* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)
| 46.77 MB | |
| 2020-03-30 14:59:57 | |
 | |||||||
Nyilvános  2951 | 9846 | Cím: Nagykanizsa | Alcím: városi monográfia Kötetadat: 1. kötet, 1850-1945 Közrem.: Cseke Ferenc (közrem.) ; Béli József (szerk.) ; Rózsa Miklós (szerk.) ; Rózsáné Lendvai Anna (szerk.) Szerz. közl: [írták Cseke Ferenc et al.] ; [szerk. Béli József, Rózsa Miklós, Rózsáné Lendvai Anna] Megjelent: 1994 Eto: 908.439Nagykanizsa Szakjel: 908 Cutter: N 32 ISBN: 963-03-3636-7 Nyelv: magyar Oldal: 464 p. Megj.: Bibliogr. a tanulmányok végén ; Német és angol nyelvű összefoglalókkal A következő szöveg a könyvből keletkezett automata szövegfelismertetés segítségével: Nagykanizsa VÁROSI MONOGRÁFIA I. NAGYKANIZSA Városi monográfia I. kötet ISBN szám: 963 03 3635 9 Ö 963 03 3636 7 I. kötet Nagykanizsa Monográfia I. kötet Műszaki szerkesztő: Brenner Árpád Kiadja Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata Felelős kiadó: Dr. Kereskai István 1994. Első kiadás 1. utánnyomása Kanizsai Nyomda Kft. — Felelős vezető: Brenner Árpád NAGYKANIZSA Városi monográfia Első kötet Nagykanizsa 1994 írták: Lektorálták: Német nyelvre fordítók: Dr. Cseke Ferenc Gyulai Ferenc Dr. Horváth László Dr. Szőke Béla Miklós Dr. Vándor László Dr. Lovász György Dr. Balázs Ferenc Dr. Szabó István Dr. Patek Erzsébet Dr. Bóna István Dr. Kubinyi András Dr. Molnár Katalin Pröhle Henrikné Dr. Straub Boldizsár Angol nyelvre fordítók: Bartosiewicz László Bassa László Giuglielmo Rachel Szendrey Tibor Szerkesztették: Dr. Béli József majd Dr. Rózsa Miklós és Dr. Rózsáné dr. Lendvai Anna TARTALOMJEGYZÉK* Dr. Kereskai István Nagykanizsa Megyei Jogú Város polgármestere ELŐSZÓ........................ 9 Dr. Cseke Ferenc: NAGYKANIZSA ÉS KÖRNYÉKÉNEK TERMÉSZETI VISZONYAI.....................ii Gyulai Ferenc: DÉL-ZALA NÖVÉNYVILÁGA............43 Gyulai Ferenc: DÉL-ZALA ÁLLATVILÁGA.............65 Dr. Horváth László: NAGYKANIZSA ÉS KÖRNYÉKÉNEK TÖRTÉNETE AZ ÚJKŐKORTÓL A RÓMAI KOR VÉGÉIG.....83 Dr. Szőke Béla Miklós: A NÉPVÁNDORLÁS KOR ÉS A KORAI KÖZÉPKOR TÖRTÉNETE NAGYKANIZSÁN ÉS KÖRNYÉKÉN . . 143 Dr. Vándor László: KANIZSA TÖRTÉNETE A HONFOGLALÁSTÓL A VÁROS TÖRÖK ALÓLI FELSZABADULÁSÁIG . . . 215 MUTATÓK. . .....................425 * Részletes tartalomjegyzék a 456-458. oldalon INHALTSVERZEICHNIS* Dr. István Kereskai: Bürgermeister der Stadt Nagykanizsa mit Komitatsbefugnis VORWORT....................... 9 Dr. Ferenc Cseke: DIE PHYSISCH-GEOGRAPHISCHEN VERHÄLTNISSE VON NAGYKANIZSA UND UMGEBUNG.....11 Ferenc Gyulai: DIE VEGETATION VON SÜD-ZALA.........43 Ferenc Gyulai: DIE TIERWELT VON SÜD-ZALA..........65 Dr. László Horváth: GESCHICHTE VON NAGYKANIZSA UND UMGEBUNG VOM NEOLITHIKUM BIS ZUM ENDE DER RÖMERZEIT.....................83 Dr. Miklós Béla Szőke: GESCHICHTE DER VÖLKERWANDERUNGSZEIT UND DES FRÜHEN MITTELALTERS IN NAGYKANIZSA UND UMGEBUNG..............143 Dr. László Vándor: GESCHICHTE DER STADT NAGYKANIZSA VON DER LANDNAHME BIS ZUR BEFREIUNG DER STADT VON DEN TÜRKEN.................215 REGISTER.......................425 * Ausführliches Inhaltverzeichnis s.S. 459-461 TABLE OF CONTENTS* Dr. István Kereskai Nagykanizsa Principal County City Major PREFACE........................ 9 Dr. Ferenc Cseke: NATURAL CONDITIONS OF NAGYKANIZSA AND ITS ENVIRONS...................n Ferenc Gyulai: FLORA OF SOUTH-ZALA..............43 Ferenc Gyulai: FAUNA OF SOUTH-ZALA..............65 Dr. László Horváth: THE HISTORY OF NAGYKANIZSA AND ITS SURROUNDINGS BETWEEN THE NEOLITHIC AND THE ROMAN PERIOD...................83 Dr. Béla Miklós Szőke: HISTORY OF THE MIGRATION PERIOD AND THE EARLY MIDDLE AGES IN NAGYKANIZSA AND ITS SURROUNDINGS..................143 Dr. László Vándor: THE HISTORY OF KANIZSA FROM THE MAGYAR CONQUEST TILL THE TOWN'S LIBERATION FROM TURKISH OCCUPATION..............215 INDEXES.......................425 * Detailed table of contents on pages 462, 463 and 464 ELŐSZÓ Nagykanizsa első tudományos igénnyel megírt monográfiáját tartja kezében a tisztelt olvasó. Több. városismertető kiadvány megjelenése után, a kanizsai vár török uralom alól történt felszabadításának 300. évfordulójára készülve merült fel a monográfia kiadásának gondolata. A terv napjainkra vált valóra. Az első kötet tartalmazza a természeti környezet leírását és a kezdetektől a vár 1690-ben történt visszafoglalásáig terjedő többezer évet öleli fel. Az egyes tanulmányok összefoglalója német és angol nyelven is olvasható. Köszönetet mondok mindazoknak, akik megírták és megjelenését elősegítették. Múltunk feltárása természetesen nem fejeződhet be. Kívánom adjon ez a munka újabb inspirációkat a további kutatáshoz, múltunk alaposabb megismeréséhez! A monográfia elsősorban a szakembereknek szól, de a város múltját megismerni kívánó minden érdeklődőnek ajánlom szíves figyelmébe! Nagykanizsa, 1993. október 25. I Nagykanizsa Megyei Jogú Város polgármestere Dr. Cseke Ferenc NAGYKANIZSA ÉS KÖRNYÉKÉNEK TERMÉSZETI VISZONYAI I. FÖLDTANI FELÉPÍTÉS ÉS A FELSZÍN KIALAKULÁSA i. Földtani felépítés Nagyon változatos és keletkezésükben egymástól jól elkülöníthető medenceüledékek képezik a mai zalai táj aljazatát. Feltárásuk azoknak az olajkutató fúrásoknak köszönhető, amelyeket százával mélyítettek a 30-as évektől. Az alábbi összefoglalás a Kőolaj- és Földgázbányászati Vállalat geológusainak kéziratban lévő elemzése alapján készült és a legújabb eredményeiket tükrözi. A belsőerők okozta változások nagyobb területűek annál, hogy csupán Nagykanizsa közvetlen környezetére szorítkozhatna a vizsgálatuk. Dél-Zala földtani fejlődésének története szorosan kapcsolódik a távolabbi környezetéhez és elválaszthatatlan Észak-Zalától és Dél-Somogytól. Az orogén fázisok alapján különíthetők el a szerkezeti emeletek. A prekambriumba sorolt metamorfitok a bajkáli oro-genézis idején keletkeztek. Ezeket a képződményeket a dél-zalai fúrások nem érték el. Barcs környékén a neo-gén üledékek aljazatát alkotják és földgázt tárolnak. A variszkuszi orogenézis idején az ún. Balatonvonal mentén gránit nyomult az idősebb metamorfitok közé. A magas hőmérsékletű magma újra meta-morfizálta a palákat. (Ez a gránit a távoli Velenceihegységben felszínre is került.) Az újpaleozóos-alsókréta emelet már komoly szerepet játszik a szénhidrogének keletkezése és tárolása tekintetében, így alaposabb elemzés tárgyát képezi. Az észak és dél-zalai fúrásokból összerakható a teljes újpaleozóos-alsókréta üledékciklus rétegsora. A me-zozóos rétegsor Észak-Zalában észak-alpi, Dél-Zalában - azaz Nagykanizsa tágabb térségében - dél-alpi (Bükk-hegységi) típusú. A felsőpermben kezdődik a Thetys-üledékgyűjtő kialakulása, a terület süllyedésével. A legidősebb képződményeket (vöröshomokkő, aleurolit) az újfalui, a semjénházi és a dióskáli fúrásokban tárták föl. Az üledékek vastagsága helyenként eléri az 1000 métert. Különbözik a többitől a dióskáli összlet fordított szerkezeti helyzete, ahol a vöröshomokkő felül van, s a transzgressziós jellegű agyagos-dolomitos-anhidri-tes üledékek pedig alul. A transzgresszió a triász karni emeletében teljesedik ki. A nori és a raeti képződmények már kismérvű regressziót jeleznek, ami az üledékgyűjtő elsekélyese-désében nyilvánul meg és az ókimmériai orogén következménye. Az észak-zalai részmedencében ekkor rakódik le nagyvastagságban az a nori dolomit, amely fontos szénhidrogéntároló képződmény. Dél-Zalában a triász kori karbonátos üledékek Sávolyon kőolajat, Patron és Liszón széndioxidot tárolnak. A triászból üledékfolytonossággal következnek a jura rétegek. Eleinte sekélytengeri mészkövek rakódtak le, majd nyílttengeri pelites-kovás anyagok, s végül újra sekély tengeri karbonátos kőzetek. A délzalai részmedencében Zalakaros és Táska környékén találunk jura üledékeket. Az alsókréta rétegek ugyancsak folyamatosan fejlődtek ki a jurából. Területünkön csupán a Nagytilaj 2-es és Nagylengyel 358-as fúrásban található, és ott eróziós felszínre települt. Az alsó- és felsőkréta időszak fordulóján kipattant ausztriai orogenézis nagy változásokat okozott. Becslések szerint a Bakony-Mecsek közti távolság negyedére zsugorodott. A térszűkülés nyugat felé fokozódott. Ugyancsak az ausztriai orogén eredményeként újult fel, illetve alakult ki a három nagy szerkezeti vonal: a Balaton-vonal, a Gyékényes-Szenta-Kaposvár vonal, valamint a Somogyudvarhely-Szigetvár vonal. Irányukban nagyhosszúságú áttolódások keletkeztek. Létrejött még néhány kisebb feltolódásos szerkezet is: Inke-Pátró vonalától északra, Budafától délre, valamint Észak-Zalában Nagylengyel déli és északi oldalán. (Ezek a kisebb szerkezetek esetleg fiatalabbak is lehetnek!) Felsőkréta-paleogén időszakban kiemelkedett a zalai terület, s ennek nyomán lepusztult a mezozóos üledékek nagyrésze. A denudációs időszakot követően a szenon emeletben kialakult epikontinentális medencében újra üledékképződés kezdődött. Észak-Zalában a több száz méter vastag üledékösszlet túlnyomó része két kifejlődésből áll: kezdőtagja a rudistás mészkő, amely Nagylengyelben a kőolaj fő tárolókőzete; zárótagja az Dr. Cseke Ferenc: Nagykanizsa és környékének természeti viszonyai észak-zalai mezozóos eredetű kőolajok egyik fontos anyakőzete, az inoceramusos márga. Dél-Zalában a Bagola I. és a Gyékényes I. fúrásokban tártak fel agyagos-homokos felsőkréta üledékeket. Ezek kifejezetten partközeli sekélytengeri eredetű anyagok. Egy rövidebb ideig tartó kiemelkedés (larami oro-gén) után az alsóeocéntói újabb tengerelöntés következik, zömmel Nummuliteses mészkőképződéssel. Észak-Zalában csak Nagylengyel környékén találtak - vulkánitokat is tartalmazó - eocén üledékeket, de Dél-Zalában egyáltalán nem fordulnak elő. A felsőeocénban a vulkanizmus erőteljes. (Az andezit vonulatok ÉÉK-i irányban nyomozhatok a Velencei-hegységen keresztül!) Ezzel a vulkanizmussal kezdődik az újabb térszűkülést okozó és ennek nyomán Észak-Zalát kiemelő pireneusi orogén fázis. A térszűkülés nyomán egyrészt újabb áttolódások, árkok és gerincek keletkeztek, másrészt a nyomóerő keltette feszültségek hatására ÉNY-DK-i irányú harántvetők jöttek létre (olajcsapdák!). Az oligocén során az egész Zala szárazulat. Az általános lepusztulás anyagai nyugat, illetve délnyu- i. ábra. Mélyszerkezeti viszonyok Dél-Zalában. (Szerk.: Bardócz Béla) Dr. Cseke Ferenc: Nagykanizsa és környékének természeti viszonyai 15 gati irányban eltávozhattak, mert oligocén üledékeket nem találtak itt. A neogénen belül az alsómiocén üledékek csak nyomokban kerültek elő a dél-zalai fúrásokból. A kárpáti üledékciklusban, az időszak elején kialakult három kisméretű üledékgyűjtő (tengeröböl) -Lovászi-Budafa-Oltárc; Bajcsa-Belezna-Inke; Ta-rany-Nagyatád-Kadarkut-Lábod-Mecsek - feltöltődött sekély tengeri üledékekkel. Az időszak vége felé'újabb andezit és riolit kitörés jelzi a stájer orogén fázis kezdetét. A terület kiemelkedik és a hatalmas nyomóerő újabb térrövidülést okoz a régi szerkezeti vonalak mentén. A 2-3000 méter vastag plasztikus üledéktömeg ennek hatására felboltozódik, és létrejön a lovászi, budafa-oltárci, az inkei és a nagykorpád-kadarkúti gerinc. Az andezit és riolit vulkanizmus vonulatokat hozott létre Szenta-Kaposvár mélyszerkezeti vonal mentén. Hasonló vonulat keletkezett Letenye-Nagyrécse-Nagyszakácsi irányban is. A vulkanizmus hosszan tartott és északkelet felé tolódott térben és időben. A bádeni-szarmata időszakban a kárpáti emelet végén a korábban kiemelkedett és pusztulásnak indult területek is lesüllyedtek. A süllyedékbe nyílttengeri üledékek, elsősorban pelitek és karbonátok képződtek. A miocén üledékgyűjtő a bádeni időszakban éri el a legnagyobb kiterjedését Zalában. A bádeni végén és a szarmatában regressziós folyamat kezdődik. Az öböl elgátolódik, a vize kiédesül, majd a tenger jórészt feltöltődik és a szárazulattá vált terület pusztulásnak indul. A szarmata rétegek tartalmazzák a kis beleznai mező kőolajkészletét. A pliocén üledékciklusban az attikai orogenézis okozta nagyméretű süllyedés a miocén korit meghaladó tengerelöntést eredményezett. A kialakult alsópannoniai üledékgyűjtő rétegössz-letére a klasszikus hármas tagozódás a jellemző. Az alsótagozatban a peremeken márga-mészmárga, a mélyebb részeken homokosabb üledékek képződtek. A középső tagozatban kőolaj - és földgáztelepeket tartalmazó homokköves-márgás kőzetek rakódtak le (Lovászi, Budafa). A felsőtagozat túlnyomórészt márgából áll. Az alsópannon végén a rodáni mozgások hatására újabb térszűkület következett, amely felboltozódást, valamint újabb ÉNY-DK-i, illetve ÉÉNY-DDK-i irányú harántvetőket eredményezett (Budafa, Lovászi, Vétyem, Ortaháza, stb.). A mozgások hatására ágakra szakadt a tenger és a vizük fokozatosan kiédesedett. A felsőpannoniai időszakban az előzőnél kisebb üledékgyűjtő-medence alakult ki. Az üledékösszlet kezdetben beltórendszerű (lignitcsíkok), a végén a süllyedés fokozatosan lelassul és a beltórendszer feltöltődik a peremekről szállított hordalékkal. Ennek megfelelően az alsó rétegek agyagosabbak, a felsők homokosabbak. A pannoniainál fiatalabb üledékek nagyobb vastagságban az azóta is süllyedő területeken halmozódtak fel. Ilyen az Őrség közepe, a Mura és a Dráva völgye. 2. A mai felszín kialakulása A kelet-zalai úgynevezett meridionális völgyek mai ismereteink szerint komplex genézisűek, de még koránt sem tekinthetjük lezártnak a terület felszínfejlődése körül kialakult vitát (Pécsi 1986). Ezért egy rövid és nagyvonalú áttekintést adunk a korábbi legfontosabb elképzelésekről, majd bővebb ismertetést a terület részletes kutatási eredményeiről. Lóczy (1913) a meridionális völgyek keletkezésével kapcsolatban elvetette az egyszerű vetődés feltételezését. Abból indult ki, hogy a völgyek oldalán egyforma magas a perem, tehát azok árkos süllyedéssel keletkezhettek. Cholnoky (1918) megállapította, hogy a völgytalpak és a gerincek szintkülönbsége nagyjából 90 méter körül van, ezen kívül a völgyek sokhelyütt egészen összeszűkülnek és völgyi vízválasztók találhatók. Ezért: „tektonikus vonalak mentén keletkezett szélbarázdák"-nak tartotta a völgyeket. A hasadások mentén szita szerű horizontális elmozdulások történtek és az ilyen módon összezúzott anyag a defláció útján távozott. A völgyek tehát tektonikus szélbarázdák, a hegyhátak maradékgerincek. Szerinte a lösz a mozgás után telepedett le a magasabb gerincek szélárnyékos lejtőin. „Terasszerű" képződményeket is felfedez a völgyekben, ezeket azonban a hajdani hatalmas szélbarázda fenékszintjének tekinti. Az alaktani formálódást pedig a későbbi folyóvízi erózió bevágó munkája idézte elő. Albert Penck (1909) a völgyeket szélbarázdáknak, a dombokat fosszilis hosszanti dűnéknek tartotta. Az Ős-Duna és mellékvizei átfolyásának a nyomát is látják a meridionális völgyekben. A fent említett sokágú folyó a Dráva-völgy süllyedéke felé tartott (Szádeczky-Kardos 1938 és Sümeghy 1953). Terepasztal-kísérletek alapján arra a következtetésre jutottak, hogy az észak-déli völgyirányok a Duna hordalékkúpjának fejlődése során jöttek létre, valamint az azokat keresztező árkok is. A tektonika nem játszott szerepet a felszín kialakításában (Kádár 1960). A geológiai kutatások közben felfedezték a kőolaj-tartó szerkezeteket, s ez ráirányította a figyelmet a belső erők szerepére. Előbb gyűrődéseket ismernek föl a felsőpannoniai rétegekben (Vendl 1921). Ezután nyugat-keleti boltozatokat és teknőket találtak a mélyben (Pávai Vájna 1943). i6 Dr. Cseke Ferenc: Nagykanizsa és környékének természeti viszonyai Bizonyítékok kerültek elő a Keszthely-Gleichen-bergi vízválasztó hátság kiemelkedésére (Ferenczi 1924)- A törésvonalak mentén függőleges elmozdulásokat is feltételeztek (Kretzoi 1936). Az 1930-as és 1940-es évek morfológiai vizsgálatai elvetették a pliocén sivatag feltételezését, a defláció elsődleges szerepét (Bulla 1962). Szerintük a tektonikus hatás is gyenge volt, bár a fővölgyeket tektonikusán preformáltnak tartották. A Keszthely-Gleichenbergi vízválasztó emelkedésével, annak a déli lejtőjén a Dráva felé konzekvens vízfolyások indultak. Tehát a hátság emelkedésével hozzák kapcsolatba a terület fölszabdalásának a folyamatát. A későbbiekben teraszokat is feltételeztek a fővöl-gyekben, amelyek kizárólag finom anyagból épülnek fel, s amit az 1950-es évek elején sikerült igazolni (Lovász 1956). A legutóbbi idők kutatásai alapján az alábbi fejlődéstörténeti kép rajzolódott ki (Lovász 1975). A felsőpannóniai tenger a felsőpliocén időszakra feltöltődött, a vize kiédesült és lassan tóvá alakult. A nyugatról és északról előrenyomuló hordalékkúpok a víztükröt lassan a mai Dráva süllyedéke felé szorítják. A szárazulattá vált enyhe lejtésű felszínen az Ős-Rába és az Ős-Mura kalandozott, miközben aprókavicsból álló takarót terített szét. Ez a kavicstakaró a Zalától északra vastag, a területünkön vékonyabb. Ma a legmagasabb dombtetőkön találkozhatunk a felszíni foszlányaival. A későbbi általános kiemelkedés miatt a többi lepusztult a pleisztocén során és a sekély medencék aljazatában halmozódott fel. Az ópleisztocén során a zalai terület emelkedik. Ennek lassúsága eleinte még nem zárta ki az átfolyó vizeket, csupán bevágódásra késztette őket. A közel egyenletes felsőpliocén térszín magasságkülönbsége ezek után is kicsi, de már megkezdődött a völgyképződés széles laposok formájában. A jégkorszaki klímának megfelelően a lejtők tömegmozgásai egyre fontosabb felszínalakító tényezőkké váltak. A középpleisztocén során alapvető változások kezdődtek. A további emelkedés következtében megszűnt az átfolyó vizek uralma. A Mura és a Rába fokozatosan a mai helyére húzódott, és megkezdődött az elhagyott hordalékkúpok pusztulása. Ezzel Zala kiemelkedett, egyben elkülönült a környezetétől és önálló fejlődésnek indult. Az epirogenetikus emelkedésen kívül az észak-déli irányú vetők mentén szerkezeti mozgások történtek a kelet-zalai területeken. A szerkezeti vonalak irányában és a lejtésviszonyoknak megfelelően a Mura és a Zala völgye felől megkezdődött a Principália- és a Szévíz, valamint azok mellékvölgyeinek a kialakulása. A völgyek kitakarítását főleg a helyi vizek eróziója végzi. Ugyancsak a középpleisztocén során kezdődik a Felsőrajktól a Muráig húzódó 4-5 km széles Principális-völgymedence besüllyedése is. Az újpleisztocénben felgyorsultak a lepusztulási folyamatok és a szerkezeti mozgások. Továbbra is jellemző a lassú emelkedés. Kialakult a korábban még csak formálódó Principális-völgymedence, melynek az újpleisztocén kori süllyedése elérte az 50-60 métert. A Principális és a Sárvíz völgyközi hátsága Felsőrajktól délre lealacsonyodott és délre billent. Nagykanizsánál már csak egész alacsony szigetek jelzik a jelenlétét. A nagymérvű süllyedés Nagykanizsától délre nem véletlen, mert az észak-déki irányú Principális-völgymedencét ÉK-DNy-i irányban - a kialakuló balatoni medencével párhuzamosan - egy széles süllyedek keresztezi, ami a Murától Nagykanizsán és Zalakomá-ron keresztül húzódik 10-15 km szélességben. Előidézője az a hatalmas áttolódás, amely a mélyben alatta húzódik. A süllyedek alacsony területén gyengébb a felszabdalódás, így az egyenletesebb felszín terjeszkedési lehetőséget biztosít Nagykanizsa számára. A két süllyedek felerősítette egymást, és az így keletkezett mocsár védelmezte hajdan Kanizsa híres várát. Az erőteljesen besüllyedt Principális-völgymedence erózióbázisul szolgált a mellékvölgyek számára. Ezek a völgyek lepusztították a magasszintek kavicstakaróját és a völgymedencében halmozták fel (2. ábra). Nagykanizsa Zala 2. ábra. A Principális-völgy geológiai hossz-szelvénye (Szerk.: Lovász György) 1. iszapos homok, 2. futóhomok, 3. kavicsos homok, 4. pannóniai alapkőzet Ugyanez a süllyedek vonzotta magához a Szévíz déli mellékvizeit, és tolta északra a gyengébben süly-lyedő Zala vízgyűjtőjének rovására a völgyi vízválasztót. Ebben az időszakban vastag vályogos-löszös üledék települt a dombtetőkre és az oldalakra. A pleisztocén folyamán jelentékeny teraszképződés is volt. A legidősebb teraszra települt a nagykanizsai vasútállomás és Palin község, az alluvium fölött kb. 12 méter magasságban. A középső terasz Nagykanizsánál a vasútállomás alatt látható kb. 5 méter magasan az alluvium fölött, de ezen van az újudvari vasútállomás is. Az alsó terasz Nagykanizsánál kb. 2 méteres teraszszigetek formájában látható, ilyen teraszszigetre épült hajdan a vár is. '. Cseke Ferenc: Nagykanizsa és környékének természeti viszonyai 17 Ezek nem igazi teraszok (Lovász 1975), mert anyaguk lerakásában és kiformálásukban a folyóvízen kívül más erők is résztvettek (3. ábra). A holocénban is folytatódik a völgymedence süllyedése. Eredményeként az elhalt mocsári növényzetből 3. ábra. Domblábi felhalmozódással és folyóvízi akkumulációval, illetve erózióval kialakított terasszerű újpleisztocén felszín általánosított felépítése. (Szerk. Lovász György) 1. homokos, iszapos fluviatilis üledék, 2. vályogos lösz, amelynek alja lejtőtörmelékkel kevert, 3. pannóniai homokos alapkőzet tőzeg keletkezett. Nagykanizsa körül csak kisebb sávokban található, de észak felé Zalaszentmihály-Pacsa vonalában, ahol a Balaton meghosszabbításában keletkezett széles árok keresztezi a meridionális völgyeket, vastag tőzegrétegek keletkeztek. A holocén meleg-száraz ún. mogyoró időszakában a völgy talp magasabbra kiemelkedő homokdombjain mozgásba lendült a homok. A dombok legszebb kifejlődésben Homokkomárom-Hosszúvölgy térségében találhatók, de számottevőek Nagykanizsától délre Be-lezna környékén is. Szélbarázdás-maradékgerinces, helyenként garmadabuckás formák is kialakultak. Az utóbbi évszázadokban maga az ember is alakította a felszínt az erdőirtásaival, a földművelő munkájával, a vizek lecsapolásával, az építkezéseivel, stb. II. ÉGHAJLAT 1. Napsugárzás és felhőzet Nagykanizsa az ország délnyugati részén fekszik. A város feletti évi legalacsonyabb napállás december 22-én 20° 02', a tavaszi és az őszi nap-éj egyenlőség idején 43° 32', míg az évi legmagasabb június 22-én 67° 02'. Az országon belüli déli fekvése ellenére a napsütéses órák száma 1800-1900, ami ugyancsak elmarad az Alföld középső részének a 2100 óránál magasabb napfény tartalmától. Ennél 14%-al kevesebb. Ez a hátrányos helyzet vonatkozik - a növénytermelés számára annyira fontos - tenyészidőszak (IV— IX. hónap) napsütésére is, amely nem több 1300-1400 óránál, míg az Alföldön 1500 órán felüli értékeket mérnek. A tenyészidőszaki veszteség valamivel kisebb (11%) az alföldihez képest. Az év legnapfényesebb hónapja a július 270-280 órával. A december csupán 60-70 órás napsütést élvez a rövid nappalok és a túlzott felhőzőttség miatt. Decemberi napsütéses órák száma mindössze 24%-a a júliusinak. A napsütéses órák kisebb száma hátrányt jelent a napfényigényes növények természete esetében (pl. szőlő, barack). Az előnytelen helyzet legfőbb oka az országban is jelentős mértékű borultság. A borult napok évi száma (a felhőzet 80%-nál nagyobb) 100-120. A felhős napok száma meghaladja a derültekét (1. táblázat). A Dunántúl nyugati pereme és a Kisalföld képezi az ország legborultabb térségeit. Itt a borult napok száma mintegy 20%-al meghaladja Nagykanizsáét, ugyanakkor az Alföld közepe hasonló százalékkal napfényesebb. A téli félév rendszeres délnyugati felsiklási frontjai következtében november és február között gyakoriak a ködök Nagykanizsán. A tenyészidőszakban viszont a széles völgytalpakon keletkező kisugárzási köd a gyakori. A ködös napok száma elérheti a negyvenet is (2. táblázat). 1. táblázat. Derült és borult napok átlagos száma. (Nagykanizsa, 1901-50) I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. X. XI. XII. ÉV IV-IX. 2,9 4,4 5,i 4,8 5,7 Derült napok 5,7 7,5 9,4 8,9 5,9 2,8 2,6 67,7 42,0 14,6 10,7 8,7 7,9 6,5 Borult napok 5,i 4,i 4,0 5,8 9,5 14,2 16,0 107,1 33,4 2. táblázat. A ködös napok átlagos száma. (Nagykanizsa, 1940-54) I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. X. XI. XII. ÉV 4,5 2,3 1,8 0,7 1,4 0,9 0,9 2,9 5,o 5,9 5,i 6,5 37,9 18 Dr. Cseke Ferenc: Nagykanizsa és környékének természeti viszonyai A nyári évszaki ködök zömét helyi tényezők alakítják ki, mint pl. a domborzati viszonyok, a terjedelmes és vizenyős Principális-völgymedence. A magasabb dombtetőkön jóval kisebb a köd valószínűsége, mint a völgyekben. Csupán az ország hegyvidékei és a folyóvölgyei ködösebbek Nagykanizsánál. Viszonylag szerencsés a város üzemeinek az elhelyezkedése, mivel az uralkodó ÉK-DNY-i szelek csak kisebb mértékben terítik a lakónegyedekre a füstködöt okozó szennyezett levegőt. 2. Hőmérséklet Nagykanizsa a 10,2 C°-os évi átlagos hőmérsékletével az ország hűvösebb tájai közé tartozik. Ennél alacsonyabb értékeket a hegyvidékeken, az északnyugat felé nyitott Kisalföldön, illetve a Nyírségben mértek (3. táblázat). Zala megye melegebb részén helyezkedik el Nagykanizsa. Egyedül Keszthely és a Balaton környéke részesül magasabb hőmérsékletben. A hőmérséklet évi járásának jellege keveset tér el az országostól. Januárban a szárazföldi eredetű száraz és hideg légtömegek elárasztják az egész Kárpát-medencét. Nyomukban felszakadozik a felhőzet és erősebb lesz a kisugárzás. A kihűlt és a néha hóval borított talaj már elvesztette a korábbi (késő őszi) meleg tartalékait. Nagykanizsa és környéke ekkor az ország legenyhébb területeihez tartozik, mivel az Adria és a Földközi-tenger felől érkező enyhe és párás levegő itt érezteti a hatását legerősebben. Ezért alakul ki északkelet felé a vízszintes hőcsökkenési gradiens az országban. Februárban még jobban érvényesül a tengeri légtömegek hatása. A hó már gyakran elolvad, a felszín lassan felenged. A havi középhőmérséklet 1,5 C°-ot növekszik januárhoz képest. Márciusban ugrásszerűen nő a havi középhőmérséklet (5,1 C°). Jelentősen felerősödik az Atlanti-óceán felől érkező ciklonok beáramlása, s az általuk okozott felmelegedés végleg eltünteti a hóta-karót. Áprilisban jelentékenyen növekszik a fölmelegedés, s az előző hónaphoz viszonyítva 4,8 C°-al magasabb a havi középhőmérséklet. Májusban tovább tart az intenzív fölmelegedés (5,0 C°), a sarki eredetű hideg levegő időszakos beáramlása ellenére (fagyos szentek). Nagykanizsa és környéke ekkor már elveszítette azt a hőtöbbletet, amelyet az ország belső és keleti területeivel szemben élvezett. Júniusban a felmelegedés üteme kissé mérséklődik, a beáramló hűvös óceáni légtömegek hatására (3,3 C°). Július a legmelegebb hónap. Gyakori az óceáni légtömegek betörése, s emiatt az előző hónaphoz viszonyított hőmérséklet-emelkedés üteme tovább gyengül (2,0 C°). Mindezek következménye, hogy Nagykanizsa környéke hazánk leghűvösebb területei közé tartozik. Augusztusban már túljutott a havi középhőmérséklet a tetőponton és megkezdődik a lassú lehűlés. A középhőmérséklet csökkenése csupán 1,0 C°. Szeptemberben a lehűlés fokozódik (4,0 C°). A földközi-tengeri légtömegek beáramlása fokozatosan elhal és bizonyos kiegyensúlyozódás jön létre az óceáni és a kontinentális légtömegek között. A csapadék tovább csökken. Az enyhe, napfényes időjárást a hónap vége felé „vénasszonyok nyarának" nevezi a népi megfigyelés. Október elején tart még a kellemes derült idő, de a nyártól örökölt meleg rohamosan csökken a gyengülő és rövidülő besugárzás nyomán (5,4 C° hőcsökke-nés). November az ősz végét jelentő hónap. Folytatódik az előző hónap erőteljes lehűlése. Az 5,4 C°-os csökkenés a besugárzás rohamos visszaesésén kívül, a sarki eredetű légtömegek betörésével kapcsolatos. Némiképp enyhíti a korán jött hidegeket a rendszeresen beáramló nedves mediterrán levegő, s ez jobbára csak itt az ország délnyugati részén érezteti hatását. Eredményeként fordulat következik a hőmérséklet országos eloszlásában. Nagykanizsa a Dél-Alfölddel és Baranyával együtt a legenyhébb térségek közé kerül újra. December hónapban a legkisebb a napsugarak beesési szöge, a legalacsonyabb havi középhőmérséklet azonban mégis késik egy hónapot. A kedvező időjárá- 3. táblázat. Havi és évi középhőmérsékletek Magyarországon és Zala megyében. (1901-50) I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. X. XI. XII. ÉV Nagykanizsa -1,0 0,5 5,6 10,4 15,4 18,7 20,7 19,7 15,7 10,3 4,9 1,0 10,2 Sopron -i,3 0,2 4,8 9,6 14,5 17,6 19,7 18,9 15,3 9,7 4,2 0,5 9,5 Nyíregyháza -3,o -1,1 4,5 10,1 15,8 18,7 20,7 19,7 15,6 9,9 4,i -0,4 9,5 Szeged -1,2 0,6 6,3 11,4 16,8 20,0 22,3 21,4 17,5 ii,9 5,9 i,4 11,2 Zalaegerszeg -1,2 0,5 5,5 10,5 15,4 18,6 20,6 19,5 15,6 10,2 4,9 o,9 10,1 Lenti -1,7 -0,1 5,2 10,0 14,9 18,2 19,9 18,9 15,1 9,9 4,8 0,7 9,6 Keszthely -1,0 0,7 6,0 10,9 15,9 19,0 21,1 20,3 16,5 10,9 5,3 1,0 10,5 Dr Cseke Ferenc: Nagykanizsa és környékének természeti viszonyai 19 si helyzetet a gyakran beáramló enyhe és páradús óceáni légtömegek okozzák, amelyek mérséklik a kelet-európai anticiklon hidegét. Következésképp a hőmérséklet csökkenése némileg lelassul (3,9 C°). Az összehasonlításból kitűnik, hogy a hőmérséklet ingása országos viszonylatban a kisebbekhez tartozik. Ennél kisebb csak az Alpok nyúlványainak a területén, illetve a középhegységek közvetlen környezetében mérhető (4. táblázat). 4. táblázat. A hőmérséklet ingása. (1901-50) Nagykanizsa 21,7 °C Zalaegerszeg 21,8 °C Sopron 21,0 °C Pécs 22,7 °C Szeged 23,5 °C Nyíregyháza 23>" °C A léghőmérséklet abszolút maximumainak és minimumainak atlagaival, illetve ezek ingásának mértékével is lehet jellemezni egy terület kontinentalitását. Az eddig említett kiegyenlítettség olyan szélsőségeket is hordoz, amely a mezőgazdaságot keserves körülmények közé juttathatja. Az ingadozás mértéke azonban kisebb az Alföld szélsőségeinél (5. táblázat). meleg advekcióval. A hűvös nyár összefügg a hosz-szabb ideig tartó esős-zivataros időjárással, azaz a hűvös légtömeg advekcióval. A két szélsőség különbsége 23,2 C°. Érdemes megvizsgálni a hőmérséklet tenyészidő-szakra vonatkozó értékeit is, mivel a mezőgazdaságot alapvetően befolyásolja. Ötven év átlagában végzett számítások szerint 16,7 C° (IV-IX. hónap) - kevesebb az alföldi értékeknél - a mezőgazdaság előnyére. Az országos hőmérsékleti adatok 1-2 C°-os eltérései jelentéktelennek látszanak. Ez azonban csak külsőség, mert ha megvizsgáljuk ezeknek a csekély eltéréseknek a hatását egyéb gyakorisági értékekre, már jelentősebb különbségeket észlelünk (6. táblázat). 6. táblázat. Hőmérsékleti határértékek gyakoriságai. (1901-50) Nagykanizsa Zalaegerszeg Csongrád Nyíregyháza Téli nap 24 23 29 34 Fagyos nap 95 94 91 110 Nyári nap 7i 66 84 79 Hőség nap 15 13 25 23 5. táblázat. A léghőmérséklet közepes havi és évi maximuma-minimuma. (Nagykanizsa, 1901-50) I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. X. XI. XII. ÉV 10,4 12,8 I9>i 24,6 27,8 Maximumok 3i,4 32,8 32,6 29,1 23,3 16,5 11,2 33,8 -I3>i -11,8 -5=5 -1,1 3,4 Minimumok 7,9 9,6 8,9 4,3 -0,4 -4,7 -10,3 -16,7 23,5 24,6 24,6 25,7 24,4 Ingás 23,5 23,2 23,7 24,8 23,7 21,2 21,5 50,5 Sok év átlagában a januári középhőmérséklet jelentősen ingadozhat. A 23,5 C° a mediterrán, illetve a sarki kontinentális jelleg érvényesülését mutatja. Az 50 éven keresztül végzett mérések szerint az enyhébb hónapok némileg gyakoribbak mint az átlag alattiak. Ez a tengeries hatás mértékére utal. Ugyancsak 50 év átlagában vizsgált mérsékelten hűvös nyarak aránya nagyobb, mint a forró nyaraké, amely szintén a tengeri légtömegek hatását jelzi. A forró július oka az erőteljes besugárzás párosulása 3. A levegő nedvessége A levegő abszolút nedvességtartalma összefügg a csapadékösszegekkel. A meleg levegő nagyobb befogadóképességének megfelelően a nyári félévben jelentékenyebb. A mezőgazdaság szempontjából nagyon fontos a relatív nedvességtartalom. Magas értéke csökkenti a párolgást és akadályozza a talaj kiszáradását (7. táblázat ). 7. táblázat. A relatív nedvesség (%) havi és évi középértékei. (1901-50) I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. X. XI. XII. ÉV Nagykanizsa 81 79 76 70 71 70 70 7i 75 82 84 85 76 Pécs 80 77 72 66 66 64 59 62 68 76 79 80 71 20 Dr. Cseke Ferenc: Nagykanizsa és környékének természeti viszonyai Nagykanizsa havonkénti hőmérséklet- és csapa-dékátlagaiból számított átlagos évi potenciális eva-potranspiráció hazánk kisebb párolgási értékeinek egyike. Az érték kicsisége elsősorban a nyári félév alacsonyabb középhőmérsékletével magyarázható (4. ábra). 4. ábra. Az évi lehetséges evapotranspiráció területi eloszlása Délnyugat-Dunántúlon, mm-ben. (Szerk. Kakas József) 4. Légnyomás, szél A légnyomás értékeinek az eloszlása nagy jelentőségű a légáramlás kialakításában és ezen keresztül az időjárás változásaiban. Nagykanizsa esetében az éghajlati jelentősége nem számottevő, az évi menet kiegyenlítettsége és csekély ingadozása következtében ($. ábra). Tél 750,1 A légnyomás évi maximumát januárban éri el a szibériai anticiklon nyugat felé való kiterjeszkedése miatt (kontinentális tengely). Tavaszra ez a képződmény megszűnik és a földközi-tengeri ciklonok áprilisban légnyomás minimumot idéznek elő. Ez az alacsony érték nyáron gyengén emelkedik, majd szeptember-októberre kisebb maximumot ér el, amelyet újra némi visszaesés követ. Az alábbi gyakorisági térképek szemléletesen mutatják, hogy a domborzati tényezők mennyire befolyásolják a szélirányokat (6. ábra). 6. ábra. A szélirányok évi gyakorisága Zala megyében. (1901-50) 5. ábra. A légnyomás havi, évszakos és évi középértékei, higanymilliméterben. (Nagykanizsa, 1901-50) Dr. Cseke Ferenc: Nagykanizsa és környékének természeti viszonyai 21 Nagykanizsánál a Principális-völgy mint meridio-nális képződmény megszűnik. A vízfolyás délnyugat felé veszi útját az alacsony térszínen, ezzel a légáramlások főirányát ÉK-DNY-ra tereli. Ez a széles tektonikus árok szélcsatornaként működik, valósággal utat nyit a Mura-medence felől a felsikló frontok számára is. Nem véletlen, hogy ennek a két iránynak a szélgyakorisági értéke 60%, nagyjából azonos részesedési arányban. Az északi és a déli szelek gyakoriságának az évi átlaga 6%, illetve 7%. A keleti és nyugati szeleké a legminimálisabb. A szélirány gyakoriságok értékei nem nagyon térnek el egymástól az év folyamán. Jellemző a szélcsendes napok alakulása. Évi átlagban Zalaegerszegen és Keszthelyen 25%, míg Nagykanizsán csupán 4%. Ez az utóbbi kétségtelenül az ÉK-DNY-ik szélcsatorna következményeivel függ össze. 5. Csapadék Nagykanizsa környezetének évi csapadékjárása egyenletesebb mint az ország többi részén (8. és 9. táblázat). A tavasz beköszöntésével a kontinentális hatást háttérbe szorítja az óceáni, és ennek megfelelően hónap-ról-hónapra növekszik a csapadék. Maximumát májusban éri el, s ez egyben az év legnagyobb havi csapadékmennyiségét jelenti. A tavaszi magas csapadékösz-szegnek nagy jelentősége van mezőgazdasági szempontból. A nyári csapadék júliusban tetőzik. Az esőmaximumot az óceáni légtömegek beáramlása (Medárd), illetve a hideg betörési frontok zivatarral kísért záporesői biztosítják. Augusztusban csökkenő csapadék jelzi a kontinentális befolyás erősödését. 9. táblázat. A csapadékértékek évszakos eloszlása. (1901-70) Tél Tavasz Nyár Ősz Tenyész-idő IV-IX Nagykanizsa 143 190 232 201 442 Nyíregyháza 103 130 207 141 351 Kecskemét 99 132 154 137 296 Pécs 127 172 193 176 375 Sopron 115 164 244 171 427 Az ősz elején elcsendesednek a nagy légtömegmozgások, a csapadék kevesebb lesz, az óceáni befolyás további mérséklődése miatt. Novemberben azonban újabb csapadéknövekedés következik a nedves középatlanti légtömegek beáramlása nyomán (őszi másodlagos maximum). Ezek a frontok csendes esőket eredményeznek. A kiemelkedően magas nyári és őszi csapadékértékek a mezőgazdaságra nézve előnyös és hátrányos következményekkel is járnak. A téli időszakban a száraz és hideg kontinentális légtömegek elárasztják a Kárpát-medencét és felszaggatják az esetleg zárt felhőtakarót. A csapadék januárfebruárban minimumra csökken. A tél száraz hidegét gyakran megtöri az óceán, illetve a Földközi-tenger felől beáramló enyhe és nedves levegő, amely havazást, esetenként átmeneti hóolvadást eredményez. A téli csapadékvíz felhalmozódása nagymértékben előkészíti a sikeres mezőgazdasági évet, a talaj víztartalékainak biztosításával. Az évi csapadékösszegek országosan is magas értéke elsősorban a város kárpát-medence-peremi fekvéséből származik (8. táblázat és 7. ábra). 8. táblázat. A csapadékértékek havi és évi összegei. (1901-70) I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. X. XI. XII. ÉV Nagykanizsa 43 43 46 60 84 79 82 7i 66 65 70 57 766 Kecskemét 28 3i 32 44 56 59 50 45 42 43 52 40 522 Nyíregyháza 30 32 31 42 57 75 63 69 45 46 50 4i 581 Szarvas 32 34 33 45 59 65 50 50 40 4i 5i 43 543 Budapest 39 40 4i 49 66 73 53 50 43 50 63 52 619 Pécs 39 40 43 62 67 71 64 58 53 58 65 48 668 Sopron 34 35 42 52 70 80 90 74 61 56 54 46 694 Kőszeg 37 38 46 59 77 95 99 89 72 61 61 47 78i Keszthely 36 37 40 52 72 78 76 74 62 57 61 49 694 Zalaegerszeg 37 36 42 58 76 85 90 78 68 61 61 48 740 Zalaszentgrót* 42 42 42 55 84 96 95 68 59 59 76 53 771 Lenti* 46 48 44 60 88 97 97 77 62 62 82 57 820 Letenye 42 40 46 62 83 86 88 78 73 69 73 57 797 * 1941-70 22 Dr. Cseke Ferenc: Nagykanizsa és környékének természeti viszonyai 7. ábra. A csapadék évi eloszlása. (1901-50) Az Alföldön lényegesen kevesebb a csapadék, az évi ingadozása viszont nagyobb, így az aszályra ott jóval nagyobb az esély. A Dunántúl keleti részén és a Kisalföldön valamivel jobb a helyzet. Zala megye nyugati és délnyugati területei a leg-nedvesebbek, a Balaton irányába viszont gyorsan csökken a csapadék. Nagykanizsa itt közbülső helyzetet foglal el. A csapadékjárásnál észlelt egyenletesség azonban viszonylagos tényező, a 80 éves észlelési sorban komoly szélsőségek is akadnak. A legtöbb csapadékot 1940-ben mérték: 1216 mm-t, a legkevesebbet 1921-ben: 483 mm-t. Mindkét szélsőség káros a mezőgazdaságra (10. táblázat). A táblázatból kitűnik, hogy a legcsapadékosabb évben is vannak átlag alatti értékek (március, április, június, november) és a legszárazabb esztendőben átlag feletti csapadékok (május, november). Növénytermesztés szempontjából nagyon lényeges a csapadék éven belüli eloszlása. Az előzőeknél is nagyobb szélsőségeket mutatnak a legnagyobb és a legkisebb havi csapadékértékek (11. táblázat). A tenyészidőszak csapadéka átlagosan 442 mm, megközelíti az ország legszárazabb területének évi összegét is. Az aszály ritka, a szántóföldi növények általában elegendő csapadékot kapnak, a rétek-legelők füve gazdagabb mint másutt. A téli félév 324 mm-nyi csapadéka - a csekély mértékű párolgás miatt - elegendő víztartalékot halmoz fel a talajban. A havas napok számának változása - a mediterrán hatásnak erősebben kitett területeken kívül - nagy- 10. táblázat. Legcsapadékosabb és legszárazabb év. (Nagykanizsa, 1901-80) I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. X. XI. XII. ÉV 1940 73 78 43 46 136 58 163 210 192 102 56 59 1216 1921 18 32 4 52 93 58 11 39 10 54 90 22 483 //. táblázat. Legnagyobb és legkisebb havi csapadék. (Nagykanizsa, 1901-80) I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. X. XI. XII. mm Év 126 1950 152 1947 159 1937 203 1903 213 1939 191 1943 192 1948 210 1940 192 1940 203 1905 202 1962 153 1903 mm Év 1 1964 0 1949 1 1929 4 1946 12 1917 13 1917 2 1904 5 1947 1 1949 I 1959 1965 4 1924 10 1972 12. táblázat. Csapadékos napok száma, legalább 5,0 mm csapadékkal. (1901-50) I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. X. XI. XII. ÉV Nagykanizsa 3,i 3,2 3,4 4,2 5,6 4,8 4,9 4,4 4,i 4,7 4,4 4,i 50,9 Kecskemét 1,6 2,0 2,3 3,3 3,4 3,8 3,o 3,i 3,2 3,4 3,5 2,7 35,3 13. táblázat. Csapadékos napok száma, legalább 20,0 mm csapadékkal. (1901-50) I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. X. XI. XII. ÉV Nagykanizsa o,3 0,3 0,3 0,6 0,9 0,9 1,0 0,8 0,9 0,9 0,7 0,4 8,0 Kecskemét 0,0 0,1 0,2 0,2 0,6 0,5 0,6 0,5 o,5 0,4 0,4 0,1 4,i Dr. Cseke Ferenc: Nagykanizsa és környékének természeti viszonyai 23 14. táblázat. Havas, zivataros és jégesős napok száma. (1901-50) I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. X. XI. XII. ÉV Havas napok Nagykanizsa 5,6 4,4 2,5 1,0 - - - - 0,5 2,2 5,o 21,2 Szeged 5,3 3,9 2,2 0,7 — — — - 0,1 1,7 i,7 4,3 18,2 Zivataros napok Nagykanizsa 0,1 0,6 i,4 4,4 4,5 5,6 4,2 2,0 0,8 0,3 0,0 0,0 23,9 Szombathely 0,1 0,1 0,5 2,0 4,6 6,5 7,9 6,3 i,7 0,8 0,2 0,0 3i,7 Jégesős napok Nagykanizsa 0,0 0,0 0,2 0,6 0,8 0,5 0,3 0,1 0,2 0,0 0,0 0,0 2,7 Kisújszállás 0,0 0,0 0,2 0,0 0,3 0,2 0,1 0,1 0,1 0,0 0,0 0,0 1,0 mértékben függ a magassági viszonyoktól, a konti-nentalitás mértékétől (14. táblázat). Nagykanizsa magasabb csapadéka az országos átlagnál több havas napot és vastagabb hótakarót eredményez. Azonban az időnként betörő enyhe és esős légtömegek gyakran megrövidítik ezt az időszakot. A 300 m tszf.-i magasságú dombhátakon (pl. az újudva-ri tv-torony környezete) néhány nappal meghosszabbodik ez az időszak. A havazás első és utolsó napja a lehető legszabálytalanabb módon ingadozik, tör- vényszerűséget nehéz megállapítani. A hótakarónak nagy a szerepe a vízháztartásban, ezen keresztül a mezőgazdaságban. Zivatarok szempontjából a nagykanizsai terület -összehasonlítva a szombathelyi zivatargóccal - nyugalmas területek közé tartozik. Ugyancsak szeszélyes - a zivatarokat kísérő -jégeső jelensége, mértéke országos viszonylatban is jelentős. A kártétele keskenyebb sávokban minden évben jelentkezik. III. VÍZFÖLDRAJZI ADOTTSÁGOK 1. Felszíni vizek A) FOLYÓVIZEK Nagykanizsát kettészelő Principális-csatorna vezeti le a 4-5 km széles völgymedence, valamint a meridio-nális dombok kisebb-nagyobb völgyeinek vízfeleslegét. A Principális-völgyet a keresztirányú süllyedékek és az oldalvölgyek benyomuló hordalékkúpjai rossz lefolyású, pangóvizes területté tették, sőt helyenként kifejezetten elmocsarasították. Az árvizek lefolyásukat keresve kalandoztak az ártéren, mivel a kisesésű völgytalpon nem alakult ki egységes meder. (A középkori vár védelme érdekében mesterséges gátolá-sokkal is akadályozták a lefolyást.) A mocsárvilág a közlekedés komoly akadályát képezte. A mai 7-es számú főközlekedési úttal párhuzamos K-NY-i útvonal már a római korban északról kerülte meg a mocsarat, és a Sormás-Homokkomá-rom-Korpavár-Lazsnak helységek irányában vezetett át a völgyön. A 18. századtól a katonai szempontok elvesztették a jelentőségüket, a szaporodó népesség pedig újabb területeket kívánt művelés alá fogni. Ennek nyomán még ebben az évszázadban kiásták az első csatornákat. Az első komoly lecsapolási munkát az 1906-ban alakult Kógyárberki Lecsapoló Társulat végezte a várostól északra, amely egységes csatornába gyűjtötte (és a városra zúdította) a vízgyűjtő felső területeinek a vizeit. Ezután a vízrendezést már nem lehetett tovább halasztani Nagykanizsán sem, és létrehozták a Principálisvölgyi Lecsapoló Társulatot, amely az I. világháború alatt egységes rendezést végzett. Azonban ez sem hozott tartós javulást. Az államosítás után az elhanyagolt csatornák föliszapolódtak. 1968-ban korszerű és egységes tervek alapján, gépi munka alkalmazásával újabb vízrendezés kezdődött. Ezek a munkálatok sem oldották meg véglegesen a lecsapolások ügyét. Az erőteljes föliszapolódások miatt átlagosan 5 évenként ismételni kellene a kotrásokat. A Principális-csatorna vízjárásának megállapításához a nagykanizsai mércénél mért vízhozamok alapján elemeztük a lefolyásviszonyokat. A vízjárás tükrözi a csapadék és a hőmérséklet szabta évi menetet (8. ábra). A lefolyás decemberben - a hidrológiai tél közepén - éri el a maximumát, amikor a vízzel telítetté váló talaj nem képes elnyelni a csapadékot és az olvadékvizet. Az alacsony hőmérséklet miatt lecsökkent párolgás ugyancsak fokozza a lefolyást. Az anticiklonális jellegű januárban kisebb a vízhozam. Ezt a hóalakban hulló csapadék és a tartós fagy váltja ki. 24 Dr. Cseke Ferenc: Nagykanizsa és környékének természeti viszonyai 15. táblázat. Néhány vízfolyás fajlagos vízhozamának, illetve a legnagyobb és legkisebb vízhozam hányadosának összehasonlítása 8. ábra. A Principális-csatorna átlagos havi és évi vízhozama, és a havi hőmérséklet és csapadék átlagok Nagykanizsán hidrológiai évszakbeosztás alapján. (1960-69) Másodlagos maximum alakul ki februárban és márciusban a hóolvadás következtében. A vízfolyások vizét nem apasztja számottevő módon sem a kevés csapadék, sem a kissé megnövekedett párolgás. A tavasz végén és a nyáron a megszaporodott csapadék kissé lassítja a vízhozam csökkenését, de az végül is augusztus-szeptemberben eléri a minimumot. A mérséklődő intenzitású és mennyiségű csapadék nagyrészét elnyeli a kiszáradt talaj és fogyasztja a magas párolgás. A Kelet-Zala kisebb mértékű kontinentalitását igazolja a Principális-csatorna vízjárásának kisebb abszolút szélsőségi hányadosa (15. táblázat). Az ausztriai Isel az örök hóból, illetve a kiemelkedően magas csapadékból táplálkozik. Vízgyűjtője alpesi jellegű, s ennek megfelelően magas a fajlagos lefolyási érték. A Mezőföldön csordogáló Váli-víz alacsony fajlagos lefolyása, valamint hatalmas abszolút szélsősé-gességi hányadosa a - kontinentális jellegnek megfelelően - a legnagyobb és legkisebb víz óriási különbségét mutatja. Fontos szerepet játszik a domborzat síksággá szelídülése, a laza üledékekkel borított felszín jó vízelnyelő képessége. A Principális-csatorna vízgyűjtő területén viszonylag kiegyenlített és országos viszonylatban ma- Sorszám Vízfolyás Vízgyűjtő terület, km2 Fajlagos vízhozam, m3/sec ¦ km2 LNQ LKQ 1. Isel 1198 31,90 163,6 2. Váli-víz 220 2,09 2666,0 Principális- 3- csatorna* 301 4,66 78,6 4- Péti-víz 59 , 11,86 26,0 * A Principális-csatorna adatai nem a teljes vízgyűjtőre (610 km2) vonatkoznak, csupán a Nagykanizsától É-ra lévő területre. gas a csapadékátlag. A lefolyást befolyásoló morfológiai és kőzettani feltételek a síkság és a hegység közötti átmenetet jelzik. A felszínt laza üledéktakaró borítja. A fajlagos lefolyási érték és a szélsőségi hányados ezt az átmeneti helyzetet tükrözi. Sajátos a karsztforrásokból táplálkozó Péti-víz kiegyensúlyozott vízhozama és a magyarországi viszonyok között magas fajlagos lefolyása. A Principális-csatornán 5,0-5,0 árhullám vonul le átlagosan a hidrológiai nyár és tél során, a gyakori záporesők, illetve eső és az olvadás együttes hatásaként. A hidrológiai tavasz átlagosan 4,9 árhullámával szorosan utána következik, s ezt 4,4-el az ősz követi. Az adatokból kiderül, hogy az árhullámok számát tekintve nincs nagy különbség az egyes évszakok között. Ezek is igazolják a terület kiegyenlített csapadékjárását. A legtartósabb árhullámok a hidrológiai tavasz idején alakulnak ki, amikor a fagyott altalaj, az eső és a hó, a magas talajvíz, valamint a gyenge párolgás miatt sok víz kerül a patakokba. Ezt a víztömeget a rendkívül kisesésű Principális-csatorna (0,4%), lassan vezeti le. Tartósság tekintetében alig marad el a tavaszi mögött a téli negyedévi érték. A tavaszi időszakkal kapcsolatban említett tényezők lényegében itt is hatnak, s ezeken kívül fontos szerepe van a többnapos esőknek. Az alacsony őszi és a még alacsonyabb nyári értékek a csapadék gyors lefutásával, a nagy párolgással, és a talaj fokozott vízelnyelő képességével magyarázható. Az ősz végi esők módosítanak ezen a képen. A fentieket igazolja az alábbi adatsor, ahol megvizsgáltuk a Principális-csatorna árhullámainak vízhozamát a vízgyűjtőre hullott csapadék százalékában. XI. XII. I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. X. (I 21,6 22,5 24,2 69,8 59,9 42,4 13,8 8,9 11,0 10,0 8,1 14,3 Dr. Cseke Ferenc: Nagykanizsa és környékének természeti viszonyai 25 16. táblázat. A részvízgyűjtők néhány jellemző mérőszáma Vízfolyás neve Vízgyűjtőterülete*, km2 Erdősültsége, % Fajlagos vízhozama i/sec ¦ km2 Kisvízhozama, i/sec Magassági indexe Kámáncsi-patak 3,5 56 _ 1 264 Lazsnaki-patak 8,6 62 0,2 2 281 Palini-patak 3,7 1 0,4 2 249 Homoki-patak 14,0 45 i,9 28 198 Mántai-patak 33,4 39 o,9 26 202 Bakónaki-patak 71,0 18 i,5 105 234 * vízmérés fölött Kis vízfolyások vízjárása. Nagykanizsa területét hat - a Principális-csatornába ömlő - kisebb mellékpatak érinti (9. ábra és 16. táblázat). A részvízgyűjtők kicsik és rövidek, a Principális-vízgyűjtő észak-déli irányban hosszan elnyúló alakja miatt. A mellékpatakok vizsgálatát a fajlagos vízhozamuk segítségével végeztük, melyet a havonta észlelt kisvizi hozamok alapján számítottunk. A fajlagos vízhozamot meghatározza a vízgyűjtőre hullott csapadék nagysága, befolyásolja a talaj, a domborzat, a völgysűrűség, és a vízrendezés állapota. A részvízgyűjtők kicsisége és egymáshoz való közelsége miatt a csapadékviszonyokat nagyjából azonosnak vehetjük, így a befolyásoló tényezők különbözősége határozza meg az egyes mellékpatakok fajlagos vízhozamát. Ezen az alapon a hat kisvízfolyást négy kategóriába sorolhatjuk. 1. A legkisebb fajlagos vízhozamúak a vályogos felszínű, meredek és erdős domboldalú Palini, Ká-máncsi és Lazsnaki vízfolyások. A meredek domboldalak vizet nehezen áteresztő vályogos felszínén gyorsan lefut a csapadékvíz, az erdők lombfelülete nagy mennyiségű vizet párologtat el. 2. A legnagyobb fajlagos kishozamú vízfolyás a Homoki-patak, mintegy 80%-ban homokos-alluviá-lis térszínekről gyűjti a vizét, tehát jó vízelnyelő és rossz lefolyású felszínekről. Az így felhalmozott vizet tovább növeli a völgymedence alluviumában dél felé szivárgó jelentős mennyiségű talajvíz. A 45%-os erdősültség vízfogyasztó hatása is közrejátszik, hogy a nyári időszakban a talajvíz mélyebbre süllyed. 9. ábra. Nagykanizsa folyó- és állóvize. 26 Dr. Cseke Ferenc: Nagykanizsa és környékének természeti viszonyai A homokos-alluviális jellegű Homoki-patak vízhozama különösen függ a meder kotortsági állapotától. 3. A Mántai-patak vízgyűjtőjének a felső szakasza a Lazsnakiéhoz hasonlóan erdős és nagy reliefenergiájú, s ennek megfelelően kis fajlagos lefolyású. A vízgyűjtő déli felének homokos-alluviális térszínén viszont nagy a lefolyás. Ebből a kettősségből ered a Mántai-patak közepes fajlagos lefolyása. 4. Vályogos felszínű, de - kivéve a legfelsőbb szakaszát - lankás, és művelt lejtőjű, nagy völgysűrűségű Bakónaki-patak fajlagos kisvízhozama viszonylag magas. A lankás domboldalak szántói elősegítik a beszivárgást. A nagyobb völgy sűrűség, valamint a fő-vízfolyás mesterséges kimélyítése nagyobb mértékben megcsapolja a domboldalak és az alluviumok vizeit. A Bakónaki-patak táplálja a Csónakázó-tavat, a város legnépszerűbb kirándulóhelyét. B) TAVAK Nagykanizsa területén két mesterséges tavat találunk. Az egyik a 40 hektáros Csónakázó-tó, amely a környezetével a város egyik szabadidő központját képezi, másik a 23 hektáros Palini-halastó, az Alkotmány TSZ tulajdonában. A Csónakázó-tavat a Bakónaki-patak felduzzasztásával nyerték. Ebből adódik a hosszan elnyúlt alakja. A hely kiválasztását a szép környezeti fekvés, a városhoz való közelség és az elegendő vízutánpótlás indokolta. Hamarosan nagyon kedvelt kiránduló hellyé vált. Hátránya, hogy a 38,5 km2-es vízgyűjtője zömmel művelt terület, északi részén meredek domboldalakkal, ahonnan a lefolyó és szivárgó vizek a talajjal együtt sok kemikáliát is belemosnak. Sokat szennyez a területén lévő két község is. Ezeket a tényezőket ma kivédeni nem tudjuk, legfeljebb állandóan kezelt előtározókkal lassítani lehet a feltöltődés és a szennyeződés mértékét. így talán elkerülhető lesz az 1987-es évihez hasonló óriási halpusztulás (15 tonna). A Palini-halastó szerencsésebb felépítésű létesítmény. Közvetlenül a Principális-csatorna mellett fekszik, belőle táplálkozik. Az oldalról jövő vizeket árokkal távoltartják. Halat és víziszárnyasokat egyaránt tenyésztettek az 50-es évek második felében létesített tóban. A víziszárnyas tenyésztés és a tó elhanyagoltsága következtében a növényzet elburjánzott, s emiatt fertő állapotba került. Általában megfogalmazható, hogy a begátolással létesített tavak Zalában rövid életűek. Valaha sokkal több volt belőlük, de feltöltődtek és eltűntek. Csupán soha ki nem fizetődő hatalmas költséggel lehet őket huzamosan fenntartani. Előnyösebb lenne, hogy a Principális-völgymedence kevésbé hasznosított részein a felszíni vizek kizárásával, csupán a talajvízre építenének tavakat. 2. Felszín alatti vizek A) TALAJVÍZ A csapadék leszivárog a felszín alá, egészen az első vízzáró rétegig, s fölötte felhalmozódva talajvizet képez. Általában 25-30 m mélységig soroljuk ebbe a kategóriába a vizeket. A város alatt mindenütt megtalálható talajvíz legfontosabb jellemzőit az alábbiakban vázoljuk. A talajvíz „lustán" követi a domborzat alakzatait. A völgytalpakon nagyon közel van a felszínhez, a domboldalakon felfelé haladva, egyre jobban elhajlik tőle. (A domboldalakra felhúzódott falvak legmagasabban fekvő házainak a helyét, a gazdaságosan feltárható talajvíz határozta meg.) A dombsági jellegnek megfelelően a talajvíz állandó mozgásban van. A dombhátakban felhalmozódott víz lassan a völgytalpak felé szivárog, s közben egyre közelebb kerül a felszínhez. A völgy talpak peremén -ha a szerkezeti viszonyok lehetővé teszik - források formájában felszínre kerül, ha nem, akkor a völgytalpba szivárogva távozik. Főleg a mélyebb ásott kutakban jól észlelhető a vízszint évi ingadozása. Nagyobb az ingadozás a magasabb térszíneken, illetve a finomabb szemcséjű rétegekbe telepített kutaknál. A finom (iszapos, agyagos) kőzetek szemcséinek szabad hézagtérfogata kicsi, így az adott vízmennyiség jobban megemeli a talajvízszintet, illetve csökkenéskor mélyebbre húzódik. A legalacsonyabban fekvő völgy talpak talajvize ingadozik legkevésbé, mert a völgyoldalak felől szivárgó vizek nem engedik mélyre süllyedni, a magasra emelt vizet pedig a felszíni lefolyás és a párolgás csökkenti. A talajvízjárás tekintetében egy határozott évi menet figyelhető meg és ez összefüggésben van a hőmérséklet és a csapadék járásával is (10. ábra). A talajvíz télen halmozódik fel, a jelentéktelen párolgás nyomán megnövekedett csapadékszivárgás 70. ábra. A talajvíz, valamint a csapadék és a hőmérséklet évi menete hidrológiai évszakbeosztás alapján. (1956-70) Dr. Cseke Ferenc: Nagykanizsa és környékének természeti viszonyai 27 77. táblázat. A Principális-csatorna vízgyűjtőjének vízháztartási viszonyai. (Lászlóffy-Szesztai, 1901-50) XI. XII. I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. X. Évi /o Csapadék, mm 65 54 4i 40 44 60 79 76 78 73 68 72 751 ioo Terület párolgás, mm 13 7 9 12 27 5i 96 106 105 84 59 3i 600 80 Lefolyt vízmennyiség, mm 52 47 32 28 17 9 -17 -30 -27 -11 10 4i 151 20 miatt. Tavasz elején tovább emelkedik a talajvízszint és eléri az évi maximumát, majd lassan csökken. A nyári nagyobb csapadékösszeg sem képes ellensúlyozni a megnövekedett párolgást, amely gyorsan felhasználja a víztartalékot és így az ősz az alacsony talajvízállás időszaka lesz. Tehát némi fáziseltolódással a hőmérséklet és a csapadék évi menetét követi a talajvíz évi járása. A talajvíz sokévi közepes ingadozását a megelőző évek alacsony vagy magas csapadékmennyisége eredményezi. Az egymást követő kevés csapadékú évek hatására a talajvíz alacsonyra süllyed, a források egy-része elapad. A szárazság miatt sínylődik a növényzet. Szerencsére Nagykanizsa környezetében az országosnál ritkább az ilyen időszak. A túlságosan nedves évek sem előnyösek a mezőgazdaság számára, hiszen áradások, belvizek, meg-munkálatlan talajok, stb. okoznak gondokat. A talajvizek hőmérséklete tükrözi a tárolókőzet hőmérsékletváltozásait. A téli időszakban lehűlt talaj lehűti a talajvizet is, a nyári meleg viszont felmelegíti. Ez a folyamat annál inkább érvényesül, minél közelebb van a talajvíz a felszínhez, és minél lassúbb a talajvíz áramlása. A vizsgálatok szerint 10-11 m mélységben felveszi a talajvíz a terület évi középhőmérsékletét. (Még a nyitott talajvízkutakban is legfeljebb 1-2 C°-ot változik a víz hőmérséklete ebben a mélységben a téli és a nyári időszak között). A 20 m-nél mélyebb ásottkutak vízhőfoka már meghaladja Nagykanizsa évi középhőmérsékletét, ami a Föld belsejéből származó meleg következménye (11-12 C°). A talajvizek tisztasága már a múlté. A lehullott csapadék feloldja a felszín és a talaj szennyeződéseit (trágya, műtrágya, permetezőszer, egyéb ipari anyagok), és a mélybe szállítja. Minél közelebb van a talajvíz a felszínhez, annál kevésbé képes megszűrődni. A KÖJÁL vizsgálatai szerint a nitrit, a nitrát és a bakteriális szennyeződés a legtöbb kútban már közeledik az egészségre káros mértékhez. A talaj és a víz szennyeződése tovább fokozódik. (Szerencsére Nagykanizsán és a hozzá tartozó külterületeken már kevesen használják ivóvíz gyanánt, de ipari és öntözővízként még jól hasznosítható.) A talajvízkészletnek Nagykanizsa ellátása szempontjából ma már nincs különösebb jelentősége. Legfeljebb az alluviális fekvésű Kiskanizsa felszínkö- zeli talajvizét használják fel a kiterjedt zöldségeskertek öntözésére (bár itt is kényelmesebb a nyomás alatt lévő vízvezetéki ivóvízzel locsolni!). A talaj víztartó rétegek vékonyabbak a rétegvíztartó összleteknél, ezért a kinyerhető vízmennyiség is kevesebb. Abból a szempontból viszont előnyösebbek a körülményei, hogy a talajvíz a lehullott csapadékból évente pótlódik. A völgytalpak vízutánpótlása a legnagyobb, ezenkívül közel van a felszínhez, tehát itt a legcélszerűbb a felhasználása. B) VÍZMÉRLEG A Principális-vízgyűjtő vízzel való ellátottságát a vízháztartási viszonyok vizsgálatával mérjük. A vízháztartási egyenleg bevételi oldalát a területre hullott csapadék alkotja (az esetleges öntözővíz is!), a kiadási oldalát a lefolyt és elpárolgott vízmennyiség (17. táblázat). A kiadási oldal részletesebb vizsgálatából kitűnik, hogy májustól augusztusig a területi párolgás átlagai meghaladják a lehullott csapadékot. Ezzel párhuzamosan a patakok vízhozama csökken, némelyik kiszárad. Az év további nyolc hónapjában a csapadék több mint a párolgás. Évi vonatkozásban a csapadékösszeg 80%-a elpárolog, 20%-a lefolyik. Ellenőrzés végett a nagykanizsai vízmérce adataira támaszkodva kiszámítottuk a 10 esztendő alatt lefolyt víztömeget, valamint összegeztük az ugyanezen időszak alatt a vízgyűjtő északi és középső területeire hullott csapadékot, általában 5-6 csapadékmérő állomás adatát átlagoltuk. A kapott eredmények megerősítik a szakirodalomból vett adatokat annak ellenére, hogy csupán 10 év értékei álltak rendelkezésre (18. táblázat). 18. táblázat. A Principális-vízgyűjtő északi részének lefolyása a nagykanizsai vízmérce adatai alapján 1960-69 Csapadékösszeg Lefolyás Párolgás m3 2 328 838 000 442 603 039 1 886 234961 0/ /o 100 19 81 28 Dr. Cseke Ferenc: Nagykanizsa és környékének természeti viszonya A 19%-os átlag csupán a Nagykanizsától északra folyó vízgyűjtőrész lefolyási viszonyait tükrözi. A déli terület lefolyási értékei meghaladják a 19%-ot, mivel ez a vízgyűjtő legcsapadékosabb része. C) RÉTEGVIZEK A mélyebben fekvő kőzetrétegek hézagaiban felhalmozódó vízkészlet alkotja a rétegvizeket. Ez a vízkészlet több százezer éven keresztül érintetlen volt, egészen a feltárásáig. Nagykanizsa rétegvizei elsősorban a Bakony felől pótlódnak, kisebb mértékben az Alpok peremhegységei irányából, de lehetséges egy egészen kis mértékű kapcsolat a felszínnel is, a felső vízzáró agyagrétegek helyenkénti kiékelődése miatt. Ez az utóbbi inkább a magasabban lévő rétegvizeket érinti. Mivel a rétegvíznek jelentéktelen a felszínnel való közvetlen kapcsolata, ezért tiszta, viszont az utánpótlása lassú a beszivárgási terület nagy távolsága és a közbeeső töréses szerkezetek akadályozó szerepe miatt. A Nagykanizsa alatti rétegvizeket a völgyekbe telepített 80-250 m mélységű artézi kutakból szivattyúzzák a felszínre. A 100-150 m vastag pleisztocén-felsőpliocén takaró alatt fekvő felsőpannóniai homokok tárolják a kitermelésre érdemes készletet. A vízadó rétegek két szintben helyezkednek el. A felső szint 100-130 m, az alsó szint 200-230 m között található. A víztartó rétegeket agyagos üledékek választják el egymástól. 11. ábra. A rétegvizek termelésterhelhetősége Délnyugat-Dunántúlon. (1984) Dr. Cseke Ferenc: Nagykanizsa és környékének természeti viszonya 29 19. táblázat. Néhány nagykanizsai rétegvízkút adatai A kút száma Mélység, m Vízhozam, l/perc Hőmérséklet, °C Nyugalmi vízszint, m Üzemi vízszint, m Práter C 150 600 14 - 6,1 -n55 D 119 380 16 - 6,3 -14,3 E 247 560 17 - 7,3 - 9,i Ligetváros Ill/a 120 400 16 —12,0 -18,0 Bagola I. 200 210 17 -14,8 -17,8 IV. 140 180 16 -12,0 -18,0 A rétegvizek völgyek alatti jelentékeny mélysége jelzi, hogy a kiemelkedő és erősen felszabdalt dombhátak rétegvize lecsapolódott a völgyek kivésése során. A geotermikus gradiens alacsony értékeinek megfelelően (18-22 m/C°) a rétegvizek hőmérséklete viszonylag gyorsan emelkedik a mélység felé. A 100-130 m mélyről származó vizek átlagos hőmérséklete 16 C°, míg a 200-230 m-ről már 20-21 C°-os vizet nyernek. Az egyik 250 m mély kút talphőmérséklete 25 C°. A rétegvízkészlet nagyságát az Országos Vízgazdálkodási Keretterv (1984) adatai tárják fel. Eszerint Nagykanizsa a megye rétegvizekkel legjobban ellátott területe (11. ábra). Ennek ellenére mérsékelt készletekkel rendelkezik a város, hiszen a homokos, homokköves víztartórétegek pórustérfogata kicsi, nem hasonlítható a karsztos területek nagy vízhozamaihoz. Az 50-es években a fejlődő ipar nagyobb szükséglete miatt erőteljesen megnövekedett a kitermelés. Eredményeként a kutak üzemi vízszintje katasztrofálisan lesüllyedt, így újabb víznyerési lehetőség után kellett nézni (19. táblázat). Jelenleg a rétegvizek mérsékelt termelése folyik, nem várható újabb tartalékföltárás, az érdeklődés a nagy lehetőségeket tartogató Mura menti partiszűrésű vizek felé irányul. 20. táblázat. Nagykanizsa alatti rétegvizek fontosabb vízkémiai adatai. (1988) Kutak F G E C D Lúgosság 7,o 6,6 7,4 6,8 6,1 Összes ke- ménység, Nkf 16,4 26,4 19,5 15,8 15,9 Ammónia nyom 0 0,25 0,06 0 Vas, mg/l o,45 1,0 0,92 0,50 0,26 Klorid mg/l 8 10 6,4 12 4 Nitrát mg/l 0 0 0,25 0 0 Nitrit mg/l nyom 0 0,30 0 0 A rétegvízkutak vízminőségét rendszeresen vizsgálják. Ebből az anyagból ragadunk ki néhány jellemző adatot. (20. táblázat). A víz jó minősége állandó, sőt valószínűsítik, hogy a helyi Sörgyár sörének jó minőségéhez ez is hozzájárul. Egyedül a vastartalom haladja meg az engedélyezett mértéket. D) TERMÁLVIZEK Amennyiben a fúró nem áll meg 2-300 m mélységben, hanem lehatol több száz, vagy ezer méterre, a kitűnő ivóvíz helyett sókkal telített forróvizet tárnak föl, amely szerencsés sóösszetétel esetén gyógyhatású is lehet. Nagykanizsa területének nagyobb északi része a Letenye-N'agykanizsa-Csákány vonalában húzódó mélyszerkezeti egység fölött helyezkedik el. Ez a szerkezet egy olyan „teknő", ahol a mezozóos alaphegység elsüllyedt, s a fúrók még nem érték el azt. Ilyenformán a termálvizek tározó kőzete a felsőpannóniai homok és homokkő porózusos rétegösszlete, amely 600-1500 m vastagságban található itt. A felsőpannóniai aljazatot képező alsópannóniai és miocén rétegek itt tömöttek, s azok számottevő vízmennyiséget nem tározhatnak. A város déli területe már a bajcsa-inkei boltozaton helyezkedik el. Ez a szerkezeti egység 3-4000 m mélységben mezozóos agyagot, dolomitot és mészkövet tartalmaz. Az elsődlegesen fontos szénhidrogéneken kívül termálvizek is előfordulnak, csak korlátozottabb mértékben a rétegek vékonysága és agyagtartalma következtében. A bajcsai szerkezet hidrológiai-lag nem függ össze a bakonyi karsztvízzel. Az adottságok értékelésekor figyelembe kell venni, hogy a fúrásokat szénhidrogének feltárása céljából készítették, ezért a mélységi vizekkel kapcsolatos adataink gyakran hiányosak és pontatlanok. A statikus víztartalékok kicsisége nem csupán Nagykanizsa környezetére jellemző, hanem az egész Dunántúlra (nem így az Alföldön!). Vékonyak a víztartó rétegösszletek, a szerkezeti részek szétdarabol- 30 Dr. Cseke Ferenc: Nagykanizsa és környékének természeti viszonyai 21. táblázat. Két jellemző fúrás termálvíz adatai A kút száma Mélysége, m Vízadó kőzet Víz hőmérséklet, °C Vízhozam, l/P PH NaCl Összes keménység, Nkf Bj 40 1650 f. pannóniai homokkő 42 417 8,09 0,01 12,4 (Strand) Bj I. 4126 triász mészkő, márga 90 403 7,56 19,61 42,05 (Miklósfa) tak és kisméretűek. Nagykanizsa alatti termálvíztartalékok elmaradnak a dunántúli jól karsztosodott me-zozóos szerkezetekétől is. Itt a felsőpannóniai homokkövek képezik a fő víztartó rétegeket. A fentiekből következik, hogy a geotermikus energia nagymértékű hasznosítására alkalmatlan ez a kis tartalék, legfeljebb strandfürdők, kertészetek melegvízellátását képes biztosítani. Természetesen ez az utóbbi sem lényegtelen adottság, hiszen a felsőpannóniai rétegek kútjaiból melegvíz szivattyúzható (21. táblázat). A termálvíz utánpótlódását a Bakony és az Alpok felől feltételezik. Újabban - izotópos vizsgálatok eredményeként - a jugoszláviai Kalnik és az Ivansci-ca hegységekkel való kapcsolata is valószínűsíthető. A felszínre hozott víz hőmérséklete a vízadó rétegek mélységén múlik elsősorban. Kedvező a geotermikus gradiens kicsisége, de kedvezőtlen - bár ez technikai kérdés - a csőben felfelé nyomuló víz erőteljes lehűlése. (A Bajcsa L-es kút talphőmérséklete 3596 m-en 180 C°, a felszínre érésekor 90 C°.) A termálvizek jóval több oldott anyagot tartalmaznak mint a felszínközeli rétegvizek. Bizonyos esetekben a sók mennyisége és összetétele gyógyhatást is kifejt (pl. Zalakaroson). Erről az utóbbiról még nem tudunk Nagykanizsa területén. A felsőpannóniai rétegekből származó termálvizek sótartalma (főleg a NaCl) kicsi, gyakorlatilag édesvíznek tekinthető, lerakódásaival nem tömíti el a termelőcsöveket és a felhasználását követően nem szennyezi a környezetet. Ilyen vizet tártak föl a városi fürdő területén (Bajcsa 40-es kút). A bajcsai szerkezet mezozóos rétegeiből már sós vizet termelhetnek, s talán gyógyhatása is lehet, ha valamikor hasznosítani fogják (Bajcsa I.-es kút). IV. TALAJOK A város környezetében a legnagyobb természeti értéket - az egy táblán belül is változatos - talajok képviselik. A talajviszonyokat Nagykanizsa jelenlegi közigazgatási határain belül vizsgáltuk, a város közvetlen területéhez tartozó Miklósfa, Bagola, valamint Kis-és Nagyfakos helységekkel együtt. A talajok termékenysége A város két termelőszövetkezetének közvetlen gyakorlati célokat szolgáló talajvizsgálati anyagából kitűnik, hogy országos összehasonlításban legfeljebb közepesnek minősíthető az itteni legjobb talaj, bár zalai vonatkozásban a jobbak közé tartozik. Általában humuszszegények, mert az erdőtalajokban gyorsabb a szervesanyag ásványosodása, mint a felhalmozódása. A réti talajokban sok a humusz, de nyers, s így alig hasznosul. A nitrogéntartalom hasonló képet mutat, hiszen a talajok nitrogénvegyületei szerveskötésűek, ezért a mennyiségük arányos általában a humuszanyagukkal. A termékenység szempontjából rendkívül fontos kálium és foszfor csak kisebb százalékban található bennük. A savanyúságuk összefügg az erős kilúgozással, valamint a fás növényzet által termelt szervesanyagtömeg savanyú biológiai elbontásával. A szántófölddé alakított erdőtalajok savanyúságát fokozza a nagyadagú műtrágyázás. A talajok háromnegyed része kötött, vagy erősen kötött. Az erősen kötött talaj nem csupán a művelést nehezíti meg, de akadályozza a növények fejlődését és fokozza a csapadékvíz lepusztító munkáját. Hasonlóan rossz termőhely a város nyugati peremének a futóhomokja, a mozgékonysága és a rossz vízgazdálkodása miatt. A réti talajok az úgynevezett „perctalajok" kategóriájába tartoznak. Művelésük csak rövid ideig tartó talajállapotban lehetséges és csak meghatározott géptípusokkal végezhető. Mindezek következtében 20-50%-ra csökkent a talajaink termőképessége az ország legjobb szántóihoz viszonyítva. Sőt ezt a gyenge termőképességét még tovább rontja a talajok egy részének kisebb-nagyobb erodáltsága. Dr. Cseke Ferenc: Nagykanizsa és környékének természeti viszonyai 31 12. ábra. Legfontosabb talajtípusok Nagykanizsa területén 32 Dr. Cseke Ferenc: Nagykanizsa és környékének természeti viszonyai 22. táblázat. Néhány jellemző talajszelvény Nagykanizsa területéről Agyagbemosódásos barna erdőtalajok Szántó Erodált szántó Pszeudoglejes agyagbemosódásos barna erdőtalaj (Felsőerdő) Rozsdabarna erdőtalaj (Korpavár, meszes homok) Réti talaj (Bajcsai erdő) Öntés-réti talaj (Práter) (Nagykanizsai Alkotmány TSZ gesztenyése, Ungor-puszta) (Zala megyei Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság vizsgálati anyaga) PH Hu" K/A musz 5,8 1,5 5.8 i,3 5.9 i,o 5,8 0,9 47 48 49 51 PH Hu~ K/A musz 5,4 i,5 46 5,3 1,2 47 5.6 1,0 48 5.7 1,0 62 PH Hu~ K/A musz PH Hu~ K/A musz 5,6 5,6 5,9 1,6 0,6 0,5 43 43 43 5,6 4,2 4,4 4,7 4,9 5,1 5,4 8,6 2,6 i,7 o o o o 66 48 43 45 5i 47 45 PH Hu~ K/A musz 5,8 0,9 32 7,8 0,3 33 7.3 0,2 35 7.4 o 33 6,8 0 34 7.5 o 37 7.6 o 36 PH Humusz K/A 4,3 9,o 82 4.3 2,2 31 4.6 0,6 27 4.7 0,6 36 5.4 o 26 5,9 0,6 45 6,1 o 46 PH 7,2 7,5 7,5 7,6 7,5 7,5 Humusz 7,3 4,4 1,2 o o o Hogy ténylegesen mégsem ilyen tragikus a terméseredmény, az a rendszeres talajerőutánpótlásnak és a talajjavításnak köszönhető. A rendszeres meszezés javítja a savanyúságot. A nagyadagú szervestrágyázás fellazítja az eredeti nagy kötöttséget és növeli a termőerőt, a megnövelt mésztartalom könnyíti a tápanyagfölvételt és fokozza a talaj morzsalékosságát. A vizek rendezése a homokos-alluviális nyugati részeken egyenesen feltétele a termelésnek. Ezt a feladatot azonban máig sem tudták megfelelően megoldani. Ezek a termelést fokozó módszerek számottevően megdrágítják a növénytermelést, ezért csak módjával alkalmazzák őket. Az állattenyésztés jelenlegi színvonala nem biztosítja a szükséges szervestrágya meny-nyiséget (22. táblázat és a 12. ábra). Legfontosabb talajtípusok Nagykanizsa területének 44%-át a löszön kialakult, közepesen (esetenként erősen) kötött agyagbemosódásos barna erdőtalajok foglalják el. A termőrétegük vályogos és CaCo3 mentes. Amennyiben az erózió nem tarolta le, megtalálható az erdő talaj ok mindhárom szintje. Az A szint humuszos és morzsalékos; a vöröses árnyalatú B szint diós, esetleg hasábos szerkezetű, alul vasas kiválás is lehet; a C szint világosabb színű, meszes anyag. Közepes, illetve jó a vízelnyelő és vízraktározó képességük, gyengén savanyú a kémhatásuk (PH), bár a savanyodás mértéke sokat nőtt a műtrágyázás következtében. Ezek a talajok fedik a várostól keletre fekvő dombságot, de van egy homokosabb változatuk Szepetnek és Sormás környezetében. Az agyagbemosódásos barna erdőtalajok termőképessége 40-50%-os az ország legjobb talajaihoz viszonyítva. Ezek képezik a város legtermékenyebb szántóit. A földművelés következtében a felsőbb szintek összekeverednek, a humusztartalmuk 1,5% körül alakul, a savanyúságuk 4,5-5,5. Nagykanizsa az agyagbemosódásos és a pszeudoglejes barna erdőtalajok határán van, mely utóbbiak Szepetnektől nyugatra és Pátró-Surdtól délkeletre összefüggő takarót képeznek. Ezért már az agyagbemosódásos barna erdőtalajok között is megjelennek a pszeudoglejes változatok (pl. a Felsőerdő egyes feltárásaiban már kimutathatók!) A szelvénye hasonló az uralkodó agyagbemosódásos barna erdőtalajokéhoz, de a vízforgalma rosz-szabb, pangóvíz jön létre a szelvényen belül. A fel-halmozódási szint felső részében márványozottság keletkezik a gyökérjáratok és a repedések mentén. Gyakoribb a vaskiválás vasborsók formájában. A savanyúsága szintén az előzőhöz hasonló, az agyageloszlás mértékével együtt. A szántóföldi művelése javít valamennyit a szerkezetén, de így is gyenge minőségű talajt képez. A város területének 13%-át fedik, főleg Miklósfától keletre találhatók, a termékenységük csupán 20-30%-os. Az erdészeknek jobb véleménye van róluk, mert száraz időben is ellátják vízzel a bükkösöket és a gyertyánosokat. A vályogos felszíneken ezek a talajok elég egyöntetűek, különbséget leginkább az erodált -ság mértéke tesz köztük. A domboldalakról lemosott talajok a völgyek lábainál halmozódnak föl jelentékeny vastagságban. Ezeket lejtőhordalék-talajoknak nevezzük. Közös jellemzőjük, hogy nem a helyi talajképződés eredményeként jöttek létre, hanem a magasabb térszínekről lehordott talajok egymásrahalmozódásából. Jellegét a lepusztult felszínek talaja határozza meg, valamint az is, hogy a pusztuló szelvény mely részéből halmozódott föl. Néha 2-3 métert is elérheti a Dr. Cseke Ferenc: Nagykanizsa és környékének természeti viszonyai 33 humuszos rétegek vastagsága, de a helyzetüknél fogva előnytelenül nedvesek. A patak nélküli völgytalpakon az erdészet gyakorta csupán égereseket telepíthet rájuk. A 4-5 km széles Principális-völgy nyugati szegélyén homoktérszínek húzódnak, hol összefüggő felszínt, hol teraszszigeteket alkotnak. Eredetüket tekintve folyóvízi homokok, amelyek néha alig emelkednek ki az alluviumból. Jellemző talajtípusa a rozsdabarna erdőtalaj. A termőréteg (A és B szint) CaC03 mentes. Az A szint humuszos és gyenge a vízgazdálkodása. A B szint kissé vályogosabb az agyagbemosódás miatt. Savanyú talajok (PH: 4-5). Erdészeti szempontból a telepített erdei fenyvesek és az akácok számára képez kedvező talajt. Foltokban - ahol a pannóniai meszes homok előbukkan - gyengén humuszos karbonátos talajok is megjelennek (pl. Gördövény gyenge termőhelye). Gyakoriak a kovárványos barna erdőtalajok. Sajátosságuk a felhalmozódási szintben egymás alatt futó zeg-zugos vasas szalagok, amelyek a finomabb homok csíkjai mentén keletkezett vasas kicsapódások. Az agyagbemosódásos változat jellemző itt. A kovárványok javítják a talaj vízgazdálkodását. A homokon kialakult erdőtalajok a város területének 20%-át foglalják el, a termékenységük csupán 20-30%-os. Az erdészet főleg fenyővel telepíti be, de jól fejlődik az akác, a gyertyános-tölgyes és a kocsányostölgy is. Az alluviális térszínek a széles Principális-völgyben, illetve a mellékpatakok szűk talpán találhatók. Lecsapoltsági állapotuk nagyon változatos. A nagykanizsai süllyedek vízelvezetése nem sikerült megfelelően, a feltöltődés a kisesésű mellékpatakok völgyében gyors, és visszavizenyősödik a terület. Ezért az itteni talajok nemcsak változatosak, hanem az átalakulásuk hol jobb, hol rosszabb minőség felé halad. Közös jellemzőjük az állandó vízközelség. Ennek hatására alakultak ki a réti talajok. Jellemző az A szintjük nagy humusztartalma és a humuszos rétegek vastagsága. A kötöttségük szoros kapcsolatban van a mechanikai összetételükkel, a felső rétegük gyakran erősen kötött. Tömődött és levegőtlen talajok, a talajvíz túlságosan közel van a felszínhez. A szántóföldi művelésük a levegőtlenséget javítja. A kialakulásuk erdőtlen körülmények között történt, a betelepítésük nyárral, rosszabb esetben égerrel és fűzzel a legelőnyösebb. Nedvesebb körülmények között fekete színű lápos réti talajok keletkeztek. A feltalajuk humusztartalma 5-10% közötti, ami helyi vonatkozásban nagyon magas érték, azonban ez a humusz nyers és nem hasznosul megfelelőképpen. A réti talajokra jellemző sokszögű szerkezet csak mélyebben jelentkezik, a feltalaj morzsalékos és laza, mintegy átmenetet képez a láptalajok felé. A hu- musztartalom éles vonallal szűnik meg, alatta glejese-dés és rozsdásodás nyomai találhatók. Közvetlenül a Principális és a többi állandó vízfolyás mentén öntés-réti talajok képződtek. A vizek korábban elterített hordaléka - a lecsapolások révén - kikerült a vízborítás alól és megkezdődött a rétitalaj képződés. Még nem alakult ki a talaj szerkezete, a humusztartalma nem több 1-2%-nál. A savanyúságát enyhíti a sok csigahéj. A szántóföldi művelés sok nehézséggel küzd a magas víztartalom miatt. A réti típusú talajok mintegy 23%-át foglalják el a város területének, a termőképességük 30-50% között van. A területük nagyobbik részét savanyúfüves rétes legelőként hasznosítják, de jelentékeny a használhatatlan vizenyős területek nagysága. Ahol a lecsapo-lás tartósnak bizonyult, ott szántóföldeket találunk, illetve zöldségtermesztésre kiválóan alkalmas kerteket (pl. Kiskanizsán). A talajok erodáltsága Nagykanizsa városkörnyéke (a volt nagykanizsai járás) talajainak erodáltsága a következő képet mutatja: Erősen Közepesen Gyengén erodált 0/ /o 7,6 23,9 18,8 Erősen erodált az a talaj, ahol az eredeti talajtakaróból 30%-nál kevesebb maradt meg és a talajréteg 20 cm-nél nem vastagabb. Közepesen erodáltnak nevezzük a 30-70%-nyi eredeti takarót, gyengén erodált az a talaj, amelynek több mint 70%-ában épen maradt a szelvény. A táblázatból kitűnik, hogy a városkörnyék talajainak 50%-a erodált. Az erodáltság mértéke és a terméshozam között összefüggés van. A vizsgálatok szerint az erősen erodált területeken az eroziómentes részek termésének csupán 45-70%-a terem (a termesztett kultúrától függően). A területünk nagyobbik részét kitevő vályogos dombsági térszínek lepusztulásának legenyhébb formája a felületi erózió, amely már a gyenge lejtőkön is megindul. A felszín egyenletesen vékony rétegben pusztul. A lassan, de állandóan végbemenő folyamatot csak akkor lehet észrevenni, ha már a talaj humuszrétege lekopott és a világosabb, illetve az erdőtalajoknál vöröses anyakőzet előtűnik. Második fokozat a barázdás erózió, amely vékony sekély erek formájában kezdődik, majd ezek egyesülnek, és 20-30 cm mély barázdákat vésnek a talajba. A barázdálódás általában megáll a szántatlan ré- 34 Dr. Cseke Ferenc: Nagykanizsa és környékének természeti viszonyai tegnél, mert az tömörebb. Az eke eltünteti még ezeket az ereket, bár a következő záporok felújítják azokat. A vízmosásos erózió - a harmadik fokozat - már mély és eltüntethetetlen a művelés során. Ez az utóbbi a legmeredekebb művelés alá fogott lejtőkön fordul elő, nagy záporok alkalmával. Az erózió mindhárom formája előfordul a város környezetében, de a harmadik fokozat csak ritkán. Mindez összefügg az enyhébb lejtésviszonyokkal. A talajpusztulás tényezői Vízerózió a legveszedelmesebb. Ha nagymennyiségű csapadék hosszú időn keresztül hullik a felszínre, azt nem képes elnyelni a talaj. Nagykanizsán 50 mm-en felüli csapadékos napok száma 15 volt 1901-40 között, ami országosan is jelentős! A lejtők meredeksége növeli a lefolyó víz sebességét, a hosszú lejtő sok vizet egyesít. Ilyen kritikus térségek a szőlőhegyek környezetében találhatók, de ott is mérsékeltebbek a lejtőhosszak. Fontos a talajszerkezet pórustérfogata. A vályogos talajaink lassan nyelik el a vizet, így azok nagyobb pusztító munkát végeznek. A lejtők kitettsége különbségeket teremthet a dombhátak erodáltsága között. A heves nyári záporok nyugati és északnyugati irányból érkeznek, így a nyugati kitettségű lejtőket támadják legerősebben, míg a keleti oldalt gyakran csak érintőlegesen „bombázzák". Az eróziónak komoly mértékben képes ellenállni a növényzettel fedett domboldal. Főképp az erdő. Itt a lombkoronán kívül a szivacs szerű avartakaró is sokat segít. A szántóföldeken ez a védettség nem érvényesül. A különböző szántóföldi kultúrák különböző módon állnak ellent az eróziónak. Végül befolyásolja a talaj nedvességi állapota is, amennyiben az egészen száraz és egészen nedves talajok a legelőnytelenebbek a lefolyás mérséklése szempontjából. A szélerózió is pusztít Nagykanizsa környékén. Már 4-6 m/sec sebességű szél megmozdíthatja a homokos talaj szilárd szemcséit. Először gördíti, illetve ugráltatja, az erősebb szél felkapja. A mozgó homok kitakarja, vagy befedi a növényeket, felsérti a lágy részeket (homokverés), megcsonkítja a talaj szelvényt. Gyakran látni Korpavár és Szepetnek környezetében a felszántott növényzettelen homokfelszínek alacsony „homokfelhőit", amint a száraz időszakot követő szeles napon homokot terítenek az országútra is. A növényzet erősen fékezi, a talaj szervesanyagtartalma köti, a nedvesség pedig lehetetlenné teszi a deflációt. Nálunk egy felszakítatlan gyeptakaró tökéletesen megakadályozza a kifúvást. Nem tartozik az eróziós folyamatok közé, de komoly kárt okoz a vízfolyások feliszapolódásából eredő vizenyősség, amely az alluviális helyzetű szántókon, réteken, legelőkön és erdőkben fordul elő. Romlik a talaj termőképessége, művelhetősége, sőt használhatatlanná is válhat. A Principális-csatorna mentén és a mellékpatakok völgyében gyakori a műveihetetlen terület. A talajpusztulás elleni védekezés Az erózió kártételeit alapjában nem lehet megszüntetni, legfeljebb a hatását mérsékelni. Nagykanizsa környezetében elsősorban a szelídebb lejtőket művelik, ugyanakkor a kisebbségben lévő meredekebb (10-15%-os) oldalakon nincs a legtöbb esetben - a lepusztulást csökkentő - rétegvonalas művelés. A legerodáltabb dombhátakra szőlőket telepítettek, de ezzel az eróziót nem állították meg (Förhénci-, Szentgyörgyvári-, Kis- és Nagybagolai-hegy). Káros, hogy a város a legjobb - alig erodált -termőföldek rovására terjeszkedik, holott az új emeletes városrészeket a Principális-csatorna völgytalpi területei, a kertvárost pedig a szőlőhegyek konforto-sodó gerincei felé kellene továbbépíteni. Nem lenne célszerűtlen - hosszabb távon - az erdészettel földcserét eszközölni. Sok erdő gyenge lejtésű széles hátakon terül el, amelyek helyi viszonylatban jó szántók lehetnének, míg a lejtőségek beer-dősítése csökkentené az erodáltabb felszínek arányát. Az nyilvánvaló, hogy a termőföld szántóként való hasznosítása értékesebb az erdőnél. A szélerózió pusztítását szervestrágyázással, a növénykultúra lehető megválasztásával, illetve erdősávok létesítésével lehet csökkenteni. (A homoki szántók területe nem jelentékeny). A vizenyős területek talajait a talajvíz viszonyok rendezésével, a belvizek elhárításával és megfelelő szántóföldi műveléssel lehet lényegesen javítani. Ez a munka drága, mert rendszeres és nagyköltségű feladatokat ró a terület gazdájára. Ennek a sorsa nincs megoldva a város környezetében. Valamennyire eredményes rendezés a kiskanizsai házikertek területén történt, ahol értékes zöldségtermelő terület alakult ki. * * * Az ábrákat Dr. Cseke Ferenc rajzolta. Dr. Cseke Ferenc: Nagykanizsa és környékének természeti viszonyai 35 IRODALOM Geológia és felszín Bardócz 1973 Bardócz Béla: A délnyugat-dunántúli medencerész, zalai és drávavölgyi kutatási tájegységek előkutatási programja. 1973. Kézirat. Bulla 1962 Bulla Béla: Magyarország természeti földrajza. Budapest, 1962. Cholnoky 1918 Dr. Cholnoky Jenő: A Balaton hidrográfiája. A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei. I. köt. 2. rész. Budapest, 1918. Ferenczy 1924 Ferenczy István dr.: Geomorfológiai tanulmányok a Kis-Magyar-Alföld déli öblében. Földtani Közlöny 1924., 17-38. Kádár 1960 Kádár László: Hordalékmozgás és folyószakaszjelleg. Földrajzi Értesítő 1960. 3. füzet., 309-379. Kretzoi 1936 Kretzoi Miklós: Jelentés az 1936, évben a Dunántúl nyugati részén végzett geológiai felvételekről. MÁFI. Kézirat. Lóczy 1913 Lóczy Lajos: A Balaton környékének geológiai képződményei, ezeknek vidékek szerinti telepedése. A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei. I. köt. i. rész. 1. szakasz. Budapest, 1913. Lovász 1970 Lovász György: A Zalai dombság főbb morfológiai problémái. In: Magyar Tudományos Akadémia Dunántúli Tudományos Intézete. Értekezések 1969.1. Földrajzi tanulmányok a Dél-Dunántúl területéről. Szerk.: Dr. Lovász György. Budapest, 1970., 11-83. Adám-Marosi 1975 Adám László-Marosi Sándor (szerk.): A Kisalföld és a Nyugat-Magyarországi peremvidék. Budapest, 1975. Pávai Vájna 1943 Pávai Vájna Ferenc: A Dunántúl hegységszerkezete. Földtani Intézet évi jelentése. 1943. Pécsi 1986 Pécsi Márton: A zalai meridionális völgyek, dombhátak kialakulásának magyarázata. Földrajzi Közlemények XXXIV. (CX.) kötet (1986.) 1-2. sz., 3-11. Sümeghy 1953 Sümeghy József: A magyarországi pleisztocén összefoglaló ismertetése. MÁFI. évi jelentése. 1953., 395-404. Vendl 1921 Vendl Aladár: Jelentés a Hungárián Oil Syndikate Ltd. megbízásából V. i.-VIII. i.-ig Somogy és Zala megyében végzett geológiai felvételekről. MÁFI. Kézirat. Éghajlat Bacsó-Kakas-Takács 1953 Bacsó Nándor-Kakas József-Takács Lajos: Magyarország éghajlata. Budapest, 1953. Hajósy-Kakas-Kéri 1975 Hajósy Ferenc-Kakas József-Kéri Menyhért: A csapadék havi és évi összegei Magyarországon a mérések kezdetétől 1970-ig. OMSZ. Budapest, 1975. Kakas 196J Kakas József (szerk.): Magyarország éghajlati atlasza. II. köt. Adattár. Budapest, 1967. Kéri 1952 a Kéri Menyhért: Magyarország hóviszonyai. OMI hivatalos kiadványa. 1952. Kéri 1932 b Kéri Menyhért: Magyarország hóviszonyai 1929/30-1943/44. Sajtó alá rendezte Kéri Menyhért. Budapest, 1952. Varga-Haszonits 1977 Varga-Haszonits Zoltán: Agrometeorológia. Budapest, 1977. Vízrajz Cseke 1974 Cseke Ferenc: A Principális-csatorna vízgyűjtőjének vízföldrajzi viszonyai. A debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen 1974-ben benyújtott doktori értekezés. Kézirat. Dél-Zalai Víz- és Csatornamű Vállalat rétegvízkutakra vonatkozó adatai. (Vállalati nyilvántartás) Kőolaj- és Földgázbányászati Vállalat Kútkönyvei. Lovász 1972 Lovász György: A Dráva-Mura vízrendszer vízjárási és lefolyási viszonyai. Budapest, 1972. Lovász 1986 Lovász György: Délnyugat-Dunántúl hidrometeoroló-giai erőforrásai. Földrajzi Közlemények 1986. 1-2. sz., 20-56. Marosi 1969 Marosi Sándor: Adatok Belső-Somogy és a Balaton hid-rogeográfiájához. Különlenyomat a Földrajzi Értesítő 1969. évi évfolyama 419-456. old.-áról. Rónai 1960 Rónai András: Magyarország felszín alatti vizei. Földtani Közlöny 1960., 419-423. Szesztai 1967 Szesztai Károly: A vízháztartás. (Magyarország felszíni vizei.) VITUKI. Budapest, 1967. Talaj Matyasovszki-Görög-Stefanovits 1953 Matyasovszki Jenő-Görög László-Stefanovits Pál: Mezőgazdasági talajtérkép. M. 1:200 000. Budapest, 1953. Stefanovits 1963 Stefanovits Pál: Magyarország talajai. 2. bőv., átdolg. kiad. Budapest, 1963. Stefanovits-Szűcs 19JJ Stefanovits Pál-Szűcs László: Magyarország genetikus talajtérképe. M. 1:500 000. Budapest, 1973. [1977.] 36 Dr. Cseke Ferenc: Nagykanizsa és környékének természeti viszonyai Dr. Ferenc Cseke Die physisch-geographischen Verhältnisse von Nagykanizsa und Umgebung I. GEOLOGISCHE STRUKTUR UND BESCHAFFENHEIT DER ERDOBERFLÄCHE Seit den 30-er Jahren wurden Hunderte von Ölbohrungen auf dem Gebiet des Komitats Zala abgeteuft. Durch die Analyse der Bohrprofile kennt man heute schon ziemlich gut die Beckensedimente, die den Grund der Landschaft bilden und die strukturellen Veränderungen (Abbildung 1.). In den sich mehrmals wiederholenden orogen Phasen (austrische, pyrenäuische, steirische, rhoda-nische) fanden umfangreiche Raumverkürzungen, Aufwölbungen und Überschiebungen statt, es entstanden die strukturellen Linien, die auch auf die heutige Oberfläche einen Einfluß ausüben. Die Oro-genesen in der laramer und steirischen Phase produzierten auch beträchtliche Andesit- und Rhyolit-eruptionen, die nachträglich im Pliozän durch mächtige Sedimentschichten bedeckt wurden. Die charakteristischen Meridionaltäler im Zala sind nach den heutigen Kenntnissen auf komplexe Entstehung zurückzuführen, jedoch kann die Diskussion um die Gestaltung der Oberfläche noch nicht abgeschlossen werden. Ihre Ausgestaltung wird von L. Löczy durch eine grabenförmige Senkung, von A. Penck und J. Cholnoky durch Winderosion interpretiert. E. Szädeczky-Kardoss und J. Sümeghy glauben in den breiten Tälern den Durchfluß der Ur-Donau und deren Nebenflüsse zu entdecken. Das umfangreiche Untersuchungsmaterial der am Ende der 30-er Jahre begonnenen Erdölforschung hat die Beweise der tek-tonischen Veränderungen klargelegt und dabei die Entstehung der Täler auf Tektonik zurückgeführt. Danach sind die komplexen Möglichkeiten der Entstehung immer dominirender geworden. Nach unserer heutigen Auffassung geschah die Ausgestaltung der jetzigen Oberfläche auf folgende Weise: am Ende des Pliozäns wurde das oberpanno-nische Meer durch Flüsse von Norden her aufgeschüttet. Die Flüsse Ur-Raab und Ur-Mur, die damals noch kein endgültiges Flußbett hatten, lagerten eine Decke kleiner Schotter auf die Oberfläche. Das Gebiet hob sich im Altpleistozän, die durchfließenden Flüsse gruben sich in die Oberfläche ein. Dann nahmen sie aber eine andere Richtung: damit fängt die selbständige Entwicklung des Gebietes an. Außer den Massenbewegungen im Pleistozän zeigen sich tektonische Bewegungen in nord-südlicher Richtung. Danach wurden die Täler hauptsächlich durch Erosion lokaler Flüsse, die den tektonischen Linien folgten, ausgeräumt. Zu jener Zeit begann das 4-5 km breite Principális-Talbecken einzusinken. Dieser Prozeß beschleunigte sich im Jungplei-stozän, die Höhenunterschiede wurden größer. Zur gleichen Zeit entstand eine umfangreiche Einsen-kung in Richtung NO-SW - parallel zum Balaton-Becken - und in einer Breite von 10-15 km durch die Siedlungen Nagykanizsa und Zalakomár. Die Seiten der breiten Täler werden - in unvollständiger Form - von drei Terrasen, in der Höhe von 12, 5 und 2 m über dem Alluvium begleitet. II. KLIMA Nagykanizsa befindet sich im südwestlichen Teil des Landes, sein Klima ist dementsprechend kühler, niederschlagsreicher und windiger als der Landesdurchschnitt. Die Sonnenscheindauer im Jahr beträgt 1800-1900 Stunden, in den wärmeren Landesteilen mehr als 2100 Stunden. Dieses ungünstige Verhältnis besteht auch in der Vegetationszeit (IV-IX. Monat), weil die 1300-1400 Stunden Sonnenschein im Vergleich zur Großen Ungarischen Tiefebene 11% Verlust darstellen. Deshalb ist der Anbau von Pflanzen mit viel Sonnenspruch (zB. Weinbau und Pfirsich) in dieser Gegend unvorteilhaft (Tabelle 1.). Durch die io,2°C Durchschnittstemperatur im Jahr gehört diese Gegend zu den kühleren Gebieten des Landes. Der jährliche Gang der Temperatur unterscheidet sich vom Landesdurchschnitt dadurch, daß die Dominanz der kontinentalen trockenen und kalten Luftströme in den Wintermonaten öfter durch die vom Mittelmeer einströmende milde und feuchte Luft unterbrochen wird. Dieses Wärmeplus geht aber in den Sommermonaten durch die einströmenden kühlen, nassen Luftströme vom Ozean verloren (Tabelle 3.). Die Verteilung der Häufigkeit der Windrichtungen im Jahr zeigt die Vorherrschaft der NO- und SW-Winde (Abbildung 6.). Diese Abbildung bestätigt, wie die Reliefverhältnisse die Windrichtungen beeinflussen und sie vermindern auch die Zahl der windstillen Tage. Der Gang des Niederschlags in der Umgebung von Nagykanizsa ist ausgeglichener als der Landesdurchschnitt und zwar durch die in jeder Jahreszeit einströmenden ozeanischen Luftströme (Tabellen 8. und 9.). Die jährlichen Niederschlagssummen sind höher wegen der Lage der Stadt am Rande des Karpatenbeckens (Abbildung 7.). Die gleichmäßige Niederschlagsvertei- Dr. Cseke Ferenc: Nagykanizsa és környékének természeti viszonyai 37 lung und die höhere Regenmenge sichern für die Landwirtschaft günstige Bedingungen, aber es kamen während der 80-jährigen Beobachtungszeit auch einige Extremfälle vor (Tabelle 10.)• Auch die Dürre wütet manchmal. III. HYDROGEOGRAFISCHER ZUSTAND 1. Oberflächenwasser Die Oberflächenwasser und die Grundwässer von der Umgebung von Nagykanizsa werden in einem Kanal Principális gesammelt. Sein Wassermenge hat einen ausgeprägten jährlichen Gang (Abbildung 8.). Das Maximum der Wasserergiebigkeit liegt im Dezember, wenn der Boden durch die Wasseransammlung gesättigt ist. Ein sekundäres Maximum liegt im Februar-März nach der Schneeschmelze. Der zunehmende Niederschlag kann im Frühling und in Sommer die sprunghaft wachsende Evapotranspiration und die Wasserabsorption des austrockenden Bodens nicht ersetzen. Die Wasserergiebigkeit nimmt endlich im August-September durch die noch höhere Evapotranspiration und den mäßigen Niederschlag auf ein Minimum ab. Auf die nur mäßige Kontinentalität der Umgebung von Nagykanizsa weist der geringe Extremi-tätsquotient des Wasserganges im Kanal Principális hin (Tabelle 15.). Ein weiteres Charakteristikum ist, daß pro Jahr 19-20 Hochwasserwellen auf dem Fluß entstehen, deren Verteilung auf die hydrologischen Jahreszeiten fast ausgeglichen ist. Alle Gewässer um die Stadt wurden durch anthro-pogene Abdämmung errichtet. Ihre Erhaltung ist wegen der schnell erfolgenden Akkumulation, der Wasserverschlechterung und dem ungünstigen Anstieg des Bodenwassers in der Umgebung nicht ökonomisch. 2. Wasser unter der Oberfläche Das lokale Bodenwasser befindet sich überall unter der Oberfläche, seine Reserven sind gering, seine Qualität ist schlecht. Im großen und ganzen folgt es den Reliefformen. In den Talsohlen ist es sehr nahe der Oberfläche, in den höheren Teilen der Hügel befindet es sich tief. Entsprechend dem Hügelcharakter ist es in ständiger Bewegung in Richtung zur Talsohle, oft kommt es an den Talrändern als Quelle an die Oberfläche, beziehungsweise es sickert in das Bett der Flüsse. Der jährliche Gang des Bodenwassers hängt von der Temperatur und vom Niederschlag ab (Abbildung 10.). Als Akkumulationszeit gilt der Winter und da erreicht der Wasserstand des Bodens sein Maximum. Die Wasserreserve versiegt im Herbst, der einsickernde Niederschlag kommt nicht bis zum Bodenwasser, so sinkt es auf das Minimum. Die Temperatur des Bodenwassers nimmt in der Tiefe von 10-11 m die jährliche Durchschnittstemperatur des Gebietes an. Zwei beträchtliche Speicherschichten liegen in sandigem Oberpannon. Dieses Schichtwasser hat zwar gute Qualität, aber seine Reserven sind gering (Tabelle 19.). Eine Schicht befindet sich zwischen 100-130 m, die andere zwischen 200-230 m Tiefe. Die Wasserspeicher in der Tiefe aus dem Oberpannon und aus der Trias besitzen auch nur kleine Reserven. Der Wert des geothermischen Gradienten ist 20 m/C°. Es ist sehr günstig, daß man noch aus 1650 m süßes Thermalwasser gewinnt und aus größerer Tiefe Heilwasser auf die Oberfläche bringt (Tabelle 21.). IV. BÖDEN Die größte Naturressource der Umgebung der Stadt ist die Bodendecke. Die Qualität ist mittelmäßig oder noch schlechter. Die Böden sind im allgemeinen arm an Humus und Nitrogen, enthalten zu wenig Kalium und Phosphor, sie sind ferner sauer und gebunden. Dazu sind sie, wie es sich aus dem Hügelcharakter ergibt, ungefähr zu 50% mehr oder weniger erodiert (Tabelle 22.). Der Bodenanbau, ferner das Kalken, die organischen und künstlichen Düngemittel und die Wasserregulierung verbessern etwas an seinem Zustand. Der am stärksten verbreitete und fruchtbarste Bodentyp ist der tonhaltige braune Waldboden. Seine Wasserabsorption und Wasserspeicherung ist mittelmäßig beziehungsweise gut, sein pH ist ein bißchen sauer. Wenn alle drei Horizonte intakt sind, ist das der beste Boden in dieser Landschaft, obwohl seine Fruchtbarkeit gegenüber den besten Böden des Landes um 40-50% zurückbleibt. Westlich und südlich von der Stadt findet man den Pseudogleibraunen Waldboden. Er ist ähnlich dem anderen, aber der Tongehalt ist größer, sein Wasserumsatz ist mehr luftlos und schlechter. Die Forstwirtschaft benutzt ihn aber gerne, da er bei trockenem Wetter bedeutsam Wassermengen für die Bäume zurückhält. Etwa 20% der Umgebung sind durch auf Sand entstandene rostbraune Waldböden und braune Waldböden mit kovárvány bedeckt. Auch ihre Fruchtbarkeit beträgt etwa 20-30%, der obere Horizont enthält Humus, aber sein Wassergehalt ist schlecht und er ist ziemlich sauer (pH: 4-5). Auf den alluvialen Gebieten der Flüsse entstanden ganz verschiedene Böden: moorige Wiesenböden, Gießwiesenböden usw. Im allgemeinen enthalten sie viel Humus, aber sie sind roh und auch die zeitweili- 38 Dr. Cseke Ferenc: Nagykanizsa és környékének természeti viszonyai ge Überschwemmung verursacht viel Sorge. Ihre Fruchtbarkeit liegt zwischen 30-50%. Wenn es möglich wäre, die Entwässerung dauernd aufrechtzuerhalten, dann wäre der Boden für die Gemüseproduktion (Kiskanizsa) sehr gut verwendbar. Die Wasser- und Winderosion können auf den Ackerfeldern und Weinbaugebieten praktisch nicht verhindert werden. Bloß die Waldgebiete haben einen dauernden Schutz bekommen. Verzeichnis der Abbildungen auf den Textseiten 1. Tiefenstrukturen in Süd-Zala 2. Geologisches Längsprofil des Principális-Tales 3. Generalisierter Aufbau der terrassenartigen diluvialen Oberfläche, entstanden durch Anhäufungen am Hügelfuss, durch fluviale Akkumulation, bzw. durch Erosion 4. Verteilung der jährlich möglichen Evapotrans-formation in Südwest-Transdanubien, in mm 5. Monatliche, jahreszeitliche und jährliche Mittelwerte des Luftdrucks in Torr (Nagykanizsa, 1901-50) 6. Häufigkeit der Windrichtungen im Jahr im Komitat Zala (1901-50) 7. Niederschläge im Jahr (1901-50) 8. Monatliches und jährliches Durchschnittswasser des Principális-Kanals, sowie monatliche Durchschnittswerte der Temperaturen und der Niederschläge in Nagykanizsa (nach hydrologischer Jahreszeiteinteilung, 1960-69) 9. Fliessende und stehende Gewässer auf dem Territorium von Nagykanizsa 10. Grundwasser, sowie Niederschläge und Temperaturen im Jahr (nach hydrologischer Jahreszeiteinteilung, 1956-70) 11. Produktionsbelastbarkeit der Schichtwässer in Südwest-Transdanubien (1984) 12. Häufigste Bodenarten auf dem Territorium von Nagykanizsa Verzeichnis der Tabellen 1. Durchschnittliche Zahl der sonnigen und trüben Tage (Nagykanizsa 1901-50) 2. Durchschnittliche Zahl der nebeligen Tage (Nagykanizsa 1940-54) 3. Monatliche und jährliche Durchschnittstemperaturen in Ungarn und im Komitat Zala (1901-50) 4. Temperaturenschwankungen (1901-50) 5. Monatliche und jährliche Höchst- und Tiefstwerte der Lufttemperaturen (Nagykanizsa, 1901- 50) 6. Häufigkeit der Grenzwerte der Temperaturen (1901-50) 7. Monats- und Jahresmittel der relativen Luftfeuchtigkeit in %, (1901-50) 8. Niederschlagswerte, monatlich und jährlich summiert (1901-70) 9. Niederschläge in den Jahreszeiten (1901-70) 10. Das niederschlagsreichste und das trockenste Jahr (Nagykanizsa 1901-80) 11. Maximale und minimale Niederschläge im Monat (Nagykanizsa, 1901-80) 12. Regnerische Tage mit mindestens 5,0 mm Niederschlag 1901-50) 13. Regnerische Tage mit mindestens 20,0 mm Niederschlag (1901-50) 14. Tage mit Schneefall, Gewitter und Hagel 15. Spezifische Wasserabgaben mancher Wasserläufe, bzw. Quotient des Höchst- und Mindestwasserabflusses 16. Einige charakteristische Messzahlen der Flussteilgebiete 17. Wasserhaushalt des Wassereinzugsgebiets des Principális-Kanals (1901-50) 18. Nördlicher Abfluss des Wassereinzugsgebietes des Principális-Kanals anhand der Angaben des Nagykanizsaer Wasserpegels 19. Angaben einiger Nagykanizsaer Schichtwasserbrunnen 20. Wichtigere hydrochemische Angaben der Schichtwasser unter Nagykanizsa (1988^ 21. Thermalwasser-Angaben zweier typischer Bohrungen 22. Tonhaltige braune Waldböden Dr. Cseke Ferenc: Nagykanizsa és környékének természeti viszonyai 39 Dr. Ferenc Cseke Natural conditions of Nagykanizsa and its environs I. GEOLOGICAL FEATURES AND GEOMORPHIC EVOLUTION Starting with the 1930s several hundred oil prospecting drillings have been made in Zala County. Based on the analyses of the borehole profiles we now possess a fairly reliable knowledge of the basin sediments which constitute the geological basement and of the structural processes (Fig. 1). During the repeated phases of orogenesis (Austrian, Pyrenean, Styrian, Rhodanian) massive folding and overthtrusts occurred, structural lines and vaults formed which have made an impact even on the evolution of the present day surface. Laramide and Styrian orogenic phases also resulted in andesite and rhyolite eruptives, which were subsequently covered by thick sediments during the Pliocene. According to our present knowledge, the characteristic meridional valleys in Zala are considered of complex genesis though the dispute over their evolution is still open. Explanations range from trench subsidence through eolian activity to fluvial origin due to the formation of broad valleys attributed to the ancient Danube and its tributaries. Since the end of the 1930s, analyses of a detailed sampling from oil prospecting boreholes have showed evidence of structural movements probably to have confirmed valley formation triggered by tectonism (F. Pávai Vaj na, 1943). More recently, ideas of a complex evolution have come to the fore. According to the contemporary viewpoint the present day topography formed as follows. The Upper Pannonian sea had been filled up with sediments transported by tributaries coming from the north. The ancient watercourses Rába and Mura laid a pebble layer onto the surface. As a result of the uplift of the area during the Early Pleistocene the rivers initially incised then changed their direction of flow so that an autochtonous geomorphic development started. Besides the mass movements during ice ages structural shifts of north to south direction also occurred and valleys running along these lines had been cleared by the local watercourses. This was the time when the 4 to 5 km wide Principális valley began to subside. During the Late Pleistocene this process accelerated and relative relief was growing. At the same time a massive subsidence occurred in northeast-southwest direction, parallel to the Balaton trench comprising a 10-15 km wide belt along the line Nagykanizsa-Zalakomár. The broad valleys though in a scattered pattern are flanked by three terraces at 12, 5 and 2 m above the alluvium level. II. CLIMATE Nagykanizsa is situated in the southwest of Hungary and accordingly the climate here is cooler, moister and windier than the country average. Sunshine duration amounts to 1800-1900 hours while in the warmer regions of the country it exceeds 2100 hours. The situation is similar during the growing season (April-September) when the sunshine duration (1300-1400 hours) is 11 per cent less than in the Great Plain (Alföld). It means that the region is not suitable for crops with high sunshine demand (e.g. grape, peaches and apricots, Table 1). As far as its mean annual temperature (10.2° C) is concerned Zala belongs to the cooler regions of the country. The temperature regime throughout the year differs from the country average with a frequent predominance of mediterranean (mild and moist) air masses over the continental (arid and cold) ones during the winter season. This positive anomaly, however, is counterbalanced by the inflow of oceanic (cool and moist) masses in summer (Table 3). Frequency of winds shows predominance of northeast and southwest directions (Fig. 6). The figure testifies on the influence exerted by the topography on wind directions also reducing the number of calm days. The distribution of precipitation in the environs of Nagykanizsa shows a more uniform pattern than the country average and this is due to invasions of the oceanic masses occurring in every season (Tables 8 and 9). The annual precipitation is higher as a result of the geographical position of the town on the margin of the Carpathian Basin (Fig. 7). A more even pattern of precipitation creates relatively favourable conditions for farming although the 80-year period of observation also experienced extreme values, such as accidental droughts (Table 10). III. FUNDAMENTALS OF HYDROLOGIE 1. Surface waters Surface and ground waters in the surroundings of Nagykanizsa are being drained by the canalised watercourse Principális. The fluctuation of water level follows a distinct annual pattern (Fig. 8). The discharge reaches its maximum in December after the soils became saturated as a result of moisture accumulation. A secondary maximum usually occures in February or March after snowmelt. Late spring 40 Dr. Cseke Ferenc: Nagykanizsa és környékének természeti viszonyai and early summer precipitation peaks cannot supply enough moisture to counterbalance the loss due to the growing évapotranspiration and an increased infiltration into the dry ground. Finally, by August and September the discharge is reduced to the minimum as a result of the high evaporation rate and low amount of precipitation. A reduced continentality of the climate is indicated also by lower absolute values of the extremity index relating to water levels of Principális canal (Table IS). A characteristic feature of the canal is a frequent occurrence of flood waves (19-20 annually) and their quasi-uniform distribution among the hydrological seasons. The ponds in the vicinity of Nagykanizsa were created by damming. Their maintainance is uneconomical because of silting up, a permanent deterioration of water quality and frequent rises of the ground water table. 2. Subsurface waters Ground waters of local origin are frequently encountered below surface, though resources are scarce and contaminated. They follow the topography pattern lying close to the surface in the valley bottoms and deep below the hilltops. Typically to the hill pattern ground water is moving toward talwegs and appears on their margins in the form of springs or seeps to water courses. Annual regime of ground waters is a function of temperature and precipitation (Fig. 10). Winter is a season of the accumulation and also this is the time the maximum levels occur. By autumn water reserves deplete and the infiltrating precipitation moisture does not reach the ground waters, so the latter are reduced to their minimum level. At a depth of 10-11 m ground water temperature acquires the annual mean temperature value. Two Upper Pannonian sandy aquifers contain artesian waters of good quality though of rather limited amount (Table 19). One of them lies at a depth between 100 and 130, the other between 200 and 300 m. Upper Pannonian and Triassic deep aquifers also consist of low amount of water. The value of the géothermie gradient equals to 20 m/° C. A favourable condition is the presence of thermal freshwater at 1650 m depth and that of medicinal water at deeper horizons ( Table 21). IV. SOILS The most valuable natural resource encountered in the environs of the town is the soils. They are of medium or even poorer quality, of low humus and nitrogen content, poor in potash and phosphorus, of acid reaction and the ground is hard. The hill topography is responsible for the erosion hazard; 50 per cent of the soils are more or less eroded (Table 22). Soil cultivation, liming, application of organic manure and fertilisers, and drainage are factors of soil amelioration. Brown forest soils with clay illuviation (lessivated) are the most frequently encountered in the area. It has medium or good infiltration rate and water retention capacity and shows slightly acidic reaction. When all its three horizons are represented that is the best soil in Zala, though its quality is 40 to 50 per cent lagging behind the most fertile soils of the country. West and south of the town there are pseudogleys (brown forest soils) of 20 to 30 per cent fertility. It shows certain similarities with lessivated brown forest soils but clay illuviation is more manifest, ventilation is poorer and moisture regime is worse. In spite of these hindrances forests are good consumers of water since in dry periods they store a great amount of moisture. At least 20 per cent of the area is covered by rusty brown forest soils and sandy brown forest soils. Their fertility changes between 20 and 30 per cent, too, they have a humified upper layer, hydrophysical properties are poor and acidity is strong (pH = 4 to 5). On the alluvia of watercourses different soils occur: boggy meadow soils, alluvial meadow soils, etc. Their humus content as a rule is high enough but they are raw and temporary waterlogging poses problems. Their fertility ranges between 30 and 50 per cent. Amelioration could turn these soils suitable for vegetable growing (Kiskanizsa). Water and wind erosion cause serious damages to cropland and vineyards which practically cannot be prevented. Only forested areas are free of erosion hazard. List of illustrations 1. Deep structural conditions in South-Zala. 2. Geological long-grid of the Principalis Valley. 3. The general formation of plasticine surface formed by erosion of hillfoot and river water accumulation. 4. Territorial distribution of possible yearly evaporation in Southwestern-Transdanubia in mm. 5. Monthly, seasonal, and yearly mean value of atmospheric pressure in mercury milimeters. (Nagykanizsa, 1901-50.) Dr. Cseke Ferenc: Nagykanizsa és környékének természeti viszonyai 41 6. The frequency of wind direction in Zala county. (1901-50.) 7. Yearly distribution of precipitation. (1901-50.) 8. Average month and yearly water output of the Principalis Canal, as well as the average monthly temperature and precipitation in Nagykanizsa. (According to biological seasonal divisions 1960-69.) 9. Running and standing water in Nagykanizsa. 10. Yearly survey of temperature, precipitation and ground water. (According to biological seasonal divisions 1956-70.) 11. The absorption of water tables in southwestern Transdanubia. (1984). 12. Most important soil types in Nagykanizsa. List of tables 1. Average number of clear and overcast days. (Nagykanizsa 1901-50.) 2. Average number of foggy days Nagykanizsa. (1940-54.) 3. Monthly and yearly mean temperature in Nagykanizsa and Zala county. (1901-50.) 4. Fluctuation of temperature. (1901-50.) 5. The mean maximum and minimum air temperature. 6. Frequency of temperature extremes. (1901-50.) 7. Monthly and yearly mean relative humidity (%). (1901-50.) 8. Monthly and yearly total precipitation. (1901-70.) 9. Sesonal precipitation distribution. (1901-70.) 10. Dryest and wettest years. (Nagykanizsa, 1901-80.) 11. Greatest and least monthly precipitation. (Nagykanizsa, 1901-80.) 12. Number of days with at least 5.0 mm of precipitation. (1901-50.) 13. Number of days with at least 20.0 mm of precipitation. (1901-50.) 14. Number of snowy, stormy and icy days. (1901-50.) 15. Comparison of specific water output of several running water sources, more specifically the quotient of the greatest and the least water output. 16. Some characteristic measures of cisterns. 17. Conditions of the northern segment of the Principalis Canal. (1901-50.) 18. The outflow of the northern segment of the Principalis Canal on the basis of measurements made in Nagykanizsa. 19. Data of some water table wells in Nagykanizsa. 20. Important water chemical data of the water tables located under Nagykanizsa. (1988). 21. Data of the waste water two characteristic drillings. 22. Brown forest with claywashed in. Gyulai Ferenc DÉL-ZALA NÖVÉNYVILÁGA I. DÉL-ZALA NÖVÉNYFÖLDRAJZI VISZONYAI A Rába folyó, a Zala alsó vízfolyása, a Rinya-lapály és a Mura-völgy között elterülő megyényi terület növényföldrajzi szempontból változatos. Amíg a nyugati határszélen az Alpok közelsége a meghatározó, addig Nagykanizsa környékének növénytakarójában a nyugatbalkáni jelleg már határozottan felismerhető, érezteti hatását a Mediterraneum viszonylagos közelsége. A növényföldrajzi munkák - amint azt alább látni fogjuk - ha a részletekben nem is, de abban egyetértenek, hogy ez a vidék még a tágabb értelemben vett Pannóniai flóratartományhoz tartozik. Zala megye Őrséggel határos területe még kifejezetten Alpok-alji jellegű. Ezért ezt Praenoricumnak nevezzük. Zala megye déli részén pedig már számos mediterrán és illír flóraelemet találunk. A Zákány-Őrtilos alatti részeken viszont már olyan erős a mediterrán hatás, hogy ezt a területet az Illyricumhoz soroljuk. A növénytani kutatások szempontjából ez a terület - az ország más részeihez képest - egészen a XX. század második feléig mostohagyereknek számított. Ennekelőtte csak szórvány adataink vannak Dél-Zalára vonatkozóan. Az első botanikai adatok Caro-lus Clusiustól származnak. 1583-ban kiadott művében említést tesz a Zala nyugati és déli részein a boroszlánról (Daphne cneorum subsp. arbusculoides), valamint a Vas megye déli részén növő sárgaliliomról (Hemerocallis lilio-asphodelus). A Mura és a Dráva közötti területekről pedig olyan napjainkban mind ritkábban fellelhető növényfajokat is leír, mint a szibériai nőszirom (Iris sibirica), a kövi pimpó (Poten-tilla rupestrisJ és a kecskeruta (Galaga officinalis). A török ellen viselt háború, majd a sokat szenvedett zalai végek újjáépítése nem kedvezett a botanika tudományának. Hosszú idő után Kitaibel Pál volt az első, aki kifejezetten botanikai célzattal kereste fel ezt a vidéket. 1799. július 20-án utazott Keszthelyről Csáktornyára. Utazása során átlós irányban haladt végig Dél-Zalán. Naplójában így emlékezik meg a látottakról: „A zalaapáti kolostorhoz tartozó Kolon praediumban, amely egykoron város volt, homokos a talaj, a szántóföldeken sok Plantago arenaria, Betula alba,Jasiona montana, Pteris és Panicum viridis nő. A másfél postakocsi állomásnyira lévő pozsonyi szemináriumhoz tartozó Kiskomárom jelentős marhakereskedelmet folytat. Az idáig tartó homokos talajon szép búza növekszik. Galamboktól a talaj egyre agyagosabbá válik. Keszthelytől mind több a domb, homok csak elvétve fordul elő, kő egyáltalán nem. Nem található meg itt sem az Acer tataricum, sem a Rhus cotinus..." A XIX. század végén fellendülőben lévő, már rendszeresnek nevezhető botanikai kutatások sajnos megintcsak elkerülték vidékünket. Az I. világháború előtti időkben Erdély, az Adria környéke, de még a Balaton is jobban vonzotta a kutatókat, mint a dimbes-dombos, a látszólag egyhangú zalai táj. Borbás Vince 1887-1897 között megírt „Vas vármegye növényföldrajza és flórája" c. művében a terület északi részeinek növényvilágáról, ha érintőlegesen is, de említést tesz. A Balaton Tudományos Tanulmányozásának Eredményei c. hatalmas monográfia 1900-ban megjelent kötete Nagykanizsa környékéről is szolgáltat botanikai adatokat. Sajnos az e század elején megjelent „Városok és vármegyék" c. monográfia sorozatból hiányzik Zala vármegye. így más megyékkel szemben itt nem áll módunkban regisztrálni a növényvilág változásait az eltelt 70-80 évben. Gayer Gyula 1925-ben megjelent „Vasvármegye növényföldrajza és a praenoricumi flórasáv*' c. munkájában foglalkozik Zala északi részeinek flórájával. Boros Ádám (1928) a Dráva bal partjáról és a Muraköz vidékéről közöl botanikai adatokat. Belső-Somogy növényvilága kiváló ismerőjének, Héjjas Imrének az érdeme, hogy 1934-ben Zákány mellett megtalálta a hármaslevelű szellőrózsát (Ane-mona trifolia). Hasonlóképpen nagy volt az öröm, amikor Jávorka Sándor társaságában az Őrtilos mel-leti Szent Mihály kápolnánál megpillantotta a mindezidáig csak az illír vidékekről ismert zalai bükkönyt (Vida oroboides). Nagykanizsa környékének intenzív florisztikai kutatása Károlyi Árpád munkásságával veszi kezdetét. Ő az aki 1943-ban Lipseszentadorjannál megtalálja a kakasmandikót (Erythronium dens-canis). A lelkes lokálpatrióta botanikus 1972-ben bekövetkezett haláláig járja a vidéket, térképezi annak növényvilágát, fényképezi és gyűjti őket. Előbb egyedül, majd Pócs Tamással, később Balogh Mártonnal karöltve számos cikkben, majd monografikusán is: „Nyugat-Dunántúl flórája" címmel foglalja össze Dél-Zala 46 Gyulai Ferenc: Dél-Zala növényvilága i. kép. Kakasmandinkó (Erythronium dens-canis) növényvilágáról az eddig megszerzett ismeretanyagot. Az országban megtalálható növényfajok mintegy kétharmadát, pontosan 1530 fajt sikerült innen kimutatni. Hagyatéka a nagykanizsai Thury György Múzeumban van. A közép-európai flóraterület a Holarktikus flórabirodalom része. Ennek délkeleti felében találjuk a Pannóniai flóratartományt. Hazánk nagy része ide tartozik. Dél-Dunántúl flóravidékét, amely helyzeténél fogva a Pannóniai és az Illyr flóratartományok közötti széles zónában helyezkedik el, különböző szerzők hol az egyik, hol a másik flóratartományba sorolják. Borbás Vince (1900) az Illyr flórát egészen a Balaton vidékéig terjeszti ki. Gáyer Gyula (1925) Dél-Zalát a magyar flóratartomány (Pannonicum) átmeneti flórasávjába (Praenoricum) osztja be. Boros Ádám (1928) számos délvidéki vonást ismer fel benne, ezért a területet a Praeillyrico-Praenoricumhoz sorolja. A PraenoricumbéA külön név alatt leválasztja a Zalai flórajárást (Saladiense), a többi részt Castri-ferrumnak nevezi el. Kárpáti Zoltán (1960) a Saladiense nórajárást a Praeülyrico-Transdanubicum flóravidékhez sorolja. A Saladiense flórajárás alatt Zala megye mai területét érti. Somogy megye nyugati részét pedig már új flórajárásként kezeli. Soó Rezső (1964), majd Debreczy Zsolt (1981) véleménye szerint Délnyugat-Dunántúl a nyugatbalkáni flóraterület (Illyricum) északi Praeillyricum flóravidékéhez tartozik. Jeanplong József (1980) és Pócs Tamás (1981) a Zalai flóra járást közvetlenül a Pannóniai flóratartomány részének tekintendő Dél-Dunántúl flóravidékének veszik. A helyzet valójában az, hogy rendkívül nehéz a flóratartományok határait pontosan meghúzni. Ugyanis Dél-Dunántúl klímája - összehasonlítva az Illyricummal - attól sokkal kontinentálisabb. Területén az illír fajok mellett számos pannon endemizmus is megtalálható. Mindezeket figyelembe véve Károlyi Árpád és Pócs Tamás (1968) helyesnek látják, ha Dél-Zalát - a Zákány alatti dombok egyértelműen illír flórájának kivételével - a Pannónia flóratartományba tartozónak vesszük. Ugyanakkor egyetértenek azzal, hogy Dél-Dunántúl flóravidékének elnevezése (Praeillyricum) tükrözze ezt az átmenetet. Ugyanis a dél-dunántúli lomberdők összetételükben Gyulai Ferenc: Dél-Zala növényvilága 47 a nyugat-balkáni (illír) tölgyesekkel és bükkösökkel állnak szoros kapcsolatban. A Lenti-Zalalövő vonalától délkeletre lévő, a Marcal medencétől a Bakony északnyugati lábáig terjedő területet a Zalai dombvidék flórajárashoz soroljuk. Növényföldrajzi szempontból azonban még ez a viszonylag kis terület sem tekinthető egységesnek. Délről észak felé haladva csökken a balkáni, az alpin-balkáni és a szubmediterrán fajok száma, viszont nő a pannon xeroterm bennszülött fajoké. Nyugatról kelet felé haladva ugyancsak jelentős változásokat észlelünk. A nyugati részeken az Alpok viszonylagos közelsége miatt, valamint az Atlanti óceán hatásaként elsősorban mezofil-higrofil fajok vannak uralmon. A Zalai flóraj árast ( Saladiense) Károlyi Árpád és Pócs Tamás (1968) nyomán Észak- és Dél-Zalára különítjük el. Észak-Zala viszonylag kontinentálisabb meszes-löszös területein nagyszámú mészkedvelő xeroterm növényfaj él. A reliktum erdeifenyvesekben és azok irtásföldjein nő a fehérvirágú erdei szellőrózsa (Anemone silvestris), a bíboribolya színű sarkantyús virágú keleti szarkaláb (Consolida orientális), a virágjának csúcsi részén piros, egyébként fehér színű kisvi-rágú füstiké (Fumaria parviflora), a bozontos-gyapjas virágzatú liláskék virágú borzas len (Linum hirsu-tum), a citromsárga virágú cseplesz lucerna (Medica-go prostrata), a kékesibolya, nagyvirágú leány kökörcsin (Pulsatilla grandis), a vöröslő fészekpikkelyű késői pitypang ( Taraxacum serotinum), a bíborfekete virágú fekete zászpa (Veratrum nigrum). Erdeiben őshonos az erdeifenyő ( Pinus silvestris). Dél-Zalában a xeroterm fajok már csak a Nagykanizsa környéki homokpuszta foltokon élnek. Jellegzetes zónát alkotnak a bükkösök és a gyertyános tölgyesek. Aljnövényzetük illír, alpi-balkáni, atlantimediterrán és szubmediterrán elemeket tartalmaz. Károlyi Árpád és Pócs Tamás (1968) elvégezték Délnyugat-Dunántúl nóraelemeinek flórajárások szerinti vizsgálatát is. Ennek értelmében az ország más részeivel összehasonlítva Délnyugat-Dunántúlon az atlanti -mediterrán elemek száma viszonylag magas. Amíg a Vendvidékre elsősorban az alpin, az Őrségre pedig az alpin és a boreális elemek, addig Zalára inkább az alpin-balkáni és a szubmediterrán fajok jelenléte jellemző. Alpin-balkáni fajok: pl. kisvirágú hunyor (Helle-borus dumetorum), zalai bükköny (Vicia oroboides), pofok árvacsalán (Lamium orvala), havasalj i aggófű (Senecio ovirensis) sűrű csetkáka (Eleocharis carnio-lica). Illír fajok: pl. szőrös rekettye (Genista ovata subsp. nervata), szakállas orbáncfű (Hypericum barbatum). Atlanti-mediterrán fajok: pl. hármaslevelű szellőrózsa (Anemone trifolia), pici bükköny (Vicia lathy-roides), borostyán (Hedera helix), pókbangó (Oph-rys sphegodes), borostás sás ( Car ex strigosa), fonalas csenkesz (Festuca tenuifolia), ezüstperje (Coryne-phorus canescens). Szubmediterrán fajok: pl. molyhos szeder (Rubus canescens) nagy virágú lednek (Lathyrus latifolius), szakállas szegfű (Dianthus barbatus), virágos kőrisfa (Fraxinus ornus). Mediterrán (közép-európai) fajok: pl. aremonia (Aremonia agrimonioides), jerikói lonc (Lonicera caprifolium), szép zörgőfű ( Crepis pulchra), királyné gyertyája vagy genyőte (Asphodelus albus), szelídgesztenye (Castanea sativa), lónyelvű csodabogyó (Ruscus hypoglossum). Délnyugat-Dunántúl egyik legjellemzőbb ún. karakterfaja a Göcsejbe és a Vendvidékbe is átnyúló zalai bükköny (Vicia oroboides). Növényföldrajzi szempontból a Tornyiszentmik-lós-Lovászi-Csömödér-Gutorfölde-Pusztaederics-Hahót-Egeracsa-Zalaszabar-Zalakaros-Zalakomár-Zalaszentjakab-Pogányszentpéter-Liszó-Fityeháza-Murakeresztúr és az országhatár által bezárt területet több zónára: bükkösökre és a hozzájuk kapcsolódó égeresekre, valamint gyertyános tölgyesekre osztjuk. Külön fejezetként kell tárgyalni a Nagykanizsa környéki homoki vegetációt és az ottani égerláperdőket. II. DÉL-ZALA LEGFONTOSABB NÖVÉNYTÁRSULÁSAI 1. Bükkösök Majer Antal (1968) után Göcseji bükktájnak nevezzük a Murakeresztúr, Homokkomárom, Söjtör, Csö-mödér, Rédics határolta háromszöget. Ez különösképpen jó elnevezés, mert az itteni bükktáj nem tartozik egyértelműen a Zalai flórajáráshoz (Saladiense), hanem északnyugaton, nyugaton 2-4 km mélységben a Göcseji flórajárásba (Petovicium) is behatol. Itt a nyugati részeken a bükkösök erdeifenyvesekkel elegyednek. A koronaszintben egyaránt megtalálható az erdeifenyő (Pinus silvestris), a bükk (Fagus silvatica), a kocsánytalan tölgy (Quercus petraea) és a gyertyán (Carpinus betulus). Az ilyen fenyő öv felé tartó átmeneti típusú erdők aljnövényzete hasonló a bükkösökéhez. Jellegzetes fajai a szőrös rekettye, (Genista ovata),a kereklevelű körtike (Pirola rotun-difolia), a pillás perjeszittyó (Luzula pilosa) és az erdei sédbúza (Deschampsia flexuosa). 48 Gyulai Ferenc: Dél-Zala növényvilága A Zala megyei Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság (ZEFAG) felmérése szerint a dél-zalai bükktáj mintegy 25 ezer ha erdőterületével egyharmados beerdő-sültségnek felel meg. Erdőtársulásai közül a bükkösök 51 %-kal, a gyertyános tölgyesek 34%-kai, a völgyekben lévő éger-ligeterdők 1 %-kal, a Mura folyó ártéri ligeterdei szintén 1 %-kal, a telepített akácosok pedig 3%-kal részesednek. A bükkösök Dél-Zala nyugati részein zonális társulások. Uralkodó fafajuk a bükk (Fagus silvática). Lombkorona szintjébe azonban más fafajok is keverednek: így a dombtetőkön és domboldalakon a ko-csánytalan tölgy (Quercus petraea), a csertölgy (Qu-ercus cerris), a szelídgesztenye (Castanea sativa), olykor pedig az erdeifenyő (Pinus süvestris). A felszín alatti vizek alkotta mély bevágásokban a hegyi juhar (Acer pseudomontanus) és a hegyi szil (Ulmus scabra) is előfordul. Általános a gyertyán (Carpinus betulus) és a madárcseresznye (Prunus avium) jelenléte. A fagyzugos dombhajlatokban elegyetlen gyertyánosokat, a dombok alján pedig bükkösökbe elegyedő kocsányos tölgyeseket találunk. A bükkösök Dél-Zala nyugati részein elsősorban pannóniai agyagra települt löszön, kőzetek mállásából származó diluviális löszös üledéken és jégkori vályogon létrejött agyagbemosódásos és pszeudogle-jes erdőtalajokon fordulnak elő. A magas páratartalom, a kedvező domborzati és talajviszonyok hatására a zalai bükkösöknek - szemben az ország más, főként hegyvidéki részein díszlő bükköseivel - itt még a völgyekben is kiterjedt állományaik vannak. A legszebb zárt bükkösöket Óbornak, Lispeszentadorján, Oltárc és Tormaföld környékén találjuk. A dél-zalai bükkösökbe a szomszédos Horvátország területéről számos növényfaj nyomult be. Mindenekelőtt a zalai bükkösök legjellemzőbb faját, az ép levélszélű, sárga virágú zalai bükkönyt ( Vicia oroboi-des) kell megemlítenünk. Amint már neve is utal rá az országban csak itt és Somogy megyében fordul elő. E karakterfaj után nevezte el a mi bükköseinket Pócs Tamás és Borhidi Attila Vicio (oroboidi) Fage-rwranak. Jellegzetes faj a lónyelvű csodabogyó (Ruscus hy-poglossum) is. E örökzöld félcserje levelei elcsökevényesedtek. Nevét a levélszerűen ellaposodó szára közepéből eredő tűzpiros bogyóterméséről „csodabogyó" kapta, amely megkapó látványt nyújt a hóban. Védettsége ellenére még mindig gyűjtik a lila virágú cikláment (Cyclamen purpurascens). E származását tekintve közép-európai faj szép összefüggő állományt alkot a zalai bükkösökben, gyertyános tölgyesekben. A tél végének közeledtével tömegesen nyílnak a hóvirágok (Galanthus nivalis), később a salátaboglárkák (Ficaria verna), a lilásvörös virágú ujjas kelti-kék (Corydalis solida) és az erdei ibolyák (Viola 2. kép. Zalai bükköny (Vicia oroboides) sisvestris). A tavaszi bükkösök szépségét emelik a bókoló fogasír (Dentaria enneaphyllos) és a hagymás fogasír (D. bulbifera), a sötéten pettyezett vöröses laza fürtvirágzatú erdei- vagy turbánliliom (Lilium martagon), a halványsárga jellegzetes virágú farkasölő sisakvirág (Aconitum vulparia), a zöld virágtaka-rójú kisvirágú hunyor (Helleborus dumetorum) állománya. Ez a tarkán virágzó erdőalj a lombosodás előrehaladtával mindinkább csupasszá válik. A zárt bükkösök ugyanis csak kevés fényt engednek át, emiatt aljnövényzetük gyér (Fagetum nudum). Emiatt cserjeszintjük nincs, mohaszintjük is jelentéktelen. A dél-zalai bükkösök társulástani viszonyaikat tekintve a horvátországi szubmontán Fagetum croati-cum gyertyán elegyes bükköseihez (Melico-Fagetum) tartoznak. E bükkösök számos, a közép-európai montán bükkösökétől eltérő ún. differenciális fajjal rendelkeznek. Itt feltétlen meg kell említenünk a halvány kénsárga virágú lapickás levelű szártalan kankalint (Primula vulgáris), a gumósán megvastagodó gyöktörzsű piri-tógyökeret (Tamus communis), amely a Diascorea-ceae család egyetlen hazai, mérsékelt égövön élő képviselője, a délvidéki perjeszittyót (Luzula forsteri) és a már a római hódítás előtt is valószínűleg már itt élt szelídgesztenyét (Castanea sativa), bár ez utóbbi faj kontinuitása körül még korántsem zárult le a vita. Gyulai Ferenc: Dél-Zala növényvilága 49 3. kép. Szártalan kankalin (Primula vulganis) A dél-zalai bükkösök hegyi (montán) elemekben viszonylag szegények, viszont a dombvidéki elemekben meglehetősen gazdagok. Jellemző fajai: az erdei iszalag (Clematis vitaiba), a borostyán (Hedera he-lix), a mezei juhar (Acer campestre), a virágos kőrisfa (Fraxinus ornus), a közönséges gyertyánfa ( Carpinus betulus), a kocsánytalan tölgy (Quercus petraea), a hegyi szil (Ulmus scabra), a vadkörte vagy vackor (Pyrus achras subsp. pyraster), az édeslevelű csüdfű (Astragalus glycyphyllus) a tavaszi lednek (Lathyrus vernus), a hólyagfa (Staphylea pinnata), a magyar varfű (Knautia drymeia), a pézsmaboglár (Adoxa moschatellina), a délvidéki méhfű (Melittis melisso-phyllum), a csalánlevelű harangvirág (Campanula trachelium), a sátoros margitvirág (Chrysanthemum corymbosum), az olocsány csillaghúr ( Stellaria holos-tea),a szőrös sás (Carex pilosa), az erdei szálkaperje (Brachypodium silvaticum), a bókoló göngyperje (Melica nutans) és a télizöld meténg ( Vinca minor). Termőhelyi viszonyaik alapján a dél-zalai bükkösök három típusát különböztetjük meg: a. A szárazabb dombtetőkön, a jó vízlefolyású domboldalakon tenyészik a Carex pilosa-bükkös, gyepszintjében a nevet adó bükksással (Carex pilosa). Cserjeszintje nincs. Jellemző fajai még a borostyán (Hedera helix), az egy virágú gyöngyperje (Melica uniflora), a ligeti perje (Poa nemoralis) és a télizöld meténg (Vinca minor). b. Az üde termőhelyeken az Asperula odorata-bükkös díszlik. Ez a leginkább elterjedt, legnagyobb területeket borító típus. Koronaszintjében a bükk (Fagus silvatica) mellett szórvány jelleggel a kocsánytalan tölgy (Quercus petraea), a csertölgy (Q. cerris), a gyertyán (Carpinus betulus) és a madárcseresznye (Prunus avium) is előfordul. Gyepszintjében megtaláljuk a nevet adó szagos mügét (Asperula odo-rata), a cikláment vagy kanrépát (Cyclamen purpu-rascens), a hagymás fogasírt (Dentaria bulbifera), a kapotnyakot (Asarum europaeumJ, és a gombernyőt ( Sanicula europaea). c. A szélesebb, mélyebb, fagyzugosabb völgyekben találjuk az Aegopodium podograria-bükköst. Koronaszintjében a bükk (Fagus silvatica) mellett mind több kocsányos tölgy (Quercus robur) és gyertyán (Carpinus betulus) keveredik. De előfordul benne a hegyi szil (Ulmus scabra), a hegyi juhar (Acer 50 Gyulai Ferenc: Dél-Zala növényvilága pseudoplatanus) és a kislevelű hárs ( Tilia cordata) is. Cserjeszintje nincs. Gyepszintjében a faciesképző podografű (Aegopodium podograria), az erdei pajzsi-ka (Dryopteris filix mas), a hölgy páfrány (Athyrium filix femina), az erdei madársóska ( Oxalis acetosella), az erdei nenyúljhozzám (Impatiens noli-tangere), az erdei varázslófű ( Circaea lutetiana) és a sárga árvacsalán (Lamium galeobdolon) alkotnak zárt állományt. 2. Egeresek A bükkös zóna völgyeinek mélyén, a források, patakok mentén, az állandóan magas talajvízszintű réteken égerligetek (Alnetum glutinosae-incana) alakultak ki. E társulásra a mézgás éger (Alnus glutinosa) a legjellemzőbb. Állományába szívesen elegyedik a fehér fűz ( Salix alba) és a magas kőris (Fraxinus excel-sior). Jellemző fajai még a ritkás sás ( Car ex remota), a selyem sás ( Car ex brizoides), az erdei nenyúljhozzám (Impatiens noli-tangere). A hegyi zergevirág (Doronicum austriacum) mellett számos szeder (Ru-bus sp.) faj él itt. Az égerligetek mellett magaskórós társulások részeként keserűlapus társulásokat (Petasitetum hybri-di) is találunk. E társulás névadója a húsvörös virág-zatú szíves-kerekded tőleveleket nevelő vörös keserű- vagy acsalapu (Petasites hyridus). Jellemző fái a mézgás éger (Alnus glutinosa) és a csigolya fűz (Salix purpurea ). A szurdokvölgyekben hárs-kőris szurdokerdőket (Phyllitidi-Aceretum) találunk, aljnövényzetében a podografűvel (Aegopodium podograria) és a sárga árvacsalánnal (Lamium galeobdolon). 3. Gyertyános tölgyesek Kelet, délkelet felé haladva a zonális jellegű bükkösöket előbb csak extrazonálisan - a fagyzugos völgyekbe, völgyoldalakra kiszorulva - később egyre inkább zonálissá válva a gyertyános-tölgyesek váltják fel. Dél-Zala e harmadik erdőtípusát a Zala-kanyartól Letenyéig húzódó vonaltól délre találjuk, s a Nagykanizsa környéki dombokon már nagy területeken díszlenek. A dél-zalai gyertyános-tölgyeseket a közép-európaitól mindenekelőtt a csertölgy (Quercus cerris) jelenléte különbözteti meg. A középhegységi gyertyános-tölgyesektől eltérő fajai mindenekelőtt a szelídgesztenye ( Castanea sativa), a pirítógyökér (Tamus communis), a havasalj i aggófű ( Senecio ovirensis) és a délvidéki perjeszittyó (Luzula forsteri). A dél-zalai dombok szelídebb déli, délnyugati lankáin a kocsánytalan tölgy (Quercus petraea), mé- lyebb völgyeiben a kocsányos tölgy (Q. robur) és a gyertyán (Carpinus betulus) alkot elegyes állományt. A kocsányos tölgy átmenetet képez a bükkösök felé, míg a gyertyán inkább a völgyek magassásos égerlápjának égeres láperdő (Carici elongatae-Alnetum) felé jelent átmenetet. Koronaszintje kettős. A felső szintbe a bükk (Fa-gus silvatica), a csertölgy (Quercus cerris) és a madárcseresznye (Prunus avium) keveredik. A második szintet a gyertyán (Carpinus betulus), a mezei juhar (Acer campestre), valamint a kislevelű hárs (Tilia cordata) alkotják. Cserjeszintje viszonylag gazdag. Leggyakrabban a vesszős fagyallal (Ligustrum vulgare), az egybibés galagonyával (Crataegus monogyna) és a ritka vörösgyűrűs sommal (Cornus sanguinea) találkozhatunk. Termőhelyeik eltérő volta miatt Soó Rezső és Pócs Tamás a gyertyános tölgyeseket két csoportba sorolják. Mindkét szubasszociáció aljnövényzete nagyon hasonlít a bükkösökére. Bennük számos illír, atlantimediterrán és alpin elemet találni: a. Az üde, félnedves termőhelyek Querco robori-Carpinetum asperuletosum gyertyános-tölgyeseinek jellemző faja az illatos szagos müge (Asperula odorara). Aljnövényzetében tömegesen fordul elő az évelő gyöktörzses erdei szélfű (Mercurialis perennis) és az erdei viola (Viola silvestris). Átható hagymaszagot árasztanak a medvehagymás (Allium ursinum) szőnyegek. Gyakori az avarban rejtőzködő sötétbarnáspirosas virágú kapotnyak (Asarum europaeum). A nyirkos erdőkben típusalkotó az erdei sás (Carex silvatica ). b. A kifejezetten nedves termőhelyeket kedvelő Querco robori-Carpinetum Stachyetosum gyertyános-tölgyeseire az erdei tisztesfű (Stachys silvatica) jelenléte a legjellemzőbb. Gyakorta találkozni itt az erdei varázslófűvel (Circaea lutetiana), a hamvas szederrel (Rubus idaeus), a magyar varfűvel (Knau-tia drymeia), a rezgő sással (Carex brizoides), az indás Ínfűvel (Ajuga reptans), a pirítógyökérrel (Tamus communis), a podagrafűvel (Aegopodium podag-raria), az erdei nenyúljhozzámmal (Impatiens noli-tangere). Sajnos egyre ritkább a hölgypáfrány (Athyrium filix-femina). A dél-zalai gyertyános-tölgyes zóna szoros összefüggésben áll a horvátországi részekkel. Az illír bükkösök (Fagion illyricum) mindkét társulása (Vicio oroboidi-Fagetum és a Querco-Carpinetum) a Horvát-Középhegységtől egészen a Balaton vidékéig terjed. A jégkorszak után ebbe a zónába nagyszámú illír erdőelem, s mellette számos atlanti-mediterrán, szubmediterrán, alpin-balkáni növényfaj nyomult előre. így pl. a pirítógyökér (Tamus communis), a tarka lednek (Lathyrus venetus) a szúrós csodabogyó (Ruscus aculeatus), a szelídgesztenye ( Castanea sativa) , a pofok árvacsalán (Lamium orvala), a babér boroszlán (Daphne laureola). Idővel az említett fajok Gyulai Ferenc: Dél-Zala növényvilága 51 4. kép. Szelidgesztenye (Castanea saliva) észak és nyugat felé tovább terjedtek. Viszont Dél-Zalánál nem terjedt tovább a jerikói Ione (Lonicera caprifolium), a szálkás zöldhúr ( Sagina subulata), a pamatos ökörfarkkóró ( Verbascum pulverulentum), a tarka lednek (Lathyrus venetus) és az óriás rozsnok (Bromus rigidus). A dél-zalai dombok meredekebb déli lejtőin extra-zonálisan cseres-tölgyesek (Asphodelo-Quercetum robori-cerris) élnek. Társulásalkotó fafajai a csertölgy (Quercus cerris), és a kocsánytalan tölgy ( Q. petraea). A cseres-tölgyesek aljnövényzetének jellegzetes faja a királyné gyertyája (Asphodelus albus), leromlásukban pedig a saspáfrány (Pteridiutn aquilinum). Az intenzív szőlőkultúra térhódítása miatt napjainkra ez a szép növénytársulás egyre inkább eltűnőben van. Csak néhány visszamaradó facsoport, ha-gyásfa, az itt-ott foltokban megmaradt eredeti aljnövényzet néhány jellemző faja pl. a fehér pimpó (Potentina alba) mutatja helyét. Különösképpen jellemző fafaja az egykor elegyfaként, de napjainkra csak hagyásfaként előforduló szelídgesztenye. A zalame-renyei szelídgesztenye sarjak leszármazottai egy, a múlt század végén elpusztult 15 m törzskörméretű ezer esztendőre becsült, a táj évezred eleji kiterjedt gesztenyései utolsó hírmondójának. A déli kitettségű dombtetőkön mészkedvelő tölgyeseket (Orno-Quercetum) találunk, lombkoronaszintjükben a kocsánytalan tölggyel ( Quercus pet- raea ) és a virágos kőrissel (Fraxinus ornus). Gyepszintjükben társulásalkotó a 3 m magasra is megnövő erdei angyalgyökér (Angelica silvestris) és a havasalji aggófű (Senecio ovirensis) mellett orchideafélék, elsősorban bangó (Ophrys sp.) fajok is előfordulnak. 4. Homoki vegetáció A Principális csatorna völgyében Kilimántól Homokkomáromig, valamint a Nagykanizsa környéki Sormástól Őrtilosig terjedő homokvidék meszes homokja pannonkori pados homokkő kibúvásból származik. E homokpuszta foltokon sajátos xeroterm elemek élnek. Az itteni, sajnos a mezőgazdasági művelés térhódítása miatt napjainkban mindinkább eltűnő homokpusztai gyeptársulásokat Borhidi Attila a Fes-tucetum vaginatae arrabonicum homoki csenkesz társuláshoz sorolja. Jellemző fajai a névadó magyarvagy homoki csenkesz (Festuca vaginata) mellett a naprózsa (Fumana procumbens), a fényperje egyik innen leírt változata (Koeleria eristata var. Károlyit) és a piros pozdor (Scorzonera purpurea). Megél itt a mintegy 10% kalcium-karbonát tartalmú és a ph=8,5 körüli homokon a homoki zsellérke (Thesi-um ramosum) és a buglyos vagy magyar szappangyökér (Gypsophila paniculata) is. A maradvány homokpusztai gyepek szépségét csak emeli két ritka faj: a hegyi árvalányhaj (Stipa pennata) és a kunkorgó árvalányhaj ( S. capillata). A Nagykanizsa környéki homokvidékeken mesterséges telepítésű, jó fejlődési eréllyel bíró kultúraká-cosokat és erdeifenyveseket találunk. Őrtilos felé haladva mind jobban elsavanyodik a homoktalaj. Az itt élő acidofil homokpusztai vegetáció legjellemzőbb eleme az ezüstperje (Corynephorus canescens). Ez a mészkőkerülő homoki gyep a rejtőké (Teesdalia nudicaulis) egyetlen biztos hazai előfordulása. A Nagykanizsa melletti Gördövény homoktalaja néhány növénykülönlegességnek is otthont ad. Hazánkban mindezidáig csak Győr mellől és innen mutatták ki az orchideafélékhez tartozó kis zöldesfehér virágú nyári füzértekercset (Spiranthes aestivalis). A frissen feltört, de még nedves homoktalajok első betelepülője a dél-zalai kizárólagossággal előforduló homoki zöldhúr (Sagina sabuletorum). 5.. Égerláperdők A Nagykanizsa melletti magas talajvízszintű részeken békaliliomos-égerláperdők vannak. Legjellemzőbb növényfajai: az enyves éger (Alnus glutinosa), a békaliliom (Hottonia palustris) és a széles pajzsika (Dryopteris austriaca). A lápréteken igen kiterjedt területeket borít a zsombék sás (Carex elata) alkotta 52 Gyulai Ferenc: Dél-Zala növényvilága magassásos állomány, benne a lápi pitypanggal (Taraxacum palustre). A semlyékekben vidrafűvel (Menyanthes trifoliata) találkozni. A láprétek világának pompás színfoltja a nagy rózsaszín füzérű kígyógyökerű keserűfű (Polygonum bistorta). E hazai flórában csak ritkán előforduló faj meglétét a lecsapo-lások és a mederszabályozások alapjaiban veszélyeztetik. Az égerláperdők igen nagy természettudományos értéket képviselnek. Egyikük, nevezetesen Csörnye-berke páfrányos- és magaskőrises égerláp vidéke a 264 ha Zalakomári Természetvédelmi Terület részeként már védelem alatt áll. A láprétek vízerei, a semlyékek szélein rekettyefüzeseket (Salicetum cinereae) találni. 1953-ban Sor- más mellett ilyen fűzlápban találták meg az igen ritka, jégkori maradványnak számító tőzegepret (Co-marum palustre). A tengerszint feletti magasság némi emelkedésével a mocsárvidékek lassan kaszálórétekbe (Festucetum arrhenathuetum) mennek át. Jellegzetes növényfaj itt a réteket májusban fehérré varázsoló rigószegfű (Moenchia mantica). A szeszélyes vízjárású Mura és Dráva vízborította árterein foltokban tenyésznek a hínárfajok. Ezeken a feliszapolódó, tápanyagban igen gazdag, azaz a hi-pertróf vízminőségű részeken zárt állományt alkot a kolokán (Stratiotes aloides) és a vízilófark (Hippuris vulgáris). A folyók hordalékain ártéri ligeterdők alakultak ki. III. A DÉL-ZALAI ILLYRICUM A Zákány-Őrtilos alatti részek, a Murakeresztúrtól Csurgóig terjedő dombvidék, azaz Zala Somogyba átnyúló vonulata - éppen jellegzetes flórája miatt - a Nyugatbalkáni flóratartomány (Illirycum) egy előretolt, szigetszerű részének tekinthető. Az itteni dombhátakon balkáni és atlanti-mediterrán elemekben gazdag gyertyános tölgyesek (Querco petraea-Carpinetum praeillyricum) díszlenek. Éppen aljnövényzetének délies elemei miatt ez az erdőtársulás másutt nem, vagy csak igen ritkán fordul elő. Jellegzetes fajai a pirítógyökér (Tamus communis) és a pofok árvacsalán (Lamium orvala). Az itteni gyertyános tölgyesek egyik legszebb koratavaszi virága a kakasmándikó (Erythronium dens-canis). Élénkpiros virágai és barnafoltos levelei a tavaszi lombfakadásra váró erdők üde színfoltjai voltak. E védett növényt Zalán kívül csak Dél-Somogyban, Somlón és az Alpokalján találni meg. A Drávasík és Őrtilos környéke a zöldessárga, bókoló virágzatú fürtös gyűrűvirág ( Carpesium Wulfe-nianum) igazi otthona, bár észak felé terjedésének bizonyságául Lispeszentadorján mellett is megtalálta Károlyi Árpád. Ámbár Kelet-Zalából hiányzik, itt viszont terjedésének bizonyságául újra megtalálható az Alpokaljáról kimutatott dealpin hegyi zergevirág (Doronicum austriacumJ,a zergeboglár ( Trollius europaeusj és a csipkeharaszt ( Selaginella helvetica). Bízzunk abban, hogy nem pusztult ki teljesen a tájra egykoron oly jellegzetes komlógyertyán (Ostrya carpini/olia) és a pitypanglevelű zörgőfű ( Crepis ta-raxacifolia ). IV. A DÉL-ZALAI ERDŐKET FENYEGETŐ VESZÉLYEK E tanulmány megírásakor a hangsúlyt Dél-Zala természetes vegetációjának vizsgálatára helyeztük, s csak ott, ahol elengedhetetlenül fontosnak éreztük, utaltunk az emberi tevékenység természetátalakító hatására. Nem volt célunk a mező- és erdőgazdálkodás hatásaként kialakult félkultúr- és kultúrterületek növényvilágának vizsgálata. Páll Miklós (1972) erdészeti szakember nagyszerű munkájában már megtette ezt. Végezetül mégis kötelességünknek érezzük, hogy szóljunk a zalai erdőket fenyegető veszélyekről. Az egyre intenzívebbé váló mező- és erdőgazdálkodás hatására napjainkra Zala megye erdősültségének mértéke az elmúlt ötven évben feléről harmadára csökkent. A további csökkenés mértéke az évi 500-700 ezer m3 kitermelt famennyiség ellenére úgy tűnik, megállt. A kivágott erdők helyébe újakat telepítenek. Ennek következtében folyamatosan fiatalodnak erdeink és ez nem mondható minden szempontból előnyösnek. Az erdőpusztulások Zala megyét is elérték. Mind a lombhullató, mind a fenyőfajoknál általános tünet a lombozat ritkulása, az elszáradó részek arányának növekedése, a fejlődési erély csökkenése, olykor az egyed teljes elszáradása. Az őshonos szelídgesztenyések megállíthatatlan pusztulása, az égeresek gyors elszáradása, a fejlődésben visszamaradó bükkösök tízezer hektárokban Gyulai Ferenc: Dél-Zala növényvilága 53 i. ábra. Magyarország flórájának beosztása. (Debreczy Zsolt (1981.) nyomán). PANNONICUM (Magyar flóratartomány) I. MATRICUM 1. Tokaj ense 2. Tórnense 3. Borsodense 4. Agríense 5. Neogradense II. BAKONYICUM (Dunántúli-középhegység flóravidéke) 1. Visegradense 2. Pilisense 3. Vesprimense 4. Balatonicum III. PRAENORICUM (Alpokalja flóravidéke) 1. Laitaicum 2. Castriferreicum 3. Petovicum IV. EUPANNONICUM (Alföldi flóravidék) 1. Arrabonicum 2. Colócense 3. Praematricum 4. Cirsium 5. Nyírségense 6. Samicum 7. Titelicum ILLYRICUM (Illír flóraterület) V. PRAEILLYRICUM (Déldunántúli - előillír flóravidék) 1. Saladiense 2. Somogyicum 3. Kaposense 4. Sopianicum NORICUM (Alpesi flóratartomány) VI. NORICUM (Előalpi flóravidék) 1. Ceticum 2. Stiriacum CARPATICUM (Kárpáti flóraterület) VII. CARPATICUM (Kárpáti flóravidék) 1. Cassovicum 54 Gyulai Ferenc: Dél-Zala növényvilága 2. ábra. Délnyugat-Dunántúl növényföldrajzi beosztása. (Károlyi Arpád-Pócs Tamás (1954.) nyomán) I.: Saladiense (Zalai flórajárás) - a) Dél-Zala, b) Észak-Zala; II.: Praenoricum - a) Göcsej, b) Őrség, c) Vendvidék, d) Vasi hegyhát. A Saladiense differenciális fajai: 1.: Vicia oroboides, 2.: Allium ursinum, 3.: Carpesium wulfenianum, 4.: Crepis taraxacifolia, 5.: Fraxinus ornus, 6.: Lathyrus venetus, 7.: Peucedanum verticillare, 8.: Sagina saginoides, 9.: Trifolium striatum, 10.: Buphthalmum salicifolium, 11.: Laser trilobum, 12.: Lithospermum purpureo-coeruleum, 13.: Melandrium silvestre, 14.: Prunus fruticosa, 15.: Taraxacum serotinum. Gyulai Ferenc: Dél-Zala növényvilága 55 3. ábra. Délnyugat-Dunántúl természetes növénytakarója. (Pócs Tamás (i960.) nyomán) I. Tűlevelű elegyeserdő zóna II. Szubmontán bükkös zóna III. Gyertyános-tölgyes zóna Fagion illyricum 1. Elegyetlen erdeifenyvesek (Myrtillo-Pinetum) 2. Lombelegyes erdeifenyvesek (Pino-Quercetum) 3. Bükkösök (Vicio oroboidi-Fagetum) 4. Gyertyános-tölgyesek (Querceto-Carpinetum) 5. Ligeterdők, láperdők, mocsarak és lápok 6. Cseres tölgyesek (Potentino albae-Quercetum) 7. Reliktum erdeifenyvesek és mészkedvelő tölgyesek (Cytiso-Pinetum) 8. Homokpuszták (Festucion vaginatae) 56 Gyulai Ferenc: Dél-Zala növényvilága 4. ábra. A zalai bükköny (Vicia oroboides) elterjedése Délnyugat-Dunántúlon. (Károlyi Árpád-Pőcs Tamás 1964. nyomán) Gyulai Ferenc: Dél-Zala növényvilága 57 mérhető levélbarnulásai és száradásai, a tűlevelű erdőkben szálanként, a kocsányos tölgyesekben csoportokban elszáradó fák szomorúan figyelmeztetnek minket, a már-már visszafordíthatatlan következményekkel járó károsodásokra. További kutatásokra van szükség annak a kérdéskörnek a tisztázására, hogy a természetben periódusossággal jelentkező erdőpusztulások milyen mértékben egészülnek ki az ipari-, mezőgazdasági- és kommunális környezetkárosításokkal. Tény, hogy a nagyadagú műtrágyáktól elsavanyodtak talajaink, a talajélet elszegényedett. A levegő por- és füstgázokkal szennyezett. A savas ülepedés miatt a csapadékok pH értéke erőteljesen csökkent. A talajba kerülő veszélyes hulladékok nehézfémtartalmának egy részét a felszín alatti vizek nem várt távol- ságokra viszik el. Kimutatott, hogy a növényi szövetekbe beépülő nehézfémek akadályozzák az asszimilációt. A lecsökkent vitalitású fafajok a természetes védekezőképesség csökkenésével pedig egyre kevésbé tudnak ellenállni a mind jobban felszaporodó fakáro-sító kórokozók és kártevők támadásainak. Az erdők pusztulásának - legalábbis itt Zalában -még a kezdetén vagyunk. Meggyőződésünk, hogy az ökológusok, az erdészeti-, mezőgazdasági-, és ipari szakemberek, a természetet féltő emberek mielőbbi tevőleges összefogásával gátat vethetnek Zala megye egyedülállóan szép természeti értékének, az erdő pusztulásának. * * * A fényképeket Károlyi Árpád készítette. IRODALOM Borbás Vince: A Balaton flórája. A Balaton Tudományos Tanulmányozásának Eredményei. II. kötet 2. rész. Budapest, 1900. Boros Ádám: A Pannóniáim és Praeillyricum flóravidékének kapcsolatai. Magyar Botan'tai Lapok 27. (1928) 51-56. Clusius, Carolus: RaiiOrum aliquot stirpium Pannoniam, Austriam et vicinus quasdam Prouincias obseruatarum história quatuor libris expresse. Antwerpen, 1583. Debreczy Zsolt: Növényvilág a Balaton körül. A környék növényzete, jellegzetes növénytársulásai. In: Illés István (szerk.): Tavunk a Balaton [Budapest] 1981., 75-119. Diaria itenarum Pauli Kitaibelii. Aus Grund originaler Tagebücher zusammengestellt von Endre Gombocz. I-II. Budapest, 1945. Frisnyák Sándor: Magyarország földrajza. Budapest, 1978. Gayer Gyula: Vasvármegye növényfoldrajza és a praenori-cumi flórasáv. Szombathely, 1925. Gombocz Endre: A magyar botanika története. A magyar flóra kutatói. Budapest, 1936. Jeanplong József: Florisztika, növényföldrajz. In: Hortobágyi Tibor (szerk.): Agrobotanika. 2., átdolg. kiad. Budapest, 1980., 461-468. Jávorka Sándor: Anemona trifolia Somogy megyében. In: Botanikai Közlemények 31. (1934)., 258-262.; 259. Károlyi Árpád: Botanikai megfigyelések Nagykanizsa környékén. Borbásia. Acta Societatis Botanicorum Hunga-ricae. 9/3-5 (1949)0 18-21. Károlyi Árpád: Dél-Zala érdekes és gyógyító növényeiről. In: A nagykanizsai Thury György Múzeum jubileumi emlékkönyve 1919-1969. Szerk.: H. Kerecsényi Edit. Nagykanizsa, 1972., 429-454. Károlyi Árpád-Pócs Tamás: Új adatok Délnyugat-Dunántúl növényflórájához I. Botanikai Közlemények 45/3-4. (i954)o 257-267. Károlyi Árpád-Pócs Tamás: Újabb adatok Délnyugat-Dunántúl flórájához II. Annales Historico-Naturales Musei Nationalis Hungarici. 8/1957., 197-204. Károlyi Árpád-Pócs Tamás: Újabb adatok Délnyugat-Dunántúl flórájához III. Savaria 2/1964., 43-45. Károlyi Árpád-Pócs Tamás: Délnyugat-Dunántúl flórája I-VII. Az egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. Eger, 1968., 1969., 1970., 1971., 1972., i974-> 1975-Kárpáti Zoltán: Die pflanzengeographische Gliederung Transdanubiens. In: Acta Botanica Academiae Scientia-rum Hungáriáé. Tom. VI. Fasc. 1-2. Budapest, 1960., 45-53- Majer Antal: Magyarország erdőtársulásai. (Az erdőműveléstan alapjai.) Budapest, 1968. Páll Miklós: A Dél-Zalai bükktáj ismertetése. In: A nagykanizsai Thury György Múzeum jubileumi emlékkönyve 1919-1969. Szerk.: H. Kerecsényi Edit. Nagykanizsa, 1972., 4I3-427- Pécsi Márton (szerk.): A Kisalföldi és a Nyugat-Magyarországi peremvidék. Budapest, 1975. Pócs Tamás: Die zonalen Waldgesellschaften Südwes-tungarns. In: Acta Botanica Academiae Scientiarum Hungáriáé. Tom. VI. Fasc. 1-2. Budapest, 1960., 75-105. Pócs Tamás: Növényföldrajz. In: Hortobágyi Tibor (szerk.): Növényföldrajz, társulástan és ökológia. Budapest, 1981. 27-166. Soó Rezső: A magyar flóra és vegetáció rendszertani-növényföldrajzi kézikönyve I-VI. Budapest, 1964., 1968., 1970., 1973., 1975., 1980. Soó Rezső-Kárpáti Zoltán: Növényhatározó II. Harasztok - virágos növények. Budapest, 1968. Stefanovits Pál: Talajtan. Budapest, 1975. 58 Gyulai Ferenc: Dél-Zala növényvilága Ferenc Gyulai Die Vegetation von Süd-Zala I. DIE VEGETATIONSVERHÄLTNISSE VON SÜD-ZALA Der Fluß Rába, der untere Zala, die Flußniederung um den Fluß Rinya und das Mura-Tal fassen ein Gebiet, von der Größe eines Bezirks, das aus vegetationsgeographischer Sicht sehr abwechslungsreicht ist. Während im westlichen Teil die Nähe der Alpen dominiert, wirkt sich in der Umgebung der Stadt Nagykanizsa die relative Nähe zum Mittelmeerraum aus. Vom Gesichtspunkt der vegetationsgeographischen Forschungen gilt dieses Gebiet als nicht begünstigt. Nach den spärlichen Beschreibungen der Botaniker (Carolus Clusius, Pál Kitaibel, Vince Bor-bás, Gyula Gayer, Ádám Boros) nimmt die intensive floristische Forschung ihren Anfang erst mit der Tätigkeit von Árpád Károlyi (1943-1972). Das mitteleuropäische Florengebiet ist ein Teil des Holarktischen Florenreiches. In dessen südöstlichen Teil findet man das pannonische Florengebiet. Der größte Teil Ungarns dehört dazu. Die Florengegend Süd-Transdanubien befindet sich in der breiten Zone zwischen dem pannonischen und dem illyrischen Florengebiet. Das an Őrség grenzende Gebiet vom Bezirk Zala hat noch ausgesprochen den Charakter des Alpenvorlandes. Es wird deshalb als Praenori-cum bezeichnet. Im südlichen Gebiet vom Bezirk Zala ist der mediterranische Einfluß schon so stark, daß dieses Gebiet schon dem Illyricum zugeteilt wird. Árpád Károlyi und Tamás Pócs (1968) meinen, daß die Gegend Süd-Zala - mit Ausnahme der eindeutig illyrischen Flora der Hügel südlich von Zákány - zu dem Pannonischen Florengebiet gehören. Sie sind sich gleichzeitig einig, daß die Benennung Praellyricum der Floragegend von Süd-Transdanubien diesen Übergang spiegeln soll. Die Laubwälder in Süd-Transdanubien stehen nämlich in enger Beziehung mit den Eichenwäldern und Buchenwäldern des West-Balkans (illyr). Das Gebiet südöstlich der Linie Lenti-Zalalövő, vom Marcal-Becken bis zum nordwestlichen Fuße des Bakony-Gebirges wird in den Florenkreis des Zalaer Hügellandes eingereiht. Aus vegetationsgeographischer Sicht kann aber auch noch dieses verhältnismäßig kleine Gebiet als einheitlich betrachtet werden. Vom Süden nach Norden nimmt die Zahl balkaner, alpin-balkaner und submediterraner Arten ab, aber die der indigen pannonisch-xerothermen Arten nimmt zu. Auch vom Westen nach Osten können bedeutende Veränderungen beobachtet werden. In den westlichen Teilen dominieren die mesophil hy-grophilen Arten wegen der relativen Nähe der Alpen, sowie als Wirkung des Atlantischen Ozeans. Der Zalaer Florenkreis ( Saladiense) wird nach Är-päd Kärolyi und Tamäs Pöcs (1968) im zwei Teile, Nord-Zala und Süd-Zala getrennt. II. DIE WICHTIGSTEN PFLANZENGESELLSCHAFTEN VON SÜD-ZALA 1. Buchenwälder Göcsej Buchenlandschaft heißt das Dreieck, abgegrenzt durch die Siedlungen Murakeresztür, Ho-mokkomärom, Söjtör, Csömöder und Redics. Aus pflanzensoziologischer Sicht sind die Buchenwälder in den westlichen Teilen von Süd-Zala zonale Vergesellschaftungen. Die dominante Baumart ist die Buche (Fagus silvatica). In ihren Laubkronenhorizont mischen sich aber auch andere Baumarten: auf den Hügeln und an den Abhängen die Trauben-Eiche (Quercus petraea), die Zerr-Eiche (Quercus cerris), die Edelkastanie (Castanea sativa), mitunter die Wald-Kiefer (Pinus silvestris). In den von den unterirdischen Wassern ausgestalteten Schluchten kommen auch Berg-Ahorn (Acer pseudomontanus) und Berg-Ulme (Ulmus scabra) vor. Die Anwesenheit der Hainbuche (Carpinus betulus) und der Vogelkirsche (Prunus avium) kommen überall vor. Man findet in den Hügelabsätzen, wo Frostlöcher vorkommen, reine Hainbuchen-Bestände, am Hügelfuß mit Buchen vermischte Stiel-Eichen. In die Buchenwälder von Süd-Zala sind zahlreiche Pflanzenarten vom Gebiet des Nachbarlandes Kroatien hineingedrungen. Nach der Charakter-Art der Buchenwälder in Zala, der Walderbsen-Wicke (Vicia oroboides) heißen die hiesigen Buchenwälder Vicia (oroboidi) Fagetum. Als charakteristische Arten gelten Zungen-Mäusedorn (Ruscus hypoglossum), Purpur-Alpenveilchen ( Cydornen purpurascens). Die Buchenwälder in Süd-Zala gehören nach ihren Vergesellschaftungsverhältnissen zu den submontan Fagetum croaticum mit Buchen gemischten Hainbuchen (Melico-Fagetum) im Kroatien. Diese Buchenwälder enthalten zahlreiche, von den mitteleuropäischen montan Buchenwäldern verschiedene, sogenannte Differential-Arten: Stengellose Schlüsselblume (Primula vulgaris), Gemeine Schmerwurz ( Tamm communis), Forsters Hainsimse (Luzula forsten), Edelkastanie ( Castanea sativa). Gyulai Ferenc: Dél-Zala növényvilága 59 Aufgrund der Standortverhältnisse werden unter den Buchenwälder in Süd-Zala 3 Typen unterschieden; auf den trockenen Hügeln der Carex pilosa-Buchenwald, der Galium odoratum-Buchenwald auf frischem Standort und der Aegopodium podograria-Buchenwald in den Gebieten wo Frostlöcher vorkommen. 2. Erlen In den tiefsten Stellen der Buchenzone, an den Quellen und Bächern auf den Wiesen mit ständig hohem Grundwasserstand sind Erlenauen (Alnetum glutino-sae-incana) entstanden. Neben den Erlenauen findet man die Pestwurzflur (Petasitetum hybridi). In den Schluchten befinden sich Linden-Eschen-Schluchtwälder (Phyllitido-Aceretum), mit Giersch (Aegopodium podografia) und Goldnessel (Lamium galeobdo-lon) im Unterwuchs. 3. Eichen-Hainbuchen-wälder Nach Süd-Osten werden die zonalen Buchenwälder zuerst nur extrazonal, später aber immer mehr zonal von Eichen-Hainbuchen abgelöst. Die Eichen-Hain buchen-wälder in Süd-Zala unterscheiden sich von den mitteleuropäischen vor allem durch das Vorkommen der Zerr-Eiche (Quercus cerris). Als weitere von den Mittelgebirgs-Arten des Eichen-Hainbuchen-Waldes (Carpinus quercus) verschiedene Arten treten Edelkastanie (Castanea sativa), Gemeine Schmerwurz (Tamus communis), Läger-Greiskraut (Senecio ovirensis) und Forsters Hainsimse (Luzula forsteri) hinzu. Auf den südlichen und südwestlichen Abhängen der Hügel in Süd-Zala mischen sich die Trauben-Eiche (Quercus pe-traea), in den tieferen Tälern die Stiel-Eiche (Quercus robur) mit der Hainbuche (Carpinus be-tulus). Nach den Standortverhältnissen werden die Eichen-Hainbuchenwälder in zwei Gruppen geteilt. Der Unterwuchs beider Subassoziationen ist dem des Buchenwaldes sehr ähnlich. Man findet darin zahlreiche illyrische, atlantisch-mediterrane und alpine Elemente. Die charakteristische Pflanzenart der Eichen-Hainbuchen-wälder der frischen, semihumiden Standorte ist Waldmeister (Galium odoratum). Für die Variante Querce robori-Carpi-netum Stachyetosum, die ausgesprochen die humiden Standorte bevorzugt, ist Wald-Ziest (Stachys silvatica) am charakteristischesten. Die Eichen-Hainbuchen Zone in Süd-Zala sind mit den Teilen in Kroatien in enger Verbindung. Nach dem Pleistozän sind in diese Zone zahlreiche illyrische Waldelemente und daneben zahlreiche atlantisch-mediterrane, submediterrane und alpin-balkanische Pflanzenarten eingedrungen: Ge- meine Schmerwurz (Tamus communis), Venezianische Platterbse (Lythrus venetus), Stechender Mäusedorn (Ruscus aculeatus, die Edelkastanie (Castanea sativa), Großblütige Taubnessel (Lamium orvala), Lorbeer-Seidelblast (Daphne laureola), Windendes Geißblatt (Lonicera caprifolium), Pfriemen-Mastkraut (Sagina subulata), Flockige Königskerze (Ver-bascum pulverulentum), Steife Trespe (Bromus rigi-dus). Auf den steileren Südhängen der Hügel in Süd-Zala wächst extrazonal Äffodül-Eichenwald (Aspho-delo-Quercetum robori-cerris). Seine vergesellschaftungbildende Baumarten sind die Zerr-Eiche (Quercus cerris) und die Trauben-Eiche ( Quercus petraea). Die charakteristische Art des Unterwuchses des Affodill-Eichenwaldes (Asphodelo-Quercetum ro-bori cerris) ist Weißer Affodil (Asphodelus albus), in Auflösungsbereichen Adlerfarn (Pteridium aquilinum). Auf den südlich exponierten Abhängen findet man Blumeneschen-Eichenwald (Orno. Quercetum), Laubkronenniveau mit Trauben-Eiche (Quercus petraea) und Blumen-Esche (Fraxinus ornus). 4. Sandvegetation Man kann im Tal des Principális- Kanales vom Ki-limán bis Homokkomárom, sowie auf dem Sandgebiet um Nagykanizsa von Sormás bis Őrtilos xero-therme Rasenassoziationen finden. Die Sandschwingelassoziationen Festucetum vaginatae arrabonicum haben als charakteristische Arten Schwingel (Festuca vaginata), Zwerg-Sonnenröschen (Fumana procum-bens), Károlyi-Kammschmiele (Koeleria eristata var. Károlyii) und Rote Schwarzwurzel (Scorzonera pur-pur ea ). 5. Erlenauwälder Auf den Gebieten mit hohem Grundwasserstand um Nagykanizsa gibt es Froschlilien-Erlenauwälder mit Schwarz-Erle (Alnus glutinosa), Froschlilien (Hotto-nia palustris) und Breitblättiger Dornfarn (Dryopte-ris austriaca). Auf den Moorwiesen bedeckt große Gebiete der Großseggenbestand aus Steif segge (Carex elata). An den Ränden der Moorwiesen findet man Grauweiden-Gesellschaft (Salicetum einereae). Auf einem solchen Standort wurde das Sumpf-Blutauge (Comarum palustre) bei Sormás gefunden. III. DAS ILLYRICUM IN SÜD-ZALA Die Gebiete südlich von Zákány-Őrtilos, das Hügelgebiet von Murakeresztur bis Csurgó können als ein inselähnliches Teil des Westbalkanischen Florengebi- 6o Gyulai Ferenc: Dél-Zala növényvilága ets (Illyricum) betrachtet werden. Die Hügel werden überzogen von präillyrischen Eichen-Hainbuchenwäldern ( Querco petraea- Varpinetum praellyricum), die reich an balkanischen und atlantisch-mediterranen Elementen sind. Die charakteristischesten Arten sind Gemeine Schmerwurz (Tamus communis) und Großblütige Taubnessel (Lamium orvala). Eine der schönsten Blumen im Frühling der hiesigen Eichen-Hainbuchen-wälder ist der Hundszahn (Etythronium dens-canis). IV. GEFAHREN FÜR DIE WÄLDER IN SÜD-ZALA Als Wirkung der immer intensiveren Land- und Forstwirtschaft vermindern sich und verjüngen sich die Waldgebiete in Süd-Zala. Da wir noch am Beginn der Entwicklung stehen, sind wir der Ansicht, daß der Verfall der Wälderm dieser einzigartig schönen Naturressource von Süd-Zala durch die gemeinsamen Anstrengungen der Experten verhindert werden kann. Verzeichnis der Abbildungen auf den Textseiten 1. Abb. Die Einteilung der Vegetation Un- 3. Abb. Die naturwüchsige Pflanzendecke Südwestgarns. Transdanubiens. 2. Abb. Die Geobotanische Einteilung Südwest- 4. Abb. Die Verbreitung der Zalaer Wicke (Vicia Transdanubiens. oroboides) in Südwest-Transdanubien. Verzeichnis der Tafeln 1. Zahnlilie (Erythronium dens-canis) 2. Zalaer Wicke (Vicia oroboides) 3. Schaftlose Schüsselblume (Primula vulgaris) 4. Edelkastanie (Castanea sativa) Gyulai Ferenc: Dél-Zala növényvilága 61 Ferenc Gyulai Flora of South Zala I. GEOBOTANICAL SETTING OF SOUTH ZALA The territory delineated by the Rába River, the lower reaches of Zala River, the Rinya meadows and the Mura Valley is diverse from a geobotanical standpoint. On the western margins, an Alpine influence prevails while the vegetation cover in the environs of Nagykanizsa reflects the relative proximity of the Mediterranean. This region has long been neglected by botanists. Following the fragmentary descriptions by Carolus Clusius, Pál Kitaibel, Vince Borbás, Gyula Gayer and Ádám Boros systematic fioristic investigations were conducted by Árpád Károlyi (1943-1972). The Central European flora region is part of the Holarctic flora realm. The Pannonicum flora province may be found in the southwestern portion of the former. The major part of Hungary lies within this province. The Flora sector of South Trans-danubium is situated in a wide zone between the Pannonicum and Illyricum flora provinces. The area of Zala County bordering with the Őrség region has a marked Subalpine character and is called Praenori-cum. In the south of Zala County there is a strong Mediterranean influence so it is considered part of Illyricum. South Zala was geobotanically attributed by Árpád Károlyi and Tamás Pócs (1968) to part of the Pannonicum flora province, with the exception of the hills in the environs of Zákány which belong within the Illyricum flora province. At the same time they agree upon using Praeillyricum as a denomination reflecting the transitional character of the South Transdanubian flora sector since the composition of broad-leaved forests here displays close similarities with the oak and beech stands of the West Balkans (Illyria). The area situated southeast of the Lenti-Zalalövő line stretching from the Marcal Basin up to the northwest foothills of the Bakony hills belongs to the flora district of the Zala Hills. However, even this area of relatively limited size should not be considered geobotanically uniform. The number of Balkan, Alpine-Balkan and Submediterranean species decreases from south to north with a growing frequency of occurrence of endemic Pannonian xerotherm species. Considerable changes can be observed from west to east, too. The western area abounds in mesophilous-hygrophilous species due to the relative proximity of the Alps and the effect of the Atlantic. The Zala flora district (Saladiense) is subdivided after Arpad Karolyi and Tamas Pocs (1968) into North Zala and South Zala. II. THE IMPORTANT PLANT ASSOCIATIONS OF SOUTH-ZALA i. Beeches The Göcsej beech region lies in the triangle enclosed by a line running through Murakeresztur-Ho-mokkomárom-Söjtör-Csömödér-Rédics. From a phytocoenological viewpoint, beech stands in the western part of South Zala are zonal communities. Here the dominant canopy tree is beech (Fagus silvática ). However, at the crown level it is mixed with other species such as sessile oak (Quercus petraea) on the hilltops and hillsides, Turkey oak (Quercus cer-ris), sweet chestnut (Castanea sativa), and in some places, Scotch pine (Pinus silvestris). Sycamore maple (Acer pseudoplatanus) and elm ( Ulmus scabra) are encountered in the deep cuts triggered by the activity of subsurface waters. Hornbeam (Carpinus betulus) and bird-cherry (Prunus avium) are wide spread. There are hornbeam stands in foothill depressions where winter frosts are common, while pedunculate oak is mixed with beeches on the foothills. The beech forests of South Zala have been invaded by several species from neighbouring broatia. The most typical example is the local wild pea (Vicia oroboides) after which the beeches of the region art called Vicia (oroboidi) Fagetum. Butcher's broom (Ruscus hypoglossum) and cyclamen (Cyclamen purpurascens) are also considered characteristic species. As far as phytocoenological conditions are concerned, beech stands in South Zala belong to the submontane beeches of Croatia (Fagetum croaticum) mixed with hornbeam (Melico-Fagetum). These beeches are distinctly different from the Central European montane beeches with the appearance of species such as primrose (Primula vulgaris), black bryony ( Tamus communis), Forster's wood rush (Luzu-la forsteri) and sweet chestnut (Castanea sativa). Based on their ecological requirements, three types of South Zala beeches may be distinguished: Carex pilosa beech stands on the drier hilltops; As-perula odorata beeches preferring cool and humid habitats and Aegopodium podograra beeches found in depressions with frequent risk of winter frost. 62 Gyulai Ferenc: Dél-Zala növényvilága 2. Alder stands Gallery forests of alder (Alnetum glutinosae-incana) may be found in the bottom of the valleys in the beech zone, in the vicinity of springs, along smaller water courses and on meadows with high ground water table. They are accompanied by communities on the slightly alkaline flats (Petasitetum hybridi). In gorges, mixed forests of linden and ash (Phyllitidi-Aceretum) are found with underbrush such as bishop's goutweed (Aegopodium podagraria) and weaselsnout (Lamium galeobdolon). 3. Oak-hornbeam forests Towards the east-southeast, zonal beeches gradually turn into oak-hornbeam stands which form the ex-trazonal and then the zonal forests. They differ from the Central European stands with the presence of Turkey oak (Quercus cerris). Species different from those of the middle mountain oak-hornbeam communities are sweet chestnut ( Castanea sativa), black bryony (Tamus communis), groundsel (Senecio ovirensis) and Forster's wood rush (Luzula for-steri). On gentle slopes with southern and southeastern exposition are mixed sessile oak (Quercus petraea) with pedunculate oak (Quercus robur) and hornbeam (Carpinus betulus) found in the deeper valleys. On the basis of their distinctly different habitats, oak-hornbeam forests are subdivided into two groups. Both subassociations have underbrush very similar to compositions in beech stands with a frequent occurrence of several Illyrian, Atlantic-Mediterranean and Alpine species. A typical plant of Querco robori-Carpinetum asperuletosum forests preferring cool and semi-humid habitats is sweet woodruff (Asperula odorata). A most typical representative of the Querco robori-Carpinetum Stachyetosum oak-hornbeam subassociation is whitespot betony ( Stachys silvatica). The oak-hornbeam zone of South Zala is closely associated with similar communities in Croatia. After the Ice Age, this zone was transgressed by many Illyrian elements and also by several Atlantic-Mediterranean and Alpine-Balkan species such as black bryony ( Tamus communis), pea vine (Lathyrus venetus), butcher's broom (Ruscus aculeatus), sweet chestnut (Castanea sativa), dead-nettle (Lamium orvala), spurge laurel (Daphne laureola), sweet honeysuckle (Lonicera caprofolium), Corsican pearlwort ( Sagina subulata), mullein ( Verbascum pulverulentum) and brome-grass (Bromus rigi-dus). On the steeper hillslopes of South Zala, extrazonal Turkey oak stands (Asphodelo-Quercetum robori-cerris) developed with Turkey oak (Quercus cerris) and sessile oak (Quercus petraea) as community-forming tree species. Undergrowth is represented primarily by branching asphodel (Asphodelus arbus) and adderspit (Pteridium aquilium) in stands with degraded vitality. On the hilltops with southern exposures, are found oaks preferring calcareous soils (Orno-Quercetum), with sessile oak (Quercus petraea) and flowering ash (Fraxinus ornus) at the canopy level. 4. Vegetation on sands There are xerotherm grass phytocoenoses in the valley of the Principális canal from Kilimán to Homokkomárom and in the sand region from Sormás to Ortilos (environs of Nagykanizsa). Characteristic species of the fescue community Festucetum vagina-tae arrabonicum are Hungarian or sandy fescue-grass (Festuca vaginata), fumana (Fumana procumbens), June grass (Koeleria eristata var. Károlyit) and purple goat's beard ( Scorzonera purpurea). 5. Swamp forests of alder stands On meadows with high ground water tables the typical plant community of water violet with alder features sticky alder (Alnus glutinosa), feather-foil (Hottonia palustris) and wood fern (Dryopteris aus-triaca). Extended areas on the swamp meadows are covered with tussock sedge (Car ex elata). Swamp meadows are flanked by gray willows (Salicetum cinereae). Marsh cinquefoil ( Comarum palustre) was found in a similar place in the surroundings of Sormás. III. ILLYRICUM OF SOUTH-ZALA The vicinity of Zákány-Őrtilos, the hill ridge stretching between Murakeresztur and Csurgó may be considered an insular outpost of the West Balkan Flora province (Illyricum). The hilltops are covered with oak-hornbeam forests (Quercus petraea—Garpi-netum praeillyricum) rich in Balkan and Atlantic-Mediterranean elements. The most typical species are black bryony ( Tamus communis) and dead-nettle (Lamium orvala). A most attractive early spring flower of the local oak-hornbeam forests is dogtooth violet (Erythronium dens-canis). IV. MAN INDUCED CHANGES ENDANGERING THE FORESTS OF SOUTH-ZALA Woodland areas in South Zala have recently suffered considerable shrinkage due to the intensification of Gyulai Ferenc: Dél-Zala növényvilága 63 agriculture and sylviculture so that tree stands are be- required to play a prominent role to prevent further coming younger. This transformation is considered deterioration and to protect stands, an outstanding an initial sign of forest degradation so experts are natural resource of the region. List of figures Figure 1: The division of Hungarian flora Figure 2: The phytogeographical division of Southwestern Transdanubia Figure 3: The natural vegetation cover of Southwestern Transdanubia Figure 4: The distribution of Zala vetch (Vicia oro-boidea) in Southwestern Transdanubia List of tables 1. Toothlily (Erythronium dens-canis) 3. Common cowslip (Primula vulgaris) 2. Zala Vetch (Vicia oroboides) 4. Sweet chestnut (Castanea sativa) 1 Gyulai Ferenc DÉL-ZALA ÁLLATVILÁGA I. A TERÜLET ÁLLATFÖLDRAJZI JELLEMZÉSE Az állatföldrajz a Zalai-dombság állatvilágát a Prae-illyricum faunajárásba sorolja. A Zalai-dombság területén, szemben a Vasi-hegyháttal, a kelet-alpesi jellegű fajok háttérbe szorulnak, s az illír faunaelemek válnak dominánssá. Már számos mediterrán elemmel is találkozhatunk. Az állattani kutatások eddigi eredményei alapján állatföldrajzi szempontból a Zalai-dombság további részekre nem bontható. Természetesen az éghajlati-domborzati-florisztikai viszonyok együttes hatásaként egyes vidékeken a kelet-alpesi jelleg erősebb, míg megint másutt az illír jelleg dominál. A Dél-Zala bükkös és gyertyános-tölgyes zónáira az illír faunaelemek a jellemzőek. Dél-Zala átfogó zoocönológiai és ökofaunisztikai vizsgálata még várat magára. A faunakutatók mind-ezideig az Alpokalját, a Balatont, vagy a közeli Kis-Balatont részesítették előnyben, s csak kevesen vetődtek el ide. Mindenekelőtt kiemelkedő jelentőségű a lelkes lokálpatrióta Károlyi Árpád állattani gyűjteménye. A hagyaték -a 6004 db-ot számláló rovartani gyűjte- mény és a 993 tételt számláló puhatestű gyűjtemény - 1973-ban került a nagykanizsai Thury György Múzeum tulajdonába. A begyűjtött állatok többségében Dél-Zalából, elsősorban Nagykanizsa környékéről származnak. Ennélfogva a gyűjteményt akár egy fau-nisztikai felmérés részelemének is tekinthetjük. A 70-es évektől kezdve egyre gyakrabban látogatnak el ide zoológusok, akik egy-egy táj állatcsoportjának feldolgozásával, ill. azoknak az adott társulásban betöltött szerepének tisztázásával mind mélyebben járulnak hozzá Dél-Zala állatvilágának megismeréséhez, így pl. Ambrus András Kiscsehi és Orosztony nagylepkefaunájával, Tóth József a dél-zalai bükkösök bogárfaunájával foglalkozik. A mollusca kutatók és ornitológusok lelkiismeretes munkájának köszönhető, hogy végre ezekben a vonatkozásokban sem tekinthető Dél-Zala fehér foltnak. Dél-Zala állatvilága a domborzat, az éghajlat, de legfőképpen a növénytakaró miatt rendkívül változatos. Feldolgozó munkánkban csak a természetes vegetáció állatvilágát tárgyaljuk törzsfejlődéstani szempontból, s nem térünk ki a kultúrterületek faunájára. II. GERINCTELEN ÁLLATOK 1. Alacsonyabbrendű gerinctelenek Dél-Zala alacsonyabbrendű gerinctelen állatvilágáról a kutatások hiányos volta miatt mindezideig keveset tudunk. Pedig ezek a parányi lények rendkívül fontos szerepet töltenek be a talajok és vizek életében, a különböző bio-geokémiai ciklusokban. Különösen a folyóvizek holtágai, a kisebb tavak, mocsarak alacsonyabbrendű állatvilága gazdag. A vizek lebegő élőlényeit (Zooplankton) leginkább az egysejtűek (Protozoa), a kerekesférgek (Rotatoria) és a rákok (Crustacea) alkotják. A napállatka (Heliozoa sp.) hosszú sugaras plazmanyúlványaival ragadja meg áldozatát. A Zooplankton jellegzetes képviselői a kerekesférgek. A fejükön lévő, úszás közben forgó kerékhez hasonló csillóko-szorúval mozognak és táplálkoznak. Az ágascsápú rákok (Cladocera) még éppen mikroszkópos nagyságúak. Ezeknek a planktonrákoknak, közismert nevükön „vízibolhák"-nak, vizeink anyagforgalmában, a dísz- és haszonhalak nevelésében, a vízi madarak fejlődésében meghatározó szerepük van. Fontos tesztállatok vizeink szennyezettségének, toxicitásának mérésénél. A leggyakrabban előforduló planktonrákok a kis vízibolha (Daphnia pulex), a karcsú lebegőkandics (Eudiaptomus gracilis) és a Cyclops vicinus nevű kandicsrák. Az evezőlábú rákok (Copepoda) teste mindössze 1-2 mm nagyságú, megnyúlt ellipszoid, szelvényezett. Két pár csápjuk van. A parazita életmódra hajlamos kandicsrákok (Cyclopoida sp.) egyes fajai akváriumba kerülve szörnyű pusztítást tudnak végezni a díszhalállományban. A partmenti vizekben (litoral) él a ragadozó életmódot folytató szívókás véglény (Suctoria sp.). A 68 Gyulai Ferenc: Dél-Zala állatvilága sekélyebb vizeket kedveli a teknősalakú kerekesféreg (Testudinella sp.). A jól ismert papucsállatka (Paramecium sp.) a csillósok (Ciliata) közé tartozik. A zoológusok igazi csemegéje a Dráva menti holtágban élő 1-2 cm-es ritka édesvízi medúza (Craspeda-custa sowerbyi). Különösen a finom iszappal borított vízfenék (ben-tál) nyújt kiterjedt életteret az itt lakó állatok számára. Az iszaplakó állatok közül & fonálférgek (Nemato-dák), a kisrákok (Cladocera, Ostracoda, Copepoda rendek) és az árvaszúnyog (Chironomidae) lárvák a legjelentősebbek. Megtaláljuk itt a gyökér lábúakhoz tartozó óriás amőbát (Pelomyxa sp.), amely testének körvonalait folyamatosan változtatja, azaz állábakkal mozog. 2. Gyűrűsférgek (Annelida) A gyűrűsférgek rendkívül változatos világából mindenekelőtt a kultúrtalajok termőerejét fenntartó közönséges földigilisztáról (Lumbricus terrestris) és a szervesanyagok lebontásának mesteréről, az újabban iparszerű humusztermelésre fogott vörös trágyagilisztáról (Eisenia foetida) kell szólnunk. Az erdei talajokban tevékenykedik a vöröslő giliszta (Lumbricus rubellus) és az erdei giliszta (Lumbricus poly-phemus). Vízinövények gyökerén, iszapban él a mocsári giliszta (Allolobophora dubiosa). Az álló- és folyóvizek iszapjába csövet vájva kolóniákban él az akváriumi halak kedvenc eledele a csővájó féreg (Tu-bifex tubifex). Sűrű növényzetű állóvizekben élnek az élősködő vérszívó, vagy ragadozó életmódot folytató nadályok. Az orvosi pióca (Hirudo medicinalis) már egyre ritkábban fordul elő. Évszázadokon át vércsapolásra gyűjtötték. Mára számuk már erősen megritkult, ezért védelemre szorultak. 3. Puhatestűek (Mollusca) Az állatvilág második leggazdagabb, több mint 130000 fajt magában foglaló törzse a puhatestűeké. Rendkívül fontos szerepet töltenek be a talajok és a vizek anyagforgalmában. Dél-Zala puhatestű faunája változatos és fajokban gazdag. Richnovszky Andor, Pintér László munkásságának és Károlyi Árpád lelkes gyűjtőtevékenységének köszönhetően bátran mondhatjuk, hogy a terület Mollusca faunája - különösen a vízicsigák és a kagylók vonatkozásában - ismert. Az állóvizek, folyók, patakok, holtágak, mocsarak, pocsolyák, vizenyős rétek kiváló életteret biztosítanak számukra. Az itt élő kagylófajok hihetetlen mennyiségű vizet szűrnek meg, miközben eltávolítják a benne talált szerves törmelékeket, az apró élőlé- nyeket, az egészségre káros baktériumokat. Van néhány olyan csigafaj is, amelyek az emberre is igen veszélyes férgek köztesgazdái. A világossárgás héjú, zegzugos harátvonalakkal díszített 15 mm hosszú rajzos csiga (Theodoxus danu-bialis) a tiszta vizet kedveli. A Mura, Dráva, Kerka vizeinek kemény aljzatához, főként kövekhez, olykor hajófenékhez tapad. Az elevenszülő közönséges faló-csiga (Viviparus contectus) is a tiszta oxigéndús vizeket kedveli. Ezt a halványbarna, gömbölyded kúpos házú vízicsigát a Principális csatorna korpavári, nagykanizsai részeiről, a pogányszentpéteri halastavakról és Tormaföldéről mutattak ki. A Mura és a Principális csatorna még számos vízicsigának ad otthont. Itt él az alig ismert életmódú kicsiny korongos keresztszájú csiga (Valvata eristatus), a karcsú mocsári csiga (Lymnaea palustris), a tojásdad házú közönséges vízicsiga (Bithynia tentaculata), a karimás tányércsiga (Planorbius planorbis). Ez egészül ki a Dráva zákányi és őrtilosi részeinél kimutatott lapos korong alakú 5-7 mm-es barna színű vízicsigával (Anisus spirobis), a 30 mm-t elérő nagy tányércsigával (Planorbarius corneus), az iszapos aljzaton élő 18 mm-es karimás tányércsigával (Planorbis planorbis), a vízinövények levelére, szárára tapadó alig 8 mm-es lapos, csészéhez hasonlító házú pajzscsigával (Acroloxus lacustris). Híres a Zákánynál és Nagykanizsa-Büdösároknál megtalált 15 mm-es kavics- vagy gyöngycsiga (Lithoglyphus naticoides). Folyamhordalékokból gyakorta kerül elő a fekete szerves üledéktől immáron megtisztult gömbölydedkúpos üres héja. Tormaföldénél a Kerka-patak iszapjában él a pon-tusi eredetű barna színű tornyos héjú folyamcsiga (Fagotia acicularis). A májmétely (Fasciola hepatica) köztesgazdája a májmétely csiga (Lymnaea truncatu-la) már nem kötődik szorosan a nyíltvízhez. Egyaránt előfordul a csatornák, pocsolyák, állóvizek parti sávjában, ugyanúgy mint a nedves réteken, legelőkön. Bozótos területeken, erdőkben él a nem túl gyakori a gömbölyded, de kúposán kiemelkedő házú berki csiga (Bradybaena fruticum). Nedves erdők, ligetek növényein közönséges a kerti csiga (Capaea horten-sis). A bokros helyeken különösen eső után találni sok éti csigát (Helix pomatia). Dél-Zala nyugati felében kövek, kőgörgetegek avar alatt rejtőzködik a kövi csiga (Aegopis verticillus). Nedves, árnyas helyeket, sziklahasadékokat, avar alatti részeket kedveli a délies jellegű homlokfogú csiga (Truncatellina stroebeli) és a tompavégű csiga (Or-cula doliolum). A Zákány-Őrtilos alatti Dráva mellék nedves erdeiben, ligeteiben él a két nagytermetű illír csigafaj: a Helicigonia illyrica és a H. setosa. Dél-Zala álló- és folyóvizeinek iszapos fenekén élnek a zömök, kistermetű, a 25 mm-t is alig elérő magra, vagy gombra emlékeztető Unionidae kagylófajok. A tompa folyami kagyló (Unió crassus), a fo- Gyulai Ferenc: Dél-Zala állatvilága 69 lyamkagyló (Unió tunidus), a festőkagyló (Unió pic-torum), a tavikagyló (Anodonta cygnea) egyaránt megtalálhatóak a Balatonban, csakúgy mint a Principális csatornában. A lapos tavikagyló (Pseudanodon-ta complanata) viszont már ritka a Balatonban. A Dráva Zákány, Őrtilos részeinél mutatták ki. A Sphaeriidae családba már valamivel nagyobb méretű kagylók tartoznak. A négyszögletesbe hajló kerekded körvonalú törékeny kagyló (Sphaerium la-custre) szintúgy a Principális csatorna lakója. Itt, valamint a nagykanizsai Noszvaj tóban és Tormaföldénél a Kerkában találták meg eddig a gömbkagylót (Sphaerium corneum). Mivel terjedőben lévő faj, ezért előfordulása másutt is várható. A nagyméretű, erős héjú, olajbarna színű nagy gömbkagyló (Sphaerium rivicola) mindezidáig csak a Kerkából ismert. A kicsiny kendermag nagyságú Pisiidae kagylók közül a nagy borsókagyló (Pisidium amnicum) eddig csak a Principális csatornából, a Pisidium nitidum a Kerka mocsaraiból ismertek. Valószínűleg azonban sokkal elterjedtebbek, mint azt szórvány előfordulásuk mutatja. 4. ízeltlábúak (Arthropoda) Az ízeltlábúak ősi osztályához tartozó ikerszelvényesek (Diplopoda) közül a dél-zalai submontán bükkösök avarjában gyakorta előfordulnak a Cylindroiulus luridus és a C. meinerti nevű vaspondrók. Ugyanitt él a viszonylag nagytermetű pontozott százlábú (Litho-bius punctulatus) és a montán jellegű L. piceus. A völgyek gyertyános-tölgyeseinek jellegzetes vas-pondrói az Észak-Olaszországban is megtalálható Cylindroiulus dicentrus és a Leptophyllum nanum. A nyirkos erdők illír faunaeleme a sárganyakú karimás ezerlábú (Polydesmus coliaris). Az égeresek avarszintjében higrofil fajok, többek között ászkarákok (Isopoda) élnek. 4.1. Rovarok (Insecta) Az állatvilág fajokban leggazdagabb és formákban legváltozatosabb osztályának, a rovaroknak rendjei rendkívül fontos szerepet töltenek be Dél-Zala élővilágában is. Viszonylag kevés azon fajok száma, amelyek lárva és imágó állapotukat is vízben töltik, mint a vízipoloskák. Az árvaszúnyogok, csípőszúnyogok, és levélbogarak vízben, víz közelében fejlődnek, míg a hártyásszárnyúak inkább a partokon. Az utóbbi évek fokozódó környezetszennyezése szemmel láthatóan gyéríti Dél-Zala szép és fajokban gazdag rovarfaunáját. Nem elhanyagolható létszám-gyérítő hatása volt az iskolások kötelező rovargyűjtésének. Hála az új ökológiai szemléletet nyújtó oktatáspolitikának, ez egyre inkább megszűnőben van. Dél-Zalában is többé-kevésbé megtalálhatók az ország más részeiből ismert rovarfajok, mégis van néhány olyan faj, amely különösen jellemzi ezt a vidéket. A teljesség igénye nélkül ragadjunk ki most néhány különösen jellemző rovar rendet. A Dráva és Mura mentén szórványosan előforduló kérészek (Ephemeroptera) karcsú testű, gyenge kitin-vázú rovarok. Mindkét pár szárnyuk hártyás. Hosszú ideig fejlődő lárváik vízben élnek. Tökéletlen átalakulással (hemimetamorfózis) fejlődnek. A vízből kirepülő imágók párzás és peterakás után elpusztulnak, „kérészéletűek". A vizek környékén, főleg a nyáresti órákban látni őket. A szitakötők (Odonata) igen szép színezetű, nagy szemű, jól repülő, ragadozó életmódot folytató állatok. Lárváik vízben élnek és „álarcot" viselnek. Ez nem más, mint a fogókészülékké módosult, megnyúlt alsó ajkuk. Hemimetamorfózissal (hiányzik a bábstádium) fejlődnek. Az imágók vizek mentén élnek és repülésük során zsákmányolt rovarokkal táplálkoznak. Fénykedvelő, nappali állatok. Még mindig gyakori a közönséges acsa (Libellula depressa). Végveszélybe került a kisasszony szitakötő vagy légivadász (Agrion virgo). Igazi ritkaság a Kiscsehi környékén élő Aeschna grandis nevű óriás acsa populáció. Az egyenesszárnyúakhoz (Orthoptera) tartozó rovarok nem állnak sem fejlődési, sem táplálkozási ösz-szefüggésben a vízfolyásokkal. Mezőgazdasági területeken ma már csak kisebb mértékű kártételt okoznak a sáskafélék (Acridoidea). A lótücsök, azaz a „ló-tetű" (Gryllotalpa gryllotalpa) a földalatti növényi részek és a giliszták pusztításával okoz kárt. Nyáron a mezei tücsök (Gryllus campertris) ciripelő hangját mindenfelé hallani. A poloskákhoz (Heteroptera) igen változatos, de nagyon eltérő életmódú állatok tartoznak. Közvetlen vízparti, magasabb ártéri újholocén szinten élő fák kérgét tavasszal, párzás idején nagy számban lepik el a verőköltő bodobácsok (Pyrrhocoris apterus). Számos mezőgazdaságilag kártékony fajt találunk közöttük, mint pl. a mórpoloskát (Eurygaster maura). A karcsú testű tavi molnárpoloska (Gerris lacustris) védett helyek nyílt vizein gyakori. A vízipoloskák élettere a víz. A kis termetű búvárpoloskák (Corixidae) leginkább moszatokkal táplálkoznak. Jó repülők. Este elhagyják a vizet. Csak alakjukban hasonlítanak névrokonukhoz a víziskorpiófélék. A víziskorpió (Nepa rubra) elülső lábai erőteljes fogólábakká módosultak. Potrohúk végén lévő hosszú, kétszeres légzőcsövüket (sip-ho) kidugják a vízből. Hosszúra nyúlt, pálca alakú a vízi botpoloska (Ranatra lineáris). Dél-Zalában több száz bogár (Coleoptera) faj él. A szegélyes csíkbogár (Dytiscus marginalis) és a nagy búvárbogár (Cybister laterimarginalis) lapos testű, vízi ragadozók. A csíborfélék (Hydrophilidae) fajai, mint pl. a közönséges óriáscsíbor (Hydrous piceus), 70 Gyulai Ferenc: Dél-Zala állatvilága javarészben víziállatok. De ezeknek csak egy része úszó, a többiek vízinövényeken, köveken élnek. Tölgyek fiatal hajtásainak megrágásával okoz kárt a szegélyes pattanóbogár (Dolopius marginatus). A pattanóbogár (Elateridae) fajok olyan helyeken is megtalálhatók, ahol más humuszevők alig élnek, mint pl. a tűlevelű erdőkben. Nagy hasznot hajtanak azzal, hogy a humusz képződéshez tevékenyen hozzájárulnak. A dülledtszemű pattanóbogár (Denticollis lineáris) álcája is hasznot hajt azzal, hogy a bükk kérge alatt élő álszúk (Anobium) lárváit pusztítja. Ezek az apró, hengeres testű, szúbogarakra emlékeztető álszúk hatalmas károkat okoznak azzal, hogy a nemes fák belsejét összerágják. Az erdőszegélyek fáin élő közönséges gyapjasbogár (Lagria hirta) közeled-tünkre földre dobja magát és mozdulatlanságba merevedik. A homokos talajú erdészeti magvetésekben, csemetekertekben okoz károkat az olykor gradáció-szerűen elszaporodó homoki kis cserebogár (Serica brunnea). Az erdőt járva különösen júniusban találkozhatunk a nagy fekete holdszarva ganéjtúróval (Copris lunaris). Virágzó fákon, bokrokon többnyire a cserjés lágybogár (Rhagonycha lignosa), egyéb virágokon a feketevégű lágybogár (R. fúlva) fordul elő. Sárga az attraktáns színe a bunkóscsá-pú repce fénybogámak (Meligethes aeneus). Ritka, védett a szarvasbogár (Lucanus cervus), a nagy hőscincér (Cerambyx cerdo) és a kis hőscincér (C. scopolii). A bükkös erdőkben gyakori cincérfaj a gyászcincér (Morimus funereus) és a havasi cincér (Rosalia alpi-na). Egyes években a megszokottnál is jóval több a rezes futrinka (Carabus ullrichi) és az aranyos bábrabló (Colosoma sycophanta). A lepkék (Lepidoptera) a bogarakhoz hasonlóan teljes átalakulással (holometamorfózis) fejlődnek ki. Ambrus András (1985) a zalai bükkösök zónájában fekvő Kiscsehi térségéből 469 nagy lepkefajt, a gyertyános-tölgyes övben lévő Orosztony környékéről 442-t mutatott ki. A mindkét területen előforduló közös fajok száma 339. Állatföldrajzi elemzés szerint a mindkét térségben megtalálható euroszibiriai elemek mellett Kiscsehinél - a Göcsej és az Őrség nagy lepkefaunájához hasonlóan - inkább a szibiriai, míg Orosztonyban a nyugatpalearktikus, szubmediterrán elemek dominálnak. Az ökofaunisztikai vizsgálatok azt is kimutatták, hogy Kiscsehinél inkább az üde erdei nagylepkefajok és a terület jellegénél fogva a különböző lápi társulásokhoz kapcsolódó nagylepkék a jellemzőek. Az üde erdei fajok közül nemorális (ligeti) jellegű a T-betűs pávaszem (Aglia tau), a Trichopteryx sertata nevű araszolólepke, a változékony tarkaaraszoló (Hydrio-mena furcata) és a foltos aranybagoly (Autographa bractea). Altoherbosa jellegű (a magaskóros növényzetet kedvelő) a nagyfoltú aranybagoly (Diachrysia chryson) és a ritka csipkésszárnyú bíborbagoly (Callo-pistria juventina). Lápi növénytársulásokhoz kötődő arundifil (pázsitfüveket kedvelő) többek között a kis nádibagoly (Archanara dissoluta). Láperdei-lápréti faj a nem túl gyakorta előforduló tarka levélszövő (Clostera ana-choreta). Alno-betuláris (éger-nyír) elem a fehér fűz-bagoly (Apatele leporina). A nyíresekre jellemző a csipkés sarlószövő (Drepana lacertinaria) és a szürke égeraraszoló (Aethalura punctulata). Orosztonyban a szubmediterrán quercetális és a sztyepp-lejtősztyepp jellegű fajok dominálnak. Quercetális (tölgyet kedvelő) fajok a füstös púposszövő (Peridea anceps), a tavaszi zöldbagoly (Valeria oleagi-na), a hármasfoltú bagoly (Lamprosticta culta) és a sárga tölgybagoly (Dicycla 00). Sztyepp-lejtősztyepp jellegű a fehérüröm-csuklyásbagoly (Cucullia absint-hii), a szórványos előfordulása miatt ritka fogasjegyű liliombagoly (Episema glaucina), a szarkalábbagoly (Periphanes delphinii), a gyakori bíborbagoly (Porp-hirini purpurina) és a szürkésszélű apróaraszoló (Idaea fuscovenosa). A kétszárnyúak (Diptera) rendjébe tartozó legyek, bögölyök, bagócsok nyaranta embernek-állatnak sok kellemetlenséget okoznak. Ugyanez vonatkozik a csípőszúnyogra (Culicidae). A tavaszi csípőszúnyog fajok közül leginkább a sárga szúnyog (Aédes flavens-cens) és a hasonló ökológiai feltételekkel rendelkező A. annulipes gyakori. A szúnyogkellemetlenség fő okozói azonban mégis a foltosszúnyog (Culex modes-tus), a mocsári szúnyog (Mansonia richardii) és a gyötröszúnyog (Aédes vexans). Az árvaszúnyogok (Chironomídae) bár megjelenésükben hasonlítanak a csípőszúnyogokhoz, mégis ártalmatlanok. Igen fontos szerepet töltenek be az állóvizek, holtágak üledékének eltávolításában, mindamellett haltáplálékként is szolgálnak. III. GERINCESEK (VERTEBRATA) 1. Halak (Pisces) Dél-Zalában a halak számára mindenekelőtt a Dráva, a Mura folyó és holtágai, a patakok, a csatornák, a mesterséges- és halastavak jelentik az életteret. Szá- mos őshonos és telepített halfajt találunk itt. Dél-Zala jellegzetes vízrajzi hálózatából következik, hogy egyaránt jelen vannak itt a Duna folyamszakaszaiból ismert, és a Balaton tavi ökoszisztémájában jelentős szerephez jutó halfajok is. Ezek közül halászati és Gyulai Ferenc: Dél-Zala állatvilága 71 horgászati szempontból jelentős a tükörponty (Cypri-nus carpino morpha nobilis), a nyurga ponty (C. car-pio) és a kárász (Carassius carassius). Helytől függetlenül mindenütt megtalálhatók a keszegfélék. A faunaidegen betelepített busafélék és az angolna (Anguil-la anguilla) is elvetődnek erre. A környezeti változások, mindenekelőtt a lecsa-polási munkálatok, valamint a tájidegen halfajok betelepítése érzékenyen érintették a tápláléklánc csúcsán álló ragadozó halfajokat. Ezek a változások mind mennyiségben, mind méretben visszavetették a csukát (Esox lucius) és a harcsát (Silurus glanis). A mocsaras vidékek lecsapolásával gyakorlatilag kipusztulnak tekinthető a korábban tömeges előfordulása miatt közkedvelt réti csík (Misgurnus fossilis). Az erre a sorsra jutott lápi póc (Umbra crameri) is felkerült a védett állatfajok listájára. 2. Kétéltűek (Amphibia) Nagyobb álló és folyóvizekben, árhullámok levonulása után visszamaradt pocsolyákban, útszéli árkokban él a mind lárva, mind átalakult állapotban ragadozó életmódot folytató tarajos gőte (Triturus eristatus) és sorokba rendezett fokozatú pettyes gőte (T. vulgáris). Dél-Zala hűvösebb, csapadékosabb nyugati területein fordul elő a montán jellegű, tág ökológiai tűrőképességű sárgahasú vagy hegyi unka (Bombina variegata). Megél a tiszta vizű patakokban, az időszaki pocsolyákban, a kerékvágásokban visszamaradó poshadt vizekben, olykor még a trágyalében is. A Muravölgyi-síkon és a déli vidéken új faj, a vörösvagy tüzeshasú unka (Bombina bombina) váltja fel. Csak nászidőben tartózkodik vízben, majd elmúlta után fagyökerek között, avarban, mohák alatt él a barna színű, hasznos erdei béka (Rana dalmatina). Nádasok környékén, erdőben, réteken, olykor szántóföldeken és kertekben is megtalálni az ugyancsak hasznos, emiatt több kíméletet érdemlő barna- vagy közönséges varangyot (Bufo bufo). A zöld varangy (B. viridis) még inkább kötődik az ember közelségéhez, hiszen jobbára kertekben találkozunk vele. Az időjóslás tulajdonságával felruházott zöld levelibéka (Hyla arborea) nászidejét kivéve jobbára nádszálakon, bokrokon, fák lomblevelei között tartózkodik. Mocsarak mentén él a ritkán, de akkor annál nagyobbat ugró hosszúlábú mocsári béka (Rana arvalis Wolter storffi). A folyóvizek, a mocsarak, a lápos ingoványok, a vizesárkok a kecskebéka (Rana esculenta) igazi otthona. Hasznos kétéltű, mert tekintélyes mennyiségű, az ember szempontjából káros rovart és férget képes elfogyasztani. A halastavak környékén nem kedvelik, mert elfogja a halivadékokat is. 3. Hüllők (Reptilia) A hazai hüllőfajok széles repertóriumát találjuk meg itt. Igaz ugyan, hogy az utóbbi évtizedekben nagyon megfogyatkozott a mocsári teknősök (Emys orbicularis) száma. Ez a ma már védelmet élvező faj előszeretettel tartózkodik a sekélyvizű, mocsaras helyeken. Rejtett életmódja miatt csak ritkán kerül szem elé. A sütkérező fürge gyíkkal (Lacerta agilis) és a zöld gyíkkal (L. viridis) már gyakrabban találkozhatunk. Mivel végtagjai hiányoznak, kígyószerű, a nyirkos talajú erdők bozótos helyein élő igen ritka törékenyvagy lábatlan gyík (Anguis fragilis). Vizek, mocsarak mentén közönséges a vízisikló (Natrix natrix). A melegebb állóvizeket kedveli az életmódja miatt sokkal inkább vízhez kötött, a vízisiklónál ritkábban előforduló kockás sikló (N. tessellata). Száraz, napos, bozótos, köves helyeken él a testalkata, nagysága és rajzolata miatt sokszor viperának nézett rézsikló (Coronella austriaca). A lomberdők, erdei tisztások, romok vastag falai adnak otthont az erdei siklónak (Elaphe longissima). A talajon lomhán, a fákon viszont annál ügyesebben mozog. A rágcsálók irtása mellett sajnos a hasznos énekesmadarak fészkét is kirabolja. Ha veszélyt érez, erős sziszegő hangot hallatva támad. Harapása azonban veszélytelen. Dél-Zala szomszédságában, a somogy megyei Setétkerék-puszta, Dávodi erdő és a Balata tó környékén él a boszniai keresztes vipera (Vipera berus bosni-ensis). Előfordulását a Zalakomár melletti Ormánd-pusztáról is jelezték. 4. Madarak (Aves) Barthos Gyulának, a Kis-Balaton egykori kócsagfelügyelőjének köszönhetjük azt, hogy Dél-Zala madárvilágáról már az 1920-as évekből vannak adataink. Ez egészül ki Breuer György ornitológiai megfigyeléseivel, majd újabban Palkó Sándor irányítása alatt álló Magyar Madártani Egyesület Zalai Helyi Csoportjának kutatásaival. Adataik átadásáért ezúton mondok köszönetet. Mindezek ellenére még várat magára Dél-Zala madárfaunájának és madárökológiai viszonyainak részletes feldolgozása. A madártani vizsgálódások mellett a madárvédelemnek is szép hagyományai vannak Dél-Zalában. Ilyen célzattal küldött Nagykanizsának 1901-ben madárodukat a Soproni Állatvédő Egyesület. A természetvédők célja - számos szép eredmény és siker ellenére mint pl. a rétisas és fekete gólya fészkelőhelyek védelme - még messze nem esik egybe a mező-és az erdőgazdaság érdekeivel. Dél-Zala táj- és növényföldrajzi viszonyaiból következően madárvilága is igen változatos. Sajnos a Gelse és Murakeresztúr közötti homokterület füves 72 Gyulai Ferenc: Dél-Zala állatvilága i. kép. Tengelic (Carduelia carduelis) vegetációja, mely sok érdekes növény termőhelye volt, 1941-től az erdősítések, feltörések és az intenzív gyepgazdálkodás miatt fokozatosan megszűnt. Jellegzetesen szép homokpusztai növény- és állatvilága már a múlté. Egyik legérdekesebb madara az ugartyúk (Burhinus oedicneus) volt. Az ugartyúk az 1920-as években Nagykanizsa-Gyótapusztán 15-50-es csapataival még rendszeres átvonulónak számított. Fészkelését is megfigyelték itt. Utolsó költéséről 1943 májusából van adatunk. A flóraidegen fafajok, elsősorban a fenyő betelepítése hátrányosan hatott a homokpuszták ősi madárvilágára. De a mesterséges környezet kialakítása új fajok megtelepedését is magával vonzza: így vált pl. Budafapuszta a búbos cinege (Parus eristatus) egyetlen biztos zalai fészkelőhelyévé. A viszonylag gyors folyású és szélsőséges vízjárású Mura folyó nem nyújt kedvező életteret a költésre, vagy csak táplálkozni érkező madarak számára. Ezért madárvilága szegényes. Nem így holtágainak, a Dél-Zalában szép számmal megtalálható halastavak, bányatavak madárvilága. Mind a fészkelő, mind az átvonuló madárfajok száma magas. A fészkelők körül leggyakrabban a tőkés réce (Anas platyrhynchos) és a szárcsa (Fulica atra) fordul elő. Átvonulóként, kóborlóként egyéb réce-, lúd-, cankó-, sirály- és vöcsök- fajok, gémfélék is elvetődnek erre. Különlegesség, hogy a nagy halfarkas (Stercorarius skua) hazai előfordulásának bizonyító példánya a Mórichelyi halastavakról került elő 1963. szeptember 29-én. A bütykös ásólúd (Tadorna tadorna) mindezidáig csak két esetben került terítékre: 1949 októberében Nagykanizsa határában és 1956 decemberében a Mórichelyi halastavaknál. A sarki búvárok (Gavia arctica) szerény létszámú csapata már rendszeres átvonulónak számít. A Kis-Balaton tájvédelmi körzetében évről-évre mind nagyobb létszámban fészkelő kormoránok vagy kárókatonák (Phalacrocorax carbo) szívesen rándulnak át táplálkozni a dél-zalai halastavakra. Valószínűleg ez is hozzájárult ahhoz, hogy vadászati tilalmukat feloldották. A kontyos récék (Aythya fulicula) nemcsak téli vendégként érkeznek, hanem már átnyaraló példányaikkal is találkozhatunk. Előbb-utóbb fészkelésük is várható. A Nagykanizsa melletti homokkomáromi elágazónál gyurgyalagok (Merops apiaster) és parti fecskék (Riparia riparia) fészkelnek. Sarlós fecskével (Apus apus) csak átvonulóként találkozhatunk itt. A Dél-zalai részek a kormos varjú (Corvus corone corone) legkeletibb elterjedési területe. Gyulai Ferenc: Dél-Zala Állatvilága 73 2. kép. Bölömbika (Botaurus stellaris) A vízparti szegély erdők és dús aljnövényzetük kiváló életteret biztosítanak az odúlakó és az alacsonyabb bokrokon fészkelő madaraknak. A leggyakoribb fajoknak a poszáták, a nádiposzáták, a cinegék és a harkályok tekinthetőek. A Zalakomár és Galambok községek határában elterülő 264 hektárnyi Zalakomári Természetvédelmi Terület még többé-kevésbé megőrizte eredeti természetes állapotát. Nagy kiterjedésű erdőségek borítják. Jellegzetes erdőtársulásai a magaskőrises égerláp és a páfrányos égerláperdő. Ezekben és a nyíltví-zű, olykor mocsaras, zsombékos területein számos őshonosnak számító madárfaj él. A dél-zalai gyertyános-tölgyesek legértékesebb madara az erdőművelés zavaró hatásai miatt végveszélybe került rétisas (Haliaétus albicilla). E kipusztulás szélén álló madárfajból 1987-ben mindösszesen két pár költött a Bajcsa melletti erdőben. 1988-ban Ormándpuszta mellett is megfigyelték fészkelését. Madártani adatok szerint a 20-as években még Zákány mellett is fészkelt. A néhány éve még méltán híres pati rétisas fészkelőhely is már csak a múlté. Bajcsa mellől híradásunk van barna kánya (Milvus migran) fészkeléséről is. Legalább ilyen ritka ragadozómadárnak számítanak a sólymok. Vadászatuk, de még inkább sportcélra való gyűjtésük évszázadokon át gyérítette az amúgy is szerény létszámú állományukat. A kis sólyom (Falco columbarius) téli vendég. A fátlan, sík, elsősorban a mezőgazdasági területeket kedveli. A kabasólyom (F. subbuteo) Dél-Zalában csak Letenye mellett fészkel. Ugyan 1949-ben a Tor-mafölde-Vétyempusztai bükkösben feljegyezték fészkelésüket, de zavartság miatt nem költöttek. Utóbb pedig el is költöztek. Ritka, értékes madarunk a fekete gólya (Ciconia nigra). Előfordulására az első írásos adatok 1924 augusztusából valók, amikor Nagykanizsa mellett egy fiatal, kóborló példányt láttak. 1949-ben Tormafölde mellett is fészkelt, de zavarás miatt költésük eredménytelennek bizonyult. 1985-ig Liszó mellett is fészkeltek, de erdei fészkelőhelyük környékének zavarása miatt elköltöztek. E fajból 1987-ben mindösz-sze 4 pár költött Dél-Zalában. Híres fészkelőhelyeik a Csörnyei-berek, Murarátka-Letenye és Belezna vidéke. Gyakori madárfajoknak számítanak itt az odúkészítő harkályok, az üresen maradt odvakat elfoglaló cinegék, csúszkák és örvös légykapók. Dél-Zala kiterjedt szubmontán bükköseinek jellegzetes madara a fekete harkály (Dryocopus marti-us), a kék galamb (Columba oenas), a. fehérhátú fakopács (Dendrocopus leucotus), a kis légykapó (Ficedu-la parva) és a sisegő füzike (Phylloscopus sibilatrix). A bükkösök a gyertyános-tölgyesekhez viszonyítva énekesmadarakban szegényebbek. Mindkét erdőtípus leggyakoribb ragadozómadara az egerészölyv (Buteo buteo), majd utána rögtön a héja (Accipiter gentilis) következik. A baglyok közül gyakori az erdei fülesbagoly (Asio otus), a macskabagoly (Strix aluco), az emberi települések közelében pedig a gyöngybagoly (Tito alba guttata). Becsehelyen a gyöngybagoly egy igen ritka nyugat-európai alfaját (Tito alba alba) is megfigyelték. A ligetes erdők, fás legelők, külterjes gyümölcsösök madárállományát főleg az odúlakó harkályok és cinegék alkotják. Ennek az élőhelytípusnak talán a legértékesebb madara a füleskuvik (Otus scops). Megjelenését először 1954-ben regisztrálták Nagykanizsa környékén. 1958-ban Nagykanizsa-Romlottvár térségében sikeres költését is megfigyelték. Azóta több környékbeli helyről, többek között Gelséről is jelezték. így vált Dél-Zala e mediterrán madárfaj legészakibb elterjedési területévé. A kihalófélben lévő nagytestű uhu (Bubo bubo) dél-zalai előfordulásáról mindezidáig csak egyetlen adatot ismerünk: 1925 februárjában Bánokszentgyörgyön egy fiatal példányt fogtak be. A környezetminőség romlása sajnos Dél-Zalát sem kerülte el. Hatása e változatos összetételű madárfauna faj- és egyedszámának csökkenésében is megmutatkozik. Csaknem teljesen eltűnt madárfajnak számít a szalakóta (Coracias garrulus) és a kis őrgébics 74 Gyulai Ferenc: Dél-Zala állatvilága 3. kép. Nagy kócsag (Egretta alba) (Lanius minor). Viszont új jövevénynek számít az elmúlt ötven évben megtelepedett és azóta is terjedőben lévő balkáni gerle (Streptopelia decaocto) és a balkáni fakopáncs (Dendrocopus syriacus). Ritka átvonulóként, kóbolóként több érdekes és igen ritka madárfaj is elvetődik errefelé. 1914 júniusában például 2 db fakókeselyűt (Gyps fulvus) lőttek Ormándon. 1905-ben Iharosberényben, 1940-ben Homokkomáromban, 1960-ban Nagykanizsa mellett vörösfejű gébicset (Lanius senator) ejtettek el. 1926-29 között Gyótapuszta felett még rendszeresen, igaz egyre gyérülő számban figyeltek meg darvakat (Grus grus). Utóbb 1981 őszén néhány egyedet a Miklósfai réteken is láttak. Átrepülőként holló (Corvus corax) is elvetődik erre. Legutóbb 1982 szeptemberében Lenti mellett látták. A túzok (Otis tarda) előfordulására vonatkozó első dél-zalai adat 1927 szeptemberéből, a Nagykanizsa melletti Leányvári rétről való. 1955-ben Zalaszentjakabon a vasúti pályatesten egy magasfeszültségnek ütközött túzokkakas tetemét találták meg. 1987 márciusában Zalakarosnál találtak egy elpusztult példányt. Valószínűleg a kemény tél elmúlta után csapatokba verődött túzokokhoz tartozott. 1920 júniusában Nagykanizsa mellett megfigyelték az erdei szalonka (Scolopax rusticola) fészkelését. 1940 januárjában Nagykanizsa mellett rövidcsőrű ludat (Anser brachyrhynchus) ejtettek el. Nagylengyelen 1953 novemberének végén kis héját (Accipiter brevipes), 1957 júliusában pedig a Mórichelyi halastavaknál fekete récét (Melanitta nigra) lőttek. A bütykös hattyú (Cygnus olor) először 1958 június végén került puskavégre a Nagykanizsa-palini halastavaknál. Azóta már Dél-Zalában is elterjedtnek tekinthető. 5. Emlősök (Mammalia) Az erdőt-mezőt járva menyéttel (Mustela nivalis) gö-rénnyel (M. putorius), nyesttel (Martes foina), ritkábban nyuszttal (M. martes) és hermelinnel (Mustela erminea) találkozni. Vizek mentén él a védelem hatására némileg elterjedtebbé vált vidra (Lutra lutra). A terület legnagyobb ragadozója a dúvadnak minősülő róka (Vulpes vulpes). A borz (Meles meles), hasonlóan Dunántúl más részeihez, itt is jelen van. Vadásztársasági adatok szerint létszáma növekszik. A vadmacska (Felis sil-vestris) a Dunántúlon napjainkban csak szórványosan van jelen. Kelet felé húzódott. Nagyobb létszámban csak az Északi-Középhegységben, a Tisza és mellékfolyói árterén található. Egy szigetszerűen elkülönült populációja a Dráva mentén is fellelhető. A dél-zalai erdők nagyvadban bőségesek. Jelentőségüknél fogva részletesebben szólunk róla. A vadásztársaságok tervszerű vadgazdálkodást folytatnak. Figyelemmel kísérik a területeiken lévő vadállomány mennyiségét és minőségét. A kiváló életteret biztosító zalai erdőknek és ennek a tervszerű szelekciós munkának köszönhetően a zalai gímszarvas (Cervus elaphus) világhírnévre tett szert. A szarvas egyaránt kedveli a dombvidéki, a síksági és az ártéri lombos erdőket. Erdőfoltokban csak ritkán található, ugyanakkor a nagy kiterjedésű mezőgazdasági táblákon új életteret talált. Váltó vad. Mozgási körzete évente mintegy 30-40 ezer hektár. Tavasszal és télen az erdőkben, míg nyáron és ősszel a mezőgazdasági területeket szegélyező erdőkben, sűrűkben tartózkodik. A 200 kg test- és 10 kg agancstömeget is kifejleszteni képes szarvas zöldtakarmány igénye naponta testtömegének 8-10%-a. Nagy és sajátos tápanyagszükségletét az erdők és a mezőgazdasági területek növényzetéből fedezi. Mezőgazdasági kártétele tekintetében a vaddisznó után következik. Az erdővel határos földekre rendszeresen kivált, s ott legelésével, a termények letapo-sásával súlyos károkat okoz. Nagyon kedveli a répalevelet, az édes csillagfürtöt, a lucernát, a repcét és a káposztaféléket. Az őszi kalászosokat szárbaindulásig járja, de a gabonák tejes és viaszérése idején újra Gyulai Ferenc: Dél-Zala állatvilága 75 világ legjobbnak minősített 10 szarvasagancsa között a nemzetközi pontozás szerint a 3. helyen áll a Baj-csán 1981-ben (257,05 pont), az 5. helyen a Zalako-márnál ugyancsak 1981-ben (255,67 pont), a 7. helyen Máhomfánál 1972-ben (252,98 pont) és a 10. helyen Lentiben 1970-ben (251,83 pont) lőtt szarvas. Az ország többi nagyvadas részeihez viszonyítva a Zala megyei Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság (ZE-FAG) bánokszentgyörgyi vadászterülete az elejtett érmes bikák arányában (46,44%) különösen kimagaslik. A dél-zalai szarvasállományban az utóbbi években a minőség megőrzése mellett tudatos létszámcsökkentést hajtottak végre. 1987-ben csak a ZEFAG területén 750 db szarvas került terítékre. Az őz (Capreolus capreolus) számára a legkedvezőbb környezetet az erdőfoltokkal, ligetekkel váltakozó mezőgazdasági területek jelentik. Nagyvadjaink közül az őz alkalmazkodott legjobban a monokultúrás termesztéshez. Sajátos táplálékigényét válogatással elégíti ki. Kedveli az aromatikus és ingerlő anyagokat tartalmazó lágyszárú- és kultúrnövényeket. A magas szénhidráttartalmú növényeket (pl. kukorica, zab) időnként előszeretettel fogyasztja. Helyenként a túlszaporodott őzállomány kárt okoz a gyümölcsfákban és a fiatal erdei ültetvényekben. 4. kép. Menyét (Mustela nivalis) visszatér. Mivel ezek a kultúrák nem nyújtanak takarást számára, ezért bennük viszonylagosan kisebb a kár, mint a jó takarást adó növényzet esetében. Aszályos nyarakon mellső lábával kikaparja a burgonyát és leharapja a répafejeket. Száraz őszökön a szőlőfürtökben is kárt tehet. Télen a gyümölcsfák, díszfák rügyeinek, hajtásainak, kérgének megrágásával károsít. Súlyosan károsodhatnak ilyenkor a telepített ne-mesnyárasok és a tűlevelűek. A tölgyek, a magyar kőris és a hársak úgyszólván mindenütt károsított fafajok. A nagy kiterjedésű kukorica-, kender- és napraforgótáblák biztonságos búvóhelyet nyújtanak számára. A kukoricát minden fejlődési stádiumában károsítja: a fejlődésnek indult leveleket elfogyasztja, a címert kicsavarja, a tejes, viasz és teljesérésben lévő csöveket leharapja. Sokszor itt zajlik le bőgésük is és csak a termés betakarítása után váltanak be az erdőbe. Végsősoron tiprásukkal nagyobb kárt okoznak, mint amennyi terményt elfogyasztanak. A tetemes mezőgazdasági kártételért többé-kevésbé kárpótol a bérkilövések során befolyt tekintélyes mennyiségű valuta. Minden vadász hőn óhajtott vágya a 10 kg feletti széles terpesztésű, hosszú szárú és ágú, fekete színű, szépen gyöngyözött agancs. Az alábbi adatok jól mutatják a zalai szarvasok értékét. A 76 Gyulai Ferenc: Dél-Zala állatvilága Erdőgazdasági kártételük igen számottevő. Kivételt képeznek a „mezei őzek", amelyek mezőgazdasági területeken élnek. Agancstisztítás és párzás idején - áprilistól augusztusig - ledörzsölik a fák kérgét. Magas hó esetén a fiatal telepítésű csemetéket is megrágják. A nagyobb csapatokba tömörült őzek különösen nagy károkat tudnak okozni. Az őz ragaszkodik környezetéhez. Erdőben mindössze 100-200 hektáron belül él. Úgy választja meg területét, hogy közelében egyaránt legyen friss víz, rét és búvóhely számára. Emiatt rendszerint az erdők peremterületén él, onnan vált ki a mezőre. A mezőn mozgási körzete jóval kiterjedtebb. A dél-zalai őzállomány csökkenő létszámú, minőségileg gyenge, kevés közte az érmes bika. A vitalitás csökkenésével magyarázható az a szomorú tény, hogy 1987 kemény telén csak a ZEFAG területén 300 db őz hullott el. A kilőtt érmes bikák aránya 1987-ben is 2% alatt maradt. A vaddisznó (Sus scrofa) tartózkodási helye az áthatolhatatlan sűrű erdő, ahol vizet, dagonyát talál. Nappal pihen, éjszaka nagy területet bejár táplálék után. Mindenevő. A rovarok, pajorok pusztításával hasznot hajt. A talaj feltúrásával elősegíti a humuszképződést. Olyan területeken viszont, ahol nincs, vagy csak kevés az erdei makk, ott a burgonya, kukorica, répa, gabonafélék fogyasztásával súlyos károkat okoz a mezőgazdaságnak. A vadásztársaságok apróvadállományát is megtizedeli. Előszeretettel fogyasztja el a fácán és a fogoly tojásait, fészekalját. A mezőgazdaság nagyüzemi átszervezése kifejezetten kedvezett a vaddisznónak. Élettere kibővült. Ehhez még hozzájárult, hogy eredeti élőhelyén az erdőben zavartságot szenvedett. Dél-Zala vaddisznóállománya erősen leromlott állapotban van. Az erdőműveléssel együtt járó zaj, a gyakori hajtások miatt a vaddisznó sokszor véglegesen elmenekül az erdőből a nagyobb biztonságot nyújtó szántóföldekre, vagy az új erdőtelepítésekbe. A bőséges táplálék hatására a kocák több malacot ellenek. Intenzív vadászatuk ellenére számuk nem apad. Egész éven át lőhetők. A vadászok inkább a nagytestű állatokat veszik célba. Ezek jobbára fiatal kanok, vagy törzskocák. Érmes alig van már köztük. Ennek egyenes következménye, hogy süldőkorú kanok termékenyítik meg az alig ivarérett kocákat, ami által az utódok vitalitása csökken, ez pedig az állomány leromlásához vezet. A ZEFAG bánokszentgyörgyi területén 75 hektáros vadaskertjében korlátozott számban dámvad (Dáma dama) is él. Ennek a betelepített nemes vadnak az életmódja nagyon hasonlít a gímszarvaséhoz, de tartózkodási helyéhez jobban ragaszkodik. A nagyüzemi monokultúrás növénytermesztés hátrányos volt az apróvadakra nézve. Életterük beszűkült, számuk katasztrofálisan visszaesett. A fácán (Phasianus colchicus) létszáma annak ellenére csökken, hogy néhány vadásztársaság fácántenyésztési kísérletbe kezdett. Oly kevés a fogoly (Perdix perdix), hogy már nem is vadásszák. Mezei nyúllal (Lepus europeus) is már csak elvétve találkozni. A vadászható víziszárnyasok is tenyésztésre szorulnak. Szentpéterföldén pl. évente 2500 db röptetett vadkacsával (Anas platyrhynchos) segítik a vadásztársaikat. A fényképeket Gyulai Ferenc készítette. DÉL-ZALA VADÁLLOMÁNYA (A vadásztársaságok 1987 febr. i-i és 1988 febr. 21-i vadlétszámbecslése alapján) SZARVAS ŐZ DÁM VADDISZNÓ MEZEI NYŰL FÁCÁN FOGOLY Bika Teh. Borjú Össz. Bak Suta Gida Össz. Bika Teh. Borjú Össz. Kisbalaton V. T. Galambok 45 28 17 90 80 90 50 220 40 100 450 60 Hubertusz V. T. Nagykanizsa 58 62 36 156 38 56 45 139 68 180 380 76 Olajip. Dolg. V. T. Nagykanizsa 55 60 25 140 40 40 25 105 3 3 50 40 150 10 Erdőgazd. Dolg. V. T. Nagykanizsa 95 85 35 215 105 120 60 285 60 140 380 20 Muramenti V. T. Letenye 5 3 2 10 80 70 50 200 20 40 350 40 ZEFAG Nagykanizsa 100 100 70 270 60 90 70 220 90 100 120 15 Bánokszentgyörgy 190 375 260 825 130 145 155 430 30 55 45 130 350 100 IIO 20 Letenye 50 IIO 50 210 45 80 45 170 90 60 IIO 15 Összesen 598 823 495 1916 578 691 500 1769 33 55 45 133 768 760 2050 256 Gyulai Ferenc: Dél-Zala állatvilága 77 IRODALOM Ambrus András: Ökofaunisztikai és állatföldrajzi vizsgálatok két zalai gyűjtőhely nagylepkefaunáján (Macrolepi-doptera). Erdészeti és Faipari Tudományos Közlemények. 1985/1-2., 105-119. Andrássy István: Gyűrűsférgek - Annelida I. Fauna Hungáriáé. Tom. III/10. Budapest, 1955. Barthos Gyula: Túzok Nagykanizsa határában. In: Aquila 1927-1928. Budapest, 1929., 386. Barthos Gyula: Magasvezetékek madáráldozatai. Aquila 1956-1957. Budapest, 1957., 326. Barthos Gyula: Ugartyúk fészkelése Dél-Zalában. Aquila 1959. Budapest, 1960., 275. Berinkey László: Halak - Pisces. Fauna Hungáriáé. Tom. XX/2. Budapest, 1966. Breuer György: A rétisas fészkelése Varászlón. Aquila 1952-1955. Budapest, 1955, 379. Dely Olivér György: Kétéltűek - Amphibia. Fauna Hungáriáé. Tom. XX/3. Budapest, 1967. Dely Olivér György: Hüllők - Reptilia. Fauna Hungáriáé. Tom. XX/4. Budapest, 1983. Gomány László: Nappali lepkék - Diurna. Fauna Hungáriáé. Tom. XVI/15. Budapest, 1968. Mihályi Ferenc: Igazi szúnyogok - Culicidae. Fauna Hungáriáé. Tom. XVI/5. Budapest, 1955. Peterson, Roger - Mountfort, Guy - Hollóm, Philip Arthur Dominic: Európa madarai. 4. átdolg. kiad. Budapest, 1986. Pócs Tamás-Károlyi Árpád: The Occurrence of Helicigo-na (Camoylea) illyrica Stabilé in Hungary (Mollusca, Gastropoda). Annales Historico-Naturales Musei Na-tionalis Hungarici. Tom. LIII. Budapest, 1961. 531-532. Richnovszky Andor-Pintér László: A vízicsigák és kagylók (Mollusca) kishatározója. Vízügyi Hidrobiológia 6. Budapest, 1979. Tóth József: Coleóptera fajok populációdinamikai vizsgálata fénycsapdákkal. A Soproni Erdészeti és Faipari Egyetemen 1975-ben benyújtott doktori értekezés. Kézirat. 7* Gyulai Ferenc: Dél-Zala állatvilága Ferenc Gyulai Die Tierwelt von Süd-Zala I. DIE FAUNENVERHÄLTNISSE DES GEBIETES Die Tierwelt im Hügelland Zala gehört dem Praeilly-rischen Faunenkreis zu. Auf dem Gebiet des Zalaer Hügellandes sind die Arten, die einen ostalpinen Charakter aufzeigen, in den Hintergrund gedrängt und die illyrischen Faunenelemente werden dominierend. Aufgrund der bisherigen Ergebnisse der faunisti-schen Forschungen kann das Hügelland Zala nicht mehr in kleinere Teile gegliedert werden. Als gemeinsame Wirkung der Verhältnisse von Klima, Relief und Flora ist natürlich auf bestimmten Gebieten der ostalpine Charakter, auf anderen der illyrische kräftiger. So sind die illyrischen Faunenelemente für die Buchen- und Eichen-Hainbuchen-Zonen von Süd-Zala charakteristisch. Die umfassende zoozönologische und ökofaunisti-sche Untersuchung von Süd-Zala läßt auf sich noch warten. Die Insektensammlung und Weichtiersammlung von Ärpäd Kärolyi kann als ein Teilelement einer faunistischen Aufnahme betrachtet werden. Die in den 70-er Jahren begonnenen Großschmetterling- und Käferuntersuchungen faunisti-scher Art tragen zur besseren Erkennung der Tierwelt von Süd-Zala bei. II. WIRBELLOSE TIERE Die Tierwelt von Süd-Zala ist wegen des Reliefs, des Klimas, aber vor allem wegen der Vegetation äußerst abwechslungsreich. In dieser Arbeit wird bloß die Tierwelt der natürlichen Vegetation aus phylogenetischen Gesichtspunkten behandelt. Auf die Fauna der Kulturgebiete gehen wir nicht ein. Über die niedere wirbellose Tierwelt von Süd-Zala wissen wir wegen der mangelnden Forschungen wenig. Wir wissen aber, daß die Altarme der Flüsse, die kleinen Seen und die Sümpfe reich an niederen Tieren sind. Die schwebenden Lebewesen (Zooplankton) der Gewässer sind meistens Einzeller (Protozoa), Rädertierchen (Rotatoria) und Krebse (Crustacea). In den Altarmen entlang des Flusses Dräva lebt die seltene Süßwasserqualle (Craspedacusta sowerbyi). Der mit feinem Schlamm bedeckte Wassergrund (benthal) gibt Lebensraum für die Fadenwürmer (Nematoden), die Kleinkrebse ( Cladocera, Ostracoda, Copepoda) und für die Zuckmücken (Chironomidae). Alle, in Osteuropa bekannten Arten der Ringelwürmer-Fauna (Annelida) sind hier zu finden. Die Weichtier-Fauna (Mollusca) von Süd-Zala ist abwechslungsvoll und reich an Arten; besonders erforscht sind die Wasser Schnecken und die Muscheln. Als Seltenheit soll die Zeichenschnecke (Theodoxus danubialis) in den Flüssen Mur, Dráva, Kerka, die Kegel-Sumpfdeckelschnecke (Viviparus contectus) im Kanal Principális, sowie die bei Zákány gefundene Kiesschnecke (Lithoglyphus naticoides), vorkommen. Von den seltenen Muscheln leben in dieser Gegend die Flache Teichmuschel (Pseudonodonta complana-ta), die Kugelmuschel ( Sphaerium corneum ), die große Erbsenmuschel (Pisidium amnicum). Die Hierarchie der Insecten (Insecta), die nach Arten zahlreichste und nach Formen abwechslungsreichste Klasse der Tierwelt hat eine äußerst wichtige Rolle in der organischen Welt von Süd-Zala. Die in den letzten Jahren steigernde Umweltverschmutzung lichtet in großem Maße und an Arten reiche Insektenfauna. Auch in Süd-Zala sind die von anderen Landesteilen bekannten Insektenarten zu finden; es gibt trotzdem einige Insektenarten, die für diese Region äußerst charakteristisch sind: so zum Beispiel in der Gegend von Kiscsehi die Braune Mosaikjungfer (Aeschna grandis) oder in den Buchenwäldern der Alpen-Bockkäfer (Rosalia alpina). Selten und geschützt ist der Hirschkäfer (Lucanus cervus). Die Schmetterlinge (Lepidoptera) sind gut erforscht. Nach zoogeographischer Analyse sind für die Großschmetterlinge der Buchenwaldzone die sibirischen frischen Waldarten, für die Eichen-Hainbuchenwälder (Car-pinus Quercus) die quercetalis- und steppen-Arten charakteristisch. III. WIRBELTIERE Für die Fische (Pisces) bilden in Süd-Zala vor allem der Fluß Dräva, der Fluß Mura und seine Flußarme, die Bächer und Kanäle und Fischteiche den Lebensraum. Überall kommen die bekannten Fischarten der Donau und des Plattensees vor. Aus dem Gesichtspunkt der Fischerei und Angelfischerei sind der Spiegelkarpfen (Cyprinus carpio morpha nobilis), der Schuppen-Karpfen ( C. carpio) und die Karausche (Ca-rassius carassius) wichtig. Von Ortschaften unabhängig sind die Weißfischarten überall zu finden. Zuwanderer sind die Buschfische und der Aal. Infolge der Umweltveränderungen verminderte sich der Bestand des Hechtes (Esox lucius) und der des Welses (Silurius glanis). Das Artenspektrum der Amphibien (Amphibia) und der Reptilen (Reptilia) ist groß. Alle dazugehörenden Arten sind geschützt. Die Gelbbauch-Unke Gyulai Ferenc: Dél-Zala állatvilága 79 (Bombina variegata) lebt unter anderem in den niederschlagsreicheren westlichen Teilen, in den südlichen Teilen aber die Rorbauch-Unke (Bombina bom-bina). Die Blindschleiche (Anguis fragilis) kommt ziemlich selten vor. Aus Süd-Zala haben wir nur von einem einzigen Ort Information bekommen, wo die bosnische Kreuzotter (Vipera berus bosniensis) vorkommt. Aus den landschafts- und pflanzenorganischen Verhältnissen von Süd-Zala stellt sich klar heraus, daß auch die Vogelwelt (Aves) sehr abvechslungs-reich ist. Die Bearbeitung der Vogelfauna und der Vogelökologie geht ununterbrochen weiter. Nicht nur die Ornithologie, sondern auch der Vogelschutz haben große Tradition. Die Umgebung der Gewässer und der Flußarme bieten günstige Standorte für Brut und für Nahrungsaufnahme. Zahlreiche Entenvögel-, Gänse-, Wasserläufer-, Möven- und Reiherarten kommen hier vor. Auch die Kormorane (Phalacro corax carbo) suchen diese Gegend gern auf. Als Besonderheiten kann das Vorkommen der großen Raubmöve (Stercorarius skua) und der Brandgans (Tadorna tadorna) aufgefaßt werden. Unser wertvoller und seltener Vogel ist der Schwarz-Storch (Giconia nigra). Die Wälder in Süd-Zala sind reich an Bussarden und Eulen. Es gibt viel Großwild (Säugetiere - Mammalia) in den Wäldern von Süd-Zala. Nicht nur das Reh (Ca-preolus capreolus) und das Wildschwein (Sus scrofa) sind jagbar, sondern auch, wenn auch in beschränkter Zahl, das domestizierte Damwild (Dama dama). Die Pflanzenproduktion-Großbetriebe mit Monokulturen verengen den Lebensraum des Kleinwildes. Die Bestände der Fasanen (Phasianus colchicus) und der Stockente (Anas platyrhynchos) können nur durch Zucht aufrechterhalten werden. Feldhasen-(Lepus europaeus) sieht man nur höchst selten. Die Jagdgesellschaften des Gebiets üben eine planmäßige Jagdwirtschaft aus. Durch die Wälder von Zala, welche den Lebensraum sichern und dank der planmäßigen Selektionsarbeit hat der zalaer Edelhirsch ( Cervus elaphus) Weltruf. Verzeichnis der Tafeln 1. Stieglitz ( Carduelis carduelis) 2. Rohrdommel (Botaurus stellaris) 3. Silberreiher (Egretta alba) 4. Wiesel (Mustela nivalis) 8o Gyulai Ferenc: Dél-Zala állatvilága Ferenc Gyulai Fauna of South Zala I. ZOOGEOGRAPHICAL CHARACTERISTICS OF THE AREA In contrast to the Vas Ridges, the Zala Hills belong zoogeographically to the Praeillyricum fauna district. Eastern Alpine species are subdued and Illyrian fauna elements predominate in this latter region. Investigations have shown that the Zala Hills cannot be further subdivided zoogeographically. Naturally, under the joint impact of climatic, topographic and floristic factors, some areas display Eastern Alpine features whereas other places have an Illyrian character. The beech and oak-hormbeam forests of South Zala for example abound in Illyrian fauna elements. An overall zoocoenological and ecofaunal study of South Zala is a task for the future. A collection of insects and molluscs by Arpad Károlyi may be regarded as the first step towards a detailed faunal survey. Investigations into macrolepidopterans and beetles begun in the 1970's, have contributed to one knowledge of South Zala fauna. The fauna of South Zala is extremely diverse due to relief as well as climatic conditions and especially to vegetation cover. The present description is restricted to the zoogeography of natural habitats and does not deal with the animals of cultural landscapes. II. INVERTEBRATE FAUNA We possess only a limited knowledge of the inferior invertebrate fauna of South Zala owing to gaps in studies of this kind. Yet there is enough evidence of the abundance of such fauna in ox-bows of water ways, smaller lakes and swamps. Zooplanktons are represented mainly by one-celled animals (Protozoa), rotifers (Rotatoria) and shelled animals (Crustacea). The rare fresh-water jellyfish (Cras-pedacusta sowerbyi) lives in the ox-bows of the Dráva River. The bottom of these stagnating water bodies are covered by fine sand (bental) and this creates a good habitat for free-living roundworms (Nema-toda), crustaceans (shell-covered c. - Ostracoda; branch-horned c. - Cladocea and oar-footed c. -Copepoda) and for non-biting midges (Chironomi-dae). All species of the ringed worm fauna from Central Europe may be encountered in South Zala. The molluscan fauna (Mollusca) is diverse and abounds in different species. River snails and shells are particularly well known. Otherwise, rare species such as the freshwater nerite (Theodoxus danubialis) found in the Mura, Dráva and Kerka Rivers, the common river snail (Viviparus contextus) living in the Principális canal and the pebble snail (Lithoglyphus nati-coides) identified at Zákány are worthy of mention. Of the rare molluscs, the compressed river mussel (Pseudanodonta complanata), horny orb mussel (Sphaerium corneum) and river pea mussel (Pi-sidium amnicum) may also be encountered in this region. Orders of the faunal class richest in species and the most varied in forms, insects (Insecta), play an extremely important role in the biota of South Zala. Regretfully, recent environmental deterioration has considerably reduced the insect fauna. Species known from other parts of the country may also be encountered here, however, there are insects typical of this area, e.g. the great dragonfly (Aeschna gran-dis) in the environs of Kiscsehi or long-horned beetles (Rosalia alpina) living in beech stands. A rare and protected species is the cerf-volant (Lucanus cervus). Butterflies and moths (Lepidoptera) are well known. According to the accepted zoogeographical concept, beeches are rich in species widespread in Siberian forests and confined to cool and semi-humid habitats while oak-hombeam forests are abundant in those preferring oak (quercetails) and common in steppe landscapes. III. VERTEBRATES In South Zala favourable conditions for fish (Pisces) are created by the Dráva and Mura Rivers as well as the surrounding ox-bows by smaller water ways, canals and fishponds. Fish known both from the Danube and Lake Balaton are represented. Of these, the mirror carp (Cyprinus carpio morpha nobilis), lank carp (Cyprinus carpio) and Crucian carp (Carassius carassius) are important for fishing and angling. Breams (Abramis sp.) are wide spread. Silver carp and eel are alien species. Environmental degradation is responsible for the impoverishment of eel (Esox lucius) and wels (Silurus glanis) stock. A wide variety of amphibia (Amphibia) and reptiles (Reptilia) may be found here with all species being protected. The yellow-bellied toad (Bombina variegata) lives in the western parts with abundant precipitation while southward, it is replaced by a new species, the bombinator (Bombina bombina). Slow worm (Anguis fragilis) is very rare. Balkan cross Gyulai Ferenc: Dél-Zala állatvilága adder ( Viper a berus bosniensis) has only been reported in one place. Landscapes and vegetation in South Zala have created favourable conditions for the evolution of an extremely diverse avifauna (Aves). Local ornithological studies and investigations into the ecology of birds has been carried out for a long time. Similar to the research work, the protection of birds also has a long tradition. Ox-bows and lakes provide favourable sites for binds arriving here for feeding or breeding. Several species of pigeons, geese, sandpipers, gulls and herons may be found. Cormorants (Falacrocorax carbo) are frequent visitors to the region. Great skua (Stercorarius skua) and shelduck (Tadorna tadorna) are considered rarities. A rare and valuable Hungarian bird is the black stork (Ciconia 81 nigra). The forests of South Zala are rich in birds of prey such as buzzards and owls. The woodland of South Zala is abundant in big game (mammals-Mammalia). Roe-deer (Capreolus capreolus) and wild boar (Sus seroja) are subject to hunting in the same way as fallow-deer (Dama dama) are. Monocultural land cultivation has led to the shrinking of habitats for small game. The stocks of pheasant (Phasianus colchius) and mallard (Anas platyrhynchos) are only sustainable by breeding. Brown hare (Lepus europaeus) is considered a Brent rarity. Hunting associations in the region pursue a planned game management. Zala forests provide excellent habitat conditions and the selection activities of specialists have made the red deer ( Cervus elaph-us) of the region famous the world over. List oj tables 1. Goldfinch ( Carduelis carduelis) 2. Bittern (Botaurus stellaris) 3. Great White Egret (Egretta alba) 4. Weasel (Mustela nivalis) Dr. Horváth László NAGYKANIZSA ÉS KÖRNYÉKÉNEK TÖRTÉNETE AZ ÚJKŐKORTÓL A RÓMAI KOR VÉGÉIG ! 