* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)
12.71 MB | |
2010-05-18 09:19:36 | |
Nyilvános 730 | 1884 | Kanizsa 2001. 042-044. szám december | Cím: Kanizsa Alcím: Dél-Zalai Hetilap Megjelenés: Hetenként: 1989-től ISSN: 0865-3879 A következő szöveg az újságból keletkezett automata szövegfelismertető segítségével: XIII. évfolyam 42. szám • 2001. december 6. Megjelenik 21.000 példányban A tavalyi év szeptemberében a kormány létrehozta azt a szervezetet, amely a Miniszterelnöki Hivatal Közigazgatás-és Területpolitikai Államtitkárságához tartozva a kistérségek területfejlesztési lépéseit segíti elő. Nagykanizsa és környéke - a volt járási rendszerbe tartozó települések - térségi megbízotti feladatait Szőlősi Márta látja el. Városunkkal együtt negyvennyolc település információkkal való ellátása, illetve a többoldalú információáramlás lehetőségeinek megteremtéséhez való segítségnyújtás tartozik feladatkörébe. Valószínűleg nincs ma olyan település, szervezet, amely ne azon törné a fejét, hogyan lehetne előrelépni vagy legalább szinten maradni, mindehhez honnan lehetne pénzt, segítséget szerezni. Mindez arra az igényre mutat, hogy információra van szükség a területfejlesztésben is - hol nem? - ahhoz, hogy előre tudjanak lépni a gazdasági, a kulturális élet területén, a civil szervezetekben és a családi gazdaságokban egyaránt. A kistérségi megbízotti hálózattal a MEH azt vállalja fel, hogy intézményes formát ad az információáramlásnak a helyi önkormányzatok, helyi szervezetek illetve mindazon állami, közigazgatási és társadalmi szervek, szervezetek - e szervek képviselői - között, amelyek tevékenysége a kistérség területfejlesztésével kapcsolatban van vagy lehet. Hiszen a legjobban felépített szervezeti formában is szükség van közvetlen kapcsolattartásra, kapcsolattartókra, közvetítőkre. Olyan szakemberekre, akik segítenek a nemzetközi, hazai és kistérségi területfejlesztési források felkutatásában, a pályázati kiírások, jogszabályok értelmezésében vagy abban, hogyan lehet az előrevivő információhoz hozzájutni. Szőlősi Márta elmondta, hogy működési területén, a nagykanizsai statisztikai körzetben élő kapcsolatot épített ki valamennyi önkormányzattal és kistérségi társulással, folyamatosan szélesíti kapcsolatait a hivatalos szervekkel, a Nagykanizsán és környékén lévő kis- és középvállalkozásokkal, civil szervezetekkel és ezeken keresztül a lakossággal. A kapcsolatfelvétel egyben azt az információs közeget, közvetítőcsatornát is jelenti, amelynek révén fel lehet térképezni, hogy kinek/kiknek és milyen segítségnyújtásra van igénye. A mindennapi munka során a kistérségi megbízott és maga a hálózat, a rendszer eljutott arra a szintre, amikor egyre több gyakorlati segítséget, egyre gyorsabban, eredmény-centrikusabban hasznosítható információt tud eljuttatni azokhoz, akiknek további működéséhez vagy az elért eredmények fejlesztéséhez erre szükségük van. A minisztériumi kapcsolatok, pályázatokat meghirdető szervekkel való együttműködés révén a kistérségi megbí- zott olyan pályázatokra is időben fel tudja hívni a figyelmet, amelyek sorsa eddig - a közeli beadási határidejüknél fogva -már a pályázati kiírás elolvasásakor megpecsételődött. Hiszen egy pályázati anyagot összeállítani, elég időigényes dolog. így sokszor vagy már nem is volt érdemes a pályázat elkészítésének nekiállni, vagy nem lehetett a megfelelő szakmai színvonalat produkálni, a rendelkezésre álló idő rövidsége miatt. A kistérségi megbízott irodája a volt fiúkollégiumban található. (Nagykanizsa, Petőfi u. 5. III. em. 307. Tel.: 536-454). Telefonon történő időegyeztetés után ide várja mindazokat, akik a területfejlesztés bármely területén segítséget szeretnének kérni. Az internetet igénybe vevők elérhetik leveleikkel az alábbi e-mail címen: szmarta@imail.hu. A Kanizsa Dél-Zalai Hetilap folyamatosan közli azon pályázatokat vagy internetes hozzáférési címeket, ahol a segítséget várók vagy pályázni szándékozók a pályázati kiírásokhoz hozzájuthatnak. Akik nem tudják az internet-adta lehetőségeket kihasználni, a kistérségi megbízotton kívül szerkesztőségünkben is érdeklődhetnek. Lapunk e heti számának 6-7. oldalán két pályázatot is közlünk, illetve egyre hívjuk fel a figyelmet. Mindhármat a Szociális és Családügyi Minisztérium írta ki, a határidők már a jövő évre nyúlnak át, 2002 januáriak PALINI IDŐSEK NAPJA A Palini Általános Iskola és a Palini Városszépítő Egyesület idén is műsoros estre várta az időseket. A városrész önkormányzati képviselő- je, Bicsak Miklós köszöntötte pénteken az iskola tornatermében összegyűlt vendégeket. Az immár hagyományosnak számító rendezvényen a fiatalok műsorral tették tiszteletüket az időseknek. Elsőként a kiskanizsai gyermek-néptánccsoport pergő lábú és éles torkú ifjai mutatták be ügyességüket, ezt követően a palini diákok versekben és énekekben régi emlékeket idéztek fel. A műsor zárásaként Nikolics Viktória és Szoliva Zsolt vérpezsdítő zenére jártak latin táncokat, majd megbecsülésük jeléül a diákok virággal kedveskedtek az időseknek. A műsor után kötetlen beszélgetéssel egybekötött mulatozásra invitálták a vendégeket. JAVASLAT A RYN0LANDER DÍJAZOTTJAIRA I December hatodikáig lehetett I visszaküldeni az ez évi Ryno-I Lander díjazottjaira a javaslato-I kat. Négy kategóriában lehetett 1 javaslatokat eljuttatni, amelyből I három-három személy került fel a I jelölőlapra. A legtöbb szavazattal bíró személy veheti át a gálán az idei év díját. A környezetvédelmi nevelés terén kifejtett tevékenységért Benedek Miklós, Büki Erzsébet, vagy Cseke Zoltán lehet díjazott. Az önerőből megvalósított kulturált környezet kialakításáért Angyalosi Béláné vagy Páli László vehet át majd díjat. A köz- terek tartalommal való megtöltésének támogatásáért vagy Czupi Gyula, Csávás Csaba, vagy Lovrencsics Lajos lehet díjazott. A közösség érdekében a környezetkultúráért végzett munkáért díjra Antalics Dezsőt. Fiiszár Károlyt és Tarnóczky Attilát javasolták. HEVESI SÁNDOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT A Pécsi Tudományegyetem BTK Gyakorló Intézménye Széchenyi tér 5-9. TeUfax: 310-465. E-mail: nk.hsmk @ broadband.hu EGYESÜLETEK, ALAPÍTVÁNYOK! A HSMK Alapítványok Hete elnevezésű, immár évek óta megrendezésre kerülő programsorozata kapcsán lapunk minden héten egy vagy több civil szervezet számára biztosít bemutatkozási lehetőséget. Természetesen ez a sorozat nem ér véget a művelődési központ rendezvényével. Azt szeretnénk, ha közreműködésünkkel a város jobban megismerné a Kanizsán működő civil szervezetek céljait, tevékenységét, és azok kapcsán talán újabb és újabb közösségek kapnak kedvet az aktív egyesületi élethez. Lapunk hasábjain nemcsak a bemutatkozás egyszeri lehetősége adott, de folyamatosan közöljük azon civil szervezetek nevét és adatait, amelyek a nyilvánosság elé kívánnak lépni. Ezzel ahhoz is hozzájárulunk, hogy a régóta várt civilregiszter összeálljon, a létező és működő szervezetek neve ne csak a sok bírálatot kapott támogatási kérelmezés esetén merüljön fel. Reméljük, december 13-án megalakul a Nagykanizsai Régió Civil Fórum „Egyesület" (a HSMK-ban 17 órakor). Szerkesszük együtt a civil-regisztert! Ismerhessék meg az egyesületeket, alapítványokat szélesebb körben, a mecénások pedig válogathassanak azok között, akiket támogatni érdemes! Azok a szervezetek, akik a lapban megjelenő regisztrálással élni kívánnak, nevük, szervezeti felépítésük, és nyilvános adataik feltüntetésével egy rövid ismertetőt küldjenek el szerkesztőségünkbe. A regisztrálási sorrend nem jelenti egyben a bemutatkozási lehetőség sorrendjét, de annak vezérlő elvének választja szerkesztőségünk. Első alkalommal az Együtt Kiskanizsáért Egyesület kapott bemutatkozási lehetőséget, hiszen ennek aktualitást az is adott, hogy nemrégiben a millenniumi évet lezáró ünnepséggel egyben egy áttekintést is adtak tevékenységükről. ¦ November 23-án a délelőtti órákban tyúklopás közben értek tetten két férfit, akik a kerítést megbontva mentek be az udvarra. A tulajdonosnak azonban egyiküket sikerült feltartóztatnia a rendőrség kiérkezéséig, s így a rongáláson kívül egyéb kára nem keletkezett. A gyanúsított előállítása, kihallgatása után tettestársa is elfogásra került. ¦ Este 8 órakor a mentők jelentették be, hogy a Teleki és Kórház utca kereszteződésében a kijelölt gyalogátkelőhelyen egy személygépkocsi gyalogost gázolt, aki a gázolás következtében az arra közlekedő szirénázó mentőautónak vágódott, s a baleset következtében 8 napon túl gyógyuló sérülése keletkezett. A személygépkocsi vezetője ellen büntetőeljárást kezdeményeztünk. ¦ 18 órakor egy parkolóban álló személygépkocsi ablakát törte ki ismeretlen tettes, aki az autóban hagyott kézitáska eltulajdonításával személyi iratokkal és 435.000 forinttal lett gazdagabb. ¦ Vasárnapra virradóra vették észre, hogy egy helyi presszóba az éjszaka folyamán betörtek, s eltulajdonították a 20 ezer forint váltópénzt, illetve a helyiségben található játékgépeket is felnyitották, s a pénzt kivették belőlük. ¦ Hétfőn délelőtt a baleseti ambulanciáról jelentették, hogy megjelent ellátáson egy hölgy, akit előző este ismeretlen személy bántalmazott az utcán, melynek következtében nyolc napon túl gyógyuló sérülése keletkezett. ¦ 19 óra 15 perckor jelentették be, hogy feltörték egy az utcán álló gépkocsinak az oldalablakát, s az autóból kiemelték a tulajdonos autóstáskáját, melyben iratok és bankkártya volt. Az eltulajdonított táskát később járókelők megtalálták és leadták a kapitányságon az iratokkal, de közben már a bankkártyával - melyre rá volt írva a PIN-kód! - több helyen, összesen 70 ezer forintot vettél le a sértett számlájáról. ¦ Éjszaka háromnegyed 10-kor jelentette be egy pincér, hogy négy vendég fizetés nélkül távozott az étteremből. A kiérkező járőrök igazoltatták a már gépkocsival közlekedő személyeket, akik azt állították, hogy ők nem is jártak a fogadónál. A gépkocsivezetőt ittassága miatt vérvételre előállítottuk, majd feljelentettük ittas járművezetés miatt, az ügy további tisztázása folyamatban van. ¦ Megszaporodtak a fenyőlopások. 10 órakor 10 db fenyőfa felnyírásáról kaptunk bejelentést (a tulajdonos kára kb. 100.000 Ft), míg délben egy másik bejelentő már arról értesítette a rendőrséget, hogy 37 db fenyőfát lopott el ingatlanáról ismeretlen tettes mintegy 150.000 Ft értékben. 29-én pedig két esetben mintegy 300.000 Ft-os kárt okoztak az ismeretlen tettesek a fenyőfák, illetve tuják gallyainak eltávolításával. ¦ 13 óra 32 perckor a baleseti ¦ ambulanciáról jelentették be, hogy megjelent ellátáson egy férfi, akit elmondása szerint előző nap a régi 7-es úton egy személygépkocsi elsodort, miközben tolta a kerékpárját. A baleset következtében nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. Az ismeretlen jármű vezetőjének adatai megállapításra kerültek, ellene büntetőeljárást kezdeményeztünk. ¦ November 28-án délután negyed ötkor egy laktanya területén a biztonsági őr ért tetten két nagykanizsai férfit, akik a kerítésen bemászva az egyik épület tetejéről éppen az alumínium borítást kísérelték meg eltulajdonítani. ¦ 29-én két esetben mintegy 300.000 Ft-os kárt okoztak az ismeretlen tettesek a fenyők illetve tuják gallyainak eltávolításával. ¦ 16 óra 25 perckor a mentők ügyelete jelentette, hogy a Hevesi úton egy tízéves gyermeket ütött el egy személyautó. A kisfiú az álló autók közül futott ki az úttestre, s nekirohant a szabályosan közlekedő gépkocsinak. A baleset következében szerencsére csak nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérülése keletkezett. A közelmúltban az Ingatlankezelési Intézmény újabb pályázati dokumentációt állított össze, amely a Széchenyi-terv lakásprogramjában szereplő két pályázathoz szükséges önkormányzati pályázati felhívást és a rendelettervezetet tartalmazta. Az IKI vezetőjét, Kánián Lászlót kérdeztük a pályázatok tartalmáról és további sorsáról. - A Gazdasági Minisztérium nemcsak új, hanem régi lakásokra - illetve azok felújítására - is írt ki pályázatokat. Közülük egyik „A nagyvárosi lakóépület-tömb felújítási program"-ja, amelyre települési önkormányzatok pályázhattak. Támogatás a legalább ötven lakásos lakótömbök rehabilitációjára, azon belül a lakóépületek közös tulajdonban álló szerkezeti rendszerek és műszaki berendezések felújítására, pótlására és korszerűsítésére igényelhető. A pályázati kiírás pontosan megszabta a lehetséges felújítási munkálatok körét is, így többek között épületek szerkezeti elemeinek felújítását, cseréjét, pincék, földszinti közös területek, lépcsőházak, padlás, tető, homlokzatok, udvar szigetelését, de magában foglalta például az épületek utólagos vagy kiegészítő hőszigetelését, az épületgépészeti alrendszerek korszerűsítését is. A kiírás szerint a költségeket egyharmadolási arányban kellett volna állni, vagyis az önkormányzat minimum egyharmadot, a tulajdonos(ok), szintén minimum egyharmadot, a központi költségvetés pedig maximum egyharmadot vállal fel. Hogy Nagykanizsán hány lakószövetkezeti, társasházi és egyéb tulajdonosi formában működő lakóközösség pályázott volna, az nem tudható, de például Pécsett az első körben 30 pályázatot nyújtottak be az önkormányzathoz. Azért oda, mert a kiírás szerint első körben az önkormányzat dönt, hogy hány ilyen pályázatot képes felvállalni, majd döntése után továbbítani a Gazdasági Minisztériumhoz. Még csak megbecsülni sem tudom, hogy az erre a célra fordítandó összeg netán meghaladta volna az ötvenmillió forintot, avagy nem. Megjegyzendő még az is, hogy ismerve a társasházak anyagi helyzetét, az önrészt feltehetően csak bankkölcsönből tudták volna előteremteni. - És mit tartalmazott a másik számbajöhető pályázati kiírás? - „Az iparosított technológiával épült lakóépületek enégergia-takarékos felújításának támogatá-sa"-pályázat annyiban más anyagi kondíciókat kíván meg, hogy az előbbiekben megjelölt háromszor egyharmad rész úgy is alakulhat, hogy az önkormányzat átvállalhatja a lakók önrészét is. Biztos vagyok abban, hogy több lakóközösséget is érdekelte volna ez a pályázat, hiszen némelyik házban katasztrofális állapotban vannak a nyílászárók, szigetelni kellene a födémeket, pincéket, korszerűsítésre várnak a fűtő-, világító-, szellőzőberendezések. - Végülis mi lett a pályázati lehetőségek nagykanizsai sorsa? - Mint a fentiekben már jelentem, az IKI elkészítette a szükséges felhívásokat, kiírási dokumentációt. Az illetékes szakbizottságok az előterjesztést egyhangúlag támogatták, ennek ellenére már az ügyrendi és jogi bizottság elé sem kerülhetett. Oka: sajnálatosan az önkormányzat - a pályázat előre nem látható költségvetési kihatásaira való tekintettel - elutasította. Büki Erzsébet 2 2001. december 6. HOGYAN INTÉZZÜK HIVATALOS ÜGYEINKET? lakcímbejelentés és a lakcímigazolvány Az előző részben már említést tettem arról, hogy a nyilvántartás a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló - többször módosított - 1992. évi LXVI. törvényben és a végrehajtásárakiadott 146/1993. (X. 26.) kormányrendeletben foglalt rendelkezések szerint működik. Szóba került az is, hogy a nyilvántartás lakcím részének milyen adattartalma van és ahhoz, hogy az adatok a nyilvántartásba be is kerüljenek, milyen kötelezettsége van a polgárnak. A Magyarországon lakó magyar állampolgár a beköltözés vagy kiköltözés után három munkanapon belül bejelenti a lakóhelyének, illetve tartózkodási helyének címét a települési önkormányzat jegyzőjének. Ehhez a következőket kell tenni: Községekben a polgármesteri hivatalokban, Nagykanizsán az okmányirodában kapható lakcímbejelentő lapot ki kell tölteni. A személyi adatokat a személyazonosító igazolvány, illetve a személyazonosság igazolására alkalmas más érvényes okmány (érvényes útlevél, vagy 2001. január 1-je után kiállított vezetői engedély) adataival egyezően kell kitölteni. Az előző lakcímre vonatkozó adatokat érvényes lakcímadatokat tartalmazó (könyv alakú) személyazonosító igazolvány, vagy a személyi azonosítóról és a lakcímről szóló hatósági igazolvány (közismertebb nevén: lakcímigazolvány) adattartalmával megegyezően kell kitölteni. A bejelentőlapot a bejelentkező személynek saját kezűleg alá kell írni. Szállásadónak csak akkor kell aláírni a bejelentőlapot, ha a beköltöző a lakásnak nem tulajdonosa, illetve a lakás használatára egyéb címen nem jogosult. Lényeges tudni, hogy a lakcímbejelentés ténye önmagában a lakáshasználatához fűződő, valamint egyéb vagyoni jogot nem keletkeztet és nem szüntet meg. A polgár a bejelentési kötelezettségét személyesen, illetve törvényes képviselője vagy meghatalmazottja útján teljesítheti. Ez alól a következő kivételek vannak: - Ha a bejelentési kötelezettség több együtt költöző hozzátartozót érint, a bejelentést valamennyiükre vonatkozóan az egyik bejelentésre kötelezett is teljesítheti. - A kiskorú gyermek, illetve cselekvőképességet kizáró gondnokság alá helyezett személy lakcímbejelentését szülője, illetve gondnoka (törvényes képviselője) teljesíti. A 14. életévet betöltött kiskorú gyermek tartózkodási helyét maga is bejelentheti. - Munkásszálláson, vagy építkezés felvonulási épületében lakó polgár bejelentését a szállásadónak minősülő személy is elvégezheti. Az okmányirodában az ügyintéző átveszi a bejelentkező személyek személyi adatait igazoló okmányt, valamint ha van, a korábban kiadott lakcímigazolványt vagy a személyi azonosítóról szóló hatósági igazolványt és ellenőrzi a bejelentőlap szabályszerű kitöltését, az adatok helyességét. Amennyiben mindent rendben talált, úgy elkészíti az új lakcímigazolványt és átadja a polgárnak. A lakcímváltozás bejelentése illetékmentes. Illetéket csak akkor kell leróni, ha a lakcímváltozást bejelentő személynek korábban már volt lakcímigazolványa, de azt elvesztette, vagy más módon a tulajdonából kikerült. Az illeték mértéke 1000 forint. A tartózkodási hely bejelentésének folyamata lényegében azonos a lakóhely bejelentésével. Kevesen tudják, hogy a tartózkodási hely cím azonos a korábban ideiglenes nevezett lakcímmel, de lényeges eltérés attól az, hogy a tartózkodási hely cím csak két évig érvényes és amennyiben a polgár a két év letelte előtt nem újítja meg, a törvény erejénél fogva automatikusan megszűnik. A tartózkodási hely cím bejelentésekor vagy megszüntetésekor a polgár ugyanúgy új lakcímigazolványt kap, mint a lakóhelye bejelentésekor, illetve megszüntetésekor. Az új személyazonosító igazolványról szóló jogszabály értelmében a lakcímváltozás - legyen az állandó lakcím, vagy tartózkodási hely - a régi típusú személyazonosító igazolványba nem jegyezhető be. Ezért lakcímváltozáskor az ügyintéző a lakcímet, illetve tartózkodási helyet a személyazonosító igazolványból törli és új lakcímigazolványt állít ki. Mi a lakcímigazolvány? A személyi azonosítóról és a lakcímről szóló hatósági igazolványra (lakcímigazolvány) lakcímnyilvántartás hatálya alá tartozó a Magyar Köztársaság területén élő magyar állampolgárok, bevándoroltként, menekültként elismert személyek jogosultak. Jogosult az a külföldön élő magyar állampolgár - magyar állampolgársága igazolása után - illetőleg a Magyar Köztársaság területét külföldi letelepedés szándékával elhagyó magyar állampolgár is, aki kéri adatainak a nyilvántartásba való felvételét, illetőleg meglévő adatai további kezelését. A személyi azonosítót igazoló hatósági igazolvány tartalma: - családi és utónév, - leánykori név, - születési hely, idő, - anyja neve, - személyi azonosító, - a lakcím, a tartózkodási hely cím érvényességi ideje, - okmányazonosító. A fenti adattartalmú hatósági igazolvány célja a polgár tájékoztatása személyi azonosítójáról annak érdekében, hogy azt törvényben előírt kötelezettsége teljesítéséhez közhitelűen igazolhassa, f. A személyi azonosítót igazoló hatósági igazolványt úgy kell kiállítani, hogy abból az érintett polgár személyi azonosítója és lakcím adata egyidejűleg ne váljon megismerhetővé (ezért van az igazolványon külön oldalon a két adat). A fenti adattartalmú hatósági igazolvánnyal egy tekintet alá esik a személyazonosító jelről kiállított hatósági bizonyítvány, illetőleg a személyazonosító jelet tartalmazó más hatósági igazolvány. A hatósági igazolvány kiadása hivatalból történik, ha • arra a személyazonosító iga- zolvány kiadási eljárásban és oly módon kerül sor, hogy a polgár a lakcímet is tartalmazó régi típusú személyazonosító igazolványát cseréli le, és hatósági igazolvánnyal még nem látták el; • arra a személyi azonosító kiadásával vagy módosításával összefüggő eljárásban vagy a lakcímbejelentéssel kapcsolatos eljárásban került sor; • a hatósági igazolvány kiállítása tévesen bejegyzett adatok helyesbítése vagy a hatósági igazolvány gyártmányhibája miatt történt; • a Magyar Köztársaság területét külföldön történő letelepedés szándékával elhagyó magyar állampolgár kéri adatainak a nyilvántartásban való további kezelését. A hivatalból kiadott hatósági igazolvány illetékmentes. Az érintett polgár kérelmére akkor kell kiadni a hatósági igazolványt, ha a polgár • személyi azonosítót nem érintő személyi adatai (névadatai, anyja neve) megváltoztak; • a hatósági igazolvánnyal azért nem rendelkezik, mert az a birtokából kikerült (elvesztés, eh tulajdonítás, megsemmisülés); • hatósági igazolványa megrongálódott; • lakcíme szerinti település neve, postai irányítószáma, a lakás címeként bejelentett közterület neve vagy jellege, illetőleg a ház száma megváltozott (címváltozás). A polgár lakóhelye szerint illetékes jegyző - az illetékes körzetközponti jegyző útján -, továbbá külföldön élő magyar állampolgár esetén a központi hivatal, a polgár kérelmére új hatósági igazolványt állít ki, ha a korábban kiadott igazolványt a polgár elvesztette, az megsemmisült, vagy megrongálódása miatt használhatatlanná vált. Ebben az esetben is 1000 forint eljárási illetéket kell leróni. Nagykanizsa, 2001. november 27. Mátyás József okmányiroda-vezető Nagykanizsa megyei jogú város 2001. december 6. A MIÉP Nagykanizsai Szervezete nyilvános sajtótájékoztatót tart a nagykanizsai Erkel Ferenc Olajipari Művelődési Házban 2001. december 7-én, 17 órai kezdettel. A sajtótájékoztatói témái: - A Nagykanizsai MÁV PGF-nél a szcientológusok által elkövetett visszaélések nyomán tett feljelentéseink részletei. - A szcientológusok befolyása Nagykanizsa gazdasági, kulturális és politikai életében. - Egyéb A MIÉP NAGYKANIZSAI SZERVEZETE 1976-ban, vagyis 25 évvel ezelőtt hozták létre a nagykanizsai kórházban a neurológiai osztályt. Addig a neurológiai megbetegedésben szen-vedó\'ket Zalaegerszegen látták el. Az osztályt 1994-ben bővítették 50 ágyasra, amire az agyi, vérkeringési megbetegedésekben szenvedők növekvő száma miatt volt szükség. Az osztály fennállásának 25. évfordulója alkalmából tudományos ülést rendeztek az elmúlt héten a kórházban. Az ülést dr. Csermely Ferenc, a tudományos bizottság titkára nyitotta meg, majd dr. Szabó Csaba, a kórház főigazgatója köszöntötte az egybegyűlteket. Ezt követően dr. Sebes- A ¦ A tyén Klára emlékezett vissza az osztály fennállásának negyedszázadára. A neurológián óriási a betegforgalom, napi negyven-ötven beteg veszi igénybe a szakrendelést, évente 1300-1400 beteget ápolnak az osztályon. A vizsgálatokat csak szakorvos végezheti, vagyis három orvos között oszlik meg ez a város-nyi tömeg. A beteg között sok a béna, a tudatzavarral küzdő személy, ez áldozatos munkát, nagy odafigyelést kíván az ápolóktól, és egyben komoly megterhelés is. Dr. Sebestyén Klára szavait követően neves neurológusok előadásait hallgathatták meg az egybegyűltek. VÉRADÓK KITÜNTETÉSE A Magyar Vöröskereszt városi szervezete és a kórház véradóállomása november 27-én tartotta hagyományos véradóünnepségét a Családi Iroda házasságkötő termében. A Rozgonyi Utcai Általános Iskola tanulóinak műsorát követően Tüttő István polgármester köszöntötte a megjelenteket, majd dr. Kőcs Mária főorvos 50 személynek adott át kitüntetést. A Magyar Vöröskereszt országos kitüntetését kimagasló véradószervező munkájáért a zalaszabari káimár Ferencné és a nagykanizsai Somogyi Istvánné kapta, aki 100-szoros véradóként is meg lett jutalmazva. TISZTELT HÖLGYEM! TISZTELT URAM! A Kossuth-év tiszteletére a Kodály utcai Nyugdíjasházban lévő nyugdíjasklub részére könyvgyűjtést szervezünk. A felajánlásokat a Kodály utcai nyugdíjasklubban, illetve az SZDSZ irodában (Zrínyi u. 42.sz., Tel.: 310-523, 317-343) tehetik meg. Az adományokat tisztelettel megköszönjük. SZDSZ Nagykanizsai Szervezete HIRDETMÉNY A nagykanizsai Horvát Kisebbségi Önkormányzat használt ruha - és felnőttek részére -játékgyűjtést (kártya, sakk, társasjáték, biliárd) szervez a nagykanizsai Határőrség menekültjei javára. A GYŰJTÉS IDEJE: 2001. december 3-7-ig mindennap 8-16 óráig. A GYŰJTÉS HELYE: Nagykanizsa, Rozgonyi u. 1.1. emelet FIGYELEM! ADOMÁNYOKAT VÁRNAK A Máltai Szeretetszolgálat-kéri a város lakosságát, hogy a közelgő ünnepekre tekintettel jutassanak el adományokat hozzájuk annak érdekében, hogy a karitatív szervezet enyhíthesse az ínséget, minél több rászoruló ünnepét tehesse széppé, meghitté. A Máltai Szeretetszolgálatnál bármilyen adományt elfogadnak, lehet ruhanemű, tartós élelmiszer, édesség vagy ajándéktárgy. Az adományokat hétfőn, szerdán és pénteken 9-11.30 között, szombatonként 8.30-11.30-ig veszik át a Zárda utca 2-ben. COMENIUS-HET A Zsigmondy-Széchenyi Szakképző Iskola egyike volt annak az 56 magyarországi intézménynek, ahol november utolsó hetében reflektorfénybe állították a Comenius-progra-mot azáltal, hogy bemutatták a nemzetközi iskolai együttműködés eredményeit és felhívták az érdeklődők figyelmét az akciók nyújtotta lehetőségekre. A Socrates az Európai Bizottság együttműködési programja, és az oktatás egészét átfogja.. Pályázati programjai közül a Comenius-akció célja, hogy hozzájáruljon a közoktatás minőségének fejlődéséhez, erősítse annak európai dimenzióját, illetve segítse a nyelvtanulást. .Az óvodáktól a középiskolákig mindek közoktatási intézmény számára nyújt pályázati lehetőséget. Az eseménysorozat európai, nemzeti és helyi szinten valósult meg. Európai szinten, az Európai Bizottság központi rendezvényt szerve; zett Brüsszelben, nemzeti delegációk részvételével. Brüsszel egyik parkjában látványos léggömberesztésre került sor 27-én délben. Az eseménysorozatba bekapcsolódott iskolák ugyanebben az időben engedték el üzenetekkel ellátott léggömbjeikét szerte Európában, közöttük a Zsig-mondy-Winkler Szakképző Iskolában és a Zrínyi Miklós Altalános Iskolában. MEGHÍVÓ ! FE LH IVÁS KÉPVISELŐI FOGADÓÓRÁK ANTALICS DEZSŐ önkormányzati képviselő a 14. számú választókerület polgárait várja fogadóóráján 2001. december 13-án (csütörtökön) 17.30 órakor a Nagyrác Utcai Általános Iskolában. DR. GŐGÖS PÉTER önkormányzati képviselő a 15. számú választókerület polgárait várja fogadóóráján 2001. december 13-án (csütörtökön) 17.30 órakor a Móricz Zsigmond Művelődési Házban. A Kiskanizsai Településrészi Önkormányzat tájékoztatja a városrész lakosságát, hogy 2001. december 13-án csütörtökön 18.30-kor ÜLÉST TART a Móricz Zsigmond Művelődési Ház alsó klubtermében. Az Együtt Kiskanizsáért Egyesület - talán az országban utolsóként - a minap tartotta millenniumi záróünnepségét. Elnök asszonyukat, Horváth Jánosnét egy kis összegzésre kértük. - Úgy gondolom, elégedetten zárhatják a 2000-2001-es esztendőket. - A számtalan sikeres rendezvény, találkozó, műtárgy nemcsak az egyesület sikerét, de egy településrész erejét is megmutatta. Kiskanizsa népe bebizonyította, ha akar, ha összefog, akkor nagy dolgokat tud véghezvinni. Bebizonyította azt is, hogy az individum, a versengés elé tudja helyezni a közösség érdekét, az együttműködéseket, a szülő- és lakóhely szeretetét. Ez az egyesület azért jött létre, hogy összefogja a lokálpatriótákat, mindazokat, akik ténylegesen is tenni akarnak ezért a településért. Úgy érzem, megfeleltünk ennek az elvárásnak. - Mit tudnak felmutatni, illetve a Kiskanizsán járóknak bemutatni? - Létrehoztuk a Millenniumi Parkot és a Millenniumi Emlékművet, megemlékeztünk a Hősök Napjáról, a Polgári Olvasókör megalakulásáról. Szent István és Klebersberg Kunó-emléktáblát avattunk, megszerveztük a „Harangünnepet", gondoztuk, gazdagítottuk köztereinket, parkjainkat. Megemlékező ünnepségeinken látszott igazán, hogy együtt lélegzik Kiskanizsa, hogy igenis akarja a városrész megújhodását, s mellette a hagyományaink ápolását is. - Hogyan tovább? - Remélem, a millennium elmúltával sem csökken a buzgalom, a tenni-akarás. Az egyesület úgy határozta meg céljait, hogy azok később is időtállóak legyenek, hogy folyamatos tevékenykedésre késztessenek ben- nünket. Gróf Teleki Pál jövőbelátó szavaival élve: „Történelmet kell élnünk, nem hetekre, hónapokra vagy esztendőkre előrenézni, hanem a következő esztendőre." Számukra lefordítva: Kiskanizsa egyedi, sajátos arculatával, sajátos néprajzi értékeivel olyan kincse a városnak, amelyet nem szabad veszni hagyni. Ezért kell a jövőben még inkább „együtt" dolgozunk, ez szabja meg elsősorban tennivalóinkat. A Hajgató, a Szent Rókus, a Felsőtemető és a Bajcsai utcában akad még néhány szép 19. századi paraszti porta - akár országos védettségre is javasolhatók - az 1928-ban emelt Klebersberg-iskola-épület, a Kisrác Úti Óvoda, a Szent Flórián-kápolna, a homokkomáromi „Csúcsi-kápolna", a hegyi utak keresztjei - mind-mind féltő gondoskodása, a helyi védelem megszerzésére vár. Az épített örökség mellett gazdasági és szellemi örökségünket is óvni és ápolni kell. Össze kell gyűjtenünk a még fellelhető tárgyi emlékeket, a hagyományos paraszti gazdálkodás még meglévő eszközeit, jellegzetes népviseletünk darabjait, mindazokat, amelyekről lassan már csak értelmező szótárakból szerezhetnének tudomást gyerekeink. Tennivalónk tehát van bőven. Várunk mindenkit, aki cselekedni akar „Együtt Kiskanizsáért!" Büki Erzsébet A CIVIL SZERVEZET NEVE: EGYÜTT KISKANIZSÁÉRT EGYESÜLET ELNÖKE: HORVÁTH JÁNÖSNÉ CÍME: 8800 NAGYKANIZSA VARASDI ÚT 56. HOGYAN TOVÁBB KÖLTSÉGVETÉS-ELŐKÉSZÍTÉS? Az elmúlt heti közgyűlésen Marton István, a költségvetést előkészítő ad hoc bizottság elnöke közölte a testülettel, hogy lemond fenti megbízatásáról és bizottsági tagságáról is. Talán ez váratlan, és a költségvetés-előkészítést többször szorgalmazó képviselő részéről meglepő is - ezt látszik alátámasztani Budai István felszólalása, aki meg nem értésének adott hangot. Marton képviselő elmondta, hogy azok a döntések amelyek az aznapi közgyűlés szellemében megszülettek, negatívan befolyásolták a jövő évi költségvetést. - Valóban váratlanul érhette képviselőtársaimat a bejelentésem, de hogy a keddi közgyűlésen történtek után ez meglepő lett volna, azt nem tudom elfogadni. Többször elmondtam már, mennyire szükségesnek és fontosnak tartom, hogy ebben a választási ciklusban először végre újra felállt az a bizottság, amely a következő évi költségvetést előkészíti a karácsony előtti elfogadásra, hogy ne válhasson a jövő tavaszi választások áldoza- tává. Egy ilyen feladat kapcsán - amely bizottsági tagságot, majd elnökséget jelent - számomra egyértelmű és etikailag csak az az elfogadható, hogy a vállalt feladatomat a lehető legjobban teljesítem is. Mint a testületi ülésen elmondtam, az eddigi ténykedésünk eredményeként a közel két és félmilliárdos hiányt már alig valamivel több, mint hétszáz millióra sikerült lefaragni a hetedik tervezetben. Ehhez a lehető legalaposabban átnéztük az intézmények, a polgármesteri hivatal, és a gazdasági társaságok terveit, igényeit, sokszor nem csak racionális, de fájdalmas döntést is meg kellett hoznunk a működési kiadások tervezésénél. A munkánk még nem ért véget, hiszen ahhoz, hogy a költségvetés a képviselőtársaim elé kerülhessen, majd elfogadhatóvá is válhasson, a tervezett hiányt tovább kell csökkenteni, nem pedig egy közgyűlésen 50 millió forinttal növelni. Ez - mint a közgyűlésen is elmondtam - nehéz feladat, de azt kell mondanom, a nehézsége ellenére is vonzó. Részemről megoldha- tónak tartottam egészen addig, amíg a testület sorozatban olyan döntéseket nem hozott az elmúlt hét keddjén, amelyek negatívan befolyásolták a 2002. évi költségvetést, semmibe véve azt a munkát, amit a költségvetést előkészítő ad hoc bizottság további két tagjával végeztünk. Az öt fős bizottságban ugyanis voltak akik mintegy ötven százalékban jelentek meg a bizottsági üléseken. Ilyen körülmények között nem kívánok tovább a költségvetést előkészítő ad hoc bizottságban tevékenykedni. Sajnálom, hogy képviselőtársaim többsége nem akarja, vagy nem tudja felmérni egy adott esetben hozott döntése következményeit. Ha így halad tovább az előre költekezés, a jövő évi költségvetés terhére az adósságállomány további növekedésével a város még nehezebb gazdasági helyzetbe kerülhet. A költségvetés-előkészítő bizottság további működésével és a költségvetés előkészítésével kapcsolatban Böröcz Zoltán az alábbiakat mondta el: - Véleményem szerint a költségvetés- előkészítő ad hoc bizottság befejezte működését. Sajnos, munkája során a bizottság gyakran szerepzavarba került, mert olyan feladatokat vállalt íel, amelyekkel túllépte hatáskörét. Ilyen volt például a polgármesteri hivatal és az intézmények közötti költségvetéstervezet-készítéshez az előkészítő egyezkedés, egyeztetés. Az elmondottakon túl mindenképpen el kell mondani, hogy az ad hoc bizottság eredményesen működött, hiszen sikerült olyan mértékűre lefaragni a rendelettervezethez a hiányt, amely már kezelhető. Az MSZP idén is elkészíti a költségvetéstervezetét, amelyet a közgyűlés rendelkezésére bocsát. Budai István képviselőtársammal úgy állítjuk össze az alternatív költségvetést, hogy maximum 350 millió forint hitelfelvétel szerepeljen a sarokszámok között. Véleményem szerint ez lehetséges, sőt. még kevesebbet is lehetne tervezni. Ami a legutóbbi közgyűlésen is felvetődött: még idén el lehet fogadni a költségvetést, ennek elvi akadálya nincsen. f PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Szociális és Családügyi Minisztérium nyilvános pályázatot hirdet a társadalmi szervezetek szakmai programjainak támogatására. A támogatásra fordítható pénzkeret: 97,1 millió Ft. A keret 10%-át azok a szervezetek kapják, amelyek szociális és családvédelmi tevékenységükkel elsősorban a roma állampolgárok szociális és társadalmi integrációját segítik elő. A pályázat célja: a szociálpolitika, valamint a család-, gyermek- és ifjúságvédelem területéhez\' kapcsolódó tevékenységet végző társadalmi szervezetek kezdeményezéseinek támogatása. Ezen a területen elsősorban a társadalmi szervezetek tagjainak önkéntes munkáját kívánja a pályázat támogatni, a munka anyagi teltételeinek a megteremtésével vagy javításával. Az elérendő cél az emberek önkéntes felajánlásaiban, a közösségi kezdeményezésekben rejlő erők felszabadítása. Előnyt élveznek azok a pályázatok, amelyek programjaikat külföldi önkéntes segítők révén valósítják meg. Általános pályázati feltételek: Pályázatot nyújthat be: bármely, jogi személyként Magyarországon bejegyzett egyesület, egyházi szervezet, közhasznú társaság, alapítvány. Nem pályázhat: gazdasági társaság, a közalapítvány, a jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, országos szervezet jogi személyiséggel nem rendelkező helyi szervezete. Támogatás igényelhető: új programok tárgyi feltételeinek megteremtéséhez, működési költségek fedezéséhez (de alapítvány működése nem támogatható), működő programok tárgyi feltételeinek jayításához; képzések, tanácsadó szolgálatok megszervezésével, fenntartásával kapcsolatos dologi kiadásokhoz; az önkéntes munka társadalmi megbecsültségét erősítő rendezvények, média programok támogatása; konferencia vagy más rendezvény megvalósításával kapcsolatos dologi kiadásokhoz. - önszerveződést, párbeszédet, szakmai együttműködést erősítő műhelyek létrehozásához, szemináriumok szervezéshez a szociális területen és a családok érdekében működő civil szervezetek számára; kiadványok készítéséhez, informatikai rendszerek kiépítéséhez és működtetéséhez, - nemzetközi szervezeti tagsághoz kapcsolódó kiadások részleges (max. 80%-os) finanszírozásához. Támogatás nem igényelhető: - ingatlanvásárláshoz és építéshez, gépkocsi vásárlásához, munkabérre illetve munkabér közterheire. A pályázat keretében egy szervezet egy pályázati programja legfeljebb 1.000.000 forint támogatást kaphat. Országos szervezetnek, amely legalább három - jogi személyiséggel nem rendelkező - tagszervezete nevében közös pályázatot nyújt be, maximum 2.500.000 forint támogatás adható. A jogi személyiséggel nem rendelkező tagszervezeteket külön mellékletben fel kell sorolni. A támogatás formája: vissza nem térítendő. A pályázó büntetőjogi felelősséget vállal azért, hogy pályázatában csak a valóságnak megfelelő tényeket közöl. A pályázaton csak olyan szervezet vehet részt, amelynek halasztott hatályú vagy lejárt esedékességű köztartozása nincs, és nem áll felszámolás alatt. Nem pályázhat olyan szervezet, amely korábbi pályázaton nyert támogatással még nem számolt el. A pályázó tudomásul veszi, hogy támogatás (résztámogatás) elnyerése esetén szervezetük nevét, székhelyét, a támogatott program nevét, időpontját és a támogatásként kapott összeget a Szociális és Családügyi Minisztérium nyilvánosságra hozza. A pályázó hozzájárul ahhoz, hogy pályázatának adatait a Szociális és Családügyi Minisztérium számítógépes rendszerén rögzítsék és azokat kutatási, elemzési célokra felhasználhassák. A pályázatok benyújtásának módja A pályázatot a jelen pályázati kiíráshoz mellékelt pályázati Adatlap pontos kitöltésével és a mellékletek csatolásával 4 példányban kell postán elküldeni a Szociális és Családügyi Minisztérium Intézményfenn-tartási és Fejlesztési Főosztálya (1373 Budapest, Pf.: 609) címére. Az elmúlt évi pályázati adatlapokat nem lehet használni. Mivel a posta csomagot postafiókra nem továbbít, ha a pályázatot csomagban küldik, fel kell tüntetni a minisztérium tényleges címét is: 1051 Budapest, Roosevelt tér 7-8. Egy pályázatot mindig egyetlen postai küldeményben adjanak fel! A pályázatot kizárólag postai úton lehet feladni 2002. január 7-ig. Személyesen behozott pályázatokat nem veszünk át, a nem postai úton beküldött pályázatok érvénytelenek. A határidő után postára adott pályázatok nem kerülnek elbírálásra, azokat visszaküldjük. Az ilyen esetekben a postabélyegző kelte az irányadó. A hiányosan beküldött pályázatok érvénytelenek A határidő módosítására és hiánypótlásra nincs mód. A négy azonos példány (az adatlap és sorszám szerinti sorrendben az összes megkívánt melléklet) a benyújtott anyagban legyen világosan elkülönítve. A négy példányból természetesen csak egyiken legyenek eredeti aláírások, a mások három példány másolat. Több együuműködő szervezet esetén (pl.: egyházi szervezet, egyházi szervezet alapítványa, együttműködő egyesület, stb.) egyértelműen el kell dönteni, hogy melyik szervezet a pályázó. A pályázó szervezet adatait kell beírni az adatlapba, és erre vonatkozóan kell mellékelni a bírósági bejegyző határozatot. A benyújtott pályázatot csak az (azok) írhatja (írhatják) alá, aki a mellékelt bírósági bejegyző határozat alapján arra jogosuljak), vagy teljes bizonyító erejű magánokiratban felhatalmazottja(ik). Ez esetben a felhatalmazást tartalmazó iratot csatolni kell. Az adatlap, valamint a pályázati felhívás másolhatók a Szociális és Munkavédelmi Közlönyből, megtalálhatók a Szociális és Családügyi Minisztérium internetes honlapján (http://www.szcsm.gov.hu/), vagy személyesen átvehetők a Szociális és Családügyi Minisztérium Ügyfélszolgálati Irodájában (Budapest, V. Akadémia u. 7.) A pályázati díj összege: 1.000.000 Ft vagy annál kevesebb támogatás igénylése esetén pályázatonként 4000 Ft, 1.000.000 Ft felett (országos szervezet esetén) pályázatonként 5800 Ft. A pályázati díjat - banki átutalással - kell megfizetni a 10032000-01220081-50000005 számú Sz.Cs.M. Fejezeti előirányzat felhasználási keretszámlára. Kérjük a banki megbízás közleményében feltüntetni a 219592 ÁHT számot, a „Társadalmi" jeligét és a 310. Kincstári tranzakciós kódot. Postai úton feladott pályázati díjat csak akkor fogadunk el, ha az közvetlenül a fenti bankszámlaszámra érkezik, és az átutaláson rajta van az ÁHT szám, a jelige és a kincstári tranzakciós kód. A pályázatra befizetett pályázati díj az ügyvitel során felmerült költségek fedezésére szolgál, ezért annak visszautalására semmiképpen, még az el nem bírált és az érvénytelen pályázatok esetében sincs mód. A pályázatok elbírálását szakértői bizottság végzi. A szakértői bizottság javaslata alapján a pályázati támogatás odaítéléséről a szociális és családügyi miniszter dönt. A pályázati határidőt követő 3 hónapon belül a döntésről a pályázók írásbeli értesítést kapnak. A támogatásban részesített pályázók jegyzékét a Szociális és Munkavédelmi Közlönyben közzé tesszük. Az elnyert támogatás célirányos felhasználása érdekében a Szociális és Családügyi Minisztérium támogatási szerződést köt a pályázókkal; a támogatás felhasználását, a program megvalósítását a szerződésben meghatározott módon ellenőrzi A támogatási szerződésben rögzített céltól eltérő felhasználás esetén a támogatás összegét a szerződési feltételeknek megfelelően vissza kell fizetni. A pályázattal kapcsolatban felvilágosítást ad dr. Főidényi János és Belekiné Vida Klára: SZOCIÁLIS ES CSALÁDÜGYI MINISZTÉRIUM INTEZMENYFENNTARTASI ES FEJLESZTÉSI FŐOSZTÁLY TELEFON: 302-2100/208, 312-4206 FAX: 312-4206, 331-4-331. E-MAIL: palyazat@szcsm.gov.hu PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Szociális és Családügyi Minisztérium pályázatot hirdet civil szervezetek (egyesületek, alapítványok, egyházi szervezetek, érdekképviseleti szervezetek) számára „A nők esélyegyenlőségének elősegítéséért 2002" pályázat elnyerése érdekében a megadott témakörök szerint. 1. A nők társadalmi szerepével foglalkozó rendezvények szervezésére Pályázhatnak olyan bejegyzett civil szervezetek, amelyek céljai között szerepel a nők, családok érdekvédelme, képviselete. Pályázati keret: 10 millió forint. Elsősorban azokat a pályázatokat kívánjuk támogatni, amelyek az alábbi témakörökkel kívánnak foglalkozni: 1. Nők a közszolgálatban, közéletben, politikában. 2. Mit tesznek a nők a kisebbségek önazonosságának megőrzéséért? Nők a hagyományőrzésben. 3. Az idős nők helyzete. 4. Nők feleség és anya szerepben, a családi feladatok ellátása és a karrier összehangolása. 5. A nők szerepe, lehetősége a kisebb településeken. Nők az önkormányzatokban. 6. Nők vezető pozícióban. 7. A nők újra munkába állásának elősegítése. 2. Tanácsadó, segítő szolgáltatások nyújtása Kiemelten támogathatók azok a szolgáltatások, amelyek a nők munkavállalását, munkahelyük megtartását segítik 1. a gyermekgondozásból visszatérő anyák, 2. középkorú nők, 3. krízishelyzetben és speciális helyzetben lévő nők esetében. A pályázat keretében egy programnak legfeljebb 600 ezer Ft támogatás nyújtható. A pályázatban dologi és felhalmozási kiadásra kérhető a támogatás. Felhalmozási kiadás esetében azonban csak a számla benyújtását követően utólagosan visszatérített támogatás nyújtható! ÁLTALÁNOS PÁLYÁZATI FELTÉTELEK A pályázó büntetőjogi felelősséget vállal azért, hogy pályázatában csak a valóságnak megfelelő tényeket közöl. A pályázaton csak olyan szervezet vehet részt, amelynek halasztott hatályú vagy lejárt esedékességű köztartozása nincs és nem áll felszámolás alatt. Nem pályázhat olyan szervezet, amely korábbi pályázaton nyert támogatással még nem számolt el. A pályázó tudomásul veszi, hogy támogatás (résztámogatás) elnyerése esetén szervezetük nevét, székhelyét, a támogatott program nevét, időpontját és a támogatásként kapott összeget nyilvánosságra a Szociális és Családügyi Minisztérium nyilvánosságra hozza. A pályázó hozzájárul ahhoz, hogy pályázatának adatait a Szociális és Családügyi Minisztérium számítógépes rendszerén rögzítsék és azokat kutatási, elemzési célokra felhasználhassák. A PÁLYÁZATOK BENYÚJTÁSÁNAK MÓDJA A pályázatot a jelen pályázati kiíráshoz mellékelt pályázati Adatlap pontos kitöltésével, cégszerű aláírásával és a mellékletek csatolásával 4 példányban kell postán elküldeni a Szociális és Családügyi Minisztérium Nőképviseleti Titkárság címére (1051 Budapest, Roosevelt tér 7-8.) „A nők esélyegyenlőségének elősegítéséért 2002" megjelöléssel. Az elmúlt évi pályázati adatlapokat nem lehet használni. A pályázati adatlapot lehet fénymásolni, vagy számítógéppel újraalkotni. Egy pályázatot mindig egyetlen postai küldeményben adjanak fel! A pályázati díj összege pályázatonként 3600 Ft, A pályázati díjat - banki átutalással - kell megfizetni a 10032000-01220081-50000005 számú Sz.Cs.M. Fejezeti előirányzat felhasználási keretszámlára. Kérjük a banki megbízás közleményében feltüntetni a 233431 ÁHT számot, a „Esélyegyenlőség" jeligét és a 310. Kincstári tranzakciós kódot. Postai úton feladott pályázati díjakat csak akkor fogadunk el, ha az összeget közvetlenül a fenti számlára küldik, és áz átutaláson rajta van az ÁHT szám, a jelige és a kincstári tranzakciós kód. A pályázatra befizetett pályázati díj az ügyvitel során felmerült költségek fedezésére szolgál, ezért annak visszautalására semmiképpen, még az el nem bírált és az érvénytelen, visszaküldött pályázatok esetében sincs mód. BEKÜLDÉSI HATÁRIDŐ: 2002. JANUÁR 7. Személyesen behozott pályázatokat nem veszünk át, a nem postai úton beküldött pályázatok érvénytelenek. A határidő után postára adott pályázatok nem kerülnek elbírálásra, azokat visszaküldjük. Az ilyen esetekben a postabélyegző kelte az irányadó. A hiányosan beküldött pályázatok ér- f-vénytelenek A határidő módosítására és hiánypótlásra nincs mód. A pályázatok elbírálására külső szakértők bevonásával kerül sor. A h döntésről minden pályázó írásos értesítést kap. A támogatásban részesí- | tett pályázók jegyzékét a Szociális és Munkavédelmi Közlönyben közzé I tesszük. A SZERZŐDÉS SORÁN RÖGZÍTENDŐ FELTÉTELEK: A nyertes pályázó az elnyert összeg felhasználásáról köteles elszámo- | lást, a program elvégzéséről beszámolójelentést készíteni. A Nőképviseleti j Titkárság fenntartja magának a jogot az általa támogatott programok rend-1 szeres ellenőrzésére. A pályázattal kapcsolatban felvilágosítást ad a Nőképviseleti Titkárság, tel: 312-2008. PÁLYÁZAT A CSALADOK TÁMOGATÁSÁRA A Szociális és Családügyi Minisztérium pályázatot hirdet családpolitikai programok finanszírozására. A pályázat célja a házasságra felkészítő és családi építő programok, a családokat segítő szolgáltatások, illetve a csoportvezető- és animátorképzési programok támogatására. A támogatás a családokat feladataik hosszú távú, kiegyensúlyozott ellátásában segítő új programok, szolgáltatások és kiadványok létrehozására, meglévő programok fejlesztésére, bővítésére, külföldi programok adaptálására szolgál. A pályázat a nem állami szektornak kíván segítséget nyújtani családpolitikai célok megvalósítása érdekében. Pályázni olyan programokkal lehet, amely az alábbi témaköröket érinti: párkapcsolat, gyermeknevelés, családdal kapcsolatos értékek átadása, életvezetés, a család külső kapcsolatai, a család életét segítő komplex, integrált megközelíté- sen alapuló szolgáltatások. A programok megvalósításának maximális időtartama legfeljebb egy év. A pályázónak minden programhoz önrészt kell biztosítania, az önrész minimális mértéke a megvalósítás költségének 15%-a. A pályázatokat 2002. január 2-ig kell postán beküldeni a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet, Családpolitikai Igazgatóság címére, 1134 Budapest, Tüzér u. 33-35. A pályázattal kap- csolatban felvilágosítást lehet kérni a Családpolitikai Intézet telefonszámán, a 465-5000, a 465-5010-es számokon. A beküldési határidőig a pályázattal kapcsolatosan a kiíró minden héten szerdán 10-14 között konzultációt tart. A részletes pályázati kiírás hozzáférhető a Szociális és Családügyi Minisztérium honlapján www. szcsm/gov.hu, valamint a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet www. ncsszi. hu honlapján. A nagykanizsai önkormányzati út- és járdahálózat síkosságmentesítési és hóeltakarítási munkáit szerződés alapján a RYNO Kft. végzi. Síkosságmentesítésre az autóbusz-útvonalakon, főforgalmi utakon és a veszélyes emelkedőkön kerül sor, valamint szóróanyagot juttatnak a szabadvezetésű (nem ingatlanok előtti) járdaszakaszokra. Ekézhető hóvas-tagság esetén a gépi hóel-takarítás is a fenti útvonalakon kezdődik. A kisforgalmú lakóutcák és a lakó-, pihenőövezeti útszakaszok a hóekézés utolsó ütemében szerepelnek, amikor már a nagyforgalmú utak mindegyikének ekézése megtörtént. A 3/1987. (V. 28.) sz. helyi rendelet szerint az ingatlanok mellett lévő járdák síkosság-mentesítése és hóeltakarítása az ingatlan tulajdonosának, illetve használójának feladata. E munkákat reggel 7 óráig el kell végezni, szükség esetén - tartós havazáskor - a hóeltakarítást meg kell ismételni. Lakótelepi társasházak környékén a szabadvezetésű járda és a lépcsőházbejáratok közötti összekötő járdaszakasz hó-eltakarítása is a lakóközösség feladata. Kérünk minden ingatlantulajdonost, hogy az épülete előtti járda téli takarítási munkáival segítse elő a biztonságos gyalogos közlekedést. A közterületeket fenntartó Park Kft. az őszi lomb összegyűjtését, a takarítási munkákat szinte mindenütt befejezte. A lombot járművel könnyen megközelíthető területeken gyűjtötték nagyobb kupacokba. Elszállítása folyamatosan, illetve kedd és csütörtöki napokon nagy teljesítményű lombtömörítő gép bevonásával történik. A lakosság lombösszegyűjtésben történt segítségét ezúton is köszönjük. Közterületi lomb elszállításával kapcsolatosan lakossági bejelentést a Park Kft. 314-269, illetve a Via Kanizsa Kht. 537-650-es telefonján lehet megtenni. A közgyűlés döntése alapján a Corvin utcai garázssor és társasház közötti út kiépítését társaságunknak kell elvégeztetni. A kivitelezőnél az útépítési munkát megrendeltük. Az időjárási viszonyoktól függően az útalap előkészítése és a csapadékvíz elvezető műtárgyak kiépítése december-január hónapokban megkezdődik. Aszfaltozásra kedvezőbb időjárás esetén tavasszal kerülhet sor. A megyei napilapban a közelmúltban fényképes illusztrá- cióval megjelent olvasói levélben a kerékbilincs alkalmazással kapcsolatosan tettek észrevételeket. Sajnos, az archív fényképen társaságunk neve és telefonszáma szerepelt, ezzel azt a látszatot keltve, hogy a kerékbilincs alkalmazásában mi is részt veszünk. Tájékoztatjuk a vá-_ ros lakóit, hogy a Via Kanizsa Városüzemeltető Kht. 1999 nyara óta nem alkalmaz kerékbilincset és nem vesz részt a szabálytalanul várakozó járművek elszállításában sem. E két szankciót városunkban a Közterület-felügyeleti Iroda, illetve a Rendőrség alkalmazza, elsősorban a közúti forgalom biztonságát veszélyeztető, illetve azt akadályozó járművek, valamint a zöldterületen várakozó autók esetében. Gáspár András ügyvezető KÖRNYEZETVÉDELEM December elsejével beköszöntött a naptári tél időszaka. Néhány napja az időjárás igyekszik ehhez igazodni. Az utakon, járdákon reggelente jégfoltok alakulnak ki, melyek balesetveszélyesek és megnehezítik a közlekedők dolgát. Itt az ideje, hogy felkészüljünk a télre, a síkossá vált útszakaszok, járdák síkosságmentesítésére. Hogy az idén mennyi hóra számíthatunk? Azt nem tudjuk előre megmondani. Az elmúlt évek átlagát figyelembe véve megállapítható, hogy az ingatlantulajdonosok túlnyomó többsége rendszeresen takarítja az ingatlana előtt húzódó járdaszakaszt. Ám mindig akadnak, akiket fel kell szólítani a munkák elvégzésére. .............:):;=: A járdaszakaszok takarítási munkáit köteles mindenki reggel 07 óráig elvégezni. Ezt a munkát lehetőség szerint ne a jól bevált ásványi eredetű sóké-szítményekkel, hanem a környezetünket kevésbé szennyező fűrészpor, homok (föld) keverékével végezzük el. Talán kevesen tudják, hogy az ingatlan előtti járdaszakaszon történt balesetért az a személy a felelős, akinek a rmmmmit^\'t.........