias nevelés által a nevezett községek kisdedeiben a tantermet jövőnk boldogitására felhasználni. Valóban, nehéz volna e pillanatban érzelmeimet felsorolni; ezekből főleg egyet emelek ki, mely hálásan üdvözli a tisztelt vendégko-szorun s a nevezett község összes lakóin ki-vül különösen kedves tanfelügyelőnket, ki a magas kormánynál tetemes segélyt eszközölni szives volt; továbbá a tekintetes n.-i uradalmat, mint ki az Isten e második templomának felépítéséhez jelentékeny áldozattal járulni szíveskedett. Áldja meg buzgalmukat a mindentlátó hatalom, s tettökért legyen hálás az utókor boldogsága, melyben örökre éljen a tanügy és az imádott magyar haza! Hajgató Sándor. 145. A szent-adorjáni I népiskola alapkövének letétele alkalmával 1873. ang. 4-cu. ^Ha Európa művelt államaira a különféle Y K''''f nemzetek közművelődésére tekintünk; találni fogunk azokban a cultura, a szépművészet és a korszellem kívánalmai szerint bizonyos jelmondatokat, mint vezérelveket, melyek azoknak haladását, előremenetelét jelzik. Hazánkban ma még ez nem igy van; itt a „miatyánk" bires jelmondata után, hogy „add meg isten a mi mindennapi kenyerünket" első és mindennapi jelszó, mely szertehangzik az országban és mely még a kakaskukorikolással is ma már a versenyt kiállani képes, ez: „népnevelés, jöjjön el a te országod!" És még más cultur-államok nem sóvárognak többé azon ország után, melyet úgyis rég birnak, addig mi Jeremiás siralmainak példájaképen irunk, olvasunk, szónokolunk a népnevelés mellett ép ugy, mikép én itt ma szónokolok. És ha ennek mindenki által tudott okát én is keresem, hogy tehát miért van ez igy hazánkban? Lehetetlen, hogy e napon és helyen vissza ne tekintsek hazánk sötét múltjára, lehetetlen, hogy lelkem borongó szelleme vissza ne röpüljön e napon ama sötét századokra, a midőn a tudomány pisla mécsvilága csupán egy pár zárda mohos falai között tengette nyomorult világát, feltárulnak ma előttem amaz idők, midőn tinta helyett vérbe mártott kardhegygyei irának soha nem múló betűket történetünk könyvébe, — látom különösen a Göcsej ezen vidékének ős amerikai modorbani elhagyatottságát, a pusztaságot, mely miatt a későbbi időkben egy statisticus erőteljes népfainkat „piczin és bászlinak" merte mondani, — ott látom ama dombon a szent-adorjáni vörös barátok kolostorát büszke ormával, mely utóbb a zalavári apátságnak meghajol, — képzeletembe idézem a hires lindvai Bánffiak itteni sasfészkeit, — s midőn látom, hogy évtizedek, századok rohannak az enyészetbe egymásután akép, hogy a tudományra egy fillér, egy óra, egy jó szó sem áldoztatik; elkomorulok, — de tudom, hogy ezért nem a nemes nemzetet lehet okozni, hanem a fegyver-csattogása azon ok, mely elnémítja a Múzsák csendes suttogását; mert hisz ott van Nagy Lajos, M á-t y á s k i 1° á 1 y az igaza ág o s és később Mária T h e r e s i a békés korszaka, melyek tanúskodnak arról, hogy valahányszor hazánk a béke áldását élvezé, ugyanannyiszor előrehaladt a tudományokban! és ha netán ismét vissza esett, annak oka csak ama béke rövidsége volt! Im a jelenkorban is mint lángoszlop emelkedik ki báró Eötvös alakja a homályból és a béke olaj-ágának jelszavával és annak áldásai között sok lelkes hazafi, mindmegannyi apostola a népnevelés szent ügyének fáklyával kezében utánna halad és soha nem látott világot szór a népnevelés éjjeli sivatagába! Lelkesítő példa erre a szent-adorjáni közös iskola mai alapkő-letétele, lelkesítő példa az, hogy itt e földön, hova ma ily szép számmal zarándokoltunk! ember- emlékezet óta és i gy soha! sokai nem tanították meg az ábéczét sem!! és hogy így most mégis ezrekbe kerülő hajlékot emel a jelenkor az utódok számára, melynek ezerek örülnek és ezen óhajtás röpül az ég felé, hogy ezerek közül azon egy, ki ezért legtöbbet áldozott és ki nem más, mint e kis helység birtokosa , C z i g á n y Bertái a n — sokáig éljen! Taholq Vietor. 146. I Elnökre, i / Az országnak fejedelme, királya, a me-Jvc% gyének főispánja, a városnak polgár-^ mestere, birája, az egyletnek elnöke van. Összes óhajunk, czélunk egy bizonyos eszme körül csoportosul s ez eszmét tettlegesen képviseli az elnök, kit a közbizalom és tisztelet emelt e díszes állásra, melynél jövedelme ugyan nincs, de annál több tere, tenni s hatni az eszme fölvirágzása érdekében. Igen tisztelt elnök ur ebbeli nemes hivatásának oly buzgósággal, páratlan szorgalom-és figyelemmel tesz eleget, hogy mindnyájunk nagyrabecsülését vivta ki magának, s a polgári érdem-koszorut lelkesült örömmel is tesz-szük becsületben megőszült fejére. — Adja az ég, hogy ezen polgári legszebb koszorút sokáig, igen sokáig hordozhassa kivánt megelégedés, családi öröm s mindnyájunk osztatlan tisztelete közepette. Éljen tehát az egyleti elnök! Aki innen minden roszat ellök!. . . 147. i Választmányra. Sokan vannak a hivatottak, de kevesen a választottak!" azt mondja a szentírás. Nézetem szerint nem csak a szentírás, de a társadalom könyve is azt dictálja, mert nincs társulás, nincs egyesülés, hol egy választmány ne működnék, mely választmányt a bizalom alkotja meg, bizalmat pedig tisztelet érlel, tiszteletet érdem idéz elő. Midőn tehát a tekintetes választmány minden egyes tagja megválasztaték ezen egyesület választóképes tagjai által csak az érdemnek hódoltunk, az érdemeket hódoltuk, az érdemeket méltányoltuk, melylyel a közjó iránt nemes lélekkel és nagyratörő szellemmel viseltettek. Inditva érzem magamat, mint ezen egyesület igénytelen tagja a nagyon tisztelt választmányért emelni poharamat, éltetve annak minden egyes tagját. Óhajom csak az, hogy legyenek mint eddig, ugy ezentúl is egyetértésben, mert csak egyetértés alatt virágozha-tik a czél, a szent, a szép, a hazafias czél, mely a társulás eredményekép üdvözölhető.— Végig tekintve aztán hosszú évek során a tettek szép eredményeire, ittasult lélekkel mondhassák : megtettünk mindent, mit jó és üdvösnek találtunk, s mi azt feleljük: igen, mert az egyetértés áldása — gyümölcsöző. Éljen a tisztelt választmánynak minden egyes tagja! 148. 1 Városbiróra. wt A mennyiségtan szabályai szerint — uraim! % — mely legcsalhatatlanabb minden tudomány között a kör legnevezetesb pontja a középpont, melyből a sugarak ágoz-nak. — Őrülünk, hogy ez egyleti ünnepélyes körben ma egy középpontot találtunk azon úrban, kire e városbírói kormányzást bíztuk. Neve: N. N., ki jelenléte által ünnepélyünket élénkebbé teszi. Szükségtelen felemlíteni, hogy igazságszeretete által mily nagy érdemeket szerzett magának s ezért mennyi hála és köszönettel tartozik neki városunk. Tartsa e derék hivatalnokot ép erőben még soká az ég! Uraim! ismételjék velem e kivánatot, mialatt telt poharat ürítünk N. N. városbíró ur jólétére. Éljen! 149. I Polgármesterre. 1 Uraim! Minden, mit a sokaság bámul, a század magasztal, érdekiből veszíthet, '''' törpülhet — csak egy van, mi az embert állandó nagyságban tartja: jósága. Ki ne ismerné a jóságnak extractumát, városunknak szeretve tisztelt polgármesterét? Szivjósága mindenkit elbűvöl. A mindennapos ember szivének csak egy bejárása létezik s az is szoros őrizet alatt van; az ő szivének nyílásait — miken a különféle benyomások, kérelmezések, panaszok, folyamodások ugy özönlenek be, mint a viz a szitán — ki számlálja meg? Czime-rébe illenék e motto: „omnibus idem", mert ő valóban az, gazdag és szegény, ur és koldus irányában. Innét a közbizodalom, melyet nálánál nagyobb mértékben ki sem bír. Vannak szivek, melyek egy egész világot szeretnének átölelni. És ez, csupán ez a magas foka a ci-vilizátiónak, melyet a rágalom, az egészséges ész daczára a gyöngeség bizonyságának szeret kikiáltani. És mi éleszti szivünkben a nemes lángot? A religio. Igen, a hit, az égnek legszelídebb ajándéka. — Boldog, ki bezárja a kételyek ajtaját s hit által kormányozza gondolatait, reményeit. Polgári egyletünk legszebb ünnepélye, hogy a tek. polgármester urat a polgárok nevében polgárilag felköszöntsük, éljen! Uraim! Yerbőczyt tanulmányozói, a juris pentusok a beteg hazával foglal- koznak, — Aesculap tanítványai, a mediciniai doctorok a testi bajokat operálják, a szentek tudományában, vagyis a t h e o 1 ó-g i á b a n jártas egyének az ember nemesebb részét — a lelket orvosolják,'''' melynek ugyhi-szem vannak szintén bajai, fogyatkozásai . . . 150. Orvosra. A műtétben kisegítik egymást — egyiknek sikeres curája elősegíti a másikát — a legválságosabb perczekbe találkoznak s nagy óvatossággal járnak a beteg körül, — karöltve hagyják el nem egyszer a patienst s ismét elsietnek hozzá sí perculum est in mora — a haldoklónak utolsó reményét ők fogják fel s tanúi az erős léleknek, mint viv körömszakadtig betegével; az utolsó pillanatban a gyógyszer fegyverét veti homlokára, s küzdve huny el. A hivatal azonossága éleszti köztünk a rokonszenvet, fűzi a kapcsot, a barátságnak kapcsát. Az orvoslás dolgában collegák volnánk, de collegák az egyleti választmányban is; ez a collegiális élet pedig főleg egy asztalnál, a farsangi vig napok éldeletei közt, C s o k o-nay kulacsával kezünkben a hazai jobb időket varázsolja elő . . . Ez okból érzem magam, hogy hallgatag szerénységemből kibontakozva, gyermekkori hosszas betegségeim orvoslójára, a szenvedő emberiség barátjára po-hárt emelve kivánjam: hogy őt, városunk érdemes orvosát, a minden doctorok Doctora sokáig éltesse!!! Horváth Károly. Halljuk 18 151. Tanárra. :,s értét», pótiékos, semleges évek u«„, oly időben, mely habár mindent is, de sokat hágy reményleni, a szeretet lakomájának, a puszta jólakáson, kölcsönös meg-tisztelésen kivül nemesebb titulusa is akad... A fejedelem alattvalóival étkezik: minket in partibus a testvériség láncza fűz egy asztalhoz, az eszmék tömörödésének, tisztulásának korelnöksége alatt, — A házi urak szives jó kedélye fűszerezi a lakomát. Olykor a szép egyleti vendégkoszorun csüng figyelmünk. Részemről, hajdani mennyiség-tanárom fölött merengek ez alkalommal. Személye iránti tisztelet, vett oktatásérti hála váltakoznak bennem. — Kik a mathesisnak tárgya iránt ellenszenvvel voltak, tán jól fel sem fogták egykoron: a kiszámítás nagy tanárát tisztelni és érteni kezdik — — a bukott kalmárok, családfők, gazdák, kereskedők stb. a helyes kiszámításnak, az A-^-B-nek gyakorlati hasznát nem vettük az életben. Én tehát e nyilvános egyleti ünnepély alkalmával érdemeid koszorújába, a tanítványi hálás elismerésnek egy virágát tűzve korszerűbbet sem óhajtok, mint hogy: ott, hol a mennyiség tábláinál törvényeink országos rendezése s az engedmények bölcs kiszámítása körül munkálkodnak, a r e v i s i o végeztével úgy üssön ki a calculus, hogy elmondhassuk a romai bölcscsel: „terminus civitatis cum sole metimur." (De Secesser Sapientis Cap. XXXI.) 152. Eichberg izraelita iskola-igazgató jubilauma alkalmával , írni ,"n ,nx mwü iwm ^ ^^ ,Qnn D''''0''''3 ip'''' HM "n H 17 a fiatal Sámuel szolgált az úrnak, midőn az úr igéje ritka és drága volt; ji :pD3 P?n l''''N nem derengett még a '''' felvilágosodottság hajnala!" Midőn Ön, mélyen tisztelt igazgató ur, szeretve ünnepelt kartárs! még fiatal volt, midőn a nevelészet hasadó hajnalpírja még nem volt képes iskoláink homályát megvilágítani, már akkor is, az Ön működésének napja, azon 18* nap, mely annyinak világított, azon nap, mely annyira árasztott fényt és meleget, azon nap, mondom, már akkor is, áldást-szóró körútjának tetőpontján állott. — Vagy, tán nem isteni szolgálat: az embert, szelleme és lelke képzése által Istenhez hasonlóvá tenni? De minek soroljam fel e téreni érdemeit? Hiszen: PlW bl TOK "131 V3ÍN ''''ntr rwb-an már az „Eichberg" név magában is, pusztán kiejtve, kellemesen hat hallásunkra ! •raj? ,„rpn "m tooa» és midőn sá- muel nagyobb lett, az úr vala véle: „Nem látszik-e az Ön alkotásán is az úr áldása? Hány községe van Magyarországnak, mely e mélyen tisztelt gyülekezettel, intelligentiában megmérkőzhetnék? Az ily fényes siker után: —■ynw ua ím pa bno"1 bs $m "vh WiöW JÖX2 tudva lett Dántól Ber- sebáig, hogy Sámuel igaz prófétája volt az úrnak. Nemcsak mi, hanem messze, kedves hazánk határain túlnan, messze túlnan is tudják, hogy Ön a népnevelés, a tudomány, igaz prófétája, valódi apostola! rp-in m?3 -m-ir nyaram Az ily apostolokról mondá Dániel: „És azok, kik oktatnak, oktatnak ugy mint Ön oktatott, azok ragyogni fognak mint az ég csillagai! — Ragyogjon is még sokáig nékünk vezér-csillagul , ragyogjon is még sokáig nekünk mintaképül! És, — hogy azt még sokáig tehesse, kívánom, hogy az Úr még sokáig, ép testi és lelki erőben éltesse! Witt Fülöp. 153. I Dal egyletért. tavaszi lágy szellők suttogása, a fale-4r velek zörgése, számtalan madárka bü-f vös bájos hangicsálása nem kedves visz-hangot kelt e keblünkben ? Igen, ha bú epeszti szivünket, áld az, melyben vigaszt lelünk, mely Qjiyhitőleg hat reánk. — Ha sorscsapás alatt görnyedünk, egy találó dal felvidít bennünket s bátorít a teher további viselésére. — A gyermek már dalt tanul, az ifjú azért eped, az öreg tapsol hallatára, egyszóval dal nélkül sivár, kopár a lélek világa, a szív élete. És ki a dalért eped, ki dalt szeret, rosz nem lehet. A nemes kebel a bölcsőtől a sirig egy, nagy hosszú dal hullámzáson futja pályáját. Mélyen üdvözöl tehát dalért szomjazó lelkem benneteket, nemes dalárok, kik az anyagi mindennapiasságon felül emelkedve, magasztosabbért, szellemi, égiért is tudtok hevülni, megmutatták az egyesülés által, hogy a drága hazának kedves, jó és hűséges fiai vagytok, kik azt a szellemi világban is dicsőül óhajtjátok a többi művelt nemzetek előtt feltüntetni. Előre tehát! Dalt a szomjas kebelnek, Dalra vágyik szüntelen stb. 154. i Dalárda ünnepélyen. dal a gyengéd érzelmek kifolyása, az édes ábrándok világa, a lélek költészete, Dal teszi édesebbé az örömöt, dal teszi költőivé a csalódást elviselhetőbbé a keserűséget, könnyebbé a fájdalmat, A kisdedet lassú bölcső-dal ringatja édes álomba, az ifjú dalban zengi el szerelmét, a nemzet dalban sirja el fájdalmát, a hadvezér dallal lelkesíti harczfiait csatára s kedveseinket szomorú halotti dallal kisérik csendesen az örök nyugalomra. A dal viszontagságteljes életünk minden változatán felmerül előttünk, a dal a bölcsőtől a sirig kísér bennünk s örömünket ugy mint fájdalmunkat hiven megosztja velünk egyaránt. Én tehát poharamat emelem e város dal-testiileiének jóléteért, mely szabályos öszhang-zatos dalaival nemcsak a legnemesebb élvezetek világát tárja fel előttünk, hanem egyúttal a gyengédebb érzelmeket kifejti és a lélek legkedvesebb virágait ápolja, azért őszintén kívánom, hogy a ... i város daltestületének minden tagja legvirágozóbb egészségben soká éljen! Györffy János. 155. I Gazdasági egyletre. Az emberiség anyagi jólétére alig hat egy társulat is oly nagy mérvben, mint a gazdasági egylet, hol a feladat az, mi- képen lehetne czélszerübben kezelni a gazdaságot, hogy az szép és jövedelmes legyen? — Mindenik izzad, fárad saját gazdasága körül, ezután szakit magának időt a jó gazda, hogy egyesült erővel, szakavatott gyakorlati s elméleti ismeretek közlésével hassanak, gyűlésezzenek, majd pályadijakat kitűzve, versenyre keljenek. Ha tehát valaki hazáját igazán szereti, ugy a gazdasági egyletek azok, ahol a hazaszeretet tettleg nyilvánulhat, azt szeretni kell minden igaz honfinak, s tenni, hatni javáért, hogy viszont az egyesült erőből a nagy nemzettest legkisebb részecskéjébe is juthasson. Szép és magasztos valamennyi egyesület czélja, de tagadhatatlan az minden elfogulatlan honpolgár előtt, hogy minden felett a gazdasági egyesület a legszebb, legmagasztosabb s nekünk gazdálkodó magyaroknak a legszükségesebb. Azért örömmel emelem habzó poharamat és lelkem mélyéből kiáltom, hogy a hazai gazdasági egyesületeket lengje át a szerencse és égi áldás fűzze össze annak tagjait az édes egyetértés és honszeretet áldásos eszméje! 156. A nagy kanizsai gabona- és borvásár i diszestélyén. - TT Uraim, tisztelt vendégkoszoru! § A legnagyobb magyar, a halhatlan dicsőemlékü Sz. I., kinek nemesen érző, hazáját forrón szerető nagylelke jóstekintettel nézett a jövőbe, midőn a nemzet jövendő sorsáról elmélkedett, mit egy prófétai ihlettől áthatva a következő tartaloindus, minden magyar szivébe vásott szavakat mondá: Magyarország nem volt, hanem lesz. Jól tudjuk mindnyájan, mit értett a nagy férfiú ezen örökké emlékezetes szavai alatt. Jól tudjuk ugyanis, miként ő Magyarország nagyságát, dicsőségét nem a politikai vivmányok halmazában, sem nagy állami állása biztosításában nem kereste, hanem lételünk jogát a nemzeti erő fejlesztésében, a munkakedv kellő ébresztésében, de főleg a földben rejlő kincsek észszerű kiaknázásában vélte föltalálhatni leginkább. És valóban ugy látszik, mintha az, a mi látnoki fényben lengett e nagy lélek előtt, már is valósodni, teljesedni kezd, mert földmivelé-sünk folyton emelkedik, iparunk, kereskedelmünk viruláskor indul és összeköttetésünk a külfölddel máris meghozza üdvös gyümölcsét, midőn Magyarországnak jó hirnevét a külföld előtt állandóan és méltón biztositja, — szóval hazánk története az utolsó évtizedek alatt az anyagi, erkölcsi és értelmi előhaladásnak története és bármiképen alakuljanak is politikai viszonyaink, bármely fekete vészfelhők tornyosuljanak is látkörünk fölött, anyagi helyzetünk — senkinek sem fog komor reménytelen színben feltűnni. Nem czélom mindazon üdvös következmények részletezésébe bocsátkozni, melyek a hazai földmivelés-, ipar- és kereskedelem érdekeinek emeléséből kedves hazánkra hárulnak, de a mezőgazdászat lendiilését illetőleg, lehetetlen hálás elismeréssel nem viseltetnünk azon intézetek iránt, melyek mint földmivelésünk előmozdításának leghathatósb tényezői évek óta oly áldásosán működnek: értem a gazdá-szati tanintézeteket és lehetetlen hálás elismeréssel még nem emlékeznünk ama jeles férfiakról, kik hivatásuk helyes felfogásával az ifjú nemzedékre buzditólag és fölvilágositólag hatva, mintegy utmutatóul szolgálnak arra nézve, mi- ként lehet a nemzet erejét kellőképen értékesíteni, értem az említett tanintézetek nagyérdemű tanári karát, És ez igen tisztelt férfiak között a nemzet háláját első helyen kiérdemelték ama kiváló férfiak, kiket a magas kormány szakértelműk, ernyedetlen buzgalmuk és fényes érdemeik folytán e valóban üdvös és fölötte fontos intézetek vezetésével megbízott, érteni ez intézetek mélyen tisztelt igazgatóit — és miután nm. minister ur bölcs intézkedése nyomán elég szerencsések vagyunk ns. Balázs Árpád ur becses személyében a kesztli. gazd. tanintézet érdemdús igazgatóját körünkben üdvözölni, ugy hiszem az igen tisztelt jelenlevők hő kivánatának adok kifejezést, midőn poharat emelve, szivem mélyéből felkiáltok, hogy az Isten soká éltesse! Somogyi Henrik. 157. Felköszöntés a zalamegyei első szántás-| versenyen. m> k nemes verseny, mely Zalamegye gazda-P közönségét ma oly szép számmal egye-sité, mutatja: hogy e megye valamint múltjában ugy jelenében is mindenkor az elsők között lép azon sorompók közé, melyeknek egyedüli czélpontja a haza iránti szent kötelességek teljesítése. És ha a földön — melyen kivül nincs számunkra hely — bár véres verítékkel, de lelkiismeretünk tiszta öntudatában felemelt homlokkal szántjuk meg e mindennapi kenyér alá vetőt, senki nem mondhatja: hogy kevesebb a mi dicsőségünk, mint volt őseinké, kik a tornák harczjátékaiban nem egyszer Európa hírneves lovagjain is diadalmaskodtak. A vasat — melynek egykor kezünkben fejedelmek és trónok hódolának; mi már rozsdásan örököltük apáinktól; de eljött a század intő szózata és felvillant az ismét karjainkban nem oly fénynyel ugyan mint valaha, de biztosabb alapot vetve a nemzeti jólét, közművelődés és előrehaladás soha le nem rontható épületének, melynek következtében iparkodá-sunk gyümölcsei — ép ugy mint hajdan vitézségünk — egy londoni világtárlaton is figyelmet ébresztettek. Hét országra szóló fegyvereinkből tehát ekevásat kovácsolt az idő szelleme; nem tagadhatja azonban senki, hogy valamint a kardból szántóvas és eke lett, ép oly erélylyel változnék az ismét fegyverré a magyar kezében, ha azzal fejedelmét, hazája jogait és önbecsü- letét kellene védelmezni. Az öröm legmélyebb megindulásával szemlélem a mai napot, inert azon barázdák, melyeket ma gazdáink ekéi szántottak, nem moshatja el az idő, nem temetheti el a vihar, emlékezetesek maradnak ezek mindenkorra, nem csupán azért, mert a legelső ekeverseny volt ez a vidéken, hanem mert oly magok vettettek el ezáltal, melyek kedvező időjárás mellett ha többet nem is, legalább egy szemmel szaporitandják a nemzeti gazdászatunk s emelkedésünknek, idővel még tán gazdag magtárát, és hogy ez bekövetkezzék: áldomásra emelt poharammal kivánom, s megvagyok győződve, hogy e megye minden egyes honpolgárával együtt egyletünk mélyen tisztelt elnöke is kivánja. Én pedig neki, mint buzgó és kitartó vezetőnknek hosszú életet kivánok, s nem mondok nagyot, midőn lelkesedésemben arra gondolok: hogy valamint hajdan, midőn Mátyás király Gömörben szőllőt kapálva Ízlelte meg a nép fáradalmas munkáját, s bár az urak körül mellőle sokan kidtt-lének, ő még mindig izzadott; és ugy engedje Isten! hogy bár mint megfogynánk is elnöki széked mellől: téged az idő viszontagságai vezetésünkben meg ne törhessenek! és a magyarok Istene sokáig éltessen!!! Tuboly Viktor. 158. A tornászokhoz. dőre hősök ifjú nemzedéke, Ne tűnődjél tovább a multakon; Tűzz zöld babért, véres hantot fölébe, Csendesüljön a honfi fájdalom. Tűzz koszorút alvó hősök porára, Megérdemlik e lent nyugvó nagyok! Hisz a honszeretetnek dicssugára, Sirjok éjén még most is átragyog. Még most is ég, még most is pislog az oltár, Melyen csak nemrég drága vér ömölt; S bár benőtte fii s tapadó folyondár, Enyészet nem dul kövei között. Áll az oltár, mint ősink áldozának; A szabadság oltárnak állni kell! Az áldozó papok bár megfogyának, Titkos szivében ég most sok kebel. Még áll, az emlék fénytől átragyogva, Mint égbe nyúló óriási bérez; Egyik fele dicsőséggel bevonva, A másikon fel-feltűnő lidércz. Áll az emlék: viharos ezredévet Átélt nemzet múltja s története; Mely meghatja a késő nemzedéket: Honfi erény és viszály szelleme. Multunknak könyve előttünk kitárva; Lelkünkre bánat és ábránd borul; Lefolyt éltünk küzdelme, s csillogása: Szemünk előtt varázskint elvonul. S mig kéjjel a múltnak szemébe dőlünk, Beárnyal egy sötét rém: a viszály; S busán kérdjük: mi lett volna belőlünk, Ha a töröknek átka nem talál? De mit ér az, ha a múlton merengünk, Ha tespedünk ifjonta tétlenül: A kornak árja átalcsap felettünk, S mi sirba szállunk észrevétlenül. Higyjétek el, hogy múlton nem okulva, Közöttünk is pártok csatája dul: A porba sujt a balszerencse újra, Kelő reményünk vérpatakba ful. 159. Hit, remény s szeretet! A nagy-kanizsai első magyar tornaünnepély alkalmával X 1870. sept. 12-én. *f E művelt 19-ik század magasan lobogtatja ama dicsteljes lobogóját, melyen letör-1 hetlen betűkkel van kiirva a társadalmi élet nagy eszményszava: a civilisatio; tehát, uraim, még a dühöngő vad csatatáren korunk átkos szüleményei, az irtó fegyverek számtalan nemei tiizzápora közt ezrek szive tör; és tört lobogók alatt ezrek nemes vére foly, használjuk fel mi a békét, ragadjuk meg és lobogtassuk magasan ész, erő és szent egyetértéssel a haladás lobogóját, a művelt társadalmi élet előmozdítására. Van a vallás érzelmű kebelnek egy talizmánja, mely a szenvedélyek, elemek zord csatájában az emberi szivet diadalra vezérli, melynek reményében megfogyva bár, de törve nem! emelkedik fel sok ifjú lélek. S e talizmánt e szavak jelzik: hit, remény és szeretet, BjZ clZ cl megtisztult hit, a tünde csalékony ál- mom ringó remény, a mindent átkaroló önzetlen igaz szeretet, és e talizmánt társas életünkre átültetve, feleljük ama öszhangzatban, mely az egyletek által a sziveket is közelebb fűzi, és az ifjú lelket nagy tettekre vezérli. A hit-, remény- és szeretetben képviselve látom hármas egyletünket, a torna-, dal- és tűzoltó-egyletek testvéri átkarolását. A torna-egylet képviseli a hitet, mert erőn alapszik, mert a hit és a hitnek hatvá-nyos ereje teszi erőssé az embert és ez által nagygyá és dicsővé a hazát s nemzetet! A remény neveli a dalt, és a dal nem engedi a kebleket csüggedni, sem megtörd, hanem nemesbiti, edzi a sziveket és előidézi a jóságot! És igaza van a költőnek, midőn monda: Ott hol báj''''ló hangok érző szivből zengedeznek, Oda siess, zord kedélyek dalra soh''''sem emelkednek! A tűzoltó-egylet pedig az emberi és felebaráti szeretetnek nemes kifolyása, mert ha a vészharangok megkondulnak és tüzet jelentenek, buzgón lelkesülve mentésre sietnek az egylet tagjai, s önéletük koczkázásával men- Halljuk. 