1 BEVEZETÉS Tanulmányunkban Nagykanizsa és környékének történetét szeretnénk összefoglalni az újkőkortól a római kor végéig, a rendelkezésünkre álló adatok alapján. A vizsgálandó terület kiválasztásánál meghatározó volt az, hogy egy-egy korszak általános jellemzőin kívül ne lépjük túl a monográfia keretét és csak abban az esetben tekintsünk ki nagyobb területre, amikor a környék történetének összefüggései azt megkívánják, így Nagykanizsa monográfiájánál - Nagykanizsa központtal - észak-dél irányban Gelsesziget és Mik-lósfa, nyugat-kelet irányban pedig Eszteregnye és Nagyrécse között elterülő mintegy 33 km2 kiterjedésű részt vettük figyelembe. Minden korszak történetének vizsgálatánál a rendelkezésre álló adatokra kell támaszkodni. A feldolgozás aztán lehet szürkébb, vagy színesebb, alapvetően attól függően, hogy milyen mennyiségű és minőségű anyag áll a kutatás rendelkezésére. Nagykanizsa esetében ez különösen fontos, mivel az intenzív régészeti kutatás csak nemrég kezdődött itt el. A kanizsai múzeum gyűjtőterületéről (a volt nagykanizsai, és a volt letenyei járás valamint a volt lenti járás déli fele), Dél-Zalából 1975-ig 46 lelőhelyről származó leleteket őriztek és ezek 70%-át ismeretlen lelőhelyű kőbalták képezték. így érthető, hogy a terület jóidéig fehér foltként jelentkezett a különböző térképeken és ezt sokszor azzal magyarázták, hogy a földrajzi adottságok és a klimatikus viszonyok nem kedveztek a különböző korok emberének. Jobb esetben a terület kutatatlansága miatt nem foglaltak állást. A gyűjtőterület régészeti munkálatait 1975-ig elsősorban „régész vendégmunkások" végezték el, ami akkor is természetes volt a múzeum szakember állományát tekintve. Kiemelkedő jelentőségű volt Méri István és munkatársai tevékenvsége, akik lehetetlen körülmények között mentették a menthetőt a kanizsai vár leletmentésénél. Kalicz Nándor alapvető fontosságú ásatásain 'Nagykanizsa-Sánc, Becsehely) kívül még Horváth László magyarszerdahelyi ásatása méltó említésre a kanizsai múzeum régészeti kutatásának „őskorából". 1975-től dolgozik régész a múzeumnál - a szerző személyében, - akinek elsődleges feladata az volt, hogy terepbejárások során megismerje a környék régészeti lelőhelyeit, a szükséges leletmentéseket elvégezze és a pénz függvényében ásatásokat folytasson. A régészeti topográfiai munkák a volt nagykanizsai járás lelőhelyeit tartalmazó kötet megírásáig jutottak el és ennek eredménye többek között az, hogy jelenleg a Nagykanizsa környéki 47 község területéről mintegy félezer lelőhelyről van tudomásunk. A terepbejárások 95%-át Horváth László végezte. A monográfiában érintett területen eddig 24 lelőhelyen folyt leletmentés, vagy ásatás, melyek közül az Inkey-kápolna melletti hozott jelentős eredményeket, ahol hét korszak településének nyomait tárták fel. A XV. század végén épült Botszentgyörgy (Romlottvár) várkastélyának feltárása is országos érdeklődésre tarthat számot, de konzerválása és bemutatása sajnos még nem megoldott. A múzeum gyűjtőterületén az elmúlt több mint tíz évben rendkívül felgyorsult a régészeti tevékenység, melyet a már nemzetközi hírnevű kis-balatoni ásatások és a Hahót környéki mikrorégió kutatása fémjelez. A két vidék intenzív kutatásának eredményeit a monográfia írásánál természetesen felhasználtuk. Mindezek a felsorolt munkák tették lehetővé, hogy egyáltalán valóságszerű képet adhassunk Nagykanizsa és környéke történetéről. Számos megválaszolatlan kérdés maradt, melyeket úgy kell felfognunk, mint a kutatás irányát orientáló tényezőt. 86 Dr. Horváth László: Nagykanizsa és környékének története az újkökortól a római kor végéig Relatív ŐSKORI KULTÚRÁK A DÉL-DUNÁNTÚLON Absz. idő DK DÉL-ZALA idő korai Starcevo k. 5000 Újkőkor középső Dunántúli vonaldíszes kerámia k. késő Sopot II-Bicske k. Lengyeli k. I—II. korai Lengyeli k. III. 2500 középső Balaton-Lasinja I. k. Rézkor Furchenstich kerámia k. késő Vucedol (Bolerázi csoport) Péceli k. 2100 korai Somogyvár-Vinkovci k. 1900 Korai mészbetétes k. ? 1700 Bronzkor középső Dunántúli mészbetétes kerámia k. ? Szeremle Koszideri horizont késő Halomsíros k.. 1300 Urnamezős k. 1200 korai Hallstatt k. ? 800 Vaskor Pannonok 400 késő Kelták 1. kép Időrendi táblázat Dél-Dunántúl őskori kultúráiról I. UJKOKOR (i. e. kb. 5000-2500) Az újkőkor elején Európában forradalmi változás következett be, melyet az 1930-as években V. G. Childe méltán nevezett „neolitikus forradalomnak". Az emberiség életében ez a döntő változás az volt, hogy az ember áttért a termelő gazdálkodásra a korábbi, „passzív" életmódról (gyűjtögetés, halászat, vadászat). A növénytermesztés és a domesztikáció jelentette tulajdonképpen ezt a forradalmi változást. Ennek bölcsője, ahol a termelő gazdálkodás fokozatosan kialakult, a Közel-Keleten lehetett és még a „pre-keramikus" (a kerámia készítésének ismerete előtti) időszakra nyúlt vissza, a radiokarbon korhatározás szerint az i. e. 10. évezredig. A termelő gazdálkodás „tudománya" fokozatosan, de valószínűleg népmoz- gások révén jutott el Kisázsiából, a Balkánon keresztül a Kárpát-medencébe. Európában ekkor a gyűjtögető, halász-vadász mezolitikus népcsoportok éltek. Magyarország területének azért van különös jelentősége az újkőkor elején, mert - Kalicz Nándor szavaival élve - a „két világ", az európai mezolitikus életmódot folytató és a balkán-égei régió termelő gazdálkodást ismerő népei itt találkozhattak és az „új tudomány" átadása-átvétele az Alföld és a Dunántúl déli részén történhetett meg.1 A Dunántúl újkőkorát három fő szakaszra osztja a kutatás: a. Korai neolitikum (Starcevo kultúra) b. Középső neolitikum (A/ Dunántúli vonaldíszes Dr. Horváth László: Nagykanizsa és környékének története az újkökortól a római kor végéig 87 kerámia kultúrája legidősebb fázis. B/ A DVK klasz-szikus és késői fázisa) c. Késő neolitikus (A/ Sopot kultúra. B/ Lengyeli kultúra) 1. Korai új kőkor (Starcevo kultúra) A Balkán nagy részét is magába foglaló kultúra északi peremterülete volt az Alföld legnagyobb része és a Dunántúl déli területe. E nagy régió északi részén lévő Körös-Starcevo-Cris néven összefoglalt műveltség adta át Európa számára a termelő gazdálkodás ismeretét, de ez a régészeti komplexum nem tekinthető teljesen egységesnek. Ezért Kalicz Nándor javasolta, hogy az Alföldet birtokló Körös, a dél-dunántúli Starcevo és a romániai Cris kultúrát önálló egységeknek kellene felfogni.2 2. kép Újkőkori edények Becsehelyről Becsehely rendkívül fontos adatokat szolgáltatott az újkőkor időszakára vonatkozóan. Kalicz Nándor a Borsfai patak keleti oldalán húzódó domblejtőn (Becsehely I = Bükkalja dűlő) és a nyugati dombtetőn (Becsehely II = Homokos dűlő) a Starcevo kultúra késői fázisára keltezhető leleteket, kis objektumokat talált.3 A két becsehelyi lelőhely azért is fontos, mert a korai neolitikumtól a késő újkőkor első fázisáig (Sopot kultúra) mindegyik szakasz emlékanyaga megtalálható. A becsehelyi késő Starcevo kultúra települése szolgáltatta az eddigi egyetlen C14-es vizsgálati eredményt a Dél-Dunántúlról és ez igen fiatal időpontot ad, az i. e. 4475=1=60 abszolút kronológiai adatot.4 Legújabban Gellénházáról ismerünk Starcevo típusú leleteket.5 2. Középső újkőkor (DVK) Közép-Európa újkőkorának kezdeteit a jellegzetes díszítéséről elnevezett vonaldíszes kerámia kultúrája jelentette. A rendkívül nagy területen elhelyezkedő kultúra dunántúli részét nevezzük a dunántúli vonaldíszes kerámia kultúrájának. Kialakításában itt jelentős szerepet kapott a Starcevo kultúra, de kifejlődésének megítélésében még ma is több nézet ütközik egymással. Kalicz Nándor feltételezi, hogy a Starcevo kultúra legfiatalabb szakaszával egyidőben alakult ki a DVK és még a legidősebb fázisában elterjedt a Dunántúlon. Kialakulásának helyét a Starcevo kultúrától északra képzeli el, mely Nyugat-Szlovákiát és Morvaországot is magába foglalta.6 Becsehelyen a DVK legidősebb fázisának emlékei is megtalálhatók (Becsehely II), ahol három kisebb gödrét tárták fel.7 Nagykanizsa és környéke terepbejárásakor különösen Becsehely, Rigyác, Petrivente és Szépeinek térségében találtak több DVK lelőhelyet, amelyekről nehéz eldönteni -, mivel felszíni szórványok -, hogy melyik fázisba sorolhatók. Mindegyik település nagykiterjedésű lehetett. A DVK klasszikus és késői fázisának, a Dunántúl jó részét magába foglaló részének elnevezésére Kalicz Nándor a keszthelyi csoport elnevezést javasolta, mint az önálló jegyekkel bíró egység központját. A jellegzetes széles és mély vonalakból kialakított minták az uralkodók ennél a regionális csoportnál és Nagykanizsa környéke is valószínűleg területéhez tartozhatott.8 3. Késő újkőkor (Sopot és lengyeli kultúra) Korábban az újkőkor végi lengyeli kultúra, mely festett edényeiről híres, kialakulását Szlavóniában tételezték fel, a Sopot kultúra területén. Az újabb 3- kép Terepbejáráskor talált vonaldíszes edénytöredékek és kőeszközök (Eszteregnye) Dr. Horváth László: Nagykanizsa és környékének története az újkőkortól a római kor végéig 89 4. kép Újkőkori lelőhelyek 90 Dr. Horváth László: Nagykanizsa és környékének története az újkökortól a római kor végéig leletek azonban világossá tették a két kultúra kapcsolatának milyenségét. A Sopot kultúra korai fázisában (Ib-II) átlépte a Drávát és észak felé, a Dunántúl keleti felében eljutott Bicskéig,9 majd a Garam folyóig (Sopot II-Bicske kultúra). A becsehelyi ásatások bebizonyították, hogy a Dunántúl délnyugati részén is önálló telepei vannak, sőt ezen a lelőhelyen tovább élt, mint Bicskén. Ebben az időszakban a Dunántúl többi részén a középső újkőkor végi zselizi kultúra élt. Tehát a lengyeli kultúrát megelőzően a Dunántúlon két kultúra emlékeit találjuk, melyek fokozatos összeolvadásából alakult ki a Dunántúlon és Szlovákiában a lengyeli kultúra.10 Magyarországon három csoportját különböztetik meg, melyek között nincs éles határvonal (keleti, középső és nyugati), eddig mintegy 250 lelőhelyét ismerik. A kultúrán belül három fejlődési szakaszt állapított meg a kutatás (Lásd a következő fejezetben).11 Dél-Zala nem túl sűrűn elhelyezkedő lelőhelyeit a nyugati csoportba sorolhatjuk, habár a leletek kivétel nélkül terepbejáráskor kerültek elő és így behatóbb vizsgálatra nem alkalmasak. Külön meg kell említenünk a palini anyagnyerőhely déli oldalán húzódó nagykiterjedésű lelőhelyet, ahol földmunkáknál vékonyfalú, vörös festésű (I. fázis) edénytöredékek kerültek felszínre. Újkőkori lelőhelyek jegyzéke 1. Eszteregnye-Kisréti dűlő. Kisebb telep, terepbejárás, 1985. (Lelt.sz.: 85.39.2-4.) 2. Eszteregnye-TSz istállók. Nagyobb telep, terepbejárás, 1984. (Lelt.sz.: 85.41.1-11.) 3. Nagybakónak-Szálkai dűlő. Nagyobb telep, terepbejárás, 1982. (Lelt.sz.: 82.94.1-22.) 4. Nagykanizsa-Kiskutasi dűlő. Kisebb telep, terepbejárás, 1975. (Lelt.sz.: 75.9.1-8.) 5. Nagykanizsa-Palin (anyagnyerőhely). Kisebb telep, terepbejárás, 1977, 1989. (Lelt.sz.: 79.93.1-8., 91.1.1-8., 91.4.3-5.) 6. Nagykanizsa-Palin, (anyagnyerőhelytől délre) Nagykiterjedésű telep, terepbejárás, 1975. (Lelt.sz.: 75-I4-i-I3-) 7. Nagyrécse-Bakónaki oldal. Kisebb telep, terepbejárás, 1981. (Lelt.sz.: 82.123.1-2.) 8. Nagyrécse-Eszaki kertek. Kisebb telep, terepbejárás, 1978. (Lelt.sz.: 79.77.1-7.) 9. Nagyrécse-P éter fai hegy. Nagyobb telep, terepbejárás, 1978. (Lelt.sz.: 79.82.1-7.) 10. Sormás-Agyagbánya. Szórványos edénytöredékek, terepbejárás, 1978. (Lelt.sz.: 79.85.1-2.) 11. Sormás-Hosszúdűlő. Nagyobb telep, terepbejárás, leletmentés, 1976. (Lelt.sz.: 77.33.1-19.3.0^.) 12. Szepetnek-Gyótapuszta I. Nagykiterjedésű telep, terepbejárás, 1988. (Lelt.sz.: 89.44.12-38.) 13. Szepetnek-Gyótapuszta II. Szórványos edénytöredék, terepbejárás, 1988. (Lelt.sz.: 89.50.3.) 14. Szepetnek-Kispityer. Nagykiterjedésű telep, terepbejárás, 1988. (Lelt.sz.: 89.49.8-22.) 15. Szepetnek-Középtábla. Nagykiterjedésű telep, terepbejárás, 1988. (Lelt.sz.: 89.43.5-13.) 16. Szepetnek-Troszittye dűlő. Szórványos edénytöredékek, terepbejárás, 1988. (Lelt.sz.: 89.48.4-5.) II. RÉZKOR (i. e. 2500-1900) 1. Korai rézkor (Lengyeli kultúra III) A kutatás már korábban felfigyelt arra, hogy az újkőkor végi lengyeli kultúra (I—II. szakasz) és a középső rézkori Balaton-Lasinja (I) kultúra között van egy hiátus. Ennek a hiánynak a kitöltésére tett meggyőző kísérletet Raczky Pál, aki határozottan elkülönítette a lengyeli kultúra legkésőbbi szakaszának leleteit a Dunántúlon (Lengyeli kultúra III.), megkülönböztetve azt a korábbi I. és II. szakasz festett díszítést használó emlékanyagától (a vörös-sárga-fekete festés a korai, a vörös alapon fehér festés a fiatalabb).12 Az Inkey-kápolna mellett talált lengyeli kultúrás telep azért fontos, mert anyagának nagy része erre a legkésőbbi fázisra keltezhető.13 A feltárt kilenc objektum közül egy bizonyult lakógödörnek, amelyiknél a kis-családi ház alja tapasztott volt, bejárata pedig a kinyúló délkeleti saroknál lehetett. A többi telepjelen- ség kisméretű hulladékgödör volt.14 Néhány vörös festésű csőtalpas tál töredéke azt sejteti, hogy a települést nemcsak a lengyeli kultúra legfiatalabb fázisában használták. A leletek legnagyobb része azonban kétségtelenül a kultúra legfiatalabb fázisára keltezhető (a plasztikus díszek különböző variánsainak túlsú-lya). 2. Középső rézkor (Balaton-Lasinja (I) kultúra Furchenstich kerámia időszaka) A Veszprém megyei régészeti topográfiai munkák kezdetén (keszthelyi és tapolcai járás), az 1960-as évek elején Kalicz Nándor figyel fel egy új emlékanyagra, amelyet balatoni csoportnak nevezett el és két fázisát különítette el.15 Nem sokkal később össze- Dr. Horváth László: Nagykanizsa és környékének története az újkőkortól a római kor végéig 91 gyűjtötte a Dunántúl e korszakból származó leleteit, köztük Dél-Zala akkor ismert két lelőhelyét (Lete-nye, Nagykanizsa-Sánc) is megemlítve.16 Tanulmányaiban élesen elválasztja egymástól az eredet szempontjából is különböző I. és II—III. fázist. Az idősebb fázisban nagyrészt a déli elemek hatása érvényesült (Vinca-Plocnik fázis) és csupán néhány jellegzetesség (agyagkanál, csőrös fül) utalt a megelőző korszakra, a lengyeli kultúrára. A II—III. fázisban viszont a nyugati, alpi vonások a meghatározók, különösen a tűzdelt barázda díszítés („Furchenstich") számít újdonságnak a Dunántúlon. A rézfeldolgozás és a rézkereskedelem e nyugati hatásra terjedt el.17 Későbbi munkájában Kalicz Nándor megállapítja, hogy a Balaton-Lasinja kultúrának önálló fémművessége volt, akkor, amikor a közép-európai fémművesség kibontakozott.18 Mind az idősebb, mind a fiatalabb fázis kultúrájának megjelenése feltehetően migráció következménye.19 A két egymást követő periódus közötti eredetkülönbség miatt Kalicz Nándor új elnevezést javasolt, így a korai fázisra a Balaton-Lasinja I. kultúrát, míg a fiatalabbra a Furchenstich kerámia kultúrát.20 Zalában az I. fázis idején nagyon nagy a lelőhelysűrűség, így Nagykanizsa környéke is talán ekkor a legsűrűbben lakott az őskor idején. A fiatalabb fázis azonban csak néhány lelőhellyel van képviselve és ezek is a korábbi periódus településein fordulnak elő. Kalicz Nándor ez alapján feltételezte, hogy az első fázis továbbélt területünkön.21 Ennek eldöntésére még további ásatások szükségesek. Nagykanizsa környékéről eddig 32 lelőhelyről tudunk, melyek szinte kivétel nélkül terepbejárásokkor váltak ismertté. A lelőhelyek lankás dombok vízhez közeli részén helyezkednek el, de ismerünk magas dombtetőn lévőt is, mely csaknem 400 m hosszú ( Nagybakónak-Antalhegy ). Az egyedüli jelentősebb feltárást Kalicz Nándor végezte el 1971-74-ben Nagykanizsa-Sánc lelőhelyen, ahol a kisebb-nagyobb gödrökből mindkét periódus emlékei felszínre kerültek. Az I. fázis kerámiaanyaga azoknak a típusoknak példáit hozták, melyek teljesen újként jelentkeztek a Dunántúlon (kan-nelúrás díszű, fényezett felületű tálak, egy-, vagy kétfülű edények, gombos fülekkel ellátott amforák). A kanizsai anyagra különösen a peremükön gombfüllel díszített tálak a jellemzők. Az általánossá vált nyéllyukas agyagkanalak is nagyszámban kerültek felszínre.22 A Magyarszerdahely-Homoki dűlőben talált kis gödör a korai fázisba sorolható, hasonlóan a Nagykanizsa-Palin lelőhelyhez, ahol az anyagnyerőhely falában három hulladékgödör maradványát tárták fel. A Furchenstich kerámia kultúrájának időszakából előkerült sanci gödrök leletanyaga nagyon fontos a kutatás számára, mivel kevés a hitelesen feltárt ilyen korú lelet.23 A finomkerámia között sokféle tűzdelt 5. kép Középső rézkori puttony alakú edény (Nagykanizsa-Sánc) barázda díszes található, melyek egy része pozitív mintákat alkotnak (egymásba fonódó rombusz-, háromszög- és köralak, amelyek a négy irányban lefutó vonalakat töltik ki), másik részük negatív minták. Jelentős lelet egy agyagból készült pecsétlő, mely domború, ívelt alakú, rövid fogantyúval ellátott. Pe-csétlős felületét Furchenstich-minta díszíti.24 A korszak fiatalabb időszakából származik a régi y-es útnál lévő trafóállomás mellett csatornázáskor talált gödör, melyből Furchenstich díszű kerámia került felszínre. A középső rézkorból Nagykanizsa környékéről temetkezést csak Semjénházáról ismerünk, ahol az anyagnyerőhelyen egy csaknem teljesen megsemmisített hamvasztásos sír maradványait találták meg. Ez a legkorábbi ismert sír a vidékükön.25 3. Késő rézkor (Péceli (Badeni) kultúra) A legutóbbi időkig vidékünkről nem ismertünk későrézkori leleteket, abból az időszakból, amikor az i. e. 2100 körül lényeges változások történtek Magyaror- 6. kép Késő rézkori tál és bögrék (Nagykanizsa-Inkey-kápolna) Dr. Horváth László: Nagykanizsa és környékének története az újkőkortól a római kor végéig 93 szág egész területén. Az erős déli hatásra kialakult péceli (badeni) kultúra legnagyobb kiterjedése idején csaknem az egész Kárpát-medencét magába foglalta. Banner János alapvető monográfiája dolgozta fel a későrézkori leleteket, melyeket területi és időbeli csoportokra osztott.26 Kalicz Nándor összefoglaló munkájában a kultúra sokoldalú kapcsolatait vizsgálta, hangsúlyozva az erős déli hatást.27 A kutatás a péceli kultúrán belül három alapvető fázist különböztet meg: a korait (bolerázi csoport), a középső, „klasszikus" szakaszt és a legfiatalabbat (kostolác típus). A legkorábbi fázis leleteit Torma István dolgozta fel, aki megállapította, hogy a bolerázi csoport a Dunántúlon nagyjából a későbbi, „klasszikus" badeni fokozattal azonos területet foglalta el és keleti határát a Duna képezhette. A csoport a Dunántúlon, Délnyugat-Szlovákiában, Morvaországban és Alsó-Ausztriában helyezkedik el. Megjegyzi, hogy a Dunántúl délnyugati sarkában hiányoznak a későrézkori leletek.28 A csoport kerámiájára jellemző a halszálkaminta, a többsoros ujjbenyomkodásokkal tagolt bordák, a tálak belső oldalát díszítő kannelúra és ezek hiányoznak a péceli kultúra többi csoportjánál. Jellemzők még az alacsony, nyomott gömbtestű, rövid hengeres, vagy néha ívelten kihajló nyakú bögrék, melyek testét függőleges, többször elnagyolt kannelúra díszíti. Az alagútfület a bolerázi csoport sajátosságának tartja.29 Az Inkey-kápolna melletti későrézkori telep anyagára a fentiek a jellemzők. A feltáráskor, beleértve az 1991. évi ásatást is, több mint 20 objektumot találtak, melyek közül néhány kiscsaládi lakógödör lehetett, többségük azonban sekély, kisméretű gödör volt, egy pedig egy nagyméretű, tüzelőgödörrel ellátott kemence.30 A leletek jelentőségét az adja, hogy Dél-Zalából eddig ez az egyetlen későrézkori telep-feltárás. A telepről származó kis kannelúrás bögrét Korek József kostoláci típusnak határozza meg,31 azonban ez a típus, mint a mellette lévő leletek és az egész település anyaga mutatja, a bolerázi csoportba tartozik, talán annak a végére.32 Nagykanizsa és környékéről ma már 11 későrézkori lelőhelyet sorolhatunk fel és ezeket kivétel nélkül terepbejáráskor találták. Éppen emiatt nem lehet sokszor eldönteni, hogy melyik fázisba sorolható az anyag. Külön meg kell említenünk a Nagyrécsén talált kétosztatú tál gombos töredékét, mely a péceli kultúra jellemző darabja.33 Rézkori lelőhelyek jegyzéke KORAI RÉZKOR 1. Nagykanizsa-Inkey kápolna. Telep, ásatás (HORVÁTH 1983, 9.). KÖZÉPSŐ RÉZKOR 2. Bagola-Nagyfakos. Telep, terepbejárás, 1983. (Lelt.sz.: 83.25.1-7.) 3. Eszteregnye—Arnyivölgy. Telep, terepbejárás, 1979. (Lelt.sz.: 79.117.2-5.) 4. Eszteregnye-Kisréti dűlő. Telep, terepbejárás, 1985. (Lelt.sz.: 85.39.3-4.) 5. Homokkomárom-Alsómező. Telep, terepbejárás, 1978. (Lelt.sz.: 79.103.2-4.) 6. Magyarszerdahely-Homoki dűlő. Telep, ásatás (HORVÁTH 1979, 6.) 7. Miklósfa-Mórichelypuszta. Szórványos edénytöredék, 1978. (Lelt.sz.: 79.53.1.) 8. Nagybakónak-Temető. Szórványos edénytöredék, terepbejárás, 1982. (Lelt. sz.: 82.94.23.) 9. Nagy bakónak-Antalhegy. Nagykiterjedésű telep, terepbejárás, 1983. (Lelt. sz.: 83.7.1-9., 90.70.1-22.) 10. Nagykanizsa-Bükei dűlő. Szórványos agyagkanál töredék, terepbejárás, 1980. (Lelt. sz.: 80.70.20.) 11. Nagykanizsa-Kisbesenyő dűlő. Telep, terepbejárás, 1977. (Lelt. sz.: 77.10.1-2., 77.15.2-7.) 12. Nagykanizsa-Keleti sipadomb. Telep terepbejárás, 1976, 1978. (Lelt. sz.: 77.17.1., 79.135.1-3.) 13. Nagykanizsa-Palin. Telep három objektuma, leletmentés, 1989. 14. Nagykanizsa-Péterfai dűlő. Szórványos edénytöredék, terepbejárás, 1977. (Lelt. sz.: 77.19.1) 15. Nagykanizsa-Sánc. Telep, ásatás, 1971-74. (KALICZ 1975-KALICZ I976a-KALICZ 1976b) 16. Nagykanizsa-Sánci téglagyár. Szórványos edénytöredék, terepbejárás, 1976. (Lelt. sz.: 77.11.1.) 17. Nagykanizsa-Szabadhegy. Telep, terepbejárás, 1981. (Lelt. sz.: 82.127.1-6.) 18. Nagykanizsa-Szennyvíztisztító telep. Telep, terepbejárás, 1978. (Lelt. sz.: 79.136.1-2.) 19. Nagykanizsa-Trafóállomás. Telep, terepbejárás, 1976. (Lelt. sz.: 77.8.1-2.) 20. Nagyrécse-Aranyosi tábla. Telep, terepbejárás, 1984. (Lelt. sz.: 90.17.2-5.) 21. Nagyrécse-Pusztaszentegyházi dűlő. Telep, terepbejárás, 1978. (Lelt. sz.: 79.81.1-7.) 22. Nagyrécse-Északi kertek. Telep, terepbejárás, 1978. (Lelt. sz.: 79.78.2-3.) 23. Sormás-Hidegkúti forrás. Telep, terepbejárás, 1982. (Lelt. sz.: 82.103.1-2.) 24. Sormás-Hosszúréti dűlő. Telep, terepbejárás, 1976, 1984. (Lelt. sz.: 79.84.1-5., 90.27.1-3.) 25. Sormás-Temető. Telep, terepbejárás, 1977. (Lelt. sz.: 79.86.1-4.) 26. Sormás-TSz major. Telep, sír (?), terepbejárás, 1978. (Lelt. sz.: 79.87.1-6.) 27. Szépeinek-Avast földek. Telep, terepbejárás, 1988. (Lelt. sz.: 89.42.1-8.) 94 Dr. Horváth László: Nagykanizsa és környékének lórtémic az újkökortól a római kor végéig 7. kép Rézkori lelőhelyek Dr. Horváth László: Nagykanizsa és környékének története az újkökortól a római kor végéig 95 28. Szepetnek-Bánfapuszta. Nagykiterjedésű telep, terepbejárás, 1981. (Lelt. sz.: 82.93.1-10.) 29. Szepetnek-Hosszú ezer inkái dűlő. Telep, terepbejárás, 1988. (Lelt. sz.: 89.39.1-2.) 30. Szepetnek-Kispityer. Nagyobb telep, terepbejárás, 1988. (Lelt. sz.: 89.49.36-43.) 31. Újudvar-Gáztelep. Telep, terepbejárás, 1976. (Lelt. sz.: 79.89.1-4.) KÉSŐ RÉZKOR 32. Eszteregnye-Kisréti dűlő. Szórványos edénytöredék, terepbejárás, 1985. (Lelt. sz.: 85.39.8.) 33. Miklósf a-Mórichely puszta. Telep, terepbejárás, 1978. (Lelt. sz.: 79.54.1-3.) 34. Miklósfa-Temetö. Szórványos edénytöredék, terepbejárás, 1977. (Lelt. sz.: 79.101.1.) 35. Nagykanizsa—Báthory utcai kertek. Kisebb telep, terepbejárás, 1977. (Lelt. sz.: 79.51.1-14.) 36. Nagykanizsa-Bilkei dűlő. Telep, terepbejárás, 1976. (Lelt. sz.: 77.5.6.) 37. Nagykanizsa-Csónakázótó. Két kisebb objektum, terepbejárás, 1979. (Lelt. sz.: 79.148.1-79.150.18.) 38. Nagykanizsa-Inkey-kápolna. Telep, ásatás (HORVÁTH 1983, 9-12.) 39. Nagyrécse-Északi kertek. Kétosztatú tál töredéke, terepbejárás, 1978. (Lelt. sz.: 79.77.8.) 40. Sormás-Hosszúdűlő. Telep egy objektuma, leletmentés, 1976. (Lelt. sz.: 77.34.1-22.) 41. Szepetnek-Gyótapuszta. Telep, terepbejárás, 1988. (Lelt. sz.: 89.44.39-45.) 42. Szepetnek-Troszittye dűlő. Telep, terepbejárás, 1988. (Lelt. sz.: 89.48.6-13.) III. KORAI BRONZKOR (i. e. 1900-1700/1650) Az i. e. 2100-1900 között Délkelet-Európában lezajló népmozgások a Dunántúlon és éreztették hatásukat. A Dunántúlon létrejövő kora bronzkori kultúrák története fokozatosan kristályosodott ki a kutatók előtt. Korábban az a nézet tartotta magát, hogy a Kárpátmedencében, a korai bronzkorban, különböző alapokon eltérő csoportok alakultak ki, melyeket összefoglaló néven zóki, vagy vucedol-zóki kultúrának neveztek el. A kultúrát három fő csoportra tagolták, úgymint a szerémségi és a baranyai területet magába foglaló késő vucedoli, az Alföldön a nyírségi és középen, valamint nyugaton a makói csoportra. Kialakulását a jelentős déli elemek mellett erőteljes keleti hatásokkal hozták kapcsolatba.34 Az 1960-as évek közepén Bóna István figyel fel egy jellegzetes, déli eredetű dunántúli csoportra, melyet Somogy vár csoportnak nevezett el.35 Ez a csoport anyagában eltért az egyidejű makói csoporttól. Az újabb baranyai feltárások eredményeképpen sikerült tisztázni, hogy ez a csoport a Dunántúlon egy különálló kultúrát képvisel, melyet a rokon jugoszláviai lelőhelyről is elnevezve összefoglalóan Somogyvár-Vinkovci kultúrának határoztak meg.36 Ecsedy István a kultúra megjelenését, a Vucedol-Zók területen, a Makó-Kosihy-Caka csoport elterjedésével párhuzamosan képzeli el és nem sokkal később elkezdett észak, északnyugat felé terjeszkedni, ahol badeni alaplakosságot talált. Ekkor alakult át fokozatosan a Dunántúl keleti részén a makói csoport korai nagyrévi kultúrává.37 A Nyugat-Dunántúl kora bronzkori kultúráival legutóbb K. Schreiber Rózsa foglalkozott, aki a Nagykanizsa és környéki leleteket is megemlítette, mint a makói csoporthoz több szállal kapcsolódó Somogyvár-Vinkovci együtteseket.38 A környékünkön a korai bronzkort a Somogyvár-Vinkovci kultúra töltötte ki és települései a lankás, vízközeli domblejtőkön kívül a magas dombhátak tetején is előfordultak. Temetkezéseiket vidékünkön egyelőre nem ismerjük. Az egyik jelentős településüket az Inkey-kápolna mellett tárták fel, ahol 20 objektumot találtak.39 Ezek közül egyet biztosan lakógödörként használtak, mely szabályos téglalap alakú volt (4 x 3 m) és lépcsőzetes, kiugró bejárata a délkeleti saroknál helyezkedett el. Padlószintje 130 cm mélységben feküdt és a rajta lévő paticsdarabok bizonyítják, hogy felmenő, vesszőfo-natos oldalfalait agyaggal tapaszthatták be. Néhány objektumnál még feltételezhető, hogy kiscsaládi lakóházként funkcionálhattak, de a legtöbbje hulladékgödör volt, vagy terménytároló verem. Az utóbbi egyikénél megfigyelték, hogy a hordóalakú verem oldalát valószínűleg vesszőfonással bélelték ki. A nagyszámú leletanyag közül említésre méltó a vallással kapcsolatos bikaszobrocska, valamint az amulett-ként használt, agyagból készült phallos.40 A kisebb és nagyobb méretű, benyomkodott bordával díszített peremű fazekak, hombárokon kívül élesen behúzott peremű tálak töredékei, zömök és nyújtott nyakú egyfülű korsók darabjai és a korra jellemző belsődíszes tálak részei kerültek felszínre. A lelőhelyet K. Schreiber Rózsa a Somogyvár-Vinkovci kultúra korai szakaszába sorolja.41 Hasonlóan nagyon fontos eredményeket hozott a Nagykanizsához közeli Börzönce-Temetői dűlőben folyó feltárás, melyet több éve Bondár Mária, a Ha- 8. kép Phallost ábrázoló amulett, bikaszobrocska és hombár a Somogyvár-Vinkovci kultúra telepéről (Nagykanizsa-Inkey-kápolna) Dr. Horváth László: Nagykanizsa és környékének története az újkökortól a római kor végéig 97 hót környékének mikrorégiós kutatása keretében végez.42 A vízhez közeli domblejtőn elhelyezkedő lelőhelyen több ép és kiegészíthető edényt talált (seprűs díszű fazekak, hombárok, éles törésvonalú tálak, korsók), de a legkiemelkedőbb leletek az állatokat ábrázoló agyagszobrocskák, mécses és egy kis kocsimo-dell. Az előzőekhez hasonlóan vízparti domblejtőn tárt fel Kalicz Nándor Nagykanizsa-Sáncon egy kis településrészletet ebből a korszakból.43 A nem túl sok Somogyvár-Vinkovci kulturás lelőhely közül a környékünkön ismerünk magas dombtetőn lévő lelőhelyeket is, melyek közül egy biztosan erődített lehetett. Oltárc-Márkihegyen még ma is látszanak az erődítés nyomai44 és lehetséges, hogy a Galambok-Öreghegyen lévő település is erődítve volt.45 A dombtetőn lévő magaslati lelőhelyek közé sorolhatjuk a homokkomáromi templom mellettit is.46 A Somogyvár-Vinkovci kultúra 200-250 éves élete az i. e. 1700-1650 körüli időszakban, a korai bronzkor második periódusában megszakadt vidékünkön. A Dunántúl legnagyobb részén megjelent egy jellegzetes díszítési módot, a mészbetétes díszítést alkalmazó kultúra, melyet a kutatás különböző elnevezéssel illet (Kisapostagi kultúra, a Nagyrévi kultúra szi-getszentmiklós-kisapostagi csoportja, korai mészbetétes edények népének kultúrája).47 A kerámiamű-vességben a tekercselt pálcikás díszítésű ágyban alkalmazott mészbetét a jellemző erre a kultúrára és kialakulási területe még problematikus. A Dunántúlra feltehetően északról érkező és a korábbi lakossággal összeolvadó kultúra a középső részt foglalta el, míg ebben az időszakban a keleti részen a nagyrévi kultúra késői fázisa élt, a Fertő tó vidékén pedig a Gáta-Wieselburg kultúra kezdeti periódusa alakult ki.48 A kisapostagi kultúra képezte a legfontosabb alapot a Dunántúl középső bronzkorának. Nagykanizsa környékéről és egyáltalán Zala megyéből semmiféle leletet nem ismerünk a korai bronzkor második periódusából, Keszthely környékét kivéve. A kisapostagi kultúra legnyugatibb előfordulása Zalában a Kis-Balaton térsége, ahol erődített települését és temetőjét is feltárták (Balatonmagya-ród-Hidvégpuszta) .49 E korszak és a következő időszak leleteinek hiányát nem tudjuk egyértelműen megmagyarázni. A még egységesnek tűnő kisapostagi kultúra mindenesetre nagyjából ugyanazon a szállásterületen helyezkedett el, mint az azt követő középső bronzkori kultúra (dunántúli mészbetétes edények kultúrája) csoportjai.50 A Somogyvár-Vinkovci kultúra lelőhelyei 1. Magyarszerdahely-Homoki dűlő. Település egy gödre került feltárásra 1971-ben. (Lelt. sz.: 76.28.1-90 2. Nagykanizsa-Inkey-kápolna. Telep, ásatás (HORVÁTH 1983, 12.) 3. Nagykanizsa—Palini halastó. Telep, terepbejárás, 1976. (Lelt. sz.: 79.92.1-5., belsődíszes táltöredék is.) 4. Nagykanizsa-Sánc. Telep, ásatás (KALICZ 1976, 149.) 5. Szepétnek-Kispityer. Telep, terepbejárás, 1988. (Lelt. sz.: 89.49.44-46.) 6. Szepetnek-Középtábla dűlő. Szórványos edénytöredék, terepbejárás, 1988. (Lelt. sz.: 89.43.14.) IV. KÖZÉPSŐ BRONZKOR (i. e. 1700/1650-1500) Annak ellenére, hogy a középső bronzkor időszakából Nagykanizsa környékéről nem ismerünk egyetlen egy leletet sem, szeretnénk röviden ösz-szefoglalni a korszak dunántúli történetét. A korai bronzkor második felében kialakult kisapostagi kultúra képezte az alapját a Dunántúl nagy részét birtokló dunántúli mészbetétes edények népe kultúrájának. Két fő csoportját különböztetik meg, az észak- és a dél-dunántúli csoportot. Ezeken belül lokális csoportokat is behatároltak, az északinál az esztergomi és a veszprémi, míg a délinél a szek- szárdi és a pécsi alcsoportot.51 Bandi Gábor még tovább finomította a csoportok meghatározását.52 Az észak-dunántúli csoportnál a Keszthely környékieket N/B(N = Nord) jelöléssel látta el és nyugat felé való határát az Alsó-Zalavölgy, a Kis-Balaton nyugati részénél húzta meg.53 Ezek az alcsoportok, a feltételezés szerint egy-egy törzs szállásterületei lehettek.54 A Dunántúl keleti részén, a Duna mentén és a Duna-Tisza közét is magába foglalóan, a vatyai kultúra helyezkedett el ekkor.55 98 Dr. Horváth László: Nagykanizsa és környékének története az újkőkortól a római kor végéig V. KESO BRONZKOR (i. e. XIV.-IX. század) i. Korai halomsíros kultúra (BB2-BC) Az i. e. 14. században jelentős változások következtek be a Kárpát-medence középső bronzkori kultúráinak életében. Északról, északnyugatról új jövevények expanziója érte a középső bronzkori népeket, megszakítva néhány évszázados nyugodt fejlődésüket. Az egész Kárpát-medencét érintő és több hullámban érkező halomsíros kultúra népeinek támadását az i. e. 1300-as évek körül számos elrejtett kincslelet jelzi, amelyet megelőző átmeneti időszakot a kutatás, a Dunaújváros melletti Kosziderpadlás lelőhelyről, Koszideri horizontnak nevezett el. A halomsíros kultúra népének támadását a középső bronzkori népek különböző módon élték át. Az első támadás hatására - amelyet talán még nem nevezhetünk igazán „Halomsíros expanziónak" - a Dunántúl középső részéről a mészbetétes edények kultúrájának népe délre húzódott (Szeremle kultúra), a Dunántúl keleti részét korábban birtokló vatyai kultúra népe az Alföld irányába mozdult el (Rákóczifalvi csoport). Elsősorban a szlovákiai későmagyarádi kultúra (Dolny Péter fázis) területéről kiinduló támadás után, a koszideri horizont idején, több későmagyarádi jellegű helyi csoportok határolódnak el. A vatyai kultúra északi területén kialakult műveltséget Rákospalotai csoportnak, délkeleten Alpár-típusnak nevezik.56 Terülentünktől nem messze, a Kis-balaton nyugati szélén, Esztergályhorváti-Alsóbárándpusztán tártak fel egy koszideri horizontba tartozó települést, mely a korszak talán egyik legjelentősebb lelőhelye.57 A leletanyag egyértelműen bizonyítja, hogy Délnyugat-Szlovákiából érkeztek a település lakói és az edények között a halomsíros kultúra legkorábbi darabjai is jelen vannak. Erre az időszakra keltezhető leletet nem ismerünk Nagykanizsa és környékéről, minthogy azt sem tudjuk, hogy a középső bronzkor időszaka hogyan zajlott le területünkön. A korai halomsíros kultúra idejét a kutatás a Rei-necke-féle kronológia szerint (BB2-BC) az i. e. XIII. századra teszi.58 A koszideri horizontot követő újabb és „igazi" halomsíros invázió valószínűleg északnyugatról, Ausztriából indult el és fokozatosan elfoglalta a Kárpát-medence nagy részét, különböző kultúrákat, csoportokat kialakítva.59 A területünkről ismert pár halomsíros (BC) lelőhely közül messze kiemelkedik agelseszigeti település. A Principális-csatorna egykori árterében lévő hosszú homokszigeten 1989-90-ben történt feltáráskor egy nagyméretű ház alapjait sikerült napvilágra hozni.60 A ház keleti vége ugyan még nincs feltárva, de az eddigi mérete alapján megállapítható, hogy a DNy-ÉK hossztengelyű épü- let legalább 20 m hosszú lehetett, míg szélessége 10-11 m között váltakozott. A lekerekített sarkú, nagyjából téglalap alakú építmény padlószintje az akkori felszíntől 50-60 cm-re volt és szélein végig a tetőt tartó cölöpök nyomai sorakoztak. Két ilyen cölöplyukban meg is maradt - a vizenyős talaj konzerváló hatása következtében - a kihegyezett aljú facölöp része. Az épület egyosztatú volt és bejárata a délnyugati sarokban helyezkedett el. A háztól északra egy karám-szerű építmény cölöplyukjait találták meg. A felszínre került rengeteg kerámiatöredékből több mint félszáz edényt (fazekak, bögrék, tálak, urna alakú edények) sikerült összeállítani, melyek közül többet bütyökdísz, plasztikus és karcolt minták díszítenek. Sok csontból készült szerszámot, több csontkorcsolya töredékét, orsógombokat, öt díszített nyakú bronztűt, valamint két bronztőrt találtak a feltáráskor. Az előkerült nagyszámú állatcsont a pásztorkodás, a vadászat túlsúlyát mutatja gazdasági életükben. A lelőhelyen a korai halomsíros kultúra települése mintegy 100-150 m kiterjedésű, de ugyanezen a homokszigeten a késő bronzkor fiatalabb periódusa is képviselve volt. A korai halomsíros kultúra egy másik lelőhelye a Miklós)ca-Mórichelyi halastavak (5. sz. halastó) lecsa-polásakor vált láthatóvá. Az egykori szigeten létesült település objektumaiból sok bordadíszes edény töredékét, árkolt bütykös díszű urnák töredékeit, agyagnehezékeket mosott ki a víz.61 A lelőhelyről Kőszegi Frigyes is tesz említést, mint a későhalomsíros-korai urnamezős kultúránál talán korábbi leletegyüttesről.62 Ezt a megállapítást a teljes anyag ismerete nélkül tette, mivel világosnak látszik, hogy a lelőhelyen a korai halomsíros kultúra emlékanyagán kívül a késő bronzkor fiatalabb szakaszának leletei is megtalálhatók. A korai halomsíros kultúra idejéből temetkezést nem ismerünk Nagykanizsa környékéről.63 2. Késő halomsíros — korai urnamezős korszak (BD-HAi) A korai halomsíros kultúra egy évszázados (13. század) aránylag nyugodt élete után újra jelentősebb változások következtek be a Kárpát-medencében. A minden valószínűség szerint északról, északnyugatról érkező újabb expanzió hatására a XII. században - a korábbi halomsíros kultúra törzsterületén fokozatosan urnamezős kultúrává átalakuló műveltség - a Dunántúl is az urnamezős kultúra területévé változott. Számos, helyi jellegzetességet mutató csoportjaik alakultak ki a Kárpát-medencében. A korábbi, középső bronzkori népek, a korai halomsíros kultúra és az újonnan beáramló műveltség ötvözetéből fej- 9. kép Díszített fejű bronztűk, bronztőrök és karcolt mintájú edény halomsíros kultúra telepéről (Gelsesziget) 100 Dr. Horváth László: Nagykanizsa és kórnyékének története az újkökortól a római kor végéig lődtek ki ezek a különböző csoportok. Az urnamezős kultúra kialakulását a kutatók különböző módon magyarázták. Patek Erzsébet idegen eredetűnek tartja a Kárpát-medencében megjelenő urnamezős kultúrát és megkülönböztet egy idősebb (BD-HAi) és egy fiatalabb (HA2-HB) periódust, hangsúlyozva történetük folyamatosságát. A korai periódust az i. e. XII. századra teszi.64 Településtörténeti és a földrajzi adottságok alapján a Dunántúlt három csoportra osztja: egy nyugat-dunántúli és egy dél-dunántúli csoportra, valamint a fiatalabb periódusban kialakult váli csoportra (Északkelet-Dunántúl), ezeken belül megkülönböztetve a településtípusokat.65 Patek Erzsébet Dél-Zalát az akkor ismert kevés számú lelőhely alapján a dél-dunántúli csoportba sorolja.66 Az urnamezős kultúra kialakulását Petres Éva és Kőszegi Frigyes másképpen képzeli el, szerintük sokkal jelentősebb szerepet töltött be a helyi későhalomsíros kultúra az urnamezős kultúra kialakításában.67 Kőszegi Frigyes az urnamezős kultúrát öt fázisra bontja és ezeken belül különböző csoportokat határoz meg. Az I. fázist a Reinecke-féle BD, a II. fázist a BD vég-HAi (i. e. XII. század) periódussal párhuzamosítja, míg a III. fázist egy átmeneti időszaknak (HAi-HA2 fordulója, az i. e. XI. század eleje) képzeli. A IV. fázis a HA2 vége-HB nagyobbik felét (a XI. század második felétől a IX. század elejéig) öleli fel s végül az V. fázist (HB második fele) a IX. század második felére keltezi.68 A késő bronzkor kutatása számára nagyon fontos eredményeket hoztak a kis-balatoni ásatások. így például Balatonmagyaród-Hídvégpusztán a halomsíros kultúra (BC) településének helyére, a BD-HAi periódusban temetőt létesített az újonnan érkező népesség, melynek emlékanyaga bizonyítja, hogy a halomsíros kultúra továbbélő elemei mellett a sírok leletei fokozatosan „felveszik" az urnamezős kultúrára jellemző sajátosságokat. Tehát az i. e. XII. században az Alpok és a Rajna közötti területen, a korábbi halomsíros kultúra központjában, elindul egy újabb népi-kulturális átalakulás, amelyet nagyszámú urnasíros temetőiről neveznek urnamezős kultúrának. Ennek a nagy kulturális egységnek lesz része a Dunántúl is, ahol a halomsíros kultúra alapjain indul el ez az új fejlődés és szinte észrevétlenül alakul át területünkön urnamezős kultúrává. Ez a nagy átalakulás minden valószínűség szerint újabb népcsoportok vándorlásával is járt és a Dunántúlon temetkezési szokásaiban is eltérő csoportokat alakított ki.69 A legutóbbi évek ásatási eredményei azt bizonyították, hogy Nagykanizsa és környéke ebben a periódusban eléggé sűrűn lakott. Nagyobb településük több helyről ismert, melyek közül az Inkey-kápolna melletti a legjobban feltárt.70 A csaknem 30 késő bronzkori objektum legnagyobb része földbe vájt gabonatartó verem volt, egy esetben pedig a sározott aljú kis gödör alján megtalálták a termény tárolására szolgáló hom- bárt is. Ezek az objektumok bizonyítják, hogy a korai halomsíros népek zömmel pásztorkodó életmódja a korai urnamezős időszakban inkább a földművelés irányába tolódott el. A feltárások során csupán egy lakóházat találtak, amely 9,5 x 5,5 m alapméretű volt. A kissé földbe mélyített, sározott padlójú ház oldala vesszőfonatos és sározott lehetett. Az innét felszínre került, homokkőből készült öntőminta valószínűleg tokosbalta öntésére szolgált. A feltárás tapasztalatai és a település alaprajza alapján fel kell tételezni, hogy földfelszíni lakóházak is lehettek a településen. A díszített fejű bronztűk a BD-HAi periódus általános formái, az edények díszítése azonban helyi jellegzetességre utal. A szokványos, de kevés síkozott és turbántekercses vállú és peremű bögrék, tálak, urnák töredékein kívül feltűnően nagy számban fordultak elő a plasztikus és karcolt díszítésű darabok, melyek előzményei a halomsíros kultúra körében találhatók meg.71 A Nagykanizsa-Bilkei dűlőben egy nagyon fontos településre bukkantak 1976-ban, terepbejáráskor. A mélyszántás által erősen bolygatott nagykiterjedésű (400 x 300 m) település különböző egységeinek foltját nagyon jól meg lehetett figyelni a szántásban. A települést, mely egy vízparti dombhát déli lejtőjén helyezkedett el, ezek szerint egy árok határolta el délről, míg a település több „udvarháza" 25-30 m átmérőjű kerek, fekete foltokban jelentkezett. A lelőhelyen 1976-ban és 1980-ban szondázó ásatást végeztek, amelynek során néhány kisebb hulladékgödrön kívül egy tömésfalú ház részletét tárták fel.72 Az előkerült nagymennyiségű leletanyagban jelentős számmal szerepelnek a fényesre polírozott felületű, síkozott, kanellúrás, turbántekercses díszítésű edények töredékei, különböző fazekak és hombárok töredékei, valamint említésre méltó egy kisméretű szopókás edény. A bögrék füle leggyakrabban háromszög keresztmetszetű. Rovátkolt díszítésű bronztűn, bronztőr töredékén kívül egy örlőkő is napvilágot látott. A települést a HA periódus közepére keltezhetjük. A Magyarszentmiklós-Újréti dűlőben feltárt késő bronzkori (BD-HAi) hulladékgödörből a jellegzetes díszítésű (plasztikus bordák, kannelúra) edénytöredékek mellett egy öntőminta töredéke is felszínre került, mely spirális ékszer öntésére szolgált.73 Az ugyanezen a lelőhelyen, a településtől délre talált két sír valószínűleg a periódus korai szakaszához tartozik. Az egyik sír urnás temetkezést tartalmazott, melynél a hosszúkás bütyökdíszes urnában kettős bronzhuzalból készült két kis karperec töredékei voltak, az urna mellett pedig a máglyán átégett edények darabjai feküdtek. A másik sír szórthamvas rítusú volt.74 Nagykanizsa-Sánc lelőhelyen Kalicz Nándor végzett feltárásokat, amelyek során néhány, a korai urnamezős kultúrába sorolható hulladékgödröt tárt fel.75 Sajnos teljesen bizonytalanok annak az állítólagos két késő bronzkori sírnak az előkerülési körülményei, Dr. Horváth László: Nagykanizsa és környékének története az újkökortól a római kor végéig 101 10. kép Késő bronzkori plasztikus díszítésű edény (Nagykanizsa-Inkey-kápolna) amelyeket 1922-ben találtak Nagykanizsa-Alsóerdőben. Az első sírból markolatnyújtványos, I/a típusú bronzkard, egy kis bronzedény (?) és egy bronztöredék az említett melléklet, a másik sírból három gömbfejű bronztű, egy kúpfejű tű és egy korongalakú bronztárgy volt a feltételezett síregyüttes.76 E lelőhelyről egy másik kardról is tesznek említést, amely korábban a Magyar Nemzeti Múzeumba került.77 Néhány lelet alapján feltételezik (orsógomb, örlőkő), hogy ugyanitt az urnamezős kultúra települése is létezett.78 Az előzőhöz hasonlóan nem tudjuk az előkerülés körülményeit a kiskanizsai Felsőnyiresi dűlőben talált késő bronzkori fibulának, borotvának, ívelt élű lándzsahegynek, mely a kanizsai és a Magyar Nemzeti Múzeumba került.79 3. Urnamezős kultúra fiatalabb szakasza (HAi-HB) Az urnamezős kultúra korai szakaszát lezáró újabb népmozgások nagyrészt átalakították a Kárpátmedence képét. A XI. század első felében, közepén lezajló nem éppen békés időszakot nagyon sok elrejtett bronz kincslelet mutatja (kurdi horizont). A kutatás egy újabb, északról és nyugatról kiinduló urnamezős hullámot tételez fel, mely a Dunántúl északkeleti részén, a Duna-könyök táján kialakítja a váli csoportját, s hatalmát később a Duna-Tisza közének északi részére is kiterjeszti. Az Alföld déli részén elhelyezkedő gávai kultúra pedig a Marosig birtokolja a területet.80 Kőszegi Frigyes e periódusban történt népmozgásokat a „ferdén árkolt edények népének" terjeszkedő törekvéseivel hozza összefüggésbe, melyek központi területei (Kelet-Ausztria, Nyugat-Szlovákia, Dél-Morvaország, Nyugat-Dunántúl) szoros kapcsolatban állhattak egymással.81 Az urnamezős kultúra fiatalabb szakaszában a Dunántúlon megkülönböztet egy kelet-dunántúli (váli csoportot), egy Sághegy-Velemszentvid csoportot és a dél-dunántúli urnamezős csoportot (Dálya-Kiskőszeg csoport).82 A Ság-hegy-Velemszentvid csoportnak az ad különleges jelentőséget, hogy a nagy, magaslati települési központokban eléri virágkorát a széles hatósugárral rendelkező bronzipar, melynek valószínűsíthető hatása az is, hogy itt nagyon erőteljes a kelet-alpi urnamezős 102 Dr. Horváth László: Nagykanizsa és környékének története az újkőkortól a római kor végéig körrel való kapcsolat.83 Az előbb említett három nagyobb egység területét kivéve máshol feltűnő a fiatalabb urnamezős kultúra lelőhelyeinek erőteljes csökkenése. Lehetséges, hogy emögött hatalmipolitikai (?) koncentrációk kialakulása húzódhat meg.84 A fiatalabb urnamezős kultúra időszakából Nagykanizsa környékéről csak egy-két lelőhelyet ismerünk. A gelseszigeti korai halomsíros kultúra településének feltárásakor egy urnasír is előkerült, melyet a HB periódusra keltezhetünk. Egy nagyobb méretű, lapos bütykökkel díszített fazekat használtak urnának, melyben egy bikónikus alakú, felmagasodó fülű bögrét találtak a csontszilánkok mellett.85 A sír feltehetően kapcsolatban van a lelőhely északi részén lévő urnamezős kultúra településével. A Magyarszerdahely-Homoki dűlőben, a kelta és a római temető feltárásakor látott napvilágot egy kisebb hulladékgödör, amelynek leletei között bevagdosott bordával díszített fazéktöredékek, fényesre polírozott, s grafitos felületű, vízszintes kannelúrás kerámiák fordultak elő és ezeket a leleteket az urnamezős kultúra időszakának legvégére tehetjük.86 Ez a kevés és szegényes lelőhely is bizonyítja, hogy területünk az urnamezős kultúra fiatalabb szakaszában nem volt olyan intenzíven lakott, mint a kultúra korai szakaszában. A fiatalabb urnamezős kultúra idején egy gazdasági átalakulás is bekövetkezett: a falusias jellegű települések, a Balatontól északra pásztorkodó csoportok mellett elsősorban a városias jellegű bronzipari központok játszották a főszerepet. Ez valószínűleg a nemzetségi társadalom fokozatos átalakulásával is járt.87 A késő bronzkor végén, az i. e. IX. században az Alföldön gyökeres változások következtek be, melyek tulajdonképpen a korai vaskor kezdetét jelentették. A keletről érkező „preszkita" (trák-kimmér művelődési kör) lovas-nomád népek támadása - akik a vasat már széleskörűen használták - véget vetett az itt élő késő bronzkori kultúrák életének. Jellemző leleteik nem sokkal később a Dunántúlon is jelentkeztek, de sokkal kevésbé markánsan, mint az Alföldön. A késő bronzkor végén még az urnamezős népesség dominált, de helyenként preszkita jellegű csoportok jelentek meg csoportjaik között. Különösen a fontosabb települések környékét szállhattak meg.88 Kőszegi Frigyes nagyon jól megfogalmazza a korszakváltás jelentőségét: „Az urnamezős korszak utolsó fázisától kezdve hosszú időre elválik egymástól a Dunántúl és az Alföld történeti fejlődése. Amíg az előbbi Közép-Európa részeként követi a nyugati régiók fejlődési irányvonalát, addig Kelet-Magyarország a steppe-vidék vonzási körébe kerülve hosszú időre az egymást követő etnikus mozgások színterévé vált."89 Késő bronzkori lelőhelyek jegyzéke 1. Eszteregnye-Kisréti dűlő. Telep (BD-HA), terepbejárás, 1985. (Lelt. sz.: 85.39.9-15.) 2. Gelsesziget-Vasúti őrház. Telep (BC), urnasír (HB), ásatás, 1989-1990. 3. Homokkomárom-Homokbánya. Telep (BD-HA), terepbejárás, 1988. (Lelt. sz.: 90.19.1-12.) 4. Magyarszentmiklós-Újréti dűlő. Telep (BD-HA), két hamvasztásos sír (BD-HA), leletmentés, 1978. (Lelt. sz.: 79.6.1-6., 79.7.1-79.11.2.) 5. Magyarszerdahely-Homoki dűlő. Telep (HB), ásatás, 1971. (HORVÁTH 1979, 6.-KŐSZEGI 1988, 158.) 6. Magyarszerdahely-Kardoskuti dűlő. Telep (BD-HA), terepbejárás, 1977. (Lelt. sz.: 79.90.1-20.) 7. Miklósfa-Liszói elágazó. Telep (BD-HA), terepbejárás, 1978. (Lelt. sz.: 79.52.3-10.) 8. Miklós)ca-Mórichelyi halastavak. Az 5. sz. halastóban telep (BC és BD-HA), terepbejárás, 1975. (Lelt. sz.: 75.1.1-59.) 9. Nagy bakónak-Antalhegy. Telep (BD-HA), terepbejárás, 1983. (Lelt. sz.: 83.7.10., 90.70.23-24.) 10. Nagybakónak-Dávori alj. Telep (BD-HA), terepbejárás, 1982. (Lelt. sz.: 82.96.1-2.) 11. Nagybakónak-Puszta dűlő. Telep (HA), terepbejárás, 1982. (Lelt. sz.: 82.94.24-32.) 12. Nagybakónak-Ugora dűlő. Telep (BD-HA), terepbejárás, 1983. (Lelt. sz.: 83.12.3-4.) 13. Nagykanizsa-Alsóerdő. Temető (BD-HA), ugyanitt telep (BD-HA), szórvány (PATEK 1960, 60., KŐSZEGI 1988, 163.) 14. Nagykanizsa-Bilkei dűlő. Telep (HA), szondázó ásatás, 1976, 1980. (Lelt. sz.: 77.2.1-77.5.5., 80.70.1-19.) 15. Nagykanizsa-Felsőnyír esi erdő. Szórvány bronzok (BD-HA). (PATEK 1960, 60., KŐSZEGI 1988, 163.) 16. Nagykanizsa-Inkey-kápolna. Telep (BD-HA), ásatás, 1976, 1979-81., 1991. (HORVÁTH 1983, 12-15.) 17. Nagykanizsa-Magyar utcai kertek. Telep (HA), terepbejárás, 1989. (Lelt. sz.: 90.109.1-70 18. Nagykanizsa-Sánc. Telep (HA), ásatás (KA-LICZ 1976, 149-150.) 19. Nagyrécse-Kisrécsei kertek. Telep (BD-HA), terepbejárás, 1978. (Lelt. sz.: 79.124.1-3.) 20. Nagyrécse-Pusztaszentegyházi dűlő. Telep (BD-HA), terepbejárás, 1978. (Lelt. sz.: 79.81.8.) 21. Szepetnek-Czerinkai dűlő. Telep (BD-HA), terepbejárás, 1988. (Lelt. sz.: 89.35.5.) 22. Szepetnek-Gyótapuszta. Telep (BD), terepbejárás, 1988. (Lelt. sz.: 89.44.46-54.) Dr. Horváth László: Nagykanizsa és környékének története az újkökortól a római kor végéig 103 11. kép Bronzkori lelőhelyek (o = Somogy vár- Vinkovci kultúra, • = késő bronzkor) 104 Dr. Horváth László: Nagykanizsa és környékének története az újkökortól a római kor végéig 23. Szepétnek-Kispityer. Telep (BD-HA), terep- 25. Szepetnek-Középtábla dűlő. Telep (HA), te-bejárás, 1988. (Lelt. sz.:89-49.47.) repbejárás, 1988. (Lelt. sz.: 89.43.15-20.) 24. Szepetnek-Kisszepetneki dűlő. Telep (BD- 26. Újudvar-Külső Adám rét. Telep (BD-HA), te-HA), terepbejárás, 1988. (Lelt. sz.: 89.37.3-6.) repbejárás, 1975. (Lelt. sz.: 75.10.1-6., 79.47.2-3.) VI. KORAI VASKOR (i. e. VIII-V. század) A Kaukázus-vidék és Anatólia felől, Délkelet-Európán keresztül terjedt el a vas gyártásának ismerete Európában az i. e. 1. évezred kezdetén.90 Az i. e. VIII. században a Kárpát-medence történetében jelentős változások következtek be. Az Alföldre, mint az előző fejezetben már említettük, behatoló keleti népcsoportok véget vetettek a késő bronzkori kultúrák életének (mezőcsáti kultúra) és hatásuk a Dunántúlon is kimutatható. A korai vaskor második felében, az i. e. VI.-V. század fordulóján egy ugyancsak keleti eredetű és nagy területet összefogó kultúra jelent meg az Alföldön („szkíta kor"). Ezzel szemben a Dunántúlt nyugat felől érkező hódítók foglalták el és ezt a területet a keleti Hallstatt kultúra (a felső-ausztriai Salzkammergut területén fekvő Hallstatt temetőjéről elnevezve) részévé tették. Több csoportjukat lehet megkülönböztetni, amelyek lelőhelyei egy-egy, többnyire erődített magaslati központ körül csoportosulnak. Ezek a csoportok különböző sajátosságokkal bírnak és a csoportokon belül is elkülönül a továbbélő késő bronzkori népesség emlékanyaga. A nyugat-dunántúli csoport kapcsolódik természetesen a legerősebben az ausztriai Hallstatt kultúrához, de Sopron környékén speciális jellemzőkkel is rendelkezik. A kutatás megkülönböztet még egy északkelet-dunántúli és egy dél-dunántúli csoportot.91 Az erődített központok (pl. Sopron- Burgstall, Nagyberki-Szalacska, Pécs-Jakabhegy) körzetében szinte mindenhol megtalálhatók a vezető réteg halomsíros temetkezései.92 Keszthely környéke a nyugat-dunántúli csoporthoz tartozik, ahol jól megfigyelhető a korszak társadalmi és etnikai tagolódása, melyet az arisztokrácia gazdag sírjai (Keszthely-Árpád utca, Keszthely-Fenékpuszta) és a továbbélő késő bronzkori köznép temetkezései (Keszthely-Vadaskert) jeleznek.93 A Dunántúlon általános az, hogy a lelőhelyek száma erősen lecsökken a megelőző időszakhoz, a késő bronzkorhoz viszonyítva. Keszthely környékét kivéve Zalából alig ismerünk korai vaskori leletet és Nagykanizsa környékéről is csupán egyetlen egy lelőhelyről tudunk, melyet terepbejáráskor találtak. A kis település egyik gödréből jellegzetes fekete polírozású és pontsorral díszített kis tál töredéke és egy pecsételt mintájú darab került felszínre.94 Ezeket a leleteket inkább a korai vaskor utolsó periódusára, a HD-re lehet keltezni. Egyelőre nem tudjuk, hogy miért hiányoznak a korai vaskori lelőhelyek területünkön, hiszen a tőlünk nem messze lévő Mura-vidék gazdag az e korból származó leletekben.95 Lehetséges, hogy egyszerűen az húzódhat meg emögött, hogy vidékünkön nem létesítettek központot, mely maga köré gyűjthette volna a gyérszámú lakosságot. VII. KESO VASKOR (i. e. IV-I. század) 1. A kelták Dél-Zalában Az i. e. IV. század elején a Dunántúlon jelentős történeti események zajlottak le. A korábbi évszázadokban, az Alpoktól északra eső területeken, fokozatosan alakult ki a kelta nép. A hozzájuk köthető jellegzetes anyagi műveltséget La Téne (LT) kultúrának nevezi a szakirodalom a hasonló nevű svájci lelőhely után. Az időrendben egymást követő periódusait A-D jelzéssel látták el a régészek, ami nagyjából az i. e. V-I. századig terjedő időszak felosztása. Az antik források szerint a kelták túlnépesedés miatt új területek meghódítására indultak el az i. e. IV. század első harmadában. Minden valószínűség szerint Itália és a Kárpát-medence felé egyidőben zajlott le ez a vándorlás. A biturigok törzsének királya uno-kaöccseit indította el az új területek meghódítására. Rómát 388-87-ben ostromolták a kelták és ugyanakkor történhetett a Dunántúl egy részének elfoglalása is (Pompeius-Iustinus XXIV. 4., Livius V. 34.). A források szerint mintegy háromszázezer kelta vett részt a két terület felé irányuló invázióban. Dr. Horváth László: Nagykanizsa és környékének története az újkökortól a római kor végéig I05 E korszak különösen jelentős nemcsak a Kárpátmedence, hanem Európa történetében is. Szabó Miklós kitűnő munkájában a következőképpen foglalja össze a La Téne-kor jelentőségét: „1. A Medi-terráneumon kívüli Európa ekkor érkezett a történelem előttiség stádiumából a történelmi kor küszöbéhez. 2. A kelta műhelyekben zajlott le Európa történetének egyik legjelentősebb forradalma. 3. A hódítások következményeként először nyílt lehetőség az „európai egység" megteremtésére, bár ez gazdasági, társadalmi és „politikai" okokból nem valósulhatott meg."96 A korai kelta leletek (LT-B periódus) azt mutatják, hogy a Dunántúlra minden valószínűség szerint a Rajna vidékéről érkeztek a kelták, magukkal sodorva Északkelet-Bajorországból és Északnyugat-Csehor-szágból kisebb csoportokat is.97 Az ausztriai leletekkel való hasonlóság bizonyítja, hogy az első kelta foglalók a Duna mentén haladva érkezhettek a Nyugat-Dunántúlra. A IV. század folyamán nagyjából a Duna-könyök, a Velence-Balaton vonalától északra eső terület jutott a birtokukba. A korai vaskori eredetű pannonok ellenállása valószínűleg megakadályozta őket Dél-Dunántúl elfoglalásában. Pompeius Trogus hosszú évekig húzódó harcokat említ a kelták és az illyrek (pannonok) között. A korai kelta leletek zalai elhelyezkedése világosan mutatja, hogy ezt a területet is elfoglalták a IV. században, és egyelőre csak a délkeleti részről nem ismerjük nyomaikat. Tehát ezek a leletek tulajdonképpen az előbb említett IV. századi foglalás déli határának nyugati meghosszabítását jelentik. Korai kelta leletek Zalában Andráshidán, Zalaszentmihályon, Zalaszentgróton, Reziben, Cserszegtomajon, Keszthelyen és Felsőrajkon kerültek elő. A megye és a régi tapolcai járás kelta leleteit Dr. Horváth László adta közre legutóbb.98 Különösen fontos az a IV. század végére keltezhető település, amelynek néhány házát Kiskanizsán a Dávid dűlőben tártak fel, mivel ez a legkorábbi kelta település Dél-Zalában.99 Lehetséges, hogy a magyarszerdahelyi kelta temető néhány sírját még a IV. században ásták meg. Az előzőek alapján fel kell tételeznünk, hogy a IV. században a kelták nagyjából a Muráig vették birtokukba a területet és Zalában valószínűleg nem ütközhettek nagyobb ellenállásba. Tudniillik Keszthely környékének kivételével a korai vaskori leletek csaknem hiányoznak innét. A IV-III. század fordulóján újabb kelta invázió kezdődött. A főleg Raj na-vidékről kiinduló törzsek nemcsak Itáliát vették célba, hanem a Kárpátmedencén és a Balkánon keresztül átvonulva Görögországot is veszélyeztették. Többek között Delphoit, a híres jóshelyet is kifosztják i. e. 279-ben. A Kárpátmedence teljes keltizálódása ekkor keződik (LT-C periódus), a korábban el nem foglalt területek is bir- tokukba kerülnek. A korábban Dunántúlon maradt és a Balkán-félszigetről visszatérő kelta törzsek végleg megszilárdították uralmukat hazánk területén és többek között a Dunántúl déli felét is elfoglalták. Tapasztalataink szerint az első kelta foglaláskor (LT-B) a kelták helyben maradtak és temetőiket nagyrészt folyamatosan használták még a következő periódusban is. Emellett a második invázió (LT-C) után új településeket és temetőket is létesítettek, szinte kiegészítve a korábbi kelták lakta területet.100 Nagykanizsa és környéke kelta leleteinek jó része ebből az időszakból származik, amikor a keltákkal ténylegesen benépesül hazánk területe. Több település és temető azokat az aránylag nyugodt politikai és gazdasági viszonyokat jelzi, amelyek a magyarországi kelták virágkorára utalnak. Egyelőre kérdéses, hogy ezt a békés fejlődést a kimberek i. e. 114-ben történt támadása megtöri-e vidékünkön. Azonban az kétségtelen, hogy a politikai-gazdasági viszonyokban egyébként is több változás történik a kelták lakta terülteken (LT-D). Egy-egy erősebb törzs, kisebb jelentőségű törzseket is magukba foglalva, kialakította a maga hatalmi szféráját az i. e. II. század végén. így például a Dunántúl északnyugati része a boi törzs fennhatósága alá tartozott, míg délen a scordiscusoké, nyugatra pedig a tauriskusoké a vezető szerep. Ekkor költözhetett a Balatonról délre eső területre a hercuniates törzs. Kialakultak azok a magaslati, erődített települések, amelyek a törzsi, ipari központok létrejöttét jelentették (Szálacska, Regöly stb.). Ezek a „városias" jellegű települések nagyrészt a Dunántúl keleti felében koncentrálódnak. Zalában nem ismerünk ilyen erődített kelta települést, kizárólag néhány házból álló majorságokról, vagy kisebb falvakról tudunk, ahol elsősorban földműveléssel, állattenyésztéssel, valamint háziipari tevékenységgel foglalkoztak. A pénzverés nyomai is teljesen hiányoznak területünkről. Tehát a környező részekhez viszonyítva egy társadalmi-gazdasági téren elmaradottabb törzset (?) tételezhetünk fel vidékünkön.101 Ennek a feltételezett törzsnek a nevét egyelőre nem tudjuk, de nagyjából a Rába, a Balaton és a Mura által bezárt területre jellemzőek a fentiek. Az i. e. I. században döntő események zajlottak le a kelták életében. A scordiscusokat a rómaiak visszaszorították a Szerémség keleti részébe (i. e. 88), majd a dákok támadásai jelentettek veszélyt a század első felében, illetve közepén a scordiuscusokra, valamint a boiokra és a tauriscusokra. A század utolsó negyedétől kezdve pedig a római hódítások fokozatosan felszámolták a pannonok és a kelták ellenállását.102 Dél-Zala késő vaskori történeténél hangsúlyoznunk kell, hogy az írott források csak közvetve használhatók itt, és csupán a temetők és a települések feltárásának tanulságai és a tárgyi anyag jelentik a forrásokat. io6 Dr. Horváth László: Nagykanizsa és környékének története az újkőkortól a római kor végéig 12. kép Korai kelta pecsételt díszű edénytöredékek és korongolatlan edények (Nagykanizsa-Dávid-dűlő) Dr. Horváth László: Nagykanizsa és környékének története az újkőkortól a római kor végéig 10 J 2. Települések A késő vaskori telep-feltárásokat tekintve talán Dél-Zala az ország legjobban kutatott vidéke. Területünkön, beleértve a Kis-Balaton térségét is, 28-ra emelkedett a feltárt házak száma és ez több, mint az egész ország területén felszínre hozott mennyiség. Mindegyik lelőhelyet terepbejárás során találták meg és azt követték a leletmentések. A feltárások eredményeit Horváth László foglalta össze.103 Mint említettük, Nagykanizsa és környékén nem találunk erődített, magaslati kelta települést, kizárólag ún. nyílt telepekről tudunk beszámolni. Milyen körülmények között laktak itt a forrásokból harcos népként ismert kelták? A válasz mindenesetre meglepő. Mindegyik lakóhely közvetlenül a vízjárta partokon helyezkedik el. Különösen a Nagykanizsa-Dávid-dűlőben 1978-ban végzett leletmentés szolgáltatott nagyon jó adatokat az akkori településviszonyokra. Kiskanizsa északi részén, egy alacsony homokháton, közvetlenül a vizenyős rész partján találtak rá a lelőhelyre. A szántásban 11 nagyon jól elszíneződő objektumot sikerült megfigyelni, melyek szép sorban követték a partvonalat.104 Mikor társadalmi munkával elvégezték a leletmentést, kiderült, hogy csupán négy esetben maradt meg a földbe mélyített házak alapja, a többi a szántáskor megsemmisült és csak a szántásban rajzolódott ki a foltjuk. A kis falunak számító települést a LT-B periódus végén használhatták és családonként 4-5 főt számítva feltehetően 40-50 lélekszámú lehetett. Nagykanizsa közvetlen környékén ez a legidősebb kelta település, a IV. század végére keltezhetjük. A házak a Közép-Európában szokásos képet mutatják: a nagyjából téglalap alakú, földbe mélyített épület tetőszerkezetét a rövidebb oldalakon elhelyezett cölöpök tartották. Méretük átlagosan 3 x 2,4 m volt és keleti bejáratukat két esetben sikerült megfigyelni. Az egyik házban a kemence maradványai is előkerültek. A vízszintes padlószintjeik 70 cm körüli mélységűek voltak és a leletek vagy a ház betöltésének földjében, vagy a padlószinten kerültek felszínre. A település korát elsősorban az edénytöredékek alapján sikerült meghatározni. Nagyon sok kiegészíthető, korongolatlan edénytöredéket találtak a korongon készültek mellett. Ezek a korongolatlan edények még az előző korszak, a korai vaskor tradícióit őrzik, a korongolt edényeken néha előforduló pecsételt díszek pedig a késő vaskor LT-B periódusának jellegzetes mintái. Közép-Európában a kelták terjesztették el a fazekaskorong használatát. Az egyéb apró leletek (vasfibula, vasár, orsógombok, fenőkövek, vassalak) is ezt a keltezést támasztják alá.105 A LT-C periódus közepén használhatták azt a két házat, melyeket a Nagykanizsa-Katonatemető-dűlőben találtak,106 és hasonló korú lehetett a Nagykanizsa-Inkey-sírkápolna melletti, erősen megbolygatott ház is.107 A Hahót-Tsz-major melletti település egy házát 1981-ben tárták fel leletmentés alkalmával.108 Ugyanolyan konstrukciójú volt, mint a kiskanizsai házak, de ez már a LT-C periódusra keltezhető. Több edénytöredéken, agyagnehezéken, vasfibulán, fenőköve-ken, orsógombon, vassalakon kívül kiemelkedő leletek a grafitos anyagú kis öntőtégelyek töredékei, melyeket valószínűleg bronzöntésre használtak. 1978-ban Homokkomáromban egy nagyon érdekes felépítésű tűzhelyet találtak. A terepbejáráskor észlelt cserepek helyén nyitott kis szelvényben egy agyagból tapasztott, nagyjából téglalap alakú tűzhely került elő. Széleit 3-4 cm magasságig felnyúló perem képezte, közepén egy tölcséres bemélyedéssel, melyet alulról fűthették. A bemélyedésben találtak rá annak az edénynek az alsó részére, melynek felső darabjait a szántásban gyűjtötték össze. A telep elhagyásakor érintetlenül ottmaradt a tűzhelyre tett edény, tehát sietve kellett távozniuk a település egykori lakóinak,109 valamikor az LT-C periódus végén. Különösen fontos eredményeket hozott a Magyar-szentmiklós-Újréti-dűlőben végzett leletmentés. A Kürtösi-patak árterébe félszigetszerűen benyúló homokdombon egy kisebb LT-D telepet találtak. Két lakóházat és egy vermet sikerült feltárni nagyon gazdag anyaggal. Mindkét ház földbe mélyített volt, egy-egy cölöplyukkal a rövidebb oldalaikon, bejáratukat pegig egy-két cölöplyuk jelezte. Az egyik ház padlóját homokkövekből rakták ki. A jellegzetes cserepek között egy pecsételt és egy besimított díszű fültöredék is volt, de a legfontosabb lelet egy jól keltezhető nauheimi típusú bronzfibula. Az orsógombokon, agyagnehezékeken, fenőköveken, vaskésen kívül külön meg kell említeni egy agyagból készült ötvöskalapácsot utánzó gyermekjátékot. A földművelésre utal a szórványként itt talált vas ösztöke. A településtől nyugatra mintegy 150-200 m-re a homokdomb tetején találtak rá a szántás által megbolygatott temetőjükre.110 Leletmentéskor még Sormás-Hosszú-dűlőben került elő két települési objektum.111 A fent említett lelőhelyeken kívül terepbejárás során még több kelta településnyomot találtak (Lásd a lelőhelyek jegyzékét). Ezeken a kis településeken a földművelésen, állattenyésztésen kívül számos ún. kiegészítő tevékenységet is folytathattak, mint az előkerült leletanyag bizonyítja, így például szövés fonással, a vas, a bronz megmunkálásával.112 3. Temetkezések Az általános felfogás szerint a kelták - szakkifejezéssel élve - a csontvázas temetkezési módot honosították meg a Kárpát-medencében. Ez alatt azt kell érteni, hogy elföldelték a halottat. A korábbi korszakok- 108 Dr. Horváth László: Nagykanizsa és környékének története az újkőkortól a római kor végéig ban (bronzkor vége, korai vaskor) a hamvasztás volt az általános temetkezési szokás a Dunántúlon, de a halomsíros kultúra idején és a korai vaskorban néhol csontvázasán is temetkeztek. Az újabb kutatások szerint az LT-kor korai periódusából is találkozunk hamvasztásos sírokkal - egyértelműen kelta mellékletekkel, - vagyis mind a csontvázas és mind a hamvasztásos temetkezési mód egyidőben, sőt egy temetőn belül is keveredett.113 A temetők sírszáma változó. Ismerünk nagy sírszá-múakat, közepeseket és olyanokat is, melyekbe csupán néhány halottat temettek el, de egyedüli sírokról is tudunk. A temetők használati idejének növekedésével természetesen a sírszám is nagyobb lett. Nagykanizsa környékén a legkorábbi kelta csontvázas sír (LT-B) a felsőrajki, ahol pinceásáskor egy bronzékszerekkel (torques, késői madárfejes fibula, korai duxi típusú fibulák, sima kar- és lábperecek) eltemetett kislány sírja került elő.114 A helybeliek elbeszélése alapján még több sír lehet a lelőhelyen. A Nagykanizsa és környékén feltárt temetők közül a magyarszerdahelyi a legnagyobb sírszámú (29 sír), de hazánkban sem túl sok a több sírszámú temető (Rezi, Pilismarót-Basaharc). Magyar szerdahelyen 1971-75 között folyt ásatás, amelynek során 28 kelta és 34 római kori sír került elő feltárásra ugyanazon a helyen. A két korú temető külön érdekessége, hogy a római kori temetkezésekkor egyetlen egy esetben sem bolygatták meg a csaknem két évszázaddal korábbi kelta sírokat, így fel kell tételezni, hogy a kelta sírok jelzései (halom, faoszlop?) még akkor is láthatók lehettek.115 A csontvázas és hamvasztásos sírok aránya a temetőn belül 1:9. A hamvasztásos sírok kivétel nélkül szórthamvas temetkezések voltak és ezen belül a temetkezési módban két típust lehetett megkülönböztetni: 1. A máglyára helyezett és felékszerezett halott mellé edényeket is raktak. A máglyán átégett csontszilánkokat és töredékeket különösebb gondosság nélkül szórták a sírgödörbe, néha ételmelléklet (tyúk, sertés) társaságában. 2. A kalcinált csontszilánkokat az ékszerekkel, eszközökkel együtt gondosan összegyűjtötték és valószínűleg textíliába csavarva rakták a sírgödörbe. A két temetkezési típus gyakorisága a temetőn belül 45 és 55% volt. A két temetkezési mód alapján négy körülhatárolható sírcsoportot lehetett megkülönböztetni, aminek az a magyarázata, hogy a temetőt használó kiscsaládok generációkon keresztül megőrizték a családban szokássá vált eltemetési módot.116 A szórthamvas temetkezési mód ilyen túlsúlya, mint a magyar szerdahelyik nem egyedülálló vidékünkön. Reziben 59 szórthamvas sírral szemben csupán 5 a csontvázas, míg Miklósfán 10 sírból 9 biztosan szórthamvas volt.117 Összehasonlítva vidékünket a kelták által lakott területek temetőivel azt kell mon- danunk, hogy hasonló a szórthamvas rítus túlsúlya Északkelet-Magyarországon. Azonban sokkal több sírt kellene feltárni, hogy a következtetéseink megközelítsék az akkori valóságot, s esetleg etnikai szerepet is tulajdoníthassunk a temetkezési módok változásának, ha volt.118 Magyarszerdahelyen két harcos hitelesen feltárt sírja került napvilágra (30, 63. sír), de a korábbi szórványok azt jelzik, hogy a temető középső részén több fegyveres sír is volt. A 30. sír halottját szinte teljes fegyverzetében égették el a máglyán: hüvelyben lévő vaskarddal és övlánccal, vaslándzsával, pajzzsal. A ruházatát összefogó vasfibulákon kívül lábperec is volt a sírban edénymelléklettel. Ez a sír lehetett a legkorábbi temetkezés Magyarszerdahelyen.119 A kardot összehajtogatva rakták a sírgödörbe és ezt a kelta szokást úgy magyarázzák, hogy ezzel kifejezték a tulajdon egyéni jellegét és a halottól való félelmet is.120 A kard hüvelye kerek koptatójú (hat-van-boldogi típus) és külön érdekessége, hogy a hüvely felületét végig körös árkolású díszítés borítja („chagrinage"). Az ilyen díszítésű kardok között talán ez a legrégebbi és lehetséges, hogy svájci mintát vettek alapul készítésénél.121 A másik fegyveres sír 1984-ben került felszínre alkalmi homokbányászáskor (63. sír) és még publikálatlan. A szórthamvas sírban külön kupacban találtak rá a kalcinált csontszilánkokra és a fémmellékletekre, míg az edények a sírgödör déli felében sorakoztak. A sírban két vasfibula, vas lándzsahegy, vaskard hüvelyével, pajzsdudor a pajzskeret töredékével, vasolló, borotva, fenőkő és három edény volt. A kardhüvely előlapján a „magyar kardstílus" formájában megfogalmazott szimmetrikus elrendezésű vésett díszítés van és T-alakú függesztőfüle is díszített. A minták indákból, halhólyag motívumokból és poncolt körökből tevődnek össze. A szalagszerű pajzsdudor áttört és profilált szárnyakkal végződik és teljesen pontos analógiáit még nem ismerjük. Az előző két fegyver, a lándzsaheggyel együtt össze volt hajtogatva. A mellékletek közül még kiemelkedik a nagyon szép, pecsételt díszű edény. A sírt a LT-C periódus első felében (i. e. III. század) áshatták meg. A többi melléklet a hazánkban szokásos fegyveres sírok tartozékai. A temetőt használó közösség iparosára utalhatnak az egyik sírban talált, vasból készült árak.122 Általában az ipari eszközök nagyon ritkán fordulnak elő sírokban. A temetkezésekből több ékszer is felszínre került (fibula, kar- és lábperec, bronzlánc, stb.) és közülük is említésre méltó az egyik bronzfibula: lábát vésett díszű korall-berakás díszíti. A nyugati műhelyek hagyományait folytató stílusban készült ez az ékszer és a LT-Ci periódus egyik szép produktuma.123 A tálak, csuprok és urna alakú edények közül két, a keleti kelta területre jellemző geometrikus stílusú, pecsételt díszű edény érdemel még figyelmet. Dr. Horváth László: Nagykanizsa és környékének története az újkőkortól a római kor végéig 109 tj. kép Kelta vasfibulák és vésett díszű vaskard a magyarszerdahelyi 63. sírból iio Dr. Horváth László: Nagykanizsa és környékének története az újkőkortól a római kor végéig 14. kép Kelta pajzsdudor, pajzskeret töredékei, vasolló, borotva és lándzsahegy a magyarszerdahelyi 63. sírból Dr. Horváth László: Nagykanizsa és környékének története az újkőkortól a római kor végéig iii 15. kép benőké, pecsételt diszü urna és tálak a magyarszerdahelyi 63. sírból I 12 Dr. Horváth László: Nagykanizsa és környékének története az újkőkortól a római kor végéig i6. kép Korallberakásos bronzfibula (Magyarszerdahely), nauheimi típusú bronzfibula és agyagból készült kalapács (Magyarszentmiklós) 77. kép Bronzlánc és plasztikus díszű kelta karperecek (Miklósfa) A magyar szerdahelyi temetőt a LT-B/C fordulójától a LT-C2 végéig használhatták, nagyjából az i. e. III. század elejétől a II. század utolsó negyedéig. A másik nagyobb sírszámú temető Miklósfán, a mórichelyi halastavak északi partján húzódó homokszigeten került feltárásra. 1975-ben 7 sírt124 1977-ben 3 sírt,125 míg 1980-ban 1 sírt sikerült feltárni az itt létesített alkalmi homokbányában. Tíz sír kivétel nélkül szórthamvas temetkezést tartalmazott, a szórványként múzeumba került 1. sír anyaga viszont csontvázas temetkezésre utal. A miklósfai temetőt elsősorban a két gombbal díszített lábú fibulák alapján a LT-C2 periódusban használhatták. Ezt a keltezést támasztják alá az 1. sírbó előkerült plasztikus és filigrán díszű bronz karperecek is.126 Dr. Horváth László: Nagykanizsa és környékének története az újkökortól a római kor végéig 113 18. kép Késő vaskori lelőhelyek ii4 Dr. Horváth László: Nagykanizsa és környékének története az újkökortól a római kor végéig Az akkori vízrajzi viszonyokra utal az a tény, hogy az egyik, mélyebb sír feltárásakor 140 cm mélységben feltört a talajvíz, tehát annak idején, a temetkezéskor, a talajvíz szintje sokkal alacsonyabb lehetett.127 Magyarszentmiklós-Űjréti-dűlőben a korábban említett LT-D telephez tartozó temető két csontvázas sírjának maradványát sikerült 1978-79-ben megmenteni. A szántás által erősen bolygatott, D-É tájolású sírokban bronz- és vasfibula töredékek, övlánc darabjai, kék és díszített üvegkarperec töredékei voltak, egy edény és egy pecsételt díszű edénytöredék társaságában. Ez a két sír azért fontos, mert ebből a periódusból hazánkban is nagyon kevés a feltárt sírok száma és környékünkön ezeken kívül nem ismerünk egyelőre LT-D sírokat. Az i. e. I. századra keltezhető kis temető további feltárása ezért is indokolt lenne. Néhány, szórvényként még a 20-as években előkerült bronz- és vaskarperec azt sugallja, hogy Nagykanizsa-Alsóerdőben és a Teleki utcában is kelta temető lehetett.128 Késő vaskori lelőhelyek jegyzéke 1. Homokkomárom-Alsómező. Tűzkatlan leletmentése, 1978. (Horváth 1987b, 63.) 2. Magyarszentmiklós-Újréti-dűlő. LT-D telep leletmentése, 1978. (HORVÁTH 1987b, 64.) 3. Magyarszentmiklós-Újr éti-dűlő. LT-D temető, leletmentés, 1978-79. (HORVÁTH 1987b, 64.) 4. Magyar szer dahely-Hamuszinpuszta. Telep, terepbejárás, 1979, (Ltsz.: 79.91.2.) 5. Magyarszerdahely-Homoki-dűlö. LT-B2/C1 temető 28 sírja, ásatás 1971-75, 1984. (HORVÁTH 1979) 6. Magyar szer dahely-Újnéppuszta. LT-D telep, terepbejárás, 1975. (Ltsz.: 75.11.2-8.) 7. Miklósfa-Homokbánya. LT-C2 temető n sírja, leletmentés, 1975, 1977, 1980. (HORVÁTH 19-76, HORVÁTH 1978) 8. Miklósfa-Mórichely puszta. Telep, terepbejárás 1978. (Ltsz.: 79.52.11-13.) 9. Miklósf a-Szentgyörgyvári hegy. Telep, terepbejárás, 1976. (Ltsz.: 77.6.2.) 10. Nagybakónak-Dávori alj. Szórványos edénytöredék, terepbejárás, 1982. (Ltsz.: 82.96.3.) 11. Nagybakónak-Ugora-dülő. Edénytöredék, szórvány, terepbejárás, 1983. (Ltsz.: 83.12.5.) 12. Nagykanizsa-Alsóerdő. Szórványos bronzkarperec. (HORVÁTH 1987a, 97.) 13. Nagykanizsa-Dávid-dűlő. LT-B2/C1 telep 4 házának leletmentése, 1978. (HORVÁTH 1987b, 64-65) 14. Nagykanizsa-Inkey-sirkápolna. Telep, ásatás 1981. (HORVÁTH 1983, 15.) 15. Nagykanizsa-Katonatemetö. LT-C telep két házának leletmentése, 1977. (HORVÁTH 1978.) 16. Nagykanizsa-Nagyrécsei Vasútállomás. Telep, terepbejárás, 1977. (Ltsz.: 77.10.3.) 17. Nagykanizsa-Palini halastó. Telep, terepbejárás, 1976. (Ltsz.: 79.92.6-11.) 18. Nagykanizsa-Teleki utca. Szórványos vaskarperec. (HORVÁTH 1987a, 97.) 19. Nagykanizsa-Zsidótemető. Telep, terepbejárás, 1980. (Ltsz.: 82.126.1-4.) 20. Nagyrécse-Csehi erdő. LT-C telep, terepbejárás, 1978. (Ltsz.: 79.80.1-11.) 21. Nagyrécse-Kisrécsei kertek. Telep, terepbejárás, 1978. (Ltsz.: 79.124.4-13.) 22. Nagyrécse-Északi kertek alja. Telep, terepbejárás, 1978. (Ltsz.: 79.9-10.) 23. Sormás-Hidekuti forrás. Telep, terepbejárás, 1982. (Ltsz.: 82.101-3-5.) 24. Sormás-Hosszú-dűlő. LT-D telep, leletmentés, 1976. (HORVÁTH 1987b, 65.) 25. Szepetnek-Czerinkai-dűlő. Szórványos edénytöredék, terepbejárás, 1988. (Ltsz.: 89.38.6.) 26. Szepetnek-Kisszepetnek-dűlő. Telep, terepbejárás, 1988. (Ltsz.: 89.37.3-14.) 27. Szepetnek-Középtábla-dűlő. Telep, terepbejárás, 1988. (Ltsz.: 89.43.21-22.) 28. Újudvar-Ádám rét. LT-D telep, terepbejárás, 1975, 1978. (Ltsz.: 75.10.7-18., 79.47.4-12.) 29. Újudvar-Zsidóföldek. Szórványos edénytöredékek, leletmentés, 1978. (Ltsz.: 79.29.1., 79.37.1-39-i-) VIII. ROMAI KOR (I-IV. század) / A római kor rövid története Dél-Zalában A romai birodalom az i. e. II. század közepétől kezdte meg terjeszkedését a Balkánon, egyrészt azért, hogy a/ 1 e 18i-ben alapított kereskedelmi központ, Aquileia hátországát, másrészt az adriai hajózás zavartalanságát biztosítsa. Sisciáx. (Sisak) i. e. 35-ben Octavianus elfoglalta és ezzel a Dunántúl a rómaiak közvetlen érdekszférájába került.129 A korábbi kutatás szerint a rómaiak i. e. 13-8. között hódították meg a Dunántúlt Augustus császár Dr. Horváth László: Nagykanizsa és környékének története az újkökortól a római kor végéig 115 uralkodása alatt, Tiberius, a későbbi császár vezetésével, amikor a birodalom határát a Dunáig tolták ki.130 A kutatás ezalatt azt értette, hogy ez a határ a Duna nyugat-kelet és észak-dél irányú szakaszát jelentette. Az antik források újbóli értelmezése alapján és a régészeti leletek tanúsága szerint ma már világos, hogy a birodalom dunai határa ekkor csak a Dráva és Száva közötti Duna-szakaszra vonatkozott. A mai Dunántúl elfoglalása szakaszosan történt. így Pannónia megszállásánál három lépcsőt kell elkülöníteni: 1. Először a Pannóniától nyugatra eső Noricumot foglalják el i. e. 16-ban. 2, A Dráva-Száva közét, véres háború után i. e. 13-9 között szállják meg. 3. A Dunántúl teljes birtokba vétele az I. század közepén történt meg.131 Tiberius különösen a Dráva és a Száva között élő illír eredetű pannonokkal folytatott véres harcokat és csak i. e. 8-ban sikerült győzelmet aratni felettük. A Dunántúl teljes elfoglalásával kapcsolatban nincs adatunk az itteni bennszülöttek komoly ellenállásáról. Valószínűleg a kelta arisztokrácia törekedett a hódítókkal való kiegyezésre és a békés beilleszkedés útját választotta. A romanizáció gyors térhódítása is ezt bizonyítja területünkön. Korábban az a téves és romantikus elképzelés fogalmazódott meg, hogy Nagykanizsa területén „téglavár" állt a római korban, sőt nevét is azonosították.132 Ez az elképzelés azonban minden alapot nélkülözött. Nagykanizsa és környékének legkorábbi római kori leletei az i. e. I. század közepére keltezhetők (Hosszúvölgy, Magyarszerdahely), és azt bizonyítják, hogy a borostyánút menti, valamint a Dráva és a Száva közötti területhez hasonlóan - Noricumot nem számítva - a korai itáliai import elterjedt területünkön is.133 Ez a tény hangsúlyozza a korai kereskedelem kialakulását és a vidékünkön áthaladó diagonális út fontosságát.134 Mint korábban említettük, nem ismerjük annak az itt lakó kelta törzsnek a nevét, amelyik római fennhatóság alá került. Az adatok azonban azt mutatják, hogy mellettük jelentős észak-itáliai eredetű népességgel kell számolnunk a korai császárkorban.135 Ez nem meglepő, hisz a mai Dunántúl Itáliához legközelebb eső része Dél-Zala. A gazdag lelőhelyek alapján a római korban a környék egyik virágkora az I. század vége, II. század első fele volt (Becsehely, Sormás, Hosszúvölgy, Magyarszerdahely, Nagykanizsa-Katonatemető, Nagyrécse). A stájer márványból faragott sírkövek, kőből épített sírkamrák, a sűrű településhálózat, az import tárgyak jelzik ezt a virágkort. Talán nem véletlen, hogy a borostyánút melletti Salla (Zalalövő) ekkor, Hadrianus alatt kapott municípium rangot.136 A II. század elején a provinciát ketté osztották, így Dél-Zala Pannónia Superior területéhez tartozott, Carnuntum székhellyel.137 A provinciát a II. század közepéig viszonylagos béke jellemezte. A bennszülött lakosság fokozatosan és gyorsan romanizálódott, kialakult a közigazgatási rendszer, az úthálózat, virágzott a kereskedelem és vidékünk kultúrtájjá változott. Ezt a békés fejlődést a markomann-szarmata betörés szakította meg a 160-as évek végén és nemcsak Pannónia vált hadszíntérré, hanem még Észak-Itáliát is elérte ez a barbár támadás.138 A magyar szerdahelyi temető tanúsága szerint vidékünket nem pusztította el ez a támadás, mivel a temetőt folyamatosan használták tovább.139 A harcok csak 180-ban fejeződtek be. Septimius Severus (193-211) uralkodása jelentett valamelyes virágkort a provincia életében. Ekkor épülhetett meg a Nagykanizsa-Inkey-kápolna melletti római villagazdaság és a hasonló rendeltetésű újud-vari település.140 Pannoniát 260-ban egy újabb barbár támadás érte és a provincia szinte teljesen elpusztult. Nemcsak a Dunántúlon elrejtett mintegy 30 kincslelet jelzi a pusztítást, hanem a településeken talált pusztulási rétegek is.141 Az Inkey-kápolna melletti villagazdaság is elpusztult ekkor, de később újjáépítették.142 A magyarszerdahelyi temető használata ebben az időben fejeződött be.143 Diocletianus és Maximianus társcsászárok (284-, ill. 286-305) alatt következett be csak konszolidáció, amely közigazgatási reformmal is járt. Vidékünk Nyugat-Dunántúllal együtt Pannónia Prima elnevezést kapta.144 Újjáépítették az Inkey-kápolnánál lévő villagazdaságot és a IV. század első felének, közepének virágkorára néhány gazdag sír is utal. Egy Gelsén talált római pénzlelet145 földbe kerülése annak a gót-hun-alán támadásnak a következménye, mely 377-ben érte Pannoniát. Az Inkey-kápolna melletti település azonban túlélte ezt a támadást. Még a IV. század végén, talán az V. század elején is volt élet itt - hasonlóan az újudvart településhez - a római birodalom bukását követően. 2. Úthálózat Minden korszakban fontos szerepet töltöttek be az utak, de a római korban különösen. A mai Dunántúl ekkor kapcsolódott be először egy világbirodalom vérkeringésébe. Az úthálózat kialakulását alapvetően a földrajzi tényezők határozták meg a katonai, közigazgatási és kereskedelmi szempontok mellett. Nagykanizsa és környékének római kori úthálózatáról csak közvetett adataink vannak. A római kori útleírások nem említenek utakat erről a vidékről, a lelőhelyek azonban bizonyítják meglétüket. A legfontosabb római kori út Zalában a borostyánút volt, amely Aquileiaból kiindulva Emona-Poetovio-Hali-canum—Salla—Savaria—Carnuntum útvonalon haladt észak felé, a Keleti tengerig.146 Az őskorban is hasz- ii). kép Észak-itáliai barbotinos tál (Nagykanizsa-Katonatemető) és relief díszes germániai terra sigillata tál (Nagykanizsa- Inkey-kápolna) Dr. Horváth László: Nagykanizsa és környékének története az újkökortól a római kor végéig 117 nált útvonal147 elsősorban az I. században vált fontossá katonai jelentősége miatt.148 Az I. század vége és a II. század eleje volt az az időszak, amikor az ugrásszerűen megnövekedett létszámú dunai hadsereg ellátásában a Duna vízi útja mellett még az Itáliából kiinduló szárazföldi utaknak is szerepük volt (borostyánút, diagonális út). A borostyánút jelentősége azonban annyira csökkent, hogy a III. században létrejött Itinerarium Antonini a borostyánutat csak a fontosabbá vált utak részeként írja le.149 Ebből a borostyánútból ágazhatott le Halicanumnál (Alsólendva mellett) az a diagonális út, mely Poetovi-ot kötötte össze Aquincummal és ennek az útnak egyik ága területünkön haladhatott keresztül.150 A diagonális utat az itinerariumok nem említik, de a régészeti leletek alapján (korai itáliai importtárgyak, síremlékek) megrajzolható a vonala. Bilkei Irén részletesen foglalkozott a Canius kereskedőcsalád pannóniai emlékeivel. Megállapítása szerint a Poeto-vio-Aquincum diagonális út kereskedelmi forgalma kb. a II. század végéig az aquileial kereskedők kezén bonyolódott le. A feliratok alapján úgy tűnik, hogy Belső-Pannónia a Canius család érdekszférája volt, azonban kisebb jelentőséggel bírtak Pannoniában, mint a többi ismert aquileiai üzleti família.151 Mócsy András a Magyarszerdahelyen előkerült aquileiai kereskedőcsalád síremlékének közlésekor feltételezte, hogy a borostyánútból Alsólendva mellett elágazó diagonális út Zalaapátinál kelhetett át a Zalán és haladt tovább a Balaton északi oldalán. A Dél-Zalára jellemző észak-dél irányú völgyeket, dombhátakat egy nyugat-kelet irányú bevágás szakítja meg (a Kerka és Cserta összefolyástól keletre húzódó völgy) és ez biztosíthatott összeköttetést a Balaton-felvidékkel.152 A nemrég feltárt söjtöri ha-lomsíros temető emellett az út mellett helyezkedhetett el.153 A borostyánútból egy másik diagonális út is elágazott, mely a Balaton déli oldalán futhatott Aquincum irányába.154 Ez a déli út Alsólendvától a Murát követhette egy darabig, majd Letenyénél - az északdél irányú dombhátak déli lábánál - fordult északkelet felé, Nagykanizsa irányába. A földrajzi adottságok és a fontosabb római lelőhelyek alapján ez az út egyenesen folytatódhatott tovább Sormásig, a Nagykanizsa magasságában lévő szélesebb ártérig (a Principális-csatorna egykori ártere). Hosszúvölgynél kelhetett át a sokkal szűkebb ártéren, majd déli irányba fordulva kikerülte az újudvari magasabb dombhátakat. A Nagykanizsa-Inkey-kápolna melletti lelőhelynél újra északkeleti irányt vehetett é .íaladt tovább a Kis-Balaton árteréig.155 Területünkön nemcsaK a diagonális út közvetlen környezetében fordulnak elő lelőhelyek, hanem az észak-dél irányú völgyekben is (Lásd a lelőhelytérképet), így fel kell tételeznünk, hogy ezekben a völgyekben is utak köthették össze a településeket, de nem voltak olyan jelenőségűek, mint a borostyánút és a diagonális út. A vázolt római kori úthálózat tulajdonképpen egyezik a maival, ami nem meglepő, hisz a domborzati viszonyok időközben nem változtak és az optimális letelepedési helyeket minden esetben a kedvező adottságú irányban közelítették meg. A szárazföldi utakon kívül környékünkön egyedül a Mura jöhet számításba mit vízi út. Egy érdekes, újkori vonatkozása is van annak a római sírkőnek, mely az Inkey-kápolnából került a kanizsai múzeumba. A Mura felső folyásvidékén, az ókori Flavia Sol-va-ban (az ausztriai Leibnitz-ben) 1781-ben előkerült római sírkövet használt fel egy steier kőfaragó az Inkey-család egyik tagjának síremlékéhez. A hátoldalán átfaragott római sírkövet valószínűleg a Mura vízi útján juttaták el Nagykanizsára.156 3. Települések Nagykanizsa és környékéről vár jellegű települést vagy katonai tábort egyelőre nem ismerünk. A terepbejárások és az ásatások során talált római kori lelőhelyek alapján két települési típust tudunk megkülönböztetni: a kőépület nélküli, falusias jellegű települést (vicus7 és a kőépülettel is rendelkező települést (villa rustica). Ezek a kategóriák azonban változhatnak, mivel pontosan csak az ásatások után állapítható meg egy település típusa. így például a kőépület nélküli lelőhelyről kiderülhet a feltárás után, hogy sokkal jelentősebb volt a falusias jellegű településnél. A környéken jelenleg 33 római kori településről tudunk és mindegyikre jellemző, hogy vízhez közeli lankás partoldalon létesítették. Egyetlen egy esetben sem fordult elő, hogy magasabb dombháton találták meg a nyomát. Környékünkön nem sok helyen folyt római település-feltárás (Hosszúvölgy, Nagykanizsa-Inkey kápolna, Újudvar). A kőépület nélküli települések közül kiemelkedik a hosszúvölgyi, amelyre már az 1940-es években felfigyeltek,157 de ásatást csak 1976-ban és 1980-ban végeztek a fontos lelőhelyen.158 Az I-IV. századi település nyomai csaknem 500 m hosszan, nagyrészt a mai község belterületén vannak. Az 1976-ban végzett leletmentéskor a község keleti szélén, a fűzvölgyi bekötőút mellett négy, II. századra keltezhető fazekaskemencét tártak fel. A település fazekasnegyedének kemencéi egyöntetűen az egy-osztatú tüzelőteres típust képviselték. A csaknem köralakú kemencék átmérője 140-200 cm között váltakoztak, rostélyuk középen beszakadt, de a széleken lévő lyukak megmaradtak. Mindegyiknél hosszú tüzelőfolyosó csatlakozott a tüzelőtérhez. A kemencékből felszínre került leletek egy része betöltött hulladék volt (kerámia), de akadt közöttük olyan ép edény (hombár, pohár, tál), amelyik az utolsó égetéskor maradt ott, valamint rontott példányok darabjai is. 118 Dr. Horváth László: Nagykanizsa és környékének története az üjkökortól a római kor végéig Az 1976-os leletmentéskor egy boronafalú ház részletét is sikerült megfigyelni. Hasonló konstrukciójú, III. századi kemencét találtak 1980-ban a község északnyugati részén.159 A legépebben megmaradt kemence betöltéséből előkerült edénytöredékek közül külön meg kell említenünk egy kereszt alakú fenékbélyeges darabot, mely unikum a római kerámiáknál. A fazekas ilyen jellegű bélyege a házikerámián csak Nagykanizsa és környékére jellemző és a magyar szerdahelyi, újudvari, In-key-kápolna melletti hasonló példányok adatai alapján a III. század közepén készíthették ezeket az edényeket. A posta mellett lévő ház udvarának partoldalából, egy IV. századi gödörből, teljesen ép és faragott díszű márványedény (mortarium) került felszínre.160 A kőépület nélküli településeknél feltétlenül meg kell említenünk a Sormás-Hidegkúti forrás dűlőben, terepbejáráskor talált lelőhelyet, annak ellenére, hogy ott még nem folyt ásatás. A 200-300 m hosszú település a forrás északi oldalán húzódó lejtőn helyezkedett el és a szántásban jól meg lehetett figyelni a házak foltját és a kemencéket. Ugyanezen a részen volt a kelták települése is. A településhez tartozó és a szántás által erősen megbolygatott II. századi temetőre a keletre lévő dombtetőn találtak rá. Egy szórthamvas sírt, melyben terra sigillata is volt, terepbejáráskor tártak fel. A településtől délre, a forrás által kimosott kis völgy másik oldalán pedig fazekaskemence nyomaira bukkantak a szántásban. A fontos lelőhely feltárására azonban eddig, pénz hiányában, nem nyílt lehetőség. Magyarszentmiklóson, az Újréti-dűlő déli részén, a LT-D teleptől délre, terepbejáráskor feltártak egy római kori sekély gödröt, melyből különlegesen díszített edénytöredékek kerültek felszínre. A töredékekből rekonstruálni lehetett a teljes edényt, melynek nyakát függőleges besimítás, vállát pedig rácsminta díszítette. Ezalatt besimított lóalakok helyezkedtek el sorban. A rendkívül ritka díszítésű edénynek késő vaskori előzményei lehettek és a római kori bennszülött lakosság produktumának tarthatjuk.161 Az egyik legfontosabb római kori település a környéken a Nagykanizsa-Inkey-kápolna melletti villagazdaság volt. A letelepedésre rendkívül alkalmas helyen az 1976-os szondázó ásatás és az 1979-81 közötti tervásatás, valamint az 1991. évi feltárás során több mint 8000 m2 egybefüggő területet sikerült feltárni és ezzel pannóniai viszonylatban is nagyon jelentős eredmények születtek.162 A pannóniai kis- és középbirtokok közül ez az egyik legjobban feltárt lelőhely, de nemcsak a római kori gazdasági központ emlékei kerültek itt elő, hanem még hat korszak településének nyomai is (Lásd az előzőkben leírtakat.). A lelőhelyen nemcsak kőépületek nyomait, hanem azok között földbe mélyített kis házak alapjait és egyéb objektumokat is találtak. Ezeket a különböző építményeket minden valószínűség szerint egy időben használták a III-IV. században és erre a feltételezésre közvetett és közvetlen bizonyítékok is vannak. Egyetlenegy esetben sem fordult elő, hogy a kőépület vagy a földbe mélyített szegényes lakóház építésekor megbolygatták volna a másikat, valamint az, hogy a különböző objektumokból és a kőépületeket körülvevő járószintről néha ugyanannak az edénynek a töredékei kerültek napvilágra.163 A kőépületek falaiban lévő rossz minőségű, környékbeli homokkövet az idők során csaknem teljesen kibányászták és a feltáráskor már legtöbb esetben csak a habarcsos-sóderos-homokos sáv vagy a teljesen kiszedett fal árka árulta el, hogy az alapfalak hol húzódtak. A mezőgazdasági művelés is sokat rontott a falak állagán és a padló-, ill. járószinten. Egyedül az északi és a középső kőépület falainak néhány része maradt meg aránylag épebben. A feltárások során három kőépületet találtak (I-III. számú), amelyeknek tájolása csaknem egyező volt. Az I. számú épület domblejtőre eső északi végét nem lehetett tisztázni, mivel az erózió ezt a részt teljesen megsemmisítette. A szimmetrikus elrendezésű ház délkeleti része maradt meg épebben, de lehetséges, hogy ez egy későbbi, római kori átépítés. Járó- vagy padlószintet itt már nem lehetett megfigyelni. Az alaprajza alapján bejárata a déli oldalon lehetett. A középső, II. számú kőépület nagyjából nyugatkelet tájolású, nyugati bejárattal. Két saroktornya erődítés jelleget adott az épületnek. Zárt, belső udvarában megtalálták az emeleti részt tartó oszlopok homokkő alapozását. A III. században épült házhoz a IV. században egy kéthelyiséges fürdőt építettek hozzá. A keleti helyiség padlófűtéses volt, több helyen megmaradt a padlót tartó, téglákból készített oszlopok helye, valamint a déli oldalon a fűtést biztosító kemence maradványa. A fürdő falai freskóval voltak díszítve, vörös és zöld, növényi ornamentikára utaló töredékek bizonyítják ezt. A III. számú kőépület ugyancsak nyugat-kelet tájolású volt, nyugati bejárattal, egy nagyobb és egy kisebb helyiségre osztva. Az épületet 8-10 m távolságra kerítés vehette körül, amelynek kapuja a délkeleti sarkon volt. A kerítés nyoma végig keskeny árok formájában jelentkezett és több helyen sikerült megfigyelni a nagyobb cölöpök mélyebbre lenyúló gödrét. Az épület déli fala és a kerítés közötti részen szabályosan elhelyezkedő nagy cölöplyukak esetleg egy istálló, fészer-szerű építményre utalnak. A kőépületek közötti területen félig földbe mélyített lakógödrök voltak, melyek egy része cölöpszerkezetű volt, vagy boronaház lehetett, de előkerült olyan is, amelynél csak a gödör formája és a tűzhely utalt arra, hogy lakóházként használhatták.164 A legtöbb ilyen objektumban a tűzhely vagy a kemence maradványai is felszínre kerültek. Néhány gabonatartó ver- Dr. Horváth László: Nagykanizsa és környékének története az újkökortól a római kor végéig 119 men kívül még három, alsó részén fabéléssel ellátott kutat tártak fel. A kutak átlagos mélysége 4-4,5 m volt. A gazdag leletanyag közül különösen a terra sigilla-ták fontosak a keltezéshez. A rheinzaberni reliefes és díszítetlen darabok a III. század első harmadában készültek, a kevés középgalliaiak Antoninus koriak, a westerndorfi termékek Severus koriak, míg a pfaffen-hofeni töredékek 210-260 közé keltezhetők.165 Pannóniai viszonylatban is rendkívül ritka, ún. terra si-gillata chiara (észak-afrikai áru) edénytöredékek kerültek elő az ásatáskor, melyeket Gabler Dénes a III. század végére, ül. a IV. század elejére, esetleg első felére keltezett.166 Ezt az árufajtát valószínűleg Cart-hago környékén gyárthatták és Észak-Itálián keresztül juthatott a provinciába akkor, amikor a nyugati (galliai, germániai) műhelyek felhagytak a reliefes díszű terra sigillata gyártásával.167 A besimított díszítésű kerámiát Ottományi Katalin dolgozta fel. Megállapítása szerint e kerámiafajta első periódusában, feltehetően a IV. század második felében, már használták ezeket az edényeket az Inkey-kápolna melletti településen, de több darab a IV. század végére, V. század elejére keltezhető.168 Összesen 65 névkarcolatos edénytöredék került elő a római villagazdaság különböző objektumaiból. Ezek a karcolatok nevek, betűk vagy különböző tulaj-donjegyek és az edények megkülönböztetésére szolgáltak. A nevek nagy része észak-itáliai eredetű (Co-tonius, Maximus, Paulina). Szembetűnő, hogy a karcolatok az egyszerű házi kerámián fordulnak elő, nem pedig díszedényeken. Ezek a karcolatok bizonyítják, hogy a római uralom természetes velejárójaként terjedt el az írás.169 A rengeteg kerámia közül meg kell még említenünk a pecsételt díszítésű (levélbélyeges) tálakat.170 A telepen talált 23 érem közül a legkorábbi Faustina (138-161) kopott középbronza, míg a legfiatalabb 77. Constantius (337-361) kisbronza, de a legtöbb érem III. századi.171 A fibulák (drótfibula, egygombos erősprofilú, térd-fibula, csatfibula, csuklós szerkezetű T fibula, hagymagombos fibula) II. század vége és IV. század közötti időre keltezhetők.172 Néhány ékszeren (gyűrű, csontdísztű, függő) és eszközön (kés, olló, villa) kívül különösen érdekesek a felszínre került orvosi műszerek (spatula, szike, csipesz).173 A másik villa rustica feltárására Ujudvar-Zsidóföl-dek-dűlőben, a Principális csatorna árterébe benyúló félszigetszerű dombon került sor 1978-ban.174 A valószínűség szerint az egy kőépületből álló települést a III-IV. században használhatták. Az épület alaprajzát már nem lehetett tisztázni, mivel a lelőhelyen nemcsak a szántás bolygatta meg az alapfalakat, hanem a közép- és újkorban a falait nagyrészt kibányászták. Az ugyanezen a részen elhelyezkedő középkori telep objektumai nagyon sokszor megsemmisí- tették a római emlékeket. Annyit sikerült megállapítani, hogy az épületet padló alatti fűtéssel látták el. A III-IV. századi leletanyag közül említésre méltó egy millefiori üvegtöredék, melyet a I—II. századra kelteztek és észak-itáliai importnak határoztak meg.175 Több III. századi keresztalakú fenékbélyeges edénytöredék is került felszínre,176 valamint egy névkarcolatos edénytöredék.177 Az érmek mind IV. századi kisbronzok és a legfiatalabbat 364-367 között • verték.178 Valószínűleg itt találták egy edényben azt a római éremleletet, amely sajnos elkallódott az előkerüléskor, az 1940-es években.179 4. Temetkezések Az egyik legfontosabb korai hamvasztásos temetőt Magyarszerdahelyen tárták fel 1971-75 között - a korábbi, kelta temető területén -, s 34 római kori sír került elő ekkor.180 Mindegyik temetkezés egyszerű földsír volt, azonban az 1935-ben a Magyar Nemzeti Múzeumba került, szépen faragott sírkő bizonyítja, hogy komolyabb sírépítmény is lehetett a temetőben. A sírkövet a II. század elején állíthatták. A sírkövön szereplő család észak-itáliai, részben aquileiai eredetű lehetett. Libertus-eredetük sincsen kizárva, de aligha lehetett első libertus-nemzedékről szó. Valószínűleg az I. századi nagy italikus kereskedő-kirajzás egy tagjával van dolgunk.181 A stájer márványból készült sírkő alsó részét halfarkú griff ábrázolása díszíti, míg a középső, feliratos mező közlése szerint a családi kapcsolatok a következők lehettek: a 80 éves halott volt a családfő, felesége pedig Cania Ursula. Gyermekeik a 25 és 20 éves korban meghalt ismeretlen nevűek, a 10 éves korban meghalt Iusti(nus) és C. Iulius Ursinus, akinek felesége Annia Digna volt. Ezek gyermekei, tehát Cania Ursula unokái Veturia, Dignus és Ursulus. A halottakat Ursinus és Annia Digna temették el, a sírkövet pedig Cania állította.182 A Zalában talált kőemlékek két csoportra oszthatók: a Zala völgyében előkerült puha homokkőből faragott oltárok, sírkövek és az ezektől eltérő csoport, amely kidolgozásában és anyagában (stájer márvány) felette áll a helyi emlékek színvonalán. Ezek az olykor művészi kivitelű kövek a poetovioi műhelyek termékei lehetnek és anyaguknak a közeli Pohorje-(Bacher) hegység márványát használták fel.183 Ez utóbbi csoportnak közös vonása még, hogy mindegyik darabját az I. század végén és a II. század első felében készítették és kivétel nélkül idegen eredetű emberek (észak-itáliaiak, veteránok és felszabadított rabszolgák) családi sírkövei. Nagykanizsa és környékén Letenye, Becsehely, Magyar szerdahely a lelőhelyük.184 A magyarszerdahelyi 34 sír közül csak egy volt csontvázas, a többi sír 50%-ban urnás temetkezést tartalmazott, 50%-a pedig szórthamvas rítusú volt. i20 Dr. Horváth László: Nagykanizsa és környékének története az újkökortól a római kor végéig Öt esetben az urnákat fedővel is ellátták. Az urnasírok gyakorisága Nyugat-Pannóniára jellemző, míg a provincia keleti részében inkább a szórthamvas rítus volt elterjedve. Kettős temetkezés két urnasírnál fordult elő, tehát a valószínűleg azonos időben elhunyt két személy csontszilánkjait külön-külön urnába rakták és utána helyezték a közös sírgödörbe.185 Az ásatáson római kori hamvasztóhelyet nem találtak, így fel kell tételezni, hogy a közös hamvasztóhely (ustrinum publicum) a feltárt területen kívül helyezkedhetett el. Az előkerült leletek alapján a temetőt az I. század közepétől folyamatosan használták legalább a III. század közepéig. A feltűnően gazdag terra sigillata-anyag szolgáltatta a legjobb támpontot a keltezéshez.186 Az észak-itáliai applikált díszű a legkorábbi (Claudius-kori), a késő itáliai reliefdíszes sigillata is még az I. században készült (Domitianus-kori), egy délgalliai pedig a századfordulón kerülhetett a sírba. A terra sigillata töredékek legnagyobb része II. századi (középgalliai sigillaták), míg a legfiatalabb példányok a rheinzaberni és a pfaffenhofeni műhelyekben készültek a III. század első felében.187 Észak-Itáliából származik néhány vékony falú, barbotinos díszű csésze, melyeket az I. század vége, II. század eleji sírokban találtak. A sírokból előkerült urnák, fazekak, poharak, korsók, háromlábú tálak, terra sigillatát utánzó és néha levélbélyeggel ellátott tálak általános nyugat-panno-niai formák. A nyakán fekete bevonatú urnát és a kereszt alakú fenékbélyeges edényeket azonban bizonyíthatóan Hosszúvölgyön készíthették a II. század elején, ill. a III. században.188 A kerámiák közül kettőn fordult elő olvasható névkarcolat (Avitus, Tenatia), az első noricumi és dal-matiai kapcsolatokat mutat, míg a másik észak-itáliai eredetű.189 A sok kerámián kívül kevés üveg és összesen négy fibula került napvilágra a sírokból, míg két ruhakap-csolótű szórvány. A fibulák a II—III. századra keltezhetők (erősprofilú egygombos, térdfibula, trombitafejű, nyergelt lovat ábrázoló kapcsolótű), míg a korábban szórványként talált hagymagombos fibula IV. századi.190 A sírokból előkerült nagyon kevés fémanyag közül említést érdemel egy Alexander Severus (222-235) középbronzzal keltezett kőberakásos bronzgyűrű és néhány eszköz (kés, ár, varrótű).191 A hamvasztásos temetkezések egy speciális formája a halomsír (tumulus). Egy-egy hamvasztásos sír fölé kisebb-nagyobb halmokat emeltek és ezek méretei nagyon változatosak voltak. A 3,5 m átmérőjű, alig kiemelkedő nagyságútól a 25 m átmérőjű, 3,5 m magas halomig találunk adatokat. Ez a temetkezési mód elsősorban Noricum és Pannónia nyugati részén terjedt el, míg Kelet-Pannóniában sokkal kisebb számban fordul elő. A legkorábbi, noricumi halomsírok az I. század közepéről, esetleg első feléből származnak, virágkoruk azonban az I—II. század fordulója, ili. a II. század eleje nyugaton. A kelet-pannoniai halomsírok legtöbbje a II. század közepére tehető. A ha-lomsíros temetkezési mód elterjedésének magyarázatára számos variáció született. Sokan a korai vaskori halomsírokat tartják előzménynek, de így megmagyarázhatatlan a több évszázados hiatus a korai vaskor és a római kor között, hiszen a kelták nem temetkeztek ekkor halomsírok alá. Kétségtelen tény, hogy a szokás elsősorban a bennszülött lakosság körében terjedt el, méghozzá a romanizációval párhuzamosan és nemcsak Pannóniában, Noricumban, hanem a birodalom más területein is.192 Egy másik magyarázat szerint a nagy területen és különböző etnikumok által gyakorolt rítus egyszerűen temetkezési „divatot" jelenthetett.193 A magyarszerdahelyi hamvasztásos, „lapos" temető mellett több halomsíros temetkezést ismerünk környékünkről, s ezek több szempontból is nagyon fontosak a kutatás számára: 1. A múlt században, Becsehely-Polán a 26 halomsír egyikéből előkerült pfaffenhofeni sigillata - amelyet később sikerült azonosítani - volt az első bizonyíték, hogy a halomsíros temetkezési szokást még a III. században is gyakorolták.194 Azóta több Nagykanizsa környéki lelet támasztja alá ezt a késői keltezést (Lásd a későbbiekben.). 2. Több, kőépítménnyel is rendelkező halomsírt sikerült a környéken feltárni. 3. Az ásatások során kiderült, hogy nemcsak a szemmel is jól látható halmok alatt található sír, hanem a halmok között is vannak „lapos" sírok. Az egyik legkorábbi római kori halomsíros temetőt Nagykanizsa-Katonatemető-dűlőben tárták fel 1977-ben.195 A dűlőnév is jelzi, hogy már korábban felfigyeltek a szántásban lévő halmokra és a hagyomány szerint - amelynek nem volt alapja - itt temették el a törökök idejében elesett katonákat.196 A lelőhelyen két kőépít-ményes sírt és két „lapos" sírt találtak. A halomsírokat a mezőgazdasági művelés miatt már alig lehetett megfigyelni és a másik két sírra is a szántás bolygatása nyomán bukkantak rá. Az első halomsír kb. 16 m átmérőjű lehetett és magassága 1 m-re emelkedett ki jelenlegi környezetéből. A négyzet alakú sírkamra a halom északi felében helyezkedett el, de csupán a ha-barcsos homokkő-alapozása maradt meg. A kamrán belüli magasabb sírt a szántáskor teljesen megsemmisítették, a sírba elhelyezett márványozott díszű edény töredékeit és egy bronzkarikát azonban a szántásban sikerült összegyűjteni. A sírkamra északi oldalán lévő hamvasztóhely elkerülte a modern bolygatást és innét több, észak-itáliai Drag. 35/36 formájú barbotinos díszű tál máglyán átégett töredéke és Nerva 96-ban vert középbronza került felszínre. A halomsírt tehát az I/II. század fordulóján emelhették. Érdemes megjegyezni, hogy a barbotinos észak-itáliai sigillaták elsősorban a borostyánút és a Poetovio-Aquincum útvonal mentén fordulnak elő gyakran.197 20. kép II. század eleji előfolyosós sírkamra és négyzet alakú sírkamra (Nagyrécse) 122 Dr. Horváth László: Nagykanizsa és környékének története az újkőkortól a római kor végéig A másik, hasonló nagyságú, de alig kiemelkedő halomsírnál már csak a négyzet alakú sírkamra nyomát lehetett megfigyelni, a szántáskor csaknem teljesen megsemmisítették az egész temetkezési helyet. Nem lehet eldönteni, hogy a szántásban itt talált kelta, hólyagos bronz lábperec töredéke a sírból származik-e? Az első halomsírtól keletre 150 m-re két szórthamvas és csupán néhány edénytöredéket tartalmazó sír került elő, melyek közül az egyiket tegulá-val fedték le. A II. század első felére keltezhetjük azt a temetőt, melyet Nagyrécse északi részén, a mai temető szomszédságában találtak.198 Három sír kőépítményes volt és közülük csak az egyiknél lehetett még megfigyelni a fölötte álló lapos halmot. Az egyik sír (1. sír) egy előfolyosós sírkamra (dromos) volt, melynél a téglalap alakú kamra belső mérete 200 x 175 cm, míg az előfolyosóval együtti teljes hossza elérte az 550 cm-t. A 70 cm magasságig megmaradt sírkamra falát halszálka formában (opus spicatum) elhelyezett homokkövekből építették, belső felületét fehér vakolat borította, az alja terrazzo volt. Az akkori felszínre épített előfolyosót egy bejárat kötötte össze a mélyebbre lenyúló sírkamrával és a bejáratot egy homokkőből készült sírkő zárta le. A sírkő ugyan az eredeti helyén megmaradt, azonban éppen a felső, feliratos része a szántásnak áldozatul esett. A hamvasztóhely az előfolyosón volt, mely csupán néhány vasszeget, átégett üvegtöredéket és edénytöredéket tartalmazott. A sírkamrát teljesen kirabolták és néhány égetetlen emberi csont arra utalt, hogy a sírt utótemetkezésre is felhasználták, de később ezt is bolygatás érte. Az 1. sírtól csaknem 300 m-re nyugatra egy szántás által erősen megbolygatott, téglából és homokkőből épült másik előfolyosós, kirabolt sírkamrát találtak (7. sír), amelynek bejárata azonban a déli oldalon helyezkedett el. A harmadik kőépítményes sír (3. sír) szabályos négyzet alakú volt, déli bejárattal. A terrazzo padlón, közel a bejárathoz, feküdt a homokkőből faragott sírkő díszítetlen alsó része. A sírkamra belső falát és a bejáratot fedő fehér vakolat széleit vörös sávban húzódó, s az ezen belüli fehér felületet vörös pontokból álló festés díszítette. Ez a sír is teljesen ki volt rabolva. A két, egymáshoz közel lévő kőépítményes halomsír (1, 3. sír) közötti területen négy szórthamvas „lapos" sírt sikerült feltárni, amelyek leletanyaga nagyon szegényes volt, csupán egy átégett, Pannoniában egyedülálló gall szárnyasfibula érdemel említést.199 A Katonatemető-dűlőben és a Nagyrécsén előkerült kőépítményes halomsírok szorosan kapcsolódnak Noricum és Nyugat-Pannónia hasonló temetkezéseihez. O. H. Úrban - aki összefoglalta a két terület kutatási eredményeit - az ilyen jellegű temetkezéseket (falazott sírkamra fölé hJ.mn; emelnek) a helyi szokások római átvételének tartja a II. században, de ennek nyomán a bennszülöttek egy része is átvette a kőépítkezés szokását.200 A legkésőbbi halomsíros temetkezések Nagykanizsa és környékén kerültek elő. Nagykanizsa-Alsóerdőben egy magányos halomsírt tártak fel. A nagyobb méretű (15x14x1 m) halom alatt egy, az akkori felszínről alig lemélyülő, sekély sírgödörben máglyán átégett szegényes leleteket találtak, de a legfontosabb lelet egy terra sigillata tál töredéke (Pfaffenhofen, Helenius kör), amelyet 210-240 közötti időre lehet keltezni.201 Még ennél is fiatalabb lehet a Nagykanizsa-Felsőerdőben napvilágra került halomsíros temető. A négy középméretű halom közül hármat tártak fel, melyek egyike ki volt rabolva. A szórthamvas sírokból jól keltezhető terra sigillata tál töredékei (Pfaffenhofen, Dicanus kör) kerültek felszínre, valamint egy korai T-alakú bronzfibula. Ezeket a leleteket a III. század középső harmadára keltezték.202 Környékünkről még Gelsesziget határában tudunk római kori halomsírokról, a hét halom feltárását a közeljövőben kezdik meg.203 A III. század második felében nagyon jelentős változás állt be a temetkezési szokásokban: a ham-vasztásról áttértek a csontvázas temetkezésre. Az áttérés módja nem ismert, mivel nem rendelkezünk a váltás idejéből vegyes rítusú átmeneti temetővel, s ez áll a római birodalom különböző provinciáira is. A csontvázas temetőkön belül pedig sokszor nagyon nehéz, vagy lehetetlen elkülöníteni a III. századi sírokat a későbbiektől. A változás okának meghatározása is még bizonytalan, többen a kereszténység előretörésével magyarázzák ezt.204 A III-IV. századi csontvázas temetkezések felsorolását az egyik legfontosabb és legnagyobb sírszámú temetővel kell kezdenünk. Az Inkey-kápolna melletti villagazdaság temetője a településtől keletre lévő domb déli lejtőjén létesült. Eddig 25 sír feltárására került sor.205 A csontvázas sírok szinte kivétel nélkül D-É tájolásúak (a fej délen) voltak, két sír kissé eltért ettől (DK-ÉNy), egy sírnál pedig Ny-K tájolást tapasztaltak. A temető központi sírja, amely minden valószínűség szerint a villagazdaság egyik birtokosáé lehetett, egy nagyméretű (3,5x2,1 m) téglasír volt. A sírt négyzet alakban futó keskeny árok vette körül. A temetkezést teljesen kirabolták, csupán a koponya maradt meg a sírban. Egy kis gyermeksír oldala volt még bélelve téglával. A többi sír kivétel nélkül földsír volt. A sírok egymástól távolabb (3-4 m), szinte szabályos sorokat alkotva helyezkedtek el. A sírok legnagyobb része koporsós temetkezést tartalmazott és többnél néhol homokkővel bélelték ki a sír oldalát. A temető egyik III. századi sírjában (10. sír) a fiatal férfi váza mellett összehajtogatva egy különleges bronzveretekkel díszített bőrövet találtak. A lant, Dr. Horváth László: Nagykanizsa és környékének története az újkökortól a római kor végéig 123 21. kép Horpasztott oldalú bögrék és mécses III-IV. századi településről (Nagykanizsa-Inkey-kápolna), besimított diszű korsó és tál IV. századi temető sírjából (Nagykanizsa-Inkey-kápolna) 124 Dr. Horváth László: Nagykanizsa és környékének története az újkőkortól a római kor végéig 22. kép Az 5. számú hosszúvölgyi fazekaskemence 23. kép IV. századi szarkofág (Bagolasánc-Nagyfakos) Dr. Horváth László: Nagykanizsa és környékének története az újkőkortól a római kor végéig 125 szív és kör alakú veretek analógiái elsősorban III. századi lószerszámveretek között találhatók, de a nagy kerek csat is bizonyítja, hogy valószínűleg katonai övként (cingulum) került a sírba. A sírgödörben talált két ezüstérmet 236-237 között (Maximinus Thrax) verték.205 A temetkezések zöme azonban IV. századi. A gazdagabb sírok közé tartozott az 5. sír, amelyből piros festésű tál és pohár, szürke tál, besimított díszű korsó, üvegpalack, vaskés, üvegpaszta gyöngysor, bronzkarperec, és 6 db 325-336 között vert kisbronz került felszínre.207 Egy másik női sírban (2. sír) üvegpohár, korsón, bronz és csont karpereceken, gyöngysoron kívül egy aranyfülbevalót is találtak.208 A gazdag és a szegényebb sírok alapján az Inkey-kápolna melletti temetői a villagazdaság birtokosai és a szolgák egyaránt használhatták. Valószínűleg egyedülálló, vagy csak néhány sírból álló temetkezési hely lehetett a Sormás-Hosszú-dűlő-ben lévő lelőhely. A szántáskor megbolygatták a Ny-K tájolású, IV. századi téglasírt, melyben egy kislány csontváza feküdt. A sírt nem sokkal a temetés után kirabolták, akkor, amikor a koporsó még egyben volt. A koporsót összetartó és díszített vaspántokat csaknem eredeti helyükön találták meg és a hosszanti oldalakon lévő két-két karika alakú fogantyú is a természetes összeroskadás utáni helyükön volt. A gondosan megépített sír alját tetőfedő cserépből alakították ki, míg falát téglatöredékekből építették meg. A korabeli rablás után már csak néhány, kék pontokkal díszített üvegtöredéket, vastűt, a koporsó vasalásait és egy aranygyűrűt találtak a leletmentéskor.209 Egy szórványként felszínre került későrómai bögre azt sejteti, hogy néhány sír lehetett még a lelőhelyen. Az egyik leggazdagabb IV. századi sír Bagola-sánc-Nagyfakoson került napvilágra 1977-ben. A gödörbe helyezett, homokkőből készült szarkofág háztetőszerű tetejét érte el az eke a szántáskor. A pannóniai viszonylatban is ritka210 késő római szarkofágban valószínűleg egy házaspár maradványai feküdtek. Először a feleséget temették el, majd néhány év után a férjét helyezték melléje, úgy, hogy a nő csontjait oldalra kotorták el. Az utótemetkezés miatt az ékszerek és a mellékletek legnagyobb része már összekeveredve feküdt a csontok között. A következő leletek kerültek elő a sírból: arany fülbevalópár, kék és zöld üveggyöngyök, 6 db csavart és sima bronzhuzalból készül karperec, két csont karperec, bronzcsat, két zöldes színű és bordázott hasú üvegkorsó, csaknem 50 cm hosszú üvegpalack és egy 364-367 között vert kisbronz ( Valentinianus) .211 Egy aranyozott, hagymagombos bronzfibula a férfi lábánál helyezkedett el. Ezt a fibulatípust a IV. század végére 24. kép Arany fülbevalópár a nagyfakosi szarkofágból és IV. századi üvegkorsó (Nagykanizsa-Inkey-kápolna) keltezik és rangjelző szerepet tulajdonítanak neki. Korábban jellegzetes katonai viseletként értékelték ezt a mellékletet, de az újabb kutatások szerint inkább a bürokratikus apparátusban tevékenykedő hivatali személyekhez kapcsolható.212 Nem tudjuk egyelőre, hogy a nagyfakosi szarkofág egyedüálló temetkezés volt-e, mindenesetre néhány Inkey-kápolna melletti sírral együtt ez a temetkezés tekinthető az egyik legkésőbbi római kori sírnak a környéken. 126 Dr. Horváth László: Nagykanizsa és környékének története az újkökortól a római kor végéig 25. kép A hosszúvölgyi IV. századi márványedény Dr. Horváth László: Nagykanizsa és környékének története az újkőkortól a római kor végéig 127 26. kép Római kori lelőhelyek 128 Dr. Horváth László: Nagykanizsa és környékének története az újkökortól a római kor végéig Római kori lelőhelyek jegyzéke 1. Bagolasánc-Nagyfokos. IV. századi szarkofág, leletmentés, 1977. (Ltsz.: 80.63.1-25.) 2. Eszteregnye-TSz-istállók. Szórványos edénytöredékek, terepbejárás, 1984. (Ltsz.: 85.41.12-14.) 3. Gelsesziget-Gózon erdő. Hét halomsírból álló temető. (Régi anyag, ltsz.: 75.20.1., 75.23.1.) 4. Homokkomárom-Nagymező. Szórványos edénytöredék, terepbejárás, 1978. (Ltsz.: 79.102.4.) 5. Hosszúvölgy-Belterület. Nagykiterjedésű I-IV. századi telep, terepbejárás és leletmentés, 1976-1989. (HORVÁTH 1981) 6. Hosszúvölgy-Elágazó. Magányos római (?) halomsír, terepbejárás, 1978. 7. Magyarszentmiklós-Újr éti-dűlő. Kisebb telep, terepbejárás, 1978, 1981. (Ltsz.: 79.9.1-13., 82.122.1-5.) 8. Magyar szer dahely-Hamuszinpuszta. Telep, terepbejárás, 1979. (Ltsz.: 79.91.3., 79.91.4-14.) 9. Magyarszerdahely-Homoki-dűlő. Hamvasztásos temető, ásatás, 1971-75. (HORVÁTH 1979) 10. Magyarszerdahely-Lipó-dűlö. Szórványos edénytöredék, terepbejárás, 1979. (Ltsz.: 79.126.2.) 11. Magyarszerdahely-Nagyégés. Kisebb telep, terepbejárás, 1979. (Ltsz.: 79.127.2-3.) 12. Magyarszerdahely-Újnéppuszta. Telep, terepbejárás, 1975. (Ltsz.: 75.11.9-13.) 13. Miklósfa-Gyöngyös sziget. Telep, terepbejárás, 1989. (Ltsz.: 90.14.1-8.) 14. Miklósfa-Mórichelyi halastavak. Telep, terepbejárás, 1989. (Ltsz.: 90.11.1-5.) 15. Miklósfa-Mórichely. Telep, terepbejárás, 1978. (Ltsz.: 79.54.4-12.) 16. Nagybakónak-Temető alja. Telep, terepbejárás, 1982, 1983. (Ltsz.: 82.95.2., 83.11.1-2.) 17. Nagykanizsa-Alsóerdő. Magányos halomsír, ásatás, 1978. (HORVÁTH 1990. 48.) 18. Nagykanizsa-Csónakázótó. Telep, terepbejárás, 1979. (Ltsz.: 79.148.5.) 19. Nagykanizsa-Felsőerdő. Négy halomsír, ásatás, 1978. (HORVÁTH 1990. 48.) 20. Nagykanizsa-Inkey-kápolna. III-IV. századi villagazdaság, ásatás, 1976, 1979-81. 1991. (HORVÁTH 1983.) 21. Nagykanizsa-Inkey-kápolna. III-IV. századi temető, ásatás, 1977, 1979-81. (HORVÁTH 1983.) 22. Nagykanizsa-Katonatemető. Halomsíros temető, leletmentés, 1977. (HORVÁTH 1990. 48.) 23. Nagykanizsa-Bilkei-dűlő. Kisebb I—II. századi telep, terepbejárás, 1977. (Ltsz.: 77.7.1-3.) 24. Nagykanizsa-Kisbesenyő-dűlő. Szórványos edénytöredék, terepbejárás, 1977. (Ltsz.: 77.15.7.) 25. Nagykanizsa-Sánc. Kisebb telep, Kalicz N. ásatása, 1971, 1974. (Ltsz.: 73.5.52., 79.69.24-38.) 26. Nagykanizsa-Szennyvíztisztító telep. Szórványos edénytöredékek, terepbejárás, 1978. (Ltsz.: 79-I36.3-4-) 27. Nagyrécse-Aranyosi tábla. Szórványos edénytöredék, terepbejárás, 1984. (Ltsz.: 90.17.6-8.) 28. Nagyrécse-Bakónaki oldal. Kisebb telep, terepbejárás, 1978, 1980. (Ltsz.: 79.76.1-12., 82.123.3.) 29. Nagyrécse-Kisrécsei kertek. Kisebb telep, terepbejárás, 1978. (Ltsz.: 79.124.14-15.) 30. Nagyrécse-Temető. Halomsíros temető, leletmentés, 1979-80. (HORVÁTH 1990. 48-49.) 31. Sormás-Hidegkúti forrás. II. századi temető és telep, terepbejárás, 1982. 1984. (Ltsz.: 82.100.1.-101.2., 82.102.1-9., 82.103.3.7., 90.25.1-6.) 32. Sormás-Hosszúdűlő. IV. századi téglasír, leletmentés, 1976. (Ltsz.: 77.30.1-10., 77.35.1., 79.84.13.) 33. Szepetnek-Belterület. Szórványos edénytöredék, terepbejárás, 1988. (Ltsz.: 89.46.1-2.) 34. Szepetnek-Czerinkai-dűlő. Szórványos edénytöredék, terepbejárás, 1988. (Ltsz.: 89.38.7.) 35. Szepetnek-Hosszú Czerinka-dűlö. Szórványos edénytöredékek, terepbejárás, 1988. (Ltsz.: 89.39.3-50 36. Szepetnek-Kis perház-dűlő. Szórványos edénytöredékek, terepbejárás, 1988. (Ltsz.: 89.48.14-15.) 37. Szepetnek-Középtábla-dűlő. Szórványos edénytöredékek, terepbejárás, 1988. (Ltsz.: 89.43.23-24.) 38. Szepetnek-Mikefai-dűlő. Szórványos edénytöredékek, terepbejárás, 1988. (Ltsz.: 89.51.2-3.) 39. Szepetnek-Troszittye-dűlő. Nagyobb telep, terepbejárás, 1988. (Ltsz.: 89.47.2-15.) 40. Újudvar-Üszőjárás. Szórványos edénytöredékek, terepbejárás, 1975. (Ltsz.: 75.12.2-4.) 41. Újudvar-Zsidóföldek. III-IV. századi villagazdaság, leletmentés, 1978. (Rég. Fűz. Ser. 1. 32 (1979) 61.) ÖSSZEFOGLALÁS Nagykanizsa környékének őskori és ókori történetét összefoglalva megállapíthatjuk, hogy ez a terület nagyjából hasonló képet mutat, mint a környező részeké. A különböző korok lelőhelyeinek sűrűsége itt is megközelítően ugyanazt a nagyságrendet mutatja, azonban néhány esetben eltér a szomszédos területekétől. Az időrendi táblázat és a lelőhelyek számának koronkénti eloszlását bemutató tábla nagyon jól érzé- Dr. Horváth László: Nagykanizsa és környékének története az új kőkor tói a római kor végéig 129 27. kép Az őskori és a római kori lelőhelyek számának eloszlása Nagykanizsán és környékén kelteti ezt. A külbönöző korok, korszakok lelőhelyeinek száma azt mutatja, hogy egy-egy időszakban milyen településsűrűséggel számolhatunk vidékünkön, vagyis mennyire volt lakott. A neolitikum kutatói számára kulcsfontosságú a becsehelyi lelőhely és a Dél-Zalában végzett terepbejárások azt mutatják, hogy az újkőkori lelőhelyek inkább Nagykanizsától nyugatra, Becsehely-Rigyác térségében helyezkednek el. A monográfiában érintett területről 16 ilyen korú lelőhelyről van tudomásunk, ami feltűnően nagy számú a kis térséget figyelembe véve. A rézkor elején alig lakott a környékünk (1 lelőhely), a korszak középső időszakában azonban rendkívüli módon benépesül (30 lelőhely). A Dunántúl többi részén is hasonló a helyzet, de vidékünkön ez különösen szembetűnő. A késő rézkorban kevesebb a települések száma (11 lelőhely), míg a bronzkor elején további csökkenés tapasztalható (6 lelőhely). A korai bronzkor második szakaszából és a középső bronzkor időszakából egyetlenegy leletet sem ismerünk innét, amelynek magyarázata az lehetne, hogy a klimatikus viszonyok változása miatt nem telepedtek le az erdősültségre hajlamos vidékünkön, vagy ez együtt járt a társadalmi-gazdasági élet változásával is (törzsek szállásterületének kialakulása). A késő bronzkorban eléggé sűrűn lakott Nagykanizsa és környéke (26 lelőhely), de törzsi-kereskedelmi központot nem ismerünk. A korai vaskort csak egy lelőhely képviseli, ami ugyancsak arra utal, hogy itt nem létesítettek törzsi központot. A vaskor fiatalabb szakaszában (kelták) újra sűrűn lakott a területünk (29 lelőhely) és feltételezésünk szerint egy társadalmi-gazdasági téren elmaradottabb törzs élhetett itt. A római kori lelőhelyek száma a legnagyobb (41). Annak ellenére, hogy városias jellegű, vagy egyéb fontosabb település Nagykanizsa környékén nem volt a leletek gazdagsága is bizonyítja, hogy a vidékünket átszelő diagonális útnak milyen fontos szerepe volt és hogy területünk milyen hamar bekerült a birodalom vérkeringésébe. A vidék római kori képét az erdők szélén, dombhátak lejtőjén megművelt területek között elhelyezkedő néhány villagazdaság és az azt kiszolgáló falusias jellegű települések hálózata határozta meg. JEGYZETEK Rövidítések ActaArchHung = Acta Archaeologica Academiae Scien-tiarum Hungaricae (Budapest) ArchÉrt = Archaeológiai Értesítő (Budapest) CommArchHung = Communicationes Archaeologicae Hungáriáé (Budapest) FolArch - Fólia Archaeologica (Budapest) JPMÉ = A Janus Pannonius Múzeum Évköny- ve (Pécs) MittArchlnt = Mitteilungen des Archaeologischen Instituts der Ungarischen Akademie der Wissenschaften (Budapest) MUAG = Mitteilungen der österreichischen Ar- beitsgemeinschaft für Ur- und Frühgeschichte (Wien) 130 Dr. Horváth László: Nagykanizsa és környékének története az újkökortól a római kor végéig RégFüz = Régészeti Füzetek (Budapest) StudArch = Studia Archaeologica VMMK = A Veszprém Megyei Múzeumok Köz- leményei (Veszprém) A többi rövidítés az irodalomjegyzékben található. 1 Kalicz 1970, 8. - Kalicz 1988. 2 Kalicz 1988 3 Kalicz 1979, 15., 9-10. jegyzet 4 Kalicz 1988 5 H. Simon Katalin (Göcseji Múzeum) 1990-91-es feltárása. 6 Kalicz 1988 7 Kalicz 1979, 16., 15. 8 Kalicz 1988 9 Kalicz N.-Makkay J.: A neolitikus Sopot-Bicske kultúra. ArchÉrt. 99 (1972) 4. 10 Kalicz 1985, 82. 11 Kalicz 1985, 12. 12 Raczky 1974 13 Kalicz 1991, 355-, Abb. 2.1-9. 14 Horváth 1983, 9. 15 Kalicz N.: A rézkori balatoni csoport Veszprém megyében. VMMK 8 (1969) 83-89. 16 Kalicz 1974, 91. 17 Kalicz 1974, 87-88. 18 Kalicz 1982, 16. 19 Kalicz N.: Kultúraváltozások a korai és a középső rézkorban a Kárpát-medencében. ArchÉrt. 114-115 (1987-1988), 3-13. - Kalicz 1991, 367. 20 Kalicz 1982, 8. - Kalicz 1991, 367-368. 21 Kalicz 1974, 88. 22 Kalicz 1975 23 Kalicz 1976 b 24 A pecsétlővel legutóbb Makkay J. foglalkozott: Mak-kay, J.: Early stamps seals in South-East Europe. Budapest, 1984, 157. 25 RégFüz Ser. 1. No. 33 (1980) 18. 26 Banner,J.: Die Péceler Kultur. Archaeologia Hunga-rica XXXV. (Budapest, 1956) 27 Kalicz 1963 28 Torma 1969, 104. 29 Torma 1969, 102-103. 30 Horváth 1983, 9. 31 Korek József: Rézkori település Szigetcsépen. Comm-ArchHung 1984, 27. 32 Horváth 1983, 12. 33 Kalicz 1963, 41-42. 34 Vö.: Kalicz, N.: Die Frühbronzezeit in Nordost-Ungarn. Archaeologia Hungarica XLIV. Budapest, 1968. 35 Bóna, I.: The Peoples of Southern Origin of the Early Bronzé Age in Hungary I—II. Alba Regia IV-V. (1963-64), 17-63. 36 Baranya, 62, 68, - Ecsedy 1978. 37 Ecsedy 1978, iio-in. 38 R. Kalicz-Schreiber 1989, 249. 39 Horváth 1983, 12., 4. kép 40 Horváth 1983, 5. kép 1-2. 41 R. Kalicz-Schreiber 1989, Abb. 3. 42 RégFüz Ser. 1. No. 42 (1991) 6. 43 Kalicz 1976 a, 149. 44 A lelőhely területén katonai objektum van és a Göcseji Múzeum volt munkatársa, Molnár László katonaként figyelte meg a lelőhelyet és gyűjtött innét cserepeket (Lelt.sz.: 79.173.1-10.) 45 Baranya, 62.,- Horváth 1984, 20. (Lelt.sz.: 79.74.1-79. 7512-3 83.13.1-4.) 46 Horváth L. 1991. évi terepbejárása, leltározatlan. 47 Torma 1972, 30. - Bandi 1972, 41. 48 R. Kalicz-Schreiber, 1989, Abb. 10. 49 Bondár M.: Kisapostag-Kultur. In: Sieben Jahrtau-sende am Balaton. Mannheim, 1989. 31. 50 Torma 1972, 26. 51 Bóna 1975, 193 skk. 52 Bandi 1972 - Baranya, 81-82. 53 Bandi 1972, 48., 3. kép 54 Bandi 1972, 53. 55 Bóna 1975, 28 skk. 56 Kőszegi 1988, 16. 57 Horváth 1989, 38. Abb. 8. 58 Baranya, 107. 59 Kőszegi 1988, 17. 60 Horváth L. ásatása. 61 Horváth 1984, 21. 62 Kőszegi 1988, 22, 161. 63 Kőszegi F. a korai halomsíros kultúra sírjának tartja a magyarszentmiklósi urnasírt (Kőszegi 1988, 18.). Véleményünk szerint azonban ez a temetkezés inkább a BD periódus idejére tehető. 64 Patek 1968, 116-117. 65 Patek 1968, 15 skk. 66 Patek 1968, 51 skk. 67 Kőszegi 1988, 11 skk. 68 Kőszegi 1988, 59-80. 69 Horváth 1989, 39-40. 70 Horváth 1983, 14-15. 71 Horváth 1983, 6. kép 72 RégFüz Ser. 1. No. 31. (1978) 18. 73 RégFüz Ser. 1. No. 31. (1978) 15-16. - RégFüz Ser. 1. No. 32. (1979) 15. 74 Kőszegi F. nem egyértelműen határozza meg a sír korát. Az egyik helyen a korai halomsíros kultúrába sorolja (Kőszegi 1988, 18.), máshol pedig a késői halomsíros kultúrába (Kőszegi 1988, 158.) 75 Kalicz 1976 a, 150. - Kőszegi 1988, 30, 163. 76 Patek 1968, 60, 132., XCIII t. 1-5. - Kőszegi 1988, 163. - Korek 1960, 70. 77 Patek 1968, 60. 78 Patek 1968, 60. - Korek 1960, 70. 79 Patek 1968, 60, XCIII. t. 6. - Kőszegi 1988, 163. -Korek 1960, 70. 80 Baranya, 127, 132. 81 Kőszegi 1988, 45. 82 Kőszegi 1988, 46-54. 83 Kőszegi 1988, 48-49. 84 Kőszegi 1988, 71-72. 85 Horváth L. 1989. évi ásatása. 86 Kőszegi 1988, 55, 158. 87 Horváth 1989, 53. 88 Baranya, 128, 130. - Kőszegi 1988, 55-56. 89 Kőszegi 1988, 79. 90 Baranya, 133. 91 Patek Erzsébet: Előzetes jelentés az 1971-ben Sopron-Burgstallon végzett ásatásról. ArchÉrt. 99 (1972) 206. 92 Kemenczei Tibor: Újabb leletek a Nagyberki-Szalacs-ka kora vaskori halomsírokból. ArchÉrt. 101 (1974) 3-16. - Maráz Borbála: Pécs-Jakabhegy. Előzetes jelentés az 1976-77. évi ásatásokról. ArchÉrt. 106 (1979) 78-92. 93 Horváth 1989, 45. 94 Szepetnek-Kisszepetnek dűlő. (Lelt.sz.: 89.37.7-8.) 95 K. Vinski-Gasparini: Grupa Martijanec-Kaptol. In.: Praistorija Jugoslovenskih zemalja. V. (Sarajevo, 1987) 182 skk. 96 Szabó 1971, 7. 97 Szabó 1971, 11-12. Dr. Horváth László: Nagykanizsa és környékének története az újkőkortól a római kor végéig 131 98 Horváth 1987 a. 99 Horváth 1987 b, 64-65. 100 Horváth 1989, 47. 101 Horváth 1987 b, 67. 102 Szabó 1971, 20. 103 Horváth 1987 b. 104 Horváth 1987 b, 12. kép 105 Horváth 1987 b, 64-65. 106 Horváth 1978. 107 Horváth 1983, 15. 108 Horváth 1987 b, 63. 109 Horváth 1987 b, 63. 110 Horváth 1987 b, 65. 111 Horváth 1987 b, 65. 112 Horváth 1987 b, 66-67. 113 Baranya, 183. - Horváth 1979, 50. 114 Horváth 1987 a, 75-76. 115 Horváth 1979, 93. 116 Horváth 1979, 50, 64. 117 Horváth 1979, 52. 118 Horváth 1979, 51-52. 119 Horváth 1979, 23-34. 120 Horváth 1979, 52. 121 Horváth 1979, 59. 122 Horváth 1979, 60-61. 123 Horváth 1979, 53-54. 124 Horváth 1976. 125 Horváth László: Újabb kelta sírok Miklósfán. Zalai Gyűjtemény 8 (1978) 3-10. 126 Horváth 1976, 13-14. 127 Horváth 1976, 12. 128 Horváth 1987 a, 97. 129 Pannónia, 31. 130 Mócsy 1962, 540-541. - Mócsy 1974, 38. 131 Tóth Endre: Pannónia provincia kialakulásához. ArchÉrt. 103 (1976), 201. - Tóth Endre: Pannónia történetének problémái. Antik Tanulmányok 23 (1976) 115. -Pannónia, 32. 132 Barbaries Lajos: Nagykanizsa. Magyar városok monográfiája. Budapest, 1929., 1. 133 Mócsy 1974, 74-75. 134 Pannónia, 4. térkép. - Bilkei 1981, 10. 135 Horváth 1979, 92. 136 Mócsy 1974, 143. - Pannónia, 62. 137 Mócsy 1962, 586. - Pannónia, 54. 138 Mócsy 1962, 555-560. 139 Horváth 1979, 17. kép 140 Horváth 1983, 22. - Horváth 1979, 99. 141 Pannónia, 45. 142 Horváth 1979, 92. - Horváth 1983, 22. 143 Horváth 1979, 92. 144 Pannónia, 55. 145 Numizmatikai Közlemények 48-49 (1949-1950) 57-58. A pénzlelet 285 db kisbronzot tartalmazott, utolsó uralkodó Gratianus (367-383). 146 Pannónia, 119. 147 Vékony, G.: Veneter-Urnenfelderkultur-Bernste-instrasse. Savaria 16 (1982) 34-35. - Pasquinucci, M.: Aquileia and amber trade. Savaria 16 (1982) 273. 148 Cserményi, V.-Tóth, E.: Der Abschnitt der Ber-steinstrasse in Ungarn. Savaria 16 (1982) 286. 149 Mócsy 1976, 27-28. 150 Pannónia, 121. 151 Bilkei 1981, 10-11. 152 Mócsy 1957, 86-87. 153 RégFüz. Ser. 1. No. 36 (1983) 49. 154 Pannónia, 121. - Bilkei 1981, 10. 155 Horváth 1984, 23. 156 Bilkei I.-Horváth L.: Noricumi római sírkövek Zalában. Zalai Gyűjtemény 16 (1980-81) 15-16. 157 Horváth 1979, 97. 158 Horváth 1981, 27. 159 Horváth 1981, 31. 160 A mortarium lelt. sz.: 78.1.1. A gödörből II. Cons-tantius 346-350 között vert kisbronza került elő (Lelt.sz.: 78.6.110.). 161 Horváth László: A magyarszerdahelyi kelta és római temető. A Budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán 1983-ban benyújtott doktori disszertáció. (A Zalai Gyűjtemény 1979. évi köteteként megjelent munka kiegészített változata.) 162 Horváth 1983, 7-8. Az 1991-es ásatást a Kanizsa Bútorgyár finanszírozta, mivel a területet hasznosítani kívánják. 163 Horváth 1983, 22. 164 Horváth 1983, 18. 165 A terra sigillatákat Gabler Dénes határozta meg. -Horváth 1983, 22. 166 Gabler Dénes: Terra sigillata chiara tálak Nagykanizsáról. Zalai Gyűjtemény 18 (1982-83), 33-35. 167 Pannónia, 204. 168 Ottományi Katalin: Késő római besimított kerámia Nagykanizsán. Zalai Gyűjtemény 18 (1982-83) 57. 169 Bilkei 1985, 11-12. 170 Horváth 1983, 9. kép 13-14. 171 Horváth 1983, 22. 172 Berecz 1991, 8. kép 173 Horváth 1983, 8. kép 25-29. 174 RégFüz. Ser. 1. No. 32 (1979) 61. 175 Katona György Zsuzsa: Millefiori üvegek Pannoniában. JPMÉ 33 (1988) 70-71. 176 Horváth 1979, 84. - Horváth 1981, 31. 177 Bilkei 1985, 11. 178 Fundmünzbericht 1978. ActaArchHung. 33 (1981) 359- (3~í5l'i'í6 I- Constantinus, 337/341 II. Constantius, 35t/354 II- Constantius, 364/367 Valens) 179 Thúry György Múzeum Irattára: 68/1950-3. 180 Horváth 1979 181 Mócsy 1957, 86. 182 Mócsy 1957, 83-84. 183 Mócsy 1976, 22-23. 184 Mócsy 1976, 27. - Die Römische Inschriften Un-garns 2. (Bp. 1976) 22-24. 185 Horváth 1979, 67-68. 186 A temetőből előkerült terra sigillatákat Gabler Dénes dolgozta fel. In.: Horváth 1979, 71-81. 187 Horváth 1979, 81. 188 Horváth 1979, 81 skk. 189 Bilkei 1985, 10-11. 190 Horváth 1979, 69-70. - Berecz 1991, 169-172. 191 Horváth 1979, 70-71. 192 Pannónia, 246-247. 193 Pannónia, 248. 194 B. Bónis Éva: A noricum-pannoniai halomsíros temetkezések korhatározásának kérdése. A Fejér megyei tu-mulusok jellegzetes emlékanyaga. ArchÉrt. 102 (1975) 249. - Gabler, D.: Die Sigillaten von Pfaffenhofen in Pannonién. ActaArchHung 30 (1978) 103, Nr. 131. 195 Horváth 1990, 48. 196 Zala megye földrajzi nevei. Zalaegerszeg, 1964. 589. 197 Gabler Dénes: Terra sigillata az inotai és a pannóniai halomsírokban. In: Noricum-pannoniai halomsírok. Veszprém, 1990. 151-152. 198 Horváth 1990, 48-49. 199 Berecz 1991, 163-164. 132 Dr. Horváth László: Nagykanizsa és környékének története az újkőkortól a római kor végéig 200 Urban, O. H.: Das norisch-pannonische Hügelgräberfeld von Kapfenstein, Steiermark. MUAG 32 (1982) 155 skk. - Urban, O. H.: Römische Dromosgräber in der Steiermark, im Burgenland und in Niederösterreich. In: Noricum-pannoniai halomsírok. Veszprém, 1990, 68. - A legkeletebbre lévő dromos-sír Balácáról ismert. (Palágyi Sylvia: Az inotai feltárások és a Veszprém megyei római kori halmok fémanyagának összehasonlítása. In: Noricum-pannoniai halomsírok. Veszprém, 1990. 12.) 201 Horváth 1990, 48. 202 Horváth 1990, 48. 203 Horváth 1990, 99. (Újudvar-Morgánypuszta név alatt). Azóta sikerült megtalálni az 1940-es években megbolygatott halmokat. 204 Pannónia, 248. 205 Horváth 1983, 23. 206 Horváth 1983, 23., 11. kép 1-3. 207 Horváth 1983, 11. kép 6-16. 208 Horváth 1983, 11. kép 17-28. 209 RégFüz. Ser. 1. No. 30 (1977) 26. 210 Pl.: A táci 430 sírból csak kettő volt szarkofág (Pannónia, 249) 211 Fundmünzbericht 1977. ActaArchHung. 32 (1980) 456. 212 Pannónia, 249. - Berecz 1991, 167. * * * A térképeket Dr. Horváth László tervei alapján Merényi Armandné rajzolta. A rajzokat Dr. Horváth László, a fényképeket Dr. Horváth László és Kádas Tibor készítették. IRODALOM Baranya Baranya megye története az őskortól a honfoglalásig. Szerk.: Bandi Gábor. [Pécs], 1979. Bandi 1972 Bandi Gábor: A mészbetétes edények népe észak-dunántúli csoportjának kialakulása és elterjedése. VMMK 11. (1972.), 41-58. Berecz 1991 Berecz Katalin: Római kori fíbulák Zala megyéből I. Zalai Múzeum 3. (1991.), 163-183. Bilkei 1981 Bilkei Irén: A Canius kereskedő család Pannóniában. Zalai Gyűjtemény 16. (1981.), 3-12. Bilkei 1985 Bilkei Irén: Római edényfeliratok a nagykanizsai Thúry György Múzeumban. Zalai Gyűjtemény 21. (1985.), 5-21. Bóna 1975 Bóna, István: Die mittlere Bronzezeit Ungarns und ihre südöstlichen Beziehungen. Archaeologi Hungarica IL. Budapest, 1975. Ecsedy 1978 Ecsedy, István: Die Siedlung der Somogyvár-Vinkovci Kultur bei Szava und einige Fragen der Frühbronzezeit in Südpannonien. JPMÉ 23. (1978.), Pécs, 1979., 97-117. Gabler 1983 Gabler Dénes: Terra sigillata chiara tálak Nagykanizsáról. Zalai Gyűjtemény 18. (1983.), 27-44. Horváth 1976 Horváth László: Kelta temető leletmentése Miklósfán. Zalai Gyűjtemény 6. (1976.), 5-20. Horváth 1978 Horváth László: Késő vaskori lakóház Nagykanizsán. Zalai Gyűjtemény 8. (1978.), 11-22. Horváth 1979 Horváth László: A magyarszerdahelyi kelta és római temető. Zalai Gyűjtemény 14. (1979.) Horváth 1981 Horváth László: A hosszúvölgyi római fazekaskemencék. In: Iparrégészet 1. Veszprém, 1981., 27-31. Horváth 1983 Horváth László: Előzetes jelentés a Nagykanizsa-Inkey sírkápolna melletti lelőhely feltárásáról. Zalai Gyűjtemény 18. (i983-)> 7-25- Horváth 1984 Horváth László: Nagykanizsa és környékének története. In: Cseke Ferenc és tsai: (szerk.): Nagykanizsa. [Budapest], 1984., 16-36. Horváth 1987 a Horváth, László: The surroundings of Keszthely. In: Corpus of Celtic finds in Hungary I. Transdanubia 1. Red.: Kovács, T.-Petres, E.-Szabó, M. Budapest, 1987. 63-178. Horváth 1987 b Horváth László: Késő vaskori ház- és településtípusok Dél-Zalában. Zalai Múzeum 1. (1987.), 59-80. Horváth 1989 Horváth, László: Späteisenzeit. In: Sieben Jahrtausende am Balaton. Von der Ur- und Frühgeschichte bis zum Ende der Türkenkriege. Ausstellungskatalog. Red.: Müller, Robert. Mannheim, 1989., 47-50. Horváth 1990 Horváth László: Római halomsírok Zalában. In: Noricum-pannoniai halomsírok. Az 1988. október 21-i várpalotai tanácskozás előadásai. Szerk.: K. Palágyi Sylvia. Veszprém, 1990., 47-65. Kalicz 1963 Kalicz, Nándor: Die Péceler (Badener) Kultur und Ana-tolien. Budapest, 1963. StudArch II. Kalicz 1970 Kalicz Nándor: Agyag istenek. A neolitikum és a rézkor emlékei Magyarországon. [Budapest], [1970.] Kalicz 1974 Kalicz Nándor: A balatoni csoport emlékei Dél-Dunántúlon. JPMÉ 14-15. (1969-1970.), Pécs, 1974. 75-93. Kalicz 197 S Kalicz, Nándor: Siedlungsfunde der Balaton-Gruppe in Nagykanizsa. MittArchlnst 4. 1973. Budapest, 1975., 19-24. Kalicz 1976a Nagykanizsa-Sánc. MittArchlnst 6. (1976.), 149-150. Kalicz 1976 b Kalicz, Nándor: Die Funde der Phase III. der kupferzeitlichen Balaton-Gruppe in Nagykanizsa-Sánc. MittArchlnst 5. 1974/75. Budapest, 1976. 41-44. Kalicz 1979 Kalicz, Nándor: Funde der ältesten Phase der Linien-bandkeramik in Südtransdanubien. MittArchlnst 8-9. Budapest, 1979., 13-46. Dr. Horváth László: Nagykanizsa és környékének története az újkökortól a római kor végéig 133 Kalicz 1982 Kalicz Nándor: A Balaton-Lasinja kultúra történeti kérdései és fémleletei. ArchÉrt 109. (1982.), 3-17. Kalicz 198 s Kalicz Nándor: Kőkori falu Aszódon. Múzeumi füzetek 32. Aszód. Kalicz 1988 Kalicz Nándor: A termelő gazdálkodás kezdetei a Dunántúlon. Neolitikum. Tudományos doktori fokozat elnyeréséhez a Tudományos Minősítő Bizottsághoz benyújtott értekezés. Kézirat. Kalicz 1991 Kalicz, Nándor: Beiträge zur Kenntnis der Kupferzeit im Ungarischen Transdanubien. Saarbrücker Beiträge zur Altertumskunde 55. Bonn, 347-387. Korek i960 Korek József: Adatok Zala megye őskorához. In: Szentmihályi Imre (szerk.): A Göcseji Múzeum jubileumi emlékkönyve 1950-1960. Zalaegerszeg, i960., 67-82. Kőszegi 1988 Kőszegi Frigyes: A Dunántúl története a késő bronzkorban. BTM Műhely 1. Budapest, 1988. Mócsy 1957 Mócsy András: Római sírkő Magyarszerdahelyről. Fo-lArch IX. (1957.), 83-90. Mócsy 1962 Mócsy, [András] Andreas: Pannónia. In: Pauly-Wisso-va: Realenyclopedie der classischen Altertumswissenschaft. Supplemetband IX. Suttgart, 1962., 515-776. Különlenyomat. Mócsy 1974 Mócsy András: Pannónia a korai császárság idején. Budapest, 1974. Mócsy 1976 Mócsy András: Zala megye római kori kőemlékeiről. Zalai Gyűjtemény 6. (1976.), 21-32. Ottományi 1983 Ottományi Katalin: Késő római besimított kerámia Nagykanizsán. Zalai Gyűjtemény 18. (1983.), 45-58. Pannónia Pannónia régészeti kézikönyve. Szerk.: Mócsy András-Fitz Jenő. Budapest, 1990. Patek 1968 Patek, Erzsébet: Die Urnenfelder Kultur in Transdanubien. Archaeologica Hungarica XLIV. Budapest, 1968. Petres-Szabó 19S5 Petres, Éva, F.-Szabó, Miklós: Bemerkung zum sogenannten „Hatvan-Boldog" Schwerttyp. Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. XXII. Székesfehérvár, 1985., 87-96. Raczky 1974 Raczky Pál: A lengyeli kultúra legkésőbbi szakaszának leletei a Dunántúlon. ArchÉrt 101. (1974.), 185-210. R. Kalicz-Schreiber 1989 Kalicz-Schreiber, Rózsa: Die älteste Bronzezeit in Nordwestungarn und ihre Beziehungen. Praehistorica 15-16. Praha., 249-259. Szabó 1971 Szabó Miklós: A kelták nyomában Magyarországon. [Budapest], [1971.] Torma 1969 Torma István: Adatok a badeni (péceli) kultúra bolerazi csoportjának magyarországi elterjedéséhez. VMMK 8. (1969.) 91-106. Torma 1972 Torma István: A kisapostagi kultúra telepe Balatongyörökön. VMMK 11. (1972.), 15-39. 134 Dr. Horváth László: Nagykanizsa és környékének története az újkőkortól a római kor végéig Horváth László Geschichte von Nagykanizsa und Umgebung vom Neolithikum bis zum Ende der Römerzeit EINLEITUNG In unserer Studie fassen wir die Geschichte von Nagykanizsa und Umgebung vom Neolithikum bis zum Ende der Römerzeit zusammen, wobei wir einen Raum von etwa 33 km2 berücksichtigen. Die intensive archäologische Erforschung dieses Gebietes begann eigentlich erst 1975, als im Museum von Nagykanizsa in der Person des Verfassers ein Archäologe seine Arbeit aufnahm. Zur Zusammenstellung dieses Teiles der Monographie lieferten die Angaben die in den letzten 17 Jahren durchgeführten archäologisch-topographischen Arbeiten, Fundrettungen und Ausgrabungen. DAS NEOLITHIKUM (ca. 5000-2500 v.u.Z.) Aus dem frühen Neolithikum (Starceva Kultur) ist uns ein Fundort in Becsehely bekannt, der schon deshalb wichtig ist, da die Kenntnis der Nahrungsmittelprodukten südlicher Herkunft, vermutlich hier den weiter nördlich lebenden Völkern vermittelt wurde. Das Fundmaterial des mittleren Neolithikums (gestreifte Keramikkultur Transdanubiens) kommt vor allem westlich von Nagykanizsa (Becsehely, Rigyác, Petrivente, Szepetnek) vor, wo sich von dieser wahrscheinlich ausgedehnte Lagerstätten befunden haben. Nándor Kalicz bezeichnete die klassische und späte Phase dieser Kultur als „Keszthelyer Gruppe". Die neueren Forschungen des späten Neolithikums (Sopot und Lengyel Kultur), erbrachten den Nachweis dessen, dass sich in Transdanubien, am Ende des Neolithikums, durch die Verschmelzung zweier Kulturen (Sopot und Zseliz Kultur), die Lengyel Kultur entwickelt hat. Vor der Entwicklung gehörte unser Gebiet zur Sopot Kultur (Becsehely), zur Zeit der Lengyel Kultur hingegen war es spärlich bewohnt (Nagykanizsa-Palin). KUPFERZEIT (2500-1900 v.u.Z.) Laut neuester Forschungen füllt die 3. Phase der Lengyel Kultur-in unserer Region die Periode der frühen Kupferzeit aus. Das eine Objekt der an der Fundstelle Nagykanizsa-Inkey-Kápolna freigelegten kleineren Siedlung, war einst ein Wohnhaus und ein Grossteil des Fundmaterials wies überwiegend plastische Verzierungen auf. In der mittleren Kupferzeit (Balaton-Lasinja I. Kultur-Periode der Furchenstich Keramik), kam in der ersten Periode eher die südliche Wirkung zur Geltung, während in der zweiten die westliche überwiegt. In der 1. Phase war die Umgebung von Nagykanizsa sehr dicht bewohnt (32 Fundorte) und die Siedlungen befanden sich zum Grossteil an den sanften Hügelhängen unweit des Wassers, es sind aber auch hochgelegene Siedlungen bekannt. Die bedeutendste Erschliessung erfolgte am Fundorte Nagykanizsa-Sánc, wo auch einige Gruben der jüngeren Periode ans Tageslicht gebracht wurden. Die Oberfläche eines freigelegten Tonstempels (pintedera) ist mit Furchenstich-Muster verziert. In der jüngeren Phase der Periode war unsere Gegend sehr spärlich bevölkert. Aus der mittleren Kupferzeit ist uns nur ein einziges Einäscherungsgrab bekannt (Semjénháza). Die Funde der späten Kupferzeit (Badener Kultur ) kamen in der Umgebung von Nagykanizsa erst gelegentlich der neuesten Forschungen zum Vorschein. Die wichtigste der 11 Fundstellen befindet sich nächst Nagykanizsa-Inkey-Kápolna, wo mehrere Objekte und Kleinfamilienhäuser der frühen Kulturphase (Boleraz Gruppe) freigelegt wurden. FRÜHE BRONZEZEIT (1900-1700/1650 v.u.Z.) In unserer Landschaft füllte die frühe Bronzezeit die Somogyvár-Vinkovci Kultur aus, deren Siedlungen neben den sanften Hängen der Wassernähe auch auf den Höhen der grösseren Hügel vorkamen. Ihre Bestattungen sind in unserer Region vorläufig nicht bekannt. In der Siedlung Inkey-Kápolna wurden Getreidespeichergruben und einige in den Boden versenkte kleinere Wohnhäuser gefunden. Von den Funden sind erwähnenswert eine kleine Stierskulptur und ein als Amulette gebrauchter Phallos. Im Laufe der Ausgrabungen in Börzönce bei Nagykanizsa kamen neben mehreren wohlerhaltenen Gefässen, viele kleine Tierfiguren aus Ton, eine Leuchte und ein kleines Wagenmodell zum Vorschein. Von den Höhenfundorten der Somogyvár-Vinkovci Kultur dürfte einer sicherlich eine Festung gewesen sein (Oltárc). Aus der letzten Periode der Bronzezeit (Kisapos-tag-Kultur) ist uns in der Umgebung kein Fund bekannt, das westliche Vorkommen finden wir im Raum Kis-Balaton. 1 Dr. Horváth László: Nagykanizsa és környékének története az újkőkortól a római kor végéig 135 MITTLERE BRONZEZEIT (1700/1650-1500 v.u.Z.) Aus dieser Periode ist uns ebenfalls keinerlei Fund bekannt. Der Stammsitz des Volkes der transdanubi-schen Keramikkultur mit Kalkeinlage, das im Besitze eines grossen Teiles von Transdanubien war, endete im Westen am Kis-Balaton. SPÄTE BRONZEZEIT (14.-9. JH. v.u.Z.) Das charakteristiche Fundmaterial der Periode, welcher der frühen Hügelgräberkultur (R BB2-BC) unmittelbar voranging (Koszider Horizont), wurde im Gebiet des Kis-Balaton gefunden, in unserer Gegend mangelt es aber einstweilen noch an Funden ähnlichen Typs. Das vom Norden einwandernde Volk der Hügelgräberkultur besetzte auch unsere Gegend und von seinen hiesigen Siedlungen ragt jene von Gelsesziget weit hervor. Auf dem Fundort, im Ausmass 100-150 m, wurde ein grosses Haus (20 x n m) freigelegt. Ausser den Gefässen mit plastischer und geritzter Verzierung sowie deren Bruchteilen, kamen hier Dolche und Nadeln aus Bronze ans Tageslicht. Aufgrund der Tierknochen dürften die Bewohner der Siedlung vor allem Hirten und Jäger gewesen sein. In der späten Hügelgräber- frühen Urnenfeld-Periode (R BD-HAj) entwickelten sich in Transdanubien durch die Verschmelzung der früheren Hügelgräberkultur und der von Norden einwandernden neueren Bevölkerung, mehrere Gruppen der Urnenfeld-kultur. Die Umgebung von Kanizsa war zu dieser Zeit zeimlich dicht bewohnt. Auf dem gründlichst erschlossenen Fundort nächst Inkey Kápolna, wurden ausser einem grösseren Haus (9,5 x 5,5 m) nur Getreidespeichergruben gefunden. Die Keramikverzierungen weisen stark auf Traditionen der Hügelgräber hin. Auf dem Fundort Nagykanizsa-Bilkei dűlő wurden auch Teile eines Hauses mit abgedichteter Wand erschlossen. In Magyarszentmiklós sind uns zwei Einäscherungsgräber bekannt. Die Er-schliessungsumstände der von der Umgebung von Nagykanizsa gefundenen Bronzewaffen und Schmuckstücken sind ungewiss. Im jüngeren Abschnitt der Urnenfeldkultur (R HA2-HB) verminderte sich stark die Anzahl der Siedlungen, so sind in unserer Gegend nur einige Fundorte bekannt (Gelsesziget, Magyarszerdahely). FRÜHE EISENZEIT (8.-5, JH. v.u.Z.) Aus dieser Zeit kennen wir in unserer Region bloss einen Fundort (Szepetnek), was darauf hinweist, dass hier kein Stammeszentrum errichtet wurde. SPÄTE EISENZEIT (4.-1. JH. v.u.Z.) Die Kelten erschienen in der südlichen Zalagegend im 4. Jh. v.u.Z. (Nagykanizsa-Dávid-dűlő, Magyarszerdahely, Felsőrajk), doch kann ein Grossteil der Siedlungen und Friedhöfe auf die darauffolgenden Perioden (LT-C, D) datiert werden. In Zala sind befestigte Siedlungen unbekannt, wir können ausschliesslich aus wenigen Gebäuden bestehende Meierhöfe und kleinere Dörfer registrieren. Es fehlen hier auch die Spuren einer Münzprägung, was darauf schliessen lässt, dass sich hier ein gesellschaftlich rückständiger Stamm angesiedelt hat. Der Name des angenommenen Stammes ist nicht bekannt, er hat sich aber vermutlich auf dem Gebiet zwischen Raab, Balaton und Mur angesiedelt. Hinsichtlich der Siedlungserschliessungen aus der späten Eisenzeit, ist unsere Region das bestens erforschte Gebiet des Landes. Die Anzahl der in den verschiedenen Fundstellen freigelegten Häuser beträgt 28 und jede Siedlung liegt an Flussufern. Bezüglich der Siedlungsstruktur ist die in Nagykanizsa-Dávid dűlő erschlossene Siedlung von besonderer Bedeutung, wo in 11 Reihen angeordnete Häuser beobachtet wurden. Aufgrund der Funde, die ausnahmslos aus in Boden gesenkten Häusern stammen, kann angenommem werden, dass in dieser kleinen Siedlung ausser Ackerbau und Viehzucht auch zahlreiche sg. ergänzende Beschäftigungen (z.B. Weben-Spinnen, Eisen- und Bronzebearbeitung) betrieben wurde. Von den in Nagykanizsa und Umgebung erschlossenen Friedhöfen befinden sich in dem von Magyar -szerdahely die meisten (29 Gräber). Der Friedhof dürfte von der Wende LT-B/C bis Ende LT-C2 benützt worden sein. (Am gleichen Ort kam auch der Friedhof aus der frühen Römerzeit ans Tageslicht.) 11 Gräber des Friedhofes von Miklósfa können auf die Periode LT-C.2, während die wenigen Skelettgräber aus Magyarszentmiklós auf die Periode LT-D datiert werden. RÖMERZEIT (1.-4. JH.) An Funden aus der Römerzeit ist unsere Region sehr reich, was nicht verwunderlich ist, war doch die südliche Zalagegend jener Teil Transdanubiens das zu Italien am nächsten war. Wenn wir die kurze Geschichte dieser Periode veranschaulichen wollen, müssen wir betonen, dass die verschiedenen Blütezeiten des Römischen Reiches auch in unserer Region fühlbar sind. Die erste Blütezeit (Ende der ersten Hälfte des 2. Jhs) ist durch die aus steierischem Marmor gemeis-selten Grabsteine, die aus Stein erbauten Grabkammern, das dichte Siedlungsnetz und die Import- 136 Dr. Horváth László: Nagykanizsa és környékének története az újkökortól a római kor végéig gegenstände gekennzeichnet (Becsehely, Sormás, Hosszúvölgy, Marosszerdahely, Nagykanizsa-Sol-datenfriedhof, Nagyrécse). Die frühesten Funde können auf die Mitte des i. Jahrhunderts datiert werden (Magyarszerdahely). Die zweite Blütezeit erfolgte unter der Severi, zu dieser Zeit dürften mehrere Villenwirtschaften der Umgebung erbaut worden sein (Nagykanizsa-Inkey kápolna, Újudvar). Die Angriffe gegen Pannonién im 3. und 4. Jahrhundert hinterliessen in diesen Siedlungen ihre Spuren, aber sie waren bis zum Ende des 4. Jahrhunderts bewohnt. Das Strassennetz der Römerzeit wurde auch auf unserem Gebiet ausgebaut. Die von der Bernsteinstrasse abzweigende, Aquilea mit Aquincum verbindende Diagonalstrasse überquerte unsere Gegend. Die Itinirarien erwähnen allerdings diese Strassen nicht, die archäologischen Funde beweisen jedoch ihr Bestehen. Diese Strasse verlief im Räume von Nagykanizsa in west-östlicher Richtung, wobei sie das breite Überschwemmungsgebiet der Princi-pale umging und am Nordrand der heutigen Stadt (Nagykanizsa-Inkey-Kápolna) in östlicher Richtung weiterführte. Die Siedlungen und Friedhöfe sind nicht allein entlang der Diagonalstrasse dicht gelegen, sondern auch in den Tälern nordöstlicher Richtung den Geländeverhältnissen entsprechend. Ausser den festländischen Wegen kann in unserer Region nur die Mur als Wasserstrasse in Betracht gezogen werden. In der Umgebung von Nagykanizsa sind uns Siedlungen städtischen Charakters oder Soldatenlager nicht bekannt. Aufgrund der Fundorte können wir zwei Typen unterscheiden: die Siedlungen ländlichen Charakters ohne Steinbauten (vicus) und solche wo auch Steinbauten zu finden sind (villa rustica). Von den 33 bekannten Siedlungen aus der Römerzeit ist die von Hosszúvölgy hervorzuheben, wo Töpferöfen aus dem 2. und 3. Jahrhundert freigelegt wurden und von der gleichen Stelle stammt ein Marmor-gefäss (mortarium) aus dem 4. Jahrhundert. Eine Siedlung ohne Steingebäude fand man auch in Sormás, hier wurden gelegentlich der Geländebegehung ein Töpferofen aus dem 2. Jh. und ein zur Siedlung gehöriger Einäscherungsfriedhof beobachtet. Eine der bedeutendsten Siedlungen aus der Römerzeit in der Umgebung war die Villenwirtschaft bei Nagykanizsa-Inkey-Kápolna. Auf dem erschlossenen Areal von 8000 m2 konnten 3 Steingebäude, mehrere in den Boden versenkte Wohnhäuser, Brunnen und Spuren eines Holzzaunes freigelegt werden. Unter den Funden der im 3.-4. Jh. bewohnten Siedlungen waren viele terra sigillata, chiaras, Ge-fássbruchstücke mit eingeglätterter Verzierung, Bruchstücke mit eingekerbten Namen, Schüsseln mit Siegeldekoration und ärztliche Instrumente. Ein Detail des Friedhofes der Villenwirtschaft wurde auch freigelegt. Eine ähnliche Villenwirtschaft befand sich auch in Újudvar. Von den Begräbnisstätten aus der Römerzeit ist die in Magyarszerdahely die bedeutendste, wo 34 Einäscherungsgräber erschlossen wurden. Ebenfalls hier kam früher der Grabstein einer aus Aquilea stammenden Familie zum Vorschein. Der Friedhof wurde von der Mitte des 1. Jahrhunderts bis zur Mitte des 3. Jahrhunderts fortlaufend benützt. In der Umgebung wurden auch Hügelgräber (tu-muli) freigelegt. Diese Bestattungsart war gerade aufgrund der Hügelgrabfunde in der Umgebung von 1. bis zur Mitte des 3. Jahrhunderts üblich. Bei den frühen Gräbern (1.-2. Jh.) kamen in mehreren Fällen auch aus Stein erbaute Grabkammern vor (Nagykanizsa, Nagyrécse). Mehrere Hügelgräber können auf die erste Hälfte oder die Mitte des 3. Jahrhunderts datiert werden. (Nagykanizsa-Alsóerdő, Nagykanizsa-Felsőerdő) . Von dem Skelettgräbern des 3.-4. Jahrhunderts ist der Friedhof der Villenwirtschaft neben der Inkey-Kapelle der wichtigste. Bisher wurden hier 25 Gräber freigelegt und die Gräber gruppierten sich um ein ausgeraubtes Ziegelgrab. Einige Gräber stammen gewiss aus dem 3. Jahrhundert, so auch das eines jungen Mannes, in welchem dem Toten ein bronzebeschlagener Ledergürtel (cingulum) beigelegt war. Ein Grossteil der Gräber stammt jedoch aus dem 4. Jahrhundert und sämtliche Gräber sind fast ausnahmslos in nord-westlicher Richtung angeordnet. Im Friedhof von Sormás war vermutlich das ausgeraubte Ziegelgrab die einzige Grabstätte, oder befanden sich hier nur ganz wenige Gräber, ebenso der Sarkophag von Bagolasánc-Nagyfakos, in dem ein Ehepaar mit reichen Beigaben (goldene Ohrgehänge, Armbänder, eine Halskette, Glasgefäss, vergoldete Fibel) bestattet war. Das Grab kann anhand einer zwischen 364-367 geprägten kleinen Bronzemünze datiert werden. Bilderverzeichnis Abb. 1. Chronologische Tabelle über die urzeitlichen Kulturen des südlichen Transdanubiens Abb. 2. Neolithische Gefässe aus Becsehely Abb. 3. Gelegentlich einer Geländebegehung gefundene linienverzierte Gefässbruchstücke und Steinwerkzeuge (Eszteregnye) Dr. Horváth László: Nagykanizsa és környékének története az újkökortól a római kor végéig 137 Abb. 4. Neolithische Fundorte Abb. 5. Buttenförmiges Gefäss aus der mittleren Kupferzeit Abb. 6. Schüssel und Töpfchen aus der späten Kupferzeit (Nagykanizsa-Inkey-Käpolna) Abb. 7. Fundorte aus der Kupferzeit Abb. 8. Ein Phallos darstellendes Amulett, eine kleine Stierskulptur und ein Getreidespeicher vom Areal der Somogyvär-Vinkovci-Kultur (Nagykanizsa-Inkey-Käpolna) Abb. 9. Verzierte Bronzenadelköpfe, Bronzedolche, Gefäss mit geritzter Verzierung vom Areal der Hügelgrabkultur (Gelsesziget) Abb. 10. Plastisch verziertes Gefäss aus der späten Bronzezeit (o = Somogyvär-Vinkovci-Kultur, o = späte Bronzezeit) Abb. 11. Fundorte aus der Bronzezeit (o = Somogyvär-Vinkovci-Kultur, o = späte Bronzezeit) Abb. 12. Frühkeltische Gefässbruchstücke mit Siegeldekoration, ungetöpferte Gefässe (Nagykani-zsa-Dävid-dülö) Abb. 13. Keltische Eisenfibeln und Eisensäbel mit eingekerbter Verzierung aus dem Grab Nr. 63 von Magyarszerdahely Abb. 14. Bruchstücke eines keltischen Schildbuk-kels und Schildrahmens, Eisenschere, Rasiermesser und Speerspitze aus Grab Nr. 63 von Magyarszerdahely Abb. 75. Schleifstein, siegelverzierte Urne und Schüsseln aus Grab Nr. 63. von Magyarszerdahely Abb. 16. Bronzefibel mit Koralleneinlagen (Magyarszerdahely) Bronzefibel des Nauheimer Typs und Hammer aus Ton (Magyarszentmiklós) Abb. 77. Bronzekette und keltische Armbänder mit plastischer Verzierung (Miklósfa) Abb. 18. Fundorte der späten Eisenzeit Abb. 19. Barbotiner Schüssel aus Oberitalien (Nagykanizsa-Militärfriedhof) und germanische terra sigillata Schüssel mit Reliefdekoration (Nagykanizsa-Inkey-Käpolna) Abb. 20. Grabkammer mit Vordergang vom Beginn des 2. Jhs und quadratische Grabkammer (Nagyrécse) Abb. 21. Töpfchen mit eingebeulter Seite und Leuchte von der Siedlung des 3.-4. Jhs. (Nagykanizsa-Inkey-Käpolna), Krug und Schüssel mit eingeglätteter Verzierung aus dem Grab des Friedhofes vom 4. Jh. (Nagykanizsa-Inkey-Käpolna) Abb. 22. Töpferofen Nr. 5 aus Hosszúvölgy Abb. 23. Sarkophag aus dem 4. Jh. (Bagolasänc-Nagyfokos) Abb. 24. Goldenes Ohrgehängepaar aus dem Sarkophag von Nagyfokos und Glaskrug aus dem 4. Jh. (Nagykanizsa-Inkey-Käpolna) Abb. 25. Marmorgefäss aus Hosszúvölgy vom 4. Jh. Abb. 26. Fundorte aus der Römerzeit Abb. 27. Verteilung der Anzahl von Fundorten des prähistorischen und des römischen Zeitalters in Nagykanizsa und Umgebung. 13 <¦ Dr. Horváth László: Nagykanizsa és környékének története az újkökortól a római kor végéig INTRODUCTION This study summarizes the history of Nagykanizsa and its surroundings from the Neolithic to the end of the Roman Period. The area under discussion here covers some 33 square kilometers. Intensive archaeological research only began as late as 1975 in this area when an archaeologist, the author of this paper, was included in the staff of the museum in Nagykanizsa. Data for this monograph were provided by archaeological topograhic surveys and rescue excavations carried out over the last 17 years. NEOLITHIC (APPROXIMATELY 5000 TO 2500 B.C.) An Early Neolithic (Starcevo culture) site is known from Becsehely. This find is important because it may have been around this spot that the knowledge of food producing economies may have passed from the south to people living in the north. The Middle Neolithic (Transdanubian Linearband Ceramic culture) is predominantly represented by material found west of Nagykanizsa (Becsehely, Ri-gyác, Petrivente, Szepetnek), where large settlements of this period must have existed. The classical and late phases of this period have been termed the „Keszthely Group" by Nándor Kalicz. Research into the Late Neolithic (Sopot and Lengyel cultures) has shown that the Lengyel culture was formed by the mingling of two cultures (Sopot and Zseliz) in Transdanubia at the end fo the Neolithic. Before it came to existence, the area under discussion here belonged to the Sopot culture (Becsehely). During the time of the Lengyel culture, however, population density was low (Nagykanizsa-Palin). COPPER AGE (2500-1900 B. C.) Recent research has shown that the Early Copper Age is represented by Phase III of the Lengyel culture in this area. One of the features of the small settlement uncovered at the site of Nagykanizsa-Inkey-kápolna was a dwelling. This house is characterized by an artifactual material dominated by sherds with plastic decoration. During the first period of the Middle Copper Age (Balaton-Lasinja I. culture - the period of Furchen-stich ceramics), a southern influence may be ob- served. The second phase, however, showed more evidence of influences from the west. During Phase I., the surroundings of Nagykanizsa were very densely populated (as is shown by 32 sites). The majority of settlements were located on the rolling hills in neighboring marshland, although some higher elevations were inhabited as well. The most significant excavations have been carried out at the site of Nagykanizsa-Sánc, where a few pits from the younger period were also discovered. The surface of the clay seal (pintadera) found in one of these features is decorated by Furchenstich patterns. During the younger phase of this period the area was again scarcely populated. Only one Middle Copper Age cremation burial is known from the entire area (Semjénháza). Finds of the Late Copper Age (Baden culture) have become known only during the course of the most recent investigations in the environs of Nagykanizsa. Of the 11 sites discoverd to date, the most significant may be found near Nagykanizsa-Inkey-kápolna where the early (Boleraz) phase of this culture is represented by several features and a dwelling that may have housed a small family. EARLY BRONZE AGE (1900-1700/1650 B. C.) The Early Bronze Age is represented by the Somogyvár-Vinkovci culture in the area under discussion here. Its settlements were located on rolling hills near marshy areas, although some sites were found at higher elevations as well. As yet, no burials from this period have been found in the area. Grain storage pits, small pits and a few semi-subterranean pit dwellings were found at the settlement representing this period near Nagykanizsa-Inkey-kápolna. Among the artifacts, a bull statuette and a phallic symbol used as an amulet are worthy of mention. Excavations at the site of Börzönce near Nagykanizsa yielded several complete vessels as well as a number of animal figurines in addition to a lamp and a small wagon model. One of the settlements of the Somogyvár culture located at a higher elevation (Oltárc) was certainly fortified. No artifacts of the Early Bronze Age's final period (Kisapostag culture) are known in this area. The westernmost occurrence of this culture was documented in the region of the Small-Balaton. László Horváth The history of Nagykanizsa and its surroundings between the Neolithic and the Roman Period Dr. Horváth László: Nagykanizsa és környékének története az újkőkortól a római kor végéig 139 MIDDLE BRONZE AGE (1700/1650-1500 B. C.) There are no finds representing this period near Nagykanizsa. Although people using Lime Incrusted Ware dominated in most of Transdanubia, the Small Balaton region formed the western frontier of this culture's core area. LATE BRONZE AGE (i4th-9th CENTURIES B. C.) Although typical artifacts characteristic of the peirod (Koszider horizon), directly preceding the Early Kurgan culture (R BB2-BC), were found in the Small Balaton region, similar finds are absent in the area encompassed by this study. The people of the Kurgan culture invaded this region from the north. Of their settlements, the site of Gelse-sziget is of outstanding importance. A large (20 by 11 m) house was uncovered at this settlement. In addition to sherds with plastic and incised decorations, bronze daggers and pins were brought to light at this site. Animal bones indicate that the inhabitants of this settlement practiced herding and hunting predominantly. The Late Kurgan-Early Urnfield Period (R BD-HAj was formed by the merger of the earlier Kurgan people and a population that arrived subsequently from the north. They formed several groups of the Urnfield culture in Transdanubia. The surroundings of Nagykanizsa were relatively densely populated during this time. Again, the site near Nagykanizsa-Inkey kápolna has been the most thoroughly investigated. In addition to a large (9.5 by 5.5 m) house, however, only grain storage pits represent this period. The decoration of sherds shows a strong tradition of the Kurgan culture style. A section of a house with pounded walls was also uncovered at the site of Nagykanizsa-Bilkei-dűlő. Two cremation graves are known from Magyarszentmiklós as well. The find circumstances of some bronze weapons and jewelry from the Nagykanizsa region are uncertain. During the later period of the Urnfield culture (R-HA2-HB) the number of settlements sharply decreased and only a few sites are known from the Nagykanizsa area (Gelsesziget, Magyarszerdahely). EARLY IRON AGE (8th-5th CENTURIES B. C.) This period is represented by only one site (Szepet-nek) in the area under discussion. This shows that no tribal center was established here. LATE IRON AGE (4th-ist CENTURIES B. C.) The Celts first appeared during the 4th century B.C. in the south of Zala county Nagykanizsa-Dávid-dűlő, Magyarszerdahely, Felsőrajk). However, the majority of settlements and cemeteries date to the next period (LT-C, D). No fortified settlements were found in Zala county while only farmsteads consisting of a few houses and small villages are known. The evidence of minting is also absent in the area. It may thus be assumed that a tribe, relatively backward in terms of both its social and economic development, inhabited this area. Although the name of this hypothesized tribe remains unknown, they must have occupied the region which may be largely defined by lake Balaton and the Rába and Mura rivers. As far as Late Iron Age settlement excavations are concerned, Nagykanizsa and its surroundings are among the most intensively investigated areas in Hungary. The number of houses excavated at various sites is 28. All of these settlements are located on the banks of bodies of water. A settlement came to light at Nagykanizsa-Dávid-dűlő, where a series of 11 houses were observed. On the basis of artifacts brought to light from these uniformly semi-subterranean pit-dwellings it may be hypothesized that in addition to land cultivation and animal husbandry, a number of so-called complementary activities" (e. g. weaving and braiding, iron as well as bronze working) were also pursued at this site. Of the cemeteries excavated in the surroundings of Nagykanizsa the largest is located at Magyarszer-dahely (29 graves). This cemetery may have been in use between the turn of LT-B/C and the end of LT-C2 (a Roman cemetery was also found at the same site). Eleven burials in the Miklósfa cemetery may be dated to the LT-C2 period, while some inhumation graves at the Magyarszentmiklós cemetery belong to the LT-D period. ROMAN PERIOD (ist-4th CENTURIES) Rich artifactual material is available from the Roman Period of the area under discussion in this paper. This is not surprising since the south of Zala county is the section of Transdanubia located closest to Italy. Within this short historical description of the period it must be emphasized that the various phases of prosperity within the Roman Empire may be recognized in this territory as well. The first such period (late 1st and the first half of the 2nd century) is characterized by tombstones carved from Steyr marble, stone burial chambers, a dense network of settlements and imported artifacts (Becsehely, Sormás, Hosszúvölgy, Magyarszerdahely, Nagykanizsa- 140 Dr. Horváth László: Nagykanizsa és környékének története az újkökortól a római kor végéig Katonatemető, Nagyrécse). The earliest finds may be dated to the middle of the 1st century. The second wave of prosperity followed during the Severian Period when many of the area's villa farms were built (Nagykanizsa-Inkey-kápolna, Újudvar). Although attacks on Pannónia during the 3rd and 4th centuries left their marks on these settlements, they remained in use until the end of the 4th century. The Roman Period road network was also developed in the area under discussion here. The diagonal road connecting Aquilea and Aquincum to the Amber Route crossed this region. Although it is not mentioned by itineraria, archaeological finds indicate that this road existed. In the proximity of Nagykanizsa this road ran west to east around the flood-plains of the Principalis and passed by the city's northern edge (Nagykanizsa-Inkey kápolna) toward the east. However, settlements and cemeteries also commonly occurred in areas other than along this diagonal road. Topographical research indicates that the valleys in this region oriented north to south were densely inhabited as well. In addition to the road system, only the Mura river served as a water route in the area. No urban settlement or military camp is known in the surroundings of Nagykanizsa. On the basis of architecture two types of settlements may be distinguished. The vicus, the first type is a rural settlement with no masonry buildings. The other type, the villa rustica had stone houses. Of the 33 known Roman Period settlements in this area, the Hosszúvölgy site is of paramount importance. Here, 2nd and 3rd century kilns as well as a 4th century marble mortarium were found. A settlement lacking stone buildings was found in Sormás. Here a 2nd century kiln and a cremation cemetery were observed during the course of field surveys. One of the most important Roman Period settlements in the area is the villa rustica excavated near Nagykanizsa-Inkey-kápolna. Three stone buildings, several semi-subterranean pit dwellings, wells and remains of a wooden fence were found within the excavated 8000 square meters surface. Samian Ware, Chiara, ceramics with smoothed-in decoration, a sherd with a name incision, bowls with seal decorated rims as well as medical instruments were among the artifacts found at this settlement which was inhabited during the 3rd and 4th centuries. A segment of the cemetery associated with this villa farm was also excavated. A similar villa rustica functioned at Újudvar as well. Of all the Roman Period burial grounds the Magyar szerdahely cemetery is the most important. Thirty-four cremation graves were excavated at this site. Previously, the tombstone of a family originating from Aquilea was found at the same spot. The cemetery was used continuously between the middle of the 1st and the middle of the 3rd centuries. Roman Period kurgans (tumuli) were also excavated in this area. This form of burial existed between the 1st and the middle of the 3rd centuries as is evidenced by tumuli discovered in the region under discussion in this monograph. In the case of early (1st and 2nd centuries) graves several stone burial chambers were discovered as well (Nagykanizsa, Nagyrécse). Several tumuli may be dated to the beginning or the middle of the 3rd century (Nagykanizsa-Alsóerdő, Nagykanizsa-Felsőerdő). Of the 3rd and 4th century inhumations, the cemetery of the villa rustica unearthed near Nagykanizsa-Inkey kápolna contains the most important burials. At present, 25 graves have been uncovered here which were clustered around a brick grave which had been robbed. Some of these burials certainly date to the 3rd century, including that of a man who was buried with a belt having bronze mounts (cingulum). However, the majority of graves date to the 4th century and are, almost without exception, oriented south to north. Similarly to the sarcophagus found at Bagolasánc-Nagyfakos, the robbed brick grave at Sormás was probably a single burial. The remains of a married couple with rich grave furniture (a pair of golden earrings, bracelets, a necklace, glass dishes and a gilded fibula) were discovered in this sarcophagus. This burial could be dated on the basis of a small bronze mint struck between 364 and 367. List of figures Figure 1 The chronological table of prehistoric cultures in southern Transdanubia Figure 2 Neolithic vessels from Becsehely Figure 3 Linear band decorated sherds and lithic artifacts found during field surveys (Esz-teregnye) Figure 4 Neolithic sites Figure 5 Dosser shaped Copper Age vessel (Nagykanizsa-Sánc) Figure 6 Late Copper Age bowl and mugs (Nagykanizsa-Inkey kápolna) Figure 7 Copper Age sites Figure 8 Phallic amulet, bull figurine and storage vessel from a settlement of the Somogyvár-Vinkovci culture (Nagykanizsa-1 nkey-kápolna) Figure 9 Bronze pins with decorated heads, bronze daggers and vessel with incised patterns from a settlement of the Kurgan culture (Gelsesziget) Dr. Horváth László: Nagykanizsa és környékének története az újkőkortól a római kor végéig 141 Figure 10 Late Bronze Age vessel with plastic decoration (Nagykanizsa-Inkey-kapolna) Figure 11 Bronze Age sites (circles: Somogyvar-Vinkovci culture, full circles: Late Bronze Age) Figure 12 Sherds of Early Celtic stamped ware and hand formed vessels (Nagykanizsa-David-dulo) Figure 13 Celtic iron fibulae'and iron sword with chiseled decoration from Grave 63 at Magyarszer-dahely Figure 14 Celtic shield boss, fragments of a shield frame, iron shears, shaving knife and lance point from Grave 63 at Magyarszerdahely Figure 75 Whet stone, stamp decorated urn and bowls from Grave 63 at Magyarszerdahely Figure 16 Bronze fibula with coral inlay (Magyarszerdahely) Nauheim-type bronze fibula and clay hammer (Magyarszentmiklos) Figure 1 j Bronze chain and Celtic bracelet with plastic decoration (Miklosfa) Figure 18 Late Iron Age sites Figure 19 Barbotine decorated bowl from northern Italy (Nagykanizsa-Katonatemető) and relief decorated Samian ware bowl from Germania (Nagykanizsa-Inkey-kápolna) Figure 20 Second century A. D. grave chamber with entry corridor and square grave chamber (Nagyrécse) Figure 21 Mugs with depressed walls and lamp from the 3rd-4th century settlement (Nagykanizsa-Inkey-kápolna) Figure 22 Kiln No 5 from Hosszúvölgy Figure 23 Fourth century sarcophagus (Bagola-sánc-Nagyfakos) Figure 24 Pair of golden earrings from the Nagy fakos sarcophagus and 4th century glass jug (Nagykanizsa-Inkey-kápolna) Figure 25 Fourth century marble vessel from Hosszúvölgy Figure 26 Roman Period vessels Figure 27 The numerical distribution of prehistoric and Roman Period sites in Nagykanizsa and its surroundings i Dr. Szőke Béla Miklós A NÉPVÁNDORLÁS KOR ÉS A KORAI KÖZÉPKOR TÖRTÉNETE NAGYKANIZSÁN ÉS KÖRNYÉKÉN BEVEZETÉS Nagykanizsa és tágabb környéke sajátos geopolitikai helyzete miatt a Kárpát-medence fontos területe a népvándorlás korában és a korai középkorban is. Itt haladt keresztül az a Kárpát-medencét diagonálisan átszelő nemzetközi kereskedelmi és hadi út, amely az Adriától kiindulva és a Murán átkelve nagyjából a mai főközlekedési út nyomvonalát követve a balaton-magyaródi háton fordult északnak, és a hídvégi átkelőt felhasználva a Balaton északi oldalán haladt tovább kelet felé, hogy a Budapest körüli dunai átkelőkön és a vereckei hágón keresztül a Kijev környéki területekig hatoljon.1 Ennek az útvonalnak fontos szerepe volt az ide települők életében, mint ahogy annak is, hogy ez a vidék a 6-11. században a Kárpát- medencét elfoglaló népek államalakulatainak határzónájává vált, s mint ilyennek, sajátos törvények érvényesültek településtörténetében is. Ez a két geopolitikai tényező határozta meg az itt élők történeti feladatát, ami a határ védelme mellett egyfajta kultúraátadó és -közvetítő misszió teljesítése volt. Térségünkben csak az 1970-es évek második felétől váltak intenzívebbé a régészeti kutatások, emiatt a történeti és a régészeti források nem mindig egyforma súllyal segítik tájékozódásunkat a vidék településtörténeti viszonyaiban.2 Különösen igaz ez tárgyalt korszakunk korai időszakaira, amikor inkább csak a történeti adatokra támaszkodva kísérelhetjük meg tájegységünk történetének rekonstrukcióját. I. HUNOK, GÓTOK, LANGOBARDOK A 370-es években félelmetes új nép jelent meg - az ókoriak szemében Európa és Ázsia határát jelképező - Tanais (Don) folyónál. Ez a magát hunnak nevező nép 350 táján, feltehetően az uar-hun törzsszövetség támadása miatt költözött el a Szir-Darja és az Ili folyók közti hazájából, Kangküből, ahová a mongóliai hiungnu birodalom felbomlása (i. sz. 91) után, az északi hiungnu vezér, a sanjü vezetésével menekültek, s ahol a helyi iráni nomádokkal (akiktől a későbbiekben rájuk és alávetett népeikre oly jellemző koponyatorzítás szokását vették át) közel két és fél évszázadig együtt éltek.3 Ezekkel az iráni törzsekkel, és az útjuk során leigázott alán népcsoportokkal együtt tűnnek fel Európa határán, a Dél-Oroszország területét már évszázadok óta benépesítő - a Visztula torkolatvidékéről ide költözött - gótok szomszédságában. Vezető rétegüket továbbra is az a hiungnu-hun népelem alkotta, melynek törökös embertani vonásait a kortárs európai történetírók oly érzékletesen jelenítették meg.4 Nyelvükre csak személy- és méltóságneveik alapján következtethetünk, ami szerint a türkhöz közelálló nyelvet beszélhettek.5 A hunok viharos erejű támadásainak, a laza kötelékekben felfejlődő, nyílzáport zúdító lovasoknak nem tudtak ellenállni a tömör egységekben, gyalogosan küzdő gótok. Törzseik közül elsősorban a „puszták lakói" (gruntungi austrogoti), a Dnyeszter és Don között lakó keleti gótok hódoltak be a hunoknak, míg „erdőlakó" rokonaik (tervingi visigoti), az Al-Duna bal partján lakó nyugati gótok átkelve a Dunán a kelet-római birodalomba kértek bebocsájtást. De magából a formálódó hun birodalomból is menekültek elégedetlenkedők nyugatra. Ilyen volt az a keleti gótokból és alán-hun népelemekből álló csoport is, amelyet a keleti gót Alatheus és az alán Saphrax vezetett. 379-380-ban már Pannoniát dúlták, együtt egy kisebb másik hun csapattal. Mivel főként a Dráva völgyében fekvő Iovia (Lud-breg) és Mursa (Eszék, Osijek) városokat, továbbá Stridont sújtották támadásaik, egyesek úgy vélik, hogy Savia tartományban telepítették le őket.6 Más vélemény szerint Gratianus császár Felső-Pannoniában (Pannónia Prima) jelölte ki szállásterületüket, ahol a nomád hunok és alánok a Kisalföldet, míg a keleti gótok az erdősebb zalai területeket vették birtokukba.7 Bármelyik véleményt is fogadjuk el, logikusnak látszik, hogy a dél-zalai terület, a rajta áthaladó fontos kereskedelmi és hadi úttal Alatheus és Saphrax ellenőrzése alá kellett, hogy kerüljön, hiszen a tartományi lakosságot zsaroló, annak gazdasági erejét lecsapoló életmódjukból kézenfekvően következett, 146 Dr. Szőke Béla Miklós: A népvándorlás kor és a korai középkor története Nagykanizsán és környékén hogy az Itáliát a Duna-vidékkel összekötő kereskedelmi kapcsolatokat is megvámolják.8 Feltehetően ezt az útvonalat használta 394-ben az a jelentős erőt képviselő sereg is, amelyet Alatheus és Saphrax küldött Észak-Itáliába, hogy az Alarich vezette nyugati gótokkal együtt Theodosius császárt segítsék a vele Frigidusnkl szembeszegülő trónbitorló ellenében. Jellemző azonban, hogy már a következő évben a nyugati gótokkal együtt Pannónia és Illyrikum provinciák városait pusztították, s csak amikor a vandál származású Stilicho - aki a nyugat-római birodalomban a hadsereg parancsnokaként a tényleges uralmat gyakorolta - lépett fel erélyesen, akkor csendesedtek le a mozgolódások. De nem kellett sok időnek eltelnie ahhoz, hogy még hevesebb korszak, egy új népvándorlás vegye kezdetét. Uldin, hun király 394-395 táján ugyanis az Al-Dunához helyezte át székhelyét, s akik csak tehették, a félelmetes új szomszéd mellől igyekeztek elmenekülni. Az Alföld síkságáról 401-ben Észak-Pannonián és a Duna medencéjén át így futottak Nyugat-Európába, majd onnan Észak-Afrikába a vandálok. Ugyanekkor a Duna jobb partján fekvő Dacia Ripensisből a Száva völgyén és a Júliai Alpokon át Itáliáig vonultak a nyugati gótok Alarich vezetésével, ahonnan azonban Stilicho Pannoniába szorította vissza őket. Alarich testvére, Athaulf a nyugati gótok másik csoportjával az alföldi szarmaták földjén át menekült Pannoniába, ahol egy ideig Alatheus és Saphrax kemény ellenállásába ütközött, utóbb azonban emezek is csatlakoztak hozzá. Athaulf népével az Itáliához közel eső délnyugat-pannoniai területeken, azaz részben a zalai dombok közt települt le. De az állandósult létbizonytalanság, a mind gyakoribb és kegyetlenebb barbár betörések hatására a romanizált lakosság is mind nagyobb tömegekben menekült Pannoniából a védettebb tartományok felé. Ennek adott még egy jelentős lökést a gót Radagaisus vezette hatalmas barbár tömeg Itáliába tartó pusztító átvonulása 405-ben. 408-ban pedig végleg elköltözött népével Itáliába Alarich és Athaulf is. Az ezt követő két évtized pannóniai eseményeit teljes sötétség fedi.9 A 4. század utolsó harmadából és az 5. század első harmadából származó régészeti leletanyag meglehetősen gyér, de amivel mégis rendelkezünk, az igen fontosnak mondható. A nagykanizsai járás területén végzett régészeti terepbejárások egyetlen településnyomot sem regisztráltak, talán csak a Balatonma-gyaród-Kiskányavár lelőhelyen feltárt települési objektumok némelyike keltezhető a századforduló idejére.10 Ugyancsak nagyjából erre az időszakra tehető az a három vagy ötrészes övgarnitúra bujtatójaként szolgáló öntött bronz övveret-töredék, melynek pelta alakú végét és kerek középrészét ékvágásos díszítmé-nyekkel látták el. A leletet Balatonmagyaród-Kánya-vári szigeten találtuk terepjárás során 1982-ben, s bár kiterjedt ásatást végeztünk a lelőhelyen, sem települési objektumra, sem pedig sírra nem találtunk ebből az időből. Ezek az ékvágásos díszű övgarnitúrák egyébként Britanniától a Duna torkolatáig, főként azonban Észak-Galliában a késő római reguláris csapatok magasabb rangú tisztjeinek övét díszítették, akik között különösen nagy volt a germán katonák arányszáma. Az összes keltezhető példány a 4. század utolsó harmadából vagy a korai 5. századból származó sírból vagy leletegyüttesből ismert, igen valószínű tehát, hogy szórványleletként talált veretdarabunk is e korra tehető, s talán Alatheus és Saphrax egyik, római szolgálatba lépett magasabb rangú tisztjének övét díszítette egykoron11 (1. tábla 1). A bizonytalan közbiztonságnak köszönhetően tömörült a lakosság inkább a védhető, erődített telepekre. Ezt a helyzetet tükrözik a Nagykanizsa-Inkey-kápolnánkl feltárt épületmaradványok,12 s Keszthely-Fenékpuszta erődített császári (?) birtokközpont vagy belső erődváros,13 Valcum (?) ásatási eredményei is. Az utóbbiban feltárt 5. számú épület második leégése vagy az Alatheus és Saphrax vezette hordák 379-380. évi pusztító tevékenységével magyarázható,14 vagy már korábban, 374-ben, a szvéb-szarmata betöréskor égett le az épület.15 Korszakunkba eső temetkezés Zalaszentgrót-Sza-badság utcában került elő, amely nagy valószínűséggel egy keleti eredetű germán harcos sírja volt. Az elhunyt mellé kétélű kardján (Spatha) kívül ezüst és rézberakásos bronz tintatartóját és a 4. század végéről származó pénzeket tettek, ruháját hagymafejes bronz fibula fogta össze. A sír valószínűleg egy laza szerkezetű, nagyobb temetőhöz tartozott, amit még az 5. században is tovább használtak.16 A korszak kétségkívül egyik legérdekesebb lelőhelyére 1988-ban Kilimán-Felső majornál bukkantunk, ahol egy (?) nagycsalád 22 sírós temetőjét tártuk fel.17 A temető a község északi szélén, a Szévíz (Pölöske) árterének keleti szélén emelkedő domboldalon, az ún. Nádas istállótól keletre feküdt. A sírok többsége normál méretű, 1—1,5 m mélyre ásott aknasír volt, s három É-D irányú sorban, Ny-K tájolással feküdt. A sírcsoport északi végénél, a dombosodás legkiemelkedőbb pontján azonban egy 295 x 225 cm-es, 145 cm mély, a többitől eltérően É-D irányba tájolt sírkamra került elő, déli végében a sírépítményhez tartozó két nagyobb cölöplyukkal. Mind ez a sír, mind pedig a Ny-K tájolású, egyszerűbb aknasírok nagyrészt ki voltak rabolva: a 9 felnőtt és 13 gyermeksírból 6 felnőtt és 4 gyermek sírja meg volt bolygatva. A rabláskor az egész sírt újra kiásták, nem elégedtek meg csak egy kisebb, célirányos rablójárattal, miként a később itt megtelepült germánoknál, pl. a langobardoknál láthatjuk majd. A nagyméretű É-D-i tájolású sírban (5. sír), melyben talán a közösség feje nyugodott, csak az elhunyt mellé tett edények töredékeit, egy csontfésű bronz Dr. Szőke Béla Miklós: A népvándorlás kor és a korai középkor története Nagykanizsán és környékén 147 1. tábla: - Korai népvándorláskor. 1 = bronz övveret Balatonmagyaród-Kányavári szigetről, 2 = arany fülbevaló Nagykanizsa környékéről, 3-4 = gyöngysor és arany tű Kilimán-Felső major, 10. sírból, 5-6 = edények Kilimán-Felső major, 5. sírból. 148 Dr. Szőke Béla Miklós: A népvándorlás kor és a korai középkor története Nagykanizsán és környékén szegecses darabját és egy vas szeget, továbbá állatcsont-darabokat hagytak benn a módszeres rablók. Az egyik combcsonton vas rozsdanyomok voltak, aminek alapján feltételezhető, hogy az elhunytat komolyabb fegyverrel, valószínűleg kardjával együtt temették el. A sírt bestiálisán rabolták ki, a csontokat szándékosan összetörték, a koponyát is erőszakkal több darabba vágták. A túlvilági útra adott ételt, italt tartalmazó edények közül a töredékek alapján legalább három edény rekonstruálható. Az egyik egy szürkésbarna, tört kaviccsal és durvaszemű, meszes anyaggal soványított agyagból készült, kézzel formált edényke, szájpereme enyhén kihajlik, perem alatt benyomkodott, aljánál szintén kis kivastagodó perem, „talpkorong" fut körbe. A másik kettő korongon készült: az egyik egy finom homokkal soványított, szürkéssárga színűre égetett, fényezett felületű, szűk nyakú és gömbös testű, vágott aljú kis pohár, melynek vállán két vízszintes vonal közé behúzott hullámvonaldíszes besimítás látható. A másik egy csillámos-homokos soványítású, sárgás-, feketésszürke színű, fényezett felületű, éles hastörésű, talpkorongos mély tál. A hastörés feletti matt sávba sűrű amplitúdójú hullámvonalat simítottak be, e felett enyhén kiemelkedő bordadísz fut körbe. A kidudorodó peremű, talpkorongos tálból csak kevés töredék maradt meg, ezért rajzban tudjuk csak rekonstruálni valamikori formáját (i. tábla 5-6). Az egyszerűbb aknasírokból a melléklet nélkül, vagy a csak szegényes leletanyaggal eltemetettek sírjait nem bolygatták meg a rablók, úgy látszik tehát, hogy hajdanában a sírjelek alapján biztonsággal meg lehetett állapítani, mely sírokat érdemes kirabolni. Elkerülte a rablást egy idősebb nő sírja (10. sír), akinek nyaka körül kisebb kék és zöld színű, négyszögletes üveggyöngyökből és három nagyobb, lecsapott sarkúra csiszolt, sötétvörös karneolgyöngyből álló nyaklánc, továbbá a bal mellkas közepe táján egy 3,5 cm hosszú, oktaéder fejű arany tű feküdt, fejjel a medence felé (1. tábla 3-4). Egy kislány ugyancsak bolygatatlan sírjában (15. sír) a jobb kulcscsont és az állkapocs között !11. - állatjárással megbolygatva - a déli sírfalnál került elő egy-egy 2,7 cm hosszú arany tű. E tűk fejét szemüvegspirál alakúra hajlították. Végül egy férfi sírjában (20. sír) a bokák táján egy vas csattövises csontcsat és egy vas csat (cipőcsatok?), a bal alsó lábszár mellett pedig egy tarsoly tartozékai, vas karika, vas ár, tűzcsiholó és tűzkövek, kisméretű vaskés, s egy nyomott gömb alakú, kékeszöld üveggyöngy feküdtek. Feltűnő, hogy a sírokból egyetlen késő római lelettárgy sem került elő, sem római fazekasáru vagy üvegedény, sem pedig római ékszer, fibula vagy egyéb használati tárgy, mint pl. a zalaszentgróti temetőrészben. Az edények készítési technikája, formái sem kötődnek a korabeli római kerámiához, azoknak nem helyi fazekas által készített utánzatai. Ezzel szemben kiváló párhuzamait találjuk meg a Marosszentanna-Csernyahov kultúra lelőhelyein (Godlowski-féle Csernyahov C3-D fázis, Artánd horizont), szinte egyenesen onnan származó daraboknak látszanak.18 Úgyszintén nem római, hanem germán, mégpedig a párhuzamok alapján leginkább a keleti germánok, gótok által divatba hozott szokás az, hogy a korábban a haj feltűzésére használt tűket most új funkcióban, párban, ruhakapcsolóként kezdik alkalmazni.10 De a temetőben megfigyelhető temetkezési szokások, a rablott sírok nagy száma, az É-D tájolású „vezér" sír a többi keskeny, hosszú Ny-K irányítású, szegényesebb sír mellett stb. is kiváló párhuzamokat mutatnak a Csernyahov kultúra más temetőivel.20 Végül, bár a leletek száma sajnos meglehetősen csekély, a korhatározás szempontjából mégis döntő, hogy egyetlen, a hun korra, vagy a keleti gótok pannóniai uralma idejére utaló lelettípus sem került elő a temetőből. Mindezek alapján nagy valószínűséggel állítható, hogy a kilimáni temetőt a 4. század utolsó harmadában és az 5. század elején egy olyan kisebb, a helyi romanizált lakosságtól kulturálisan elzárkózó, a Ma-rosszentanna-Csernyahov kultúra köréből kiszakadt kis közösség, család (?) használta, amely itt csak egy generációnyi ideig temetkezett. Ez a kis közösség pedig a történeti adatok ismeretében leginkább az Alatheus és Saphrax vezette keleti gót-alán-hun népességhez - annak is inkább keleti gót részéhez -tartozhatott, mely a 380-as évektől a 408-ban Itáliába történt elvándorlásig temethette halottait a Kilimán határában feltárt kis temetőbe. Ruga nagyfejedelem nem sokáig tartózkodott az Al-Duna vidékénél. A 420-as években az Alföldre helyezte át székhelyét, 434-ben pedig már uralma alá került Pannónia Prima és Valéria tartomány, azaz a Dunántúl területe is. Ugyanezen évben meghalt Ruga, utódai társuralkodóként unokaöccse, Bleda és annak öccse, Attila lettek. Egy ideig a szerződések megújításaival sarcolták a Kelet- és Nyugat-római birodalom urait, 440-441-ben azonban, amikor a kelet-római hadsereg fő erőit részben a vandálok, részben pedig a perzsák kötötték le, átkeltek a Dunán, s sorra elfoglalva a legfontosabb erődítéseket, meghódították Pannónia Secunda tartományt (a Dráva-Száva köz keleti felét), s végigrabolták a Balkán félsziget virágzó városait is. 445-től, Bleda halála után egyeduralkodó lett Attila, akinek a nyugat-rómaiak a következő évben - a további jó viszony biztosítása érdekében - átengedték Savia tartományt (a Dráva-Száva köz nyugati felét) is. 447-ben Attila seregei újra végigpusztították a Balkánt. Attila érdeklődése azonban egyre határozottabban nyugat felé fordult, míg végül 451 elején mérhetetlen serege élén maga is hadra kelt. A Rajna, majd a Loire völgyén át haladva jutott el végül is Mauriacum közelébe, ahol Gallia valamennyi, ellene egyesült népével ütközött össze. A döntetlen kimenetelű - tévesen catalaunumi-nak Dr. Szőke Béla Miklós: A népvándorlás kor és a korai középkor története Nagykanizsán és környékén 149 nevezett - csatát követően 452 tavaszán már újra háborút viselt, s valószínűleg vidékünkön is áthaladva a Júliai Alpokon és Aquileian át Itáliába nyomult. Csak a seregét tizedelő éhség és járvány tudta visszafordulásra bírni. A következő évben, 453 tavaszán az új násza alkalmával kapott agyvérzés Toppantotta derékba életét, s döntötte romba világuralmi terveit. Attila utóda fia, Ellák lett, aki azonban hamarosan áldatlan testvérháborúba keveredett a hatalomból ugyancsak részt követelő testvéreivel, Dengizikkel és Irnekkel. Ezt kihasználva sorra lázadtak fel az alávetett népek is, élükön Ardarik gepida királlyal. A hun királyfiak a pannóniai - közelebbről nem azonosítható - Nedao folyónál ütköztek meg lázadó alattvalóikkal, de csatát veszítettek, Ellák a csatatéren maradt, öccsei a Fekete-tenger északi partvidékének szteppé-jére menekültek vissza (454-455).21 Nagykanizsa környékén a régészeti terepbejárások és az ásatások sem derítettek fel ezidáig jelentősebb emlékanyagot a hun uralom időszakából. Kérdőjelesen tehetjük erre az időszakra egyetlen leletünket, egy bronz tükör töredékét, mely 1905-ben Balatonmagyaródon, a hídvégi átkelő déli oldalánál nyitott homokbányából került elő.22 A lelőhelyen 1980 óta hosszú éveken át tartó ásatásokkal több tízezer négyzetméternyi területet kutattunk át, a korszakból származó sírra vagy településnyomra mégsem bukkantunk. Ezért elképzelhető, hogy szórvány lelet volt a tükör, esetleg olyan hunkori telepobjektumból vagy sírból származik, melyet a század elején teljesen elpusztítottak.23 Biztosan hunkori viszont a Keszthely-Téglagyárnál talált, É-D tájolású, padkás sír, melyben egy arany nyakpereccel, cipőcsatokkal ill. egy vaskéssel eltemetett gyermek feküdt, akinek a túlvilági úthoz ételként egy fiatal juh hátsó lábának darabját és egy vörös festésű, téglapiros, kétfülű cserépkorsóban italt adtak útravalóul.24 Közvetett bizonyítékok utalnak arra, hogy ebben az időben a fenékpusztai erődöt is megszállták a hunok. Ennek emlékei lehetnek részben az 5. számú épületbe ásott, félig földbemélyített házak,25 az egyik északi kaputoronyban feltárt bronzműves műhely,26 az erőd délkeleti sarkában, az egyik épületben talált Villafontana-típusú fibula és egy kétélű kard,27 s talán az a melléklet nélküli sír is a keleti erődfal külső oldalánál, amiben egy torzított koponyás csontvázat találtak.28 A leletek interpretációját nehezíti azonban, hogy a Nedao menti csata után Avitus, nyugat-római császár 455-ben seregeivel megjelent Pannoniában, hogy visszaállítsa a római uralmat, s valószínűleg Fenékpusztát is megszállta, hogy katonai bázist létesítsen benne. Alig egy év múlva ellenben már a keleti gótok birtokolták az erődöt, melyet előbb felégettek, védőit legyilkolták, majd hamarosan újra helyreállíttatták a falakat.29 A keletre visszavonult hunok ugyanis a Feketetenger északi partvidékén lakó alattvalóikat, a keleti gótokat küldték az őket elűző, korábban alávetett népekkel szemben a Duna-Tisza vidékére, hogy állítsák vissza hatalmukat a Kárpát-medencében. Ok azonban, az ellenséges népek gyűrűjébe kerülve a keletrómai császár, Marcianus védelmét kérték, aki „szövetségesül" is fogadta őket. Szállás területüknek Pannoniát jelölte ki, „Sirmiumtól (Srmska Mitrovica) Vindominá"-ig (helyesen: Vindobonum - Wien, Bécs). E területből egyelőre a déli térséget szállták meg. Valamer főkirály törzsével az Aqua Nigra és Scarniunga folyók között valószínűleg Pannónia Se-cunda területén, a Dráva-Száva köz keleti felében telepedett le.30 Valamer testvére, Thiudimer iuxta lacum Pelsois, azaz a Balaton melletti területet foglalta el. A pontosabb lokalizációban azonban már eltérnek a vélemények: egyesek a Balaton nyugati felét, központjának pedig a fenékpusztai erődöt jelölik meg,31 mások szerint a Balaton-Duna-Mecsek hegység közti terület volt a fenti módon jelzett terület.32 A harmadik testvér, Vidimer inter utrosque, azaz a kettő között települt le, a Dráva vonalánál, vagy talán a Mecsek-Duna-Dráva háromszögben.33 Alighogy megtelepültek, az Attila-fiak, „mintha csak elszökött rabszolgáik után kutatnának"34 a keleti gótokra támadtak, hogy a hűtlenséget megtorolják. De elegendő volt Valamer és népe, hogy a hajdan oly félelmetes hun sereget visszaverje. Röviddel ezután hallunk arról, hogy a keleti gótok rátámadtak azokra a hun sagadf arjikra, akik még a 430-as években települtek be Pannoniába, s a Nedao-i csata után is itt maradtak.35 Szállásterületüket pontosan nem tudjuk meghatározni, egyesek szerint a Duna-kanyarban,36 illetve a Balatontól északnyugatra,37 más nézet szerint Pannónia Secunda-ban éltek.38 Utóbbi elképzelést az valószínűsíti, hogy a vérei megsegítésére siető Dengizik ide tört be, s Valamer feltételezett székhelyét, Bassianat (Petrovci) vette ostrom alá. A hunok azonban másodszor is vereséget szenvedtek s többé nem is szálltak harcba velük. A keleti gótok egyre jobban megerősödtek, katonailag egyre félelmetesebbé váltak. Előbb az új keletrómai császárral, I. Leóval szemben bizonyították be ezt, aki kénytelen volt a felbontani szándékolt „szövetséget" (foedus) újra megerősíteni, s hogy a békét biztosítsa, zálogul Valamer fiát kérte, aki azonban -gyermektelen lévén - Thiudimer fiát (a későbbi Nagy) Theoderik&t küldte Konstantinápolyba. Azután a Dunától északra lakó szvébekre. támadtak, akik Pannónia északi felét és a Borostyánút forgalmát ellenőrizték, majd pedig a Duna-Tisza közének déli felén élt szkírekvc - az utóbbiakkal vívott csatában 468-ban azonban elesett Valamer főkirály. Utóda Thiudimer lett, aki az egyesült szkír-szvéb-szarma-ta-gepida szövetséggel szemben is sikerrel küzdött meg a Bolia (Ipoly?) folyónál. Haragja elől a szvébek 150 Dr. Szőke Béla Miklós: A népvándorlás kor és a korai középkor története Nagykanizsán és környékén ekkor menekültek el nyugatra, míg a szarmaták és a szkírek egy része délre, a szkírek másik csoportja pedig Noricumon át Itáliába költözött. Theoderik 470-ben tért vissza övéihez, de I. Leónak csalatkoznia kellett reményeiben: Theoderik egyik legelső tette volt, hogy megtámadja a szarmatákat befogadó Singidunumot (Belgrádot), s a várost saját hatalmában tartotta meg. A keleti gótok történetének fonala ezután két szálra bomlott: Vidimer népével előbb Itáliába, majd Galliába vonult (473-474). Thiudimer és fia, Theoderik a nép zömével Moesia Prima/Superior (E-Szerbia) tartományba települt át, s 15 évig ott is éltek.39 Ezt követően azonban Theoderik is felkerekedett, és Sir-miumon, a dél-pannoniai területeken át Itáliába vonult. Ravenna székhellyel létrehozott királysága megerősödésével azután 504-ben sereget küldött a korábbi „haza" visszafoglalására is. A Pitzia vezette sereg a Dráva-Száva közét és Dalmáciát Theoderik királyságához csatolta, s ezek 536 tájáig uralmuk alatt is maradtak. Miután a keleti gótok elköltöztek Pannoniából, az Itáliába menekült szkírek királya, az utolsó nyugatrómai császár, Romulus Augustulus trónfosztója, Odoaker 476 után itáliai királyságához csatolta Nyugat és Délnyugat-Pannoniát (Pannónia Prima és Sa-via területét) a két Noricummal együtt. Uralma rövid ideig újra nyugalmat hozott a vidék sokat próbált lakosságának életébe, fellendült a gazdaság és kereskedelem. Odoaker hatalmának erősödésétől tartva azonban Zeno, kelet-római császár felbíztatta a Dunától északra lakó rugiakat, hogy támadják meg ellenlábasát (486). S bár a véres harcból győztesen került ki Odoaker, a következő évben bátyja Hunvulf mégis kénytelen volt elrendelni a tartományok római lakosságának kitelepítését - s ezzel végérvényesen befejeződött a Duna-vidék római élete (488). Hamarosan Odoaker itáliai királysága is végveszélybe került: az Itália királyságáért folytatott közel négyéves háború győztese ugyanis Theoderik lett (493).40 Vidékünk régészeti emlékanyaga a keleti gót uralom és az Odoaker fennhatósága alatti időszakból sem mondható nagyszámúnak, de ami ismert, az nem jelentéktelen. Minden bizonnyal egy gazdag keleti gót nő sírjából származik az az arany fülbevalópár (1. tábla 2), amelyet a múlt század végén vásárolt meg a Magyar Nemzeti Múzeum, s amely - mint a róla tudósító rövid híradásból kiderül - „állítólag Nagy-Kanizsáról származik. Idomuk ismeretes typust képvisel, mely vidékeinken elég gyakori. A sima kör alján ugyanis tompított koczkát utánzó arany foglalvány lóg, melyet valamikor gránátos táblácskák töltöttek ki."41 A század elején jelent meg híradás arról is, hogy „Nagykanizsa környékén" I. Leó (457—474) arany pénze került elő.42 Igen valószínű, hogy ez a lelet is egy sírból származott, mely talán 461 után, az I. Leó szerződésszegését megtorló hadjáratból, vagy az ennek sikere után megemelt évpénzből jutott birtokosához. Mivel pedig a két aranylelet előkerülési ideje és helye feltűnően közel esik egymáshoz, nem lehetetlen, hogy egy olyan folyamatosan pusztuló temetőből származnak, mely valahol Nagykanizsa környékén volt. A fenékpusztai erőd keleti gót régészeti leletanyaga ahhoz képest, hogy egyes feltételezések szerint itt volt Thiudimer székhelye, sőt talán maga Theoderik is itt született, viszonylag csekély. Röviddel az erőd elfoglalása és felégetése után rendbehozatták annak védműveit és néhány kivételtől eltekintve a belső épületeket is. Valószínűleg ekkor épült az a sárral kötött kövekből felhúzott falú építmény is, amely az ún. 5. számú épület fölött állt.43 Az erődön kívül, a déli erődkaputól mintegy 200 m-re egy nemesi család 31 sírós temetőrészletére bukkantak. Az elhunytaknak, négy kivételével, hun ízlés szerint mesterségesen torzított volt a koponyája. Az egyik bolygatatlan női sírban egy háromgombos, félkörös fejű, fecskefark lábú, ékvágásos díszű, aranyozott ezüst fibulapár és egy kétoldalas csontfésű, továbbá néhány gyöngy volt, más sírokból oktaéderes fülbevalók, illetőleg karperecek kerültek elő.44 Talán ugyanebből az időből származik az északi erődkapunál is néhány sír. Az egyikben egy madárfejű bronz fibula, a másikban két egyszerű ezüst gyűrű, egy vas karperec, továbbá két lecsapott sarkúra csiszolt karneolgyöngyből, és más üveggyöngyökből álló nyaklánc volt.45 Végül pedig, talán még idevonhatóan, megemlíthető a Dabronc-Ötvöspusztán előkerült padmalyos, E-D tájolású sír, melyben ugyancsak egy keleti gót nőt temettek el. Ruháját a fenékpusztaihoz hasonló két aranyozott ezüst fibula és egy ezüst csat fogta össze, a hosszú túlvilági útra pedig egy sötétszürke, besimított díszű, nyakgalléros korsóban adtak neki innivalót.46 A keleti gótok elvándorlása (473) utáni időszakból egyelőre nincs régészeti leletanyag vidékünkről, bár feltehetően ekkor sem volt teljesen lakatlan. Van olyan vélemény, miszerint a maradék romanizált lakosság ekkor húzódott a fenékpusztai erőd falai mögé - és ezért nem szállták meg azt a langobardok a későbbiekben sem -, régészetileg azonban ezt még alá kell támasztani.47 A langobardok (= hosszú szakállúak) 450-480 között hagyták el Elba vidéki őshazájukat, s előbb a Cseh- és a Morva medencébe, majd Odoaker és Hunvulf 487-488. évi hadjárata után a rugiak földjére települtek. Hamarosan összeütközésbe kerültek a Kisalföldön lakó kerülőkkel, Nagy Theoderik szövetségeseivel. 509-ben győzedelmeskedtek felettük és immár a Balatontól északra fekvő Dunántúl is hatalmuk alá került. Theoderik 526. évi halála után pedig elfoglalták a Dél-Dunántúlt, beolvasztva népükbe az itt élő szvébeket is, a romanizált lakosságot azonban békében hagyták (erődített) településeiken. Dr. Szőke Béla Miklós: A népvándorlás kor és a korai középkor története Nagykanizsán és környékén 151 539-ben nyugati szomszédaik, a frankok szövetkeztek a Nagyalföldön lakó gepidákkal - a langobar-dok ezért a kelet-római császárhoz fordultak támogatásért. Audoin királyuk 546-ban olyan szerződést kötött a császárral, hogy az addig a gepidáknak fizetett évjáradékért, továbbá a dél-pannoniai és a kelet-nori-cumi városok és erődítések feletti uralomért cserébe segítenek kiűzni a gepidákat Pannónia Sirmiensisből (= Pannónia Secunda-ból). 547-ben be is törtek a gepidák által megszállt területre, de a kelet-római támogatás elmaradása miatt visszavonultak. 551-ben a Sirmium és Cibalae (Vinkovci) közti Asfelden súlyos csapást mértek a gepidákra, s csak a császár békeparancsa mentette meg a gepidákat a teljes ösz-szeomlástól. 565-ben újultak ki a két nép közti ellentétek, amikor az új fiatal langobard király, Alboin Sirmium falaiig szorította vissza a gepidákat. Kuni-mund, gepida király felajánlotta a császárnak, ha melléjük áll újra, önként visszaadja Sirmiumot - így 566-ban sikeresen vissza is verték a langobard ostromot. Alboin azonban az ekkor már az Al-Dunánál állomásozó avarokhoz fordult támogatásért - s együttesen 567-ben megsemmisítő vereséget is mértek a gepidákra, Kunimund is a csatatéren maradt. A kelet-római császárság végre visszafoglalhatta Sirmiumot, de az avarok behívásával megpecsételődött nemcsak a legyőzöttek, hanem a győzők sorsa is. Az avarok egyik legelső tette volt ugyanis, még 567-ben, Sirmium elfoglalását megkísérelni, hogy rajta keresztül kaput tárva immár akadálytalanul fosztogathassák a gazdag kelet-római császárság földjét. Láthatóan csak idő kérdése volt, mikor kerül sor a „győztes" langobardokra is. Ezért Alboin - örök szövetséget felajánlva - átengedte országát az avaroknak, s szász, szvéb, thüring és gepida segédcsapataival 568. húsvét másnapján népével együtt Itáliába költözött. Itt azután, a keleti gót királyság romjain, létrehozta a közel 200 évig virágzó itáliai langobard királyságot. A lan-gobardok elvándorlásával és az avarok beköltözésével - először egyesülve a keleti és nyugati országrész egy nép uralma alatt - új fejezet kezdődött a Kárpátmedence népeinek életében.48 Nagykanizsáról és környékéről egyelőre hiányoznak a langobard időszak régészeti emlékei. Elképzelhető, hogy ezt a területet soha nem is szállták meg, mivel érdekeltségeik elsősorban délkelet felé, a Szerémség irányában voltak, az Itáliával való kapcsolat sokáig alárendelt szerepet játszott. Ezzel szemben a Balaton nyugati partjánál, Fenékpusztán és Vörsön is jelentősebb emlékek kerültek napvilágra. Vörsön langobard szabad harcosok egységének (fara) 37 sírját tárták fel. Mindegyik sír ki volt rabolva, a rablók azonban csak bizonyos tárgyakat - a férfiak sírjából a kardot, a nőkéből a díszövet összefogó súlyos, aranyozott ezüst ívfibulapárt - vittek magukkal előszeretettel. A sírokban tehát még viszonylag sok egyéb tárgy bennmaradhatott, a harcosoknál lándzsa és pajzs, a nőknél aranyozott ezüst és bronz sasos és S-fibulák, ezüstlemezes övcsüngő, díszes gyöngysorok, mindkét nemnél edények, állatcsontok stb. Hasonló temető lehetett - egy ajándékként a múzeumba került ezüst S-fibula alapján - talán Keszthely-Dobogón is.49 Ezek a temetők mind a régészeti analógiák, mind pedig a történeti adatok alapján az Audoin által kötött szerződést követő déli terjeszkedés emlékei lehetnek. Kérdésesebb a Fenékpusztán feltárt sírok keltezése. Itt a Horreumnál egy gazdag közösség temetőjének 31 sírja került elő, melyekben arany kosaras és félholdas függők, arany és ezüst korongfibulák, arany és aranyozott bronz tűk, aranyozott ezüst sasos és S-fibulák, díszes gyöngysorok és egyéb ékszerek jellemzik a leletanyagot.50 Ugyancsak egy előkelő nemes kislány tetemét rejtette az erődtől északra, a Keszthely-Fenéki úton feltárt sír, amelyben alman-din- és üvegberakásos arany csüngődíszekből és arany lemezgyöngyökből álló nyaklánc, arany korongfibulák, arany lemezekkel díszített övcsüngő, gemmás arany gyűrű, kétoldalas csontfésű, csontlemezekkel díszített ládika és egy kis szelence alkotta az elhunyt viseletét és személyes tárgyainak kis csoportját.51 Nagyrészt ugyanebből az időszakból való lehet a fenékpusztai erőd falának külső oldalánál hosszan elnyúló, nagy kiterjedésű, de jóval szegényebb temető is.52 Míg egyesek a 6. század közepe tájától keltezik e temetkezések kezdetét,53 újabban - a horreumi temető két gyermeksírjában talált korai avar övdíszek alapján - feltételezik, hogy csak 568-tól, az avar időszakban kezdődtek meg itt a temetkezések,54 s a leletanyag későantik, langobard stílusú csoportját az avarok által fogságba hurcoltak hozták magukkal. Joggal merül fel azonban az a kérdés, vajon a leletek mutatta gazdagság birtokában maradhattak-e hadifogoly státusba került emberek, népcsoportok?55 Ezért valószínűbb, hogy ez az emlékanyag egy, a 6. század közepe táján megjelenő gazdag, késő antikkal kevert, langobard műveltségű közösség hagyatéka. E kevert jellegű műveltség kialakulását segíthette az a körülmény, hogy a langobardok Dél-Pannoniában, Kelet-Noricumban és Pannónia Sirmiensisben, azaz a Sze-rémségben olyan gazdagabb késő római lakosságra találhattak, amellyel kölcsönösen előnyös alapokon, békésen együtt tudtak élni.56 Ez utóbbi népesség a langobardok Itáliába vándorlása után, legalább részben továbbra is helyben maradt, s megpróbált alkalmazkodni új uraihoz, az avarokhoz (ld. ezüst övveretek). Az eddigiekben közel 200 év történeti eseményeit és régészeti emlékanyagát tekintettük át, Alatheus és Saphrax keleti gót-hun-alán hordáinak megjelenésétől (378-380) a langobardok itáliai elvándorlásáig (568). Ez a két évszázad öt nagyobb egységre bontható: 1. a békés római évszázadok vége, a hunokat megelőző népvándorlás időszaka (379/380-408/433), 152 Dr. Szőke Béla Miklós: A népvándorlás kor és a korai középkor története Nagykanizsán és környékén i. térkép A népvándorlás kor lelőhelyei Nagykanizsán és környékén (378-380 - 568) Alatheus és Saphrax kora, pre-hun kor 1.1. Balatonmagyaród-Kiskányavár 1.2. Balatonmagyaród-Kányavári sziget 3.1. Keszthely-Fenékpuszta 4.1. Kilimán-Felső major 5.1. Nagykanizsa-Inkey kápolna 7.1. Zalaszentgrót-Szabadság utca Hun kor 1.3. Balatonmagyaród-Hídvégpuszta, déli rév 3.1. Keszthely-Fenékpuszta 3.2. Keszthely-Téglagyár Keleti gót időszak z.i. Dabronc-Ötvöspuszta 3.1. Keszthely-Fenékpuszta 5.2. „Nagykanizsa környéke" Langobard időszak 3.1. Keszthely-Fenékpuszta, horreum 3.3. Keszthely-Dobogó 3.4. Keszthely-Fenék út 6.1. Vörs Jelmagyarázat: telep temető erődítés szórvány Dr. Szőke Béla Miklós: A népvándorlás kor és a korai középkor története Nagykanizsán és környékén 153 2. a hun uralom ideje (434-455), 3. a keleti gót királyság (Thiudimer) korszaka (456-473), 4. a szkír Odoaker itáliai királyságtól való függés (476-488), majd Nagy Theoderik itáliai királyságával való „szövetség" ideje, szvéb (?) telepesek jelenléte (504-kb. 536), 5. a langobard királyság korszaka (526-tól, ténylegesen azonban csak 546-547 tájától 568 húsvétjáig). Vidékünk régészeti emlékanyagát vizsgálva általános tanulságként levonhatjuk, hogy a korai népvándorlás időszakában erőteljesen elnéptelenedett a délzalai térség, a népesség a jól védhető erődítésekbe (pl. Fenékpuszta) és azok vonzáskörzetébe települt át. A fokozatosan csökkenő népesség ellenére a vidéket átszelő nagymúltú kereskedelmi és hadi út továbbra is komoly vonzerőt gyakorolt a gyors egymásutánban feltűnő, majd elköltöző népekre, nem véletlen, hogy a gyéren felbukkanó leletek is ennek mentén kerülnek elő (1. térkép). Nagy azonban a valószínűsége annak, hogy a mind intenzívebbé váló régészeti kutatások és az olyan módszeres településtörténeti célzatú feltárások, mint amilyenek a Kis-Balaton térségében, az Alsó-Zalavölgyben,57 illetőleg az utóbbi évektől a hahóti medencében, a Principális (Kanizsa) és Széviz (Pölöske) völgyében58 folynak, jelentősebben gyarapítják majd e korszakból való ismereteinket is. II. AVAROK ÉS SZLÁVOK A hiungnu birodalom felbomlása (i. sz. 91) után a törzsek egy része nyugatra, Kangkübc menekült (ezek utódai a 370 táján a Donnál feltűnő hunok), más része helyben maradt, s a szienpi birodalom fennhatósága alá került. Ezek a uar és hun törzsi csoportok a kínai forrásokban zsuan-zsuannak nevezett törzsszövetséget létrehozva a 4. század elejére annyira megerősödtek, hogy megdöntötték a szienpi birodalmat, majd egy részük Kangkübe betörve 350 táján elűzte onnan a (későbbi európai) hunokat, s tovább vonult Szogdiába és Tokharisztánba (ÉK-Afganisztánba), ahol létrehozta a heftalita birodalmat (467-577 tájáig). A mai Mongólia területén élt zsuan-zsuanok 460 körül újra nyugatra kezdtek terjeszkedni, s az Ili folyó vidékéről elűzték a szavírokat, akik a Kaukázus előteréhez menekülve elűzték onnan az ogurokat, majd az Attila-fiak fekete-tengerparti maradék hatalmát is megdöntve 506-557-ig uralmuk alatt tartották ezt a területet. 552-555 között egy új törzsszövetség keletkezett Belső-Ázsiában, a türköké, akik végleg megsemmisítették a zsuan-zsuanok hatalmát. Utóbbiak részben Taugastba (Észak-Kína) és a mukrikhoz (Korea), részben azonban feltehetően nyugatra menekültek, s egyesültek azokkal az uar-hunokkal, akik pedig az egyesült türk-perzsa seregektől megdöntött heftalita birodalomból (557-561) menekültek Európa irányába.59 Ez az új népszövetség, „amelyet avaroknak neveznek", 557 végén érkezett a Kaukázus előterébe, s azonnal követet is küldött I. Justinianus császárhoz Konstantinápolyba.60 A követség jöttére összefutott az egész város, hogy megcsodálja e furcsa népet, melynek „hátul nagyon hosszú volt a haja, szalagokkal megkötött és befont".61 A bizánci császárt amúgy is nyugtalanító dél-oroszországi népekkel szemben ajánlkozó új szövetséges sorra hatalma alá hajtotta az ott élő barszélt, onogur, szavír és néhány más hun népet (valószínűleg az utigurokat és kutrigurokat), majd 561-ben lerohanta az anták országát is.62 562-re már az Al-Dunához érkeztek, ahonnan újra követet küldtek a bizánci császárhoz, hogy letelepedésre alkalmas országot kérjenek tőle. A császár a herulok földjét, Pannónia Secundát ajánlotta, de ők Skythia Minort (a mai teljes Dobrudzsa területét) kérték. A császár ebbe nem egyezett bele, sőt a Dunánál határzárat rendelt el, hogy az avarok esetleges támadását visszaverhesse. Ekkor az avarok a Kárpátokat megkerülve északról a frankok földjére támadtak, Sigibert, Austrasia királya azonban megállította őket. 563-ban a türkök már maguk is követet küldtek Bizáncba, hogy az ő „szökött rabszolgáik"-kal, az avarokkal kötött szerződés felbontására hangolják a császárt.63 II. Justinus, az új császár meg is tagadta az avarokkal kötött szerződés megújítását és az évi „ajándékok" fizetését.64 Erre az avarok újra nyugaton próbálkoztak, 566-567 táján ismét Sigibert thüringiai területére törtek be. „Mikor aztán meg kellett küzdeni, (az avarok) mágikus praktikákban járatosak lévén különféle kísértetalakokat mutattak nekik és hatalmasan fölibük kerekedtek."65 Maga Sigibert is fogságba esett és csak az „ajándékozás művészetével", az avarokkal szövetséget kötve sikerült megmenekülnie. 567 elején a nyugati türk seregek már átkeltek a Volgán, az utolsó pillanatban jött tehát Alboin, langobard király ajánlata, hogy szövetkezzenek a szerződésszegő császárral és az általa támogatott gepidákkal szemben. Baján kagán, bár maga is szorongatott helyzetben volt, egy darabig kérette magát. Végül is kialkudta, hogy győzelem esetén a langobardok állatállományának tizede, a zsákmány fele és a gepidák országa az avaroké legyen.66 A megsemmisítő győzelem után 567 telét már a Nagyalföldön töltötték az avarok, s a langobardok önkéntes elvonulása után, $68 tavaszára már az egész Kárpát-medence egyeduralko- 154 Dr. Szőke Béla Miklós: A népvándorlás kor és a korai középkor története Nagykanizsán és környékén dóivá váltak - hosszú századok után először egyesítve újra egy kézben az egész területet. Baján kagán új székhelyéről ismét követeket küldött a bizánci császárhoz, hogy újítsák meg a szerződésüket és az évi „ajándékokat". II. Justinus azonban a türkökkel kötött szövetségben bízva megtagadta ezt.67 A kagán tehát fegyverrel vonult Sirmium ellen - mely véleménye szerint hadizsákmányként őt illette meg -, s követelte, hogy a gepida Usdibadot szolgáltassák ki neki. De az ostrom közben is folytatták az alkudozást. Az avar Apsich vezetésével igyekeztek megegyezni a bizánciak fővezérével, Tiberi-wsszal, hogy avar főemberek, esetleg a kagán fiai közül vett túszok ellenében biztosítson a császár az avaroknak földet. Az egyezség végül is 574-ben jött létre az időközben caesamak választott Tiberiusszal. A türk kagán ennek hírét véve felháborodottan bontotta fel a császárral kötött szerződését, mint követével üzente, „egyik szavatokkal engem szednétek rá, a másikkal az én szolgáimat, a varchónitákat" .68 576-ban, kihasználva, hogy a bizánciak fő serege a perzsa fronton küzdött, az Al-Duna bal partján lakó szklavénok egyre merészebben támadták a thrákiai városokat. Tiberius Baján segítségét kérte, aki örömmel adta meg azt, mivel korábban hasztalan szólította fel őket engedelmességre és adófizetésre - még követeit is megölték. Most bizánci segédlettel - a Dunán hajókon ők szállították át csapatait - támadhatott rájuk, s aratott győzelmet. De a hadjárat tapasztalatait hamarosan a bizánciak ellen fordította. 579-ben a kagán elérkezettnek látta az időt arra, hogy régi tervét, Sirmium bevételét megvalósítsa. Azt állítva, hogy újra a szlávok ellen indul, Sirmium alatt egy hajóhidat kezdett ácsoltatni a Száván - közben pedig mind a singidunumi városparancsnokot, mind pedig a császárt igyekezett félrevezetni. A híd elkészülte után már nyíltan követelte a kagán a város átadását, s szabad elvonulást ajánlott fel a város lakóinak. A császár azonban nem engedett, bízott benne, hogy a perzsa frontról hamarosan át tud csoportosítani erőket északra, s a városlakók is igyekeztek kitartani. De az ostromzár mind szorosabbá vált a város körül. Nyugatról, a Dalmácia felőli hídhoz érkezett Apsich, avar vezér is, majd a falak alatt átvonult Baján haderejéhez csatlakozni.69 Végül a várost közel három évi ostromzár, éheztetés után harc nélkül átengedte Tiberius az avaroknak - a végleges békét azonban már Konstantinápolyban a trónra lépő új császárral, Maurikiosszál kötötték meg az avarok. Sirmium elfoglalásával megnyílt a kapu a kelet-római birodalom belseje felé. Hamarosan nemcsak Sirmiumban hangzott el a fohász, amelyet egy ott előkerült téglára felróva olvashatunk: „Uram Krisztus, segíts a városon és tartsd vissza az avart. Őrizd meg a római földet („Rómániát") és azt, aki ezt írta. Ámen."70 A következő években az avarok a szövetséges szkla-vénokkal többször is végigfosztogatták a Balkán fél- szigetet, s csak a Konstantinápolyt övező ún. Hosszú Falak tudták őket feltartóztatni. Ez az időszak az, amikor a szlávok a Peloponnesosi félszigeten is megvetették lábukat.71 591-ben azonban fordulat állt be Bizánc külpolitikai viszonyaiban. A császári csapatok visszasegítették trónjára II. Chosroést, s a vele kötött előnyös szerződésnek köszönhetően lezárult a majd húsz éves perzsa háború. Az addig ott lekötött seregeket immár a balkáni frontra lehetett irányítani, ráadásul élükre egy igen tehetséges hadvezér, Priskos került. A perzsa háború befejeződésének hírére az avar kagán is mozgósította erőit, egészen a Keleti tenger partjáig küldött követeket katonai erő gyűjtése céljából.72 A frankok és a bajorok ugyanakkor a bizánci császárhoz küldtek követséget, segítségüket felajánlva. 592-ben azután a császár megtagadta az évi pénzjuttatások felemelését, ami nyílt hadüzenetnek számított. A válasz nem késett sokáig. Az avarok már Konstantinápoly közeléig hatoltak, amikor Priskos csellel - hátbatámadásuk hírét keltve - visszafordulásra késztette őket. A következő évben fő szövetségesüket, a szklavénokat, Ardagastos és Musókios népét támadta meg és győzte le, miközben az avarokat sikeresen távol tartotta a háborútól a zsákmányon való osztozás reményével.73 A győzelem után a bizánci hadvezér a foglyul ejtett barbárokat át is engedte a kagánnak. 595-ben sikerrel védte meg Priskos Singi-dunumot az avaroktól, akik annak lakosait a „barbárok földjére" szándékoztak áttelepíteni, egyik vezére pedig a Dalmácia városait dúló seregtől ragadta el az összerablott zsákmányt.74 596-ban Thessalonikéig nyomultak előre az avar seregek,75 597-ben pedig Tornea (Tomi) városát ostromolták, s bár Priskos is a városhoz vonult, nem tudta áttörni az ostromgyűrűt. A következő év tavaszára már éhínség gyötörte az ostromlottakat, akiknek a kagán élelmet küldött -ezért hálából Priskos indiai fűszerekkel kedveskedett a kagánnak. Húsvét után szétváltak a csapatok, a visszavonuló bizánciakat üldöző avarok között azonban ragályos betegség tört ki, a kagánnak is „hét gyermeke esett mirigyduzzanat és valami tüzes forróságú lázroham betegségébe és egyetlen nap alatt mind be is fejezte életét."76 A tizenkét napos gyász elteltével megegyezett a kagán a bizánci követtel, hogy a jövőben a Duna lesz a határ a rómaiak és az avarok között, csak a szlávok ellen szabad átúsztatni a folyón, s megnövelték az avaroknak fizetendő év-pénz összegét is. De már 599-ben meg is szegték ezt a szerződést a bizánciak. Két sereggel indultak az avarok ellen, melyek SingidunumnaX (Belgrád) egyesültek, majd onnan Viminaciumhoz (Kostolac) vonultak. Közben a kagán is átkelt a Dunán, s a bizánci területet dúlta, négy, még életben maradt fiára bízva a dunai átkelők védelmét. A bizánci főerők azonban egyetlen lendületes ellentámadással átkeltek a Dunán és avar területen mérkőztek meg ellenfelükkel. Rövid Dr. Szőke Béla Miklós: A népvándorlás kor és a korai középkor története Nagykanizsán és környékén 155 időközök elteltével ötször csap 1! -a harmadiknál a kagán fiai is odavesztek, vjgul már a Tiszánál folytak a harcok. Priskos több ezer avar, szláv és más barbár fogollyal, győzedelmesen tért vissza.77 A sorozatos, súlyos vereségek ellenére volt annyi lélekjelenléte az avar kagánnak, hogy követét még időben, a győzelem hírével érkező bizánci hírnök előtt elküldje a császárhoz, s elérje, hogy a császár -a fenyegetőzésektől megfélemlítve - a foglyok szabadon engedését rendelje el. S még ebben az évben, ősszel - Az Agilulf király által küldött langobard hajóácsok segítségével épített hajókon - elfoglak^, Viminacium előtt azt a szigetet, ahonnan a bizánciak offenzívajukat vezették.78 602-ben ismét az avarok és szlávok ellen indultak a bizánci csapatok, amikor - valószínűleg a színleg átpártolt avar egységek felbúj tására - a bizánci katonák fellázadtak hadvezérük, Petros ellen, s Phokas századost emelték pajzsra, majd visszafordultak Bizáncba, hogy Maurikios császárt is megdöntsék. Amikor a perzsa király, Chosroés hírül vette, hogy Maurikiost fiaival együtt legyilkolták, felbontotta a békét, újra Bizánc ellen fordult. Nem tétlenkedett azonban Bizánc többi ellenfele sem. Az avarok Thrá-kiát dúlták, a langobardok pedig az avar kagán által küldött szlávokkal együtt Bizánc itáliai birtokaira törtek be. Hiába emelte meg Phokas az avarok évjára-dékát, hogy csak a perzsa frontra koncentrálhasson, az avarok támogatását élvező szlávok a következő évben már Bizánc második legnagyobb városa, Thes-saloniké alatt álltak. S bár 610-től már Hérakleios az új császár, a perzsákkal ő sem tudott békét kötni, így az avarok akadálytalanul garázdákodhattak a Balkán bizánci városait dúlva. 