Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)

 
22.15 MB
2024-02-02 13:20:31
 
 

application/pdf
Nyilvános Nyilvános
216
472
Kanizsa 2024. 001-002. szám január

Cím: Kanizsa
Alcím: Lokálpatrióta Hetilap
Megjelenés: Hetenként: 1989-től
ISSN: 0865-3879

2024
MAGAS BÜNTETÉSI TÉTELEK,
CSÖKKENŐ INTENZITÁS
NAGYKANIZSA ÉS
TÉRSÉGÉNEK LAPJA
XXXVI. ÉVFOLYAM
1. SZÁM
2024. JANUÁR 10.
51 MILLIÓ (ÁL) CIVILEKNEK
további részletek az 5. oldalon
Következő számunk 2024. január 24-én jelenik meg.
Elhunyt Maros Sándor, a Kanizsa TV egykori vezetője, a város
közéletének évtizedekig meghatározó alakja. A természetfotós
társadalom elismert tagja január elsején távozott.
Temetése 77. születésnapján, 2024. január 20-án 11 órakor
lesz a nagykanizsai köztemetőben.
ÚJÉVI
„BEKÖSZÖNTŐK” Már január elsején politikai odaszólásokkal
indult az év Kanizsán
Az ilyen megnyilvánulások nem csak az ÉVE-frakciót, de a nagykanizsai
választók többségét is becsmérlik – így foglalta össze Horváth
Jácint a polgármester újévi köszöntőjét. Balogh László a közösségi
oldalán így írt: „A hatalmon lévő baloldali többség révén eltűnt a
jövőkép és a vízió, nincs cselekvés és építés…” Mindezek mellett
aligha meglepő, hogy a kormánypárthoz köthető Nagykanizsai Polgári
Egylet sem finomkodott január elsején és Petőfi születésnapját
használta városi politizálásra.
emlékezés Maros Sándorra a 7-9. oldalon részletek a 2. oldalon
A falopások az elmúlt 5-10 évben stagnáltak, azonban
két-három évtizedes viszonylatban csökkenő
mértéket mutatnak. A fatolvajok dolgát a jogszabályi
változások mellett az EU-s direktívák is nehezítették
az elmúlt években.
Akár örülhetnénk is, hiszen en�-
nyi pénz nagyban tudná segíteni
a városban működő karitatív
vagy éppen kulturális területen
tevékenykedő valódi civileket.
De nem …nem ők kapták.
4. oldal
A Mikkamakka működése folyamatos,
de a szakmai munka az
iskolai tanév rendje szerint tervezett,
amit közkívánatra nyáron egy
hónapon át „Játéktábor” követ.
JÁTÉKBIRODALOM MEDDIG TŰRJENEK MÉG?
Már hosszú hónapok óta terjeng
vizelet- és fekáliaszag az
egyik Attila utcai társasház
lépcsőházában.
Kétnapos sportprogramon
rendezték meg a XI. Szabadics
Kanizsa Kupát, mely a győztes
nevében mondhatni kimondottan
édesre sikeredett.
SZABADICS KUPA
10. OLDAL 3. OLDAL 12. OLDAL
1947-2024
Már január elsején politikai odaszólásokkal
indult az év Kanizsán
IMPRESSZUM:
KANIZSA LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Felelős szerkesztő: Tar Mihály • MEGJELENIK KÉTHETENTE • Szerkesztőségvezető: Mikó-Baráth György
Kiadja a Kanizsa Médiaház Nonprofit Kft. • Felelős kiadó: Tar Mihály ügyvezető • Sportszerkesztő: Polgár László • Tördelés: Molnár Dóra
Kiadó és szerkesztőség: 8800 Nagykanizsa, Sugár út 8., telefon: 93/787-050 • Reklám-marketing: Tóth Tihamérné 20/519-53-05 • Terjesztési információ: 93/787-050
Megjelenik: 16.000 példányban • ISSN 0865-3879.
2 KANIZSA ÚJSÁG AKTUÁLIS
ÚJÉVI „BEKÖSZÖNTŐK”
tában is meglepte a polgármester
hangneme, hiszen szerinte
vannak olyan pillanatok, amik
nem szólhatnak a kampányról,
ilyen a karácsony, az újév vagy
éppen a húsvét és a hozzájuk
kapcsolódó köszöntők. – Ezeknek
nem arról kellene szólnia, hogy a
másik felet becsmérelje, hanem
arról, hogy a város első embere
szól a polgárok felé. És egy ilyen
köszöntő, amit most Balogh
László produkált, nemcsak azokat
bántja, akiknek közvetlenül
szánja, hanem közvetetten több
ezer kanizsait is. Az én posztomban
vissza kellett tekintenem
Balogh László írására, hiszen ő
azt is sugallta, hogy nem történik
semmi a városban, amióta az
ÉVE vezeti Nagykanizsát. Csak a
2023-as fejlesztéseket említettem
meg, amiket összeszámolva
kijött, hogy több mint 3 milliárd
forintért hajtottunk végre fejlesztést,
az állandó szembe szél
és a folyamatos kormányzati
elvonások ellenére. Azt hiszem,
erre jogosan lehetünk büszkék
– fogalmazott Horváth Jácint.
A politikus a közösségi oldalán
az alábbi projekteket emelte ki:
„Megvalósult a Batthyány Lajos
Gimnázium főépület energetikai
korszerűsítése, külső felújítása,
új ipari csarnok épült az ipari
parkban, kicseréltük a közel 100
éves ivóvízhálózatot a Teleki utcán
és Platán soron, elkészült
az Attila óvoda energetikai és
villamos-hálózat korszerűsítése,
napelemek kerültek a Teleki utcai
idősek otthona, a könyvtár és a
HSMK tetejére, klimatizáltuk az
idősek otthona lakószobáit és új
klímát kapott a Medgyaszay Ház,
aszfaltburkolatot kaptak a Harmat,
Hegybíró, Kanyar utcák és
az Alsó-Szabadhegyi utca, jelentős
bővítés történt a térfigyelőkamerarendszeren,
támogattuk
a műfüves pálya cseréjét az Olajbányász
sportcentrumban és az
atlétikai fejlesztéseket a Mindenki
sportpályáján, felújítottuk a
víztorony tetőszerkezetét, új gyalogátkelőhelyeket
létesítettünk
a Petőfi utcán és a Városkapu
körúton, új parkolót alakítottunk
ki a Munkás utcában és a Dózsa
György utcában, rendeztük a közlekedési
kapcsolatokat az Aréna
körül és az új játszótér körül kerítést,
járdát építettünk, fejlesztettük
a járdákat a Fáy, Vöröshegyi
és Szent Rókus utcákban, megújult
az aszfaltburkolat az Erkel,
Halvax, Belus, Damjanich, Iskola
utcákban, felújítottuk az utat a
Csónakázó-tó mellett egészen a
Zöldtáborig, öt helyen új buszvárókat
telepítettünk, tetőfelújítást
végeztünk a Ligetvárosi és
Kertvárosi óvodákban, nyílászárókat
cseréltünk a Rozgonyi óvodában,
csapadékvíz-rendezést
végeztünk a Bocskai és a Garay
utcákban, tovább csinosítottuk a
Sétakertet.”
A Nagykanizsai Polgári Egylet
Petőfi-ünnepe már 2023.január
elsején is elég messze került a
költő emlékének ápolásától, akkor
Dobri Lajos volt a csoport vezérszónoka,
idén Kóré Péter, aki
rátett még egy lapáttal. Kóré a
beszámolók szerint így fogalmazott:
„Ahogyan az 56-os emlékműnél
is fotózkodhat manapság
egy olyan baloldali városvezetés,
akikről – bírósági papírjuk van
róla – kimondható a vélemény:
politikai hovatartozásuk miatt
a koszorúzásuk azt jelképezi,
mintha a gyilkosok koszorúznák
az áldozatokat.” Horváth Jácint
szerint az itteni stílus nagyban
hasonlít Balogh Lászlóéhoz és
kijelenthető, hogy Petőfi születésnapját
csak arra használták,
hogy megosszák a várost. – Ez
nem méltó sem az évkezdéshez,
sem Petőfi emlékéhez. Nyilván ez
nem városi rendezvény volt, de a
Fideszhez és a kormánypártokhoz
közel álló emberek, szervezetek
tartották. S ezek szerint az ott
elhangzottak tükrözik azt, hogy
szerintük hogyan kell ünnepelni
Kanizsán. Ezzel mi nem értünk
egyet – szögezte le Horváth.
MIKÓ-BARÁTH György
Ahogy azt illik, Balogh László
Facebook-oldalán január elsején
már reggel 7 órára időzítették
az újévi köszöntőt, amelyben a
polgármester a remény évének
nevezi 2024-et. Az írás nagyjából
felénél tért át a város első
embere a helyi aktuálpolitikára
és szúrt oda az ÉVE-frakciónak.
Egyebek mellett így: „…ők bitorolnak
minden vezető helyet,
bizottságot, testületet, döntést
és költségvetést – a fejlődésnek
semmi látszata. Eltűntek vagy
megfogyatkoztak szép hagyományos
rendezvényeink, kopnak
az épületeink, szemetesek a
köztereink, csak a fű és a gyom
növekszik, a város viszont stagnál
vagy hanyatlik. Ami épült – Ipari
Park, körforgalom, parkolók, vízelvezetők,
iskolák, óvodák, utak
– mind-mind korábbi projektek
vagy kormányzati támogatások
következményei, melyeket évekig
így is hátráltattak és akadályoztak
minden erejükkel. Azt is
mondhatjuk, hogy Nagykanizsa
még létező szerény fejlődése
az ÉVE-frakció ellenében történik…
Közben pedig az összes
lokális erőforrást önmagukhoz
rendelték. Luciferi magatartás,
a „gyermektelen” jövő világa ez,
mellyel veszélybe került a jólét
reménye.” Sok jelzőt kapott már
a testület 2019-es működése óta
az ÉVE-frakció Balogh Lászlótól,
de a sátáni ez idáig nem volt köztük.
Harmadikán reagált az Éljen
VárosuNk! Egyesület, Horváth
Jácint gondolataival. Itt a frakcióvezető-
helyettes leírta: ő mond
köszönetet mindazoknak, akik az
ünnepek alatt is dolgoztak és kíván
sok örömöt az új esztendőre,
hiszen akinek a dolga lett volna,
az „újévi köszöntőjét nagyrészt a
hazug szavaknak és a gyűlölet kifejezésére
szánta, újfent méltatlanul
a polgármesteri poszthoz
…”
Mint azt utólag lapunknak
Horváth Jácint, az ÉVE frakcióvezető-
helyettese elmondta, az
eltelt évek előzményeinek tuda-
Magával vinné telefonján a
Kanizsa Újságot?
Telefonjával beolvasva, ezzel a
kóddal is elérheti az oldalt.
A Kanizsa Újság korábbi számait elolvashatja
a Halis-könyvtár weboldalán is.
Keresse fel a kanizsaujsag.nagykar.hu oldalt.
KÖZÉLET 2024.01.10. 3
EGYRE NEHEZEBB ELBÚJNI
Összesen húsz megfigyelőeszközzel bővült Nagykanizsa térfigyelő
kamerarendszere 2023 végén. A biztonsági fejlesztésnek
– amelyre az önkormányzat 25 millió forintot különített el
– köszönhetően számos, eddig a hatóságok által „láthatatlan”
területen szereltek fel kamerákat.
Az első négy térfigyelő kamerát
még 2005-ben szerelték fel
városunk területén. Csaknem
két évtized alatt gyarapodott az
eszközök száma, melyek a közbiztonság
és közrend szinten tartása
mellett a bűncselekmények és
szabálysértések felderítésében
is főszerephez jutottak. A kamerák
már korábban is jó szolgálatot
tettek, például az azonosítás
miatt kulcsszerepet kaptak az
egyik műszaki üzletből lopó
román telefontolvajok elfogásában
is. A decemberben összesen
kilenc ponton átadott kamerákkal
együtt már 167 megfigyelő
készülék található Kanizsa-szerte.
A keleti városrészben eddig
elenyésző volt a kamerák száma,
a bővítés leginkább ezt a területet
célozta meg. A Hevesi úton
és környékén főként gázolások,
közlekedési kihágások történtek,
ám erőszakos cselekményekre is
volt példa. Kékesi Ádám, a helyi
kapitányság Közrendvédelmi
Osztályának osztályvezetője leszögezte,
a rendőrség célja, hogy
lehetőségeihez mérten tovább
tudja bővíteni a rendszert. - Ez
az egyik legnagyobb prevenciós
eszköz a kezünkben. A megvalósult
fejlesztésnek az az előnye,
hogy további kamerákat tudjunk
integrálni a rendszerbe. Ha számosítani
akarom, akkor még 100
fölötti kamera képét tudnánk
megjeleníteni és rögzíteni. Ez
persze pénzügyi finanszírozási
kérdés, hogy ebből mi tud megvalósulni
– hangsúlyozta Kékesi
Ádám.
A rendőrség az elmúlt években
többször szorgalmazta a figyelőeszközök
cseréjét és bővítését.
Az önkormányzat által nyújtott
25 millió forintos elkülönített
forrásnak köszönhetően megvalósulhatott
a fejlesztés. Bodó
László közbiztonsággal kapcsolatos
feladatokat ellátó tanácsnok
elmondta, a telepítések során
figyelembe vették a bűncselekményekre
vonatkozó statisztikai
adatokat, valamint a lakosság
véleményét. A politikus reméli,
hogy a kamerák pozitív hatással
lesznek a bűnesetek visszaszorítására,
a jogkövető magatartást
elősegítésére.
A rendszert a ZNET Telekom Zrt.
üzemelteti, a kamerák képeit a
pihenőidejüket töltő rendőrök
figyelik naponta a helyi kapitányságon.
KÁLOVICS Tibor
MEDDIG TŰRJENEK MÉG A SZOMSZÉDOK? Már hosszú hónapok óta terjeng vizelet- és fekáliaszag az egyik nagykanizsai társasház lépcsőházában. Ahogy arról már korábbi
Híradónkban beszámoltunk, a probléma az egyik önkormányzati bérlakás használójával kapcsolatban lépett fel, aki embertelen
körülmények között tartózkodik az ingatlanban vagy éppen a lakóövezet más területén.
költözött be az ingatlanba. Ebben
az esetben azonban a városi rendeletek,
illetve a törvény szembe
megy egymással, ugyanis a
panaszolt férfi örökösként törvényes
lakáshasználónak számít,
annak a felszólításnak azonban,
hogy kössön a lakásra vonatkozó
bérleti szerződést az önkormányzattal,
nem tett eleget, és a lakbér
kifizetése is elmaradt.