19 teni iparkodnak mindent, nem maguk számára, de felebarátjuknak, lett légyen az épen ellensége. Itt, csakis itt nyilvánul tettekben ama gyönyörű világszabadság eszményszava: szeresd felebarátodat mint tennenmagadat! E három egylet testvérüléseért emelem tehát poharamat és kivánom szivem mélyéből, hogy mig e mai ünnepélylyel felavatott gyönyörű nagy-kanizsai torna - egyleti lobogóból csak egy foszlányt is tart, tartson törhetlen e szent frigy. E hármas egylet derék tagjait édes hazánk javára, a nemzetünk dicséretére és városunk jóvoltára az Ur Isten sokáig éltesse! Könyves József, 1G0. i A vendégekre. Korunkat, uraim, tudomás szerint sokféle j ^"elnevezéssel illették már. Azt mondák, hogy korunk, a haladás kora, ez elnevezés jogosult, — azt mondák, hogy korunk az anyagiság kora, és tekintve azon küzdelmet, 291 mely anyag és szellem között valóban vivatik is, ez elnevezés is jogosult; elnevezték korunkat vallástalannak, — és következtetésüket hamis alapra fölállítva ez elnevezés is jogosult; el lehetne nevezni korunkat, a tömörülés, az egyesülés korának, mert az emberi tevékenység minden terén egy század sem mutat fel oly messze kiható mozgalmakat az egyesülés, a tömörülés terén, mint századunk. Engedjék meg uraim, hogy korunkra még egy elnevezést használjuk, — én korunkat elnevezném az akarat korának. S ha azt mondjuk, uraim, hogy korunk az akarat kora, akkor egyszersmind azt is mondtuk, hogy korunk a haladás, az anyagiság, a hamisul ráfogott vallástalanság és az egyesülés kora. Ha az emberi szellem mindent bevilágo-sitó szövétnekénél bebarangolva az emberi tevékenység rejtett aknáját, azon okokat fürkész-szük, melyek titkos rugói e mozgalmaknak, csodálkozva kell bevallanunk önmagunknak, hogy ez okok rég szunnyadó csirái egy fának, melynek csak virágaiban lelhetünk mi majd örömet, s melynek gyümölcseit csak egy uj század élvezhetendi. Az a gyors, rohamos mozgalom, melynek mi naponkint s óránkint szemtanúi lehetünk 19* 292 azon gondolatot ébresztheti bennünk, hogy századunknak, mely szerzetesként három''''évtizeddel lemorzsolandotta olvasóját, még sok tenni valója van; — s ugy látszik századunk adósa nem akar maradni az uj századnak, s azért iparkodik activáit rendezni, hogy valahogyan át ne vigyen passivát az uj század contó-jára, melyet az alkalmasint meg nem köszönne. S e tekintetben bizton állithatjuk, századunk tul teend a többin. Tul teend, mert jobban megértette a kor szózatát, mely sóhajként tör ki a sirok mélyiből, vegyül a lágyan susogó esti széllel, mely elhagyva a tölgy koszorúzta erdőséget és kiérve a sikra orkánná lesz, mely felzavarja az ut porát, félreveri a harangot, és zúgva súgja a kortársak fülébe: — akarj: S a kortársak megértik a szózatot. S rohamosan haladva a kor mindent el-tipró szekere után, tesznek, — s édes büszkeséggel töltheti el keblünket, és mindazoknak kebelét, kik e század legmagasztosabb eszméjét, az emberiség eszméjét hálaszózattal üdvözölték, hogy tetteikre oda van nyomva az akarat bélyege. És az akarat, uraim, a tett erkölcsi fen-tartója, mig a nélkül páraként elenyészik ez. Uraim! Széles e honban sok mindenfelé ''''293 ringatták bölcsőinket, s a bölcső szük falai között a diadal álmát nem háboritá az ifjú élet aranyszegélyezett varázsa, s ezt ismét nem bántotta a férfikor erőt emésztő működése, de ugy hiszem, a gyermekkor háborítatlan álmainál, az ifjú élet aranyszegélyzett varázsánál többet ér a férfikor akaratdus ereje; korunk, uraim, magán hordja a férfikor jellegét, — nem bölcső korát éli, melyben ereje hábo-rithatlan, felköltetlen szunnyad, nem ifjúkorát, melyben elérhetetlen eszményképeit a messze-távolban, meddig alig terjed látköre, aranyszegélyzett varázsban látja, sóhajt utána, — korunk férfi korát éli, mely gyümölcsöket hajt, ezt bizonyítják az egymással súrlódó, szüntelen háborgásban lévő eszmék, hisz igaz az, hogy súrlódás nélkül haladás nincs; a szellemet, — az anyaggal harczban látva lehet csak jól megkülönböztetni, a kölcsönös megismerés teszi lehetővé az egyesülést, — ez föltételezi az erőt — s ennek kifolyása az akarat; korunk tehát uraim, csakugyan az akarat kora. Azon erő, uraim, melynek ez akarat kifolyása, vezetett össze bennünket, s e férfias akarat hozta nyugatról, délről, keletről ide vendégeinket, kiket a haladás, anyagiság, az egyesülés és akarat nevében van szerencsém üdvözölni. 294 Minden összejövetel, legyen az a legcsekélyebbnek látszó, az emberiség czéljait mozdítja elő. Az egyes erők kölcsönös egymásraliatása teszik az egyensúlyt, s oly kevéssé lehet képzelni az akaratot, erő nélkül, az egyesülést testvéries érzelem nélkül, mint az anyagot szellem nélkül, e kettő verekszik még egy ideig egymással, azután karonfogva fognak rohanni a mi czélunk felé. Ez az, uraim a mit századunknak még rendbe kell hozni, mielőtt zárszámadáshoz fogna, s ugy látszik századunk takarékoskodott az idővel, mert 3 évtized nem kell hozzá, s e kettő segítségével oly szépen össze fognak simulni az érdekek, melyek eddig nem ok nélkül külön válva voltak. A farkas simitani fogja a báránykát anélkül, hogy emennek félni kellene, miszerint amaz őrizetlen pillanatban annyira megfeledkezhetnék a kontraktusról, hogy befalja, az anyag, uraim, nem fogja befalni a szellemet sohasem. Ez érzelmekkel emelem üdvözlő poharamat, kedves vendégeinkre, Magyarország nevezetesebb városainak tornatestületeire. Önök, uraim, kiket lelkem és szivem legmélyebb és legőszintébb érzelmével üdvözlök, kifejezést adtak egy gondolatnak, testté tömö- 295 ritettek egy eszmét, kivitelbe hoztak egy tervet, mely minden nemesebb ember hőn táplált, lelke melegével összeforrt óhaja volt. Önök, uraim, jelét adták, önzetlen tiszta test vér-érzelmeiknek, midőn ez ünnepélyt megjelenésűkkel megtisztelék, azon érzelmeiknek adták legnemesebb jelét, hogy legyen meg a kezdeményezés, habár magyar hazánk egyik szerényebb testületétől megy is ki az initia-tiva. Ez, uraim, a férfias akaratnak egyik legszebb jellemvonása, ez jellemzi korunkat, 8 azért távol attól, hogy korunk vívmányai fölött szemlét tartva, csüggedés a jövő iránt fogná el lelkeinket, az ujabb összejövetel reményével, kivánom, hogy nagyrabecsült, szivünk mélyéből tisztelt vendégeink sokáig éljenek I!! Hoffmann Mór. 161. | A zászlóra. ¿¿P''''^''''íj | Uraim! Régi szokás az, hogy minden ünnepé-í) '''' lyes alkalommal pohár-köszöntések mon-f (latnak oly egyénre, kihez tisztelet, be- 296 csülés és szeretet vonz; én ez alkalommal nem egyénre, hanem oly tárgyra emelem poharamat, melyhez mindnyájunkat ily gyöngéd érzet vonz. És e méltán kedves tárgy: a nagy-kanizsai torna-egylet felavatott zászlója! Igen, üdvözlöm e zászlót, melynek árnyában a hazafiúi tisztelet, a nemzeti becsület és baráti szeretet üli magasztos diadalát! Üdvözlöm e zászlót a tisztelet azon érzetével, melyet a torna-egyletek legszebb czél-jának ismerete kelt bennem, midőn az erőt önmagunkban izmosítva a nemzettest erősbödését, az akarat és tetterő szilárdítását tűzte ki czélul, megértvén a kor intő szavát: erősítsd magadat, hogy erős, törhetlen legyen a nemzet! Üdvözlöm e zászlót a lélek legtisztább becsületérzetével, mert a nemzeti egység, az összetartás aranyszálai ragyognak rajta s hogy ne, midőn Nagy-Kanizsa város müveit s lelkes hölgyeinek áldást osztó kezök dolgozott ezen, nemes jó szivök lángbuzgalma létesité s hol a tett koronázója női érdem, hol a ragyogást női báj adja, ott tartós és szép élet, tartós és boldog jólét uralg. Köszönet ezért és hódoló elismerés a nemes és szép hölgykoszorunak! 297 S midőn óhajtom, hogy e zászló évszázadokig hirdesse a nagy-kanizsai torna-egylet fenállását, dicsőségét, emelem poharamat azon forró kivánattal, hogy valamint az első magyar király palástja 870- év múlva is a legnagyobb becsben tartatik, most „Megfogyva bár, de törve nem Él nemzet e hazán!" ugy az első, országos felavatást nyert tornazászló is becsben tartatva, ugyanannyi év után elmondhassák isten tudja hányadrendü unokák: Megkopva bár, de tépve nem Van torna-zászló Kanizsán!" Bátorfi. 162. ; Más Itt is nyitva a tér, nyitva van a pálya, f Egy ifjú erőhez méltó küzdelemre, Van-e, ki e napon dicsőségre vágyva, Ivüzdhomokra lépni bátorán ne merne? 298 Ifjú tornászok, itten tanuljátok: Hogy kell sikra szállni, ha szólit hazátok! Gondoljátok: mintha a mesés lovagkor Sorompókat nyitna vitézlő csatákra, S lovagok volnátok, kik égve a harcztól, Előszáguldotok a kürt harsogásra. A vitéz ellennel pillantást cseréltek, S egymással villogó fegyverrel beszéltek. Akik hogyha estek hősebb ellenében, Nem gyúltak nemtelen boszura, haragra; Sőt nagyobbra törtök, s küzdelmek hevében Emelkedtek bátor férfi-öntudatra. S győztes fegyverekkel megdijazva vagytok, Ha a nők szeméből fényes sugárt csaltok. Újuljon meg e kor! ifjak a fövényen Varázsoljátok a multat a jelenbe; Gyúljatok uj lángra szép szemek tüzében Ha fáradna a kor, a sziv csüggedezne: Gondoljátok meg, mig győzve visszatértek, Szép szemek ragyognak, mosolygnak felétek. Ki hát küzdhomokra, lépjetek ki bátran, Öntsetek olajat kebletek tüzére, Mutassátok meg, hogy küzdésben, futásban Fejetekre illik nyert babér füzére. 299 Tett nélkül, higyjétek, mit sem ér az élet Elsilányul a test, lomha lesz a lélek. Törjön bár merészen fel a fellegekbe, Vagyival az eget vijja, ostromolja! Mit ér, ha tetterő nincs az idegekbe, A röghöz tapadt test gyáva porba vonja; Föl tehát, barátim! testet nemesitni, Az itju izmokat, küzdésre feszitni. Zászlónkat lengeti a szellő fuvalma, llajt'''' vén sas tanitja fiait repülni; IS mi iíju tűzzel ne tudnánk alatta Őseink példáján tettre lelkesülni? Oh kövessük őket honfiú erényben, De ne tépjük egymást párt-tusák dühében. Zászlónkon a jelszó, a magasztos eszme: Egyetértés! szerény istennő képében, Vigyázzunk, hogy ne csak lobogónkra festve, De olthatlan lánggal kebleinkben égjen, Hogy annyi kiontott vérből valahára Derüljön pirosló hajnal e hazára. 300 163. Torna-egyletért. W r '''';? „Hp testben ép lélek!" — hangzik végig Európán s Európa kellő közepében, U\ édes magyar hazánkban, megértették i a régi görögök és rómaik eme mondatát s a szerint cselekedni főfeladatok egyikének tartják. De hogy is ne, hiszen a magyar született tornász; nem-e tornászi műtét volt, midőn Árpád megválasztásakor őt vállaikon körül hordozák, nem-e tornász tett volt-e, midőn Botond buzogányával Bisancz vaskapuját döngette, avagy Lehel tette, midőn kürtjével egy császárt ütött agyon ? És László - - a szent király — kora legnagyobb tornásza műtetteihez mit szóltok? De ne emlegessük, hisz tudjuk jól, ismerjük a magyar történelemből mind. Jaj, de egyet még sem hagyhatok érintés nélkül, Európa legnagyobb torna-mesterét, Kinizsy Pált! — S midőn őt felemlítem, azt akarom mondani, hogy korunk minden magyar tornásza iparkodjék nagy mesterét, dicső elődét, Kinizsy Pál uramat minden tekintetben utánozni, mi, hogy 301 sikerüljön, poharamat emelem s kivánom, miszerint : mindazok, kik a tornászat előmozdítása érdekében tesznek s hatnak, Kinizsy Pál szelleme áldja meg a magasból, azokat pedig, kik a hősi s dicső nyomdokain haladni iparkodnak, hazám tornászait ő a dicsőült Hadúr előtt'''' legyen pártfogójok s engedje az ég, miszerint mind szellemileg, mind testileg erősek, bátrak s rettenthetlenek legyenek a magyarok, a született tornászok! 164. Tornászati zászlószenteléskor. Gí-<Sg>—% (Debreczenben.) Mélyen tisztelt közönség! W Midőn a torna-egylet igazgató-választ-* mányának meghagyásából gyenge szavamat emelem, hogy jelen ünnepélyünk czélját — bár halványan — megvilágítsam, azon meggyőződéstől vagyok áthatva, hogy miután a testgyakorlás és tornászat ügye ma már hazánkban is a társadalmi fejlődés egyik feltételekép említtetik, annak már magában is birnia kell azon érdekkel, mely fölmenti az 302 egyletet, hogy érdeknek szónoklati tündökléssel kívánjon érvényt szerezni. Igen, mélyen tisztelt közönség! a tudomány s annyi művelt állam tapasztalata, ma már — — vagy helyesebben mondhatom: ma ismét kérdésen felül helyezték azon nézetet, hogy az ember külső erőinek, szellemi tulajdonaival egyenlő menetű s öszhangzatos kifejlesztése egyik lényeges feltétele annak, hogy az egyén saját maga, családja és hona nemes érdekeinek fentartására s megóvására egyenlően hasznossá s minél alkalmasbbá képeztessék. Az őskorban főképen a h e 11 e n e k, azon az ember szoros viszonylatban levő anyagi és szellemi természetének teljesen megfelelő elvből indulva ki, hogy „csak egészséges testben lehet ép lélek," — mint tudva van — a köznevelés lényeges részéül tekintették a testgyakorlatokat, Palestriák, xysta- és studiumaik, ezen az ifjúság kötelességszerű közhelyek, egybekötve a tudomány és a művészet érett képviselőinek társalgási gyülhelyeikkel, lényeges tényezői voltak az egyént s nemzeti műveltség azon magaslatára emelkedésnek, melyen a régi hellenek, mint az egyetemleges erő: a tudomány, művészet és hősiesség példányképei, ma is csodálatunk s tanulmányaink tárgyai. 303 A hatalmas büszke római nép, legyőzött nevelői példáját a gymnasticai nevelés terén is követte, habár nem azon tiszta és ne-mesb irányával a testi és lelki örök öszhang-zatos kifejtésének, az anyagi erőre törekvésnek. A középkor, mint minden nemest, a magasb czéljainak öntudatával biró testgyakorlat ügyét is, a sötétség hamvával födte el. — Azonban e hamvfedő alól majdan ismét minden, mi az emberiségnek üdvöt hozó mint korhadt szeméttalajból a dús növényzet, az uj kor szellemétől ihletve, annál gazdagabban sarjadzott ki. így lőn, hogy a szemlélődő, a multak tapasztalatainak s a jelen észleleteinek alapján előretörő ujabb kor felkarolta ismét, és melegen karolta fel azon eszmét is, hogy az embert lényegileg két alkatrész képezvén, nem a lélek s nem a test az, mit mivelni kell, hanem az ember; minél kevésbé hanyagoltatik el, sőt minél jobban s nemesebben fejtetik ki mindkét lényege, annál alkalmasabb lesz az hivatásának megfelelni; — hogy ennélfogva az észszerűen gyakorolt tornászainak, miut oly eszköznek ápolása, mely a testi erők 304 s ügyesség fokozásával egy sorban, a lelki nemesebb tulajdonok, ez éberség, bátorság s ön-állás fejlesztésére is lényegesen hat, hogy — mondom — ezen eszköznek ápolása a közérdekben fekszik. Azért annak mívelése s fejlesztése ujabb időkben a föld minden míveltebb államában már nagy haladást tett. Nem szükség említenem, hogy Poroszország, daczára minden előleges bizalmatlanságnak a kormány részéről, a testgyakorlatot elvégre 1844 óta köziskoláiban, mint kötelezett tantárgyat, Frankhon pedig 1850 óta behozta. Más, s különben a német államokban is napról napra átalánosb lesz a nyilvános iskolai tornászat; s ugy ez, mint az önálló torna-egyletek a legtöbb állam részéről országos és községi költséggel támogattatnak. Hazánk, mely magasztos .hivatása daczára, századokon át a fonákul felfogott önzés és bizalmatlanság nyűgei alatt senyvedett, e téren is csak nem rég kezdett nyiltan körültekinteni s a tett terére lépni. Azonban már léteznek nyilvános testgyakorló intézetek; s köziskolánk némelyikében a testgyakorlat, mint tantárgy, fel van véve. — Sőt néhány tornaegylet megkezdte már a hazában közhasznú működését. Midőn pedig a parlamenti kormány ujabb élet- 305 beléptével a nemzet magának ismét visszaadatott : törvényhozási és kormánykörökben is ugy kezd emlittetni a tornászat ügye, mint államérdek, mely az ország támogatására igényt tarthat. — Hogyan is lehetne az másként oly korban, midőn szüksége van e nemzetnek, hogy életképességét szellemi s anyagi téren kifejtve, bizonyítékát adja, mikép hona védelmének mindkét téren meg tud felelni. Városunkban, az eszmétől áthatott néhány buzgó polgártársunk kezdeményezésének köszönjük, hogy a „debreczeni tornaegylet" alig másfél év előtt megalakult; megalakult, hogy — miként a gymnastikának e zászlón ábrázolt jelvénye: az öreg sas, mely fiait, repülni ta-nitja — előmozdítani segítse az erő és segítség fejlesztését, az egészség fentartását s a test edzését. Körébe vonta azóta egyletünk a főiskolai tanuló ifjúságot, és a tűzoltó-egylet tagjait is, kiknek nemes hivatásuk épen abban áll, kifejtett testi ügyességök segélyével, a lélek legnemesb indulatának szerezni érvényt, áldozatkészen sietve embertársaik veszélyben forgó élete és vagyona megmentésére. — Bárha a kezdet nehézségeivel küzdve, tevékenységének még csak szerény jeleit adhatta egyletünk: a mult év tavaszán mégis egy kirándulásnál Halljuk. 20 306 tornaversenyen kisélték meg tagjai szerzett ügyességüket. Ez alkalommal pedig zászlónknak, melyet lelkes hölgyeink áldozatkészségének köszönünk, miért fogadják a lelkes hölgyek egyletünk mély háláját, — körünkben feltűzött egyleti zászlónknak felavatási ünnepélyére volt szerencsénk a mélyen tisztelt közönséget meghívni a szabad természet ölébe, hol iideség és kedély az uralkodó, s melyről tíöthe mondá, hogy: „a szabad mező tiszta lege tulajdonké-peni helye ez embernek; itt Isten szelleme mennyei erővel lengi őt körül." E zászlónak jelvénye alatt kiván egyletünk, czélja elé folytonos buzgalommal törekedni ; remélve polgártársaink mindinkább élénkülő részvétét. Jelszavunk: „Erő, erély, egyetértés!" Merítsen nemesen fokozott anyagi erőt, épséget s edződést e zászló nyomában az egylet minden működő tagja. Fejtse ki s fokozza önmagában azon hatalmas lelki erőt, mely az erélyben, a kitartásban nyilatkozik, s az embert czéljához, a szabadsághoz vezérli, — mert miként zászlónk, ábrázolatán a Hercules botjából, a cada- 307 ceusból, t. i. az arany békepálczájából sarjadó pálma-levelek, és a tövén tenyésző buzakalá-szok jelképezik, az erő és ügyesség idővel niegtermik gyümölcseiket, De ne feledje egyletünk tagja soba a szinte zászlónkon lebegő példaképet, az egyetértés istennőjének kezében összesített erőnek, az egyetértés n e k hatalmát. Lakjék azért közöttünk egyetértés; nem az aléltság, nem a némaság, a közönyösség hallgatag, látszólagos egyetértése; hanem ha véleményben eltérünk is, egyetéftés az eszközök nemességében, egyetértés az önzéstelenség és áldozatkészségben. Ha a tornászat hazánkban nemzeti alapon kifejlődik, — ha megtelik e hon így felkészült s lelkesedett tornászokkal: — akkor örvendeni fognak az anyák egészséges fiaikon, az apák erőteljes fentartói fölött, csa-ládjoknak a béke, munka és ipar idején, — s győzhetlen védői fölött a hazai tűzhelynek, ha erre a szükségnek jőnie kell; — akkor reánk virrad ama nap, midőn koszorús költőnk Vörösmarty kedélyes dalának, a fóti dalnak mély ihletségü fohásza lesz: ,.Minden ember legyen ember... és magyar, A kit a föld hord és egével betakar. * 308 Egymást értve, boldogítva ily egy nép Bármi vészszel bizton, bátran szembe lép. Hű egy ess ég tartsa össze fiait, Hogy leküzdje éjszak rémes árnyait. Künn hatalmas, benn virágzó és szabad, Bizton álljon sérthetetlen jog alatt. v „ an-e szentebb, van-e magasztosabb ér-^ zet, mint a teljesitett polgári kötelesség érzete?" igy szól a magyarok Demosthe-nese: Kossuth. E nagy jelentőségű szavak örök igazsága hatja jelen pillanatban át lelkemet, mert oly egyénhez szólok, ki fényes tanúságot tőn, hogy az imént idézett szavak hevítették lelkét tettekre; — tettekre, melyeknek jutalma csak az édes öntudatban rejlik, de melyeknek hálával, kegyelettel áldozni, szent kötelességemnek tartom. A legszebb polgári erény mindenkoron a közjó előmozdítása volt és ezzel összefüg- Csanády György, 165. I Egy önkéntes tűzoltóra. 309 gésben elmondhatom, hogy a közveszély elhárítása amazzal azonos fogalom. S váljon nem az-e czélja a tűzoltónak, ki sokszor saját élete veszélyeztetésével fékezi meg a lángnyelvü elemet, melynek vad dühe talán épen egy gondos gazda utolsó reményét akarta szétdúlni. Oh ne higyjük, hogy a tűzoltó, a czifra öltönynek hiuskodó bábja. Ember ő, ki emberileg képzelhető önzetlenséggel küzd felebarátaiért, ki az ész és a tevékenység mindenható erejét párosítva a rakonczátlankodó elemmel viaskodik, hogy kiragadhassa körmei közöl ádáz dühének áldozatait. Megjelenése a vész helyén bizalmat önt s sújtott néptömegbe, tevékenysége, sokszor áldást hint közéjök. S mi a jutalma, kérdik, hogy munkálkodása közben az életnél drágább egészségét teszik koczkára ? Semmi más, mint már mondám, csak egy hő dobbanása a kebelnek, melynek neve: önérzet, Fogadd, kedves barátom, üdvözletemet; üdvözlöm benned a nemes eszme megtestesítőjét, a polgári erény lelkes képviselőjét és kivánok a közjó érdekében és szivem sugallatára hosszan tartó boldog életet! Tóth Ede a „Falu rossza" szerzője nyomán VIH. Honvéd vagyok, Honvéd a nevem! A világ e legszebb Kévét viselem! Népdal 166. Viszhang. Első FERENCZ JÓZSEF apostoli király és ERZSÉBET királyné ő Felségeiknek koronázási emlékére. ^Tennen zengjen immár az ének A magyar dicsőségről, Az éghez szálljon hál''''adó dal A kebelnek legmélyiből. Vissz''''adva van a drága honnak Mért annyi honfi vérezett. Visszaadva az ős alkotmány, Mely látott egy évezredet. Min a viharnak rombolási Mint sziklakőn megtörtenek, Mely a nyomornak napj''''i közben A nemzet végreménye lett. Újult erőt nyert már a nemzet, Dermesztő álma eltűnik, És a honért, az alkotmányért Dolgoz'''', fárad, imádkozik. 314 E szent java, liogy védve légyen Vérezett annyit a magyar, S a nagy harczban kik elhullának, E föld mi mennyi hőst takar! De nemzedék e nemzedéknek Menten adta át e javát, Megtanítván, mint kelljen védni Az alkotmányt és a hazát. Újult a harcz, és csiiggedőleg Függött szemünk már a jövőn, Kétségb''''esés harczát küzdöttük. Iszonyú volt a vérözön, Hiába volt minden törekvés — Győzött az ellen tulsoka, S az alkotmánynak elbukásán Gyászban állott egész haza. A drága kincset veszve véltük, Mit őseink reánk biztanak; Dicső harcz''''inknak zászlóját is Lepni kezdé már a por, salak. Ekkor kelté a nemzet bölcse1) Föl álmiból a nemzetet, Intő szóval kiván föl arra Mit álmiban már elfeledt, '''') Deák Ferencz. 315 S ujult a harcz . . . s Ő ment előre, Küzdött bátran ... értünk, velünk ... S az alkotmányért vívott harczban A jog volt minden fegyverünk. Előttünk járt Ő, mint vezérünk, Buzdított, hogyha csüggedénk; És visszanyerve drága kincsünk Alkotmányunk újra miénk. Fennen zengjen tehát az ének A magyar dicsőségiről... Az éghez szálljon hál''''adó dal A kebelnek legmélyiből. Habzó serleg, ősi szokásként... Szent áldomás az ajkokon: Éljen a fölkent királyi pár És általuk a drága hon. 167. Ho ivédeinkre. I1 Uraim! Minden nemzet életében vannak oly mozzanatok és események, melyek a \ azon kornak, melyben szerepelnek, di-I csőségére, vagy ha a nemzet gyáva — 316 leelacsonyitására szolgálnak. — A kérlelhetlen igaz biró, a történelem, mely az eseménynek sorozatát kiven feljegyzi, és leplezetlenül adja át az utókornak — lelkesedést, vagy megvetést idéz elő a jó hazafiak fogékony kebelében. A magyar nemzet, melynek történelmét számtalan hőstettek sorozata teszi érdekessé, mindamellett, hogy kebelében annyiféle nyelv és nemzetiség fészkelte be magát, valahányszor annak önállása és becsülete megtámadtatott, kész volt annak megvédésére nemcsak vagyonát, hanem életét is feláldozni. Legközelebbi példa erre a 48-iki önvédelmi harcz, midőn a nemzet java saját uralkodójának saját fényes hadával kész volt szem-beszállani, hogy önállását és függetlenségét megvédhesse. A nemzet virága, a serdülő fiatalság fegyvert fogott, hogy csodákat mivelhessen, és hogy Magyarország történelmét olyan lappal gazdagítsa, melyre még az utókor is büszkén fog visszaemlékezni. Igen, uraim! a magyar nemzet mindig büszke lehet azon önvédelmi harczra, melyet csak túlnyomó erő, ármány — t. i. egy igen nagyhatalomnak törvénytelen beavatkozása, és 317 egy kétes jellemű hazafinak a nemzet erejébeni bizalomvesztése volt képes legyőzni. De a történelem, mely a lefolyt nagyszerű eseményeket a világ színpadára terelte, és ekép a magyar nemzet életrevalóságát dobszó nélkül is oly dicsőségesen kihirdette, élni fog, és minket a mivelt nemzetek sorára felveendőknek találand. Ha tehát ez igy van — ugyan kinek köszönheti leginkább a nemzet, lételének ily fényes tanujeleit? ki mentette meg a nemzet lételét, és becsületét még akkor is, midőn önvédelmi harcza lenyomatott? ki más, mint a fellelkesült hadsereg — és ennek lelke a honvéd. Igen, uraim! a honvéd, kiről még az öreg huszár is, ki az előtt csak a magaféléit tartotta vitézeknek, midőn látta volna a leírhatatlan lelkesedést, melyet ezek Buda várának bevételénél tanúsítottak, becsületes szemeiből kicsordult könyek közt igy nyilatkozott: hogy most már látja, miszerint a honvéd is katona, mert honvéd nélkül a haza szivét, Budavárát, soha sem lehetett volna az ellenségtől megtisztázni. Valóban, uraim! dicső hadsereg volt az, és hős tetteik majdnem a lehetetlenséggel ha- tárosak, midőn ágyuü egeket nem egyszer szu-ronyokkal foglalták el. — Ők nem ismertek félelmet, nem ismertek túlerőt, csak azt ismerték, mikép kell győzni, vagy dicsőségesen meghalni a hazáért. Ily fényes tettek után a honvéd emléke annyira befészkelte magát a nemzet szivébe, hogy ezentúl náluk nélkül létezni sem akart, ugyanazért követelte az ország azoknak újbóli felállítását. És habár ezek béke idején csak a belrend és béke fentartására hivatvák — de azért én lelkemben meg vagyok győződve, hogy ha hazánkat kül-ellenség támadná meg, vagy annak önállása vagy alkotmánya ismét veszélyben forogna, kész lesz minden becsületes honvéd a 48-ikiak példáját követve, életét és vérét feláldozni hazájaért. így lévén meggyőződve, szivemből óhajtóin, hogy újból felállított honvédeinket a magyarok istene éltesse és engedje: hogy dicsőén elhalt elődjeik szelleme árnyékozza be őket és tegye oly hősekké, mint azok voltak; egy szóval: legyenek ezek is a haza büszkeségévé és mellette még sokáig éljenek! Árvny József. 