^mmmimamm síkosságmentesítést kell elvégezni. Felhívjuk a Tisztelt Ingatlantulajdonosok figyelmét arra, hogy a 3/1987. számú helyi önkormányzati rendelet hóeltakarí-tásra és jégmentesítésre vonatkozó előírásait az idén is tartsák be. Telefonszámaink: napközben: 93/500-820 16.00 óra után: 30/411-4010 „Minél többet gondolkodom rajta, annál inkább érzem, hogy semmi sincs, amiben több művészet lenne, I mint szeretni az embereket." (Vincent van Gogh) Az érték megteremtője a munka. Ezek közé sorolandók a mű-; veszeti értékek is, amik a hétköz-I napok monotonitását segítik feloldani, szépséget, harmóniát közvetítenek. Városunkban is egyre több képzőművészeti kiál- lításnak, bemutatónak lehetünk részesei. A képi és plasztikai művek felüdülés nyújtanak, esztétikai élményben részesítenek bennünket, szélesítik képi világunkat. Hisszük, hogy a művészet szereteten nyugszik, amelyben a másoknak adni-felfogás egyben a művész ihletője is. A Kanizsa hetilap szerkesztősége célul tűzte ki, hogy időnként tájékoztatást, betekintést - képeket, interjúkat, értékeléseket - ad a város képzőművészeti életéről, arról a gazdag és sokrétű munkáról, amelyet a helyiek mellett az ország különböző részéből idelátogató kiállítók gazdag anyagai bemutatnak. Fogadják e mellékletet a képzőművészetet pártoló Kanizsa Dél Zalai Hetilap ajándékának, segítő szándékának, hogy bátran lépjenek be a művészetek templomába, ahol közelebb kerülnek az alkotóhoz és az alkotásokhoz. Hisszük, hogy e figyelemfelhívással egyben új meg új híveket, új művészetpártolókat sikerül megnyernünk. Szemünk kinyitása egy életen keresztül tarthat. A látás egy pillanat műve. Egy perc bölcsesség. Dezső Ferenc AZ IKONOKKAL JELEN VAN A CSODA Ikonkiállítás a Kodály Zoltán Vasutas Művelődési Házban A Balatongyörökön élő Somlai Anna ikonkiállítását Fiiszár Károly esperes nyitotta meg november 6-án a Kodály Zoltán Vasutas Művelődési Házban, és ajánlotta a megjelent érdeklődők figyelmébe. Az alkotó 15 éven keresztül portrékat, vi-rágcsendélc-tet és tájképeket festett, s egy alkalommal az ikonképeken a szentek arca és a madonnaképek megtetszettek neki. Kíváncsivá tették, majd másolásra késztették, azért másolásra, mert az ikonfestészetnek megvannak a sajátos szabályai, nem lehet újítani, modernizálni. Napjainkban már nem képimádatról beszélünk, ha valaki egy ikont őriz a lakásában. Somlai An- na szerint egy meghitt, eldugott sarokba kell tenni, ahol ha valaki úgy érzi, hogy nagy gondja van, vagy valamiféle földön kívüli segítségre van szüksége, gyertyát gyújthat, virágot helyezhet el. Az ikonokkal jelen van a csoda, a megtestesülés és a jelen valóság, ugyanolyan, mint a templom... B. Zs. VADASZ-ERDESZ-SZOBROK AZ EGRI GALÉRIÁBAN Wegroszta Zoltán fafaragó kiállítását Feiszt Ottó, a Zalaerdő Rt. vezérigazgatója nyitotta meg november 8-án, az Egri Józsefgalériában. A faipari mérnök szereti az élőfát, és azzal együtt a természetet. Ismeri a fafeldolgozás szinte minden területét. Belsőépítészként tervezett és készített bútorokat, a fafaragással öt éve foglalkozik intenzívebben. Tagja és titkára a Nagykanizsai Fafaragó Egyesületnek, valamint részt vesz a Zalai Vadász Alkotók Egyesületének munkájában is. Szobrain és domborfaragásain erdészeket, vadászokat, a múlt, a gyermekkora élményeit jeleníti meg. Érdekli az egyházi művészet, különösen annak faszobrá-•szata. Munkáiban a régi korok mestereinek míves és példaértékű kézművességét szeretné folytatni. Mesterének és példaképének a Pusztaszentlászlón élt Horváth Ernő fafaragó népművészt tekinti, aki atyai tanácsaival is segítette munkáját. Mintegy 25 alkalommal vett részt a megyén belül és az ország más városaiban is kiállításokon. Több szobra kapott elismerő díjat, munkáit rendszeresen zsűrizteti. A kiállítás november 30-ig volt látható. 2001. december 6. EGY KOZOS JO Bemutatóterem és művészetek találkozóhelye Nem túl gyakori hazánkban egy bútoráruház és a művészetek találkozása. A Trend Art Stúdió Galériát olyan tervekkel indították nyolc évvel ezelőtt, hogy közelebb hozza az embereket a festészethez, a kvalitásos kortárs művészethez. Ludvig Zoltán, a tárlatok művészeti szervezője közel ¦ 80-90 művészt mutatott be ez idő alatt. A kortárs művészetek széles skáláját vonultatták fel, szinte Magyarország egész területéről, de voltak kiállítók Ausztriából és Né- ben megismerték a művészeket. Ugyanezen a helyen két hónapja belépett „Művészkoktél", ami annyival gazdagabb az eddigieknél, hogy 20-25 perces komolyzenei káit. A tervek szerint májusban az idei művésztelep anyaga lesz a falon, mintegy beharangozva a júniusban újra nyitó, művésztelepet. Jelenleg Szabados János Kaposváron szítő és hangulatkeltő elem. így találkoztak célszerűen össze a művészetekkel, a figurális szobrászattal és a festményekkel. A piacépítés szempontjából is kézenfekvő volt, arról nem is beszélve, hogy egy ilyen áruházban, nincs esélye az eladóknak, ha nem teremtenek megfelelő programot arra, hogy az emberek bejöjjenek. Segítheti az eladásaikat, ha nem is azonnal, de biztos, hogy megfogalmazódik az emberekben a gondolat, hogy költsenek majd náluk, vegyenek terméket, és minden ilyen esemény ezt a döntést csak elősegítheti. A szervezőknek az is célja volt, hogy egy olyan szellemi műhely alakuljon ki, amit az emberek kcdvelnekv ahol higgadt körülmények között ellazulva beszélgethetnek irodalomról, politikáról, történelemről, művészetekről. Ha minél többen kapcsolják össze a Kanizsa Trendet, vagy az áruházát ezzel a fajta szellemiséggel, az csak előny, és a pozícióikat az emberek fejében erősíti és javítja. Maga az igazgató, Wilheim Gábor is szeretne a művész barátaitól némi tudást magára szedni kifejezetten hobbiból. Sajnos kevés idő jut rá. Fotózik, rajzol a művésztelépen, és ha kell, együtt metországból is. A színvonalat fontosnak tartják, de lehetőséget kaptak fiatal pályakezdő képzőművészek is. A pezsgős koccintás és a pogácsa marasztalja az embereket, leülnek, beszélgetnek, megnézik a bútorokat, két-három órát még ott töltenek egy-egy megnyitó után. A festmények jól kiegészítik a bútorokat, ez egy közös jó végül is. A közönség nyitottabb, ami talán betudható a Ludvig művésztelepnek is, hiszen sokan kijártak, alkotás köz- program is szórakoztatja a látogatókat. Kötetlen formában, beszélgetésekkel oldva, nincs az a komoly kötöttség, mint egy hangversenyen. A későbbiekben, valószínű kiegészítik a programot más műfajokkal is, pl. tánccal, filmvetítéssel és irodalommal. A mostani a design-ról, a zenéről, a festészetről és a szobrászatról szól. Láthatjuk többek között Kari Kern osztrák festőművész, valamint Farkas Ferenc és Horváth Zoltán zalaegerszegi festőművészek mun- élő Munkácsy-díjas festőművész képei láthatók a galériában. Wilheim Gábor, a Kanizsa Trend Kft. ügyvezető igazgatója szerint tulajdonképpen kézenfekvő volt az ötlet, mert a cég lakáskultúrával foglalkozik, s mivel ma már a vásárló, a fogyasztó olyankörnyezetben szereti elkölteni a pénzét, ahol érzelmeket is közvetítenek neki. Nemcsak idegen árut adnak el, hanem egyfajta életstílust. Ehhez hozzátartozik a művészet, mint kiegé- énekel a többiekkel. Van egy fontos hangszere, ami nem más, mint egy mángorló és egy fakanál. 0 a ritmusszekció egyik tagja. Esténként, amikor a vitában kifáradnak leülnek és énekelgetnek, ez az örömzenének egyik formája. A lényeg az, hogy jól érezzék magukat. A művészkoktélba azonban a nívós komolyzenét hozzák. Ugyanígy fontos, hogy a művészeti alkotás és a bútor is a magas színvonalat képviselje. 10 2001. december 6. HELYET KAP A SZO, A ZENE, KÉP Novemberben múlt két éve, hogy megnyílt a Fő úton a Petró Galéria. Hamar népszerűvé vált a képzőművészetek iránt érdeklődők körében, ismeretségek, barátságok szövődtek a találkozások során. Egy elegáns hely, ahol szellemi táplálékot vehet magához a betérő, kikapcsolódhat a felnőtt, bővül a látóköre óvodásnak és iskolásnak. A kiállítások mellett helyt ad a galéria egy másik, szórakoztató rendezvénynek, a thalk show-knak, ahol kötetlen csevegés közben az ország különböző városaiból érkező híres emberekkel ismerkedhet meg a közönség. A rendezvényeken a szavak mellett szerepet kap a zene is, s a kiállítás megnyitók alkalmával egy-egy alkotást is kisorsolnak a megjelentek között. KARACSONYVARAS A közeledő karácsonyi ünnepeket idézi a Petró Galéria, Kanizsa Plazá-ban lévő kirakata. A szép iránti igényre ösztönzi vásárlás közben a járókelőket a míves, szemet gyönyörködtető alkotások látványa. CSALÁDIAS KIÁLLÍTÁSMEGNYITÓK A Honvéd Kaszinó, Vörös János Galériája az 1990-es évek elején nyílt meg azzal a céllal, hogy felkutatják, és lehetőséget adnak azoknak a nagykanizsai és környékbeli alkotóknak, akiknek még nem volt kiállítása tudtuk meg Halmos Ildikótól, az intézmény igazgatójától. A Kaszinó Galériájában mutatkozott be Papócsi Zoltán, Szakasicsné Csetei Mária, Bíróné Kopár Adrienn és még lehetne sorolni a neveket. Jelenleg a garabonci Lichtenwaller Zoltán rajztanár, festőművész „Hit-élet" című kiállítása látható. A képek, az advent, a közeledő ünnepek jegyében kerültek válogatásra. Hangulatos, családias kiállítás megnyitók a jellemzőek a kaszinóban. Egyre többen keresik fel, annak ellenére, hogy növekszik a konkurencia. Látványosan nagyobb az érdeklődés a helyi alkotók munkái iránt, ahol a személyes ismeretség miatt, a baráti kör is megjelenik. Érdekes módon, időnként többen látogatnak egy helyi, művészi körökben kevésbé ismert alkotót, mint egy neves művészt, aki nem itt él. DITTRICH MARTA 1944-ben születtem Budapesten. Szüleim 1945-ben meghaltak. Gyermekkorom nehéz, és küzdelmes volt. Ha szomorkodtam, már akkor is a füvek, fák, virágok közé menekültem. Sokat rajzoltam, festettem. Az idő múlásával még inkább elmélyült bennem a természet és a művészet iránti szeretet. Máig tájképet, csendéletet szeretek festeni legjobban. Nagyszerű művészektől tanulhattam. Később én is úgy próbáltam átadni tudásom, tapasztalatom, érzéseim másoknak, ahogyan annak idején ezek a nagyszerű művészek bennünket tanítottak. A természet harmóniáját igyekszem megragadni, visszatükrözni. Csodálattal töltenek el az évszakok változásai. Színek és fények izzanak a nyári mezőn,\' az őszi erdőn. A szűzies tél néha melankolikussá tesz, máskor erőt ad. Ta- vasszal mindig mozgósítja energiámat az ég kékje, a barkák selyme, a szivárvány színeibe öltözködő sok virág, a fák, a bokrok zöldje, sárgája, pirosa. Számomra a festészet olyan szent élettartam, amelyben nincs, nem lehet alku, s ha nem alkuszom, lelkem megtöltődik békességgel, szeretettel. Ezért kedvelik képeimet azok, akik vágynak a lélek nyugalma után. Azt mondják, impresszionista vagyok. Vállalom. Dittrich Márta A VÁSÁRLÁSSAL TÖLTÖTT IDŐT SZERETNÉK KELLEMESSÉ TENNI A TESCO-GALÉRIÁBAN Már az áruház megnyitása előtti időszakban több helyen hangsúlyozták és megpróbálták azt a fajta szán- kenységről van szó, hiszen nem céljuk a galériában bemutatott művészi alkotások értékesítése. Fiatal, kezdő dékukal tudatosítani az áruház vezetői, hogy nemcsak egy áruház, egy „doboz" kívánnak maradni a város szélén, akik pusztán azzal a céllal vannak itt, hogy kereskedjenek, és a lehető legtöbb forgalmat generálva hasznot hajtsanak - hangsúlyozta Holló Szabó Lajos, az áruház igazgatója. - Szeretnének több szempontból is a város aktív részeként beintegrálódni a közösségbe. Ennek egyik eredménye a sport, a gyerekek, az elesettebb rétegek támogatása mellett a művészetek, a képzőművészet valamilyen formában történő támogatása, a galéria létrejötte. Mindenképpen egy nonprofit tévé- művészeknek szeretnének lehetőséget biztosítani a bemutatkozásra, olyanoknak is, akiknek egyszerűen nincs pénzük arra, hogy megszervezzenek egy kiállítást. Céljuk az, hogy Kanizsán, vagy a régióban élő és dolgozó művészek kezdő próbálkozásait bemutassuk. A mostani. Osváth Miklós festőművész kiállítása egy picit ellentmond ennek a célnak, ő már elismert művész, munkái egy elérhető távlatot jelenthetnek a művészeknek. Az áruház, a vevők vásárlással eltöltött idejét szeretné szórakoztatóvá, kellemessé tenni. Ezt a célt jól szolgálja a kávézóban kialakított galéria, ami együtt él az üzlettel. A kiállításokat havonta váltják, úgy tűnik, van megfelelő mennyiségű jelentkező és igény. A TESCO-galéria naptárját nem Holló Szabó Lajos állítja össze, komoly segítséget kap Lengyák Istvántól, a Hevesi-iskola tanárától. A galéria megvalósulása is részben az ő nevéhez köthető. A honismereti táborok meglátogatása során ismerkedtek meg a rajztanárral az áruház képviselői, a beszélgetések során sokszor terelődött a szó a művészetekre, a művészet pártolásra, és akkor született meg a galéria ötlete is. A Hevesi-iskolában is havi rendszerességgel nyílnak kiállítások, gyakorlatilag egy galérialánc alakult ki a dr. Mező Ferenc Gimnázium galériájával együtt. Ez mindenképen egy jó indulás. A Hevesi-iskolával jó néhány együttműködésük volt már a nyitás óta. A honismereti táborok megszervezése jól megalapozta a kapcsolatukat, később jött a galéria támogatása. Az iskolában látható tárlatoknak nemcsak a felnőttek számára van megnyitója, hanem a gyerekek számára is van szakmai megnyitó. Szerveztek már külön a gyerekeknek állófogadással, vendéglátással egybekötött megnyitókat az ő nyelvezetükkel, és érdeklődési körüknek megfelelő módon. Megadja^ a módját annak, hogy a hétköznapok között, valóban ünnepi hangulata legyen egy-egy új kiállítás megnyitásának. Amiben tud az áruház, segít az iskolának, és ez fordítva is igaz. KEPÉK A KORHÁZBAN SZEBBE VARÁZSOLJA A KORHÁZI KÖRNYEZETET A városi kórház ötödik emeleti sebészeti osztályán látható galéria kialakításáról dr. Knausz József adjunktus, a galéria „művészeti vezetője" elmondta, hogy dr. Bátorfi Jó- zsef professzor kérésére alapján merült fel a folyosó csinosításának az igénye, amikor Budapestről Nagykanizsára került. Kezdetként el is helyeztek néhány szobrot a folyosó két végén. Az adjunktus, a Hevesi Altalános Iskola nyári táborozásainak orvos kísérőjeként megismerkedett Lengyák István tanárral, s a beszélgetések során vetődött fel az a gondolat, hogy az osztályon is tenni kellene valamit, ami szebbé varázsolja a környezetet, javítja az emberek hangulatát, s elfeledteti velük saját bajaikat. A beszélgetést tettek követték, az iskolában látható kiállítások idővel itt is falra kerültek. Ünnepélyes megnyitó ugyan nincs, de többnyire megjelennek az alkotók, s a kiállított festményekből alkalmanként vásárol is a lakosság. Itt őrzik az osztály volt betegének, Erdős László festőművésznek a tájképeit is. Megszerették az alkotó személyét, betegsége sajnos gyógyíthatat- lan volt és néhány évvel ezelőtt elhunyt, de akvarelljei azóta is az ő emlékét idézik. Az ötödik emelethez hasonlóan, a hatodik emelet fogadó kész a művészeti alkotásokra. 12 2001. december 6. A Hevesi Sándor Iskola Galériája 11 éve tart rendszeresen képzőművészeti, ezen belül kerámia-, festmény-, grafikai és szobrászati kiállításokat, valamint különböző gyűjtemény-be- a művészek jelenlétében. Este 18 órakor pedig a felnőttek számára nyitják meg, itt is 120-150 fő jelenik meg. Hat évvel ezelőtt csatlakoztak galériák az iskola kiállításaihoz. Ez azért jó. mondta ám ha a kiállításokat odaviszik helybe, akkor megnézik. Különösen így van ez az olyan intézményben, ahova minden nap kénytelenek járni az emberek. Ezért pl. az iskola galériájában. válogatott, ízlésesen tálat anyagok kerüljenek falra, mert rombolhatják a diákok esztétikai nevelési értékeit. Kialakult már egy olyan 50-60 fős törzsközönség, akik minden megnyitón megje- mutatókat. Háromheti váltásokkal történnek a megnyitók, minden alkalommal külön a gyerekeknek, ahol alkalmanként 250 gyerek vesz részt, állófogadással, Lengyák István, a galéria vezetője, mert ha a városban csak egyetlenegy kiállítóterem lenne, annak miden rendezvényére nem tudnának elmenni az emberek, ha semmiféle szervezést nem végeznének, akkor is 1500-2000 ember láthat egy-egy kiállítást. Az oktatási intézmények galériáinál fontos, hogy nagyon jól lennek. A 2002-es kiállítási tervük elkészült, sőt azt is elmondhatják, hogy egyik kiállítójuk, Ackermann Éva akvarelljeiből naptár is készült. A HSMK Kiállítóterme az intézmény átadásától kezdve, negyed százada vonzza a képzőművészetek iránt érdeklődőket. Havonta váltják egymást a képző- és iparművészeti, valamint népművészeti kiállítások a társművészetek, a zene és az iroda- A HSMK GALÉRIÁJA lom kíséretében. A megnyitók ünnepi pillanatait követően, pezsgős koccintás marasztalja a vendégeket beszélgetésre, további eszmecserére. Többségében a Magyar Képzőművészek Szö- vetségének tagjai jelennek meg alkotásaikkal, de alkalmanként helyi amatőr művészek is helyet kapnak a bemutatkozásra. December 5-22-ig Kertész Sándor, Székely Bertalan-díjas festőművész kiállítása látható a HSMK Galériájában. 2001. december 6. 13 Nem vagyunk híjával a sorozatoknak, a tavaly elindított „Csöndesen és váratlanul átölelt az Isten" című irodalmi előadások, amelyek a XX. századi magyar költők istenképét mutatták be, és a már említett képzőművészeti előadások igazán nemes célt, tiszta eszmét, erkölcsi értéket, a művészet örökkévalóságát és fontosságát vannak hivatva bemutatni. Az ember épülését, benső gazdagodását, hitét, hogy a világ nem rossz és nem jó, olyan amilyenné mi tesszük. A két sorozat kitalálóit, szervezőit, Kalocsai Tamás adventista lelkészt, s feleségét e nemes cél vezérelte: tegyük jobbá a világot, legalábbis környezetünket, hogy aztán permanensen tovább gördüljön egymásnak átadva mint egy láncreakció, a jó. Tavaly ősszel, s a télen hét költő egy-egy művén keresztül mutattuk be, hogy egy biztos kitaposott út van az ember életében, az ami Istenhez vezet. Minden költő lett, légyen az a legnagyobbnak titulált proletariátus költője, József Attila vagy éppen az életet igazán habzsoló Ady, aki még Az én menyasszonyom című versében azt írja, hogy: „Mit bánom én, ha utca sarkok rongya, De elkísérjen egész a síromba." Aztán Az Istenhez hanyatló árnyék-ban eljut oda, hogy „Nem szabad hinni senki másba." csak Istenben. Heidegger mondja, ha a tudományt egy pohár víznek vesszük, és aki pár kortyot iszik belőle, az ateista lesz, de a pohár alján mindig ott van Isten. A költészet meg tudta jeleníteni írásban Istent, a festészet más műfaj, mások az eszközei is, de hogy van jelen akkor Isten a bemutatott képeken? A válasz egyszerű. Egyszülött fián, Jézus Krisztuson keresztül, aki kereszthalálával megváltott bennünk. Küldetést teljesített. A majdan bemutatott tíz festőzseni, szinte minden a középkor mesterei, elénk varázsolják az emberben lévő Istent. Az előadások és képek kronológiája végigköveti Jézus életét, Az angyali jelenés-en, Az utolsó vacsorá-n át a Krisztus Emmausban, úton a feltáma-dottal, aki Kleofássál és tanítványtársával beszélget. Egy kép eltér a többiektől A tékozló fiú, amelyiken nincs jelen Jézus, csak a krisztusi tanítás nagyszerűsége, amiben benne van a megbocsátás mert mint mondja „Ezenképpen mondom nektek, örvendezés van az Isten angyalainak színe előtt egy bűnös ember megtérésén." Hiszem, hogy a képekből megtudhatjuk, hogyan gondolkodott a középkor embere, a zseni, aki eljutott a földiségtől a fennkölt magasságokig, üzenve századokon át: az ember csak Jézuson keresztül jut el Istenhez, és csak Vele lehet boldog és gazdag. A képeket nézve és hát persze látva, kikívánkozik az emberből a kér- dés, mi vezette a festők ecsetét, hogyan kerültek közel Jézushoz, hogyan látták benne a fölmagasztosult embert? A képek alkotása óta nagyot változott a világ, az ember saját maga akar Istenné válni, ezt példázza a diktátorok megjelenése, Lenintől Hitlerig. Azt mondhatjuk, hogy uralkodásuk véges, mind eltűritek a történelem süllyesztőjében, csak a művészet örök, ami szebbé teszi életünket, gyönyörködtet és elgondolkodtat. Az alkotások azért születnek, hogy tovább éljenek mint az alkotó, hogy felfedezzük bennük az élet legrejtettebb titkait. A titok pedig az örök Istenhez vezet. Ilyen módon a festészet sem más, mint csodálatos mágia. Talán nem kell mindig mindenben a valóságot keresnünk, kell hogy legyenek kételyek az ember életében, mert ha végére ér az ember a dolgoknak, nem lesz benne vágyakozás. Mert a bízás, a remény tart életben és hitben bennünket. Üzenetet küldenek nekünk a bemutatott képek, hogy aki ma él, láthassa más korok emberének ecsetbemártott gondolatát. Arra is szolgálnak, felhívnak bennünket, hogy meghívjuk Jézust életünkbe, mert aki befogadja, azt 0 maga teszi képessé arra, hogy felfogja és kövesse mindazt, amit Isten mond. Gondolom, mint minden ember életében, a bemutatott festőkében is voltak háborúk és megbékélések, újrakezdések és csalódások. Ez jelenik meg képeikben, vagy éppen ezért menekültek a Biblia világába. A műveket olyan kiváló, értő előadók mutatják be, mint Járási Ildikó, Kustár Zsuzsa, Boros Antal, Kardos Ferenc, ifj. Lehota János és Stamler Lajos, akik közül többen maguk is művészek. Az előadásokat lelkészek, teológusok teszik még gazdagabbá, visznek közelebb bennünket a megértéshez. Mit is akartam mondani? Mensáros László előadóestje postumus előadóest lett. Kéz-irati példányát Goethétől vett idézettel dedikálta: „Tudom, nincs semmi vagyonom, csak a gondolat, mely száll szabadon a lelkemből kiszakadva, meg a pillanat, melynek gyönyörét néha a jó sors, a kegyes ég fenékig üríteni hagyja." Önök részvételükkel a világhírű festők ecsetbe fogant gondolatának, egyedüli vagyonának, a képek szépségének, Jézus Krisztus jobb megismerésének részesei. Kívánom, hogy az előadások során lélekben gazdagodjanak, az előadók gondolatán keresztül keressék a képekben a szépet, a jót, mert a keresés a fontos, az már előrevisz bennünket a megértéshez. Lelki épülést, és jó szórakozást kívánok! Dezső Ferenc 14 2001. december 6. Igen, ilyen egyszerű és mégis csodálatos címe volt a Hevesi Sándor Altalános Iskola Galériájában megnyílt kiállításnak. A tűz s a láng az élet egyik legfontosabb eleme, ha végiggondoljuk az emberré válás történetét, a tűz megismerése óriási változást hozott elődeink életében. Ady Endre is áldozott a tűznek A tűz csiholója című versével: „Az első emberi bátorság Aldassék: a Tűz csiholója, Aki az ismeretlen lángra Úgy nézett, mint jogos adóra." És azóta a láng kíséri életünket. Benne rejlik a megtisztulás, a szellem, lélek fölemelkedése a hétköznapi dolgok fölé. Ha valami magasztosát akarunk létrehozni, ha valakire vagy valakikre meghatón akarunk emlékezni, gyertyát gyújtunk, ha meghitt beszélgetésre vágyunk csendes, enyhe estéken, gyertyát gyújtunk. A láng imbolygó GYERTYALÁNG csodafénye elvarázsol bennünket, ünnepélyessé és meghatóvá teszi életünk szomorú és vidám periódusait. A kicsi gyertyaláng ihlette Csonka Katalin textiltervező művésznő képeit is, ugyan nincs láng, nincs lobogás, de a selyemfestmények alakjai a gyönyörű női fejek, testek, akár virágból, akár köd lepte tájból nőnek kilépnek elénk, szinte közvetítik a láng hajlékony ide-oda csapódó vonulatát. • Olyan csupa láthatatlan láng fénye sugározza be az alkotásokat amelyek bennünk tükröződnek vissza. így válunk mi is fényhordozóvá. Az alakok hajlékonysága, a szélfutta láng ide-oda csapódó lángnyelveit utánozza. A fi- nom pasztellszínek, a fantáziadús ötletek lánggá lobbantják képzeletünket sőt tovább is motiválják. Nem való világ ez, annak csak földi - Csonka Katalin által megálmodott - mása. Alomvilágban él és mi is, belefeledkezünk egy kicsit, a hétköznapok realitásából egy tündérmesébe csöppenünk és - aki látta a kiállítást bizonyíthatja - lubickolunk is e mesés világban. És közben ott égnek a gyertyák. A különböző alakú Cliff Boyce - londoni születésű - által készített sokféle alakú .gyertya csak lángot szórt, de a szíveket, a lélek örömét Csonka Katalin képei tudták felgyújtani. Úgy lobbantak elénk, mintha egy gyenge szellő, egy fuvallat rendezte volna formává, emberré, virággá, tájjá. Ilyen leheletfinom a képek hangulata. Mi pedig mondjuk, hogy milyen egyszerű, csak szólni kell, csak meg kell valósítani az álmot és mi azonnal befogadóvá válunk. Ezt tette velünk a művésznő , lángra lobbantotta lelkünket. A lángok amik bennünk gyúlnak szeretetté manifesztálódnak és talán ez a legnagyobb csodája a művészetnek, hogy így tud alakítani és felemelni, gyermekké tenni az alkotás erejével. A gyertya lángját sóhajunk is elolthatja, de a gyönyörű képek örökké velünk maradnak. Lengyák István tanár úr -Soósné Kutasi Margit igazgatónő támogatásával - a szervezője, gazdája a hétköznapokat ünneppé varázsoló kiállításoknak. Dezső Ferenc MIKLOSFAI MINI GALERÍA Miklósfán, a Mindenki Háza Mini Galériájában Hermán Edit fazekas első önálló kiállítása nyílik a napokban. Vázákat, kaspókat, kuglófsütőt, réteses tepsit, karácsonyi csengettyűket, párologtatókat, gulyásos készletet, fokhagymatartót és még sorolhatnánk a szebbnél szebb használati és dísztárgyakat, amelyek közül vásárolhatnak is a betérők. A Galéria második éve működik az épület- ben, a miklósfaiak megszokták, megtanulták a galérialátogatást. Mint Helyei Zsuzsától, az intézmény vezetőjétől megtudtuk, szívesen szorgalmazzák az amatőr művészek bemutatását, örülnének neki, ha innét indulhatna el valaki a hírnév felé. Az iskolások munkái mellett büszkén emlegetik a helyi alkotók, a három miklósfai fafaragó, Imics László, Imics József és Kiss József munkáit. OVI GALÉRIA 1996-tól az óvodai nevelés országos alapprogramja alapján minden intézménynek helyi programot kellett készíteni tudtuk meg Borsos Petemétől, a Rozgonyi-Arany Óvoda vezetőjétől. A nevelőtestület az „Óvodai nevelés a művészetek eszközeivel" című programot választotta a jól bevált tapasztalatok felhasználásával. Ez egy tevékenységközpontú program, melyben nem művészeket nevelnek, hanem a művészetek eszközeivel, a vizuális nevelés segítségével alakítják ki a szeretetteljes óvodai légkört a gyermekek számára. A gyerekek munkáinak bemutatása mellett nagyobb galéria kialakításának gondolata most fogalmazódott meg. és karácsony előtt, december 17-én iparművészek kiállításával avatják fel. Domina Erzsébet kiállított képei batiktechnikával készültek. Ez a textilszínezési módszer eredetileg Indonéziából, Jáva szigetéről származott, de később meghódította az egész világot, s megjelent a modern képző- és iparművészetben is. Az eredeti technikai eljárás lényege: viasszal kell befedni (ba-tikpipával vagy ecsettel) azt a rajzot, mintát, amelynek színét meg akarjuk őrizni. Az anyagot ezután textilfestékbe mártva - a viasszal fedett részek kivételével - új színezést kapunk. Ezt az eljárást többször megismételve egyre gazdagabb színskálájú, mintázatú anyagot készíthetünk. A kiállított képek egy része ennek a technikának a lényegét megőrizve, a kézi textilfestés lehetőségeit kihasználva, az ún. „forró butik" technikával készült (pl.: tavirózsák, napraforgók stb.) Ezeket a képeket gyakran „márvá-nyozással" kialakított erezet gazdagítja. A képek másik csoportján az ún. „hideg" batik módszert alkalmazta az alkotó. Ez azt jelenti, hogy különböző színű kontúrozó-val rajzoljuk meg a képet, s utána festjük (pl.: a Madonna című képen). Az eredeti technikai eljárást tapasztalataival gazdagítva, új lehetőséget keresve készíti képeit Domina Erzsébet, aki a Muramenti Nemzetiségi Területfejlesztési Társulás kistérségi menedzsereként dolgozik. A Nagykanizsán élő alkotó 1976-ban a Pécsi Tanárképző Főiskolán szerzett rajz-földrajz szakos diplomát. Tíz éve foglalkozik batikolással. Magát a technikát Moszkvában B. Irina művésznőtől tanulta. 1993 óta vesz részt a Cserszegtomaji „Szabad művészet" nemzetközi alkotótábor munkájában és szerepel kiállításain. Első önálló tárlata 1993 októberében Zalaegerszegen, a Városi Művelődési Központban volt, majd Szombathelyen, Zalaszent-mihályon, Szepetneken láthatták műveit. A Vasemberház sarkán újjávarázsolt üzlet portálja hívogat bennünket. Bent csillogóvillogó ékszerek, márkás karórák, különleges dísztárgyak. A hajdan is ezt a funkciót betöltő helyiségre most csak az a jelző illik: egyszerűen elegáns. - Miért költöztek? - kérdeztük Peinstingl Éva cégvezetőtől. - Az Ady utcában is a központban volt az üzletünk, de a régi Óra- és Ékszerbolt helye megüresedett, s úgy gondoltuk, hogy a város talán legfrekventáltabb helyén kellene továbbfolytatni üzleti tevékenységünket. Ebben a műemlék jellegű épületben, teljességgel megújított belső térben, egy európai színvonalú üzletet hoztunk létre, nem titkolva azt a célt, hogy ügyfeleink kívánságait, érdekeit itt minél jobban ki tudjuk szolgálni. A váltás egybeesett alakulásunk tizedik évfordulójával. Az üzlethez saját műhely is tartozik, s nemsokára a zálogház is csatlakozik hozzá. - Az új környezet, új trend é§ új stílus is? - így is mondhatnánk. Vagy fogalmazzunk úgy, hogy az új környezet egyben stílustanácsadás. Szeretnénk eljutni oda, hogy mindenkinek egyéniségének megfelelő, és pénztárcájához illeszthető egyedi ékszert kínáljunk. Törekszünk arra, hogy a választékot és az árakat úgy alakítsuk, hogy egy kis luxus mindenkinek jusson. Azt a különleges érzést, amit a nemesfémek, avagy a drágakövek - netán a kettő együttes - birtoklása okoz az embereknek az nálunk elérhető. S ehhez nem biztos, hogy hatalmas összegek kellenek. Nem reklámfogás, van finom, elegáns gyűrűnk 3500 Ft-ért, de szolgálhatunk akár a másik véglettel is, ahol a plafon a csillagos ég. Bármilyen ékszert két napon belül képesek vagyunk vásárlóink rendelkezésére bocsájtani, hiszen jó hírű magyar ötvösművészekkel, híres külföldi gyárakkal tartjuk a kapcsolatot. Aki csak javíttatni, alakíttatni akarja ékszereit, azt is várjuk. Cégünk neve, a „Briliáns", ar~ ra is kötelez bennünket, hogy duplán is mérce legyünk, olyan ékszerbolt, ahol a fétfiszemek elgyönyörködnek, de az igazi ZEMPLÉN FIZIKAVERSENY Tizenegy középiskola 30 diákjának részvételével zajlott le az idén kilencedik alkalommal megrendezett Zemplén Győző fizikaverseny. A magas színvonalú versenynek a Batthyány Lajos Gimnázium adott otthont. A program nemcsak tesztírásból és feladatmegoldásból állt, hanem lehetőség nyílt neves szakembe- rek előadásainak meghallgatására is. A csapatversenyben első helyen a zalaegerszegi Zrínyi Gimnázium tanulói végeztek, második lett a BLG, harmadik a keszthelyi Vajda Gimnázium. Egyéniben első Borosán Péter (Zrínyi), második Lestyán Gyula (Zrínyi), a harmadik Jesch Dávid (BLG) lett. csillogást egy hölgy nyakára helyezett, ujjára húzott ékszer adja, amik arra hivatottak, hogy a nők szépségét kiemeljék, nőiességüket hangsúlyozzák. A stílust illetően engedjen meg még egy gondolatot! Üzletpolitikánk szerint fontosnak tartjuk azt is, hogy a vevő nálunk jól érezze magát. Akkor is ha nem vásárol, ha csak nézegetni jött be. Aki ide betér, az érezze azt is, hogy törődünk vele. Lehet, hogy háromszor-négyszer visszajön - egyébként ez az európai trend is -, de a következő alkalommal már vásárol is. Persze csak akkor, ha az eladók disztingváltan foglalkoznak vele. Mert ugye a városban akad még hat-hét hely, ahol ékszert kínálnak. Mondom kínálnak, mert ugye ezen a téren egyáltalán nem keresleti piac van. - Milyen manapság az ékszerdivat? - Mondhatnám azt is, hogy minden divatos. Arany, ezüst, vékony, avagy sodrott lánc, ékköves gyűrű, de keresett a finom karika is. Inkább úgy mondanám, hogy az egyszerűen elegáns ékszer a divat, olyan, amelyik nem hivalkodó, s összhangban van viselője egyéniségével. De ha mégis ki kell emelnem valamit, akkor az a fehérarany. Az ebből készült ékszer egyre jobban az érdeklődés középpontjába kerül. Nyáron a míves ezüstékszer a divatos. TÖRTÉNELEMVERSENY ÁLTALÁNOS ISKOLÁSOKNAK Dr. Balogh Imre megnyitójával kezdődött szombaton a Cseke Ferenc Történelemverseny általános iskolai döntője. A Dr. Mező Ferenc Gimnázium igazgatója meleg szavakkal emlékezett meg iskolájuk elhunyt tanáráról, akinek elévülhetetlen érdeme, hogy felnőttek, gyerekek jobban ismerik ezt a várost. A dr. Horváth György által összeállított mindvégig pergő és izgalmas vetélkedő döntőjében öt csapat villámkérdésekben, egy-egy történelmi korról szóló esszékérdések kifejtésében, városismeretben, a múzeum kiállítási anyagában való helytörténeti és néprajzi eligazodásban mérte össze erejét. Mint várható volt, a gyerekeket a szituációs játékok háza ragadta legjobban magával, ahol az adott kor egy epizódjának bemutatása mellett színészi képességeiket is megmutathatták. A max. 57 pont teljesítésére összeállított vetélkedőn az alábbi eredmények születtek: I. Kíváncsi kutatók (Vécsey) 52,5 pont U. Szakócások (Templom téri) 51 pont III. Csodatrió (Rozgonyi) 45,5 pont IV. Zemplén (Zemplén) 45,5 pont V. Kanizsa kölykök (Rozgonyi) 43 pont A zsűri elnöke, dr. Horváth László múzeumigazgató zárszavában nagyra értékelte a gyerekek és az őket felkészítő pedagógusok eredményeit, s megköszönte a múzeum dolgozóinak és a játék szervezőjének (elsősorban dr. Horváth Györgynek és Kunics Zsuzsának) a vetékedősorozat megtervezését, a felhasznált szakirodalom összeállítását, valamint a szervezésben és lebonyolításban kifejtett áldozatos munkájukat. A vetélkedőt a Kanizsa TV vasárnap este sugározza. B.E. 6VEMUSOR-AJ. (december 8-tól december 14-ig) December 8., szombat DUNA TV 05.30 Indul a nap 07.05 Papírsárkány 07.35 Barackvirág 08.05 Hurrá, vidékre költözünk 08.30 Hej, hej helyes beszéd 08.40 Nyelvőrző 08.55 Ami igaz, az igaz 09.10 Aula 09.45 klub.dunatv.hu 10.20 Pop-sa-rock 10.55 25. szélességi fok délre 11.50 Hírek 12.05 A lekete föld hord engem 12.15 Isten kezében 13.00 Semper reformanda 13.15 Művek 14.25 Navigátor 14.25 A mozgás százada 14.50 A mozgás százada. 15.15 MacArthur 16.10 Az Egyesült Államok története - Egy nemzet születése 16.15 A gitár szentélye 17.00 Agatha Christie: Miss Marple 18.00 Hírek 18.05 Waczak szálló 18.35 MESE 19.00 Híradó, sport 19.30 Talpalatnyi föld 19.55 Sellők 21.45 Híradó 22.00 Halál a Níluson 00.15 Hírek MTV1 05.42 Hajnali gondolatok 06.00 Ma reggel 08.00 Aranyfüst - avagy, Mit üzen a múlt? 09.20 Hol-mí? 09.50 Zanzibár 11.10 Menekülés az arany földjéről 12.10 Bravó Tv 13.00 Extrém koktél 13.15 ...ez is Magyarország! 13.25 25 éves a szegedi és a pécsi stúdió 14.40 Századunk 15.10 Lendületben 15.35 Jani házhoz megy... 16.10 TS 18.00 Story díjkiosztó gála 18.25 Egy-másért 18.35 Luxor-show 19.30 Híradó 19.50 Sporthírek 20.05 Új Szeszélyes évszakok 21.05 Apám ártatlan 22.50 A nulladik lakosztály 00.50 Paraszt Dekameron RTL KLUB 06.30 Ünnepnaptár 07.00 Kölyökklub 09.45 Disney-rajzfílmek 10.30 Ausztrál expressz 11.20 Csak egy szavadba kerül! 11.25 Nemek harca 12.20 AutóMánía 12.50 Csak egy szavadba kerül! 13.00 Híradó 13.10 Országház 13.40 Föld 2 14.30 Rendőr-akadémia 15.20 Drágám, a kölykök /már megint/ összementek! 16.15 Kung-fu Karácsony az őrsön 17.00 Csiíz 17.35 Melrose Place 18.30 Híradó 18.50 Fókusz plusz 19.20 Pasik 19.50 Szupermozi 21.10 Heti hetes 22.40 Híradó 23.00 Élő pajzs 00.40 Fókusz Plussz TV2 06.00 Gyökereink 06.30 TV2 Matiné 08.45 Cartoon Network 10.35 Az ifjú Herkules kalandjai 11.00 Dzsem Bori 11.50 Vadvilág 12.40 Charlie - Majom a családban 13.40 A szupercsapat 14.40 Az ifjú Indiana Jones 15.40 Jó barátok 16.10 Provídence 17.00 Címlapsztori 17.30 Csillagkapu 18.30 Tények 19.00 Szóljon bele! 19.10 VIP 20.00 Sastaps 20.40 A keményfejű 22.35 A bosszú angyala 00.15 Péntek 13 02.10 Vers December 9., vasárnap DUNA TV 05.30 Gazdakör 05.55 Kalendárium 07.05 Papírsárkány 07.40 Áfonyaerdő lakói 08.05 Tiniodisszea 08.35 Hej, hej helyes beszéd! 08.45 Rendhagyó történelmi óra 09.25 Vándorbot 10.00 Bajkeverők 10.55 25. szélességi fok délre 11.50 Híradó 12.05 Muzsika-szó 12.30 Emlékképek 13.15 120-as tempó 14.05 Csellengők 14.25 Vivaldi albuma 15.15 Reneszánsz 16.15 Lyukasóra 16.50 Olaszország nemzeti parkjai 17.00 Csengetett, mylord? 18.00 Heti Hírmondó 18.35 Híradó 19.00 MESE 19.30 Talentum 20.00 Szemenszedett szenzáció 21.40 Dunasport 21.55 Elektra 23.35 Beethoven: Appassionata 00.00 Vers MTV1 05.42 Hajnali gondolatok 05.45 Gazdatévé 06.00 Ma reggel 07.00 igy szól az Úr! 07.10 Gyerekeknek 10.00 Drukk! 11.00 Magyarok Nagyasszonya 12.05 Faluház . 12.20 TV Klinika 12.50 Delta 13.20 Szerencsepercek 13.50 Ínyenceknek 14.25 Lám, ez vagyok én... 15.00 Örömhír 15.30 Andromeda 16.15 Sikkes 16.45 Európa kék szalagja a Duna 17.15 Adventi gyertyagyújtás 17.45 Egy-Másért 17.55 Ismeretlen ismerősök 18.30. Híradó este 19.00 A Hét 19.50 Kávéház 20.20 Slágertévé 21.20 Poénról poénra 22.15 A horvát-szindróma 23.10 Harmóniában a Ma-távval RTL KLUB 06.30 Összefüggések 07.00 Kölyökklub 10.25 Második csók 10.50 Jesse 11.20 Csak egy szavadba kerül! 11.25 Legendás emberek 12.20 Recept klub 12.50 Csak egy szavadba kerül! 13.00 Híradó 13.10 Sztárok a szüleim 13.35 Kalandok égen és vízen 15.25 Golyóderbi 15.50 Doktorok 16.40 Az elveszett világ 17.35 Melrose Place 18.30 Híradó 18.50 Akták 19.50 Szupermozí 21.30 Halálra jelölve 23.10 Híradó 23.25 Fókusz-portré 23.45 Országház 00.15 Legendás emberek TV2 06.00 Reggeli gondolatok 06.30 Állatkert a hátizsákban 07.00 TV2 Matiné 08.45 Cartoon Network 14.05 Szeretni kell 10.40 Sport 2 15.00 Magyar Ház 11.55 Utazás Gasztronómiá- 15.30 Iskola utca ba 16.30 A dágí kápolna 12.20 Talpig pácban 16.40 Hit képekben 12.50 Cosby nyomozó rejté- 16.55 Szószóló lye 17.20 Maradj velünk! 13.50 Mission Impossible 17.30 Úton 14.50 Xena 18.00 Híradó 15.40 Jets-Acélsólymok 18.15 Esti mese 16.40 Pacific Blue 18.35 Chicago Hope kórház 17.30 JAG 19.30 Híradó 18.30 Napló 20.05 112 20.00 Irigy Hónaljmirigy 20.45 Pesty Fekete Doboz 21.00 Sztárok mozija 21.15 Nem jogerős 23.00 Linda 21.40 Univerzoom 00.40 Magyarország holnap 22.00 Híradó 01.10 Egy magyar nábob 22.10 Aktuális 02.50 Vers 22.30 Théma 22.50 Fogadóóra December 23.20 TS 00.10 Kárpáti krónika 10., hétfő 00.15 Világhíradó DUNA TV RTL KLUB 05.30 Indul nap 08.40 Heti hírmondó 09.15 Egy század emlékezetes pillanatai 09.40 Erdélyi erődtemplomok 10.00 Betyárok csillagai 10.50 A rejtőzködő nyomor 11.25 Néphagyomány-emlé-kezet 11.50 Híradó 12.05 Emlékképek 12.25 Talentum 12.50 Udvarház 13.15 Magyar történelmi arcképcsarnok 14.00 Az álomgép 14.45 Szakmák 15.05 Zengő ABC 15.10 „Száz éve történt" 15.15 Rendhagyó történelemóra 15.55 Európa közelben 16.00 Klipzóna 16.15 Száz perc vakáció 16.40 A kozmosz titkai 16.55 Ötórai tea 17.00 Kalendárium 17.50 Hej, hej, helyes beszéd 18.00 Híradó 18.10 Dzsungeldili 18.35 Mesefilmek 19.00 Határok fölött 19.30 Ott voltam 20.00 Micsoda buli 21.45 Híradó 22.00 A szellem órája - Sziget 22.40 El Kazovszkij-trílógia 00.35 Hírek MTV1 05.42 Hajnali gondolatok 05.45 Agrárvilág 06.00 Ma reggel 08.30 Topmodell 09.05 Naprakész magazin 11.05 Derült égből egy család 12.00 Híradó 13.00 Roma Magazin 13.30 Domovina 06.30 Reggeli 09.00 Ismétlések 09.50 Teleparti 10.40 Top-Shop 11.35 Delelő 13.10 Teleparti 14.00 Helene és a fiúk 14.25 Jack és Jill 15.15 Milagros 15.40 Csak egy szavadba kerül! 15.45 Receptklub 16.00 Híresekés gazdagok 16.25 Csak egy szavadba kerül! 16.30 Maria Mercedes 17.20 Mónika 18.10 Találkozások 18.55 Legyen ön is milliomos!! 19.25 Fókusz 19.55 Barátok közt 20.25 Szupermozi 22.05 Szerelem verseny 00.30 Híradó 00.50 Autómánia 01.20 Fókusz TV2 05.50 Jó reggelt Magyarország! 09.00 Délelőtt a tv2-vel 12.45 Mozidélután 14.35 Széllovagok 15.40 Kapcsoltam 15.55 Sebzett szívek 16.20 Szóljon bele! 16.30 Lucecita 17.00 Barátok és szerelmek 18.00 Fiorella 18.30 Tények 19.00 Szeretni beindulásig 19.25 Nincs kegyelem 20.30 Elveszett ereklyék fosztogatói 21.30 Édes esték 23.15 Jó estét Magyarország! 00.40 Siska 01.40 Korridor Café 01.50 Színkép 02.50 Vers KANIZSA TV 00.00-08.00 - Lapozó (hírek, információk, közlemények) az UHF 55-ös csatornán. 08.00-12.00 A vasárnap esti adás ismétlése 12.00-19.00 Lapozó 19.00 Krónika 19.15 Jelkép-adventista 19.25 TV-mozi: Fekete-tengeri támadás - amerikai film 22.45 Krónika 00.00-24.00 - Lapozó\'(hírek, ínformációk, közlemények) az UHF 55-ös csatornán December 11., kedd DUNA TV 05.30 Indul a nap 08.40 Határok fölött 09.05 Vad sziklafalakon 09.35 A szentek élete 09.40 Nyugaton a helyzet változatlan 11.50 Híradó 12.05 Virtus 12.35 Kövek 12.45 A tudomány kincsesháza 13.15 A tenger titkai 13.25 Pop-sa-rock 14.00 Az álomgép 14.50 Állatmentők 15.00 Katedra nélkül 15.30 Heuréka-diákkör 16.00 Klipzóna 16.15 A szellemlovas legendája 16.40 A kozmosz titkai 16.55 Ötórai tea 17.00 Kalendárium 17.50 Hej, hej, helyes beszéd 18.00 Hírek 18.35 Mese 19.00 Gazdakör 19.30 Gazdakör 20.00 Meteo 21.45 Híradó 22.00 Mozgó Kép 22.30 Amadeus 01.00 Hírek MTV1 05.42 Hajnali gondolatok 05.45 Agrárvilág 06.00 Ma reggel 08.30 Topmodell 09.05 Naprakész magazin 11.05 Derült égből egy család 12.00 Híradó 13.00 Srpski ekran 13.30 Unser Bildschirm 14.05 Szeretni kell 15.00 Univerzoom 15.20 Arborétumok, gyűjteményes kertek 15.30 Iskola utca 16.30 Gyerekeknek! 17.00 betűvető 18 2001. december 6. 17.30 Katolikus krónika 18.00 Híradó 18.15 Esti mese 18.35 Chicago Hope Kórház 19.30 Híradó 20.05 Kisváros 21.05 Mosolytár 22.05 Híradó 22.10 Aktuális 22.35 THÉMA 22.50 Magyar Szalon 23.20 Kiadó szoba 00.20 Kárpáti krónika 01.30 Világhíradó RTL KLUB 06.30 Reggeli 09.00 Ismétlések 09.50 Teleparti 10.40 TopShop 11.35 Delelő 13.10 Teleparti 14.00 Helene és a fiúk 14.25 Jack és Jill 15.15 Milagros 15.40 Csak egy szavadba kerül! 15.45 Receptklub 16.00 Híresekés gazdagok 16.25 Csak egy szavadba kerül! 16.30 Maria Mercedes 17.20 Mónika 18.05 Üstökös 18.10 Találkozások 18.30 Híradó 18.55 Legyen Ön is milliomos! 19.25 Fókusz 19.55 Barátok közt 20.25 Vészhelyzet 21.30 Szupermozi 23.10 Híradó 23.30 Művészbejáró 01.50 Fókusz TV2 05.50 Jó reggelt Magyarország! 09.00 Délelőtt a tv2-vel 12.20 Mozidélután 14.35 Széllovagok 15.40 Kapcsoltam 15.55 Sebzett szívek 16.20 Szóljon bele! 16.30 Lucecita 17.00 Barátok és szerelmek 18.00 Fiorella 18.30 Tények 19.00 Szeretni beindulásig 19.25 Nincs kegyelem 20.30 Walker, a texasi kopó 2150 Hidegre tesszük 23.10 Jó estét Magyarország! 00.00 Ha... 02.00 Háló 03.00 Vers KANIZSA TV 00.00-08.00 - Lapozó (hírek, információk, közlemények) az UHF 55-ös csatornán. 08.00-12.00 A hétfő esti adás ismétlése 12.00-19.00 Lapozó 19.00 Paletta 19.25 Házban ház körül - a pénteki adás ismétlése 19.35 TV-mozi: Ellopták Jupiter fenekét 23.00-24.00 - Lapozó (hírek, információk, közlemények) az UHF 55-ös csatornán December 12., szerda DUNA TV 05.30 Indul a nap 08.40 Gazdakör 09.05 Művek a maradandóságnak 10.10 Fent és lent 11.50 Hírek 12.05 Vándorbot 12.35 A szellem órája 13.15 Heuréka! 13.45 Állatmentők 14.00 Lyukasóra 14.45 Szakmák dicsérete 15.00 Katedra nélkül 15.15 Magyar történelmi arcképcsarnok 15.30 Hungária Litterata 16.00 Klipzóna 16.15 A szellemlovas legendája 16.45 A kozmosz titkai 16.55 Ötórai tea 17.00 Kalendárium 17.50 Hej, hej, helyes beszéd! 18.00 Híradó, sport 18.35 MESE 19.00 Tér-Erő 19.30 Ott voltam 20.00 Mozgó könyvtár 21.45 Híradó 22.00 A szellem órája 22.40 klub.dunatv.hu 23.10 Együtt a cigányokkal 00.00 Hírek MTV1 05.42 Hajnali gondolatok 05.45 Agrárvilág 06.00 Ma reggel 08.30 Topmodell 09.05 Naprakész magazin 11.05 Derült égből egy család 12.00 Híradó 13.00 Hrvatska krónika 13.30 Ecranul nostru 14.05 Szeretni kell 15.00 Magyarország, 2001 15.30 Iskola utca 16.30 Oltalom 17.00 Metszéspontok 17.30 Százéves a Nobel díj 18.00 Híradó 18.20 Esti mese 18.35 Chicago Hope kórház 19.30 Híradó 20.05 Kisfilmek a nagyvilágból 21.40 így készült a Zsaruvér és Csigavér 22.00 Híradó 22.05 Aktuális 22.30 Théma 22.50 A Lusitana elsüllyesztése 00.30 Kárpáti krónika 00.40 Világhíradó RTL KLUB 06.30 Reggeli 09.00 Ismétlések 09.50 Teleparti 10.40 TopShop 11.35 Delelő 13.10 Teleparti 14.00 Helene és a fiúk 14.25 Jack és Jill 15.15 Milagros 15.40 Csak egy szavadba kerül! 15.45 Receptklub 16.00 Híresek és gazdagok 16.25 Csak egy szavadba kerül! 16.30 Maria Mercedes 17.20 Mónika 18.05 Üstökös 18.10 Találkozások 18.30 Híradó 18.55 Legyen ön is milliomos! 19.25 Fókusz! 19.55 Barátok közt 20.25 Nostradamus: Veszedelmes jóslatok 21.25 Szupermozi 23.00 Híradó 23.20 Az igazság zsoldosai 00.10 Antenna 00.40 Fókusz TV2 05.50 Jó reggelt Magyarország! 09.00 Délelőtt a tv2-vel 13.00 Mozidélután 14.35 Széllovagok 15.40 Kapcsoltam 15.55 Sebzett szívek 16.20 Szóljon bele! 16.30 Lucecita 17.00 Barátok és szerelmek 18.00 Fiorella 18.30 Tények 19.00 Szeretni beindulásig 19.25 Nincs kegyelem 20.30 Poénbomba 21.10 Az őrült professzor bosszúja 23.10 Jó estét Magyarország! 00.50 Az ígéret földje 01.40 Hálóvilág 02.50 Vers , KANIZSA TV 00.00-08.00 - Lapozó (hírek, információk, közlemények) az UHF 55-ös csatornán. 08.00-12.00 A kedd esti adás ismétlése 12.00-19.00 Lapozó 19.00 Krónika 19.15 Jelkép - evangélikus 19.25 Slapaj 19.50 Szeszélyes természet 20.40 Krónika 20.50 Bencze-show 21.20 TV-mozi: Banánhéj keringő - magyar film 22.45 Krónika 03.00-24.00 - Lapozó (hírek, információk, közlemények) az UHF 55-ös csatornán December 13., csütörtök DUNA TV 05.30 Indul a nap 08.40 Tér-Erő\' 09.40 Egy másik férfi és egy másik nő 11.50 Híradó 12.05 Isten kezében 12.35 120-as tempó 13.45 Heuréka diákkör 14.15 Toronyvigyázó 14.50 Fabulák 15.00 Katedra nélkül 15.40 Őrizzen a szó minket! 16.00 Klipzóna 16.15 A szellemlovas legendája 16.40 Kozmosz titkai 16.55 Ötórai tea 17.00 Kalendárium 17.50 Hej, hej, helyes beszéd 18.00 Híradó 18.35 Mese 19.00 Összkép 19.30 Egy század emlékezetes pillanatai 20.00 Only You 21.30 A szigligeti várrom 21.45 Híradó 22.00 Miért? 22.25 Barankovics István keresztény politikus 23.10 Vakulástól látásig 23.40 Hírek MTV1 05.42 Hajnali gondolatok 05.45 Agrárvilág 06.00 Ma reggel 08.30 Topmodell 09.05 Naprakész magazin 11.05 Derült égből egy család 12.00 Hírek 13.00 Együtt 13.30 Rondó 14.05 Szeretni kell 15.00 Alpok-Duna Adria 15.30 Iskola utca 16.30 A hit szárnyán 17.00 Családfa 17.30 Unokáink is látni fogják 18.00 Híradó hatkor 18.20 Esti mese 18.35 Chicago Hope kórház 19.30 Híradó 20.05 Dalba zárt királyság 21.00 Millenniumi mesék 21.30 Panoráma 22.00 Híradó 22.10 Aktuális 22.35 Théma 22.50 +1 23.45 Rogopag 01.35 Kárpáti krónika 01.45 Világhíradó RTL KLUB 06.30 Reggeli 09.00 Ismétlések 09.25 Tiltott szerelem 09.50 Teleparti 11.35 Delelő 13.10 Teleparti 14.00 Helene és a fiúk 14.25 Jack és Jill 15.15 Milagros 15.40 Csak egy szavadba kerül! 16.00 Híresek és gazdagok 16.25 Csak egy szavadba kerül! 16.30 Maria Mercedes 17.20 Mónika 18.05 Üstökös 18.10 Találkozások 18.30 Híradó 18.55 Legyen ön is milliomos! 19.25 Fókusz 19.55 Barátok közt 20.25 Esti showder 22.15 Az elnök emberei 23.05 Amstel Jam-koncert 23.55 Híradó 00.15 Pont hu 00.45 Fókusz TV2 05.50 Jó reggelt Magyarország 09.00 Délelőtt a tv2-vel 12.55 Mozidélután 14.35 Széllovagok 15.55 Sebzett szívek 16.20 Szóljon bele! 16.30 Lucecita 17.00 Barátok és szerelmek 18.00 Fiorella 18.30 Tények 19.00 Szeretni beindulásig 19.25 Nincs kegyelem 20.30 Rex felügyelő 21.30 Bázis 22.35 Szokatlan - Az élet sója 23.10 Jó estét Magyarország! 00.00 Autoexpó, 2001 00.30 Kemény fiúk tánca 02.50 Vers KANIZSA TV 00.00-08.00 - Lapozó (hírek, információk, közlemények) az UHF 55-ös csatornán. 08.00-12.00 A szerda esti adás ismétlése 12.00-19.00 Lapozó (hírek, információk, közlemények) az UHF 55-ös csatornán. 19.00 MiVárunk 19.10 Jövő 7 19.40 Jelkép - református 19.50 Paletta - a keddi adás ismétlése 20.15 TV-mozi: Az ébredés - francia film 21.50 TV-mozi: Szubjektív portré Faludy Györgyről - II. rész 23.00-24.00 - Lapozó (hírek, információk, közlemények) az UHF 55-ös csatornán. December 14., péntek DUNA TV 05.30 Indul a nap 08.40 Összkép 09.05 A szellem órája 09.45 Verbunkok a Kárpátmedencében 10.15 Salamon 11.25 Párizs varázsa 11.50 Híradó\' 12.05 Miért? 12.30 Talpalatnyi zöld 12.55 Ajurvéda 13.15 Navigator 14.15 Vad sziklafalakon 14.45 Pecsétek a középkori Magyarországon 15.15 A tudomány kincsesháza 15.45 Családi album 16.35 Mágia Sacra 16.55 Ötórai tea 17.00 Kalendárium 18.00 Hírek 18.35 MESE 19.00 Udvarház 19.30 A holnap világa 20.00 Mr. Süket trükkjei 21.30 Images 21.45 Híradó 22.00 Légyfogó 23.50 Hírek NITV1 05.42 Hajnali gondolatok 05.45 Agrárvilág 06.00 Ma reggel 08.30 Topmodell 09.05 Naprakész magazin 11.05 A csodálatos trampli 12.00 Híradó 13.00 Körzeti magazinok 13.50 Zenelánc 14.05 Szeretni kell 15.05 Évgyűrűk 15.35 Ókori elődeink titkai 16.25 Régi mesterségek örökösei 16.40 „Magyarok maradtunk!" 17.00 Millenáris teátrum 17.30 Kapás van! 18.00 Híradó 18.15 Esti mese 18.30 Ablak 19.30 Híradó 20.05 A csaj nem jár egyedül 21.45 Híradó 21.50 Aktuális 22.15 Théma 22.30 Hölgyválasz 23.00 Az utolsó romantikus nő 00.30 Kárpáti krónika 00.40 Világhíradó RTL KLUB 06.30 Reggeli 09.00 Ismétlések 11.35 Delelő 13.10 Teleparti 14.00 Norm-show 14.25 Jack és Jill 15.15 Milagros 15.40 Csak egy szavadba kerül! 15.45 Receptklub 16.00 Híresek és gazdagok 16.25 Csak egy szavadba kerül 16.30 Maria Mercedes 17.20 Mónika 18.05 Üstökös 18.10 Találkozások 18.30 Híradó 18.55 Legyen ön is milliomos! 19.25 Fókusz 19.55 Barátok közt 20.25 Szupermozi 22.05 Igaz történetek 23.40 Híradó 00.05 Buli az élet 00.25 Fókusz TV2 05.50 Jó reggelt Magyarország 09.00 Délelőtt a tv2-vel 12.55 Mozidélután 14.35 Széllovagok 15.55 Sebzett szívek 16.30 Lucecita 17.00 Barátok és szerelmek 18.00 Fiorella 18.30 Tények\' 19.00 Szeretni beindulásig 19.25 Gyerekszáj 20.30 Activíty 21.15 Dáridó 23.15 Jó estét, Magyarország! 00.05 Hús és vér 02.25 Háló 03.25 Vers KANIZSA TV 00.00-08.00 - Lapozó (hírek, intormációk, közlemények) az UHF 55-ös csatornán. 08.00-12.00 A csütörtök esti adás ismétlése 12.00-19.00 Lapozó (hírek, információk, közlemények) az UHF 55-ös csatornán. 19.00 Krónika 19.15 Jelkép-katolikus 19.25 Házban ház körül 19.35 Régió - Zala megyei helyi televíziók magazinja 20.05 Krónika 20.15 TV-mozi: Mentolos ital - francia film 22.45 Krónika 23.00-24.00 - Lapozó (hírek, információk, közlemények) az UHF 55-ös csatornán 2001. december 6. 19 ZAKÓ LÁSZLÓ HARCI DÍSZBEN Az elmúlt hetek kanizsai politikai megnyilvánulásai az egyénileg megválasztott országgyűlési képviselőt is megszólalásra késztették. Mivel az adott időpontban nem volt Nagykanizsán, levélben írta le mondanivalóját. Ennek alapján készült el későbbi időpontban az alábbi interjú. - Zakó Úr! Ön annak a véleményének adott hangot, hogy ringbe kell szállnia, mert ha hallgatna, az olvasókat félrevezetnék egyes eddig nyilatkozók. Mi ennek az alapja? - A politikai küzdőtéren alaposan megemelkedett ingerküszöbömet elérték az utóbbi hetek acsarkodásai -már ami a Nagykanizsát érintő eseményeket illeti. Erintetté váltam, ha hallgatnék, akkor az engem ért vádak jogosságához néhány olvasó szemében nem férne kétség. Nos, bár későbbre terveztem - harci díszbe kell bújnom nekem is. Nem tudom, mi lesz itt tavaszig— Számomra soha meg nem szokható terepviszonyokon kell felszínen maradnom, de az is igaz, hogy az utóbbi közel négy évben a munkám során nem én válogattam meg a környezetemben élőket. Összeszámolni is nehéz, hány fronton ütköznek a képviselők, de a csata végcélja elhitetni választóinkkal, hogy a saját munkánk használt a legtöbbet a térségnek, az itt élőknek. Mindennek lehetőleg a másik munkájának tagadásával adjunk hangsúlyt, mert így két legyet ütünk egy csapásra. Frontvonalban van többek között a laktanya-ügy, az M7-ügy, a Redilco, meg a szcientológia. Nem megismételve a sajtótájékoztatónkon elmondottakat, csupán figyelmeztetni szeretnék arra az egyáltalán nem elhanyagolható tényre, hogy az APV Rt. a laktanyákat minden ellenszolgáltatás nélkül felajánlotta ipari park és logisztikai központ céljára, azonban az érintettek köszönték, de nem kérték. Az erről szóló levélváltás a birtokomban van, mint ahogy őrzöm azt a „Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata 2001. évi tárgyi eszköz értékesítésének bevételei" fejlécű táblázatot is (Költségvetés 200!. 