- Felszólítottuk magatartása
megváltoztatására, illetve az
első, és második fizetési felszólítást
is kiküldtük, majd kiürítési
eljárást indítottunk vele szemben.
A bíróság elég gyorsan
lépett és tavaly október 25-én
hozott vele kapcsolatban egy határozatot,
miszerint elhelyezési
és kártalanítási igény nélkül köteles
a Vagyongazdálkodásnak,
mint tulajdonosnak visszaadni
a lakást, de ez sem történt meg.
Közben bejött a tél, és a kilakoltatási
moratórium november 15-től
él április 30-ig, ez az időszak van
most – nyilatkozta Zakó László.
A lakók kétségbeesésükben
az önkormányzathoz fordultak,
illetve egy aláírásgyűjtést is indítottak
az ÁNTSZ-nek. A képviselő
szívügyének tekinti a lakosok
problémáját, jelen esetben azonban
a közvetítésen kívül sokat ő
sem tehet.
- Tájékoztattam a lakókat a Zakó
úrral való tárgyalásról, illetve a
Zakó úr tájékoztatta a lakókat és
a bejelentőt azzal kapcsolatban,
hogy milyen eljárási folyamatban
van az intézkedés. Emellett a lakók
aláírásgyűjtésbe is kezdtek.
Én, mivel mást nem igazán tehetek,
felvállaltam a közvetítő szerepét
az ÁNTSZ, illetve a jegyző
felé. Minden jogi utat kihasználva
megpróbálunk minél hamarabb
pontot tenni ennek az áldatlan
állapotnak a végére – árulta el
Bodó László.
Stábunk ottjártakor nevük
elhallgatása mellett több szomszéd
is elpanaszolta az utóbbi
hónapok szörnyűségeit.
- Jöttek hárman, négyen is. Ittak,
dorbézoltak, a lakók féltek,
a gyerekek nem mertek lejönni.
De volt olyan, hogy idecsináltak,
meg a földpincébe is, akkor
még élt az anyja, ugye egy évvel
ezelőtt, neki szóltam, ő ment le
kitakarítani. A rendőröket volt,
hogy havonta, esetleg hetente ki
kellett hívni – mondta elkeseredetten
az egyik lakó.
Zakó László hozzátette, sajnos
nem egyedi esetről van szó,
hiszen számos hasonló üggyel
találkoztak már a városban, ami
a társadalomban egyre fokozódó
szegénység és a törvényi lehetőségek
korlátozottságának köszönhető.
SZABÓ Fanni
A szomszédok szerint nem ritka,
hogy akár harmadmagával
együtt telepszik le a – testvérei
által pár hete bezárt – lakás ajtaja
előtt és a rendőrségi felszólítás
ellenére sem tágít onnan. Az ügyről
Bodó László önkormányzati
képviselőhöz érkezett lakossági
bejelentés, aki közvetítőként,
a Vagyongazdálkodási Zrt-vel
együttműködve vesz részt az
eljárásban. A lakók azonban
egyelőre hiába reménykednek
megoldásban, a kilakoltatásra
ugyanis a moratóriumi időszak
miatt április 30-ig biztosan nem
kerülhet sor. A panasz ugyan csak
2023 december utolsó napjaiban
érkezett a körzet önkormányzati
képviselőjéhez, az állapot már
jóval régebb óta fennáll. Megkeresésünkre
Zakó László, a Nagykanizsai
Vagyongazdálkodási és
Szolgáltató Zrt. vezérigazgatója
elmondta, hogy a probléma a
bérlakás egykori használójának,
egy idős hölgynek a halála után
kezdődött, amikor is az egyik fia
KOS (03.21-04.20): Ön is elmondhatja magáról, hogy az elmúlt évben minden téren elkényeztette az élet. Ha továbbra is jól akarja érezni magát a bőrében, akkor
így gondolkodjon és tegyen továbbra is.
4 KANIZSA ÚJSÁG AKTUÁLIS
51 MILLIÓ FORINT (ÁL)CIVILEKNEK – Nincs itt semmi látnivaló!
51 millió, ez forintból is elég
sok, főleg, ha ehhez könnyedén
lehet hozzájutni, pusztán csak
azért, mert választási év van.
Különben meg nem is 51 millió
közpénz, adózók pénze, vásárlók
által fizetett ÁFA, benzinben levő
jövedéki adó, tehát a mindenki által
összedobott pénzekből szórtak
meg öt nagykanizsai szervezetet
50 875 500 forinttal. Ha önök
még nem hallottak a Városi Civil
Alapról, az nem az önök hibája.
Ez egy Miniszterelnökség által
működtetett pályázati alap, amely
évről évre nyújt támogatást civil
szervezetek működéséhez. Elájulok,
ez olyan szépen hangzik. Na,
de nézzük meg mi is történt!
Az 1005 – alkalmanként még
csak a látszatra sem figyelő – támogatott
egyesület, alapítvány
között van öt nagykanizsai. Tavaly
több volt és akkor még azt is közzétették,
hogy ki és mire kapta a
közösbe pénzt adó emberek pénzét.
Idén már nem. A hivatalos oldalon
idén csak egy felsorolás van,
melyben a szervezetek neve és az
elnyert összegek szerepelnek. A
K-Monitor vette a fáradságot és kikukázta
ezeknek a szervezeteknek
a székhelyét és megtette ezt a ’22-
es listával is. Már azon is volt pár
érdekes, Cseresnyés Péter kampányához
köthető szervezet, de legalább
figyeltek arra, hogy legyen
a listán „igazi” célt megfogalmazó
csoport is. Régen volt, fátylat rá…
Az idei listán az 1005 szervezet
összesen 4 milliárd 800 millió
forintot kapott. Ebből jutott Nagykanizsára
50 897 500 Ft, azaz ötvenmilliónyolcszázkilencvenhétezer-
ötszáz forint. Akár örülhetnénk
is, hiszen ennyi pénz nagyban
tudná segíteni a városban működő
karitatív vagy éppen kulturális
területen tevékenykedő valódi
civileket. De nem! …nem ők kapták.
Nézzük meg a leosztást!
Két elég érdekes nevű alapítvány
is van a listán 11-11, összesen
tehát 22 millióval. Mindkettő
Nagykanizsán a Liszt Ferenc u 8.c.
4. em. 1. ajtó alá van bejegyezve.
Az egyik Polgári Kanizsáért Alapítvány,
a másik a Polgári Dél-Zaláért
Alapítvány. Ugyanezen a lakcímen
él a nagykanizsai alternatív fideszportált,
a bakkker-t üzemeltető
Papp János. Ő arról is híres, hogy
többszöri felszólítás ellenére sem
fizette vissza a Kanizsa Médiaháztól
jogtalanul, teljesítés nélkül
felvett pénzeit. Ez a két alapítvány
egyáltalán nem titkolt módon erősen
köthető a Fideszhez és annak
prominenseihez. Ugyanilyen erős
kötődés látszik a NagyOn Kanizsa
Egyesület esetében, mely egyebek
mellett Cseresnyés Péter
talkshow-inak szervezését végzi.
Valószínű terembérre kell a pénz.
De ezzel még nincs vége!
Az ugyancsak a kormánypárt
szekerét toló, a térség, de leginkább
Zalakomár és Nagykanizsa
romáinak szavazatiért kampányoló
Demokratikus Roma Vezetők
Egyesülete is részesült a sarzsiból.
Ők 10 897 500 forintot kaptak,
melyből bizonyára majd Gáspár
Zsolti utaztatását, netán a liszt, cukor,
étolaj és cseresnyéses öngyújtók
beszerzését fogják fedezni.
A végére került, a támogatási
összeg alapján az Élet szolgálat
Egyesület. A hangzatos név mögött
azonban valós tevékenységet
találni nem egyszerű. Az évek óta
nem frissülő honlapjuk szerint
mindenféle szociális tevékenységre
szerveződött a csapat, melynek
elnöke (a honlap szerint) egy korábbi
fideszes nagykanizsai alpolgármester
családtagja. A szociális
szféra több szereplőjénél érdeklődve
sem találtuk az egyesület
ténykedésének nyomát. Ez azonban
nem zavarta a döntéshozókat,
7 millió forinttal tömték ki a csapatot.
Ez az egyesület egyébként
korábban már szerzett országos
hírnevet. 12 millió forintot kaptak
még a Kásler-féle minisztériumtól
az etnofitnesz, leírom még
egyszer, etnofitnesz(!) nevű mozgásforma
kidolgozására. Ez pedig
csak komoly dolog lehet, mert
azért ez már viccnek durva.
Ennek a kis elemzésnek itt lett
volna vége, ha nem nézem meg a
helyi fideszes és annak szabadonfutó,
ám nehezen értelmezhető
szatelitjének közösségi oldalát.
Érdekes módon mindkettő arról
ír, hogy az egyébként még csak
a hatalom közelébe sem férő ellenzék
miként oszt pénzt. Mintha
nem most szórtak volna magukra
51 milliót, ami várhatóan a kampányban
fog előkerülni. …, de hát
itt tényleg nincs semmi látnivaló,
mert tudod elvtárs, most jót teszünk
veled, de majd egyszer kérünk
valamit. Hát, a világ tényleg
nem változik, csak a Föld forog.
TAR Mihály
HOVÁ LETT A BUBI? Fontos kezdésnek leszögezni, hogy sem a szerkesztőségünk
egyik sarkában, sem e sorok szerzőjének hátsó udvarában
nincs svájci bubiskanna. De maradva az Üvegtigris klasszikusánál,
az utóbbi hónapokban számos olyan felvetést kaptunk,
hallottunk, hogy az üdítők mostanában olyanok, mintha a 10
bubisból 1 bubisokká váltak volna.
Az alapfelvetés tehát az, hogy
egy ideje a bontatlan üdítőkbe
kevesebb szénsav kerül. A teória
szerint ez érezhető bármilyen
kiszerelésnél, de leginkább a
nagyobbaknál, tehát az 1,75 és a
2,25 literes PET-palackos innivalóknál.
Több boltossal is beszéltünk
és bizony ők is azt mondták,
tapasztalnak ezzel egybevágó vásárlói
észrevételeket. Ezen felbátorodva
kérdéseinket elküldtük a
Coca-Cola és a Pepsi felé. Utóbbi
esetében a Szentkirályinak címeztük
a levelünket, hiszen tavaly
júniusban jelentették be,
hogy 2024-től Balogh Levente
cége palackozza a Pepsi termékeit
hazánkban. Nos, lehet, hogy
az átállás miatt, de tőlük nem
kaptunk választ, ellentétben a
konkurenciával. A Cola reflektálása
a következő volt: „Szeretnénk
tájékoztatni, hogy termékeink receptúráiban
nem történt változás
a közelmúltban. Fontos kiemelni,
hogy termékeink minden esetben
szigorú minőségügyi ellenőrzéseken
mennek keresztül
mielőtt kereskedelmi forgalomba
kerülnek… A márkatulajdonos
The Coca-Cola Company szigorú
előírásai határozzák meg a
gyártóegységeinkben előállított
termékek előírt CO2 tartalmát és
a megengedett esetleges eltéréseket.
A szénsavtartalom megszokottól
eltérő érzetének ugyanakkor
több oka is lehet, úgymint
a termék hőmérséklete, egyéni
preferenciák, emellett a tárolási
időtől és körülményektől függően
minimálisan változhat a PET
csomagolásban a CO2 tartalom.
Úgy gondoljuk, hogy ezek miatt
az eltérések miatt juthatott arra a
következtetésre, hogy kevesebb
a termékeink szénsavtartalma.”
A záró gondolatok kapcsán továbbmentünk
és megkerestük
Nádasi Tamást, az AQUAPROFIT
Tervező és Építő Zrt. elnökét. A
vízgazdálkodással és környezetvédelemmel
foglalkozó cég vezetőjéről
kevesen tudják, hogy
nagyon komoly ásványvízgyűjteménye
van. Kezdésként leszögezte,
hogy a gyártók nem térhetnek
el a megadott szénsavtartalomtól,
hiszen élelmiszernek minősül
az ásványvíz és az üdítő is. Ha
ez mégis megtörtént volna, azt
fel kellett volna tüntetniük. Azt
ő is megerősítette a Coca-Cola
válasza kapcsán, hogy a tárolási
időtől és a körülményektől valóban
változhat a szénsavtartalom.
Ugyanakkor a szavatossági idő
lejártáig ez nem történhet meg.
Ergo az általunk felvetett problémának
csak akkor lehet igazságtartalma,
ha mindenki, aki
észlelte ezt a jelenséget, csak
lejárt szavatosságú kólát és ásványvizet
ivott, ráadásul azt valamikor
még a nap is megsütötte.
Továbbra is várunk a Szentkirályi
válaszára, így amennyiben olvasóink
is szembesültek az eltűnt
bubik okozta problémával, akkor
kérjük, jelezzék azt nekünk.
MIKÓ-BARÁTH György
fotó: Bakonyi Erzsébet
BIKA (04.21-05.21): Bár messze még a tavasz, a felhők mögül előbújó nap megbolygatja az ön érzelmeit is. Ne zárkózzon be a lakásába, hanem adja át magát a
megújulásnak. Sétáljon ki a természetbe, és napozzon, ha kisüt a Nap.
AKTUÁLIS 2024.01.10. 5
MEGKÉRDEZTÜK – TANKOLNAK MÉG? Jelentős üzemanyagár-emelkedést eredményez a januártól életbe lépett jövedéki adóemelés. A Pénzügyminisztérium még tavaly
jelentette be az uniós elvárásokhoz igazított változtatást, ami az év elejétől 20, majd január 15-től újabb 21 forintos drágulást
jelent a kutakon. A stábunknak nyilatkozó kanizsaiak nem értenek egyet ezzel az intézkedéssel.
Az elmúlt években többször
volt tapasztalható kisebb-nagyobb
mértékű változás az üzemanyagok
áraiban. A jelenlegi,
összesen csaknem 7 százalékos
drágulás azonban már jelentős
terhet ró az autósokra. Ennek első
lépését január elejétől érezhetik
az emberek, a hónap közepétől
pedig tovább emelkednek majd
az árak. Major László stábunknak
arról beszélt, munkájából adódóan
nagyon sokat vezet, emiatt
most kénytelen többet költeni.