319 1C8. Emlékül. Sf Ha van valami, a mit a mai Márcziusi na-pok derültebb jelentőségei közé sorol-l hatunk, az nem lehet más, mint az a lélekemelő, senki által kétségbe nem vonható tény, miszerint ama nemzetünk sorsára évszázadok óta végzetszerüleg nehezült antagonis-mus, mely a nemzet és uralkodója közti hármoniát létrejönni nem engedte, teljesen elenyészett. A kinek van érzéke a történelem nagy momentumai iránt, az lehetetlen, hogy szemet hunyjon hazánk sorsának ily nagy horderejű fordulata előtt; mert soha uralkodó üdvösebben és alkotmányosabb szellemben nem gyakorlá fejedelmi jogait; soha király nem tel-jesité királyiabban uralkodó kötelességeit, mint I. Ferencz József. — Ő az, ki lehetővé tette, hogy e nap ma már nemcsak a reform nagy napjának emlékünnepélye, de egyúttal e nap a lojalitás és hazafiság napja is minden igaz magyar szivében. Hiszem tehát, hogy nemcsak a nemzeti szokásnak, de e társaság minden tagja érzü- 320 letének adok akkor kifejezést, midőn poharamat a „legelső magyar ember"-re, az alkotmányos alapon álló, szent István koronáját dicsőségesen viselő lovagias Királyunkra és felséges csaladjára emelem, kérve Istent, hogy engedje, miként felséges uralkodónk Szent István koronáját még igen sok évekig a nemzet osztatlan és igaz lelkesedése közt viselhesse. Éljen a király! Éljen a királyi család! ^ isztelt gyülekezet! Ma ünnepeljük e hó <p5íy15-ik napját, mely minden hű érzésű magyarra ünnep legyen. — E nap azon időre emlékeztet, midőn nemzetünk csak egy czélt ismert, és ez: ,.Megtörni a zsarnok uralmát, és kivivni a haza szabadságát!" Évekig nagy teher feküdt legjobbjaink vállain. Hányszor vesztek el e hon fiai vészthozó csatákban! Mennyire lőn ez időben is sanyargatva; mig Dr. Andorka Elek. 169. Márczius 15 én. 321 végre Messiásként támadt egy férfiú a honban, jobbjában karddal, baljában a szabadság zászlajával, kiáltá: „Hadat a zsarnok ellen! Hazánk független! Szabadságért harczoljunk!" Ekkor láthattuk, mit tehet egy a szabadság érzetétől elragadt nép. Nagy betűkkel lesz e nap a történelemben az utódok emlékére följegyezve. Nagy lelkesedéssel mondjuk mi is: „Maradjanak örök emlékben mindazok, kik a szabadságért harczolva, hősiesen haltak meg!" Tegyük egyszersmind azon fogadást, hogy mi sem mulasztunk el semmit, ha a hon segélyre szorul! És végül éltessük a szabadságharczban résztvett élőket! E háromra minden jó magyar mondja velem: A magyar nemzet szabadsága éljen!!! P. 170. i Száműzött hazaérkezésekor. ^Tisztelt vendégkoszoru! Egy méla-bús ke-r^servnek, egy mélyen érzett fájdalomnak hangja szól belőlem. — Sirva vigadt eddig a magyar; most a húrok vigalmas hangjai Halljuk. 21 322 közt is vidulat van. Ha a test szenved, szenvednek a tagok is. A haza szent testén (alkotmányán) ejtett sebek vágásait érzük-- érzük--mi is, s érzik különösen azok, kik orvoslására hivatva voltak..... a honatyákat értem, s azoknak egyik értelmes tagját, Sz—y Gy. urat, az abaujmegyei, sepsi kerületnek volt országgyűlési követjét, ki a nemzet bölcseivel szobáiba zárkózva, tudományos búvárkodásai közt éj-nappal gondolkozik a hazáról, mely gyermeksége álmaiba, ifjú- s férfikora érzelmeibe lángvonásokkal szövi szent képét. Ez a haza, melyért küzdeni oly régi s oly szép gondolata vala lelkének, s melynek sebeit szive alatt ezerszer érzé megujulni; ez a haza, mely Plutarch hőseinek olvastában — — tán egyetlen idealja volt, s melynek nevével összeolvadt minden, mit hit és remény, hűség és szerelem, minden, mit az emberiség legtisztább és legforróbb érzetei nyújtanak . . . És e hazáért szenvedett H u n y a d y hálátlanságot s üldözést; e hazáért rohant Z r i n y i-ek vére; e hazáért választott sok nemes önként számkivetést: Máriusként kesergett ő is (el-vonultságában) tizenkét évig hazája romjai fölött; fejlődése, virágzása, dúlásai a legkülön-nemü érzelmek és gondolatok harczát keltették föl benne. Ő az alkotmányos védelem tűz- 323 próbáját dicséretesen állotta ki, erejében megtörve, bitében szilárdulva. Adja az ég, hogy őt, a legnagyobb magyarnak szellemében működő hazafit, a dicső ősök méltó unokáját régi tevékenységében ismét láthassuk, tisztelhessük, éltethessük; magunkat pedig költőnk eme mondatára érdemesíthessük: „Legyen ember minden ember és magyar, Akit e föld hord s egével betakar; Egymást értve, boldogítva ily egy nép Bármi vészszel bizton-bátran szembe lép!" Horváth Károly. 171. i Szentiványi Kázmér alezredesre. S „u raim a polgári osztályból! H A mai honvédségi institutió, hogy azt hazafiúi szellem lelkesíti, legerősebb támasza egy nemzet léte-, szabadsága- és nagyságának. Tanúsítja ezt minden kor és nép történelme. Miért valamint mindenkor, úgy ez 21* 324 alkalommal is meleg honfiúi kebellel üdvözöljük azon intézményt, mely 48-ban a magyar nevet a mivelt világ előtt századok multával ismét nagygyá, ismertté és dicsővé varázsolta, s melynek restaurácziója jelenlegi nemzeti kormányunkat legéletrevalóbbá, legmonumentáli-sabbá tette. Midőn tehát nemcsak magam, hanem egész Hontmegye intelligencziájának nevében poharat emelek a honvédségi institutió hosszú életére s igy az egész honvéd hadseregre: helyén tartom különösen is röviden megemlékezni s éltetni: ennek jelenlegi főparancsnokát ő cs. kir. fenségét József főherczeget mint olyat is, kiről tudjuk, hogy — inig a mostani Napoleonidák elég kislelküek voltak elhagyni nemzetök dicső zászlaját, — ő ugyanazon ellenség golyózápora közt bátran megállotta helyét ! (nagy éljenzés). Vele egyúttal üdvözöljük a honvédelmi minisztert is mint olyat, ki a honvédségi intézmény visszaszerzésének főtényezője volt (éljenzés). Üdvözöljük továbbá a honvéd hadsereg azon dandár át, mely ez időben, bár rövid időre igénytelen megyénket és székvárosunkat jelenlétével sze-rencsélteté; de üdvözöljük különösen ezen lelkes dandár parancsnokát, úgyis, mint a 48-ki 325 emlékezetes csaták korában. Ó-Arad város egyik élő hősét, megmentőjét. Uj-Aradnak pedig vitéz ostromlóját, elfoglalóját (éljenzés). Végre üdvözöljük dandára összes tisztikarát és tisztjelöltjeit, ugy is, mint kedves vendégeinkből vált szivesházigazdáinkat. Éljenek! (Hosszas éljenzés). 172. A váczi honvéd emlékszobor ielep-Jks- lezésekor. ''''f-„Romlott sziv és romlott elme, kit hazája hő szerelme nagy tettekre nem hevít!" i — E szellem lengte át a hazát, e szózat viszhangozott minden kebelben, midőn 1848-ban lételünk, szabadságunk s a nemzet becsülete — annyi oldalról nyiltan s alattomban megtámadtatott. Csak az önzők, gyávák s árulók vonultak vissza e támadás elől; a nemzet java bátran szembeszállt, s ész, vagyon, élet versenyeztek az önfeláldozásban. — Ki életét áldozta, mindent áldozott. S mégis ezerenként seregeinek 326 a zászló alá; kinek karja, szive ép volt, a haza védelmére sietett. A nemzet virága fegyverben állt, hogy csodákat miveljen s a világtőrténeimet oly lappal gazdagiísa, melyre a szabad népek hálával tekintendnek, s melyből a leigázott országok lelkesedésére és önfeláldozásra példát nyerjenek. Dicső sereg volt az! És miként harczol-tak. A halál eszméjének megvetésével, — a haza megmentésének reményével, — bátran, emelt fővel rontottak ágyuütegekre és szurony-erdőkre. A golyózáport lelkesülten fogadták. Nem ismertek sem félelmet, sem túlerőt. Csak azt ismerték: miként kell győzni és meghalni a hazáért, s kinek végzetes percze elérkezett, halálos golyóval szivében s mosolylyal ajkain rebege: Éljen a haza! Éljen a szabadság! így halt meg a honvéd a csatatéren igy, a bitófán, nem egyenkint, de százázal, ezerével. így haltak meg a csatatér hősei is. Ámde az ellen nem szűnt meg tűzzel, vassal s idegen beavatkozással irtani a bajnok nemzedéket, mignem elérkezett az iszonyteljes perez. Egy forró reggel ugy nézett itt minden mint egy kertben, hol tegnap minden zöldéit, diszlett, virágzott a növényzet, de éjjel rettentő fergeteg s kétségbeejtő vihar dult. Más- 327 nap nem maradt egyetlen törzs, nem egy mosolygó virág. A haza ügye veszve volt, s nagy-szivii fiain bakók remekeltek. Azután sirok boriták hazánk szent földét. Az ágyuk elnémultak, a fegyver-zörej megszűnt. De a liarcz tovább folyt, mert tovább élt, Te mivel szellem vagy eszmék ellen tüzzel-vassal irtó háborút viselni lehetetlen, megrohanták a sötétség szellemével.'''' Ismét óriási liarcz fejlődött. A sötétség el akarta nyomni a világosságot s fekete köpenyével elborított mindent, elzárta a legkisebb részt [is, honnan világosság eredhetne. Be akart hatolni mindenüvé, csak az igaz magyar szivekhez nem talált utat — ott világosság maradt, — Nőttön nőtt az éjlovagok serge. Szép hazánkat elárasztották rút téritőkkel, hűtlen hivatalnokokkal, kik azt akarták, hogy legyen oly sötétség, minőt a zsarnokság imád. — A pokol liarcza volt ez a mennyország ellen. Tizennyolcz évig elkeseredetten folyt e harcz. A sötétség ránk nehezült a kétségbeejtésig, de időnként megvillant egy-egy szellemszikra , melynek világánál történelmünk ama lapját láttuk, melyet ti vivtatok ki a 328 nemzet számára, Ez erőt adott, s bár elborult minden megint, maradt bátorság a harczot folytatni. Végre a fekete fátyol foszladozott. Itt-ott erős napsugarak törtek rést. Az éjsötétség vajúdott, küzdött örök ellensége, a világosság ellen. Hasztalan! már mindenfelé hajnalpír derengett. E hajnalfényben látjuk úszni dicső szellemeteket, e fakadó világosságnál ismerjük el, mit tettek a hazáért; s minél világosabb lesz, annál inkább látandja a nemzet, hogy a fény előidézésében az oroszlánrész a tietek! A szabadság hajnalának első sugárinál siettünk a térre, hol a legszentebb emlékért: haza, szabadság és polgári becsületért véreztetek, — nem csupán szobrot emelni, — azt emelt nektek a történelem olyat, mely élni fog, midőn ezen érez már rég elenyészett, — de bajtársi elismerésünk és a kegyelet adóját leróni. Szellemetek ép ugy az égben, mint a vallásért elhunyt vértanuké, s ha onnan a magasból alá tekintettek: hány ismerősre fogtok találni, kivel együtt harczoltatok, kinek oldalánál hunytatok el? Ezeknek forró imája és a nemzet elismerése tegye nektek könnyűvé a földet, mely eltakar. Szebb szavakkal nem válhatánk el tő- 329 letek, mint a melyekkel ti váltatok meg az élettől: Éljen a haza! Éljen a szabadság! A viszontlátásig! Degré Alajos. 173. Egy 48, honvéd felköszönti honvéd | hadnagy fiát menyegzőjén. ^f Fiam! nézd e reszkető kart, mely még ma |L is kenyérkereső és tápláló ősz atyádnak; s nézd ezt az őszbe borult fejet, mely a dicső 48, a szabadság-harczbani golyó-zápornak volt kitéve, mely Izsaszeg, Csorna és Kápolna alatt a szabadságot letiporni akaró vad ellennel csatázott, és észszel kormányozza a kart, mely sok vakmerően berohanót a földre terite, de most már gyengélkedő; e reszkető kezek, fiam, érted emelik e poharat, érted mint büszke utódomat mint magyar honvéd-hadna-gyot egybekelésed ünnepén, hogy üdvözölhesselek és egyúttal atyai áldásomat ifjú fejedre adhassam. Fiam, a harczi életet megszokva, ugy tü- 330 nik előttem a házasélet, mint a vitorlás hadi hajó a tengeren, a hajós te vagy, a hajó a házasság, de a tenger a titokteljes néma ut, a melyen az evező jó- és balsorsnak egyenlően kitéve van, e néma uton ügyesen haladni, és biztos utat felkeresni, a kitűzött czélt elérni, az ügyes evező feladata, de mielőtt az evező a hajóra száll, felkeresi az Isten házát, hivatott kezek által áldást nyerve, bátran hajóra száll, most tehát Isten hozzád föld, jó- vagy balsors vár-e reá, nem tudja, de bátran útnak indul. Te is, fiam, az uj pálya-utaidra ma nyeréd az áldást, fogadd atyai szivemből tőlem is áldásomat ugy, mint további tanácsomat. A házasélet életsajkája a jó- és balsorsnak egyenlően van kitéve, ha tehát, fiam, téged balsors keres fel, remélj jobbat, mert az idő változékony, tartsd szemed előtt mindenkor azt, hogy a borút derű váltja fel, de a kétségbeesés, gyávaság bár hol és mily körülmények közt, csak rút megvetést érdemel; valamint a jó sorsban sem légy tulbizakodó, inert már az ős monda fejezi ki a meggyőződést, hogy Fortuna szekerén okosan ülj, mert könnyen dül és mily nagy a mult nagyravágyás, ép oly fájdalmas a sülyedés. 331 És ha, fiam, elérkeznek a gyászos vérengző napok, sikra hiv a hon baja, hogy feladatod szerint mint igaz honfi vérrel felelj meg; a vész angyala albion ágyúival eget rázó morajjal hirdeti a beállt vésznapokat, és ha ezrek tört szivei közt ébren állsz, ne riadj vissza, szállj bátran a sikra és a dühöngő vész közt ragadd meg nemzeti lobogónkat és lobogtasd azt magasan, édes hazánkért, nemzeti függetlenségünkért s koronázott királyunkéit, és a rút, a gyilkoló zápor közt vezéreljen őrző-angyalod, ugy tartsa nemes életedet tovább is hazádnak, nemzetednek és családodnak. De ha ismét a béke olaj-ága lengi át a sokat szenvedett szép hazát, nyugottan fejlődhet tudomány, ipar, gazdászat és családi életet, béke és megelégedés karöltve fűszerezzék áldást hintve családi életedet, A magyar honvédek ur Istene árassza áldásait e szent frigyre, hogy jó körülmények közt ép erő és egyetértésben igen soká éljenek. Kfínyves József. 332 174. ^ rokarat emelek, uraim! a fájdalomnak és 4-W örömnek ünnepén, nem egyesekért, hanem a hazáárt s egy szent eszméért: az egyetértésért. Vannak, uraim, a politikai életben elvek, melyek kötelességünkké teszik a zöld asztalnál megvívni elleneseinkkel s kimutatva elveink helyességét, azoknak érvényre juttatni törekedni; de jól tudom azt, hogy ott, hol hazánk függetlenségének és alkotmányos életének kérdése forog szőnyegen, meg kell szűnni közöttünk a politikai vélemény különbségének. Nem tagadom én, hogy az alkotmányos szabadság elvének szolgálatot tettek azok, kikkel én politikai ellentétben vagyok, s kiknek elvei ellenében a zöld asztalnál pártállást foglalnak el, én meg vagyok győződve, hogy a végczél nálok sem lehet más, mint habár hosz-szabb, meglehet biztosabb utakon elérhető — hazánk állami függetlenségének, alkotmányos szabadságunknak, ezredéves önálló nemzeti létünk valósítása. 333 Ezek állami létért ha koczkára tétetnék akár területi épségben, akár önálló politikai létében, bár csak legtávolabbról is, noha nem harczoltain ugy, mint honvéd barátaim karddal a haza védelmeért, de ha kell, ezzel is küzdenék, vagy ha épen az mentené meg hazámat, önmagam nyitnám meg ereimet., hogy véremmel éltem oszoljék el s ha egy életnél senki többet nem áldozhat, föláldoznám ezt is hazámért. Én tehát, uraim, midőn azt mondom, hogy valamint bennem, ugy barátimban is, kiket szivök mélyében ismerek, nincs semmi titkos gondolat s csak egy törekvés vezeti lépteiket, ez: hazánk ezredéves önálló szabadságának az 1848-ki törvények értelmében kivívása és biztosítása : azt hiszem, hogy a végczélban hazánk anyagi és szellemi jólétének előmozditásában s hazánk területi épségének megvédésében, nemzeti alkotmányunk s fenálló nemzeti létünk biztosításában e hazában mindnyájan egyetértünk, ezt legszentebb politikai kötelességünknek ismervén mindenkor. Ezen eszmék valósításában, ismétlem, mindnyájan egyetértünk s meg vagyok győződve, hogy azokért, valamint a honvédek, ugy a — hazánknak minden polgára kész leend min- 334 den erejét felhasználni, s ha kell, életét feláldozni. Adja isten, hogy a legközelebb behozandó honvédelmi törvények alapja olyan legyen, hogy hazánknak minden fegyverfogható fia kész örömmel s kellő képzettséggel siessen adandó alkalommal, a vitéz honvédek vezérlete alatt, ha hazánk megtámadtatnék, annak védelmére. Azon óhajtással végzem beszédemet, hogy e hazának minden gyermeke, hazánk állami létének s területi épségének és függetlenségének elvére nézve, egyetértve megtámadtatás esetében, ha a haza parancsolja, annak megvédésére sikra szálljon! ngedjék meg uraim, hogy én a központi j bizottság tagja ez alkalommal szót emeljek. Két évtizede körülbelül, hogy itt e sikon a nemzet hü fiai, a honvédek, küzdöttek a szabadságért, küzdöttek oly ügyért, melynél Madarász József. 175. Más. 335 szentebbet, igazságosabbat, mióta a nemzet Jenáll, nem védett nemzet soha! Ha valaki történelmünk dicső lapjait, melyekre elévülhetlen betűkkel van feljegyezve a ¿ínyes küzdelem, olvasni fogja, meg fog győződni, hogy e nemzetnek szent, sérthetlen jogát megtámadni nem szabad senkinek anélkül, hogy azon érzelem, mely 1848-ban a nemzet fiainak kebelét le az egyszerű pórig oly szent lévvel tölté el, ne lelkesítse s ne dobogtassa finnen szivét e haza hű polgárainak, kik a nemzet jogküzdelmében kardot ragadtak a nemzet ügyének védelmére. Igaz, a vitéz magyar honvéd kardja nem oly erős most már, mint volt 48-ban és 49-beu; békókat raktak a karra, mely a nemzet jogait oly vitézül védte; nem képes az ma már megfenyíteni egy bitor támadót mint 48 —49-ben; de itt vannak a dicső küzdők hű utódai, a nemzet virága, a haza ifjúsága s itt vannak e haza összes népei, kik, ha eszébe jutna bárkinek e világon, megtámadni e haza alkotmányát, a 48-iki törvényeket, — utolsó csepp véröket fogják áldozni azon jogért,melyért e hazában a legvitézebb polgárok vére folyt. Elfogul a magyar ember keble, midőn lelki szemei előtt lebegnek e dicső küzdők árnyképei, kik nem tekintve a veszélyt: el- 836 szántsággal rohantak a halál szemébe egy szent eszméért, az 1848-iki törvények megvédéseért. E dicső leventék jutnak ott eszembe, midőn végig nézek e dicső küzdők utódain. Ez költi fel bennem azon reményt, hogy ők szi-vökben hordják a dalias vitézek emlékét, s épen ugy, mint ők késedelem nélkül kelnek fel a haza védelmére akkor, ha a nemzet ismét kényszerülve volna oly honvédelmi harczra, minőre 48-ban kényszeríttetett. E dicső leventék utódaihoz szólok, ha a mezőn, hol e diszes emlék áll, végig néznek jusson eszökbe az 1848-iki legszentebb önvédelmi harcz; lobogjon fel szivökben annak lá> tára a honszeretet legnemesebb lángja, és emlékezzenek a szabadságkarcz, a nemzet jogküzdelmének legszentebb korszakára, s e halhatatlan ősökhöz méltó elszántsággal keljenek a szabadság ügyének védelmére, — ha ismét e bűvös-bájos dana fog hegyen-völgyön hangzani e vérrel szerzett honban: „Ha még egyszer azt izeni, Mindnyájunknak el kell menni." Vidacs János. 837 176. Más. pohárköszöntések, melyeket hallottam, visszahozták emlékembe a multat, midőn áthatva ügyünk szentségétől, mint honvédek egy közös czél felé törekedve harczoltunk és győztünk. Az, a mi akkor erőssé tett, az egyetértés volt, s valamint akkor egyesült erővel haladtunk czél felé, ugy jelenben is szükséges, hogy a főkérdésekben egyetértve működjünk, mert önmagunk között meghasonolva, összetett kezekkel nem fogunk elerni többet, mint a keleti népek, a törökök vagy arabok. Sajnálattal vettem észre, t. bajtársaim! hogy a politikai ellenzék sokkal inkább mutatkozott az egyes pohárköszöntésekben, mintsem arra számitottam. Hogy a vélemények egy vagy más tekintetben szétágaznak, az természetes, de a jelen viszonyok, hazánk nehéz körülményei parancsoló szükséggé teszik, hogy a politikai ellenszenv hátiérbe vonuljon ott, hol azt a hon érdeke megkivánja. Azt mondotta egy t. előttem szóló, hogy ne csüggedjünk! Ezt mondtam én, uraim, 20 Halljuk 22 838 éven át, és midőn mindnyájan elcsüggedtek, én nem csüggedtem, sőt felbátorítottam azokat, kik csüggettek; s valahányszor alkalom nyilt, bemutattam a nemzetnek azon rokonszenvet, melylyel hazánk iránt a külföldön viseltetnek. Tennünk kell, uraim, de a tettre erő kell, ehhez pedig csak ugy juthatunk, ha — mint mondtam — minden mellékes kérdéstől eltekintve, a közös czélra egyesült erővel törekszünk. Minden szabad országban pártok léteznek, mindenki csatlakozhatik azon párthoz, melyhez őt egyéni nézetei vezérlik, mert ily pártok kölcsönös érintkezése által fejlődhetik az alkotmányos élet; de ott, hol egy magasabb czél elérése forog szóban, sarkalatos kérdésekben értsünk egyet. Én tehát azért emelem poharamat, hogy az egyetértés köztünk ténynyé válljék, poharamat emelem azon kitartásra, melyre szükségünk van és lesz még sokáig e szent czél elérésére, mely után mindnyájan törekesznek. Az Isten adja, hogy szeretett hazánk boldog legyen, s hogy ennek előmozdítására mindnyájan hozzájáruljunk. Klapka. 339 177. A kaposvári ünnepen márczius 15. Tisztelt vendégkoszoru! ¡W Soha felköszöntés alatt oly kicsinynek nem éreztem magamat, mint most, midőn habár nem dicsbeszédben, csak költői apotheozisban világeseményt akar keretbe foglalni egy köznapi ember, kis tehetséggel. Épen olyan ez, mintha valaki azon kontárkodnék, hogy agyából egy pár sugárról jobban megvilágítsa a napot! Egy nagy üstököst visszahívni útjából, mely minél tovább megy, annál jobban emlékeznek rá az emberek. Egy oly napért emelni poharat, melyet hogy megszülhessen az 1848. a magyar történelemben majd tizedfél századig vajúdtak az évek, érezvén maga az idő is: hogy midőn Európa népeinek szabadságát hozza a világra, az Istennek egy nagy ítéletét hirdeti ki a régi bűnök felett! Bocsánatot kérek e merészségért, midőn 340 egy oly napért emelem fel poharamat, mely nem pusztító láng, de melegít; nem villám, de világit; országokat elöntő zápor, de mégis termékenyít. Melyet az ellenség forradalomnak keresztel, de nálunk békés polgári átalakulás; a nemzet régi reform törekvéseinek diadalünnepe ; nem harcz, hanem egy törvényesen ösz-szelütt országgyűlésen koronás király által szentesitett élő törvény!... Kard, melynek nincsen éle senki ellen ... Olyan paizs, mely minél tovább nyugszik békében, annál erősebb és biztosabban védd!., melyen mint Bajza énekli: „A rabszolga újra nép.lett, Élvező törvényeket; És az ember újra ember, A minek teremtetett; S a szabadság templomában Trónt az igazság emel, Melyet minden földi féreg, Minden fűszál ünnepel." Márczius 15! Hozzád imádkozik ma minden magyar ajk, mert Istenen kivül te adtál legtöbbet a nemzetnek: a nemzeti kormány törvényes függetlenségét, betöltve a nép vágyát, mely száza- 341 dokon át sovárogta az általad megszentelt reformokat. Te vagy az a nap, melyen a kiváltságos osztály a jogtalan nép millióit a hűbéri intézmények bilincseiből felszabaditá, s önmaga tépte szét családi fájától öröklött nemesi oklevelét, hogy ezután tetteiben legyen nemes, testvérileg osztozva a nép alsó osztályával a szabaddá lett föld birtokában; az alkotmány áldásaiban, jogban és teherben. Te vagy az a nap, melyen szabaddá lett az Istennek legnagyobb hatalma — a munka... A világ akarata — az egyesülés... Az, mi az emberben halhatatlan — a gondolat... A minden birák birája — a lelkiismeret... A közvélemény lángostora — aszószék... S szabaddá lett a minden emberi jog őre — a sajtó... Te vagy az a nap, mely szülted a rendi-alkotmányból a népképviseletit, aristoc-ratiából a democratiát, s megtetted az országot törvényesen függetlennek... Melyen a nemzet fájdalma utat talált a király szivéhez s a korona gyöngyében visszatükröztek könyeink, e szavakat adva April 11-én a Habsburg dy-nastia nagy szivü uralkodójának V. Ferdinándnak ajkaira: „Hű magyar nemzetemnek szi- 342 vemből óhajtom boldogságát, mert abban találom fel a magamét is." Márczius 15 ! Te soha le nem hulló lomb az emberiség fáján! Te örök vigasztalás a multakért! Hozzád imádkozom: Hogy valamint 29 évvel ezelőtt egyedüli czélunk a béke és szeretet volt, s ellenségeink ellen egyetlen fegyver volt kezünkben — a törvény; ugy a jövőben is ments meg minden kísértettől, s a 19. század civilizátiójáimk szentelt vizével — a munka verejtékével moss meg, áld meg bennünket, mint Petőfi énekli: „Emelje az fel lelkeinket, Hogy mi vagyunk a lámpafény, Mely a midőn a többi alszik, Ég a sötétség éjjelén. Ha a mi fényünk nem lobogna, A véghetetlen éjen át, Azt gondolhatnák fen az égben, Hogy elenyészett a világ." Márczius 15! Legyen áldott a szent neved! A magyar nemzet, Árpád ősapánk s a többi kertészektől ide ültetett e közel 1000 éves aloé, mely 1848-ban nyílta legszebb vi- 343 rágát; kér: add meg nekünk azt az ihletet: hogy valamint az átalakulás nagy napjaiban — a nemzetiségek gyülölsége, féltékenysége mellett is a törvény szent könyvére téve kezünket, megőriztük erényeinket; ha meg akarsz verni, az legyen legnagyobb büntetésünk, hogy a társ nemzeteket meg nem szünnünk szeretni, és soba nem lesz kő, csak mindig kenyér a kezünkben.... Te vagy az a gyermek Márczius 15! melyet nem asszony szült, hanem az idő, s igy tovább él az embernél... Melyen világosság foglalta el a sötétséget... Melynek fegyvere a törvény... Napja az igazság... „Mely mindent megadott, a nélkül hogy valakitől valamit elvett volna"... A lánczért szabadságot cserélt s elvette a halál fullánkját. Te Európa vér és könyeibe fürösztött drága gyermek! mely éveid számával folyvást erősited a népszabadságot, jogérzetet, a civi-lisátio örömeit, iszom halhatatlanságodért?... Istentől való vagy, s igy benne élsz mindörökkön — örökké!! Mert hisz: „A verseny nyilt, a nemzet él, Ha egy jobb tagja sem henyél; Jut ember és kéz, munka, vér; 344 Mi volna az, mit el nem ér? S legyen dicsőbb, Ki tettre hőbb, Mert még neked virulnod kell oh Hon, Ragyogva hirben, büszkén, szabadon." Roboz István. 