614-618 között Naissus (Nis), Serdica (Szófia) bevétele után ismételten megkísérelték Thessalonikét ostrommal bevenni, de a város sikerrel ellenállt - egyetlen eredmény a foglyok nagy tömege volt, akiket magukkal vittek és Pannoniában telepítettek le.79 623-ban maga a császár is majdnem a Hosszú Falakig elhatoló avarok fogságába esett, s a következő évben indított perzsa hadjárata előtt csak úgy tudta országát biztonságban hagyni, ha saját törvénytelen fiát és több főember gyermekét a kagánnak túszként hátrahagyta.80 A perzsa seregek sokáig ügyesen elkerülték a bizánciakkal való összeütközést, majd pedig, felvéve az avar kagánnal a kapcsolatot, 626 nyarán váratlanul összehangolt támadást indítottak Konstantinápoly ellen. Bizánc összeomlása elkerülhetetlennek látszott, mégis az ostromlók ellátási nehézségei, a fokozódó éhínség és a városvédők kitartó ellenállása következtében - hiába vettek részt az ostromban a gyalogos és vízi harcban edzett szláv és gepida segédcsapatain kívül a kagán saját elit egységei is - a támadás aug. 7-re összeomlott. Ezzel összeomlott az avarok harci tekintélye mind alattvalóik, mind pedig a bizánciak szemében.81 Ettől kezdve soha többé nem támadtak fegyverrel Bizáncra és nem lépték át dél felé a Dunát. Érdeklődésük végérvényesen nyugat felé fordult. Az avarok kárpát-medencei letelepedésük előtt „futó ismeretséget" kötöttek már Nyugat-Európa germán népeivel, a 6. század utolsó évtizedétől azonban megsokasodnak azok a híradások, melyek a nyugati, délnyugati szomszédok, Dalmácia, Istria, Itália illetőleg az Alpok vidékének lakói ellen irányuló támadásokról szóltak.82 592 táján még vereséget mért I. Tassilo, bajor herceg az országába betörő szlávokra, de 595-96 körül a fegyvertényt újra megismételni akaró kétezer bajor harcos már a szlávok segítségére siető avar kagán áldozatául esett. Ugyancsak 596-ban, most már Pannoniából kiindulva hatoltak be az avarok Thüringiába és igen súlyos harcokat vívtak a frankokkal. Csak miután Brunichild királynő elegendő pénzajándékot adott, tértek vissza saját országukba. A béke egyik feltétele lehetett, hogy az Alpokba behatoló és letelepülni szándékozó szlávok ellen ne fogjanak fegyvert. Valószínűleg nem véletlen, hogy ugyanekkor újították meg a békeszerződést Agilulf, langobard király-lyal is.83 így amikor Itália exarchusa, Callinicus bizánci vezér fogságba ejtette és Ravennába vitte Agilulf leányát és férjét, 603-ban a kagán által küldött szláv segédcsapatok segítségével tudták a langobardok városaikat visszafoglalni, majd az előkelő foglyokat is visszakapni.84 Az ezután kötött örök békeszerződés értelmében a langobardok is résztvettek a bizánci fennhatóság alá tartozó Istria (mely ekkor még jóval nagyobb területet jelölt) elleni avar-szláv invázióban.85 610-611 táján a szlávok egy csoportja a bajor határvidéken, Aguntumnal (Lienz) vereséget mért Garibald bajor hercegre, de a bajorok utóbb visszaszerezték a zsákmányt és kiűzték a szlávokat országukból.86 Ugyanezidőtájt, esetleg néhány évvel később, maguk az avarok is harcoltak a nyugati határnál, Friaul langobard hercegségben. Friaul fejedelme, Gisoulf merészen ellenállt és oda is veszett a csatában, felesége, Romiida pedig bezárkózott a fővárosba, Forum Iulii (Cividale) falai mögé. A kagán csellel mégis behatolt, a várost felégette, lakóit Pannoniába hurcolta, akik közül csak kevesen tudtak később hazatérni, mint pl. a langobard krónika szerzőjének, Paulus Diaconusnak a dédapja.87 623 táján I. Dagobert frank király aktív keleti politikába kezdett. Ennek első lépéseként egy Samo nevű fegyver(?)kereskedőt több társával együtt a vinedi (vend) szlávokhoz küldött, hogy azokat az avarok ellen bujtogassák fel. Miután e szlávok, akik az avarok seregében befulcusként, azaz egyfajta előőrsként szolgáltak, a sikertelen konstantinápolyi ostrom után önbizalmat vesztett avaroktól függetlenné váltak, a harcban oly vitéznek mutatkozó Samot választották meg királyuknak, aki ezután 35 évig uralkodott még felettük. Sikeresen védte meg önállóságát 631-ben Dagobert ellenében is, mert bár a langobardok és az alemannok kisebb győzelmeket értek el a karantán 156 Dr. Szőke Béla Miklós: A népvándorlás kor e* .7 hnrai középkor története Nagykanizsán és környékén szlávokkal szemben, ő Wogastisburg (Csehországban, az Eger völgyében?) várába zárkózva ellen tudott állni. Országának, pontosabban fogalmazva törzsszövetségének kiterjedése nem pontosan ismert, valahol az avarok és a bajorok, alemannok törzsterülete között, az Elbától a Karavankákig terült el.88 A 626. évi sikertelen hadjárat a kaganátus belsejében is belpolitikai válságot idézett elő. Az avarok alattvalóiként a Kárpátoktól keletre élő bulgárok ugyanis maguknak követelték a kagáni címet - a harcokban azonban alulmaradtak, a Kárpát-medence avar uralom alatt maradt. A bolgárok egy csoportja, hogy a megtorlást elkerülje, nyugatra, a bajorokhoz menekült. I. Dagobert előbb befogadta őket, majd parancsot adott, hogy egy éjszaka az összes bulgár családot gyilkolják le. Akik megmenekültek, Alciocus vezetésével in marcha Winedorum, azaz a vend szlávokhoz menekültek, majd onnan tovább délre, s végül a 7. század utolsó harmadában Beneventum lan-gobard hercegségben telepedtek le.89 A Feketetenger északi partvidékén és Ukrajna területén azonban e harcok következtében szabadultak meg a bolgárok az avar függőségtől s jött létre a független ono-gur-bolgár birodalom, Kuvrát (Kobrát) fejedelem vezetésével. 634-635 táján „legitimálták" az új államalakulatot, azaz szövetséget kötöttek Hérakleios császárral is.90 Az avar kaganátus saját törzsterületére, a Kárpátmedencére szorult vissza. Békésebb évek, évtizedek következtek. A konszolidációt pedig csak tovább erősítette, hogy azok az onogur-bolgár törzstöredékek, amelyek Kuvrát halála után (669) a rájuk törő kazárok elől elmenekültek, Kuvrát egyik fia, Kuber vezetésével részben Pannoniában települtek le. Bár Kuber később kíséretével Thessaloniké környékére települt át, a vele menekültek nagyrészt itt maradtak.91 Az újra megszilárdult avar kaganátus a század végére némileg még területileg is gyarapodott. 680 táján megtámadták és lerombolták Lauriacum (Lorch) városát, s feltehetően Samo volt „államának" területét is bekebelezve - de volt alattvalóikat, a vend-szlá-vokat legalábbis függő viszonyba kényszerítve - a nyugati határt az Enns folyóig tolták ki. Ezt fogadták el a frankok is, amikor 692-ben békét kötöttek az avarokkal. 696-704 között az avarok az Enns két partján még a bajorok földjeit dúlták, de ez már csak amolyan utóvédharc lehetett, a gyepű kialakításával járó „gyakorlati tennivalókat" végezték el.92 Az avar betelepülés első fázisában Nagykanizsa környékén még nem szálltak meg az avarok, hiszen, mint azt a történeti adatok is jelzik, érdeklődésük ekkor dél, délkelet felé, a nomád életformának inkább megfelelő Skythia Minor (Dobrudzsa) felé irányult. Csak a 6. század utolsó évtizedében, főként a Tiszánál elszenvedett vereség után fordultak délnyugat, nyugat felé. Az Isztria, Friaul, Itália és az Alpok felé vezetett hadjáratoknál részben a Dráva-Száva közti római hadi u^kat, részben azonban már valószínűleg a vidékünket is átszelő nagy Adria-Kijev útvonalat vehették igénybe. A 7. század elején, első felében létesített települést vagy temetőt Nagykanizsa környékén a régészeti terepbejárások és az ásatások révén mintegy 20 lelőhelyről ismerünk (2. térkép). A korszak településmaradványait jelző kerámiatöredékek közül elsősorban az ún. prágai típusú kerámia szignifikáns. Ez a kerámia a 6—7. században a Kárpát-medence északi peremterületén, az Elbától Kijev környékéig élő szláv lakosságra jellemző.93 Meghatározó edényformája az erős vállú, szűk aljú, tojásdad - s gyakran aszimmetrikus -fazék, melynek pereme szinte függőlegesen áll. A kézzel formált, legfeljebb a felső harmadában korongon utánsimított, díszítetlen edényt ezen a vidéken tört cseréppel és kaviccsal, leggyakrabban azonban mésztartalmú anyaggal (tört kagyló- vagy csigahéj) soványított agyagból készítették. Az égetés közepes, a mésztartalmú soványítóanyag miatt gyakran lyukacsos felületű edények igen jellemző színárnyalatúak, pirosasbarna-sárgásbarna színűek. A 7. század közepe tájától egyre gyakrabban díszítették ezt a kerámiát is vízszintes ill. zeg-zug vagy hullámvonal alakú, bekarcolt vonalkötegekkel. A településeken és a temetőkben a prágai típusú kerámia mellett homokkal vagy tört kaviccsal soványított, szürkés- vagy vörösesbarnára, ill. feketésszürkére égetett, kézi korongo-lású, vízszintes- ill. hullámvonalköteggel díszített edények is előkerültek, melyek általánosan elterjedt kerámiatípusai az avar törzsterület településeinek is.94 A két kerámiafajta együttes előkerülése azt jelzi, hogy a településeket egy kevert avar-szláv népesség hozhatta létre (4-5. tábla). Ilyen települések maradványait ismerjük Nagykanizsától nyugatra Szepetnek-Bánfapusztáról95 és Eszteregnyéről,96 a falutól délkeletre, a műút melletti dombon elterülő telepről. Nagykanizsa területén a Magyar utcai kertek alján97 és az Inkey-sírkápolná-nál98 lokalizálható egy-egy kisebb telepmaradvány. A Principális (Kanizsa) csatorna völgyében észak felé haladva Zalaszentbalázs közepén, a Tsz-istállóknal" ill. a 'Tót Mihálok réttyén',100 és Hahóton, a Sárkányszigetre vezető dűlőút mentén101 található egy-egy kisebb településre utaló nyom. Nagykanizsától keletre, szinte a hajdani hadi útra fűződve helyezkednek el a települések: Nagyrécsén, a vasútállomástól északra,102 Zalaszentjakabon a Rózsavízi-dűlőben,103 majd ettől délre Miháldon és Sandon (két helyen is),104 tovább kelet felé Galambokon a falutól keletre ugyancsak két helyen,105 és Zalakaroson, a garabonci homokbánya helyén.106 A kisbalatoni leletmentő ásatások hoztak napvilágra Balatonmagyaród-Kiskányavári dűlőben egy kisebb 7-8. századi településrészt, ahol szabálytalan alakú munkagödrök, földbe vájt ólak mellett szabadba épített kemence maradványai kerültek elő. A tele- 2. tábla: — Korai avar kor. Bronzlemezből készült övgarnitúra Kehida-Központi Tsz major 67/A sírból. i58 Dr. Szőke Béla Miklós: A népvándorlás kor és a korai középkor története Nagykanizsán és környékén 3. tábla: - Korai avar kor. i = Ezüst fülkarikapár Kehida-Központi Tsz major 56. sírból, 2-3 = Ezüst gyűrű és fülkarika részlete Zalakomár-Lesvári-dűlő 458. sírból, 4 = Ezüst gyűrű Zalakomár-Lesvári-dűlő 378. sírból. Dr. Szőke Béla Miklós: A népvándorlás kor és a korai középkor története Nagykanizsán és környékén 159 4. tábla: - Agyagedények korai avar csontvázas sírokból, Zalakomár. 1 = 335. sír, 2 = 351. sír, 3 = 446. sír, 4 = 494. sír. i6o Dr. Szőke Béla Miklós: A népvándorlás kor és a korai középkor története Nagykanizsán és környékén pülés kerámiatöredékei és konyhai hulladékai (állatcsontok) között volt egy vasolvasztó kemence fuvóka-cső-darabja és egy öntőminta-töredék is.107 Balaton-magyaród-Hídvégpuszta, déli rév lelőhelyen pedig egy nagyobb, 4x4 m-es, félig földbe mélyített lakóházra, valószínűleg egy magányos halásztanyára bukkantunk. A belőle előkerült kerámiaanyag a 7. század elejére, első felére keltezhető s a rekonstruálható edényformák alapján elképzelhetjük egy korabeli háztartás edénykészletét.108 A szerencsés véletlennek köszönhetően az utóbbi években két 7. századi temető is ismertté vált térségünkben. Az egyiknek Zalakomár-Lesvári-dűlőben egy heves nyári zápor okozta vízmosás segített felszínre kerülni,109 a másikat pedig rókakölykök után ásva találták meg Kehida-Központi Tsz-majorban a falu lakói.110 A múzeumba történt bejelentés után mindkét helyen ásatást végeztünk. Mindkét temetőben a 7. század után a 9. században is temetkeztek (erről ld. később), a halottakat pedig részben - szláv szokásnak megfelelően - elhamvasztották, részben -koporsóba temetve - elkorhasztották. Hasonló módon temették el a halottakat a harmadik, Zala megyében ismertté vált temetőben, a Zala völgyében fekvő Pókaszepetken is.111 Ez a sajátos, birituális temetkezési mód a zalai temetőket az avar törzsterület többi temetőjétől - jól körülhatárolható, külön csoportként - elkülöníti. A 7. századi zalai temetkezéseket összefoglalóan a következőképpen jellemezhetjük: A hamvasztásos temetkezések a temetőn belül külön csoport(ok)at alkotnak. A hamvakat többféle módon temették el: a) urnában, b) kisméretű, négyszögletes gödörben, c) a korhasztásos sírokéval azonos méretű sírgödörben teljesen, vagy csak részlegesen elhamvasztva a halottat, d) a korhasztva eltemetett mellé, annak sírgödrébe urnában, vagy anélkül, egy kupacba rakva a hamvakat. Az utóbbi két típusú temetkezés a korhasztásos (csontvázas) temetkezések csoportján belül találhatók meg, míg alkalmanként a hamvasztva eltemettek csoportjában is ástak korhasztásos temetkezés számára sírgödröt. Az elhunytakat felöltöztetve égették el, amire a hamvak között talált összeégett gyöngyök, bronz csatok stb. utalnak, de előfordult az is, hogy a viseleti tárgyakat - ruházatot (?) - a hamvasztás után, külön tették a sírba. Többször a túlvilági útra adott élelmet tartalmazó edényt is a máglyára tették, aminek összetört cserepeit ugyancsak megtaláljuk a hamvak között. A hamvasztást feltehetően a temető területén végezték el, egy máglyahelyként interpretálható átégett foltot meg is találtunk Zalakomárban. E 7. századi hamvasztásos sírokra jellemző még, hogy a kalcinálódott csontok viszonylag nagy méretűek, azaz a hamvasztás nem volt tökéletes. A korhasztásos (csontvázas) temetkezések sírgödre mindegyik temetőben Ny-K (ritkábban K-Ny) tájolású. A fegyveres síroknál gyakori, hogy az elhunyt harcos lova (lovai) is a gazda mellé van(nak) temetve, néha vele azonos sírgödörben, a halottól egy deszkafallal elválasztva (Kehida, Pókaszepetk), gyakrabban azonban külön sírgödörben, amelyet a halott sírjával azonos tengelyben a lábvégnél (Kehida), vagy a fej mögött (Zalakomár, Pókaszepetk) ástak meg. Néha a temető szélén magányos lósírokat is találunk (Zalakomár). A lovat felszerszámozva, zabiával, kengyelekkel, nyereggel temették el, nem ritkán azonban kivették a ló pofájából a zablát, vagy pedig a ló mellé tették a felszerelést. Általában az egész lovat eltemették, néha azonban csak részlegesen, megnyúzva és kitömve temették el a lovat - de ilyenkor is felszerszámoz-ták.112 Feltűnő, hogy e temetők népességénél csak igen ritkán díszítették a lószerszámot (nemes)fém véretekkel. Csak e vidékre jellemző temetési szokás, hogy a hasára fektetett ló farára agyagedényt tettek, holott a harcos is megkapta útravaló folyadékát egy edényben vagy egy kis vaspántos favödörben.113 A férfiak sírjában gyakori a fegyver, leginkább a lándzsa vagy kopja - de nem ritka az egyélű kard vagy szablya sem. íjat ritkábban találni a sírban, de lehet, hogy csak azért, mert ritkán készítették a merevítő részeket csontból - hiszen majd minden sírból kerül elő nyéltüskés, vagy köpűs felerősítésű nyílhegy, sokszor egész köteggel. Néhány sírban harci balta és vas dudorral díszített pajzs (Pókaszepetk) is volt. A sírok mellékletei alapján szinte megelevenedik előttünk az az avar harcos, akit Maurikios császár így írt le: „Fegyverzetük bőrvért, kard, íj és kopja s így a harcokban legtöbbjük kétféle fegyvert visel, vállukon kopját hordanak, kezükben íjat tartanak és, amint a szükség megkívánja, hol az egyiket, hol a másikat használják."114 A ruházatukat összefogó övet egyszerű vas, vagy ún. bizánci öntött bronzcsattal fogták össze, amit ritkán még egyéb fém véretekkel is díszítettek. Ezek ezüstlemezből, vagy ezüsttel bevont bronz lemezből készültek, s préselt geometrikus (2. tábla) vagy figurális (fantázialények) motívumokkal voltak ellátva. Több sírban bajor-alemann vagy észak-itáliai eredetű, a 7. század közepéről, második feléből való ezüst- és rézberakásos, niello-díszes vas vagy öntött bronz övgarnitúrák voltak. Az övet sokszor nem csatolták fel az elhunyt derekára, hanem melléje, esetleg felesége mellé tették a sírba. A zalai temetőkben igen gyakori a kettős sir, amikor az elhunyt férfi feleségét is ugyanazon sírgödörben, valószínűleg ugyanazon szertartás alkalmával korhasztásos vagy hamvasztásos módon - ld. a hamvasztásos temetkezések d) variánsát - temették el. Ez minden bizonnyal a szláv népeknél meglévő „özvegyáldozat" szokására vezethető vissza, amelyet egy 10. századi arab utazó így írt le: „Ha a halottnak három felesége volt, s az egyik azt állítja, hogy szerette őt, 5. tábla: - Urna és síredény korai avar hamvasztásos sírokból, Zalakomár. i =531. sír, 2 = 277. sír? 3 = 4J9- sít- ió2 Dr. Szőke Béla Miklós: A népvándorlás kor és a korai középkor története Nagykanizsán és környékén akkor vesz két fát és felállítja a sír mellett, majd a tetejükre keresztbe is tesz egy fát, amelynek közepére egy kötelet akaszt. Egyik végét egy széken állva a saját nyakára erősíti. Ekkor elveszik alóla a széket, s ő a nyakánál fogva felakasztva marad, amíg meg nem hal. Amikor meghalt, testét tűzbe vetik és elhamvasztják."115 Ez a közös sírkamra néha olyan nagyméretű, hogy még egy „hely" maradt benne a szolga (Kehida) vagy a ló (Kehida, Pókaszepetk) számára, többször azonban üresen hagyták (Zalakomár). A nők temetkezései a férfiakénál szerényebb kivitelűek. Szinte állandó „ékszer" a rovátkolt ón vagy ólom csövecskékből (ritkábban ezüst, vagy bronz lemezkékből) készített fejdísz (eredetileg valamilyen textildarabra, kendőre erősítették ezeket, amelyeket egyfajta kontydíszként viselhettek).116 Ezek a csövecskék férfiak sírjában is megtalálhatók, vagy az asszony ajándékaként (máskor ugyanis gyöngysort vagy fülbevalót tettek szerettük sírjába), vagy esetleg saját ruházatuk, nadrágjuk díszeként. A homlokpántra varrt, a halántéknál kétoldalt lecsüngő textil- vagy bőrpántokba fűzött, rovátkolt díszű, nagyméretű ezüst karikák, vagy félholdas alsó karikaívű, csillagos csüngőjű, esetleg kosaras díszű ezüst karikaékszerek szintén megtalálhatók, bár csak kevés asszony sírjában (3. tábla 1,3). Ugyanilyen ritka ékszer az ugyancsak ezüstből készült, poncolt, trébelt díszű, pajzsos fejű spirálgyűrű (3. tábla 2, 4) vagy a kürtös végű karperec. Ezzel szemben a színes bikonikus vagy szemes gyöngyökből fűzött nyaklánc - a néha közéjük illesztett bronz, ón vagy ólom lemezcsüngőkkel együtt - majd minden felnőtt nő sírjában megtalálható. A zalai temetők kitűnnek abban, hogy itt a sírok többségébe a túlvilági úthoz ételt (juh vagy kecske, sertés, baromfi csontjai, tojás maradványai) és italt (agyagedény vagy vas- !11. bronzlemez-pántos kis fa-vödör) tettek útravalóul a halott mellé. Az eddig megismert három 7. századi temető közös vonása az is, hogy viszonylag kicsinyek, 100-200 sírt foglalnak magukba. Ez megfelel annak, amit a települési viszonyaikról megismertünk: néhány nagycsalád által létrehozott, laza szerkezetű telepek.117 A temetők közösek abban is, ahogy a temetkezés helyét megválasztották: olyan helyre temetkeztek, ahol az agyagos felszínből egy-egy homoklencse a felszínre kibukott, s míg a korhasztásos sírokat a jó vízáteresztésű, a csontokat jó állapotban megőrző homokba ásták, a hamvakat az ezt körülvevő agyagos talajba temették el - ebbe ugyanis a szél nem tud úgy belekapni és a hamvakat a sírdögörből kifújni. Eltérnek viszont a temetők abban, hogy az eltemetettek valószínűleg nem voltak teljesen azonos jogál-lásúak. Zalakomárban ugyanis főként gyalogos, lándzsás, harci baltás harcosok alkották a közösséget, s csak vezetőiket temették el lóval, míg Kehidán és Pókaszepetken a lovas harcos sírja az általános, akit gyakran egyélű karddal, szablyával, csontmerevítős íjjal, pajzzsal és lándzsával temettek el. A 7. századi temetkezések jellemző vonásait áttekintve újfent megbizonyosodhatunk arról, hogy Nagykanizsán és tágabb környékén olyan kevert avar— szláv népesség élt, amely egymástól nem elkülönülve, külön telepeken élt és külön temetőkben temetkezett, hanem épp ellenkezőleg, közösen hozta létre településeit és közösen használta a temetkező helyeket is -bár mindkét népelem szuverén módon végig megőrizte életmódját, sajátos használati eszközeit, viseletének rá jellemző elemeit és saját temetkezési szokásait. Kérdés, kideríthető-e, meghatározható-e pontosabban honnan is származtak ezek az emberek? Van egy történeti forrásadatunk, amelyet eddig még nem említettem, pedig a benne leírtak szokat-lansága miatt méltán megérdemli figyelmünket. Ebben ugyanis arról a hadjáratról van szó, melyet az avarok - a korai avar korban egyetlen alkalommal -kelet felé vezettek. 602 nyarán a bizánciak ismét hadjáratot viseltek a szklavénok ellen. A szlávoknak a Duna bal partján fekvő országába hajókon keltek át, ahol sikeresen harcoltak és sok foglyot is ejtettek. A kagán, hogy szláv szövetségesei legalább az anták hátbatámadását (miként az 584-ben történt) elkerülhessék, „Apsichot kiküldte sereggel, hogy az anták népét elpusztítsa; ezek ugyanis (ekkor ismét) a bizánciak szövetségesei voltak."118 Apsich az előző év nyarán még az al-dunai Kataraktáknál táborozott egy nagy létszámú avar sereggel, s a rómaiakkal tárgyalt,119 s lehetséges, hogy vissza sem tért onnan, amikor a kagán parancsa elérte. A Duna mentén tovább haladva jutott el Apsich Dél-Oroszországba, ahol 602-603-ban megsemmisítette az anta nevű politikai szervezetet - méghozzá olyan alaposan, hogy a későbbiekben a források már nem is említették őket. Valószínű, hogy még tovább is a térségben maradt, s segítséget nyújtott a türkök ellen fellázadt tielö (ogur-bolgár) törzseknek. Feltehetően ez a segítségnyújtás az alapja annak a szövetségesi - vazallusi kapcsolatnak, amelyet majd csak az avarok hatalmának meggyengülése után, 634-635 táján számolt fel Kuvrát.120 Apsich visszatérésének útvonaláról nem maradt feljegyzés. Néhány későbbi forrás alapján (ld. alább) azonban erősen valószínűsíthető, hogy hazatéréskor - már csak a könnyű zsákmányszerzési lehetőség miatt is - útba ejtette az anták északi szomszédságában lakó du(d)lebek országát, s nagyszámú foglyot ejtve, a Vereckei hágón keresztül tért vissza szállásterületére. Bizonyos, alább ismertetésre kerülő adatok alapján úgy látszik, hogy ezek a du(d)leb-szláv „foglyok" - legalábbis túlnyomó részt - a Zala és a Mura közti területen települtek le, esetleg telepítették le őket. Kérdés ezek után, hogy 1) milyen alapon kötjük Apsich nevét vidékünkhöz, 2) milyen érvek szólnak még amellett, hogy a) Apsich foglyokat hozott maga- Dr. Szőke Béla Miklós: A népvándorlás kor és a korai középkor története Nagykanizsán és környékén I63 val a du(d)lebek országából - s nem más úton kerültek azok ide - illetve, hogy b) ezeket a du(d)lebek-et éppen a zalai dombvidékre telepítették. ad 1) Apsichról keveset tudunk, de neve többször előfordul a bizánci forrásokban. Lehetséges, hogy ugyanarról a személyről van szó, lehet, hogy több azonos nevűről, s az sem kizárt, hogy esetleg egy avar méltóságnév ez.121 Mindenesetre nem érdektelen, hogy neve már legelőször is Pannoniával együtt hangzott el. Ő az, akivel 570-571 táján Tiberius hadvezér Justinus császár nevében - avar főemberek, vagy a kagán fiainak túszul állítása ellenében - a letelepedés és béke kérdésében egyezkedett, s aki nyilvánvalóan a Pannoniára támasztott jogigényt fogalmazta meg akkor, amikor azt kérte, hogy a „rómaiak biztositsanak földet, ahol az avarok letelepedhetnek" - hallgatólagosan elismerve ezzel azt, hogy hiába is kötöttek a langobard királlyal, Albionnal Pannónia átadásáról szerződést, annak eredeti „tulajdonosa", a rómaiak beleegyezése nélkül a szerződés érvénytelen, s törvénytelenül birtokolják Pannoniát.122 A kérést Justinus akadékoskodása miatt csak később, amikor Tiberius már társuralkodó (caesar) lett, teljesítették, és kötötték meg a szerződést. Az ennek folytán kialakult jó viszonynak is köszönhető, hogy a kagán megengedte Tiberiusnak, hogy katonákat toborozzon a perzsák elleni hadjáratához, aki „az Alpokon túli népek közül a rajna-vidékiek legdere-kabbjait toborozta seregébe, ugyanígy az Alpokon innenieket, a massagetákat és más szkíta nemzetségek fiait, a Pannónia (kiemelés tőlem SzBM), Moesia, Illyrikum meg Isauria környékieket; ekként közel százötvenezer főnyi, kitűnő lovasokból álló csapatokra tett szert."123 S valószínűleg nem véletlen, hogy a perzsa fronton küzdő sereg vezetői között ismét feltűnt Apsich neve...124 Nem sokkal ezután újra találkozunk ezzel a névvel. Sirmium ostrománál ugyanis Apsich az, aki seregével a Dalmácia felőli, azaz a nyugati hídnál állt, s ment át a másik hídhoz, hogy Baján haderejéhez csatlakozzék. Mivel nevét korábban nem említették az ostromlók között, valószínű, hogy seregével csak az ostrom utolsó fázisában érkezett a város alá. S mivel a város nyugati oldalán jelent meg - csak Pannoniából, pontosabban a Dunántúl felől érkezhetett. Ha meglehetősen áttételesen is tehát, de Apsich és Pannónia neve mindhárom adatunkban találkozik egymással. Ennek alapján pedig megkockáztathatjuk annak feltevését, hogy Apsich szállásterülete - függetlenül attól, hogy ez a név személy- vagy méltóságnév volt - Pannoniában lehetett. Kérdés, hogy néhány régészeti jelenség, mint pl. a lovas temetkezésnek a zalai temetőkre is jellemző módja, vagy egyes tárgytípusnak - a hosszúfülű kengyel, a nádlevél alakú lándzsahegy, a rojtos végű ezüst lószerszámveretek, a D-alakú kardfüggesztő-fülek, az ezüst álcsatok stb. - túlsúlyban a Dunántúlon való előfordulása125 nincs-e összefüggésben azzal, hogy a Dunántúlon Apsich vezetésével megtelepült népcsoport esetleg az avarságnak egy származásában, kulturális kötődéseiben is jól körülírható, külön egységét alkotta. ad 2) A történetünkben felbukkanó „fogoly" du(d)lebekről mindösszesen a következő adatokat ismerjük. A Kijevi Évkönyvek (Povest' Vremennyh Let) szerint „a dulebek a Bug mentén éltek, ahol ma a volynjanok." Majd tovább ezt olvashatjuk: „Ebben az időben voltak az óborok (= avarok) is, akik Iraklij (= Herakleios) császár ellen hadakoztak s majdnem elfogták.126 Ezek az óborok hadakoztak a slovenekkel, és erőszakoskodtak a duleb asszonyokkal, mert utazásain minden obron 5-6 duleb asszonyt fogott a taligája elé és így büszkélkedve húzatta magát röhögvén a sloveneken. Az óborok ugyanis magas termetűek és igen erősek voltak, úgyhogy senki sem ellenkezhetett velük, ezért igen elgőgösödtek és az Isten elveszte őket és elhaltak mind Isten haragjától és ma is megvan az orosz közmondás: elvesztek, mint az óborok, akiknek sem nemzetségük, sem ivadékuk nincsen."127 Mielőtt ezt a forrást elemezni kezdenénk - amelyről azonban annyit már most érdemes tudni, hogy ez az egyetlen forráshely, ahol a du(d)lebek ősi szálláshelyéről említés történik -, ismerjük meg a többi adatot is, amelyek az immár Pannoniába került du(d)lebekről szólnak, és további fontos információkat tartalmaznak. Német Lajos 860. évi birtokadományozási és megerősítő oklevelében ad Tudleipin említ egy salzburgi birtokot.128 Egy Arnulf nevére hamisított oklevél (891) alapján pedig nagyjából lokalizálhatjuk is ezt a birtokot. Eszerint in partibus Sclauini-ensibus vero in comitatu Dudleipa vocato in loco Rugi-nesfeld, sicut Chocil duxquondam inibi ad opus suum habere visus est et veluti Reginger in eodem comitatu iuxta aquam, que dicitur Knesaha, in beneficium habe-bat.129 A birtok neve szerepel még a 869-871 táján, Német Lajos informálására összeállított Conversio Bagoariorum et Carantanorumban is, ahol a szerző a MosaburglZalaváron lévő Keresztelő Szent János templomról szólva megjegyzi, hogy e városon kívül még több más hely mellett in Dudleipin is megtalálható ennek a védőszentnek a temploma.130 Dudleipin tehát a Mosaburg/Zalaváron székelő Kocel birtokkörzetébe tartozott, ahol a salzburgi egyházhoz tartozó templom állott. Miután a kutatók a Knesaha nevet általában a Gnas patakkal azonosítják (s semmi köze Kanizsa nevéhez!!),131 Dudleipinnek is ennek közelében, azaz valahol a Mura mentén kellett lennie, legvalószínűbben Radkersburg/Radgona körzetében.132 Ez a 9. századi írásos forrásokban többször is előforduló helynév tehát egyértelműen bizonyítja, hogy a Mura tájékán - s a régészeti adatok bizonyságaként e konkrét helynél és környékénél jóval nagyobb körzetben, a Zala és a Mura közti térségben - du(d)leb-szlávok éltek. A Dudleipa/Dudleipin/Tudleipin helynévben igen fontos nyelvtörténeti adat is megbújik: ennek 164 Dr. Szőke Béla Miklós: A népvándorlás kor és a korai középkor története Nagykanizsán és környékén alapján rekonstruálható ugyanis e nép nevének eredeti hangalakja, mely dudleb volt. A keleti és délszláv nyelvekben a -dl- hangcsoport d-je még együttélésük idején asszimilálódott, s -/- lett (ld. a Kijevi Évkönyvek 'duleb' népnevét), míg a nyugati szlávoknál továbbra is megmaradt az eredeti -dl- hangcsoport.133 A Pannoniába került du(d)lebek tehát őshazájukban, a Bug folyónál még a nyugati szlávok ágához tartozhattak. Ezt látszik alátámasztani az is, hogy a nyugati szlávok nagy csoportjára jellemző Prága-Korcak kultúra keleti határa éppen a du(d)lebek feltételezett szállásterületének keleti határával esik egybe.134 Nyugati szláv kapcsolatukat jelzi, hogy Dél-Csehor-szág területén, a Vlatava völgyében a 10. századból szintén említenek egy Dudleby nevű várat,135 illetőleg, hogy a 11. században Karintiában, a Spittal mellett is volt egy Dulieb nevű hely.136 A név csehországi előfordulása miatt Melich János még úgy is gondolta, hogy a pannóniai du(d)lebek azok közül szakadtak ki - habár ugyanő arra is felhívta a figyelmet, hogy a Dudleipin név szlovén is lehet, mivel az ószlovénben szintén -dl- volt még a mai -/- helyén.137 Az eredet kérdését eldöntendő érdemes tehát visszakanyarodnunk kiinduló forrásunkhoz, a Kijevi Évkönyvekhez. A Kijevi Évkönyvek szerint a dud(d)lebek Volhy-niában, a Búgnál laktak, az avarok ott támadták meg őket és erőszakoskodtak asszonyaikkal. Bár Váczy Péter úgy véli, hogy a forrás itt az anták ellen elkövetett önkényeskedésekről szól, maga is felhívja a figyelmet arra, hogy az Évkönyvekben az avarok kegyetlenségeiről mégis a du(d)lebekkel kapcsolatban történik említés.138 A Kijevi Évkönyvek szerkesztője a 11. században már semmit sem tudott az antákról, helyükön a Dnyeper-Dnyeszter-közben a tiverceket és uliceket említette. A du(d)lebek avar „hagyományának" kialakulásáról és írásba foglalásának körülményeiről Váczy Péter a következő szellemes gondolatmenetet fejti ki. Mint ismeretes, Methód és Konstantin (Cyrill) 866-ban Rasztiszláv morva fejedelem udvarából tanítványaival együtt útnak indult, hogy átkelve a Dunán, Konstantinápolyban felszenteltesse őket. Eközben megálltak Kocel mosaburg/zalavári székhelyén is. Kocel tisztelettel fogadta a térítő papokat, 50 tanítványt adott melléjük és maga is megtanulta a szláv írást. A Kocel által adott tanítványok között minden bizonnyal ott voltak a - Dudleipin/Dudleipa helynév alapján feltételezhető - du(d)lebek képviselői is. Megteremtődött tehát annak a lehetősége, hogy a térítő testvérek és a Mosaburgban létrehozott iskola megismerje a Mura-Zala-völgyi du(d)lebek történetét és ekkor még élő avar hagyományát. Ezt a hagyományt - már mint Methód szellemi örökségének részét - vitték magukkal a tanítványok, amikor előbb Morvaországba (879), majd onnan 885-886 táján, Methód halála után, Bulgáriába menekültek. A bulgár cár által kezdetben csak megtűrt Methód-tanítvá- nyok 893-894 körül kapták meg az engedélyt arra, hogy a fővárosban, Preslavban is tevékenykedjenek. Ez egyszeriben lendületet adott a szláv nyelvű - immár cirill írású - irodalom művelésének. Ők fordították itt le Nikephoros patriarcha rövid bizánci krónikáját is ószlávra - amelyet azután a Kijevi Évkönyvek szerkesztője is felhasznált.139 Időközben a du(d)lebek avar hagyománya - talán a tanító célzat következtében is - részben elhomályosult, részben pedig mondai elemekkel dúsult. Ilyen mondai elemként került az elbeszélésbe az, hogy a du(d)leb asszonyok az avarok szekerét vonták, vagy hogy az avarok óriások voltak.140 A mondává színeződött du(d)leb hagyományt minden valószínűség szerint csak Preslavban öntötték végleges, írásos formába. Erre következtethetünk az idézett rész utolsó mondata alapján, miszerint „elvesztek, mint az avarok, akiknek sem nemzetségük, sem ivadékuk nincsen." A Kijevi Évkönyvek írója ugyanis tévesen állítja erről a mondatról, hogy orosz közmondás. Váczy Péter világosan bebizonyította, hogy itt olyan egyházi eredetű szólással van dolgunk, amelynek még közvetlen forrása is kimutatható. Ez pedig egy levél, amelyet Nikolaos Mystikos, konstantinápolyi pátriárka a 10. század elején írt Si-meon, bulgár cárnak. Ebben a pátriárka arról igyekezett meggyőzni Simeont, hogy ne kísérelje meg Konstantinápoly ostromát, mert annak falai úgysem vehetők be, azt ugyanis az isteni gondviselés őrzi. Aki mégis megkísérli az ostromot, az halálnak halálával lakol. így jártak a perzsák, akiknek még a neve sem maradt fenn, s így az avarok is, akik „elvesztek, s népükből maradék sem létezik". Hasonlóan pusztultak el a szaracénok, közülük is csak néhányan kerültek vissza élve az otthonukba. A levél, amely nyilván a bolgár udvarban tevékenykedő egyháziak kezébe is elkerült, s tartalmát megismerhették, mély hatást gyakorolhatott rájuk. S amikor a du(d)lebek avar hagyományát írásba foglalták, önkéntelenül felidéződhetett a levél akkor még közszájon forgó azon mondata is, amely az avarok sorsára utalt, s ezt azután nem is késlekedtek az írásba belefoglalni.141 A du(d)lebek történetének mondává szépült-torzult avar epizódja tehát ilyen kalandos úton, a Pannoniába került du(d)lebek hagyományőrzése révén jutott vissza ősi hazájuk területére, Kijevbe, s öröklődött ránk az ott szerkesztett Évkönyvekben. A du(d)lebek avar hagyománya és Apsich 602. évi, anták elleni hadjárata közötti kapcsolat, s az így rekonstruált pannóniai du(d)leb történet valószínűségét még néhány régészeti érvvel is megtámogathatjuk. Az egyik az, hogy míg az anták anyagi műveltségével, az ún. Pen'kovka kultúra leletanyagával - egy sajátos, a korabeli nomád népek kulturális hagyományait a szlávval ötvöző emlékanyaggal - a Kárpátmedencében csak elszórtan, az avar temetők egy-egy sírjában találkozunk, s csak Erdélyben, mely a Kár- Dr. Szőke Béla Miklós: A népvándorlás kor és a korai középkor története Nagykanizsán és környékén I65 pátok hágóin át közvetlenül határos vele, található meg ez a leletanyag összefüggőbb tömbben,142 addig a már többször emlegetett Prága-Korcak kultúra, amelynek jellegzetes kerámiája a Középső-Dnyepervidéktől és Volhyniától, azaz a du(d)lebek hazájától az Elbáig és délen a Dunáig terjedő hatalmas területen fellelhető (bár azon belül a kultúra lelőhelyei -feltehetően a kisebb törzsi egységeknek megfelelően - zártabb tömböket alkotnak, így a Bug-Dnyeper vidéktől nyugat felé a Vág, majd a Morava völgyében, a Cseh-medencében és az Elba-Saale közén),143 a Zala-Mura-köz településeinek és sírjainak is meghatározó leletanyagát szolgáltatja. Fontos momentum, hogy itt viszonylag zárt tömbben találhatók meg ennek a műveltségnek a karakterisztikus elemei (hamvasztásos temetkezés, tipikus kerámia stb.).144 Halvány nyomok utalnak arra is, hogy ezek a telepesek a Muraközben, Varazdin (Várasd) környékén -pl. az Ivanec melletti Vindija és Prelog (Perlak) lelőhelyeken - is létesítettek településeket.145 Másik régészeti érvként azt a jellegzetességet hangsúlyozhatnánk, hogy a Zala-Mura-közben lévő telepeket és temetőket az avarok a du(d)leb-szlávok-kal egyidőben és közösen létesítették, a telepeken mind a két etnikai elem sajátos kerámiája megtalálható, a temetők pedig birituálisak, s semmi nem utal arra, hogy akár egyik, akár másik etnikai elem már korábban megtelepült volna itt. Ez a közös és egyidejű felbukkanás pedig csak egy központi akarat megnyilvánulásaként, egy tudatos telepítési politika eredményeként értelmezhető - aminek a végrehajtására csak egy olyan nagyhatalmú, szabad térségekkel és „fo-goly"-telepesek tömegével rendelkező ember volt képes, mint pl. Apsich. S éppen e közös és egyidejű betelepülés miatt nem vizsgálhatjuk és elemezhetjük ezt a régészeti emlékanyagot úgy, hogy egy-egy részt kiszakítunk belőle, s pl. a szláv leletcsoportot különválasztva azt mondjuk róla, hogy az - mondjuk - az avarokhoz csapódott szláv segédcsapatok, esetleg a Cseh- és Morva-medencéből leszivárgott du(d)leb szlávok emlékanyaga (ahogy Melich János vélte). Hiszen ebben az esetben sokkal heterogénebb és szerteágazóbb kulturális kapcsolatokat mutató, eltérő időben, s gyakran saját, önálló telepeket és temetőket is létesítő népesség régészeti hagyatékát kellene itt megtalálnunk. De nem téveszthet meg bennünket az sem, hogy pl. a hamvasztásos temetkezés zalai temetőkben megfigyelt bizonyos formái - főként az a) és b) variáns -, hasonlóan a kerámiánál megfigyelt közös vonásokhoz, a prágai kultúra egész területére jellemzőek.146 Véleményem szerint ezek a hasonlóságok sokkal inkább a - később is fenntartott - rokonság, mint a zalai du(d)lebek cseh- és morva-medencei eredetének bizonyítékai. Amellett, ha a du(d)lebek történetének avar epizódja valamely morva vagy cseh törzsre vonatkozott volna (akik egyébként legalább úgy szenvedtek az avaroktól, ld. Fredegar elbeszélé- sét a vinidekről), 147 akkor azt a lejegyzéskor minden bizonnyal megörökítették volna - hiszen a Methód-tanítványok nagy része éppen a morvák közül került ki.148 Végül pedig a du(d)lebek jogállásáról, mint „fo-goly"-telepesekről. A korai avar történelem fenti, vázlatos áttekintéséből is kiviláglik, de a korabeli forrásoknak is egyik legszokványosabb fordulata, hogy az avar hadjáratok „zsákmányának" egyik fontos, megbecsült része - gazdaságuk, társadalmuk „nomád feudális" jellege miatt - éppen a fogoly volt. Az avarok, akik más steppei nomádokhoz hasonlóan, egy sajátos szimbiózisban, kölcsönös haszonra alapozott kapcsolatban éltek korábbi szálláshelyeiken a városlakó - földműves, kézműves, kereskedő - rétegekkel, és élvezték a csak általuk nyújtható „szolgáltatásokat", a kárpát-medencei új szállásterületen, éppen a korábban átvonult néphullámok pusztításának köszönhetően, immár fájdalmasan nélkülözték ezeket. Ezért tehát nekik kellett - szinte a semmiből -újra megteremteni ezt a réteget, hogy gazdaságuk működésének egyensúlyát biztosítsák. Ezt pedig új hazájukban csak fogolyszerzéssel, az „agyelszívás" e kezdetleges módszerével tudták biztosítani. Foglyaik tehát nem hagyományos értelemben vett foglyok, „őreikkel" - miként a zalai példák mutatják - közös településeken élhettek, össze is házasodhattak s megőrizhették saját hagyományaikat, temetkezési szokásaikat is. Feladatuk képességeiknek és az igényeknek megfelelően eltérő lehetett. A zalaiak esetében az addig még lakatlan és a nomád életformára alkalmatlan terület megművelése, hasznosítása, azaz a földművelés és a belterjes állattartás, alkalmanként pedig - más szláv segédcsapathoz hasonlóan - beful-cusként,149 a Dalmácia, Istria, Itália, Friaul és a bajor-frank területek ellen éppen ekkortájt megszaporodó zsákmányszerző, fosztogató hadjáratokban való részvétel lehetett a fő feladatuk, ami később az avar kaganátus életében történt jelentős változásokat követően ezen a stratégiailag fontos területen kiegészülhetett a határvédelem új feladatával. Más lehetett a funkciója azoknak a településeknek, melyek tájegységünk keleti szomszédságában jöttek létre. Ezek lakosai is túlnyomórészt „foglyok" voltak, de ők inkább a kelet-római birodalom és az Alpok-vidék városaiból és villagazdaságaiból elhajtott polgárok, parasztok és iparosok,150 továbbá a helyi késő-antik erődökben, így pl. a Keszthely-Fenékpusztán meghúzódott romanizált lakosok közül lettek „verbuválva". Sajátos, a romanizált és keresztény kultúra jegyeit magán viselő anyagi műveltségük az ún. Keszthely-kultúra. Egyes elképzelések szerint e népcsoport vezető rétegének a temetkezései kerültek elő Fenékpuszta-Horreumnál, ezért azokat az 568-630 közötti időre kell keltezni.151 Kérdés azonban -ahogy már szóltam róla -, hogy reális-e ilyen gazdag romanizált, keresztény „fogoly" nemesi réteg meglé- Dr. Szőke Béla Miklós: A népvándorlás kor és a korai középkor története Nagykanizsán és környékén tét feltételezni éppen akkor, amikor az avarok történetük egyik legagresszívabb, rabló, hódító fázisát élik?152 Inkább az látszik valószínűnek, hogy ez az az időpont, amikor felszámolták az avarok annak a nemesi családnak még a maradék hatalmát is, mely a langobardok elvonulása után is helyben maradt, remélve, hogy az avar kaganátus keretei között is megleli majd számítását. Érdekes jelenség egyébként, hogy a „Keszthelyi-kultúra" hordozói, akiknek nagy temetői ismertek a fenékpusztai erődfalon kívül, továbbá Keszthely-Dobogón és Városi temetőben, Hévízen (Alsópáhokon),153 Lesencetomajon és Kéthe-/yen,154 nem, vagy alig érintkezett kulturálisan a Zala és a Mura közében letelepítettekkel, utóbbiak régészeti leletei között csak elvétve található meg azok egy-egy jellegzetes lelettárgya. A Zala és a Mura között élő avar-szláv népesség, kihasználva a vidék kedvező földrajzi fekvését, és az általuk is használt ősi adriai út hagyományos nyugati, délnyugati irányultságát, a kalandozások után is aktív kontaktusokat tartott az Alpok-vidék szlávjaival és rajtuk keresztül Észak-Itáliával ill. a bajor-alemann területekkel. A sírleletek tanúsága szerint ez a kapcsolat a 7. század utolsó harmadáig töretlen maradt. Ekkor azonban mindhárom eddig megismert temetőben abbahagyták a temetkezéseket, s ez történt -amennyire a települések kevésbé pontosan keltezhető kerámiája alapján megítélhető - a településeken is. Vidékünk valamely rejtélyes ok következtében - a régészeti leletek eddigi tanúsága szerint - mintegy 100 évig, a 8. század végéig, 9. század elejéig lakatlanná vált. A Zala-Mura közének elnéptelenedését látszólag semmiféle külső vagy belső ok nem indokolja. A 7. század második harmadától már a harci kürt is ritkábban harsant fel a kaganátusban, s a század végére nyugati szomszédaikkal is rendezték viszonyukat az avarok (ld. a határvonal kijelölését az Ennsnél 692-ben). Kérdés, hogy a Zala-Mura-köz elnéptelenedése egy újabb (írásos forrással végképp nem adatolt) áttelepítéssel magyarázható-e - esetleg a nyugati határszélhez közelebbi területre, határőr-funkcióban, vagy ellenkezőleg, a kaganátus törzsterületén belülre, mezőgazdasági ismereteiket kihasználva -, vagy pedig maguk települtek el, „szöktek meg" a nyugatabbra lakó rokon, szláv törzsekhez... Mindenesetre furcsa és szokatlan, hogy az egész 8. században egyetlen avar vonatkozású eseményről maradt feljegyzés, s ez éppen a Zala-Mura-közzel nyugatról szomszédos területet, a karantán-szlávok földjét érinti. Forrásunk, a Conversio szerint „nem sokkal később (azaz, hogy Samo a karantánok királya volt (kb. 658-ig)) kezdték a hunok (= avarok) ezeket a karantánokat ellenséges pártütés miatt (hostili sedi-tione) súlyosan szorongatni. Fejedelmük ekkor Bo- ruth volt, aki értesítette a bajorokat, hogy a hunok serege ellenük fog vonulni, és kérte, hogy jöjjenek segíteni neki. Azok sietve meg is jelentek, elűzték a hunokat és alávetették őket és hasonlómód szomszédaikat is a királynak való szolgálatra."155 Általánosan ezt az eseményt 741-743 tájára szokás keltezni, mivel 743-ban Odilo bajor herceg seregében - mellyel a karoling háznagyok, Karlmann és Pippin ellen harcolt, és a Lechnél vereséget szenvedett - már karan-tán segédcsapatok is voltak. Másrészt pedig kimutatták, hogy Samo államalakulata és Boruth dux között azért nem említ a Conversio más karantán fejedelmet, s vonja össze a történetet a valóságosnál rövidebb időre, mert összefoglalásához nem Fredegar krónikáját, hanem I. Dagobert gestáját használta.156 Mindezen eredményeket tiszteletben tartva kérdésként merül fel mégis - éppen a zalai avar-szláv népesség titokzatos eltűnése miatt -, hogy vajon a karantánok „ellenséges pártütése" mögött nem éppen e „szökevények" befogadása rejlik-e? S ebben az esetben nem tételezhető-e fel, hogy míg ebben az első mondatban említett „súlyos szorongatás" valóban nem sokkal Samo halála után, valamikor a 7. század utolsó harmadában történt - amikor az avarok Lorch városát is feldúlták és az Ennsig tolták ki a nyugati avar határt - az e mondat után leírtak már valóban a rekonstruált későbbi időre vonatkoznak, s ennek oka talán nem is az avarok támadása volt. A fent előadott történet szerint ugyanis - ha tehát az nem két különböző eseményt foglalt egybe - a bajorok kivételével a többi szereplő a ballépések sorozatát követte el. Kezdődik mindez azzal, hogy a 8. század közepén, amikor már fél évszázada elült a csatazaj az avarok összes határánál, egyszercsak minden előzmény nélkül, furcsán, érthetetlen módon ellenséges seditio (= viszály, pártütés, zendülés) tört ki a karantánoknál, mégpedig a félelmetes szomszéddal, az avarokkal szemben. Majd pedig, nem elég, hogy magukra vonták az avarok haragját, s azok „súlyos szorongatását", nyomban elkövették a következő ballépést is: a bajorokhoz fordultak segítségért, akikről pedig tudhatták, hogy legalább annyira veszélyeztetik függetlenségüket, mint az avarok. De az avarok sem viselkedtek érthetőbben: előbb haddal indultak Boruth ellen, hogy ismeretlen ok miatti pártütéséért megleckéztessék őt és népét, majd pedig hagyták magukat a bajor seregektől elkergetni, s - ami a legszokatlanabb -, ez a maga legyőzhetetlenségében még mindig hívő, félelmetes hírével még fél évszázad múlva is egész Nyugat-Európát Nagy Károly zászlaja alá tömörítő avar sereg nemcsak hagyta, hogy elkergessék, de később is megtorlatlanul hagyta ezt a szégyent, holott akár már Odilo 743. évi vereségét kihasználhatták volna arra, hogy karantán - s „szökött" du(d)leb - alattvalóik feletti hatalmukat visszaállítsák. Dr. Szőke Béla Miklós: A népvándorlás kor és a korai középkor története Nagykanizsán és környékén 2. térkép Az avar kor lelőhelyei Nagykanizsán és környékén (7. század) Település 1.1. Balatonmagyaród-Kiskányavár 1.2. Balatonmagyaród-Hídvégpuszta, déli rév 2.1. Eszteregnye 3.1.-2. Galambok 5.1. Hahót 11. Miháld 12.1, Nagykanizsa-Magyar utcai kertek alja 12.2. Nagykanizsa-Inkey sírkápolna 13.1. Nagyrécse-vasútállomás 15.1.-2. Sand 16.1. Szepetnek-Bánfapuszta 17.1. Zalakaros-garabonci homokbánya 19.1. Zalaszentbalázs-TSz istállók 19.2. Zalaszentbalázs-,,Tót Mihálok réttye" 20.1. Zalaszentjakab-Rózsavizi dűlő O Temető 4.1. Gyenesdiás-Alsógyenes 6.1. Hévíz (Alsópáhok) 7.1. Kehida-Központi TSz major 8.1. Keszthely-Fenékpuszta, horreum 8.2. Keszthely-Dobogó 8.3. Keszthely-városi temető 9.1. Kéthely 10.1. Lesencetomaj 14.1. Pókaszepetk-Petőfi (Avar) utca 18.1. Zalakomár-Lesvári dűlő i68 Dr. Szőke Béla Miklós: A népvándorlás kor és a korai középkor története Nagykanizsán és környékén III. KAROLING KOR i. Korai időszak A 8. század utolsó harmadától kezdődően előbb csak szemlélői, később aktív résztvevői, végül szenvedő alanyai lesznek az avarok annak a történeti eseménysornak, amelyet a történetírás a Karoling-birodalom születésének nevez. A Merowing-királyság nagyhatalmú urának, Aust-rasia major domusának (palotanagyának), Heristali Pippinnék a fattyú fia, Martell (Kalapács) Károly alapította azt a dinasztiát, mely előbb a részeire szétesett frank királyságot egyesítette, majd hódításaival hatalmas birodalommá építette ki. Utóbbi feladatot Károly, a későbbi forrásokban Nagy Károlynak (Ca-rolus Magnus, Charlemagne) nevezett unokája végezte el, aki apja, Pippin művét, a dinasztia először királlyá felkent tagjának országépítő munkáját 768-ban előbb mint társuralkodó, majd testvére, Karlo-man hamarost bekövetkezett halála után, 771-től mint egyeduralkodó folytatta és 43 évig tartó uralkodása alatt hatalmas birodalom megteremtésével koronázta meg. Hosszú élete szinte szakadatlan háborúkkal telt el, melyeket a szászokkal, langobardokkal, szaracénokkal (arabokkal) és az avarokkal vívott. 772-ben sikeres hadjáratot vezetett a szászok ellen, majd a következő évben a langobardok itáliai királysága ellen is, ami után felvette a „langobardok királya és a rómaiak patríciusa" címet. 775-ben újra a fellázadt szászokkal hadakozott, az év végén azonban már a hasonlóképpen lázongó langobardok ellen fordult. Utóbbiak vezetőinek egy része, az elszenvedett vereség után az avarokhoz menekült 776-ban. Amikor 778-ban a szaracénoktól csúfos vereséget szenvedett, mind a szászok, mind a langobardok ellene fordultak. Nagy Károly, mielőtt újra a szászok ellen indulna, a mögöttük élő szláv törzsekkel próbált egyezkedni, akik azonban részben avar fennhatóság alatt álltak, ezért a keletkezett súrlódások miatt először került sor Lippsringben, Paderborn mellett az avar kagán követei és a frank király között béketárgyalásokra. A szász fronton 785-ben állt be fordulat: Widukind, a lázadók vezére is keresztvíz alá hajtotta a fejét. Az avarok, megérezve, hogy Nagy Károly előbb-utóbb az ő erejüket is próbára teszi, már 783-ban megerősítették a határőrséget az Ennsnél. S valóban, már 787-ben közvetlen határ jött létre közöttük, amikor Károly megszállta és alávetette az addig még viszonylag független bajor hercegséget is. Tassilo felesége, az utolsó langobard király, Desiderius leánya, Liutberga 788-ban hiába próbált egy koalíciót létrehozni avar-langobard-bizánci részvétellel, már elkésett. Nagy Károlynak sikerült a bajor nemességet megosztani. A frankbarát párt túlsúlyba kerülve őt választotta királyává. Károly seregei még ebben az évben átlépték az avar határt is, az Ybbs folyónál, majd a Dunánál is megütköztek az avarokkal, de azok ekkor még visszafordulásra késztették őket. Károly azonban 790-ben a nyílt támadás jeleként olyan határkövetelésekkel lépett fel, amelyeket az avarok kénytelenek voltak elutasítani. A „szent háborúra" nem kellett már sokáig várni.157 791 őszén Nagy Károly hatalmas, összehangolt támadást indított az avar kaganátus ellen. Egyik seregszárnya, melyet Pippin nevű fia Itáliából küldött, augusztus végén a Júliai Alpokon keresztül támadott, mintegy elterelő hadműveletként. A fő sereg azonban Regensburgban gyülekezett. Amikor megérkezett a hír a déli sereg sikeréről, szeptemberben megindult itt is a hadi gépezet. A frank, alemann, szász, thüring, bajor harcosokból verbuválódott hatalmas sereg megindult a Duna két partján és a bajor flottával magán a Dunán is, kelet felé. Az avarok azonban elkerülték a döntő összecsapást, s a felperzselt föld taktikáját alkalmazva, a kutakat megmérgezve egyre hátrább vonultak, mígnem Károly serege, az állatok tömeges elhullása és a különböző betegségek miatt Győr-Gönyű tájáig eljutva, kénytelen nem volt magától visszafordulni. A Rába mentén Savaria (Szombathely) irányában vonult vissza és november elejére már az Ennshez is ért.158 Nagy Károly kétes sikerű hadjáratának hírére a szászoknál újra lázadás tört ki, ezért 792-793-ban ismét az ottani hadszíntérre volt kénytelen utazni. Károly - maga is elégedetelen lévén eredményével -egy jobban előkészített hadjáratot tervezett a következő évre s el is rendelte egy dunai ponton-híd, továbbá a Duna és Majna között egy csatorna építését, hogy legközelebb az utánpótlás már ne okozzon gondot. A 791. évi hadjárat azonban az avar kaganátuban is - már valószínűleg korábban is meglévő bajokat felerősítő - erjesztő kovászként hatott. Az avar nemesség két pártra szakadt - talán a frank diplomáciának a bajoroknál és a langobardoknál már jól bevált aknamunkája is segítette ezt. A két avar főméltóság, a kagán illetőleg a jugurrus pártján álló két tábor 795-ben véres belháborúban mérte össze erejét. Mindkét vezér a csatatéren maradt, az egységes ellenállás lehetősége végleg szertefoszlott. Ekkor a tudun, egy harmadik avar főméltóság (dux, regulus), akinek uralma valószínűleg a nyugati országrészre és határterületre terjedt ki, követeket küldött Nagy Károlyhoz, felajánlva földjét és népét a frank királynak, és hajlandónak mutatkozott maga is a keresztvízben megmártózni. Hamarosan nagyszámú kíséretével személyesen jelent meg Aachenben, s megkeresztelése után „békével és ajándékokkal" tért vissza hazájába. Valószínű, hogy ezek után amikor az Dr. Szőke Béla Miklós: A népvándorlás kor és a korai középkor története Nagykanizsán és környékén év végén Erik, friauli herceg és/vagy csak Wonimir, a pannóniai (Száva-Kulpa-Mura menti) szlávok fejedelme sereggel Pannoniába hatolt be és ott az egyik kagáni székhelyet (hringct) kirabolta, a tudun tudtával és beleegyezésével tette ezt. A következő évben, vagy még szintén 796-ban Károly fia Pippin, Itália királya bajor és alemann harcosokkal szintén az avarok ellen indult. Tábort vert a Dunánál, az avarok pedig a Tiszán túlra menekültek. Amikor Pippin átkelt a Dunán, a kagán kíséretével eléje ment, s meghódolt. Egyes források szerint Pippin feldúlta a kagán székhelyét (hring)ét), mások szerint maga a kagán ajándékozta meg őt kincsek tömegével, s ezután békében távozhatott. Fontosabb azonban, hogy ezzel frank részről hivatalosan befejezettnek is tekintették az avarok meghódítását, s gyakorlatias módon már ekkor meg is hozták az avar föld jövőjét meghatározó első konkrét döntéseket is. Pippin az aquileiai patri-archa, Paulinus és a salzburgi püspök, Arno részvételével a térítés és egyházszervezés kérdéseiről konferenciát tartott a Dunánál, s hamarosan megegyeztek a térítési területekben is. A megegyezést majd 803-ban Nagy Károly is megerősíti. Eszerint a Rába, Dráva, Duna által bezárt területet, a Balaton környékét a salzburgi püspökség kapta, a Rábától nyugatra a passaui püspökség téríthetett, míg a Dráva-Száva közén az aquileiai patriarchátus - a világi fennhatóság biztosítására pedig királyi biztosokat (missi) rendeltek ki.159 Az avar végeken azonban még nem szűnt meg minden ellenállás. Feltehetően a tudun pálfordulása miatt Erik, friauli herceg 797-ben már újra a „hunokkal" harcolt, s győzött is. Az avarok ezért az „incidensért" szép ajándékokkal igyekeztek kiengesztelni Nagy Károlyt. Az ellenállás gondolatával azonban továbbra sem hagytak fel. 799-ben már újra arról olvashatunk, hogy az avarok hűtlenné váltak, ezért Erik és Gerold, bajor praefectus haddal indult ellenük. Eriket azonban, alighogy partra tette a lábát a Liburnia és Istria határán lévő Tarsatica (Trést, Rijeka mellett) városánál, a lakók tőrbe csalták és agyonkövezték. Gerold pedig, aki Bajorország felől támadt, hogy fegyverrel szerezzzen érvényt Arno, salzburgi püspök térítő szándékának, ugyancsak holtan maradt a csatatéren. 802-ben Goteram, a Duna melléki őrgrófság és Cadaloc, a karantán őrvidék praefectusai kísérelték megtörni a „rebellis" avarokat, ad castellum Guntionis (lokalizálása kérdéses) azonban súlyos vereséget szenvedtek, számos bajor lovaggal együtt ők is odavesztek. Ezek után egészen váratlan fordulatként 803-ban Zodan (= tudun?), princeps Avarorum megjelent Nagy Károly előtt Regensburgban, felvette a keresztségét és meghódolt a frank király előtt. A híradásból következően a pannóniai avarok élére új tudun került (hiszen az előző már meg volt keresztelve, ha hűségesküjét meg is szegte) - kérdés azonban, hogy miként került sor az új tudun megválasztására, s hogy miért ment el a tudun - éppen a sorozatos győzelmek után, melyeket a fennhatóságot elismertetni akaró frank seregek felett arattak - Regensburgba, hogy Nagy Károlynak meghódoljon és a keresztvízben megmártózzon? Újabban úgy magyarázzák ezt, hogy Krum, bolgár kán olyan véres és öldöklő hadjáratot vezetett a Tiszánál élő, lassan újra magára találó avar főerők ellen, hogy azok ellenállása végleg összeomlott.160 Az a forrás azonban, melynek híradására támaszkodva így rekonstruálják az eseményeket, a több mint 200 évvel később összeszerkesztett Suda-lexi-kon. Ennek az Abaris és Bulgaroi címszavaiban olvasható - egyébként a Kijevi Évkönyvek du(d)leb történetének záró mondatával feltűnően rímelő - híradása szerint „az avarokat (pedig) a bolgárok teljesen (mind egy szálig) kiirtották."161 Ez az egyetlen mondat - de szövegkörnyezete - sem tartalmaz azonban olyan konkrét támponto(ka)t, amely(ek)re építve a kései avar történelemre vonatkozóan ilyen messzemenő következtetéseket lehessen levonni.162 A 803. évi, váratlannak látszó lépés oka valószínűleg sokkal prózaibb. Úgy látszik, hogy - az előző tudun túlságos megerősödését ellensúlyozandó - sikerült egy olyan ellentábort megszervezni, amely hajlandó volt hatalomra segíteni a frankhű politikát folytató új tudunt. Ennek sikere érdekében egy frank sereg is megjelent Pannoniában. Az új tudun első dolga egyértelmű volt ezután. A Regensburgba visz-szatérő frankokkal együtt maga is Nagy Károly elé járult és magát neki alávetette.163 Ráadásul éppen ettől az időtől kezdve erősödtek fel az avaroknak oly hosszú ideig alávetett szláv törzsek „függetlenedési" törekvései is, amelyeket a frankok - saját önös érdekükből is - kezdetben még bátoríthattak is, hogy a kaganátust részekre szabdalják, s visszafordíthatatlan módon kisebb, önálló fejedelemségekre bontsák. E politika gyors sikeréről már 805-ben értesülünk, amikor Theodorus capcan Nagy Károlyhoz fordult, kérve őt, jelöljön ki számára új szálláshelyet, mert régi lakóhelyükön a szlávok zaklatása miatt (propter infestionem Sclauorum) nincs már maradása. Nagy Károly inter Sabarium et Carnuntum (Szombathely és Petronell között) ki is jelölte azt a helyet - de a capcan nem sokáig örülhetett már neki, mivel röviddel visszatérése után meghalt. Ugyanezen évben a Fischa folyónál megkeresztelkedett Ábrahám kagán is, s a frankok visszaállították hatalmát az avarok felett.164 A frank uralkodónak ez a tette a hatalmi egyensúlyra mindig is érzékenyen figyelő reálpolitikust villantja fel előttünk: amint a szlávok túlsúlyba lendülése, egy új hatalmi központ kialakulásának veszélye merült fel, kész volt akár a korábbi ellenfelet is erősíteni ennek elkerülése érdekében.165 Az indulatok azonban egyelőre még gátoltak mindenfajta reális politikai megoldást. 811-re az avarok és szlávok között már olyan heves harcok dúltak, hogy Nagy Ká- Dr. Szőke Béla Miklós: A népvándorlás kor és a korai középkor története Nagykanizsán és környékén rolynak az avarok oldalán állva kellett a viszálykodás felszámolására sereget küldeni Pannoniába. Az ezt követő béketárgyalásokra Regensburgba érkezett az összes érdekelt fél: canisauci (princeps Avarorum),166 a tudun és a dunai szlávok előkelői és hercegei (primores ac duces Sclauorum circa Danubium) .167 Az ekkor megkötött béke immár tartós maradt, valószínűleg azért, mert lényegében a kialakult status quot ismerte el. A kaganátus nyugati fele (a tudun országrésze?) véglegesen betagozódott a frank birodalomba, a tudun intézményét megszüntették, a peremterületeken kialakult önálló szláv fejedelemségeket (a morva és a nyitrai !11. a Dráva-Száva-közi fejedelemséget) defacto elismerték, az avar kagán pedig visszavonult a Nagyalföldre, súlyponttal a Tiszától keletre és az Északi középhegység lábaihoz. A kaganátus e maradvány formáját is igyekeztek azért az avarok a régi elveknek megfelelően (legalább nyugat felé, a Duna-Tisza közén) lakatlan gyepűvel biztosítani.168 Politikailag pedig - de valószínűleg kulturális téren is - újra felvették, vagy inkább csak újra felerősítették a kapcsolatot keleti szomszédjukkal, a Kazár kaganá-tussal és az ott élő rokon törzsekkel.169 Utoljára 822-ben képviselte követ az avarokat a frankfurti birodalmi gyűlésen. A források elnémulásából sokan az avar nép megszűnésére következtetnek. Valójában azonban csak a politikai alakulat, nem maga a nép szűnt meg tovább élni. Ezt bizonyítják többek között azok a temetők is, melyeket Nagykanizsa tágabb környékén ismertünk meg. Mint láttuk, az avar kaganátus nyugati felét már igen hamar, 796-ban birtokba vették a frankok, az egyházi és világi hatalom gyorsan berendezkedett. Ettől kezdve az Enns és az Ybbs közti, főként szlávok lakta földet Sclavinia az ettől keletre, a Bécsi-erdő vidékéig nyúló, hajdan lakatlan gyepűt Avaria néven kezdik emlegetni. Pannoniát pedig 803 után, amikor a tudun hatalmi törekvéseit végleg sikerült megtörni, s Nagy Károly szentesítette a már korábban meghúzott térítési körzeteket, kettéosztották: a Dráva-Száva köze Pannónia inferior, az ettől északra, a Drávától és a Dunától Carnuntum-Savaria vonaláig terjedő terület Pannónia superior néven kezd szerepelni a forrásokban.170 Pannónia inferior ura Ljudevit, aki a kaganátus felbomlása után a Dráva-Száva közén Siscia (Sziszek, Sisak) központtal a friauli őrgrófságtól függő vazallus fejedelemséget hozott létre, hamarosan ösz-szekülönbözött elöljárójával, Cadaloh gróffal, annak „kegyetlen és elbizakodott" viselkedése miatt, s bizánci támogatásban bízva, nyíltan fellázadt. 819-ben Cadaloh Jámbor Lajos parancsára hadjáratot vezetett ellene, de eredménytelenül járt, s magas lázban hamarosan meg is halt. Ljudevit követ révén tudatta a frank uralkodóval, hogy milyen feltételek mellett ismeri el fennhatóságát. Jámbor Lajos ellenkövetet küldött Sisciába, de mindkét követjárás eredményte- len volt, a döntés tehát a fegyverekre maradt. Közben Cadaloh utóda Baldrich (Balderich) lett, akinek a fennhatósága kiterjedt már Karantániára is - de Ljudevit is növelte befolyását a térségben, a krainai és karintiai szlávok mellett keleti szomszédait, a timocá-nokat is maga mellé állította, Grado patriarchája, Fortunatus pedig építőmestereket küldött Sisciába. 819-822 között minden évben frank seregek dúlták Ljudevit országát. 820-ban ráadásul három sereg indult összehangolt támadással Ljudevit és szövetségesei ellen. Az egyik Itáliából kiindulva Baldrich vezetésével a krainaiakat (Carniolenses) a másik a Dráva felső folyása menti karantánokat, míg a harmadik -miként már 819-ben is -, Bajorországból Pannónia Superioron, azaz a Dunántúlon keresztül szándékozott Sisciához eljutni. Ez a sereg nyilvánvalóan a volt Borostyánutat vette igénybe, ezért valószínűleg vidékünkön is áthaladva vonult Ljudevit ellen. 822-ben végül sikerült Sisciát elfoglalni, Ljudevit a dalmáciai sorabokhoz menekült, akiknek fejedelmét elűzte s maga foglalta el helyét. Innen küldött újra követet Jámbor Lajoshoz, hogy felajánlja, személyesen is hajlandó tetteiről magyarázatot adni volt hűbérurának. A császár válaszra sem méltatta, volt szövetségesei is sorra elhagyták, s amikor a soraboknál is tarthatatlanná vált helyzete, 823-ban Nyugat-Dalmáciába, a frankhű Liudemuhslhoz (Ljudemysl) menekült, aki hagyta, hogy megöljék.171 Ljudevit katonai sikereit nagyban segíthette, hogy 818-tól nemcsak az ő országa, de az egész Délvidék forrongásban volt. Omurtag, bolgár kán, aki uralkodása kezdetén, 814-ben békét kötött az addig minden erejüket lekötő bizánciakkal, most nyugat és észak felé fordult. Erről kezdetben csak közvetett úton, a bolgár fennhatóság alól menekülő népektől hallunk. 818-ban a kelet-szerbiai Timok folyó mentén lakó timocanok követei jelentek meg Jámbor Lajos előtt, közölve, hogy felmondták a bolgárokkal való közösséget és csatlakozni kívánnak a frank védelem alatt álló határvidékhez.172 Már első követ járásukkor is Ljudevit követeivel együtt érkeztek Heristallba, a frank császárhoz, 819-ben azonban nyíltan is Ljudevit oldalára álltak - s aztán osztoztak is sorsában, többé nem is hallunk róluk, valószínűleg részben bolgár fennhatóság alá kerültek, részben pedig tovább menekültek nyugat felé, így talán a Mura és a Zala közti erdővidékre is. 822-ben, majd újra 824-ben a Duna menti Dacia (nagyjából a volt Dacia Ripensis) vidékéről érkeztek a frank császárhoz a praedenecenti, más néven abodri-ták követei, hogy segítséget kérjenek tőle a rájuk támadó bulgárokkal szemben.173 A második alkalommal azonban már a bolgár „király" követe is megérkezett ura levelével, melyben az „békét" ajánlott a frank uralkodónak. S miközben a bolgárok diplomáciai úton igyekeztek a frank uralkodót rábírni a velük való szövetségre, elszakadni vágyó „alattvalóikkal" Dr. Szőke Béla Miklós: A népvándorlás kor és a korai középkor története Nagykanizsán és környékén véres harcokat vívtak a Temesköz, Bácska, Bánát vidékén. 826-ban azután már keményebb hangot ütött meg a bolgár követ is: a határok haladéktalan rendezését követelte, ellenkező esetben háborúval fenyegetett. Jámbor Lajos számára azonban látszólag (?) még mindig nem volt eléggé világos, milyenek is a valós viszonyok keleti határainál, ezért Bertrich grófot küldte ki az avar határ őreihez (Avarici limes custodes) a helyzet felmérésére. 827-ben végre haddal támadtak a bolgárok. Csónakokban feleveztek a Dráván, tűzzel-vassal pusztították az (alsó-)pannoniai szlávokat, s saját kormányzókat (rectores) helyeztek a szláv fejedelmek (duces) helyére. Seregeik Felső-Pannoniába, azaz a Drávától északra fekvő területekre is betörtek, valószínűleg vidékünk is hadszíntérré vált. 828-ban Jámbor Lajos leváltotta a vereségekért felelőssé tett Baldrichot, s átszervezte az egész keleti terület közigazgatását. De hiába került a frank seregek élére a császár fia, Német Lajos, 829-ben újabb vereséget szenvedtek. Pannónia inferior, a Dráva-Száva köze bulgár fennhatóság alá került. Ettől az időtől kezdve Pannónia inferior a Rába a Duna és a Dráva közti terület lesz, míg Pannónia superior a Rába és a Bécsi erdő közötti terület. Ez azonban már csak az egyházi közigazgatásban, a térítési körzetek szempontjából fontos, a világi közigazgatásban újra egységesen Pannónia, vagy Oriens néven említik. A bolgárokkal az új kán, Malamír megválasztása után normalizálódott a helyzet, 831-ben kötnek békét. Sirmium környéke bolgár fennhatóság alatt maradt, míg Siscia új fejedelme Ratimar (Ratimir) lett (egyes vélemények szerint ő is bolgár vazallus volt, mások inkább a Ljudevit ellen fordult szlávok egyik vezetőjének tartják). A bolgárok azonban ettől kezdve a frankok hű szövetségeseiként viselkedtek.174 A 8. század végén, 9. század elején újra benépesült Nagykanizsa és tágabb környéke, a Zala és a Mura közötti terület. A terepbejárások és ásatások révén megismert mintegy 30 településmaradványból (3. térkép) azonban - mivel a 9. század elejéről, első feléből egyelőre még nem ismerünk olyan kerámiatípust, amely csak erre a szűkebb időszakaszra lenne jellemző, ezért csak a kerámia bizonyos formai, technikai jegyei alapján - feltételesen mondhatjuk néhányról, hogy talán már a 8. század végén, 9. század elején létrejött. Ilyen lehet például a Nagykanizsa-Miklósfai halastavaknál a Mórichely-Cigánykút lelőhely, ahol két, gazdasági célú gödröt is feltártunk,175 továbbá ilyenek a Szennyesi-dűlő és a Halastavak I. és II. lelőhelyek települései.176 Utóbbiakon a felszínen néhány gyöngyszemet (aranyfóliás és sötétkék rúdgyöngyöt ül. feketéskék alapon fehér koncentrikus körökbe foglalt világoskék szemes gyöngyöt), vaskést, vascsatot, fenőkövet is találtak, ezért feltehetően egy temetőt is megsértett itt a szántás. S hogy e telepeken - legalább részben - szláv lakosok is éltek, jelzi, hogy róluk nagyméretű magszárító agyagtepsi darabja is a felszínre került. Feltehetően ugyancsak a századforduló táján létesült település van a Nagykanizsa-Csónakázó tó parkolódnál"7 a Zsidótemetőnél,"* a Sormás-Hidegkúti forrásnál,119 a Nagybakónak-Ugora-dűlő-ben180 és a Gelsesziget- Vasúti őrháztól nyugatra {Gel-sesziget „B" lelőhely). Utóbbi lelőhelyen 1988-ban ásatást kezdtünk, s néhány a korszakunkba eső tárolóvermen kívül egy ún. horgas sarkantyút (Hakensporn) találtunk, ami éppen erre a korszakra jellemző.181 A kisbalatoni leletmentéseket megelőző terepbejárások révén ismertünk meg egy teljesen szétszántott települést Balatonmagyaród-Szarkavári-dűlőben, továbbá ugyanitt a Brúner-szigeteken a Fekete-szigeten és a Homoki-dűlőben tártunk fel ebből a korszakból néhány települési objektumot.182 E települések többségét a 9. század későbbi évtizedeiben is tovább használták, néhányat még a 10. században is. Vidékünk újbóli betelepülésének időpontjára a temetők leletanyaga alapján pontosabban következtethetünk. E temetők közül teljesen feltárt a Zalakomár-Lesvári-dűlőben (településének maradványait is megleltük Balatonmagyaród-Kolini-dűlőben),183 továbbá a Söjtör-Petőfi utcában fekvő,184 s feltárás alatt áll egy hosszabb időn át használt temető Kehida-Központi Tsz Mo/orban,185 ill. Vörs-Papkert B lelőhelyeken.186 A lehetőségekhez mérten teljesen kiásott nagyobb temető ismert Pókaszepetkről187 és egy néhány sírós kis temető Nagypáli-Petőfi utcából.188 Keszthely-Városi temető, és a dobogói temető legkésőbbi sírjai is a 9. század első feléből származnak.189 Ebből az időszakból nagyobb temetőrészt tártak fel Gyenesdiás-Algyenes lelőhelyen190 és egy ilyen temető pusztulhatott el Zalaegerszegen, az Új kaszárnyánál (Petőfi laktanya) is.191 A Muraközben és a Drávától délre Ljudevit és Ratimir korára keltezhető sírok kerültek elő Prelog-ban (Perlakon), s egy Petersen K típusú karddal eltemetett harcos sírja a Prelog melletti Cirkovljanban.192 Ugyancsak a 9. század korai évtizedeiben temették el azt a harcost, akinek korai karoling kardja, szakállas baltája és a kardszíjat díszítő tűzaranyozású, öntött bronz szíjvége a Durdevac melletti Medvedickán (Medvegyen) került elő. A szíj vég igen gazdagon díszített, stílusa alapján a korai karoling állatalakos szíjvégek közé sorolható, távolabbról pedig az ún. Tassilo kehely körével rokon.193 Feltűnő és elgondolkoztató, hogy a Zala-Mura vidéken előkerült temetők közül nem is egy (Zalako-már, Kehida, Pókaszepetk, Gyenesdiás) folytatta az ugyanott legkésőbb a 7. század végén felhagyott temetkezéseket, a sírokat ugyanoda ásták, ahol már korábban is voltak temetkezések. Az azóta eltelt közel száz év miatt a régi sírok helye már alig, vagy egyáltalán nem is látszott (ld. például Pókaszepetken), ezért nem is egyszer korábbi sírokat megsértve ásták meg az újabbakat. Maga a temető helye azonban egyéb 172 Dr. Szőke Béla Miklós: A népvándorlás kor és a korai középkor története Nagykanizsán és környékén 6. tábla: - Bronz lemezből készített és öntött bronz véretekből álló avar kor végi övgarnitúra Söjtör-Petőfi utca 9. sírból. Dr. Szőke Béla Miklós: A népvándorlás kor és a korai középkor története Nagykanizsán és környékén 173 felszíni jelek alapján194 még viszonylag jól körülhatárolható, felismerhető lehetett, ezért az újabb sírok csoportja igyekezett tiszteletben tartani a korábbi temetkezéseket. Fontos kapocs a korábbiakhoz az is, hogy mint a 7. században, úgy most is - s messze határban újra csak ezen a vidéken - birituálisak a temetők, azaz mind korhasztásos, mind hamvasztásos rítus szerint temettek el halottakat. Óhatatlanul felmerül tehát, vajon nem ugyanaz a népesség tért-e vissza, amelyik mintegy három emberöltővel ezelőtt hagyott fel itt a temetkezésekkel, s költözött el erről a tájékról? Mert bár bizonyos temetkezési szokások és az anyagi műveltség és viselet egyes elemei megváltoztak, a legfontosabb s a csak e vidékre jellemző egyedi vonás, a biritualitás megmaradt. Abban pedig, ahogy az újabb temetkezésekkel a 7. századiakat igyekeztek folytatni, az ősökhöz való visszatérés tudatosságát láthatjuk kifejezésre jutni. Az ősi területre való visszatérést valószínűleg az avar kaganátusban a 8. század utolsó harmadától, végétől bekövetkezett változások tették lehetővé. Ekkor nemcsak a kaganátuson belül zajlottak le komoly átcsoportosítások, közösségek áttelepülései (ld. a 805. évi évkönyvi bejegyzést a Carnuntum és Savaria közti új avar szállásterületről) de az addig lakatlan gye-pűként funkcionáló Bécsi-medence-Enns közötti terület is ekkor népesült be újra, - s valószínűleg nem volt ez másként a határsáv más szakaszainál sem. A hamvasztásos temetkezések ebben az időszakban is külön sírcsoporto(ka)t alkotnak, s most is előszeretettel ássák őket a temető agyagos talajú részébe. A pókaszepetki temetőben a hamvasztásos sírok voltak túlsúlyban, csak néhány csonvázas sírt sikerült ebből a korszakból feltárni, a korhasztásos temetőrész - ha volt ilyen - nem került elő. Eredetileg nagy számú hamvasztásos sír lehetett a söjtöri temetőben is, ott azonban a feltárások előtt a gépi talaj egyengetés miatt már elpusztult a 30-50 cm mélyre ásott sírocskák túlnyomó része, csak a korhasztva temetkező két család (?) sokkal mélyebbre ásott sírcsoportját sikerült feltárni. A zalakomári és a kehidai temetőiben csak a mezőgazdasági művelés okozott károkat a hamvasztásos sírokban, így azokat nagyrészt fel lehetett tárni. A hamvasztásos sírok típusai: a) urnában; b) kisméretű, szabálytalan alakú gödörben; c) a korhasztásos sír földjébe utólag eltemetve. A pókaszepetki temetőben a sírok mintegy 90%-a urnasír, míg a többi temetőben a két első típusú temetkezés nagyjából egyenlő arányban volt meg. A c) pontban leírt temetési mód főleg a zalakomári temetőre, annak is egy bizonyos fázisára jellemző, Kehidán és Söjtőrön jóval ritkább. Nagypáliban csak egyetlen, kis gödörben eltemetett hamvakat rejtő sír került elő a csontvázas síroktól nagyobb távolságban. Változott a hamvasztás módja is. A halottakat sokkal alaposabban égették el, a kalcinálódott csontok egészen apró szilánkokra esnek szét, s bőven került az urnába vagy a kis sírgödörbe, esetleg külön kupacba gyűjtve a hamvak mellé helyezve, a máglya elszenesedett famaradványaiból is. Többször „családi" síregyüttes alakult ki, amikor több sírocska gödrét is szorosan egymás mellé ásták. Az urnákat néha kőlappal, egy másik edény töredékével, aljdarabjával fedték le, egy-két urnánál pedig a perem alatt két kis átfúrt lyukat találni, amelyet az elhunyt „lelke" számára fúrtak. A hamvasztásos temetkezések leletanyagban még szegényesebbek, mint a 7. századiak, de az a kevés tárgy, amely előkerült, nem égett meg, azaz hamvasztás után tették őket a sírba (dinnyemag-, amfora alakú és többtagú rúdgyöngy, vascsat, vaskés, sarlódarab, orsógomb). A temetkezési szokás sajátosságai alapján a késő avar kori települési tömb szélein előkerült birituális temetőket egy közös csoportba foglalta Zoll-Adami-kowa (D csoport), mint olyanokat, melyek az avarok és szlávok anyagi kultúrájának és hitvilágának kölcsönhatási zónájában keletkeztek, s ezért elválasztották őket a Morva-medence hamvasztásos temetkezési csoportjaitól (B, C2 csoportok).195 A D-csoporton belül azonban meglehetősen nagy különbségek figyelhetők meg, s valószínű, hogy a jövőben több alcsoportra kell majd bontani az ide sorolt temetkezéseket. így például a kései avar kaganátus északi peremterületén, azaz a mai Szlovákia területén lévő birituális avar temetőkben a hamvasztásos sírok száma mindig elenyészően kevés, soha nem alkotnak külön sírcsoportot -keltezésük pedig eléggé bizonytalan, általában nem keltezik őket a 8. századnál későbbre.196 Nagyobb hasonlóságot mutatnak mind a rítus egyes elemeiben, mind pedig korban a Zala-Mura-közi temetőkkel egyes erdélyi temetők, valószínűbb azonban, hogy ennek oka inkább a párhuzamos fejlődésben, mint valamiféle közvetlen kapcsolatban keresendő.197 Sajnos e korszakból éppen a tőlünk délre és nyugatra fekvő területek régészeti leletanyagáról van a legkevesebb információnk, bár valószínűleg szorosabb kapcsolat volt velük, mint ezt pl. a Zadar melletti Kasic hamvasztásos temetőrészének urnái mutatják.198 A csontvázas temetkezések a 8-9. század fordulóján nyitott temetőkben már nem olyan egységes rítusúak, mint a 7. században. Bár továbbra is uralkodó tájolási irány még a Ny-K (így pl. Nagypáliban, Kehidán, Söjtörön, Vörsön stb.), helyenként már más tájolás a jellemző (Zalakomárban pl. É-D a sírok iránya). Vörs kivételével, ahol még feltűnően nagy számban temettek el lovas harcosokat,199 más temetőkben már csak elenyésző a lovas sírok száma, s jóval kevesebb a fegyveres harcosoké is. A lovat mindig a harcossal együtt, egy sírkamrában, de attól egy deszkafallal elválasztva, a halott bal oldalán, vele azonos tájolással temették el (Zalakomár, Söj tör, Nagypáli) (11. tábla), más esetben a halottal ellentétes irányban, esetleg fölötte volt a ló, vagy a lovat megnyúzva („részleges" 174 Dr. Szőke Béla Miklós: A népvándorlás kor és a korai középkor története Nagykanizsán és környékén 7. tábla: - Öntött bronz övgarnitúra Zalakomár-Lesvári-dűlő 388. sírból. 8. tábla: - Aranyozott bronz faleragomb kései avar sírból, Zalakomár-Lesvári-dűlő 466. sír. 9. tábla: - Agyagedények kései avar sírokból, Zalakomár. 1 = 466. sír, 2 = 372. sír, 3 = 305. sír, 4 = 365. sír, 5 = 258. sír. / >> Szőke Béla Miklós: A népvándorlás kor és a korai középkor története Nagykanizsán és környékén 177 10. tábla: - Fegyverek és lószerszám kései avar sírokból, Söjtör-Petőfi utca. i = 12. sír, 2, 4= 16. sír, 3= 17. sír, 5-6 = 24. sír. I78 Dr. Szőke Béla Miklós: A népvándorlás kor és a korai középkor története Nagykanizsán és környékén 11. tábla: - Lovas harcos sírja, Söjtör-Petőfí utca 24. sír. Dr. Szőke Béla Miklós: A népvándorlás kor és a korai középkor története Nagykanizsán és környékén 179 12. tábla: - Női ékszerek az avar kor végéről, Zalakomár-Lesvári-dűlő, 43. sír. / 3 lábla. - Női ékszerek az avar kor végerői, 1,3 = Kehida-Kozponti Tsz major 133. sir, 2 = Zalakomár-Les vári-dűlő 225 sir (arany fülkarikapár!. 4-s = Kehida-Központi Tszmajor 33. sír, 6-7 = Zalakomár-Lesvári-dűlő 239. sír, 8 = Zalakomár- 1 .esvári-dűlő 333 sir 14- tábla: - Fémpántokkal díszített vödröcskék és ún. sárga bögre a kései avar korból, i = Zalakomár-Lesvári-dűlő 201. sír, 2 = Söjtör-Petőfi utca 12. sír, 3 = Zalakomár-Lesvári-dűlő 119. sír. 182 Dr. Szőke Béla Miklós: A népvándorlás kor és a korai középkor története Nagykanizsán és környékén lótemetkezés) helyezték a halott mellé ( Vörs) .200 Az elhunyttal adott étel többnyire már csak tyúk, tojás. Továbbra is általános sírmelléklet a kis agyagedény, a bronzpántokkal díszített, vagy az egyszerűbb vasrá-fos fa vödröcske (9., 14. tábla). A temetkezési szokásokban megfigyelhető tradíciók és változások mellett szűkebb régiónkon túlmutató, általánosabb érvényű folyamatok és változások felismerését teszi lehetővé a sírok leletanyaga. A temetőket (újra)alapító első generáció temetkezései még a kései avar korszak jellegzetes leletanyagát tartalmazzák, még teljesek a férfiak öveit díszítő, öntött bronz véretekből álló övgarnitúrák, a nőket pedig a szokásos gúla alakú üveggyöngycsüngős fülkarikapárral, üveglapokkal díszített kerek mellboglárokkal és dinnyemaggyöngyökből ill. kásagyöngyökből álló nyaklánccal temették el. De már e korai fázisban is feltűntek olyan nyugati eredetű fegyverek (köpűs, szakállas nyílhegyek, hosszú harci kések, az ún. Langsax-ok) és egyéb tárgyak, ékszerek (új gyöngytípusok, fülkarikaformák), amelyek a későbbi generációk temetkezéseire mind jellemzőbbek lesznek, s amelyek alapján egyértelmű, hogy már e generáció halottait sem temethették el a 8-9. század fordulójánál sokkal korábban. A férfiak temetkezéseire később a fokozatos „elszegényedés" lesz a jellemző. A fegyveröveket díszítő veretgarnitúrák egyre hiányosabbak lesznek, mind gyakrabban egészítették ki őket más garnitúrák véreiéivel (7. tábla), vagy éppen lemezbe préselt másolattal igyekeztek pótolni őket (pl. Söjtörön) (6. tábla). De végül ez is egyre nagyobb nehézségekbe ütözött, az övek hiányosan felszereltek maradtak, míg végül az öv véretekkel való díszítésével teljesen felhagytak, s már csak egy egyszerű bronz vagy vas csat fogta össze az övet. Hasonlóképpen jellegzetes, hogy míg a 9. század elején, az avar tradíciónak megfelelően nem sajnálták a halottal együtt eltemetni annak fegyverét, a szablyát vagy az egyélű, egyenes kardot (palást), illetőleg a hosszú harci kést (Langsaxot), s mellé adni a lándzsát, íjat vagy a harci baltát, csizmájára pedig felkötni a horgas végű sarkantyút (ún. Hakensporn) (10. tábla), a későbbiekben ezzel teljesen felhagytak, s csak egy-egy nyugati típusú, köpűs nyílhegy, széles pengéjű, nagyméretű (harci)kés került a sírba. A rangot mindössze az jelezte, hogy igyekeztek ugyanolyan nagyméretű és széles sírkamrát építeni, mint amilyen a korábbi generáció - díszövvel és fegyverekkel eltemetett -harcos tagjait megillette. S termesztésen a lovas harcos lovát is csak az első generáció időszakában volt még szokás díszesen felszerszámozva eltemetni (8. tábla), később a lovat már nem temették el gazdájával. A női sírok leletanyagát - a férfiakéval ellentétben - a fokozatos „gazdagodás", az egyre nagyobb változatosság jellemzi az idő múlásával. A késő avar kor dinnyemag- és késagyöngyökből fűzött nyakláncaiba először egyre több amfora alakú gyöngyöt fűztek, majd hamarosan ez vált általános gyöngytípussá. Ezt követően mind gyakoribb a nyakláncban az amforagyöngyöt utánzó bronzlemez- és ólomgyöngy, ill. ólomcsüngő, továbbá az arany- és ezsütfóliával díszített, ill. zöld és sötétkék, többtagú rúdgyöngy, míg végül ez utóbbiak váltak a meghatározó gyöngytípussá. Ebben az utolsó fázisban, a 9. század 30-as, 40-es éveiben gyakori, hogy sötétkék alapon fehér kerete-zésű, világoskék szemekkel díszített, gömb alakú gyöngyök ill. henger alakú, ún. szemes mozaikgyöngyök (millefiori gyöngyök) is tarkították a gyöngysort. A fej ékszereiben a korábbi üveggyöngycsüngős ékszer egyeduralmát felváltotta a drótból hajlítgatott ékszerek változatos csoportja: az egyszeres és a többszörös S-végű, a lefelé hegyesedő vagy a hengeres spirálcsüngős, ill. a láncocskás csüngőjű fülkarikatípusok, továbbá változatos formájú lemezgyöngy-csüngős, hurkos-kampós záródású függők tűntek fel. A kéz ujjaira előbb spirálisan tekert huzalgyűrűt, majd pajzsosán kiszélesedő fejű, domborított pontokkal díszített lemezgyűrűt, az alkarra pedig (ritkán) bronzból öntött karperecet húztak (12., 13. tábla). A viselet elemeinek megváltozása mind a férfiaknál, mind a nőknél folyamatosan, az élők számára szinte észrevétlenül zajlott le. E viseleti tárgyak, ékszerek úgy cserélődtek ki, hogy a korabeli népviselet fontos és meghatározó vonásai azért sokáig még nem változtak meg. így például a nőknél a halánték két oldalán lecsüngő pántokkal, s az abba fűzött ékszerekkel díszített fejék, a nyaklánc és a gyűrű, karperec továbbra is fontos részei még a viseletnek, csak a század közepére maradnak el belőle egyes elemek (pl. karperec). A férfiak viseleténél, különösen ami a díszes véretekkel ellátott övet jelenti, ugyancsak érződik egyfajta makacs ragaszkodás a régihez, megszokotthoz, mivel azonban az övveretek utánpótlási bázisai a kaganátus összeomlásával megszűntek - s a női viselethez hasonló „házilagos" pótmegoldásokra (ld. drótékszerek) nem volt mód - az ő viseletük változása, egyfajta „elszegényedése" látványosabban ment végbe. Hasonló folyamatok játszódtak le a nyugati határ mentén végig, de bizonyos hangsúlybeli eltolódásokkal,201 így amikor a 9. század közepe tájára a keleti frank birodalom határainál megszületett egy immár minőségében is más - az avar kaganátus műveltségi hagyományait a nyugati új impulzusokkal alkotó módon ötvöző - „peremkultúra", már egész sor, a kisebb politikai egységeket, alakulatokat és a helyi lakosság összetételét hűen tükröző variánsa is kialakult.202 2. Pribina és Kocel kora Vidékünk sorsának alakulását hamarosan mélyen befolyásolták azok az események, amelyek a Ljudevit-féle lázadást, és a bolgár hódítást követően a harcok Dr. Szőke Béla Miklós: A népvándorlás kor és a korai középkor története Nagykanizsán és környékén 183 3. térkép Az avar kor vége és a korai Karoling időszak lelőhelyei Nagykanizsán és környékén (8. század vége-840 körül) • Település O Temető 1.1. Balatonmagyaród-Szarkavári dűlő 3-1 Gyenesdiás-Alsógyenes 1.2. Balatonmagyaród-Brúner szigetek 41 Kehida-Központi Tsz major 1.3. Balatonmagyaród-Fekete sziget 5-i Keszthely-városi temető 1.4. Balatonmagyaród-Homoki dűlő 5.2 Keszthely-Dobogó 1.5. Balatonmagyaród-Koloni dűlő 6.1 Medvedicka (Medvegy) 2.1. Gelsesziget-Vasúti őrház (B lelőhely) 9-1 Nagypáli-Petőfi utca 7.1. Nagybakónak-Ugora dűlő 10.1 Pókaszepetk-Petőfi (Avar) utca 8.1.-2. Nagykanizsa-Miklósfai halastavak I-II. II.I -2. Prelog (Perlak), Cirkovljan 8.3. Nagykanizsa-Mórichely, Cigánykút 131 Söjtör-Petőn" utca 8.4. Nagykanizsa-Szennyesi dűlő 14.1 Zalaegerszeg-Új kaszárnya (Petőfi laktanya) 8.5. Nagykanizsa-Csónakázó tó parkolója 15.1 Zalakomár-Lesvári dűlő 8.6. Nagykanizsa-Zsidó temető 12.1. Sormás-Hidegkúti forrás Dr. Szőke Béla Miklós: A népvándorlás kor és a korai középkor története Nagykanizsán és környékén új színhelyén, a volt avar kaganátus másik peremszakaszán, a Duna balparti Kisalföldön és a Morva medencében zajlottak le. 822-ben - az utolsó avar követjárás miatt emlékezetes - frankfurti birodalmi gyűlésen jelentek meg először a morvák követei (legationes Marvanorum). Az ajándékokkal felszerelt követek tiszteletadása annak elismerését jelentette, hogy ők is legfőbb hűbéruruknak tekintik a frank uralkodót. Első, név szerint ismert fejedelmükről, Mojmírról 833 táján hallunk először. Ekkor űzte el Nyitra fejedelmét, Pribinát, akinek helyére egyik rokonát - a későbbi gyakorlatból következtetve - valószínűleg unokaöccsét ültette. Pribina szintén frank vazallus fejedelem (dux) volt, akinek székhelyén - ha hinni lehet a Conversio203 egy későbbi betoldásának - 827-828 táján Adalram, salzburgi érsek már templomot szentelt fel Szt. Em-meramus tiszteletére. A templom építését, mint tudni vélik, felesége szorgalmazta, aki valószínűleg a bajor Wilhelm grófi családból származott. (Gyermekeinek, Kocelnak és Unzatnak a neve sem szláv eredetű.) Pribina elűzése után először Ratbod comeshcz, Oriens (Pannónia) praefectusához menekült, aki tovább irányította Regensburgba, Német Lajos királyhoz. A keleti frank uralkodó előtt megerősítette hűségesküjét, majd parancsára a salzburgi érsekséghez tartozó Treisma (Traismauer) helységben, Szt. Márton templomában - az addig pogány - Pribinát megkeresztelték. Hamarosan azonban valamilyen viszály tört ki közte és Ratbod között, s menekülni kényszerült (836 táján). A Sirmium környéki bolgárokhoz futott, ahonnan rövid időn belül a sisciai Ratimarhoz ment át. Ratbod, aki már amúgy is csak az alkalmat várta, hogy fegyverrel indulhasson Rati-mar ellen, most az ellenségének adott menedéknyújtásra hivatkozva, Német Lajos parancsára sereggel indult meg Siscia ellen. Ratimar elmenekült, többé nem is hallunk róla, Pribina pedig kíséretével átkelt a Száván, s Krajna grófjához, Salachohoz ment, aki befogadta, majd kibékítette Ratboddal. Pribi-nának annyira sikerült megnyernie Ratbodot és környezetét, hogy hamarosan már ezek kifejezett kérésére adta neki Német Lajos hűbérbirtokul (bene-ficium) „Alsó-Pannoniának egy részét a Zala nevezetű folyó környékén".204 Itt, a vidékünket átszelő nemzetközi hadi és kereskedelmi út zalai révje közelében, a „Zala folyó egy mocsaras berkében" {Zalavár-Vár szigeten) kezdett - legkésőbb 840 táján -építeni egy erődítményt, és „elkezdte körös-körül összegyűjteni a népeket és elkezdett terjeszkedni azon a földön".20S Míg Pribina élete végre egyenesbe fordult, elűzője, Mojmír egyre elbizakodottabb lett s úgy vélte, elég ereje van immár a teljes függetlenség kivívásához is._ Német Lajos azonban megbuktatta, s helyére 846-ban unokaöccsét, Rasztiszlávot segítette a trónra. Valószínűleg ebben Pribina is tevőlegesen résztvett, amit Német Lajos azzal jutalmazhatott, hogy még ugyanebben az évben egy Regensburgban kelt adománylevéllel 100 mansiot adott Pribinának ad pleno iure, azaz teljes joggal való birtoklással a Valchau folyó mellett.206 A következő évben, 847. okt. 12-én kelt adománylevelével pedig mindazt a földet, amelyet eddig hűbérbirtokként bírt, in proprium totum, azaz teljes tulajdonába adta - kivéve azokat a birtokokat, amelyek a salzburgi érsekséghez tartoztak, vagy tartoznak a jövőben.207 850. jan. 24-én Szűz Mária tiszteletére már templomot szentelt fel Pribina székhelyén Liupram, salzburgi érsek.208 Pribina ez alkalommal udvari papját, Dominicust is „Liupram kezébe és hatalma alá" helyezte, aki ugyanakkor engedélyezte Dominicusnak, hogy egész egyházmegyéje területén misét mondjon, mint azt az ordo presbyteratus megkívánja. Erre pedig azért volt szükség, mert Dominicus eredetileg a re-gensburgi érsek alá tartozott, 840-841 táján még Német Lajos kancellárjának nótáriusa volt, s csak amikor 844 körül Kőszeg közelében, Lebenbrunn és Zöbernbach területén birtokot kapott, települt át Pannoniába, és lépett Pribina szolgálatába.209 852-853 táján Salapiuginnál210 Szt. Hrodbert ( = Rupert) tiszteletére szentelt az érsek templomot, amelyet Pribina ebből az alkalomból a többi, korábban felszentelt templommal, azaz Sandrat és Erm-preht papok templomaival a salzburgiaknak adományozta úgy, hogy azok mindörökre haszonbérletként birtokolják. E bőkezűségnek is része lehetett abban, hogy amikor Pribina az érseket arra kérte, küldjön mesterembereket, úgymint kőműveseket, festőket, kovácsokat és ácsokat, hogy „egy tiszteletre méltó templomot" építhessen, akkor maga Liupram építtette meg a templomot, melyben azután Szent Adorján (Hadrianus) vértanú testét helyezték el.211 Pribina tevékeny templomépítő. Várában állt még egy harmadik, Keresztelő Szt. János tiszteletére épített templom is - ennek építési körülményeiről azonban hallgatnak a források.212 Várán kívül működése alatt további 13 templom felépüléséről hallunk, melyeket a salzburgi érsekek, Liupram és Adalwin szenteltek fel. Udvarában pedig Dominicus halála után is jelentős személyek töltötték be a pres-byteri, majd az esperesi tisztséget. Előbb Swarnagel praeclarus doctor, azaz a kitűnő egyházi tanító érkezett Salzburgból diaconusokkal és klerikusokkal együtt (859 előtt), majd ennek halála után Altfrid magister artis, minden tudományok mestere, s mint ilyen, kitűnő építőmester tevékenykedett Pribina udvarában. Rangját hamarosan archipresbyter (= esperes) fokozatra emelték, mivel ezzel is csökkenteni kívánták az ekkortájt Pannoniában tevékenykedő Os-baldus chorepiscopusnak (térítő püspöknek) a hatalmát. Osbaldus ugyanis I. Miklós pápa szövetségeseként - aki a tartományi egyházi, így Salzburg különállásának letörésére, egyházi ügyekben a Szentszék Dr. Szőke Béla Miklós: A népvándorlás kor és a korai középkor története Nagykanizsán és környékén I85 kizárólagos fennhatóságának megerősítésére törekedett - önálló püspökség létesítésében reménykedett, Salzburg megkerülésével levelezett a pápával, aki pedig határozott utasításokkal látta el őt. Osbaldus halála (863) után azonban a zalavári főpap jelentősége is lecsökkent, Altfrid utóda, Richpald ismét csak közvetlenül Salzburgnak alárendelve tevékenykedhetett.213 Pribináról utoljára 860-ban hallunk. Ebben az évben febr. 20-án még Regensburgban tartózkodott, ahol Otgar apát kérésének eleget téve megerősítette adományát, amelyet Salapiuginnál tett a nieder-altai-chi kolostor számára,214 azután azonban - nyilván Német Lajos oldalán - résztvett annak a lázadásnak a leverésében, amelyet a király fia, Karl(o)man és Rasztiszláv, morva fejedelem szerveztek Német Lajos ellen. A harcok során valószínűleg Pribina is elesett, mivel 861. márc. 21-én már a fia, Kocel jelent meg Regensburgban, hogy a freisingi apátságnak adományt tegyen. Pribina fordulatokban gazdag, kalandos élete tehát egy olyan lázadás leverésével ért véget, melyhez hasonlónak ifjabb korában maga is részese volt. Érdekes, hogy az írásos forrásokban általában mindenféle titulus, rangjelzés nélkül említették, csak Német Lajos 860. évi adománylevelében olvashatjuk neve mellett, hogy fidelis dux nostemek, azaz hű hercegünknek, fejedelmünknek nevezik.215 Mosaburg/Zalavár új ura Pribina fia, Kocel lett. Kocel még Nyitrán született, így serdülő gyermekként maga is végigszenvedte apja odisszeáját. 850 táján azonban már elérhette a felnőttkort, mivel ekkor a nemesek élén ő kísérte Liupram érseket Sand-rat és Ermpreht papok templomainak felszenteléséhez, s ez alkalomból maga is adományokat tett. Még 859 előtt hallunk egy másik adományozásáról is, amelyet valószínűleg anyai örökségéből tett a regens-burgi Szt. Emmeramus egyház részére: Strogomint és két beneficiumkt, Reginumartesdorfot (Reginwar-tersdorf) és Rosdorfot adományozta el.216 Kocel apja halála utáni, első adományát 861-ben a freisingi Mária templomnak tette: a Pilozsvve ( = Bilisasseo, = Balaton) melletti Wampaldi villát adta szőlőjével, rétjével és erdejével a templomnak.217 864 karácsonyát Kocel várában ünnepelte Adalwin érsek, majd a következő napon Wittimar birtokán templomot szentelt Szt. István első vértanú tiszteletére.218 865. jan. i-én Kocel birtokán, Ortahun szentelt fel az érsek egy templomot Szt. Mihály tiszteletére,219 ezután jan. 13-án és 14-én még négy további helyen, Mosaburg/Zalavár környékén: Weridében Szt. Pál apostol, Spizzunban Szt. Margaréta szűz, Term-perchben Szt. Lőrinc, Fizkerében pedig egy meg nem nevezett szent tiszteletére, s mindegyik templomhoz saját papot is adott.220 Még ugyanezen évben visszatért Adalwin érsek, és Kocel testvére (?), Unzat birtokán Cellében (Celje) Szent Péter apostolfejedelem tiszteletére szentelt templomot, továbbá öt újabb településen: Ztradach templomát Szt. István, Weritae-ben Szt. Péter, Quartinahaban Szt. János evangélista tiszteletére, ezeken kívül pedig még Ablanzában és Muzzilicheschirichunban. Itt is mindegyik templomhoz saját papot nevezett ki.221 A salzburgi érsek feltűnően sok időt töltött ezekben az években Mosaburgban. Valószínűleg nem véletlenül. Bár 863-ban elhunyt Osbaldus, a Salzburgtól független, önálló pannóniai püspökségben gondolkodó chorepiscopus, de ugyanebben az évben kezdték el missziós tevékenységüket a morva fejedelemségben Konstantin (Cyrill) és Methód, az „új tanítást", szláv nyelvű liturgiát magukkal hozó térítő testvérek. Adalwin érsek talán abban bízott, hogy demonstratívan aktív, személyes jelenléte elegendő ellensúly lehet e kísértésekkel szemben.222 Konstantin és Methód három év alatt jelentős egyházszervezési munkát fejtettek ki, számos tanítványt gyűjtöttek maguk köré. 866-ban elérkezettnek látták az időt arra, hogy visszatérjenek Konstantinápolyba, s tanítványaikat ott felszenteltessék. A Dunán átkelve azonban útjukba ejtették Kocel udvarát is, ahol Mosaburg/Zalavár ura nagy tisztelettel fogadta őket, 50 tanítványt adott melléjük - köztük azokat a du(d)leb leszármazottakat is, akikről a fentiekben szó volt - és maga is megtanulta a szláv írást. Itt, Kocel udvarában érte őket I. Miklós pápa meghívása, hogy menjenek Rómába. Azonnal útra kelve 867. dec. 14-én meg is érkeztek a Szent Városba, ahol azonban már az időközben elhunyt pápa utódja, II. Adorján fogadta őket. A pápa, aki elődje szellemében tevékenykedett tovább, megnyerte a testvérpárt is Róma elképzeléseinek. Konstantin azonban hamarosan súlyosan megbetegedett s 869. febr. 14-én elhunyt. Rómában, a Szt. Kelemen templomban, az oltártól jobbra lévő sírboltban helyezték örök nyugalomra. Methódot mélyen lesújtotta testvére halála, s a visszavonulás gondolata foglalkoztatta. Kocel sürgető levelére (869. első fele) azonban mégis elállt ettől a tervétől s folytatta missziós tevékenységét. Mint pápai legátus tért vissza Kocel udvarába, magával hozva II. Adorján megbízó levelét, amelyet Kocel-nak, Rasztiszlávnak és Szvatopluknak címzett (869. második fele). De Kocel kevesellte azt a jogkört, amelyet a pápa Methódra ruházott, s húsz nemes kíséretében visszaküldte őt Rómába: azt kívánta, hogy a pápa püspökké nevezze ki Methódot, hiszen az a jogkör, mint amilyet a pápa Methódnak adott, az ő saját esperesének is volt. Kérésének váratlanul külső megerősítése is támadt. Időközben ugyanis a bolgárok is Rómához fordultak, kérve a pápát, hogy saját püspökséget hozhassanak létre. Róma azonban habozott. Bo(go)ris kán bizánci tanácsadóira hallgatva ezért újra a konstantinápolyi pátriárchához fordult, aki most már, a konkurens feltűnése miatt végleg döntött: gyorsan kinevezte i86 Dr. Szőke Béla Miklós: A népvándorlás kor és a korai középkor története Nagykanizsán és környékén József érseket és tíz püspököt rendelt alája.223 Ez az esemény adta meg a döntő lökést ahhoz, hogy immár a római pápa se tétlenkedjen tovább. Kinevezte tehát Methódot Sirmium székhellyel Pannónia érsekévé. Sirmium kiválasztása tudatos volt. így még egy utolsó esélyt adott a bolgároknak is arra, hogy meggondolják magukat, s esetleg mégis Rómához csatlakozzanak. Róma azonban már végleg elkésett. S nemcsak a bolgárokat vesztette el örökre, de hamarosan Pannoniáról is le kellett mondania. 869 végén, 870 elején Methód mint érsek és pápai legátus tért vissza Kocelhoz, akinek az udvarából esperese, Richpald - immár végképp reménytelennek látva esélyeit - visszatért Salzburgba. Ekkor döntötte el a salzburgi érsek, hogy Német Lajos informálására egy memorandumot állíttat össze, kifejtve benne, milyen érdemeket szerzett Salzburg Pannónia és a keleti végek népeinek keresztény hitre térítésében (Conversio Bagoariorum et Carantanorum) .224 Koceltól közben tovább, a morvákhoz utazott Methód. Ott azonban már nem Rasztiszláv ült a trónon, hanem Szvatopluk, aki azonban Karlmann, az Oriens praefectusa „védnöksége" alatt állt, így tehát nem ütközött akadályba, hogy Methódot elfogják, s a regensburgi synodus elé állítsák. Mint „püspökség nélküli püspököt" (szerintük ugyanis Pannónia jog szerint a salzburgi érsekség része volt) elítélték és két és fél évig fogva tartották. A pápa és a bajor egyház közötti vitára végül is 874-ben a forchheimi béke tett pontot.225 A Morvaországba visszatért Methód azonban szerzetesi szigorával, puritán életmódjával egyre jobban elidegenítette magától Szvatoplu-kot is. így, amikor 885-ben meghalt, utódja, Gorazd, Methód karizmatikus erejének híján, már nem tudott sikerrel megbirkózni Wiching, nyitrai püspökkel és bajor támogatóival, ezért a Methód-tanítványokkal a bolgárokhoz menekült. Pannóniának, s benne Kocel területének - kinevezésétől fogva - elvileg Methód volt az érseke, gyakorlatilag azonban már Methód elfogásától kezdve visz-szaállt Salzburg hatalma. Kocelnak azonban - úgy látszik - nem kellett bűnhődnie Methód támogatása miatt, mert bár a salzburgi érsekség fennhatóságától igen, de Német Lajostól soha nem próbált függetlenné válni, továbbra is hű vazallus maradt. S éppen egyházi téren megszerzett bizonyos függetlenségét meg is őrizte, amit jól példáz, hogy a pápával való közvetlen kontaktusa még a Methód-epizód után sem szakadt meg: 873-ban, a VIII. János pápával váltott levelében a házasságtöréssel kapcsolatos véleményéről kérdezte.226 Nem sokkal ezután azonban - feltehetően természetes módon - eltávozott az élők sorából. Egy 876-880 között készült adománylevélben ugyanis már azt olvashatjuk, hogy egy bizonyos Gundbato diaconus a regensburgi Szt. Emmeram templomnak adta Quartinaha nevű birtokát, cserében pedig azokat a Rábánál fekvő birtokokat kapta meg, melyeket Kocel dux adományozott lelki üdvéért a nevezett egyháznak.227 Bíborbanszületett Konstantin a 10. század első felében „A birodalom kormányzásáról" írott művében úgy tudta, hogy Kocelt azok a horvátok ölték meg, akik fellázadva a frankok ellen, hét évig küzdöttek velük s a melléjük állt Kocellal. Végül is a horvátok győztek, s függetlenné válva a római pápától kértek püspököket, akik Borna idejében meg is keresztelték őket.228 E történetben azonban több, különböző idejű esemény és név keveredett össze, hiszen a történet elején minden bizonnyal Ljudevit és Borna ill. Cado-lah (neve összecsenghetett Koceléval) és Baldrich harcairól lehet szó -, míg a második részben arról, amikor 860-ban I. Miklós pápa közvetlenül a Szentszék alá rendelte a nini püspökséget.229 Kocel halála után Mosaburg/Zalavár jelentősége aláhanyatlott. Újabban felmerült, hogy utódja talán az a Choz(i)vin comes lett, akinek templomát 874-ben Diotmar (Theotmar), salzburgi érsek szentelte fel Petowaban (Pettau, Ptuj), s hogy Kocel területét Karinthiához csatolták. E feltevés mellett azzal érvelnek, hogy Choz(i)vin comesi rangú, s hogy temploma, amelyet az érsek szentel fel, olyan területen feküdt, ahol korábban Pribina és Kocel birtoka volt.230 A Conversio azonban egész sor olyan templom „érseki" felszenteléséről tud, amelyek biztosan nem voltak Pribina vagy Kocel birtokában, s amelyek építője náluk alacsonyabb társadalmi réteghez tartozott. Meglehetősen furcsa az is, hogy e templomszentelési eseményen kívül sem korábban, sem később nem találkozunk a comes nevével - holott elődei ugyancsak aktívak voltak, s a Conversion túl is egy sor más oklevélben örökítették meg nevüket. Ezért is tételezik fel, hogy Choz(i)vin csak pár évig töltötte be Pribina és Kocel tisztét, s 876 után, amikor Karinthia közvetlenül Karimán fennhatósága alá került, az ő feladata is megszűnt.231 Végül pedig azért, mert egy korábbi Pribina-Kocel birtokon most egy comesi rangú személy is szenteltet templomot, nem elegendő már azt is feltételezni, hogy ő lett e család egész korábbi területének is az ura - ráadásul anélkül, hogy a mosaburgi székhelyet elfoglalta volna... Kocel halála után Mosaburgot valószínűleg a keleti frank uralkodó gyakran változó személyű megbízottai irányították. Csak a század végéről, a magyar honfoglalás évéből ismerjük az egyiket név szerint. Braslav duxot, Karimán fia, Arnulf király hűbéresét, a szlavóniai szlávok fejedelmét ekkor bízták meg Pannónia és a „Mocsárvár" vezetésével is.232 Braslav ezeknek az éveknek egyik kulcsfigurája. 892-ben a magyarokkal szövetkezve vett részt a morvák elleni pusztító hadjáratban, s ő bírta rá a bolgárokat is arra, hogy ne adjanak el a morváknak sót. A magyarok 895-ben, amikor a Nagyalföldön már megtelepültek, az Arnulffal kötött szerződés miatt még nem szállták meg Pannóniát. Ezt a területet hagyta ezután Arnulf Dr. Szőke Béla Miklós: A népvándorlás kor és a korai középkor története Nagykanizsán és környékén I87 Braslavra, amikor 896-ban Rómába indult, hogy császárrá koronáztassa magát. 899-ben pedig, amikor Arnulf újra a magyarok segítségét kérte - most Be-rengár itáliai királlyal szemben - Braslav kalauzolta őket keresztül Pannónián Itália felé. Valószínűleg a Kijev-Adria útonvalat használta és így vidékünkön is áthaladhatott az a magyar sereg, amely azután a Brenta folyónál legyőzte Berengár seregét és végigpusztította a Pó völgyét. Szövetségesük, Arnulf halálának hírére a visszatérő harcosok - mivel már nem kötötte kezüket a szerződés - az eléje menő többi magyarral együtt 900-ban megszállták Pannóniát és a karantán végeket, sőt betörtek Bajorországba is. A magyarok fennhatóságával ettől az időtől számolhatunk nemcsak Mosaburg/Zalavárott, de tágabb környékén is. Ez azonban nem jelentette azt, hogy ténylegesen is megszállták vidékünket. Erre majd csak néhány évtizeddel később, a kalandozások leáldozá-sával került sor, amikor a magyar állam kialakulásával járó belső átrendezések, áttelepítések hulláma vidékünket is elérte.233 Mosaburg/Zalavár a kiépülő magyar állam egyik korai egyházi központjaként továbbra is jelentékeny hely maradt. Az ezredfordulót követő években Bezp-rim (Veszprém) herceg, Bátor Boleszló, lengyel király és Géza (vagy valamely más Árpád-fi) lányának a gyermeke birtokos volt Zalavárott is, s valószínűleg neki köszönhető a Szt. Adorján templom helyreállítása és újbóli felszentelése is. 1019-ben, amikor I. (Szent) István a zalavári apátságot megalapította, fejedelmi udvarhelyével együtt átengedte ezt a bencés rendnek.234 Mosaburg/Zalavárnak a Karolingkorban kialakult központ funkciója, állandósult vonzáskörzete még az ezredforduló táján is érzékelhetően meghatározta a vidék arculatát, nem véletlen tehát, hogy az I. (Szent) István alatt kiépülő megyerendszer zalai központja Colon civitas is itt jött létre.235 Még egy általánosabb érvényű történeti kérdésre érdemes röviden kitérnünk. Ez pedig az, hogy vajon hogyan, milyen formában illeszkedett be Mosaburg/ Zalavár a keleti frank peremterület vazallus fejedelemségei közé, milyen feladatot szántak neki, s azt vajon miként töltötte be. Sokáig majdhogynem általánosan elfogadott nézet volt az, hogy Pribina és Kocel a pannóniai szlávok élén álló fejedelmek voltak, fejedelemségük pedig valamiféle etnikai közösség alapján szerveződött meg. De sem titulusaik nem támasztják alá ezt a feltevést - Pribinát éppen halála előtti évben nevezte hűbérura fidelis dux nostemck, azaz hű hercegünknek (fejedelmünknek), Kocelt pedig (még apja életében) 859 előtt humillimus comesnek, azaz kis comesnek, majd comes de Sclavi, vagy egyszerűen dux vagy co-mes címmel illették,236 miként a ranglétra hasonló fokán álló frank grófokat -, sem Mosaburg/Zalavár egész, fentebb megismert története nem tükröz olyasmit vissza, mintha itt egy egységes (szláv) közösség, népcsoport szeretett volna vezetői révén bármiféle önállóságot kivívni. Pribina „grófságának" már a kialakulási körülményei is ez ellen szólnak. A Nyitráról menekült, s immár végképp „megtért", megbízható vazallussá vált „fekete bárány" - Pribina nem is jutott volna a Zala folyónál beneficiumhoz, ha a Ljudevit-Ratimir- ül. a Mojmir-Rasztiszláv-féle, állandó lázadással fenyegető „puskaporos hordók" között egy újabb hasonló létrejöttének veszélye fenyegetett volna. Mosaburg/Zalavár urai sikeresen elkerülték mindazokat a buktatókat, melyek hasonló helyzetbe sodorták volna őket. Újabban felmerült, hogy Mosaburg/Zalavár valamiféle határvédelmi funkciót ellátó grófság volt.237 Ennek az elképzelésnek azonban az a gyengéje, hogy a mosaburgi grófsággal sehol a közelben nem állt szembe potenciális veszélyforrásnak tekinthető másik hatalom. A bulgárok a Dráva-Száva-köz keleti felét, Sirmium környékét tartották ellenőrzésük alatt, s a kezdeti néhány évet leszámítva az utolsó pillanatig hűséges szövetségesei voltak a frankoknak, az avarok a Duna-Tisza közén kiürített gyepű mögött, a Tiszántúlon tanyáztak, s eszükbe sem jutott, hogy akár a frankokra, akár szövetségeseire támadjanak, a morvák pedig ilyen szempontból nem is jöttek számításba, hiszen az ő fő „csapásirányuk" a Dunától északra fekvő terület, a mai Alsó-Ausztria volt. Úgy látszik tehát, hogy Pribina grófságának létrehozása, mintegy „mintagrófságként" kezelése inkább egyfajta kiinduló- és támpont lehetett azon - az írásos forrásokból kiolvasható, valószínűsíthető - tervhez, hogy hasonló módon megszervezve az egész barbár Oriensi, bekapcsolhassák azt a modern kora feudális keresztény Európa vérkeringésébe. S valóban, Mosaburg és a hozzá tartozó területek nemessége - megnyilvánulásai, az írásos és a régészeti források alapján rekonstruálható életvitele alapján - akár a frank birodalom belsejében létesült grófság is lehetett volna. Gazdaságát, udvarházát a karoling curtis mintájára szervezte meg és alakította ki, templomát a karoling láb arányrendszerében, nyugati templomok mintájára építette, karoling ruhadíszeket, sarkantyút, fegyvereket viselt. Egyedül a női ékszereknél figyelhető meg egyfajta helyi, a késő avar ötvösség hagyományait továbbvivő, továbbfejlesztő irányzat,238 amelyet - mivel sokáig csak a morva nemesség temetkezései voltak ismertek - „nagymorva" sajátosságnak tartottak, és „veligrádi" stílusú ékszercsoportnak neveztek el.239 Mosaburg szolgálónépe azonban, bár Pribina hívó szava - mint majd látni fogjuk - Bajorországtól a bulgárokig elhallatszott, döntő részben a hajdani avar kaganátus népeiből verbuválódott. Ennek megfelelően az avar kulturális hagyományokat is továbbörökítette, amit azonban szervesen egyesített a Karoling birodalomból érkezett új impulzusokkal, s e két fő i88 Dr. Szőke Béla Miklós: A népvándorlás kor és a korai középkor története Nagykanizsán és környékén áramlatból egy sajátos, új anyagi műveltséget, „peremkultúrát" hozott létre, amely a lokális eltérések ellenére nagyfokú hasonlóságot mutat Dalmáciától a Cseh-medencéig. Pribina és Kocel vára Zalavár- Vár szigeten épült meg, melyet a korabeli források Mosaburg, urbs palu-darum, azaz 'Mocsárvár' néven emlegettek. A sziget széleit követve egy kő-fa szerkezetű, gerendavázas sánc futott körbe, amelyet később többször is megújítottak. Ezen belül Pribina és Kocel udvarházát külön egy paliszádfalas erődítés (gerendákból épített kerítés) vette körül; ez volt a vár akropolisz. Ebben a lakótornyon kívül a régészeti ásatások éppen a legutóbbi időben egy nagyméretű, háromhajós, félköríves szentélyzáródású, ún. szentélykörüljárós bazilika alapfalainak maradványait is napvilágra hozták. A szentélyeket kívülről kerítő kis folyosónak helyenként még épen maradt téglapadlója alatt arannyal festett, angyalt, Krisztust és különféle betűket ábrázoló színes ablaküvegcserepek is előkerültek. A templom típusa, az ablakok minősége és más apró jelek arra utalnak, hogy ez az a templom, amelyet a salzburgi érsek építtetett az általa küldött mesterekkel, s ahol Adorján vértanú testét helyezték el.240 A Vársziget délnyugati végén állt egy másik félköríves szentélyzáródású bazilika is, amelynek falait azonban még a 18. században, főként a zalaapáti bencés kolostor építéséhez elhordták, s csak Giulio Turco 1569-ben készített rajzáról ismerjük alaprajzát. Mivel ez a templom is infra civitatem Priwinae, azaz Pribina városán belül épült meg, ahol a Conversio szerint a Szt. Adorján templom mellett csak a Szűz Mária tiszteletére épített templom állt még, ez csak az utóbbi lehetett.241 Előkerült egy harmadik jelentős, ugyancsak háromhajós kőbazilika a Várszigettől ÉK-re fekvő Récés-kút-szigeten is. Ezt talán a Conversióban említett, in eadem civitate, azaz ugyanazon városban fekvő Keresztelő Szt. János templommal242 azonosíthatjuk, hiszen Pribina civitasa, „városa" nemcsak a Várszigetre korlátozódott, hanem valószínűleg hozzá tartoztak és szerves részét képezték azok a körülötte lévő szigetek is, amelyeket dorongutak kötöttek össze egymással és a Várszigettel.243 A civitas Priwinae, vagy az urbs paludarum megnevezésekben előforduló 'város'-ról azonban tudni kell, hogy ez az 'urbs, civitas' fogalom tartalmilag nem azonos a középkori városéval. Pribina és Kocel „városa" még csak városcsírának sem fogható fel, mivel ennek a településagglomerációnak - hasonlóan a hatalmas méretű morva sáncvárakéhoz, mint pl. Staré Mésto vagy Mikulcice - mások a szerveződési elvei. Valójában nemesi udvarházak konglomerátuma, a hozzá kapcsolódó kézműves- és kereskedőréteg házaival, amelyek azonban nem alkotnak külön települési egységet, s e rétegnek nincs sem gazdasági, sem jogi különállása, nem is szólva az állandó piacról.244 Mégis, mint közigazgatási és egyház központ, ame- lyik nagyobb tömegű népességet koncentrált, s ráadásul egy fontos nemzetközi kereskedelmi és hadi út mentén fekszik, amelynek tehát több tíz kilométernyi az ellátási- és vonzáskörzete, leképezhetett bizonyos, a kora középkori városokra jellemző funkciókat, s a távolsági és belföldi cserekereskedelem természetes központjává válhatott. A civitas templomai körül találhatók meg Mosa-burg!Za\avár keresztény lakóinak sírjai. Az egyház szigorú előírásainak megfelelően az elhunytak túlnyomó részét - így valószínűleg a nemesek egy részét is - mindenféle melléklet, ruhadísz és ékszer nélkül temették el. A magasabb társadalmi pozícióra részben a sír helye utalt - a legelőkelőbbek a templomban voltak eltemetve, a kevésbé rangosak pedig igyekeztek a templomhoz, különösen a szentélyhez minél közelebb temetkezni, ezért is gyakori ott a többrétegű temetkezés -, részben pedig az, hogy számukra nagyméretű, ácsolt koporsókat, néha sírkamrát, kövekkel, téglával kirakott oldalú sírokat készítettek. Ritkán azért ékszer, viseleti tárgy vagy fegyver is került a halott mellé: a férfiak lábára sarkantyút - kedvelt volt a csatos felerősítésű, főként a dalmáciai horvátoknál elterjedt típus -, egyszerű csattal összefogott övére vaskést vagy rövid harci kést (scramasaxot) erősítettek, míg a nők aranyozott ezüst vagy ezüst, ún. velig-rádi stílusú függőket, gyűrűket, lemezgombokat, mellboglárt viseltek, nyakláncukba pedig többtagú rúdgyöngyök és szemes mozaikgyöngyök voltak fűzve. A két várszigeti templom körül, de talán a récés-kúti és a Zalaszabar-Borjúállás szigeti templomnál is folyamatosan temetkeztek a 9. századtól a 10. század közepéig, második feléig, talán még a 11. században is. Valószínűleg a 10. századi mostohább körülményeknek, a magyarok megjelenésével felerősödött pogányságnak köszönhető, hogy e temetőkben ekkor néhány sírban edénymelléklet is megjelent. A Mosaburg/Zalavár tágabb körzetében (4. térkép) lévő temetőkben, Zalavár-Rezes-szigeten,245 Zalavár-Kövecses-szigeten,246 Esztergály horváti-Alsó-bárándpusztán, Zalaszabar-Dezsőszigeten, Zalasza-bar-Kisesztergályon,247 Nagyradán,2*8 Garabonc-Ofalu I és 7/249 temetőkben, Keszthely-Dobogón,250 Keszthely-Fenékpusztán,251 Balatonszentgyörgy- Vasútállomáson252 és Fórsön253 már kizárólag a településagglomeráció szolgálónépe, a köznép temetkezett. Ez a heterogén összetételű népesség már jóval lazábban tartotta be az egyház előírásait, lépten-nyomon pogány vonásokkal találkozunk, maguk a temetők is pogány szent ligetekben feküdtek.254 A sírok Ny-K tájolásúak, sorokat alkottak és a családi kötelékeknek megfelelően csoportosultak. A halottak mellé - szinte általános szokásként - a túlvilági útra ételt (főként baromfit és tojást, ritkábban marha-, sertés- vagy juh/kecskehúst) és agyagedényekben, ritkábban vas-pántos kis favödörben italt tettek. Az ún. vasbabona miatt néha sarlót is helyeztek az elhunyt hasára, lába- Ih Szőke Béla Miklós. A népvándorlás kor és a korai középkor története Nagykanizsán és környékén 189 ra.255 Ugyancsak erősen kötődnek a pogány hitvilághoz azok az agancs ír- vagy sótartók, melyekre különféle állatalakokat, keresztet karcoltak.256 Az elhunytakat felöltöztetve, felékszerezve, használati eszközeikkel és ritkábban fegyverükkel együtt temették el. A férfiak viseletének meghatározó része volt a vas vagy bronz csattal összefogott öv, melyről (bőrrel bevont) fátokban kés(ek) ill. a bőr- vagy textiltarsoly „pásztorkészség") csüngött le. A tarsolyban tartották a héztköznapi élet kellékeit, a tűzcsiholót, tűzköveket (az elporladt taplóval), továbbá az árat, fenőkövet, ritkábban fésűt, borotvát. Néhol sarkantyút is találni a lábbelire erősítve, még ritkábban pedig fegyvert, így pl. kétélű kardot, szakállas baltát (Garabonc I), langsaxot, szárnyas lándzsát (Keszthely-Fenék-puszta) és szakállas, köpűs nyílhegyeket. A nők jellegzetes ékszerei a textil- vagy bőrpántra szerelt, a halántéknál lecsüngő fülkarikák, mint az aranyozott ezüst, ezüst vagy bronz egy- és kétoldalas szőlőfürtös függők, az üveggyöngy- és lemezgyöngy-csüngős fülkarikák, melyeknél a gyöngycsüngő aljára kis ún. lengőcsüngőt szereltek még (ún. karantán típusú ékszerek, Köttlach I horizont), a drótékszerek közül pedig a lefelé szélesedő, spriálcsüngős, továbbá a pödrött végű, a hurkos-kampós záródású és a két-pántos, vagy a sima, nyitott végű drótkarikák. A nyakláncok porózus, a század első felében készítettnél rosszabb minőségű, világos- és sötétkék, zöld, sárga, ezüstös többtagú rúdgyöngyökből és ritkábban szemes mozaikgyöngyökből fűzöttek, a felsőruhát vas- vagy bronzfülű üveg (ritkábban lemez)-gomb fogta össze, az ujjakra pajzsosán kiszélesedő fejű, kereszt vagy csillagalakban trébelt pontokkal és nagyobb dudorokkal díszített lemezgyűrűket húztak. Feltehetően széles textilöv övezte a derakat, s ehhez ívagy ebbe) erősítették a (ritkán csontnyelű) vaskést, csont vagy vas- ill. bronzlemez tűtartót, orsógombot (75. tábla). A halottak eltemetési módja, körülményei, azaz a temetkezési szokások világosan jelzik, hogy ez a szolgálónép, mely Pribina és Kocel udvarát és udvartartását volt hivatva kiszolgálni, alapjában még pogány, ha formálisan talán eleget is tett az egyház követeléseinek, azaz fizette az adót, esetleg a nagy ünnepeken - a templomon kívül állva - résztvett az istentiszteleten. A fontosabb életmegnyilvánulásokon azonban, mint születés és halál, továbbra is ragaszkodott pogány rítusaihoz -se felett a papok talán szemet is hunytak. Mégis talán néhány apró, tárgyi jele van annak, hogy ezt a rétegei is megérintette már a kereszténység: Garabonc il 1 emetőben egy kislány síriában egy kereszttel díszített öntött ólomgomb fogta issze a kis ruhácskát. Erről a kis gombtípusról elter-icdése és előkerülési helye, körülményei alapján kimutatták, hogy valószínűleg a Methód utáni korszak térítő tevékenységének egyik emléke, „kegytárgya" volt.257 De gyakran kereszt alakú az agyagedények alját díszítő fenékbélyeg, s a kereszt jele rákerült a csont tégelyekre is, sőt Zalaszabar-Dezsőszigeten igyekeztek a korábbi ábrát el is tüntetni a föléje vésett kereszt kedvéért. A temetők embertani anyagának vizsgálata azt mutatja, hogy Mosaburg/Zalavár köznépe valóban „körös körűiről" lett összegyűjtve. Míg Garabonc I temető közössége főként nyugati szláv és frank területekről verbuválódott, Garabonc II temetőben a helyi alaplakosság embertani jegyei dominálnak, Zalasza-bar-Dezsősziget sírjainak többségének pedig a környékbeli avar temetők antropológiai ismérvei tűnnek fel. Érdekes, hogy Garabonc I közösségébe bekerült egy olyan kiscsalád is, amely minden bizonnyal a bolgár cárság területéről vándorolt el, mivel egyikőjük koponyáján a csak a dunai bolgárokra jellemző koponyatorzítás ismerhető fel. Végül Zalavár-Várszigeten, a homokgödörnél feltárt temetőrészletre az erős protoeuropid vonás jellemző, ami közel áll a morva embertani anyaghoz.258 Szokatlanul kései britiualitása miatt külön kell szólni az Alsórajk-Határi táblánál feltárt temetőről.259 Ez a kis, mindössze 35 sírós családi temető a zalai erdőkben megbújva, a Szévíz (Pölöske) árterének keleti szélénél feküdt (a kilimáni 4. század végi temetőtől alig 100-150 m-re északra). A korhasztásos rítusú (csontvázas) sírok leletanyaga semmiben sem különbözött a fent leírttól, a hamvasztásos sírokban pedig néhány cserépdarabon kívül más lelet nem is volt. Az utóbbi sírok kitűntek azonban az eltemetés módjával. Hét hamvasztásos sír számára nagyobb kerek gödröt ástak a csontvázas sírok között, ill. két esetben azokat részben metszve. A hamvasztás igen gondos volt, a kalcinálódott csontoknak csak kis töredékeit sikerült megtalálni. A temető északi szélénél ellenben két, egymáshoz derékszögben elhelyezett, 6,5 x i,5 m nagyságú árokszerű gödröt ástak, melyet kitöltöttek sárga agyaggal (a domb egyébként homokos löszös talajú) és ebbe ásták meg a hamvak számára a kisebb gödröket. Az egyik ilyen nagy árokban mindössze egy kis kalcinált csonthalmazt találtunk, a másikban azonban legalább 7 halomban voltak a hamvak. Ennek a temetési módnak egyelőre hiányoznak a párhuzamai. Lehetséges, hogy a két árok felett ún. halottak háza, egyszerű nyeregtetős építmény állott. A temetés egyéb vonásai, a gondos hamvasztás, az agyagos talajhoz való ragaszkodás (a temetés megkezdése előtt ugyanis agyaggal töltötték ki azokat a nagyobb kerek gödröket is, amelyekbe a két nagy árkon kívül még hamvakat temettek) a 9. század első feléből megismert hamvasztásos temetkezések rítusára emlékeztetnek. A csontvázas sírok embertani anyaga is eltér a Zalavár körüli temetőkétől, egy-két sír halottjától eltekintve egységes, s egy erős testfelépítésű, helyi lakosságra utal.260 Nem kizárt tehát, hogy e temetőben vidékünk 7. század eleje óta honos lakosságának, 190 Dr. Szőke Béla Miklós: A népvándorlás kor és a korai középkor története Nagykanizsán és környékén 75. tábla: - Karoling kor. Női ékszerek Alsórajk-Határi tábla 21. sírból. Dr. Szőke Béla Miklós: A népvándorlás kor és a korai középkor története Nagykanizsán és környékén 191 az avar-du(d)lebek egy kis közösségének halottai nyugodtak. Nagykanizsáról és szűkebb környékéről egyelőre nem ismerünk e korszakból származó temetőt. Nagyon valószínű azonban, hogy az a kézi korongolású, hullámvonalköteggel díszített és kereszt alakú fenékbélyeggel ellátott kis edény, amely 1940 táján került elő Nagykanizsa-Leányváron, a korszak fentebb megismert köznépi temetőihez hasonlóból származik.261 Ilyen temető részletei váltak ismertté egyébként Letenyén, a Béci patak kanyarulatánál emelkedő domboldalról, a Kossuth utcában is.262 A Muraközből és a Drávától délre fekvő határterületről a 9. század második felére keltezhető temető egyelőre szintén nem ismert.263 A Pribina-Kocel korszak településeinek kiválasztását megkönnyíti egy, csak e korszakra jellemző díszkerámia. Ennek a leggyakrabban palack alakú, de ritkábban mély tál, pohár, sőt fazék alakú kerámiának jellemzője, hogy igen finom homoksoványítású, sárgás, vörösessárga színűre égetett (törésében néha szürke), korongolt és polírozott felületű. Ez a késő avarkori előzményekre visszavezethető, fémedény formákat utánzó díszkerámia a nagyobb közigazgatási központokban (így Mosaburg/Zalaváron, ill. Mi-kulcicén, Staré Méston, Bfeclav-Pohanskon stb.) alakult ki a 9. század második harmadában, közepe táján.264 De azokból a fazekasműhelyekből, melyek ezt a díszkerámiát előállították, igen jó és állandó minőségű „házi" kerámia is kikerült. Ezek a jól korongolt, vékonyfalú, egyenletesen, csengőre égetett, széles szájú, erős vállú fazekak és gömbösebb testű vagy tojásdad csuprok a korábbi időszakhoz hasonlóan hullámvonalköteggel és vízszintes vonalköteggel vagy ferde fésűbeszurkálások sávjával vannak díszítve. Arányaiban azonban egyre gyakoribb lesz az egyes körbefutó vonaldísz, az ún. csigavonal, amely majd az Árpád-korban lesz az edények vezérmotívuma. Bár a 9. század elején, első felében létesített telepek többségét tovább használták, a század közepétől egy sor új település is létesült, nem utolsó sorban Pribina szervező tevékenységének és Mosaburg/Zalavár vonzásának köszönhetően. Erre az időszakra keltezhető telep ismert Tótszerdahely-Szentmihályi-dűlőből.265 Eszteregnyén, a falutól és az My-es úttól délre fekvő dombon,266 Nagykanizsa-Práter-domb, Botanikus kertből,267 Hosszúvölgy keleti szélénél,268 Alsórajk-Kasténydombon (polírozott felületű palacktöredék),269 Nagyrécsén (Vasútpart II),270 Zalaszent Jakabon a temető mellett,271 Miháld-Malom-dűlöben.272 Már szorosabban Mosaburg/Zalavár vonzáskörzetéhez tartozik Zalamer enye-Gyöp lelőhely, ahol a terepjáráskor edénytöredékek mellett több vaskés és vastárgy is gyűjthető volt,273 Garabonc-Ófalu szigete, ahol a temetők mellett egy településrész is napvilágra került,274 s Esztergályhorváti-Huszárvár, ahol pedig egy kora Árpád-kori templom alatt és mellett több 9-10. századi településobjektumot is feltártak.275 Végül pedig a balatonmagyaródi háton, amely Mosaburg/Zalavár egyik legfontosabb élelemtermelő bázisa lehetett a zalavári háttal együtt, Balatonmagyar ód-Kiskányavaron, -Kányavári szigeten, -Fekete szigeten, -Hídvégpuszta, déli révnél és Zalakomár-Kápol-na pusztán fedeztünk fel korszakunkba tartozó településnyomokat. Az utóbbi lelőhelyről homokbányá-szás során (sírban?) talált szárnyas lándzsa került a keszthelyi Balaton múzeumba.276 Az alsó-zalavölgyi körzetben több, nagyobb kiterjedésű telepásatás végzésére is alkalom nyílt. Megállapíthattuk, hogy ezek a szolgálónépi települések halmazfalvak voltak, a házakhoz azonban viszonylag állandó határú telkek tartózhattak. A lakóházak 9-16 m2 alapterületű, négyszögletes, félig földbevájt, egyhelyiséges, ún. félverem házak voltak. A tetőszerkezetet tartó oszlopok gödreit ritkán ásták olyan mélyre, hogy azokat meg is találjuk -ilyenkor egyébként a házak Ny-K irányú tengelyében álltak -, de az is elképzelhető, hogy a házak egy része boronafalú volt.277 Keszthely-Halászcsárda és Főnyed-Szegerdő lelőhelyeken vesszőfonású, agyag-tapasztású falai voltak a félverem-házaknak, sőt előbbi helyen egy vályogtéglából épített ház nyomaira is rábukkantak.278 Fűtőberendezésük - a környéken talált különböző kövekből, őrlőkődarabokból, római téglákból épített kőkemence, illetőleg a földház oldalába vájt, agyaggal kitapasztott kemence - a bejárattal szembeni sarokban volt. Megfigyelhető volt, hogy - mivel vidékünk kőben szegény - a házak felhagyásakor lebontották a kőkemencéket, s annak kő- és téglaanyagát az új háznál ismét felhasználták. Nemegyszer csak a ház közepén találtunk átégett foltot. Ilyenkor valószínűleg a házba parazsat hoztak, amivel kődarabokat hevítettek fel, majd az ezekre loccsantott víz gőzével melegítették be a helyiséget. A házak padlója döngölt, több helyen kisebb-nagyobb tárolóverem mélyült beléjük. Balatonmagyar ód-Fekete-szigeten az egyik ilyen gödörben egy egész háztartásra való vaseszközt, késeket, sarlót találtunk. Ugyanitt - de Hidvégpusztán is több házban - nagyméretű magszárító agyagtepsi került elő, melyben a veremből kivett, átnedvesedett gabonát felhasználás előtt megpörkölték. A félverem-házakon kívül szabadban álló, nyitott munkagödrű kenyérsütő kemencék (Hidvégpusztán egész sort alkottak), földbe mélyített disznóhizlaló kutricák, gömbösen kiképzett oldalú, szűk szájú tárolóvermek és egyéb, ma még kiderítetlen funkciójú gödrök váltak ismertté a településekről. A különböző településrészekből mintegy 40 házat és közel 100 egyéb objektumot ismerünk. Más típusú települést ismerhettünk meg Zalasza-bar-Borjúállás szigeten. Ennek az egyutcás, kisebb 192 Dr. Szőke Béla Miklós: A népvándorlás kor és a korai középkor története Nagykanizsán és környékén településnek a szabályos telkein nagyobb földfelszíni épületek álltak, s mindegyik telekhez külön kút tartozott, amelyet deszkával béleltek ki. Utóbb, a 9. század második felében ezt a települést megszüntették és helyére egy nemesi udvarházat építettek, fatemplom-mal, kis emeletes(?) „kúriával".279 Ha végigtekintünk a Karoling-kori temetők és települések térképén, igen plasztikusan rajzolódik ki az adriai kereskedelmi és hadi út képzeletbeli nyomvonala. Az ezen kívül eső területek települési sűrűsége sokkal kisebb, mint ennek mentén. Ennek az útnak a zalai átkelőhelyénél, annak déli oldalán egy nagyobb szolgálónépi települést tártunk fel (Balatonmagya-ród-Hidvégpuszta, déli rév). E településnek, a fennmaradt adományozási oklevelek alapján, nagy valószínűséggel meghatározható a neve is. A már korábban is említett, 876-880 között kelt oklevél szerint diaconus quidam venerabilis nomine Gundbato azaz az igen tiszteletre méltó Gundbato diaconus a regens-burgi Szt. Emmeramus templomnak adományozta proprietatem suam, quam habvit ad Quartinaha iuxta Bilisasseo, azaz a Balaton melletti Quartinaha nevű birtokát, ahol Keresztelő Szt. János tiszteletére emelt templom, mellette parochia, udvarház állt, s vele adta minden megművelt és műveletlen földjét, rétjeit, erdeit, vizeit, id est ad fluvium Salum, quod Fropreht iam olim in beneficium habvit, et ad Velih ceteris om-nibvs mobilibus et inmobilibus, ami tehát a Zalánál van, s amit korábban már Fropreht hűbérbirtokul bírt, továbbá a Velihnél (Válicka?) lévő ingó és ingatlan tulajdonát. A hűbérbirtokért a regensburgiaktól cserébe azokat a Rábánál fekvő birtokokat kapta, quod Chezil dux quondam pro remedio anime suae adpredic-tum sanctum condonavit iuxta. . . Raba, amelyeket tehát még Kocel adományozott az említett egyháznak „lelki üdvéért".280 Az oklevél szerint a birtok a Balaton mellett, a Zala folyónál fekszik - ami együtt csak a torkolatnál képzelhető el. Mivel pedig az újkor kezdetéig a Kis-Balaton a Balaton szerves részét alkotta, ez a torkolat csak Hídvégpusztánál lehetett.281 Mivel pedig ez a birtok önmagában nem volt elegendő a cserébe kapott birtok értékének kiegyenlítéséhez, ezért adhatta még hozzá Gundbato diaconus a Velihnél fekvő ingó és ingatlan tulajdonát. A birtokcserét 883-887 között újra megerősítették.282 Ezt ugyanis megakadályozta az, hogy Szva-topluk 883-ban sereggel tört be Pannóniába, pusztította Arnulf birtokait, majd 884-ben újból visszatért, és 12 napig a Rábától keletre fekvő birtokokat dúlta. Olyan súlyos károkat okozott, hogy, mint a következő évben feljegyezték, Pannónia de Hrabe flumine ad orientem tota deleta est, azaz Pannónia a Rába folyótól keletre teljesen megsemmisült.283 Ha már a 9. századi forrásokban szereplő helynevek azonosítási kérdéseinél tartunk, óhatatlanul ki kell térnünk azokra a magyarázatokra is, melyek Ka- nizsa nevének 9. századi előzményeire vonatkoznak. Általában két nevet kötnek össze Kanizsával. Az egyik Knesaha, melyről a Dudleipin-Dudleipa lokalizálásával kapcsolatban már elhangzott, hogy a mai Gnasbach-hal (Knes-aha = Gnas-bach) azonosítható.284 A másik név Keisi vagy Kensi (Gen-si).285 A Kensi alakról újabban feltételezik, hogy knez+ja birtokos melléknévképzős Kneéa hímnemű változata, és a knezb átírása olyan természetes objektumra, amely hímnemű, pl. 'pótok' (patak).286 Ennek a magyarázatnak is vannak azonban nehézségei. Ha ugyanis ez a név is a (dél)szláv knez (= fejedelem, herceg) szó jb képzős melléknévi származéka,287 ahogy azt Melich János a legrégibb magyar hangalak alapján Kanizsa nevéről feltételezi (Knésa ~ Knézsa) Knisa ~ Knizsa, illetve Kénésa ~ Kéné-zsa > Kanisa > Kanizsa), akkor választ kell találnunk arra, mi indokolja azt a 9. században egyedülálló helynévadást, hogy nem a birtokos nevével (ld. pl. a Conversioban a -chirichun (= Kirche, 'temploma') és a -dorf ('falva') végződésű helyneveket), hanem rangjával jelölik meg a helyet.288 Ráadásul, ha a helynév közszóval összetett vagy ragozott volt, mint pl. Salapiugin (= 'a Zala folyó kanyarulata', ahol a-piugin többes dativus esetben áll, és az ófelnémet piugi (= Beuge, 'kanyarulat') képzett változata), akkor ezek a szavak mindig német eredetűek (-piugin, -giskeit, -purc, -burg, -chirichun stb.).289 E vidék 9. századi helynévadási gyakorlatában tehát egyszerűen nincs reális alapja annak, hogy egy területet, folyót vagy helyet (akár szláv nyelven is) külön kihangsú-lyozottan a „fejedelemé" megjelöléssel illessenek. Ezzel pedig elesünk attól a lehetőségtől is, hogy a Keisi ~ Kensi helynevet mai területtel, helynévvel azonosítsuk. Sokkal valószínűbb, hogy Kanizsa neve a magyar honfoglalás után született meg, hasonlóan a többi kárpát-medencei 'Kanizsa' helynevekhez.290 Az oklevelekben és egyéb írásos forrásokban ránk maradt 9. századi pannóniai helynevek közül egyébként is szinte egyetlen egy sem élte túl a magyar honfoglalást. Ami megmaradt, az már a 9. században is régi helynév vagy földrajzi név volt, mint pl. a római, vagy még régibb eredetű helységnevek (Sabaria, Sirmi-um, Carnuntum), vagy víznevek Sala, Hraba = Rába, Bilisasseo (lat. Pelissa ~ Pelso = Balaton stb.). S az egyetlen, a zalavári bencések által felélesztett Szt. Adorján patrociniumon kívül a többi 9. századi templom védőszentjének a neve is a végleges feledés homályába veszett.291 Ennek oka pedig valószínűleg az, hogy a karoling-kori nemesség a magyar honfoglaláskor szolgálónépe egy részével nyugatra menekült, a helyben maradtakat pedig akkor, amikor a magyar állam kiépülése vidékünket is elérte, az újonnan kialakított központok köré, esetleg több helyről is egy új településre költöztették át, a Zala vonalától nyugatra eső területet pedig gyepűvidékké alakítót- Dr. Szőke Béla Miklós: A népvándorlás kor és a korai középkor története Nagykanizsán és környékén 193 16. tábla: - Ezüstözött bronz fülkarika Nagykanizsa környékéről. ták. Megszűnt tehát a helységek kontinuitása és ezzel a helynév továbbélésének lehetősége is. Míg Nagykanizsa és környéke a Karoling időszakban Pribina és Kocel grófságának egyik, szolgálónépi falvakkal - és valószínűleg nemesi udvarházakkal -benépesített területe volt, a magyar honfoglalást kö- vető súlypont-eltolódások révén a kora Árpád kortól kezdve egyre jelentősebb szerepre tesz szert, régiójának egyre határozottabb központjává vált, amit nem utolsó sorban újra csak a rajta áthaladó Adria-Kijev nemzetközi kereskedelmi és hadi útnak köszönhet. Ezt bizonyítja egy Nagykanizsa vidékéről származó, tévesen a 7. illetőleg a 9. századra keltezett leletegyüttes is. Minden bizonnyal egy női sírból került napvilágra egy ezüst, vagy ezüstözött bronz fülkarikapár, amelynek alsó karikaívén filigrándótból hajlított madárszerű figura ül, alul pedig „börtüs" díszű áttört gömbökről kacsatalpra emlékeztető csüngők lógnak le (16. tábla), továbbá egy háromszög átmet-szetű, zárt ezüst (?) gyűrű, amelyek 1905-ben a bécsi Naturhistorisches Museumba kerültek.292 A fülkarikáknak ugyan nincs pontos párhuzamuk, mégis felmerült, hogy leginkább még antik vagy népvándorlás kori ékszerekkel hozhatók kapcsolatba.293 Utóbb olyan nézet is megjelent, miszerint - hasonlónak látszó stará koufimi ékszerek alapján - a 9. századból származhatnak.294 Ez a vélemény már közelebbinek tűnik a valósághoz, ugyanis az ékszerek igazi párhuzamai az ún. törtezüst leletek körében találhatók meg. Erre utal a karikák zárási módja - a két véget ugyanis ellapították, majd átlyukasztották, s az egymás fölé illesztett lyukakon áthúzott dróttal vagy textilszállal zárták össze a karikát -, az alsó karikaív filigrándrót tekercselése, a „börtüs" áttört gömbdíszek, a „kacsatalp-csüngők" stb. Ezeket a technikai és díszítő elemeket a 11-12. századi kijevi típusú függőknél295 találjuk meg, míg a karikaív belsejébe illesztett madárka a IX. törtezüst csoport jellegzetes díszítő eleme.296 Aligha kétséges tehát, hogy innen a Kijev-Adria útvonalon juthatott el vidékünkig ez az oroszországi erdős zóna területéről származó ékszerpár. A keltezést pedig megerősíti - az eddig nem sok figyelemben részesített - zárt karikagyűrű is, amely tipikus lelettárgya a magyar köznépi viseletnek a 11-12. században.297 Az adriai út másik irányból is közlekedő forgalmára utal végül egy ugyancsak unikumnak számító kerámia, amely Balatonmagyaród-Hídvégpusztán került elő.298 A sárgászöld mázas, amfora alakú, kétfülű korsó bizánci eredetű edényforma, a bulgároknál széles körben elterjedt a 10. század második felében, hozzánk azonban valószínűleg az Adrián át, közvetlen bizánci környezetből juthatott el.299 ÖSSZEFOGLALÁS Ha röviden össze akarjuk foglalni Nagykanizsa és környéke népvándorlás kori és kora középkori történetét, azt mondhatjuk, hogy ebben az időben a város területe és közvetlen környéke még nem játszott kie- melkedő szerepet a Kárpát-medence történetében. Annál inkább maga a tájegység, a dél-zalai térség, ahol ekkortájt szűnt meg az őskortól a római kor végéig oly jelentős Borostyánút kultúraközvetítő, 194 Dr. Szőke Béla Miklós: A népvándorlás kor és a korai középkor története Nagykanizsán és környékén 4. térkép A kései Karoling időszak (Pribina és Kocel kora) lelőhelyei Nagykanizsán és környékén (9. század második fele) 19.1. Zalaszabar-Borjúállás sziget - település, udvarház, templom, temető 21.X. Zalavár-Vársziget - erődítés, udvarház, lakótorony, templomok, temetők 21.2. Zalavár-Récéskút - templom, temető Település 1.2. Alsóraj k-Kastélydomb 2.1. Balatonmagyaród-Hídvégpuszta, déli rév 2.2. Balatonmagyaród-Kányavári sziget 2.3. Balatonmagyaród-Kiskányavár 2.4. Balatonmagyaród-Fekete sziget 4.1. Eszteregnye 5.2. Esztergályhorváti-Huszárvár 6.1. Főnyed-SzegerdŐ 7.3. Garabonc-ófalu 8.1. Hosszúvölgy 9.2. Keszthely-Halászcsárda 11.1. Miháld-Malom dűlő 12.2. Nagykanizsa-Práter domb, Botanikus kert 14.1. Nagyrécse-Vasútpart II 15.1. Tótszerdahely-Szentmihályi dűlő 17.1. Zalakomár-Kápolna puszta 18.1. Zalamerenye-Gyöp 20.1. Zalaszentjakab Temető I.I. Alsórajk-Határi tábla 3.1. Balatonszentgyörgy-Vasútállomás 5.1. Esztergályhorváti-Alsóbárándpuszta 7.1.-2. Garabonc-ófalu I—II. 9.1. Keszthely-Dobogó 9.3. Keszthely-Fenékpuszta, déli erődkapu 10.1. Letenye—Kussuth utca 12.1. Nagykanizsa-Leányvár 13.1. Nagyrada 16.1. Vörs-Papkert 19.2. Zalaszabar-Dezsösziget 19.3. Zalaszabar-Kisesztergály 21.3. Zalavár-Rezes sziget 21.4. Zalavár-Kövecses sziget Jelmagyarázat: XX erődítés templomma.1, 6 udvarház templommal, • település O temető Dr. Szőke Béla Miklós: A népvándorlás kor és a korai középkor története Nagykanizsán és környékén 195 kapcsolattartó szerepe, s vette át ezt a feladatot a tőle keletebbre haladó, az egész Kárpát-medencét diagonálisan átszelő Adria—Kijev útvonal, amelynek egy fontos pontja, s több más, kisebb jelentőségű út találkozási helye a Balaton nyugati oldalánál lévő zalai átkelőhely. Nem véletlen, hogy ennek környékén alakultak ki a korszak központjai, Keszthely-Fenékpuszta, majd MosaburgIZalavár, amelyek vonzás- és ellátási körzetébe tartoztak a jövendő Nagykanizsa és vidéke települései is. De a nemzetközi útvonalon bonyolódó forgalom hasznát és előnyeit élvezték környékünk egyszerűbb lakosai is. Vidékünk - a régészeti kutatások, terepbejárások tanúsága szerint - a népvándorláskor kezdetén eléggé elnéptelenedett, a ro-manizált lakosság elvándorolt, a rövid néhány évtizedre itt megtelepült hunok, gótok, langobardok számára pedig inkább a hajdani római központok és közvetlen környékük a vonzó; igaz, idejük sem volt a vidék sűrűbb benépesítésére. Megváltozott a helyzet az avar korszaktól kezdve, amikor Apsich nagyobb számú avar és du(d)leb szláv telepest hozott ide. Ezek a 7. században létesített településeikre néhány emberöltőnyi kényszerű(?) távollét után a 9. század elején - tovább sokasodva - újból visszatértek. Ez az avar-du(d)leb lakosság alkotta a 840-es évektől kezdve Pribina és Kocel grófságának alapvető népi hátterét, s ez az a népesség, amely a honfoglalást követő újabb áttelepítéseket is átvészelve továbbra is helyben maradt, s a középkori Zala vármegye, a mind jelentősebbé váló Nagykanizsa őslakosaiként az ide települt magyarokkal, besenyőkkel és egyéb szláv népcsoportokkal együtt alakította ki a tájegység népi, etnikai arculatát. JEGYZETEK Rövidítések ActaAntHung = Acta Antiqua Academiae Scientiarum Hungaricae (Budapest) ActaArchHung = Acta Archaeologica Academiae Scientiarum Hungaricae (Budapest) AntikTan = Antik Tanulmányok (Budapest) ArchAustr = Archaeologica Austriaca (Wien) ArchÉrt = Archaeologiai Értesítő (Budapest) ArchHung = Archaeologica Hungarica (Budapest) Attila = Attila és hunjai. Szerk.: Németh Gyula, és hunjai 1940 Budapest, 1940. BAR = British Archaeological Reports (Ox- ford) Bogyay i960 = Bogyay, Thomas: Die Kirchenorte der Conversio Bagoariorum et Carantano-rum. Südost-Forschungen 19 (i960) Bona 1984 = Bona István: A népvándorlás kor és a korai középkor története Magyarországon. In: Magyarország története I. Előzmények és magyar történet 1242-ig. Budapest, 1984. 265-373. ComArchHung = Communicationes Archaeologicae, Hungáriáé (Budapest) Czeglédy 1969 = Czeglédy Károly: Nomád népek vándorlása Napkelettől Napnyugatig. Budapest, 1969. Dietz 1987 = Dietz, Karlheinz: Schriftquellen zur Völkerwanderungszeit im pannoni-schen Raum (von 378-584 n. Chr.) In: Germanen 1987, 27-67. Dolg. = Dolgozatok az Erdélyi Nemzeti Múze- Kolozsvár um Érem- és Régiségtárából (Kolozs- vár) FolArch = Folia Archaeologica (Budapest) FontesArch- = Fontes Archaeologici Hungáriáé (Buda-Hung pest) Germanen 1987 = Germanen, Hunnen und Awaren. Schätze der Völkerwanderungszeit. Nürnberg, 1987. JbRGZM = Jahrbuch des Römisch-Germanischen Zentralmuseums (Mainz) KBM = Keszthelyi Balatoni Múzeum Kis-Balaton = 1986 Kos 1936 = Melich = 1925-1929 MFMÉ MIA MittArchlnst = MMFH MNM Mócsy 1975 — MPrHistKom = Wien Müller 1987 = Müller 1987a = NumKözl OTKA PamArch Pohl 1988 RégFüz Sági 1984 SCIV Sedov 1982 Régészeti kutatások a Kis-Balaton térségében. Szerk.: Vándor László. Zalaegerszeg 1986. Kos, Milko: Conversio Bagoariorum et Carantanorum. Ljubljana, 1936. Melich János: A honfoglaláskori Magyarország. A magyar nyelvtudomány kézikönyve I. 6. Budapest, 1925-1929. A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve (Szeged) Materiali Isledovanija po Arheologii SSSR Mitteilungen des Archaeologischen Instituts der Ungarischen Akademie der Wissenschaften (Budapest) Magnae Moraviae Fontes Historici. I-V. ed L. Havlik et al. Brno 1966-1977. Magyar Nemzeti Múzeum Mócsy András: Pannónia a késői császárkorban. Budapest, 1975. Mitteilungen der Praehistorischen Kommission der Österreichischen Akademie der Wissenschaften (Wien) Müller, Róbert: Die spätrömische Val-cum am Plattensee. In: Germanen 1987, 270-274. Müller Róbert: Megjegyzések Fenékpuszta történetéhez. Zalai Múzeum 1 (1987), 105-122. Numizmatikai Közlemények Országos Tudományos Kutatási Alap Památky Archaeologické (Praha) Pohl, Walter: Die Awaren. Ein Steppenvolk in Mitteleuropa 567-822. n. Chr. München, 1988. Régészeti Füzetek (Budapest) Sági Károly: Az ötvöspusztai V. századi sir. VMMK 17 (1984), 81-90. Studii si Cercetäri de Istorie Veche (Bu-curesti) Sedov, V. V.: Vostocnyje slavjane v VI-VIII. vv. Arheologija SSSR. Moskva, 1982. IO/6 Dr. Szőke Béla Miklós: A népvándorlás kor és a korai középkor története Nagykanizsán és környékén Cs. Sós 1973. Szádeczky- Kardoss 1978-1986 TGYM Ungjb Váczy 1938 Váczy 1940 Váczy 1974 Várady 1969 Vékony 1986 VMMK Wolfram 1979 Cs. Sós, Agnes: Die slawische Bevölkerung Westungarns im 9. Jahrhundert. Münchner Beiträge zur Vor- und Frühgeschichte 22. München, 1973. Szádeczky-Kardoss Samu: Az avar történelem forrásai I ArchÉrt 105 (1978) 78-90; II ArchÉrt 106 (1979) 94-111; III ArchÉrt 106 (1979) 231-243; IV ArchÉrt 107 (1980) 86-97, 201-213; V ArchÉrt 108 (1981) 81-88; VI ArchÉrt 108 (1981) 218-232; 109 (1982) 136-144; VII ArchÉrt 110 (1983) 89-99; VIII ArchÉrt m (1984) 53-71; IX ArchÉrt 113 (1986) 83-112. Thury György Múzeum (Nagykanizsa) Ungarische Jahrbücher (Berlin) Váczy Péter: Magyarország kereszténysége a honfoglalás korában. In: Emlékkönyv Szent István király halálának kilencszázadik évfordulójára I-III. Szerk.: Serédi Jusztinián. Budapest, 1938. I. 215-265. Váczy Péter: A hunok Európában. In: Attila és hunjai 1940, 61-142. Váczy Péter: A frank háború és az avar nép. Századok 108 (1974) 1041-1061. Várady, László: Das letzte Jahrhundert Pannoniens 376-467. Budapest, 1969. Vékony Gábor: A Karoling birodalom „délkeleti" határvédelme kérdéséhez. Komárom Megyei Múzeumok Közleményei 2 (1986) 43-75. A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei Wolfram, Herwig: Conversio Bagoario-rum et Carantanorum. Das Weißbuch der Salzburger Kirche über die erfolgreiche Mission in Karantanien und Pannonién. Wien-Köln-Graz, 1979. Jegyzetek 1 Szőke Béla Miklós-Vándor László: Kísérlet egy táji egység településtörténeti rekonstrukciójára (A Kis-Balaton programot kísérő régészeti leletmentő ásatások (1980-1985) tapasztalatai). Zalai Gyűjt 26 (1987), 83-100, különösen 91. 2 Lásd Horváth László ide vonatkozó adatait a kötetben. 3 Ligeti Lajos: Attila hunjainak eredete, az ázsiai hunok. In: Attila és hunjai 1940, 11-60; Czeglédy 1969, 8-52. 4 Ammianus Marcellinus 31.2.; Jordanes, Getica 24.127-128, 25.182. stb.; Váczy 1940, 64-65. 5 Németh Gyula: A hunok nyelve. In: Attila és hunjai 1940, 217-226; Czeglédy 1969, 81-83. 6 Mócsy 1975, 180. 7 Váczy 1940, 72. Bóna István lektori véleményében egyik elméletet sem tartja elfogadhatónak. Szerinte a két dux lovasai a késő római hadsereg elit alakulatai közé tartóztak, s a belső erődvárosokban állomásoztatták őket. 8 A viszonyokról érzékletesen tudósít egy Stilicho-t dicsőítő udvari költemény 399-400 körűiről. Claudianus, Cons. III. Stil. 2.184-207. (Dietz 1987, 29) 9 A történeti áttekintéshez felhasznált irodalom: Váczy 1940, 61-91; Várady 1969; Mócsy 1975, 177-190; Wolfram, Herwig: Geschichte der Goten. Von der Anfangen bis zur Mitte des sechsten Jahrhunderts. Entwurf einer historischen Ethnographie. München, 1979. 308-321; Mócsy András: A római kor. In: Magyarország története I, Budapest 1984., 251-264; Bóna 1984, 265-267; Bóna, István: Eine historische Zusammenschau. In: Germanen 1987, 116-130; Dietz 1987. 10 Kis-Balaton 1986, 9. 11 Hasonló, a 4. század második felére, de főként utolsó harmadára, végére keltezett veret került elő Dunapente-léről (Intercisa) (Behrens, Gerhard: Spätrömische Kerbschnittschnallen. In: Schumacher-Festschrift Mainz, 1930. 285-294. Abb. 8), Cuxhaven-Sahlenburg 32. sírból, Kre-feld-Gellepről és Sámsonból egyes leletként, Vermand III. A. sírból, stb. (Böhme, Horst Wolfgang: Germanische Grabfunde des 4. bis 5. Jahrhunderts zwischen Unterer Elbe und Loire. Münchner Beiträge zur Vor- und Frühgeschichte, Band 19. München, 1974. 83-85, 161-162, Abb. 54, Taf. 40.1-10, 81.5-13, 101.9-11, 136.4-11.), az Epfach melletti Lorenzbergről (Pohl, Gerhard: Die Kleinfunde der mittleren und späten Kaiserzeit. In: Der Lorenzberg bei Epfach. Die spätrömischen und frühmittelalterlichen Anlagen. Hrsg. von Werner, Joachim Münchner Beiträge zur Vor- und Frühgeschichte, Band 8. München, 1969. 182, Taf. 39.2), továbbá Vron, Dép. Somme, 173/a sírból (Gallien in der Spätantike. Von Kaiser Constantin zu Frankenkönig Childerich. Ausstellungskatalog des Römisch-Germanischen Zentralmuseums Mainz, 1980, 159. Nr. 232), Richborough, Kent és Shakenoak, Oxon lelőhelyekről (Böhme, Horst Wolfgang: Das Ende der Römerherrschaft in Britannien und die angelsächsische Besiedlung Englands im 5. Jahrhundert. JbRGZM 33 (1986) 472-476, Abb. 6.6-8) stb. 12 Horváth László: Előzetes jelentés a Nagykanizsa-Inkey-kápolna melletti lelőhely feltárásáról. Zalai Gyűjtemény 18. (1983) 7-25; 22-23. 13 Mócsy 1975, 131-142; Bóna István lektori véleményében inkább a belső erődváros megjelölést tartja elfogadhatónak. A kérdéshez ld. még Müller 1987a, 108. 14 Sági Károly: Keszthely és környéke. Veszprém 1978., 47.; Erdélyi István: A fenékpusztai régészeti kutatások rövid története. Zalai Gyűjtemény 18 (1982-83), 63. 15 Müller 1987, 270. 16 Müller Róbert: Római kori leletek Zalaszentgrótról. Zalai Gyűjtemény 6 (1976), 3-68.; 56-64. 17 Szőke Béla Miklós ásatása. 18 Godlowski, Kazimierz: The Chronology of the Late Roman and Early Migration Periods in Central Europe. Krakow, 1970. Kovács István: A marosszentannai népvándorlás kori temető. Dolg. Kolozsvár 3 (1912), 250-367.; Grebennikov, Ju. Sz.-Grebennikov, V. B.-Magomedov, B. V.: Cernahovskije mogilniki zapadnogo poberezja Bugs-kogo Limana. In: Pamjatniki rimskogo i srednevekovogo vremeni v Severo-Zapadnom Pricernomorje. Kiev, 1982. 136-149.; Etnokulturnaja karta territorii Ukrainskoj SSR v I. tys. n.e. Kiev, 1985. 42-51.; Diaconu, G.: Tirgsor, Necropole din secolele III-IV. e.n. Bucuresti, 1965; Mit-rea, Bucur—Préda, Constantin: Necropole din secolul al IV. e.n. in Muntenia. Biblioteca de arheologia, Bucuresti 10 (1966); Salamon, Agnes-Barkóczi, László: Bestattungen von Csákvár aus dem Ende des 4. und dem Anfang des 5. Jahrhunderts. Alba Regia n (1970), 35-80; Tejral,Jaros-lav: Die donauländische Variante der Drehscheibenkeramik mit eingeglätteter Verzierung in Mähren und ihre Beziehung zur Tschernjachower Kultur. Vznik a pocátky Slovanű 7 (1972), 77-139; Kaltofen, Andrea: Studien zur Chronologie der Völkerwanderungszeit im südöstlichen Mitteleuropa. BAR International Series 191 (1984), 73-77. 19 A kilimáni 10. sír arany tűjével szinte még méretre is azonos tűpár került elő a jobb mellkason egymás mellett Bratei (Baráthely), 1/1964. sírban, melyet közlője az 5. Dr. Szőke Béla Miklós: A népvándorlás kor és a korai középkor története Nagykanizsán és környékén 197 század első felére keltez, s keleti gótnak határoz meg (Bár-zu, Ligia: Monumente germanice descoperite la Bratei, jud. Sibiu. SCIVA 37 (1986), 89, 91-97. Fig. 2.3). Botosa-ni-Dealul Cärämidärici I. 9. sírban a jobb medencelapát szélénél volt egy ezüst tű, a 11. sírban pedig mindkét medencelapát táján feküdt egy-egy ún. fehérfém (nagyobb részt ezüstöt, kisebb részt rezet tartalmazó) lapátfejű tű. A sírokat a 4. század végére, 5. század első felére keltezik a szerzők (Zaharia, Emilia-Zaharia, Neculai: Les nécropoles IVe-Ve siecles de Botosani-Dealul Cärämidärici. Dacia 19 (1975)5 205-210, Fig. 7., 9., 12.1-4). Az utóbbi tűpárhoz hasonló két ezüst tű volt Viminacium ( Kostolac )-Butdelj -az 5. század végéig használt keleti gót temető - 63. sírjában, a mellkas két oldalán (Zotovic, Ljubica: Nekropola iz vre-mena seoba naroda sa uze gradske teritorije Viminacija. Starinar 31 (1980), 114., Tab. XV. 8). Callatis 351. sírban egy lecsapott sarkú karneolgyöngyöt és egy korong alakú borostyángyöngyöt tartalmazó nyaklánccal együtt volt a poliéder fejű bronz tű. A sírt a benne talált ezüst csat alapján a 4. század végére-5. század elejére keltezi a szerző. Mivel szomszédságában több más egyszerű földsír van még, melyekben a Marosszentanna-Csernyahov kultúra elemei jelennek meg, valószínű, hogy a nagy kiterjedésű -és a római kortól a 7. század elejéig használt - temetőben egy kis keleti gót családi sírcsoport különült el (Preda, Constantin: Callatis. Necropola romano-bizantina. Biblioteca de arheologie 38. Bucureçti, 1980. 113, Pl. XXX). A kilimániakhoz hasonlóan kisméretű az az eredetileg kerek kőberakással (gránáttal?) díszített szemű, madárfej alakban végződő arany tűpár, amely Zmajevo (Ókér), lelőhelyen került elő, s az 5. század első felére keltezi közlője, nyugati gótnak határozva meg viselőjét (Beninger, Eduard: Der westgotisch-alanische Zug nach Mitteleuropa. Mannus-Bibliothek 51. Leipzig, 1931. 33-36, Abb. 10). A kilimáni tűk viseletének ugyancsak fontos párhuzama a Kapolcs 1. és 2. sírban talált tűpár. Előbbiben a nyakcsigolyák mellett volt a két rovátkolt díszű fejjel ellátott aranytű, míg a másodikban a melltájékon volt két lapított fejű ezüst tű (Cs. Dax, Margit: Keleti germán női sírok Kapolcson. VMMK 15 (1980) 97-106). A kilimáni 15. sír spirálfejű tűpárjának szinte pontos mása Mezőkövesd, Nyárfa u. 8. alatt került elő, szintén aranyból. A két tű itt egy 30-35 éves nő koponyája két oldalán feküdt, egy arany fülbevalópár és egy borostyángyöngy társaságában (Csallány, Dezső: Archäologische Denkmäler der Gépiden im Mitteldonaubecken (454-568 u. Z.) ArchHung 38 (1961); 235, Taf. CCXV. 1-4). A viselet története szempontjából érdekes, hogy a tűpár Kilimánban megfigyelt viselete megtalálható az Ami-ens-től DK-re, a l'Avre folyó melletti Moreuil 109. sírbari, ahol az S-alakúra hajlított fejű arany tűpár kísérőleletei alapján az 5. százzá második felére, utolsó negyedére keltezhető (Bayard, D.-Piton, D.-Schuler, R.: Le cimetiere mérovingien de Moreuil (80). Cahiers Archéologiques de Picardie 1981., n° 8.202, Pl. 20), s feltűnik az 5. század közepén, második felében Észak-Afrikában vandál környezetben, de mint keleti germán viseleti elem, Bone (Annába) Hippo Regius, Nagy bazilika, a ciszterna „gazdag" női sírjában aranyszálvarrásos homlokpánt, arany gyöngyök és arany fiitterek társaságában, ahol a két poliéder fejű arany tű a vállakon, fibulaként volt viselve, s hasonlóan Spanyolországban, Málaga római színházában talált sírleletben (Keonig, Gerd G.: Wandalische Grabfunde des 5. und 6. Jahrhunderts. Madrider Mitteilungen 22 (1981), 303-304, 317, 321, 328, Abb. i.a, Taf. 52. h). 20 Nikitina, G. F.: Sistematika pogrebalnogo obrjada plemen cernahovskoj kulturi. Moskva, 1985; Ionita, Ion: Veränderungen der Bestattungssitten im Gräberfeld von Tîrgsor. in: Peregrinatio Gothica. Archeológia Baltica, Lodz 8 (1989) 159-183; Istvánovits Eszter: Adatok a Felső-Tiszavidék 4-5. századi történetéhez a tiszadobi temető alapján. MFMÉ 1984-85 (1991), 29-40. 21 Váczy 1940, 74-136; Bóna 1984, 265-288. 22 KBM lelt. sz. 58.738.617.; a tükör átmérője 6,7 cm. Közli Sági 1984, 6. ábra. 23 Sági 1984, 86. a leletet hun temetkezés maradványaként interpretálja, s a tükröt a Werner szerinti Cmi-Brigetio csoportba sorolva teszi Attila korára. A kérdéshez ld. még: Werner, Joachim: Beiträge zur Archäologie des Attila-Reiches. München 1956., 22; Barkóczi, László-Salamon, Agnes: Das Gräberfeld von Szabadbattyán aus dem 5. Jahrhundert. MittArchlnst 5 (1974-75), 103-104. A tükröt esetleg halotti tor emlékeként is interpretálhatnánk ld. Alföldi András: Leletek a hun korszakból és etnikai szétválasztásuk. ArchHung 9 (1932); Bóna 1984, 288. Nem kizárt azonban az sem, hogy a későbbi keleti gót időszak emléke ld. Kiss, Attila: Funde aus dem 5-6. Jahrhundert im Gebiet von Brigetio. FolArch 32 (1981), 202.; Cs. Dax Margit: Keleti germán női sírok Kapolcson. VMMK 15 (1980) 97-106. (az 1. sír tűz-ónozású tükre). 24 KBM lelt. sz. 55.22.1-4, 6-7. Sági Károly: Hunkori sír Keszthelyen. ArchÉrt 82 (1955), 185-189.; Germanen 1987 189. Taf. 10. 25 Müller 1987, 270. 26 Müller Róbert: V. századi bronzműves műhely maradványai Keszthely-Fenékpusztáról. ArchÉrt 105 (1978) 11-29; Müller Róbert: A keszthely-fenékpusztai erőd északi kapujának feltárása 1971-ben (ásatási jelentés). VMMK 14 (1979) 141-142. 27 Sági 1984, 86. 28 Radnóti Aladár: Római városok élete a korai feudalizmusban. MTA 2. Oszt. Közi. 1954. 503; Nemeskéri János: An Antropological Examination of Recent Macrocephalic Finds. ActaArchHung 2 (1952), 223. 29 Müller 1987, 270.; Müller 1987a, 108-109. 30 Jordanes, Getica, 268. (Dietz 1987, 34-35); Alföldi, András: Der Untergang der Römerherrschaft in Pannonién. Berlin-Leipzig, 1926., 101-104.; Várady 1969, 336; Bóna 1984, 290. 31 Alföldi, Várady, Bóna i. m. - ld. 30. jegyzet Sági 1984, 87. 32 Kiss Attila: Ein Versuch die Funde und das Siedlungsgebiet der Ostgoten in Pannonién zwischen 456-471 zu bestimmen. ActaArchHung 31 (1979) 336. 33 ld. 32. jegyzet, továbbá Várady 1969, 336. 34 Jordanes, Getica 268-269. (Dietz 1987, 34-35) 35 Jordanes, Getica 128. 36 Gerevich László (föszerk.): Budapest története I-V., Budapest, 1974-1980.; Tarn. IV.: Nagy Tibor: Budapest története az őskortól a honfoglalásig, p. 190. 37 Várady 1969, 335; Sági 1984, 86. Sági Károly ennek alapján a Keszthely-Téglagyárnál talált sírt sadagar-nak, a Dabronc-ötvöspusztai sírt pedig sadagar családba beházasodott keleti gót nő sírjának véli. 38 Váczy 1940, 137; Jordanes, Getica 272-273. (Dietz 1987, 35) 39 Jordanes, Getica 283-285 (Dietz 1987, 37) 40 A történeti összefoglaláshoz ld. Bóna István: Bevezetés. In: Eugippius, Szent Severus élete. Budapest, 1969., 267-290; Bierbrauer, Volker: Die ostgotischen Grab- und Schatzfunde in Italien. Spoleto 1975., 17-52.; Wolfram, Herwig: Geschichte der Goten. .. München, 1979.; Bona 1984, 288-294; Dietz 1987, 31-42. 41 MNM lelt. sz. 76/1894. 1-2.; Hampel József: A Nemzeti Múzeum Régiségtárának gyarapodása. ArchÉrt 14 (1894) 373. 198 Dr. Szőke Béla Miklós: A népvándorlás kor és a korai középkor története Nagykanizsán és környékén 42 Börzsönyi Arnold: A győri főgimnáziumi múzeum és a környékbeli kincsleletek. NumKözl 14 (1915) 98. 43 Ld. 14. jegyzetet.; Müller 1987a, 109. 44 Erdélyi István: Drevnosti epohi velikogo pereselenija narodov V-VIII. vv. Moskva, 1982., 64-69. 45 Müller Róbert: A keszthely-fenékpusztai erőd északi kapujának feltárása 1971-ben (ásatási jelentés). VMMK 14 (1979) H5-I49- 46 Sági 1984, 81-90. 47 Müller 1987, 271.; Sági, Károly: Das Problem der pannonischen Romanisation in Spiegel der völkerwanderungszeitlichen Geschichte von Fenékpuszta. ActaAnt-Hung 18 (1970) 160. 48 A történeti összefoglaláshoz: Bóna István: A középkor hajnala. Budapest 1974; Bóna 1984, 299-309; Bóna István: Die Langobarden in Pannonién. In: Die Langobarden von der Unterelbe nach Italien. Neumünster, 1988., 63-73. 49 Sági Károly: A vörsi langobard temető. ArchÉrt 87 (i960), 59; Sági Károly: Das langobardische Gräberfeld von Vörs. ActaArchHung 16 (1964), 359-408; Germanen 1987, 583- 50 Barkóczi László: A 6th Century cemetery from Keszthely-Fenékpuszta. ActaArchHung 20 (1968) 275-311; Barkóczi László: Das Gräberfeld von Keszthely-Fenék-puszta aus dem 6. Jahrhundert und die frühmittelalterlichen Bevölkerungsverhältnisse am Plattensee. JbRGZM 18 (1971) I79-I9I- 51 Germanen 1987, 583; Sági Károly: Egy VI. századi keszthelyi temető és mondanivalója a „Keszthely kultúra" etnikumának szempontjából. A Tapolcai városi múzeum közleményei, 2 (1991) 113-141. 52 Müller 1987a, 109-110. 53 Ld. 50. jegyzet. 54 Ld. 51.-52. jegyzet s Bóna István: Ein Vierteljahrhundert Völkerwanderungszeitforschung in Ungarn (1945-1969). ActaArchHung 23 (1971), 296-297, 299-300. ss Müller 1987a, 109. 56 A Fenékpuszta-horreumi temető embertani maradványainak biokémiai vizsgálata szerint a temetkezések korai fázisára a langobard etnikai elem túlsúlya a jellemző (Hegykő, Vörs, Várpalota), míg a későbbi fázisra a késő római jellegű népességé (Keszthely, Pécs), ül. a helyi elemekkel kevert korai avar etnikumé (Környe). Lengyel Imre: Das Laboratoriumsuntersuchung des Gräberfeldes von Keszthely-Fenékpuszta aus dem 6. Jahrhundert. JbRGZM 18 (1971), 191-199. 57 A kutatások eredményeiről rövid összefoglalást ld. Sieben Jahrtausende am Balaton. Von der Ur- und Frühgeschichte bis zum Ende der Türkenkriege. Ausstellungskatalog, red. Müller, Robert, Mannheim, 1989. 58 Az 1986-ban megkezdett kutatásokat a MTA Régészeti Intézete és a Zala megyei Múzeumok Igazgatósága OTKA támogatással közösen végzi, Szőke Béla Miklós vezetésével. 59 Czeglédy 1969 passim. 60 loannes Ephesinus VI. 24; Menander Protector, Ex-cerpta de legationibus (következőkben: EL) 442.3-27 (Szá-deczky-Kardoss 1978, 84) 61 Theophanes, Chronographia, 6050; Chron. Monembasi-ne, 9-13. (Szádeczky-Kardoss 1978, 85); Pohl 1988, 18. 62 Theophylactus Simocatta VII.8.1-6; Menander Protector, EL 443. 10-28 (Szádeczky-Kardoss 1978, 87-88); Pohl 1988, 21-27. 63 Theophanes, Chronographia 6055 (Szádeczky-Kardoss, 1979 96); Pohl 1988, 45. 64 loannes Ephesinus VI. 24. (Szádeczky-Kardoss 1979, 100-101) 65 Georgius Turonensis, Históriáé IV.29. (Szádeczky-Kardoss 1979, 101-102) 66 Menander Protector, EL 454.23-456.5. (Szádeczky-Kardoss 1979, 102-103); Pohl 1988, 52-57. 67 Menander Protector, EL 452.6-21; Theophanes By-zantinus apud Photium, Bibliotheca 64. (Szádeczky-Kardoss 1979, 105-106) 68 Menander Protector, EL 203.25-28, 205. 10-206.21. (Szádeczky-Kardoss 1979, 233-234); Pohl 1988, 58-60. 69 Menander Protector, EL 208.11-210.2, 220.6-221.11, 471.25-477.18. (Szádeczky-Kardoss 1979, 235-240); Pohl 1988, 70-76. 70 Inscriptio de Avaris in latere Sirmiensi (Szádeczky-Kardoss 1979, 241) 71 Ennek az időszaknak a forrásait ld. Szádeczky-Kardoss 1980, 86-97, 201-213; Pohl 1988, 94-127. 72 Theophylactus Simocatta VI.2.i.kk. (Szádeczky-Kardoss 1981, 220-221) 73 Theophylactus Simocatta VI.6.2-10.3, II.I—21, VII.1.1. (Szádeczky-Kardoss 1981, 227-230) 74 Szádeczky-Kardoss 1982, 136-144. 75 Szádeczky-Kardoss 1983, 89-99. 76 Theophylactus Simocatta VII.13.7.-15.14. Szádeczky-Kardoss 1984, 53-70) 77 Theophylactus Simocatta VIII.2.10.-4.3. (Szádeczky-Kardoss 1984, 63-64); Pohl 1988, 128-162. 78 Paulus Diaconus, Hist. lang. IV.20. (Szádeczky-Kardoss 1984, 63-64) 79 Miraculi Sancti Demetrii (II.1) 179-186, 189-191, 193-194, 196-198. (II.2) 198-214, 284 (Szádeczky-Kardoss 1986, 99-103); Pohl 1988, 237-248. 80 Nicephoros Patriarcha, Opuscula Hist. Const. 12.29.-14.10, 17.16-24. (Szádeczky-Kardoss 1986, 106-112) 81 Bóna 1984, 310-315; Pohl 1988, 248-255; régészeti oldalról az ezután megszűnő pénzjáradékokról és egyéb változásokról. Garam Éva: Adatok a közép avar kor és az avar fejedelmi sírok régészeti és történeti kérdéseihez. Fol-Arch 27 (1976), 129-148.; Bóna István: A XIX. század nagy avar leletei. Szolnok megyei Múzeumi Évkönyv 1982-1983., 81-160. 82 A pusztítások hiteles fokmérői a korabeli zsinati okmányok. 572-577-ben utoljára vett részt a gradoi zsinaton a scarbantiai (soproni) püspök, 589-591 között utoljára szerepeltek Grado-ban egyes karintiai, stájerországi, tiroli püspökök, 592-ben Lissus (Albánia) püspöke is Dél-Itáliá-ba menekült. Tóth Endre: Vigilius episcopus Scaravaeien-sis. ActaArchHung 26 (1974), 269-273; Szádeczky-Kardoss 1980, 212; Pohl 1988, 148-150. 83 Paulus Diaconus, Hist.lang. IV. 10-12 (Szádeczky-Kardoss 1982, 143-144); Pohl 1988, 150-152. 84 Paulus Diaconus, Hist.lang. IV.20,28, Gregorius Magnus, Epist. IX.154, X.15 (Szádeczky-Kardoss 1986, 88) 85 Paulus Diaconus, Hist.lang. IV.24 (Szádeczky-Kardoss, 1984, 68) 86 Paulus Diaconus, Hist.lang. IV.39,40 (Szádeczky-Kardoss, 1986, 92-93); Pohl 1988, 239. 87 Paulus Diaconus, Hist.lang. IV. 37-38 (Szádeczky-Kardoss 1986, 90-92); Pohl 1988, 239. 88 Fredegar, Chron. IV.48,68. (MMFH I. 20-21); Labu-da, Gerard: Wogastis-Burg. Slavia Antiqua 2 (1949-1950) 241-252; Preidel, Helmut: Die Anfänge der slawischen Besiedlung Böhmens und Mährens I. Gräfelfing, 1954. 101.; Pohl 1988, 256-261. 89 Fredegar, Chron. VI.72. (MMFH I. 23-24); Paulus Diaconus, Hist.lang. V. 29. (ed. Gombos F. Albin Brassó, 1901. 211-212); Moravcsik, Gyula: Zur Geschichte der Onoguren. Ungjb 10 (1930), 70-80; Bóna, István: Das erste Auftreten der Bulgaren im Karpatenbecken; Probleme, Angaben und Möglichkeiten. Studia Turco-Hungari-ca 5 (1981), 105-107. Dr. Szőke Béla Miklós: A népvándorlás kor és a korai középkor története Nagykanizsán és környékén 199 90 Szádeczky-Kardoss Samu: Kuvrat fiának, Kubernek a története és az avarkori régészeti leletanyag. Antik tanulmányok 15 (1968), 85-87; Bóna István: Avar lovassír Iván-csáról. ArchÉrt 97 (1970), 259-261; Bóna 1984 316; Werner, Joachim: Der Grabfund von Malája Perescepina und Kuvrat, Kagan der Bulgaren. München, 1984. 38-40; Pohl 1988, 268-274. 91 Werner, Joachim: Der Schatzfund von Vrap in Albanien. Wien, 1986., 19-23. 92 Arbeo, Vita St. Haimrammi ed. Bischoff, Bernhard: Leben und Leiden des heiligen Emmeram. München, !953-, 87.; Ann. Mattenses a. 692 (MGH SS I. 320) 93 Borkovsky, Ivan: Staroslovanska keramika ve stfedni Europé. Praha, 1940; Dostál, Bofivoj: Bfeclav-Pohansko III. Casné slovanské osídlení. Brno, 1985; Jelinková, Dagmar: Doplnky k mapé nalezist s keramikou prazského typu na Moravé. PamArch 76 (1985), 456-473; Parczewski, Michal: Poczatki kultury wczesnoslowianskiej w Polsce. Krytyka i datowanie zródel archeologicznych. Wroclaw-Warszawa-Kraków-Gdansk-Lódz, 1988; Fusek, Gabriel: Vcasnoslo-vanské sídlisko v Nitre na Mikovom Dvore. SlovArch 39 (1991) 289-330; Rejholcová, Maria: Vcasnoslovanské poh-rebisko v Cakajoviciach, okres Nitra. SlovArch 38 (1990) 357-420; Bar an, V. D.: Die frühslawische Siedlung von Raskov, Ukraine. In: Beiträge zur allgemeinen und vergleichenden Archäologie 8 (1986), 1989, 73-175. 94 Bóna István: VII. századi avar települések és Árpádkori magyar falu Dunaújvárosban. FontesArchHung Budapest, 1973.; Rosner Gyula: Avar kerámiaközpont Szekszárd környékén. A szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 8-9 (1977-78), 1979., 97-108. 95 TGYM lelt. sz. 82.93.11-14. 96 TGYM lelt. sz. 79.117.6-8. 97 TGYM lelt. sz. 79.51.14-17. 98 TGYM lelt. sz. 80.14.4-6,15.11-20, 36.5-6; 81.7.1-7, 9.1-23,10.1-5, 22.1-4; Horváth László: Előzetes jelentés a Nagykanizsa-Inkey sírkápolna melletti lelőhely feltárásáról. Zalai Gyűjtemény 18 (1983) 7-25.; 23., ahol a települési objektumokat még 9. századiként említik. A 7. századi településrész objektumainak és leletanyagának teljes publikálása: Szőke Béla Miklós: 7. és 9. századi településmaradványok Nagykanizsán. Zalai Múzeum 4. (1992) 129-167. 99 TGYM lelt. sz. 80.72.21. 100 TGYM lelt. sz. 80.73.1-8. 101 TGYM lelt. sz. 82.85.2-4. 102 TGYM lelt. sz. 77.10.4. 103 TGYM lelt. sz. 82.114.2-5. 104 TGYM leltározatlan 105 TGYM lelt. sz. 79.109.8-9; 79.111.6. 106 TGYM lelt. sz. 82.131.1-2,5-7. 107 Kis-Balaton 1986, 9-10. 108 Kis-Balaton 1986, 7. 109 Az ásatások 1977-1982 között folytak Horváth László, majd Szőke Béla Miklós és Vándor László vezetésével. Szőke, Béla Miklós: Die Gräberfelder des 7.—10. Jahrhunderts des südlichen Teils des Kis-Balaton (Klein-Platten-see). in: Interaktionen der mitteleuropäischen Slawen und anderen Ethnika im 6.-10. Jahrhundert. Symposium Nővé Vozokany 3-7. Oktober 1983. Nitra, 1984. 255-260. 110 Az 1985-ben megkezdett ásatásokat Szőke Béla Miklós és Vándor László vezeti. 111 Cs. Sós, Agnes: Das slawische Urnengräberfeld von Pókaszepetk, Pannonién. Studien zur europäischen Vor-und Frühgeschichte. Festschrift von Jankuhn, Herbert. Neumünster, 1968, 282-285; Cs. Sós Ágnes: Jelentés a pókaszepetki ásatásokról. ArchÉrt 100 (1973), 66-76. 112 A külön sírgödörbe eltemetett ló csak a dunántúli avarokra jellemző. Némethi Mária: Kora avar kori lovas- temetkezések (szakdolgozat). Budapest, 1987.; a részleges lótemetkezésekről: Mesterházy Károly: Korai avar részleges lovastemetkezések Ártándról és Biharkeresztesről. Fol-Arch 38 (1987) 219-245. 113 Ehhez a temetkezési szokáshoz Cs. Sós Ágnes a muro-mák földjén véli a párhuzamot megtalálni (i.m. ArchÉrt 100 (1973), 74). Az ott feltűnő, ugyancsak szláv etnikumhoz köthető lovas temetkezések azonban több szempontból is mások, mint a zalaiak. így pl. azok kurgántemetkezések, a lovat nem a hasára, hanem az oldalára fektetve temették el, és több temetőben is az elhamvasztott lovas maradványai a ló mellett feküdtek. Ettől az általános szokástól csak a Cs. Sós Ágnes által is idézett podbolotyevx temető tér el annyiban, hogy ott a külön eltemetett ló mellé viseleti és használati tárgyakat és néha kerámiát is tettek. Ezt a temetőt azonban a 6-7. századtól a 11. századig folyamatosan használták, s a közleményből sajnos nem derül ki, hogy ezek a lovastemetkezések melyik időszakból származnak. Smir-nov, A. P.: Ocerki drevnej i srednevekovoj istorii narodov Srednego Povolzja i Prikamja. MIA 28 (1952), 146-148. 114 Mauricius, Strategikon XI.2.6. (Szádeczky-Kardoss 1981, 84) 115 Ibn Ruszta és Gardizi (Györffy György: A magyarok eredetéről és a honfoglalásról. Budapest, 1958., 58) 116 Cs. Sós Ágnes: Das frühawarenzeitliche Gräberfeld von Oroszlány. FolArch 10 (1958), 105-124. 117 Sedov 1982, 10-18. 118 Theophylactus Simokatta VIII.5.8-13. (Szádeczky-Kardoss 1984, 67-68) 119 Theophylactus Simocatta VIII.5.5-7. (Szádeczky-Kardoss 1984, 67) 120 pritsak, Omeljan: Die bulgarische Fürstenliste. Wiesbaden, 1955., 35-36; Czeglédy Károly: Ogurok és türkök Kazáriában. In: Tanulmányok a bolgár-magyar kapcsolatok köréből. Budapest, 1981., 53-57; Szádeczky-Kardoss 1984, 70; Bóna István: Avar lovassír Iváncsáról. ArchÉrt 97 (1970), 259-261; Werner, Joachim: Der Grabfund von Malája Perescepina und Kuvrat, Kagan der Bulgaren. München, 1984., 38-40. 121 Pohl 1988, 175, 177, 188. 122 Menander Protector, EL 459.26-460.11. (Szádeczky-Kardoss 1979, 109); Nagy, Tibor: Studia Avarica II. Anti-quitas Hungarica 2 (1948), 138-143; Kovrig Ilona: Adatok az avar megszállás kérdéséhez. ArchÉrt 82 (1955), 39-40. Bóna István lektori véleményében úgy vélte, hogy itt csak a bizánciak kezén lévő Pannóniáról (Pannónia Secunda/ Sirmiensis) lehetett szó, nem a teljes - a Dunántúlt is magába foglaló - Pannóniáról. Tény, hogy még 562-ben a Szerémségről, a „herulok földjéről" volt szó, amikor az avarok letelepedésre alkalmas földet kértek a bizánci császártól. A mostani helyzetben azonban, amikor az avarok már az egész Kárpát-medence tényleges urai, s Sirmiumot éppen most kísérelték meg fegyverrel bevenni, az így megfogalmazott kérés nem e konkrét kis területre vonatkozott - amelyet ekkor még valóban nem birtokoltak -, hanem inkább legitimációs jellegű, a jogi kérdések tisztázását célzó lehetett, ebben az esetben pedig egész Pannóniára vonatkozhatott. 123 Euaugrius V.14 (Szádeczky-Kardoss 1979, 233) 124 Theophylactus Simocatta I.14.5; II.3.1 (Szádeczky-Kardoss 1979, 233, jegyzet) 125 Kovrig Ilona: Adatok az avar megszállás kérdéséhez. ArchÉrt 82 (1955), 39; Garam, Éva: Bemerkungen zum ältesten Fundmaterial der Awarenzeit. In: Typen der Eth-nogenese unter besonderer Berücksichtigung der Bayern II, hrsg. von Friesinger, Herwig - Daim, Falko Wien, 1990. 253-272., Abb. 1, 2, 9, 10. 126 623-ban a Thrákiában tartózkodó kagán már a Hosszú Falakig jutott el. A császár ajándékokkal igyekezett 200 Dr. Szőke Béla Miklós: A népvándorlás kor és a korai középkor története Nagykanizsán és környékén eléje, hogy békét kössenek. A kagán azonban hirtelen fegyverrel támadt ellene, csapatai áttörtek a Hosszú Falakon is, több tízezer foglyot ejtettek s a császár is csak álruhába öltözve tudott megmenekülni. Nicephoros Patriarcha, Opuscula Hist. Const. 12.29-14.10, 17.16-24. (Szádeczky-Kardoss 1986 106-112) 127 Hodinka Antal: Az orosz évkönyvek magyar vonatkozásai. Budapest, 1916., 35. 128 MMFH III. 60; Váczy 1974, 1045, 17. jegyzet. 129 MMFH III., 127-128. 130 Conversio c. 11 (Wolfram 1979 54-55) 131 Posch, Franz: Zur Lokalizierung des in der Urkunde von 860 genannten Salzburger Besitzes. Mitt. der Gesellschaft für Salzburger Landeskunde 101 (1961), 255-266.; Váczy 1974, 1045, 18. jegyzet. 132 Cs. Sós 1973, 38; Váczy 1974, 1045, 18. jegyzet; Kos 1936, 86 - további lehetőségként említi még Omroz környékét a Dráva mentén, ahol a Miklasevki pótok másik neve Dubljevska, továbbá feljebb a Mura mentén a Lebringen melletti St. Margarethen környékét, az antik Flavia Solvat. 133 Baleczky Emil-Hollós Attila: Ószláv nyelv. Budapest, 1968., 13. 134 Sedov 1982 92; Klanica, Zdenék: Pocátki slovanského osídlení nasich zemi. Praha, 1986., 33-48, obr. 10. 135 Turek, Rudolf: Zemépisné oblasti Cech v dobé hra-distní. Vznik a pocátki Slovanű 3 (i960), 299-309. 136 Melich 1925-1929, 395. 137 Melich 1925-1929, 395. 138 Váczy 1974, 1044. 139 Ld. 127. jegyzetet. 140 Valószínűleg a történetet megörökitő kézirat többszöri másolásával válhatott az avarok ob(b)rinb neve az 'óriás' jelentésű obr-ra. Zástérová, Bohumila: Avari a dule-bové svédcetvi Povesti vremennih let. Vznik a pocátky Slovanű 3 (i960), 15-17; Váczy 1974, 1047. 141 Váczy 1974, 1044-1074. 142 Sedov 1982, 27-28; Etnokulturnaja karta SSSR v I. tys. n. e. Kijev, 1985. 91; Prihodnjuk, O. M.: Anty i pen'-kovskaja kultúra. In: Drevnije slavjane i Kijevskaja Rus. Kijev, 1989., 58-69; Bóna István: Az avar uralom századai. In: Erdély története I. A kezdetektől 1606-ig. Budapest 1986. 170-189; Horedt, Kurt: Siebenbürgen im Frühmittelalter. Bonn, 1986., 59-72. 143 Sedov 1982, 92, Klanica, Zdenék: Pocátky slovanského osídlení nasich zemi. Praha, 1986., 33-48. obr. 10. 144 A mai Magyarország területéről néhány hamvasztásos sírról van még tudomásunk: így Pécs-Kertváros temetőjéből (Nagy Erzsébet ásatása, RégFüz 36 (1983), 64-65), illetőleg Vác-kavicsbánya lelőhelyen a 7. századi (?) temetőrész szélén voltak urnasírok (Tettamanti Sarolta: Avar kori öntőminta Vácról. ArchÉrt 104 (1977), 79-85). 145 Tomicié, Zeljko: Rezultati ranosrednjovjekovnih arheo-loskih istrazivanja u Medimurju i Varazdinskoj regiji. In: Arheoloska istrazivanja u sjeverozapadnoj Hrvatskoj. Zagreb, 1978., 209-221, Sl. 2-5. 146 Zoll-Adamikowa, Helena: Wczesnosredniowieczne cmentarzyska cialopalne slowian na terenie Polski I—II. Wroclaw-Warszawa-Kraków-Gdansk, 1979. 147 ld. 89. jegyzetet. 148 Zástérová, Bohumila: Zu den Quellen der Geschichte Wolhyniens und der Duleben im 6. Jh. In: Byzantinische Beiträge, Berlin, 1964.; Váczy 1974, 1048, 25. jegyzet. 149 „A vinidek »befulcus«-ai voltak a hunoknak (= avaroknak) már régi időktől fogva, úgyhogy mikor a hunokkal együtt akármilyen nép ellen háborúba vonultak, a hunok egész seregüket a tábor előtt állították fel, a vinidek pedig harcoltak. Ha elég erősnek bizonyultak és győztek, akkor a hunok mentek a zsákmányért, ha viszont a vinidek alul maradtak, a hunok segítségére támaszkodva (tfultii) megint összeszedték erejüket. Ezért is nevezték őket a hunok »be-fulcusmknak, mert az ütközetben kettős rendet formálva jártak a hunok előtt." Fredegar, Chron. IV. 48, 68 (MMFH I. 20-21.); a „befulcus" kifejezést többféleképpen értelmezik: szláv „bivalyhajcsár", umbriai „pásztor" („bebulcus"), frank „segédnép" („Beivolk") stb. Pohl 1988, 114. 150 Bóna István: Avar lovassír Iváncsáról. ArchÉrt 97 (1970), 257-258, 122. jegyzet; Müller 1987a, 109, 20-22. jegyzet. 151 ld. 55.-56. jegyzeteket, továbbá: Bóna, István: Ein Vierteljahrhundert Völkerwanderungszeitforschung in Ungarn. ActaArchHung 23 (1971), 297; Sági Károly: Adatok a Keszthely-kultúra korai szakaszának ötvösiparához. Zalai Gyűjtemény 21. (1985) 23-32., 29. 152 Müller 1987a, 110. 153 Lipp Vilmos: A keszthelyi sírmező. Budapest 1880 Lipp Vilmos: A Keszthely-dobogói sírmező. Budapest 1884 Lipp Vilmos: A fenékpusztai sírmező. Budapest 1886 Müller Róbert: Die Keszthely-Kultur. In: Sieben Jahrtausende am Balaton. Von der Ur- und Frühgeschichte bis zum Ende der Türkenkriege. Mannheim, 1989., 64-71. 154 Kovrig Ilona: Megjegyzések a Keszthely-kultúra kérdéséhez. ArchÉrt 85 (1958), 66-72; Kiss Attila: A Keszthely-kultúra helye a pannóniai kontinuitás kérdéséhez. ArchÉrt 95 (1968), 93-101; Sági Károly: Das' Problem der pannonischen Romanisation im Spiegel der völkerwanderungszeitlichen Geschichte von Fenékpuszta. ActaAnt-Hung 18 (1970), 147-199; Müller 1987a, 109-112; 5. Peré-mi Ágota: A Lesencetomaj-Piroskereszti Keszthely-kultú-rás temető. MFMÉ (1984-85) 1991. 155-169; Költő László: A Kéthely-Melegoldali Keszthely-kultúrás temető (előzetes jelentés). MFMÉ (1984-85) 1991. 171-185; Müller, Róbert: Neue archäologische Funde der Keszthely-Kultur. In: Awarenforschungen I. hrsg. Daim, Falko, Wien 1992, 251-307. lss Conversio c. 4. (Wolfram 1979, 42-43) 156 Wolfram 1979, 74-75. 157 Az alább következő történeti összefoglaláshoz ld. a következő irodalmat: Váczy 1938, 215-220; Deér, Josef: Karl der Große und der Untergang des Awarenreiches. in: Karl der Große I. Düsseldorf, 1965., 717-791; Csendes, Peter: Zu den Awarenkriegen unter Karl dem Großen. Unsere Heimat 41 (1970), 93-107; Cs. Sós 1973, 3-27; Váczy 1974, 1048-1060; Bona 1984, 336-346; Wolfram, Herwig: Die Geburt Mitteleuropas. Geschichte Österreichs vor seiner Enstehung 378-907. Wien, 1987., 253-273; Pohl, Walter: Die Awarenkriege Karls des Großen 788-803., Militärische Schriftenreihe 61. Wien, 1988. 158 Az eseménnyel foglalkozó források jegyzékét ld. Cs. Sós 1973, 193. 159 Az esemény hátteréről, Salzburg és Arno szerepéről ld. Wavra, Brigitte: Salzburg und Hamburg. Erzbistumsgrün dung und Missionspolitik in karolingischer Zeit. Osteuropastudien der Hochschulen des Landes Hessen, Reihe I Band 179. Berlin, 1991., 175-200. 160 Váczy 1974, 1059-1060; Bona 1984, 343-346. 161 Suidae Lexikon, ed. Adler, Ada, Stuttgart 1971. (Le-xicographi Graeci I, 1-5) 4, 483-484; A forrás ellentmondásairól először Gjuselev, V.: Bulgarisch-fränkische Beziehungen in der ersten Hälfte des IX. Jh. Byzantinobulgarica 2 (1966) 15-39; Szőke Béla Miklós: O severnoj granice pervogo bolgarskogo gosodarstva v IX veke. in: Problemi na prabolgarskata istorija i kultúra. Sofia, 1989. 105-116. 162 A mondatnak Krummal való összekapcsolását azzal indokolják, hogy a Bulgaroi címszóba még egy olyan forrásrészt is felvettek, mely szerint Krum avar foglyokat kihallgatva arról faggatózik, hogy miként pusztult el az Dr. Szőke Béla Miklós: A népvándorlás kor és a korai középkor története Nagykanizsán és környékén 201 avarok vezére és népe (ami a feltételezett összefüggés esetében már önmagában ellentmondás) - a történet és az idézett mondat között azonban érezhetően semmi összefüggés nincs. A különféle forrásokból idéző lexikoníró csak arra fordított gondot, hogy minden olyan, számára elérhető írott szövegrészt, amely tartalmazta a címszóban előforduló nevet, egy csokorba gyűjtse. Az azonban így is kihámozható, hogy az avarok kiirtására vonatkozó mondat egy korábbi eseményre vonatkozik. A Bulgaroi címszóban a szerző előbb arról szólt, hogy a bolgárok átvették az avarok ruházatát és mindmáig így öltözködnek, s hogy Justiniánus alatt volt Tervelis, bolgár fejedelem (700-718) uralkodásának fénykora. Ezután olvasható az idézett mondat először, majd hosszabb szövegrészt szentelt a lexikonszerkesztő az avar foglyok országuk pusztulásának okairól adott beszámolójának, végül pedig záró mondatként, kissé megváltoztatva („Az avarokat pedig, mint olvasható, mind egy szálig kiirtották") újra az idézett mondattal fejezte be a szócikket. Még árulkodóbb azonban e mondat helye az Abaris címszóban. Itt ugyanis az 5. századi Priskos rétor művéből vett idézetet, melyben a jól ismert történetet, a népvándorlást megindító griffek támadását jegyezte le, a következőképpen vezeti be: „(Azt is mondják,) hogy az avarokat a bulgárok minden erővel, teljesen kiirtották; hogy ezek az avarok űzték el a szabi(no)rokat..." A történet tehát valószínűleg sokkal korábbi, lehetséges, hogy még a szteppei közös múlt valamelyik eseményének, esetleg a Dél-Oroszországban 634-635-ben vívott (bolgár „függetlenségi") küzdelmeknek az emléke. Érthetetlen egy 9. század eleji bolgár hadjárat feltételezése már csak azért is, mert 670 tájától éppen egy olyan dinasztia került a kárpát-medencei avarok élére, amely a dunai bolgárokkal rokon volt, de azért is, mert Krum ebben az időben a déli határnál, a bizánciakkal vívott küzdelemben volt minden erejével lefoglalva. Ha pedig a bolgároknak e feltételezett írtóhadjárata a frank diplomácia sikere lett volna, arról - mégha azt a frank évkönyvek írói az „agyonhallgatással" jutalmazták is volna - legalább a puhatolózó tárgyalások fázisáig valami írásos említésnek fenn kellett volna maradnia. Hiszen nem sokkal később, amikor a bolgárokban is felmerült annak gondolata, hogy valamiféle hasznuk származhat az avar kaganátus összeomlásából, meg is jelentek Erdélyben és a Szerémségben, s erről bőségesen be is számoltak a frank évkönyvírók. Régészeti oldalról Id.: Comsa, Maria: Die bulgarische Herrschaft nördlich der Donau des IX. und X. Jh. im Lichte der archäologischen Forschungen. Dacia 4 (i960), 395-422; Horedt, Kurt: Die frühgeschichtliche Siedlungslandschaft Siebenbürgens. Aluta io-n (1980), 77-95; Mester-házy Károly: A Tiszántúl IX.-X. századi bolgár emlékei. FolArch 28 (1977), 157-170; Szőke, Béla Miklós: Zur awarenzeitlichen Siedlungsgeschichte des Körös-Gebietes in Südost-Ungarn. ActaArchHung 32 (1980), 181-203; Fodor István: Bolgárok a honfoglaláskori Magyarországon. Honismeret 1983. évi 5. sz., 19-23; Mesterházy Károly: Népvándorláskori cserépüstök. FolArch 36 (1985), 149-163; Bóna István: Erdély története I. A kezdetektől 1606-ig. Budapest 1986. 189-194; Szőke Béla Miklós: Kora középkori tanulmányok II. Zalai Gyűjtemény 26. (1987), 47-64., 62-63. 163 Ann. reg. Franc, ad a. 803 (ed. Kurze 1895 (1950), 118); joggal foglalja össze ennek az évnek az eseményeit az Ann. Lobienses ad a. 803 (ed. Waitz 1881, 230) úgy, hogy Eo anno Pannónia cum finitimis regnis sub ditione imperatoris redacta est. 164 Ann. reg. Franc, ad a. 805 (ed. Kurze 189s (1950), 119) 165 Hasonló célja lehetett a wilz és abodrita szlávok közös urának frank elismerése. Ernst, Raimund: Die Nordwest- slawen und das fränkische Reich. Beobachtungen zur Geschichte ihrer Nachbarschaft und zur Elbe als nordöstliche Reichsgrenze bis in die Zeit Karls d. Gr. (Giessener Abhandlungen zur Agrar- und Wirtschaftsforschung des europäischen Ostens. Bd. 74) Berlin, 1976., 138-174. 166 A névről és jelentéséről (kan jabgu), mint a kagán egyik méltóságnevéről Pohl 1988 304-305; ld. még: Besev-liev, Veselin: Die Protobulgarischen Inschriften. Berlin, 1963., 251; Ligeti Lajos: A pannóniai avarok etnikuma és nyelve. Magyar Nyelv 1986. évi 2. sz. 129-151. 167 Ann. reg. Franc, ad a. 811 (ed. Kurze 1895 (1950), 134) 168 Ez lehet az a terület, amelyet Nagy Alfréd a Karan-tánföld (= Pannónia) és Bulgária (ekkor a Szerémség, Bánság, Erdély területéig) között fekvő pusztának (westenne) írt le (Boc pe man Orosius nemned. MMFH III 338), illetőleg amiről Regino krónikája 889-ben mint a Pannónia és Avaria közötti pusztaságról (solitudines Pannoniorum et Avarum) írt (Regino, Chron. ad a. 889. MMFH I 137). 169 Szőke, Béla Miklós: Südost-Ungarn im 9. Jahrhundert im Lichte der Siedlungsforschungen. In: Trudy V. Mezdunarodnogo kongressa arheologov-slavistov. Kijev, 18-25. sentjabrja 1985. g. Tom 4. Sekcija I. Drevnije slavjane. Kijev, 1988. 199-204; Éry Kinga: Újabb összehasonlító statisztikai vizsgálatok a Kárpát-medence 6-12. századi népességeinek embertanához. VMMK 16 (1982), 35-85, különösen 72. 170 Bóna, István: Die Verwaltung und die Bevölkerung des karolingischen Pannoniens im Spiegel der zeitgenössischen Quellen. MittArchlnst 14 (1985), 151-156. 171 Krahwinkler, Harald: Friaul im Frühmittelalter vom Ende des fünften bis in die Mitte des zehnten Jahrhunderts, (masch. phil. Diss.) Wien, 1985. 188-194. 172 qui nuper a Bulgarorum societate desciverant et ad nostros fines se contulerant. Ann. reg. Franc, ad a. 818. (ed. Kurze 189s (1950) 149) 173 In quo conventu (Frankfurtban) omnium orientalium Sclavorum, id est.. . Praedenecentorum, et in Pannónia residentem Abarum legationes cum muneribus ad se directus audivit. Ann. reg. Franc, ad a. 822. (ed. Kurze 1895 (1950), 159); Caeterum legatos Abodritorum, qui vulgo Praedenecen-ti vocantur et contermini Bulgaris Daciam Danubio adiacen-tem incolunt.. . qui cum de Bulgarorum iniqua infestione quererentur et contra eos auxilium sibi ferri deposcerent. . . Ann. reg. Franc, ad a. 824. (ed. Kurze 189s (1950), 166); Az ún. Bajor Geográfus is a frank birodalom határainál élő népek leírásakor a Duna jobb partján élő népek között először említette a keleti abodritákat (Osterabtrezi). Desc-riptio Civitatum. . . MMFH III 288. A 'praedenecenti' név magyarázatáról Gjuselev, V.: Bulgarisch-fränkische Beziehungen in der ersten Hälfte des IX. Jahrhunderts. Byzan-tinobulgarica 2 (1966), 28-32. 174 A kérdésről részletesen ld. még: Gjuselev i.m. 31-35; Cs. Sós 1973, 22-23; Kürti, Béla In: Szeged története I. Szeged, 1983. 210-215; Fehér Géza: A bolgár-török műveltség emlékei és magyar őstörténeti vonatkozásaik. Arch-Hung 7 (1931), 165-166; Bóna István: Opponensi vélemény Cs. Sós Ágnes: „A Dunántúl IX. századi szláv népessége" c. kandidátusi értekezésről. ArchÉrt 95 (1968), 112-115. 175 Szőke Béla Miklós: 7. és 9. századi településmaradványok Nagykanizsán. Zalai Múzeum 4. (1992) 129-167. 176 Horváth László, Spolár Erika és Tábori László terepbejárása, TGYM, leltározatlan. 177 TGYM lelt.sz. 77.16.1-2. 178 TGYM lelt.sz. 82.126.6-11. 179 TGYM lelt.sz. 82.101.6-7. 202 Dr. Szőke Béla Miklós: A népvándorlás kor és a korai középkor története Nagykanizsán és környékén 180 TGYM lelt.sz. 82.96.4-5. 181 Szőke Béla Miklós ásatása. A sarkantyú legközelebbi párhuzama Söjtör-Petőfi utca egyik sírjából került elő. 182 Szőke Béla Miklós ásatásai 1982-1985 között. TGYM leltározatlan, Kis-Balaton 1986, 4-5. 183 Szőke Béla Miklós-Vándor László: 8.-9. századi birituális temető Zalakomár határában. ZalaiGyűjt 18 (1982-1983), 69-86; Szőke, Béla Miklós-Vándor, László: Neue Ergebnisse der Ausgrabungen im Kisbalaton-Ge-biet. In: Die Bayern und ihre Nachbarn II. hrsg. von Friesinger, Herwig und Daim, Falko Wien, 1985., 207-212, Taf. 1-4. 184 Szőke Béla Miklós ásatása 1985-ben. 185 Szőke Béla Miklós és Vándor László ásatása, 1985-től. 186 Szentpéteri Józsefes Költő László ásatása; Szentpéteri József: Késő avar kori lovas temetkezések Vörsön (Somogy megye). MFMÉ (1984-1985) 1991. 265-276. 187 Cs. Sós, Ágnes: Das slawische Urnengräberfeld von Pókaszepetk, Pannonién. Studien zur europäischen Vor-und Frühgeschichte. Festschrift Jankuhn, Herbert Neumünster, 1968., 282-285; Cs. Sós Ágnes: Jelentés a póka-szepetki ásatásokról. ArchÉrt 100 (1973), 66-76; Cs. Sós 1973, 84-88. 188 Müller Róbert: IX. századi sírok Nagypáliból. Zalai Gyűjtemény 8 (1978), 31-46. 189 Magyarország Régészeti Topográfiája 1. Veszprém megye, a keszthelyi és a tapolcai járás. írták: Bakay Kornél, Kalicz Nándor, Sági Károly Budapest, 1966. 21/7 és 21/48. lelőhelyek. 190 Müller, Róbert: Vorbericht über die Freilegung des Grabes eines hohen Militärs aus der Mittelawarenzeit in Gyenesdiás. ComArchHung 1989., 141-143. 191 1955-ben ajándékként került a zalaegerszegi Göcseji Múzeumba egy aranyozott, áttört indadíszes övgarnitúra, egy vascsat és két háromtollú nyílhegy. A veretek párhuzamát ld. Bunardzié, Radovan: Izlozba menőre iz Celarova, Beograd, 1980. Tab. XIV. 192 Tomicié, Zeljko: Rezultati ranosrednjovjekovnih ar-heoloskih istrazivanja u Medimurju i varazdinskoj regiji. In: Arheoloska istrazivanja u sjeverozapadnoj Hrvatskoj. Zagreb, 1978., 212-215. 193 Vinski, Zdenko: Novi ranokarolinski nalazi u Jugosla-viji. Vjesnik Arheoloskog Muzeja u Zagrebu 10-11 (1977-1978), 143-208; Vinski, Zdenko: Marginalia uz izbor karo-linskog oruzja u jugoistocnoj Evropi. Starohrvatska prosv-jeta Ili/is (1985), 61-117. 194 Szőke, Béla: Spuren des Heidentums in den frühmittelalterlichen Gräberfeldern Ungarns. Studia Slavica 2 (1956), II9-I55- 195 Zoll-Adamikowa, Helena: Die Verwendbarkeit der Grabfunde aus dem 6.-10. Jahrhundert für die Aussonderung der Stammesgruppen bei den Westslawen. Rapport du IIP Congrés International d'Archéologie Slave. Bratislava, 1979., 941-952, főleg 946. 196 Eisner, Jan: Devínska Nová Ves. Bratislava, 1952.; Kraskovská, L'udmila: Pohrebisko v Bernolákove. Slov-Arch 10 (1962), 442-443; Kraskovská, L'udmila: Slovans-ko-avarské pohrebisko pri Záhorskej Bystrici. Bratislava, 1972; Minác, Vladimir: O osídlení bratislavskej brány v 7. a 8. storoci. Sbornik Slovanského Národného Múzea 72 (1978), 61-81. 197 Székely, Zoltán: Sud-estul Transilvaniei in secolele VI-XIII. e.n. (Délkelet-Erdély a VI-XIII. században). Aluta 6-7 (1974-1975), 57-69; Bóna István: Az avar uralom századai. In: Erdély története I. A kezdetektől 1606-ig. Budapest, 1986. 182-185; Horedt, Kurt: Siebenbürgen im Frühmittelalter. Bonn, 1986., 60-72. 198 Belosevié, Jankó: Die ersten slawischen Urnengräber auf dem Gebiet Jugoslawiens aus dem Dorf Kasic bei Zadar. Balcanoslavica 1 (1972), 74-78. 199 ld. 186. jegyzetet. 200 Szentpéteri József: Késő avar kori lovas temetkezések Vörsön (Somogy megye). MFMÉ (1984-1985), 1991. 266. 201 Pertlwieser, Manfred: Die frühmittelalterlichen Gräberfeldgrabungen des OÖ Landesmuseums. In: Baiern und Slawen in Oberösterreich. Linz, 1980., 43-80; Tovor-nik, Vlasta: Die frühmittelalterlichen Gräberfelder von Gusen und Auhof bei Perg in Oberösterreich I. ArchAustr 69 (1985), 165-250; II. ArchAustr 70 (1986), 413-460; Friesinger, Herwig: Beiträge zur Besiedlungsgeschichte des nördlichen Niederösterreich im 9. bis 11. Jahrhundert I. ArchAustr 37 (1965), 79-114, II. ArchAustr 38 (1965), 44-85; Friesinger, Herwig: Studien zur Archäologie der Slawen in Niederösterreich I. MPrHistKomWien 15-16 (1971-1974), IL MPrHistKomWien 17-18 (1975-1977); Dolenz, Hans: Frühmittelalterliche Bodenfunde aus Kärnten. Carinthia I 150 (i960) 733-749; Korosec, Paola: Zgodnjesrednjeveska arheoloska slika karantanskih slova-nov I—III., Ljubljana, 1979; Dostán, Bofivoj: Das Vordringen der großmährischen materiellen Kultur in die Nachbarländer. In: Magna Moravia. Praha, 1965., 361-416; Dostál, Bofivoj: Slovanská pohfebiste ze stfedni doby h^a-distní na Moravé. Praha, 1966; Szőke Béla Miklós: ^ora középkori tanulmányok. I. Zalai Gyűjtemény 25 (1986), 21-36.; 21-33, Ca. II. Zalai Gyűjtemény 26 (1987), 47-64. 202 Szőke, Béla Miklós: Die Beziehungen zwischen dem oberen Donautal und Westungarn in der ersten Hälfte des 9. Jahrhunderts (Frauentrachtzubehör und Schmuck). In: Awarenforschungen II. hrsg. Daim, Falko Wien, 1992 841-968. 203 A Conversio Bagoariorum et Carantanorum (A bajorok és karantánok megtéréséről) Adalwin, salzburgi érsek (859-873) megrendelésére a király, Német Lajos (817-876) informálására készült 869-871 táján. A három fő fejezetből álló irat a bajorok (1-2), a karantánok (3-9) és Alsó-Panno-nia (10-14) megtérésének történetét mutatja be tárgyszerűen, bár a salzburgiak érdemeinek kidomborítása érdekében néha bizonyos csúsztatásokkal, elhallgatásokkal. Az érsek megrendelésének oka Methód - szerinte jogtalan - térítő tevékenysége volt Pannoniában. Ez a mű az egyik legfontosabb korabeli hiteles dokumentum Pannónia 9. századi etnikai, politikai és egyházi viszonyairól. Első modern közlése Kos 1936, újabban Wolfram 1979. Egyes részeinek magyar forditása: Györffy György: A magyarok elődeiről és a magyar honfoglalásról. Budapest, 1958., 150-157; kritikai értékelése: Váczy 1938, 237-241; Wolfram 1979, 9-22; Bóna 1984, 364. 204 Conversio c. 11 (Wolfram 1979 52-53) .. .inferioris Pannóniáé in beneficium partém circa fluvium, qui dicitur Sala. 205 U.ott. 206 MMFH III 41. A Valchau folyó azonosítása bizonytalan. Egyesek szerint ez az Eszéknél a Drávába ömlő Valko vagy Valpo folyó (Pirchegger, Hans: Karantanien und Un-terpannonien zur Karolingerzeit. Mitt. des Inst, für Ös-terr. Geschichtsforshung 33 (1912) 283), esetleg az ugyanezen a tájon lévő Vucica ill. Vuka folyó, vagy pedig a későbbi oklevelek Uelih, Uueliga folyójával azonos (ad. a. 876-880; 883-887, MMFH III 68-69, 72), amit pedig a Válickával szokás egynek venni. Legvalószínűbb, hogy itt - ahogy erre Bóna István is felhívta a figyelmet lektori véleményében - a német Valchau szerepel, amely a ma a Fertőbe ömlő Wulka folyó lehet. 207 Conversio c. 12 (Wolfram 1979, 54-55), MMFH III 41-42. Dr. Szőke Béla Miklós: A népvándorlás kor és a korai középkor története Nagykanizsán és környékén 203 208 Conversio c. 11 (Wolfram 1979, 52-53), Sedpostquam praefatum munimen aedificavit (Pribina), construxit infra primitus ecclesiam, quam Liuprammus archiepiscopus. . . in honore sanctae dei genitricis Mariae consecravit anno videli-cet DCCCL. . . VIIII Kalendas Februarias. 209 Váczy 1938 224 skk. 210 Lokalizálása bizonytalan, de mindenképpen a Zala folyó egy kanyarulatánál (jriugin = Beuge, 'kanyarulat', 'hajlat') és a Rábától nem messze kellett lennie, mert egy 860-ban kelt oklevélben Hrabagiskeit (Hraba — Rába) található a szomszédságában. Ezért általában Zalabér, Zala-szentgrót tájára helyezik. E lokalizális lehet, hogy igaz, az az érvelés azonban, hogy azért kell Szentgróton lennie, mert a város neve a Szt. Hrodbert templom patrociniumára megy vissza, téves okoskodáson alapul. A város ugyanis az Árpád-kori Szt. Gellért (latinul Gerardus, Geroldus) templomáról kapta nevét. Mivel a Rába folyónak is a közelben kell lennie, téves az az elképzelés is, hogy Salapiugint a Zala alsó (egyébként is csak a mesterséges mederbe tereléskor kialakult) kanyarulatához helyezik, Balatonmagyaród térségébe. Legutóbb pedig felmerült olyan nézet is, hogy mivel az említett oklevélben szerepel az ultra Salam fiuvio-lum megjelölés is, amit „Kis-Zalára" fordíthatunk, a helyet a Szőcei patak közelében kell keresni. A Salapiuginra vonatkozó okleveles említéseket ld. MMFH III 54, 60, 92, 94. A lokalizálásokhoz: Cervinka, I. L.: Slované na Moravé a físe velkomoravská. Brno, 1928., 245; Bogyay 1960, 54-55; Holub József: Zala megye története III., Zalaegerszeg, 1933 (kézirat); Bóna 1984, 359, 26. térkép; Vékony 1986, 53-54- 211 Conversio c. 11. (Wolfram 1979, 54-55) Qui (ti. a mesteremberek) infra civitatem Priwinae honorabilem ecclesiam construxerunt, quam ipse Liuprammus aedificari fe-cit... In qua ecclesia Adrianus martyr humatus pausat. 212 Conversio c. 11 (Wolfram 1979, 54-55) .. .in eadem civitate ecclesia sancti Iohannis baptistáé constat dedica-ta..., a templomokról legutóbb Cs. Sós Ágnes: Zalavár a középkorban. Zalaegerszeg (é.n.) 213 Váczy 1938 226-227. 214 Ld. 210. jegyzetet. 215 Cs. Sós 1973, 40. 216 MMFH III 49-51. Az oklevél 868. évi keltezésű, de az adományozásnál jelen volt Ratbod comes, aki 859-ben kegyvesztett lett, ezért csak ez előtt születhetett az adomány. Az oklevél humillimus comesnek nevezi Kocelt. A birtokok Alsó-Ausztriában voltak. 2,7 MMFH III 61. A helyet egyelőre nem lehet azonosítani. Az oklevélben comes de Sclavis titulussal szerepel Kocel. 218 A templom valószínűleg azonos a Müller Róbert által 1980-1985-ben Zalaszabar-Borjúállás szigeten feltárt fa-templommal, amelyet a Kis-Balaton 1986 18-21. oldalain még a Conversioban említett Keresztelő Szt. János templommal azonosított. Wittimar birtokával kapcsolatban felmerült már Keszthely-Fenékpuszta neve is, s a templomot az ún. II. bazilikával azonosították, feltéve, hogy annak egy részét nem a 7. században, hanem a 9. században építették át. Bogyay 1960 67; Magyarország Régészeti Topográfiája 1. Veszprém megye, a keszthelyi és tapolcai járás. írták: Bakay Kornél, Kalicz Nándor, Sági Károly Budapest 1966., 21/33. lelőhely; Müller 1987a, 113-114. 219 Ortahu lokalizálása bizonytalan. Megkísérelték azonosítani a Cserta melletti Ortaházával, a somogyi Orda községgel is, de a legtöbb érvet a Veszprémmel való azonosítás mellett sorolták fel. Itt ugyanis az 1002. évi alapítólevél szerint már állt egy Szt. Mihály templom. Mivel azonban sem Veszprémből, sem pedig a környékéről nem ismerünk 9. századi települést vagy temetőt - amit egy feltétele- zett curtis (udvarház) esetében joggal elvárnánk -, s régészeti nyomai sincsenek egy 9. századi templomnak, az azonosítást nem tarthatjuk még bizonyítottnak. Bogyay i960, 58, 67-70; H. Gyürky Katalin: Die St. Georg-Kapelle in der Burg von Veszprém. ActaArchHung 15 (1963), 341-353; Gervers-Molnár Vera: A középkori Magyarország rotundái. Budapest, 1972., 28. 220 Conversio c. 13. (Wolfram 1979 56-57). A helyneveket nem lehet lokalizálni. 221 U.ott. 222 Az alábbiakban következő eseményekről részletesebben ld. Váczy 1938, 217-253; Cs. Sós 1973, 29-83; Wolfram 1979; Bóna 1984,346-373; H. Tóth Imre: Konstantin-Cirill és Methód élete és működése. Budapest, 1981; Zagi-ba, Franz: Die baierische Slawenmission und ihre Fortsetzung durch Kyrill und Method. Mit besonderer Berücksichtigung der Anfange der literarischen Tätigkeit und des kulturellen Lebens bei den Slaven. Jahrbücher f. Osteuropa 9 (1961) 1-56. (a korábbi irodalommal); Graus, Frantisek: Die Entstehung der mittelalterlichen Staaten im Mitteleuropa. Historica 10 (1965), 5-65; Bosl, Karl: Das Großmährische Reich in der politischen Welt des 9. Jahrhunderts. München, 1966; Stökl, Günther: Kyrill und Method - Slawenlehrer oder Slawenapostel. Wirklichkeit und Legende. In: Kirche im Osten, Studien zur osteuropäischen Kirchengeschichte und Kirchenkunde. Bd. 23 (1980) 13-31; Dopsch, Heinz: Passau als Zentrum der Slawenmission. Ein Beitrag zur Frage des „Großmährischen Reiches". Südostdeutsches Archiv 28/29 (1985-86), 5-28; Dopsch, Heinz: Slawenmission und päpstliche Politik - zu den Hintergründen des Methodius-Konfliktes, in: Salzburg und die Slawenmission. Mitt. der Gesellschaft für Salzburger Landeskunde 126 (1986), 303-339; Althoff, Gerd: Zur Bedeutung der Bündnisse Svatopluks von Mähren mit Franken. In: Symposium Methodianum. Selecta Slavica 13 (1988), Neuried. 13-21. 223 Váczy 1938, 232-250. 224 Kos 1936, Wolfram 1979, továbbá ld. 203. jegyzetet. 225 Methód fogvatartásának ideje alatt a passaui püspökség - kihasználva, hogy Rasztiszláv megbuktatásával Szva-topluk Karimán vazallusa lett - megpróbálta a morva területet is térítési körzetéhez csatolni. Szvatoplukot hűtlenséggel vádolták, s Karimán be is záratta őt. Szvatopluk utóda rokona, Szlavomir lett, aki azonban elűzte a föléje helyezett bajor „gondnokokat", Engilsalk és Wilhelm grófokat. A nyílt lázadás hírére Karimán kiengedte a fogságból Szvatoplukot, s sereget adva mellé, visszaküldte Morvaországba. Ott azonban ő, küldetésével ellentétben, kiegyezett Szlavomirral, és immár együttesen fordultak a frankok ellen, súlyos vereségeket mérve rájuk. Ennek a háborúskodásnak a végét jelentette a forchheimi békekötés, amikor Szvatopluk hűséget esküdött és adófizetést ígért, s szabad mozgást engedett a passaui térítőknek. Azonban, mert a békét lényegében az új pápa, VIII. János képviselője, a velencei János pap közvetítette, ennek fejében elismerték a Szentszék igényeit is Pannoniára. Ennek az elismerésnek a felemásságát mutatja ugyanakkor, hogy a közben kiszabadult Methód nem Pannoniába, hanem csak a morvákhoz térhetett vissza, ahol pedig - befolyásának mintegy ellensúlyaként - a Karimán támogatását élvező Wiching presbytert nevezték ki Nyitra püspökének. 226 MMFH III 171-172. 227 MMFH III 68-69. 228 Konst. Porph., DAI 30.85-90. ed. Moravcsik Gyula Budapest, 1950. 145. 229 Wolfram 1979, 144. 204 Dr. Szőke Béla Miklós: A népvándorlás kor és a korai középkor története Nagykanizsán és környékén 230 Ann. s. Rudberti Salisburgensis ad a. 874; Ann. Ad-munt. ad a. 874; Auct. Garst, ad a. 874 (MMFH IV 402); Conversio c. 11 (Wolfram 1979, 54-55) 231 Vékony 1986, 63. - tévesen Arnulfot ír Karimán helyett. 232 Ann. Fuld. ad a. 896. MMFH I 123: Pannoniam cum urbe Paludarum tuendam Brazlavoni duci in id tempus com-mendavit. 233 Kiss Attila: A magyar államalapítás telepítésének tükröződése dunántúli köznépi temetőkben. ArchÉrt 95 (1968), 1969., 243-256. 234 Györffy György: István király és műve. Budapest, 1977., 88, 176, 231, 276, 283, 323, 325, 513. 235 Az 1002. évi veszprémi és az 1019. évi zalavári alapító levelekben említett Colon (civitas) valószínűleg azonos az 1203-ból !11. 1251-ből származó oklevelek Colon helységével, amelyet 1494-ben oppidumként (mezővárosként) említettek. Ez utóbbi település nyomai Zalakomár-Kiskomá-romtól északra, a balatonmagyaródi dombhát nyugati lejtőjében majd egy kilométer hosszan húzódnak. Régészeti ásatás felszínre hozta a település kis templomának az alapfalait (Cs. Sós Agnes ásatása, közöletlen), !11. kora Árpádkori temetőjét (Szőke Béla Miklós-Vándor László ásatása, közöletlen). Kis-Balaton 1986 29-30; Holub József: Zala megye története III. Zalaegerszeg, 1933. (Kézirat); Györffy György: István király és műve. Budapest, 1977., 113, 182, 195, 232, 325. 236 Cs. Sós 1973, 40. 237 Vékony 1986, 63-65. 238 Szőke, Béla: Über die Beziehungen Moraviens zu dem Donaugebiet in der Spätawarenzeit. Studia Slavica 6 (i960), 75-112. 239 Dostál, Bofivoj: Das Vordringen der großmährischen materiellen Kultur in die Nachbarländer, in: Magna Mo-ravia, Praha, 1965., 361-416. 240 Cs. Sós Agnes ásatása, közöletlen. 241 Cs. Sós, Agnes: Die Ausgrabungen Géza Fehérs in Zalavár. ArchHung 41 (1963) 5-117; Tóth Sándor: A keszthelyi Balaton Múzeum középkori kőtára. Zalai Múzeum 2 (1990), 147-187.; 148-149, 1. kép. 242 Cs. Sós, Ágnes: Bericht über die Ergebnisse der Ausgrabungen von Zalavár-Récéskút in der Jahren 1961-1963. ActaArchHung 21 (1969), 51-103; Tóth Sándor: Régészet, műemlékvédelem, történelem. Építés- és építészettudomány 5 (1973), 617-630; Szőke Béla Miklós: Zalavár. Zalai Gyűjtemény 6 (1976), 69-103; Cs. Sós Ágnes: Megjegyzések a zalavári ásatások jelentőségéről és problematikájáról. Zalai Gyűjtemény 6 (1976), 105-140; Tóth Sándor: 241. sz. jegyzetben i.m. 149; Bogyay Tamás: Történeti forrás- és művészettörténeti stíluskritika Zalavár körül (Megjegyzések Tóth Sándor „A keszthelyi Balatoni Múzeum középkori kőtára" című tanulmányához). Zalai Múzeum 4 (1992) 169-177. 243 Csalog József: Híd- és dorongutak Zalavár környékén. A Göcseji Múzeum Közleményei 9 (i960), 137-149. 244 Ennen, Edith: Frühgeschichte der europäischen Stadt. Bonn, 1953. 294; Hensel, Witold: Anfange der Städte bei den Ost- und Westslawen. Bautzen, 1967. 29-30. 245 Cs. Sós Ágnes ásatása, közöletlen. Kis-Balaton 1986, 22-24. 246 Cs. Sós Ágnes: Előzetes jelentés a Zalavár-Kövecsesi mentőásatásról. FolArch 31 (1980), 175-187; Cs. Sós Agnes: Zalavár-Kövecses. Ausgrabungen 1976-1978. RégFüz Ser.II. No.24. Budapest, 1984. 247 Müller Róbert ásatásai, részben közöletlenek; Müller, Róbert: Gräberfeld und Siedlungsreste aus der Karolingerzeit von Zalaszabar-Dezsősziget. in: Die Karolingerzeit im unteren Zalatal. Antaeus 21. Budapest 1992., 271-336. 248 Sági Károly: RégFüz I 10 (1958), 34-35. 249 Szőke Béla Miklós: Karolingerzeitliche Gräberfelder I—II. von Garabonc-Ofalu. in: Die Karolingerzeit im unteren Zalatal. Antaeus 21. Budapest 1992., 41-203. 250 Sági Károly: Das römische Gräberfeld von Keszthely-Dobogó. FontesArchHung Budapest. 1981., 120-121. 251 Cs. Sós Agnes: Das frühmittelalterliche Gräberfeld von Keszthely-Fenékpuszta. ActaArchHung 13 (1961), 247-305- 252 Bakay Kornél: Honfoglalás- és államalapításkori temetők az Ipoly mentén. Studia Comitatensia 6 (1978), 188-189. 253 A Papkert B. lelőhelyen Szentpéteri József és Költő László ásatása, közöletlen. 254 Ld. 194. jegyzetet. 255 Somogyi Péter: A kárpát-medencei sarlós temetkezési szokás eredete. ArchÉrt 109 (1982), 191-200. 256 Ilyen ír- vagy sótartók, tégelyek kerültek elő Zalasza-bar-Dezsőszigeten, Esztergályhorváti-Alsóbárándpusztán és Balatonmagyaród-Hidvégpuszta, déli rév településen, a házak között ásott kis sírcsoport egyik sírjában. A hitvilági háttérről: László Gyula: A népvándorlás lovasnépeinek ősvallása. In: László Gyula: Régészeti tanulmányok. Budapest, 1977., 125-170; analógiákról: Török Gyula: Sopronkőhida IX. századi temetője. FontesArchHung Budapest, 1973., 47-49, 54-59; Friesinger, Herwig: Studien zur Archäologie der Slawen in Niederösterreich II. Wien, i975_i977-j 55-56, Taf. 14; Belosevic, Janko: Materijalna kultúra hrvata od VII do IX stoljeca. Zagreb, 1980., 125-128. 257 Mifinsky, Zdenik: Kosoctverecné olovéne kfízky a jejich chronologické postavení v rámci hmotné kultury stfedni doby hradistni. In: Rodná zemé. Brno, 1988., 122-145. 258 Garabonc I. és II, továbbá Zalaszabar-Dezsősziget temetők embertani anyagáról Éry Kinga: Anthropologische Untersuchungen an drei Populationen aus dem 9. Jahrhundert in Westungarn, in: Die Karolingerzeit im unteren Zalatal. Antaeus 21. Budapest 1992., 337-474. Zalavár-Várszigetre ld. Cs. Sós Agnes: Ausgrabungen Géza Fehérs in Zalavár, ArchHung 41 (1963), 65-67. 259 Szőke Béla Miklós ásatása 1987-ben, közöletlen. 260 gry Kinga dolgozta fel a csontanyagot, fenti adatai tájékoztató jellegűek. 261 Gerócs Jenő ajándéka, TGYM lelt.sz. 75.16.1. 262 H. Kerecsényi Edit: IX. századi sírok Letenyén. FolArch 24 (1973) 135-151. 263 Ld. 192. jegyzetet. 264 E kerámiával kapcsolatos kérdésekről ld. Cs. Sós Ágnes: Das frühmittelalterliche Gräberfeld von Keszthely-Fenékpuszta. ActaArchHung 13 (1961), 283-297. 265 TGYM lelt.sz. 80.71.1-6. 266 TGYM lelt.sz. 79.118.2-4. 267 Szőke Béla Miklós: 7. és 9. századi településmaradványok Nagykanizsán. Zalai Múzeum 4 (1992), 129-167. 268 TGYM lelt. sz. 79.140.9-10. 269 TGYM lelt. sz. 79.125.9. 270 TGYM lelt. sz. 79.81.13. 271 TGYM lelt. sz. 83.18.1-3. 272 TGYM lelt. sz. 83.2.21-25. 273 TGYM leltározatlan 274 Marx Mária ásatása 1981-ben, leletanyag a TGYM-ben, leltározatlan. 275 Cs. Sós Ágnes ásatása. Kis-Balaton 1986, 14-15. 276 KBM lelt. sz. 65.392.1; Kovács, László: Bemerkungen zur Bewertung der fränkischen Flügellanzen im Karpatenbecken. MittArchlnst 8-9 (1978-1979), 103-104. Dr. Szőke Béla Miklós: A népvándorlás kor és a korai középkor története Nagykanizsán és környékén 205 277 Rekonstrukciós kísérletet ld. Cs. Sós Agnes: Zalavár-Kövecses, Ausgrabungen 1976-78. RégFüz Ser. II. No. 24. Budapest, 1984., Taf. XLII-XLIII. 278 Müller, Róbert-Szőke, Béla Miklós: Spätkarolingerzeit, in: Sieben Jahrtausende am Balaton. Von der Ur- und Frühgeschichte bis zum Ende der Türkenkriege. Mannheim, 1989. 92-93., Abb. 22. 279 Müller Róbert ásatása, közületien. Kis-Balaton 1986, 18-21. 280 MMFH III 68-69. 281 Quartinahat korábban megpróbálták már Fenékpusztával (Simonyi Dezső: Fenékvár ókori neve. Antik tanulmányok 9 (1962) 27-30), de Balatonmagyaród-Kolonpusztával és Hídvégpusztával is azonosítani (Sági Károly: A Balaton szerepe Fenékpuszta, Keszthely és Zalavár IV.-IX. századi történetének alakulásában. Antik tanulmányok 15 (1968), 41). Újabban Vékony 1986 54-55, 61-62. a Válicka folyóval azonosította Quartinahat, ami azért furcsa, mert a Bilisasseo = Balaton azonosítást elfogadja. Az -aha ((lat. aqua) = 'víz, foly' jelentésével kapcsolatban érdemes felhívni a figyelmet a hídvégpusztai lelőhelytől közvetlenül délre eredő forrásra, amelynek eltömődött, tószerű mélyedése még ma is látszik. A helynév előtagja a Quartinus személynévből származhat. Egy ilyen nevű, római és breon nemzetiségű (nationis Noricorum et Pregnariorum) személy 827/28. évi okleveleit is felvették a freisingi tradíciókönyvbe (Heuberger, Richard: Rätien im Altertum und Frühmittelalter, Schiern-Schriften 20 (1932) 152-153; Wolfram, Herwig: Überlegungen zur politischen Situation der Slawen im heutigen Oberösterreich (8.-10. Jh). in: Baiern und Slawen in Oberösterreich. Linz 1980, 21, 19. jegyzet). 282 MMFH III 72, Vékony 1986, 82. 283 Szvatopluk támadásának előzménye, hogy annak a két grófnak, Engilsalknak és Wilhelmnek, akik Morvaország 'gondnokai'-ként 871-ben Szvatopluk és Szlavomir egyesült hadaival reménytelenül küzdve, a harctéren maradtak, a fiai 882-ben Arnulf király vazallusai lettek, s szüleik halálát megbosszulandó, Szvatopluk életére törtek. Miután Szvatopluk hiába próbálta Arnulfot - akinek az egyik fiát pedig ő tartotta keresztvíz alá - eltéríteni vazallusai támogatásától, pannóniai birtokait kezdte dúlni. Az eseményről ld. még Bóna István: Die Verwaltung und die Bevölkerung des karolingischen Pannoniens im Spiegel der zeitgenössischen Quellen. MittArchlnst. 14 (1985) 157. - aki úgy véli, hogy a morvák ekkor avarokat irtottak, ezért is volt „farkasokhoz" hasonlóan vérengző a hadjárat, s szerinte az ő pusztává vált területükről szólt 889-ben Regino mint solitudinesrcA. 284 Ez a név csak a 891. évi oklevélben szerepel. MMFH III 127-128. 285 Keisi alakban Conversio c. 11 (Wolfram 1979 54-55), Kensi formában Német Lajos 860. évi adománylevelében (MMFH III 60), amit később többször megújítottak (MMFH III 92, 94, 123). Lokalizálásával kapcsolatban felmerült Kisek (Güns, Kőszeg), Kenéz (Gensdorf, Güns-bachnál), Balatonkenese és a Csabrendek melletti Keszi helynév is (Kos 1936 88). Bogyay i960 62. szerint a magyarban megőrzött szláv helynevek egyikével sem azonosítható. 286 Vékony 1986, 57. 287 Melich 1925-1929, 390-391. 288 Wolfram 1979, 135-136. 289 Melich 1925-1929, 379-380. 290 Melich 1925-1929, 130-136. 291 Dávid Katalin: Adatok Zala megye középkori művelődéstörténetéhez. Zalai Gyűjtemény 6 (1976) 157-169. 292 Wien, Naturhistorisches Museum, Prähistorische Abteilung, lelt. sz. 40.287-289. A „Sammelposten Post IV. 1906. Prähistorische Funde verschiedenen Alters aus Oesterreich-Ungarn" szerint Hoerness, M. és Szombathy, J. leltározták be 1906. május 25.-én. A leleteket 70 korona körüli összegért vették meg, de a lelőkörülményekről semmit sem jegyeztek fel. A gyűrű a leltárkönyvi bejegyzés szerint ezüst, valóságban ezüstözött(?) vagy ónozott bronz. Később az egyik fülkarika - a bécsi leltárkönyvben azonosíthatóan a 40.288. lelt. számú - eltűnt a gyűjteményből, majd 1944-ben, több más lelettel együtt, mint „Sopron környékéről" származó tűnt fel New Yorkban, ahol a Metropolitan Museum of Art vásárolta meg. Poltiny, Stephan: Archäologische Funde aus dem Karpatenbecken in Metropolitan Museum of Art in New York. Mitteilingen der Österr. Arbeitsgemeinschaft für Ur- und Frühgeschichte 26 (1976), 103-105. Taf. 4.1. 293 Foltiny i. m. 105, 37. jegyzet. 294 Kiss, Gábor: Funde der Awarenzeit aus Ungarn in Wiener Museen 2. ArchAustr 69 (1985), 150. Taf. 7.1-2. 295 A sajátos zárási mód kialakítására az ún. kolt-ok lehettek hatással. Vasilenko, V. M.: Russkoje prikladnoje iskusstvo. Moskva, 1977. 232-240, obr. 93, 95, 100, 101, 103, 105, 106; A „kacsatalp-csüngőkhöz" Utkin, P. L: Russkije juvelirnyje ukrasenija. Moskva, 1970. ris. 1.; Mu-zej istoriceskih dragocennostej USSR. Fotoalbom. Kijev, 1984. 38. 296 Jakimowicz, Robert: Über die Herkunft der Hacksilberfunde. Congressus secundus archaeologorum baltico-rum Rigae 19-23. VIII. 1930. Rigae, 1931., 260-261; A finnugor eredetű madárfigura kedveltségéről Sedova, M. V',: Juvelirnyje izdelija drevnego Novgoroda (X.-XV. vv.) Moskva, 1981. 31-34., ris. 8.9., továbbá Pletneva, S. A.: Stepi Jevrazii v epohi sredn'evekovja. Archeologija SSSR. Moskva, 1981. ris. 79.9-10. 297 Szőke Béla: A honfoglaló és kora Árpád-kori magyarság régészeti emlékei. Régészeti tanulmányok 1. Budapest, 1961., 97.-98; pontos párhuzama Bjelo Brdo-ból ismert: XV. tábla 8. 298 Horath László, Szőke Béla Miklós, Vándor László ásatása. Az edény a 299. objektumból került elő 1987-ben. Fotóját ld. Sieben Jahrtausende am Balaton. Von der Ur-und Frühgeschichte bis zum Ende der Türkenkriege, red. Müller, Róbert Mannheim, 1989. Taf. 23. 299 Donceva-Petkova, Ljudmila: Bulgarska bitova kera-mika prez rannoto srednevekovije. Sofija, 1977. 82-85, Tab. 21-22. Egyetlen hasonló, kétfülű, amfora alakú, mázas korsó ismert még, Sóshartyáriban (Nógrád megye) került elő, honfoglaláskori sírból. MNM lelt. sz. 12/1936.3. Dienes István: A honfoglaló magyarok. Hereditas. Budapest, 1972. 82, 29. kép. A térképeket Dr. Szőke Béla Miklós tervei alapján Merényi Armandné rajzolta, a fényképeket Kádas Tibor készítette. 206 Dr. Szőke Béla Miklós: A népvándorlás kor és a korai középkor története Nagykanizsán és környékén Szőke Béla Miklós Geschichte der Völkerwanderungszeit und des frühen Mittelalters in Nagykanizsa und Umgebung EINLEITUNG Zur Zeit der Völkerwanderung und des frühen Mittelalters versahen die regionalen Zentralfunktionen der südlichen Zalaebene noch nicht Nagykanizsa und Umgebung, sondern die an der Mündung des Zala-Flusses entstandenen befestigten Siedlungen, wie Keszthely-Fenékpuszta (Valcum?) und später Mosaburg/Zalavár. Die Ebene zwischen Mur und Zala spielte jedoch als eigenartig gelegene geographische Landschaft, die eine Trennungszone zwischen Völkern und Kulturen und eine die Gegend überquerende internationale Handels- und Kriegsstrasse zwischen Adria und Kiew zugleich war, dank der mittelalterlichen via regia eine kulturvermittelnde, gleichsam als ein Verbindungsglied, zuweilen selbst die geschichtlichen Ereignisse des Karpatenbeckens gestaltende, wichtige historische Rolle. Die Geschichte des südlichen Zalaraumes ist gerade deshalb mit tausend Fäden an die Geschichte der ausgedehnteren Regionen gebunden. Demzufolge kann es -schon im Interesse einer Veranschaulichung der gemeinsamen und der unterschiedlichen Züge - nicht umgangen werden, das Studium der Geschichte dieser Landschaft ohne Berücksichtigung der Geschichte des Karpatenbeckens (fallweise selbst des Balkans und Westeuropas) in Einklang mit dieser zu bewerkstelligen. Die Kapitel werden dementsprechend durch eine historische Schilderung der infolge der Stürme der Völkerwanderung in die Donaugegend getriebenen Völker eingeleitet, dem - namentlich in der Karolingerzeit - eine Analyse der schriftlichen Quellen, in Bezug auf die engere Region folgt, und schliesslich durch die Bewertung des zur Verfügung stehenden archäologischen Quellenmaterials abgeschlossen wird. I. HUNNEN, GOTEN, LANGOBARDEN In der Zeitspanne vom Erscheinen der durch Ala-theus und Saphrax angeführten östlichen Horden (378-380) der Hunnen, Goten und Alanen, bis zur Ansiedlung der Awaren und Einwanderung der Langobarden nach Italien (567-568), entvölkerte sich unser Gebiet beträchtlich. Die romanisierte Bevölkerung zog sich hinter die Mauern der befestigten Siedlungen zurück oder wanderte in ruhigere Ge-gende. Die Hunnen, Goten und Langobarden, die sich hier auf wenige Jahrzehnte angesiedelt haben fühlten sich eher von den einstigen römischen Zen- tren und deren nächster Umgebung angezogen; so hatten sie auch keine Zeit die Region dichter zu bevölkern. Im letzten Drittel des 4. Jahrhunderts und zu Beginn des 5. Jahrhunderts erlosch das Leben in der einstigen römischen Siedlung von Nagykanizsa-Inkey kápolna.12 Die restliche romanisierte, zum Teil schon christliche Bevölkerung der näheren und weiteren Umgebung zog sich hinter die Festungsmauern von Keszthely-Fenékpuszta (Valcum?13-15) zurück. Auch das sich als foedarati hier angesiedelte Volk des Alatheus und Saphrax besetzte diese Gegend nur sehr spärlich. In Balatonmagyaród-Kánya-vári sziget11 weisen die bronzenen Bruchstücke eines Gürtelbeschlages, in Zalaszentgrót16 einige Gräber, in Kilimán-Felsőmajor17"20 aber die Grabstätte einer Grossfamilie (Csernyahov C3-Ártánd horizont) auf die neuen Ansiedler hin. Vermutlich stammen der bei Balatonmagyaród-Hídvégpuszta freigelegte Bronzespiegel,22"23 sowie das bei Keszthely-Téglagyár erschlossene Grab schon aus der Hunnenzeit.24 Nach der Niederlage der Hunnen an dem Nedao (454-455) besetzte unsere Gegend die von Thiudi-mer geführte Gruppe der Ostgoten.31"32 Ihr Zentrum dürfte Keszthely-Fenékpuszta gewesen sein, wo an der nördlichen Festungsmauer einige Gräber45 ausserhalb des südlichen Festungstores, aber auch die Grabstätte44 einer kleineren Adelsfamilie zum Vorschein kamen. Es ist anzunehmen, dass jene gotische Begräbnisstätte in der Stadt Nagykanizsa oder deren nächsten Umgebung, aus deren Fundmaterial ein Paar goldener Ohrgehänge und eine Geldmünze des Leo I. (457-474) bekannt sind,41"42 Ende des vorigen oder zu Beginn unseres Jahrhunderts vernichtet wurde. Nach Abzug der Goten geriet unsere Gegend rasch unter die Herrschaft der Langobarden. Gemäss unserer derzeitigen Kenntnisse zog sich jedoch die westliche Grenze ihres Siedlungsgebietes entlang der Linie Fenékpuszta-Vörs,49"56 wobei die südliche Zalaebene unbewohnt blieb. II. AWAREN UND SLAWEN Die Awarenlandnahme (568) eröffnete nicht allein in der Geschichte unserer Gegend sondern auch in der des Karpatenbeckens ein neues Kapitel. Der östliche und westliche Landteil vereinigten sich erstmals unter der Herrschaft eines Volkes um nach fast zwei Jahrhunderte dauernden sich häufig wechselnden Volsk- und Machtverhältnisse wieder unter die Dr. Szőke Béla Miklós: A népvándorlás kor és a korai középkor története Nagykanizsán és környékén 207 Herrschaft eines sich auf längere Zeit eingerichteten Staatgebildes, des awarischen Kaganates zu gelangen. Die Anfangs mit dem Bizantinischen Reich -und weniger intensiv mit den westlichen Nachbarn -geführten schier endlose Kriege, beutgierige Streifzüge,59"81 Hessen aber das gleiche Schicksal ahnen das infolge der parasitischen Lebensweise ihren Vorfahren zu Teil wurde. Die um die Wende des 6.-7. Jahrhunderts erlittenen schweren Niederlagen und schliesslich die erfolglose Belagerung von Konstantinopel (626) Hessen es die Awaren erkennen, dass ihnen, falls sie ihre Lebensweise und Anschauung nicht ändern, ein allmählicher Untergang beschieden ist. Die Konsolidierung des awarischen Kaganates wurde Ende des 7. Jahrhunderts beendet. (Die Einwanderung eines Teiles der Onogor-Bulgaren nach dem Tode von Kuvrat, Verschiebung der westlichen Grenze bis an die Enns).82-91 In der ersten Phase der Landnahme mieden die Awaren noch unsere Gegend, richtete sich doch damals ihr Interesse dem Süden, Südosten zu. Vom letzten Jahrzehnt des 6. Jahrhunderts an begannen sie aber auch die Werte Transdanubiens immer mehr zu schätzen und im Laufe ihrer Streifzüge in Richtung der Adriaküste, Italiens und des Alpengebietes vermochten sie immer häufiger auch den Stras-senzug Adria-Kiew in Anspruch zu nehmen, der die südliche Zalaebene durchquerte. Gelegentlich der archäologischen Begehungen und Grabungen in Nagykanizsa und Umgebung, wurden an die 20 Siedlungsreste94"108 und mehrere Grabfelder (Zalakomár, Kehida, Pókaszepetk)109"111 vom Beginn und der ersten Hälfte des 7. Jahrhunderts bekannt. Sowohl die Keramik der Siedlungen, als auch die Bestattungsriten der Friedhöfe weisen eine eigenartige Zwiefältigkeit auf. Neben den gebräuchlichen awarischen Keramikformen kam nämlich auch eine Reihe von charakteristischen Gefäss-formen der Prager Kultur zum Vorschein. Ein bezeichnender Charakterzug der Bestattungen ist die Biritualität, d. h. dass innerhalb des gleichen Friedhofes (allerdings zumeist in gesonderten Gruppen) nach slawischem Gebrauch eingeäschert, teils der awarischen Bestattungsart entsprechend verwest (skelettenförmig) begraben wurde. Das Fundmaterial der Einäscherungen ist ziemlich ärmlich, es ermöglicht nur eine Zeitbestimmung innerhalb sehr grober Grenzen, in den westöstlich angelegten Skelettgräbern ist hingegen ein abwechslungsreicheres Fundmaterial zu finden. Die Männer wurden mit beschlagenen Gürteln, verschiedenen Waffen114 und vielfach auch mit ihrem beschirrten Pferd112 begraben. Das Grab des Pferdes wurde in der Achse des Grabes seines Herren ausgehoben und auf den Hinterteil des Pferdes wurde - als lokale Eigenartigkeit -oft auch ein Tongefäss gestellt.113 Auch Doppelgräber kommen häufig vor in denen auch die Gattin(?) des Kriegers bestattet wurde (siehe den Brauch des Witwenopfers der Slawen).115 Die Kleidung der Frauen ist bescheidener als die der Männer, neben farbigen, bikonischen Glasperlen und grossen Ohrringen ist der aus Zinn/Bleiröhrchen hergestellte Koprschmuck (Knotenschmuck?)116 fast eine ständige Beigabe. Aus der gemeinsamen im allgemeinen gleichzeitig (Anfang des 7. Jahrhunderts) begonnenen Benützung der Siedlung und Friedhöfe kann darauf geschlossen werden, dass sich das awarisch-slawische Volk hier nicht spontan vermischt und niedergelassen hat, sondern zu gleicher Zeit bewusst in diese Landschaft angesiedelt wurde. Von den spärlichen schriftlichen Angaben (Kiewer Jahrbücher, einige Urkunden), den sprachwissenschaftlichen und den sich stets vermehrenden archäologischen Daten, kann diese Ansiedlung wie folgt rekonstruiert werden. Im Jahre 602 führte As-pich an der Spitze transdanubischer Awaren, auf Befehl des Kagans, einen Feldzug gegen den Bund der Anten aus Südrussland. Nach dieser erfoglrei-cher Durchführung griff er heimkehrend auch die nördlichen Nachbarn der Anten, die Du(d) leben an, nahm zahlreiche Gefangene, die er dann mit einer Gruppe seiner awarischen Untertanen auf dem Gebiet zwischen Mur und Zala angesiedelt hat - wobei er ihnen nebst einer gewissen Produktenabgabe, den Grenzschutz zur Aufgabe machte.117"154 Diese Bevölkerung Hess um das Ende des 7. Jahrhunderts einheitlich ihre Siedlungen und Friedhöfe in der Zalagegend auf und zog sich vermutlich in westlicher Richtung in die Flusstäler der Alpen, unter den Schutz ihrer slawischen Verwandten zurück.155"156 III. ZEIT DER KAROLINGEN 2. Früher Zeitabschnitt Die Gesellschaft des awarischen Kaganats erfuhr im 8. Jahrhundert eine kräftige innere Entwicklung, ihre Struktur gestaltete sich tiefer gegliedert und geriet bis zum Ende des Jahrhunderts in das Stadium der frühen feudalen Anarchie. Daher wurden sie gegenüber der dynamischen und erfolgreichen karolingi-schen Expansion schutzlos und stürzten noch tiefer in Richtung der Zergliederung (791-796). Vergebens lavierte der Tudun, Herr des westlichen Landteiles, noch einige Jahre erfolgreich zwischen Unterwerfung und Widerstand, das Streben der angrenzenden slawischen Stämme nach Selbständigkeit und die inneren gesellschaftlichen Probleme, rieben auch seine Kräfte auf. So anerkannten die Awaren im Jahre 819 in Regensburg nur noch den bestehenden status quo. Um diese Zeit entstanden die Fürstentümer in Mähren, in Neutra und zwischen der Drau 208 Dr. Szőke Béla Miklós: A népvándorlás kor és a korai középkor története Nagykanizsán és környékén und Save, und Transdanubien wurde endgültig zur Provinz des Karolingischen Reiches, während das Kaganat auf die Grosse Tiefebene zurückgedrängt wurde. Im Jahre 822 vertrat die Awaren zuletzt eine Delegation am Reichstag in Frankfurt. Viele sind der Meinung, dass hernach die Quellen wegen des Erlöschens des awarischen Volkes verstummten. Doch wie dies die archäologischen Funde beweisen, hörte nicht das Volk sondern nur sein politisches Gebilde auf zu sein.1S7"169 Nach dem Zerfall des awarischen Kaganats zog in diese Gegend der Friede noch nicht ein. Zwischen 819 und 831 revoltierte noch das südliche Gebiet. Die Streitmacht der Ostfranken war anfangs durch den Aufstand der Slawen zwischen der Drau und Save, unter den Fürsten Ljudevit (819-823), später durch die Zurückdrängung der Eroberungsbestrebungen der Bulgaren festgebunden. Es ist anzunehmen, dass sich damals ein Teil der Timocanen und Abodriten (praedenecenti), die gegen die Bulgaren fränkischen Schutz suchten, in der Gegend von Zala angesiedelt haben.170"174 Ende des 8. Jahrhunderts, anfangs des 9. Jahrhunderts bevölkerte sich Nagykanizsa und deren weitere Umgebung, das Gebiet zwischen der Zala und Mur, abermals. Aus dieser Zeit sind uns die Überreste von etwa 30 Siedlungen (ein Teil dieser war während des ganzen 9. Jahrhunderts bevölkert) und eine Anzahl von Friedhöfen bekannt.175"193 Auffallend ist, dass ein Grossteil der Friedhöfe an Stelle der im 7. Jahrhundert aufgelassenen Gräbnisstätten wieder eröffnet wurden und auch die Bestattungsweise gleichwohl biritual war. Daraus scheint die Annahme für logisch, dass sich das gleiche Volk, d. h. das der Awaren-du(d)leben auf den Boden ihrer Ahnen wieder angesiedelt hat. Die Einäscherungsgräber enthalten nach wie vor nur zur annähernden Zeitbestimmung ausreichendes Fundmaterial.194"198 Die Verwesungs- (Skeletten-) gräber sind zum Teil noch in west-östlicher, zum Teil aber auch schon in nord-südlicher Richtung angeordnet. Nur zur Zeit der ersten Generation wurden den Männergräbern Waffen beigelegt, bzw. Pferde (in der gleichen Grabkammer wie ihre Herren) begraben.199"200 In späterer Zeit gestaltete sich ihre Kleidung immer ärmlicher, es verschwanden die gezierten Waffengürtel und die wertvollen Waffen, nur Eisenspangen, Eisenmesser und einige Pfeilspitzen wurden beigelegt. Demgegenüber wurden die Frauenkleidungen immer wechslungsreicher, es gerieten immer neuere Perlentypen, Schmuck und Gebrauchsgegenstände in die Gräber.200"202 Die Kleidung beider Geschlechter verlor aber allmählich ihren awarischen Charakter und glich sich bis zur Mitte des Jahrhunderts dem Trachtenbrauch der keinerlei Volkscharakter aufweisenden ostfränkischen Kul->ur an 2. Die Zeit von Pribina und Kocel Kaum war der Kriegslärm im südlichen Grenzgebiet stiller geworden, zogen die Aufmerksamkeit des ostfränkischen Herrschers die im Mährischen Becken und in der Kleinen Tiefebene, am linken Ufer der Donau entstandenen Fürstentümer auf sich. Gegen 833 verjagte der mährische Fürst Mojmir, den Fürsten von Neutra, Pribina, der am Ende seiner langen „Odyssee" zu Beginn der 840er Jahre von Ludwig dem Deutschen „einen Teil Nieder-Pannoniens in der Umgebung des Zala genannten Flusses" erst als Lehensgut (beneficium) und bald danach als Eigentum (in proprium totum) erhielt. Hier „in einer sumpfigen Au des Zala Flusses", in Zalavár-Vársziget begann er das Zentrum seines Besitzes (Mosaburg, urbs paludarum) auszubauen, später Hess er - als eifriger Neophyt - nicht nur an seinem Sitz, sondern auch in zahlreichen Höfen seiner Grafschaft, Kirchen errichten, die durch den jeweiligen Salzburger Erzbischof eingeweiht wurden.203"215 Nach seinem Tod setzte Kocel das Werk seines Vaters fort, bis 866 Konstantin und Method samt ihrem Gefolge seinen Hof aufsuchten. Kocel unterstützte aktiv den Erzbischof Method und die Idee eines nur von Rom abhängigen Bistums in Pannonién. Seinem weltlichen Lehensherrn Ludwig dem Deutschen wurde er aber niemals untreu und verlor dessen Gunst auch nach dem Misserfolg der Mission Methods nicht. 873 erfolgte noch ein Briefwechsel zwischen ihm und dem Papst Johannes VIII, doch starb er kurz danach.216"229 Hinsichtlich der Geschichte unserer Landschaft ist der Besuch Methods in Mosaburg in noch einer Beziehung interessant. Hier und damals lernten nämlich Method und seine Schüler die Geschichte der Du(d)leben kennen, die dann Ende des Jahrhunderts im Preslaver Hof, seitens der damals aus Mähren schon zum Bulgarischen Tzar geflüchteten Mönche (vielleicht als Lehrstoff) aufgezeichnet wurde. Diese Geschichte übernahm und überlieferte der Nachwelt im 11. Jahrhundert der Verfasser der Kiewer Jahrbücher.138"141 Kocels Nachfolger wurde gemäss einiger gewisser Angaben der Comes Choz-(i)vin. Nachher haben Mosaburg oft wechselnde Personen verwaltet, bis Ende des Jahrhunderts für einige Jahre Dux Braslav damit beauftragt wurde. Nach der Landnahme (896-900) geriet auch Mosaburg gewiss unter ungarische Oberherrschaft, doch zu ihrer endgültigen Besetzung kam es erst einige Jahrzehnte später.230"235 Die Ausgrabungen des letzten Jahrzehntes legten von den Bauten Pribinas, Kocels und des Adels der Grafschaften Mosaburg bedeutende neue Funde frei. Es stellte sich heraus, dass sich innerhalb der Befestigung von Vársziget ein Gebiet bestand, das von einer Palisadenmauer umgeben, die Akropolis Dr. Szőke Béla Miklós: A népvándorlás kor és a korai középkor története Nagykanizsán és környékén 209 der Festung war, wo sich ein Wohnturm und eine mächtige Kirche mit drei Schiffen und einer Ringkrypta erhoben. Auf der nahegelegenen Insel Zala-szabar-Borjüälläs (Sitz von Wittimar?), kamen ein gleichfalls innerhalb von Palisadenmauern erbautes Herrenhaus eines Adeligen, eine Holzkirche mit einem Friedhof umgeben ans Tageslicht.236-244 Während sich in den Gräbern der Kirchhöfe - den christlichen Vorschriften entsprechend - überwiegend keine Beigaben befanden, befolgte diese, das die Siedlungsagglomeration versorgende Dienstvolk viel leichtfertiger, ihre Begräbnisstätten befanden sich den heidnischen Bräuchen gemäss, in heiligen Hainen, ja in entfernteren Gebieten, wie z. B. in der Gemarkung von Alsörajk wurden zum Teil die Toten noch immer eingeäschert.245 264 Ihre Siedlungen waren Sammeldörfer, mit rechteckigen, halb in den Boden versenkten Häusern mit Steinöfen, Freilichtbacköfen, Speichergruben für Produkte, Erdställen.265"279 Das eine Gut bei Bala-tonmagyaröd-Hidvegpuszta kann vermutlich mit dem diaconus Gunbato, Quartinaha genannten Besitz identifiziert werden.280 283 Es ist jedoch nicht wahr- scheinlich, dass der Name ,Kanizsa' auch auf eine Vorgeschichte aus der Karolinger Zeit zurückgeführt werden kann. Es kann vielmehr angenommen werden, dass er ähnlich der übrigen Ortsnamen,Kanizsa' im Karpatenbecken, nach der ungarischen Landnahme entstanden ist.284 290 Nagykanizsa und Umgebung war in der Karolingerzeit schon relativ dicht bevölkert und blieb so -allerdings mit einer Verschiebung des Schwerpunktes - auch nach der ungarischen Landnahme. Das ist nicht zuletzt der die Landschaft überquerenden via regia, dem Strassenzug Adria-Kiew, zu verdanken, die von diesem Zeitpunkt an wieder einen regen Verkehr abzuwickeln begann. Das verauschaulicht. z. B. ein irrtümlich auf das 7. bezw. 9. Jahrhundert datiertes, silbernes Ohrringpaar, welches in der frühen Arpadenzeit aus dem Gebiet jenseits von Kiew in die Gegend von Nagykanizsa gelangte,292"297 ebenso ein amphorenförmiger Krug mit grüner Glasur und zwei Henkeln, der in der zweiten Hälfte des 10. Jahrhunderts, vermutlich vom bizantinischem Gebiet über die Adria nagy Balatonmagyaród-Hídvégpuszta geriet. Verzeichnis der Landkarten Landkarte 1 Fundorte der Völkerwanderungszeit in Nagykanizsa und Umgebung (378-380----568) Landkarte 2 Funde aus der Awarenzeit in Nagykanizsa und Umgebung (7. Jh.) Landkarte 3 Das Ende der Awarenzeit und Fundorte der frühen Zeit der Karolingen in Nagykanizsa und Umgebung Landkarte 4 Fundorte der späten Zeit der Karolingen (Zeit des Pribina und Kocel) in Nagykanizsa und Umgebung Tabellenverzeichnis Tabelle 1 Frühe Volkswanderungszeit. 