– fogalmazott Major László. Úgy
véli, a munkáltatók nem fogják
kompenzálni a drágulást.
Lapzártánkkor a 95-ös benzin
literenkénti átlagára 562 forint,
míg a gázolajé 587 forint. Van,
aki emiatt azt is megfontolja,
hogy városon belül inkább gyalogosan
közlekedjen. Jakabfy-Vig
Hozzátette, hiába sok ez az emelés,
a többség ennek ellenére is
ugyanannyit használja az autóját
például munkavégzés miatt, így
tankolni is kénytelenek lesznek.
Az egyik kanizsai nyugdíjas a
spórolást tartja a megoldásnak.
Feszt Attila 10 éve nyugdíjas.
Nem autózik sokat, de szerinte
az utóbbi időben megfigyelhető
emelés egyszerre nagy terhet
jelent. Kiemelte, ezt az intézkedést
csak kisebb lépcsőkben szabadna
végrehajtani. – Apránként
nem veszi észre az ember úgy,
mint amikor egyszerre emelnek
30-40 forintot. Tehát sok – hangsúlyozta
Feszt Attila.
A Mol ugyan nem egyszerre,
hanem két lépésben hajtja végre
az emelést, a megkérdezettek
szerint ezzel sem könnyítik meg
a helyzetüket, hiszen sokan nem
tehetik meg, hogy kevesebbet
autózzanak.
TÓTH Csilla
Henrietta az
utóbbi időben
a drágulástól
függetlenül is
kevesebbet autózik.
– Az
változtatott a
kocsihasználatomon, hogy lett
gyerekem, és azóta többet közlekedünk
babakocsival, gyalog,
meg kismotorral, így kevesebbet
használom egyébként az autót
az elmúlt két évben – mondta el
Jakabfy-Vig Henrietta.
ezt nagyon nagy
összegnek tartom.
Szerintem
az átlagember
számára ez durva
– hangsúlyozta
Gulyás Júlia.
Szerinte a mai
világban már nehéz
a lakóhelyhez
közel állást
találni. – Én napi
szinten legalább
100 km-t autózok
munkába, és ezért ez így
elég jelentős költségnövekedés
Egy stábunknak nyilatkozó fiatal
máskor is ritkán használja az
autóját, ugyanis többnyire csak
hétvégente vezet, így kevésbé
érinti a drágulás, azonban annak
mértékét ő is soknak tartja. – Én
változásokat nagyon
nehéz követni.
– Megpróbáljuk
kispórolni
– fogalmazott.
Úgy látja, egy
ilyen mértékű
MAGAS BÜNTETÉSI TÉTELEK, CSÖKKENŐ INTENZITÁS Évszázados problémákról beszélhetünk a falopások esetében, amikor valaki kényszerből vagy anyagi érdekből az erdőről szerzi
be a tüzelni valót. Az ilyen cselekedeteket egyre szigorúbban sújtja a törvény, ennek is köszönhetően a Zalaerdő Zrt-nél csökkenő
tendenciát tapasztalnak.
A zalai vállalat 56 ezer hektár
állami erdőségben és 65 ezer
hektár állami vadászterületen
gazdálkodik. Kreiner Roland,
a cég termelési igazgatója úgy
látja, ekkora területhez képest
elenyésző az őket sújtó esetek
száma. Mint mondta, a falopások
az elmúlt 5-10 évben stagnáltak,
azonban két-három évtizedes viszonylatban
csökkenő mértéket
mutatnak. A fatolvajok dolgát a
jogszabályi változások mellett az
EU-s direktívák is nehezítették
az elmúlt években. Ilyen például,
hogy különböző okmányok
segítségével a faanyagot az ültetéstől
egészen a végfelhasználásig
nyomon tudják követni. A
Zalaerdő ráadásul hosszú ideje
együttműködik a vármegyei rendőrkapitánysággal
az ilyen esetek
megelőzésének érdekében.
Falopások esetén a környéken
dolgozó kerületi erdész is számos
jogkörrel rendelkezik a bűncselekmény
megakadályozására
a tettenéréskor. - Az erdőkben
dolgozó kollégáink úgynevezett
rendészeti feladatokat ellátó
személyeknek is minősülnek. Ez
gyakorlatilag azt jelenti, hogy
ők külön jogszabályban meghatározott
rendszernek felelnek
meg. Egy vizsgát kell tenniük.
Amennyiben alapos gyanú merül
fel, hogy bűncselekmény vagy
szabálysértés történt, akkor ő
igazoltathatja a gyanús személyt,
illetve arra is jogosult, hogy visszatartsa a hatóság érkezéséig.
Továbbá, ha szükséges és alapos
indok van, akkor kényszerítőeszközt
is alkalmazhat – nyilatkozta
Kreiner Roland, a Zalaerdő Zrt.
termelési igazgatója.
A törvényi rendelkezések folyamatosan
szigorodnak ezen a
területen. A tűzifalopás esetén
50 ezer forintos értékig a lopásra
vonatkozó törvények helytállóak,
ezen érték felett vétségnek számít
a tevékenység. Az elkerített
helyről történő eltulajdonítás
minősített esetnek számít, csakúgy,
mint a környezetkárosítás,
amelyért több év börtön is járhat.
- Ilyenkor olyan nagyságú területről
vágják ki a fákat, amelyek az
ottani élővilágot vagy annak összetevőit olyan mértékben károsítják,
hogy a terület természetes
vagy korábbi állapota nem állítható
helyre. A környezetkárosítás
alapesetben is bűntett, 3 évig
történő börtönbüntetéssel, míg
minősített esetben 8 évig történő
szabadságvesztéssel is büntethető
– tájékoztatta stábunkat Rinfel
János ügyvéd.
KÁLOVICS Tibor
IKREK (05.22-06.21): Elképzelhető, hogy még az év elején fordulat áll be érzelmi életében. Minden, amiért eddig aggódott, tovatűnik és a megnyugvás jellemzi
majd a napjait. Örüljön neki és élvezze, amíg csak lehet.
6 KANIZSA ÚJSÁG ÚJÉV
A KARÁCSONYFÁK MENNEK, DE BENETT MEGJÖTT
– az újévi baba pár nap késéssel érkezett meg Nagykanizsára
Vízkereszt, azaz január 6-a úgymond „vízválasztónak” számít. A karácsonyi ünnepkör végét és a farsangi időszak elejét jelzi. Az
ország első újszülöttjét Zalaegerszegen köszöntötték, az új év első napjaiban pedig megszületett Nagykanizsa első babája is. Az
ünnepi hetek meglehetősen színesek voltak a „karácsonyfák vidékén” – egy kis összegzés következik.
Délnyugat-Zalát, ezen belül is a Nagykanizsához közeli Belezna, Liszó,
Nemespátró és Surd térségét nem véletlenül hívják a köznyelvben
„karácsonyfa vidéknek”, ugyanis minden év decemberében az ország
minden tájékát javarészt innen látják el az őstermelők.
EGY KANIZSAI CSALÁD NEM CSAK AZ ÜNNEPEKET VÁRTA
A Pozsgai-Sneff családnál karácsonyi babát vártak. A kismama, dr.
Pozsgai-Sneff Regina az előzetesen kalkulált december 24-e helyett január
3-án adott életet kisfiának. Pozsgai-Sneff Benett 3850 grammal
és 56 centiméterrel született, ő lett a város első idei babája. A boldog
anyuka és férje is nagykanizsai. - Közel 10 évig Budapesten éltünk.
Amikor megtudtuk, hogy jön a baba, úgy döntöttünk, hazajövünk,
mert ez jobb környezet lenne neki – fogalmazott Regina. Nagyon vártuk
Benettet és nagyon örülünk, hogy megérkezett hozzánk a kisfiunk
– mondta az anyuka.
VÍZKERESZT UTÁN MINDEN MÁS
Január 6-hoz rengeteg népszokás kötődik, de ami leginkább megmaradt:
ekkor bontjuk le a karácsonyfákat, és megválunk az ünnepi
szoba ékességétől. A szokáshoz igazodva a szolgáltató is felkészült, a
Viridis Pannonia Nonprofit Kft. január 8-tól kezdte meg a fenyőhulladék
begyűjtést. - A családi házas övezetekben a már megszokott zöldhulladék-
begyűjtési napokon fognak érkezni a járművek. Január 8-tól
egy hétig és 22-től egy hétig fogjuk végezni a begyűjtést. A családi
házas övezetekben az ingatlanok elé, a forgalmat nem akadályozva
kérjük kihelyezni a fenyőfákat. A társasházi övezetekben pedig a rendszeresített
hulladékgyűjtő edények, illetve a szelektív szigetek mellé
kérjük kihelyezni a fákat – mondta el Császár András, a Viridis Pannonia
Nonprofit Kft. logisztikai vezetője.
Plusz információ: az edényazonosító matricákat és az éves hulladékelszállítási
naptárakat január második, harmadik hetében kapják meg az
érintettek, addig is a cég honlapján minden információ elérhető.
VINCZE Adél
AZ ŐSTERMELŐK SZERINT KÖZEPES VOLT A 2023-AS
SZEZON
Persze mindig mondhatjuk, hogy lehetne még jobb, még jobb
– kezdte Kanász János. A vásárlók kivártak az utolsó napokig. Tulajdonképpen
az utolsó három nap volt az erős, akkor ment el a fenyők
80 százaléka, addig csak pár darabot vettek. Az idő sem kedvezett az
árusítóknak, esett az eső, megszenvedtek az emberek a pénzükért –
fogalmazott a surdi őstermelő.
RÁK (06.22-07.22): Ha azt szeretné elérni, hogy jelentős fordulat történjen a magánéletében, azért önnek is kell tennie valamit. A várakozással nem jut messzire.
Menjen minél többet emberek közé.
EMLÉKEZÉS 2024.01.10. 7
ELHUNYT MAROS SÁNDOR TERMÉSZETFOTÓS, A
KANIZSA TV EGYKORI IGAZGATÓJA
Tar Mihály, a Kanizsa Médiaház
Nonprofit Kft. ügyvezetője:
Az élet legkeményebb pillanata
a születés, mert az első lélegzetvételnél
már mindenki halálra
van ítélve. A kérdés csak a két pillanat
között eltelt idő mennyisége
és nem utolsó sorban minősége.
Saját kútfőből származó gondolataim
ezek, melyek mindig akkor
jönnek elő, amikor valaki elmegy.
Az évek múlásával pedig egyre
többen vannak a füzetemben a
„végleg eltávozott” oldalon... és
most megint elment egy értékes
ember. Elment a MAROS.
Huszonéves taknyosként ismertem
meg. 1991-et írtunk akkor. A
helyi tévébe jelentkeztem egy hirdetésre,
riporter szerettem volna
lenni. Sanyi pár hónap múlva és
utána sok éven át volt a Kanizsa
TV vezetője. Akkor még Városi Tévének
hívtuk.
Nem fogom végigmesélni,
hogy mi az, amit neki köszönhetek,
de az, hogy ezen a pályán
valamit talán elértem, javarészt
neki tudható be. Valamit látott
bennem, és hagyott dolgozni.
Ha kitaláltam valamit, legyen az
egy nagy szabású nőnapi monstre
műsorfolyam, a Károlyi kertet
felélesztő TV-Júniális, vagy éppen
a középiskolás diákok „tévés-szakköre”,
csak azt mondta, csináld
meg!
Tulajdonképpen szabad kezet
adott és ennél jobbat nem tehetett
volna, mert elengedhettem a
fantáziám és csinálhattam olyat,
amit akkor nagyon szerettem.
Aztán az utunk kétfelé vált.
1994-ben, amikor más is úgy gondolta,
hogy érdemes velem foglalkozni,
elcsábítottak rádiózni.
Abban az időben ez nem volt ös�-
szeférhető, így szakítottunk. Sok
év eltelt ezután, de időnként beszéltünk
és megbeszéltünk dolgokat.
Miután a Rádió megszűnt
az én pályám meg az országos
tévék felé fordult. Itt jött elő az a
sok minden, amit tőle tanultam. A
műhelyben, az igazi szakmai műhelyben,
ami a Maroshoz köthető.
Némi túlzással mondhatom,
hogy a mai napig azokon az alapokon
végzem a napi teendőimet,
ami akkor, a 90-es évek elején
rám ragadt.
Utoljára a nyáron beszéltünk.
Ezt a mellékelt írást, ami róla szól,
azután írta meg Bakonyi Erzsi.
Abban is megegyeztünk, hogy
bejön a TV-be egy Kibeszélőbe,
ahol ő lesz a téma. Megbeszéltük,
hogy majd megbeszéljük.
Ez a műsor már nem készül el...
Sanyi elment. A MAROS Sanyi!
Molnár László, a Kanizsa TV
korábbi vezetője:
Őstévés. Utólag visszagondolva,
nem is tudom, hogy nélküle
- műszaki értelemben – megszületett
volna-e a Városi Televízió.
Kevés pénzből, a szó szoros értelmében
úgy kellett összebarkácsolnia
az 1985 utáni évek helyi
televíziójának technikai hátterét.
A lelkes amatőrök között ő volt talán
az egyetlen profi. Mindössze
három évig dolgoztunk együtt,
ekkor jött el a Finommechanikától,
s lett „főállású” tévés. Rengeteg
volt a tennivalója, hogy a közel
sem minőségi berendezések
folyamatosan működősképesek
legyenek. Tudtam, hogy szívesen
zenél, de nem tudtam, hogy másik
nagy hobbija a természetfotózás.
Pörgött körülöttünk a világ,
vele pörögtünk mi is, hobbira
nem nagyon jutott idő. Én 1990
nyarán, a két választás között jöttem
el, hagytam ott a közel sem
kényelmes vezetői széket. Rövid
átmenet után ő lett az utódom, s
vezette két évtizeden keresztül a
műsorgyártás hátterét adó gazdasági
társaságot. Azt hiszem, szerencseként
élte meg, hogy még
időben ott hagyhatta az egyre vaduló
média világát, s menekülhetett
el, vagy ha úgy tetszik, menekülhetett
„vissza a természetbe”.
Nagy Imre, a Kanizsa TV
főszerkesztője, majd ügyvezetője:
Sem ma, sem holnap, nem tudok
róla múlt időben beszélni. Az
ok egyszerű, olyan erőteljes hatással
volt a környezetére, amitől
mindannyian változtunk, talán
hozzá hasonlóan jobbak lettünk.