178. Mas. iwr JLVIidőn az éltető napsugarak irigy, majd-''''j''''j^ nem áthatlan rétegű fellegek fátyoloz-H zák el sóvár tekintetünk elől, és a megsűrűsödött légkör ólomsulylyal nehezedik szerveinkre; az elemek csatája kedves zene lesz nekünk, a czikázó villámokat kedvtelve szemléljük, — az égi harsona szelid fuvalommá válik annak a meggondolására, hogy a tikkasztó hőség nem lankaszt többé, — a légkör megtisztult. — A vihar megszűntével imádással határos örömmel üdvözöljük a felleg-csoportokon diadallal áttörő napsugarakat, melyek a 345 természetet ünnepi köntösében láttatják, midőn a növényzet eső csepekkel jóllakott levelein a gyémánt gyöngyözetet szemlélhetjük. Midőn a szélvihar rombolva tör át az erdő süiüjén és fákat, melyek ledöntésére emberi kéz vállalkozni nem mert, halomra sodor; — szivünk elszorul az áldozatok látására, de megnyugvást lelünk abban: hogy a vihar csak a fölösleget vitte el, és nagy részben oly áldozatai lettek, melyekbe az enyészet férge már rég befészkelődött. A napot, melynek emlékét ma üljük meg — a nemzet alkotmányos jogaiért való jogos küzdelem feltámadási ünnepét — hasonlóan borús napok előzék meg. — A politikai légkör nyomasztóvá, elviselhetlenné vált. A privilégiumok, — a rendi alkotmány védbástyáin belül állók túlkapásai voltak a terhes felleg rétegek, melyek a szabadság és jogegyenlőség zsenge hajtásaiból a nap éltető sugarait elrab-lák; — az akkori állam élet mostoha gyermekei légkörét tikkasztóvá tevék. — De az ádáz felhők, külbehatás folytán, fenyegető alakot öltöttek fel, — sürü tömegekbe behatolt az isteni villanyerő, mely foszlányokra tépdelé eme gyászlepleket. — A politikai légkör megtisztult. — — A szabadság eltűnt napja él- 346 tető sugarakat lő veit a nemzeti élet mezejére. A villany szikra felgyujtá, — romba dönté a középkori építményeket, A nép jogainak juttatásaért való lelkesülés a fellegek vajúdásának véget vetett, és megszületett a villámgyermek, ki a keresztségben a szabadság, testvériség és egyenlőség hármas szent nevét nyerte. A vihar gyökerestül tépte ki a százados tölgyeket, melyek az enyészet férgével mékökben csakis az ifjú — nemesebb hajtások ártalmára voltak.- Üdvözlöm én, — ezerszer üdvözlöm ezen villanyszikrát, eme szélvihart. Szívből üdvözlöm a demokratikus elveket mint minden alkotmányos újjászületés villanyanyagát, — a korhadt fák letarlóját. Üdvözlöm Somogymegye és Kaposvár város demokratikus érzelmű ösz-szes polgárait. Üdvözlöm őket, mint kiket egyedül látok hivatottaknak és képeseknek azon nagy munkánál való sikeres közreműködésre, — melynek czélja: az érdemeit, — társadalmi és társas állását megillető jogokat tisztelni mindenkiben; melynek czélja: a nép jogok tiszteletéből mint alapból kiindulva, oly osz-lopzatot emelni, mely erős támaszszal legyen azon nagy, — közös imolának, hol a családok — a legnagyobb család, — az állam boldog- 347 ságának; — az érdekek összhangzatos és méltányos kielégítésének; a testvériség és jogegyenlőség teljes diadalának oltára felállíttatni fog. De csakis ugy üdvözlöm őket, ka ezen oszlopzathoz solid anyagot választand-nak, — a tiszta és önzetlen demokratikus anyagot, mely a sárban való fetrengés, a kétes czélu érintkezésektől menten, kristály jellegét megtartva, valamint a múltban csodával határos dolgokat mivelt, ugy összeműködés esetén, a jelenben is ez teremthet oly alkotásokat, melyek a népek milliói közös boldogságának talpkövét képezendik. Midőn a demokratikus elvek diadaláért, és ezen elvek követőinek üdveért poharat emeltein, — nem lehet megfeledkeznem városunk azon osztályáról, mely ezen elveknek a jelenben tömegesen hivatásszerű képviselője. Üdvözlöm tehát ezen osztályt és annak minden tagját. Üdvözlöm Kaposvár város derék iparosait, mint az általam is vallott elvek hű napszámosait, Kivánok önöknek a jövőben is testvéries egyesülést, kitartó, lankadatlan erélyt, munkásságot, szorgalmat, műveleteik kiviteléhez sikert. Önök szép uton indultak. Az első csatát megnyerték. Előre hát a kibontott lobogóval! Ne tartsanak attól, hogy ezen lobogó 348 alatt kevés harczos sorakozik. — Ott leszünk mi is igen sokan, a tartalékbán és tűzvonalban, a csata tusájában ellankadt sorokat fel-váltandjuk, mely hogy önök teljes győzelmével végződjék, — adja a magyarok Istene! Isten éltesse Somogymegye összes demokratikus érzelmű fiait! éljenek soká Kaposvár város derék iparosai! Gruher János. 179. I Más. • A jog uralmát küzdés és harcz jeleli; ez '''' ^%lényegé''''ől elválaszthatatlan. ^ Nem ugy a törvény, jog és törvény nem azonos fogalom! S miután „az emberiség ha kicsapongó éle''''mód következtében alásülyedt s veszni készül, a halál félelemtől Ösztönözve mindenkor gyökeresen gyógyító módot keres," telvék a világtörténelem lapjai a küzdelmekkel, melyek a jogért a törvény ellen vívattak; de mind eltörpülnek ezek azon titáni harcz mellett, mely 349 a mult század végén már első szakaszában a világot rázkod''''atá meg s foglalá el, ugyan e világtörténelmi dráma egy másik szakaszának emlékét üljük ma! s ez helyesen van, sőt kell, hogy mindinkább ünneppé, áltklános ünneppé legyen e nap az országban, hisz 1848. mar-tius 15-ke mint egy zárkövét képezi azon hazai küzdelmeknek, melyekhez hasonlót a világtörténelemben nem találunk. Nem a csaták vértől pirosló dicsősége, nem is a hozott áldozatok nagysága, avagy az eredmény mérve teszi e küzclelmekee páratlanná, hanem teszi az, hogy a magyar volt kiváltságos osztály a világrendelet látszék ujjá alkotni, meghazudtolván a német költők fejedelmének, ezred évek története által igazolt mondását: Du musst...... Hammer oder Amboss sein! Lehetetlen, hogy áhítattal ne tekintsünk a korra, melyben a pöröly harczba szállt az ülőért; a midőn a régi jó táblabírók, azok a kiknek érdekeit védte a törvény, ezen törvényeken keltek fel a jog védelmére, küzdöttek más jogáért saját törvényük ellen, küzdöttek a testvériség nevében az egyenlőség s szabadságért ! 350 E küzdelmek érdeméből mit sem lehet levonni, e küzdelemmel Magyarország százados elmaradottságából ki, s a népek fényes tanácsába, a jogvédelmezők sorába lépett. És mégis, uraim! a mai ünnep nem a diadalnak, hanem csak az emlékeknek ünnepe! mert: Az emberiség harcza, kiküzdve a szabadság, egyenlőség s testvériség eszméje testesítve még nincs; foly a küzdelem ma is; hol itt, hol ott hangzik a csata-zaj, s ha nem csalnak a jelek, nincs távol az idő, mely minket magyarokat is tettre hiv! ha ez bekövetkezik, mindenek előtt értsük meg valahára, hogy mindannyian egy hajóban evezünk s így a viharban vagy elveszünk mind, vagy megmenekülünk mind; értsük át, hogy az atyák nyomdokait, akkor követjük, örökségüket ugy tartjuk fenn, cselekedeteitekből ugy vonunk tanúságot, ha ugy tesszük, a mint hisszük, hogy helyzetünkbe ők is tennének; ha bekövetkezik a tett órája, gondoljuk meg, hogy a csata rendét nem csak azok bontják meg, a kik elmaradnak, hanem azok is, a kik előre szaladnak, bátorságunkat se hangolja le az, hogy a százados harczban nem egyszer a sötétségé lőn a diadal, mert ez a tusa természetéből foly, 351 inkább erős vértünk legyen azon tudat, hogy a nap felkél, ha az ablakaink elfüggönyözve vannak is, elmaradhatlanul felkél és világossá-gosságot terjeszt, legyen az eltakart lepel után bibor vagy fekete, segítsük győzelemre a jogot, teremtsünk harmóniát a törvény és jog között; s ha — mert a jogot szentnek tartjuk — nem is kívánhatjuk a költővel, hogy: „a magyart a félvilág uralja;" emeljünk poharat egy értelemmel, hogy a jog és törvény ölelkezésében feltalálva boldogságát, „Vérrel szerzett szabadsága Soha kárát ne vallja." Szalay Károly. 180. Más. isztelt társaság! Nem szokásom a dictiózás; de provo-i cálva is levén, lehetetlen megállanom, hogy igen tisztelt előttem szőló barátom Gru-ber szép, képletes, és nézeteimmel főkép a 352 jelen viszonyok közt teljesen összhangzó s oka-datolt beszédére néhány egyszerű szóval "ne válaszoljak; habár a rhetoricában még oly hétköznapi laicus vagyok is. Teszem pedig ezt egyszerűen históriai szempontból, vonatkozólag a democratiára. A világ első nemzetének van egy ép oly elterjedt, mint találó devise a népről, mely igy szól: „L''''état c''''est moi", vagyis: az állam én vagyok. Ez oly igazság, mint az, hogy a nap világos és meleg; — vagy: a milyen a talaj s éghajlat, olyan a növényzet s annak gyümölcse. A minő a nagy emberi társadalomban valamely népnek — ha még oly kis földrajzterület s számú is — szellemi képesség s mi-veltsége; — olyan annak kormány-szervezete, iránya s politikai tekintélye. Kézzel foghatólag tapasztaltuk ezt, az utolsó évtizedekben dühöngő óriási harczok vad dulakodásai közepette is, mert mig a roppant birodalmak, titáni küzdelmek s vandal-pusztitások színhelyeivé lőnek; addig az aránylag parányi Schweiz, Holland, Belgium mélyen respectálva — ue-bánts-virágként — érintetlenül maradtak. És ha kérdjük: miért? csupán azon egyszerű okból, mert a jog, az igazság s az erény tiszte- 353 letet parancsol mindenha!... s ép ugy megvéd egyeseket, mint nemzeteket a zsarnokság s egyéni gőg túlhágásai ellen, már pedig ezen tartományok rendszere a democratia e tripo-poszán alapszik, minthogy törvényei — a nép szivére s agyának összhangzó gondolataival ir-vák — képviseletük pedig a nép meg nem vesztegetett szavazatának hű visszhangja s tiszta tükre... Pedig a nép az őserő és anyag, az a nemzetek phisiognomiája, az az államok bá-sisa . . . De vegyük kezünkbe a történelem bizton világító szövétnekét, s tartsunk rövid, de elfogulatlan szemlét az emberiség őskorától a mai napig s azonnal meggyőződhetünk, mily tenger idő, mily roppant akadályokkal kelle a democratiának megvívnia: mig a társadalomban jelen megérdemelt folczát elfoglalhatá. Hajdanta csakis három nemzet bírt ilynemű kormányszerkezettel, s mindhárom csakis ezen reginse alatt éré el a nagyság, a hatalom s a jólét délpontját. E három nemzet volt a görög, a vele rokon cárthagói és római. — Ezek hanyatlás és bukása után hosszú, több mint ezer évnyi tetszhalálszerü siesta állt be, s e roppant időközt a népvándorlás végtelen csatái, semmi szentséget, nagyot s szépet ki-Halmuk. 23 354 mélő romboló pusztítás, vad önkény, vallási rajongás, csudák özöne, bűbáj, babona, átalános butaság, s a legféktelenebb egyházi uralom tölté ki. — Mig végre az emberiség e hosszú, nagy éjszakájában ragyogó meteorként megjelentek a 14—15 s a lC-ik század kezdeményező óriás szellemei s a reformatio magasztos pyramis alakjai, bátran keztyüt dobva, s szembe szállva a fönálló s csupán a nép butítása és elnyomásán alapult rémes hatalommal nagy részben ők is, követőik pedig ezerenkint vérezvén el annak borzasztó kínpadjain*! Mindmegannyian az erély s rettenthetetlen férfi-lélek prototyp példányai mindörökre. Ez volt az ész, a vakmerőségig magasló bátorság, a fölfödözések s democraticus nézetek pitymaló kora. Columbus Kristóf messze, soha ember nem járta tájra törékeny fahajók* elindulván, fölfö-dözé Amerikát, — Vasco de Gama a Capföld örök tomboló viharaival szembe szállva, — a Jóreményfokát s igy az indiai vizi utat, a da-czos Galilei a föld mozgását — hirhedt négy szaváért: „e pour si muove" majdnem életével lakolván, — husz sustorgó máglyán égett * Lásd Lacky „A felvilágosodás keletkezésének s befolyásának történelme Európában." 355 el, s hogy emléke se maradjon, hamvait a Rajna hullámaiba szórták. Nyomorultak! . . . Calvin becsület s igazságos tanaiért száműzve végzé életét, Luthernak, hogy hasonló sors ne érje s nagy művét bevégezhesse, az üldözések elől a wartburgi vár adott menedéket, Gusztáv Adolf, a nemes svéd király elesett Liitzen alatt, — Schwarz barát pedig puskaporos hordójával együtt légbe röpité a brutális lovagkort összes rabló fészkeivel, s végre Gutten-berg genialis találmánya a sajtó, e legrettenetesebb fegyver, teljesen szétrobbantá a sötétség birodalmát huhogó baglyaival egyetemben... Hátha még ők a világ, s czivilizátió fölkent apostolai a demokratia üde, szabad levegőjében élhettek volna!... Következett az uj, s legújabb kor, vele párhuzamosan a physika reális és positiv tudományainak kora, melyben hit helyett valóság, hypothezisek helyett pedig okadatolt tények juthatának csak érvényre. Innét kezdve mind anyag, mind szellemileg rohamos lőn a haladás, mely a democratia eszméit gyorsan, de zajtalanul, mint kelő nap a hajnalpirt, mind nagyobb s tágasabb körben terjeszté. Még Kopernick gyönyörű tudománya az astronomía, Herschel colossalis látcsöve folytán 23* 356 nyitott könyvvé varázsolá az égboltozatot, araszt-nyi közelbe hozva a tőlünk miliárcl mértföldnyi távolban rohanó plánétákat, — mig Foulton párolgó bögréjének majd emelkedő, majd visz-szacsapódó födele szülő anyjává lett a terhet, s távolságot nem ismerő hatalmas gőzerőnek; — addig Galvani a tudós bolognai tanár, az asztalán villámártól rángatolódzó békaczombját sas-szemével megfigyelve megalapitá a villanytant, s ez csakhamar megteremté a gondolat sebességével versenyző távirdát, — a villany vakitó fénye pedig megszégyenité magát a napot, mert buvárlámpaként alkalmazva penetráns sugaraival bevilágítja a vizek rejtélyes országát, a tenger mély, sötét fenekét. Yégre Éjszak-Amerikának egyszerű szabóból lett érző lelkű elnöke Lincoln, a szegény feketék pária helyzetét, s könyáztatott arczát nem nézhetvén odább; hallatlan vérontás és áldozatok árán eltörlé a rabszolgaságot s a mivelt emberiség ez utolsó szenyfoltját orrgyilkos kéz ontotta saját nemes vérével mosván tisztára. S ezzel a legtisztább demokratia megülé fönséges diadalát. A tudomány s fölfödözésekkel szorosan lépést tartott egyszersmind a nemzetek fölvi- 357 lágosodottsága s constitutionalis utoni fejlődése. — Minél előbb .s minél szabadabb programmal lépett valamelyik közülök e térre; annál gyorsabb, annál bámulatosabb lőn az eredmény — az általános fölvirágozás minden tekintetben. — Eclatans példa rá Angolország, s az egyesült államok. S ma már nincs Európában állam, mely nem ezen ösvényen haladna az emberiség magasztos végczélja felé, kivéve a muszkabirodalmat. De én bizton hiszem, hogy a Kreml s a Zarszkreszelo magas tornyain pöffeszkedő büszke fehér sasok is nem sokára elhagyandják gőgös polczaikat, kénytelenittet-vén leszállani a szegény orosz parasztnak primitív arehitecturával épült alacsony fakuny-hójára, szárnyaik alatt hozván az alkotmány pergament tekercsét. Adja Isten, hogy mihamarább ugy legyen, az általános civilisátió s emberiség érdekében !.. íme, uraim! mind a történelem kérlelhetetlen Ítélőszéke, — mind a megczáfolhatlan gyakorlati élet, határozottan a democratia mellett szólnak; — tehát hogy ez hazánk, de különösen megyénkben is minél mélyebb, de józan gyökeret verjen; arra okosan előkészíteni s érlelni kell a népet, — erre pedig szerintem legczélszerübb a honunkban már több helyen 358 működő ilynemű körök megteremtése. Bátorkodom tehát a mai, mint a magyar nemzet e szent napjának emlékére Kaposvárott, a megye fórusában egy ily népkör alakitását indítványozni s egyúttal szivemből poharat emelve annak mielőbbi létrejötte s hosszú, áldásos működéseért !.. Dr. Németh Károly. 181. Más. a ismételve pohár után nyúlok s Önök l''''^ becses türelmét kérem, teszem ezt nem ii azért, mintha versenyre akarnék szállani az előttem szóló kitűnő szónokokkal, mert erre nem érzek magamban tehetséget, hanem teszem azért, mert sem Iloboz István és Szalay Károly uraknak 1848. Márczius 15-ét általános — mégis különböző — szempontokból ünneplő beszédeiben, sem Gruber Jánosnak a demo-cratia eszméjét költőileg ékes szavakban dicsőítő szónoklatában, sem e magasztos eszme fejlődésének Németh Károly általi történeti 859 fejtegetésébe«, de még Körmendy Sándornak a legnagyobb magyarra, a halhatatlan Kossuth Lajosra emelt pohárköszöntésében sem láttam érinteni, annál kevésbbé kimutatni, miben áll 1848. Mártius 15. jelentősége? nüért ünnepeljük meg 1848. Mártius havának épen e napját? — De én ezen nem csodálkozom, mert e szóra „1848. Mártius 15" mint a varázsvessző érintésére a titkokat fedező kárpit félrelebben s a látványok nagyszerű panoramáját engedi feltárulni a kíváncsi szem előtt, ugy e napnak említése is egyszerre visszaidézi emlékünkbe mindazt, minek a múltban akár cselekvő, akár szenvedő, akár csak néma tanúi is valánk, vissza azon pontig, melyből e korszak kiindult, az 1848. év mártiusi napjáig, melyek a mult ködén is élénk fényben ragyognak át, s fognak ragyogni örökre! Igen, 29 év mult el 1848. Mártius 15-től fogva, pedig 29 év nemcsak az egyesek, de sokszor még a nemzetek életében is nagy idő; mert ki ne tudná, hogy a mint az egyes életében lehet egy pillanat, mely egy egész élet terhét, súlyát viseli magán; ugy a nemzetekében is lehet nap, melynek története egy évszázadéval ér fel. — Ily nap volt a magyar 360 nemzet életében 1848. Mártius 45-ike; ezért szentel neki emléket annyi muló évek daczára minden évben a bálás nemzeti kegyelet. Megvallom, nem tartozom azok közé, kik 1848. Mártius 15-ét túlbecsülik, én nem hiszem, s ép ezért állitani sem merném, hogy átalakulásunk nagy történetében mindent néki lehetne köszönni; de azért nem is ismerem félre annak nagy jelentőségét. — A nép szabad önkéntes nyilatkozata volt az, mérhetlen becsű , erkölcsi támogatása a törvényhozás őszinte reform törekvéseinek, egyszersmind komolyan intő sürgetés a nagy napok igényeivel lépést tartani. Kiáltó szó, mely a bátraknak azt mondá: előre, mi itt vagyunk, a nemzet megettetek áll! s a kabozóknak: számon fogjuk kérni tetteiteket és mulasztásaitokat. Igenl 1848. Mártius 15-ike a nagy időnek egy napja volt! Szépségéről az tesz tanúságot, hogy kitörő fénye ma is visszaragyog minden »magyarra, s üditő lehelletét ma is egész üdeségében érezzük homlokunkon lengeni. Egy oly nap volt tehát ez, mely mielőt-tiink, kik annak tanúi nem valánk, ugy tűnik fel, mint valami ezer év előtt történt nagyszerű esemény, mint valami epos, mely az emberiség fiatal heroismusát zengi. 361 Természetesen nekem, ki ezen napot csak tanulmányaimból ismerem, nem lehet feladatom, hogy elbeszéljem Önöknek e nap történetét, bizom ezt másokra, még csak röviden azokról emlékszem meg, kiket e nap hőseinek tartok. Midőn ezt tenni akarom, mindenek előtt szólanom kell azon férfiúról, ki egész életét a közügynek szentelte teljesen, kizárólag és tökéletesen, a férfiúról, kinek egyetlen ideálja, magas reptü lelkének törekvése, czélja a Haza volt, mig háziköre, családi tűzhelye, a szűkebb körű haza: Pestmegye. Kell-e mondanom, hogy e férfiú Nyári Pál volt? Pestmegye ekkori alispánja; kell-e mondanom, hogy ő volt Pesten az első férfiú, ki belátta és felismérte Mártius 15-ének fontosságát, s gyors elhatározással a mozgalom élére állván, kezébe ragadta ugy az ifjúság, mint a népmozgalom gyeplüit, s ez által megóvta azt tulhajtásoktól s igy lett aztán ő Mártius 15-én Budapesten lefolyt vérnélküli, a világtörténetben is majdnem páratlanul álló békés átalakulás főesz-közlője. Ezután szóló bővebben emlékszik meg 1848. év Mártius 15-ike főbb egyéniségeiről, névszerint Irányi Józsefről, a 12. pont szer- _36*2_ kesztőjéi''''ől; Jókai Mór, Vasvári Pál és Petőfi Sándorról, s végzi szavait azzal: hogy Nyáry, Irányi, Vasváry és Petőfi emléke megérdemli, hogy egy könynyel, az öt közt ma is élő Jókai a költő, hogy néki e pohárköszöntéssel áldozzunk. Éljen Jókai! Dr. Andor ka Elek, 182. &8L M á 8- f Azon kérdéssel, váljon a nagy korszakokat egyes nagy emberek alkotják-e, vagy v a kor-eszmék teremtik-e a történelem nagy embereit? részemről máig sem vagyok tisztában, hanem az emberiség történelméből tudom, hogy a nemzeteknek, a népeknek voltak és vannak apostolai és megváltói, de a megváltóknak szükségkép mindig meg voltak Keresztelő Jánosai is! 1848-diki politikai újjászületésünknek is meg voltak apostolai és messiása, de megvolt Keresztelő Jánosa is. 363 Midőn tehát ez alkalommal egyik legnagyobb nemzeti ünnepünket üljük, midőn már az előttem szólók megváltók, s azokról, kik a tanitványok és apostolok közül meghallák a megváltó tanainak megvalósításában, — nem tartanám teljesnek a honfiúi kegyelet ezen ünnepét, ha meg nem emlékeznénk a Keresztelő Jánosról is. p]zek voltak: Martinovics és hat társa, kik a budai vár nyugoti oldala alatt elterülő téren, az úgynevezett vérmezőn felállított vérpadon haltak meg. Eszméik, az általuk elvetett magok részint kemény földre hulltak, — s vetésükre igen hosszú, harmincz évig tartó keménv, fagyos léi következett be, — hisz a nép akkor mit-sem számlált, s a főnemesség elpuhult, elkorcsosult, s nagy része nem csak nemzetének fejlesztésével, de a nép sorsának javításával sem törődött, De az eszmék nem haltak meg velük, — végre is megjött a tavasz, a hosszú tél után. A Martinovics és társaitól elhintett magok nagy része kicsirádzott, Széchenyi István gróf és felső-biiki Nagy Pál dörgő hangjaikra felocsúdott a nemzet el-tompultságából, s néhány év múlva Deák Fe- 364 rencz, Kossuth Lajos és gróf Batthyányi Lajos számos dicső társaikkal felléptek a küzdi érre, utat nyitottak a sötétség, a tespedés, az előítéletek s a kásztok önzésének posványán keresztül, — előidézték Mártius 15-ét, — s az 1795-iki elvérzettek eszméinek nagy részét megvalósították. A derék magyar nemesség megérté őket s a kor intő szózatát, és részint okulva a franczia forradalom eseményeiből, részint saját hazafias érzületétől vezetve, kényszerítés nélkül önkényt odaadá azt a népnek, a mit más országokban csak véres polgárháborúk s iszonyú áldozatok árán szerezhetettt meg. Ez okos és valóban nemes tett volt, — méltó nemcsak a kortársak hálájára, de a késő utódok tiszteletére is; — és Mártius 15-ike méltó arra, hogy mint az újjászületés a békés polgári átalakulás nemzeti ünnepét megüljük, — s hogy e napon honfiúi kegyelettel megemlékezzünk azon nagy emberekről, kiknek e nagy vívmányokat, köszönhetjük, azokról, kik első felelős ministerei voltak a nemzetnek, s a kik egyen kívül már mind elhalának, s általában azokról, kiket a jogegyenlőség, a de-mokratia apostolainak és megváltójának tekinthetünk. 365 De lia igazságosak akarunk lenni, le kell rónunk a hálás megemlékezés adóját, az apostolok és megváltók Keresztelő Jánosai iránt is. E megemlékezés által mit sem vonunk le az ő érdemeikből. Elismerem, hiszem és vallom azt, mit a költő Kossuth Lajosról mondott, hogy: „Lehettek s voltak buzgó apostolok, De ő a népnek megváltója volt," de hozzá teszem azt, hogy e megváltónak, a népszabadság, a jogegyenlőség tanainak Keresztelő Jánosa: Martinovics Ignácz volt, Midőn tehát a demokratia, a democrati-cussá is tett alkotmány évfordulati ünnépén én is poharat emelek, a democraticus eszmék nagy felkentjeinek emlékére emelem azt. A régi görögök és rómaiak isteneik oltárainál libátióval is áldoztak, — én is ezeknek példáját kivánom követni, s poharamat emelem libatióval nemzetem elhalt polgári félistenei s a 48-ki vivmányokért s azoknak hősies védelmezéseért. Kövessék példámat Önök is, és hangoztassák velem együtt, hogy legyen áldott az 3fifi" elhunyt, dicsők emlékezete, s adja Isten, -hogy megtanuljuk és megtanulják utódaink is tőlük, a valódi tiszta democraticus eszmékért, a valódi népjogokért élni, küzdeni s ha kell, mint ők tudnak — meghalni is. Bárány Gusztáv. 