5. számú melléklet), melyben a laktanya-értékesítés 400 millió forinttal szerepel. Ez tervezett összeg, azonban a tényadat, azaz a megvalósult összeg értelemszerűen 0 forint. Sőt, létezik olyan adásvételi előszerződés is, amelyet a város idejekorán megkötött a laktanya egy részét bérlő vállalkozókkal. Az előszerződés tartalmaz árat, területnagyságot, tehát ezek a már jó előre megállapított értékek kötelező érvényűek lennének a végleges adásvételi szerződés aláírásakor. Ha a város térítésmentesen tulajdonossá válna, mi lenne az érintettek részéről a dolog következménye? Remélem nem vagyok egyedül azzal a gondolattal, hogy igenis helyes, ha a kormány saját részvétel - és felügyelet -mellett adja a tulajdonában álló ingatlanokat a munkahelyteremtő beruházáshoz, viszont továbbértékesítési céllal - ráadásul külföldi kezekbe - nem. Mindezt tenné úgy, hogy anyagiakkal nem terhelné a várost. Szintén csak ismétlem magam, amikor megállapítom, hogy az önkormányzatnak teljesen felesleges tíz fülért is fordítania olyanra, ami amúgy is az ő szolgálatában áll, illetve térítésmentesen csak azért megszerezni, hogy utána vagy külföldi kezére juttassa, vagy áron alul továbbértékesítse. - Ön szerint mi az igazság az autópálya ügyében? - Ami az M7, a vasútvonal, illetve az V. Helsinki folyosó kérdését illeti: ellentétben Kovács Kálmán képviselő úr feltételezésével, a futárposta átvétele után rögtön a CD olvasásába kezdtem, azonban olyan következte- téseket levonnom, ami neki - némi kormányellenszenvvel - sikerült, nekem nem. A hivatkozott anyagban használt feltételes módból tényeket leszűrni bátorságra vall. Kormánytagok erősítették meg részemre, hogy a nagykanizsai logisztikai cím nincs veszélyben. Talán egy volt közlekedési politikai államtitkárt nem nekem kellene figyelmeztetnem arra, hogy a vasúti és a közúti nyomvonalak azonos folyosón belül nincsenek feltétlenül fedésben egymással. Erre éppen a zalai, sőt a dunántúli eset ad jó példát. Az Olvasók tájékoztatására: V-ös korridor: Velence-Trieszt-Ko-per-Ljubijana-szlovénfliorvát határ-Budapest-ukrán határ-Ungvár-Lvov; az V/B-s korridor: Fiume-Zágráb-Budapest; V/C-s korridor: Plocse-Szarajevó-Eszék-Budapest. A Helsinkiben 1997. június 23-25. között tartott közlekedési konferencián az európai korridoroknál nem határozták meg, hogy azokat közútként vagy vasútként kell kiépíteni, és azt sem, hogy négysávos autópályaként vagy kétsávos útként, illetve egyvágányú, kétvágányú, esetleg villamosított vasútvonalként. Amennyiben a logisztikai cím a várost illetően valami oknál fogva netán mégis megszűnne, abban az esetben a felelősök megnevezésekor ne felejtsen el néhány önkormányzati politikusra is rámutatni. - Bocsánatkérés... - Ha Kovács Kálmán netán rám gondolt volna mindeközben, akkor jelzem, hogy nemhogy nem kérek bocsánatot, hanem ismét megerősítem, hogy ami tevékenységet a képviselő úr kifejt a pártjával egyetemben, az nem más, mint kampány. Azt elismerem, hogy a tartós kisgazda belviszályok miatt az érdekérvényesítés terén, megyei szinten voltak fennakadások, de Nagykanizsán vannak kézzelfogható eredmények. Mondom mindezt annak dacára, hogy nekem is több alkalommal volt (van) konfliktusom a kormánypárti képviselők, vagy a kormány Nagykanizsát érintő döntéseivel. Ami pedig a MIEP-et illeti, közlöm önnel, hogy a MIÉP-ben munkám során olyan társakra leltem, akik hozzám hasonlóan a magyar érdeket, az igazságot és a jobb életet pártolják, ennélfogva jól is érezzük együtt magunkat. Ami a Redilcot illeti, nem a M1EP ri-aszt(hat)ja el az olasz befektetőt, hanem az ügymenet lassúsága, a körülményes döntéshozás és a háttérben meghúzódó egyéni érdekek csatája. Az is tény ugyanakkor, hogy az olaszok kártyáiba én sem látok bele, eddig főleg az állami szerepvállalás elutasításán lepődtem meg. Remélem, a nem kis összegből elkészült közművesítés a városi (ki tudja, a valóságban hány hektáros) területen nem lesz az enyészeté. A Redilco képviselőjével korrekt viszonyban állok, amit az ügy kedvező előmenetele megkíván, azt megteszem. A MAV-nál tapasztalt gazdasági visszaélésekkel és a szcientológia térnyerésével kapcsolatban elmondott parlamenti interpellációm nyomán egy akkora lavina indul(t) meg a városban, ami a várható hatósági fellépés nyomán igencsak elsodorhat néhány ismert közszereplőt a színről, de ez esetben viszont ugyanolyan aktivitást várnék el a politikai pártoktól, mint amilyennel most egymásnak veselkednek. Már régen nem arról szól a történet, hogy ki szcientológus a városban és ki nem, hanem hogy mekkora közpénz (nagyon-nagyon sok) kerüli jogtalanul magánzsebekbe. A magam részéről szívesen kijelenteném, hogy a politikai konfrontációt ezennel be is fejeztem. Igazságosztónak fogadjuk el azokat, akik 2002 tavaszán és őszén a szavazófülkében dönteni fognak rólunk és a maguk sorsáról egyaránt. Százéves a gyermekvédelem címmel került sor a Zala Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat és a Zala Megyei Önkormányzat Nagykanizsai Gyermekotthona szervezésében arra a programra, amelynek keretében pénteken délelőtt tudományos előadások hangzottak el, délután ünnepélyes keretek között átadták a Gyermekotthon lakóegységeit. A szakmai program elején Zakács Gábor, a TEGYESZ vezetője köszöntötte az egybegyűlteket, majd dr. Molnár Ilona, a Szociális és Családügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára szólt a gyermekek jogainak érvényesüléséről. A gyermekvédelem nemcsak százéves, igaz, száz éve van törvény, amely előírja a legkisebbek védelmét. Gyermekeinket védenünk kell a szüleiktől, a családjuktól, és magától a társadalomtól is - mondta nyitóelőadásában az államtitkár asszony. A szakmai előadások keretében szó esett még a Zala megyei gyermekvédelem történetéről, a szakellátási rendszer kihívásairól, a gyermeki jogok érvényesüléséről, az uniós csatlakozás gyermekvédelemmel kapcsolatos kérdéseiről, és a cigány gyermekek védelméről is. Az előadásokat színes kulturális program zárta. Délután került sor a Zala Megyei Önkormányzat Gyermekotthonának ünnepélyes átadására. Bognár Veronika igazgató köszöntője után az otthon kis lakói- nak műsorát láthattuk. Volt benne vers, mese és dal is, mind szívhez szóló ajándék a közönségnek. Az új lakóegységeket Varga László, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke adta át jelképesen. Az otthon kialakításáért köszönetet mondott a kivitelezőknek, a Gyermekotthon munkatársainak pedig az átalakítás idején vállalt többletfeladatok színvonalas ellátását köszönte meg. D.É. 20 2001. december 6. DIÁKOLIMPIA Novemberben valóságos ..nagyüzem" volt a 2001/2002-es tanév városi, városkörnyéki versenyein. A teremsportok, ezen belül a labdajátékok vitték a főszerepet. A legnépszerűbb a teremlabdarúgás volt, s nemcsak a fiúknál, hanem a lányoknál is. Röplabdában egyáltalán nem került sor versengésre jelentkezők híján, leány kézilabdában pedig csak a városkörnyéki települések iskoláiból neveztek csapatok. A döntők helyszíne az Olajbányász-csarnok volt, ahol olykor minden napra esett valamelyik korcsoport versenyének fináléja. A tét nem voU kicsi, hiszen csak az első helyezett csapatok jutottak a következő körbe, a megyei döntőbe. A IV. korcsoportos leány kézilabda-bajnokság városkörnyéki döntőjét szoros csatában a miháldiak nyerték Zalakaros, Miklósfa\' és Zalaszentbalázs gárdája előtt. Leány labdarúgásban már indult két kanizsai iskola - a Rozgonyi és a Zrínyi - csapata is hét városkörnyéki mellett, de együtt versengtek a továbbjutásért. A csoportmérkőzések után a rozgonyisok maradtak „állva", de a négy legjobb körmérkőzésén már csak két döntetlenre futotta erejükből. A megyei döntőre itt két csapat kvalifikálhatta magát, ezt a jogot az első helyen végzett zalaszentbalázsiak és a gelseiek vívták ki. Utóbbiak azért is örülhettek továbbjutásuknak, mivel a megyei döntő házigazdái lesznek. A fiúk mindhárom korcsoportjában aztán már jóval népesebb volt a mezőny mind a városi, mind a városkörnyéki bajnokságban. A városkörnyékiek csatározásain az alsóbb korcsoportokban a miklósfaiak vitték a prímet, ám a IV. korcsoport, azaz a 7-8. osztályosok küzdelmeinek fináléjába nem jutott be válogatottjuk. Itt Gelse. Csapi, Zalakaros és Zalaszentbalázs együttese vívott nagy csatát a megyei döntőbe jutásért. A „keresztbeverések" miatt a jobb gólkü- lünbség, illetve a több rúgott gól döntött a gelseiek javára. A városi bajnokságban a legeredményesebbek a Zrínyi-iskola csapatai, Faller Zoltán és Marczinka Csaba tanítványai voltak. Mindhárom korcsoportban valamennyi meccsüket nyerve - a 111. kcs.-ban kapott gól nélkül! - meneteltek a csoportmérkőzéseken, s favoritként jutottak a legjobb négy közé. A II. (3-4. osztályosok) és a III. (5-6. osztályosok) korcsoportos csapataik folytatták is a jó sorozatot, s elsők lettek. A IV. korcsoportban aztán nagy csatában „elvérzett" - 3-2-re kikapott - a zrínyis gárda a szintén jó erőkből álló péterfy-sek ellen, s elszállni láttak továbbjutási esélyeik különösen azután, hogy a Rozgonyi-iskola csapata szinte „kiütötte" 6-l-es győzelmével a zrínyisek elleni csata után elfáradt péterfyseket. A zrínyis gárda hiába nyert 2-l-re a rozgonyisok ellen, jobb gólkülönbségével a Rozgonyi-iskola csapata lett a városi bajnok, s képviseli városunkat ebben a korcsoportban a megyei döntőn. A labdajátékok mellett a sakk is nagy népszerűségnek örvend a diákok körében, minden bizonnyal az NB l-es Tungsram SK sikeres szereplésének is köszönhetően. Az elmúlt évben bronzérmes helyen végzett gárda a jelek szerint nemcsak a városban, hanem a városkörnyéken is népes utáripótlásbázist tudhat magáénak. A városi, városkörnyéki döntőn a már ismert nevek mellett újabb ifjú tehetségek tették le névjegyüket, s remélhetőleg a megyei döntőn is bizonyítják, hogy hosszú távon biztosított a hazai élmezőnybe előretört kanizsai sakkcsapat előkelő szinten tartása. B.Z. LABDARÚGÁS A kanizsai focibarátoknak némi örömet mostanság jószerivel a nosztalgiázás jelent. Visszagondolni a nem is olyan távoli múltba, amikor a „profi" ligában, az NB I-ben sem játszott alárendelt szerepet labdarúgócsapatunk. Sajnos, az élvonalból történt legutóbbi kiesést a vártnál is nagyobb meredek-ségű zuhanás követte, s ez a negatív spirál továbbgyűrűzött. Ha nem lenne továbbra is a másodosztályban a Dorog gárdája, idén még győzelmet sem tudna felmutatni Bőzsöny János csapata. Az alapszakasz ősszel megrendezett 19 fordulójában csupán a bányászvárosiakat sikerült Farkasaknak legyőzni, igaz oda-vissza. Az állandó sereghajtó elleni „sikerek" mellett négy döntetlenre futotta erejükből, amelyekből kicsit fegyelmezettebb játékkal, jobb koncentrálással legalább hármat nyerni is lehetett volna, s már nem lenne olyan siralmas a helyzet. Az előttük álló Pápának 21, a 8. helyezett Bükfürdőnek 26 Mit hoz (hat) a téli szünet? pontja van. A hétvégi hazai évzáró mondhatni a várakozásnak megfelelően végződött, a második helyen álló marcaliak 3-0-ra nyertek. A klubvezetés bizonyára nem fog tétlenkedni a téli szünet alatt, s már jelei is vannak „nyüzsgésüknek". Biztató tárgyalásokat folytattak a létesítménytulajdonos Kögáz Rt. legfelsőbb szintű vezetőivel, s több témában megállapodtak, közte abban is, hogy tavasztól Kögáz-Nagykanizsa néven szerepel majd az együttes. Közel tucatnyi játékos szerződése lejár az év végén, kérdés, hogy ki marad, jönnek-e újak. A szurkolók (is) remélik, hogy kedvező változások lesznek a téli szünetben, s tavasszal ismét érdemes lesz kilátogatni a Zárda úti stadionba. B.Z. 8800 Nagykanizsa, Jakabkuti utca 86. Telefon: 06-93-329-375, 06-20-9193-308 2001. december 4. MEGHÍVÓ! A NAGYKANIZSAI HEGYKÖZSÉG VÁLASZTMÁNYA NEVÉBEN. \\ KÖZTESTÜLETÜNK 2001. ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉT ÖSSZEHÍVOM! A KÖZGYŰLÉS HELYE: Zemplén Győző Altalános Iskola (8800 Nagykanizsa, Zrínyi u. 18.) A KÖZGYŰLÉS IDEJE: 2001. december 16. 9.00 óra NAPIREND: ¦ beszámoló a megalakulástól végzett munkáról, ¦ a 200l-es zárszámadás elfogadása, ¦ a 2002-es költségvetési tervezet elfogadása, ¦ személyi kérdések, ¦ egyebek. A KÖZGYŰLÉS A MEGJELENT TAGOK LÉTSZÁMÁTÓL FÜGGETLENÜL HATÁROZATKÉPES! Steinhardt László elnök I ATLÉTIKA A nagykanizsai atlétikai életet egykoron az Olajbányász SE sportolói fémjelezték. A támogatások apadásával, majd az egyesület megszűnésével a „sportok királynője" egyfajta parkoló pályára kényszerült városunkban. Szerencsére a sportággal „mérgezett" szakemberek nem hagyták elsorvadni a minden sportok alapját képező atlétikát, s a múlt évben újjászervezve, Nagykanizsa Atlétikai Klub (NAK) néven hivatalosan is bejegyzett egyesületet alapítottak. Viola Zoltán személyében agilis klubelnököt sikerült találniuk, s a két „régi motoros". Parti Tibor és Kertész Tamás tanár-edzők újult erővel láttak a sportág újjáélesztéséhez. Nem ragaszkodtak csupán a kanizsai iskolákban tanuló és sportoló diákokhoz, lehetőséget adtak a városkörnyéki településeken élő fiataloknak is az edzésekre, a versenyszerű sportolásra. A jelek szerint jó úton járnak, hiszen az eszteregnyei Biliege Dávid és a gelsei Takó Helga országos viadalokon is öregbítette a klub hímevét a kanizsai illetőségű ifjú atléták mellett. Mindezeket nem kis büszkeséggel hangsúlyozta ki Viola Zoltán klubelnök a közelmúltban tartott első évadzáró közgyűlésen. Kedves színfoltja volt a tanácskozásnak a kanizsai atlétikai élet meghatározó személyiségeinek, a város atlétikai sportjában különleges, kiemel- Sikeres évad a NAK mögött kedő teljesítményt nyújtó Kollmann Pál és Nagy István tiszteletbeli tagokká választása. A klubelnök beszámolójában sorra vette az évad versenyeit, melyek sorából kiemelte serdülő korú sportolóiknak a vidékbajnokságon nyújtott teljesítményét. 17 első, 4 második és 6 harmadik helyet szereztek legjobbjaik a futó-, gát- és ugrószámokban. A serdülő ob-n összetettben Biliege Dávid ötödik. Takó Helga a kilencedik helyet érte el, mely nagyban hozzájárult aranyjelvényes sportolókká válásukhoz. Egész éves teljesítménye alapján szintén aranyjelvényes lett korosztályában Szommer Krisztina. Hári Kata és Tamberger Ági. A klubelnök köszönetet mondott a szülők odaadó segítségéért. Az egymillió forintos önkormányzati támogatás mellett legalább ilyen mérvűre tehető a szülői hozzájárulás, amely a versenyekre történő utaztatásokban is megnyilvánult. A fiatal sportolók olykor hullámzó teljesítményét rutintalanságuknak tudta be. Az aranyjelvényes sportolókat márkás sporteszközökkel jutalmazták, abbéli reményüket is kifejezve, hogy- ezzel még jobb teljesítményre sarkallják őket. Bacskay Zoltán SPORTPROGRAMOK Labdarúgás: Gösser Kupa teremlabdarúgó-torna, szombat 9.00, Miklósfai iskola tornaterme. Lábtoll-labda: Királyi Pál Megyei Gyermek és Serdülő Lábtoll-labda Kupa, szombat 8.00, Szepetneki ÁMK tornaterme. Judo: IV. Nemzetközi Mikulás Kupa, szombat 10 óra, MÁV NTE-csarnok. Ülőröplabda: Földi Béla Nemzetközi Emlékverseny, szombat 10.00, Zrínyiiskola tornaterme. Vízilabda: OB I/B-s férfi: CWG KVSE-Ybl Főiskola, szombat 16.00, Fedett Uszoda. kosárlabda: NB l/A-s női: MÁV NTE-Szeviép-Szeged, vasárnap 17.00, MÁV NTE-csarnok. INemrégiben a Polgári Védelem, a Polgármesteri Hivatal, az ÁNTSZ, a Tűzoltóság, és az IKI szakemberei együttes szemlét tartottak a nagykanizsai óvóhelyeken. Az ott tapasztaltakról Bajzáik László alezredest, a Polgári Védelem szakemberét kérdeztük. - Mi volt a szemle oka? - A Polgári Védelem egyik minősített időszaki feladata békeidőszakban is, hogy a jogszabályokban meghatározott időközönként - évente - megvizsgálja a nyilvántartásban szereplő óvóhelyeket. Megnézzük, milyen az állaguk, a műszaki állapotuk, hogy üresek-e, vagy valamilyen módon hasznosítva vannak. - Hogyan jöttek létre az óvóhelyek? - Korábban volt egy program, amelynek keretében főként a lakóépületekben kialakították az óvóhelyeket. Ezek többnyire az ötvenes-hatvanas években, illetve az azt megelőző időszakban történtek. Akkoriban az volt a koncepció, hogy minden lépcsőházban legyen egy biztonsági helyiség fegyveres konfliktus esetére, annak érdekében, hogy a lakóközösség le tudjon vonulni, és át tudja vészelni a problémás időszakot. Véget ért a hidegháború, enyhülés következett be, ezért a biztonsági helyiségek kialakítására vonatkozó jogszabályi előírások változtak, ma már nem kötelező az óvóhely kialakítása. Más megközelítésből kezdték az óvóhelyek kérdését kezelni. Megpróbálnak kettős rendeltetésű helyiségeket, építményeket kialakítani, hiszen óvóhelynek azok a létesítmények általában alkalmasak, amelyek a terepszint alatt vannak - Mit tudnak ezekről a kettős rendeltetésű létesítményekről? - Alapvetően ezeket a létesítményeket más céllal építették, például föld alatti gépjárműtárolónak. Ennek kiegészítő funkciója, hogy szilárdsága, romteherbírása lehetővé teszi, hogy ott embereket .lehessen védeni mechanikai behatás ellen. - Ki az óvóhelyek tulajdonosa? - Korábban az önkormányzat rendelkezett az épületállománnyal, de a kilencvenes években, amikor a bérlakások nagyobb része értékesítésre került, a társasházak megalakultak, ezek tulajdonába kerültek át az óvóhelyek is. A házak alapító-okiratainak többségében megjegyzésként szerepel, hogy van egy speciálisan kialakított helyiségegyüttes az épületben, és amennyiben a PV kéri, 24 órán belül ki kell üríteni, ha nem üres. A jogszabályok lehetővé teszik a hasznosítást, ám a hasznosításból befolyó összegek egy részét az állagmegóvásra kell fordítani. - Miből áll egy óvóhely? - Több kisebb egységből, amelyet egy vasajtó választ el a többi pincerésztől. A helyiségek között vannak tartózkodásra alkalmas részek, közlekedők, illemhelyiségek, levegőztető egységek. Az egy időben készült létesítmények közel azonosan néznek ki elhelyezkedésük, elosztásuk, nagyságuk azonos. \' - Mennyi óvóhely van a városban? - Jelenleg 19 nyilvántartásba vett óvóhely van a városban, ebből három üzemi területen. Minden település, ahol van óvóhely, rendelkezik egy óvóhelyi törzskönyvvel. Ez a dokumentum tartalmazza az óvóhelyek teljes körű felsorolását, az egyes óvóhelyek paramétereit, vagyis azt, hogy hol helyezkedik el, milyen tulajdonságokkal rendelkezik, melyik évben épült, van-e benne valamiféle életvédelmi műszaki berendezés, vagy csak a mechanikai szilárdságnak megfelelő biztonsági helyiségről van szó. - Mindig ilyen kevés óvóhely volt? -» Korábban jóval több életvédelmi létesítmény volt, régi lakosok még bizonyára emlékeznek rá. Korábban jók voltak óvóhelynek a boltíves kialakítású menyezettel rendelkező pincék is, aztán változott a jogszabály, mert az alulról való feltámasztás nehézkes, nem biztonságos, ezekkel az építményekkel is csökkent az óvóhelyek száma. Ha jól megvizsgáljuk az életvédelmi célra alkalmas létesítményeket, a jelenleg nyilvántartásba vettnél több van. Egyébként a jövőben ilyen szempontból is vizsgálatokat tartunk, mert a jelenleg rendelkezésre álló óvóhelyállomány összesen 1300 főnek nyújthat menedéket. A felmérés célja, hogy kiderítsük, mennyi olyan ingatlan van, amely szükség esetén beemelhető az életvédelmi kategóriába, és ha vannak ilyen épületrészek, akkor azoknak milyen a műszaki állaga. - Másutt is ilyen rossz az arány? - Országosan is csak a lakosság 1,5-2%-a helyezhető el óvóhelyen probléma esetén. Tehát a kanizsai példa nem kirívó, átlagos. Az óvóhelyek meglétének, számának kérdése jó ideig nem került a figyelem középpontjába, hogy most ismét szó van róla, köszönhető a szeptemberi eseményeknek. Ismereteim szerint a kormány foglalkozik az óvóhelyek kérdéskörével, készül egy program, hogyan lehetne a lakóközösségeket segíteni abban, hogy az óvóhelyek karbantartása ne csak számukra jelentsen terhet. - Komoly állagromlások jellemzik az épületállományt? - A tapasztalataink azt mutatják, a kilencvenes évek óta nem volt állagmegóvás az óvóhelyeken, nem áldoztak ezekre a helyiségekre, és ez meglátszik. Az elektromos rendszer nem lett felülvizsgálva, egészségügyi meszelések évek óta nem voltak. Ezeket a hiányosságokat a vizsgálatok során jelezték is a szakhatóságok. Gondot okoz a csapadékelvezető rendszerek hiányossága, hiszen egy nagyobb eső esetén egyikmásik életvédelmi létesítményben sajnos áll a csapadékvíz. - Ki kötelezhető állagmegóvásra? - A tulajdonos. Ennek költségeit is a tulajdonosnak kell vállalni, nem csoda hát, hogy többségében elhanyagoltak az életvédelmi célú létesítmények. - Hogyan hasznosíthatók az óvóhelyek? - Békeidőszakban van erre lehetőség. Ezek a létesítmények általában több, különböző funkciójú teremből állnak. Civilszervezetek vehetnék igénybe például, vagy raktározási, irattározási célokat szolgálhatnak. Célszerű lenne ezeket az építményeket hasznosítani, hiszen a használó eleve gondot fordít az állagmegóvásra, a használat során korábban derül fény az esetleges meghibásodásokra, gyorsabbari orvosolják ezeket. D.É. 22 2001. december 6. ¦ Lakások, üzletek, garázsok, irodák, üzemek RIASZTÓRENDSZERÉNEK szerelése. ¦ A RIASZTÓJELZÉS 24 órás figyelése, gyors beavatkozással. ¦ Meglévő rendszerek FIGYELŐKÖZPONTRA történő díjtalan csatlakoztatása. Nagykanizsa, Rozgonyi u. 20. Telefon: 93/312-706 A Nagykanizsai Rendőrkapitányság eltűnés miatt körözi BÓKA KRISZTINA 17 éves nagykanizsai leányt, aki 2001. november 4-én otthonából ismeretlen helyre távozott, s azóta nem adott életjelt magáról. Személyleírása: kb. 160 cm magas, átlagos testalkatú, hosszúkás arcú, szeme barna, szemöldöke vastag, ajka vékony - alul kissé vastagabb, állán kis gödör látható, fülei kicsik, fejhez simulóak, vállig érő haja barna - fejtetőn szőkére festett. Utolsó ismert ruházata: fekete FELHÍVÁS vízlepergetős pufi-dzseki, világoskék farmernadrág - térdén varrással. Szintén eltűnés miatt rendelte el a Nagykanizsai Rendőrkapitányság országos körözését BOGDÁN MÓNIKA 17 éves leánynak, aki a Zala Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat Nagykanizsai Intézetéből távozott engedély nélkül 2001. október 20-án. Személyleírása: kb. 160 cm ma- gas, vékony testalkatú, hosszúkás arcú, szeme és haja barna, korához képest fejletlen alkatú. Vélt tartózkodási helye: Homokkomárom-Középhegy, Csapi község, Nagykanizsán pedig a Dózsa vagy Kinizsi utca környéke. Kérjük, hogy akinek bármilyen információja van a keresett személyekről, az jelezze a Nagykanizsai Rendőrkapitányságon (személyesen: Király u. 49. sz.). a 93/312-190-es telefonszámon 57-83-as mellékén. Segítségüket, együttműködésüket előre is köszönjük! KANIZSA PLAZA December 3-9., naponta 13-18 óráig: Vár a Mikulás! 7-én (péntek) 17 órától: Zenés utazás a Mikulással (Kabócák), arcfestés gyerekeknek. 13-án (csütörtök) 17 órától: Luca-napi vigasságok. APRÓHIRDETÉSEK HIRDETÉSEKET Kanizsa Újság Kft. szerkesztőségében (Nagykanizsa, Király u. 47.1. emelet) VESZÜNK FEL! INGATLAN Telek eladó Szabadhegyen! Terület: 1774 nm. Érd.: 93/323-024, 20/3893-865 Sormáson 100 nm alapterületű családi ház pincével, mellékhelyiséggel, kúttal, 1500 négyszögöl telekkel eladó. Érd.: 17 óra után a 334-074-es telefon- számon. (4293 K)_ Nk-án a Kazanlak krt-on 2+2 félszobás lakásomat 1,5-2 szobásra cserélném értékegyeztetéssel. Érd.: 18 óra után a 30/2962-597 _ Nk-án jól bevezetett söröző bérleti joga eladó. Érd.: 93/311-349(4294 K)_ Kiskanizsa központja közelében 2,5 szobás családi ház nagy műhellyel, garázzsal eladó. Érd.: az esti órákban a 20/510-275l-es telefonszámon lehet (4295 K) _ BÉRLET Nk-án Csengery út elején garázs kiadó. Érd.: 312-767 (14 óra után) (4296 K)_ Egyszobás albérlet kiadó a vá- rosközpontban azonnali beköl-tözési lehetőséggel. Érd.: 30/3764-862 (4297 K)_ JARMU Skoda 120L 1989-es 52 km-rel, garázsban tartott, kitűnő állapotban eladó. Érd.: 313- 912_ ZUK Al l-hez alkatrészek olcsón eladók. Érd.: 30/856- 3666_ Honda Takt robogó eladó. Érd.: 20/9373-308 (4298 K) VEGYES Málnatő és lucfenyő karácsonyfának eladó. Érd.: 321- 062 (15 óra után)_ Németjuhász kulyakölykök ordas és rajzos színben, kiváló szülőktől, olcsón eladók. Érd.: Kiskanizsa, Jakabkuti út 39., tel.: 319-026 ALLAS Országgyűlési képviselőjelölteket keres a Magyarországi Zöld Párt. Érd.: 20/9364-855 MEGHÍVÓ A Nagykanizsai Polgári Egyesület tisztelettel meghívja Önt és barátait 2001. december 7-én 18 órára a Halis István Városi Könyvtárba MANNINGER JENŐ államtitkár Ut hoz és út visz el. Közút-vasút című előadására. A rendezvényre mindenkit tisztelettel várunk! KANIZSA Dél-Zalai Hetilap - Főszerkesztő: Lukács Ibolya. Újságírók: Bakonyi Zsóka. Büki Erzsébet. Dukát Éva. Munkatársuk: Hársfalvi Tímea, Tóth Tihamémé. Külső munkatársak: Bacskay Zoltán. Godena Ildikó. Szerkesztőség: Nagykanizsa, Király u. 47.1. emelet. Levélcím: 8801 Nagykanizsa. Pf.: 154. Hirdetésfelvétel: Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa. Király u. 47.1. emelet. Kiadja a Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa. Király u. 47. I. emelet Tel.: 93/312-305. Felelős vezető: Lukács Ibolya. Nyomja a Zalai Nyomda Rt. Zalaegerszeg. Gorkij u. 1. Tel.: 92/549-200. Felelős vezető: Czirkl György. Terjeszti a Magyar Posta és a Kanizsa Újság Kft. Az árus példányok ára 65 Ft. E-mail címünk: kanizsahetilap@broadband.hu. ISSN 086S-3879 2001. december 6. 23 elegáns környezetben a HSMK-ban december 31-én, 19 órától Zene: Coctail Zenekar (Zrimics Ferenc, Seregi Mariann). Műsor: Pergő ritmusok - a GÁLA Társastáncklub (Zalaegerszeg) bemutatója. Tombola, értékes nyereményekkel! Vendéglátás: Vacsora kétféle menüből, finom desszertekkel, éjfél után meglepetésfalatok. Aperitif: minőségi italok. Belépődíj a vendéglátással együtt 8.000 Ft. Jegyek december 3-tól személyesen igényelhetők. MÉZES NAPOK ADVENT IDEJÉN December 10-15-én, naponta 9-17 óráig a Hevesi Sándor Művelődési Központban. Mézkóstoló és -vásár Dr. Kustán László és Gaál Kálmán méhészek termékeiből. FELHÍVÁS Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 263/2001. (IX. 11.) számú határozatával rendezés alá vonta a Nagykanizsa, Petőfi utcától keletre - 7-es főúttól északra lévő területet a tervezett belterületi határig. Az 1997. évi LXXVIII. Törvény és végrehajtására kiadott rendeletek előírásaira figyelemmel a terv készítésére vonatkozó döntést, a fejlesztési koncepciót és a tervezési terület lehatárolását bemutató térképet a Polgármesteri Hivatal előcsarnokában előzetes véleményezésre közszemlére tesszük 2001. december 31-ig. A tervezési területre vonatkozó javaslatokat, észrevételeiket Nagykanizsa Megyei Jogú Város városi főépítészének címezve írásban lehet megtenni az alábbi címre: Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. Fax: 93/500-735 PÁLYÁZAT Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala NYILVÁNOS PÁLYÁZAT ÚTJÁN ÉRTÉKESÍTI a Nagykanizsa, Kodály Z. u. 10.1. em. 14. szám alatti „Nyugdíjasház"-ban lévő 25 nm alapterületű garzonlakás bérleti jogát, határozott időre. A pályázati tárgyalás helye: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal földszinti tárgyalóterme (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.). A pályázat benyújtásának határideje: 2001. december 11. 12 óra. A pályázati tárgyalás ideje: 2001. december 18. de. 10 óra. Részletes kiírási anyag a Polgármesteri Hivatal Szociális Ügyfélszolgálat (Nagykanizsa Eötvös tér 16. szám) irodájában vehető át. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázatot ír ki a 2002. április 26-27-én megrendezésre kerülő Nagykanizsa Város Napja rendezvénysorozat szervezésére. A pályázat célja; olyan helyi hagyományokra építő, nagyszámú részvevőt és látogatót megmozgató rendezvény megvalósítása, amely egyedi, sajátos arculattal rendelkezik; színes. Ötletes és látványos programjaival hosszú távon a város turisztikai nevezetességévé válik. A pályázaton bárki részt vehet, előnyt élvez a minél szélesebb helyi összefogást felmutató pályázat. Pályázni részletes szakmai és finanszírozási tervezettel lehet. A szakmai résznek tartalmaznia kel! a cél és célközönség meghatározását, programtervezetet, referenciákat, a bevonni kívánt partnereket. A programtervezetnek feltétlenül tartalmaznia kell a zászlófelvonás, a főtéri vásár, az ünnepi közgyűlés és az önkormányzati alapítású kitüntetések átadására vonatkozó elképzeléseket. A finanszírozási tervnek tartalmaznia kell a programokra lebontott tételes költségvetést, a kifizetés módját és időbeli ütemezését. Előnyt élvez az a pályázat, amelyik minél nagyobb arányban külső források bevonásával is számol. A pályázatokat kérjük 2001. december 15-ig, zárt borítékban a Polgármesteri Kabinethez (Polgármesteri Hivatal. Nagykanizsa. Erzsébet tér 7.) leadni. A pályázati kiírással kapcsolatban érdeklődni ugyanitt, illetve az 500-779-es telefonszámon lehet. A pályázati dokumentáció a Polgármesteri Kabinetnél 2001. november 23-tól díjtalanul átvehető. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a 2002. évi Kulturális Feladatok támogatás elnyerésére A pályázat célja: Nagykanizsa Megyei Jogú Város művészeti és közművelődési életének támogatása. Pályázhat: helyi magánszemély, közösség, csoport, nonprofit szervezet és művelődési intézmény. Pártot, pártpolitikai tevékenységet, egyházat, vallási felekezetet nem támogat az alap. Pályázni az alábbi célokra tehet: - Nagykanizsán megrendezésre kerülő képzőművészeti, zeneművészeti, irodalmi, színházi, közgyűjteményi és egyéb kulturális rendezvények támogatása. - A nagykanizsai művészeti csoportok, együttesek magyarországi és külföldi fesztiválokon való részvételének és vendégszereplésének támogatása - elsősorban a testvérvárosokban. - Nagykanizsán megrendezésre kerülő nemzetközi, országos és regionális művészeti vagy egyéb kulturális rendezvények támogatása. - Kulturális, irodalmi, helytörténeti és közhasznú információs szolgáltatások támogatása. - Közösség, csoport, nonprofit szervezet működése. A céltámogatás elnyerésének módja: 1. Pályázni 2003. március 31-ig megrendezésre kerülő, fent meghatározott célokra lehet. 2. A pályázatokat a Polgármesteri Hivatal (Erzsébet tér 7.) portáján, illetve a Hevesi Sándor Művelődési Központ információs szolgálatánál átvehető adatlapon kell benyújtani. 3. Egy pályázó több célra is nyújthat be pályázatot. Ez esetben célonként külön űrlapot kell kitölteni. 4. A pályázatot a Polgármesteri Hivatal Művelődési és Sportosztály ára kell két példán yban beny új tan i. 5. A beadás határideje: 2002. január 15. Oktatási, Kulturális és Sportbizottság XIII. évfolyam 43. szám • 2001. december 13. Nagykanizsa RÉGIÓK KAPUJA Megjelenik 21.000 példányban KEDVES KANIZSAI POLGÁROK! Tisztelettel meghívjuk Önöket az Erzsébet téren 2001. december 21-én tartandó adventi ünnepi rendezvényünkre. PROGRAMKÍNÁLAT: 9.00-20.00 Helyszín: Erzsébet tér „Elő jászol" állatokkal Folyamatos programok az egyházak képviselőivel Mézeskalács, gyertyaárusok „minivására" Óvodások, iskolások által készített karácsonyfadíszek kiállítása cs jótékony célú vására 9.00-12.00 és 13.00-16.00 Helyszín: PMH I. emeleti tárgyaló I Az olvasás éve alkalmából a város vezetői, képviselők, intézményvezetők mesét olvasnak óvodásoknak 13.00-16.00 Karácsonyi kézműves-foglalkozásra várjuk a kisiskolásokat 17.00-19.00 Máglyagyújtás Városi együttesek és iskolák karácsonyi műsorai 19.00 Városi énekkarok közös karácsonyi együtténeklése a közönség bevonásával 19.30 Helyszín: Erzsébet tér Karácsonyi szikraszökőkút Helyszín: PMH földszinti előtér Helyszín: Erzsébet tér Helyszín: Erzsébet tér A kórház az idei évben is gazdaságilag stabilan, adósság nélkül végzi szakmai munkáját. A forgalmi adatok is bizonyítják, hogy a közelmúltban kialakított ellátókapacitásokra szükség van. a pénzügyi egyensúly pedig azt jelzi, hogy az egészségügyi ellátás tovább romló gazdasági feltételei közepette is eredményes az a küzdelem, amely az intézmény részéről a működtetés forrásainak megszerzéséért folyik. A kórházban három éve, 1998 óta nem zajlik rekonstrukció, felújításra is csak igen kevés a forrás, rekonstrukcióra pedig nem kaptak pénzt a fenntartótól. Kedvezőbb a helyzet a műszerfejlesztés terén, hiszen tavaly kerülhetett sor a CT és a mammográf beszerzésére, amelynek üzemeltetése az előzetes vélemények ellenére sem okoz gondot. Ebben az évben műszerfejlesztésre közel 120 millió forintot költött az intézmény. A város költségvetéséből ebben az évben erre a célra nem kaptak támogatást. A kórház orvostechnikai felszerelésének szinten tartásához éves szinten 100 millió forintra lenne szükség, és ez csak szinten tartás, fejlesztést nem tartalmaz. A kanizsai kórház sem mentes az egészségügyben tapasztalható feszültségtől. A piaci színvonalú bérek nagy vonzerőt gyakorolnak az alkalmazottakra, folyamatos a fluktuáció, amely egy-egy kereskedelmi egység megtelepedése esetén még inkább felgyorsul. Tizenegy szakorvosi állást hirdettek meg, négyre volt érdeklődés, ám az üres állások betöltésére nem került sor. tudhattuk meg dr. Szabó Csabától, az intézmény főigazgatójától a legutóbbi SZEB-ülésen. Az egészségügy nehéz helyzetét bizonyítja, hogy 15%-os a szakdolgozó-hiány, amely előbb-utóbb nyomot hagy a rendszeren. A jövőben várható törvényi és jogszabályi változások a feszültségeket tovább fogják növelni, az intézkedések által megosztott különböző alkalmazotti rétegek némelyike meg fogja próbálni a nyomásgyakorlás drasztikus eszközeit, olvasható abban az anyagban, amelyet a SZEB javaslata alapján a közeljövőben a közgyűlés is tárgyal majd. D. É. Privatizációs lehetőségek a kórházban Privatizációs lehetőségek Nagykanizsa Megyei Jogú Város Kórházában címmel tárgyalt meg egy anyagot a legutóbbi ülésén a Szociális és Egészségügyi Bizottság. Még készülőben van az a törvény, amely majd az egészségügyi közszolgáltatások nyújtásáról, valamint az orvosi tevékenység végzésének formáiról szól. A törvény megalkotását egyes vélemények szerint az indokolja, hogy szabályozza a még szabályozatlan kérdéseket a magyar egészségügyben, és nem az, hogy az egészségügyi intézményeket mindenáron privatizálni akarnák. A kanizsai kórház helyzetét ismerve kimondhatjuk, hogy nincs szakmai és műszaki igény egy-egy speciális szakterület „kényszerprivatizációjára". A kórház menedzsmentjének álláspontja szerint sem szakmai, sem gazdasági és sem politikai kényszerítő erő nincs a privatizációra. A jogszabály hatályba lépése, a végrehajtást szabályozó miniszteri rendelet megjelenése és egy-két intézmény gyakorlati példájának megismerése előtt e kérdésről korai érdemi vitát folytatni - olvasható a bizottság által tárgyalt, a közgyűlés elé kerülő anyagban. D. É. HEVESI SÁNDOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT A Pécsi Tudományegyetem BTK Gyakorló Intézménye Széchenyi tér 5-9. Tel./fax: 310-465. E-mail: nk.hsmk@broadband.hu Csak javaslat A Zalai Naplóban közzétettek szerint az MSZP javasolja, hogy Teleki László szerepeljen az MSZP országos listáján. Az érintett ennek kapcsán a következő nyilatkozatot jutatta el hozzánk. „Én magam nem láttam a kiadványban megjelent híranyagot, ezért azt tudom elmondani, hogy egyetlen párt színeiben sem kívánok indulni a 2002-es parlamenti választásokon, továbbra is szeretném függetlenségemet megtartani. Ami a pártokat illeti, a MIÉP-en kívül mindegyikkel tárgyaló viszonyban vagyok, ez is jól szimbolizálja a függetlenségemet. Nagyon szeretném, és nagyon remélem, hogy az a politikai hangulat, ami a választásokat megelőzi, minket, kisebbséget nem úgy fog érinteni, hogy kötelezővé teszik csatlakozásunkat valamelyik párthoz. Úgy gondolom, minden pártnak el kell fogadnia a kisebbségek szuverenitását. Elhivatott közéleti embere vagyok a romák ügyének, a közösséget továbbra is a pártoktól függetlenül, velük jó viszonyban kívánom szolgálni. Értesüléseim szerint a sajtóban megjelent lista az ügyvivői testület javaslata volt, ami még nem eldöntött tény, és a javasolt személyt nem kötelezi semmire. Ha engem a jelöléssel kapcsolatban utólag megkérdez az MSZP, megköszönöm, hogy gondolt rám." Meghívó Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Farkas Ferenc Városi Zeneiskola tisztelettel meghívja Önt és kedves családját 2001. december 15-ére a Farkas Ferenc-emléknap rendezvényeire. Az emléknap programja: 1. Emléktábla avatása a szülői házon (Vörösmarty út 36.) 15 órakor 2. Farkas Ferenc-emléksarok avatása a Zeneiskolában 15.20-kor 3. Farkas Ferenc-emlékkoncert a Felsővárosi templomban 19 órakor ¦ 14 óra 47 perckor egy édesanya jelentette be, hogy fiát két személy arra kényszerítette, hogy a nála lévő készpénzt átadja nekik. Állításuk szerint „csak" buszjegyre kellene a pénz, de ha nem kapnak, akkor megverik. Az így megszerzett 500 forinttal aztán az ismeretlen elkövetők valóban a buszpályaudvar felé távoztak. ¦ December elsején a kórházból érkezett a bejelentés, mely szerint míg egyik ápoltjuk kötözésen volt, addig egy fiatal fiú ellopta mobiltelefonját. A kiérkező rendőrök a gyermekkorú fiúnál - aki szintén kórházi ápolt volt - meg is találták az eltulajdonított készüléket, a sértettet meghallgatták, feljelentését felvették. ¦ Délután személygépkocsi és kerékpáros ütközött a Zrínyi utcában. A kiérkező járőrök megállapították a kerékpáros vétkességét (jobbról próbálta előzni a jobbra kanyarodni szándékozó személygépkocsit), s így ellene szabálysértési feljelentést tettek. ¦ Este fél hétkor jelentette be egy férfi, hogy a parkolóban leállított autójából iratokat, kabá- tot és készpénzt tulajdonított el (összesen 50 ezer forint értékben) ismeretlen tettes a személyautó oldalablakának kitörése után. 3 perc múlva ismét gépkocsifeltörést jelentettek be, itt is kabát tűnt el egy feltört gépkocsiból (rongálási kár: 50 ezer forint). ¦ Harmadikán 9 órakor észlelte a tulajdonos, hogy körbekerített fenyveséből az elmúlt napokban 30 db normand fenyőfát tulajdonítottak el ismeretlen tettesek, mellyel 100.000 Ft kára keletkezett. ¦ Délután fél egykor jelentette be egy nagykanizsai lakos, hogy az éjszaka folyamán ismeretlen tettes a pincén keresztül bejutva tulajdonította el lakásának kandallóját, mely 120 ezer forintot ért. ¦ Kedden reggel fél hétkor jelentették be a baleseti ambulanciáról, hogy megjelent náluk el- látáson egy férfi, akit állítása szerint egy ismeretlen személy bántalmazott, melynek következteben 8 napon túl gyógyuló orrcsonttörést szenvedett. ¦ December 5-én reggel a mentők jelentették be, hogy egy gépjármű gyermeket ütött el a Rózsa és Attila utca kereszteződésénél. A kisfiú körültekintés nélkül szaladt ki az úttestre, így az autó már nem tudott megállni. Szerencsére könnyebb sérülésekkel megúszta figyelmetlenségét. ¦ 10 órakor egy ismeretlen személy jelentette be, hogy az újságban megjelent fotó alapján felismert egy körözött férfit, aki állítása szerint Budapesten tartózkodik. A keresett személyt a budapesti rendőrök meg is találták az adott címen. Köszönjük a segítséget! ¦ 13 óra 54 perckor a baleseti ambulanciáról jelentették be, hogy megjelent ellátáson egy hölgy, akit saját fia bántalmazott olyan súlyosan, hogy sérülése 8 napon túl gyógyuló. ¦ 11 óra 45 perckor a Csengery úti vasúti átjáróban a Budapest felé közlekedő vonat elgázolt egy a sínekre (valószínűleg öngyilkossági szándékkal) fekvő férfit. A tanúk állítása szerint amikor a vonat már nagyon közel volt megpróbált felállni, ám a szerelvény a fékezés ellenére mégis elgázolta. A személy olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe. A szerencsétlenség miatt a vasúti közlekedés majd egy órán át szünetelt. ¦ 14 órakor közlekedési balesethez kellett kivonulni a rendőröknek. A Rózsa út és Hevesi út kereszteződésében három személygépkocsi ütközött, melynek során egy személy 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett, egy személy pedig könnyebbet. A balesetet az okozta, hogy kanyarodó személygépkocsi nem adta meg az elsőbbséget a vele szemből egyenesen továbbhaladni szándékozó gépjárműnek. TISZTELT KANIZSA ÚJSÁG! Kérem válaszoljanak a Per/Patvarban a kérdésemre, ami nagyon sürgős lenne. Most karácsonykor lesz a leányom esküvője, aki jelenleg utolsó éves a főiskolán. Az apja, akitől én már öt éve elváltam azt mondta, hogy ő a jövő hónaptól már nem fizet tartásdíjat, ezt be is jelenti a bíróságon. Én nem akarok menni a bíróságra, ezért kértem tőle, hogy az utolsó félévre fizessen még, hiszen a gyerekünk tanul, nem változtat ezen az, hogy férjhez megy és a vőm keres. A volt férjemnek az a véleménye, hogy a jövőben ő úgy támogatja a lányát, ahogyan akarja, ez az ő kettőjük dolga, én ne szóljak bele. Valami közöm mégis csak van hozzá, mert az én lányom is, akit kötelesek vagyunk tartani addig, amíg tanul. PER/PATVAR Nem akarok most emiatt az esküvő előtt vitatkozni, kérem válaszoljanak ne-k e m . „rendszeres olvasó" jeligére. Tisztelt Asszonyom! Azt gondolom, hogy nem tudok Önnek kedvező választ adni. Ebben a kérdésben a volt házastársának van igaza. Az Önök közös gyermeke már nagykorú, így ebben az esetben már. nem is a kiskorú gyermek tartásáról, hanem rokontartásról beszélünk. A két tartási kötelezettség szabályai eltérnek egymástól. Egy olvasói levél kapcsán már írtam erről a rovatban. A rokontartást a családjogi törvényünk (Csjt.) szabályozza, miszerint a házastárs tartási kötelezettsége megelőzi a szülő tartási kötelezettségét. A sorrendiség szabályát valamennyi házasságot kötött jogosult esetében alkalmazni kell. így a továbbtanuló nagykorú gyermek házasságkötésekor is. A házasságkötéssel nagykorúvá váló gyermek esetében is e szabály szerint kell eljárni. Ilyenkor megszűnik a gyermektartásdíj fizetési kötelezettség. A házasságkötés után a lányát a saját férje köteles eltartani. Én azt tanácsolom, hogy el kellene kerülni a vitákat. Valóban bízza a volt házastársára, hogyan támogatja a jövőben a leányát. A tartásdíjfizetési kötelezettség megszüntetését a bíróságtól kell kérni. A viták csak beárnyékolnák ezt a szép családi eseményt. dr. Stepán Annamária ÁLLÁS • ÁLLÁS • ÁLLÁS Tisztelt Főszerkesztő Asszony! Az Önök hetilapjában rendszeresen jelennek meg a Zala Megyei Munkaügyi Központ Nagykanizsai Kirendeltségének elhelyezkedési lehetőségeket kínáló hirdetései. A 2001. november 15-i számban gyermekgyógyász, psychiáter és urológus szakorvosi munkaköröket hirdettek meg. A bérezéssel kapcsolatosan olyan mértékű felháborodást volt kénytelen elszenvedni a nagykanizsai kórház vezetése, hogy az alábbi észrevétel közzétételére kérem: KI SZÉGYELLJE MAGÁT AZ ORVOSI (KÖZALKALMAZOTTI) BÉREKÉRT? Nagykanizsa Megyei Jogú Város Kórháza vezetése ez úton kívánja a Tisztelt Olvasók tudomására hozni, hogy az „ÁLLÁS-ÁLLÁS-ÁLLÁS" keretes hirdetésben közzétett - bruttó 55 800 Ft - szakorvosi bér ma Magyarországon a közalkalmazotti bértábla által előírt pályakezdő orvosi bér. Ennyit tehát kötelező fizetni. A kórház vezetése a Tisztelt Olvasóra bízza annak eldöntését, hogy ez kevés-e, vagy éppen sok. Attól azonban elhatárolódik, hogy ezért szégyellje magát - mint azt egy telefonon véleményt nyilvánító olvasó javasolta. Ki szégyellje tehát ezt a valóban szégyenletesen alacsony bért? Hosszú lenne a sor, ha a teljességre kívánnánk törekedni. Mindenekelőtt azonban szégyellje magát az a kormányzat, amely a választások előtt teljes joggal állapította meg, hogy az előző ciklusban válságba jutott az egészségügy. Aztán nem csinált vele semmit, legfeljebb hagyta tovább elértéktelenedni az egészségügy működtetésének pénzforrásait. Továbbá szégyellje magát az ágazat első embere, a miniszter, aki elődeivel együtt csak hangzatos ígéretekkel és kecsegtető jövőképpel vezeti félre az érdekelteket. Szégyellheti magát azonban minden országgyűlési képviselő is, aki megszavazta a kétéves költségvetést, mert abban világosan látszott, hogy a közalkalmazottak nyakába teszik a gazdasági felemelkedés terheit. És a Kedves Olvasó? Hát igen! Szégyellje magát, ha ezért nem szégyenkezik, annak a társadalomnak a nevében, amely kialakította és eltűri mindezt! A felháborodott Tisztelt Olvasónak pedig ezúton is köszönetet mond az egészségügy nevében, köszönettel: Dr. Szabó Csaba főigazgató A Zala Megyei Munkaügyi Központ Nagykanizsai Kirendeltsége az alábbi szakmákban, illetve munkakörökben kínál elhelyezkedési lehetőséget: Munkakör végzettség Bérezés (Ft-ban, bruttó) Ápoló szakirányú KJT. szerint Szakács szakirányú KJT. szerint Szabász szakirányú 50.000-56.000 Varrónő szakirányú 40.000-80.000 Fodrász szakirányú 40.000 Manikűr, pedikűr szakirányú 40.000-60.000 Masszőr szakirányú 40.000-60.000 Kőműves szakirányú 50.000-90.000 Elektromos jelzőberendezés- szakirányú 50.000-80.000 karbantartó Marós szakirányú 52.000-55.000 Asztalos szakirányú 50.000-90.000 Varrómunkás betanított 45.000-80.000 Édesipari termékgyártó betanított 50.000 Gépésztechnikus technikum 65.000-70.000 Munkavédelmi technikus technikum .65.000-70.000 Környezetvédelmi technikus technikum 65.000-70.000 Bővebb felvilágosítást a munkahelyi ajánlatokról ZMMK Kirendeltségén Nagykanizsa, Fő út 24. szám alatt adunk. Telefon: 93/311-032 Ügyfélfogadási idő: Hétf\'ő-kedd-szerda: 8-12 és 13-16 között Péntek: 8-13-ig. IDŐSEK NAPJA PALINBAN 2001. november 30-án 17 órára közel száz idős ember gyűlt össze a palini általános iskola tornacsarnokában az Általános Iskola Diákönkormányzata és a Városszépítő Egyesület által szervezett idősek napi rendezvényre. Bicsak Miklós képviselő úr nyitóbeszédét a helyi óvodások és általános iskolások műsora követte. A gyerekek versekkel, dalokkal köszöntötték a jelenlévőket. Nagy sikerrel szerepelt a kiskanizsai Búzavirág táncegyüttes és az Eraklin tánccsoport. A műsort követően Mezei József nótákkal, régi dalokkal szórakoztatta a vendégeket. Minden támogatónknak köszönjük, hogy segítségükkel örömet szerezhettünk a városrészben élő sok-sok idős embernek! Nagykanizsa-Palin Városszépítő Egyesület vezetősége A TERRORIZMUS ÉS A NATO A téma egyáltalán nem új, csak a megnyilvánulási formái olyanok, hogy nem mehetünk el mellettük szó nélkül - kezdte Schmidt István köszöntője után Dr. gr. Bethlen István elnök a Magyar Paneuropa Unió és a Hanns Seidel Alapítvány által a Piarista Általános Iskola és Gimnáziumban rendezett fórumon. Majd úgy folytatta, hogy a Magyar Páneurópai Unió - lévén a szakszervezetek mellett a legnagyobb országos szervezet -ebben az „agyoncentralizált országban" felvállalta a terrorizmussal kapcsolatos pontos információk tudatosítását. Ehhez a Külügyminisztériumban találta meg a legjobb partnert. Annál is inkább fontos a NATO-nak a terrorizmus kezelésében végzett munkájának a bemutatása, mert szomszédaink nem tagjai ennek a szervezetnek, s ha a közeljövőben netán az EU-tagság sem vár rájuk, akkor kérdéseikre nekünk is választ kell tudnunk adni. Hogy milyen volt a szövetségi szolidaritás a gyakorlatban, azt a 45 éves német NATO-tagság tapasztalatai alapján Hans-Friedrich Freiherr von Solamacher, a német alapítvány magyarországi, horvátországi és szlovákiai képviselője mutatta be. A történelmi áttekintés során hallottuk, hogy Németország 1955-től érzékelte egyértelműen a NATO-védelem erejét, nem csak a katonait, de a jóléti társadalomért is. Ezen utóbbit a je- lenlegi 19 tagállamra egyformán igyekszik a szervezet kiterjeszteni, s ezért is fontosnak tartja a pontos tájékoztatást: hol állomásoznak NATO-katonák, milyen stratégiát folytatnak akár Boszniában, akár az arab világban. Kifejtette, hogy a NATO-t uniós tagságunk is érdekli - közbevetőleg megjegyezte, hogy sajnálja, hogy 1995 óta az Európai Unióban nem volt bővítés -, hiszen felvételünkkel gazdagodunk, s ez az egész nemzetközi katonai szervezetre visszahat majd. Egy más megközelítésben - nagyon őszintén - Bródy Gábor NA-TO-nagykövet szólt arról, hogy vajon meg tud-e felelni a NATO az új kihívásoknak, valóban hozzá tud-e járulni a biztonsághoz. Ugyan abszolút biztonságot nem garantálhat - hallottuk -, de a megfelelés nem kérdőjelezhető meg. Az viszont igaz - mondta Bródy -, hogy a biztonság fogalmát újra kell értelmezni, mi több, magát a rendszert is felül kell vizsgálni. Mert mi most a helyzet? A terrorizmus régen egy szűk csoport eszköze volt, ma maga a cél, az üzenet, tagadva a fejlődést, a humanizmust. Az emberiségnek -de magának az USA-nak is - reakciója helyes volt, együtt kell szembenéznünk ezzel a jelenséggel és hatásaival, csak most az a helyzet, hogy Európa nyújt segítséget Amerikának és nem fordítva. Többször is leszögezte a nagykövet, hogy retorzió hazánkat nem érinti, Magyarország semmilyen szempontból nem célpont. Büki Erzsébet 2001. december 13. 3 Tisztelt Közgyűlés! Tisztelt Polgármester Úr! Nemcsak mint magánember, hanem mint önkormányzati képviselő is sérelmesnek tartom az Alsó-Szabadhegyi úttal kapcsolatos huzavonát. Ez az ügy elsősorban az útnak a Pásztor úttól az M7-ig terjedő szakaszán lévő tulajdonosokat érinti zsebbevá-góan. A rendezési tervek változtatásai, a helyi építési szabályzat kiszámíthatatlan módosításai a lakókban nemcsak bizonytalansági érzetet kelt, hanem sok bosszúságot is okoz. Kétségeik támadnak a demokrácia és a demokratikus intézményrendszer működőképességét illetően, aminek a nov. 21-én megtartott lakossági fórumon hangot is adtak. Ezért érdekeik képviseletére vezetőséget választottak, amely négy főből áll. A 90-es évek elején megindult építkezések a jelenlegi telekhatároknak megfelelően és az önkormányzat által kiadott építési engedélyek alapján kezdődtek el. Valamikor a kilencvenes évek közepén elkészült rendezési terv a már kialakult viszonyokat figyelembe véve készült, és ennek megfelelően adták ki a további építési engedélyeket mind az épületekre, a melléképületekre, a közművekre, derítőkre és a kerítésekre egyaránt. A legújabb rendezési terv készítésénél a tervezői önkénynek engedve, figyelmen kívül hagyták a már kialakult viszonyokat és igényeket. Nem végeztek közvélemény-kutatást, nem tartottak előtte lakossági fórumot, az érintett lakókat és építtetőket meg sem kérdezve hozták meg döntésüket. - Itt sértették meg a demokráciát! - Nem akarom Önöket emlékeztetni arra, hogy az ilyen önkényes, diktatórikus eljárások mikor voltak divatban. Nem tudom elképzelni, hogy miért kell egy pihenőövezetben ún. gyűjtőutat tervezni, amikor ötszáz és ezerötszáz méteren be- lül két nagy forgalmú gyűjtőút is van (Kazanlak kit. és Hevesi Sándor u.) ahol az utak forgalmának megfelelően meg van a kellő lakosságszám, üzletek, infrastruktúra stb. Amennyiben ez nem volna elég, akkor ott lesz az M7-est a Kaposvári úttal összekötő és a Szabadhegy keleti felén húzódó állami beruházással megépülő út. És ha ez sem lesz elég, akkor meg kell építeni a Kazanlak krt-tól kiinduló és a Pásztor utcán át a fent említett útba torkolló összekötő utat. Erre már jelenleg is igen nagy a lakossági igény. Az ÉK-i városrész lakóinak a szabadhegyi telektulajdonosoknak erre volna a leginkább szükségük. Ennek az útnak a megépítése azért is fontos volna, mert a Zala Volán Rt. nemhogy a közeljövőben, de a későbbiekben sem tervez erre buszjáratot gazdasági okokra hivatkozva, és nyilván az önkormányzat sem fog finanszírozni egy ilyen gazdaságtalan járatot. Az új rendezési terv kivitelezése során az újonnan megépített drága kerítéseket, közműveket, derítőket, bejárati utakat, járdákat és előkerteket kell lerombolni, a tulajdonosokat pedig kártalanítani. A legtöbb helyen 4—5 méterrel is beljebb kell vinni a telekhatárt, az 5 méteres előkert a minimálisra fog csökkeni. Vajon, ezekben az esetekben az épület elejének a lebontását is elő fogják írni? A telkek értékcsökkenését még nem is említettem, amiért szintén perelhető lesz az önkormányzat. A 14 méteres szabályozási szélesség \'esetén zárt csapadékvíz-elvezetőt kell létesíteni, ami kb. 14 millióval növeli az útépítés költségeit. A 22 méteres szabályozási szélesség esetén a lerombolt műtárgyakért és a kártalanításért jóval százmillió forint feletti összeget fognak követelni a károsultak. - Ki fogja ennek a terheit vállalni? A 14 méteres szabályozási szélesség esetén esztétikailag is szebb látványt nyújt az utca, fedett csapadékvíz elvezetéssel és külön kerékpárúttal. A másik változat - két oldalt árokkal -csúnya falusias külsőt ad az utcának, egyéb hátrányaival együtt (karbantartási gondok, bejárók, hidak építése, vízelvezetési anomáliák stb.) Az ügy közgyűlés elé vitele azért vált sürgőssé, mert már megkezdték a kisajátításokkal kapcsolatos felméréseket, a lakossági felháborodás pedig egyre fokozódik. Meg kell szüntetni azt a kettőséget is, hogy egy időben két érvényben lévő jogszabály rendelkezik Szabadhegy városrész Szabályozási Tervéről, az egyik a 18/2001. (IV. 26.) sz. r., a másik pedig a 45/2001. (IX. 27.) sz. r. Határozati javaslat: 1. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése, a lakossági igényeket is figyelembe véve, egyetért az Alsó-Szabadhegyi út nevezett szakaszának 14 méteres szabályozási szélességben való kialakításával. Egyben a 18/2001. (IV. 25) sz. rendeletét érvényben lévőnek tekinti, amely Szabadhegy Szabályozási Tervét tartalmazza. Továbbá kötelezettséget vállal arra, hogy megtervezteti a Kazanlak krt-t a Pásztor utcával összekötő új utat, amelyet a közeljövőben meg is lehet építeni, és ezt a szabályozási tervbe is beépítik. 2. Nagykanizsa Megyei logú Város Közgyűlése az ugyanerről a szabályozási tervről szóló 45/2001. (IX. 27.) sz. rendeletét hatályon kívül helyezi, amely a fent nevezett útszakasz 22 méteres szélességben való kialakításáról szól. Nagykanizsa, 2001. december 6. Dr. Kalmár Béla önkormányzati képviselő ÖNÁLLÓ KÉPVISELŐI INDÍTVÁNY Munkahelyteremtő beruházáshoz földterület vásárlás Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzatának a legfontosabb feladata a munkahelyteremtő beruházások elősegítése. Ennek alapvető feltétele, hogy a betelepülni szándékozó vállalkozásoknak ipari, szolgáltató tevékenység végzésére alkalmas területet lehessen kiajánlani. Jelenleg az ipari park fejlesztésének az üzleti terve nem készült el, a projekt indításában bizonytalansági tényezők mutatkoznak. Azoknak a befektetőknek, amelyek nem kívánnak az ipari park területén betelepülni, illetve az Ipari Parktól eltérő, más jellegű beruházást szeretnének megvalósítani biztosítani szükséges szabad földterületet. Ennek érdekében földterület vásárlására van szükség, melynek fedezetére 100 millió Ft-ot javaslunk szerepeltelni a 2002-es évi költségvetésben, a céltartalék fejezetben. A polgármesteri hivatal részéről elő kell készíteni a potenciálisan alkalmas területek megvásárlási lehetőségét, amennyiben szükséges a belterületbe vonást, közművesítési feltételek előkészítésével. Határozati javaslat: 1. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata a 2002-es költségvetésben 100 millió Ft-ot - munkahelyteremtő beruházást elősegítő célra, földterület vásárlásra - a céltartalékban biztosít. Ezen összeg kizárólag az ipari park területén kívül eső földterület megvásárlására használható fel. 2. A földterületek megvásárlásához Szükséges előkészítési munkákat a polgármesteri hivatal soron kívül végzi el. Felelős: Tüttő István polgármester Határidő: A költségvetés elfogadásának határnapja Nagykanizsa, 2001. december 3. Tisztelettel: Röst János önkormányzati képviselő SZDSZ Tóth László önkormányzati képviselő MSZP 2001. december 13. GYÖREK LASZLO önkormányzati képviselő fogadóórája, ezentúl megváltozott időpontban, minden csütörtökön 5—6-ig lesz a Hevesi utcai Fiókkönyvtárban (Szolgáltatóház). Telefon: 20/921-1741; e-mail: gyorek.laszloís1 nagykanizsa.hu Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala nyilvános pályázat útján értékesíti a Nagykanizsa, Kodály Z. u. 10. I. em 8. és 14. számú, „Nyug-díjasház"-ban lévő 25-25 nr alapterületű garzon lakások bérleti jogát, határozott időre. A pályázati tárgyalás helye: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal földszinti tárgyalóterme (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.) A pályázat benyújtásának határideje: 2001. december 11. 