Az ő embersége, másokra figyelése
beépült mindannyiunkba,
és velünk van ma, és velünk lesz
holnapután is. A Sanyiról nem lehet
múlt időben beszélni, ott lesz
a gondolkodásunkban, a cselekedeteinkben,
és ez a legfontosabb.
Ha csak azt nézem, hány fiatal
került ki a kezei közül és jutott
magasra, akkor azt mondom,
igazi tanító volt. Nem az emlékét
kell ápolnunk, hanem folytassuk,
amit Ő elkezdett. Nekünk ez kötelességünk.
Magyar Éva, az RTL Híradó
riportere:
Még 3. osztályos gimnazista
voltam, amikor meghirdették a
Városi TV-nél, hogy diákműsor
készítéséhez várnak tanulókat.
Jónéhányan beszabadultunk a tévébe,
és elkezdtük a műsorgyártást.
Már akkor végképp megfertőződtem
a tévézéssel. Úgy
érzem, hogyha ő nem úgy dönt,
nem nyitja ki a „kapukat”, nem
engedi oda a fiatalokat, akkor lehet,
hogy egész másfelé sodort
volna az élet. Neki köszönhetem,
hogy a mai napig azt csinálhatom,
amit szeretek. – Hogy milyen ember
volt Maros Sándor? – Nagyon
bölcs. A legszenzációsabb az volt
benne, hogy nem nyesegette
a szárnyaimat, hanem hagyta,
hogy repüljek. Mindent kipróbálhattam,
megbízott bennem.
Amikor elvégeztem a középiskolát,
ő munkát ajánlott nekem és
én ottragadtam. Néhány év után
tovább léptem és a Magyar Rádió
Győri Szerkesztőségéhez mentem
dolgozni. Semmiféle akadályt
nem gördített elém, hanem azt
éreztem, hogy örült neki. Mindig
nyitva volt az ajtaja, és mindig be
lehetett hozzá menni. Nagyon jól
értett a fiatalok nyelvén, hiszen
a két lánya mellé még egy csomó
gyereket a szárnyai alá vett,
és terelgetett minket nemcsak a
szakmában, hanem az életben is.
Jó társaságot hozott létre maga
körül.
Czigóth Sándor egyéni vállalkozó,
a Kanizsa TV egykori
gyártásvezető, adásrendező,
szerkesztő-operatőre:
A ’90-es évek elején kerültem
a Kanizsa TV-hez. Volt olyan időszak,
amikor az a szóbeszéd járta
a vidéki televíziók között, ha meg
akarod tanulni a szakmát, akkor
gyere el Kanizsára dolgozni. Volt,
aki Debrecenből, Siófokról leköltözött
Kanizsára ingyen televíziózni,
hogy megtanulja a szakmát.
Erre nagyon büszke volt Sanyi.
Nagyon sok embernek adott szakmát
a kezébe.
Igazából az is tetszett, hogy a
’90-es évek elején, amikor még
nem volt város napja, Maros Sanyi
vezetése alatt a Kanizsa TV
rendezte a városi kulturális rendezvényeket.
A Csónakázó-tói
juniálisokat, a Károly-kertben az
Indiánnyár nevet viselő koncertet
a TV élő adásban is közvetítette. A
TV sportvetélkedőket is szervezett
általános és középiskolásoknak.
Alkalmanként több száz diák mérettette
meg magát a Winkler-tornacsarnokban
középiskolások
számára megtartott tornavetélkedőkön.
Mindezek azt mutatták,
hogy előrelátóan gondolkodott,
szinte a jövőbe látva megelőzte a
városnapi rendezvényeket.
Hogy mit köszönhetek a Marosnak?
– Azt, hogy mindig támogatott
mindenben. Mint szerkesztő,
operatőr és vágó, mindenféle stílusban
kipróbálhattam magamat.
Mindig jó szándékú, de szigorú
kritikával illette a munkámat.
Közel 4 évig dolgoztunk együtt,
s miután eljöttem az RTL-től, független
filmkészítésbe kezdtem,
bekapcsolódott az én régészeti,
tudományos-ismeretterjesztő és
a Kis-Balatont bemutató természetfilmjeim
készítésébe is. Mindig
bíztatott, hogy ne féljek a kihívásoktól,
csak menjek előre, és
csináljam. A kapcsolatunk az utolsó
pillanatokig nem szűnt meg.
Gyakran meglátogattam, sokszor
beszéltünk telefonon. Nagyon
szerény és pozitív gondolkodású
ember volt.
BAKONYI Erzsébet
Amilyen szerény, olyan nagy ember volt – csengtek fülembe egy volt hivatali dolgozó szavai, amikor papírra vetettem a tévések
egykori főnökére emlékező sorokat. Ebben a mondatban, azt hiszem minden benne van róla…
ÉRDEKES EMBEREK, ÉRDEKES TÖRTÉNETEK 59.
ELHIVATOTTSÁGRÓL, TANÍTÁSRÓL,
BÁRI HANGULATBAN
OROSZLÁN (07.23-08.23): Nem kell mindjárt elújságolnia a legújabb terveit az ismerőseinek. Ráér akkor is, ha már félig-meddig megvalósította őket. Menni fog ez
zökkenőmentesen, mert sikeres időszakot ígérnek önnek a csillagok.
8 KANIZSA ÚJSÁG ÉRDEKES
jött hozzám Soós Ernő főnököm,
mondván, Sanyi, van egy látogatónk,
szeretné megnézi, mivel
foglalkozol. Aztán az ajtóban
megjelent egy slampos öltözékű
ember. A beszélgetés közben
azonban teljesen ledöbbentem
a szakmai műveltségén, a beszédstílusán.
Akkor foglalkoztam
a vízóra átalakításával, hogy ne
kelljen külön műszert beépíteni
a vízmennyiség méréséhez. Miközben
ezen dolgoztam, elakadtam,
és egy fotódiódával és egy
infra LED diódával kísérleteztem,
játszottam. Amikor véletlenül
odatettem az ujjamhoz, láttam,
hogy az oszcilloszkópon megjelenik
a szívritmusom. A látogató
erre megjegyezte, látom, eléggé
beleástad magadat ebbe a
témába, mi lenne, ha följönnél
hozzánk előadni az egyetemre,
docensnek. Akkor megfogadtam
egy életre, hogy egy ember
jellemzésénél, megítélésénél az
öltözködés nem jelent semmit.
A meghívást nem fogadtam el,
mert friss házas voltam. Azóta is
úgy vagyok vele - nem tudom, ez
hála Isten vagy kár - nem nagyon
Rádió és tv műszerészként
végeztem Csurgón, de Kaposváron
és Nagyatádon dolgoztam,
majd itthon a Csengery úton
lévő Finommechanikai Vállalatnál
helyezkedtem el mechanikai
műszerészként. Sorsfordító volt
számomra ez a választás, egy érdekes
kohója volt az ott dolgozó
embereknek. Ott ismerkedtem
meg Zágon László fotóművésszel.
Mind a ketten szerettünk
fényképezni. Néhányszor fotóztam
az ő gépével, aztán én is vettem
egyet magamnak. Az eredeti
szakmámat meg úgy éltem ki,
hogy megjavítottam a kollégák
rádióját. Közben megismertek a
főnökök, és egy alkalommal azt
mondták, ha van kedvem, lemehetek
a fejlesztésre dolgozni, ahol
a vízminőség ellenőrző, illetve a
víztisztító-berendezés szabályzó
elektronikájának a fejlesztésével
foglalkoztak. Elfogadtam az új területet,
ahol fejlesztő-műszerészként
tevékenykedtem tovább, és
részlegvezetőként jöttem el 10 év
munkaviszony után. Volt ott egy
emlékezetes találkozásom. Egy
esős, borongós őszi napon be-
Sorozatunkban Maros Sándorhoz,
a Kanizsa TV nyugalmazott
igazgatójához látogattunk
el. Betekinthettünk
az ismert természetfotós,
filmes mindennapjaiba, beszélgetésünk
közben megelevenedett
előttünk az az
életpálya, amelyben a kép és
az elektronika rajzolta meg
a fő irányvonalat. Általános
iskolás korában ragadta magával
végérvényesen a kép
megszületésének a varázsa az
iskolája fotóklubjában.
érdekel a pénz. Az sokkal inkább
érdekel, hogy az én agyamban
meg az ismerőseim agyában mi
van. Hogy milyen vagyonuk van,
az nem tud izgatni. Viszont jó fél
évre rá, láttam a tévében, hogy
kifejlesztették ezt a műszert. Lehet,
hogy ő vette fel érte a pénzt,
de engem kárpótolt azzal, hogy
bekerültem egy európai szintű
kiadványba. A Ki Kicsoda Európában
című könyvben a nevem
mellett szerepel, hogy én fejlesztettem
ki ezt a műszert az egyetemnek.
A következő sorsfordító pillanatot
egy újabb látogatás jelentette,
amikor Szentgyörgyi Levente
és Donát Attila felkerestek a
műhelyben, és tudatták velem,
hogy engem javasoltak elektromérnöki
feladatra az induló
városi tévéhez. Őnekik egyelőre
az is megfelelne, ha munka után
elkezdenék dolgozni, és majd
meglátjuk, mi lesz. Csábított az
ajánlatuk, birizgálta a fantáziámat,
mert a kép és az elektronika,
ami mindig is érdekelt, itt
együtt volt. Megígértem nekik,
hogy segítek. Az elején nem kaptunk
pénzt, csak dolgoztunk. A
HSMK filmklubjában szereltük be
a vezérlőt, a stúdiót, a bemondó
pultot. Így indultunk, s egyszer
csak videotechnikusnak, aztán
hangmérnöknek hívtak. Eleinte
csak a hétfői napokon volt adás
nagyon ügyes bemondókkal,
szerkesztőkkel, mint például Pék
Pál és Bacskay Zoltán. Szentgyörgyi
Leventét Molnár László váltotta
a vezetői székben, közben
megtörtént a rendszerváltás. A
tv élére Dónai Nórát nevezték ki,
Nóra után pedig engem bíztak
meg, és ebből lett a főállásom is
20 évig. Egy csomó újdonságot
bevezettem, így a napi adást, a
napi híradót, az egyházi műsorokat.
Közben 3 alkalommal is
megbíztak a Kanizsa Újság vezetésével.
Abban az időben jelent
meg színes nyomtatásban a lap,
és megújultak a belső oldalai is.
Megjegyzem, nagyon szerettem
az újságíró csapatot. Ott is mindenki
kapásból tette a dolgát.
Igaz, teljesen más közeget jelentett,
mint a tévé, de a tévé is eléggé
családias közösséggé alakult.
A tudósításoknál, a híradásoknál
mindig fontosnak tartottam az
egyensúly megteremtését a szervezetek
között. Hiányolom, hogy
ma ez nem így működik. A napi
feladatok megoldása mellett
2023. szeptember 20-án megjelent írás ismétlése
SZŰZ (08.24-09.23): Ne foglalkozzon az irigykedőkkel. Nem kockáztat azzal semmit sem, ha időnként leáll beszélgetni az utcán a régi ismerőseivel. Kikapcsolódásnak
ez is megfelel ebben a hideg időben.
ÉRDEKES 2024.01.10. 9
állandóan a kollégáim fizetéséért
kellett küzdenem.
- Úgy tudom, szerettek a beosztottjaid.
- Én nagyon nem tartottam jó
főnöknek magam. Az igazi főnök
rámegy a pénzre és távolságot
tart. Én meg pont az ellenkezője
voltam. Én nem adtam utasításokat,
ha adtam, akkor már valami
gáz volt. Folyamatosan fejlődtünk,
könnyen ment minden
munka, gyönyörű szépen gurult
a „szekér”.
Egy alkalommal Siófokról megjelent
egy lány azzal a kéréssel,
hogy itt szeretne dolgozni, mert
azt mondták neki, ha jó tévés
akar lenni, akkor egy kicsit Kanizsán
kell dolgoznia. Jól esett,
hogy ilyen híre van Kanizsa TVnek,
de elmondtam neki is, hogy
semmi jót nem tudok ígérni, a
tévézés nem egy szakma, ez egy
életforma. A pénz nagyon kevés,
és úgy nem is tudlak fölvenni,
hogy mindjárt fizetést adok.
Itt is szerencsém volt, mert a
műszaki kérdések nem jelentettek
problémát. A művészi oldala
már izgalmasabb volt – jegyezte
meg. – Ezen a ponton tanultam
meg, hogy nem kell nekem mindenhez
értenem, viszont a legmegfelelőbb
embereket kell magam
köré vennem, akik értenek
hozzá. Ebből a nézetből adódóan
elég színvonalas stáb jött össze.
Aztán igényeltem frekvenciát, antennáról
is sugároztuk a műsort a
környező falvakba és a hegyekbe.
Elég komoly reklámbevételekhez
jutottunk akkoriban.
Pont a reklámok kapcsán kanyarodtam
vissza a mozgófilmezéshez,
a fotózáshoz, amikor
az egyik hirdetőnk szóvá tette,
hogy nem tudja megnézni a reklámfilmjét,
mert mindig más időpontban
adjuk le. Ebben teljesen
igaza volt, mert annyira azért
nem voltunk jók, hogy minden
híradó 30 perces legyen, mint
a nagy tévében, mert Kanizsán
nem adódott annyi hír. Akkor
találtuk ki, hogy a kamerámmal
készítek 3-8 perces etűdöket csak
képpel és zenével, és ezekkel kitöltjük
az időt. Ekkor ismertem
meg Szaplányost és a Mórichelyi-
halastavakat, amit védett területté
nyilvánítottak időközben.
- A Mórichelyi-halastavak gazdag
élővilágát bemutató nagy sikerű
természetfilmed egy újabb
kihívásra, a természetfotózásra
ösztönzött. Képeid számtalan
kiadványban megjelentek, és a
hazai fotós társadalom ismert
személyiségévé váltál. Hogy történt?
- A film bemutatója után, melyet
Papp Ferenc nyitott meg
a HSMK-ban, a fotós barátaim
odajöttek hozzám gratulálni, és
Zágon Laci meg Kotnyek István
azt mondták, tudod mennyi gyönyörű
kép van ebben a filmben?
A bíztatásuk hatására eladtam
a kamerámat és vásároltam egy
félprofi fényképezőgépet. Így
léptem át a fotózásba, ami aztán
a szenvedélyemmé vált.
- Teljesen más műfajban volt
egy útelágazás is az életedben.