183. Más. SN TT Uraim! Előttem szólók 1848-ik Mártius 15-nek emlékét a magyar nemzet törté-, \ netébcn több oldalról méltatták, s mindnyájan szivemből szólottak. E történeti emlékkel kapcsolatban üritett poharat Gruber János barátom a democratiáért, mely a népszabadság, testvériség, egyenlőség éltető eszméinek szülő-anyja. Méltassuk e felköszöntést, uraim, ép e mai napon, mert a szép 1848. Mártius 15-ke valóban a népszabadság, a democratia győzelmi diadalünnepe. Igaz bár, hogy e győzelem eszményi volt s az akkor diadalt ülő eszméknek az életbeni valósitásáért 367 nekünk a mai nemzedéknek küzdenünk kell, — de hisz a történelem tanúsága szerint az emberiség nemes eszméi egyszerre soha sem érvényesültek s mig áz ige tetté lön, a küzdelemben elhulltak legjobb harczosai; de másfelől örök .igazság az is, hogy a nemes eszmét elnyomni nem lehet soha s ha nem hiányoznak az apostolok; — az emberiség ez eszmék terén s követi megváltóját. Teljesen osztom ép ezért dr. Németh Károly azon indítványát, hogy a demokratikus erényeknek ápolására, terjesztésére azoknak a társadalomban, politikábani érvényesítésére Kaposvárott egy népkört alakítsunk, s szívből óhajtani, hogy a kimondott szó valósuljon. Én, uraim, a demokratia, a nép uralmától nem félek, bent foglaltatik abban a nemzet minden osztálya azon arányban a mint becsületességét, hazafiságát, munkaképességét, ember-baráti érzelmeit érvényesiti. — S ezért a demokratikus eszmék közel győzelmeért ürítem első sorban a poharat. E gondolattal egyidejűleg emlékezem meg egy mindnyájunk által szeretve tisztelt férfiúról, ki föl és lefelé egyátalán független és igazságos, — s a ki legközelebb is körünkben a magyar demokrata fiatalságért ürített poha- 368 rat, — a kinek politikai múltja, egyénisége, munkaszeretete hinni engedi nekünk, hogy a democratikus erények gyakorlásában velünk a jövőben is közreműködik. Éljen Somogyvár-megye szeretett főispánja, Jankovich László! — , _____lt társaság! — Midőn előttem szót W emelt dr. Németh Károly, Gruber János | és Miklós István szavait, melyek a de- '''' mocraticus eszmék diadalát czélozták, szivem mélyéből üdvözölném, azon ohajomnak vagyok bátor kifejezést adni: vajha az elhangzott ige mindnyájunk örömére mielőbb meg-honosulna; — vajha a kifejezett eszmék tetté váljanak és gyümölcsözzenek; ugyanazért, midőn különösen dr. Németh Károly indítványát, melylyel egy, democraticus elveken nyugvó egyesület, úgynevezett népkör felállítását örömmel üdvözölném, kérem őt, hogy az általa Miklós István. 184. Más. 369 megpendített eszme kiviteléhez szükséges intézkedések vezetését tapintatos kezeibe vévén, azt mindnyájunk örömére mielőbb életrehozza. Zuamán József. 185. I Más. ■■''''-■<■ Qly nemzet, mely féltett kincsként meg-l védi nemzetiségét, mely fentartja anya-nyelvét s azt irodalmi nyelvvé fejleszti, oly nemzet, mely a kor szinvonalán álló irodalommal és művészettel bir, más nemzetekbe többé be nem olvasztható, s a nemzetek sorából sem a despotismus, sem a hóditók, sem a pénzemberek uralma által ki nem irtható. Nemzetünk múltja és jelene igazolja ezt. Mert hogy nemzetünk 50 év alatt Mártius 15. emelkedhetett, azt sok tekintetben azoknak köszönhetjük, kik nemzetiségünket, anyanyelvünket fentartották, ápolták és az irodalom és művészet nyelvévé fejlesztették. És ez nemcsak politikai nagyjainknak, nemcsak irodalmi férfiainknak, de nemzeti szi- Halljuk 24 370 neszeinknek is kiváló érdeme s épen azért ők is méltók arra, hogy róluk is, mint a nemzet kitartó, lelkesült napszámosairól megemlékezzünk. Midőn a mult század vége felé II. József császár, ki a franczia reformátorok nagy eszméi közül többeket elfogadott, kinek a tartományi és nemzetiségi különbség megszüntetése s a népek összesítése kedvencz ideája volt, a magyar nemzetre is hivatalos nyelvül a német nyelvet octroyálta, midőn maga Niczky can-cellár a császár előtt nyelvünket mint durva, szószegény s diplomatiai és hivatalos nyelvül használhatlant jellemezte, midőn főuraink nem csak nemzeti öltönyeinket, de elvetek nemzeti nyelvüket s megtagadták nemzetiségüket is, s midőn a nemzet romlatlan hű fiai az elnyomás hatása alatt a nemzetiség védelmére keltek: a műveltebb ifjakból, tisztességes házak gyermekeiből egy kis csapat alakult, azon elhatározással, hogy a németeknek s elkorcsosult főuraknak megmutatni fogjuk azt, mikép a magyar nyelv gazdag és zengzetes nyelv, mely nem csak hivatalos nyelvül, de a valódi irodalom, a költészet, sőt a magas tragoedia nyelvéül is alkalmas, s mikép a magyar faj minden elemmel bir-arra, hogy a legczivilizál- 371 tabb nemzetek sorába léphessen, s hogy néhány éviized alatt irodalmát és szinmüvészetét oda fejleszteni képes, a hova más nagyobb nemzetek, pár század alatt birták csak a magukét fejleszteni. És férfiasan be is válták fogadásukat^ pedig azon időben a családok gyalázatnak, nevük, cziinük megbecstelenitésének tartották azt, hogy gyermekeik színészekké lettek. De a bátor, lelkes kis csapat daczolt a buta közvélemény előítéleteivel; — bátran, szent lelkesedéssel oda állt a megvetés és gyalázat pelengérje alá, — bevándorlá a hazát, hódított proselytákat szerzett, nagy és kis városokban ha más helyet nem kapott, a csűröket, félszereket, raktárakat átalakította Thalia templomává; — szenvedett, nélkülözött, — nem egyszer koplalt is, sokszor szállás hiányában ott, hol kis birtokosok vagy becsületes csizmadia és szürszabó mesterek nem voltak képesek eléggé pártolni őket, éji szállásul a színpad kemény deszkáit, ágyi ruhákul a kopottabb színfalakat használták — vagyis mint mondák: lefeküdtek a napra, s betakaróztak a holdvilággal, — de azért nem csüggedt, ki nem fáradt, terjeszték, fejleszték a nemzeti nyelvet és irodalmat és felbuzditák az irodalom és színművészet iránti érzéket. 2* 372 Ezen férfiaknak köszönhetjük első sorban, hogy nemzeti dráma-irodalmunk megszületett, hogy a külföldi irólc jelesebb művei átültetve lőnek, s hogy rövid negyven év múlva oly kitűnő színművészeket mutathatott fel a magyar nemzet saját fiaiból, kik Európa bármely színpadjának is becsületére váltak volna. A szinészek lelkesedése, a nemzetiséghez ragaszkodása ma sem szűnt meg, bár az idők nagyon megváltoztak; bár ma, — kivált kisebb városainkban a színészekre nézve mostoha napok járnak, s nekik sokszor majdnem üres padok előtt kell játszaniok, s ma már a közönségnek nem jelmondata többé az, mi a korábbi évtizedekben, mi még a Bach-korszak-ban, még az akkori hivatalnokok többségénél is jelmondat volt, t, i.: „hazafiság a nemzetiségnek!" mert a végtelen deficzitek, a felcsigázott adók e szomorú korában, az állam a színházi bemeneti díjakra szánt pénzeket is kiexequáltatja a közönség nagy részének zseb-jeiből. Színészeink azért ma is buzgó, feláldozó napszámosai nemzeti ügyünknek, nyelvünknek és társadalmunknak. Közülök sokan tudják, érzik azt, hogy a színművészet oltára, melyet a közönség nagy része elhagyott, mint — ha jól emlékszem — 373 Jókai mondá Kazinczy Gáborról, nekik nem melegítő tűzhely, hanem rogusz, melyen saját lelkesedésük tüzében önmagukat égeté el, — azért ők mégis megmaradnak Thalia és Melpomene hű papjaiul s nem hagyják el azt, a régi oltárt az anyagi jobblétért, egy más biztos kényért adó pályáért. Mert a valódi magyar színészt a költészet és a nemzeti nyelv iránti lángoló szerelem, a szívnek mély költészete, egy legyőzhet-leu szenvedély viszi, ragadja és teszi feláldo-zóvá. — Hisz a nemes szenvedély, a költői lelkesedés az, mely a polgári erényt, a kitartást szüli, még a politika terén, még a hadseregek soraiban is; avagy nem tapasztaltuk-e, hogy a nagy eszmék iránti költői lelkesedés szabadság - harczunk idejében, néhány hetes harczosainkkal csudákat műveltet, inig a rideg fegyelem, a puszta kötelesség, nagy eszmék és lelkesedés nélkül Solferinóhez és Kö-niggrátzhez vezeté a fényes osztrák hadsereget!? A lelkesedés, a költői enthusiasm us az, mi a szinészeti pályahivatással bíró embereit, minden jó és nemes, minden nagy és dicső iránt fogékonynyá teszi, mi tettre buzdítja, s ha a haza védelme ugy kívánja, — a szinpad 374 deszkáiról az ágyuk elé is ragadja; mint 48-ban láttuk... Ez az, mi városi derék, buzgó kisdedóvóinkat, az egykori jeles színészeket vezette és vezeti ma is; kiknek a közelebb elhunyt derék Kovachich Őszinte irán leginkább köszönhetjük kisdedovodánk létezését. Ez az, mi ép ez órában az itteni színtársulat egyik nagy reményekre jogosító tagját, (kit azonban megneveznem nem szabad, mert megtiltá azt) azon megható inditványnyal vezeté hozzám, hogy mi kaposváriak kisértsük meg a magyar népnek a vértanuk iránti liá-látlanságának jóvátételét s kezdeményezzünk adománygyűjtést ama vértanuk emlékére álli-tandó szoborra, s hogy lelkes indítványát tettel is támogassa, egy szerény összegei azonnal kezeimre le is te*t. Bármi szerény összeget képez is adománya, .megilletődéssel s hálával fogadtam azt, mint oltárra tett nemes áldozatot, mit annál kedvesebbnek tartok, mert talán ez órában mindene volt az adakozónak. Azért a tisztelet és elismerés érzetével emelem poharamat a magyar színészet s annak jobb jövőjeért! Éljen nemzeti színészetünk, éljenek annak lelkes tagjai!! Bárány Gusztáv. 375 186. I A dicsőségről. f jjLerázom annyi esztendők porát ^'''' Lelkemről, mig fölépitem magamnak A bir s dicsőség márvány-csarnokát Sötét romjából a kiholt multaknak. Benézek a dicsőség csarnokába: Oh mint sugárzik, mint a déli nap, Beárnyékolni oh jöjj borostyán ága A nap sugara ellen síromat. Ha lombjaidból messze századok Telei talán már kivetkőztetének, Jön a tavasz — ismét viruljatok Fejére a szabadság emberének! Meri a szabadság nem tünékeny álom, Bár néha egyetlen sugárt bocsát, De egyetlen sugár belőle három Századnak fénylik éjszakáin át." Jioszay. XI. Dal — s pohárköszöntés A legjobb búfelejtés. Ii. 379 187. A magyar nemzetre. «■ Üdvözöllek, szép hazája iW Árpád sarjadékin ak! Uj jövendőd hajnalában Leikeid lánduljanak; Mint a szépség rózsa-bája Hölgyeidnek arczain, Fenn lobogjon ugy hazájok Hő szivök szent érzetin. És keblében magzatidnak Légyen szándék és erő, Síkjaidnak ég felette Dús áldással éltető; Légy dicső, ha béke környez, Légy dicső harcz s vihar Száz fenyítő vész között Éljen! Éljen a Magyar 380 188. 1 Áldomás. ;V.L<sak gyönyörű nemzet ez a magyar nemzet, ¥ Ilyet az Úristen nem is sokat nemzett; 1 Eszem e nemzetét!... kicsiny, mégis ragyog, Hej, be örülök, hogy én is tagja vagyok! Én is tagja vagyok, mi tagadás benne! Ha e szót kimondom, köny ragyog szemembe''''— Büszkeség könyüje, mely szememben ragyog, Büszke vagyok rá, hogy én is magyar vagyok. Mért nem ád az isten nekem vagy száz éltet, Hogy imádott hazám föláldoznám érted. Kilenczvenkilenczet szivből neked adnék, Egyet nem magamnak, a rózsámnak hagynék. Kik itt együtt vagytok, jókedvű czimborák, Igya ki mindannyi végső cseppig borát, S még iszik, magában mondja szive rája: Áldás, jobb idő e szenvedett hazára! Én kiittam borom... nem jó izűn esett, Nem csoda! Mert belé nehéz könyűm esett; Keserű volt könytől, de lett volna méreg, Kihajtottam volna, édes hazám, érted. 381 De miért e bánat? Hisz az isten él még, És ha él az isten, ugyan mitől félnénk? Nem feledheti el ő e kedves népet, Melyre minden korban gyönyörködve nézett? Tóth Kálmán. 189. i A királylövőnőért. ^Tisztelt királylövő ezred! Ő Felsége ne-vében tudtokra adom kegyeteknek, hogy ; ő Felsége, királynéul kellem- s szellemben gazdag N. N. urnő ő nagyságát választá. E szerencsés választás felett örülünk, mert ez a legtisztábban mutatja, hogy ő Felsége, mélyen tisztelt királylövőnőnk nemcsak bölcse-seggel akar uralkodni, hanem a népség iránti hódolatot is meg tudja tenni. Én biztos lehetek hozzászólásukról és. azért felkérem kegyeteket, ezt nyilván megmutatni — mialatt felkiáltanak : éljen szeretve tisztelt királynénk! 382 190. X Válasz isrocs t r éf yraim! Mint mondják: a nőknek férfikör-^IPC ben nincs megengedve szót emelni. — Azonban sorsom rögtöni változása miatt bocsássák meg, ha bátor vagyok, köszönetemet mondani örömteljes éljenökért, melylyel engem mint királynéjokat tiszteltek meg. — Jelenleg azon Ígéretet teszem, hogy ő Felsége ügyeibe nem avatkozom, hanem barátságos viseletem által igyekezem majd a király gondjait köny-nyiteui, hogy gondoskodását annál inkább a lövőegyletre forditbassa, melynek teljes jóakarattal jó sikert kivánok. A lövőegylet éljen! 191. Gyermek-majálison. szorító egyhangúságából ne gondolna vágygyal a kedves tavasz után, s ne üdvözölné 383 teljes örömmel annak megérkeztét, mely mint az Istenség mosolya átható gyönyörrel tölti be az ébredő természetet. A szabadot választottuk mi is ez alkalommal ünnepélyes vigalmunk színhelyéül, hogy tanuló-gyermekeink téli szorgalmuk és fáradozások után a természet nagyszerű újjászületésével egyesítsék örömeiket; hisz ők is virágok: az emberiség fejledező virágai. Ép ebből kifolyólag kétszerezi lelkesültségünket a kiváló szerencse, hogy érzelmeik éltető napjaiként, szerény körükben láthatják azon kedvességeket, kik a rájok halmozott jótékony gondoskodás mellett, gyermek-sorsuk vidor ünnepén is hoz-zájok beereszkedni kegyeskedtek. Azért, mint e zsenge virágok egyik legközelebbi, szerény ápolójának engedjék meg, miszerint az ő nevökben, őszinte bensőséggel mondjam el forró üdvözletünket. Fogadják azt, igen tisztelt vendégeink, szives megjelenésükért, a Mindenható pedig ezzel kapcsolatban hallja meg szivünk buzgó imáját, melylyel kívánjuk, hogy mindnyájan igen sokáig boldogul éljenek! Hajgatd Sándor. 384 192. Hölgyeinkre. i ^ A A kik sivár életünknek Illatos virágjai, '''' Kik a bánat tengerének Kedv rejtő gyöngyházai, Kiket isten teremtett, hogy Éltünk rideg percziben Legalább egy pillanatnak Báj és örömdús legyen, Kiknek szent pillantása Keblünk, lelkünk járja át, Kiknek ajka, mosolygása Üdvöt, boldogságot ád, S kinek — nem folytatom tovább, Be akarom végzeni, Éljenek soká városunk Szép és kedves hölgyei. 2. Van hazánkban város, a neve Iháros, Egyszer kell hogy legyen minden ember páros; Szivem, lelkem őszintén kivánja: Éljen jó barátunk meg a kedves párja. 385 3. Szép menyasszony, kinek bája Szebb, mint tavasz mosolygása, Kinek kellemteli arcza Igézősb, mint rózsapírja. Kinek vidám mosolygása Az édennek hű képmása, Mit a teremtő oly széppé Alkotott, tündéri képpé. Szép menyasszony, üdvözöllek Egy uj életnek határán, Uj életnek, mely befogad, Kapuit messze kitárván. S onnan belül menyország van, Házas élet boldogsága, Eózsáskert és tündérliget, Fülemile dalolása. Mert hol a nő keblét lakja, Szende szűziesség képe, Ott boldogság nem hiányzik, Ott a földön égi béke. Hoffmann Mor Halljuk. 25 386 193. Felköszöntés a bánokszeiitgyörgyi első országos vásár alkal-''''f.,,, mával. fí^Dokféle jelentősége van édes anyanyelvün-^ kön, e szónak „jog". — Meglehet, azért, ! mert a magyar legtöbbször szeret és tud is jogára hivatkozni, azért monda koszorús költőnk is, Kisfaludy „A magyarok természete", hogy „jogait nem hagyja. De ha vele bánni tudnak, az ingét is od''''adja," kedvencz szavam tehát nekem a „jog" nem csupán azért, hogy most egyedül és kizárólag a jogi tudományoknak élek, hanem mert szeretek is j o g o m m a 1 élni: örömmel ragadom meg tehát ez alkalmat, ezen eszmének lángoló szavakat adni poharamnak cseppjei által. A jog mint az igazság eszméje dicső és magasztos akkor, midőn egy nemzet szabadságát, függetlenségét jelenti, s midőn az Isten képére teremtett szabad akaratú embernek cselekvési szabadságot ád. Cselekvési szabadság az, midőn az ember azt mondja: jogom v a n, ezt v a g y a m azt tenni! 387 Nekem is jogom lévén ma itt szabadon, szivem sugallata szerint nyilatkozni, — élek e szép joggal és poharat emelek mindenekelőtt egy jogért, melynek élvezetére ma itt összesereglénk: E jog, uraim! a vásárjog! Éljen sokáig Bánokszentgyörgynek vásárjoga! Éljen és legyen virágzó!!! m______ —_______ voltak, midőn I. Béla király alatt az adásvevés pusztán csere volt: Bánokszentgyörgy már akkor létezett; a hegylánczon, mely itt nyugotnak elvonul, várkastély állott, s a feudális rendszer ezen büszke sasfészkét akkor Bánffiszentgyörgynek hivták; most e helyett jelenlegi birtokosa az Eszterháziak előtt a magyar történelem lapjain nevezetes szerepet vitt lindvai Bánffiak birták. És ha bár nem is fényes, de mindenesetre régi múlttal dicsekedhetik Göcsejünk ezen Tubolq Victor 194. i, midőn a vásárok még pri- 8 _388 mezővárosa, és azon körülmény,hogy 1781-ben II. József császár e helyet egy kerület birói székhelyévé tette és ide egy még mai nap is fenálló hivatalházat építtetett — eléggé tanúsítja jelentőségét. Fénykora azonban Bánokszentgyörgynek — ugy látszik — mult helyett a jelen és különösen a mai nappal kezdődik. Az ipar és kereskedelem piacza megnyilt a mai nappal itt, s ahol az nyitva van, ott a nemzeti cultura, a jólét és közművelődés geniusa honol! Anyagi korunknak jelszava: a pénz, hogy azt most ide meghozzák — arról Bánokszentgyörgy biztositva van! És bár azt mondják: a pénz ne legyen czél, csak eszköz, én azt mondom; lehet az czél is, de csak ugy, ha a szellem által vezettetik. A szellemnek köszönheti Bánokszentgyörgy is vásárjogát, azon tevékeny szellemnek, mely nem ugyan karddal és vérrel, hanem sziv, lélek, észszel szerezte meg e jogot Bánokszentgyörgynek. Törvényeink szerint a vásári jog királyi kiváltsággal szereztetik; Bánokszentgyörgy e tekintetben másoknak felette áll, mert Bánokszentgyörgy vásári jogának megszerzője is királyi! 389 Uraim! éljen az, ki e jogot e helységnek megszerezte! 1848. óta, midőn egyenjogú lett velünk Bánokszentgyörgy érdemes népe, mondom, azon idő óta ily jogban e vidék mint a mai nem részesült: s midőn én ezen jog megszerzőjének életéért poharat emelek, épen én mint volt ellenjelöltje csakis érdemeinek méltó elismerését fokozottabban fejezem ki. — Uraim! nem akarom én a politikának az exi-gentiák e tudományának sikamlós teréről a társaséletbe átvinni az ideákat. Mondom, hogy még az ideákat sem akarom átvinni, de ahol érdemről van a szó, bár én megszűntem politikus lenni, — mégis meghajlok a politikus előtt! Uraim! Királyi Pállal — e kerület érdemes követével mi politikai ellenjelöltek valánlc, de személyes ellenei egymásnak soha! soha nem voltunk, nem vagyunk és nem leszünk; ellenjelöltek voltunk de ellenek soha, de jelöltjei egymásnak igen vagyunk; mert egymás keblébe feljeleltük a barátságnak el nem muló jelképét! Királyi Pál barátomat e kerület nemeskeblü képviselőjét az Isten éltesse! Tuboly Viktor. 390 195. A világra. inek zengjek magasztos éneket, f* Mely sziv s léleknek örömet szerez?... Téged, világ, te hűtlen földikép, Az én dalom csak tégedet keres. Téged akarlak felköszöntem, Poharamat te értted emelem, Illő, hogy félre téve gondjaid: Vérvörös bort adj izibe nekem ... „Te sokat gyötörtél már engemet; Gyötrelmem egész életemre kihat. Átkot szórtál szent küzdelmeimre, — Tán, mert irigyléd boldogságomat?!... Oh, csak gyötörj! tépd össze e szivet, Ha romba döntéd mennyországomat. Mit is tehetnél, mondd, más egyebet? Fukar kezed ha megnyugvást nem ad. És én mégis megbocsájtok neked, Sőt óhajtom: légy örökké vidám... Csak egyet... oh csak egyet, istenem: Áldd meg örökre nemzet em'''' s h a- zám.ü!" Szentkirályi Aurél. 391 196. Vendégségben, a házi- ür és i asszonyra. 115^ szabadságot veszek magamnak e szép tár- % ----- - - A pl saság és illető vendégtársaim nevében poharat emelni a mai köztisztelet és szeretetben álló háziasszonyunk és házi gazdánk egészségére, kik páratlan szívességük és kedves fogadásuk által nekünk e napot oly élvezetdússá teszik és a régi magyar szívesség s vendégszeretet erényét becses házuknál oly hűn és épségben fenntartják. Midőn szívességüket meleg érzéssel megköszönnők, szivünkből kivánjuk, hogy sokáig és boldogon éljenek. N. A. 197. I Kegyúr-, vagy úrnőre. Nincs messze terjedt ősi birtokom, '''' Arany nem áraszt rajtam fényözönt, Nincs büszke váram, pompa csarnokom, Jobbágy urászak engem nem köszönt ; 392 De van keblemben hőn dobogó sziv — Mely bár nem éltet dús termékivei — Oly drága kincsem s kedves vagyonom Mit nem cserélnék senki telkivel. E sziv egy szent érzetet föd, takar---- S ez érzet a — hála érzeménye, — Százféle bajjal küzdjön egy magán, Megvan, ha nem többször, egyszer fénye. S im megtaláltam.... és nem csalódtam---- Hozzád kegyúr vagy urnő, repülnek égő vágyaim Kitől elzárt az ádáz végezet — Reád áldást rebegnek ajkaim. Érted ürüljön e habzó pohár, Ki fölkaroltad földi éltemet — S ezerszer érted, ki megalkotád Már elburkolt tündér reményemet! 198. I Egy irodalmi ünnepélyre. j Kedves magyar hazánk szellemi- és anyagi ^^felvirágzására leginkább nyújt segédkezet az irodalom. Iíöztudomásu dolog tehát 393 az, hogy az irodalom a nemzetek legbiztosabb kincse, mert ezt a szabadelvüség zsarnokainak letiporni vagy elrabolni máig nem lehetett. Vessünk egy pillanatot a történet könyveibe, és találkozni fogunk világverő nagy nemzetekkel, kik büszkélkedve utaltak fénypontjukra, mert náluk irodalom, művészet, szellemi és anyagi jólét virágzott és magasan lebegte-ték a harcztéren szerzett győzelem lobogóit, de az idő viszonyainak vaskarja lesujtá a nép büszkeségét, a csatatéren szerzett babérok lehullottak, a büszke nép gazdasága elenyészett és a világverő nemzet eltűnt; de él és. élni fog irodalma, mert ezt sem letiporni, sem elrabolni nem lehetett, és áll, még nap áll, a közmondás, hogy: „Meghalt Róma, elveszett Göröghon, de él és élni fog irodalma." Miután tehát nemzetek eltörülhetetlen kincse az irodalom, ugy engedje a magyarok istene, hogy nemzetünk kebeléből az irodalmi nagy férfiak minél többre szaporodhassanak és jobb körülmények közt oly szabadon működhessenek, hogy hathatós szellemi erővel az utolsó pórnéppel a szellemi kincset megértessék és megkedveltessék, hogy általuk hazánk népe a műveltség terén páratlan lehessen, hogy a művelt Európa magyar népünk felvirágzását, 394 haladását, művelődését csak irigylő szemmel nézhesse. Én tehát magasra emelem poharamat, hogy Magyarhon irodalmi férfiait, népünk felvilágosítására, hazánk művelődésére, nemzetünk javára az Ur Isten soká éltesse! Könyves József. 199. | Dalművésznőre. E nap mosolyga bölcsőd pamlagára, c ''''w;rAz égnek ive boltosult reád, 1 E föld a kis gyermek tündéri vára, E nemzet akkor és most is — liazá d S mint a mezőnek szende ibolyája, Ölén virulál fel, hangok leánya! De hő szivedhez a nagynak, dicsőnek A szépnek égő lángja lobbra gyúlt, Láttad borostyánját az istennőnek — S vágyó kezed bátran feléje nyúlt. S kivittad azt külföld tiizé fejedre, Jutaimi diszül bájos énekedre. 395 S mit száz teszen, nem tetted érdemeddel, — Megemlékezél rá, hogy van honod, És mint a méhe, rakva mézteherrel Ölébe térsz, hallatni bájdalod; S dalodra szivünk s a művészi élet E csarnokokban uj örömre éled. Légy idvez újra hát, dicső daloddal, A. honban, melylyé vagy, s a mely tied, Esküdd magad lányává szép szavaddal, S dicsőítsd, mely dicsőit, nemzeted! Van ennek is babéra, homlokodra; Van szive, mely megdobban hő dalodra. 200. | Iról egyletért. ^Hazánkban az írói egyletek száma, — fáj-^ dalom, — csekély, pedig az hók száma nagy; majdnem hasonló e körülmény a pénzhez, ez is sok van s mégis kevés! Különben is a pénzjegyek értéke kisebb nagyobb, ugy az öröké is: van ezer, száz, ötven, tiz, öt, 306 egy forintos és tiz krajczáros bankjegy, van arany, ezüst és rézpénz, már most az irói tehetségeket is ha eszerint osztályoznék, elesnénk czélunktól, midőn a magyar irói egyletért emelem poharamat s azt mondom a kraj-czárnak is meg van a maga értéke, mert kraj-czár liián nincs forint! Éljen tehát minden oly iró, ki hazai szép nyelvünk iránti lángoló szeretetétől ösztönöztetve a pályára lépett s folytonos tanulmány által haladásra ösztönzi magát, ha értéke csekély volt kezdetben, szorgalom és iparkodás által, valamint a krajczár-ból forint, ugy a kisebb érdem elismertebbé, nagyobbá váland. Különösen éltetem az irói egyletet azért is, mert mindenki tudja, hogy a közműveltség egyetemes előharczosai az irók levén, — egy-letileg igen sokra s nemesre emelhetik azt a népet, azt a nemzetet, melynek lángoszlop kell, hogy őseitől öröklött bátorságával előre törjön. .. 