12.00 óra A pályázati tárgyalás ideje: 2001. december 18. de. 10.00 óra Részletes kiírási anyag a Polgármesteri Hivatal Szociális Ügyfélszolgálat (Nagykanizsa Eötvös tér 16.szám) irodájában vehető át." Karmazin József városi főépítész osztálvvezető PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázatot ír ki a 2002. április 26-27-én megrendezésre kerülő Nagykanizsa Város Napja rendezvénysorozat szervezésére. A pályázat célja: olyan helyi hagyományokra építő, nagyszámú részvevőt és látogatót megmozgató rendezvény megvalósítása, amely egyedi, sajátos arculattal rendelkezik; színes, ötletes és látványos programjaival hosszú távon a város turisztikai nevezetességévé válik. A pályázaton bárki részt vehet, előnyt élvez a minél szélesebb helyi összefogást felmutató pályázat. Pályázni részletes szakmai és finanszírozási tervezettel lehet. A szakmai résznek tartalmaznia kell a cél és célközönség meghatározását, programtervezetet, referenciákat, a bevonni kívánt partnereket. A programtervezetnek feltétlenül tartalmaznia kell a zászlófelvonás, a főtéri vásár, az ünnepi közgyűlés és az önkormányzati alapítású kitüntetések átadására vonatkozó elképzeléseket. A finanszírozási tervnek tartalmaznia kell a programokra lebontott tételes költségvetést, a kifizetés módját és időbeli ütemezését. Előnyt élvez az a pályázat, amelyik minél nagyobb arányban külső források bevonásával is számol. A pályázatokat kérjük 2001. december 15-ig, zárt borítékban a Polgármesteri Kabinethez (Polgármesteri Hivatal, Nagykanizsa. Erzsébet tér 7.) leadni. A pályázati kiírással kapcsolatban érdeklődni ugyanitt, illetve az 500-779-es telefonszámon lehet. A pályázati dokumentáció a Polgármesteri Kabinetnél 2001. november 23-tól díjtalanul átvehető. FELHÍVÁS Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 263/2001. (IX. 11.) számú határozatával rendezés alá vonta a Nagykanizsa, Petőfi utcától keletre - 7-es főúttól északra lévő területet a tervezett belterületi határig. Az 1997. évi LXXVIII. Törvény és végrehajtására kiadott rendeletek előírásaira figyelemmel a terv készítésére vonatkozó döntést, a fejlesztési koncepciót és a tervezési terület lehatárolását bemutató térképet a Polgármesteri Hivatal előcsarnokában előzetes véleményezésre közszemlére tesszük 2001. december 31-ig. A tervezési területre vonatkozó javaslatokat, észrevételeiket Nagykanizsa Megyei Jogú Város városi főépítészének címezve írásban lehet megtenni az alábbi címre: Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. Fax: 93/500-735 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A 2002. évi Kulturális Feladatok támogatás elnyerésére A pályázat célja: Nagykanizsa Megyei Jogú Város művészeti és közművelődési életének támogatása. Pályázhat: helyi magánszemély, közösség, csoport, non-profit szervezet és művelődési intézmény. Pártot, pártpolitikai tevékenységet, egyházat, vallási felekezetet nem támogat az alap. Pályázni az alábbi célokra lehet: - Nagykanizsán megrendezésre kerülő képzőművészeti, zeneművészeti, irodalmi, színházi, közgyűjteményi és egyéb kulturális rendezvények támogatása. - A nagykanizsai művészeti csoportok, együttesek magyarországi és külföldi fesztiválokon való részvételének és vendégszereplésének támogatása - elsősorban a testvérvárosokban. - Nagykanizsán megrendezésre kerülő nemzetközi, országos és regionális művészeti vagy egyéb kulturális rendezvények támogatása. - Kulturális, irodalmi, helytörténeti és közhasznú információs szolgáltatások támogatása. - Közösség, csoport, non-profit vezet működése. A céltámogatás elnyerésének módja: 1. Pályázni 2003. március 31-ig megrendezésre kerülő, fent meghatározott célokra lehet. 2. A pályázatokat a Polgármesteri Hivatal (Erzsébet tér 7.) portáján, illetve a Hevesi Sándor Művelődési Központ információs szolgálatánál átvehető adatlapon kell benyújtani. 3. Egy pályázó több célra is nyújthat be pályázatot. Ez esetben célonként külön űrlapot kell kitölteni. 4. A pályázatot a Polgármesteri Hivatal Művelődési és Sportosztályára kell két példányban benyújtani. 5. A beadás határideje: 2002. január 15. Oktatási, Kulturális és Sportbizottság A 2001. DECEMBER 4-1 SZOCIÁLIS ES EGÉSZSÉGÜGYI BIZOTTSÁGI ÜLÉSEN AZ ALÁBBI NYEREMÉNYEKET SORSOLTÁK KI: Sorsj. sz. Sorsj. sz. Sorsj. sz. 1. 60.000 Ft-os v. u. 09546 5. 20.000 Ft-os v. u. 004695 9. 10.000 Ft-os v. u. 09589 2. 40.000 Ft-os v. u. 004662 6. 10.000 Ft-os v. u. 09554 10. 10.000 Ft-os v. u. 004642 3. 30.000 Ft-os v. u. 09557 7. 10.000 Ft-os v. u. 09568 11. 10.000 Ft-os v. u. 004608 4. 20.000 Ft-os v. u. 09543 X. 10.000 Ft-os v. u. 004663 12. 4.000 Ft-os v. u. 09527 A vásárlási utalványokat 2001. december 17-én 11 órakor, a Polgármesteri Hivatalban lehet átvenni, vagy előzetes, telefonon történt egyeztetés alapján, más időpontban (Erzsébet tér 7. sz., dr. Nemesvári Márta egészségügyi referens, II. emelet 2. Tel.: 30/956-7767). ÜNNEPEK ELŐTTI MUNKAREND A POLGÁRMESTERI HIVATALBAN Nagykanizsa megyei jogú város jegyzője tájékoztatja a város lakosságát, hogy a Polgármesteri Hivatalban 2001. december 19-én 16.00 óráig tart az ügyfélfogadás. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalában az ünnepek előtti munkarend a következőképpen alakul: - december 21-én, pénteken hétfői munkarend, - december 22-én, szombaton pénteki munkarend, - december 28-án, pénteken hétfői munkarend, - december 29-én, szombaton pénteki munkarend. PÁLYÁZATI HIRDETMÉNY Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének Szociális és Egészségügyi Bizottsága az 55/2000. (XII. 13.) számú helyi rendelet alapján pályázatot hirdet az alábbi üres önkormányzati bérlakások bérleti jogának szociális alapon történő elnyerésére: II. emeleti lakás 8.600 Ft felújított 5 év III. emeleti lakás 6.761 Ft felújított 5 év 3 VAGY TOBB GYERMEKES CSALADOK RÉSZÉRE 1.) Nagykanizsa, Munkás u. 7/B II/5. a) A lakás alapterülete: 60 m2 szobaszáma: 1 +2 fél komfortfokozata: összkomfortos b) A lakás településen belüli fekvése: egyéb városi terület A lakás épületen belüli fekvése: c) A lakbér összege: (I) A lakás állapota: e) A bérleti jogviszony időtartama: íj A lakás megtekintésének időpontja: 2001. december 19-én 9—12-ig. g) A pályázat benyújtásának helye és határideje: 2002. január 10. Polgármesteri Hivatal Szociális és Egészségügyi Osztály Nagykanizsa. Eötvös tér 16. Pályázati nyomtatvány ugyanitt kapható. 2 VAGY TÖBB GYERMEKES CSALÁDOK RÉSZÉRE 1.) Nagykanizsa, Zemplén Gy. u. 1/B 111/23. a) a lakás alapterülete: 55 m2 szobaszám: 2 komfortfokozat: összkomfortos b) A lakás településen belüli fekvése: egyéb városi terület A lakás épületen belüli fekvése: c) A lakbér összege: d) A lakás állapota: e) A bérleti jogviszony időtartama: f) A lakás megtekintésének időpontja: 2001. december 19. 9-12 ig. g) A pályázat benyújtásának határideje és helye: 2002. január 10. Polgármesteri Hivatal Szociális és Egészségügyi Osztály Nagykanizsa, Eötvös tér. 16. Pályázati adatlap ugyanitt kapható. A Szociális és Egészségügyi Bizottság pályázatot hirdet továbbá az alábbi üres önkormányzati bérlakások bérleti jogának szociális alapon történő elnyerésére. 1) Nagykanizsa, Bartók B. u. 1. V/5. a) A lakás alapterülete: 30 m: szobaszáma: 1 komfortfokozata: komfortos b) A lakás településen belüli fekvése: A,lakás épületen belüli fekvése: c) A lakbér összege: d) A lakás állapota: e) A bérleti jogviszony időtartama: f) A lakás megtekintésének időpontja: 2001. december 19. 9-12 óráig g) A pályázat benyújtásának helye és határideje: 2002. január 10. Polgármesteri Hivatal Szociális és Egészségügyi Osztály Nagykanizsa, Eötvös tér 16. Pályázati nyomtatvány ugyanitt kapható. 2.) Nagykanizsa, Kossuth tér 3. a) A lakás alapterülete: 25 m2 szobaszáma: 1 komfortfokozata: komfortos b) A lakás településen belüli fekvése: egyéb városi terület A lakás épületen belüli fekvése: földszinti, udvari egyéb városi terület. V. emeleti lakás 2.509 Ft felújított 5 év c) A lakbér összege: 1.014 Ft d) A lakás állapota: felújított e) A bérleti jogviszony időtartama: 5 év f) A lakás megtekintésének időpontja: 2001. december 20. 9-12 óráig g) A pályázat benyújtásának helye és határideje: 2002. január 10. Polgármesteri Hivatal Szociális és Egészségügyi Osztály Nagykanizsa. Eötvös tér 16. Pályázati nyomtatvány ugyanitt kapható. 3.) Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 73. II. lh. fsz. 9. a) A lakás alapterülete: 49 m! szobaszám: 1 komfortfokozat: komfort nélküli b) A lakás településen belüli fekvése: egyéb városi terület A lakás épületen belüli fekvése: földszinti c) A lakbér összege: 1.213 Ft d) A lakás állapota: felújított e) A bérleti jogviszony időtartama: 5 év f) A lakás megtekintésének időpontja: 2001. december 20. 9-12 óráig g) A pályázat benyújtásának határideje és helye : 2002. január 10. Polgármesteri Hivatal Szociális és Egészségügyi Osztály Nagykanizsa, Eötvös tér. 16. Pályázati adatlap ugyanitt kapható. 4.) Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 73. II. lh. fsz. 10. a) A lakás alapterülete: 37 m2 szobaszám: 1 komfortfokozat: komfort nélküli b) A lakás településen belüli fekvése: egyéb városi terület A lakás épületen belüli fekvése: földszinti c) A lakbér összege: 918 Ft \' d) A lakás állapota: felújított e) A bérleti jogviszony időtartama: 5 év f) A lakás megtekintésének időpontja: 2001. december 20. 9-12 óráig g) A pályázat benyújtásának határideje és helye: 2002. január 10. Polgármesteri Hivatal Szociális és Egészségügyi Osztály Nagykanizsa. Eötvös tér. 16. Pályázati adatlap ugyanitt kapható. 5.) Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 75. III. lh. fsz. 8. a) A lakás alapterülete: 29 m2 szobaszám: 1 komfortfokozat: komfort nélküli A lakás településen belüli fekvése: egyéb városi terület A lakás épületen belüli fekvése: földszinti A lakbér összege: 718 Ft A lakás állapota: felújított A bérleti jogviszony időtartama: 5 év A lakás megtekintésének időpontja: 2001. december 20. 9-12 óráig A pályázat benyújtásának határideje és helye: 2002. január 10. Polgármesteri Hivatal Szociális és Egészségügyi Osztály Nagykanizsa, Eötvös tér. 16. Pályázati adatlap ugyanitt kapható. Nagykanizsa, 2001. december 5. Dr. Csákai Iván sk. bizottsági elnök b) c) d) e) f) g) 2001. december 13. Nyilvános sajtótájékoztató a MIÉP-nél Nagykanizsán a szcientológusok kiépítették gazdasági és politikai hatalmukat, állították a MIÉP vezetői az elmúlt pénteken nyilvános sajtótájékoztatójukon. Papp Gábor megyei elnök elmondta, hogy nem politikai kampányként foglalkoznak a szcien-tológia itteni elburjánzásával, ezért a választásokig, mint párt nem folytatják a témát. Péntek László, a városi szervezet elnöke bejelentette, hogy a MÁV Rt. Nagykanizsai Pályagazdálkodási Főnökségén történt visszaélések - elsősorban jogosulatlan adatkezelés és személyiségi jogok megsértése miatt - ismeretlen elkövetők ellen - feljelentést tettek a Zala Megyei Rendőrkapitányságon és a megyei főügyészségen. A párt vezetői - lévén a fórumon többen is részt vettek olyanok, akik esetleg a tényállást nem ismerték teljes mélységében - részletesen ismertették a különböző tesztek elvégzésének, összegzésének módját, a MÁV bizonyos dolgozói személyiségi jogai- nak megsértését. Ezután a gazdasági visszaélések taglalására került sor, amik - a kezükben lévő dokumentumok tanúsága szerint - összeférhetetlenségre utalnak. Zakó László független országgyűlési képviselő is hangsúlyozta, hogy politikustársaihoz hasonlóan ő is magánemberként tette meg feljelentését, de ezt megelőzően teljességgel egyetértett a MIÉP országgyűlési képviselőjeként Balczó Zol-. tannak a témában történő interpellációjával. Zakó László az elhangzottakat azzal is kiegészítette, hogy az ügy részesévé vált a város jobboldali volt alpolgármestere is, akinek a családjához tartozó cég a pályagazdálkodás területén végzett gyomirtással jelentős és illetéktelen anyagi haszonra tett szert. Papp Gábor a fórum végén még megjegyezte, hogy azt is sajnálatosnak tartják, hogy a város vezetése nem határolódott el a szcientológiai egyház térhódításától, s megkereséseikre egyszer sem kaptak választ. B.E. EPÜL A HETES? NEM EPÜL. AUTOF*AL,YA Szerdán délután sajtótájékoztatót tartott Kovács Kálmán SZDSZ-es országgyűlési képviselő és Röst János a kanizsai közgyűlés tagja. Az M7-es autópályáról és a december 16-t zenei napról, valamint Röst János önálló képviselői indítványairól esett szó. „Nemrégiben a parlamentben interpelláltam, három nappal később a miniszter úr átadta az autópálya felújított, elkészült szakaszát, mindkét irányba Balatonaligáig - kezdte Kovács Kálmán. Az egyik pálya, a Budapestről lefelé tartó két sáv, amelyet nem kellett bővíteni, majdnem készen van, a másik pályatest, amely a főváros felé tart az nem készült el. Hogy ez így van, mi sem bizonyítja jobban, hogy az a bizonyos harmadik sáv továbbra is le van zárva, és az átadást követő napon is közel 150 ember dolgozott ott. Az aláállványozást nem szüntették meg, és a táblákat sem szedték be, annál inkább sem, mert jövőre ismét szükség lesz rájuk. Elmondhatjuk, hogy három és fél év alatt 67-68 kilométernyi szakaszon a 7-es autópálya felének felújítása elkészült, ráadásul annak a felének, amelynek részleges felújítására már korábban sor került. Ez lesz az a kormányzati ciklus, amelyben egyetlen méternyi új autópálya sem épült. Ez a hatvanas évek óta eddig még nem történt meg. A miniszterelnök úr az MTI-nek, és a hor- vát miniszterelnöknek azt nyilatkozta 2000. májusában, hogy 2001-ben Nagykanizsáról elkezdik az M7-es út építését. Az elmúlt időszakban a M7-es úttal kapcsolatban csak valótlan állítások hangzottak el. Ahhoz képest, hogy teljesen elkészületlen az egész autópálya-építés, a Vegyépszer ismét megbízást kapott, ami azért veszélyes, mert már bebizonyították, hogy módszereikkel nem épülhet megfelelő autópálya, és a kormány ismét nem versenyzett, és ismét nem kíván külföldi pénzt igénybe venni. Ha lesz áprilistól kormányváltás, felül kell vizsgálni a szerződéseket. A helyzet a korábbihoz képest annyiban változott, hogy korábban külföldiek nyertek, és magyarok voltak az alvállalkozók, most a magyarok nyernek és külföldiekkel dolgoztatnak. A jövőben mindenképpen versenyeztetni kell, de úgy kell kiírni a pályázatokat, hogy azt lehetőség szerint magyarok nyerjék el - mondta végül Kovács Kálmán. Röst János önálló képviselői indítványa kapcsán - melyet teljes terjedelmében közöl lapunk - elmondta a 100 millió forint elkülönítése a gázközmű-vagyon terhére történhet, és célja az értékmentés, amelyre azért van szükség, mert jelenleg egyetlen területet sem tud felajánlani a város a befektetőknek, az ipari park területe pedig a jogi helyzet miatt nem jöhet szóba. KISGAZDÁK Megalakult a Magyar Kisgazda és Polgári Párt nagykanizsai szervezete A Magyar Kisgazda és Polgári Párt vezetői sajtótájékoztatót tartottak december 7-én a HSMK alagsori termében. Elöljáróban Pócza Attila megyei alapító tag összefoglalta a reformkörös kisgazdák éves tevékenységét. Ez év februárjában találkoztak először szűk körben, ahol első ízben fogalmazták meg azt a gondolatot, hogy a Független Kisgazda Párton belüli történések és a pártot irányító szűkebb vezetés elképzelése nem a helyes irányba mutat, és a demokratikus pártirányítás több okból szenved károsodást. Elsősorban a zalai vezetés iránt érzett kifogásukat érezték a magukénak, különösképpen kanizsai vonatkozásban, mert a párt megújítására vonatkozó, az írásban is beadott konkrét javaslataik a nem tükröződtek a megyei irányításban. Második alkalommal szeptemberben találkoztak egy szélesebb körben, ahol két országgyűlési képviselő is megjelent. A reformgondolat felvetője Zakó László országgyűlési képviselő volt. Felmerült az a kérdés, hogy hogyan tovább, és mi módon tudnak a politikai életbe bekapcsolódni, valamint a kisgazda párt valós gondjait és Kanizsa város érdekeit érvényesíteni. Az 50 éves kisgazda tagok segítségével, akik úgy érzik, hogy nem lehet odadobni a pártot ilyen megyei és országos irányításnak, mára érett meg a helyzet arra, hogy új pártot alapítsanak. A fennálló lehetőségek közül azt az utat választották, hogy Magyar Kisgazda és Polgári Párt névvel, december 7-én egy pártot alapítanak. A gazdasági fellendülés vonatkozásában fontosnak tartják a fiumei testvérvárosi kapcsolat kiépítését. Nem akarnak a régiók sorában az ötödik helyen megmaradni, reményt keltőnek tartják a határon túli kapcsolatokat, a Kanizsa székhelyű Eurórégió központ kialakítását. Céljaik megvalósításához kérik az idős, megfáradt, de szívükben kisgazda képviselőket, hogy segítsék a párt megújítását. Tájékoztatójában Lányi Zsolt pártelnök beszámolt arról, hogy régi kisgazdák, szeptember 17-én meghívták Békéscsabára azzal, hogy nem értenek egyet a Torgyán-párttal, és alakítanak egy új pártot, amiből kibontakozhatna egy olyan országos mozgalom, mint amilyen 1930-ban volt. Harminc alapító taggal megalakították a Magyar Kisgazda és Polgári Pártot, mely október 5-én hivatalosan bejegyzésre került. Lányi Zsolt december 31-ig, a párt nagyválasztmányának üléséig elvállalta az elnöki tisztet. Nem kíván tovább aktívan politizálni, de megígérte a további segítséget. A kisgazda-mozgalomnak 1945 óta tagja, az eszme mellett kitart. Mint mondta, a mai kisgazda pártoknak, csoportoknak semmi köze nincs a kisgazda eszmékhez. Nem az a feladatuk, hogy 2002-ig ígéretet tegyenek, a pártépítést nem elkapkodva, hanem az alapokról kell kezdeni és akkor lesz esélyük rá, hogy 2006-ban vagy 2010-ben részt tudjanak venni az országos politikai életben. Nem tömegpártot, hanem minőségi pártot kell létrehozniuk, és meg kell nézni, hogy kit vesznek fel. Nehézséget okoz az is, hogy a 19 vármegye, 19 felé húz. A pártelnök tájékoztatója után Pócza Attila megyei alapító tag bejelentette, hogy jelenlegi létszámuk 38 fő, és a Magyar Kisgazda és Polgári Párt nagykanizsai szervezete indítani fogja jelöltjeit jövőre az önkormányzati választásokon. 2001. december 13. A köztisztviselők jogállásáról szóló törvény júliusi változása tette lehetővé, hogy a 35 éve köztisztviselőként dolgozó alkalmazottakat elismerésben részesíthesse a munkáltató. A jogszabály visszamenőleg nem értelmezhető, így azok, akik a módosítás előtt, akár ebben az évben is jubiláltak, elismerésben nem részesülhettek. Wein-hoffer Lászlóné november 20-án, vagyis a jubileum napra pontos évfordulóján vehette át elismerését. Az elismerés kapcsán beszélgettünk vele. ELISMERÉS - November 29-én múlt 35 éve, hogy köztisztviselőként dolgozom. 1966-ban érettségiztem a Cserhátiban. Oklevelünket még mint mezőgazdasági technikusok vehettük át, talán utolsóként. Utána sorbaálltunk a munkáért, szó szerint sorban állás volt. Pár hónapig nem tudtam elhelyezkedni, így megkerestem az osztályfőnökömet, hogy segítsen. Az ő révén kerültem be az akkori Sáska-Petőfi Téeszbe, ahol gyakornokot kerestek. Nagyon sz.ép emlékeim vannak arról az egy évről. Utána egy évig tanítottam Nagybakóitokon képesítés nélkül. Azt követően aztán folyamatosan csak a hivatalban dolgoztam. - Hol kezdett? - Egyszerű kis gyakornokként, adminisztrátorként dolgoztam a mezőgazdasági csoportnál. Ketten, a főnököm és én alkottuk a csoportot. Mindenbe bele kellett tanulni, ehhez minden lehetőséget meg is kapott az ember. Minden egyes részfolyamattal volt alkalmam megismerkedni, nemcsak azzal az egyetlen szűk területtel foglalkoztam, ahová közvetlenül tartoztam. Ahogy múltak az évek, egyre több mindent ismerhettem meg. Közben a hivatal, illetve a tanács is többször átalakult, költözött. A kis mezőgazdasági csoport az összevonások következtében osztállyá alakult, egy egységgé lett az ipar, a kereskedelem és a mezőgazdaság. Újabb feladatok, kihívások vártak ránk, és én lassan ügyintézővé cseperedtem. - Hogyan került ki Kiskani-zsára? - A kolléganőt, aki előttem dolgozott itt kint, leszázalékolták. Az ő a helyére jöttem vissza, és 1981 óta dolgozom itt kint. Először Kiskanizsa és Palin párosításban, majd Palin helyett egy ideig Bajosán dolgoztam. Aztán ismét visszakaptam Palim. - Mennyiben más az a munka, amit itt a kirendeltségen végez, mintha bent dolgozna a hivatalban? - Összetettebb. Egy személyben képviselem a Polgármesteri Hivatalt. Az emberek sokféle problémával fordulnak hozzám. Itt csak a probléma feljegyzésére, az ügy elindítására kerül sor. Itt kint megtalálható minden olyan nyomtatvány, amelynek segítségével a polgárok ügyeiket intézik a Városházán. Mi itt kint kitöltjük ezeket az ügyiratokhoz tartozó mellékletéket. Ezt követően én viszem be a hivatalba, átveszik az illetékesek, erről papír születik, és a probléma megoldásáról már az ügyfelet értesítik ki. - Milyen elismerésben részesült? - A 35 éves közszolgálati jogviszonyért járó jubileumi jutalmat vehettem át november 20-án, a jogviszony kezdetének évfordulóján. Ehhez a jogszabály értelmében négyhavi illetmény is jár, és egy kategória előrelépést jelent. - Megünnepelték ezt az évfordulót? - Igen. Kevesen vagyunk, akik ilyen hosszú időt töltöttünk el ezen a pályán, én minden kollégát személyesen hívtam meg arra a kis fogadásra, amit a hivatalban rendeztek. Tüttő István polgármester köszöntött, az alpolgármester, a jegyzőnő, az aljegy-zőnő, a kabinetvezető és a kollégák is megtiszteltek jelenlétükkel. Nagyon jól esett. i D. É. A Palini Városszépítő Egyesület 2001. december 1-jén (szombaton) este 19 órakor egyesületi bált tartott, melyre szeretettel várt minden érdeklődőt. A rendezvény helyszíne a Palini Altalános Iskola gyönyörű aulája lett az iskolavezetés jóvoltából. Bicsak Miklós képviselő úr, mint az est díszvendége, köszöntötte a résztvevőket, majd röviden szólt az egyesület terveiről, melyek között első helyen Palin fásítása, szépítése szerepel. A rendezvény bevételét is - az előző évhez hasonlóan -, rre a célra kívánja fordítani a szervezet. A bált Kiss Szabolcs és Rezsek Eszter latin-amerikai táncokkal nyitotta meg, mely a nézők körében hatalmas sikert aratott. Továbbiakban a kellemes hangulatról és a zenéről Tábori Imre gondoskodott. A következő év novemberében újra várjuk a városrész vigadni vágyó lakóit! Nagykanizsa-Palin Városszépítő Egyesület vezetősége 8 2001. december 13. Az Erzsébet téren a Park Kft. felállította a „Mindenki karácsonyfáját". Az ezüstfenyőt a Táncsics téren kellett kivágnunk, mivel a fa közelében létesített új trafóállomás és a trafóhoz kapcsolódó elektromos földkábel építésekor a fa gyökérzete elkerülhetetlen sérüléseket szenvedett, így a környezetére veszélyessé vált. A fa feldíszítését a WESTEL Rt. és a Kanizsa Kft. vállalta. A Táncsics térre fapótlás- ként tavasszal 5 db 1,5 m magas földlabdás fenyőfa kerül elültetésre. Az Erzsébet térre a Mindenki karácsonyfájaként egy koros fenyőfát tervezünk ültetni, amelynek helyét a térrekonstrukció előkészítő munkái során határozzák meg. Folytatódnak az engedélyezett, illetve elbírált fakivágási, faápolási munkák, többek között az időjárás függvényében kivágásra ke- rül a Kaán K. u. l/a-tól 15-ig 10 db thuja. Az utcában tavasszal - az utca lakóinak segítő közreműködésével - a közmű- illetve légvezetékeket nem zavaró cserjesort (magnólia, mályva) ültetünk. Téliesítettük az ivókutakat, illetve a takarást igénylő szobrokat. A Park Kft. telepére beszállították a mobil köztéri padokat, melyeken a szokásos állagmegóvási, festési munkákat tavaszig elvégzik. . A Csengery u. első szakaszán új karácsonyi díszvilágításban gyönyörködhetnek a közlekedők. A KM Light Világítástechnikai Szaküzlet és a Csengery u. 4. sz. ház között az úttest felett elhelyezett átfeszítés egy helyi vállalkozó felajánlása, melynek felszereléséhez a tűzoltóság adott segítséget. Nagykanizsa, 2001. 12. 11. Gáspár András ügyvezető VÁLOGATÁS A KÖZTERÜLET-FELÜGYELET INTÉZKEDÉSEIBŐL Közelednek a karácsonyi ünnepek, valamint az Újév ünnepe. Ebben az időszakban megnövekszik a közterületen ideiglenesen árusítók száma. Közülük sokan vannak, akik évek óta rendszeresen megkérik az árusításhoz .szükséges közterülethasználati engedélyt, ám akadnak olyanok, akik nem. Munkánk során sokszor találkozunk közterülethasználati engedély nélkül kipakoló fenyőfaárusokkal, szilveszter napját megelőzően pedig trombitaárusokkal. A helyi 41/1999. (VII. 14.) számú önkormányzati rendelet alapján a város bármely közterületének rendeltetéstől eltérő használatához közterülethasználati megállapodás szüksége, melyet a VIA KANIZSA Kht-nál lehet megkötni a Zrínyi utca 35. sz. alatt (Bazárudvar). A közterülethasználati kérelmet a tevékenység megkezdése előtt legalább 8 nappal kell benyújtani. A fizetendő összeg függ az adott díjöve- zettől, a használat módjától, az igénybe venni szánt teriilet nagyságától és a használatbavétel időtartamától. Ebben az időszakban leggyakrabban árubemutatás, kereskedelmi tevékenység (fenyőfa, fenyődíszek, trombita, álarc árusítása) hirdetés céljából történik közterülethasználat. Felhívjuk az érdekeltek figyelmét, hogy a megállapodásban foglaltakat tartsák bé. A közterület-felügyelet az elkövetkezendő hetekben fo- lyamatosan végez ellenőrzéseket, és az engedély nélküli, vagy a kiadott engedélytől eltérő közterület használat esetén az ügyben eljár. A közterület-felügyelő a helyszínen a szabálytalankodókat 30.000 Ft-ig terjedő pénzbírsággal sújthatja. Amennyiben a témával kapcsolatban kérdésük merülne fel, úgy a VIA KANIZSA Kht. dolgozói és a közterület-felügyelők is készséggel adnak tájékoztatást. 2001. december 13. 9 November 11-17. között egy 60 órás Phare-projekt továbbképzés egy blokkját teljesítették a város intézményvezetői 30 résztvevővel Berlinben. Berlin az a 3,4 milliós város, ahol a lakosság 30 százaléka nem német állampolgár, multikulturális város, és a képzés egyik része éppen arról szólt, hogy maga az oktatási rendszer a multikulturális jelleget hogy tudja majd kezelni. Berlin egy jelképes város, a berlini fal intő jel kell, hogy legyen az emberiség számára. A két városrész egyesítése a városnak egy olyan atmoszférát ad, ami egyszeri és megismételhetetlen. Mi a szinti roma etnikumról beszélünk, de nemcsak ez a kérdés vetődik fel magyar vonatkozásban sem, mert érezni lehet, hogy Magyarország már befogadó állam is lesz, oktatási rendszerünkben megjelennek azok a más kultúrák, és más nyelvet beszélő gyerekek, akikkel tudni kell majd bánni. Nagykanizsán pillanatnyilag kisebb mértékben jelentkezik ez a gond, de utalhatunk pl. az itt élő beiskolázásra kerülő kínai gyerekekre. Az egyhetes együttlét a közösségépítés szempontjából is fontos volt. Berlin tartományának szenátusában is fogadták a tanulmányúton lévőket, ahol a „Külföldiek Berlinben" témakörben foglalkozó osztály tagjai is jelen voltak. Ott sincsenek általános érvényű megoldások, az érintett fél jelentkezik náluk egy programmal, amit meg akar valósítani, s ha 20 ember a program mögött van, kötelességük, hogy a pénzügyi fedezetet megteremtése, és a megvalósításában közreműködjön. Soha nem ők találják ki a megoldásokat, az érintett fél által felvetett igényekre reagálnak. A „Romani Union Berlin" szervezeténél megismerkedhettek a másik véglet véleményével, hogy nem igazán foglalkoznak a problémáikkal, a pénzügyi finanszírozást nem biztosítják az egyesület működéséhez. A két ellentétes oldal vitára is ösztönözte a résztvevőket. Az utolsó napra tervezték egy emlékhely és továbbképző központ, a Haus der Wannseekonferenz meglátogatását. Ez az a ház, ahol a „nem fajtiszta" emberek megsemmisítésére vonatkozó elvet kidolgozták. Ők elsősorban azzal a kérdéskörrel foglalkoznak, hogy mennyire felel minden ember egy adott időpontban az adott tettek elkövetéséért. Sok módszert hallottak arról, hogy az oktatási intézményekben megjelenő agresszivi- tás ellen hogyan küzdenek, hogyan próbálják az egészen szélsőbaloldali gondolkodású fiatalokat rádöbbenteni arra, hogy helyes-e az az út, amelyen járnak. A tanulmányút tapasztalatairól kérdeztünk meg néhány résztvevőt. Mayer Ferenc, a Batthyány Lajos Gimnázium igazgatója: - A kanizsai igazgatói munkaközösség vezetőjeként vettem részt a programban. Mindenképpen terveztünk aktuális oktatáspolitikai témában tanulmányutat, és kapóra jött az a frekventált oktatáspolitikai kérdés, ami a kisebbségek problémájával foglalkozik. így a CKÖ-vel és a művelődési osztállyal közösen döntöttünk a berlini tanulmányút mellett, intézményvezetők, óvodák, iskolák, közművelődési intézmények vezetőinek részvételével. Ez az út egy kicsit az európai kitekintést is szolgálta. Megismerkedhettünk a cigányság történetével a II. világháborútól napjainkig. Nagyon tanulságos volt, ahogy a menekültügyi hivatal kezeli a cigányság problémáját, és segíti a kisebbség jogainak érvényesülését, hogyan szervezik visszatelepítésüket, ha rendeződnek a viszonyok. Jól szervezett volt a szabadidős program, eljutottunk Potsdamba, megnéztük Berlin nevezetességeit, bejutottunk az ottani képviselő segítségével a parlamenti ülésre. Ma már ahhoz, hogy érdemben és hatékonyan tudja irányítani intézményét egy vezető, azon túl, hogy ismeri a hazai oktatáspolitikai elvárásokat, szükséges hogy nemzetközi kitekintése is legyen. Benedek Miklós, a Vécsey-iskola igazgatója: - Néhány hónappal ezelőtt jutott a tudomásunkra, hogy olyan tanulmányutat szervez az önkormányzat, amelyben megismerhetjük az EU kisebbségi politikáját, és láthatjuk azt, hogy a tőlünk nyugatabbra lévő kultúrákban ezt a kérdést hogyan kezelik. Úgy érzem tanultunk az ő módszertani ötleteikből, cselekvési lehetőségeikből. Németországban nagyon sok „idegen" él, közöttük megvannak a különböző kisebbségek. Mi különösen a roma kisebbség helyzetéről érdeklődlünk. A kormányhivataltól kezdve tapasztalhattuk, hogy milyen a civil szerveződések próbálkozása, a beilleszkedés, az asszimiláció kérdéseinek, a kultúra megőrzésének, a hagyományok ápolásának, a kisebbségben előforduló problémák kezelésének lehetőségei. Láttuk, hogy ott is nagyon sok energiát és még több pénzt kell rá fordítani, hogy segíteni tudjanak. Bejött még hozzájuk az a menekültáradat, ami a Balkán-háború következtében ellepte Nyugat-Európát. Több tízezer nincstelen család érkezett, és még ott van a többgenerációs vendégmunkásoknak a gondja. Tarka a kép ott is. Nagyon korrektül, toleránsán kezelik a problémákat, minden kezdeményezést felkarolnak, ami a kisebbségeket egy kicsit jobb helyzetbe hozza. Az ő módszereik természetesen nem alkalmazhatók nálunk, de a közös párbeszéd előbbre vitte a témát. Összességében nagyon hasznosnak ítéltük meg a továbbképzést. Iskolánkban több mint 30 százalékos a cigány kisebbségi gyerekek jelenléte, olyan gondjaink vannak^hogy a kisebbségi kérdéssel nagyon komolyan kell foglalkozni, nem csak az oktatás területén, hanem társadalmilag, a szociális, mentális hátrányaik csökkentése érdekében. Czupi Gyula, a Halis István Városi Könyvtár igazgatója: - Érdekes szituáció, amikor a kisebbségeinkhez tartozók, különösen a cigányság elkezd könyvtárat látogatni. Ezzel kapcsolatban vannak tapasztalataim. Kardos Ferenc igazgatóhelyettes révén nagyon sokaknak segít a könyvtár, ezért ki is tüntette a város a kisebbségekért végzett munkájáért. Kollégáim is megtanulták a velük való együttlétet, a polgári szolgálatosunk is cigányember, és nagyon meg van vele elégedve mindenki. Szépen és nagy tömegben megjelennek a könyvtárban. Ezért volt bennem nagy várakozás. Az volt a jó a tervben, hogy mások problémáját is megismerhettük. A cigányságismereti előadások érdekesek voltak számomra, jó volt, hogy láthattam, mások hogyan viszonyulnak ehhez a témához. Véleményem szerint bebizonyosodott, hogy a magyarországi cigány kisebbséghez való viszony minta értékű. Szerintem a német megközelítés, amivel találkoztunk, formális, technikai kérdés. Arra egyszerűsítik le a problémát, pl. Berlinben, hogy kell egy közös táborhelyet biztosítani a számukra, hogy ne szanaszéjjel parkoljanak a városban. Ahol táboroznak, formálisan lakókocsikban, oda kell vinni a szociális ellátást, oktatást. Újdonság volt számunkra, hogy olyan cigány előadók is voltak a nem cigány előadók mellett, akik pontosan tudták érzékeltetni azt, hogy az elmúlt egy évtized hogyan érintette meg a cigányságot, szociálisan tnilyen helyzetbe kerültek. Egy könyvtáros számára is fontos, hogy ismerje ezt a közeget. Bebizonyosodott, hogy azok a cigány vezetőemberek, akik képesek arra, hogy a maguk sorsának az igazgatásában részt vegyenek azzal, hogy tájékozódnak, azokat tudjuk is segíteni. Akinek volt korábbi élménye Kelet-Berlinről és Nyugat-Berlinről, érdekes volt a kettőt együtt látni összenőni. Fontos lenne, és gyakorolni kellene, hogy az intézményvezetők szokjanak egymáshoz, mert így merülnek fel azok a problémák, amelyben közösen tudunk lépni, és a kisebbségi kérdésben is összehangoltan érdemes segíteni. Szerencsére olyan ügyesek voltak a szervezők, olyanfajta pályázati forrást szereztek, hogy nem került költségbe. Teleki László, a CKÖ elnöke: - Az elmúlt időszak egyik leghasznosabb programján vettem rész Két szempont motivált arra, hogy részt vegyek ezen az.úton. Az egyik az, hogyan lehetne külkapcsolatokat kiépíteni a CKÖ-nek, a másik pedig a nagykanizsai oktatási és közművelődési intézményvezetőinek a közelebb kerülése egymáshoz. Azt a folyamatot, amit Nagykanizsán elindítottunk, szeretnénk bővíteni. Nagyon sok olyan információt tudtam átadni és kapni, amely a munkák folytatásának biztosítéka lehet. Ami a külkapcsolatokat érinti, fontos volt nekem megtudni azt, hogy abban az esetben, hogyha a magyarországi romák netán menekültjogi státuszhoz fordulnának Németországban, akkor a menedékjogi iroda, idegenrendészeti hivatal mit tesz. Ezzel kapcsolatban jó benyomást kaptunk, jól átláthattuk azt a rendszert. Igaz, hogy pár óra nem elég rá, de mindenképpen fontos információ, hogyha politikai menekültstátuszt kér valaki, milyen elbírálásban részesülhet. Roma szervezetekkel is találkoztunk, megtudtuk, hogy az a rendszer, amit ők képviselnek, az többnyire a kormányzattal együttműködő partneri viszonyt próbálja meg alakítani. Mi ezt Magyarországon ugyanúgy megtesszük, ott is a kultúrán keresztül próbálják megérinteni a többségi társadalmat és képviselni a német szinti cigányok és a roma cigányok sorsát. Nagyon meg voltam elégedve a csoport dinamikájával, mitulenki végigvitte azt a programot, amit terveztünk, sokszor még éjfél után is tárgyaltunk a kisebbség helyzetéről. Hogy miért kellett ehhez\' németországi tanulmányút? Elsősorban azért, mert a külföldi kapcsolatok kiépítését nem lehet telefonon lerendezni. Bakonyi Zsóka 10 2001. december 13. A kormány által idén júliusban elfogadott tíz évre szóló átfogó program november hónapban beindult. Öt fő nemzeti célja a következő: - az egészség értékjellegének a tudatosítása, - a felnövekvő generációk egészséges fejlődésének biztosítása, - az egészségben eltöltött évek növelése, - a születéskor várható élettartam férfiaknál 70, nőknél 78 évre növelése (jelenleg 65 illetve 75 év), - a szociális különbségek egészségre gyakorolt hatásának mérséklése. A fő célokhoz kiemelt feladatok és alprogramok vezetnek, közöttük nem kisebb horderejű tennivalók szerepelnek, mint például az egészséges táplálkozás elterjesztése, a mozgáskultúra fejlesztése, a káros szenvedélyek, a dohányzás, az alkohol és drogfogyasztás visszaszorítása. FÓRUM AZ ÉLETSZERŰ ÉLETRŐL A népegészségügyi program beindulásával egyidőben az illetékesek szerte az országban az egészségügyi dolgozók, a civil szervezetek, az önkormányzatok és a média megnyerésére, fórumokat rendeznek. Zalaegerszegen „Népegészségügyi Program céljai, feladatai, lehetőségei" címmel november 27-én került sor szakmai konferenciára. Dr. Hóbor Erzsébet, a Megyei Közigazgatási Hivatal vezetője köszöntőjében a sikeres élet zálogául az egészséges életet jelölte meg, amelyben mindenkire rá van bízva, hogy melyik úton halad. A programot részletesen dr. Ütő István helyettes országos tisztifőorvos vázolta, napjainkat „végzetes, utolsó pillanatnak" nevezve. Nem állította, hogy a népegészségügyi program merő- ben új dolog, inkább úgy fogalmazott, hogy a meglévő lehetőségek csatasorba állítása a legfontosabb. Főbb célul az életszerű életet jelölte meg, amiben eltűnnek a pszihoszomatikus eredetű betegségek. A szót tőle dr. Jávor András, a Népegészségügyi Programiroda igazgatója vette át, aki egészségi állapotunk, mortalitásunk elrettentő adatait sorakoztatta fel, s rávilágított az okokra is. Ma még Zambiában is - hallottuk - jobbak például egy 40 éves férfi életkilátásai, mint nálunk. „Gondolkozzunk együtt!" - mondta, s a 17 alprogramból néhány megvalósítására utalt, mint például az Egészséges iskolák, a Naponta háromszor zöldséget, gyümölcsöt!, avagy a Mindennapos testmozgás kérdéseire. Fel kell számolni - fogalmazta meg határozottan - azt az elképesztő különbséget, ami mondjuk Budapest II. kerületében élők és egy másik kerület, avagy az ország egy másik körzetének egészségügyi mutatói között vannak. Dr. Balogh Sándor, az Országos Alapellátási Intézet főigazgatója a háziorvosi szolgálat feladatait sorakoztatta fel, közöttük első helyre téve: szót kell érteni a betegekkel, szívósan és kitartóan irányítani őket az egészségesebb élet felé. NINCS HÁTRA ÚT... ...Zalában sem, s ezt most különösen az ÁNTSZ-ek érzik - hallottuk dr. Papp Elemér megyei tisztifőorvostól -, hiszen a program levezénylését az egészségügyi tárca rájuk bízta. Az egészségesebb élet választásához a megyei mutatók segítségével majd országos összehasonlításokkal a teendők irányába orientálta a hallgatóságot. Többek között a zalai „népbetegség"-ről, a májzsugorról mutatott be elrettentő grafikonokat, miszerint a munkaképes korú férfiak körében a kór az utolsó három évben megduplázódott. ZALA MEGYEI AKCIÓTERV I. A Zala Megyei ÁNTSZ tájékoztatása szerint a daganatos betegségek korai felismerésére szolgáló szűrések megszervezése az ÁNTSZ keretein belül a helyi területi szűrési koordinációs osztály feladata. Itt jelenleg a lakossági adatbázist dolgozzák fel, lakosságlistákat készítenek elő. Egy előzetes szerződés és egyeztetés alapján máris megkezdődött a mammográfiás szűrővizsgálatokra történő meghívók postázása. A 45-65 év közötti zalai asszonyok névre szólóan - a települések és körorvosi Mint olvasóinkat az előzőekben már tájékoztattuk, Nagykanizsa Megyei Jogú Város Kórháza központi röntgenjének mam-mográfiai részlege - neves szakemberekből álló szemlebizottság helyszíni vizsgálódása és egy kétlépcsős értékelés nyomán - országos szűrőcentrumként jogot nyert arra, hogy a körzetébe tartozó nők szűrővizsgálatát, a betegek kezelését és a statisztikai adatgyűjtést elvégezze. Az utóbbi napok fejleményei mindezek ellenére azt bizonyították, hogy "a nagykanizsai mammográfiai részleg mégsem találtatott alkalmasnak egy komplex szűrőállomás feladatainak levezénylésére. Dr. Papp Elemér, az ÁNTSZ megyei főorvosa lapunk megkeresésére elmondta, hogy a helyzet valóban tisztázatlan, a két kórház - a megyei és a helyi - közötti szakmai különbségtétel előtt értetlenül áll, s természetesen mindent megpróbál, hogy az ügyet rendezze. körzetek figyelembe vételével -országosan egységes meghívólevelet kapnak. A szűrővizsgálatok folyamatos rendszerben, kétévenként ismétlődnek. Zala megyében az érintett korcsoportú nők száma 41 ezer fő. A megyében működő mindkét szűrőállomás szakembergárdája kiválóan felkészült, a technikai feltételek az előírásoknak megfelelőek. 2001. november 16-án megtörtént a mammográfiás szűrőállomásokkal a szerződések megkötése. Zala megyében két centrum nyerte el az emlőszűrés jogát: Zala Megyei Kórház Zalaegerszeg, illetékességi területe: - Zalaegerszeg város és városkörnyék - Zalaszentgrót város és városkörnyék - Keszthely város és városkörnyék - Lenti város és városkörnyék Nagykanizsa Megyei Jogú Város Kórháza, illetékességi területe: - Nagykanizsa város és városkörnyék - Letenye város és városkörnyék II. December végén, január elején várható az 50 év feletti férfiak és nők rejtett belvérzésének kimutatása révén a vastagbélrák felkutatására irányuló országos vastagbélrák-szűrés kiterjesztése. Az ezzel kapcsolatos feladatok előkészítése jelenleg folyik. Minden érintetthez három széklettartályt juttat el a háziorvosi hálózat. III. A következő hónapokban a szakemberek felkészítése és továbbképzése történik. A civil szervezetek, az egyházak, a polgármesteri hivatalok és nem utolsósorban a média megkeresésével és közreműködésük megnyerésével legfontosabb cél a minél magasabb részvételi arány elérése, mivel a szűró\'program így töltheti be szerepét. Büki Erzsébet 2001. december 13. 11 Ez év szeptemberétől, nem kis szülői áldozatvállalás árán végül megvalósulhatott a hallássérülteket gondozó decentrum Nagykanizsán. A fogyatékkal élő kisgyermekeket két pedagógus gondozza az Attila Utcai Óvoda egyik részében kialakított helyiségben, illetve otthonaikban, mert ez a munka nemcsak az erre szakosodott intézményekben, hanem az élet minden területén folyik annak érdekében, hogy a kisgyermekek minél jobban beilleszkedhessenek a hallók világába. Arról, hogy mit is jelent valójában ez a munka, Nagyné Heidenwolf Erzsébet gyógypedagógus beszélt. - Mit jelent a szurdopedagógia? - A szurdopedagógus a siket, hallássérült gyerekek gondozását végző gyógypedagógus. Ma már nem is ez a megfelelő kifejezés, nem ez az elfogadott megnevezésünk a főiskolán már csak a hallássérült gyerekek pedagógusaként neveznek bennünket. SZÜLŐI KEZDEMÉNYEZÉSRE - Mióta működik itt a decentrum? - Ez év szeptemberétől vagyunk itt, ez a gondozási központ szülői kezdeményezésre jött létre. A szülők, főként egy - Némethié Szerdahelyi Éva - azért kezdtek bele a szervezésbe, hogy a rossz útviszonyok közepette, télvíz idején ne kelljen utazniuk, akár hetente. Volt közöttük olyan kisgyerek, aki már háromnégy éve járt hetente Kaposvárra fejlesztésre, és a szülők úgy gondolták, ezt akár itt helyben is meg lehetne oldani. Minden követ megmozgattak, hivatalos fórumokon kilincseltek gyermekeik érdekében, ők segítették elő a decentrum létrejöttét. Nemcsak helyet kerestek, hanem a felszereléshez is hozzájárultak, nem kímélve anyagiakat, munkát sem. Igaz, a berendezés még nem az igazi, de bízunk abban, hogy sikerül még szebbé tenni, sikerül megfelelő bútorzathoz jutni. - Hány kisgyermek gondozása folyik itt? - 22 kisgyermeket gondozunk jelenleg, de számuk folyamatosan nő, legutóbb is hat új kisgyermekkel bővült a létszám. - Milyen korúak ezek a gyerekek? - A legkisebb tizennégy hónapos, a legnagyobb hetedikes. A fejlesztés nulla éves kortól az általános iskola befejezéséig, vagyis 14 éves korig tart. - Milyen gyakorisággal folyik a fejlesztés? - Ezt mindig a gyerekek állapota dönti el. Általában heti egy alka- lommal találkozunk, de van, aki kétszer-háromszor jön. - Miből áll az önök által végzett tevékenység? - Két része van a munkánknak. A korai fejlesztés azokat a gyerekeket érinti, akik még nem járnak óvodába, iskolába. Az integrált fejlesztés során azokkal a gyerekekkel foglalkozunk, akik valamilyen intézménybe járnak. A korai fejlesztés során a legfontosabb lépés a szülők felkészítése a gyerekekkel való foglalkozásra, mert hiába foglalkoznánk naponta akár két órát is a gyerekekkel, ez nem lenne elegendő, ha a szülő nem segít. A foglalkozások egy részében a szülő dolgozik a gyermekével, és mi csak segítjük őket annak érdekében, hogyan tudnak még többet tenni azért, hogy a gyermek fejlődjön. A másik részben foglalkozás keretében külön is dolgozunk azokkal a gyerekekkel, akik óvodába, iskolába járnak, logopédiai fejlesztésük is itt folyik. Segítjük az intézményben dolgozó nem gyógypedagógus kollégákat, elmegyünk az intézményekbe, órákat, foglalkozásokat látogatunk, és tanácsokkal próbáljuk segíteni az adott helyzetek megoldását, azt hogy minél eredményesebben foglalkozzanak a hallássérült gyerekekkel. KORAI FELISMERÉS - Hogyan jutnak el önökhöz a gyerekek? - Nagyon jó kapcsolatban állunk a nagykanizsai audiológiai állomással, ők jelzik, ha náluk felbukkan egy kisgyermek. Ezt követően mi felkeressük azt a kisgyermeket, és a szülőnek felajánljuk a segítségünket. Igyekszünk mindent megtenni annak érdekében, hogy mind szélesebb körnek legyenek ismereteik a hallássérültségről, annak tüneteiről, a fejlesztés lehetőségeiről. Nagykanizsa azon ritka települések közé tartozik az országban, ahol az újszülöttek hallásvizsgálata megoldott, minden itt született gyermek átesik egy objektív szűrővizsgálaton, ami a korai felismerést lehetővé teszi. A hatékony munka miatt nagyon fontos, hogy minél előbb felfedeződjék a probléma, akár már egyhónapos kortól elkezdődhessék a fejlesztés. A Hallásvizsgáló Országos Szakértő és Rehabilitációs Bizottság a pedagógiai szakvéleményt adja az orvosi szakvélemény mellé. E kettő együtt szükséges annak érdekében, hogy a fejlesztés elkezdődhessen. - Ki finanszírozza ez a szolgáltatást? - Az anyaintézményünk és a helyi önkormányzat között egy megállapodás született. Nagykanizsa város biztosítja a helyiséget, és támogatást adott a helyiség felszerelésére. Nagyon sokat tettek a szülők is, itt a függöny, a szőnyeg, a játékok és a bútorok egy része az ő áldozatvállalásukból származik. A bérünket, az utazás költségeit a kaposvári Hallássérültek Általános Iskolája finanszírozza, az anyaintézmény nem kéri a városhoz leutalt emelt fejkvótát a kanizsai intézményektől. Vannak nálunk olyan gyerekek is, akik nem kanizsaiak. Szeretnénk területi feladatokat felvállalni, ennek érdekében folynak már a tárgyalások, hiszen a letenyei gyerekeknek és szüleiknek sem mindegy, hogy Kanizsára kell beutazniuk, vagy Kaposvárra. Jelenleg kijárnak oda kollégáink, de a gyérekek száma nő, és ez egyre nehezebben oldható meg. OTTHON, MOSÁS KÖZBEN - Hányan látják el ezt a feladatot? - Ketten, de lehet, hogy ahogy nő a gyerekek száma, növelni kell a létszámot, hiszen a helyszínen - a kisgyermek otthonában - történő fejlesztés nagyon fontos. Ott tudjuk igazán megmutatni a szülőnek, hogyan segítheti a gyermeke nyelvi fejlődését a hétköznapokban, szinte észrevétlenül a mindennapi tevékenységek elvégzése mellett. Ha kimegyünk a családokhoz, akkot olt mosás, főzés, vasalás, vagy éppen ajándékkészítés közben mutatjuk meg a szülőnek, mit, hogyan kell tennie. A hallássérült gyerek ugyanúgy tanulja meg a nyelvet, mint halló társai, csak hallássérülése miatt egy kicsit később. Vannak olyan apróbb fogások, amelyet az anyuka már csinált halló gyermekével, de eszébe nem jut, hogy ezt sérült gyermekével is végigcsinálja, vagy nem gondolja, hogy ezt többet kell gyakorolni. A hallássérült gyerekhez többet kell beszélni, dallamosabban, tovább kell az úgynevezett dajkanyelvet használnia. Ezek azok, amelyekre fel kell hívnunk a szülő figyelmét. Figyeljük a gyerekek fejlődését, és irányítjuk a szülőt is, hogy gyermeke fejlettségi szintjén mi az, amit már elvárhat. ANYÁVAL EGYÜTT - Hogyan zajlik egy-egy foglalkozás? - Minden foglalkozásnak van egy körülbelüli menete. Mindig csak egy kisgyermekkel foglalkozunk az adott időszakban. Először megvizsgáljuk, jól működik-e a hallókészüléke, megfelelő-e a beállítás, aztán az előző foglalkozás alkalmával megbeszélt módon, előre elkészített, olykor otthonról hozott eszközökkel együtt tevékenykedik az anyuka a kicsivel. Figyeljük őket, ha kell besegítünk, mert nem mindig egyszerű a dolog. Ezt követően a szurdopedagógus foglalkozik a gyerekkel, és végül közös játék, amely éppúgy a fejlesztés része, mint az előző cselekvések. Nagyon kicsi gyermekek esetében először otthon találkozunk. Az otthon zajló mindennapi tevékenységbe épül a fejlesztés. A kicsiket pelenkáz-zuk, etetjük, játszunk velük, és közben megmutatjuk a szülőknek, hogyan segíthetik gyermeküket. Amíg nem működött a decentrum, addig a gyerekek egyik alkalommal utaztak Kaposvárra, a másik alkalommal mi mentünk a családhoz. - Minden felszereléssel rendelkeznek, ami elengedhetetlen a működéshez? - Az alapműködéshez már megvan mindenünk, köszönhető a szülőknek, és a Rózsa, Úti Általános Iskolának, illetve a városnak. Van néhány eszköz, amelynek a beszerzése most van folyamatban. A későbbiek során szeretnénk venni egy televíziót, egy kamerát, hogy rögzíthessük a gyerekek állapotát, hogy megvizsgálhassuk, mennyit fejlődött egy adott időszakon belül, hogy a szülővel közösen kontrollálhassuk a munkát és a fejlődést. D. É. A Kreatív Klub minden év januárjában az arra legérdemesebb nagykanizsai polgárnak, illetve közösségnek, „Az év Kreatív Embere", „Az év Kreatív Közössége", illetve „Az év Menedzsere" kitüntető címet adományozza. Cseke Zoltán, a klub elnöke elmondta: azokat az embereket nevezik kreatív embereknek, akik nem alkalmaznak valamit, hanem feltalálnak, kitalálnak valamit. Létrehozói nyolc évvel ezelőtt úgy gondolták, hogy Nagykanizsának, valamint régiójának szüksége van újfajta módon gondolkodó kreatív emberekre és megpróbálták összegyűjteni őket. Azóta is működnek, maximum 50 fő taggal. Az alapító okirat azt tartalmazza, hogy csak pártpolitikától mentes várospolitikával foglalkozhatnak. Több javaslatot tettek le a város asztalára, az már nem rajtuk múlott, hogy mi valósult meg belőlük. Az érdekérvényesítő szerepe a klubnak nagyon kicsi, önfenntartó, tagdíjakból tartja fenn magát. Szeretnének a városnak példákat állítani az olyan emberekből, akik tudják magukat függetleníteni pártoktól és a város felvirágoztatásán munkálkodnak, akár a kreatív gondolataikkal, akár kreatív közösségeikkel, akár a kreatív gondolatok menedzselésével. Az ilyen emberek illetve közösségek számára hozták létre a kitüntető címeket, amelyeket minden évben átadnak az arra legérdemesebbeknek. Meghirdették és kérik, hogy a város polgárai adjanak javaslatot a díjazottak nevére, és a beérkezett javaslatok alapján választják meg, illetve a januári ünnepélyes közgyűlésükön adják át a díjakat. Vannak eredményeik, hiszen tettek le olyan anyagot a környezetvédelem, a vidékfejlesztés vonatkozásában, amit országos programokba is beépítettek. A legutóbbi elképzelésük, amin egyelőre hiába fáradoznak, de remélik, hogy eredményes lesz, szeretnének létrehozni egy olyan folyóiratot, amelyik az új, születő, Eurorégióban lenne kovásza a közösség megteremtésének. B. Zs. Pénteken este a Nagykanizsai Polgári Egyesület szervezésében Manninger Jenő államtitkár Út hoz, út visz el, Közút-vasút címmel tartott előadást a Halis István Városi Könyvtárban. A rendezvény előtti sajtótájékoztatón Dezső Ferenc, az egyesület elnöke köszöntötte a vendéget. Ezen a környéken viszonylag egyértelműen meghatározható volt az autópálya nyomvonala, Nagykanizsát Északról elkerülve Eszteregnye környékén metszve a régi hetes utat, Letenye alatt fogja elérni az országhatárt, mondta bevezetőjében Manninger Jenő. A nyomvonal adott, az ettől való eltérés teljes egészében kizárt, mert nem is lehet másfelé vezetni az utat, és itt csatlakozunk a horvát autópályához. Ez a közlekedési folyosó itt van kijelölve, ezt az útirányt tartjuk, és itt is fogjuk megépíteni az autópályát. Egyszerre több helyen fogják az M7-es utat építeni, ezen a szakaszon először Becsehely és Letenye között fog elkezdődni az építkezés. A munkálatok eddig azért nem kezdődtek meg, mert az engedélyek beszerzése nehéz, lassú folyamat, és többször módosítani kellett a terveket. Korábban kétszer egysávos autóút volt tervezve, ezt a FIDESZ-kormány kétszer kétsávos úttá terveztette át, tekin- tettel a forgalomnövekedésre, és a forgalombiztonsági okokra. A jövő év tavaszán kezdődhet el az M7-es út építése Becsehely és Letenye között, és ütemesen halad, egyetlen szakasz sem marad ki. A forgalmi adatok azt mutatják, hogy az autópályát a határtól visszafelé kell építeni, Becsehely, Letenye, majd Eszteregnye felé és utána kell majd megépíteni a kanizsai csomópontig, majd a Nagykanizsa és a Balaton közötti szakaszt. Ez az ütemezés van benne a 15 éves közlekedésfejlesztési tervben, az országhatár és Nagykanizsa közötti szakasz 2004-re készül el, a teljes autópálya-szakasz befejeződésére 2007-ben kerülhet sor. A kivitelezést a kormány a magyar bankok segítségével finanszírozza, és nem kíván külföldi pénzalapokat igénybe venni. Az M7-es soha semmilyen támogatásra sem volt beadva, az M3-ast sem fogadták el. Az Unió szakértői szinten az MO-ról és az M5-ről volt hajlandó tárgyalni. A kvóta szerint megjáró pénzt környezetvédelemre és vasútra költöttük, mondta Manninger Jenő. Az építendő autópálya-szakaszokat várhatóan ugyanúgy fogják kivitelezni, mint mint az az eddigiekben történt az M7-es úton. D.