1 = Gürtelbeschlag aus Bronze von Balatonmagyaród-Insel Kányavár, 2 = goldenes Ohrgehänge von der Umgebung Nagykanizsas, 3-4 = Perlenkette und goldene Nadel aus Grab 10. in Kilimán-Felsőma-jor, 5-6 = Gefässe aus Grab 5. in Kilimán-Felső-major Tabelle 2 Frühe Awarenzeit, Gürtelgarnitur aus Bronzeplatten aus Grab 67/A in Kehida-LPG Zentralmaierhof Tabelle 3 Frühe Awarenzeit, 1 = silbernes Ohrringpaar aus Grab 56. von Kehida-LPG Zentralmeierhof, 2-3 = silberner Ring und Ohrringfragment aus Grab 458, von Zalakomár-Lesvári-dűlő, 4 = silberner Ring aus Grab 378. von Zalakomár-Lesvári-dűlő Tabelle 4 Tongefässe aus frühawarischen Skelettgräbern von Zalakomár, 1 = Grab 335, 2 = Grab 351, 3 = Grab 446, 4 = Grab 494 Tabelle 5 Urne und Grabgefäss aus Einäscherungsgräbern der frühen Awarenzeit von Zalakomár. 1 = Grab 531, 2 = Grab 277, 3 = Grab 419 Tabelle 6 Gürtelgarnitur aus Bronzeplatten und gegossenen Bronzebeschlägen vom Ende der Awarenzeit aus dem Grab in der Petőfi Gasse 9. in Söjtör Tabelle 7 Gegossene Gürtelgarnitur aus Bronze vom Grab 388. in Zalakomár-Lesvári-dűlő Tabelle 8 Vergoldeter Faleraknopf aus Bronze aus dem spätawarischen Grab 466. von Zalakomár-Lesvári-dűlő Tabelle 9 Tongefässe aus spätawarischen Gräbern, 1 = Grab 466, 2 = Grab 372, 3 = Grab 305, 4 = Grab 365, 5 = Grab 258 Tabelle 10 Waffen und Pferdegeschirr aus spätawarischen Gräbern, Söjtör, Petőfi Gasse. 1 = Grab 12; 2, 4 = Grab 16, 3 = Grab 17, 5-6 =Grab 24 Tabelle 11 Grab eines Kriegers zu Pferd in Söjtör Petőfi Gasse, Grab 24 210 Dr. Szőke Béla Miklós: A népvándorlás kor és a korai középkor története Nagykanizsán és környékén Tabelle 12 Frauenschmuckstücke vom Ende der Awarenzeit, Zalakomär-Lesväri-dülö Grab 43 Tabelle 13 Frauenschmuckstücke vom Ende der Awarenzeit, 1, 3 = Kehida-LPG Zentralmeierhof, Grab 133, 2 = Zalakomär-Lesväri-dülö, Grab 225 (goldenes Ohrringpaar), 4, 5 = Kehida-LPG Zentralmeierhof, Grab 33, 6-7 Zalakomär-Lesväri-dülö, Grab 239, 8 = Zalakomär-Lesväri-dülö, Grab 333 Tabelle 14 Mit Metallreifen verzierte Eimerchen und s. g. gelbes Töpfchen aus der späten Awarenzeit. 1 = Zalakomár-Lesvári-dűlő Grab 201, 2 = Söj-tör-Petőfi Gasse Grab 12, 3 = Zalakomár-Lesvári-dűlő Grab 219 Tabelle 15 Zeit der Karolingen. Frauenschmuck Alsóraj k-Határi tábla, Grab 21 Tabelle 16 Versilberter Ohrring aus Bronze aus der Umgebung von Nagykanizsa Dr. Szőke Béla Miklós: A népvándorlás kor és a korai középkor története Nagykanizsán és környékén 211 Béla Miklós Szőke History of the Migration Period and the Early Middle Ages in Nagykanizsa and its surroundings INTRODUCTION During the Migration Period and the Early Middle Ages Nagykanizsa and its surroundings did not yet function as the regional centers of the Zala plain. This role was played by fortified settlements in the estuary area of the Zala river, such as Keszthely-Fenékpuszta (Valcum?) and, subsequently, Mo-saburg/Zalavár. On the other hand, the plain between the Zala and Mura rivers was a region with a special geographical position. It simultaneously served as a border zone dividing peoples and cultures and as a segment of the international trade and strategical route connecting the Adriatic to Kiev. As such, the Medieval via regia became a link mediating between cultures and from time to time even played an important historical role in shaping the history of the entire Carpathian Basin. It is for this reason, that the history of the southern Zala area is linked by thousands of connections to the histories of broader regions. Consequently, events in this area cannot be studied without reviewing coeval historical developments in the Carpathian Basin or occasionally even the Balkans or Western Europe. Such comparisons are of fundamental importance in delineating similarities and differences as well. Accordingly, the chapters of this work are introduced by outlining the history of people in the Danube region which were driven here by the storms of the Migration Period. These reviews are followed by an analysis of written sources dealing with the more narrowly defined region, especially during the Carolingian Period. Finally, evaluations of the available archaeological sources are provided. I. HUNS, GOTHS AND LANGOBARDS The area under discussion here was dramatically depopulated between the arrival of the eastern Gothic-Hunnic-Alanic hordes led by Alatheus and Saphrax (378-380) and the Avar invasion that followed the movement of Langobards to Italy (567-568). The Romanized population either withdrew behind the walls of fortified settlements or moved to more peaceful areas. For the Huns, Goths and Langobards who only settled here for no longer than a few short decades, former Roman centers and their immediate surroundings were most attractive. They would not even have had time to populate the area massively. The Roman Period settlement of Nagykanizsa-Inkey kápolna was abandoned during the last third of the 4th and the beginning of the 5th centuries.12 The remaining romanized population (partially Christianized by this time) withdrew behind the fortified walls of Keszthely-Fenékpuszta (Valcum?).1315 The people of Alatheus and Saphrax settled as foederati here but only lightly populated the area. Remains left behind by the new settlers include a fragmented bronze belt mount from Balatonmagyaród-Kányavár sziget,11 a few burials at Zalaszentgrót16 and a large family cemetery (Chernahow C3-Ártánd horizon) at Kilimán-Felső major.17"20 A bronze mirror found at Balatonmagyaród-Hídvégpuszta22"23 as well as the burial uncovered at Keszthely-Téglagyár24 probably originate from the Hunnic Period. After the Huns were defeated along the Nedao river (454-455) a group of Eastern Goths led by Thiudimer occupied the area under discussion here.31"32 Their center was probably at Keszthely-Fenékpuszta, where a few of their graves were found at the fort's northern gate45 as well as the cemetery of a smaller noble family found outside the southern gate.44 The Gothic cemetery from which a pair of golden earrings and a golden coin struck by Leo the First (457-474)41 42 became well known, was probably destroyed either at the end of the last or at the beginning of this century somewhere in Nagykanizsa or in its outskirts. Following the departure of the Goths the area soon fell under Langobard rule. As far as is presently known, however, the western border of their occupation did not extend beyond the Fenékpuszta-Vörs line. The southern part of the Zala plain west of this frontier was left uninhabited. II. AVARS AND SLAVS The Avar Conquest (568) opened a new chapter not only in the history of this narrowly defined region but in the entire Carpathian Basin as well. The western and eastern sections of modern day Hungary were, for the first time, united under the rule of one people. Following two centuries of ethnic and power fluctuations the history of this region was again defined by a long standing state formation, the Avar Khanate. In the beginning endless warfare with Byzanthium and to a lesser extent with the western neighbors as well as, Avar military raids,59"81 threatened to lead to a destiny similar to that caused by the parasitic way of life of the previous occupants 212 Dr. Szőke Béla Miklós: A népvándorlás kor és a korai középkor története Nagykanizsán és környékén of the area. The Avars were defeated within the area of the Khanate at the Tisza river at the turn of the 6th and 7th centuries. This and the subsequent unsuccessful siege of Constantinople made the Avars realize that unless their mentality and way of life changed they would face slow destruction. The consolidation of the Avar Khanate was accomplished by the end of the 7th century (Some of the Onogor-Bulgarian population moved here following the death of Kuvrat and the western border was extended to the Enns river). The area under discussion in this study was avoided during the first phase of the Avar Conquest since the attention of conquering Avars at this early time, was directed toward the south and southeast. After the last decade of the 6th century, however, the value of the Transdanubian area was increasingly recognized. The Adria-Kiev route crossing the south Zala plain was increasingly used in military raids directed toward the Adriatic coast, Italy and the Alps. Some 20 early 7th century settlement remains94"108 and several cemeteries (Zalakomár, Kehida, Póka-szepetk were discovered during archaeological surveys and excavations carried out in Nagykanizsa and its surroundings. A unique duality is reflected by both the ceramic material from these settlements and the burial rites observed in the cemeteries. In addition to the usual Avar forms of pottery, characteristic vessel types of the Prague culture were also regularly found. In addition, bi-rituality is one of the distinctive features in the cemeteries. This refers to the fact that (even if in separate groups) cremated burials following the Slavic tradition and Avar-style inhumations occur within the same cemetery. The artifactual material of cremation burials is poor thus permitting only gross dating within broad chronological ranges. On the other hand, the west to east oriented inhumations provided richer find assemblages. Men were buried with mounted belts and several kinds of weapons.114 They were often accompanied by horses buried in full gear.112 Horse graves were usually dug in a line with the owner's grave. A local feature of these burials is that a clay pot was frequently placed on the dead horse's rump.113 Double inhumations are similarly common in which warriors and their wives (?) were buried together (see the Slavic custom of sacrificing widows).115 Female attire was more modest than that of men. In addition to large earrings and colorful biconical glass beads, head decorations made from thin tin/lead tubing occur almost regularly in graves.116 Since both these settlements and cemeteries came to existence during the same period (at the beginning of the 7th century), it may be concluded that this mixed Avar-Slavic population was not the result of spontaneous mingling. They may have been settled in this area within the framework of a conscious policy. Scarce written sources (the Kiev chronicles and some diplomas) and linguistic as well as increasingly abundant archaeological evidence permit the following reconstruction of settlement policy. In 602, the Khan ordered Apsich, leader of Transdanubian Avars, to conduct a raid against the Anta alliance in southern Russia. On the way home, the successful commander also raided the Du(d)leb people, northern neighbors of the Anta, taking numerous prisoners. These prisoners were then settled, together with Apsich's own subordinates in the area between the Zala and Mura rivers. Aside from tax duties paid in the form of produce, this group may have been in charge of border defense as well.117"154 Around the end of the 7th century, this population abandoned its settlements in Zala at once. Its members presumably moved west seeking refuge at their Karantan-Slavic relatives who lived in the river valleys of the AJps 155156 III. CAROLINGIAN PERIOD 1. Early phase A strong internal social development took place within the Avar Khanate during the 8th century. Its structure was characterized by deep social stratification and achieved a state of early feudal anarchy. As a result, the Khanate was defenseless in the face of the dynamic and successful Carolingian expansion, further exacerbating internal divisions (791-796). Although for a few years the tudun, leader of the western territory managed to carry out a balancing act between giving in to and resisting this pressure, his forces were eroded by the independence efforts of the Slavic tribes living along the border as well as internal social trouble. Thus, in Regensburg the Avars only accepted the current status quo in 811. By this time sovereignities had been formed in Moravia, Nitra and between the Drava and Sava rivers while Transdanubia irreversibly became a province of the Carolingian Empire. The Khanate, pushed eastward, was restricted to the Great Hungarian Plain. Avars were, in the end, represented by a delegation at the Frankfurt Imperial Assembly in 822. Many researchers conclude that the subsequent lack of a documented presence was caused by the disappearance of the Avar people. The evidence from archaeological artifacts shows, however, that it was not the people but rather its political structure that ceased to exist.159"169 The disintegration of the Avar Khanate brought no peace to the area. The southern territories were still in turmoil between 819 and 831. Eastern Frank- Dr. Szőke Béla Miklós: A népvándorlás kor és a korai középkor története Nagykanizsán és környékén 213 ish forces were first tied down by the usurpation of Liudevit (819-823), the sovereign of Slavs living between the Drava and Sava rivers. Subsequently, they became bogged down in an effort to halt the advancement of the Bulgars. It is likely that some of the Timocan and Abodrite (Praedenecenti) people, seeking Frankish defense against the Bulgars, moved to Zala as well at this time.170"174 By the end of the 8th and beginning of the 9th centuries, Nagykanizsa and its broader environs as well as the area between the Zala and Mura rivers were repopulated. The remains of some 30 settlements (in part inhabited during the 9th century) and a number of cemeteries are known from this period.175"193 It is remarkable that the majority of these new cemeteries were opened in earlier burial sites continuing cemeteries abandoned during the 7th century. The mode of burial is similarly bi-ritual. This seems to logically support the hypothesis that the same people, that is the Avar-Du(d)lebs, returned to their ancestral land. Cremations again contain artifacts of a quality sufficient only for rough typochronological dating.194 198 Some of the inhumations are still oriented west to east, however, graves with a north to south orientation also occur. Male burials are only characterized by weapons and horses (buried within the same pit) only during the time period represented by the first generation.199"200 Subsequently, men's attire became more modest with mounted belts and weapons no longer part of the grave furniture. Iron buckles, knives and a few arrowheads are characteristic of these assemblages. Female attire, on the other hand, became more varied. New types of beads, jewelry and utilitarian tools were placed in the graves.200"202 Gradually, by the middle of that century, the attire of both sexes lost its Avar character and took on aspects of the culture of the eastern Frankish provinces. This style had no particular ethnic character. 2. The Period of Pribina and Kocel Shortly after fighting died down along the southern frontier, the attention of the east Frankish ruler was directed to the new sovereignities established in the Moravian Basin and in the section of the Small Hungarian Plain located on the left bank of the Danube. Moimir, the Moravian sovereign, drove Pribina, the Nitra sovereign away around 833. At the beginning of the 840's, following a long "odyssey", Pribina was given "a part of Lower Pannonia near the Zala river" by Louis the German. First, he was only a beneficiary of this property (beneficium), but the donation soon became his full property (in proprium totum). He started building the center of this property (Mos-aburg, urbs paludarum) at Zalavar-Varsziget in "one of the swampy lots within the marshland of the Zala river". Being an avid neophyte, he not only erected a series of churches in this center but at many county mansions as well all of which were consecrated by the archbishops of Salzburg.203"215 Following the death of Pribina (860), his work was continued by his son Kocel, until 866 when Constantine and Method visited his court with their disciples. Kocel actively supported Archbishop Method in his efforts to create a Pannonian diocese dependent exclusively on Rome. He remained, however, loyal to his secular liege lord, Louis the German, so that he did not fall out of favor even after the failure of Method's mission. Kocel was still corresponding with Pope John the Eighth in 873 but died soon after.216"229 Method's visit to Mosaburg is particularly interesting from the point of view of the history of the area under discussion here. It was that time that Method and his disciples heard the history of Du(d)-lebs. This story had been recorded by Moravian monks who had fled to the Bulgar Emperor (possibly with an educational purpose in mind) at the Preslav court at the end of the same century. The identical story was adopted and immortalized by the editor of the nth century Kiev Chronicles.138"141 Some uncertain data indicate that Kocel was followed by the comes Choz(i)-vin. Subsequently a number of presumably changing personalities were entrusted with running Mosaburg. This office was given to Braslav dux during the last years of the century. Following the Hungarian Conquest (896-900), Mosaburg also probably fell under Hungarian rule. De facto occupation, however, took place only decades later.230"235 Excavations carried out over the last decade, have uncovered a significant new group of monuments representing the construction activities of Pribina, Kocel and the noblemen of Mosaburg county. It could be established that a palisade separated an "acropolis" within the fortress built in Vársziget. This enclave contained a habitation tower and a large three nave church with ring crypts. A similar palisade was observed at a mansion house on the property of Wittimar (?) at the nearby site of Zalaszabar - Borjúszállás. It enclosed a wooden church and was surrounded by a cemetery.236"244 Following Christian ritual, the majority of burials discovered around these churches contained no grave furniture. On the other hand, common people servicing the agglomeration of settlements at Mos-aburg/Zalavár observed such rites in a much more relaxed manner. Their cemeteries were located in pagan sacred groves. In remote areas, such as the site of Alsórajk-Határi tábla, cremation was even sometimes practiced.245"264 The settlements of these common people took the form of clustered villages with rectangular, semi- 214 Dr. Szőke Béla Miklós: A népvándorlás kor és a korai középkor története Nagykanizsán és környékén subterranean pit dwellings equipped with stone ovens. Open-air baking ovens have been identified as well. Other features included storage pits and earthen styes.265"279 One of the estates located at Balatonmagyarod-Hidvegpuszta may in all probability be identified as diaconus Quartinaha, the property of Gundbato.280'283 It is unlikely, however, that the name of Kanizsa itself could be traced back to roots in the Carolingian Period. It seems much more plausible that it came to existence following the Hungarian Conquest, similarly to other locations called "Kanizsa" within the Carpathian Basin.284 290 Nagykanizsa and its surroundings had become relatively densely populated by the Carolingian Period and remained that way following the Hungarian Conquest although the pivotal points of the settlement pattern may possibly have shifted. This situation was related to the geographical importance of the region which was cut across by the via regia connecting the Adriatic with Kiev. This route regained its commercial importance as is shown by a pair of earrings (erroneously dated to the 7th and 9th centuries respectively). They were imported to the Nagykanizsa area from the territory east of Kiev during the Period of the Árpád Dynasty.292 297 It may be assumed that another artifact, an amphora-like green glazed jug with two handles, was brought to Balatonmagyarod-Hidvegpuszta from Byzanthium across the Adriatic sea during the second half of the 10th century.298"299 List of maps Map 1. Migration Period sites in Nagykanizsa and its surroundings (378-380 to 568) Map 2. Avar Period sites in Nagykanizsa and its surroundings (7th century) Map 3. Sites of the late Avar Period and early Carolingian rule in Nagykanizsa and its surroundings Map 4. Late Carolingian Period (the rules of Pribina and Kocel) sites in Nagykanizsa and its surroundings List of tables Table 1. Early Migration Period. 1 = bronze mounts from Balatonmagyaród-Kányavári-sziget, 2 = golden earrings from the surroundings of Nagykanizsa, 3-4 = string of beads and golden pin from Grave 10 at Kilimán-Felső major, 5-6 = vessels from Grave 5 at Kilimán-Felső major Table 2. Early Avar Period. Set of belt mounts made from bronze sheeting from Grave 67/A at Kehida-Központi TSz major Table 3: Early Avar Period. 1 = Pair of silver earrings from Grave 56 at Kehida-Központi TSz major, 2-3 = Silver ring and earring fragment from Grave 458 at Zalakomár-Lesvári-dűlő Table 4: Clay vessels from early Avar inhumation graves at Zalakomár. 1 = Grave 335, 2 = Grave 351, 3 = Grave 446, 4 = Grave 494 Table 5: Urn and grave vessels from early Avar cremation graves at Zalakomár. 1 = Grave 531, 3 = Grave 277, 3 = Grave 419 Table 6: Late Avar Period set of belt mounts made from bronze sheeting and molded bronze from Grave 9 at Söjtör-Petőfi street 9 Table 7: Molded bronze belt mounts from Grave 388 at Zalakomár-Lesvári-dűlő Table 8: Gilded bronze phalera boss from the late Avar Period Grave 466 at Zalakomár-Lesvári-dűlő Table 9: Clay vessels from late Avar Period graves at Zalakomár. 1 = Grave 466, 2 = Grave 372, 3 = Grave 305, 4 = Grave 365, 5 = Grave 258 Table 10. Arms and horse harness mounts from late Avar Period graves at Söjtör-Petőfi utca. 1 = Grave 12, 2 and 4 = Grave 16, 3 = Grave 17, 5-6 = Grave 24 Table 11: Grave of a mounted warrior (Grave 24) from Söjtör-Petőfi utca Table 12: Women's jewelry from the end of the Avar Period from Grave 43 at Zalakomár-Lesvári-dűlő Table 13: Women's jewelry from the end of the Avar Period. 1 and 3 = Grave 133 at Kehida-Központi TSz major, 2 = Grave 225 at Zalakomár-Lesvári-dűlő (pair of golden earrings), 4-5 = Grave 33 at Kehida-Központi TSz major, 6—7 = Grave 239 at Zalakomár-Lesvári-dűlő, 8 = Grave 333 at Zalakomár-Lesvári-dűlő Table 14: Small buckets decorated with metal bands and a so-called yellow mug from the late Avar Period. 1 = Grave 201 at Zalakomár-Lesvári-dűlő, 2 = Grave 12 at Söjtör-Petőfi utca, 3 = Grave 119 at Zalakomár-Lesvári-dűlő Table 15: Carolingian Period. Women's jewelry from Grave 21 at Alsórajk-Határi tábla Table 16: Silver plated bronze earring from the surroundings of Nagykanizsa Dr. Vándor László KANIZSA TÖRTÉNETE A HONFOGLALÁSTÓL A VÁROS TÖRÖK ALÓLI FELSZABADULÁSÁIG I. A TELEPÜLÉS KIALAKULÁSA (900-1245) 1. Honfoglalás és megtelepedés. A kalandozások kora A 9. század vége Pannónia földjén a nagy változások jegyében köszöntött be. Még nem telt el egy évszázad az avarok bukása óta, és még alig múlt el néhány évtized azóta, hogy megszilárdult a frank uralom a térségben, amikor a belháborúk és morvákkal kirobbant összeütközések újra bizonytalanná tették a helyzetet. A Kárpátok keleti oldalán a század első harmadának végén megtelepült magyarok először 862-ben Karlmannak, apja, Német Lajos keleti frank király elleni lázadásakor jelennek meg a Duna-Tisza tájékán. Ezután 88i-ben, majd 892-től szinte folyamatosan, hol az egyik, hol a másik harcoló fél szövetségeseként, egyre fontosabb szereplőivé válnak az itt folyó háborúknak. 894-ben éppen a morvákkal karöltve dúlta a magyar had a Dunától nyugatra eső területeket. Ez a sereg valószínűleg télre sem tért vissza az etelközi szállásokra, hanem a Felső-Tisza vidékén táborozott amikor a besenyő támadás 895 elején az otthon maradottak ellen bekövetkezett. Az elszenvedett vereség hatására a magyar törzsek a már jólismert átjárókon átkeltek a hegyeken, és Árpád fejedelem vezetésével birtokukba vették a Kárpát-medence keleti felét. A honfoglalók törzsszövetségének letelepedését pár év nyugalom követte. A források nem tudósítanak a magyarok harci cselekményeiről, aminek oka nyilván a besenyőktől elszenvedett vérveszteség volt. 899-ben azonban, amikor Arnulf császár észak-itáliai ellenfeleivel szemben szövetségre lép a magyarokkal, ismét sereg indul nyugat felé. Ezek a hadak még Itália földjén voltak, amikor a császár meghalt, így a következő év (900) tavaszán hazainduló magyarok a szövetségesi kötelezettség alól - a kor szokásának megfelelően - feloldva, felszámolták a pannon térségben az amúgy is csak névleges frank uralmat, és ezzel az egész hegyek koszorúzta medence tényleges uraivá váltak. Pannónia elfoglalása együtt kellett hogy járjon Mosaburgnak, a Balaton nyugati végét őrző erődítménynek a birtokbavételével. Ez komolyabb harcok nélkül ment végbe, hiszen az írásos források hallgatását megerősítendő, a régészeti feltárások sem mutatták ki komolyabb pusztítás nyomait. A vár környéké- nek sűrűn települt lakossága helyben maradt, és élete olyan keveset változott, hogy az új urak jelenlétére is csak halvány tárgyi jegyekből következtethetünk.1 A Balaton nyugati vége és a Mura alsó folyása közötti térségben a magyar megtelepülés időrendjéről, sűrűségéről nem rendelkezünk régészeti adatokkal. A 10. század első két harmadából egyáltalán nincs a honfoglalókhoz kapcsolható emlékanyagunk, hacsak nem vesszük számításba azt a Nagykanizsán előkerült - egyéb tárgyakkal nem datálható - lószerszámleletet, amelyet csikózabiája alapján közzétevője, Hampel József erre az időre keltez.2 Ez a leletszegénység - amelyet esetleg tekinthetünk a kutatás hiányosságának is, de sokkal valószínűbb, hogy őseink az életmódjuknak nem megfelelő erdővidéket nagyobb rajokban csak később szálltak meg - Zala megye egész területére érvényes. A honfoglalók klasszikus leletanyagának legnyugatibb előfordulásait mindeddig csak a Zala folyó völgyének keleti feléből ismerjük. A Pakodon 1927-ben előkerült sírleletek sajnos elkallódtak, a zalaszentgróti téglagyár területén feltárt sírok pedig a 10. század közepénél semmi esetre sem korábbiak.3 A régészetileg legjobban kutatott Alsó-Zala-völgy (Zalavár és Zalakomár közötti terület) leletanyagában a magyarsághoz kapcsolható sírleletek közül egyik sem keltezhető korábbra a 10. század utolsó harmadánál. Ezek mindegyike az ún. koraárpádkori soros temetőkből származik, a fegyveres, lovastemetkezéses honfoglalókat, akik Mosaburg népei felett az új hatalmat képviselték egyelőre még nem sikerült megtalálni.4 Történetírásunk már régebben tisztázta, hogy ezek, a régészek által mindeddig hiába keresett harcosok a magyar törzsszövetség harmadik méltóságának, a harkának törzséhez tartoztak, hiszen ők telepedtek meg a későbbi Zala és Vas vármegyék területén. Élükön a 920-30-as években Kál állt, akit fia Bulcsú követett. Bulcsúnak és vezető rétegének helyzetét a 10. század közepén két tényező határozta meg. Az egyik, hogy fő haszonélvezői közé tartoztak a nyugati irányú kalandozásoknak, ami a területi elhelyezkedésből következett, a másik, hogy Pannónia legsűrűbben lakott és legjobban kiépített - mezőgazdasági és háziipari szolgáltatásokra berendezkedett -térségét, a mosaburgi várat és tartományát bírták. Bulcsú harka kiemelkedő szerepére utal 948-ban az a 218 Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig követjárás, amelyről Biborbanszületett Konstantin császár és Szkülitzész krónikája is beszámol. A küldöttséget vezető harka kíséretében találjuk Árpád leszármazottját a fiatal Tormás herceget is. A császár Bulcsúnak patríciusi méltóságot adományozott, és ami ennél is fontosabb, megkeresztelte a magyar vezért. Valószínűnek tarthatjuk, hogy ebben az aktusban, amikor a magyarok harmadik méltósága, és öt év múlva 953-ban, amikor a fejedelem utáni második méltóság, a gyula veszi fel a bizánci keresztségét, nem csupán a császár térítési szándékát ismerhetjük fel, hanem Fájsz nagyfejedelemnek és tanácsának a bezáruló nyugati kapcsolatokkal szembeni déli irányú nyitását is. Azonban az erdélyi és délvidéki emlékekkel szemben, itt Zalában nem tudjuk kimutatni, hogy a törzsfő megtérítését bizánci misszió követte volna. Sőt a néhány évtizede felvett kereszténység - melynek hatóköre amúgyis az egyházi központok szűk körzetére korlátozódott - helyén ismét pogány szokások uralkodóvá válását figyelhetjük meg.5 Az egyház azonban minden bizonnyal tovább működik az a meghódolt lakosság egy részének körében, és bizonyosnak tűnik, hogy a harka megkeresztelkedése, ha nem is segítette, de nem gátolta a keresztény közösségek fennmaradását, aminek bizonyítékát láthatjuk a mosaburgi (Zalavár) Szent Adorján templom titulusának átöröklő-désében.6 A dunántúli hatalmi erőviszonyok gyökeres átalakulása annak a vereségnek a nyomán következett be, amelyet a Bulcsú, Léi és Sur által vezetett kalandozó sereg Augsburg mellett elszenvedett. A súlyos csapás a vezérek halála mellett a katonai kíséretet, a törzsfők, nemzetségfők és a módosabb nagycsaládfők környezetét érte. A kalandozó hadjáratok harcosai az ő soraiból kerültek ki, nem az egyszerű köznépből. Annak a bizonysága, hogy a nyájat őrző, földet művelő köznép aligha vehetett részt a hadjáratokban, hogy a kalandozó sereg gyakorlatilag teljes megsemmisülése után sem kerekedett felül a szláv nyelv térségünkben, pedig ennek a népességnek az aránya - elsősorban Zalában - nagyon jelentős volt. A törzsfők halála és katonai kíséretük megsemmisülése így elsősorban nem a népességben, hanem a magyar uralkodó rétegen belüli erőviszonyok eltolódásával okozott jelentős változásokat. A későbbi fejlemények azt mutatták, hogy Bulcsú és kíséretének pusztulása azt jelentette, hogy nemzetsége elvesztette részfejedelmi méltóságát, más nemzetségek feletti törzsfői uralmát. Megmaradt leszármazottai kénytelenek voltak átengedni helyüket az intakt seregekkel rendelkező vezéreknek, pontosabban a hadjáratban részt nem vevő nagyfejedelemnek, aki a Dunántúlon egyedülmaradottként ezt a helyzetet képes volt kihasználni. A bajor győzelem és a nyugati törzsek haderejének pusztulása azt is jelentette, hogy Pannónia veszélybe került. A legfontosabb feladattá vált a törzsfői hatalmát vesztett és Zala megyébe visszaszorult Bulcsú (későbbi nevén Vérbulcsú) nemzetség és kíséretének helyére új katonai erőt telepíteni és a határvédelmet kiépíteni. 2. A határvédelem rendszere, a ,Lyepű" A magyarság uralmának határa a 10. század első felében a Duna völgyében az Enns folyónál húzódott. Az innen a Bécsi erdőig terjedő területet, a magyarok igyekeztek lakatlanul tartani, csupán néhány őrtelepük helyezkedett el a térségben. Ugyanez volt a helyzet a Mura, illetve a Dráva völgyében is, de az itteni határokat források hiányában nem ismerjük pontosan. Ezt az első határvédelmi rendszert a augsburgi vereséget követően fokozatosan keletre kellett visszavonni, és újra kiépíteni. A határvédelem rendszerét a magyarságnál a „gyepű" jelentette.7 A gyepű avagy gyepűelve alatt a letelepedett, földművelésre, helyhezkötöttebb állattartásra áttérő népeknek - tehát nem a nomádoknak - jellemző területvédő, határválasztó sávját értjük, amely törzsek és nemzetségek között éppúgy húzódhatott, mint különböző etnikumok elhatároló vonalán. A gyepűt többnyire erdős, mocsaras, termelőtevékenységre nem alkalmas, ritkán lakott övezetekben alakították ki oly módon, hogy ahol szükséges volt, ott mesterséges akadályokkal is megerősítették. Védelmére az úgynevezett gyepűőrök voltak hivatottak, akik gyakran kerültek ki a meghódított, vagy csatlakozott népelemekből, az ún. katonai segédnépekből. Ez a védelmi vonal - ellentétben korábbi elképzelésekkel8 -nem alkotott egy láncszerű vonalat, hanem mélységben tagozódott (belső és külső gyepű). A külső őrvo-nal előtt húzódó lakatlan, vagy gyéren lakott területet nevezték gyepűelvének, ennek területét sajátjuknak tekintették. A gyepűn át való közlekedés céljára átjárók (kapuk) léteztek, melyeket szigorúan őriztek. Ezek általában természetes módon is jól ellenőrizhető átkelőkben, szorosokban voltak, melyeket gyakran erődítettek is. Ezek emlékét őrzik a „Vaskapu" helynevek. A gyepű, gyepűelve övezetekből alakultak ki a határispánságok, melyek utóbb a vármegyerendszerbe tagozódtak be.9 A határvédelmi rendszer meghatározó jelentőségű volt térségünk 10-11. századi történetében, de azért is szükséges bővebben foglalkozni vele, mert országhatárainkon belül egyedül itt a Délnyugat-Dunántúlon tanulmányozhatjuk emlékeit. Az új határvédelem megszervezése Taksony fejedelem nevéhez fűződik, aki a nyugati törzsfők katonai erejének megsemmisülése után a tényleges hatalom birtokosa lett a Dunántúlon, és ezzel a nagyfejedelmi hatalom pár évtizedes háttérbeszorulása után újra Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig 219 első számú vezetőként léphetett fel. Az adott körülmények között szövetségi politikájának keleti irányt kellett, hogy szabjon, s mint Anonymus tudósít róla, „a kunok földjéről" vett feleséget.10 A „kunok földje" azaz a Kárpátok előterében lévő térség urai ekkor a besenyők voltak. Taksony fejedelem felesége az ő fejedelmük leánya volt. A házasságot jelentős besenyő népesség beáramlása követte, letelepítésükre elsősorban a Dunántúlon és a nyugati gyepűben került sor. Mosón környékén, a legveszélyeztetettebb gye-pűkapuban egy tömbben, másutt szórtabban telepítették a „tolmács" és a „kölpény" törzsbelieket. Az ő telepeik láncolatára lehet alapozni, amikor a Taksony kori határvédelem vonalát megpróbáljuk térképre rajzolni. A Mura-Dráva vidékén a besenyő törzsi helynevek legnyugatibb előfordulása a Mura völgyében a stájerországi Leibnitz melletti Tilmitsch helység. Ezen a területen, amely már 969-70-ben bizonyosan a karantán őrgrófság uralma alatt állott, jog- gal sejthetünk egy előretolt őrtelepet, mint azt, hogy valamikor is itt húzódott volna a gyepűvonal.11 A zalai gyepűvonal megrajzolására a legmegalapo-zottabb kísérletet Holub József'tette.12 Kiindulópontja az volt, hogy a 12. század közepén az országba akkor betelepülő Hahót nemzetség olyan hatalmas összefüggő birtoktestet kap a Kerka vidékén és a Muraközben, amelyre a kialakult birtokviszonyok között nem lett volna lehetőség. Ugyanakkor a veszprémi püspökség és a Szent László által alapított zágrábi püspökség határa északnyugat-délkelet irányban úgy metszi át a megyét, hogy az említett nagybirtokok ettől nyugatra helyezkednek el. Az összefüggő hatalmas területek adományozása és az egy megyén belül létrejött egyházi igazgatási megosztottságnak csak egy magyarázata lehet. Az említett területek a gyepűelvéhez tartoztak, a zalai gyepűvonal megszűnése után tagozódtak be az ország és a vármegye szervezetébe. 1. térkép. A 10—11. századi gyepűvidék emlékei 220 Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig Ez a történeti adatok alapján meghúzható gyepű-vonal a Mura-Dráva torkolattól a Mura mellett haladt Letenyéig, ahonnan északkeleti irányt vett Magyarszerdahelyig, itt északnyugatra fordult és Ber-zencén, Szentpéterföldén, Hernyókén, Zalabaksán át a Kerka vizéhez ért, s emellett vonult Csesztregen át Ramocsáig, a vasi határig.13 Ahol a Kerka mellett élő gyepűőrökről, akik a Vas megyei őrséghez szorosan kapcsolódó településeken éltek, több későbbi írásos emlékünk is fennmaradt.14 Mint már említettük, a gyepűvédelem mélységében tagolt volt. Különösen a természetes átjárók környékén számolhatunk ezzel, így pl. a Zala és a Mura folyók völgyében. A természetes átjáróknak csak egy része volt közlekedésre szolgáló gyepűkapu, a többit igyekeztek eltorlaszolni. Emellett ilyen helyeken erődítményekkel is számolhatunk a védelem részeként. A 10. századi zalai gyepűvonal kialakulásához, illetve annak pontosabb megrajzolásához a nyelvészeti, régészeti és a történeti anyag vizsgálata számos új adatot szolgáltatott. Fontos lépés volt annak a felismerése is, hogy a gyepű nem volt állandó, a mindenkori erőviszonyok függvényében mozoghatott is.15 A 955 és iioo között fennálló zalai gyepűvonal meghatározásához a régészet eredményei közül az a legfontosabb, hogy nem került elő a magyarsághoz kapcsolható n. század előtti leletanyag a Felső-Válicka, illetve a Szévíz-Principális völgytől nyugatra. Az ettől keletre, a Zala észak-déli folyásáig terjedő területéről is csak a 10. század második felére, inkább utolsó harmadára utaló leletek ismertek.16 Ez a régészeti adatokból kirajzolódó vonal egybeesik annak a Nyugat-Magyarországi belső gyepűnek értelmezhető erődláncnak a folytatásával, amelyet a Mosonma-gyaróvár-Kapuvár-Sárvár-Ikervár-Vasvár, az utóbbi és Győrvár között húzódó ún. Római sánc, Egervár, és a Zala völgyének szűkületét őrző Zalaszent-iván-Kisfaludi-hegyi vár rajzol meg.17 A Zala völgytől a Muráig épített határvédő objektumokat egyelőre nem ismerünk. Erre talán nem is volt szükség, hiszen a Zalát átszelő széles mocsaras völgyek, és az azokat elválasztó meredek erdős tagolt felszínű dombok önmagukban is elég védelmet nyújtottak. Egyetlen, mindmáig régészetileg nem kutatott erődítmény, az Oltárc és Bocska közötti Márki-hegyi - felszíni leletei alapján késő bronzkori - földvár megfigyelt sajátosságai sejtetik, hogy az a pont, ahol a történeti adatok alapján megrajzolható n. századi gyepűvonal északnyugatra fordul, a io-ii. században erődített lehetett.18 Ennek a völgyekre támaszkodó belső gye-pűvonalnak a létét, egyben a 10. századi településhatár szélének megvonását bizonyítja a Szent István király által alapított zalavári benedekrendi apátság ún. 1019-es alapítólevele, és 1024-es adománylevele, amelyek ugyan 14. századi hamisítványok, de birtokösszeíró részeik 11. századi összeírásra mennek visz-sza. Ha az ezekben szereplő adományozott helysége- ket térképre vetítjük, akkor a Zala és Válicka összefolyásánál fekvő Csácstól a Válicka völgyében Bakig, majd itt a vízválasztón átlépve a Szévíz melletti Barnákig, innen a patak eredetéig Pölöskefőig, majd megint egy völggyel keletebbre lépve a Principális völgyében fekvő Gelsén át a mai nagykanizsai határba olvadt Besenyő faluval vonhatjuk meg ezek nyugati határát, amely pontosan összeesik a régészeti adatok alapján megrajzolt határral.19 Ennek a területnek az eladományozása pedig az adott időben azt jelenti, hogy a belső gyepű vonala nyugatabbra tolódott, az új települések fokozatosan jöttek létre a Kerka völgyéig.20 A zalai gyepűvonal déli - Nagykanizsa környéki -szakaszának problematikája elsősorban azzal kapcsolatos, hogy a Mura folyása természetes átjárót nyitott itt az ország belseje felé, ugyanakkor maga a Mura jobb part - a Mura-köz -már a gyepűelvéhez tartozott. A Mura bal partján húzódó természetes útvonal, amely az Alpok felől a Kárpát-medence közepe felé tartott, a mai Letenye körül fordult el a folyótól, amely innen egyre délebbre tolódva, majd a Drávával egyesülve peremfolyóvá vált. A Lendva vidéki, illetve a Kerka torkolati sík vidékek után a zalai dombok Letenye mellett Murarátkánál szinte a folyóig nyomulnak előre, remek természetes, jól védhető erősséget, kaput alkotva. Az emögött elhelyezkedő őrtelepek Tolmács, Kozár, Bekcsény és az ezek fegyverrel való ellátását biztosító Csatárt a 10. századi külső gyepűvonal részének, a muravölgyi gyepűkapu telepeinek vélhetjük, melyek ugyanakkor a Mura vonalát őrizték és amelyek őrtelep voltukat egészen a 11. század végéig megőrizték.21 A Letenyénél a Murától elkanyarodó főútvonal a dombok lábánál fordul Nagykanizsa irányába, ahol az esetleges támadók, akik az első gyepűkapun átjutottak egy újabb, jelentős természetes akadályba ütköztek, a Principális (középkori nevén Kanizsa) széles mocsaraiba. Emögött a mocsaras völgy mögött találjuk azokat a helységneveket, amelyek a 10. századi gyepűvonal itteni meglétét bizonyítják. A Mura és a Dráva összefolyásánál Orti-los, majd a katonai segédnépekre utaló Ság (Liszó határában). Berény (ma Iharosberény), Besenyő (Nagykanizsától keletre). Ság (Újudvar - Gelse térségében), illetve talán a Keszi helynév (Nagybakónak határában).22 Ezek katonai jelentőségüket talán már az ezredforduló előtt elvesztették, így kerülhetett sor a Bakónaki patak partján álló őrtelep, Besenyő elado-mányozására is a 11. század elején.23 3. Az államszervezés kora. Az egyházi és világi közigazgatás kialakulása Az a nagyméretű átalakulás, amelynek végeredménye a magyarságnak a nyugat-európai kultúrkörhöz való kapcsolódása volt, Géza nagyfejedelem uralkodása Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig 221 alatt vette kezdetét. Az állam és egyházszervező tevékenység nyomait írásos adatok hiányában a régészettudománynak kellene kimutatnia. A megye nagy részéről egyelőre még hiányoznak az erre a korszakra utaló emlékek, de Mosaburg térségében, amely majd a 12. században Zalavárkínt bukkan fel a forrásokban, erről az időszakról fontos megfigyelésekkel rendelkezünk. A vár környékén, amelyet még Taksony vehetett el Bulcsú utódaitól, jelentős népmozgás zajlik a 10. század vége felé. A vár környéki szigetvilág településeinek megszűnése, a 9. század közepe táján nyitott temetők elhagyása, a magasabb területeken, így a Zalavár-Balatonmagyaródi háton, az útvonalak mellett létrejövő új településeket egy átgondolt koncepció részeként tudjuk értékelni. A telepekhez tartozó temetők leletanyaga, amely a pontosabb kormeghatározást lehetővé teszi, azt mutatja, hogy ezek a települések a 10. század utolsó negyedében jöttek létre. Erre utalnak a Balatonmagyaród-Kolonpusztai temető leletei, ahol a temető nyitásakor kialakított sírcsoportot hurkos-kampós záródású nyakperec, rombusz átmetszetű hegyesedő végű nyitott karperecek és kéttagú csüngők keltezik.24 Ezt a korszakot dokumentálja a település északi peremén előkerült kerámia, ahol a 9. századi fazekasság hagyományai keverednek a már az inkább a n. századot jellemző díszítésmódokkal.25 Kolon település kialakulásának ideje egybeesett a Dél-Zalai térség környezetében beállt változásokkal. Géza nagyfejedelem rokonát Koppányi, aki korábban valószínűleg a Nyitra környéki dukátust bírta, „Somogyvárba" telepítette át, ebbe a korszakban jelentéktelen, forgalmi jelentőségét vesztett térségbe. Ezzel a zalai területek a Balaton délnyugati csücskétől a Kanizsa folyó (Principális) Murába torkollásáig az Árpád-ház mellőzött hercegének szomszédaivá váltak. Géza katonai intézkedésekkel igyekezett elszigetelni Koppányt, akit fia István ellenében ki akart zárni az utódlásból. Győrffy György ezekkel a katonai intézkedésekkel hozza kapcsolatba Kolon vár építését a Balaton nyugati végét megkerülő út mellett, és a Nagykanizsa környéki katonai segédnépekre utaló telepneveket is. Ez utóbbiak elhelyezkedése azonban sem földrajzilag, sem stratégiailag nem támasztja alá ezt a felvetést.26 Más kutatói vélemény szerint a magyar név-adású Kolon, amely nevében első ispánja nevét őrzi, a 10. század végén épült volna.27 A régészet eredményei mint a korábbiakból kitűnik, egyelőre tág határok között a 10. század utolsó évtizedeire keltezik a település létrejöttét, de az ide feltételezett várat mindeddig nem sikerült megtalálni. Bizonyos azonban, mivel a térség útvonalai nem közvetlenül a nagyfejedelem szállásterülete felé vezettek, a pogány hagyományokat továbbvivő Koppányt pedig nyugat felé nem kellett elzárni (a Dráván túlnyúló Somogy ebben az irányban és dél felé amúgy is nyitott volt), a mai Nagykanizsa és környéke a századfordulón nem volt politikailag fontos terület. Az országhatár és Koppány közé ékelődött Dél-Zala uralmi viszonyai labilisak lehettek, és valószínű, hogy a Koppány seregében harcoló zalaiak, a sértett Bulcsú-leszármazók mellett, erről a területről érkeztek. 997-ben azonban Koppány lázadásával a Muramellék hovatartozásának a kérdése végérvényesen eldőlt. Géza halálával bekövetkezett az, amitől a nagyfejedelem joggal tartott. Koppány nem ismerte el a Géza által bevezetni kívánt primogenitúrát, az elsőszülött fiú utódlási jogát. A pogány magyar szokásjog a szeniorátus alapján állt, mely szerint a nemzetség, illetve a nagycsalád legidősebb utódlásra alkalmas férfitagja lép az elhunyt helyébe. Ezzel összhangban állt a levirátus elve, hogy az uralommal és a vagyonnal együtt jár az özvegy kezének megöröklése is. Koppány fellépése tehát egyértelműen a Géza által megkezdett út elleni támadás volt. István, apja akaratából mint az ország fejedelme saját és felesége német testőrsége, és harcos jobbágyai élén lépett fel az apja által építeni kezdett új rend védelmében a pogány hagyományokat továbbvinni szándékozó rokona ellenében. A valószínűleg Veszprém körül megvívott csatában Koppány elesett, ezzel a pannon térségben minden akadály elhárult azelől, hogy István befejezze az apja által elkezdett nagy művet, a magyarság bevezetését Európába. A Géza által visszafordíthatatlanná tett orientáció szellemében a pápa által adományozott koronával 1000. december 25-én (vagy 1001. január i-én) a magyarok első királya lett. Az államszervezet kialakításának fő lépcsői, amelyek Istvánhoz fűződtek, az új rend ideológiai és hatalmi megalapozása volt. Az ezzel kapcsolatos ellenállás jórészét már Géza megtörte, a térítések, ha ezek felszínesek voltak is, jórészt lezajlottak. így akadály nélkül végrehajtható volt az egyházi szervezet kiépítése, amelynek fő egységeit, a püspökségeket Szent István király már az ezredforduló körül létrehozta. A veszprémi püspökség 1009. évi okleveléből tudjuk, hogy Kolon vármegye, Veszprém, Fejérvár és Visegrád társaságában alkotta a püspökség területét. A kutatás már régebben bebizonyította, hogy Kolon néven a későbbi Zala vármegye értendő, maga a vármegye első székhelye pedig a Balatonmagyaród és Kiskomárom közötti Kolon-pusztával azonos.28 Az egyházi igazgatás kisebb, általában a vármegyével azonos egységei a főesperességek voltak, amelyek alapjai a megyével együtt jöttek létre. Az igazgatási központokban emelték a keresztelőegyházakat ( ecclesia baptismalis). A zalai főesperesség kiterjedése -korai létrejötte miatt - jól mutatja a megyehatárokat a 11. században, és nyugat felé - mint a korábbiakból kitűnik - a megye határjellege folytán a gyepűvonalat is.29 A térítőtevékenységben nagy szerepe volt a szerzeteseknek, akiknek első kolostorát Zalaváron maga a 222 Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig király alapította 1019-ben, és a neki adományozott jelentős birtokok között ott találjuk Kanizsa keleti szomszédját, az egykori őrtelep Besenyőt is.30 A vármegye központjában, Kolonban székelt a megye ispánja. Az ő feladata volt a király megbízásából a várszervezetbe tartozó népek felügyelete, a gazdasági ügyek intézése, törvénykezés, és háború esetén a várszervezet hadköteles népeinek vezetése is. Helyettesei az udvarbírák (comes curialis) voltak, akiket a várhoz tartozó népek legelőkelőbb rétegéből, a várjobbágyok közül választottak. A várjobbágyok (ioba-giones castri, miles) szabad, szolgálati birtokkal rendelkező emberek voltak, akik elszegényedés, vagy más ok miatt a király védelme alá húzódtak, de közéjük tartoztak a meghódolt szlávok előkelőbbjei is. Ők adták a hadnagyi, a száznagyi és tíznagyi (maior exer-citus, centurio, decurio) a várszolgák kerületei feletti tisztségeket is, és emellett tartoztak az ispán zászlója alatt hadba vonulni. A nagy kiterjedésű várbirtokok művelését, a királyi uradalmak gazdasági munkáit, a szükséges ipari tevékenységeket, azaz a naturális gazdálkodás összes szükségleteinek kielégítését a várszolgák végezték. A civilis, castrensis név alatt összefogott nagy létszámú népesség összetétele rendkívül heterogén volt, eredetük a rabszolgáktól, a meghódított népeken át a magyarság legszegényebb rétegéig terjed. Századokba és tizedekbe osztották őket, emelett létezett a szolgáltatások szerinti megkülönböztetésük is, ami gyakran a falunévben is tükröződött (pl. Kürtös Börzönce mellett, Vörrü, a verő = kovács szóból) Szentpéterúr mellett.31 Kanizsa környékén - az okleveles adatok alapján -várföld volt, Bagota (Újudvar mellett), Bille és Váró (Kanizsa és Récse között), (Nagy)Récse, (Nagybakónak és Aty (Nagykanizsa Sánc nevű városrésze helyén), tehát a keleti szomszédság, míg nyugatra várföldet csak az egykori gyepűben találunk (Tolmács és Kozár).32 Jelentősebb világi nagybirtoka, csak a Bikács nemzetségnek volt, akik a Kanizsa melletti Kisfalud (ma Szentgyörgyvári hegy), Kerektó és Csákány (a mai Nagykanizsa területén), valamint Libolca és Dobolnak faluk (Kiskanizsától északra) urai voltak. Kisebb világi birtokosai voltak Palinnak, Vajdának (Palintói északra), Andnak (Récsétől délre).33 Az itt élt népesség etnikai összetételéről a helynevek adnak felvilágosítást. A mai Nagykanizsa környékén találjuk a Dunántúlon talán a legsűrűbben a szláv település- és vízneveket. A ma is álló faluk közül Eszteregnye, Komár, Bakónak, Belezna, Lasztonya, Gelse, Oltárc, Letenye, Récse, Szepetnek, Palin stb. neve szláv eredetű, de szláv személynévből már magyar névadással keletkezett Bagola, Pátró, Rajk stb. neve. A mai város területén, illetve határában egykor létezett falvak - Libolca, Bille, Vajda, Zimány - és a pataknevek - Bakónak, Zápolya - mind jelentős szá- mú délszláv lakosságról tanúskodnak. Török eredetű helységnevek Csákány és Besenyő a közvetlen, Ság, Berény, Kozár, Tolmács és Zákány a szélesebb környéken. A korai helynevek közül magyar eredetű Aty, Sormás, Surd, Süly és talán And, kissé távolabb a Somogy megyei Iharos, Üllő, Őrtilos és a zalai Kerecseny.34 A helynevek egyértelműen a szláv, a helyben maradt és meghódított lakosság igen jelentős arányára, az első időkben bizonyára túlsúlyára is utalnak. A hozzájuk köthető helynevek csoportjába tartozik a Kanizsa név is. 4. Kanizsa neve Kanizsa neve a középkori, latin nyelvű forrásokban Kanisa, Kanysa, Kanissa, Kaneza, Knyza, Kenése, Kanesa alakokban fordul elő. A Canisa alak egy hamis oklevéltől eltekintve csak a 16. század második felétől bukkan fel a Canischa, Canissa formákkal együtt elsősorban külföldi forrásokban.35 Ez utóbbiak szolgáltak annak a délibábos nyelvészkedésnek az alapjául, melynek alapján a város nevét a latin canis = kutya szóval hozták összefüggésbe. Ezek az eredetmagyarázatok elsősorban Barbarits Lajos monográfiája nyomán terjedtek széles körben, pedig ekkor már ismeretes volt a kor egyik legnagyobb nyelvészének Melich Jánosnak a - lényegében a mai napig is érvényes - fejtegetése a Kanizsa név eredetéről.36 Mivel a régi magyarban az 5 és zs hang jelölésére is szolgált, a legkorábbi forrásokban felbukkanó Kanisa, Kanysa alak kiejtése a maival egyező lehetett, Fontos megjegyezni, hogy a Kanizsa név a forrásokban víznévként és a település neveként is felbukkan. A Kanizsa ,fiuvius" (folyó) Rádó határában ered,37 és már a szomszédos Pacsánál széles mocsaras tóvá (lacus Kanysa) szélesedik.38 A víznév Pacsától a torkolatig nagyon egységes formát mutat, Kanisa, Kanysa és Kanesa. A településnél a név először Knyza, majd Kenesa, Kenése alakban is előfordul, és csak 1323-tól válik véglegessé a Kanissa, Kanysa alak. A Kanesa, Kenése alakok kizárólag a mai Nagykanizsára vonatkozóan ismeretesek, így nevezik a birtok melletti erdőt, sőt itt a folyót is. Úgy tűnik, hogy a birtok (település) a 13. században egy más, archai-kusabb (?) hangalakot őriz, mint a mellette lévő vízfolyás. Az okleveles adatok azt mutatják, hogy semmi alapja nincs annak a feltevésnek, hogy a Kanizsa elnevezés mint egy vidék neve alakult volna ki. A különböző Kanizsa nevű földrajzi objektumok vagy a vízfolyással kapcsolatosak, vagy a mai Nagykanizsa település ősénél magának a birtoknak, illetve az azon lévő képződményeknek a jelzőjeként tűnnek fel.40 Ennek a nyelvészeti és nem a valós földrajzi, történeti alapozottságú tévedésnek a kiindulópontja a Kanizsa név etimológiája. Az alapja a délszláv knéz szó, Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig 223 amelyhez a ja képző járul. Az + j hangkapcsolatban a régi szlávban zs lett. Ezzel a képzővel fejezi ki a szláv, hogy „valakinek a tulajdona, valakié". A knez + ja tehát knezsa lesz ejtésben, jelentése pedig annyi mint a „fejedelemé" a „kenézé".41 Annak eldöntése, hogy a folyónév, avagy a mellette lévő, vele azonos helynév közül melyik az elsődleges, igen nehéz feladat. Általában a folyónév tartható annak, hiszen ezek eredete általában az ősidőkbe nyúlik vissza, mellettük népességek cserélődtek, települések pusztultak el, de az újonnan érkezők továbbörökítették a régi nevet. Azokban a csoportokban azonban, amelyek műveltségi neveket rejtenek, és ugyanakkor nyelvhez is köthetők, általában egyértelműen eldönthető a kérdés, de itt sem zárható ki a tévedésmentes állásfoglalás. Kanizsa esetében nehéz az elsődlegességet egyértelműen a folyóhoz kötni, hiszen a név értelmezése inkább területtel, birtokkal kapcsolatos. Ennek ellenére több jeles kutató, így Melich János és Ortvay Tivadar is a folyónevet tartotta korábbinak, Markó Imre Lehel pedig bonyolult és tévútra vezető magyarázatba keveredett, amikor a Kanizsa nevet egy vidék jelzőjeként kívánta felfogni.42 Kérdés, hogy mikor nyerte el elnevezését ez a település, vagy folyó. A nyelvészek közül Melich János úgy véli, hogy „nem lehetetlen, ... bár bizonyítva semmivel nincs, hogy a Kanizsa folyó neve hasonló hangalakban a honfoglalás előtti időkben is meglehetett."43 Bizonyosnak tekinthető, hogy a név délszláv eredetű, és a helyben lakó szlávoktól való átvétel,44 de eldönteni, hogy a 9. században Pribina és Kocel idején, avagy a 10. században Bulcsú, Taksony avagy Géza fejedelem birtokaként nyerte nevét az ittlakók-tól, nem tudjuk. 5. Dél-Zala a 11-13. század közepéig Szent István király államszervező tevékenységének eredményeként létrejött világi és egyházi közigazgatás fokozatosan megszilárdult, és a 11-12. század fordulóján elnyerte végleges kereteit. A gyepű őrtelepei már a Kerka völgyének peremén húzódtak a 11. században, és mögöttük új települések sora keletkezett.45 Szent László és Könyves Kálmán hadjáratai nyomán Horvátország a magyar királyság része lett, ezzel a zalai gyepűvonal értelmét vesztette. Szent László király megalapította a zágrábi püspökséget, amelynek joghatósága kiterjed az egykori gyepűelvé-re. Nem sokkal korábban a 11. század folyamán alakultak ki a főesperességek, amelyeknek a területe általában az egykori vármegyék területével esett egybe, segítségükkel pontosan megrajzolhatjuk a korabeli közigazgatási határokat.46 Az újonnan alakított zágrábi püspökségnek két főesperessége alakult a zalai gyepűelvén, a Dráva-Muraközi és a bekcsényi (becsehelyi), amelyeket később összevontak, így ami- kor a zágrábi káptalan statútuma a 14. században felsorolja a terület plébániáit, már csak az utóbbi létezett, mint a püspökség igazgatási egysége a Drávától nyugatra. A két püspökség határának pontos vonala is meghatározható: a Mura és a Dráva összefolyásánál a (bekcsényi főesperesség felől) a Mura a határ, utána Tótszerdahely, Tótszentmárton, Becsehely mellett vonul, majd Oltárc, Berzence és Magyarszerdahelynél visszafordul északnyugatnak, és (Puszta)Magyaródon át húzódik fel a Kerka mellett a megyehatárig. A Kerkavidék és a Muraköz egyházi-lag Zágráb, ám világi közigazgatásilag Zala vármegye része lett.47 Ezt a hatalmas terület nagyrészét később az 1163-ban betelepült, és III. Istvánt a trónjára visszasegítő Hahót (Búzád) nemzetség birtokában találjuk, akik emellett a Zala parti Szabartól Hahóton át Szemenyéig a megye közepének a legnagyobb birtokosaivá válnak.48 Kanizsától keletre, délkeletre húzódott a megyehatár, Belezna, Mórichely, Fakos, (Zala)Szentjakab plébániái a segesdi főesperesség-hez, azaz Somogyhoz tartoztak,49 de Szentmiklós (ma Miklósfa), Szentgyörgy és Bagola ekkor Zalában volt.50 A királyi udvarházak rendszeréről, amelyeknek egyike Nagykanizsától északra Újudvaron létezett, viszonylag keveset tudunk. Ebben az időszakban (11-12. század) a királyi az egyházi és a világi magán nagybirtokokon a földesúri mezőgazdasági munkaszervezet, latin nevén a praedium, magyarul udvar, lak a jellemző. A praedium tulajdonképpen földesúri házi gazdaság, korai, primitív majorság (allodium) volt, amelyben a termelés a földesúri tulajdonban lévő földön folyt. A királyi praediumok, rajta a királyi kúriával és az ehhez tartozó kápolnával allodiális gazdálkodást folytató központok voltak, amelyeket elsősorban az alávetett népek munkajáradékával műveltek meg. A kor szállítási viszonyai között az itt termelt felesleget nem lehetett a tulajdonoshoz vinni, így a folyamatosan mozgó királyi udvar kúriáról kúriára járva élte fel azt. A jelentős számban meglévő kúriák a legkorábbi időktől az adományozás tárgyát képezték, a 12. század végéig a királyi adományok fő forrásai voltak. így adományozta el II. Géza király neje Eufrozina királyné a székesfehérvári keresztesek számára az újudvari praediumot is. Erről 1193-ban értesülünk, amikor III. Béla megerősíti anyja intézkedését, aki a székesfehérvári Szent István király monostoregyházat birtokaival együtt a johannita (is-potályos) lovagrend jeruzsálemi rendházának juttatta, és bőkezűen megajándékozta.51 Néhány évtized múlva már áll itt a johanniták monostora, létezését 1236-tól tudjuk nyomonkövetni.52 A birtok határainak leírásakor említik először a Kanizsa folyót, valamint szomszédságában Pamlént (Palint) és Vajdát. A johanniták kolostorában jelentős hiteleshelyi tevékenység folyt, Kanizsa körzetében ez volt a legközelebbi oklevélkiadó hely, számos oklevél kiállítója a 224 Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig „conventus fratrum cruciferorum domus hospitalis de Nova Curia" egészen a rendház 14. századi megszűnéséig.53 A nyugati szomszédságban egy 1184-88 tájára keltezhető oklevélben bukkan fel Szepetnek, amelynek egyházát János veszprémi püspök a nehéz anyagi viszonyok között elő káptalannak adta, ami egy márka jövedelmet jelentett. Maga a birtok a püspökségé volt, mint későbbi adatokból kitűnik, számos más faluval együtt a környéken.54 E korszak régészeti anyagába az Újudvaron 1975-76-ban folytatott ásatások révén tudunk betekinteni. A feltárás ott, ahol a néphit a johannita kolostort sejtette, - a „Gurda" nevű helyen egy keskeny meredek oldalú dombnyúlványon - egy kisebb templom jórészt kiszedett alapfalait találta meg. Az ún. Törökkori temető helyén a mocsár peremén azonban egy nagyméretű, kváderkőből rakott falú, félköríves szentéllyel bíró templom került elő. A templom hajóját nyugat felé a 14. század elején téglafalakkal meghosszabbították, a toldást sarkain támpillérekkel láttak el. A meghosszabbítás oly módon történt, hogy a korai templom nyugati homlokzatát nem bontották el, a korábbi zárófal, rajta a betétes kapuval osztófalként megmaradt. Bebizonyosodott, hogy az 1930-as években Újudvaron előkerült, és jelenleg a Ma- gyar Nemzeti Galériában őrzött kaputimpanon dombormű ebből az épületből származik. A leletek és a kőfaragványok alapján a templom építésének az ideje a 12. század végére keltezhető, és valószínűleg a johanniták templomával azonosítható, - annak ellenére, - hogy az épülethez csatlakozó kolostor falmaradványait nem találtuk meg. A templomot széles beiszapolódott árok vette erődí-tésszerűen körül. Tőle északra és keletre egy szigetszerű kiemelkedésen épületnyomok voltak, amelyek közül egy félig földbemélyített, belsejében veremmel ellátott lakóházat sikerült feltárni. A 13. századra keltezhető ház leletanyagában került felszínre egy kézzel formált cserépbogrács, amely kiöntőjével, három kifelé hajló fülével a mai napig párhuzam nélkül áll.55 Néhány száz méterre nyugatra egy másik szigeten bukkant elő a johanniták falujának egy különálló része, ahol egy szintén félig földbemélyített ház padlójába Károly Róbert király ezüstdénárja volt beletaposva.56 Az Újudvaron előkerült házak alapján rekonstruálható a 13-14. századi falukép, még a földbe mélyített lakóházak dominálnak Kanizsa térségében. Az egyes települések kisebb-nagyobb egymástól jól elkülönülő házcsoportokból álltak, a települészszerkezet szórt volt, a lakosság, különösen a mocsarak szigetein a művelt föld mellé települt. Jegyzetek A korszak köztörténetének felvázolásához a Magyarország története. Előzmények és magyar történet 1242-ig. Fő-szerk.: Székely György. Szerk.: Bartha Antal (Budapest, 1984.) c. munkát használtam. Erre az események leírásában külön nem hivatkozom. 1 Régészeti kutatások a Kis-Balaton térségében. 1. Az Alsó-Zalavölgy régészeti emlékei. Tájékoztató az 1980-85. évi kutatások eredményeiről. Szerk.: Vándor László. Zalaegerszeg, 1986., 29. 2 Hampel József: Újabb tanulmányok a honfoglalási kor emlékeiről Budapest, 1907., 52. 3 Zalavármegyei Újság, 1927.; Dienes István: X. századi magyar temető Zalaszentgróton. In: A Göcseji Múzeum jubileumi emlékkönyve 1950-1960. Szerk.: Szentmihályi Imre. Zalaegerszeg, 1960., 107-126.; 119. 4 Régészeti kutatások a Kis-Balaton térségében. 1. Az Alsó-Zalavölgy régészeti emlékei. Tájékoztató az 1980-85. évi kutatások eredményeiről. Szerk.: Vándor László. Zalaegerszeg, 1986., 29.; Szőke-Vándor 1987., 83-84. 5 Szőke-Vándor 1987., 21-28. 6 Győrffy 1983., 324-326. 7 Győrffy 1983., 83. 8 Holub L, 28-29., 61.; Győrffy 1983., 196-197.; Tagá-nyi Károly: Gyepű és gyepüelve. Magyar nyelv 1913. 97-104., 145-152., 201-206., 254-266. 9 Holub L, 29.; Tóth Endre-Kiss Gábor: A vasvári „Római sánc" és a „Katonák útja" időrendje és értelmezése. (Adatok a korai magyar gyepűrendszer topográfiájához. 1.) Communicationes Archaeologicae Hungáriáé 1987., 101-137.; Győrffy 1983., 329. 10 Győrffy 1984., 707. 11 Győrffy 1983., 84.; Győrffy 1984., 708. 12 Holub L, 29-30., 343., 405., 407. 13 Holub L, 411-413. 14 Holub L, 31-32.;.61-63. 15 Legújabban: Kristó 1988., 112-113. 16 Szőke-Vándor 1987., 83-85.; Zaljko Demo: Bje-lobrdski privjesci u Jugoslaviji. Podravski Zbornik, 83. Koprivnica, 1983., 271-301. 17 Szőke-Vándor 1987., 84.; A vasvári sáncról legújabban: Tóth Endre-Kiss Gábor i. m.: Zalaszentiván-Kisfaludi hegy égetett (vörös) sáncos földváráról: Nováki, Gy.: Zur Frage der sogenannten „Brandvalle" in Ungarn. Acta Ar-chaeologica Academiae Scientiarum Hungaricae. Tom.: XVI. 1964. 99-149.; 120-131. 18 Nováki Gyula terepbejárási jelentése. Göcseji Múzeum Adattár. Molnár László tud. techn. munkatárs helyszíni megfigyelése a honvédség által megbolygatott sáncokról azt a lehetőséget veti fel, hogy itt is vörös sánccal van dolgunk. 19 Füssy 29-43., 48-54. 20 A Válicka völgyében teljesen feltárt pusztaszentlászlói temető legkorábbi sírjai Salamon (1063-1074) előtt nem keletkezhettek. Szőke-Vándor 1987., 78-79. 21 Tolmács (ma Kistolmács) várföld volt, amelyet IV. László adományozott el (Z. O. L, 103.) Kozárral (elpusztult falu Kistolmácstól É-ra) együtt. Tolmács neve besenyő törzsnév, Kozár pedig a kabarokkal csatlakozott kazár néptöredék itt letelepült csoportjára utal. (Kiss I. 701.). Bek-csény (ma Becsehely) nevét újabban magyar személynév- Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig 225 bői próbálják levezetni (Kiss I. 180.), azonban elfogadhatóbbnak tartjuk Németh Gyulának a megfejtését, aki török eredetűnek tartja, vagy a beg „bég" szónak kicsinyítőkép-zős alakjából, vagy a bekci „őr" szónak a magyar kicsinyí-tőképzővel ellátott alakjából vezeti le a helynevet, amelyet Holub József is elfogad a legkorábbi okleveles előfordulásokra alapozva (1278. Becchun, Bexin.; 1333. Bexin Bek-chin, Bekchyn. 1340. Bekchen), és amelyeket Kiss Lajos nem ismer. (Holub L, 409.) Csatár elpusztult falu Letenyétől Ny-ra. Neve szláv eredetű és pajzsgyártó-fegyverkészítő jelentésű szó. (Kiss I. 310.) A falu első okleveles említése csak a 14. századból ismeretes, de feltárt kerek alaprajzú, Szent Kereszt titulusú templomát az ásató rendkívül korainak a 11-12. század fordulóján épültnek határozza meg. Maga a település kezdete a 10-11. századra keltezhető, és az ásatáson vassalak darabok is előkerültek, amelyek az itt élők foglalkozásának bizonyságai. (Parádi Nándor: A Letenye-szentkereszt-dombi kerek templom feltárása. A nagykanizsai Thury György Múzeum Jubileumi emlékkönyve 1919-1969. Szerk.: H. Kerecsényi Judit. Nagykanizsa, 1971. 239-264.) A Zalaszentiván-Kisfaludi hegyi földvárhoz közel fekvő Csatár faluban a fegyverműveseknek az egész telepe előkerült. (Valter Ilona: Árpád-kori kovácsműhely Csatáron. Zalai Gyűjtemény 12. (1979.) 43-74.) 22 Őrtilos nevében az „Őr hn. középkori magyar határvédő őrök lakóhelyére, birtokára utal" (Kiss II. 301.). Ság, Berény és Besenyő török eredetű segédnépek (Győrffy 1983. 117., 197., 238.). Keszi magyar törzsnév, azonban a Nagybakónak határában lévő Gyura-Keszi földrajzi név falunévként való értelmezése bizonytalan (ZMFN. 545.) 23 A Nagykanizsához közeli Besenyő falu a Bakónaki patak keleti partján (a mai Csónakázó-tó mellett) feküdt. A hamis zalavári ún. 1019 évi alapítólevélben mint az apátságnak adományozott falu szerepel. (Füssy 1902. 31.) Mint az apátság falujának 1335-ben megjárták a határait (Z. O. I. 294-307.). 24 Göcseji Múzeum Adattára. Szőke Béla Miklós és Vándor László ásatása. 25 Göcseji Múzeum Adattára. Szőke Béla Miklós és Vándor László leletmentése. 26 Győrffy György Kozárt és Tolmácsot, a Gelse környéki Ságot és a Nagybakónak melletti Keszit (melynek településvoltát régészetileg nem lehet igazolni) Koppány du-kátusát körülvevő katonai telepítésnek véli. Kozár és Tolmács közvetlen egymás melletti telepek Letenyétől ÉK-re a Mura folyóra nyíló oldalvölgyben, kb. 25 kilométerre Somogy határától. Ugyanennyi a távolság a kanizsai völgyben lévő Ságig, Keszi helye egy zárt völgyben van, a főútvonalak ellenőrzésére alkalmatlan helyen. 27 Kristó 1988., 248. 28 Holub L, 23-26. 29 Holub I., 342-343. 30 Füssy 28-31.; Z. O. I. 294-307. 31 A vármegye szervezetéről Holub I.; és Kristó 1988. A szolgáló népekre Heckenast Gusztáv: Fejedelmi (királyi) szolgálónépek a korai Árpád-korban. Budapest, 1970. és Győrffy György: Az Árpád-kori szolgálónépek kérdéséhez. Történelmi Szemle. 1972. 261-320. 32 Holub L, 76., 82., 86-87., Z. O. I. 221. 33 A Bikács nemzetségre: Karácsonyi 1900-1901. I. 244-247., a többi községre Holub III. 34 Kanizsa környéke szláv földrajzi neveiről Melich János: A honfoglaláskori Magyarország. Budapest, 1925.; Kniezsa István: Magyarország népei a XI. században. In: Emlékkönyv Szent István Király halálának kilencszázadik évfordulójára I—III. Szerk.: Serédi Jusztinián. Budapest, 1938.; II. 365-472. A török eredetű helynevekre Kniezsa i. m. és Győrffy György: Tanulmányok a magyar állam eredetéről Budapest, 1959., 87-92.; Uő. István király és műve. 2. kiadás. Budapest, 1983.; Uő. Századok 1958. 55-87. Összefoglalóan a helynevekről Kiss vonatkozó szócikke és Holub III. vonatkozó szócikke. 35 A 13-15. századi oklevelek jelzetét a II. fejezetben közlöm. Hangsúlyozni kívánom, hogy a Kanizsa név írásmódját a középkori oklevelek, a legújabb nyelvészeti publikációk sem veszik figyelembe. Markó Imre Lehel: Zalai helynév fejtési problémák (Kanizsa, Tűrje, Egerszeg) Zalai Gyűjtemény 2., Zalaegerszeg 1974., 3-16.; 5, 6. is azt írja, „hogy a régi metszeteken vagy a korábbi adatokat tartalmazó oklevelekben Canisa, Canissa, Canisscha formában olvasható a város neve." 36 Barbarits Lajos: Nagykanizsa. Budapest, 1929.; Melich 130-136. 37 Markó Imre Lehel i. m. 6. 38 Z. O. I. 36. 39 Kanisa (1231, 1251, 1322, 1323, 1358, 1420, 1423, 1443, 1446, 1455, 1469, 1481, 1488) Kanysa (1256, 1260, 1271, 1278, 1325, 1435, 1381) Knesa (1193) Knysa (1245) Kenesa (1257) Kanese (1262) Kanissa (1382) Kaneza (1312) 40 Kanizsa területén: terra, predium, villa, poessio, oppi-dum (föld, birtok, falu, mezőváros), castrum (vár), és silva (erdő) fordul elő. A vízfolyásra fluvius (folyó) illetve Pacsa mellett a lacus (tó) megnevezést használják. 41 Markó Imre Lehel i. m. 5. A szó részletes etimológiájára és a magyarázatra vonatkozó irodalommal. (3. és 5. lbj.) 42 Melich 390-91.; Markó Imre Lehel i. m. 8-9. 43 Melich 390. 44 Melich 391. 45 Holub I., 31-32. 46 Kristó 1988., 213-214. 47 Holub I. 408-412. és Kristó 1988. 233., 308-309. 48 A nemzetiségről és birtokviszonyairól: Wertner Mór: A Buzád-Hahót nemzetség. Turul XVI. (1898.) 19-33., 59-65. A nemzetség Muraközi és Kerkán túli birtoktestének létrejöttéről Holub I. 29-30. Nem véletlen, hogy a feltételezett 10. századi gyepüvonaltól nyugatra esik Zalában (és Vasban) gyakori falva típusú helynevek többsége. Kázmér Miklós: A „falu" a magyar helynevekben. (XIII-XIX. század) Budapest, 1970. 49 Kristó 1988. 258. 50 Holub III. (Vonatkozó címszók). 51 Mon. Strig. I., 143. 52 A. U. O. VII. 24. 53 Újudvart 1382-ben zálogosította el János vránai perjel a Kanizsaiaknak. OL. Dl. 6952.; C. D. IX/7. 467.; X/i. 52. 54 Veszprémi káptalani levéltár. Epp. Szepetnek 1. A püspöki birtokok felsorolása Zs. O. I. 162. (1415.) OL. Dl. 7580. (Szepetnek, Eszteregnye, Mánta, Bánkfalva, Sormás és Mártonfalva.) 55 Gerevich Tibor: Magyarország románkori emlékei. Budapest, 1938. 88., 192. Vándor László ásatása. Göcseji Múzeum Adattára. Zalaegerszeg, 357-77. 56 Horváth László ásatása. 226 Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig II. KANIZSA KIALAKULÁSÁTÓL A MEZŐVÁROS VIRÁGZÁSÁIG (1245-15. sz. közepéig) 1. Kanizsa első említésétől a Kőszegiekig (1245-14. sz. elejéig) A 13. század első fele a királyi birtokszervezet bomlásának, az első nagy adományozásoknak az időszaka, amelyet csak rövid időre szakít meg IV. Bélának apja halála után egy ellentétes tendenciát erőltető - kérész életű - korszaka. A megszaporodó írásos emlékek elemzése egyre plasztikusabb, árnyaltabb képet nyújt a dél-zalai térség birtokviszonyairól, eseményeiről. Ekkor jelenik meg az 1193. évi első említés után a Kanizsa név egyre többször a forrásainkban. 1231-ben egy Chernél nevű személy végrendeletében Galambok praedium felét a kanizsai Szent Kereszt templomnak, a másik felét pedig feleségének, Dominikának hagyta.1 Ez az adat azonban nem vonatkoztatható Nagykanizsa város előzményére, mert ennek területén ilyen titulusú templom nem volt. 1251-ben azonban ismét találkozunk ezzel a titokzatos templommal, de már mint kolostorral és annak apátjával. Ekkor Tamás „Abbas Monasterij Sancte Crucis de Kanisa" a Hahót nemzetségbeli Ponich comessel egyezkedik Rakacia helység ügyében.2 1263-ban IV. Bélának a komári (Zalakomár) hospe-seknek adott kiváltságlevelében szerepel a kanizsai Szent Kereszt egyház Csót nevű földje, amelyet a király csere útján szerzett meg és adott telepeseinek.3 Az adatok alapján nyilvánvaló, hogy itt nem egy templommal, hanem birtokkal rendelkező kolostorral állunk szemben. A 12-13. században a kolostorokat gyakran említik „ecclesia" jelzővel.4 Szent Kereszt tiszteletére emelt monostor egy van a megyében, méghozzá a Kanizsa folyó mellett, annak a Murába torkollásának közelében, a (Mura-)keresztúri apátság. Bizonyos, hogy ez szerepel a 13. században „de Kanizsa" jelzővel, és tért át a 14. században a „de iuxta fluvium Mura" megkülönböztető jelző használatára.5 A tulajdonképpeni Kanizsa település első említésével 1245-ben abban az oklevélben találkozunk, amelyben IV. Béla király Princ (Prinz) comesnek, Renold co-mes fiának „Zala vármegyében egy bizonyos Bille nevű földet, mely Knysa nevű földjével határos", „örök időkre" adományozta. Az adománylevélből kitűnik, hogy Kanizsa birtokosa Princ egy olyan területet kapott, melyet már egyszer apja Renold is királyi adományként bírt II. András kegyéből. Ezt a földet IV. Béla visszavette, de most Princnek juttatta, aki gyermekkorától szolgálta őt, részt vett hadjárataiban mind itthon, mind Oroszországban, Bulgáriában, Németországban és a tengerparton (Dalmáciá- ban). Bille földről azt mondja az oklevél, hogy „egykor várnépek laktak (itt), akik már kipusztultak, s a terület üresen maradt".6 Kanizsát és Biliét az oklevél a „terra" megnevezéssel illeti. A terra ebben az időben valamilyen földet, földterületet jelentett, amely lehetett kisebb vagy nagyobb, lakott vagy lakatlan, művelt vagy műveletlen. Az oklevélírók ilyen értelemben használták gyűjtőszóként. Tehát az általánosságban földbirtok jelentésű „terra" lehetett falu (több falu) is. A 11. századtól a 13. század utolsó negyedéig dívott a falunak „terra" szóval való megjelölése is. Elsősorban akkor sejthetünk rajta valóban falut, ha a „terrá"-nak saját neve volt, ha saját határaival említik, esetleg éppen határjárás alkalmával.7 így valószínű, hogy 1245-ben feltűnő „Knysa terra" lakott település volt. Kanizsa első ismert birtokosa Princ (Prinz) comes alakja és szerepe jól megrajzolható. Jeles szereplője a IV. Béla korában formálódó zalai nemesi vármegyének. 1268-ban elsőként felsorolt tagja a szolgabírói testületnek, amelynek ítélőszékén bizonyos kényszerhelyzetre hivatkozással (causa necessitatis) nem tudott résztvenni.8 Ennek a „kényszerhelyzetnek" az okát is ismerjük, az ítélkezés idején a szomszédos Somogyban, Pat faluban a királynéi hospesek által elfoglalt hat ekényi birtokrészét kellett visszaszereznie a somogyi bizottság segítségével, negyvenedmagával letett esküje révén.9 Mind a Kanizsát először említő oklevél, mind Princ szerepét taglaló okleveleink IV. Béla belpolitikájának tükrében érthetők. Uralkodásának időszakában több nagyobb birtokrendezés folyt. Az első (1228-1239) nagy apparátussal az ifjú Béla nagyatyja korabeli státusát volt hivatva visszaállítani, az apja idejében történt „haszontalan és felesleges örökadományok visszavonása" révén. Ekkor került sor Bille visszaszerzésére Princ apjától. A második (1254-1258) már a tatárjárás utáni revideált politikai és reformelképzelés részeként, amely valami egyensúlyt kívánt teremteni a királyi hatalom és a magánbirtok viszonyában.10 A király a tatárjárás után szakítva korábbi merev álláspontjával, szintén megkezdte híveinek a birtokadományozást, mint Bille 1245. évi eladományozásánál láttuk. Az 1267-ben Esztergomban tartott gyűlésen pedig dekrétumba foglalta a nemesi vármegye keretei között szervezkedő kis- és középnemesség kiváltságait. A dekrétum ötödik cikkelye kimondja, hogy a nemesek mindazon földjeit, amelyeket a királyi vagy királynéi „szabad falvak" népei (populi liberarum villarum), valamint udvarnokok vagy várszolgák elfoglaltak, állíttassanak vissza a Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig 227 nemesek birtokába.11 Princ 1268. évi mindkét szereplése ennek a cikkelynek a végrehajtásához kapcsolódik. Princ comes elsősorban zalai birtokos volt, rokonságával, a „Jüan bán atyjafiainak" titulált Kanizsai családdal (nobiles de Kanisa) együtt Kanizsa birtokosa. 1257-ben a fehérvári káptalan előtt egyezkedik a rokonság a birtokon, amely korábban sok veszekedésre adott okot. A rokonok Egyednek, Jüan bán fivérének fiai, Egyed, Tibor és Péter, Fulcusnak, Jüan másik fivérének fiai Fulcus és Egyed beleegyezésével részletesen leírták Princ birtokának határait, melyet a rajta épült Szent Margit egyház után Szent Margit földnek neveztek. A határ északon Potulen Gordun fiainak földjétől a „királyi út" (via Regis) mellett haladt a Kanizsa folyó (fluvius Kenesa) felé, innen a folyó partján haladt egy malomig, amely Kerektó faluval (villa Kerektou) szomszédos. A malom egy szigeten van, ahol a határ a folyóból kilép a szigetre, majd egy gyümölcsösben lévő határjelnél keletre fordul, átszeli a mocsarat, és tart „Princh" régi határáig, ahol Kerektó Gug nevű földje van. Emellett terül el a rokonság kanizsai erdeje, akik beleegyeznek, hogy a folyó és főleg a malom tekintetében minden jog Princet illet meg.12 Az oklevél alapján rekonstruálva Princ birtokának határait, úgy véljük, hogy északon Palin és Lazsnak között volt a határ, ahol a „királyi út", a régi 7-es út nyomvonalán Zalakomár felől jőve elérte a Kanizsa völgyét, majd nyugaton a patak mellett haladt egy szigetig, amely mellett Kerektó falu állt a mocsár nyugati partján, és melynek határa délen átnyúlóit a keleti partra a szigeten keresztül, ahol egy malom állt. A falu a malom által duzzasztott tóról nyerhette nevét azon a tájon, ahol egykor a Pivári malom állt. Sajnos a keleti oldalon az oklevél a határokat nem mondja el, hanem mint „Prinz régi határait" ismertnek veszi. 1262-ben Princ tovább terjeszkedik dél felé. A fehérvári káptalan előtt eladja Egyed a már említett kanizsai erdő használatát és haszonvételeit, tűzifa nyerésére, építkezésre, makkoltatásra, testvéreinek Tibornak és Péternek a beleegyezésével 10 márka ezüstért, Princ comesnek és népeinek, akik Szt. Margit egyháza mellet és Lusukon (Lazsnakon) élnek. Kikötötték azonban, hogy a használat csak saját célra történhet, a fák másoknak el nem adhatók. Kijelentették azt is, hogy amennyiben Egyed vagy örökösei az erdőt eladnák, akkor a 10 márkát Princ comesnak vagy örököseinek visszafizetni tartoznak. Bármilyen, az erdővel kapcsolatos vitás ügyben, amennyiben a használatban a comest, vagy háznépét zaklatnák, az igazság kivizsgálására az újudvari preceptort kérték fel. 1263-ban ezt a kanizsai erdő ügyében kelt szerződést megerősítette.13 1262-ben egy másik ügylet is zajlott Princ (Prench) comes és az ekkor már magukat Kanizsai Egyed fiainak (filii Egidii de Kanizsa) nevező fivérek között. Egyed fiai ekkor 50 márka ezüstért eladtak egy bizonyos szigetet Kanizsában (quam in Kanisa sitam habent) amely Princ (Prench) Kanizsának nevezett prediuma közvetlen szomszédságában volt, amely birtokon egy Szent Margit tiszteletére emelt egyház állt. Az eladáshoz Csák (Chak) fia Gug hozzájárulását adta. Ez az oklevél most már teljes bizonyságot ad arra, hogy Kanizsa egy olyan nagyobb birtoktest volt, ahol egyrészről Princ birtokát találjuk, ahol a Szent Margit templom állt (Predio comitis Preunch Kanisa vocato, in quo ecclesia est hono-re beaté Margarete fundato), másrészről itt helyezkedtek el Kanizsai Egyed fiainak birtokai is. Princ birtoka predium volt, ahol a földesúr kúriája körül saját szolgáival megművelt mezőgazdasági „üzeme" működött.14 1263-ban, amikor IV. Béla királyi udvarházat épített Romárban és körülötte hospeseket telepített, a környező földeket, így a már említett kanizsai (murakeresztúri) apátság földjét és az itt élő várjobbágyok földjeit is csere útján megszerezte. Az adományozó iratból derült ki, hogy 1245-ben a király nem az egész Biliét adta Princnek, mert ekkor Szemere (Zemere), Gubás, Bencs (Bench) és Mika nevű várjobbágyok kapják a zalai vár földjét Biliét és mellette egy Váró nevű földet. A határok megszemlélésén jelen volt Princ comes is. A határki jelölésnél világosan kitűnik, hogy Bille határának csak egy részéről lehet szó, hiszen az adományozott terület Princ földjén kívül határos Biliéi Domokosnak, a zalai vár hadnagyának (maior exercitus) földjével is. A határjárás világosan leírja, hogy Bille ezen része Kanizsa és Récse között helyezkedik el, érintkezik a vajdai (Woiauoch) nemesek földjével északon, keleti szomszédja Récse, bizonyos Orbán földje és erdeje, majd Péter fia Herchek (a nevezett föld lehetséges, hogy a későbbi Péterfal-vával azonos), délen egy Zápolya (ma Potyli) nevű patakig él, amelyen túl van Váró föld, majd nyugaton Biliéi Domokos földjével és végül északnyugaton Princ földjével határos.15 Egy év múlva a csurgói keresztesek házának főnöke megjárja Biliéi Domokos földjének határait, és ez IV. Béla által megerősítést nyert.16 Ekkor a határjárás során délen találkozunk ismét Gug földjével, Szaka fiainak földjével (terra filiorum Zaka), Bille szőlőivel, és északon azzal a nagy úttal, amely Récséről Újudvarra megy. Az ismertetett oklevelekből kirajzolódik előttünk Kanizsa föld (terra), amely egy nagyobb kiterjedésű birtoktest volt, és a Kanizsa folyó (fluvius) keleti partján húzódott észak-dél irányban. Két megnevezett település volt rajta, Lazsnak (Lusuk) és a Szent Margit egyháza melletti település, amely Princ comes praediuma. Kellett lennie még egy településnek, hiszen szó esik a Princcel rokon kanizsai nemesekről (nobiles de Kanisa), akik minden valószínűség szerint a Bikács nemzetség tagjai. Princ nem lehetett ennek a nemzetségnek a tagja, csupán rokon, hiszen a ké- 228 Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig 2. térkép. A Kanizsai-birtok határai 1257-ben Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig 229 sőbbiekben leszármazóit sem nevezik ebből a nemzetségből valónak, ellentétben Egyed fiaival. A későbbi Kanizsává formálódó település magja: az említett templom, a birtok határai északon Lazsnak és Palin között húzódnak, keleten a többek által birtokolt Biliével határos, amely a Zápolya (ma Potyli) patak két partján húzódott párhuzamosan Kanizsával és a régi 7-es út környékétől dél felé, és a mai Szabadhegy szőlőit is magába foglalta. Kanizsa déli fele a Bikács nemzetségé volt, amely erdős területét Princ magának megszerzi. A déli határok bizonytalansága, illetve meghatározatlansága összefügg azzal, hogy Kanizsa határain túl is mindenütt ennek a Tolna vármegyéből eredő nemzetségnek a birtokai feküdtek. Hosszabb idő elteltével 1296-ban találuk ismét Kanizsára vonatkozó adatot. Ekkor Kanizsaszegi Eynard (Aynard) comes a zalavári konvent előtt megveszi a biliéi nemesek birtokának egy ekényi részét négy márkáért. Adatok hiányában nem tudjuk megállapítani, hogy Eynardnak milyen kapcsolata van a már említett családokkal, de az bizonyos, hogy újonnan felbukkant birtokosról van szó, és a nevében szereplő Kanizsaszeg (Kenesazyg) is új, eddig nem szereplő birtoktestet jelöl a felvázolt Kanizsa birtokon belül, amelynek neve és a később feltűnő várral való névazonossága Eynardban az első kanizsai vár építtetőjét sejteti.11 A 13. század végén vagy a 14. század legelső éveiben a Kőszegiek uralma kiterjedt egész Zala vármegyére, így Kanizsára is. A királyi hatalom rohamos hanyatlásával és a tartományúri hatalom látványos előretörésével jellemezhető időszakban a Héder nemzetségből származó Kőszegi család Vas vármegyéből kiindulva, a kiskirályságát az egész Nyugat-Dunántúlra kiterjesztette. A központi hatalom elleni harcot az a Henrik indította el, aki IV. Béla leghűségesebb híveként a király oldalán harcolt a belháborúkban az ifjabb királlyal, Istvánnal szemben. IV. Béla halálakor (1270) cseh földre menekült, és csak IV. László trónralépésekor, két év múlva tért vissza. Ettől kezdve a Kőszegiek pártállását a mindenkori nagyobb haszonszerzés elve határozta meg. Kun László ellen ötször ütöttek pártot, s ajánlották fel szolgálataikat a király ellenfeleinek. III. Andrással szemben az Anjou-ház híveiként szerepeltek 1291-1300-ig. Mikor Károly Róbert partraszállt Dalmáciában, váratlanul visszapártoltak III. Andráshoz, majd halála után a cseh Vencel és a bajor Ottó trónja ügyében tevékenykedtek. Hatalmuk alá kényszerítették a nagyhatalmú bárói családok sorát, a Hahót-, Csák-, Győr-, az Aba-, Gutkeled- és Héder nembelieket. A középbirtokosok közül az Oslokat, Nagymartoniakat, Zalából a Sza-lók, Péc, Koppányi nemzetség tagjait, hogy csak a legismertebbeket említsem. A kifosztott, megalázott nemzetségek és az „önként" csatlakozottak voltak a tagjai annak a famíliának, amely a hatalmi bázisukat képezte. A Kőszegiek hatalmát az is erősítette, hogy országos méltóságaik mellett számos megye ispáni tisztét is viselték. Kőszegi Henrik egyik fia, János az 1270-90-es években vasi, soproni, zalai, orbászi, sza-nai, garici, gackai (gecskei), a másik, Miklós soproni, mosoni, szanai és raviscei ispán volt.18 A Kőszegiek zalai előretörése az adatok alapján is körvonalazható. 1270-ben már bitorolják a Hahót nembeli Arnold Sztrigó nevű várát a Muraközben.19 1292 körül foglalják el a másik Hahót várat Buzádszi-getet (Hahót mellett).20 A 14. század elején kezükben volt szinte minden jelentősebb nyugat-dunántúli vár. Zala vármegyében ekkor már bent ültek az említetteken kívül Pölöske, Lendva, Szigliget, Nempti (Lenti), Résznek és Kanizsa váraiban. Valószínű, hogy ezenkívül még Tátikát is ők bitorolták. Ez azt is jelentette, hogy a várakkal tartozékaikként 15-20 falu is a tulajdonukba került. Zala vármegyében ezeken túl a 12. század óta a Kőszegiek birtokában lévő kapornaki monostoron kívül Egerszeg, Pölöskeszeg, Kehida, Pózva, Fancsika és talán Kolon települések is hatalmuk alá tartoztak.21 Az elfoglalt várak várnagyai a Kőszegi famíliában bizalmi állást töltöttek be, katonailag és gazdaságilag is a kiskirályság pillérei voltak. A bitorolt zalai várak közül kettőnek ismerjük a várnagyát. Nemptiben (Lenti) a Szalók nembeli Kaba Demeter, Kanizsaszeg várában az Osl nembeli Lőrinc volt a várnagy.22 Az 1310-es években a királyi hatalom megerősödésével megindult a Kőszegi-szerviensek kiválása a fa-miliaritásból. Az erőszakkal összetartott kötelék szétpattanása egyre csak gyorsult, annak ellenére, hogy gyakran nem maradt el a megtorlás és a kegyetlen bosszú sem. A tizes évek második felére tehető az Osl nembeli Imre fia Lőrincnek az átállása a király táborába. Magával vitte természetesen saját szervienseit is, akikkel együtt keményen harcolt korábbi urai ellen. Haditettei sorába tartozott annak a várnak -Kanizsának - a visszavétele, ahol mint várnagy működött. 1321-ben a király a lázadó Kőszegi Kakas Miklós helyett zalai főispánná tette. Az új zalai főispán a visszafoglalt és így a királyra szállt várat szolgálatai fejében adományul kérte a királytól. 1323. április 29-én kelt az adománylevél, amelyben I. Károly Kanizsaszeg várát és tartozékait Osl nembeli Imre fia Lőrinc mesternek adományozza. Ezzel az adománynyal Kanizsa és Lőrinc családjának sorsa és neve két évszázadra összefonódott.23 2. A Kanizsai család eredete (Az Osl(i) nemzetségtől (Kanizsai) Lőrincig) A nyugati határszélen, Sopron vármegyében őshonos Oslok leszármazását korábban több kutató többféleképpen magyarázta.24 Ma már bizonyosnak tű- 230 Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig nik, hogy az Osl(i) nemzetség őse - amelyből a Kanizsai család is származott - az a kalandozó Sur vezér volt, akit az augsburgi vereség után Bulcsúval és Léllel együtt kivégeztek.25 A nemzetségnek az oklevelekben először említett tagja Osl ispán volt, aki a 12. század második felében élt. Fiainak 1217-ben II. András az udvarnokok földjét adományozza a rajta megtelepedett lakókkal együtt. Később adományát visszavonta és helyette más birtokot adott.26 A fiúk IV. Béla alatt jelentős szerepet játszottak, II. Osl szörényi bán lett,27 Beled, Bélának, mint ifjabb királynak a főpincemestere,28 és ismert még Móric, Sur, Benedek püspök (váradi, aztán győri) is.29 Az Osl nemzetség számos ágra bomlott, a Sur ágból származtak az Agyagosiak, Móric ágából a Szemenyeiek és a Szántaiak, Beledtől a Kis-Heflániak, Lozsiak és Viczaiak, II. Osl hét fiának leszármazottai a Herbotyaiak (Csávaiak), Vásáros-Falviak, Asszonyfalvi Ostfiak, Bresztóciak, Tardiak, Szentmártoniak. Bennünket a fiúk közül Tamás érdekel, aki az 1228-1248 közötti oklevelekben szerepel.30 Két fia volt Tamás és I. Imre, akik 1264-ben - ekkor már apjuk nem élt - a székesfehérvári káptalan előtt megosztoznak birtokaikon. Tamásé maradt Ysabor falu minden tartozékával, Imre pedig a csornai, mórod és széplaki birtokrészeket, az utóbbit lakótoronnyal, Halászi szigetet a Fertő mellett és a Somogy megyei Nagácson lévő birtokokat kapta.31 Ysabort több kutató a zalai Ysaborral (elpusztult falu Pacsa határában), míg Pór Antal a rábaközi Szoborral azonosítja. A források elemzése alapján az utóbbi vélemény a valószínűbb, így az Oslok 13. századi zalaibirtoklását semmi nem igazolja.32 Bizonyos, hogy Tamásnak nem volt fiúgyermeke, ellenben I. Imrének hat fiúutódja volt, akik közül hárman vitték tovább a családot. II. Imre és Mihály leszármazottai magukat Csornaiaknak nevezték, Lőrinc pedig a Kanizsai család őse lett. Lőrinccel és összes testvérével, Gergellyel, Lászlóval, II. Imrével, Mihállyal és Dénessel 1308-ban ismerkedhetünk meg, amikor a szintén Osl nemzetség-beli II. Herboldnak és fiának Istvánnak átengedik a Sopron megyei Beledet, amelyet I. Herbold I. Imrétől megvett ugyan, de utóbb pörösködtek miatta. Most, hogy a pert megszüntették, ennek elismeréséül Herbold leszármazottai az utódok nélkül elhalt András fia Jakabtól örökölt birtokrészekből Csornának, Belednek és Csapod-Családnak a negyedrészét átengedték Imre comesnek és ivadékainak.33 Lőrinc későbbi testvéreivel együtt a Kőszegiek szolgálatában áll. Ez kitűnik abból az 1314 évi oklevélből, melyben Gergely fia András és Kakas Miklós, a néhai Miklós nádor fia a Héder nemzetségből visszaadták Imre fiainak a rábaközi Sobur (Ysobur) birtokot, amelyet a zavaros időkben elfoglaltak, noha ahhoz semmi joguk nem volt.34 Lőrinc ekkor a Kőszegiek hegykői ispánja volt.35 /. kép. A Kanizsai család címere. II. Lajos címeradománya 1519-ből. (OL. Dl. 24 772.) Lőrinc pályafutásának egyik bizonytalan pontja, hogy mikor viselte a kanizsai várnagyi és egyben a zalai alispáni tisztséget. Az időpontot a már korábban idézett évnélküli oklevél adatai alapján lehet behatárolni. Holub József szerint: „... Újudvari István mester és Péter megidéztették elébe Bakonoki Márk comest, aki ott elismerte, hogy fentieknek elzálogosított eredejét a határidőre nem tudta kiváltani, s így egy későbbi terminuson az újudvari konvent bizonysága és Lőrinc embere előtt azoknak átengedi." Mivel itt azt olvassuk, hogy „ad nostram legitimé evocas-sent presentinem" és a beiktatás „presente homine nost-ro" megy végbe, kétségtelen, hogy Lőrinc várnagy alispán volt, mert hiszen a vár, melynek várnagya volt, a Héder nembelieké volt, s 1312-1320 között a Héder nembeli Miklós és András voltak a főispánok!36 Egy másik kutatónk ezt az időpontot tovább próbálja szűkíteni, és úgy véli, hogy mivel Lőrinc 1313-ban a Kőszegiek hegykői ispánja,37 pályafutásának ismeretében kanizsai működését vagy 1312-ben vagy 1314-15-ben határozza meg.38 Bizonyos, hogy az utóbbi időpont a legvalószínűbb, hiszen 1314 december 20-án kelt az az oklevél, amely Bille birtok tárgyában Kanizsai Eynard fia Máté és Osl nembeli Lőrinc között keletkezett.39 Ebben ugyan Lőrinc titulusát nem említik, de teljesen bizonyos, hogy más minőségben, mint kanizsai várnagy nemigen tartóz- Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig 231 kodhatott volna itt ebben az időpontban. Ez az oklevél, amelyből megtudjuk, hogy ekkor megveszi a Kanizsaszegiek birtokait, magyarázatát adja későbbi kanizsai szereplésének. Lőrinc mester 1316 és 1319 között hagyta el a Kőszegieket és tért át Károly Róbert hűségére.40 1316 az az esztendő, amikor a királyi hatalom ereje először érződik ebben a térségben, I. Károly seregei ostrom alá fogták Kőszegi János Tolna és Baranya megyei várait és a drávántúli területeiket. A király szolgálatában Lőrinc mester abban a hadjáratban tűnt ki, amit Amadé fia Miklós soproni ispán, későbbi sziavon bán vezetett a Kőszegiek segítségére jött németek ellen.41 1319-ben Szalafőnél és a vasi Kőszegnél a Köcski Sándor vezette királyi sereg súlyos csapást mér a német segítséget igénybe vevő Kőszegiekre.42 A kiskirályság hatalma megroggyant, a király kezére kerül Tolna vármegyében Dombó, Döb-rököz és Nyék, Baranyában Kőszeg, Kéménd, Zalában Pölöske és Kanizsa vára. Kanizsa (Kanizsaszeg) várának visszafoglalója az Osl nembeli Imre fia Lőrinc mester volt, akinek három lovas szerviense az ostrom során életét vesztette.43 Kanizsának a király részére történt visszafoglalásával hozható kapcsolatba az a múlt század végén előkerült éremlelet, amely bécsi, gráci, és friesachi véretekből áll és közzétevői földbekerülési idejét a 14. század elejében - 1308 után - határozták meg. Elrejtő-jében joggal sejthető a vár védőinek valamelyike, hiszen ki másé lehetett volna egy ilyen összetételű kincs, mint az osztrákokhoz pártolt Kőszegiek emberéé.44 Lőrinc, mint a király egyik legmegbízhatóbb híve lehetett alkalmas arra, hogy 1321-ben Zala vármegye főispánjaként - egykori ura a lázadó Kőszegi Kakas Miklós helyére lépve - a nemrég visszahódított terület közigazgatását vezesse. Ezt a tisztséget az írásos emlékek tanúsága szerint 1321 szeptember 25. és 1323 április 29. között viselte.45 A nagyfokú uralkodói kegy jele volt az a királyi rendelet, amelynek előzménye a király ellenségei elleni kemény - talán nem is egészen mindig csak a törvényes keretek közötti - fellépés volt, amely utasítja az ország összes hatóságát, hogy Lőrinc zalai főispánt semminemű kártétel miatt felelősségre ne vonják.46 Különösen keményen járt el a Kőszegiek kegyurasága alatt álló Zala vármegyei benedekrendi apátság, Kapornak ellen. 1323-ban Henrik apát megjelent a király előtt, és azokról a károkról panaszkodott, amiket Imre fia Lőrinc zalai ispán éveken át okozott a monostornak. így látszik, hogy a dolgot a király is sokallta, mert Hahóti Miklóst megbízta az apátság védelmével.47 A legnagyobb kegy, amelyet a királytól kért, az az általa elfoglalt kanizsaszegi vár és uradalmának részére való adományozása volt. Kanizsai várnagy korából pontosan tudta, hogy a vár és környéke - ahol ekkor ő maga is birtokos lett - mennyire jelentős gazdasági és katonai szempontokból is, uralva a Horvátország felé vezető kereskedelmi útvonalakat. Főispánságának időszakában kérte és kapta meg adományul azoknak a birtokoknak egy részét Zalában, amelyeket a király a Kőszegiektől kobzott el. Lőrinc jellemének megvilágításához hozzá tartozik, hogy ezeket a falvakat - annak ellenére, hogy érvényes királyi adornánylevéllel rendelkezett - sorra megvásárolta hajdani tulajdonosaiktól, mivel tudta, hogy a Kőszegiek ezeket a birtokokat mily módon szerezték meg. Ezzel az eljárással ugyanakkor minden későbbi pertől is megóvta magát. így mikor 1322-ben a királytól megkapta Kehida falut, tisztázta, hogy azt még Kőszegi Miklós nádor foglalta el a Koppányiaktól, és most hogy a nádor fia Kakas Miklós leverettetett, és a király neki adta, a régi tulajdonos hozzájárulása is szükséges az aktushoz, amelyet hálából és szeretetből a Koppányiak pártolásáért meg 2. kép. Osl nembeli Lőrinc kanizsaszegi várnagy, Zala megye alispánja által kiadott oklevél 1314-15 tájáról. (Veszprémi kápt. lt.) 232 Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig is kapott.48 Hasonlóan történt ez Igrice esetében ugyanebben az évben, ahol Póka fia Luka és Adorján mondott le jogairól, azért a támogatásért amit nehéz napjaikban Lőrinc nyújtott nekik.49 A kanizsai vár uradalmának felkérése előtt 1322-ben Princ unokáitól megveszi Kanizsa falut (villa seu praedio), ahol Szent Margit tiszteletére emelt templom áll, és azt a szigetet, amelyet Princ 1262-ben vásárolt.50 Ugyancsak megvette a Bikács nembeli Egyed fiaitól azt a szigetet, amelyen várhely (locus castri) van Kerektóval és a Csákány nevű faluval együtt.51 Csak ezek után kéri az adományozást I. Károlytól, ami 1323 április 29-én meg is történik. Ebben az adománylevélben említik egyébként utoljára Lőrincet zalai főispánnak. Az oklevél elmondja a kérés és az adományozás menetét, elsorolja az adományozott érdemeit, és kimondja, hogy az adomány Kanizsaszeg várából, Kanizsa, Lazsnak, Leányfalu, kivéve Pink, más néven szintén Leányfalu, valamint Venéce, Csákány és Kerektó helységekből áll.52 Meg kell említeni, hogy létezik egy 1321-re keltezett adománylevél is ugyanebben a tárgyban, ez azonban későbbi hamisítvány.53 Lőrinc ezekben az években kiegészítette a Kanizsa környéki birtokokat. 1324-ben Princ már említett unokáitól Imrétől és Balázstól megveszi Biliének azt a részét, amelyet 1245-ben kapott ősük IV. Bélától. Az oklevélben azt is leírják, hogy ez a birtok Kanizsa szomszédságában (in vicinitate Kanisa) fekszik.54 Megkapja adományul Récsének azt a részét is, amelyet Kőszegi Henrik fia Miklós birtokolt, és annak idején egy Tiborc nevű orvostól vásárolta.55 1325-ben e birtoknak az ügyében pereskedett a vajdai nemesekkel, mire a király megjáratta a határokat a zalai konventtel és felosztotta köztük a birtokot úgy, hogy északi fele a vajdaiaknak, déli pedig Lőrincnek jutott.56 1325-ben észak felé is terjeszkedik. Venys asszonytól, Tomaji László lányától - aki Szentbalázsi János özvegye volt - és fiaitól Bodevtől, Ilemértől és Benedektől megveszi Pamlén (Palin) birtokuknak az északi felét 25 márkáért. A birtokrész Újudvar mellett a Kanizsa folyó szomszédságában terült el. Az ügylethez hozzájárulását adta a szomszédság miatt Fülöp, a jeruzsálemi Szent János lovagrend (johanniták) nagymestere is.57 Nemcsak Kanizsa körül, hanem Sopron vármegyében (Garablyán, Gyalóka, Dicske58, Nimig59,) és Somogyban (Kisasszond60) is kapott szolgálataiért a királytól birtokokat. 1326-ban a Kőszegiek újból fellázadtak a király ellen. Vas vármegyében Köcski Sándor indul ellenük és beveszi Sárvár, Németújvár, Kőszeg és Szalónak várát. Szlavóniában a királyi sereg vezetője Ákos nembeli Mikes szlavón bán, akinek seregében, a Kőszegiek fő támaszpontja Kapronca ostromakor, magát nem kímélve ott küzdött Lőrinc mester. Tetteiről a király több oklevelében emlékezett meg, de talán a legtalálóbban foglalja össze érdemeit a Peresztegre vonatkozó adománylevélben, amely 1327 január 30-án kelt, közvetlenül a lázadás leverése után. Ebben az uralkodó tekintetbe véve „Lőrinc mester hűségét és kedves, nagyszerű, szívesen látott, érdemdús szolgálatait, amelyeket irántunk és országunk iránt különféle hadjáratokban és veszedelmekben kitett helyeken uralmunk és méltóságunk felmagasztalásáért és az országban a béke újbóli megteremtéséért, különösen pedig a hűtlenek és lázadók, tudniillik Gergely fia: András és a Kakasnak nevezett Miklós összezúzásában és ugyanezeknek tetszés szerinti megalázásában, és igen sok várunk megvívásában a felségünknek történt átadásában, sok költséges fáradozásában és személyének veszedelmeiben a saját és övéi vére ontásával dicséretes módon tanúsított és kimutatott. Ezekből - mivel hosszú lenne és untató a jelen oklevélben mind egyenként elmesélni - ezt a keveset, valójában sok dicséretre méltót az utódok emlékezetére és a többiek felvilágosítására a jelen oklevélben feljegyezni megparancsoltuk, ugyanis amikor bizonyos fegyveres sereget küldtünk az ő elöljárójának, a jó Amadé fiának Miklósnak, Sopron vármegye akkori ispánjának, majd egész Szlavónia bánjának kapitánysága alatt, hogy támadjon az említett, hozzánk hűtlen és lázadó Gergely fia: Andrásra, ugyanezen híveink tudomására jutott, hogy néhány nagy hatalmú német báró fegyveresek hatalmas seregével az említett András megsegítésére Kőszeg városánál összegyülekezett, és ezek ellen az égi oltalom erejének közepette előnyomultak, ugyanezen ellenséggel kemény ütközetet vívtak és dicsőséges győzelmet arattak. Ebben az ütközetben Lőrinc mester hűsége hevületében és az irántunk való hódolatában férfiasan küzdött, és egy bizonyos Stadeuker nevű nagy hatalmú bárót az ellenséges csatasorból elfogott és börtönünkbe juttatott, jóllehet maga is életveszélyes sebeket kapott, és övéi közül igen sokan ugyanott holtan estek össze. Továbbá mostanában, amikor nemrég újból Kapronca várát, amelyet a hűtlen Henrik fia védett ellenünkben, Mikccsel, egész Szlavónia bánjával, kedvelt hívünkkel vívattunk, ez a Lőrinc mester, akit a bán megsegítésére rendeltünk, szervienseivel méltóságunk növeléséért ez alatt a vár alatt is derekasan küzdött, s ott ő maga személyesen, mind pedig az övéi életveszélyes sebeket kaptak, és egyik szerviensét, a Burdeznek nevezett Pált megölték."61 Lőrincnek mindössze pár esztendő állt rendelkezésére, hogy a vagyont, amelyet magának és családjának megteremtett, élvezhesse is. Ezalatt leginkább a királytól kapott legnagyobb adománybirtokát, Kanizsát igyekezett gyarapítani. A Sopron vármegyei ősi birtokok helyett lakóhelyét ide tette át, ezáltal megteremtette a lehetőségét, hogy utódainak majdan a település és vár adjon nevet. Ő maga azonban ezt a családne- Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig 233 vet még nem használta, majd fia nevében tűnik fel közel egy évtizeddel halála után. Megjegyzendő, hogy ezzel párhuzamosan egy ideig még felbukkan nevükben a Csornai jelző is, ősi birtokuk és az Oslok közös nemzetségi monostora jogán.62 1330-ban a Kanizsai család alapítója abban a szörnyű háromnapos csatában esett el Posadánál, ahol Basarab havasalföldi vajda egy hegyszorosba tőrbecsalta I. Károly seregét. Maga a király is csak úgy menekült meg, hogy ruhát cserélt Dénes fia Dezsővel. A Képes Krónika szinte megeleveníti előttünk a tragikus eseményt, „fent a meredeken mindenfelől számlálhatatlan sok valah futkosott és nyilazott a királyi seregre mely összeszorult az út mélyén; nem is út volt ez, valóságos hajófenék, a tolongás miatt ösz-szevissza buktak a legerősebb paripák a vitézekkel együtt ... beszorultak mint a halak a varsába. Elestek az ifjak, a vének és válogatás nélkül a főemberek."63 Itt találta Lőrincet „vitézül harcolva" a halál.64 3. A kanizsai vár építési idejének és topográfiájának kérdései Napjainkig makacsul fel-felbukkannak különböző írásokban azok a múlt század második felének Nagykanizsa helytörténetírásában keletkezett fantáziaszülte vélekedések, amelyek a mind ősibb és dicsőbb múlt bizonyításának igényével a kanizsai vár keletkezését a kelta időkbe vezették vissza. A hely fontosságát hangsúlyozva a rómaiaktól a honfoglaló magyarokig újra meg újra felépülő és elpusztuló vár fantomképének hitelesebbé tételére még a vár életéhez kapcsolódó eseménytörténetet is kitaláltak.65 A régészeti feltárások, leletmentések, a város területéről ismeretes emlékanyag, valamint az írott források elemzése semmi bizonyítékát nem adta, hogy a történeti város területén bármilyen, 13-14. század fordulója előtt létezett erődítés maradványai rejtőznének. Az építés idejének behatárolásában rendkívül fontos, hogy a várat mind Lőrinc itteni szereplésekor, mind adományozásakor Kanizsaszegnek nevezik. A település történetében ez az elnevezés - mint már korábban említettük - 1296-ban Kanizsaszegi Ey-nard comes nevében (Eynardo comite de Kanisazyg) bukkan fel.66 Eynard comes 1308-ban újabb birtokrészeket vásárol Bilién az ottani nemesektől. Ezek a területek egy völgyben a kanizsai népek földjével határosak (terra populorum Keneza) .67 Néhány évvel később Eynard fia Máté már szabadul ezektől a birtokoktól, 1314-ben nem másnak, mint Osl nembeli Lőrincnek adja el, akinek titulusa ebből az oklevélből nem ismeretes, de más forrásból tudjuk, hogy kanizsaszegi várnagy a Kőszegiek szolgálatában.68 A keltezetlen oklevélben való szereplése várnagyként (castellenus de Kenesazyg), és itteni birtokvásárlása teljes bizonysággal összefügg egymással, így ez utóbbi a másik oklevelet is keltezi. Ez az időpont az, amely - ha közvetett is - a kanizsai vár meglétét egyértelműen bizonyítja. Ez a megállapítás megegyezik azzal a korábbi - más adatokra támaszkodó -következtetéssel, amely Lőrinc itteni várnagysága valószínű időpontjának 1314-15-öt adta meg.69 Hiteles emlékünknek, amelyben a kanizsai vár szerepel, csak az 1323-as adománylevél tekinthető, amelyből megtudjuk, hogy „castrum Kanisazyg" Kőszegi Kakas Miklós tulajdona volt, mielőtt Osl nembeli Lőrinc a király számára elfoglalta. Az elfoglalás éve 1319-re tehető.70 1322-ben, amikor Lőrinc - az adományozás biztos tudatában - elkezdi megvásárolni a Kanizsa körüli birtokokat, Kanizsa falut és a mellette lévő szigetet Princ fiaitól, Imrétől és Balázstól szerzi meg.71 Az oklevélben szó sem esik a várról, holott jól tudjuk, hogy Kanizsa vára a település melletti szigeten állt. Ellenben amikor ugyanebben az évben a Bikács nembeli Egyed fiaitól megvesz egy szigetet a Kanizsa folyó közepén Kerektóval és Csákány faluval, a szigeten egy várhely van. (. . .quandam insulam in medio fluvii Kanisa existentem, locum castri cum Kerektov vulgaliter vocatum. . . cum villa Chakan. . .). A Bikács nemzetség a Kanizsai völgyben dél felől volt határos Princ birtokaival, az említett két helység is a későbbiekben itt határozható meg. Az oklevélben szereplő várhely azonban nem hozható kapcsolatba Kanizsaszeg várával.72 Kanizsaszegi Eynardot a források hiányossága miatt nem tudjuk egyik nemzetséghez sem kapcsolni, de bizonyosan nem állt rokonságban sem Princ-cel, sem a Bikács nembeliekkel. Birtokai közül csak a Bilién vásároltak lokalizálhatok, amelyek a kanizsai népekkel, tehát nem saját birtokaival határosak. Maga az előnév csak annyi következtetést enged meg, hogy Kanizsa valamely szögletében, szomszédságában volt birtokos. A Kanizsaszeg név felbukkanása a századforduló zűrzavaros időszakában, majd a család terjeszkedése vásárlásokkal új birtokost sejtet. Előnevük és a Kőszegiek birtokában megjelenő erődítmény közötti összefüggés nyilvánvaló. Ennek az időszaknak a hatalmi viszonyai lehetővé tették a királyi engedély nélküli várépítéseket. A Kőszegiek itteni megjelenése is sokkal inkább azzal függ össze, hogy az itteni várat szerezték meg, minthogy minden előzmény nélkül ők emeltek volna egyet. A kanizsaszegi vár építője minden bizonnyal az 1296-1308 között szereplő Kanizsaszegi Eynard volt. Előnevének használata és a vár felépülése közötti vélhető összefüggés alapján az új erősség emelését a 13. század utolsó évtizedében határozhatjuk meg. Erősíti a várnak a Kanizsaszegiek általi építése valószínűsítését az a tény, hogy még 1308-ban a család birtokbővítéssel foglalkozik, hat évvel később szerzeményeiket eladják a Kőszegiek várnagyának, és kör- 234 Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig 3- térkép. Kanizsa középkori topográfiájának vázlata Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig 235 nyékbeli birtokosként többet nem szerepelnek. Birtokaik „eladása" az adott körülmények között nyilván nem volt egészen önkéntes. A hatalmukat jelentő erősségtől megfosztott Kanizsaszegiek eltávoztak a környékről. Ez az időpont egyben tehát a Kőszegiek foglalását is behatárolja 1308-1314 közé, valószínűbben 1314 körűire. A várépíttető személyének meghatározásán túl van egy másik rendkívül fontos kérdés, nevezetesen, hogy van-e területi kontinuitás a Kanizsaszegnek nevezett és a később Kanizsának nevezett vár között. Ezt a problémát azért kell felvetnünk, mert a későbbi (16-17. századi) alaprajzokból és metszetekből, majd Méri István ásatásából pontosan tudjuk, hogy a Kanizsai család által lakott várkastély közvetlenül a város mellett állt egy szigeten.73 Mint korábban szó volt róla, Kanizsa falu - ahol a Szt. Margit titulusú egyház állt - és a mellette fekvő sziget 1322-es megvásárlásakor szó sem esik várról. A Bikács nemzetségtől vásárolt várhely pedig az oklevél alapján nincs Kanizsa határában, hanem egy szigeten Kerektónál. Ezt a szigetet 1321-ben meg is nevezik, ekkor is szó esik a Csákány szigetén lévő várhelyről.74 Ezekből a forrásokból Kanizsaszeg várának helyéről legfeljebb annyit tudunk meg, hogy nem állt a Kanizsa melletti szigeten. Az adatokat elemezve Fü-gedi Erik fogalmazta meg először azt a gondolatot, hogy az „eredeti vár" nem azon a helyen volt, ahol később a Kanizsai család várkastélyát felépítette.75 Méri István ásatási eredményei - amelyek Fügedi vélekedésénél jóval korábbiak, de sokáig közöletlenek voltak - ezt a feltevést megerősítették. Sem a várkastély területén, sem a kölső vár térségében végzett kutatások nem tudták bizonyítani az első okleveles említések korára tehető - csak lényegesen későbbi -épület, erődítmény nyomait.76 így a történeti és a régészeti adatok tükrében aligha valószínű, hogy az a vár, amelyet Osl nembeli Lőrinc kapott, azonos a későbbi kanizsai várral. Ha írásos adatok nem is állnak rendelkezésre, megkíséreljük annak a helynek a meghatározását, ahol Kanizsaszeg várát sejthetjük. A 18. században a kanizsai völgyről készült térképen déli irányban két szigeten elhelyezkedő erődítmény nyomait láthatjuk. A Kanizsa (Principális) és a Bakónaki patak összefolyása felett látható a Leányvári szigeten egy, a másik lényegesen feljebb, a mai pályaudvar vonalában. A Leányvár helynevek a középkori forrásokból az 1323-as adománylevétől kezdve ismeretes Leány falu (villa Leán) nevét őrzik, amely a 15-16. század fordulóján vált elhagyott hellyé, pusztává.77 A délebbi erődítménymaradvány talán azonos a Bikács nem várhelyével, a másik, amely helyet ma Kisleányvári szigetnek neveznek, s amelyről a hagyomány is tudja „régen vár volt itt, melyet vizesárok vett körül", Kanizsaszeg várával véljük azonosnak. Halis István, Nagykanizsa történetének jeles ismerője 1917-ben ezt írja erről a helyről: „Megerősített kis hely volt, s falai még félszáz év előtt mintegy fél méter magasságban állottak, de manapság már semmi sincs belőle. Csupán a kanizsai vasúti állomással szemben a réten egy kis domb mutatja hol feküdt."78 4. A Kanizsai család történetének vázlata 1532-ig. a) Kanizsa és a Kanizsai család a 14. század közepén (1330-137S)- Lőrinc mester halála után fiai léptek az örökébe. 1330 körül kelt az az oklevél, amelyben a legidősebb fiú /. János fivéreivel, /. Istvánnal, I. Miklóssal és Levkó-val (Lőrinc) a zalavári konvent előtt Biliéi Gubás utódaival megosztozik Bille birtokon.79 Az ötödik fiúval, Benedekkel - akit magisternek neveznek - egy Récse-Szentkereszt birtok ügyében kiadott megerősítő levélben találkozhatunk először. Tudjuk róla, hogy részt vett az 1347-es nápolyi hadjáratban, birtokos volt a Kanizsa melletti Libolcán, ahol 1357-ben homokkomári Vörös Bánd fia István követett el hatalmaskodást. Utoljára egy 1363-ban kelt oklevélben fordul elő a neve.80 Hivatalviseléséről és utódairól ugyanúgy nem tudunk, mint Miklós és Lőrinc esetében, akiket utoljára 1372-ben említenek.81 A fiúk közül az elsőszülött János vitte tovább a családot, de a Kanizsaiak további sorsának irányításában az egyházi pályára lépett /. István személyisége és karrierje volt a meghatározó. Vele a család tagjai közül az első lépte át a határt, amely a politika végrehajtóit annak alakítóitól elválasztja. Kanizsai I. István az 1330-as említése után 1342-ben mint bácsi olvasókanonok, majd 1347-1357-ig mint óbudai prépost, egyúttal I. Lajos király udvari káplánja fordul elő.82 Hivatala közvetlenül a király mellett hatalmas lehetőségeket rejtett magában. Mint diplomata nagy érdemeket szerzett a király itáliai ügyeinek intézésében, különösen a második nápolyi hadjárat előkészítésében. Öccse megbosszulására és nápolyi uralma érdekében vezetett első hadjáratában mint láttuk Kanizsai Benedek vett részt, 1350-ben pedig /. István és bátyja /. János is ott lovagolt uralkodója oldalán. Érdemeik elismeréseként Aversa várában kelt szeptember 8-án az az oklevél, amelyet a vár elfoglalása után állított ki a király, s benne a Sopron vármegyei Szovátot adományozta a Kanizsai fivéreknek.83 1356 júniusában Kanizsai I. István óbudai prépost vezette Avignonba azt a küldöttséget VI. Ince pápához, amelynek az volt a célja, hogy Nagy Lajos velencei hadjáratát diplomáciailag megalapozza. Ekkor nyerte el sikeres szereplésével a zágrábi püspökséget, majd pedig az ország nyugati határán fekvő Szarvkő várának megvásárlásával megteremtette a vagyoni 236 Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig alapját, hogy a Kanizsaiak az ország bárói közé lépjenek.84 1366-ban majdnem végzetes törés következett be a sikeres pályán. Maga a király mondja el, hogy a püspököt, - aki ekkor már, mint helytartó a szlavón bánságot is kormányozta - némely hazug emberek, név szerint Kont Miklós nádor, megrágalmazták, ami miatt a király hivatalától megfosztotta, bezáratta, majd amikor pedig V. Orbán pápa ez ellen erélyesen fellépett, akkor száműzte.85 Ártatlansága azonban kiderült, és a király 1369 elején visszavette kegyeibe. Engesztelésül birtokadományokban is részesítette, és így Sopron vármegyei adományok mellett neki és testvérének adta a gyilkossági ügybe keveredett egy-házasbillei Kónya Pálnak és fiának birtokait a Kanizsával szomszédos Bilién.86 A teljes bizalom visszatértének a jele, hogy 1369-70-ben az ország határát fenyegető németekkel szemben /. Istvánt és testvérét /. Jánost bízta meg Vas és Sopron vármegyék védelmével. A németek támaszai a határszélen a hűtlen Nagy-martoniak voltak, akiket Nagy Lajos azzal büntetett, hogy minden adásvételi szerződésüket érvénytelennek nyilvánította, kivéve azokat, amelyeket a Kanizsaiakkal kötöttek. Ennek alapján a Kanizsaiak az eladósodott és súlyos pénzügyi zavarokkal küzdő Nagymartoniaknak az Esztergom, Komárom és Pozsony vármegyei birtokaikat először zálogba, majd véglegesen megszerezték. 1371-ben - nyilván Kanizsai I. István kezdeményezésére - létrejött az a csereüzlet, amelynek révén a király Szalónak váráért (amelyet ő adott a Kanizsaiaknak) továbbá az Esztergom vármegyei (Nyerges-)Újfalu, Bajót, Pál, Csenke, a Komárom megyei Kesző, a Pozsony vármegyei Sárfő, Csetaj, Keszi, Csánok (Senkvics), Szemet és Nyá-rasd nevű volt Nagymartoni birtokokért a kanizsai uradalmuk mellett fekvő Somogy vármegyei Szentpál, Berény, Ság, Varászló, Falkos, Dencs (Deuch), Remeteszentpéter, Poch és Páld nevű birtokokat és a Sopron vármegyei Fülest adta.87 A kilenc faluval a kanizsai uradalom értéke mintegy megduplázódott és a Kanizsaiak egyforma súllyal lettek képviselve a megyehatár mindkét oldalán. Kanizsai I. Istvánnak a teljesértékű visszatérését jelzi az a különös királyi kegy, hogy amikor 1370 júniusában Nagy Lajosnak Katalin nevű lánya megszületett, a püspököt szemelték ki annak keresztapjául.88 Utolsó éveiben a tapasztalt diplomata a kis királylány és apja terve érdekében tevékenykedett. A király úgy vélte, hogy Katalinnak Valois Lajossal (a francia király másodszülött fia) megkötendő házassága esetén, Johanna magtalan halála után, mégis lehetőség nyílna a nápolyi trónnak a magyar Anjouk általi megszerzésére. Ennek érdekében Kanizsai I. István megfordult a francia és a pápai udvarban, azonban sikeresnek látszó közvetítése Katalin halálával meghiúsult.89 1375-76 fordulóján a Zágrábban dühöngő járvány áldozata lett.90 3. kép. Kanizsai István püspök, szlavón helytartó pecsétje A Kanizsai család jogszerinti feje János mester volt, aki forrásainkban először 1330 február 14-én apjával együtt szerepel a drávántúli Raszina zálogba vétele ügyében. 1337-ben királyi apród, majd udvari vitéz.91 1346-ban, amikor Nagy Lajos Zárát igyekezett felmenteni a velencei ostrom alól, súlyosan megsebesült, de a nápolyi hadjáratban már részt vett.92 Sikereit főleg öccsének köszönhette. A püspök személyes kapcsolata a királlyal, ebbe a belső körbe kerülése természetesen a rokonokra is kiterjedt. Nem véletlen, hogy Kanizsai I. János, öccse zágrábi püspöksége és szlavóniai helytartósága alatt előbb Orbász és Zána, később Várasd és Zagoria ispánjának tisztét viselte.93 Rezidenciáját Kanizsán, illetőleg Kanizsaszeg várában tartotta. Erről az oklevelek győznek meg bennünket, amelyek kisebb-nagyobb ügyeikben itteni szerepléséről szólnak. 1339 december 26-án „dátum in Kanysa" kelt az az oklevél, amelyből megtudhatjuk, hogy egy jobbágyát (név szerint Köbének nevezett Tamást), „aki kegyetlenül, kemény szívvel, lelkiüdvösségének kárára urát, Gálos fia Demetert (De-metrium filium Gallus) megölte", Kanizsai I. János a főispántól kapott engedély alapján elítélte és a halálos ítéletet végrehajtotta.94 Az egész eljárás jogi szempontból hibás volt. Kanizsai I. Jánosnak nem volt joga halálos ítéletet hozni, hiszen nem pallosjogra, csak a főispán engedélyére hivatkozik. A főispánnak viszont Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig 237 nem volt felhatalmazása ilyen engedély kiadására. A nyilván fellebbezésre választ adó oklevél jogellenes cselekedetért két egymást fedező nagybirtokos - Al-sólendvai Miklós főlovászmester, zalai főispán és Kanizsai I. János - tettének bizonyítéka.95 Az 1343-as kehidai megyegyűlésen a szomszédsággal való torzsalkodás ügyében hoz ítéletet Ákos nembeli István főispán és a szolgabírák. Kanizsai I. Jánost esküre kötelezték abban az ügyben, amelyben úgy vallott, hogy ő Biliéi Jánosnak egy lovát és tíz rőf posztóját nem vitte el.96 Mint olvashatjuk, ezekben az oklevelekben nevezi magát először Kanizsainak. (1340. ,Johannes filius Laurencii filii Emerici de Kanissa."; 1343. ,-Johannem filium Laurencii de Kanizsa"). Magáról Kanizsáról az ő idejében nemigen esik szó, csak 1333-ból tudjuk, hogy a kanizsai egyház plébánosa, György 20 zágrábi és 22 apró dénárt fizetett pápai tized fejében.97 A kanizsai uradalmat I. János is igyekezett gyarapítani. Eszközei és lehetőségei azonban egészen mások voltak, mint testvérének. Megmutatkoznak ezekben az ügyekben a kicsinyesség, makacsság és ugyanakkor a szívósság is, amelyek a legidősebb Kanizsai fivért jellemezték. 1352-ben a Szentgyörgy nevű birtokból a Mórichely felőli részen vesz meg három telket (a Bikács nembeli) Szentgyörgyi Pétertől.98 1358-ban az ugyancsak Bikács nembeli Gyo(v)adi Miklós özvegyétől Szeglaki-Szentmiklós nevű birtokát veszi meg.99 A leghosszabb harcot a kehidai birtoka melletti Kiskallos megszerzéséért folytatta. Ezt a birtokot ugyanúgy komári várjobbágyok kapták IV. Bélától, mint Biliét és Récsét,100 akik a Billeiekkel a rokonságot a 14. században is őrizték. 1341-ben a birtok tulajdonosa Karács fia Miklósnak nem volt utóda, úgy döntött, hogy örököse Biliéi János lesz. Ha mégis fia születne, akkor annak gyámja János lesz, ha pedig lánya, akkor azt tartozik kiházasítani.101 1341. július 11-én végrendelkezett, és néhány nap múlva már nem volt az élők sorában, mivel Károly Róbert az ekkor már Karacsföldének nevezett, rá visszaszállt birtokot Kanizsai I. Jánosnak és fivérének adományozta.102 Ez a gyors intézés csak úgy volt lehetséges, hogy a szomszédos kehidai birtokukról Karács fia Miklós halálhírére azonnal lovasfutárt indítottak Visegrádra, hogy mindenkit megelőzzenek. Mikor azonban birtokba akartak lépni, az özvegy bejelentette, hogy teherben van, így Jánosnak királyi parancsra visszakoznia kellett.103 A fiú meg is született, majd az özvegy 1347-ben újra férjhez ment. Ekkor azonban Biliéi János kelt perre, hogy a gyermek apjával kötött egyezség alapján a birtokra és a gyámságra vonatkozó jogait érvényesítse.104 A per eredménye nem ismeretes, de annyi bizonyos, hogy a kis Bálint 1349-ben birtokban van, és perli Kanizsai János kehidai jobbágyait az ő birtokában elkövetett sérelmek miatt.105 1351-ben határper dúl Kehida és Kiskallos között.106 Kanizsai I. János láthatóan nem törődik bele, hogy akciója sikertelen maradt. Valószínűleg Biliéi Jánosnak volt a fia az a Szentgyörgyi Miklós deák, aki az ősi jogon bírt Bille és Váró föld nevű birtokait átengedi Kanizsai I. Jánosnak, akit ez vétel jogán illetett, Kiskallos, másnéven Karacsfölde birtokáért, amit Miklós rokonsági alapon bírt, a Kanizsaiaknak viszont Károly királytól volt rá adománylevelük.107 1360-ban Miklós meghalt, és ekkor újra jelentkeztek a Kanizsaiak Karacsföldéért. Lajos király beiktató levelének azonban ismét többen ellentmondtak -köztük Miklós fiai -, amiért elhúzódó perre került sor.108 1363-ban még javában folyt a per,109 mikor Kanizsai I. István, I. János és Benedek kehidai emberei Kiskallos birtokot elpusztították.110 De nemcsak feldúlták, hanem el is foglalták a falut, amiről 1364-ben a leszármazottak Köcski Jakab, Csuka János és Karmacsi János panaszkodnak.111 A zaklatásnak a Kiskallost birtokló nemesek nem tudtak ellenállni. 1365 és 1368 között sorra eladták a birtokukban lévő részeket.112, és 1372-ben az utolsó birtokukban lévő oklevelek is a Kanizsaiak kezébe kerültek.113 A nagy harc végeredményét aztán - ki tudja milyen okokból - Kanizsai I. István püspök, nem sokkal bátyja halála után a csornai konventnek - ahol ősei nyugszanak -adományozta.114 A birtok nem volt valami nagy, mindössze 3 eke nagyságú, tehát kb. 450 hold, mint ezt 1360-ból egy oklevélből megtudhattuk. Kanizsa I. Jánosra, testvérei halála után egyedül várt a feladat, hogy a család nevét továbbvigye. Első feleségétől, Pozsegai Gelet fia Miklós mester lányától nem származott gyermeke.115 Második feleségétől, akinek származása nem ismert, négy fia született. 1367-ben már szerepelnek fiai: 77. Miklós, III. Lőrinc és II. János, a negyedikről, II. Istvánról csak apja halála után, 1333-ból van az első említés.116 Kanizsai I. Jánost 1370. szeptember 9-én néhainak írják.117 b) A Kanizsai család fénykora (1375—1428.) A hatalom legmagasabb csúcsaira a család harmadik generációja, Kanizsai I. János fiainak sikeres pályáján keresztül jutott. A család csillagának irányításában a főszereplő még az előző generáció legtehetségesebb tagja, Kanizsai I. István zágrábi püspök. Fő támasza Kanizsai I. János papi pályára lépett hasonló nevű fiának, akinek neveltetése azt mutatta, hogy a prelá-tusok közé először emelkedett Kanizsai unokaöccsének sem szánt kevesebbet, mint önmagának. Kanizsai II. János tudását és műveltségét a pa-dovai egyetemen szerezte, ahol 1377-ben az ultra-montánok („hegyeken túliak" az Alpeseken túli országokból jöttek) a rektorukká is megválasztották. Arra, hogy milyen eredménnyel tanult, abból is következtethetünk, hogy népes kíséretében oxfordi ka- 238 Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig A Kanizsai család leszármazási táblája (REISZIG EDE nyomán) Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig 239 nonokon kívül két könyvmásoló is élt.118 Tanulmányait 1369-ben a zágrábi káptalan tagjaként, 1376. május 28-tól egri, 1377. december 21-től pedig esztergomi prépostként végezte, így jelentős jövedelmek birtokosa volt.119 Hazatérte után hasonlóan néhai nagybátyjához, királyi káplán120, majd innen vezetett útja az egri püspöki székbe 1384 augusztusában.121 Zsigmond trónkakerülésének fő támasza, s mint ilyet, ott találjuk már 1386-ban a király táborában, amikor a brandenburgi őrgróf a Horvátiak által fogságba vetett hitvese, Mária királynő kiszabadítására tesz kísérletet.122 Zsigmond e hadjárat során 1386 november-decemberét Segesden és Csurgón, Kanizsa tőszomszédságában táborozva tölti123, s mivel előzőleg Magyaróváron tartózkodott hosszabban, ahol vendéglátója Kanizsai Miklós várnagy, István bátyja volt, elképzelhető, hogy híveinek birtokára, Kanizsára is ellátogatott. Kanizsai II. János püspök és Lackfi István nádor 1387-ben a Zsigmondot támogató főúri párt legtekintélyesebb tagjaiként nemcsak azt vitték keresztül, hogy az őrgrófot magyar királlyá koronázták, hanem - a magyar történelemben mindeddig egyedülálló módon - szerződésszerűen kötelezték a királyt ígéretei megtartására. A párt irányítója Kanizsai II. János volt, azzal is biztosította magának a főhatalmat, hogy a tisztségek szétosztásánál megszerezte a főkancellári hivatalt. Alig kellett pár hónapot várnia, amikor október 9-én az elhunyt Demeter esztergomi érsek utóda lett. Zsigmond nagyon sok mindent köszönhetett a kiváló tanultságú, politikai érzékű, művelt diplomata főpapnak. Trónján túl azt is, hogy nem maradt társuralkodó felesége Mária mellett, hanem fokozatosan az ő kezébe összpontosult a királyi hatalom. Szellemi fölényével, okos és meggyőző érvelésével egy évtizedre a Zsigmondot trónra emelők elismert vezetője maradt. Hatalmában senkivel nem kívánt osztozni, így a sikertelen keresztes hadjáratot (1396) betetéző nikápolyi vereség után - ahol ott pusztultak a Kanizsai testvérek bandériumai is - kihasználta a Lackfiak sikertelen lázadását, 1397. február 27-én Körösön (Szlavónia, Körös vm.) végleg megszabadult a tárgyalások ürügyén odahívott vetélytársaktól.124 Legfőbb ellenfelét Stibort, aki a király önállósulási törekvéseinek fő támasza volt, azonban bárhogy igyekezett, nem sikerült kitúrnia a hatalomból. A család jogszerinti feje az érsek bátyja II. Miklós volt, akit 1385-ben magyaróvári királyi várnagyként ismerhettünk meg.125 1387-ben Sopron és Vas vármegyék, 1388-ban pedig egyúttal Zala vármegye főispánja is.126 János érsek a befolyásának gyors növekedését sikeresen használta ki testvére érdekében, aki már 1388-ban tárnokmester lett.127 Fiatalabb öccsüket, II. Istvánt 1386-ban Mária királynő kíséretének tagjaként ismerjük meg, amikor a lázadó Horvátiak fogságába esik, majd hamarosan, kinőve az apródkorból már székelyispán lesz.128 Pár év múlva 1395-ben főajtónállómester, és még ugyanebben az évben udvarmester. Ezt a két hivatalát felváltva viselte 1401-ig.129 1395 szeptemberében a somogyi főispánságot is megkapja130, ezzel az egész Nyugat-Dunántúlon, ahol a Kanizsai birtokok elterültek, a családi hatalom biztosítva volt. Testvérein keresztül az érsek beleszólása a városi és hadszervezeti ügyekben is érvényesülhetett, értékes információkat szerezhetett ezekről a fontos területekről. Természetesen egyedül János érsek testvéri támogatása kevés lett volna 77. Miklós és II. István hosszabb távú karrierjéhez, ehhez a Kanizsai testvérek egyéni adottságai is kellettek. Nem ismerjük Kanizsai II. Miklós iskolázottságát, de az emlékek, melyek diplomáciai működéséről szólnak, tanultságát feltételezik. 1394-ben a tárnokmester vezette Velencében azokat a tárgyalásokat, amelynek célja - Zsigmond (és a Kanizsai-liga) egyetértésével - egy nagy nyugati lovagsereg létrehozása volt, amellyel úgy vélték, a török kiszorítható lenne a Balkánról. Kanizsai II. Miklósnak ezeket a tárgyalásait a problémakör egyik alapos ismerője a 14. századi diplomáciai művészet mesterművének nevezte.131 Tárgyalásai során 1395 nyarán több itáliai udvarban, és VI. Károly francia királynál is megfordult.132 Kanizsai II. Miklóst 1401. február 17-én már mint volt tárnokmestert említik133, így nem lehetett már hivatalban, amikor az országnagyok öccse és Bebek Detre nádor vezetésével a királyt fogságba vezették. Távozásának nem lehetett politikai oka, így nem járunk messze a valóságtól, ha visszavonulását betegségével magyarázzuk. Ezt támasztja alá IX. Bonifác pápának a veszprémi püspök felterjesztésére 1400. április i-én adott felmentése, amelyben Kanizsai II. Miklós vitézt a testi gyengesége, a nagy távolság és a gyakori úti veszedelmek miatt felmentette a Szentsír meglátogatására tett fogadalma alól.134 Miklós neve már korábban is szerepelt a pápai iratok között. Feleségének, Katalinnak halálakor fogadalmat tett, hogy többet nem köt házasságot. De mivel „nemzetsége időközben számbelileg jelentősen megfogyatkozott", IX. Bonifáctól engedélyt kért ennek megszegésére, amit meg is kapott. Az 1393. november 7-én kiadott pápai felmentés birtokában135 azután meg is nősült, mert 1409-ben özvegye szerepel egy hatalmaskodási ügyben.136 A legfiatalabb testvér II. István, akinek kismartoni esküvőjén maga a király is részt vett, mint katonai vezető tűnt ki, amikor 1394 végén Zsigmond Havasalföld és Moldva ellen indult. A székely ispán a moldvaiakkal szemben vitézkedett, a szorosokat eltorlaszolta és megszállta, a székelyekkel pedig utat tört egészen a vajda székhelyéig, Szucsaváig, melynek elfoglalása után István vajda meghódolt.137 A Kanizsaiak a politikai karriert remekül ötvözték a gazdasági felemelkedéssel, birtokszerzéssel. Kanizsai II. János súlyát és főkancellárságából adódó le- 240 Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig hetőségeit jelzi, hogy míg Kanizsai II. Miklós önállóan mindössze két alkalommal kapott (ebből egyszer három, egyszer egy) birtokot, Kanizsai II. Istvánnak csak egyetlen alkalommal sikerült (egyszerre kettő) birtokot szerezni, addig a birtokadományok döntő többségeiben az érsek neve szerepel első helyen, utána sorolja fel testvéreit. Természetesen ezek a szerzemények ily módon is a közös családi vagyont, a két nős testvér leszármazóinak örökrészét gyarapították. Az adományokat, melyeket szolgálataikért kértek és kaptak, nem célunk teljességében felsorolni. A legfontosabbak azonban önmagukban is érzékeltetik a birtoknövekedés nagyságát. 1387 és 1401 között alig másfél évtized alatt váraik száma kettőről (Kanizsa, Szarvkő) tízre emelkedett. Már 1387-ben a királyválasztás körüli érdemeiért II. János maga és testvérei számára megszerezte a hatalmas kapuvári uradalmat.138 1388-ban zálogjogon megkapják a Vas vármegyei Borostyán várát, amely négy év múlva már az övék.139 1390. április 17-én szerzik meg a Sopron vármegyei Rov várát140, és még ugyanebben az évben, július 25-én zálogba kapták Léka és Sárvár várait, valamint Csepreg és Sziget (Sárvár) mezővárosokat Vas vármegyében141, amelyek a századfordulóra már a kezükben vannak.1421397-ben az övék a Lackfi vagyonból Simontornya, tartozékaival együtt.143 1393-ban megvásárolják Szentgyörgyi Tamástól a Sopron vármegyei Zaszlop várát 6800 forintért.144 A török fogságba esett Ilsvai Leusták volt nádor gyermekei, hogy apjukat kiválthassák, 1400. április 13-án kénytelenek voltak a Bars vármegyei Hrussó várát 1600 arany forintért elzálogosítani a Kanizsai testvéreknek,145 akik 1403-ig itt is birtokban voltak. Hatalmas birtokszerzeményeik mellett igyekeztek minél több örökösödési jogot biztosítani maguknak a királlyal, rokonaik és familiárisaik azon adományaira, melyeket bizonyára az ő közbenjárásukkal szereztek.146 Kiemelt figyelmet fordítottak Kismarton (Ei-senstadt) fejlesztésére és a kanizsai uradalom bővítésére, kiépítésére, amellyel részletesebben is foglalkozunk. A hatalmas vagyonszomj elapadhatatlan volt. Az érsek még arra is gondolt, hogy majdan egyházi pályára lépő unokaöccsei megélhetését is biztosítsa. Olyan birtokokat vásárolt a királytól örökjogon, amelyekre felhatalmazást nyert, hogy azokat bárkinek, mégis főleg egyházaknak vagy egyháziaknak, akiknek tetszik, adhassa, hagyhassa, adományozhassa, elörökíthesse, elcserélhesse életében és végrendeletileg egyaránt.147 A Kanizsaiak nagy generációjának sorsa azonban úgy alakult, hogy nem volt lehetőség, hogy a leszár-mazók közül valamelyik Kanizsai egyházi pályára léphessen, sőt érdekes módon a családból - talán az érsek hatalmas árnya miatt - később sem választotta senki az egyházi szolgálatot. 1401-ben Kanizsai II. Jánosnak és pártjának komoly ellenfeleiként jelentkeztek Zsigmond idegen származású kegyencei, különösen a már említett Sti-bor és az 1397-ben zágrábi püspökké kinevezett Eberhard személyében. Az idegenellenes hangulatot kihasználva megpróbálták eltávolítani őket, de a király ellenállt, sőt inkább a fogságot választotta. A magát a „Szent korona kancellárjának" nevező és a hatalmat magához ragadó érsek és pártja végül is elérte célját - az idegenek kiszorítását -, de ennek nagyon nagy ára volt. Elvesztette a király bizalmát, aki Ciliéi Hermannal és Garai Miklóssal lépett szövetségre. A hatalom kicsúszott a Kanizsai liga kezéből, akik, hogy mentsék ami menthető, 1403-ban Nápolyi László (Kis Károly fia) trónra emelése mellett döntöttek. A lázadás elbukott, de az erőviszonyokra jellemző módon a résztvevők mind kegyelmet kaptak. Zsigmond Székesfehérváron 1403. október 29-én kelt oklevelében a Kanizsai testvéreknek, Be-bek Detre volt nádornak és Bebek Imre aurániai perjelnek megbocsátott és megígérte, hogy kártérítést sem követel tőlük, összes korábbi birtokaikat is megerősíti.148 Pár nap múlva, november 4-én pedig a kegyelmet minden, a Kanizsaiakhoz csatlakozott személyre kiterjeszti.149 A felkelés legnagyobb hatású következménye a Kanizsaiakra nézve az volt, hogy az érseket a király eltávolította a főkancellárságból, ezzel mind a korlátlan befolyásnak, mind a birtokszerzéseknek vége szakadt. Szolgálatait, befolyását a nagyratörő uralkodó nem nélkülözhette, így néhány év múlva 1411-ben Kanizsai II. János elnyeri a német birodalmi főkan-cellári címet, a világ szemében még fontosabbat, mint amit elveszített, de ezt az erkölcsi kárpótlást a későbbiekben már nem követte anyagi gyarapodás.150 Sőt annak ellenére, hogy ígéretet kapott birtokai megtartására, az érsek elvesztette Esztergom, Hrussó és Sárvár várakat, tehát egyházi és családi birtokokat egyaránt. Az 1404-ben elhalt II. Miklóst II. János 14 évvel élte túl. 1418. május 20-án hunyt el,151 míg II. István, aki 1413-ban visszakapja a Sopron vármegyei főispánságot, 1427-28 körül távozott az élők sorából.152 A korábbi generációknál gyakori nagy fiúáldás a 15. század elején megszakad. Kanizsai II. Miklósnak két fia volt, 777. János és 777. István, míg 77. Istvánnak csak egy fia volt, 7. László. III. János és 777. István 1406-ban szerepelnek először apjuk halála után,153 777. István rövidesen, 1411-12 fordulóján meghal és csak egy leányt hagy maga után.154 777. János, aki tanult ember volt, nagybátyját János érseket elkísérte a konstanzi zsinatra is, ahol hosszasan tartózkodott.155 Az 1420-as év őszétől szerepel újra csak Magyarországon,156 amikor azután 1424-ben nagybátyjával 77. Istvánnal együtt egy csereügyet bonyolít, melynek keretében Ozorai Pipóval o.,^iQ; Fülöp) Simontornya váráért megkapják azt a Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig 24I 4Ja kép. Kanizsai László főispán aláírása 1458. (Sopron v. lt. Dl. 1660.) 4Jb kép. Kanizsai Imre Zala, Vas, Sopron és Veszprém vármegyék kapitánya aláírása. 1458. (Sopron v. lt. Dl. 1695.) Sárvárt, amelyet 1403-ig már zálogjogon bírtak.157 Nagybátyja, II. István halála után 1428-ban ő lesz Sopron vármegye főispánja.158 1429-ben már nem él, és helyét II. István fia Kanizsai II. László veszi át, aki 1429-től 1434-ben bekövetkezett haláláig áll Sopron vármegye élén.159 c) A Kanizsaiak utolsó évszázada (1429-1532) A Kanizsai család az 1403-as lázadással elvesztette Zsigmond király kegyeit, - és bármily hatalmas birtokokkal és befolyással rendelkeztek tagjai - uralkodása ideje alatt nem lehettek az ország bárói, a legnagyobb hivatal, amelyet viselhettek, a Sopron vármegyei főispánság volt. Kanizsai II. István fia I. László soproni főispánként is volt azonban akkora úr, hogy amikor Zsigmond 1432-ben Sienában a császár koronázására várakozva levelet írt neki és száz lándzsás-nak Friaulba küldését kérte, füle botját sem mozgatta, bár ennek a levélnek a hangja valósággal könyörgés volt. Három hónap múlva a csalódott uralkodó -hivatkozva különböző jótéteményeire - kérését megismétli, és becsületének megmentésére hivatkozva kéri, hogy legalább száz könnyű fegyverzetű lovast küldjön.160 A hatalomba való visszatérés még a következő generációnak, II. Miklós és II. István unokáinak sem sikerült. Kanizsai II. Miklós ágán 777. János mester fia az az Imre, aki 1428-1465 között szerepel a forrá- sokban. 1434-ben, mikor nagybátyja, I. László meghal, még kiskorú, ugyanúgy, mint László gyermekei.161 Mivel a családnak egyetlen felnőtt férfi tagja sem volt, a birtokait gyámok kezelték.162 Imre 1442-ben rövid ideig Vas vármegye főispáni tisztét viselte.163 Kanizsai I. László Sopron vármegyei főispánnak négy fiúgyermeke volt: 7/7. Miklós, IV. János, II. László és IV. Lőrinc. IV. János és IV. Lőrinc fiatalon meghaltak, így 7/7. Miklós és II. László vitte tovább a családot. Kiskorúságuk alatt anyjuk, Garai Miklós nádor lánya, Dorottya nagy aktivitással intézte a család ügyeit.164 Zsigmond halála után a Kanizsaiak Albert király, majd annak halála után özvegye, Erzsébet pártjához csatlakoztak, V. László trónigényét támogatták. A magyar rendek másik szárnya által trónra ültetett I. Ulászló ezért Kanizsai Imrét és I. László fiait hűtlennek nyilvánította,165 sőt Kehida birtokukat el is adományozta. 1440 őszén I. Ulászló hadai az Erzsébet pártiak Veszprém, Vas és Zala vármegyei várai ellen indultak, 1441 tavaszán sorban megostromolják az ellenpárt fészkeit. I. Ulászló március 10-én Kemend alatti táborában mondja ki az ellenálló Ludbregi Kakas János és rokonai birtokfosztását, március 27-én Lenti vára alatt mond ki hasonló ítéletet az Egerváriak fancsikai és reszneki erősségeire, április 9-én már Körmend alatt táboroz.166 A Kanizsaiaknak sikerült a királyt kiengesztelniük, aki ekkor nevezi ki Imrét vasi főispánnak, de 1443-ban ismét az Ulászló elleni párt- 242 Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig ban találjuk őket. A Rozgonyiak 1443-ban kihasználva a belpolitikai zavarokat, a Kanizsaiak ellen Ulászló híveiként léptek fel. Elfogták Kanizsai Imrét, majd Rozgonyi János, Rajmund és Osvát hadaival elfoglalták Kapuvárt és Sárvárt. A család hívei Kanizsát is csak külső segítség igénybevételével tudták megmenteni.167 Kanizsai II. László Hunyadi János kormányzó táborához csatlakozott, részt vett az 1456-os hadjáratban és vitézül harcolt Nándorfehérvár alatt. A nagy hadvezér halála után Hunyadi László bizalmi embere, V. László őt is börtönbe veti a Hunyadi fiúkkal együtt. Szökéséről, amely Hunyadi László kivégzését követő éjjel történt, romantikus verziók keringenek.168 Kétségtelen, hogy 1457. június 11-én már mint szabad ember tárgyal a soproni tanácscsal.169 Mátyás, koronázása körül szerzett érdemeiért főlovászmesterré, Vas és Zala vármegyék főispánjává nevezi ki.170 1459-ben testvérével együtt belekeveredik a Garai László által szervezett összeesküvésbe, amelynek során a lázadók a trónt II. Frigyes császárnak ajánlották fel. Az április 7-i körmendi ütközet előtt azonban átszökött a király táborába, ezért Mátyás neki és testvérének is megbocsátott, sőt, kimondta, míg váraik a császár kezében lesznek, neki adományozza a Zala vármegyei kamarahasznot,171 és Rozgonyi Sebestyén mellett erdélyi vajdának nevezi ki. Unokatestvérük, Imre ellenben február 10-én Budán azok között a főurak között volt, akik hűségesküt tettek a királyra,172 és keményen védte várnagyával Csornai Istvánnal együtt Kapuvárt a támadó osztrákokkal szemben.173 Pedig őt korántsem halmozta el a királyi kegy, de hogy mennyire megbízható embere volt a királynak, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy Mátyás 1458-ban Vas, Zala és Veszprém vármegyékre kiterjedő hatáskörrel kapitánnyá tette.174 A közügyekben később nemigen vett részt, életének utolsó emléke 1465-ből ismeretes.175 1467. május 23-án özvegyéről, Dorottyáról van adatunk.176 Egyetlen fiú, IV. Miklós maradt utána, aki a II. Miklóssal (a tárnokmesterrel) indult ág utolsó hajtása, leánya, Margit Baumkirchner Vilmosnak, Szaló-nak urának hitvese lett. Kanizsai III. Miklós 1461-ben öccse, II. László után Sopron főispánja, 1460-1463-ban együtt viselik ezt a tisztet Sopron, Vas és Zala vármegyében.177 1470. január 21 előtt halt meg, így a család feje Kanizsai II. László lett. Kanizsai II. László 1461-ig erdélyi vajda, soproni, zalai és vasi főispán, mely címei közül az utóbbiakat 1464-ig megtartja.178 Zalai főispánságában 1466-ban is szerepel,179 ugyanakkor Ellerbach Bertolddal együtt 1464-66-ban főlovászmester is.180 1467-ben már minden hivatal nélkül említik Mátyás május 23-án kelt leiratában.181 Nem ismerjük pontosan mellőzésének okait, de valószínű, hogy belekeveredhetett az erdélyi lázadásba, amelynek főszereplői haj- dani hivatalviselő társai Szentgyörgyi János, Zsigmond és Ellerbach Bertold voltak. Nem tudjuk ugyanis másképpen magyarázni, mit keresne Kanizsa vára Mátyás kezében 1469-ben.182 Sokáig nem is kapott hivatalt, majd 1476-ban Vas főispánja lehetett.183 1478-ban egy peres ügyben már néhainak mondják.184 Feleségével, Magdolnával 1461-ben kötött házasságából három fia maradt, III. László, V. János és IV. István. Kanizsai III. Miklós után egyetlen fiú, Kanizsai György, és két leány maradt, akik közül az idősebb Katalin, Ferenc szentgyörgyi és bazini gróf neje, Dorottya pedig első ízben Vingárti Geréb Péter nádor, majd annak 1503-ban bekövetkezett halála után Perényi Imre nádor felesége lett. Az 1531-ig élt nagyasszony örökre beírta nevét a magyar történelembe azzal a tettével, hogy a mohácsi csata halottait eltemette.185 Kanizsai Imre fia, IV. Miklós az ágának utolsó sarja 1471-ben, jóval apja halála után tűnik fel először a forrásokban.186 Ettől kezdve folyamatosan hallunk róla a családi birtokügyekben. Egyetlen hivatali működésének van bizonysága, 1484-ben Zala vármegye élén állott.187 Mátyás halála után II. Ulászló híve, aki 1491-ben szolgálatai fejében megerősíti több birtokában.188 Ez volt utolsó szereplése, 1493-ban már özvegyéről esik szó.189 II. László fiai közül 777. László 1468-ban testvérével V. Jánossal egy zálogüzlet kapcsán szerepel.190 1485-ben, amikor Mátyás Bécset ostromolja, őt bízza meg Sopron környékének védelmével.191 A nagy király halála után Corvin János híve, 1490. június közepén Újlaki Lőrinc hadaival ő is Budára vonul és valószínűleg részt vesz a Tolna vármegyei Csontmezei ütközetben.192 Egy ideig nem szerepel a közéletben, majd 1493. július 4-én hallunk róla megint, amikor Kanizsai IV. Miklós halála után a király által megbízott bírák előtt egyfelől ő és testvérei, másfelől Kanizsai III. Miklós fia György Sárvár, Léka, Kapuvár és Kanizsa várakat, a hozzájuk tartozó uradalmakkal két részre felosztották.193 1494-95-ben már II. Ulászló főhivatalnoka, dalmát-horvát-szlavón bán.194 1495-ben jajcai bán.195 E hivatalában a török elleni küzdelem volt a fő feladata, amelyet a rábízott végek jókarban tartásával együtt becsületesen ellátott, egészen az 1500-ban bekövetkezett haláláig.196 Kanizsai V. János a Kanizsai família leggátlástala-nabb egyénisége. Már Mátyás uralkodása alatt hatal-maskodási ügyek főszereplője, majd 1490 őszén, amikor Miksa római király magyar területre nyomul, István nevű testvérével együtt pusztított és rabolt a német hadakkal. II. Ulászló ugyan megbocsát neki 1492-ben197, garázdálkodásai azonban ekkor sem szűnnek meg. Köztudomásúlag Miksa híve, aki erről egy 1498-ban kelt oklevélben szól is, majd később 1510-ben az osztrák örökös tartományok területére honfiúsítja.198 II. Ulászló mégis megteszi soproni Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig 243 főispánnak, sőt 1504-1505-ben jajcai bánnak is.199 Szerepel 1506-ban II. Ulászlónak a Miksa császárhoz Innsbruckba küldött követei között.200 Megszerzi az Inn folyó feletti Neuburg várát. Bécsben házat tart fenn, magát pedig Neuburg és Kanizsa örökös grófjának, lékai és kapui bárónak címezteti.201 Hazatérése után az 1510-es évek első felében Sopron vármegyében hatalmaskodik, mire a király Zápolyai Jánost küldi ellene, aki elől jobbnak látja végképpen Ausztriába visszahúzódni.202 Mivel magyarországi birtokai ügyeit így már nem tudta intézni, azokat 1515-17-ben elzálogosította Kanizsai György özvegyének és fiának Kanizsai IV. Lászlónak.203 1522-ben utódok nélkül hal meg. Vele a Kanizsai II. István székelyispán, főajtónálló által alapított két ág közül az egyik kihalt. Legfiatalabb öccsük IV. István sem élt már ekkor (akiről mint Hippolit egri püspök bandériumának tagjáról 1507-ben esik utoljára szó204), mivel örököséül csak Kanizsai György fia IV. László (unokatestvérének a fia) és unokanővére Kanizsai Doroty-tya jelentkezett Alsó-Ausztria marsallja előtt.205 Kanizsai III. Miklós fia György ága volt a család utolsó hajtása. Az ifjú György unokatestvérével 777. Lászlóval Corvin János oldalán küzd 1490. július negyedikén a Tolna vármegyei Csont-mezőn az ellenpárt hadai ellen. Báthori István erdélyi vajdának a fogságába kerül, ahonnan csak Beatrix özvegy királyné közbenjárására, az Ulászlóra letett hűségeskü ellenében szabadul.206 Ezután figyelmét mindinkább a vagyonszerzés és a hatalomban való emelkedés köti le. A vagyon legegyszerűbb és legkifizetődőbb módját, a házasodási választja. 1493. január 3-a előtt feleségül veszi alsólendvai Bánfi Pálnak a lányát, Erzsébetet, aki Rozgonyi László özvegye volt.207 Felesége hozományaként, illetve a másik örökös, Rozgonyi István részének 10 000 ft-ért történt megváltásával a Heves vármegyei Debrő vár és tartozékainak ura lesz.209 Kisebb nagyobb bonyodalmak után beiktatják a Rozgonyiak által zálogjogon bírt semptei vár uradalmába is.209 Az 1493. évi nagy osztozkodás során, amelyről már beszéltünk, a családi uradalmak fele részét szerezte meg.210 Az ország egyik leggazdagabb főuraként hivatali pályáját 1493-ban mint főpohárnok kezdte, amely tisztségében 1497-ig szerepel. II. Ulászló 1494. szeptember 4-én valószínűleg Báthori Andrással együtt Zala vármegye főispánjává nevezi ki.211 1495 . augusztus 31. és 1496. február 21. közötti időben meghalt felesége.212 Szinte ugyanakkor távozott az élők sorából Egervári László horvát-szlavóndalmát bán, akinek özvegye Rozgonyi Klára, felesége nővérének, Bánfi Dorottyának és Rozgonyi Jánosnak a gyermeke volt.213 Kanizsai György nem sokat várakozik, már 1496 februárjában elveszi az özvegyet, nem törődve azzal, hogy a másodízigleni rokonság alól a pápától felmentést kellett volna kérnie.214 Hamarosan meg is kapták az egyházi fenyítést (Iexcom- municatio), mert már 1496. június 17-én II. Ulászló Bakócz Tamás egri püspöknek és rokonainak adja az egyházból kitagadott Kanizsai György debrői uradalmát.215 A Bakócz-rokonság birtokba jutása azonban nem sikerült, a minden követ megmozgató jóakarók segítettek, Kanizsai György és felesége megkapták a pápai feloldozást.216 A király hamarosan visszafogadja kegyeibe, már 1497 áprilisában újra főpohárnokmester,217 egy év múlva pedig horvát-szlavón-dalmát bán.218 Rövidesen új poszton találjuk mint nándorfehérvári bánt, és 1507-ig az ország legfontosabb véghelyét védi.219 A házasság pedig, amellyel akkora kockázatot vállalt, végül is meghozta azt, ami a fő cél volt, az Egervári vagyon megszerzését. Egervári Lászlónak egyetlen fia István élt, akivel 1507. június 10-én Kanizsai György fia, IV. László nevében kölcsönös örökbefogadási szerződést kötött.220 Ennek alapján Egervári István 1512-ben bekövetkezett halálával a hatalmas birtokok végleg a Kanizsaiaké lettek, bár György ezt már nem érhette meg. De már 1508-ban e szerződés alapján bevezettette magát Csókakő, Vitány, Velike (Kőrös vm.) és Stinisnyák (Zágráb vármegye) várakba.221 1509-től Kanizsai György ismét dalmát-horvát-szlavón bán, egyúttal Zengg várának a kapitánya volt.222 1509 őszén még a törökkel csatázott, 1510. augusztus 10-én már nem élt.223 Egyetlen fia, IV. László 1496-ban született. 1512-ben Egervári István halálával reá szállott Egervár, Csókakő, Velike és Stinisnyák vára és uradalma.224 Már 17 éves korában Vas vármegye főispánja lett, amely tisztét Felsőlendvai Tamással közösen 1524 végéig viselte.225 1519-ben II. Lajostól érdemeiért címereslevelet kapott, melyben a nemzetség ősi címerét két sárkány rendtartóval ékesítették fel.226 1522-ben rövid ideig országos kincstartó is volt.227 1522-ben Kanizsai V. János halálával az egész Kanizsai vagyon urává lett. 1524. március 11-én II. Lajos király előtt Budán kölcsönös örökbefogadási szerződést kötött bélteki Drágffy János temesi főispánnal és fiaival a maga és Ferenc fia javára, melyben magszakadás esetén egymást kölcsönösen örökösül és osztályos atyafiakul fogadták. Ebből a szerződésből megismerhetjük Kanizsai IV. László vagyoni állapotát, amely budai házából, Kanizsa (Zala vm.), Egervár, Léka, Sárvár (Vas vm.), Kapu (Sopron vm.), Csókakő (Fejér vm.), Stinisnyák (Zágráb vm.), Velike és Vasmegyericse (Kőrös vm.) váraiból és uradalmukból állt. Övé volt még Csepreg városa és a Fertő tó is.228 Utolsó közszereplése 1525 nyarán volt, amikor részt vett a Hatvanban tartott országgyűlésen. Az országgyűlésről hazatérőben a frissen országbíróvá választott Drágffy János előtt augusztus 31-én Magdolna nevű lányát eljegyezte Batthyány Kristóffal.229 Szeptember 21-én már özvegye, bélteki Drágffy Anna, és gyermekei Ferenc, Magdolna és Orsolya részére állít 244 Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig ki oklevelet II. Lajos.230 A mindössze 29 évet élt Kanizsai IV. László, mint egyetlen férfi, mindent megtett családjának továbbvitele érdekében. Házasságából öt gyermek született, akik közül halálakor már csak az említett három volt életben. 1528-ban már Magdolna sem élt,231 míg a család utolsó férfitagja, Ferenc 1532. június 9. előtt néhány nappal hunyt el, aszerint az oklevél szerint, amelyben Szapolyai János király Orsolyát, Nádasdy Tamás jegyesét fiúsí-totta.232 Egy évvel korábban az árvák gyámja, Peré-nyiné Kanizsai Dorottya is elhalálozott.233 Az utolsó Kanizsai, Orsolya, aki 1533-ban kötött házasságot Nádasdy Tamással, 1571 tavaszán halt meg. Vele végérvényesen lezárult a középkori Magyarország egyik legjelentősebb családjának története. 5. Kanizsa és az uradalom kiépülése (1323-1400) 1323-ban Kanizsaszeg várával együtt hét helységet adományozott I. Károly király Imre fia Lőrinc mesternek. Ebben az oklevélben Kanizsát „possessio"-nak nevezik, 1322-ben pedig, amikor Lőrinc Princ fiaitól megveszi a „villa seu praedio" jelzőt használják.234 A possessio eredeti jelentése birtok volt, a 13. század első évtizedei óta azonban használták falu, vagy csupán a falu egy részét alkotó földbirtoknak a jelölésére is. A 13. század óta az is előfordult, hogy egy-egy tulajdonnevet viselő földbirtok több falut foglalt magába. A praedium vagy villa pedig a földesúri gazdaság faluszerűségére, falusias jellegére, de leginkább talán már faluvá alakulására mutat. Ugyanis csak így értelmezhető pontosan a magyar falu szót fedő „villa" szónak a földesúri gazdasági telepet jelentő „praedium" szóval való összekapcsolása. A klasszikus praediumok a jobbágyrendszer kiteljesedésével fokozatosan megszűnnek, vagy faluvá alakulnak a 13. század második felétől.235 Ezek és későbbi oklevelek is bizonyítják, hogy az 1321-es évre keltezett hamis adománylevél, amely Kanizsát „civitas"-nak, városnak nevezi, a 15. század előtt nem keletkezhetett, előbb nem ismert a település mezővárosi rangja.236 Kanizsa történetét az oklevelek alapján nyomon kísérni csak nagyon vázlatosan lehet. A középkori oklevelek keletkezésének oka jogi eredetű, adományozást, elkobzást, adásvételt, hagyományozást, örökségi ügyeket rögzítenek. Legtöbb írásos emlékünk azokról a településekről van, amelyek tulajdonjoga körül többször dúlt vita, adták, vették őket, avagy nagyhatalmú szomszédok garázdálkodtak rajta, Kanizsa azonban 1323-tól folyamatosan egyetlen család birtokában van, ezt tőlük soha nem vitatta el senki, s ahogy nőtt a Kanizsaiak hatalma, a rendkívüli események lehetősége is csökkent. Egészen a 15. század legvégéig, a gazdasági jellegű írott források megjelenéséig a település kiteljesedésére, nagyságára, lakosságára, topográfiájára nem ismerünk adatokat. A 14. században az adományozás után először 1333-ban a pápai tizedjegyzékben találkozunk Kanizsával. (A pápaság először 1199-ben rendelte el az egyházi jövedelmeknek a Szentföld felszabadítására történő szedését. A gyűjtés arányai, kiterjedése többször változott, 1332-1337-ig a plébánosoktól a papi tized tizedét szedték be.) Ebből megtudjuk, hogy az itteni plébános György 20 zágrábi és 22 apró dénárt fizetett.237 A szomszédos Palinban János plébános 23 zágrábi dénárt, Atyon (Sánc őse) Mike 12 zágrábi és 22 kis dénárt, Récsén Pál 36 zágrábi dénárt. 1334-ben pedig Biliéről Mike 8 széles dénárt fizetett.238 Ezek az adatok azt jelzik, hogy Kanizsa még egyáltalán nem volt a környék kiemelkedő települése. Ezt a szerepet ez időben Szépeinek töltötte be, amelynek papja, Benedek 100 zágrábi dénárral adózott.239 A püspöki falu jelentősége mellett szól az is, hogy 1325-ben I. Károly Henrik püspök kérésére szombati napra hetivásárt engedélyezett ide.240 Bizonyos, hogy a földesúr - Kanizsai I. János -1340-ben Kanizsán lakott, hiszen Alsólendvai Miklós főispán itt keltezi azt az oklevelet, amelyben egy gyilkos kivégzése miatt a további kereset alól felmenti.241 1373 májusában Kanizsai II. Miklós (a későbbi tárnokmester) panaszára László veszprémi püspököt és jobbágyait Kanizsa (possessio Kanisa) használatától Arany Mihály szolgabíró eltiltja.242 1382-ben ismét a szomszédos Szepetneket és környékét birtokló veszprémi püspök embereire emelnek panaszt Kanizsai II. János esztergomi prépost és testvére II. Miklós és II. István ellen. A püspök jobbágyai a panasz szerint a Kanizsa faluhoz tartozó erdőben felállított vadászhálójukat tönkretették, az erdőt pedig elpusztították.243 Nemcsak a földesúr jövedelmét fokozta, hanem Kanizsa fejlődését is elősegítette az a per, amelyet még Kanizsai I. Lőrinc fia I. János kezdett el a Ko-már irányából Kanizsán keresztül a zákányi révhez vezető fontos kereskedelmi és hadiúton szedhető vám kérdésében. 1360-ban ugyanis Mórichelyi Miklós fia Farkas mester szedte a vámot Mórichely nevű birtokán (az elpusztult falu a Nagykanizsa-Gyéké-nyesi út liszói elágazójánál állott), amelynek jogosságát Kanizsai I. János per útján vitatta.244 Az ügy még 1372-ben, I. János halála után is ott tartott, hogy a Kanizsaiak szerint övék a vámjog, a mórichelyi vám kárukra van, és nem is jogos. Ekkor felszólították Mórichelyi Basó mestert, hogy mutassa fel okleveleit, de ezt ő nem tudta megtenni. Csupán azt hangsúlyozta, hogy régtől fogva gyakorlott módon szedett vámot birtokán.245 1374-ben azután eldőlt a per, Kanizsai II. Miklós megnyerte az országbíró előtt, a kihirdetett ítélet szerint Basó jogtalanul szedette a vámot Mórichelyen.246 Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig 245 4. térkép. A Kanizsaiak legfontosabb uradalmai 1321-1566 246 Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig A Kanizsaiak számára rendkívül fontos volt a kanizsai uradalom, hiszen egészen az 1380-as évekig ez volt a legnagyobb birtoktestük. Igyekeztek is minden eszközzel gyarapítani. A növekedés üteme az első időszakokban meglehetősen lassú. 1352-ben Kanizsai I. János három telket vásárol a Szentgyörgy nevű birtokban (nevét ma a Szentgyörgyvári szőlőhegy őrzi) Mórichely felől.247 Még ugyanebben az évben Szentgyörgyi János fia Miklóssal úgy egyeznek meg, hogy az átengedi nekik Biliét és Váró földet, amely a Kanizsaiakat vétel útján, őt pedig ősi jogon illeti. A Kanizsaiak ezért átadják neki Karácsföldét, másnéven Kiskallost, melyet ők Károly királytól kaptak, Miklós pedig azt állítja, hogy rokonság jogán őt illeti.248 Ez a szerződés, mint a korábbiakban láthattuk, inkább csak elméleti, mint gyakorlati jogokat biztosított. 1357-ben már birtokolják Libolcát, amely korábban a Bikács nemzetségé volt. Ekkor mint Kanizsai Benedek birtoka tűnik fel, ahol a szomszédos földesúr Homokkomári István követett el hatalmaskodást.249 1358. október 6-án Kanizsai I. János a szintén Bikács nembeli Gyovadi Miklós özvegyétől megvásárolja Szeglaki-Szentmiklóst, amelyről azt mondják, hogy Zala vármegyében, Kanizsa folyó mellett, a keleti parton fekszik, (iuxta fluvium Kanisa habite, a párta orientali) és ahol Szent Miklós tiszteletére szentelt templom található.250 Ez a falu bizonyosan a mai Miklósfával (egykor Szentmiklós) azonos, bár a korábbi kutatás Magyarszentmiklóssal próbálta azonosítani.251 1360-ban Kanizsai I. István zágrábi püspök Egyházasbakonak birtokot kapja testvéreivel együtt Nagy Lajostól,252 és bár Bakónaki Miklós fia Mihály és Kozma fia György ellentmondanak, a Kanizsaiak birtokba lépnek.253 1369-ben ugyancsak Kanizsai I. István és testvére I. János kap birtokot Kanizsa szomszédságában, amikor Lajos király nekik adja egyházasbillei Kónya Pál és fia birtokát, akik, mivel megölték unokatestvérüket, elvesztették azt.254 A kanizsai uradalom alakulása szempontjából jelentős volt az a csere, amelyet Kanizsai I. János és I. István, püspök bonyolítottak Nagy Lajossal. 1371-ben a birtokukba jutott - volt Nagymartom féle - Esztergom és Komárom megyei falvaikat elcserélték Kanizsa szomszédságában a Somogy megyei Szentpál, Berény, Ság, Varászló, Falkos, Dencs, Remeteszentpéter, Pat(Poch) és Páld nevű birtokokra és a Sopron megyei Fülesre.255 Jelentős szerzemény volt 1382-ben Újudvar, palini birtokuk északi szomszédja, amelyet a johannita lovagok Kanizsai I. János fiainak zálogosítottak el. Bár több súrlódás volt korábban a két birtok között, nyilván nem ez volt az ok, amely a lovagokat rendházuk megszüntetésére késztette.256 A birtokot soha nem váltották ki, végleg a Kanizsaiaké maradt. Egy 1472-es oklevélből megtudjuk, hogy Palinai János vránai perjel volt a zálogba adó, aki Mária királynő engedélyével 4000 arany forintért adta oda Kanizsai II. János esztergomi prépostnak és testvéreinek.257 A zálogba adás körülményei valószínűsítik, hogy a rendház ekkor már nem működött. A Zsigmond kegyeibe jutott Kanizsai testvérek tudatosan törekedtek Nyugat-Dunántúli birtokaik növelésére, ezen belül kiemelten a Kanizsa környéki terjeszkedésre. A királyi donációk mindjárt a koronázás évében egy szerényebbel kezdődtek. 1387 decemberében a király nekik adja a Horváti Jánoshoz csatlakozott és így hűtlenné vált Bakónaki Péter birtokait.258 Néhány hónap múlva 1388. május 7-én már három faluval gyarapodnak Kanizsától északra. Megkapják Zsigmondtól Gelse, Lak (Kacorlak) és Sziget (Gelse-) birtokokat, amelyeket a király csereképpen szerzett Treutul Miklós pozsegai főispántól.259 Az adományt, annak ellenére, hogy már a beiktatás is megtörtént, szükségesnek tartották Mária királynővel is megerősíttetni.260 A Kanizsaiak Somogy felé is terjeszkedtek. 1388-ban az ugyancsak hűtlenségbe esett Korpádi János és László Korpád, Simon, Márga, Henyz és Tótfalu nevű birtokait kapták.261 1389-ben az akkor királyi tulajdonban lévő Egerszeget kapják új adományként.262 Ez utóbbi birtok nagyságrendjét és értékét tekintve több volt egy egyszerű falunál. Kitűnt ez abból a csereügyletből, amelyet a veszprémi püspökkel a következő évben lebonyolítottak. A püspökség szepetneki uradalma meglehetősen távol feküdt Veszprémhez, - ugyanakkor mint láttuk - a szomszédos Kanizsaiakkal is eléggé rossz volt a kapcsolat. Azonban nemcsak velük, hanem egyéb szomszédaikkal is elmérgesedtek a viszonyok. 1388 májusában a környékbeli nemesek és jobbágyaik Demeter püspök Bánkfalva nevű birtokára rontottak, ahol egy jobbágyát megölték, annak feleségét megsebesítették és 200 forintját elvették.263 Hasonló eset történt, amikor a Libolca elleni hatalmas-kodásból ismert Homokkomári István fiai familiárisaikkal és név szerint felsorolt jobbágyaikkal fegyveresen megtámadták a püspök Eszteregnye nevű birtokát, tiszttartóját megsebesítették, egy ott őrzött tolvajt kiszabadítottak, raboltak, a vüHcust, akinek a házában a tolvajt őrizték, megsebesítették.264 Nyilván ezek az ügyek nagymértékben hozzájárultak, hogy amikor a Kanizsai testvérek felajánlották a kanizsai váruktól távol fekvő Egerszeget cserére a szepetneki uradalomért, a püspök örömmel elfogadta az ajánlatot. 1390. január 30-án a káptalan is megadta a hozzájárulást a birtokcseréhez.265 így azután március 24-én létrejött a szerződés, mely szerint Kanizsai II. János esztergomi érsek, királyi főkancellár, II. Miklós tárnokmester és István mester elcserélik Zala vármegyei Egerszeg birtokukat a Mária Magdolna tiszteletére emelt kőegyházzal és kegyúri jogával, valamint tartozékai között a Zala folyón lévő malmokkal, vásár és útvámmal együtt Demeter veszprémi püspök és a püspökség Szepetnek (Zepethnuk) nevű Zala várme- Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig 247 5. Hosszútóti György alispán levele özv. Kanizsai Györgynéhez adóhátraléka tárgyában. 1516. (OL. Dl. 25 577) gyei birtokával és tartozékaival: Eszteregnye (Eszte-regnye), Mánta (Mantha - elpusztult falu Sormás határában), Bánkfalva (elpusztult falu Szepetnek határában), Sormás (Saramas) és Mártonfalva (Mar-tunfalva-Tótszentmárton) falvakkal, kivéve az egyházi tizedet, amelyet a püspök fenntart magának és egyházának.266 A Kanizsa környéki nagy birtokszerzemények közül is kiemelkedik a becsehelyi uradalom, amely még 1380-ban is a 13. század óta itt birtokos Szalók nemzetség kezében volt. Nem tudjuk, hogy került a királyhoz, aki Becsehelyt (Bexenhel) (amelynek jelen- tőségét az adta, hogy főesperesi székhely volt), Geré-cét (Gereche), Bikalját, Perennyét, Basfalvát (ma Borsfa), Csarnahát (Csornoha), Kislagdot, Janocot, Cinegédfbldét és Szegedét 1392-ben a Kanizsai testvéreknek adományozta.267 1392-ben kapták adományul a hűtlenné vált Szenesei János Körös vármegyei birtokait,268 amelyeket 1393 januárjában elcseréltek a közeli Somogy megyei Iharos falura.269 1395-ben megkapják az utódok nélkül meghalt ormándhidai Waryo János Somogy megyei Ormándhida (ma Zala-komár-Ormándpuszta) és a Győr vármegyei Varjas nevű birtokát.270 Úgy látszik, nem az egész Ormánd- 248 Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig hida lett az övék, mert 1395-ben a távolabb fekvő somogyi birtokaikat - névszerint Kozma, Korpád, Heniz, Syman, Maragya, Mariamagdalena, (Pa)pol-cha, Ithmees, Lucafalva, Tóthfalu nevű birtokok és (. . . )dusfalva nevű birtokrész - elcserélik Inakodi Kálmán, László, János és Szemere Somogy megyei Ormándhida, Gárdos és Moroc (M)or(ouch) nevű birtokaival.271 1397-ben Kővágóőrsi György esztergomi várnagytól a szintén somogyi Benneket vásárolják meg 2800 aranyforintért.272 A kanizsai uradalom, amely 1323-ban 7 birtokból állt - azzal együtt, hogy néhány falu később nem szerepel a forrásokban (pl. Kerektó, Lazsnak) - a századfordulóra negyvennél több falut foglalt magába. 6. A Kanizsaiak középkori vára a) A vár az írott emlékekben (1323-1532) A kanizsai vár 1323-tól egészen a 15. század elejéig nem szerepel az írott forrásokban. Újra csak 1406 táján tudunk létezéséről, amikor várnagya, Bucsai Benedek a plébánossal együtt azt jelenti Kanizsai I. Lászlónak, hogy a vár kincseskamrájából 119 márka ezüst-marhát a kulcsaival együtt átadott Laki Lászlónak, aki azokat el fogja vinni hozzá.273 Tíz esztendő múlva 1416-ban Petkei Mátyás a várnagy, aki a szentpéteri pálosoknak eladja Németiben lévő birtokait, majd 1420-ban esik szó ismét a kanizsai várnagyról.274 A vár egy másik helyiségéről, a Boldogságos Szűz tiszteletére szentelt várkápolnáról 1423-ban olvashatunk, amikor Kanizsai II. István az általa épített tőli Szent Bertalan kápolna papjának kötelességévé teszi, hogy a kápolnának tett donációk fejében itt pénteken, szombaton és vasárnap misét mondjon.275 1443-ban az I. Ulászló és Erzsébet (Albert király özvegye) között dúló belháború Kanizsára is kiterjedt. Az Ulászló híveként fellépő Rozgonyi Rajmund az Erzsébet pártján vasi ispánná lett Kanizsai Imrét - a család egyetlen nagykorú férfitagját - elfogta, majd saját, valamint Rozgonyi János és Oszvald csapataival ostrom alá fogták Kanizsa várát. A várat bakónaki Török László és Nádasdi Oszvald várnagyok vezetésével az odamenekült környékbeli familiárisok és Benedek kanizsai plébános, veszprémi kanonok védték. Ekkor a vár bástyákkal erősített fallal volt körülvéve és a magja egy kastély volt (bastte et castella) amelyet az ellenség hadigépekkel és más alkalmas szerkezetekkel támadott. A hosszan tartó ostrom - Holub József szerint hét hónapig tartott276 -felőrölte a védők erejét, ezért segítségül hívták a szomszédos alsólendvai Bánfiakat. A védők, valamint Bánfi István és Pál között létrejött szerződés értelmében a Bánnak mindaddig megtarthatták a várat, amíg költségeieket vagy az uradalom falvaiból vissza nem nyerik, vagy azt a Kanizsaiak más módon meg nem térítik. Emellett megfogadták, hogy Kanizsai Imrét Rozgonyi Rajnáid fogságából kiszabadítják, a védők pedig kötelezettséget vállaltak, hogy a Kanizsaiak valamelyike Bánfi István leányát, Dorottyát feleségül veszi.277 A várat a Bánfiak megvédték, és Kanizsai Imrét is sikerült a fogságból kiszabadítani. De a Roz-gonyiak a Kanizsaiak más várainál sikeresebbek voltak, Kapuvárt és Sárvárt elfoglalták. Kanizsai Imre feleségül vette Bánfi Dorottyát, és az 1446-os országgyűlésen Hunyadi János kormányzó előtt a Roz-gonyiak is ígéretet tettek az elfoglalt várak visszaadására, ígéretüket azonban nem tartották meg, így a türelmüket vesztett Kanizsai testvérek, Imre unoka-öccsei, III. Miklós és II. László 1454 novemberében ostrommal kiűzték őket Sárvárból.278 Kanizsa védelmében különösen Török várnagy tüntette ki magát, aki súlyos sebet is kapott. Saját pénzéből kétezer forintot fordított a várat védő zsoldosok és katonák költségeire, hadiszerek, fegyverek beszerzésére. Ezt méltányolta ura, Kanizsai Imre, aki 1444-45-ben két Somogy megyei birtokot adott neki, Patot és Varászlót.279 Az 1443-as oklevélből tudjuk, hogy a kanizsai várat Imre tekintette lakhelyének, mivel a védők hangsúlyozottan őt nevezik uruknak (dominum videlicet mostrum). Maga a vár közös tulajdon - mint valamennyi Kanizsai birtok, ahol a másik várnagy Nádasdi Osvát Kanizsai László fiainak érdekeit képviselte -, ami kiviláglik az 1446. augusztus i-jén Kanizsán kelt oklevélből. A vár ostroma körül felmerült költségek egymás között még ekkor sem voltak elrendezve. Kanizsai II. László és III. Miklós bizonyos közös ezüstneműk fejében Kanizsai Imrének hétszáz forinttal adósak maradtak. Kanizsai Imre várnagya, Török László a vár megvédésére négyszázharminc forintot fordított és ezért neki biztosítékul Kanizsai László fiainak egy bibliáját adták, és a mindezekért elzálogosított Gelse, Sziget, Kehida és Kisasszond (Somogy vm.) birtokok közös visszaváltását határozták el.280 Török László, aki új szerzeménye alapján majd a bakónaki előnevet pati-ra cseréli fel, 1446-ban még a somogyi Benneket is megkapja.281 Az adományozáshoz 1451-ben Kanizsai II. László és III. Miklós is hozzájárulását adta.282 Kanizsa 1443-as ostromakor a Rozgonyiak valószínűleg használtak már ágyúkat, mert az oklevél machi-nis szavát így is értelmezhetjük.283 1457-ben a Kanizsaiaknak már bizonyosan voltak ágyúik, hiszen március 16-án a Hunyadi fiúk elfogásának hírére a zűrzavartól tartó Kanizsai Imre várait erősíteni kezdi, és Sárváron kelt levelében arra kéri a soproni polgárokat, hogy részére egy mázsa puskaport vásároljanak.284 A következő írásos emlékben Kanizsa várát 1469. szeptember 20-án, Mátyás király kezében találjuk. A király utasítja ebben az iratban Magyar Balázs kapi- Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig 249 6. kép. A kanizsai várkastély ásatási alaprajza, Méri István 1954-58 tányt, kanizsai alvárnagyát (vicecastellanus), hogy Csapi Andrásnak Kanizsa várához foglalt birtokait alsólendvai Bánfi Miklósnak adja át.285 Ennek a meglepőnek tűnő fejleménynek a hátterében azt sejthetjük, hogy a Kanizsaiak belekeveredtek az 1467 őszén kitört erdélyi lázadásba. A lázadás vezetőinek, a Szentgyörgyieknek és Ellerbach Bertoldnak Kanizsai Lászlóval szoros kapcsolatára utal az Ellerbach birtokán, Szentpéterfán (Vas vm.) épült - 1468-70 közöltre datálható - templom címersora, amelyben mindannyiuk címerét elhelyezték.286 Mátyás ekkor ültethette saját várnagyát Kanizsa várába, ám a lázadás vezetői bocsánatot nyertek, így hamarosan újra a Kanizsaiak birtokában találjuk az erősséget. 1478-ban Syei Loránd kanizsai várnagy hatalmaskodik az Újudvar melletti Bagotán.287 1488-ban mórichelyi Farkas Péter viseli ezt a tisztséget.288 1493. évi uradalmi urbáriumból ismerjük a mezővárosnak a vár karbantartására vonatkozó kötelezettségeit. Itt értesülünk a várárokról és a Kanizsa folyócskán átvezető hídról.289 A vár fenntartásához szükséges jobbágyi szolgáltatások teljességükben az 1530. évi urbáriumban foglalódnak össze. A megismert adatok mellett a vár előtti hídról és a „Gyaloghíd"-ról szerezhetünk ebből ismereteket.290 A 16. század elején a Kanizsai család fenegyereke, V. János majdnem idegen kézre juttatta Kanizsát, amikor 1515-ben a zalai sedriára (vármegyei törvényszék) igyekvő Meggyesi Domokost elfogatta és Léka várába záratta. II. Ulászló ezért elkobozta tőle birtokait és - benne Kanizsa vára felét - Pálóczi Mihálynak és testvérének, Antalnak, valamint Erdődy Péternek adományozta.291 Hamarosan ismét János birtokában találjuk Kanizsát, a király megbocsátott a vétkesnek. Az 1323-1530 közötti írásos emlékek áttekintése után megállapíthatjuk, hogy az építmény képéről, szerkezetéről, elhelyezkedéséről általánosságokon túl vajmi keveset tudhatunk meg. Információink a következők: a vár mocsárban fekszik, hiszen töltésen lehet hozzá eljutni, a kapuja előtt két híd van a vizes- 250 Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig árkon, amely a várat övezi, a várat bástyás fal veszi körül, benne van a kastély (castellum), amelynek mindössze két helyiségéről, a kápolnáról és a kincseskamráról értesülünk. A várnál töltés megy át a Kanizsa vizén a két part között Kanysam est quaendam repletura), amelyet nyilván a vár ellenőriz. Magáról a vár épületéről csak a 16. század második felében, a királyi végvárrá lett erősségnek az átépítéséhez szükséges felmérések és a metszetanyag vallomása áll rendelkezésünkre. Közülük is kiemelkedik az 1569 táján készült, az átépítés kezdetét megörökítő alaprajz. Ezen láthatunk egy zártudvaros épületet, amely a kanizsai vár magja, de az egyértelmű kormeghatározásához ez is kevés.292 Az első közlő Pataki Vidor egy „palotáról", vagy „kolostorról" beszél293, míg Balogh Jolán szerint az alaprajz egy négyszögletes alaprajzú árkádos udvarú reneszánsz palotát ábrázol, amelyet a 16. század második felére keltez és Pietro Ferabosco művének tart.294 A föld felszínéről véglegesen eltűnt várról a legtöbbet a régészeti kutatás eredményeiből tudhatunk meg. b) A Kanizsaiak várkastélyának régészeti maradványai295 Méri István feltárása nyomán ismerjük meg az egykori kanizsai várkastélyt, aki 1954-57 között - az utolsó pillanatban a teljes beépítés előtt - feltárta a vár hozzáférhető maradványait. Bár nem is törekedhetett a teljességre, feltárásait siker koronázta. A lehetőségekhez képest a legkiterjedtebb munkát az akkori szeszgyár területén folytatta, amelynek a főépületét valósággal az itt megtalált középkori várkastély alapfalainak közepébe építették. Megállapította, hogy a várkastélyt egy kis homokdombra emelték oly módon, hogy az épület alapjainak kijelölésekor figyelembe vették a domb alakját. Az alapfalakkal ennek a szélét igyekeztek követni, ez a magyarázata, hogy az alaprajz kissé szabálytalanra sikerült. Az épület ötszög felé hajló négyzet alakú, szélessége északon 36,25 méter, míg délen csak 34,40 méter. Keleti hosszúsága 38,5 m, a nyugati 38,25 m, azaz a két utóbbi oldal megközelítőleg egyforma, annak ellenére, hogy a déli homlokfal keleti fele a nyugatihoz képest ferde. Az épület főhomlokzata dél felé nézett, az ennek a közepén elhelyezkedő kaputorony kiugró része már a dombot környező mocsárba nyúlott. Ugyanígy azok az egymástól kb. 2,5 méterre lévő és a falalapozás síkjából 1,80-2,20 méterre kiugró támpillérek, amelyek a homoksziget talaja, de még inkább a környező mocsár miatt az alapozást erősítették. Ezek a támpillérek többnyire 140-150 cm szélesek voltak, az épület sarkainál kereszt alakot képeztek. A homokdomb szélén a mocsár szintje alá nyúló alapozásokat úgy fogták össze, hogy az alapozás szegélye mellé sűrűn cölöpöket verettek le, kiszorították a vizet, kiszedték a tőze- get és a cölöpök közé alapoztak. Különösen az erősen kiugró kaputorony alapozását készítették el gondosan. A homokdombon a kastély alapozása 1,30-1,60 méter mélyen volt. Ott, ahol a falak megcsúszásától tartani kellett, a falcsatlakozásoknál vastagításokat is alkalmaztak. A falalapozásokat - elsősorban a főfalakat - faragatlan mészkő lapokból és darabokból készítették, amelyeket egységesnek látszó erős habarcs fogott egybe. Téglaalapozások csak az épület belső részeiben fordultak elő. Annak ellenére, hogy felmenő falakat nem sikerült találni, az omladékrétegek azt bizonyították, hogy a falakat téglából építették, és a későbbiekben is ilyen anyaggal újították meg. Csupán az ajtó-ablakkereteket, és valószínűleg a falsarkokat, párkányokat stb. faragták kőből. A déli homlokzat legjellegzetesebb része a hatalmas kaputorony, amelyet helyenként 4 méter szélesen alapoztak. A torony érdekes módon az épületszárny közepe táján záródik, míg külső szegélye kifelé többszörösen megtörő tagolással nyúlik túl a déli homlokfalon. A déli épületszárny zárófalai közepén, a torony széleihez igazodóan két hatalmas pilléralapozás került elő. A déli szárnyon a kaputoronytól keletre és nyugatra csak egy-egy nagy helyiség van. Figyelemreméltó az épület többi szárnyának tagolása is. Az északi rész az osztófalak alapján hét helyiségből állt. A szárny középső helyisége - a kapuval pontosan szemben - az írásos emlékekből ismert várkápolnával azonosítható, mivel itt sírokat találtak, amelyek Méri István véleménye szerint nem alkalmi, hanem rendszeres temetkezések képét mutatták. A kápolnától jobbra és balra két-két keskeny helyiség helyezkedett el, amelyeket ketté bontott tereknek is értelmezhetünk, mivel a kettő közötti osztófal keskenyebb volt a többi osztófalnál. A ketté választott helyiségek közül a sarkok felé esőknek különleges rendeltetése volt, ugyanis mindkettőnek az alapozásszintig lenyúló alápincézésére, avagy ilyen szintre való lemélyítésére derült fény. Végezetül a sarkoknál ismét két nagyobb helyiséget találtak. A nyugati és a keleti szárny osztófalakkal egyaránt 3-3 nagyjából egyforma részre volt tagolva. A várkastély belsejében a 16. századi alaprajzon ábrázolt árkádos folyosó létét az álló épület belsejében folyó ásatás egyértelműen nem tudta bizonyítani, de cáfolni sem. A keleti oldalon a szárny belső falából indulóan alapozások húzódtak az udvar belseje felé, ezeknek a kiszerkesztett változattól való eltérése azonban önmagában nem cáfolja a körbefutó pilléralapok sorát, mert egy ilyen az északi szárny udvari homlokzata előtt, a várt helyen elő is került. A négyszögletes épülettömböt kaputoronnyal és anélkül több olyan metszeten is láthatjuk, amelyek a kanizsai vár 1600. évi átadását és az 1601. évi vissza- Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig a-b. Gótikus mérműves ablakkeret-töredék (a közraktárak területéről, a Várúttól D-re). c-d. Kerek ablakkeret töredéke, e-f. Ablakkeretkő két darabban, ablakrács lyukaival, beleerősített kampós szeggel (i: 10) 7. kép. A kanizsai várkastélyból és várból előkerült kőfaragványok, Méri István nyomán foglalási kísérletet ábrázolják. Ezek azonban azon túl, hogy a metszetek bizonyos fokú hitelességét alátámasztják, még egy fontos információt közölnek, azt, hogy a várkastély emeletes volt.296 Bizonyos, hogy az emeleti szintet ábrázolja az 1572. évi alaprajz, amely azon túl, hogy a földszintitől teljesen eltérő beosztást mutat, kifelé tekintő ablaknyílásokkal van ábrázolva. Márpedig kifelé tekintő ablaknyílások egy ilyen típusú épületnél csak az emeleten képzelhetők el. Az alaprajz méretei összevetve az ásatási felméréssel, meglehetősen azonosak, amennyiben a rajzon megadott léptéket bolognai lépéssel, azaz 1,8 méterrel számoljuk át.297 Ugyanakkor, ha eltekintünk az alaprajzi szabálytalanságok ábrázolásának hiányától - amire a kor felmérői nemigen adtak - két szembetűnő eltérést tapasztalhatunk. Ferabosco nem jelzi a támpilléreket, és hiányzik a déli oldalról a kaputorony. A közelmúltban vált ismertté az a Kanizsát 1600 őszén ábrázoló rajz, amely teljes bizonyossággal a helyszínen készült.298 A rajzoló nem volt művész, hanem katona. A meglehetősen kis méretű ábrázoláson az erődítményben elhelyezkedő várkastély is eléggé vázlatszerű, és a rajzoló meglehetősen távolról a mai kiskanizsai oldalról készítette. Mindenesetre az előbb felvetett kérdésekre választ ad. Az épület tám-pillérei csak az emelet födémszintjéig nyúlnak fel, így az emeleti alaprajzon már nem kellett őket ábrázolni. A déli oldalon itt sem látjuk az ásatási alaprajzról ismert kiugró kaputornyot. A várkastélyt, ugyanúgy mint 1572-ben, vizesárok veszi körül. Ezen azonban nem ábrázolja a kapuhoz vezető hidat. Fontos, egye- 252 Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig a-c, d-f. Ablakkeret-szárkövek, g-h. Vízvetőkő oldal- és felülnézetben (i: 10) 8. kép. A kanizsai várkastélyból és várból előkerült kőfaragványok, Méri István nyomán Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig 253 a-c. Elszedett ablakkeret kövei, korábbi felhasználás nyomával (1:10) 9. kép. A kanizsai várkastélyból és várból előkerült kőfaragványok, Méri István nyomán 254 Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig dülálló információja a rajznak, hogy a keleti oldal sarkain tornyokat ábrázol. Azt ugyan nem tudjuk, hogy ezek a tornyok mikor épültek - korábban is megvoltak, avagy csak a török idők alkotásai -, de bizonyítják, hogy bár az alaprajzokon nem ismerjük fel a saroktorony létezését, az épület megjelenését nagymértékben befolyásolhatták a könnyűszerkezetű, de a négy saroktornyos várkastélyt imitáló megoldások. Mindezek alapján bizonyos, hogy a kiugró kaputorony egy korábbi periódushoz tartozott. A 16. század második felében a déli homlokzat már átépített formát mutat. Esetleg ezzel függ össze, hogy Méri István a kapualj belső részén az eredeti kőalapo-zásnál későbbi téglaalapozású átépítések nyomait rögzítette. A déli oldal volt az egész várkastély alapozásának leglabilisabb része, - s talán ez magyarázza a hatalmas kaputorony elbontását - ahol a sziget falát az ingoványos föld megkötése céljából ferdén levert kettős - az épület irányába támasztó - cölöpökkel, ezeket összekötve vesszőfonattal erősítették, sőt a két cölöpsor közé még agyagot is döngöltek. Az épületet a falaktól 3-4 méterre (a feltárás csak a D-i oldalon folyt) egy másik cölöpsor fogta közre. Ez a sűrűn levert cölöpsor, amely mellé kívül és belül agyagot döngöltek, szintén a belső vár homokdombjának megfogását, egyúttal az épület előtti árok betöl-tődésének megakadályozását segítette elő. c) A kanizsai várkastély építési idejének kérdése Az építkezésekre vonatkozóan forrásaink hallgatnak, s ezért a várkastély építési idejének meghatározásában csak a régészeti leletanyag és az épülettípus analógiái segíthetnek bennünket. A feltárás során - elsősorban az épület homlokzata előtti szakaszán - jelentősebb mennyiségű tárgyi emlékanyag is előkerült. A felső omladékré-tegben lezuhant faragott kövek, elsősorban ablakos ajtóbéletek voltak. Sajnos ezek egyszerű elszedett darabok, amelyek legfeljebb annyit árulnak el, hogy a gótika korában készültek. A kisebb leletek közül kiemelkednek a 15. századi áttört mázas és mázatlan emberalakos és madáralakos kályhacsempék, ezek azonban inkább a század második felére keltezhetők.299 Jelentősek az üvegleletek -köztük díszes csiszolt, dudoros, bordás darabok, csavarnyakú palackok, poharak töredékei, zömükben a 16. század első feléből. Sok késő középkori edénytöredék és több vastárgy (faragóbárdok, patkók stb.) is előkerült. A leletanyag kormeghatározó értéke azonban Méri István szerint is sajnos csak annyira elegendő, „hogy ez az épület a XV. században is állott". Az ásatás során a talajvíz miatt a várárok aljáig nem lehetett lehatolni, így abból a legkorábbi leletek nem kerülhettek elő.300 A kanizsai várkastély ahhoz a szabályos alaprajzú vártípushoz tartozik, amelynek itáliai eredeztetése sokáig szinte közhelyszerű volt a szakirodalomban.301 A szabályos alaprajzú paloták az Anjou-korban jelentek meg a budai, visegrádi és más királyi építkezéseken.302 A visegrádi palota az 1370-es években kapja meg alaprajzi elrendezését. A vidéki királyi rezidenciák közül a négysaroktornyos várak hazai alap- és iskolapéldája, a diósgyőri, 1378 előtt készülhetett el, Zólyom, ahol csak két saroktorony van, szintén az 1370-es években, Végles vára pedig - itt a szabályos négyszögű váron nem találunk saroktornyokat - a 14-15. század fordulójára keltezhető.303 A hasonló főúri várak építése elsősorban a királyi várépítészet példáival indul Magyarországon, az ezt követő szabályos kastélytípus négy épületszárnyas megoldása a fejlődés során a palotajelleg és a tornyok redukálódásával jár.304 Ez a szabályos vártípus a Kanizsai család több birtokáról is ismeretes. A legkorábbi példa a kismartoni vár építése. 1364-ben veszi meg Kanizsai János püspök Szarvkő várát Wolfárti Eglolftól.305 1371-ben Nagy Lajos megengedi Kanizsai János mester özvegyének és fiainak, II. Miklósnak, III. Lőrincnek, II. Jánosnak és II. Istvánnak, hogy a Szarvkő várához tartozó Kismarton mezővárosukat az ország védelme érdekében fallal kerítsék be.306 Ekkora tehető a város északnyugati sarkában a vár építésének kezdete is. A négysaroktornyos, falsíkból kiugró saroktornyokkal épült várkastélynak - amely az Eszterházy kastélyba belefoglalva ma is áll - 1392-ben már készen kellett lennie, amikor Kanizsai II. István Zsigmond király jelenlétében itt tartotta az esküvőjét.307 Hasonló, de minden bizonnyal már 15. századi építés Sárvár zártudvarossá tétele is. A kanizsai vár legközelebbi párhuzamának tartható Ozorai Pipó ozorai várkastélya. Az 1398-ban Pipó birtokába jutott uradalomban 1416-ban kelt engedély alapján kezdődött meg az építkezés, amely 1426-ra már biztosan befejeződött.308 A szabályos négyzet alaprajzú palotaépület a kanizsaival megközelítőleg azonos nagyságú (mintegy 36 X 36 m), azonosak - 10 méter körül - az épületszárnyak szélességi méretei is. Ozora is két - jelentős belmagasságú - szintre tagozódik. A földszinten helyezkedtek el az alárendeltebb funkciók (konyha, sütőház, raktárak), míg a lakó- és reprezentatív helyiségek az emeleten voltak. A kanizsai várkastély térbeli elképzeléséhez segít bennünket Ozora ismert 18-20 méteres falmagassága.309 A kanizsai építkezések időhatárát elsősorban a fenti párhuzamok alapján a 14-15. század fordulójára tudjuk elképzelni. Láthattuk, hogy a 14. század utolsó negyedében az ország életében kiemelkedő szerepet játszó Kanizsaiak az elsők között építenek a királyi példa nyomán négy saroktornyos várkastélyt Kismartonban 1471 után, ahol az építkezés kezdete egybeesik Diósgyőr és Zólyom befejezésével. A már Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig 255 10. kép. A hídút részlete Méri István nyomán a kanizsai várból Zsigmond által a századforduló körül építtetett Véglessel egy időben és még Ozora építése előtti időben tudjuk elképzelni azt a változatot, amikor már a saroktornyok nélküli megoldás, de még az erődjelleget tükröző kiemelt kaputoronnyal bíró változat létrejöhetett. A Kanizsai birtokok közösek voltak, de a rezidenciáját a család minden felnőtt férfi tagja külön tartotta. A századfordulón a névadó ősi birtok a legidősebb fiú, Kanizsai II. Miklós székhelye volt. Kanizsai II. Miklós az első a várat birtoklók közül, aki megfelelő anyagi eszközök birtokában a nagyszabású rezidenciaépítkezést végbevihette, és akinek rangja ezt meg is követelte. A kanizsai uradalom hatalmas méretű felduzzasztása és Kanizsa mezővárossá válása a századfordulón ugyanúgy ezt az időpontot valószínűsíti, mint azt, hogy a családfő rezidenciája nem lehetett alávalóbb testvéröccsénél. II. Miklós tárnokmesterről tudjuk, hogy nagy építtető volt. Ezirányú tevékenységéről - ha nem is a várra vonatkozóan - oklevelek szólnak. Vas és Sopron vármegyék mellett a zalai ispánságot is viselte 1387 és 1400 között, tárnokmesteri hivatalából adódóan sok időt töltött Budán, ahol több háza is volt. Saját ágának monostort kívánt teremteni, amikor a kehidai birtokuktól északra, a Zala folyó szigetén élő pálosrendi remetéket az örményesi hegyre telepítette, ahol hatalmas kolostort építtetett a szá- mukra 1378 előtt, valószínűleg 1376-ban.310 1392-ben két budai házát adja Bernhardi Ferenc polgárnak, aki ezért jelentős évi juttatásokra lett kötelezett az örményesi kolostor részére. Ugyanakkor három további budai házát is a kolostornak adta.311 1393-ban IX. Bonifáctól búcsúengedélyt jár ki Örményes számára, amelyben külön hangsúlyozzák, hogy a klastrom a „nemes férfiú Kanizsai Miklós jóvoltából újból kánonilag megerősítve és megfelelően ellátva áll fenn."312 1400-ban újabb kiváltságokat szerez a kolostor számára.313 De nemcsak a pálosokról gondoskodott, ő volt az, aki a kanizsai Szűz Mária-templom számára 1374-ben búcsúengedélyt szerzett XI. Gergelytől.314 A kanizsai vár befejezésének időpontjául valószínűnek tartjuk az 1393-as évet, amikor Zsigmond Kanizsa várában köszöntötte az újévet. Ezt bizonyítja az 1394. január 2-án Kanizsán kelt oklevele, amelyben a Kehida melletti örményesi pálosok ügyében intézkedik.315 Három évvel később, a Lackfiakkal Körösön történt leszámolás után Zsigmond ismét a kanizsai vár vendége volt. Március 2-án a zákányi révnél adott ki oklevelet, március 4-én pedig Kanizsán kettőt is. Itt adta az elkobzott Lackfi birtokokból Simontornya, Léka várait és Csepreg mezővárosát a Kanizsai testvéreknek, II. János érseknek, II. Miklós tárnokmesternek és II. István ajtónállómesternek. Csak 256 Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig 11. kép. A kanizsai vár és város 16. századi alaprajza (Bécs, Hadilevéltár) i2Ja kép. A Kanizsaiak kismartoni várának alaprajza, Marosi Endre nyomán i2\b kép. A Kanizsaiak kismartoni várának és a városnak alaprajza, Marosi Endre nyomán március 7-én utazott tovább, mert ekkor a közeli Újudvaron tartózkodott.316 A nagyhatalmú Kanizsaiak a királyt udvartartásával bizonyosan már az új várban látták vendégül. Az építtető II. Miklós, miután egészségi állapota miatt hivatali tisztségeiről leköszönt, Kanizsára vonult vissza, ahol 1404 márciusában elhunyt. Az általa annyira szeretett örményesi pálos kolostorban temették el.317 Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig 257 7. Kanizsa mezőváros A magyar városfejlődés a 14. század társadalmi mozgásai és a munka termelékenységének növekedése következtében felgyorsult. Az igazi városok mellett nagy számban fejlődtek ki a városiasodás alacsonyabb fokát képviselő mezővárosok (latinul oppidu-mok), amelyek elsősorban helyi szükséglet kielégítésére alkalmas - részben vagy egészében - kézművességgel is foglalkozó réteggel rendelkeztek. Ezek igen gyakran vásáros helyek voltak, ahol a szűkebb vagy tágabb környék árui cseréltek elsősorban gazdát. Kiváltságaikat - amelyek szerényebbek voltak, mint az igazi városoké - a földesurak általában kiváltságlevélben (privilégium) rögzítettek. Kanizsa kiváltságlevele nem maradt fenn, és sajnos egész Zala vármegyéből sem ismeretes egyetlen darab sem. így csak általánosságban mondhatjuk el a mezőváros sajotássága-it. A település itt is jobbágytelkekre volt felosztva, de az adót a lakosok maguk szedték be választott tisztségviselőik útján. Ez igen előnyös volt, hiszen maguk oszthatták be egymás között terheiket, amelyeket egy összegben egyenlítettek ki a földesúrnak. A bíróválasztás és a peres ügyek tekintetében a kivívott jogok igen eltérőek voltak. Az üresen maradt telkek ügyében általában a földesúr maga döntött, de meghallgatta a mezőváros lakóinak véleményét is. A vásártartási jog is a földesúré volt, ő szedette a vásárra igyekvők vámját is. Zala vármegyében a mezővárosi fejlődés a 14. század utolsó negyedében indul csak meg, ennél korábban csak (Mura-)Szemenye szerepel „civitas" megjelöléssel 1367-ben.318 A városiasodási folyamat - nyilván a déli és nyugati kereskedelmi főirányon fekvő -alsólendvai Bánfi birtokokon folyik a legerősebben, ahol Szemenye után Lenti és Kebele oppidumokvól tudunk 1381-ből.319 Alsólendvát és Lentit, Dobrona-kot, Szemenyét 1389-ben civitasnak nevezik.320 A mezővárosi fejlődés e szakaszában elterjedő oppidum megjelölés mellett még használatban volt a korábban általános, a városiasodó településekre is alkalmazott civitas kifejezés, így e megnevezések mögött nem kell jogállási, nagyságrendi különbséget keresnünk. Az azonos jogállást tükröző elnevezések mögött azonban igen jelentős gazdasági különbségek rejtőztek. 1389-ben a földesúr rezidenciájának tövében fekvő Alsólendván négy szabó, két varga, takács, mészáros, ács és nyilván elsősorban a földesúri igényeket kielégítő aranyműves, fegyvercsiszár és nyílkészítő volt. A mezővárosban volt kereskedő és seborvos is, és olyan várbeli szolgálattevőket is foglalkozásukon neveztek, mint 2-2 pecért és szakácsot. Ugyanakkor Dobronokon mindössze három iparos élt (takács, varga és kovács), míg Nemtiben (Lenti) egy sem.321 Bizonyos, hogy legalább ekkora különbségek voltak a térség többi mezővárosai között is. A hatalmas birtoktest közepén álló vár tövében fekvő Kanizsa fejlődése az uradalom terebélyesedésével együtt kellett hogy gyorsuljon. Az uradalom minden falvából ügyes-bajos dolgaikkal, az adókkal ide igyekvő emberek minden külső behatás nélkül is a környék leggazdagabb piacközpontjává változtatták a települést, de a vásártartás jogának megszerzése pénzjövedelmei fokozása érdekében a 14. század második felétől a földesúrnak is elsőrendű érdeke volt. A Kanizsai család tagjai - nem utolsósorban itáliai tapasztalataikat is ismerve - mindent megtettek birtokaikon a városok és piachelyek számának növelése érdekében. Különösen jól figyelemmel kísérhető ez a folyamat a Bécs felé fekvő fő kereskedelmi irányon található kedvelt birtokuk, Kismarton (Eisenstadt) fejlesztésénél, amely 1371-ben még mint bizonytalan jogállású helység ( Villa seu oppidum) került a kezükbe. 1388-ban kapnak ide országos vásártartási jogot, ekkot már „libera civitas "-nak, szabad városnak nevezik, ahová a kereskedelem fejlesztése érdekében zsidókat is telepítenek. A gyorsan városiasodó településen ferences kolostor épül, amelynek alapítója Kanizsai II. István volt ajtónállómester, aki 1420-ban a szerzetesek javára nagy adományt tesz.322 Kanizsa kereskedelmi központtá válásában fontos szerepet játszott az ország közepe felől a zákányi réven át délre vezető kereskedelmi út, amely Székesfehérvárról tartott Horvátországon át a tengerpart felé. Ez a „Hadiút", vagy ahogy Zalában nevezték, „Hadinagyút", a Balaton északi partján haladt, Ba-latonhidvégnél keresztezte a Zalát, majd Komáron és Galambokon át tért Kanizsára, ahonnan délre fordult és a zákányi révnél lépett be Szlavóniába.323 1257-ben „királyútjának" nevezik Kanizsa határjárásakor.324 Kanizsánál erről az útról több irány is elágazott. Nyugatra a mocsáron át vezetett az egyik Becsehelyen át Letenyére, ahol ketté vált, az egyik átlépte a Murát, a másik a folyó mellett haladt Lendván át az országhatár felé. A Muraközbe leggyorsabban Sze-petneken át a Molnári melletti szentmihályi réven lehetett átjutni, és innen Perlakra, ami a Dráva egyik fő révhelye folt. Északi irányba Gelsén át vezetett Kapornak felé egy út, amely az istvándi Zala révhez ért, míg a Felsőrajknál leváló ága Pölöske-Henye irányába tartott. Erről az útról kanyarodott le egy út Palintói északra, amely Nagybakon keresztül Egerszeg-Vasvár felé tartott.325 A kereskedelmi utakon a középkor folyamán rendkívül fontos bevételi forrás volt a vámszedési jog, amely kezdetben a iura regaliák közé tartozott. A 13. századra ezeket már királyaink eladományozták, és bőven osztogatták mind az új vámok felállítására, mind a vámok alóli mentességre vonatkozó engedélyeket is. A közlekedési vámok és vásárvámok jelentős bevételi források voltak a földesurak kezén. 258 Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig Kanizsa mezővárossá fejlődésének egyik lépéseként is értékelhető, amikor a Mórichelyi családtól sikerült per útján a vámszedési jogot elvenni, és Kanizsára helyeztetni, így 1374 után Kanizsára került a „Hadinagyút" vámszedési joga.326 A vám az uradalom rendszeres és jelentős bevételi forrása volt. Az 1493., az 1525., és az 1530. évi urbáriumok felsorolásában találkozunk vele, mint rendszeres jövedelemmel.327 Sajnos ennek összegszerű nagyságáról nem maradt fenn adatunk. Kutatásunk sokáig úgy vélte, hogy a 15-16. század fordulóján a Kanizsa melletti Szombathelyen is volt vám, ma azonban bizonyossá vált, hogy ezek az adatok is a kanizsai vámra vonatkoznak.328 A vámszedési jogot megszerző Kanizsai II. Miklós, a későbbi tárnokmester, a település fellendülését minden eszközzel igyekezett elősegíteni. Ebben fontos lépés volt, hogy nagybátyjához, István zágrábi püspökhöz hasonlóan igyekezett a kanizsai és a Kanizsa környéki egyházaknak a nagy zarándoktömegeket vonzó búcsúengedélyeket megszerezni. Az első ilyen engedély 1374-ből, az utolsó 1402-ből ismeretes.329 A település mezővárossá fejlődése Miklós tárnokmester idejében zajlott le, bár erről csak pár évvel a halála utánról van adatunk. 1409-ben egy három vásáron való kikiáltást (perbe idézést) elrendelő okirat nevezi Kanizsát oppidumnak először. Ebből az oklevélből azt is megtudjuk, hogy a mezőváros hetivására keddi napon volt.330 Később szombati napon is tartottak itt hetivásárt, amiről egy 1483-ban kelt, hasonló kikiáltást elrendelő okmányból értesülünk.331 Országos vására Kanizsának Szent György napkor volt.332 A kanizsai vásárok nemcsak az uradalom, hanem a széles környék legjelentősebb piacai voltak. A Zalára, Somogyra kiterjedő hatalmas birtoktest jobbágyai mellett a 15. században a Balaton és a Mura közti egész térség lakossága keresett itt vevőt árura. A reánk maradt kevés adatból úgy tűnik, hogy a piackörzet határa 40 kilométerre biztosan kiterjedt. 1448-ban például a gersei Pethők három jobbágyát fosztották ki a Marcaliak emberei Kolonnái, amikor a kanizsai vásárról hazafelé igyekeztek. 1520-ból tudjuk, miszerint a komári, galamboki és a karosi jobbágyok sóval, hallal, gabonával és borral megrakott kocsikkal igyekeztek a kanizsai hetivásárra, tehát egy olyan térségből, ahol több helyi piacot találunk.333 Nyilvánvalóan kül- és belföldi kereskedők is megfordultak a kanizsai vásárokon, de erről forrásaink hallgatnak. A vár, a város és a környék területén folyt régészeti kutatások során előkerült külföldi eredetű áruk szélesebb kapcsolatokra, délen egészen Itáliáig nyúló kereskedelemre utalnak. A kanizsai piacon adták el áruikat a helybeli iparosok. Róluk a szűkszavú források úgyszintén keveset árulnak el. Ebben az időszakban terjednek el azok a foglalkozásra utaló vezetéknevek, amelyekből egy-egy iparosfamíliára következtet- hetünk. 1493-ban Kanizsán Varga és Szíjgyártó nevűvel találkozunk. 1493-ból ismerjük az első részletes urbáriumot, amely a kanizsai uradalomról készült. Ekkor a Kanizsai György által birtokolt részen a mezővárosban -amely mintegy fele volt a településnek - 21 telkes jobbágy élt, közülük egész telkes volt egy, fél telken gazdálkodott 8, negyed telken 14. Üresen állt 4 fél telek és 5 negyed telek. A telekszámok és telkes jobbágyok felsorolása azonban nem árulja el a lakosság tényleges számát. Egy telken több ház is lehetett, nem írtak össze a házakban zselléreket, szegényeket sem. A mezőváros szolgáltatásai lényegesen könnyebbek voltak, mint az uradalom falvaié. Mindössze az 1 forintot kitevő cenzus fizetése terhelte őket negyedtelkenként, amelyet Szent Márton napkor kellett leróniuk. Emellett bizonyos rétművelés, mint munkajáradék terhelte őket. Rendszeres kötelezettségük volt - Szombathely lakóival együtt - télen a várárok jegét feltörni, és a Kanizsa mocsarain átvezető (híd) töltés rendben tartása.334 A város teleknagysága a későbbi forrásokkal egybehangzóan 19-19,5 egész telek volt. A lakosság ingadozása azonban ebben a békés korszakban is nagy volt, természeti csapások, járványok és erőszakos cselekmények egyaránt befolyásolták. 1510-ben súlyos pestisjárvány sújtotta a térséget.335 így nem csoda, hogy 1512-ben az urbárium összesen 19 adózó családfőről tudósít, akik 25 és 1/2 negyed telken élnek, 22 és 1/2 negyed telek pedig pusztán áll.336 A város még magához sem tért a járvány okozta csapástól, amikor 1519. július 7-én éjjel Héderváry Ferenc emberei fegyveresen megrohanták, a jobbágyok házait kirabolták, 100 Ft kárt okoztak.337 1530-ban az első nagy török támadás előestéjére a város a századelő csapásait már kiheverte. Telkeinek száma 68 negyed és 2 egész telek (összesen 19 telek). A változást elsősorban az jelzi, hogy pénzbeli fizetési kötelezettségük negyedtelkenként 25 dénárra csökkent, viszont helyére jelentősebb szállítási kötelezettség lépett.338 Rendkívül keveset tudunk a város lakóinak életmódjáról, életkörülményeiről. A későbbi török kori emlékek és városégések folytán bizonyos, hogy a kő-, téglaépület kivétel számba ment Kanizsán. A lakóházak fából, vályogból épültek, nád- és zsúpfedésűek voltak. A középkori város területi egybeesése a mai belvárossal a mai napig megakadályozta a régészeti kutatásokat. Mégis vannak olyan közvetett és közvetlen adataink, amelyek a városiasodás jeleként foghatók fel, ugyanakkor az általánosságokon túl a városiasodás fokát is megvilágítják. Valószínű, hogy működött itt plébániai iskola, ahonnan elindulhattak azok a kanizsai és környékbeli diákok, akiket 1444-ben a padovai egyetemen találhatunk meg.339 A pezsgő életű kereskedőtelepnek Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig 259 olyan közhasznú intézményre is szüksége volt, mint a fürdő, amelynek létéről 1423-ban értesülünk. A fürdőnek olyan jövedelme volt, amelyet egy kápolna fenntartására lehetett fordítani.340 1481-ből tudjuk, hogy a városnak ispotálya is volt, ebben az időben az időben a rectorát említik.341 Az utóbb említett intézmények léte arra az időre datálódik, amikor a Kanizsai család egyik ága még Kanizsán tartotta rezidenciáját. A városra vonatkozó részletesebb összeírások pedig akkor bukkannak fel, amikor a székhely végérvényesen Sárvárra kerül át. A földesúri udvar, az udvar igényeinek kielégítése -mint másutt jól kimutatható - számos olyan foglalkozás jelenlétét feltételezi, amelyek a földesúri udvar távozásával létalapjukat vesztették. A 15-16. század fordulójától egyre szemléletesebben megismerhető település így már egészen más, mint néhány évtizeddel korábban volt. 8. A mezőváros egyházi intézményei A középkori Kanizsa plébániaegyháza a 13-14. század eseményeinél már megismert Szent Margittemplom volt. 1322-ben hallunk róla újból, amikor Lőrinc mester megvásárolja Kanizsa falut, majd 1333-ban szerepel plébánosa a pápai tizedjegyzékben.342 A későbbiekben általában a kanizsai plébánossal találkozunk, többször emlegetik összeírások, urbáriumok a birtokában lévő jobbágy telkeket.343 Maga a templom említése 1554-ben a legkorábbi ismert veszprémi egyházmegyei canonica visitatió-ban bukkan fel, ekkor már, nyilván a török támadások miatt nagyon rossz állapotban van, nincs teteje és a cinterem is elpusztult körülötte. A plébánia azonban működik, több Kanizsa környéki falut, így Bille-Mindszentet és Csákányt is a kanizsai pap látja el.344 Az 1560-as években még nyomon lehet kísérni a plébánia létezését a plébános birtokai alapján, pusztulásának pontos időpontját nem sikerült meghatározni. A plébániatemplom helyét a mai napig nem sikerült egyértelműen beazonosítani. Elhelyezkedésére az írott források nem sok támpontot nyújtanak. Az 1554. évi egyházlátogatás alapján, amely az épület siralmas állapotát vetíti elénk, úgy látszik, hogy nem a palánkfallal körülvett Belső-Kanizsán, hanem ezen kívül állhatott. A korábbi lokalizálási kísérletet, amely a vártól délre, egy szigetre helyezte a templomot, nem tudjuk elfogadni.345 A 14. század második felében egy újabb kanizsai templomról van tudomásunk. 1374. augusztus 28-án XI. Gergely pápa a kanizsai Szűz Mária-templomnak (ecclesia eiusdem sancte Marié de Kanisa) a veszprémi egyházmegyében búcsúengedélyt ad. A Sor-gues-ban az avignoni egyházmegyében kiadott búcsúengedély „... minden bűnbánónak és vezeklőnek, akik karácsonykor, a körülmetélés ünnepén, vízkeresztkor, föltámadáskor, a mi urunk Jézus Krisztus testének mennybemenetelekor, pünkösdkor, a Boldogságos Szűz születésének az angyali üdvözletnek ünnepén, Gyümölcsoltó Boldogasszonykor, a Boldogságos Szűz mennybevitelének ünnepén, Keresztelő Szent János születésének, a mondott apostoloknak Péternek és Pálnak, valamint ama bizonyos templom felszentelésének ünnepén, valamennyi szent látogatásakor, továbbá karácsony, vízkereszt, föltámadás, Krisztus testének mennybemenetele, Keresztelő Szent János születése, Péter és Pál apostol ünnepének nyolcadára, és a pünkösdöt követő hat napon, azt a templomot fogadalmuk szerint meglátogatják, évente legalább egyszer, valamint a felszentelés ünnepén, továbbá nyolcadokon és a mondott hat napon, száz napot kegyesen elengedünk a vétkeiért kirótt vezeklésből, a feltétel teljesítésétől számított tíz évre. Azt akarjuk, ha idegenek bűnbocsánat nyerése céljából felkeresik az előbb említett templomot, vagy egy bizonyos időre még nem szabadultak meg vétkeiktől, apostoli hatalmunknál fogva feloldozzuk őket ..." Ezzel az engedéllyel, amelyet Kanizsai I. István zágrábi püspök kapott - aki ekkor Franciaországban járt Nagy Lajos megbízásából, és augusztus 10-én tető alá hozta Katalinnak, a király első szülött lányának, és V. Károly fiának Lajos orleans-i hercegnek az eljegyzését, hazafelé utaztában felkeresve a pápai udvart -, Kanizsa a legjelentősebb búcsúhelyek sorába lépett.346 A templomot tehát bizonyosan Kanizsai I. Lőrinc fiai építették az 1374 előtti években. De nemcsak erről az egyetlen új egyházi épületről van tudomásunk. 1402-ben egy Szent Miklós tiszteletére emelt kápolna is van már Kanizsán, amelynek IX. Bonifác pápa 7 évi, illetve száznapi búcsút engedélyez.347 Úgy látszik, hogy a Kanizsaiak ebben az időben igencsak szaporítani igyekeztek a búcsúhelyeket a környéken, hiszen 1400-ban újudvari birtokukon lévő Szent János-kápolnának is szereztek búcsúengedélyt.348 Pontosan ismerjük a vártól nyugatra fekvő Tői349 falu kápolnájának alapítóját, Kanizsai II. István volt ajtónállómester személyében. A kismartoni rezidenciával bíró II. István a névadó központban is emel egyházi épületet, amelynek jelentős adományokat tesz, papjának ennek fejében a várbeli kápolnában tartandó hétvégi istentiszteleteket teszi kötelességévé.350 A 15. század elején a mezővárossá fejlődött Kanizsa jelentős új egyházi intézménnyel gyarapodik, a ferences kolostorral. Több korábbi történetíró Pázmány Péter jegyzéke alapján Kanizsai II. János érseket vélte az alapítónak, és 1418-ra tette az építkezés befejezését. Valójában talán a kolostorépítkezés kezdődhetett ekkor, mert az igazi alapító Kanizsai III. János mester, Kanizsai II. Miklós tárnokmester fia volt, aki 2ö0 Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig 1423. december 26-án kapta meg V. Márton pápától az alapítás jóváhagyását.351 A kolostor egyházának a védőszentje a mennybevitetett Boldogságos Szűz (beaté Virginis gloriose) lett. A templom Mária titulusa alapján jogos a gyanú, hogy III. János mester a búcsújáró templom mellé épített rendházat és bízta annak gondozását a ferences szerzetesekre. Az alapítást a búcsújáróhellyé lett templommal kapcsolatos megnövekedett egyházi feladatokon túl bizonyára az is inspirálta, hogy Kanizsai II. István, János nagybátyja Kismartonban (Eisenstadt) szintén ferences kolostort alapít 1415 előtt.352 1436-ban Kanizsán a kolostorban tartják a rend közgyűlését. Az alapító unokája, IV. Miklós volt az, aki Rómában jártakor 1484-ben hét évi búcsút eszközölt ki a pápától a kolostornak Nagyboldogasszony, Szent Sebestyén, és Szent György vértanúk, Szent Balázs és Miklós püspökök ünnepére. Ezenkívül megengedte a guardiánnak hat gyóntató kiválasztását és felhatalmazását.353 A kanizsai kolostorban azonban az engedélyekkel visszaéltek és azokat már egy esztendő múlva a pápa 1485. szeptember 19-én visszavonta.354 Birtokos volt a kolostor a közeli Zsigárton.355 Az 1493-as urbárium Kanizsa belsejében említi a kolostort, és annak a közelében egy szobrot.356 1533 az utolsó év, amelyben létezéséről adatunk van.357 Fontos megemlíteni, hogy Kanizsától keletre Somogyban Szentpéter faluban (ma Pogányszentpéter) pálos remetetelep volt már akkor, amidőn 1371-ben Lajos király több más birtokkal együtt a Kanizsaiaknak adta.358 A már ekkor Remete-Szent-Péternek nevezett település kolostorát is a Kanizsaiak, I. János vagy I. István zágrábi püspök építteti fel, mert amikor 1410-ben Kanizsai I. István az itteni pálosoknak adományt ad, az ősei által alapítottnak mondja.359 Mind a kanizsai ferences, mind a szentpéteri pálos kolostor főnöke gyakran szerepel a Kanizsai család tagjai mellett különböző ügyekben.360 9. A kanizsai uradalom (1400-1550) A 15. század első éveire kialakult nagykiterjedésű uradalom a későbbiek során már nemigen gyarapodott, inkább, ha nem is nagymértékben, de fogyatko- 5. térkép. A Kanizsai-uradalom falvai Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig 2ői zott. A fogyatkozás okai többfélék lehettek. 1431-ben például birtokcseréről értesülünk, amikor laki Ka-czor Miklós fiai János, András és Dávid Vas megyei gencsi birtokukat a Kanizsai családnak adják azok Lak (később Kacorlak) birtokáért.361 Az 1443-as ostrom alatt jelesen tevékenykedő Török László várnagy - amint a korábbiakban erről részletesebben szó volt - Gárdos, Pat, Varaszló és Bennek birtokosa lesz a Kanizsaiak jóvoltából.362 A szentpéteri pálosok jelentős adományokat kapnak patrónusaiktól, így pl. 1420-ban egész Szent Pétert, 1425-ben Páld részeit.363 1455-ben Kanizsai III. Miklós és II. László kanizsai várnagyuknak, a Baranya megyei Biliéi Györgynek adták eszteregnyei részeiket élethossziglani élvezetre, mert gyermekkoruktól szolgálta őket.364 A későbbi adatokból tudjuk, hogy ez a falu fele része volt.365 A Kanizsai familiárisok között, a 16. század elején nagy szerepet játszottak az Észak-Zalából származó Hásságiak, 1523-ban Kanizsai László Kehidát nagy szolgálataiért Hássági Dénesnek adományozta.366 A Kanizsaiak gyakran adták - pénzügyi nehézségeik idején - zálogba az uradalom egyes részeit. 1454-ben Kanizsai III. Miklós Récsét Csapi Andrásnak, 1456-ban Kisasszondot (Somogy vm.) Perneszi Pálnak adja zálogba.367 1467-ben Becsehely, Geréce, és Bánkfalva zálogba adása történik.368 1507-ben Kanizsai György bakónaki birtokai voltak zálogban.369 A zálogbirtokokat általában kiváltották, de előfordult, hogy végképpen a zálogba vevőnél maradtak. A később „pati" előnévvel szereplő Török család tagja volt az a László, aki Kanizsai IV. Miklós gyámja volt. így szerezhette meg Miklós bakónaki részeit, amelyekbe 1483-ban be is iktatták,370 és így jutott a közeli Bacónak pusztán lévő Kanizsai-birtokokhoz is. Mikor 1491-ben Miksa pártjára állt, II. Ulászló ezeket elvette tőle és visszaadta IV. Miklósnak,371 de végül mégis Török-birtok maradt Bacónak. A Kanizsai család birtokviszonyai a 15. század elejétől aképpen alakultak, hogy birtokaik fele II. Miklós volt tárnokmester ágának, a másik fele pedig testvérének II. Istvánnak a leszármazói kezében volt. 1491-ben a tárnokmester ágának utolsó hajtása, IV. Miklós távozott az élők sorából, így birtokai II. István ekkor már kétfelé szakadt leszármazóira, unoka-öccseire maradtak. A nagy osztozkodás előtt 1492-ben összeírták a kinek-kinek jutó javakat, majd 1493-ban választott bírák előtt az összes birtokokat két részre osztották. Egyik fele Kanizsai III. Miklós fiának Györgynek, a másik fele pedig II. László fiainak III. Lászlónak, V. Jánosnak és IV. Istvánnak jutott. Sárvár vár birtokába György, Léka vár birtokába unokaöccsei kerültek, Kanizsát és Kapuvárt megtartották közös kezelésben. Attól függetlenül, hogy egy-egy vár kié lett, a hozzá tartozó birtokokat mindig megosztották, a vitás kérdésekben az apróbb kiigazításokat a döntőbírák végezték. Kanizsa vára ettől kezdve a család egyik ágának sem székhelye. De továbbra is itt élt IV. Miklós özvegye - s ez is bizonysága a kihalt tárnokmesteri ág kanizsai székhelyének - aki ebből az uradalomból kapja haszonélvezetre Ötvös, Kehida és Eszteregnye birtokokat.372 1493-ban a nagy osztozkodás után készült Kanizsa első részletes urbáriuma, amelynek sajnos csak a Kanizsai Györgyre vonatkozó része maradt fenn.373 Ebből, annak ellenére, hogy a korrekciók miatt csak nagy vonalakban alkalmas a teljes uradalom adatainak kiszámítására, először kapunk képet a térség lakosságáról és gazdálkodásáról, így alapját képezi a későbbi összeírásokkal, urbáriumokkal való összehasonlításnak. A kanizsai uradalomról ettől az időponttól kezdve nagyon sok gazdasági irat - elsősorban urbárium -maradt fenn. 1510-ből ismeretes Kanizsa vár tartozékainak urbáriuma374, 1512-ből Kanizsai III. László részeinek urbáriuma,375 1519-ből ugyancsak az ő részeit ismerjük.376 1530-ból való tárgyalt korszakunkon belül az első, a teljes uradalmat tükröző urbárium, amikor a másik ág kihalása után az egész birtok Kanizsai IV. László tulajdonába kerül.377 Ez az utolsó, még a török pusztításokat megelőző összeírás. Az urbáriumok felhasználása az uradalom valós nagyságrendjének megállapítására korántsem egyszerű. Vannak falvak, amelyek egyikben sem szerepelnek, később felbukkannak, mások pedig elvesznek szemünk elől. A pontos okokat nemigen ismerjük, de mint láttuk, zálogba adásra, esetleg eladományozásra is gondolhatunk. Szólni kell arról is, hogy bizonyos falvak végleges eltűnése a falu pusztává válásával is összefügghet. Ezt a folyamatot jól tükrözik a kanizsai urbáriumok. így az 1323-ban Kanizsa várának tartozékai között megnevezett Leányfalu 1493-ban már lakatlan puszta, ahol Kanizsai Györgynek 120 hold szántója van. A Kanizsától északnyugatra fekvő egykori Libolca falu esetében az egész folyamatot végigkísérhetjük. 1493-ban még falu, ahol Kanizsai György részén két lakatlan telek van. 1519-ben elhagyott falunak írják, 1530-as urbárium szerint pedig már Almaszeg faluhoz tartozó lakatlan puszta.378 A kanizsai uradalom urbáriumainak feldolgozása még nem történt meg. Részletes, statisztikus elemzésük pedig kimerítené ennek a munkának a kereteit. Ezért az összeírásokból csak egyes, fontosnak érzett részeket emelünk ki, jellemzőnek vélt adatokat közlünk, remélve, hogy részletes közlésükre, az egész 16. századot felölelően rövidesen lehetőség nyílik. A kanizsai uradalom nagysága az urbáriumok alapján tárgyalt időszakunkban is változik. Az 1530 előtti urbáriumok azonban nem az egész uradalomra vonatkoznak, és valószínű, hogy nem minden családtagnak volt minden faluban része, így ebben az időben mindenre kiterjedő összehasonlításra nemigen vállalkozhatunk. 1530-ban a kanizsai uradalomhoz 2ó2 Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig Zalában 29, Somogy vármegyében 11 település tartozik. Az uradalomban az összeírás alapján: 10 egésztelkes 453 féltelkes 1330 negyedtelkes 12 nyolcadtelkes jobbágy élt. Ennek az urbáriumnak az alapján a Kanizsai-uradalomban 1805 járadékot fizető családfővel számolhatunk. Ez a szám azonban csak egy megközelítően pontos adat lehet. Ugyanis, ha a korábbi és az ezt követő összeírásokat megvizsgáljuk, akkor kiderül, hogy ebben a lajstromban is vannak hiányosságok. Nem szerepel itt a zalai Újnép és a somogyi Szentpéter falu, amelynek az idetartozását a későbbi urbáriumok folyamatosan bizonyítják.379 A jövedelem mértékét nagymértékben befolyásolták az ebben az időben gyakori járványok. Az 1509. évi pestisjárvány okozta népességcsökkenést jól nyomon lehet követni az 1510. évi adatokból. A fekete halál aratása után az urbáriumban szereplő 25 zalai és somogyi településen 297 lakott telek mellett 54-et jegyeztek fel a járvány következtében „deserta"-ként. A pusztulás mértéke helységenként különböző volt. Üres telkek egy mezővárosban és 13 faluban keletkeztek, lakatlanná azonban egyik település sem vált. Ság faluban például 7 jobbágytelek közül négynek a lakóit vitte el a járvány, Almaszegen pedig még 1519-ben is 21 telekből 12 elhagyott.380 A földesúri jövedelmek nagyságát befolyásoló okok után vizsgáljuk meg magukat a jövedelmeket. A jobbágyok az általuk használt telek után földjáradékot fizettek, amelynek mértéke az urbáriumokban volt lefektetve. Ez három formában történt, pénzben, terményben és munkában. A census fizetésének fő napjai Szent Mihály (szeptember 29.), Szent György (április 24.), húsvét, karácsony, pünkösd voltak. Emellett egyes falvakban más járadékfizetési napok is léteztek, pl. a templom búcsújának napja. A pénzjáradékot a földesúrnak általában Szent Mihály napján fizették, mértéke 25 dénár volt negyed telkenként. Az uradalomban a századforduló idején nemcsak a magyar, hanem a bécsi pénz is a járadékfizetésben általános volt. Ennek oka - akárcsak a Kanizsaiak sárvári uradalmában - az Ausztriával folytatott kereskedelem révén beáramló jelentősebb meny-nyiségű pénz volt. Az élelmiszeradót a főbb termények után fizették, pl. a búza után kenyér formájában. A baromfitenyésztés utáni adó főleg tyúkokra és kacsákra, valamint a tojásra terjedt ki. A térségben folyó állattartási viszonyokra jellemző a juhokkal, kecskékkel történő adózás. A szarvasmarha tenyésztése után fizetendő járadék kétféleképpen jelentkezik. Egyrészt vaj, sajt formájában, másrészt az élő szarvasmarha beszolgáltatásának pénzbeli megváltásában. A sertéstenyésztés utáni járadékot szintén megváltják. A terményekben való fizetés falvanként igen eltérő képet mutat. Kenyérből 1493-ban Kehidán féltelkenként karácsonykor 6, húsvétkor 3, Gelsén negyedtelkenként ugyanezekben az időpontokban 4-4-et szolgáltatnak. 1519-ben Almaszegen évente 2 negyedfél-) telkenként 5 csirkét, egésztelkenként egy kacsát, és negyedtelkenként 1 meszely vajat adtak. Bánkfalván és Martonfalván (Szentmárton) 6 csirke, 1 kacsa és 1 sajt vagy vaj volt az adó. A többi falura is ezek az értékek a jellemzőek. A marha és a sertés pénzbeli megváltása 1519-ben már általánossá válik. Ezek az összegek megmagyarázhatatlanul különbözőek, még egymáshoz közel fekvő falvak esetében is. 1530-ban Eszteregnyén egy hízott ökör megváltására 2 bécsi dénárt, egy hízott disznóért 50 dénárt, ugyanekkor Sormáson 8 bécsi dénárt és 2 Ft-ot, Bánkfalván 4 bécsi dénárt, illetve 1 Ft-ot fizettek. A munkakötelezettség, a robot mértéke is falvanként különböző. Nagymértékben függ attól, hogy a falu területén vah-e az uraságnak saját kezelésben lévő földterülete, allodiuma, szőlője. így falvanként változó szántási, aratási, szőlőművelési és szállítási kötelezettség terhelte az uradalom jobbágyait.381 A kanizsai uradalomban igen jelentős jövedelem származott a nagykiterjedésű szőlőhegyekből. Sajnos, a legfontosabb bortermelő falvak hegyvámjegyzékei már a török pusztítás időszakából - 1563 -származnak. Ennek ellenére az ezekben szereplő adatok is igen szemléletesek. Néhány jellemző adat az uradalom bortermelő falvaiból: A jegyzékekből kitűnik, hogy az egyes falvak határában nemcsak az ottani jobbágyoknak, hanem más falvakban lakóknak is van szőlője. Ezek nemcsak a kanizsai uradalom jobbágyai lehettek, pl. a becsehelyi hegyekben 10 nem az uradalomhoz tartozó faluból Palin 77 birtokos. Szőlő mennyisége: megművelt: 136 köböl 3 pint, puszta: 109 köböl 3 pint. Újudvar 189 birtokos Szőlő mennyisége: megművelt: 416 köböl 2 pint, puszta: 200 köböl 2 pint, földesúri: 58 köböl 7 pint. Gelse Szőlő mennyisége: megművelt: 382 köböl 2,5 pint, puszta: 127 köböl 2 pint, földesúri: 18 köböl 7 pint. Becsehely 155 birtokos. Szőlő mennyisége: megművelt: 358 köböl 1 pint, puszta: 28 köböl 14 pint. Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig 263 is voltak „extraneusok".382 A szőlőhegyeken feltűnnek a Kanizsa környékére a mai napig is jellemző szelídgesztenyések. (Újudvar 1519. Quum castanea-rum collecio advenerit.; Gelse 1563. „de silva casta-nos")383 Voltak különlegesebb szolgáltatások is. A Mura melletti Szentgyörgy halászai hallal, a somogyi (Fa-zekas-)Dencs fazekasai pedig termékeikkel adóztak.384 A munkajáradékokból figyelemreméltó az igen jelentős mennyiségű szénakaszálási kötelezettség, amelynek alapján az uradalom jelentős szarvasmarhatartását, és természetesen a katonák lótartását lehet sejteni. A földesúr a különböző gazdasági és katonai tisztségviselőit is a jobbágyok járadékaiból fizette. Az egyes falvak szolgáltatásaiban ott találjuk az officiáli-soknak, a várnagynak fizetetteket. Itt kell megemlíteni azt is, hogy az uradalmon belül, a Becsehely környéki dombvidéken létezett egy sajátos igazgatási, gazdálkodási egység, amelyet 1530-ban Felföldnek (Felfewld), 1563-ban pedig Hegyföldnek (Heghf-fewld) neveznek. Ezek főbb szolgáltatásait egységesen határozzák meg. Az egykori nyolc kis dombvidéki faluból ma már csak Borsfa (Borsfalva) létezik, a többinek, köztük a templommal is rendelkező Gerecse (Geréche) helyét csak a helynevek őrzik. Sajátos munkakötelezettség volt - mint már a korábbi fejezetekben is szóltunk róla - az egyes településeknek a várhoz teljesített szolgálata. Ez az első időkben még csak néhány szorosan Kanizsa környéki helységben jelentkezik, a török veszedelem fokozódásával azonban mind területileg, mind mértékben megnövekszik. 1493-ban Kanizsa mezőváros és Szombathely ad munkát a Kanizsa folyón átvezető töltés (híd) javításához, a várba vezető „gyalog hyd" fenntartása az almaszegiek feladata, a Kiskanizsa helyén álló Tői pedig sajátos helyzetben van. Minden egyéb szolgáltatás alól mentes, mert lakói a várban szolgálnak. („Item censem et proventum nullum solvet nisi obligatur servire ad castrum.") 1530-ban részletesebben is szólnak ezekről a munkákról: ők tartják tisztán a várat, fát vágnak, egész télen fűtenek a vár kályháiban. Ugyanakkor a télen befagyó várárok jegének feltörése folyamatosan a kanizsai és szombathelyi polgárok kötelessége. A kanizsai uradalom területén Kanizsán kívül még négy helység szerepel mezővárosként (oppidum). Ez a jogállás azonban nem lehetett stabil, mivel 1493-ban Becsehely, Szepetnek, 1530-ban már csak Sze- 6. térkép. Kanizsa és környékének középkori úthálózata 264 Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig petnek, 1563-ban már egyik sem volt mezőváros a zalai részén az uradalomnak. A somogyi oldalon Szentpál 1530-ban még viseli a rangot, de 1563-ban már csak falunak írják. Szolgáltatásaikban sem mutatható ki olyan mértékű eltérés a falvakétól, mint Kanizsa mezőváros esetében. Az uradalom területét az 1532. évi hadjáratot követően egyre inkább fenyegeti a török pusztítás. Azok az urbáriumok, amelyek a királyi kezelésbe vételig készültek, a hanyatlást folyamatosan tükrözik. Folyamatosan csökken a lakott telkek száma, nő a telekap-rózódás, a zsellérek, szegények száma. Az 1540-es években kezdődik az a folyamat, amely a vidék egyre ismétlődő pusztításai után az elnéptelenedés felé vezet. 1548-ban a dicális összeírás szinte minden Kanizsa környéki falut elégetettnek „combusta" jelez.385 Az 1563. évi urbárium összegzett adatai (ezekben nem szerepel az 1530. évivel összevetve Mártonfalva, Illő, Zimány, Tői, Páld, Szegede és Szombathely, viszont benne van Szentpéter és Ujnép) az elmondottakat támasztják alá: egésztelkes 4 féltelkes 109 negyedtelkes 258 nyolcadtelkes 3 jobbágy, ism. teleknagysággal 50 zsellér 107 szegény, koldus 45 mentességet élvez 121 Az összeírt családfők száma 30 év alatt 1805-ről 697-re apadt.386 Az uradalomban ugyanekkor az áruértékesítés lehetőségei lecsökkentek, a pénzszolgáltatás helyébe újból egyre inkább a természetbeliek léptek. A háborús helyzet illusztrálására csak néhány példa: Gelsén a hízott ökör megváltása 1564-ben 800 bécsi dénár, Palinban 1 Ft 33 dénár 1 vien, Újudvaron 2 Ft 66 dénár és 2 vien. A sertéseket már mindenütt természetben adják. Gelsén meg is írják, hogy régebben 2 Ft-ot adtak a hízott sertésért, ma azonban,387 hogy kötelezettségüknek eleget tudjanak tenni, 2 sertést pénzért vesznek meg ebből a célból. A kanizsai uradalom a 16. század közepe után nem volt képes arra, hogy a várban állomásozó megnövekedett létszámú katonaságot eltartsa.388 10. Nagykanizsa és környékének középkori topográfiája (A mai közigazgatási határok közé eső terület) Mind a város, mind az azt övező térség középkori településrendjének megrajzolására vállalkozni rendkívül nehéz és hálátlan feladat. A vár körül dúló hadiesemények a közvetlen környéket pusztává tet- ték, az egykor itt élt lakosság a török uralom időszakában vagy elpusztult, vagy más vidékekre menekült a visszatérés reménye nélkül. A 90 éves török uralom azt jelentette, hogy Kanizsa és a környék menekültjeinek utódai másutt eresztettek gyökeret. így, míg Zala vármegye „szerencsésebb" részein ha el is pusztultak falvak, szinte mindegyiknek akadt olyan szomszédja, amely túlélte ezt a vészterhes időszakot. Ezek a szomszédok, amelyek lakossága közt gyakran ott találjuk az elenyészett települések meg-maradottjait, megőrizték helynevekben az elpusztult községek emlékét, az utódok gyakran a mai napig pontosan tudják, hogy hol kell ezeknek a nyomait keresni. Kanizsa körül azonban egymással szomszédos falvak tűntek el örökre. így többnek egykori helyére ma már dűlőnév sem utal, másokat, ha meg is őrzött az egyre fakuló emlékezet, nem pontosan, hanem nagyobb területre vetítve hagyta ránk. Elenyésztek a lokalizácó szempontjából rendkívül fontos templomok is. Az építőanyagban szegény vidéken a vár erősítése körüli munkákhoz nemcsak a felmenő falakat, hanem még az alapfalakat is elhordták. Minél közelebb volt egy elhagyott épület a várhoz, annál gyorsabban és alaposabban jutott erre a sorsra, hacsak valami kegyeleti emlék nem fűződött hozzá, mint a nagy Thury György tetemét őrző kápolnához, amelyet még ellenségei is sokáig tiszteletben tartottak. A középkori oklevelekben felbukkanó falvak helyhez kötése a mondottak miatt csak nagy vonalakban lehetséges. Nem minden esetben tudjuk meghatározni pontosan még egymáshoz való viszonyukat sem, ha pedig szerencsés esetben határaik leírása rendelkezésünkre áll, az abban szereplő helynevek döntő többségének azonosíthatatlansága miatt csak kevés segítséget nyújtanak. Maguknak a településeknek a pontos helymeghatározására, területi kiterjedésük megrajzolására a legalkalmasabb módszer a régészeti terepbejárás. Ott, ahol beépítetlen, művelt földterületen lehet elvégezni ezt a munkát, bizonyosan célt érünk, az oklevelekben körvonalazódó területen a falut pontosan rögzíteni tudjuk. Műveletlen földeken, erdőben a módszer kevésbé hatékony, beépített területeken pedig szinte hasznavehetetlen. Sajnos a mai város és a környező szőlőhegyi birtokok terjeszkedése több egykori falu helyének azonosítását lehetetlenné tette. A városban és határában szisztematikus, a középkor emlékeire irányuló régészeti kutatás még nem folyt, az idő előrehaladtával pedig egyre csökken a remény, hogy számos, a múltra vonatkozó kérdésre választ kereshessünk. Ezeket a problémákat előre kellett vetíteni, hogy az ebben a fejezetben jelentkező bizonytalanságokat megérthessük, és számos probléma megoldását a jövő szerencsés kezű kutatóira bízzuk. Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig 265 a) A középkori Kanizsa település elhelyezkedésének kérdései A középkori Kanizsa falu, majd mezőváros a 16. században a török támadások következtében többször elpusztult és újjáépült, mígnem aztán az 1600. évi ostrom előtt Paradeiser főkapitány parancsára elpusztították. Ezután területén a török uralom 90 éve alatt nem laktak.389 A 18. század elejétől az a térség, amely a középkori település maradványait rejtheti, fokozatosan beépült, s mivel az új város kialakulását nem befolyásolták a régi maradványai (legfeljebb az egykori erődített rész körüli árkok vonala), a mai városszerkezet alig alkalmas a korábbi település területének lokalizálására. A középkori mezőváros kiterjedésének meghatározására régészeti kutatás nem folyt, a város területén hitelesen azonosítható középkori objektumot a mai napig nem ismerünk. Ennek ellenére Méri István, a kanizsai vár régészeti kutatásának irányítója a rendelkezésére álló adatok, felszíni megfigyelések alapján, elsősorban egy 1582-1594 közötti időre keltezhető városalaprajzból kiindulva megkísérelte - úgy véljük, legfőbb vonalaiban sikeresen - a 16. századi mezőváros erődített részét behatárolni. Ezzel a középkori topográfia megrajzolását - hacsak vázlatosan is - lehetővé tette, és megalapozta a továbblépés lehetőségét is.390 A 16. század végén a város palánkfalakkal körülvett erődített része a vártól keletre, azzal megközelítőleg egy vonalban, a mai város központjának helyén egy közel négyszög alakú területet foglalt magába, melynek hozzávetőleges méretei (a rondellák nélkül) nyugatról 280, keletről 300, míg északról és délről 350-350 méter. Az erődített város széleit képező árkok vonalát Méri István a következőképpen határozta meg: délen a ferences templom és kolostor északi homlokzata előtt, attól nyugatabbra indulóan haladt, a Zrínyi Miklós utcai déli oldalának házai mögött a Csengery út felé, kb. a zsinagóga vonaláig. Innen a várost védő árok a múzeum Fő úti épületének nyugati homlokzata előtti rész felé vette az irányt, a város északkeleti sarkát a Rozgonyi utca Sugár út és az Erzsébet tér közötti szakaszának közepére helyezte. Az északi oldalt védő árok iránya ettől a ponttól az Erzsébet teret középen átszelve, a Városháza északi széle mellett elhaladva, tart kissé északnyugat felé. A város nyugati (mocsár parti) szélét a Király utcának az Erzsébet tér és a Zrínyi Miklós utca torkolata közti szakaszának középvonalában határozta meg. Egyetértve a város északi és nyugati szélének megvonásával, a keleti és nyugati oldal rögzítésénél, ahol Méri István is a tervrajz a vár és a város közti távolságának méretezetlensége, valamint a felszíni formákban beállt változások miatt bizonytalan volt, az azóta előkerült régészeti leletek alapján korrekciót javaslunk. Az Erzsébet tér-Ady Endre út sarkán álló ún. „Vasemberház" pincéjében előkerült gerenda és cö- löpmaradványok a palánkfal keleti szélének az Ady Endre út vonalában való meghúzását indokolják, mivel ezeket a maradványokat csak a városfal maradványaiként értékelhetjük.391 Az erődített terület nyugatabbra tolását indokolják azok a régészeti leletek is, amelyek a Király utca és a Zrínyi Miklós utca találkozásának környékén és a Király utca 14. sz. alatti, ún. MEZŐGÉP-székház építése során kerültek elő.392 Az erődített város problematikájára a későbbiekben még vissza fogunk térni. E lokalizáció ilyen szintű előrevetítése azonban főleg azért fontos, mert az egyetlen kiindulópontot jelenti a középkori Kanizsa kiterjedésének, elhelyezkedésének meghatározásához. Méri István is megállapította, hogy ez az erődített terület az egykori mezővárosnak csak egy részét foglalja magába. Erre bizonyítékul szolgálnak azok a 16. századi források, amelyek 1531 és 1598 között folyamatosan megkülönböztetnek egy Belső (Interi-or) és egy Külső (Exteriőr) Kanizsát.393 Belső Kanizsában, azaz az erődített városban találunk olyan objektumot, a térkép felirata szerinti „Magyar templom és hadiszertár"-t (Die Hungerische Kirchen Vnd Zeughaus), amelyet a város valamely középkori épületével azonosíthatunk. A térképen L alakúnak ábrázolt épület a felirat és az alaprajz szerint is úgy értelmezhető, mint egy templom és egy vele egybeépült épületszárny. Ez az alaprajz teljesen megfelel a Zala megyei ferencesrendi kolosotorok ismert sémáinak, ahol a templomhoz általában egyetlen szárny (Zalaszentgrót, Hahót-Alsófakospuszta) vagy L alakú szárny (Egervár, Keszthely, Muraszemenye) csatlakozik. A minden oldalról épületekkel körülzárt kerengőre a környéken egyetlen példát sem ismerünk.394 így tehát úgy véljük, hogy ez az épület a középkori kanizsai ferencesrendi kolostorral azonos. A kolostor mellett ábrázolt piactér (Der Marckt Canisa) kialakulása valószínűleg összefügg a kolostor felépülésével, az azonban korántsem bizonyos, hogy a 15. század előtt is itt voltak a kanizsai vásárok, ez volt-e a korai Kanizsa centruma. A korábbi központot inkább a város plébániatemplomának környezetében kereshetjük, ezzel együtt a 13-14. századi település magját. Ez a terület bizonyosan kívül esett a később megerődített területen, erre utal az 1554. évi egyházlátogatás (canonica visitatio) jegyzőkönyve is, amely akkori állapotát rögzíti. A jegyzőkönyv szerint „a templom és a cinterem fedél nélkül" áll, azaz a török támadásoknak kitett külső részen helyezkedik el.395 A templom helyének meghatározását Méri István kísérelte meg először, aki egy 16. század közepére keltezhető, és Ferabosco kanizsai erődítési terve első változataként nyilvántartott alaprajzból indult ki. Az erődítésterv egy, a középkori vártól eltérő helyszínen építendő új várat ábrázol, amelynek magja egy keletéit szentélyű középkori templom, amely köré már 266 Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig korábban egy kisebb palánkerődítést emeltek. Az ábrázolás helyhezkötésének megkísérlése során az említett szerző jó felismerte, hogy itt a kanizsai vártól délre elhelyezkedő malmok, és az itt a mocsarat keresztező út környezetéről van szó. Ennek alapján a tervezett erődítést és benne a templomot a vasútállomás vonalában, attól nyugatra határozza meg, arra a helyre, amelyre korábban más források alapján az első kanizsai várat, Kanizsaszeget helyeztük. A rajz figyelmes tanulmányozása során azonban rájöhetünk, hogy ez az erődítés egyértelműen a Kanizsa mocsarainak nyugati partján helyezkedett volna el, a tervező mocsarat a malmokkal csak az építendő vártól keletre ábrázol. így Aíérmek az a vélekedése, hogy az itt ábrázolt templom Kanizsa először 1257-ben említett Szent Margit titulusú templomával lenne azonos, bizonyosan téves. Minden korai forrásunk, köztük Kanizsa 13. századi határainak leírása egyértelműen bizonyítja, hogy a település a mocsár keleti partján állt. Egyébként sem tudnánk települési kapcsolatot találni egy akár a vasútállomással szemközti szigeten, akár a mocsár nyugati partján álló falu és a bizonyosan a keleti parton, az általa is biztosan meghatározott erődített mezőváros között.396 A város területéről - döntően nem szakember által kiásott - de helyhez köthető középkori leletanyag alapján a 13-16. századi Kanizsát a mocsár keleti partjának szegélyén kell keresnünk, a 16. században erődített területtel összekapcsolódóan, mégpedig attól vagy északra, vagy délre kiterjedően. Észak felé a Zrínyi Miklós és a Kisfaludy utca vonala közötti területen, az Ady Endre út nyugati oldalán épült lakótelep földmunkái során nem kerültek elő régészeti leletek. Egyedül a Kisfaludy utca és az Ady Endre út kereszteződésétől délnyugatra, az egykori Tsz-major területéről ismerünk néhány melléklet nélküli sírt, amelyek talán tartozhattak egy középkori temetőhöz, de lehettek valamely hadiesemény, ostrom során eltemetettek sírjai is. Mindenesetre a városárok és az e közötti üres térség kizárja a település ezirányú kiterjedését.397 Annál gazdagabb felszínen is megfigyelhető középkori leletanyagban az említett térségtől északra elhelyezkedő terület. A Báthory utca alatti telkeken és a Magyar utcából számos helyről ismerünk középkori leleteket. A Magyar utca 55., 75., stb. alatti telkeken, a 77. sz. alatti leletmentés során nagy tömegű embercsontra, vasszerszámokra, fegyverekre és középkori edény töredékekre bukkantak.398 Erre a területre a 17. századi ábrázolások és helyszínrajzok egy kör alakú kápolnát jeleznek, melyben Thury György tetemét 1571-ben eltemették.399 A kör alaprajzú templomok, kápolnák építése Magyarországon a 11-13. századra jellemző, így bizonyosan egy ilyen korú épülettel számolhatunk ezen a helyen is. Ennek azonosítása azonban a rendelkezésünkre álló adatok alapján Kanizsa bármely egyházá- val - talán a Szt. Miklós-kápolnával - csak nagy bizonytalansággal képzelhető el.400 A Magyar utca térségében fekvő középkori lelőhellyel kapcsolatban kell foglalkoznunk egy, a forrásokban először 1493-ban említett Szombathely nevű településsel, mivel Méri István ezt a lelőhelyet ezzel veszi azonosnak.401 A Szombathelyet először említő urbárium Kanizsai György itteni birtokait írja össze, mely szerint neki itt 4 féltelkes és két negyedtelkes jobbágya, valamint 2-2 üres negyedtelke van. Ugyanitt birtokol a kanizsai plébános 2 üres telket is.402 Az 1530-as évben kelt urbárium Szombathelyt Kanizsa mezővárossal együtt tárgyalja. Eszerint Kanizsán 68 negyedtelek és két új (integras) telek van, Szombathelyen pedig 65 negyedtelek, tehát gyakorlatilag a két település egyforma nagyságú. Mindkét település teljesen azonos szolgáltatásokat teljesít.403 Ez Szombathely utolsó említése. Ettől kezdve bukkan fel a dicális összeírásokban Belső és Külső Kanizsa. Méri István úgy vélte, hogy Szombathely bizonyosan korai település, amely a 16. század harmincas éveiig önállóan létezett, mígnem a század közepére beolvad a mezővárosba, mint annak egyik utcája, hiszen az 1567-es összeírásban megjelenik a Szombathely utca elnevezés.404 A Szombathely név mögött a kutató joggal sejt egészen korai települést, hiszen ez a név az Árpádkori jellegzetes vásáros falvak elnevezési csoportjába tartozik, amelyek az itt tartott hetivásárok napja után kapták nevüket.405 Ugyanakkor felvetődik egy másik kérdés is, az, hogy miért nem találkozunk a viszonylag jelentős számú Kanizsára és környékére vonatkozó okleveles anyagban egyszer sem Szombathely település nevével. A szorosan Kanizsához kapcsolódóan feltételezett falu nem említődik Kanizsához Lőrinc mester részére való királyi adományozásakor sem, amely pedig a várhoz tartozó összes falut felsorolja. Kanizsának két hetivásárjáról tudunk, az egyik keddi, a másik szombati napon volt. Nehezen képzelhető el két azonos napon tartott hetivásár egymástól egy kilométeren belül, bár vélekedhetnénk úgy is, hogy később Szombathely vásártartási joga megszűnt. Inkább afelé a vélemény felé hajlunk, hogy a mezővárossá fejlődött Kanizsa északi része kapott egy időre megkülönböztető nevet a rendszeresen itt tartott hetivásárok alapján. A későbbiekben meglátjuk, hogy a középkorban is voltak faluátnevezések, sőt kétnevű települések is. Gyanúnkat tovább erősíti az a tény, hogy a Kanizsa egészét tárgyaló 1563. évi urbárium a város telkeinek számát megközelítően azonosnak veszi a korábban Kanizsán és Szombathelyen összeírt telekszámmal.406 Azaz Belső és Külső Kanizsa együttes telekszáma - bizonyosan nem véletlenül -azonos Kanizsáéval és Szombathelyével. Ettől a területtől északkeletre az Egyesült Izzó építési munkái során egy nagyméretű templom ma- Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig 267 radványait sértették - semmisítették - meg. Az innen a múzeumba került gótikus kövek alapján bizonyosak lehetünk, hogy jelentős épületről van szó.407 A rendelkezésünkre álló egyházi összeírások a középkorban egyszer sem tesznek említést Szombathely egyházáról, itt pedig ugyanazon településen belül két egyházi épületről is tudunk.408 Mindezeknek az adatoknak az alapján úgy vélekedhetünk, hogy a korai Kanizsa területe a Magyar utca és az Egyesült Izzó közötti részen helyezkedett el, és az utóbbi helyen előkerült templom lehetett Kanizsa plébániatemploma. A későbbiekben a várkastély felépülésével a települési terület déli irányban terjeszkedett, e terület szélének közelében létesült a ferencesrendi kolostor és tolódott mellé - a vár közelébe -a piactér is. Ezen a magasabb helyen, a várhoz jól kapcsolható részen jött létre a veszedelmes időszak eljöttével a mezőváros erődített része. Az itt felvázolt települési elrendezés megerősítését avagy korrekcióját a jelzett területeken bizonyosan szükségessé vMó ásatások alapján lehet csak majd elvégezni. b) A mai Nagykanizsa területébe és határába beolvadt középkori települések A mai Nagykanizsa közigazgatási határa az utóbbi évtizedekben jelentősen kiterjedt, számos egykori önálló községet csatoltak területéhez. Az eredeti közigazgatási határon belül 8 középkori, azóta elpusztult községet sikerült meghatározni. Az azóta hozzácsatolt községek: Palin, Miklósfa (Szentmiklós), Ba-gola és Bajcsa középkori eredetű falvak határában olyan ma is élő középkori faluval is találkozunk, mint Fakos (ma Alsó- és Felsőfakos), továbbá három biztosan azonosítható középkori faluval, amelyek ma már nem léteznek; azaz legalább 15 középkori település állt a mai Nagykanizsa területén. Ezeken kívül még sejtünk néhány kisebb, esetleg a mai kanizsai határban egykor létezett települést, ezek meghatározása azonban területileg annyira bizonytalan, hogy velük csak érintőlegesen foglalkozunk. A falvakra vonatkozó középkori források váltakozó nagyságúak, van, amelyre csak néhány adatunk van, s van olyan, amelyről önálló tanulmányt lehetne írni. Pontosan ezért, mert a városmonográfiából nem hagyható ki, a források ismertetésénél az arányosságra való törekvés vezetett, miértis csak a leglényegesebb adatokat igyekeztem rögzíteni. A középkori falvak tárgyalásánál alapvető kérdés volt, hogy milyen sorrendben foglalkozzam velük. Megnevezésük mindenképpen a középkori név alapján történik. ABC-sorrendben tárgyalom először a mai város szorosan vett lakott területébe beolvadt falvakat, majd az azon kívül esőket. Természetesen külön jelzem, ha ma is élő településről van szó, illetve ha azóta a neve megváltozott, módosult. A város területén fekvő egykori falvak: Aty (a mai Sánc területével vehető azonosnak): Első említése 1328-ból ismert, de ebből az oklevélből tudjuk, hogy sokkal régebbi település, még IV. Béla adta cserébe Ivánnak komári birtokaiért. Ekkor Iván unokái kérték határa megjárását. Ebből tudjuk, hogy a Zápolya (ma Potyli) patak mellett feküdt, szomszédos volt a Récséről Mórichelyre vezető úttal és a Bakolnok (Bakónaki patak) vizével. Határos volt továbbá a somogyi határszélen birtokos Gyovad nemzetség birtokával is.409 1456-ban már igen kicsi település, ekkor mint pusztát említik, és azt írják róla, hogy a Zápolya patak mindkét oldalán fekszik.410A 15. században bagolyai Besenyő Miklós fiainak és Andi Ferencnek voltak itt birtokai, akik Csapi Andrásnak zálogosították el azokat. Még másoknak is voltak itt birtokai, mert Csapi András még ebben az évben megveszi rokonainak Csapi Lénártnak és Lászlónak itteni földjeit. Ekkor már, mint olyan pusztát említik, ahol egyetlen jobbágy él, Nagy András, azért Atyot más néven Nagyandrásházának is nevezik. Néhány év múlva, mikor Csapi András birtokairól rendelkezett, ennek a jobbágynak már csak az özvegye élt, ezért a helyet Nagyandrásnéházának nevezik.411 Ezek az adatok is mutatják, hogy már a századvégén megszűnt önálló településként. Csákány falu, amelynek elnevezése valószínűleg török eredetű412, először 1299-ben szerepel mint Gugmindszente (Bille falu része) és Kerektóval határos falu.413 1321-ben a Bikács nemzetség birtoka, és a Kanizsa folyó közepén lévő Csákánysziget, Kerektó és Csákány faluval Andrásnak és Lászlónak jutott.414 1322-ben aztán eladták Osl nembeli Lőrincnek, megemlítve, hogy a hatalmasok régebben elfoglalták tőlük, de most visszakapták.4151323-tól a kanizsai vár uradalmához tartozik.416 Egy 1423-as oklevél alapján bizonyosnak látszik, hogy a Kanizsa patak keleti partján feküdt.417 Az 1493-as urbáriumban Venécé-vel és Tőllel együtt írják össze.418 1530-ban 6 fél és 8 negyed telekből álló kis falu, de három malom van itt a Kanizsán.419 1563-ban, majd 1566-ban is megvan, ekkor azonban már csak két malom áll.420 1566-ban a várbeli németek azzal fenyegetőznek, hogy Csákányt elégetik, mert a várnak nagy ártására van.421 Utoljára 1593-ban írják össze mint Kanizsa és Mindszent közötti elpusztult falut.422 1554-ből tudjuk, hogy a mindszenti plébániához tartozott.423 A jelzett adatok alapján helyét a Vasútállomás-Ligetváros térségben lehet meghatározni. Lazsnak nevét a mai napig őrzi Lazsnakpuszta Nagykanizsa északi határán. Az eléggé kicsi falu helye régészetileg ugyanitt jól behatárolható a mocsaras völgy peremén. Ugyanakkor ez a település az egyik legrosszabb a források szempontjából. 1262-ben tűnik fel először, amikor Princ comes birtoka.424 1323-ban szerepel Kanizsa várának tartozékai között, ettől kezdve azonban nincs rá írott adat.425 Valószínűleg 268 Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig korán pusztává vált falu, amelynek nevét azonban sikerült szerencsésen átmenteni az utókorra. Tői falu a legbiztosabban meghatározható a Nagykanizsába olvadt területű középkori falvak közül, a mai Kiskanizsa őse. Minden oklevél a vár közvetlen szomszédságában említi. Kései telepítésű falu, az alapító bizonyosan a Kanizsai család volt. Nem szerepel az 1323. évi adományban, először pontosan száz év múlva fordul elő, amikor Kanizsai II. István és fia László adományt tettek a tőli birtokuk végén épült Szent Bertalan kápolnának. Az adott telkeket úgy határozták meg, hogy a falu végén Venéce felé feküdtek, de határosak voltak Csákánnyal is.426 Lakói a várban teljesítettek szolgálatot, belső cselédek voltak. 1493-ban a várban szolgálnak, cenzust nem fizetnek.427 Az 1530-as urbárium részletesen leírja a várban teendő munkáikat.428 Utoljára 1563-ban írják össze.429 Neve lehet, hogy a „tölgy" szóból származik,430 de az is elképzelhető, hogy a „7W"-ként említett a falu Tul olvasatának jelentése a váron túli falu volt. Tőit már Méri István is lokalizálta Kiskanizsa helyére, a Szent Bertalan kápolna helye pedig a csatornázás során talált sírok alapján biztosan meghatározható a Pivári utcában.431 Bizonyos, hogy a középkori Kanizsa területi elhelyezkedését tárgyaló fejezetben ismertetett Ferabosco első várterveként említett alaprajzon szereplő középkori templomalaprajz, amely körül kis erődítés is épült, ezzel a kápolnával azonos.432 A város határában fekvő középkori települések: Bagoly a (ma: Bagola). A ma is álló falu neve valószínűleg szláv személynévi eredetű.433 A 13. század végétől ismerjük történetét, amikor bagolyai Körtvé-lyesd fia Leusták fiai ősi birtokának mondták, akik 1294-ben Mikó bánnak, Ivánka mesternek és a Gyo-vad nembeli Kemény fia Péternek adták el, akinek Aty nevű birtokával volt szomszédos.434 Ekkor már áll a Szent Kozma és Dámján tiszteletére emelt egyháza. A 14. században Bagolyaiaknak nevezik birtokosait.435 A 15. században a bagolyai Csontos, a bagolyai Kemény és a bagolyai Besenyő családok mellett az Andi család is birtokos Bagolyán.436 A 15. század közepén Csapi András, a környék ekkori nagy birtokszerzője veszi zálogba az itteni földeket, majd azok leányai örökségéből a bajnai Both családhoz kerülnek.437 1513-ban Both Ferencnek 8 és 1/2 portája van itt.438 A török támadások következtében 1566-tól folyamatosan többször elpusztul, 1593-ban elhagyott falu.439 Besenyő. Ennek a falunak az emlékét ma a Bakónaki patakból duzzasztott Csónakázó-tó környékén dűlőnév őrzi.440 Neve egykori lakóinak eredetét, a török nyelvcsaládhoz tartozó besenyők emlékét őrizte meg, akiket a 10. században telepítettek ide, vélhetően határőrzési feladattal. Lakóinak katonai tevékenysége már a 11. század elejére feleslegessé vált, így Szent István király a települést az általa alapított zalavári benedekrendi apátságnak adományozta.441 Egykori lakói közül azonban számosan küzdöttek fel magukat a nemesség soraiba, amint ezt a környező falvakban birtokló Besenyő előnevű családok bizonyítják.442 1335-ben az apátság megjáratta határait, aminek alapján egészen pontosan helyhez köthető. Szomszédja volt északra Péterfalva és And (elpusztult falvak a mai nagyrécsei határban), keleten Csehi (elpusztult falu ugyanott), délen a Majolás patak és a (Somogy)Szentpálról Kanizsára vezető út mellett Aty, nyugaton a Bakónaki patak.443 1522-ben Miklós apát Kovács Demeter andi nemest az apátság nemes jobbágyai közé fogadta és itt adott neki egy nemesi telket.444 1564-től folyamatosan pusztul, 1593-ban elhagyott faluként írják össze.445 Bille azok közé a falvak közé tartozik, amelyekről igen jelentős számú adatunk maradt fenn, helyét azonban ennek ellenére nem sikerült pontosan rögzíteni. Emlékét a nagyrécsei határ közelében a Biliéi dűlő őrzi, de a régészeti megfigyelések szerint a település nem ezen a helyen feküdt.446 A falu határa területileg jól meghatározható: a Kanizsa és Récse közötti területen a Zápolya (Potyli) patak mindkét oldalán helyezkedett el, északon területe túlnyúlt a kanizsa-récsei úton, délen Aty és Szentgyörgy területéig ért. Először 1245-ben mint lakatlan föld tűnik fel és kerül IV. Béla adományaként Princ ispán birtokába.447 Hamarosan megtudjuk, hogy ez Biliének csak egy része, hiszen birtokosok itt várjobbágyok is, akik pert indítanak Princ ellen. 1263 táján Princ úgy egyezik meg Domokossal, a zalai vár hadnagyával, Gergely mesterrel, Baksával és egész biliéi rokonságukkal, hogy hat ekealja földből 180 holdat nekik ad, s elengedi annak az öt csöbörnek a fizetését, amelyek a Bilién lévő öt szőlő után jártak neki. Domokos és társai pedig kötelezték magukat, hogy Princ és Herch fia Here ellen a további pereskedéstől elállnak.448 1263-ban az is kiderül, hogy még a király kezén is van Biliének egy része, amelyet IV. Béla kárpótlásul ad Komári Szemerének és rokonainak a tőlük elvett komári földekért. A birtokrész határjárásából, amely Princ szomszédságában feküdt, megtudhatjuk, hogy ez a terület Récsétől a Zápolya vizéig terjed, és ezen túl volt még egy Váró nevű föld.449 A következő évben a király Biliéi Domokos földjének határait járatja meg, amely a récse-újudvari nagy út mellett feküdt és határos volt Princ comessel. Ennek a földnek a közepén egy Mindszentnek tiszteletére emelt egyház állt. Ennek alapján a falut később Mindszent-biliéként kezdik nevezni. Domokos leszármazottja ezt az oklevelet 1372-ben már mint Mindszentbillei János íratja át.450 Ezt a nemzetséget V. István emelte a nemesek közé.451 A 13. század végén Kanizsaszegi Eynard szerez itt birtokokat, melyeket fia Máté 1314-ben elad Osl nembeli Lőrincnek.452 Lőrinc 1321-ben Princ fiainak a részét is megveszi.453 Az itt terjeszkedő Kanizsaiak Szemere leszármazottaival peresked- Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig 269 nek a 14. század közepén.454 1369-ben a Kanizsaiak megkapják a gyilkosságért elítélt Egyházasbillei Kónya Pál fia László birtokát, majd egyezkedés után megvásárolják Mindszentbille és a templom felét.455 1467-ben a birtokukban lévő fél falut Csapi Andrásnak adják zálogba,456 aki a következő évben Polyáhi Mihály itteni birtokait is zálogba veszi.457 A zálogba adásból végleges birtoklás lesz, mert Csapi leány révén 1482-ben már bajnai Both András és János birtoka lesz - ekkor már Mindszent néven.458 A 16. században már Mindszentnek nevezik. 1554-ben plébániájáról azt írják, hogy 22 éve üres, a kanizsai plébános szolgál benne.459 1567-ben égett falunak mondják, 1578-93 között jórészt elhagyott faluként írják össze.460 Egyházából a 16. század végén a kanizsai várhoz tartozó erődítményt építenek.461 Ennek a birtoknak a része lehetett a Gug-mindszente, amelyért 1299-ben a Billeiek és a Bikács nembeliek pereskednek. Ez a rész egészen délen volt, hiszen Kisfaluddal, a későbbi Szentgyörggyel volt határos.462 Fakos (ma Nagy- és Kisfakos) a középkorban Somogy megyéhez tartozott. 1307-ből ismerjük első említését Falkos néven.463 A Kanizsai család 1371-ben lett ebben a faluban birtokos.464 1484-ben itteni birtokaikat zálogba adták bajnai Both Jánosnak.465 A 16. század közepén pusztult el.466 Leányfalu. Ez a település a Kanizsa mocsarainak egyik szigetén állt, Kanizsától délre. Nevét ma is számos helynév őrzi a környéken, a vasútállomástól nyugatra-délnyugatra.467 Először 1323-ban szerepel, a kanizsai vár tartozékai között. Ekkor együtt említik Pink faluval, amelyet hasonlóan Leányfalunak is neveznek.468 Utóbbiról később nem tudunk. 1423-ban Kanizsai II. István az általa alapított tőli kápolnának ad itt egy nagy kaszálót.469 1493-ban már puszta, ahol 120 hold szántó van Kanizsai György tulajdonában.470 Az ebben a térségben lévő szépszámú szigeten több kisebb, rövid ideig fennálló település is állhatott. A 14. századig az oklevelek együtt emlegetik Csákányt, Leányfalut és Kerektót. Ez utóbbi nevében bizonyosan az itteni malmok által felduzzasztott tavat sejtjük. 1257-ben említik először a Kanizsa folyó mellett.471 1299-ben Csákánnyal és Gug-mindszenttel határos falu.472 1321-ben a Bikács nemzetségé, akik Csákánnyal együtt eladják Osl nembeli Lőrincnek.473 1323-ban Kanizsa tartozékaként szerepel utoljára, aztán eltűnik a forrásokból.474 Mórichely mint puszta ma is megvan Miklósfától délre, azonban a középkori falu nem itt, hanem a liszói útelágazó tájékán feküdt, ahol templomát 1978-ban sikerült feltárni.475 Egykor igen jelentős település volt. 1276-ból tudunk róla először, amikor István ifjabb király mint egy Elek nevű, utódok nélkül elhalt nemes birtokát a Hahót nemzetség tagjának, Panyt comesnek adományozza, majd ezt az adományt IV. László megerősíti.476 1292-ben azt írják róla, hogy egyik fele Zalában, a másik Somogyban van.477 A 14. században a Mórichelyi család birtoka, akik 1360-ban kezdenek pereskedni Kanizsai I. Jánossal, aki kétségbe vonta itteni vámszedési jogukat.478 Hosszú pereskedés után 1372-ben kötelezték őket jogaikat dokumentáló okleveleik felmutatására. Ez nem sikerült, s a per 1374-ben Kanizsai Miklósnak a javára dőlt el.479 Továbbra is a Mórichelyi család birtoka marad, akik a Kanizsai család familiárisai lettek. Mórichelyi Farkas Péter 1488-ban a kanizsai várnagyságig emelkedett.480 Az 1560-as években az Árpádkorban emelt kör alakú templomát (rotundá)ót) a török ellen erőddé erősítettek.481 A kanizsai főkapitánysághoz tartozó kis várat az 1570-es évek végén lebontották.482 A faluról, mint elhagyott helyről 1593-ban találtuk az utolsó adatot.483 Pemlén (ma Palin) neve szláv eredetű személynévből keletkezett magyar névadással.484 Nagyon korai említése ismeretes, 1193-ból. Újudvar szomszédai között szerepel, amelyet III. Béla anyja adott a székesfehérvári Szent István egyháznak, és azzal együtt a johannita lovagok birtokába.485 Első ismert birtokosa Szentbalázsi János özvegye Venys asszony és fiai voltak, akik ennek a birtokuknak északi felét a Kanizsa folyó mellett Újudvar szomszédságában 1323-ban eladták Osl nembeli Lőrinc mesternek.486 1377-ben Kanizsai János fiai az ellen tiltakoztak, hogy Arnold újudvari keresztes saját és rendje nevében az ő pamléni birtokuk jó darabját Újudvarhoz csatolta.487 A későbbiekben úgy tűnik, teljesen a Kanizsai család birtokába jut. 1493-ban 8 jobbágy lakott itt Kanizsai György részén (kb. a birtok felén), ezek 13 negyed telken gazdálkodtak, puszta volt 6 negyed telek.488 1512-ben Kanizsai IV. László itteni birtokrésze ismert, amin 7 negyed-, 2 féltelkes jobbágy élt, és volt 23 néptelen negyed telek.489 Kanizsa 1519-es urbáriuma szerint 13 jobbágy lakja 7 negyed és 5 fél telken, pusztán áll 19 negyed és 20 fél telek.490 Ez bizonyosan a korábbi járvány következménye volt, mert 1530-ban már 14 fél és 26 negyed telek lakott ismét.491 1563-ban már csak 22 család él itt, ez azonban már a török betörések időszaka.492 Egyházának létéről először 1333-ban tudunk,493 amely az 1325-ös oklevélből ismerten Szent Márton hitvalló tiszteletére volt szentelve. 1554-ben az egyház már nagyon rossz állapotban van, de még van plébánosa.494 1566-ban a török elégeti, ettől kezdve többször részben elpusztult, 1593-ban teljesen puszta falunak írják. 1598-ra azonban újratelepül.495 A 17. században pusztul el. Szentgyörgy. A falut korábban Kisfaludnak nevezik, majd egyháza után kapja ezt a nevet. Emlékét a Nagykanizsától délkeletre lévő Szentgyörgy vári szőlőhegy őrzi.496 A Kanizsa környékén jelentős birtokokkal rendelkező Bikács nemzetség tulajdonaként 270 Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig bukkan fel, de birtokosok itt mások is 1333-ban.497 1352-ben szereznek itt birtokokat a Kanizsaiak is, mégpedig a Mórichelyre vezető híd közelében.498 1420-ban a Csapi család birtoka a szomszédos Szentmiklóssal együtt, akik a Kanizsaiakkal egyezkednek határainak ügyében.499 Csapi András szabad rendelkezést nyerve birtokaira, azokat leányaira hagyta.500 Az egyik leányát feleségül vevő Both János 1478-ban megszerzi a másik Csapi leány, Lónyai Albertné itteni részeit.501 A bajnai Bothok Mátyás engedélye alapján 1480-ban várkastély építésébe kezdenek itt.502 1481-ben már folyik az építkezés,503 a kész kastélyról azonban csak jóval később, 1507-ből van adatunk.504 1538-ból ismert részletes leírása egy osztozkodással kapcsolatban, amelyben helyiségeit részletesen felsorolják.505 Az 1570-es évek végén a Kanizsa környéki védelmi koncepció megváltozásakor elrendelik megsemmisítését.506 A mellette lévő falu azonban ezt túléli. Bár többször teljesen elpusztította a török, 1566-1567-ben, majd újratelepülése után 1578-ban, még 1593-ban is összeírják mint részben puszta települést.507 Minden valószínűség szerint 1600-ban Kanizsa török ostromakor pusztul el véglegesen. Szentmiklós (későbbi nevén Somogyszentmiklós, majd Miklósfa) 1278-ban tűnik fel először Szentmiklósi Jakab fia János nevében, aki magát Kanizsa mellettinek nevezi.508 Bizonyára ő is a környéket bíró Bikács nemzetség tagja, mert 1338-ban a közülük való Egyed fia András comes fiai és rokonuk a fehérvári őrkanonok Szeglak birtokból - amelynek másik neve egyháza után Szentmiklós volt - a falu felét átengedik Szeglaki Egyed özvegyének és két leányának leánynegyed fejében.509 Később Szeglakiszentmiklós a neve,510 melynek felét 1358-ban Kanizsai I. János vásárolta meg.511 Ennek a két famíliának a birtokában van később is, a Bikács nemzetség része azonban később a rokonságukhoz tartozó Csapiak kezére jut.512 A Csapi birtokok azután Andrásnak a már többször említett végrendelete folytán leányaira, köztük Both Jánosnéra szállnak.513 Ettől kezdve a bajnai Both család birtokaként működik.514 Mint neve mutatja, egyházas hely volt. A középkori falu és a templom helyét a mai temető körül sikerült meghatározni. A templomnak 1554-ben már nem volt plébánosa, a lakók között a lutheránus hit terjedt el.S151578-79 körül a kanizsai főkapitány erődítményt emeltet itt, melynek feladata a lebontott szentgyörgyi és mórichelyi várak kiváltása volt.516 1566-tól a török többször elpusztítja a falut, 1593-ban már teljesen elhagyott.517 Vajda elpusztult falu nevét szintén a helynevek őrizték meg Nagykanizsától észak-északkeletre. Helyét a szőlővel betelepített területen pontosan nem tudtuk megállapítani. Neve méltóságnévből keletkezett, amelyet a középkorban személynévként is használtak.518 Már 1193-ban fennáll, ekkor említik Wyu-oda néven Újudvar határjárásában.519 A Vajdai csa- lád birtoka egészen a 15. század közepéig. 1308-ban Biliével határosán két Vajda szerepel.520 Ezeket Nagy- és Kisvajdának hívták,521 és Récsével is határosak voltak.522 1456-ban lesz birtokos Nagyvajdán Csapi András,523 később egész Nagy- és Kisvajdát megszerzi, s azokat a többi más birtokával együtt leányaira hagyja.524 A családba házasodott bajnai Bothok birtokaként ismerjük 1498-ból, akiknek itteni erdejében a Kanizsaiak hatalmaskodtak.525 1566-ban elpusztítják a törökök, de újratelepül, 1593-ban írják össze utoljára mint részben puszta falut.526 Nem volt önálló falu, de a Vajdai család tulajdonában lévő önállóan kezelt lakott birtok volt Cser-fő, amelynek neve a mai napig fennmaradt.527 Vajdához hasonlóan a 15. század közepén megy át mások tulajdonába. 1453-ban veszi meg pati Török László, aki megjáratta határait. Ebből tudjuk, hogy Vajda határain belül feküdt, tehát nem volt önálló helység, földdarabnak, szőlőhegyrésznek mondták. A határjárás azt is megmondja, hogy Bacónak szomszédja volt.528 Venéce (valószínűleg a mai Bajcsa) egyike a legproblematikusabb Kanizsa környéki falu a helyének meghatározása szempontjából. Többen összekeverték Ventével (a mai Petrivente), pedig adataiból bizonyos, hogy Kanizsa melletti faluról van szó.529 1323-tól a Kanizsai család birtokában van.530 1423-ban pontosan meghatározzák, hogy Tői mellett, attól délre fekszik.531 1447-ben a Kanizsai család szolgálatában álló bakónaki Török Lénárt itteni birtokáról történik említés.532 Az 1493. évi kanizsai uradalmat felsoroló urbáriumból egy másik nevével is megismerkedhetünk, mely szerint Anyádva-laga, más néven Venéceként nevezik meg. ( „Anyád-waloga alias Weneche") Az urbáriumok mindig ebben a környezetben, azaz Tőllel, Csákánnyal és Leányfaluval fogják össze.533 Utoljára 1563-ban szerepel, a későbbi összeírásokban nem találjuk nyomát.534 A régészeti terepbejárások során a bajcsai homokbánya területén bukkantunk Kiskanizsától délre az első falunyomra, ahol a leletanyag az Árpád-kortól a 16. századig létezett településről vallott.535 1578-ban bukkan fel először a Bajcsa név, a stájerországi segítséggel épülő erődítménnyel kapcsolatban.536 Ilyen nevű falura a középkorból semmiféle nyomunk nincs.537 Úgy tűnik, hogy az 1563-1566 között elenyészett Venéce területén létező helynév alapján kapta nevét az erődítmény, amelynek emléke 1600. évi pusztulása után is fennmaradt és öröklődött át a török után újratelepülő falura. Zsigán (ma Zsigárd puszta) falu nem a ma is létező major helyén, hanem attól északra, a nagykanizsai határ korpavári kinyúlásának délnyugati sarkában létezett a terepbejárások adatai alapján.538 Területe a Kanizsa nyugati oldalán, az újkori alapítású Korpavár északi felét, és dél felé a mai homokkomáromi Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig 271 határ keleti részét ölelte fel. írott forrásban meglehetősen későn, 1460-ban szerepel először, ekkor már mint a Kanizsai család birtoka.539 Általában Újudvarral fogják össze az urbáriumokban. Egészen kicsi falu volt, hiszen 1493-ban Kanizsai György itteni részén, amely a falu fele volt, egy fél- és 14 negyed telek volt mindössze.540 1530-ban 9 negyedtelkes jobbágycsalád lakja.541 1566-tól mindig részben elpusztult faluként szerepel, utolsó említése 1593, amikor teljesen elhagyott.542 Jegyzetek A köztörténeti részek megírásához Bertényi Iván: Magyarország az Anjouk korában. (Budapest, 1987.), Mályusz Elemér: Zsigmond király uralma Magyarországon 1387-1437. (Budapest, 1984.) c. munkát használtam. 1 „Pro ecclesia sanctae Cruets de Kanisa". Budapesti Egyetemi Könyvtár. Kéziratok. Hevenesi kéziratok LXV. kötet. 270. 2 A. U. O. VII. 334-335- 3 C. D. VII/i. 322-323.; Endlicher, Stephanus Ladisla-us: Rerum Hungaricarum monumenta Arpadiana. Edidit-Sangalli (= Sankt-Gallen) 1849., 503-504.; Szöveggyűjtemény Magyarország történetének tanulmányozásához I. rész 1000-től 1526-ig Szerk.: Léderer Emma. Budapest. [1964]., 297-298. 4 Pl. Dömös 1138. Magyar Nyelv 1936. 56-57.; Zalavár 1339. (ún. 1024. évi oki.) Z. O. I. 1-3.; Tihany 1118. Z. O. I. 3-4.; Kapornak 1237. Z. O. I. 11-12.; Tűrje 1247. Z. O. I. 18.; stb. 5 A murakeresztúri apátságról: Sörös Pongrác: Elenyészett bencés apátságok. A Pannonhalmi Szent-Benedekrend története 12/B Budapest, 1912. 322-327.; Az apátság 1347-ben szerepel először Muramentiként. Z. O. I. 469. 6 A. U. O. VII. 191-192.; Renold ispán, aki 1235 előtt már egyszer adományul kapta Biliét, 1235-ben szerepel (Hahót nembeli) Arnold zalai főispánnal együtt. (U. o. VII. 7.) 7 Szabó 1971., 40-47. 8 Holub I. 43.1. 33. lbj. A „comes" cím, amely kezdetben a megyés ispán titulusa, jelző nélkül az illető előkelőségére utal. Szűcs Jenő: Az 1267. évi dekrétum és háttere. Szempontok a köznemesség kialakulásához. (In: Mályusz Elemér emlékkönyv Szerk.: H. Balázs Éva, Fügedi Erik, Mak-say Ferenc. Budapest. 1984.) 341-394.; 389. Kimutatta a „comes" cím használatának megjelenését a szolgabírói testületben.; U. o. 388. A kényszerhelyzetre való hivatkozás. 9 H. O. VIII. 115. 10 Szűcs Jenő: i. m. 376. 11 Szentpétery Imre: Középkori oklevélszövegek. Budapest, 1927., 53. 12 A. U. O. VII. 469-471. 13 A. U. O. VIII. 62-63. 14 OL. Dl. 37359. IV. Béla 1263. március 19. átiratában. Közli: Szentpétery I. 410. (1343. sz.).; Szabó 1971., 47-51. 15 A. U. O. VIII. 64-66. 16 A. U. O. VIII. 91-92. és 117-118. 17 Z. O. I. 113-114.; Köszönettel tartozom Kubinyi Andrásnak, aki az Eynard, vagy Aynard keresztnév és a Zsámbéki család kapcsolatára, valamint a -szeg utótag olykor várra való utalására felhívta a figyelmemet. 18 Fügedi 1986. 150-156.; Kristó 1975. 251-268. 19 Szentpétery II. 2094. sz. 20 A. U. O. XII. 525. A vár a 14. század eleji belháborúk-ban elpusztul (Z. O. II. 6.), helyén a 15. században az ákosházi Sárkány család emel várat, amelyet Sárkányszigetnek neveznek. 21 Kristó 1975., 244. 22 Z. O. I. 184-185.; Z. O. I. 119. 23 Z. O. I. 164-168. 24 Horváth István: Magyarság gyökeres régi nemzetségei, Pest, 1820., 75.; Nagy Iván: Magyarország családai czímerekkel és nemzedékrendi táblákkal I-XII. és Pótlék kötet. Pest 1857-1868. VIII. 297.; Uö. Turul 1883. 7.; Pór 1890., 155-56.; Turul 1891. 49., 112. és 179. Pór Antal és Nagy Géza vitája. 25 Győrjfy György: Tanulmányok a magyar állam eredetéről. Budapest, 1959., 20. 26 A. U. O. XI. 157.; C. D. III. 300.; VII/i. 203.; A. U. O. VI. 407.; C. D. VII/V. 566. 27 C. D. V/III. 500. 28 A. U. O. I. 309.; IV. 275.; VI. 524.; VII. 54.; XI. 175.; C. D. III/I. 465.; H. O. V. 16. 29 Pór 1890., 185. 30 A. U. O. VI. 455., 511.; XI. 251.; 5. O. I. 18. és 32. 31 Z. O. I. 46-48 > 32 Pór 1890.; A. O. I. 335.; Holub III. 33 A. O. I. 154. 34 A. O. I. 335. Ez az oklevél bizonyítja, hogy a Z. O. I. 46-48. szereplő oklevél nem a Zala megyei Isaborra vonatkozik, így az Oslok 13. századi zalai birtoklásáról nem tudunk. 35 Karácsonyi 1900-1901. II. 408.; 5. O. I. 76. „Nos magister Laurentius, filius Emerici, comes de Igku." Fügedi 1977., 148. Lőrincet mint hegykői várnagyot nevezi meg. Lektorom, Kubinyi András hívta fel a figyelmemet, hogy mivel Hegykőn nem volt vár, így az itteni ispánság nem járt együtt várnagysággal. 36 Holub I. 455. 37 Lásd 35. lbj. 38 Fügedi 1977. 148. 39 A. O. I. 367. 40 Kristó 1975. 262. 41 Z. O. I. 166. 42 Kristó Gy.: A feudális széttagolódás Magyarországon. Budapest, 1979., 207. 43 Z. O. I. 166. 44 Höfken: Num. Zeitschrift 1887. Band 19.; Luschin von Ebengeuth, Arnold: Steierische Münzfunde. Klny. Jarbuch für Altertumskunde. 1907. I. kötetéből; Gedai I. Acta Arch. XXI. 131. 45 Holub I. 436. 46 Z. O. I. 157. 47 OL. Dl. 38806.; C. D. VIII/6. 67-68. 48 Z. O. I. 160. 49 Z. O. I. 161. 50 Z. O. I. 161-162. 51 Z. O. I. 162-164. 52 Z. O. I. 164-168. Fordítása: Vándor 1988., 51-53. 53 A. O. I. 626. 54 Z. O. I. 179. 55 Z. O. I. 309. 272 Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig 56 Z. O. I. 187-189. 57 Z. O. I. 190-191. 58 5. O. I. 84. 59 5. O. I. 99. 60 A. O. II. 165. 61 Károly Róbert emlékezete. A szöveganyagot válogatta, szerkesztette, a bevezetőt és a jegyzeteket írta Kristó Gyula és Makk Ferenc. Budapest, 1988. 156-157.; 5. O. I. 108-113. 62 A. O. I. 154. és Reiszig 1941., 22. 63 Képes Krónika. Fordította és a szövegmagyarázatokat összeállította Geréb László. Budapest, 1978. 180-181. 64 5. O. I. 264. 65 Balogh J. 1897.; Barbarits i. m.; V. Molnár László: A kanizsai vár, Honismeret 1986. évi 5. sz. 42-46. 66 Fügedi 1977. 147-148. 67 A. O. I. 164. 68 A. O. I. 367-368.: Z. O. I. 119. 69 Fügedi 1977. 147-148. 70 Z. O. I. 164-168.; Fügedi 1977., 147-148. 71 Z. O. I. 162. 72 Z. O. I. 163. 73 Mén 1988., 17-20. 74 Z. O. I. 162-164., 165., 167. 75 Fügedi 1977., 148. 76 Aíén 29. és 64. 36. sz. jegyzet. 77 Lásd: 467-470. sz. jegyzetet. 78 Halis István: Zalai krónika. Első kötet ötödik füzet. Nagykanizsa. [1917.], 402. 79 Z. O. I. 253-254. 80 C. D. VIII/IV. 219.; 5. O. I. 212., 335.; Z. O. I. 572-573.; OL. Dl. 5226. 81 OL. Dl. 2612., 6034. 82 5. O. I. 173., 295.; Karácsonyi II. 409. 83 5. O. I. 212-213. 84 Fügedi 1977., 197.; Pór 1890., 188.; 5. O. I. 354-361., 399.; Magyar diplomáciai emlékek az Anjou-korból I—III. Szerk.: Wenzel Gusztáv. Budapest, 1874-76. II. 479. 85 C. D. IX/IV. 576.; IX/VII. 386. 86 Z. O. II. 35-36.; C. D. IX/VI. 166.; 5. O. I. 384., 406. 87 5. O. I. 395. 88 Pór 1890., 189. 89 Pór 1890., 189. 90 Pór 1890., 189. 91 A O. II. 461.; Karácsonyi II., 409. 92 Fór 7S90., 188.; 5. O. I. 212-213. 93 5. O. I. 350.; C. D. IX/III. 560. 94 Z. O. I. 377-378. 95 Olvasókönyv Zala megye történetéhez. Összeállította Degré Alajos. Zalaegerszeg, 1961. 12. 96 Z. O. I. 415. 97 Mon. Vespr. II. 67. 98 Z. O. I. 514-515. 99 Z. O. I. 595. 100 Holub III. (Kallósd, Bille és Récse címszavak) 101 Holub III. (Kallósd címszó) 102 OL. Dl. 3400. 103 OL. Dl. 3404., 3409. 104 OL. Dl. 3294. 105 Z.O.l. 484. 106 Z. O. I. 512. 107 OL. Dl. 4279. 108 OL. Dl. 5014., 5015. 109 OL. Dl. 5243., 5247. 110 Z. O. I. 638-640. 111 OL. Dl. 5355. 112 OL. Dl. 5390., 5384., 5655., 5697. 113 OL. Dl. 6026. 114 C. D. IX/IV. 515. 115 A. O. V. 205. 116 OL. Dl. 5619.; Pór 1890. 189.; C. D. IX/IV. 534. 117 Reiszig 1941., 23. Iis p^r . Adatok a bolognai és pádovai jog-egyetemen a XIV. században tanult magyarokról. Századok 1897. 769-795.; 778. sk.; Mályusz 1984., 24. 119 5. O. I. 418., 420., 442., 451., 462.; Körmendy Kinga: Literátusok, magiszterek, doktorok az esztergomi káptalanban. In: Művelődéstörténeti tanulmányok a magyar középkorról. Szerk. és az előszót írta: Fügedi Erik. A bevezetést írta Köpeczy Béla. Budapest, 1986., 176-202.; 187. 120 Fügedi 1986., 279. 121 Pór 1890., 190. 122 Zi. O. IV. 324. 123 Mályusz 1984., 21. 124 pfo jggo t ig2. A király Kanizsai II. Miklóst Bulgáriából visszaküldte, míg //. János, az érsek és II. István Zsigmonddal együtt a csata után hajón menekült meg.; Mályusz 1984., 37. 125 Sopron szabad királyi város története. I. rész. 1-7 kötet. Közli Házi Jenő. Sopron, 1921-1929. 207. 126 5. O. I. 483., 488., 491., 495., 529. és Holub I. 460. 127 5. O. I. 489., 491. 128 Mályusz 1984., 25.; Reiszig 1941., 24. 129 Reiszig 1941., 25. 130 C. D. X/II. 268-276.; Zs. O. I. 449. (4094. sz.) 131 Mályusz 1984., 104-105.; Silberschmidt, Max: Das orientalische Problem zur Zeit der Entstehung des Türkischen Reiches nach venezianischen Quellen. Leipzig-Berlin 1923., 105. 132 MTK I. 233. 133 5. O. I. 541-553. 134 Zs. O. II. 26. (172. sz.) 135 Mon. Vespr. I. 291. 136 Zs. O. II. 249. (6838. sz.) és 265. (6958. sz.) Kanizsai II. Miklóst 1405. február 16-án írják néhainak C. D. X/IV. 448., de töredékes sírkőfelirata szerint márciusban halt meg, ami csak 1404. lehet. 137 5. O. I. 504.; Pór 1890., 194.; Reiszig 1941., 25. 138 Zs. O. I. 7. (68. sz.), 8. (71. sz.), 10. (94. sz.), 14. (143. sz.) 139 Zs. O. I. 49. (505. sz.), 262-263. (2408. sz.) 140 Zs. O. I. 165. (1450. sz.) 141 Zs. O. I. 179. (1606. sz.) 142 Mályusz 1984., 27. 143 Zs. O. I. 534. (4845. sz.), 513. (4656. sz.) 144 Zs. O. I. 300. (2767. sz.), 301. (2773. sz.); Engel Pál: Királyi hatalom és arisztokrácia viszonya a Zsigmondkorban (1387-1437). Budapest, 1977., 170. 145 Zs. O. II. 28. (201. sz.) 146 Zs. O. I. 617. (5603. sz.), 677. (6090. sz.) 147 Mályusz 1984., 28. 148 Zs. O. II. 311. (2677. sz.) 149 Zs. O. II. 315. (2677. sz.) 150 Mályusz 1984., 55. 151 Reiszig 1941., 24. 152 5. O. II. 103-105., 111-112. és II. 124. 153 5. O. I. 496., 551. 154 Reiszig 1941., 26.; OL. Dl. 20745., 23250. 155 C. D. X/VIII. 558. 156 Reiszig 1941., 26.; OL. Dl. 10984. 157 OL. Dl. 11575.; S. O. II. 177-179. 158 OL. Dl. 12030. 159 5. O. II. 124. 160 Mályusz 1984., 69.; OL. Dl. 12475., 12484.; C. D. X/VII. 418., 474- 161 5. O. II. 212. Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig 273 162 5. O. II. 225. 163 Iványi Béla: A római szent birodalmi széki gróf Teleki család gyömrői levéltára, (Archívum gyömröense gentis comitum Teleki de Szék.) Szeged, 1931., 127. 164 S. O. II. 225., 227., 234. 165 Z. O. II. 504-506. 166 Z. O. II. 506-512. 167 Reiszig 1941., 27.; Z. O. II. 519. 168 Reiszig 1941., 71. 169 Házi I. 4. 193. 170 Házi I. 4. 277., 293. 171 Z.O.U. 574. 172 Reiszig 1941., 28. 173 Házi I. 4. 368., 408. 174 Házi I. 4. 321. 175 Házi I. 5. 176. 176 Házi I. 5. 264. 177 Z. O. II. 577.; OL. L>/. 15740. és 15764.; Holub I. 468. 178 Házi I. 5. 99., 166.; OL. Dl. 15681. 179 Holub I. 470. 180 Reiszig 1941., 72.; F. O. II. 105. 181 Házi I. 5. 264. 182 Z. O. II. 591. 183 Csánki II. 860. 184 5. O. II. 513. 185 Reiszig 1941., 78-79. 186 OL. Dl. 17218. 187 Afon. Vespr. III. 292. 188 OL. Dl. 19757. 189 5. O. II. 567., 570. 190 OL. Dl. 16700. 191 //ázz I. 6. 33. 192 Reiszig 1941., 73. 193 5. O. II. 567.; OL. ŰZ. 20032. 194 A Blagay család oklevéltára, Szerk.: Thallóczy Lajos és Barabás Samu. Budapest, 1897., 435.; Thallóczy 1915., 124. 195 Thallóczy 1915. 130-139. 196 Thallóczy 1915. 107-118. 197 OL. Dl. 19851. 198 OL. Dl. 21002.; Reiszig 1941., 74. 199 Reiszig 1941., 74. 200 F. O. II. 270. 201 5. O. II. 616. 202 OL. ű/. 22142., 22185., 22148., 22351., 26146.; í/ózt /. 6., 298., 314-329- 203 OL. D/. 22656., 22698., 22816., 26162.; 5. O. II. 616. 204 Századok 1872., 295. 205 OL. L>'. 23634. 206 Reiszig 1941., 75. 207 Reiszig 1941., 75-76. 208 OL. D'. 20067. 209 OL. Dl. 20355. 210 5. O. II. 567. 211 OL. ű/. 19936., 20521.; Z. O. II. 635.; Holub /., 473-74. Főispán valószínűleg 1496-ig. 212 OL. Dl. 20353., 20398. 213 Egervári László 1495. szeptember 18-án még él, 1496. január 27-én már néhai. Turul 1900. 119. 1. 214 1496. április 18-án Rozgonyi Klára még özvegy. OL. Dl. 20406. 215 Bártfai Szabó László: Pest megye történetének okleveles emlékei 1002-1599-ig. Budapest, 1938., 308-330. 216 OL. Dl. 20514. 217 OL. Dl. 20556. 218 Thallóczy 1915., 141. 219 Reiszig 1941., 76-77. 220 OL. Dl. 21745. 221 OL. Dl. 21818., 34263., 34262. 222 Thallóczy 1915., 222-223.'¦> OL. Dl. 32826. 223 A Magyarország és Szerbia közti összeköttetések oklevéltára. Szerk.: Thallóczy Lajos és Aldássy Antal. Budapest, 1907., 330-337-; OL. Dl. 32826. 224 H. O. V. 409. 225 Reiszig 1941., 79. 226 OL. Dl. 24772. 227 OL. Dl. 23634., 23641. 228 A nagykárolyi gróf Károlyi család oklevéltára. Codex diplomaticus Károlyi de Nagy-Károly. Sajtó alá rendezte Géresi Kálmán. I-V. Budapest, 1882-1897., III. 150.; 5. O. II. 620. 229 OL. Dl. 24183. 230 OL. Dl. 24190. 231 Anyja, Dragffy Anna 1528. március 7-én kelt végrendelete már nem emlékezik róla. Reiszig 1941., 80. 232 Reiszig 1941., 80. 233 Reiszig 1941., 79. 234 Z. O. I. 162., 165., 167. 235 Szabó 1971., 36-54. 236 A. O. I. 627. 237 Mon. Vespr. II. 67. 238 Mon. Vespr. II. 67. és 75. 239 Mon. Vespr. II. 74. 240 Veszprémi kápt. It. Epp. Szepetnek 1. 241 Z. O. I. 377-378. 242 Z. O. II. 69-70. 243 Z. m. It. Dl. 19. 244 OL. Dl. 4932. 245 OL. Dl. 6076. 246 OL. Dl. 24915. 247 Z. O. I. 514., 515. 248 OL. Dl. 4279. 249 Z. O. I. 572-573. A falu Kiskanizsa és Homokkomárom között feküdt, már a 16. században a szintén elpusztult (ma Sormás határába lokalizálható) Almaszegbe olvadt be, mint puszta. 250 Z. O. I. 595. 251 Holub a mai Magyarszentmiklóst veszi Szeglakszentmiklóssal azonosnak. Magyarszentmiklós azonban nem a Kanizsa mellett, hanem attól nyugatra található több mint 2 km-re. Lsd. Holub III. (Szentmiklós címszavak). 252 OL. Dl. 4974. 253 C. D. IX/III. 149. 254 Z. O. II. 35-36. 255 5. O. I. 395. 256 OL. Dl. 6952.; C. D. X/VII. 467., X/I. 52. 257 OL. Dl. 17789. 258 Zs. O. I. 34. (346. sz.), 43. (444. sz.), 78. (779. sz.), 83. (829. sz.) 259 Zs. O. I. 52. (537. sz.), 70. (696. sz.), 73. (725. sz.) 260 Zs. O. I. 80. (805. sz.), 83. (834. sz.) 261 Zs. O. I. 60. (609. sz.) 262 Zs. O. I. 136. (1098. sz.) 263 Zs. O. I. 54. (557. sz.) 264 Zs. O. I. 57. (579. sz.) 265 Zs. O. I. 156. (1341. sz.) 266 Zs. O. I. 162. (1415. sz.) 267 Zs. O. I. 259. (2378. sz.). A felsorolt falvak közül Geréce, Bikalja, Jánóc (v. Gyánóc), Szegede és Perenye a mai becsehelyi határban, Kislagd Tótszentmárton, Cinegédfölde részben Becsehely, részben Petrivente, Csornoha talán Borsfa (az oklevélben Basfalva) határába olvadt be. 268 Zs. O. I. 265. (2422. sz.) 269 Zs. O. I. 301. (2781. sz.) 270 Zs. O. I. 423. (3875. sz.) 271 Zs. O. I. 455. (4158. sz.) 274 Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig 272 Zs. O. I. 532. (4829. sz.) 273 OL. Dl. 25463. 274 OL. Dl. 10419., 10460.; Csánki II. 696.; OL. Dl. 10994. 275 OL. Dl. 11371. 276 Holub III. (Kanizsa címszó) 277 Z. O. II. 519-521. 278 Érszegi 104-105. 279 OL. Dl. 13820., 13828., 13829. 280 Z. O. II. 530-532. 281 OL. Dl. 13993. 282 OL. Dl. 14511. 283 Magyar oklevél szótár. Régebbi oklevelekben és egyéb iratokban előforduló magyar szók gyűjteménye. Legnagyobb részüket gyűjtötte: Szamota István. Szótárrá szerkesztette Zolnai Gyula. Budapest, 1902-1906., 7. 284 Házi I. 4. 171. 285 Z. O. II. 591. 286 Bugár-Mészáros Károly: Szentpéterfa középkori rk. temploma. BME. TDK. 9. 1975. 287OL. Hg. Festetics levéltár. Comitatus Castrifferrei Nro. 271 la. 288 OL. Dl. 19439. 289 OL. Dl. 36997. 290 OL. U. et C. 101/19. 291 OL. Dl. 22442. 292 Kriegsarchiv Wien. Hofgeratliche Aktén, 1572. maj. 77-0065. 293 Pataki Vidor: XVI. századi várépítés Magyarországon. In: A Bécsi Magyar Történeti Intézet Évkönyve. Első évfolyam. Szerk. Angyal Dávid Károlyi Árpád közreműködésével. Jahrbuch des Wiener Ungarischen Historis-chen Instituts. Erster Jahrgang. Redigiert von Dávid Angyal unter Mitwirkung Árpad v. Karolyis. Budapest, 1931.5 98-132. 294 Balogh Jolán: A magyar renaissance építészet. Budapest, 1953., 30-31. 295 A kanizsai vár régészeti feltárását Méri István végezte. Az erről készült publikációja halála után Kovalovszky Júlia szerkesztésében jelent meg. Lásd: Méri i. m. Azóta a szerző és Horváth László végzett több kisebb leletmentő ásatást a vár területén. 296 Cennerné Wilhelmb Gizella: A kanizsai vár metszetábrázolásainak típusai. In: A nagykanizsai Thury György Múzeum Jubileumi Emlékkönyve 1919-1969. Szerk.: H. Kerecsényi Edit. Nagykanizsa, 1972., 69-83.; 69., 82. 297 Méri István idézett művének a 81. sz. jegyzetében részletesen kifejti a Giulio Turco féle alaprajz léptékének átszámítási problémáit. Következtetéseit saját feltárásaim eredményei is alátámasztják. (V. L.) 298 A rajzot Hans Leonhard von Zell, a Kanizsa felmentésére küldött sereg Feldquartiermeister-e készítette, 1600. októberében. Jelzete: Kriegsarchiv Wien. Alte Feldakten 1600/13/3, Fo. 535. A rajzot Ivanics Mária fedezte fel, és ismertette 1990-ben Nagykanizsa török alóli felszabadulásának 300. évfordulóján tartott nagykanizsai nemzetközi tudományos konferencián. Eredményeinek közléséhez hozzájárulását ezúton is köszönöm. 299 Parádi Nándor: A nagykanizsai vár középkori kályhacsempéi. Fólia Archeologica. XIII. Budapest, 1961., 183-186.; 186. 300 Méri, 28. 301 Feld István: Későközépkori várkutatásunk újabb eredményei. In: Középkori régészetünk újabb eredményei és időszerű feladatai. Budapest, 1985., 190. Legújabban: Búzás Gergely: A visegrádi királyi palota. Valóság 1990., 91-101.; 94. Előzmények után, de a típus magyarországi kialakulását vallja. 302 Magyarországi művészet 1300-1470 körül. I—II. Szerk.: Marosi Ernő, Budapest, 1987., I. 393. A vonatkozó részt (II. fejezet 2/a) Entz Géza írta.) A típus előképeként azonban az óbudai palotát is jogosan számításba vehetjük (Kubinyi András lektori véleménye. 303 Uo. 393-395. Búzás i. m. a visegrádi palotát újabb ásatások alapján keltezi. 304 Holl Imre: Négysaroktornyos szabályos várak a középkorban. Archaeológiai Értesítő 1984. 194-217.; 214. 305 5. O. I. 354., 361. 306 S.O.l. 394. 307 Dümmerling Ödön: A kismartoni középkori vár. Soproni Szemle 1960. 80-86.; Mo. művészet. 40. 308 Mo. művészet. 508-511. Marosi Ernő itt felveti, elképzelhető, hogy az építkezés már az 1416. évi engedély előtt - véleménye szerint a tízes évek elején - megkezdődhetett, mivel 1426-ban már meglévő, valószínűleg évek óta kész várról esik szó. 309 Uo. és Feld István: Középkori várkutatásunk újabb eredményei. In: Középkori régészetünk újabb eredményei és időszerű feladatai. Szerk.: Fodor István és Selmeczi László. Budapest, 1985., 175-201. 310 Reiszig 1941., 24.; Gyöngyösi Gergely: Arcok a magyar középkorból. A szöveget gondozta, a bevezető tanulmányt és a jegyzeteket írta V. Kovács Sándor. Budapest, J983., 354-; Hervay Ferenc: A pálos rend elterjedése a középkori Magyarországon. In: Mályusz Elemér emlékkönyv. Szerk.: H. Balázs Éva, Fügedi Erik, Maksay Ferenc. Budapest, 1984., 159-171. 311 Z. O. II. 257-258.; Zs. O. I. 294. (2719. sz.) 312 Mon. Vespr. II. 290-291. (1393. nov. 3.) 313 Mon. Vespr. II. 318. 314 Mon. Vespr. II. 258. 315 Zs. O. I. 361. (3272. sz.) 316 Zs. O. I. 5I2-5H- (465i-> 4653-> 4655-> 4656., 4659-sz.) 317 Engel Pál—Lövei Pál-Varga Lívia: Főnemesi sírkövek a Zsigmond kori Magyarországon. In: Művelődéstörténeti tanulmányok a magyar középkorból. Szerk. és az előszót írta Fügedi Erik. A bevezetést írta Köpeczy Béla. Budapest, 1986., 203-233., 218-219. és 351. 318 Holub III. (Szemenye címszó) 319 Holub III. (Németi és Kebele címszavak) 320 OL. Dl. 7467.; Zs. O. I. 94-103. (940. sz.); OL. Dl. 7468.; Zs. O. I. 104-114. (944. sz.) 321 Zs. O. I. 94-103. (940. sz.) 322 5. O. I. 394., 491., 493-; Karácsonyi 1922. I. 128. 323 Holub József: Zala vármegye vámhelyei és úthálózata a középkorban. Századok 1917. 45-60.; 56. 324 Á. U. O. VII. 470. ...„iuxta quandam viam, que via regis nuncupatur". . . 325 Holub József 323. sz. jegyzetben i. m. 59. 326 Lásd 244-245. sz. jegyzetet. 327 OL. Dl. 36997., 26339.; OL. U. et. C. 27/55. 328 Holub József és nyomában mások az urbárium „Cen-sus seu proventus annuales" részében Szombathely után felsoroltakat egyértelműen erre a településre vonatkoztatták. Az előtte összeírt Kanizsa után nincsenek szolgáltatások felsorolva, és a végén felsorolt „iurati" között kanizsaiak is vannak, ezért bizonyos, hogy mindkettőre vonatkozik. Az 1530. évi urbáriumból is egyértelműen kiderül, hogy abban a két település szolgáltatásait együttesen sorolták fel, így a vám ugyanúgy Kanizsán is lehetett. OL. Dl. 36997.; Holub III. (Szombathely címszó); Holub 1917. 55. 329 Mon. Vespr. II. 238., 318., 338. 330 Zs. O. II/2. 255. (6884. sz.) 331 Holub III. (Kanizsa címszó). A Talián család levéltára alapján. Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig 275 332 Holub III. (Hg. Festetics cs. lt. Zalád 139.) 333 Holub III. (Hg. Festetics lt. Zalád 139.) Z. m. lt. Zalavári ap. lt. 532. 334 OL. Dl. 36997. 335 OL. Dl. 38646. 336 OL. Dl. 36998. 337 OL. Dl. 22576. 338 OL. U. et C. 27/55. (Közli: Maksay 1969., 138.) 339 Németh József: Adatok Zala megye kulturális emlékeiről. I. Zalai Gyűjtemény 8. (1978), 47-60.; 57. 340 Csánki III. 20.; OL. Dl. 11371. 341 OL. Dl. 18504. 342 Z. O. I. 162.; Mon. Vespr. II. 67. 343 Z. O. II. 519.; OL. Dl. 36997.; OL. U. et C. 27/56. stb. 344 Pfeiffer 28.; OL. Dic. 1566-1567. A kanizsai plébános Fityeházán, Kanizsán és Péterfalván birtokos. 345 Méri 1988. 35-36. Ferabosco első erődítési terveként számontartott alaprajzon ábrázolt középkori templom azonosításának kísérlete. Azonosítási kísérletünket a kanizsai plébániatemplomról lásd 266-267. old. 346 Mon. Vespr. II. 238. 347 Mon. Vespr. II. 338.; Zs. O. II/l. 218. (1836. sz.) 348 Mon. Vespr. II. 318-319. 349 -ygi faju a maj Kiskanizsa helyén állt. Lásd: 430. és 431. sz. jegyzetet. 350 OL. Dl. 11371. 351 Karácsonyi I. 118-119.; Mon. Vespr. III. 47. Az itt szereplő évszám - 1424 - téves. 352 Karácsonyi I. 119. és 128. 353 Mon. Vespr. III. 292.; Karácsonyi L, 119. 354 Karácsonyi L, 119. 355 OL. U. et C. 27/55. (Közli: Maksay 142.) 356 OL. Dl. 36997. 357 Karácsonyi L, 119.; 1564-ben az urbárium 10 hold földet említ, amely egykor a kolostorhoz tartozott. OL. U. et C. 27/56. 358 5. O. I. 395. 359 Zs. O. Il/a. 326. (7374-; 7375- sz.) 360 OL. Dl. 11980.; Karácsonyi L, 119. 361 OL. Dl. 12382., 12437. 362 OL. Dl. 13296., 13828., 13829., 13820., 13993. 363 Csánki II., 696. 364 OL. Dl. 14912. 365 OL. Dl. 20068.; 5. O. II. 568.; OL. Dl. 21321.; OL. U. et C. 27/61. 366 Zm. lt. Zalavári ap. lt. 2151. 367 OL. Dl. 15061.; Z. O. II. 556. 368 OL. Dl. 16502. 369 Zm. lt. Dl. 167. 370 OL. Dl. 18808. 371 OL. Dl. 19757. 372 5. O. II. 567.; OL. Dl. 20032.; 5. O. II. 570. 373 OL. Dl. 36997. 374 OL. Dl. 38646. 375 OL. Dl. 36998. 376 OL. Dl. 37007. 377 OL. U. et C. 27/55. (Közli Maksay 133-142.) 378 OL. Dl. 36997.; OL. Dl. 37007.; OL. U. et C. 27/ 55- 379 1530. Az uradalom települései (Maksay). Zalai falvak: - Almaszeg (Almaszegh), elpusztult falu Sormás határában, - Bánfalva (Banfalwa), elpusztult falu Szepetnek határában, - Becsehely (Beckhehel), - Borsfa (Bosfalwa), - Bikalja (Bykallya), elpusztult falu Becsehely határában, - Cinegédfölde (Czyneghedfewlde), elpusztult falu Becsehely és Petrivente határában, - Csákány (Chakan), elpusztult falu Nagykanizsa határában, - Csornoha (Chornoha), elpusztult falu Borsfa(?) határában, - Eszteregnye (Ezteregnye), - Gelse, - Gerecse (Gereche), elpusztult falu Becsehely határában, - Gyanóc (Gyanowcz), elpusztult falu Becsehely határában, -Kanizsa (Kanysa), ma Nagykanizsa (mezőváros - oppi-dum), - Kislagd (Kyslagd), elpusztult falu Tótszentmárton határában, - Mártonfalva (Martonfalwa), ma Tótszentmárton, - Mikefalva (Mykefalwa), elpusztult falu Szepetnek határában, - Palin (Pamlyn), ma Nagykanizsa városrésze, - Perenye, elpusztult falu Becsehely határában, - Sormás (Sarmas), - Szegede (Zeghedew), elpusztult falu Becsehely határában, - Szentgyörgy (Zenthgyergh), elpusztult falu Murake-resztúr és Molnári határában, - Szepetnek (Zepethnek), - Szombathely (Zombathel) Kanizsa külvárosa volt, a mai Nagykanizsa területén fekszik. - Tői (Thewl) elpusztult falu a mai Nagykanizsa (Kiskanizsa) területén - Újnép (Wynep) ma Magyarszerdahelyhez tartozó lakott puszta - Újudvar (Wywdwar) - Venéce (Venecze) elpusztult falu a mai Bajcsa határában - Zsigárt (Sygnaarth) elpusztult falu Nagykanizsa határában. Somogyi falvak: - Berény (Béren), ma Iharosberény - Csicsó (Chycho), ma Somogycsicsó - Dencs (Dench), Fazekasdencs puszta Inke határában - Iharos - Miháld (Myhald) - Páld (Paald), Páldpuszta Iharosberény határában - Ság (Saagh), elpusztult falu Liszó határában - Szentpál (Zenthpaal), elpusztult mezőváros (oppi-dum) Iharosberény és Pogányszentpéter között - Szentpéter (Zenthpeter), ma Pogányszentpéter - Üllő (Illew), elpusztult falu Iharos környékén - Zimány (Zyman), elpusztult falu Iharosberény tájékán 380 OL. Dl. 38646., 36998. 381 OL. Dl. 36997., 37007., OL. U. et C. 27/55. 382 OL. U. et C. 27/55. 383 OL. Dl. 37007., OL. U. et C. 27/57. 384 OL. U. et C. 27/55. 385 OL. Dic. Zala 2. köt. 1548. 386 Maksay 143. 387 OL. U. et C. 27/56., 95/11. 388 Müller 19. 389 Méri 57. 390 jtféri 42-57. 391 Kerecsényi Edit leletmentése 1965. T. Gy. M. Fotótár 8611-8613. 392 Kerecsényi Edit leletmentése 1959. T. Gy. M. 59. 1-57. Kerecsényi Edit leletmentése 1972. T. Gy. M. 79. 50. 276 Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig 1-6. Horváth László leletmentése 1976. T. Gy. M. 77. 1-18. 393 OL. Dic. Zala megye. Horváth László András kivonata erről az időszakról falvanként. Zalaegerszegi Göcseji Múzeum adattára. 394 Vándor László: A ferencesek középkori építészeti emlékei Zala megyében. Zalai Gyűjtemény 25. (1986.) 49-75- 395 Pfaffér 28. 396 Méri 34-36. és III. tábla 397 Horváth László szíves szóbeli közlése. 398 Méri 82. 213. lbj. T. Gy. M. Adattár 316/1962. A. 270. 399 Méri 53-54. Részletesen felsorolja a vonatkozó metszeteket, alaprajzokat. 400 Gervers-Molnár Vera: A középkori Magyarország rotundái. Művészettörténeti Füzetek 4. Budapest, 1972. 401 Méri 54. 402 OL. Dl. 36997. 403 OL. U. et C. 27/55. Közli: Maksay 138-139. 404 Méri 54., 65. 44. lbj. (összeírás: 1567.) 405 Mo. tört. I/i. 886-887. 406 Maksay 144. 407 Kerecsényi Edit lelet-megfigyelése 1969. T. Gy. M. Fotótár 11423-11425. 408 Mon. Vespr. II.; Pfeiffer. 409 Z. O. I. 221. 410 Z. O. II. 567. 411 OL. Dl. 15334.; Z. O. II. 583. 412 Kiss I. 301. 413 H. O. VII. 273. 414 A. O. I. I. 643. 415 Z. O. I. 163. 416 Z. O. I. 165. 417 OL. Dl. 11371. Kanizsai II. Istvánnak és fiának a tőli kápolnának tett adományával kapcsolatban írják, hogy a telkek Venéce (azaz dél) felé feküdtek, de határosak Csákánnyal is (azaz keletről). 418 OL. Dl. 36997. 419 OL. U. et C. 27/55. 420 Müller 48. 421 Barabás II. 84. 422 OL. Dic. Zala megye 1593. 423 Pfeiffer 28. 424 A. U. O. VIII. 42. 425 Z. O. I. 165. Az 1321. évi hamis adománylevélben szintén említik. A. O. I. 627. 426 OL. Dl. 11371. 427 OL. Dl. 36997. 428 OL. U. et C. 27/55. 429 OL. Dic. Zala megye 1563. 430 Kiss II. 675. 431 Valter Ilona leletmentése 1962. Régészeti Füzetek 1963. Az 1962. év régészeti kutatásai. Szerk. Sz. Burger Alice. Budapest, 1963., 71-72. 432 Lásd 396. sz. jegyzetet. 433 Kiss I. 136. 434 C. D. VII/2. 176-177. 435 OL. Dl. 5015.; Zm. It. Zalavári ap. lt. 321. 436 Holub III. (Bagolya címszó). 437 OL. Dl. 15334.; Z. O. II. 583.; Z m. lt. Zalavári ap. lt. Prot. C. 408. 438 OL. Dl. 32206. 439 OL. Dic. 1566-1593. 440 ZMFN. 590. 441 Füssy 31. 442 Lásd 410., 435. lbj. 443 Z. O. I. 302. 444 Holub III. (Besenyő/a címszó) 445 OL. Dic. Zala megye 1564-1593. 446 ZMFN. 589. 447 A. U. O. VIII. 192. 448 Szentpétery I. 415. 449 A. U. O. VIII. 64. és XI. 526. 450 A. U. O. VIII. 117., 92. 451 OL. Dl. 708.; C. D. V/i. 137. 452 Z. O. I. 113.; A. O. I. 164., 145., 367. 453 Z. O. I. 179. 454 Z. O. I. 273.; OL. Dl. 4279. A per Szemere leszármazottja, Gubás ellen indul, de az ezúton megszerzett földet Szentgyörgyi Miklós deák követeli magának Kanizsai I. János mestertől és István óbudai préposttól. A per megegyezéssel ér véget, a Kanizsaiak Szentgyörgyit másutt kárpótolják. 455 Z. O. II. 36. 456 Holub III. (Bille címszó). 457 U. o. 458 Z. O. II. 583. 459 Pfeiffer 28. 460 OL. Dic. Zala megye 1567-1593. 461 Bilkei-Turbuly 45., 46. 462 H. O. VII. 272-274. 463 A. O. I. 140. 464 5. O. I. 395. 465 Csánki I. 679. 466 Velics 188. 467 ZMFN. 593. 468 Z. O. I. 164-167. 469 OL. Dl. 11371. 470 OL. Dl. 36997. Leányfalu puszta ekkor Tői, Csákány és Venéce mellett szerepel. 471 A. U.O.l. 470. 472 H. O. VII. 273. 473 A. O. I. 643.; Z. O. I. 163. 474 Z. O. I. 165. 475 Vándor László ásatása, 1978. Göcseji Múzeum. Adattár 562. 476 Z. O. I. 82. 477 H. O. II. 23. 478 OL. Dl. 4932. 479 OL. Dl. 6076., 24. 915. 480 OL. Dl. 19439. 481 Pataki 19. 482 Takáts Thengöldi 396. 483 OL. Dic. Zala megye. 484 Kiss II. 309. 485 Mon. Strig. I. 143. 486 Z.O.l. 190. 487 OL. Dl. 24485., 6439. 488 OL. Dl. 36997. 489 OL. Dl. 36998. 490 OL. Dl. 37007. 491 Maksay 142. 492 Maksay 144. 493 Mon. Vespr. II. 67. 494 Pfeiffer 27. 495 OL. Dic. Zala megye. 496 ZMFN. 603.; Karácsonyi 1900-1901. I. 246. 497 Z.O.l. 272. 498 Z. O. I. 512. 499 OL. Dl. 10945. 500 Z. O. II. 583. 501 Zm. lt. Zalavári ap. lt. Prot. C. 408. 502 OL. Dl. 18403. Az engedély nem nevezi meg konkrétan a várépítés helyét; vagy somogyi, vagy zalai birtokaikra szól. Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig 277 503 OL. Dl. 18459. Fát szállítanak az épülő castellum számára. 504 OL. Dl. 21785. Várnagyát említik, névszerint Vidi Kis Mihályt. 505 Szentgyörgy vára. Közli: Szerémi. Archaeologiai Értesítő 13. (1879.) 218-229. 506 Takáts: Thengöldi, 400. Maradványait, melyeket Romlott vár néven ismernek, 1976-ban, majd 1989-90-ben feltárták. Vándor László: A Romlott vár. Élet és Tudomány. 1991. évi 44. sz. 1386-1388.; Uő.: A szentgyörgyvári várkastély. Élet és Tudomány. 1991 évi 46. sz. 1455-1458. 507 Ol. Dic. Zala megye. 508 Z. O. I. 88. 509 Z. O. I. 335-336. 510 OL. Dl. 3613. 511 Z. O. I. 595. 512 A Kárász család oklevelei. Levéltári Közlemények 1926. 244. old. 1. sz. a. közölt oklevél-kivonat. 513 Z. O. II. 583. 514 OL. Dl. 32206. 515 Horváth László terepbejárása.; Pfeiffer 28. 516 Stájer tartományi lt. Graz. Kriegs Wesen. 568. fasc. 1579- 517 OL. Dic. Zala megye. 518 Kiss II. 723. 519 Mon. Strig. I. 143. 520 A. O. I. 145-146. 521 A. O. VII. 91. 522 Z. O. I. 187.; OL. Dl. 6352. 523 Z. O. II. 562. 524 OL. Dl. 15334.; Z. O. II. 583. 525 Holub III. (Vajda címszó). 526 OL. Dic. Zala megye. 527 ZMFN. 588. 528 OL. Dl. 14700., 14596. 529 Holub III. (Venéce címszó) a keveredés alapja, ahol a szerző összekeverte a két falu adatait. Venéce a kanizsai urbáriumokban mindig Csákánnyal együtt szerepel, míg Vente fekvését egy 1431. évi oklevél (Z. O. II. 472.) pontosan meghatározza. 530 Z. O. I. 164-167. 531 OL. Dl. 11371. 532 OL. Dl. 14084. 533 OL. Dl. 36997. 534 Maksay 147. A Zala megyei dicalis összeírásokban nem szerepel. 535 A szerző és Horváth László terepbejárásai. 536 Roth, Franz Ottó: Wihitsch und Weitschawar. Zeit-schrift des Historischen Vereines für Steiermark. Bd. LXI. Graz, 1970. 151-214.; Takáts Sándor: Stájerország magyar huszárjai. In: Takáts: Emlékezzünk II. 254-55. 537 Sem Holub József (Holub III.), sem Csánki Dezső (Csánki III.) nem talált Bajcsára vonatkozó középkori adatokat. A középkori forrásgyűjtemények áttekintése során magunk sem találtunk ilyent. A Z. O. I. 181-nél szereplő Boych semmiképp nem azonosítható Bajcsával. Ezen a véleményen van Kiss I. 139. is. 538 Horváth László terepbejárása.; ZMFN. 571. 539 OL. Dl. 15437. 540 OL. Dl. 36997. 541 Maksay 142. 542 OL. Dic. Zala megye. III. KANIZSA TÖRTÉNETE A NÁDASDYAK URALMA ALATT (1532-1567) 1. Kanizsa és vára története (1532-1554) A Kanizsai (Kanizsay) család férfi ágon történt kihalását követően a család egyetlen élő leszármazottja Orsolya maradt, akit Szapolyai János király 1532-ben fiúsított, ezzel a hatalmas Kanizsai-hagyaték jogos örökösévé tett. Orsolya ekkor már Nádasdy Tamás jegyese, akinek - mint ekkor a király pártján álló főúrnak - nagyon tevékeny része volt e jogi aktus létrehozásában.1 A Nádasdy család törzsbirtokai Vas vármegyében, a Kanizsaiak tulajdonát képező Sárvár környékén és a megye déli felében a nemzetségnek nevet adó Nádasd falu körül terültek el. A családot régi kapcsolat fűzte a Kanizsaiakhoz, familiárisaikként szerepelnek a 15. század óta. A Nádasdyak Zala és Vas vármegyékben mint alispánok szolgálták a főispáni tisztet betöltő Kanizsaiakat, ügyeik miatt gyakran távol levő uraik helyetteseként, pl. 1402-ben Nádasdy András Kanizsai Miklós zalai alispánja- ként.2 Nádasdy Tamás őse volt az a Nádasdy Oswald, aki Kanizsa egyik várnagyaként 1443-ban megvédte a várat a Rozgonyiak ellen.3 Nádasdy Tamás apja, Ferenc pedig Kanizsa várának volt a várnagya.4 Nádasdy Tamás volt az, aki ebből a köznemesi famíliából kiemelkedve a családot a főnemesség soraiba juttatta. Nádasdy Tamás személyiségének megismeréséhez hozzátartozik, hogy műveltségével is messze kiemelkedik kortársai közül. A grazi, bolognai és a római egyetemeken tanul, ahonnan Cajetán bíboros tolmácsaként tér vissza Budára, majd királyi titkárként II. Lajos udvarába kerül. 1526-ban őt küldik segítséget kérni a speyeri birodalmi gyűlésbe, ahonnan üres kézzel tér vissza már Mohács után. Egy év múlva Buda kapitánya, majd zsoldos katonái kiszolgáltatják a töröknek, azok pedig Szapolyai Jánosnak (1529). Ferdinánd híve volt, de fogságból való szabadulásának áraként Szapolyai táborába kellett, hogy álljon. Szolgálataiért ekkor jut először nagybirtokhoz. 1532- 278 Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig ben, mint már említettük, eljegyzi a 12 éves Kanizsai Orsolyát, eléri a királynál a fiúsítást, amelyben az a kikötés is szerepel, hogy az örökösnő csak János király hívével kötendő házasság esetén érvényesítheti jogait.5 Ez nem volt véletlen, hiszen a Kanizsai birtokokhoz hét vár (Kanizsa, Kapuvár, Sárvár, Léka, Egervár, Velike és Sztenyisznák), tíz mezőváros, másfélszáz falu és falurész tartozott, amelyek a Dunántúlon, a Dráva-Száva közén is alapjai lehettek a király hatalmának. Nádasdy azonban - elsősorban Grittivel való összeütközése miatt - négy év múlva visszatért Ferdinánd pártjára. Előtte azonban kikötötte birtokai megtarthatását, sőt azt is, hogy nem kell volt ura ellen hadakoznia, kivéve, ha a török csapatokkal együtt támad.6 Ettől kezdve karrierje gyorsan emelkedik. Először Vas vármegye főispánja, 1537-től Horvát-Szlavónország bánja, három év múlva országbíró. 1554-ben elérte a legmagasabb méltóságot, országos főkapitány és nádor lett.7 Sárvári udvara a kor magyarországi humanista központjává vált, ahol hazai és külföldi tudósok, művészek fordultak meg. Gondos gazdája volt birtokainak a legapróbb részletekre odafigyelően, mint ez szépszámú fennmaradt levelezéseiből kitűnik.8 Mikor Nádasdy Tamás feleségül vette a szinte még gyermek Kanizsai Orsolyát (1534-35 fordulója körül), ő lett az ország egyik leggazdagabb földbirtokosa.9 Ettől az évtől egészen 1568-ig Kanizsa története új földesúri família történetével fonódott össze. Nádasdy Tamás gyakorlatilag még át sem vehette a Kanizsai-örökséget, amikor 1532-ben I. Szulejmán hadait ismét Bécs irányába indította, de nem az 1529-es Duna menti útvonalon, hanem a rövidebb, ám nehezebb, a Dunántúlt átmetsző irányt választotta. Az eszéki átkelés után a Dráva mentén haladt felfelé Zákányig, majd a Kanizsa folyó völgyén vezető főúton fordult északi irányba. A szultán útjába eső erődítmények nem fejtettek ki ellenállást, a Ferdinánd-pártiak őrsége elmenekült, kapitulált, Szapo-lyai híveinek erősségei pedig átengedték őket. A Kanizsa környéki események csak török forrásból ismertek. Dselálzáde Musztafa a török történetíróknál szokásos sallangokkal, a szultán haditetteit felnagyító túlzásokkal tűzdelt leírása szerint a hadjárat során Harsány, Siklós és néhány, a török nyelvű szövegben történő elferdülés miatt nehezen azonosítható kisebb erősség meghódolása után Bélavár, Babócsa, Ötvös, Berzence és „Csicsova" (vagy Csurgó, vagy So-mogycsicsó) útvonalon, ahová július 27-én értek, Zákány váránál fejezték be somogyi hódításukat. Ezután érkeztek „a hegy nagyságú tornyokkal tele levő Kanizsa nevű erős vár" alá. A történetíró szerint a várbeliek „megrémülve a halált okozó éles kardoktól s kegyelemért kiabálva feladták várukat". A valóságban az adott esetben bizonyosabb a névleges birtokbavétel, amit a török zászló kitűzése jelentett. A szultán serege gyors ütemben haladt Kanizsa alól észak felé, augusztus i-jén már Kapornakot vette birtokába. Meghódolt Pölöske vára is, két nappal később Kemend, és másnap már Vas megye területén jártak. A török haderő átvonulása természetesen jelentős pusztításokkal is járt, számtalan helység vált a sereget kísérő portyázó segédcsapatok áldozatává.10 E hadjárathoz kapcsolódóan kell szólni arról a szakirodalomban magát hosszú ideig tartó tévedésről, amely szerint ekkor Huszti György volt a kanizsai kapitány, aki harcba keveredett a Kőszeg alól visszavonuló török sereggel, csatát vesztett, s ő maga is fogságba esett. Huszti rabszolgaként a szultán udvarába került, beutazta a birodalom ázsiai részeit, majd kiváltása után újból Kanizsán telepedett le, itt írva meg viszontagságait, utazásainak történetét. A kutatás azóta egyértelműen tisztázta, hogy Huszti György, aki a Körös vármegyei Raszinya faluban született 1512 táján, valóban török fogságba esett, de nem Kanizsán, hanem szülőfalujában. A pécsi káptalani iskolában tanultságot szerzett ifjú 1542-ben szabadult ki, majd ausztriai utazásai után Pozsonyban, később a Mosón vármegyei Járfaluban telepedett le, és itt fejezte be emlékiratainak megírását 1566. október 27-én, mint a helyi harmincadhivatal tisztviselője. Csak 1565-ben emelkedett a nemesség soraiba, mint azt a soproni levéltárban megőrzött, Miksa király és császár által kiadott armálisának másolata bizonyítja. Latin nyelvű kéziratát a vatikáni könyvtár őrzi. Kanizsai eredeztetése Horányi Elek irodalomtörténész 1776-ban kiadott munkájából származik, aki a szerző kéziratát nem ismerte eredetiben, és ebből a tévedésből indult útjára és vált mind színesebbé Huszti kanizsai szereplése, egészen addig, hogy róla teret neveztek el a városban. Pedig csak a kortárs Istvánffy Miklós történetíró munkáját kellett volna elolvasni, aki a raszinyai ütközetről szólva megírja: „Itt fogták el s innen hurcolták el Huszti Györgyöt, aki ezt követően az egész Keletet bejárta és Indiáig is eljutott; vándorlásainak feljegyzését az utókorra hagyta."11 Ebben az időben a kanizsai várnagy személyét nem ismerjük, csak azt tudjuk, hogy ekkor a várban tartózkodott Bakics (Bakyth) Pál, akinek fennmaradt egy július 26-án kelt levele, amelyben értesíti Nádasdy Tamást, hogy a török szultán Somogyon át Kanizsa közelében felkerekedett, miután az ottani várakat elfoglalta.12 A török pusztításának mértékére Kürtösi János zalavári várnagy 1532. augusztus 8-i leveléből következtethetünk, amelyben azt írja, hogy Zalavár mezővárost és Bárándot kivéve a vár összes birtokát felégették, Csácson is csak a malmok maradtak meg.13 A pusztulás felmérésére és a teendők végett Nádasdy Tamás is Kanizsára jött, miután a törökök szeptember végén eltakarodtak a térségből. Október 15- Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig 279 én ugyancsak Kürtösi írja urának, hogy mivel kollégájának, Kevsdi Jakabnak el kellett mennie, így ő a várat el nem hagyhatja, ha tehát Nádasdy Kanizsára jön, úgy intézze, hogy okvetlenül találkozzanak.14 Ekkor Nádasdy még mint vőlegény gondoskodik Kanizsa sorsáról, hiszen az esküvőre csak 1535-ben kerül sor az akkor alig 14 esztendős Orsolyával.15 Birtokbalépése után Mátéssy (Matyssy) György lesz Kanizsa várnagya, akinek itteni működéséről 1536— 37-ből tudunk.16 1539-ben Miklós deák a kanizsai udvarbíró (Nicolaus Literátus provisor Kanisiensis), aki az itteni gazdasági ügyek irányítója.17 A közben Ferdinánd pártjára visszatért Nádasdy Tamás ekkor már Horvát-Szlavónország bánja, 1540-től országbíró, majd rövidesen főkapitány, a hadügyek legfőbb irányítója. Az országos elfoglaltsá-gú főúr mellett erre az időre nő fel igazi nagyasszony-nyá Kanizsai Orsolya, és válik a Nádasdy-Kanizsai uradalom gyeplőjét szorosan kezében tartó munkatársává. Foglalkozik a gazdasági ügyekkel, sőt katonai dolgokkal is. Az ő leveléből értesülünk az 1542-es évben Kanizsa környékén is végigseprő újabb pestisjárványáról: ,,. . .hallotta, hogy Szálában igen halnak meg, megnem állott az halál sem Kanisa tartományban sem Szalavár tartományban. . ,"18 Az 1540-es években a járványokon túl már a török is veszélyeztette Kanizsa és a környék lakosságát. Buda 1541. augusztus 29-i elfoglalása után I. Szulej-mán megkezdi a Duna menti útvonal biztosítását. 1543-ban elfoglalja Siklóst, Pécset és Tolna vármegye várainak egy részét, majd Esztergomot, Tatát és Székesfehérvárt is birtokába veszi. Közben „Uliman bég felrablá Somogyságot".19 1544 a török további terjeszkedésével telik. Uléma boszniai pasa elfoglalja Velikét és a stájer határig dúlja Szlavóniát, a budai pasa beveszi a még magyar kézen maradt tolnai várakat, Ozorát, Simontornyát és Tamásit.20 1546-ból ismerjük az első konkrét adatokat a Kanizsa környékére is kiterjedő török rablóportyákról. Június 18-án Kanizsáról jelentik, hogy a törökök jönnek, és felállították a hírlövő ágyúkat, amelyek arra szolgálnak, hogy a föld népével tudassák a közelgő veszedelmet.21 Ugyanekkor kelt Kesás Pál levele Kanizsán Várdai Pálhoz a török készülődéséről és arról, hogy megrohanták Kanizsát, ahol ütközet volt velük.22 Ezek az események nagymértékben közrejátszottak, hogy az 1547. évi nagyszombati országgyűlés erőteljesen foglalkozott az új katonai közigazgatás szervezetének kialakításával, és a 20. cikkelyében indítványozta a második főkapitány kinevezését a Dunántúlra, Szigetvár, Kanizsa vagy Pápa székhellyel. Kanizsa nevének megjelenése mint lehetséges főkapitányi székhely a legkorábbi felismerése az akkor még korántsem kiépített erődítmény stratégiai jelentőségének. A cikkelyeket a király jóváhagyta, és ennek értelmében Zrínyi Miklóst nevezték ki először erre a tisztségre.23 A 16. század közepének időszakában alakul ki az a helyzet, amelynek révén Kanizsa története a következő másfél évszázadban összekapcsolódik a horvát főnemesség egyik legrégibb és legelőkelőbb ágát alkotó, a Subic nemzetségből származó Zrínyiekkel. Az 1542-ben horvát bánná kinevezett Zrínyi Miklós 1546-ban szerzi meg a Muraközt, aminek révén a csáktornyai vár lett a Zrínyi birtokok központja, a horvát grófok magyarországi nagybirtokosok lettek. 1552-ben már nem csak délen, hanem keleten is a kanizsai uradalom szomszédja lett, Csurgó megszerzésével.24 A hatalmaskodásoktól sem mentes birtokszerzések révén a Zrínyi és Nádasdy birtokok és az azokon fekvő végvárak fogaskerékként kapcsolódtak össze a védelemben. Ez a felismerés vezette a két hatalmas birtokost, hogy 1549-ben Sárvárott örök barátsági szerződést kötöttek, melynek lényege „az ország békéjének, egyetértésének és nyugalmának" közös erővel való megvédésére irányult^25 Az 1546. évi támadás is szerepet játszott abban, hogy 1549-ben Kanizsa már komoly erőt képviselő vár, ahol Nádasdy Tamás dunántúli főkapitány alatt 200 lovast vettek zsoldjegyzékbe.26 Az 1550-es évek a török további terjeszkedésének jegyében teltek el a Dél-Dunántúlon. 1550. március 3-án kelt levelükben a somogyi megyegyűlés tagjai Térjék Tamás kanizsavári prefektushoz fordulnak segítségért a török ellen, akik a hedrehelyi kolostort várrá akarják alakítani.27 Úgy tűnik, az ettől az időtől egyre többet szereplő Térjék, mint Nádasdy bizalmi embere nagy ütemben fog hozzá a védelem megerősítéséhez. Ehhez elsősorban minél több és jobb ágyúra van szüksége. A korszak legjobb minőségű ágyúi bronzból készültek. Valószínűleg ezzel a tevékenységével függ össze az a levél, amelyben lendvai Bánffy László Nádasdy Tamáshoz fordul, és arra kéri, hogy adassa vissza a kanizsai várnagy által elvett harangokat, amelyek megszerzésével kereskedőket bízott meg.28 A vidéknek van oka rettegnie, hiszen szeptemberben a török már szinte az egész megyét dúlja. Kanizsai Orsolya erről így ír férjeurának:,,.. .elmúlt hetven a törökök is még rabiának ide mi felénk, közelbe nem voltak, Bérnél, Simeg és Tádik (Tátika) között ment el a had, Szent Grótben hat házat égettek, azon innét egy falut el is égettek, Szent Gróttul fogva Csányig és Szent Györgyvárig mondját(!) hogy rablottak, de nem az, ki Kanizsa mellett. A Balaton mellett mentek alá. . ,"29 Térjék Tamás 1553-ban újabb szomorú eseményről számol be: „. .. a pestis felő azt Írhatom le kegyelmednek, hogy immár csak Becsehelyen nincs az pestis, de egyebütt az úr jószágában mindenütt vagyon, kapun állók az várból egy néhányan meghalának, az szegény György mester, az nyirő meghala, itt Kanizsán az városban minden nap temetnek, de mégis nem olyan fölötte mint az előtt." A járvány még a következő esztendőben is szedi áldozatait.30 A vidé- 280 Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig ket sújtó veszedelmek közepette a török berendezkedés újabb eseményeiről is értesülünk. Koppány megerősítéséhez már 1543-ban hozzákezdtek a törökök,31 de szandzsákká szervezésére csak 1551 után került sor.32 1552. június i-én Hadim Ali budai pasa elfoglalja Veszprém várát, ugyanakkor egy másik sereg Szlavóniában Varasdig pusztít.33 A Dunántúl szerencséjére az ezévi hadjárat felvonulási útvonala az Alföldet veszi célba, így a budai pasa is az északmagyarországi várak felé fordítja hadait. A kezdeti sikerek után Eger ostrománál kudarcot vall, a fősereg elhagyja az országot, és a következő két esztendő során sem a Dunántúl irányába indítja a hadműveleteket. Az 1554. esztendő tavaszán Kanizsa ura az ország első emberévé emelkedik, az országgyűlés április 15-én nádorrá választotta. 2. Kanizsa vára átépíttetése Nádasdy Tamás által (1554-1559) A kanizsai várról 1549-ből rendelkezünk az első részletesebb leírással. Az inventárium elkészítését Térjék Tamás rendelte el.34 Az összeírás nem katonai célzatú, a várban és a hozzá tartozó majorokban lévő termények, állatok, eszközök számbavétele a célja. Mégis nagyon fontos adatokat szolgáltat arról az állapotról, amely a még a Kanizsaiak korában kiépült várkastély és a hozzá kapcsolódó erődítések milyenségét rögzíti. Ebből tudjuk, hogy a várban megkülönböztetnek egy belső várat, amely a várkastéllyal vélhető azonosnak. A várkastélyban egyes helyiségeket is felsorol, így találkozunk az „Abrakos pynche"-vel. „Nagy és közeph Pynche"-vel, „nag bolt pince"-vel és „kys bolt pynche"-vel. Van itt „tömlöcz Pynnche" is, de ekkor már ebben is, ugyanúgy mint a többiben terményeket, elsősorban bort tárolnak. Van egy „nag zoba Alat való pynce" is, ugyancsak boroshordókkal tele. Megismerkedünk a Közép vártai, ahol egy pince, sütőház, „kowach" ház, lisztes ház, szalonnás ház helyezkedik el, itt van a tömlöc is a közép pince mellett. A belső vár helyiségei a már említett nagy szoba és a mellette lévő „ház", a toronyban való bolt, a zöld szoba, a tárház mellett való ház, a nagy bolt, a nagy bolt mellett való szoba, a torony alatt van a kapu, a konyha mellett való szoba. A közép kapu után sorolja fel az összeírás a porkoláb szobáját, a fürdőházat, a nagy bástyát, a deák szobáját, amelyekről nem tudjuk biztosan, csak sejtjük, hogy már a középvárban helyezkedtek el. Kitűnik az is, hogy a várkastély emeletes, mivel a sütő ház feletti folyosón sót tárolnak. A várban még működik a kápolna is. A várban felsorolt berendezési tárgyak már nem mutatnak főúri életet: szőnyegeket, szekrényeket, asztalokat, székeket, abroszokat és három réz gyertyatartót sorol fel. Sajnos az inventárium a fegyverekre egyáltalán nem tér ki. A vár az összeírás alapján egyértelműen két részből áll, a várkastélyból és az ún. középvárból. Az elnevezés egy külső vár létét is feltételezné, erről azonban nem esik szó. A vár erődítései 1554-re már meglehetősen rossz állapotban vannak. Márciusban István deák csurgói provisor Szele Jakab kanizsai prefektusnak azt jelenti, hogy a török Pécsről Kanizsa ostromára készül.35 A várőrség az erődítményhez hasonlóan hiányosságokkal küzd. „Továbbá mind Kegyelmed kalauzaiban s mind az itt való végbeli uraimban megfogyat -kozám" írja Zichy István Nádasdynak.36 Ugyanő jelenti a vár állapotáról: „Az kapu mellett ki vizárok vagyon, az vizárok által az vizben ki rovás volt, az eldőlt. Azt mondja Tamás uram hogy sövénnyel megfonyatta volna, de mostan az viztől hozzá nem férnek; az boronáját és földét kihordatta az vizből.. . az vizárokban ki czövekeket felvertek, kin az rovás állott. . ,"37 Megérett az idő, hogy a kanizsai vár rendbetételével a nádorispán foglalkozzék. A meglehetősen nagy létszámú őrsége ellenére maga Nádasdy is a kanizsai várat ebben az időben (1555) a kisebb erődítések (fortaliciumok) közé sorolta.38 Az induló munkát nagymértékben meggyorsította, hogy Tojgun budai pasa szeptemberben, hogy előkészítse Szigetvár elfoglalását, bevette Kaposújvárt, Koroknát és Babó-csát.39 Támadása váratlan volt, és Kanizsa is súlyos veszélybe került. A császár parancsára Sforza Pallavicini felvonul hadaival a Rábához, a pasa azonban megelégedve sikerével visszafordul, így további hadműveletekre nem kerül sor.40 A kanizsai vár átépítésére vonatkozó adatok ismertetése előtt érdemes áttekinteni a magyarországi várépítészet helyzetét a 16. század első felében, a század közepén. Pataki Vidor volt az, aki alapvető munkájában máig ható érvénnyel végigkövette a török elleni védekezésre berendezkedő 16. századi Magyarország várépítkezéseit, és meghatározta a jellemző építészeti korszakokat.41 Mindenekelőtt le kell szögeznünk, hogy a délvidéki végvárrendszer Mohács előtti összeomlása után az ország belsejében nem voltak a kor követelményeinek megfelelő erődítmények. A középkori várak, a 15. század békésebb periódusában létrejött, a lakófunkció irányába eltolódott várkastélyok (castellumok), a középkori falakkal körülvett városok nem voltak alkalmasak a komolyabb, tüzérséggel felszerelt hadseregek elleni védekezésre. Hogy a törököt meg lehessen állítani, ezeket sürgősen át kellett alakítani, vagy új, korszerű erődítéseket kellett építeni. Buda eleste után az egész országban lázas építőmunka indult meg. Ezt az 1541-től 1556-ig terjedő időszakot a „Hevenyészett építések kora"-ként jellemezhetjük. A Horvátország meg nem szállott részén Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig 28l 13. kép. A kanizsai vár és város 16. századi alaprajzának mai térképre vetítése Méri István által, és korrekciója az ásatási, leletmentési eredmények alapján. induló, a somogy-zalai területen, majd a Balaton északi partján át Veszprémen, Palotán, Tatán, Komáromon keresztül az Eger, Ónod, és Tokaj irányába kiépülő végvárrendszer létrehozása élet-halál kérdése volt. A korszak harcászatában, a területvédelemben döntő szerep jutott a száguldó könnyűlovasságnak, amely képes volt a vártól nagyobb távolságokban is beavatkozni, a lakosságot megvédeni. Ezért a kis alapterületű várak mellett meg kellett építeni az ezek elhelyezésére alkalmas külső várakat, amelyeket a funkciójuk után gyakran huszárvárnak neveztek. A meglévő várak ágyúk elhelyezésére is alkalmas védműveinek kiépítésén túl, egy-egy már meglévő vár közötti területen, a lovasság hatósugarának arányában új erődítéseket kellett emelni. Az új erődítéseket igen gyorsan kellett megépíteni, helyük kiválasztásánál az alkalmas terep mellett elsődleges szerepet kapott egy-egy szilárd, már álló kőépület, templom, kolostor, nagyobb nemesi kúria. A gyors építkezéshez elsődlegesen a rendelkezésre álló anyagot, a fát és a földet használták, azt az ősi építési módot, amely a magyar várépítés kezdeti sza- kaszát jellemezte, de valójában ha visszaszorultan is, az egész középkorban létezett. A korszak várépítési utasításaiból azt látjuk, hogy a középkori várak falmagasságából mindenütt lebontottak, hiszen ezek a magas falak a védők fejére omolhattak az ágyútűzben. Az alacsonyított falakat belül földtöltéssel erősítették, a karcsú tornyokat az ágyúkat is elbíró bástyákká szélesítették, amelyekről kereszttűzzel oltalmazhatták a lealacsonyított falakat. Az árkokat mélyítették és nagymértékben kiszélesítették, az innen kikerülő földtömeget részben a vár belső szintjének emelésére, az ágyútelepek működését elősegítő földdombok építésére használták, jórészt azonban a várárok külső peremén emeltek töltést belőle, ezt oly magasra húzva, hogy az a vár falait lehetőleg takarja, ezáltal lehetetlenné tegye az ellenség számára a várfalak derékba lövését. A tornyok helyett kialakított bástyák széles, eleinte kerek, majd rövidesen három-négy-ötszög alakot mutattak. Az építők általában szakemberek, a kisegítő munkát a föld népe végzi mellettük. Már a korai időszakban jelentős számban feltűnnek az olasz mesterek, akik módszereikkel nagy elismerést vívnak ki, szere- 282 Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig pük az idővel arányosan egyre nő. Az ő révükön válik általánossá az úgynevezett ó-olasz bástyaforma, melynek lényege a két hosszabb csúcsba futó ún. homlokoldal, és az ezekre merőleges két rövid oldal, a szárny, amely a bástyákat összekötő falból, vagy kötőgátból (cortina) indul ki. Ez a forma ekkor már szülőhazájukban elavultnak látszik, de mifelénk mindenütt ez épül. A komolyabb, jelentősebb erődítményekben 1552 után mind nagyobb számban jelennek meg a királyi építészek. A Dunántúlon Győr, Komárom, Magyaróvár, Pápa és Szigetvár rendelkezik ilyen, kizárólag az erődítési feladattal foglalkozó szakemberrel. Természetesen a kis udvarházak, kúriák megerősítését maga a földesúr végezteti saját embereivel, formájában azonban utánozza a jelentősebb környékbeli erődítéseket. 1556-ban jött csak el az ideje, hogy a végvárrendszer kiépítése egységes gondolat, egységes terv alapján egy központi szerv kezébe összpontosuljon. Ebből a célból alakította meg I. Ferdinánd 1556-ban az új udvari kormányhivatalt: az Udvari Haditanácsot.42 A várépítésnek ezt a korszakát, amely az 1556-1570 közti időszakot fogja át, „a Haditanács ó-olasz rendszerű építkezései" néven tartjuk nyilván. A várépítészeti mód, mint a korszak elnevezéséből kitűnik, továbbra is az olasz stílus marad. Az építőanyag továbbra is döntően a föld és a fa, és az ún. palánképítést alkalmazzák. Ez nem más, mint párhuzamos facölöpök közé döngölt agyagsánc, amelyet rétegenként keresztgerendakötésekkel szilárdítottak. A cölöpök közét rőzsével sövénnyé fonták, a sövények külső oldalát pedig vastagon besározták, védve azt a felgyújtás ellen. Ez az építési technika előnyösebbnek tűnt a kőfallal szemben, a száraz agyagíalba az ágyúgolyók nem voltak képesek nagyobb réseket ütni. Ha az ágyúgolyók merőlegesen, vagy csaknem merőlegesen érték a falat, akkor ez az előny még szembetűnőbb volt, ha azonban horzsolva érték a falsíkot, leverték annak agyagtapasztását, és a várat könnyen fel lehetett gyújtani. Erre a török hamar rájött, s ettől kezdve a palánkok tüzérségi támadással szemben elvesztették létjogosultságukat. Hozzátehetjük még, hogy a palánknak csak az elkészítése olcsóbb a kőfalénál, a jó karban tartása annál több időt és munkát követel. Hogy mégis döntő elem maradt, azt az állandó pénzhiány, a szakemberhiány és a szállítási nehézségek egyaránt megmagyarázzák. A kő és téglaépítkezés csak a nagyobb királyi várak és az építőanyagban gazdag vidékek jellemzője volt, a Dunántúl nagy részén, így Zala és Somogy vármegyében erre alig találunk példákat. Ennek a korszaknak a Haditanács alkalmazásában álló építészei mind idegenek, zömükben továbbra is olaszok. Kanizsa várára visszatérve megállapíthatjuk, hogy annak Nádasdy Tamás által elvégeztetett átépítése pontosan a két várépítési korszak határára esik. Ada- taink, mint a későbbiek során világosan kirajzolódik, a konkrét építőmunkák során a vár tisztségviselőinek irányításával folytak. Hogy azonban a vár ó-olasz rendszerű kialakításának tervezésében itáliai mester, konkrétan Giovanni Maria Speciecasa nápolyi hadiépítész is részt vett, nagyon is elképzelhető.43 Első adatunk a meginduló munkáról 1555-ből származik, de az építkezés minden bizonnyal már 1554 őszén megkezdődött, erre utal a munkát irányító Térjék Tamásnak Nádasdy Tamáshoz február 21-én írt levele.44 A munkák Tojgun pasa somogyi hadjáratának befejeződése után késő ősszel gyors ütemben folytatódnak. Október 6-án a munkák állásáról jelentik: „Az közfalnak czövekeit és gerendáit felverettem val. Immár félig fel vagyon rakva, az kik látják dicsérik. Lövőhely két helyen lészen rajta, az vízszintben és azon felül."45 Úgy látszik, a nádor szinte napi pontossággal akar tájékozódni a munkáról, mert a következő nap újabb levelet írtak a számára, amelyből megtudjuk, hogy Térjék szerint a rótt palánknak két halomtöltést kellene csinálni az ágyúk számára. Az egyiket a Rajki bástyánál, a másikat a kis kertben kellene megcsinálni. E célra földhordó szekereket és száz kézentoló talyigát kér. Megtudjuk azt is, hogy egy Antal nevű német pattantyús magyarázza a kanizsaiaknak, hová kell az ágyúkat elhelyezni.46 A következő fennmaradt jelentés december 6-án kelt: „Továbbá az palánk felől írhatom, hogy állatása és fonása ez két nap alatt megkészült, de sározása nem tudom mi módon lehet az földnek fagyása miatt."47 Ez utóbbi levél írója a kor híres katonája, Magyar Bálint, a későbbi fonyódi kapitány, aki a török által gyűrűbe zárt várat élete végéig tartani tudta. Úgy látszik, ekkor ő a katonai parancsnok, a várkapitány Kanizsa várában. December 17-én írt levelében a gyalogság fizetetlensége miatt panaszkodik, fél, hogy ha azok elhagyják a várat, súlyos helyzetbe kerül. A palánkról jelenti, hogy fonása készen van, sározni azonban továbbra sem lehet a fagyott föld miatt.48 Úgy tűnik, hogy csak a kemény fagyok eljöttével szünetelt tehát a munka, de a tavaszi teendők szervezése télen sem maradt abba. Szele Jakab 1556. január 2-án kéri Nádasdyt, hogy pallért kellene fogadnia, neki egy Marko nevűt ajánlanak, aki „Szigetvár bástyáját formálta".49 Nem véletlen ez, hiszen a török már a következő évi hadjáratra készülődik, Kanizsa katonasága nagyon is érzi a veszedelmet az építés alatt álló erődítményben, Magyar Bálint kapitány erről január 18-án részletesen beszámol. Megírja, hogy a török Babócsán gyülekezik. Igen kevesen vannak a tapasztalatlan palánkban, pedig a környező földet is védeniük kell. Szinte minden nap esik lövés a környéken.50 Tavasszal folytatódik a munka, most már igen veszélyes körülmények között. Május 10-én mindössze 27 katona van a fontos várban, amelynek Sziget elvesztése esetén a környéket is védelmeznie kell.51 Május 15-én a vár összes tisztviselője ugyanazzal a Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig 283 kéréssel fordul Nádasdy Tamáshoz, külön-külön írt leveleikben. A környék népe hordja ugyan a fát a vár építéséhez, de nagyon kevesen vannak. Az egész vármegye segítségére szükség volna. Kérik pallér küldését is, aki még mindig nem érkezett meg.52 A kérést Térjék május 18-án újabb sürgető levelében szinte szórói-szóra megismétli.53 A levelek hátterét, a katonai helyzetet Magyar Bálint kapitány szintén ezekben a napokban kelt levelében tudatja. A lovasok a mezőn legeltetnek, gyalogos csak 50 van a várban. A török már többször megkísérelte a mezőváros felégetését és kirablását.54 Az előzményekhez tartozik, hogy Szele Jakab már januárban kérte a vármegye segítségét a munkákhoz, de mint kitűnik, ennek nemigen volt foganatja. így az építkezés nehezen halad, és nem mentes problémáktól sem. Június 2-án Erdély Tamás így mentegetőzik: „Az épületet, kit én kezdettem vala, azt nem én magam fejétől miveltem, hanem az több vitézlő uraim tanácsára."55 Ekkor már a hírek bizonyossá kezdenek válni a török Szigetvár elleni támadásáról, Magyar Bálint végső kétségbeesésében más uradalmak jobbágyait is a munkálatokhoz kényszeríti. A veszedelmet azonban nem mindenki érezte egyformán. Széchy Margit például nem engedte jobbágyait, és amikor a kanizsai kapitány fenyegetőzni kezdett, így írt neki: „.. .még az nádorispán ellen is megoltalmazzuk jószágainkat. Azért ha reájok mentek dúlni, bizony megbánjátok."56 így viszonyult egy környékbeli földesúr egy nappal azelőtt a környéket oltalmazó erősséghez, hogy Ali budai pasa megkezdte Szigetvár ostromát. A június 13-án meginduló ostrom az építési munkálatokat megakasztotta. Kanizsa is a védelemre készülődik, Szele június 14-én pattantyúst kér, „ki labdákat tudna csinálni".57 A felmentő sereg a Kanizsa alatti táborban gyülekezett, itt volt Nádasdy Tamás is és vele fia, Ferenc. Az aggódó édesanya így írt hozzá: „Értem, hogy kegyelmeitek elindult kanizsárul, az hatalmas úristen legyen vezéretek és igazgatótok minden igytek-ben."58 A táborban ott találjuk Nádasdy Kristófot és Zrínyi Miklóst is.59 A felmentő sereghez csatlakozott csapataival Tiroli Ferdinánd (I. Ferdinánd fia), aki Bécsből érkezett Kanizsára. A magyar főuraktól itt kapott vértezete, amelyet „ezüst huszárvértezet" megjelöléssel világszerte emlegetnek, lehetséges, hogy kanizsai ötvös munkája.60 A sereg megindul, és június 15-én - hogy a támadókat Szigetvár alól elvonja - elfoglalja és lerombolja Babócsát.61 Az összegyűlt csapatok mindent megtesznek, hogy a törököt a hősiesen védelmező Szigetvár alól eltávolítsák. Csá-nyi Ákos azt tanácsolja a nádornak, hogy égesse el a falvakat Fehérvár felől lefelé.62 A hadieseményekben a kanizsai lovasság is tevékenyen részt vesz. Magyar Bálint vezetésével ott van Babócsa alatt, majd Nádasdy Kristóffal és enyingi Török Ferenccel megszágul-dotta Korotna alját is.63 A július 31-ig elhúzódó ostrom időszakában csak a Kanizsa térségében tevé- kenykedő magyar haderő fejtett ki aktivitást, a császári fősereg Győr és Komárom között, Ferdinánd főherceg pedig a Muraközben állt, de nem avatkozott a küzdelembe. Miután a török feladta a hiábavalónak tűnő ostromot, Ferdinánd főherceg augusztus 24-én megindult, és a tél beálltáig harcolt a Dráva vidékén. Sikerült neki Korotna várát is visszafoglalni.64 A Kanizsa alatti tábor sem oszlik fel, támogatja a hadműveletet. A nádor augusztus 26-án a Kanizsa melletti táborból betegségéről értesíti feleségét.65 A hadihelyzetet jól jellemzi szeptember 30-án feleségéhez írt levele: „Azt is írhatom, hogy Ali basa az budai és Kászon basa az temesvári és az boszniai Pécsett együtt vannak, várják a beglerbéget is. Mi itt vagyunk (ti. Csurgón), mi is nézünk őreájuk, ők is mirejánk... az király fia velünk vagyon... jüne az török, hogy nálunknál öresb (erősb) lenne, hát általmennénk az Muraközbe.. ,"66 A hadjáratnak a tél beállta vetett véget, és csak a következő esztendőben lehetett folytatni a félbehagyott kanizsai építkezést. Ekkorra már látva a kanizsai vár helyzetének súlyosságát, a király is intézkedik. I. Ferdinánd 1556. évi decrétuma 6. cikkelyének 1. §-ában intézkedik, hogy Zala „vármegyének a másod-harmadrésze pedig, tudniillik, amely közelebb van, a szekereket és munkásokat Kanizsához adja.. .".67 Sajnos az 1557-es esztendő dolgairól hallgatnak a forrásaink. 1558-ban azonban ismét bizonyosan folyik az építkezés. November 6-án Szele Jakab udvarbíró összefoglaló jelentéséből már a folyamatos munka, illetve annak megakadása tűnik ki: „Továbbá jelenthetem ezt is te nagyságodnak, hogy az mely bástyákat és palánkokat meg kellene béllelni, sem kötést, sem béllést nem mívelhetünk azon, míglen az kötéseket meg nem erősítik; annak pedig erősítésén szűkülködünk öreg vas-szegek nélkül, itt annak szerét nem tehetjük." A hadifelszerelés is rossz, három tarack van a várban, de csak a toronyban lévő ép. A királynak is van itt két tarackja, de azok is rosszak. A pattantyús is meghalt.68 A végzett munkák összefoglaló jelentését Zele (Szele) Jakab Csányi Ákoshoz 1559. január 27-én kelt leveléből ismerjük: „Továbbá az Rayki bástyája között és az kapu mellett való bástya között való falnak béllését, kinek fonását félbe hagytok vala, azt mind az kapu mellett való bástyával egyetemben elvégezték az fonását a falnak és az harmadik középső falt es felállattattam; az bástyának az eleinek, a honnan lőhetnék, három ől temérdekséget hagyok, és az két mellékének két-két ől temérdekséget hagyok mindenfelől. Továbbá az Máté diák bástyáját elvégezték, mind az felső lövőhelyekkel egyetemben; meg is gerendázták, négy mestergerendát tétettem kö-rösztül belé. Továbbá az tömlöcz ellenébe való falt az Zalay Lénárt bástyája között és a Máté diák bástyája 284 Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig között valót, annak az falnak a harmadik belső falát is felállattattam és az fonását is elvégeztettem. Uram ő nagysága írt vala ez ősszel, hogy segétséget adna, kiknek immáron elég mívet adhatnánk: ha mívesünk vóna, az bástyát és az falt kellene töltetnünk földdel. Továbbá, az szegénységnek ennek és inniok kell adnunk, kivel az mi szaporább és iste-nesb leszen. A tavalyi minek szaporasága attul val, hogy ebéden, vacsorán két-két tál étket adtunk az szegénységnek és ferestekembe és idő közben bort és kenyeret adtunk nekik; értse meg kegyelmed uramtul, hogy ha mastan is ugyan cselekedjük-e, mert az mi nagy és az míves kevés. Továbbá, ha valamely falt és bástyát meg-épétünk, ha meg nemzsendelezik, időnap előtt elvész; de emlékezzék kegyelmed uramnak ő nagyságának az zsendel felől, hogy elyen nagy munkát ne hannánk elveszni födetlen. Továbbá, ha az gonosz ut engedi, hogy az palánk karó-fát behordathatnám, az Hwzár Pál bástyáját is megbélletném ez farsangba; de gonosz uta vagyon az fahordásnak. Emlékezzék kegyelmes uramnak ő nagyságának az pattantyús felől, ki nélkül elyen fő háznak csak egy nap sem kellene lenni, kinek sok hasznát is vehetnénk."69 Az építési munkák ebben az évben is folytatódtak,70 és talán már ez évben, legkésőbb azonban 1560-ban befejeződtek. A király 1559. évben kelt dekrétumának 30. cikkelye értelmében, melyben a dunántúli vármegyék ingyenmunkálatainak a várakhoz való rendelése ügyében intézkedik, ezeket „főképpen pedig az ő kanizsai várához" rendeli. Az indoklás szerint, ha Szigetvár és Babócsa elvész, csak ennek a várnak a segítségével lehet távol tartani a törököt a mögöttes országrésztől.71 A vár Nádasdy Tamás által 1555-1559 közötti átépíttetésére vonatkozó írásos forrásokon túl egy, ezt a korszakot hitelesen bemutató alaprajzzal is rendelkezünk. 1568 után, amikor megkezdődött a királyi kézre került vár átépítése, készült egy felmérés, amely a Nádasdy-féle erődítményt ábrázolja.72 Ez a Ferabosco nevével jelzett alaprajz világosan mutatja, hogy a vár legfontosabb része a központi épülettömb, vagyis a belső vár — azaz a Kanizsai család által épített várkastély - volt. Ezt a zártudvaros épületet - mint a rajzból és a forrásokból is egyértelműen kitűnik -övezte a földtömésű palánkfalakkal épített középső és külső vár. A középső vár a belső vár épülettömbjéhez hasonlóan É-D irányban hosszúkás és nagyjából téglalap alaprajzú volt. Mérete kb. 46 x 90 méter. Északi nagyobb szakasza - mintegy kétharmada - olyan közel (átlag 3-4 méterre) van a belső várhoz, hogy tulajdonképpen annak közvetlen védelmére szolgál. Déli felében bővül egy jelentősebb, 46x31 méteres térséggé, ahová a belső várból a kapu előtti vizesárkon átívelő hídon lehet átjutni. A középső vár négy sarkán olasz bástyák vannak, amelyek kissé eltérő méretűek (ezekkel együtt a középső vár kb. 57X no méteres). Az egészet 14-19 méter széles vizesárok veszi körül, amelynek csak a keleti szakaszában vezet át egy híd a város irányából jövő út folytatásában. A külső vár É-D irányban ugyancsak hosszúkás, de kissé szabálytalan négyszögű (191-198 x 62-85 m), és úgy öleli körül az előbbit, hogy szintén a déli kisebb, s egyúttal a várból nyugat felé kifutó hídút („hosszú híd") vonalától össze is szűkülő szakaszában jelöl az alaprajz jelentősebb méretű szabad térséget. Az északi nagyobb részében a középső vár vizesárka főként kelet és nyugat felől elég szűk (6-10 m) teret hagy. A külső vár bástyáinak alakja nem mind egyforma. Közülük három, mégpedig az ÉK-i, az ÉNy-i és a DNy-i különböző méretű ugyan, de ugyanolyan olasz bástya, mint a középső vár négy bástyája. A DK-i szabálytalan, ötszögű sarokbástya viszont alakját tekintve korábbi korszakra utal, erősítve azt, hogy a négyszögletes külső vár már az olasz bástyák megépítése előtt erődített volt. A keleti kapu melletti négyszögletes bástya Méri István szerint még korábbi időkből származhat. Azért vélekedik így, mert a bástya igen nagy mérete (21x24 m) benne azt a gyanút kelti, hogy ennek cölöpszerkezetű falát talán egykori lakótorony alapjai köré tervezték. Erre abból is következtet, hogy falainak vastagsága elüt a vár többi falától, és nem kaputorony, mert a mezőváros felől a hídút nem rajta át, hanem déli fala mellett vezet be a külső várba. Méri Istvánnak ezt a feltételezését az előzőekben közölt feltevésen kívül egyelőre semmilyen más adattal nem tudjuk alátámasztani, magának a felmenő szerkezeteknek a Nádasdy-korban történt építéséről az előzőekben közölt 1559. január 27-i forrás egyértelműen tanúskodik. Anélkül, hogy megfelelő adatok hiányában Méri Istvánnak ezt a hipotézisét kétségbe vonnánk, meg kívánjuk jegyezni, hogy egyedül a kaputorony nagysága, vagy a torony falvastagságának eltérése a vár többi részétől, nem tekinthető elmélete melletti bizonyítéknak. A falvastagságot a vár legjobban támadható kapujának védelme is indokolja, és szükségessé teszi az is, hogy abba kifelé tölcséresen szélesedő lőréseket tudjanak beépíteni. Ugyanakkor a kapunak a bástya mellett való elhelyezése a kor várépítészetében a kapu oldalazó védelme céljából eléggé elterjedt alaprajzi formát mutat. Ezeken kívül a két északi külső bástya között a kötőgát közepe táján egy szabálytalan kiugró, talán ágyúpadnak szánt nagy bástyaféle van, amely esetleg a most leírt vár építésének utolsó szakaszából való. A külső vár vizesárkának csak a nyugati fala mentén húzódó viszonylag keskenyebb (5-7 m-es), és a déli oldalon erősen kibővülő (21-34 m-es) szakaszát jelzi világosan a tervrajz. Keletről az alaprajz készítésének időpontjában már épültek az új védművek, és Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig 285 itt már az új építési periódushoz készült, a régit nyomtalanul eltüntető várárkok láthatók. Önként kínálkozna az a lehetőség, hogy a Nádas-dy-féle számadásokban és más feljegyzésekben a várbeli építkezésekkel összefüggő adatokat az alaprajzzal összevessük. Kiindulhatunk mindjárt abból, hogy az alaprajz megjeleníti az erődítménynek a feljegyzésekből ismert hármas beosztását, vagyis a belső a középső és a külső várat. Ez a beosztás azonban már korábban, a Nádasdy-féle átépítés előtt is létezett.73 Több kapuját név szerint is megismerhetjük, az írott adatok szerint a város felé, vagyis keletre nézőt Kenéz-kapunak, a nyugatra nyílót pedig Jézus-kapunak nevezték.74 A Nádasdy birtoklása idején épített, akkor újdonságnak számító olasz bástyák önmagukban arról tanúskodnak, hogy a főúr igyekezett lépést tartani a várépítkezések korszerű előrehaladásával. Amíg azonban a kapuk egyeztetése a számadásokkal említettekkel megvalósítható, a bástyák nevének egyeztetése a tervrajzon láthatókkal nem egyszerű, szinte lehetetlen feladat. Ugyanis több, más-más nevű bástyáról olvashatunk, így a Délső-, a Rajki-, a Máté diák, a Szalay Lénárd, a Huszár Pál bástyáról, vagy a Szlunyi által épített bástyáról, stb.75 Ezek azonosítása a tervrajz bástyáival többek között azért nehéz, mert a nevek nem közvetlenül egyidejűek, tehát másmás neve azonos bástyának is lehetett, pl. építője vagy átépítője szerint. Nem mindig dönthető el az sem, hogy a külső vagy a középső vár bástyájáról van-e szó, hiszen helyükre vonatkozó biztosabb megjelölést csak elvétve találunk. Talán legjobban felhasználható mégis a már említett 1559. január 27-i levél, amelyből úgy tűnik, hogy a külső vár bástyáinak építéséről van szó. Ebből any-nyi bizonyos, hogy az ÉK-i bástyát hívták ekkor Rajki bástyának, és szó esik a kapu mellett való bástya és az e közötti falszakaszról is. A levelet író Szele Jakab következetes volt, és ha az ez után sorrendben leírt bástyák ezt az irányt követik, akkor a DNy-i volt a Máté diák bástyája, a DK-i a Szalay Lénárd bástyája, és az ÉNy-i - még az építés legkezdetlegesebb fázisában lévő, a legkevésbé veszélyeztetett irányt védő - a Huszár Pálról elnevezett bástya. A tervrajz a középső és a külső vár falait, bástyáit egyaránt - amint említettük - faszerkezetűnek ábrázolja. A rajz világos képet nem adhat a földtömésű falakról, hiszen azoknak általában csak a külső szegélyét mutatja, s azt a sűrűn egymás mellé levert cölöpökkel nyilván csak jelzi. Ám azt sem mindenütt azonos módon, hanem láthatólag különbséget tesz erősebb és gyengébb falak, ill. bástyák között. Ez abban nyilvánul meg, hogy pl. a középső vár szegélyét körös-körül, és a külsőét is, a keleti oldal kivételével, egysorosán levert cölöpökkel jelzi. A külső vár keleti falát a DK-i sarokbástyával együtt erősebbnek mutatja, egymás melletti kétsoros cölöpökkel jelezve, míg a kapu melletti lőréses bástyát párhuzamosan futó, kitöltött, szélesebb közű kettős cölöpsorral a legerősebbnek ábrázolja. Az egész ábrázolásmód inkább jelképesnek vehető, hiszen nem egyszerű faszerkezetről van itt szó, amint az az említett írott forrásokból elénk tárul. Annyi azonban valószínű, hogy ezzel a jelzésmóddal mégis valóságos helyzetre utal, hogy a vár K-i oldala kívánt erősebb védelmet. A külső vár K-i szakaszának megerősítésére azért volt szükség, mert ezen az oldalon keskenyebb a mocsár, tehát közelebb volt a vár a parthoz és a városhoz, míg a túlsó nyugati oldalról az óriási mocsaras terület komoly védelmet nyújtott. Ezen kívül a DK-i ötszögű bástyának erőteljesebb kiépítését az is indokolja, hogy a középső és külső várban is álltak épületek (pl. sütőház, kovácsház, tömlöc, stb.) és a vártól délre egy erődítetlen kis sziget is volt, amelyet a várral híd kapcsolt össze. Ez a terület azonos lehetett az írott forrásokban a várral kapcsolatosan említett kerttel. A tervrajzon a mocsaras területeken áthaladó útszakaszoknál ugyanúgy, mint a vizesárkon átvezető hidaknál többnyire láthatólag sűrűn egymás mellé fektetett dorongfákat jeleznek, amiből általában cölö-pös hídutakra következtethetünk, amint arról a későbbiekben sorra vett írott adatok is tanúskodnak. A most elmondottakból láthattuk, hogy az ábrázolás és a várra vonatkozó írott források sok mindenben kiegészítik, magyarázzák egymást, de azért nyitott kérdéseket is hagynak. 3. Kanizsa vára és környéke hadieseményei (1560-1567) a) A vár Nádasdy Tamás és özvegye kezén (1560-1566 nyara) Az 1560-as évek elején Zalában a török támadásoktól sújtott terület inkább a megye északi fele volt. 1552-ben a török elfoglalta Veszprémet, és hosszan kísérletezett a Balaton-felvidéki várak elfoglalásával. A kanizsai őrség ennek a térségnek az eseményeit is figyelemmel kíséri. Zichy István 1555 áprilisában felderítőinek jelentése alapján figyelmezteti a nádort, „lm irtam Sennyei uramnak es, hogy Veszprém felöl es vigyázzanak uraim."76 Az ismétlődő támadások csak a hatvanas évek elején vezettek eredményre. Az 1561. április 16-ról 17-re forduló éjszakán Zala északi felében nagy veszedelem támadt. A törökök elfoglalták Hegyesd várát, és ebben nagy bűne volt Gergely porkolábnak, aki az erősséget hanyagul őriztette. Április 19-én Ormány Józsa sümegi kapitány levélben kérte Csányi Ákost, hogy fogassa el Gergely porkolábot, aki a vár elfoglalásakor részegen feküdt egy pin- 286 Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig cében, mert nagyon félő, hogy előbb-utóbb átszökik a törökhöz, ahol felesége és négy szép fia fogságban van.77 Június 12-én Ormány arra kéri Csányit, hogy írjon Komár és Szentgyörgy váraiba a megye viceispánjának, legalább ezer emberrel támadjanak a törökre.78 A törökök ugyanis Hegyesd birtokában újabb várakat akartak elfoglalni. Szengrótot kezdték ostromolni, de a várak figyelmeztető lövéseit hallván visszavonultak.79 Végülis Hegyesdet Nádasdy Tamás tevékeny kezdeményezésére csak 1562. április 9-én 11 napi kemény ostrom után sikerült visszafoglalni.80 A Hegyesddel kapcsolatos események igen foglalkoztatták Nádasdy Tamást, amit bizalmi emberének, Csányi Ákosnak a leveleiből láthattunk, hiszen a török erről a támaszpontról egyaránt veszélyeztette a sárvári uradalmat és a Kanizsával való összeköttetést is. Nádasdy Tamás 1562. június 2-i halála után az özvegy, Kanizsai Orsolya összes, a török torkában fekvő birtokainak védelme Csányi Ákosra nehezedett. Csányi Ákos egyike azoknak a zalai köznemeseknek, akiket familiárisi kapcsolat fűzött Nádasdy Tamáshoz. A hajdani nagyhatalmú Hahót-Buzád nemzetség leszármazottja valószínűleg az 1540-es évektől szegődött szolgálatába, és hamarosan Nádasdy legfőbb bizalmi embere lett. A familiárisok, szervitorok közötti kialakult lépcsőzetes függési rendben magasan állt, a közvetlen családi ügyekben is gyakran intézkedett. 1556-ban „praefectus arcis Kanysa" kap levelet Somogyi Benedektől, 1557-ben Ormányi Jó-zsa sümegi kapitány „in locum tenens domini Palatini" titulussal illeti. A prefektus az egész uradalom élén áll, általában jelentős katonai tartalommal is töltve, gyakorlatilag katonai és gazdasági irányító egy személyben. Az egyes szervitorok egymáshoz való viszonya nem eléggé tisztázott. Csányi Ákos prefektusi működésével párhuzamosan pl. Szele Jakabnak is ugyanez a titulusa Kanizsán, és 1564-ben egyértelműen ő az uradalom irányítója. Ugyanakkor Csányi Ákos szerepe is világosabb, egyértelműen ő Kanizsai Orsolya legfőbb embere, alája tartozik Szele Jakab, akinek teljesítenie kell „amit Csányi uram mint superintendens asszonyom és gyermeke javára asszonyom akaratjábúl mond és hagy."81 A vár, amely zömében romlékony anyagból, fából épült, állandó felújításra szorult. A munkákban elsősorban az uradalom ingyenmunkájával számoltak. 1564-es instructio szerint: „Az vár mive is az ő dolgok, mikor reá hirdetik, de nem csak ő magok, hanem mind szabadosok mind plébános jobbágyi, mind futott nemes népek, kik itt a városban házat tartanak, kötelesek legyenek ezféle kezenséges jóra és megmaradásra niző munka terhére." A vár praefectusa továbbra is Szele (Zele) Jakab, a jelzett utasítást is hozzá intézték. Tőle függenek a porkolábok (ezek viselik az épületek gondjait) mind az „egyéb rendbeli lovagh és gyalogos szolgák".82 Az 1564. évi leltár, illetve az instructio alapján a várban és a majorokban tevékenykedő Nádasdy-emberek száma 100-ra tehető, közülük közvetlenül a várban működők száma 78. Szele Jakab várnagy (praefectus) nyolc lóval (lovassal), 2 porkoláb 6-6 lóval, 2 viceporkoláb, 22 kapunálló, 10 hópénzes drabant, az udvarbíró négy lóval, Pálffy Ambrus 6 lóval, Bogdán négy lóval, Erdélyi Tamás két lóval és Máté deák számtartó. Ismerjük néhány évvel későbbről (1568) a vár tisztségviselőinek fizetését is: Szele Jakab 200 forintot kap évente, abrakot 15 lóra; Thőke Benedek porkoláb fizetése pénzben 93 forint 75 dénár; Koskoczy Vitális porkoláb ugyanennyit kap: Nagy Benedek udvarbíró (provisor) 60 forintot és 4 lóra kap abrakot.83 A kanizsai vár hadifelszereltségét az 1566. június 9-én készült leltár alapján pontosan ismerjük, és ugyanakkor jó forrás a vár szerkezetére is: „Kanizsa várának inventariomja Zalay Benedeknek Bakonakynak kanizsai praerectusnak Szele Jakabnak Szentbalasynak adatott június 9. napján... 1566. Belső vár Malomház Szalonnásházban 21 hitvány paizs Csépesház 2 sisak 2 pajzs 1 szablya 1 hegeszter 11 kopja 1 hitvány német kard Kápolna Kisbolt ház Boltfolyosón 3 zászló kopja Sütőház Konyha Középvár Folyosón ágyú alá való kerekek 10 2 ágyú alá való vasrúd tengelyével Belső várban az fölső folyosón 29 kopja Belső bástya 47 kopj avas Az agyú (ágyú) szerszámoknak számai Az fölső folyosón nap esetön való porházban vagyon 4 szerszámíj 12 számszeríj 68 puskapalack 9 fokos szekérhez való láncos szeg 61 puskaforma Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig 287 54 puskamezek 35 puskagolyóbis 15 Puskavesszőbe való vas 6 szakállas mezek 24 kosár laptha 67 tű laptha 10 szakallas-tüzelő vasas vessző 3 öreg bőr porzsák 1 kis bőr porzsák 3 tarackhoz való forma 5 szakállas forma 2 vasmacska 1 vashorog kibe gonosz embert visznek 1 ládában egy kis bőrzsákban tarackpor 4 vas tarackgolyóbis egy kender kötél 23 tonna tarack és puskapor és egy 1/2 tonna por egy remek tarack vas szakadozott 17 szakállas golyóbis 14 laptha puska 23 szakallab 1 öreg tekenő 1 kis tekenő 1 földvágó vas Az kápolna fölött való házban az fölső folyosón, egy kasban vas chonkoly Az kapunállók szobájában vagyon 3 szakállas Az folyosón ugyanott 1 tarack agy, vasazott, tengelyével egyetemben 1 rézdob 3 vas lámpás kivető 1 vasazott tarackhoz való agy tengelyével egyetemben A nagy szoba fölött 1 üres tarack agy, vasazott két kerekével Az középső folyosón való boltban por hordó (kis) 19 és 2 1/2 hordó másféle por 36 hordó 10 ón tábla 238 vas lapát 125 kővágó csákány 283 hegyes kapa 59 irtó kapa 22 vasasásó 20 csigára való istráng Az toronyban 7 számszeríj 21 számszeríj nyele 1 kis atalagh 1 tarack agy vasazatlan 102 puska 1 szakállas palack 1 teknő 1 tarackhoz való láda 1 rosta 1 vaslapát 2 tarackhoz való kanál 1 tarack golyóbis 1 vasas tarack gyújtó pálca Az thorony mellett való házban, kiben Wyda porkoláb lakik 66 vas nyelvű szakállas 17 fa nyelű szakállas 2 vaslapát 2 lámpás Az belső kapun 1 vas nyelű szakállas 3 fa nyelű szakállas Az közép kapun 3 vas nyelű szakállas 26 fa nyelű szakállas 3 fél szakállas 3 puska 8 tarackhoz való szeg 1 törött szakállas 100 szakállas golyóbis egy bőr tartóban 5 szakállashoz való palack 3 hegesterből csinált dárda 2 kaputoló dárda 5 porzsák 2 szakállashoz való vessző 1 portörő szakállas 1 fekete ládában öreg tarack golyóbis 23 28 közép tarack golyóbis 228 szakállas golyóbis, ugyanazon ládában vágó vas 1 2 lukasztó vas 1 tarack forma Az közép kapu fölött való szobában 7 szakállas 6 szakállas tisztító pálca vasas Az kenéz kapun 8 fanyelű szakállas 64 szakállas golyóbis 1 forgó tarack tisztító 2 szakállas tisztító vasas 1 dárda Az kápolnabeli boltban fenyő szurok fél csöbörrel fenyő szurok fél altalaghal fenyő szurok egy kis hordóval két kis hordóban kénkő szitált kénkő fél fazékkal öreg tarack golyóbis 208 közép tarack golyóbis 100 1/2 szakállas golyóbis 108 1/2 Ágyúk száma Az toronyban 1 tarack A nagy szoba fölött 1 tarack 288 Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig A szalonnás ház mellett i tarack A belső várban 3 mozsár pattanytú egy seregbontó 3 szakállassal egy eltörött vastarack rajta 1 öreg harang Az nagy bástyában 4 tarack Az belső bástyában 4 tarack vagyon ottan folyosón 2 tarack Az kenéz kapun 1 tarack vagyon ottan az belső bástyában 6 Ezek szerint a várban 14 használható, 1 törött tarack ágyú, 3 mozsár pattantyú és 1 seregbontó, 153 szakállas, 119 puska, 23 számszeríj, 21 számszeríj nyél, 23 pajzs és 87 kopja található. A lőporkészlet 23,5 tonna tarack és puskapor, 57,5 hordó különféle minőségű puskapor, valamint 9 porzsák, a lőszerkészlet 365 1/2 tarackgolyóbis, 517 1/2 szakállasgolyóbis és 35 puskagolyóbis. Mindezek alapján Kanizsa vára védelmi képessége (a környező várakhoz képest) a török Szigetvár elleni támadásának előestéjén a környező várakéhoz viszonyítva összehasonlíthatatlanul jelentősebbnek mondható. Ugyanakkor feltűnő, hogy az ágyúk, szakállasok számához képest mennyire kevés a beléjük való golyók száma, nyilvánvaló, hogy ezzel a mennyiséggel egy komolyabb ostrom esetén nehéz lett volna hosszabb ideig védekezni. A puskagolyók igen kis száma viszont magyarázható azzal, hogy ezeket zömmel a puskákat használó katonák részére osztották ki. b) A kanizsai főkapitányság létrehozása (Tahy Ferenc főkapitánysága), a vár kettős uralom alatt (1566—156/*) Szigetvár 1566-os ostroma idején már a figyelem a stratégiailag rendkívül exponált kanizsai várra terelődött. Kanizsán jelentős létszámú katonaságot, köztük sok német zsoldost vontak össze, félve attól, hogy a vár szintén a török támadás áldozatául esik. Báró Palhiller Miklós levele szerint: „őfelsége VI. 16-án kelt levelét VI. 18-án vettem. Ebben az áll, hogy egy cohorsot (zászlóaljat) gyalogos légiómból küldjek Kanizsára... A probléma csak az odaküldendő katonaságnak az élelmezése meg a zsoldja.. . "85 Palhiller „problémája" az ellátatlan katonaság tekintetében sajnos beigazolódott. Azok ellátásukat a város és a környék kirablásával kívánták biztosítani. A német katonák és a helybeli lakosság között kirobbant ellentétek a város elpusztulásához vezettek. Kanizsa mezővárost a német katonák felgyújtották. Lakóit a városba betelepedett németek elűzték, így az gyakorlatilag üressé vált.86 A török Szigetvár eleste utáni napokban tovább támadott és elfoglalta a Somogy megyei Vízvár, Geszt, Babócsa, Csákány és Csurgó várakat.87 A kanizsai vár előterét védő legfontosabb erődítményt, Babócsát Perneszi István és Verebélyi Mihály parancsnokok gyáván otthagyták, harc nélkül került a török kezébe. Berzencét, amelyet Szálai Kelemen szintén gyáván üresen hagyott, a török szerencsére elfelejtette megszállni. A Kanizsa elleni támadás is bekövetkezett, de még előtte Récsénél a török lest vetett, melybe a vár védői beleszaladtak és Keg-levich Péter hadnagy is elesett, valamint éjszakai rajtaütés során Botszentgyörgyöt is megpróbálták megszerezni. Bár a hasonló éjszakai roham Kanizsánál is sikertelen maradt, a „védők" kártétele a városban egy komoly ostroméval vetekedett. Szerencsére a támadók nem rendelkeztek tüzérséggel, így az éjszakai rajtaütéskor fejszékkel igyekeztek betörni a palánkot, visszaverésüket a Kanizsára rendelt Tahy Ferencnek csak nagy veszteségek árán sikerült elérni. A török lovasság közben szinte egész Zalát végigdúlta, súlyos károkat okozott, még a Rábán túlra, Ják és Szombathely térségéig is eljutott. Az egyik ilyen zsákmányoló lovascsapatot Thury György és Török Ferenc verte szét Szakadatnál, „mi Kapornak, Peleske és Rajk között fekszik."88 Szigetvár pótlására Kanizsát jelölték ki, s még az őszön a dunántúli főkapitányságot ketté választották és létrehozták a Balaton és Dráva közti főkapitányságot kanizsai székhellyel, melynek élére Tahy Ferencet nevezték ki.89 Tahy Ferenc P-1573) aki 1550-1552-ben Szigetvár kapitánya, ugyanakkor dunántúli főkapitány, 1553-tól Pozsega vármegye főispánja, 1554-től főlovászmester, az ország egyik főrendje volt. Már 1544-ben Zrínyi Miklóssal - akinek Ilona nevű húga volt a felesége - majd 1556-ban Nádasdy Tamással együtt harcolva részt vett a török elleni küzdelemben a Dél-Dunántúlon, jelentős katonai tapasztalatokkal rendelkezett, ismerte a rábízott térséget is. Kíséretében több jelentős ismert tiszt és vitéz érkezett Kanizsára, mint a szomorú sorsú Keglevich Péter testvére, Máté, Alapi János (Gáspár is), Geszti Ferenc, Palaticz György és mások.90 Tahy Ferenc főkapitányi hatalma kiterjedt a térségben létező összes erődítményre, az azokban állomásozó katonaságra. Kanizsán létrejött az a furcsa helyzet, hogy Tahy Ferenc mint királyi kapitány nem függött a vár gazdájától, Nádasdy Ferencnétől. A vár tulajdonképpen Szalay Ágoston kapitány és Szele Jakab praefectus irányítása alatt maradt, ők rendelkeztek a várban állomásozó, a Nádasdyak zsoldjában álló katonaság fölött.91 A királyi katonaság elsősorban az erődített városban állomásozott, köztük és a várbeliek között állandó volt a súrlódás. Bizonyosnak tűnik, hogy a királyi katonák egy részét magában a várban is állomásoztatták, amit bizonyít Szalay Benedek várnagy egy levele, amelyben azt írja, hogy őt egy Fynther nevű német hadnagy „az torony alatt" kegyetlenül leszidta, s kijelenti, hogy a németekkel együtt ő ott nem marad.92 1567 tavaszára a katonai helyzet nagyon veszélyessé válik Kanizsa környékén. Május 21-én Tahy Ferenc jelenti, hogy a törökök á Rinya folyó másik oldalán Babócsát akarják újjáépí- Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli jelszabadulásáig 289 7. térkép. A Kanizsai Főkapitányság 1566-1600 290 Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig teni, valamint Segesdet. 14 falu meghódolt a töröknek, kb. 1000 lovas és gyalogos Csákány erődöt (Somogy vm.) támadta meg, ugyanezen a napon a törökök Galamboknál is támadtak. Tahy véleménye szerint „így őfensége birtoka elnéptelenedik".93 Júniusban Salm Eck győri főkapitány arról értesíti a császárt, hogy a törökök Kanizsa körül készülnek dúlni, sőt a minap is volt valami portya Kanizsánál. Kéri, hogy Tahy Ferencet küldjék Kanizsára. Ezek szerint a főkapitány a rendkívül veszélyes helyzet ellenére sem tartózkodott a gondjaira bízott erődítményben.94 Augusztusban a törökök ismét megtámadták Kanizsa elővárát, Csákányt.95 Szeptember i-én Miksa számol be a budai pasának kanizsai jelentések alapján a törökök bűneiről: a törökök 6 felégetett erődítmény helyreállításával foglalkoznak, a Mura Kanizsa és Komár között fekvő területét bekerítik. Augusztus 24-én két bég 3000 lovassal és gyalogossal Csákány körül portyázott, mások ugyanakkor Szécsényt ostromolták hevesen bombákkal és kisebb ágyúkkal.96 Ugyanerről az eseményről ismerjük Tahy Ferencnek a királyhoz küldött levelét is.97 Musztafa pasa Csákányra vonatkozólag azt a választ adja, hogy a csákányi portya okozója Tahy Ferenc volt, mert ő 2000 lovassal és gyalogossal összeütközést provokált.98 Musztafa Trautson János királyi tanácsosnak szintén erről az eseményekről írva megemlíti, hogy Tahy Ferenc Kapusnál „kastellt czinalthatoth, my arra semmy szóth nem teszwnk". Másnap válaszol Trautson János a budai pasának. Sziget, Babócsa, Koppány táborának praefectusai ellenséges vállalkozásra készülnek Kanizsa környéke ellen. Az az ürügyük, hogy Tahy Ferenc Szécsényt újjáépítteti. Pedig - mint írja - Szécsény őfelsége birtokának közepén van, a császárnak jogában állna tehát építkezni, de a fegyverszünet megtartása érdekében ettől a jogától eláll.99 Mint láthatjuk, 1567 folyamán a török folyamatosan offenzívában van Kanizsa előterében, Tahy Ferenc csak védekezik, ugyanakkor a rendelkezésére álló haderő ütőképességét csökkenti, hogy a főkapitány nem mindig tartózkodik Kanizsán. Rendkívül rossz a kanizsai katonák ellátottsága is. 1567 januárjában királyi utasítás szólítja fel a Kamarát, hogy küldjön 900 forintot a katonák számára, majd 1000 forint átutalásáról volt szó Tahy Ferenc részére, szintén a kanizsai katonák fizetésére.100 Februárban Nádasdynéval a katonák megfelelő táplálékkal való ellátásáról tárgyalnak.101 Tahy Ferenc mint kanizsai főkapitány 1567 januárjában utasítást kap, hogy ha szükséges, katonasággal támogassa a vármegyei adószedőt (dicátort) az adó behajtásában. Az ügy nyilván a rendkívül nyomorúságos helyzetben lévő vármegyében nehezen megy, az összegyűjtött pénz viszont Tahy főkapitányt illeti a katonák kifizetésére.102 A zalavári apátság tizedeit is a kanizsai katonák zsoldjára fordították, de ezek az összegek kevésnek bizonyultak, a király zsoldosainak fizetése állandóan hátralékban van.103 Nem volt jobb a helyzet a Kanizsai Orsolya szolgálatában álló katonák között sem. 1566-67-ben többnyire abban az ügyben leveleznek, hogy az elfogott törököket, illetve azok váltságát maguknak szeretnék megtartani. Az özvegy az érték egyharmadához ragaszkodik „.. . könyörgünk te nagyságodnak, hogy el ne vegye tőlünk az rabot, és az harmadot is belőle, hadd segitsünk magunknak vele."104 A vár átadása előtt 1568-ban a Nádasdy-emberek száma az 1564. évi 100-ról 85-re, a várban lévőké 68-ról 53-ra csökkent. A tisztségviselők ugyanazok maradtak. Fizetségükről az 1568. február 18-i in-structio intézkedik. Nagy Benedek provisor 6 lóra kap abrakot (azaz 6 lovasra kap fizetést), évi 120 forintot ruhákra, ezen kívül gyermekével együtt ingyen táplálkozik. Négy szolgája van, akik 1-4 font húst, kenyeret és 1/2 pint bort kapnak naponta. A provisor kap még 20 köböl búzát, lovainak szénát és takarmányt.105 A fizetés nagyobb mint a korábbi volt, de az idők és a feladatok is változtak. A provisor feladata a vár jövedelmének felbecslése, az elhagyott pertinentiák lakóinak visszahívása. A parasztoktól be kell szedni az adót, és gondoskodni kell, hogy az összeg időben a Kamarához jusson, ő gondoskodik arról is, hogy a vendéget tisztességesen fogadják, ebben segíteniük kell az ellenőrnek (contrascriba), a számtartónak és a várnagyoknak. Mint az instrukcióból kitűnik, a tiszttartó ekkor már gyakorlatilag két urat szolgált.106 A királyi zsoldban álló katonák létszámát sajnos nem ismerjük, így Kanizsa valódi katonai ereje 1566-67-ben homályban marad. Van egy olyan adat, mely szerint Tahy főkapitány 1567-ben 2000 emberrel provokált egy összeütközést, de ezt a létszámot nyilván az egész főkapitánysága erődítményeiből, s talán a vármegyei és a hozzá csatlakozott magánkatonaságból szedte össze.107 Tahy Ferenc kanizsai főkapitánysága idején már nem volt fiatal ember, sőt betegsége is gyötörte. így tisztére, amikor a vár királyi kézbe vételének gondolata felmerült, egy fiatalabb, agilisabb főkapitány jelölésére volt szükség. Tisztségétől 1567 szeptemberében vált meg.108 4. Kanizsa mezőváros (1532-156 j) Az 1540-es évekig a közelben zajló hadűveletek még nem érintették Kanizsát, melynek 1542. évi összeírása szerint itt Nádasdy Tamás birtokában 18, a helybeli plébánoséban 2 porta található, azaz a mezőváros lakossága körülbelül az 1530-as állapottal azonos.109 Valószínű, hogy az 1546-os, vagy egy következő évi török támadás következménye volt, hogy amikor 1548-ban a mezővárost összeírták, megállapították, Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig 291 hogy teljesen leégett, minden háza a tűzvész után épült („Combusta. Totaliter novae domus.")}w Ennek a nagy török támadásnak Kanizsán 24, az uradalom többi falujából pedig Becsehelyen 30, Szegeden 27, Gelsén 26, Venécén és Csákányon 10, Palinban 14, Újudvaron 40, Almaszegen 15, Újnépen 15, Sormáson 17, Szepetneken 46, Szentgyörgyön és Mike-falván 20, Cinegédföldén 15, Bánfalván 17 és Eszte-regnyén 13 porta esett áldozatul. 111 A mezőváros életében a török szomszédság mind erőteljesebb jelenléte, az állandó veszélyeztetettség, a meg-megújuló támadások jelentős változásokat hoztak. Nem tudjuk mikor került sor a település egy részének megerődítésére - gyanúnk szerint már a negyvenes-ötvenes évek fordulóján, talán az említett támadást követően - de ebben az időszakban a dicális összeírások alapján már megkülönböztetik Belső (In-terior) és Külső (Exteriőr) Kanizsát. Az előbbin nyilvánvalóan az erődített, a várhoz közelebb fekvő városrészt értve.112 Az erődített városrész jelentette az egyetlen, ha nem is túlságosan erős védelmet az itt élő lakosság számára. Ezt az állapotot dokumentálja a mezőváros lakosságának földesurához intézett 1560 körül kelt levele: „.. .nem tudunk hová kérni, mert csak vagyunk fejenként az Úristen markában. Az pogán ellenségnek vagyon minden szándéka igen nagy mireánk. ..". Kérik, hogy viseljen az úr gondot rájuk, inkább szolgálnak neki, mintsem a török rabjai legyenek. ,,... Im ez palánk is semennyire jó, hogy ahhoz valamit bizhatnánk, mert mind délrül, fölszélrül, napkeletrül és napesésérül megromlott, semmi oly akadokja sem kapuja. El annyira, hogyha csak valamennyire építenénk, mind az egész vártartománynak gondja volna vele, mert az setét télnek ideje rajtunk vagyon.. ."113 Felvetődik az a kérdés, hogy Kanizsának ez a kettéválása nem csírája-e a dunántúli végházak mellett a 16. század második felétől általánossá váló kétsejtes megoldásnak, amikor a mezőváros erődített részében a katonák és családtagjaik laknak, mellette pedig külön helyezkedik el a település polgári része. Ha a teljes hasonlóság esete fenn is forog, sőt bizonyos, hogy a katonaság egy része az erődített városban lakott, nem lehetett csak a Nádasdy uralom időszakának viszonylag kis számú katonasága az oka a település kettéválásának. A források alapján mindkét városrészben döntően polgári lakosságot találunk, és hogy nem az egész települést erődítették meg, azt elsősorban a település szerkezete és elhelyezkedési körülményei magyarázzák. Kanizsának az északi fele, amely az Ördög-ároktól terjedt Lazsnak irányába, viszonylag nagy és szórt lehetett, elhelyezkedése, valamint a vártól való távolsága miatt, falakkal történő megerősítése esetén is védhetetlen volt. A török támadások mellett a várost 1542-ben és 1553-ban pestisjárvány is sújtja.114 A támadások, jár- ványok következményeként megszűnik az élet a kanizsai ferences kolostor falai között. Utoljára 1533-ban tudunk létezéséről, amikor Terebezdi Jánost rendelik ide guardiánnak.115 Nem tudjuk, hogy ezután mikor és milyen körülmények között mennek el innen a szerzetesek, de bizonyosan még nem a terjedő reformáció, hanem a veszélyes helyzet kényszeríti őket erre a lépésre, hiszen a katolikus plébánia továbbra is működik. 1550-ben Miklós (Nicolaus) a plébános,115 maga a plébánia, és egyáltalán a katolikus hitélet azonban - hasonlóan a megye plébániáinak többségéhez - igen csak fellazult állapotban van. A zalai főesperesség 1554. évi kánoni látogatásának jegyzőkönyve szerint: „Demeter a plébánosa, idős, fiatalt vett feleségül, két szin alatt áldozik, a káplán is karing és haran-g(ozás), (csengetés?) nélkül, külső tiszteletadás nélkül viszi a szentséget a betegekhez, nem tudja rászánni magát a plébános, hogy megjavuljon, a templom és a cinterem fedél nélkül, A kegyúr Ná-dosdi nagyságos úr." Három év múlva volt egy újabb visitatio is, sajnos ennek jegyzőkönyve nem maradt ránk.117 A kanizsai plébánia sorsát a későbbiekben is tudjuk követni. Maga a plébános Kanizsa városában is jelentős földbirtokos volt. A Szombathely utcában 12 negyedtelek lakosainak volt a földesura (ami tovább bizonyítja azt a feltevésünket, amelyet a korábbiakban Szombathely és Külső Kanizsa azonosságáról, ül. a plébánia templom helyéről írtunk), továbbá több faluban voltak részbirtokai, sőt egész falvai, a később az uradalomhoz csatolt Fityeházát is ő uralta.118 Az új hit, a reformáció is gyorsan gyökeret ver a mezővárosban. Elterjedésében a Kanizsai család familiárisai játszhatták a szerepet. Hássághi Dénes kanizsai tiszttartó, Kanizsai Orsolya keresztapja és gyámja fiát, Ferencet a wittenbergi egyetemen iskoláztatja 1536-ban, aki Dévai Bíró Mátyással a „magyar Lutherrel" is itt ismerkedik meg. A Nádasdy udvarban Sárváron is már a protestantizmus szelei fújtak, 1537-ben létesül itt a nyomda, ahol 1541-ben megjelenik Sylvester János Újszövetség fordítása, így nem csoda, ha a kanizsai tiszttartók is támogatói, esetleg hívei is voltak az új tanoknak. 1544-ben már lutheránus lelkész itteni működéséről is tudunk, Sze-remlyéni Mihály személyében, aki éneket írt „Egyiptomból kijövetelének Izraelnek". Szeremlyéni 1551-ben lett a soproni evangélikus gyülekezet első lelkésze, aki saját levelében állítja, egy őt ért váddal kapcsolatban, hogy őt gonosz cselekedetei, vagy eretneksége miatt sehonnan sem űzték el, hanem esztendeinek száma kitelvén jött el Sopronba. A későbbiekben is folyamatosan számolhatunk evangélikus lelkésszel vagy hívekkel Kanizsán. A támogatók avagy hívek közé számítható Térjék Tamás is, akihez Szegedi Máté a kálmánacsai lelkész fordult bizalommal leve- 292 Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig lében, és kéri, ajánlja őt Nádasdy Tamásnak, mint Isten igéjének hirdetőjét.119 A középkori városban egyetlen adatból (1481) tudunk az ispotály létezéséről, amely bizonyosan még a 16. században is fennállt. Az elesettek befogadására létesített intézmény, ha jobbágyokkal nem is, de szántókkal 1568-ban is rendelkezett a város határában.120 A város élete azonban a nehéz körülmények között is még a mindennapos kerékvágásban halad. Rendszeresen megtartják a vásárokat, ahová a környező uradalmakból is érkeznek áruval. 1560 júniusban Szele Jakab várnagynak a nádorhoz írt leveléből tudjuk meg - amelyben a Zrínyi jobbágyoktól elvett só dolgához fűz magyarázatot -, hogy ezek rendjét írott és szokásjog is szabályozza: „Ez dolgot nagyságod így értse, hogy itt a kanysai varasban sokadalmak napján ollyan törvénnyel és szokással élnek, hogy senkinek nem szabad savát eladni, vagy megvenni áltáljában tíz horának előtte, de azért kevesenként szabad eladni, tíz hora után áltáljában is szabad eladni, ezt penigleg az sokadalomnak estin és napján meg szokták kiállta-ni, de ezzel semmit nem gondolván az Zryny uram tüsér kereskedő jobbágyi, az sokadalomnak estin átaljában ennihány szekér sót megvettenek vala és az sokadalomnak napján kétszer árán adták és árulták az szegény községenk az sót: ez okáért hagytam vala, hogy törvényt láttatnéjek ez dologban és Batthyány Mihály uram által és több nemes uraim által könyörgenek, hogy ne törvényködném velők. Azért az kenyergéskor szerzés szerint minden sze-kértül egy-egy sót adtak, kit az nagyságod háza szükségére költöttünk; és ez dolognak vagyon négy esztendeje."121 Kanizsa és a kanizsai vásárok a 16. század első felében, Szigetvár elestéig kiemelkedő szerepet játszottak annak a kereskedelmi útnak a forgalmában, amely Velence és szárazföldi tartományai felé vezettek. A középkori Magyarországot három fontos útvonal kötötte össze a lagunavárossal. Az egyik Kanizsáról Légrád, Zágráb, Topusko, Modrus, Zengg útvonalon ment a tengerpartra, erről ágazott le Zágrábnál a Kostanjevica, Loz, Fostojna, Triest, ül. Rijeka útvonal. Az egyetlen közvetlen szárazföldi irány Kanizsáról Nedölcén, Pettaun, (Ptujon), Ciliin, (Celjen), Laibachon, (Ljubljanán) és Görzön keresztül vezetett Velencébe. Ezeken az útvonalakon elsősorban a marhakereskedelem bonyolódott, amely Somogy vármegye irányából haladt Velence felé. Somogy vármegyéből két marhahajtó út érkezett Kanizsára, melyek Szentpálnál egyesültek. Ezek az útvonalak közvetlenül is fordulhattak volna a zákányi rév felé, s hogy nem ezt tették, csakis a kanizsai vásárok kereskedelemszervező fontosságával magyarázhatjuk. Tudjuk, hogy itt külföldi kereskedők is megfordultak állatvásárlás végett, azonban azt is meg kell jegyezni, hogy a kanizsai vámbevételek a vásárok jelentőségét nem tükrözik kellőképpen, a század közepi kanizsai urbáriumok szerint az ebből befolyt jövedelem 40 és 50 forint között mozgott. Természetesen a kanizsaiak Szentpálon is szedtek vámot, amelynek jövedelme 20 forint körüli értéket mutatott.122 Az osztrák források is megerősítik Kanizsa jelentőségét a déli irányú marhakereskedelemben, miszerint az idegen és a muraközi magyar kereskedők Sziget, Kanizsa, Kálmáncsehi és Babócsa mezővárosok vásárain találkoznak dunántúli partnereikkel.123 Ennek a fontos kereskedelmi útvonalnak a lehanyatlása a török térhódításával, de leginkább Szigetvár elestével vált véglegessé, amikoris az 1570-es években a velencei kereskedők már a nyugat-magyarországi Dunamenti vásárhelyeket látogatták, ahol a Duna-Tisza közi és a tiszántúli kereskedőktől szerezték be szükségleteiket.124 A török támadások mellett az újból és újból kitörő járványok sem kímélik Kanizsa és a környék lakosságát. 1561 februárjában Szele Jakab az újabb csapásról tájékoztatja a nádorispánt: „... mind az falvakon és az külső belső városban igen halnak és betegek is vannak, de itt benn az várban egy drabantnál több még nem halt.. ."12S A város állapotáról az 1563-64-es esztendőkben készült urbáriumok alapján tájékozódhatunk. 1563-ban 31 censust adó jobbágyot (colonus) tartanak nyilván. Ezek 17 egész telken és egy nyolcadtelken (fél negyedtelek = quartam 1/2) gazdálkodtak, megkülönböztettek két iparost, a pajzsgyártót és a lakatgyártót, valamint a bírót (iudex) és a kocsmárost (educillator vini). Ezen kívül 12 zsellér és 3 mészáros is élt itt. Jogállás szerint közülük 30 jobbágy, 8 szabados (libertnus, aki a katonai vagy egyéb szolgáltatás miatt a jobbágyterhek egy része alól felszabadított) és 12 zsellér volt, összesen 50 család. A 18 és fél telek után 18 forint 25 dénár censust fizettek.126 Egy 1564-es úrbéri összeírás gyakorlatilag ugyanezeket az adatokat ismétli. Egyedül a cenzuális jobbágyok számát adja meg eggyel kevesebben, megadja a családok számát 49-ben, az egész telkek számát 17,5-ben, melyek után 17,5 Ft censust fizettek. E bevételhez jött még a földesúri vám.127 Az 1564. évből kelt részletes urbárium megadja a bíró, az esküdtek, a mezővárosi polgárok és a zsellérek neveit. Megtudjuk, hogy a polgárok közül 3 egész, 5 háromnegyed, 2 ötnyolcad, 24 fél és 1 negyedtelkes, 12 zsellér, 3 mészáros, azaz 50 család él itt. Közülük 1 szabad (liber), 1 lakatos (seripar), egy pedig kocsmáros. A puszta telkek száma II. Ezeket a polgárok használják és a provisornak fejenként 1 köböl zabot fizetnek érte. Nem minden kanizsai jobbágy volt a Nádasdy családé, jelentős a plébános jobbágyainak száma, összesen 9-en vannak. Kanizsa polgárainak szolgáltatása 1 egész telek után évi 1 forint census. A földesúri (allodialis) földek nagysága 100 hold, ezen kívül 10 hold, amely régebben Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig 293 a monostorhoz tartozott. A földesúri jövedelemhez tartozik a vámszedési jog. A földesúr Nádasdy Tamás özvegye Kanizsai Orsolya.128 A nádorispán ugyanis 1562. június 2-án Egerváron meghalt.129 Ismerünk még egy jobbágyösszeírást ugyanebből az évből, amely 30 cenzuális jobbágyot és 12 zsellért sorol fel, valamint azt, hogy az ekék száma 12.130 Az 1564-es esztendőből származó dicális összeírás, amelynek szempontjai mások voltak, mint az urbáriumoké, a porták számában megegyezik a többi adattal, amivel mást, illetve többet mond, az a következő: a lakosság többsége az erődített Belső Kanizsán él, a falakon kívül mindössze 10 család, ebből is 6 zsellér és egy szegény (pauper). Belső Kanizsán megemlíti a várnagy, a tiszttartó házát (domus castellani, servitor domine) és a molnárét. Ugyanakkor 14 menekült nemesi családot (nobilis fugitivus) is összeírnak, akik nemességük ellenére a vár erődítési munkáin kötelesek dolgozni.131 Az egymást követő, illetve ugyanabból az évből származó összeírások adatai alapján 59 család élt Kanizsa mezővárosában (a dicális összeírásban szereplő menekült nemesek nélkül). Ebből 50 özvegy Nádas-dyné, 9 pedig a plébános jobbágya volt. Ezt a számot összehasonlítva az 1530. évi 135 családdal (Szombathellyel együtt), a törzslakosság 56%-os csökkenését állapithatjuk meg 34 év alatt. Az önálló iparosok száma is csak 4-5 fő, mindegyikük (pajzsgyártó, lakatos, mészárosok) a katonaság kiszolgálását végzi. A telekszám a 33,75-ről 17,5-20,25-re csökkent, ugyanakkor a vár kiszolgálására hivatott allodiális birtok nagysága gyors ütemben nőtt, ami a robotterhek erős megnövekedésével járt együtt. Nagyon valószínű, hogy az összeírt, a jobbágytelkeken élők nem mindegyike tartozott egyforma szolgáltatásokkal a földesúrnak. Bizonyos, hogy az iparosok mellett a menekült nemesek is a földesúr jobbágytelkeit használják, de a cen-suson kívül nincsen más, elsősorban robot kötelezettségük. Másképpen ugyanis nem tudjuk magyarázni a kanizsai polgároknak 1565-ben Csányi Ákoshoz intézett levelét, amelyben tiltakoznak az egyre növekvő terhek ellen, hivatkoznak régi urbáriumukra, és azt írják „... valamint az ország elvégzett annak kívül mi sem akarunk menni...". Elmondják, hogy urbáriumuk szerint 2 hordó bort Sárvárra vittek, kettőt kocs-máltak. A vár körüli árkot télen jegelték, ha az úr a várba jött, 1-2 szekér fát hoztak a konyhára. A szentegyház malmának töltését javították. Igen súlyos terhük a szőlők kapálása, hiszen csak 18-an vannak, . abban is könnyebbséget várnánk önagyságától, mert itt az töröknek torkában élünk.. ."132 1566-ban igen súlyos csapások érik Kanizsa városát. A Szigetvár alól idáig nyomuló török lovasság egy éjszaka megtámadta a várost és a várat, és ha tüzérsége nem is volt, nagy erővel, fejszékkel igyekezett a palánkot megbontani. Tahy Ferencnek azonban, ha nagy veszteségek árán is, de sikerült őket a falakról vissza- verni.133 Ami azonban a törököknek nem sikerült, azt a vár védelmére idevezényelt német katonák véghezvitték. Szalay Benedek szeptember 27-én jelenti Kanizsai Orsolyának: „lm az németek itt vannak, a külső váras elégé pénteken estve (szeptember 20) soholt csak egy pajta sem maradt; ki azt mondja, hogy a németek égetek el, ki azt mondja, hogy az török, mert immár az égés igen késén történnék. Az németek azt mondják, Chákánt is megégetik, mert az várnak nagy ártására vagyon; kéreméssel kértem, hogy meg ne égessék", de választ még nem kapott, „a mi az szigetben itt a vár mellett gabona vagyon, még azokban tűrhető kár vagyon, de az külső kiskertek mind veteményivel és kertével oda vannak, a szőlőt peniglen szabadon hordják."134 Két nap múlva egy másik levél a magyarok és a németek közötti, az események miatt kirobbant gyűlöltséget ecseteli: „Én inkább akarnám a török miá ölettetném meg, üdvösségemre, hogy nem mint a németek miá... Eleibe viszem vén fejemet, de az németekkel együtt nem maradok".135 Szalay még óvatosan fogalmaz, de a dicális összeírok a pusztításról már egyértelműbben nyilatkoznak. Belső Kanizsa „coloni per Germanos partius Expulsi partium deserta". Külső Kanizsa is elégett („combusta").136 Ugyanez derül ki az ezévi urbáriumból is, amely szerint „a mezőváros jelenleg teljesen puszta, mert a német katonák felégették. . ."137 1567. február 16-án Zala vármegye közgyűlése elrendeli. Kanizsa mezőváros megerősítésére Bánffy László gróf és Bánffy István gróf ajtónálló és asztalnokmester javaiból 100 szekér, Zrínyi György, Zichy Margit és Thurzó Erzsébet javaiból ugyanannyi szekér vesszőt és karót küldjenek emberekkel, a többi urak és nemesek pedig munkásokat küldjenek hat napra.138 A gyors ütemben meginduló helyreállítási munkák ellenére Kanizsa az 1568. február 18-án felfektetett urbárium alapján szomorú képet mutat. Ugyanakkor, mivel felsorolja az összes lakosokat, illetve az elhagyott telkek egykori tulajdonosait is, a mezővárosra vonatkozó egyik legjobb és legteljesebb forrásunk Kanizsa 16. századi lakosságára és telekviszonyaira: 1.) A most is a várban lakó és annak szolgáltatásokkal tartozó jobbágyok („coloni eiusdem nunc in valló novo manentes et ad arcem sua servitia pestan-tes"): Túrós György bíró 1/2 telkes Buza Mátyás 1/2 telkes Herceg Miklós 1/2 telkes Bebők Tamás 1/2 és 1/4 telkes Balog Imre 1/2 telkes Bedők Pál 1/2 és 1/4 telkes Pipo András 1/2 telkes Kalmár Mihály 1/2 telkes Bocskor Ferenc 1/2 telkes Bagoly János 1/2 és 1/4 telkes 294 Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig Szentes János 1/2 telkes Hencse Máté 1/4 telkes Lakatgyártó Lőrinc 1/2 telkes Pajzsgyártó Antal 1/2 telkes (Az utóbbi kettő - mivel mesterségével szolgál a várhoz („qui tamen suo artificio servunt ad castrum"), - libertinus) 2.) A veszedelmes hadihelyzet miatt szétszóródott jobbágyok („coloni procul dispersi proper pericu-la"): Kósa István egész telkes Kósa Imre egész telkes Bedők Barnabás egész telkes Bakos Mihály 1/2 telkes Bagoly Ambrus 1/2 telkes Bebők Kis Mihály 1/2 telkes Nagy Gergely 1/2 telkes Kalmár György 1/2 telkes Kósa János 1/2 telkes Tót Márton 1/2 telkes Kósa Péter 1/2 telkes Ilona, Varga Balázs özvegye 1/2 telkes 3.) A teljesen elpusztult telkek tulajdonosai („ses-siones penitus desertae et hominibus carentea") korábban ezek voltak: Buza Ambrus 1/2 telkes Pósa Illés 1/2 telkes Bus Imre 1/2 telkes Kovács Pál 1/2 telkes Annyán Imre 1/2 telkes Farkas István 1/2 telkes Becske András 1 !2 telkes Bagoly Albert 1/2 telkes 4.) Zsellérek, akiknek semmi földjük nincs, de szolgálnak a várhoz ( „inquilini de eodem oppido nullás terras habentes et servintes"): Mészáros György deák Mészáros János Becke Barnabás Pósa Illés Pósa Kristóf Szíjgyártó János Varga Balázs Varga Antal Gyalus Balázs Bardély András Kósa János Kalmár Tamás Kaza Benedek Bus György Tót Miklós özvegye Buza Ambrus özvegye Bus Imre özvegye Varga András özvegye Jánoska Gergely özvegye Buza Balázs özvegye Kósa Bálint özvegye.139 Az összeírás alapján is megállapíthatjuk, hogy Kanizsa teleknagysága a 16. században végig 19,5 telek volt, ugyanakkor a nagyfokú pusztulás folytán nagymértékben előrehaladt a közösség felbomlása, tovább folytatódott a polgári lakosság számának csökkenése, ami majd a század végére eljut odáig, hogy a városban kívül és belül egyaránt csak katonák laknak. Az is kitűnik az összeírásból, hogy a korábban említett két mesterembert - mivel ez az időszak az előnevek kialakulásának korszaka - foglalkozása utáni előnévvel illeti (Lakatgyártó Lőrinc és Pajzsgyártó Antal). Feltűnő, hogy a zsellérek közel fele iparra, vagy kereskedelemre utaló nevet visel (3 Varga, 2 Mészáros, Szíjgyártó, Gyalus, Barbély, Kalmár), ami nem lehet véletlen. A város lakossága ugyanakkor a nevek tanúsága szerint dötően magyar, nyomát sem találjuk akár német, akár délszláv elemeknek. 1568-ra gyakorlatilag az egész mezővárosban nincs már egésztelkes jobbágy, három 3/4 telkes, tizenegy 1/2 telkes és egy negyedtelkes, összesen 14 helyben lakó jobbágyot találunk, közülük is a két mesterember libertinus, aki mesterségével szolgál a várhoz. Az elmenekültek 3 egész és 9 féltelkes jobbágy. Teljesen puszta 8 fél telek. Jelentős a föld nélküli zsellérek száma, 21, közülük 7 özvegyasszony volt. Gyakorlatilag a mezőváros népessége 1568-ra annyira lecsökkent, hogy már csak jogi státusában volt a legtöbb környékbeli falunál jelentősebbnek tekinthető. 5. Az uradalom (1550-1567) Az állandó török beütések.a kanizsai uradalom területén még a mezővárosnál - melyet a vár katonasága úgy ahogy megvédelmezett - is nagyobb pusztulás képét mutatják. Már a korábban idézett 1548. évi összeírás adatai is képet adnak ennek nagyságáról, amikoris a Kanizsa környéki falvakban 290 portát égetett el a török.140 Az 1547-52 közötti viszonylagos békeidőszak után az 1556 évi hadjáratot követően 1557-ben kelt az uradalom jobbágyainak az a levele, amely így kezdődik: „Kászin bég kétszer is elpusztította a tartományt... "141 Hasonló emberirtást végeztek el ismétlődő járványok is. Az 1553. évi az egész uradalmat végigpusztította, a tiszttartó jelentése szerint „immár csak becsehelyen nincs az pestis, de egyebütt az úr jószágában mindenütt vagyon...". 1561-ben újból végigseper a fekete veszedelem a falvakon.142 A népesség csökkenése nagymértékben gyengítette az uradalom gazdasági erejét. 1555-ben Kanizsa vár tartományában a jobbágyekék megoszlása a következő volt: Újudvar 17, Kanizsa 12, Pamlén 4, Hegyfölde 10, Becsehely 3, Szepetnek 8, Almaszeg 4, Sarmas 7, Iharos 3, Berény 3, Csicsó 6, Szentpál 2, Dencs 3, Miháld 1, Szentpéter 3, Ság 4, Eszteregnye 3, Gelse 11, Újnép 4, Csákány és Venéce 5, Mikefalva és Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig 295 Szentgyörgy 5, Bánfalva 3. Összesen tehát 121, amiből szembetűnő a somogyi falvak nagymértékűén bekövetkezett pusztává válása. E falvak a felsorolt 24 helység egyharmadát alkották, ugyanakkor mindössze 25 ekével, az összesnek nem egészen 12%-ával bírtak. A mindehhez rendelkezésre álló munkáskéz száma körülbelül 150 fő, ezzel mintegy 800 hold uradalmi földet lehetett megműveltetni.143 A jobbágyság egyre súlyosbodó munkakötelezettségeit világítják meg az alábbi adatok. Szele Jakab 1559. évi levele szerint „minden eke baromtul két holdat tartozik felszántani egy-egy jobbágy." 1560-ban Kanizsa tartományban „minden ekével tavaszinak két holdat, kölesnek egyet, gabonának hármat, háromszor szántsanak", a tavaszi szántás tehát egy-egy jobbágytól hat napot vett igénybe. 1565-ben viszont az barmos gazdák egy-egy holdat háromszor tartoznak és bevetni egyenként", ezen kívül kell csépelni, és szőlőt művelni is.144 A gazdasági utasítások és a valóságos, a jobbágyokra kényszerített terhek közti ellentmondásokra világít rá a vártartomány 1556 táján kelt panaszlevele: „... Most pedig a tiszttartó azt végezte, hogy mindenki, ha csak 1 vagy 2 ökre van is, szántani menjen és 15 napig szántott velük a tiszttartó. Az ökrök elaléltak a sok szántástól, haza sem lehetett őket hajtani. Ez pedig csak tavaszi szántás volt. Kölesvetés Szt. György napkor lesz, ott ismét egy hétig kell lenni. Szent János-nap után elkezdődik a parragszán-tás, újabb kétheti folyamatos robot. Ez soha nem volt törvény itt. Rendelje el a földesasszony a szántás mennyiségét, mert így maguknak nem szánthatnak és így az úrnak sem tudnak fizetni. Egy nyárban ötször hajtják őket a szántásra, ez sohasem volt törvényük. Egy nyárban ötször vagy hatszor van vaj- és túrószedés, az sem volt. Ahol a tiszttartó a jobbágynál egy jobb borjút lát, azt is elviteti egy fillér nélkül. Régebben ártány után 1 frtot adtak váltságként, most a tiszttartó 3 frtot akar szedni ártány helyett. Sok a munka a várhoz, olyan jobbágy is van, akit az itteni munkáról egy hónapig sem bocsátanak haza még csak élésért sem. A tiszttartó, Szele Jakab, Újudvar falutól 70 hold földet vett el, amely nélkül éhenhalók leszünk. Bánfalvától is elvett 100 holdat és egyebütt is sokat vett el, annyira jutottak immár, hogy a baromfiat nincsen hová kibocsátani. A tiszttartó ráküldi lovait a fűre és amikorra kaszálni kellene, nincs mit kaszálni és jobbágynak nem lesz szénája. A tiszttartó megfenyegette őket, amikor az úrasszonyhoz indultak, hogy közben otthon a bírákat vasravereti és akik az úrnál voltak, hazatértük után felakasztatja. Azt mondta: Hová mentek keresztes bestyék! Segítsen rajtuk a földesasszony, mert nem akarnak szárnyai alól elbujdosni."145 A megfogyatkozott, amúgy is túlhajszolt jobbágyságot ezen kívül még a földesúrként viselkedő tiszttartók túlkapásai is sújtották, és szembe kellett nézniük a panaszkodásuk következményeivel is. „Míg a födesúrnőnél voltak panaszaikat előadni, addig a tiszttartó, Szele Jakab otthon bíráikat megfogatta s nappal dolgoztatta őket, éjjel pedig börtönben tartotta. Az úton haza felé le akarta őket vagdalni. A szegény népnek nincs miből fizetni, - mert kenyérből sem ehet eleget. Heringet áruitat a jobbágyokkal, ami soha nem volt törvényük. Különböző árukat, pl. olajat vesz és azt a jobbágyokkal áruitatja a maga hasznára. A saját borát a tiszttartó úgy áruitatja velük, mint a magáét. Két urat nem győznek szolgálni. Elég az úr borát egyedül árulni. A szepetnekiekkel Szele a saját vetései alá szántatott. Először a tiszttartónak kell szántani, csak azután jön az úr és ezután a jobbágy maga. Ezt a 4 jobbágyot választotta a tartomány, higy-jen szavuknak az úr és adjon könnyebbséget."146 A várban állomásozó, egyre növekvő számú katonaság eltartása az uradalom egyre csökkenő létszámú jobbágyságának kiszipolyozását vonta maga után. Juhász Lajos szerint 1530-ban a kanizsai uradalomhoz 2289 1/4 telek tartozott. 1564-re ehhez képest jelentősen apad a telkes jobbágyok száma, feladják telküket, zsellér módjára élnek.147 Maksay Ferenc számítása azt mutatja, hogy a családfők száma 30 év alatt (1530-1563) az uradalom területén 1805-ről 697-re apad, ebből is 107 a zsellér, 45 a szegény és koldus, 121 a mentességet élvezők száma.148 A háborús idők hatásaként, amikor az áruértékesítés lehetőségei korlátozódtak, a pénzbeli szolgáltatás helyett a természetbelieké emelkedik. Bár az uradalom terményeit elsősorban a várbeli katonaság ellátására fordították, bizonyos termények eljutottak a földesúr sárvári udvarába is. Úgy látszik, főleg a jó minőségű Kanizsa környéki gyümölcsöket becsülték, mint ez abból a levélből is kitűnik, amelyet 1559. március 19-én írt Nádasdy Tamás feleségének: „Az a gyümölcs, az kit még ez ősszel hoztak volt Zalából és háromféle: ma-karia körtvély, nevetlen körvély és muskotály alma. Jóllehet a muskotály alma elég rosszul vagyon, de a körtvély igen szépen megállott."149 Növekszik az allodiális földek nagysága, 1564-ben a kanizsai uradalomban 7 majorságról is tudunk.150 Az allodiális gazdálkodás céljaira a vár tiszttartója jobbágy telkeket is elvett. A sormási jobbágyok 1565-ben erről panaszkodnak: „... tíz puszta hely vagyon keztek, kiknek földeit őnagysága számára foglalták el..." A Bánffyak is ezzel vádolták Szele Jakabot: „... a szegény ember holdja szerint 140 holdat vett el: minden helytől negyedfél holdat.. ."151 A legfontosabb forrásunk a kanizsai uradalom viszonyairól Kanizsai Orsolyának Szele Jakab tiszttar- 296 Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig tó részére 1564-ben adott instrukciója. Ez a becses dokumentum teljes képet ad arról, hogy mi volt a várnagy (praefectus) feladata a katonáin túl az uradalom gazdálkodásában, egyben összefoglaló képet nyújt annak állapotáról, jövedelmi viszonyairól. A jövedelmet a „Jakab uramnak asszonyom keze írása alatt való lajstom", azaz az urbárium adja meg, amely tartalmazza a jobbágyok és a zsellérek számát, az ekék számát, a szokott adó és pénz járandóságokat. Ezen kívül van a hegyvám a kappan adással együtt. Vámszedési joga van az uradalomnak négy helyen, a „páldi kit most Szentpállt szednek, a kisberényi (Iharosberény), a kanizsai, és a bekcsehelyi (Becsehely). Ezen kívül a várhoz huszonkét szőlő tartozik, valamint három malom a Murán, kettő-kettő Csákányban, Palinban és Újudvaron." A majorságok számát, az ebben lévő állatok és ekék számát szintén az urbárium tartalmazza. Az utasításból kiderül, szerepel a hét major, a kanizsai, a „berki", a mártonfai, a szentgyörgyi, az újudvari és a gelsei. Ehhez vannak bizonyos ekeszámok a majorokban, amelyek számának növelésére ad Kanizsai Orsolya utasítást „a szegény nép szántása megszállásához képest." A praefectus kötelessége a jövedelem beszolgáltatása, a „majorság szaporítása", és külön pontban a kereskedésből, a marhák adásvételéből, borból, bőrből és egyébből származó haszon növelése. A jobbágyokra kirótt kötelezettség, minden eke után egy „jó holdot, őszinek valót háromszor szántani", tavaszit két holdon egy szántással és a vetés. Az aratást kepe számra vetették ki a háznép száma arányában. A vár szőlőinek kapálása is a jobbágyok dolga, de a munkát természetben megfizetik, liszttel és borral, „hogy a szegényeknek legyen mint ételekből, mint italokbul segítség". Vannak pénzen műveltetett szőlők, ezeket napszámra fizetik „nyolcz nyolcz pénzt adván". A kaszálás szükség szerint történik, enek behordása ugyanúgy a jobbágyok dolga a majorságokban, mint a gabona behordása, borszűrés és szállítás. Ehhez járultak még a várban és a váron végzendő munkák. A jobbágyok panasza, és főleg a falvak állapota azonban már figyelmeztető, ezért az úrnő kíméletre inti embereit, külön könhyíti a töröktől jobban sújtott somogyi falvak népének kötelezettségeit. Külön foglalkozik az instructio a szegény jobbágyok helyzetével. Ezeket minden kötelezettség alól felmenti, hogy lehetőségük legyen „földöket mie-ket ismét felvegyék, házokat épiccsék és két esztendő múlva ismég adózó és szolgáló jobbággyá legyenek." A jobbágyság számának szaporítására a nehéz körülmények között egyéb kedvezmények is vannak. A zsellérek, ha akarnak, jobbággyá válhatnak. Aki puszta telket vállal, az négy évig, aki elhagyott puszta házat, az két évig mentes az adó és a szolgáltatás alól. A prefectust külön is inti, hogy a megadottakon kívül semmi mást nem követelhet. A kocsmáitatás, a „borárulás" fontos jövedelmi forrás mind a jobbágyok, mind az uradalom számára. Ezt részletesen szabályozták. „A szőlőhegyes falvakban azokra farsankban egy bort vessen áruitatni, azon kévül szent Mihály naptul fogva szent György napig tebb borárulással ne báncsák, hanem szent György naptúl fogva szent Mihály napig mind asszonyomnak árulják." A szőlők nélküli faluban Szent Mihály naptól kiskarácsonyig szabadon árulható a bor, attól fogva újra Szent Mihályig az uradalom bora árulható. Maximálta az instrukció a főtiszttartó által kiszabható bírságot is, 4 forintra, de a bírság mértékének kiszabásában is mértékletességre intett.152 Úgy tűnik az utasítás alapján, hogy Kanizsai Orsolya a nehéz helyzet ellenére megpróbál a lehetőségei határáig elmenni a kedvezményekben, hogy az egyre fogyatkozó munkáskezet megtarthassa az uradalomban. Azonban a következő néhány esztendőben a török támadások a pusztulás folyamatát megállítha-tatlanná tették. A sokat szenvedett uradalomra a végső csapást 1566-ban a Szigetvár alól kirajzó portyázok mérték, akik szinte a teljes környéket kirabolták és felégették. Az 1566. és 1567. évi összeírások a vártartománynak szinte minden faluját elégettnek, vagy elhagyottnak nyilvánították.153 Az életben maradottak egy része is e veszedelmes vidékről más, békésebbnek tűnő vidékre menekült. Nem véletlen, hogy 1568-ban a királyi kézbe került vár provisorának kinevezett Nagy Benedek instrukciójában mint fontos feladat jelentkezik az elhagyott telkek lakóinak visszacsalogatá- Jegyzetek 1 Szapolyai János 1532. jún. 9-én kelt oklevele. In: Horváth Mihály: Gróf Nádasdy Tamás élete, némi tekintettel korára. Buda, 1838.; 59-61. 2 OL.Dl. 8712. 3 Z.O. II. 519-521. 4 Sinkovics: Sárvár 342.; V. Molnár 28. 5 Lásd 7. sz. jegyzetet. Kanizsai Orsolya születési évét mind Reiszig, mind Érszegi 1523-ra teszi, eszerint 1532-ben 9 éves volt, ugyanakkor Sinkovics: Sárvár 12 évesnek mondja. 6 Érszegi 342. 7 Szerelmes Orsikám. Grinaeus Tamás utószava. 290-291.; Komoróczy 15-17. 8 Uo. 290.; Sinkovics: Sárvár 349-357. Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig 297 9 Uo. 291. (V. Molnár 28. tévesen 1532-re teszi.); Sin-kovics: Sárvár 342. Szerinte az esküvő 1534 végén volt. 10 Török hadak Magyarországon. 1526-1566. Kortárs török történetírók naplórészletei. Thury József fordítását válogatta, jegyzeteit bővítette Kiss Gábor. [Budapest] [1985.]; 100-105. 11 Rabok, követek, kalmárok az oszmán birodalomról. Közreadja Tardy Lajos. Budapest, 1977., 23., 208.; 159.; Vándor 1988. 24. 12 Bakyth Pál levele Nádasdy Tamáshoz. OL. Nádasdy Missilisek. Bakyth Pál levelei. 13 Füssy 118. 14 Füssy 118. 15 Szerelmes Orsikám. 291. 16 OL. Nádasdy cs. It. Missilisek. M. csomó 17 OL. Nádasdy cs. It. Missilisek. L. csomó 18 Nádasdy Tamásné Szálai Jánosnak. 1542. szept. 15. Mályusz Elemér: Az Országos Levéltár Nádasdy levéltárának magyar levelei. Levéltári Közlemények 1923. 126-149., 287-309.; 295. 19 Memória Rerum 1504-1566. Sajtó alá rendezte és a jegyzeteket írta Bessenyei József. [Budapest] 1981., 92. 20 MTK. II. 377. 21 Közös Pü. It. Hung. 1546. írja és a jelzetet közli Takáts: Századok 1908., 51. 22 Wien. Gemeinsames Finanzarchiv, Hungarn fasc. Nro. 14-335- 23 Marosi HTK. 1974. 34.; MHT. I. 202-203. 24 Benda Kálmán: Zrínyi Miklós a szigetvári hős. In: Szigetvári emlékkönyv. Szerk.: Ruzsás Lajos. Budapest, 1966., 15-51.; 16-27. 25 Uo. 30.; Barabás II. 2. rész, 65. sz. 26 Thallóczy, Századok 1877. 172.; Szendrei HTK. 1888. 418. 27 OL. Nádasdy cs. It. Missilisek. P.2. csomó. 28 OL. Nádasdy cs. It. Missilisek. Bánffy levele. 29 Nádasdy T. cs. lev. 79. 1550. szept. 4. Kapu. 30 Szalay: 400 levél. 119-120.; MTK II. 387. 31 Szakoly Ferenc (ifj.): Tolna megye negyven esztendeje a mohácsi csata után (1526-1566). In: Tanulmányok Tolna megye történetéből. II. Szerk.: Dr. Puskás Attila. Szekszárd, 1969., 7-85.: 74. 119. lbj. 32 Vass Előd; Törökkoppány 1556. évi adóösszeírása. In: Somogy megye múltjából. Levéltári évkönyv 3. Szerk.: Kanyar József. Kaposvár, 1972. 57-73.; 57-58. 33 MTK II. 385-386. 34 Kultúrtörténeti szemelvények a Nádasdyak 1540-1550-es számadásaiból. Fasc.II. Az anyagot közli Kumoro-vitz L. Bernát és M. Kállai Erzsébet. Sajtó alá rendezte Belányi Márta, Gáborján Alice közreműködésével. Bp. J959- 38-50.; OL. Nádasdy számadások. Fasc. B. 1556. 35 Szalay: 400 levél. 126. 36 OL. Nádasdy-féle iratok. A jelzetet és az idézetet közli Takáts: Századok 1907. 827. Az idézetet az alábbi jelzettel közli: Nádasdy-féle iratok. 1554. október 28. 37 Takáts: Századok 1907., 735. 38 Takáts: Rajzok II. 57. 39 MTK. II. 389. 40 Mo. tört. 3/1. 271-272. 41 Pataki 42 Pataki 14. 43 Banfi 1940. 147. 44 OL E 186., B 1549. 117. Közli Méri. 65., 56. sz. jegyzet, amelyben közli a jelzetet. 45 OL. Nádasdy It. Missiles., Közli Takáts: Századok 1907. 734. 46 Uo. és Takáts: Századok, 1908., 52. 47 OL. Nádasdy-féle iratok. Magyar Bálint levele. Közli Takáts. Századok 1907. 817. 48 OL. Nádasdy cs. It. Missiles. 1535. dec. 17. 49 OL. Nádasdy cs. It. Missiles. Zele Jakab levele Nádasdy Tamáshoz. 1556. jan. 2. 50 OL. Nádasdy cs. It. Missiles. Magyar Bálint Nádasdy Tamásnak. Kanizsa. 1556. jan. 18. 51 OL. Nádasdy cs. It. Missiles. Erdély Tamás levele Nádasdy Tamáshoz. 1556. máj. 10. 52 OL. Nádasdy cs. It. Missiles. Térjék Tamás, Erdély Tamás levelei Nádasdy Tamáshoz; Erdély Tamás levele Byk Ágostonhoz. 53 Takáts: Századok 1907. 821. 54 OL. Nádasdy It. Magyar Bálint Nádasdy Tamáshoz, 1556. máj. 16. 55 Takáts: Századok 1907. 736. 56 Takáts: Kapitányok 249. 57 Takáts: Századok 1908., 52. 58 Nádasdy T. cs. lev. 95. Kanizsai Orsolya Nádasdy Ferenchez 1556. jún. 13. 59 Szigetvári levelek 1982., 117. 60 Temesváry Ferenc: Díszfegyverek főúri kincstárakban. Tihany, 1969. 24. 61 MTK. II. 390.; MHT. I. 187-188. 62 Nádasdy T. cs. lev. 232-233. 1556. június 27. 63 Takáts: Kapitányok. 244. 64 MTK. II. 391. 65 Nádasdy T. cs. lev. 15-16. 66 Nádasdy T. cs. lev. 16. 67 C.J.H. II. 399. 1556. évi 6. cikkely. 68 Müller 22. 69 OL. Nádasdy cs. It. Missilis. Szele Jakab kanizsai várnagy levele Csányi Ákoshoz. 1559. január 27. Kanizsa. Kiadva: Barabás I. 501-502. 70 Takáts: Rajzok II. A magyar erősségek 21. 71 C.J.H. II. 461. 1559. évi 30. cikkely. 72 Az alaprajzot közli Pataki (Kriegsarchiv. Hofgeratli-che Aktén 1572. máj. 77-0065. jelzettel.) 73 Lásd. 35. sz. jegyzetet. 74 Mén 79.146. lbj.; OL. E 186., B 1549 117. Térjék Tamás levele Nádasdy Tamáshoz 1551. febr. 21. 75 Takáts: Rajzok II. A magyar erősségek 21-22.; Mako-viczky Gyula: A kanizsai vár története. Kézirat. T. Gy. M. Adattár, a. 1208-81. sz. 17-19.; Barabás 1.501-502. 89. 76 Magyar levelek a XVI. századból. Közli: Komáromy András, V. közi. Történelmi Tár 1908., 426. 77 Ua. I. közi. Történelmi Tár 1907., 134. 78 Veress D. 82. 79 Ua. 83. 80 Ua. 87-89. 81 Bilkei Irén: Csányi Ákos - egy zalai köznemes pályája a XVI. században. Zalai Gyűjtemény 33. (1993.) (Nyomdában); 88. lbj. 82 OL. Nádasdy cs. It. E 185. 17/187. Instructio vagy Tanulság Kanizsai várba Zele Jakab uramnak, ott való prefectusnak, 1564. esztendőben (magyar nyelven). Közzé teszi Szamota István. Magyar Gazdaságtörténeti Szemle, 1894.; 66-71. 83 Uo. és Müller 52-53. Müller Vera tévesen számolja a várban működők számát 68 főre, ugyanakkor az az értelmezése is téves, hogy ezek közül csak 32 végez katonai tevékenységet. Ez utóbbin nyilván a 22 kapunállót és a 10 drabantot érti. Ezzel szemben természetes, hogy a felsoroltak mindegyike adott esetben katona is, és fizetésükért a megadott számú lovast köteles tartani. 84 OL. Nádasdy cs. It. E 185. F. 17. 1566. jún. 9. Kanizsa várának inventariomja Zalay Benedeknek Bakonakynak kanizsai praefectusnak Szele Jakabnak Szentbalasynak adatott .. . (Csak a leltár hadi vonatkozású részleteit közöltük). 298 Dr. Vándot László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig 85 Szigetvári levelek. 1982. 124-125. (Báró Palhiller Miklós Nádasdy Tamáshoz. 1566. VI. 20. Pápa. OL. E 185. B 1540.) 86 OL. E 158. Die. Zala, III. 527. (1566); Barabás II. 84. 87 MTK. II. 397.; Szántó 1980. 41. 88 Istvánjfy II. 550., 553-555.; Müller 24.; A Kanizsa körüli eseményekről török részről Pecsevi Ibrahim ír. (Török történetírók III. Ford. és jegyzetekkel ellátta: Karácson Imre, Budapest, 1916., 79.) 89 MHT. 203.; Takáts: Thengöldi 235. 90 Mo. tört. 3/1. 627.; Szerelmes Orsikám 364.; Istvánjfy II. 554- 91 Müller 24. 92 Barabás II. 83-84.; Takáts: Thengöldi 234. 93 Staatsarchiv. Turcica. 22/72. 1567. január 20. Maxi-milianus secundus Archiduci Ferdinando; Uo. Fol. 282. Joannes Trautson supremus curiae magister. Staatsarchiv. Turcica. 22/338. Albertus de Wys: Sacratissime Imperator; Uo. Fol. 494. Articuli ex literis Francisci Tahy s. c. m. proponendi. 94 Müller 26.; Staatsarchiv. Turcica 23/138. Eckius Co-mes a Salm: Sacratissime Imperator. . . 1567. június 26. 95 Uo. 23/86. 1567. aug. 25. 96 Uo. 23/102. Budai pasához Maximilianus: Querelae contra Turcas. 1567. szept. i. 97 Uo. 23/106. Franciscus de Thachy: Sacra Romanorum Imperatoria. 1567. szept. i. 98 Uo. 23/m. 1567. szept. 8. Max. Secundus Passae Budensi. Fol. 118. Musztafa Basa Budae Locumtenens: Serenissime ac Inclitissime Imperatore. 99 A budai basák 37. 32. levél. 1567. szept. 9.; Staatsarchiv. Turcica 23/133. Joannes Trautson consil. magister Passae Budensi. 1567. szept. 10. 100 OL. E 21. KL. Ben. res. N. 13. 1567. jan. 20.; OL. E 554 VKI. Fol. Lat. 1333. 1567. 101 OL. E 21. KL. Ben res. N. 33. 1567. febr. 4. 102 OL. E 75. KL. Exp. cam. mutatók 1567. jan. 25. 103 OL. E 15. KL. Exp. cam. mutatók 1567. jan. 25.; 1567. febr. 28. 104 Müller 33. (1566. júl. 23. PálfFy Ambrus Nádasdy Tamásnénak) 105 Müller 53.; OL. Nádasdy es. lt. E 185. 17/231-233. 1568. 106 Müller 36., 53. 107 Müller 60.; Staatsarchiv. Turcica 23/111. 1567. szept. 9. 108 Istvánjfy II. 555.; Müller: Thury 34-35. 109 OL. Die. Zala m. I. 20. 1542. 110 OL. Die. Zala m. 2. k. Fol. 248/v. Kanysa, 1548. 111 Komoróczy 24. (OL. Die. Zala m. conscr. 52. k. 1548. alapján) 112 Kimutatás az OL. Zala megyei dicalis összírásaiból 1531-1622 között. Készítette Horváth László András. Göcseji Múzeum. Adattár. 1594-92. (Kanizsa Interior és Exteriőr 1531-1598 között szerepel.) 113 OL. Nádasdy es. It. Missiles Kanizsa város levele é. n. 1560 körül. 114 Lásd 24. és 36. sz. jegyzetet. 115 Karácsonyi 1922. I. 119. 116 OL. E 150. Acta Eccl. 19/41. 1550. Plébániák lajstroma. Zepethnek vicaria. 117 Pfeiffer 28.; OL. Nádasdy es. lt. Missiles. Szele Jakab levele Nádasdy Tamáshoz, 1557. „Veszprémi püspök uram szombaton ide Kanizsára az n. visitatora jött vala és vasárnapon ebéd után mene el." 118 Szakály: Kanizsa. 23. 119 Zoványi Jenő: A reformáció Magyarországon 1565-ig, Budapest, [1921.] 245-246.; Fónyad Pál: A nagykani- zsai evangélikus gyülekezet története. Nagykanizsai Honismereti Füzetek 3. Nagykanizsa, 1991. 3-4.; Régi magyar költők tára II/i kötet. XVI. századbeli magyar költők művei 1527-1546. Közzé teszi Szilády Áron. Budapest, 1880., 461. 120 Csánki III. 20.; Szakály Kanizsa.; OL. U. et C. 27/59- (1567) 121 OL. Nádasdy cs. It. Missiles. Kiadva: Barabás I. 552-553- 122 Szakály Ferenc: A Dél-Dunántúl külkereskedelmi útvonalai a XVI. század derekán. In: Somogy megye múltjából. Levéltári évkönyv 4. Szerk. Kanyar József. Kaposvár 1973., 55-112.; 55-62. 123 Ua. 89. 124 Ua. 101. 125 OL. Nádasdy cs. It. Missiles. Zele Jakab levele Nádasdy Tamáshoz. 1561. febr. 4. 126 OL. U. et C. 101/19. (1563), közli: Maksay 144. 127 OL. U. et C. 95/11. (1564) 128 OL. U. et C. 27/56. (1564) 129 MTK. II. 393. 130 OL. U. et C. 27/58. (1564) 131 OL. Dic. Zala. III. 327. (1564) és 82. sz. jegyzet. (Az Instructio 16. pontja alapján.) 132 Jobbágylevelek 34., 9. sz. Kanizsai polgárok Csányi Ákoshoz, 1565. 133 Lásd 94. sz. jegyzetet. 134 Barabás II. 84. Bakónoki Szalay Benedek özvegy Kanizsai Orsolyának 1566. szeptember 27. Kanizsa. 135 Takáts: Századok 1907. 824. Az általa közölt jelzet: OL. Nádasdy-féle iratok. Szentgyörgyi levele Nádasdyné-hoz, (ugyanezt a levelet Takáts: Thengöldi 234. mint Szalay kanizsai kapitánynak Nádasdynéhoz intézett levelét közli.) 136 OL. Dic. Zala III. 527. (1566.) 137 OL. U. et C. 27/59. „Oppidum. . . est desertum, quia milites germani autumno superiori combusterunt..." 138 Z. m. It. IV-i/a-i. Zala Vármegye Nemesi Közgyűlésének irata. Közgyűlési és részgyűlési jegyzőkönyvek (Pro-tocolla congregatiorium) Egerszeg, 1567. febr. 16. 139 OL. U. et C. 29/9. Közli Szakály: Kanizsa 23-24. 140 Lásd 34. sz. jegyzetet. 141 Jobbágylevelek 25. Keltezetlen, 1555 után. A kanizsai tartomány jobbágyai Nádasdy Tamásnéhoz. (A levélből kiderül, hogy tavasszal írták, azután, hogy „A német had is nagy pusztaságot tőn a jobbágyokon", ez pedig csak az 1556-os hadjárat lehetett. így a helyes keltezés 1557.) 142 OL. Nádasdy cs. It. Missiles. Szele Jakab levele Nádasdy Tamáshoz 1561. febr. 4. 143 Komoróczy 74. 144 Komoróczy 94-95. 145 Jobbágylevelek 25. 4. sz. irat. A kanizsai tartomány jobbágyai Nádasdy Tamásnéhoz. Keltezetlen, 1555 után (valószínű 1557-ben, lásd 98. lbj.) 146 Ua. 28. 5. sz. irat. Ugyanazok Nádasdy Tamáshoz. 147 Juhász Lajos: A porta története 1526-1648. Századok 1936., 497-578.; 532. 148 Maksay 143. 149 Nádasdy T. cs. lev. 37-38. Nádasdy Tamás Kanizsai Orsolyához, 1559. márc. 19. 150 Maksay 24., 144. 151 Komoróczy 61. 152 Lásd 88. lbj. 153 OL. Dic. Zala m. 1566., 1567. 154 HKA. Hoffin. Ung. F. 16. 1568. február 8.; Juhász Lajos 147. sz. jegyzetben i. m.-e 532. Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig 299 IV. KANIZSA KIRÁLYI KÉZEN (1568-1600) 1. A kanizsai főkapitányság története 1567 szeptemberétől az 1577. évi hadügyi reformig a) Kanizsa átadásának menete és Thury György kapitánysága (1567. szeptember-isy 1. április 2.) A király 1566. december 2-án foglalkozott először komolyan azzal, hogy Kanizsát, a Délnyugat-Dunántúl kulcserődjét saját kezébe vegye, és egyúttal megerősítse, miután Szigetvár elestét követően a Dunán inneni főkapitányságot átszervezték és kettéválasztották, a Duna és a Balaton közti főkapitányságra Győr, valamint a Balaton és a Dráva közti főkapitányságra Kanizsa székhellyel.1 Az ezzel kapcsolatos tárgyalások még érdemben meg sem kezdődtek, amikor 1567 augusztusában a király Mezőlaky Ferencet, Zsembery Boldizsárral vagy Söjtöry Balázzsal együtt akarta megbízni a vár átvételével, de Mezőlaky azt, mivel Csányi Ákossal haragban volt, nem vállalta.2 Mint láttuk, az újonnan kinevezett főkapitány székhelye egy magántulajdonban lévő várban volt, ahol ebből adódóan kettős hatalom állt fenn, ami állandó súrlódásnak volt a táptalaja. Az ötlettől a megvalósulásig azonban mintegy másfél esztendő telt el, amely időszak sem az országnak, sem a vár és az uradalom birtokosának nem használt. Miksa és az új szultán, II. Szelim között 1567 januárjától megindult béketárgyalások ellenére a hadiesemények folytatódtak, ugyanakkor a kanizsai várban a két urat szolgáló katonaság között mindennaposak voltak az ellentétek, amelyek a haderő ütőképességét nagymértékben csökkentették.3 Tahy főkapitány, aki másirányú elfoglaltságai miatt nem sok időt töltött a vár falai között, nem volt képes úrrá lenni a helyzeten.4 Szükségessé vált egy jó szervezőképességű, kiváló katonára, aki mind tekintélyében, mind képességeiben pótolni tudta a Szigetváron hősi halált halt Zrínyi Miklóst, és egyetlen feladatának főkapitánysága határainak védelmét tekinti. Ezt az embert sikerült megtalálni Thury György személyében. Pályájának kezdeteiről nem sokat tudunk. A 16. század negyvenes éveiben Ságon (Ipolyság) szolgált mint huszár főlegény, Várdai Pál esztergomi érsek katonájaként. 1552-ben, amikor a török elfoglalta Drégelyt és Ságot, Teuffel Rézmán táborába vezényelt volt, ahol részt vett a palásti csatában. 1556. március 7-én nevezik ki a lévai vár kapitányává, ahol !557- április 4-től 1558. február 14-ig nemcsak a kapitányi, hanem a provisorx (udvarbírói) beosztást is viselte, tehát jártasságot szerzett gazdálkodási ügyekben is. Mindkét állás után a természetbeni járandósá- gon kívül 100-100 forint havi fizetésben részesült. Kiemelkedő érdemeit bizonyítja, hogy kapitányi tiszte mellett 1558-ban Bars vármegye főispánja lett. Még ugyanebben az évben fordulat következik be életében. Podmaniczky Rafael és felesége kérésére elfogadja és szeptember 8-án átveszi a palotai vártartomány gazdasági irányítását. Rövidesen meghal a vár ura és özvegye, Lomniczai Johanna a várat és tartományát átadja a királynak. Ekkor már valószínűleg a vár kapitánya, és marad a király szolgálatában is. Palota kapitányaként egyre híresebb, eredményes portyákat vezető vitézként, kiváló bajvívóként ismerik meg. A zsákmány révén sikeresen pótolja az egyre szűkebben csordogáló zsoldot, sőt a javakból a királynak is juttat. Nem marad el a királyi elismerés sem, birtokadományokban részesül, sőt ilyeneket kijár leghűségesebb katonáinak, köztük íródeákjának Alis-tály Mártonnak is. Az állandó fizetetlenség miatt 1565-ben le kíván mondani, de maradásra bírják. 1566-ban jött el a kiváló kapitány dicsőségének csúcspontja. Arszlán budai pasa, a kor egyik legkiválóbb török hadvezére ostrom alá veszi Palota várát. Tíz napi heves ostrom után Győrből megérkezik a felmentő sereg, a sikertelen pasát a szultán kivégezteti. Thury a kapitányságot közvetlen ezután Benedek nevű öccsére bízza, maga pedig a Győrben állomásozó táborhoz csatlakozik. Mahmud, Székesfehérvár parancsnoka megtámadta a tábort, a csatában Thury vezetésével seregét szétverik, őt magát elfogják. Érdemeiért a császár aranysarkantyús lovaggá üti Thu-ryt. 1567 júliusában újra Palota élén találjuk.5 1567 szeptemberében előzetes alkudozások után a király felajánlja Thury Györgynek a kanizsai kapitányságot, és Török Ferenc mellett az országos főkapitány-helyettesi tisztséget.6 Egész szeptemberben ebben az ügyben leveleznek egymással.7 Mivel a levelek elvesztek, a tartalmi kivonatokból csak következtetni lehet, hogy Thury feltételekhez kötötte a kinevezés elfogadását. De szeptemberben már kanizsai kapitányként intézkedik, élelmet, fizetést kér Kanizsára. Szepterjiber és október folyamán már ilyen minőségében több utasítást (instrukciót) kap a Haditanácstól. Úgy tűnik tehát, hogy ha nem is szívesen, de vállalja a megbízatást.81567. október 21-én már ténylegesen ő a vár kapitánya, a Tolna mezőváros ajándékozásáról szóló reverzális levélben - ez a birtok is az alkudozások tárgya volt - már ezzel a címmel illeti magát.9 November 22-én megkapja főkapitányi utasítását is.10 Ténylegesen előbb lett Kanizsa főkapitánya, mint az a király kezébe került volna. Az átadás azonban ekkor már folyamatban volt. Az érdemi tárgyalások Kanizsai Orsolyával és fiával 1567. október 9-én indultak meg. Május i-ig szándé- 300 Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig kozott a király a várat átvenni, a vár értékeinek (gazdasági helyzetének és hadifelszerelésének) felbecsülésére királyi biztosok kiküldésében állapodtak meg, és kérték, hogy az özvegy a katonák eleséggel való ellátására adjon kölcsön a kamarának 16000 forintot.11 Hosszas alkudozások után végül is megállapodtak. Királyi biztosnak Vízkelety Györgyöt választották,12 a feltételeket 1568. január 24-én rögzítették. Nádas-dyné Kanizsai Orsolya és fia kárpótlásul a Nyitra vármegyei Csejte várát és a borsmonostori apátságot kapják, az özvegy Kanizsa átadása mellett 10 000 forintot ad kölcsön a királynak a katonák kifizetésére.13 Újólag rögzítik, hogy az átadást május i-ig kell végrehajtani}* Az ezt követő időszakban a királyi biztosok megkezdik a legfontosabb feladatok végrehajtását: leltárak elkészítését, a katonák eleséggel és zsolddal való ellátását és a szükséges építkezések megindítását.15 A munkák irányítói Nagy Benedek, a kinevezett udvarbíró és Szentábrány Jakab ellenőr (contrascriba). Ők kapják az utasításokat a kamarai tanácsosoktól - név szerint a kanizsai ügyek intézői Chuzy János és Szenthpétery Miklós - a vár jövedelmének felbecslésére vonatkozólag.16 Thury György kapitánynak pedig gondoskodnia kellett az udvarbíró és az ellenőr zavartalan tevékenységéről.17 Februárban elvégzik a felméréseket, elkészülnek a leltárak.18 Kanizsa 1568 márciusától gyakorlatilag a királyé, azaz teljesen Thury György irányítása alatt áll. " A vár az átadásakor abban az állapotban volt, ahogy azt Nádasdy Tamás 1555-1559/60 között átépítette. Ez sem nagyságában, sem szerkezetében nem felelt meg annak a feladatnak, amelyre az Udvari Haditanács Kanizsát szánta. Döntés született a főkapitányság székhelyének a legmodernebb elvek alapján nagyszámú katonaság befogadására alkalmas átépítésére. Szakértők vizsgálták meg az átépítés lehetőségét, különböző tervek születtek. A tulajdonképpeni munkák végül is 1568-ban Pietro Perabosco és Sallustio Perruzzi irányítása alatt kezdődtek meg.19 Kanizsa újabb átépítését külön fejezetben tárgyaljuk, itt csak annyit kívánunk megjegyezni, hogy ennek a nagyszabású tevékenységnek az előkészítése, s magának a munkának a megkezdése a katonai irányítás és az uradalom ügyei mellett természetesen nagy feladatot róttak az újonnan kinevezett főkapitányra is. Thury Györgynek ahhoz, hogy a kanizsai főkapitányság katonai erejét megfelelő állapotban tartsa, mindenekelőtt a katonák ellátásáról, zsoldjáról kellett gondoskodnia. Mint már korábban láttuk - és a későbbiekben a kanizsai uradalom gazdasági viszonyait az 1568-1600 közötti időszakban bemutatjuk, - Kanizsának az uradalomból származó bevételei ehhez korántsem voltak elegendőek. A vártartomány defi- citjét az egyházi tizedekből próbálták fedezni. Kanizsának és a hozzá tartozó palánkoknak az ellátására a zalavári, kapornaki, pornói apátságok, és a győri püspök szepetneki uradalmának tizedei voltak rendelve.20 A kapornaki és a zalavári apátság tizedeit már 1567-ben Kanizsának adták bérbe.21 1569-ben a veszprémi püspök is bizonyos tizedeket Kanizsának enged át.22 A következő évből arra van utalás, hogy a zágrábi káptalannál feljegyzett tizedeket árendába adják a kanizsai várnak.23 Az árendát azonban a befolyó összegekből általában nem tudták kifizetni, pl. 1570-ben a veszprémi püspök sem kapta meg azt a 200 forintot, amellyel neki tartoztak a tizedek használata miatt.24 Másik fontos feladata, egyben jövedelme volt a kanizsai várnak, hogy annak a Szigetvárnak az örökébe lépett, amely hat vármegye királyi adóját szedte. Ezt a feladatot a török által meghódított területen ettől kezdve Kanizsa látta el.25 A vár irányítása két részből tevődik össze: a katonai feladatok ellátásából és a vár életének, gazdálkodásának biztosításából. A vár királyi kézbe kerülése után a gazdasági és katonai irányítás jobban elválik egymástól, mint korábban, és szakszerűbben is történik. A gazdasági irányítás és az ezzel szoros összefüggésben álló pénzkezelés kamarai irányítás alatt áll. A Kamara küldi szét a muníciót és ügyel az élelemkezelésre is.26 A gazdasági ügyek intézése továbbra is a provisor feladata, akinek tisztét Nádasdy emberétől, Nagy Benedektől egy bizonyos Wyda nevű veszi át. Ugyanakkor azonban, mivel a főtanácsos Hieronymus Beck nem tud Kanizsára menni, hogy a régi provisortól és az ellenőrtől átvegye a várban lévő gabonát, úgy tűnik, hogy Nagy Benedek marad a későbbiekben is a provisor.27 1569-ben tehát a vár gazdasági irányítását a következők látják el: provisor Nagy Benedek (ugyanakkor egy levél említi a német udvarbírót, mint Germanus provisort), az ellenőr Szentábrány Jakab literátus, a számtartó Mátyás deák. Feladata a jövedelem adminisztrációja. Kamarai tanácsosok: Szentpétery Miklós és Chuzy János. Kamarai főfelügyelő a tulajdonképpeni élelmezési felügyelő, Hieronymus Beck. Külön irányítója és főfelügyelője van az építkezéseknek Pöppendorf Ferenc személyében, akinek önálló fizetőmestere is van.28 Felmerül a kérdés, hogy milyen volt a viszony a kapitány és a pénzügyeket intéző provisor között. Végső soron mindenért, ami a várban történik, a kapitány a felelős. Ő a provisor felettese, és közvetlenül a komoly gazdasági ügyekbe is beleszólása van. A jövedelmek behajtásáról a vár mindenkori kapitánya köteles gondoskodni, aki e célból egyaránt igénybe vehette a vármegyei szolgabírákat, adószedőket, sőt a királyi harmincadosokat is. Az e tekintetben történő eljárást az instrukció szabta meg, amelyet a Királyi Kamarától a hadiadók, katonai és várbeli kiadások és jövedelmek tekintetében legfőbb hatóságától hivatal- Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig 301 ba lépésekor kapott.29 Thury Györgynek kellett ellátnia a jövedelmekkel kapcsolatos adminisztrációt is.30 Ha a provisor és a várnép között összeütközés támadt, a kapitánynak kellett igazságot tennie. Ezt Thury teszi meg mindig tárgyilagosan. A panaszokat a Kamara, a Haditanács, vagy maga a király felé is a kapitány továbbította, nyilván az ő szavának nagyobb súlya volt.31 Ilyen módon történt Kanizsán a vár és népének irányítása. A várszolgák, a falvak lakói dolgoztak otthon földjeiken, ellátták a várat, a katonák pedig védelmezték őket a támadások ellen. Döntően befolyásolta a vár védelmi képességét az ellátás másik fontos összetevője, a hadieszközök mennyisége és azok állapota. A vár felszereltsége a rendelkezésre álló adatok szerint Kanizsa átvételekor nagyjából Szigetváréval volt egyenlő. Az 1568. február 10-i leltár szerint Kanizsai Orsolya tulajdonából 7 ágyút, 952 golyót és 32 puskát vesznek át. Ezt összehasonlítva a már korábban említett 1566. évi leltárral, láthatjuk, hogy már a vár átvétele előtt is a felszereléseknek megközelítőleg a fele a király tulajdonában volt, és azok karbantartásáról is a királynak kellett gondoskodnia.32 Arra tekintettel, hogy Thury György kapitányságának ideje alatt hivatalosan béke volt, komoly török támadásra nem került sor, ostromot nem kellett kiállnia, a tárgyalt időszakban sokkal izgalmasabb vizsgálni a vár hadierejének szubjektív oldalát, a katonák létszámát. A kanizsai katonák eszmei létszámát kb. 1000-re lehetett becsülni ebben az időszakban. Ez a létszám valójában mindig csak papíron létezett, és általában tartalmazta a várban élő nem katonai szolgálatot teljesítők létszámát is. A katonák ellátására - a 16. század közepéről rendelkezésre álló adatok alapján - a következőket fordították. A gyalogos katona zsoldja havonta 2 magyar forint, a lovasé 3 forint 20 dénár volt. A katonáknak ruházatuk mellett a zsoldból kellett volna élelmet is venniök és a lovasoknak a lovaikat ellátniuk. Rendes körülmények között a zsold mellett a katona napi szükséglete 2 font kenyér, 1 font hús vagy sajt, vaj, szalonna. Ha nem volt zsold, egy ember kapott egy napra 2-4 font kenyeret, 1 font húst, fél vagy egész pint bort vagy sört; a lovakra pedig bizonyos mennyiségű szénát, zabot.33 Közismert, hogy a 16. század közepétől a zsoldfizetés egyre rendszertelenebbül történt. Emellett az élelemmel való megfelelő ellátás is akadozott. Adatok tömege bizonyítja ezt Kanizsára vonatkozóan is.34 Azért mert Thury György kapitányságának időszakáról vár lajstromunk sajnos nincs, a hadrendről és a katonai hierarchiáról viszonylag keveset tudunk. Neveket csak a Thury György halálát dicsőítő énekből és egy-két levélből ismerünk. Tudjuk, hogy Thury hadnagya volt Lengyel István, akit egy másik forrás lovaskapitányként említ. Fizetése évenként 500 forint, igaz, hogy a király 1566. május 10-től 1567. május 10-ig adósa volt 5000 forinttal.35 A következő nevek ismertek még: Balaskó Vince deák, Adoni Bálint, György deák, Újlaki Sebestyén, Thury György titkára (secretariusa), aki a levelezését intézte, Kereszthury Gáspár volt.36 A várban élő kb. 250-300 német katona37 külön kapitány alatt tevékenykedett. Egy 1569-ből való ext-ractus két kapitány nevét említi, Augustinus Rakke-lét és Ioannes Berlenét.38 Valószínűbb azonban, hogy az egyik volt a kapitány, a másik pedig a hadnagy. Tudnivaló, hogy az elnevezéseket nem határolták el szigorúan, a cím nem mindig fedte a tisztséget. A lényeg az, hogy bár a németek és a magyarok külön irányítás alatt álltak, mindnyájuk főnöke Thury György volt. Találkozunk olyan esettel is, hogy Thury német katonákkal indult portyára. A németek és a magyarok közötti viszály - amely gyakran előfordult - elsimítása is a főkapitány feladata volt.39 Már utaltunk rá, hogy Thury kapitányságának időszakában az 1567 januárjától 1568. február 17-ig tartó alkudozások utolsó napján Miksa király és II. Szelim szultán megkötötte a drinápolyi békét.40 A béke lényegében az 1547 óta kötött egyezmények alapján állt, és 8 évre fogadták el. Miksa vállalta évi 30000 forint fizetését a porta részére, tilalmazta a végvári őrségek közötti párviadalokat, rendezte a kétféle adózó „közös" jobbágyok helyzetét, a fennálló helyzetet fogadva el. A megállapodás értelmében a szerződő felek területeiken új erősségeket építhetnek és a fennállókat kijavíthatják.41 A béke megkötését a Habsburgok diplomáciai sikernek tekintették, hiszen megakadályozta, hogy a török újabb területekre terjessze ki uralmát. Ennek fejében eltűrték a török rablóvállalkozásait, és megtiltották a magyar végváriaknak, hogy megszegjék a békét. Thury kapitányságának időszakát e megállapodás ismeretében értékelhetjük csak. Béke volt, amely azonban nem jelentett nyugalmat. A főkapitány feladata Kanizsa és a hozzá tartozó kisebb várak, erődítmények és az azokat kiszolgáló falvak megvédése volt. 1567-68 tele viszonylag csendesen telik el, komolyabb összeütközésekre nem kerül sor, minek magyarázatát az adja, hogy a fegyverszüneti tárgyalások menetét egyik fél sem akarja megzavarni. Bár a drinápolyi béke a bajviadalt is tiltja, 1568 januárjában Thury nem tér ki egy ilyen kihívás elől egy őt kihívó béggel szemben.42 1568. február 11-én Thury György jelenti „fáért és szénáért kimenő katonák közül egyet a törökök elraboltak és a szigeti béghez hurcoltak". A bég Thury visszakövetelésére azt válaszolta, hogy a fegyverszünet idején mindenkinek legyen jó, gyors lova, és a katonát nem adta vissza. Április 24-én a törökök nagy számban Kanizsa mezővárosig törtek előre, és el akartak hurcolni egy magyart, de a mieink nyomon követték őket, győztek, és elfogtak egy agát, valamint zsákmányoltak egy zászlót.43 Thury sikerei miatt a törökök 302 Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig egyre mérgesebbek, állandóan panaszt tesznek rá, sőt a porta Ibrahim nevű követének útján elmozdítását is követelik. Ezt a követelést azonban a bécsi udvar elutasította.44 1568. június 19-én a budai pasa azt panaszolja, hogy Ibrahim portai követ szolgáját, Hisszein Bynck szpáhit elrabolták és Kanizsára vitték, jóllehet béke van. A budai pasa Tolnai Ádám diákot küldte egy levéllel Thuryhoz, aki állítólag a diákot méltatlanul fogadta, kigúnyolta, sőt letartóztatta. Érdekes, hogy a panasz elhangzása előtt jóval királyi utasításra már szabadlábra került.45 Júniusban ismét török portya indult Kanizsa körül.46 Az 1568-as év jelentősebb eseményei közé tartozik, hogy mindkét fél erődítményépítkezésekbe kezd. A törökök Marcalit kezdik megerősíteni, minek ellensúlyozásául Thury Komárt építteti.47 Ez a Hofkriegsrat tudomásával és beleegyezésével történik.48 Ugyanebben az évben a kanizsai építkezésekkel párhuzamosan magyar oldalon megkezdik (Mura-)Ke-resztúr kiépítését is.49 A kanizsai főkapitánynak voltak egyéb, mégpedig abból a hivatalából adódó kötelességgei is, hogy ő parancsnokolt a térség fegyveres ereje felett. Mikor Mezőlaky Ferenc zalavári apát halála után Csány Bernát, Csány Gergely, Hásságh Imre és mások Zalavárt elfoglalták és kifosztották, 1568. május 29-én a király tudtukra adta, hogy ellenszegülés esetén Thury György kapitány parancsot kapott Zalavár és Kapornak fegyveres elfoglalására. Mivel a hatalmaskodók ennek ellenére sem engedelmeskedtek, Thury megkapta a támadási parancsot, és hadaival megjelent Zalavár kapui előtt, így kényszerítette Hásságh Imrét a vár átadására.50 Az 1569-es évben megfigyelhetjük a magyar sikerek és győztes portyák számszerű gyarapodását. Történik ez olyan körülmények között, amikor Thury folyamatosan panaszkodik az emberei ellátatlanságára, és fokozódik a városban lévő magyar és német katonák közötti ellentét is.51 Az ellentét oka leginkább azzal magyarázható, hogy a Haditanács megkü-lönböztetően a németek zsoldkifizetéséről gondoskodik. Nem csoda, hogy ez kiváltotta a többiek méltatlankodását. A német provisor és a kanizsai jobbágyok között is súlyos konfliktus támad, a kanizsai jobbágyok és zsellérek panaszkodnak a katonákra, akik éjszakai nyugalmukat megzavarják, és tőlük akarják kikényszeríteni a zsoldfizetést.52 A parasztok el akarnak költözni, viszont az ellenséges viszonyok miatt feltétlenül nagy szükség van rájuk.53 A szinte reménytelen helyzet miatt Thury 1569. július 18-án elbocsátását kéri, amibe a király persze nem egyezik bele.54 A helyzet javítására tett intézkedések ellenére a főkapitány a sereget nem tudja eltartani, ellátásukért könyörög.55 1569 júniusában Mórichelynél kerül sor ütközetre, amelynek pontos eredményét nem ismerjük.56 Még ugyanebben a hónapban a kanizsai kapitány a Zala- várig előretört törököket állította meg.57 A portyázásokról megállapítható, hogy általában a török a kezdeményező és Thury a győztes. A következő évben az adatok és a levelek Thury főkapitány rohamosan növekvő sikereiről számolnak be. A török folyamatos betöréseit sorozatosan visszaveri, komoly veszteségeket okoz nekik. Sikereinek súlyát növeli, hogy mindezeket a hadisikereket olyan áldatlan körülmények között éri el, amikor katonái fizetetlenek, egyedül a főkapitányuk iránti szeretet tartja bennük a lelket. Thury szeptemberben kétszer kér zsoldot, novemberben már a katonák lázadását is kilátásba helyezi.58 A törököket Thury személye idegesíti, mert állandóan figyelniük kell Kanizsára, nemcsak a közelben tartózkodóknak, de a budai pasának, sőt a szultáni divánnak is. 1570. január 26-án írja Musztafa pasa, budai helytartó: „Továbbá, hogy az mi birtokunk alath valókra panaszkodik felséged: hogy untalan ingerkednek és veszteségben nem vannak, csak felséged birjon az ti alattatok valókkal, mi birunk az mieinkkel...". „Ez el múlt időkben az Komáromiak öszvéreinket vinek el az Szygetségből ym ez némely nap is még kertünkből ky. . . "59 Május i-én Carolus Rym konstantinápolyi követ értesíti a császárt, az a hír járja, hogy Thury György kanizsai kapitány a berzencei agát és több más törököt elfogott, ezeket vissza kell adni.60 Decemberben megint Carolus Rym követi beszámolójából értesülünk a Thury által elkövetett szörnyűségekről. Azt írja, hogy Mehemed pasától hallotta, hogy december 24-én bizonyos Arszlán aga kért tőle kihallgatást, az aga látványosan rázta bilincseit és mutatta a bilincsektől kisebesedett karjait. Története szerint három évvel ezelőtt Thury György német puskásokkal az agát két kísérőjével együtt elfogta, Kanizsára vitte, majd Ke-sző castellumba rejtette el őket, ahol kegyetlenül bánt velük. Három év múlva csak 4000 forint váltságdíj ellenében szabadult az aga, aki a bilincseket, mint tiltott büntetőeszközöket mutogatta.61 A valósághoz tartozik „Thury György ingóságainak jegyzéke" szerint, „maradoth az meg holth vitezleo Tury Gerorg-nek rabjai, kik valchsagra tartatnak 22. Ezeknek kezességen menth ell Orozlan aga, kiknek sarcholása volt h. fl. 3000."62 Mindebből nyilvánvaló, hogy az aga indulata hevében panaszában 1000 forinttal megtoldotta váltságdíját. Augusztus 13-án a törökök nem messze Kanizsától 28 nemest elfogtak, Thury a nemesek ellen erőszakot alkalmazó, s a vidéket feldúló törököket legyőzte.63 Szeptember 14-én egy jelentés szerint a törökök Se-gesdről ismét magyar területre törtek, Thury néhány törököt megöl, és foglyokat ejt. Majd a szomszéd castellumokból kitörő, nap mint nap portyázó török csapatokat is legyőzi.64 Ez év nyarán, őszén és telén a császár és a török szultán, ill. Miksa és a konstantinápolyi követ közötti levélváltás középpontjában az új erődök, castellumdk Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig 303 építései állnak. Eszerint a törökök újjáépítik Marcalit, Szenyért, Zákányt és Csurgót, valamint teljesen új castellumot építenek Segesden, ahonnan a zalavári apátság birtokait - amelynek népei sohasem voltak török adófizetők - dúlják.65 Augusztus 17-én Károly főherceg válaszol a budai pasának azon panaszára, miszerint Thury György török területen Csákány, Szécsény, Udvarhely és más meg nem nevezett várakat építtetett. Károly válasza szerint az említett várakat még a békekötés előtt Tahy Ferenc emeltette, Thury egyedül Isabort (Pacsa mellett) építtette, de ez messze van a török területtől, tehát az építkezés jogos.66 Október 9-én Musztafa pasa II. Miksa császárnak ekképpen indokolja Segesd felépítését: „Az mi kegyelmes fejedelmünknek panaszkodott volt mi felőlünk, mint mostan is az Segesd castel felől pa-naszkodoth felséged, kit mi nem az felséged határában földen, az okáért építettünk, hogy se onnan az felséged rendjéről se innét az mi rendünkről, az szegénységnek, az sok tolvaj latrok miatt romlások és hántások ne essék, mivel hogy az kastélyon belől meg nagy földön egy néhány faluk irattattanak az mi fejedelmünk könyvében. . .". Eszerint tehát az új vár a török területen fekszik, és feladata egyaránt óvni a területet a fizetetlen magyar katonáktól és sajátjaikétól is, különben is a magyarok csak hallgassanak az ügyben, mert „Turi György az kanisay kapitan, az mi kegyelmes fejedelmünk határában, Szécsény és Csákány nevü kastelt építtetett."67 Az igazsághoz tartozik, hogy Török Ferenc főkapitány és Thury állandó támadással igyekeztek megakadályozni, hogy a törökök,,.. .megerősítsék a Szent Ferenciek següs-di zárdáját, mit hajda a Marczel főurak építettek... de az éjjel nappal szakadó eső miatt, mi a lőfegyvert sem engedé használni, czélt nem értek, s az ellenség az építést bevégzé."68 Végeredményben megállapíthatjuk, hogy a tömeges levélváltás és vádaskodás ellenére mindkét oldalon folyik erődítmények építése, ill. újjáépítése, minek eredményeként a kanizsai főkapitány ság határvonala megszilárdult, és ellenőrizhetőbbé vált. A török négy olyan kastélyt építtetett, amelyeket a drinápolyi béke kifejezetten tiltott - köztük egy teljesen újat, Segesdet -, mindez a szomszédos törököknek Thury főkapitánytól való nem indokolatlan félelmét bizonyította. A törökök nem bírtak a Thury vezette kanizsai katonasággal, annak ellenére, hogy mint 1571. január 8-án a főkapitány maga írja, a nyomor és éhezés miatt, különösen a gyalogos katonák nyíltan szöknek a várakból.69 De nemcsak a magyarok, a német katonák zsoldja sem érkezik meg.70 A nagy leszámolás ekkor már előkészületben volt. Ami nem sikerült nyílt csatában, azt megpróbálták a korban szokásos cselvetéssel. Ali bég, Szigetvár parancsnoka volt a terv kiagyalója, aki „egy lovas vezérét Malchust, erős török csapatokkal Kapornak felé- küldte, hogy pusztítsanak, utasítva őt, hogy különböző alkalmas helyeken leseket állítson, s mindenképpen azon legyen, hogy az óvatlanul előnyomuló Thu-ri abba beleessék." A főkapitányt, aki a közeli rajki várban tartózkodott, nem érte váratlanul az esemény, azonnal elindult, amikor a fellobbanó falvak lángját meglátta „és az éjjel Iszebre (Isabor) nyomult, hol az ellenséges előcsapatot megverte, s benne sokat levágott, 48-at pedig foglyul ejtett." Ugyanakkor pedig elkövetett egy súlyos hibát. Nyilván úgy vélte, hogy egy szokásos rablóportyáról van szó, rendkívül óvatlan volt. „A futókat hevesen űzvén, nem jutott eszébe, hogy a netán vetett lest, s az ellenség számát a foglyoktól megtudja; a gyors üldözésben a gyalogság őt követni nem volt képes, sőt az egész nap kifáradt lovasság egy része is elmaradozott, így érkezvén Orosztóra (Orosztony)... s hol az ellenség az erdőben nagy számmal rejtőzött." Kemény csata fejlődött ki, amelyben már-már Thury felülkerekedett, amikor az eddig az eseményeket csak figyelő Malchus 600 lovasával beavatkozott a küzdelembe. „A csata színhelye egy szűk sáros völgy volt, mely kevéssel ezelőtt esett hótól egészen fellágyult. . . Túrinak. . . fáradt lova elesett, ő látva a veszélyt talpra állott... s magát hősiesen védelmezé... végre minden oldalról nyomatva... egy mély kardvágást kapván összeesett és meghalt." A katonái közül is sok elesett, a gyalogság pedig hallva vezérének elestét, visszavonult Kanizsára. Az események hírére Zrínyi György sietett csapatai élén a helyszínre, ahol már csak Thury fejetlen, kifosztott holttestét találta, melyet „Kanizsára vitt, s fölötte mint atyja s jótevője fölött igaz könnyeket hullatott... "71 Testét egy régi kápolnában tették örök nyugalomba. Hős ellenfelük emlékét a törökök annyira tisztelték, hogy még több mint száz esztendeig ehhez a kápolnához egy ujjal sem nyúltak, azt a török kiűzésekor a császári hadak pusztították el.72 Fejét a törökök Konstantinápolyba szállították, s az esetről a leghitelesebb szemtanúk, Carolus Rym és Gaspar Minquith követek 1571. június 19-én ekképpen számolnak be: „jelen hónap 10-én Őfensége boldog emlékezetű kanizsai kapitányának Thury György úrnak a fejét igen sok csapástól megcsonkítva és szétdarabolva, majd összevarrva a közös diván elé hozták kilenc más fejjel együtt, valamint 14 fogollyal, 3 zászlóval és két kézidobbal. A basa Thury fejét kézbe vette, gondosan megtekintette, szakállát megsimogatta, majd meghagyta, hogy Thury György fejét vigyék ki a bűnös foglyokkal együtt a háromevezős hajókhoz és tisztességgel temessék el." Nem sokkal ezután kiderült, hogy a fejet a szultán is személyesen megtekintette. A követek kérték, hogy a fejet adják ki nekik, hogy hazaszállíthassák, kérésükre azonban választ nem kaptak.73 Thury György halála óriási vihart kavart nemcsak a magyar végeken, de az udvarokban is. Gróf Salm 304 lh I 'undor 1 ászló- Kanizsa történele a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig Eck győri főkapitány személyesen utazott Kanizsára, hogy kivizsgálja az esetet. Jelentését eljuttatta a királyhoz és a budai pasához is.74 A kanizsai főkapitány „nagy" ember volt, akinek halálát békeidőben nem lehetett volna szó nélkül hagyni. A török is magyarázkodott, és a konstantinápolyi császári követeknek adott magyarázat szerint „...150 lovassal és 300 gyalogos kíséretében török vidékre indult portyára, azzal a szándékkal, hogy a falvakhoz adóbehajtásra érkező törököket ebben megakadályozza...".75 A valóságot azonban mindenki tudta, de még Thury György halála sem ért meg egy török háborút az udvar számára. A török óriási örömmel vette a nagy ellenfél halálának hírét, a budai pasa egyenesen így nyilatkozott: „Istennek dicsősége, hogy a tyrannus és a béke megsértője és megzavarója meghalt."76 Thury György elvesztését a magyar végeken és az általa védett zalai falvakban érzékelték csak igazán. Halálát és vele sok kanizsai vitéz katonáét históriás ének örökítette meg: „Körülvaló község is mind siratja, Valaki közülök szavokat hallatja; Minden ember Turi Györgyöt kiáltja, Kicsiny, öreg mind egy arán óhajtja. Kár lön vitéz most itt neked meghalnod, Mert Szalaság azt bizonnyal megbánod, Vagy az, hogy a földet te pusztán hagyod, Vagy az, hogy az adót nekik megadod."77 A főkapitány halála, ahogy a végváriak és a nép is érezte, súlyos következményekkel járt, több mint harminckét falu hódolt meg a töröknek.78 A török adójegyzékek 1571-ben mint a kaposvári nahijéhez tartozókat tüntetik fel Kanizsa szomszédságában többek közt Karos, Galambok, Sánd és Miháld falvakat.79 Míg a vitéz kapitány életében egyetlen esetről sem tudunk, hogy ellenséges katona lépte volna át a Kanizsa mocsaras völgyét, ettől kezdve a török rablás rendszeressé vált Nyugat-Zalában. b) Kanizsa várának újjáépíttetése az Udvari Haditanács által (1568-1587) A vár királyi kézre kerülése után döntés született a főkapitányság székhelyének a hely jelentőségéhez méltó, korszerű, nagylétszámú katonaság befogadására alkalmas átépítéséről. Az építkezés megkezdését - Thury György főkapitány ismételt sürgetésére - az 1567. évi országgyűlés döntése alapján rendelték el. A 17. cikkelyben utasítást adtak, hogy Zala vármegye legnagyobb része, a nádorné birtokaival együtt vegyen részt a munkálatokban.80 A bécsi levéltárakban fennmaradt anyag bizonyítja, hogy a tulajdonképpeni munkát megelőzően több építész is megbízást kapott a legmegfelelőbb forma, illetve hely kiválasztására, mai kifejezéssel élve tanul- mánytervek készítésére. Közülük két, meg nem valósult terv maradt ránk. Az egyik Nicolo Angelininek tulajdonított terv, a régi vár helyére készült, amit a vár alapszerkezetének megtartása bizonyít. A régi erődnél kb. 2,5-szer nagyobb alapterületet tervezett, egy ötszög alakú várat, sarkain új-olasz stílusú, ún. fülesbástyákkal. A fülesbástyák közül az a kettő, amelyek a keleti part, tehát a város felé néztek, valamivel nagyobbak a többi háromnál, kissé szabálytalan alakúak, szárnyaiknak a part felé forduló oldala kissé hosszabb a másiknál. A terv megtartja a régi vár területét, azt egy vizesárokkal - a régi erőd nyugati árkával - elválasztja az építkezésbe újonnan bevont keleti, nagyobb területtől. A vár korábbi keletre néző kapuját megszüntetve az ÉK-i kötőgátban, az ÉK-i sarokbástya szárnyának takarásában nyit egy új kaput, amelytől egy éles töréssel a keleti partra vezető új hídutat tervez. Hasonló a megoldása a nyugati partra vezető kapunál, ahol az ötszög csúcsát képező nyugati bástyától induló ÉNy-DK-i kötőgátba tervezi a kaput, amelynek útja szintén töréssel vezet ki a partra. A vár belső épületeiből semmit nem tart meg, teljesen új épületeket tervez, a vár közepére, a várat megosztó csatorna nyugati partjára gondolt tér köré. Emellett a tervrajz hatalmas földmunkával a vár alakjához igazodó, a védelmét elősegítő vízrendezésre is gondol.81 A másik meg nem valósult tervvel, amelyet Fera-bosco első kanizsai erődítési terveként tartanak számon, már korábban, a benne ábrázolt templom azonosítása kapcsolatban foglalkoztunk. Ez a terv az új kanizsai várat egy teljesen más helyszínre, mégpedig a Kanizsa folyó mocsarainak keleti partjára képzeli el, alapjaként egy középkori templomot - amelyet korábban azonosítottunk a tőli kápolnával - és a körülötte már létező, de a terv szerint elbontásra ítélt cölöpfalú, téglalap alakú ó-olaszbástyás kis erődítményt képzelve el. Ennek a tervnek is a lényege az ötszögű alaprajz, amely talpával kelet felé a mocsárral támaszkodik. Alapvető eltérés a másik tervtől, hogy a bástyák ó-olasz rendszerűek, és a belső beépítettséget a meglévő templomon kívül, amelyet egy Landhaus-nak nevezett épülettömbbe foglal bele, csak még egy épületet ad meg konkrétan, ettől északra, az élelmezési raktárát (casa di munizione). Ezek az épületek a tervezett vár keleti felét foglalják el, a nyugati részre csak vázlatos épülettömbök kerültek. A várnak két tervezett kapuja volt, az egyik -DK-re néző, a mocsáron ívesen átvezető hídúthoz kapcsolódik, amely egy malomháznál éri el a partot. A másik kapu itt is a nyugati bástya mellett, de ezúttal attól északra, az ÉK-DNy irányú kötőgátból nyílik.82 Végül is Pietro Ferabosco és Sallustio Peruzzi kaptak megbízást, akiket már 1568-ban Kanizsára küldtek azzal a feladattal, hogy az új építkezések végett a mocsaras területeket lecsapolják, az új várat megtervezzék. A tervet Ferabosco készítette el, aki a helyi Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig 305 14. kép. A kanizsai vár átépítési tervrajza. Pietro Ferabosco, 1572. (Bécs, Hadilevéltár) adottságoknak megfelelően modern bástyaövet tervezett a régi Nádasdy-vár köré, és nyilván a takarékosság elvét figyelembe véve, annak használható részeinek megtartásával. A terveket Ottavio Baldigara ellenőrzése alatt, az 1576-1590 között hosszan elhúzódó építkezés során is csak részben tudták megvalósítani.83 Tudjuk, hogy a tervvel kapcsolatban a Haditanács kikérte Carlo Theti véleményét is. Szerinte Kanizsa vára, mivel tóban épült, fekvésénél fogva nem alkalmas az ellenség feltartóztatására, mert az kényelmesen elhaladhat mellette. Az olyan várat, melynek nem a határ védelme, hanem urai kincseinek megvédelmezése a feladata, azt érdemes tóba építeni. A végvárnak azonban magaslatra kell épülnie, ahonnan az egész terepet, főleg az utakat ellenőrizheti. Úgy tehát az ellenség csak a vár megvívása árán haladhat tovább. A kanizsai várat helyzete nem teszi alkalmassá feladatának megoldására, mert nemcsak alkalmatlan, hanem egészségtelen helyen is fekszik, levegője ártalmas, iható vize nincs, s ezen még kúttal is alig lehet segíteni. Szerinte mindenképpen a tavon kívül kellene megerősíteni Kanizsát, e célra a tó mellett fekvő magaslatot ajánlja. Bár egy magaslatra épült vár nem lehet olyan erős és védett, mintha víz közepére építenék, de a kanizsai tó olyan kevés vizű, hogy könnyen feltölthető. Ha a tó melletti magaslat várépítésre nem volna különösképpen alkalmas, azt ajánlja, hogy inkább hagyják ott a vízivárat és a határon belül keressenek másutt alkalmas helyet az építésre.84 Nem tartjuk kizártnak, hogy az említett ún. Ferabosco-féle első változat ennek a szellemében fogant. Az új vár tervezője és kivitelezésének végig az irányítója Pietro Ferabosco olasz építész volt, aki 1512 körül született a lombardiai Como tartományban La-ino faluban, kőműves családból. Gróf Salm szolgálatában dolgozott mint festőművész, itt nyerte el Ferdinánd főherceg, a későbbi magyar király pártfogását. 1542-től állandóan Bécsben élt, sokoldalú művészemberként az építőművészet nem jelentéktelen szakértőjévé képezte ki magát. Kezdetben Bécs erődítésein dolgozott, majd a pozsonyi és győri építkezéseken is. 1564-től a győri vár építkezését vezette, mint építészeti felügyelő (Bau-Superintendent), amely a legmagasabb rang volt, melyet polgári építész elérhetett, de dolgozott Komárom erődítésén is. Dolgozott kifejezetten művészi feladatokon, a prágai és a pozsonyi királyi rezidenciák helyreállításán, és máshol is polgári építkezéseken. Kanizsára rendelése előtt 1568-ban Egerben kamatoztatta tehetségét, 3°6 Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig 75. kép. A kanizsai vár meg nem valósult átépítési terve. Nicolo Angelini (?) 1560-1570 körül (Bécs, Nemzeti Könyvtár) ahova terveinek szakértőjeként később is visszajárt. A kanizsai építkezések irányítása mellett folyamatosan dolgozott másutt is. Hosszú kort ért meg, 1588-ban ment csak nyugdíjba 76 éves korában, és még vagy tíz esztendőt élt.85 Az építkezéseknek az első szakaszában a közvetlen irányítója, főfelügyelője, az építőmunkások vezetője, a gazdasági ügyek intézője Franz Poppendorf (prae-fectus et superintendens) volt. A munkások fizetésének és ellátásának ügyeit alárendeltje, Johannes Babtista Ehn intézete.86 Fizetésüket a magyar Kamara biztosította. A kezdő építkezéseket megtekintette Schwendi Lázár generális kapitány is.87 Az 1569. XIX. törvénycikk Kanizsához irányította Zala és Somogy vármegye megmaradt részeit, a Ná-dasdy család javainak és Vas vármegye egy részének munkáit, kivéve belőle Zrínyi György birtokait. Ennek alapján 2022 embert és 160 szekeret biztosítottak 12 napra, összesen három hónapig. Az osztrák örökös tartományokból további 400 munkás érkezett. 1569-ben a mocsárutat 500 stájer munkás építette, a pénz elfogytával azonban a munka félbeszakadt.88 Ennek előzménye bizonyosan az volt, hogy ez év április 19-én II. Miksa császár, augusztus 27-én pedig Károly főherceg fordult a stájer rendekhez, hogy Kanizsa erődítésére újabb munkásokat küldjenek.89 A pénzzel folyamatosan probléma van, már a munkák kezdetétől. Az utasítások ellenére az általában késik, FeraboscoX. pedig, aki a kezdetektől legalább 1577-ig minden évben hosszabb-rövidebb ideig Kanizsán tartózkodik, részletes elszámoltatásokra utasítják.90 1568 júniusától 1571 augusztusáig tartózkodott Ferabosco mellett Sallustio Peruzzi is Kanizsán, aki a nagy sienai Baldasare Peruzzi építész fia volt. Nagyjából ez lehetett a mocsár lecsapolásának időtartama.91 A tulajdonképpeni várépítés valószínűleg csak 1570-ben kezdődik el. Wessenstein császári építőmester, aki ekkor érkezik ide, azt írja, hogy Kanizsának sövényépítéssel készült, földdel töltött öt bástyája van, palánkfalai is ilyen módon készültek.92 Ez még a régi állapotok leírása. Még ebben az évben azonban Zala vármegye 689 portája után 689 embert adott 12-12 napra, ezek hordták a palánkfát, a földet és a Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig 307 vesszőt, építették a Schwendi bástyáját német építőmesterek irányítása alatt.93 Ugyanebben évben Otto Henrik von Puchaim haditanácsos jelentése szerint: „Kanizsai palánk nyitva van, s több helyen bedőlt, ha nem gondoskodnak az építésről, napról napra nagyobb lesz a kár... Pöppendorf sietve jöjjön le az építkezés folytatására. Pénz nélkül azonban ő is hiába jön."94 Az építkezések azonban a gyakori megakadások, pénzhiány ellenére is tovább folynak. 1571-ben Kanizsán dolgozott Martino Secco beosztott építőmester. A pallérok vezetője Giovanni Ciangmia volt.95 1572-ből ismerjük az egyik legjobban felhasználható dokumentumot az építkezések akkori állásáról. Ekkor készült az a bizonyos alaprajz, amelynek részletes leírását, mint a Nádasdy-féle építkezések végeredményét közöltük.96 Az alaprajz szerint a változatlan állapotban lévő régi vár keleti - város felőli -oldalán építés alatt áll két hatalmas méretű új-olasz bástya. Közülük a DK-i sarkon lévő van előrehaladottabb állapotban, ahol már a fülek mögötti ágyúkamrák építésén dolgoznak, és a felmenő falak építését is elkezdték. Az ÉK-i bástya az alapozásnál tart, ÉNy-i sarkánál még a cölöpöket sem verték le. Az alaprajzról, a tervezett vár építésmódjáról, sőt tervezett alakjáról is fontos következtetéseket vonhatunk le, hiszen mint láthattuk végül is pontosan Fe- rabosco tervének elfogadott változata nem maradt ránk. Ferabosco az épülő vár tervezésénél messzemenően figyelembe vette a Nicolo Angelininek tulajdonított alaprajz fő elemeit, ezt mutatja a korábbi várhoz csatlakozó épülőfélben lévő, két egymásnak megfelelő óriási méretű füles bástya is. Az építésnél a korábbi vár hosszúkás négyszög alakú - nyilván magasabban fekvő - területét vették figyelembe, most már déli irányba megnyújtva, belefoglalva az ott lévő kis szigetet is. A régi várból a két bástya között felhasználták a keleti kötőgátat, mint megmaradó elemet. Az ötszögű vár hárombástyás nyugati szakasza ezen az alaprajzon még nem szerepel, azonban a régi vár határain túl (a nádasnak, zsombékosnak jelzett, tehát nyilván alacsonyabb területen) a két épülőfélben lévő nagy bástyáról kiindulva nyugat felé, csupán a kötőgát tervezett külső vonala látható, a másik két bástyának a füléig. Már ez is sejteti a tervezett várnak a régihez viszonyítottan nagy méretét, az épülő bástyáktól széttartó két vonal pedig világosan elárulja, hogy ötszögűre tervezett építést kezdtek meg. A bejelölt két egyforma hosszú, de az épülő bástyák közöttinél rövidebb kötőgát szabályos, de nem egyenlő oldalú ötszögű várról árulkodik. A régi vár átalakításakor elsősorban a középső vár déli szakaszának falait, bástyáit szüntették meg, vizes- 16. kép. Ferabosco kanizsai erődítése első terveként ismert alaprajz. XVI. század közepe (Bécs, Hadilevéltár) 3o8 Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig árkát töltötték fel, így a belső vár előtti térség várudvarrá válhatott. Az útnak a vár keleti részén betorkolló szakaszát is - úgy látszik - áthelyezték, így csaknem szembe került a nyugat felé kivezető szakasz irányával. Nem tudjuk pontosan, hogy mikor bontották le a régi út betorkollása melletti nagy, négyszögletes bástyát, de feltehetően egyidejűleg az út áthelyezésével. A bástyát Ferabosco még említi, de később már nem láthatjuk az alaprajzokon. Boltozott kaputornyokról hallunk, és az ábrázolások is ezt mutatják. A tornyok az erődítés falában helyezkednek el, az út pedig átvezetett rajtuk, valódi kaputornyokról van tehát szó.97 A belső vár szilárdan épített épülettömbjét ésszerű módon nem rombolták le, továbbra is megtartották belső várként, amint azt a 16. század végi ábrázolásokról ismerjük, és írott forrásokban is hallunk róla. Az ábrázolásokról leolvashatóan annyi változás történt, hogy a középső vár lebontása után a közvetlen védelem érdekében a vizesárkot az egész épület körül kialakították. Az építési alaprajzon a DK-i bástyát látjuk legjobban kiépítve, a jelentésben a Császár-bástya leg-előrehaladottabb építéséről értesülünk. A kettő egyezése nem csak bizonyos összevethető adatok (pl. a megépített magasság) alapján biztos, hanem azon egyszerű logikai tény alapján is, hogy a kincstár birtokába került épülő vár első bástyáját az uralkodóról nevezték el.98 A tervrajzon szereplő, másik épülőfélben lévő bástya (az ÉK-i) a jelentés Schwendi-bástyájával egyeztethető. Ezt nyilvánvalóan Schwendi Lázár generálisról nevezték el, aki -mint mondtuk - Kanizsát ebben az épülő szakaszban meglátogatta.99 A rajzon szereplő, még el sem kezdett két bástyáról Ferabosco későbbi jelentése alapján megállapítható, hogy a Császár-bástyától DNy-ra a Salm bástyát építették meg, nyilvánvalóan Salm Miklós tábornokról elnevezve, a Schwendi bástyától ÉNy-ra pedig a Khielmann-bástyát.100 Khielmann András a vár nagyobb ütemű építkezésétől kezdve volt Kanizsán várkapitány (1577-1581).101 Ezek az adatok egyben a vár kiépülésének időpontjait is behatárolják. Az ÉK-i bástyán a meginduló munka az olasz nyelvű feliratokat is figyelembe véve földfeltöltéssel kezdődik, majd láthatóan a cölöpsorok keverésével folytatódik. Ezt a bástyát a jelentés szerint 1,5 ölről 3,5 ölre magasították a víz szintje fölé. A DK-i bástyánál előrehaladottabb a munka. A jelentés szerint a bástya magasságát is 3,5 ölre emelték. A rajzon a függőleges cölöpsorok egymásra rétegződő, rácsszerű, vízszintes összekötésének módja is világosan felismerhető, és jól látszik a cölöpfalakból épített bástyatorkok kialakítása is. A bástyák külső szegélyét több sorban sűrűn egymás mellé levert cölöpök kísérik, a felirat tanúsága szerint ezen belül alakították ki az ágyúpadokat ( Bankhetta ). Egyértelmű tehát, hogy a bástyákat, kötőgátakat nem csak alapjaiban, hanem föld feletti szerkezeteiben is fából építették. Ehhez hatalmas tömegű fára volt szükség, melyet a Zalában rendelkezésre álló erdők biztosítottak. Ugyanakkor az ilyen építési mód ki volt téve a különböző pusztító erőknek, az időjárás viszontagságainak, természeti csapásoknak. A környező várárok vize kimoshatta és aládönthette a cölöpöket, a zajló víz megrongálhatta őket, villámcsapás vagy gyújtogatás következtében is a tűz martalékává válhattak. Nem említve a háborús cselekményeket, mindemellett a föld feletti faépítmények természetes korhadásával is számolni kellett. így egy ilyen várnál időről-időre szükséges volt a cölöpsorok kijavítása, kisebb-nagyobb falszakaszok újjáépítése. Mindez tehát gyakorlatilag azt jelentette, hogy egy ilyen hosz-szan elhúzódó építkezés esetén az új építkezések mellett az állandó és folyamatos karbantartás és újjáépítés is szükséges volt, hogy az erődítmény megfelelő állapotban legyen. Ennek az ábrázolásnak a készítőjéről a szakirodalomban többféle vélemény hangzott el. Pataki Vidor szerint Pollath (Polladt) Jeromos kanizsai építőmester készítette,102 Banfi és Maggiorotti egy közös munkájukban még szintén úgy vélik, hogy Girolamo Polladt, mint Ferabosco építőmestere kiegészítette a rajzot.103 Egy másik munkájukban viszont cáfolják Pataki állítását, arra hivatkozva, hogy a tervrajz olasz nyelvű feliratai is Feraboscora utalnak.104 Majd Banfi ugyanarra a leltári számra hivatkozva, mint Pataki, egy másik alaprajzot tesz meg Ferabosco első tervrajzának.105 Velük szemben Gerö László Giulio Turco hadmérnök munkájának tartja az alaprajzot. Állítását azzal támasztja alá, hogy Turco mérte fel a környék várait, és az alaprajzon lévő olasz nyelvű bejegyzések is szólhatnak Turco mellett. Ugyanakkor a rajz a Bécsi Hadilevéltárnak abból az anyagából származik, amelyet Giulio Turco anyagként tartanak nyilván. Mivel Turco a felméréseket 1569-ben végezte és 1571-ben már halott volt, Gerő a nyilvántartásban szereplő 1572-es év helyett a rajz készítésének idejét 1569-re teszi.106 Méri István Banfi véleményéhez csatlakozva a rajzot Ferabosco alaprajzának tartja, mivel annak készítési idejeként az 1572-es évet nem csak azért tartja elfogadhatónak, mert a Bécsi Hadilevéltárban ezzel az évszámmal jegyezték be, hanem azért is, mert Ferabosco 1568-ban megbízását még csak a vár melleti mocsár egy részének lecsapolására kapja, és azon kívül egy másik, kétségtelenül korábbi tervrajzáról is tudunk. A rajz Ferabosco kanizsai megjelenésénél későbbi, és a közeik írásos források alapján is az építés állása szerinti állapot az 1572. évinek felelhet meg.107 így csatlakozva Méri Istvánhoz, szintén elfogadhatónak tartjuk a rajz Feraboscotól való származását. 1572-ben Kanizsa főépítőmestere Pollath Jeromos volt.108 1574 és 1584 között Süess tanítványa, Gio- Dr. Vándor László Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig 309 íj. kép. Schwendi Lázár császári fővezér, Thury György kapitány és Miksa király. Ismeretlen német mester fametszete. (Magyar Nemzeti Múzeum - Magyar Történelmi Képcsarnok). vanni Arconato volt kanizsai építőmestere. A kerületi fizetőmester Philiph Awer, majd Jacob Kuecher volt. Az építési munkálatokat támogatóan a magyar országgyűlés 1574. évi 13. cikkelye előírta Kanizsa környéki és Zala vármegyei kisebb várak katonai megerősítését.109 Az építési főfelügyelő továbbra is Pop-pendorf Ferenc, aki rendszeresen meglátogatja Kanizsát. Intézkedései közé tartozik, hogy Albertinus Antalt és később Salvino Józsefet - mindketten építőmesterek -, utóbbit három kőművessel küldeti Kanizsára.110 A lendületesen meginduló munkák azonban félbeszakadtak. Egy külső szemlélő véleményét ismerjük erről az állapotról 1575-ből: „És ugyanez határőrhely kiépítését megkezdték, de pénz hiányában"... „olyan rosszul és befejezetlenül hagyták félbe, hogy sokkal jobb lett volna, ha nem is építették volna tovább." Csupán két „földből hányt" bástya van, „de negyed részig nincsen befejezve" állapította meg a leírás készítője. „A többi bástyát, melyből mindenütt ötöt terveztek, még el sem kezdték. Az erődítményt több helyen favázakból és keretekből, oszlo- pokból készítették, tehát a legnagyobb veszélyben van."111 Az 1576-77-es években Kanizsa építésével - ami az akkori gyakori intézkedések szerint újra nagyon fontossá vált - kapcsolatban véleményüket nyilvánítják Théti, Süess Orbán, Ferabosco, Siebenbürger Tamás, Magnó Bernát.112 1577 márciusában villámcsapás következtében felrobban a puskaporos torony, miáltal „Canisa kettészakadt", de az építkezések nem maradtak abba.113 1577 júliusában Ferabosco azt jelentette, hogy három bástya teljesen elkészült, és mind az ötnél a kazamaták és az alkatrészek készen állnak. A bástyát a hosszú híd felé a legújabb javaslatok szerint készítette el. (Ez nyilván a nyugati bástya volt.) Ugyanakkor Bécsbe küldte a vár fából készült modelljét, a Haditanács azonban a vár térképét is felkéri.114 Ebben az évben a Haditanács rendkívüli ülésén szóba került Kanizsa. Elégtelennek minősítették a palánkok állapotát és az őrség ellátását. Határozatot hoztak az építkezésekről.115 3io Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig 1578. április 9-én kelt újabb Ferabosco-jelentés szerint a Császár- és a Schwendi-bástya fülei, továbbá a Salm(Sallman)- és a Khielmann-bástyához tartozó kötőgátak gerendázása az ágyúpadokkal (Bank-heta) szintén elkészült részben, vagy egészben. 1578 júliusának végén Ferabosco újabb jelentést küld a tavasz óta végzett munkáról. E szerint április óta a Schwendi-bástya déli oldalán befejezték a fület, a Khielmann-bástyától a Schwendi-bástyáig és ettől a Salm(Salben)-bástyáig a kötőgátat felemelték 25 claffter116 hosszúságban és 2,5 claffter magasságban, azonfelül a Khielmann- és a Schwendi-bástya, valamint a Császár- és Salm(Salben)-bástya közötti árkok is elkészültek. A kötőgátak befejezése, az árkok képzése a contrascarpával és a híd előtti védőmű felépítése maradt még vissza. A jelentés szerint egy új árkot ástak az erődön keresztül 22 claffter hosszúságban és 5 claffter szélességben.117 E jelentések alapján 1578-ra kiépült a palánk védő-öv, a kötőgátak, árkok és néhány más munka volt még hátra. Az ezévi országgyűlésen újból megerősítették korábbi határozatukat a Kanizsához rendelt munkákról, továbbá a 28. cikkelyben bizottság kiküldését javasolták.118 A jelentések alapján befejezéshez közeli munkát sejthetünk, ugyanakkor a 80-as években is folyamatos munkáról értesülünk. 