201. Művésznőre. izép művésznő t királyné vagy Érzetünk nagy országán, Kényed szerint uralkodol Szivünk kedvén, szivünk buján. 397 Ha öröm mosolyg ajkidon, Kedvünket is kedv deríti; Ha kebled keservtől dagad, Szemünk részvét könyét hinti. Haladj szép, terhes pályádon, Melyre szebb érzeted hozott, Mely érdemlett pályadijul Sok művész-koszorut adott. Majd ha körünkből távozol, Lesz tőlünk is a pálya-bér Érző keblünk virágiból Hervadatlan emlény-füzér. 202. i Tudóstársasági-tagra. ^ ÍVét gyöngye van az emberi méltóságnak, f tudomány és erkölcs, valamint az emberi boldogságnak két gyöngye van, barátság és szerelem. Ama kettő hideg és szigorú, de magas mint a Kárpát kopasz csúcsai, emezek mosolygók mint a május virágzó halma. nos A tudomány s az erkölcs ritkán talál hont az emberek között, gyakran magán bolyong mint a sziklák sasa, s hidegebb éghajlatba emelkedik, mint az emberiség általjában kivánja. A barátság és szerelem igen gyakran hamis gyöngy, fényjét sokszor gyorsan bocsájtó s mi a legsajnosabb, akkor, midőn reá szorulunk. Pedig ezen négy együttvéve teszi menyünket. A ki ezzel ajándékozza meg a földet, a ki őket, a gyakran össze nem hangzókat szoros összeköttetésbe segiti hozni, az emberiség legnagyobb j ó 11 e v ő j e. Alapos egyszersmind sokoldalú tudományt szerezni fölötte nehéz. Sok olvasás, még több gondolkozás, sok egybehasonlitás, még több gyakorlás, s fogyhatatlan béketűrés és állandóság az, a mi itt kívántatik. Mély tudomány arany-pénz, melylyel az ember messze juthat, mig vadkezében elveszti az a maga szentségét, s éles fegyverré válik a dühösnek markában; igy tehát a tudomány csak ugy tiszteletes, ha az élet ösvényein szövétnekül szolgálhat; különben több nála a tanulatlan józan ész. 399 Erkölcs! köz-szó: minden ajkon megfordul ; minden idő s kor szeret kérkedni vele; vizsgálva többnyire világos árnyék, melyet az elme bizonyos alakká létesit. Hasonló e képhez, mely alatt már csak jele áll a nagy mesternek, de a festék leperkedt. S mégis mindenek fölött soha sem volt és soha sem leszen ember, ki szive és lelke tisztaságát, üldözés és veszély közt is, ég áldásának nem tartotta, ki magát balsorsban is boldogabbnak nem hitte a szerencsében tündöklő gonosznál, lelki szemei előtt lebegtetve a koszorús költő hatalmas jelmondatát: „Minden ország támasza, talpköve A tiszta erkölcs, mely ha megvész: Róma ledül s rabigába görbed." (Berzsenyi.) Ha megtekintjük az életet, azt mondhatjuk : a barátság képezi benne a szellemi napot, mely világit, melegit, mely kicsiráztatja minden magvát a szivekben, mely gyümölcsöket érlel és az emberi társaságot táplálja. — Barátság és magvető, barátság az esőadó felhő, barátság a napfény, barátság a földi isten. Az élet kopár barátság nélkül; virágos mező a barátság által. 400 Tudod-e gondolni a napot sugár nélkül, a tavaszt virágtalanul ? Az emberi kebeltől oly elválasztliatlan a szerelem. És mi az égen a nap, mi a tavaszban a virág: az a kebelben a szerelem. A szerelem szent érzés : megszentesiti a balandó keblét, ki haszontalanságok utáni akar kapkodni; tettekre hevit, és családokat alkot. A mi nagyot, dicsőt mutat az emberiség, ennek rugója a szerelem volt. Én a szerelmet az isten legfőbb ajándo-kának tekintem. S most, ki tudja, mely elem az, melyben az ember ilyen kívánatos fejlődést szokott tenni? Ah, az nem a rabszolgaság, nem a szolgaság, nem az értetlenség, hanem igen is a mondottak fő-ellentéte. Az ember szabad levegőt kiván, és szabad napsugarakat, természeti adományának kifejtésére, — s mert e közmondatom az alapigazság tekintetéből is kiindulva, ez ünnepies órában nem senkit, mint veterán szaktudásunkat (N. N.) illeti, őt, ki nem magának látszik élni, hanem keble szent tárgyaiért, melyeket szive egész hajlandóságával s lelke minden erejével csüng; ki az emberi méltóság mind a két gyöngyével méltán büszkéiké d- 401 hetik; a kit önerő vezet, s ha tettre kél, másra nem szorul, ezen nagy jellemű férfiút az isten a haza és emberiség javára — nekünk pedig állandó örömünkre, áldások közt, és teljes megelégedésben számtalan éveken át fentartsa, — szivemből kivánom. Éljen! ^ os, fiúk, nem szólt a szarka Házfödélteken? '''' Vagy ki álmodá meg, hogy ma Vendégtek leszen ? De mi a kő! miért e hosszú Méla bámulás? H''''sz én vagyok, ha nem csalódom, Én és senki más. Vagy feledve már talán a Bégi jó barát? Nem hihetem, hogy reátok Illenék e vád. Halljuk. 26 ''''203. Barátimhoz, 402 A szövetség, melynek szála Minket összefont, Áll, amig csak vért bir e sziv És velőt a csont. No de kissé meglepett tán Jöttöm, ugy-e bár? Hja, öcséim, velem a sors Furcsa tánczot jár. Köztem s közte folyton folyva Tart a háború, S majd lenyom, majd mint a pelyhet Végtelenbe fú. De azért nem csüggedünk ám, Aki lelke van, Szembeszállók ő kelmével Bátran, sziláján. S tán ha látja sors komám, hogy Csüggedés nem ért: Egykor annál bőkezűbben Nyújtja majd a bért. Ej, de mit most okoskodni! Csapjatok kezet! Jó barát markába csapni Kedves élvezet. _403 S mely bennünket ily váratlan Együvé hozott, Áldomással ünnepeljük A pompás napot. Petőfi Sándor. 204. Midőn Goldschmidt tanító ''''&> a kanizsai bank titkára lett. ■»*> rp lisztéit kartársak! A becsületes ember jellemét fejedelmi költőnk, a költők fejedelme, lantos királyunk Dávid, kinek nevét a mi házi gazdánk is viseli, a következő remekhangokkal énekeié meg: l^nxn na»—''''»0 m,T : ftnp ím ptp»—''''»o Uram! kinek szabad, miután sátorodban lakott, kipihennie magát, szent hegyeden? — Azon hegyen, kartársaim, melynek mi itt mindnyájan, napszámosai, kapásai vagyunk, azon hegyen, váló és kiváló collegánk, a melyen Ön 26* 404 beszüntette a munkát, hogy a súlyos kapát a könnyű tollal cserélje fel? Vájjon mi viyta ki Önnek e mindenesetre előnyösb állomást, mi könnyitett terhén? Feleljen helyettem e kétezer éves örök igazság: p"I2£ D''''öfl *pH1 Ön mindig a becsület ösvényén és az igazság ösvényén járt, *. 12172 DÜK Ön mindig szivből megmon- dotta az igazat, 17J1—p az Ön nyelve sohsem volt rágalmazó, Hlín? nyi Ön sohsem ártott felebarátjának, s a mi minket illet: 121p—N7 HDim nekünk nemcsak hogy nem szégyenünkre, de diszünkre, becsületünkre vált. A becsületes ember egy további tulajdona: |D2—t6 11SD3 Ön pénzét sohsem adta interre; e rút bűntől megőrizte a sors, a ta-nitó sorsa. Megkérem tehát Önt, mert ugyan mivel toldjam én meg a mondottakat? Hiszen e rajz oly határozott, oly tökéletes, oly kimerítő, hogy e rajz után el kellene némulnom még akkor is, ha Demosthenes ékesszólásával birnék. Nem is akarom én ezeket megtoldani semmivel sem, csak megkérni akarom Önt, hogy ne feledkezzék meg rólunk, akik még nem tehetjük ki a kapát kezünkből: ne felejtkezzék meg rólunk, a kik még továbbra is 405 maradunk a mi gyom, tövis és bojtorjánnal dűsan benőtt talajunkon; — ne feledkezzék meg rólunk, hanem zárjon szives emlékébe. Hisz Önnek neve nemcsak Dávid, hanem József is. Mondja, miként József mondotta: tin—ny Testvéreimet akarom fölkeresni. Hisz Ön még inkább mondhatja mint József, mert Ön tudja, hogy mi hol legeltetjük nyájunkat; s legyen meggyőződve, hogy mi mindig tárt Ivarokkal fogadjuk majd volt pásztorunkat, úgy mint arról is meg lehet győződve, hogy szivem mélyéből fakad az őszinte óhaj, midőn azt mondom: : nn« "p-n Kövesse kiléptedet áldás és békeség! Witt Fülöp. 406 205. í Pinczében. ■ti / - j "}>i~i<i itt vagyunk, miért ne innánk ^ Eleget? Itt legalább gyomrunk meg-Emlege''''. üorlmii í\á igazs.íy, Jnít ne Csalódjunk, Így még virágot is torom — Az orrunk. • E kancsónak mint felfordul Feneke: Hozzánk forogjon szerencsénk Kereke. Mint e piros bor, legyünk oly Tüzesek, Mint földünknek bora, olyan Erősek. Verjük le az ellenséget S a sorsot, Hogy ne forgasson igy, mint mi E korsót. 407 Ilyen pincze legyen a mi Világunk, S borfogytig ne hunyjon életvilágunk. Ekkor pincze legyen az ég A bolttal, S legyen kedvünk, legyen örök Jó ital! * * * Kézről kézre, sorról sorra Jár a pohár, Aki meg nem issza, annak Dupplán kijár. Ha még akkor sem fog rajta A szó java: Mindenkivel sorra meggyül Az ő baja. Nosza rajta, éljen! mert él Ki bort iszik: Mert majd vizet sem ihatik, Ha kiviszik! Rákosi László. 408 206. I Vadászaton. 1 isztelt vendégkoszoru! Ugy hiszem, mind-^annyian egy közös czélért sereglettünk össze, t. i. hogy azon bátor, elszánt férfiút dicsőítsük, ki békés környékünket egy rettenetes fenevad, farkas agyonlövése által ismét a régi nyugalomba helyezé. Nemes, bátor férfiú, Nymrod dicső unokája ! reád emelem e poharat! Halljuk! . . . — Valóban ritka eset, egy rettenetes farkast látni, de még ritkább azt elejteni, s merem hinni, hogy midőn te e mai nap hajnalán tüsz-küs mordányoddal ezen illatos s zengő virágú mogyorosi völgybe, egy ártatlan nyúlnak megölésére bouiakozál ki pelyhes párnáid közül, nem gondoltad, hogy gyilkos kezeid egy rettenetes ordas farkast irtsanak ki az élők közül! — S iine itt fekszik előttünk a véres áldozat, élettelen, mint bizonysága rettentő elszánt bátorságodnak, s bennünk egy megfoghatatlan érzés támad s felett: hogy te, nemes férfiú, ki tudtunkkal ezek előtt egy legyet sem ohál ki az árny ék-világból; de egy egér- 409 kének látása is megriasztott, most egy irigylendő napnak hőse levél. Midőn ezen hiven másolt képben hősi tetted megörökítve átveszed mintegy például az utókornak, azon őszinte üdvkivánatát vagyok bátor tolmácsolni e szép vendégkoszorunak: mikép az ég ura téged, mint bátor, hős vadászt, — mint a vadak legiszonyúbb gyilkosát számos évekig éltessen! Éljen! Éljen!! Éljen!!! ^ Mely keservet és bút martalékul A felejtés ösvényébe hord. Bort ölébe váltig a kehelynek, Bort elémbe szakadatlanul! Ide nézzen a puszták homokja, És ha nem tud inni, magtalanul. 207. Mindenre. om átok! bort a billikomba, Részegítő, lánghullámu bort! Kedvben ég e csont velője már is, És eremben a kéj habja forr, 410 Üdv neked, te mámorok homálya! Üdv neked, te mámor anyja, bor! Hah! e kancsó a mesés világnak Fenéktelen hordaja talán? Bort belé, mert nem sziveihetem, ha Puszta szájjal ásitoz reám. Bort belé! hogy felköszöntsön ajkam — Éljen a nemeskeblii barát, Ki, midőn a vesz harangja zúgott, Szent hűséggel nyujtá jobb karát. Éljen a világ dicső folyása . . . És az élet... és a szép világ ... S az igazság védpalásfja, mely az Üldözöttnek menedéket ád. Éljen a sziv biztató vezére, A varázsdalt pengető remény; Éljen a menny, a pokol és minden, Minden éljen ... oh csak vesszek én! Petőfi Sándor. 411 208. Egy családra i bucsu-ebédnél. VxA játszi zephir lengett, a nap felhőtlen v-v, déli égről árasztá tünde sugarait a föld keblére. Gyönyörű virágvegyület, madárdalos ligetek környékezék a csendes tó tiszta tükrét, melynek felületén vihartépte vitorlákkal egy lenge csolnak úszott. E csolnak: az én vándor-csolnakom ... A közeli torony méla-bus órája búcsúzót kongott, s a sajka szállt... s/állt, miként észrevétlen daru a légben; — hol? meddig? — az ég tudja csak. A búcsúzó bánatosan tekintett vissza és rebegé: Isten veletek, kedveseim! nem foglak feledni soha titeket, A távozó sajka egy hófehér szalagot vont maga után . . . E szalag az édes emlékezet, s a szalagon, mely mintha „Isten hozzádot" 412 intett volna, vajmi méltán olvadt végig e néhány szó: Éljen N. N. család boldogan! N. A. 209. Üdvözlő beszéd, melylyel az alsó-lendvai polgári iskola igazgatója Ur-niényi József urat, Zalamegye főispánját fogadta a herezeg Eszterházy-féle várban 1877 jiil. 16-án. _}.''''. Méltóságos főispán ur! y Azon pillanatban, midőn méltóságod ez $$ ódon hajlék szerény falai közé lépni méltóztatott, két ellentétes kép Ineriil-i betett fel méltóságod lelki szemei előtt: az elmúlt., a régi kornak emléke és az újnak, a jelenkornak képe. Igenis, ugy van! Mert ime, itt emelkednek méltóságod előtt és körött ezen szilárd és néma falak, melyek egy elmúlt kornak magához hasonló fényéről, ha lehetne, sokat tudnának regélni. Maga előtt látja méltóságod azon falakat, melyek még látták nemzetünknek, a magyarnak dicsőségét nem csak kelet-, hanem nyugat felé is ragyogni; azon falakat, melyek később, a vészszel tölt idők véres napjaiban menhelyét, oltalmát, erősségét képezték kedves hazánk e kies szögletének; e falakat, melyek az elmúlt korban harczosok és hősök tanyája volt s melyek a zörögő fegyverek zajától hangzottak vissza azon időben. És most mit látunk itt a jelen korban, a XIX. század utolsó negyedében! Most is erősséget talál itt méltóságod. Most is harczosok sorakoznak itt a szives látogatók előtt; nem ugyan a nyers vas és durva ólom katonái; hanem gyönge, fiatal harczos-csemeték, kik az ujabb kor győzhetetlen fegyvereinek: a tudomány, művészet, sztíval a műveltség fegyvereinek élesítésében és forgatásában gyakorolják magukat; — azon fegyverek használatában, melynek lángéle előtt előbb-utóbb porba omlik a durva és zsarnoki erőszak minden hatalmával együtt. Fiatal lmrczos és munkás növendékeket talál itt méltóságod, kik jelenleg ugyan szerény határok között művelt tehetségeik morzsáit mindnyájan édes hazánk jövő jobblétének, nemzeti és alkotmányos nagyságunk templomának alapjaihoz viendik egykoron erősítésül, szilárdításul. Fogadja kegyesen, méltóságod, e gyönge karczos csemetéknek hazánk jövője érdekében egykoron teljesítendő igéretét, melyet szerencsés vagyok nevökben ím ünnepélyesen tolmácsolni méltóságod előtt! Fogadja e tantestületnek, mint ez újkori szerény erősség igénytelen vezérlőinek mély hódolatát és azon szivből fakadó kivánatát: vajha méltóságod is még megérhesse azon jobb kort, melyben ezen, jelenleg gyönge, de akkoron tapasztalt bajnokai a valódi haladásnak büszkén mondandják el a nagy római szónok eme hires szavait: „Hajoljon meg a fegyver a tóga előtt," azaz hajoljon meg az erőszak a műveltség, a békés foglalkozás áldásthozó angyala előtt! Legyen üdvöz, méltóságod, szerény körünkben ! Tartsa Isten méltóságod becses életét számos éven át kedves hazánk javára! Udvarhelyi Gyula polg. isk. igazgató. 415 210. I Baráti körben. Bút feledtet ez a pohár, Magyar bor a tartalma, 1 Melytől elhal szivbánatunk S ébred kedvünk hajnala. Igyuk ki hát e pohár bort, Hisz erőnk nem gyenge báb, Bárha a sors zord vihara Sodort már idébb-odább. De mi azért megállunk még Mint a büszke kőszirt, bérez, Melynek ormán virág terem, S belsejében drága érez. Bort igyék, bort, mig e két kai-Tettre kész, ép és szilárd. Bor a bánat üldözője, Bor a harezban győztes bárd. Áldva légy hát, zamatos bor, Igyunk bátran — le vele! Ettől hevül, ettől éled, Minden honfi kebele! Újra töltsük borral tele Poharunkat csordultig, Szent bizalmat igy esküdjünk Egymásnak majd a sirig. Bizalom az és szer''''etet, Édes honom fiai, v Mi a szivet át és körül Hő érzettel övezi. Légy azért, oh égi érzet Szent szelleme, édenünk, Éjjel-nappal, csend viharban Légy örökké, légy velünk! S nem fog köztünk uralkodni Ellenséges pártviszály, Követelné bár tőlünk e Lehetetlent a király. Lengje át most hőn szivünket Boldogitó érzelem, S legyen éltünk kísérője Nyájas, édes szerelem. Merengjünk, mint játszi gyermek Létünk édes valóján, S andalogjunk szép hölgyeink Mézes ajkuk bíborán. És ne legyen szent vonzalmunk Mint az idő változó, — Vagy holt virág, e világra Többé föl nem sarjadó; Hanem folyjon ereinkben Igaz, nemes, magyar vér — Száz csalódás vagy kárhozat Legyen bár a pályabér. Pártoljuk az irodalmat, Mi e földön szép, nemes, S karoljunk fel minden tettet, Mi szivünknek érdekes. Védjük keblünk lánghevével Drága honunk szent jogát, S ékesítsük áldozattal E dicső magyar hazát. S ha majd egykor a világ sir Hű baráti karra fűz! Leend tán még, ki fölénk is Szerény emlék-fátyolt tűz. Halljuk. 27 És most igyuuk huzamosan Emeljük föl e pohárt, S hangoztassuk tiszta szívből: „Isten áld meg a hazát!" Notier Antal. 211. c-edeti angol felköszöntés. c iuiidsztva szerelem és hajlam által, és i királyi sarjadékuk ékesítse azon polczot, melyre ők hivatvák! — Maradandó kötelék fűzzön egybe minden vetélkedő hatalmakat! Legyen tartós béke, vagy becsületes harcz! — Hosszú kötelet, erős kötelet.azok számára, kik a béke kötelékét felbontják! — Britannia! Ocean ágyából kibontakozott Venus! — A nemzet jogainak minél előbbi helyreállítása! Britannia ellenségeinek hamari, minden visszatérítés nélküli kivitele. — Pókhálóból nadrág, tarajos sülből nyereg, döczögtető ló és hosszú utazás Britannia: ellenségeinek! — Éljenek a. nők, a kik példát szolgáltatnak honi készit- egybekelésök (szövetségek) össze- 419 menyek viselésében! — Éljenek angol hazánkfiai ! Magas karó Irland ellenségeinek számára. Albion a tenger büszkesége! Összeadás kereskedésünknek! szorzás ipar-iparunknak ! kivonás az adóknak, és osztás hivatalok és nyugdijak számára! Éljen a föld-mivelés és annak előmozdítói! Éljen honunk minden becsületes újítója! Éljen minden társaság, mely az emberi nem boldogitásában fáradozik! — Éljen Britannia minden jótékony intézete! Éljenek független nemeseink és minden nemes sziv! Angol honfi kastélya, azaz háza álljon fenn örökkéig. — Kiirtása a megvesztegetéseknek ! — Hogy Britannia termeszt-ménye soha ne múlja felül szükségletét. — Britannia toastja: Szerelmes hölgyek és bátor férfiak! — Britannia, hogy lenne születésünk földje örökké a szabadság tanyája és hősök bölcsője. — Éljenek Britannia jogai: hogy soha idegenek által meg ne támadtassanak.— Az angol évkönyvei! hogy soha erkölcsi vagy politikei folt őket ne érintse! — Legyenek az angolok egyetértésben — és az egyetértés Angliában! — Brit erény, hogy találjon mindig oltalmazóra és soha arra ne szoruljon! Dugaszfát a csizmatalpnak, Pengő pénzt a tarisznyának. 27* Bátorságot a sziveknek, Egyetértést a fejeknek, Mindezt azok kedveért, Ki harczol, ví a honért! Rémülés mindazokra, kik hónuk jólétét dicsvágyért vagy rut haszonlesés gyümölcseiért odaadják. — Rémülés azokra, kik a hazafiság álczáját hordozvűn, az elejtik, és odahagyják a szabadság ügyét a válság órájában. Kereskedés terjeszkedjék messzire! Véres harcznak vége legyen örökre! Rémülés azon zsarnokokra, kik az emberi nem szabadsága ellen áskálódnak. — Szabadulás rabszolgának, Szabadság a hon fiának! — Tartós életet azon férfiúnak, ki a rabszolgaság üzletét halálos csapással sújtja. Szabadságot mindazoknak, kik elnyomatást szenvednek, és szolgaságot a zsarnokoknak! Töltsétek a poharakat csordultig, A billikom biborszinben piroslik. Hej barátim! igyatok a hazára! Váltig álljon szabadságunk sziklája; Férfiaink működése, mint a bor Ösztönözzön bennünket is mindenkor! Szabadság világszerte! — Éljen Britannia hajnali csillaga, a walesi berezeg! Most éltetjük ő felségét, Isten, jobbitsd ellenségét! Aki erre nem iszik, Annak esze enyészik. Nagy kinjában epedjen halál után, S ne találjon kötelet, sem bitófán! Éljen ő, ki életét tartozásnak nézi, mely-lyel hazájának adóznia kell. — Kivánok emberséget minden élő lény irányában, kiválólag az emberi nem iránt, legyen az fekete vagy fehér! — Tökéletesités hazánk találmányai számára. — A szabadság ne fajuljon el fék-telenséggel! — Adja Isten, hogy az angolok szabadsága soha ne legyen megnyirbálva rosz igazgatás által! — Ellenségünk bőre váljék oergamentté, hogy jogaink arra Írassanak. — Nagy vezéreink bírjanak az ölyv szemeivel és a farkas szivével! — Hogy az adóztatás éven-kint csökkentessék! — Adja Isten, hogy a galliai kakas tollai elvágassanak brit vitézség által, valahányszor igen fenhangon kukorékol! — Lenne bár az igazság pallosa az irgalom által kegyelve! — Hogy a legalacsonyabb sorsú angol férfiú vesse meg a legfensőbb helyzetű szolgát! — A kinek nincs se kedvese, se félesége, se birtoka Britanniában, annak része se legyen a kormányzásban! — Adná Isten, hogy RZj EL ki a nemzet végveszélyére törekszik, megnyerné törekvéseinek érdemlett jutalmát — a hóhérkötelet! — Bár lenne, hogy azon nemzet, mely más szabadságának elnyomatására igyekszik, enmaga essék áldozatul cselszövényeinek! — Britannia és Irland ellenségei ne találjanak soha barátot egyetlen egy tartományban sem. — Ne ismerjünk soha más különbséget Britannia és Irland közt, mint Sz.-györgyi csatornát! — Adja Isten, hogy a szárazföld sasai ne jöjjenek soha e kis szigeten fészket rakni. Hogy azok, kik elégületlenek hazánkban és idegen földet mennek felkeresni, soha ne találjanak Angolhonnál különbet! — Hogy soha pápának hullája ne bolygassa John Bulit. — Legyenek az angol gyönyörei tiszták, mint hazánk szellői, és erényei szilárdak, mint hölgyeink! — Legyen hazánk ezentúl is az, mi piindeddig volt: biztos menedékhelye a sze- rencsétleneknek és elnyomottaknak! — Legyenek fiaink becsületesek és bátrak, leányaink szerények és szelidek! — Hogy azok, kik Britannia vesztén ujjongnak, kender nyakravalóban tánczoljanak. — Vesszen el az áruló, ki széttépni igyekszik azon bokrétát, melyet a rózsa, bogács, és lóhere képeznek! Tartsa meg a rózsa örökké szelidségét, a bogács csi-pősségét és a lóhere smaragd színét! — A szabadság fiai vegyék nőül az erény leányait! — HQgy az ördög lovagoljon élesített patkóval az alkotmány ellenségeinek feje fölött! — Ne szűnjön meg a forradalom a mig zsarnok létezik! — Adja Isten, hogy a régi Angolhon (alt England) fiai, az amerikaiak ne felejtsék el soha anyjukat! — Éljen szülőföldünk, adjon Isten itt élnünk, itt halnunk. — S hosszas tartós életet kedves szép hazánknak ! Dúsgazdag forrása édes szabadságnak! Életünk honában mily gyönyörű itt élni, Hol minden hölgy szerelme méz, Hol minden férfi víni kész, Hol senki nem mer félni, Hol férfiak szive dobog, Hű kedvesök számára, Hol hősök zászlója lobog Az ellenség kárára, És mind a kettő: sziv és kéz, Szeretni, győzni mindig kész! Legyen társalkodásunk olyan, hogy abban a fiatalság tanítást, a nő szerénységet, a koros férfiú megtisztelést, és minden ember udvariasságot találjon. — Éljen Britannia, a zsarnokok ellensége, a rabszolgák barátja! — Éljen a szabadság, mely számunkra megszereztetett és biztosíttatott elődeink legdicsőbb vérével. — Az államok egyensúlya maradjon fentartva örökkéig. Éljen Britannia, a szabadság szülőhelye a vitézek tartománya a zsarnokok gyűlölete, a rabszolgák reménye. A szánakozás könye minden hős tengerész emlékének, aki nedves sirba merült! — Tezenkét hónapos fogfájást mindazoknak, akik hadi dicsőségünket ócsárolják. Legyen hadseregünk, amely megáll, de amey nem állandó. Miután megütköztünk az élet viharaival, merüljünk el békében s malasztteljesen az örök üdvösség kikötőjében. — Angolhon várja, hogy kiki kötelességét tegye. Minden katonának az ő jogát, minden szökevénynek kötélt! — Éljen „Fagy" tábornok és a borzadalmas égalj, melyek hűsítették Napoleon bátorságát és szánban haza küldötték, hogy a „Gyönyör" hajó mindig kormányoztassák „Ész" hajóka- lauz által. — Hogy soha brit katona ne szegezze szuronyát tulajdon hazafiai ellen. — Hogy a tenger fiai ne falassanak fel anyjuk által. Legyyenek mindazok, kik hazájukat védeni kivatvák inkább becsületük és vitézségük, mint vörös kabát és diszöltöny által megismerhetők. — A tengerész jutalma legyen: biztos menedékhely Yenus kikötőjében. Ha ránk tör a halál rút vicsorgással, ne fogadjuk gyáva siránkozással, szálljunk fel bátran egek révéhez, ott a főkapitány kegyességében! — Téli erszényt, csorduló palaczkot és szép ar-czot! Téli palaczkot és barátot, aki megosztja! Palaczkot este, és üzletet reggel. Szépség, élet és bor! Tiszta poharat és ó dugaszt. Éljen szülőföldünk! hogy soha jogtalanul belőle ne számtizettessünk ! — Orosz zsarnokok és mind a többi kényurak hadd lebegjenek mindössze erős kender-kötélen. Éljen rostélyos pecsenyéje. Hegyi. y 212. A lányokra. ?,JVláf eddig csak vizet ittam, Hanem eztán, fogadom, I Hazám legjobb borával lesz Mindig tele kulacsom. S valahányszor eszembe jut S akárhányszor ihatnám, Mindig iszom s felkiáltok: Éljen minden szép leány! Notter Antal. 