É. Csütörtökön délelőtt az Önkormányzat, a Vécsey Zsigmond Altalános Iskola, a Kaán Károly Környezetvédelmi Egyesült és a kanizsai ÁNTSZ szervezésében az Óvodák és iskolák egészségét segítő és veszélyeztető tényezői címmel konferenciára került sor a Vécsey-iskolában. A szakmai program keretében dr. Búzás Judit a városban végzett higiénés felmérésekről és azok tapasztalatairól szólt, dr. Aszman Anna Az oktatási intézmény, mint munkahely, pszichoszo-ciális környezet címmel tartott előadást. Dr. Bihari Ágnes az általános iskolák és középfokú oktatási intézmények higiénés viszonyairól szólt az Országos Egészségfejlesztési Központ tapasztalatai alapján. Majsai László pszichopedagógus és pszichoterepeuta Társadalmi veszélyeztető tényezők és drogopevenció lehetőségei a nevelési-oktatási rendszerben címmel tartott előadást. PÁLYÁZAT, TÁMOGATÁS, FELÚJÍTÁS Legutóbbi ülésén tárgyalta az Oktatási Kulturális és Sportbizottság a balatonmáriai táborról készült beszámolót. Az összeállított anyagban számos olyan megállapítás szerepelt, amely a tábor jövő évi működését tehetné kétségessé, ám úgy tűnik lesz megoldás, a lehetőségek már körvonalazódnak, tudhattuk meg Soósné Kutasi Margittól, a Hevesi-iskola igazgatójától. Az ÁNTSZ fehéren feketén írásba adta, hogy a tábor ilyen körülmények között nem működtethető, nem üzemeltethető. A fenntartón a sor, hogy mit képes, mit tud tenni annak érdekében, hogy a jövő évben is kinyithassa kapuit a máriai tábor, hogy jó néhány gyereknek az egyetlen nyaralási lehetőséget biztosítsa. A Hevesi-iskola lehetőségeit messze meghaladja, hogy a szükséges beruházások forrását biztosítsa, ők a működtetést vállalták. A bizottsági beszámolón kérdésként hangzott el, hogy az önkormányzat mit tud felvállalni annak érdekében, hogy a tábor működőképes állapotba kerüljön. A jövő évi költségvetés tervében külön soron; 12 millió forinttal szerepel a balatonmáriai tábor felújítása. Az ISM pályázatot írt ki erre a célra, ezt a Hevesi-iskola készíti elő, de a pályázó az önkormányzat lesz. Már elkészültek a szakértői szakvélemények, a fotók, és rendelkezésre állnak a táborozók által összeállított anyagok is, amelyekkel a felújítás szükségességét is indokolni kívánják. Körülbelül húszmillió forintra lenne szükség annak érdekében, hogy a legfontosabb munkálatokat elvégezzék. A legsürgősebb a tető kijavítása volna, hiszen a szobák egy része beázik. Az ÁNTSZ kifo- gásolta a vizesblokkok állapotát, a szobák zsúfoltságát is. A bútorok cseréje szükségessé vált, és kiegészítésre is szorul, hiszen a tábor a nyáron már csak úgy volt működőképes, hogy a működtető Hevesiiskola saját felszereléséből pótolta ki a hiányt. Komoly gondok vannak a konyha felszerelésével is, hiszen számos eszköz hiányzik, mások már nem felelnek meg az előírásoknak, tehát erre is költeni kell. Az igazgató elmondta, a most elkülönítésre került pénz, és a pályázaton megnyerhető csak egy első fázisára elegendő a munkálatoknak, csak a legsürgősebb feladatok finanszírozhatók ebből. További forrásokra is szükséges lesz a jövőben annak érdekében, hogy a máriai tábor a kor színvonalán, a szakhatósági előírásoknak megfelelően tudjon működni. 2001. december 13. 13 Szobor Zalakarosból Felavatták a Pécsi Tudományegyetemen azt a portrészobrot, amit a Zalakaroson élő Tőzsér Erzsébet készített. Az alkotó, 2001. tavaszán ajánlotta fel a Sebészeti Tanszék részére egy szobor elkészítését. A választás dr. Erreth Lajosra (1846-1918) a pécsi Közkórház igazgatójára és sebész főorvosára esett, aki kiváló szervezőkészségével, magas színvonalú szakmai munkájával az intézményt korának megfelelő, európai színvonalra emelte. A szobrot egy tudományos program keretében leplezték le. Tőzsér Erzsébet 1915-ben született Körösréven, sokgyermekes erdélyi családban. Már fiatal korában a fafaragás mellett szobrászkodott. Később Nagyváradra költözött, ahol 14 éves kora óta dolgozott, munka mellett autodidakta módon sajátította el a szobrászmesterség fogásait. 1973 óta számos kiállítása volt Erdélyben, Magyarországon, valamint Németországban. B. Zs. HA A MIKULÁSOK TALÁLKOZNAK... ... akkor aztán igazán felderül a gyereksereg, mosoly költözik a felnőttek arcára, s minden apróbb, nagyobb emberke, fiatal és idősebb szülő boldog ünnepi hangulatba kerül. Ez történt idén is, a Nagykanizsai Ifjúsági Fúvószenekar immár harmadízben megrendezett koncertjén, ami azt a hangzatos címet viselte: „MikuláSokk show-ja -Bors(f)a erős nevetőizomzatú és kizárólag strapabíró tenyerű közönségnek ajánlva. Mert hát ezen utóbbiakra igencsak szükség is volt, hiszen a nagyszerű muzsikálás mellett sok-sok ötlet, dramaturgia Mikulás- és krampusz-„fogás" tette felejthetetlenné az estét. Tatár Csaba karnagyról eddig is tudtuk, hogy a gyerekek érdekében „mindenre képes", s most sem volt másképp. A vendég, a csurgói Fehérvári József Zenei Egyesület Fúvószenekara és majorett-csoportja (Horváth Endre karnagy- irányításával) produkciója közepette hópihének öltözve szállt alá a magasból, s vezényelte le -ténylegesen és képletesen is - a hangulatos estet. így hát nem lehetett csodálkozni, hogy taps, tapsot ért, akár örökzöldek, akár a Viva Espagna csendült fel. Több mint négyszáz vendég érezhette úgy szombat éjjel, hogy az elmúlt évek leglátványosabb Gálájának és Nagykanizsa egyik legnagyobb szabású rendezvényének a részese. A hetedik alkalommal - ismét a különlegesen bálteremmé varázsolt Zsigmondy-Szé-chenyi Műszaki Szakközépiskola tornatermében - megrendezett est több volt mint egy bál, hiszen Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzatának és a Nagykanizsa Kereskedelmi és Iparkamarának a védnöksége alatt elismeréseket adtak át és köszöntötték azokat a cégeket is, amelyek ebben az évben ünneplik öt-, illetve tízéves megalakulásukat. Mivel a Gála létrejötte óta hirdeti a környezetvédelem és a környezetkultúra fontosságát, ezért ez az est vált a városunkban a környezetkultúra fejlesztésének, a környezeti nevelésnek, a közterek tartalommal való megtöltésének, valamint a természetes és épített környezet védelmének reprezentálásává. Az est kiemelkedő pontjaként az ezen a területen 2001. évben kiemelkedő teljesítményt nyújtók közül RynoLander Díjat vehetett át Büki Pálné, a Városvédő Egyesület Ifjúsági és Környezetvédelmi Bizottságának elnöke, Páli László vállalkozó, Csávás Csaba fafaragó és Tarnóczky Attila alpolgármester. A feltálalt különleges ételek mellé különleges műsort is élvezhettek a résztvevők. Az est kezdetén Magyarkúti Nóra operaénekes adta elő a város virágáról, a nyári füzértekercsről Kollonay Zoltán zongoraművésznek erre az alkalomra írt dalát, majd Götz Anna színművésznő műsorveze- tésével lépett színre az Emerton-díjas Cotton Club Singers énekegyüttes a fővárosi City Big Band zenekar kíséretével. A két együttes közel egyórás műsorával bizonyította, hogy méltán klasszisai a magyar színpadi zenés show világának. A műsor befejeztével, éjfél után vált igazán emelkedetté a Gála 2001 hangulata, hiszen Húros Tibor, Tábori Imre és a HT Super Band báli zenéi még a ritkán táncolókat is parkettre csábították. A hajnalig mulató elegáns közönség ismételten úgy érezhette, hogy a rendezők és közreműködők összeszokott csapata - Kollonay Zoltán, Katona Noémi, Ludvig Zoltán, Milassin Tamás és Zsámár Éva - a látvánnyal, a műsorral és a hangulatteremtéssel kiválóra vizsgázott. B.E. MUVESZKOKTEL Kovács Emese textilművész, Kardos Péter és Csáki Róbert festőművész, Págyi Zsóka keramikus és Szentpáli Roland tubaművész volt a „Művész-koktél" vendége december 7-én a Trend Art Stúdió Galériájának. A hátteret ezúttal, a májusban felavatott, budapesti Szekkó Galéria alkotásai adták. A koktélt Wilheim Gábor designéi" keverte, ő mutatta be a művészeket a közönségnek. Kardos Péter először kínaiul tanult meg beszélni, megjárta a hatalmas országot, képein felfedezhetők a kínai hatások. Págyi Zsóka párhuzamosan fest és kerámiázik. Csáki Róbert számára fontos a belső szépség, vallja, hogy a művészetben mindent lehet csinálni, csak ha- zudni nem. Szentpáli Roland tubaművész világversenyt is nyert, de zeneszerzéssel is foglalkozik. Darabjai februárban elhangoznak a Zeneakadémia nagytermében. Első kóstolóként, egy olyan darabot adott elő, ami egész eddigi életét, de mondhatjuk a miénket is végigkísérte: a boci-boci tarkára játszott variációkat. A továbbiakban halhatott a közönség a textilköltészetről, kiderült mindegyik művészet hat a másikra, hiszen a zenész is jár múzeumba. Egy festő egészen másképp, vizuálisan nézi a dolgokat, nem sztorikat ír. Arra a kérdésre, hogy fontos-e hogy a közönség hogyan fogadja be a művet, a zeneszerző úgy válaszolt, hogy alkotás közben az ember saját magával van elfoglalva, ha elkészül a mű, önálló életet él. Hideg közönségnek nehéz játszani. A kanizsai közönségről ezt nem lehetett elmondani, mert tapssal kísérték végig a tubaszólót. A koktél végén Kotnyek István fotóművész szólt legújabb könyvéről, a „Zala Varázsa" című fotóalbumról. A közönséget arra kérte, hogy a szubjektumok által készített alkotások megtekintése után nézzék meg az objektívek által készített képeket is. Igazi karácsonyi hangulatban, karácsonyi muzsikával köszönt el közönségétől a Művészkoktél, s a műsor végére krampuszaival megérkezett a szaloncukrot osztogató Mikulás. B. Zs. A XX. SZÁZAD TANÚJA A SOKOLDALÚ EMBER A megnevezés viselője Benedek József, aki a kétkezi munkától a termelés szervezésén, a becslésen keresztül a statisztikusságig jutott el. A számoknak meghatározó szerepe volt életében. Egy szám mögött mindig embert, termést, munkát látott és abból következtetéseket vont és még ma is von le. Nyolcvanadik életévén túl, súlyos betegségéből felépülve, bár a nyoma megmaradt, a bot örök kísérője, de humorát, jó kedélyét megőrizte, hitét nem veszítette el. Szinte nem is kell kérdezni, mint folytatásos regényt meséli életét. Egy Széchenyitől olvasott gondolattal vezeti be mondandóját. Az életben, aki sokat gondolkodott és gondolatait elröppenni nem hagyta, olyan értékeket gyűjthetett lelkének, ami az élet minden szakaszában gazdagságot jelentett. - És Józsi bácsi hogyan gyűjtögette élete során az értékeket? - Igyekeztem mindig, mindent megfigyelni, folyamatosan tanulni, a hallottakat, látottakat a saját hasznomra alkalmaztam. Soha sem hunytam szemet a hiányosságok fölött. - Milyen volt a család, ahonnét elindult? - A szüleim tősgyökeres kanizsaiak voltak és földműveléssel foglalkoztak. így én is itt kezdtem az ismerkedést a munkával és a földdel. A családunkban mindig is a többre törekvés volt a jellemtő. így aztán a hat elemi után elvégeztem a mezőgazdasági szakiskolát. Otthon aztán már tudatosabban végeztük az állatok takarmányozását, a trágyakezelést. Svájcból hasas üszőt hozattunk az állomány felújítására. Hamarosan törzskönyvezett állataink voltak, amikkel részt vettünk a mezőgazdasági kiállításokon. - Mivel foglalkoztak még a szülők? -Ez a ház ahol most vagyunk az ősi nagyapai ház a szemben lévő József főherceg-laktanyával egy időben épült, azóta természetesen átépítettük. A mostani Bedő A. és Erkel utca területét kukoricáskertnek nevezték. Apám azonban nem kukoricát, hanem kajszibarackot termelt, kiváló minőségben. " Csak tanulásból és munkából állt a gyermekkor? - Igen a tanulás volt az első, de minden napnak megvolt az elvégezni valója. A húgommal együtt segítők voltunk, de minden munkában részt vettünk. Persze azért szórakozásra is jutott idő, de csak mértékkel. Járhattunk tánciskolába, össztáncra, ahol volt lehetőség a lányokkal való megismerkedésre. Játéknak meg ott volt - már akkor is - a foci, természetesen rongylabdával. - Hogyan vészelte át a II. világháborút? - Szerencsém volt a lábamat operálták, e miatt munkaszolgála- tos katona lettem, így aztán itthon maradhattam, Szombathelyen, Haj-máskéren, és Kőszegen utat építettünk, vízelvezető árkot ástunk. Három hónap után leszereltek. - Hogyan alakult az élete a háború végén és után? - Sok helyen megfordultam, sok helyen dolgoztam, jó volt, mert mindenhol tanultam valamit, ismerkedtem az emberekkel. Voltam a városházán kézbesítő, a vasúton lámpakezelő. A háború után a Földrendező Bizottság tagja lettem, így részese a földosztásnak, ami sok helyi konfliktussal járt, sok panaszt kellett megvizsgálni, intézni. A bizottság megszűnéséig ott dolgoztam. - Hogyan indult meg a termelés? Milyen emlékei vannak e korról? -A háború után az emberek fellélegeztek, nagy volt az öröm, a lelkesedés minden nehézségen átsegítette az embereket. Megkezdődött a gazdák továbbképzése, beindultak a gazdatanfolyamok ahova tömegesen jártak az emberek és főleg nagy kedvvel dolgoztak. A lendületet aztán a politika bizony befolyásolta, megtörte. Emlékszem még a mozikerti nagygyűlésre ahol Rákosi volt a szónok. Akkor még sokan hallgatták, jót reméltek, de csalódniuk kellett. Közben megkezdődött a termelőszövetkezetek alakítása. Azt gondoltam, ha a 100-200 kh-at élvették, felosztották, sor kerülhet a 20-30 holdasokra is. így aztán Józsi bácsi belépett a Vöröscsillag tsz-be, ahol állattenyésztő lett. Közben tanult, elvégezte az általános iskolát, majd a kereskedelmi levelező tagozatán megszerezte az érettségit. 1950-től a statisztikai munkába is belekóstolt, ha már megkóstolta elvégezte a statisztikai tanfolyamot Budapesten. Három évig termésbecslő volt, de itt is képeznie kellett magát. Elvégezte hát a termésbecslő tanfolyamot is. - Mit jelent a termésbecslés? - A termésbecslés a meglévő termésnek az alapbecslése kb. mennyi lesz a termés. A gabonát pl: egy négyzetméteres területen levágtuk, akkor amikor már megjelent a szem, azt kimorzsoltuk, lemértük és az egész terület nagyságával megszoroztuk. - Sok helyen dolgozott, melyik munkahelyére emlékszik a legszebb emlékkel? - Szinte új életem kezdődött akkor amikor a Megyei Statisztikai Hivatal kikért a tsz-től. Megkezdődött a statisztikai munka. Szinte megváltás volt számomra. Jártam a nagykanizsai járás községeit, sok-sok emberrel tartottam a kapcsolatot, sok embert ismertem meg. - Mit is jelent a statisztika? - A lexikon szerint a „ Tömegjelenségek számszerű vizsgálata és eredményeinek összeállítása különféle következtetések, tanulságok levonása céljából." Hadd világítsam meg példával. Én kezdetben a népmozgalommal, tanácsok, óvodák tevékenységével, később a szántóterületek, vetésterületek összeíráséival és népszámlálással foglalkoztam. A statisztika olyan mint a háztartás. Tudnom kell mennyi a bevételem és a kiadásom, többet nem költhetek, vagy kölcsönt kell felvennem. Ha tudom, hogy mennyi gabona terem és mennyi az éves szükséglet, azt is tudom, hogy fölösleg vagy hiány lesz. Eladhatok, vagy vennem kell. A statisztikai adataiból gazdálkodik a kormány. A legfontosabb a valós, pontos adatok szolgáltatása. Több mint egy évtizedig dolgoztam statisztikusként, de nagy volt a járá , állandóan vidéken kellett lenni. Az Izzó lett a következő és végső állomás onnét mentem nyugdíjba. - Milyennek tartja a XX. századot? - Az ellentétek százada volt. A nagyhatalmak ráerőszakolták akaratukat a kicsikre. Aztán a két világháború is a század bűne. A pusztítása szinte elviselhetetlen volt. De sok technikai és egyéb újdonságot is Iwzott. Fontosnak tartom, hogy az ember haladjon a korral, tapasztalatait adja át, sajnos ez nem mindig sikerül, mert a fiatalok a maguk útját járják, de hát mi is ezt tettük, bár a tapasztalat fölér egy egyetemmel. Csak hát fiatal korban ezt az ember nem értékeli. Elmúlt nyolcvan év felette, az arcán nem látszik az idő, csak a mozgás meg a szó bicsaklik meg. Az élet sok mindenre megtanította, amit igyekezett át is adni. Jó munkaerő volt, mindenhol megbecsülték, ezt a becsületet tartotta mindig is a legfontosabbnak. Értette a szakmát, igyekezett mindennek megtanulni az alapját. Ma elmélkedéssel, tv-nézéssel telnek a napjai, és szívesen emlékezik visz-sza a múltra. A jelent túl agresszívnak tartja, az emberséget hiányolja. Ő megmaradt rnindig embernek, s ez a legfőbb erénye. Dezső Ferenc 2001. december 13. 15 FASITAS PALINBAN A Palini Városszépítő Egyesület a lakosság segítségével az Alkotmány utca egy rövid szakaszán mályvacserjéket ültetett. A csemeték megvásárlását önkormányzati pályázatokon elnyert összeg és lakossági támogatás tette lehetővé. Reméljük a következő évben is kapunk támogatást erre a célra és folytathatjuk a munkát! Kérünk mindenkit, hogy óvják, védjék az elültetett csemetéket! Városszépítő Egyesület REGIONÁLIS KONFERENCIA Csütörtökön délelőtt a Bogdán János Kisebbségi Közösségi Házban konferenciára került sor. Az ott elhangzottakról Teleki László, a CKÖ elnöke elmondta, a magyar kormány szeretne bevezetni a középtávú intézkedési csomag mellett egy hosszú távú stratégiát is a romák integrálódása érdekében, ez a hosszú távú stratégia hat régióban került korábban megvitatásra. A koordináló Nemzeti Etnikai Kisebbségi Hivatal a kanizsai CKÖ-t kérte fel. hogy adjanak helyet ennek a rendezvénynek, amely a hetedik, és egyben az utolsó regionális fórum. Zala, Vas. Veszprém megye hatvan szakértője és érintettje vett részt ezen a programon. A vitaanyagban, alapelvként minden megtalálható, ami érintheti a roma társadalmat. Az értekezés célja az volt, hogy ezt az anyagot megvitassák, bővítéseket, szűkítéseket, kiegészítéseket fogalmazzanak meg az okta- tás, az egészségügy, foglalkoztatás, diszkrimináció és érdekvédelem terén. Ezt követően egy szakmai bizottság értékeli az anyagot, és ők \'terjesztik a kormány elé. Többek között azt javasoltam, mondta Teleki László, hogy semmiképpen ne zárják le a stratégiai megbeszélések sorát a jövő év elején, adjanak hat hónapot arra, hogy ne autentikus módon fogalmazzuk meg az elképzeléseinkel, jövőbeni céljainkat, hanem különböző szakértőket is bevonhassunk a tárgyalásokba, az előkészítésbe. Ehhez kértünk anyagi támogatást is. A kisebbségi önkormányzatok felnőttek már oda, hogy szakmai anyagok előkészítését koordinálják, de ne várja a roma vezetőktől senki, hogy a különböző területeket egyformán szakértőként közelítsék meg, hiszen nincs így ez a többségi társadalomban sem. D.É. HASZNOS TANÁCSOK A TÉLI IDŐSZAK KEZDETÉN Tisztelt Lakosok! Igaz, még nem beszélhetünk igazi téli időjárási viszonyokról, de azért mindenki tapasztalta már a hirtelen bekövetkező nagyobb havazás hogy befolyásolja életünket, vagy milyen kellemetlenséget okozhat. Hogy a kellemetlen hatásokat meg tudjuk előzni, a téli időjárási viszonyok normalizálásában résztvevő szervek a következő tanácsokat adják, hogy megelőzzék a nagyobb bajt. Közlekedőknek a településeken kívül: • Figyelje a meteorológiai előrejelzéseket, tájékozódjon az útviszonyokról, ha azok kedvezőtlenek, halassza el utazását, vagy tömegközlekedési járművel utazzon. . - • Csak a téli közlekedésre felkészített, jó műszaki állapotú járművel induljon el, melyben legyen hólapát, vonókötél, alkalmanként kismennyiségű érdesítő anyag. • Óvatosan válassza meg a sebességet, tartson biztonságos követési távolságot, vegye figyelembe a megnövekedett fékutat, ne kockáztasson az előzéseknél. • A sárga villogóval felszerelt gépek megpillantásakor már fokozatosan vegye vissza a sebességet, nehogy rácsússzon a munkagépekre. Ha szembetalálkozik munkagéppel csökkentett sebességgel, óvatosan haladjon cl mellette. • Ha elakadás-veszélyes helyhez közelít, ne próbáljon meg azon áthaladni, mert Ön is elakadhat és a hóeltakarítást akadályozhatja a gépkocsija. • Kerülje az elakadást. Kezdődő hófúvás, intenzív havazás esetén a legközelebbi lakott hely elérésekor helyezze biztonságba gépkocsiját, úgy várja be, míg az út ismét járható. • Az elakadt gépkocsit lehetőleg nc hagyja egyedül az úton, vagy ha ott marad, akkor értesítési helyet és módot jelöljön meg feltűnően látható helyen. Közlekedőknek lakott területen belül: • Főközlekedési utak és a mellékutak veszélyes lejtőinek sózására kerül sor. Alásózással igyekeznek megakadályozni a hóréteg letapadását. Szóróanyag kijuttatása közben, illetve azt közvetlenül követő időszakban hótolás nem végezhető, ezért találkozhatnak az autósok emelt hóekével közlekedő hóeltakarító gépekkel is. • Kérjük az autótulajdonosokat, hogy nagy havazás esetén kerüljék a szűk utcákon való parkolást, és az útviszonyok miatt továbbhaladni nem képes járműveket - akár külső segítséggel is - távolítsák cl a hóeltakarítást végző gépek útvonaláról. • Belvárosi parkolóhelyek hóeltakarítására csak az úthálózat ékezését követően kerül sor, ezért nagyobb hóesés kezdetén tömegközlekedési járművekkel utazzon. • Hóeltakarítást, illetve közlekedést akadályozó jármű elszállítását útkezelői hatáskörben elrendelhetjük. Ilyen esetben maximum 80-100 méterrel távolabbi parkolóhelyre szállítjuk el a gépkocsit, ügyelve annak serülésmentességére. • Hóeltakarítással kapcsolatos bejelentének Nagykanizsán a 311-058-as telefonon tehetők meg. Mindkét esetben kérjük a gépjárművek vezetőit, hogy segítsék a hóeltakarító, tömegközlekedési járművek biztonságos haladását, munkavégzését! A Helyi Védelmi Bizottság Munkacsoportja 16 2001. december 13. A REMÉNY AZ EBER EMBER ALMA. " Az Ünnepváró koncertek szervezői december 16-án jótékonysági koncertekkel szeretnék megajándékozni a város zeneszerető közönségét. Két helyszínen három koncertre kerül sor. Ezzel két cél megvalósulását szeretnék a szervezők támogatni, a Felsővárosi templom orgonájának karbantartását, és a Zsinagóga déli oldalán a nyílászárók cseréjét. December 16-án 11.30-kor kerül sor a Felsővárosi Templomban a Szenátorok és a Városi Vegyeskar jótékonysági koncertjére, amelynek szervezője Tüttő István polgármester és Kovács Kálmán országgyűlési képviselő, a Szenátorok énekkar tagja. A rendezvény házigazdája Fiiszár Károly esperes. A koncert a közönség számára ingyenes. Ugyanezen a napon a Zsinagógában 18 órától a Company Canario Historikus Táncegyüttes műsorát nézhetik meg. A együttes tagjai különböző magyar néptánc- és balettegyüttesek táncosai. Produkciójukat eredeti tánckönyvek alapján készült koreográfiák alkotják, az európai reneszánsz és barokk korát, valamint a XIX. század báli táncait mutatják be táncszínházi feldolgozásban. A táncestet követően pedig a Dresch Quartet jazzkoncertjére kerül sor a patinás falak között. D.É. KANIZSA PLAZA 16-án (vasárnap) 16 órától: Fitness Plaza A természet is élő organizmus, megvannak a „maga örömei, bánatai". Mi emberek is benne és vele élünk és figyeljük változásait, az évszakok vonulását. Az örök törvénynek tanúi vagyunk, átéljük, átérezzük a természet képének átalakulását. Most új, de szomorúbb arcát mutatja, mint fogoly csontos, száradó megadásra emelt ágkezei-vel int búcsút az ősznek: velünk együtt készül a télre. Nincs levél, nincs virág, nincs madárdal. Megőszült a természet, új évszakra rendezkedik be. A ködben sompolygó esték korán beköszöntének, közös „alomba" terelnek. Talán jobb is, így közelebb kerülünk egymáshoz. A mi készülődésünk valami lázas és letisztult, fehér hólepte érzéssé formálódik: köddé, csönddé, az új eljövetele. Tüzet rakunk, hogy melegítsen, de ez nem elég, mert mint József Attila írja: „A köd, a csönd sosem ragyog, én már ködből, csöndből vagyok." Több kell, kell a tűz melege mellé a lélek melege, a szemek ragyogása, s mellé az áhítat, a beszédes csönd. Ahogy az örömöt lehet várni, ahogy a kedvest, ahogy a tékozló fiút, aki azonnal betoppan. De ez a csendesség sokkal több és nagyobb, hogy a földi dolgokkal beérje, ez Isteni csönd, amely arra készül, hogy az Isten gyermeket befogadja. Minden fogadtatás a szemekben az öröm jele, amire készülni kell, amit jó, ha a mindennapokban is gyakorolunk: az alázatosságot, a hivalkodás és fennhéjázás helyett. A szerénység nem a gyengeség jele, de a tiszta befogadás és elfogadás példája. így aztán a természet átalakulásával mi is alakulunk, úgy forduljunk befelé, hogy lelkiekben megerősödjünk, úgy, hogy a megérkező már csak a bennünk rejlő örömöt lássa, a belső mosolyt. Ezt a belső mosolyt tükrözik az adventi koszorúkon fellobbanó gyertyák fényei is. A várakozásban, a készülődésben erősödjön hitünk a nagy hiány miatt nagy a szükség rá, mint Ady írja: „Hiszek hitetlenül Istenben, Mert hinni akarok, Mert sohse volt úgy rászorulva Sem élő, sem halott." Dezső Ferenc CSEKE FERENC TÖRTENELEMVERSENY KÖZÉPISKOLAI DÖNTŐ CSAPAT: Helyezés Csapatnév Iskola Pontszám Felkészítő I. ¦Levi Dr. Mező F. (levelező) 54 Novics Erika 11. Canissa Dr. Mező F. 53 Novics Erika III. Buborékok Zsigmondy-Széchenyi 45 Laukó Emőke IV. Főnix Dr. Mező F. 44 Sebestyénné Tőke Edina V. Erősek és bátrak Dr. Mező F. 34 Novics Erika EGYEM JUTALMAZOTTAK: 1. Bocskor Bernadett, 2. Bognár Barbara, 3. Harmath Zoltán, 4. Taródi Bernadett, 5. Golovics Anikó, 6. Olasz Hunor. SPORTPROGRAMOK Kézilabda: NB l/B-s férfi: IZZÓ SE-Hargita KC, szombat 17.00, Zsigmondy-Winkler-csarnok. Teremlabdarúgás: Téli Kupa városi teremlabdarúgó-bajnokság, vasárnap 8.00, Zsigmondy-Winkler-csarnok. HA BAJT Felnőtt orvosi ügyelet: hétköznap 16—7 óráig, pénteken 16-tól hétfőn 7 óráig: 313-274. Gyermekorvosi ügyelet: hétköznap 17-7 óráig, pénteken 7-től hétfőn 7 óráig: 313-380. Címük: Nk, Petőfi S. út 5. (a volt fiúkollégium). Fogászati ügyelet: vasárnap és ünnepnap: 9-14 óráig a (Szent Imre u. 1.) 313-131 -es telefonszámon. Mentők: 104 Tűzoltók: 105 Rendőrség: 107 A legnevezetesebb népi szokás a Luca székének faragása. Az alakja szabályos ötszög köré írt, öt egyenlő szárú háromszögből formált csillag, állítólag már a druidák is ismerték. Készítője Luca napjától kezdve mindennap faragott rajta egy kicsit, csak karácsony estéjére volt szabad elkészülnie. Ezért a mondás: Lassan készül, mint a Luca széke. A hagyomány szerint többnyire kilencféle fából állították össze: kökény-, boróka-, körte-, som-, jávor-, akác-, jegenyefenyő-, cserés rózsafából. Segítségével tulajdonosa felismerhette a falu boszorkányait. Magával vitte az éjféli misére, ott ráállt, s akin ilyenkor szarvat látott, az boszorkány. A leleplezés után gyorsan haza kellett szaladni, nehogy széttépjék a boszik. Futás közben mákot kellett szórnia maga után, mert a boszorkányoknak ezt kötelező volt felszedni, s így nem érhették be. Miután hazaért, a Luca-széket el kellett égetnie. Természetjárás 12.16. MIHÁLD - gyalogtúra Indulás: 11 óra autóbusz-állomás. Érkezés: 17.50 autóbusz-állomás Útvonal: Miháldi templom Örömhegy - Récsei erdő - Alsóvárosi templom - Csótó parkoló. Táv: 14 km - 222 m szint. Részvételi díj: 320 Ft. 2001. december 13. 17 Tudja-e? -VEMUSOE-AJAN (december 15-től december 21-ig) December 15., szombat DUNA TV 05.30 Indul a nap 07.05 Papírsárkány 08.15 Hurrá, vidékre költözünk 08.40 Hej, hej helyes beszéd 08.50 Nyelvőrzö 09.05 Ami Igaz, az Igaz 09.20 Aula 09.55 klub.dunatv.hu 10.25 Pop-sa-rock 10.55*25. szélességi (ok délre 11.50 Hírek 12.05 Nótacsokor 12.30 Isten kezében 13.00 Semper relormanda 13.30 A Hold túlsóoldalán 14.30 Navigátor 14.25 A mozgás százada 14.55 A mozgás százada 15.20 Az Egyesűit Államok története 15.25 Marcello Mastroianni 17.00 Agatha Chrlstie: Mlss Marple 18.00 Hírek 18.35 MESE 19.00 Equator klub 19.30 Waczak szálló 20.00 Mi újság, cicababa? 21.45 Híradó 22.00 Villanófényben 23.35 Gyilkosság zárójelben 23.55 Hírek MTV1 05.42 Hajnali gondolatok 05.45 Agrárvilág 06.00 Ma reggel 08.00 Aranyfüst - avagy, Mit üzen a múlt? 09.25 Hol-mi? 09.50 Zanzibar 10.55 Menekülés az arany . földjéről 12.10 Bravo Tv 13.05 Extrém koktél 13.15 A kölcsönkapott Föld 13.45 Századunk 14.15 TS 15.55 Lendületben 16.25 Háló 16.55 Vadállatok a fedélzeten 18.25 Egy-másért 18.35 Luxor-show 19.30 Híradó 19.50 Sporthírek 20.05 Zsaruverés Csigavér 21.05 Destiny\'s Child 22.05 Jackle Brown RTL KLUB 06.30 Ünnepnaptár 07.00 Kölyökklub 09.45 Dlsney-rajzfílmek 10.30 Ausztrál expressz 11.20 Csak egy szavadba kerül! 11.25 Nemek harca 12.20 AutóMánia 12.50 Csak egy szavadba kerül! 13.00 Híradó 13.10 Országház 13.40 Föld 2 14.30 Rendör-akadémla 15.20 Drágám, a kölykök /már megint/ összementek! 16.15 Kung-fu 17.00 Cslíz 17.35 Melrose Place 18.30 Híradó 18.50 Fókusz plusz 19.20 Pasik 19.50 Heti hetes 20.55 RTL-bokszklub 00.00 Híradó 00.20 Buli van! 00.45 Fókusz Plussz TV2 06.00 Gyökereink 06.30 TV2 Matiné 08.45 Cartoon Network 10.35 Az ifjú Herkules kalandjai 11.00 Szupersztárok 11.50 Vadvilág 12.40 Charlle - Majom a családban 14.40 A szupercsapat 15.40 Jó barátok 16.10 Providence 17.00 Címlapsztori 17.35 Csillagkapu 18.30 Tények 19.00 Szóljon bele! 19.10 VIP 20.00 Rendőrakadémia 6 21.35 Dzsungelkommandó 23.30 árnyékzóna 01.20 Vers KANIZSA TV 00.00-08.00 - Lapozó (hírek, ínformációk, közlemények) az UHF 55-ös csatornán. 08.00-12.00 A péntek esti adás ismétlése 12.00-19.00 Lapozó (hírek, információk, közlemények) az UHF 55-ös csatornán. 19.00 Sajt 19.30 TV-mozl: Akiket a pacsirta elkísér - magyar film 20.55 Bencze-show 21.25 TV-mozi: Hattyúdal -magyar film 23.00-24.00 - Lapozó (hírek, információk, közlemények) az UHF 55-ös csatornán December 16., vasárnap DUNA TV 05.30 Gazdakör 05.55 Kalendárium 07.05 Papírsárkány 07.50 Áfonyaerdő lakói 08.15 Tinlodisszea 08.40 Hej, hej helyes beszéd! 08.50 Rendhagyó történelmi óra 09.30 Vándorbot 10.00 Felelet az életnek 10.30 Olaszország nemzeti parkjai 10.35 Bartók és Kodály 11.00 Bajkeverők 11.50 Híradó 12.10 Táncház 12.40 Emlékképek 13.05 A megfagyott gyermek 14.30 Csellengők 14.50 a Hold túlsó oldalán 16.00 Reneszánsz 17.00 Csengetett, mylord? 18.00 Heti hírmondó 18.35 Híradó 19.00 Talentum 19.30 Mese 20.00 Az elátkozottak utazása 22.30 Dunasport 23.00 Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten 00.45 Vers MTV1 05.42 Hajnali gondolatok 05.45 Gazdatévé 06.00 Ma reggel 07.00 így szól az Úr! 07.10 Gyerekeknek 10.00 Drukk! 11.00 Az első Mária-ikon? 11.25 A szeretet hatalma 12.05 Faluház 12.20 TV Klinika 12.50 Delta 13.20 Szerencsepercek 13.50 ínyenceknek 14.20 Hűség-díj, 2001 15.00 Örömhír 15.30 így készült: A Hídember 15.40 Európa kék szalagja, a Duna 16.40 Koffer 17.05 Androméda 17.45 Egy-Másért 17.55 Ismeretlen ismerősök 18.30. Híradó este 19.00 A Hét 19.50 Kávéház 20.20 Hovatovább! 21.20 Marica grófnő 00.00 Médiamix TV2 06.00 Reggeli gondolatok 06.30 Állatkert a hátizsákban 07.00 TV2 Matiné 08.45 Cartoon Network 10.55 Sport 2 11.55 Utazás Gasztronómiába 12.20 Talpig pácban 12.50 Cosby nyomozó rejtélye 14.50 Mission Impossible 15.40 Jets 16.40 Pacific Blue 17.30 JAG 18.30 Napló 20.00 Szökés Absolomból 22.10 Hóhalál 23.50 Y-akták 00.20 Magyarország holnap 00.50 Kárpáthy Zoltán 02.25 Vers KANIZSA TV 00.00-08.00 - Lapozó (hírek, ínformációk, közlemények) az UHF 55-ös csatornán. 08.00-12.00 A szombat esti adás Ismétlése 12.00-19.00 Lapozó (hírek, információk, közlemények) az UHF 55-ös csatornán. 19.00 MiVárunk - a csütörtöki adás ismétlése 19.10 Megjöttünk... - Rovinj - Oparija 19.35 „Cseke Ferenc" történelmi verseny - általános Iskolai döntő 20.35 TV-mozi: Az utolsó nyár Tangerben 21.40 izes életek - Szatmáry Lajos 23.00-24.00 - Lapozó (hírek, Információk, közlemények) az UHF 55-ös csatornán December 17., hétfő 16.00 Klipzóna 16.15 A szellemlovas legendája 16.40 A kozmosz titkai 16.55 Ötórai tea 17.00 Kalendárium 17.50 Hej, hej, helyes beszéd 18.00 Híradó 18.35 Mese 19.00 Határok fölött 19.30 Ott voltam 20.00 Ásó, kapa. fakanál 21.35 A Rajkó zenekar játszik 21.45 Híradó 22.00 A szellem órája - Sziget 22.40 A cipész szerencséje 23.35 Szeretlekek 00.25 Hírek 20.25 Szupermozi 22.05 Féktelen Minesota 23.55 Híradó 00.15 Autómánia 00.45 Fókusz TV2 05.50 Jó reggelt Magyarország! 09.00 Délelőtt a tv2-vel 13.00 Mozidélután 14.35 Széllovagok 15.40 Kapcsoltam 15.55 Sebzett szívek 16.20 Szóljon bele! 16.30 Lucecita 17.00 Barátok és szerelmek 18.00 Aktív MTV1 18.30 Tények 19.00 Szeretni beindulásig 05.42 Hajnali gondolatok 19.25 Nincs kegyelem 05.45 Agrárvilág 20.30 Elveszett ereklyék fosz- 06.00 Ma reggel togatói 08.30 Topmodell 21.30 Édes esték 09.05 Naprakész magazin 23.10 Jó estét Magyarország! 11.05 Derült égből egy család 00.00 Siska 12.00 Híradó 00.50 Korridor Café 13.00 Roma Magazin 01.10 Vers 13.30 Domovina KANIZSA TV 14.05 Szeretni kell 15.00 Magyar Ház 00.00-08.00 - Lapozó (hírek. 15.30 Iskola utca információk, közlemé- 16.30 Karácsonyi madonna nyek) az UHF 55-ös csa- 16.55 István király szobrai tornán. 17.25 Maradj velünk! 08.00-12.00 A vasárnap esti 17.35 Aki soha nem tértek vis- adás ismétlése sza 12.00-19.00 Lapozó 18.00 Híradó 19.00 Krónika 18.15 Esti mese 19.15 Jelkép - adventista 18.35 Chicago Hope kórház 19.25 TV-mozl: Pokoli utazás 19.30 Híradó - amerikai film 20.05 112 22.45 Krónika 20.45 MMM 00.00-24.00 - Lapozó (hírek, 21.15 Nem jogerős információk, közlemé- 21.40 Univerzoom nyek) az UHF 55-ös csa- 22.00 Híradó tornán 22.10 Aktuális 22.35 Théma 22.50 TS December 18., kedd 23.40 Citromdlsznó 00.45 Kárpáti krónika 00.55 Világhíradó DUNA TV RTL KLUB DUNA TV RTL KLUB 05.30 Indul a nap 08.40 Határok fölött 06.30 Összefüggések 05.30 Indul nap 06.30 Reggeli 09.05 „Amiről a kövek mesél- 07.00 Kölyökklub 08.40 Heti hírmondó 09.00 Ismétlések nek" 10.25 Második csók 09.15 Egy század emlékezetes 09.50 Teleparti 09.25 Vad sziklafalakon 10.50 Jesse pillanatai 10.40 Top-Shop 10.00 Mr. Süket trükkjei 11.20 Csak egy szavadba kerül! 09.45 Erdélyi erődtemplomok 11.35 Delelő 11.50 Híradó 09.55 Rózsa Sándor 13.10 Teleparti 12.05 Felelet az életnek 11.25 Legendás emberek 11.00 Betyárvér 14.00 Helene és a fiúk 12.35 Kövek 12.20 Recept klub 11.25 „Amiről a kövek mesél- 14.25 Jack ésJIII 12.35 Családi album 12.50 Csak egy szavadba ke- nek" 15.15 Milagros 13.25 Pop-sa-rock rül! 11.50 Hiradó 15.40 Csak egy szavadba ke- 14.00 Usguli 13.00 Híradó 12.05 Emlékképek rül! 14.50 Áilatmentők 13.10 Dundee őrnagy 12.25 Reneszánsz főúri kasté- 15.45 Receptklub 15.00 Katedra nélkül 15.35 Golyóderbi lyok 16.00 Híresek és gazdagok 15.30 Heuréka-dlákkör 15.55 Doktorok 12.45 Udvarház 16.25 Csak egy szavadba ke- 16.00 Klipzóna 16.45 Az elveszett világ 13.10 Talentum rül! 16.15 A szellemlovas legendá- 17.35 Melrose Place 13.35 Lőcse-Levoca 16.30 Maria Mercedes ja 18.30 Híradó 13.40 Magyar történelmi arc- 17.20 Mónika 16.40 A kozmosz titkai 18.50 Akták képcsarnok 18.05 Üstökös 16.55 Ötórai tea 19.50 Szupermozi 14.00 Az álomgép 18.10 Találkozások 17.00 Kalendárium 22.20 A rettegés háza 14.50 Állatmentők 18.30 Híradó 17.50 Hej, hej, helyes 23.55 Hiradó 15.00 Zengő ABC 18.55 Legyen ön is millio- beszéd! 00.15 Fókusz-portré 15.10 Rendhagyó történelem- mos!! 18.00 Hírek 00.45 Országház óra 19.25 Fókusz 18.35 Mese 01.15 Legendás emberek 15.50 Európa közelben 19.55 Barátok közt 19.00 Gazdakör 1 2001. december 13. 19.30 Ott voltam 20.00 A siker édes illata 21.45 Híradó 22.00 Árnyék a havon 23.15 Wlldorado 23.45 Hírek MTV1 05.42 Hajnali gondolatok 05.45 Agrárvilág 06.00 Ma reggel 08.30 Topmodell 09.05 Naprakész magazin 11.05 Derült égből egy család 12.00 Híradó 13.00 Srpski ekran 13.30 Unser Bildschirm 14.05 Szeretni kell 15.00 Univerzoom 15.15 Lurkó-kupa 15.30 Iskola utca 16.35 Gyerekeknek! 17.00 Betűvető 17.30 Katolikus krónika 18.00 Híradó 18.15 Esti mese 18.35 Chicago Hope Kórház 19.30 Híradó 20.05 Önök kérték 21.00 Beszélgetés Orbán Viktor miniszterelnökkel 21.30... hol nem volt... 22.00 Híradó 22.10 Aktuális 22.35 THÉMA 22.50 Magyar Szalon 23.20 Kétíenekű dob 00.40 Kárpáti krónika 00.45 Világhíradó RTL KLUB 06.30 Reggeli 09.00 Ismétlések 09.50 Teleparti 10.40TopShop 11.35 Delelő 13.10 Teleparti 14.00 Helene és a fiúk 14.25 Jack ésJill 15.15 Milagros 15.40 Csak egy szavadba kerül! 15.45 Receptklub 16.00 Híresekés gazdagok 16.25 Csak egy szavadba kerül! 16.30 Maria Mercedes 17.20 Mónika 18.05 Üstökös 18.10 Találkozások 18.30 Híradó 18.55 Legyen Ön Is milliomos! 19.25 Fókusz 19.55 Barátok közt 20.25 Vészhelyzet 21.20 Szupermozi 23.00 Híradó 23.20 Művészbejáró 01.10 Fókusz TV2 05.50 Jó reggelt Magyarország! 09.00 Délelőtt a tv2-vel 13.00 Mozidélután 14.35 Széllovagok 15.40 Kapcsoltam 15.55 Sebzett szívek 16.20 Szóljon bele! 16.30 Lucecíta 17.00 Barátok és szerelmek 18.00 Aktív 18.30 Tények 19.00 Szeretni beindulásig 19.25 Nincs kegyelem 20.30 Walker, a texasi kopó 21.30 Hidegre tesszük 23.10 Jó estét Magyarország! 00.00 A kő, a víz és a kutya 02.30 Háló 03.30 Vers KANIZSA TV 00.00-08.00 - Lapozó (hírek, információk, közlemények) az UHF 55-ös csatornán. 08.00-12.00 A hétfő esti adás ismétlése 12.00-17.00 Lapozó 17.00 Önkormányzati ülés közvetítése felvételről 19.00 Paletta 19.25 Házban ház körül - a pénteki adás ismétlése 19.35 Önkormányzati ülés közvetítése felvételről -folytatás 23.00-24.00 - Lapozó (hírek, ínformációk, közlemények) az UHF 55-ös csatornán December 19., szerda DUNA TV 05.30 Indul a nap 08.40 Gazdakör 09.10 Özönvíz 11.50 Hírek 12.05 Vándorbot 12.35 A szellem órája 13.15 Mozgó Kép 13.45 Beavatás 14.00 Heuréka 14.30 A tudomány kincsesháza 15.00 Katedra nélkül 15.15 Magyar történelmi arcképcsarnok 15.30 Hungária Litterata 16.00 Klipzóna 16.15 A szellemlovas legendája 16.45 A kozmosz titkai 16.55 Ötórai tea 17.00 Kalendárium 17.50 Hej, hej, helyes beszéd! 18.00 Híradó, sport 18.35 MESE 19.00 Tér-Erő 19.30 Pumuklí kalandjai 20.00 Estefelé 21.35 Olaszország nemzeti parkjai 21.45 Híradó 22.00 A szellem órája 22.40 klub.dunatv.hu 23.10 A század bálja 00.35 Hirek MTV1 05.42 Hajnali gondolatok 05.45 Agrárvilág 06.00 Ma reggel 08.30 Topmodell 09.05 Naprakész magazin 11.05 Derült égből egy család 12.00 Híradó 13.00 Hrvatska krónika 13.30 Ecranul nostru 14.05 Szeretni kell 15.00 Magyarország, 2001 15.30 Iskola utca 16.30 Útmutató 17.00 Fortyogó föld 17.30 Egérfogó 18.00 Híradó 18.15 Esti mese 18.35 Chicago Hope kórház 19.30 Híradó 20.05 Vakvágányok 22.10 Híradó 22.15 Aktuális 22.40 Théma 22.55 A Lusitana elsüllyesztése 00.25 Kárpáti krónika 00.35 Világhíradó RTL KLUB 06.30 Reggeli 09.00 Ismétlések 09.50 Teleparti 10.40 Top Shop 11.35 Delelő 13.10 Teleparti 14.00 Helene és a fiúk 14.25 Jack ésJÍII 15.15 Milagros 15.40 Csak egy szavadba kerül! ¦ 15.45 Receptklub 16.00 Híresek és gazdagok 16.25 Csak egy szavadba kerül! 16.30 Maria Mercedes 17.20 Mónika 18.05 Üstökös 18.10 Találkozások 18.30 Híradó 18.55 Legyen ön is milliomos! 19.25 Fókusz! 19.55 Barátok közt 20.25 Szupermozi 22.05 Az igazság zsoldosai 22.55 Híradó 23.15 Antenna 23.45 Buli van! 00.10 Fókusz TV2 05.50 Jó reggelt Magyarország! 09.00 Délelőtt a tv2-vel 12.55 Mozidélután 14.35 Széllovagok 15.40 Kapcsoltam 15.55 Sebzett szívek 16.20 Szóljon bele! 16.30 Lucecíta 17.00 Barátok és szerelmek 18.00 Aktív 18.30 Tények 19.00 Szeretni beindulásig 19.25 Nincs kegyelem 20.30 Benny Hill-show 21 10 Karácsonyi vakáció 23 00 Jó estét Magyarország! 23.50 Baywatch 00.40 Az ígéret földje 01.30 Hálóvilág 02.30 Vers KANIZSA TV 00.00-08.00 - Lapozó (hírek, információk, közlemények) az UHF 55-ös csatornán. 08.00-12.00 A kedd esti adás ismétlése 12.00-19.00 Lapozó 19.00 Krónika 19.15 Jelkép-evangélikus 19.25 Slapaj 19.50 Szeszélyes természet 20.40 Krónika 20.50 Bencze-show 21.20 TV-mozí: Büdösvíz - magyar film 22.45 Krónika 03.00-24.00 - Lapozó (hírek, információk, közlemények) az UHF 55-ös csatornán December 20., csütörtök DUNA TV 05.30 Indul a nap 08.40 Tér-Erő 09.05 A béke hajléka 09.30 Özönvíz 11.50 Híradó 12.05 Isten kezében 12.35 A megfagyott gyermek 14.00 Heuréka diákkör 14.30 Fehérarany 15.10 Katedra nélkül 16.00 Klipzóna 16.15 Válogatás a Duna Műhely kisjátékfilmjeiből 16.55 Ötórai tea 17.00 Kalendárium 17.50 Hej, hej, helyes beszéd 18.00 Híradó 18.35 Mese 19.00 Összkép 19.30 Egy század emlékezetes pillanatai 20.00 Mennyei ajándék 21.30 Látogatás 21.45 Híradó 22.00 Miért? 22.30 Emlékezzünk Anna Frankra! 23.20 Nemzetközi klezmerfesz- tivál 23.50 Hírek MTV1 05 42 Hajnali gondolatok 05.45 Agrárvilág 06.00 Ma reggel 08.30 Topmodell 09.05 Naprakész magazin 11.05 Derült égből egy család 12.00 Hírek 13.00 Slovenski Utrlnki 13.30 Együtt 14.05 Szeretni kell 15.00 Királyi étektudók 15.30 Iskola utca 16.30 Segítőtárs 17.00 Érintő 17.30 Utódok reménysége 18.00\'Híradó hatkor 18.15 Esti mese 18.35 Chicago Hope kórház 19.30 Híradó 20.05 Dalba zárt királyság 21.00 Millenniumi mesék 21.30 Panoráma 22.00 Híradó 22.10 Aktuális 22.35 Théma 22.50 +1 23.45 Ödipusz király 01 25 Kárpáti krónika 01.35 Világhíradó RTL KLUB 06.30 Reggeli 09.00 Ismétlések 09.25 Tiltott szerelem 09.50 Teleparti 11.35 Delelő 13.10 Teleparti 14.00 Helene és a fiúk 14.25 Jack ésJÍII 15.15 Milagros 15.40 Csak egy szavadba kerül! 16.00 Híresek és gazdagok 16.25 Csak egy szavadba kerül! 16.30 Maria Mercedes 17.20 Mónika 18.05 Üstökös 18.10 Találkozások 18.30 Híradó 18.55 Legyen ön is milliomos! 19.25 Fókusz 19.55 Barátok közi 20 25 Esti showder 22 15 Az elnök emberei 23.05 Híradó 23.25 Pont hu 23 55 Bull van! 00.20 Fókusz TV2 05.50 Jó reggelt Magyarország 09.00 Délelőtt a tv2-vel 12.35 Mozidélután 14.35 Széllovagok 15.40 .Kapcsoltam 15.55 Sebzett szívek 16.20 Szóljon bele! 16.30 Lucecita 17.00 Barátok és szerelmek 18.00 Aktív 18.30 Tények 19.00 Szeretni beindulásig 19.25 Nincs kegyelem 20.30 Rex felügyelő 21.30 Everest napló 23.30 Jó estét Magyarország! 23.20 Autoexpó, 2001 23.50 Kínai negyed 02.45 Vers KANIZSA TV 00.00-08.00 - Lapozó (hírek, információk, közlemé- nyek) az UHF 55-ös csa- tornán. 08 00 -12.00 A szerda esti adás ismétlése 12 00 -19.00 Lapozó (hírek, ínformációk, közlemé- nyek) az UHF 55-ös csa- tornán. 19. 00 MÍVárunk 19. 10 Jövő 7 19 40 Jelkép - református 19 50 Paletta - a keddi adás ismétlése 20 15 TV-mozi: Valentin bűne 21 50 Szubjektív portré Faludy Györgyről-III. rész 23 00 ¦24.00 - Lapozó (hírek, ínformációk, közlemé- nyek) az UHF 55-ös csa- tornán December 21., péntek DUNA TV 05.30 Indul a nap 08.40 Összkép 09.05 A szellem órája 09.45 Verbunkok a Kárpát-medencében 10.15 Salamon 11.25 Párizs varázsa 11.50 Híradó 12 05 Miért? 12.30 Talpalatnyi zöld 12.55 Ajurvéda 13.15 Navigator 13.45 Navigátor 14.25 A Körösök 15.15 Pecsétek a középkori Magyarországon 15.45 Vad sziklafalakon 16.20 A tudomány kincsesháza 16.55 Ötórai tea 17.00 Kalendárium 18.00 Hírek 18.10 A holnap világa 18.35 MESE 19.00 Hiradó 19.30 Udvarház 20.00 Salamon 21.25Telemann: 21.45 Hiradó 22.00 Rémregény 23.40 A képzelt kínai 00.05 Hírek MTV1 05.42 Hajnali gondolatok 05.45 Agrárvilág 06.00 Ma reggel 08.30 Topmodell 09.05 Naprakész magazin 11.05 Derült égből egy család 12.00 Híradó 13.00 Körzeti magazinok 13.50 Zenelánc 14.05 Trópusi hőség 15.05 Évgyűrűk 15.35 Ókori elődeink titkai 16.30 Tűzfal 17.05 Millenáris teátrum 17.30 Gaia 18.00 Híradó 18.15 Esti mese 18.30 Ablak 19.30 Híradó ¦ 20.05 Apám ártatlan 22.00 Híradó 22.10 Aktuális 22.35 Théma 22.50 Duett 23.15 Paraszt Dekameron 23.25 A paradicsom csatornái 01.10 Kárpáti krónika 01.20 Világhíradó RTL KLUB 06.30 Reggeli 09.00 Ismétlések 11.35 Delelő 13 10 Teleparti 14.00 Norm-show 14.25 Jack és Jlll 15.15 Milagros 15.40 Csak egy szavadba kerül! 15.45 Receptklub 16.00 Híresek és gazdagok 16.25 Csak egy szavadba kerül 16.30 Maria Mercedes 17.20 Mónika 18.05 Üstökös 18.10 Találkozások 18.30 Híradó 18.55 Legyen ön ís milliomos! 19.25 Fókusz 19.55 Barátok közt 20.25 Szupermozi 22.05 Igaz történetek 23.50 Híradó 00.10 Buli az élet 00.35 Fókusz TV2 05.50 Jó reggelt Magyarország 09.00 Délelőtt a tv2-vel 12.45 Mozidélután 14.25 A dadus 14 55 Széllovagok 15.55 Sebzett szívek 16.30 Lucecita 17.00 Barátok és szerelmek 18.00 Fiorella 18.30 Tények 19.00 Szeretni beindulásig 19.25 Most vagy soha! 20.30 Actívíty 21.15 Dáridó 23.20 Jó estét, Magyarország! 00.05 Véres sport 4 01.50 Háló 02.50 Vers KANIZSA TV 00.00-08.00 - Lapozó (hírek. Információk, közlemények) az UHF 55-ös csatornán. 08.00-12.00 A csütörtök esti adás ismétlése 12.00-19.00 Lapozó (hírek, ínformációk, közlemények) az UHF 55-ös csatornán. 19.00 Krónika 19.15 Jelkép - katolikus 19.25 Házban ház körül 20.05 Krónika 20.15 TV-mozi: A bilincs szorításában 22.45 Krónika 23.00-24.00 - Lapozó (hirek, ínformációk, közlemények) az UHF 55-ös csatornán 2001. december 13. 19 A belváros egy kicsiny boltjában találkoztunk. A bolt maga is olyan, mint egy kicsi ezoterikus sziget. Megannyi a világ rég elfeledett, majd ismét felfedezett tudását rejtik a polcok, kristályok, füstölők, könyvek mindenütt. Szóval itt találkoztam ezzel a különös férfival, aki egészen fura dolgokról beszélt. Hogy az általa elmondottakat ki miként értelmezi, hogy elfogadja-e, az ő dolga, a szerző csak hű krónikása volt az általa elmondottaknak. - Mit csinál a hétköznapokon? - Debrecenben önismereti csoportokat vezetek. - Különlegesnek tartja a tevékenységet, amit folytat? - Én nem tartom különlegesnek, mert hiszen minden nap ezt csinálom, bár nem mindig ilyen szervezettformában, mint itt. - Hogyan zajlik le egy találkozás? - Először csak beszélgetünk, és ennek folyamán az emberek problémái előbukkannak. Én igyekszem a mélyére látni a dolgoknak, legalábbis mélyebben szemlélni, mint ők azt eddig tették. Van egy kis önismereti lapasztalatom, ismerek néhány önismereti technikát, ezekből vegyítve, némi belső inspirációval, megérzéssel hamar kikerekedik, hogyan segíthetnék annak, aki hozzám fordul. Vagy belevinni, vagy kihúzni abból, amiben éppen benne van, vagyis túllendíteni azon, amiben elakadt. - Honnan a technikák? - Nehéz ezt elmagyarázni. Ez a ÖNISMERET, MÁSKÉNT módszer létezik, nem éh találtam ki, csak én is rájöttem, hogyan lehet ezt használni. - Ön tudja a választ, miért küzdünk ennyi gonddal? - A személyiség általában rendelkezik problémákkal, amelyeket ki kell javítani, korrigálni kell, vallja a pszichológia egy irányzata. Mások úgy vélik, a személyiség nem más, mint a hibák, a tévedések összessége, a tévedések vígjátéka, amely a problémák megoldására törekszik. Az, ami alapjában véve a hibák, a tévedések összességéből áll, vajon hogyan tudna valami helyeset, jót tenni, kérdik az irányzat képviselői. A saját életünkben folyamatosan azt tapasztaljuk, hogy egyik probléma a másik után jön. A felmerülő problémát látszólag jól megoldjuk, ám csak egy darabig tart az az érzet, hogy valamit sikerült megoldanunk. Idővel kiderül, hogy a probléma kisebb lett, de még mindig ott van. Egyre kisebb lesz ugyan, de mihelyt rájövünk, hogy még mindig van probléma, bármilyen kicsi is, újra.az lesz a legfőbb gondunk. Bárhogy aprózzuk is a gondjainkat, nem múlnak el, és a szenvedés is megmarad. A szenvedés el nem maradása, és a problémák megoldhatatlansága miatt ez az irányzat azt vallja, hogy magát a személyiséget, illetve azt, amit annak hiszünk. kell elvetni. Ha nincs személyiség, nem létezik a tévedések vígjátéka sem, nincs mi magába rejtse a tévedések lehetőségét. - Lehet személyiség nélkül élni? - Elérhető egy olyan felismerés, amikor az a valami, amit mi személyiségnek hívunk nincs jelen, így a problémák, amelyet ehhez tartozónak gondolunk szintén nincsenek jelen. Az illető nem érzi problémának azt, ami addig kitöltötte az életét. Addig egy általa kialakított személyiséggel azonosította magát, mihelyt elhagyja téves önazonosí-tását, rájön, hogy kicsoda is valójában, rájön, hogy problémák sincsenek. Teljesen elfogadóvá, válik, hiszen személyisége volt az, ami eddig megakadt a dolgokon, az. nem volt képes az elfogadásra. - Ez egy új személyiség lesz? - Nem, az eredeti személyiséggé válik valaki, azzá, ami valójában. Nem a tévedések, a félelmek, problémák kusza szövevénye, hanem csak ő maga. Ha valaki eljut odáig, megtapasztalja ezt, legalább olyan felismerésben lesz része, mint amikor először jön rá, hogy ő nemcsak az a test, amelyet lát, amelyben él, több, mélyebb annál. Ettől a teste éppúgy megmarad, jelen van, csak nem azonosítja magát vele. Utána hajlamos azt hinni, hogy ha nem test, akkor az a belső, amit ott bent, legbelül meg- tapasztalt, akkor azzal kezdi azonosítani magát. Ha túllép ezen, ha ezt is elveti, akkor jön az a valami, ami szavakkal nem nagyon kifejezhető, ha mégis ki kell fejeznem magam, akkor az a legbelső, valódi én. Ezt meg lehet tapasztalni, és akkor lehet tudni, miről is van szó, de szavakkal elmondani ezt nagyon nehéz. - A találkozás során megtapasztalják ezt a dolgot, akik felkeresik önt? - Igen, a legtöbb ember képes , erre. Van, akit nem lehet belevinni ebbe a felismerésbe, de akkor nem is kezdjük el. - Mi az a tudás, amit a találkozást követően megtapasztal a kliens? - Megtudja, hogy kicsoda. Ez a valódi önismeret. Ez túlmutat a személyiség megismerésén, több annál. - Nem okozhat ez az ön által végzett „beavatkozás" valamiféle nemkívánatos elváltozást? - A valóság derül ki, nem illúziókból megy át illúziókba a személyiség, valódi énjére derül fény. A változás a nálam alkalmazott módszernél tapasztalataim szerint nem okoz gondot. A módszerem is egészen más, mint az általam eddig ismert önismereti, személyiségfejlesztési technikák. D.É. (Folytatás.) Hogyan mutatható ki a vastagbélrák? Azok a személyek, akiknek családjában volt már vastagbélrákos megbetegedés, orvosuktól kaphatnak felvilágosítást arról, hogy a szűrővizsgálatokat mikor érdemes elkezdeni, milyen vizsgálatokra van, szükség, és ezekre milyen gyakorisággal kell sort keríteni. Az orvos az alábbi vizsgálómódszerek közül fog választani, melyek segítségével már a tünetek jelentkezése előtt fényt lehet deríteni a polipok vagy rákos elváltozások, esetleg egyéb rendellenességek jelenlétére. - A végbél tapintásos vizsgálata. Az egyszerű vizsgálat során az orvos a végbélbe vezetett ujjával igyekszik kitapintani az elváltozásokat. - Székletvizsgálat. A rákos szövet időnként vérzésfolyást jelent. A vizsgálat során a mégoly csekély mennyiségben jelenlévő vér is kimutatható a székletből. Flexibilis szigmoidoszkópia. A vizsgálat alkalmával az orvos a szigmoidoszkóp nevű, fényforrással ellátott, vékony, hajlékony eszköz segítségével tekinti át a végbél és a vastagbél alsó szakaszát képező szigmabél belső felszínét, így nem kerülhetik el a figyelmét az itt elhelyezkedő polipok sem. Az orvos szeme elé táruló kép videoképernyőn is láthatóvá tehető. Lolonoszkópia (vastagbéltükrözés). A vizsgálat során hosszabb, hajlékony eszközt vezetnek a végbélen keresztül a vastagbélbe. A video-berendezéshez csatlakozó eszköz hosszúsága a vastagbél legtávolabbi pontjának vizsgálatát is lehetővé teszi: A vizsgálat alkalmával felfedezett polipok az eszköz csatornáján keresztül bejuttatható fémhurok segítségével azonnal el is távolíthatók. A polip vagy annak kis részlete szövettani vizsgálatra kerülhet, melynek során a rákos sejtek jelenléte bizonyítható vagy kizárható. - Kettős kontrasztos irrigoszkópia (feltöltéses röntgenvizsgálat). A vizsgálat során a báriumos kontrasztanyaggal végzett beöntést követően a levegővel feltöltött vastagbélről röntgenfelvételeket készítenek. Az orvos dönt arról, hogy milyen gyakorisággal, milyen vizsgálatra utalja Önt. Sok szakember azon az állásponton van, hogy 50 éves kor felett az évente elvégzett tapintásos vizsgálattól és székletvizsgálattól senkinél sem szabad eltekinteni. A flexibilis szigmoidoszkópiára ötévente, a kolonoszkópiára tízévente, a vastagbél feltöltéses röntgenvizsgálatra pedig 5-10 évente kell sort keríteni. Figyelmeztető jelek: Azonnal forduljon orvoshoz, ha az alábbi jelek közül akár egyet is észlel. - A székletkiürítési szokások megváltoztatása. - Hasmenés, székrekedés vagy székelés után sem szűnő teltségérzés. Dr. Varnava Charalambos - Elénkvörös vagy barnás színű vér megjelenése a székletben. - A megszokottnál keskesenyebb széklet. - Általános hasi diszkomfortérzés (pl.: gyakori gázosság, puffadás, teltségérzés, görcsök). - Ismeretlen eredetű fogyás. - Elhúzódó gyengeségérzés. - Hányás. Az orvos feladata annak tisztázása, hogy a fenti tünetek hátterében vastagbélrák vagy egyéb betegség áll-e fenn. Dr. Varnava Charalambos 20 2001. december 13. KOSÁRLABDA Az NB l-es kosárlabda-bajnokságban közel sincs nincs szinkronban a női A- és a férfi B-csoportos szezon, elsősorban női válogattunk Eb-szereplése miatt. Eleve két héttel később, október közepén kezdtek, s novemberben is volt két hét szünet az A-csoportos női bajnokságban. Mindezek miatt a férfi alsóházban már csak három forduló van hátra az alapszakasz küzdelmeiből, míg a női élvonalban az alapszakasz első köréből van vissza ennyi. Igaz, a B-csoportos férfibajnokság hosszabb lefolyású, mivel a Zöld és Piros, gyakorlatilag a keleti és nyugati csoportban első négy helyen végzett együttes először egy oda-vissza vágós rájátszásban dönti el a végső sorrendet, s az első négy méri össze tudását az A-csoport 9-12. helyén végzettekkel a következő szezon felsőházi tagságáért. A rájátszásokba viszik az előző körben a csoportbeliek elleni eredményeket, így tehát már az alapszakaszban sem mindegy, hány győzelmet érnek el, különösképp a következő sorozatba szintén továbbjutók ellen. A Kanizsa KK-DKG-EAST NB I/B-s férfigárdája az alapszakasz eddigi fordulóiban jó néhány parádés győzelmet aratott már, s ott van a csoport első négy helyezettje között a PVSK, valamint a két soproni együttes, a SMAFC és a tavaly még A-csoportos Ászok KC társaságában. A sorsolás szeszélye folytán a megújult játékosállományú és még formálódó gépgyári gárda épp a soproni sörösöknél kezdett, s közel 40 pont kü- lönbséggel kapott ki. Sajnos, nem sikerült nyerniük a hasonló játékerőt képviselő PVSK otthonában sem, de talán a legfájóbb a SMAFC elleni kétpontos hazai vereség volt. A visszavágó-sorozatban itthon is kikaptak a listavezető Soproni Ászoktól, de izgalmas csatában sikerült legyőzniük a PVSK-t. A másik rivális, a soproni egyetemisták elleni visszavágó a hétvégén volt a „hűség" városában. Ahhoz, hogy a kosárklubo-sok jobb pozícióból kezdhessék a rájátszást, nyerniük kellett volna. Nem is álltak távol tőle, a találkozó első felében olykor 10 ponttal is vezettek. Szünet után a soproniaknak sikerült a fordítás, dc jelentős előnyt nem sikerült kiharcolniuk. Pallagék az utolsó pillanatig nem adták fel, s ha nem „lejt" a hazai pálya, minden bizonnyal felülkerekednek a finisben, így viszont 7 pontos vereség (80-73) lett a vége. Az alapszakasz hátralévő fordulóiban a négy közé nem esélyes együttesekkel mérkőznek, így valószínű egy győzelmet visznek mindössze a „Piros" csoport első négy helyezettje elleni rájátszásba. A MÁV NTE A-csoportos újonc női együttesét sem fogadta kegyeibe Fortuna már a sorsoláskor sem, ugyanis az élvonal favoritjai - Diósgyőr, Szekszárd, BSE, PVSK, GYSEV- Ringa - ellen mérkőztek sorozatban, s csupán a tisztes helytállás lehetett a céljuk. Az első sikerben az egykoron B-csoportban rivális, azóta jócskán megerősödött szegediek elleni vasárnapi hazai találkozón reménykedtek, s nem is ok nélkül. A csapathoz visszatért Joó Bea, s megjött a játékengedélye a center posztra frissen igazolt Kollarovának is. A vasutasok átlagmagassága ezzel nőtt ugyan a korábbiakhoz képest, ám mint kiderült még így is jóval alatta maradt a Tisza-parti gárdáénak. Az első negyedben jelentős előnyre (8-22) tettek szert a szegediek a kissé megilletődötten kezdő MÁV NTE-sek ellen, amiből a második félidőre feljavult házigazdáknak csak időlegesen sikerült faragniuk, a vége közel 20 pontos, 74-55-ös vereség lett. Hét forduló után továbbra is nyeretlen maradt tehát a kanizsai vasutas együttes, s az első győzelem megszerzése a folytatásra marad. A két hasonló játékerőt képviselő - Zala Volán, BEAC - ellen idegenben játszanak az első körben, s legalább egy bravúrra szükség lenne, hogy az áprilisi hazai visszavágókon remélt győzelmekkel megnöveljék esélyüket a bentmaradásra a B-csoportból feljutni kívánók ellenében is. Bacskay Zoltán ULOROPLABDA Az egykori játékostárs, a fiatalon elhunyt Földi Béla tiszteletére harmadik alkalommal rendezett cmlcktornát a Hamburger SE ülőröplabda-csapata. A nemzetközivé szélesedett versenyen az ülőröplabda európai élmezőnyéhez tartozó horvát Zagreb, a boszniai Doboj és Bánja Luka gárdája vett részt négy magyar -Vác, Pécs, Bp. Halassy OSC, Nk. Hamburger SE - élvonalbeli együttes társaságában. A csapatok két csoportba osztva selejtezőket játszottak, s az azonos helyen végzettek játszották a helyosztókat. A kanizsai gárda bravú- VACI SIKER AIII. FÖLDI BÉLA KUPÁN rosnak mondható 1-1-es döntetlent játszott a Bánja Luka együttesével, majd 2-0-ra kikapott a zágrábiaktól, s csak az 5-6. helyért mérkőzhetett a másik csoport harmadik helyén végzett fővárosi Halassy OSC-vel. A találkozó l-l-el végződött, ám a segédpontok a hamburgeresek javára döntöttek, így ők lettek az ötödikek. A tornagyőzelmet nem kis meglepetésre a váci Mozdulj SE gárdája szerezte meg, akik a döntőben parádés játékkal győzték le az európai hírű zágrábiakat. Természetesen valamennyi gárda győztesnek tekinthető, ahogy azt Tüttő István polgármester kihangsúlyozta ünnepélyes megnyitójában, hiszen sportszereié -tükkcl, akaratukkal példát mutatnak nem mozgássérült embertársaiknak. B.Z. LABDARÚGÁS Indul átéli teremfoci-bainoksái „Meghalt a király, éljen a király!", idézhetnénk a közismert mondást, hiszen nemrégiben ért véget a szabadtéri kispályás bajnokság, a hétvégén pedig elkezdődik a szintén hagyományos Téli Kupa, a városi teremlabdarúgó-bajnokság. A tapasztalat szerint magára valamit is adó kispályás csapat elindul a teremtornán is; de előfordult nem is egyszer, hogy baráti társaságokból alakult együttesek is neveztek amolyan erőfelmérés gyanánt, majd kedvet kapva a szabadtéri küzdelmekben folytatták. A teremtorna egyik varázsa abban is rejlik, hogy a szabadtéri bajnokság különböző osztályaiban szereplő együttesek itt vegyesen szerepelnek egy-egy csoportban, s a ma még „kiscsapatok" összemérhetik erejüket az első osztály favoritjaival is. Az idei Téli Kupára 30 csapat nevezett, akik három tízes csoportba osztva először selejtezőket játszanak, s az első négy jut tovább a következő, négyszer három csapatos elődöntőbe. A legjobb nyolc közé jutott gárda ezután egyenesági kieséses rendszerben „feleződik", majd a négy állva maradt együttesből a keresztbejátszások után dől el, melyik két csapat vívja a döntőt. A torna helyszíne ezúttal a Zsigmondy-Winkler tornacsarnok lesz, ahol idén december 16-án lesz az első versenynap, majd január 5-6-án és 12-13-án, februárban pedig 3, 10, 16-án folytatódik, 23-án pedig a helyosztókkal és a döntőkkel zárul a Téli Kupa városi teremlabdarúgó-bajnokság. B.Z. 2001: december 13. 