- Amikor a lámpagyárban a
fejlesztésre kerültem, akkor
nősültem meg másodszor. A feleségem,
Csupi zenész családból
származott, és a házasságkötésünk
után nem tudott a zenekarral
menni zenélni. Láttam rajta,
hogy szenved, s miután én gyermekkoromban
hegedültem és
hamonikáztam, egy ötlettől vezérelve
vettem egy szintetizátort.
Elkezdtem rajt játszani, és egyszer
csak a fityeházi búcsúban
találtuk magunkat. Egyre inkább
fejlesztettük a zenekart, aztán
megszülettek a lányok, belenőttek
a zenekarba, és Maros Family
néven nagyon sok rendezvényen
zenéltünk. Nagyon élvezetes
volt, hiszen a családunk együtt
lehetett, a szünetekben egy asztalnál
ültünk, és volt időnk egymással
beszélgetni. Közben neves
művészekkel ismerkedtünk
meg, Komár László a barátunk
lett, jó barátságba kerültünk Szulák
Andreával és Fábry Sándorral.
A politikusok szóvá is tették,
hogyan jön össze a tv igazgatói
beosztásommal, hogy bulikba
járok zenélni. Azt válaszoltam
nekik, tudjátok, úgy jön össze,
hogy én képben vagyok arról,
hogy egy tv igazgatónak mennyi
a fizetése, az én fizetésem pedig
24 ezer Ft. Ehhez nekem van
egy 4 tagú családom. Most már
tudjátok, miért megyek zenélni?
Ez a válasz persze kamu volt – jegyezte
meg ravasz mosolygással,
azért zenéltünk, mert élveztük.
Az egy dolog, hogy kaptunk érte
fizetést.
Amikor a lányok befejezték a
középiskolát és elkerültek hazulról,
nem akartam alacsonyabb
színvonalú zenét szolgáltatni.
Ahogy a nagyok mondják, a csúcson
kell abbahagyni, és mi is
úgy tettünk.
- Úgy tudom, nem voltál párttag.
- Amikor egy találmánnyal
előrukkoltam a lámpagyárban,
szóltak, hogy lépjek be, de én azt
válaszoltam, jól elvagyok így, és
végig sikerült így is maradnom.
Később bosszantott is, amikor
a feltörekvő, úgymond „jobbszárny”
elkezdett kommunista
televíziózni. Nem értettem, miről
beszélnek. Sokan csodálkoztak is
ezen.
- Hogy telnek a napjaid, nem
hiányoznak a természetben töltött
szent órák?
- Fiatal vagyok (76 éves), de fizikailag
már nem nagyon tudom
teljesíteni azokat a feltételeket,
amelyek a természetfotózáshoz
szükségesek. A fotózást azzal
helyettesítem, hogy a volt fotós
tanítványaimnak segítek a képválogatásban,
a képek kidolgozásában.
Most éppen Szabó Zsolttal
könyvet állítunk össze, amely
fotós munkássága 10 évét foglalja
össze. Mindig vannak fotós
tanítványaim, és ez nagyon jól
esik, mert annak idején a mesterek
nemhogy elárulták volna
a segédnek, hogy mi a trükkje
egy-egy munkafolyamatnak, hanem
még el is dugták. Egy ilyen
alkalommal megfogadtam, hogy
az ellenkezője leszek. Azt a szerény
tudást, amit én a fotózásról
tudok, gondolkodás nélkül mindenkinek
átadom.
Amikor megszűnt a családi zenekarunk,
mindent eladtam. Én
is csodálkozom magamon, hogy
vettem egy új szintetizátort. Vasárnap
délutánonként Horváth
Antal sógorom, az egykori Mustang
zenekar vezetője hozza a
basszusgitárját, és mindenféle
zenét játszunk a magunk örömére.
Épp most Verdi, Nabucco című
operájából a rabszolgák kórusán
dolgozok. Meghallgatod? – kérdezte
a zenész.
Kedves olvasónk! Filmes nyelven
szólva most a zárósvenk
következik: Maros Sándor feldolgozásában,
Shadows-os hangzásban
csendült fel a népszerű
operarészlet…
BAKONYI Erzsébet
MÉRLEG (09.24-10.23): Ezekben a napokban semmiképpen se hallgasson a belső hangjára. Most legjobban teszi, ha minél többet diskurál másokkal, legyen szó
bármiről, főzésről vagy akár egy kis pletykálkodásról.
10 KANIZSA ÚJSÁG CIVILEK
A MIKKAMAKKA EGY SZÉP JÁTÉKBIRODALOM
Közel negyed százada, 2000 óta működik a Mikkamakka Játéktár Nagykanizsán a Petőfi út 5. szám alatt, és várja a gyerekeket,
valamint a szüleiket. A kezdetben országos hálózat tagjaként létrehozott játéktárat 2004-től az itt dolgozó szakemberek által
létrehozott Gyermekvarázs Alapítvány működteti. A város önkormányzata a kezdetektől fogva támogatja az itt folyó munkát.
A játéktár vezetője, Lajos Lászlóné elöljáróban felhívta a figyelmet arra, hogy a neten Gyermekvarázs Alapítvány Nagykanizsa
néven lehet őket megtalálni. Itt lehet tájékozódni a működésükről, a szolgáltatásaikról, a nyitvatartási idejükről, programjaikról,
munkatársaikról. A Játéktár működése folyamatos, de a szakmai munka az iskolai tanév rendje szerint tervezett, amit közkívánatra
nyáron egy hónapon át „Játéktábor” követ.
– Nem játszóházként működünk
– tájékoztat a vezető –, de
természetesen nagy szeretettel
várunk és fogadunk minden játszani
vágyó családot. Szakmai
munkánk az integratív játékterápia
módszerén alapul. Hogy mit
is jelent ez? – Dr. Eigner Bernadett
pszichopedagógus dolgozta
ki a módszert Budapesten, melyből
egy alapképzés keretében valamennyi
itt dolgozó munkatárs
elméleti és gyakorlati vizsgát
tett. A módszer lényege, hogy
egy térben egy időben van jelen
szülő, gyermek és szakember. A
hármuk együttese eredményezi
azt a hatékonyságot, amely a
probléma megoldásához vezet.
Ezt a módszert alkalmazzuk, ha
a szülő életvezetési, nevelési
kérdésekben kér tanácsot vagy a
kisgyermeknél éppen valamelyik
fejlettségi területen adódik kisebb-
nagyobb elmaradás. Mindez
a játéktéren belül, sok-sok játékeszköz
között, játéktevékenység
közben történik.
Az eltelt időszakban havonta
általában 35-45 család keresett
fel bennünket féléves kortól 8-9
éves korú gyermekekkel természetesen
több alakalommal is.
Kevesebb a kisebb korosztály.
Sajnálatos, hogy a városban sok
anyuka nem is hallott a létezésünkről.
Próbálunk ezen változtatni,
hogy minél több család
ismerjen meg bennünket, látogasson
el hozzánk.
– Ebben a félévben mi mindent
indítottak el?
– Féléves kortól 3 éves korú
kisgyermekeket vár keddi napokon
9.00-10.30 óráig a „Babusgató”
kiscsoportos foglalkozás.
Itt a szülők és a kisgyermekek
mondókás, mozgásos, játékos tanácsadással
egybekötött együttléte
majdhogynem klubszerűen
működik. Szülői igény esetén, az
általuk kért témában előadásokat
szervezünk. A csoporthoz folyamatosan
lehet csatlakozni.
Az „Okoskodó” csoportok a
nagycsoportos óvodásokat várják.
Ezeken a foglalkozásokon az
ide járó kisgyermekeket a sikeres
iskolakezdésre készítjük fel.
Az idei tanévben 3 csoportunk
működik. Már most fogadjuk a
jelentkezéseket a következő évre.
Csütörtöki napokon 1. és 2.
osztályos, olvasási nehézségekkel
küzdő gyermekek megsegítésére
kiscsoportos foglalkozásokat
szerveztünk. A kicsi korosztálynak
hétfői napokon beszédindítási
kiscsoportos foglalkozások
vannak. „Családi játéktárunk”
keddi és csütörtöki napokon
várja a családokat. Ide előzetes
bejelentkezés nélkül lehet jönni.
Lehet jönni „csak” játszani, de
lehet tanácsot, segítséget kérni
viselkedés, beszéd, mozgás, tanulás
területén felmerült kétségek,
kételyek esetén.
Pár éve szülői kérésre óvodásoknak,
kisiskolásoknak nyári
táborozást szervezünk július
hónapban „Nyár a Mikkamakkában”
elnevezéssel. Ezek a táborok
nagyon népszerűek. Már most regisztráljuk
a jelentkezéseket.
– Miért jó a Mikkamakka forma?
– A Játéktár a szabadidő hasznos
eltöltésén, a játékkultúra
elterjesztésén, a szülő-gyermek
közösen megélt játékélményein
túl segít felkészíteni a kisgyermekeket
a testvérvárásra. Segít a
bölcsődei, illetve az óvodai életre
való felkészítésben. Sokkal könnyebb a bölcsődei élet kezdése
azoknál a gyerekeknél, akik előtte
ide jártak. Az óvodánál ugyanaz
a helyzet, az iskolakezdésről
nem is beszélve.
A Mikkamakka egy nagy
család. Itt jókat lehet játszani
ismeretlen gyermekekkel és felnőttekkel.
Itt a szerepjátékokon
keresztül megtanulják a kicsik és
nagyobbacskák a másság elfogadását,
a másik gyermek tiszteletét,
a kisebbre, gyengébbre való
odafigyelést, vigyázást. A Játéktár
megtanít a játékokra vigyázni,
a szabályokat elfogadni és megtartani.
A társasjáték megtanít
elviselni a győzelmet és a vereséget
is. A hozzánk látogató családoknak
lehetőségük nyílik szakemberekkel
való találkozásra,
konzultációra, segítségkérésre,
valamint arra, hogy esetlegesen
egymás között megosszák gondozási,
életvezetési, nevelési tapasztalataikat,
segítvén szülőtársuknak
gyermekük fejlődésében.
A Mikkamakka egy szép játékbirodalom,
amit 10 szakember a
tudásával, szeretettel, alázattal
gondoz. Ez itt egy találkozási
pont, ahol barátságok születnek
szülők és gyermekek között – jellemezte
tevékenységüket Lajos
Lászlóné, a játéktár vezetője.
BAKONYI Erzsébet
ÁSÓ, KAPA, GEREBLYE 105.
SKORPIÓ (10.24-11.22): Ön is tudja, mindenre van megoldás. Ne várjon senkire és semmire. Ha az eddigieknél magabiztosabban fog hozzá a feladataihoz,
sikeresebben oldhatja meg valamennyit.
2024.01.10. 11
MI LETT A LUCA-BÚZÁVAL?
- ÉS EGYÉB MEZŐGAZDASÁGI
„HÍREK” December és január telis-tele van olyan jeles napokkal, amelyek
a mezőgazdasághoz köthetők sok-sok évtizede. Rovatunk
a januári szürkeségben nem is tudna mást az olvasók elé tárni,
mint a következőket: Jósoljunk - az időjárásból és egyebekből!
MEZŐGAZDASÁG
Kezdjük talán a Luca-búzával
ezt az írást, amit a néphagyomány
szerint december 13-án
kellett elültetni, elvetni kis
agyagcserepekbe. - Bizonyos
vidékeken a karácsonyfa alá helyezték
a cserépbe ültetett magokat.
Az ünnepre kikelt a sarjadó
búza. Mi lett vele? - A jól tartott
búza akár vízkeresztig is elvan.
A friss búzából jóízű salátát, préselt
búzafűlevet készíthetünk. Ha
vannak jószágaink, sertések, tyúkok,
kecskék, marhák és követni
akarjuk a népszokásokat, akkor
megoszthatjuk a búzafűtermésünket
velük, hogy egészségesek
legyenek az új évben – eddig a
hagyomány.
Ahogyan decemberhez és karácsonyhoz
kötődött egy-két szokás
a mezőgazdaságban, úgy januárhoz,
az új év első hónapjához is.
Ha már a haszonállatok elé vetettük
a sarjadó búzát, nézzük meg,
mi lesz a Vince vesszővel! Ugyan
pár nap még távol van, hiszen január
22-én ünneplik a szőlősgazdák
Vince napját. Az országszerte
ismert mondás szerint: „Ha csorog
a Vince, tele lesz a pince”. Az
időjárásjóslás a néphagyomány
szerint nem maradhat el. Ha ezen
a napon csapadékos az idő, akkor
sok bor lesz, viszont ha száraz, a
pince üres marad. A legelterjedtebb
népszokás szerint pedig sok
bort kell inni Vince napján, ha azt
akarjuk, hogy ősszel jó termés
legyen...
És még egy, a sok évszázados
szokások közül: január 22-én
úgynevezett Vince-vesszőt kell
metszeni a szőlőből, majd vízbe
állítva várni, hogy kihajtson. A
szőlővesszőkön található rügyek
mennyiségéből lehet következtetni
arra, hogy bőséges lesz-e a
termés.
Vince napjától, január 22-től
pedig árgus szemmel kell figyelni
január 25-ét, Pál fordulásának
napját – amely szintén egy időjárásjósló
nap a mezőgazdaságban.
Egyes vidékeken így szól a
regula:
„Pál fordulása, ha tiszta, bőven
terem mező, puszta. Ha havas
vagy nedves, lesz a kenyír igen
kedves.”
„Ha fénylik Szent Pál, minden
termés szépen áll.”
„Pál fordulása napján, ha tiszta
az idő, bőven terem puszta,
mező. Ha fénylik is Szent Pál,
akkor minden termés szépen áll.”
A híradásokat követve mindenki
láthatja, a régi időjárásjóslások
már nem minden alkalommal
állják meg a helyüket. De szeretünk
hozzájuk ragaszkodni. A
Vince-naphoz, a Pálfordulóhoz és
az egymást követő kedves napokhoz.
És valóban árgus szemekkel
nézzük: Tényleg úgy történik
minden, mint a szüleink, nagyszüleink
idején? Talán tényleg
kisarjad az, amit az elődeink ránk
hagytak.
VINCZE Adél
NYILAS (11.23-12.21): Nem kell a pénzügyeivel kapcsolatos tanácsokat elfogadnia egy ismerősétől sem, mert anélkül is jól mennek a dolgai. Nyugodtan el mehet
lubickolni akár egy termálfürdőbe is.