213. Egy magasrangu búcsúja. ♦M időn a költöző madár bucsudalt zeng: éne-% kében annyi magasztos érzés ... a pi-hegő kis kebelben oly sok ábrándos hangvegyület van elrejtve, hogy a porhüvelyen felülemelkedett lélek figyelmét önkényt megragadva, legnemesebb indulatok iránt bebizonyult fogékonyságát tanusitja. Az emberi kebelre is ritkán szokott valami égetőbben hatni az elválás per-czeinél. Egyike ez azon érzelmeknek, melyen minden nemes sziv önkénytelen elszomorodik. Kit a söre megátkozott, azt igen gyakorta éri a keserű élemény ... s az idő és tér megpróbálja a bús, a lehangolt kedélyeket, — az emlékezet pedig vissza-visszaesalja az elválás'''' készítette fájdalmakat s vész, vihar hasztalan üvöltenek feledést; az ejtett sebeket nagyon nehéz kioltani, melyeknek minden vonása viperaként mardossa a mélyen érző kebelt, hogy végre is a gondolkozás megakad merengésében, s a hideg képzelet világánál megtörik a hit, remény és szeretet. S igy vagyunk rendesen az életben. Nekem is ütött az elválás órája. A hang, — kebletek fájó hangja — mely az „isten-hozzád"-ot rebegi fellángolt keblem szivrázó moraja ... a múlt nyugvó tengerének iszonyú vészszel járó ébredése, mely az érzelmek forró óczeánján hattyúdalának megtört viszhangját zokogja a kétségbeesés hullámzó örvénye felé Ily érzelmek közt — lelkem az elválás keservének varázsszálaival befonva — hagylak el titeket, kiket szerettem s szeretni fogok végső lehelletemig. És most ismétlem azon ünnepélyes fogadást, melyet oly sokszor hallaték: hogy hálával fogok emlékezni reátok, s barátságim és őszinte vonzalmam változatlan maradand mindvégig. De nem akarok sok szót mondani; hisz Ígéreteket tenni lehet, midőn keblem csordultig telve van érzelmekkel . . . hiszem pedig, hogy bizalmok, minő irántam mindekkorig nyilvánult, elég erős lesz; és engedjétek bevárnom az időt, a midőn tenni fogom azt, mit most csak Ígérhetnék. Azonban ti sem vonjátok meg tőlem, a távolban is, szíves hajlamaitokat ne vonjátok meg tőlem, ki a tiszta hazafiság útjáról soha eltérni nem akarok, nem fogok; s hiszem, és e hit sziklaként szilárdult megedzett keblemben, hogy a hol a minden jót, szépet, nagyot fölkaroló éber lélek, a semmi nehéz, terhes vagy alkalmatlantól vissza nem rettenő bátor szívvel, s a készség az igyekezettel elválaszt-hatlanul egybekapcsolva, szépen karöltve egy kitűzött nemes czélra tettes erővel s állhatatossággal munkálkodnak, törekszenek: ott a siker s óhajtott eredményről kételkedni nem lehet. Isten veletek! legyetek boldogok, szerencsések ! Emeljük magasra a habzó pohárt! — s fenékig üritve, tegyünk egy szent fogadást: hogy együttes erővel magasabb és díszesebb polczra emelendjük a haza jó és igaz ügyeit. Éljen! Szentkirályi Aurél. 214. «i Erre válasz. IMit tehetek többet? habár az emberi ékesei? szólás minden hatalmát, minden dicső-t\ ségét zengedezhetnék is ajkaim, — mit | tehetnék többet? és hangzanék-e ezernyi jelentékeny szó fájdalmasabban, mintha a megkezdett elválás fölött tartott pohárköszöntésen (vagy szónoklatra) egy elröppent sóhajjal felelek. Valóban életútaink tövisekkel rakvák; — nincs egy nap, melyen ne sóhajtanánk, nincs egy óra, melyben tökéletesen boldogok volnánk; ámde a remény virágokkal hinti be ösvényünket, s midőn fájdalmaink érzése porba sujt, szeliden fölemel, sorsunkkal kibékéltet, hanyatlástól megóv. Minden egyéb érzékeink örömben és csak jólétben hatnak kellemesen; a remény Ínségben és nyomorban tenyész legdúsabban. Ott van a sötét tömlöczök sorompjai közt s könyíti a szenvedők rablánczait . . . Ott van a száműzött szomorú lelkében... Ott az örökre váló szerelmesek bucsu-perczein, szelid angyalként vegyül fájdalmaik közé s bánatukat némileg csendesíti... Ott van a sivár pusztákon egyedül tévelygő vándor mellett... Ott a hullámsir s tört hajó deszda-darab-jain . . . Ott leng a természet hervadó virányi közt . . . Ott ül a bűzhödt sir halotti szemfödelén .. . Ott él a lobogó csillagok milliárdjai közt... Ott reng a bölcső pólyáin nyugvó bisded párnáján . . . Ott reng a birodalmak tartományain mint menny és pokol . . . mint eszményi szélsőség, koldusbot vagy királyi pálcza gyanánt... Itt él végre keble.nkben, hogy Önt (czim) a haza, szabadság és jog dicső bajnokát, kit megyénk (város, kerület stb.) közakarattal oly egyetemesen, kivánt — boldogító jövőt igérő- leg — nemsokára körünkben ismét üdvözölni szerencsénk leend. Tettekkel bizonyitá be Ön, hogy méltó védszentje a nemzet dicső templomának, s egyszersmind atya szegény s gazdagnak egyaránt; ugyanazért ily szép s biztos remény-ek a legjobb kivánatokra gerjesztik sziveinket, a kegyes ég felé emelik buzgó fohászinkat: hogy a kegyelmek s áldások kisérjék magasztos pályáját, s a haza és hálás szeretetünk legyen kalauza nehéz utain! Éljen! Szentkirályi Aurél. 215. Falusi bucsun. lüdes barátom! A szent keresztnek vagyis a szenvedésnek emlék-ünnepe alkalmából, mely szép vendégkoszoruba egygyé fűzött félvilág meséljen nemzetünk boldogságáról. Éljenek szeretteink! Éljen az őszinte, benső barátság ! Éljen e magasztos szerelem! Éljenek, midőn téged, ifjú paptársom, a kegyurak és úrnők szives jó indulatába ajánlnálak mint első plébánost, a kezdet nehézségeinek legyőzésére buzditlak. Kinek szirikeblén annyi fájdalom tört meg az életben, hivatásilag szól hozzád, ki e helységnek s hozzácsatolt részeknek lelki pásztora s a szép Hernád völgynek lakója lenni szerencsés vagy. Magasztos czélod felé törekedve, megfelelsz a várakozásnak. És ha az élet bajai közt homályos felhő vonulna keresztül egeden, az csak hírmondója legyen, annál derültebben su-gárzandó napodnak. Szónokod valék első búcsúdon; üdv és szerencse-szózatimmal halmozlak el, midőn egészségedre s a minket szívesen látó háziak tiszteletére pohárt emelve, kívánom, hogy jövőre minket, édes Endrém, friss egészség mellett, parochialis uj lakodban bu-csuilag megvendégelni szerencsés, boldog légy perez még, s a haldokló év tőlünk örökre bucsut veend. Valóban nagyszerű e jelenet. Egy pillanat s lelkünk re- 216. Szilveszter éjén. megye néz a bizonytalan jövő titkos távolába, mig szivünk érzelmei a leviharzott mult sötét vagy mosolygó képein merengenek. Egy pillanat, s keblüdk feszült; a remény vigaszdús angyala ragyogó csillagot gyújt a tévelygő gondolat elé, s mi bátran tekintünk előre, hol a küzdelem örömbabérja int felénk. — Egy pillanat, s ismét a kétség sötétlő szelleme szomorú fátyollal takarja le a remény biztató zászlaját, — s egész valónk összerezzen. Pár perez s mi önkénytelenül felsóhajtunk : éjfélt ütött, egy év ismét elrepült, nagy isten, mit hoz a jövő? E megható időpontban oly jól esik körültekintenem, látva, hogy kiket az önzéstelen barátság és szeretet évek óta összefűzött, még mindig tépetlen koszorúban ölelve üdvözölhetjük egymást: boldog uj évet! E kedves együttlét örömére feledjük kissé a multat és jövőt, s éljünk vidoran a jelennek, mely ritka alkalmat szolgáltat arra, hogy mindazoknak, kikhez szeplőtlen érdek, nemes szeretet s meleg ragaszkodás csatolja keblünket, — poharat emelve jót kívánjunk. Először is éljen az imádott — magyar haza! legyen jövője oly fényes és áldásteli, hogy félvilág me- Halljuk. 28 séljen nemzetünk boldogságáról. — Éljenek szeretteink! Éljen az őszinte, benső barátság! Éljen a magasztos szerelem! Éljenek reményeink! s legyenek oly üdvhozók, mint én e tisztelt társaság minden egyes tagjának szivemből kivánom, midőn ismétlem, hogy: „boldog uj évet!" n elmegyek, de lelkem itt marad, ^ Mely jó és balszerencse közt Sirt vagy örült fölöttetek. Elhangzanak már vig kupáink, Mig újra kelyhet tölt a sors nekem, S kiitatják velem az emberek... De hisz ez végzetünk. Jó czimborák, isten velünk! A szent könyü, mit értem sírtatok, Emlékteken a gyöngyfüzér, Mely engem messze elkísér. — Hajgató Sándor, 217. Távozáskor, 435 E szép babért megáldja majd az ég, S szenvedni édesebb lesz, Akárhová dob végzetünk. Jó czimborák, isten velünk! Hajgatd Sándor. 2* Mi e tréfa? Kétélű fegyver, Mely véd és megver. 218. 1 Csorba. ® c íj öok ifjú hullt a porba, Mért sietett a táborba, 1 Sok legényért ittak torba Mert bujt be a monostorba. Guta üti meg azt orba, Aki vizet tölt a borba. Igyunk tehát tisztán sorba, így jutunk el a vén korba. Vitkovits. 219. Egy lakodalom alkalmával. I 1870-ik évben. ¿''''.Meg fognak engedni uraim, hogy most po-hah arat emelek oly egyénre, ki engem legközelebbről illet — és most szeret- ném felhasználni minden erőmet és szóbeli tehetségemet, hogy egy talpraesett toaszt lebbenjen le ajkaimról, de fájdalom, én nem igen értek e mesterséghez, és távolról se tartozom azok közé, kik talpra esett toasztjaik által magoknak meglehetős nevet szereztek e vidéken, sőt meg kell vallanom, hogy az én felköszöntéseim oly nyomorultak, hogy azokért inkább szegénységi bizonyítványt mintsem dicséretet érdemlek; még is ha felköszöntéseimbe így fogok haladni, hogy oly hirre vergődöm talpra esett toasztjaim által, mint a mily hirre vergődött a kis-komáromi kis-kalendáriom szinte talpra esett idő jóslatai által, miről mindig az ellenkezőt kell tartani, sőt attól félek, hogy ha igy fogok tovább is haladni a toasztirozási pályán, be se várja a tudós társaság halálomat, hanem még élőt kitömnek, mint valami strucz madarat és különös ember gyanánt a pesti muzeumba elhelyeznek — és azért én magam magamnak kivánom, hogy az Isten engem sokáig éltessen, hogy még többször legyen alkalmam talpra esett toasztjaim által mulattatni a vendég-közönséget — velem együtt éljenek. 220. Disznó-tor alkalmával egy plébános urnái Midőn a hatalmas Jehova, a világ akkori legnagyobb emberének Mózesnek az Isten tiz parancsolatit szent megtartás végett átadta volna, azok között e rövid, de még is nagy jelentőségű „Ne ölj" szinte benfoglal-tatott, és már ez idő óta egész nemzedékek ellenezték és helyettök ismét mások keletkeztek és nem volt eset, hogy ezen bűneset hasonló t. i. halál büntetéssel ne lett volna meg-fenyitve, és mégis a főtiszteleudő N. plébános ur, kinek e parancsolatot legjobban megtartani és másoknak jó példával előmennie kötelességébe állott volna, nem oly régen ezen ölést egy szegény házi állaton, mit ólba zárva csak moslékkal és kukoriczával ugy mint egy disznót élelmeztetett, elkövetni meg nem tán-torult, de itt sem fontolva meg rosz tettét, e szegény állatot midőn már utolsó élet párájától is meg volt fosztva, forró vizzel leönteni, szőrét gyilkoló fegyverekkel leberetváltni, azt több darab részletekbe feldaraboltatni, a sok- 1868-ik évben. szor kimosott béléből pedig kolbászt és véres burkát készíttetni mibe se vette, — ez uraim minden esetre oly tett, mely visszahatással bir azon büntetésre, melyre a törvény szigora oly esetben az elkövetőre kimondani szokott, szükségesnek látom tehát is, hogy N. főtisztelendő plébános ur is e végett meglakoljon, e tekintetbe uraim nem látok más módot, minthogy a nevezett plébános ur disznó-tor czime alatt kolbászomra kanyarított káposztával, bibicz tojással gyúrt pástétommal és más sonka-féle hus szeletekkel bennünket megvendégeljen, kártyára teritett asztal mellett pedig utazási dijainkat bőven megfizesse, és hogy még többször legyen alkalmunk hasonló esetben őt elmarasztalni. — Éljen! 221. Álom és való. legszebb álmot álmodám" Egy szintén legszebb reggelen: Sí Forrás mellett, virág között, »iiart m^iictt, viittg ivu/.uti'''', Mindent élveztem végtelen. Egyszer csak az orrom boszant . . . Bántotta szörnyű viszketeg. Fölébredik és gondolám: Tán e kertben méh csipte meg? Nem. Pinczében mulattam én Előtti nap, mint máskoron. S nézem, hát teljes borvirág Hajtott ki az én orromon! 1Itákosí László. 222. Egy I86l-ik évben megválasztott követre. , - IVLa egyhangúlag és a legnagyobb lelkese-I déssel meg lett választva a követ és meg kell vallanom, hogy ha csupán és egyedül én tőlem függött volna e követ, s nékem czélom elérésére törni kelletett volna akár miféle nehéz utamba gördülő követ, még se lett volna más megválasztva, mint a mostani követ, mert hiába, csak clZ ¿1 derék követ, a ki szorgalmasan kerüli a roszat, és csak jót követ, és ily tulajdonokkal van felruházva a most választott országgyűlési követ, és azért én bizton merem remélleni, hogy ezen követ tehetsége szerint mindent elkövet, hogy ha talán nem is sikerülend magának a számára e hazában emelni érdemkövet, legalább megyéjére nem fog hozni érdemkövet, ki mindenkor erélyesen ki fogja állni a próba-követ még akkor is, ha majd — a mi könnyen megtörténhetik — hogy ellene fújni fogják a ki-gyókövet, még ő neki a többi követ társaival együtt nem marad egyéb feladata, mint hengergetni a nagy nehézséggel járó syfilusi követ, ---és ha majd a követ követségéből érdemekkel koszorúzva haza tér, mi azért ugyan nem emelünk neki érdemkövet, hanem szivünkbe ápolandjuk őt, mint valami drága követ, és ha elbukik, állítunk neki egy diszes sirkövet, és e sirkövet, mely alatt nyugodni fog a követ, igaz honfiak veszik körül, kik büszkén elmondandják az utókornak: „itt nyugszik a Z. M. követ, ki igazán szerette hazáját, és ebben soha sem ismert határkövet, ő az, a ki megérdemli, hogy a nemzet emeljen neki emlékkövet. Ellenkező esetben, ha a követ valami olyat, a mi az igaz honszeretettel összeütközik elkövet, én leszek talán az első, ki reá dobom a követ, és magának tulaj do- nitsa, hogy ha majd pirult arczczal ki fogja állani a szégyen követ. De miért emlegetem én annyiszor a követ én megvallom, hogy megvetés tárgyának tekintem és lábammal rugóm fel, ha véletlenül belé botlom a követ; mióta egy pajkos ficzkó házamba dobott egy nagy követ, én azt gondoltam, reám véletlenül dobták a követ, és hogy a gaz tettes engem e végett megkövet, de a kópé felemelt egy másik követ, és ha futásban engem követ, ismét hátamhoz sutja azt a követ. Bizony sajnos, uraim, és a mostani világban szomorúan tapasztaljuk, hogy az ember néha épen semmi roszat el nem követ, még is reá dobják a követ, de még szomoruabb és sajnosabb, hogy évről évre súlyosabb és súlyosabbnak tapasztaljuk a vállainkat nyomó nagy követ, — no de se baj, majd talán a követ valamit e tekintetbe elkövet, hogy eny-hitse egy kevéssé vállainkon e nagy követ. Ne is engedje az ég, hogy akár a most választott Z. M. akár pedig más országos követ, hazájának nyilvános kárára szivében tápláljon pokolkövet, ne engenje, hogy szegény hazánk, más országok irányában képezzen akadék, avagy haragkövet; ne engedje, hogy a felhők haragjokban szegény hazánkra szórjanak kár- tékony villámkövet, hanem engedje, hogy ugy mint a nagy király alatt volt, a három tenger között leljen hazánk ismét határkövet. — Végre kivánom és felkiáltok: „addig, mig a hazájának él — éljen a követ." Sz. K. 223. I Disznó-torban. Nyelvek és fülek ... csend, T^ Figyelem! "k Szóm fontos beszédre Emelem. Halljátok, mit ajkim Zengenek; Egyszersmind az ég is Hallja meg. Hosszan nyúljon mint e Hurkaszál, Életünk rokkáján A fonál. Valamint e sültre A mi szánk: Mosolyogjon a sors Szája ránk. S pályánk áldásával Öntse le Mint e kását a zsir Özöne. S életünk fölé ha A hálái Romboló torát megülni száll. Egy gömböcz legyen a Magas ég, És mi e gömböczben Töltelék. Petőfi Sándor. 224. ^¿vf a) Jó hazi kazda! * En is emelet pohár jo egeszseg maganak. 1% Nekem ide jötte a sors magaho, de en-R gemet az nem tudja, hodj szerencse még * E felköszöntést egy * * * — i utazó mondotta egy lakoma alkalmával Sz—ön E nr házánál, mely alkalommal a közlő is jelen volt. tegnap ma lesz ám. En azért kivanom sokáig maganak sok jot ám eljen. Ha megjöni mienkho, haza isten bizom jó latok feleseg es jermekvelek (gyermekekkel) a többi vendeg is oda haza mind. En köszöni, mert szivesen latja hazaba hazi ur. Isten sokat eltetni magaval mind, ahany sok kis (csepp) bar vannak a pohár, es en nem feledni soha. Éljen. engedte, nogy az főd népé is bészólhas-sék az választásban, én, és aztot hiszem, hogy kelmetek is aztot akargyák, hogy ojan ember legyen az kerület követtye, azkinek az kaszája nem fog kétfelé: jobbra és balra. Én igaz, hogy csak tisztességes * * mesterember vagyok, de azér mégis tapasz-tótam, hogy kinek kölessék lennyi az kerületünk követtyének. (Halljuk!) Már ha ugy kiványnyák, hát csak megmondom. Hát 225. i b) A korteskedés idejéből. tt válosztó polgárok! Most, midőn az fölséges úristen meg- Pörge Gáspár uram, ki negyvennyószban honvéd strázsamester tiszt is vót, osztán meg hadnagy is, vele vótam az háborúban. Mán pedig az honvéd csak jobban szereti az magyar hazáját, mint más. Mast pedig tisztességes fődes ur Pörge Gáspár uram, azkire rejá-bizhattyuk az haza sorsát. De hán mit beszéjjek sokat? Kelmetek is ugy esmérik vagy talán jobban; azér én aztot rekómmendállom kelmeteknek, hogy éljen Pörge Gáspár uram ő Kelme az mi kerületünk országos követtye! Yónának kelmetek közt ójjanok is, azkik nem akargyák, mert hán nem ojjan fiskális, mint az másik; de tugygyák meg kelmetek, hogy az mindegy, mer maj beszél helette más, azki jobban érti az csízióját. Én nem akarom kelmetekre tukmányi az igaz; de megjövendölöm, hogyha mást válosz-tanának az kerület érdemes követtyévé, Gáspár ő kigyelme az kentek érdemes követtye. Azér is még ecczer aztot kévánnám, hogy az úristen éltesse Pörge Gáspár uram ő kigyel-mét, azmi kerületünk érdemes követtyét, és azki nem koczént velem egészségéér, aztot el-ámétották az hazának elenségei. Halljuk. 29 Éljen Pörge Gáspár uram ő kigyelme, az kelmetek és X. város keriiletíyének kö-vettye! Éljen! (Koczintanak.) Képet eladni képes, — i Válogvető czigány A hány vályogot vet, — S rokona czimbalmon A hány hurt ütöget, — Hány zabszem Árvában, Fapapucs Tolnában, — Akó bor Zalában, — Bocskorszij Somogyban, — Juhköröm Bácskában, — Kunságban járomszeg, — Ó-Budán zsidó gyerek, — Hevesben ahány kacsa, — Pesten photographista, — Königgrátznél gyútűs puska, — Keszler Gyula, 226. Névnapra. 451 És ugyanott retiráda, — Sváb litániába Ahányszor van hajlik, — Ahány bécsi bürger A sörtől elázik, — Balatonban a hány csuka, — Pest-Pilisben ahány lud, — Tagositás előtt gyalogút, — Télen meleg kályha, — Nyáron fa hűs árnya, — Tengerekben halak, — Bécsben köcsögkalap s frakk, -- Olaszországban a hány szál macarom,— Nápolyban lazaroni, — Rómában barát, Ki meg nem hagyja Virágosodni borát, — Bibliában a hány betű, — S ahány öregnek még Jól esik a tütű, — Rag alatt hány fecske, — Tiszában kecsege--- Urambátyámat magyarok istene Még százszor annyi évig éltesse! F. K. J. 2* 227. Egy vadász-tanyán X 1861-ben. ^TT- «^JYezemben vagy te áldott csutora! Szomjas torkok orvosa, ki velem érez és jó barát, segiti felfektetni e csutorát! Barátim ta-lány-formába beszélek, de ti mindnyájan értitek. Kutya húzza rókát, róka fogja kutyát, kutyát húzza nyulkirály, nyulkirályt húzza lyukból a juhász; — ily porosan bújtak ki a föld alatti országból. De eszméletét'''' egy perezre sem veszte el, torkon ragadá a rókát, addig pergeté a leve-gőban, mig elszédülve győztesen a földre terité. Örökitsük meg emlékezetünk által Laczi barátunk vadász-kalandját, kivánom neki: sok ideig bújhassa, szagolhassa a róka-lyukakat, kürtjének szólását adják vissza a hegyek, soká hallhassuk: huki! huki! huhu ki!! ne ne! ne ne! ta, ta, ta, durrr az ebadta . . . Lövése legyen biztos halál, kedélye örök vidor, ifjú és vidám. B. E. 45 3 228. I Matyi barátomnál. ^|Azt mondják, ki nem szereti 4S- Hazánk borát, — oktalan; ! Az pedig, ki nagyot iszik, Megrészegszik — oda van. Sem az első, sem e végső Hódolói vagyunk mi, Hanem ezek közép pontját Jelző bátor ifjai. Jókat iszunk--ha ugy volna A kancsóban egy ital, Kiüritnők keblem leghűbb Barátjával — Matyi val. Szivem szentje, csaplárosné, Kék szemű szép angyalom, Sajnálkozzék — szegény tüdőm! Mint a szivacs szomjazom. Nem köznapi szomjuságom, Régtől gyötrő, nagy, örök, Napjainkban — belőlem tán Száz meg százszor feldörög. „Itt van, tessék, itt van a jó bor" Ah köszönöm, galambom, Régi vágyam nagy hatalmát Ezzel mindjárt elmosom. — Igyunk, Matyim, örök és hü Barátságot szomjazám . . . Legyen ezzel áldva frigyünk, S szent frigyünkkel szép hazám. bérczről buzgó bikavér, bánatom bundája! — Borostyánt, babért, barátságot, barna babám bájait borág birja bontani; borba betegszik. Bukva-bukik búbánat birodalma! Bár Bachusra bömbölő bombákat bocsáss, bizony, barátom, borba billegtetem barna bajuszomat. Becsületemre, bajtárs, bor birja bizalmam, benső boszumat borral biztatgatom. Notter Antal. 229. Borra! billikom búm börtöne, budai Jókai Mór. 230. Antal barátomhoz nevenapján. nedves jó pajtásom, jHogy házad bajt lásson Ne engedje Isten, '''' Ilyesmitől védjen; A jó barátokban Áldásos javakban Megne fogyatkozzál Soha, mig világ áll. Csűröd, pajtád, vermed Jól szolgáljon neked, Üresen ne legyen Pinczéd fenn a hegyen. Pokol gyötrelmeit, Ördögök körmeit Soha se érezzed S meg ne Ízlelhessed Hallgasd meg ez imát! Azt óhajtjuk mi rád: Hogy szerencséd legyen Mind völgyön,mind hegyen Soh''''se bővelkedjél, Ne is ismerkedjél Csúz, nátha, hurutban, Más földi bajokban. Szűk termés, Ínséggel, Penészes kenyérrel. Csömzöktől a házad Telve soh''''se lássad. Élvezd nagy mértékben, Tested és lelkedben, A jóknak örömét, Mennyország gyönyörét. Pijanovita Prdo. 231. I Tréfás toaszt. ^ Aki íire most toastomat modom, annak örök te hálára van lekötelezve azon félvilág, — f mely édes álmait aluszsza, mig eme di- cső férfiúi nem — a férfiak legdicsőnbike tevékeny munkásságot fejleszt ki. Dicső férfiú mondom, mert idejét a közjónak szenteli, éjjeleit a közjó előmozdítására áldozza fel. Bölcsebb ő a bölcseknél, mert sem az ebek csatolása, sem pedig kísértetes rémképek nem képesek őt hűségében megtántoritani. ő hiv-séges szolgája az emberiségnek, példás-alázatossággal szenteli idejét a csecsemőknek ugy mint az ősznek, a nőnek ugy mint a férfinak. Tudományával mindenkinek használ s ha más dolga nincs, szakadatlanul vizsgálja a csillagokat, ha azokat fekete felhő nem borítja. — Mig dolgozik, addig nem eszik, elfoglaltságában erre nem is gondolhat, s csak akkor, mikor a kakas már régen elverte a reggeli harangszót és fölveri munkásságából, jut eszibe, hogy még nem is vacsorált s ekkor mogorva mosalylyal edzett ajkain, télen a fagytól meg-dermett kezekkel lát hozzá a vacsorához az — — éji őr. Éljen! 232. I Poharazás közben ¿^Oszlani kezd végre mely búm, — Mert fölleltem, miért rég Fáradt lelkem lánghevével, Megtört kebel- s roncsolt szívvel Annyit küzdve epedék. S e fellelt oly drága kincsem Azt hinném, csak árny csupán Ha tudnám, hogy szivetek Éitem ver, s ha kell, reped meg Barátim, e bortanyán. S ép ezért, hogy megáldjalak Hű barátim, jó fiúk: lm a pohár, benne hazám Szentelt bora, — nos szaporán Mind egy cseppig kiigyuk. Legyen ez, mi megszilárdít Szövetséget, szent frigyet, Mely eloszlat aggályt,"viszályt S teremt, miért e nép kiált: Egyetértő érzetet. Igyunk tehát, jó barátim, — Igyunk bátran, — ugy a hogy, Poharazás közben talán Ti sorban, én s édes hazám Csak megélünk valahogy! Notter Antal. 233. X. coilégám kántorrá választatásának i . ünneplésén. v,» ^j* 1 J% Ürömre föl! — Zengedezzetek, hangszerek! P Riadjon a flügelhorn! Zúgjon a fagott! Rikítson a klarinét! — Vigan pengjen a hárfa! Örömdalt sirjon a fuvolya! Te pedig, tilinkó, öltözzél ünnepi tónusokba! Serkenj,oh hegedű, fel a szunyogsípolásig! — Gordonka, nagybőgő, szálljatok a mélybe s toljátok a magasba öcséitek örömhangjait! Orgona, harmonika, duda, kintorna stb. bájoló instromentu-mok tömjétek tele a vidéket, hogy mig csak a tambura szelid hangjának és köszöntésemnek maradjon tér benne! Ti pedig, szivemből gyomlált collégák, kik ez ünnep kifényesitésére összeseregleni szerencsések lehettetek, vonjátok örömmosolygásra arczotok minden izét, hogy e világot inditó nap minél vigabb legyen. És a jó barát, kiben a kántori méltóság és tanitói hivatal elválaszthatlan mixtúraként egyesült, kinek a szerencse bőségszaruja puffadásig megtelt, hallgasd meg szivemből rohanó jó kivánságom! Legyen czifra napjaid minden percze, mint a szent-mihályi csárdaczégér szent György napkor, és örömmel ugy tele, mint az uj tiz-krajczáros ezüsttel. Hogy soha szükséget ne láss: pajtád, melyet még ezután emel a falu népe (tán megéred) soha üres lenni meg ne szűnjék. óljaid s istállódban, melyeket a legjobb szándék sem birna felépitni szűk udvarodon, legyen annyi sertés, annyi szarvasmarha, menynyit érzékeny szived halálos ellenségednek sem bir kivánni. Udvarodon oly bőséggel álljon a fa, hogy a palánkot kellessék égetned, abból is csak nagy ünnepekre jusson. Pinczéd mindig zsúfolásig legyen vastag setétséggel, s a boros hordókat képviselje benne üres káposztás és ugorkás hordó abroncs nélkül. Éléskamrádat soha ne szagosíthassák füstölt sódarok; legyen az megóva minden embernek való takarmánytól, kivéve a — sárgarépát, mert tudom, hogy ezt nagyon szereted (én is!) A tőfa, melyből zsirosvendélyed készül, még ezután serdüljön fel a faluvégi irtásban, hol eddig az ákáczok tengettek gyalogbodza szomszédukkal. Lisztes hombárodban mindig keseredett szivvel böjtöljenek az egerek, patkány is csak meghalni kívánkozzék hozzád. Konyhádban egyetlen egy falbavert faszeg képezze az egész bútorzatot. Lakszobádban mindig e tulipános láda legyen a legértékesebb bútor; ablakairól le ne vássék a komáromi kalendárom levele, a melyen (előbb láttam) a hamvazó, szerdát is megtalálod. Fenn a tetőzeten a szarufák még szolgálják ki sok jómódú utódodat, a szalmafödél pedig kövesse elvándorolt testvéreit az északi szél árnyain, Somogyon át Baranyába. A sok jó kívánság közül, melyeket nem a legszívesebben hallgatok el, még hozzád legjobb indulattal intézem: Kéményedben, mely szalmaromos házad fölött alig bírna daczolna a szellőnek nevezett elemi-csapással, ha ugyan megépítették volna ama kéménydivatlan világban, — füst és kal-bász ne találkozhassék egymás boszujára. Iilyenforma kiadásban áldotta meg a sors dicső elődeidet is (ugy beszéli a falu krónikája, büszke lehetsz rá) azoknak pedig senki-sem kivánta; nekem van okom kivánni; mert tapasztalásból tudom, hogy amit leginkább óhajtottam sohasem teljesedett be, ellenkezőleg ellenben nagyon sokszor. Hejh pedig már sokat, igen sok jót óhajték másnak! bárha azt is hozzá adnám, a mennyit magamnak! Amit még mondandó vagyok, száz aranyért sem kivánnám, pedig csak egyet is vajmi megelégedéssel látnék birtokomban, mert réges — régen kimosódott képe emlékemből, daczára annak, hogy igen jó memóriám van. Nem kívánom, amit mondám, csak egyszerűen recitálom, mintha chinai nyelven beszélnék. Élj boldogul e gyönyörűséges paradicsomban oly sok ideig, hogy 48 óra múlva e faluhoz méltó utódodat láthassuk itt, ha ugyan ide tud csalni a legfehérebb kalácskenyérrel. A barátság malasztja fűszerezze fekete kenyeredet, .melyet a sors tizszer a fogához ver s akkor is csak a héját szokta odaadni! Isten éltessen! Keszler Gyula. 