21 SAKK A Vas Megyei Sportigazgatóság Palkó István szervezésével új, és nagyszerű kezdeményezéssel állt elő. A régió négy megyéjét átfogva országosan is egyedülálló kupasorozatot indított útjára. Miért van erre szükség? A válasz prózai. Mert a Magyar Sakkszövetségben az utánpótlás támogatására egy fillér sincs. Sőt! Az ifjúsági szakfelügyelő főállású státuszát is megszüntették ... És milyen az élet, a korosztályos világbajnokságokon három kategóriában világbajnokot avathattunk. A húszéveseknél a paksi Ács Péter, a 14 éveseknél Erdős Viktor Békéscsabáról, míg Fodor Tamás Tamásiból, tíz évesen jött, látott, és győzött! - Fent Pesten valami furcsa gőgből NYOLC VAROS DIÁKSAKK-BAJNOKSÁGA azt gondolják az Internet korában, hogy a főváros lehet csupán a központi székhely. A tehetetlenség láttán szinte biztos, hogy egy vidéken, akár Zalában működő országos szövetség többet tehetne a sportágért, hiszen itt a sportág szeretete és támogatottsága önmagáért beszél. Horváth Tamással, a Csuti SK vezetőjével erről is szó esett a díjkiosztó ünnepséget követő kötetlen beszélgetésen. De térjünk a lényegre. A semmittevés helyett egy remek bajnokságról adhatunk hírt. Csapataink közül az NTSK ötödik, míg a Csuti SK a hetedik lett. A Nemzetközi Repülő Szövetség a Magyar Repülő Szövetséget bízta meg az Ultrakönnyű Repülők 2002. évi Európa-bajnokságának megrendezésével. Magyarországon belül, eddigi munkáját, elért eredményeit figyelembe véve a Nagykanizsai Sportrepülő Egyesület kapta meg a rendezés jogát tudtuk meg Ferinc Vincétől, az egyesület titkárától. A helyi sportrepülő egyesület az elmúlt időszakban jelentős eredményeket ért el, a világ- és európai versenyeken több kiemelkedő helyezést szerzett. Sportolói nevéhez több sportági világrekord fűződik, ami az egyesületet feljogosítja arra, hogy továbbra is eredményesen képviselje városunkat a nemzetközi sportrepülő életben Az egyesület elnöksége az országos sportági szövetséggel egyeztetve, elkészíttette a rendezvény költségvetési tervezetét, felmérte a várható bevételeket és kiadásokat. A lebonyolítás közvetlen költségeit a repülőszövetség biztosítja, a legszükségesebb infrastruktúra kialakítása azonban a nagykanizsai sportegyesület feladata, melynek költségigénye 10.800 ezer forint. A város ön- kormányzata, a legutóbbi közgyűlésen az ehhez szükséges pénzt megszavazta. Az Ultrakönnyű Repülők Európa-bajnoksága 2002-ben lesz először két külön időpontban megrendezve. A hagyományos klasszikus, az egy- és kétszemélyes motoros sárkányokat, illetve az egy- és kétszemélyes merev szárnyú kis-repülőgépeket jelenti. A klasszikus változat versenye július 14—21. között lesz lebonyolítva, előtte egyhetes edzőhéttel. A legújabb, ultrakönnyű kategória, a háti motoros siklóernyő, augusztus 11—18-ig kerül megrendezésre. Ahhoz, hogy megfelelő szinten tudjuk lebonyolítani a versenyeket, a kanizsai repülőtéren különböző infrastrukturális beruházásokat kell készíteni. Új keresztirányú pályát, vizesblokkot és épületeket kell felújítani. Természetesen a megvalósítandó fejlesztésekkel a helyi sportrepülés bázisa olyan állapotba kerülhet, amely hosszabb távon szolgálhatja a sportág további fejlődését, és talán kezdő lépése lehetne a polgári repülés megteremtésének is. A földmunkákat néhány héten belül elkezdik. B. Zs. A zalai csapatoknál a Csiszár Zoltán vezette Csuti volt átlagéletkorát tekintve a legfiatalabb. A kanizsaiaknál kísérleti évet zártak. Az új bajnoki rendszerben nyolc táblán 17 játékost próbáltak ki. Ez is csúcs a verseny-statisztikában. Mindkét csapat jövőre is teljes keretét tarthatja a kiírás értelmében, míg a Haladás, Tapolca, Győr csapataiban sokan „kiöregednek". 2002-ben már az eredményességgel sem lehet gond. Sorrend: 1. Szombathely 2. Tapolca 3. Győr 4. Mosonmagyaróvár 5. Nagykanizsa 6. Sárvár 7. Zalaegerszegé 8. Szentgotthárd A tornán 104 játékos vett részt. A csapatokban 6 felsős, és két alsós szerepeltetése volt kötelező. A nyolc város bajnoksága jól tükrözi a kanizsai sakkoktatás széles bázisát, a sok-sok társadalmi munkát. Az első táblán Ladányi Zsolt a Péterfi-iskola növendéke. Felkészítője Rezsek Győző tanár úr. Zsolti kicsit várakozás alatt szerepelt. 5-ből 2 pontot hozott. A másodikon a Zrínyiben tanuló Biskopics Boglárka 5-ből 3 pont, és az első-második helyezettek ellen kitűnően vizsgázott, Tapolca ellen egyedül ő nyert! Iskolájában a sakkot tanulók száma jelentősen megugrott. A harmadik táblán Simon Kriszta 50%-os lett, szerepelt minden mérkőzésen. A Hevesi Általános Iskola Somogyi Katalin nevével fémjelzett sakkoktatása szép eredményeket hozott, hiszen Rába Tamás 5/4 pontjával a csapat legjobbja, míg Bucskó József 5/2,5 pontja is jó. Ok a csapat fiataljai, de itt beszélni kell a zrínyis Nyizsnyik Bencéről, aki olyan fiatal volt, hogy írni még nem tudott, ennek ellenére kettőből egy ponttal gazdagította csapatát. Bence nagy ígéret. A biztos hátteret Hosszú, Istvánná által felkészített Körösi Általános Iskola diákjai adták. Osváth Zsófi teljesítménye dicséretes. Végül a Rozgonyi Általános Iskoláról is pár szó. Szécsi András 3/2 pontja is remek. Iskolájában tanárnő édesanyja Szécsiné szervezi a sakkrendezvények előkészületeit. Zárszó. Jövőre e teljes keret rendelkezésre áll, így a dobogó a cél. A kupa remek gyakorlási lehetőség minden játékosunk számára. A csapatmérkőzéseken Bagonyai Attila és Zámbó Tamás segítette a kanizsai keretet. Zárásul a teljes keret (Ladányi Zsolt, Biskopics Boglárka, Cseri Róbert, Simon Kriszta, Pölöskei Péter, Molnár Regő, Németh Richárd, Sipos Zsanett, Osváth Zsófia, Molnár Markó, Pintér Judit, Nyizsnyik Bence.) A csapat köszönettel tartozik a Nagykanizsa Sakkoktatásáért Alapítványnak. Az alapítvány támogatásával játszottuk le mérkőzéseinket. Bagonyai Attila FIDE-mester utánpótlásedző XIV. ZRÍNYI LABDARÚGÓ KUPA A XIV. Zrínyi Teremlabdarúgó Különdíjat kaptak: Kupa végeredménye: 1. Nagykanizsa 2. Zrínyi Miklós Általános Iskola 3. Zalaegerszeg ,A" Az első három helyezett csapat kupa- és éremdíjazásban részesült. Rohonczi Akos Sárközi Krisztián Markek Tamás Nagy Gergő Szép Dávid Horváth Csaba ZTE „A" ZTE „B" Nagykanizsa Zrínyi Nagykanizsa Nagykanizsa 22 2001. december 13. Nyitási kedvezmény: 10-40% 14 karátos gyűrű: 3500 Ft/db APRÓHIRDETÉSEK HIRDETÉSEKET Kanizsa Újság Kft. szerkesztőségében (Nagykanizsa, Király u. 47.1. emelet) VESZÜNK FEL! INGATLAN Nk-án jól bevezetett söröző bérleti joga eladó. Érd.: 93/311-349 (4294 K)_ Kiskanizsa központja közelében 2,5 szobás családi ház nagy műhellyel, garázzsal eladó. Érd.: az esti órákban a 20/510-275l-es telefonszámon lehet (4295 K) BÉRLET Nk-án Csengery út elején garázs kiadó. Érd.: 312-767 (14 óra után) (4296 K)_ Nk-án a Kazanlak krt-on 2,5 szobás 62 nm-es, 5. emeleti lakás jó állapotban eladó. Érd.: 318-779 (4299 K) JARMU Skoda 120L 1989-es 52 ezer km-rel, garázsban tartott, kitűnő állapotban eladó. Érd.: 313- 912 _ ZUK Al l-hez alkatrészek olcsón eladók. Érd.: 30/856-3666 Honda Takt robogó eladó. Érd.: 20/9373-308 (4298 K) VEGYES Németjuhász kulyakölykök ordas és rajzos színben, kiváló szülőktől, olcsón eladók. Érd.: Kiskanizsa, Jakabkuti út 39., tel.: 319-026_ 1,2-2 méteres ezüstfenyő eladó. Előjegyzést felveszünk, házhoz is szállítunk. Érd.: este a 316-70l-es tele- fonszámon. (4300 K)_ 2 db ágyneműtartós heverő eladó. Érd.: este a 324-894-es telefonszámon (4301 K) Vennék parabolaantennát és videokamerát. Tel.: 30/434-9966 (4302 K) SZOLGÁLTATÁS Országgyűlési képviselőjelölteket keres a Magyarországi Zöld Párt. Érd.: 20/9364-855 Felsőtagozatos és középiskolás diákok részére matematikakorrepetálást vállalok. Érd.: 314-323, 20/428-4989 A KANIZSA KAJAK-KENU KLUB MEGKÖSZÖNI AZ ADÓZOK 1%-OS TÁMOGATÁSAIT, AMELYET (275.279 FT-OT) AZ UTÁNPÓTLÁS NEVELÉSÉRE FORDÍTOTTUNK. TÁMOGATÁSUKAT KÖSZÖNJÜK ÉS TOVÁBBRA IS SZÍVESEN FOGADJUK. ¦ Lakások, üzletek, garázsok, irodák, üzemek RIASZTÓRENDSZERÉNEK szerelése. ¦ A RIASZTÓJELZÉS 24 órás figyelése, gyors beavatkozással. ¦ Meglévő rendszerek FIGYELŐKÖZPONTRA történő díjtalan csatlakoztatása. Nagykanizsa, Rozgonyi u. 20. Telefon: 93/312-706 MI VAGYOK EN? Ha Ön tudja a választ a képpel kapcsolatos kérdésünkre, kérjük, írja meg Szerkesztőségünkbe! A helyes választ beküldők között tárgynyereményeket sorsolunk ki. Beküldési határidő: december 16. Sorsolás: december 17. V_/ HIRDESSEN NÁLUNK! LAPUNK MINDEN NAGYKANIZSAI CSALÁDHOZ INGYENESEN ELJUT! Hirdetési áraink után érdeklődjenek telefonon vagy személyesen! KANIZSA Dél-Zalai Hetilap - Főszerkesztő: Lukács Ibolya. Újságírók: Bakonyi Zsóka. Büki Erzsébet. Dukát Éva. Munkatársak: Hársfalvi Tímea. Tóth Tihaménié. Külső munkatársak: Bacskay Zoltán. Godena Ildikó. Szerkesztőség: Nagykanizsa. Király u. 47. I. emelet. Levélcím: 8801 Nagykanizsa. Pf.: 154. Hirdetésfelvétel: Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa. Király u. 47.1. emelet. Kiadja a Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa. Király u. 47. I. emelet Tel.: 93/312-305. Felelős vezető: Lukács Tbolya. Nyomja a Zalai Nyomda Rt. Zalaegerszeg. Gorkij u. 1. Tel.: 92/549-200. Felelős vezető: Czirkl György. Terjeszti a Magyar Posta és a Kanizsa Újság Kft. Az áras példányok ára 65 Ft. E-mail címünk: kani7.sahetilap@br0adband.hu. ISSN 0865-3879 2001. december 13. 23 Az európai hírű GHYMES EGYÜTTES KONCETJEI A HSMK-ban december 19-én 19 órakor SMARAGDVÁROS Közreműködik: Rudolf Péter színművész. Belépődíj: 800 Ft, diákoknak, nyugdíjasoknak: 600 Ft. December 20-án 10 órakor „BENNÜNK VAN A KUTYAVÉR" - gyermekműsor Belépődíj: 400 Ft. A HSMK és a Móricz Művelődési Ház közös rendezvénye. KARÁCSONYI OPERAEST A HSMK-ban december 15-én 19 órakor Közreműködnek a Zeneakadémia ifjú tehetségei Az est vendégei: Szilfai Márta és Fekete Attila, a Magyar Állami Operaház énekművészei Belépődíj: 800 és 500 Ft. PITMAN „A BARÁTSÁGOS NYELVVIZSGA" FIGYELEM! A DIALÓG NYELVSTÚDIÓ PITMAN, ANGOL NYELVŰ államilag elismert, nemzetközi érvényességű, szóbeli és írásbeli NYELVVIZSGÁT SZERVEZ alap-, közép- és felsőfokon. A vizsga időpontja: 2002. február 08. Jelentkezési határidő: 2002. január 04. Múlt évben a sikeres vizsgák aránya: 81 %! DIALÓG NYELVSTÚDIÓ ÉS NYELVVIZSGA KÖZPONT Nagykanizsa, Kinizsi út 2/a. TeL/fax: 93/326-413; 80/203-541 E-mail: dialog@dialognk.hu Honlap: www.dialognk.hu VOLÁN OKTATÁSI KFT. Nagykanizsa, Széchenyi tér 2. Tel.: 93/516-634 GYORSÍTOTT TANFOLYAMOT INDÍT a téli szünetben december 21-én 16 órakor s személyautó, motor és segédmotor kategóriákban. Személyautó (elmélet + elsősegély + kötelező 30 óra) csak 60.000 Ft. Ingyenes tankönyvkölcsönzés, típusválasztási lehetőség. 8800 Nagykanizsa, Jakabkuli utca 86. Telefon: 06-93-329-375, 06-20-9193-308 2001. december 4. MEGHÍVÓ! A NAGYKANIZSAI HEGYKÖZSÉG VÁLASZTMÁNYA NEVÉBEN, KÖZTESTÜLETÜNK 2001. ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉT ÖSSZEHÍVOM! A KÖZGYŰLÉS HELYE: Zemplén Győző Általános Iskola (8800 Nagykanizsa, Zrínyi u. 18.) A KÖZGYŰLÉS IDEJE: 2001. december 16. 9.00 óra NAPIREND: ¦ beszámoló a megalakulástól végzett munkáról, ¦ a 2001 -es zárszámadás elfogadása, ¦ a 2002-es költségvetési tervezet elfogadása, ¦ személyi kérdések, ¦ egyebek. A KÖZGYŰLÉS A MEGJELENT TAGOK LÉTSZÁMÁTÓL FÜGGETLENÜL HATÁROZATKÉPES! Steinhardt László elnök 24 2001. december 13. XIII. évfolyam 44. szám • 2001. december 20. Megjelenik 21.000 példányban ekés karácsonyt és boldog új esztendőt kívánunk olvasóinknak! V Tisztelt Kanizsaiák! Ismét elmúlt egy év, mely tele volt jelentős eseménnyel. Ünnepeltük államalapításunk 1000. évfordulóját, és még mindig bennünk élt a millecentenárium évfordulója. Emlékeztünk. Visszatekintettünk történelmünk jelentős eseményeire, és módunk nyílt arra is, hogy megfogalmazzuk céljainkat, feladatainkat. Nagykanizsa Megyei Jogú Város . Önkormányzata számos döntést hozott annak érdekében, hogy a város fejlődése nagyobb léptékű legyen, mint korábban volt. Legfontosabb feladatunknak a munkahelyteremtést tekintettük. Ebben a nehéz munkában is sikerült eredményeket felmutatni. Több cég telepedett le Nagykanizsára, és több száz új munkahelyet hoztak létre. Nagy ütemben folytattuk a leendő ipari park és logisztikai központ területeinek felvásárlását a beruházáshoz. Megalakult a NagyPlusz Rt., az önkormányzat gazdasági társasága és az olasz Redilco SPA cég részvételével. Várhatóan február végén kerül sor az első tőkeemelésre, és utána elindulhat az ipari park és logisztikai központ építése. Gondot fordítottunk az infrastruktúránk továbbfejlesztésére. Utak, kerékpárutak készültek. Nö- veltük a körforgalmi csomópontok számát. A csatorna- és gázhálózatunk továbbfejlesztése szin tén folyamatos. Városunk kereskedelmi centrum jellegét megőrizte. Idetelepült a TESCO Áruház, amely általános közkedveltségnek örvend. Üzletet nyitott az Interfruct és megújultak a belvárosi üzletek is. Az oktatásunk színvonalát sikerült magas szinten megőrizni. Főiskolánk bizonyította magas színvonalú képzésével, hogy ennek a térségnek erre az intézményre rendkívül szüksége volt, továbbfejlesztése szintén cél. Jövő évben elindul a műszaki informatika szak. Átalakítottunk néhány intézményünket. Legjelentősebb a Zsig-mondy-Winkler Szakközépiskola és a Széchenyi István Szakmunkásképző összevonása Zsigmondy-Szé-chenyi-iskola néven. A régió, vagy talán az egész ország legnagyobb középiskolája. A tárgyi feltételek megteremtésén dolgozunk. Eredményeként, a Petőfi S. u. 5-ben teljesen újonnan kialakított, a 21. század színvonalának megfelelő gyakorlótermek kerültek átadásra, ezzel biztosítva a magas szintű képzést az ott tanuló diákok számára, melyben elsajátíthatják a gyakorlati fogásokat a különböző szakmákban. Kultúra területén mindannyiunk álma teljesült, megvalósult az új városi könyvtár. Rangos rendezvényekre került sor. Tovább folytattuk a kórházrekonstrukció keretében a technikai felszereltség javítást, korszerű diagnosztikai eszközök, computerto-mográf, mammográf kerültek átadásra, az itt élő emberek biztonságát, gyógyulásának esélyeit növeltük. Szociális területen az Idősek Gondozóházát adtuk át a volt *Thury-laktanya csapatrendelőjében. Kiemelkedő színvonalon biztosítja az ott élők számára, hogy jól érezzék magukat, és emberi körülmények között élhessenek. Elkezdődött az új szociális bérlakások építése. Megépült az ifjú házasok otthona Kiskanizsán, a Nagyrác utcai volt iskolában. Ligetvárosban pedig lehetőség nyílt szociális bérlakások építésére, ahol a rászorultak szintén új házakban, új lakásokban, nagyon kellemes körülmények között költözhettek be ezekben az új építményekbe. Jövőre tovább folytatjuk céljaink megvalósítását az Önök segítségével. Én kívánom minden kedves nagykanizsai lakosnak és a környezetünkben élőknek, hogy érezzék otthon magukat ebben a városban, lássanak perspektívát, és nyerje vissza városunk azt a rangját, amelyet korábban kivívott magéinak. Kívánom a városnak, hogy a következő időszakban a kormány fogadja jobban kegyeibe ezt a térséget, ezt a várost, mert rászolgált a jobb, nagyobb mértékű támogatásra. Kívánom, váljanak valóra elképzeléseik, és egy olyan évszázad következzen, amelyben a fejlődés a fő jellemző, és mindenki megtalálja életterét itt Nagykanizsán, illetve a térségében. Kívánok Önöknek nagyon boldog, békés, eredményekben gazdag új esztendőt: Tüttő István polgármester Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni, hogy melegednének az emberek. Ráhányni mindent, ami antik, ócska, csorbát, töröttet s ami új, meg ép, gyermekjátékot - Ó, boldog fogócska! -s rászórni szórva mindent, ami szép. Dalolna forró láng az égig róla s kezén fogná mindenki földijét. Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni, hisz zúzmarás a város, a berek, fagyos kamrák kilincsét fölszaggatni és rakni, adjon sok-sok meleget. Azt a tüzet, ó jaj; meg kéne rakni, hogy fölengednének az emberek! (József Attila) BÚCSÚZUNK... SZOMORÚ KARÁCSONY... 2001. december 14-én elhunyt Marton Györgyi újságíró, a Zalai Hírlap nagykanizsai szerkesztőségének vezetője. Újságírói pályafutását lapunknál kezdte, 1990-91-ben a Kanizsa várospolitikai rovatvezetője volt. Emlékét megőrizzük. ELMENTEL... Bevégeztetett. Elmentél Györgyi, nem őszi szabadságra - mint szoktál -, hanem egy végérvényes fagyos útra. Nem bandukolunk többé együtt reggelente, szerkesztőségeink közös lépcsején, nem tárgyaljuk meg áz aznapra adódott „soros és rendkívüli" eseményeket. Nem is olyan régen még egymás mellett ültünk egy sajtótájékoztatón, s a várakozás közben előhoztad - habár nemigen szoktál nosztalgiázni - egy másik közös életünk apró darabkáit. Azokat az éveket idéztük fel, amikor együtt dolgoztunk az úttörőmozgalomban. Fiatalok voltunk, teli lelkesedéssel. Az emlékezés különös ragyogást idézett meg benned. Néztelek, s fájó érzés tódult fel bennem. Az útrakészülést véltem látni különlegesen kék szemedben. Több mint egy évtizede hatalmas akarattal váltottál nemcsak életpályát, hanem hivatást is. Szenvedélyeddé vált az újságírás, hittél abban, hogy a toll-nokok segíthetnek a világ baján. Őszintén és mindig jobbító szándékkal vállaltál fel kemény helyzeteket, nehéz sorsú emberek ügyeit, az élet árnyékos oldalát. Elkötelezettséget, fegyelmet tanultunk tőled, de leginkább Nagykanizsa szeretetét. A Magyar utcai Harsai-partról elindult kislány soha nem adta fel elveit, nem tagadta meg önmagát. Györgyi! Mi, itt a Kanizsa Újság Szerkesztőségében mindig is emlékezni fogunk rád. Neved örökre beíródott a városi és megyei sajtó történetébe. Nyugodj békében! Büki Erzsébet „Nem tudom miért, de nem érzem az ünnep hangulatát. Pedig kellene. Nekem a karácsony mindig egyet jelentett a hóval meg a szeretettel. Most azonban valahogy más. Mitől? Nem tudom... Vagy talán mégis?" Ezt írta Györgyi hat éve, karácsony előtt. Az a „Nem tudom... Vagy talán mégis?" kering az agyamban - bevallom - már hónapok óta. A dolgokat 0 nem érezte, hanem tudta. Tudta. Akarta. Mert tudni akarta. Az sem véletlen, miért bukott elő többször is fájdalmas daccal, hogy üresek, kongók, boldogtalanok a család nélküli karácso- Ahogy közeledik a karácsony, egyre feszültebb leszek. Az okát magam sem tudom, pedig már régóta bennem van ez az érzés. Régi esték hangulatai idéződnek fel, s az emlékképek talán segítik megfejteni a talányt. Gyerekkoromban a város rendes prolinegyedében laktunk. Nem volt ott semmi flanc, mindenki tette a dolgát. Az asszonyok már jó előre megbeszélték, mi kerül az ünnepi asztalra. Pár héttel a karácsony előtt levágták a disznót. Ezt már akkor is, és azóta is utálom. Ha eszembe jut a fokhagyma, a majoránna meg a sülő zsír illata, egy rendes - amolyan megfetrengető -epegörcs emléke rémlik fel. Pedig ezeken a disznóöléseken jó „bulik" is voltak. Egyszer - mert akkor (is) nagy tél volt - ődisznósága nem akart előjönni az óljából, biztatta pedig mindenki. Öreganyám nagy nehezen kukoricával kicsalogatta. A szegény állat - meglátva a hentest - iszonyúan megrémült, s futni kezdett a síkosra fagyott udvaron. A férfiak meg utána ... A legfürgébb-nek Öcsi bácsi bizonyult, s elkapta a coca farkát. Elég volt azonban egy ügyetlen mozdulat, s nem ő fogta a disznót, hanem az húzta őt körbe-körbe. Utána még évekig tartott az ugratás... De visszatérve az ünnepekre! Az előkészületeknek a disznóölés persze csak egy részét képezte. Volt még a bevásárlás. Arról jobb nem beszélni. Minden boltban iszonyú tömeg tülekedett, s nem, vagy csak részben tudtam azt megvenni, amit akartam. Egy idő után aztán természetessé vált, hogy Ju-góban veszünk ajándékot, aztán meg Bécsben. Megterveztem, kinek mit veszek, s ha szerencsém volt, akkor a méret is stimmelt. Persze igazi ajándé- nyai. De Ő akarta így, magányos farkas volt, kemény fejű, konok. Soha nem adta fel, amibe belekezdett. Soha? De, igen. Egyszer. Utoljára. Mert utoljára már nem akart mást. Györgyi! Legyen végre boldog ünneped - most már odaát. Legyenek körülötted, akik valaha itt hagytak, karácsonykor, egyedül. Legyen hó, szeretet, napfény, melegség, emlékezés. Legyen veled, hogy még sokáig rád gondolunk. Legyen neked könnyű a föld. „Nem tudom miért, de nem érzem az ünnep hangulatát. Szomorú karácsony..." L.I. kot soha nem tudtam adni. Pedig szerettem volna valami olyat a fa alá tenni, amire valójában nincs szüksége a másiknak, de erre sose telt. így aztán maradt a harisnya, a csizma, a sál, meg társaik. És én is szerettem volna valami haszontalant kapni. Nem kaptam. Soha... Szenteste előtt nagy volt a készülődés. Ilyenkor rendre elküldtek a rokonság valamelyik tagjához, míg hozzánk is megérkezik a Jézuska. Emlékszem, mennyire akartam látni, hogyan viszi be a szobába a karácsonyfát? Amikor nagyobb lettem, felfedték a titkot, s csalódtam. Részesévé váltam én is a díszítésnek. Kötöztem a szaloncukrot, raktam a díszeket. Ha egész évben nem volt egy hangos szó a családban, szentestén szinte mindig mindenki összeveszett a másikkal. Apró, de akkor nagyon fontos dolgokon: nem jól áll a fa a tartójában, nem egyenletesen kerültek elosztásra a díszek. Ami elromolhat, az el is romlik. Ilyenkor - miért ne? - a fa dísze, a színes égősor mondta volna fel a szolgálatot. Az okok adottak voltak, a hangulat pedig ennek megfelelő. Aztán következett a vacsora, oldódott a feszültség. Élveztem, hogy sokáig fennmaradhatok, mert öreganyám a fél utca gyereknépét elvitte az éjféli misére. Felmentünk a kórusba, s rosszalkodtunk. Az útrava-lónak vitt szaloncukor papírjából kis golyókat csináltunk, s egy-egy óvatlan pillanatban a kalapos hölgyek fejére dobtuk. Az győzött, akinek a papírga-lacsinja a kalap karimájában maradt. Hazafelé aztán kedvünkre rohangáltunk, s élveztük, hogy öreganyám nem bírja a tempót. Aztán napokon keresztül folytatódott a vendégjárás, meg a nagy kajálá- LASSAN, TŰNŐDVE Az ember végül homokos, szomorú, vizes síkra ér, szétnéz merengve és okos fejével biccent, nem remél. Én is így próbálok csalás nélkül szétnézni könnyedén. Ezüstös fejszesuhanás játszik a nyárfa levelén. A semmi ágán ül szívem, kis teste hangtalan vacog, köréje gyűlnek szelíden s nézik, nézik a csillagok. (József Attila) V_._J sok. Jót nevetek magamban mostanában, mikor azt hallom, nálunk az ünnepek a fékevesztett evészetekkel fonódtak össze. (Ez így van, én már gyerekkorom óta tudom.) Szeretek jókat enni, de ilyenkor valahogy nem esik jól. Zavar a bőség. Persze akarva-akaratlanul eszembe jut: vannak, akiknek nem telik, s az ünnepi étel a karajcsontról lefejtett húsból készül. És nem akarnak emlékezni a régvolt disznóölésekre... Igazságtalan a világ - állapítom meg ki tudja hányadszor. Nézem a tévében az ingyenkonyhákon meleg ételt kapók hosszú sorát, az éjjeli menedékhelyeken szállást kérő hajléktalanokat. Összeszorul a szívem ... Valami nagy ürességet és tehetetlenséget érzek. Fel kellene állni a fotelból, tenni, segíteni valamit - de magához láncolt a fotel és nem ereszt. Karácsony, meg a szeretet - mondogatom gépiesen, de valójában nem sokat érzek. Olyan nap, mint a többi. Olyan, mint a többi? Valamikor élveztem volna, ha nagy a család, sokan állják körül a fát. Ma már nem érdekel. Évek óta karácsonyfát sem állítok. Minek?! Megteszi pár fenyőág is. Szenteste - megszokásból - most is sokáig ébren maradok, éjfél előtt kíváncsian fürkészem az utcát, nézem a templomba igyekvőket. Hol van már öreganyám, hol vannak az utcabeli srácok? Vártam, hogy megszólaljon az a rohadt telefon, de nem. Egyedül vagyok. Most, ezen az estén is. Alig várom, hogy elmúljon ez a két nap, s minden visszazökkenjen a normális kerékvágásba, aztán sokáig még a karácsony emlékét is elhessegetem magamtól. -mgy- (Megjelent: 1993. december 24. Zului Hírlap) FEKETÜLŐ KARÁCSONYOK KÉPVISELŐI FOGADÓÓRÁK TÓTH LÁSZLÓ önkormányzati képviselő 2002. január 2-án szerdán 17 órakor várja fogadóóráján a 4. számú választókerület lakosait a Dr. Mező Ferenc Gimnáziumban. Tóth László képviselő e-mail címe: toth_laszlo@ nagykanizsa.hu DR. HORVÁTH GYÖRGY a 2. számú választókerület önkormányzati képviselője 2002. január 2-án szerdán 18 órától 20 óráig fogadóórát tart a Pálma étteremben (Magyar u. 80.). NAGYKANIZSA MEGYEI JOGÚ VAROS KÖZGYŰLÉSE ÁLTAL ALAPÍTOTT KITÜNTETÉSEK ADOMÁNYOZÁSA Tájékoztatjuk a lakosságot és a társadalmi szerveket, hogy városunk közgyűlése 2002-ben is tervezi kitüntető címek adományozását. Önkormányzatunk ilyen módon is kifejezi a város megbecsülését azok iránt, akik: - a város fejlesztésében kiemelkedően munkálkodtak, tudományos, művészeti munkásságuk során maradandót alkottak, - tevékenységükkel a város gazdaságának, kultúrájának fejlődését, az itt élők életkörülményeinek javítását szolgálták, - kiemelkedő helyi közéleti tevékenységet végeztek, tevékenységükkel Nagykanizsa város hazai és nemzetközi hírnevét öregbítették, - kiemelkedően támogatták a kisebbségek kultúrájának fejlődését, életkörülményeikjavítását. Mindezek elismerésére Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a következő kitüntetéseket alapította: - „Nagykanizsa Megyei Jogú Város Díszpolgára" kitüntető cím - „Nagykanizsa Megyei Jogú Városért" kitüntető cím - „Nagykanizsa Megyei Jogú Város Kisebbségeiéri" kitüntető cím - „Nagykanizsa Oktatásáért" kitüntető cím - „Nagykanizsa Kultúrájáért" kitüntető cím - „Nagykanizsa Sportjáért" kitüntető cím - „Nagykanizsa Környezetkultúrájáért" kitüntető círfi - „Paízs Ferenc Díj" közigazgatási kitüntető cím - „Szekeres József Díj" az egészségügyi és szociális terület kitüntető címe - „Nagykanizsa Megyei Jogú Város Címere" emlékplakett. A kitüntetések adományozásának részletes feltételeit a többször módosított 18/1997. (IV. 15.) számú önkormányzati rendelet tartalmazza, mely megtekinthető a Polgármesteri Hivatalban, a Városi Könyvtárban és az önkormányzat honlapján (www.nagykanizsa.hu). A kitüntetésekre a közgyűlés tagjai, bizottságai, a város intézményei, társadalmi szervezetei, egyesületei, gazdasági és egyéb társaságai, a közcélokat szolgáló alapítványok, valamint a kisebbségi önkormányzatok tehetnek javaslatot. A dőlt betűvel írott kitüntető címek odaítélését magánszemélyek is javasolhatják. Kérem a javaslattételre jogosultakat, hogy kitüntetési javaslataikat a Polgármesteri Hivatal portáján és a Városi Könyvtárban átvehető, valamint az önkormányzat honlapjáról letölthető űrlapokon részletes indoklással legkésőbb 2002. január 1 l-ig nyújtsák be Tüttő István polgármester úrhoz. (Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.) Nagykanizsa. 2001. december 10. Szabóné dr. Csányi Mariann Nagykanizsa Megyei Jogú Város jegyzője ZALA VOLÁN KÖZLEKEDÉSI RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Tájékoztatjuk a Tisztelt Utazóközönséget, hogy társaságunk 2001. december 21. és 2002. január 3. között Nagykanizsán az alábbi közlekedési rend szerint közlekedteti helyi járatait: 2001. december 21. 2001. december 22, 2001. december 23. 2001. december 24. 2001. december 25. 2001. december 26. 2001. december 27. munkanap munkanap munkaszüneti nap munkaszüneti nap munkaszüneti nap munkaszüneti nap munkanap 2001. december 28. 2001. december 29. 2001. december 30. 2001. december 31. 2002. január I. 2002. január 2. 2002. január 3. munkanap szabadnap munkaszüneti nap munkaszüneti nap munkaszüneti nap munkanap munkanap Az autóbuszok 2001. december 24-én és december 31-én 17.00 óráig, 2002. január 1 -jén 8.00 órától közlekednek. December 16-án és 23-án a menetrendben meghirdetett járatokon felül autóbusz közlekedik „32E" jelzéssel 8.00 órától 12.30 óráig az autóbuszállomás és Városkapu között, az autóbuszállomástól indul 8.00, 9.00, 10.00, 11.00 és 12.00 órakor, a Városkaputól indul 8.30. 9.30, 10.30, 11.30 és 12.30 órakor. December 25-én és 26-án szintén „32E" jelzéssel 8.30 és 10.00 órakor rásegítő autóbuszok közlekednek a Városkaputól az autóbuszállomásig. TÁJÉKOZTATÓ Tájékoztatjuk Nagykanizsa város lakosságát, hogy a Sauber-macher-Ryno Hulladékgyűjtő Kft. 2001. december 25-én (kedden) is a hulladékszállítási program szerint végzi tevékenységét, azaz lesz szemétszállítás. Tájékoztatjuk továbbá Önöket, hogy 2002. január 2-án (kedden) nem lesz szemétszállítás. Helyette másnap 2002. január 3-án (szerdán) ürítik a hulladékgyűjtő edényeket. Via Kanizsa Városüzemeltető Kht. ÁRVERÉS Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala NYILVÁNOS ÁRVERÉSEN ÉRTÉKESÍTI a Nagykanizsa-Palin városrészben, a Gesztenyés utca és Vadrózsa utca sarkán lévő, 4662 hrsz-ú beépítetlen területet. Az árverés ideje: 2002. január 29.10 óra Az árverés helye: Nagykanizsai Polgármesteri Hivatal földszinti tárgyalóterme. Érdeklődni lehet a Polgármesteri Hivatal Vagyongazdálkodási Irodán. (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. fszt. 13/a. Tel.: 500-739) A Nagykanizsa, Corvin u. 3. sz. útépítés építési engedélyének határozata a Polgármesteri Hivatal (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.) FŐBEJÁRATNÁL MEGTEKINTHETŐ. 2001. december 20. FELHÍVÁS A 2002. EVI VÁROSI RENDEZVÉNYNAPTÁR ÖSSZEÁLLÍTÁSÁRA Intézmények! Civil szervezetek! Együttesek! Közösségek! Tájékoztatjuk Önöket, hogy Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata elkészíti 2002-es rendezvénynap- Ahogy az elmúlt évben is - kérjük, hogy jövő évi programjaik időpontját és annak helyszínét megjelölve adják le a rendezvénynaptár összeállításához. Javaslataikat a Polgármesteri Hivatal Művelődési és Sportósztályára (8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.) 2002. január 5-ig nyújtsák be. Balogh László Oktatási, Kulturális és Sportbizottság elnöke EGÉSZSÉGVÉDELMI ALAP A SZEB legutóbbi ülésén dr. Nemesvári Márta egészségügyi referens az egészségvédelmi alap ez évi felhasználásáról számolt be, ismertette a bevételeket és a kiadásokat. Tájékoztatást adott arról, hogy a parlagfűgyűj-tési akcióra 270.000 forint értékben engedélyezett vásárlási utalványok vásárlását a bizottság. Szintén bizottsági döntés alapján a Vécsey-iskola 10.000 forint támogatást nyert. Egészségvédő filmek és szóróanyagok megvásárlására 82.000 forintot, a krónikus beteg gyermekek részére tisztasági csomag összeállításához 100.000 forintot szavazott meg a bizottság egész évben. A beszámoló alapján a bizottság elfogadta az egészségvédelmi alapról szóló elszámolást. A parlagfűgyűjtésben aktívan résztvevőket dicséretben részesítette. ALAPÍTVÁNYI TÁMOGATÁS A Kanizsa Felsőoktatásáért Alapítvány támogatási kérelemmel fordult az önkormányzathoz. 2002. szeptemberétől indul a főiskolai szintű informatikusképzés. A képzés beindításához 18 millió forintos támogatásra lenne szükség, hogy két tanterem és az informatikusképzéshez szükséges számítógépes berendezések rendelkezésre álljanak az oktatás indításához. Az OKSB legutóbbi ülésén a kérelmet megtárgyalta és támogatta. Amennyiben a közgyűlés is támogatja a kérelmet, a támogatás a határozati javaslat szerint 2002. május 31-ig utalják át az alapítvány számlájára. TÁMOGATÁS Zárt ülésen döntött az első lakáshoz jutók támogatásáról II -ei ülésén a SZEB. A beérkezett öt pályázat közül három kérelmet támogatott, és kettőt elutasított a bizottság. Az egyiket azért, mert határidőn túl nyújtották be, a másikat meg azért, mert nem tartották indokoltnak. Diplomás ügyintézők Nehezen értelmezhetőnek és nehezen áttekinthetőnek ítélte a Jogi és Ügyrendi Bizottság a Szervezeti és Működési Szabályzatról szóló előterjesztést hétfői ülésén. A bizottság tagjai kifogásolták, hogy nem különül el az egyes feladatkörök esetében a minimumvégzettség attól a végzettségtől, amelynek megszerzését vagy kívánatosnak, vagy támogathatónak tartja a hivatalvezetés. Az egyik hozzászóló azt kifogásolta, hogy a jogi főmunkatárs státuszhoz miért nem kötelező a jogi diploma. Mások a környezetvédelmi felügyelő végzettségben elvárásait tartották túlzónak. Az írásos előterjesztés tartalmaz más sajátosságokat is, például egy sportiroda vezetőjének kívánatos, vagy támogatott végzettség az orvosi vagy gyógyszerészi diploma, szerencsés, ha egy ügykezelő jogi diplomával rendelkezik, és a polgármesteri kabinet vezetője legyen jogász és/vagy közgazdász, idegenforgalmi menedzser. A titkárnőnél nem alapelvárás az anyag szerint az eurokomform számítástech-\' nikai ismeret, hiszen ez a végzettségek végén kerül felsorolásra. Az ÜJB közgyűlési tárgyalásra alkalmasnak találta az anyagot, de kérték az előterjesztőtől, hogy jól különüljön el a közgyűlési anyagban a minimumelvárás és a támogatott végzettség. Az önkormányzat ez évi szociális, lakáspolitikai és gyermekvédelmi feladatellátásának tapasztalatait összegezte az a beszámoló, amit legutóbbi ülésén megtárgyalt a SZEB, és úgy ítélte meg, hogy sikeres elmozdulás történt a lakosság kiszolgálásában. A hivatalon belül egyedül a szociális osztályon és külön az ügyfélszolgálatán van minden nap ügyfélfogadás. Az osztály létszámával összevetve, soknak ítélték meg a bejött ügyiratok számát. A beszámoló leglényegesebb eleme, a lakáspolitika terén történt elmozdulás. A beszámoló szerint a Családsegítő Központ és Gyermekjóléti Szolgálat szakmai ellátottsága nem felel meg a jogszabályban előírt létszámnormának. A határozati javas- Intézkedési terv A foglalkoztatást elősegítő támogatások felhasználásának témaellenőrzése keretében az Állami Számvevőszék Zala Megyei Ellenőrzési Irodája ellenőrzést tartott az önkormányzatnál. A vizsgálat célja az volt, hogy feltárja, az önkormányzat mennyiben vállal érdemi szerepet a helyi foglalkoztatáspolitika kialakításában és befolyásolásában, kellő eredményességgel tudott-e élni a különböző támogatási lehetőségekkel, a foglalkoztatási gondok enyhítését szolgáló eszközrendszert célszerűen, eredményesen működtette-e és érvényesült-e a törvényesség. A vizsgálat javaslatai szerinti intézkedési tervet a SZEB, december II-ei ülésén elfogadta, és a közgyűlésnek megtárgyalásra javasolta. A bonyolult feladatot, a közcélú és közhasznú munkások foglalkoztatását a jelenlegi rendszerrel szemben úgy alakítsa át az önkormányzat, hogy legyen egy felelős személy, aki összefogja, hiszen a hivatalon kívül ezzel összesen négy szervezet foglalkozik. A jegyzőnő a vizsgálati anyagot elolvasva, készített egy intézkedési tervet, melynek a jóváhagyását kérte a szakbizottságoktól. Kelemen Z. Pál képviselő felvetette, hogy a jelentés azt erősíti meg, hogy indokolt lenne egy munkakör létrehozása. Tarnóczky Attila alpolgármester a felvetésre azt válaszolta, lehet, hogy indokolt, de nem egy újabb létszám felvételével kérné megvalósítani, hanem vizsgálja meg a jegyzőnő, hogy megoldható-e a hivatalon belül. latot úgy módosították, hogy a családsegítő központban a létszámkérdést vizsgálja meg a polgármester, s mielőtt hatályba lép a törvény, terjessze a közgyűlés elé véleményét. Határidőnek 2002. november 30-át szabta meg a bizottság, hiszen 2002. december 1-től kell a hatályos rendeleteknek megfelelő létszámban dolgozni a Családsegítő Központban. A mozgássérültek nevében Debreczeni Attila szólalt fel és mondott köszönetet. A földszinten lévő ügyfélszolgálat az átalakítás nyomán, az ő számukra is megközelíthető, és akik telefonon mondták el eddig problémájukat, mert nem tudtak kimozdulni a lakásukból, gyorsan kaptak segítséget az osztálytól. Beszámoló: Kábítószerügyi Egyeztetőfórum ez évi programja A SZEB legutóbbi ülésén dr. Bárányi Enikő főorvos beszámolt a Nagykanizsai Kábítószerügyi Egyeztető Fórum ez évi programjáról. Ahhoz, hogy a fórum működni tudjon, és sikeresen pályázhasson minisztériumokhoz és egyéb szervezetekhez, kéri, hogy a közgyűlés különítsen el 1.200 ezer forint költségvetési támogatást (pályázati önrészt). Tarnóczky Attila alpolgármester válaszában megjegyezte, hogy a közgyűlés minden évben különít el összegeket a pályázatokra," nem látja akadályát most sem, mert valóban fontos. Kelemen Z. Pál képviselő megkérdezte, a fórum tagjai milyen szempont alapján kerültek beválasztásra. Különösen az érdekelte, hogy miért van az, hogy egyes egyházak bennvannak, mások meg nincsenek. Azt a választ kapta, hogy ezek az egyházak korábban is foglalkoztak hasonló problémakörrel, van gyakorlatuk, és magukjelentkeztek. A többi valószínű nem kívánt ezzel élni. Felvetődött, hogy a beszámolót nem a fórumnak kellene a közgyűlés elé terjeszteni, hanem valamelyik bizottságnak. Felmerült kérdésként, hogy ki a gazdája, mert vannak elemei, amelyek az oktatáshoz és az egészségügyhöz tartoznak. Határozat nem született ebben a kérdésben, egyelőre mindkét bizottsághoz tartozik. Az NKEF feladatainak ellátásához nagy szüksége van az önkormányzat erkölcsi és tevőleges támogatására, ezért egy olyan helyet kért a krízishelyzetben lévő, segítségre, tanácsadásra szoruló fiatalok számára, ahol ellátásuk megvalósulhatna. A bizottság javasolta, egyeztessenek az IKI-vel, hol van olyan ingatlana az önkormányzatnak, ahova a feladatot rá lehetne telepíteni. Kérdésként felvetődött a működtetés költsége is. A bizottság úgy ítélte meg, hogy közgyűlés elé mehet a beszámoló, de a nyitott kérdésekre vissza kell térni. ÉVZÁRÓ TAGGYŰLÉS Múlt héten csütörtökön tartotta évzáró taggyűlését a Nagykanizsa és a Környező Települések Területfejlesztési Társulása. A taggyűlésre Nagyré-csén a Berényi-fogadóban került sor. JUTALOM A Jogi és Ügyrendi Bizottság támogatta azt a határozati javaslatot, amely szerint Tültő István polgármesternek és Tarnóczky Attila alpolgármesternek 2-2 havi alapilletményüknek megfelelő összegű jutalmat fizessenek ki. A kifizetés forrása a 2001. évben képződött bérmegtakarítás. „A 2001. évben a polgármester és az alpolgármester által az önkormányzat érdekében végzett többletfeladatok és túlmunkák elismerésére nem került sor. Ezen időszak alatt a tisztségviselők létszáma csökkent, ugyanakkor a feladatellátás nem sérült, az megosztásra került a polgármester és alpolgármester között" - olvasható az előterjesztésben. KÖZTERÜLETHASZNALATI RENDELET Amennyiben a közgyűlés is támogatja az előterjesztést, lesz új rendelet, amely a közterületek és a közterület jellegű területek használatát szabályozza. Számos gondot okozott az elmúlt év során a városképbe nem illeszkedő reklámhordozók megjelenése. A legjelentősebb problémát a plakátok ragasztása okozta, ez részben a szabályozatlanságra, részbe a plakátragasztó-helyek hiányára vezethető vissza. Különösen nagy gondot jelent ez a választásokat megelőző kampányidőszakokban. Évek óta megoldhatatlan feladatnak tűnik a kampányt követő időszakban az aktualitásukat vesztett plakátok eltávolítása. A probléma a szakemberek szerint csak úgy orvosolható, ha a plakátragasztási felületek megjelölésre kerülnek, és azokat a hirdetők és a lakosság tudomására hozzák. Egységes táblák legyártására és kihelyezésére kerül sor a közeljövőben, amelyek üzemeltetését is biztosítani fogják. A táblák tervezési, legyártási és üzemeltetési költségeit ezt követően mérik fel, és a jövő évi költségvetése tervezik. Szociális, lakáspolitikai feladatok Szobor: nem A 75. jubileumát ünneplő Farkas Ferenc Városi Zeneiskola rendkívüli ajánlatot kapott Farkas Ferenc zeneszerző domborművének és fejszobrának elkészítésére. Andrássy Kurta János szobrász, a neves zeneszerző volt barátja ajánlotta fel, hogy elkészítené Farkas Ferenc fej- és mellszobrát. A zeneiskola saját forrásából és szponzorok támogatásának segítségével elkészíttetné a domborművet, a mellszoborhoz azonban az önkormányzat támogatását kérte. A kérelmet megtárgyalta az OKSB, de tekintettel a források szűkös voltára a kérelmet elutasították. Balogh László, az OKSB elnöke reményét fejezte ki, hogy a jubileumi év során sikerül forrást találni a szobor megvalósításához, és létrejöhet az az emlékhely, amely látványosságként és kutatóbázisként egyaránt funkcionálhatna a városban. Már délelőtt is KANIZSA TV! TÚLZOTT EMELÉS Az Ügyrendi és Jogi Bizottság nem támogatta a települési szilárd hulladék 2002. évi szállítási díjáról szóló önkormányzati rendelet megalkotására készült javaslatot. Mint a bizottság ülésén elhangzott, a díjemelés megalapozottsága érdekében könyvvizsgálót bízott meg az előterjesztő. A vizsgálatok elvégzéséhez a szolgáltató kizárólag a kanizsai adatokat szolgáltatta ki, ám ez a vizsgálatok elvégzéséhez nem volt elegendő a szakemberek számára. A bizottság tagjai túlzónak tartották a 10-11%-os emelést, hiszen ez meghaladja a várható inflációt. Marton István úgy vélekedett, ha a cég nem kíván partner lenni a vizsgálatok során, miért feltételezi, hogy az ilyen túlzó mértékű díjemelést támogat az önkormányzat. KISGAZDA TISZTSÉGVISELŐK 2001. december 7-én megalakult ¦99 fővel a Magyar Kisgazda és Polgári Párt helyi szervezete. A tagság az alakuló ülésen megválasztotta a szervezet vezetőségét, illetve tisztségviselőit. Elnök Pócza Attila, titkár Bartal György, elnökségi tagok: ifj. Lakatos István. Polai József, Plánki Ferenc, Szabó Béla. Az ellenőrző bizottság elnöke Kürthy Zsolt Tiborné: Tagjai Pécsek Sándomé és Dobri Lajosné. Fegyelmi bizottság: Elnök: Dobri Lajos Tagok: Beke János, Kiss-Szabó Judit Szervező titkár: Plánki Ferenc Sajtófelelős: Lengyel Miklós Levélcím: Magyar Kisgazda és Polgári Párt Nagykanizsa, Babóchay u. 42., Telefon: 320-269 Az új évezred első éve jelentős változásokat hozott a Kanizsa TV Kft. életében, különösen a műsorszórás minősége terén. Az első félévben a Platán sor 4. sz. alatti toronyház tetején elhelyezett antennarendszer felújítására és bővítésére került sor. Az UHF 55-ös csatornán sugárzó adó elemszámainak növelésével jobb minőségben fogható a városkörnyéki településeken is a Kanizsa Tv adása. A közelmúltban a Sugár úti stúdió technikai berendezései is korszerű, számítógépes rögzítő és lejátszó eszközökkel gyarapodtak. Maros Sándor stúdióvezető a próbaüzemet követően elégedetten nyugtázta a kiváló műszaki jellemzőkkel bíró rendszer szolgáltatásait. A technikai színvonal jelentős emelése döntően önkormányzati támogatással valósult meg. s az első visszajelzésekből ítélve városunk polgárai is érzékelték a kép- és hangminőség javulását. - Több mint egy hete reggel nyolc órától megismétlik az előző napi adást. Ez is az új technikának köszönhető? - Igen, noha ez nem újdonság, hiszen korábban is volt már rá példa. A változás azonban az, hogy nem videoszalagra rögzített, ezáltal az eredetinél gyengébb formátumban ismételjük meg előző esti műsorainkat, hanem teljesen azonos minőségben. Bizonyára a több műszakban dolgozó nézőink körében lesz leginkább kedvező a fogadtatás, de a nyugdíjasoknak sem kell ezután „virrasztaniuk" egy-egy később kezdődő filmünk miatt, netán kevesebb családi vita is lesz a más csatornákon való műsorütközés elkerülésével. ANTSZ-FORUM Egyformán legyen ellátva minden nő. akár kis faluban, avagy nagy városban él, akár a helyi, netán a megyei kórház mammográfiai szűrőállomásához fordul - mondta dr. Belencsár Ágnes, a Zala Megyei ÁNTSZ területi referense azon a tanácskozáson, ahol december 12-én részletes tájékoztatást adott az emlőszűrés helyi feladatairól. A doktornő a nagykanizsai és letenyei vezető háziorvosokkal, vezető védőnőkkel és a helyi ÁNTSZ illetékes dolgozóival ismertette a Népegészségügyi program 12. alprogramját, miszerint a megyei és a nagykanizsai kórház pályázati úton nyerte el a szűrőállomás címet, igaz ugyan, hogy a nagykanizsai kórház komplex ellátási jogosultsága még tisztázatlan. A jelenlevők megismerhették a rendszert, ami szerint a megyei ÁNTSZ válogatott OEP-listákat kap, s ezek szétbontása után a kórházak levélben hívják szűrésre az illetékes korú nőket. Természetesen a háziorvosoknak is leválogatják a körzetükbe tartozó behívottakat, s hónap végén a pozitív eredményekről tájékoztatást is adnak. Ez azért is nagyon fontos - hallottuk -, mert jelentős a háziorvosok szerepe az érdekelt nők figyelmének felkeltésében, meggyőzésében. A jelenlévő orvosok, védőnők abbéli reményük- nek adtak hangot, hogy a nők többsége remélhetőleg igénybe veszi az első, esetleg a második behívás nyújtotta lehetőséget, hiszen ha ezt elmulasztják, legközelebb csak két év múlva kerülhetnek be a rendszerbe. Leszögezték az önvizsgálat fontosságának tudatosítását, valamint azt is, hogy újra és újra el kell ismételni, hogy az ultrahangos vizsgálat nem helyettesíti, csak kiegészíti a mammográfiát. Az igen felelős gondolkodást tükröző beszélgetésben az érdekeltek azonban aggodalmaiknak is hangot adtak.* Véleményük szerint a népegészségügyi programnak ez az alapprogramja - figyelembe véve a szinte azonnali indítást és gyors levezénylést - nagyobb előkészítettséget érdemelt volna. Hiányzanak többek között a központi propagandaanyagok - plakátok, hírműsorok, kazetták - és nem képeztek ki főként a falusi nők összefogására és informálására speciális területi védőnőket. Dr. Búzás Judit, az ÁNTSZ nagykanizsai intézetének vezetője zárszavában a tanácskozást igen hasznosnak ítélte, hiszen a területi referens megismerkedett vidéki kollégáival, a vezető háziorvosok és védőnők pedig első kézből kaptak korrekt információkat. B. E. PÁLYÁZAT VÁLLALKOZÓKNAK Információs technológiák, terjesztése Az Informatikai Kormánybiztosság egy a mikro- és kisvállalkozások igényeir hez és elvárásaihoz igazított információs portál kialakítását és fenntartását határozta el. A pályázati úton szétosztásra kerülő támogatás célja az információs technológiák széles körű elterjedésének elősegítésére a hazai mikro- és kisvállalkozások körében. A portálon keresztül a használatára jogosult vállalkozások információhoz, működésüket segítő programokhoz, hálózati szolgáltatásokhoz juthatnak hozzá. A portál széles körű elérhetősége érdekében a pályázati rendszer „A" része a mikro- és kisvállalkozások számára biztosítja a biztonságos csatlakozás technikai és anyagi feltételeit. A pályázati csomag „B" része a mikro- és kisvállalkozások számára alkalmazásokat vagy a jelzett vállalkozói kör számára releváns adatbázisokat fejlesztő vállalkozások számára kínál lehetőséget, támogatást a kifejlesztett alkalmazás, vagy adatbázis frissítéséhez, korszerűsítéséhez, esetleges kialakításához. A pályázat keretösszege 500 millió forint. Az „A" cél esetén elnyerhető támogatás lehet például az Internet elérhetőség, egy éves internet-előfizetés, A biztonságos adatátvitelhez hardver és szoftver biztosítása. A „B" cél esetén vissza nem térítendő támogatás nyerhető adatbázis átalakításához, továbbfejlesztésére például. A pályázati adatlap és az útmutató letölthető az Informatikai Kormánybiztosság honlapjáról http://www. ikb.meh.hu december 4-től. információ a 40-200-,356-os telefonszámon kérhető. A pályázati díj 5.000 forint, amely amennyiben nem a pályázó önhibájából hiúsult meg a pályázat, visszautalásra kerül. Egy pályázó csak az ,,A" illetve „B" részre nyújthat be pályázatot. A pályázat beadásának határideje 2002. január 15. (A részietekről tájékozódhatnak szerkesztőségünkben is.\') JEGYEK, BÉRLETEK Három változatot terjesztett a Zala Volán Rt. a helyi tömegközlekedés 2002-es díjemelésére vonatkozóan a bizottságok elé. Az egyik változat 5%-os emelést javasolt, a másik a kormány által közzétett 6%-os fogyasztói árszintnövekedéssel azonos mértékű díjemelést. A harmadik változat a 9,3%-os emelést javasol, amelynek alapja a tevékenységet érintő valószínűsíthető termelői költségin-dex\'. A közgyűlési döntés előtt Pénzügyminisztérium pontos adatai szükségesek, hiszen az 5%-os emelési javaslat csak előrejelzés volt a PM részéről, ennek ismeretében hoz majd döntést a testület. 