12 KANIZSA ÚJSÁG SPORT
A „SÁRKÁNYOK” TÜZE NEM OLVASZTOTTA A
MÉZES KALÁCSOT
A résztvevő csapatok hat,
egyenként négy csapatot felölelő
csoportba nyertek besorolást. A
nyitómeccseket követően az első
nap délutánja során pörögtek fel
igazán az események, a hosszúra
nyúlt szombati versenynap végére
este tízkor tehettek pontot a
résztvevők. A zárás kissé „speciális”
lett, mivel az egy csapatkizárást
is vont magával. Mindezeket
kibontva: az elmúlt évek tapasztalatainak
megfelelően akadtak természetesen
sima meccsek, óriási
csatározások, kimondottak ügyes
megmozdulások, no meg persze
ritka nagy gólok. A sorsolás úgy
alakult, hogy a kispályás bajnokságból
is ismerős két legénység,
az FC Kau és a Metaxa Kanizsa
találkozója zárta a csoportkörös
szombatot 22 óra felé közeledvén.
A történésekbe a presztízs
mellett talán már a fáradtság is
belejátszott, hiszen utóbbi gárda
esetében a kizárás mellett kellett,
hogy döntsenek a szervezők – az
egyik játékvezető meglökéséből
eredően.
Egy jó erőkből álló legénység
tehát már eleve búcsúzott, de a
középdöntősök listájából kiderült,
hogy topmeccsek bőven
maradtak a folytatásra. A címvédő
Edil Casa természetesen ott
lehetett a legjobb nyolc között,
az FC Kau, valamint az Arizona jól
bejáratott csapatnevek, a Tip Top
legendájáról már nem is szólva.
Nem szabad ugyanakkor elhallgatni,
hogy a Green Dragons – az
előző évi Czupi Csárdás-szereplésükhöz
hasonlóan - sem vallott
szégyent, a Belezna szereplését
ismét kellemes meglepetésnek
vehettük, a Mézes Kalács ismert
helyi nevekből áll, tehát a tudásukkal
nem lehetett probléma,
míg a Kanizsa Flow úgy tűnt, bőven
juthat messzebb...
Lényegében biztosra vehettük,
hogy az érdeklődés a második
nap délutánján is garantált lehetett,
ami 3-400 nézőt jelentett a
helyosztók alkalmával.
A negyeddöntők során a címvédő
Edil Casat az FC Kau, a Tip
Topot a Green Dragons ütötte el a
továbbjutástól, a tavaly szintén a
legjobb négy közé került Arizonánál
a Mézes Kalács bizonyult jobbnak,
míg a Belezna hetesekkel
múlta felül a Kanizsa Flow együttesét.
Az elődöntőkön a Mézesnek
volt „édesebb” az eredmény, 2-1
a mind érettebb játékot mutató
Kau ellen, míg a Green Dragons
1-0-ra győzött a Belezna ellen,
így a tizenkettedszer kiírt kupa
2024-es fináléjában Mézes Kalács
- Green Dragons összecsapást láthatott
a közönség. (A bronzmeccs
a Belezna 4-1-es sikerét hozta.) A
kupa döntőjének végén felgyorsultak
az események, így ért el
húsz perc után a Mézes Kalács és
a Green Dragons legénysége 2-2-
t, hetesekkel pedig 3-2-re győzött
a Mézes, ezzel elhódítva a kupát.
- Néhány évvel ezelőtt a Kanizsa
Kék színeiben Horváth Balázzsal,
Kretz Bálinttal együtt nyertük már
meg a kupát – fogalmazott Bagó
Benedek, felidézve a 2019-es,
valamint 2020-as pillanatokat. -
Jelenleg tehát egyénileg már a
harmadik aranyunknál tartunk
többen is, csapatszinten pedig azt
kell mondanom, színvonalas torna
volt az idei, tényleg szerepeltek
nagyon jó együttesek, ebbe a
futsalosokat is beleértem. Teszem
hozzá, egyszerű meccsünk nem
is volt nagyon, így a siker értéke
még nagyobb.
A vigaszágon is hirdettek helyezetteket,
ott az elsőséget a Black
Apple gyűjtötte be a Fortissimo,
a Szemere, valamint a Sympatic
előtt. A Kanizsa Kupa legjobb
kapusának Pethő Józsefet (Belezna),
mezőnyjátékosának Őri Martint
(GD) választották meg, míg a
gólkirályi címet Papp Gábor (Kau)
hódította el.
POLGÁR László.
Kétnapos sportprogramon rendezték meg – javarészt - a Tungsram-
sportcsarnokban a XI. Szabadics Kanizsa Kupa teremfoci
torna küzdelmeit, mely a győztes nevében mondhatni kimondottan
édesre sikeredett.
A Mézes Kalács egy-egy játékossal a soraiban
korábban már belekóstolhatott a siker ízébe
A Green Dragons ha sárkányokként tüzet nem is
okádtak, de remek szerepléssel jutottak a második helyig
A Belezna a Belcsesztúr tavalyi vigaszági
szereplését a főág harmadik helyére váltotta
A negyedik, FC Kau a kispályás és teremfoci tornák
állandóságát jelenti már Nagykanizsán
fotók: Polgár László
BAK (12.22-01.20): Ön is érezhette, kissé szomorkásan alakultak az elmúlt hetekben a napjai. Rá se rántson. Próbáljon megnevettetni másokat mert közben ön is
jókedvre derül.
SPORT 2024.01.10. 13
MÁRIS ITT A BOCSKAI
Miként azt az egyesületnél megfogalmazták,
a nagykanizsai boksz
történetében új fejezeteket is írhattak,
lévén Szira Zsófia például Jerevánban
ifjúsági Európa-bajnoki
címet nyert, egyesületi szinten pedig
a nagykanizsai klub a múlt évi
szakosztályi rangsorban 102 egyesület
közül a nyolcadik helyezést
érte el – erre nem volt még példa a
KÖSZÖNTÖTTÉK EDZŐI DOYENJÜK
A Nagykanizsai Torna Egylet
1866 vívószakosztályánál is a
hagyományos évzáróról szóltak
a szűk két héttel ezelőtti napok.
A legutóbbi alkalommal ráadásul
köszöntötték az egyesület
kiemelkedő személyiségét, aki
lényegében fél évszázados edzői
pályája alatt adta, adja át tudását
tanítványainak.
A rendezvény egy hamisítatlan
meglepetést is magában foglalt
a hosszú évtizedek óta a kanizsai
vívás motorjának számító edzőjük,
Kiss György személye apropóján.
Miként a szervezők fogalmaztak,
a kanizsai vívósport nagy
öregje 2023-ban töltötte be a 80.
életévét és három szervezet, a
Nagykanizsai Városvédő Egyesület,
a Vivere Alapítvány, valamint
az NTE 1866 Vívószakosztálya
is köszönthette a sportszakembert.
A kanizsai kardlegenda Kiss
Györgyöt a köszöntő szervezetek
nevében Zsolnai Tamás klub-,
és Cserti Tibor „városvédő” elnökök
méltatták amellett, hogy
természetesen a vívó növendék
gyermekek ünnepi műsort is prezentáltak,
egyben a versenyév
búcsúztató keretében, hogy aztán
a jelenlegi napoktól immár a
tervszerű edzésmunka folytatása
kerülhessen a főszerepbe.
POLGÁR László
A hobbisportolóktól az élsporton át a profi ökölvívásig
Kiss György a kard világában töltött évtizedei mély
nyomot hagytak a kanizsai vívósportban
A Kanizsa Box Klub háza táján is elbúcsúztatták az óévet, melyre kimondottan büszkék lehetnek, s ennek folytatását várhatják
akár 2024-ben is.
korábbiakban.
Szira ráadásul máris komoly
edzésben áll, hiszen január 16-tól
kezdődik neki is Debrecenben a
68. Bocskai István Nemzetközi
Ökölvívó Emlékverseny, február
elején pedig az Énekes István Emlékverseny
lesz az ifjúsági korcsoportosok
számára.
POLGÁR László
VÍZÖNTŐ (01.21-02.19): Használja ki a napsütéses időszakot. Üljön ki egy padra, és álmodozzon. Akár egy olyan megoldás is eszébe juthat, ami által el tudja indítani
a régóta tervezett vállalkozását.
14 KANIZSA ÚJSÁG HIRDETÉS
A 2023. december 20-i
számunkban
megjelent rejtvény
megfejtése:
KARÁCSONYKOR ÚGY
VISELKEDÜNK, AHOGY
EGÉSZ ÉVBEN KELLENE.
RÉSZLETEKÉRT
KERESSE FEL
HONLAPUNKAT!
TELEFONSZÁM: 30/153-7607
KIADÓ
IRODA-ÉS
ÜZLETHELYISÉGEK A
BELVÁROSBAN
CSENGERY U. 5.
(VOLT LÁMPABOLT)
124M2+104M2
ÜZLET+21M2 RAKTÁR
ROZGONYI U.1. FŐ U. 9.
NKVG.HU
CSENGERY U. 4.
28M2
IRODAHELYISÉG
VEGYEN RÉSZT ÖN IS AZ INGYENES, NAGYKANIZSAI LED-CSEREPROGRAMBAN!
Csökkentse energiaszámláját és óvja környezetét a CYEB közreműködésével!
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata és a CYEB Energiamegoldások Kft. együttműködésének eredményeként – ismételten - lakossági
LED-csereprogram indul városunkban. Az izzókat mindenki ingyenesen kapja meg, csupán regisztrálni kell a ledcsere.hu oldalon. Regisztrálni
azok a háztartások tudnak, akik a 2023-as led-csere programban nem vettek részt. A regisztráció során kell adni a személyes adatokat (név,
e-mail cím, telefonszám), illetve szükséges a regisztrálandó háztartás villanyszámlája is – mindezekről az adatokat jól olvashatóan mutató fotókat
kell feltölteniük a jelentkezőknek. Emellett egy táblázat kitöltésével szükséges megadni, hogy hány darab és milyen teljesítményű izzót szeretne
lecserélni a család, és ezeket a lakás/ház melyik helyiségében használják. (A régi, hagyományos izzókat nem kell majd leadni.) A programban
történő részvétel feltétele, hogy az ingyenesen megkapott LED-ek a jelentkezéskor megadott háztartásban használatba kerüljenek, és ott minimum
2 évig használatban is legyenek.
A regisztrációs időszak 2024. január 3-tól 2024. február 15-ig tart.
Amennyiben Önnek, vagy ismerősének problémát jelent az online regisztráció, Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata regisztrációs
pont nyitásával nyújt segítséget a csereprogramba történő jelentkezéshez. Kérjük, hogy a regisztrációs pontra hozza magával személyi
igazolványát, lakcímkártyáját, előző havi villanyszámláját és egy jegyzetet arról, mely helyiségekben, hány darab és milyen foglalatú izzót kíván
kicserélni.
Átadás-átvételi pontok:
1. Hevesi Sándor Művelődési Központ, Nagykanizsa, 5.
2. Móricz Zsigmond Művelődési Ház, Nagykanizsa, Hajgató Sándor u. 1.
3. Nagykanizsa-Bagola, Közösségi ház, Nagykanizsa, Bagoly u. 15.
4. Nagykanizsa-Fakos, Közösségi ház, Nagykanizsa, Sandi u. 14.
5. Nagykanizsa-Bajcsa, Közösségi ház, Nagykanizsa, Törökvári u. 65.
Logisztikai kapcsolattartók:
- Feldéné Hajnal Mónika koordinátor Németh György koordinátor
Telefon: 06/20-849-2440 Telefon: 06/20-849-2441
A LED-izzók használata jelentős energiamegtakarítást jelent, a hagyományos izzókhoz képest akár 30%-os csökkenés érhető el a villanyszámlában. Előnyük
emellett a hosszú, akár 10 éves élettartam és az egyenletes fény, jó fényhasznosítás biztosítása. A kisebb energiafelhasználásnak és a kevesebb keletkező
hulladéknak köszönhetően alacsonyabb a környezeti terhelés is. Kérjük, csatlakozzon Ön is a LED-csereprogramhoz és hívja fel az ingyenes korszerűsítési
lehetőségre családtagjai, ismerősei figyelmét is!
Regisztrációs pont
Nagykanizsa MJV Polgármesteri Hivatala, 8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.
Hétfő: 8:00–12:00
Szerda: 8:00–12:00
13:00–16:00
Csütörtök: 8:00–12:00
Kérjük, a regisztrációs pontot csak abban az esetben keresse fel, ha az online jelentkezés problémát jelent az Ön számára!
KÖVETKEZŐ
VÉRADÁSOK
2023.01.16. (kedd)
10:30-12:30
Vöröskereszt Nagykanizsa
Sugár út 28.
2023.01.16. (kedd)
14:00-18:00
Becsehely Faluház
A megjelenítést ezúton is köszönjük!
Véradásaink időpontját megtalálják a
Kanizsa TV Lapozójában is!
A véradás mindenki
számára nyitott.
06-30/600-6466
A szolgáltatás a város
területén szombat,
vasárnap és ünnepnapokon
9-12 óráig,
igénybe.
Az ál l a tor vos i
k é s z e nl é t
t e l e f ons záma :
Nyitva: H-P-ig 8-16,
VEGYEN RÉSZT ÖN IS AZ INGYENES, NAGYKANIZSAI LED-CSEREPROGRAMBAN!
Csökkentse energiaszámláját és óvja környezetét a CYEB közreműködésével!
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata és a CYEB Energiamegoldások Kft. együttműködésének eredményeként – ismételten - lakossági
LED-csereprogram indul városunkban. Az izzókat mindenki ingyenesen kapja meg, csupán regisztrálni kell a ledcsere.hu oldalon. Regisztrálni
azok a háztartások tudnak, akik a 2023-as led-csere programban nem vettek részt. A regisztráció során kell adni a személyes adatokat (név,
e-mail cím, telefonszám), illetve szükséges a regisztrálandó háztartás villanyszámlája is – mindezekről az adatokat jól olvashatóan mutató fotókat
kell feltölteniük a jelentkezőknek. Emellett egy táblázat kitöltésével szükséges megadni, hogy hány darab és milyen teljesítményű izzót szeretne
lecserélni a család, és ezeket a lakás/ház melyik helyiségében használják. (A régi, hagyományos izzókat nem kell majd leadni.) A programban
történő részvétel feltétele, hogy az ingyenesen megkapott LED-ek a jelentkezéskor megadott háztartásban használatba kerüljenek, és ott minimum
2 évig használatban is legyenek.
A regisztrációs időszak 2024. január 3-tól 2024. február 15-ig tart.