234. Dáridó után. ^Silentium! — Vagy nem halljátok-e, Hogy virradóra szól már a kakas? T Elzengtük már a honfi dalokat, Miket megirt, és énekelt a sas. Elég a dáridóból ennyi ma! — Melyet mi már holnapnak mondhatunk, A bakter rég elkiáltotta már A hármat. — Sajnos, hogy falun lakunk. De; — hiszem még elmétekben van A dal; —melylyel kezdtük a dáridót,— „Tied vagyok hazám" — daloljuk el, Mielőtt elhúznák az indulót. S emeljetek velem töltött pohárt S költők sasának emlékére, S ha fenékig kiürítettük, azt Bánat könnyeinkkel sirjuk tele. Szabó János. 235. ^ Barátom névnapján. ^ Lelkem második fele, kedves barátom! ijW Tudtam, amint reggel megpillantám a ragyogó napot, hogy neved napja vagyon ; mert az egészen ellenkezőleg kelt, mint nyugszik. Csodálatos! mily összefüggés van közted s a nap között, mintha csak egymásért volnátok teremtve, nem pedig teérted a nap; oh egyetlen barátja,kézzel fogható lánggal lobogó szivemnek! Honnét vegyem a mézes — akarám mondani — édes szavakat, melyeket szivem dicső érzelmeibe fülig baktatva, hozzád ragyogó névnapodon intézzek, dicső barát? Képzelmem bár csillagok legtündöklőbb sugarába volna burkolva, sem képes hű kifejezést adni a baráti indulatnak, mely e mai fölséges nagy napon bennem egész burkus táborként forr. Hidd el, hogy a legmagasztalóbb szavak átgondolhatlan özönével oly sűrűen hintenélek be ritka érdemeid miatt, mint hinti szél a homokot rózsaföldön a pohánkavetésre, s mind- 46á ezt tenném csak azon egyetlen nagy, fölül-mulhatlan, rendkívüli, bámulatos érdemeidért, hogy — neved napja vagyon. Oh mi szép, névnappal birni! hisz most e nélkül nem bir-nám szivem apadhatlan forrásából a destillált eszméket méltó nevednek dicsőítésére harmatként hinteni. És ez még mind kicsiny ahoz, mit tulajdonképen mondani akartam; de ki is találna elegendő szót oly érzelmek hű színezéséhez, melyeket irántad már születésem előtt legalább is 20-ik öreg-apám szépapjának 99-ik dédapja ideje óta táplálok? Oh, igen, az ily baráti tiszta érzelmek nem egy ember életén át serdülnek föl, erre generatiók halomra halmozódása szükséges. Beszéljek-e tovább is a barátságról, mely Aetnaként szórja szivem kráterjából hozzád a szeretet izzó. láváját? Oh igen, barátom! S minél tovább merítem jó indulataim kincstárát dicső névnapod tündöklővé tételére : annál inkább szaporodik az, ahelyett, hogy fogyatkozását érzeném. És — és hidd el, ha az Ízletes étkek és italok csábító szava másfelé nem terelné gondolataim rúdját, valahogy mégis fenékig üríteném ki feneketlen szivemet, már csak azért is, hogy annál üresebb — gyomorral ülhessek asztalodhoz; de azt förtelmes nehéz levén várni, tehát — jó étvágyat kivánok! Keszler Gyula. 236. , Felköszöntés. J*>f ) (Egy uj lakház felavatásakor a régi időkből). JPrí ÍJyZ a te^e áldással, Legyen teljes áldomással, Túrós rétes, — káposztával, Füstölt sonka és kolbászszal. Őrizd uram utinam! — Most szivemből ihatnám — Tűztől, viztől, pestistől, Atque üres pinczétől. Sint per omnia secula E házban tele poeula! A roszat pelle statim hinc A hospes bátran lakozzék hic. Halljuk. 30 In suprema manu haec domus stat, Cherubim, jól megőrizd ajtaját, Leginkább boros kancsóját! . .. Ezt kívánjuk, ego, et populus, Sic dixi, versus est finitus. Vivát! 237. Egy káplánra. 1 Midőn annyi érdemdús urakra poharát emeltünk, N. tisztelendő káplán úrról ( * se szabad megfeledkeznünk, mert ez v nem csak buzgó pap, hanem egyszersmind jó szónok is, ki fütyölni és énekelni is tud, szereti a túrós mácsikot jól megsózva, hanem azért a sonkát se veti meg, ha szerét teheti, az aludt tejet pedig soha meg nem fújja, hamin-gyárt erre figyelmeztetve is volna, máskép szelíd mint a galamb, és ugy tesz mint a szegény barátok; eszik ha van mit, hagy is ha marad — ezen tisztelendő ur dicséretes sikerrel bevégezvén immár sinodáléját, nincs hozzá más szavam, mint azon forró kívánságom, hogy azon csillag, mely vízkeresztkor a három ki- rályt üdvözítőnk születése helyére vezette, — ugyan ez vezesse őtet a legjobb plébániába, a hol mint kázi ur kénye-kedve szerint letelepedvén, távol légyen miuden bús felleg, mely éltének tiszta egét elhomályosítaná, hanem öröm, jó kedv, s mindennel való megelégedés, bukfenczeket hányó czigány-purdék módjára ficzkándozzanak mindég szemei előtt, lapos guta ütötte erszényéből pedig az apró fillérek soha ki ne fogyjanak — éljen! Se öröm. De volna az iszákosság Kárhozat, Mely örökre a léleknek Poklot ad, — Bün, mely fölé mázsás átkot Mond a pap, S nem feloldást, tőle örök Böjtöt kap, — 238. Utálom az ittas embert. U''''álom az ittas embert, Gyűlölöm, '''' Mert ily képen nincsen se üdv, Bűn, melyet a törvény tilt és Ostorol, És a világ gúnyt, megvetést Rája tol: Hogyha boldog addig volna Csak hazám, Mig ittasan fetrengnék a Föld porán — Gúnyolnának bár világ, föld, Vész, engem: Itt hevernek én holtomig . . . Részegen. Notter Antal. 239. A legátus felköszöntése. v, agyon egy nagy város, melynek neve i Buda, ^ Buda mellett egy viz, melynek neve Duna, Dunában van egy hal, melynek neve harcsa. Az uj házaspárt az Isten soká tartsa! 240. Apró felköszöntések. ■^Búsultunk már számos évig, Meg is őszültünk bele, Vigadjunk hát s legyen honunk Mindig áldással tele. Éljen tehát mindeu ember, Aki nekünk jót akar; Isten add, hogy boldogságban Gazdag legyen a magyar! 241. a házigazda! ő ad mulatságot ma, Köszöntsük rá e pohárt, Mert nekünk ma sok jót ád. Jó vacsora s még jó bor, Lelkesit az mindenkor. Mindenkor és mindenkit, Akit a bor felhevít. Éljen tehát jó gazdánk! Áldd meg isten szép hazánk! 242. q Éljen a vig társaság! f^ Éljenek a czimborák! Fel barátim vig danára! Yig danára, mulatságra! Veszszen hát az unalom! Hisz csak egyszer él az ember, S ha a bor s barát nem lenne, |:Elvesznénk, ugy gondolom.:| ^ szerencsés és boldog ember, Aki a bort szereti, A világnak bolondjait És hibáit neveti. Fel, koczintsunk e pohárral! Éljenek a nők! Rózsafüzért fonnak nekünk Ők, csak ők, csak ők! 248. TARTALOM. Előszó az első kiadáshoz. Előszó a második kiadáshoz. Előszó a harmadik kiadáshoz. Előköltemény. A toaszt eredete. Lap. I. A hazára............. 5 II. Díszünnepélynél.......• • . . . 23 III. Diszebédnél............71 IV. Hölgyekhez............119 V. Családi ünnepélyeknél . ... r .... 147 Keresztelőben. Születésnapon.............160 Névnapon..............167 Eljegyzéskor.............188 Menyégzőben.............193 VI. Beigtatásnál............235 VII. Egyleti ünnepélynél.........251 VIH. Honvéd-ünnepélyeknél........311 IX. Vegyes felköszöntések ........377 X. Tréfás felköszöntések.........437 TARTALOM. II. Szám. Lap. I. A hazára! 1. Hoffmann Mór.....8 2. Sz........ • .8 3. Szentkirályi Aurél . . .13 4. P. Prclo. ......14 5. Lengyelből. . . . . .16 6. 0. K.......17 7. Vörösmarty . . . . .18 8. Jókai Mór.....19 9. Petőfi Sándor.....21 II. Diszünnepélyeknél. 10. A királyi párra. . Bárorfi Lajos. 25 11. A királyra......26 12. A királynéra. . . . .27 13. Korona kerczegre. . . .28 14. Magyar miniszterre. . . .29 Szentkirályi Aurél. 15. Gr. Mikó Imre ministerre. Lévay József. 32 16. József főherczeg ő fenségének a ma- gyar honvédség fővezérének stb. üdvözletére. Vadász Polykárp. 35 17. Gróf Szapáry Géza Zalamegye volt főispánjára. Baranyay Elek. 37 18. SzenczyFerencz püspökre. Királyi Pál. 39 19. Hertelendy Kálmán Zalamegye főis- pánná lett beigtatása alkalmával III Szám. Lap a diszebéden főtisztelendő König-mayer Károly apát ur ő nagysága által mondott pohárköszöntés. . 45 20. Alispánra......47 21. Deák Ferenczre 1844. Közli: Bátorfi. 49 22. Deák Ferenczre 1865. . . .52 23. Deák Ferenczre 1870. Közli: Bátorfi. 54 24. Gazdasági egyesület elnökére. Liebbald Béni. 56 25. Bója Gergely, kir. tanácsos. Zalame- gye volt tanfelügyelőjéhez. (Keszthelyen, szept. 30-án 1870. tartott tanitó gyűlés alkalmából.) Közli: Keszler Gyula. 58 26. Egy tanfelügyelőre. Győrffy János. 59 27. Tanfelügyelőre. Győrffy János. 61 28. Ellenzékre. . Baranyay Elek. 62 29. Serleg-dal. . . Garay János. 63 III. Diszebédnél. 30. A hazára. Árvay József. 73 31. Testvér-nemzeti áldomás. Rákosi László. 75 32. A nemzetért. Hajgató Sándor. 79 33. Egri hangok. Petőfi Sándor. 80 34. Az ős Pannonhalmon tartott ünnepé- lyesség alkalmával. — 1876. aug. IV. Szám. Lap hó végén. Fenséges cs. kir. főher-czeg. Kegyelmes ur! Hahn Imre. 83 35. Főmagasságu bibornok herczegprimás! Kegyelmes urunk! Végh Nándor. 86 36. Méltóságos főapát ur! Szeretett fő- pásztorunk ! Végh Nándor, Kruesz Krizosztom......87 37. Császári és királyi fenség! Simor János. 91 38. Ngos s főtdő. Königmayer Károly apát urnák 1861. decz. 3-án Szombathelyen a tisztújító főispáni díszebéd alkalmával mondott toasztja. Közli: Eéfy Lajos. 94 39. Carina Anna üdvözletére. Sopron, 1877. Erődi Béla. 96 .40. Főtisztelendő Kottek Nándor főgymn. igazgató ur nevenapján. . . 98 41. Kéttoaszt. A statisztikai kongresszus margitszigeti lakomáján. . .100 42. Testvériségre. . . F. K. J. 102 43. Barátságra. . . . Bajza. 103 44. A szabadelvű párt ünnepélyén. Bátorfi. 105 45. Fiatal emberekre.....107 46. Fel czimborám! Sárosy Gyula. 109 Y. Szám. Lap. 47. A jobblét egy bajnokáért, Udvarhelyi Gyula. 110 48. Más.....Árvay J. "114 49. Más. . • . Lévay József. 116 50. Baráti körben. . Liebbald Béni. 116 51. Más.....Pirnitzer D. 118 IV. Hölgyeinkhez. 52. A királynénkra. Árvay József. 121 53. Egy hölgykoszorura. Ü.....122 54. Valamely társaságban a hölgykoszorura. Veres S. 127 55. Egy honleányra. Szentkirályi Aurél. 129 56. Fiatal hölgyek társaságára. . . 130 57. Két eszményképre. Baranyai Elek. 132 58. A hölgyekre. . . . . .133 59. Női társaságban. . . N. A. 134 60. Hölgyeinkhez. Garay János. 135 61. Egy fesztelen mulatság szives házi- asszonyára......138 62. Távoli rokonánál időzött hölgy haza- tértekor. . . Zalay Lajos. 141 63. Pohárköszöntés a nőkre. . . ; 143 64. Ugyanez. . . . Bátorfi L. 143 Y. Családi ünnepélyeknél. Keresztelőben. 65. Az uj szülöttre ha íiu. Horváth Károly. 149 VI. Szám. Lap 66. Az újszülöttre, ha leány. . .150 67. Egy keresztelésnél. . . .3 51 68. Keresztszülőkre. Horváth Károly. 152 69. Az újszülött atyjára. . . .154 70. Az újszülött anyjára. . . .154 71. Az apára......155 72. Az anyára......156 73. Nagyatyára vagy nagyanyára. . 157 74. Örömszülőkre. . . . .159 Születésnapon. 75. A királyra......160 76. Szülőkre. . . . . .161 77. Egy költőre. . . Samay István. 162 78. Barátra, . . Horváth Károly. 163 79. Barátra.....F. K. J. 164 80. Jótevőre. . . Hajgató Sánclor. 165 Névnapon. 81. Családatyára......167 82. Rokonra. . Horváth Károly. 168 83. Kisasszonyért. Hajgató Sándor. 169 84. Kisasszonyért. Horváth Károly. 170 85. Egy Irodalom barátra. . .172 86. Névnapra, a házi asszonyra. N. A. 173 87. Névnapra, a házi gazdára. N. A. 173 88. Egy jótevőre. . . . .174 89. Anna napra. Horváth Károly. 175 VII. Szám. Lap 90. József napra. Pijanovits Prdó. 177 91. József napra. .... 179 92. Kálmán napra......180 93. Pál napra......180 94. Kisasszonyért! Hajgató Sándor. 182 95. Elek napra. Samaj István. 183 96. Egy jó barát névnapján. N. A. 185 97. Egy tanitó barátom névnapján. Liebbald Béni. 186 Eljegyzéskor. 98. Az eljegyzettekre. . . P. D. 188 99. Eljegyzettekre. . . P. D. 189 100. A jegyespár szüleinek. . P. D. 190 1Ó1. Az ara özvegyanyjához. . .191 Menyegzőben. 102. A menyasszonyhoz. Hoffmann Mór. 193 103. Vőlegényért . . . .194 104. Üdvözlet a menyasszonyhoz. Guoth Gyula. 195 105. Nászkoszoru. . Notter Antal. 197 106. Egy menyasszonyra. . . .198 107. Az uj párra. Horváth Károly. 201 108. Az uj párra. K. J. 202 109. Uj házaspárra. . 203 110. Az uj párra. . • . . . 204 111. Az uj párra. .... 205 VIII. Szám. Lap, 112. Az uj párra. Örökös Horváth Gyula. 205 113. Vőfély az uj házaspárra. Vörös Sándor. 207 114. Az uj párra, Hajgató Sándor. 209 115. A szülőkre. . . . .211 116. Más.....Gy. J. 212 117. Más.....Gy. J. 213 118. Menyegzőre. (Főleg tanítónál, vagy tanító nőnél.) 214 119. Menyegzőre. . . . .217 120. Egy barátom menyegzőjén. 1876. okt. 10-én. Udvarhelyi. 218 121. Özvegyből lett menyasszonyért. Horváth Károly. 221 122. Nyoszolólányokért. . Bátoríi. 222 123. Vőfélyekért. . . Bátoríi. 224 124. Az örömanyáért. Sz.....225 125. Ezüst menyegzőben. . . . 227 126. Ezüst menyegzőben. . P. D. 228 127. Arany menyegzőben. . . . 229 128. Egy lelkész örömünnepénél. . 231 129. Az ifjúságra. (Menyegző alkalmával) Szentkirályi Aurél. 232 VI. Beigtatásiiál. (Installatió.) 130. Mihálovits József, zágrábi érsekre. (Beigtatás alkalmával 1870-ik aug. 8-án Zágrábban.) Dr. Schlauch L. 237 IX. Szám. Lap. 131. Püspöki székfoglaláskor. . . 240 132. Ugyanazon alkalomra. . . . 241 133. A káptalanra.....242 134. Uj misevagylelkészihivatalfoglaláskor. 243 135. Esperes installatiónál. (Beigtatás és búcsúkor.).....245 136. Egy lelkész felvételénél. . . 246 137. Egyujonnan választott városi elöljárónak 247 138. Egy tanitó fogadásánál. , . 248 139. Válasz......249 VII. Egyleti ünnepélyeknél. 140. Egy alapitásnál.....250 141. A jászkun-ünnep 1845. . . 253 142. Áldomás. Garay János. 257 143. Egy alapitásnál.....260 144. Iskola megnyitás ünnepélyen. Hajgató Sándor. 262 145. A szent-adorjáni népiskola alapkövé- nek létele alkalmával 1873. aug. 4. Tuboly Victor. 265 146 Elnökre......268 147. Választmányra.....269 148. Város biróra. .... 270 149. Polgármesterre.....271 150. Orvosra- . Horváth Károly. 272 151. Tanárra......274 X. Szám. Lap 152. Eichberg izraelita iskola igazgató jubiláuma alkalmával. Witt Fülöp. 257 153. Dalegyletért. . . . .277 154. Dalárda ünnepélyen. Győrffy János. 278 155. Gazdasági egyletre. . . . 279 156. A nagy-kanizsai gabona és borvásár diszestélyén. " Somogyi Henrik. 281 157. Felköszöntés a zalamegyei első szán- tás-versenyen. Tuboly Victor. 283 158. A tornászokhoz.....286 159. Hit, remény s szeretet! A nagy-kanizsai első magyar tornaünnepély alkalmával. 1870. szept. 12 -én. . . Könyves József. 288 160. A vendégekre. Hoffmann Mór. 290 161. A zászlóra. . ... Bátorfi. 295 162. Más.......297 163. Torna-egyletért.....300 164. Tornászati zászlószenteléskor (Debreczenben.) Csanády Gy. 301 165. Egy önkéntes tűzoltóra. Tóth Ede. 308 VIII. Honvédi ünnepélyeknél. 166. Viszhang Első Ferencz József apos- toli király és Erzsébet királyné ő Felségeiknek koronázási emlékére. 313 Szám, 167. 168. 169. 170. 171. 172. 173. 174. 175. 176. 177. 178. 179. 180. 181. 182. 183. 184. 185. 186. 187. XI. Lap. Honvédeinkre. . Árvay József. 315 Emlékül. Dr. Andorka Elek 319 Márczius ló-én. P. 320 Száműzött hazaérkezésekor. . Horváth Károly. 321 Szentiványi Kázmér, alezredesre. . 323 A váczi honvéd-emlékszobor leleplezésekor. . . Degré Alajos. 325 Egy 48. honvéd felköszönd honvédhadnagy fiát menyegzőjén. Könyves J. 329 Más. . . Madarász József. 332 Más. . . . Yidacs János. 334 Más.....Klapka. 337 A kaposvári ünnepen márczius 15-én. Roboz István. 339 Más. Más. Más. Más. Más. Más. Más. Más. A dicsőségről. Gruber János. 344 Szalay Károly. 348 Dr. Németh Károly. 351 Dr. Andorka Elek. 358 Bárány Gusztáv. 362 . Miklós István. 366 Kuzmán József. 368 Bárány Gusztáv. 369 Bozzay. 375 IX. Vegyes felköszöntések. A magyar nemzetre. 379 XII. Szám. Lap 188. Áldomás. . . Tóth Kálmán. 3S0 189. A királylövőnőért. . . .381 190. Válasz...... .382 191. Gyermek-majálison. Hajgató Sándor. 382 192. Hölgyeinkre. Hoffinann Mór. 384 193. Felköszöntés a bánok-szent-györgyi első országos vásár alkalmával. . Tuboly Victor. 386 194. Más. . . Tuboly Victor. 387 195. A világra. Szentkirályi Aurél. 390 196. Vendégségben, a házi ur és asszonyra. N. A. 391 197. Kegyúr-, vagy úrnőre. . . .391 198. Egy irodalmi ünnepélyre. Könyves J. 392 199. Dalművésznőre.....394 200. írói egyletért. . . . .395 201. Művésznőre......396 202. Tudóstársasági- tagra. . . . 397 203. Barátimhoz. Petőfi Sándor. 401 204. Midőn Goldschmidt tanitó a kanizsai bank titkára lett. Witt Fülöp. 403 205. Pinczében. . . Rákosi László. 406 206. Vadászaton......408 207. Mindenre. . . Petőfi Sándor. 409 208. Egy családra, bucsuebédnél. N. A. 411 209. Üdvözlő beszéd, melylyelaz a.-lendvai XIII. Szám. __ Lap. polgári iskola igazgatója Ürményi József urat, Zalamegye főispánját fogadta a herczeg Eszterházy-féle várban. 1877. jul. 16-án. Udvarhelyi Gyula, polgár isk. igazgató. 412 210. Baráti körben. Notter Antal. 415 211. Eredeti angol felköszöntés. Hegyi. 418 212. A lányokra. Notter Antal. 425 213. Egy magas rangú búcsúja. Szentkirályi Aurél. 426 214. Erre válasz. Szentkirályi Aurél. 429 215. Falusi bucsun.....431 216. Szylveszter éjén. Hajgató Sándor. 432 217. Távozáskor. Hajgató Sándor. 433 X. Tréfás felköszöntések. 218. Csorba.....Vitkovits. 439 219. Egy lakodalom alkalmával. 1870. évben. 439 220. Disznó-tor alkalmával egy plébános urnái 1868-ik évben. . . . 441 221. Álom és való. Rákosi László. 443 222. Egy 1861-ik évben megválasztott követre. Sz. K. 443 223. Disznó-torban. Petőfi Sándor. 446 224. Jó házi gazda! .... 447 225. A korteskedés idejéből. Keszler Gy. 448 226. Névnapra. . . . F. K. J. 450 XIV. Szám. Lap 227. Egy vadásztanyán. 1861-ben. B. E. 452 228. Matyi barátomnál. Notter Antal. 453 229. Borra! . . . Jókai Mór. 454 230. Antal barátomhoz nevenapján. 232. Poharazás közben. Notter Antal. 457 233. X. Collegám kántorrá választatásának 235. Barátom névnapján. Keszler Gyula. 463 236. Felköszöntés, (egy uj lakház felava- tásakor, régi időkből.) . . .465 237. Egy káplánra.....466 238. Utálom az ittas embert. Notter Antal. 467 239. A legátus felköszöntése. . . 486 240. Apró felköszöntések. . . . 469 241. „ „ ... 469 231. Tréfás toaszt. Pijanovits Prdo. 455 . 455 ünneplésén. 234. Dáridó után. Keszler Gyula. 458 Szabó János. 462 . 470 . 470 Rajta leányok mulassunk! Mulattató kézikönyv hölgyek számára. 45=? Ara 1 fit 60 kr. tt--Si Mulattató kézikönyv magyar hölgyek számára, gyűjtötte Wajdits József. Ajánlható mindkét nembeli mulatni vágyó közönségnek, mind béltartalmára, mind pedig külsejére figyelem fordíttatott, ára az 500 lapra terjedő, szinnyomatu borítékkal ellátott könyvnek 1 frt 60 kr. Arany metszésű diszkiadásnak 2 frt 60 kr. Tartalom kivonata: Hölgyeinkhez. Az egészségről. Pipereasztal. Öltözékszoba. Illemtan. Jeles mondatok. Nőnevek. Virágnyelv. Szinnyelv. Szavalmányok. Adomák. Kérdések s feleletek. Kártyávetés. Emlékkönyv. Névrejtő emlékversek Társasjátékok. Tréfás mulatságok. Táncz-könyv és záradék. Hadtérszolgálat. Katonai tankönyv, 152 lapra terjedő; ára 80 kr. c¿pf Rajta párok tánczoljunk ! Magyar tánczkönyv. Ára 1 frt 40 kr. -ítíh i''''ffil Lakatos Sándor tánczkönyve, mindkét, nembeli ifjúság számára, kiadta Bátorfi Lajos, Lakatos Sándor arczképével s a szöveg közé nyomott tánczábrákkal, diszes czimboritékkal. Keménykötésű mfl ára 1 frt 40 hr. Tartalma: Lakatos Sándor arczképe. Előszó. A czimképhez. A táncz, mint testgyakorlat. A táncz- és zenerői. Magyarország összes megyéjéii-eK''''.''''.íánczáróI. A -''''tánczról diátikai szemponlb^.^^.frlsiteJf>-^íritalok használatóról tánczközben.^. A tápesfViígeztéveli viseletről. Mily figyelem fordítandó a test tartására s- mozgására tánczteremben. Az udvariasság szabálya a szépnem köiüL Az illem szabályai a táncznál. Megszólítások tánczközben. A bókok általában a táncz és társas körben. Néhány bemutatás látogatásoknál. A báli öltözékekről. Tánczvigalmi rend. Táncz szervezés. Palotas, vagyis lassú kettős. Körvonat tánczok. Tánczoktutás bevezetése (rajzzal). A magyar magántáncz alapos oktatása. A szinpado-n magántánczokat lejtők öltözéke. A magyar társas tánczok. Névsora a jelesebb magyar tánczosoknak. Tánczvigalmi szervezési értesítés a zártkörű tánczvigalmakra. Körtáncz. A tánczok magyarázata s rajzai. Füzértánez. Magyar magántáncz nevei. Lengyeltáncz (mazur.) Franczia négyes. Látogatási szabály. Tánczra fel (vers.) Nőiség.Magyar hölgy (vers.) Ki volt nagyobb (vers.) Sándor névnapjára (vers.) Egy est emléke (vers.) A magyar nemzeti szinház megnyitása. Néhány szó egy országos táncztanitó képezdének szervezése érdekében. Helvösszeirás. fiái -4% —— Kebelhangok. Újévi-, név- és születésnapi s az élet egyéb viszonyaira alkalmazott köszöntések, kötött és kötetlen beszédben. Irta: Hoffmann Mór. Diszes nyomatú kemény kötésben ára 1 frt. Tartalma: I ső rész Üdvözletek kötött beszédben: Újévi üdvözletek. szülőknek, keresztszülőknek, vegyes újévi üdvözletek. Születés- és névnapi üdvözletek, vegyes üdvözletek. Il-ik rész Üdvözletek kötetlen beszédben: Szülőknek, rokonoknak, keresztszülőknek, vegyes újévi üdvözletek, különféléknek. Névnapi üdvözletek szülőknek, rokonoknak, keresztszülőknek, jói-tevőkhöz, tanítóknak. Vegyes tartalmúak: Egy fiu nővérét köszönti fel menyegzője napján, vizsgálat előtti beszéd, vizsgálat utáni beszéd, egy tanítvány iskolatársai nevében bucsut vesz tanitójától, egy tanoda növendékei névnapra köszöntik fel igazgatójukat, függelék, emlékversek. M----M Szegényből lesz gazdag. Ára 90 kr. Nagy legújabb egyptomi álmoskönyv 192 lapra terjedő, 600 képpel, tartalma: Alom magyarázata. Titkos kaballa. nagy művészet. Maltai kereszt. Lépcsős kaballa. Nagy kereszt. Sorsjáték-árszabály. Planéták magyarázata. Mindennapi éhomra való prüsszenések fejtegetései, ujabb és régiebb szerint. Szerencse- és szerencsétlenségi napok. Lottojáték rövid vázlata. I. rész. A különböző játéknemek. Miheztartási szabályok a betétnél, a nyeremények után járó bélyeg-illeték. II. rész játszma-rendszer. Előleges figyelmeztetés, tétel rendszer, az extrato egyszerű játszmához feloldás. Egy határozott huzási tétel. Tételrendszer az ámbójátékhoz. A ternojáték rendszere, nőnevek. Ara 50 kr. Ugyanaz közép kiadás 25 kr. — kis kiadás 10 kr. Az ui métermérték. Irta: SZOMOR KÁROLY, a Ára 20 kr. ^------- Vedd szivemet szivedért. Szerelmi levelező könyv. i| M. Szerelmi levelező könyv, alkalmi levelezések változatos gyűjteménye, szerelmes párok számára. Szi-vélyesitől. Csinos borítékba kötve ára 1 írt 20 kr., válogatott tartalommal. 6000 példány LEINORM AND a hires czigánynő iuazmon/Ió kártyája. 32 színezett kártyával, magyar aláírással és szöveggel Ara 50kr. Magyarhont érdeklő német diszrnű Ungarn im Spiegel deutsclier Dichtung Magyarhon a német költészettükrében, ajánlva Dr. Falk Miksa képviselő urnák, e 258 lapra terjedő gyönyörű párisi mintára készült diszruünek ára, Ízletes vászonkötésben aranymetszés és nyomással Ára 2 frt 80 kr., fiizve 1 írt 80 kr. Gyönyörű rom. katli. imakönyyek. BEKE KRISTÓF, Mennyei mannáskert, Üdvösség ösvénye. Biztos lelki vezér. E szép imakönyvek már több mind tizenöt ezer példányban forognak a kath. hivek közt háromféle nagyságban, és különféle kötésekben 40 krtól kezdve egész 12 forintig. Magyar és német szépirási mintalapok közép és felső népiskolák Használatára JUHÁSZ PÉTEBTŐL. Ára a lő lapnak díszes borítékban csak 28 kr. Juhász Péter összeadás, kivonás, szorozás, osztás táblázata, szabályok és példákkal ára 10 kr. Nemzetünk múltja, kisebb tanulók számára ára 8 kr. w |