2001. december 20. Idősebb Farkas Tibor azt mondja, hogy ezekben a napokban ismerősei rendre azt kérdezgetik: hol járt, mit csinált, hogy az utóbbi időben nem találkoztak vele. Tréfásan azt szokta válaszolni, hogy Szibériában medvére vadászott. A történet majdnem igaz, csak - ahogy szokták volt mondani - nem ott és nem egészen úgy történt. - Akkor miért töltött el hosz-szabb időt Oroszországban? - Műszaki tolmácsként munkát vállaltam Oroszországban, azon a részen, ahol se farkasordító hideg napok, de medvék sem voltak. Volt viszont olaj, és a hozzá tartozó berendezések, hatalmas mennyiségben. A Transznyefty program keretében épülő Balti-olajvezeték magyar programozóinak a munkáját segítettem több ütemben is. Történetem ott kezdődött, hogy az orosz fél a Lenti Olajipari Gépgyárnál rendelt meg egy mérőszabályozó állomást. Ismeretség folytán felkértek, hogy fordítsam le a műszaki dokumentációt, majd egy kecskeméti cég - amelyik automatizálással foglalkozik és szállítója az orosz piacnak - egy oroszul jól beszélő, a műszaki szaknyelvet is értő, független, agilis embert keresett kitelepített dolgozói mellé, így kerültem én a Volga vidékére, a több mint ezer kilométer hosszú olajvezeték építésének különböző pontjaira. Júliusban Pravgyinoban, augusztus 15-től szeptember 15-ig Jaroszlavlban a szivattyúállomást szerelő magyarok munkáját segítettem, majd újra visszahívtak, s november 12-től december 10-ig északra, a Finn-öböl partján lévő Primorszkba kerültem. Itt a már meglévő 12 óriástartályba -egyenként mintegy ötezer köbméter űrtartalommal - automatizált rendszert építettek be a magyarok. Ez az egész egy hatalmas, mintegy egymilliárd dolláros projekt, aminek azért hatalmas a. jelentősége, mert Oroszországnak eddig nem volt tengeri olajkikötője, most mindenképpen szeretné felmondani az észtországi bérleményeket, s saját objektumait modern vezérléssel kívánja mihamarabb üzembe állítani. Nem véletlen, hogy december 26-án maga Putyin elnök avatja fel a Balti-olajvezetéket, s rebesgették, hogy a magyar programozók munkájának az elismerése sem marad el. - Hogyan lett a megyei szaktanácsadóból és a pécsi egyetemi tanárból műszaki tolmács? - Valóban, mint mint idősebb féifi, a patrónus szerepét is betöltöttem. - Milyen a mai orosz élet? - Hát erről aztán napit o s s z a t tudnék mesélni! Sztorikat, vic-c e k e t , megfigyeléseimet, tapasztala-t a i m a t. Most meg-p róbálom magyar-orosz szakos tanár, 1978-1989-ig ezekben a beosztásokban dolgoztam, s a műszaki ismeretekhez a legkevesebbet se konyítottam. Aztán jött a rendszerváltozás, s az orosz nyelv kötelező jelleggel a nyelvtanításból töröltetett. 1992-től 96-ig Nagykanizsán a Gépgyárban dolgoztam - ahová a cég orosz kapcsolatai miatt hívtak -, s új munkakörömben rákényszerültem a szaknyelv elsajátítására. Úgy gondolom, a kecskemétiek elégedettek voltak oroszországi tolmácsolásommal, hiszen kétszer is újra meghívtak dolgozóik mellé. Akik többnyire fiatalok voltak, s én felsorakoztatni a legfontosabbakat. Az ellátásról csak annyit, hogy a legkisebb boltokban is van minden, de rettenetesen nagy a drágaság. Napirenden vannak a tüntetések, például eljövetelem előtt láttuk a TV-ben, hogy Péterváron az orvosok és a pedagógusok tüntetnek. A közalkalmazottak bére hihetetlenül alacsony, például egy ápolónő kb. 1200 forintnak megfelelő fizetést kap. Talán ezért is harapózott el a lopás, például Primorszkban fát játszanak át nagy tételben Finnországba. Sok a kiskert, azt mondják, ez. ott életfontosságú, nem hobbiként tartják fenn. Rettenetesen elavult a kommunális szféra, hiába van sok gázuk, villanyáramuk, minden vezeték, objektum lerobbant, ósdi. Viszont pozitív fejlemény, hogy sokkal nyitottabbak az emberek, mint a szovjet hatalom évei alatt, nyíltan bírálnak, a tv-adások harsognak a vezetők, a kormány kritizá-lásától. A munkaszervezésben viszont sok merevséget tapasztaltunk. Nagyon megnőtt az ortodox egyház szerepe, már Jelcin is igényelte véleményüket, de Putyin elnök erkölcsileg különösen támaszkodik rájuk. Mi, magyarok azt hisszük, hogy ott befagyott a turizmus, de nagyon tévedünk. Mert az, hogy a finnek északon úgy járnak át, mint nálunk a horvátok, az nyilvánvaló, de mindenfelé sok a külföldi. Jaroszlavlban - ami egy gyönyörű szép nyolcszázezer lakosú Volga-parti város -például sok olasszal találkoztam. - Azért ez az oroszországi kiruccanás nagy kihívás volt az Ön számára? - Igen, nem is tagadom. Büszke vagyok arra, hogy 61 éves koromban ezt végigcsináltam, hogy idős korban képes voltam az oktatói státuszomból a szaktolmács szerepre átváltani. Elégtételt érzek azért is, hogy amire rákényszerültem gépgyári működésem során, azt nagyszerűen kamatoztatni tudtam, s részesévé válhattam ilyen nagyszabású munkálatoknak. Ezek után a fiataloknak talán példái tudtam mutatni: soha semmit nem szabad feladni, mindig lehel váltani, újat kezdeni. Orosz nyelvet pedig érdemes tanulni, mert tapasztalataim alapján is vallom, Oroszországol a világtörténelemben leírni nem lehet. - Akkor most igazán elkezdheti a nyugállományú éveit! - Először is pihenek, de ezt nem méretezem hosszúra. Szeretném megvalósítani régi álmomat, elkészíteni\' doktori disszertációmat Pausztovszkij kisregényeiről. Büki Erzsébet A Magyar Vöröskereszt nagykanizsai szervezeténél egy sikeres pályázat folytán nemrégiben indulhatott be az utcai hajléktalan ellátás. Ennek keretében szociális munkások keresik fel azokat az embereket, és visznek számukra élelmet, akik másként lehet, hogy éhen halnának, vagy csak bűncselekmény folytán lennének képesek a minimális létfenntartáshoz szükséges étel előteremtéséhez. Külön világ a hajléktalanok világa, a többségi társadalom számára érthetetlen, értelmezhetetlen választás az övék, de választás, amelyet illik tiszteletben tartani. A választás az övék, gondoskodni azonban szUkséges róluk. - Régóta foglalkoztatott bennünket ez az utcai szociális munka. Törvényileg amúgy is a nappali melegedő egy részeként működtetni kell. A rendszer működtetését jelenleg részben önerőből, részben a pályázaton nyert pénzből, részben adományokból oldjuk meg. A nyertes pályázat előtt erre nem volt lehetőségünk. Végre sikerült beindítani, és az a tapasztalatunk, ez egy nagyon jó szolgálat. A mostani felderítések OTTHONUK AZ UTCA Új otthon karácsonyra Két, a családok átmeneti otthonából kikerülő család kezdheti új otthonában, a Csengery utcai szociális bérlakásban a jövő évet. Már karácsony előtt, a dokumentumok szerint december 20-án, beköltözhetnek új otthonaikba. Pályázat útján kerülhettek be a lakásokba, mindannyian rendelkeznek munkahellyel, önálló életvitelre alkalmasak, képesek arra, hogy különösebb segítség nélkül éljenek. Bebútorozott, otthonbéli lakhelyükről, a családok átmeneti otthonából némi hozománnyal indulhatnak útnak. A Vöröskereszt munkatársai sok sikert és szerencsét kívántak a költözőknek, a legszükségesebb bútorzattal, felszerelési tárgyakkal ellátták az új életet kezdő családokat. alapján már 28 olyan embert fedeztek fel az utcán dolgozó szociális munkások, akik itt-ott húzzák meg magukat, vagyis otthonuk az utca. A felderített hajléktalanok többsége férfi, de kezdetben voltak közöttük nők is, de ők végül jelentkeztek a szállón - mondja Antal Istvánné, a kanizsai Vöröskereszt vezetője. - Hol „laknak" ők? - Trafóházakban, buszmegállókban, lépcsőházak alján, alagsorokban, az. állomáson húzzák meg magukat. Az utcai szociális munkások naponta keresik fel ezeket az embereket, meleg teával, zsíros vagy vajas kenyérrel látják el őket, akinek meleg ruhára, kabátra, cipőre van szüksége, az adományokból felszerelik. - Nincs mód arra, hogy fedél-\', hezjussanak? - A sz.elíd rábeszélés ellenére sem akarnak szakítani az utcán éléssel, kettő volt közülük, akit leg^ alább annyira sikerült meggyőzni, hogy tisztálkodjon meg a szállón. Ok a szabadságot az élet alapvető értékeinél fontosabbnak tartják, és nekünk az ő döntésüket illik tiszteletben tartani. - Kik végzik az utcai szociális munkát? - Két szociális munkás végzi az utcai hajléktalan-ellátást, ők kutatják fel az ellátásra szorulókat a reggeli és esti időszakokban. Eldönteni, hogy mindenki hajléktalan-e, kint az. utcán nem lehet, ezért nyilvántartásba vesszük az ellátottakat. Ez annál inkább is fontos, mert kiderülhet, hogy valakit már régen keres a családja, vagy netán betegségből kifolyólag van az utcán, és ilyenkor vannak teendőink. - Mit mondanak, miért élnek az utcán? - Semmi nem motiválja őket, hogy bejöjjenek az utcáról, hogy fedő legyen a fejük felett, hogy ágyban alhassanak. Mi mindent megteszünk értük, annak érdekében, hogy élelemhez, jussanak, hogy ruhájuk legyen, de erőszakkal nem vehetjük rá őket arra, hogy adják fel az életformájukat. Ha egy hideg éjszakán tragédia történne, bizonyára lenne felhangja a dolognak, de higgyék el, nem a karitatív szervezetek hibája lenne ez. vagy a gondoskodás hiánya okozza a gondot, még akkor sem, ha sokan így gondolják. - Ha lehűlnek az éjszakák, és mégis behúzódnának valahová, hová mehetnek? - Az éjjeli menedékhely telített ugyan, de ha valamelyik utcáig élő hajléktalan a hideg elől bekéredzkedik a szállóra, találunk megoldást az elhelyezésére, matrac, vagy pótágy mindig akad. - Karácsonykor is járják majd az utcákat? - Igen, ezeken a napokon is ellátjuk a hajléktalanokat meleg teával, kenyérrel. Szeretnénk ezeken a napokon többet juttatni nekik, de erre a lehetőségeinkből nem telik. Kérjük a magánszemélyeket, vállalkozókat, akik tudnak, jutassanak élelmiszert hozzánk, hogy a legszegényebbek ünnepét is ünnepélyesebbé tudjuk tenni. Örömmel fogadunk el édességet, konzerveket, gyümölcsöt, bármit, amit ajándékként szétoszthatunk azok között, akiknek semmijük sincs. D. É. AJÁNDÉK A BETEG GYERMEKEKNEK Élmény volt belépni december 15-én délelőtt a karácsonyfákkal feldíszített Kórházi Kápolnába. A nagykanizsai kórház gyermekosztálya hagyományainak megfelelően karácsonyi ünnepséget rendezett a krónikus beteg gyermekek számára. A megjelenteket dr. Bárányi Enikő osztályvezető főorvos köszöntötte, majd az egyházak képviselői és Magyar József, a Nagycsaládosok Egyesületének nagykanizsai elnöke idézett a szeretet ünnepéhez kapcsolódó történeteket. A bensőséges hangulatú ünnepségen az ajándékokat a Szo- ciális és Egészségügyi Bizottság tagjai, valamint a szakosztály dolgozói adták át névre szólóan az apróságoknak. Az ajándékozásból az osztályon fekvő betegek sem maradtak ki, őket is meglátogatták a szervezők. B. Zs. Érted haragszom, nem ellened - tartja a mondás. Azonban a sok haragvás, zsörtölődés, morgolódás közepette elkopik belőlünk az, aminek a szürke hétköznapokon vagy éppen ellenkezőleg a csinnadrattás ünnepnapokon örülünk. A jó, a szép természetes „van-érzetet" kelt bennünk, valaminek a hiánya, a problémák jobban felnagyítódnak, elnyomják a kevesebb, jobban vágyott jót és szépet. De ne legyünk mindig elégedetlenek, tekintsünk vissza az eredményekre, arra, amivel többek, jobbak lettünk. Lakóhelyünk, szülővárosunk élete is éppen olyan, mint azoké, akik lakják. A várossal is többnyire elégedetlenek vagyunk, sokszor joggal. De tekintsünk vissza arra, amivel az elmúlt tíz-tizenkét évben többek, szebbek, eredményesebbek lettünk, mi kanizsaiak. A visszatekintéshez lapunk segítségül hívja a városlakókat, képviselőink közül azokat, akik immár a harmadik választási ciklusban tagjai a közgyűlésnek, országgyűlési képviselőt, volt tanácsi-hivatali dolgozót. Első emlékezőnk távolabbra tekint, hiszen régebbi idők hiteles tanúja. Aki a városra, változásaira, hullámhegyeire és hulláinvölgyeire elsőként emlékezik Zsoldos Ferenc önkormányzati képviselő, városunk utolsó tanácselnöke. - Egyetlen város sincs - nemcsak Magyarországon, de másutt sem, amely ne a fejlődési irányoknak megfelelően élné a maga életét. Vannak olyan városok, amelyek földrajzi helyzetüknél fogva kiegyensúlyozottabban élnek, fejlődik a település, vannak, amelyek esetében a történelmi változások, a nemzetközi politika, a háborúk és sok minden más hatása sokkal erőteljesebb. Az utóbbiak közé tartozik Nagykanizsa is mindazokkal a városokkal együtt, amelyek közel vannak a kialakult politikai államhatárokhoz. Ismert dolog, hogy 1890 és 1914 között következett be az a nagyon intenzív fejlődés, ami valóban várossá tette Nagykanizsát. Az első világháború és az 1921-es trianoni döntés után a fejlődés - érthető okokból - nagyon visszaesett. Sajnos, ez folytatódott a második világháborút követő években is, egészen 1960-65-ig. !965fordulópont volt. - Ennek történelmi, politikai oka volt? - A fordulópontot az akkor már be/politikailag stabillá váló helyzet idézte elő, és emellett az a külpolitikai változás, hogy az akkori Jugoszláviával szembeni politikai ellentétek is feloldódtak. Az országban elindult a gazdasági fejlődés, és ezzel együtt Nagykanizsa is a fejlődési pályára lépett. A város fejlődése a hatvanas évek közepétől 1990-ig tartott. Tulajdonképpen megint jött egy olyan periódus, mint az 1890-es évektől az első világháborúig. A város ekkor népességében is megnőtt, hiszen ekkor bontakozott ki egy erőteljes ipari fejlődés, amely a település lélekszámára is nagy hatással volt. Ezekben az években indult el az akkori Egyesült Izzó nagykanizsai korszerű üzemének telepítése, amely a következő évekre, évtizedekre már négyezer-négyezerötszáz embernek adott munkát. Abban az időszakban épült ki a korszerű bútorgyár, akkor modernizálták, látták el világszínvonalú gépekkel, berendezésekkel a sörgyárat. A kanizsai üveggyár fejlődése nyomán a gyár három részlege a világ minden tájára szállította termékeit - különösen Észak-Afrikába és Dél-Európába -, ekkor lendült fel a szövetkezeti ipar is pl. a Pannónia Cipőipari Szövetkezet, a Ruhaipari Szövetkezet, a szolgáltatóipari szövetkezetek. - A Gépgyár szempontjából milyen volt ez az időszak? - A Gépgyár az olajipar, a zalai olajmezők technikai berendezéseinek részben gyártását, részben javítását végző egységből indult el, majd egy nagyon nagy mértékű fejlődésnek indult. De ezen az úton haladt a Fúrási Vállalat, az. Olajipari Kutatóintézet - úgyszólván minden területen fejlődésnek indult a város. Ennek olyan hatása is volt, hogy a város népességének növekedését követve évente mintegy hatszáz lakás épült. A hatvanas évek elején 35-37 ezer lakosú Kanizsa népessége rövid időn belül elérte az 56-57 ezret. Ekkor indult el a keleti városrész lakókörzetének felépítése, valamint az északi városrész fejlesztése. Hála Istennek, a belvároson nagyobb mértékű hatást nem idézett elő, bár a háború alatt elpusztult és utána lepusztult épületek helyett az akkori időszak divatjának és építészeti technikájának megfelelően a foghíjak beépítésre kerültek. Felépült a Lordok Háza és a mai Erzsébet téri modernebb épület - amelyek még városképi szempontból elfogadhatóak voltak. Összegezve: a két világháborút követő hullámvölgyek után elindult a város fejlődése. Az ipar és a mezőgazdaság fejlődésével komoly munkaerőhiány keletkezett akkoriban Nagykanizsán. Naponta több mint tízezer ember utazott be a városba, akiknek kilencvenöt százaléka munkahelyet talált itt. Sokan beköltöztek faluról, sajnos, ennek negatív hatásaként a környező települések, községek nagyrészt visszafejlődtek. Emlékezetem szerint a hetvenes évek végén, a nyolcvanas évek elején Zala megye termelési értékének közel negyven százalékát Kanizsán teremtették meg, tehát meghatározó szerepe lett városunknak a megye gazdasági életében. — A gazdasági fejlődés nyomán milyen beruházásokra került sor a nem termelő szférában? - A gazdasági előrelépés a kulturális és oktatási területen is pozitív változásokat hozott. 1976-ban került átadásra a Hevesi Sándor Művelődési Központ, és vele együtt újult meg az Eötvös tér környezete. Intenzív, lüktető élet folyt. Iskolák sora épült, kezdte meg működését. Folyt egy általános köz- oktatás-fejlesztési program is, amely a hatvanas években az általános iskolákra vonatkozott elsődlegesen. Az új városrészben előbb a mai Körösi-, majd később a Péterfy-, a Rózsa Utcai Általános Iskolákban kezdődött az alapfokú oktatás. 1964-ben létesült a Mező Ferenc Gimnázium, majd kétszeresére bővült a szakmunkásképző intézet. A korábbi Landler, a mostani Batthyány-gimnázium is teljes felújításra került. Szükség volt a vidéki tanulók számára kollégiumi ellátást is biztosítani, az igények növekedése miatt épült fel a leány-és fiúkollégium. Bővítésre került a mára talán a megye, de lehet, hogy Dél-Dunántúl egyik legkorszerűbbé vált szakképző intézménye, a Cserháti Szakközépiskola is, igaz, közben megszűnt az agráripari főiskola, amelynek - akkor is tudtuk - átmeneti szerepköre volt. - Tudható, hogy mi okozta a nagykanizsai tagozat megszűnését? - A termelőszövetkezetek szervezése, beindulása idején olyan nagyfokú szakemberhiányt kellett pótolni, hogy a mezőgazdasági mérnökképzést Kanizsán is be kellett indítani. Nem volt presztízsvagy más hátsó oka a megszüntetésnek, csupán az, hogy betöltötte szerepét, az. állami gazdaságok, mezőgazdasági üzemek, termelőszövetkezetek agrár-szakembereinek létszáma feltöltődött. Az ilyen jellegű képző intézményeknek -technikumoknak, főiskoláknak -országosan az ötven százalékát meg kellett szüntetni. - A középfokú oktatásban milyen fejlesztési elképzeléseket valósítottak meg és melyek maradtak csak tervek? - A már említetteken túl volt egy olyan terv, hogy a keleti városrészben felépül egy új középiskola. Ennek a kiviteli tervei is elkészültek már. A jelenlegi Mezőgimnázium épületeibe költözött volna a rossz körülmények között működő kereskedelmi szakközép- iskola. A társadalompolitikai változások, a rendszerváltás nyilvánvalóan megváltoztatták az addigi terveket, mert változtak a gazdasági lehetőségek is. Sok üzem, vállalat megszűnt, tíz százalékra csökkent a bútorgyár termelése, megszűnt annak a sörgyárnak a termelése, ahol évekkel korábban több, mint egymillió hektoliter sört készítettek évente. Majdnem teljes egészében megszűnt az az üveggyár, ahol rendkívül érdekes és szép dolgokat gyártottak. Összességében nagyon nagy visszaesés volt. Ha csak a létszámokat veszem, több ezer munkahely szűnt meg, egész Nyugat-Dunántúlt tekintve talán a legnagyobb munkanélküliség alakult ki. Ez összefügg azzal, hogy ahol a nagyméretű iparosítás, országosan is erős ipari bázist hozott létre, ott az iparágak és vele együtt a foglalkoztatás is erőteljes megrendülést volt kénytelen elszenvedni a negatívan ható gazdasági változások következtében. Hasonló volt a helyzet a bányavidékeken Borsodban vagy Baranyában is. - Az egyszektorúság okozta a problémát? - Nálunk nem volt jellemző az iparra az. egyszektorúság.\' Az viszont igen, hogy a kanizsaiak részben önálló gyáregységek voltak, amelyeket a gazdasági helyzet romlásával - természetesen - elsőként szüntettek meg a vállalatok központjai. A sörgyár önmagában önálló gyár volt a maga siófoki, keszthelyi, fonyódi, balatonfüredi gyáregységeivel, palackozóival. A privatizáció során érvényesült az a gazdaságpolitikai, pénzügypolitikai felfogás, amire a vezetés elég későn jött rá: nagyrészt nem azért vásárolnak gyárakat, hogy azok továbbra is prosperáljanak, hanem a piac megszerzéséért. 1990 és 1997/98 között volt a legerőteljesebb a visszaesés. Utána egy stagnáló időszak állt be, és elkezdődött a lázas kutatás helyileg, de külföldről is, hogyan lehet kilábalni ebből a válságból. Ez a gazdasági, ipari válság még mindig tart, bár most már a kikapaszkodás időszakát éljük. A volt üzemek a sörgyár és a szövetkezeti termelőegységek nagy részének kivételével fölálltak, megkapaszkodtak, elindult egy fejlődés, új profilok alakultak ki elsősorban külföldi tőkével. - Beigazolódott, hogy nem lehet beavatkozni nem gazdasági eszközökkel a gazdasági folyamatokba? - Igen, mert eljött az az idő, amikor vége volt a régi tervutasításos rendszernek, amikor egy központi akarat próbálta meghatározni a gazdaságot. Éppen ennek a következményei jelentkeztek országosan és különösképpen Nagykanizsán elég erőteljes mértékben. A város helyzetének alakulásához hozzájárult a volt Jugoszlávia felbomlása, a délszláv háború. Az ottani hiány nyomán kibontakozó kereslet időlegesen jó hatással volt a mi kereskedelmünkre, de a gazdasági-pénzügyi rendszereket nagyon károsan befolyásolta. - Milyen tekintetben lehet érzékelni a város fejlődését, ha valóban a válságból való kikapaszkodás idejét éljük? - Több mint egy évtizedet követően, a korábbi terveknek megfelelően - egy átmeneti leállást után - folytatódott az. északkeleti városrész fejlesztése. Sajnos, nem elsősorban az ipari, hanem a multinacionális kereskedelmi egységek letelepülése következett be, de a foglalkoztatási gondokon már ez is enyhített. Aztán megjelentek az ipari termelőegységek is azon a területen, amelyek folyamatosan fejleszteni is tudnak, így egyre több ember foglalkoztatását tudják megoldani. Az egész városra elmondható, hogy nem látszik a visszaesésnek nagyon erőteljes hatása. Mint a bevezetőben is említettem, egy város élő, lüktető, hiszen élő, munkálkodó, mindennapi életüket formáló, megújuló emberekből áll. A városban is megindult egy erőteljes felújítás. Az állami tulajdonban lévő lakások nagy részének értékesítése a várost az emberi gondoskodás szempontjából is felelőssé tette. Korábbi leromlott épületek megszépültek, a kereskedelem, az ipar, az oktatás, az egészségügy területén előrelépést ért el a város. A kórház teljes rekonstrukciója, a régi épületek nagyon szép formai és tartalmi megoldásokat tükröző felújítása, átalakítása, korszerűsítése is megtörtént. A Budapest-Nagykanizsa vasútvonal villamosítása után, hónapok kérdése az autósztráda megvalósításának. Ennek szerepe van abban is, hogy egy ipari parkkal, logisztikai bázissal megerősödjünk, reméljük, hogy jövőre már megindul a komoly beruházások időszaka. A politikai viszonyok rendeződése érezteti majd azt a hatást, amely nyomán egy kiegyensúlyozott politikai és gazdasági környezet veszi körül majd a várost. Akkor a határközeliség ismét pozitív irányba mutat. Szükség van még jó pár évre, hogy ezekben a fejlődési irányokban haladva kilábaljunk a válságból. - Mire számíthatnak addig a mai fiatalok? - Sokat siránkozunk - természetesen joggal -, hogy a városba nem térnek vissza a fiatalok, akik felsőfokú tanulmányaikat elvégezve az ország más részein találnak munkát, alapítanak családot. Ez korábban is így volt. Annak ellenére, hogy ma már Kanizsán is lehet felsőfokú tanulmányokat folytatni, összehasonlíthatatlan olyan város vonzásával, amely régi egyetemi város, önálló főiskolával/főiskolákkal, egyetemmel/ egyetemekkel. A tehetséges fiatalok egy része az egyetemek környékén marad, egy része hazajön, egy része pedig szétszóródik az országban. Ez természetes is. - Régen Nagykanizsa katonaváros volt. A konkrét katonai feladatokon túl milyen szerepe volt ennek a város életében? - Amikor több laktanyában fogadta a hadsereg az ország minden részéből a fiatal bevonuló-kat, az egyben azt is jelentette, hogy a munkaerő-ellátásban a pótlás egynegyedét a Kanizsán katonáskodók adták. Jó lehetőség volt letelepedni itt egy fiatalnak, hiszen nemcsak a szép kanizsai lányok marasztalták itt őket, hanem a nagyszámú munkaerőt foglalkoztató üzemek, a jó közlekedési lehetőségek, a Balaton közelsége. A haderőreformok következtében, a hadsereg átstrukturálódásával a katonavárosi szerep megszűnt. - A foglalkoztatási helyzet változásáról már beszéltünk. Milyen volt a teljes foglalkoztatás idején a valódi munkaerőhelyzet? - Valóban teljes foglalkoztatásról beszéltünk, de mindenki előtt világos, hogy akkor is volt munkanélküliség. Vállalaton belül is, és azon kívül is. Egy-egy üzemben, hivatalban bizony sok olyan alkal- mazott volt, aki csak létszám szempontjából tartozott a teljes foglalkoztatási körhöz, Azonban azt is tudni kell, hogy a szocializmus éveiben is volt a városban munkanélküliség. Amikor országszerte a gyárak, üzemek kapuján hirdették, hogy szakmunkást, betanítottvagy segédmunkást felvesznek, Kanizsán akkor is volt 400-600 fős munkanélküliség. Akkor is volt többféle szociális támogatás, működött támogatási rendszer. Akkor is volt, ma is van olyan réteg, amely nem akarja megtalálni a munkalehetőséget. Ha nem így lenne, az újságokban nem jelenne meg annyi munkaerő-piaci hirdetés. - A jogos igények és hiányérzet mellett a rendszerváltás után mennyire túlzó az az igényszint, amely a mai igényeket jellemzi? - Maga a rendszerváltás nem azt jelentette, hogy egyik napról a másikra megváltozott minden. A változások takaró alatti változások voltak, amelyekről tudtunk, de keveset. Megújulás már 1968-ban megkezdődött, az új gazdasági mechanizmussal, de a szocialista blokk országaiban - elsősorban a Szovjetunióra gondolok - közvetlenül a rendszerváltozás előtti években, de talán nem túlzok, ha azt mondom, hogy a rendszerváltozás előtti hónapokban is, annyira kevés információval rendelkezelt a lakosság, hogy azt sem tudták, mire számíthatnak, fel sem fogták, milyen törvényszerűségek okozzák a változások bekövetkezését. Idehaza már \'87-88 körül kezdett kinyílni a világ, maga a rendszerváltás folyamata tehát korábban megkezdődött. - Azóta kiderült, hogy vannak olyan gazdasági törvényszerűségek, amelyekbe politikailag nem szabad és lehet beavatkozni, és vannak gazdasági lépcsőfokok, amelyeket nem lehet átugrani. - A lépcsőfokokat át lehet ugrani, de az mérhetetlenül sokba kerül. Érezzük ennek a hatásait országosan és Nagykanizsán is. De mint a beszélgetés elején fogalmaztam, a város él, lüktet, az ország-világ fejlődésének megfelelően maga is változik, fejlődik. A mi dolgunk az, hogy ezt pozitívan befolyásoljuk. Ha lassú is a fejlődési, felzárkózási folyamat, az törvényszerű. Én optimista vagyok. L. I. Nehéz a kétezer esztendős ünnepről már ezerféleképpen a karácsony üzenetét, újat mondani, hiszen költők, zeneszerzők, Nem törekedhetünk hát se rendkívülire, képzőművészek fogalmazták meg ezer és se újra, csak amolyan emberire az isten- GYERTYÁK A VAROSBAN FLISZAR ATYA KARÁCSONYAI - Kaposfői születésű vagyok, ez egy vallásos, jó nevű falu ott a környéken. Amikor én elkezdtem mi-nistrálni, mindennap elmentem a hajnali misére kisgyermekkoromtól kezdve. Előfordult olyan is, hogy korcsolyával mentem, mert olyan jeges eső esett, hogy nem lehetett mással közlekedni. Csak a pap bácsi, a sekrestyés és én voltam ott. Nagyon szegények voltunk, de nagyon vallásosak. - Hogyan teltek a karácsonyok? - Amikor a betlehemesek csengettek, édesanyám kiment, köszöntötte őket. Nálunk nem a fa alatt volt az ajándék, hanem a kis Jézus takarója alól került elő egy harisnya, egy kesztyű, és nem több. Karácsonyfa is jutott, ha nem is mindig nagy. Az a hangulat, ami megelőzte az ünnepet, az valami csodálatos volt. Telis-tele voltam várakozással, talán hihetetlen, nem ajándékokat vártam, hanem a csodát, a szeretet születésének csodáját. Múltak az évek, aAikor gimnazista lettem, karácsonykor mehettem először haza. Akkor a hazamenetel várakozása fűszerezte meg az édes ünnepvárást. Amikor katona voltam nagy kitüntetésnek számított, hogy a két karácsonyból egyszer ha- zamehettem. Az öt év szeminárium alatt nem mindig tudtam karácsonyra hazamenni. Szolgáltam. Nagy kitüntetés volt, hogy elmehettünk Veszprémbe. Amikor káplán lettem, a hat év alatt egyszer sem jutottam haza a szüleimhez, mert az ottani híveket kellett szolgálnom. Karácsony másnapjára értem többnyire haza, egy-két órára láthattam a szüleimet. - Milyen volt a karácsony messze a rokonaitól? - Az Úr Jézus mindenütt ott van. Sosem siránkoztam, hogy nem mehettem haza karácsonykor, nekem ott volt jó, ahová a jó Isten helyezett. Mindenhol emberek vannak, akiknek ugyanazt jelenti a karácsony. Mind a szeretet születését ünnepeljük. Hadd mondjak el egy történetet. Egy pap betlehemi játékra készült a gyerekekkel. Kiosztotta a szerepeket. Volt két kisgyermek, akire bármilyen szerepet osztott volna, fogyatékosságuk miatt nem tudták volna megtanulni. Nem volt mit tenni, a betlehemes játékból mégsem maradhattak ki. Végül úgy döntött a pap, az egyik szamár lesz, a másik meg ökör. Elmondta nékik, hogy nagyon fontos az ő feladatuk, hiszen ők lesznek azok, akik leheletükkel életben, me- legen tartják a kis Jézust. Egyszer Mária, másszor József megszemélyesítője nem jött el, végül összedőlt az egész, és csak a két gyermek maradt. Akkor így szólt az egyik a másikhoz. azért mi csak leheljünk, mert a kis Jézus meg fog születni, és annak nem szabad megfázni. Bárhol vagyunk is, bárhová is vet a sors, a szeretet meg fog születni, és nekünk az a dolgunk, hogy leheletünkkel életbe tartsuk azt. - Mi a karácsony ajándéka? - Attól van karácsony, hogy az Úr Jézus jön el. Minden ajándékban az ajándékozót kell nézni, ne a dolgok, a csillogás ámítsanak el bennünket, hanem annak a szeretete, aki gondolt ránk, aki szeretetét adta. Az. Isten annyira szeret bennünket, hogy fiát adta értünk, nekünk ajándékba, ígérte és megtette értünk. Amikor az ember ígér, megfontoltan tegye. Amit ígér, és amit magának ígér, azt megtartani a legfontosabb. Az Isten azt ígérte, elküldi a Megváltót, és megtette. Ha mi ezt lelkületet ellessük, magunkévá tesszük... erről szól az egész. Az Isten nekünk nem kőtáblát, nem parancsokat adott, a lelkületet adta. Kisgyermekként forduljunk a jó Istenhez, nem érdemes nagyképűsködni, hiszen Isten rólunk mindent tud. Jézus is azt mondja, ha nem lesztek olyanok, mint a gyermekek, nem mentek be az Isten országába. Nem a kicsinység, a gondolkodás, a tisztalelkűség itt a lényeg. Amikor karácsonykor éneklünk, az angyalokkal együtt dicsérjük az Istent, együtt mind, szeretetben. - Amikor valami rossz dolog történik, amikor a világ lángba borul, hajlamosak vagyunk arra, hogy az Istent okoljuk mindenért. - Sir Artchibaldnak van egy novellája. Az író a háború után ellátogat a lebombázott Bécsbe. Megered az eső, és behúzódik egy kapualjba. Ahogy megy tovább, látja, nem messze ott egy kápolna. Vallásos ember lévén betér.a kápolnába. Egyszer csak jön egy idősebb férfi, és egy tizenkét év körüli kislányt tol babakocsival. Az idősebb férfi felnyalábolja a kislányt, és leteszi az oltár elé, aztán gyertyát gyújt. Amíg a gyertya ég imádkoznak. Az író később megszólítja a furcsa párt. Ők elmondják, a kislány szüleit a háború ölte meg, a kislány pedig egy bombatámadás során megbénult. Azóta minden nap eljönnek a kápolnába, hogy elmondják az Istennek, nem őt teszik felelőssé az emberek gonoszságáért. Egy gyertya ég Bécsben, ez a novella címe. Abban reménykedem, hogy nem egy, hanem nagyon sok gyertya ég majd Kanizsán ezekben a napokban. D. É. - A karácsonyhoz kötődik az én lelkészi elhivatásom. Negyedik vagy ötödik osztályos lehettem, a pontos dátumra már nem emlékszem, amikor eldőlt, ezt a hivatást választom. Úgy készültem a karácsonyra, hogy én ott prédikálni fogok. Otthon a karácsonyfa alatt. Édesapám szabó volt, tőle szereztem fekete anyagot, amit majd magamra terítek. Majd a karácsonyfa alatt bizonyságot teszek, hogy Jézus Krisztus megszületett az első karácsonyon, Isten szeretete megjelent, és én ezt majd szépen el fogom mondani, legalábbis így terveztem. Esténként, amikor lefeküdtem, végiggondoltam, mit mondok majd ott a fa alatt. Leírni nem volt módom. Elérkezett a karácsony, és én ezt meglepetésnek szántam a családnak. Felterítettem magamra a fekete ruhát, meg akartam szólalni, és egy hang nem jött ki a torkomon. Nem tudtam bizonyságot tenni, hogy meg- BIZONYSÁGTÉTEL született Jézus, nem tudtam bizonyságot tenni a szeretetről, hanem elsírtam magam. Utána át-éreztem a szülői szeretet, mert a szüleim átöleltek, és magát a kezdeményezést kedves ajándékként fogadták. így kezdődött az én lelkészi hivatásom - meséli Balogh Tibor református lelkész. - Ez a gyermekkori tett, ennek emléke irányította a lelkészi pályára? - Azt hiszem igen. Bár utána egy jó darabig a háttérbe szorult ez az emlék, miután befejeztem a gimnáziumot, újra előjött ez a kép, és jelentkeztem a teológiára. Azóta már hosszú évtizedek óta minden karácsonykor bizonyságot teszek ^^MMX^^X^Ü 2001, december 20. ség születésének ünnepén. Karácsonyi osszák meg velünk karácsonyi emlékeiket, ajándékként a lelkek földi vezetőit, tisz- s mondják el, számukra mit jelent a kará-teleteseket és papot kértünk fel arra, csony. - A karácsony számomra mindig a legnagyobb ünnepek, legörömtelibb alkalmak közé tartozott. Kisgyermekkoromtól kezdve éltem az egyházközösségében, lévén édesapám is lelkész volt. Három testvéremmel, szüleimmel, és Isten népével együtt készültem az ünnepre. Ilyenkor a gyülekezetben is sajátos hangulat volt. Nagyobb volt a mozgás mint máskor. Olyan kivételes gyülekezeti alkalmakban volt részünk, mint a szeretetvendégségek, amelyek alkalmával a gyülekezetünk nagyobb családi körben volt együtt, szülők, gyerekek, fiatalok, és idősek egyaránt. Megterített asztaloknál, tea és sütemény mellett adventi koszorúk és gyertyák fénye mellett kis színdarabok, versek bemutatása mellett folyt az ajándékok készítése. Gyermekkoromtól kezdve óriási élmény volt ez számomra - meséli gyermekkora karácsonyairól Deme Dávid evangélikus lelkész. - Mit jelent önnek a karácsony? - A karácsony számunkra nem más, mint örömhír a testet öltött isteni szeretetről. Ebben nem egyszerűen az a sejtelemes, titkokkal teljes ünnepi fény mutatkozik meg, amit az ember készít, amikor jön az ünnep, hanem azért lehet az ünnep ünnep, mert Isten készítette el ezt. Mindig nagy öröm volt számomra, ha én is tudtam adni valamit ezen az ünnepen. Nemcsak azokra az ajándékokra gondolok, amiket titokban én is elhelyeztem a megfelelő pillanatokban a karácsonyfa alá. Szinte bennem vannak azok a versek, amiket elmondhattam egy-egy ünnepi alkalommal a gyülekezet közösségében. A karácsony örömhírét szólaltathattam meg. Bennem vannak azok az énekek, amelyeket kisgyermekkoromtól tanultam meg. - Mire emlékszik vissza a legszívesebben? - Nyolcéves voltam, amikor a szeretetvendégség alkalmával lepötyögtethettem a harmóniumon a „Jöjj népek megváltója" kezdetű gyönyörű szép ősi latin himnuszt. Együtt énekelte velünk a gyülekezet. A betlehemi játékok emléke is örökre megmarad. Nem felejtem el azt, hogy édesapámat mindig elkísérhettem az istentiszteleti alkalmakra, nemcsak a nagy gyülekezet közösségében, liánéin a tanyavilágba is, ahol házaknál tartottuk az istentiszteleteket. Számomra az volt a karácsonyi örömüzenet beteljesülése, amikor már én magam is hirdethettem ezt az üzenetet. Az Úristen szerető hitvestársat, négy szerető gyermeket ajándékozott nekem. így nem csupán a gyermekkori karácsonyok emlékeit őrizhetem, de mindig újabbakkal gazdagodom. Családi körben és a gyülekezetek közösségében együtt éljük át az ünnep fényét, az Úr Jézusban való öröm ál- dását. Az a legnagyobb öröm, hogy mehetünk templomból templomba, és elvihetjük az örömhírt öregeknek, betegeknek, megfáradtaknak, fiataloknak, és gyerekeknek. S természetesen a szolgáltatok sodrában otthonunkban is igyekszünk megörvendeztetni egymást, meghitté tenni az együtt eltölthető időt. Amikor imádságban, énekben hálát adtunk a legnagyobb ajándékért, azután keressük meg a fa alatt szeretteink ajándékait. - Mi a karácsony csodája? - Nincs nagyobb öröm, hogy ez a szeretet, ez a fény nemcsak a történelemnek azon a pontján valóság, hanem ma is. Akkor, amikor az emberek a karácsony üzenetét hittel elfogadják, kinyitják a szívüket. Az isteni ajándék, amelyet Isten számunkra Jézusban készített el, nemcsak ünnepi ajándék lesz, ha hittel elfogadjuk, hanem egész életünket végigkísérő csoda, amely a mi szeretetünk, meg-bocsátási képességünk erőforrása. Ez ad erőt ahhoz, hogy mi is képesek legyünk a másikat hordozni, felemelni, bátorítani, vigasztalni. Vegyük észre a mellettünk lévőt, és ne csak az ünnep során örvendeztessük meg szeretetünk ajándékaival. A karácsony legfőbb üzenete, hogy Krisztus megszületett. Hogy van megváltónk, MINDEN ÉVBEN Jézus Krisztusról, az Isten szeretetéről. - Mit jelent önöknek a karácsony? - Az evangélium központi mondanivalója az, hogy Isten úgy szerette ezt a világot, hogy egyszülött fiát adta érte. A mi számunkra, református keresztyének számára a karácsony- ban nem szabad megragadni az újszülött kis Jézuskánál, nem a kisgyermekre emlékezünk, hanem az előtt a Jézus Krisztus előtt hódolunk, aki gyermekként megszületett, aztán meghalt értünk a golgotai kereszten, és feltámadott, és az Atyaisten jobbján ma is kormányozza a mi életünket. - Az önök ünneplési szokásai- ban központi szerepet kapnak a gyermekek. - A gyülekezeti életben a karácsony a gyermekek karácsonya is, minden december 24-én délután van egy úgynevezett gyermekkarácsony, ebben az évben is lesz. Közel negyven gyermek szerepel majd, és mi ilyenkor megajándékozzuk az összes gyermeket, aki betér a templomba. A megmaradó szeretetcsomagokat az egyedül lévő időseknek szoktuk eljuttatni, bűnből, halálból megmentőnk. Nem lenne szabad, hogy csak hangulati elemként legyen ott az életünkben egy-két napig, néhány héten át. Ez a fény nem a biznisz fénye, ez a fény a szíveket átragyogó fény. Én azért lettem lelkész, mert ez a fény engem is átragyogott. Ahol az élő Krisztus örömhíre ragadja meg az ember szívét, nincs nagyobb öröme az embernek, mint ezt továbbadni. Ha azt kérdezi az ember, hogy mit ajándékozzon, futkároz bolttól boltig, keresi a csillogást, arra kellene figyelnie, hogy az ünnepnek ez az üzenete el ne vesszen. A fény, az Isten szeretetének a fénye érintse meg a szíveket. Ahol ez megtörténik, ott Jézus, a Megváltó jön el, nem a gyermek születik meg egyszerűen. A karácsony örömhíre még azokat is megvigasztalja, akikkel senki nem törődik, akiket megvetnek. Krisztus mindannyiunk megváltásáért, szabadításáért jött el. Csodálatos az Ézsaiási prófécia, amely így szól. A nép, amely sötétségben jár, nagy világosságot lát, a halál árnyékának földjén lakókra világos-scig vetül. Az ő szeretetének fénye az a fény, amely a halál sötétjét is képes átragyogni. Isten ígérete Krisztusban beteljesedett. D. É. azoknak, akik nem tudnak eljönni a templomba. - Mi a karácsony üzenete? - Jó lenne, ha a karácsony minden ember számára azt jelentené, hogy a békesség, a szeretet melegsége eláraszt bennünket. És ez a szeretet és melegség kísérje minden léptünket az új esztendőben, az ünnepeken és a hétköznapok rohanásában egyaránt, mert akkor szebb lesz ez a világ mindannyiunk számára. D. E. 2001. december 20 Január Február Március 1. K Újév Ignác 1 P Albin 2. Sze Ábel 2. Szo Karolina, Aida 2 Szo Lujza 3. Cs Genovéva 3. V Balázs 3 V Kornélia 4. P Titusz, Leona 4. H Ráhel, Csenge 4 H Kázmér 5. Szo Simon 5. K Ágota, Ingrid 5 K Adorján 6. V Boldizsár 6. Sze Dorottya, Dóra 6 Sze Leonóra 7. H Attila 7. Cs Tódor, Rómeó 7 Cs Tódor 8. K Gyöngyvér 8. P Aranka 8 P Zoltán 9. Sze Marcell 9. Szo Abigél 9 Szo Franciska, Fanni 10. Cs Melánia 10. V Elvira 10. V Ildikó 11. P Ágota 11. H Bertold 11 H Szilárd 12. Szo Ernő 12. K Lívia, Lídia 12 K Gergely 13. V Veronika 13. Sze Ella, Linda 13 Sze Krisztián 14. H Bódog 14. Cs Bálint, Valentin 14 Cs Matild 15. K Lóránt, Loránd 15. P Kolos, Georgina 15. P Nemzeti ünnep 16. Sze Gusztáv 16. Szo Julianna, Lilla 16. Szo Henrietta 17. Cs Antal, Antónia 17. V Donát 17. V Gertrúd, Patrik 18. P Piroska 18. H Bernadett 18. H Sándor, Ede 19. Szo Sára, Márió i 19. K Zsuzsanna 19. K József, Bánk 20. V Fábián 20. Sze Aladár, Álmos 20. Sze Klaudia 21. H Ágnes 21. Cs Eleonóra 21. Cs Benedek 22. K Vince, Artúr 22. P Gerzson 22. P Beáta, Izolda 23. Sze Rajmund, Zelma 23. Szo Alfréd 23. Szo Emőke 24. Cs Timót 24. V Mátyás 24. V Gábor, Karina 25. P Pál 25 H Géza 25. H Irén, írisz 26. Szo Vanda, Paula 26. K Edina 26. K Emánuel 27. V Angelika 27. Sze Ákos, Bátor 27. Sze Hajnalka 28. H Károly, Karola 28. Cs Elemér 28. Cs Gedeon 29. K Adél 29. P Auguszta 30. Sze Martina, Gerda 30. Szo Zalán 31. Cs Marcella 31. V Húsvét Július 1. H Tihamér 2. K Ottó 3. Sze Kornél, Soma 4. Cs Ulrik 5. P Emese, Sarolta 6. Szo Csaba 7. V Apollónia 8. H Ellák 9. K Lukrécia 10. Sze Amália 11. Cs Nóra, Lili 12. P Izabella, Dalma 13. Szo Jenő 14. V Örs, Stella 15 H Henrik, Roland 16 K Valter 17 Sze Endre, Elek 18. Cs Frigyes 19 P Emília 20. Szo Illés 21. V Dániel 22. H Magdolna 23. K Lenke 24. Sze Kinga, Kincső 25. Cs Kristóf, Jakab 26. P Anna, Anikó 27. Szo Olga, Liliána 28. V Szabolcs 29. H Márta, Flóra 30. K Judit, Xénia 31. Sze Oszkár Augusztus 1. Cs Boglárka 2. P Lehel 3. Szo Hermina 4. V Domonkos 5. H Krisztina 6. K Berta, Bettina 7. Sze Ibolya 8. Cs László 9. P Emöd 10. Szo Lőrinc 11. V Zsuzsanna 12. H Klára 13. K Ipoly 14. Sze Marcel 15. Cs Mária 16. P Ábrahám 17. Szo Jácint 18. V Ilona 19. H Huba 20. K Állami ünnep 21. Sze Sámuel, Hajna 22. Cs Menyhért 23. P Bence 24. Szo Bertalan 25. V Lajos, Patrícia 26. H Izsó 27. K Gáspár 28. Sze Ágoston 29. Cs Beatrix, Erna 30. P Rózsa 31. Szo Erika, Bella Szeptember 1. V Egyed, Egon 2. H Rebeka, Dorina 3. K Hilda 4. Sze Rozália 5. Cs Viktor, Lőrinc 6. P Zakariás 7. Szo Regina 8. V Mária, Adrienn 9 H Ádám 10 K Nikolett, Hunor 11 Sze Teodóra 12 Cs Mária 13 P Kornél 14. Szo Szeréna, Roxána 15. V Enikő, Melitta 16 H Edit 17 K Zsófia 18 Sze Diána 19 Cs Vilhelmina 20 P Friderika 21 Szo Máté, Mirella 22. V Móric 23. H Tekla 24 K Gellért 25 Sze Eufrozina, Kende 26. Cs Jusztina 27. P Adalbert 28. Szo Vencel 29. V Mihály 30. H Jeromos M% 2001. december 20. Április Május Június 1. H Húsvét 2. K Áron 3. Sze Buda, Richárd 4. Cs Izidor 5. P Vince 6. Szo Vilmos 7. V Hermán 8. H Dénes 9. K Erhard 10. Sze Zsolt 11. Cs Leó, Szaniszló 12. P Gyula 13. Szo Ida 14. V Tibor 15. H Tas, Anasztázia 16. K Csongor 17. Sze Rudolf 18. Cs Andrea, Ilma 19. P Emma 20. Szo Tivadar 21. V Konrád 22. H Csilla, Noémi 23. K Béla 24. Sze György 25. Cs Márk 26. P Ervin 27. Szo Zita, Mariann 28. V Valéria 29. H Péter 30. K Katalin, Kitti Cktcfoer 1. K Malvin 2. Sze Petra 3. Cs Helga 4. P Ferenc 5. Szo Aurél 6. V Brúnó, Renáta 7. H Amália 8. K Koppány 9. Sze Dénes 10. Cs Gedeon 11. P Brigitta, Gitta 12. Szo Miksa *13. V Kálmán 14. H Helén 15. K Teréz 16. Sze Gál 17. Cs Hedvig 18. P Lukács 19. Szo Nándor 20. V Vendel 21. H Orsolya 22. K Előd 23. Sze Nemzeti ünnep 24. Cs Salamon 25. P Blanka, Bianka 26. Szo Dömötör 27. V Szabina 28. H Simon 29. K Nárcisz 30. Sze Alfonz 31. Cs Farkas I.Sze 2. Cs 3. P 4. Szo 5. V 6. H 7. K 8. Sze 9. Cs 10. P 11. Szo 12. V 13. H 14. K 15. Sze 16. Cs 17. P 18. Szo 19. V 20. H 21. K 22. Sze 23. Cs 24. P 25. Szo 26. V 27. H 28. K 29. Sze 30. Cs 31. P Munka ünnepe Zsigmond Tímea, Irma Mónika Györgyi Ivett, Frida Gizella Mihály Gergely Ármin, Pálma Ferenc Pongrác Szervác Bonifác Zsófia, Szonja Mózes Paszkál Erik, Alexandra Pünkösd Pünkösd Konstantin Júlia, Rita Dezső Eszter Orbán Fülöp, Evelin Hella Emil, Csanád Magdolna Janka, Zsanett Angéla November 1. p Mindenszentek 2. Szo Archilles 3. V Győző 4. H Károly 5. K Imre 6. Sze Lénárd 7. Cs Rezső 8. P Zsombor 9. Szo Tivadar 10. V Réka 11. H Márton 12. K Jónás, Renátó 13. Sze Szilvia 14. Cs Aliz 15. P Albert, Lipót 16. Szo Ödön 17. V Hortenzia 18. H Jenő 19. K Erzsébet, Zsóka 20. Sze Jolán 21. Cs Olivér 22. P Cecília 23. Szo Kelemen 24. V Emma 25. H Katalin 26. K Virág 27. Sze Virgil 28. Cs Stefánia 29. P Taksony 30. Szo András, Andor 1. Szo Tünde 2. V Kármen, Anita |i 3. H Klotild 4. K Bulcsú 5. Sze Fatime 6. Cs Norbert, Cintia 7. P Róbert 8. Szo Medárd 9. V Félix 10. H Margit, Gréta 11. K Barnabás 12. Sze Villő 13. Cs Antal, Anett 14. P Vazul 15. Szo Jolán, Vid 16. V Jusztin 17. H Laura, Alida 18. K Arnold, Levente 19. Sze Gyárfás 20. Cs Rafael 21. P Alajos, Leila 22. Szo Paulina 23. V Zoltán 24. H Iván 25. K Vilmos 26. Sze János, Pál 27. Cs László 28. P Levente, Irén 29. Szo Péter, Pál 30. V Pál ¦December 1. V Elza 2. H Melinda, Vivien 3. K Ferenc, Olívia 4. Sze Borbála 5. Cs Vilma 6. P Miklós 7. Szo Ambrus 8. V Mária 9. H Natália 10. K Judit 11. Sze Árpád 12. Cs Gabriella 13. P Luca, Ottilia 14. Szo Szilárda 15. V Valér 16. H Etelka 17. K Lázár, Olimpia 18. Sze Auguszta 19. Cs Viola 20. P Teofil 21. Szo Tamás 22. V Zénó 23. H Viktória 24. K Ádám, Éva 25. Sze Karácsony 26. Cs Karácsony 27. P János 28. Szo Kamilla 29. V Tamás, Tamara 30. H Dávid 31. K Szilveszter 2001. december 20. Az idős asszony láthatóan elgondolkodva téblábolt az aprócska édességboltban. A szaloncukrok között válogatott. Kókuszos legyen, vagy marcipános? Egy vagy két csomaggal vásároljon? A téli verőfény áttört a kirakatüvegen és megcsillant a flancos zacskók színes mintáin. S akkor hirtelen rózsaszínbe borult a szaloncukor halmaz. Csak rózsaszínt látott! Úgy, mint akkor, azon a régi karácsonyon. Hat és fél éves önmagát látta, s még a selyempapírok zizegését is hallotta. Háborús karácsony volt, szegénység, a boltok üresen ásítoztak. Ok egyébként is szegények voltak, háború nélkül sem ment fényesen a családnak. Az anya azon a december 24-én is kora délután feldíszítette a kicsinyke fácskát. Dobozából elővette azokat a díszeket, amelyeket még háború előtt, mint új-asszony vásárolt, s féltő gonddal helyezte el az ágakon. A csúcsra csillag került, aztán megszemlélte a díszítményt, a megszokott mozdulattal leporolta kötényét és a konyhába indult, hogy a libával is törődjön. Mert bármilyen szegény is volt a család, a szentestére a liba megjárt. A kislány nézte a fát, s úgy érezte, valami hiányzik. Nem az ajándék, azt nem is kereste. Náluk nem volt szokás, az iskolában hallotta először a gyerekektől, hogy ilyen meglepetésre is várnak. Állt és elsőosztályos kis tudatával próbált rájönni a hiány okára. Ekkor beperdült hároméves kishúga és vádlón, a fára mutató kis ujjait mozgatva hangosan kiabálni kezdett: Cukoj? Cukoj? Igen! A karácsonyfán nincs cukor, hasított a nagyobbik lányka agyába a felismerés. Kistestvére ekkor már megjárta a szomszédokat, s látta, hogy a középosztálybeli, közöttük több, aprócska fő-téri boltot működtető kereskedőcsalád fáján van szaloncukor. Hogyan teremthették elő? Bizonyára főzték, mert a 40-es 50-es évek Magyarországán ez divatos karácsony előtti elfoglaltság volt. Az édesanya elkerekiilő szemmel figyelte kisebbik lánya vádló kérdéseit, s azon járt az agya, hogy a hiányt hogyan is pótolja. S akkor eszébe jutott a nagy ötlet. Gyorsan levette a ruhás szekrény tetejéről a karácsonyfadíszek dobozát, s előrámolta a doboz aljáról a rózsaszín selyempapírokat. Ügyes kézzel kisebb csíkokra szabdalta, majd odahívta nagyocska leánykáját, s ollót adva kezébe, megmutatta, hogyan rojtozhat-ja ki s zizegő, tavaszi színű, könnyű papírost. Aztán kenye- ret vett elő, s apró kockákra szabdalta. Egy papírocska, bele cukorka nagyságú kenyér aztán a két végén összepödörve. Gyűlt az álszaloncukor, s egyre jobb kedve lett az anyának. A kisiskolás meg csak nézte-néz-te a rózsaszín selyempapírba csomagolt micsodát, s valami igen jó érzés kezdte el bizsergetni. A picinyke csomagocskákat aztán cérnával a fára aggatták, s mivel közben beesteledett, még egy gyertya is előkerült, az ünnep teljessé vált. A liba is elkészült, igaz a szokott időnél sokkalta későbbre. Az asszony az édességboltban döntött. Idén nem vesz szaloncukrot, inkább előkeresi a régi receptet és főz. Selyempapírt meg ugye mindenütt lehet vásárolni. B.E. KARÁCSONYI TÖRTÉNET Melyik volt a legszebb karácsonyom? Gazdagság, fényűzés egyiket sem jellemezte, mégis volt közöttük olyan, ami végtelen egyszerűségével felejthetetlen maradt számomra. Egészen apró gyermekkorom óta, amíg éltek anyai nagyszü-leim és édesanyám, a karácsonyi készülődéshez a disznóvágás hozzátartozott. Finom ételekben, süteményekben olyankor nem volt hiány. Legnagyobb gyermek lévén hármunk közül, én álltam be elsőként a házkörüli munkákba. Különösen nagyapám tanított meg sok mindenre, nem parancsolt, nem kiabált, szavai mégis hatottak rám. Szinte észrevétlenül megtanított lovat pucolni, lovat befogni, szőlőt metszeni, permetezőgépet tisztítani, kaszálni, kaszát élezni és kalapálni. Talán első osztályos lehet- tem azon a bizonyos karácsonyon. Hosszúra nőttek a jégcsapok az eresz alatt, reggelente a konyhában a vizesvödör tetején befagyott a víz. Míg anyukám a konyhában sütött, mi fát fűrészeltünk nagyapámmal. Jó sokat, hogy ne kelljen ezzel bajlódni az ünnepek alatt. Amikor végeztünk, kicsit elfáradtam, de elégedett voltam, mert hasznosat tettem, és nem semmittevéssel telt el a napom. Kapsz tőlem valamit, amiért ilyen ügyes voltál! - dicsért meg váratlanul. Készítek neked egy hangszert! Örömömet látva mindjárt hozzáfűzte, hogy szalmából és nádból készíti. A jó meleg konyhában adta át, és néhány 50 fillérest meg egyforintost is tett hozzá. Ha megnősz, ügyelj arra, hogy sosem legyen üres a zsebed. Néhány forint mindig legyen benne. Aztán meg tiszteld a másét és becsüld a magadét, unokám! Akkori szokása szerint, egy barackot nyomott a fejemre, és hazament a városba. Mi laktunk ugyanis a falunak nevezett külvárosban. Nagyon boldog voltam. Amíg beszélgettünk, a Jézuska meghozta a karácsonyfát, s alatta egy drága kincset, meséskönyvet találtam. Természetesen a papámtól kapott hangszert is a fa alá tettem. Odakint szürkülni kezdett, csendben szállingózott a hó. Messziről, talán az Óperenciás-tengeren túlról érkeztek a hópelyhecskék, hogy betakarják a földet, és ünnepi hangulatot varázsoljanak az embereknek. Szinte választani sem tudtam a sokféle finomságból a vacsorán. Volt hurka, kocsonya, rántott hús, disznó-öléses káposzta, és zserbó, ka- lács, linzer, valamint vaníliás cukorral meghintett hájas tészta. Szobánk sarkában állt a friss illatú karácsonyfa. Alábújtam, lapozgattam a meséskönyvet, és titokban megpróbáltam a hangszert szóra bírni. A szaloncukrok ezüstcsipkés szoknyája el-el mozdult a jó melegben, s a kályhából kiszűrődő fény aranyszínűre festette hegedűmet. S lássatok csodát, egyszer csak megszólalt a hangszer. Hangja egy hatalmas, csillogó-villogó kastély táncterembe repített el, ahol gyönyörű tüllruhákban tündérek táncoltak nekünk, a környékbeli, imitt-amott foltos ruhás, apró gyermekeknek. A konyhában is álomba szenderedett minden, s a vizes vödör tetején megropogtatta erejét a dermedő víztükör. Bakonyi Zsóka Más és más élmény, amikor az ember gyermekként, fiatal felnőttként, majd maga is szülőként éli meg a karácsonyt. Gyermekként az ajándékokat, Jézuska eljöttét kutatjuk a karácsony titkában, felnőtté válván abban bizakodunk, örülnek az általunk választott ajándékoknak, amikor szülővé válunk, végig azon izgulunk, sikerül-e és meddig sikerül megőrizni a karácsony titkát, hogy az ajándékokat mi vásároljuk, és nem a Jézuska hozza. Mert míg titok a titok, addig az ember valahogy másként készül a karácsonyokra. Emlékszem gyermekkorom ajándékvadászó körútjaira, amikor sokszor testi épségem kockáztatásával próbáltam kideríteni mit is hoz majd a Jézuska. Akkoriban még úgy gondoltam, hogy az ajándékot tényleg a Jézuska hozza, csak mert sok helyre kell mennie, előbb viszi el mindenkihez, és a szüleink teszik a fa alá. Akkoriban még azt hittem, hogy kifürkészhetem a pillanatot, amikor meghozza az ajándékot, vagy nem KARÁCSONYI TITKOK sokkal érkezése után meglelem a meglepetést. Többszöri próbálkozásom ellenére sem jártam sikerrel, nem leltem ajándékot, se bizonyosságot. Egyszer aztán a szekrény tetejére másztam fel, és ott fedeztem fel a kicsiny táblát, amit annyira szerettem volna. Volt rajta abakusz, óra és vonalas tábla is. Emlékszem barna jellegtelen papírba volt becsomagolva talán éppen abban a reményben, hogy nem veszem eszére a többi doboz között a szekrény tetején. Nem kis kockázatot vállalva felmásztam a szekrény tetejére, óvatosan bekukucskáltam a papír mögé, úgy hogy el ne szakítsam. Aztán zörrent a zár, és én uzsgyi már pattantam is a szekrény tetejéről, a nyakam ugyan nem sza- kadt, de a hátamat csúnyán lenyúztam. Persze panaszkodni nem mertem, csak sziszegtem a fürdővízben, és állítottam, nem emlékszem, hol történt a baleset. A mindentudók bizonyosságával jártam keltem aztán napokig, csak néha jutott eszembe, mi van, ha a táblát nem én kaptam... Vártam a karácsonyt, hogy végre enyém legyen a hőn áhított tábla. És eljött végre a Szent Este, ott állt a fa alatt a tábla, végre az enyém volt, most már titkolat-lanul. Enyém volt az ajándék, de ott azon az estén el is vesztettem valamit. Amíg a papírt bontogattam, rádöbbentem, kíváncsiságom a titoktól, a karácsonyi meglepetés titkától fosztott meg örökre. A bizonyosság, hogy az ajándékot a szüleim vették, és nem a Jézuska hozta, megdöbbentett. Többé már nem voltak olyan titkokkal téliek a karácsonyok. Addig nem értettem, hogy mit jelent, hogy „aki kíváncsi, hamar megöregszik". Ha korábban hallottam, mentem a tükörhöz, és vártam hajam őszülését, a ráncokat, de ott akkor megértettem mit jelent a mondás. Kíváncsi voltam, és egy pillanat alatt lélekben öregedtem meg. Magam fosztottam meg magam a karácsony legfőbb titkától. Az életben ma is mindenre kíváncsi vagyok, minden érdekel, de a karácsonyi ajándékok titkát már nem kutatom, sőt szemérmesen fordulok el, ha észreveszek valamit. Talán így próbálom gyermekkorom eme ballépését helyrehozni... És kaptam még egy lehetőséget, igaz ez már egy kicsit más. Szülőként megfogadtam, a titkot, míg lehet, megőrzöm, hiszen én talán túl korán tudtam meg, mi is az igazság, és nem jó lélekben megöregedni. D.É. Az elképzelhetetlen számomra, hogy Anya nélkül ünnep legyen az ünnep. Minket nem a szeretet ünnepe, a naptárban előírt ünnepnap kötött össze sohasem. Voltak ugyan viharosabb évek, de mindig voltak ünnepnapok - akármikor, ha úgy akartuk. Voltak fekete, félelemmel, bánattal teli karácsonyok, húsvétok, ma sem vagyunk szeretteink hiánya okozta kongó üresség nélkül a szívünkben. De az ünnep, az ünnep. Mindig éreztem azt a bizonyos, sokszor emlegetett - de csak emlegetett -családi békességet, a családi tűzhely melegét. Anya mindig megteremtette. Volt csillagszóró, meleg gyertyafény, fenyőillat, bensőséges, ünnepi asztal feletti össze-nézés. Mindig volt tervezgetés, várakozás, sohasem az ajándékra vágytunk. A nyugalomra, ami Szentestén megérintett minket. Most sincs másként. Az adventi gyertyák fényénél emlékezünk, pár percig elcsende- 2001. december 20. sédünk, akkor ott vannak velünk gondolatainkban Mama, Papa. Mama, aki megtestesítője volt a Jónak, a Szeretetnek, a Békességnek, Mindannak, amiben a mi mai Jónk, Szeretetünk, Békességünk gyökerezik. Papa is itt van velünk, aki a maga életművész felelőtlenségével kiegészítője, teljessé tevője volt egy asszony életének, aki a négy évtizedes megpróbáltatások ellenére azt mondta: ne hagyjátok magára! Nálunk senki nem volt és nincs is magára hagyva, sem ünnepen, sem máskor. Anya és Gyermek egymás nélkül mire menne? Az Anya maga a családi fészek melege, a biztonságot adó, a megbocsátó, a féltve szerető. Az emlékező, a védelmező. „Könnyű emlékek, hová tűntetek? Nehéz a szívem, majdnem zokogok. Már nem élhetek meg nélkületek, Már nem fog kézen, amit megfogok. Egy kisjátékot én is érdemelnék, -Libbenjetek elő, ti gyönge pillék! Emlékek, kicsi ólomkatonák, Kikért annyira sóvárogtam én S akiknek egyengettem szuronyai -Törökök, búrok, gyűljetek körém! Kis ágyúk, ti is álljatok föl rendben! Nehéz a szívem. Védjetek meg engem!