Amennyiben Önnek, vagy ismerősének problémát jelent az online regisztráció, Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata regisztrációs
pont nyitásával nyújt segítséget a csereprogramba történő jelentkezéshez. Kérjük, hogy a regisztrációs pontra hozza magával személyi
igazolványát, lakcímkártyáját, előző havi villanyszámláját és egy jegyzetet arról, mely helyiségekben, hány darab és milyen foglalatú izzót kíván
kicserélni.
Átadás-átvételi pontok:
1. Hevesi Sándor Művelődési Központ, Nagykanizsa, Széchenyi tér 5.
2. Móricz Zsigmond Művelődési Ház, Nagykanizsa, u. 1.
3. Nagykanizsa-Bagola, Közösségi ház, Nagykanizsa, Bagoly u. 15.
4. Nagykanizsa-Fakos, Közösségi ház, Nagykanizsa, Sandi u. 14.
5. Nagykanizsa-Bajcsa, Közösségi ház, Nagykanizsa, Törökvári u. 65.
Logisztikai kapcsolattartók:
- Feldéné Hajnal Mónika koordinátor Németh György koordinátor
Telefon: 06/20-849-2440 Telefon: 06/20-849-2441
A LED-izzók használata jelentős energiamegtakarítást jelent, a hagyományos izzókhoz képest akár 30%-os csökkenés érhető el a villanyszámlában. Előnyük
emellett a hosszú, akár 10 éves élettartam és az egyenletes fény, jó fényhasznosítás biztosítása. A kisebb energiafelhasználásnak és a kevesebb keletkező
hulladéknak köszönhetően alacsonyabb a környezeti terhelés is. Kérjük, csatlakozzon Ön is a LED-csereprogramhoz és hívja fel az ingyenes korszerűsítési
lehetőségre családtagjai, ismerősei figyelmét is!
Regisztrációs pont
Nagykanizsa MJV Polgármesteri Hivatala, 8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.
Hétfő: 8:00–12:00
Szerda: 8:00–12:00
13:00–16:00
Csütörtök: 8:00–12:00
Kérjük, a regisztrációs pontot csak abban az esetben keresse fel, ha az online jelentkezés problémát jelent az Ön számára!
VOKSH
OKTATÁSI
KFT
Nagykanizsa, Ady Endre utca 30.
tel. 06-30-491-7051
/ny.sz. E-000883/2014/
Következő gépkezelői tanfolyamunk
2024.01.15- én 14:00 órakor indul!
Vizsga napja: 2024.01.26. péntek!
Jelentkezéseket 2024.01.12-ig elfogadunk!
Részletekről, kedvezményekről érdeklődj irodánkban!
+36 30 491 7051
beke.ivett@voksh.hu
Várjuk jelentkezését kategóriás és GKI alap -
továbbképzés online képzéseinkre is!
34 éve az úton társak vagyunk !
HALAK (02.20-03.20): Sétáljon sokat, mert így nem csak kipiheni magát, hanem jobbnál jobb ötletek is eszébe juthatnak. Akár egy új munkahely lehetősége is
kirajzolódhat.
REJTVÉNY 2024.01.10. 15
További híreinket
megtalálják a
www.kanizsamediahaz.hu
oldalon.
16 KANIZSA ÚJSÁG GASZTRO
ÚJÉVI TERÜLJ, TERÜLJ ASZTALKÁM
Bár elmúltak a nagy ünnepeink,
a szabadhegyi Gyenese
Endréékhez a családtagokon
kívül ilyenkor is bekopognak
vendégek. Az újévet köszönteni
érkező ismerősök mindig szíves
fogadtatásban részesülnek a ház
asszonya, Marika által. De a család
kívánságára is többféle étel
készült, így húsleves és a pörkölt
tanyasi csirkéből, hortobágyi palacsinta
és töltött csirkecomb. A
leveshez a háziasszony májgombócot
készített.
A MÁJGOMBÓC
HOZZÁVALÓI:
1 tojás, 2-3 kanál búzadara,
kevés étolaj, vöröshagyma, csirkemáj,
só, majoránna, őrölt bors,
szódapor, leveskocka.
ELKÉSZÍTÉSE:
Étolajon üvegesre párolom a
hagymát, a májat vágódeszkán
megkaparom, és „megfuttatom”
rajta. Ezután hozzáadom a búzadarás
keverékhez, amibe 1 késhegynyi
szódaport, majoránnát,
sót és őrölt borsot teszek. Egy
órát állni hagyom, majd forró vízben
feloldok egy leveskockát, és
abba szaggatom bele a májgombócokat.
A hortobágyi töltött palacsinta
darált csirkemellből készült, a
csirkepörköltet erdei gombákkal
fűszerezte, amit a férje szedett a
közeli erdőben.
A MÁJJAL TÖLTÖTT CSIRKECOMB
HOZZÁVALÓI:
4 db csirke alsó-felső comb,
csirkemáj, vöröshagyma, só, rozmaring,
kakukkfű, majoránna,
őrölt bors, 4 zsemlye, tej, 2 tojás,
olaj, petrezselyem.
ELKÉSZÍTÉSE:
Az apróra vágott vöröshagymát
olajon megfuttatjuk, hozzáadjuk
a megkapart májat, megfűszerezzük,
és rövid ideig pároljuk.
A tejbe beáztatott zsemlyét kinyomkodjuk,
összedolgozzuk a
petrezselyemmel, a kihűlt májjal,
a tojással és a csirkecombok
bőre alá töltjük. Alufólia alatt fél
óráig sütjük, s amikor megpuhult
a hús, szőlőmagolajjal meglocsoljuk,
és ropogósra pirítjuk. A
húsételeket párolt káposztával és
őszibarackbefőttel tálalta Marika.
A megtöltött palacsintákat tejszínes
öntettel meglocsolta, és fólia
alatt még 10-15 percig sütötte a
sütőben. A süteményestálra hólabda,
kakaós kevert és csokoládé-
desszert került.
BAKONYI Erzsébet
1 PROGRAMAJÁNLÓ
HEVESI SÁNDOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
Január 12., 26. (péntekenként) 17 óra
GÉMKAPOCS TÁRSASJÁTÉK KLUB
Vezeti: Temesi Róbert és Szűcs Sándor
Január 13. (szombat) 19 óra
LOVASI: LETEHETETLEN – Lovasi András „egy szál gitáros”
szólókoncertje Nagykanizsán
35 év gazdag dalterméséből válogat személyes történetekkel
és sok humorral. Jegyár: 5.900 Ft.
Jegyek kaphatók a tixa.hu oldalon, valamint a HSMK
jegypénztárában.
Január 17. (szerda) 18 óra
TÉLI ROADSHOW – A Bódi Tesók előadása
„Brutális őszinteség, humor, motiváció és inspiráció.
Nevetés, sírás, felismerés és meghatódás. Ilyen egy igazi
Bódi Tesók előadás. Másfél óra érzelmi hullámvasút, melyet
garantáljuk, hogy soha nem felejtesz majd el.”
Jegyek kaphatók a www.boditesok.hu oldalon.
Január 18. (csütörtök) 14 óra
A Napraforgó Szenior Örömklub nyilvános programja LELKÜNKET
DERŰ HATJA ÁT – Csider Sándor versei a szeretetről
A Keszthelyen élő költő érzékletes egyszerűséggel
fogalmazza meg – saját verseinek előadása során – a
legmagasztosabb gondolatokat, elénk tárja a szeretet
sokszínű megnyilatkozását.
A részvétel INGYENES!
Január 22. (hétfő) 17 óra
A Magyar Kultúra Napja alkalmából
HELYI ÉRTÉK – a Kanizsai Képző- és Iparművészek Egyesületének
kiállítása
Közreműködik: az AMS Trió: Baráth Adrien (harmonika),
Fekete Melinda Zsófia (szaxofon), Kém Sándor (bőgő)
Megtekinthető: február 15-ig, a HSMK Ősze András Galériájában.
Január 22. (hétfő) 18 óra
A Magyar Kultúra Napja alkalmából
AZ ORFF ÜTŐEGYÜTTES ÜNNEPI MŰSORA
A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött!
Regisztrálni a 93/311-468-as telefonszámon vagy
a hsmkinformacio@gmail.com e-mail címen lehet.
MEDGYASZAY HÁZ
Január 19. (péntek) 18 óra
SZÉP HAZÁNK, ERDÉLY – Szőke Veronika művészetterapeuta
és Szász Norbert amatőr fotós kiállítása
Nemezképek, festmények és fotók Erdély varázslatos
földjéről.
Megnyitja: Prof. Szűcs Attila pszichiáter
Közreműködik: Sipos Zsolt, lelki gondozó és családterapeuta,
Németh Ferenc hegedűművész
Január 20. (szombat) 20 óra
NEW WAVE SESSIONS – ÚJ KONCERTSOROZAT
FIATALOKNAK!
20 óra Merry Go Round Duo, 21 óra Beretka Ádám
Jegyár: elővételben 1.500 Ft, a helyszínen 2.000 Ft.
Jegyek kaphatók a Medgyaszay Házban és a cooltix.
hu oldalon. A Horizon Events és a Kanizsai Kulturális
Központ közös rendezvénye.
MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐDÉSI HÁZ
Január 12. (péntek) 18 óra
EGYPERCESEK – komédia örkényi humorral fűszerezve
– Örkény István halálának 45. évfordulójára
Előadja: Dvorák Gábor és Patka Heléna
Írta és rendezte: Dvorák Gábor
Jegyár: 1.800 Ft Diákoknak: 1.500 Ft
Január 26. (péntek) 10 és 14 óra
Gyermekszínházi sorozat
KOLONTOS PALKÓ – A Mesebőrönd interaktív műsora
Jegyár: 1.500 Ft
ETHNOFITNESS
NAGYKANIZSA ÉS
TÉRSÉGÉNEK LAPJA
XXXVI. ÉVFOLYAM
2. SZÁM
2024. JANUÁR 24.
FARSANGI MULATSÁG
további részletek a 3. oldalon
Következő számunk 2024. február 7-én jelenik meg.
Tavaly szeptemberben írtunk arról, hogy a kormánypárt elkezdte
a helyi telefonos erőfelmérőjét. A kérdések között olvasva
nem kellett ahhoz a politikatörténelem elemzési csimborasszóját
bemutatni, hogy lássuk: a helyi Fidesz egyik fő
iránya a „legyen egy a kormány és a városvezetés színe” lesz.
Ezt aztán bőven igazolták 2024 első napjai. Eközben az ÉVE
sajtótájékoztató dömpinggel apellál, kiemelve olyan témákat,
mint a kormányzati elvonások és a kanizsai fideszes álcivilek
pályázati győzelme.
CSOK VAGY CSÓK? Több Kanizsa környéki kistelepülésen
nincs eladó, lakható ingatlan
Családi Otthonteremtési Kedvezmény, babaváró hitel, vissza nem
térítendő támogatás, kedvezményes lakáshitel... a természet szeretete,
nyugalom... Bárhogy is hívjuk, a felmérések azt támasztják
alá, az elmúlt években megnőtt a falvakban letelepedők száma, s
helyenként a megszületett csecsemők is növelik a községek lélekszámát.
részletek a 2. oldalon részletek a 5. oldalon
Tudják, mi az ethnofitness? Nem? Írhatnám hangzatosan, hogy
kis szösszenetem végére érve megtudják, de az elején szögezzük
le: nem fog kiderülni, hogy mit takar a hangzatos kifejezés. Az
előzményekhez tartozik, hogy három-négy éve futott végig a sajtó
szabadabbik felén egy nagykanizsai egyesület története, amely az
akkori „emberminisztertől” Kásler Miklóstól tízmilliós támogatást
kapott ennek a bizonyos ethnofitness (ejtsd: etnofitnesz) nevet viselő
tevékenységnek a kidolgozására.
16. alkalommal lesz az Országos
Farsangi Fánkfesztivál a VOKE Kodály
Zoltán Művelődési Ház szervezésében.
A rendezők ezúttal is 3
napon keresztül várják a szórakozni
vágyókat, a főattrakció február
10-én a Kanizsa Arénában lesz.
7. oldal
Szerencsés embernek tarthatom
magam: egészséges
vagyok, szeret a családom,
vannak barátaim... Beszélgetés
Gerencsér Tiborral
ÉRDEKES EMBEREK 67. MEGKÉRDEZTÜK
Az állami ellátásban tapasztalható,
egyre hosszabb várakozási idő
miatt sokan kénytelenek pénzt
kiadni a sürgős vizsgálatokért és
beavatkozásokért.
Nem csupán elkezdte téli
felkészülését, de már le is játszotta
első előkészületi találkozóját
az FC Nagykanizsa NB
III-as labdarúgó együttese.
TÁVOZÓK ÉS ÉRKEZŐ
8-9. OLDAL 6. OLDAL 13. OLDAL
A KAMPÁNY ÉLESEDIK
ÉS MÁR NEM CSAK A
VONAL TÚLOLDALÁN fotó:Balogh Martin
fotó:tourinformnagykanizsa.hu
IMPRESSZUM:
KANIZSA LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Felelős szerkesztő: Tar Mihály • MEGJELENIK KÉTHETENTE • Szerkesztőségvezető: Mikó-Baráth György
Kiadja a Kanizsa Médiaház Nonprofit Kft. • Felelős kiadó: Tar Mihály ügyvezető • Sportszerkesztő: Polgár László • Tördelés: Molnár Dóra
Kiadó és szerkesztőség: 8800 Nagykanizsa, Sugár út 8., telefon: 93/787-050 • Reklám-marketing: Tóth Tihamérné 20/519-53-05 • Terjesztési információ: 93/787-050
Megjelenik: 16.000 példányban • ISSN 0865-3879.
2 KANIZSA ÚJSÁG KÖZÉLET
A KAMPÁNY ÉLESEDIK ÉS MÁR NEM CSAK
A VONAL TÚLOLDALÁN
Izzóért, mi lett a Vagongyárral, a
meg nem valósított új uszodával
vagy éppen miért került korábban
39 millió forintba a városnak
a BLG projektje kapcsán tett előkészítési
hiba. Horváth Jácint a
fejlesztések kapcsán elmondta,
tavaly összesen 3 milliárd forint
értékben hajtottak végre beruházásokat.
Az idei tervek kapcsán
megemlítette a Tripammer
utca, a Balaton út és a Magyar
utca rendbetételét. A következő
tájékoztatón Horváth Jácint a
kormányzati elvonásokat részletezte.