1580 márciusában Ferabosco ismét Kanizsán tartózkodik, parancsot kap, hogy a várépítési munkákon 24 foglyot alkalmazzon.119 Az 1574 óta itt dolgozó Arconato építőmester (Bauoffizi-er) 1584-ben sikkasztásba bonyolódott, emiatt Zrínyi György feljelentése alapján bebörtönzik. Az ügy folytán ismerjük az 1583. évi építési költségeket, melyek 4671 forint 57 dénárra rúgtak. Arconato építési írnoka Hueber Perger Pál volt, a kőművesmesterek: Pollanio Barnabás, De Savalia János, Antonio Péter, Pammer Bertalan, Perradl János stb.120 1583-84-ben Baldigara Ottavio itt tartózkodásáról is értesülünk.121 1586 májusában elkészítik Kanizsa térképét. A rajz felbecsülhetetlen forrása lehetne Kanizsa kiépülésének, sajnos azonban mindmáig közö-letlen.122 Ferabosco utolsó kanizsai tartózkodásának dátuma 1587, valószínűleg ez az építkezések befejezésének időpontja is.123 Nagyon sok forrásunk szól a kanizsai építkezések finanszírozásáról, főleg a szükséges összegek utalására vonatkozóan. Sajnos ezek az adatok főleg az 1570-es évekből állnak rendelkezésünkre,124 Kanizsa építésének részletei az 1580-as évekből még eléggé feltáratlanok. Összegzés képpen megállapíthatjuk, hogy az 1568-ban megindult és az 1580-as évek végéig elhúzódó munkálatok során Ferabosco a kritikai ellenzék (Théti) leküzdése után a régi vár helyén terveinek megfelelően egy ötszög alakú, nagy kiterjedésű erődítményt épít, 18. kép. Thury György pallosa (Magyar Nemzeti Múzeum) amelyet nagyjából be is fejez. Az ötszögű vár két részből tevődik össze, amelynek kissé magasabb szintű és kisebb méretű K-i részét, a tulajdonképpeni régi várat É-D felé húzódó vizesárok választja el az erődítmény nagyobb méretű külső részétől. Az adatok azt bizonyítják, hogy ez a K-i rész teljesen kiépült, benne különböző épületeket emeltek, a régi várkastélyt élelmiszerraktárrá alakították.125 A vár Ny-i részén csak a bástyák és a kötőgátak, valamint a hosszú híd melletti kapu építéséről hallunk, ennek a területnek a belső beépítését valószínűleg el sem kezdték, az beépítetlen marad. Az ily módon elkészült várról pontos képet is nyerhetünk egy olyan alaprajz alapján, amelyet tévesen mint 1664-ből keltezettet ismertetnek.126 Már Méri István megállapította, hogy ez az alaprajz, amely együtt ábrázolja a várat és a várost, semmiképpen nem keletkezhetett 1664-ben. Az alaprajzon német nyelvű feliratok és elnevezések találhatók, az ábrázolt építmények között egyetlen török eredetű sincs. Meglepő rokonságot árul el viszont a Kanizsát ábrázoló legkorábbi metszetek egyik csoportjával, amelyek a várat és a mezővárost együtt tüntetik fel.127 Az alaprajz helyes tájolásban a vár és a város kapcsolatát rögzítve készült, nagy hiányossága azonban, Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig 311 hogy lépték nem szerepel rajta. A várat szabályos ötszögűre szerkesztették, így olasz bástyái és a kötőgátak azonos méretűek. Ettől az ideális alaktól mint korábban említettük, a valóság biztos, hogy eltéréseket mutatott. A rajzoló az alaprajz készítésekor nyilván ezeket figyelmen kívül hagyva sematizált, egyszerűsített. Az ötszögű várat a már ismert É-D irányú keresztárok pontosan felezve a kötőgátakat, egy kisebb, beépített keleti és nagyobb, beépítetlen nyugati szakaszra bontja. A beépített résznek a két kapu közötti szakaszán szabad térség, a keresztárok felé eső szegélyén pedig szögletes kaputorony van. A vár beépített belsejében az átépítési terv egyetlen épülettömbjét, a belső várat is megtaláljuk, de bizonyára a nem pontos és részletes felmérés következtében a valóságosnál kisebb méretben, és belső beosztásában is egyszerűsítve. Az épülettömböt a jelmagyarázat élelmiszerraktárként (Profiandt) említi, ugyanúgy, mint a 16. század végi írott forrásaink. Ferabosco jelentésével hely, illetve név szerint is egyeztethető az építőudvar (Pauhof), a keleti, a mezőváros felé nyíló falazott kapu (Die gemaurt Portén), amely a jelentésben Huszár-kapuként (Hussaren Thor) szerepel. A beépített területen a kastélytól délre több kisebb-nagyobb épületet is feltüntet a rajz, amelyek közül a komiszárius lakása (Comissarij Haus), a sörház (Preu Hauss) és az új hadiszertár (Dass Neue Zeug-haus) található a már említett építőudvar mellett. A beépített várszakasz nyugati szegélyén a várat kettéosztó árok mentén sem a sarkokon, sem lentebb nincsenek bástyák, hanem a jelmagyarázat szerint a középső kaputól (Mitter Portén) északra és délre két-két kisméretű rondella van, a sarkokon pedig egy-egy valamivel nagyobb sarokrondella, egyik közülük az északi száraz malomnál (Rossmuhl). Az alaprajz megnevezi a vár bástyáit is, az ÉK-i sarkon a Schwendi-bástyát, a DK-i sarkon a Császár-bástyát találjuk. Megismertet bennünket a K-i beépítetlen terület három bástyájával, a már ismert Khielmann-bástyával északon, a Salm-bástyával délen, és a nyugatra néző Stájersarok (Steuer Eck) nevű bástyával is, amelyet névszerint egyedül ebből a forrásból ismerünk. A várnak ezen a beépítetlen részén átvezető út, a vár keleti feléből kilépve, enyhe ívben kanyarodik DNy-i irányba, majd a Stájersarok-bástya déli oldalán lévő kötőgátnál a bástya sarka melletti kapun lép ro. kép. Thury György karabélya (Magyar Nemzeti Múzeum) ki. Ezt a kaput a más forrásokban is szereplő hosszú hídról nevezték el (Portén auf der langen Pruggen). Az alaprajz összességében azt az állapotot tükrözi, amelyet már megismertünk. A keleti oldalon a belső rész kiépítetlenségen túl a bástyák sincsenek teljesen befejezve, hiányoznak a szárnyak mögötti ágyúkamrák, amelyeket csak a keleti oldal két bástyájánál építettek meg. A váralaprajz keltezésének kérdésére visszatérve, egyértelműen 16. századi állapotok ábrázolásáról van szó. Az írott forrásanyaggal összevetve, 1577-8i-nél korábbi nem lehet, mert a Khielmann-bástya szerepel az alaprajzon, és Khielmann a fenti időben volt Kanizsa főkapitánya. Bizonyítékként fogadhatjuk el további keltezésként a városalaprajzon szereplő „Brauneck" bástyanevet, amelyet nyilván Braun Rézmánról, Kanizsa Khielmann utáni kapitányáról (1581-82) neveztek el. Az alaprajz keltezésének kora tehát a jelzett időszaktól 1600-ig számításba vehető ugyan, de mégis szűkíteni lehet az 1594. év előtti időre, ugyanis a városban még ábrázolja a templomot - erről a későbbiekben még részletesen szólunk -, de az 1594 után ismert főkapitányi proto-collum-könyvekből már egyértelműen kiderül, hogy a városban a templom addigra már elpusztult.128 Ilyen beszűkítésben ezt az alaprajzot 1587-94 közötti időre tudjuk keltezni, készülésének körülményeire vonatkozóan pedig úgy véljük - Méri Istvánnal megegyezően -, hogy a 16. század végén rajzolták meg a katonai vezetés számára, hogy megkönnyítse a várral ül. a várossal kapcsolatos döntések előkészítését. Az 1594-95. évi protocollumoknak a várra vonatkozó megjegyzéseiből a rajzon ábrázolt állapot rajzolódik elénk, kiegészítve annyival, hogy a várat ért pusztítások, természeti csapások (pl. az 1590. évi és későbbi földrengések, amikor a bástyák és a falak is a víz alá süllyedtek, és rájuk már csak mint alapokra építkezhettek), valamint a karbantartások elmaradása, a várnak az ideálisnak tekintett képét alaposan megváltoztatták. Az ötszögű erőd nyugati részéből talán csak a többé-kevésbé megmaradt bástyák és a kötőgátak állhattak. Báró Haym Kristóf főkapitány többször is kiépítetlennek és elhanyagoltnak nevezi az erődítményt, az egyik bástya süllyedéséről, a falazott kapu leomlásáról, stb. is beszél. Mindent összevetve valószínű, hogy a vár a török kézre kerülésekor már sem abban az alakban, de főképpen nem abban az állapotban volt, ahogy azt Ferabosco megtervezte és kiépítette.129 Mindezt megerősítik a régészeti kutatások és a helyszíni megfigyelések eredményei is. Az ötszögű -nek ábrázolt vár alapja Nagykanizsa felé - a Nagykanizsa-Szombathely vasútvonal közelében -, csúcsa az üveggyár telkének Kiskanizsa felé eső széle táján, az elsőként emelt épületek és a vízelvezető csatorna környezetében volt. A vár korábbi és későbbi része közötti választóárok É-ról D felé a szeszgyár telkének nyugati kerítésén kívül a régi vásártéren, majd az 312 Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig országúton áthaladva a közraktárak telekhatára mentén húzódhatott. A K-ről Ny felé haladó út a vár régi szakaszán a mai Vár utcától kissé délre, azzal csaknem párhuzamosan a közraktárak telkén húzódott, majd az üveggyár 1953-ban még nagyrészt kiépítetlen telkén - egyik szélén fasorral felezve - ívelten haladt az üveggyár első épületéről délre, a vár külső szakaszának kikövetkeztetett területéről. Itt hirtelen megtörve kapcsolódott bele a Kiskanizsa felé vezető, a múlt század végi országút irányát jelző és a térképeken meglévő dűlőútba.130 c) Átmeneti időszak (1571. április-iS73 ¦ november) A nagyhírű kapitány halála után hirtelen meg kellett oldani az utódlás problémáját. Ez a Haditanácsnak nyilván sok fejfájást okozott, hiszen nem lehetett akárkit erre a felelősségteljes helyre ültetni. Először ideiglenesen egy hónapra Majthényi László komári főkapitány veszi át a tisztséget.131 Április 18-án a fenyegető veszély miatt Salm gróf utasítására Nádas-dy II. Ferenc 100 gyalogost és 50 lovast küld Kanizsára.132 Áprilistól az előző időszak folytatásaként folyamatos a levelezés a katonák és a haditanács között a zsoldfizetés ügyében, melynek eredményességét a havonta ismételt kérelmek mutatják.133 Máig is tisztázatlan kérdés, hogy kik voltak Thury György közvetlen utódai a főkapitányi tisztségben. Takáts Sándor úgy véli, hogy Majthényi után Thal-lóczy Bánfi Bálint volt a következő főkapitány, akit Alapy Gáspár követett.134 Ugyanezt írja Istvánffy Miklós krónikájában, aki azt is tudja, hogy Bánfit Schwendi ajánlására nevezték ki, és Bánfi Bécsben bekövetkezett halála után kapja tisztségét Alapy Gáspár.135 Ugyanakkor Takáts 1572 elejétől Thengöldi Bornemissza János itteni kapitányságáról ír ugyanabban a tanulmányában.136 Az ellentmondásra Mül-ler Vera mutatott rá, és ő közli azt is, hogy már 1571 novemberében a Haditanács a kanizsai magyar hadinépnek és Bornemissza Jánosnak küldött utasítást.137 Nyilvánvaló, hogy pápai kapitányságából való áthelyezése ideiglenes, ebben Takáts és Müller Vera nézetei egybeesnek.138 Thengöldi Bornemissza János jól ismerte Kanizsát és a környék viszonyait. Katonai szolgálatát Magyar Bálinttal együtt Nádasdy Tamás hadában kezdte, Ná-dasdy Kristóf huszárai között szolgált.139 1556-ban Szigetvár első ostromakor részt vesz a Kanizsa környéki hadműveletekben. Ott van Babócsa ostrománál, majd a kanizsai táborban.140 Egyszerű katonából hadiérdemeivel küzdötte fel magát a pápai kapitányságba, egyben Salm országos főkapitány helyettese.141 Mikor 1571 augusztusában a pápai zsoldproblémák megoldatlansága miatt felmentését kérte, áthelyezték egy még nehezebb helyre, Kanizsára, ahol valamilyen okból üresedésben volt a főkapitányi szék.142 Az épülőfélben lévő erődítmény is elég gondot okozhatott, rossz volt az élelmezés, késett a fizetés, ugyanakkor a török állandóan a vár körül portyázott, hogy a munkálatokat megakadályozza. A folyamatos harcok során több jeles kanizsai vitéz fogságba eséséről is értesülünk.143 A török attól sem riadt vissza, hogy a Kanizsa előtti végvárvonalba új erődítés építésével megpróbáljon beékelődni. 1572 áprilisában Salm gróf főkapitánynak jelenti Bornemissza, hogy „Ezen órán jöve egy emberem ... hogy az töröknek gyülekezeti ... Ko-márhoz fél mérföldnyire egy szentegyházhoz, kit Simoninak (ma Somogysimonyi), hogy azt akarják kastélynak megcsinálni."144 A király a kapitány által tett válaszintézkedésekkel meg lehetett elégedve, mert 25 jobbágytelek adományozására tett neki kötelező ígéretet.145 1573-ban azonban változik a helyzet. Katonai zendülés tör ki Kanizsán, amelynek pontos okát nem ismerjük, legfeljebb sejthetjük, hogy az örök probléma, a fizetetlenség lehetett a fő ok. A lázadásban többen Bornemisszát is vétkesnek találták, de ő a vád ellen erőteljesen tiltakozott, és személyes kihallgatást kért. Kiállt mellette Salm gróf is, aki a királyhoz írt levelében ezt írja: „Bizonyos dolog, hogy fölséged összes végházaiban ném sok Bornemisszát, és nem sok hozzá hasonló vitézt lehet találni, aki a török ellen úgy megállná a sarat, mint ő."146 A lázadás azonban ideiglenes főkapitányi működésének véget vetett, mert rövidesen ismét a pápai kapitányságban találjuk. Egy olyan adatunk van, amelynek alapján úgy tűnik, hogy Istvánffy tudta jól, hogy Alapy Gáspár előtt thallóczy Bánfi Bálint viselte rövid ideig a főkapitányi tisztséget. 1573. október 20-án kelt az a levél, amely arról tudósít, hogy a zalavári és kapornaki apátságokat Bánfi Bálintnak adták bérbe. Mivel ez a jövedelem a későbbiekben is a kanizsai főkapitányokat illette, joggal gondoljuk, hogy Thallóczy Bánfi Bálint főkapitánysága 1573 áprilisától ennek az évnek késő őszéig tartott.147 d) Alapy Gáspár főkapitánysága (IS73- november-i574. augusztus 9.) Az új főkapitány kinevezése elég szerencsétlen lépésnek bizonyult. Alapy Gáspár működésének rövid ideje alatt száznál több falu hódolt a töröknek, veszett el végleg a magyar királyság számára. Alapyt Istvánffy gyámoltalan embernek nevezi („semmi egyéb tulajdonnal nem bírt, mint előkelő születéssel"), aki a vár védelmére nem fordított elég gondot. Még kevésbé volt alkalmas a mezei csatákra, pedig ebben az időben a vár sorsa nem annyira a falak között dőlt el, hanem térségének, az azt tápláló falvaknak a megőrzésénél.148 Alapy Gáspár előéletéhez tartozik, hogy 1566-ban Szigetváron Zrínyi egyik főembereként a Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig 3T3 kirohanás alkalmával elbújt, és a törökök mikor később megtalálták „csúnya fekete arca, s alacsony termete miatt, hitvány fegyverhordozónak tartván, életben hagyatott." Legnagyobb hadiérdeme a horvátországi (Gubec Máté féle) felkelés leverése volt - amely kirobbantója egyértelműen Tahy Ferenc, Kanizsa egykori első főkapitánya, a birtokain támasztott elviselhetetlen terhek kirovásával - 1573. február 9-én Stubicánál (Zágráb vm.).149 Jellemét az a per is megvilágítja, amelyből megtudjuk, hogy 1573-ban mint főkapitány Nagy István nevű katonáját vasra verve tömlöcbe csukatta egészen 1574 aprószentek ünnepéig, közben házára tört, és két török foglyát is elrabolta.150 Istvánffy Miklós krónikájában egyértelműen Alapy Gáspár bűnéül rója fel azt a nagy port felvert Kanizsa elleni támadást, amelynek során az erődített várost a török elfoglalta és kirabolta. Ennek az eseménynek az időpontja Istvánffy krónikájában az 1573. esztendőnél szerepel, de a krónikás, ha az eseményekről jól is értesült, az évszámokat illetően gyakran téved. A támadás semmiképpen nem lehetett ebben az évben, hiszen ekkor még nem Alapy a főkapitány. A legújabb publikációk is 1573. február 3-ra teszik ezt a Kanizsa számára szomorú eseményt, pedig bizonyosan Ta-káts Sándornak van igaza: mindez 1574. február 20-án történt. Alapy 1573 februárjában horvát vicebáni minőségében a parasztfelkelés leverésével volt elfoglalva. A támadás 1574. február 20-ról 21-re virradó éjjelen történt, Alapy Gáspár kapitánysága idején.151 Ezen a farsang utolján az őrség és - Istvánffy szerint - maga a kapitány is ivással, mulatással töltötte a napot, az őrjáratokat is elhanyagolták, mikor a sötét éjjelen, egy áruló kalauzolásával, a szigeti és pécsi szandzsákbégek a befagyott árkokon keresztül meglepték a várost. A palánkfalat bezúzták, és a keletkezett résen az alvó városra törtek. Fölgyújtották a házakat és a polgárokon kívül 35 huszárt, 26 hajdút és 42 német gyalogot vágtak le. Az elesettek között volt számos jeles vitéz, köztük az éppen itt vendégeskedő Takaró Mihály kapitány is. Többeket fogságba hurcoltak, a felsoroltak közt van Aga Imre vajda, Pozs-gay Tamás, Kathona Máté, Bekovics András, stb. Elvittek 41 német asszonyt és 23 német gyereket. A 800 elhurcolt polgárt viszont csak úgy tudjuk elképzelni a gyér számú polgári lakosság mellett, hogy ez alatt a katonák családtagjait, gyermekeit is értették, de az sem kizárt, hogy a Bécsbe küldött híradás ebben az esetben kissé túlzott.152 Ez a támadás békeidőben történt, ami felbőszítette - joggal - a végek katonáit. Zrínyi György Batthyány Boldizsárhoz címzett levelében - amelynek dátuma 1574. március 2., és amely Takáts időpontját támasztja alá - írja az ügyről: „Adna őfelsége nékünk szabadságot reája, hogy ahol árthatunk nékik hadd árthatnánk mi is, bizodalmam vagyon Istenben, hogy az mostani kanizsai égetést megtorolhatnánk hamar idén."153 Az en- gedélyt azonban nem kapták meg, sőt ebben az időben több kapitány kap büntetést portyázásai miatt. A török a sikeren vérszemet kapott, és hiába folytak a diplomáciai manőverek, folyamatosan Kanizsa körül ólálkodott. A város elégetése ugyanakkor megfosztotta a várat fő erősségének, a huszárságnak a szállásától. A király Puchaimb haditanácsost küldte le, és Salm országos főkapitányt is megbízta, hogy intézkedjék a város dolgában. Nagy dilemmaként merült fel, hogy újjáépítsék-e az elpusztult várost, avagy másutt emeljenek új huszárvárat. Puchaimb a város új j építése mellett döntött, amihez a király Sopron és Zala vármegyét is kirendelte. Először a palánk fonásához kezdtek, amihez ezer munkásnak száz szekér hordta a vesszőt. A munkások őrzésére magyar katonaság volt kiküldve.154 Az építkezésen túl a kanizsai őrség megerősítése is sürgős feladat volt. Hosszabb huzavona után mindössze arról született döntés, hogy száz német puskást rendeltek Kanizsára. Ez azonban édes keveset sem segített a bajokon. Annál is inkább, mert az őrségnek nem volt élelme, és fizetést sem kapott. 1574-ben a kanizsai huszárok zsoldhátraléka 7225, a hajdúké pedig 9275 forintra ugrott. Ebben a reménytelen helyzetben az őrség megpróbálta fizetésének emelését kérni. Szerették volna, ha a huszárok havi zsoldját 5, a hajdúkét 3 forintra emelik. A zsold nem érkezett meg, s ezért megnőtt a szökések száma. A huszárok jórésze élelem után kóborolt. így alakulhatott ki az a lehetetlen helyzet, hogy amikor 1574. június 9-én a fizetőmesterek Kanizsára érkeztek, a lajstromban szereplő négyszáz huszárból mindössze tizenhatot találtak az erődítményben. így kénytelenek voltak azt jelenteni, hogy 8700 forintjuk megmaradt.155 Ugyanakkor Kanizsa őrsége papíron elég jelentős volt. A hivatalos kimutatás szerint 400 huszárnak, 400 hajdúnak és 300 német puskásnak kellett lennie. A Kanizsa közvetlen védelmét szolgáló kisebb erődítményekben, Szentjakabon, Andon, Csákányban, Mórichelyen, Szentgyörgyön, Kerecsényben, Sárkányszigeten, Isaboron és Rajkon még további 52 huszár és 238 hajdú őrködött. A kanizsai huszárság tisztikara: Istvánffy István, Kecze István, Ficsor Mihály, Tahy Gábor és kardjuk alatt 40 nemes főlegény. A gyalogság vajdái: Fejér Gáspár, Mohácsy László, Rácz János, Ifjú Benedek, Fügi György, Hetey György, Aga Imre és Kröpfel Fülöp.156 A kanizsai létszám amennyiben teljes lett volna, akkor bizonyosan a legerősebb magyar végvárnak tarthatnánk, azonban mindig sokan hiányoztak. A tényleg meglévő őrség is fizetetlen, rosszul felfegyverzett és rosszul ruházott volt. A kanizsai fizetésnek olyan rossz volt a híre, hogy senki sem sóvárgott az itteni szolgálat után. Pl. amikor Tahy Gábor huszárhadnagy helye megürült, az egész országból nem akadt, aki betöltésére jelentkezett volna.157 A rosszul felfegyverzett, elkeseredett kanizsai őrség még ki sem 314 Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig heverte a város elpusztításának következményeit, amikor 1574. augusztus havában Szent Bertalan napján a törökök átjöttek a berken, és rajtaütöttek Szépeinek, Sormás, Eszteregnye és más környékbeli falvakon. A hír hallatán a kanizsai huszárok kimentek, hogy a rablókat elűzzék, de a törökök lesre csalták őket. A kanizsai vitézeket részint levágták, részint rabul ejtették. A jelentés szerint a főnépek mind elestek, Ficsor Mihály csatavezető kapitány, Bögötei János, továbbá Keszi István a halottak között voltak. Rácz Iván vajda, Aga Imre vajda, Pozsgay Tamás, Kathona Imre, Rátky Boldizsár huszárfőlegények és Vetkovics András, Alapy Gáspár fegyverhordozója Konstantinápolyba, a héttoronyba kerültek. A hivatalos jelentés szerint a kanizsaiak 200 embert vesztettek.158 Alig egy hónappal ezután a véres vereség után újból szomorú nap virradt a kanizsai őrségre. Ez alkalommal Istvánffy István kapitányt, a híres történetíró fivérét csalták lesre és fogták el többedmagával együtt. A folyamatos támadások miatt a király panaszos levelet írt a budai pasának. Musztafa válaszában azt írta, hogy mindennek az oka Zrínyi György, aki folyton támadja a törököket.159 e) Zrínyi György első főkapitánysága (1574. augusztus 10-1575. december 4.) E szerencsétlen harcokban a kanizsai vitézek színejava elpusztult, az egész őrséget újra kellett szervezni. A Haditanács ezt már nem akarta a tehetetlen Alapy Gáspárra bízni, ezért új kapitány után nézett. Mivel Salm gróf halálával a dunántúli főkapitányság is üresedésben volt, a király és a Haditanács úgy döntött, hogy a dunántúli főkapitányság székhelye ezentúl Kanizsa lesz, főkapitánynak pedig Zrínyi Györgyöt nevezték ki, aki ezt a tisztet korábban már rövid ideig viselte. Az Udvari Haditanácsnak a főkapitányi székhely Pápáról Kanizsára történő áthelyezése ügyében hozott döntése jelentős szervezési változást hozott a dunántúli végek rendszerében. Ennek a lépésnek az oka a török támadásoknak egyre jobban kitett Stájerország védelme volt, amit Kanizsáról jobban lehetett irányítani. Az új főkapitány, Zrínyi György kiváló, tapasztalt hadvezér volt, aki a török elleni harcot ugyancsak komolyan vette, saját költségeit sem kímélve jelentős haderőt tartott állandóan fegyverben. Hibája volt, hogy hirtelen haragú, szeszélyes és ideges embernek bizonyult. A király már 1573-ban egyszer felajánlotta a horvát bánságot és a kanizsai főkapitányságot Zrínyinek, aki ezt nem fogadta el. Ezt hosszabb alkudozás követte, amelynek során 1573. július 26-án Zrínyi úgy nyilatkozott, hogy a bánságot nem, de a kanizsai főkapitányságot az általa szabott feltételekkel hajlandó lenne elfogadni. Ez az alku sem jött létre. Végül is 1574-ben megszületett a megegyezés, amelynek alapján augusztus hó 18-án tette le az esküt, mint dunántúli és egyben kanizsai főkapitány.160 Zrínyi György (1549?-!603. máj. 4. Vép), Kanizsa új főkapitánya Zrínyi Miklós fia, apja török elleni küzdelmeinek folytatója, hatalmas birtokok ura. 1573-tól tárnokmester, aki Kanizsa környékének védelmében saját birtokait is óvta a török ellen.161 Zrínyi most sem minden feltétel nélkül fogadta el ezt a beosztást, a katonák rendszeres fizetésén túl kikötötte, hogy tisztségét csak egy évig köteles viselni, s ha egy éven belül lemondana, régi magyar szokás szerint ezt csak előzetes három havi felmondással teszi. Miután az új országos főkapitány megvolt, helyetteséről is gondoskodni kellett. Mivel ezt a tisztet eddig közmegelégedésre Bornemissza János viselte, a király Bécsbe hívatta, hogy rábírja a további szolgálatra és az ezzel együtt járó kanizsai kapitányság elfogadására. Némi vonakodás után Bornemissza igent mondott, s mivel Zrínyi Györgyöt a kettős tisztségből adódó teendői gyakran szólították el Kanizsáról, a vár ügyeit a továbbiakban gyakorlatilag Bornemissza intézte.162 Zrínyi György a beiktató királyi biztosokkal és a magával hozott katonasággal vonult be Kanizsára - ugyanúgy, mint Bornemissza is, aki Pápáról magával hozta kedvelt embereit -, ahol a beiktatás a szokott szertartással esett meg. Csak egy dolog maradt el, a katonák fizetése. A végbeli szokástörvény szerint a kapitányok beiktatásakor az őrségnek legalább két havi zsoldot kellett volna kapnia. Zrínyinek ígértek is e célra 2000 forintot, de ezt az összeget még a következő év tavaszán sem kapták meg.163 Zrínyi nem akart a katonák előtt kellemetlen helyzetbe kerülni. Ezért kénytelen volt több birtokát zálogba vetni, hogy a kiadásokat fedezze.164 A főkapitányhelyettes sem járt jobban, nemhogy előleget nem kapott, még a Pápáról járó elmaradott zsoldját sem fizették ki neki. így érkezett Kanizsára, ahol kiégett puszta város, félig kész palánk és elkeseredett, éhező katonaság várt rá. Rengeteg kérvény után végül is december 31-én rendelte el a Kamara, hogy a hátralékos zsold fejében 1000 forintot fizessenek ki neki, dehát ez is csak rendelet maradt, mert március 22-én kelt a király újabb utasítása, hogy Bornemisszának és hajdúinak a már kiutalt 1000 forintot végre fizessék ki. Ezután sem történt semmi, mert július 5-ről ismerjük a király újabb sürgető levelét. A végeredményt is ismerjük, a főkapitány helyettes és hajdúi még két év múlva sem kapták meg zsoldjukat, végül is Bornemissza a magáéból fizette ki őket.165 Az anyagi bajon kívül még más is bőven akadt Kanizsán. A jól értesült környékbeli bégek ismervén a helyzetet, állandóan Kanizsa körül ólálkodtak, a környékbeli palánkokat és falvakat pusztították. A Kanizsához tartozó kisebb végvárakban is teljesen hasonló volt a helyzet. Kisserényi Gábor Komár kapitánya 1574-ben jelenti, „Rothadton rothad az vár. Az árok is oly igen mély telén... Komárra tizen- Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig 315 egy végház néz! sok az ellenség körülöttünk és szüntelen rabol s felesen jár. Az élés dolgában sem az békességes földről, sem a török birtokából semminemű életet ide nem hoznak. Egyebet lábas marhánál ki nem ereszt az török. Az hodulatlan ember ide nem mer felénk jönni."166 Fonyód még rosszabbul járt, ahol az egész őrség hős kapitányával együtt a végsőkig ellenállt a támadóknak, a török csak a holttesteiken át juthatott be a várba.167 Még ilyen körülmények között is Zrínyi György és Bornemissza János mindent megtettek azért, hogy a törököt megfélemlítsék és Kanizsát biztosíthassák. Mint tapasztalt katonák, jól tudták, hogy a vár csak akkor tartható meg, ha tartományának falvait a behódolásról visszatartják, és minél több török kézen lévő falut kényszerítenek az adóztatásra. Kanizsai tevékenységük során e cél megvalósításán munkálkodtak. Zrínyi György, amikor Kanizsán tisztét elfoglalta, a kor szokásai szerinti udvariassági formulával minden szomszédos béggel tudatta ezt, és egyben megírta, hogy őfelsége parancsa szerint jó szomszédságban és békességben kíván velük élni. Október 9-én pl. a szigeti bégnek ezt írta: „Nagyságos énnékem tisztelendő szomszédos barátom! Köszönetem után minden szomszédi barátságomot ajánlom. Ez napokban jöttem ide Kanizsára; kívánom kegyelmed jó egészségét és a többi vitéznek egészségét hallom." Természetesen békességről szó sem volt, hiszen ugyanebben a levélben írja: „Nem tudom micsoda az oka, hogy kegyelmed alattvaló vitézeivel csatáztat. Ez elmúlt éjjel is az én kegyelmes uram jószágára: Sarmas-sy kastélyra rájöttek és erősen ostromolták, kiknek Isten kegyelmességéből semmit sem tehettek. Akarnám kegyelmedtől megérteni, ha kegyelmed akaratjával mívelik-e vagy sem? hogy én is tudnám magamat hozzátartonom."168 Nem tudjuk, mit válaszolt a levélre a szigeti bég, és Zrínyi György sem búsult bizonyára a török támadásai miatt, mert így oka volt rá, hogy megkezdhette azt, ami a célja volt, a török falvak behódoltatását. Alig pár napja volt még csak Kanizsán, máris sorozatban bocsájtotta ki a hódoltató leveleket tiszttartója, Kapitánffy István által a somogyi, tolnai és baranyai falvaknak, figyelmeztetvén őket „Inkább égjenek el mind, hogysem mint nekem ne szolgáljanak."169 Zrínyi mindezt nagyon komolyan gondolta és a szigeti bégnek is megírta, hogy a pécsi és a siklósi tartomány az ő édesatyjának a birtoka volt, az ottani népnek meg kell fizetnie az adót, úgy a király, az egyház, mint az ő részére. „Mert ha kegyelmed ellentart, nyilván az falukat és városokat megégettetöm, és gyermeköket, feleségöket, s űmagokat levágatom, hogysem tinéktek sem minékünk ne legyenek. Ezzel Isten legyen velünk."170 Leveleiért és tetteiért a török szokásos módon bepanaszolta, mire a király december 24-én ezen iratot leküldte neki és magyarázatot kért. Zrínyi csak az új évben, január 17-én vála- szolt. Azt írja, hogy a porta azzal vádolja, hogy az egész szigeti tartományt magának követeli, nem tartja meg a békét és falvakat éget. Kapósnál katonáival lesre csalta a törököt, akiket részben levágott, részben elfogott. Zrínyi szerint a törökök az ő hódoltató leveleinek szövegét meghamisították. Annyi igaz, hogy Kapitánffy írt a falvaknak adóért és a szolgáltatás dolgában. Egyedül a Csurgó vidéki hódoltatás igaz, de Csurgó az övé. A kaposi támadás is igaz, erről jelentést is írt, de ennek oka az volt, hogy a törökök Szentbalázst elpusztították. Mióta itt van Kanizsán, a vitézeket csak az ellenség üldözésére bocsájtotta ki.171 A szokásos jelenséggel állunk szemben, a béke ellenére folyamatos az egymás elleni hadviselés, a török és magyar kapitányok egymást vádolják a béke megszegésével. De mivel sem Zrínyi, sem Bornemissza nem tartozott a békességet kedvelő kapitányok közé, ezek a dolgok mindennaposak voltak. Az 1575-ös esztendő is folyamatos hadakozással telt el. 1575 márciusának végén a szigetvári törökök átjöttek a kanizsai tavon, és az Egyeduta nevű falut elégették.172 Májusban újabb hatalmas török sereg jelent meg, elpusztította Letenyét, Szentgyörgyöt, Becsehelyt, stb. és környékét. Júniusban újabb hat falut raboltak ki. Augusztus 18-án a szigeti, mohácsi és koppányi törökök Kanizsa fölött négy mérföldre raboltak. Szeptember 24-én ugyancsak Kanizsa fölött 16 falut pusztítottak el, és 1000 embert hurcoltak el. November 10-én a szigeti és más törökök Szentbalázst, Kanizsa egyik vigyázó házát támadták meg, és 50 embert hurcoltak el. A kanizsaiak azonban lest vetettek a visszatérő török seregnek, és azt teljesen szétverték, a rabokat kiszabadították, és a zsákmányt elragadták. Valamivel később Mórichelyt, majd Szentgyörgyöt ostromolták meg, de sikertelenül. A kudarcot vallott segesdi törökök ezután Peleskét és Szentmihályt elpusztították, de a zsákmánnyal és 60 rabbal hazatérő törököket Zrínyi György szétverte. Ezekben a harcokban a kanizsai őrség ugyancsak kitett magáért. Cseltől sem riadtak vissza tehát, hogy minél nagyobb kárt tegyenek bennük. Március 28-án Zrínyi György azt jelentette, hogy 3000 török lovas Mindszent mellett lesben állt, majd furfangos levelet írt a kanizsai várba, melyben a lakosság nevében segítségül hívta őket a csekély számú rabló török ellen. A kanizsaiak átlátták a tervet, és nem mentek rá a lesre.173 A Kanizsa környéki háborúskodásnak a végeredménye az volt, hogy míg a törökök hódoltatással semmire sem mentek, a magyaroknak sikerült számos községet adófizetésre szorítaniuk. A budai pasa ez ellen panaszt is tesz Bécsben, amelyben azt írja, hogy nem tűri, hogy azokat a falukat, amelyeket 30-40 éve fegyverrel szereztek meg, „és mostan is bírnak, min-dön cseppkők és katonák azt ne mondhassák, hogy ez atyámtul maradott, vagy atyámfiától maradott örökségem, és ott adóztatná és szolgáltatná őket."174 316 Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig A bécsi udvar és hivatalai természetesen nagyon jól tudták, mi folyik Kanizsa környékén. Hiszen a folyamatosan érkező jelentések mindkét oldalról tájékoztatták őket erről. Minden okuk megvolt tehát, hogy Kanizsa várának és őrségének a sorsát szívükön viseljék, de érdekükben nem tehettek, ill. nem tudtak tenni semmit. A katasztrofális pénzügyi helyzet miatt Bornemissza 1574 végén már elbocsájtását kérte. Zrínyi, hogy visszatartsa, két falut is adott neki, és az Udvari Kamara is parancsot kapott a neki járó összegek kifizetésére, ez azonban nem történt meg. 1575. július 5-én Bornemissza azt panaszkodja a királynak, hogy megszámlálhatatlan kérésével sem tudott saját és katonái nyomorúságos helyzetén könnyíteni.175 Zrínyi György dolga még rosszabbul állott, neki ugyanis mint országos főkapitánynak még több kiadása volt. A kincstár már beiktatása előtt 10 000 forinttal tartozott neki. S bár saját költségén is sok katonát tartott, a királyi zsoldot nem tudta kierőszakolni. Mint mondtuk, heves és hirtelen haragú ember lévén türelmét hamar elvesztette. Nem kért, hanem fenyegetőzött. Már június elején elhatározta, hogy otthagyja Kanizsát. Dolgát személyesen akarta a királynak elmondani, de az állandó török támadások miatt nem mehetett Bécsbe. Július 14-én a király már Károly főherceget is értesítette Zrínyi lemondásáról. Károly főherceg válaszában világosan látja a helyzetet. A török folyton támadja az erődítményt, a mostani viszonyok mellett lehetetlen Kanizsát megtartani. Akárki lesz is a főkapitány, fizetetlen katonasággal semmire sem mehet.176 A fizetés helyett azonban a király Zrínyit akarta marasztalni, legalább addig, míg az új főkapitányt kinevezi. A főkapitány azonban hajthatatlan, kijelenti, hogy kitelt az esztendeje, még egy hónapig hajlandó Kanizsán maradni. „Lehetetlenség Kanizsán továbbmaradnom, ha csak azt nem akarom, hogy fejemet koczkára vessem s hogy tisztes híremet és őseim erényével s apám dicsőségével szerzett jó nevemet tönkretegyem. Mit tehetek itt e teljesen puszta és erősség nélkül való helyen? Hogyan védekezzem a napról napra támadó hatalmas ellenség ellen? Mi módon szálljak szembe az ellenség ezreivel, mikor csak kiéhezett, elgyengült és fizetetlen katonáim vannak?"177 Zrínyi bátor hangú kijelentéséhez csatolja katonáinak nyilatkozatát is, az őrség már szeptemberben kijelentette, ha nem fizetik, otthagyja Kanizsát.178 Az őrség nyilatkozatát Zrínyi maga vitte Bécsbe, a felelet október i-jén érkezett, őfelsége nem teszi fel róluk, hogy megszegik esküjüket.179 A királyi nyilatkozat azonban olaj volt a tűzre, Bornemissza Bécsbe sietett, hogy mentse ami menthető. Mikor azonban üres kézzel érkezett vissza, Zrínyi türelme is elfogyott. Miután egy évig nem tudta elérni, hogy katonái bármi járandóságukat is megkapják, a nagyúr maga állt az elégedetlenkedők élére, így esett meg az a páratlan, szégyenletes eset, hogy a dunántúli főkapitány éhező vitézei élén a török szeme láttára kivonult Kanizsa várából.180 Zrínyi Bornemisszát is rá akarta venni, hogy tartson vele, helyettese azonban hajthatatlan maradt. A felbőszült Zrínyi még azt a falut is visszavette, amelyet Bornemissza családjának adott, így annak családja fedél nélkül maradt.181 f) Bornemissza János főkapitánysága (1575. dec. 5-1577. ápr. 19.) Már 1575 nyarán Bécsben világosan tudták, hogy Zrínyi távozási szándéka komoly, a kanizsai tiszteket próbálták madarasra bírni. Júliusban Károly főherceg Orsych István huszárkapitánynak ír ebben az ügyben, kéri, hogy legalább addig maradjanak, amíg az új főkapitány lejön és pénzt hoz. Szeptemberben a haditanács Bornemisszát győzködi, hogy minden követ mozgasson meg a magyar katonaság visszatartására, ha Zrínyi csakugyan távozna.182 Az udvar azonban pénzügyileg lehetetlen helyzetben van, még az építkezés is leáll olyan stádiumban, hogy igaza van Zrínyinek, amikor azt mondja, hogy Kanizsa „teljesen puszta és erősség nélküli hely."183 Az udvar pénzt nem tud küldeni, december 5-én ideiglenesen Bornemisszát bízzák meg a főkapitányság vezetésével,184 aki ugyan hű maradt esküjéhez, de lehetetlenre nem akar vállalkozni, és elbocsátását kéri. A haditanács december 8-án maradásra igyekszik bírni, sikerrel.185 Az ideiglenes főkapitány seregesen kapja az utasításokat, jótanácsokat, de pénzt nem. Pedig neki elsősorban huszárokra volna szüksége, akik a törököt meg tudják állítani. A német lovasságnak nem sok hasznát veszi, és már 1576 januárjában kéri a falvakat pusztító német lovasság elhelyezését.186 Sok huzavona után végre sikerült az udvarnak némi pénzt kerítenie, és Kanizsára küldeni Schrott Kálmánt három havi zsolddal. A katonák, mikor megtudták, hogy a teljes fizetés helyett mennyit kapnak, nem voltak hajlandók felvenni a pénzt. A főkapitány közbelépése sem segített, mint maga Schrott írta „csak egy dolog használ, a hiányzó 7301 frt leküldé-se!"187 A fizetőmester kimutatása szerint 1576 februárjában mindössze 150 huszár és 250 hajdú maradt Kanizsán, de a fizetetlenség miatt napról-napra szöknek. A Kamara jelentése szerint az egész dunántúli főkapitányság lovassága nem volt több 150 főnél. Kanizsára rendeltek 200 német gyalogost, de ezek mindjárt otthagyták a puszta várat és a falvakba húzódtak. Már a németek is szöknek, a hatszázas létszám helyett ötszázan sincsenek.188 Az alkudozások nem vezettek eredményre. Bornemissza két hónapot töltött Bécsben, ahol azt tanácsolták neki, eressze szélnek az elégedetlen katonákat és fogadjon fel helyettük 800 új huszárt és 800 hajdút. Bornemissza azonban kijelentette, hogy a hátralékos Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig 317 zsoldot ki kell fizetni. A katonák csak addig maradnak, amíg ő visszajön. Új katonaságot pedig csak úgy tudna verbuválni, ha három hónap előleget tud fizetni. Végül is eredmény nélkül távozott, azzal, hogy a régiek két, az újak egy havi zsoldot kapnak, ha lesz pénz!189 Az üres zsebbel visszaérkező Bornemisszát igen rossz hír várta. Távollétében megbízott helyettesét Lengyel Lőrinc kapitányt Komár és Kanizsa között a török lesre csalta, és három vajdájával, egy hadnagyával és 40 emberével fogságba esett.190 Bornemissza hosszadalmas bécsi tartózkodása egy „eredményt" hozott. Mint kinevezett főkapitány érkezett vissza Kanizsára. A főkapitány beiktatása pedig a hadiregula szerint zsoldfizetés nélkül nem történhetett meg. Május 7-én tehát elrendelte a Haditanács, hogy a fizetőmester menjen Kanizsára léhen-pénzzel, és azzal az ígérettel, hogy a többi pénzt a beiktatáskor fogják kifizetni.191 Bornemissza még júniusban sem volt emiatt beiktatva. Helyettese, Újlaky Sebestyén június 6-án jelentette: hírei szerint a török aratás előtt megtámadja Kanizsát, a budai pasa két béget küldött a szigeti bég támogatására, őt magát is várják. Erősítést kér. Az áradás sok kárt tett a várban. A várárokban 17 oszlopot kidöntött a palánkból s majd beszakította a bástyát. A város puszta, és messze esik a vártól. Kanizsához közel nincs végház. A vár árkai bedőltek. Az őrség napról-napra kevesedik.192 A pénz nem érkezett, július végén, augusztus elején 200 horvát küldéséről alkudoznak, mert magyar katonát már nem kapnak Kanizsára.193 Bornemissza ebben a helyzetben teljesen magára volt hagyva. Zrínyi távozásával a dunántúli főkapitányság is üres maradt. Az udvar Nádasdy Ferenccel alkudozott, aki feltétlenül kikötötte, hogy székhelye Kanizsa helyett Pápa legyen, ismerve az ottani szomorú állapotokat.194 Közben az udvar, hogy Bornemisszát kielégítse, 4000 Ft hátralékos zsoldja fejében a Duna menti Kemle falut adományozta neki. Mikor azonban birtokba akart lépni, kiderült, hogy az ottani földek jórészére Braun Rézmán óvári kapitány már rátette a kezét. Ebből csúnya villongás támadt, mire Bornemissza arra kérte az uralkodót, vegye inkább vissza adományát, és fizesse ki zsoldhátralékát, amiből természetesen nem lett semmi.195 A helyzet Kanizsán továbbra sem változott, némi toldozáson és foldozáson kívül a váron az intézkedések csak papíron maradtak. Mind a magyar, mind a német katonaság igen rossz helyzetben volt. Mivel a király a kanizsai katonák több panaszos levelére még választ sem adott, a magyarok és a németek közösen elhatározták, hogy egy-egy társukat küldik a királyhoz panaszuk előadására. Az éppen távol lévő főkapitányhoz intézett levelükben így írnak erről: „Kegyelmednek ellene ne legyen, mi embert választunk né- met közül egyet, magyar közül mást és felküldjük őfelségéhez, ezt megjelentsék őfelségének."196 A németek Wecker Mártont és Martin Jánost, a magyarok Silkó Menyhárt hadnagyot akarták az udvarba küldeni szerencsét próbálni. De még elutazásuk előtt ők is és a főkapitány is kemény hangú levelet írtak a Haditanácsnak és Ernő főhercegnek. A hosszú levélből idézve jól érzékelhetjük a katonák hangulatát. „Mind magunk s lovunk éhei halunk meg! Im az hideg tél is rajtunk vagyon. Ruhátlanok vagyunk. Az ki éhei meg nem hal, hideggel is meg kell halnia... Mert im mi minden szükségünket és nyavajánkat tudtára adtuk fölségednek. Éhség miatt megszakasz-kodtunk és - fölséged megbocsássa - meztelen, fegyvertelen házat nem őrizhetünk."197 Hiába volt minden könyörgés, fizetésről egyelőre szó sem lehetett, hiszen nem csak Kanizsa, hanem valamennyi magyar végház hasonló helyzetben volt. A magyar katonaság jelentéseit és leveleit nem vették készpénznek, de mivel épp ekkor Kanizsán járt a Haditanács embere, Sticzl József fizetőmester, aki a panaszokat mindenben megerősítette, jelentése alapján Ernő főherceg december 6-án a királyhoz fordult gyors fizetést sürgetve, - mondani sem kell, eredmény nélkül. Stilcz jelentéséből emellett kiderül, hogy a legutóbbi mustrakor Kanizsán nem volt több 50 huszárnál és ugyanannyi gyalognál. A tisztek kijelentették, hogy a mostani „fizetés" mellett Kanizsára katonát egyáltalán nem kapnak.198 Az ügy pedig hú-zódott-húzódott tovább. Közben a küldöttség megjárta Bécset, szintén eredmény nélkül. Pedig már a katonák a Zrínyiéhez hasonló kivonulással fenyegetőztek.199 Ebben a helyzetben a török teljesen elszemtelenedett. December 3-án a szigeti törökök lajtorjákkal és más hadifelszereléssel megjelentek a vár alatt, és az őrséget ki akarták csalni. Ernő főherceg jelentése szerint ha a kanizsai és a kiskomári hadinép teljes számban a várban lett volna, a törököket bizonyosan szétverték volna. De most minden akadály nélkül jöhetnek és mehetnek.200 Bornemissza december 20-án fordul újra Ernő főherceghez. Elmondja, hogy Kanizsa várának falai (különösen a nyugati részen, ahol a német katonák laknak) erősen düledeznek. A pusztulás oly mértékű, hogy azt saját erejéből nem tudja helyreállítani. Kéme jelentése szerint a mostani fagyos időben a török Kanizsa megtámadását tervezi, s azt is tudják, hogy a nyugati rész felől fognak támadni. Az a bizonyos Pribék Sándor nevű renegát, aki Alapy kapitánysága idején a Kanizsa elleni támadáskor is vezette a törököket, biztatja őket, és fejére esküszik, hogy Kanizsát megszerzi nekik. Már kért Halek Vitus szlavón főkapitánytól is segítséget, de nem tudja, hogy kap-e. Éjjel-nappal őrködnek, de mivel a város távol fekszik a vártól, ha az ellenség berontana a várba, azok nem tudnának segíteni.201 3i8 Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig December 22-én a kanizsai vitézek levelükben értesítették Ernő főherceget, hogy a Bécsben hiába időző Silkó hadnagyot visszahívták, és újévkor mind otthagyják a várat: „Azt ne mondja fölségtek, hogy féltünkbe megyünk ki. Nem féltünkbe megyünk ki, hanem az éhenhalás viszen ki bennünket."202 1577. január i-vel Bornemissza szerződése lejárt, joga lett volna, hogy a katonaságával együtt távozzon. Ezt az időt azonban Ernő főherceg önhatalmúlag május i-ig kitolta. Most már azonban az udvar is megijedt, és Ernő főherceg sürgetésére 4 havi zsoldot leküldött Kanizsára, melynek kifizetésére 1576. december 31-én, vagy 1577. január i-én került sor. Ugyanakkor határozott ígéretet kaptak a katonák, hogy február végén teljes fizetésüket is megkapják. Erre a hírre aztán olyan katonák is visszajöttek Kanizsára, akik már régen más kenyér után néztek. A hadi fizetőmester ez alkalommal készített hivatalos lajstroma szerint Kanizsán (papíron!) 400 huszárnak és 400 magyar hajdúnak kellene lenni. Ezek zsoldhátraléka 14500 forint. Az 500 főnyi német gyalogságnak ugyanitt 13 120 forint volt a hátraléka. A Kanizsához tartozó kisebb várak közül Kéthelyen 20 gyalog, Rajkon 40 gyalog, Peleskén 35 gyalog, Csákányban 30 huszár és 70 hajdú, Szemenyén 25 lovas és 30 hajdú állomásozott. Ezek hátralékos zsoldja összesen 3814 forint. A Kanizsán székelő kerületi főkapitányságnak ezen kívül volt még külön 100 huszárja és 50 „janicsár lovasa", valamint 100 hajdúja, ezek zsoldhátraléka 5400 forint volt. A kanizsai főkapitánysághoz tartozó Légráddal, Zalavárral és Kapornakkai együtt az egész zsoldhátralék 39 915 forint volt.203 Ugyanekkor valamennyi magyar végháznak a fizetési hátraléka 253 T75 forintot tett ki. Ez akkora összeg volt, amelyet a kincstár képtelen volt előteremteni.204 A kanizsai őrség ebben a helyzetben is folyamatosan harcban állt. 1575 végén a törökök Kanizsa mellett súlyos vereséget szenvedtek. Az esetről Bécsből hivatalos jelentést kértek, a török rabok vallomásával együtt.205 A következő évben - 1576 - a törökök többször próbálkoztak Kanizsánál, minden eredmény nélkül. A Szent Jakab górét (őrházat), amelyben csak két strázsa volt, sikerült elégetniük.206 Július 18-án történt az a szomorú eset, hogy a szigeti bég hajnalban megrohanta az andi castellumot (az erődítmény a mai Nagyrécse határában volt), falait felrobbantotta, a bent lévő őrség hősi halált halt. Újlaky hadnagy jelentése szerint a törökök négy szekér halottat vittek magukkal, a kanizsaiak segítséget nem tudtak küldeni, mert „tizenhat lóval semmit sem csinálhatunk az ellenség ellen." Azt is megjegyzi: „nemsokára Kanizsa is így fog járni".207 A környező falvak is sokat szenvedtek. Július 12-én Kanizsa körül 15 falut rabolt ki a török. A törökök a parasztokat Szigetvár építésére hajtották, a kanizsaiak viszont az őket őrző törököket támadták meg.208 A folyamatos háborúskodás 1576-ban csak az ősz beálltakor szűnt meg. Ekkor ugyanis országszerte kitört a pestisjárvány, amely török és magyar közt egyformán aratott, s mindkét fél harci kedvét elvette. Amint azonban az idő hidegebbre fordult, és a járvány enyhült, a török újra mozgolódni kezdett.209 E folyamatos harcok közepette Kanizsa népe 1577 elején örömünnepre készült. Bornemissza János főkapitány egész családja is Kanizsára érkezett. A családapa ugyanis itt a várban, a katonái között akarta Anna nevű egyetlen lányának lakodalmát megtartani. A vőlegény, az ifjú Batthyány István jeles huszártiszt, a főkapitány tanítványa volt. Jó ideig Kanizsán szolgált mint huszár főlegény, majd a Kanizsához tartozó csákányi végvár kapitánya lett, ezt a tisztséget viselte vőlegénysége idején is.210 Bornemissza a kor szokása szerint a királyt és Ernő főherceget is meghívta lánya lakodalmára. A meghívólevél szerint az esküvő február 10-re volt kitűzve.211 Rudolf király január 31-én kelt átiratában Ernő főherceget bízta meg, hogy Bornemissza lányának a lakodalmán őt képviselje, valamint az ilyen alkalommal szokásos ajándék küldését elintézze. A főherceg aztán díszes ezüstserleget készíttetett, és két nemes emberrel képviseltette magát és őfelségét a lakodalmon.212 A lakodalom a szokásos szertartással és ünnepséggel kezdődött, és meglehetősen hosszadalmasan folytatódott. A lakodalomra jött vendégek egy része még március 24-én is a várban mulatott, amikor ezen nap éjjelén kitört zivatar során villám csapott a puskaporos toronyba. Az ott elhelyezett 80 mázsányi lőpor felrobbant. A robbanás ereje olyan rettenetes volt, hogy szétvetette a bástyafalakat és ledöntötte a palánkot.213 Emellett emberben, állatban is hatalmas kárt okozott. A romok alá temetett emberek között volt Bornemissza János is. Hű vitézei a robbanás után pár pillanattal már a romok között voltak, hogy főkapitányukat és annak családját kiássák. Nagy munka után még élve sikerült Bornemisszát a kőhalom alól kiásniuk, a reá hullott kövek azonban összevissza zúzták, csontjait is eltörték. Azután egymás után kerültek elő a romok alól Bornemisszáné és leánya, Batthyány István, a főkapitány egész háza népe, mindannyian holtan. Velük együtt 45 jó katonának is csak a holttestét találták meg. A sebesülteknek se szeri se száma nem volt. A kanizsai veszedelem hírét legelőször a törökök tudták meg. A számukra örvendetes hírt gyors futár vitte Konstantinápolyba. A török szerint Kanizsa vára mindenestől fölrobbant, 1000 ember pusztult el benne, Bornemissza Jánossal együtt.214 Bécsbe is túlzott hírek érkeztek, ami nem is volt baj, mert legalább gyors cselekvésre kényszerítették az udvart és a kamarát.215 A robbanás következtében súlyosan károsodott a vár, a zűrzavar, elégedetlenség és a gyász közepette egyedül a súlyosan beteg Bornemissza János nem Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig 319 vesztette el a fejét. Fő gondja az volt, hogy a várat addig is tarthassa, amíg segítség nem jön. Április 2-án kelt levelében Ernő főherceghez fordul, és a katonák gyors kifizetését sürgeti. Azt írja, hogy Stilcz József már bizonyosan előadta a kanizsai veszedelmet. „Azért fölséges uram, ezt ne gondolja fölséged, hogy én az magam hasznáért írok vagy törekedem. Nem! mert nincs nekem kit féltenem. Az kiket én féltettem az Isten elvévé én előlem! Hanem az fölséged javaiért irok: mert kegyelmes uram, itt nincsen embernek ellensége ellen mi erősség mellett megmaradni immár, az míg esmég megépítik. Addig ha reá jő az ellenség, az oda leszen. . . Tudom fölségednek tudtára vagyon az én nagy törődésem és nagy sebeim az pornak és kőfalnak romlási miatt. Im én sem élhetek, sem halhatok! Hanem im az én esztendőm eltelik. Aznap előttem, mely napot fölséged hagyott az én esztendőmnek, fölségednek könyörgök, mint kegyelmes uramnak, fölséged adna szabadságot, hogy mehetnék el valahová, hon magamnak orvost találnék, vagy hévizben, doktoroknál. Addig vicehadnagyomat itt hagyom, ki az fölséged hadnagyival úgy viseli gondját az fölséged házának, mintha én magam itt lennék. . . "216 A levél végéhez csatolt utóiratban még megemlíti, hogy helyettesének, Kapra Ferencnek adta át embereinek irányítását, és ugyanitt kéri, hogy a meghalt Batthyány István tisztét öccsének, Batthyány Farkasnak adják, aki Kanizsán szolgál, mint hadnagy.217 Bár Kanizsán nem volt orvos, Bornemissza állapota némi válságos időszak után jobbra fordult. Több levelet is ír, melyben pénzt és elbocsájtását kéri, hogy magát gyógyíttathassa. A beteg főkapitány azonban már az udvar számára nem annyira fontos, kérését ugyan méltányosnak találják, de nincs pénz.218 Annál fontosabb volt maga Kanizsa vára, amelynek megtartásától függött Stájerország és Ausztria sorsa. „Szinte csodaszámra megy - írja Takáts Sándor - minő gyorsan s minő buzgósággal intézkedtek a bécsi kormányszékek a robbanás után Kanizsa érdekében". Az egyik rendeletet a másik után bocsájtották ki, lóhalálában küldték a hadifelszerelést, az élelmet és a segélycsapatokat Kanizsára. Szép és okos javaslatokat dolgoztak ki Kanizsa rendszeres élelmezéséről is.219 A törökök sem tétlenkedtek. Három nappal a robbanás után, március 27-én már 1500 lovassal és 1000 gyalogossal Kanizsa előtt álltak. A katonák a várban még a holtak eltemetésével foglalkoztak, a bástyák és a falak egy része az árokban hevert. A kanizsaiak azonban ilyen körülmények között sem várták az ellenséget a vár maradványaiban. A lovasság kitört a városból és három ütközetből álló csata után elüldözte az ellenséget, amely 150 halottat hagyott Kanizsa falai előtt.220 A felmentő csapatok csak ezután érkeztek. Stájerországból nehézlovasságot és gyalogságot, Komá- romból 100 német puskást, Ausztriából tüzérséget küldtek a várba. Zrínyi György magyar katonaságot küldött. A segélycsapatok április 3-án már Kanizsán voltak, a török felderítés hatékonyságát jelzi, hogy a budai pasa ezt már másnap tudta. A törökök a nagy kanizsai nyüzsgésből arra gondoltak, ellenük készül valami. Musztafa budai pasa Ernő főhercegtől rákérdezett az ügyre, aki megnyugtatta, hogy csak a robbanás miatt elpusztultak pótlásáról van szó, eszükben sincs Berzencét megtámadni, mint a törökök vélték.221 Azonnal megkezdődött a romok eltakarítása, az árkok kitisztítása. A környék jobbágyait ingyenmunkára Kanizsára rendelték. A nagy felbuzdulás aztán gyorsan lecsendesedett. A katonák zsoldját, amely február végére volt ígérve, még áprilisban sem fizették ki. A katonák sürgető levelére Ernő főherceg Rudolf császárhoz fordult, aki április 16-án azt felelte neki, nem tud küldeni, a birodalmi segélyből semmi sem folyt be. A kanizsai fizetőmesterek saját bőrüket féltve 2000 forint előleget fizettek ki, amelyet eredetileg a kiskomári őrség számára küldtek.222 Közben az udvarnak sikerült megtalálni az új főkapitányt, Khielmann András komáromi főkapitány személyében, akinek megérkezésekor Bornemissza elhagyta a várat. 2. A kanizsai főkapitányság története 1577-től 1600. október 22-ig a) Khielmann András főkapitánysága, az új védelmi rendszer kiépítése (1577. április 19.-1581.) Bornemissza János szerencsétlensége kapóra jött az udvar és a Haditanács számára. Miksa halála után ugyanis az új császár, Rudolf (magyar király I. Rudolf néven 1576. okt. 12.-1608. jún. 25., II. Rudolf néven német-római császár 1612-ig) 1577-ben tanácskozást hívott össze a hadüggyel kapcsolatos kérdésekről. A tanácskozás apropója a törökkel megújítandó béke kérdése volt. Az összegyűltek két egymásnak ellentmondó koncepciót vitattak meg. Az egyiket Rueber János felsőmagyarországi főkapitány készítette, aki a béke fenntartása ellen, támadó hadműveletek indítása, a török kiűzése mellett foglalt állást. Véleménye szerint csak egy ilyen háború utáni béke szilárdíthatja meg a Habsburgok nemzetközi helyzetét, és vethet véget a magyarok elszakadási törekvéseinek. A másik tervezetet Schwendi Lázár -Rueber elődje a főkapitányságban - készítette. Szerinte nem lehet Európa támogatására számítani, egyedül a németek nem bírhatnak a törökkel. Nem szabad tehát őket ingerelni, ugyanakkor, mivel - a tapasztalatok alapján - a török úgysem tartja meg a békét, fel kell készülni a védekezésre. A védelmi vonalat korszerűsíteni kell, a véghelyeket szét kell 320 Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig osztani a Habsburg országok között. Ausztria kapná az Észak-Dunántúlt (győri főkapitányság), Kanizsa környékét a német lovagrendre kell bízni, Belső-Ausztria a horvát-dalmát végeket. Cseh- és Morvaország Sziléziával pedig felső- és alsó-magyarországi várakról gondoskodna. A tanácskozás Ernő főherceg elnökletével az utóbbi álláspontot fogadta el. Ugyanakkor leszögezték, meg kell tiltani a magyar csapatok török területre való betörését, ellencsapásra csak török támadás esetén, főkapitányi engedéllyel lesz lehetőség. Hosszas vita folyt a magyarok szerepéről, végül is pozitívan értékelték szerepüket, megtartásuk és jóindulatuk elnyerése mellett foglaltak állást, leszögezve, hogy nem szabad felmorzsolódásukat a török területekre vezetett támadásaikkal megengedni. Végezetül pedig állást foglaltak a béke megújításáról.223 Ennek a tanácskozásnak a szellemében többé nem volt szükség a harcias, nehezen féken tartható magyar főkapitányokra. Kanizsára Khielmann András addigi komáromi főkapitányt nevezték ki. A vele kötött egyezség szerint ezentúl Kanizsán állandó zsoldon hatszáz huszárt, száz német nehéz lovast, száz német karabélyost és ötszáz landsknechtet (német zsoldos gyalogos katonát) fognak tartani. Az új főkapitány illetményét havi 400 forintban (az eddigi négyszeresében) határozták meg.224 Ezzel Kanizsa a legnagyobb helyőrséggel rendelkezett magyarországi végvár lett! Ugyanakkor Khielmannak tetszésére bízták, kit válasszon helyettesének (Obristlieutenant), csak annyit kötöttek ki, hogy az magyar legyen, aki ismeri az ottani viszonyokat. Az ilyen ember pedig, írják neki „Kapra Ferenc, az eddigi helyettes főkapitány, a ki derék és nagyhírű vitéz". A főkapitánynak megengedik, hogy két német prédikátort vigyen Kanizsára, mivel a magyar vitézlő rendnek is van ott prédikátora.225 Ez az első ismert hiteles híradás a magyar és a német helyőrség ezidejű vallási hovatartozásáról, egyértelműen mutatva, hogy mindkét nemzetiség többsége protestáns. Az udvar számítása Kanizsának a német lovagrendre bízása ügyében nem vált be. Az előzményekhez tartozik, hogy Schwendi javaslatára az 1576. évi regensburgi birodalmi gyűlésen Miksa császár már felszólította a rendet, hogy települjön be Magyarországra, Kanizsa várába és környékére, harcoljon a törökök ellen. A lovagrend azonban évekig tartó halogatás után sem vállalta a megbízást.226 Az új főkapitány hosszú ideig szolgált Komáromban, a végbeli viszonyokat jól ismerte. Megtanult magyarul is, és eléggé jól érezte magát közöttük. Csöndes ember, buzgó protestáns volt, a portyázásokat, a mezei hadakozást nemigen kedvelte, s mint Takáts Sándor írja: „A katonáit nem a harcra, hanem a prédikációra vezetgette". Tökéletesen megfelelt az udvar követelményeinek, és a törökök számára is, hiszen végre egy várban ülő kapitány került a kani- zsai végek élére. Igaz, hogy a törököt nem ingerelte harcra, akit nem is nagyon kellett, anélkül is folyton Kanizsa körül kóborolt, de az őrség zúgolódását nem tudta lecsillapítani. Ennek tagjai zsoldjuk ügyében ezután is legalább annyit alkalmatlankodtak Bécsben, mint Bornemissza idején.227 Khielmann megérkezve Kanizsára felmérte az ottani valóságos állapotokat, hamar elvesztette kedvét az ottmaradásra. Megpróbálta Bécsben elérni, hogy elbocsássak, ez azonban nem sikerült. így kénytelen volt ő is a fizetések, a létszámbeli hiányok pótlásával foglalkozni. Lelkiállapotáról, gondolatairól jól tájékoztat bennünket az a levél, melyet Batthyány Boldizsárnak írt, alig pár hónappal kinevezése után: „Hiszem, hogy kegyelmednél nyilván vagyon, mivelhogy őfelségétől kényszerítettem az kanizsai tisztet felvenni, íme az elmúlt napokban látni mentem vala be. Látám az szolgáló népnek kevés voltát benne lenni. Igyekezvén azon, hogy mennél hamarabb lehetne, az vitézlő népet meggyüjteném, miérthogy hazánkat és az kereszténységnek oltalmára az szükség szorgalmatosképpen megkívánja... Kérem tehát kegyelmedet ..., hogyha mely vitéz embernek, az kegyelmed birodalma alatt valóban kedve lenne bejönni, kegyelmed ne lenne ellentálló benne."228 Látszik tehát, hogy Kanizsa az új főkapitány alatt sem lett népszerű hely a katonák számára, nagyon nehéz volt embert szerezni, annak ellenére, hogy a Haditanács a félbeszakadt építkezést, és a robbanás okozta károk kijavíttatását már 1577 nyarán nagy ütemben megindította.229 A lovagrendre nem lehetett számítani, ennél fogva Kanizsa környékének védelmi ügyei a legérintettebb, Stájerország hatáskörébe kerültek az 1577. évi bécsi határozatok és az 1578 elején kelt brucki végrehajtási utasítások értelmében.230 A stájer rendek már korábban is világosan felismerték Kanizsa jelentőségét hazájuk védelme szempontjából, és már az 1575. évben Bruckban tartott tanácskozásukon szóba került, hogy milyen könnyen meg tudják az erődöt a törökök északról kerülni, most pedig ugyanez a vártól délre aggasztotta őket.231 Nem kevésbé volt veszélyes számukra a török Barcson állomásoztatott drávai flottillája, amelynek féken tartására a Dráva parti erődök mellett a Mura mentiek, Légrád, Molnári és Szeme-nye is fontos volt.232 Ugyanakkor a stájerok pontosan tudták, hogy a Muraközt védő Zrínyiek támogatása is milyen előnyöket hoz nekik. így támogatásukról biztosították Zrínyi Györgyöt, aki Csáktornya és Légrád biztosítására további hat erődöt emelt, és részt vett az 1574-ben tűzvészben súlyosan megrongálódott Légrád újjáépítésében is.233 1578 februárjának közepén a törökök Kanizsától 6 mérföldnyire északra törtek be a mögöttes vidékre, elpusztították a Mura alsó folyásának vidékét egészen Letenyéig, február 19-én pedig Alsólendva környékét.234 Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig 321 Ezek voltak azok a körülmények, melyek a stájer rendeket Bruckban arra bírták, hogy a stajei natárok megvédése érdekében erőiket mozgósítsák a kanizsai végvidék bevágására, vagy másként gyepűsítésére (németül Passverhackung, latinul obstructio viarum et passuum, vagy resecatió) ami az utak és átjárók elzárását jelentette az erdők széles sávon történő kivágásával. Mielőtt a munkálatokat elkezdték volna, terveket dolgoztak ki az ezen dolgozók biztosítására. Ernő főhercegnek az volt az elképzelése, hogy a kanizsai főkapitány építsen egy-egy új erődöt Nagyrécsén és Galambokon a Kiskomárról jövő út biztosítására, míg a stájerok ehelyett egy Újudvaron létesítendő erődítményre voksoltak, és arra, hogy a kanizsai mocsárvidék mindkét partját védő nyolc erődbe további 420 gyalogost és 50 lovast kell telepíteni, név szerint Kacorlakra, Sárkányszigetre, Rajkra, Pölöskére, Isa-borra, Kapornakra, Zalavárra és Zalabérbe(P), mert ezeket néhány óra alatt össze lehet vonni, és bevetni a munkások védelmében.235 A környékbeli magyar főuraknak is megvolt a saját elképzelésük. Batthyány például kijelentette, hogy ő németeket - nyilván nem minden tapasztalat hiányában - nem enged a váraiba, és ez a véleménye a többi uraknak is. Zrínyi és Batthyány ugyanakkor Ernő főherceget egy Babócsa és Segesd elleni támadó hadműveletről igyekezett meggyőzni, míg a főherceg csupán tőlük és a megyei hadaktól a gyepűsítési munkák biztosítását várta el Kanizsától északra.236 Hosszadalmas tárgyalások után 1578 tavaszán 1000 favágót küldtek Stájerországból a munkálatok megkezdésére, akiknek eszközeit a Murán tutajosok szállították egészen (Mura)Keresztúrig. A favágók Alsólendván keresztül érkeztek, és dolgoztak őszig, amikoris a beköszönő ősszel közülük sokan, elsősorban a szakemberek megszöktek.237 Khielmann főkapitány azt szerette volna, ha a Mura és a Kanizsa közti bevágással együtt elkészül a Zala és a Rába gyepűje is. Erre a munkára Vas vármegyét, valamint Nádasdy Ferenc és Batthyány Boldizsár segítségét kívánták volna igénybe venni. Az urak azonban azt felelték, hogy ők nem favágók, seregük nemesekből áll. Inkább Segesd ostromára indulnának, ha ez nem lehetséges, akkor hazamennek. A kérést előadó Poppendorf ekkor az országgyűléssel és a királlyal példálódzott, mire Batthyány azzal felelt, ő szabad úr, neki Ernő főherceg nem parancsol, Nádasdy pedig az egész munkát haszontalannak ítélte.238 Közben folyt Kanizsától délre az egész gyepű biztosítására hivatott bajcsai erőd építése. A félig kész vár ideiglenes kapitánya félve a munka leállásától, a szökevények példás megbüntetését követelte.239 A török természetesen nem nézte tétlenül a határon folyó munkálatokat. Berzence, Babócsa és Barcs helyőrségét hatszáz fővel erősítették meg, sorozatosan támadták először a Dráván túli kisebb várakat, majd olyan jelentés érkezett, hogy a pozsegai bég átkelt a Dráván, hogy a szigetváriakkal közösen lépjen fel az erdőirtási munkák megakadályozására.240 Szeptember 6-án a kanizsai őrség csatába bocsájtko-zott a támadókkal, és mintegy 150 embert vesztett.241 A mind veszélyesebb helyzetben a munkák biztosítására jelentősebb haderőt vezényeltek, amelyek tagjai szeptember 11-én érkeztek meg, és szálltak táborba Bajcsa mellett. A haderő létszámát pontosan nem ismerjük, a jelentésekből ugyanis kiderül, hogy az 5000 emberbe a favágókat és az építőmunkásokat is beleszámolták. Mindenesetre 50 ágyú, 700 huszár, 1000 magyar gyalogos és az ún. 30. regiment jelenlétéről tudunk. A táborba érkezett Zrínyi György is embereivel.242 Hamarosan jelentik, hogy nekiálltak a munkának, néhány nap lefolyása alatt 100 hold „szélességben" és fél mérföld hosszan kivágták az erdőt, és hegyes karókat állítottak. Csak még egy további hetet akarnak a táborban tölteni, „mert a várat és az őrhelye-ket(!) kell felépíteni." Hamarosan azonban technikai problémák merülnek fel. Nincs elég szállítóeszköz, építőanyag.243 Közben szeptember 17-én a bajcsai tábor parancsnokai Újudvaron, ahol a közben megérkezett Batthyány és Nádasdy táborozott, sikertelenül egyezkedtek a magyar urakkal az ügyben, hogy azok az ottani erőd építésébe belefogjanak.244 Eközben a szigeti, koppányi, pécsi és simontornyai bégek összevonták hadaikat Babócsánál azzal a szándékkal, hogy a bajcsai építkezést lerohanják. Úgy döntöttek, hogy Kanizsát északról megkerülve Baj-csát hátba támadják. Az egyébként kitűnő török hírszerzés azonban ekkor csődöt mondott. Nem értesültek a magyar csapatok Újudvarra érkezéséről, és szeptember 18-án váratlanul a két főúr hadaiba botlottak. A lövöldözésre mind a kanizsai várból, mind a bajcsai táborból elindult a segítség, és a hadrendbe fejlődésüket látva, a török megfutamodott, száz halottat és mintegy 200 sebesültet hagyva a harcmezőn, miközben a mieink a sebesültek mellett mindössze három halottat vesztettek.245 A siker ellenére Khielmann felismerte, hogy az építkezés nagy veszélyben forog. Joggal tartott a török bosszújától, különösen miután értesült arról, hogy szeptember 19-én a fehérvári bég is megérkezett 900 lovassal és 1000 gyaloggal a török táborba. Erősítést kért, és nem is annyira Kanizsáért, vagy a bajcsai táborért, mint Kiskomár váráért aggódott. Közben a kanizsai katonák a törököket azzal bosszantották, hogy az elesettek fejét - köztük magyar parasztokét, akik között ismert törökvezető rablók voltak pl. Nagyrécséről - a vár falaira közszemlére kitűzték.246 Bajcsa vár erősítésére Khielmann főkapitány Poppendorf parancsára 100 németet vezényelt 1578. szeptember 30-án, és rendelte az ideiglenes kapitány Herkovitz parancsnoksága alá. Október 8-án Bajcsáról 322 Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig azt jelentik, hogy fontos volna a hideg beállta előtt az építkezést befejezni, valamint a várat munícióval felszerelni, mielőtt a török újra támad.247 Szeptember végén Szemenyén az építkezés vezetői arra a megállapításra jutottak, hogy miután a magyar főurakkal nem jutottak dűlőre, a tervezett újudvari ( Vgitwar) erődöt az osztrákoknak kell felépíteni oly módon, mint ők Bajcsát, Keresztúrt, Molnárit és legalább 300 fős őrséget belehelyeznek, hogy az egész eddigi munkának értelme legyen.248 A kimutatott tételes építési költségek 9108 forint 48 krajcár és 2 dénár összeget tettek ki. Ennek ellenére a valóság igen keserves volt. A tél elején Bajcsa katasztrofális állapotban van, ugyanúgy mint a szintén építés alatt álló Keresztúr.249 Bajcsát stratégiailag igen jól kiválasztott helyen kezdték el építeni, csak azt nem mérték fel, hogy a mocsár partján emelkedő magaslat teljesen homokból van. Ennek következtében a várárkok beomlottak, a kút építésénél is súlyos problémák jelentkeztek.250 Megszületett a döntés arról is, hogy a Mura és Kanizsa közötti szakasz őrzésével Zrínyi Györgyöt bízták meg, akinek katonáit Stájerország fizette. Végeredményben az úgy ahogy elkészült erődítményben a stájerok részéről Servan von Teuffenbach és mások Khielmann kanizsai főkapitány jelenlétében 1578. november 9-én mustrát tartottak, ahol Zrínyi György kétszáz lovasa horvát nyelven letette az esküt. A mustra adatai szerint ezen kívül 202 német katona és Herkovitz 300 „haramiája" alkotta a bajosai helyőrséget. Huszonkét katonát egy hadnaggyal Keresztúrra helyeztek. November 11-én Herkovitz átadta a várat a bizottságnak, akik azonnal Zrínyi György gróf gondjaira bízták. Zrínyivel egyetértésben Malakóczy Miklóst kinevezték Bajcsa és Keresztúr várainak kapitányává.251 Zrínyi vállalta, hogy a vár építését befejezi. Ugyanakkor arra a megállapításra jutottak, hogy „Bajcsavár vára a hadinép szállásaival zsúfoltan épült be, az amit előbb nagynak és tágasnak szántunk most kicsi lesz."252 A stájerok által fizetett és védett, a Murától Kanizsáig tartó határszakasz ügyében még egy fontos döntés született. Zrínyi Györgynek kell Molnári várát saját költségén felépíteni, de fenntartásáról és legénységéről nem neki kell gondoskodnia.253 Zrínyi és Khielmann ugyanakkor szükségesnek tartotta, hogy Bajcsa és Keresztúr között további három őrházat felépítsenek, úgymint Fityeházát (Fitschehase), Ber-nátházát(?) (Bernasschhase) és Csákányt (Tschag-khan) .254 Közülük Bernátháza(?) teljesen azonosíthatatlan helység, Csákány pedig valószínűleg a mocsár keleti partjára lokalizált Csákány faluval azonos, melynek szerepe Bajcsával szemben mintegy jelző, élőerődként jöhetett szóba. Ezzel az aktussal a kanizsai és az eddig vele szomszédos varasdi főkapitányság között egy különleges helyzet jött létre, amelyet világosan megmagyaráz a Zrínyi Györgynek 1579. február 28-án adott utasítás. Eszerint feladata a baj-csavári csapatainak jó kiképzéséről gondoskodni, emellett a varasdi és a kanizsai főkapitánnyal „bizalmas jó levelezést" fenntartani, mert Veit von Hallegg és Andreas Kielman von Kielmansegg és Zrínyi György közösen tartoznak „a Mura és Canisa közötti tractus biztos és szorgalmas őrzéséről és védéséről hűen és lelkesen gondoskodni."255 Itt tehát a határ őrzésének gyakorlati követelménye átsiklott a hatáskörök felosztásán, az amúgy is a földrajzi viszonyok következtében nehezen áttekinthető kanizsai védelmi szakasz egy része külön parancsnokság alá került. Mindez hosszadalmas tárgyalások eredménye volt, melyek lényege, hogy eredetileg a stájerok azt szerették volna, ha Bajcsa és Keresztúr kiépítése után az Khielmann hatáskörébe kerül. A kanizsai főkapitány azonban kijelentette, hogy 2600 zsoldossal 26 vár (Kanizsán kívül) mellett nem képes még két vár gondjait átvenni, a stájerok viszont vállalták a két erődben ötszáz katona tartását, ha Khielmann a Kanizsa feletti utak, illetve a Zala folyó átkelőinek biztosítását garantálja.256 Az itt ismertetett események „békeidőben" zajlottak. A vázolt körülmények között, a kapkodva, rossz helyre épített bajcsai erőd nem volt képes arra a feladatra, amire szánták. Szerepét egyre inkább (Mu-ra)Keresztúr vára veszi át. Az 1580-as évek végén már szinte tarthatatlan állapotban volt, végül mégis csak az 1600. évi török támadáskor hagyták magára.257 Miközben a nagyszabású munkák folytak, a kanizsai őrség a szokásos gondokkal küzdött. A Kamara -egyebe nem lévén - október elején bort és élelmiszert küldött Kanizsára. Peleske kapitánya azonban nem adott katonai kíséretet a szállítmánynak, így aztán az a közelben a török zsákmánya lett. A kísérők közül 11-et levágtak, 9 foglyul esett, a kocsikat 66 lóval együtt elvitték, egyedül, hithű muzulmánokhoz méltóan a boroshordókat hagyták ott, amelyeket azután sikerült Kanizsára szállítani.258 Az ellátási problémák miatt Khielmann is eljutott arra a pontra, hogy bejelentette, otthagyja Kanizsát. Ernő főhercegnek azonban sikerült meggyőznie, hogy még egy évig maradjon, de feltételül szabta, hogy őt és katonáit rendesen fizetik. Ernő főhercegnek a királyhoz írt jelentéséből tudjuk a főkapitány elkeseredésének okait. A katonák fizetése tizenhárom hónapja késik. Kanizsán annyi pénz sincs, hogy a gabonát Szombathelyről Kanizsára lehetne szállítani. A lovaknak nincs télre szénájuk, így a huszárok nem maradhatnak a várban. Az építkezésekre is hiányzik a pénz. Hiába ajánlja a főherceg, hogy a birodalmi segélyből utaljanak Kanizsára, a Kamara kijelentette, hogy csak két év lefolyása alatt képes a kért 5-6000 forintot kifizetni.259 A főkapitány kanizsai katonai működésének utolsó általunk ismert emléke az a jelentése, amely 1579. december 18-án kelt. Ebben azt jelenti, hogy 2500 Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig 323 török Kolon alá száguldott. „Ez Komár mellett van - írja - ahol én egy templomból skartházat építettem." Ugyanezt az eseményt részletesebben ismerjük Vejsz pasának Ernő főherceghez 1580. január 6-án írt leveléből, aki a sikertelen támadás után azt bizonygatja, hogy Kolon az ő területükön van, és „Kolon megépítésének még alig vagyon egy hónapja".260 Kanizsai főkapitányságának ideje alatt Khielmann 1578-79-ben a zalavári és a kapornaki apátságoknak volt bérlője.261 1580. június 14-én az üresedésben lévő apátságokkal kapcsolatban hozott utasításban említik.262 1580. október 12-én a megyegyűlés jegyzőkönyvében szerepel, hogy Rudolf király újra kinevezte főkapitánynak, ami mint tudjuk, egyéves megbízást jelentett.263 A december 6-i közgyűlésen több vád is felmerül ellene: az egytelkes nemeseket paraszt módjára terheli; a megye alispánját, Eördögh Gergelyt több helyen megtámadta; Hetes falut elpusztította. Mindezért a megye eljárást kezdeményezett ellene. De panasz volt Khielmann ellen a peleskei katonák fizetsége ügyében is.264 Khielmann idejének kitelése után visszatért Komáromba, és ott várta a már 17356 forintra rúgó zsoldjának kifizetését.265 b) Braun Rézmán főkapitánysága (1581-1582) Khielmann távozása előtt 1580-ban gróf Salm Miklós volt a jelölt a főkapitányi tisztségre, legalábbis augusztus 12-én így emlegetik.266 Bornemissza János is szerette volna a tisztet újra megszerezni, az udvarnak azonban jobban megfelelt egy újabb német kapitány Braun Rézmán személyében. Az új főkapitány, mint korábban láttuk, az óvári kapitányi tisztből érkezett, amely vár távol esett a hadicselekményektől. Takáts Sándor egyszerűen „gyámoltalannak" nevezi, akinek fogalma sem volt a török harcmodoráról. Szerencsére kiváló helyettese akadt Tarnóczky Farkas személyében, aki még Khielmann idejében vette át ezt a tisztet. Tarnóczky ifjúkorától a végvárakban nőtt fel, ismerte a módját, hogy kell a portyázó törökkel elbánni. Ekkor történt, hogy a török, azért hogy Kanizsa és Kiskomár közé beékelődjön, Újudvaron és Galambokon a régi templomokból erődítményt akart csinálni. A 4-5000 emberrel felvonuló török orra előtt a főkapitányhelyettes a templomokat felrobbantana, így a török nem tudta tervét végrehajtani. Ő építette meg a tervezett kisebb erődöket a kanizsai mocsárban, így Szentmiklóst, és valószínűleg Újudvart (a mai Korpavárat) is.267 1581. január 12-én találkozunk először a szentmiklósi (miklósfai) erőddel abban a kezességlevélben, melyet Kemesmaly János ottani vajda és katonái adnak Nagy Ferenc érdekében, akit Tharnóczky Farkas kanizsai vicekapitány és Pray Bertalan a német katonaság kapitánya jelenlétében kiszabadítanak fogságából.268 A következő évben változás következik be a kanizsai vicekapitányságban. 1582 júniusában Újlaky Sebestyén kanizsai kapitány nevével találkozunk egy birtokügy kapcsán.269 Braun Rézmán itteni működésének nem sok emléke maradt. Bizonyosan az ő kapitánysága alatt építik újjá a város északnyugati sarokbástyáját, amely a „Braun-eck" nevet viseli. Méri István Braun Rézmán kanizsai működését 1581-1582. évekre teszi.270 c) Zrínyi György második kanizsai főkapitánysága (1583-1590) A kanizsai főkapitányság történetének legkevésbé feltárt korszaka az 1581-1594-ig terjedő időszak. Amilyen keveset tudunk Braun Rézmán kinevezési és távozási körülményeiről, ugyanúgy nem ismerjük utódjának, Zrínyi György újbóli e tisztre kerülésének sem pontos időpontját, sem részleteit. Csak sejthetjük, hogy a Kanizsa déli szárnyán parancsnokló főnemes, mint kézenfekvő megoldás jöhetett szóba, ha nem is felelt meg az udvar „békés" főkapitányokról vallott igényeinek. 1583. szeptember 11-én Zrínyi már mint Kanizsa parancsnoka ír levelet a vármegyéhez a megrongálódott kanizsai híd kijavítása ügyében. A megyegyűlés pedig ennek alapján elrendeli, hogy minden 50 jobbágyporta után egy szekeret küldjenek Kanizsára, ahol 12 napot kötelesek dolgozni a híd felépítésén.271 1584-ben a főkapitány leleplezi és feljelenti a vár sikkasztó építőmesterét, Arcona-tot.272 1585-ben ugyancsak a megyegyűlés elé terjeszti, hogy mivel a vár és a város szűkölködik munícióban, és a vár megerősítése is szükséges, az ingyenmunkát pénzben kéri megfizetni.273 A folyamatos építési munkákhoz 1586. június 31-én Zrínyi megkeresésére Zala vármegye minden összeírt portája után 6 nap ingyenmunkát, 25 portánként egy szekeret küldenek.274 A kanizsai vár építésére, majd karbantartására elrendelt ingyenmunkák, avagy ezek pénzbeli megváltásának ügyei a főkapitány egész működési idején nyomon kísérhetők.275 Zrínyi György katonai működését kapitányságának első éveiben a visszafogottság jellemzi, avagy a török is nyugton maradt, mert komolyabb hadieseményről nem értesülünk a kanizsai végekről. Az 1580-as évek második felében azonban élénkült az élet a végeken. A szigeti bég, akit „kis" Hasszánnak neveztek, először északi irányba egészen a Rábán tűiig dúlta végig a zalai és vasi falvakat, majd sikerén felbátorodva egy Ulasith Mátyás nevű áruló kalauzolása mellett - aki Csáktornyáról, ahol halálos ítéletére várt, megszökött - a Muraközre tört. A falvakat rabló török hírére Zrínyi György lóhalálában vágtatott a helyszínre, de a törököknek az utolsó pillanatban sikerült átkelnie a Murán, zsákmányukkal együtt.276 324 Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig Az elszemtelenedett törökök a következő évben, 1587-ben méltó választ kaptak. Februárban Nádasdy Ferenc a győri főkapitányság hadaival megrohanta és elfoglalta Koppány (Törökkoppány, Somogy vm.) várát és hatalmas zsákmányt ejtett.277 Augusztusban Sasvár (Seszuvar) szigeti bég a környék helyőrségeiből összevont - a kortársak szerint 8000 főnyi - sereggel, amelyben négy szandzsákbég is jelen volt, bosszúhadjáratra indult. Bár tapasztalt tisztjei óvatos felvonulást tanácsoltak neki, elbizakodva haderejének létszámától. Palin mellett nyíltan kelt át a kanizsai mocsarakon. Zrínyi azonnal riadóztatta Batthyány Boldizsárt és Nádasdy Ferencet, sőt a varasdi főkapitányság erőit is. Zrínyi nem próbálta megakadályozni a törökök átkelését, amit ők az ellenség erejének alábecsülésével magyaráztak. A török had akadálytalanul nyomult a Kerkáig, majd azon átkelve Rédicsig, ahol Serényi István alsólendvai kapitány csekély haderejét szétverték, maga Serényi is holtan maradt a csatatéren. A falvakat kifosztó törökök nagy zsákmánnyal és rengeteg fogollyal indultak visszafelé. Közben Zrínyi György Sárkánysziget és Kacorlak között egyesült a segélyhadakkal, ahova Trautmannsdorf vezetésével német vértesek, sőt a pápai huszárság is megérkezett. Az összegyűlt haderő mintegy 3000 lovast és ugyanannyi gyalogost számlált. Sasvár hadai éjszaka értek a mocsaras völgy peremére, Szentbalázsra (Zalaszentbalázs), ahol észlelték, hogy az átkelőpontokat a magyarok elzárták. Kémlelőket bocsájtottak ki, hogy más lehetőséget találjanak, de az ellenfél jobban ismerte a terepet. így kénytelenek voltak hajnalban megkísérelni az áttörést Kacorlak irányába. A törököt a magyar sereg már átkelés közben lerohanta. A heves csatában a környéket jobban ismerő berzencei és segesdi törökök cserbenhagyva társaikat megfutottak és egérutat nyertek. A pécsi, mohácsi és pozsegai katonaság kétségbeesetten küzdött, de nem volt menekvés. A golyózáporban a mocsárba szorult fáradt törökök jórésze a megadást választotta. Sasvár bég, hála jó kalauzainak, elmenekült, de fogságba esett Mahmut pécsi és Hasszán az új koppá-nyi bég is, Szinán mohácsi bég pedig elesett. A foglyok között volt számos főtiszt is, az összes fogoly számát Istvánffy 1513-ra, Takáts Sándor 1300-ra teszi. A foglyok egy részét a környékbeli kisebb erődök katonái és a parasztok ejtették, akik a mocsárból és a környékbeli erdőkből szedték össze másod-harmadnap is a bújkálókat. A török halottak száma 2000 főre becsülhető. Istvánffy szerint 1100 ló és 19 zászló került a győztesek kezébe. Az egyesült hadak mindössze 11 embert vesztettek. A kanizsai végek legnagyobb és legdicsőbb mezei csatája után közakarattal szeptember 6-án Alsólend-ván rendezték meg a zsákmány árverezését, ahogy akkor mondták, a kótyavetyét. A két elfogott béget az udvar magának követelte, s bár a győztesek vitatták ezt az eljárást, végül engedniük kellett. Nem csekélységről volt szó, hiszen az udvar a két főtisztért 100 000 forintot követelt, míg végül többévi alkudozás után 60000-ért elengedte őket. Mivel a kótyave-tyén pompás lovak is árverésre kerültek, az udvar leküldte Braun Rézmán főkapitányt, a volt kanizsai parancsnokot vásárlási célból. Braun népszerűtlenségét mutatja a magyarok körében, hogy mint panaszából kiderült, még a lovakat sem mutatták meg neki, nem hogy vásárolni hagyták volna. Az ő jelentésében van az is, hogy a „kótyavetye (Kothiabethi) nagyon részrehajló leszen ez. Csak hatszáz török rabot bocsátanak kótyavetyére: pedig 1300 rabjuk van." Sasvár Konstantinápolyba ment, hogy magát kimentse, de mikor rájött, hogy erre nincs remény, méreggel vetett véget életének.278 Természetesen a török bosszú sem váratott sokáig magára. A következő évben az alaposan felkészült török csapatok megtámadták a Kanizsai főkapitányság kisebb végházait. Sajnos ennek a hadjáratnak a részleteit nem ismerjük, csak a végeredményét. Elpusztították Fityeháza, Hídvég, Kacorlak, Kehida, Kéthely és Rajk, stb. erődítményeit.279 1589 decemberében a töröknek egy korábbi, de ez évi támadásáról értesülünk Kanizsa környékén. Ferhát budai pasa Ernő főherceghez intézett leveléből tudjuk, hogy panasz érkezett a törökhöz „az mi alattunk való vitézek szintén az Canisa kapujáigh mentek vuolna akarván ezeket lesre venni", természetesen ahogy szokott, tagadva az esemény megtörténtét.280 A kanizsai vitézek ellátása ebben az időben sem volt jobb, s különösen az okozott problémát, mint 1590-ben is annyiadszor írják, hogy Kanizsán nincs bor, de ser sem, mert árpa hiányában nem tudnak főzni. A mocsaras helyen fekvő vár ivóvize alkalmatlan lévén az ivásra, a bor nemcsak a múlatás, hanem egyszerűen az egyetlen egészséges italhoz való jutás lehetősége volt ebben az időben.281 Zrínyi György 1590 tavaszán otthagyta a kanizsai főkapitányságot. Az esemény február 11. és május 23. között következett be. Az első időpontban Zrínyi még mint kanizsai kapitány intézkedik, májusban azonban már Geréczy (Gerecsy) Bertalan alkapitány fordul Zala megyéhez az az évi ingyenmunka pénzbeli megváltásának ügyében, mivel a főkapitányi szék üresedésben van.282 d) A kanizsai főkapitányság 7590. május 23-tól 1594 júniusáig A kanizsai főkapitányság történetében ezt az időszakot, mint már utaltunk rá, alig kutatták. Igazából arra sincs adatunk, hogy mi történt a kanizsai főkapitányság irányításában ebben a mintegy négy esztendőben. Csak közvetett adatok alapján sejtjük, hogy Zrínyi után Geréczy vagy ideiglenesen, vagy Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig 325 pedig esetleg kinevezéssel, mint kanizsai főkapitány működött.283 1591-ben nagyon hasonló esemény következett be, mint 1574-ben Kanizsán, de most a Kanizsához tartozó legjelentősebb végvárban, Kiskomárban. A kis-komári vár parancsnoka ebben az időben a volt kanizsai alkapitány, Kapra (Kecskés) Ferenc volt, aki már 1588-ban panaszkodik a zsold elmaradása miatt, írja, hogy a kőházakat zsindelyeztetni kellene, a gerendák teljesen elkorhadtak, és legalább 200 lovasa és gyalogosa hiányzik a végházban a környék védelméhez.284 1591-ben aztán egy éjszaka egy nagyobb mulatság után a török szinte teljesen ugyanúgy járt el, mint Kanizsa esetében. Lerohanta a kábult őrséget a rozzant falakon keresztül, s hiába volt a felébredt kapitány hősies ellenállása, szégyenszemre megesett, hogy a kiskomári vár a török kezére jutott. A törökök az egész őrséget lemészárolták a nők és a gyermekek kivételével, az egész hadifelszerelést Segesdre hurcolták. Zrínyi és a kanizsai őrség csak a néhány meg-menekülőtől és a vár lobogó lángjaiból értesült az eseményekről.285 Kiskomár nemcsak Kanizsa, hanem a Zala-völgy számára is igen veszélyes helyzetet teremtett, így nem csoda, hogy a megrémült vármegye sokat tett a feldúlt kiskomári vár újjáépítésének ügyében is. Már 1591 őszén Ernő főherceg parancsára, amellyel Kanizsához rendelte a vármegye igyenmun-káját, kérték, hogy inkább Kiskomár várához szolgáltatnák azt. 1592 februárjában aztán kérésükre őfelsége és Ernő főherceg elrendelte, hogy az ingyenmunkát a kiskomári vár felépítésére és megerősítésére kell fordítani.286 Közben, bár 1592-ben ismét megújították a békét, 1593 kora nyarán Hasszán boszniai pasa ostromolni kezdte Sziszek várát, ahol csúfos kudarcot vallott. Erre III. Murád szultán, bár a török volt a támadó, augusztusban hadüzenettel válaszolt, és kezdetét vette a 15 éves háború.287 A Délnyugat-Dunántúlon 1594 márciusában „csúf és hideg időben" kezdődtek meg a hadműveletek, minek során Zrínyi György dunántúli főkapitány, valamint Herberstein és Trautmannsdorf egyesült hadai, miután Kanizsánál táborba szálltak, majd egyesültek a kanizsai és a megyei hadakkal, 11 ágyúval először Berzence alá nyomultak, melynek őrsége jöttükre elmenekült s a várat felgyújtotta. Ezután Csurgót szállták meg. A segesdi vár őrzői be sem várták az ostromlókat, szintén elmenekültek. Zrínyi megkísérelte Babócsa elfoglalását is, de a török elpusztította a hidakat, és a hóolvadásban megduzzadt mocsarakon nem kísérelte meg az átkelést. Ezért elpusztította az elfoglalt várakat és az indulástól számított tizedik nap a sereg visszatért Kanizsára.288 A háborús időben tovább fokozódott a megyei nemesi hadak szerepe a török elleni védelemben, melyek részt vettek - mint láttuk - az 1594 márciusi hadműveletekben. A mind többszöri igénybevétel lehetett az oka, mint Zala vármegye közgyűlése 1594. május 27-én megállapította, „a megye nemes és nem nemes lakói között sokan vannak olyanok, akik megtagadják, hogy szükség esetén az alispánok szavára hadba vonuljanak." Ezért úgy határoztak, hogy ezeket 12 forint bírsággal sújtják. Ugyanakkor, mivel híre jár, hogy a szigeti várnál az ellenség cselre készül, határozat született, hogy a megye minden lakója köteles azonnal fegyveresen felkelni, és összegyűlni szükség szerint Sümeg, Kapornak és Rajk váraknál a fenti büntetés terhe alatt.289 Ezek az adatok világosan mutatják mind a területi, mind pedig stratégiai vonatkozásban, hogy adott esetben a megyei hadaknak mely útvonalakra kellett összpontosítani erejüket. e) Báró Haym Kristóf főkapitánysága (1594. június 1-1598. (?)) 1594. június i-jén rendelte magához Mátyás főherceg Haym Kristóf báró alsó-ausztriai kamarai tanácsost, hogy a kanizsai vár főparancsnoksága tárgyában vele személyes megbeszélést folytasson. Ennek a levélnek a kivonata és Haym Kristóf kanizsai főkapitányságának egész időszaka a legátfogóbban tárul elénk abból a nagykanizsai Thury György Múzeum gyűjteményéhez tartozó, három eredeti protocol-lum-könyvből, amelyekben az „összes, a kanizsai főkapitányi tisztre, egyéb ügyekre, továbbá e vár és a hozzá tartozó végvárak dolgában kiadott dekrétumok, parancsok és az udvarhoz intézett iratok foglaltatnak", mit ez az említett három könyv címeiből kiderül. Ez a hatalmas iratanyag számtalan apró részletet is elénk tár Kanizsa és a főkapitányság mindennapjaiból, amelyekbe eddig nem nyerhettünk bepillantást. A protocollum-könyvekből a 15 éves háború elindulásának pillanata, s ennek hatása a főkapitányi székhelyre, ugyanúgy érzékelhető, mint Kanizsának és végvárainak ügyes-bajos dolgai, s magának a főkapitány személyiségének kisebb-nagyobb problémái. Nem tudjuk, hogy Haym-ot milyen szempont alapján jelölték ki erre a felelősségteljes tisztségre. Az sem derül ki a beiktatása előtti hosszadalmas levelezésből, hogy ki volt az elődje, és mik voltak az előd távozásának körülményei. Mindenesetre annyi bizonyos, hogy Haym nem igazán volt tájékozott felkérésének időszakában Kanizsa dolgaiban, de fokozatosan tárul elénk az a kép, hogy különböző információk megszerzése után mind részletesebb kérdéseket, problémákat vet fel jövendő tisztével kapcsolatban. Június 11-én Mátyás főherceg előterjeszti mindazt, amit a főkapitánynak ígér tisztsége elfoglalása esetén. Ebből megtudhatjuk, hogy milyen volt a kanizsai főkapitány személyes környezete, amellyel és amelynek segítségével hivatalát ellátta. A főkapitány juttatása: - havi 200 tallér = 250 rénes forint fizetés, 326 Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig - 12 német lóra, mindegyikre 12, valamint 200 csekélyebb értékű huszárlóra tartás, - a szokványos asztaltartás, - az alezredesnek (a főkapitány helyettese) 40 ré-nes forint és 100 lóra a szokványos asztalpénz, - egy német és egy magyar titkárra mindegyiknek havi 6 forint, - három trombitásnak és egy lármadobosnak fejenként 12 forint, - egy tolmácsnak 8 forint, - négy drabantnak mindegyiknek 8-8 forint, ösz-szesen 32 forint, és végül - egy szakácsnak 6 forint. Haym Kristóf ugyanúgy, mint az eddigi főkapitányok, kérte beiktatásához a legénység fizetését, a munícióval és élelemmel való ellátását. Közel egy hónap telt el, s az egyre tájékozottabb Haym még mindig nem foglalta el hivatalát, de szorgalmasan levelez követeléseinek tárgyában. Június 26-án arról értekezik Mátyás főhercegnek, hogy Kanizsa „fővár, mely a valót megírva, az osztrák örökös tartományok legfontosabb kulcsa" rendkívül leromlott állapotban van, ezért ellenállásképes véd-művekkel és kellő felszereléssel ellátva lesz csak képes arra, hogy feladatát betöltse. Azt írja, hogy a várban lévő két rendes és egy rendkívüli német zászlóalj emberei közül annyi a gyenge és a beteg, hogy abból 100 ember sem igazán harcképes. 500 huszárnak kellene lennie a várban, de a mustramester jelentése szerint ezek csak mustra és fizetés alkalmával találhatók ott, egyébként legfeljebb csak 10-20 lézeng belőlük az erődben. 600 haramia (gyalogkatona) a papíron lévő létszám, a valóságban 200 van belőlük. Szavahihető jelentés szerint Kanizsa körül néhány mérföldre a török a falvakat és a mezővárosokat felégette, a lakosságot elkergette, gyakorlatilag a környéken semmiféle élelmiszer nem szerezhető be, azok legközelebbről és csak 6-8 mérföldről, nagy veszélyek közepette, háromszoros áron juthatnak be a várba. Ezért a katonákat és élelmiszert, és legalább további 200 főnyi archibusierx. (számszeríjjal vagy puskával felszerelt lovaskatona) erősítést is kér. Nagyon fontosnak tartja, hogy megfelelő kalauzok (kémek) álljanak rendelkezésére, akik közül kettő is van a várban, egy Wuin és egy Kuschi Wan (talán Kis Iván) nevű, akiket meg kellene tartani megfelelő fizetséggel, és kérik a kémkedési pénzt, ami békében legalább 200 tallér volt. Arról is tudósít, hogy van a várban egy gyógyszerész, akivel a katonák meg vannak elégedve. Ő látja el a betegeket, de zsoldhátraléka van, és nagyon rossz volna, ha elmenne Kanizsáról. Ugyanakkor rendkívül szükségesnek tartaná, hogy egy orvos is legyen a helyőrségben. A katonaság ellátásáról megtudta, hogy egy-egy katonának naponta csak két kenyeret adnak, semmi más ellátásuk nincs, s mivel a legtöbbnek családja is van, a zsoldfizetés pedig bizonytalan, éhséggel és gondokkal küzdenek. Tudja, hogy a Kanizsa mezővárosban lévő főkapitányi lakás le van rombolva, kéri ennek felépítését. A kanizsai tisztek és legénység részéről egyhangúan arról kapott tudósítást, hogy Kanizsa város támadás esetén annyira nyílt és védtelen, hogy azt az ott lakó katonák inkább felgyújtanák, s a várba menekülnének. Közben zajlik a 15 éves háború egyik legszomorúbb eseménye, Szinán nagyvezér az 1594. július 15-től szeptember 29-ig tartó ostrom után elfoglalja a Dunántúl legerősebb várát, Győrt, amely Bécs előterét védte. A főkapitányi székhely elestét követően októberben a rendkívül fontos pápai vár is a töröké lesz.291 Haym báró közben egyre jobban tisztába jön annak a helynek a „viszonyaival", ahova őt az udvar szánja, és nyilván az észak-dunántúli példák - Har-degg győri főkapitány kivégzése - sem ösztönzik, így egyre inkább vonakodik helyének elfoglalásától. Hosszú-hosszú alkudozások folynak, amelyekben komoly érv az őrség hathónapi zsoldjának kifizetése, amint ez a beiktatáskor szokásos, és erre a Kamarának most sincs pénze. Csak az év vége felé jutnak el oda, hogy Mátyás főherceg kiadja az instrukciókat a főkapitány részére, amely 13 pontban foglalja össze annak kötelességeit.292 Végül is az udvar elvesztette türelmét, és 1595. január 27-én, mivel kémjelentések szerint a szigeti törökök Kanizsa megrohanását tervezték, Haym parancsot kapott, hogy Püchler mustramester kíséretében azonnal induljon székhelyére, amely az őrszolgálatot ellátni nem hajlandó katonaság lázadása miatt végveszélyben van. Haym február 2-án már a Vas vármegyei Hídvégen útközben tartózkodik, amikor értesül arról, hogy Újudvar erődje leégett. 4-én érkezett Kanizsa várába, ahol 6-án az istrukció értelmében előadták a főherceg parancsát. Itt minden úgy zajlott, ahogy a korábbi főkapitányi beiktatásokból már tudjuk. A katonák amikor megtudták, hogy csak 5 hónapi zsoldjukat kapják meg, azt nem akarták elfogadni, végül még egy havi zsold ígéretével sikerült őket lecsillapítani. Haym szomorú állapotokat tapasztalt mind az élelmezésről, mind a szállásával kapcsolatban. Érdekes leírást kapunk a várkastély állapotáról, ahol ekkor a provián (élelmezési hivatal) működött, Haym a városbeli lakás hiányában ide akart beköltözni, de a hivatalvezető nem akarta a szükséges szobákat kiüríteni. A vár teteje bekorhadt, szükséges lenne annak teljes újjáépítése. Haym a maga részére egy szobát és egy kamrát, továbbá egy ebédlőt, titkárának egy szobát, káplánjának és személyzetének is egy-egy szobát kíván, az elhelyezkedéséhez szüksége lenne az intéző helyiségeire és pincéjére. Megszemlélte útközben Újudvart is, ahol a fél erőd leégett, vele a kapuk és egy rondella is. Az újjáépítést Kaufmann kapitány és az építési írnok már saját felelősségére elkezdte, a tett intézkedésekért már ő vállalja a felelősséget. Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig 327 Néhány nappal megérkezése után Haym egy intézkedésével majdnem zendülést provokált a német katonák részéről. A katolikus Haym az udvartól engedélyt kapott, hogy káplánokat is tarthasson 16 forint zsold melett a várban. Mivel jól tudta, hogy Kanizsán katolikus istentisztelet már régen nem volt, s itt sem templom, sem oltár, sem felszerelés nincsen, ezért még Bécsben egy oltárt vásárolt, amelyet magával hozott. Amikor megérkezett, két káplánja már Kanizsán tartózkodott. Helyiséget keresett az oltár felállításához, s úgy találta, hogy a várban a német katonáknak van egy szobájuk, ahol prédikációjukat vasárnap (egyébként hétköznap pedig a városban Lippart kapitány lakásán) tartják, és egy kálvinista oltár áll, ami nem más, mint egy asztal török kendővel letakarva, és ennek a szobának a kulcsát a provi-ánt-intézőné\ a várban, mint fő egyházi férfiúnál őrzik. Miután tőle a kulcsot megpróbálta megszerezni, hogy a saját oltárát felállítva istentiszteletet tarthasson, ez csak erővel sikerült neki. Erre a három német zászlóalj legénysége fellázadt, és közölte, hogy ezt a helyiséget a felség és a főherceg adta nekik, és az oltárt a papokkal együtt az ablakon akarták kihajítani. Haym azt kérte a főhercegtől, hogy hadd tarthassa itt a saját oltárát, s hajlandó tiszteletben tartani a más vallásúakét is. Végül sikerült a katonákkal kiegyeznie mindebben. Haym e nem túl szerencsés bemutatkozása közepette értesült arról, hogy a szigeti török Babócsa és Kanizsa irányába kivonult, de szerencsére mindez csak rémhír volt, mint kémei utólag jelentették. Ennek ellenére a következő napokban kisebb-nagyobb csatározások folytak a határvidéken. Március 4-én érkezik a jelentés, hogy a szigeti bég megostromolja Rajk várát, Rajki Albert vajda azonban sikeresen ellenállt. A közben nem csituló vallási háborúskodás tárgyában Mátyás főherceg leiratot intézett Püchler Jakab mustramesterhez, amelyben megbékélésre és kiegyezésre inti. Püchler úgy tűnik mindent megtett a főkapitány lejáratására a katonák között, ami nem volt nehéz, hiszen az elmondottakon kívül úri allűrjei is nagy visszatetszést keltettek. Haym nem tudta kapitánysága alatt sem a magyar, sem a német katonákkal a kellő hangot megtalálni, és komoly ellentétei voltak az alárendelt várak egyes vezetőivel is, leginkább a nyakas Bakó Farkas kis-komári főkapitánnyal. Mindezen események közepette végül is március 10-én Haym jelentette, hogy 8-án mind a magyar, mind a német lovasságnál megtörtént a beiktatása, 9-én pedig végbement a mustrá-lás. A főherceg1 parancsára Uhrmüller Vilmost kapitánnyá, De Rosso őrmestert pedig fendrich-é beiktatta. Szinte ezzel egyidőben, 7-én, 300 török lerohanta Hahótot, ahonnan 120 embert és asszonyt a gyerekekkel együtt elhurcolt. 12-én egy másik, a vár szá- mára rendkívül veszélyes esemény történt, egy Glob-lich János nevű német katona, aki a várat kiválóan ismerte, és korábban Kaufmann kapitány tolmácsa volt, átszökött a törökhöz. Szerencsére az utána küldött lovasok másnap utolérték, és 14-én vallatás után, melyben beismerte árulását, karóba húzták. A Haditanács még 1594 őszén sem tudta eldönteni, mit tegyen a két üresen álló lerombolt török erőddel, Segesddel és Berzencével. Novemberben Haym már levelez ez ügyben. Januárban arról ír, - úgy látszik akkor komolyan gondolták a két fontos vár újjáépítését, - hogy a nagy költség miatt ezzel fel kell hagyni. A levelekből bepillantást nyerhetünk a békeidőben is, de háborús helyzetben igen csak fontos kémszolgálat ügyeibe is. A kanizsai főkapitánynak a török várakban is voltak emberei, így Pécsett is. Nagyon fontos, de nem mindig megbízható hírforrást jelentettek a hódoltságbeli parasztok, akik rendszeresen hozták a híreket Kanizsára. A kanizsai kémszolgálat működése igen hatékony volt. Thuri Benedek kémjelentéséből értesült először az udvar III. Murát szultán haláláról és III. Mehmet trónra lépéséről is. Nagy szerepe volt a „nyelv fogásnak" is. Március 18-án Horváth Miklós huszárkapitányt küldte ki törököt fogni, aki egy foglyot hozott, aki részletesen vallott a török terveiről és gondjairól. Jelentős szerepet kaptak a felderítő portyák, Kis Iván kapitány megfigyelés céljából embereivel az eszéki hídig is elmerészkedett. A folyamatos kémjelentések érkezésének és továbbításának ügyei napi kérdések ebben a háborús időben. Ugyanakkor Haym nem tudta elérni, hogy a katonaság, különösen a huszárok ebben a háborús időben a várban maradjanak. Mint Mátyás főhercegnek a főkapitányhoz intézett leiratából tudjuk, a huszárok csak mustra alkalmával mentek be a várba, amikor 300-nál is többen voltak, de számuk mindjárt utána 50 alá apadt, ám az is előfordult, hogy csak 5 volt a várban. A magyar kapitányok, Horváth Miklós és Kis Iván szabadon járt portyázni, miközben Haym is távol volt, helyettese pedig nincsen, halljuk július 3-án. Közben érlelődött az újabb hadjárat terve. Június 28-án Zrínyi György Kanizsára érkezett 600 lovas és gyalog katonával, ezzel a hadrafogható létszám 1000 főre nőtt. Július 4-én az Újudvaron táborozó Zrínyitől tudta meg a kanizsai főkapitány, hogy Traut-mannsdorf, a Haditanács elnöke és Ferdinánd főherceg, aki a stájer hadinép felett parancsnokolt, megállapodtak a Babócsa elleni ostromban. Július 15-én kelt Mátyás főherceg, 16-án Ferdinánd főherceg leirata az ügyben. Haym azonban különböző kifogásokkal él, nem akar segítséget és ágyúkat adni a július 18-án Babócsa alá induló Zrínyinek. Az ügy sokáig húzódik, végül július 24-én kiadja a Zrínyi által kért 17 kis és nagy ágyút. Július 30-án Babócsán kelt a főkapitány levele, melyből megtudjuk, hogy Zrínyi 328 Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig György táborába érkezett a stájerok mellett Török István, Battyhány Ferenc, Istvánffy István, Szécsi Tamás és a két Bánfi. A török azonban nem várta meg az ostromot, július 29-én a várat felgyújtotta. Azonnal megkezdték az erőd helyreállítását. Július 31-én a török otthagyta Barcsot is. Hosszas tanácskozás után a további támadás helyett Babócsa felépítésében egyeztek meg, Haym jelentős őrséget rendelt Babócsára, kapitánnyá a Kanizsáról átvezényelt Horváth Miklóst tette.293 Ugyanakkor Haym ismét felvetette a Kanizsa számára nagyon fontos, Segesd és Berzence felépítésének kérdését, természetesen eredménytelenül. Közben Babócsa újjáépítése a török állandó támadásai között nehézkesen, de folytatódott. 1595 tele nyomorúságos állapotban találta Kanizsát és a környező várakat. A fizetetlenség, éhezés következtében a katonák lázadoztak, a környező falvakat fosztogatták. Haym hiába kísérelte meg őket a szolgálat ellátására kényszeríteni. A teljesen kétségbeesett Haym személyesen indult az uralkodóhoz Prágába, de csak Bécsig jutott el. 1596. január 2-án egy 33 pontba foglalt jelentésben részletezi főkapitánysága kétségbeejtő állapotát. Több hónapos távollétét kanizsai ellenségei, Püchler és köre arra használták fel, hogy a feladatának ellátására alkalmatlan, önös érdekeit mindig előtérbe helyező óbester ellen koncentrált támadást indítsanak. Akciójuk sikerült is, perbefogták, parancsnokságába nem engedték vissza, felfüggesztették, egy időre áristomba csukták. (1596. június)294 De az ügy ezzel nem zárult le, hosz-szadalmas pereskedés kezdődött. Miksa főherceg a császár július 6-án kelt leiratára július 22-én hozott határozatából az derül ki, hogy az ügyben hadbírósági tárgyalás lesz. Kanizsán az ügyek intézésével Püchler mustramester kapott megbízást, s mellé hadi ügyekben járatos személyt rendeltek ki a parancsnokság betöltéséig. Közben a török sem tétlenkedett Kanizsa előterében. Az alatt az idő alatt, amikor a mezőkeresztesi csatára készültek, és a hadak mind a táborban voltak, Hasszán, a szigeti bég 4000 emberrel és ágyúkkal ostrom alá vette Babócsát. A vár parancsnoka, a még Haym által kinevezett Horváth Miklós volt (Istvánffy szerint „ez a nagyszájú de a veszélyben mint kisült, gyáva, gyalázatos rabló ember"), szándékosan eltávozott a várból, és így azt helyettesei, Vég György és Uhrmüller német kapitány védte meg Zrínyi György felmentő csapatainak érkezéséig.295 1597. április 29-én a per még mindig nincs lezárva, tárgyalás sem volt. Ez derül ki Mátyás főhercegnek a császárhoz írt jelentéséből, és hogy Haym - papíron - még mindig főkapitány. A császár szándéka pedig az, hogy három havi felmondással lemondassa, és helyére Paradeiser Györgyöt szánja. A főherceg azt a tisztességes megoldást javasolja, hogy Haymot jogilag is vissza kellene tisztségébe helyezni, akkor maga kérné a felmondását. Ebben az esetben úgy lehetne elbocsájtani, hogy becsületén nem esne csorba. Erre törekszik maga Haym is, de se rehabilitáció, se tárgyalás nem történik. A főkapitányi protocollum-könyvek 1597. október 26. után zárulnak, amikor Haymnak, még mindig mint kanizsai ,,óbester"-nek ír Mátyás főherceg. Az utolsó levelek bizonyos török foglyok ügyében keltek, amelyekre Haym válaszolt, valamint a kanizsai zászlóshoz intézett nagy számú kérdés felsorolásával, amelyekben a Haym-Püchler ügy részleteire kérdeznek rá. A bizonyosan 1598-ra áthúzódó, és rengeteg embert pro és contra állásfoglalásra késztető ügy lezárulásának körülményei még a levéltárak mélyén lapulnak. Megdöbbentő ez a rettenetesen elhúzódó jogi procedúra a háborús viszonyok között, annak ellenére, hogy a levelezésekben számtalanszor találkozunk azzal a megállapítással, hogy a rendkívül fontos kanizsai vár élére minél előbb rátermett főparancsnokot kellene kinevezni. Akkor, amikor a Dunántúlon komoly hadműveletek folynak, 1595. augusztus 20-án visszaveszik Pápát, szeptemberben kudarcot vall Győr visszavívásának kísérlete, majd három évig áll a török Bécs kapujában, mígnem a megismételt hadművelet sikerrel végződik (1598. márc. 29.), s közben Kanizsának nincs hivatalban lévő főparancsnoka.296 f) Paradeiser György főkapitánysága (1598. szeptember-1600. október 22.) 1. Kanizsa helyzete az 1600. évi ostrom előtt Haym utódjául az udvar egy hasonlóan kevéssé népszerű embert, Paradeiser Györgyöt szemelte ki. Paradeiser régi karinthiai protestáns katonacsalád sarja, nem tartozott az ismertebb, tapasztalt hadvezérek közé. 1596-ban Zengg parancsnokaként részt vett Kiissza sikertelen felmentési kísérletében, ahol egy időre török fogságba is esett. Klisszánál játszott szerepe miatt eleve gyanús volt a végvári katonaság szemében.297 Mint láttuk, neve már 1597 áprilisában mint egyetlen lehetséges jelölté bukkan fel, Paradeiser beiktatására mégis csak - nyilván a Haym-ügy lezárulása után - 1598 szeptembere táján került sor.298 Az új főkapitány ugyancsak nem sok ismerettel rendelkezett a várvédelem és a török harcmodorát illetően, és ugyanezt lehetett elmondani német tisztjeiről is, akikre elsősorban támaszkodott. Ugyanakkor Paradeiser ugyanazokat a gyarló állapotokat örökölte Kanizsán, amelyekről Haym főkapitányságával kapcsolatban részletesen szóltunk. így nem csoda, hogy tevékenysége is elsősorban abban merült ki, hogy folyton pénzt, katonát, lőszert kért és sürgetett. A magyar katonasággal, ahogy elődje, úgy ő sem tudott bánni, ezért elsősorban neki is német zsoldosok kellettek. Tisztikarát kinevezésekor úgy örökölte, egyik helyettese Lipparth Zsigmond, szintén német Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig 329 ember, már 1595-ben itt szolgált, Hollósy János volt a magyar lovasok kapitánya, Kürtös János pedig a gyalogság fővajdája. A másik német kapitány Hayden Rudolf volt. 1599 szeptemberében már osztopáni Perneszy László (Zala megyei birtokos nemes) a kanizsai lovasság kapitánya, és 1600. májusában osztopáni Perneszy Ferenc a gyalogosok kapitánya. A német egységek kiegészítését csak 1599-ben sikerült elérnie, ekkor Kugler György 550 zsoldos verbuválására kapott megbízást.299 1599 telén, ha Segesd és Berzence nem is épült fel, komoly lépés történt a Balaton alatti vidék biztosítására. A Pálffy Miklós és Adolf Schwarzenberg vezette hadak elfoglalták a somogyi Lakot és Bolondvárt (Balatonszemes), és megkísérelték Kaposvár bevételét is, ez azonban a tél beköszönte miatt (november 23.) nem sikerült. A visszavonuló sereg az ágyúit, mivel azokat vontatni nem tudta, Kanizsán hagyta.300 T599- január 14-én már kémjelentések érkeztek arról, hogy a török Kanizsa ellen készül. Ekkor úgy szólt a híradás, hogy egy pasa több béggel Szigetvárra érkezett, és télen is marad seregével. Ha a víz befagy, Kanizsa városát és várát akarják megostromolni. Közben Kanizsán március 23-án tűz ütött ki a városban, amelynek során nemcsak a palánkok, de a város kapui is elégtek. 300 munkást és 800 forintot küldtek a helyreállítási munkákra.301 Április 10-én azt jelentették Kanizsáról, hogy nagy ott a veszedelem. Minden épület szalmával és náddal van fedve, tehát fecskendőt kérnek. Valamivel később Paradei-ser a már sokszor megsürgetett három havi zsoldot kérte, de hiába várt. A Kanizsát fenyegető veszéllyel példálózott, de még május 23-án, június 9-én, majd július 28-án is hiába várt a pénz megérkezésére. Augusztus 7-én már végső szükségről írt. Augusztus 17-én a három legveszélyeztetettebb helyre, Kanizsára, Babócsára és Kiskomárra pénzt, élelmet és muníciót követelt.302 A törökkel kapcsolatos hírek ebben az évben igaznak bizonyultak. Ibrahim nagyvezér hadai azzal a céllal indultak meg Magyarország felé, hogy Kanizsát és Esztergomot elfoglalják, de a Dunán küldött hadiszállítmányát Tolna mezőváros közelében elfogták a Pálffy által felfogadott hajdúk, akik dél felé portyázva felgyújtották az eszéki hidat is. A vállalkozásban részt vettek a kanizsai és a bajcsai hajdúk is. A késedelem miatt Ibrahim nem tudta tervét valóra váltani, és dolgavégezetlen vonult téli szállásra Belgrádba.303 1600. január 26-án Mátyás főherceg és az udvari kamara 60000 forintnyi kölcsön felvételét sürgette, hogy kanizsa és a horvát bán hadinépét fizetni lehessen.304 Február 23-án az élelmezési főnök írta, hogy a törökök Simontornya körül nagy tömegben gyülekeznek és támadásra készülnek. A várakban nagy a hiány az élelemben.305 Ha túl sokat nem is, azért valamit folyton küldtek Kanizsára. 1600. május 8-án Paradeiser 200 forintot kapott kémkedésre.306 Arról, hogy Paradeiser hogyan gazdálkodott Kanizsán, igen kevés adat maradt ránk. Annyi bizonyos, hogy semmiféle vitézi cselekedet nem fűződött kapitányságához. Közben az év a katonai események szempontjából a Dunántúlon nagyon szerencsétlenül kezdődött. Pápa fizetetten vallon és francia őrsége fellázadt. A vár visszavételét maga Schwarzenberg tábornagy, a magyarországi hadak főparancsnoka irányította, aki egy' roham során elesett. A várat sikerült ugyan augusztus 9-én elfoglalni, de a vitéz fővezér elvesztése nagy csapás volt. Utóda Philip Emánuel von Lothringen, Mercoeur hercege lett, aki egyből nehéz feladatot kapott, rá várt Ibrahim nagyvezér megállítása.307 A nagyvezér ugyanis ekkor fogott előző évi tervének megvalósításához. Mintegy 48000 főre becsülhető török és tatár hadai élén a Dráva mentén nyomult előre, azzal a céllal, hogy Kanizsa várát megszerezze. Szeptember elsején értek seregei a Kanizsa előterét védő Babócsa alá, melyet viszonylag könnyen elfoglaltak.308 Babócsát Pető Gergely védte, aki a vár kapitánya lett, miután Horváth Miklós alkalmatlansága kiderült. A vár helyreállítása a korábbi ostromok után nem sikerült túlságosan jól, nemigen volt képes hosszabb ideig ellenállni. Három napi ágyúzás után így szabad elvonulás feltételével a védők Babócsát feladták és a kanizsai várba vonultak. Voltak, akik Petőt a korai feladásért hibáztatták, mert úgy vélték, ha még néhány napig kitart, Paradeisernek marad ideje a zsoldra pénzt kérni, és 500 hordó lőport beszállíttatni, amely úton Kanizsa felé, már Alsólend-ván volt.309 Közben a nagyvezér által Buda védelmére rendelt Lala Mohamed ruméliai beglerbég parancsot kapott, hogy seregével induljon Kanizsára. A pasa Székesfehérváron keresztül - ahol magához vette a Pápáról odamenekült és török zsoldba állt francia zsoldosokat - a koppányi úton indult el. Útközben az útjába eső Bolondvárt egynapi ostrommal elfoglalta, és megszállta az őrsége által otthagyott Lak várát is. Útirányába esett Kiskomár, amelyet szintén elfoglalt. Ez utóbbi mikéntjéről egyelőre nincs adatunk, csak a tényről értesülünk. Lala Mohamed már Kanizsa alatt csatlakozott a fősereghez.310 Paradeiser júniusban kapta az első megbízható híreket a várható támadásról. A helyzete elég kétségbeejtő volt. Helyettese, Haiden kapitány sikertelenül kilincselt Bécsben a zsoldhátralék ügyében. Június 30-án eredménytelenül kérte, hogy a várat lássák el élelmiszerrel, lőszerrel és erősítéssel. Geizkoffler élelmezési főbiztos és a szlovén határvidéki kollégája, Leopold Grafenegger hiába látták előre a fejleményeket, akaratukat nem tudták keresztülvinni. A Kanizsa irányába amúgy is mindig rugalmatlan bécsi adminisztráció tétlenkedése nagymértékben elősegítette az eseménvek későbbi alakulását.314 330 Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig Valószínűleg igaza van Istvánffynak, hogy Paradeiser mégis úgy vélt, hogy az ellenség talán nem nyomul tovább Babócsánál. Ezt a hírt maga a ravasz nagyvezér is terjesztette. így csak az utolsó pillanatban adott parancsot a Kanizsa körüli kisebb erődítményeknek, hogy azok a várakat felgyújtva, Kanizsára vonuljanak be. Balog János fő vaj da vezetésével Újudvarról 52 magyar és 32 német, Kacorlakról 20, Khielmannszigetről 20 és Peleskéről 13 magyar be is érkezett.312 2. Kanizsa ostroma és elfoglalása (1600. szeptember 8-október 22.) Kanizsa várának állapota 1600-ban meglehetősen távol volt az ideálistól. Az állandó pénzhiány miatt régóta csak a javításokra telt, ez meglátszott a bástyák és a falak állapotán, a belső épületek eleve korlátozott befogadó képességűek voltak, ugyanakkor megfelelő mennyiségű élelmiszer és lőporkészlet sem állt rendelkezésre. A várőrség létszáma Istvánffy Miklós szerint 800 németből és ugyanannyi magyarból állt, továbbá 400 huszár és egy század német puskás, de ez papíron lévő létszám volt. A zsoldfizetés és a katonák számára barátságtalan takarékos parancsnok viselkedése ezt még tovább apasztotta. Paradeiser későbbi vallomása alapján 460 főnyi összlétszámról tudunk, de ez az ostrom végi állapot. Takáts Sándor véleménye szerint Kanizsán a katonák száma jóval több volt 800-nál, és használható parasztok is voltak benn bőven. Az ostrom történetét az osztrák források alapján feldolgozó Günther Cerwinka is 800 körüli létszámról, valamint két hónapra való munícióról és élelmiszerről tud.313 A főkapitány tisztikara az ostrom idején a két főkapitányhelyettesből, Sigismund Lippart-ból és Rudolph Haidenből állt (a második főkapitány kinevezésére minden bizonnyal az ostrom miatt került sor), akiknek eleste után Péter Hesch foglalta el ezt a tisztséget. Az ostrom során kétes hírnevet szerez Georg Kugler és a patikárius, aki egyben vajdai tisztséget betöltve katonai parancsnok is volt. A magyar katonák vezetői között jelentősebb szerepet játszottak Szívós (Zivos) Mihály és Balogh János fővajdák. Az őrség harci szellemével nem volt kezdetben probléma, a katonák mindjárt a megszálláskor megesküdtek, hogy védelmezni fogják a várat. Horváth Péter későbbi vallomása szerint így vélekedtek: 8. térkép. Kanizsa 1600. évi elfoglalása Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig 331 „és ki legelőször valamit említeni mer a feladásról, ha szinte az főkapitány ő maga lenne is, koncra adják".314 A török seregek szeptember 8-án reggel Palinnál vertek tábort. Paradeiser, miután a hadianyagokat és a lőport a várba hordatta, a védhetetlennek ítélt mezővárost felgyújtatta. A vár alatt ekkor táborba szálló sereg még csak az elővéd volt, melynek parancsnoka Méhemet kihaja fogoly parasztokkal azonnal a túlpartra vezető utak járhatóvá tételéhez kezdett, hogy a seregét a Kanizsa nyugati partjára átjuttathassa. A munka elkészülte után mintegy 20000 emberével költözött át és a kiürített bajcsai vártól délre vert tábort. A másnap megérkező Ibrahim nagyvezér a palini táborhelyet foglalta el, ezzel megtörtént a kanizsai vár minden oldalról való körülzárása. Méhemet a vártól délnyugatra két sáncot építtetett, melybe felállíttatta lövegeit, és megkezdte az ágyúzást. Az egyik ütege az éléstár helyén állt, a másik pedig a nagy oszlopos híd feljárójánál. Ibrahim a leégett városban és a temető közelében állíttatta fel ütegeit és szeptember 11-én innen kezdett a tüzeléshez. A vár földből és fából épült vastag falakkal rendelkezett, ezért a tüzérségi tűz túl nagy kárt nem okozott. Mikor ez kiderült, a nagyvezér tanácskozást tartott a környékbeli török erődök parancsnokaival, akik a hely fekvését jól ismerték, és úgy döntött, hogy saját hadait is a nyugati partra viszi át és egyesíti Méhemet táborával. A keleti parton 3-4000 embert hagyott, akik a tábort őrizték, és a várbeliek mozdulatait szemmel tartották, elzárván előlük a közlekedést. Szeptember 10-én a sereget kísérő könnyűlovas tatárokat a környező vidék dúlására küldték, akik egészen Alsólendváig és Lentiig pusztítottak. A tatárokat Lentinél Zrínyi György, egy másik helyen pedig Sigismund Herberstein alaposan megverték, így azok visszahúzódtak a török táborba. Közben Paradeiser ágyúival folyamatosan nyugtalanította a törököt, és ellenállásra buzdított.315 Nem tűnik valószínűnek Takáts Sándornak Zrínyi György levele alapján tett az a megállapítása, hogy Paradeisert az ostrom kezdetétől katonái nem is látták, és hogy az ostrom végéig egy szilárdan épített boltban hevert, ahonnan elő sem jött.316 10 napi ostrom után a török bizonyossá vált, hogy ágyúzással semmire sem megy, ezért a környékről összehajtott parasztokat a nyugati part és a vár közötti mocsár feltöltésére irányította. A nagy mennyiségben összehordott hasábfákat a mocsárba zúdítva lépésről lépésre közelített a vár falai felé. Paradeiser a veszélyt látva, szeptember 18-án tanácskozást hívott össze. Az őrséget három részre osztotta. Egyik helyettese, Haiden 333 némettel, öt „vajdányi" hajdúval és 42 más katonával szállta meg a vár egyik felét, Lippart, a másik helyettese 257 némettel, 56 hajdúval és 97 más katonával a vár másik felét őrizte. Hatvan huszárt és néhány puskást tartalékba rendelt.317 Ugyanakkor azt próbálták kisütni, hogyan lehetne ezt a fahalmazt lőporral felgyújtani vagy szétrobbantani. Török András (Andre Trügg) tüzérparancsnok úgy vélte, hogy apró lőporzacskókkal a farakást meg tudja semmisíteni és erre a munkára ajánlkozott is. Közben szeptember 25-én a janicsárok először indítottak rohamot a falak ellen, de sikertelenül. Nagy veszteségeket szenvedtek. A közelharcban elesett Haiden kapitány is. Ugyanekkor éjszaka a vár sorsát megpecsételő esemény történt. Istvánffy szerint miközben Török tüzérparancsnok a lőporoszacskókat töltötte a lőporraktárnál, nem volt elég óvatos, és több katona, akinek tölténye kifogyott, ott lőporért tolakodott, véletlenül tűz támadt, és az egész épület a levegőbe repült. A robbanás sok katonát széttépett, a halottak között volt maga Török, Sigismund Lippart kapitány, a városban lakó német katonák hadnagya, és még 20 legény. Istvánffynak ezzel az előadásával szemben Takáts Sándor azt írja, hogy szeptember 25-én „a német tűzmester, nem tudni kinek a parancsára, meggyújtotta a puskaport." A későbbi vallomások szerint 25-én éjjel 10-11 óra tájban néhány katona Andre Trügg (Istvánffynál Török) vezetésével, miközben lőport töltött egy hordóba, robbanást okozott. Hetven mázsa lőpor és 80 katona esett áldozatul, és leomlott a várfal egy része is. A török történetírók szerint a puskaporos torony ajtaja nyitva volt, és egy török rab vetett üszköt bele, így történt a robbanás.318 A főkapitány ezek után nemcsak katonái balesetén aggódott, hanem leginkább azért, mert ami lőpor ezután maradt, az már rendkívül kevés volt. Aggodalmát növelte az is, hogy az ellenség, de kivált a janicsárok derékig a sáros mocsárban gázolva a falhoz oly közel férkőztek, hogy a védőkből naponta többet is lelőttek, köztük Perneszi László lovashadnagyot, akit szemén talált a golyó. Paradeiser aggasztó helyzetét felismerve Kováczi János nevű tolmácsát egy másik katonával levelével Zrínyi Györgyhöz küldte segélyt és lőport kérve. Megírta, hogy a várat, amíg él, védeni fogja, de fél, hogy ha a segély késik, az őrség esetleg mást gondol. Zrínyi válaszában megírta, hogy a felmentő sereg útban van, és a horvát hadak is már táborba gyűltek, így Kanizsát rövidesen fölmentik.319 Közben a 7-8000 főre becsülhető felmentő sereg Győr vára alatt szállt táborba és szeptember 18-án Mátyás főherceg parancsára útnak is indult. A hadak parancsnoka Mercoeur hercege volt. Serege Pápa felé vette az irányt, 22-én érkezett Kaidra, majd 23-án Zalavégre. Másnapa Zala folyó mentén Zalaszentivánra vonultak, ahol csatlakozott a sereghez Thurn gróf és Siegfried Kollonitsch ezredes 1000-1000 lovassal, valamint Nádasdy Ferenc dunántúli főkapitány és Batthyány Ferenc vezetésével magyar huszárok és gyalogság. A magyar sereg zömét az érsekújvári hajdúk és huszárok adták, számuk 1-2000 főre tehető. Ugyanide érkezett meg Andreas Hofkirchner 332 Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig 20. kép. Kanizsa feladása 1600-ban. (Georg Keller metszete) német gyalogezrede is. Szeptember 25-én vertek tábort Zalaegerszegen, amikor már Kanizsától csak mintegy 50 km-re voltak. Itt Mercoeur haditanácsot hívott össze, amelynek fő témája volt, hogy az ellátási gondokkal küzdő sereg melyik úton menjen Kanizsára. Batthyány és Hofkirchner javaslatára kerülő út mellett döntöttek, amely kétszer olyan hosszú vplt, és legalább 5 napos késést jelentett. Ettől a kerülőtől azt remélték, hogy az Ausztriából érkező élelmiszer szállítmányok biztonságosabban és gyorsabban érkeznek meg a sereghez. Ugyanakkor Zrínyinek és seregének nem kellett a portyázóktól veszélyeztetett Muraközt elhagynia, hanem a horvát és a stájer hadakkal együtt csatlakozhattak a felmentő sereghez. Innen a sereg a gyorsabb haladás érdekében három részre váltva haladt tovább. Szeptember 27-én indultak el és három nap múlva a gyülekezőhelyül kijelölt (Tor-nyi-) Szentmiklóson találkoztak. Október 2-án Sze-menyénél (Muraszemenye) megtörtént az egyesülés a horvát és a stájer hadakkal, ami mintegy 5000 újabb ember csatlakozását jelentette. Szemenyén újra haditanácsra ültek össze a parancsnokok, és eldöntötték, hogy a törökkel nyílt csatára fognak vállalkozni, mert a terepviszonyok miatt a mocsáron át jelentősebb segítséget e nélkül nem tudnának az ostrom- lott várba bejuttatni. Az itt végzett mustrálás során, a betegeket nem számítva, a felmentő sereg 13700 embert számlált. Október 3-án érkeztek Letenyére, ahol egy napot kellett várniuk az ágyúkra. 5-én átkeltek az utolsó nehéz útszakaszon és a sereget csatarendbe állították.320 Istvánffy Miklós szerint a szemenyei táborban lévő vezérekhez Ibrahim nagyvezér levelet intézett, amelyben felajánlotta a béke megkötését. A haditanácson részt vevők azt válaszolták, hogy ennek előfeltétele, hogy Kanizsa alól vonuljon el, és jelöljön ki egy helyet a további tanácskozásra. Erre azonban a nagyvezér nem adott választ, s ezért a békekezdeményezés terve lekerült a napirendről.321 A felmentő sereg hadrendje október 5-én Sormásnál fejlődött ki, ahol rövidesen a török csatára kényszerítette, de néhány órás küzdelem után, főleg a magyar gyalogság heves támadásának hatására a törököt sikerült táborába visszaszorítani. Ezután éjjel saját táborukat Kari Ludwig von Schulz által építtetett sánccal vették körül. A döntő csatára október 7-én került sor. Délután 2 óra körül a török támadást intézett a sereg jobb szárnya ellen, de ezeket sikerült heves tüzeléssel visszaszorítani. Ezután Mercoeur parancsot adott Her- Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig 333 bersteinnek és Kollonitschnak, hogy 3000 emberrel a vár felé vezető átjárónál lévő, janicsároktól védett sáncot rohamozzák meg. Az áttörés sikerült, és a török súlyos veszteségekkel a táborig futott. A jól sikerült támadás következtében a török táborban pánik tört ki, és már remény támadt, hogy a törököt sikerül a mocsár túloldalára szorítani. Közben azonban a tatárok két oldalról megtámadták a tábort, amely körül csata bontakozott ki, s késő éjjelig tartott. Istvánffy szerint ebben a harcban a török mintegy 2000 lovast és 1000 janicsárt vesztett, míg a felmentő sereg vesztesége minimális volt. Ugyanakkor ezt a csatát más források mint vereséget írják le.322 Ez utóbbi lehetett az igaz, mert ettől kezdve a török október 1 i-ig folyamatosan támadja a tábort, és átveszi a kezdeményezést. Október 12-én a sereg ellátásában problémák támadtak, mert a török és tatár lovasság a táborba igyekvő élelmiszer-szállítmányokat elfogta. Mercoeur hercege ekkor már a visszavonulás gondolatával foglalkozott, hiszen a katonaság már az ágyúgolyók által megölt lovakat ette. Közben azonban gróf Salm mintegy 200 kocsi élelemmel megérkezett, ezért a döntést másnapra halasztották. Felmérvén a készleteket rájöttek, hogy ez a sereg szükségletét egy, legfeljebb két napig tudja fedezni, a lovaknak pedig semmi ennivalójuk már nem volt, azok naponként döglöttek. Ezért az a döntés született, hogy megkezdik a visszavonulást a Muráig, ahol a hadat megpihentetik és nagyobb készletet felvéve újra támadni fognak. Egyedül Kollonitsch ellenezte a tervet, mert látta, hogy a visszavonulás a kanizsai védőket végső kétségbeesésbe hajthatja. Október 13-án megkezdődött a visszavonulás, amely kezdetben a nagy köd és a sötét éj miatt zavar nélkül folyt. A török azonban hamar reagált erre a hadmozdulatra és lovasságával sorozatosan intézte ellenük a rohamokat. A hadrend felborult, a sereg összezavarodott. A mocsarak átkelőinél különösen jelentős mennyiségű poggyászt vesztettek. Miután megvirradt, és a köd eloszlott, a török mintegy 20 000 emberrel koncentrált támadást intézett az utóvéd ellen. Állandó harc közepette vonult a sereg Letenyéig, a Murán épült hajóhídhoz, ahol három napig álltak. Mercoeur 16-án azt ajánlotta a haditanácson, hogy nyomuljanak ismét Kanizsa alá, de ezredesei jobban felmérve a helyzetet, az utánpótlás hiányát, a visszavonulás mellett voksoltak.323 Paradeiser és a kanizsaiak látva a sereg elvonulását, még mindig nem adták fel a reményt. Az október 15-i leltár szerint mindössze 28 mázsa lőporuk maradt. A törökök annyira kiépítették sáncaikat, hogy szinte lőni sem lehetett őket. Különösen jeleskedtek ebben a munkában a török zsoldba állt pápai francia zsoldosok. Sikertelenül próbálták a védők felgyújtani a sáncokban felhalmozott anyagokat is. Október 20-án az egyik bástya őrsége bejelentette, hogy nem tudja tar- 21. kép. Kanizsa feladása 1600-ban. (Wilhelm Peter Zimmermann metszete.) 334 Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig tani magát, a főkapitány parancsára azonban helyükön maradtak. A lőszerhiány akkora volt, hogy a oelőtt török ágyúgolyókat lövöldözték vissza.324 Paradeiser ekkor János diákot, az írnokát egy Her-bersteinhez címzett segélykérő levéllel megpróbálta kiküldeni a várból, azonban a törökök elfogták, és arra kényszerítették, hogy az ostromsáncból a feladásra beszélje rá az őrséget. A főkapitány beleegyezésével Szívós Mihály fővajda, Váradi János kacorla-ki vajda és Lippart kapitány szállásmestere a bástyából beszélt egy János és egy Benedek (Benedikt) nevű pribékkel, de csak abba egyeztek bele, hogy a feltételeket közlik a parancsnokkal.325 Október 21-én vasárnap délelőtt a lőszerhiány akkora volt, hogy Paradeiser parancsot adott a tüzelés abbahagyására, amit csak a legnagyobb veszély esetén lehet megszegni. Ekkor jutottak oda a tisztikar egyes tagjai, Hesch Péter főkapitányhelyettes, Szívós Mihály fővajda és Hieronimus Frank, hogy a feladás mellett kardoskodjanak. Emellett volt a közkatonák jórésze is. Frank vallomása alapján tudjuk, hogy Paradeiser még ekkor is tiltakozott, de a tiszti tanácskozáson egyedül Balogh volt az, aki vállalta volna végsőkig a harcot. A török ekkor már gyakorlatilag a falak aljáig jutott, bármikor megkezdhette a végső rohamot. A magyar és német katonák is követelték az átadást, és a még mindig lövöldöző Baloghot is rávették, hogy a védekezést hagyja abba. Az ostrom utáni 43., és a felmentő sereg visszavonulása utáni 8. napon egyezkedni kezdtek a törökökkel. Bár Paradeiser még most is vonakodott, de Hesch Péter és a patikus nyomására beleegyezett, hogy szabad elvonulás mellett a várat feladják. A valósághoz hozzátartozik, hogy a török a kor szokása szerint többször is adott be „szózat"-ot a várba, amelyben a vár feladását sürgette. Konkrétan Paradeiser helyettese, Hesch tárgyalt a törökkel. Ezt követően történt a döntés. Az átadás úgy folyt le, hogy három tiszt, Heibersperger hadnagy, Csécsi Máté és Gerzey György kiment a táborba, ahonnan Szinán csausz, Mehmet csausz és a hatvani bég pedig bement Kanizsára. A vár feladásakor Kanizsán volt ötven egynéhány ágyú, három hónapra elegendő búza, 30 hordó „piskóta" és négyszázhatvan katona.326 A török történetíró Kjátib Cselebi szerint is a lőszerhiány volt a megadás közvetlen oka, szerinte két-három küldött érkezett, akik elmondták, „lőporunk nem maradt, különben a várat vívással nem foglalhattátok volna el."327 Október 22-én, a vár átadása után 200 török katona kísérte el a kanizsai őrséget. Megeresztett zászlókkal, fegyveresen vonultak ki, és 100 társzekéren vitték magukkal holmijukat. A nagyvezér virágokkal hímzett pompás kaftánt küldött Paradeisernek, melyről ő azt állította, hogy nem fogadta el.328 22. kép. Paradeiser és társai kivégzését ábrázoló metszet, 1601. (Nagykanizsa. Thury György Múzeum.) Dr. Vándor László: Kanizsa története a hónfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig 335 Október 30-án a szentgotthárdi táborban vették vallatóra Paradeiser Györgyöt. Itt azt vallotta, hogy nem ő, hanem a lázadó közkatonák egyezkedtek a törökkel, és az ő akarata ellenére adták át a várat. A feladáskor az ingoványok már a sáncig'be voltak töltve, az ellenség már a bástyákban tartózkodott. Paradeisert perbe fogták, és a hóhér kezére került Pankraz Nuschal és Georg Kuglerrel együtt. 1601. október 19-én, ártatlanságát mindvégig hangsúlyozva, lépett a vérpadra. A kanizsai őrséget kötelezték háromévi zsold nélküli szolgálatra, a határvidék legveszélyesebb szakaszán. Pető Gergely és Balogh János börtönbüntetést kapott, majd később kegyelmet nyert. A felmentő sereg tábora feloszlott, a hadak téli szállásra vonultak.329 Ha kortársai szemében Paradeiser és társai árulóknak tűntek is, az utókor józan ítélete alapján megállapíthatjuk, hogy nem gyávaság okozta Kanizsa elvesztését. Még csak nem is Mercoeur vitézül harcoló seregének távozása, hanem az a hivatalszervezet, amely nem volt képes sem az ostromra készülő várat, sem a felmentő sereget megfelelően ellátni. Paradeiser katonáival addig a pillanatig kitartott, amíg az értelmetlen „hősi" halál és a feladás közötti válaszúiig el nem érkezett. Természetesen nem lehet mentegetni a parancsnok emberi és katonai gyengéit, amit a vád is bőven emlegetett: a kishitűséget, félénkségét és a döntésképtelenséget, de azt sem, hogy az elvonuláskor a sebesülteket szállító szekerek elől az ökröket kifogatta és sajátjai elé állíttatta, azokat cserbenhagyta. A halálos ítéletben már a kortársak és az utókor történészei is észrevették azt az indíttatást, amely a lutheránusok ellen a bécsi udvar részéről megnyilvánult. Maga a per is csak a bürokrácia miatt nyúlt el hosszú ideig, a döntést, hogy példát fognak statuálni, már az eljárás elején meghozták.330 Kanizsa eleste gyakorlatilag a környék kisebb várainak pusztulását is jelentette. A török csapatok egészen Kapornakig megszállták a vidéket, melynek őrsége nem állt ellen, és a törökök is békében hagyták. A török által elfoglalt, illetve a magyarok által kiürített várak között volt Kiskomár, Isabor, Rajk, Sárkánysziget, Kacorlak, Újudvar, Bajcsa, Szentmiklós, Keresztúr stb. vára. Gyakorlatilag az egész védelmi vonal megsemmisült, Zala délnyugati felében a török lett az úr.331 3. Kanizsa mezőváros története 1567-től az 1600. évi elpusztulásig. A mezőváros a német katonák által 1566-ban történt elpusztítását többé nem tudta kiheverni. A polgári lakosság jórésze nemhogy visszatért volna, még inkább elmenekült a török torkában fekvő településről, ahol ráadásul állandóan ki volt téve a mindig éhező katonaság zaklatásának. Az 1570. évi összeírás szerint Külső-Kanizsa teljesen elhagyott, az erődített Kani- zsa Interior új mezőváros (nóvum oppidum), amelyben 9 új ház van, mind a királyé, semmi más.332 A polgári lakosság helyére a katonaság költözött, a város gyakorlatilag teljesen Kanizsa külső várává, huszárvárává vált. A nagy létszámú huszárság mellett, amely el sem fért volna a belső várban, az építkezés miatt a gyalogság jórésze is itt kapott helyet, az épülő házakban a katonák éltek családjukkal. Egy 1570. évi leírás szerint Kanizsa városa, ahol a huszárság tartózkodott, fonott és sározott palánkkal van körülvéve. A város jó távol van a vártól.333 1574 februárjában, amikor a szigeti török elfoglalta és feldúlta Kanizsa mezővárost, már döntően a katonák családtagjai közül kerültek ki az elhurcoltak. A támadás során a polgárokon kívül 35 huszárt, 26 hajdút és 42 gyalogot vágtak le. Az elhurcoltak számát 800 főben adták meg, akik között volt 41 német asszony és 23 német gyermek. Ez a szám lehetséges, hogy némileg túlzott, de bizonyosan csak a katonák családtagjaival együtt képzelhető el.334 Úgy tűnik, hogy a polgári élet utolsó maradványai is ekkor semmisültek meg Kanizsán. A Haditanácsot azonban jobban érdekelte az, hogy a számában és önbizalmában is megfogyatkozott huszárság ezzel elvesztette szállását, a vár legütőképesebb ereje bázis nélkül maradt. Puchaimb hadi tanácsost és Salm grófot küldték Kanizsára, hogy eldöntsék, vajon újjáépítsék-e a várost, vagy más helyen oldják meg a huszárság elhelyezését. Sok lehetőségük a kiküldötteknek nem volt. A vár építése kezdeti stádiumban volt, a huszárságnak a keleti, a támadásnak kitett oldalon volt a helye, s a város, amely a mocsár miatt így is az optimálisnál távolabb feküdt a vártól, még mindig a legközelebbi, gazdaságosan megerődíthető helyét jelentette. így Puchaim azonnal elrendelte a munka elkezdését. A király Zala és Vas vármegye ingyenmunkáját is ide rendelte. Zala vármegyéből 40 szekeret és 400 jobbágyot, Vas vármegyéből 60 szekeret és 600 jobbágyot parancsoltak ingyenmunkára a mezővárost kerítő falak újjáépítésére. A munkások élelmet kaptak, és kirendelt katonaság óvta őket egy esetleges török támadástól.335 A viszonylag gyors újjáépítés csak ugyanazon a helyen mehetett végbe, ahol eddig is az erődített város állt, az építkezéskor azonban már semmi polgári tulajdon nem gátolta a tervezőket a város - külső vár - belső szerkezetének kialakításában. Az ezévi összeírás rögzíti a török támadás utáni állapotokat. E szerint a város teljesen elégett, csak azok a házak állnak benne, amelyeket a katonák újonnan építettek. Külső Kanizsáról az összeírásban már szó sem esik. Ettől kezdve minden összeírás csak Belső (Interior) Kanizsával foglalkozik, ahol kizárólag katonák laknak. Néha, mint pl. 1578-ban, megemlítik a külvárost, mint teljesen elpusztult települést (totaliter deserta) 336 336 Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig A szomszédos területek adatai alapján dolgozó kutató is ugyanerre az álláspontra jut, megemlítve, hogy a hajdan híres Kanizsa mezőváros, melynek vásárára valamikor Ljubljanából és Karintiából is jártak a kereskedők, már nem egyéb Kanizsa külső váránál.337 Már korábban foglalkoztunk azzal az alaprajzzal, amelyet tévesen kelteztek 1664-re, s a valóságban a kanizsai vár és a város állapotát rögzíti az 1587-1594 közötti időben. Ez az ábrázolás a város egyetlen hiteles alaprajza.338 Mint már mondottuk, a rajzon sajnos nincsen lépték, és a magyarázó felirata is közli, hogy a város és a vár közötti távolság nem pontos. A vár és a város között a várat övező széles árokból indulóan négy keskenyebb árok húzódik a kissé szabálytalan négyszöget mutató, a várnál sokkal gyengébben erődített város árkáig. A négy árok, amelyek közül a két középső keskenyebb, szabálytalan közű, más-más szélességű három sávra bontja a vár és a város közötti területet. A két belső közül a déliben a várkaput a város szemben lévő kapujával összekötő cölöpös hídút halad, a másik belső pedig a vár északkeleti bástyájának belső sarkától a város belsejébe is behatol, ahol két helyen az utcák vonalában híd vezet rajta keresztül. A város erődített falain, a jelmagyarázat szerint, s megnevezve, különböző méretű bástyák, ,rondellá"-k vannak. Ezek a négy sarkon ó-olasz jellegűek, és az északkeleti kivételével igen kicsinyek. Köztük a város falain - a vár felőli nyugati oldal kivételével - ugyancsak apró, négyszögű „ron-dellá"-kat jelöltek, mégpedig keletről hármat, délről és északról kettőt-kettőt. A város belsejét szabályos rendben sorakozó, váltakozóan kisebb és nagyobb méretű négyszögletes tömbök tagolják, amelyek a város keleti felének közepe táján négyszögletes térséget fognak közre, amelyen néhány kisebb tömb van. Ez a belső merev rend a városon keresztül haladó, egymást keresztező főutakhoz igazodik. Az utak közül az észak-déli irányú a város belsejét egy feltűnően nagyobb keleti, és kisebb nyugati részre, míg a keletnyugati irányú út kb. két egyforma részre osztja. Ezek az utak a városkapukhoz vezetnek, amelyek közül csak a vár felőli ugrik ki szögletesen a városfal síkjából, és a várost övező árkon keresztül híddal kapcsolódnak a külső területekhez. A város körülvevő árok szárazárok volt. Az alaprajz megnevezi a városfal rondelláit is. Az ó-olasz jellegű sarokbástyák neve északnyugatról északkelet felé haladva Alsó rondella (Unter Rundell), Braun-sarok (Praun-eckh), Felső sarokrondella „im Sauwünckhl (Oben Eckh Rundell), Alsó rondella „im Sauwünckhl" (Unter Rundell im Sauwünckhl). Az északi, ún. Német kaputól keletre lévő kis bástyát Új rondellának (Die Neie Rundell), a keleti oldalon a felső kaputól (Die ober Portten) északra a Braun-sarok melletti bástyának (Rundell bey dem Prauneckh), magát a kaput déli oldalról ellenőrző bástyát külön nem nevezik meg, míg az attól délebbre a kötőgát közepéből kiugró bástyát Radics rondellának (Radich Rundell) nevezik. A déli fal síkja elé két bástya ugrik ki, egy közvetlenül a Haramia kapu mellett (Haramie Porttel), és attól keletre a kötőgát közepén a Magas rondella (Dass hoch Rundell) található. A vár felé nyíló kapu, amely egyedül egy falsík elé kiugró kapubástyában foglal helyet, a Várkapu nevet viseli (Die Schloss Portten ). Sajnos a város belseje nem ilyen gazdag a megismertetést segítő elnevezésekben. A város tömbökkel közrefogott belső szögletes térségén, azaz a Piac téren (Der Marckt Canisa) két jelentősebb épületet jeleznek, az ezredes, vagyis a főkapitány szállását (Oberis-ten losamendt), továbbá a magyar templomot és a hadiszertárt (Die Hungarische Kirchen und Zeughau-se), melyek közül az utóbbit már azonosítottuk a szerzetesek által elhagyott ferences kolostorral. Ezeken kívül a városalaprajz a kerített terület északnyugati, a város többi részétől a falak mögé benyúló vizesárokkal elválasztott részét német szállás ( Teutch quartier), míg a nagyobb délnyugati részét magyar szállás (hungerisch quartier) névvel illeti, mutatva a különböző nemzetiségű katonák elkülönült lakókörzeteit. A város a valós alaprajzhoz hasonló alakban szerepel Georg Keller 1600-ban készült metszetén, még a rondellák elhelyezkedése is nagyjából pontos. Világosan kitűnik az is, hogy a várost szárazárok övezi. A belső ábrázolása azonban már erősen sematizált, mégis úgy tűnik, a mester több támpontot ismert rajza elkészítésekor. A várostól északra egy szegletes, magas kőtornyot ábrázol, amely körül szórtan sírhantokat jelez. Bizonyosan a Thury György testét őrző kápolnát örökítette meg, a mai Magyar utca vonalában. A későbbi metszeteken mindig téves pozícióban ábrázolt Szt. Miklós templomot (Miklósfa) is jó irányon, a várostól délre, de a valóságosnál sokkal közelebb ábrázolta.339 A másik, ugyanekkor keletkezett metszeten, melynek alkotója Wilhelm Péter Zimmer-mann, ábrázolása már sokkal sematizáltabb, csak a város négyzet alakja és a négy égtáj felé néző kapuk tekintetében elfogadható.340 Egyetlen olyan dolog tűnik fel mindkét metszeten a város vonatkozásában, amely a hiteles városalaprajzon nincs rajta, megléte azonban nagyon valószínű. A városfallal párhuzamosan futó, nagyobb területet övező árok nélküli cölöpkerítés - amelynek keleti oldalának közepén egy figyelőtorony is van -, az ún. latorkert, amely a magyar huszárvárak tipikus tartozéka, az a terület, ahol a huszárok lovaikat különösebb felügyelet nélkül kicsaphatták, futtathatták. A városnak - amely már valójában csak nevében őrizte egykori szerepét - ez a szerkezete, mint már a középkori városterület azonosításánál kiderült, semmiképpen nem azonos a középkorban kialakulttal. A szabályos utcahálózat, a mérnökien kirajzolt tömbök Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig 337 egyértelműen mutatják, hogy itt már egy hadmérnök által tervezett beépítésről van szó, amely minden bizonnyal az 1574. évi pusztulás után keletkezett. Ez már egy szabályos elővár, a katonák számára épített garnizon, amelyet a kényszer szült. Ha pénz és ember lett volna a vár nyugati felének befejezésére, a feltöltés elvégzésére, az épületek megépítésére, akkor bizonyosan már régen feladták volna területét, hiszen katonai szempontból való alkalmatlanságát, védhetetlenségét nem győz ték hangsúlyozni. A „város" erődítésrendszere teljesen alkalmatlan volt komoly erővel, tüzérséggel támadó ostromló megállapítására, feladatát csak „bé-keidő"-ben volt képes ellátni. Ennek ellenére az 1577. évi robbanás óta a főkapitányok kint laktak a városban, azelőtt csak a helyettesük. A város egyházi életéről nagyon kevés ismeretünk van. A katolikus plébánia, és nyilván a templom megszűnésével az 1570-es évek elején számolhatunk. Ahogy másutt is az országban, a század közepétől a reformáció, mégpedig a Dunántúlon annak lutheri változata veszi át az uralkodó szerepet. Az 1570-es évekre a zalai és somogyi falvak népének döntő többsége protestáns, ez még inkább így van a végvári katonák körében. A „Magyar templom", ahogy az egykori ferences templomot nevezik, a magyar katonák és családtagjaik lutheránus istentiszteletének színhelye. 1574-ben a boroszlói születésű Hosius Jakab, 1580-ban Hohenberg Farkas az itteni lelkész. Kanizsán született evangélikus szülőktől 1585 táján a dunántúli reformátusok hírneves püspöke, Kanizsai Pálfi János, aki 1634-ben tért visz-sza szülőföldjére, ahol a Kanizsához legközelebb eső magyar végház, Kiskomár lelkésze 1639-ig. Miután a templom megsemmisül, a magyar és a német katonák külön-külön házaknál, illetve az utóbbiak, mint láttuk, a várban is tartják az istentiszteleteket.341 1594-ben, nyilván egy nem sokkal korábbi tűzvész nyomán a főkapitányi lakás lerombolt és leégett állapotban van. Ezért Haym főkapitány amikor 1595 februárjában hivatalba lépett, kénytelen volt visszaköltözni a várba. A városban sok a sárból épült ház, de vannak erősebb anyagú épületek is. A templom már nincs meg. A város körül egy viszonylag magas palánk húzódik, de annyira roskatag, hogy át lehet rajta járni, nagy része már ledőlt. A rondellák ugyanúgy roskadoznak.342 A tűzvészek is gyakoriak voltak, az utolsóról 1599. március 23-án értesülünk, amikor a palánkok és a város kapui is leégtek. A helyreállításra kiutalt 800 forintból nem lehetett sokat javítani az állapotokon. Ha némi javítgatás történt is, a város erődítményei olyan állapotban voltak, hogy a város védelmét 1600-ban meg sem kísérelték. Paradeiser főkapitány felgyújtatta, helyén majd csak a 18. században emelnek újra épületeket.343 4. A kanizsai uradalom pusztulása, a vár ellátásának kérdései A Kanizsához tartozó váruradalom az 1566. évi török égetés után még magához tért, de az állandó török támadások,' az ellátatlan végvári katonák zaklatásai egyre fogyasztották népességét, és mind kisebb szerepet játszott a megnövekedett létszámú katonaság ellátásában. Különösen a Kanizsa patak keleti partjának települései, ezen belül is a somogyi falvak, a közvetlen Kanizsa melletti falvak pusztulása volt látványos. A törökök ugyanis tudatosan törekedtek arra, hogy a vár környékének lakosságát megsemmisítve, elüldözve megnehezítsék a vár védőinek helyzetét. Természetesen ugyanezt tették a kanizsai katonák a török végvárak környékén is. A várhoz közeli Palin például 1567-re újratelepül, de mindössze 6 család lakja. 1568-ra az elmenekült lakosság visszaszivárog, már 16 családról tudunk. 1570-ben ismét elhagyott, majd néhányan visszatérnek és 1597-ben 7, 1598-ban pedig mindössze 6 család él itt.344 Az uradalom két legnépesebb Kanizsa közeli faluja, Újudvar és Gelse is hamar újjáéled. Az 1566-os égetést követően lakóik előmerészkednek, de 1570-re újból elpusztítják a falvakat a törökök. Újudvar bizonyul életképesebbnek, az 1568-ban 68 család által, majd 1573-ben mindössze 1 család által lakott faluban 1597-ben 21, egy év múlva is 18 házat írnak össze.345 Gelse 1568-ban az uradalom legnépesebb faluja 69 családdal. Többszöri elmenekülés után lakói újra és újra visszatérnek, 1597-ben a szegényekkel együtt 31 család lakik benne, 1598-ban 26 házat számolnak itt meg.346 A kisebb falvak kevésbé életképesek. Lakóik ha életben maradtak, a közeli nagyobb falvakba húzódtak, több védelmet remélve. A Sormástól északra fekvő Almaszeg az 1580-as évektől már teljesen elhagyott.347 1567-68-ban 1 negyed telek után 25-50 dénárt, hízott ökör megváltásáért 100-200 kr-t, hízott sertés megváltásáért falunként 1-2/0,5-1 Ft-ot adtak, de jelenleg természetben adják. A teleknagyság az uradalmon belül is igen változatos volt. Sormáson 1 fél telekhez 11 hold szántó és bőséges mennyiségű rét, ugyanakkor Becsehelyen 6 hold szántó és közepes mennyiségű rét, Eszteregnyén 1 negyed telekhez 12 hold szántó és közepes mennyiségű rét, Szepetneken az egész telekhez 16 hold szántó és elegendő mennyiségű rét járt. A különböző munkaszolgáltatásokon belül a szőlőhegyes falvaknál jelentős a kapálási munka. Nemcsak a helybeliek, de az uradalom távolabbi falvai is dolgoznak a várhoz tartozó szőlőkben. A szőlőnagyság mértéke a „kapás" (fossor), amely alatt az egy ember által egy nap alatt megkapálható területet értették. A kanizsai vár ellátása szempontjából legfontosabb jelentősége az újudvari és a gelsei szőlőhegynek volt. 338 Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig Az újudvari hegyen 11 szőlő volt, ebből 8 a kanizsai várhoz, egy az újudvari plébániához, 2 Kanizsa mezővároshoz tartozott. Ezek: 1. 54 kapás, a pamléni (palini) lakosok művelik. 2. 140 kapás, Kanizsa mezőváros lakói művelik. 3. 80 kapás, az almaszegi lakosok művelik. 4. 128 kapás, a sormási lakosok művelik. 5. 128 kapás, Szepetnek mezőváros lakói művelik. 6. 100 kapás, a szentgyörgyi és mikefalvai lakosok művelik. 7. 48 kapás, a bánfalvai lakosok művelik. 8. 17 kapás, az eszteregnyei lakosok művelik. 9. 60 kapás, az újudvari és újnépi lakosok művelik. 10. 45 kapás, a csákányi lakosok művelik. 11. 45 kapás, a csákányi lakosok művelik. Gelse szőlőhegyén három nagy szőlő tartozott a várhoz: 1. 100 kapás, a gelsei lakosok művelik. 2. 180 kapás, az újudvari lakosok művelik. 3. 100 kapás, az újnépi lakosok művelik. A szőlőmunkákra tehát az 1560-as évek végén már 20-25 kilométer távolságból is rendeltek jobbágyokat a robotra (Szentgyörgy), de a falvak egy része (Mike-falva, Bánfalva, Szepetnek, Sormás) 10 kilométer körüli távolságban volt. Mindez mutatja a vár ellátásában megnövekedő igények és a rendelkezésre álló munkaerő közötti aránytalanságot.348 A török adóztatás 1571-ben már Kanizsa előteréig terjedt, az ekkor a pécsi szandzsákhoz tartozó kaposvári nahije adólajstromában Rada, Karos, Galambok, Sand és Miháld a legközelebbi falvak.349 1579-ben viszont már a kanizsai nahije is megjelenik, és hűbérbirtokként adták a messze Kanizsa mögötti falvakat is. Ekkor Zala vármegye a török közigazgatás alapján két részre volt osztva, a kanizsai és a zalai nahijéra, mindkettő a szigetvári szandzsákhoz tartozott. Ez a defter a kanizsai nahijében közel 500 helységet sorol fel, a benne szereplő összegek tanúsága szerint azonban nem tényleges adóztatást szolgált, hanem valójában a különböző tárgyalások alkalmával igazolni igyekezett a török adóztatási kísérletek, rablóportyák jogosságát. A tulajdonképpeni adóztatás még ekkor is csak részlegesen, az 1580-as évek második felétől kísérhető nyomon.350 A század végére a helyzet lényegesen tovább romlott. A kanizsai uradalom állapotát jól megvilágítja az a három összeírás, amely a Magyar (Pozsonyi) Kamara gyűjteményéből került elő. A három jegyzék ugyan nem tartalmaz datálást, de a bennük szereplő információk alapján az első kettő 1594 előtt-re, a legkésőbbi 1597-re keltezhető. Az a jegyzék, amely a török adóról készült, időben a két másik közé helyezhető.351 A legkorábbra datálható urbárium csonka, 35 falut tartalmaz a kanizsai uradalomból, amelyek közül 12 - Almaszeg, Bánfalva, Újnép, Szepetnek, Venéce, Keresztúr, Fityeháza, Miháld, Szentpéter, Páld, Szentpál és Csicsó - teljesen üres, de ilyennek vehető maga Kanizsa is, melynek nem volt polgári lakossága (egykori lakói a környező falvakba húzódtak), Dencs, melynek csak pár lakosa van és Berény, melynek megmaradt lakói új falut építettek maguknak a határ egy másik pontján. Más adatokkal is összevetve, az urbárium keletkezési idejét meghatározó kép az 1584. évi dicához áll legközelebb, Venéce nevének szereplése miatt azonban még korábbi időre is gondolhatunk.352 Az összeírás 311 jobbágyot, 43 zsellért, összesen 354 családot regisztrál, a legnépesebb közülük Gelse 53, Újudvar 39, Becsehely 37, Sormás 32 családdal, ebben a négy faluban él az uradalom népességének 45,4%-a. A többi 19 lakott faluban 2-21 közötti családszámot találunk, közülük 10 településen 10 alatt van az ott élő családok száma. A kanizsai uradalom 9 falujának volt a másik jegyzék szerint török földesura (szpáhija). Az összeírás alapján a somogyi Berény, Iharos, Dencs mellett Újudvar, Gelse, Sormás, Szepetnek és a viszonylag messze Kanizsa mögött fekvő Becsehely és Basfalva (Borsfa) is adózott pénzben, bárány tizedben, kaszapénzben, vajban, mézben és szövetben török földesuruknak. Eszerint a jobbágy saját személye után egy tallért fizetett, ez azonban két tallérra is felmehetett, felesége és a vele közös háztartásban élő 20 év feletti fia után egy-egy, 10 év körüli fiú és leánygyermeke, valamint ökre és lova után fél-fél tallért, minden hold bevetett földje után 20-20 dénárt. Tehene után járt a vajadó, ez pintben falvanként változó, 10 és 60 között. Mindez családonként nem számítva a robotot, átlagosan 15-18 tallérra becsülhető. A magyar végvárvonal mögött fekvő helységek meglepően nem szabott évi összeggel, hanem egyénenként adóztak, ami a családi és termelési viszonyok állandó ellenőrzését feltételezi. Még meglepőbb, hogy a törökök a feleséget, a leánygyereket, az igaerőt és vetésterületet is „adóalap"-nak minősítették, s a háztartásra kivetendő összeget ennek alapján kalkulálták ki. Emellett egyéb szolgáltatásaik is voltak a töröknek, ezek természetbeni szolgáltatások és készpénz formájában is megjelentek. Ehhez járult még a robot, Berény, Iharos, Dencs, Újudvar és Gelse oly közel esett a török várakhoz, hogy lakosaikat szinte naponként beszólították azokba. A török kincstárnak fizetendő adóról - a dzsizjéről vagy karácsról - az összeírás csupán Becsehelynél emlékezik meg, ez évi 39 tallér volt.353 A kanizsai várhoz teljesítendő „magyar robot"-ról az 1597. évi jegyzék ad felvilágosítást. Eszerint minden falu köteles volt igaerejével a szabott mennyiségű Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig 339 szántót két vagy három ökör által vontatott ekével megművelni. Az igényelt iga és a bevetett terület mennyisége így alakult: Alattvalók száma Ekék száma bevetett terület (hold) Sármás 25 8 16 Szepetnek 21 5 10 Újudvar 21 7 14 Gelse 30 8 16 Új nép (elpusztulása előtt 11 3-4 6-7 Iharos 22 Fazokas Dencs 12 10 20 Berény Becsehely* 30 + libertinus 8 16 Bósfalva 3 6 Pamlény** 7 2-3 6 Összesen 17+ 1 libertinus 61-69 iio-iii * a Kanizsán szolgáló királyi gyalogosok élelmezésére is szolgál ** újjáépülőben Az uradalom jobbágyai - akik már cenzust nem is fizettek - nem annyira a szabott terhek, hanem inkább amiatt panaszkodtak, hogy mindezen felül még sokféle munkát végeztetnek velük: szántatnak, szőlőt kapáitatnak, szénát kaszáitatnak és szállíttatnak, csépeltetnek, valamint fát vágatnak velük, mind a katonák számára való kenyérsütéshez, mind pedig az éjszakai őrhelyekhez. Nekik kellett két Kanizsa melletti malom és a kanizsai hidak karbantartásáról is gondoskodniuk. A legtöbb panasz a Babócsára irányuló prófuntszállítás miatt volt, melynek során a parasztoknak 50 ökre pusztult el. A jobbágyoknak választási lehetőségük volt abban, hogy vagy évi 250 szekér szénát kaszálnak a vár számára, vagy pedig megművelik azt a három kincstári szőlőt, amelyekről Sormásnál és Becsehelynél tesz említést az összeírás, Kocsmáitatásra az uradalomban nincs lehetőség a „garázda katonák miatt, akik a borért nem akarnak fizetni."354 A kanizsai vár ellátásában nagy szerepe volt a hódoltságba egészen a Dunáig benyúló tartománynak. Kanizsa más nagyobb várakhoz hasonlóan több száz török megszállás alatt álló települést kényszerített fennhatósága alá. A kanizsaiak Szigetvár eleste után gyorsan jelentkeztek a gazdátlanná vált Duna melléki mezőváros, Tolna adójáért. Miksa király 1567 őszén a kanizsai kapitányságra frissen kinevezett Thury Györgynek adományozta a mezőváros haszonélvezetét. 1568 májusától Thury hódoltató levelekkel árasztotta el Pécs és Szigetvár vidékét, fegyverrel fenyegetve az ottani lakosságot, ha nem akarnak Kanizsára adózni és szolgálni. Zrínyi György beiktatása után hódoltató levelek tömegét bocsátotta ki somogyi és baranyai falvaknak és nemcsak a földesúri, hanem az egyházi adót, a tizedet is beszedette Kanizsa számára, így volt ez a következő évtizedekben is, még az 1590-es évek elején a Dél-Dunántúl Kanizsához legtávolabb eső részén, Délnyugat-Tolnában is legalább 44 olyan helységről tudunk, amelyek rendszeresen ehhez a várhoz adóztak. Sajnos azok az urbáriumok, amelyekből ezek az adatok származnak, nem árulják el, hogy a szóban forgó helységeket maga a vár -vagyis az ott szolgáló katonák közössége, - vagy egyes katonák birtokolták-e. Ez utóbbi esetben hiába várjuk, hogy a - majdnem bizonnyal előkerülő - kanizsai várvizsgálatok jegyzőkönyveiből információkat meríthetünk Kanizsa hódoltsági tartományáról, hiszen a biztosok ezek adóztatására és sorsára már nem terjeszkedhettek ki.355 Kanizsa ellátásához, mint láttuk, az egyházi jövedelmeket is igénybe vették, és nemcsak a hódoltságban, hanem az uradalomból és a környező falvakból is. 1569-70-től a kanizsai várhoz tartoztak árendába (haszonbérletbe) a kapornaki, zalavári apátságok, a veszprémi püspökség környékbeli birtokainak és a zágrábi püspökségnek járó bizonyos tizedjövedelmek. 1597-ben a porvai pálos kolostor javait is Kanizsához árendálja a Kamara.356 A kanizsai vár katonáinak ellátása az országos rendelkezések értelmében elsősorban Zala vármegye feladata volt. A megyei rendeletekből tudjuk, hogy összeírt portánként limitált áron kellett adott meny-nyiségű élelmiszert beszállítani. 1580-ban egy mérő búzáért 1 forintot, a lisztért 80, a zabért 50, az árpáért 80 dénárt kellett a kanizsaiaknak fizetni. 1587-ben egy mérő lisztet egy forintos árért, egy mérő zabot 33 dénárért, aki nem teljesítene határidőre (Szent Lukács evangélista napjáig, okt. 18-áig), azt dupla teherrel sújtják. Ha valaki nem tud búzalisztet adni, jó a rozsliszt is, 80 dénárért. 1596-ban 2 zalai köböl zabot, köblönként 25 dénárért, valamint 50 kenyeret 2 dénár értékben vetettek ki. A 15 éves háború alatt már a nemesi kúriákra is kiróják a szállítási kötelezettséget. 1599-ben két egerszegi köböl zabot kellett köblönként 25 dénárért beszállítani. Ugyancsak a vármegye kötelezettsége lett erre az időre a tüzelő (vártafa) és a palánkfa beszállításának elvégzése portánként egy társzekérrel, amit a távolabbi falvak 32 dénáron megválthattak. A kanizsai huszárok lovainak legeltetése is a falvak rétjein történt, maximum azonban 15 napig tarthatott. 1600-ban a vármegye kéri, hogy ezt 4 napra engedjék csak. Természetesen mind a fizetést, mind a legeltetés rendelkezéseit a katonák nem vették szó szerint, az állandó visszaélések miatt tömeges volt a panaszkodás. A katonák a nemesek és jobbágyok marháit elhajtják, fizetés nélkül vagy a szabott ár alatt, és levágják. Már 1580-tól a kanizsai kapitány az egytelkes nemesektől ugyanazt a szolgáltatást megköveteli, 340 Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig mint a parasztoktól. Mindennaposak voltak a rablások, erőszakosságok is.357 A vár építésének és karbantartásának munkái is, mint láttuk, döntően a megye lakosait terhelték. A fából épült falak és bástyák az építkezés folyamán és azután is állandó karbantartást igényeltek. 1580-ban összeírt portánként 6 napot kellett dolgozni és egy szekeret küldeni, ugyanakkor 1 forint 20 dénárt fizetni. 1583-ban a híd építéséhez 50 portánként egy szekeret és 12 napi munkát köteleztek a megyére. 1586-ban és 1589-ben is minden porta után 6 nap, de csak 20 portánként egy szekér kiküldése volt kötelező. Mint a híd esetében, voltak más rendkívüli munkák is. 1590-ben a mindszenti és a szentmiklósi castellumok közötti erdő kivágására 9 környékbeli falu lakóit kötelezték 6 napi munkára. 1600-ban a várat fenyegető veszély hírére június 5-től június 24-ig 12 forint büntetés terhe alatt 10 porta után egy négyökrös szekeret, és portánként egy embert kellett kiállítani, akik közül kettő a szekeret fogja be, 8 pedig dolgozni köteles.358 5. A kanizsai főkapitánysághoz tartozó végvárak A Balaton és a Dráva közti, avagy kanizsai főkapitányság az 1566-tól 1600-ig tartó története során, mint ahogy a neve is elárulja, egyfelől annak a területnek az oltalmazására jött létre a Dunántúl délnyugati térségében, amely a Balaton nyugati medencéje és a Dráva közti vonaltól nyugatra Magyarországból megmaradt, másfelől a mögötte elhelyezkedő osztrák örökös tartomány, Stájerország védelmére. Fennállásának nagy részében azonban inkább a Mura és a Balaton közötti területet tartotta birtokában. A végvárrendszer mélységben legtagoltabb része mindvégig a Nagyberek és a Zala torkolata közötti mocsárvidéken húzódott. Az 1566-1577 közötti időszakban a Kanizsa előtti térséget is védték, és a Kiskomár-And-Botszentgyörgy-Mórichely-Keresztúr vonal biztosította Kanizsa előterét a Lak-Segesd-Berzen-ce-Babócsa török végvárvonallal szemben. And eleste, Botszentgyörgy és Mórichely lerombolása az 1578-ban kigondolt új védelmi koncepció keretében a Mura és Kanizsa között a kanizsai mocsárig húzta vissza a védelmi vonalat, amelyet a keleti parton Keresztúr és Szentmiklós, a nyugati parton Bernátháza - Perneziháza(P), Fityeháza és Bajcsa biztosított, Kanizsa felett pedig az újudvari (korpavári) erőd próbálta elzárni az átkelés lehetőségét. Kanizsa előterében mindössze a mindszenti erőd állt, pár kilométerre a fővártól, ezzel gyakorlatilag a török szabadon elérhette Kanizsát, a Kiskomár felé vezető út amúgy is gyenge biztosítása pedig teljesen megszűnt. A hetvenes évek végétől a Kanizsa és a Mura közti széles, és nehezen járható terület, amelynek megerődítése elkészült, új irányt szabott a török hódoltatásnak. Rendszeresen Kanizsától északra, Újudvar és Sárkánysziget között keltek át, a Kanizsát környező dombokról pedig szinte beláthattak a városba, ahol az őrség főerejének, a lovasságnak a mozgását figyelemmel kísérhették. Ugyanakkor a kanizsai főkapitányság feladatkörében mind fontosabbá vált a tőle távol eső északi irány, a Zala folyó átkelőinek biztosítása. A Babócsa-Segesd-Berzence háromszöget uraló törökök ellenőrizték a területet Kanizsa kapujáig. Igaz, hogy a kanizsai lovasság a török várrendszer között, mint számtalan adat bizonyítja, szabadon mozoghatott, de bármilyen Kanizsa elleni akció gyakorlatilag török területen tette lehetővé a felvonulást Kanizsa ellen. A mindenáron fenntartandó béke érdekében ezt a három várat a tizenötéves háború kezdetéig meg sem kísérelték elfoglalni. A török erődítmények felszámolása pár évre Kanizsa előterében csak látszólag teremtett új helyzetet. A térség kulcsát, Babócsát nem sikerült annyira megerősíteni, hogy komolyabb támadás esetén legalább annyi ideig feltartóztassa a törököt, amíg a fővár felkészül az ostromra. Nem sikerült felépíteni a terület elzárásában rendkívül fontos segesdi és berzencei erődöket sem. A Kanizsa mögött, illetve az attól északra elhelyezkedő kisebb helyőrségek csak helyi jelentőségűek voltak, inkább jelző szerepük volt, hiszen létszámuknál fogva nem lehettek képesek nyílt ütközetben szembeszállni az átlagos létszámú török portyázókkal sem. Figyelemre méltó, hogy a Stájerországba vezető utat őrző, de mélyen Kanizsa mögött fekvő Szeme -nye milyen jelentős erővel bírt az észak-zalai, de akár a török torkában fekvő többi kisebb várhoz képest. A Kanizsához tartozó erődítmények viszonya a főkapitány sági székhelyhez - a források alapján egyértelműen - más és más volt. Ez leginkább a zsoldjegyzékekből tűnik ki. A kisebb erődítmények zöme közvetlenül kapcsolódott a kanizsai őrséghez, ott tartották nyilván őket, zsoldjukat is együtt fizették.359 Ez volt az az állomány, amelyről Ernő főherceg úgy nyilatkozott, hogy Kanizsa körül annyi kisebb vigyázóház van, hogy az őrség fele állandóan ezekben tartózkodott.360 Ezek közül csak a nagyobbak parancsnokát nevezték kapitánynak, a kisebbekét vajdának. A kapitánynak nevezettek a kanizsai zsoldjegyzékben hadnagyként szerepelnek.361 Ez tehát azt jelentette, hogy ezek a kanizsai sereg kihelyezett egységei voltak. A nagyobb váraknak, mint Kiskomár, Zalavár, Légrád, önálló kapitány alatt külön zsoldjegyzékük volt, ezek önálló katonai egységek voltak, a kanizsai főkapitány irányítása alatt.362 Tulajdon alapján is különbség volt e várak között. Voltak, amelyek a király tulajdonában, és amelyek magántulajdonban voltak. Ez utóbbiak kapitánya általában a tulajdonos volt, aki a várában magánkatonaságot is tartott, s ehhez kapott királyi zsoldosokat. Ezeknek a váraknak a valós létszámait nem ismerjük, hiszen csak a királyi zsoldon lévőkről vannak kimutatá- Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig 341 sok.363 A Mura és Kanizsa között stájerországi pénzen kiépült erődvonal az 1570-80-as évek fordulóján egy ideig önálló, Kanizsától elkülönülő katonai körzetet alkotott. Természetesen harci cselekmények esetén a magánkatonaság is mozgósítható volt. Bizonyos, hogy ezek száma nem volt igazán nagy, sőt a vártartományok pusztulásával az eltartható katonák száma is csökkent, de a kanizsai főkapitányság valós hadra fogható erejénél számolni kellett velük. Az egyes várakra vonatkozó forrásanyag nagyon eltérő mennyiségű és jelentőségű. Van, amelyről önálló kismonográfiát lehetne írni, van olyan, amelyről csak említésünk van. A Kanizsához tartozó erődök pontos száma nehezen állapítható meg, többször változott. 1578-ban Khielmann főkapitány idején 26-ról tudunk, ebbe akkor nem tartozott bele Bajcsa, Keresztúr és Molnári.364 A főkapitányság várainak csak egy része működött a tárgyalt egész időszak alatt, jórészük csak hosszabb-rövidebb ideig állt fenn. Sajnos egyetlen olyan jegyzéket sem ismerünk mindeddig, amely pontosan meghatározta volna a kanizsai főkapitánysághoz tartozó várakat egy adott időpontban. Úgy tűnik azonban, hogy a főkapitányság első évtizedeiben a Kanizsához tartozó erődítmények észak felé a megye középvonaláig nyúltak, míg az utolsó évtizedben, a 15 éves háború kirobbanása után nemcsak a Zala völgyét védő erődöket, hanem a Zala és a Rába köztieket is a kanizsai főkapitány alá rendelték.365 Ebben a fejezetben ezeknek a váraknak csak rövid ismertetésére vállalkozhatunk, de enélkül a tárgyalt időszak Kanizsával kapcsolatos eseménytörténete nehezen lenne érthető. A várakat földrajzi egységenként, katonai feladataik szerinti csoportosításban ismertetjük. a) A Nagyberek és a Zala torkolat mocsarai között elhelyezkedő várak, amelyek a Balatont nyugatról megkerülő irány első vonalát védték 1. Kéthely vára (Somogy vm.) 1555-ben a somogyi vidékek török általi elfoglalása után épült. 1566-ban őrsége felgyújtotta és elmenekült. Tahy Ferenc és Thury György újjáépíttetik. 1576-ban őrsége 20 hajdú. 1588-ban a török elpusztította. A palánkfalú erődítmény négyszög alakú volt, sarkain egy-egy rondellával és földsánccal.366 2. Szöcsény vára: (Somogy vm. Somogyzsitvától délre Szőcsénypuszta) a középkorban önálló község gótikus plébániatemploma és környékének meg- 23- kép. Botszentgyörgy és Mórichely alaprajza, Giulio Turco, 1569. (Bécs, Hadilevéltár). 342 Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig 24. kép. (Mura-)Keresztúr és Molnári alaprajza, Giulio Turco, 1569. (Bécs, Hadilevéltár). erődítése révén jött létre. Az erődítmény még valószínűleg az 1550-es években épült, a török somogyi terjeszkedésének idején. 1566-ban őrsége Szigetvár eleste után felgyújtotta és elmenekült, 1567-ben Ta-hy Ferenc, aki a kanizsai főkapitányság keleti védővonalát létrehozta, építette ki és helyezett őrséget a várba. A török által újjáépített Marcaliból Kiskomár-Kanizsa irányába vezető utat zárta. Az 1569. évi alaprajzon mély és széles, száraz árokkal körülvett szabálytalan négyzet alakú palánkvár három, a palánkfalak síkja elé kilépő szögletes bástyával, délkeleti sarkán a gótikus templommal. Kapuja dél felé néz, belsejében a templom falai mellett és a vár északi felében különböző faépületekkel. A várat később jelentősen átalakították, északi, támadhatóbb oldala kivételével három párhuzamos árokkal vették körül. Az erőd az 1580-as évek közepén újra török kézre jut. A templom szentélyrésze Szt. Vendel kápolnává alakítva ma is áll.367 3. Csákány vára (Somogy vm.): közvetlenül Sző-csénytől nyugatra, mintegy ennek hátát biztosítva a középkori ferences kolostorból kialakított erődítmény állt. Még az 1500-as évek elején építette a kolostort az itt birtokos koroknai Allya család. A szerzetesektől elhagyott épületet 1543 után erődítették meg. Őrsége 1566-ban szintén elhagyta, de újjáépült, és 1569-ben már sikeres ostromot is kiállt. Kiskomár előtt a legnagyobb erődítmény. Őrsége 1576-ban 30 huszár és 70 hajdú. Az 1569-ből származó alaprajza gyakorlatilag a vizesárokkal körülvett kolostort ábrázolja, melynek kapuja nyugat felé néz. A vizesárkon kívül egyszerű palánksor kerítette. A vár árkaiból ma csak északon látható valamennyi, a többit betemették. Az erősen átalakított templom azonban a középkori maradványokat őrzi.368 4. Szenyér vára (Somogy vm.) 1464-ben már állt. 1556-ban a török nem tudta elfoglalni. 1566-ban Szigetvár elestének hírére őrsége felgyújtotta és elmenekült, de még ebben az évben újjáépítik. A mintegy 50 x 50 méter alapterületű várnak ma már csak sáncai láthatók.369 5. Kiskomár vára (ma Zalakomár) a kanizsai főkapitányság legfontosabb erődítménye. Bár már korábbi erődítményekről is tudunk a községben, azt az erődöt, amely végvárrá vált, az óbudai prépostság építette az 1540-es években és 1565-ben került királyi tulajdonba. 1566-ban mindössze 21 ember szolgál itt. 1568-ban Thury kezdi kiépíteni, őrségét is megnöveli. 1573-ban a török feldúlja és kirabolja, újjáépítése után a legjelentősebb Kanizsához tartozó vég- Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig 343 ház. 1577-ben jelentős költséggel építik, majd 1588-ban ismét. Ekkor kapitánya szerint 200 lovas és gyalog kellene ide. 1600-ban a török elfoglalja, de visszaveszik, és a török Kanizsa ellenében a legfontosabb magyar végvár lesz. A Kanizsa, és egyben a Zala völgye felé vezető út kulcsa volt. Ez a vár tudta megakadályozni a Balaton nyugati végének megkerülését. 1569. évi alaprajza szerint a mocsár peremére épült két részből álló vár.370 b) A Zala völgyét, illetve a Zala, Kanizsa és Pölöske (Széviz) patakok mocsaras völgyei között a Nyugat-Zala irányába vezető utakat záró várak 6. Zalavár vára a Szent István által alapított ősi benedekrendi monostor megerődítésével jött létre. A kolostor köré épített palánkövvel körülvett szigeterőd egyik legfontosabb védelmezője volt az Alsó-Zala-völgynek. Katonáinak feladata volt a Kiskomár felé összeköttetést biztosító hídvégi rév őrzése, ahol egy rövid ideig fennálló kisebb őrházzal is számolhatunk. Alaprajzát 1569-ből ismerjük. A kolostor körüli téglalap alakú erődítmény sarkain kerek rondellák álltak. A vizesárkon kívül egy palánköv vette körül egy újabb sánccal, melyen a kapuval együtt 10 kisebb bástya volt. Teljesen elpusztult, maradványainak nagy része is megsemmisült.371 7. Csány vára a Csányi család kőből épült udvarházának megerődítésével készült a 16. század közepén. Alaprajza szerint az udvarház köré vezették a Csányi patak vizét. Csak a század végén került a főkapitány jogkörébe, 1595-ben már bizonyosan ide tartozott. Valószínűleg Kanizsa elestével pusztul el. A 43 x 54 méter alapterületű vár maradványai ma is láthatók.372 8. Gétye vára írásos nyomára eddig nem bukkantunk, de 1569-ből ismert az alaprajza. Valószínűleg az 1570-80-as években elpusztulhatott. Helyét nem sikerült azonosítani.373 9. Isabor várát, amely Pacsától keletre egy azóta elpusztult faluban állt, Thury György építette. Egy kőépület köré emelt kisméretű palánkerőd, amely Kanizsa török kézre kerüléséig állt fenn. Pontos helyét nem sikerült azonosítani.374 10. Kapornak vára a benedekrendi apátság palánkfalakkal és bástyákkal történt megerődítése révén alakult ki. A falat alaprajza szerint öt bástya tagolta, amelyek közül négy ó-olasz, illetve az északnyugati sarkon ötszögű volt. Egy bástya az északi oldalon a falsík közepéből ugrott ki, ez négyzet alaprajzú. 1600-ig másodlagos szerepet játszik, utána a Kani- 25. kép. Kiskomár alaprajza, Giulio Turco, 1569. (Bécs, Hadilevéltár) 344 Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig zsával szembeni végvárak fontos előretolt egysége. A részlegesen megmaradt kolostortemplom körül a vár maradványai ma már nem észlelhetők.375 11. Pölöske vára az Árpád-kor óta fennálló vár. A Pölöske (ma Szévíz) patak mocsaras völgyében egy szigeten állt, szabálytalan négyzet alakú téglavár volt, amelyet még egy palánkfal is kerített, sarkain kerek rondellákkal. A 16. században a pölöskei Ördög családé, amelynek tagjai 1569-ben kötelezik magukat, hogy saját költségükön 18 katonát tartanak benne. 1576-ban 35 királyi zsoldon lévő hajdú is őrizte. A Kanizsa mögötti várak egyik legfontosabbika. 1595-ben királyi őrsége igen jelentős, Haym főkapitány 50 embert rendel innen Babócsára. 1600-ban Paradeiser parancsára őrsége felgyújtja, de rövidesen újjáépítik és Kapornakkai együtt a Kanizsa elleni végvárak előretolt lépcsője.376 c) A Kanizsa és a Pölöske (Széviz) mocsarainak átkelőit védő várak Kanizsától északra 12. Szentbalázs vára is a Kanizsa és a Pölöske mocsarainak átkelőit ellenőrző erődök közé tartozott. Több adat szól róla, de helyét nem sikerült azonosítani; talán a mai templom környékén lehetett. 1570-ben már megvan, valószínűleg Thury György főkapitány építette. 1575-ben sikertelenül támadja a török. Az 1580-as évektől nem hallunk létezéséről.377 13. Kerecseny néven az erődítményről már az 1570-es években hallunk. A későbbiekben neve eltűnik, de megjelenik Khielmann sziget, amely a mai Kilimánnal, Kerecsennyel közvetlenül szomszédos faluval azonosítható. Nagyon valószínű, hogy Khielmann András főkapitány nevét őrizte meg így, aki az itteni erődöt átépíttette. Őrsége 1600-ban felgyújtotta, többet nem épült újjá. Helyét még nem sikerült azonosítani.378 14. Kacorlak vára valószínűleg az 1570-es években épült a Szentbalázs és Gelse közötti átkelő biztosítására. 1588-ban a törökök elpusztították, de újjáépült. 1600-ban őrsége felgyújtotta és elhagyta. Nem épült újjá. A falu északi végén, a Kanizsa és a Pölöske völgye közti hátat átmetsző vízfolyás nyugati peremén ma is láthatók maradványai.379 15. Sárkánysziget vára: Árpád-kori vármaradvány felhasználásával az ákosházi Sárkány család építette a 15. század közepe után. A kanizsai főkapitányság megalakulása után végvár, parancsnokai ennek a családnak a tagjai. Belső és külső várból álló palánkerőd, belsejében téglaépületekkel, a Pölöske patak mocsarának szigetén. 1600-ban parancsra felgyújtják, mielőtt királyi őrsége Kanizsára bevonult. Maradványai a Hahóthoz tartozó Sárkánysziget pusztán ma is láthatók.380 16. Rajk vára a 16. század közepe táján a Rajki család udvarházának megerődítésével épült ki, amely a Kanizsa mocsaraiban egy nagyobb szigeten, a mai Várhely-pusztán állt. 1569-es alaprajza szerint egy központi épület körüli négyzet alakú palánkerőd, sarkain ó-olasz bástyákkal. Őrsége 1576-ban 40 hajdú volt. Parancsnokai az itt birtokos Rajki család tagjai. 1588-ban a törökök elpusztítják, de újjáépül. 1595 márciusában a szigeti bég megostromolta, de Rajky Albert visszaverte a támadást. 1600-ban pusztult el. Maradványait a helyén épült kastély és major építésekor megsemmisítették.381 17. Újudvar vára a mai Korpavárral azonos, a mai falu nyugati peremén állt, a Kanizsáról Zalaegerszeg, Vasvár felé vezető út mocsári átkelőjét őrizte. Több más várhoz hasonlóan az 1570-es évek végén kialakított új védelmi koncepció jegyében fogant, valószínűleg 1581-82 körül. A források gyakran Újvárnak nevezik. Őrsége 1600-ban Paradeiser parancsára felgyújtotta. Alaprajza szerint négyzet alakú volt, sarkain kerek rondellákkal. Felszíni nyomai ma már alig észlelhetők.382 d) Kanizsa előterét keletről védő várak 18. And vára ma pontosan meg nem határozható helyen, Nagyrécse határának déli felében állt. And középkori község volt, templomos hely, nagyon valószínű, hogy mint annyi más helyen, a templomot vették körül palánkfalakkal. Az erődítmény 1570-ben már állt. 1576. július 18-án a szigetvári bég ostromolta, elfoglalta, majd felrobbantotta. Őrsége az utolsó szál emberig elesett. Később nem épült újjá.383 19. Botszentgyörgy vára építését, amelyet a nagykanizsaiak Romlott-vár néven ismernek, 1480-ban kezdték meg a bajnai Both család tagjai. 1566-ban őrsége Both Gáspár vezetése alatt sikeresen ellenállt az ostromló töröknek. Tahy Ferenc helyez bele királyi zsoldon lévő őrséget, ettől kezdve végvár. 1575-ben a török sikertelenül ostromolja. 1577 után feladják, helyette épül Szentmiklós vára. A téglából épült várkastélyt, amelynek alaprajzát 1569-ből ismerjük, felrobbantották. A régészeti kutatás során kiderült, hogy a mély szárazárokkal körülvett erődöt az 1570-es években délről, nyugatról és északról földsánccal is megerődítették.384 20. Mindszent vára, amely a Kanizsától keletre fekvő Bille(Mindszent) faluban állt, valószínűleg az 1570-es évek végén készült And pótlására. Úgy tűnik, itt is a templomot erődítik meg. Eddig egyetlen adatot találtunk róla, mely szerint 1590-ben Zala vármegye közgyűlésén elrendelik a mindszenti cas-tellum és Szentmiklós közötti erdő kivágását.385 21. Babócsa vára: középkori eredetű várát először 1555-ben foglalták el a törökök, de a következő évben sikerült visszafoglalni. 1566. évi török kézre kerülése után csak 1595-ben, a tizenöt éves háború alatt kerül újra Magyarországhoz, és egészen 1600-ig, amikor a Kanizsa ellen vonuló török fősereg elfoglalta, Kani- Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig 345 zsa legfontosabb elővára volt. A Rinya egykor mocsaras völgye fölé emelkedő erdős dombon ma is felismerhetők a vár sáncai. e) A Kanizsa-patak völgyét Kanizsától délre a Muráig védő várak 21. Szentmiklós vára a mai Miklósfán Botszentgyörgy pótlására épült 1580-81 körül. Az erőd egészen 1600-ig áll, amikor őrsége felgyújtja.387 22. Mórichely vára Miklósfától délre, a liszói útelágazás mellett állt, ahol a középkori Mórichely falu Árpád-korban épült kör alakú templomát (rotunda) és környékét veszik körül palánkfalakkal és árokkal. Alaprajzát 1569-ből ismerjük. 1575-ben sikertelenül ostromolja a török. Az 1570-es évek végén Botszentgyörggyel egy időben adják fel és pusztítják el.388 23. Keresztúr vára a mai Murakeresztúron, ma még bizonytalanul meghatározható helyen, a középkori benedekrendi kolostor megmaradt temploma környékének megerődítésével jött létre. A vár a végvárvonal déli, a Murára támaszkodó végét biztosította, ezért nagyon fontos volt. Kiépítésén Kanizsával egy időben olasz építőmesterek is dolgoztak. 1569. évi alaprajzán a templomot négyzet alakú sarkain ó-olaszbástyás palánkerőd övezi. 1578-ban újra át- építik, a század végén a déli szakasz kulcserődje. 1600-ban pusztul el.389 24. Bajcsa vára Kiskanizsától délre a Kanizsa mocsarainak peremén 1578-79-ben Stájerország által felépíttetett ötszög alakú, jelentős nagyságú palánkvár. A rossz helykiválasztás - homokos talaj - miatt fenntartása igen problematikus volt, ugyanakkor céljának, hogy a Kanizsától délre eső terület katonai központja legyen, egyre kevésbé tudott megfelelni. Ennek ellenére 1600-ig fennáll, amikor őrsége sorsára hagyja.390 25. Fityeháza vára erődítményének építését Bajosához hasonlóan 1578-79-ben határozták el. 1588-ban a török elpusztította, de újjáépült. 1600-ban ürítik ki.391 26. Bernátháza-Pernezyháza neveken szereplő erődítmény valószínűleg azonos. Helyének meghatározása teljesen bizonytalan, az adatok alapján úgy tűnik, hogy Bajcsa és Kanizsa között volt. Többször esik szó megépítéséről, de hogy valójában felépült-e, nem tudjuk.392 27. Légrád vára a Mura és a Dráva összefolyásának szögletében épült palánkerődítmény, amely nagyon fontos szerepet játszott mind a Muraköz védelme, mind a Dráva és Mura folyók vízi útjának ellenőrzésében. A Zrínyi család tulajdona, 1571-től újjáépítik. 26. kép. Bajcsa várának alaprajza, 18. század végi térképen. (OL. Battyhány lt. S-20. 79. sz.) 346 Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig A kanizsai főkapitánysághoz tartozásáról először 1575-ben tudunk. Később sem kerül török kézbe, Kanizsa eleste után is magyar végvár marad.393 f) Kanizsa hátában lévő várak 28. Molnári vára a Kanizsát Stájerországgal összekötő út és a Mura átkelőjének biztosítására épült valószínűleg 1566 után. 1569. évi alaprajza szerint egy központi épület köré emelt négyzet alakú palánkerőd, sarkain körbástyákkal. 1578-ban jelentősége felértékelődött, 1579-ben Zrínyi György kapott utasítást újraépítésére, költségeit Stájerország viselte. Pusztulásával 1600-ban számolhatunk.394 29. Sormás vára mindössze egy adatban szerepel. 1574-ben a törökök sikertelenül ostromolták.395 30. Szemenye vára a Muraszemenyén, a Hahót nemzetségbeli alsólendvai Bánn(Bánffy) család által alapított ferencesrendi kolostorból épült ki, amelyet palánképítésű falakkal vettek körül. 1576-ban 25 lovas és 30 hajdú a királyi őrsége. Kanizsa ellátása szempontjából volt jelentős szerepe. Kanizsa eleste után is magyar kézen maradt, az 1610-es években azonban eddig ismeretlen okból feladják.396 g) Az 1500-as évek végén, a 15 éves háború alatt több, a Zalavölgy átkelőjét, illetve a Zala és Dráva között az Ausztria felé vezető utak biztosítását végző kisebb vár is a kanizsai főkapitány jogkörébe került. Ezeknek a váraknak mindegyikét nem ismerjük, forrásainkban az alábbiak szerepelnek: 31. Kemend (Kemendollár) 32. Lövő (Zalalövő) 33. Egervár (Vas vm.) 34. Mogyorósd (Vas vm.) 35. Nádasd (Vas vm.)397 Több, ezen a területen álló kisebb-nagyobb vár és a főkapitányság viszonya ma még nem tisztázott, pl. Szentgrót, Kehida, Egerszeg, Csatár, Tárnok, Szé-csisziget stb. Számtalan vigyázó ház, góré és egyéb őrhely is állt a Kanizsához tartozó különböző várak mellett, ame- 27. kép. Újudvar (Korpavár) vára 19. század eleji térképen. (OL. Battyhány lt. S-20. 207. sz.). lyek között kisebb erőd nagyságúak, és egyszerű őrhelyek is voltak. Ezek az egyes várakhoz tartoztak, az onnan kihelyezett katonák őrizték azokat. Ilyenek voltak Kanizsa szomszédságában, köztük a tőli (Kis-kanizsa), amely a templom felhasználásával épült. Megtaláljuk őket a többi kisebb erődök között is, mint a Kiskomárhoz tartozó Szt. Jakab (ma Zalaszentjakab) góré, melynek 2 főnyi őrségét 1576-ban ölték meg a törökök,398 vagy a másik nagyságrendből - az ugyancsak Kiskomárhoz tartozó - Kolon, amely a falu templomának megerődítésével készült, és 1579-ben 2000 főnyi török ostromlónak is ellen tudott állni.399 Jegyzetek 1 OL. E 21. KL. Ben. res. N. 165. 1566. dec. 2. (Petitur opinio Qua rone arx Kanisa, a domina Palatinissa recipi, et quid Uli ad sua postulata responderi debeat): I. 203. 2 Füssy 159. (OL. E 21. Ben. res. fol. 127.; Ua. fol. 129.) 3 Müller 25. 4 Müller 25-33. 5 Müller 9-14. 6 Takáts: A nagy Thury György 116. 7 Uo. 8 Hofkriegsrat. Exp. 1567. szept.; Hofkriegsrat. Reg. 1567. szept., okt. 9 HKA. Hoffin., Ung. 15/68. 1567. okt. 21. 10 Hofkriegsrat. Reg. 1567. nov. 22. 11 OL. E 21. KL. Ben. res. N. 232. (De transactione inter Caesar em et relictam Thomae Nadasdi, super Kanysa inita.) 12 OL. E 15. KL. Exp. cam. Mutatok 1568. jan. 12. 13 HKA. Hoffin., Ung. 18/3. 1568. jan. 24.; OL. Liber Regius, III, 1190. (1568.) Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig 347 14 OL. E 21. KL. Ben. res. N. 25. 1568. jan. 24. ls Hofkriegsrat. Exp. 1568. jan. 16 HKA. Hoffin. Ung. F. 16. 1568. febr. 8. 17 OL. E 21. KL. Ben. res. N. 94. 1568. márc. 2. 18 OL. Nádasdy es. It. 17/242. Regestrum; OL. E 211. Lymbus III. ser. Militaria. F. 8. 1568. febr. 10.; OL. Nádasdy es. lt. E 185. 17/227. 1568. febr. 18. 19 OL. E 21. KL. Ben. res. N. 117. 1568. jún. 21. 20 Demkó Kálmán: Magyarország hadi ereje III. 127. (Demkó a szepetneki uradalom tizedeit illetően téved, mert azok a veszprémi püspökséghez tartoztak.) 21 OL. E 75. KL. Exp. cam. Mutatók. 1567. jan. 25.; 1567. nov. 14. 22 OL. E 21. KL. Ben. res. N. 190. 1569. aug. 16. 23 Uo. N. 138. 1570. jún. 25. 24 OL. E 41. KL. Litt, ad Cameram exaratae. 1569.; E 21 KL. Ben. res. N. 149. 1569. aug. 8.; Uo. N. 140. 1570. júl. 18. 25 Szakály 1981 87., 102-103., 109., 121-122. 26 Müller 52.; Szegő Pál: Végváraink szervezete 75. 27 OL. E 21. KL. Ben. res. N. 24. 1568. jan. 22.; Uo. N. 283. 1569. júl. 20. 28 Müller 54. 29 Szendrei HTK. 1888. 99.; Müller 54-55. 30 OL. E 21. KL. Ben. Res. N. 94. 1568. márc. 2. 31 Hofkriegsrat. Reg. 1568. febr. 1569. márc. 17.; OL. E 75. KL. Exp. cam. 1569. máj. 16., máj. 25.; OL. E 75. KL. Exp. cam 1569. máj. 16. Ad Georgium Thury. 32 OL. E 211. Lymbus III. ser. Militaria F 8. 1568. febr. 70.; Müller 59. 33 Müller 60.; Demkó Kálmán: Magyarország hadi ereje III. 200. 34 OL. E 21. KL. Ben res. N. 52. 1568. márc. 31.; Uo. N. 33. 1567. febr. 4.; OL. E SS4- VKI. Fol. Lat. 1333. 1567.; HKA. Ung. Rechnungen. F.32. 1568. okt. 14. stb. 35 Müller 61.; Az vitéz Turi György haláláról. . . Demkó Kálmán: Magyarország hadi ereje III. 320., 322. 36 Az vitéz Thury György haláláról. Lásd 77. sz. jegyzetet.; HKA. Hoffin. Ung. 22/149. !57°- nov. 15. 37 Takáts: Bajvívó 232. 38 HKA. Hoffin., Ung. 19/1-61. 1569. máj. 21. Extractus et aestimatio. .. 39 Müller 62.; Hofkriegsrat. Reg. 1569. ápr. 2. 40 Müller 67.; MTK II. 398. 41 Mo. tört. 3/1. 277-279.; Müller, 67. 42 Szegő Pál: Végváraink szervezete 197.; Csányi Ákos levele özv. Nádasdy Tamásnéhoz. HTK. 1894., 391-393- 43 Staatsarchiv. Turcica. 24/115. 1568. febr. 11. Annoni-tatio depredationum rapinarium, captivationum damnorum-que per Turcas ab initio huius anni sexagesimi octavci, et paulo ante undique in finibus Suae Caes. Maiestatis facto-rum.; Staatsarchiv. Turcica. 24/117. 1568. ápr. 25. Thury György. 44 Müller 72. 45 Staatsarchiv. Turcica. 24/193. 1568. jún. 19.; Hofkriegsrat. Reg. N. 142. 1568. ápr.; N. 91. 1568. máj; Hofkriegsrat. Exp. 1568. ápr. 46 Hofkriegsrat. Reg. N. 150. 1568. június. 47 Takáts: Rajzok II. 62. (így ír erről Thury Petheő Péter komári kapitánynak: „lm most juta hirem Romárból, hogy az török Marczalit csinálja...") 48 Hofkriegsrat. Reg. N. 103. 1568. febr. 49 Uo. N. 141. 1568. ápr. 50 Füssy 165-166. 51 Hofkriegsrat. Exp. 1569. jan. 26.; Hofkriegsrat. Reg. 1569. febr.; Hofkriegsrat. Exp. 1569. febr.; Uo. 1569. márc; Müller 74. 52 OL. E 75. KL. Exp. cam. 1569. máj. 16., máj. 25.; OL. E 21. KL. Ben. res. N.42. 1569. 53 OL. E 75. Exp. cam. Mutatók. 1569. máj. 16. Ad Georgium Thury. 54 Takáts: Bajvívó 262. 55 Müller 75.; OL. E 21. KL. Ben. res. N. 270. 1569. aug. 5.; N. 190. 1569. aug. 16. 56 Hofkriegsrat. Reg. 1569. jún. 57 Hofkriegsrat. Exp. 1569. jún. 58 Hofkriegsrat. Exp. 1569. szept.; Uo. 1569. nov. 59 Müller 77, 79.; A budai basák 40. 36. levél. Musztafa basa Miksának. 60 Staatsarchiv. Turcica. 26/67. T57°- máj. 1. 61 Staatsarchiv. Turcica. 27/232-241. 1570. dec. 24. (Ca-rolus Rym) 62 Eőr-Darmay: Törökverő Thury György ingóságai, 725- 63 Staatsarchiv. Turcica. 26/144. 157°. Jún. 20-szept. 12. (Gravamina iniurae et damna enormia recens Sacrae Caes. Mtis ditioni et subditis contra expressa pacta conversa pacis et militibus in confiniis et limitibus illata.) 64 Staatsarchiv. Turcica. 26/144. J57°- Jún. 20-szept. 12. 65 Uo. 66 Wien. Haus-, Hof- und Staatsarchiv. Hungarica. Allgemeine Akten. 96/58—59. 1570. augusztus 17. Carolus Passae Budensi. 67 A budai basák 43-44. 39. levél. 1570. okt. 9. Musztafa basa Miksának. Ugyanebben a tárgyban: Staatsarchiv. Turcica. 27/96. 1570. okt. 29. 68 Istvánffy II. 575. 69 HKA. Hoffin. Ung. 22/54. 1571. jan. 8. Sacr. Caes. Mti Georgius Thury. 70 Uo. Fol. 72-73. 1571. márc. 15.; Hofkriegsrat. Exp. N. 45. 1571. febr.; Hofkriegsrat. Reg. N. 59. 1571. ápr. 71 Istvánffy II. 575-576.; Hasonlóan mondja el az eseményeket a Thury halálát megörökítő históriás ének is. Lásd 77. sz. jegyzetet. Ettől eltérő verziót örökít meg Forgách Ferenc: Magyar Históriája 1540-1572. Forgách Simon és Istvánffy Miklós jegyzéseikkel együtt. Közli: Majer Fidél, bevezette Toldy Ferenc. Pest 1866. 521. E változatról már az azt jegyzetekkel ellátó Forgách Simon is megjegyzi: „Ez az narratio nem igaz". Uo. 521.; MTK. II. 401. 72 Takáts: Régi idők 225. Katonatemetés a török világban.; Istvánffy 854. (Az 1601. évi ostrommal kapcsolatban.) Látható a kápolna ábrázolása Kanizsa 1664. évi ostromának térképén. Közli: Méri XXXVI. tábla. 73 Staatsarchiv. Turcica. 27/202. 1571. jún. 19. 74 Wien. Haus-, Hof- und Staatsarchiv. Hungarica. Allgemeine Akten. 97/71. 1571. ápr. 14. 75 Lásd 73. sz. jegyzetet. 76 Müller 87. 77 Magyar irodalmi szöveggyűjtemény. Szerk.: Waldapfel József. I. kötet. Szöveggyűjtemény a régi magyar irodalomból I. rész. Szerk.: Barta János és Klaniczay Tibor, Budapest, 1951. 78 Takáts: Bajvívó 272. 79 Defterek I. 211. 80 Marosi HTK. 1974. 52. 81 Banfi 1940. 148-149. I. melléklet.; Méri 33-34., II. tábla. 82 Banfi 1940. 147-148. Szintén Ferabosco 1572. évi tervének tartja.; Méri 34-36., III. tábla. Tévesen a vasútállomással szembeni szigetre lokalizálja, a rajta szereplő templomot pedig Kanizsa plébániatemplomával azonosítja. 83 Banfi 1940. 147.; Marosi HTK. 1974. 52.; Müller 39.; OL. E 21. KL. Ben. res. N. 117. 1568. jún. 21.; Bánrévi 191. 348 Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig 84 Banfi, Florio: Charlo Theti és a magyar várépítészet. HTK. 1932. 18-19. 85 Maggiorotti-Banfi 1933. 156-165. 86 Müller 39.; OL. E S54- VKI. Fol. Lat. 1229. 1568. szept. 3.; OL. E 21. KI. Ben. res. N. 170. 1568. aug. 11. 87 Marosi HTK. 1974. 52.; Skublics Pál: Zala megye várairól. In: Adatok Zala megye történetéhez I-V. Szerk.: Bátorfi Lajos. Nagykanizsa, 1876-1878. II. 161. 88 Marosi HTK. 1974. 52-53. 89 Roth 155. 90 Bánrévi 190-197.; Pataki 114. 91 Maggiorotti-Banfi 1933. 169. 92 Takáts: Rajzok II. 73. 93 Takáts: Rajzok II. 73-74. (An den Schwendy und Solbin Pasteyen Stecken geschlagen, führen jetzt Erde heréin etc. Schütling Albert Buchschreiber jelentése Kanizsáról 1570.) 94 Müller 40.; Takáts: Bajvívó, 266. 95 Marosi HTK. 1974., 53. 96 Pataki (Kriegsarchiv, Hofgeratliche Aktén. 1572. máj. 77-0065. jelzettel.) 97 Méri 36-37. 98 Méri 37. 99 Méri 37. Lásd 84. sz. jegyzetet; Gerő 1955. 458/a jegyzet.; Takáts: Kapitányok 119. 100 Méri 37.; Maggiorotti-Banfi 1933. 170-171. 101 Méri 37.; Istvánffy, II. 855. 102 Pataki 17. 103 Banfi F[lorio J-Maggiorotti L[eone] A[ndrea]: La fortezza di Giavarino in Ungheria, ed i soni architetti militari italiani specialmente Pietro Ferabosco. Roma, 1932., 74, 76. 104 Maggiorotti-Banfi 1933. 170. 73. sz. jegyzet. 105 Banfi 1940. 147. 106 Gerő 1955. 374.; Cennerné ezzel a véleménnyel azonosul, (a II. rész 296. sz. jegyzetében i. m. 69-70.); Gerő véleménye Méri 66. 75. sz. jegyzet. 107 Méri 18. Véleményének részletes indokolása 66. 75. sz. jegyzet. 108 Pataki 25. (117. sz. jegyzet.) 1572 K.-155-66. H.-227-69.) 109 Marosi HTK. 1974. 53. Arconato kanizsai működését tévesen 1574-78-ban adja meg. Helyesen Pataki 25. 1574-1584. 110 Pataki 24-25. 111 Roth 155-156. Steiermárkisches Landesarchiv, Das landschaftliche Archiv. 2. A IV 1 - Beziehungen zum Reich, Reichshilfe 1497-1575.; Gesandteminstruktion für den Regensburger Wahltag, ddo. 1575, August 21, Bruck a. d. Mur. alapján. 112 Pataki 25. és uo. 119. sz. jegyzet. 113 Roth 156. 114 Maggiorotti-Banfi 1933. 171.; Pataki 25.; Marosi HTK. 1974. 53. 115 Marosi HTK. 1974. 53. 116 A jelentésben használt hosszmérték a „claffter", a német „Klafter" = a magyar öl, mely általában 6 lábnyi, illetve 1,6-2,1 méteres nagyságban dívott. Az osztrák királyi öl 1552-ben 1,746498 m nagyságú, a legjobban elterjedt bécsi öl, amely pedig szintén 6 láb (Fuss) osztással 1,896 méter. (Bogdán István: Magyarországi hossz- és földmértékek a XVI. század végéig, Budapest, 1978., 87.) 117 Maggiorotti-Banfi 1933. 171. (Mindhárom Ferabosco-jelentésből közölnek részleteket); Banfi 1940. 149. a jelentést Octavio Baldigarának tulajdonítja.; Pataki 25. 118. sz. jegyzet. Ferabosco terjedelmes jelentésére hivatkozik. Ugyanakkor Baldigara itt tartózkodásáról is ír ekkor. 118 Marosi HTK. 1974. 53. 119 Maggiorotti-Banfi 1933. 172. 120 Pataki 25-26., 123-124. sz. jegyzet. 121 Pataki25. 119. sz. jegyzetben hivatkozik 1583. júl. és 1584. febr. jelentéseire. 122 Pataki 26. 124. sz. jegyzet közli jelzetét KA. 1586. máj. Nr. 76. 123 Maggiorotti-Banfi 1933. 172. (Kriegsarchiv HKR 1587. Prot. Exp. 152. alapján); Marosi HTK. 1974. 53. 124 Bánrévi, 190-197., 318-330. 125 Lásd 114. és 117. sz. jegyzeteket; Méri 45. 126 Eperjessy Kálmán: A bécsi Hadilevéltár magyar vonatkozású térképeinek jegyzéke. Szeged, 1929. 152. 2515. Valószínű, a téves keltezés oka, hogy a korábban készült alaprajzot az 1664. évi ostrom tervezésekor felhasználták, és ekkor besorolták az ezévi anyagba. 127 Méri 41. 128 Méri 48. 129 Méri 50. 130 Méri 19. 131 Takáts: Thengöldi 236.; Müller, 91. 132 OL. Nádasdy es. It. Missiles. 1571. április 18. 133 Hofkriegsrat. Reg. N. 59. 1571. április.; Hofkriegsrat Exp. N. 19. 1571. aug. (német hadiemberek kérnek fizetést); Uo. N. 68. 1571. aug. (magyar hadiemberek kérnek fizetést); Müller 91. 134 Takáts: Thengöldi 236. 135 Istvánffy II. 594. 136 Takáts: Thengöldi 25. 137 Müller 91.; Hofkriegsrat. Reg. N. 29. 1571. november. Thengöldi 27.; Müller 92. Thengöldi 7. Thengöldi 9. Thengöldi 19. Thengöldi 23-25. Thengöldi 25. Thengöldi 25-26. Thengöldi 26. 138 Takáts: 139 Takáts: 140 Takáts: 141 Takáts: 142 Takáts: 143 Takáts: 144 Takáts: 145 Takáts: 146 Uo. 147 Füssy 192. (Miksa király 1573. okt. 20-án kelt levele. OL. Ben. res. in orig. alapján.) 148 Takáts: Thengöldi 236. 149 Istvánffy II. 547., 590.; Mo. tört. 3/1. 628.; MTK II. 402. 150 Vas m. It. Kápt. Connctationes variae, 1580. 24-29., 55-71. A. 1584. Egybehangzó tanúvallomásokkal. 151 Az 1573. február 3-i dátum Mo. tört. 3/1. 506.; MTK II. 402; Istvánffy, akinek testvére szolgált ekkor Kanizsán, szintén az 1573. év eseményei között mondja el. I. m. II. 595-596. Az 1574. február 20. mellett Takáts Thengöldi 236-238. levéltári adatokra hivatkozva. Uo. 241. 2. sz. jegyzet. Brevis Extractus etc. alapján ugyanezt állítja. Bár Takáts jegyzetelése nem mindig pontos, ebben az esetben a több összecsengő jegyzete alapján, és Zrínyi György Batthyány Boldizsárhoz írt levele szerint (153. sz. jegyzet) az ő adatai tűnnek elfogadhatóbbnak; Vas megyei It. Kápt. Connctationes variae, 1580. köt. 24-29. Egy Alapy ellen 1573-ban elkövetett hatalmaskodás tárgyában folytatott vizsgálat anyagában a Kanizsa elleni támadást 1574-re, circa dominicam Carnisprivii (febr. 21.) egy éjjel „magnus numerus turcarum superveniens idem oppidum Kanisien in-tercepisset et in cineram redegisset." (150. lbj.) 152 Az esemény részletes leírása magyar részről Istvánffy 594-595., török részről leírja Pecsevi Ibrahim (Török történetírók III. kötet. Fordította és jegyzetekkel kísérte: Karácson Imre. Sajtó alá rendezte és bevezetéssel ellátta Szekfű Gyula. Budapest, 1916. 83.), aki a támadás vezetőjét, a szigetvári Szári Ali béget megnevezi. 153 Takáts: Thengöldi 237. Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig 349 154 Takáts: Thengöldi 239. 155 Takáts: Thengöldi 239-240. 156 Takáts: Thengöldi 240.; Ugyancsak Takáts idézi Ernő főherceg jelentése alapján: „Kanizsa körül 1574-ben annyi kisebb kastély vagy vigyázó ház volt, hogy a kanizsai őrségnek több mint a fele állandóan ezekben őrködött." Takáts: Rajzok 68. 157 Takáts: Thengöldi 240-241. 158 OL. Batthyány It. Missiles. 1574. aug. 28. Rohoncz. Batthyány Boldizsár jelentése a szerencsétlenségről.; Ta-káts: Thengöldi 241. Rácz Iván folyamodványa konstantinápolyi börtönéből Ungnádhoz.; Takáts: Rajzok III. 404-405. 159 Takáts: Thengöldi 241-242.; Istvánffy István később 5500 talléron váltotta ki magát. 160 Takáts: Thengöldi 242-243.; Veress D. iii. 161 Magyar életrajzi lexikon I—III. Főszerk.: Kenyeres Ágnes, Budapest, 1967-1981.; II. 1086.; Csuday Jenő: Zrínyiek a magyar történelemben 1566-1704. Szombathely, S84. 1-37. 162 Takáts: Thengöldi 163 Takáts: Thengöldi 164 Takáts: Thengöldi 165 Takáts: Thengöldi 166 Takáts: Thengöldi Takáts: Kapitányok "243-244. "244. "244. "245. " 246-247. 167 Takáts: Thengöldi 246-247.. 257- 168 Takáts: Thengöldi 247-248.; Takáts: Rajzok II. 242. Zrínyi levele Ali szigeti béghez 1574. okt. 9. A levél beköszöntőjében közli pontos titulusát: „Az nagyságos Zrínyi György az hatalmas római császárnak, németországi, csehországi és magyarországi királynak tárnokmestere, tanácsa és Dunán innét Magyarországnak és Kanizsa várának főkapitánya." 169 Takáts: Thengöldi 248-249. 170 Lásd 168. sz. jegyzetet. 171 Takáts: Thengöldi 249-250. 172 Takáts: Thengöldi 251. Károly főherceg levele a budai pasához, 1575. ápr. 15. 173 Takáts: Thengöldi 251-252. Az eseményekre vonatkozó levéltári jelzetekkel. 174 Takáts: Thengöldi 252. Musztafa budai pasa levele Miksa királyhoz, 1575. dec. 17. 175 Takáts: Thengöldi 252-253. 176 Takáts: Thengöldi 253-254. 177 Takáts: Thengöldi 254. 178 Takáts: Thengöldi 254-255., (Universitas militum Canisiensium utriusque ordinis.) 179 Uo. A katonák kijelentik, ha több évi hátralékukat nem kapják meg, még a kapitányukat sem várják meg, hanem mindnyájan eloszlanak. 180 Takáts: Thengöldi 181 Takáts: Thengöldi 182 Takáts: Thengöldi 183 Lásd: ín. és 177 184 Takáts: Thengöldi 185 Takáts: Thengöldi 186 Takáts: Thengöldi 255-255- 254-255. sz. jegyzetet. 256. 256-257. 256-257., 1576. január 23-án írja Bornemissza János a királynak a német lovasokról: „tanta alimenta exposuerunt, quod quadringenti milites cum tanto victu potuissent pertinere". 187 Takáts: Thengöldi 257-258. 188 Takáts: Thengöldi 257. 189 Takáts: Thengöldi 258-259. 190 Takáts: Thengöldi 259-260. 191 Takáts: Thengöldi 260.; Ex consilio bellico, 1576. május 4. Ehhez van csatolva a hadi fizetőmester kimutatása. A fizetőmester már a tervezett létszámemelést vette figyelem- be. Azaz 800 huszárt vett fel egy hóra 3700 frt és 600 hajdút egy hóra 1755 frt fizetéssel. E szerint egy hóra 5455 frt kellene a kanizsai magyar katonaság fizetésére, ha t. i. a létszám teljes volna.; május 7. A hadi tanács ugyanekkor a Győrre rendelt 178 német gyalogost Kanizsára küldte. 192 Takáts: Thengöldi 261. 193 Takáts: Thengöldi 261. 1576. júl. 30. Ex consilio bellico alapján. 194 Takáts: Thengöldi 261. 195 Takáts: Thengöldi 403-405. 196 Takáts: Thengöldi 406-407. 197 Takáts: Thengöldi 407-409. Az idézett levél 1576. nov. 14-én kelt, aláírói: „Az fölséges alázatos, hív szolgái Kanizsán az magyarok, lovag és gyalog mind fejenként kicsiny és nagy." 198 Takáts: Thengöldi 409-410. 199 Takáts: Thengöldi 410-412. 200 Takáts: Thengöldi 412-413. Ernő főherceg a királynak. Wien, 1576. dec. 17. 201 Takáts: Thengöldi 413. 202 Takáts: Thengöldi 414. 203 Takáts: Thengöldi 416-418. Január 4-én már a mustra és fizetési lajstromot kérik a Kanizsán minap megesett fizetésről. A lajstrom az eltávozott katonákat is a Kanizsán lévőkhöz számítja. A kanizsai főkapitányság teljes zsoldhátralékára idézi: Közös pü. lt. Hung. 14371. fasc. Extract, was die Kay. Maj. dem teutsch und hungr. kriegsvolk zu Kanizsa und derén zugethonen granitzen zu endts. febr. 1577. zu bezah schuldig sein.; 1574-ben egy másik jelentés szerint „legénysége 400 német katona a lövészekkel együtt, 400 magyar katona és 100 további katona „Obersten alda wegwn der Craishaubtmanschafft gehalten", valamint 550 lovas.; Roth 154. 204 Takáts: Thengöldi 418. 205 Hofkriegsrat. Reg. 1575. nov. 14. Bornemissza jelentése hiányzik. 206 Takáts: Thengöldi 420. 1576. júl. 7. Kisserényi Gábor jelentése Komárból. 207 Takáts: Thengöldi 420. 1576. júl. 18. Újlaki Sebestyén hadnagy jelentése. 208 Takáts: Thengöldi 420. 209 Takáts: Thengöldi 420-421.; MTK II. 404. 210 Takáts: Thengöldi 421.; Bornemissza kérésére nevezték ki a lemondott Thóti Lengyel István helyett Batthyányi. 211 Takáts: Thengöldi 421. A meghívólevelek Kanizsán 1577. január 10-én keltek. Bornemissza és Batthyány külön-külön hívták meg a királyt és Ernő főherceget. 212 Uo. Prága 1577. jan. 31. Takáts megjegyzi, hogy Rudolf tévesen írja a vőlegény nevét Bottyán Sebestyénnek. 213 Takáts: Thengöldi 421-422.; Joachim Rothuet jelentése Rudolfnak. 214 Takáts: Thengöldi 422. Dávid Ungnad jelentése a királyhoz 1577. május 16. és 17. 215 Takáts: Thengöldi 422.; Ugyanő említi a tragikus esemény nagy külföldi visszhangját, amely még a költőket is foglalkoztatta. 216 Takáts: Thengöldi 528-530. Közli Stitzl József jelentését és Bornemissza levelének teljes szövegét. 217 Kapra Ferenc Bornemissza helyettese, a kor jeles katonája. Bornemissza távozása után Kiskomár kapitánya lett, ő építette újjá a komári várat jórészt saját erőből, amit 1585. szeptember 13. levele tanúsít. OL. Nádasdy lt. Missiles. 218 Takáts: Thengöldi 530-531. 219 Takáts: Thengöldi 531-532. 350 Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig 220 Takáts: Thengöldi 535-536. A támadó törökök számát 3000-re teszi. 221 Takáts: Thengöldi 532-533. A budai pasának írott válasz. 222 Takáts: Thengöldi 533-535. Hivatkozik Stitzl fizetőmester jelentésére (1577. ápr. 9.), aki kéri, hogy betegsége miatt távozhasson Kanizsáról. 223 Mo. tört. 3/1. 607-610. Sinkovics: Sárvár. 224 Takáts: Thengöldi 532. „Mit der kays. maj. rath und obristen zu Komorn: Andre Khielmann von Kielmannsegg ist über annehmung des obristen bevelchs zu Kanischaa geschlossen worden wie volgt." 1577. ápr. 19- 225 Uo. 2. sz. jegyzet. 226 MHT I. 199. 227 Takáts: Thengöldi 536. 228 OL. Batthyány It. Missiles. 1577. jún. 17. Khielmann Batthyány Boldizsárhoz. 229 Lásd IV. fej. 114-115. sz. jegyzetet. 230 Roth 155. 231 Roth 157. 232 Roth 158. 233 Roth 165. 234 Roth 171. 235 Roth 172-173.; Takáts: Thengöldi 538. 236 Roth 173-174. 237 Roth 180-181.; Takáts: Thengöldi 538. 238 Takáts: Thengöldi 538-539. Idézi Poppendorf jelentését Ernő főherceghez 1578. nov. 8., amely szinte teljesen egyezik Khielmann 1576. nov. 14-i jelentésével. 239 Roth 81. 240 Roth 184-185. 241 Stájer tartományi levéltár. Militaria a. a. O. ddo. 1578. szept. 10. 242 Roth 186-187. 243 Roth 187-189. 244 Roth 189. 245 Roth 189-190.; Istvánffy II. 616-617. Tévesen az évre teszi. Roth 190-192. 247 Roth 194-195. 248 Roth 194. 249 Roth 195. és 197-198. 250 Roth 198. 251 Roth 200-202.; Takáts: Emlékezzünk 254-255.; Takáts Sándor: A Zrínyiek magyarsága. In: Takáts Sándor: Magyar küzdelmek. Budapest é. n., 50. 252 Roth 203. 253 Roth 208. 254 Roth 204.; Takáts: Emlékezzünk 254. Szerinte Zrínyi a Károly főhercegnek írt levelében Fityeházán (Ficseháza), Pernezyházán (így is azonosíthatatlan), és Szentmiklóson (ami egyébként Csákány szomszédja), kéri őrházak felépítését. Szentmiklóson és Fityeházán épült is erőd. Lásd Takáts: Rajzok II. 68. 255 Roth 208. 256 Roth 209. 257 Roth 211-212. 112. lbj. 258 Takáts: Thengöldi 537-538. 259 Takáts: Thengöldi 540. (Khielmann még évekig nem kapta meg az ígért pénzt.) 260 Stájer tartományi levéltár. Kriegswesen 790. fasc. 1579. dec. 18. Kanizsa.; A budai pasák 208. 261 Füssy 192.; OL. Ben. res. fol. 28. Rudolf király 1583. jún. 18. levele 262 Uo.; OL. Ben. res. fol. 107. 1580. 263 Bilkei-Turbuly 28. 264 Ua. 29. 1579 246 265 Takáts: Thengöldi 543.; Khielmann távozásának pontos időpontja további kutatást igényel. 266 Füssy 192. Salm mint „jövendő kanizsai főkapitány" kéri bérbe a kapornaki és zalavári apátságokat. 267 Takáts: Thengöldi 543.; Tarnóczky Farkas Tarnócz-ky András komáromi naszádos főkapitány fia volt, valószínűleg így került Khielmann révén Kanizsára, amikor Kapra Ferenc Kiskomárba távozott. 268 jegyZet Kerecsényi Edit gyűjteményében (R 284. Véghelyi Dezső gyűjtemény m. 2. cs. 1581.1. 12. Kanizsa). 269 Füssy 193.; OL. Ben. Res. in orig. 1582. jún. 12. 270 Méri 48. 271 Bilkei-Turbuly 31. 272 Lásd 120. sz. jegyzetet. 273 Bilkei-Turbuly 33. 274 Bilkei-Turbuly 34-35. 275 Bilkei-Turbuly 39., 40., 42., 43., 44. 276 Istvánffy II. 628-629. 277 Mo. tört. 3/1. 612. Sinkovics Sárvár. 278 Istvánffy II. 642-646. Azt írja, hogy az általa adott 1513 rab csak az árverésre bocsátottak száma, „mert nem lehetett a nyervágyó katonákat megakadályozni, hogy sok foglyot elrejtve vissza ne tartsanak." Takáts: Rajzok 171-173. idézi Braun Rézmán két jelentését. Takáts ennek alapján adja a foglyok 1300 főnyi létszámát. Braun és a magyar főurak viszonyát ismerve bizonyosan nem tudhatta meg a foglyok valós számát. 279 Takáts: A török hódoltság korából 206-207. 1588. nov. 23. Nogarolla gróf, győri főkapitány válasza Szinán pasának, aki a béke megszegéséről, Koppány, Kékkő, Endréd, Gesztes és Vitány elpusztításáról panaszkodik. Sajnos Takáts a levélből a török által elpusztított Kanizsa környéki várak közül csak a felsoroltak nevét idézi. 280 Staatsarchiv. Turcica. 1589. dec. 2. Ferhát budai pasa Ernő főherceghez. 281 OL. E 21. KL Ben. res. m. 571. fol. 259. v. 282 Bilkei-Turbuly 45-46. 283 Takáts: Kanizsa 58-59. Kanizsa elfoglalása c. tanulmányában írja: „A XVI. század utolsó évtizedében megüresedett a főkapitányi állás, Ernő főherceg megírta Rudolf császárnak, hogy kiváló emberre kell bízni a kanizsai tisztet.. . továbbá Gerczy (a mostani főkapitány helyettes). .." A jelzet nélkül közölt idézetet Takáts tévesen a Paradeiser kinevezése előtti időre datálja, pedig ez bizonyosan 1590-re keltezhető. Ernő főherceg ekkor a Haditanács elnöke, Haym bárónak, aki Paradeiser elődje volt, nem Geréczy az alkapitánya.; OL. E. 21. Ben. res. m. 572. fol. 2496 v. 1591. Ernő főherceg a Kamarához, a vicekapitányhoz, Gereczy Bertalanhoz. 284 OL. Nádasdy It. Missiles. 1588. szept. 13. Kapra (Kecskés) Ferenc Kiskomárból Nádasdy II. Ferencnek.; Takáts: Emlékezzünk 152-153. 285 A Kiskomár elleni támadás időpontja tekintetében a szakirodalom eléggé bizonytalan. Istvánffy 662. 1591-re teszi. Füssy 194. Zala vármegye 1592. évi közgyűlési jegyzőkönyvének megjegyzése alapján „Kiskomár per hostes nuperrime diruta", 1592-t mond. Az ő nyomán Szántó Imre: A balatoni várak övezete a Dunántúl védelmi rendszerében (1541-1690). Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 18. 1986. 272. ezt elfogadja, ugyanígy Roth 192. A kiskomári ügyről Bayerle, Gustav: Ottoman Diploma-cy in Hungary. Letters from the Pashas of Buda 1590-1593, Bloomington [1972.] Indiana Univ. publication. (Uralic and Altaic Series 101.) közli a legfontosabb adatokat. Szinán pasa 1591. augusztus 13-án exkuzálja magát Kiskomárnak a koppányi és a szigetvári bégek általi elfoglalása miatt Ernő főhercegnél. Már elhagyták a várat, és a foglyokat is vissza fogják adni, amint az ajándék megérke- Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig 351 zik. Uo. 107. Szinán szeptember n-én már azt írja, hogy a kiskomári ügy miatt mazuRh tétette a bűnös koppányi béget. Uo. 114. Erre az ügyre vonatkozik egy szeptember 20-i levél is. Uo. 117. 286 Bilkei-Turbuly 46. 1591. október 22-én könyörögnek Ernő főhercegnek, hogy a vármegye ingyenmunkáját Kanizsa helyett inkább Kiskomár várának kijavítására rendeljék.; Uo. 47. Az 1592. február 19-i közgyűlésen elrendelik, hogy a Kanizsához rendelt ingyenmunkát a kiskomári vár felépítésére és megerősítésére kell fordítani. 287 Mo. tört. 3/i.j 653-654. 288 lstvánffy II. 697-698.; MTK II. 413. és Mo. tört. 3/1. 658. tévesen Babócsa elfoglalását is ehhez a hadjárathoz köti. 289 Bilkei-Turbuly 60. 290 j Qy m a Protocollum. A három kötet Iványi Béla által készített fordítása uo. Adattár A. 212-68., A. 213-68. és A. 214-68. sz. A munka részleges feldolgozása: Kerecsé-nyi Edit: A Kanizsa környéki végházak helyzete a vár 1594-96 közötti protocollumai tükrében. Zalai Múzeum 4. (1992), 29-34. 291 MHT. I. 214-215. 292 Mátyás főherceg instructiója báró Haym Kristóf Kanizsa vár és a hozzá bekebelezett véghelyek parancsnoka részére. Protocollum I. k. Dátum nélkül. (1594. vége felé). 293 Haym jelentései 1592. július 30-aug. 7. a Babócsa melletti táborból, és aug. 10-én Kanizsáról. A sereg 9-én jött el Babócsáról. Haym 175 huszárt Kanizsáról, 25-öt Pölöskéről, 200 németet, 280 haramiát a különböző kisebb erődökből, valamint Kiskomárból is rendelt ide embereket, összesen 720 főt. Amikor az idevezényeltek rájöttek, hogy Babócsán még élelmiszer sincs, megszöktek, Babócsán aug. 10-én mindössze 200 német és néhány huszár maradt.; lstvánffy II., 740-741. Mint szemtanú pontosan írja le az eseményeket. 294 Kerecsényi Editnek a 290. sz. jegyzetben idézett műve 34- 295 lstvánffy II. 781-782. 296 MHT. I. 222. 297 MHT. I. 224.; Takáts: Kanizsa 59. 298 Protocollum III. kötet. 1597. ápr. 29.; Takáts: Kanizsa 59., 1598. szept. 18. Paradeiser beiktatására Kanizsa főkapitányságába kéthavi zsold kell, s 100 karabélyosra 1600 Ft. 299 Takáts: Kanizsa 59-60.; Bilkei-Turbuly 86., 100., no., 118., 120. Protocollum I. kötet 1595. ápr. 28. 300 lstvánffy II. 825. 301 Takáts: Kanizsa 60. 302 Takáts: Kanizsa 60-61. 303 MHT. I. 223.; MTK. II. 420. szerint az akció június 20-án volt.; lstvánffy II. 819-820. 304 Takáts: Kanizsa 61. 305 Takáts: Kanizsa 61. Ausburger Pál proviantverwalter 1600. febr. 13. jelentése. 306 Takáts: Kanizsa 61. 307 MHT. I. 224. 308 MTK. II. 421.; MHT. I. 224. 309 lstvánffy II. 843.; Cerwinka 417. Babócsa ostroma szeptember 1-4. között folyt, lstvánffy szerint utána négy nap múlva érkezett a török Kanizsa alá, így adatai egyeznek a levéltári forrásokkal. 310 Török történetírók HL (lásd: III. fejezet 152. sz. jegyzetét) 296.; MTK. II. 421.; Cerwinka 416. szerint a török előhad, amelyet a kihaja vezetett, foglalja el Lakot és Bolondvárt, ez azonban bizonyosan téves, és ellentétes az általa közölt térképpel is, ahol helyesen ábrázolja a Kanizsa alá felvonuló török seregek útját, így Lala Mehmedét is. 311 MHT. I. 224-225. 312 Takáts: Kanizsa 62.; lstvánffy II. 843. 313 MHT. 224.; Takáts: Kanizsa 62.; lstvánffy II. 843.; Cerwinka 421. 314 Takáts: Kanizsa 62. 315 Cerwinka 420-421.; lstvánffy II. 844.; MHT. I. 225. Letenyénél volt szeptember 18-án egy sikeres csata.; Török történetírók III. 296-297. 316 Takáts: Kanizsa 62-63. Takáts a korabeli vélemények alapján állva elfogultan ítéli meg Paradeiser tevékenységét. 317 Cerwinka 411.; MHT. I. 225. 318 lstvánffy II. 844.; Takáts: Kanizsa 63.; MHT. I. 225.; Cerwinka 428.; Török történetírók III. (lásd: 310. sz. jegyzetet) 297. 319 lstvánffy II. 845.; MHT. I. 225. 320 Ivanics Mária: A császári felmentő sereg útja Kanizsára egykorú ábrázolások tükrében (1600. szeptember 16-október 12.). Zalai Múzeum 4. (1992) 44-53., 47-48. 321 lstvánffy II. 846. 322 Ivanics Mária: 320. sz. jegyzetben idézett műve 48.; lstvánffy II. 846-847.; Török történetírók III. (lásd: 310. sz. jegyzetet) 298-299. 323 Ivanics Mária 320. sz. jegyzetben idézett műve 48.; lstvánffy 847-850.; Török történetírók III. (lásd: 310. sz. jegyzetet) 300. 324 Cerwinka 436.; MHT. I. 225. 325 Cerwinka 436. Balogh János vallomása alapján. Ugyanakkor Paradeiser vallomása szerint ez október 19-én történt és egy török kiabált be a várba, akit fegyverrel kergettek el. Ua. 437. 326 lstvánffy II. 850.; Takáts: Kanizsa 64.; MHT. I. 225.; Cerwinka 438. 327 MHT. I. 225-226.; Török történetírók III. (lásd: 310. sz. jegyzetet) 301. 328 Takáts: Kanizsa 64.; MHT. I. 226.; Török történetírók III. (lásd 310. sz. jegyzetet) 301. Kanizsa feladása 1600. október 22-én történt a források egybehangzó tanúsága szerint. Ugyanakkor Sinkovics I. Mo. tört. 3/1. 686. és MTK. II. 422. az esemény dátumát tévesen október 20-ra teszik. 329 Takáts: Kanizsa 65-66.; MHT. I. 226. 330 Cerwinka 440-442. 331 Török történetírók III. (lásd 310. sz. jegyzetet) 301-302.; Mo. tört. 3/1. 686. 332 OL. Dic. Zala. m. 1570. 3. köt. 704. 333 Takáts: Thengöldi 235. közli Wesentius építőmester jelentését. 1570. aug. 17. 334 Takáts: Thengöldi 237. 335 Takáts: Thengöldi 238-239.; Szántó 1980. 30.; HHSta U 1574. Fasc. 103. Fol. 156-168. 336 OL. Dic. Zala. m. 4. köt. 1574., 58V. lap Kanysa interior.; OL. Dic. Zala 4. köt. 1578. 246V. Kanisa exteriőr totaliter deserta. Kanizsa Interior milites, exercitique suse Mattis inhabiant.; OL. Dic. Zala. 4. köt. 1582. OL. Dic. Zala. 4. köt. 1588. 373. Kanisa interior stipendiani milites incolunt. 337 Roth 161. 338 Eperjessy Kálmán: A bécsi Hadilevéltár magyar vonatkozású térképeinek jegyzéke. Szeged, 1929. 152. 2515.; Méri 41-53., 5. ábra, XXX. tábla. 339 Méri 53-54. XXXI. tábla.; Cennerné 70-71. 2. kép. 340 Méri 53-54. XXXII. tábla. Cennerné 71. 341 Mo. tört. 3/1. 520. Fónyad Pál: A nagykanizsai evangélikus gyülekezet története. Nagykanizsai Honismereti füzetek 3. Nagykanizsa. 1991. 4.; Németh József: Adatok Zala megye kulturális emlékeiről II. A reformáció kora. Zalai Gyűjtemény 12. (1979.) 100.; Protocollum. I. kötet. Haym főkapitány levelei 1595. febr. i-től. 352 Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig 342 Protocollum, I. köt. 1594. jún. 26. Haym Mátyás főherceghez.; Uo. jan. 4. után.; Jan. 13. után; Febr. 9. „itten sem templom, sem oltár, sem ornátus, sem fölszerelés nincsen." márc. 10. 343 Takáts: Kanizsa 60., 62. 344 OL. U et C. 27/59 (1567.). Uo. 27/60, (1568.).; OL. Dic. Zala 3. köt. 1570. 704. v.; OL U. et C. 27/61 (1597.).; OL. Dic. Zala IV. 1598. 491. 345 OL. U. et C. 27/60 (1568); OL. Dic. Zala I. 306. !573-; OL. U. et C. 27/61. (1597); OL. Dic. Zala IV. 491. 1598. 346 OL. U. et C. 25/60 (1568); OL. U. et C. 27/61 (1597); OL. Dic. Zala IV. 491. 1598. 347 OL. Dic. Zala IV. 291. 1582.; Uo. 326. 1584.; Uo. 465. 1594. 348 OL. U. et C. 27/59. (1567), Uo. 27/60. (1568). 349 Defterek I. 211. 350 Dávid 1992. 57-58.; Defterek I. 356., 371. 351 Szakály: Kanizsa 24-25. (OL. U. et C. 84/44.; OL. U. et C. Irregestrata 7/102.; OL. U. et C. 27/61.) 352 Kimutatás az OL. Zala megyei dicális összeírásaiból 1531-1622 között. Készítette Horváth László András. Göcseji Múzeum, Adattár. 1594-92. 253 OL. U. et C. Irregestrata 7/102.; Szakály: Kanizsa. 27-28. 354 OL. U. et C. 27/61. 355 Szakály: Kanizsa 27.; Szakály 1981.: 102-104., 109. 121-122. 356 Demkó: Magyarország hadiereje III. 127.; OL. E 75. KL. Exp. cam. Mutatók. 1567. jan. 25., nov. 17.; OL. E 21. Ben. res. N. 190. 1569. aug. 16.; Uo. N. 138. 1570. jún. 25.; OL. E 41. KL. Litt. ad Cameram exaratate 1569.; OL. E 21. KL. Ben. res. N. 149. 1569. aug. 8.; Uo. N. 146. 1570. júl. 18.; OL. E 21. KL Ben. res. N. 577. köt. fol. 190/v. 357 Bilkei-Turbuly 28-123. 358 Uo. 359 Wien. Kriegsarchiv. Hofkriegsrat. Ung. Denkbuch. 14. 363. fasc. 1574. Verzeichniss etc; Protocollum I. köt. T595- Jún. 21. Haym főkapitány Mátyás főherceghez. Csányba 10 ember menjen,; Bilkei-Turbuly 111. 360 Takáts: Rajzok II. 68.; Szántó 1980. 39. 361 Szántó 1980. 62-63.; Bilkei-Turbuly 100. (Rajky Albert Rajk várának, Eördögh György Pölöskének a vajdája), 140. sz. jegyzet. 362 Takáts: Thengöldi 235., 418. 363 Sárkánysziget kapitánya a Sárkány, Rajké a Rajky, Lövőn a Perneszy stb. család tagjai voltak, akik kötelezettek bizonyos számú őrség tartására. A várak magánkatonaságára: Bilkey-Turbuly 19., 22., 36-37., 48., 64., 84., 93., 95- 364 Roth 209. 365 A Haym féle Protocollum-kbnyvekben bukkannak fel a Zala menti, és a Zala és a Rába közti várak nevei. 1595. aug. 2-án Babócsára rendelt haramiákat Lövőről, Nádasd-ról, Mogyorósdról, Egervárról és Kemendről. 366 Koppány 1976. 170-171.; Takáts: Thengöldi 418.; Takáts: Rajzok III. 64. 367 Dornyay Béla: A somogy megyei Szőcsény és Csákány várairól. Vasi Szemle 1937. 203-220., 203-215.; Koppány 1976. 178-179.; HKA. 1572. máj. No. 77. 0074.; Müller 81.; Dávid 1992. 368 p)0rnyai Béla i. m. 203-215.; Karácsonyi 1922-1924. II. 24.; Koppány 1976. 148-150.; HKA. 1572. máj. No. 77. 0020.; Takáts: Thengöldi 418., 421., 530. 369 Koppány 1976. 176-177. 370 Csánki III. 667.; Z. m. lt. XII/i. Zalavári Konvent Hiteleshelyi Levéltára. I. 1966.; OL. Batthyány lt. Mis-siles. N. 36 324.; HKA. Hung. fasc. 13. fol. 85. 1566. márc; HKA. 1572. máj. No. 77. 0064.; Müller 73.; Marosi HTK. 1974. 53.; OL. E. 211. Limbus III. ser. Mili-taria F. 8. 1 568. febr. 10. 13. fasc; OL. Nádasdy lt. Mis-siles. Kapra Ferenc Nádasdy (II.) Ferenchez, 1588. szept. 13.; Takáts: Kanizsa 64.; MTK. II. 421.; Vándor László: Zala megye várai. Kiskomár vára. Zalai Hírlap, 1991. nov. 9. 371 Füssy 124-129., 158-159., 194-195.; Iványi Béla: Zalavár és a balatonhídvégi átkelő a török korban. In: A Göcseji Múzeum jubileumi évkönyve 1950-1960. Szerk.: Szentmihályi Imre: Zalaegerszeg, 1960., 161-180.; HKA. 1572. máj. No. 77. 0058.; Vándor László: Zala megye várai. Zalavár vára. Zalai Hírlap 1991. nov. 23. 372 HKA. 1572. máj. No. 77. 0072.; Bilkei-Turbuly 28., 37., 41.; Protocollum III. kötet. 1595. jún. 21.; Sági Károly: A zalacsányi török kori várak. In: A Göcseji Múzeum jubileumi évkönyve 1950-1960. Szerk.: Szentmihályi Imre: Zalaegerszeg, 1960., 131-134.; Vándor László: Zala megye várai. Kehida és Csány török kori várai. Zalai Hírlap 1991. szept. 28. 373 HKA. 1572. máj. No. 77. 0073. (Isaborral egy lapon). 374 Müller 81.; HKA. 1572. máj. No. 77. 0073. (Gétyével egy lapon.) 375 Csorba Csaba: Erődített és várrá alakított kolostorok a Dél-Dunántúl török kori végvári rendszerében. Somogy megye múltjából. Levéltári évkönyv 5. Szerk.: Kanyar József. Kaposvár, 1974., I3-47-Í i7-> I9> 21., 26., 30-31.; HKA. 1572. máj. No. 77. 0078.; OL. U et C. fasc. 77. n. 5; Vándor László: Zala megye várai. Várrá lett kolostorok. Zalai Hírlap 1991. júl. 20. 376 Holub III. (Peleske címszó); HKA. 1572. máj. No. 77. 0076.; Takáts: Thengöldi 418.; Protocollum I. kötet. 1595. aug. 2.; Takáts: Kanizsa 62.; Benda 1983. 52.; Koppány 1976. 328-330.; Vándor László: Zala megye várai. Pölöske vára. Zalai Hírlap 1991. aug. 3. 377 Szántó 1980. 39.; Takáts: Thengöldi 235., 251.; Vándor László: Zala megye várai. Törökkori várak Kanizsa környékén. Zalai Hírlap 1991. szept. 21. 378 Kerecseny: Szántó 1980. 39. (1570); Takáts: Thengöldi 235., 240. (1574); Khielmannsziget (Kilimán): Protocollum I. kötet 1595. ápr. 3., aug. 2.; Takáts: Kanizsa 62. 379 Feldakten 12. Nogarolla gróf jelentése, 1588. nov. 27.; Protocollum I. kötet. 1595. ápr. 3., jún. 6., júl. 30., aug. 15.; Takáts: Kanizsa 62., 64. 380 Holub III. (Buzádsziget címszó); Szántó 1980. 39.; 381 1567: XX. tc. 1 §.; HKA 1572. máj. No. 77. 0021.; Szántó 1980. 39., 62.; Feldakten. 12. Nogarolla gróf jelentése 1588. nov. 27.; Protocollum I. kötet. 1595. márc. 4.; ápr. 3., aug. 2. 382 Roth 173., 194. Az újudvari erőd felépítését a stájerok kezdeményezik 1578-ban; Protocollum I. kötet. 1595. jan. 4. után, febr. 4., ápr. 3., jún. 6.; Takáts: Kanizsa 62. 383 Szántó 1980. 39.; Takáts: Thengöldi 420. 384 Holub III. (Szentgyörgy címszó); Vándor László: A Zala megyei castellumok kutatásának eredményei. Cast-rum Bene 2. Szerk.: J. Cabello Budapest, 1992., 206-209. 385 Bilkei-Turbuly 45., 46.; Vándor László: Zala megye várai. Török kori várak Kanizsa környékén. Zalai Hírlap 1991. szept. 21. 386 protocollum I. köt. 1595. júl. 30-aug. 10.; Cerwinka 417- 387 Takáts: Thengöldi 240.; Bilkei-Turbuly 45., 46.; Vándor László: Zala megye várai. Török kori várak Kanizsa környékén. Zalai Hírlap 1991. szept. 21. 388 HKA. 1572. máj. No. 77. 0066.; Takáts: Thengöldi 240., 251. 389 HKA. 1572. máj. No. 77. 0019. (Molnárival egy lapon); Wien. Kriegsarchiv. Hofkriegsrat. Protocolla. Re- Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig 353 gistratur. D, K, T, 1566-1572. N. 141. 1568. ápr.; Pataki 25.; Marosi 1974. 57.; Roth 202., 203., 211. 390 Roth 151-214.; Takáts Sándor: Stájerország magyar huszárjai. In: Takáts: Emlékezzünk I. 254-255. 3,1 Takáts: Rajzok a török világból II. 68.; Roth 204. 392 Roth 204. Zrínyi és Khielmann abban állapodott meg, hogy három őrházat kell építeni, egyet Bajcsa, Keresztúr és Fityeháza között, egyet „Bernassehase"-n, és egyet Csákányban.; Takáts: Emlékezzünk 254. (Stájer tartományi levéltár. Kriegswesen. 568. fasc. 1579. hivatkozással) Zrínyi György levelét idézi Károly főherceghez, melyben kéri, hogy Fityeházán, „Pernezy-házán" és Szentmiklóson őrházakat építsenek. A két kutató bizonyosan azonos eseménnyel foglalkozik, a három helységből azonban csak egy azonosat közölnek. Szentmiklós és Csákány szomszéd falvak, a két bizonytalan helység, különösen tekintetbe véve a középkori németben a „P" és „B" keverését, azonosnak vehető. 393 Marosi HTK. 1974. 56.; Roth 165.; Takáts: Thengöl-di 246., 418.; Benda 1983. 53. 394 HKA. 1572. má. No. 77. 0019. (Keresztúrral egy lapon); Roth 208., 209., 211. 395 Takáts: Thengöldi 248. 396 A szombathelyi egyházmegye schematizmusa. Szombathely, 1972. 135; Századok 1882. 476. 1. lbj.; HKA. 1572. máj. No. 77. 0075; Szántó 1980. 62., Takáts: Thengöldi 418.; Benda 1983. 53.; C.J. H. II. 1618. 49. cikkely 18. §. 397 Protocollum I. kötet. 1595. aug. 2. Haym főkapitány jelentése Mátyás főherceghez, melyben felsorolja, honnan rendelt haramiákat Babócsára. 398 Méri 87. III. tábla: Staatsarchiv. Turcica. 1576. júl. 7. Kisserényi Gábor jelentése Komárból. 399 Steirmarkisches Landesarchiv. Kriegswesen 790. fasc. 1579. dec. 18. Kanizsa., Budai pasák 208. V. KANIZSA TOROK URALOM ALATT (1600. OKTÓBER 22.-1690. ÁPRILIS 13.) 1. A török közigazgatás kiépülése. Kanizsa és a kanizsai vilajet Kanizsa várának elfoglalása után a törökök a vár körül egy újabb vilajetet (elajetet) szerveztek. Ez a tartomány a budai, a temesvári és az alig négy évvel korábban létrejött egri után a negyedik volt Magyarország területén. Az új közigazgatási egység megszervezése a terjeszkedésre épülő török birodalom önigazoló politikájának része volt, amennyiben már 1594 óta folyamatosan kísérleteztek egy dunántúli új vilajet megalakításával, amely a tizenötéves háború során elért - valójában kismértékű - térnyerésük alapján a hosszú háború eredményességét volt hivatva bizonyítani. Ilyen volt a szigetvári beglerbégség 1594 augusztusa és 1597 májusa között, valamint a győri 1594 szeptemberétől három és fél évig, és a pápai ugyanezen év októberétől 1597 augusztusáig. A kanizsai foglalás ugyanúgy nem járt számbavehető területgyarapodással, mint az előzőek, de 90 évre mégis lehetőséget adott az annyira óhajtott tartomány megszervezésére.1 A vilajetek kormányzása a közigazgatásban, pénzügyekben, külpolitikában, vallási és hadi dolgokban pontosan olyan egységes volt, mint a török birodalom egészének igazgatása. A vilajet élén a beglerbég állt, a bégek bégje, akinek tisztségével többnyire együttjárt a pasa cím is. Kinevezését a szultáni udvartól nyerte, amely úgy tartotta kézben e hivatal viselőit, hogy csak rövid ideig hagyta őket egy helyen. Sajnálatos, hogy az oszmán kancelláriai gyakorlatban éppen ezekben az években veszik ki az a jó szokás, hogy a fő tisztségviselők javadalmait, és velük együtt kinevezésük idejét a ruznámcsékba beikatják. így a kanizsai pasák kilétéről sokkal kevesebb a precíz információnk, mint a korábbi században akár az egyes szandzsákok alacsonyabbrendű hivatalnokairól. Még azt sem tudjuk egyértelműen, ki volt az első kanizsai pasa, csak annyit, hogy rövid időn belül két Hasszán nevű követte egymást. Az egyik forrás szerint Tirjáki Hasszán pasát nevezték azonnal ki, akit a magyar források Kücsük előnévvel illetnek. Egy másik forrás, amely Tirjáki Hasszán életútját kívánja megrajzolni, kegyes csúsztatásaival eziránt kétségeket kelt, így ez a kérdés egyelőre nyitva marad. Annyi bizonyos, hogy Tirjáki Hasszán a szigetvári beglerbégsé-get bírta 1595-ben, majd boszniai, budai (háromszor is) és kanizsai pasa is volt, sőt vezíri címmel is felruházták, ami ekkor még nem járt feltétlenül együtt ezekkel a méltóságokkal. Gévay Antal 1601 júliusától 1604 júliusáig teszi kanizsai működésének idejét. A különböző forrásokból 37 kanizsai pasa neve ismert eddig a 90 éves török uralom idejéből, de ez a szám sem nem teljes, sem nem pontos.2 A beglerbég hatásköre tartományában minden kérdésre kiterjedt, s ezért, hiszen mindenhez nem érthetett, vilajetjének székhelyén tanácsadó testülete működött, amelyet törökül dívánnak neveztek. Ennek tagjai voltak a katonai parancsnokok, a polgári főtisztviselők, a kádi, a mufti és a deftedár. A kádi elsősorban a bíráskodás, a mufti az egyházi ügyek, a deftedár pedig a pénzügyek intézője volt. Feladatkörük azonban sok mindenben átfedte egymást, és végeredményben függetlenségüket az is biztosította egymással szemben, hogy kinevezésük, ugyanúgy mint a beglerbégé, nem helyben, hanem a központi szervek részéről történt. Végezetül a díván tagjai voltak a pasa bizalmasai is. A díván szerepe tanácsadásra kor- 354 Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig látozódott, nem volt a pasára nézve véleménye kötelező, bár általában elfogadásra talált. Hogy mikor és milyen ügyekben, és egyáltalán összehívásra került-e, az a tartomány urának döntésétől függött. A kisebb közigazgatási egységek, amelyeknek önálló katonai és polgári közigazgatásuk volt, a szandzsákok (vagy livák) voltak, amelyeknek az élén a bégek álltak, akiknek kinevezése ugyancsak központi hatáskörben történt. A szandzsákok kisebb közigazgatási egységei a nahijék, ezen belül voltak a kádik bírói körzetei, amit kazának neveztek. A szandzsákok és nahijék területe az adózó helyek összeírásai alapján eléggé mozgónak és bizonytalannak tűnik. A magyarországi török hódoltságban a vilajetek nem voltak egyenrangúak. A budai vilajet kiemelkedett ezek sorából. A budai pasa néha már a 16. században is, de 1623-tól rendszeresen vezíri ranggal volt felruházva. Ezt a címet, amely korábban egy főt, a birodalom katonai és közigazgatási vezetőjét jelentette, a 16 század közepe tájától a legfontosabb tartományok vezetői is viselték, s a legfőbb vezír nagyvezíri címe ezért alakult ki. A vezírség a budai pasának főhatóságot biztosított a magyarországi és a boszniai vilajetek felett.3 A kanizsai vilajet megalakításakor - mint már korábban jeleztük - a törökök csak igen kismértékben vehették figyelembe az újonnan meghódított területeket, hiszen Kanizsával csak egy nagyon keskeny sáv került a birodalomhoz. így a várat körülvevő néhány tucat falu mellett az új igazgatási egység más vilajetektől kapta területeit. A Dunántúl hódoltatott részei kezdettől a budai vilejethez tartoztak. A valóban meghódított falvakon kívül a mélyen a magyar végvárak mögött lévő települések egy része - később mind nagyobb hányada -is megfizette a török adót, megváltva ezzel magának a viszonylagos békességet, remélve, hogy ha török földesura is van, akkor elkerülik a dúló portyák. így a koppányi szandzsák adóztatása a somogyi várak mögött már 1563-ban elérte a zalai megyehatárt Ko-már táján, 1565-66-ban már a töröknek adózik egész Somogy és a Kanizsa környéki falvak is, a Kanizsa folyó vonaláig Gelsétől Zákányig.4 Szigetvár szandzsák megalakulása után ezek a falvak Kaposvár na-hijén belül ide tartoztak. 1580 körül történik az a szomorú változás, amikor a török adóztatás először mélyen benyúlik Kanizsa vára mögé. A zalavári nahi-je (koppányi szandzsák) falvai a Göcsej vidékig nyúlnak. 1579-ben értesülünk először a kanizsai nahife létéről, amely a szigetvári szandzsákhoz tartozott. 1600-ban Kanizsa vilajetje ezek felett a részek felett vette át a szerepet. Ez az átszervezési folyamat azonban nyilván nem egyik napról a másikra ment végbe. A kezdeti időkből vannak olyan - egyelőre nem eléggé alátámasztott - adatok, hogy Kanizsa először még szaljánés, azaz a tímárrendszert nem ismerő vilajet volt, ahol a beglerbég is - bevételek híján - évi fizetéssel látta el tisztét. Az új tartomány kialakításánál a budai vilajettől csatolták ide a pécsi és szigetvári, a boszniai vilajettől pedig a pozsegai szandzsákot. Szigetvárhoz Somogy déli részei és a fontos drávai átkelők tartoztak, Pécs Szekcső környékét kivéve Baranya nagy részét, és Tolnából Szászvár körül egy darabot tartott az uralma alatt.5 Az 1616-1630 között szinte folyamatosan vezetett bevételi és kiadási kimutatások későbbi feldolgozása vethet majd fényt a kanizsai vilajet határainak kialakulására, illetve stabilitására. Egyelőre csak annyi bizonyos, hogy a dzsizje-adót eleinte a zvorniki és a pozsegai szandzsákból, a magyar végektől ugyancsak messze eső Srebrenicából és a „háború földjéről" gyűjtötték be, melyekhez igen hamar csatlakozott a szigetvári és a pécsi szandzsák. 1616. június 9.