\' Most a kandalló sejtelmes-duruzsoló tüzébe nézünk, a Szent Karácsony fényei rávetődnek a fehér falakra, Anya keze nyomán illatfelhők kúsznak a konyhában. Béke, nyugalom a házban. Csend. Csendes Éj. Melegség, ami belülről jön, amit minden anya átadhat gyermekének. Legyen áldott és boldog a Karácsony, mindenhol, mindenkinek. Mint nálunk, otthon Anyával. L. I. Az énekegyüttes december 27-én tartja tízéves jubileumi hangversenyét a Kiskastélyban. Barátit Yvette karnagytól megtudtuk, azért választották a karácsonyi időpontot, mert az együttes éneklő magja valamikor egy karácsonyi hangverseny apropójából jött össze. Az ünnepek, a nagy hajtás után már nyugodtan, kicsit megpihenni jöhetnek az emberek a koncertre, ahol az alapító tagokkal közösen, huszonnégyen énekelnek együtt. A karácsonyhoz hozzátartozik az ajándékozás is, így a karácsonyfa alatt meglepetésként ott lesz saját készítésű ajándékuk, a második CD-lemezük. Az ajándék részben szól a városnak, támogatóiknak, a volt kórustagoknak és nem utolsósorban saját maguknak. A lemez az elmúlt két év munkáját tartalmazza, és „Tavasz, Nyár, Ősz, Tél" címmel fog megjelenni. Nem véletlen a cím sem, mert Farkas Ferenc egyik művéről nevezték el, amit a minősítő koncertjükön már hallhatott a közönség. A szép lemez az évszakok mellett jelképezi a teljes életet, a születéstől az elmúlásig. Kapcsolódik a zeneiskola jubileumi évéhez, s miután a közelmúltban vette fel az intézmény a zeneszerző nevét, a 15-én megrendezésre kerülő Farkas Ferenc Emléknaphoz is. A lemez kiadásával kapcsoT latban meg kell említeni azt is, hogy szerencsére vannak a városban mecénások, akik a mai világ- ban hajlandók támogatást adni egy énekegyüttesnek. Mozgalmas évet zár, és mozgalmas év elé néz a Szivárvány Énekegyüttes. Sok jelentős szereplést tudnak maguk mögött. Pl. tavasszal a Budapesti Nemzeti Galériában önálló koncertet adtak, Zalaegerszegen a Zsinagógában adtak közös műsort az ottani Happy Singers Együttessel. Februárban a Régizene Műhellyel együtt egy spanyol és zsidó.zenékből összeállított reneszánsz estet terveznek a Zsinagógában, amit más városokban is bemutatnak majd. Jövőre, március 6-án a budapesti régi Zeneakadémián megrendezésre kémlő Kodály Emlékkoncertre kaptak felkérést, három Kodály-műre. Tavasszal egy kórustalálkozót szeretnének rendezni, egy kicsit a Város Napjához kapcsolódóan, így a meghívott vendégkórusoknak is lehetősége lenne részt venni a város programjaiban. Vágyuk, külföldi fesztiválra kijutni, de sajnos az anyagiak mindig közbeszólnak. Talán a lemezbevételből telik majd valamire. Jönnek sorba a meghívások, megkapták a 2002-es Kórus Olimpia meghívóját Koreába, a Kórusok Szövetségétől kaptak biztató levelet, ígértek támogatást, de akkora még a hiányzó összeg, hogy egyelőre reménytelennek tűnik. Végül is az együtténekiés öröme kell, hogy éltesse a társaságot -vallja Baráth Yvette. Bakonyi Zsóka ÜNNEPVÁRÓ KONCERTEK Vasárnap délelőtt a Felsőtcmp-lomban került sor a Szenátorok és Nagykanizsa Város Vegyeskarának közös jótékonysági koncertjére. A nagymise után kezdődő koncert elején Kovács Kálmán köszöntötte a mérsékelt számban megjelent közönséget, és bemutatta a Szenátorok együttest, amely országgyűlési képviselőkből alakult, és országszerte jótékony céllal lép fel. A Szenátorokban, mondta Kovács Kálmán, pártállásra tekintet nélkül a harmónia megteremtésére törekszenek. Ezt követően hányi Tamás vezényletével dalra fakadtak a képviselők, és ismert és kevésbé ismert dallamokkal bűvölték el a hallgatóságot. Ezt követően a Vegyeskar vette át a főszerepet Németit Renáta vezényletével, és szívet melengető kórusműveket hallhattunk. Majd a két kórus közösen énekelt el két számot. A világ legnagyobb gyermekvédelmi szervezete az UNICEF idén ünnepli megalapításának 55. évfordulóját. A szervezet tevékenységét vezérlő dokumentumot, az ENSZ Gyermekjogi Egyezményét épen tíz éve ratifikálta a magyar Országgyűlés. E két évfordulót az UNICEF Magyar Nemzeti Bizottsága több hazai gyermekszervezettel és intézménnyel közösen rendezvénysorozattal kívánta emlékezetessé tenni. December 4-én a Fővárosi Nagycirkuszban Téli Gyermektalálkozó elnevezéssel volt egy program, amelyen 4000 gyermek vett részt, december 9-én 600 cukorbeteg gyermeket vártak Karácsonyi Fesztiválra. December 11 -én az UNICEF hivatalos születésnap- ján Gyermek Fesztivál volt a Millenáris Parkban. December 14-15-én 300 meghívott pedagógus részvételével került sor a gyermekek helyzetéről, jogairól rendezett konferenciára. E rendezvény megvalósításához a kanizsai önkormányzattól is kértek a rendezők támogatást, ám a kérelmet az OKSB forrás hiányába elutasította. KARÁCSONYI AJÁNDÉK AZ INTÉZMÉNYEK LAKÓINAK A december ll-ci ülésén úgy döntött a Szociális és Egészségügyi Bizottság, hogy a szociális alapban megmaradt pénzt arra fordítja, hogy az Idősek Otthona és Gondozóházában, a Szakosított Szociális Intézményben élő idős embereknek, valamint a kórház gerontológiai osztályán fekvő betegeinek, és a gyermekosztályon i6 i^jr—o \'-^ \'Wtié fekvő gyermekeinek karácsonyi ajándékcsomagot állíttat össze. Az ajándékokat december 20-23. között osztják ki természetbeni juttatásként. 2001. december 20. A LELKEK MEGSZÓLÍTÁSÁRA Kinn havas eső esik, de Némethék nappaliját nemcsak a kandalló tüze melegíti fel. A Felsőrajkon tűző nyári napfényben készült képeket nézegetjük, a Magvető Közösség Passiójátékának fotókba fogalmazott tükörképeit rakosgatjuk, s közben felelevenítődik egy vallásos csoport együttélésének, együtt zenélésének története. - Hogyan kezdődött? - tesszük fel a banális, de most igencsak helytálló kérdést. - Már az egyetem végén belecsöppentem egy vallási közösségbe, amelyik gitáros rendezvényekkel dicsőítette az urat - fogott a történetbe Némethné Horváth Emília, aki amúgy vegyészmérnök -, majd jött a munkahely, a családalapítás, s én úgy éreztem, hogy ami a lelkemben van, amivel őszintén szolgálni tudok, azt tovább kell adnom. A Jézus Szíve Plébánián találtam lelki társakat, s kialakult egy péntekenként összeülő kis társaság -főként hangszeresek -, amelyik mindig bővült, repertoárunk is gazdagodott. A hó első vasárnapjain aztán felfel léptünk a Felsőtemplomban, s ebből gyakorlat lett. Ma már 30-40 fő is szerepel gitárral. Szerencsémre férjem is csatlakozott hozzánk, aztán cseperedve három lányom is. A család nemcsak felvállalta, majd teljességgel magáévá is tette ambícióimat, de elmondhatom, hogy lelki társakká is váltak. - A Passiójáték azért ennél a kedvtelésnél sokkal több! - Valóban, ez egy egyórás komoly színpadi mű, megfelelő dramaturgiával, s szövegkönyvként a négy bibliai evangéliummal. Az ngész partitúra tíz évvel ezelőtt készen volt, de úgy éreztem, hogy valami jobbra, szebbre, felemelőbbre is képes vagyok. Csak azt ne kérdezze meg tőlem, hogy milyen zenei képzettségem van, mert az aztán nincs. Egyszerűen: a lelkemből kiszakadt egy zene -amit a jól ismert bibliai törté- - Sokan kérdezték már tőlem, hogy kik azok az emberek, akik vállalják, hogy hétvégeken bibliai ruhát öltenek, képesek beleélni magukat Pilátus lelkivilágába, a jeruzsálemi, ide-oda csapódó tömeg hangulatába, vissza tudják tükröztetni Júdást az árulóvá, Pétert az egyház alapkövévé váló apostolként. Boldog vagyok, hogy a Jézus Szive Plébánián működő másik csoport, az Antiochiai Közösség a Passiójáték sz.ínre- net kiváltott -, megérintett a „Feszítsd meg", majd a „Hozsanna! " Jézus kínszenvedésének és megdicsőülésének története. Érzelmeim kivetülése lett egy zenés színpadi mű, ami a kritikusok szerint egyszerre népi és modern is. A második, a Felsőrajkon - s azt megelőzően Homokkomáromban többször, majd 2000. augusztus 5-én Somlóhegyen, sok ezer ember előtt - előadott változathoz kaptam szakértő segítséget Horváth Krisztián személyében, aki úgy hangszerelte meg a művet, hogy alkalmassá vált egy CD kiadására is. - Kik ennek a nagyszabású produkciónak a szereplői? viteléért csatlakozott hozzánk, hiszen a produkció előadása közel száz szereplőt kíván. Egész családok vesznek részt benne, nagyszülők unokákkal, a legidősebb jeruzsálemi 60 éves, a legkisebb még nem is iskolás. Mi mindnyájan, lelki életünk kiteljesedéseként éljük meg ezt az egészet, mert ugye azt senki nem hiszi, hogy a történet szerint hívő lélek nélkül le lehet úgy borulni Jézus előtt, mint ahogy a vallásos tömeg azt megteszi. Mindenki maszk nélkül szerepel, pontosan azért, hogy saját arcával tükröztesse a figurát, akit megelevenít. Ezért tartottuk fontosnak a szereposztásnál, hogy min- denkinek a lénye is megfelelő legyen, ne csak az alakja. Jézus figurája talán erre a legjobb példa. Még azt is szeretném elmondani, sok egyetemista, főiskolás fiatal is jár közénk, akik a hétvégi itthoniétből áldoznak időt akár a liturgikus zene művelésére, akár a passióra. Aztán szerepelnek pedagógusok, orvosok, mérnökök is. Jelmezét is mindenki maga készítette, persze sok-sok korhű ábrázolás megtekintése után. Van olyan családtag, aki nem vállalt szereplést, de autójával szállítja a jelmezeket, a három nagyméretű feszületet, mások ruhadarabokat ajánlottak fel, hogy abból egy-egy női fátyol, avagy a katonák számára palást készüljön. Soksok szponzori támogatással lett korhű, színes, eleven a színpadkép látványa. Egy kötszergyár gipszet küldött a katonák mellvértjének megformálásához. - Mivel foglalkozik mostanság a Magvető Közösség? - A Passiójáték elsősorban szabadtérre - avagy nagyméretű templomba - való. Ami már biztos, 2002. augusztus 20-án Gersekaráton egy nagyszabású vallásos találkozón lépünk fel. A gitáros közösség november 3-án Segesden, papszentelésen szerepelt, s ami már biztos, hogy játszani fogunk december 24-én a Nagykanizsán sorra kerülő Taize-i előtalálkozón. A csendesebb téli napokat arra szeretnénk felhasználni, hogy megvalósítsuk régi vágyunkat, s elkészüljön a gitáros csoport zenei kazettája. Büki Erzsébet TKYÉMÜSOR-AJANLA (december 22-től december 28-ig) December 22., szombat DUNA TV 05.30 Indul a nap 08.40 Papírsárkány 09.05 Hurrá, vidékre költözünk 09.30 Hej, hej helyes beszéd 09.40 Nyelvőrző 09.55 Ami igaz, az igaz 10.10 Aula 10.45 klub.dunatv.hu 11.15 Pop-sa-rock 11.50 Hírek 12.05 Muzsika-Szó 12.30 Isten kezében 13.00 Semper reformanda 13.30 Anziksz 13.50 Egy másik világ 14.30 Navigátor 14.40 A kolostori élet kezdetei 15.05 Az Egyesült Államok története 15.10 Marcello Mastroianni 17.00 Agatha Christie: Miss Marple 18.00 Hírek 18.30 MESE 19.00 Dunatáj 19.25 Waczak szálló 20.00 Charlie Chan és a sárkánynő átka 21.35 Pege Aladár: Koktél 21.45 Híradó 22.00 A betörés 23.35 W 00.05 Hírek MTV1 05.42 Hajnali gondolatok 06.00 Ma reggel 08.00 Aranyfüst - avagy, Mit üzen a múlt? 09.25 Hol-mi? 09.50 Zanzibar 11.10 Menekülés az arany földjéről 12.10 Bravo Tv 13.05 Extrém koktél 13.15 ínyenceknek 13.45 Századunk 14.15 TS 15.50 Lendületben 16.15 Jani házhoz megy... 16.45 Áldd meg az állatokat és a gyermekeket! 18.35 Luxor show 19.30 Híradó 19.50 Sporthírek 20.05 Szatelit 21.05 A nő kétszer 22.45 Eljövendő szép napok RTL KLUB 06.30 Ünnepnaptár 07.00 Kölyökklub 09.45 Disney-rajzfilmek 10.30 Ausztrál expressz 11.20 Csak egy szavadba kerül! 11.25 Nemek harca 12.20 AutóMánia 12.50 Csak egy szavadba kerül! 13.00 Híradó 13.10 Országház 13.40 Föld 2 14.30 Üstökös 15.20 Drágám, a kölykök /már megint/ összementek! 16.15 Kung-fu Karácsony az őrsön 17.00 Csiíz 17.35 Melrose Place 18.30 Híradó 18.50 Fókusz plusz 19.20 Pasik 19.50 Szupermozi 21.25 Heti hetes 22.25 Híradó 22.45 Forgalmas szerelem 00.25 Fókusz plusz TV2 06.00 Gyökereink 06.30 TV2 Matiné 08.45 Cartoon Network 10.35 Az ifjú Herkules kalandjai 12.00 Katti Zoób 2001 12.20 Vadvilág 13.10 Charlie - Majom a családban 14.10 Az ifjú Indiana Jones 15.10 Szuper csapat 16.10 Jó barátok 16.40 Providence 17.35 Csillagkapu 18.30 Tények 19.00 Poénbomba 20.00 Bunyó karácsonyi 22.00 Seherezádé December 23., vasárnap DUNA TV 05.30 Gazdakör 05.55 Kalendárium 07.00 Kölyökklub 11 25 A végek jelképe - 07.05 Papírsárkány 10.25 Második csók „Maradék" 07.45 Áfonyaerdő lakói 10.50 Jesse 12 05 „Bennünk fénylő 08.10 Tiniodisszea 11.20 Csak egy szavadba csillag" 08.40 Hej, hej helyes be- kerül! 12 45 A világ legjobb áru- széd! 11.25 Legendás emberek ház 08.50 Rendhagyó történel- 12.20 Recept klub 14 00 Krisztus nyomában mi óra 12.50 Csak egy szavadba 14 30 Copperfield Dávid 09.30 Vándorbot kerül! 15 55 Egyszer volt, hol 10.05 Bajkeverők 13.00 Híradó nem volt 10.55 25. szélességi fok 13.10 Sztárok a szüleim 16 20 100 éves a gyer- délre 13.40 A hét merész kasz- mekvédelem 11.50 Híradó kadőr 17 40 Mese 12.05 Ugrásváltás 15.35 Golyóderbi 18 05 Esterházy Pál: 12.30 Emlékképek 15.55 Doktorok 18 30 Híradó 12.50 MobyDick 16.45 Az elveszett világ 19 00 Karácsonyest - Lé- 14.45 Csellengők 17.35 Melrose Place lektől lélekig 15.05 Reneszánsz 18.30 Híradó 20 00 A világ legszebb tör- 16.05 Karácsonyi jókíván- 18.50 Akták ténete-A Biblia ságok határok nél- 19.50 Szupermozi 21 45 Remenyik Sándor kül 21.40 Segítség karácsony! 21 50 Szereti ön 17.00 Csengetett, mylord? 23.20 Híradó Brahmsot? 18.00 Heti Hírmondó 23.40 Fókusz-portré 23 50 Bach: d-moll tocca- 19.00 Talentum 00.10 Országház ta és fúga 19.30 MESE 00.40 Legendás emberek 00 00 Éjféli mise 19.00 Talentum 19.30 Mese 20.00 Hannah és nővére TV2 06.00 Reggeli gondolatok 01 30 Vers MTV1 21.50 Dunasport 06.30 Állatkert a hátizsák- 07 00 Hajnali gondolatok 22.05 Szerelmi krónika ban 07 05 Gyerekeknek 00.00 Vers 07.00 TV2 Matiné 10 00 Karácsonyi dalok a MTV1 08.45 Cartoon Network Vatikánból 10.50 Utazás Gasztronó- 11 30 Jászol a csillag alatt 05.42 Hajnali gondolatok miába 12 05 A múltnak kútja 05.45 Gazdatévé 11.20 Artúr király legendá- 12 35 A biblia növényei 06.00 Ma reggel ja 13 00 Ecsegi.betlehemes 07.00 így szól az Úr! 12.50 Fantaghiro, a harcos 13 25 „Villanás" 07.10 Gyerekeknek hercegnő 14 00 Parlamenti kará- 10.00 Drukk! 14.40 Mission csony 11.00 Karácsonyi szeretet- Impossible 15 05 Karácsonyi mese szolgálatok 15.40 Jets-Acélsólymok 16 10 Karácsonyi Madon- 12.05 Faluház 16.40 Pacific Blue na 12.20 TV Klinika 17.35 JAG 16 30 Maradj velünk! 12.50 Delta 18.30 Napló 16 40 Karácsonyi 13.15 Csendül a nóta 20.00 Alice Csodaország- kívánság 13.45 Szerencsepercek ban 18 10 Esti mese 14.15 ínyenceknek 22.35 Döntsön a kard! 18 40 Ismeretlen ismerő- 14.45 Nem jogerős 00.15 Y-akták \' sok 15.10 Örömhír 00.45 A kém 19 30 Karácsonyi Önök 15.40 Európa kék szalagja, 02.55 Vers kérték a Duna 20 30 Demetrius és a gla- 16.40 Sikkes 17.10 Androméda 17.55 Ismeretlen ismerő- December 24., hétfő 22 diátorok 10 Beethoven: IX. szimfónia sök 18.30. Híradó este DUNA TV 23 23 25 Mézet ont az ég... 55 Éjféli mise 19.00 A Hét 19.50 Kávéház 06.00 Hírek 06.10 Betlehemes körűt RTL KLUB 20.20 Slágertévé 07.00 Hóval fedve, dérrel 06 30 Reggeli 21.20 Egy-másért gála ezüstözve... 09 00 Asterix Amerikában 22.45 Ünnepi ügyelet 07.20 Téli matiné 10 25 Receptklub RTL KLUB 10.15 Hárman a korallszi-geten 10 55 Csak egy szavadba kerül! 06.30 Összefüggések 10.35 Föld és vér 11 00 A vadon törvénye il 12.55 Csak egy szavadba kerül... 13.10 Alaszka aranya 14.40 A sors kegyeltje 16.25 Csoda New Yorkban 18.30 Híradó 18.55 Legyen ön is milliomos! 19.25 Fókusz 19.55 Szupermozi 21.40 A sors útjai 23.35 Karácsony Bécsben 00.40 Fókusz TV2 06.30 tv2 matiné 09.00 Cartoon Network 11.05 Tükröm, tükröm 12.45 Fanthagiro, a harcos hercegnő 14.50 Óz a csodák csodája 16.45 Alf 18.30 Tények 19.00 Richie Rich -Rosszcsont beforr 20.45 Vakáció New Yorkban 22.20 A papát kérjük karácsonyra 00.00 éjféli mise 01.00 Vers December 25., kedd DUNA TV 06.00 Hírek 06.10 Vándorbot 06.40 Szeretetajándék 06.55 Bőzódújfalú 07.10 „Krisztus néked glória" 07.25 Téli matiné 09.05 Hárman a korallszi-geten 09.25 Égből pottyant emlékezés 09.55 Föld és vér 10.45 Ünnepi hangverseny a Magyar Rádió Gyermekkarával 11.25 Határok fölött 12.05 Mennyei király születik 12.30 Krisztus nyomában 13.00 Naplegenda 14.30 Copperfield Dávid 16.05 Egyszer egy királyfi 16.10 Jane Eyre 17.55 Mese 18.25 Altató 18.30 Híradó ^f^mB.^ líT^U,\'\'"te 2001. december 20. 19.00 „Köszönet mindenért" 20.00 A világ legszebb története - A Biblia 21.40 Temze parti karácsony 22.10 Zongoralecke 00.10 Vers MTV1 07.00 Hajnali gondolatok 07.05 Gyerekeknek 09.10 Szent István és műve 10.00 Karácsonyi református Istentisztelet 11.05 „Karácsonytól Szent István napjáig" 12.00 Kapcsoljuk Rómát! 12.40 Michelangelo 13.00 Kincses kolostorok 13.30 így készült: az egy bogár élete 14.10 Az év sportolói választás 15.10 Katolikus krónika 15.45 Boldog karácsonyt, Mlss Klng! 17.20 Mikor síel az oroszlán 18.15 Esti mese 18.45 Híradó 19.00 Egy bogár élete 20.35 Zenevarázs 21.25 Agónia és eksztázis 23.25 J.S. Bach: Karácsonyi oratórium RTL KLUB 06.30 Ünnepnaptár 07.00 Kölyökklub 10.15 Karácsonyi jégrevü Disneyland 11.05 Receptklub 11.15 Csak egy szavadba került! 11.20 Boszorkányok 12.55 Csak egy szavadba... 13.10 Nemo kapitány 14.50 Tini nindzsateknö- cök 3 16.30 Robin Hood 18.30 Híradó 18.55 Legyen Ön Is milliomos 19.25 Fókusz 19.55 Szupermozi 22.00 Ha a férfi Igazán szeret 00.10 Fókusz TV2 07.00 tv2 matiné 09.00 Cartoon Network 10.45 Karácsonyi csodák 11.40 Kópé koboldok 13.20 Fantaghlro, a harcos hercegnő 15.00 Plnokkló 16.45 Rex, a kölyökfelügyelő 18.30 Tények 19.00 Karácsonyi dalok 19.30 Szájkosaras kosaras - A rögbipályák réme 21.10 Dzsungelből dzsungelbe 23.05 Mikulás vészhelyzetben 00.45 Kapcsolat-koncert 01.40 Vers December 26., szerda DUNA TV 06.00 Hírek 06.10 Isten kezében 06.40 Karácsonyvárás 06.45 Farkas Ferenc: Kőröshegyi betlehemes 07.05 Évről évre - Képről képre 07.25 Téli matiné 08.25 Hárman a korallszl- geten 08.50 Mennyei ajándék 10.15 Föld és vér 11.05 A székesfehérvári bazilika 11.25 Pinczési Judit: Két dal 11.30 A megmutatott szeretet 11.55 Pénczési Judit: Léggömb 12.05 Gyurkovics fiúk 13.35 Szemelvény 13.40 Ha fúj az északi szél 14.30 A szépség és a szörnyeteg 15.45 „Ó a zöld fenyő..." 16.25 Andrea Bocelll szent áriákat énekel 17.20 Mese 17.35 Angyalhaj 17.50 Jó estét mr. Campbell! 19.45 Híradó 20-.15 Karácsonyi koncert 21.40 Az én útitársnőm 23.25 Hogy a lélek munkálkodjék 00.25 Vers MTV1 07.00 Hajnali gondolatok 07.05 Gyerekeknek! 10.05 A koronázatlan király 10.25 Az év nemzetközi sikerei 12.20 Fehér karácsony 13.00 Futballisták gyermekekért 14.35 Volt egyszer egy 7:1 15.30 Melocco Miklós Szent István szobra 16.05 A majmok kastélya 17.25 Mikor síel az oroszlán? 18.15 Karácsonyi dalok 18.25 Esti mese 18.45 Híradó este 19.00 Heltai Jenő két egy- felvonásosa 19.45 Hegedűgála, 2001 21.45 Minden reggel RTL KLUB 06.30 Hupikék törplkék 07.00 Kölyökklub 09.55 A varázsgyöngy 11.05 Receptklub 11.15 Csak egy szavadba kerül! 11.20 Én és a kölyök 12.55 Csak egy szavadba... 13.00 Híradó 13.10 Maugli újabb kalandjai 14.45 Nindzsakölyök 16.15 Tarzan, a majmok ura 18.30 Híradó 18.55 Legyen Ön Is milliomos! 19.25 Fókusz 19.55 Szupermozi 22.05 Zöldkártya 23.55 így készült 00,20 Fókusz TV2 07.00 tv2 matiné 09.00 Carton Network 11.00 Karácsonyi manók 11.30 Babszem Jankó 12.40 Fantaghlro, a harcos hercegnő 14.35 Oroszlánok földjén 16.25 Salamon király kincse 18.30 Tények 19.00 Mr. Beán karácsonya 19.30 Nlcsak ki beszél most! 21.15 A három nindzsa nem hagyja magát 22.55 Nagycsaládot karácsonyra 00.35 Zorán koncert December 27., csütörtök DUNA TV 05 30 Indul a nap 08 40 Téli matiné 09 20 Hárman a korall- szlgeten 09 40 Föld és vér 10 30 Egy század emléke- zetes pillanatai 11 00 Rózsa Sándor 11 .50 Híradó 12 05 Muzsikusdinasztiák 12 45 Moby Dick 14 .40 Olaszország nemzeti parkjai 14 45 Halld, Izrael! 15 .15 Európa közelben 15 20 Rendhagyó történe- lemóra 16 00 Klipzóna 16 .15 Vad sziklafalakon 16.45 A kozmosz titkai 16.55 Ötórai tea 17.00 Kalendárium 17.50 Hej, hej, helyes beszéd 18.00 Híradó 18.35 Mese 19.00 Összkép 19.30 Egy század emlékezetes pillanatai 20.00 Kötéltánc 21.30 A fóti Károlyi-kastély 21.45 Híradó 22.00 Miért? 22.25 Blue Note - A modern jazz története 23.20 Hírek 23.35 Szürkület MTV1 05.42 Hajnali gondolatok 05.45 Agrárvilág 06.00 Ma reggel 08.30 Topmodell 09.00 Szünidőre! 11.00 Derült égből egy család 11.50 Világvédett lehetne \' 12.15 Hrvatska krónika 12.40 Ecranul nostru 13.05 unser Bildschrim 13.35 Szeretni kell 14.30 Kincses kolostorok 15.00 Váratlan utazás 16.00 „Mária a jobbik részt választotta..." 16.30 Családfa 16.55 Gyökerek 18.00 Híradó hatkor 18.15 Esti mese 18.35 Chicago Hope kórház 19.30 Híradó 20.05 Beszélgetés "Szabó Magda írónővel 20.15 Abigél 21.35 Millenniumi mesék 22.05 Híradó 22.15 Théma 22.45 Az Akropolisz titkai 23.20 A kis csábító RTL KLUB 06.30 Reggeli 09.00 Ismétlések 09.50 Teleparti 11.35 Delelő 13.10 Teleparti 14.00 Helene és a fiúk 14.25 Jack ésJill 15.15 Milagros 15.40 Csak egy szavadba kerül! 15.55 Híresek és gazdagok 16.20 Csak egy szavadba kerül! 16 25 Maria Mercedes 17.15 Mónika 18.00 Találkozások 18.20 Üstökös 18.30 Híradó 18.55 Legyen Ön is milliomos! 19.25 Fókusz 19.55 Barátok közt 20.25 Szupermozi 22.10 Az elnök emberei 23.00 Híradó 23.20 Autómánia 23.50 Pont hu 00.15 Fókusz TV2 05.50 Jó reggelt Magyarország 09.00 Délelőtt a tv2-vel 12.50 Mozidélután 14.55 Széllovagok 15.40 Sebzett szívek 16.30 Luceclta 17.30 Barátok és szerelmek 18.30 Tények 19.00 Szeretni beindulásig 19.30 Gyerekszáj 20.00 Rex felügyelő 21.00 Hóbortos vakáció 22.35 Jó estét Magyarország! 23.25 Autoexpó, 2001 23.40 Dávid király 01.50 Vers December 28., péntek DUNA TV 05.30 Indul a nap 08.40 Téli matiné 09.20 A klslovag 11.50 Híradó 12.05 Miért? 12.30 Dunatáj 12.55 A komáromi Monostori-erőd 13.05 Összkép 13.35 Navigator 13.45 Navigátor 14.20 A nitrofilm költészete 15.25 Vad sziklafalakon 15.40 Dél csillaga 16.25 A tudomány kincsesháza 16.55 Ötórai tea 17.00 Kalendárium 17.50 Hej, hej, helyes beszéd! 18.00 Hírek 18.35 MESE 19.00 Udvarház 19.25 A holnap világa 19.55 A vasmacska kölykei 21.45 Híradó 22.00 Presszó 23.45 A ló éve 01.05 Hírek MTV1 05.42 Hajnali gondolatok 05.45 Agrárvilág 06.00 Ma reggel 08.30 Topmodell 09.00 Szünidőre! 11.00 Derült égből egy család 11.50 Nyitott stúdió 12.00 Híradó 12.15 Rondó 13.05 Srpki ekran 13.35 Szeretni kell 14.30 Ókori elődeink titkai 15.20 Nekem ne lenne hazám...? 15.40 Váratlan utazás 16.30 Millenáris Teátrum 16.55 Gyökerek 18.00 Híradó 18.15 Esti mese 18.35 Chicago Hope kórház 19.30 Híradó 20.05 Zámbó Jimmy-kon-cert 21.40 Európai arcok 22.10 Híradó 22.20 Théma 22.35 Hölgyválasz 23.10 Halál Rommelre! RTL KLUB 06.30 Reggeli 09.00 Ismétlések 11.35 Delelő 13.10 Teleparti 14.00 Norm-show 14.25 Jack ésJill 15.15 Milagros 15.40 Csak egy szavadba kerül! 15.45 Receptklub 15.55 Híresek és gazdagok 16.20 Csak egy szavadba kerül 16.25 Maria Mercedes 17.15 Mónika 18.00 Találkozások 18.20 Üstökös 18.30 Híradó 18.55 Legyen ön is milliomos! 19.25 Fókusz 19.55 Párizs-Dakar rali 20.00 Barátok közt 20.25 Szupermozi 22.00 Párizs-Dakar rali 22.30 Igaz történetek 01.00 Híradüó 01.20 Fókusz TV2 05.50 Jó reggelt Magyarország 09.00 Délelőtt a tv2-vel 12.35 Mozidélután 14.55 Széllovagok 15.40 Sebzett szívek 16.30 Luceclta 17.30 Barátok és szerelmek 18.30 Tények 19.00 Szeretni beindulásig 19.30 Gyerekszáj 20.00 Ernest Afrikába megy 21.45 Őrangyal 23.45 Jó estét, Magyarország! 00.35 Az utolsó háború 02.15 Háló 02.45 Vers 2001, december 20. Polgári leány és fiúiskola bemutatni az intézményt. - Mikor kezdődik az ünneplés? - Az ünnepi események sorát egy az alapítványunk állal szervezett ünnepi karácsonyi hangverseny nyitja meg de-c e m b e r 2 1-én, 17.30-kor tervezzük az ünnepi hetünket, amelynek keretében szakmai, min őség biztosítási és egyéb programok lesznek, és ünnepi műsor a H SM K -ban. Ezt megélő-zően április hónapban egy kiáll ít á s t rendezünk ugyanott. Á Zrínyi Miklós Általános Iskola a jövő évben ünnepli fennállásának 130. évfordulóját. Ennek kapcsán számos érdekes programra, szakmai tanácskozásra, tanulmányi versenyre kerül majd sor, megannyi színes rendezvény teszi emlékezetessé az évfordulót. - Az intézmény fennállásának 125. évfordulójára dr. Kotnyek István megírta az iskola történetét a jubileumi évkönyvben. A Zrínyi Miklós Altalános Iskola jogelődjei a Nagykanizsai Községi Polgári Iskola és a Nagykanizsai Felsőbb Leányiskola voltak. Az intézmény eredendően 1872-ben, mint polgárifiúiskola kezdte meg működését, 1945-ben vált általános iskolává. 1980-ban egyesült az 1892-ben megnyitott polgári leányiskola utódjával, az egykori Ady Endre Altalános Iskolával. A polgári iskolát az 1868-as népoktatási törvény hozta létre, amelyben a lányok oktatása négy, a fiúké hat éven át volt kötelező. A nagykanizsai intézmény felállítását az. 1869. december 1 l-i közgyűlésen határozták el a városatyák, miután meghallgatták az iskolaszék elnökének jelentését, amely felsőnépiskola létesítését javasolta. Az. iskola felállítását nemcsak szorgalmazta, hanem pénzzel is támogatta Gelsei Guttman Sándor Henrik, és Tillián Ede. A polgári iskolában a tanítás 1872. október elsején 59 tanulóval kezdődött el. Csak többszöri próbálkozás után sikerült a működtetéshez államsegélyt, központi minisztériumi támogatást szerezni Csengery Antal, országgyűlési képviselő utánajárására. Az államsegély azt jelentette, hogy a tanárok fizetését a Vallás és Közoktatásügyi Minisztérium vállalta fel - meséli az intézmény történetéről Faller Zoltán igazgató. - A jelen története, történései is megörökítésre kerülnek? - Készül az iskola új évkönyve, szeretnénk, ha benne lenne a teljes iskolatörténet, és összefoglalása lenne az intézmény múltjának és jelenének, egészen napjainkig. Szeretnénk egy CD-anyagot és egy videofilmet is készíttetni az iskoláról, valamint internetes honlapon az Alsóvárosi Templomban. Terveink szerint hangversennyel zárnánk majd a jubileumi évet a következő tanévben is. - Milyen programok lesznek a jubileumi évben? - Nagyon sok elképzelésünk és tervünk van a jövő évre. Szeretnénk az öregdiákokat megmozgatni, gondolva itt osztálytalálkozókra, évfolyam-találkozókra, szeretnénk a régi tanárok számára is találkozási lehetőséget biztosítani. Készül az. intézményi logo, amely-lyel utalni szerelnénk az. intézmény névadójára, értékeire, és a céljaira. Reményeink szerint ennek felhasználásával készülnek majd zrínyis ajándéktárgyak is. A városnapi rendezvények előtti napokra ami kapcsolódik a nemzetközi Socrates-pályázatunkhoz is. Lesz bál is, amelyet a szülői munkaközösség és a nevelők szerveznek közösen. Erre február 23-án kerül sor, várhatóan lesz. meglepetés is. - Pályázatokkal kívánják a programok költségeit előteremteni? - Most készülnek a programsorozat intézkedési és költségvetési tervei. A jubileumi év programkavalkádjának legfeljebb a pénz szabhat határt, ötleteink jócskán vannak. Amit- a legfontosabbnak tartunk, annak igyekszünk majd megteremteni a pénzügyi fedezetét is. Szeretnénk a Kulturális Alaphoz pályázni, és természetesen más alapokat is igénybe venni. A szülői munkaközösség is elég aktív részt vállal ebben. Számítunk volt zrínyis diákok segítségére is. Nyertünk már pályázatokat, és ebből igyekszünk forrásokat átcsoportosítani, illetve a megnyert pénzből olyan rendezvényeket megvalósítani, amelyekkel emelhetjük az ünnepi év fényét. - Milyen programokra, rendezvényekre számíthatnak az iskola diákjai? - A murakeresztúri Zrínyi Altalános Iskolával közös programokat szervezünk a diákok részére, ebből az egyik legfontosabb a közös csáktornyai kirándulás lesz majd. Közös színjátszás is szerepel a tervek között, ezt követően dől el, melyik lesz az a darab, amelyet közösen mutatunk majd be az alsó tagozatosoknak, óvodásoknak. - Lesznek tanulmányi versenyek, tudáspróbák? - Egy megyei alsó tagozatos tanulmányi versenyt hirdettünk meg az évfordulóra. Eddig is volt ilyen versengés az iskolánkban, de most kiterjesztettük megyei szintre. Ez is az ünnepi héten kerül majd megszervezésre. A felső tagozatosok számára névadónkról szeretnénk egy ünnepi történelmi vetélkedőt lebonyolítani - kapcsolódik be a beszélgetésbe Berke Józsefné alsó tagozatos igazgatóhelyettes. - A tanulás mellett lesznek szórakoztató programok is? - Egy teljes gyermeknapot szánunk erre, amikor a felhőtlen szórakozásé lesz a fő szerep. Ennek keretében kerülne sor egy koncertre a HSMK-ban, amelyre egy, a gyerekek által kedvelt előadót hívnánk meg. Ennek előkészítését a szülői munkaközösség vállalta fel, előkészítése folyamatban van. Lesz rendkívüli sportnap is, meglepetésekkel, különleges programokkal, ám ennek részleteiről nem szeretnék titkokat elárulni. A 130 éves évforduló kapcsán a szintén Zrínyiről elnevezett horgászegyesülettel is közös programot szervezünk, szeretnénk egy horgász, családi napot szervezni a Csónakázó-tó körül. - Vendégeket is várnak az ünnepsorozatra? - író-olvasó találkozókat, rendkívüli tanórákat is terveztünk, amikor a diákok művészekkel, irodalmárokkal, költőkkel találkozhatnak. D.É. KOSÁRLABDA Amikor a MÁV NTE női kosárlabdacsapata újfent kiharcolta az NB I A-csoportjába kerülést, mindenki tisztában volt vele, hogy az élvonalban nem lesz olyan győzelmi menetelésük, mint volt az a B-csoportban. Nyilvánvaló volt, hogy győzelmi esélyeik leginkább a hasonló játékerőt képviselő Zala Volán és a BEAC, esetleg a szegediek ellen lehetnek. A Tisza-partiakról időközben kiderült, hogy jól erősítettek, amit bizonyítottak a vasutasok elleni legutóbbi hazai találkozón is elért közel 20 pontos győzelmükkel. Maradtak tehát az egerszegiek és a fővárosi egyetemisták verhető csapatnak, noha az alapszakasz első körében idegenben mérkőznek ellenük Tomáék. Az első vízválasztónak beillő találkozót az egykoron a gépgyári férfi-csapatnál is edzősködő Halász István vezérelte, s addig szintén nyeretlen Zala Volán együttese ellen vívták a hétvégén Zalaegerszegen. Természetesen mindkét együttes első győzelmét szerette volna megszerezni, de ugye csak egyiküknek sikerülhetett. A már-már hagyományos Kanizsa-Egerszeg presztízscsata ebben a sportágban is jól ér- zékelhető feszültséggel indult, s bizony eleinte nem brillíroztak a palánknál egyik csapat tagjai sem. A vasutasok két kosarára csak a harmadik percben érkezett a válasz, de a folytatás is elég „gólszegény" volt, az első negyed végül 11-10-es MÁV NTE vezetéssel zárult. A második tíz percben is jobban ment Tahiéknak, s újabb négy ponttal növelték előnyüket. A félidei 28-23-as vezetés persze nem tűnhetett megnyugtatónak, s a vo-lánosoknak sikerült rövid időre egy pontra (28-29) is felzárkózniuk. A vasutas gárda szerencsére nem engedte ki a kezéből a mérkőzést, Torna (16/12) triplái nemcsak élményszámba mentek, hanem a legjobb lélektani pillanatban érkeztek, s a harmadik negyed közepére tízpontosra is növelték vezetésüket a frissen igazolt idegenlégiósukat sérülés miatt nélkülözni kényszerülő egerszegiek ellen. A vasutasok idegenlégiós „újonca", az uk- rán származású center Kollarova viszont a jelek szerint beváltani látszik a hozzá fűzött reményeket, S ponterős játéka is hozzájárult, hogy a MÁV NTE együttese 23-18-ra a harmadik, 21-14-re nyerve a negyedik negyedet magabiztos, 72-55-ös győzelmet aratott a Z. Volán otthonában. A parádésnak is beillő győzelem azt is eredményezte, hogy a „vonat megelőzte a buszt", azaz az eddig sereghajtó MÁV NTE helyet cserélt az egerszegi volánosokkal. A további előrelépést a BEAC elleni idegenbeli győzelem eredményezhetné, azonban erre még „egy évig" várni kell, mivel a találkozóra 2002. január 6-án kerül sor a fővárosban. Amennyiben sikerülne ott is nyernie a kanizsai gárdának, jócskán megnőnének esélyeik a bent-maradásra, mivel a visszavágó-sorozatban hazai pályán mérkőznek a riválisokkal. B.Z. KÉZILABDA Egykoron szebb időszakokat is megért kézilabdacsapataink közül az izzós férfiak ismét NB I/B-sek, míg a most már MÁV NTE-s színekben szereplő hölgyek továbbra is a harmadik vonalban, az NB H-ben folytathatták a küzdelmet. Az új szezonban nem történt különösebb változás a női csapat keretében, ahogy mondani szokták, már az is erősítés volt, hogy együtt maradtak. A korábban Olajbányász SE keretében működő Szakosztály „magja azért megmaradt, sőt a visszaigazolt Juhász Irénnel és a szülés után ismét csatasorba állt Vass Beával nemcsak képletesen erősödtek. A jelek szerint nemcsak ők, hanem a mezőny többi tagja is erősödött, s idén nem sikerült megszerezni az őszi elsőséget, de még dobogós helyet sem. Igaz, nagyon szoros az élmezőny, s az őszi bajnoki címhez is csak néhány pici pont kellett volna, amit olykor könnyelműen hullajtottak el. A szakvezetés és a csapat sincs elkeseredve, egy jó tavaszi produkcióval lehet javítani, s akár még a magasabb osztályba jutás is sikeredhet, mint az izzós férfigárdának. Igaz, Bak-sáék sem bajnokként jutottak vissza az NB I/B-be - noha szó szerint is „kezükben" volt a lehető- 2001. december 20. ség - hanem a Simontornya visszalépése révén. A régi-új edző Koleszár György az évadkezdetkor elmondta, hogy nagyon nehéz lesz a megkapaszkodás a második vonalban, hiszen a legtöbb csapat NB I-et megjárt játékosokkal van tele, illetve élvonalbeli együttesek fiókcsapatai, ők pedig gyakorlatilag maradtak „enbékettesek" a játékosállományt tekintve. Az idővel érett játékosokká vált fiatalok - Bánlaki, Cséplő, Siti, Takács, Füle -csak részben oldották meg a problémát, ráadásul a régiek közül néhányan - köztük Bazsó és Babati - lemorzsolódtak lassacskán, s mindenképpen kellett az erősítés ahhoz, hogy a tervezett 2-3 győzelmet hozzák ősszel. Az első sikerre azonban a 11. fordulóig kellett várni, noha többször álltak még idegenben is a győzelem küszöbén. A jó nevű szigetváriak elleni remek csapatjáték, no és a magabiztos győzelem (27-20) jelezte, hogy egyre inkább van tartása az izzós gárdának. A szezon közben igazolt játékosok - Csiszár, Mátyás, Csikós - hamar beépültek az együttesbe, s góljaik is nagyon kellettek a sikerhez. A jó folytatás sajnos elmaradt a fővárosban, noha a Honvéd ellen a hajrában volt esély, az egyenlítés (23-23) után a fordításra, de a befejező három percet a házigazdák bírták jobban, s 27-24-re nyertek. Az őszi szezont sem sikerült végül győzelemmel zárni a másik fővárosi gárda, a Hargita KC ellen hazai pályán. A kihagyott (izzós) hétméteresek találkozójának is titulálható összecsapást ismét a hajrában bukták el Fónagyék. Izgalmas és olykor feszült légkörű csatában sokáig hátrányban voltak, majd miután sikerült a felzárkózás a vezetést is átvették. Sajnos, nem tudták kellően „megbecsülni", s a volt NB l-es játékosokkal teli rutinos fővárosiak egyenlítettek (28-28), s az utolsó percben lőtt góljukra már idő sem volt válaszolni. Egy sikeresebb tavaszi produkcióval azért megvan a remény a második vonalban maradásra. Bacskay Zoltán LÁBTOLL-LABDA KANIZSAI SIKEREK ^^^¦^^^ A lábtoll-labdázás hazai „fővárosának" számító Újszászon rendezték a Magyar Köztársaság Felnőtt Országos Lábtoll-labda Bajnokságát. A jelek szerint azonban a sportág hazai fellegvárának hamarosan Nagykanizsát kell tekinteni, hiszen a színeinket képviselő Zemplén DSE versenyzői szinte minden korcsoportban jobbnak bizonyulnak, s nemzetközi szinten is sikeresebbek a játékot hazánkban útjára indító alföldieknél. A felnőtt országos bajnoki érmek közül 3 arany- és egy ezüstérmet szereztek, mellette három különdíjat is elhoztak. Az európai mezőnyben is favoritnak számító női Csapat - Budavölgyi Veronika. Gozdán Ágota, Végh Dóra - veretlenül zárta a hazai versenyéva-dot, ahogy ez elvárható is volt a kínai vb-n bronzérmes gárdától. Egyéniben is remekeltek a Zemplén DSE kiválóságai, a női ob végül kanizsai „házi" döntő lett, melyben a rutinosabb Gozdán Ágota győzött Budavölgyi Veronika ellen. No, persze a zemplé-nes fiúk sem akartak lemaradni a lányok mögött, de csak egyéniben sikerült aranyérmet szerezniük Takács Endre révén, csapatban végül a negyedik helyet szerezte meg a Barócsi Andor, Hartai Attila, Takács Endre összeállítású kanizsai trió. Az évadzáró megyei versenyen, a szepetneki Királyi Pál Megyei Gyermek és Serdülő Lábtoll-labda Kupán elért számos egyélű és csapatsiker már csak amolyan „hab volt a tortán". A gyermekkorosztály fiú egyéni versenyét az év serdülőjátékosának megválasztott Hartai Attila nyerte klubtársa Balikó Attila előtt. A lányoknál az év ifjúsági játékosa címet elnyerő Budavölgyi Veronikáé lett az egyéni aranyérem. A fiúk csapatversenyében is zemplénes győzelem született a Hartai Attila. Balikó Attila és Gyuranecz Zoltán alkotta hármas jóvoltából. A serdülő egyénit a ZDSE ifjú tehetsége, Kiss András nyerte, aki a szabályok adta lehetőséget kihasználva Budavölgyi Veronikával és Végh Dórával a fiú csapatverseny győztese is lett. A serdülő leány egyéni viadalát magabiztosan nyerte Végh Dóra, megszerezve ezzel első kupagyőzelmét. B.Z. „Istenem, földi hazát is adtál nekem, ezt az országot, ahol születtem, ahol azokkal élek együtt, akiket szeretek. Tarts távol tőlünk minden rosszat. Adj jó vezetőket, akik bölcsességgel kormányozzák az országot, és óvják népünk békéjét. Boldogasszony Anyánk, védd továbbra is hazánkat, és pártfogolj minket Szent Fiadnál. Amen." KATOLIKUS KARÁCSONY A hétköznapok közül kiemelkednek az ünnepek, amelyek szebbé, kedvesebbé teszik életünket. Az ünnep mindig valamilyen eseményre emlékezik. Az katolikus egyházi év ünnepei megváltásunk történetét elevenítik fel. Adventkor emlékezünk arra az időre, mikor a bűnbeesett emberiség szabadítóra várt. Karácsonykor Jézus születésének örvendünk. (Nagyböjtben Jézus szenvedésére emlékezünk, húsvétkor feltámadását, pünkösdkor a szentlélek eljövetelét ünnepeljük.) A választott nép évezredekig várt a Messiásra. Erre az időszakra emlékezünk az advent négy hete alatt, mely időszak elején adventi koszorút szoktak készíteni. Hagyományosan négy gyertyának, és lila szalagnak kell rajta lenni, s amikor a negyedik \' vasárnap az utolsó gyertyát is meggyújtjuk eljön a karácsony. Ezen az éjszakán született a múltban Jézus Krisztus, az Isten fia egy barlangban, bárányok között, Szűz Mária gyermekeként. A napkeleti bölcsek figyelve az új csillag útját elindultak a Szentírás szerint Betlehembe. Annak a kornak értékeit vitték ma- KEDVES TESTVÉREIM! Vegyünk részt az ünnepi istentiszteleti alkalmakon, amelyre mindenkit szeretettel hívunk és várunk református templomunkba: December 24-én (hétfőn) 16 órakor gyermekkarácsonyi ünnepély. December 25-én (karácsony 1. napján) 10 órakor istentisztelet, úr-vacsoraosztással. December 26-án (karácsony 2. napján) 10 órakor istentisztelet, úr-vacsoraosztással. December 31-én (esztendő utolsó napján) 17 órakor istentisztelet. Január l-jén (esztendő első napján) 10 órakor istentisztelet. Természetesen minden vasárnap 10 órakor is tartunk istentisztelet, amelyre mindenkit szeretettel hívunk és várunk. Kívánok mindenkinek Istentől gazdagon megáldott karácsonyi ünnepeket és nagyon boldog új esztendőt. Atyafiságos köszöntéssel: Nagykanizsa, 2001. karácsony havában Balogh Tibor református lelkipásztor Xellenm íuuteptket kívánunk minim űhuuMhmk! gukkal ajándékba: aranyat, tömjént és mirhát. Más-más országból érkeztek, de a kisded imádásában az első testvéri közösséget alkották. Isten azzal a céllal küldte gyermekét, hogy bűneinktől megváltson minket, megtanítson a szeretetre. Amikor a karácsonyfa alatt megajándékozzuk egymást, s együtt van a család, erre emlékezzünk! H.T. FELSO-TEMPLOM December 22. Szentmisék rendje: 6.00;7.30; 18.00. 19.00 óra: Karácsonyi Koncert -Városi Vegyeskar. December 23. Szentmisék rendje: 7.00; 8.00 (Kórház-kápolna); 9.00; 10.30; 16.00; 18.00. December 24. A templom 18.00 órától van nyitva. 22.00 óra: Jézus születésének miséje. 23.00 óra: Orgonás áhítat - Szt. Imre kórus. 24.00 óra: Éjféli mise. December 25. A templom reggel 1/2 7-től este 19 óráig lesz nyitva. Szentmisék rendje: 7.00; 8.00 (Kórház-kápolna); 9.00; 10.30; 18.00. A 10.30 órai szentmisén a Szent Imre kórus énekel. December 26. A templom reggel 1/2 7-től este 19 óráig lesz nyitva. Szentmisék rendje: 7.00; 8.00 (Kórház-kápolna); 9.00; 10.30; 18.00. Az este 18 órai szentmise gitáros lesz. December 27. Szent János apostol és evangélista ünnepe. Szentmisék rendje: 7.00; 7.30; 18.00. Az este 18 órai szentmise keretében borszentelés lesz. December 28. Aprószentek ünnepe. Szentmisék rendje: 7.00; 7.30; 18.00. Délután 15 órától 19 óráig engesztelést és felajánlást tartunk a meg nem született gyermekekért. December 29. Szentmisék rendje: 7.00; 7.30; 18.00. December 30. Szent Család vasárnapja. Szentmisék rendje: 7.00: 8.00 (Kórház-kápolna); 9.00; 10.30; 18.00. December 31. Szentmisék rendje: 7.00; 7.30; 18.00. 18 órakor Hálaadó szentmise lesz. Karácsony Harang csendül, Ének zendül, Messze zsong a hálaének, Az én kedves kis falumban Karácsonykor Magába száll minden lélek. Minden ember Szeretettel Borul földre imádkozni, Az én kedves kis falumba A Messiás Boldogságot szokott hozni. A templomba Hosszú sorba Indulnak el ifjak, vének, Az én kedves kis falumban Hálát adnak A magasság Istenének. Mintha itt lenn A nagy Isten Szent kegyelme súgna, szállna, Az én kedves kis falumban Minden szívben Csak szeretet lakik máma. Ady Endre 24-én 14 órától: nyitva a templom. 24 óra: Éjféli mise. 25-én 8.30 óra, 10 óra, 18 óra: Szentmise. 26-án 8.30 óra, 10 óra, 18 óra: Szentmise. Palinban Szentmise 24-én 22 óra, 25-én 11.30 óra és 26- án 11.30 óra. PROGRAMOK: 20-án 18 órától a Bolyai-iskola karácsonyi ünnepi rendezvénye. 27-én 9 órától Bolyai-iskola gyermekrendezvénye, 17 órától a Zrínyi-iskola ünnepi műsora. 31-én 18 órakor Hálaadó Szentmise (Te Deum). Január l-jén Szentmise 8.30 óra, 10 óra, 18 óra. Palinban Szentmise 11.30. ¦ December 9-én 9 óra 25 perckor érkezett a bejelentés, mely szerint az egyik nagyáruház parkolójában két személygépkocsi ütközött. Személyi sérülés nem keletkezett, de a vétkesség kérdésében nem tudtak a felek megegyezni, ezért kérték a rendőri intézkedést. A vétkes sofőr ellen szabálysértési feljelentés készült. ¦ 11 óra 50 perckor tett bejelentést egy pincetulajdonos, hogy ismeretlen tettesek ajtóbefeszítés módszerével betörtek a tulajdonát képező ingatlanba. Az elkövetők edényeket, ruhaneműket, ágyneműt tulajdonítottak el mintegy 50 ezer forintnyi értékben. A kiérkező rendőrök megállapították, hogy a szomszédos pincébe is behatollak az elkövetők. ¦ 15 óra 44 perckor két fiatalkorút tartóztattak fel a vasúti *ínck mellett a MÁV dolgozói, mivel Vuik azzal „szórakoztak", hogy a vasún sínekre fém konzerves dobozokat helyeztek. ¦. Hétfőn délelőtt egy helyi biztonsági szolgálat diszpécsere jelentette be, hogy riasztás érkezett hozzájuk egy családi házból. A riasztással egy időben érkezett a lakáshoz egy családtag is, s valószínűleg ő zavarta meg a betömi szándékozókat, akik elmenekültek a helyszínről. így szerencsére semmi sem tűnt el, csak rongálási kára lett a tulajdonosnak. ¦ Délben egy osztrák rendszámú tehergépkocsi hajtott bele egy személygépkocsiba tolatás közben úgy, hogy egy villanyoszlopnak tolta azt. ¦ Egy pulykatelepről loptak el több szárnyast. Az éjjeliőr megzavarta ugyan őket, de feltartóztatni nem sikerült az éhes elkövetőket. ¦ Hajnali fél kettőkor érkezett a bejelentés egy biztonsági szolgálattól, hogy kitörték egy üzlet kirakatüvegét. Az elkövető 3 doboz festékszóróval lett „gazdagabb". ¦ Délután fél egykor jelentette be egy kanizsai hölgy, hogy hiszékenységével 40 ezer forintos kára keletkezett. A délelőtt folyamán a férje elment hazulról, s az utcán megállította két ismeretlen. Megkérdezték tőle hol lakik, kivel él. ő jóhiszeműen válaszolt is a kérdésekre. Hamarosan megjelentek a lakáson, s a feleségnek azt mondták, hogy a férje nyert egy összeget, de igazolnia kell. hogy megfelelő helyen tárolják-e a pénzt. A hölgy megmutatta nekik azt a helyet, ahol pénzüket tartják, majd aláírattak valamilyen iratot vele. Amikor az idegenek távoztak, akkor vette észre, hogy eltűnt a pénzük. ¦ 20 percen belül két bolti lopásnál kellett a járőröknek intézkedni. Az egyik esetben 1099 forint értékkel próbáltak meg fizetés nélkül távozni, míg a másik esetben egy külföldi állampolgár - szintén szabálysértési értékkel - akart fizetés nélkül távozni. ¦ Este fél hétkor egy hölgy jelentette be, hogy fia visszatart a lakásán több személyt, mert valószínűleg azok loptak tőle. A helyszínre érkező rendőröknek a férfi elmondta, hogy két nő volt nála. azok „emelték el" 20 ezer forintját és mobiltelefonját. ¦ 12 óra körül ismeretlen tettes egy utcán parkoló személyautót rongált meg, melynek során a tulajdonosnak kb. 400.000 forint kára keletkezett. ¦ 13-án reggel 5 óra 40 perckor érkezett a bejelentés, mely szerint ismeretlen tettes ablakbenyomással behatolt egy fodrászatba. A kiérkező rendőrök vették észre, hogy a fodrászüzlet közelében található orvosi rendelőbe, illetve egy másik irodába is betörtek az elkövetők. ¦ 10 óra 50 perckor a járőr elfogott egy súlyos testi sértett bűntette miatt körözött férfit, aki ellen a Nagykanizsai Városi Bíróság adta ki az elfogatóparancsot. A Nagykanizsai Rendőrkapitányság eltűnés miatt országos körözését rendelte el a következő\' személynek: SZABÓ TÍMEA 25 éves nagykanizsai nőnek, aki 2001. november 22-én 5 óra 10 perckor indult el otthonról munkahelyére, ahol a délelőttös műszakot ledolgozta, majd ismeretlen helyre távozott. Az eljárás során beszerzett adatok szerint eltűnése óta töhbször látták Nagykanizsa területén, így feltételezhető, hogy a városban tartózkodik. Személyleírása: kb. 175 cm magas, vékony testalkatú, haja hosszú, gesztenyebarna, orra nagy. ajkai vastagok. Különös ismertetőjele a vállára és felkarjára tetovált „György" felirat. Véli tartózkodási helye: Nagykanizsa város területe, elsősorban a piacon, ill. szórakozóhelyeken. A Nagykanizsai Rendőrkapitányság nyomozást folytat a következő férfi ellen, aki alaposan gyanúsítható rablás bűntett elkövetésével. Személyleírása: kb. 20-22 év körüli, kb. 190 cm magas, barna bőm, rövid hajú. kerek, borostás arcú. Elkövetéskor viselt ruházata: kötött barna pulóver, kék színű farmernadrág. Alaposan gyanúsítható azzal, hogy 2001. október 18-án 13 óra körüli időben társával a nagykanizsai Ady utat és Csengery utat összekötő vasúti aluljárónál a vasútállomástól a város irányába gyalogosan közlekedő sértettet megállították, tüzet kértek tőle. majd - amikor a sértett az öngyújtóját elő akarta venne - az egyik személy kést nyomott az oldalához, s közölték vele, hogy menjen vekik az aluljáróhoz. Az aluljáró lépcsőjénél felszólították a sértettet, hogy adja át értékeit, aki a kényszer hatására készpénzét, mobiltelefonját és személyi iratait átadta az elkövetőknek. Kérjük, hogy aki a személyeket felismeri vagy felismerni véli, az jelentkezzen személyesen a Nagykanizsai Rendőrkapitányságon (Nagykanizsa, Király u. 49. sz.) vagy a következő telefonszámon: 06-93/312-190. Segítségüket előre is köszönjük! ¦ Lakások, üzletek, garázsok, irodák, üzemek RIASZTÓRENDSZERÉNEK szerelése. ¦ A RIASZTÓJELZÉS 24 órás figyelése, gyors beavatkozással. ¦ Meglévő rendszerek FIGYELŐKÖZPONTRA történő díjtalan csatlakoztatása. Nagykanizsa, Rozgonyi u. 20. Telefon: 93/312-706 APRÓHIRDETÉSEK HIRDETÉSEKET Kanizsa Újság Kft. szerkesztőségében (Nagykanizsa, Király u. 47.1. emelet) VESZÜNK FEL! INGATLAN Kiskanizsa központja közelében 2,5 szobás családi ház, nagy műhellyel, garázzsal eladó. Érd.: az esti órákban a 20/510-275 l-es telefonszá- mon lehet. (4306 K)_ Nk-án Kazanlak krt-en 2,5 szobás 62 négyzetméteres, 1. emeleti lakás jó állapotban eladó .^M^ 318-779 (43fr7K)_ JARMU ZUK Al l-hez alkatrészek olcsón eladók. Érd.: 30/856-3666 (4308 K)_ VEGYES 1,5-2 méteres ezüstfenyő eladó. Előjegyzést felveszünk, házhoz is szállítunk. Érd.: 316-701, 30/262-7496 (4309 K)_ Két darab ágyneműtartós heverő eladó. Érd.: este a 324-894-es telefonszámon. (4311 Kj_ Vennék parabolaantennát és videokamerát. Tel.: 30/434- 9966 (4310 K)_ Szilveszterkor ünnepeljen a város aranyérmes fehérborával. Érd.: 20/3627-164 (4312 K) Olimpiák története (8 db-ból álló sorozat) német nyelvű kiadásban eladó. (Mexikó, München, Montreal, Sapporo stb.) Érd.: 20/370-8839 (4315 K) ALLAS Felső tagozatos és középiskolás diákok részére matematikakorrepetálást vállalok. Érd.: 314-323,20/428-4989 (4313 K) A Generáli-Providencia Biztosító Rt. Életvonal szervezete tevékenységi körének bővítéséhez két fő fiókvezetőt keres, kiemelt jövedelemmel (400.000 Ft/hó) és karrierlehetőséggel. Jelentkezni: részletes szakmai önéletrajzzal a nagykanizsai kirendeltségen lehet. Nagykanizsa, Király út 3 l/a. (4314 K)_ Gyékényesen a tóparton (A szektor/45, sz.) kétszintes, teraszos, erkélyes nyaraló (szintenként fürdővel) eladó. Irányár. 7,5 milliótt. Erd.: 30/227-3294 KANIZSA Dél-Zalai Hetilap - Főszerkesztő: Lukács Ibolya. Újságírók: Bakonyi Zsóka. Büki Erzsébet. Dukát Éva. Munkatársak: Hársfalvi Tímea. Tóth Tihamérné. Külső munkatársak: Bacskay Zoltán. Godena Ildikó. Szerkesztőség: Nagykanizsa. Király u. 47.1. emelet. Levélcím: 8801 Nagykanizsa. Pf.: 154. Hirdetésfelvétel: Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa. Király u. 47.1. emelet. Kiadja a Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa. Király u. 47. I. emelet Tel.: 93/312-305. Felelős vezető: Lukács Ibolya. Nyomja a Zalai Nyomda Rt. Zalaegerszeg. Gorkij u. I. Tel.: 92/549-200. Felelős vezető: Czirkl György. Terjeszti a Magyar Posta és a Kanizsa Újság Kft. Az árus példányok ára 65 Ft. E-mail címünk: kanizsaheiilap@broadband.hu. ISSN 0865-3879 2001. december 20. FELHÍVÁS A FELSŐVÁROSI TEMPLOMBAN 2001. december 22-én, szombaton 19 órakor. Vezényel: Németh Renáta. Zongorán kísér: Gáspár Tamás. Belépődíj: 300 és 150 Ft. - pop-rockzenei sorozat SZTÁROK 45-ÖN - a 80-as évek amerikai zenéje Előadó: Gelencsér Gábor. Belépődíj nincs, minden érdeklődőt szeretettel várnak. PITMAN „A BARÁTSÁGOS NYELVVIZSGA" FIGYELEM! A DIALÓG NYELVSTÚDIÓ PITMAN, ANGOL NYELVŰ államilag elismert, nemzetközi érvényességű, szóbeli és írásbeli NYELVVIZSGÁT SZERVEZ alap-, közép- és felsőfokon. A vizsga időpontja: 2002. február 08. Jelentkezési határidő: 2002. január 04. Múlt évben a sikeres vizsgák aránya: 81%! DIALÓG NYELVSTÚDIÓ ÉS NYELVVIZSGA KÖZPONT Nagykanizsa, Kinizsi út 2/a. Tel./fax: 93/326-413; 80/203-541 E-mail: diaIog@dialognk.hu Honlap: www.dialognk.hu MEGHÍVÓ! A nagykanizsai konzervatívok 2002. január 12-én tartják második báljukat, Nagykanizsán a Szőlőskert Fogadóban, melyre meghívók igényelhetők a helyszínen, illetve a Leveli Optikában (Deák tér 6.). A bál fővédnöke: CSURKA ISTVÁN. A meghívók egységára: 4000 Ft. Szeretettel várjuk az érdeklődőket. VOLÁN OKTATÁSI KFT. Nagykanizsa, Széchenyi tér 2. Tel.: 93/516-634 GYORSÍTOTT TANFOLYAMOT INDÍT a téli szünetben december 21-én 16 órakor személyautó, motor és segédmotor kategóriákban. Személyautó (elmélet + elsősegély + kötelező 30 óra) csak 60.000 Ft. Ingyenes tankönyvkölcsönzés, típusválasztási lehetőség. TANULNI VAGYOK FIGYELMÉBE! Kezdjék a 2002-es esztendőt a Pénzügyi és Számviteli Főiskolával! Várjuk jelentkezésüket a Zalaegerszegen induló tanfolyamainkra: Érettségizőknek: felvételi előkészítő matematika tantárgyból, hétvégi oktatással, főiskolai oktatók vezetésével (80 óra, január 12-május 4. között). Érettségizetteknek: - középfokú pénzügyi, számviteli szakképesítő tanfolyamok az új OKJ szerint. Diplomásoknak: - Gazdasági informatikai menedzser (ÚJ SZAK!!) - Közgazdász szakmérnök - Pénzügyi, vállalkozási szakértő Egyéb: Mérlegképes könyvelő „számvitel" szakvizsgára felkészítő hétvégi oktatással, főiskolai oktatók vezetésével (24 óra, kezdés: január 26.). Érdeklődés és beiratkozás: BGF Pénzügyi és Számviteli Főiskolai Kar Zalaegerszegi Intézet Továbbképzési Osztály Zalaegerszeg, Gasparich u. 18/A. Telefon: 92/509-922, Fax: 509-923 Természetjárás XII. 30.: DALOSTETŐ Indulás: 11 óra autóbusz-állomás. Érkezés: 17.10 autóbusz-állomás. Gyalogtúra útvonala: Újudvar -Tv-torony - Dallos tető - Förhénci hegy - Palin. Táv: 13 km - 110 m szint. Részvételi díj: 170 Ft. KANIZSA PLAZA 22-én (szombat) 18 óra: KARÁCSONYI KONCERT A FOUR FATHERS EGYÜTTESSEL 2001. december 21-én 18 órai kezdettel Nagykanizsán az evangélikus templomban Lehotka Gábor ad orgonahangversenyt. Elhangoznak: J.S. Bach, Liszt-darabok és preklasszikus művek. A belépés díjtalan. |