Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



 
211.33 KB
2021-06-17 13:10:55
 Fejezetek Bajcsa történetéből 07.png
 

image/png
Nyilvános Nyilvános
737
1724
Megjelenés: 2021. június 18.

Ingyen iratkozhat a könyvtárba,
ha ezzel a szórólappal jelentkezik.
Hetedszer viszünk a könyvtárból Bajcsára szánt olvasni valót. Reméljük, kedve
támadt benézni hozzánk.
HÉTFŐTŐL PÉNTEKIG 10-től 18 óráig szeretettel várjuk a Kálvin tér 5-be.

Fejezetek Bajcsa történetéből
7. rész: A bajcsai iskolákról és tanítókról 1945-ig

A 18. század második felében települt faluban 1850-ig nem volt tanító, a gyermekeket a szepetneki tanító oktatta. 1830-tól, amikor éppen volt tanítvány, egy-egy fiú után negyedévenként 15 krajcárt, télen pedig egy kocsi fát kapott. A plébánosnak és a tanítónak még kukorica is járt a telkek arányában.
1869-ben új iskola építését tervezték, melyben „gyerekeik a köznépből jelenkor igényelte műveltséget, de különösen a magyar nyelvben kiképzést nyerhessenek”, s melyhez Nagykanizsán 77 forint 40 krajcárt gyűjtöttek össze. A gyűjtésről szóló tudósításban megállapítják, hogy noha Bajcsa községe horvát ajkú is, de jó magyar érzelmű.
1936-ban két tantermes községi elemi iskolát építettek. Az iskola fenntartásának tehát összes költsége, a tanító állami fizetésén kívül, a községet terhelte, így az iskolaépítést követő években apró lépésekben, de folyamatosan próbálták felszerelni az épületet. A tanterem berendezésére 1940-ben (elsősorban kályha vételére) ezer pengőt adott a megye. Az 1948-as iskolafelméréskor két szobából és egy konyhából állt az akkor használhatatlan épület, ablakainak üvege kitörve. 18 pad (72 férőhely) állt a tanulók rendelkezésére. Egy-egy osztályteremben leltárban lévő berendezés (tábla, szekrény, tanári asztal és szék, fogas, kályha, fásláda és víztartó) több, mint fele hiányzott.
Bajcsa ismert tanítói 1945 előtt: Lendvay Ferenc (1881), Vass Gáspár (1885), Farday József (1888), Virág Péter (1890), Hockholtzer Ferenc (1894), Holler Andor (1911), Tátrai Kálmán (1927–1948), Somfay György kántortanító (1934–1940), Dévényi Gézáné Szűcs Etel tanító (1943–1945).
Bajcsa tanítói egyben a helyi kulturális élet meghatározó szereplői is voltak. Tátrai Kálmán 1927. január 5-től tanított Bajcsán, itt volt szolgálati lakása. Nagykanizsán három évig leventefőoktató volt, tagja a Polgári Lövészegyletnek és a Nemzeti Munkavédelmi Egyesületnek. Az 1948-ban kétgyermekes, 55 éves tanító ismert „műkedvelő előadó” hírében is állt.

Az előző részek: www.bajcsa.nagykar.hu
Az Ön könyvtárosának telefonszáma: +36 30 937 1614