-1617. július 9. között a kanizsai kincstári napló együttesen 9299204. akcse bevételt tüntet fel dzsizjéből. A második bevételi csoport a mukátákból származott. Ez a speciális, a szultán számára lekötött adók, vámok és illetékek köréből állt, tartalmazta az eszéki hídátkelési díjat, a környék cigányainak adóit, a marhák és a rideg állatok utáni illetéket és egyebeket, amely ugyanerre az időre vetítve 1880375 akcsét tett ki. Mindebből az szűrhető le, hogy legkésőbb ettől az időtől kezdve a vilajetet a pécsi, a szigetvári és a pozsegai szandzsák alkotta. Ugyanakkor szokatlan a török közigazgatásban, hogy a beglerbégségtől távol eső vidékek adóit is Kanizsának juttatták, nyilván a katonailag fontos, ám önmagát fenntartani nem tudó vilajet jövedelmének kiegészítésére. Ha a kiadási rovatot tekintjük, akkor kiderül, hogy a kimenő pénzek zöme a várkatonák zsoldjára kellett. Babócsa, Barcs, Berzence, Kanizsa, Kaposvár, Nádasd, Pécs, Szászvár, Szigetvár őrségét fizették Kanizsáról, azaz csupa Drávától északra fekvő várat, a pozsegai szandzsák erődítményei teljességgel hiányoznak a felsorolásból. Ennek két oka lehetett: vagy nem a kincstár fizette az itt szolgálatot teljesítők zsoldját, vagy ami valószínűbb, más tartományhoz, konkrétan Boszniához tartoztak ebben a vonatkozásban. Maga a kanizsai beglerbég pedig jövedelemként folyamatosan hász birtokként bírta a szigetvári, és a gyakran a pécsi térséget.6 A vilajet egyre fogyatkozó és sokat sanyargatott népességének adójából az 1618-1619-es esztendőben a zsoldjegyzékek alapján a következő létszámot kellett eltartania: a kanizsai vár őrsége 1372 fő a segesdi vár őrsége 444 fő a berencei vár őrsége 349 fő a babócsai vár őrsége 359 fő a szigetvári vár őrsége 429 fő a barcsai vár őrsége 178 fő a pécsi vár őrsége 249 fő a kaposvári vár őrsége 309 fő a nádasdi vár őrsége 46 fő a sási vár őrsége 55 fő az eszek híd őrsége 3i fő Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig 355 Az összesen 3821 főnyi létszám, amely a vilajet váraiban tartózkodott, döntően a katonaságot takarja, de itt szerepelnek mindazok, akik állami díjazást kaptak: a papok (egyházi alkalmazottak), tanítók, raktárosok, mesteremberek és csauszok, mintegy 45 ember. A vilajet számára szükséges napi zsold 38478 akcse volt, ami évi 14044470 akcsét tett ki. Mint korábban már említettük, 1616-17-ben a bevétel 11179579 akcse volt az adókból, így világosan látszik, hogy a kanizsai vár tartománya nem tudta önmagát fenntartani, központi támogatásra, más vilajetekből átadott bevételekre szorult.7 A bennünket közelebbről érdeklő kanizsai várban a zsoldjegyzék alapján megismerhetjük a katonaság összetételét. A janicsárok (müsztahfizok) 84-en voltak, élükön egy agával (aki egyben a vár katonai parancsnoka is volt) és két helyettesével. Az ő zsoldjegyzékükön szerepel egy pap (khátib) is. A legénység nyolc szakaszra (bölük) oszlott, a tizedessel (szerbölük) az élen. Az azábok (gyalogosok) 11 csapatot (dzseámet) alkottak, mindegyik élén egy agával, összesen 569-en voltak. E rendes, a janicsárokkal vetélkedő gyalogkatonaságot egészítették ki a marta-lócok, akiket zömükben a délszlávok közül toboroztak, Kanizsán 63-an voltak. Az ulufedzsinek nevezet lovasság 10 dzseámetben 584 főből állt. Az egyes csapatok mind a gyalogságnál, mind a lovasságnál eléggé eltérő létszámot mutatnak, az előbbieknél 129-25, az utóbbiaknál 100-41 fő között. A műszaki alakulatokhoz tartoztak a tüzérek (top-csik) 34 fővel, egy aga vezetésével, három szakaszra osztva. A csapatok készletei házilag készültek, a fegyvergyártók a dzsebedzsik voltak, akik egy bölüköt alkottak, az agával és helyettesével 12 főt tettek ki. Egyben a fegyvertár készleteit is ők tartották számon. A zenészek (mehterek) igen fontos részei voltak a török haderőnek, ők öntötték a lelkesedést a seregbe, 6-an szolgáltak Kanizsán. A futári, követi és sok egyéb fontos megbízást teljesítő csauszok létszáma 5 fő volt. A kincstári raktárak felügyeletét 8-an látták el egy aga vezetésével. Köztük egy ács (neddzsár), akinek zsoldja jóval magasabb volt, mint az őket irányító agáé. Ennek alapján joggal gyaníthatjuk, hogy ő volt a fából épült vár építészeti felügyelője. Két fő mellé a diák jelzőt írták, ezek voltak az írásbeli munka végzői. Leginkább államköltségen épültek a templomok és az iskolák, amelyeknek személyzete is a zsoldjegyzéken szerepel. A templomokat azon az alapon különböztették meg, hogy a közjogi jelentőségű nagy istentiszteletet, - melynek fő részét a császárért és a birodalomért mondott nagy imádság tette ki - a khutbét hol tartották. Ahol a khutbét imádkoztak, az a dzsámi, mindig nagyobb és jelentősebb épület, mint a kisebb szertartások számára készült meszdzsid. A dzsámi és a meszdzsid közti törvényesen megállapított különb- ség azonban a hódoltságban nem volt mindenütt tartható. A lakosság majdnem kizárólag a császár zsoldján lévő katona és tisztviselő volt, akik számára a khutbe imádkozást biztosítani kellett, ezért kisebb rangú papot is felruházhattak ezzel a joggal. Az egyházi személyzet rangfokozata a következőképpen alakult: 1. a khátib (aki az ünnepélyes pénteki istentiszteletet tartja, csak dzsámikban található), 2. az imám (aki a rendes lelkészi teendőket látja el), 3. a müezzin (aki a templomok tornyaiból énekli naponta ötször az előírt imákat). Ezenkívül a templomokban kisegítő és szolgaszemélyzet is volt. A kanizsai templom 1619-ben dzsámi volt, élén Edrisz nevű pappal, aki egy személyben három hivatalt is ellátott. Ő volt a khátib, az imám, és bizonyos zsoltárok énekese is, így összesen 38 akcse napi ellátmányt kapott. Mellette két müezzin, akik közül az egyiknek szintén három hivatala volt. Munkájukat a müezzinek közé sorolható kántorok segítették. Ezenkívül a templom személyzetéhez tartozott a csarnokfelügyelő (szermahfil), aki az épület belső rendjére és tisztaságára ügyelt, valamint a szolgaszemélyzetnek parancsolt, egy kájjim, aki a templom vagyonának és jövedelmének volt a gondozója, és két énekes. A vallási élettel keleten az oktatásügy máig hatóan a legszorosabb kapcsolatban van. így a kanizsai zsoldjegyzékben az egyházi személyek között találjuk meg a tanítókat és tanárokat is. Az állam gondoskodott a török birodalomban arról, hogy a lelki szükségletek mellett az igaz hívők a tudományok alapelemeit is elsajátítsák. Az iskoláknak két fokozata volt ismeretes, a népiskola, vagy mekteb, melyet minden helyen találunk, ahol nagyobb számú gyerek volt. Emellett a nagyobb városokban, köztük Kanizsán is létezett a felsőbb iskola, a medresze. Míg a népiskoláknál tanhelyiségül általában a templomok szolgáltak, addig a felsőbb iskolának már külön helyisége volt, és az oktatás kiterjedt a mennyiségtan, csillagászat, természettudományok, orvostan és a bölcsészet körére is. A tanárok iskolai fokozat alapján kapták a fizetésüket, a kanizsai népiskolában tanító moallim 8, a medreszében tanító tanár 30 akcse fizetést kapott. Remélhetőleg egyszer majd előkerülnek későbbi kanizsai zsoldjegyzékek is, amelyek lehetőséget adnak összehasonlításokra, ill. a 90 éves török uralom további elemzésére.8 A 17. század második felében a kanizsai vilajetet átszervezték, és nagymértékben kiterjesztették. Amennyiben a viszonyokat jól ismerő Evlia Cselebi-nek hitelt adhatunk, hét szandzsák tartozik ide, az említett Szigetvár és Pécs mellett önálló szandzsáknak mondja Kaposvárt, Siklóst, ide kapcsolja Kop-pányt és két szlavóniai szandzsákot, az addig a boszniai vilajet részét képező Jakovát (Diakovár - ma Djakovo) és a már említett Pozsegát (ma Slavonska Pozega [Horvátország]). A török történetíró szerint az „ellenség kezében van" Eger szeg és Kemenvár (ma Kemendollár) szandzsákja.9 356 Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig A török adóztatás alapját az adóösszeírások képezték, amelyet az előretörő hadsereg nyomában járó adóösszeírók állítottak össze. Helységenként három év eredményei alapján számították ki a különféle adók és szolgáltatások összegét, és ezt török ezüstpénzben, akcséban fejezték ki. (A 16. század közepén 50 akcse egy magyar forintot ért.) Ez után jelölték ki a kincstár kezelésében lévő hász birtokokat, ill. a javadalmul átengedett hász-, ziamet- és timárbirto-kokat. Az ezer akcsénél kisebb javadalmú birtokokat a beglerbég adta, ennél nagyobb jövedelmű birtokra csak biztosító írást (tekére) adhatott, a végleges döntés, a „berát" kiadása a Porta joga volt. A források feltáratlansága, ill. hiánya miatt a kanizsai vilajet adóviszonyait, javadalmi birtokviszonyait ma még, mint láttuk, kevéssé ismerjük. Az eddig hozzáférhető források a későbbi vilajet területére csak az 1600-at megelőző időszakról vannak, amiket a lakosságszám, a pusztulás és a források hiányosságai miatt sem vehetünk figyelembe. 1619-ben pontosan a kanizsai környékről tudjuk, az egykori uradalom hatvanhét falujából és mezővárosából ötvennégy „deserta" vagy „nescitur", s csak tizenháromban van némi lakosság.10 A török birodalomban minden birtok után meg kellett fizetni az államnak a harácsot (haradzs, dzsiz-je), amennyiben a tulajdonosnak házán, földjén és szőlőjén kívül állatokban, borban és ingóságokban 300 akcse értékű vagyona volt. Ezen az alapon a 16. század közepéig szedték az adót, amikoris annak ösz-szege 50 akcse volt. A század 70-es éveitől azonban már szigorúbban jártak el, az adót az ingatlan vagyontól függetlenül mindenkitől beszedték. A kincstár ezen kívül magához vonta a borkimérést, a malomtartást, a halászati jogot, a vásárpénzeket, valamint a bírságokat, büntetéspénzeket. A harácson túl fizették a kapuadót a szpáhinak, vagy a föld birtokosának, amelynek összege 50 akcse volt, ezt két részletben, tavaszai és ősszel kellett befizetni. A termés és az állatok után tized járt, szedtek adót több állat után legelőhasználat fejében, s az adók a későbbiekben tovább szigorodtak és még rafináltabbak lettek. A török adóztatás sok hasonlóságot mutatott a magyarországival, ami nem tekinthető véletlennek. Ugyanakkor a korszak nagy részében a török fennhatóság alá került terület jobbágysága adóját a volt magyar földesúr is behajtotta. A legnagyobb hűbérbirtoka a pasának volt. A hász (khász) birtokokon a 100 000 akcse feletti jövedelmet adó szultáni vagy főtisztviselői javadalmakat értjük. Ziamet volt a neve a 20000 akcsénél többet jövedelmező, tímár pedig az ennél kisebb hozamú birtokoknak Evlia Cselebi szerint a kanizsai pasa jövedelme (1664 körül) 600 890 akcse volt. Tizenkét ziametet és ötszázharminchárom tímárbirtokost tartottak nyilván területén.11 A török uralom alá került dél-zalai területek a hódítás után betagozódtak ebbe a rendszerbe, és új földesurakat kaptak. Az itt kialakult viszonyok a források feltáratlansága miatt ma még részleteiben nem ismertek. A lakosság száma különösen az állandó hadiállapotban lévő Kanzsa környékén nagyon váltakozó volt. A parasztok, akiknek nem volt hova menniük, az egyes hadiesemények után visszaszivárogtak, és újjáépítették falvaikat. A 16. században elkezdődött folyamat nem állt meg, egyre újabb települések váltak elhagyatottá, de néhány, különösen a jobb adottságúak közül, minden pusztítás után megújult. Ilyen volt például Hahót, Újudvar, Gelse, Sormás és Bakónak. Gelsén 1639-ben protestáns prédikátor működéséről is tudunk, Csillag Dávid személyében.12 A török 1648-ban Hahót, Gelse, Szentbalázs és Kacorlak polgárait hajtotta vármunkára.13 Gelsén 1666-ban 8 házas jobbágycsalád élt, közülük 4-nek 2-2 marhája volt.14 Szepetnek 1670-ig tartotta magát, ekkor maradt pusztán és csak a visszafoglalás után települt újra.15 E falvak zöme szpáhi birtok volt. Török földesuruknak házanként vagy falvanként évi egy összegben adóztak. Hahóton házanként évi egy birodalmi tallérral, Újudvaron a falu évi 10 Ft-tal, természetbeni szolgáltatásokkal és robottal. A legjelentősebb Kanizsa környéki falu, Gelse birtokosa maga a kanizsai pasa volt, akinek együttesen évi 17 Ft-tal, 1 kas méhhel rótták le a járandóságot. Úgy tűnik, a szultánnak járó adót egységben 8 Ft-ban állapították meg évenként.16 Az elpusztult területek népességének némi gyarapodása ebben az időben csak egy forrásból táplálkozott, elsősorban Baranyába, Tolnába és Somogyba megindult a délszláv lakosság beáramlása. Az ún. rác falvak inkább a határtól távolabb alakultak ki, ilyenekről Kanizsa környékén nem tudunk.17 2. Az 1601. évi visszafoglalási kísérlet A vár török kézre kerülése igen érzékeny csapást mért a magyarországi végvárvonalra. A nagyvezír, Ibrahim, miután Kanizsát elfoglalta és téli szállásra vonult, megkísérelte újból felvenni a béketárgyalások fonalát, de mielőtt a megbízottak összeülhettek volna, meghalt, így a kezdeményezés abbamaradt. Utóda, az ostromban részt vevő Lala Mehmet nem folytatta elődje útját.18 160i-ben döntés született arról, hogy az előző évi kudarcok kiküszöbölésére két jelentős sereg indul a török ellen. A Kanizsa alatt kudarcot vallott Mer-coeur herceg most Fehérvár ostromára indult, míg Kanizsa alá Ferdinánd főherceg seregei érkeztek stájer és itáliai szövetséges hadakkal. A vár visszavételéért 1601. február 3-án Zala vármegye is könyörgött az országgyűlésen, és ezúttal nem talált süket fülekre. Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig 357 Az előkészületek már nyáron megindultak, amikor Mátyás főherceg parancsára megkezdték a sütőkemencék és istállók számbavételét Kőszeg, Körmend és Kanizsa környékén.19 Kanizsa sorsa ekkor már európai politikai üggyé vált, maga a pápa is felszólalt az érdekében. A Rudolf császárhoz írt levél szerint: „Kanizsa a gráci főhercegek tartózkodási helye, az Itáliába vezető út kapuja, új háborúk írmagja, amely a török birtokában maradva, éppen Itáliához való közelsége miatt, a kereszténységnek igen káros gyümölcsöket teremne; visszaszerzésére kell tehát törekedni az olasz fejedelmek segítségével, akik erre a célra felajánlják közreműködésüket.. . "20 Az ígért segítség nem maradt el. Ferdinánd főherceg seregéhez jelentős olasz egységek csatlakoztak. Augusztus 21-én Medici a toscanai segélycsapatokkal Grácból elindult Kanizsa felé. 22-én követte őt a császári hadsereg zöme Vicenzo Gonzaga mantovai fejedelem vezetése alatt; 23-án Ferdinánd és Miksa főherceg az Orfeo Galeani ezredes vezette tüzérséggel és végül Madruzzi a spanyol segédcsapatokkal. A nemzetközi haderő találkozási helye Ternitz volt, ahová 31-én megérkezett a Flamino Delfini vezette pápai hadsereg is. A pápai had parancsnoka a pápa unokaöccse, Aldobrandini lett volna, ő azonban megbetegedett és Varasdon szeptember 16-án meghalt. Ferdinánd főherceg itt szeptember 3-án szemlét tartott, majd másnap az egész tábor megindult Kanizsa felé. Az ostromló sereg mintegy 30 000 embert számlált, kb. 50-100 ágyúval, de ezekhez nem volt megfelelő számú vontató ló. 6000 lövedéket vittek magukkal, de ebből 1800 a mocsárba veszett. Az ágyúk kezeléséhez 1000 tüzér kellett volna, de csak 500 volt, ezekből is sokan megszöktek. Az ostromra induló sereghez csatlakozott a terepet jól ismerő Zrínyi György vezetésével egy kisebb magyar egység is. A kedvezőtlen előjelekkel induló hadjáratot a gyors sikerre alapozták, hiszen ősszel indult, de ez azt is jelentette, hogy a török nem tudott már felmentő sereget hadrendbe állítani. Az elővédet alkotó pápai hadosztály 9-én megközelítette Kanizsát, a vezérek Medici, Gonzaga és Galeani még aznap kikémleltették a vár környékét, majd 10-én reggel a vár alá nyomultak, ahová estére megérkezett maga a fősereg is. Másnap érkezett meg az utóvéd, a toscanaiak, akik még aznap átkeltek a Kanizsa folyón és 18-án befejezték a minden oldalról történő körülzárást.21 A várban tartózkodó török létszámát kb. 1000 főre lehetett becsülni. Bőven el voltak látva lőszerrel és élelemmel. Az ostromló sereg ugyanakkor a tüzérségi hiányok mellett élelmiszerellátási problémákkal küzdött, és nem volt elég anyaga a mocsár feltöltéséhez sem. Egy szemtanú szerint az utolsó pillanatban a sereg szeme láttára 300 szekér ment be élelmiszerrel a várba. A sereg csak ezután döntött úgy, hogy megkeresse az előző évben Ibrahim által használt átjárót, s nagy részük 3c ágyúval átmenjen a keleti partra, nyugaton főleg csak a pápai katonaságot hagyva. A pápaiak 25 napig vesztegeltek a nyugati parton anélkül, hogy bármi eredményt elértek volna, miközben a sereg jórésze keményen harcolt. Egyetlen hadműveletük, kísérlet a nyugati kapu hídjának elfoglalására, szeptember 29-én sikertelen maradt. Csak ezután hívták át őket, és kapcsolódtak az érdemi ostromba.22 Az ostromot Orfeo Galeani irányította. A tüzérparancsnok három ütege a keleti oldal két bástyáját és a kapu felett emelt tornyot szinte földig rombolta. Parancsára a mocsár betöltéséhez kezdtek, de az igavonó barmok a takarmányhiánytól és a hidegtől oly elgyengültek voltak, hogy a munkára a katonák lovait kellett befogni. Október 2-án azonban elesett Galeani ezredes, a tüzérség parancsnoka, és minden jel arra mutat, hogy az őt eltaláló puskalövés nem a törökök felől érkezett, hanem saját emberei közül ölte meg valaki, valószínűleg szándékosan. Helyét Chesi báró (a pápai sereg építésze) foglalta el. Az események különben nagyon lassan haladtak. A szövetséges sereg a mocsár feltöltésével kísérletezett, mindez azonban jelentős emberveszteséggel járt, és eredményre sem vezetett. Egyedül a tüzérség dolgozott eredményesen továbbra is, amely a főkapuhoz vezető híd körül a védműveket alaposan megrongálta. Ezért Ferdinánd úgy döntött, hogy 30 századot a pápai segély hadakból a főkapuval szemben helyez el. A törökök azonban vakmerően ellenálltak, sőt ellentámadásokat hajtottak végre, a sáncok felgyújtásával kísérleteztek. Az időjárás is az ellenség segítségére sietett, még ezen a napon nagy esőzések kezdődtek, s megjött a fagy is. Rossz időjárás közepette, nehéz körülmények között folytatták az ostromműveleteket. Több hét telt el, mikor rájöttek, hogy az eddigi módszerrel nem mennek semmire. Elhatározták, hogy fahidakat vernek az árokban lévő cölöpökre, így kísérlik meg a behatolást a falomladékon keresztül. Október 26-án megtették az előkészületeket a rohamra, átcsoportosították a tüzérséget. Magára a támadásra október 28-án került sor, az elkészített hidakon keresztül öt oszlopban. A műveletet nagy elszántsággal fedezet nélkül végezték. De amikor az árokhoz értek, nagy ágyútüzet kaptak. A támadó oszlopok élén azok a katonák haladtak, akik az előre elkészített hidat vitték, amivel a várárkon át akartak kelni. A török nagyfokú tüzelése miatt azonban ezt az alkotmányt cipelő katonák mind egy szálig elestek, a többiek pedig visszavonulót fújtak, de az átkelésre alkalmas szerkezetet a sűrű lövöldözés miatt otthagyták. Az ostromlók legnagyobb megszégyenítésére a törökök éjjel kilopóztak a várból és a hidat bevitték magukkal.23 Miközben Kanizsán az ostromlók kudarcot kudarcra halmoztak, Mercoeur herceg sokkal szerencsésebb volt, bevette Székesfehérvárt, és a felmentésre érkező nagyvezért is nyílt csatában legyőzte.24 Miután 25-én 358 Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig 28. kép. Kanizsa ostroma 1601-ben. (Dominicus Custos metszete.) a nagyvezér eltávozott Fehérvár alól, Mercoeur serege Pápára vonult vissza, ahol elhatározták, hogy Russworm gróf tábornagy 5000 gyalogossal és 2000 lovassal a nehéz helyzetben lévő Ferdinánd főherceg megsegítésére megy. A tábornagy november 14-én érkezett Kanizsa alá. A Kanizsa alatti táborban közben a betegség, a járvány is felütötte a fejét. Ugyanakkor az embertelen körülmények, a hideg, és az élelmezési problémák miatt rengetegen megszöktek. Hiába tették ki az akkor már teljesen rommá lőtt várral szemben a sáncokra először a Székesfehérvár bevételénél elesett török vezérek, majd a várat ostromlók nyugtalanítására kiküldött és a Herberstein által vezetett horvátok által szétvert tatárok fejeit, a kanizsai törököket nem tudták kétségbe ejteni. Ugyan több forrásból is tudjuk, hogy az élelmiszertartalékaiknak is a végén jártak, mégis kitartottak. Ha felmentő sereg nem is érkezett, az időjárás a törökök segítségére sietett. November 15-én Ferdinánd főherceg haditanácsot tartott, amelyen az ostrom folytatásáról vagy abbahagyásáról volt szó. Különösen az újonnan érkezett Russworm szorgalmazta a folytatást. Végül az olasz vezérek azon véleménye győzött, hogy várjanak néhány napig, hátha az egyre rosszabbodó időjárás szelídül egy kicsit, s akkor döntsenek véglegesen. Azonban ugyanezen az éjszakán, alighogy feloszlott a haditanács, viharos északi szél támadt, és hatalmas havazás kezdődött. Istvánffy azt írja „oly mély hó esett, minőre az emberek alig emlékeznek", s az éjjeli fagyban a különböző földbe ásott vermekbe húzódóttak közül 3000 ember lelte halálát. A sátrak nagy részének anyagát már korábban zsákok készítésére felhasználták, amelyekkel a földet hordták a mocsár betöltésére. A lovak és igavonó ökrök már korábban is a takarmányhiány miatt sorra hullottak, most a rendkívüli hidegben rakásra döglöttek. A viharos szél a következő napokban sem csökkent, s a hideg is csak erősödött. Ekkor a vezérek úgy határoztak, hogy abbahagyják az ostromot. Az elvonulás november 17-én kezdődött embertelen körülmények között. A teljesen szétzüllött sereg kénytelen volt otthagyni az ágyúkat és csaknem az összes málnájukat, amelyek elvontatásához sem ló, sem kötél nem volt. Még ha lett volna is vontató eszközük, a tengelyig sárba ült és aztán odafagyott lövegeket megmozdítani akkor sem tudták volna. Összesen 80 ágyú Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig 359 maradt Kanizsa alatt - amelyeket a lehetőségekhez képest megpróbáltak tönkretenni -, és lett a törökök zsákmánya. A visszavonuló sereg egy része Ferdinánd és a mantuai herceg vezetésével Csáktornya irányába vonult, és a különben egy napos utat 3 nap alatt megtéve - a fagytól és a török folyamatos támadásaitól rengeteg embert, köztük a katonákhoz tartozó nőket és gyermekeket veszítve - érkezett meg Csáktornyára, ahonnan a különböző seregek másmás irányba távoztak. Russworm, Nádasdy és Medici észak felé Kapornakon és Szombathelyen át Bécsbe ment. Konkrét adataink a pápai sereg veszteségeiről vannak, amely december 3-án érkezett Marburg-ba, ahol Delfini megszemlélte őket. A 10 000 fővel elindult pápai hadosztályból mindössze 3500-an maradtak.25 A török történetíró, Kjátib Cselebi is, aki az ostromról részletesen, a szokásos török túlzásokkal, de sok adatában más forrásból is megerősíthetően tudósít az ostromlott törökök nehéz helyzetéről, hosszan ír azokról a cselekről, amelyekkel a törökök az ostromlókkal elhitették, hogy mind lőszerrel, mind élelmiszerrel jól állnak. Például a Szigetvárra küldött segítségkérő küldönc szándékosan elhagyott egy ilyen tartalmú levelet. E szerint negyvenöt ágyú lett a törökök zsákmánya, négyezer „talján" puska és számtalan egyéb holmi.26 1601 decemberében kelt Jemicsi Haszán pasa nagyvezír jelentése a szultánhoz a Kanizsa körüli eseményekről. Szerinte negyvenkét ágyút zsákmányoltak, és a tábor egyéb felszerelése mellett nagymennyiségű lőport, amelynek elhordatására a pozse-gai béget rendelte ki. A nagyvezír szerint 6-7000 ostromlót vágtak le, akiknek fejét végigrakták a várfalon.27 Kanizsa visszafoglalási kísérlete több okból vallott kudarcot. A támadó sereg nem volt kellőképpen felkészülve az ostromra, kevés eszközzel rendelkezett a mocsár feltöltéséhez. Az ostromot kelet felől a vár legerősebb oldaláról erőltették, és csak a november 15-i haditanácson jöttek rá részben az ott lévő magyarok tanácsára, hogy nyugat felől kellett volna támadni, ahogy a török azt az előző évben tette. Az elkövetett katonai hibák mellett nem számoltak azzal sem, hogy a török ilyen rövid idő alatt fel tudja készíteni az ostromra a várat, ríem mérték fel kellően a védők elszántságát, ugyanakkor elkövették azt a hibát is, hogy szinte az orruk előtt bejuthatott a várba az utánpótlás. Mindezeknek a katonai hibáknak ellenére a kanizsai török olyan helyzetben volt, hogy ha az időjárás nem siet segítségére, a vár néhány napon belül elesett volna. A kudarc végül is nem az elkövetett hibák, hanem a rendkívüli időjárás miatt következett be. Az ostromló császári sereg a nagy emberveszteség mellett a nehezen pótolható tüzérségét is zsákmányul hagyta a törököknek. Az anyagi és emberveszteségen túl a sikertelenség lelkileg is megvi- selte a császári hadvezetést, amely ezután hosszú időre lemondott Kanizsa ostrommal történő visszavételéről. 1602 tavaszán a vilajet területéről 2000 parasztot vezényeltek a vár újjáépítésére. Kijavították a palánkot, a dzsámihoz egy minaretet emeltek, felépítették a szerájt, a hadiszertárt, és „egy-két" fürdőt is építettek. A környék lakossága, Kjátib Cselebi szerint háromezer ember hódolt be ezen a tavaszon a kanizsai pasának.28 3. A Kanizsával szembevetett végvárvonal kiépülése és első korszaka (1601-1664) A hatalmas költségekkel erősített kanizsai vár eleste és a visszavételére történt próbálkozás kudarca alapjaiban változtatta meg a katonai és politikai helyzetet a Balaton és a Mura közti térségben. A Kanizsa patak völgyén észak-dél irányban húzódó, majd Kanizsától északkeletre forduló védelmi vonal szétpattant. A megye délnyugati része török uralom alá került. Kanizsa elvesztése egyben a hozzá tartozó kisebb erődítmények jórészének a megsemmisülését is jelentette (Bajcsa, Fityeháza, Keresztúr, Molnári, Csákány, Szőcsény, Csány, Újudvar [Korpavár], Rajk, Sárkánysziget, Kacorlak, Gétye, Isabor, Khielmannszi-get). Egyedül a török által elfoglalt Kiskomár visszavételére és újjáépítésére került sor 1601-ben.29 Az alapvető feladat az új védelmi vonal kiépítése, és szervezetének kialakítása volt. A török Zala területén tudomásunk szerint nem kísérletezett egyetlen feladott erődítmény újjáépítésével, vagy új vár létesítésével. A magyar végvárvonal kialakítását, Kanizsa szerepének kiváltását nagymértékben sürgették az 1600 utáni első évek eseményei. A török ugyanis jól kihasználta a hirtelen támadt űrt. Az országban telelő tatár hadak 1603. január 19-én kanizsai kalauzaik segítségével Alsólendva, Szombathely vonalig raboltak és január 25-én már hatalmas zsákmányukkal Szigetváron voltak.30 A hadjáratot áprilisban megismételték, lényegesen nagyobb erőkkel. Gázi Giráj kán tatárjaihoz csatlakozott Hasszán kanizsai pasa és a boszniai pasa serege is, Szlovéniára törtek és végigdúlták.31 Válaszul Kollonich hajdúival megtámadta és felgyújtotta Kanizsát, de elfoglalni nem tudta.32 1604. május derekán a török az Alsó-Kerka-völgyi erődöket támadta meg, és végigrabolta a Muraközt. Az árvizek miatt Szécsisziget és Szeme-nye várával nem bírt, de Dobri erődítményét bevette és elpusztította.33 Az 1601. évi országgyűlés határozataiból kitűnik a cél: „hogy a Rába folyón túl azt a hosszan elnyúló vidéket, amely egészen Kanizsáig őrség nélkül áll és a nyilvános elvesztésének s az ellenség rablásainak kitéve van, Kanizsától erre felé néhány mérföld tá- 360 Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig volságban őrségekkel megmentsék". A rendek szorgalmazzák, hogy a védelem súlyát, amely ekkor a Rába átkelőinek környékén összpontosult, helyezzék előbbre, és Pölöskét, Egerszeget, Kapornakot, Zalabért, Kemendet, Lentit (Nemphti), Szécsiszigetet, Szentgrótot, Szemenyét és Alsólendvát őrizzék és néhányat ezek közül „fővéghelyekül kiválasszanak". 1602-ben és 1604-ben az ingyenmunkákat már ezekhez a várakhoz rendelték.34 A védelem szervezését és a viszonyok rendezését a török támadásokon kívül az is bonyolította, hogy 1605 májusában Bocskai hadai Némethy Gergely vezetésével átkelnek a Dunántúlra. A végvárak őrsége Bocskai pártjára áll. A török csapatok támogatják a hajdúkat.35 1606-ban a zsitvatoroki béke zárja a tizenöt éves háború és a Bocskai felkelés hadműveleteit. A Kanizsa körül kialakult zavaros helyzetet azonban a békekötésben sem lehetett tisztázni. Ezért a béke 17. §-a úgy rendelkezett: „Kanizsa vára és vidékének felügyelete a budai vezérbasa és Batthyány Ferenc grófra bizatik kötelességükké tétetvén az azokhoz tartozó javadalmak, valamint ezek jogai fölötti szigorú őrködést, hogy mindenek a maguk valóságban csorbítás nélkül sértetlenül hagyassanak, a vár építhető és javítható, de más új nem építhető...". 1608 októberében Ahmed szultán a béke megerősítését kimondva úgy foglalt állást, hogy a vitás hovatartozású Kanizsa körüli falvakat az említett két személy közreműködésével pontosan jelöljék ki.36 A békekötést követően kerül sor a végvárvonal első megszervezésére. Ebből az időből ismerünk a Batthyány levéltárból egy iratot, amely „Az mely Vegek Canisa ellen szükségesek vonanak es mellik végben menny embert keolleön tartany" címet viseli. A tervezet 28 várnevet tartalmaz és a beléjük javasolt létszámot is.37 1607-ben készült egy, az előző iratot felhasználó felterjesztés a Kanizsával szembeni végvárvonalról. Ebből tudjuk, hogy az újonnan létrejött dél-dunántúli (Kanizsával szembeni) főkapitányság 24 várában 1060 huszár, 300 archibusier, 1632 hajdú és 700 német katona állomásozott, akiknek egy havi zsoldja 21966 forint volt. Ez a végvárvonal még több olyan erődítményt foglalt magába, amelynek fenntartása a későbbiekben nem volt indokolt, illetve gazdaságos (Szemenye, Szentmiklós, Dobri, Csesztreg, Tárnok, [Puszta-] Szentpéter).38 A végleges végvárvonal és a Kanizsával szembeni végek teljes szervezeti kiépülése csak Bethlen dunántúli hadjáratának eseményei után mehettek végbe. 1620-ban Haller György és Halasi Fekete Péter kapitányok sorra megszerzik a dunántúli várakat, köztük Sümeget, Egervárt, Egerszeget. A várak magyar őrségének átállása elejét vette a török „segélynyújtásnak". 1621-ben Mehmet aga Kanizsa várának parancsnoka közös akcióra hívja a komáriakat, akik Bethlen követét is Kanizsán találják, de nem kap határozott választ. A zalai végváriak csak Bethlent, de nem a törököt fogadják el partnerül.39 A Kanizsával szembeni főkapitányság székhelye Körmend lett. Itt székelt a mindenkori főkapitány, aki az egész században a Batthyány család tagja volt. Maga a végvárvonal mélységben tagolt, a korábbi időkhöz hasonlóan elsősorban a nehezen áthatolható mocsaras völgyekre, vagy az úttalan erdős dombvidékekre támaszkodott. Az erődítmények egy nyitott szájú zsákot alkottak Kanizsa körül. Ennek déli szája Légrád volt a Muraköz „spiccén", folytatása a Zrínyiek muraközi kapitánysága Csáktornyával, amelyhez a Mura vonalát őrző górék tartoztak. A Kerka völgyét Szécsisziget, Lenti, Kányavár őrizte. (A későbbiekben Alsólendva is csatlakozik ehhez a sorhoz.) A nehezen járható Göcsej vidéken ekkor már nem volt erődítmény. A főkapitányi székhely Körmend, a Rábán túl és annak előterében Mogyorós és Tótfalu, majd a Zala völgyében Lövő, Egerszeg, Egervár (oldalvölgyben), Kemend, Bér, Szentgrót, Szentgyörgy vár, Zalavár és a zsák északi szája, a török területbe beékelt Kiskomár állt. A belső zalai vidékekre, mint egy előretolt hídfőállás Pölöske és Kapornak várai vigyáztak.40 Közülük Csáktornya, Alsólendva, Lenti, Kányavár, Peleske, Kemend, Szentgrót, Szentgyörgyvár magja középkori vár, várkastély volt, amit palánkfalakkal, külsővárral erődítettek. Kapornak és Zalavár ugyanígy megerődített kolostor volt, míg a többi a 16. században a szükség létrehozta föld-fa építésű palánkerőd. A várak nagyságrendileg, az őrség tekintetében, de méginkább fontosságukban nem voltak egyformák. Egerszeg vára, mintegy a középtengelyben a vicegenerális, a főkapitány helyettesének székhelye, a Zala átkelőjében a drávai átkelők kapuja volt. A stájer határ felé vezető legrövidebb út kapuja Lenti vára, a Muraköz kapujában Somogyot, így Kanizsa mögöttes részét figyelő Légrád vára, Kanizsa hátában pedig a mocsarak közé szorított földnyelven egy keskeny fonallal az országhoz kapcsolva, a Kanizsa mögötti területeket lezárni, ellenőrizni képes erődítmény, Kiskomár volt. így Egerszegnek 1638-ban 350, Lentinek 200, Légrádnak 200, Kiskomárnak pedig 360 főnyi őrsége volt. Az alsó határt Lövő és Bér képviselte 26-26 katonával. A század első felének végén 722 lovas és 1297 gyalogos, összesen 2019 fő királyi zsoldban álló katona állt szemben a zalai végeken a kanizsai törökkel.41 Ez a széttagolt katonai erő csak úgy volt képes a portyázások megakadályozására, hogy bevezette az ún. hírlövő mozsarak alkalmazását. A végházak kihasználva azt, hogy a köztük lévő távolság csekély, kidolgozták az őrhelyekről meghatározott számú lövéssel történő riasztást. Ez a módszer nem volt új, de hatásos kidolgozására és részletes szabályozására csak Kanizsa eleste után került sor. Batthyány I. Ádám Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig 36l 9. térkép. A Kanizsával szembeni Főkapitányság 1600-1690 362 Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástói a város török alóli felszabadulásáig 1664. január 17-1 főkapitányi utasításából ismerhetjük meg a hírközlés rendjét és a haderő szükség szerinti átcsoportosításának módját. A főkapitány meghagyta a kapitányoknak, hogy ha a török Pölöskét délről megkerülve átjutna a végvárvonalon, akkor a pölöskeiek egy ágyúlövéssel figyelmeztessék Kemen-det, az pedig ugyancsak egy lövéssel Egerszeget és Szentgrótot. Ezt hallva a négy végvár katonái minél nagyobb számban a lukafalvi malomnál gyülekezzenek, hogy együtt mehessenek az ellenségre. Ha ellenben az ellenség észak felé kanyarodott, akkor a pölöskeiek kettőt lőttek, a kemendiek egyet. Abban az esetben, ha a török már a Zala folyón is átkelt, Egerszeg kétszer lőtt, ezzel hírül adva a kemendi kapitánynak, hogy a lukasfalvi malomnál várakozókat rendelje be Egerszegre. Az egerszegi két lövés a második vonalba tartozó Körmendet is riasztotta, amelynek őrsége Katafánál (Vas vm.) gyülekezett és várt a további parancsra.42 A várak nagyságrendüknél és kiépítettségüknél fogva csak a szembenálló török haderő akcióinak elhárítására voltak alkalmasak. 1618-19-ben az egész kanizsai vilajet zsoldos hadereje 3821 ember volt, 1664-ben Evlia Cselebi szerint a javadalombirtokosok katonáival együtt a kanizsai pasának 5000 ember volt. A zalai végvárvonalnak azonban nem kellett egyedül ennyi emberrel szembenéznie, hiszen leszámítva a várakban maradó őrséget, a vilajet katonáinak a győri főkapitányságnak a Balaton vonalát védő zalai váraival, Keszthellyel, Szigligettel, Csobánccal és a Dráván túli Vend főkapitányság haderejével is számolnia kellett. A királyi végvári katonaságon kívül a főúri magánkatonaságokkal is komoly erőt képviseltek. A Batthyány családnak (amelynek tagjai a főkapitányságot nemzedékeken keresztül viselték) háromféle fegyveres erő állt rendelkezésére: a) A királyi kamara által fizetett 150 lovas és 100 gyalogos katona (az ún. „ország lovasai" és „ország gyalogosai") b) A reájuk ruházott adóból fizetett katonaság Főkapi- Év tánysági Körmendi Csákányi és hadak (két vicekapi- szentpéteri hadnagy- tányság lovasság ságban) 1630 436 lovas 126 lovas 31 lovas 1635 433 lovas - - 1637 436 lovas - - 1640 433 lovas 129 lovas - 1658 849 lovas 137 lovas 160 lovas c) A Batthyány család által fizetett és tartott ún. continuus udvar népe: 254 lovas és 350 gyalogos.43 A fenti adatokból megállapítható, hogy ha a papíron lévő létszámadatokat tekintjük, akkor a kanizsai töröknek és a magyar végbelieknek a létszámviszonyai megfeleltek egymásnak. Azonban ezek az adatok a fizetetlenség, a háború és a járványok következtében szinte soha nem voltak a valódi helyzettel szinkronban. Gyakori helyzetet világít meg 1650-ben Pö-löske kapitánya, Eördögh István levelében, amelyek a főkapitányhoz írt: ,,.. .igen kevesen szorultam a végházban, az szegénylegények mind elszéledtek, ki az aratás kedvéért, ki éhség miatt, kérném Nagyságodat ... bárcsak két hétre adna valahonnan akár csak tíz hajdút... "44 Bár pénzügyi okokból nem került rá sor, mégis napirenden volt, hogy Kanizsa ellensúlyát egy megfelelő, avagy néhány jelentősebb erődítménnyel teremtsék meg. 1618-ban a rendek három „őrhelynek", Zalavárnak, Lentinek és Egervárnak a kiépítését szorgalmazták. Közülük az utóbbit úgy vélték Magyarországnak, Zalavárt a királynak, Lentit pedig Stájerországnak kell vállalnia. Lenti várának átépítésére a 17. század közepén tervrajzok is készültek. Az egyik nagyméretű elővár-ral akarta a régi várat kibővíteni, a másik egy hatalmas ötszögű erődítményt képzelt el a kor legmodernebb elvei szerint, amelynek méreteit jellemzi, hogy a régi belső vár egész területe az új vár egyik bástyájának alapját képezte.45 Kanizsa török helyőrsége, és a Kanizsával szembevetett végek között békeállapot ide vagy oda, ugyanúgy hadiállapot állt fenn a 17. században is, mint a korábbi időszakokban. A végváriak minden eszközt megragadtak, hogy a töröknek ártsanak, és a törökök sem maradtak adósaik. Soha nem mondtak le arról sem, hogy Kanizsát csellel, vagy bármilyen eszközzel visszaszerezzék. 1607-ben például a komári főkapitány arról érdeklődik Batthyány Ferenctől, hogy Kanizsát elfoglalhatja, vagy felégetheti-e. Azt írja, hogy van benn egy emberük, név szerint Kerecsényi Péter, aki, ha hitlevelet kap, kijön a dolgot megbeszélni. Érdeklődik, hogy áll a törökkel kapcsolatos béketárgyalások ügye, megcsinálható-e egyáltalán a dolog.46 Történt ez egy esztendővel a zsitvatoroki békekötés után, mutatva azt is, hogy mennyire voltak tájékoztatva az eseményekről a magyar főtisztek. Különösen a közeli kiskomáriak voltak nagyon aktívak. 1630-ban a törökök juhait hajtották el a vár alól, válaszul Arm-hat aga néhány komári polgárt tett vasba.471639-ben Batthyány I. Ádám is nyíltan céloz a kanizsaiakhoz írt levelében a vár elfoglalására.48 1641-ben a magyar végváriak megütötték az igali vásárt. A nagy vállalkozáson 2891 dunántúli vitéz vett részt. A zsákmányból tartott kótyavetyén Körmenden 8862 Ft jött össze, a kiskomári, zalavári stb. kótyavetyéken ez az összeg 14283 Ft-ra emelkedett, azaz minden résztvevő 4 Ft 60 krajcárt kapott. A rabokat, lányokat, asszonyokat külön árverezték, ami további 5727 Ft-ot eredményezett.49 A szinte mindennapos kisebb-nagyobb csatározások ellenére, a komolyabb próbálkozások, a várak Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig 363 elleni támadások általában csak a tervezgetés szintjén maradtak. A végvárak elleni támadás ugyanis háborús ok volt, ezt egyik fél sem merte felsőbb utasítás nélkül megpróbálni. Éppen ezért keltett általános megdöbbenést a kanizsai török nyílt békeszegése Kiskomárnál. 1651 augusztusában a kanizsai török a pasa vezetésével 6-7000 emberrel megtámadta az annyi bosszúságot okozó kiskomári végházat. Négy ágyúval reggel 4 órától délután 3-ig tartott augusztus 15-én az ostrom. Mind a végbeliek, mind a török jelentős veszteségeket szenvedett. A hat kiskomári pattantyúsból csak egy maradt életben. A török három kocsi halottat vitt be Kanizsára. A várat nem sikerült elfoglalni, de a várost és a majort elégették, a komáriaknak csak egy napi élelmük maradt. Batthyány I. Ádám hitetlenkedve írja a nádornak, hogy ez béke idején megtörténhetett. Az események majdnem háborúba torkolltak. A vármegye nemesi felkelést rendelt el. Batthyány I. Ádám és Zrínyi Miklós hadai Kiskomár alá vonultak. Nyílt háború kitörése fenyegetett. A Haditanács segítséget ígért, a segélycsapatokat maga Pu-chaim a Haditanács alelnöke vezette. A mintegy 7000 főre duzzadt sereg augusztus 31-én válaszul a segesdi várat támadta meg. Az alsóvárost felgyújtották, és megkezdték a vár ágyúzását. A bécsi udvar azonban a vállalkozást leállította. Kiderült, hogy a kanizsaiak jóváhagyás nélküli vállalkozásáról volt szó. Zrínyi katonái fogták el a szultán Kanizsára küldött dorgáló levelét, melyben ezt írja: „nem tudjátok-e, hogy bennünket új bajok fenyegetnek? Hogy Ázsiát a szpáhik és janicsárok viszálya fenyegeti. Más helyről sincsenek jó híreink, nincs ideje most az elbizakodottságnak." A békebontók tettükért fejükkel fizettek.50 Hasonló módon állították le Zrínyi vállalkozását 1660-ban, amikor az égő Kanizsát próbálta elfoglalni.51 A végváriak igyekeztek állandóan figyelemmel kísérni a kanizsai török minden lépését. Igen nagy figyelmet fordítottak a kémtevékenységre, amelynek központja a közeli Kiskomárban volt. A sokszáz jelentés, amelynek zömét a Batthyány levéltár őrizte meg számunkra, világosan mutatja a híreik forrásait. Mindig is volt fizetett emberük benne Kanizsán, a törökök között. 1643-ban Bessenyei főkapitány ezt írja: „Mind Kanizsán, mind Szigetben bizonyos embereim vannak vigyázásba."52 Voltak olyan kémek, akik török tudásuk és alkalmasságuk révén tudtak belopódzni az ellenség fészkeibe. 1607-ben Nádasdy II. Tamás kémje a góréban tartott dívánt hallgatta ki. 1612-ben Szabó Balázs volt Zrínyi György kiváló kémje, aki már Kanizsa ostroma alatt is leveleket vitt be a várba.53 Igen sok adatot szolgáltattak a Kanizsára áruikkal és adójukkal bejáró hódolt parasztok, ám az ő híreik nem voltak annyira megbízhatóak. A hódolt parasz- tok azonban nem csak a magyarok, hanem a törökök számára is kémkedtek, mint erről jelentések tanúskodnak. Bizonyosnak tűnik, hogy a törökök ugyanúgy kivallatták őket, mint a végbeliek, és a nekik dolgozók között még nemes ember is akadt.54 Rendszeresen kivallatták az elfogott török foglyokat is, akik vallomását a többi forrással egybevetették. Rendszeres volt a Kanizsa alá küldött portyázok ilyen célból történő kiküldése. A végváriak ily módon a török vállalkozásairól igen gyakran kaptak előzetes híreket, tudtak a csapatmozgásokról, a pasák és egyéb tisztségviselők gyakori váltakozásairól is. Természetesen a török kémszolgálat is aktívan működött. Erről csak közvetett adataink vannak. 1652-ben Pethő László jelenti Komárból: ő békével érkezett Komárba, de keszthelyi kísérői alig szaladhattak át Hídvégen, fél óra múlva a kanizsai törökök ott termettek utánuk. „Jó kémeik voltak az ebeknek."55 A jó értesülésekre igen csak szükségük volt a kis létszámú, elhanyagolt zalai végváriaknak, akik csak egymás támogatásában reménykedhettek. Bécsben nem sokat törődtek velük. A Kanizsával szembeni várak a 17. században legfeljebb felújításokon, kisebb átépítéseken estek át, egyáltalán nem feleltek meg a korszerű várépítés elveinek. Talán az egyetlen kivétel Kiskomár, amely modern föld előműveket kapott, bár maga a régi vár továbbra is jórészt változatlan maradt. Egyik zalai erődítmény sem volt képes egy ostromtüzérséggel felvonuló török seregnek ellenállni, de a hadjáratok fő vonalától távol eső vidéken erre sokáig nem is volt szükség. Amikor azonban 1664-ben a nagyvezírnek Kanizsa felmentése után indított hadművelete során először jelent meg komoly haderő falaik előtt, a zalai várak őrségének zöme meg sem kísérelte az ellenállást. Néhányan egy-két napig becsületből kitartottak, akik pedig vállalták a küzdést a kis Pölöske várában, mindnyájan hősi halált haltak.56 Feladatukat, a kanizsai török erőknek a királyi Magyarország területére történő becsapásai megakadályozását, a határvonal őrizetét és nem utolsó sorban az ellenség állandó nyugtalanítását becsülettel teljesítették. 4. Magyar adóztatás a török hódoltságban Már a 16. század eseményei során utaltunk rá, a magyar államhatalom, nemesség és egyház ugyan kiszorult a török területekről, de nem mondott le róla, a korábbi birtokviszonyokat érvényesnek tekintette. A várakba zárkózott török helyőrségek nem tudták megvédeni a területeket a behatolástól. A török területeken a 16. századi viszonyokhoz hasonlóan a magyar földesurak, de még inkább a végvári kapitányok és tisztek, akik a távolban lakó tulajdonostól megvásárolták vagy zálogba vették a 364 Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig haszonvételeket, rendszeresen behajtották az adókat. Ezeknek a jövedelmeknek tagadhatatlanul igen jelentős szerepük volt a magyar végvárrendszer fennmaradásában is. Az adóztatás formája a már a 16. század második felében is meglévő, most azonban általánossá váló summás adóztatás lett. Ennek az egyetlen pénzsummával való adóztatásnak az adózó és az adóztató térbeli elkülönüléséből adódó problémák, a telekrendszer pusztulása stb. az oka. Ez természetesen csak ritka esetben jelentett tiszta formát, rendszerint egyéb szolgáltatásokkal, haszonvételváltságokkal egészül ki. A babócsai uradalomnál például 1651-ben a summa mellett ajándékként csizma, papucs és vad szerepel.57 Ahol erre szükség volt, ott ebben az időben is túlsúlyban volt a munkaszolgáltatás. A záká-nyiak és a gyékényesiek ugyanebben az évben azért fizettek csekély summát (együttesen 7 forintot), mert a „mándi malom gáttiátt töltik esztendőben kétszer; Szent Miháli napban, valameddigh végben nem viszik az malom körniöl való dolgot, Szent Giörgi napban is anny ideigh".58 A 17. században a Kamara sorban visszabocsátotta az egyházmegyék főpapjainak és az egyéb tizedszedé-si joggal felruházott egyházi testületeknek a korábban főleg a végvárak fenntartására fordított tizedjövedelmeket. A kanizsai vár tövéig nyúló Somogy tizedei Szent István király óta a magyarországi bencés rend központjába, a pannonhalmi apátságba folytak be. Az apát hol maga igyekezett behajtatni a dézsmát, hol pedig árendába adta ezeket a falvakat. Az apát dézsmaszedői nemigen boldogultak. Erről tanúskodik az az utasítás, amelyben II. Ferdinánd király 1632-ben megparancsolja Sárkány István kis-komári kapitánynak, hogy ha szükséges, katonáival segítse a dézsmaszedést. A kapott parancsot azonban nem vették komolyan a végek kapitányai. Ezt mutatja Pálffy Mátyás főapát levele, amelyben 1641-ben arra figyelmeztette a dézsmálást egyenesen akadályozó Bessenyei Ferenc kiskomári főkapitányt, hogy „császár és koronás király urunk parancsolta kegyelmednek, hogy minden segítséggel az ottvaló dézsmámnak percipiáltatásában."59 Nem is nagyon igyekeztek, hiszen a tizedek árendába vétele a kapitányok privilégiuma volt. Az apátok is jobbnak látták a királyi parancsokkal nem törődő, viszont a behajtást a tényleges katonai erő birtokában végrehajtani tudó végbeli tiszteknek a tizedszedési jogot bérbeadni. Természetes volt, hogy ebben a Kanizsa vára mögötti török területre legkönnyebben bejutni képes Kiskomár és Keszthely kapitányai jártak az élen. így 1622-ben Himmelreich György főapát 100 magyar forintért Bakách Sándor keszthelyi főkapitánynak, 1639-ben pedig 250 forintért Szántóházy Zsigmond kiskomári vicekapitánynak adta árendába a somogyi tizedeket. Ezek az összegek elég alacsonynak tűnnek, aminek az lehet az oka, hogy egyes megfelelő hatalommal ren- delkező földesurak nem engedték meg az árenda beszedését, és Somogy nagy része az ő birtokukban volt. Különösen élen jártak ez ügyekben a Zrínyiek, akik mindent megtettek, hogy a főapát dézsmásait távol tartsák falvaiktól.60 A meghódolt területek jobbágysága továbbra sem tudott kibújni a gratuitus labor (a várakhoz adandó igyenmunka) alól, legfeljebb terheit fokozta, hogy a török várakhoz is igénybevették munkaerejét. Az 1618-as országgyűlés decretuma értelmében Somogy megye nagy része Kiskomárhoz tartozott ingyenmunkát végezni, kivéve a Zrínyi-birtokokat, amelyeket Légrádhoz, és a Lengyel család birtokait, melyeket a család szigligeti és szentgyörgyvári váraihoz osztották be.61 A kanizsai uradalom török fennhatóság alá került falvai, melyeknek adóját a vár közelsége miatt amúgy is rendkívül nehéz volt behajtani, 1620-ban az eladás sorsára jutottak. A király 1620-ban 6000 Ft-ért Rátki Miklósnak engedi át a valamikor Kanizsához tartozó, lakott Gelse és Eszteregnye, valamint a lakatlan Újudvar, Sormás, Szepetnek és Becsehely falvakat.62 Valószínűleg szinte az egész uradalom a Rátki család kezére került, mivel 1640-ben kelt okirat szerint Rátki Miklós özvegye, Szeczer Éva férje gyógyíttatása, majd temetése miatt súlyos költségekbe verte magát, ezért kénytelen volt Bessenyei István kiskomári főkapitánytól 1000 tallért kölcsönvenni, melynek fejében elzálogosította neki elhunyt férje egykori birtokait, amelyek a következők voltak: Újudvar, Sormás, Eszteregnye, Becsehely, Botfalva falvak, Szepetnek, Almaszeg, Újnép, Mórichely, Mindszent, Palin puszták Zala vármegyében, valamint több somogyi falu és puszta.63 Ezek a falvak azonban úgy tűnik, hogy csak részben voltak teljes tulajdonai a Rátkiaknak. 1690-ben pl. Sormásról, Szepetnekről, mint a Rátki család volt zálogbirtokáról írnak, Újudvar birtoklása megoszlik Rátki Menyhárt és Tar József egerszegi kapitány között, Gelse ekkorra már az utóbbi birtoka.64 A falvak magyar földesúr részére történő adózásának mértékéről csak a török uralom végéről vannak konkrét adataink. Hasonlóan a török adóhoz, voltak házanként, illetve egy összegben adózó falvak. Gelse házanként 2 Ft-al és 1 igás robottal, Újudvaron a falu évi 25 Ft-al adózott.65 Az 1664. évi vasvári béke után az engedményeken felbátorodott helyi török apparátus a korábbiaknál erőteljesebben törekedett a hódoltságban kialakult hatalmi és elosztási viszonyok felülvizsgálatára és megváltoztatására. Ugyanakkor azonban a „kétfelé adóztatás" százhúsz esztendő alatt kialakult gyakorlatát nem tudták és nem is akarták megváltoztatni. A török gyakorlat megváltozására ható többféle tényező közül kiemelkedő, hogy egyrészt a török földesurak közül sokan „eltanulták" a magyar kollégáiktól a majorkodás, az árutermelésbe való bekapcsolódás Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig 365 módszereit, másrészt a magyar végvári haderő létszámcsökkentése (1672) és a bécsi kormányköröknek az a törekvése, hogy a béke megtartása végett igyekeztek rendet teremteni a végvári katonaság hódoltságba járása dolgában. A katonáknak igen nagy szerepe volt az adó behajtásában, de a nagyarányú létszámcsökkentés és a magyarok németekre cserélése erre a gyakorlatra nagyon kihatott. A német katonák ugyanis nemigen merészkedtek a számukra ismeretlen, félelmetes török területekre. Ugyanakkor az udvarnak az a törekvése is visszájára fordult, hogy a redukcióval csökkentse a békeszegések számát. Az elbocsátott katonák csapatokba verődve kóboroltak a hódoltságban, mérhetetlen szenvedést okozva a népnek, és rengeteg okot adva a töröknek, hogy „fegy-verszegést" emlegethessen.66 Az utolsó évtizedben igen nagy problémákat okozott a „német adónak" nevezett porciók beszedése Kanizsa környékén, ami ellen a török is erőteljesen tiltakozott, és az adószedők védelmére Nagy Ferenc vicegenerálisnak a szentgróti lovassereget kellett ki-küldenie.67 A felvonuló német katonák, akik elvitték a termést, az állatokat, erőszakoskodtak az asszonyokkal, további súlyos terheket jelentettek a felszabadító hadművelet előtti években.68 5. A török kori Kanizsa képe a) A vár török általi átépítése Kanizsa vára a török időkben nagymértékben átalakult. Kanizsa 1600 őszén történt elfoglalása és az 1601. évi visszafoglalási kísérlet között a vár új urainak nemigen lehetett másra ideje, mint az ostromban megsérült vár kijavítására. Ez eléggé jól sikerülhetett, amit mi sem bizonyít fényesebben, mint Ferdinánd főherceg ostromló csapatainak csúfos kudarca. A mindeddig csak kis mértékben feltárt török források a várban két nagyobb építkezésről tudósítanak bennünket. 1604 második felében (augusztus 5. után) Lala Mehmed pasa nagyvezér jelenti I. Ahmed szultánnak, hogy „amennyiben Kanizsa felől méltóztatna érdeklődni [a helyzet a következő]: a korábban beterjesztett jelentésnek megfelelően Kanizsát védelmező szolgája, Hasszán pasa vezir a magasságos Isten segedelmével a kanizsai várat oly rendkívüli alapossággal megépítette, hogy nem kétséges: a korábbinál sokszorosan erősebb és szilárdabb lett."69 A másik nagyszabású építkezésre az 1630-as években kerülhetett sor, elég nagy nehézségek közepette, így a beszámolóban külön kiemelték, hogy „sok ezer kocsi, kő és mész a messze távolban fekvő Pécs környékéről hozatott."70 Ehhez az építkezéshez kapcsolódik Bessenyei István komári főkapitány jelentése 1640-ből, amelyet Sibrik Pál vicegenerálisnak kül- dött: „Ma a kanizsai basa a fő agákkal a várat kerülték az Vezér emberével, közönséges hír, az köztük, hogy kőből raknának valami bástyát a vár körül."71 Bizonyos, hogy ezen a két építkezésen túl további folyamatos, a vár anyagból adódó kisebb-nagyobb munkák is folytak, mint ezt a korábbi időben is láttuk. A magyar végvárak jelentéseiből erre több adatunk is van. 1616. június 4-én kelt az a levél, mely szerint: „Mast Kanizsára igen gyülekeznek a törökök: kettő az oka: vagy az, hogy az kanizsai palánknak egy darabja ledőlt, avagy... az kanizsai várast akarnák megkéreteni."72 1648 februárjában azt jelentik Batthyány I. Ádámnak, hogy Kanizsa Sormás felőli kapuja leégett, a törökök a környékbeli falvak lakóit hajtják emiatt vármunkára.73 További súlyosabb rongálódásokkal és ezutáni építkezésekkel számolhatunk a tűzvészeket és földrengéseket követően is. 1624. augusztus 18-án nagy földrengés volt Kanizsán és Szentgróton.74 1660. június utolsó napjaiban hatalmas tűzvész pusztított, melynek során az egész város lángokban állt, a puskaporos torony is felrobbant. A lángok következtében a várfalak is súlyosan megrongálódtak. A tűzvész után Szihráb Mohammed pasa építette újjá Kanizsát, s „még erősebb várrá tette azt, mint azelőtt volt."75 Magáról a kanizsai építkezések menetéről az eddig felszínre került források nem is mondanak sokat, a török várépítkezések menetéről azért jóval többet tudunk. A török krónikások szinte sohasem mulasztják el elmondani azokat az intézkedéseket, amelyeket egy-egy vár elfoglalása után tettek. A várat csak erősebb rombolások árán tudták elfoglalni, többnyire gyors és elnagyolt helyreállítást végeztek annak érdekében, hogy az erősséget tényleg használatba tudják venni. Ezeknek az első építkezéseknek mindig kötelező velejárója volt, hogy egy-egy templomot vagy erre a célra megfelelő épületet dzsámivá alakítsanak át. Ezek után általában néhány év eltelt, amíg az elengedhetetlen nagyjavításra sor került.76 Pontosan ezért nem tartjuk igazán valószínűnek, hogy az 1604 ősze előtti építkezés a szükséges javításokon túl komolyabb átépítést is jelentett volna Kanizsa esetében. Az oszmán birodalomban a várak kijavítására kizárólag az arra vonatkozó szultáni rendeletek alapján kerülhetett sor. Kérvényezésére a helyi közigazgatás képviselői, elsősorban a végvidékek beglerbégjei voltak hivatottak, mivel forrásaink egybehangzó tanúsága szerint a török magyarországi tartományaiban várfelügyelőség, vagy akár külön várfelügyelői tisztség nem volt.77 Az egyes várak esetenkénti javításán túl arra is vannak adatok, hogy a török hatóságok néha egy-egy terület várrendszerének átfogó rekonstrukcióját is megvalósították. Ilyesmi történhetett Musza pasa budai beglerbégsége idején, amiről a pasának az alábbi hosszú címet viselő jelentése tanúskodik: „Elbeszéltetik, hol, mely várak, falak, dzsámik, karaván-szerájok és más fontos épületek azok, amelyeket a 366 Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig budai végvidékre való jövetelünk óta a magaságos Allah segítségével a szultáni várakban, bizonyos palánkokban és párkányokban, valamint Eger, Kanizsa, és Bosznia ejáletjeiben a magunk pénzén és jó intézkedéseink révén állíttattunk helyre."78 A török források szerint az ilyen rendeletek legfontosabb részét a pénzügyi kérdések képezték. Ezekben a rendeletekben a pénz kiutalása helyett többnyire a szükséges pénzösszeg előteremtésének a módját határozták meg. Ez a gyakorlatban általában azt jelentette, hogy a helyi vagy legközelebbi kincstári bevételek jövedelmét használták fel ilyen célra, vagy a területnek, amelyen a vár állt, valamelyik adóját fordították a költségek fedezésére. Ha a munkálatok tetemes költséget emésztettek fel, sürgős stratégiai szempontok indokolták, akkor az is előfordult, hogy a központi kincstár vállalta magára a költségeket. A pénzügyi fedezet megteremtésének egyik módja volt még a „rendkívüli adók" kivetése, aminek egyik formája volt Magyarország területén a „tamir akcseszi", a „javítási pénz" beszedése.79 Az építőanyagot három módon szerezték be: /. a kincstári bányák, erdők, stb. hozamából; 2. vásárlás útján; 3. a parasztoktól természetbeni adó formájában. Kanizsa esetében a faanyag beszerzése, ami a vár legfontosabb építőanyaga volt, nyilvánvalóan adó formájában történt. A Pécs környékéről szállított mész és kő beszerzési módját nem ismerjük.80 Az építkezéseken dolgozók közül a legfontosabb szerepe van az építésznek. A törököknél azonban építész jelenlétéről ritkán van tudomásunk. A várak javítása jórészt nélkülük ment végbe. Állandó építész létezéséről Magyarország területén biztosat nem tudunk. A 17. században már bizonyos, hogy ilyen nem volt, hiszen a pusztítóbb háborúk után többnyire a központból küldtek ki építészeket. Ilyen volt az a Mehmed csausz is, aki a 15 éves háború elmúltával 1609-ben érkezett Budára.81 Azonban a kanizsai vilajet szigetvári várának zsoldlajstromában ott találjuk Ali Mimár (építész) nevét. A török várszervezetben a mindennapi javítási munkák elvégzésére a várőrség katonai szervezetébe illesztve, meghatározott zsolddal kézműveseket is találunk. Ezek pontosan feladatuknál fogva ácsok és kőművesek, kovácsok, avagy kjárok. Ez utóbbi többféle mesterséghez értő univerzális kézművest takar. A kanizsai vár 1619-20. évi zsoldlajstromában is találkozunk B. Neddzsár (ács) nevével, aki 25 akcse fizetésével nagyobb jövedelemmel rendelkezett, mint a kincstári raktárak agája, aki alá a jegyzék szerint tartozott.82 Természetesen e szervezett tevékenységen túl létezett a kézművesek nagyobbik csoportja, akiket úgy vettek igénybe a várak javításához, hogy felmentették őket bizonyos adók (elsősorban a rendkívüliek) fizetése alól. A kézműveseket általában alkalmilag toborozták, illetve rendelték be különböző helyekről. A 17. században néhány helyen kezdett kialakulni ebben valami rend (talán a magyar ingyenmunka hatására), és egy-egy meghatározott vár javítására általában ugyanarról a vidékről hívták be a kézműveseket. Ezek az összegyűjtések természetesen nem nélkülözték a kényszermunka bizonyos elemeit, annak ellenére, hogy a kézműveseknek munkájukért meghatározott bért fizettek.83 A magyarországi török várak őrségében lévő kézművesek zsoldja a 16. században 5 és 13 akcse között váltakozott. A 17. század elején a legjobb mesterek megkeresték már a 25 akcsét, a gyengébbek 17-18 akcsét kerestek naponta. A segédmunkát a török fennhatóság alatt is a parasztság adta. Ha törvényileg nem is rögzítették, de a szokás alapján egy-egy vár javítására ugyanannak a területnek a „dzserehor"-jait rendelték ki. így nevezték őket, mivel ennek a szónak az eredeti jelentése „napi zsoldot húzó" (yevmye alan) volt, azaz a robot nem ingyen, hanem meghatározott bér fejében folyt. Adataink főleg a 16. századból vannak. 1551-ben a dunántúl szandzsákokban 4, 1572-ben Fehérvárnál 3 akcsét fizettek. Ezek a bérek meglehetősen alacsonynak tűnnek, de eltekintve attól, hogy maga a fizetés ténye is meglepő, párhuzamba állítva azzal, hogy a királyi Magyarországon pl. Egerben a legnehezebb napszámért járó bér 6-8 dénár, azaz 3-4 akcse volt, már nem tűnik olyan rossznak.84 A török kori Kanizsa kiépülésénél is ezek között a feltételek között kell számolnunk. A város (vár) átalakulása már az 1600-as ostrom, illetve az 1601-es visszafoglalási kísérlet után megindult. Ennek alapvető oka a városszerkezet alapvető megváltozásában rejlik. Paradeiser 1600-ban eltüntette a föld felszínéről Kanizsa városát (az akkori külvárost), amely a külső vár funkcióját töltötte be. Korábban az egyre csökkenő számú lakosság mellett itt lakott a katonaság zöme, sokuk családjával. A törökök az ostrom tanulsága alapján felismerték, hogy a várost lehetetlen megvédeni, s ezért meg sem kísérelték az újjáépítését. Ezen a területen gyümölcsöskerteket telepítettek, illetve itt létesítették temetőjüket is. A temető helye pontosan rögzíthető a Deák tér és a Kölcsey Ferenc utca átlal bezárt háromszög alakú területre. Temetőt ugyanis a mocsaras talajú várban nem alakíthattak ki, így nyilvánvalóan a hódoltság felé eső oldalt választották, ahol biztonságosabban mehetett végbe a temetés, mint ahogy 1600 előtt a német katonák temetője is a biztonságosabb nyugati (mai kiska-nizsai) oldalon volt. A várost úgy lehetett a várba telepíteni, hogy az ötszögű vár nagyobbik, nyugati, feltöltetlen térségét vették erre a célra birtokukba, ahol feltöltéssel, cölöpökre építéssel lehetőség volt lakóházak építésére. A török által elfoglalt Kanizsáról nagy mennyiségű metszetet ismerünk. Ha eltekintünk azoktól, amelyek egyértelműen a fantázia termékei, !11. az 1600-1601- Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig 367 es év eseményeiről készült metszetekre mennek visz-sza, azt látjuk, hogy 1664-ben a visszavívási kísérlet metszetei és alaprajzai elsősorban a vár környezetét ábrázolják hitelesen, ahol a hadmérnökök is megfordultak, és az alaprajzokon megjelenik egy négyszögletű, - gyakran egészen négyzet alakú, - sarkain olaszbástyás vár, tőle nyugatra pedig vizesárokkal elválasztva egy háromszög alakú, gyengébben erődített sziget, melynek hegye a part felé mutat. Az 1664. évi ostromtérkép85 a keleti parton a régészetileg is bizonyított helyen ábrázolja a török temetőt, pontosan meghatározza az 1600-ban elpusztult erődített város helyét, és rögzíti a mai Ördög-árok vonalát is (tieffer Grund). A Kiskomár felé vezető út (Weg von Klein Komár) pontosan a mai Magyar utca vonalában halad. Jóval az Ördög-árkon túl észak felé, az úttól keletre egy kerek kápolna (Alte capelle) van, bizonyítva, hogy Thury György sírhelye ekkor még megvolt. Ettől még északabbra, kb. a Vágóhíd utca táján van az első átjáró a mocsárban a vár felett. A keleti parton a vártól délebbre terülnek el a bekerített gyümölcsöskertek (Türkische Baumgarten), amelyek alatt a parton az út Szentmiklóson át Zrínyi-Újvárba vezet. A kertek közepén egy kisebb kerek épületet jelez az ostromló tábort és várat ábrázoló alaprajz, minden megjegyzés nélkül. A nyugati parton egyetlen azonosítható ábrázolás van. A mai Kiskanizsa helyén egy elpusztult falut jeleznek, amely a középkori Tőllel vehető azonosnak. A mocsárban a vártól délre is vezet át egy út, amelyik egy töltésen halad. Jól érzékelhető, hogy ez a töltés a Kanizsa vizét és mocsarát van hivatva duzzasztani a vár alatt. A keleti part közepén folyik maga a patak, amelyet a töltés, ül. a ráépített malom tóvá duzzaszt. A töltés innen a mocsár közepén egy erdővel borított kis szigetre támaszkodik, amely a Szúnyog-domb nevű szigettel azonos. Ettől a part felé eső részen egy újabb malom ereszti át a töltés feletti vizet, melynek nevét ma is őrzi a Malom-kert, Malom-közép dűlőnév. Minden bizonnyal e felmérés alapján készült az az 1698. évi, a „Theatrum Europaeum"-banmegjelent, a felszabadító háborúkkal kapcsolatos ábrázolás, amelynek német nyelvű magyarázó feliratai is megegyezőek. Ha a teljesen elpusztult várost a keleti parton nem ábrázolná az ismeretlen német mester magasan álló falú romokkal, talán még a képzeletszülte többi részletábrázolás, esetleg a vár épületeinek a mibenlétén is elgondolkoznánk.86 Méri István a leghitelesebb alaprajznak azt az 1687-es keltezésűt tartja, amelyet kémjelentéshez mellékeltek. Az eredeti példányon horvát nyelvű szöveg van, míg ismeretes az erről készült másolat is, melyen a szöveget latinra fordították és csatolt kísérőlevéllel küldték tovább. Küldője, „a kanizsai keresztény jóbarát" leírja a védővonalakat, a vesszőfonadékból készült, tapasztott külső palánkot, a széles falat, amelyen két, néhol három kocsi is el tud menni egymás mellett. Leírja (rajzolja) az ágyúk helyzetét, hogy azok a bástyákban kazamatákban vannak, és meghatározza a legsebezhetőbb pontot, a Topráklik külvárost, melynek elfoglalása esetén „márcsak az isten irgalmazhat a várnak".87 A vár alakját és az erődítés módját illetően az 1687-es kémjelentés teljes egészében összecseng Evlia Cselebinek, a török világutazónak a Kanizsáról 1664-ben készült leírásával. „E vár ugyanis egy mocsártenger mély tavában van, minha egy béka négy lábát kiterjesztve a vízben feküdnék. Négy lába gyanánt a négy sarkán girbegörbe bástyák vannak.. ."8S Úgy tűnik a többi kútfő alapján is, hogy a török krónikás Kanizsa esetében meglepően hiteles és használható forrásnak bizonyul. Elbeszéléséből tudjuk, hogy a vár négyszög alakú, amelynek kerülete ezernyolcszáz derék lépés. Széles tömésfalak veszik körül, amelyeken kívül cementmésszel bevont egyszerű palánkfal van. A vízbe benyúló négy nagy bástyán két-két ágyúsor van. Az alsó a vízzel egy szinten, a másik a bástyán, amelyek felett deszkatető van. A várnak két kapuja van, ezek vasból készültek, itt téglaépítésű boltozat van. A keleti partra néz a Sziget kapu (Szigetvár felé), a nyugati part felé a Bécsi kapu. A kettő távolsága kétszáz erős lépés. A Sziget kapu előtt háromszáz lépés hosszú fahíd van, melyet felhúzható csapóhidak védenek. Erről az oldalról a vár tüzérséggel elérhető, de ezen az oldalon „tó van", azaz nyilván nyílt vizekkel vegyes mocsár. A Bécsi kapu felett, amely kétszeres kapu, egy minaret alakú óratorony állt. Innen 250 lépés hosszú, cölöpökre épített hídon keresztül lehet a Topráklik külvárosba jutni. A hídon három felvonóhíd van. A Topráklik külön sziget, alakja íjhoz hasonlít. A vár felőli oldalon nincsen várfala. Hossza ötszáz, szélessége ötven lépés. Az „íj" csúcsainál és markolatánál egy-egy bástya van, melyek közül a középső a legnagyobb és benyúlik a tóba. A falak és a bástyák földből és fából vannak. A külváros kapuja, amely szintén a Bécsi kapu nevet viseli, a középső bástya szegletében (délre) van. A külváros kialakítását Evlia Cselebi az 1601-es ostrom tapasztalatai alapján Köprülü-záde Fázil Ahmed pasa nevéhez kapcsolja. Ekkor történt az olyan típusú falépítés is, hogy a külváros falait annyival alacsonyabbra építették a belső vár falainál, hogy azok tüzérsége efölött nyugodtan működhessen. Az 1664. évi ostrom tapasztalatai alapján a külváros két sarkától száz lépésnyire a tóba a nagyvezér két új bástyát építtetett. Cselebi leírja az elpusztult Kanizsa mezővárost is. ő ezt Bágdál külvárosnak nevezi. Azt írja róla, hogy „mintegy 700 kerttel, szőlővel bíró külváros, árokkal ugyan körülvéve, de erődítés nélkül. Az ellenség nem égette el egészen, és néhány kertje megmaradt."89 Az alaprajzok s a török történetíró leírását egybevetve a 17. század második felében is a kettéválasztott 368 Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig ötszögű vár tűnik elénk. Az igazi vár ebben az időben is az erőteljesebben kiépített keleti oldalon maradt, keleti sarkain az ismert, nagy fülesbástyákkal. Szabálytalan négyszögű, inkább trapéz alakú testét a nyugati oldalon bástyákkal erősítették meg. Cselebi leírása bizonyítja, hogy a két kapu közötti távolság továbbra is a régi vár szélességének felelt meg. Az ötszögű vár nyugatra néző részéből lett a Topráklik külváros, amelyet a vártól a korábbinál sokkal szélesebbre tágított vizesárok választott el. A külváros jóval keskenyebbre zsugorodva és eltorzult alakban továbbra is őrizte az erődítmény nyugati oldalának hárombástyás alakját. Ennek a gyengébben erődített területnek északról délre elhúzódva torzuló alakja világosan mutatja a víz folyásának irányát, sodrásának a bástyák és kötőgátak megnyúlásában és alakjuk elváltozásában játszott szerepét. Ennek a jelenségnek az ábrázolása az 1687. évi alaprajz hitelét nagymértékben megnöveli. Ez a leírás feloldja a 17. századi vár ábrázolásában jelentkező látszólagos ellentmondásokat. A 90 éves török uralom a Ferabosco által kialakított ötszögű erődítmény formáját őrizte meg némi módosítással, annyit változtatott elsősorban a váron, hogy a tulajdonképpeni vár nyugati oldalán a gyengébb erődítés helyén komolyabb bástyákat épített ki. Még a hídutak helye sem változott lényegesen.90 b) Kanizsa belső beépítése a török alatt Kanizsának a falakon belüli képe a török időkben alaposan megváltozott. A teljes török helyőrség családjával együtt ideköltözött, és birtokába vette az erődítmény beépítetlen részeit. Az ostrom, a visszavívási kísérletek és a tűzvészek következménye volt, hogy a keresztény idők épületei fokozatosan eltűntek, és a század második felében már semmi sem utalt a vár korábbi lakóira. A várkastély épülete sem volt már meg ekkor, talán az 1601. évi ostrom során semmisült meg. Azt a képet, amelyet az odaérkezőnek a török kézre jutott Kanizsa nyújtott, két alapvető, egymást tökéletesen megerősítő forrás vetíti elénk. Az egyik Evlia Cselebi leírása,91 amely jellegéből adódóan vizuáli-sabb, a másik pedig az az 1690-es összeírás, amely a vár épületeiről közvetlenül a visszafoglalás után készült.92 Ha Cselebiéről levesszük a keleties túlzásokat, teljesen hiteles képet kaphatunk. Magában a várban is zömében faépületek álltak. Még a pasa palotája is fából készült. Három városrészi mecsetje van, köztük található III. Mohamed szultán téglaminárés dzsámija és itt áll Szihráb Mohamed pasa fürdője is. A téglaépületeket külön felsorolja, a három kupolás lőporraktárt, a Kiredskháne börtönt, a városi börtönt és a fürdőt. Megjegyzi azt is, hogy a fürdő kicsi, s mivel süppedékes helyen van, ezért nagy fürdő készítésére „nem alkalmas az alap". A fából készült házak teteje deszkából van, udvaruk nincs, a földszinten van az istálló, a felső rész a cselédlakás, e fölött van a szelámlik, a harmadik, sőt negyedik emeleten a hárem. A szűk várban a cölöpökön álló házak egymás hegyén-hátán torlódnak. Az utcák deszkával fedettek, az ágyúkat az utcákon deszkaállványokra vagy a falak tövébe helyezik a golyókkal együtt, mert különben az ingoványos talajban elsüllyednének. A városnak egy medreszé)t, négy elemi iskolája, két kolostora és két tanítói háza van. A külváros teljesen hasonló házakkal van tele, mint a vár, amelyek szintén cölöpökre épültek, az utcák itt is deszkával vannak lerakva, téglaépület egyáltalán nincs, a három mecset közül egyedül az Ájazba tekinthető nagyobbnak. Cselebi a várban ezer, a külvárosban ötszáz házról beszél, ami nyilván keleties túlzás, mert az 1690-es összeírás 187 házról és házhelyről tud. Bár a forrás közzétevője feltételezi, hogy a teljesen elpusztult házakat nem tüntették fel, illetve azt, hogy az összeírás csak magára az erődre vonatkozik, a külváros házai ebben nincsenek benne, egy másik forrásunk bizonyossá teszi, hogy a vár és a külváros teljes összeírásáról van szó.93 Ezt a számot azért is reálisnak fogadhatjuk el, hiszen a jóval nagyobb Pécsett is mindössze 363 házat írtak össze.94 c) Kanizsa török kori lakossága Ha meg akarjuk ismerni a város török kori etnikumát, megint csak Evlia Cselebihez kell fordulnunk. Leírásából megtudjuk, hogy különbség van a vár és a külváros lakossága között, amely különbség valószínűleg nem elsősorban etnikai, hanem társadalmi. Az összes tisztségviselő és fontosabb ember a várban lakik, míg a Topráklik lakosságáról egyértelműen kijelenti, hogy itt felszabadított és fegyverviselő ráják-nak a házai állnak. Az itt élőkről általában írja a következőket: „Lakossága bosnyák, s a bosnyák, bolgár, szerb és luszatin nyelvet tudják, de magyarul is oly jó és szépen tudnak, hogy talán még egy magyar sem tud annyira." Ez utóbbit a kanizsai törököknek szép számban fennmaradt, az ellenfélhez intézett levele is bizonyítja. Viseletükről a történetíró elmondja, hogy „kalpagot hordanak s a hitetlenek egyéb ruházata szerint készült bőrdolmányuk s ködmen nevű ruhájuk, birkabőrből és szattyánból készült nadrágjuk, sarkantyús lábbelijük és kurta ruházatuk van, s ezekről meg lehet ismerni a kanizsai embert, mert a többi határszéliek ilyen ruhát nem viselnek. Mikor a többi határszéliek ezeket ilyen ruhában látják, ellenségnek vélik, s harcra készülnek vagy pedig elfutnak".95 Az itt élő bosnyákok között keresztények is voltak, mégpedig a külvárosiak között, akiket 1657. június 11-én Benlich Máté püspök, bosnyák ferences szerzetes vizitációs körútja során felkeresett.96 Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig 369 Az 1618-19. évi zsoldlajstromban a mohamedán nevek döntő többségükben eltakarják viselőik származását. Néhány esetben azonban sejtetni engedik viselőjük délszláv eredetét. A martalócok között, ahol az iszlám felvétele már nem volt kötelező, olyan nevekkel is találkozunk a tisztségviselők között, mint Sztoján vagy Luka Dragotló.97 Természetesen az asszonyok sorában jelentős számban találunk keresztényeket, köztük magyarokat is. A valódi mohamedán asszonyok, akik sohasem lépnek a kapun kívül, ostrom idején csizmát húznak a lábukra, s betakarva fejüket, „nem tartják szégyennek a csatában segíteni".98 A város lakói zömében katonák voltak, de mint minden török településen, szép számmal voltak kereskedők és kézművesek is. Evlia Cselebi a várban a főút két oldalán ötven bolt létezéséről tudósít bennünket, a külvárosban pedig további nyolcvanról. Azt is leírja, hogy a mesteremberek mind a vár üzletsorán, a Bécsi kapu közelében, a csársiban laknak.99 Ugyanakkor az 1690. évi házösszeírás mindössze öt háznál említ boltot, ezek közül kettőben 2-2 bolt van, egyben pedig 7.100 A török történetíró ez esetben is nyilván keletiesen túlzott, de bizonyosnak vélhetjük, ismerve a keleti elárusítás jellegét, az utcán történő árusítást, hogy a kereskedelemből élők száma valahol a két adat között volt. Kanizsa törökkori lakosságának gyakori váltakozásával is számolnunk kell, aminek oka a katonaság mozgatásán túl a járványok okozta emberveszteségben kereshető. Nagy pestisjárvány volt 1643-ban és 1644 augusztusában. Az előbbiről azt írják, hogy leginkább csak az öregek és az asszonyok halnak, a következő évi jelentés szerint azonban sok fegyverviselő férfi is áldozatul esett.101 1656 nyarán újabb hatalmas járványról tudunk. Vitnyédy István levelében azt írja: „Kanizsán a törökök igen halnak, de ugyan nem fogynak az ebek." Kerpacsics István szerint: ,,. . .kétezerszáz halt meg mint beszélik. . ."102 A lakosság utánpótlása azonban mindig ugyanarról a területről, a Balkánról történt. 6. Zrínyi Miklós és Kanizsa. Az 1664. évi visszavivási kísérlet A Zrínyi család legkiemelkedőbb egyénisége 1637-ben vette át a család birtokait és egyben a Muraköz védelmét. A család törökellenes hagyományainak folytatója emellett a Muraköz és Légrád örökös főkapitányi tisztét is örökölte. A muraközi védelmi rendszer szervezetileg a Kanizsával szembeni főkapitánysághoz tartozott. Ennek feje ebben az időben Batthyány I. Ádám volt. Ez a függés, a főkapitányság szervezési viszonyai, figyelembe véve a Muraköz különleges helyzetét, nem volt teljes. Nem lehetett a 29. kép. Batthyány I. Ádám. (E. Widerman metszete.) mai értelemben vett katonai alá- és fölérendeltségi viszonyról beszélni, hiszen a Dunántúl két legtekintélyesebb birtokosa egymást egyenrangúnak tekintette, ugyanakkor Zrínyi mint horvát bán közjogilag magasabb méltóságot viselt. Ezt a hatásköri rendezetlenséget ellensúlyozta a török elleni szükségszerű együttműködés, melyet Zrínyi a birtokainak helyzete miatt hol Batthyánnyal, hol a varasdi, hol pedig a károlyvárosi főkapitánnyal kell, hogy végrehajtson.103 A Muraköz védelme szempontjából rendkívüli fontossága volt a mély és sebes folyású Murának, amely megnehezítette normális vízállás esetén a kanizsai török Muraköz elleni akcióit. A védelem céljából Zrínyi a muraközi három várában, Csáktornyán, Légrádon és Kotorban, valamint a Mura vonalában felállított őrházrendszerében királyi zsoldban álló lovasok és hajdúk mellett főúri magánkatonaságot is tartott, továbbá telepített és földhöz juttatott paraszti határőrökkel is kiegészítette haderejét. Az általa irányított fegyveres erő létszámát 1500-2000 főre lehetett becsülni.104 A Mura vonalán a hivatalosan érvényben lévő békeszerződések ellenére folyamatosan hadiállapot volt, egyik fél sem volt képes betartani a másikkal kötött szerződést. A 60-as évek nagy hadjáratáig Zrínyi leveleiből a török mintegy 15 muraközi betöréséről és 6 nagyobb, a riadókészültséget szükségessé tevő csapatösszevonásról tudunk.105 37Q Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig 30. Lép. Zrínyi Miklós költő és hadvezér Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig 371 Zrínyinek a védelem szempontjából folyamatosan jól értesültnek kellett lennie a kanizsai török szándékairól, s ezért igen nagy gondot fordított a hírszerzésre. Kémszolgálata olyan jól ki volt építve, hogy még a törökök között is voltak emberei. Emellett fontos híreket kapott a parasztoktól is, akik készségesen jelentettek neki minden török megmozdulást. Ugyanakkor folyamatos összeköttetésben állt a környező várak parancsnokaival, híreiket egyeztették.106 Zrínyi számára egyértelműen a kanizsai török jelentette a legnagyobb veszedelmet. Törökellenes harcaiban elsősorban tehát Kanizsa semlegesítésére, végsősoron visszafoglalására helyezte a fő hangsúlyt. 1651-ben, amikor Hasszán kanizsai pasa elérkezettnek látta az időt, hogy Kiskomárt, Kanizsa hátsó öszeköttetéseit biztosító erődítményeit meglepetésszerűen elfoglalja, ha annyi ereje nem is volt, hogy a török ellen nyíltan felvonuljon, embereit Kanizsa alá küldte, hogy az ellenséget Kiskomár alól elvonja. Igen nevezetes volt az az 1660. évi vállalkozása, amikor a kigyulladt kanizsai várat zárta körül. Június utolsó napjaiban, nem tudni milyen okból - egyes források szerint villámcsapás következtében -, tűz ütött ki Kanizsán. A fából, földből épült erődítmény rövidesen lángokban állt, védművei erősen megrongálódtak, sok hadiszer és ágyú elpusztult, és a puskaporos torony is felrobbant. Zrínyi, amint hírt kapott az esetről, villámgyorsan a vár alá vonult és elvágta azt a külvilágtól. Hamarosan a környező végházak kapitányai is csatlakoztak hozzá, minden lehetőség megvolt arra, hogy a várat elfoglalják. Az eset országos feltűnést keltett, mert ebben az időben ostromolta a török Váradot, és mindenki azt hitte, hogy felhagyva a vár vívásával, Kanizsa felmentésére fognak sietni. A békét mindenáron fenntartani akaró császári udvar azonban Zrínyit visszarendelte. Az elkeseredett hadvezér dühében állítólag a kardját is földhöz vágta, amikor ezt a parancsot megkapta.107 1660 végén nagyot változott a politikai és katonai helyzet. Bécsben a háborús párt kerekedett felül, melynek sikerült rábírnia Lipót császárt, hogy akár katonai erővel is vessen gátat a török további terjeszkedésének. Nagy erővel megkezdődött a hadsereg mozgósítása és a háború előkészítése. A Montecucco-li által kidolgozott haditerv alapján a császári sereg Felső-Magyarország és Erdély irányába kezdte meg a hadműveleteit 1661-ben. Ez azonban nem sok eredményt hozott. Zrínyi a helyzetet kihasználva a régi tervének kivitelezéséhez fogott. Kanizsának a mögöttes területektől való elvágását csak úgy lehetett végrehajtani, hogy Kiskomárral szemben a Mura bal partján egy hídfőt, egy új várat felépítve ellenőrzés alá vonják az utánpótlási vonalakat. Bár a törökkel kötött békeszerződés szigorúan tiltotta új várak építését, s a várépítés különben is királyi engedélyhez volt kötve, Zrínyi mindezeket figyelmen kívül hagyva, hozzáfogott az építkezéshez. Mikor pedig az udvar felszólította, hogy hagyja abba az építkezést, udvarias levélben ugyan, de megtagadta a parancs teljesítését. Tettének okait indokló jelentésében írja: „Kegyelmes Uramra bízom, fontolják meg, mi ér többet, jól, vagy rosszul építeni meg ezt a várat, amely félig már készen van, s ezért már csak emiatt sem szabad abbahagyni, mivel a törökök a már kitűzött alapvonalak szerint két hét alatt teljesen felépítenék, és még ha akarnám sem tudnám magam lerombolni, mert a munkálatok már annyira előrehaladtak." Ezzel a tettével a bécsi vezetést is sikerült két pártra szakítania, Magyarországon pedig természetesen lelkesedést keltett, és azt is elérte, hogy az 1662. évi országgyűlésen a rendek a vár további erősítését és felszerelését kérték a királytól.108 Zrínyi-Újvár stratégiailag igen jól kiválasztott ponton, a Mura és a Dráva összefolyásának közelében, a ma Beleznához tartozó Kakonyapuszta (korábban Kakonya nevű falu) fölé magasodó, a Mura folyóval párhuzamos hegyhát végén épült fel. A vár védelmét természeti körülmények is segítették, itt torkollott a Murába a Kanizsa folyó, és a hegyhát védelmét erősítette az ún. Visszafolyó patak mocsaras völgye is. 1662-ben Zrínyi, hogy a vár védhetősé-gét észak felől megerősítse, összeköttette egy árokkal a Kanizsát a Murával. Ebben a munkában mintegy kétezer muraközi paraszt vett részt. A földből és fából emelt erődítményt hajóhíd kapcsolta össze Zrínyi muraközi birtokaival, s a Mura jobb partján létesített ellenerőd biztosította a visszavonulás lehetőségét. Felépülésével a kanizsai törökök rendkívül kellemetlen helyzetbe kerültek, mindent elkövettek, hogy elérjék annak lerombolását, törekvésük azonban nem vezetett eredményre.109 Az 1661. évi lelkesedés után a következő évben Bécs háborús hangulata a kudarcok következtében meglehetősen lelohadt. Szerették volna minél előbb lezárni a háborús állapotot, és a török is hajlott a békére. Ennek feltételeit a császári katonaságnak az erdélyi várakból való kivonulásában és Zrínyi-Újvár lerombolásában, csereként Szabolcs és Szatmár vármegyék átadásában szabták meg. A tárgyalások azonban elhúzódtak, és mire az udvarnak a portán lévő követsége megkapta a feltételek elfogadására az utasítást, a szultán már a háború folytatása mellett döntött. 1663. április 12-én kezdetét vette a háború újabb szakasza. A török haderő Budáról Esztergomnál átkelve Bécs irányába fordult, és elfoglalta a nemrég korszerűen kiépített érsekújvári várat. Ugyanakkor a török csapatainak egy részét Zrínyi-Újvár ellen küldte. A mintegy 6000 főnyi haderő augusztus 13-án meglepetésszerűen megtámadta a várat. A helyzetet csak Zrínyi személyes közbelépése mentette meg.110 A törökök azonban újra próbálkoztak. Nem sokkal azután, hogy Zrínyi seregével visszatért a Duna menti harcokból, a törökök nagy erőket vontak össze a 372 Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig 31. kép. Zrínyi-Újvár és Csáktornya fantáziaképe. (Lucas Schnitzer metszete.) Muraköz elleni támadáshoz. November 27-én Kotor fölött meglepetésszerűen megpróbáltak átkelni a Murán, kísérletük azonban kudarcot vallott. A mintegy 10 000 főnyi tatár-török sereg tüzérséggel megerősítve egy egész nap és éjszaka tartó ütközetben sem tudta Zrínyi sokkal kisebb erejével szemben megvetni a lábát a Mura jobb partján.111 Az 1663. esztendő kudarcai közepette Zrínyi sikerei rendkívül felértékelődtek. így, amikor 1663 folyamán, ha megkésve is, megérkezett az a jelentős katonai segítség, amely a német birodalomból és Franciaországból jött, a császári udvarnak nagy gondot okozott, hogy a hadijárat vége után mit kezdjen velük, így támadt az a mentőötletük, hogy elfogadják Zrínyinek azt a javaslatát, hogy a tél folyamán indítsanak háborút Eszék ellen. A vállalkozás célja az volt, hogy kedvező körülményeket teremtsen Kanizsa ostromához. A katonai cél az eszéki híd lerombolása, Baranya, Somogy felperzselése, valamint néhány, a határhoz közel eső vár elfoglalása ugyanis nyilvánvalóan késleltette a török felmentő sereg előrenyomulását. A katonailag jól kigondolt vállalkozás 1664. január 21-én kezdődött, amikor Zrínyi és a Július Hohenlohe vezette rajnai szövetségi hadsereg Berzence alatt egyesült Batthyány II. Kristóf és Eszterházy Pál seregével, valamint a Draskovics János által vezetett horvátországi hadakkal. Az egyesült seregek elfoglalták Berzencét, Babócsát és Barcsot, majd Szigetvárt elkerülve Pécset vették ostrom alá. Itt a várost sikerült bevenni, viszont a vár török kézen maradt. Ezután Zrínyi Eszék felé fordult és felgyújtotta a Dráva mocsarain átvezető hatalmas hidat. Február 3-án már vissza is indultak Eszék alól, miközben felégették Baranya várát, majd Pécset is felgyújtva február 12-én már Segesdet vették ostrom alá. Egy nap alatt ez a vár is a szövetségesek kezébe került, és február 15-én Zrínyi már ismét otthon volt a Muraközben. Babó-csára, Berzencére és Segesdre őrséget helyeztek. E katonai és technikai szempontból is figyelemre méltó hadjárat folyamán Zrínyi oda-vissza 460-490 km-t tett meg végig ellenséges területen, mindössze 26 nap alatt, miközben jelentős katonai sikereket ért el, és eredeti terveit teljes mértékben végrehajtotta.112 A téli hadjárat néven ismeretessé vált nagyszerű haditett után minden lehetőség adott volt Kanizsa Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig 373 io. térkép. Az 1664. évi dunántúli hadjárat 374 Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig visszafoglalásának megkísérlésére. Zrínyi Miklós ennek érdekében mindent meg is tett, hiszen még be sem fejezve a hadjáratot, ebben az ügyben feliratot intézett a Haditanácshoz, és kérte, hogy az ostromhoz szükséges eszközöket minél előbb bocsássák rendelkezésére. Ezt a javaslatát február n-én írta meg Babócsán, és Wassenhofen mérnök vitte Bécsbe.113 Február 17-én egy Wesselényi Ferenc nádorhoz címzett levelében a vár elleni támadás sikerét a gyors lebonyolításban látta, és kifejezést adott aggodalmának is, hogy ha Bécsben megint nem tudnak idejében határozni, akkor az akció sikere ugyancsak kétségessé válhat.114 Aggodalmai valóban jogosnak bizonyultak, hiszen Lipót csak március 18-án döntött végre úgy, hogy szabad kezet ad az ostromhoz. Ez a döntés azonban még mindig nem volt végleges, és március 29-én már mintha érezték volna, hogy a döntéssel elkéstek, úgy határoztak, hogy nem formális ostrommal, hanem meglepetésszerű rohammal kell a várat bevenni. Még ekkor is folyt a huzakodás a parancs-noklás kérdésében, azaz arról, hogy milyen legyen Zrínyi és Hohenlohe viszonya. Végül is az udvar kompromisszumos megoldásra szánta el magát, egymás mellé rendelte őket, és hogy a teljes egyensúlyt biztosítsa, még Strozzi császári generálist is melléjük adta. Az így kialakult kollektív vezetés egy háborús helyzetben a lehető legszerencsétlenebb megoldás volt.115 Az ostromra felvonult csapatok felállása a következőképpen alakult: magyar és horvát csapatok 7400 fő császári (4 gyalogos-, 2 lovasezred) 7000 fő rajnai szövetség csapatai 5000 fő bajor csapatok 1200 fő 20 600 fő Az udvar még kilátásba helyezett 13000 katonát, de azok nem érkeztek meg. A fent felsorolt katonaság sem állt teljes számban rendelkezésre az ostrom kezdetekor, egyes csapatok csak jóval a vár körülzárása után érkeztek meg.116 Március 28-án, amikor Zrínyi megkapta az udvar végleges döntését, már tudta, hogy elkéstek az ostrommal. Visszalépni azonban már nem lehetett, hiszen a király akarata és a stájer rendek lelkesedése ezt nem tette lehetővé. Az ostrom kezdetét április 8-ban állapították meg. A grazi haditanács minden támogatást megígért, a magyar csapatok meg is kezdték a gyülekezést. A birodalmi csapatok azonban kijelentették, hogy április 12-e előtt nem tudnak megindulni. Március 30-án még azt hitte Zrínyi, hogy egy héten belül elkezdheti a vállalkozást. A csapatok azonban igen lassan gyűltek össze, s április n-én, tehát jó pár nappal a tervezett kezdés előtt, még így írt Zrínyi Eszterházynak Pálnak: „Lehetetlen megírjam Kegyelmednek minemű nagy confusióval (za- varral) vannak itt az német hadaknak dispositiói". A helyzetet látva, levelet írt Bécsbe, melyben a vállalkozás elhalasztását indítványozta. Április 15-én azonban megérkezett Pietro Strozzi generális a császári paranccsal, hogy Kanizsát feltétlenül meg kell szállni. Ezen a napon Eszterházy Pálhoz írt levelében a kezdés újabb időpontját április 27-ben állapította meg.117 Miközben a csapatok és az ostromfelszerelés összegyűjtése folyt, április 19-én Zrínyi Strozzival, Holst ezredessel és Wassenhoffal Kanizsa alá lovagolt, a vár és környékének felderítésére. Kanizsa ekkor a török átépítés után egy négyzet alakú négysarokbástyás vár volt, és a nyugati oldalon egy ék alakú elő várból (a hajdani vár beépítetlen részéből) állott. Fő erősségét, a várat körülvevő, a megközelítést nehezítő ingovány volt, a váron keresztül folyt a Kanizsa patak, melyet délen egy malomgát zárt el, így a víz a környéket folyamatosan elárasztotta. Az ingovány szélessége Kanizsánál 4-500 méter volt. A nyugati és a keleti oldalon lévő kapukhoz keskeny földtöltés vezetett, a kapukat tornyok védték. A vár átlós szélessége - a két szemben lévő bástya csúcsát összekötő egyenes - 225 méter hosszú volt, a várat körülvevő árok szélessége kb. 25 méter, mélysége 2,5 méter volt. A várat csak keletről és nyugatról lehetett ostrom alá venni. Nagymértékben megnehezítette az ostromlók helyzetét a két támadó rész közötti út hosszúsága.118 Április 21-én a grazi haditanácsban a felderítés eredményei alapján megbeszélték a támadás tervét. Abban állapodtak meg, hogy Hohenlohe nyugatról támad, míg Zrínyi és Strozzi keleti oldalról kezdi az ostromot. Április 27-én, amikor a csapatok Zrínyi-Újvárban gyülekezni kezdtek, kiderült, hogy az ostromfelszerelés nem érkezett meg. Azonban mivel az Udvari Kamara jelenlévő képviselője biztosan ígérte, hogy a szükséges anyag napokon belül megérkezik, 28-án végül is elindultak Kanizsa alá.119 A csapatok a megbeszélt haditerv alapján vonultak föl. Az ostrom április 30-án kezdődött, amikor az „első rohammal kiverték az elővárosokból az ellenséget, az odaszállított felszerelés és az ágyúütegek számára helyet jelöltek ki."120 Azonnal megkezdték az ütegállások és a megközelítő árkok kijelölését, és a tüzérségi támadásra először április 30-án került sor. Ennek hatékonysága azonban az ágyúk csekély száma miatt alacsony maradt. Május 6-án újabb lövegek érkeztek, amelyek a hatékonyságot növelték, de a kívánatos tűzerő csak később, az összes ágyú megérkezésekor állt rendelkezésre.121 Eszterházy Pál adatai szerint május 2-án a megközelítő árkok 800 méterre voltak a vár falától, 6-án 400, 8-án már csak 200 méterre. A hangulat még bizakodó volt, mind a tüzérségi, mind a műszaki előkészítés jó ütemben haladt előre.122 A május 7-i haditanácson úgy vélték, hogy a döntő rohamot 5-6 nap múlva végrehajthat- Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig 375 ják. Ez alkalommal határozták el azt is, hogy a keleti (török) oldalon Zrínyi és Strozzi tábora körül az esetleges felmentő erők elhárítására circumvallatióx (körsáncot) építenek ki. Hohenlohe nyugati parti tábora körül ezt nem látták szükségesnek. Erre a tanácskozásra a rajnai szövetségesek tábornokát nem hívták meg, és ez vezetett az első komolyabb összeütközéshez a parancsnokok között. Hohenlohe Bécsben is panaszt tett az ügyben, pedig mint Zrínyi és Strozzi jelentéséből kitűnik, egyedül a hosszú és nem is veszélytelen közlekedés volt a mellőzés oka. Hohenlohe azonban ragaszkodott hozzá, hogy aláírása ott legyen az összes iraton. A jelentést vivő futárt aztán egy török járőr el is fogta, így a keresztény sereg helyzete világossá vált a törökök előtt.123 A május 7-i haditanácson hozott határozatokat azonban nem tudták végrehajtani. A döntő rohamra nem kerülhetett sor. Ennek az volt a legfőbb oka, hogy a Grazból kapott löveganyag és a lőszer felmondta a szolgálatot. Az ágyúk kiégtek, megrepedtek, a gyújtógránátok és bombák nem robbantak fel, ugyanakkor a török védősereg egyre jobban aktivizálta magát, és merész kitöréseket hajtott végre. Különösen veszélyes volt a május 23-i akciójuk, amikor sikerült felgyújtani Hohenlohe táborát és szétrombolták a megközelítő műveket. Mindezek ellenére azonban az ostrom folytatódott, és napról napra közelebbinek látszott a siker. A megmaradt ütegek már belekezdtek a réslövésbe, és a megközelítő árkok már a vár faláig értek. Mikor úgy látszott, hogy minden akadály ellenére is közeledik a vár sorsát eldöntő végső támadás napja, az ostrom menetében döntő fordulat állt be.124 Amitől Zrínyi legjobban tartott, az ostrom eleji késlekedés most mutatta meg káros következményeit. A nagyvezír parancsnoksága alatt május 8-án elindult a felmentő sereg Belgrádból, és 12-én átkelt az újjáépített eszéki hídon. Május 22-én a törökök már Szigetvárnál táboroztak. Az ostromló sereg 23-án tartott haditanácsán a fő kérdés az volt, hogy az adott helyzetben mi legyen a teendő. Úgy döntöttek, hogy az ostromot folytatni 32. kép. Kanizsa ostroma, 1664. (OL. T. 2. XXXII. téka, 1045.) 376 Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig beszakítása és a visszavonulás mellett döntött. Zrínyi ugyan kétségbe vonta, hogy a töröknek 60 000 embere lenne, és azt javasolta, hogy Hohenlohe egyesülve Strozzival, vegye fel a harcot a felmentő sereggel, a többség azonban ellene szavazott. A visszavonulás a legnagyobb rendetlenségben történt meg, a szövetséges csapatok sok hadifeleszerelésüket elhagyták. A fejetlenség okait ilyen tapasztalt parancsnokok esetében, mint akik Kanizsa ostromát vezették, nehéz megérteni. Vélhetően pánik tört ki a seregben. Erre utal Eszterházy Pál, mikor ezt írja: „. . .Zrínyi, aki mit sem ért el azzal, hogy kitartásra intette és buzdította a menni készülőket, végül csak azt kérte, küldjük előre málháinkat, s a jó rendet megtartva induljunk el innen. De ezzel sem ért el semmit, a rémület okozta zavarodottság mindenkit felkavart. A szívekbe lopódzott félelmet növelte az a látvány, hogy estefelé Babócsa égni kezdett, egy óra múlva követte Berzence, hajnalra pedig Segesd is elporladt. Mindez az ellenség ottlétére vallott. A tüzet látva sem a hadi- 33. kép. Az 1664. évi ostrom térképe (Nagykanizsa, Thury György Múzeum) kell, ha a felmentő sereg létszáma nem haladja meg a 10 000 főt. Zrínyi javaslatára később ezt annyiban változtatták meg, hogy 15 000, sőt 20000 fő esetén is vállalják a harcot. Mindenesetre már ekkor intézkedtek, hogy túlerő esetén a visszavonulás útját biztosítsák.125 Május 26-án a Szigetvár alá küldött felderítő lovasság azt jelentette, hogy mintegy 40000 török táborozik a vár mellett. Ennek ellenére az ostrom folytatását határozták el. A következő lépés az lett volna, hogy rést lőjenek a vár falába, amelyen keresztül rohammal betörhetnének a falakon belülre. Ezt azonban nem lehetett végrehajtani, mert a lövegek 2/3-ad része felmondta a szolgálatot. Közben a felmentő sereg május 29-én Babócsát, majd 30-án már Berzen-cét is visszafoglalta. Erre az időre az ostromló seregben súlyos kenyérhiány jelentkezett. A június i-i felderítés adatai már kb. 60000 török közeledtét jelezték 20-25 km távolságból. A gyorsan összeült haditanács viharos körülmények között az ostrom fél- Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig 377 szekerek, sem az asszonyok közé vegyült közlegények nem vártak többé parancsra, hanem mint a menekülők, minden rend nélkül igyekeztek Zrínyi-Újvár felé."126 A pánik igen jelentős méretű lehetett. Az ostromló sereg még ágyúkat is elhagyott, amelyek a török zsákmányául estek.127 így ért véget Kanizsa ostroma, 1601 óta a legnagyobb jelentőségű vállalkozás a vár visszavételére. Zrínyi a császárnak írt levelében 4 fő okra vezette vissza a sikertelenséget: 1. az ostrom késői elkezdése, az idő elfecsérlése, 2. a rossz tüzérségi taktika, 3. a rossz tüzérségi anyag, 4. az ostromló sereg alacsony létszáma. A felsorolt okok közül a másodikhoz és a negyedikhez fűznénk csak kiegészítést, hiszen a többi magából az ostrom leírásából eléggé világos számunkra. A rossz tüzérségi taktikán Zrínyi azt értette, hogy ha a tüzérség időben rendelkezésre állt volna, akkor a fából épült erődítményt egyetlen tűzcsapással lángba lehetett volna borítani. A létszám kérdéséről pedig annyit, hogy Kanizsának kb. 1400 főre becsült őrségéhez ugyan a várostromokhoz megkívánt 10-15-szörös túlerő biztosítva volt, de a nehéz terep miatt igen sok munkaerőre és őrségre volt szükség. Ugyanakkor a rendelkezésre álló haderő a felmentő sereggel szembeni harcot nem tette lehetővé.128 A külföldi, elsősorban az osztrák történetírás Zrínyit teszi felelőssé a balsikerért. Mint azonban láttuk, ezt a vádat mindenképpen vissza kell utasítani. Minden felmerülő probléma mellett, amennyiben az ostromot a Zrínyi által megállapított időpontban, azaz március végén vagy április elején sikerül elkezdeni, Kanizsa várát vissza lehetett volna foglalni. A törökök a felmentő sereg megérkezésekor már kétségbeejtő helyzetben voltak. A parancsnoknak a Babócsa alatt álló nagyvezírhez írt levele szerint: „Az ellenség ágyúgolyóin kívül más ennivalónk nincs!" A vár elfoglalása az ostrom abbahagyásakor már csak napok kérdése volt.129 A Kanizsa körüli katonai események a várnak a török által történt felmentése után sem fejeződtek be. A visszavonuló csapatok, miután nagy üggyel-bajjal elérték Zrínyi-Újvárt, kisebb részükben magát a várat szállták meg, a csapatok nagyobb része pedig átkelt a Murán és a túlsó parton foglalt védőállást.130 Eközben Bécsben is tudomást szereztek az ostrom abbahagyásáról, s miután bíztak a sikerben, a kudarc láttán általános fejetlenség lett úrrá a hadvezetés felsőbb köreiben. Még június i-én intézkedtek a sereg megerősítéséről. Ide irányították az új főparancsnokot, Montecuccolit, aki június 15-én érkezett meg a Mura menti védővonalba. Közben Zrínyi elkeseredett védelmi harcot folytatott, s minden célja az volt, hogy Zrínyi-Újvárat megtartsa. Az udvar azonban a háború közben is fenntartott béketárgyalások közepette egészen más álláspontra jutott. A Montecuccoli által hozott parancs már úgy szólt, hogy Zrínyi-Újvárt csak addig kell tartani, amíg a hadsereg összegyűlik, azután pedig minden erővel Ausztriát és Stájerországot kell megvédeni az esetleges török támadással szemben. A Muraközben összegyűlt haderő mintegy 30 000 főből állt, a vele szemben felvonuló török sereg mindenképpen túlerőben volt. A török nagy erőkkel támadta a várat, sőt megpróbált a Murán is átkelni. Hiába volt a Zrínyi irányította elkeseredett védekezés, a török túlerő mellett a járvány is felütötte a fejét a táborban. A hadsereg szűkében volt az élelmiszernek és a lőszernek is, egyre nagyobb arányokat öltött a katonák szökése.131 A török támadása június 30-án annyira előrehaladt, hogy katonailag is indokolt volt a vár feladása. A nagyvezér az erődítményt leromboltatta, majd néhány napi ott-tartózkodás után elvonult Kanizsa alá. Zrínyi-Újvár védelme lehetővé tette a császári hadvezetésnek, hogy közben haderőit átcsoportosítsa az osztrák határokhoz, így mikor a török fősereg Zala vármegyén keresztül elindult Bécs irányába, a védelemhez szükséges valamennyi eszköz már rendelkezésre állt.132 Közben a török elfoglalta és lerombolta a Kanizsa veszélyeztetésében igen nagy szerepet játszó másik nagy erősséget, Kiskomárt is. A Rába felé előrenyomuló nagyvezér előtt az út nyitva állt. A várak őrségének többsége elmenekült, egyedül a kis Pölöske vára volt az, amelyik végrehajtotta azt a hősies tettet, hogy utolsó emberig ellenállt a töröknek. A Zala parti várak birtokbavétele után még Egervár próbálta meg az ellenállást, de két nap után ők is kaput nyitottak.133 A Szentgotthárd közelében végrehajtott átkelési kísérlet során Montecuccolinak sikerült súlyos csapást mérni az előrenyomuló török seregre, a sikeres hadműveletnek azonban nem volt folytatása, az ellátási problémákkal küzdő császári sereg és az udvar is a megegyezés felé hajlott. Augusztus 10-én aláírták Vasváron a békét, amely gyakorlatilag helyreállította a korábbi status quot. A vasvári békének Kanizsára nézve azonban súlyos következményei voltak. Egyértelműen megegyeztek Zrínyi-Újvár és Kiskomár újjáépítésének tilalmában, ezzel a kanizsai török helyzete stabilizálódott, és a visszafoglalás esélyei nagymértékben csökkentek. A vasvári béke megkötésével kapcsolatban az udvar elsősorban az örökös tartományok kimerültségére és a hadsereg állapotára hivatkozott, a fő ok azonban az volt, hogy lehetőséget kívántak kapni a franciákkal szembeni aktívabb politika folytatására, hiszen előtérbe került a spanyol örökösödés, a hatalmas és gazdag spanyol világbirodalom felosztásának kérdése. Ebben az összefüggésben pedig nyilvánvaló, hogy az udvar szemében két kis magyarországi vár és Kanizsa sorsa jelentéktelenné vált.134 378 Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig 34. kép. Zrínyi Miklós, Jeremiás Renner rézmetszete, Augsburg, 1663. (Magyar Nemzeti Múzeum. Magyar Történelmi Képcsarnok. 10 699.) Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig 379 7. A kanizsai török és a zalai végek utolsó korszaka (1665-1686) A vasvári béke újabb húsz évre biztosította a török uralmát. A Wesselényi-féle összeesküvés következtében az elégedetlen magyar főurakkal történt véres leszámolás nagy változásokat hozott a zalai végeken. A török elleni küzdelem legerősebb bázisát jelentő Zrínyi és Nádasdy családok várait császári katonaság szállja meg. Az elkobzott Nádasdy-várak, Pölöske, Szentgyörgyvár, Lenti, Alsólendva, Egervár királyi hatalom alá kerülése nagymértékben csökkentette a Kanizsával szembeni végek törökellenes aktivitását.135 A vasvári béke értelmében nemcsak Zrínyi-Újvár, hanem Kiskomár sem épülhetett újjá. Zalavár vára, melynek Komár szerepkörét kellett volna átvennie, erre semmilyen szempontból nem volt alkalmas. A kanizsai török helyőrség utánpótlási vonalait most már egyetlen magyar végvár sem veszélyeztette komolyan. Ugyanakkor nincs a továbbiakban végvári katonaság Kapornak, Kemend és a Vas vármegyei Mogyorósd és Tótfalu falai között. Ezeket a török által felgyújtott erődítményeket is a sorsukra hagyják. A császári udvar a fizetetlen magyar katonaság ügyét úgy vélte legegyszerűbben elrendezhetőnek, hogy a végvárak őrségének mind zsoldját, mind létszámát csökkentette. A laxenburgi tanácskozáson döntés született arról, hogy az addig mintegy 11000 főnyi végvári katonaság létszámát 3000 főre redukálják. A döntést Lipót császár 1671. december 11-én szentesítette.136 A Kanizsával szembeni végvárak létszáma ezután a következőképpen alakult: 1672 előtt 1672 után Körmend 150 huszár _ 100 hajdú - Egerszeg 300 huszár 150 huszár 150 hajdú 100 hajdú 4 tüzér - 5 rendkívüli - Peleske 30 huszár - 70 hajdú - 1 tüzér - Egervár 25 huszár - 50 hajdú - 1 tüzér - Lövő 46 huszár 30 huszár 42 hajdú 15 hajdú Zalavár 15 huszár 25 huszár 100 hajdú 50 hajdú 1 rendkívüli - Szentgyörgy vár 25 huszár - 40 hajdú 15 hajdú Szentgrót 25 huszár 15 huszár 50 hajdú 25 hajdú 1 tüzér - 1 rendkívüli - 1672 előtt 1672 után Bér 16 huszár _ 20 hajdú 15 hajdú Lenti 100 huszár 100 huszár 100 hajdú 50 hajdú 2 rendkívüli - Szécsisziget 50 huszár 30 huszár 100 hajdú 40 hajdú 1 tüzér - Alsólendva 50 huszár - 50 hajdú 15 hajdú Kányavár 15 hajdú 15 hajdú Muraköz 100 huszár 50 huszár 250 hajdú 80 hajdú 1 rendkívüli - Légrád 50 huszár - 200 hajdú - A bán népe - 100 80 huszár hajdú A kifizetett zsold 7104 Ft 9 1/2 krajcárról 3.965 Ft 55 krajcárra csökkent.137 Természetesen ez nem jelentette a zsoldjegyzékekből eltűnő várak jórészének a megszűnését, hiszen a földesúri magánkatonaság a helyén maradt, a királyi zsoldon lévő katonaság kivonása azonban e várak katonai szerepét lényegesen csökkentette.138 A létszámcsökkentés hatalmas aránya azonban mindenesetre azt jelentette, hogy a zalai végek ettől kezdve alkalmatlanok voltak minden komolyabb akcióra, a mezei hadviselés, a portyázás ezzel a csekély erővel eleve esélytelenné vált a kanizsai török ellenében. Az udvar nem csak a zsoldfizetés összegét csökkentette, hanem a lázongó magyar katonaság egy jó részétől is szabadult ezzel az akciójával. A zsold jegyzékben feltüntetett adatok - hasonlóan a korábbi időkhöz - természetesen nem tükrözik sohasem a valós létszámot. Hivatalosan Zalaváron 75 katonának kellene lenni, ezzel szemben a zalavári sereg 1676. január 14-én kelt kérvényében kifejti, hogy „54 fizetett nép van itt."139 így nem csoda, hogy a kanizsai török aktivitása megnőtt a török uralom utolsó időszakában. 1684 szeptemberében a zalavári végvárat támadta meg.140 A kanizsai törökök a falvak adóját és szolgáltatásait továbbra is be tudták hajtani a magyar végházak által ellenőrzött területekről is, és a késlekedés miatti fenyegetésüknek is könnyedén érvényt tudtak szerezni. Jellemző erre az alábbi 1682-ben kelt levél: „Mi Kanisa és a hozzá tartozó végházaknak Nagyságos Musztafa Olajbégje hagyom és parancsolom nagyságos fő basának parancsolatjából. Tü nektek Lövői Egerszegi és Sz.Gróti tartományban lévő molnárok és Szála vizén és másutt lévő molnárok 4 nap alatt itt legyetek tizenöt napi kenyérrel fejszével furuval császár dolgára. Mert valami molnár el marad be nem jün az vitézek reájak mennek ottan nyársba húzzák szófogadatlanságáért. Ez páran- 35- kép. Esterházy Pál, ismeretlen mester rézmetszete és karca. (Magyar Nemzeti Múzeum. Magyar Történelmi Képcsarnok 65 1341.) Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig .jó". &ép. Pietro Strozzi, Jacob Sandrart rézmetszete és -karca, Nürnberg, 1664. (Magyar Nemzeti Múzeum. Magyar Történelmi Képcsarnok. 10 699.) 382 Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig 3j. kép. Wolfgang Július Hohenlohe, ismeretlen nemet mester rézmetszete, Nürnberg, 1664. (Magyar Nemzeti Múzeum. Magyar Történelmi Képcsarnok. 3/1931. Gr.) Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig 383 38. kép. Raimond Montecuccoli, Cornelius Nicolaus Schurtz rézmetszete, Nürnberg, 1660-as évek. (Magyar Nemzeti Múzeum. Magyar Történelmi Képcsarnok. MNM MTKcs 3192) 384 Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig csoló levelünk molnároktól molnárokhoz hordoztassák az Szála vizén és másutt hói molnár vagyon. Idem qui supra Dátum in Kanisa Anno Do 1682 die 11 juni"141 A molnárokra ebben az időben nagy szükség volt, hiszen a gabona őrlésén túl ők voltak a korszak ácsai, akik a fából épült várak javításánál nagy szolgálatot tettek. A malmokat pontosan emiatt mindkét fél kímélte, így mikor Batthyány II. Ádám panaszt tett Husszein kanizsai pasánál a szentgróti malom felverése miatt, a pasa elismeri „malmokat föl verni ne engednénk, mert egyik fél sem lehet anélkül." A békesség megtartására a csökkent erejű végváriak nagyon is törekedtek, Batthyány ennek kapcsán a kapornakiaknak megparancsolta, hogy a kanizsaiaktól elvett gabonát visszaadják.142 „.. .jobb inkább a régi bevett szokással meg elégednünk, hogy mind török magyar hagyja békét az malom fölverésé-nek.. ,"143 Az adóbeszedés mindkét részről a régi szokások szerint folytatódott. A török továbbra is ugyanúgy megengedte ezt a régi szokásrend alapján, azonban semmiféle újításhoz nem járult hozzá. 1674-ben még azt a gesztust is megengedték maguknak, hogy bár a török császár elrendelte a királyi adó szedését, de a Kanizsa berkétől Zaláig és Kerkáig terjedő területen a szegénység nyomorult helyzetét tekintve elengedte azt.144 1685-ben azonban a háborús időkben lényegesen megváltozott a helyzet. A kanizsai pasa már erőszakosan szedeti össze a gabonát és a szénát. Ha nem adják a „szegénység fülit orát metéli".145 A töröknek ekkor már igen nagy szüksége van az élelmiszerre, ezt ügyeskedők ki is használják. Utasításba kell adni, hogy tiltsák meg a muraközieknek, hogy a kanizsai törököknek élelmet adjanak el titokban.146 A zalai végek erejét a 80-as években tovább apasztotta, hogy katonái részt vettek a nagy hadivállalkozásokban is. 1684 júliusában Buda első ostromához küldtek innen először katonaságot. Ezután már rendszeres volt a táborba szállás, a zalaiak ott voltak Buda bevételénél is. 1687-ben Nagy Ferenc vicegenerális kapja a parancsot, hogy megakadályozza Kanizsára és Szigetvárra az élelmiszerszállítást.147 8. Kanizsa visszafoglalása a) A felszabadító háború eseményei, és a kanizsai vilajet elfoglalása A vasvári béke lejárta előtti években a törökök számára kedvezőnek tűnő külpolitikai események arra ösztönözték a portát, hogy az egyezményt ne hosszabbítsák meg. A lengyelekkel és az oroszokkal megkötött béke, valamint Thököly fellépése - úgy tűnt -, újra alkalmat teremtett a támadó fellépéshez. IV. Mohamed és a politikát irányító nagyvezére azonban téve- 39. kép. Köprülü Ahmed nagyvezér dett. 1683. március 31-én létrejött a török elleni védés dacszövetség, a Szent Liga, így a meginduló török hadsereg eddig soha nem látott nagyságú ellenséggel találta magát szemben. Kara Musztafa Bécs alatt 1683. szeptember 12-én súlyos vereséget szenvedett. Ezzel megteremtődött a lehetőség a török kiűzésére Magyarországról. A kibontakozó háborúban a nemzetközi szövetség csapatai 1684. évi sikertelen kísérletük után 1686. június 18-tól szeptember 2-ig tartó ostrommal felszabadították Buda várát, és még ebben az évben a Duna menti és néhány belső-dunántúli (Simontornya, Pécs, Kaposvár, Barcs, Siklós) vár és Szlavónia jórészének elfoglalásával elvágták a nagy dunántúli török várak, Fehérvár, Szigetvár és Kanizsa összeköttetését a birodalommal.148 1687-ben a szultán megkísérli a visszavágást, de augusztus 12-én Nagyharsánynál (Baranya m.) a szultán által vezetett hadra mért vereség nyomán a török uralma a térségben megpecsételődött. Szeptember 29-én puskalövés nélkül a szövetséges hadak kezére került a török hadjáratok kiindulópontja, a dunántúli összeköttetést biztosító Eszék.149 A Szent Liga csapatai 1687 őszén elfoglalták a Fehérvár körüli kisebb török erődöket (Csókakő, Palota) és blokád alá vették Székesfehérvárt, amely 1688. május 19-én elesett. A legnagyobb sikert szeptember 6-án Belgrád elfoglalása jelentette. Mélyen a frontvonal mögött már csak Szigetvár és Kanizsa Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig 385 reménytelen helyzetben lévő őrsége dacolt a túlerővel.150 A kanizsai vilajethez tartozó Szigetvárt Vecci alezredes 1688. április 14-én támadta meg először. A sikertelen ostrom után szoros gyűrűbe zárták az erődítményt, és megkezdődött a kiéheztetés. A kissé hosszadalmas, ám veszteség nélkül is eredményt hozó blokád 1689. március 13-án ért véget, amikor az őrség szabad elvonulás feltételével kapitulált.151 b) Kanizsa blokádja és a kapituláció Kanizsa vára, a török legnyugatibb támaszpontja a felszabadító háború szempontjából teljesen mellékes irányon feküdt. A Duna vonalon operáló hadsereg utánpótlási vonalait nem veszélyeztette, a Magyarországon mozgó nagylétszámú hadoszlopok szempontjából a kanizsai török helyőrség esetleges kitörései sem jelentettek komolyabb problémát. így alakult ki az a helyzet, hogy a Kanizsai vár a török utolsó bázisa maradhatott a Dunántúlon. Mindez nem jelentette azt, hogy a hadvezetés nem tett meg mindent a kanizsai törökök semlegesítéséért. Már 1686. január 23-án rendelet született, hogy tiltsák meg, hogy a muraköziek a kanizsai töröknek élelmet adjanak el titokban.152 A tiltás azonban a jó üzle- tet remélők számára csak írott malaszt maradt. Decembertől ismerjük a gráci Udvari Kamara ismételt panaszait, hogy a magyar katonaság élelmiszert adott el Kanizsa török helyőrségének.-153 Amikor megkezdődött a végvári haderő mozgósítása a Buda elleni hadművelethez, Gyöngyösy Nagy Ferenc jelenti Batthyány II. Ádámnak, hogy a törökök nagy vigyá-zásban vannak. A kanizsaiak várják, hogy Ádám gróf a hold világánál próbát tesz. Értesülve arról, hogy a gróf elindult, Kanizsán éjjel-nappal „zászlóstul strázsálnak ideki, janicsársággal a pajtákat megrakták a Kanizsaiak. . ,"154 Már 1686 májusának végén szóba került a Kanizsa elleni blokád elrendelése.155 Júniusban a török is felkészült erre, Radonay Mátyás zalavári kapitány írja: „A német és horvát ármádia Kanisa felé nyomakodik, imár az elöljárók közel vannak Kanisához, maga a török izent, hogy a szegénység fusson, az ki hova tud, ide Szalavári mezőre sokan takarodnak."156 hasonló értesülései vannak az egerszegi kapitánynak is, aki szerint a tótországiak el akarják pusztítani a Kanizsa körüli falvakat, a gabonát lekaszálni, vagy elégetni. Úgy véli, hogy ez nagy kárára volna a Kanizsa elleni végházaknak is, a szegénység pedig éhenhalna. Kéri, hogy ezt halasszák aratás utánra. Katonái jelen- 40. kép. Zrínyi-Újvár ostromának térképe Esterházy Pál Mars Hungaricusa alapján 386 Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig 41. kép. A kanizsai pasa. Johann Hoffmann metszete (Nagykanizsa, Thury György Múzeum) Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig 387 42. kép. Kanizsa várának 1687. évi alaprajza. (Bécs, Hadilevéltár) tik továbbá azt is, hogy a kanizsai marhákat messze kint őrzik, kérdezi Batthyányi, hogy megpróbálhatja-e ezeket elhajtani.157 Még ez év telén a zalaváriak összecsapnak a kanizsai törökökkel. A csata magyar részről veszteség nélkül zajlott. Egy törököt elfogtak, aki elmondta, hogy Kanizsán kevés az élelem, a búzát hajdinával őrlik kenyérnek. „A Kanisa köröli lévő árok épen sárig meg fagyott."158 Komolyabb támadásra mégsem került sor, pedig az alkalom rendkívüli. A törököt még sokkolta Buda eleste, nincs élelmiszer, a téli fagyban a falakig lehet hatolni, de a magasabb hadvezetés nagyobb tervekkel van elfoglalva. A kanizsai törökök újabb haladékot kaptak, sőt nagyon is otthon érzik magukat. Régi jogaikat ugyanúgy érvényesítik, mint azelőtt. Ki hinné, hogy 1688-ban kelt Kanizsán ez a levél Fületlen Gyurkó és Szabó György részére Pölöske várába: „Mi az ti uraitok, kanizsai vitézek azt akarjuk tudni mindkettőtöktől, hogy miért nem akartok Kanizsára bejönni, az ti fogadástok szerint sarcot hozni? Itten vannak az kezesek, jól tudjátok azokat kínozzák érettetek."159 Ugyanakkor erősítik a várat a végső küzdelemhez. Az alajbég február 24-én a környék lakossága számára elrendeli, hogy szállítsanak a várhoz olyan „palánkkarókat, melyeket a palánk mellé a vízbe sűrűn vernek, továbbá négy szegre faragott vastag palánkkarókat, amelyek hossza öt öl legyen, s végül falnak való karókat."160 Kanizsa körül a gyűrű azonban egyre szűkült. Batthyány II. Ádám dunántúli főkapitány, Székesfehérvár visszafoglalója, mint a Kanizsa elleni végek utolsó parancsnoka kapta a feladatot, hogy zárja el a Horvátország felé vezető utakat, akadályozza meg a kapcsolatot a török birodalom és Kanizsa között. Szeptemberben a környék még megmaradt falvaiból az ostromlók kitelepítik a lakosságot, nehogy a törökök élelmiszerhez jussanak.161 Ugyanakkor rendelet születik arról, minthogy a katonák a korábbi gyakorlat alapján továbbra is adtak el élelmiszert a törököknek, hogy élelmezésüket ezentúl nem természetben, hanem pénzben kapják.162 A veszélyes helyzet, az élelmiszerhiány a várban tartott rabokkal való bánásmódon is éreztette hatását. 1688. szeptember 27-én Batthyány II. Ádám egy török rabot küldött ezzel a levéllel a pasához: „Rabok felől irtam kegyelmednek, hogy oly istentelenül és keményen ne tartsa kegyelmed. Arra sem adott választót, holott más nagy derék 388 Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig 43. kép. Batthyány II. Ádám török urak megbecsülvén eddig mindenkor, levelemet válasz nélkül nem hagyták... Mik is megadjuk a kölcsönt kegyelmednek. Adott isten módot kezünkben, hogy sok fő török urakkal megsirattassuk ezen kegyelmed keménységét."163 A tulajdonképpeni körülzárásra, a szoros ostromzárra 1689 januárjában került sor. Batthyány II. Ádám és Zichy István komáromi vicegenerális seregei ekkor vették teljesen körül a török birodalom még mindig dacoló utolsó bástyáját. Ettől kezdve a kanizsai török teljesen reménytelen helyzetbe került. Élelmiszerhez most már nem juthatott hozzá, létszámuknál fogva a kitörés is reménytelen volt. Mégis kitartottak, a körülzárt magyarországi várak közül legtovább.164 Természetesen nem mindenki bírta egyformán ezt a kilátástalan helyzetet. 1689. május 9-én a török tömlöctartó szökött ki öccsével a várból és adta meg magát. Vallomásából tudták meg az ostromlók: „Egy köböl életért 25 Ft-ot is megadnának, ha volna. Eddig 80 rab éhenhalt. Lóbőrrel tartják őket. A basának 15 véka lisztje volt, de mindegyik aga adott neki 1-1 köböl életet."165 December 31-én 30 török - köztük 3 aga - szökött meg és adta meg magát Zichy altábornoknak az éhezés miatt.166 A hadiesemények nélküli blokád unalma és a nagy haszonnal járó üzlet reménye sok katonát arra csábított, hogy az ellenőrzést kijátszva a törökökkel üzletelésbe kezdjen. 1690. február 9-én az Udvari Haditanács szemrehányást tesz Batthyány tábornoknak amiatt, hogy a magyar katonaság a török helyőrségnek nagyobb mennyiségű élelmet adott el. Batthyány válaszában kijelenti, hogy ezek a dolgok az ő tudomása nélkül történtek. Az udvar azonban nem bízik az ostromló sereg katonáiban, és Erdődy Miklós grófot Kanizsához vezényelte február közepén. Az általa vezetett báni katonaság feladatát úgy szabták meg, hogy akadályozza meg, hogy a kanizsai erődítmény a továbbiakban bármilyen segítséget kapjon. Az események arra kényszerítik az ostromot vezető tábornokokat, hogy komolyabb lépéseket tegyenek. Február 22-én felszólítják Kanizsát a megadásra. A véd-őrség azonban lövésekkel utasítja vissza a parlamentereket.167 A helyzet egyre tovább romlott, a törökök a vár körüli mocsárban gyűjtöttek füveket és gyökereket, azt ették. A védők azonban még mindig mindent elkövetnek, hogy segítséget, vagy információt kapjanak. Egy alkalommal a magyar parasztnak öltözött futárukat, egy előkelő törököt, akit a pasa a negyve-zírhez küldött segítségért, a magyar katonák felismerték és foglyul ejtették. Zichy István generális kihallgatás után lefejeztette a törököt, holttestét a kanizsai vár sorompója elé állíttatta, egy levéllel a kezében, amely így szólt: „Te kanizsai aga kiküldtél engem, hogy a szorongatott várnak segítséget hozzak. Miután ezt a földön találni nem lehet, elmentem a túlvilágra azt megkeresni." Az esetnek nagy visszhangja támadt a várban, a törökök reményei nagymértékben csökkentek, ha egyáltalán még voltak. Ez után az eset után döntött a pasa úgy, hogy valameny-nyi keresztény rabot szabadon bocsátja, köztük saját szolgáit is, akik azt vallották, hogy ha az erőd még egy felszólítást kap, bizonyosan megadja magát.168 Újabb szökevények vallották 28-án, hogy az őrség komolyan gondolkodik a vár feladásáról. Mégis csak március 16-án küldtek ki két túszt, a tárgyalások felvétele céljából az ostromlók táborába. A következő napokban a török megbízottak kemény tárgyalásokat folytattak Batthyány és Zichy tábornokkal. A pasa azt szerette volna, hogy saját embereit Boszniába küld-hesse, hogy meggyőződjenek róla, a császári erők már valóban a Moraván túl járnak, ahogy erről a tárgyaló felek tájékoztatták. Miután elutasításra talált, beleegyezett, egy heti tárgyalás után, március 23-án, hogy Kanizsát ugyanazokkal a feltételekkel feladják, mint azt Székesfehérvár őrsége tette. Batthyánynak ehhez nem lévén teljhatalma, úgy döntött, követet küldenek az udvarba, és vele ment Musztafa pasa is, hogy a beleegyezést megkaphassák. A törökökkel együtt Andrássy Péter és Festetich Pál utazott el az udvarhoz.169 A pasa Sopronnál találkozott Kollonics kardinálissal, majd Bécsben Stahrenberg gróf a Haditanács alelnöke (Vice-Kriegs-President) fogadta, ahol megtörtént a császár által ratifikált megállapodás aláírása. A tárgyalások során a pasa azt állította, hogy a várban még négy hónapi élelmiszertartalék van. Az egyezmény főbb pontjairól több titkos konferenciát tartottak, amelynek megszövegezett változatát maga a császár írta alá, aki egy szép órával is megajándékozta a pasát. Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig 389 Az átadási egyezmény így szólt: „Mi Leopold Isten kegyelméből választott római császár stb. . . . adjuk mindenkinek tudtára, hogy a mi Kanizsa vidékén parancsnokló gróf Batthyány generális, úgymint viceparancsnok stb. gróf Zichy István között egyrészt, másrészt a mostani kanizsai parancsnok Musztafa Bassa, Bassa Aga stb. ... között a királyi hadseregtől körülzárt Kanizsa erőd átadásáról a következő megbeszélés és latin nyelven megszövegezett, az előbb említett török főem-berektől aláírt megállapodás történt. I. Semmiféle hadianyagot nem szállíthatnak el, hanem át kell adniuk a császári komisszáriusnak. Elrejtett, vagy a föld alá rejtett hadianyagokat a törököknek minden félelem nélkül fel kell fedni és veszély nélkül átadni és Mahomet hitükre a legkisebb csalást sem szabad elkövetni, és a kivonuláskor tartoznak minden tüzet kioltani. II. Minden foglyot azonnal, a megtörtént kapituláció után szabadon kell engedni. III. Minden az erődben tartózkodó úgy lakos, vagy idegen, tartozik fegyverrel, ruháikkal, vagyonukkal, lovaikkal és más állatokkal kivonulni és őket a török területig biztonságban elkísérni; azonban lobogó zászlók és trombita hang nélkül. Kölcsön, vagy tartozás miatt nem kell őket molesztálni. IV. A kereszténységtől eltávolodottaknak meg van engedve a csatlakozás, mindenesetre el van tiltva, hogy keresztény gyermekeiket, fiút vagy lányt eltitkoljanak, vagy elvigyenek. V. Elegendő fuvart bocsássanak rendelkezésre, míg a Dráva folyót elérik, itt hajót és hajósokat, amelyek a török területre szállítják. Amennyiben ilyen hajók a Dunán nem volnának, más hajókról kell gondoskodni. VI. Ha az átadás következik, császári katonák a kapu legkülső palánkjára, melyet Baschlar Kapuzi-nak hívnak, vonulnak, és itt azok a törökök, akik valamely tárgyat nem akarnak magukkal vinni, mindent eladhassanak. VII. Mihelyt a császári ratifikáció Bécsből megérkezik, a készenlétben álló kocsikon, hajókon kötelesek a törökök kivonulni és útnak indulni. VIII. A foglalók mindem vám és adókönyvet Kanizsa városából, a zsold könyveket is, amelyeket Bosznia és más a vidékhez tartozó városokból vannak, vagy a meghódolt falvakból szereztek be contribuálás végett kiadhatók. IX. A törökök részéről néhány tiszt, mint túsz egyelőre a legtávolabb lévő keresztény erődökben maradjanak s odautazásukig a megfelelő kíséretet kell adni. Ott ki kell cserélni őket. Hét személynek van megengedve, hogy az országot Nándorfehérvárnál (Griechisch Weissenburg) hagyja el és lépjen török területre. A kiséret addig nem jöhet vissza, amíg a törököktől bizonyítványt nem kapnak, hogy ezek biztosan és sértetlenül át lettek víve. X. A foglalók az úton pénzükért olcsó árban élelmet és italt kötelesek nekik adni. XI. Mivel mindkét részről foglyok vannak, a polgárság között ezekből fennálló követelések megszüntetendők. Nincs megengedve, hogy a törökök a városban közlekedjenek, hanem a megjelölt kapun át az oda készített kocsin mielőbb eltávozzanak. Az eltávozásban, illetve a pontok végrehajtásában a törökök sem akadályoskodhatnak, hanem a legnagyobb készséggel a foglalók segítségére kell lenniök. A törököktől a legcsekélyebb ajándékot sem szabad követelni, ellenben a mieinknek férfiasan kell őket segíteni és védelmezni, stb... "170 Közben a környező vármegyék utasítást kaptak, hogy a török őrség elszállítására 1700 szekeret állítsanak ki. A Légrádtól Eszékig a Dráván vízi úton történő szállítás lebonyolítására április i-jén, amikor Lipót megerősítette a várfeladási szerződést, a gráci Udvari Kamara kapott megbízást. Ugyanezen a napon kelt az az utasítás is Frankenburg báró részére, hogy a herceg Anhalti ezredből egy századot gyorsan küldjön Budáról Kanizsára.171 Április elején az Udvari Haditanács megparancsolta, hogy a Kanizsa sikeres ostromában részt vett hadinép, Battyány katonái, a győri katonák és a többi magyar katonaság elismeréseként egy havi külön zsoldot kapjanak. Parancsot küdtek a magyar vármegyékhez arra vonatkozólag is, hogy adjanak élelmiszert a Kanizsát feladó török helyőrségnek.172 c) A vár átadása Miután a pasa ismét visszaérkezett Kanizsára, április 12-én délután 3 órakor családjával együtt kivonult az erődből. A török csapatok április 13-án kezdték meg 390 Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig a kivonulást, s délre a vár már csaknem ki volt ürítve. A hivatalos átadást a janicsári aga hajtotta végre a vár kapujánál, ahol a császári katonaság őrködött. Batthyány gróf és vele gróf Zichy kíséretével ugyanekkor lovagolt be a várba, a janicsár aga, aki öreg és beteges ember volt, eléjük jött, s megkérdezte, hogy a gróf hogy érzi magát, és a gróf nem óhajt-e leszállni a lóról. Batthyány azt felelte, ami az első kérdést illeti, nagyon jól érzi magát, ami pedig a másodikat illeti, nem óhajt leszállni, mert a legyőzhetetlen császár őfelsége autoritása ezt nem engedi meg. Ezután az aga minden ellenvetés nélkül az erőd kulcsaiért nyúlt, melyek egy aranyláncon függtek, kijelentette, hogy a szultán akaratából átadja a várat. Majd egy rögtönzött kis beszédet mondott arról, hogy ő most egy olyan erődöt adott át, illetve vált meg tőle, amelyhez hasonló többé nincs a török szultán birtokában. A gróf válaszában arról beszélt, hogy a törökök nagyon jól és bölcsen cselekedtek, hogy őfelségének még idejében alávetették magukat. Őfelsége nagyon könnyen megtette volna, hogy a hódolásra hatalommal kényszerítse őket, annál is inkább, mert másutt egész tartományokat és királyságokat győzött le. A cseremónia után a két gróf a kíséretükben lévő tisztekkel együtt megtekintette az egész erődítményt. Ezt addigra a török már teljesen kiürítették. A várfalakon ekkor már magyar katonaság volt, s a németek is ugyanoda vonultak. A palánkon kívüli gyönyörű gyümölcsös kertekben felveretett sátrában Batthyány ezután ebédet adott a pasa és a legelőkelőbb törökök tiszteletére. Az elfogyasztott ebéd után, amelynél a törökök szokásuk szerint csupán sörbetet, kávét és limonádét fogyasztottak, eltávoztak a városból.173 A törökök létszáma az ostrom kezdetekor mintegy 4000 emberre volt becsülhető, azonban az éhínség, a szökések miatt a kivonulás idejére lényegesen leapadt. A különböző források a törökök számát 600-1600/1700-ra becsülik. Az eltávozók csomagjaikkal Légrád felé indultak, ahol a Murán behajózták őket. Innen április 20-án indultak el, Eszékig 82 dereglyén szállították el őket, melyek közül 20-at az előkelő és beteg törökök számára fedéllel láttak el. A dereglyék és a szállítások költségei összesen 5901 forintot tettek ki.174 A várban bevonult a katonaság parancsnokságát Batthyány ideiglenesen Biszterszki főstrázsamesterre bízta.175 A következő vasárnap a veszprémi püspök ennek a nagy fontosságú erődítménynek a visszafoglalása tiszteletére Te Deumot énekelt, ezek után az erődítményt birtokába vette két jezsuita páter, akiknek szerepkörét később a ferencesek vették át.176 Amint Bécsben a hivatalos értesítést megkapták az erőd birtokbavételéről, az udvar gróf Kérit küldte ki, hogy a tüzérséget, a muníciót és minden más eszközt leltározzon fel. Az erődítményben élelmiszert nem találtak, ló is csupán 7 maradt, az összes többit az ostrom alatt feléltek. A Kéri által készített leltár a következő volt: „Fémágyúkat, úgy, ahogy német ágyútalpakon körben az erődítmény körül találtak, melyeknek a kerekei nem voltak megvasalva, hanem nagyrészt sérültek. 1. Egy egész tábori csatakígyó, 16 fontos golyót lő ki, I. Ferdinánd császártól, 1538-ban megsérült. 2. Egy tábori csatakígyó 4 fontos, I. Ferdinándtól 1553. 3. Egy fél csatakígyó 8 fontos, I. Ferdinándtól 1558. 4. Egy négyfontos csatakígyó, nagyon sérült, Gróf Zrínyitől, felirattal: Boma sors, nihil aliud. An. 1646. 5. Egy csatakígyó, négy fontos, gróf Zrínyitől, 1657. 6. Egy fél csatakígyó, 8 fontos, II. Rudolftól 7. Egy tábori csatakígyócska 3 fontos, sérült és használhatatlan. 8. Egy 10 fontos csatakígyó I. Ferdinándtól 1545-ből. 9. Egy tábori csatakígyócska, három fontos II. Miksától, 1571-ből. 10. Egy török falkonett 2 fontos, sérült és ágyútalp nélkül. 11-14. Négy fél kígyó nyolcfont/db, I. Ferdinándtól, 1547, 1548, 1549. Ebből három a száján le van vágva. 15. Egy egész kartány, 40 fontos, Károly osztrák főhercegtől, 1580-ból, sérült és lavotte nélkül. 16. Egy kicsi ágyúcska, egy fél fontos. 17-18. Két tábori kígyó, három fontos, az első gróf Zrínyitől, 1646-ból. 19-20. Két mozsár, 60 fontos, Károly főhercegtől és II. Miksától, 1556. 21. Mozsár, 8 fontos, I. Ferdinándtól. Más fémágyúdarabok török ágyútalpakon nagyrészt tönkremenve az erődítmény lábánál a hídra rakva: 22. Egy fél kartány, 20 fontos, lövő, II. Miksától 1570-ből. 23. Egy fél kígyó, nyolcfontos, levágott. 24. Egy fél kartány, huszonkettő fontos, levágott. 25. Egy egész kartány 40 fontos, Károly főhercegtől 1578-ból, rajta egy zerge és két német sor névre utaló. 26. Egy egész kartány 48 fontos Károly főhercegtől, egy medvével és a következő 2 soros verssel: Én öreg medve nagyon brummogok. Csövemmel én mindent felforgatok. 27. Egy 10 fontos csatakígyó, 1536-ból. 28. Egy fél csatakígyó, öt fontos, I. Ferdinánd császártól, 1540. Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig 391 29-30. Két csatakígyó, négyfontosak, Gróf Zrínyitől 1646-ból, a másik sérült és használhatalan. 31. Egy egész kartány, 40 fontos, Károly főhercegtől, 1579-ből, levágott és sérült. 32. Egy másik, 48 fontos, I. Ferdinándtól, 1545-ből, levágott. 33. Egy másik, 48 fontos, II. Miksától. 1569-ből. Bivallyal, ökörrel és két német sorral. 34. Egy 44 fontos, I. Ferdinándtól, 1549-ből. 35. Egy másik 44 fontos, II. Miksától, 1569-ből, kakassal és a következő sorokkal: Egy kakas vagyok Egy beszélő férfi vagyok Aki kukorékolni tud A toronyt, a falakat a földre döntöm. 36-37. Két másik 42 fontos, I. Ferdinándtól 1548-ból. Az egyiken egy sün a következő sorokkal: Nekem sünnek tüskés hajam van És nekimegyek a falnak toronynak és kapunak. A másik le van vágva. 38. Egy másik 44 fontos I. Ferdinándtól, 1548-ból. Ezen őz van a következő sorokkal: Beugrom a zöld erdőn át Magam előtt néhány falat ledöntök. 39. Egy úgynevezett tarack, 10 fontos. Más fémdarabok a küső városban, annak sáncain és lefelé: 40. Egy török falkonett, 8 fontos, lövő. 41. Egy egész csatakígyó, 14 fontos, levágott. 42. Egy fél kartány, 14 fontos, I. Ferdinándtól, 1536-ból. 43. Egy török falkonett, kétfontos, levágott. 44. Egy csatakígyócska, 3 fontos, II. Rudolftól, 1593- 45. Egy dupla falkonett, 2 fontos, Károly főhercegtől, 1568. 46. Egy másik török, ugyanolyan, 2 fontos. 47. Egy ,,schecht"(rossz?) falkonett 1 fontos, Károly főhercegtől, 1558-ból. 48. Egy kartány 32 fontos, Károly főhercegtől. 1580. Egy madárral és a következő sorokkal: Világos hangból van a dalom Ami az ellenségeimet megfélemlíti. 49. Egy félfontos ágyúcska, II. Rudolf császártól, 1591. 50. Egy csatakígyó, 10 fontos, Ferdinánd főhercegtől, 1590. 51. Tábori csatakígyócska, 3 fontos. 52-54. Három ezred ágyúcska 55-56. Két rossz falkonett, 1 fontos, ágyútalp nélkül. 57. Egy rövid ágyúcska ágyútalp nélkül, négy nagy darab szétrobbant ágyúkból és egy fémüst, 11 vaságyú, egy kétfontos, hét háromfontos, egy négyfontos, egy hatfontos, és egy mozsár 40 fontos. A fegyvertárban, a volt basa háza alatt a következő fegyvereket találták: 540 dupla horog, 170 muskéta, Két emelő (Hebel) az egyik bronzból, a másik nagyobb vasból, több mint 2000 dupla horog, és muskéta cső, 6 láda vas „Klöppelen" (bunkó?) összesen 30, több mint száz mázsa ólom nagy darabokban, öt nagy réz fiaska és négy kicsi „Stein = Del", összesen öt mázsa, több mint 100 mázsa muskéta és dupla horog, golyók egy nagy vas üstben, és egy fa ládában, két láda teli vasbomba csövecskékkel, 2 hordó és 2 láda teli kénnel, három láda és 3 hordó teli szurokkal és gyantával, 40 kicsi láncgolyó, egy nagy láda teli mindenféle karddal, hüvely nélkül, egy láda teli fúróval, egy láda 100 töltött kézigránáttal, egy másik láda teli „tűzzárakkal" muskétára és janicsár csővel (Röre), 6 láda egy zsák teli tisztítatlan? salétrommal, 8 hordó teli ólomhulladékkal, egy láda vaskampó, 17 láda kovács szerszámokkal, sok szerszám aknásításhoz, nagyszámú facsövecske a gránátokhoz, több mint 30 mázsa más ólom (v. golyó), nagy mennyiségű hosszú vas kötegelve, háromszázkettő háromfontos ágyúgolyó, egy láda töltővesszővel és mással és néhány fogó, 700 mázsa terpentin, 2 ládában, két nagy zsák fekete szurokkal, több mint 3000 fél, háromnegyed és egész kartány golyó, egy másik helyen a lőportoronynál: néhányszáz falkonett, egy, kettő és félfontos golyók, ötven szerszám földmozgatáshoz, kéziemelővel, négy köteg nagy és erős zsinór, egy réz sereg üstdob, több mint 100 mázsa mindenféle régi vas, köztük néhányszáz gránát, két erős és szerfelett hosszú lánc, százötven alkalmatlan muskéta, 48 alkalmatlan muskéta és dupla horog, két jó fűrész deszkavágásra, ötvennégy rohamfedezék fogantyú nélkül. 392 Dr. Vándor László: Kanizsa töru e a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig A puskapor általában nedves és vizes volt és mindkét toronyban nagy mennyiségben, de a mérlegek hiánya miatt nem tudták rövid idő alatt megmérni."177 Az 57 ágyú, amelyeket a várban találtak, közülük 33 jó, és 24 használhatatlan, gyakorlatilag tükrözi a vár 16—17. századi történetét. Rendkívül érdekes, hogy mindössze négy olyan tüzérségi eszköz van a listán, amelyeket az összeíró határozottan török gyártmányúnak nevez. Ugyanakkor 39 a bizonyosan zsákmányolt ágyúk száma, és bátran idesorolhatjuk még a két évszámos darabot, melyek készítőjét nem határozza meg, ez 41 darab, a tüzérség 71,9%-a. Mivel a' 12 jeltelen ágyú között is sejthetünk zsákmányolt darabokat, bizonyos, hogy 90 év alatt a törökök nemigen foglalkoztak a kanizsai vár tüzérségével, amelyhez 31 darab (54,3%) 100 évnél régebbi, szinte muzeális példány tartozott. Ezek között bizonyosan ott találjuk a Nádasdy korszak ágyúit (15 az 1550-ig készültek száma), a királyi birtoklás és az 1601. évi ostromnál zsákmányolta-kat, és 5 vagy 6 darabot az 1664-es ostrom idejé- ből. A legnagyobb számmal a Ferdinánd főherceg által elhagyott tüzérségi anyag tehette ki a zsákmányolt ágyúk nagyrészét, ezek azonban nehezen határozhatók meg. A főherceg nevével ugyanis mindössze 1 ágyú jelzett, de nagy valószínűséggel ide sorolhatjuk a II. Rudolf és a Károly főherceg által készíttetett ágyúk jórészét is, de lehettek az 1601-es ostromnál I. Miksa, sőt I. Ferdinánd korában készült lövegek is. A visszafoglalt vár épületállományáról Batthyány Ádám által készíttetett összeírás tájékoztat. A 187 fából épült ház zömében új lakót kapott, de mint ez az összeírás is tanúsítja, a törökök közül nem mindenki távozott. Néhányan megkeresztelkedtek, és Kanizsán maradtak az újonnan betelepített, zömében német telepes között. A városnak rövidesen már bírója is volt Georgius Fischer személyében.178 7690. április 13-án több mint 750 évi csatazaj után új korszak kezdődött Kanizsa történetében. A sok vihart megélt erődítmény ugyan még 12 esztendőn át fennállt, de hadi szerepe már nem volt. A város újra kezdhette békés fejlődését. 44- kép. Kanizsa vára 1690-ben, a töröktől való visszafoglalás után. (Nagykanizsa. Thury György Múzeum.) Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig 393 Jegyzetek 1 Dávid 1992. 58-59. 2 Dávid 1992. 60-61. Munkájában V. Molnár listájából 8-at említ, a mű szövegéből további kettőt, 16 nevet korábban kiadott egyéb forrásokból közöl, török iratokból pedig további 11 beglerbéget. Gévay Antal: A budai pasák. Bécs, 1841. 20. No. 32. 3 Mo. tört. 3/1. 113-114. Uo. 458-461. Dávid 1992. 62. 4 Defterek. 188-189. 5 Dávid 1992. 59-60.; Moacanin, Nenad: Verwal-tungsgeschichte Mittelslawoniens als Bestandteil des eyalets Kanizsa. Zalai Múzeum 4., Zalaegerszeg, 1992., 73-75- 6 Dávid 1992. 60. 7 Defterek 401-412. Az idézett forrás számolási adatai igen pontatlanok. Mind a létszám, mind a zsoldadatok összesítésénél több hibát találtunk. Azonban, mert a forrásközlés nem minden esetben tételes (Pl. 21 ember 8-10 akcséval), és nem lehet azt sem bizonyosan megállapítani, hogy korabeli hiba, avagy a forrásközlés hibája áll fenn, elfogadtuk a 412. oldalon közölt összesítés adatait a napi zsoldról (38 478 akcse naponta), de a szövegben korrigáltuk a létszámadatot, mivel a forrásban az összeadott létszám 3815 ember a helyes, 3921 helyett. 8 A kanizsai vár visszavételekor létrejött átadási egyezmény szerinti feltételek között (Egyezmény VIII. pont) szerepelt a törökök teljes irattárának átadása: „A foglalók minden vám és adókönyvet Kanizsa városából, a zsold könyveket is, amelyeket Bosznia és más a vidékhez tartozó városokból vannak, vagy a meghódolt falvakból szereztek be contribuálás végett kiadhatók." További adatok kerülhetnek elő a törökországi levéltárakból is. 9 Cselebi 562. 10 Baráth Tibor: A magyar állam adóügye 1605-1648. Századok. 1930., 607-655., 697-737; 713- 11 Cselebi 562. 12 OL. Batthyány It. Missiles 11 268. 13 OL. Batthyány It. Missiles 25 737. 14 Z. m. It. XIII/10. boldogfai Farkas család iratai. 4. cs. Bagód és Teskánd, összeírás, Gelse. 15 OL. U et C. 29/1. 16 OL. U et C. 29/1. (Gelse, Újudvar, Hahót). 17 Szakály 1981. 157-158. 18 MHT. I. 226.; Istvánffy II. 852. 19 Uo.; Bilkey-Turbuly 124.; LL. 76. Güns, 1601. jún. 21. A: 40. 20 Banfi 1940. 145. 21 MHT. I. 226: Benda HK. 1983. 673-674.; Banfi 1940. 146., 151. 22 Banfi 1940. 151-155.; Benda HK. 1983. 674. 23 Uo.; Istvánffy II. 854-856. 24 MHT. I. 226. 25 Banfi 1940. 151-155.; Benda HK. 1983. 674-675.; Istvánffy II. 856-857., 860-863. 26 Török történetírók III. (lásd III. fejezet 152. jegyzetét) 306-334. 27 Dávid Géza-Fodor Pál: Magyar vonatkozású török államiratok a tizenötéves háború korából I—II. HTK. 1983, 284-286. 28 Török történetírók III. (lásd III. fejezet 152. jegyzetét) 334- 29 Szántó Imre: A balatoni várak övezete a Dunántúl védelmi rendszerében (1541-1690). Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 18. 1986., 273. 30 Dávid Géza és Fodor Pál 27. sz. jegyzetben idézett műve. 31 Istvánffy II. 875. 32 Cennerné Wilhelmb Gizella: Wilhelm Péter Zimmer-mann magyar vonatkozású rézkarcsorozatai. Fólia Archae-ologica 9. (1957.) 187-204.; 194., 200. (Katalógus II. 2.) 33 Szepesy F. HK. 1896. 351-352. 34 C. J. H. I. 1601. évi 29. cikk.; 1602. évi 14. cikk.; 1604. évi 8. cikk. 35 MHT. I. 249.; MTK II. 429. 36 Török magyar oklevéltár 1533-1789. Gyűjtötte és fordította: Karácson Imre. Szerk.: Thallóczy Lajos-Krcsmárik János-Szekfű Gyula. Budapest, 1914. 188-189. 37 OL. Batthyány cs. It. P. 1322. Körm. Közp. Ig. ir. Rn. 46. No. 140. A végek szervezése szempontjából rendkívül fontos irat Kiskomár, Egervár, Egerszeg, Kapornak, Pö-löske, Tárnok (Ugyanaz a kéz áthúzta, a margón: „Ezt uyonnak kel chinany"), Szentgrót, Szentgyörgyvár, Ke-mend, Bér, Zalavár, Hídvég (A margón „Ezt is most kellene chynalny"), Lenti, Szemenye, Szent-Miklós (azonos kéz áthúzta és odajegyezte „Kaniafölde"), Szécsisziget, Alsólendva, Csesztreg, Lövő, Puszta (lehúzva és melléírva) Szentpéter, Magyarosd, Szentpéter, Nádasd (zárójelben létszám nélkül), Kányafölde, Csákány (zárójelben létszám nélkül), Boncodfölde és Körmend, valamint a Muraköz összevont adatait tartalmazza. 38 Benda 1983. 39 MHT. I. 258.; OL. Batthyány It. P 1314, N.30868. 40 Varga J. János: A dunántúli törökellenes harcok történetéből (Főúri magánkatonaság és a királyi vitézek közös vállalkozásai) In: Budapest Főváros Levéltára közleményei '78. Szerk.: Gáspár Ferenc. Budapest, 1979., 79-98.; 84.; OL. Batthyány cs. It. P. 1313. 252. cs. sz. n., P. 1315. 2. cs. Batthyány I. Ádám iratai 1631-1639. 59-60. f. 41 Müller Veronika: A zalai végek mindennapi problémái a XVII. század első felében, Zalai Gyűjtemény 8. (1978) 81-93.; 83-86. 42 Varga J. János 40. jegyzetben idézett műve 86.; OL. Batthyány cs. It. P. 1313. 252. cs. sz. n. 43 Varga J.János: A XVI-XVII. századi végvári katonaság szervezetének kérdései (különös tekintettel a főúri parancsnokság alatt álló dunántúli katonaságra) In: Studia Agriensia3. Szerk.: Bodó Sándor-Szabó Jolán. Eger, 1983. 119-131.; 123-126. 44 OL. Batthyány It. Missiles N. 11358. 45 C. J. H. II. 1618. évi 35 cikk.; Glaser 43. 184-185. 46 OL. Batthyány It. P. 1314. N. 1810. 47 OL. Batthyány It. P. 1314. N. 6264. 48 Takáts: A török hódoltság korából 53. 49 Takáts: Rajzok I. 175-176. 50 Mo. tört. 3/2. 1044.; Perjés 1965. 120-122. 51 Perjés 1965., 109-110. 52 Szigetvári levelek 1982. Besenyei I. Batthyány Á.-nak 1643. júl. 2.; OL. Batthyány It. P. 1314. N. 6549. 53 Takáts: Rajzok II. 202. 54 OL. Batthyány It. Missiles. Keglevits Péter vicegenerális Batthyány Ádámhoz 1655. május 8. Uo. Dobos György levelei i645(?) 10412. és 1646. márc. 20. 10422. 55 OL. Batthyány It. P. 1314. N. 6573. 56 Esterházy 168-169. 57 Szakály 1981. 191-192. 58 Szakály 1981. 199. 59 Molnár Szulpicz 256. és 794-795. 60 Szakály 1981. 213-214. 61 C. J. H. II. 1618. évi 49. cikk. 7. §. 62 OL. Liber Regius VII. nr. 27. 63 Vasm. It. Vasvári Káptalani jkv. XXXI. 158. lap. 129. 394 Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig 64 OL. U. et C. 29/1. 65 Uo. 66 Szakály 1981. 251-258. 67 Iványi Emma: Gyöngyösi Nagy Ferenc vicegenerális. Zalai Gyűjtemény 18. (1983.) 115-130.; 125. 68 OL. Batthyány It. Missiles. 33422. 69 Dávid Géza-Fodor Pál: Magyar vonatkozású török államiratok a tizenöt éves háború korából I—II. HTK. 1983., 275-295., 451-467., 459. 70 Fodor HTK 1979., 382-383. 71 OL. Batthyány It. Missiles. Bessenyei István Sibrik Pálhoz. Kontár, 1640. máj. 18. 72 OL. Turzó iratok. Batthyány II. Ferenc levele Turzó Györgyhöz. 1616. június 4. Szalónak. 73 OL. Batthyány It. Missiles. 25 737. 74 Dr. Marczali Henrik: Újabb regeszták a külföldi levéltárakból. Történelmi Tár 1879. 352., 529., 788. Zeidler jelentése. 537. old. 75 Perjés 1965. 109-110.; Cselebi 563. 76 Fodor HTK. 1979. 375-376. 77 Fodor HTK. 1979. 377. 78 Istanbul. Topkapi Sarayi Arsivi. E 895. Közli: Fodor HTK. 1979., 377. 79 Fodor HTK. 1979., 380-382. 80 Fodor HTK. 1979., 382-383. 81 Fodor HTK. 1979., 383-385. 82 Defterek 402. 83 Fodor HTK. 1979., 385-387. 84 Fodor HTK. 1979., 387-389. 85 Méri 57. és XXXVI. tábla. 86 Cennerné 1972. 79. (A metszet a várban és a nyugati külvárosban is három-három mecsetet ábrázol, valamint a várban hat, a külvárosban öt elkülönülő házcsoportot, ami megegyezik Evlia Cselebi leírásával, amely szerint ugyanennyi mecset és városrész van Kanizsán.) 87 Méri 58-59. XXXVII. tábla 1. 88 Cselebi 564. 89 Cselebi 563-569. 90 Méri 68-59. 91 Cselebi 562-571. 92 Tóth István György: A magyarországi török építkezés forrásaihoz: a kanizsai vár házainak összeírása (1690). Zalai Múzeum 2. 1990. 221-230. 93 Tóth István György i. m. 221. 224.; OL. Batthyány It. Misselis. 15 687. Gazdag Ferenc levele Kanizsáról Batthyány Ádámhoz, 1690. május 10. Eszerint: Batthyány számára csak a külső hostatban sikerült a sándorházi iszpáhi házát megvennie. A belső várban a basa házát szerette volna, de ezt őfelsége számára foglalták le. Az 1690. évi összeírás szerint pedig ez a ház a jegyzékben szereplő 126. számú emeletes ház. 94 Tóth István György 92. sz. jegyzetben idézett műve. 222. és 224. 95 Cselebi 569-570. 96 Tóth István György 92. sz. jegyzetben idézett műve. 225. 6. sz. jegyzet. 97 Defterek 401-405. 98 Cselebi 570-571. 99 Cselebi 566 és 568. 100 Tóth István György 92. sz. jegyzetben idézett műve. 224-225. 101 OL. Batthyány cs. It. Missiles. 11 310. Uo. 27 411. 102 Magyar Történelmi Tár XV. vagy második folyam harmadik kötete. Pest 1871., 31-32. Vitnyédy István levele Thököly Istvánhoz.; OL. Batthyány It. Missiles. 26 144. 103 Perjés 1965. 33., 88-89. 104 perjés 7965. 91-92. 105 perjés 1965. 93-103. 106 perjés 1965. 107-109. 107 perjés 1965. 109-110.; Horváth Jenő, rónai: Zrínyi Miklós a költő, mint hadvezér. HTK. 1891., 81-115.; 96.; Kriegs-Helm V. 219. 108 perjés 1965. 309-314.; Dr. Marczali Henrik: Regeszták a külföldi levéltárakból a török-magyar viszonyok történetéhez. 1660-1664. Történelmi Tár 1880. 741-759.; 754. 109 Új-Zrínyivárnak mind helyes elnevezéséről, mind elhelyezkedéséről mind a mai napig nagy bizonytalanság uralkodik a szakirodalomban. Pedig már Klaniczay Tibor 1964-ben (Zrínyi Miklós. 2. átdolg. kiad. Budapest, 1964.) megállapította, hogy a Zrínyi-Újvár elnevezés a helyes, az Újzerinvár, Új-Zrínyivár változatok a németből való tökéletlen visszafordítások. Számos szerző, így legutóbb a MHT I. 283. Nagy László is a Mura déli partjára helyezi. Pedig már Perjés 1965. 309-310. helyesen az északi, a bal parti részen határozta meg helyét, ám lokalizációja téves, mert a Mura közvetlen közelébe a síkságra helyezi. A valóságban az erődítmény a Légrádi szőlőhegy szélső magaslatán volt, mint a szerző 1972-ben a „Mura völgy magyarországi szakaszának településtörténete" című szakdolgozatában. (Eötvös Loránd Tudomány Egyetem Bölcsészettudományi Kar. Régészeti tanszék), majd Hrenkó Pál: Zrínyi-Újvár (Újzerinvár) helyszínrajzai nyomában című tanulmányában (Geodézia és kartográfia 1979. évi 2. szám. 119-134.) meghatározta. 110 perjés 1965. 338-339. 111 perjés 1965. 341-342. 112 perjés 1965. 345-354.; Esterházy 137-149.; Perjés 1989. 57-75- 113 Perjés 1965. 354.; Perjés 1989. 75.; Csapody-Klani-czay 306. és 294. sz. 114 HTK. 1893. 135. Illésy János közli a levelet az OL. Wesselényi cs. iratai alapján. 115 Perjés 1965. 355-356. 116 perjés 1965. 356. A Kanizsát ostromló sereg létszámáról meglehetősen eltérő adatokat találunk. Széchy V. 1902. 95. 17000, illetve 24000 fő, Rónai Horváth 1888., 635. szerint a sereg 11 400 gyalogos és 1040 lovas, amelyhez még csatlakoznia kell Zrínyi, Batthyány, Eszterházy és Draskovics hadainak. 117 Perjés 1965. 356-358. 118 perjés 1965. 358. 119 perjés 1965. 358-360.; Kriegs-Helm V. 220. 120 Esterházy 150-151. Kérdéses, hogy mit ért a szemtanú az „elővárosok" megnevezésen. Minden más forrásunk arról tudósít, hogy a törökök nem laktak kinn a váron kívül, de kertjeik, gyümölcsöseik voltak a nyugati parton, a mai Kiskanizsa helyén esetleg ehhez tartozó kisebb építményeik. Cselebi 569. Bagdal nevű elpusztított külvárosról beszél, ahol kertek és szőlők vannak, és ami „árokkal ugyan körülvéve, de erődítés nélkül". Ugyanakkor Esterházy az általa írt munkához csatolt ostromtérképen sem ábrázol külvárost, csak a keleti és a nyugati kapu előtt egy-egy ék alakú védművet a szárazulaton. Esetleg ezek elfoglalásáról lehetett szó. 121 perjés 1965. 360. szerint: „. . .kezdetét vehette volna a tüzérségi támadás, - ha lettek volna ostromlövegek. Ezek azonban csak 3-án érkeztek meg, és a tüzérségi támadás csak május 4-én kezdődhetett meg. Ekkor mindössze 8 ostromágyúja volt a seregnek, és csak a későbbiekben emelkedett fel számuk harmincra." Ugyanő „Zrínyi és az 1663-64-es nagy török háború" c. tanulmányában (Perjés 1989. 80.) a tüzérségi támadás április 30-i kezdését, és a lövegek 6-i érkezését közli, ami megegyezik Rónai Horváth Jenő 1888 adatával. Ugyanakkor Esterházy 151. a tüzérségi tűz elkezdését május i-re teszi. 122 Perjés 1989. 80-81. Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig 395 123 perjgs 7965. 124 Perjés 196$. 125 36O-36I. 361. Uo. 126 perjés 7965. 361-362.; Csapodi-Klaniczay 306. sz.; Wagner, Georg: Das Türkenjahr 1664. Eine europäische Bewahrung. Eisenstadt. 1984. in.; Perjés 1989. 83-85. 127 Kriegs-Helm V. 228-231. A visszafoglaláskor felvett leltárban 5 db Zrínyitől származó ágyút találunk. 128 perjés 1965. 362-363. 129 Perjés 1963. 363-364. 130 perjés 7965. 364. 131 perjés 1965. 366-369. 132 perjés 7965. 369. 133 Esterházy 168-169. 134 perjés 1965. 370-371. 135 Mo. tört. 3\z. 1177. 136 Takáts Sándor: Kísérletek a magyar haderő feloszlatására 1671-1672. In: Takáts Sándor: Magyar küzdelmek [Budapest), é. n. 218-219. 137 Takáts Sándor: Magyar küzdelmek [Budapest], é. n. 222. és 225. 138 A zsoldjegyzékből eltűnő kapornaki végház továbbra is fennáll. OL. Batthyány lt. Missiles. 48493. 1683. júl. 9. 139 Iványi Béla: Zalavár és a balatonhídvégi átkelő. A Göcseji Múzeum jubileumi évkönyve. 1950-1960. Szerk.: Szentmihályi Imre. Zalaegerszeg, i960., 161-180.; 177. 140 Uo. 178. 141 OL. Batthyány lt. Missiles. 31 750. 1682. júl. 11. 142 OL. Batthyány lt. Missiles. 20614. 1681. dec. 11. 143 OL. 'Batthyány lt. Missiles. 20615. 1682. jan. 2. 144 OL. Batthyány lt. Missiles. P. 1313. Memorabilia. 11. Nr. 1193- Kanizsai Muszta bég basa aga levele Batthyány Kristófhoz. 145 OL. Batthyány lt. Missiles. 39 018. 146 OL. Magyar Kancelláriai lt. A. 14. Insinuata Consilii Bellici. 2. csomó 1618-1670. No. 423. 1686. jan. 23. 147 Iványi Emma 67. sz. jegyzetben i. m. 123-125. 148 MHT. I. 317.; Sugár István: Lehanyatlik a török félhold. Budapest, 1983., 165-173. 149 MHT. I. 318.; Sugár István: 148. sz. jegyzetben i. m. 184-192. 150 Sugár István: 148. sz. jegyzetben i. m. 194., 203-207. lsl Sugár István: 148. sz. jegyzetben i. m. 220-222. 152 OL. Magyar Kancelláriai lt. A. 14. Insinuata Consilii Bellici 2. csomó 1618-1670. No. 423. 1686. jan. 23. Kanizsa. 153 Pickl 88. 154 OL. Batthyány lt. Missiles. Gyöngyösy Nagy Ferenc levele Batthyány I. Ádámhoz. 1686. május 6. Egerszeg. 155 OL. Magyar Kancelláriai lt. A. 14. Insinuata Consilii Bellici. 2. csomó 1618-1670. No. 433. 1686. máj. 22. 156 OL. Batthyány cs. lt. Missiles. Radonay Mátyás zalavári apát és kapitány levele Batthyány II. Ádámhoz. 1686. jún. 11. Zalavár. 157 OL. Batthyány lt. Missiles. 33081. 158 OL. Batthyány lt. Missiles. 39035. Radonay levele Batthyány II. Ádámhoz. 1686. dec. 27. 159 Takáts: Rajzok III. 255. 160 Takáts: Rajzok III. 22. 161 OL. Magyar Kancelláriai lt. A. 14. Insinuata Consilii Bellici 2. csomó 1618-1670. No. 443. 1688. szept. 1. 162 Pickl 88. 163 Takáts: Rajzok III. 255-256. 164 Sugár István: 148. sz. jegyzetben i. m. 258.; Sugár István: Heves megye és Eger visszafoglalása a töröktől. Studia Agriensia 8. Szerk.: Bodó Sándor-Havassy Tibor. Eger, 1987. 282. A szerző kiszámította az ostromlott török várak kitartásának napjait. A feladás szándékának bejelentéséig Kanizsa kb. 420 napig, a vár átadásáig 461 napig tartotta magát. Gyulánál ugyanaz 380, !11. 403 nap, Szigetvár esetében 210, ül. 277, a többi várnál lényegesen kevesebb ideig tartották magukat. 165 OL. Batthyány lt. Missiles. 33 195. 166 Pickl 88. 167 Uo. 88-89. 168 Pickl 88. szerint a keresztény foglyok szabadonbocsátása januárban történt.; MHT. I. 328. Ugyanezt az eseményt némileg más szöveggel idézi Takáts: Rajzok II. 212.; Első varációja Kriegs—Helm V. 209. A futár azt az üzenetet vitte, hogy a várat lehetetlen húsvét után is tartani, ha nem kapnak utánpótlást. A követ neve Crampo Husszein Basa volt. 169 Pickl 89.; Kriegs-Helm V. 209. 170 Kriegs-Helm. V. 223-225.; OL. Batthyány lt. Memorabilia. 1341/b és c. Swegler Henrik Kristóf császári írnok leírja a vár ostromát, az elfogott török levelek latin nyelvű másolatait, és a kapitulációs okmány másolatát. 171 Pickl 89-90. 172 Pickl 90. 173 Kriegs-Helm V. 228.; Pickl 90-91. 174 Pickl 91. A törökök létszámát 1600-1700-ra becsüli a szállítókapacitás alapján; Kriegs-Helm V. 228. 600 elvonuló törökről szól. Lehetséges az ellentmondás feloldása oly módon, hogy az utóbbi forrás a katonákat számolja, a családtagokat nem. 175 Pickl 91. 176 Kriegs-Helm V. 228. 177 Kriegs-Helm V. 228-232.; A kanizsai várban felvett leltárról a szakirodalom mindeddig Szepessy Ferenc: Kanizsa hadi fölszerelése a töröktől való visszavétele után. (HTK. 1891. 422.) közleményét vette alapul (lásd. Tóth István György 92. sz. jegyzetben idézett műve. 221.; V. Molnár 147. Mindkét műben téves a HTK. 1892. évi évfolyama 422. oldalára hivatkozás.), amit a közzétevő a Teleki-levéltár 3168. sz. alapján közöl. Az idézett forrásban szereplő adatokat nem tartjuk elfogadhatónak. Pl. „279 ágyúszerszám, azok között egynehány Falconetea. 356 török ágyú, azok között sok egyéb mindenféle laveta, azok között sok vasból. 33 tűzhányó mozsár, azok közül egy 300 fontot lő." Ezek az adatok lehetetlenek, mint ahogy az is, hogy 58656 ágyúgolyót találtak a várban, s 3486 janicsárpuskát stb. A Kriegs-Helm V. alapján közölt lista pontosságát erősíti Pickl 93. 178 Tóth István György 92. jegyzetben i. m. 221.; OL. Batthyány lt. 1475. Andreas Georgius Fischer kanizsai bíró Batthyány Ádámhoz. 1690. aug. 24. A térképeket Dr. Vándor László tervei alapján Frankovics Tibor rajzolta, a fényképeket Mazur Ildikó készítette. 396 Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig Források és irodalom A Blagay család oklevéltára. Szerk.: Thallóczy Lajos és Barabás Samu. Budapest, 1897. A budai basák = A budai basák magyar nyelvű levelezése I. 1553-1589. Szerk.: Takáts Sándor, Eckhart Ferenc, Szekfű Gyula. Budapest, 1915. Adatok Zala megye történetéhez. I-V. Szerk.: Bátorfi Lajos. Nagykanizsa, 1876-1878. A nagykárolyi gróf Károlyi család oklevéltára. Codex dip- lomaticus comitum Károlyi de Nagy-Károly. Sajtó alá rendezte G ér esi Kálmán. I-V. Budapest, 1882-1897. A. O. = Anjoukori Okmánytár I-VII. Szerk.: I-VI.: Nagy Imre, VII.: Tasnádi Nagy Gyula. Budapest, 1878-1920. A. U. O. = Árpádkori Új Okmánytár. Közzéteszi: Wen- czel Gusztáv. I-XII. Pest, Budapest, 1860-1874. Balogh J. 1897. = Balogh János: Nagy-Kanizsa város és vidékének hadtörténelmi múltja. Nagy-Kanizsa, 1897. Balogh Jolán: A magyar renaissance építészet. Budapest, 1953- Banfi, F[lorioJ-Maggiorotti, Lfeone] Afndrea]: La for-tezza di Giavarino in Ungheria ed i soui architetti mi-litari italiani, specialmente Pietro Ferabosco. Roma, 1932. Banfi 1940: = Banfi, Florio dr.: Gianfrancesco Aldobran-dini magyarországi hadivállalatai, I—III. közlemény. HTK. 1939. 1-33., 213-228., 1940. 143-156.; III. közlemény. Barabás = Barabás Samu: Zrínyi Miklós a szigetvári hős életére vonatkozó levelek és okiratok. I—II. Budapest, 1898. Barbarits Lajos: Nagykanizsa. Budapest, 1929. Bánrévi = Művészettörténeti regeszták a királyi határozatokból és rendeletekből. I—III. rész. XVI. század. Kapos-sy János gyűjtését közzéteszi: Bánrévi György. Művészettörténeti Értesítő 1956., 47-53., 190-197.,. 318-330. Bártfai Szabó László: Pest megye történetének okleveles emlékei 1002-1599-ig. Budapest, 1938. Bayerle, Gustav: (Ed. and introd.) The Hungárián letters of Ali Pasha of Buda 1604-1616, Budapest, 1991. (Bib-liotheca Orientális Hungarica XXXVI.) Bayerle, Gustav: Ottoman Diplomacy in Hungary. Letters from the Pashas of Buda 1590-1593. Bloomington, [1972.] Indiana Univ. publications. (Uralic and Altaic Series 101.) Benda Kálmán: Zrínyi Miklós a szigetvári hős. In: Szigetvári emlékkönyv. Szerk.: Ruzsás Lajos. Budapest, 1966., 15-51. Benda 1983. = Benda Kálmán: A magyar végvári vonal fenntartásának költségei a XVII. század elején. In: Stu-dia Agriensia 3. Szerk.: Bodó Sándor és Szabó Jolán. Eger, 1983., 49-59- Benda HK. 1983. = Benda Kálmán: Giovanni Marco Isolano gróf ezredes feljegyzései a magyarországi török háborúról. (1594-1602). HTK. 1983., 651-652. Bilkei Irén: Csányi Ákos - egy zalai köznemes pályája a XVI. században. Zalai Gyűjtemény 33. (1993.) (Nyomdában) Bilkei—Turbuly — Bilkei Irén— Turbuly Éva: Zala vármegye közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái. 1555-1711. I. kötet 1555-1609. Zalai Gyűjtemény 29. Zalaegerszeg, 1989. Bogdán István: Magyarországi hossz- és földmértékek a XVI. század végéig. Budapest, 1978. Bugár-Mészáros Károly: Szentpéterfa középkori r. k. temploma. BME. TDK. 9. 1975. Búzás Gergely: A visegrádi királyi palota. Valóság 1990. 91-101. C. D. = Codex diplomaticus Hungáriáé ecclesiasticus ac civilis. Studio et opera Georgii Fejér. I-XI. Buda, 1829-1844. Cennerné Wilhelmb Gizella: A kanizsai vár metszetábrázolásainak típusai. In: A nagykanizsai Thury György Múzeum jubileumi emlékkönyve 1919-1969. Szerk.: H. Ke-recsényi Edit: Nagykanizsa, 1972., 69-83. Cennerné Wilhelmb Gizella: Wilhelm Péter Zimmermann magyar vonatkozású rézkarc sorozatai. Fólia Archae-ologica 9. (1957.) 187-204.; 194., 200. (Katalógus II. 2.) Cerwinka = Cerwinka, Günther: Die Eroberung der Festung Kanizsa durch die Türkén im Jahre 1600. (Publikationen des Steiermarkischen Landesmuseums und der Staiermárkischen Landesbibliothek. Graz, é. n.) C.J. H. II. = Corpus Juris Hungarici. Magyar törvénytár 1000-1895. Szerk.: Dr. Márkus Dezső. II. kötet. 1526-1608. évi törvénycikkek. Budapest, 1899. C. J. H. III. = Corpus Juris Hungarici. Magyar törvénytár 1000-1895. Szerk.: Dr. Márkus Dezső. III. kötet 1608-1657. évi törvénycikkek. Budapest, 1900. Csánki = Csánki Dezső: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában. I-XII. Pest, Budapest, 1852-1941.; II—III. kötet. Csapody-Klaniczay = Zrínyi Miklós összes művei. I—II. Sajtó alá rendezte Klaniczay Tibor. Közreműködött Csapody Csaba. Budapest, 1958.; II. kötet. Levelek. Cselebi = Evlia Cselebi török világutazó magyarországi utazásai 1660-1664. Fordította: Karácson Imre. 2. kiadás. Az előszót és a szómagyarázatokat írta, a jegyzeteket átdolgozta Fodor Pál. Budapest, 1985. Csorba Csaba: Erődített és várrá alakított kolostorok a Dél-Dunántúl török kori végvári rendszerében. Somogy megye múltjából. Levéltári évkönyv 5. Szerk.: Kanyar József. Kaposvár, 1974., 13-47. Csuday Jenő: Zrínyiek a magyar történelemben 1566-1704. Szombathely, 1884. Dávid Géza-Fodor Pál: Magyar vonatkozású török államiratok a tizenötéves háború korából I—II. HTK. 1983. 278-295., 451-467.; 284-286. Dávid 1992. = Dávid Géza: A Dél-Dunántúl közigazgatása a török korban. Zalai Múzeum 4. Zalaegerszeg, 1992., 55-64- Defterek = Magyarországi török kincstári defterek. Ford.: Dr. Lászlófalvi Velics Antal: Bevezetéssel ellátta és sajtó alá rendezte: Kammerrer Ernő. I—II. Budapest, 1886-1890.; I. kötet. Demkó Kálmán: Magyarország hadi ereje III. = Demkó Kálmán: Magyarország hadi ereje a XVI. században. I-IV. közlemény. HTK. 1916., 1-36., 313-348., 1917., 35-70., 186-218. III. közlemény. Dienes István: X. századi magyar temető Zalaszentgróton. In: A Göcseji Múzeum jubileumi emlékkönyve 1950-1960. Szerk.: Szentmihályi Imre. Zalaegerszeg, 1960., 107-126.; 119. Dornyay Béla: A Somogy megyei Szőcsény és Csákány várairól. Vasi Szemle 1937., 203-220. Dümmerling Ödön: A kismartoni középkori vár. Soproni Szemle 1960., 80-86. Endlicher, Stephanus Ladislaus: Rerum Hungaricarum monumenta Arpadiana. Edidit -. Sangalli (= Sankt- Gallen), 1849. Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig 397 Engel Pál: Királyi hatalom és arisztokrácia viszonya a Zsigmond-korban (1387-1437). Budapest, 1977. Engel Pál-Lövei Pál-Varga Livia: Főnemesi sírkövek a Zsigmond-kori Magyarországon. In: Művelődéstörténeti tanulmányok a magyar középkorból. Szerk. és az előszót írta: Fügedi Erik. A bevezetést írta Köpeczy Béla. Budapest, 1986., 203-233. Eőr-Darmay: Törökverő Thury György ingóságai = Eör-Darmay Zsolt: Törökverő Thury György ingóságai. 1571. Századok 1870., 721-727. Eperjessy Kálmán: A bécsi Hadilevéltár magyar vonatkozású térképeinek jegyzéke. Szeged, 1929. Esterházy = Esterházy Pál: Mars Hungaricus, avagy értekezés a török háborúról s annak kezdetéről és végéről. In: Esterházy Pál: Mars Hungaricus. Sajtó alá rendezte és a Mars Hungaricus latin szövegét magyarra fordította, a visszaemlékezés, valamint a levelek jegyzeteit és az Esterházy Pál című kísérőtanulmányt írta Iványi Emma. Budapest, 1989., 101-202. Érszegi = Érszegi Géza: Középkor. In: Sárvár monográfiája. Szerk.: Horváth Ferenc. Szombathely, 1978., 77-239. Feldakten = Wien. Kriegsarchiv. Feldakten 1568-1573. Fasciculus. . . Numerus. . . Feld István: Későközépkori várkutatásunk újabb eredményei. In: Középkori régészetünk újabb eredményei és időszerű feladatai. Szerk.: Fodor István és Selmeczi László. Budapest, 1985., 175-201. F. O. = A Frangepán család oklevéltára. Codex diplomati-cus comitum de Frangepanibus. I—II. Kiadják: Barabás Samu és Thallóczy Lajos. Budapest, 1910-1913. Fodor HTK 1979. = Fodor Pál: Török várerődítési munkák Magyarországon a XVI-XVII. században. HTK. 1979. évi 3. sz. 375-398. Fónyad Pál: A nagykanizsai evangélikus gyülekezet története. Nagykanizsai Honismereti Füzetek 3. Nagykanizsa, 1991. Forgách Ferenc, ghymesi, Magyar históriája 1540-1572. Forgách Simon és Istvánffy Miklós jegyzéseikkel együtt. Közli: Majer Fidél. Bevezette: Toldy Ferenc. Pest, 1866. Fügedi 1977. = Fügedi Erik: Vár és társadalom a 13-14. századi Magyarországon. Budapest, 1977. Fügedi 1986. = Fügedi Erik: Ispánok, bárók, kiskirályok. A középkori magyar arisztokrácia fejlődése. Budapest, 1986. Füssy = Füssy Tamás: A zalavári apátság története. A Pannonhalmi Szent-Benedek-Rend története VII. Budapest, 1902. Gedai I. Acta Arch. XXI. — Gedai, Ifstván]: Fremde Münzen im Karpatenbecken aus den 11-13. Jahrhun-derten. Acta Archaeologica Academiae Scientiarum Hungaricae. Tom. XXI., 1969., 105-148. Gerevich Tibor: Magyarország románkori emlékei. Budapest, 1938. Gerö 1955. = Gerő László: Magyarországi várépítészet. (Vázlat a magyar várépítés fejezeteiről.) Budapest, 1955. Gervers-Molnár Vera: A középkori Magyarország rotun-dái. Művészettörténeti Füzetek 4. Budapest, 1972. Glaser Lajos: Dunántúl középkori úthálózata. Századok 1929., 139-167. és 257-285. Glaser = Glaser Lajos (összeáll.): A karlsruhei gyűjtemények magyar vonatkozású térképanyaga. Ungarn betref-fende Karten und Pláne in den Karlsruher Sammlun-gen. Budapest, 1933. Gömöry G.: Jegyzetek Sutorits János naplójából a XVII. század végéről. HTK. 1896., 352-359. Gyöngyösi Gergely: Arcok a magyar középkorból. A szöveget gondozta, a bevezető tanulmányt és a jegyzeteket írta V. Kovács Sándor. [Budapest], 1983. Győrjfy Századok, 1958. = Györffy György: A magyar nemzetségtől a vármegyéig, a törzstől az országig. I—II. rész. Századok 1958., 12-87., 565-615. Györffy György: Tanulmányok a magyar állam eredetéről. A nemzetségtől a vármegyéig, a törzstől az országig. -Kurszán és Kurszán vára. Budapest, 1959. Györffy György: Az Árpád-kori szolgálónépek kérdéséhez. Történelmi Szemle 1972., 261-320. Györffy 1983. = Györffy György: István király és műve. 2. kiad. Budapest, 1983. Győrjfy 1984. = Györffy György: Magyarország története a honfoglalástól a tatárjárásig. In: Magyarország története tíz kötetben. 1/1 és 1/2 kötet. Magyarország története. Előzmények és magyar történet 1242-ig. Főszerk.: Székely György. Szerk.: Bartha Antal. Budapest, 1984.; 1/1 kötet 575-888., 1/2 kötet 893-1006. Halis István: Zalai krónika. Első kötet. Ötödik füzet. Nagykanizsa, [1917]. Hampel József: Újabb tanulmányok a honfoglalási kor emlékeiről. Budapest, 1907. Házi = Sopron szabad királyi város története. I. rész 1-7. kötet. Közli Házi Jenő. Sopron, 1921-1929. Heckenast Gusztáv: Fejedelmi (királyi) szolgálónépek a korai Árpád-korban. Budapest, 1970. Hervay Ferenc: A pálos rend elterjedése a középkori Magyarországon. In: Mályusz Elemér emlékkönyv. Szerk.: H. Balázs Éva, Fügedi Erik, Maksay Ferenc. Budapest, 1984., I59-I7I- HHSta = Wien. Haus-, Hof- und Staatsarchiv HKA. Hoffin., Ung. 15I68. 1567. okt. 21. = Wien, Hofkam-merarchiv. Hoffinanz, Ungarn, 1566-1573. Fasciculus-.. . Folio... HKA. Ung. Rechnungen = Wien, Hofkammerarchiv. Ungarische Rechnungen. 1545-1638. Fasciculus... Folio H. O. = Hazai Okmánytár. Kiad.: Nagy Imre, Paur Iván, Ráth Károly, Ipolyi Arnold, Véghely Dezső, I-VIII. Pest, Budapest, 1865-1891. Hofkriegsrat. Exp. = Wien. Kriegsarchiv. Hofkriegsrat. Protocolla, Expedit D. K. T. 1566-1572. Hofkriegsrat. Reg. = Wien. Kriegsarchiv. Hofkriegsrat, Protocolla, Registratur D. K. T. 1566-1572. Holl Imre: Négysaroktornyos szabályos várak a középkorban. Archaeológiai Értesítő 1984. 194-217. Holub I. = Holub József: Zala megye története a középkorban. I. kötet: A megyei és egyházi közigazgatás története. [Pécs], 1929. Holub III. = Holub József: Zala megye története a középkorban. III. kötet: A községek története. Pécs, 1933. Kézirat. Göcseji Múzeum Adattára. Zalaegerszeg, 83/1-4- Holub József: Zala vármegye vámhelyei és úthálózata a középkorban. Századok 1917., 45-60. Horányi, Alexius: Memória Hungarorum et provincialium scriptis editis notorum. Pars I—III. Viennae, 1775- 1777.; Pars II. Horváth István: Magyarország gyökeres régi nemzetségei. Pest, 1820. Horváth Mihály: Gróf Nádasdy Tamás élete némi tekintettel korára. Buda, 1838. Höfken: Num. Zeitschrift 1887. Band. 19. Hrankó Pál: Zrínyi-Újvár (Újzerinvár) helyszínrajzai nyomában. Geodéziai és Kartográfia 1979. évi 2. szám, 119-134- HTK. = Hadtörténeti Közlemények. Istvánffy = Istvánffy Miklós: Magyarország története 1490-1606. I—II. Ford.: Vidovich György. Debrecen, 1867. 398 Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig Ivanics Mária: A császári felmentő sereg útja Kanizsára egykorú ábrázolások tükrében (1600. szeptember 16.-október 13.)- Zalai Múzeum 4. Zalaegerszeg, 1992., 44-53- Iványi Béla: A római szent birodalmi széki gróf Teleki család gyömrői levéltára. (Archívum gyömröense gentis comitum Teleki de Szék.) Szeged, 1931. Iványi Béla: Zalavár és a balatonhídvégi átkelő a török korban. In: A Göcseji Múzeum jubileumi évkönyve 1950—1960. Szerk.: Szentmihályi Imre. Zalaegerszeg, 1960., 161-180. Iványi Emma: Gyöngyösi Nagy Ferenc vicegenerális. Zalai Gyűjtemény 18. (1983.) 115-130. Jobbágylevelek = Jobbágylevelek. Összeáll, és az előszót írta: H. Balázs Éva. Budapest, 1951. Juhász Lajos: A porta története 1526-1648. Századok 1936., 497-578. Karácsonyi 1900-1901. = Karácsonyi János: A magyar nemzetségek a XIV. század közepéig. I—III. Budapest, 1900-1901. Karácsonyi 1922. = Karácsonyi János: Szt. Ferenc rendjének története Magyarországon 1711-ig. I—II. Budapest, 1922-1924.; I. kötet. Károly Róbert emlékezete. A szöveganyagot válogatta, szerkesztette, a bevezetőt és a jegyzeteket írta Kristó Gyula és Makk Ferenc. Budapest, 1988. Kázmér Miklós: A „falu" a magyar helynevekben (XIII-XIX. század). Budapest, 1970. Kerecsényi Edit: A Kanizsa környéki végházak helyzete a vár 1594-96 közötti protocollumai tükrében. Zalai Múzeum 4. Zalaegerszeg, 1992., 29-34. Képes Krónika. Fordította és a szövegmagyarázatokat ösz-szeállította Geréb László. Budapest, 1978. Kiss = Kiss Lajos: Földrajzi nevek etimológiai szótára, I—II. Negyedik, bővített és javított kiadás. Budapest, 1988. Kniezsa István: Magyarország népei a XI. században. In: Emlékkönyv Szent István király halálának kilencszázadik évfordulójára. I—III. Szerk.: Serédi Jusztinián. Budapest, 1938.; II. 365-472. Komoróczy = Komoröczy György: Nádasdy Tamás és a XVI. századi magyar nagybirtok gazdálkodása. Budapest, 1932. Koppány 1976. = Koppány Tibor: Vártúrák kalauza. Budapest, 1976. Körmendy Kinga: Literátusok, magiszterek, doktorok az esztergomi káptalanban. In: Művelődéstörténeti tanulmányok a magyar középkorról. Szerk. és az előszót írta: Fügedi Erik. A bevezetést írta: Köpeczy Béla. Budapest, 1986., 176-202. Kriegs-Helm V. = Boethio, Cristophoro: Kriegs-Helm de-ro Röm[ischen] Kayserlfichen] auch zu Hungarn und Böhmen Königl[ichen] Majest[át] ... wider den ... Türkischen Tulband. .. . Historischer Grund-Bericht ... derer ... Kriegs-Actionen, welche wider .. . fortge-führt worden. I-V. Nürnberg, 1688-1692.; Tom. V. Kristó 1975. = Kristó Gyula: A Kőszegiek kiskirálysága. In: Kristó Gyula: Tanulmányok az Árpád-korról. Budapest, 1983., 260-269. (Első közlés: Vasi Szemle 1975., 251-268. Kristó Gyula: A feudális széttagolódás Magyarországon. Budapest, 1979. Kristó Gyula: Az Anjou-kor háborúi. Budapest, 1988. Kristó 1988. = Kristó Gyula: A vármegyék kialakulása Magyarországon. Budapest, 1988. Kubinyi András: Mezővárosok egy városmentes tájon. A középkori Délnyugat-Magyarország. A Tapolcai Városi Múzeum Közleményei I. 1989. Tapolca, 1990., 319-335. Kultúrtörténeti szemelvények a Nádasdyak 1540-1550-es számadásaiból. Fasc. II. Az anyagot közli Kumorovitz L. Bernát és M. Kállai Erzsébet. Sajtó alá rendezte Belányi Márta, Gáborján Alice közreműködésével. Budapest, 1959- LL. 76. Levéltári leltárak 76. Birodalmi levéltárak magyar vonatkozású iratai. Birodalmi Udvari Tanács és Kancellária levéltárai. Luschin von Ebengeuth, Arnold: Steirische Münzfunde. Klny. Jahrbuch für Altertumskunde. 1907. I. kötetéből. Maggiorotti-Banfi 1933. — Maggiorotti, Leone Andrea és Banfi, Florio: Pietro Ferabosco. HTK. 1933., 156-173. Magyar diplomáciai emlékek az Anjou-korból I—III. Szerk.: Wenzel Gusztáv. Budapest, 1874-76. II. kötet. Magyar életrajzi lexikon. I—III. Főszerk.: Kenyeres Ágnes. Budapest, 1967-1981. Magyar irodalmi szöveggyűjtemény. Szerk.: Waldapfel József. I. kötet. Szöveggyűjtemény a régi magyar irodalomból I. rész. Szerk.: Barta János és Klaniczay Tibor. Budapest, 1951. Magyar levelek a XVI. századból. Közli: Dr. Komáromy András. V. közlemény. Történeti Tár 1908., 431-459. Magyar oklevél szótár. Régi oklevelekben és egyéb iratokban előforduló magyar szók gyűjteménye. Legnagyobb részüket gyűjtötte: Szamota István .. . szótárrá szerkesztette Zolnai Gyula. Budapest, 1902-1906. Magyarország és Szerbia közti összeköttetések oklevéltára. Szerk.: Thallóczy Lajos és Áldássy Antal. Budapest, 1907. MHT = Magyarország hadtörténete két kötetben. Főszerk.: Liptai Ervin. [Budapest], 1984-1985., I. kötet. Mo. tört. = Magyarország története tíz kötetben. 1/1 és 1/2 kötet. Főszerk.: Székely György. Szerk.: Bartha Antal. Budapest, 1984.; U. a. 3/1 és 3/2 kötet. Főszerk.: Pach Zsigmond Pál. Szerk.: R. Várkonyi Ágnes. Budapest, 1985. MTK = Magyarország történeti kronológiája. I-IV. Főszerkesztő: Benda Kálmán. Budapest, 1981-1982. Makoviczky Gyula: A kanizsai vár története. Kézirat. T. Gy. M. Adattár. A. 1208-81. sz. Maksay = Urbáriumok. XVI-XVII. század. Szerk. és a bevezető tanulmányt írta Maksay Ferenc. Budapest, 1959- Mályusz Elemér: Az Országos Levéltár Nádasdy levéltárának magyar levelei. Levéltári Közlemények 1923., 126-149., 287-309. Mályusz 1984. = Mályusz Elemér: Zsigmond király uralma Magyarországon, 1387-1437. [Budapest], 1984. Markó Imre Lehel: Zalai helynév fejtési problémák (Kanizsa, Tűrje, Egerszeg). Zalai Gyűjtemény 2., Zalaegerszeg, 1974., 3-16. Marosi HTK 1974. = Marosi Endre: Itáliai hadiépítészek részvétele a magyar végvárrendszer kiépítésében 1541-1592 között. HTK. 1974. 28-75. Marosi Endre: XVI. századi váraink (1521-1606). Miskolc, 1991. Melich = Melich János: A honfoglaláskori Magyarország. Budapest, 1925. Memória Rerum 1504-1566. Sajtó alá rendezte, az utószót és a jegyzeteket írta Bessenyei József. [Budapest], 1981. Méri = Méri István: A kanizsai várásatás. Vázlat a kanizsai vár és város történetének kutatásához. Kiadásra előkészítette Kovalovszky Júlia. Budapest, 1988. Moacanin, Nenad: Verwaltungsgeschichte Mittelslawo- niens als Bestandteil des eyálets Kanizsa. Zalai Múzeum 4. Zalaegerszeg, 1992., 73-75. Molnár Szulpicz = Molnár Szulpicz dr: A Pannonhalmi Főapátság története. Negyedik korszak. Nagy háborúk Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig 399 kora, a magyar Szent-Benedek-Rend föloszlása és föléledése 1535-1708. A Pannonhalmi Szent-Benedek-Rend története. IV. Budapest, 1906. Mo. művészet = Magyarországi művészet 1300-1470 körül. Szerk.: Marosi Ernő. I—II. Budapest, 1987. Mon. Vespr. = A veszprémi püspökség római oklevéltára. Monumenta Romána episcopatus Veszpremiensis. I-IV. Szerk.: Fraknói Vilmos, Lukcsics József. Budapest, 1896-1907. Mon. Strig. = Monumenta ecclesiae Strigoniensis. Tom. I—III. Tom. I. et II. Ordine chron. disposuit, sertationi-bus et notis illustravit Dr. Ferdinandus Knauz. Tom. III. Collegit et edidit Ludovicus Crescens Dedek. Strigo-nii, 1874-1924. Müller = Müller Veronika: Thury György kanizsai kapitánysága. [Nagykanizsa], 1972. Müller Veronika: A zalai végek mindennapi problémái a XVII. század első felében. Zalai Gyűjtemény 8. (1978), 81-93.; 83-86. Nádasdy T. cs. lev. — Nádasdy Tamás nádor családi levelezése. Szerk.: Dr. Károlyi Árpád és Dr. Szalay József. Budapest, 1882. Nagy Iván: Magyarország családai czimerekkel és nemzedékrendi táblákkal. I-XII. és Pótlék kötet. Pest, 1857-1868. Németh József: Adatok Zala megye kulturális emlékeiről. I. Zalai Gyűjtemény 8. (1978), 47-60. Nováki, Gy.: Zur Frage der sogenannten „Brandvalle" in Ungarn. Acta Archaeologica Academiae Scientiarum Hungaricae. Tom. XVI. 1964., 99-149. OL. Batthyány It. Missiles. = Országos Levéltár. Batthyány család levéltára. P 1314. Missiles. Fasciculus . . . Numerus . . . OL. Dic. = Országos Levéltár, Dicalis összeírások. OL. Dl. = Országos Levéltár. Középkori oklevelek gyűjteménye. OL. E 21. KL. Ben. res. = Országos Levéltár. Magyar Kamarai Levéltár. E 21. Benignae resolutiones. 1531-1772. N... OL. E. 15 KL. Exp. cam. = Országos Levéltár. Magyar Kamarai Levéltár. E 15. Expeditiones camerales. 1566-1572. N... OL. E 41. KL. Litt. ad Cameram exaratae. = Országos Levéltár. Magyar Kamarai Levéltár. E 41. Litterae ad Cameram exaratae. 1567-1571. OL. E 211. Lymbus III. ser. Militaria F 8. !!68. febr. 10. = Országos Levéltár. A Magyar (Pozsonyi) Kamara Archívuma. E 211. Lymbus III. series XVI. sz. Benignae resolutiones ad Cameram Militaria. OL. E S54- VKI. Fol. Lat. = Országos Levéltár. Városi és kamarai iratok gyűjteménye. E 554. OL. Nádasdy cs. It. Missiles. = Országos Levéltár. Nádasdy család levéltára. Missiles. OL. U. et C. — Országos Levéltár. Urbaria és Conscriptio-nes. E. 156. Olvasókönyv Zala megye történetéhez. Összeállította Deg-ré Alajos. Zalaegerszeg, 1961. Ortvay Tivadar: Magyarország régi vízrajza a XIII. század végéig. I—II. Budapest, 1882. Parádi Nándor: A nagykanizsai vár középkori kályhacsempéi. Fólia Archeologica 1961., 183-186. Parádi Nándor: A Letenye-szentkeresztdombi kerek templom feltárása. In: A nagykanizsai Thury György Múzeum jubileumi emlékkönyve 1919-1969. Szerk.: H. Kerecsényi Edit. Nagykanizsa, 1972., 239-264. Pataki = Pataki Vidor: A XVI. századi várépítés Magyarországon. In: A Bécsi Magyar Történeti Intézet Évkönyve. Első évfolyam. Szerk.: Angyal Dávid Károlyi Árpád közreműködésével. Jahrbuch des Wiener Ungarischen Historischen Instituts. Erster Jahrgang. Redigiert von David Angyal unter Mitwirkung Arpad v. Karolyis. Budapest, 1931.; 98-132. Perjés 1965. = Perjés Géza: Zrínyi Miklós és kora. Budapest, 1965. Perjés 1989. = Perjés Géza: Zrínyi és az 1663-64-es nagy török háború. In: Esterházy. 25-99. Pfeiffer = Pfeiffer János: A veszprémi egyházmegye legrégibb egyházlátogatásai (1554-1760.) Veszprém, 1947. Pickl = Pickl, Othmar: Die Kapitulation der Festung (Nagy)Kanizsa der „Hauptfestung des Ottomanischen Reiches" am 13. April 1690. (Zum 300. Jubileum der Kapitulation der letzten türkischen Garnison Transda-nubiens), Zalai Múzeum 4. Zalagerszeg, 1992., 85-94. Pór 1890. = Pór Antal: Az Osl-nemzetség története a XIII. és XIV. században. Turul 1890., 153-200. Pór A.: Adatok a bolognai és pádovai jog-egyetemen a XIV. században tanult magyarokról. Századok 1897., 769-795- Protocollum = I. kötet: Das Erste Protocol-Buech aller Decret, Beuelch vnnd Schreiben was wegen des Obrist Ambt Canischen, wie auch anderer Notwendigkaiten derselben Vestung, vnnd aller darzue Incorporierten Grännits Heuser halber von und geen Hoff geschrieben und gehandlet worden. Vom ersten Juny Anno 1594 bis Letzten Augusti Anno 1595. T. Gy. M. Okmánytár 72.1.2. lt. sz. - II. kötet: Das Ander Protocol-Buech aller Decret . .. vom Ersten September Anno 1595. T. Gy. M. Okmánytár 72.1.2. lt. sz. - III. kötet: Das Dritte Prothocoll Buech aller Decret .. . vom sechsten Juny Anno 1596. T. Gy. M. Okmánytár 72.1.3. Rabok, követek, kalmárok az oszmán birodalomról. Közreadja Tardy Lajos. Budapest, 1977. Reiszig 1941. = Reiszig Ede: A Kanizsaiak a XV. században. Turul 1941., 22-31., 71-81. Régészeti kutatások a Kis-Balaton térségében. 1. Az Alsó-Zalavölgy régészeti emlékei. Tájékoztató az 1980-85. évi kutatások eredményeiről. Szerk.: Vándor László. Zalaegerszeg, 1986. Rónai Horváth 1888. = Rónay Horváth Jenő: Zrínyi Miklós Kanizsa előtt 1664-ben. HTK. 1888., 632-645. Roth = Roth, Franz Otto: Wihitsch und Weitschawar. Zeitschrift des Historischen Vereines für Steiermark. Bd. LXI. Graz 1970. Sági Károly: A zalacsányi törökkori várak. In: A Göcseji Múzeum jubileumi emlékkönyve 1950-1960. Szerk.: Szentmihályi Imre. Zalaegerszeg, i960. 131-135. Silberschmidt, Max: Das orientalische Problem zur Zeit der Entstehung des Türkischen Reiches nach venezianischen Quellen. Leipzig-Berlin, 1923. Sinkovics: Sárvár = Sinkovics István: Sárvár társadalmi, politikai és hadtörténete 1530-1849. In: Sárvár monográfiája. Szerk.: Horváth Ferenc. Szombathely, 1978., 341-417. Skublics Pál: Zala megye várairól. In: Adatok Zala megye történetéhez. I-V. Szerk.: Bátorfi Lajos. Nagykanizsa, 1876-1878.; II. 153-173. 5. O. = Sopron vármegye története. Oklevéltár I—II. Szerk.: Nagy Imre. Sopron, 1889-1891. Sörös Pongrácz: Elenyészett bencés apátságok. A Pannonhalmi Szent-Benedek.Rend története XII/B. Budapest, 1912. Staatsarchiv. Turcica = Wien. Haus-, Hof- und Staatsarchiv. Turcica. Stauffer, Albrecht: Die Belagerung von Kanizsa durch die christlichen Truppen im Jahre 1601. Mitteilungen des Instituts für österreichische Geschichtsforschung VII. 1886. 4-00 Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig die Steiermark. Brücke und Bollwerk. Katalog der Landesaustellung, Graz, 1986. Sugár István: Lehanyatlik a török félhold. Budapest, 1983. Sugár István: Heves megye és Eger visszafoglalása a töröktől. Studia Agriensia 8. Szerk.: Bodó Sándor-Havassy Péter. Eger, 1987. Szabó 1971. = Szabó István: A falurendszer kialakulása Magyarországon (X-XV. század). Második kiadás. Budapest, 1971. Szakály: Kanizsa. = Szakoly Ferenc: Kanizsa és uradalma a vár török kézre jutása előtt. Zalai Múzeum 4. Zalaegerszeg, 1992., 21-28. Szakály Ferenc (ifj.): Tolna megye negyven esztendeje a mohácsi csata után (1526-1566). In: Tanulmányok Tolna megye történetéből. II. Szerk.: Dr. Puskás Attila. Szekszárd, 1969., 7-85. Szakály Ferenc: A Dél-Dunántúl külkereskedelmi útvonalai a XV. század derekán. In: Somogy megye múltjából. Levéltári évkönyv 4. Szerk.: Kanyar József. Kaposvár, 1973-, 55-H2. Szakály 1981. = Szakály Ferenc: Magyar adóztatás a török hódoltságban. Budapest, 1981. Szántó 1980. = Szántó Imre: A végvárrendszer kiépítése és fénykora Magyarországon 1541-1593. Budapest, 1980. Szántó Imre: A balatoni várak övezete a Dunántúl védelmi rendszerében (1541-1690). Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 18. Veszprém, 1987., 261-302. Szalay: 400 levél = Négyszáz magyar levél a XVI. századból 1504-1560. Közli Szalay Ágoston. Pest, 1861. Századok 1872. = B. Nyáry Albert: A modenai Hyppolit-codexek. Századok 1872., 287-305. Századok 1882. — Kossuthány Ignác: A Kányaföldi Kere-csényiek a XVI. században. Századok 1882., 457-478.; 476., 1. lbj. Széchy V. 1902. = Széchy Károly: Gr. Zrínyi Miklós 1620-1664. I-V. Budapest, 1896-1902.; V. kötet. Szegő Pál: Végváraink szervezete - Szegő Pál: Végváraink szervezete a török betelepedésétől a tizenötéves háború kezdetéig. (1541-1593). Budapest, 1911. Szendrei HTK 1888. = Szendrei János dr.: Váraink rendszere és fölszerelése a XVI. és XVII. században. HTK. 1888., 86-103., 416-430., 617-631. Szentpétery = Szentpétery Imre: Az Árpád-házi királyok okleveleinek kritikai jegyzéke. Regesta regum stirpis Ar-padianae critico-diplomatica. I—II. Budapest, 1923-1943- Szentpétery Imre: Középkori oklevélszövegek. Budapest, 1927. Szepesy F. HK. 1896. = Szepesy F. (közli): Zrínyi Miklós gróf jelentése Kanizsa élelmezéséről és Dobri erődnek a törökök által történt bevételéről 1604-ben. HTK. 1896., 351-352. Szerelmes Orsikám = „Szerelmes Orsikám". A Nádasdyak és Szegedi Kőrös Gáspár levelezése. Válogatta, a szöveget gondozta és a jegyzeteket írta: Vida Tivadar. Budapest, 1988. Szigetvári levelek 1982. = Szigetvári levelek a török hódoltság korából. A leveleket válogatta Pataki János. A latin nyelvű leveleket fordította és a régieket a mai helyesírással átírta Molnár Imre. [Szigetvár], 1982. Szöveggyűjtemény Magyarország történetének tanulmányozásához. I. rész 1000-től 1526-ig. Szerk.: Léderer Emma. Budapest, [1964.] Szőke-Vándor 1987. = Szőke Béla Miklós-Vándor László: Pusztaszentlászló Árpád-kori temetője. Budapest, 1987. Szűcs Jenő: Az 1267. évi dekrétum és háttere. Szempontok a köznemesség kialakulásához. In: Mályusz Elemér em- lékkönyv. Szerk.: H. Balázs Éva, Fügedi Erik, Maksay Ferenc. Budapest, 1984., 341-394. Tagányi Károly: Gyepű és gyepűelve. Magyar Nyelv !9!3- 97-104., 145-152., 201-206., 254-266. Takáts: A nagy Thury György = Takáts Sándor: A nagy Thury György. In: Takáts Sándor: Régi magyar kapitányok és generálisok. I—II. Második, bővített kiadás. [Budapest], é. n.; I. 57-152. Takáts: Kanizsa = Takáts Sándor: Kanizsa elfoglalása. In: Takáts Sándor: Magyar küzdelmek. I—II. [Budapest], é. n.; I. 55-66. Takáts: Rajzok = Takáts Sándor: Rajzok a török világból. I—III. kötet. Budapest. 1915-1917. Tom. IV. Budapest, [1928.] Takáts: Kapitányok = Takáts Sándor: Régi magyar kapitányok és generálisok. I—II. Második, bővített kiadás. [Budapest], é. n. Takáts: Thengöldi = Takáts Sándor: Thengöldi Bornemissza János. I-IV. közlemény. HTK. 1914., 1-33., 234-261., 403-422., 528-555.; II. közlemény. Takáts Sándor: Kielmann András kapitány. Budapesti Hírlap, 1907., 61. sz. Takáts: Századok 1907. = Takáts Sándor: A magyar vár. Századok 1907., 726-741. és 815-837. Takáts: Századok 1908. = Takáts Sándor: Magyar tüzes-és lövőszerszámok. Századok 1908., 49-62., 130-145. Takáts: Régi idők = Takáts Sándor: Régi idők, régi emberek. Második kiadás. Budapest, [1930.] Takáts: A török hódoltság korából = Takáts Sándor: A török hódoltság korából. (Rajzok a török világból IV., befejező kötet[e]. [Budapest], [1928.] Takáts: Emlékezzünk = Takáts Sándor: Emlékezzünk eleinkről. I—II. [Budapest], [1929.] Takáts: Bajvívó = Takáts Sándor: Bajvívó magyarok. Képek a török világból. Válogatta és bev. Réz Pál. Harmadik kiadás. Budapest, 1980. Temesváry Ferenc: Díszfegyverek főúri kincstárakból. Tihany, 1969. Thallóczy: Századok 1877. = Thallóczy Lajos: A magyar hadi költségek 1549-ben. Századok 1877., 169-173. Thallóczy 1915. = Thallóczy Lajos: Jajcza (bánság, vár és város) története 1450-1527. Az oklevéltárat szerk. Horváth Sándor. Budapest, 1915. T. Gy. M. = nagykanizsai Thury György Múzeum. Tóth Endre-Kiss Gábor: A vasvári „Római sánc" és a „Katonák útja" időrendje és értelmezése. (Adatok a korai magyar gyepűrendszer topográfiájához. 1.) Com-municationes Archaeologicae Hungáriáé 1987., 101-137- Tóth István György: A magyarországi török építkezés forrásaihoz: a kanizsai vár házainak összeírása (1690). Zalai Múzeum 2. Zalaegerszeg, 1990., 221-230. Török hadak Magyarországon 1526-1566. Kortárs török történetírók naplórészletei. Thury József fordítását válogatta, jegyzeteit bővítette Kiss Gábor. [Budapest], [I985-] Török-magyar oklevéltár. 1533-1789. Gyűjtötte és fordította: Karácson Imre. Szerk.: Thallóczy Lajos-Krcsmárik János-Szekfű Gyula. Budapest, 1914. Török történetírók. III. kötet. Fordította és jegyzetekkel kísérte Karácson Imre. Sajtó alá rendezte és bevezetéssel ellátta Szekfű Gyula. Budapest, 1916. Turul 1900. = Dr. ifj. Reiszig Ede: A Geregye nemzetség. Turul 1900., 52-65., 117-135. Türkenkriege und Kleinlandschaft. I. Das südliche Burgenland zur Zeit der Bedrohung durch die Türkén ím 16. und 17. Jahrhundert. Symposium in Rahmen der „Schlaininger Gespráche" von 22-25. September 1983. Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig 40I auf Burg Schlaining. Vorträge. Leitung: Rudolf Kropf, Wolfgang Meyer. Eisenstadt, 1983. Burgenländisches Landesmuseum. Wissenschaftliche Arbeiten aus dem Burgenland. Haft 68. Türkenkriege und Kleinlandschaft. II. Sozialer und Kultureller Wandel einer Region zur Zeit der Türkenkriege. Symposium in Rahmen der „Schlaininger Gespräche" vom 26-30. September 1984. auf Burg Schlaining. Eisenstadt. Burgenländisches Landesmuseum. Vorträge. Leitung: Rudolf Kropf. Eisenstadt, 1986. Wissenschaftliche Arbeiten aus dem Burgenland. Heft 73. Valter Ilona: Árpád-kori kovácsműhely Csatáron. Zalai Gyűjtemény 12. (1979). 43-74. Varga J. János: A dunántúli török ellenes harcok történetéből. (Főúri magánkatonaság és a királyi vitézek közös vállalkozásai) In: Budapest Főváros Levéltára közleményei '78. Szerk.: Gáspár Ferenc. Budapest, 1979., 79-98. Varga J. János: A XVI-XVII. századi végvári katonaság szervezetének kérdései (Különös tekintettel a főúri parancsnokság alatt álló dunántúli katonaságra). In: Studia Agriensia 3. Szerk.: Bodó Sándor-Szabó Jolán. Eger, 1983., 119-131.; 123-126 Vas m. It. Kápt. Connctationes variae, 1580. Vass Előd: Törökkoppány 1556. évi adóösszeírása. Somogy megye múltjából. Levéltári évkönyv 3. Szerk.: Kanyar József. Kaposvár, 1972., 57-73. Vándor László: „A Mura-völgy magyarországi szakaszánaktelepüléstörténete". (Egyetemi szakdolgozat. Eötvös Loránd Tudományegyetem. Budapest. Bölcsészettudományi Kar. Régészeti Tanszék. 1972.) Vándor László: A ferencesek középkori építészeti emlékei Zala megyében. Zalai Gyűjtemény 25. (1986) 49-75. Vándor 1988. = Vándor László: Nagykanizsa története a honfoglalástól 1690-ig. [Nagykanizsa], [1988.] Vándor László: A kanizsai vár építési idejének és topográfiájának kérdései. Castrum Bene 2. Szerk.: Juan Cabello. Budapest, 1992. Vándor László: Zalai castellumok kutatásának eredményei. Castrum Bene 2. Szerk.: Juan Cabello. Budapest. 1992. V. Molnár László: A kanizsai vár. Honismeret 1986. évi 5. sz. 42-46. V. Molnár — V. Molnár László: Kanizsa vára. Budapest, 1987. Veress D. = Veress D. Csaba: Várak a Bakonyban. A veszprémi, pápai és palotai vár hadtörténete. Budapest, I983- Wagner, Georg: Das Türkenjahr 1664. Eine europäische Bewahrung. Eisenstadt, 1984. Wertner Mór: A Buzád-Hahót nemzetség. Turul 1898., i9-33-> 59-65- Zala megye várai. Vándor László cikksorozata a Zalai Hírlap 1991. július 6., 13., 20., 27., augusztus 3., 10., 18., 24., 31., szeptember 7., 17., 21., 28., október 5., 12., 19., 26., november 2., 9., 16., 23., 30., december 7. és 14. napi számaiban. Zalavármegyei Újság, 1927. Zaljko Demo: Bjelobrdski privjesci u Jugoslaviji. Podravski Zbornik, 83. Koprivnica, 1983. 271-301. ZMFN = Zala megye földrajzi nevei. Szerk.: Papp László és Végh József. Zalaegerszeg. 1964. Z. m. It. = Zala Megyei Levéltár. Zalaegerszeg. Z. O. = Zala vármegye története. Oklevéltár I—II. Szerk.: Nagy Imre, Véghely Dezső és Nagy Gyula. Budapest, 1886-1890. Zi. O. IV. = A Zichi és vásonkői gróf Zichy-család idősb ágának okmánytára I-XII. Szerk.: I-IV. kötet Nagy Imre, Nagy Iván, Véghely Dezső, V-VI. kötetet Nagy Imre. VII-X. kötetet Kammerrer Ernő, XI-XII. kötetet Lukcsics Pál. Pest, Budapest, 1872-1931. Zoványi Jenő: A reformáció Magyarországon 1565-ig. [Budapest], [1921.] Zs. O. = Zsigmondkori oklevéltár L, II/i., II/2. Összeállította: Mályusz Elemér. Budapest, 1951-1958. 402 Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig Dr. László Vándor Geschichte der Stadt Nagykanizsa von der Landnahme bis .zur Befreiung der Stadt von den Türken I. DIE ENTSTEHUNG DER SIEDLUNG (900-1245) Gelegentlich der Landnahme besetzten die Ungarn den südwestlichen Teil des Landes verhältnismässig spät, ihr Fundmaterial ist nur vom letzten Drittel des 10. Jahrhunderts an bekannt. Das Gebiet des heutigen Komitats Zala befand sich im Besitz des Stammes Harka Bulcsú, im Jahr 955, in der Schlacht am Lechfeld einverleibte der Grossfürst das Gebiet. Nach der Niederlage am Lechfeld befand sich das ungarische Grenzschutzsystem (gyepű) westlich vom Tal des Kerka-Flusses. In dem Durchgang des das Gebiet durchquerenden Murtals wurde ein gegliedertes Wehrsystem ausgebaut, dessen östlichste Schutzanlagen sich hinter den Sümpfen des Kani-zsa-Flusses befanden. In der zweiten Hälfte des 10. Jahrhunderts begann eine grossangelegte Besiedelung, es erscheinen die für das 10-11. Jahrhundert kennzeichnenden Reihenfriedhöfe, von denen der westlichste in Letenye bekannt ist. Die politische Lage wurde durch die im Komitat Somogy erfolgte Aussiedlung Koppány's, der an den heidnischen Traditionen festhielt, grundlegend geändert. Nach Vernichtung der Macht Koppány's organisiert König Stephan mit dem Zentrum Kolon, das Komitat Zala, dessen sog. Burgfelder östlich und nördlich von Kanizsa liegen. Im Süden und Südwesten von Kanizsa siedelte sich das Geschlecht Bikács an. Die ethnischen Verhältnisse des Raumes waren aufgrund der Ortsnamen im Beginn überwiegend slawisch, doch kommen auch Bezeichnungen ungarischer und türkischer Herkunft vor. Auch der Name Kanizsa, den sowohl als Bezeichnung eines Flusses, wie auch als der sich der hier entwickelten Siedlung erscheint, ist slawischen Ursprungs, seine Grundlage ist das südslawische Wort „knez", dem sich das Suffix „ja" angliedert. Die Bedeutung des Wortes ist „des Fürsten" (kenéz). Das durch Stephan organisierte Komitat Zala erstreckte sich auf die östliche Hälfte des historischen Komitats, vom Oberlauf der Kerka diagonal bis zum Gebiet das etwas westlich von Kanizsa liegt. Kirchlich gehörte dieser Teil zum Episkopat Veszprém. Nachdem Ladislaus I. Kroatien dem Königreich Ungarn angliederte, unterstellte er das Grenzgebiet der Verwaltung des von ihm organisierten Episkopats Zagrab (Agram). Durch Einverleibung der Kerka- und der Murgegend gestaltete sich das endgültige Gebiet des Komitats Zala. Nördlich von Kanizsa entstand ein königliches Gutszentrum um Újudvar (Nova Curia), während westlich von Kanizsa der Bischof von Veszprém ansehnliche Besitzungen erhielt. II. KANIZSA VOM ENTSTEHEN BIS ZUR BLÜTEZEIT DES MARKTFLECKENS (1245-1532). Die in der früheren Fachliteratur erstmals 1231 erwähnte Heiligenkreuz-Kirche von Kanizsa bezog sich gewiss nicht auf das heutige Nagykanizsa, sondern auf die Benediktiner Abtei von Murakeresztúr. Authentisch wird die Bezeichnung der Siedlung ertsmals 1245 erwähnt, als der damalige Besitzer von Kanizsa Princ comes, ein hervorragender Repräsentant der Komitatsverwaltung, angrenzend eine Be-sitzdonation erhielt. Die aus 1257 bekannte Grenzbegehung stellt einen zum Kanizsa-Fluss parallelen, an dessen östlichen Ufer gelegenen Grundstückkörper dar, auf dem sich bereits eine der Heiigen Margarete geweihte Kirche befand. Princ weitete die Grenzen seines Besitzes hier allmählich aus, bis sich diesen am Ende des 13. Jahrhunderts das Geschlecht Kőszegi aus dem Stamme Héder, mit Gewalt zu eigen machte. Zu Beginn des 14. Jahrhunderts finden wir auf diesem Gebiet schon eine Burg namens Kanizsaszeg. Dessen Burgvogt war Lőrinc aus dem Stamme Osl, der sich an die Seite der sich kräftigenden königlichen Macht Karl Roberts stellte, die Burg besetzte und diese 1323 als königliche Donation erhielt. Die Nachkommen Lőrinc's nahmen den Namen Kanizsai an und diese Familie war bis zu ihrem Aussterben Besitzer des Gebietes. Die Stammgüter des Geschlechtes Osl, das seine Herkunft bis zur Landnahme zurückführte, befanden sich im Komitat Sopron. Lőrinc gehörte diesem Geschlecht an und war genötigt sich in den Dienst der Familie Kőszegi zu verdingen, die um die Wende des 13-14. Jahrhunderts den westlichen Teil Transdanu-biens beherrscht hat. Indem er sich an die Seite des Königs Karl Robert stellte, durch königliche Gunst Obergespann des Komitates Zala wurde, begründete er mit seinen Gütern in der Umgebung von Kanizsa den Zweig seines Geschlechtes im Komitat Zala. Aufgrund ihres Namens ist es anzunehmen, dass die Erbauer der als Donation erhaltenen Burg Kanizsaszeg, die Familie Kanizsaszegi war, die am Ende des 13. Jahrhunderts hier erschien. Vermutlich ging sie von ihr in den Besitz der Familie Kőszegi, Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig 403 sodann in den des Königs über, um ab 1323 Eigentum des Lőrinc Kanizsai zu werden. Es ist sehr wahrscheinlich, dass diese Burg mit der vom 15. Jahrhundert an erwähnten Burg örtlich nicht identisch ist, welche Annahme vom Historiker Erik Fügedi stammt und welche die von István Méri durchgeführten Grabungen zu bestätigen scheinen. Aufgrund ihres Namens, der auf das Eck des Kanizsa-Besitzes hinweist, sowie der archäologischen Typographie, nehmen wir an, dass sich die Stelle der ersten Burg von Kanizsa auf der sumpfigen Insel südlich von der späteren Burg, ostwärts vom Bahnhof Nagykanizsa befunden hat. Nach dem Tod von Lőrinc Kanizsai erbten den Besitz seine Söhne János und István. Dank der kirchlichen Karriere des letzteren (Bischof von Agram) und seiner am königlichen Hof eingenommenen Stellung, vermehrte sich die Domäne von Kanizsa um beträchtliche Donationen. János gebrauchte erstmals den Zunamen Kanizsai. Auf die Epoche seiner Söhne fällt die Glanzzeit der Familie. Der mittlere Sohn János wurde Erzbi-schof von Esztergom und Kanzler des Königs, der älteste Sohn Miklós Schatzmeister und der jüngste namens István Szeklergespann, Obertürhüter und Hofmeister; namentlich der Erzbischof János ist jener, wer durch die königliche Gunst Sigmunds mächtige Besitzungen erhielt, wodurch sich die Familie Kanizsai unter den Magnaten des Landes in die Reihe der reichsten erhob. Dieser Prozess dauerte bis 1401, als die Familie gegen den König auftrat. Kanizsa wurde das gemeinschaftliche Erbe der Abkömmlinge von Miklós und István, aber Sitz der Nachkommen des Miklós. Zur Zeit der inneren Streitigkeiten 1443 stellten sie sich an die Seite der Witwe des Königs Albert, demzufolge sie mehrere Burgen verloren und auch Kanizsa nur mit Mühe und Not retten konnten. Nach dem Tod des Königs Viadislaus I. wird László Kanizsai II, Mitglied der Partei des Reichsverwesers János Hunyadi, und so geriet die Familie abermals unter die höchsten Würdenträger des Landes. Zu Beginn des 16. Jahrhunderts vermehrten György Kanizsai, sodann dessen Sohn László IV. die Besitzungen weiter, die Nachkommen des letzteren starben aber mit Ausnahme von Orsolya früh aus. Durch die Heirat der Orsolya Kanizsai gerieten die Familienbesitze in die Hände des Geschlechtes Nádasdy. Die rasche Entwicklung der Siedlung und Domäne Kanizsa begann zur Zeit des Miklós Kanizsai. Im Jahre 1371 verschafft er für Kanizsa das Mautrecht. Vom Jahre 1387 an vergrössert sich das Gebiet der Domäne dank der Donationen des Königs Sigismund rasch mit Dörfern des Komitates Zala und Somogy. Die Zunahme des Besitzes ist namentlich dem Erzbischof János Kanizsai zu verdanken, der es auch auf seine Geschwister ausdehnt. Um die Wende des 14-15. Jahrhunderts umfasst die Domäne Kanizsa über 40 Dörfer. Über die Burg Kanizsa sind von Mitte des 14. Jahrhunderts bis 1406 keine Quellen vorhanden. Im Jahre 1443 versuchen sie die Rozgonyis erfolglos einzunehmen. 1469 war sie vorübergehend im Besitze des Königs Matthias. Uber die innere Struktur der Burg selbst ist in den schriftlichen Quellen kaum etwas zu finden. Die Grundmauern des von der Familie Kanizsai erbauten Schlosses wurden 1954-57 anlässlich der von István Méri durchgeführten Grabungen in der heutigen Vár út (= Schloss Strasse) unter der einstigen Brennerei freigelegt. Das auf der Sandinsel des Sumpfes erbaute unregelmässig quadratische Gebäude mit einem mächtigen Torturm an seiner südlichen Seite, nahm eine Fläche von etwa 36 x 38 m ein. Seine Mauern waren rundum mit Stützpfeilern befestigt. Das Fundament des Schlosses war aus Stein, in den Mauern dürfte hingegen das Ziegelmaterial dominiert haben. Vom Bau sind aus dem 16-17. Jahrhundert, als der Torturm nicht mehr bestand, mehrere Abbildungen und Grundrisse bekannt. Das Gebäude hatte sicherlich ein Stockwerk, was auch die schriftlichen Quellen aus dem 16. Jahrhundert bestätigen. Da über die Durchführung des Baues keine schriftlichen Angaben vorhanden sind, kann deren Zeitpunkt nur aufgrund indirekter Daten und Formanalogien bestimmt werden. Der auf dem Grun-driss von Kanizsa vertretene Bautyp war Mitte des 14. und in den ersten Jahrzehnten des 15. Jahrhunderts üblich und ist zuerst an den königlichen Bauten ersichtlich. Die bedeutenderen Analogien sind: Diósgyőr, Zólyom (Altsohl), Végles und Tata. Seine früheste nicht königlich erbaute, auch urkundlich nachweisbare Analogie ist die von István Kanizsai erbaute Burg in Kismarton (Eisentadt). Es scheint gewiss zu sein, dass sein älterer Bruder Miklós, - der eine höhere Würde bekleidete und einer der hervorragendsten Persönlichkeiten der Familie war, - seine Residenz, das Schloss von Kanizsa, früher als sein Bruder oder gleichzeitig mit ihm ausgebaut hat. Am 1. Januar 1393 war König Sigismund in der Burg von Kanizsa sein Gast als sie sicherlich schon fertig war. Auch das ist gewiss, dass Kanizsa zur Zeit Miklós' vom Dorf zum Marktflecken erhoben wurde, denn wenige Jahre nach seinem Tode in 1409 wird die Siedlung in einer Urkunde als Oppidum bezeichnet. Die Entwicklung wurde dadurch im hohen Masse gefördert, dass die Siedlung an der Kreuzung wichtiger Handelsstrassen gelegen war, wie z. B. an der sog. königlichen Strasse, welche von Buda an die Küste führte. Kanizsa war auch ein bedeutender Markt, wo 404 Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig Dienstag und Samstag Wochenmärkte und am St. Georgstag ein Jahrmarkt stattgefunden hat. Der Marktbereich der Stadt erstreckte sich auch aufgrund der spärlichen Angaben auf einem Umkreis mit einem Radius von mindestens 40 km. Für seine Kirchen erwirkte Miklós Kanizsai beim Papst Ablassbewilligungen. Im Jahre 1493 lebten hier etwa 42 Lehnbauernfamilien, das gesamte Frongut bestand aus 19-19,5 ganzen Grundstücken, die in Form von Viertelgründen an die Lehnbauern aufgeteilt wurden. Die Stadt verfügte auch über eine Schule, ein Bad und ein Spital. Ihre Pfarrkirche war die seit dem 13. Jahrhundert bekannte St. Margaretenkirche, die sich vermutlich an der Stelle der heutigen Tungsramfabrik befunden hat. Im Jahre 1374 wird eine Liebfrauenkirche, in 1402 eine St. Nikolaus-Kapelle erwähnt. Der heute Kiskanizsa genannte Stadtteil war einst ein selbständiges Dorf, Tői genannt und hatte eine eigene Kapelle. Der Sohn János des Schatzmeisters Miklós Kanizsai gründete zwischen 1418-23 das der Heiligen Mutter Gottes geweihte Kloster des Franziskanerordens, das sich am heutigen Marktplatz erhob. Die letzte Angabe über seine Funktion stammt aus dem Jahre 1533. Die Domäne der Burg erreichte ihre grösste Ausdehnung zu Beginn des 15. Jahrhunderts, nachher verminderte sich ihr Gebiet infolge von Donationen und Verpfandungen einigermassen. Ihre wirtschaftlichen Daten blieben seit 1493 erhalten. Aus diesem geht hervor, dass das Verschwinden einiger Dörfer der Verödung zuzuschreiben ist. Die Auswertung des umfangreichen Schriftmaterials ist noch Aufgabe der Zukunft. Der Domäne Kanizsa gehörten 1530 im Komitat Zala 29, im Komitat Somogy 11 Siedlungen an. Damals wurden 1805 steuerzahlende Familienoberhäupter konskribiert. Die Urbarien führen ihre Dienstleistungen genau an, diese bestanden aus Arbeitsleistungen, Geld und Produkten, von denen zu Beginn des 16. Jahrhunderts die Form von finanziellen Ablösen immer häufiger werden. Diese Tatsache weist auf eine dynamische Zunahme des Handelsverkehrs hin. Die Arbeitsrenten sind besonders auf den vom Gutsherrn bewirtschafteten Feldern den sog. Allodien und in den Weinbergen von Bedeutung. Die besondere Arbeitspflicht bestand aus den der Burg geleisteten Diensten einzelner Siedlungen, die im allgemeinen als Instandhaltungsarbeiten der Burg erscheinen, während sie sich im Falle des nächst Kanizsa gelegenen Dorfes Tői auf Bedienungsaufgaben in der Burg konzentrierten. Am Gebiet der Domäne befanden sich ausser Kanizsa noch vier weitere Marktflecken. Vom Feldzug der Türken im Jahre 1532 bis zu der in 1566 erfolgten Übernahme in königlichen Besitz, ist fortlaufend ein Verfall der Domäne zu verzeich- nen. Die Zahl der konskribierten Familienoberhäupter verminderte sich innerhalb von 30 Jahren von 1805 auf 697 Personen, und gleichzeitig traten an Stelle der finanziellen immer mehr die Leistungen durch Naturalien. Die Darstellung der Topographie der Stadt im Mittelalter gestaltet sich infolge der vollständigen Verwüstung zur Türkenzeit und mangels archäologischer Forschungen äusserst schwierig. István Méri versuchte als erster den im 16. Jahrhundert befestigten Teil der Stadt zu lokalisieren, was mit einiger Korrektion - etwas westlicher von seiner Feststellung - als annehmbar erscheint. Dieses unterhalb der heutigen Innenstadt gelegene Gebiet entstand anhand der Entwicklung zum Marktfelcken, an dessen Südseite das Franziskanerkloster erbaut wurde. Der Kern der Siedlung Kanizsa im 13-14. Jahrhundert dürfte nördlich, nordöstlich von diesem auf dem Sumpfgebiet zwischen dem Tungsramwerk und dem kleinen Kanizsa-Fluss gelegen sein. Die hier zum Vorschein gekommenen zwei Kirchenüberreste können mit der Pfarrkirche (auf dem Gebiet des Tungsramwerkes) und der St. Nikolaus-Kapelle (in der Magyar Gasse) identizifiert werden. Im späteren wird dieses Gebiet als Szombathely oder Külső Kanizsa bezeichnet. Die heutige Stadt und ihr Verwaltungsbereich haben sich in der Neuzeit bedeutend ausgedehnt. In diesem Raum befanden sich mindestens 15 meist selbständige Siedlungen (die nicht alle zur Domäne Kanizsa gehörten), von diesen ist die Lokalisierung eines Teiles eine ausserordentlich schwierige Aufgabe. III. GESCHICHTE VON KANIZSA UNTER DER HERRSCHAFT DER FAMILIE NÁDASDY (1532-1567) Nach dem Aussterben der männlichen Linie der Família Kanizsai, gerieten die Stadt und die Domäne in den Besitz von Tamás Nádasdy. Der hochgebildete Magnat spielte in der Verbreitung der ungarischen Renaissance-Kultur und des Protestantismus eine hervorragende Rolle. Im Jahre 1532 nahm Sultan Sulejman die Burg für kurze Zeit in Besitz. Die Türkengefahr ist aber in dieser Gegend erst von den 1540-er Jahren an fühlbar. Die erste konkrete Verwüstung in der Umgebung von Kanizsa seitens der Türken ist aus dem Jahr 1546 bekannt. Mitte der 1550er Jahre besetzten die Türken - um die wichtigste Festung des südlichen Transdanubiens Szigetvár zu isolieren - die meisten Burgen im Komitat Somogy. Dieser Umstand erforderte die Befestigung von Kanizsa. Das Bestreben der Türken die Hauptfestung Transdanubiens Szigetvár zu erobern, kann auf Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig 405 1555-1556 datiert werden. Tamäs Nadasdy begann im Zusammenhang damit die Burg Kanizsa zu modernisieren. Der Umbau der Burg der modernen und den Erfordernissen der Zeit entsprechend, begann mit der Errichtung von Bollwerken aus Holz und Erde im Jahre 1555. Die Bauarbeiten wurden anlässlich der türkischen Bestürmung von Szigetvar im 1556 unterbrochen und schliesslich um die Wende der Jahre 1559-60 beendigt. Ausser eingehenden Berichten über die Bauarbeiten steht uns auch ein Grundriss aus dem Jahre 1572 zur Verfügung, der diesen Umstand darstellt. Die Burg Kanizsa war zur jener Zeit eine dreiteilige Festung, die aus der inneren, mittleren und äusseren Burg bestand, an den Ecken mit Bastionen im italienischen Stil. Von den 1560er Jahren an gestaltet sich die Festung Kanizsa vom militärischen Standpunkt aus für immer wichtiger. Die Verteidigung der Burg leiteten die Servitoren von Tamäs Nädasdy und Orsolya Kanizsai. Aufgrund der Instruktionen aus dem Jahre 1564 sind uns die Aufgaben und der Personalstand der Burg aus dem Inventar des Jahres 1566, sowie die zur Vefügung stehenden Waffen, detailliert bekannt. Nachdem Szigetvar 1566 gefallen war, zerstörten die Türken auch die Umgebung von Kanizsa. Infolge dieses Geschehens fiel der Festung Kanizsa eine gänzlich neue Aufgabe zu, indem sie die Rolle von Szigetvar übernahm. Abgetrennt von der bis dahin einheitlichen Oberhauptmannschaft Transdanubi-ens, kam zwischen dem Balaton und der Drau eine neue Oberhauptmannschaft zustande, zu deren Leiter Ferenc Tahy bestellt wurde, der dieses Amt bis September 1567 bekleidete. Um den Gegensatz zwischen der im Privatbesitz befindlichen Burg sowie deren Besatzung und der vom Hofkriegsrat geleiteten Oberhauptmannschaft zu beseitigen, ergab sich die Frage einer Übernahme von Kanizsa in königliche Verwaltung. Die Stadt Kanizsa musste infolge der ständigen Angriffe der Türken viel leiden. Bis zu den 40er Jahren wurde ein Teil der Stadt mit einem Plankenzaun umgeben und von dieser Zeit an erwähnen die Quellen ein internes (interior) und ein äusseres (exte-rior) Kanizsa. Der befestigte Teil befand sich auf dem sich unmittelbar der Burg anschliessenden höheren Teil. Ausser den türkischen Verwüstungen verringerten auch die Pestseuchen die Einwohnerzahl der Stadt. Das Franziskanerkloster wurde aufgelöst und 1554 bietet auch die nummehr freistehende Pfarrkirche einen traurigen Anblick. Von den 1540er Jahren an verbreitet sich auch in der Stadt die Reformation. In den 60er Jahren vermindetre sich die Zahl der Einwohner den 30er Jahren gegenüber um 56% und lebte überwiegend im befestigten Stadtteil. Nach 1566 verringerte sich die Einwohnerzahl neuerdings und in der sich zur äusseren Burg gestaltenden Stadt gewinnt gegenüber der Zivilbevölkerung das Militär das Übergewicht. Nicht nur in der Stadt sondern auch in der Domäne verringerte sich die Einwohnerzahl infolge der Türkenangriffe und der Epidemien zusehends. Um die Versorgung des zunehmenden Militärstandes zu sichern, rückten die Arbeitsleistungen und die Naturalienabgaben in den Vordergrund. Trotz der verschiedenen Massnahmen gelang es nicht die Verminderung der Produktionsfähigkeit der Gegend Herr zu werden. IV. KANIZSA IN KÖNIGLICHEM BESITZ (1568-1600) Im Herbst 1567 wird György Thury, einer der gebildetesten Soldaten seiner Zeit, zum Oberhauptmann von Kanizsa ernannt. Im Frühjahr 1568 gerieten die Burg und die Domäne im Tauschweg in königlichen Besitz. Noch im gleichen Jahr wurden die Pläne angefertigt sowie der grossangelegte Umbau und die Modernisierung der Burg unter der Leitung von Pietro Ferabosco in Angriff genommen. Zwecks Versorgung des erhöhten Militärstandes der königlichen Burg wurden anstatt der Domäne immer mehr öffentliche Gelder und verschiedene andere Einkommen in Anspruch genommen. Die Anzahl des Militärs der Burg betrug offiziell 1000 Mann, zum Grossteil Ungarn, doch waren hier auch 250-300 Deutsche. Ungeachtet des Friedens von Adrianopel gingen die Kampfhandlungen fortlaufend weiter und gleichzeitig wurde das System der türkischen und ungarischen Grenzfestungslinie ausgebaut. György Thury, der die türkischen Angriffe ausserordentlich erfolgreich abwies, wurde am 2. April 1571 von den Türken in die Falle gelockt und ermordet. Zu den im Gange befindlichen Ausbauarbeiten der Burg von Kanizsa entstanden mehrere Entwürfe, darunter ein solcher der die Verlegung der Festung auf einen ganz anderen Ort, beispielsweise an die Stelle des am Westrand des Sumpfes gelegenen Dorfes Töl vorsah. Schliesslich entstand im Laufe der sich bis 1590 hinziehenden Umbauarbeiten aufgrund der Pläne von Ferabosco, unter Aufsicht von Ottavio Baldigare, aus Erde und Holz, eine umfangreiche, pentagonale Burg, mit neuitalinischen Basteien, doch vermochten sie nur deren östlichen Teil fertigzustellen. Vom Jahre 1572 ist von den Bauarbeiten ein Grundriss bekannt. Im März 1577 wurde die in Bau befindliche Burg durch Blitzschlag und Explosion arg beschädigt. Ein Grundriss der fertiggestellten Burg und der befestigten Stadt liegt vom Beginn des 406 Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig Jahres 1590 vor. Diesen Grundriss publizierte zuerst Günther Cerwinka mit irrtümlicher Datierung (1664), den genauen Zeitpunkt setzte István Méri fest. Nach dem Tod von György Thury wechselten die Hauptleute der Burg mehrfach, dann folgte Gáspár Alapy (November 1573-9. August 1574), dessen Zeit nicht als glücklich bezeichnet werden kann. Unter dem schwachen und unfähigen Oberhauptmann eroberten die Türken am 20. Februar 1574 die Stadt Kanizsa und steckten sie in Brand. Nach dem Angriff wurde die Stadt wieder aufgebaut. Die schlechte Besoldung und mangelhafte Versorgung der Burgwache sind von dieser Zeit an ununterbrochen dokumentarisch nachweisbar. Offiziell befanden sich 1574 in der Stadt Kanizsa 400 Husaren, 400 Heiducken, 300 deutsche Schützen, in den anschliessenden Grenzbauten 52 Husaren und 238 Heiducken, in Wirklichkeit waren es aber nur ein Bruchteil dessen. Zwischen dem 10. August 1574 und 4. Dezember 1575 ist György Zrínyi Burghauptmann von Kanizsa und gleichzeitig Oberhauptmann Transdanubiens. Auch als solcher war sein Sitz Kanizsa. Unter ihm verschlechterte sich die Versorgung der Burgwache weiter, was Zrínyi durch eine gesteigerte Besteuerung der unter türkische Herrschaft geratenen Dörfer auszugleichen versuchte. Die Burgwache belastete ein arger militärischer Druck, im November 1575 griffen die Türken in der Umgebung von Kanizsa drei Grenzbauten an. Die Versprechungen einer besseren Versorgung der Burgwache bewahrheiteten sich nicht, im Gegenteil, die Lage verschlechterte sich in einem Ausmass, dass - als beispielloser Fall -der Oberhauptmann die ihm anvertraute Festung samt seinen Leuten verliess. Die Situation wurde durch den Umstand gerettet, dass sein Stellvertreter János Bornemissza, der zuerst vorübergehender sodann ernannter Oberhauptmann von Kanizsa wurde (5. Dezember 1575-19. April 1577), an Ort und Stelle blieb. Die auch weiterhin unbesoldete Burgwache vermochte wohl, trotz ihrer geringen Anzahl, Kanizsa zu halten, konnte aber nicht verhindern, dass die Türken 1576 das zur Verteidigung des Vorraumes der Burg bestimmte Bollwerk And zerstöre. Als man im Frühjahr 1572 in der Burg Kanizsa die Hochzeit der Tochter des Oberhauptmannes feierte, schlug der Blitz in den Pulverturm der Burg ein, was zahllose Opfer forderte und die Burg arg beschädigte; trotzdem gelang es dem verwundeten Oberhauptmann die Festung zu verteidigen. Das Unglück von Kanizsa fiel zeitlich mit der Umgestaltung der ungarischen Militärpolitik seitens des Wiener Hofkriegsrates zusammen. Die Entscheidung stand im Zeichen einer Erhaltung des Friedens um jeden Preis. So geriet als Nachfolger der kämpfe- rischen ungarischen Oberhauptleute, in der Person von Andreas Khielmann, ein Mann deutscher Abstammung, der die Vorschriften befolgte (19. April 1581). Nachdem es nicht gelungen war die Burg Kanizsa dem Deutschen Ritterorden anzuvertrauen, wurden auf die Initiative der Steiermark im Frühjahr 1578 mit dem Ausbau eines neuen Verteidigungssystems von Kanizsa bis an die Mur begonnen. Im Rahmen dessen wurde die Burg Bajcsa südlich von Kanizsa errichtet und auch der Bau und die Modernisierung sonstiger kleineren Befestigungen in Angriff genommen. Die Verteidigunskosten dieses Gebietes trugen die steirischen Stände, die mit dem Kommando György Zrínyi betrauten. Zur Zeit der Oberhauptmannschaft Khielmanns waren in 27 Burgen 2600 Soldaten stationiert und unabhängig von diesen in den beiden Burgen Zrínyis weitere 500 Soldaten. Nach Khielmann folgte abermals ein deutscher Oberhauptmann Erasmus Braun (1581-1582), statt dem die militärischen Aufgaben der Vizehauptmann Farkas Tharnóczky versah und er leitete auch den Bau der neuen Befestigungen in der Umgebung der Stadt. Die schriftlichen Quellen der weniger Jahre nach 1581 sind noch unerschlossen. Soviel ist gewiss, dass 1583 wieder György Zrínyi der Oberhauptmann von Kanizsa war, der dieses Amt bis 1590 bekleidete. Zu seiner Zeit wurden die Bauarbeiten in der Burg Kanizsa beendet. Der erste Teil seiner Oberhauptmannschaft ist durch ruhigere Verhältnisse gekennzeichnet. Im Februar 1587 ziehen die Türken, als Antwort auf die Eroberung der Burg Koppány, zwecks Ausraub des Komitates Zala, los. Die mit der Beute zurückkehrende Armee wurde nördlich von Kanizsa, im Raum zwischen Kacorlak und Sárkánysziget von Zrínyi und der von ihm mobilisierten Kräfte besiegt. Das war der grösste Triumph der Grenzfestungskräfte im Komitat Zala. Als Gegenschlag steckten die Türken 1588 mehrere kleine Grenzburge in Brand. Nach Zrínyis Abgang ist uns bis 1594 die Tätigkeit des Vizehauptmanns Bertalan Geréczy bekannt, von einem ernannten Oberhauptmann haben wir keine Kenntnis. Zu dieser Zeit eroberten die Türken im Jahre 1591 Kiskomar, das wichtigste Bollwerk von Kanizsa. Im Frühling 1593 brach der 15-jährige Krieg aus, zu dessen Beginn im März 1594 ein Grossteil der Burgen im Komitat Somogy, welche Kanizsa bedrohten, den Türken entrissen wurde. Die erhalten gebliebene Korrespondenz des Oberhauptmanns von Kanizsa Baron Christoph Haym (1. Juni 1594-1598?), bietet uns das reichhaltigste Quellenmaterial. Haym ünernahm nur unwillig mit vielen Vorbehalten die Oberhaupt- Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig 407 mannschaft der in schwieriger Lage befindlichen Burg und seine Tätigkeit war nur von spärlichem Erfolg begleitet. Aus seiner Korrespondenz gewinnen wir aber einen genauen Einblick in die Lage und Verhältnisse der Burg und der Stadt am Ende des 16. Jahrhunderts. Der Zwist zwischen dem katholischen Oberhauptmann und dem überwiegend protestantischen Militär führte zu einem skandalösen Ende seiner hiesigen Tätigkeit, infolge dessen Kanizsa unter Kriegsverhältnissen lange Zeit ohne Kommandant blieb. Der Prozess um den suspendierten Oberhauptmann Haym zog sich nämlich, ohne Ernennung eines neuen Oberhauptmannes, Jahre lang hinaus. Das einzige Positivum seiner militärischen Laufbahn ist seine Teilnahme an der Rückeroberung von Baböcsa und Bares. Im September 1598 wird Georg Paradeiser zum Oberhauptmann von Kanizsa ernannt; 1599, als sich die Türken schon offensichtlich zur Bestürmung von Kanizsa vorbereiteten, wird die Stadt Opfer der Flammen. Im Spätsommer 1600 setzt der Grossvesir seine Truppen zur Eroberung von Kanizsa in Bewegung. Paradeiser evakuiert die kleineren Festungen in der Umgebung von Kanizsa sowie die für unschütz-bar gehaltene Stadt, und verteidigt die Festung vom 8. September bis 22. Oktober. Der Misserfolg des Entsatzversuches der Truppen des Fürsten Mercoeur, der Mangel an Schiesspulver, dessen Hauptursache die am 25. September erfolgten Explosion des Pulverturmes war, und die schweren Verluste zwangen ihn zur Aufgabe der Burg. Wegen der Aufgabe der Festung wurde Paradeiser vor Gericht gestellt und hingerichtet. Die frühere Literatur bezichtigte ihn einmütig seines Handelns, die neueren Forschungen hingegen erklärten ihn in den meisten Fällen für unschuldig und weisen auf die Umstände seiner Verurteilung hin, wobei der protestantische Glaube des Oberhauptmannes eine grosse Rolle spielte. Aus der Zeit der Belagerung der Burg sind die ersten Stiche von Kanizsa bekannt, die nur zum Teil authentisch sind, und unter den im Laufe der Befreiungskämpfe angefertigten Zeichnungen befindet sich das erste authentische Panorama der Burg Kanizsa. Nachdem die Burg in königlichen Besitz gelangte verlor die Stadt selbst praktisch fast jeden zivilen Charakter, sie funktionierte als äussere Festung, in der das berittene Militär untergebracht war. Die Reste des bürgerlichen Lebens verschwanden nach der türkischen Verwüstung vom Jahre 1574. Der aus der ersten Hälfte der 1590er Jahre stammende Grun-driss der Stadt weist schon völlig diesen militärischen Charakter auf. Gelegentlich des Wiederauf- baues nach 1574 erhielt sie ein regelmässig angeordnetes Strassennetz. Hier stand auch das Haus des Oberhauptmannes, da das herabgekommene und zu einem Lebensmittellager umgestaltete Schloss für Wohnzwecke schon ungeeignet war. Zu jener Zeit befand sich in der besfestigten Stadt nur ein einziges Gebäude aus dem Mittelalter: das gewesene Franziskanerkloster, das als ungarische Kirche und Kriegsdepot bezeichnet ist. Das katholische Glaubensleben hörte nach den Geschehnissen des Jahres 1574 auf, der überwiegende Teil des Militärs war protestantisch. Gelegentlich der Feuerbrunst des Jahres 1594 wurden auch das Kloster und das Haus des Oberhauptmannes zunichte. Der Oberhauptmann Paradeiser liess die Stadt vor der türkischen Belagerung 1600 in Brand stekken, ihre Stelle war während der 90-jährigen Türkenherr schaft unbewohnt. In der Zeit zwischen 1566-1600 gingen die zur Domäne Kanizsa gehörenden Dörfer, namentlich die östlich gelegenen, nach und nach zugrunde. Die verbliebenen Bewohner entrichteten ihre Steuer schon im allgemeinen in Produkten, wovon die Weinlieferung an das Militär hervorzuheben ist. Von 1571 an zahlen die Dörfer auch den Türken regelmässig Tribut, seit 1579 sind uns auch schon türkische Steuerbezirke bekannt. Über den Zustand der Domäne berichten aus dem letzten Jahrzehnt des 16. Jahrhunderts mehrere Konskriptionen. Aus diesen und anderen Angaben ist es klar ersichtlich, dass die Rolle der Domäne in der Versorgung der Festung rapid abnimmt. Das Gebiet der Oberhauptmannschaft selbst beschränkte sich anfangs vor allem auf die östlich von der Burg gelegenen Grenzbefestigungen. Später gerieten immer mehr Burgen vom Komitat Zala unter die Oberhoheit der Oberhauptmannschaft von Kanizsa. In den Jahren 1566-1577 war die Verteidigungskonzeption auf die Erhaltung des östlichen Vorraumes von Kanizsa aufgebaut, deren wichtigstes Bollwerk Kiskomär (das heutige Zalakomär) war. Nachher zog sich die Verteidigungslinie auf das Sumpfgebiet des Kleinen-Balaton und auf die Sümpfe des Kanizsa-Flusses zurück. Bis zum 15-jährigen Krieg gerieten praktisch alle Burgen des Komitats Zala in den Wirkungskreis des Oberhauptmannes von Kanizsa. Da eine genaue Liste der zu den unterschiedlichen Zeiten Kanizsa angegliederten Burgen nicht bekannt ist, beschränkt sich unsere Erörterung auf jene Burgen, die aufgrund verschiedener Quellen gewiss der Oberhauptmannschaft zugeteilt waren. Natürlich kann diese Aufzählung nicht vollständig sein. Unsere Liste umfasst 36 Burgen. Ausser den Burgen waren zahlreiche kleinere und grössere befestigte Warten, die in der Mehrzahl nur kurze Zeit bestanden, den einzelnen angeführten Burgen zugeteilt. 408 Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig V. KANIZSA UNTER DER TÜRKENHERRSCHAFT (22. OKTOBER 1600-13. APRIL 1690.) Nach der Eroberung von Kanizsa errichteten die Türken um die Burg ein neues Wilajet (eyälet). Diese Provinz war nach Buda, Temesvár und der kaum 4 Jahre früher in Eger errichteten, die vierte in Ungarn. Die Eroberung von Kanizsa ging nur mit einer geringfügigen Gebietszunahme einher, daher erhielt das neue Wilajet Gebiete von anderen Wilajets, so wurden vom Budaer Wilajet der Sandschak Pécs und Szigetvár, vom bosnischen Wilajet der Sandschak Pozsega einverleibt. Das neue Wilajet vermochte sich von eigenen Kräften nicht versorgen, deshalb flössen auch von anderen Gebieten Steuern hier ein. Einen Grossteil der Steuern erforderte die Besoldung der Festungsmannschaften. Die Burgwachen von Babócsa, Barcs, Berzence, Kanizsa, Kaposvár, Nádasd, Pécs, Szászvár, Szigetvár, d. h. von lauter nördlich der Drau gelegenen Festungen, wurden aus Kanizsa besoldet, die Festungen der Sandschak Pozsega fehlen in der Aufzählung gänzlich. Das kann zwei Ursachen haben, entweder wurde der Sold nicht vom Ärar bezahlt, oder was wahrscheinlicher ist, gehörten sie in dieser Beziehung zu einer anderen Provinz, konkret zu Bosnien. Laut der uns aus dem Jahr 1618-19 bekannten Besoldungsliste von Kanizsa wurden hier 3821 Soldaten und andere Staatsangestellten bezahlt, zu den letzteren zählten die Pfarrer, Lehrer usw., insgesamt 45 Personen. Der tägliche Soldbedarf des Wilajets betrug 38.478, d. h. im Jahr 14.044.470 Aktschen. Da die im Jahr 1616-17 bekannten Einnahmen 11.179.579 betrugen, erhielt Kanizsa die Differenz aus den Steuern anderer Gebiete. In der zweiten Hälfte des 17. Jahrhunderts wurde das Wilajet Kanizsa neu organisiert und sein Gebiet erweitert. Ihm gehörten sieben Sandschaks an, neben den schon erwähnten Szigetvár und Pécs werden als selbständige Sandschak Kaposvár und Siklós sowie Koppány, ferner zwei slavonische Sandschaks genannt, das bis dahin zum bosnischen Wilajet gehörende Jakova (Diakovár - jetzt Djakovo) und das bereits erwähnte Pozsega (jetzt Slavonska Pozega /Kroatien/). Hierher zählten auch zwei, im feindlichen Besitz befindliche Sandschaks: Egerszeg und Kernend. Das Ausmass der türkischen Besteuerung im Wilajet Kanizsa, namentlich in der Umgebung von Kanizsa, ist uns nach 1600 wenig bekannt. Von den letzteren sind uns aus dem Jahr 1690 die Be-steuerungsumstände einiger Dörfer bekannt. Um die Misserfolge der Vorjahre gut zu machen, wurde 1601 beschlossen, zwei bedeutende Heere gegen die Türken in Bewegung zu setzten. Der in Kanizsa erfolglose Fürst Mercoeur zog jetzt gegen Fehérvár, während gegen Kanizsa das Kriegsvolk des Erzherzogs Ferdinand mit steirischen und italienischen verbündeten Truppen vorrückten. Das Schicksal von Kanizsa gestaltete sich bis dahin schon zu einer europäischen politischen Angelegenheit, der Papst selbst setzte sich für sie ein. Zwischen dem 21-23. August zog das angreifende Heer - etwa 30.000 Mann - aus Graz los, mit ungefähr 50-100 Kanonen, doch fehlte es zu diesen an genügend Zugpferden. Sie führten 6000 Geschosse mit sich, doch versanken von diesen 1600 im Sumpf. Zur Bedienung der Kanonen wären 1000 Mann Artillerie nötig gewesen, es standen aber nur 500 zur Verfügung, und auch von diesen desertierten viele. Dem Belagerungsheer schloss sich unter der Anführung von György Zrínyi, dem das Gelände wohl bekannt war, auch eine kleinere ungarische Einheit an. Der unter ungünstigen Vorzeichen beginnende Feldzug rechnete mit einem raschen Erfolg, begann er doch im Herbst, um den Türken keine Zeit zum Aufmarsch zu lassen. Das Besatzungsheer nahm am 10-11. September Stellung um Kanizsa ein. Der Grossteil des Heeres begann den Ansturm vom östlichen Flussufer aus, auf der westlichen Seite blieb nur das päpstliche Militär. Der Ansturm zog sich sehr hinaus und auch die Witterung begünstigte den Feind. Arge Regengüsse begannen und bald setzte auch der Frost ein. Zur Bestürmung der Burg kam es erst am 28. Oktober, ohne Erfolg. Inzwischen nahm Fürst Mercoeur Székesfehérvár ein, und sandte von hier unter Führung des Grafen Russworm 7000 Mann zur Unterstützung der Angreifer von Kanizsa. Ihre Ankunft änderte aber nicht mehr viel an der Situation. Die im Lager ausgebrochene Epidemie, der Lebensmittelmangel, sodann der mächtige Schneefall zwangen Erzherzog Ferdinand zur Aufgabe des Ansturmes. Der Rückzug begann unter unmenschlichen Umständen am 17. November. Das völlig desorganisierte Heer musste die Geschütze und fast sämtliches Gepäck zurücklassen. Im Frühjahr 1602 begannen die Türken den Wiederaufbau der völlig zerstörten Festung und richteten sich dauernd in der Burg Kanizsa ein. Der Fall der Burg Kanizsa zwang den Hofkriegsrat zur Errichtung einer neuen Verteidigungslinie. Deren praktische Verwirklichung konnte aber infolge des Kriegsgeschehens und der Folgen des Bocskai Aufstandes in Transdanubien nicht realisiert werden. Der Frieden von Zsitvatorok schloss den 15-jährigen Krieg und den Bocskai-Aufstand ab. Nach dem Friedensschluss kam es zur ersten Organisierung der Grenzbefestigungslinie. Nach der Ermes-sung 1607 waren in den 24 Burgen der Oberhauptmannschaft gegenüber Kanizsa 1060 Husaren, 300 Archibusiers, 1632 Heiducken und 700 deutsche Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig 409 Soldaten stationiert, deren Besoldung monatlich 21.966 Gulden betrug. Diese Grenzbefestigungslinie umfasste mehrere Burgen, deren Erhaltung im weiteren nicht begründet bezw. wirtschaflich war. Der organisatorische Ausbau der endgültigen Grenzbefestigungslinie und der Grenzburgen gegenüber Kanizsa konnte erst nach den transdanubischen Geschehnissen des Bethlenschen Feldzuges erfolgen. Der Sitz der Oberhauptmannschaft gegenüber Kanizsa wurde Körmend. Hier residierte der jeweilige Oberhauptmann, der während des ganzen Jahrhunderts ein Mitglied der Familie Batthyány war. Die Grenzbefestigungslinie war in der Tiefe gegliedert und stützte sich - ähnlich wie in früheren Zeiten - hauptsächlich auf die schwer durchdringbaren sumpfigen Täler, oder auf die pfadlose bewaldete Hügellandschaft. Die Befestigungen bildeten einen offenen Sack um Kanizsa. Dessen südliche Öffnung war Légrád, an der Spitze zwischen Mur und Drau und setzte sich in der Hauptmannschaft der Zrínyis mit Csáktornya fort. Das Kerkatal war von drei Burgen bewacht. In der schwer zugänglichen Göcsej-Gegend befand sich damals keine Befestigung mehr. Die Reihe der das Zalatal, bzw. das Gebiet zwischen Zala und Raab beherrschenden Burgen, wandte sich bei Zalabér dem Tal entlang nach Süden bis Kisko-már, das an der nördlichen Öffnung des Sackes in türkisches Gebiet eingekeilt lag. Die Burgen der Grenzbefestigungslinie repräsentierten verschiedene Kräfte mit einer Besatzung von 26 bis 350 Mann. Die wichtigsten Befestigungen waren Egerszeg, Lenti, Légrád, Kiskomár. Diese zergliederte militärische Macht konnte mit Hilfe der Benachrichtigungsmörser verbunden und somit zur Verhinderung der türkischen Streifzüge geeignet gemacht werden. Die Wache der Grenzbefestigungen und die sich dieser anschliessenden sonstigen Streitkräfte (Fussvolk, Battyhányisches Privatmilitär und die Komitatsheiducken) waren zahlenmässig praktisch mit dem Personalstand des Wilajets von Kanizsa identisch. Für die Grenzbefestigungslinie gegenüber Kanizsa stellte die Erhaltung eines ständigen und gut funktionierenden Spionagedienstes eine Daseinsfrage dar, über deren Tätigkeit wir zahlreiche Daten haben. Gleich wohl funktionierte aber auch der türkische Nachrichtendienst. Die Wache der Grenzbefestigungslinie vermochte ihrer Aufgabe trotz der mangelhaften Besoldung und des Zustandes der vernachlässigten Befestigungen zufriedenstellend nachzukommen. Wie wir bei der Geschichte des 16. Jahrhunderts bereits darauf hingewiesen haben, wurden die ungarische Staatsgewalt, der Adel und die Kirche aus den türkischen Gebieten zwar verdrängt, sie verzichteten aber auf diese nicht und betrachteten die früheren Besitzverhältnisse für gültig. Die in den Burgen ver- schlossenen türkischen Garnisonen konnten das Gebiet vor ihrem Eindringen nicht schützen. Die ungarischen Gutsherren, und noch mehr die Hauptleute und Offiziere der Grenzfestungen, die das Nutzniessungsrecht von den entfernt wohnenden Besitzern erworben oder in Pfand genommen haben, trieben die Steuern in den türkischen Gebieten, ebenso wie im 16. Jahrhundert, ein. Diese Einkommen spielten in der Erhaltung des ungarischen Grenzbefestigungssystems zweifellos eine bedeutende Rolle. Die Leibeigenschaft der unterworfenen Gebiete konnte sich den gratuitus labor (der den Burgen gebührenden Gratisarbeit) nach wie vor nicht entziehen, ihr Schicksal wurde vielmehr dadurch erschwert, dass auch die türkischen Burgen ihre Arbeitskraft in Anspruch nahmen. Ein Grossteil der unter türkische Herrschaft geratenen Dörfer der Domäne von Kanizsa, wurde im Jahre 1620 dem Miklós Rátki überlassen. Im Besitz seiner Nachkommen und Erben befanden sich diese auch am Ende der Türkenherrschaft. Das Aussehen der Burg Kanizsa veränderte sich unter der Türkenherrschaft im grossen Ausmass. Nach der Belagerung von 1601 wurde der Wiederaufbau von Kanizsa, laut Bericht des Grossvezirs Lala Mehmed, in der zweiten Hälfte des Jahres 1604 beendet. Aus den 1630er Jahren sind uns abermals grossangelegte Bauarbeiten bekannt. In der türkischen Burgorganisation waren zwecks Verrichtung der täglichen Reparaturarbeiten, in die militärische Organisation der Burgwache, auch Handwerker eingebaut, die einen festgesetzten Sold erhielten. Bei den vom Sultan angeordneten grösseren Bauarbeiten wurden neben den besoldeten Handwerkern auch die Arbeitsleistung der Bauern in Anspruch genommen. Letzeren wurde ein bestimmter Taglohn ausgezahlt. Die Struktur der Stadt veränderte sich grundlegend. Die im Jahre 1600 verwüstete Vorstadt wurde nicht wieder aufgebaut. Die Stadt wurde in die Burg verlegt, wozu man den grösseren westlichen Teil der pentagonalen Burg in Besitz nahm, hier war es durch Aufschüttung möglich auf Pfahler gebaute Wohnhäuser unterzubringen. Diesen Zustand wiederspiegeln auch die aus dem 17. Jahrhundert erhalten gebliebenen authentischen Darstellungen, wie die Belagerungskarte vom Jahre 1664, die Darstellung von 1698, sowie jener Grundriss der einem Spionagebericht aus 1687 beigelegt war. Diesen Darstellungen entspricht auch die gut brauchbare Beschreibung der Burg und Stadt von Evlia Tschelebi aus dem Jahre 1664. Die Türken behielten die früher bebaute Fläche, den rechteckigen Block der eigentlichen Burg bei und befestigten diese westlichen Ecken mit Bastio- Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig nen. In der westlichen keilförmigen Hälfte der pen-tagonalen Burg wurde die Vorstadt Topráklik erbaut; an deren östlichen, der Burg zugewandten Seite war keine Festungsmauer errichtet. Auch das innere Aussehen der mit einer Plankenmauer umgebenen Burg, veränderte sich gründlich. Die Folgen der Belagerung, der Rückeroberungsversuche und Feuersbrünste waren, dass die Bauten der Christenzeit allmählich verschwanden und in der zweiten Hälfte des Jahrhunderts nichts mehr an die früheren Bewohner der Burg erinnerte. Auch der Burgpalast stand damals nicht mehr, vermutlich wurde er im Laufe des Angriffs vom Jahre 1601 vernichtet. Über die Bebauung der Burg zur Türkenzeit berichten zwei grundlegende Quellen, erstens die Beschreibung des Evlia Tschelebi und zweitens die Konskription vom Jahre 1690, die über die Bauten der Burg unmittelbar nach der Rückeroberung angefertigt wurde. Die Häuser der Burg waren zum Grossteil Holzbauten, selbst der Palast des Paschas war aus Holz. In drei Stadtteilen befanden sich Mo-schees, darunter die Dschami des Sultans Mohamed III. mit einem Ziegelminarett und hier stand auch das Bad des Paschas Sihrab Mohamed. Ziegelbauten waren das Pulverdepot mit drei Kuppeln, das Ki-redskhane-Gefängnis, der städtische Kerker und das Bad. Die Holzbauten wurden mit Brettern gedeckt, hatten mehrere Stockwerke und keinen Hof. Die Häuser der Vorstadt waren ähnlich jener der Burg aus Holz gebaut, die Strassen waren auch hier mit Brettern belegt. Ziegelbauten gab es überhaupt keine, von den drei Moschees kann nur eine als grösser bezeichnet werden. Die Konskription des Jahres 1690 berichtet über 187 Häuser und Hausgründe. Über das Ethnikum der Stadt zur Türkenzeit erfahren wir das meiste von Evlia Tschelebi. Zwischen den Bewohnern der Burg und der Vorstadt besteht ein Unterschied, der vermultich kein ethnischer sondern ein gesellschaftlicher war. Sämtliche Würdenträger und bedeutendere Persönlichkeiten wohnten in der Burg, während die Bewohner von Topráklik befreite und waffentragende „rajas" waren. Über die hier lebenden schreibt er im allgemeinen folgendes: „Die Bewohner sind Bosniaken, die bosnisch, bulgarisch, serbisch und lusatinisch sprechen, aber auch das Ungarische besser beherrschen, als die Ungarn selbst." Auch sonstige Quellen bestätigen die Schilderung des türkischen Geschichtschreibers über die bosnischen Einwohner der Stadt, unter denen sich auch Christen befanden. Miklós Zrínyi, die bedeutendste Persönlichkeit seines Geschlechtes, übernahm die Familienbesitze und zugleich die Verteidigung des Gebietes zwischen Mur und Drau im Jahre 1637. Hinsichtlich der Verteidigung dieser Gegend spielten die Tiefe der Mur und deren rasche Strömung eine hervorragende Rolle. Zwecks Grenzschutzes stationierte Zrínyi in seinen drei hiesigen Burgen Csáktornya, Légrád und Kotor sowie in seinem Wachpostensystem entlang der Mur, neben vom König besoldeten Reitern auch Privatsoldaten der Magnaten, ferner ergänzte er seine Streitmacht auch durch eine Grenzwache, die aus angesiedelten und zu Grundbesitz gelangten Bauern bestand. Die Türken benutzten jede Möglichkeit eines Angriffs gegen die Murgegend und Zrínyi zögerte niemals mit der Antwort. Als die Türken 1651 die Festung Kiskomár angegriffen haben, versuchte Zrínyi zwecks deren Entlastung seine Truppen nach Kanizsa zu führen. Gelegentlich der 1660 durch Blitzschlag verursachten Feuersbrunst versuchte Zrínyi die Burg Kanizsa zu erobern, auf könglichem Befehl war er jedoch genötigt sich zurückzuziehen. Ein Hauptlebenszweck Zrínyis war, die Türken in Kanizsa zu vernichten. Dazu bot sich Gelegenheit im Jahre 1661, als der Krieg wieder ausbrach. Um die Festung Kanizsa vom türkischen Hinterland zu isolieren, erbaute er gegenüber des Zusammenflusses der Mur und Drau, auf türkischer Seite, trotz jedes türkischen Widerstandes die Burg Zrínyi-Újvár, die auch gelegentlich jedes Unternehmens gegen Kanizsa, als vorzüglicher Brückenkopf galt. Die neue Festung befand sich an einem strategisch vorteilhaft gelegenen Punkt, der wie dies die späteren Kriegsgeschehen bestätigten, - im Gegensatz zur Meinung seiner Gegner - verteidigt werden konnte. Im Jahre 1663 kam es zum berühmten Winterfeldzug Zrínyis, den auch aus dem Deutschen Reich und aus Frankreich eingetroffene Truppen unterstützten. In dessen Verlauf rückte Zrínyi bis zur Brücke von Eszék vor, die er in Brand steckte und die Grenzbefestigungen einnahm, welche die Verbindung zwischen dem osmanischen Reich und Kanizsa sicherten. Hernach konnte er den Angriff von Kanizsa unternehmen, infolge Zögerns des königlichen Hofes jedoch begann die Kampftätigkeit ziemlich spät. Die drei Heere (20600 Mann) zogen unter der Leitung von Zrínyi, Hohenlohe und Strozzi am 30. April über Zrínyi-Újvár zum Angriff los. Die entsprechende Artillerie traf aber verspätet ein. Am 7. Mai meinten sie noch, dass der entscheidende Ansturm in 6-7 Tagen erfolgen kann, die schlechte Qualität des Ar-tielleriematerials verhinderte hingegen dies. Trotz der Schwierigkeiten verlief der Ansturm befriedigend, inzwischen setzte sich aber das Einsatzheer des Grossvesirs in Bewegung. Zrínyi hielt an der Absicht den Ansturm fortzusetzen fest, doch näherten sich die türkischen Truppen am 1. Juni Zrínyis Lager, in dem eine Panik ausbrach und es begann der Rückzug in Richtung Zrínyi-Újvár. Die türkische Streitmacht zog nach dem Entsatz von Kanizsa gegen Zrínyi-Újvár und belagerte die Festung. Am 30. Juni befahl General Montecuccoli Zrínyi-Újvár aufzugeben, da Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig 411 er diese Festung nur solange verteidigte bis er die kaiserlichen Truppen in Richtung Wien umgruppieren konnte. Nachdem die Türken die Grenzbefestigungen des Komitates Zala erobert hatten, versuchten sie Wien anzugreifen. Ihr Angriff scheiterte jedoch am Flusse Raab. Der Friede von Vasvár stellte den früheren status quo wieder her und bestimmte ein Verbot des Wiederaufbaus von Zrínyi-Újvár und Kiskomár. Dadurch wurden beide Festungen, die den Nachschub der Burg Kanizsa gefährdeten, beseitigt und auch die Grenzbefestigunslinie gegenüber Kanizsa wesentlich geschwächt. Ende 1672 versuchte der kaiserliche Hof die Probleme der unbesoldeten Grenzfestungswache in der Form zu lösen, dass er ihren Personalstand kräftig verminderte. Laut den detaillierten Daten der beiliegenden Tabelle wurde der Bestand des Militärs von 2327 auf 1000 Mann herabgesetzt. Die Türken vermochten von dieser Zeit an auch die Steuern der hinter den ungarischen Burgen befindlichen Dörfern leichter einzutreiben und das mit Gewalt durchzusetzen. Gleichzeitig hob das ungarische Militär in den unter türkischer Herrschaft gelegenen Dörfern die Steuer dem alten Brauch gemäss auch weiterhin ein, so verhielt sich die Lage bis zum Befreiungskrieg. Von da an wird die gewaltsame Steuereintreibung von beiden Seiten zum dauernden Übel. Die Besatzung der Grenzfestungen im Komitat Zala wurde zum aktiven Teilnehmer des Befreiungskrieges, die sich auch an der Befreiung von Buda beteiligte. Nach der Befreiung von Buda 1686 verlieren die Türken noch im gleichen Jahr einen Grossteil des Gebietes vom Wilajet Kanizsa in den Komitaten Tolna, Baranya und Somogy sowie in Slawonien. In Transdanubien verblieben nur die Burgen Szigetvár und Kanizsa in türkischem Besitz. Da Kanizsa nicht an der militärischen Hauptlinie lag, versuchte man sie ohne Gewalt zu erobern. Schon seit 1686 wurde die Versorgung der Verteidi- ger mit Lebensmitteln verhindert. Die Türken bereiteten sich zur Verteidigung der Festung vor. Zur Anordnung der Blokade, zur Entsendung des Heeres unter der Führung von András Batthyány IL, kam es im Januar 1689, als der Lebensmittelmangel schon sehr gross war und mehrere Türken aus der Burg flohen. Am 22. Februar wird Kanizsa erstmals aufgefordert sich zu ergeben, was jedoch damals noch zurückgewiesen wurde. Die Situation gestaltete sich aber für die Belagerten immer hoffnungsloser und am 16. März bahnten schon sie die Verhandlungen an. Am 23. März vereinbarten sie die Burg im Sinne der Bedingungen von Székesfehérvár zu übergeben. Zwecks Ratifizierung der Vereinbarung begab sich eine Deputation nach Wien, wo Kaiser Leopold das Übergebungsabkommen, dessen Wortlaut wir auszugsweise wiedergeben, unterzeichnete. Im Sinne der aus 11 Hauptartikeln bestehenden Urkunde, durften die Türken unangefochten Kanizsa verlassen und sie wurden auf dem Wasserwege auf türkisches Gebiet befördert. Die Übergabe erfolgte mit der üblichen Zeremonie am 13. April. Über das in der Burg befindliche Kriegsmaterial wurde ein Inventar aufgenommen. Die frühere Fachliteratur berief sich öfters auf das in den Kriegsgeschichtlichen Mitteilungen 1891 veröffentlichte Inventar, dessen Angaben jedoch irreal sind. Beiliegend publizieren wir das authentische Inventar der Festung. In der Burg wurden 57 Kanonen vorgefunden von denen 33 gut und 24 unbrauchbar waren, und überwiegend aus der Beute früherer Angriffe oder aus der Zeit vor den Türkenkriegen stammten. Vom Baubestand der zurückeroberten Burg fertigte Ádám Batthyány eine Konskription an, aus der hervorgeht, dass sich in der Festung 187 aus Holz gebaute Häuser befanden. In diesen siedelten sich nach der Rücknahme neue Einwohner an, einige türkische Familien verblieben aber and Ort und Stelle. Verzeichnis der Landkarten Landkarte 1 Erinnerungen der „gyepü"-Gegend vom io-11-Jh. Landkarte 2 Die Besitzgrenzen der Familie Kanizsai. Landkarte 3 Umriss der mittelalterlichen Topographie von Kanizsa. Landkarte 4 Die wichtigsten Domänen des Geschlechtes Kanizsai, 1321-1566. Landkarte 5 Die Dörfer der Domäne Kanizsai. Landkarte 6 Mittelalterliches Strassennetz von Kanizsa und Umgebung. Landkarte 7 Oberhauptmannschaft von Kanizsa, 1566-1600. Landkarte 8 Eroberung von Kanizsa im Jahre 1600. Landkarte 9 Oberhauptmannschaft gegenüber Kanizsa, 1600-1690. Landkarte 10 Transdanubischer Feldzug im Jahre 1664. 412 Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig Bilderverzeichnis Abb. i. Wappen der Familie Kanizsai. - Wappenverleihung seitens Ludwig II. 1519 (Ungarisches Staatsarchiv Dl. 24 772) Abb. 2. Urkunde von Lőrinc des Geschlechtes Osl, Burgvogt von Kanizsaszeg, Vizegespan des Komitates Zala, ausgefertigt um 1314-15. Abb. 3. Siegel des Bischofs István Kanizsai slawo-nischer Offizial. Abb. 4JA. Unterschrift des Obergespans László Kanizsai 1458. (Sopron, Städtisches Archiv Dl. 1660). Abb. 4JB. Unterschrift von Imre Kanizsai Hauptmann der Komitate Zala, Vas, Sopron und Veszprém 1458. (Sopron Städtisches Archiv Dl. 1695). Abb. 5. Brief des Vizegespans György Hosszútóti an die Witwe des György Kanizsai bezüglich ihres Steuerrückstandes 1516. (Ungarisches Staatsarchiv Dl. 25 577). Abb. 6. Ausgrabungsgrundriss des Burgschlosses Kanizsa aufgrund der Grabungen von István Méri 1954-58. Abb. 7. Steinskulpturen aus dem Schloss und der Burg von Kanizsa, nach István Méri. Abb. 8. Steinskulpturen aus dem Schloss und der Burg von Kanizsa, nach István Méri. Abb. 9. Steinskulpturen aus dem Schloss und der Burg von Kanizsa, nach István Méri. Abb. 10. Teil der Brückenstrasse aus der Burg von Kanizsa gesehen, laut István Méri. Abb. 11. Grundriss vom 16. Jahrhundert der Burg und Stadt Kanizsa (Wien, Kriegsarchiv). Abb. i2Ja Grundriss der Burg des Geschlechts Kanizsa in Kismarton (Eisenstadt), nach Endre Marosi. Abb. i2Jb Grundriss der Burg der Familie Kanizsai und der Stadt Kismarton (Eisenstadt), nach Endre Marosi. Abb. 13. Grundriss der Burg und Stadt Kanizsa vom 16. Jh. auf den derzeitigen Stadtplan projiziert und aufgrund der Ergebnisse der Grabungen und Fundrettungen korrigiert. Abb. 14. Umbauplan der Burg von Kanizsa, Pietro Ferabosco 1572 (Wien, Kriegsarchiv). Abb. 15. Der nicht realisierte Umbauplan der Burg von Kanizsa, Nicolo Angelini (?) um 1560-1570. (Wien, Nationalbibliothek). Abb. 16. Des als erster Umbauplan Feraboscos bekannte Grundriss Mitte des 16. Jhs (Wien, Kriegsarchiv). Abb. 17. Kaiserlicher Oberbefehlshaber Lazarus Schwendt Burghauptmann György Thury und König Maximilian. Holzschnitt eines unbekannten deutschen Meisters. (Ungarisches Na- tionalmuseum - Ungarische Historische Bildergalerie) Abb. 18. Schild des György Thury (Ungarisches Nationalmuseum) Abb. 19. Schwert des György Thury (Ungarisches Nationalmuseum) Abb. 20. Kapitulation von Kanizsa 1600 (Stich von Georg Keller) Abb. 21. Kapitulation von Kanizsa in 1600. (Stich von Wilhelm Peter Zimmermann) Abb. 22. Die Hinrichtung von Paradeiser und seiner Gefährten darstellender Stich, 1601. (Nagykanizsa, Thury György Museum) Abb. 23. Grundriss von Botszentgyörgy und Mórichely, Giulio Turco, 1569. (Wien, Kriegsarchiv). Abb. 24. Grundriss von (Mura)-Keresztür und Molnári, Giulio Turco, 1569. (Wien, Kriegsarchiv). Abb. 25. Grundriss von Kiskomár, Giulio Turco, 1569. (Wien, Kriegsarchiv). Abb. 26. Grundriss der Burg Bajcsa. Eine Landkarte vom Ende des 18. Jhs. (Ungarisches Staatsarchiv. Batthyány Archiv. S-20. Nr. 79.). Abb. 27. Die Burg Újudvar (Korpavár) auf einer Landkarte vom Beginn des 19. Jhs. (Ungarisches Staatsarchiv. Batthyány Archiv. S-20 Nr. 207). Abb. 28. Belagerung von Kanizsa in 1601. (Stich von Dominicus Custos.) Abb. 29. Adam Batthyány I. (Stich von E. Wide-mann.) Abb. 30. Miklós Zrínyi Poet und Heerführer. Abb. 31. Phantasiebild von Zrínyi-Újvár und Csáktornya, (Schnitt Lucas Schnitzer.) Abb. 32. Belagerung von Kanizsa, 1664. (Ungarisches Staatsarchiv. T.2. XXXII. Theke, 1045). Abb. 33. Landkarte der Belagerung von 1664. (Nagykanizsa, Thury György Museum). Abb. 34. Miklós Zrínyi, Kupferstich von Jeremias Renner. Augsburg, 1663. (Ungarisches Nationalmuseum - Ungarische Historische Bildergalerie. 10699.) Abb. 55. Pál Esterházy, Kupferstich und Stich eines unbekannten Meisters (Ungarisches Nationalmuseum - Ungarische Historische Bildergalerie. 65 1341.) Abb. 36. Pietro Strozzi. Kupferstich und Stich von Jakob Standrart, Nürnberg, 1664, (Ungarisches Nationalmuseum - Ungarische Historische Bildergalerie. 10 699). Abb. 37. Wolfgang Julius Hohenlohe, Kupferstich eines unbekannten deutschen Meisters, Nürnberg, 1664. (Ungarisches Nationalmuseum -Ungarische Historische Bildergalerie 3/1931. Gr.). Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig 413 Abb. 38. Raimond Montecuccoli, Kupferstich von Cornelius Nicolaus Schurtz, Nürnberg, in den Jahren 1660. (Ungarisches Nationalmuseum - Ungarische Historische Bildergalerie 3192). Abb. 39. Ahmed Köprülü Grosswesir. Abb. 40. Landkarte der Belagerung von Zrínyi-Újvár, aufgrund des Mars Hungaricus von Pál Esterházy. Abb. 41. Pascha von Kanizsa. Stich von Johann Hoffmann (Nagykanizsa, Thury György Museum). Abb. 42. Grundriss der Burg Kanizsa vom Jahre 1687. (Wien, Kriegsarchiv). Abb. 43. Adam Batthyány II. Abb. 44. Die Burg von Kanizsa in 1690 nach der Rückeroberung von den Türken (Nagykanizsa, Thury György Museum). 414 Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig Dr. László Vándor The history of Kanizsa from the Magyar Conquest till the town's liberation from Turkish occupation I. THE BIRTH OF THE SETTLEMENT (900-1245) The Conquering Magyar tribes occupied the southwestern parts of Hungary rather belatedly. The earliest finds associable with them date from the last third of the 10th century. Originally, the area of today's Zala County was owned by the tribe of the harka. After the death in 955 of Bulcsú harka in the Lech fields, the territory became annexed to the possession of the grand duke. In the wake of the defeat at the Lech fields, the gyepű, i.e. the borderland of Hungary, stretched to the west of the valley of the river Kerka. An articulated system of defences was established in the Mura valley that crossed the area, with the easternmost outposts situated behind the marshy valley of the river Kanizsa. The second half of the 10th century witnessed a major influx of settlers in the area. The westernmost linear cemetery, which is considered typical of these ioth-nth century settlements, is known to have been uncovered at Letenye. A marked change in the political situation was prompted by the settlement in Somogy of the pagan chief Koppány. Having defeated Koppány, King István (Stephen) founded Zala County. The settlement of Kolon became the centre of the county, with its so-called „castle lands" situated to the east and north of Kanizsa. The territories to the south and south-west of Kanizsa were owned by the Bikács clan. The early period toponyms in the area indicate the predominance of Slavic people, with scattered examples of place-names of Hungarian or Turkish origin. The toponym Kanizsa (which belonged to both a river and a town on it) is also of Slavic origin. It stems from the southern Slavic word knez, with the suffix ja added to it. The meaning of the word is „property of the princeIkenéz." King István's Zala County extended diagonally over the eastern part of what is known as Zala County today. Its boundaries were marked out by the upper reaches of the river Kerka and the lands to the west of Kanizsa. Ecclesiastical control over the area was exercised by the Veszprém Bishopric. Having annexed Croatia to the Hungarian Monarchy, King László (Ladislaus) I. brought the borderland area under the jurisdiction of the Zagreb Bishopric, which he himself had set up. Ultimately, Zala County entailed the Kerka region as well as the Muraköz area. The settlement of Újudvar (Nova Curia) became the centre of the crown lands to the north of Kanizsa, while to the west of Kanizsa the bishop of Veszprém acquired sizeable estates. II. FROM THE EARLY YEARS OF KANIZSA TILL THE HEYDAY OF THE RURAL TOWN (1245-1532) Earlier researchers had mistakenly located the Holy Cross church of Kanizsa, which was established in 1231, to Nagykanizsa. Recent research proves that this church can be identified with the Benedictine Abbey at Murakeresztúr. The first authoritative reference to the settlement dates from 1245, when the then owner of Kanizsa, the noted public figure Comes Princ, took over possession of in the neighbouring areas. The field survey of 1257 reveals that the estate along the eastern bank of the river Kanizsa also had a church on it, dedicated to Saint Margit (Margaret). Princ had gradually expanded his estate until the late 13th century, when the settlement was seized by the Köszegis of the Héder clan. A castle called Kanizsaszeg was erected on the estate sometime at the beginning of the 14th century. The commander of the castle was Lőrinc of the Osl clan, who subsequently sided with the emerging power of King Károly Róbert (Charles Robert) and captured the castle. In 1323, the castle was turned over to him as a royal fief. The descendants of Lőrinc adopted the name Kanizsai, and remained masters of the castle until the extinction of their clan. The ancestral estates of the Osl clan, which originated from the conquering Magyar tribes, were situated in Sopron County. Lőrinc, who was a member of this clan, was forced to take service with the Kőszegi clan, which ruled western Transdanubia at the turn of the I3th-i4th centuries. Having sided with King Károly Róbert, Lőrinc was named lord lieutenant of Zala County. His title, and also his estates near Kanizsa, finally enabled him to establish the Zala County branch of his clan. The name of the Kanizsaszeg castle suggests that its builder must have belonged to the family of the same name which appeared in the area sometime at the end of the 13th century. The Köszegis are believed to have seized the castle from the Kanizsaszegi family. Later in time, the castle fell into the hands of the king, who in 1323 donated it to Lőrinc Kanizsai. There is every reason to believe that the location of this castle was different from that of another castle, Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig 415 which was mentioned first in the annals only in the 15th century. This assumption was first raised by historian Erik Fügedi, and it appears to be substantiated by István Méri's archaeological researches. The name of the castle (Kanizsaszeg means ,,corner" of the Kanizsa estate), as well as the findings of archaeological topography lead us to believe that the original Kanizsaszeg castle was situated to the south of the later castle, somewhere on the marshy island to the east of Nagykanizsa train station. After the death of Lőrinc Kanizsai, the estate was inherited by his sons, János and István. Through the latter's career in the church (he became bishop of Zagreb) and also in the royal court, the Kanizsa estate grew significantly during that period. János was the first to use the family name Kanizsai. The heyday of the Kanizsai family occurred during the lives of János's sons. The middle son, János Jr., became archbishop of Esztergom and royal chancellor. The eldest son, Miklós, was lord chief treasurer, and the youngest, István, became Székely bailiff, chief door-keeper and steward of the royal household. First among them was archbishop János, who received vast estates from King Zsigmond (Sig-ismund), and who thereby made the Kanizsai family one of the wealthiest noble clans in Hungary. This status lasted until the year 1401, when the family stood up against the king. The estate of Kanizsa was inherited jointly by the descendants of Miklós and István, but it was used as a seat by Miklós's scions only. During the internal war in 1443, they sided with the widow of King Albert, and as a result they lost some of their castles and had difficulty securing Kanizsa for themselves. After the death of King Ulászló I., László Kanizsai II. joined the governing party of János Hunyadi, and it was through his activity that the family regained its noble status again. In the early 16th century, György Kanizsai, and his son, László IV., brought further prosperity to the Kanizsais' estates. László IV.'s offspring died early, with the exception of Orsolya. Through her marriage, the estates of the Kanizsai family fell into the hands of the Nádasdy family. The reign of Miklós Kanizsai was marked by the rapid growth of the settlement and estate of Kanizsa. In 1347, he obtained the right for Kanizsa to exact tolls. After 1387, King Zsigmond donated further villages in Zala and Somogy to the Kanizsais' estates. These donations were made primarily to archbishop János Kanizsai, who extended the right of common over his brothers. By the turn of the I4th-i5th centuries, the Kanizsais' estates included more than 40 villages. The castle at Kanizsa, which is known to have existed in the first half of the 14th century, was not mentioned in the annals before 1406. In 1443, the Rozgonyi family laid an unsuccessful siege to the castle. In 1469, King Mátyás (Matthias) was named as its temporary owner. The written sources do not reveal much about the structure of the castle at the time. The ground walls of the castle were uncovered in 1954-57 by archaeologist István Méri. The site is situated in Vár street, on a plot where the Distillery used to stand. The castle, built on a sand-bank in the marsh, had an irregular quadratic ground-plan. It occupied a 36 metre by 38 metre area, and had a fortified gatehouse in its southern wall. The buttressed walls of the castle were erected mostly of brick, and rested on stone foundations. The castle is depicted in a number of drawings dating form the 16th and 17th centuries, and ground-plans have also survived. However, the gatehouse had already disappeared by then. The original building had two storeys, as is indicated by 16th century written sources. In absence of written accounts of the period of the castle's construction, we cannot but employ indirect data and formal analogies in dating the castle. The type represented by ground-plan of the Kanizsa castle was typical of royal castles dating from the years between the middle of the 14th century and the early part of the 15th century. Similar castles were erected in Diósgyőr, Zólyom, Végles and Tata. The earliest representative of this type which was not erected under royal decree and which was documented in contemporary charters was the Kanizsais' castle at Kismarton. Its constructor was István Kanizsai. It appears certain that the castle at Kanizsa was built by Miklós Kanizsai, the highest-ranked and most respected member of the family. Miklós had his castle erected almost simultaneously with István's at Kismarton. On January 1, 1393, Miklós entertained King Zsigmond in his Kanizsa castle, and so we have every reason to believe that construction had been completed by then. It also seems certain that Kanizsa evolved from a village into a rural town under Miklós. The first written reference to Kanizsa as an oppidum dates from 1409, and Miklós died only a few years earlier. Promoting the development of the town greatly was the fact that it lay at the intersection of major commercial routes, one of which was the so-called „royal route" connecting Buda with the sea. Kanizsa was a venue for major weekly markets on Tuesdays and Saturdays, and the Saint George Day national market also took place there. Judging by the stray data at our disposal, we can establish that the Kanizsa market affected settlements in a 40-kilometre area. For the churches in Kanizsa, Miklós Kanizsai obtained licences to hold parish feasts from the Pope. In 1493, some 42 villein families lived in Kanizsa. The town had 19-19.5 full plots, which were divided into quarters. Kanizsa also had a school, a bath and a hospital. 4i6 Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig The town's Saint Margit (Margaret) parish church is known from 13th century sources. Most probably it was situated on the plot of today's Tungsram factory. A written source dating from 1347 makes mention of a chapel dedicated to the Virgin Mary, while another source, from 1402, refers to a Saint Miklós (Nicholas) chapel. The Kiskanizsa district of today's Nagykanizsa used to be an independent village at the time. Its name was Töl, and it had its own chapel. The Franciscan monastery dedicated to the Blessed Virgin was founded by János Kanizsai, the son of lord chief treasurer Miklós Kanizsai, between 1418 and 1423. The monastery stood in the area of today's market place. The last written reference to it dates from 1533. The domain belonging to the castle was the largest at the beginning of the 15th century. After that period, it shrunk due to donations and mortgages. Figures on the estate's economic activity have come down to us since 1493. These data reveal that the disappearance of some villages could be accounted for by the draining of the land. The processing and evaluation of the copious data is yet to be concluded. In 1530, the Kanizsa estate included 29 settlements in Zala County, and 11 in Somogy County. There were altogether 1,805 families on the tax roll. Their services are discussed in detail in the royal charters. Taxes were serviced in cash, in kind and in labour, with the first form becoming the most common in the early 16th century. This fact is indicative of the dynamic growth of trade in the period. Labour rent was typical primarily in the landlord's own allodia and vineyards. A peculiar form of labour rent was the maintenance of the castles. In the village of Töl, the residents were obliged to perform services in the castle. Besides Kanizsa, the domain included four other country towns. The period between 1532 (the raid of the Turks) and 1566 (the takeover of the area by the king) was marked by steady decline. Over thirty years, the number of registered breadwinners dropped from 1,805 t0 697, and the cash payment of taxes was gradually replaced by taxation in kind. The lack of appropriate archaeological research, and also the ravages of the Turkish occupation, prevent us from drawing a reliable mediaeval topography of the town. István Méri made the first attempt to localize the 16th century fortified structures of the town. His conclusions are acceptable, notwithstanding that the actual site was slightly further to the west. This area coincides with today's inner city. It was settled during the period when Kanizsa evolved into a rural town. The Franciscan monastery was situated on its southern edge. The centre of the I3th-i4th century town must have been situated to the north or north-west of this site, somewhere in the area between the Tungsram factory and the marshes of the river Kanizsa. The remnants of the two churches unearthed there can be identified with the parish church (in the plot of the Tungsram factory) and the Saint Miklós chapel (in Magyar street), respectively. In later times, this area became known as Szombathely or Külső Kanizsa. In modern times, the town and its administrative area have grown considerably. Originally, the area included some 15 independent settlements (not all of them subjected to the Kanizsa estate), some of which are extremely difficult to localize. III. THE HISTORY OF KANIZSA UNDER THE NÁDASDY FAMILY (1532-1567) Following the extinction in the male line of the Kanizsai family, the town and the estate fell into the hands of Tamás Nádasdy. This erudite nobleman played a key role in spreading Renaissance culture and Protestant values in Hungary. In 1532, Sultan Suleiman occupied the castle for a brief while, but it was not until the 1540s that the Turks posed a real threat to the region. They launched their first known attack on Kanizsa in 1546. In the middle of the 1550s, in order to isolate the main southern Trans-danubian stronghold of Szigetvár, the Turks captured the majority of the castles and fortifications in Somogy County. In response, the holders of Kanizsa fortified their castle. The Turks launched their campaign against Szigetvár in 1555-56, and in the same years Tamás Nádasdy started the modernization of Kanizsa castle. As part of the reconstruction, the builders erected modern wooden defenses and earthworks. Work on the castle was suspended during the Turks' 1556 attack on Szigetvár, and the modernization of Kanizsa was only concluded at the turn of 1559-1560. Copious documents have survived on the details of the reconstruction, including a ground-plan dated 1572. At that time, Kanizsa castle was a tripartite fortification with an internal, a central and an external part. The corners of the castle were marked by old-Italian-style bastions. The military significance of Kanizsa castle began to increase after the 1560s. The castle's defenders were the servants of Tamás Nádasdy and Orsolya Kanizsai. The surviving instructions of 1564 reveal all the details about the tasks and strength of the defenders, and the inventory of 1566 describes the armaments as well. Having captured Szigetvár in 1566, the Turks launched attacks on the area of Kanizsa. This development placed Kanizsa castle in a new role, in that it became the strongest fortification in the region. A separate chief military command was established for the region between lake Balaton and the river Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig 417 Drava. Ferenc Tahy was appointed its head, and he held that post until September 1567. To eliminate the tensions that resulted from the fact that while the castle and its personnel were privately owned, the military command was under the control of the Royal War Council, the idea was raised that Kanizsa should be taken under the king's control. The inhabitants of Kanizsa suffered a lot under the recurrent Turkish raids. The palisading of part of the town was completed by the forties, and after that the sources differentiated the Interior and the Exterior parts of Kanizsa. The newly fortified parts were situated on the elevation adjoining the castle. Besides the Turks, the repeated epidemics of plague also decimated the local population. The Franciscan monastery was ultimately closed down, and by 1554 the parish church, which had stood in a vast open plot, also deteriorated. After the 1540s, Reformation started to spread among the inhabitants. A census dating from the 1560s shows that by then the population had decreased by 56% over the 1530 figure, and that most of the inhabitants moved into the fortified areas. A further decrease in the number of the town's inhabitants occurred after 1566. By then, the soldiers outnumbered the civilians in the Exterior parts of Kanizsa. The recurrent Turkish raids and the epidemics reduced the population in the estates as well. To ensure supply for the military, labour rents and taxes in kind were introduced. However, despite all these efforts, the decline in the area's productivity could not be reversed. IV. KANIZSA: A ROYAL ESTATE (1568-1600) In the autumn of 1567, György Thury, one of the most talented soldiers of the day, was appointed captain-general of Kanizsa. By way of barter, the castle and the estate became crown property in the spring of 1568. Still in that year, major reconstruction and modernization works were launched in the castle under architect Pietro Ferabosco. To supply the large number of troops in the castle, there was a need to rely on central and other external financial resources. According to the contemporary documents, there were some 1,000 troops stationed in the castle. The majority of them were Hungarian, and there were some 250-300 Germans as well. Meanwhile, wars in the region continued unabated despite the truce of Adrianople, and so both the Hungarians and the Turks were busy erecting fortifications in the borderlands. On April 2, 1571, the Turks ambushed and killed György Thury, the captain who gained distinction in his life as a successful defender of Kanizsa. Several designs were made for the reconstruction and expansion of Kanizsa castle. Some of these proposed to move the fortification to a completely different site - for example to the area of the village of Töl on the western side of the marshland. Finally Ferabosco's plans were approved, and work started on a spacious, pentagonal castle complex of wooden structures and earthworks, complete with neo-Italian type bastions. The constructions, under chief architect Ottavio Baldigara, were wound up in 1590, but only the eastern wing of the original project was completed. A ground-plan dating from 1572 shows the stage at which construction stood at the time. In March 1577, a thunderstroke and an explosion caused serious damage to the castle. The final ground-plan of the castle has come down to us from the early 1590s. This document was first published with a mistaken date (1664) by Günther Cerwinka. The dating was later recitified by István Méri. Succeeding György Thúry in the post of captain were a number of qualified military figures before Gáspár Alapy took over (from November 1573 until August 9,1574). Under the softhanded and ill-qualified Alapy, the Turks captured and burned down Kanizsa castle. A few years later, the town was rebuilt. From that period on, the castle garrison was constantly unremunerated and had to suffer poor provisions. According to official records dating from 1574, there were 400 hussars, 400 foot-soldiers and 300 German gunmen stationed in the castle, with an additional 52 hussars and 238 foot-soldiers staying in the borderline fortifications. However, the real numbers were but fractions of these. Between August 10, 1574, and December 4, 1575, the post of captain was filled by György Zrínyi, who also acted as chief commander of Transdanubia. Consequently, Kanizsa became the military headquarters of Transdanubia as well. Under Zrínyi, the garrison's financial situation was steadily deteriorating, and so the commander levied higher taxes on the Turkish-occupied villages. In addition, the garrison troops had to face serious military pressure. In November 1575, the Turks attacked three border outposts near Kanizsa. Meanwhile, dissatisfaction climaxed among the troops, and at one point the chief commander and his soldiers simply deserted their fortification in protest against the poor conditions. The crisis was ultimately solved by János Bornemissza, who was Zrinyi's deputy before he took over the post of chief commander (December 5, 1575-April 19, 1577). Although the fatigued and still unpaid garrison troops managed to defend the castle from the raiding Turks, they could not prevent the invaders from demolishing the outpost at And in 1576. Lightning struck the gunpowder tower of the castle during the marriage ceremony there of the 4i8 Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig chief commander's daugther in the spring of 1577. The explosion took a heavy toll on both the troops and the building, but the injured chief commander still proved able to keep the invaders away. The accident coincided with the drafting by the Royal War Council in Vienna of a new military policy in Hungary. The backbone of the new policy was the effort to maintain peace at any price. This is why the belligerent Hungarian captains of Kanizsa were succeeded by András Khielmann, who was German by origin and who was ready to adhere to the rules and instructions (April 19, 1577-1581). Since the attempt to entrust the castle to the Teutonic Knights was a fiasco, Styria initiated the construction of a network of new defences for the area between Kanizsa and the river Mura in the spring of 1578. The castle at Bajcsa to the south of Kanizsa was erected under this project, and a series of other smaller fortifications were also built or renewed. The costs of the construction were covered by the Styrian orders, who appointed György Zrínyi to be the local commander. Under chief commander Khielmann, there were 2,600 troops stationed in 27 castles in the area. György Zrinyi's two castles and 500 soldiers were independent of Khielmann's command. Khielmann was succeeded in the post by another German, Rézmán Braun (1581-1582), notwithstanding that the actual military tasks were fulfilled by his deputy, Farkas Tharnóczky, who was also in charge of the constructions near Kanizsa. Although written sources from the years after 1581 are yet to be researched, it remains certain that the post of chief commander of Kanizsa was assumed by György Zrínyi again in 1583. Constructions in Kanizsa castle were completed before his departure in 1590. The first half of Zrinyi's tenure was relatively peaceful. In response to their loss of the castle at Koppány in February 1587, the Turks launched a plunder raid on Kanizsa. Upon their return from the onslaught, the Turkish troops were defeated by Zrinyi's forces in the area between Kacorlak and Sárkánysziget to the north of Kanizsa. This was the biggest victory the border garrisons could ever achieve in Zala County. The Turks retaliated by setting on fire a number of smaller Hungarian outposts in 1588. Zrinyi's successor was known to be deputy captain Bertalan Geréczy, who functioned until 1594. The name of a designated captain has not been established yet. It was under Geréczy that the Turks captured in 1591 the castle at Kiskomár, which was the most important outpost of Kanizsa. The 15-year war broke out in the spring of 1593, and a year later, in March 1594, the Hungarians recaptured from the Turks the majority of the castles in Somogy County. The period in which Baron Kristóf Haym held the post of chief commander of Kanizsa (June 1, 1594-1598 (?)) is by far the best documented. Haym was hard put to take over the command of the castle, which at the time lived in miserable conditions. And indeed, his work was not crowned with success. His surviving correspondence describes in detail the situation that prevailed in the castle and the town at the end of the 16th century. The running conflict between the Catholic chief commander and his mostly Protestant soldiers led to a scandalous conclusion of Haym's tenure. His departure left the besieged Kanizsa without a captain for a long while, since no successor was named pending a conclusion to the prolonged legal dispute. Perhaps the only achievement Haym could boast of was his participation in the recapture of the castles of Babócsa and Bares in 1595. György Paradeiser was appointed to the post of chief commander in September 1598. In the following year the town was gutted by fire. By that time the Turks' preparations for a siege on Kanizsa had been sufficiently verified. In late summer, 1600, the Turkish troops launched their attack. Having evacuated the practically indefensible town and also the smaller castles around Kanizsa, Paradeiser successfully drove back the Turks from September 8 until October 22. However, the fiasco of Prince Mercoeur's relief attempt and the shortage of gunpowder (the result of the explosion in the gunpowder tower on September 25) forced Paradeiser to ultimately relinquish the castle to the invaders. He was subsequently tried and executed for having done that. Earlier researchers unequivocally blamed him for giving up the castle, but recently he was acquitted on most of the charges. The latest findings also highlight the conditions of his conviction, in which a major consideration appeared to be his Protestant faith. The first (not fully authentic) engravings of Kanizsa castle depict scenes from its siege. The first authentic depiction of the castle shows Kanizsa during the arrival of the relief troops. Having fallen under the king's control, the town of Kanizsa lost all its civic character and functioned as an outpost to the castle. The garrison of the cavalry was also situated there. The last remnants of civic life in the town disappeared during the 1574 raid by the Turks. The ground-plan of the town which dates from the first half of the 1590s already shows a military settlement. The streets were rebuilt in regular grids after the 1574 attack. The home of the chief commander was also situated in this part of the settlement, as the run-down castle could be used as a supply depot at best. By that time, only one mediaeval building had remained in the town: it was the Franciscan monastery, which was used as a Hungarian church and an arsenal. Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig 419 The 1574 siege put an end to Catholic religious life in Kanizsa, since most of the soldiers were Protestants. The fire of 1594 destroyed the monastery and the chief commander's home as well. Prior to the siege of 1600, chief commander Paradeiser set the town on fire, and the site remained uninhabited during the 80 years of Turkish occupation. The years between 1566 and 1600 witnessed the steady deterioration of the villages in the Kanizsa estate, and especially of those situated to the east of the town. The inhabitants had to pay all their taxes in kind. Outstanding among the produce they had to turn in was their wine supply to the soldiers. After 1571, the Turks also levied regular taxes on the villages, and in 1579 they established their own tax districts as well. The state of the estate is known to us from a series of documents dating from the last decades of the 16th century. These and other sources clearly prove that the share of the estate in the supply of the castle was rapidly decreasing. Initially, the chief commander's headquarters oversaw only the borderline fortifications to the east of the castle. Later in time, several other castles in Zala County came under the authority of Kanizsa. Between 1566 and 1577, the gist of the chief commander's defence concept was to defend and maintain the eastern foregrounds of Kanizsa, notably the castle at Kiskomar (today Zalakomar). After 1577, the defence line was shifted to the marshes of the Little Balaton area and of the river Kanizsa. By the time of the 15-year war, practically all the castles in Zala had come under the authority of the Kanizsa chief command. Since we have no accurate list of the annexed castles at our disposal, we touch upon those 36 castles which definitely belonged solely under the authority of Kanizsa. This, of course, means that our list is far from complete. There were also numerous smaller and larger fortified outposts which existed only temporarily and which belonged to one or other of the castles listed here. V. KANIZSA UNDER TURKISH RULE (OCTOBER 22, 1660-APRIL 13, 1690) Having captured the castle at Kanizsa, the Turks organized a new vilayet (elayet) around it. This was the fourth such administrative unit they established here after Buda, Temesvár and Eger. Since Kanizsa represented only a relatively small area, the new vilayet inherited territories from other nearby vilayets. Annexed to it were the Pécs and Szigetvár sanjaks from the Buda vilayet, and the Pozhega sanjak from the Bosnian vilayet. The new vilayet was unable to live on revenues from its own territories, and so certain outside settle- ments also paid their taxes to Kanizsa. The bulk of the tax revenues was spent on paying the soldiers. The garrisons of Babócsa, Barcs, Berzence, Kanizsa, Kaposvár, Nádasd, Pécs, Szászvár and Szigetvár -i.e. only those situated to the north of the river Drava - received their pay from Kanizsa. The castles of the Pozhega sanjak were all missing from the Kanizsa payroll. There are two possible explanations for this: either their money came from another source independent of the treasury, or (and this is more likely) they belonged to another vilayet (for example Bosnia) in this respect. The 1618-19 payroll of the Kanizsa vilayet lists the names of 3,821 soldiers and officials. The latter group included 45 people, mostly clergymen and teachers. The vilayet paid out 38,478 akces a day to the soldiers, which amounted to 14,044,470 akces a year. Since the revenues for the years 1616-17 amounted to 11,179,579 akces, the difference had to be paid for by the taxpayers in the neighbouring territories. The Kanizsa vilayet was reorganized in the second half of the 17th century, and its area was expanded to include seven sanjaks. Four of these were independent (Szigetvár, Pécs, Kaposvár and Siklós), and the other three were Koppány and two sanjaks in Slavo-nia. Also associated with Kanizsa were the sanjaks of Jakova (Diakovár - today Djakovo in Bosnia) in the Bosnian vilayet; Pozhega (today Slavonska Pozege in Croatia); and also the enemy-held sanjaks of Eger-szeg and Kemend. Little is known about the amount of taxes the Turks levied on the Kanizsa vilayet in general, and the town of Kanizsa in particular, after 1600. The tax records of a few villages have survived from the year 1690. In 1601, it was decided that two large battalions be launched against the Turks to make good of the previous years' fiascos. Prince Mercoeur, who was earlier defeated at Kanizsa, this time set out to capture Fehérvár. Kanizsa was besieged by the troops of archduke Ferdinánd, and also by his Styrian and Italian allies. By that time, the fate of Kanizsa had already evolved into a political issue for the whole of Europe. Even the Pope raised his voice for the town. The besieging troops started out from Graz on August 21-23. The 30,000-strong army disposed of some 50-100 guns, but did not have enough horses to pull them. Of their 6,000 ammunition, they lost 1,800 in the marshes. The guns would have required 1,000 artillerymen, but there were only 500, of whom several deserted. Joining this battalion was a smaller Hungarian unit under the leadership of György Zrínyi, who was very familiar with the region. The campaign was expected to be brief. The Hungarians' strategy rested on the conviction that the autumn 420 Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig onslaught would lei ve no time for the Turks to call up relief troops before the winter. The Hungarians took up their positions around Kanizsa on September 10 and n. The bulk of the troops launched their attack from the east, leaving only the Pope's forces to defend the western areas. The siege proved to be extremely protracted, and even the weather turned against the Hungarians. First a heavy rainfall came, which was followed by hard frost. The first attack took place on October 28 only, and it was a huge fiasco. Meanwhile, Prince Mercoeur captured Székesfehérvár, and from there he dispatched Count Russworm at the head of 7,000 soldiers to help the besiegers of Kanizsa. However, they could not bring relief there. The Hungarian troops had to ultimately suspend their siege due to the epidemics, the lack of food and the heavy snowfall. The Hungarian troops began to withdraw on November 17, amidst inhuman conditions. The completely disorganized troops left all their guns and equipment behind. The Turks rec istructed the ruined castle in the spring of 1602, ; id made preparations for a prolonged stay there. The fall of Kanizsa forced the Royal War Council to establish a new defence line. However, the plans could not be realized for a few years due to the war developments and also to Bocskai's uprising in Transdanubia. In 1606, the Zsitvatorok peace treaty concluded the 15-year war and the Bocskai uprising. The signing of the truce was followed by the establishment of the first new borderline defence system. According to a survey concluded in 1607, there were 1,060 hussars, 300 archibusiers, 1,632 foot soldiers and 700 German soldiers stationed in the 24 castles of the military headquarters opposed to Kanizsa. The monthly payments of the soldiers totalled 21,966 forints. This original borderline defence network included a number of fortifications which were subsequently found unnecessary or uneconomical to maintain. The final establishment of the borderline defences took place only in the wake of Bethlen's campaigns in Transdanubia. The headquarters of the chief commander who controlled the area adjoining Kanizsa was established in Körmend. During the 17th century, the chief commanders all came from the Batthyány family. The borderline defences were built to defend primarily the hardly accessible marshy valleys and the untrodden wooded hills. The fortifications formed a bottle-shaped defence line around Kanizsa. The mouth of the ,,bottle" was situated at Légrád at the „tip" of the Muraköz area. Three fortifications were erected to defend the Kerka valley. By that time, no fortification had remained in the virtually impassable Göcsej area. The defence line which pro- tected the Zala valley and the area between the rivers Zala and Rába turned towards the south at Zalabér, and ended at Kiskomár, already deep into Turkish-held lands. The fortifications along the defence line differed in strength. Some had 26 soldiers, while others had 350-member garrisons. Most important among them were the fortifications at Egerszeg, Lenti, Légrád and Kiskomár. The geographically distant fortifications were linked by the „news mortars," which enabled them to block the Turks' forays. The strength of the borderline garrisons and the related forces (field troops, the Batthyány's own army and the county troops) was practically identical with that of the army of the Kanizsa vilayet. It was vital for the borderline defences opposed to Kanizsa to maintain a permanent and operable intelligence service. Detailed data have survived on these services. The intelligence service of the Turks was likewise reliable. In spite of the bad payments conditions and the run-down fortifications, the garrison troops managed to fulfill their tasks. In connection with the 16th century events, we have already referred to the inclination of the Hungarian state power, nobility and church to consider the earlier status quo still valid, despite the fact that they had been driven out from the Turkish-held territories. The Turkish garrison troops withdrew to their castles and thus proved unable to prevent the Hungarian intrusions. Taxes were regularly collected in the Turkish-occupied territories by the Hungarian landlords, and even more so by the captains and officers of the border fortifications, who purchased or leased the right of usufruct from landowners living remote from the area. These revenues had a key role to play in the survival of the border fortifications in Hungary. Meanwhile, the serfs in the surrendered territories remained obliged to perform gratuitus labor at the Hungarian castles, and they were also summoned to perform similar services by the Turks. In 1620, the majority of the Turkish-occupied villages in the Kanizsa estate were handed over to Miklós Rátki, whose descendants had remained the landlords there until the end of the Turkish domination. The castle at Kanizsa underwent major alterations during the Turkish period. The reconstructions started in the wake of the 1601 siege were concluded in the second half of 1604, as was revealed in Pasha Lala Mehmed's report. Further large-scale constructions were started in the 1630s. The Turkish garrison troops included not only military personnel but also hired craftsmen whose Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig 421 job was to perform daily maintenance work. In addition, peasants were also taken on as day labourers for major constructions which were commissioned by the Sultan. The structure of the town was also altered significantly. The outskirts of Kanizsa, which were destroyed in 1600, were never rebuilt again. The town's inhabitants were moved into the spacious western part of the pentagonal castle, where pile dwellings were erected in the filled areas. There are authentic 17th century depictions to show us the way the castle looked at the time. Among the surviving documents, there is a map of the siege of 1664; a depiction of the castle from 1698; and a ground-plan which was attached to a 1687 intelligence report. These depictions, together with Evlia Celebi's 1664 description of the town and the castle, offer valuable information on life in the area in the late 17th century. The Turks preserved the built-in areas within the rectangular block of the castle, and added bastions to the western corners of the walls. The newly established suburb called Topraklik was situated in the western wedge-shaped part of the pentagonal castle/ There was no wall dividing the eastern side of the new suburb from the castle. The palisaded castle underwent major alterations inside as well. The repeated sieges and conflagrations took their toll on the buildings erected during the Christian period, and by the second half of the century all of them had disappeared. The fortified castle also perished, most probably during the siege of 1601. We know of two sources that reveal details about the castle during the Turkish period. One of them is the above-mentioned account by Evlia Celebi, and the other is a register of buildings compiled in 1690, in the wake of the castle's recapturing. The majority of the buildings in the castle were wooden structures - even the palace of the Turkish pasha was built of wood. There were three mosques inside the castle walls: one of these was Sultan Moh-amed III.'s jami with brickwork minaret, while another used to serve as the bath of Pasha Sihrab Mohamed. The few brick buildings included the gunpowder depot with three domes, the prison called Kiredskhane, the municipal prison and the bath. The multi-storey wooden houses had plank roofs but none of them had courtyards. The exclusively wooden houses in the suburban settlement were similar to those in the castle in that they were also erected on stakes. The streets in the suburbs were covered with planks. Only one of the three mosques qualified as ,,large." The 1690 register lists a total of 187 houses and plots in the castle. Evlia Celebi's work offers by far the most detailed account of the town's ethnic composition under the Turks. There was a clear difference between the inhabitants of the castle and the suburb, but it was primarily social rather than ethnic. All the officials and important people resided in the castle, whereas the inhabitants of the Topráklik were mostly the liberated and armed ,,rajas." Celebi described these latter people as follows: „These people are Bosnians, who speak the Bosnian, Bulgarian, Serbian and Lusatin languages, but whose command of the Hungarian language also surpasses that of the ethnic Hungarians." Other sources confirm the Turkish historian's account of the town's Bosnian population, adding that there were a few Christian inhabitants as well. Miklós Zrínyi, the most outstanding member of the Zrínyi family, took over the family estates in 1637, and in the same year he also assumed responsibility for defending the Muraköz region. From a defense point of view, the deep and rapid river Mura was of outstanding significance. To ensure appropriate defense, Zrínyi stationed in his three castles in the Muraköz region (Csáktornya, Légrád and Kotor) not only royal cavalry troops and foot soldiers but also his own private army as well as new-landholder peasant border guards. While the Turks missed no opportunity to occupy the Muraköz region, Zrínyi was never slow in responding. In 1651, during the Turks' attack on Kiskomár, he led his relief troops to Kanizsa. In 1660, when Kanizsa went up in flames as a result of a thunderbolt, Zrínyi made an attempt to capture the castle. However, the king ultimately ordered him to retreat. Zrínyi considered the drawing out of the Turks from Kanizsa one of the main objects of his life. The opportunity occurred in 1661, when the war broke out anew. In order to cut Kanizsa away from the Turks' hinterland, he had Zrínyi-Újvár erected in the Turkish-held territory at the confluence of the rivers Mura and Dráva. Zrínyi-Újvár turned out to be an excellent beachhead for any kind of campaign against Kanizsa. The new fortification had a perfect strategic position, as was proved by the subsequent war developments. Zrinyi's famous winter campaign took place in 1663. Supporting him were troops dispatched to the region from the German empire and France. Zrinyi's troops advanced as far as the bridge at Eszék, which they ultimately set on fire. Finally, he captured those borderline fortifications which maintained contact between Kanizsa and the Turkish empire. The attack on Kanizsa started rather belatedly, due primarily to the royal court's footdragging. The 20,600-strong battalion headed by Zrínyi, Hohen-lohe and Strozzi launched the siege on April 30. The artillery, however, arrived late for the campaign. On May 7, the commanders still expected the final as- 422 Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig sault to take place within five or six days, but soon they were forced to drop that plan in view of their poor quality gunpowder. For all the hitches and difficulties, the siege had seemed promising until the moment when the Turkish relief troops set out from their camps. Although Zrínyi insisted on continuing with the siege, the Turks drew near to his camp on June i, and the eventual panic there forced him to withdraw towards Zrínyi-Újvár. Having relieved Kanizsa, the Turks launched a siege against Zrínyi-Újvár. On June 30, General Montecuccoli ordered the defenders to surrender the castle, which lost its strategic significance with his successful redeployment of the imperial troops towards Vienna. In the wake of their military successes in Zala, the Turks turned against Vienna. However, their campaign failed at the banks of the river Rába. The peace treaty of Vasvár restored the earlier status quo, and placed a ban on the re-erection of the Zrínyi-Újvár and Kiskomár castles. This treaty eliminated both fortifications which posed a threat to the Kanizsa castle, and the borderline defences opposed to Kanizsa were also considerably weakened. After 1672, the emperor made attempts to address the plight of the unpaid soldiers by introducing radical cuts in the garrison troops. The appended table shows that the number of soldiers stationed in the fortifications opposed to Kanizsa was reduced from 2,327 to 1,000. From that time on, the Turks found it easier to collect taxes in the villages around the Hungarian castles. Meanwhile, the Hungarian soldiers also continued to collect taxes in the villages under Turkish occupation. This practice had remained until the start of the liberating wars. After that, both sides resorted to violence in tax collection. The soldiers of the Zala fortifications played an active role in the liberating wars, and they also participated in the liberation of Buda. In the wake of the liberation of Buda in 1686, the Turks lost the bulk of their territories in the Kanizsa " vilayet (in the counties of Tolna, Baranya and Somogy, as well as in Slavonia). In Transdanubia, only Szigetvár and Kanizsa castles remained in Turkish hands. Szigetvár surrendered on March 13, 1689, leaving Kanizsa the only fortification still under Turkish rule. Since Kanizsa was situated remote from the main strategic routes, the besiegers attempted to capture the castle without employing violence. Access by the castle's defenders to food supplies had already been checked since 1686. The Turks were prepared for the siege. The blockade was ordered in January 1690, and in the same month the besieging troops under Ádám Batthyány II arrived at the castle. By that time, the shortage of food in the castle had already forced several Turkish defenders to make their escape. The first call for surrender came on February 22. It was rejected by the Turks. By March, the defenders' situation deteriorated to the extent that they themselves requested talks on March 16. The agreement on the castle's surrender was reached on March 23. It was ratified by a delegation in Vienna. The agreement, which rested on the conditions established in Székesfehérvár, was signed there by Emperor Lipót. Excerpts from the document are published in the present volume. Under the 11-point agreement, the Turks could leave the castle scot-free, and were taken to their camps by boats. The castle's ceremonial delivery occurred on April 13. An inventory was made of the military equipment found on the premises. Earlier literature often cited figures from the inventory published in the Hadtörténeti Közlemények (War History Proceedings) in 1891. However, those data were completely unrealistic. The accurate and reliable inventory figures are published herewith. There were 57 guns found in the castle, of which 24 were unserviceable. The majority of these latter guns were either siege booties or pre-Turkish equipment. According to a survey of the buildings compiled by Ádám Batthyány, there were 187 wooden structures in the castle area. The majority of these were occupied by new settlers after the retaking of the castle, with a few Turkish families also remaining there as residents. List of maps Map i. Monuments from the 10-iith century „gyepű" border area Map 2. Borders of the Kanizsa estate in 1257 Map 3. The topographic plan of Medieval Nagykanizsa Map 4. The most important estates of the Kanizsai family 1321-1566 Map 5. Villages of the Kanizsai estate Map 6. The Medieval road network of Kanizsa and its surroundings Map 7. The Kanizsa chief military command 1566- 1600 Map 8. The 1600 occupation of Kanizsa Map 9. The chief military command facing Kanizsa 1600-1690 Map 10. The 1664 military campaign in Transdanubia Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig 423 List of figures Figure i. The coat of arms of the Kanizsai family from 1519 granted by King Lajos the Second (National Archives of Hungary Dl. 24 772) Figure 2. Document issued by Lőrinc of the Osl clan, chief commander of Kanizsaszeg, the vice bailiff of Zala county around 1314-1315 (Archives of the Veszprém Chapter) Figure 3. The seal of bishop István Kanizsai, regent of Zala county Figure 4\A. The 1458 signature of László Kanizsai, chief bailiff (Sopron Municipal Archives Dl. 1660) Figure 4JB. The 1458 signature of Imre Kanizsai, commander of Zala, Vas and Sopron counties (Sopron Municipal Archives Dl. 1695) Figure 5. Letter from 1516 written by vice bailiff György Hosszútóti to the widow of György Kanizsai regarding her tax debts (National Archives of Hungary. Dl. 25 577) Figure 6. Excavation plan of the Kanizsa castle (after István Méri 1954-1958) Figure 7. Stone carvings found in the Kanizsa castle and fortification (after István Méri) Figure 8. Stone carvings found in the Kanizsa castle and fortification (after István Méri) Figure 9. Stone carvings found in the Kanizsa castle and fortification (after István Méri) Figure 10. Detail of bridgeway from the Kanizsa castle (ater István Méri) Figure 11. The plan of the castle and town of Kanizsa (Military Archives, Vienna) Figure I2JA. Plan of Kismarton castle owned by the Kanizsai family after Endre Marosi Figure I2JB. Plan of Kismarton town and the castle owned by the Kanizsai after Endre Marosi Figure 13. The 16th century plans of Kanizsa castle and town projected on a modern map by István Méri showing corrections introduced on the basis of archaeological evidence Figure 14. Reconstruction plans of Kanizsa castle by Pietro Ferabosco, 1572 (Military Archives, Vienna) Figure 15. Unrealized reconstruction plans of Kanizsa castle by Nicolo Angelini (?) from around 15 60-15 70 (National Library, Vienna) Figure 16. Sketch considered the first fortification plan of Kanizsa by Ferabosco. Middle of the 16th century (Military Archives, Vienna) Figure íj. Lázár Schwendi Imperial chief commander, captain György Thúry and King Maximilian. Woodcut by an unknown master (Hungarian National Museum, Collection of Hungarian Historical Portraits) Figure 18. The broadsword of György Thúry (Hungarian National Museum) Figure 19. The carbine of György Thúry (Hungarian National Museum) Figure 20. The surrender of Kanizsa in 1600. Etching by Georg Keller Figure 21. The surrender of Kanizsa in 1600. Etching by Wilhelm Peter Zimmermann Figure 22. Etching showing the execution of Paradeiser and his accomplices, 1601 (György Thúry Museum, Nagykanizsa) Figure 23. Plans of Botszentgyörgy and Mórichely by Giulio Turco, 1569 (Military Archives, Vienna) Figure 24. Plans of (Mura-)Keresztúr and Molnári by Giulio Turco, 1569 (Military Archives, Vienna) Figure 25. Plan of Kiskomár by Giulio Turco, 1569 (Military Archives, Vienna) Figure 26. The plan of Bajcsa castle on a late 18th century map (National Archives of Hungary Batthyány Archives S-20. No 79) Figure 27. The castle of Újudvar (Korpavár) on an early 19th century map (National Archives of Hungary. Batthyány Archives S-20. No 207) Figure 28. The 1601 siege of Kanizsa. (Etching by Dominicus Custos) Figure 29. Ádám Batthyány I. (Etching by E. Widerman) Figure 30. Miklós Zrínyi, poet and military commander Figure 31. Phantasy pictures of Zrínyi-Újvár and Csáktornya. (Etching by Lucas Schnitzer) Figure 32. The 1664 siege of Kanizsa (National Archives of Hungary. T. 2. XXXII. Theca, 1045) Figure 33. Map of the 1664 siege (György Thúry Museum, Nagykanizsa) Figure 34. Miklós Zrínyi. Copper etching by Jeremias Renner, Augsburg 1663 (Hungarian National Museum, Collection of Hungarian Historical Portraits 10 699) Figure 35. Pál Esterházy. Copper etching and cut by an unknown master (Hungarian National Museum, Collection of Hungarian Historical Portraits 65 1341) Figure 36. Pietro Strozzi. Copper etching and cut by Jacob Standart, Nürnberg 1664 (Hungarian National Museum, Collection of Hungarian Historical Portraits 10 699) Figure 37. Wolfgang Julius Hohenlohe. Copper etching by an unknown master, Nürnberg 1664 (Hungarian National Museum, Collection of Hungarian Historical Portraits 3/1931 Gr.) Figure 38. Raymond Montecucolly. Copper etching by Cornelius Nicolaus Schurtz, Nürnberg, 424 Dr. Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig the 1660's (Hungarian National Museum, Collection of Hungarian Historical Portraits 3192) Figure 39. Köprülü Ahmed, Turkish chief commander Figure 40. Map showing the siege of Zrínyi-Újvár on the basis of „Mars Hungaricus" by Pál Esterházy Figure 41. The pasha of Kanizsa. (Etching by Johann Hoffmann (György Thúry Museum, Nagykanizsa) Figure 42. The 1687 plan of Kanizsa castle (Military Archives, Vienna) Fig'.e 43. Ádám Batthyányi, II. ¦ Figure 44. Kanizsa castle in 1690 following recapture from the Turks (György Thúry Museum, Nagykanizsa) MUTATÓK MUTATÓK Személynév-mutató A, Á Adalram, salzburgi érsek 184 Adalwin, salzburgi érsek 184, 185 Adoni Bálint 301 Adorján vértanú 188 II. Adorján pápa 185 Aga Imre vajda 313, 314 Agilulf longobard király 155 I. Ahmed szultán 360, 365 Alapi Gáspár 288 — Gáspár főkapitány 312, 313, 317 — János 288 Alarich, nyugati gót vezér 146 Alatheus dux, (keleti) gót vezér 145, 146 Albert király 241 --özvegye, Erzsébet 241, 248 Albertinus Antal, építőmester 309 Alboin langobard király 151, 153 Alciocus, bolgár vezér 156 Aldobrandini, a pápai had parancsnoka (1601.) 357 Alexander Severus római császár 120 Ali bég, Szigetvár parancsnoka 303 Ali, budai pasa 283 Ali Mimár, építész 366 Alistály Márton íródeák 299 alsólendvai Bánfi Dorottya 248 --Erzsébet 243 --István 248 --Miklós 249 --Pál 243 Alsólendvai Miklós főlovászmester, zalai főispán 237, 244 Altfrid, magister artis 184 Amadé fia Miklós soproni ispán, későbbi sziavon bán 231, 232 Ambrus András 70 Annia Digna 119 Andi Ferenc 267 II. András király 226, 230 III. András király 229 Andrássy Péter (1690.) 388 Angelini, Nicolo 304, 307 Anonymus 219 Antal nevű német pattantyús 282 Antonio Péter, kőműves mester 310 Apsich, avar vezér 154, 162 Arany Mihály szolgabíró (1373.) 244 Arconato, Giovanni 308 Arconato, építőmester 310, 323 Ardagastos, szklavén fejedelem 154 Ardarik, gepida király 149 Armhat aga 362 Arno, salzburgi püspök 169 Arnold, ujudvari keresztes lovag 269 Arnulf király, német-római császár 186, 187, 192, 217 Arszlán aga 302 Arszlán, budai pasa 299 Athaulf, nyugati gót vezér 146 Attila, hun király 148 Audoin, longobard király 151 Augustus, római császár 114 Avitus, nyugat-római császár 149 Awer, Philipp, kerületi fizetőmester 309 Ábrahám, avar kagán 169 Ákos nembeli István főispán 237 --Mikes szlavón bán 232 Árpád fejedelem 217, 218 B B. Neddzsár, kanizsai török ács 366 bagolyai Besenyő Miklós 267 — Körtvélyesd fia Leusták 268 Baján, avar kagán 153, 154, 163 bajnai Both András 269 --Ferenc 269 --János 269 Bakách Sándor, keszthelyi főkapitány (1622.) 364 Bakics (Bakyth) Pál 278 Bakonoki Márk comes 230 Bakó Farkas, kiskomári főkapitány 327 Bakócz Tamás 243 Bakónaki Miklós fia Mihály 246 — Péter 246 bakónaki Török László, kanizsai várnagy (I433-) 248, 261 — Török Lénárt 270 Baksa 268 Balaskó Vince deák 301 Baldigara, Ottavio 305, 310 Baldrich, gróf 170, 186 Balogh János, kanizsai fővajda (1600.) 330, 333, 334> 335 — Jolán 250 — Márton 45 Banfi, Florio 308 Banner János 93 Barbarits Lajos 222 Barthos Gyula 71 Basarab havasalföldi vajda 233 Batthyány I. Ádám főkapitány 360, 362, 363, 365, 369, 369- old. 29. kép. Batthyány II. Ádám 384, 385, 387, 388, 388. old. 42. kép., 390, 392 — Boldizsár (1574.) 313 — Boldizsár 320, 321, 324 — Farkas hadnagy 319 — Ferenc 328, 331, 332 — Ferenc gróf (1606.) 360, 362 — István csákányi kapitány (1577.) 318 — István huszár-főlegény 318 — Kristóf 243 — II. Kristóf 372 — Mihály 292 Baumkirchner Vilmos 242 Bandi Gábor 97 Bánfi Bálint, thallóczy 312 — Dorottya 243 — Dorottya, alsólendvai 248 — Erzsébet, alsólendvai 243 — István, alsólendvai 248 — Miklós, alsólendvai 249 Bánffy Pál, alsólendvai 243 — István gróf 293 — László gróf 293 — László, lendvai 279 Báthory András 243 — István erdélyi vajda 243 Bátor Boleszlo lengyel király 187 Beatrix királyné 243 Bebek Detre, nádor 239, 240 — Imre, auraniai perjel 240 Beck, Hieronymus kamarai főtanácsos és főfelügyelő 300 Bekovics András 313 Beled főpincemester 230 Bencs (Bench) nevű várjobbágy 227 Benedek, kanizsai plébános (1443.) 248 —, Szepetnek papja (1332.) 244 —, váradi, majd győri püspök 230 — (Benedikt) pribék (1600.) 334 Benlich Máté püspök 368 Berengár, itáliai király 187 Bérben, Joannes kapitány (vagy hadnagy) 301 Bernhardi Ferenc, budai polgár (1392.) 255 Bertrich, gróf 170 IJesenyő Miklós, bagolyai 267 Bessenyei főkapitány (1643.) 363 — Ferenc, kiskomári főkapitány (1641.) 364 Bethlen Gábor 360 Bezprim herceg 187 III. Béla király 223, 269 IV. Béla király 226, 227, 229, 230, 267, 269 428 Mutatók bélteki Drágffy Anna 243 --János 243 Bikács nembeli Egyed 233 --Egyed fia 232 --Egyed fia András comes fiai 270 --Gyo(v)adi Miklós özvegye 237 --Szentgyörgyi Péter 237 Bilkei Irén 117 Biliéi Bálint 237 — Domokos 227, 268 — Gubás 235 — György, kanizsai várnagy (1455.) 261 — János 237 Biszterszki főstrázsamester (1690.) 390 Bíborbanszületett Konstantin, keletrómai császár 186, 218 Bleda, hun társuralkodó 148 Bocskai István 360 Bogdán 286 Bo(go)ris bolgár kán 185 Bondár Mária 95 IX. Bonifác pápa 239, 255, 259 Borbás Vince 45, 46 Borhidi Attila 48, 51 Borna 186 Bornemissza Anna 318 — János, kanizsai kapitány, főkapitányhelyettes 314, 315, 316 — János főkapitány (1576-1577) 316, 318, 319, 320, 323 Boros Ádám 45, 46 Boruth dux 166 Both András, bajnai 269 — Ferenc, bajnai 269 — Gáspár 344 — János, bajnai 269 — Jánosné 270 Bottyán Sebestyén 349. old. 212. jegyzet Bóna István 95 Bögötei János 314 Braslav dux 186 Braun Rézmán kanizsai kapitány 311 — Rézmán, kanizsai főkapitány (1581-82) 323, 324 — Rézmán óvári kapitány 317 — Rézmán 350. old. 278. jegyzet. Breuer György 71 Brunichild királynő 155 Bucsai Benedek, kanizsai várnagy (1406 táján) 248 Bulcsú (Kál fia) 217, 218, 221, 223, 230 Burdeznek nevezett Pál 232 C C. Július Ursinus 119 Cadalah gróf 170, 186 Cadaloc praefectus 169 Cajetan bíboros 277 Cellinicus, bizánci vezér 155 Cania Ursula 119 Cervinka, Günther 330 Chernél (1231.) 226 — felesége, Dominika 226 Chesi báró, a pápai sereg építésze 357 Childe, V. G. 86 Chosroés perzsa király 154, 155 Choz(i)vin comes 186 Chuzy János kamarai tanácsos 300 Ciangnia, Giovanní, a pallérok vezetője 307 Ciliéi Hermann 240 Clusius, Carolus 45 II. Constantinus római császár 119 Corvin János 242, 243 Crampo Husszein Basa 395. old. 168. jegyzet. Cyrill, térítő főpap 164, 185 CS Csapi András 248, 261, 267, 269, 270 — András leánya, Both Jánosné 270 — András leánya, Lónyai Albertné 270 — László 267 — Lénárt 267 Csák (Chak) fia Gug 227 Csány Bernát 302 Csányi Ákos 283, 285, 286, 293, 299 Cselebi, Evlia, török utazó 355, 356, 367, 368, 369 —, Kjátib történetíró 334, 358 Csécsi Máté 334 Csillag Dávid prédikátor 356 Csornai István 242 Csuka János 237 D I. Dagobert, frank király 155, 156, 166 De Rosso őrmester 327 De Savalla János, kőműves mester 310 Debreczy Zsolt 46 Delfini, Flamino, a pápai had parancsnoka (1601.) 357 Demeter, esztergomi érsek 239 —, kanizsai plébános (1554.) 291 —, veszprémi püspök (1388.) 246 Dengizik, Attila fiának testvére 149 Desiderius, longobard király 168 Dénes fia Dezső 233 Dévai Biró Mátyás 291 Diocletianus császár 115 Diotmar, salzburgi érsek 186 Dominicus, Pribina udvari papja 184 Dominika, Chernél felesége 226 Domokos, a zalai vár hadnagya (1263.) 268 Draskovics János 372 Drágffy Anna, bélteki 243 — János, bélteki 243 Dselálzáda Musztafa, török történetíró 278 E, É Eberhard, zágrábi püspök 240 Ecsedy István 95 Edrisz, kanizsai török pap 355 Egervári István 243 — László, horvát dalmát bán 243 Egyed, Jüan bán fivére 227 — fia Egyed ld. Kanizsai Egyed fiai --Péter ld. Kanizsai Egyed fiai --Tibor ld. Kanizsai Egyed fiai egyházasbillei Kónya Pál 236, 246, 269 Ehn, Johannes Baptista 306 Elek nevű mórichelyi nemes 269 Ellák, Attila fia 149 Ellerbach Bertold 242, 249 Engilsalk gróf 203. old. 225. jegyz., 205. old. 283. jegyz. enyingi Török Ferenc 283 Eördögh Gergely alispán 223 — György 352. old. 361. jegyzet. — István, pölöskei kapitány 362 Erdély Tamás 283, 286 Erdődy Miklós gróf (1690.) 388 — Péter 249 Erik, friauli herceg 169 Ermpreht, pap Pribina korában 184,185 Ernő főherceg 317, 318, 319, 321, 322, 323, 324, 325, 340, 349. old. 211. jegyzet, 350. old. 283. jegyzet. Erzsébet királyné, Albert király özvegye 241, 248 Eszterházy Pál 372, 374, 376, 380. old. 34. kép. Eufrozina királyné, II. Géza felesége 223 Evlia Cselebi, ld. Cselebi F Fájsz nagyfejedelem 218 Farkas Péter, mórichelyi; kanizsai várnagy (1488.) 249 Faustina 119 Fejér Gáspár vajda 313 Felsőlendvai Tamás 243 Ferabosco, Pietro 250, 265, 268, 284, 300, 304, 305, 306, 307, 308, 309, 310, 311, 368 Ferdinánd főherceg 305, 327, 356, 357, 358, 359, 365> 392 I. Ferdinánd király 277, 278, 279, 282, 283, 392 II. Ferdinánd király 364 Ferenc, szentgyörgyi és bazini gróf 242 Ferhát budai pasa 324, 350. old. 280. jegyzet. Festetich Pál (1690.) 388 Ficsor Mihály kapitány 313 — Mihály csatavezető kapitány 314 Fischer, Georgius, kanizsai városi tanácsi bíró (1690.) 392 Fortunatus, gradói patriarcha 170 Frank, Hieronimus (1600.) 334 Frankenburg báró 389 II. Frigyes német-római császár 242 Fropreht, birtokos 192 Fulcus, Jüan bán fivére 227 — fia: Egyed 227 --:Fulcus 227 Fügedi Erik 235 Fügi György vajda 313 Fületlen Gyurkó (1688.) 387 Mutatók 429 Fülöp, a Szent János (johannita) lovagrend nagymestere 232 Fynther nevű német hadnagy (1566.) 288 g Gabler Dénes 119 Galeani, Orfeo ezredes, tüzérségi parancsnok (1601.) 357 Garai Dorottya 241 — László 242 — Miklós 240 — Miklós nádor 241 Gálos fia Demeter 236 Garibald, bajor herceg 155 Gayer Gyula 45, 46 Gázi Giráj, tatár kán 359 GeizkofFer, élelmezési biztos (1600.) 329 Geréczy (Gereczy) Bertalan alkapi- tány (1590.) 324, 350. old. 283. jegyzet. Gergely mester 268 XI. Gergely pápa 255, 259 Gergely porkoláb 285 Gerold, bajor praefectus 169 Gerő László 308 Gerzey György 334 Geszti Ferenc 288 Gévay Antal 353 II. Géza király 223 Géza nagyfejedelem 220, 221, 223 Gisoulf, friauli fejdelem 155 Giulio Turco, olasz hadmérnök 188 Globlich János, áruló német katona 327 Gonzaga, Vicenzo, mantovai fejedelem 357 Gorazd, morva főpap 186 Goteram praefectus 169 Grafenegger, Leopold élelmezési biztos (1600.) 329 Gratianus, római császár 145 Gritti 278 Gubás nevű várjobbágy 227 Gubec Máté 313 Gug, Csák (chak) fia 227 Gundbato diaconus 186, 192 gy Gyalogság vajdáinak név szerinti felsorolása 313 Gyovad nembeli Kemény fia Péter 268 Gyo(v)adi Miklós, Bikács nembeli 237 Gyöngyösi Nagy Ferenc 385 György, deák 301 —, kanizsai plébános 237, 244 — mester, nyirő 279 Győrffy György 221 H Hadim Ali budai pasa 280 Hadrianus római császár 115 Hahót nembeli Arnold 229 Hahót nemzetségbeli Ponich comes 226 Hahóti Miklós 236 Haiden, Rudolph kanizsai főkapitányhelyettes (1600.) 329, 330, 331 Halasi Fekete Péter kapitány 360 Halek Vitus, szlovén főkapitány 317 Halis István 235 Hallegg, Veit, von 322 Haller György kapitány 360 Hampel József 217 Hardegg, győri főkapitány 326 Hasszán, boszniai pasa 325 —, kanizsai pasa (1600.) 353, 359, 371, 384 —, koppányi bég 324 —, pasa, vezír 365 —, szigeti bég 223, 328 Hayden Rudolf, kanizsai német kapitány (1598.) 329 Haym Kristóf báró, kanizsai főkapitány (1594-1598 ?) 311, 325, 328, 337> 344> 350. old. 283. jegyzet. Hadim Ali, budai pasa 280 Hásságh Imre 302 Hássághi Dénes 261 — Dénes, kanizsai tiszttartó 291 — Ferenc 291 Henrik, kapornaki apát 231 — püspök (1325.) 244 Herakleios, kelet-római császár 155, 156, 163 Herberstein, Sigismund 325, 331, 358 Herch fia Here 268 —, Péter fia 227 Heristali Pipin, Austrasia maiordomu-sa 168 Herkovitz, ideiglenes Bajcsa vári kapitány 321 Hersch, Péter kanizsai főkapitányhelyettes (1600.) 330, 334 Hetey György vajda 313 Héder nemzetségbeli András főispán 230 --Miklós főispán 230 Hédervári Ferenc 258 Héjjas Imre 45 Héttoronyba került foglyok név szerinti felsorolása 314 Hiebersperger hadnagy 334 Himmelreich György, pannonhalmi főapát 364 Hippolit, egri püspök 243 Hofkirchner, Andreas 331, 332 Hohenberg Farkas, lelkész (1580.) 337 Hohenlohe, Július 372, 374, 375, 376, 382. old. 36. kép. Holst ezredes 374 Holub József 219, 224. old. 21. sz. jegyzet, 230, 248 Hollósy János lovas kapitány (1598.) 329 Homokkomári István, földesúr 246 — István fiai 246 homokkomári Vörös Bánd fia István 235 Horányi Elek 278 Horváth László 85, 105,107, 277. old. 515, 535 és 538. jegyzet. Horváth László András 352. old. 352. jegyzet. — Miklós huszárkapitány 327 — Miklós babocsai várkapitány 328, 329 — Péter (1600.) 330 — János 246 Hosius Jakab, lelkész (1574.) 337 Hueber Perger Pál, építési írnok 310 Hunvulf, Odoaker bátyja 150 Hunyadi János 241, 248 — László 242 Huszárság tisztikarának név szerinti felsorolása 313 Husszein Bynck, szpáhi 302 Huszti György, járfalui harmincadhivatali tisztviselő 278 I Ibrahim nagyvezér 329, 331, 332, 356, 357 —, szultáni követ 302 Ifjú Benedek vajda 313 Ilsvai Leusták, nádor 240 Inakodi János 248 — Kálmán 248 — László 248 — Szemere 248 VI. Ince pápa 235 írnek, Attila fiának testvére 149 István deák, csurgói provisor (1554.) 280 I. (Szent) István király 187, 220, 221, 223, 268, 343, 364 III. István király 223 V. István király 268 István, moldvai vajda 239 Istvánffy István kapitány 313, 328 — Miklós 278, 312, 313, 324, 328, 330, 33i5 332, 333, 358 Iván unokái 267 Ivánka mester (1294.) 268 J Jámbor Lajos frank király, németrómai császár 170, 171 János diák, Paradeiser főkapitány írnoka (1600.) 334 — palini plébános (1332.) 244 VIII. János pápa 186 János, veszprémi püspök 224 Jávorka Sándor 45 Jeanplong József 46 Jemicsi Hasszán, nagyvezír 358 Johanna, nápolyi királynő 236 József, érsek 185 Juan bán atyafiai 227 --fivére, Egyed 227 ---, Fulcus 227 Juhász Lajos 295 Julius Ursinus, C. 119 I. Justinianus kelet római császár 153 II. Justinus kelet római császár 154 43Q Mutatók K Kaba Demeter, Szalók nembeli 229 Kaczor András, laki 261 — Dávid, laki 261 — János, laki 261 — Miklós, laki 261 Kalicz Nándor 85, 86, 87, 90, 91, 97, 100 Kanizsa 1568. II. 18-i lakosainak név szerinti felsorolása 293-294 Kanizsai Benedek 235, 237 — Dorottya 242, 243, 244 — Dorottya első férje, Vingárti Geréb Péter 242 — Dorottya második férje, Perényi Imre nádor 243 — Egyed 227 — Egyed fiai: Egyed, Péter és Tibor 227 — Eynard fia Máté 230 — Ferenc 243, 244 kanizsai gyalogság vajdáinak név szerinti felsorolása 313 Kanizsai György 242, 243, 258, 261, 266, 269 — György fia, IV. László 243 — György özvegye, Rozgonyi Klára 243 kanizsai huszárság tisztikarának név szerinti felsorolása 313 Kanizsai Imre 241, 242 — Imre felesége, alsólendvai Bánfi Dorottya 242 — Imre fia, IV. Miklós 242 — Imre leánya, Margit 242 — Imre özvegye, alsólendvai Bánffy Dorottya 242 — I. István 235, 236, 237, 246, 258, 259 — II. István 237, 239, 240, 241, 243, 244, 254, 255, 259, 260, 261, 268 — II. István fia, I. László 240, 241, 268 — III. István 240 — III. István leánya, Anna 240 — IV. István 242, 243, 261 — IV. István, V. János testvére 242 — I. János 235, 236, 237, 244, 246, 269, 270 — I. János első felesége, Pozsegai Gélét fia Miklós leánya 237 — I. János fia, II. István 237, 239 — I. János fia, II. János 237, 239, 240 — I. János fia, III. Lőrinc 237 — I. János második felesége 237 — I. János második házasságából fia, II. Miklós 237, 239, 240, 241 — II. János 239, 240, 244, 246, 254, 255, 259, 260 — III. János 240, 259, 260 — III. János fia, Imre 241, 242 — IV. János 241 — V. János 242, 261 — V. János testvére, IV. István 242 — Katalin 242 — I. László 240, 241 — I. László fia, IV. János 241 Kanizsai I. László fia, II. László 241, 242 — I. László fia, IV. Lőrinc 241 — I. László fia, III. Miklós 241, 242 — II. László 241, 242, 261 — II. László felesége, Magdolna 242 — II. László fia, IV. István 242, 243 — II. László fia, V. János 242, 243 — II. László fia, III. László 242, 261 — III. László 242, 261 — IV. László 243, 261, 269 — IV. László fia, Ferenc 243, 244 — IV. László leánya, Magdolna 243 — IV. László leánya, Orsolya 243, 244, 277, 278, 293, 296. old. 5. jegyzet. — IV. László özvegye, Drágffy Anna, bélteki 243 — I. Lőrinc 235, 259, 266 — I. Lőrinc fia, Benedek 235, 237 — I. Lőrinc fia, I. István 235, 236, 237 — I. Lőrinc fia, I. János 235, 244 — I. Lőrinc fia, Levkóv (II. Lőrinc) 235 — I. Lőrinc fia, I. Miklós 237 — II. Lőrinc (második nevén: Levko) 235 — III. Lőrinc 237 — IV. Lőrinc 241 — Magdolna 243, 244 — Margit, férjezett: Baumkirchner Vilmosné 242 — II. Miklós 239, 240, 241, 244, 246, 254, 255, 256, 258, 259, 261 — II. Miklós felesége, Katalin 239 — II. Miklós 2. felesége, egyben özvegye 239 — II. Miklós fia, III. István 240 — II. Miklós fia, III. János 240, 241 — III. Miklós 241, 242, 261 — III. Miklós fia, György 242, 243,261 — III. Miklós leánya, Dorottya 242, 243 — III. Miklós leánya, Katalin 242 — IV. Miklós 242, 260, 261 — IV. Miklós özvegye 242, 261 — Orsolya 243, 244, 277, 278, 293, 296. old. 5. jegyzet. Kanizsai Pálfi János, református püspök 357 Kanizsaszegi Eynard (Aynard) comes 229, 233 — Eynard fia Máté 233 Kapitányffy István, tiszttartó 315 Kapra (Kecskés) Ferenc kanizsai alka- pitány, majd kiskomári várparancsnok 325 Kara Musztafa 384 Karács fia Miklós 237 Karlmann, frank király 217 Karmacsi János 237 Kathona Imre huszár főlegény 314 Kathona Máté 313 Kaufmann kapitány 326, 327 Kál (Bulcsú apja) 217 Kapra Ferenc helyettes főkapitány (1577 ) 3i9> 320, 349. old. 217. jegyzet, 350. old. 267. jegyzet. Karlmann praefectus 186, 217 Karloman 168, 185 Károly főherceg 303, 306, 316, 392 V. Károly francia király 259 VI. Károly francia király 239 Károly Róbert király 224, 229, 232, 233, 237, 240, 244, 246 Károlyi Árpád 45, 46, 47, 52, 67, 68 Kárpáti Zoltán 46 Kászin bég 294 Kászon, temesvári basa 283 Kecze István 313 Keglevich Máté 288 — Péter hadnagy 288 Keller, Georg 336 Kemesmaly János, szentmiklósi vajda 323 Kerecsényi Edit 276. old. 407. jegyzet, 350. old. 268. jegyzet. — Péter 362 Kereszthury Gáspár secretarius 301 Kerpacsics István (1656.) 369 Kásás Pál 279 Keszi István 314 Kevadi Jakab 279 Kéri gróf (1690.) 390 Kielman, Andreas von Kielmansegg, kanizsai főkapitány 321, 322 Khielmann András, kanizsai várkapitány, főkapitány 308, 319, 341, 342, 350. old. 238., 265., 267. jegyzet. Kis Iván kapitány 327 — Lajos 224. old. 21. jegyzet. Kisserényi Gábor, komári kapitány 314 Kitaibel Pál 45 Kjátib Cselebi, történetíró 334, 358 Kobrát bolgár fejedelem 156, 162 Kocel, Pribina fia 163, 164, 184, 185, 186, 187, 188, 189, 191, 192, 193, 223 Kollonich (1603.) 359 — kardinális 388 — Siegfried ezredes (1600.) 333 Komári Szemere 268 Konstantin, Bíborbanszületett, keletrómai császár 186 Konstantin (Cyrill), térítő főpap 164, 185 Kont Miklós, nádor 236 Koppány 221, 225. old. 26. jegyzet. Korek József 93 Korpádi János 246 — László 246 Koskoczy Vitális, kanizsai porkoláb (1568.) 286 Kovács Demeter, andi nemes (1522.) 268 Kováczi János tolmács (1600.) 331 Kónya Pál, egyházasbillei 236, 246 Kozma fia György 246 Köbének nevezett Tamás jobbágy 236 Köcski Jakab 237 — Sándor 231, 233 Könyves Kálmán király 223 Köprülü Ahmed nagyvezér 384. old. 38. kép. Köprülü-záde Tázil Ahmed pasa 367 Mutatók 431 Körtvélyesd, bagolyai, fia: Leustak 268 Kőszegi Frigyes 98, 100, 101 — Henrik 229 — János 240 — János, megyei ispán 229 — Kakas Miklós 229, 231, 232, 233 — Miklós, megyei ispán 229 — Miklós, nádor 231 Kővágóőrsi György, esztergomi várnagy (I397-) 248 Kröpfel Fülöp vajda 313 Krum, bolgár kán 169 Kuber, Kuvrat fia 156 Kubinyi András 271. old. 17. és 35. jegyzet. Kuecher, Jacob kerületi fizetőmester 309 Kugler, Georg (1600.) 329, 330, 335 Kunimund, gepida király 151 Kuschi Wan nevű kém 326 Kuvrát bolgár fejedelem 156, 162 Kún László király 229 Kücsök Hasszán pasa (1600.) 353 — Tirjáki Hasszán, kanizsai pasa (1600.) 353 Kürtös János fővajda (1598.) 329 Kürtösi János, zalavári várnagy (1532.) 278, 279 L Lackfi István, nádor 239 Lajos, Jámbor, frank király, németrómai császár 170, 171 I. (Nagy) Lajos király 235, 236, 246, 254, 259, 260 II. Lajos király 243, 277 Lajos orleans-i herceg 259 Lakatgyártó Lőrinc 294 laki Kaczor András 261 --Dávid 261 --János 261 --Miklós 261 Laki László 248 Lakosok, az 1568. II. 18-i kanizsaiak, név szerinti felsorolása 293-294 Lala Mehmet 356, 365 Lals Mohamed, reuméliai beglerbég 329 I. (Szent) László király 219, 223 IV. László király 224. old. 21. jegyzet. V. László király 241, 242 László, veszprémi püspök (1373.) 244 lendvai Bánffy László 279 Lengyel István hadnagy 301 — Lőrinc kapitány 317 I. Leo kelet-római császár 149 Léi 218, 230 Lipót császár 371, 374, 379, 388, 389 Lippart kapitány (1600.) 327, 334 — Sigismund kanizsai főkapitányhelyettes (1600.) 330, 331 — Zsigmond 328 Liudemuhsl (Ljudemysl), dalmát fejedelem 170 Liupram, salzburgi érsek 184 Ljudevit fejedelem 170, 182, 184, 186, 187 Lommiczai Johanna, Podmaniczky Rafael özvegye 299 Lotharingiai Fülöp Emánuel, Mer- coeur hercege 329, 331, 332, 333, 335, 356, 357, 358 Lónyai Albertné 270 Ludbergi Kakas János 241 Luitberga, bajor hercegné 168 Luka Dragotto 369 M Madruzzi, a spanyol segédcsapatok parancsnoka 357 Magiorotti 308 Magnó Bernát 309 Magyar Balázs, kanizsai alvárnagy (1469.) 248 — Bálint, kanizsai várkapitány (1555.) 282, 283, 312 Mahmud, Székesfehérvár parancsnoka 299 Mahmut, pécsi bég 324 Majer Antal 47 Majthényi László, ideiglenes főkapitány 312 Maksai Ferenc 295 Malakóczy Miklós, Bajcsa és Keresztúr várának kapitánya 322 Malamir, bolgár kán 171 Malchus, török lovas vezér 303 Marcianus, kelet-római császár 149 Marko nevű pallér 282 Markó Imre Lehel 223 Martell (Kalapács) Károly, maiordo-mus 168 Martin János 317 Maurikios, kelet-római császár 154, 155, 160 Maximianus római császár 115 Maximinus Thrax római császár 125 Mária királynő 329 V. Márton pápa 260 Máté deák, számtartó (1564.) 286, 300 Mátéssy (Matyssy) György, kanizsai várnagy (1536-1537) 279 Mátyás főherceg 325, 326, 327, 328 — király 242, 248, 249, 270 Medici 357 Meggyesi Domokos 249 Mehmed pasa 303 Mehmed csausz, építész 366 Mehmet aga, kanizsai várparancsnok (1621.) 360 — csausz 334 — kihaja, elővéd parancsnok (1600.) 331 III. Mehmet szultán 327 Melich János 164, 165, 192, 222, 223 Mercoeur, Philip Emánuel herceg, fővezér 329, 331, 332, 333, 335, 356, 357, 358 Method, térítő pap, Sirmium érseke 164, 165, 185, 186, 189 Mezőlaky Ferenc zalavári apát 299, 302 Méri István 85, 235, 250, 254, 265, 284, 308, 310, 311 Mika nevű várjobbágy 227 Mike, atyi plébános (1332.) 244 —, biliéi plébános (1332.) 244 Miklós apát (1522.) 268 — deák, kanizsai udvarbíró (1539.) 279 I. Miklós pápa 184, 185, 186 Mikó bán (1294.) 268 Miksa főherceg 328, 357 — magyar király 290, 299, 301, 302, 339 — római király 242, 261 II. Miksa német-római császár 303, 306, 319, 320 Mindszentbillei János 268 Minquith, Gaspar, császári követ Konstantinnápolyban 303 Modruzzi, spanyol parancsnok 357 III. Mohamed szultán 368 IV. Mohamed szultán 384 Mohácsy László vajda 313 Mojmir, morva fejedelem 184, 187 Molnár László 224. old. 18. jegyzet Montecuccoli 371, 377, 383. old. 3j. kép. Mócsi András 117 Mórichelyi Basó, mórichelyi birtokos 244 mórichelyi Farkas Péter, kanizsai várnagy (1488.) 249, 269 Mórichelyi Miklós fia Farkas, mórichelyi birtokos 244 III. Murád szultán 325, 327 Musokios, szklavén fejedelem 154 Musza pasa, budai beglerbég 365 Musztafa, budai pasa 290, 314, 319 — olajbég 379 — pasa (1690.) 388 — pasa, budai helytartó 302 Müller Vera 312 Mystikos, Nikolaos konstantinápolyi pátriárka 164 N Nagy András, atyi jobbágy 267 — András csapi jobbágy özvegye 267 — Benedek, kanizsai provisor (1568.) 290 — Benedek udvarbíró (provisor) (1568.) 286, 296, 300 — Ferenc 323 — Ferenc vicegenerális 364, 384 — István, vasra vert katona 313 — László 394. old. 109. jegyezet. Nagy Károly frank király, németrómai császár 166, 168, 169, 170 I. (Nagy) Lajos király 235, 236, 246, 254, 259, 260 I. (Nagy) Lajos király Katalin nevű leánya 236, 259 Nagy Theodorik, keleti gót király 149, 150 Nádasdy András, zala vármegyei alispán (1402.) 277 432 Mutatók Nádasdy Ferenc, Tamás fia 283 — Ferenc, kanizsai várnagy 277 — Ferenc (1555-1604) 317, 321, 324 — Ferenc, dunántúli főkapitány 331 — II. Ferenc 312 — Kristóf 283, 312 — Oszvald, kanizsai várnagy (1443.) 248, 277 — Tamás 243, 277, 278, 279, 282, 283, 284, 286, 288, 292, 295, 300, 312 — II. Tamás 363 Nápolyi László (Kis Károly fia) 240 Medzsár ld. B. Nedzsár Német Lajos kelet frank király, németrómai császár 163, 171, 184, 185, 186, 217 Németh Gergely, Bocskai István hadvezére 360 — Gyula 224. old. 21. sz. jegyzet. Név szerinti felsorolása Héttoronyba került foglyoknak 314 Név szerinti felsorolása Kanizsa 1568. II. 18-i lakosainak 293-294 Név szerinti felsorolása kanizsai gyalogság vajdáinak 313 Név szerinti felsorolása kanizsai huszárság tisztikarának 313 Nikephoros patriarcha krónikája 164 Nikolaos Mystikos konstantinápolyi pátriárka 164 Nogarolla gróf, győri főkapitány 350. old. 279. jegyzet. Nováki Gyula 224. old. 18. jegyzet. Nuschal, Pankraz 335 O Octavianus római császár 114 Odilo, bajor herceg 166 Odoaker, Itália királya 150 Omurtag, bolgár kán 170 V. Orbán pápa 236 Ormándhidai Waryo János 247 Ormány Józsa, sümegi kapitány (1561.) 285, 286 Orsych István huszárkapitány (1575.) 316 Ortvay Tivadar 223 Osbaldus, chorepiscopus (térítő püspök) 184, 185 Osl ispán (XII. sz. második fele) 230 --fia, Beled, föpincemester 230 --fia, Benedek, váradi, majd győri püspök 230 --fia, Móric 230 --fia, II. Osl, szörényi bán 230 --fia, Sur 230 Osl nemzetségbeli Gergely fia András 230, 232 --I. Herbold 230 --II. Herbold 230 --II. Herbold fia István 230 --I. Imre 230 --Imre comes 230 --Imre fia, Lőrinc mester 229, 230, 231 --Lőrinc, hegyközi ispán 230 Osl nemzetségbeli Lőrinc kanizsaszegi vár várnagya 229, 233, 235, 267, 268 --Lőrinc Zala vármegyei főispán 230, 231 --Lőrinc testvérei 230 --Lőrinc testvére, Dénes 230 --Lőrinc testvére, Gergely 230 --Lőrinc testvére, II. Imre 230 --Lőrinc testvére, László 230 --Lőrinc testvére, Mihály 230 --Tamás (1228-1248) 230 --Tamás fia Tamás (1264.) 230 --Tamás fia I. Imre 230 --Tamás fia I. Imre fia, Dénes 230 --Tamás fia I. Imre fia, Gergely 230 --Tamás fia I. Imre fia, II. Imre 230 --Tamás fia I. Imre fia, László 230 --Tamás fia I. Imre fia, Lőrinc, a Kanizsai család őse 230 --Tamás fia I. Imre fia, Mihály, a csornai család őse 230 II. Osl fia, Tamás (XIII. század első fele) 230 --fia, Tamás fia Imre (1264.) 230 --fia Tamás fia Tamás (1264.) 230 --fia Tamás fia Imre fia Dénes 230 --fia Tamás fia Imre fia Gergely 230 --fia Tamás fia Imre fia II. Imre 230 --fia Tamás fia Imre fia László 230 --fia Tamás fia Imre fia Lőrinc (Kanizsai család őse) = Kanizsai I. Lőrinc --fia Tamás fia Imre fia Mihály (Csornaiak őse) 230 Osl nembeli Lőrinc kanizsaszegi várnagy 229 II. Osl, szörényi bán 230 --szörényi bán fia Tamás (1229- 1248) 230 osztopáni Perneszy Ferenc, kanizsai gyalogosok kapitánya (1600.) 329 --László, kanizsai lovasság kapitánya (I599-) 329 Otgar, nieder-altaichi apát 185 Ottományi Katalin 119 Ozorai Pipo 240, 254 P Pacsevi Ibrahim 298. old. 88. jegyzet. Pajzsgyártó Antal 294 Palaticz György 288 Palhiller Miklós báró 288 Palinai János, vrániai perjel 246 Palkó Sándor 71 Pallavicini, Sforza 280 Pammer Bertalan, kőművesmester 310 Panyt comes 269 Paradeiser György, kanizsai főkapitány (1598-1600) 265, 328, 344, 366 Pataki Vidor 250, 280, 308 Patek Erzsébet 100 pati Török László, kanizsai várnagy 248, 261, 270 Paulinus, aquileiai patriarcha 169 Paulus Diaconus, langobard krónika író 155 Pál, récsei plébános (1332.) 244 Pálfi János református püspök 357 Pálffy Ambrus 286 — Miklós 329 — Mátyás, pannonhalmi főapát 364 Páll Miklós 52 Pálóczi Antal 249 — Mihály 249 Pázmány Péter 259 Pecsevi Ibrahim 298. old. 88. jegyzet, 348. old. 152. jegyzet. Perényi Imre nádor 243 — Imréné szül.: Kanizsai Dorottya 243 Perneszy Ferenc, osztopáni; kanizsai gyalogosok kapitánya (1600.) 329 — István, babócsai parancsnok 288 — László, osztopáni; kanizsai lovasság kapitánya (1599.) 329 — László lovashadnagy (1600.) 331 Perradl János, kőművesmester 310 Peruzzi, Baldazara építész 306 —, Salustio 300, 304, 306 Pethő László (1652.) 363 Petkei Mátyás, kanizsai várnagy (1416.) 248 Pető Gergely, Babócsa várának kapitánya (1600.) 329, 335 Petres Éva 100 Petros, bizánci hadvezér 155 Péter fia Harch 227 Phokas, bizánci százados, később kelet-római császár 155 Pintér László 68 Pippin, frank király, Nagy Károly apja 166, 169 Pitzia, keleti gót vezér 150 Podmaniczky Rafael 299 — Rafael özvegye, Lomniczai Johanna 299 Pollanio Barnabás, kőművesmester 310 Pollath (Polladt) Jeromos, kanizsai építőmester 308 Polyáhi Mihály 269 Pompeius Trogus 105 Ponich comes 226, 227 Poppendorf Ferenc, kamarai főfelügyelő 300, 306, 307, 309, 321 Potulen Cordun 227 Pozsegai Gelet fia Miklós mester leánya 237 Pozsgay Tamás 313 Pócs Tamás 46, 48, 50 Póka fia Adorján 232 — fia Luka 232 Pór Antal 230 Pray Bertalan, a német katonaság kapitánya (1581.) 323 Pribék Gáspár renegát, törököket vezető 317 Pribina, Nyitra, majd Mosaburg/Z 'la-vár fejedelme 184, 185, 187, 38, 189, 191, 193, 223 Mutatók 433 Princ (Prinz) comes 226, 232, 233, 244, 267 Princ fiai: Imre és Balázs 232, 233 Priskos, bizánci hadvezér 154, 155 —, rétor 200-201. old. 162. jegyzet Puchaim, Ottó Henrik, haditanácsos (1570.) 307, 313, 335 —, a Haditanács elnöke 363 Püchler Jakab mustramester 326, 327, 328 R Raczky Pál 90 Radagaisus, keleti gót vezér 146 Radonay Mátyás, zalavári kapitány 385 Rajki Albert 344., 352. old. 361. jegyzet — Albert, rajk vári vajda 327 Rakkel, Augustinus kapitány (vagy hadnagy) 301 Rasztiszláv, morva fejedelem 184, 185, 186, 187 Ratbod comes 184 Ratimar, Siscia fejedelme 171, 184, 187 Ratimir Id. Ratimar Ratiszlav, morva fejedelem 164 Rácz István vajda 314 — János vajda 313 Rátky Boldizsár huszárfölegény 314 — Menyhért 364 — Miklós (1620.) 364 — Miklós özvegye, Szeczer Éva 364 Renold comes 226 Richnovszky Andor 68 Richpald esperes, főpap Pribina udvarában 185, 186 Romiida, Friaul fejedelmének felesége 155 Romulus Augustulus római császár 150 Rosso ld. De Rosso Rozgonyi István 243 — János 241, 243 — Klára 243 — Klára, férjezett Kanizsai Györgyné 243 — László özvegye 243 — Osvát (Oszvald) 241, 248 — Rajmund 241, 248 — Sebestyén 242 Rudolf császár 354 — király 318, 319, 323 II. Rudolf német-római császár 392 Rueber János, felsőmagyarországi főkapitány 319 Ruga, hun nagyfejedelem 146 Russwurm gróf, tábornagy 358 Rym, Carolus, császári követ Konstantinápolyban 302, 303 S Salacho, krajnai gróf 184 Salm, Eck gróf, győri főkapitány 290, 303 Salm gróf 305, 312, 313, 314, 333, 335 Salm Miklós, tábornok 308, 323 Salvino József építőmester 309 Samo, frank fegyverkereskedő 155, 156, 166 Sandrat, pap Pribina korában 184 Saphrax, alán fejedelem 145, 146 Savalla ld. De Savalla Sárkány István, kiskomári kapitány (1632.) 364 Schreiber Rózsa 95 Schrott Kálmán fizetőmester 316 Schulz, Kari Ludwig (1600.) 332 Schütling, Albert Buchschreiber 348. old. 93. jegyzet. Schwartzenberg, Adolf tábornagy 329 Schwendi Lázár, felsőmagyarországi főkapitány 319, 320 Scolai Fülöp ld. Ozorai Pipo Secco, Martino építőmester 307 Sennyei uram 285 Septimus Severus római császár 115 Serényi István, alsólendvai kapitány 324 Sibrik Pál, vicegenerális 365 Siebenbürger Tamás 309 Sigibert, Austrásia királya 153 Silkó Menyhárt, hadnagy 317, 318 Simeon, bulgár cár 164 Somogyi Benedek 286 Soó Rezső 46, 50 Söjtöry Balázs 299 Speciecasa, Giovanni Maria hadiépítész 282 Stadeuker báró 232 Stahrenberg gróf, a Haditanács alelnöke 388 Stibor 239, 240 Sticzl József, fizetőmester 317, 319, 349. old. 216. jegyzet., 350. old. 222. jegyzet. Stilicho, római hadseregparancsnok 146 Strozzi, Pietro, generális 374, 375, 376, 381. old. 35. kép. Sur vezér 218, 229 Süess Orbán 309 Swarnagel doctor, főpap Pribina udvarában 184 Swagler Henrik Kristóf, császári irnok 345. old. 170. jegyzet. Swendi Lázár, generális kapitány 306, 308, 312 Syei Lóránd, kanizsai várnagy (1478.) 249 Sylvester János 291 Sz Szabó Balázs, Irinyi György kémje (1612.) 363 — György (Pölöske várában) (1688.) 387 — Miklós 105 Szalay Ágoston, kanizsai várkapitány 288 — Benedek, kanizsai várnagy 288, 293 — Kelemen 288 Szalók nembeli Kaba Demeter 229 Szapolyai János király 243, 277, 278 Szaka (Zaka) 227 Szántóházy Zsigmond, kiskomári vicekapitány (1639.) 364 Szári Ali szigetvári bég 348. old. 152. jegyzet Szeczer Éva, férj. Rátki Miklósné 364 Szegedi Máté, kálmácsai lelkész 291 Szeglaki Egyed özvegye és leányai 270 Szele Ferenc, kanizsai praefektus 288 — Jakab 286 — Jakab, kanizsai praefektus (1554.) 280, 282, 283, 292, 295 — Jakab udvarbíró 280, 283 II. Szelim szultán 299, 301 Szemere nevű várjobbágy 227 Szent Adorján vértanú 184 Szent István király 187, 220, 221, 223, 268, 343, 364 Szent László király 219, 223 Szentábrány Jakab, literátus, ellenőr 300 Szentbalázsi János özvegye 232, 269 — János özvegyének, Veny asszonynak fiai: Bodev, Ilemér és Benedek 232 Szentgyörgyi János 242 — János fia Miklós 246 — Miklós deák 237 — Péter, Bikács nembeli 237 — Tamás 240 Szentmiklósi Jakab fia János 270 Szentpéthery Miklós, kamarai tanácsos 300 Szeremlyéni Mihály, kanizsai lutera- nus lelkész (1544.) 291 Szerencsei János 247 Széchy Margit 283 Szécsi Tamás 328 Szihráb Mohamed, kanizsai pasa 365 Szinan csausz 334 —, mohácsi bég 324 — nagyvezír 326 — pasa 350. old. 279. és 285. jegyzet. Szíjgyártó nevű kanizsai lakosok (1493.) 258 Szívós Mihály, kanizsai fővajda (1600.) 330, 334 Sztoján 369 I. Szulejmán szultán 279 Szvatopluk, morva fejedelem 185, 186, 192 T Tahy Ferenc főkapitány 288, 290, 293, 299, 303> 313, 34i, 342, 344 — Ferencné, szül.: Zrínyi Ilona 288 — Gábor 313 Takaró Mihály kapitány 313 Takáts Sándor 312, 313, 320, 323, 324, 330, 331 Taksony fejedelem 218, 221, 223 Tamás, apát 226 — jobbágy, Köbének nevezett 236 Tar József, egerszegi kapitány 364 434 Mutatók Tarnóczky Farkas, főkapitányhelyettes (1581.) 323 I. Tassiló bajor herceg 155 III. Tassiló bajor herceg 168 Terebezdi János, kanizsai ferencesrendi guardian (1533.) 291 Térjék Tamás, kanizsavári prefektus (1550.) 279, 280, 282, 283, 291 Teuffel Rézmán 299 Teuffenbach, Servan, von 322 thallóczy Bánfi Bálint, főkapitány 312 Tharnóczky András 350. old. 267. jegyzet. — Farkas, kanizsai vicekapitány 323, 350. old. 267. jegyzet. thengöldi Bornemissza János kapitány (1572-től) 312 Theodosius római császár 146 Theotmar ld. Diotmar Theti, Carlo 305 Thiudimer, Valamer keleti gót főki- rály testvére 149, 150 Thóti Lengyel István 349. old. 210. jegyzet. Thőke Benedek, kanizsai porkoláb (1568.) 286 Thököly Imre 384 Thurn Mátyás gróf (1580-1640) 331 Thury Benedek 299, 327 Thury György, a kanizsai vár kapitánya (1567. X. 21-től) 265, 299, 300, 301, 302, 303, 304, 336, 339, 341, 342, 343 Thury György főkapitány (1567. XI. 22-től) 299 Thurzó Erzsébet 293 Tiberius római császár 115 — bizánci fővezér 154, 162 Tiborc nevű orvos 232 Tirjáki Hasszán pasa (1600.) 353 Tiroli Ferdinánd 283 Tojgun, budai pasa 280, 282 Tolnai Ádám, diák 302 Tomaji László leánya, Venys asszony 232 Torma István 93 Tormás, árpádházi herceg 218 Tóth József 67 — András, kanizsai tüzér parancsnok 331 — Ferenc 288, 299, 303 — Ferenc, enyingi 283 — István 328 — László, bakónaki; kanizsai várnagy (1443.) 248, 261 — László, pati; kanizsai várnagy 248, 261, 270 — Lénárd, bakónaki 270 Trautmannsdorf 324, 325 Trautmannsdorf, a Haditanács elnöke 327 Trautson János, királyi tanácsos 290 Treutul Miklós, pozsegai főispán (1388.) 246 Trügg, Andrea ld. Török András Turco, Giulio, olasz hadmérnök 188, 308 U Ugnád 349. old. 158. jegyzet. Uhrmüller Vilmos német kapitány, babócsai várparancsnokhelyettes 327, 328 Újlaki hadnagy 318 Újlaki Lőrinc 242 — Sebestyén 301 — Sebestyén, helyettes főkapitány 317, 323 Ujudvari István mester 230 Ulasits Mátyás, áruló törökvezető 323 I. Ulászló király 241, 248 II. Ulászló király 242, 243, 249, 261 Uldin hun király 146 Ulema, boszniai pasa 279 Uliman bég 279 Ungnad, Dávid 349. old. 214. jegyzet. Unzat (Kocel testvére) 184, 185 Úrban, O. H. 122 Usdibad nevű gepida 154 V Valamer, keleti gót főkirály 149 Valois Lajos, a francia király fia 236 Valter Ilona 276. old. 431. jegyzet. Varga nevű kanizsai lakosok (1493.) 258 Váczy Péter 164 Váradi János, kacorlaki vajda (1600.) 334 Várdai Pál 279 — Pál, esztergomi érsek 299 Vecci alezredes (1688.) 385 Vejsz, pasa 323 Vencel, cseh király 229 Venya asszony, Szentbalázsi János özvegye 232 Verebélyi Mihály, babócsai parancsnok 288 Vetkovics András 313 Vég György, babócsi várparancsnokhelyettes 328 Vidi Kis Mihály, várnagy 277. old. 504. jegyzet. Vidimer, keleti gót fejedelem 149, 150 Vingárti Geréb Péter 242 Vitnyédi István (1656.) 369 Vizkelety György, királyi biztos 300 Vörös Bánd, homokkomári 235 W Waryo János, ormándhidai 247 Wassenhofen, mérnök 374 Wecker Márton 317 Wasentius, építőmester 351. old. 333. jegyzet. Wesselényi Ferenc nádor 374 Wessenstein, császári építőmester (1570.) 306 Wiching, nyitrai püspök 186 Widukind, szász fejedelem 168 Wilhelm gróf 203. old. 225. jegyz., 205. old. 283. jegyz. Wittimer, nemes Pribina udvarában 185 Wolfarti Eglolf 254 Wonimir, Száva-Kulpa-Mura menti szláv fejedelem 169 Wuin nevű kém 326 Wyda, kanizsai provisor 300 Wyda, porkoláb 287 Z Zalay Benedek 286 Zápolyai János ld. Szapolyai János Zeno kelet-római császár 150 Zichy István 280, 285 — István komáromi vicegenerális 388 — Margit 293 Zimmermann, Wilhelm Péter 336 Zodan (= tudun ?) princeps Avarorum 169 Zoll-Adamikova, Heléna 173 Zrínyi György (1549-1603) 293, 303, 308, 310, 313, 314, 316, 317, 319, 321, 322, 324, 325, 327, 328, 331, 332, 339> 346, 349- old. 168. jegyzet. — György dunántúli és kanizsai főkapitány 314 — Ilona, férj. Tahy Ferencné 288 — Miklós (1508 körül-1566) főkapitány 279, 283, 288, 299, 312 — Miklós főkapitány huga, Ilona, Tahy Ferencné 288 — Miklós (1620-1664) 363, 570. old. 29. kép, 371, 372, 374, 375, 376, 377 ZS Zsembery Boldizsár 299 Zsigmond király 239, 240, 246, 254, 255 Helynevek és egyéb földrajzi nevek mutatója A, Á Aachen 168 Ablanza 185. Adria 45, 145, 193 Ady Endre út 265, 266 Afganisztán 153 Aguntum (Lienz) 155 Albánia 198. old. 82. jegyz. Alföld 86, 87, 95, 101, 102, 104, 146, 280 Al-Duna 145, 146, 151, 153, 154, 162 Almaszeg 261, 262, 263, 275. old. 379. jegyzet, 294, 337, 338, 364 Alpok 45, 47, 100, 102, 104, 155, 156, 163, 165, 166, 220 Mutatók 435 Alpokalja 67 Alsó-Ausztria 93, 187, 243 Alsófakos 267 Alsó-Kerka völgyi erődök 359 Alsólendva 117, 257, 320, 321, 324, 329, 33i> 359, 360, 379 Alsólendva vára 360, 379 Alsópáhok 166 Alsópáhok-Határi tábla 189 Alsórajk-Kastélydomb 191 Alsó-Zalavölgy 97, 153, 217, 343 Anatolia 104 And 222, 268, 340, 344 And vára 344 Andi erődítmény 313, 318 Andráshida 105 Anyádvalaga (1493. évi helységnév) 270 Aqua nigra (folyó) 149 Aquileia 114, 115, 117, 149, 169 Aquincum 117, 120 Asfeld 151 Atlanti-óceán 47 Aty 222, 244, 267, 268 Austrasia 153, 168 Ausztria 98, 101, 243, 278, 319, 320, 332, 377 Avaria 170 Aversa vára 235 Avignon 235 Ázsia 278, 363 B Babócsa 278, 280, 282, 283, 284, 288, 290, 292, 312, 321, 322, 327, 328, 329, 339, 340, 344, 372, 374, 375, 376 Babócsa vára 288, 344 Bacónak 270 Bacónak puszta 261 Bagdal 394. old. 120. jegyzet. Bagola 222, 223, 267, 268 Bagolasunc-Nagyfákos 125 Bagolya 268 Bagota 222, 249 Bajcsa 73, 75, 267, 270, 329, 340, 341, 345, 359 Bajcsa vára 321, 322, 335, 345 Bajor hercegség 168 Bajorország 169, 170, 187 Bajót 236 Bak 220 Bakolnok (Bakónaki patak) 267 Bakony 47 Bakónak 222, 356 Bakónak (patak) 222, 267 Bakónaki-patak 26, 220, 222, 225. old. 23. jegyzet, 235, 268 Balaton 45, 46, 50, 67, 69, 70,102,105, 117, 145, 149, 150, 151, 154, 169, 185, 192, 217, 221, 257, 258, 279, 281, 299, 329, 340, 341, 343, 359, 362 Balaton-felvidék 117 Balaton-felvidéki várak 285 Balatonhidvég 257 Balatonmagyaród 145, 221 Balatonmagyaród-Bruner-sziget 171 Balatonmagyaród-Fekete sziget 171, 191 Balatonmagyaród-hidvégi átkelő 149 Balatonmagyaród-Hidvégpuszta 97, 100, 191, 192, 193 Balatonmagyaród-Hidvégpuszta déli rév 160, 192 Balatonmagyaród-Homoki dülő 171 Balatonmagyaród-Kányavári sziget 146, 191 Balatonmagyaród-Kiskányavár 146, 191 Balatonmagyaród-Kiskányavári dülő 156 Balatonmagyaród-Koloni dülő 171 Balatonmagyaród-Kolonpusztai temető 221 Balatonmagyaród-Szarkavári dülő 171 Balatonszentgyörgy-Vasútállomás 188 Baláta-tó 71 Balkán-félsziget 86, 87, 105, 114, 148, 154, 155, 239, 369 Baranya vára 372 Baranya vármegye 231, 261, 315, 339, 354, 356, 372, 384 Barcs 320, 321, 328, 354, 384 Barnák 220 Bars vármegye 240, 299 Basfalva 247, 338 Bassiana (Petrovci) 149 Bácska 170 Bágdál nevű külváros 367 Bánát 170 Bánfalva 275. old. 379. jegyzet, 295, 338 Bánkfalva 246, 261, 262 Bánokszentgyörgy 73, 76 Báránd 278 Báthory utca 266 Becsehely 73, 85, 90, 115, 119, 129, 223, 247, 257, 261, 262, 263, 275. old. 379. jegyzet, 279, 294, 315, 337, 338, 339, 364 Becsehely I = Bükkalja dülő 87 Becsehely II = Homokos dülő 87 Becsehely-Pola 120 Bekcsény 220 Beled 230 Belezna 73, 222, 223, 371 Belgrád (Sindigunum) 150, 154, 329, 375, 384 Belső-Ausztria 320 Belső-Ázsia 153 Belső (Interior) Kanizsa 259,265, 266, 293, 335 Belső-Pannonia 117 Beneventum hercegség 156 Bennek 242, 248, 261 Berény 222, 236, 246, 275. old. 379. jegyzet, 294, 338, 339 Bernátháza 322, 340 Bernátháza-Perneziháza 345 Berzence 220, 223, 278, 288, 302, 319, 321, 324, 325, 327, 328, 329, 340, 354, 372, 375, 376 Besenyő falu 220, 222, 225. old. 23. jegyzet, 268 Bécs 149, 242, 243, 257, 278, 283, 304, 305, 309, 312, 313, 314, 315, 3i6, 317, 320, 326, 327, 328, 329, 358, 363, 371, 374, 375, 377, 384, 388 Bécsi erdő 218 Bécsi-medence 173 Bélavár 278 Bér 360, 379 Bicske 90 Bikalja 247, 275. old. 379. jegyzet. Bille 222, 227, 229, 230, 233, 235, 236, 237, 244, 246, 267, 268, 270 Bille-Mindszent 259, 344 Bille nevű birtok 237 Bille nevű föld 226 Biliéi dülő 268 Bizánc 153, 155, 218 Bocska 220 Bolia ( = Ipoly?) 149 Bolondvár (Balatonszemes) 329 Boncfölde 393. old. 37. jegyzet. Borostyán vára 240 Borsfa 247, 263, 275. old. 379. jegyzet, 338 Borsfalva 263 Borsfai-patak 87 Bosznia 354, 388, 389 Botszentgyörgy (Romlottvár) 85, 288, 340 Botszentgyörgy vára 344, 345 Bósfalva 339, 364 Börzönce 222 Börzönce-Temetői dülő 95 Brenta 187 Britannia 146 Buda 242, 243, 255, 257, 278, 279, 280, 329, 366, 371, 384, 385, 387, 389 Budapest 145 Budafa-puszta 72 Bug 163, 164, 165 Bulgária 164, 226 Buzádsziget 229 Buzádsziget vára 229 C Canisa (Canischa, Canissa) 222 Carnuntum (Petronell) 115, 169, 170, 173, 192 Carthago 119 Celje (Celle, Cilii) 292 Cibale (Vinkovci) 151 Cilii (Celje, Celle) 185, 292 Cinegédfölde 247, 275. old. 379. jegyzet. Cirkovljan 171 Cividale 155 Colon civitas 187 CS Csarnahát 247 Csatár 220 Csatár vára 346 Csács 220, 278 436 Mutatók Csákány 222, 232, 233, 259, 267, 268, 269, 270, 275. old. 379. jegyzet, 293, 294, 296, 303, 318, 322, 338, 359 Csákány erőd 290, 313 Csákány vára 288, 318, 342 Csákánysziget 235, 267 Csáktornya 45, 279, 320, 321, 358, 372. old. 30. kép. Csáktornyai vár 279, 361, 369 Csánok 236 Csány 279, 343, 359 Csány vára 343 Csányi patak 343 Cseh- és Morvaország 320 Csehi 268 Cseh-medence 150, 165, 188 Csejte vára 300 Csengery út 265 Csenke 236 Csepreg 240, 243, 255 Cserfő 270 Cserszegtomaj 105 Cserta 117 Csesztreg 220 Csesztreg erőditménye 360 Csetaj 236 „Csicsova" 278 Csicsó 275. old. 379. jegyzet, 294, 338 Csobánc 362 Csorna 230, 275. old. 379. jegyzet. Csornoha 275. old. 379. jegyzet. Csókakő 384 Csókakő vára 243 Csónakázó-tó 26, 225. old. 23. jegyzet, 171, 268 Csót nevű föld 226 Csömödér 47 Csörnyeberke 52 Csörnyei-berek 73 Csurgó 52, 227, 239, 278, 279, 283, 288, 308, 315, 325 D Dabronc-Ötvöspuszta 150 Dacia 170 Dacia Ripensis 146, 170 Dalmácia 150, 154, 155, 163, 165, 170, 188, 226, 229 Dávodi erdő 71 Deák-tér 366 Debrő vár és uradalom 243 Delphoi 105 Dencs 236, 246, 262, 275. old. 379. jegyzet, 294, 338 Dél-Csehország 164 Dél-Dunántúl 87, 339 Dél-Oroszország 145, 162 Dél-Pannonia 151 Dél-Zala 47, 48, 50, 51, 52, 67, 68, 69, 70, 71, 72, 73, 74, 85, 90, 91, 93, 100, 104, 105, 107, 115, 117, 129, t45, t53, 221, 226 Délnyugat-Dunántúl 47, 218, 325 Diakovár (Djakovo, Jakova) 355 Dicske 232 Diósgyőr 254 Djakovo (Diakovar, Jakova) 355 Dnyeper 164, 165 Dnyeszter 145, 164 Dobolnak 222 Dobri erődítmény 359, 360 Dobronak 257 Dobrudzsa 153, 156 Dombó 231 Don 145, 153 Döbrököz 231 Dráva 45, 52, 68, 69, 70, 74, 90, 115, 145, 149, 169, 170, 171, 191, 218, 219, 220, 221, 223, 231, 257, 278, 299, 320, 321, 329, 340, 345, 346, 354, 360, 362, 371, 389 Drégely 299 Dubleby nevű vár 164 Dudleipa 163, 192 Dudleipin 163, 164 Dulieb 164 Duna 70, 93, 115, 117, 145, 146, 148, 150, 153, 154, 155, 162, 168, 169, 170, 171, 184, 185, 187, 217, 218, 278, 279, 299, 317, 329, 339, 371, 384, 385 Dunapentele 196. old. 11. jegyzet. Duna-Tisza köze 97, 101, 170, 187, 292 Dunaújváros 98 Dunántúl 86, 87, 90, 91, 93, 95, 97, 98, 100, 101, 102, 104, 105, 108, 114, 115, 129, 148, 150, 162, 163, 164, 165, 170, 218, 219, 222, 278, 279, 280, 282, 291, 292, 299, 314, 326, 328, 329, 340, 354, 360, 369, 384 Durdevac 131 (...) dusfalva nevű birtokrész 248 F. Egerszeg 229, 246, 258 Egerszeg vára 346, 360, 361, 379 Egeracsa 47 Egervár 220, 243, 266, 278, 293, 346, 360, 362, 377, 379 Egyeduta 315 Egyházasbakonak 246 Eisenstadt 240, 257, 260 Elba 150, 156, 165 Emona 115 Endréd vára 350. old. 279. sz. jegyzet. Enns 156, 160, 168, 170, 173 Erdély 45, 164, 218, 371 Erzsébet tér 265 Eszék (Osijek, Mursa) 145, 278, 372, 384, 389, 390 eszéki híd 327, 329, 372 Eszteregnye 85, 156, 191, 222, 246, 247, 261, 275. old. 379. jegyzet, 294, 314, 337, 338, 364 Esztergályhorváti-Alsóbárándpuszta 98, 188, 204. old. 256. jegyz. Esztergályhorváti-Huszárvár 191 Esztergom 226, 240, 279, 329, 371 Esztergom vármegye 236, 246 Etelköz 217 érsekújvári vár 371 Észak-Gallia 146 Észak-Kína 153 Észak-Olaszország 69, 146, 166 Észak-Pannonia 146 Észak-Szerbia 150 Észak-Zala 47, 261, 285, 340 Északi-Középhegység 74 F Fakos 223, 267, 269 Falkos 236, 246, 269 Fancsika 229 Fancsikai erősség 241 (Fazekas-) Dencs 263 Fazekasdencs puszta 275. old. 379. jegyzet Fazokas Dencs 339 Fehérvár 366, 384 Fekete-tenger 149, 156 Felföld 263 Felsőfakos 267 Felső-Pannonia 145 Felsőrajk 105, 108, 257 Fenékpusztai erőd 149, 150, 151, 166 Felső-Tisza vidék 217 Fertő tó 230, 243 Fertő tó vidéke 97 Fischa 169 Fityeháza 47, 275. old. 344. jegyzet, 291, 322, 338, 340, 359 Fityeháza vára 324, 345 Fityeházi erőd 250. old. 254. jegyzet. Fizkere 185 Flavia Solva (Leibniz) 117, 200. old. 132. jegyzet. Fonyód 282, 315 Forum Iulii 155 Fő út 265 Főnyed-Szegerdő 191 Franciaország 372 Freising 185 Friaul 155, 156, 165, 240 Frigidus 146 Füles 236, 246 Fűzvölgy 117 G Galambok 45, 73, 156, 226, 257, 290, 304, 321, 323 Galambok-Öreghegy 97 Gallia 148 Garablyán 232 Garabonc-Ófalu 191 Garabonc-Ófalu I. és II. temetők 188, 189 Garam 90 Gárdos nevű birtok 248, 261 Gellénháza 87 Gelse 71, 73, 115, 220, 246, 248, 257, 262, 263, 264, 275. old. 379. jegyzet, 294, 296, 337, 338, 339, 344, 354, 356, 364 Gelsesziget 85, 98, 122, 246 Mutatók 437 Gelsesziget-Vasúti őrház 171 Gencs 261 Gerecse 263, 275. old. 379. jegyzet. Geréce 247 Geszt vára 288 Gesztes vára 350. old. 279. jegyzet. Gétye vára 343 Gétyei erődítmény 359 Gnas patak 163, 192 Göcsej 47, 70, 354, 360 Gönyü 168 Görögország 105 Görz 292, 374, 385, 389 Grado 170 Graz 357 Gug nevű föld 227 Gugmindszente 267, 269 Gurda 224 Gutorfölde 47 GY Gyalóka 232 Gyanóc 275. old. 379. jegyzet. Gyenesdiás 171 Gyenesdiás-Algyenes 171 Gyékényes 364 Gyóta-puszta 74 Győr 51, 168, 299, 305, 328 Győr vára 236, 331 Győrvár 220, 282, 283 Győr vármegye 247 Gyula vára 395. old. 164. jegyzet. Gyura-Keszi 225. old. 225. jegyzet. H Hahót 47, 85,95, 223,229, 327, 344, 356 Hahót-Alsófakospuszta 265 Hahót-Sárkánysziget 156 Hahót-Tsz major 107 Hahóti-medence 153 Halászi sziget 230 Halicanum 115, 117 Harsány 278 Hatvan 243 Havasalföld 239 Hedrehely 279 Hegyesd vára 285, 286 Hegyfold 263, 294 Hegykő 198. old. 56. jegyz., 271. old. 35. jegyzet. Henye 257 Henyz nevű birtok 246 Heristall 170 Hernyék 220 Hetes (falu) 323 Hévíz 166 Hidvég (Vas vm) 326 Hidvég (Zala vm) 324, 363 Hidvégi rév 343 Homoki-patak 25-26 Homokkomárom 47, 51, 72, 74, 97, 107, 270 Horvátország 48, 50, 223, 231, 257, 280, 313, 387 Horvát-Szlavonország 278, 279 Hosszúvölgy 115, 117 Hrussó vára 240 I Igrice 232 Iharos 222, 247, 275. old. 379. jegyzet, 294, 338, 339 Iharosberény 74, 220 Ikervár 220 Ili folyó 145, 153 Illó 264 Illyrikum 146, 162 India 278 Inke 375. old. 379. jegyzet. Inkey-kápolna 85, 90, 93, 95,100,107, 115, 117, 118, 119, 122, 125, 146, 156 Inn 243 Innsbruck 243 Intercisa (Dunapentele) 196. old. 11. jegyz. lova (Ludberg) 145 Ipoly 149 Irán 145 Isabor (Iszeb) 271. old. 34. jegyzet, 303, 359 Isabor vára 313, 321, 335 Isauria 163 Istria 155, 156, 165, 169 Istvánd 257 Iszeb (Isabor) 303 Itália 104,105,115, 117,119,120, 146, 149, 150, 151, 155, 165, 168, 169, 170, 187, 217, 254, 257, 258 Ithmes nevű birtok 248 Ivanec 165 J Jakova (Diakovár Djakovo) 355 Janoc 247 Ják 288 Járfalu 278 Júliai Alpok 146, 149, 168 K Kacorlak 246, 324, 330, 356, 359 Kacorlak vára 321, 324, 335, 344 Kakonya 371 Kakonypuszta 371 Kanesa, Kaneza 222 Kangkü 145, 153 Kaniafölde 393. old. 37. jegyzet. Kanisa, Kanissa 222 Kanizsa Exteriőr 265, 266, 291, 335, 366 Kanizsa falu 232, 233, 244, 259 Kanizsa folyó (ma Principális) 153, 220, 221, 222, 223, 226, 227, 232, 233> 235, 246, 249, 263, 267, 269, 278, 337, 343, 344, 345, 354, 371, 384 Kanizsa Interior 259, 265, 266, 291, 293, 335 Kanizsa melletti Szombathely 258 Kanizsa patak 267, 359 Kanizsa vára 229, 231, 233, 235, 236, 240, 242, 243, 267, 269, 278, 282 Kanizsaszeg 232-233, 235, 236, 244, 266 kanizsaszegi vár és uradalma 231, 232, 233, 235, 244 Kanysa 222, 226, 275. old. 379. jegyzet. Kapornak 257, 278, 288, 302, 303, 318, 335, 358, 360, 384 Kapornak vára 321, 325, 343, 344, 360, 379 Kapós 315 Kaposújvár 280 Kaposvár 329, 354, 355 Kaposújvár 280 Kaproncs 232 Kapu vára 243 Kapuvár 220, 242, 248, 261, 278 Kapuvár vára 242, 278 Karacsfólde, más néven Kiskallos 237, 246 Karantánia 170 Karantán őrgrófság 219 Karavankák 156 Karintia 164, 186, 336 Karos 304, 355 Kasic 173 Katafa 362 Kaukázus 153 Kaukázus-vidék 104 Káld 331 Kálmáncsehi 292 Kámáncsi-patak 25 Kányafölde 393. old. 37. jegyzet. Kányavár vára 360, 379 Kárpátok 153, 156, 217, 219 Kebele 257 Kehida 160, 162, 171, 173, 229, 231, 241, 248, 255, 261, 262 Kehida vára 324, 346 Kehida-Központi Tsz major 160, 171 Kelet-Noricum 151 Kelet-Pannonia 120 Kelet-Zala 52 Keleti-tenger 115, 154 Kemend 241, 278, 360 Kemend vára 346, 360, 361, 379 Kemendollár 346, 356 Kemenvár (ma Kemendollár) 355 Kemle 317 Kenése 222 Kerecseny 222 Kerecsenyi erőd 344 Kerecseny 313 Kerektó 222, 227, 232, 233, 267, 269 Keresztúr (ma Murakeresztur) 302, 338, 340, 341 Keresztúr vára 335, 345 Kerka 68, 69, 220, 223, 324, 384 Kerka és Cserta összefolyása 117 Kerka vidéke 219 Kerkavidék 223 Kerka völgye 223, 360 438 Mutatók Keszi (Pozsony vármegye) 236 Keszi (Zala vármegye) 220 Kesző 236 Kesző erőd 302 Keszthely 45, 97, 104, 105, 265, 362, 363, 364 Keszthely-Árpád utca 104 Keszthely-Dobogó 151, 166 Keszthely-Dobogói temető 171 Keszthely-Fenéki út 151 Keszthely-Fenékpuszta 104, 165, 166, 189 Keszthely-Fenékpusztai horreumnál levő temető 151, 165 Keszthely-Halászcsárda 191 Keszthely-Téglagyár 149 Keszthely-Vadaskert 104 Keszthely-Városi temető 171 Keszthelyi járás 90 Kékkő vára 350. old. 279. jegyzet. Kéménd 231 Kéthely 166, 318 Kéthely erődítménye 324 Kéthely vára 341 Khielmann-sziget 330, 344 Khielmannszigeti erődítmény 359 Kijev 145, 156, 164 Kilimán 51, 148, 344 Kilimán-Felső major 146 Király utca 265 Kisalföld 145, 184 Kisasszond 232, 248, 261 Kis-Ázsia 86 Kis-Balaton 67, 72,97,98,117,156,192 Kis-Balaton tájvédelmi körzete 72 Kis-Balaton térsége 153, 171 Kiscsehi 69, 70 Kisfalud 222, 269 Kisfaludy utca 266 Kiskallos, más néven Karacsfölde 237, 246 Kiskanizsa 107, 222, 263, 267, 270, 311, 312, 366 Kiskanizsa-Dávid dülő 105 kiskanizsai Felsőnyiresi dülő 101 Kiskomár 317, 321, 322, 323, 329, 337, 340, 342, 343, 346, 359, 367 Kiskomár vára 321, 325, 327, 335, 360, 362, 363, 367, 371, 379 Kiskomárom 45, 228 Kislagd 247, 275. old. 379. jegyzet. Kisleányvári sziget 235 Kismarton 240, 254, 257, 259, 260 Kismartoni vár 254 Kisvajda 270 Kína 153 Kiissza 328 Knesaha (Gnas patak?) 163 Knysa terra 226, 227 Knyza 222 Kolon 221, 229, 258, 323 Kolon erőd 346 Kolon praedium 45 Kolon-puszta 221, 222 Kolon vár 221 Kolon vármegye 221 Komár 222, 226, 227, 244, 257, 290, 302, 312, 314, 317, 323, 354 Komári vár 286, 349. old. 217. jegyzet. Komárom 281, 282, 283, 305, 319, 320, 323 Komárom vármegye 236, 246 Konstanjevica 292 Konstantinápoly 149, 153, 154, 155, 164, 185, 304, 314, 318, 324 Koppány 280, 290, 324, 355 Koppány vára 280 Korea 153 Korokna 280 Korotna vára 283 Korpavár 68, 270, 323, 340, 359, 384 Korpád nevű birtok 246 Kostolac 154 Kotor vára 371, 372 Kozár 220, 222 Kozma nevű birtok 248 Kölcsey Ferenc utca 366 Körmend 241, 357, 360, 362, 379 Környe 198. old. 56. jegyzet. Közel-Kelet 86 Kőrös (Szlavónia, Kőrös vármegye) 239 Kőrös vármegye 247, 278 Kőszeg 184, 232, 234, 278, 357 Krajna 184 Kulpa 169 kunok földje 219 Külső (Exteriőr) Kanizsa 265, 266, 291, 335, 366 Kürtös 222 Kürtösi-patak 107 L Laino, lombardiai, Camo tartomány- beli falu 305 Laibach, Ljubljana 292, 336 Lak (Kacorlak) 246, 261, 340 Lak (Somogy vm) 329 Lasztonya 222 Lauriacum (Lorch) 156 Lazsnak 227, 231, 267, 291 Lazsnaki-patak 26 Lazsnakpuszta 267 Leány (falu) 235 Leányfalu 232, 235, 261, 269, 270 Leányvári-rét 74 Leány vári sziget 235 Lebenbrunn 184 Lebringen 200. old. 132. jegyzet. Lech folyó 166 Leibnitz 117, 200. old. 132. jegyzet, 219 Lendva 229, 257 Lendva-vidék 220 Lenti 47, 74, 75, 241, 257, 331, 360, 362 Lenti járás 85 Lenti (Nemphti) vára 360, 379 Letenye 50, 73, 91, 117, 119, 220, 222, 257, 315, 320, 332, 333 Letenyei járás 85 Letenye-Béci patak kanyarulata 191 Letenye-Kossuth utca 191 Légrád 292, 318, 320, 340, 360, 364, 369,3":, 390 Légrád vára 345, 360, 369, 379 Légrádi szőlőhegy 394. old. 109. jegyzet. Léka vára 240, 242, 243, 249, 255, 261, 278 Lévai vár 299 Libolca 222, 235, 246, 261 Liburnia 169 Lienz 155 Ligetváros 267 Lippering 168 Lispeszentadorján 45, 48, 52 Lissus 198. old. 82. jegyz. Liszó 47, 73, 220, 269, 345 Ljubljana (Laibach) 292, 336 Loire 148 Lombardia 305 Lorch (Lauriacum) 156, 166 Lovászi 47 Loz 292 Lövő 352. old. 363. jegyzet, 360, 379 Lövő vára 346 Ludberg (lova) 145 Lucafalu nevű birtok 248 Lusuk (Lazsnak) 227 M Magyar utca (mai) 266, 336, 367 Magyar utca térségében fekvő középkori lelőhely 266 Magyarod 223 Magyaróvár 239, 282 Magyarszentmiklós 246 Magyarszentmiklós-Ujréti dülő 100, 107, 114, 118 Magyarszerdahely 85, 105, 108, 115, 117, 119, 120, 220, 223 Magyarszerdahely-Homoki dülő 91 magyarszerdahelyi kelta temető 105, 108 Majna 168 Majolás patak 268 Malom kert 367 Malom közép dülő 367 Maragya nevű birtok 248 Marburg 358 Marcal 47 Marcali 302, 303, 342 Márga nevű birtok 246 Mariamagdalena nevű birtok 268 Maros 101 Mauriacum 148 Máhomfa 75 Mánta 247 Mántai-patak 26 Márki-hegyi földvár 220 Mártonfalva 247, 262, 264, 275. old. 379. jegyzet. Mecsek 149 Medvedicka (Medvegy) 171 Miháld 156, 275. old. 379. jegyzet, 294, 304, 338 Miháld-Malom-dülő 191 Mikefalva 275. old. 379. jegyzet, 338 Miklósfa 74, 85, 108, 223, 246, 267, 269, 323, 336, 345 Mutatók 439 miklósfai Halastavak I. és II. (régészeti lelőhelyek) 171 Miklósfa-Mórichelyi halastavak 98, 112 Mikulcice 188, 191 Mindszent 267, 269, 315, 364 Mindszent vára 344 Mindszentbille 268 Mindszent(-i erőd) 340 Modrus 292 Moesia 163 Moesia Prima/Superior 150 Mogyorós 360 Mogyorósd 379, 393. old. 37. jegyzet. Mogyorósd vára 346, 352. old. 365. jegyzet. Mohács 324 Moldva 239 Molnári 257, 275. old. 379. jegyzet, 320, 322, 341, 359 Molnári vára 322, 346 Mongólia 145, 153 Morava 165, 388 Moroc 230 Moroc nevű birtok 248 Morva-medence 150, 165, 173, 184 Morvaország 87, 93, 164, 186 Mosaburg (Zalavár) 163, 164, 185, 186, 187, 188, 189, 191, 217, 221, 340 Mosón 219 Mosonmagyaróvár 220 Mosón vármegye 278 Mórichely 223, 246, 267, 269, 270, 315, 340, 345, 364 Mórichely vára 313, 345 Mórichely-Cigánykut 171 Mórichelyi halastavak 72, 74, 171 Mórichelyi vám 244 Mosonmagyaróvár 220 Mosón vármegye 278 Mura 45, 48, 52, 68, 69, 70, 72, 105, 117, 145, 162, 163, 164, 165, 166, 169, 170, 171, 217, 218, 219, 220, 221, 290, 359, 360, 369, 371, 372, 377> 390 Murakeresztur 47, 52, 71, 275. old. 379. jegyzet. (Mura)keresztur 226, 302, 321, 322, 345 Muraköz 165, 166, 171, 191, 219, 220, 223, 229, 257, 279, 283, 292, 320, 323> 332, 345, 359, 360, 369, 372, 377, 379, 385 Murarátka 73, 220 Muraszemenye 257, 265, 346 Mura-vidék 104 Mura-völgy 45 Muravölgyi-sík 71 Mursa (Eszék, Osijek) 145 Muzzilicheschirichun 185 N Nagács 230 Nagyalföld 170, 223, 226, 258, 263, 296, 320, 321, 322, 323, 332, 333, 340, 345, 346 Nagyandrásháza 267 Nagyandrásnéháza 267 Nagybak 257 (Nagy)Bakónak 222 Nagybakónak 220, 225. old. 26. jegyz. Nagy bakónak-Antalhegy 91 Nagybakónak-Ugora dülő 171 Nagyberek 340, 341 Nagyfakos 125 Nagy harsány 384 Nagykanizsa 220 Nagykanizsa-Alsóerdő 101, 114, 120 Nagykanizsa-Bilkei dülő 100 Nagykanizsa-Botanikus kert 191 Nagykanizsa-Büdösárok 68 Nagykanizsa-Csónakázó tó 171 Nagykanizsa-Felsőerdő 122 Nagykanizsa-Gyótapuszta 72 Nagykanizsa-Hosszúvölgy 191 Nagykanizsa-Inkey kápolna 146 Nagykanizsa-Katonatemető dülő 107, 120, 122 Nagykanizsa-Leányvár 191 Nagykanizsa-Magyar utca 156 Nagykanizsa-Miklósfa 171 Nagykanizsa-Palin 91 Nagykanizsa-palini halastó 74 Nagykanizsa-Práter-domb 191 Nagykanizsa Sánc nevű városrésze 222, 266 Nagykanizsa-Sánc (régészeti lelőhely) 85, 9i, 97, 100 Nagykanizsa-Teleki utca 114 Nagykanizsa-Zsidótemető 171 Nagykanizsai járás 85, 146 Nagylengyel 74 Nagypáli 173 Nagypáli-Petőfi utca 171 Nagyrada 188 Nagyrécse 85, 93, 115, 122, 156, 191, 318, 321, 344 (Nagy)Récse 222, 268, 321 Nagyvajda 270 Naissus (Nis) 155 Nádasd 277, 354 Nádasd vára 346 Nándorfehérvár 241, 243, 389 Nedao folyó 149 Nedölce 292 Nemphti (= Lenti) vára 360, 379 Nemti (= Lenti) 229 Neuburg vára 243 Németi 248 Németország 226 Németujvár 232 Nimig 232 Nis (Naissus) 155 Noricum 115, 120, 122, 150, 151 Noszvaj-tó 69 Ny Nyárasd 236 (Nyerges-)Ujfalu 236 Nyék (Tolna vm) 231 Nyitra 187 Nyitra vármegye 300 Nyugat-Pannónia 120, 122 Nyugat-Zala 304, 343 O, Ó Óbornak 48 Oltárc 48, 220, 222, 223 Oltárc-Márkihegy 97 Orbász 236 Oriens 171, 184, 186, 187 Ormándhida 247 Ormándhida nevű birtok 248 Ormándpuszta 71, 73, 74 Ormoz 200. old. 132. jegyz. Oroszország 226 Orosztony 70, 303 Orosztó 303 Ortahu 185 Osijek (Eszék, Mursa) 145, 278, 372, 384, 389, 390 Ozora vára 279 Ozorai várkastély 254, 255 Ónod 281 Ö, Ő Ördög-árok 291, 367 Ötvös 261, 278 Őrség 45, 47, 70 Őrtilos 45, 51, 52, 68, 69, 220, 222 Őrtilos melletti Szent Mihály kápolna 45 P Pacsa 222, 303, 343 Paderborn 168 Pakod 217 Palin 90, 91, 222, 227, 229, 244, 257, 262, 264, 267, 269, 275. old. 379. jegyzet, 296, 324, 331, 337, 338, 364 Palini-halastó 26 Palini-patak 25 Palota 281, 299, 384 Palotai vártartomány 299 Pamlén, Pamlény (= Palin) 223, 232, 269, 294, 338, 339 Pannónia 115, 117, 118, 119, 122, 125, 145, 146, 149, 151, 155, 156, 163, 164, 169, 170, 171, 184, 186, 187, 192, 217, 218 Pannónia Inferior 170, 171 Pannónia Prima 115, 145, 146, 150 Pannónia Secunda 148, 149, 150, 151, 153 Pannónia Sirmiensis 151 Pannónia-Superior 115, 170, 171 (Pa)polcha nevű birtok 248 Pat 73, 226, 246, 248, 261 Pat (Poch) nevű birtok 246 Pál (Esztergom vármegye) 236 Páld 236, 246, 261, 264, 275. old. 379. jegyzet, 296, 338 Páldpuszta 275. old. 279. jegyzet. Pápa 279, 282, 314, 317, 326, 328, 329, 331, 358 440 Mutatók Pátró 222 Peleske 288, 315, 318, 322, 323, 330 Peleske vára 360, 379 Peloponnesosi-félsziget 154 Pemlén (= Palin) 269 Perenye 247, 275. old. 379. jegyzet. Pereszteg 232 Perlak 257 Perneziháza ld. Bernátháza Petowa (Pettau, Ptuj) 186, 292 Petrivente 87, 270 Petronell (Carnuntum) 169 Petrovci (Bassiana) 149 Pettau (Ptuj, Petowa) 186, 292 Pécs 198. old. 56. jegyz., 279,280, 324, 327,339, 354, 365, 366, 368, 372, 384 Pécs-Kertváros 200. old. 144. jegyz. Péterfalva 227, 268 Pink 232, 269 Pivári malom 227 Pivári utca 268 Poch (birtok) 236, 246 Poetovio (Petowa, Pettau, Ptuj) 115, 117, 120, 186, 292 Pogányszentpéter 47, 260 Pogányszentpéteri halastavak 68 Pohorja (Bacher) hegység 119 Posada 233 Postojna 292 Potyli-patak 227, 229, 267, 268 Pozsega (Slavonska Pozega) 324, 355 Pozsega vármegye 288 Pozsony 278, 305 Pozsony vármegye 236 Pó völgye 187 Pókaszepetk 160, 162, 171, 173 Pózva 229 Pölöske 229, 231, 257, 278, 362 Pölöske-patak 146, 153, 189, 344 Pölöske vára 278, 321, 344, 360, 361, 363, 377, 379, 387 Pölöskefő 220 Pölöskeszeg 229 Prága 305, 328 Prelog 165, 171 Preslav 164 Principális-csatorna 26, 68, 69, 98, 117, 119, 153, 156 Principális-csatorna völgye 51 Principális-völgy 16, 18, 21, 23, 220 Ptuj (Pettau, Petowa, Poetovio) 115, 117, 120, 186, 292 Puszta 393. old. 37. jegyzet. Pusztaederics 47 Pusztamogyoród 223 (Puszta-)Szentpéter erődítménye 360 Q Quartinaha 185, 186, 192 R Rada 338 Radgona (Radkersburg) 163 Radkersburg (Radgona) 163 Rajk 222, 228, 359 Rajk vára 303, 313, 318, 321, 327, 335 Rajna 100, 105, 148, 163 Rakica 226 Ramocsa 220 Raszina 236, 278 Raszinya 278 Ravenna 150, 155 Rába 45, 105, 168, 169, 171, 186, 192, 280, 288, 321, 323, 341, 359, 360, 377 Rádó 222 Regensburg 168, 169, 170, 184, 185, 186 Reginumartesdorf (Reginwartesdorf) 185 Reginwartesdorf (Reginumartersdorf) 185 Remete-Szent-Péter 260 Remeteszentpéter 236, 246 Résznek 229 Reszneki erősség 241 Rezi 105, 108 Récéskút-sziget, Zalavár 188 Récse 222, 227, 232, 237, 244, 261, 267, 270, 288 Récse-Szentkereszt 237 Rédics 47, 324 régi vásártér 311 Rigyác 87, 129 Rijeka 169, 292 Rinya 288, 345 Rinya-lapály 45 Romlott-vár 85, 344 Romlottvár 73 Rosdorf 185 Rov vára 240 Rozgonyi utca 265 Róma 104, 185, 187, 260 S Saale 165 Sabaria (Szombathely) 192 Sabarium (Szombathely) 169 Salapiugin 192 Salla (Zalalövő) 115 Salzburg 163, 184, 186 St. Margarethen 200. old. 132. jegyzet Sand 156, 304 Sarmassy kastély 315 Savaria (Szombathely) 115, 168, 173 Savia 145, 148, 150 Ság (Ipolyság) 299 Ság (Liszó határában) 220, 222, 275. old. 379. jegyzet. Ság (Somogy vármegye) 236, 246, 262, 294 Ság (Ujudvar-Gelse térségben) 220 Sánc 222, 267 Sárfő 236 Sárkánysziget 271. old. 20. jegyzet, 324, 340 Sárkánysziget puszta 344 Sárkánysziget vára 313, 321, 335, 344 Sárkányszigeti erődítmény 359 Sármás (ma Sormás) 339 Sárvár 220, 232, 241, 242, 243, 248, 254, 259, 261, 262, 277, 278, 279, 291, 293 Sárvár vára 240, 278, 279 Scarbantia (Sopron) 198. old. 82. jegyzet Scarniunga 149 Sclavinia 170 Segesd 239, 290, 302, 303, 321, 324, 325, 327, 328, 329, 340 segesdi vár 363, 372, 376 Semjénháza 91 Semptér vár 243 Serdica (Szófia) 155 Setétkerék-puszta 71 Siena 240 Siklós 278, 355, 384 Simon nevű birtok 246 Simoni (ma Somogysimonyi) 312 Simontornya 240, 255, 279, 329, 384 Simontornya vára 279 Singidunum (Belgrád) 150, 154 Sirmium (Srmska Mitrovica) 149, 151, 154, 163, 171, 184, 187, 192 Sisak (Siscia, Sziszek) 114, 170, 171, 184 Siscia (Sisak, Sziszek) 114, 170, 171, 184 Skythia Minor 153, 156 Slavonska Pozega (Pozsega) 355 Sobur nevű rábaközi birtok 230 Somló 52 Somogy vár 221 Somogy vármegye 46, 71,226, 230, 232, 236, 244, 246, 247, 248, 262, 269, 282, 288, 290, 292, 315, 337, 339, 341, 342, 354, 356, 360, 364, 372 Somogycsicsó 275. old. 379. jegyzet, 278 Somogysimonyi 312 (Somogy) Szentpál 268 Somogyzsitva 341 Sopron (Scarbantia) 104, 198. old. 82. jegyzet, 291, 388 Sopron vármegye 229, 232, 235, 236, 239, 240, 242, 243, 246, 313 Sorgues 259 Sormás 51, 52,115,117,222, 247, 262, 275. old. 379. jegyzet, 295-337, 338, 339, 356 Sormás vára 346 Sormás-Hidegkúti forrás 171 Sormás-Hidegkúti forrás dűlő 118 Sormás-Hosszudűlő 107 Söjtör 47, 117, 173, 182 Söjtör-Petőfi utca 171 Spittal 164 Spizzun 185 Srebrenica 354 Srmska Mitrovica (Sirmium) 149 Stájerország 219 270, 279, 314, 319, 322, 340, 345, 346, 362, 377 Staré Mésto 188, 191 Stinisnyák vára 243 Stridon 145 Strogomin 185 Stubica 313 Sugár út 265 Mutatók 441 Surd 222 Süly 222 Sümeg 279 Sümeg vára 325, 360 Syman nevű birtok 248 Sz Szabadhegy 229 Szabar 223 Szabolcs vármegye 371 Szakadat 288 Szalafő 231, 235 Szalónak 232, 242 Szarvkő vára 235, 240, 254 Szatmár vármegye 371 Szászvár 354 Száva 115, 146, 154, 169, 184, 278 Szegede 247, 264, 275. old. 379. jegyzet. Szeglaki-Szentmiklós (birtok) 237, 246 Szeglaki-Szentmiklós (falu) 246 Szeglakszentmiklós 270 Szekcső 354 Szemenye 223, 257, 318, 320, 322, 332 Szemenye vára 346, 359, 360 Szemere 276. old. 454. jegyzet. Szemet 236 Szentbalázs 315, 325, 344, 350 Szentbalázs vára 344 Szentgotthárd 377 Szentgrót 279, 286, 360, 364, 365, 379, 393. old. 37. jegyzet. Szentgrót vára 346, 360, 361 Szentgyörgy 223, 268, 269, 275. old. 379. jegyzet, 294, 296, 315, 338 Szentgyörgy (Mura mellett) 263 Szentgyörgy nevű birtok (ma Szentgyörgyvári szőlőhegy) 237, 244, 269 Szentgyörgy vára 277. old. 505. jegyzet, 286, 313 Szentgyörgyvár 279, 360, 379, 393. old. 37. jegyzet. Szentgyörgyvári hegy 222, 269 Szentjakab erődítmény 313 Szent Jakab góré (őrház) 318, 346 Szent Margit föld 227 Szent Mihály kápolna Őrtilos mellett 45 Szentmihály 315 Szentmihályi rév 257 Szent-Miklós 393. old. 37. jegyzet. Szentmiklós (későbbi nevén Somogy- szentmiklós, majd Miklósfa) 223, 267, 270, 367 Szentmiklós vára 340, 345 Szentmiklósi erőd 223, 235, 250. old. 254. jegyzet, 270, 323, 344, 345, 360 Szentpál 236, 246, 264, 275. old. 379. jegyzet, 294, 296 Szentpéter 260, 261, 262, 264, 268, 275. old. 379. jegyzet, 292, 294, 296, 338 Szentpéter erődítménye 360 Szentpéterfa 249 Szentpéterfölde 76, 220 Szentpéterur 222 Szennyesi dűlő 171 Szenyér 304 Szepetnek 87, 222, 224, 244, 257, 263, 275. old. 379. jegyzet, 294, 295, 300, 314, 337, 338, 339, 356, 364 Szepetnek-Bánfapuszta 156 Szerémség 105, 151 Szécsény 290, 303 Szécsisziget 360, 393. old. 37. jegyzet. Szécsisziget vára 346, 359, 360, 379 Székesfehérvár 240, 257, 279, 299, 329> 356, 357, 358, 384, 387, 388 Széplak 230 Szévíz 220 Szévíz-patak 146, 153, 189, 220, 343, 344 Sziget 248, 292 Sziget (Gelsesziget) 246 Sziget (Sárvár) 240 Szigetvár 279, 282, 283, 284, 288, 290, 293> 296, 300, 301, 303, 312, 315, 318, 321, 326, 327, 329, 339, 354, 358, 359, 363, 372, 375, 376, 384 Szigetvár vára 366, 395. old. 164. jegyzet. Szigliget 229, 362 Szilézia 320 Szir-Darja 145 Sziszek (Sisak, Siscia) 114, 170, 171, 184 Sziszek vára 325 Szlavónia 87, 232, 257, 279, 280, 384 Szlovákia 90, 93, 98, 101, 173 Szlovénia 359 Szobor 230 Szogdia 153 Szombathely (Savaria) 169, 170, 288, 322, 358, 359 Szombathely (Kanizsa mellett) 258, 263, 264, 265, 275. old. 379. jegyzet, 291 Szombathely utca 266, 291 Szovát 235 Szófia (Serdica) 155 Szőcsény vára 341, 342 Szőcsény-puszta 341 Szőcsényi erődítmény 359 Sztenyisznák vára 278 Sztrigó vára 229 Szucsava 239 Szúnyog domb 367 T Tamási vára 279 Tanais ld. Don Tapolcai járás 90 Tarnak 393. old. 37. jegyzet. Tarsatica (Trést) 169 Tata 279, 281 Taugast 153 Tárnok erődítménye 360 Tárnok vár 34 Tátika 229, 279 Temesköz 170 Termperch 185 Ternitz 357 Thessalonike 154, 155, 156 Thrákia 154, 155 Thüringia 153, 155 Tilmitsch 219 Timok 170 Tisza 74, 155, 156, 169, 170, 217 Tiszántúl 187 Toharisztán 153 Tokaj 281 Tolmács 220, 222 Tolna (mezőváros) 299, 329, 339 Tolna vármegye 229, 231, 242, 243, 279, 315, 354, 356 Tolna vármegyei várak 279 Tomea (Tomi) 154 Tomi (Tomea) 154 Topráklik (külváros) 367, 368 Topusko 292 Tormafölde 48, 68, 69, 73 Tormafölde-Vétyem-puszta 73 Tornyiszentmiklós 47 (Tornyi)szentmiklós 332 Tótfalu 360 Tótfalu (Vas vm) 379 Tótfalu nevű birtok 246 Tótszentmárton 223, 246 Tótszerdahely 223 Tótszerdahely-Szentmihályi dűlő 191 Törökkoppány 324 Tői 248, 259, 263, 264, 267, 268, 270, 275. old. 379. jegyzet, 361 Tőli erőd 346 Traismauer 184 Treisma 184 Trést (Tarsatica) 169 Triest 292 Tudleipin 163 U, Ú Udvarhely 303 Ukrajna 156 Újnép 262, 264, 275. old. 379. jegyzet, 294, 338, 339, 364 Újudvar 115, 117, 222, 223, 227, 232, 246, 249, 259, 262, 263, 269, 270, 271, 275. old. 379. jegyzet, 294, 295, 296, 321, 322, 323, 327, 330, 337, 338, 339, 356, 359, 364 Újudvar vára (a mai Korpavár) 344 Újudvari erőd 323, 326, 335, 340 Újudvar-Zsidóföldek dűlő 119 Újvár 344 Új-Zrínyivár, Újzerinvár 394. old. 109. jegyzet. Ü Üllő 222, 275. old. 379. jegyzet. V Vajda 222, 223, 270 Valchau folyó 184 Vakum 146 442 Mutatók Valéria tartomány 148 Várasd (Varazdin) 165, 236, 280, 357 Varazdin (Várasd) 165, 236, 280, 357 Varászló 236, 246, 248, 261 Varjas nevű birtok 47 Vas vármegye 45, 217, 229, 232, 236, 239, 240, 241, 242, 243, 249, 255, 261, 277, 288, 306, 321, 323, 326, 335, 346, 362 Vasi-hegyhát 67 Vasmegyericse vára 243 Vasvár 220, 257, 344 Vág 165 Vágóhíd utca 367 Válicka 220 Vár utca 312 Várad 371 Várhely puszta 344 Váró 222 Váró föld nevű birtok 237, 246, 268 Váró nevű föld 227 Várpalota 198. old. 56. jegyz. Vásártér, régi 311 Velence 239, 292 Velih (Válicka?) 192 Velike 279 Velike vára 243, 278, 279 Vend-vidék 47 Venéce 232, 267, 268, 270, 275. old. 379- jegyzet, 294, 338 Vente (ma Petrivente) 270 Vereckei-hágó 162 Veszprém 221, 246, 280, 281, 285 Veszprém vára 280 Veszprém vármegye 90, 241, 242 Végles vára 254, 255 Viminacium (Kostolac) 154, 155 Vindija 165 Vindobonum 149 Vindomina 149 Vinkó vei (Cibale) 151 Visegrád 221 Visszafolyó patak 371 Visztula 145 Vitány vára 243 Vízvár vára 288 VI tava völgye 164 Volga 153 Volhynia 164, 165 Vörrü 222 Vörs 151, 173, 182, 188 Vörs-Papkert 17T W Weride 185 Weritae 185 Wien 149 Wogastisburg vára 156 Wyuoda (Vajda) 270 Y Ybbs168 Ysabor falu 230 Ysobur rábaközi birtok 230 Z Zadar 173 Zagoria 236 Zala (folyó) 45, 50, 117, 119, 164, 165, 166, 170, 171, 184, 187, 192, 217, 219, 220, 223, 255, 257, 269, 321, 340, 341, 343, 346, 360, 361, 377, 384 Zala vármegye 45, 46, 52, 57, 97, 160, 217, 221, 223, 226, 229, 231, 239, 241, 242, 243, 246, 262, 264, 277, 282, 283, 285, 288, 293, 304, 308, 311, 313, 323, 324, 325, 335, 337, 339, 344, 354, 359, 364, 377 Zala-völgy 325, 346, 360 Zalaapáti 45, 117 Zalabaksa 220 Zalabér 321, 360 Zalaegerszeg 332, 344 Zalaegerszeg Új kaszárnyánál (Petőfi laktanya) feltárt temető 171 Zalai-dombság 67, 220 Zalai-dombvidék 47 Zalakaros 47, 156, 74 Zalakomár 47, 71, 73, 75, 160, 162, 173, 189, 217, 226, 227, 342 Zalakomár-Kápolna-puszta 191 Zalakomár-Lesvári dűlő 160 Zalakomár-Ormánd-puszta 247 Zalakomári Természetvédelmi Terület 52, 73 Zalalövő 47, 115, 346 Zalamerenye 51 Zalamerenye-Gyöp 191 Zalaszabar 47 Zalaszabar-Borjúállás-sziget 188, 191 Zalaszabar-Dezső-sziget 188, 189 Zalaszabar-Kisesztergály 188 Zalaszentbalázs 324 Zalaszentbalázs a' Tót Mihálok rétje 156 Zalaszentbalázs-Tsz istálló 156 Zalaszentgrót 105, 148, 265 Zalaszentgrót-Szabadság utca 146 Zalaszentgróti téglagyár 217 Zalaszentiván 331 Zalaszentiván-Kisfaludi-hegy 220 Zalaszentjakab 47, 74, 191, 223, 346 Zalaszentjakab-Rózsavízi dűlő 156 Zalaszentmihály 105 Zalavár 163, 164, 187, 189, 217, 221, 278, 302, 318, 321, 343, 360, 362, 379, 384 Zalavár-Balatonmagyaródi hát 221 Zalavár-Kövecses-sziget 188 Zalavár-Rezes-sziget 188 Zalavár-Vár-sziget 184, 188, 189 Zalavég 331 Zaszlop vára 240 Zágráb 223, 236, 292 Zágráb vármegye 313 Zákány 45, 46, 52, 68, 69, 73, 222, 244, 255, 257, 278, 292, 303, 354, 364 Zákány vára 278 Zápolya-patak (ma Potyli-patak) 222, 227, 229, 267, 268 Zára 236 Zengg 292 Zengg vára 243, 328 Zimány 222, 264, 275. old. 379. jegyzet. Zólyom 254 Zöbernbach 184 Zrínyi Miklós utca 265, 266 Zrínyi-Újvár 367, 371, 372. old. 30. kép. 374, 377, 379, 394- old. 109. jegyzet. Ztradach 185 Zs Zsigárt (ma Zsigárd-puszta) 260, 270, 275. old. 379. jegyzet. Növénynevek mutatója A, Á acsalapu 50 aegopodium podograria-bükkös 49 aremonia 47 asperula odorata-bükkös 49 B babér boroszlán 50 bangó 51 békaliliom 51 békaliliomos-égerláperdők 51 bíboribolya 47 bókoló fogasír 48 bókoló gyöngyperje 49 borostyán 47, 49 borostás sás 47 boroszlán 45 borzas len 47 buglyos szappangyökér 51 bükk 47, 48, 49, 50 bükkös 47, 48, 49, 50, 52 bükksás 49 C carex pilosa-bükkös 49 ciklámen 48, 49 CS csalánlevelű harangvirág 49 cseplesz lucerna 47 cseres tölgyes 51 csertölgy 48, 49, 50, 51 csigolya fűz 50 csipkeharaszt 52 D délvidéki méhfű 49 délvidéki perjeszittyó 48, 50 Mutatók 443 E, É egybibés galagonya 50 egy virágú gyöngyper je 49 enyves éger 51 erdei angyalgyökér 51 erdei fenyő 47 erdei fenyves 47, 51 erdei ibolya 48 erdei iszalag 49 erdei liliom 48 erdei madársóska 50 erdei nenyúljhozzám 50 erdei pajzsika 50 erdei sás 50 erdei sédbúza 47 erdei szálkaper je 49 erdei szellőrózsa 47 erdei szélfű 50 erdei tisztesfű 50 erdei varázslófű 50 erdei viola 50 ezüstperje 48, 51 édeslevelű csüdfű 49 éger-ligeterdő 48 égeres 47 égeres láperdő 50 égerláperdők 51-52, 73 égerláperdők Nagykanizsa környékén 47 égerligetek 50 F farkasölő sisakvirág 48 fehér fűz 50 fehér pimpó 51 fekete zászpa 47 fényperje 51 fonalas csenkesz 47 füstiké 47 fürtös gyűrűvirág 52 G genyőte 47 gombernyő 49 GY gyertyán 47, 48, 49, 50 gyertyános tölgyes 47, 73 H hagymás fogasir 48, 49 hamvas szeder 50 havasalj i aggófű 47, 50, 51 hármaslevelű szellőrózsa 47 hárs-kőris szurdokerdők 50 hegyi árvalányhaj 51 hegyi juhar 48, 49 hegyi szil 48, 49 hegyi zergevirág 50, 52 hínárfajok 52 holarktikus flóra birodalom 46 homoki csenkesz 51 homoki csenkesz társulás 51 homoki zöldhúr 51 homoki zsellérke 51 homokpusztai gyeptársulások 51 hólyagfa 49 hóvirág 48 hölgypáfrány 50 I indás ínfű 50 J jerikói lonc 47, 50 K kakasmándikó 45, 46. old. 1. kép, 52 kamlógyertyán 52 kanrépa 49 kapotnyak 49, 50 kecskeruta 45 keleti szarkaláb 47 kereklevelű körtike 47 keserű vagy acsalapu 50 keserűlapus társulások 50 késői pitypang 47 kígyógyökerű keserűfű 52 királyné gyertyája 47, 51 kislevelű hárs 50 kisvirágú hunyor 47, 48 kocsányos tölgy 49, 50 kocsánytalan tölgy 47, 48, 49, 50, 51 kalokán 52 kövi pimpó 45 közönséges gyertyánfa 49 kunkorgó árvalányhaj 51 L lápi pitypang 52 leánykökörcsin 47 ligeti perje 49 lónyelvű csodabogyó 47 M madárcseresznye 48, 49, 50 magas kőris 50 magyar csenkesz 51 magyar kőris 75 magyar szappangyökér 51 magyar varfű 49, 50 medvehagyma 50 mezei juhar 49, 50 mézgás éger 50 molyhos szeder 47 N nagyvirágú lednek 47 naprózsa 51 NY nyári füzértekercs 51 O, Ó olocsány csillaghúr 49 orchideafélék 51 óriás rozsnok 51 P pamatos ökörfarkkóró 51 pézsmaboglár 49 pici bükköny 47 pillás perjeszittyó 47 pirítógyökér 48, 50, 52 piros pozdor 51 pitypanglevelű zörgőfű 52 podografű 50 pofok árvacsalán 47, 50, 52 pokbangó 47 R rekettyefüzesek 52 rejtőké 51 rezgő sás 50 rigószegfű 52 ritkás sás 50 S salátaboglárka 48 saspáfrány 51 sárga árvacsalán 50 sárgaliliom 45 sátoros margitvirág 49 selymes sás 50 sűrű csetkáka 47 SZ szagos müge 49, 50 szakállas orbánfű 47 szakállas szegfű 47 szálkás zöldhúr 51 szártalan kankalin 48, 49. old. 3. kép. szeder 50 szelídgesztenye 47, 48, 50, 57. oi.d. 4. kép. szellőrózsa 45 széles pajzsika 51 szép zörgőfű 47 szibériai nőszirom 45 szőrös rekettye 47 szőrös sás 49 szúrós csodabogyó 50 T tarka lednek 50, 51 tavaszi lednek 49 444 télizöld meténg 49 tőzegeper 52 turbánliliom 48 U ujjas keltike 48 V vackor 49 vadkörte 49 vesszős fagyai 50 vidrafű 52 virágos kőris 51 virágos kőrisfa 47, 49 vizilófark 52 vörösgyűrűs som 50 Z zalai bükköny 45, 47, 48. old. 2. kép. zergeboglár 52 ZS zsombék sás 51 Állatnevek mutatója A, Á acsa 69 amőba 68 angolna 71 aranyos bábrabló 70 ágascsápú rákok 67 árvaszúnyog 68, 69, 70 ászkarákok 69 B bagócsok 70 balkáni fakopáncs 73 balkáni gerle 73 barna kánya 73 barna varangy 71 berki csiga 68 bíborbagoly lepke 70 borz 74 boszniai keresztes vipera 71 bögölyök 70 bölömbika 73. old. 2. kép. busa 71 búbos cinege 71 búvárbogár 69 búvárpoloska 69 bütykös ásólúd 72 bütykös hattyú 74 C cankófajok 72 cinegék 73 CS cserjés lágybogár 70 csiborfélék 69 csipkés sarlószövő lepke 70 csipkésszárnyú bíborbagoly lepke 70 csípőszúnyogok 69, 70 csővájó féreg 68 csuka 71 csuszka 73 D daru 74 dámvad 76 dülledtszemű pattanó bogár 70 E, É egerészőölyv 73 egyenesszárnyúak 69 egysejtűek 67 erdei béka 71 erdei fülesbagoly 73 erdei giliszta 68 erdei sikló 71 erdei szalonka 74 evezőlábú rák 67 ezerlábú 69 édesvízi medúza 68 énekes madarak 71 éti csiga 68 F fakókeselyű 73 fácán 76 fehér fűzbagoly lepke 70 fehérhátú fakopács 73 fehérüröm-csuklyásbagoly lepke 70 fekete gólya 71, 73 fekete harkály 73 fekete réce 74 festőkagyló 69 fogas jegyű liliombagoly lepke 70 fogoly 76 foltos aranybagoly lepke 70 foltosszúnyog 70 folyamicsiga 68 folyamkagyló 68 fonálférgek 68 földigiliszta 68 füleskuvik 73 fürge gyík 71 füstös púposszövő lepke 70 G gém 72 gímszarvas 74 gömbkagyló 69 görény 74 Mutatók GY gyapjasbogár 70 gyászcincér 70 gyöngybagoly 73 gyöngycsiga 68 gyötrő szúnyog 70 gyurgyalag 72 H harcsa 71 harkály 73 havasi cincér 70 hármasfoltú bagoly lepke 70 hártyásszárnyúak 69 hegyi unka 71 helicigonia illyrica 68 helicigonia setosa 68 hering 295 hermelin 74 héja 73 holdszarvú ganéjtúró 69 holló 74 homlokfogú csiga 68 homoki kis cserebogár 70 hosszúlábú mocsári béka 71 hőscincér 70 I ikerszelvényesek 69 ízeltlábúak 69 K kabasólyom 73 kandicsrák 67 karcsú lebegőkandics 67 karcsú mocsári csiga 68 karimás tányércsiga 68 kavics-csiga 68 kárász 71 kárókatona 72 kecskebéka 71 kerekesférgek 67 keresztes vipera, ld. boszniai kerti csiga 68 keszeg 71 kék galamb 73 kérészek 69 kétszárnyúak 70 kisasszony szitakötő 69 kis héja 74 kis hőscincér 70 kis légykapó 73 kis nádibagoly lepke 70 kis őrgébics 73 kis sólyom 73 kis vizibolha 67 kisrákok 68 kockás sikló 71 kontyos réce 72 kormorán 72 kormos varjú 72 Mutatók 445 korongos keresztszájú csiga 68 kócsag 74. old. 3. kép. kövi csiga 68 közönséges acsa 69 közönséges fialócsiga 68 közönséges óriáscsibor 69 közönséges varangy 71 közönséges vizicsiga 68 L lapos tavikagyló 69 lábatlan gyík 71 lápi póc 71 legyek 70 lepkék 70 levélbogarak 69 légivadász 69 légy 70 lótetű 69 lótücsök 69 lúd 72 lúdfajok 72 M macskabagoly 73 májmétejcsiga 68 menyét 74, 75. old. 4. kép. mezei nyúl 76 mezei tücsök 69 mocsári giliszta 68 mocsári szúnyog 70 mocsári teknős 71 molnárpoloska 69 mórpoloska 69 N nadályok 68 nagy borsókagyló 69 nagy gömbkagyló 69 nagy halfarkas 72 nagy kócsag 74. old. 3. kép. nagy tányéroscsiga 68 nagyfokú aranybagoly lepke 70 napállatka 67 nádi poszáták 73 NY nyest 74 nyurga ponty 71 nyuszt 74 O orvosi pióca 68 óriás acsa 69 óriás amőba 68 Ö, Ő örvös légykapó 73 őz 75 P pajzscsiga 68 papucsállatka 68 parti fecske 73 pettyes gőte 71 pisidium nitidum 69 poloskák 69 pontozott százlábú 69 poszáták 73 R ragadozó madarak 73 rajzos csiga 68 rágcsálók 71 rák 67 rákok 67 repce fénybogár 70 rezes futrinka 70 réti csík 71 rétisas 71, 73 rézsikló 71 róka 74 rövidcsőrű lúd 74 S sarki búvár 72 sarlós fecske 72 sárga hölgybagoly lepke 70 sárga szúnyog 70 sárgahasú unka 71 sárganyakú karimás ezerlábú 69 sáskafélék 69 sirály 72 sirályfajok 72 sisegő füzike 73 sólyom 73 SZ szalakóta 73 szarkalábbagoly lepke 70 szarvasbogár 70 szárcsa 72 szegélyes csíkbogár 69 szegélyes pattanó bogár 70 szitakötők 69 szívókás véglény 67 szürke égeraraszoló lepke 70 szürkésszélű apróaraszoló lepke 70 T tarajos gőte 71 tarka levélszövő 70 tavaszi zöldbagoly lepke 70 tavi kagyló 69 tavi kagyló (lapos) 69 tányércsiga 68 teknősalakú kerekesféreg 68 tengelic 72. old. 1. kép. T-betűs pávaszem 70 tompa folyami kagyló 68 tompavégű csiga 68 törékeny gyík 71 törékeny kagyló 69 tőkés réce 72 túzok 74 tükörponty 71 tüzeshasú unka 71 U ugartyúk 72 uhu 73 V vaddisznó 74, 76 vadkacsa 76 vadmacska 74 varangy 71 vaspondró 69 változékony tarkaaraszoló lepke 70 verőköltő bodobács 69 vidra 74 vipera 71 vízi botpoloska 69 vízicsiga 68 vízipoloska 69 vízisikló 71 víziskorpió 69 vöcsök 72 vörös trágyagiliszta 68 vörösfejű gébics 74 vöröshasú unka 71 vöröslő giliszta 68 Z zöld gyík 71 zöld levelibéka 71 zöld varangy 71 Tárgymutató A, Á Aba nemzetség 229 abodriták 170 adó, cigányoké 354 adó, királyi 300 adó, német 365 adószedő, vármegyei 280 adózása fazekasoknak 263 adóztatás, magyar, a török hódoltságban 363-365 adóztatás, török 338, 356 Adria-Kijev útvonal 156, 187, 193 Agyagosi család 230 akácos 48 akcse 356 alacsonyabb rendű gerinctelen állatok 67 446 Mutatók alajbég 387 alaprajz a kanizsai várról (1569 tájáról) 250 --kanizsai várról (1572.) 251 --kanizsai várról (1664??) 310, 336 --kanizsai várról (1687.) 387. old. 41. kép. alaprajza Kanizsa mezővárosnak (1582-1594 közötti időből) 265 Alapy Gáspár főkapitánysága (1573. XI.-1574. VIII. 9.) 312-314 alánok 145 alemannok 155, 156, 168, 169 allodium 223 Allya család, koroknai 342 Alsó-Ausztria marsallja 243 Alsó-Kerka-völgyi erődök 359 alsólendvai Bánfi (Bánffy) család 248, 346 --birtokok 257 --család 248 Andi család 268 Anhalti ezred 389 anta nevű politikai szervezet 162 anták 162, 164 anták országa 153 apátság Borsmonostoron 300 — Kapornakon 231, 300 — Keresztúron 226 — Pornón 300 — Zalaváron 225. old. 23. jegyzet, aquileiai patriarchátus 169 aranyműves 257 archibusier 326, 369 Arnulf nevére hamisított oklevél 163 Asszonyfalvi Ostfi család 230 asszonyok árverezése 362 augsburgi vereség 218, 230 Ausztriával folytatott kereskedelem 262 avar kor lelőhelyei Nagykanizsán és környékén (7. század) 167. old. 2. térkép. --vége és korai Karoling időszak lelőhelyei Nagykanizsán és környékén (8. század vége-840 körüf 183. old. 3. kép. avarok 151, 153, 154, 155, 156, 162, 163, 164, 165, 166, 168, 169, 170, 184, 191, 217, 218 avarok és szlávok 153-166 avaroknak az egész Kárpát-medencében egyeduralkodóvá válása (568-ban) 153 avar-szláv települések Nagykanizsa környékén 156, 162 Avignoni egyházmegye 259 ács 257, 366, 384 ágyúról a legrégebbi kanizsai adat 248 Ajazba mecset 368 ákosházi Sárkány család 271. old. 20. jegyzet, 344 Államszervezés kora. Az egyházi és világi közigazgatás kialakulása 220-222 állatvilág, természetes vegetációé 67 árverezése asszonyoknak 362 — lánvoknak 362 árverezése raboknak 362 átadása Kanizsa várának 1600-ban 334 — Kanizsa várának 1690-ben 389 B Babócsa újjáépítése 328 — várának felgyújtása 328 babócsai uradalom 364 badeni kultúra 91, 93 bagolyai Besenyő család 268 bagolyai Csontos család 268 bagolyai Kemény család 268 Bajcsa várának alaprajza (18. sz. vége) 34$. old. 25. kép. bajnai Both család 268, 269, 270, 344 bajor csapatok 374 Bajor hercegség 168 bajorok 154, 156, 166, 168, 169 Balaton és Dráva közötti főkapitányság létrehozása 288 Balaton-felvidéki várak 285 Balaton-Lasinja (I) 90, 91 Balaton Múzeum 191 barszéltek 153 basa háza Kanizsán 394. old. 93. jegyzet. Batthyány család 360 --fegyveres ereje 362 — István csákányi kapitány lakodalma (1577) 318 Bánfi (Bánffy) család, alsólendvai 248, 346 Bánfi-család, alsólendvai 248 Bánffy család 295 becsehelyi uradalom 247 beglerbég 353, 354, 356, 365 bekcsehelyi (becsehelyi) vámszedés 296 Bekcsényi főesperesség 223 belső vár, a Kanizsai várban 280, 284, 286, 308, 311 Bencés rend 187 Benedek-rendi apátság Kapornakon 343 --apátság Zalaváron 220 --kolostor Keresztúron (mai Murakeresztúron) 345 Beneventum hercegség 156 berény (török eredetű segédnép) 225. old. 25. jegyzet. „berki" majorság 296 berzencei aga 302 besenyő (török eredetű segédnép) 217, 219, 225. old. 22. jegyzet. — beáramlás 219 Besenyő család, bagolyai 268 Besenyő előnevű családok 268 besenyő támadás (895.) 217 bécsi dénár 264 bécsi Naturhistorisches Museum 193 bég 354 Bikács nemzetség 222, 227, 229, 233, 246, 267, 269, 270 Biliéi család 237 biritualis temetkezés 160, 173, 189 — temetők 165, 173, 189 birtokviszonyok, török 356 biturigok törzse 104 blokád 385 Bocskai felkelés 360 bogárfajok 69 Boldogságos Szűz tiszteletére szentelt várkápolna 248 bolerázi csoport 93 bolgárok 156, 169, 170, 171, 182, 184, 185, 186, 187 bolognai egyetem 277 — lépés (hosszmérték) 251 borárusitás 296 Bornemissza János főkapitánysága (1575. XII. 5 - 1577. IV. 19.) 316-319 borostyánút 115, 117, 149, 193 borsmonostori apátság 300 bortermelő falvak 262 bosnyák lakosság 368 boszniai pasa 353, 359 Boszniai vilajet 354, 355, 366 Both család, bajnai 268, 269, 270, 344 — Ferenc 268 Botszentgyörgy alaprajza (1569.) 341. old. 23. kép. Braun Rézmán főkapitánysága (1581- 1582) 233 Bresztóci család 230 bronzkori lelőhelyek 103. old. 11. kép. brucki tanácskozás 320, 321 budai királyi építkezések 254 — pasa 290, 302, 303, 304, 314, 324, 353, 354 — vezérpasa 360 Budai vilajet 353, 354 Bulcsú nemzetség 218 bulgárok ld. bolgárok Búzád nemzetség 223 búcsúengedélyek (1374, 1402) 258 bükkösök 47-50, 73 C Canius kereskedőcsalád 117 canonica visitatio (1554.) 259, 265 castellum 280 catalaunumi csata 148 cenzus 258 — fizetés napjai 262 cigányok adója 354 cirill írású irodalom 164 clafter 348. old. 116. jegyzet. Colon civitas 187 comes cím 271. old. 8. jegyzet. contrascriba 290 Conversio Bagoariorum et Corantano- rum 163, 164, 166, 184, 188, 192 cortina 282 CS csapadék 21-23, 52 Csapi család 270 csausz 355 Mutatók 447 Csák nemzetség 229 Csányi család 343 csont-mezei ütközet 242, 243 Csontos család, bagolyai 268 csontvázas temetkezés 107, 108, 114, 119, 122, 173, 189 --római kori 122 --a 7. században 160 — temetkezési mód 107 Csornai család 230 Csornai jelző az Osl nemzetségnél 232 csornai konvent 237 csurgói Keresztesek 227 D dákok 105 deftedar 354 De Rossó őrmester beiktatása „fend-rich"-ché 327 Délnyugat-Dunántúl növényföldraj zi beosztása 54. old. 2. ábra. Délnyugat-Dunántúl őskori kultúráiról időrendi táblázat 86 Délnyugat-Dunántúl természetes növénytakarója 55. old. 3. ábra. Délnyugat-Dunántúlon Zalai bükköny elterjedése 56. old. 4. ábra. délszláv lakosság beáramlása 356 Dél-Zala a 11-13. század közepéig 223-224 --állatföldrajzi jellemzése 67 --állatvilága 65-81 --földtani fejlődése 13 --legfontosabb növénytársulásai 47-52 --madárfaunája 71 --növényföldrajzi viszonyai 45-47 --növényvilága 43-63 Dél-Zalai bükkösök bogárfaunája 67 --erdőket fenyegető veszélyek 52 --illyricum 52 --térség a korai népvándorlás időszakában 153 diagonális út 115, 117 dicalis összeírás 264, 266, 291, 293 dicator 290 díván 353, 354 drabant 292, 297. old. 83. jegyzet. Dráva-Muraközi főesperesség 223 Dráva-Szávaközi szláv fejedelemség 170 drávai török flottilla 320 drinápolyi béke 301, 303 dudleb 164 du(d)lebek 162, 163, 164, 165, 166, 169, 191 du(d)leb-szlávok 162, 163 Dunántúl újkőkora 86 Dunántúli főkapitányság ketté választása (1566.) 288 dunántúli vonaldíszes kerámia kultúrája 87 (. .. )dúsfalva nevű birtokrész 248 dzsizje-adó 338, 354 E, É Egerszeg szandzsákja 355 Egervári család 242 Egri vilajet 353, 366 Egyesült Izzó 266 egyezmény Kanizsa 1690. évi átadásáról 389 egyházi élet 1567 és 1600 között 337 — intézményei a kanizsai végvárvonalnak 259-260 — közigazgatás kialakulása 220, 221, 223 — személyzet, török 355 — tized 247 egyházlátogatás (1554.) 259, 265 elfóldelése halottnak 107 elnéptelenedés 264 emlősök 74-76 erdőgazdálkodás 52 erdőket fenyegető veszélyek 52, 57 erdőpusztulás 57 eszéki híd felgyújtása 327, 372 --újjáépítése 375 etnikai összetétele a népességnek 222 égeresek 50, 52 égerláperdők 51-52 éghajlat 17-23 élelmiszeradó 262 életkörülményei Kanizsa lakóinak 258 építési ideje a kanizsai várkastélynak 254 építészek, törökök 365-366 éremlelet Kanizsáról, XIV. századi 231 F falukép a középkori Kanizsa térségében 224 fazekaskemence 117, 118 fazekaskorong 107 fazekasok adózása termékeikkel 263 fegyvercsiszár 257 fehérvári bég 321 Fehérvári káptalan 227 Felföld nevű gazdálkodási egység 263 felhőzet 17-18 felszabadító háború eseményei, és a kanizsai vilajet elfoglalása 384-392 felszín alatti vizek 26-30, 57 — kialakulása 15-17 felszíni vizek 23-26 „Fendrich"-ché beiktatása De Rosso őrmesternek 327 Ferabosco első terveként ismert alaprajz 307. old. 16. kép. — nevével jelzett alaprajz (1568. után) 284 Ferences kolostor Kismartonban 257 — kolostor Kanizsán (1418, 1423.) 259, 266, 336 — kolostor, kanizsai, megszűnése (1533?) 291 — templom (az újkori kanizsai) 267 Ferencrendi kolostor (középkori) 265 — kolostor Szemenyén 'mai Muiasze-menyén) 346 Ferencrendiek segesdi zárdája 303 félkultúr területek növényvilága 52 flottilla, török 320 forcheimi béke 186, 203. old. 225. jegyz. fortalicium 280 földfelszín kialakulása 15-17 földjáradék 262 — munkában 262 — pénzben 262 — terményben 262 földrengés Kanizsán (1403.) 365 — Kanizsán (1590.) 365 földtani felépítés 13-15 — felépítés és a felszín kialakulása 13-17 főesperesség 221, 223 főispán 230, 231, 236 főkapitány, második dunántúli 279 főkapitányi lakás, szállás 326, 336, 337 — protocollum 311, 328 francia zsoldosok török zsoldban 329, 333 Franciaország 259 Franciaországból jött katonai segítség (1663.) 372 Frank királyság 168 frank uralom 217 frankfurti birodalmi gyűlés 170, 184 frankok 151, 153, 154, 155, 156, 168, 169, 186, 187 Friauli őrgrófság 170 Furchenstich 91 füles bástya 304, 307 fürdő Kanizsán (1423.) 259 --római kori 118 --törökök által építettek 359, 368 füstgázok 52 G galamboki jobbágyok 258 Gáta-Wieselburg kultúra 97 Gávai kultúra 101 gelsei majorság 296 gepidák 149, 150, 151, 153, 155 Gergely mester 268 gerinces állatok 70-76 gerinctelen állatok 67-70 gerinctelen állatok, alacsonyabb rendűek 67 germán népek 155 gersei Pethő család 258 gesztenyések, ld. szelídgesztenyések Globlich János áruló német katona karóba húzása 327 góré (őrhelyül szolgáló kis építmény) 360 gótok 145, 146 göcseji bükktáj 47 göcseji flórajárás 47 gradoi zsinat 198 old 82 legyz grazi egyetem 277 Gubec Máté féle felkelés ji3 Gutkelcd nemzetség 229 448 Mutatók GY gyepű 218-220 gyepüelve 218, 220 gyepüőr 218 gyepiividék, 10-11. századi, emlékei 219. old. 1. térkép. gyepüvonal, Nagykanizsa környéki 220 —, zalai 219 gyertyános tölgyesek 50-51, 52 Gyovad nemzetség 267 gyógyszerész a kanizsai várban 326, 330, 334 Győr nemzetség 229 Győri beglerbégség 353 Győri főkapitányság 362 győri püspök 300 gyula (méltóság) 218 gyümölcsös kertek, törökök által létesítettek 366, 390 gyűrűsférgek 68 H „Hadinagyút" 257, 258 hadiszertár 265 hadnagy (tisztség) 222 Hahót nemzetség 219, 223, 226, 229, 269, 346 Hahót-Buzád nemzetség 286 hajdina 387 hajdú 360 halak 70-71 hallal adózás 263 halmazfalvak 191 halott elfóldelése 107 halomsír 117, 120, 122 halomsíros kultúra 98, 100, 104, 108 — temetkezés 104 Halstatt kultúra 104 hamvasztásos sír, középső rézkori 91 — temetkezés 108, 118, 119, 120, 122, 173, 189 — temetkezés a 7. században 160, 165 haramia (gyalogkatona) 326 harács 338, 356 harka (méltóság) 217 harmincados 300 határispánság 218 Határvédelem rendszere, a „gyepű" 218-220 hatvani bég 334 — országgyűlés 1525-ben 243 Haym Kristóf báró főkapitánysága (11594. VI. 1 - 1598. (?) :) 325-328 Hássági család 261 hász-birtok 354, 356 hedrehelyi kolostor 279 Heftalita birodalom 153 Hegyföld nevű gazdálkodási egység 263 helynevek, magyar eredetűek 222 —, szláv eredetűek 222 —, török eredetűek 222 Henyz nevű birtok 246 Herbotyai család 230 Hercuniates törzs, ld. kelta hercunia- tes törzs herulok 150 hetivásár Kanizsán 244, 258, 266 Héder nemzetség 229 hídvégi rév 343 Hídút részlete a kanizsai várból 255. old. 10. kép. hírlövő ágyú 279 — mozsár 360-362 hiteleshelyi tevékenység 223 Hiungnu birodalom 145, 153 homoki vegetáció 47, 51 honfoglalás 217-218 Honfoglalás és megtelepedés. A kalandozások kora 217-218 horvát bán hadi népe 329 — katonák 332, 358 Horváti család 239 horvátok 186 horvátországi hadak 372, 374 hospes 227 hospesek Komárban 226 Hosszútóti György alispán levele özv. Kanizsai Györgynéhez adóhátraléka tárgyában. (1516.) 247. old. 5. kép. hőmérséklet 18-19 hulladékgödör 90, 91, 95, 100, 102 hunok 145, 146, 148, 149, 153 hunok, gótok, longobárdok 145-153 huszárvár 281 hüllők 71 I időrendi táblázat Dél-Dunántúl őskori kultúráiról 86 igali vásár 362 illyr flóratartomány 46 illyrek 105 Illyricum 45 indiai fűszer 154 ingyenmunka a váraknak 364 Inkey-kápolna 95, 100, 107, 115, 117, 146 --melletti villagazdaság 115, 118, 122 iparosok 258, 292, 294 ispotály Kanizsán (1481.) 259, 292 Ispotályos lovagrend, ld. Johannita lovagrend itáliai hadak 356 — import 115 Ithmees nevű birtok Itinerarium Antonini 117 J javítási pénz 366 járvány 262, 269, 279, 291, 292, 294, 358, 369, 377 jégtörés 263, 293 Johannita lovagrend 223, 246 --jeruzsálemi rendháza 223 Johanniták monostora Újudvaron 223 jugurrus (avar főméltóság) 168 K kagán (avar főméltóság) 168 kalandozások kora 217-218 Kalauz 359 Kamara, ld. Magyar Kamara Kanizsa belső beépítése a török alatt 368 — blokádja és a kapituláció 385-393 — egyházi élete 1567 és 1600 között 337 — első említésétől a Kőszegiekig (1245-14. sz. elejéig) 226-229 — 1600. évi elfoglalása 330. old. 8. térkép. — 1690. évi átadásáról szóló egyezmény 389 — és a Kanizsai család a 14. század közepén (1330-1375) 235-237 — és az uradalom kiépülése (1323-1400) 244-248 — és környékének középkori úthálózata 263. old. 6. térkép — és vára története 1532-1554-ig 277-280 — és Zrínyi Miklós 369-379 — feladása 1600-ban. (Georg Keller metszete) 332. old. 20. kép. — feladása 1600-ban. (Wilhelm Peter Zimmermann metszete.) 333. old. 21. kép. — folyócskán átvezető híd (1493.) 249 — főkapitánya (1578.) 270 — főkapitányi székhely lesz (1566.) 288 — határában fekvő középkori települések 268-271 — helyzete az 1600. évi ostrom előtt 328-330 — iparosai 258, 292, 294 — kereskedelmi központtá válása 257 — képe a török korban 365-369 — kialakulásától a mezőváros virágzásáig (1245-15. század közepéig) 226-277 — király részére átadásának menete, és Thury György kapitánysága (1567. IX.-1571. IV. 2.) 299-304 — királyi kézen (1568-1600) 299-353 — környéki első török rablóportya (1546.) 279 — középkori topográfiájának vázlata 234. old. 3. térkép. --vára az írott emlékekben (1323- 1532) 248-250 — lakóinak életkörülményei 258 Kanizsa mezőváros 257-259 --(1532-1567) 290-294 --alaprajza (1582-1594 közötti időből) 265 --egyházi intézményei 259-260 --elpusztulása 335 --feldúlása 1574-ben 335 —— felgyújtása 1600-ban 331 --története 1567-től az 1600. évi elpusztulásig 335 — mezővárost a német katonaság felgyújtja 288 Mutatók 449 Kanizsa, mint név 222 —, mint víznév 222 Kanizsa neve 222-223, 226 --latin nyelvű forrásokban 222 — nevének 9. századi előzményei 192 — oppidumnak először nevezése (1409.) 258 Kanizsa ostroma és elfoglalása (1600. IX. 8.-X. 22.) 330-335 --1601-ben 358. old. 27. kép. --1664-ben 375. old. 31. kép, 376. old. 32. kép. — örökös grófja 243 — piackörzete 258 — plébánia-temploma 259, 347. old. 82. jegyzet. — település kialakulása (900-1245) 217-225 --középkori, elhelyezkedésének kérdései 265-267 — térségbeli középkori falukép 224 Kanizsa török katonasága 355 --kori lakossága 368-369 --uralom alatt (1600. X. 22.-1690. IV. 13.) 353-396 — és vára története 1532-1554-ig 277-280 — története a Nádasdyak uralma alatt (1532-1567) 277-298 Kanizsa vára átépíttetése Nádasdy Tamás által (1554-1559) 280-285 --1690-ben 392. old. 43. kép. --és környéke hadieseményei (1560-1567) 285-290 --Mátyás király kezében 242 --Nádasdy Tamás és özvegye kezén (1560-1566 nyara) 285-288 Kanizsa várának ostroma 1443-ban 248 --török általi átépítése 365-368 --újjáépíttetése az Udvari Haditanács által (1568-1587) 304-312 — visszafoglalása 384-393 — visszafoglalásának 1601. évi kísérlete 356-359 — visszavívásának 1664. évi kísérlete 369-379 kanizsai beglerbég 354 Kanizsai-birtok határai 1257-ben 228. old. 2. térkép. Kanizsai család címere 230. old. 1. kép, 243 --eredete (Az Osl(i) nemzetségtől Kanizsai Lőrincig) 229-233 --fénykora (1375-1428) 237-241 --leszármazási táblája 238 --őse 230 --történetének vázlata 1532-ig 235-244 — diákok a padovai egyetemen (1444.) 258 Kanizsai főkapitányság 1566-1600. 289. old. 7. térkép. -- 1590. V. 23-tól 1594. Vl-ig 324- 325 --létrehozása (Tahy Ferenc főkapitánysága), a vár kettős uralom alatt (1566-1567) 288-290 Kanizsai főkapitányság története 1567 szeptemberétől az 1577. évi hadügyi reformig 299-319 --története 1577-től 1600. október 22-ig 319-346 --története Thury György halála után (1571. IV.-1573. XI.) 312 — főkapitánysághoz tartozó végvárak 340-346 — fürdő (1423.) 259 — hetivásár 244, 258, 266 Kanizsai Imre Zala, Vas, Sopron és Veszprém megyék kapitányának aláírása 1458-ban 241. old. 4Jb. kép. kanizsai ispotály (1481.) 259 Kanizsai István püspök, szlavón helytartó pecsétje 236. old. 3. kép. — László főispán aláírása 1458-ban 241. old. 4Ja. kép. kanizsai majorság 296 — marhakereskedelem 292 — mecsetek 394. old. 86. jegyzet. — (murakeresztúri) apátság 227 Kanizsai nahije 354 kanizsai pasa 353, 356 — pasák száma 353 kanizsai plébános (1333.) 259 --(I554-) 259, 266, 291 — török és a zalai végek utolsó korszaka (1665-1686) 379-384 Kanizsai uradalom 240, 244-248, 260- 264, 294-296 --(1400-1550) 260-264 -- 1550-1567-ben 294-296 --falvai 260. old. 5. térkép --pusztulása, a vár ellátásának kérdései 337-340 --urbáriumai 249, 258, 259, 260, 261, 262, 266, 269, 270, 271, 292, 293, 338 kanizsai vámszedés 296 kanizsai vár alaprajza (1569. tájáról) 250 ---(1572.) 251 ---(1664??) 310, 336 --az írott emlékekben (1323-1532) 248 --átépítési tervrajza (1572.) 305. old. 14. kép. --első részletes leírása 280 --építésének ideje 233 --építési idejének és topográfiájának kérdései 233-235, 254 --és város 16. századi alaprajza 256. old. 11. kép --és város 16. századi alaprajzának mai térképre vetítése 281. old. 13. kép. --helyiségei és berendezési tárgyai (1549.) 280 --katonaságának ellátatlansága 288, 290 --katonáinak vallási megoszlása 320 --szerkezete és hadfelszereltsége 1566-ban 286-288 --meg nem valósult átépítési terve (1560-1570 körül) 306. old. 15. kép. kanizsai várban német zsoldosok (1566.) 288 — várban vallási háborúskodás 327 — várkastély ásatási alaprajza (1954-58) 249. old. 6. kép. — építési idejének kérdése 254-257 — várkastélyból és várból előkerült kőfaragványok 257. old. 7. kép, 252. old. 8. kép, 253. old. 9. kép. Kanizsai várról alaprajz (1569. tájáról) 250 --alaprajz (1572.) 251 ---(1664??) 310, 336 --metszetek 250 --rajz (1600.) 251 — vásárok 292 Kanizsai vilajet 353-356, 362, 366 --átszervezése 355 --elfoglalása 384 Kanizsaiak kismartoni várának alaprajza 256. old. 12la kép. — kismartoni várának és a városnak alaprajza 256. old. i2Jb. kép. — középkori vára 248-257 — utolsó évszázada (1429-1532) 241-244 — vámszedése Szentpálon 292 — várkastélyának régészeti maradványai 250-254 Kanizsához tartozó erődök 1578-ban 341 Kanizsán Ferences kolostor (1418, 1423) 259 — földrengések, ld. földrengés — katonai zendülés 244 --lázadás 312 — keresztül Komár irányából a zákányi révhez vezető út 244 Kanizsán lutheránus lelkész (1544.) 291, 337 — minaret 359 — tűzvész (1660.) 365, 371 Kanizsával szembeni főkapitányság 360, 361. old. 9. térkép. — szembevetett végvárvonal kiépülése és első korszaka (1601-1664) 359-363 kapitány 340 kapituláció 385 kapornaki apátság 231, 250. old. 266. jegyzet, 300, 312, 323, 339, 343 — benedekrendi apátság 231, 343 — monostor 229 Kaposvári nahije 304, 338, 354 — szandzsák 355 kapuadó 356 kapui báró 243 kapunálló 287, 297. old. 83. jegyzet kapuvári uradalom 240 karóba húzása Globlich János áruló német katonának 327 Karantán-szlávok 166, 170 Karoling birodalom 168, 187 — időszak, kései, lelőhelyei Nagykanizsán és környékén 194. old. 4. kép. --korai, lelőhelyei Nagykanizsán és környékén 183. old. 3. térkép. — kor 168-193 450 Mutatók Karoling kor korai időszaka 168-182 karosi jobbágyok 258 kaszálórétek 52 katafa 362 katonai zendülés Kanizsán 244 — lázadás Kanizsán 312 kaza 354 Kazár kaganátus 170 kazárok 156 kádi 354 kánoni látogatás 291 káptalan, fehérvári 227 károlyvárosi főkapitány 322, 369 kegyúri jog 246 kehidai megyegyűlés 1343-ban 237 keleti gótok 145, 149, 150 --zalai területeken 145 Keller, Georg 1600. évi metszete 336 kelta hercuniates törzs 105 — település 107 — temető 105 kelták Dél-Zalában 104-107 Kemény család, bagolyai 268 kereskedelem Ausztriával 262 kereskedő 257 Keresztelő Szent János templom 163, 184, 192 keresztelőegyház 221 Keresztesek Csurgón 227 — Székesfehérváron 223 keresztény lakók sírjai Mosaburg/ Zalaváron 188 kereszténység előre törése 122 Keresztúri apátság 226 keresztúri benedekrendi kolostor 345 Keszi (magyar törzsnév) 225. old. 22. jegyzet. Keszthely-kultúra 165, 166 kettős sír 160 kémek a kanizsai várban 326 kémszolgálat 327, 363, 371 Képes Krónika 233 Kéri gróf által készített leltár (1690.) 390 Kései Karoling időszak (Pribina és Kocel kora) lelőhelyei Nagykanizsán és környékén (9. század második fele) 194. old. 4. kép. késői bronzkor 98-104 — bronzkori lelőhelyek jegyzéke 102-104 --település 98 későhalomsíros-korai urnamezős korszak 98 későmagyarádi kultúra 98 késő neolitikum 87 — rézkor (: Péceli (Badeni) kultúra :) 91-93 késő rézkori kemence 93 --telep 93 — újkőkor (Sopot és lengyeli kultúra) 87, 90 — vaskor 104-114 — vaskori lelőhelyek 113. old. 18. kép. késővaskori lelőhelyek jegyzéke 114 késő vaskori kelta település 105 --települések 107 --temetkezések 107 kétéltűek 71 kézművesek 366 Khielmann András főkapitánysága, az új védelmi rendszer kiépítése (1577. ív. 19.-1581.) 319-323 kihaja 351. old. 310. jegyzet. Kijevi Évkönyvek 163, 164, 169 kimberek támadása 105 királyi adó 300, 384 — kápolna 223 — kúria 223 — udvarházak rendszere 223 Királyút 257 Kiredskháne börtön 368 kisapostagi kultúra 97, 98 Kis-Balaton tájvédelmi körzete 72 Kis-balatoni ásatások 85 kisberényi (iharosberényi) vámszedés 296 kiscsehi nagylepke faunája 67 Kis-Heflani család 230 kismartoni Ferences kolostor 257 kínai források 153 Kjár 366 Klafter 348. old. 116. jegyzet. Knysa terra 226, 227 Kocel korának lelőhelyei Nagykanizsán és környékén 194. old. 4. kép. — templomépítő tevékenysége 185 kocsmáitatás 339 kocsmáros 292 kolostor Hedrehelyen 279 — Kismartonban 257 — Porván 339 — Szemenyén 346 komári hospesek 226 — jobbágyok 258 — várjobbágyok 237 konstantinápolyi patriarcha 185 konstanzi zsinat 240 koppányi bég 321 Koppányi család 231, 233 Koppányi nemzetség 229 — szandzsák 280, 354 koraárpádkori soros temetők 217 korai bronzkor 95-97 korai bronzkori település 97 --temető 97 — halomsíros kultúra 98 — Karoling időszak lelőhelyei Nagykanizsán és környékén 183. old. 3. kép. — kelta leletek Zalában 105 — mészbetétes edények népének kultúrája 97 — neolitikum (Starcevo kultúra) 86, 87 — népvándorlás a Dél-Zalai térségben 153 — rézkor (Lengyeli kultúra III.) 90 — vaskor 104 korai vaskori település 104 --temető 104 korhasztásos temetkezés 173, 189 — temetkezés a 7. században 160 koroknai Allya család 342 kostolác típus 93 koszideri horizont 98 kovács 222, 257, 366 kótyavetye 324, 362 „Kölpény" törzsbeliek 219 körmendi ütközet 241, 242 környezetkárosítás 57 környezetszennyezés 69 Középkori Kanizsa település elhelyezkedésének kérdései 265-267 — települések Kanizsa határában 268-271 középkori topográfia 264-271 középső bronzkor 97 — neolitikum 86 — rézkor (Balaton-Lasinja (I) kultú-ra-Furchenstich kerámia időszaka 90 — rézkori temetkezés 91 — újkőkor 87 — vár, a Kanizsai várban 280, 284, 286, 308 közös hamvasztóhely (ustrinum publicum) 120 közigazgatás egyházi kialakulása 220, 223 — török 353-356 — török, kiépülése 353 — világi, kialakulása 220, 223 kőépítményes sír 120 kőépülettel is rendelkező település 117 kőműves 366 Kőrös-Starcevo-Cris néven összefoglalt műveltség 87 Kőszegi család 229, 233, 235 krainai szlávok 170 kultúrakácosok 51 kultúrterületek faunája 67 — növényvilága 52 kurdi horizont 101 kutrigurok 153 külső hostat 394. old. 93. jegyzet — vár, a Kanizsai várban 284 1. Lackfi család 255 Langobard királyság 151 langobardok 150, 151, 153, 155, 165, 168 lakatgyártó 292 lakatos 292, 293 lakosság a török kori Kanizsán 356 lakógödör 90, 93, 95 lakók életkörülményei 258 Landsknecht 320 La Téne kultúra 104 latin nyelvű forrásokban Kanizsa neve 222 latorkert 336 laxenburgi tanácskozás 379 lányok árverezése 362 leltár, amely a vár 1690. évi átadása után készült 390 Lengyel család 364 lengyeli kultúra 87 — kultúra I. 90 — kultúra II. 90 Mutatók 451 lengyeli kultúra III. 90 levélbarnulása bükkösöknek 56-57 levegő nedvessége 19-20 légnyomás, szél 20-21 lékai báró 243 liva 354 lovastemetkezés 160, 163, 173, 217 Lózsi-család 230 Lucafalu nevű birtok lukafalvi malom 361 lutheránus hit terjedése 270 M madarak 71-74 madárvédelem 71 magánkatonaság 341, 362, 369, 379 magyar adóztatás a török hódoltságban 363-365 — eredetű helynevek 222 — és német katonák közötti ellentét 301, 302 — honfoglalás 192, 193 Magyar Kamara 306, 338 — Madártani Egyesület Zalai Helyi Csoportja 71 — Nemzeti Galéria 224 — Nemzeti Múzeum 101, 119, 150 „magyar robot" 338 „magyar templom" Kanizsán (1587- 1594) 336, 337 magyar templom és hadiszertár 265 magyarok 187 — megszállják Pannoniát 187 Magyarország flórájának beosztása 53. old. 1. ábra. majorság 295, 296 Makó-Kosihy-Caka csoport 95 malmok 266, 269, 296, 339, 367, 384 Marcali család 258 marhahajtó utak 292 marhakereskedelem 45 markomman-szarmata betörés 115 martalóc 355, 369 májmétely 68 Mária Magdolna templom 246 mártonfai majorság 296 mecsetek Kanizsán 368, 394. old. 86. jegyzet. Mediterraneum 45, 105 megyei ispán 222 Mennybevitetett Boldogságos Szűznek szentelt kanizsai ferencrendi templom 259 Merowing királyság 168 metszetek a kanizsai várról 250 mezőcsáti kultúra 104 mezőgazdálkodás 52 mezőkeresztesi csata 328 MEZŐGÉP-székháznak is nevezett, Király utca 14. s^. alatti épület 265 Méri István ásatásai 235 mészáros 251, 293 mészkedvelő tölgyesek 51 minaret Kanizsán 359 mindszenti plébánia 267, 269 Mindszentnek tiszteletére emelt templom 268 mohácsi török katonaság 324 — vész 277, 280 molnár 292, 384 Molnári alaprajza (1569.) 342. old. 24. kép. morva szláv fejedelemség 170 morvák 165, 184, 186, 187, 217 Mosaburg/Zalavár magyar fennhatóság alatt 187 Mosaburg/Zalaváron lévő Keresztelő Szent János templom 163 mosaburgi keresztény sírok 188 Mórichely alaprajza (1569.) 341. old. 23. kép. Mórichely temploma 269 Mórichelyi család 258, 269 mórichelyi ütközet 302 — vám 244 mufti 354 mukata 354 mukrik 153 munkakötelezettség 262 (Mura)keresztúr alaprajza (1569.) 342. old. 24. kép. (Mura)keresztúri apátság 226 muromák 199. old. 113. jegyz. műtrágyák ártalmai 57 N Nagykanizsa alatti talajvíz 26-27 --termálvizek 29-30 — állóvizei 25. old. 9. ábra. — éghajlata 17-23 — és környéke a hun uralom időszakában 149 ---a keleti gót uralom és Odoa- ker alatt 150 ---a longobard időszakban 151 ---a 8. század végén, 9. század elején 171 Nagykanizsa és környékének avar kor végi és korai Karoling időszaki lelőhelyei 183. old. 3. térkép. ---kései Karoling időszaki lelőhelyei 194. old. 4. térkép. ---Kocel kori lelőhelyei 194. old. 4. térkép. ---korai avar-kori lelőhelyei 167. old. 2. térkép. ---középkori topográfiája 264- 271 ---népvándorláskori és kora középkori történetének összefoglaló ismertetése 193 ---népvándorláskori lelőhelyei 152. old. 1 térkép. ---Pribina kori lelőhelyei 194. old. 4. térkép. ---római kori úthálózata 115 ---természeti viszonyai 11-41 ---története az újkőkortól a római kor végéig 83-141 Nagykanizsa folyó- és állóvizei 25. old. 9. ábra. Nagykanizsa határában fekvő középkori települések 268-271 — hőmérsékleti adatai 18-19 — környékén kevert avar-szláv népes- ség települései 156 — környékének növénytakarója 45 — környékéről botanikai adatok 45 Nagykanizsa környéki avar-szláv népesség 162 --égerláperdők 47 --gyepűvonal 220 --homoki vegetáció 47, 51 --homokvidék 51 --települések a 9. században és a 10. században 171 Nagykanizsa levegő-nedvességi adatai 19-20 — rétegvizei 28-29 Nagykanizsa-Szombathely vasútvonal 311 Nagykanizsa tavai 26 — területe, és környékének politikai helyzete a 10. és 11. század fordulóján 221 — területébe és határába beolvadt középkori települések 267-271 — város területén fekvő egykori falvak 267-268 — vízföldrajza 23-30 nagykanizsai csapadékértékek 21 — légnyomás-adatok 20 — lószerszámlelet 217 — szélirányok 20 — talajtípusok 31-32 — talajviszonyok 30 Nagymartoni család 236 — nemzetség 229 nagyrévi kultúra 95, 97 --szigetszentmiklós-kisapostagi csoportja 97 nagyszombati országgyűlés (1547.) 279 nagyvezír 354, 363 nahije 304, 354 napsugárzás 17-18 — és felhőzet 17-18 napsütéses órák száma 17 Naturhistorisches Museum, Bécsben 193 Nádasdy család 379 Nádasdyak uralma Kanizsán 277-298 nedao-i csata 149 nedvessége a levegőnek 19-20 német adó 365 — és magyar katonák közötti ellentét 301, 302 — katonák által végzett pusztítások 293, 298. old. 141. jegyzet --fellázadása 327 --a Kanizsával szembeni főkapitányság váraiban 360 --temetője 366 Német lovagrend 320 német lovasság pusztítja a falvakat (1575) 3i6 — udvarbíró (1569.) 300 — zsoldosok Kanizsán (1566.) 288 népvándorlás kor lelőhelyei Nagykanizsán és környékén (378-380-568) 752. old. 1. térkép. 452 Mutatók nieder-altaichi kolostor 185 nikápolyi vereség 239 Nikephoros patriarcha krónikája 164 nini püspökség 186 növényfóldrajzi beosztása Dél-Dunántúlnak 34. old. 2. ábra. — viszonyok 45-47 növénytakarója (természetes növénytakarója) Délnyugat-Dunántúlnak 55. old. 3. ábra. növényvilág 43-63 Ny „nyelv fogás" 327 Nyitra környéki dukátus 221 nyitrai szláv fejedelemség 170 nyílkészítő 257 nyugatbalkáni flóratartomány 52 — flóraterület 46 nyugati gótok 145, 146 O, Ó officialisok 263 ogurok 153 oktatásügy, török 355 onogur 153 onogur-bolgár birodalom 156 oppidurrmzk nevezése Kanizsának először (1409.) 258 Orbán földje 227 Orosztony nagylepke faunája 67 országgyűlés, hatvani (1525. évi) 243 —, nagyszombati (1547.) 279 —, — 1618. évi 364 —, — 1662. évi 371 országos vásár 258 orvos hiánya a kanizsai helyőrségből 326 Osl nemzetség 229, 230 — nemzetség ágai 230 — nemzetségbeli Lőrinc kanizsai várnagyi és zalai alispáni tisztsége 236 — nemzetségbeli Lőrinc Zala vármegye alispánja által kiadott oklevél 1314-15. tájáról 231. old. 2. kép. Osl© nemzetség 230 Ostfi-család, asszonyfalvi 230 Óbudai prépostság 342 ó-olasz rendszerű építkezés 282 Ö, Ő örményesi hegyen pálosrendi remeték 255 — pálos kolostor 255 Ördög család, pölöskei 344 özvegyáldozat 160 P padovai egyetem 237, 258 pajzsgyártó 292, 293 pakodi sírlelet 217 palásti csata 299 pamléni (palini) plébános 269 Pannonhalmi apátság 364 pannóniai flóratartomány 45, 46 Pannoniát megszállják a magyarok 187 Paradeiser és társai kivégzését ábrázoló metszet. 334. old. 22. kép. — György főkapitánysága (1598. IX.-1600. X. 22.) 328-335 pasa (cím) 353 Passaui püspökség 169, 203. old. 225. jegyz. pati Török család 261 Pat (Poch) nevű birtok 246 pattanóbogár fajok 70 Pálos kolostor az örményesi hegyen 255 --Porván 339 Pálosok Szentpéteren 248, 260 Pálosrendi remeték az örményesi hegyen 255 Pápai beglerbégség 353 pápai hadsereg 357 — tized 244, 259 pecér 257 pemléni (palini) templom 269 Pen'kovka kultúra 164 Perneszy család 352. old. 363. jegyzet, perzsák 148, 154, 164 pestisjárvány (1509.) 262 — (1510.) 258 — (1542.) 279 — (I553-) 279> 294 — (1561.) 291, 294 — (1576.) 318 — (1643.) 369 — (1644.) 369 — (1656.) 369 Pethő család, gersei 258 Péc nemzetség 229 péceli (badeni) kultúra 91, 93 pécsi káptalani iskola 278 Pécsi szandzsák 338, 354 pécsi szandzsákbég 313 piackörzete Kanizsának 258 Pivári malom 227 plébánia, kanizsai 259 —, mindszenti 267 —, újudvari 338 plébánia-templom Kanizsán 259, 266, 337 plébános Kanizsán (1333.) 259, 286 --(I554-) 259, 269, 286, 291 Póch (lat) nevű birtok 236 Pornói apátság 300 porció 365 porkoláb 285, 286, 287 porvai pálos kolostor 339 possessio 244 pozsegai bég 321 Pozsegai szandzsák 354 pozsonyi Kamara 338 — szeminárium 45 pölöskei Ördög család 344 praedium 223, 244 praefectus 286, 296 Praeillyrico-Praenoricum 46 Praeillyricum 46 Praeillyricum faunajárás 67 Praenoricum 45, 46 Prága-Korcak kultúra 164, 165 prágai típusú kerámia 156 Pfeclav-Pohansk 191 prefectus 286 prédikátor 320 Pribina és Kocel kora 182-193 — korának lelőhelyei Nagykanizsán és környékén 194. old. 4. térkép. — megkeresztelése 184 — templomépítő tevékenysége 184 protocollum, főkapitányi 311 proviant-intéző 327 provisor 286, 290, 299 puhatestűek 68 puskapor (1457.) 248 puskaporos torony felrobbanása (1577. március) 309 R rabok árverezése 362 Rajki család 344, 352. old. 363. jegyzet, rajz a kanizsai várról (1600.) 251 Rajnai szövetség csapatai 375 rajnai szövetségi hadsereg 372, 374, 375 raszinyai ütközet 278 rác falvak 356 rája 368 Rátki család 364 reformáció terjedése 291, 337 regensburgi birodalmi gyűlés (1576. évi) 320 — érsek 184 Reinecke-féle kronológia 48 récefajok 72 régészeti maradványai a Kanizsaiak várkastélyának 256 rétegvizek 28-29 rézkor 90-95 rézkori hulladékgödör 90 — lakógödör 90 — lelőhelyek 94. old. 7. kép. — lelőhelyek jegyzéke 93-95 robot 262 rovargyűjtés 69 rovarok 69-70 Rozgonyi-család 242, 277 római egyetem 277 — kor 114-128 — kor rövid története Dél-Zalában 114-115 — kori csontvázas temetkezés 122 --halomsír (tumulus) 120 --koporsós temetkezés 122 --kőépítményes sír 120 --lelőhelyek 127. old. 26. kép. ---jegyzéke 128 --sírkő 119 --települések 117-119 --temetkezések 119-125 --úthálózat 115-117 — sánc 220 ruznamcse 353 rugiak 150 Mutatók 453 s sagad(ar) 149 salzburgi érsek, érsekség 184, 185, 186 Salzburgi püspökség 169 sanjü (északi hiungnu vezér) 145 Sasvár (Seszuvar) szigeti bég 324 ság (török eredetű segédnép) 225. old. 22. jegyzet, sánci gödrök 91 sándorházi iszpahi háza 394. old. 93. jegyzet. Sárkány-család, ákosházi 271. old. 20. jegyzet, 344 Sárkány család 352. old. 363. jegyzet sárvári uradalom 286 seborvos 257 sedria 249 segesdi ferencrendi zárda 303 Segesdi főesperesség 223 Schwendi Lázár császári fővezér, Thury György kapitány és Miksa király 309. old. iy. kép. Seszuvar, ld. Sasvár Siklósi szandzsák 355 simontornyai bég 321 sírkő, római kori 119 Somogyvár csoport 95 Somogyvár-Vinkovci kultúra 95 --kultúra lelőhelyei 97 Sopot kultúra 87 Soproni Állatvédő Egyesület 71 soproni polgárok 248 sorabok 170 spanyol örökösödés 377 — segédcsapatok 357 speyeri birodalmi gyűlés 277 stájer hadak 332, 356 — határ 360 — munkások 306 '— rendek 306, 374 Starcevo kultúra 87 Subic nemzetség 279 Suda-lexikon 169 summás adóztatás 364 Sylvester János Újszövetség-fordítása 291 Syman nevű birtok 248 Sz szabó 257 szakács 257 Szalók nemzetség 229, 247 szandzsák 354 szaracénok 164, 168 szarkofág 125 szarmaták 149, 150 szavirok 153 számtartó 290 Szántai család 230 szászok 151, 168 száznagyi tisztség 222 Szeglak birtok 270 szelídgesztenyések (1519, 1563) 263 — pusztulása 52 Szemenyeí család 230 szemenyei Ferencrendi kolostor 346 Szent Adorján templom (Mosaburg-ban) 187, 218 — Bertalan kápolna 248 — Bertalan templom 268 — Emmeramus templom 184, 186, 192 Szentföld felszabadítása 244 szentgotthárdi tábor 335 Szent György napi országos vásár 258 szentgyörgyi majorság 296 Szent Hrodbert (-Ruppert) templom Salapingin-nál 184 — István egyház Székesfehérváron 269 — István templom Ztradach-ban 185 — István vértanú temploma 185 — János evangélista temploma Quar-tinaha-ban 185 — János (johannita) lovagrend 232 — János kápolna az újudvari birtokon 259 — Kelemen templom Rómában 185 — Kereszt templom 226 — Kozma és Dómján tiszteletére emelt egyház 268 — Liga 384 — Lőrinc templom Termpech-ben 185 — Margaréta Szűz temploma Spiz-zun-ban 185 — Margit egyház 227, 232, 235 — Margit templom 259, 266 Szent Márton napi cenzus-fizetés 258 — Márton templom Treisma-ban (Traismauer-ben) 184 — Márton tiszteletére szentelt templom Pemlénben (Palinban) 269. Szentmártoni család 230 Szent Mihály napi cenzusfizetés 262 — Mihály templom Ortahun-ban 185 — Miklós kápolna 259, 266 — Miklós templom 246, 336 Szentmiklós középkori templomának helye 246 — Pál apostol temploma Wride-ben 185 — Péter templom Weritae-ben 185 szentpéterfai templom 249 szentpéteri pálosok 248, 261 Szent Vendel kápolna 342 szeráj 359 Szeremle kultúra 98 szeszgyár telke 311 Székesfehérvári káptalan 230 székesfehérvári Keresztesek 223 — Szent István egyház 269 szélirányok 20 Szienpi birodalom 153 szigeti bég 301, 315, 323, 344 — szandzsákbég 313 Szigetvár eleste 292, 339, 342 — ostroma 283 Szigetvári berberbégség 353 — szandzsák 338, 354 szkirek 149, 150 szklavének 154 Szkülitzész krónikája 218 szlavóniai szlávok 186 szláv eredetű helységnevek és víznevek 222 — fejedelemségek 170 szlávok 153-166, 169, 170, 171, 222, 223 szlovének 163 szolgabíró 226, 300 Szombathely temploma 265-266 szórthamvas sír 118, 119, 122 — temetkezés 108, 112 szőlőhegyek 262, 337, 338 szőlőkultúra 51 szpáhi 338, 356 szpáhi-birtok 356 Szűz Mária templom, Pribina székhelyén 184, 188 --templom Kanizsán (1374.) 259 --templom búcsúengedélye (1384.) 255 szvébek 149 szvéb-szarmata betörés 146 T takács 257 talaj elsavanyodása 52 talajok 30-34 — termékenysége 30, 32 talajpusztulás tényezői 34 talajtípusok Nagykanizsa területén 31- 32 talajvíz 26-27 tamir akcseszi 365 Tardi család 230 tatár hadak rablásai (1603.) 359 — könnyű lovasság dúlása (1600.) tatárjárás 226 tavak Nagykanizsa területén 26 település, kelta 107 —, késő vaskori 107 —, korai bronzkori 93 települések, római koriak 117-119 Temesvári vilajet 353 temetkezés, halomsíros kultúra idejéből 98, 104 —, késő vaskori 107-114 —, korai bronzkori 95 —, középső rézkori 91 temetkezések, római koriak 119-125 temető, német katonáké 366 —, törököké 366 templomok, melyeket Pribina építtetett 184 —, törökök 355 termálvizek 29-30 termények utáni adó 262 terményekben fizetés 262 terménytároló verem 95 természetes vegetáció állatvilága 67 természeti viszonyok 11-41 terra 226 téglasír 122 Theatrum Europaeum 367 Thury György kapitánysága (1567. szeptember-1571. április 2.) 299- 304 454 Mutatók Thury György Múzeum 46, 67, 325 Thury György karabélya 311. old. 19. kép. --pallosa 310. old. 18. kép. Thury Györgyről históriás ének 304 thüringek 151, 168 tielő törzsek 162 timár-birtok 356 timocanok 170 tivercek 164 tized 30, 339, 364 tizedjövedelmek 364 tizenötéves háború 366 --kezdete 325 --vége 360 tiznagyi tisztség 222 „Tolmács" törzsbeliek 219 topográfiája Nagykanizsának és környékének a középkorban 264-271 toscanai katonák 357 — segélycsapatok 357 Tóthfalu nevű birtok 246 tölgyesek, mészkedvelők 51 török adóztatás 338, 356 — alatti belső beépítése Kanizsának 368 — birtokviszonyok 356 Török család, pati 261 török egyházi személyzet 355 — eredetű helységnevek 222 — építészek 365-366 — iskolák 355, 368 — javadalmi birtokviszony 356 — katonaság Kanizsán 355 — közigazgatás kiépülése. Kanizsa és a kanizsai vilajet 353-356 — oktatásügy 355 — temető 366 — templomok 355 — uralom Kanizsán 353-396 törökkori Kanizsa képe 365-369 — lakosság Kanizsán 368-369 — temető (Újudvarnál) 224 törökök által épített fürdők 359 — által létesített gyümölcsös kertek 366 — első rablóportyája Kanizsa környékén (1546.) 279 — első támadása Kanizsa ellen (1530.) 258 törökvezető magyar parasztok 321 tőli kápolna 304. old. 417. jegyzet, trák-kimmér művelődési kör 102 tudun (avar főméltóság) 168, 164 türk nyelv 145 türkök 153, 154, 162 tűzdelt barázda díszítés („Furchenstich") 91 tűzvész, 1599. évi 337 —, (1660. évi) 365, 371 U, Ú uar-hun törzsszövetség 145 udvarbíró 222 —, német (1569.) 300 udvarházak, királyiak 223 Udvari Haditanács 282, 300, 301, 302, 309, 312, 319, 320, 327, 335, 363, 374, 388, 389 Udvari Kamara 316 Ulicek 164 urnamezős kultúra 98, 100 --fiatalabb szakasza (HA 2 -HB) 101-102 urnás temetkezés 119, 120 --a 7. században 160 utigur 153 újkőkor 86-90 újkőkori lelőhelyek 89. old. 4. kép. --jegyzéke 90 új-olasz stílusú bástya, ld. füles bástya Újszövetség-fordítás, Sylvester Jánosé 291 Újudvar erődjének leégése (1595.) 326 — vára 19. sz. eleji térképen 346. old. 26. kép. újudvari ásatások 224 — johannita monostor 223, 246 — majorság 296 — perceptor 227 — plébánia 338 — római kori település 115 Újudvarnál török kori temető 224 útelágazások 257 úthálózat, római kori 115-117 Ü üveggyár telke 312 V vadállomány 76. oldalon lévő táblázat. vadászat 76 vadgazdálkodás 74 vajda 340 Vajdai család 270 vajdai nemesek 232 vallási háborúskodás a kanizsai várban 327 — megoszlása a kanizsai vár katonáinak 320 vandálok 146, 148 Varasdi főkapitányság 322, 324, 369 varchoniták 154 varga 257 Vasemberház 265 vasútállomás 266, 267, 269, 347. old. 82. jegyzet. vasútvonal, (Nagykanizsa-Szombathely) 311 vasvári béke 364, 377, 379, 384 Vatikáni könyvtár 278 Vatyai kultúra 97 vámszedés Becsehelyen 296 — Kanizsán 296 — Kisberényben (Iharosberényben) 296 vámszedés Szentpálon 292 vámszedési jog 257, 258, 269, 293 vár átadása 1690-ben 389-392 várárok jegének feltörése 263, 293 várföld 222 várhoz teljesített szolgáltatások 263 várjobbágyok 222 várkastély, a kanizsai várban 280, 284 várkápolna 248, 259, 280, 286 vármegyei adószedő 280 — törvényszék 249 vármegyerendszer 218 város fogalom 188 városalaprajz 267 Városháza, a mai 265 Városok és vármegyék c. monográfia sorozat 45 várszolgák 222 vártafa (tüzelő) 339 vásárok Kanizsán 292 Vásáros-Falvi család 230 Velencébe irányuló marhakereskedelem 292 velencei kereskedők 292 Vend főkapitányság 362 Veszprémi egyházmegye 259 — káptalan 246 veszprémi püspök 300, 390 Veszprémi püspökség 219, 221, 224, 246, 339 vezír 353, 354 végvárak, kanizsai főkapitánysághoz tartozók 340-346 végvárrendszer 281, 282, 314, 340, 360, 364 Vérbulcsú nemzetség 218 viceporkoláb 286 vicus 117 Vinczei-család 230 vidinek 165 vilajet 353 villa 244 villa rustica ii7, 119 villagazdaság 115, 118, 125, 165 vinedi (vend) szlávok 155 vinidek 200. old. 149. jegyz. visegrádi királyi építkezések 254 visszafoglalási kísérlet 1601-ben 356-359 vizek lebegő élőlényei 67 vízföldrajzi adottságok 23-30 vízi madarak 67 — bolhák 67 vízipoloskák 69 vízmérleg 42 volynjanok 163 vonaldíszes kerámia kultúrája 86, 87 vöcsökfajok 72 Vucedol-zóki kultúra 95 W Wampaldi villa 185 Wesselényi-féle összeesküvés 379 Wilhelm grófi család 184 wittenbergi egyetem 291 Z zalaapáti bencés kolostor 188 Zala megyei Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság 48, 75, 76 Mutatók 455 zalai bükköny 47, 48, 48. old. 2. kép. --elterjedése Délnyugat-Dunántúlon 56. old. 4. ábra. — flórajárás 46 Zalai főesperesség 221 — főesperesség 1554. évi kánoni látogatása 291 zalai gyepűvonal 219, 223 Zalai konvent 232 — nehije 338 Zalakomári Természetvédelmi Terület zalaszentgróti téglagyár területén feltárt sírok 217 Zalavári apátság 225. old. 23. jegyzet, 250. old. 266. jegyzet, 290, 300, 303, 312, 323, 339 Zalavári apátság megalapítása 187 — Benedekrendi apátság 220, 268, 343 — konvent 229 — nahije 354 Zágrábi káptalan 223 — püspökség 219, 223, 235, 236, 339 zákányi rév 255 ZEFAG 48, 75, 76 ziamet-birtok 356 Zimmermann, Wilhelm Péter metszete 336 zóki kultúra 95 Zrínyi család 345, 369, 379 — György első főkapitánysága (1574. VIII. 10-1575. XII. 4.) 314-316 Zrínyi György második kanizsai főkapitánysága (1583-1590) 323-324 — Miklós és Kanizsa 369-374 Zrínyi-Újvár ostromának térképe 385. old. 39. kép. Zvorniki szandzsák 354 Zs Zsámbéki család 271. old. 17. jegyzet. zselizi kultúra 90 zsidók telepítése 257 zsinagóga 265 zsitvatoroki béke 360, 362 A mutatókat készítette: Dr. Rózsa Miklós 456 Részletes tartalomjegyzék Részletes tartalomjegyzék Dr. Kereskai István: Nagykanizsa Megyei Jogú Város polgármestere ELŐSZÓ ................. 9 Dr. Cseke Ferenc: NAGYKANIZSA ÉS KÖRNYÉKÉNEK TERMÉSZETI VISZONYAI....... 11 I. FÖLDTANI FELÉPÍTÉS ÉS A FELSZÍN KIALAKULÁSA............. 13 /. Földtani felépítés ............ 13 2. A mai felszín kialakulása......... 15 II. ÉGHAJLAT............... 17 1. Napsugárzás és felhőzet ......... 17 2. Hőmérséklet............... 18 3. A levegő nedvessége........... 19 4. Légnyomás, szél............. 20 5. Csapadék................ 21 III. VÍZFÖLDRAJZI ADOTTSÁGOK .... 23 j. Felszíni vizek.............. 23 a) Folyóvizek.............. 23 b) Tavak................ 26 2. Felszín alatti vizek ........... 26 a) Talajvíz............... 26 b) Vízmérleg.............. 27 c) Rétegvizek.............. 28 d) Termálvizek............. 29 IV. TALAJOK................ 30 Irodalom................... 35 Gyulai Ferenc: DÉL-ZALA NÖVÉNYVILÁGA...... 43 I. DÉL-ZALA NÖVÉNYFÖLDRAJZI VISZONYAI............... 45 II. DÉL-ZALA LEGFONTOSABB NÖVÉNYTÁRSULÁSAI .............. 47 1. Bükkösök................ 47 2. Égeresek................ 50 3. Gyertyános tölgyesek........... 50 4. Homoki vegetáció............ 51 5. Égerláperdők.............. 51 III. A DÉL-ZALAI ILLYRICUM....... 52 IV. A DÉL-ZALAI ERDŐKET FENYEGETŐ VESZÉLYEK .............. 52 Irodalom................... 57 Gyulai Ferenc: DÉL-ZALA ÁLLATVILÁGA....... 65 I. A TERÜLET ÁLLATFÖLDRAJZI JELLEMZÉSE ................ 67 II. GERINCTELEN ÁLLATOK....... 67 1. Alacsonyabbrendű gerinctelenek...... 67 2. Gyűrűsférgek (Annelida)......... 68 3. Puhatestűek (Mollusca) ......... 68 4. ízeltlábúak (Arthropoda) ........ 69 4.1. Rovarok (Insecta).......... 69 III. GERINCESEK (Vertebrata)........ 70 1. Halak (Pisces)............. 70 2. Kétéltűek (Amphibia).......... 71 3. Hüllők (Reptilia)............ 71 4. Madarak (Aves) ............ 71 5. Emlősök (Mammalia).......... 74 Irodalom................... 77 Dr. Horváth László: NAGYKANIZSA ÉS KÖRNYÉKÉNEK TÖRTÉNETE AZ ÚJKŐKORTÓL A RÓMAI KOR VÉGÉIG........... 83 BEVEZETÉS................. 85 I. ÚJKŐKOR (i. e. kb. 5000-2500)..... 86 1. Korai újkőkor (Starcevo kultúra) .... 87 2. Középső új kőkor (DVK)........ 87 3. Késő újkőkor (Sopot és lengyeli kultúra) 87 Újkökori lelőhelyek jegyzéke........ 90 II. RÉZKOR (i. e. 2500-1900)........ 90 1. Korai rézkor (Lengyeli kultúra III.) ... 90 2. Középső rézkor (Balaton-Lasinja (I) kultúra Furchenstich kerámia időszaka ... 90 3. Késő rézkor (Péceli [Badenij kultúra) . . 91 Rézkori lelőhelyek jegyzéke........ 93 III. KORAI BRONZKOR (i. e. 1900-1700/ 1650).................. 95 A Somogyvár- Vinkovci kultúra lelőhelyei . . 97 IV. KÖZÉPSŐ BRONZKOR (i. e. 1700-1650-1500).................. 97 V. KÉSŐ BRONZKOR (i. e. XIV-IX. század) 98 1. Korai halomsíros kultúra (BB2-BC) ... 98 2. Késő-halomsiros-korai urnamezős korszak (BD-HAi).............. 98 3. Urnamezős kultúra fiatalabb szakasza (HA2-HB).............. 101 Késő bronzkori lelőhelyek jegyzéke..... 102 Részletes tartalomjegyzék 457 VI. KORAI VASKOR (i. e. VIII-V. század) . 104 VII. KÉSŐ VASKOR (i. e. IV-I. század) ... 104 1. A kelták Dél-Zalában......... 104 2. Települések.............. 107 3. Temetkezések............. 107 Késő vaskori lelőhelyek jegyzéke...... 114 VIII. RÓMAI KOR (I-IV. század)....... 114 /. A római kor rövid története Dél-Zalában 114 2. Úthálózat............... 115 3. Települések.............. 117 4. Temetkezések............. 119 Római kori lelőhelyek jegyzéke....... 128 ÖSSZEFOGLALÁS ............. 128 Jegyzetek................... 129 Irodalom................... 132 Dr. Szőke Béla Miklós: A NÉPVÁNDORLÁS KOR ÉS A KORAI KÖZÉPKOR TÖRTÉNETE NAGYKANIZSÁN ÉS KÖRNYÉKÉN......... 143 BEVEZETÉS................. 145 I. HUNOK, GÓTOK, LONGOBÁRDOK . . 145 II. AVAROK ÉS SZLÁVOK......... 153 III. KAROLING KOR............ 168 /. Korai időszak.............. 168 2. Pribina és Kocel kora .......... 182 ÖSSZEFOGLALÁS ............. 193 Jegyzetek................... 195 Dr. Vándor László: KANIZSA TÖRTÉNETE A HONFOGLALÁSTÓL A VÁROS TÖRÖK ALÓLI FELSZABADULÁSÁIG ........... 215 I. A TELEPÜLÉS KIALAKULÁSA (900-. 1245)................• • • 217 1. Honfoglalás és megtelepedés. A kalandozások sora.................. 217 2. A határvédelem rendszere, a ,gyepű" ... 218 3. Az államszervezés kora. Az egyházi és világi közigazgatás kialakulása......... 220 4. Kanizsa neve.............. 222 5. Dél-Zala a XI-XIII. század közepéig . . . 223 Jegyzetek................. 224 II. KANIZSA KIALAKULÁSÁTÓL A MEZŐVÁROS VIRÁGZÁSÁIG (1245-1532) . . 226 1. Kanizsa első említésétől a Kőszegiekig (1245-XIV. sz. elejéig)......... 226 2. A Kanizsai-család eredete (az Osl[i] nemzetségtől [Kanizsai] Lörincig) ...... 229 3. A kanizsai vár építési idejének és topográfiájának kérdései.............. 233 4. A Kanizsai család történetének vázlata iS32-ig...............• • 235 a) Kanizsa és a Kanizsai család a 14. század közepén (1330-1375).........235 b) A Kanizsai család fénykora (1375-1428) 237 c) A Kanizsaiak utolsó évszázada (1429- 1532)................241 5. Kanizsa és az uradalom kiépülése (1323- 1400) .................244 6. A Kanizsaiak középkori vára.......248 a) A vár az írott emlékekben (1323-1532) 248 b) A Kanizsaiak várkastélyának régészeti maradványai.............250 c) A kanizsai várkastély építési idejének kérdése............... 254 7. Kanizsa mezőváros ...........257 8. A mezőváros egyházi intézményei.....259 9. A kanizsai uradalom (1400-1550) .... 260 10. Nagykanizsa és környékének középkori topográfiája (A mai közigazgatási határok közé eső terület) 264 a) A középkori Kanizsa település elhelyezkedésének kérdései..........265 b) A mai Nagykanizsa területébe és határába beolvadt középkori települések . . . 267 Jegyzetek.................271 III. KANIZSA TÖRTÉNETE A NÁDASDYAK URALMA ALATT (1532-1567)......277 1. Kanizsa és vára története (1532-1554) . . 2.7'] 2. Kanizsa várának átépittetése Nádasdy Tamás által (1554-1559).......... 280 3. Kanizsa vára és környéke hadieseményei (1560-1567).............. 285 a) A vár Nádasdy Tamás és özvegye kezén (1560-1566 nyara)..........285 b) A kanizsai főkapitányság létrehozása (Tahy Ferenc főkapitánysága), a vár kettős uralom alatt (1566-1567)......288 4. Kanizsa mezőváros (1532-1567).....290 5. Az uradalom (1550-1567)........294 Jegyzetek................. 296 IV. KANIZSA KIRÁLYI KÉZEN (1568-1600) 299 1. A kanizsai főkapitányság története 1567 szeptemberétől az 1577. évi hadügyi reformig 299 a) Kanizsa átadásának menete és Thury György kapitánysága (1567. szeptember-1571. április 2.)............299 b) Kanizsa várának újjáépíttetése az Udvari Haditanács által (1568-15 87)...... 304 c) Átmeneti időszak (1571. április-1573. november).............. 312 d) Alapy Gáspár főkapitánysága (1573. no-vember-1574. augusztus 9.)......312 e) Zrínyi György első főkapitánysága (1574- aug. 10.-1575. dec. 4.).....314 f) Bornemissza János főkapitánysága (1575. dec. 5.-1577. ápr. 19.) ........316 2. A kanizsai főkapitányság története 1577-től 1600. október 22-ig ...........319 a) Khielmann András főkapitánysága, az új védelmi rendszer kiépítése (1577. április 19.-1581.).............. 319 458 Részletes tartalomjegyzék b) Braun Rézmán főkapitánysága (1581- 1582)................ 323 c) Zrínyi György második kanizsai főkapitánysága (1583-1594) _.....323 d) A kanizsai főkapitányság 1590. május 23- tól 1594 júniusáig........... 324 e) Báró Haym Kristóf főkapitánysága (1594. június 1.-1598. [?])_....... 325 f) Paradeiser György főkapitánysága (1598. szeptember-1600. október 22.).....328 1. Kanizsa helyzete az ostrom előtt . . . 328 2. Kanizsa ostroma és elfoglalása (1600. szeptember 8.-október 22.).....330 3. Kanizsa mezőváros története ijój-töl az 1600. évi elpusztulásig..........335 4. A kanizsai uradalom pusztulása, a vár ellátásának kérdései............. 337 5. A kanizsai főkapitánysághoz tartozó végvárak 340 Jegyzetek................. 346 V. KANIZSA TÖRÖK URALOM ALATT (1600. okt. 22.-1690. ápr. 13.).......353 1. A török közigazgatás kiépülése. Kanizsa és a kanizsai vilajet............. 353 2. Az 1601. évi visszafoglalási kísérlet .... 356 3. A Kanizsával szembevetett végvárvonal kiépülése és első korszaka (1601-1664) .... 359 4. Magyar adóztatás a török hódoltságban . . 363 5. A törökkori Kanizsa képe......... 365 a) A vár török általi átépítése....... 365 b) Kanizsa belső beépítése a török alatt . . 368 c) Kanizsa török kori lakossága...... 368 6. Zrínyi Miklós és Kanizsa......... 369 Az 1664. évi visszavívási kísérlet..... 369 7. A kanizsai török és a zalai végek utolsó korszaka (166 5-1686 )........... 379 8. Kanizsa visszafoglalása ......... 384 a) A felszabadító háború eseményei és a kanizsai vilajet elfoglalása........ 384 b) Kanizsa blokádja és a kapituláció .... 385 c) A vár átadása............. 389 Jegyzetek................. 393 Források és irodalom ........... 396 MUTATÓK................. 425 Személynévmutató............... 427 Helynevek és egyéb földrajzi nevek mutatója . . . 434 Növénynevek mutatója............. 442 Állatnevek mutatója.............. 444 Tárgymutató................. 445 Részletes tartalomjegyzék 459 Ausführliches Inhaltsverzeichnis Dr. István Kereskai: Bürgermeister der Stadt Nagykanizsa mit Komitatsbefugnis VORWORT............... 9 Dr. Ferenc Cseke: DIE PHYSISCH-GEOGRAPHISCHEN VERHÄLTNISSE VON NAGYKANIZSA UND UMGEBUNG........... n I. GEOLOGISCHE SITUATION UND BESCHAFFENHEIT DER ERDOBERFLÄCHE ................... 13 1. Geologische Struktur........... 13 2. Ausgestaltung der heutigen Oberfläche ... 15 II. KLIMA................. 17 1. Sonnenbestrahlung und Bewölkung..... 17 2. Temperatur............... 18 3. Luftfeuchtigkeit............. 19 4. Luftdruck, Wind ............ 20 5. Niederschlag.............. 21 III. HYDROGEOGRAPHISCHER ZUSTAND 23 /. Oberflächenwasser............ 23 a) Fliessende Gewässer......... 23 b) Stehende Binnengewässer....... 26 2. Wasser unter der Oberfläche ....... 26 a) Grundwasser............. 26 b) Wasserhaushaltsbilanz ........ 27 c) Schichtwasser............ 28 d) Thermalwasser............ 29 IV. BÖDEN................. 30 Literatur................... 35 Verzeichnis der Abbildungen.......... 38 Verzeichnis der Tabellen............ 38 Ferenc Gyulai: DIE VEGETATION VON SÜD-ZALA . . 43 I. DIE VEGETATIONSVERHÄLTNISSE VON SÜD-ZALA ............ 45 II. DIE WICHTIGSTEN PFLANZENGESELLSCHAFTEN VON SÜD-ZALA ... 47 1. Buchenwälder.............. 47 2. Erlen.................. 50 3. Eichen-Hainbuchen-Wälder........ 50 4. Sandvegetation............. 51 5. Erlenwälder............... 51 III. DAS ILLYRICUM IN SÜD-ZALA .... 52 IV. GEFAHREN FÜR DIE WÄLDER IN SÜD-ZALA............... 52 Literatur................... 57 Verzeichnis der Abbildungen auf den Textseiten 60 Verzeichnis der Tafeln............. 60 Ferenc Gyulai: DIE TIERWELT VON SÜD-ZALA .... 65 I. DIE FAUNENVERHÄLTNISSE DES GEBIETES ................. 67 II. WIRBELLOSE TIERE.......... 67 1. Niedere wirbellosen Tiere......... 67 2. Ringelwürmer (Annelida) ........ 68 3. Weichtiere (Mollusca).......... 68 4. GUederfüsser (Arthropoda)........ 69 4.1. Insecten (Insecta).......... 69 III. WIRBELTIERE............. 70 1. Fische (Pisces)............. 70 2. Amphibien (Amphibia).......... 71 3. Reptilien (Reptilia)........... 71 4. Die Vogelwelt (Aves).......... 71 5. Säugetiere (Mammalia)......... 74 Literatur................... 77 Verzeichnis der Tafeln............. 79 Dr. László Horváth: GESCHICHTE VON NAGYKANIZSA UND UMGEBUNG VOM NEOLITHIKUM BIS ZUM ENDE DER RÖMERZEIT 83 EINLEITUNG................ 85 I. DAS NEOLITHIKUM (ca. 5000-2500 v. u. Z.).................. 86 1. Das frühe Neolithikum (Starcevo-Kultur) 87 2. Das mittlere Neolithikum (DVK) .... 87 3. Das späte Neolithikum ( Sopot- und Len-gyeli-Kultur )............. 87 Verzeichnis der Fundorte des Neolithikums 90 II. DIE KUPFERZEIT........... 90 1. Die frühe Kupferzeit (Lengyeli-Kultur III.)................. 90 2. Periode der mittleren Kupferzeit (Balaton-Lasinja I. - Kultur (Furchenstich Keramik )................. 90 3. Die späte Kupferzeit (Pécel [Baden] -Kultur)................ 91 Verzeichnis der Fundorte der Kupferzeit . . 93 46o Részletes tartalomjegyzék III. DIE FRÜHE BRONZEZEIT (1900-1700/ 1650).................. 95 Fundorte der Somogyvär-Vinkovci-Kultur . . 97 IV. DIE MITTLERE BRONZEZEIT (1700/ 1650-1500)............... 97 V. DIE SPÄTE BRONZEZEIT (14-9. Jh. v. u. Z.).................. 98 1. Frühe Hügelgrabkultur (BB2-BC) .... 98 2. Späte Hügelgrab- frühe Urnenfeldkultur (BD-HAi).............. 98 3. Jüngere Periode der Urnenfeldkultur (HA2-HB).............. 101 Verzeichnis der Fundorte der späten Bronzezeit .................. 102 VI. DIE FRÜHE EISENZEIT (8-5. Jh. v. u. Z.)................... 104 VII. DIE SPÄTE EISENZEIT (4-1. Jh. v. u. Z.)................... 104 1. Die Kelten in Süd-Zala......... 104 2. Siedlungen .............. 107 3. Bestattungen.............. 107 Verzeichnis der Fundorte der späten Eisenzeit ................... 114 VIII. RÖMERZEIT (1-4. Jh.)......... 114 1. Kurze Geschichte der Römerzeit in Süd- Zala................. 114 2. Strassennetz.............. 115 3. Siedlungen .............. 117 4. Bestattungen.............. 119 Verzeichnis der Fundorte der Römerzeit . . 128 ZUSAMMENFASSUNG........... 128 Anmerkungen................. 129 Literatur................... 132 Verzeichnis der Abbildungen.......... 136 Dr. Miklós Béla Szőke: GESCHICHTE DER VÖLKERWANDERUNGSZEIT UND DES FRÜHEN MITTELALTERS IN NAGYKANIZSA UND UMGEBUNG.............. 143 EINLEITUNG................ 145 I. HUNNEN, GOTEN, LANGOBARDEN . . 145 II. AWAREN UND SLAWEN........ 153 III. ZEIT DER KAROLINGEN........ 168 /. Frühe Periode.............. 168 2. Zeit des Pribina und Kocel........ 182 ZUSAMMENFASSUNG........... 193 Anmerkungen................. 195 Verzeichnis der Landkarten .......... 209 Verzeichnis der Tabellen............ 209 Dr. László Vándor: GESCHICHTE DER STADT NAGYKANIZSA VON DER LANDNAHME BIS ZUR BEFREIUNG VON DEN TÜRKEN 215 I. AUSGESTALTUNG DER SIEDLUNG (900-1245)................217 1. Landnahme und Ansiedlung. Zeit der Streif- züge..................217 2. System des Grenzschutzes. Die ,gyepü" . . 218 3. Zeit der Staatsorganisation. Gestaltung der kirchlichen und weltlichen Verwaltung . . . 220 4. Name von Kanizsa ...........222 5. Süd-Zala vom 11. bis zur Mitte des 13. Jahrhunderts..............223 Anmerkungen...............224 II. VON DER ENTSTEHUNG KANIZSAS BIS ZUR BLÜTEZEIT DES MARKTFLECKENS (1245-1532).........226 1. Kanizsa von der erstmaligen Bezeichnung bis zu den Köszegis (von 1245 bis zum Beginn des 14. Jhs)...............226 2. Ursprung der Familie Kanizsai (vom Geschlecht Oslf i] bis Lörincz [Kanizsai]) . . 229 3. Fragen der Bauzeit der Festung Kanizsa und ihrer Topographie............233 4. Umriss der Geschichte des Geschlechtes Kanizsai ..................235 a) Kanizsa und die Familie Kanizsai um die Mitte des 14. Jhs (1330-1375) . . . 235 b) Glanzzeit der Familie Kanizsai (1375- 1428)................237 c) Das letzte Jahrhundert der Familie Kanizsai (1429-1562)..........241 5. Ausbau von Kanizsa und der Domäne (1323-1400)..............244 6. Die mittelalterliche Burg der Familie Kanizsai 248 a) Die Burg in den schriftlichen Aufzeichnungen ...............248 b) Archäologische Überreste des Kanizsai Schlosses ..............250 c) Frage der Bauzeit des Schlosses von Kanizsa................254 7. Der Marktflecken Kanizsa........257 8. Die kirchlichen Einrichtungen des Marktflek- kens..................259 9. Die Domäne von Kanizsa (1400—1550) . . 260 10. Topographie von Nagykanizsa und Umgebung (Das Gebiet innerhalb der heutigen Verwaltungsgrenzen)...........264 a) Situationsfragen der Siedlung Kanizsa des Mittelalters............265 b) Die in das Gebiet in die Grenzen des heutigen Nagykanizsa einverleibten mittelalterlichen Siedlungen.......267 Anmerkungen...............271 III. GESCHICHTE VON KANIZSA UNTER DER HERRSCHAFT DES GESCHLECHTES NÄDASDY (1554-1559).......277 1. Geschichte der Stadt Kanizsa und ihrer Burg (IS32-ISS4)..............277 2. Umbau der Festung Kanizsa durch Tomas Nädasdy (1554-1559)..........280 3. Kriegsgeschehen der Festung Kanizsa und Umgebung (1560-1567).........285 a) Die Burg im Besitze von Tamäs Nädasdy und seiner Witwe (1560 bis Sommer 1566) 285 b) Zustandekommen der Oberhauptmannschaft von Kanizsa. Oberhauptmannschaft des Ferenc Tahy. Die Burg unter Doppelherrschaft (1566-1567).....288 Részletes tartalomjegyzék 4. Der Marktflecken Kanizsa (1532-1567) . . 290 5. Die Domäne (1550-1567) ........294 Anmerkungen............... 296 IV. KANIZSA IN KÖNIGLICHEM BESITZ (1568-1600)................299 1. Geschichte der Oberhauptmannschaft Kanizsa von September 1567 bis zur Reform des Kriegswesens 1577) ...........299 a) Vorgang der Übergabe von Kanizsa und der Hauptmann György Thury (September 1567 - 2. April 1571) .....299 b) Neubau der Festung Kanizsa durch den Hofkriegsrat (1568-1587)....... 304 c) Übergangsepoche (April 1571-Novem- ber 1573).............. 312 d) Oberhauptmannschaft des Gáspár Alapy (November 1573 - 9. August 1574) . . . 312 e) Erste Oberhauptmannschaft des György Zrínyi (August 1574 - 4. Dezember 1575) 314 f) Oberhauptmannschaft des János Bornemissza (5. Dezember 1575 - 19. April 1577)................ 316 2. Geschichte der Oberhauptmannschaft Kanizsa von 1577 bis 22. Oktober 1600) .... 319 a) Oberhauptmannschaft des Andreas Khielmann. Ausbau des neuen Verteidigungssystems (19. April 1577-1581) . . 319 b) Oberhauptmannschaft des Erasmus Braun (1581-1582).......... 323 c) Zweite Oberhauptmannschaft des György Zrínyi (1583-1594)...... 323 d) Die Oberhauptmannschaft Kanizsa vom 23. Mai 1590 bis Juni 1594)...... 324 e) Oberhauptmannschaft des Barons Christoph Haym (1. Juni 1594 - 1598 [?]) . . 325 f) Oberhauptmannschaft des Georg Paradeiser (September 1598-22. Oktober 1600)................ 328 1. Die Lage von Kanizsa während der Belagerung ............ 328 2. Belagerung und Besetzung von Kanizsa (8. September - 22. Oktober 1600)............... 330 3. Geschichte des Marktfleckens Kanizsa von 1567 bis zu seiner Vernichtung in 1600 . . . 335 4. Die Zerstörung der Domäne Kanizsa. Fragen der Versorgung der Festung ........ 337 5. Die zur Oberhauptmannschaft Kanizsa gehörenden Bollwerke ............ 340 Anmerkungen............... 346 V. KANIZSA UNTER DER TÜRKENHERRSCHAFT (22. Oktober 1600-13. April 1690) 353 1. Ausbau der türkischen Verwaltung, Kanizsa und das Wilajet von Kanizsa....... 353 2. Der Rückeroberungsversuch vom Jahre 1601 356 3. Ausbau und erste Epoche der Grenzbefestigungslinie gegenüber Kanizsa (1601-1664) 359 4. Ungarische Besteuerung während der Türkenherrschaft .............. 363 5. Aussehen von Kanizsa in der Türkenzeit . . 365 a) Umbau der Burg durch die Türken . . 365 b) Innerer Ausbau von Kanizsa seitens der Türken............... 368 c) Bevölkerung von Kanizsa zur Türkenzeit 368 6. Miklós Zrínyi und Kanizsa. Rückeroberungsversuch vom Jahre 1664 . . . 369 7. Letzte Epoche der türkischen Grenzfestung von Kanizsa und jener von Zala (1665—1686) 379 8. Rückeroberung von Kanizsa........ 384 a) Geschehen des Befreiungskrieges und die Eroberung des Wilajets Kanizsa . . 384 b) Blockade von Kanizsa und die Kapitulation ................. 385 c) Übergabe der Festung........ 389 Anmerkungen............... 393 Quellen und Literatur............. 396 Verzeichnis der Landkarten .......... 411 Bilderverzeichnis ............... 412 REGISTER ................. 425 Namensverzeichnis ............ 427 Verzeichnis Orts- und sonstiger geographischen Namen............... 434 Verzeichnis der Pflanzennamen....... 442 Verzeichnis der Tiernamen......... 444 Sachverzeichnis.............. 445 462 Részletes tartalomjegyzék Detailed table of contents Dr. István Kereskai: Nagykanizsa Principal County City Major PREFACE ................ 9 Dr. Ferenc Cseke: NATURAL CONDITIONS OF NAGYKANIZSA AND ITS ENVIRONS .... 11 I. GEOLOGICAL FEATURES AND FORMATION OF THE SURFACE...... 13 1. Geological features............ 13 2. The formation of the present-day surface . . 15 II. CLIMATE................ 17 1. Sunshine and clouds........... 17 2. Temperature.............. 18 3. Humidity................ 19 4. Atmospheric pressure, wind........ 20 5. Precipitation.............. 21 III. FUNDAMENTALS OF HYDROLOGY . . 23 1. Surface water.............. 23 a) Rivers................ 23 b) Lakes................ 26 2. Subsurface waters............ 26 a) Ground-water............ 26 b) Water-balance............ 27 c) Artesian water............ 28 d) Thermal waters ........... 29 IV. SOILS.................. 30 Literature................... 35 List of illustrations .............. 40 List of tables................. 41 Ferenc Gyulai: FLORA OF SOUTH-ZALA........ 43 I. GEOBOTANICAL SETTING OF SOUTH-ZALA.............. 45 II. THE IMPORTANT PLANT ASSOCIATIONS OF SOUTH-ZALA........ 47 1. Beeches................. 47 2. Alder ................. 50 3. Oak-Hornbeam forests.......... 50 4. Sand vegetation............. 51 5. Alder-swampy forest........... 51 III. ILLYRICUM OF SOUTH-ZALA..... 52 IV. DANGERS ATTACKING THE FORESTS OF SOUTH-ZALA............ 52 Bibliography................. 57 List of figures................. 63 List of tables................. 63 Ferenc Gyulai: FAUNA OF SOUTH-ZALA ....... 65 I. ZOOGEOGRAPHICAL CHARACTERISTICS OF THE AREA .......... 67 II. INVERTEBRATE FAUNA........ 67 1. Lower invertebrates........... 67 2. Ringworms (Annelida).......... 68 3. Molluscs (Mollusca)........... 68 4. Arthropodes (Arthropoda)........ 69 4.1 Insects (Insecta)........... 69 III. VERTEBRATES............. 70 1. Fish (Pisces).............. 70 2. Amphibians (Amphibia)......... 71 3. Reptiles (Reptilia)............ 71 4. Birds (Aves).............. 71 5. Mammals (Mammalia) ......... 74 Bibliography................. 77 List of tables................. 81 Dr. László Horváth: THE HISTORY OF NAGYKANIZSA AND ITS SURROUNDINGS BETWEEN THE NEOLITHIC AND THE ROMAN PERIOD................. 83 INTRODUCTION.............. 85 I. NEOLITHIC (approximately 5000 to 2500 B. C.).................. 86 /. Early Neolithic (Starcevo culture) .... 87 2. Middle Neolithic (Transdanubian Linear-band Ceramic culture) ......... 87 3. Late Neolithic (Sopot and Lengyel cultures) ................. 87 List of Neolithic sites........... 90 II. COPPER AGE (2500-1900 B. C.)..... 90 1. Early Copper Age (Phase III of the Lengyel culture).............. 90 2. Middle Copper Age (Balaton-Lasinja I. culture — the period of Furchenstich ceramics) .................. 90 3. Late Copper Age (PéceljBaden culture) . 91 List of Copper Age sites.......... 93 Részletes tartalomjegyzék 463 III. EARLY BRONZE AGE (1900-1700/1650 B. C.).................. 95 Sites of the Somogyvár-Vinkovci culture . . 97 IV. MIDDLE BRONZE AGE (1700/1650-1500 B. C.).................. 97 V. LATE BRONZE AGE (i4th-9th centuries B. C.).................. 98 /. Early Kurgan culture (R BB2-BC) ... 98 2. Late Kurgan-Early Urnfield Period (R BD-HAi) .............. 98 3. Later period of the Urnfield culture (R HA2-HB) .............. 101 List of Late Bronze Age sites ....... 102 VI. EARLY IRON AGE (8th-5th centuries B. C.).................. 104 VII. LATE IRON AGE (4th-ist centuries B. C.) 104 1. Celts in the south of Zala county (4th-ist centuries B. C.)............ 104 2. Settlements.............. 107 3. Cemeteries............... 108 List of Late Iron Age sites......... 114 VIII. ROMAN PERIOD (ist-4th centuries) . . . 114 1. The short history of Roman Periods in South Zala.............. 114 2. Road network............. 115 3. Settlements.............. 117 4. Cemeteries............... 119 List of Roman Period sites......... 128 SUMMARY................. 128 Notes..................... 129 Literature................... 132 List of figures................. 140 Dr. Béla Miklós Szőke: HISTORY OF THE MIGRATION PERIOD AND THE EARLY MIDDLE AGES IN NAGYKANIZSA AND ITS SURROUNDINGS............ 143 INTRODUCTION.............. 145 I. HUNS, GOTHS AND LANGOBARDS . . 145 II. AVARS AND SLAVS........... 153 III. CAROLINGI AN PERIOD........ 168 j. Early phase............... 168 2. The Period of Pribina and Kocel ..... 182 SUMMARY................. 193 Notes..................... 195 List of maps ................. 214 List of tables................. 214 Dr. László Vándor: THE HISTORY OF KANIZSA FROM THE MAGYAR CONQUEST TILL THE TOWN'S LIBERATION FROM TURKISH OCCUPATION........... 215 I. THE BIRTH OF THE SETTLEMENT (900-1245)................ 217 j. The Magyar Conquest and settlement. The Period of Raids............. 217 2. The ,gyepű": a border defense system ... 218 3. The period of state organization...... 220 4. The name of Kanizsa .......... 222 5. Southern Zala county until the middle of the nth-i3th centuries............ 223 Notes .................. 224 II. FROM THE EARLY YEARS OF KANIZSA TILL THE HEYDAY OF THE RURAL TOWN (1245-1532)..........226 j. From the first mention of Kanizsa till the Kőszegi clan ( 1245 to early 14th century) . 226 2. The origin of the Kanizsai family (from the Osl clan to Lőrinc Kanizsai)....... 229 3. Problems of dating and topography of the Kanizsa castle.............. 233 4. The outline of the Kanizsai family history . 235 a) Kanizsa and the Kanizsai family in the middle of the 14th century (1130-1375) 235 b) The heyday of the Kanizsai family (1375-1428)............. 237 c) The last century of the Kanizsai family (1429-1532)............. 241 5. The formation of Kanizsa and the estate (1320-1400).............. 244 6. The Medieval castle of the Kanizsai family 248 a) The castle in written sources (1323-1532) 248 b) Archaeological remains of the castle owned by the Kanizsai family..... 250 c) Problems regarding the date of construction of the Kanizsai castle....... 254 7. Kanizsa rural town........... 257 8. Clerical institutions in the rural town .... 259 9. The Kanizsai estate (1400-1550).....260 70. The topography of Nagykanizsa and its surroundings (area within the modern administrative borders)............. 264 a) Questions concerning the location of the Medieval settlement of Kanizsa .... 265 b) Medieval settlements incorporated in the periphery of modern Nagykanizsa . . . 267 Notes .................. 271 III. THE HISTORY OF KANIZSA UNDER THE NADASDY FAMILY (1554-1559) • • 277 1. The history of Kanizsa and its castle .... 277 2. The rebuilding of Kanizsa castle by Tamás Nádasdy (1554-1559)..........280 3. Military events affecting Kanizsa castle and its surroundings (1560—156j).......285 a) The castle under the rule of Tamás Nádasdy and his widow (1560-the summer of 1566).............285 b) The organization of the Kanizsa chief military command. The castle under dual rule (1566-1567).........288 4. Kanizsa rural town ( 1532—1567 ).....290 5. The estate (1550-1567).........294 Notes .................. 296 IV. KANIZSA: A ROYAL ESTATE (1568- 1600)................... 299 j. The history of the Kanizsa chief military command between September 1567 and the 1577 military reform...........299 464 Részletes tartalomjegyzék a) The transfer of Kanizsa and the command of György Thury (September 1567-April 2, 1571)..........299 b) The reconstruction of Kanizsa castle by the Royal War Council (1568-1587) . . 304 c) Transitional Period (April 1571-Novem- ber 1573) .............. 312 d) The command of Gáspár Alapy (November 1573-August 9, 1574) . . . 312 e) The first command of György Zrínyi (August 1574-December 4, 1575) . . . 314 f) The command of János Bornemissza (December 5, 1575-April 19, 1577) . . . 316 2. The history of the chief military command in Kanizsa between 1377-October 22, 1600) . 319 a) The command of András Khielmann and the construction of the new defense system (April 19, 1577-1581).....319 b) The command of Rézmán Braun (1581-1582)................ 323 c) The second command of György Zrínyi (1583-1594)............. 323 d) The Kanizsa chief military command between May 23, 1590-June 1594 . . . 324 e) The command of Baron Kristóf Haym (June 1, 1594-1598?).........325 f) The command of György Paradeiser (September 1598-October 22, 1600) . . 328 1. The situation in Kanizsa under siege 329 2. The siege and occupation of Kanizsa (September 8, 1600-October 22, 1600) 330 3. The history of Kanizsa rural town until its destruction in 1567 to 1600........ 335 4. The destruction of the Kanizsa estate and questions concerning the provisioning of the castle.................. 337 5. Forts under the Kanizsa military command 340 Notes .................. 346 V. KANIZSA UNDER TURKISH RULE (October 22, 1600-April 13, 1690)....... 353 /. The development of Turkish administration. Kanizsa and the Kanizsa vilayet..... 353 2. The 1601 attempt at recapture ...... 356 3. Establishment and early period of the fortification line facing Kanizsa ( 1601-1664) 359 4. Hungarian taxing under Turkish rule . . . 363 5. The picture of Turkish Period Kanizsa . . . 365 a) The Turkish reconstruction of the castle 365 b) The internal development of Kanizsa under Turkish rule.......... 368 c) The Turkish Period population of Kanizsa ................. 368 6. Miklós Zrínyi and Kanizsa. The 1664 attempt at recapture............ 369 7. The last phase of Turkish Kanizsa and the Zala county forts ( 1663-1686)...... 379 8. The recapture of Kanizsa......... 384 a) Events in the war of liberation and the occupation of Kanizsa vilayet..... 384 b) The blockade and capitulation of Kanizsa ................. 385 c) The surrender of the castle...... 389 Notes .................. 393 Sources and literature............. 396 List of maps ................. 422 List of figures................. 423 INDEXES.................. 425 Index of personal names.......... 427 Index of locations and other geographical names.................. 434 Index of plant names ........... 442 Index of animal names........... 444 Subject index............... 445 |