A frakcióvezető-helyettes
hangsúlyozta, a kormány idei
megszorító intézkedései összesen
1600 millió forintot vesznek
el a kanizsaiaktól, hiszen 893
millió forint szolidaritási adót
szed be a várostól a kormányzat,
amihez még hozzáadódik, hogy
Kanizsa 569 millióval kevesebb
működési támogatást kap, mint
tavaly. S még mindezekhez jön
a szintén elvont gépjárműadó,
cirka 200 millióval. Horváth úgy
fogalmazott, csak akkor lenne
elégedett, ha a kormány a rezsivédelmi
alapból 1,6 milliárd
forintot adna Nagykanizsának,
hiszen ezzel az összeggel lehetne
biztosítani a 2019-es szintet.
Úgy tűnik azonban, hogy megjelenésünk
napjáig nem érkezett
meg a kormánytól ez a forrás,
sem kisebb vagy éppen nagyobb
mértékben, hiszen a januári soros
ülés napirendi pontjai közül
Balogh László levette a város
2024-es költségvetését.
Balogh László is téma volt az
ÉVE harmadik sajtótájékoztatóján,
az álcivilek pályázati dotálása
kapcsán. Mind Horváth Jácint,
mind Fodor Csaba kiemelte: felháborító,
hogy 44 millió forint
közpénzt osztottak ki a kormánypárthoz
köthető csoportoknak,
miközben egy másik pályázó
sem nyert. Szerintük ez az eset
annyiból egyedi, hogy más városokban,
ha csak kisebb összeget
is, de legalább kaphattak a Civil
Alapból a kormánypárthoz nem
köthető szervezetek. Ráadásul
Kanizsán a NagyOn Kanizsa, a
Polgári Kanizsáért Alapítvány és
a Polgári Dél-Zaláért Alapítvány
is a maximális, 11 millió forintot
kapta. S ami a személyi összefonódást
illeti: a NagyOn Kanizsa
alapítói között van Balogh László,
Szabó Szilárd és Radics Bálint. A
Polgári Kanizsáért Alapítvány kuratóriumi
tagja a szintén fideszes
képviselő, Tóth Nándor, a csoport
képviselője pedig Papp János,
korábbi fideszes bizottsági tag.
A Polgári Dél-Zaláért Alapítvány
alapítói között szerepel Bata Hajnalka,
a polgármester személyi
titkára, de kuratóriumi tag Papp
János is. Nem sok hiányzott a
maximális támogatáshoz a DRVE
számára sem, a csoport 10,89
milliót kapott. Az egyesület vezetője,
Tejfel József korábban nyílt
videókban üzent agresszív hangnemben
az ÉVE politikusainak,
valamint nyíltan kiállt Cseresnyés
Péter mellett. Fodor Csaba
és Horváth Jácint szerint is ezek
után joggal merül fel bennük
az a gyanú, hogy a mintegy 44
millió forintot kampányeseményekre
fogják fordítani a győztesek.
Fodor azt is leszögezte: arra
kéri Balogh Lászlót, álljon ki, és
adjon magyarázatot a döntések
miértjeire.
S ha már cikkünket a Fidesz
telefonos felmérőjével kezdtük
– Kern András után szabadon:
„elfogtuk egy levelet”, ami most
egy újabb telefonos kutatás. Ebben
a körben már egyértelműen
kidomborodik, hogy Balogh
László lehet a Fidesz első számú
jelöltje, hiszen szinte másra rá
sem kérdeznek. Az egyetlen zavaró
mondat, a női városvezető
iránti érdeklődés, bár ez egy
esetleges alpolgármesteri kinevezést
is magában hordozhat.
Az ÉVE oldaláról új hírek nem
láttak napvilágot, továbbra is az
az egyetlen konkrétum, hogy
Horváth Jácintot támogatja az
MSZP, a DK és a Párbeszéd, mint
polgármesterjelölt.
MIKÓ-BARÁTH György
Rögtön az újévi köszöntőjében
nem volt rest megpendíteni Balogh
László az „egy a kormány
egy a zászló” gondolatmenetet,
akkor így írt: „…Kétfejű városvezetés
nem hozhat fejlődést, ez
mostanra láthatóvá vált. Főként,
ha a hatalmat az egyik fej egyoldalúan
bitorolja, és mindent
elvon a másiktól, kivéve a felelősség
felvállalását.” Aztán kilenc
nappal később jött az újabb
bekezdés, akkor már kevesebb
költői képpel, inkább direkt stílusban:
„…Akkor garantált a
sikeres és harmonikus fejlődés
Nagykanizsán, ha a városvezetés
és a kormányzat azonos értékeket
vall, és a város érdekében
egy irányba gondolkodik és
cselekszik.” Január 13-án pedig
a 160 milliós többletforrás kapcsán
gondolta úgy Balogh László,
hogy elő kell venni a témát: „…
Nagykanizsának olyan városvezetésre
és közgyűlési többségre
van szüksége, amely együtt tud
és akar is dolgozni a kormánnyal
városunk fejlődése érdekében.”
Mindezeknél talán meglepőbb
volt, hogy Navracsics Tibor
úgy gondolta, Kanizsa politikai
helyzetét meg kell említenie
Zalaegerszegen. Ugyanis a megyeszékhelyen
tárgyalt először
Navracsics az új Közigazgatási és
Területfejlesztési Minisztérium
vezetőjeként. A sajtótájékoztatón
megdicsérte Egerszeget, mondván
az ottani fejlődés káprázatos,
viszont Nagykanizsa helyzete
speciális, hiszen nem minden fejlesztés
valósult meg a közgyűlési
obstrukció, azaz áltevékenység
miatt.
A többségi frakció tagjai is hamar
munkába álltak 2024-ben.
Az elmúlt két hétben már három
témában is tartott sajtótájékoztatót
az ÉVE. Előbb Horváth Jácint
és Fodor Csaba közösen mutatta
be a 2023-as fejlesztéseket és
az idei terveket. Az őket ért kormánypárti
vádakra Fodor Csaba
reagált: szerinte a helyi kormányoldal
inkább mesélhetne arról,
hogy miért nem tettek semmit az
AKTUÁLIS 2024.01.24. 3
ETHNOFITNESS – avagy 7 milliós támogatás mellé önkormányzati bérlakás
Már akkor próbálkoztunk az
egyesület nyomára bukkanni,
nem sikerült. A hivatalos iratok
szerint a Fő út 8. szám alatt működik,
de a bejegyzett címen
senki nem található. 2021-ben az
ügy egészen a legfőbb ügyészig
jutott, aki Vadai Ágnes DK-s képviselő
parlamenti felszólalását
feljelentésként értelmezve rendelt
el vizsgálatot. A pandémia
alatt döntött egyedileg Kásler
Miklós a „népi edzésforma” kialakításának
támogatásáról, ami
mellé mindjárt 12 millió forintot
oda is tett – nevezzük nevén – az
Élet Szolgálat Egyesület részére.
Azóta még a Princin is sok víz
folyt le, de az ethnofitnessről
senki és semmit nem hallott. Az
egyesület azonban most újra „felvillant”.
Nem, nem a tevékenységével
érdemelte ki a figyelmet.
Pedig azzal is megtehetnék, mert
a vállalásuk szerint, ezt szó szerint
idézem: „…Aktív részvétel a
helyi és a Nagykanizsa Kistérség
zenei, kulturális életében: hagyományőrző
és egyéb kulturális
rendezvények szervezésében,
lebonyolításában. Kulturális, szociális,
oktatási, egyházi intézményekkel,
önkormányzatokkal való
együttműködés. Pályázatok írásában
az egyesület vagyonának
gyarapítása...” (forrás: zalacivil.
hu). Szóval, felvillant az egyesület
neve, egy listában. A Nagykanizsára
érkezett – csak nevében helyinek
tűnő – Városi Civil Alapból
nyertek milliókat, egészen pontosan
hetet.
Legutóbbi számunkban már foglalkoztam
a nyertesekkel, de azóta
az is kiderült, hogy a Fő út 8. számú
épületben az összes lakás, így az a
bizonyos 3/1/2-es számmal jelzett
lakás is önkormányzati tulajdon.
A VG Zrt. vezérigazgatója részletes
információkat titoktartási kötelezettsége
okán nem adhatott, de
Zakó László megerősítette, hogy az
érintett lakást az önkormányzattól
bérlik, gond nincs vele. Ez azt jelenti,
hogy a harmincegynéhányezer
(!) forint körüli lakbér rendszeresen
érkezik.
Nem részletezem, hogy az
egyesület alelnöke, az utolsó
fellelhető adatok szerint, a város
egyik korábbi fideszes alpolgármestere,
elnöke pedig a felesége.
Az egyesületi központnak helyet
adó bérlakás, a szomszédok elmondása
szerint üresen áll, de a
postaládában nem gyűlnek kiadványok,
tehát valaki jár oda időnként.
A névtelenséget kérő lakók
szerint a lakásban sosem laktak,
a bérlők Budapesten élnek. Az
egyesület viszont itt működik az
iratok szerint, de erről az ott élők
sosem hallottak, ethnofitnesshez
köthető zajokat, kiszűrődő zenét
nem tapasztaltak.
Az valószínű, hogy jogszerűen
szerezték meg a bérleti jogot, de
az már egy más, leginkább morális
kérdés, hogy egy bérlakást
elfoglalnak olyanok elől, akik valóban
laknának valahol. Na, meg
ez a kis állami segítség. Először
12 millió közforint a semmire,
most 7 millió forint a „ki tudja
mire” mindez megspékelve egy
bérlakással. Na, erre mondják
mindenhol, hogy ügyes.
TAR Mihály
BAGOLAI SOR: A teljes növénycsere indokolt, de a labda a MÁV oldalán pattog
Nagy felháborodást keltett még októberben a vasútparton végzett gyérítési munka. A fák kitépése, csonkolása kapcsán több
helyi lakos is feljelentést emlegetett, az ügyet az országos média is felkapta. A polgármester és a főkertész is panasszal élt a
vasúttársaság felé, végül személyes egyeztetés után a MÁV elismerte a hibáját. A munka hamarosan az utca másik oldalával
folytatódik, a tervek szerint jóval szigorúbb szakmai odafigyeléssel.
növénykímélő megoldás. Gyors
egyeztetés után polgármester
úrral együtt döntöttük úgy, hogy
szóvá tesszük a történteket. A
polgármester úr is leírta a saját
észrevételeit és a Via is, külön levélben.
Mi kiemeltük, hogy szakmailag
botrányos volt a munka,
igaz, hogy a terület a MÁV-é, de
helyrajzi számot illetően belterület,
ráadásul egy kedvelt családi
házas övezet. Az itteni növények
fák, így a sövényméretekbe való
bepasszítást nem fogják tűrni.
Leírtuk, hogy balesetvédelmi
szempontból is rosszabb lett, egy
tájseb képződött, ami könnyen
válhat hulladéklerakó hellyé, hiszen
megkönnyítették a hozzáférést.
Felhoztuk Nagykanizsa zöld
programjait, fejlesztéseit is, de
hangsúlyoztuk azt is, hogy a Virágos
Magyarország aktív résztvevői,
sőt, győztesei vagyunk. A
végén felajánlottuk a szakmai segítésünket,
hogy ilyen többet ne
forduljon elő – idézte fel a történéseket
Konrád-Németh Cecília.
Nagykanizsa főkertésze elmondta,
a MÁV végül partnernek
bizonyult és egy levélváltás után
a személyes egyeztetés is létrejött.
– Szabó Csaba, regionális
igazgató bocsánatot kért és jelezte,
hogy a másik oldalt is rendbe
fogják tenni, megbeszéltük,
hogy az már közös munka lesz.
A szóbeli ígéret megvan, viszont
ez idáig érdemben nem kerestek
minket. Január elején írtam egy
emlékeztetőt, amiben felhívtam
a figyelmét, hogy a természetvédelmi
törvényben leírtak szerint
úgy kell időzíteni a munkát, hogy
annak február végére késznek
kell lennie – mondta a főkertész.
Az októberi beavatkozáson
javítani már Konrád-Németh
Cecília szerint is csak a teljes növénycserével
lehet, a megmaradt
fákat gyökerüknél fogva el kell távolítani.
Szóbeli egyeztetés erről
is történt, de a társaság konkrét
döntéséről még nem érkezett hír.
MIKÓ-BARÁTH György
Végigsöpörtek több kanizsai
közösségi csoportban is az októberi
látvány képei. Úgy tudjuk,
a helyiek a panaszaikat levélben
is elküldték a MÁV-nak. De nem
ők voltak az egyetlenek, hiszen
mind Balogh László, mind a Via
Kanizsa kifejezte nemtetszését.
A társaság akkori válasza – szerkesztőségünknek,
és mint most
kiderült, a polgármesternek és a
főkertésznek is – kiemelte, hogy
„…a veszélyes fák kivágását, illetve
gyérítését azért végezték el
így, mert a korábbi évek tapasztalatai
alapján a növényzet újbóli
megerősödése után kerítés helyett,
zárt sövényként funkcionálhat
majd.” Ezt az általunk akkor
megkérdezett szakértő, Lancsák
Lajos és most Konrád-Németh
Cecília, Nagykanizsa főkertésze
is cáfolta. – A látvány megdöbbentő
volt, hiszen teljes letermelés
történt, nem egy józan,
fotó:Mikó-Baráth György
KOS (03.21-04.20): Sok a feladata mostanában, ennek ellenére vidáman telnek el a napjai. Ha netán gondterhelt ismerősökkel találkozik az utcán, dicsérje meg
például a ruhájukat, vagy a frizurájukat. A jó szó mindenkit felvidít.
4 KANIZSA ÚJSÁG OKTATÁS
EZ MÁR NEM A MINŐSÉGI OKTATÁSRÓL SZÓL
A vállalás azonban nem arra
a bizonyos 32,2 százalékos bértömeg
növekedésre vonatkozik,
hanem arra, hogy 2024-ben a
pedagógus béreknek el kell érniük
a diplomás átlagbér 72 százalékát.
A szakszervezetek azonban
úgy látják, hogy a növeléssel ez
még nem fog megvalósulni, tehát
év közben újabb beavatkozás
lesz szükséges, hiszen ha nem
valósul meg a 72 százalék akkor
a kormány elesik az uniós támogatástól.
- Ez végre egy pozitív dolog,
örülünk neki, hogy nem volt hiábavaló
az utóbbi évek küzdelme,
sikerült a kormányt és a közvélemény
rádöbbenteni arra, hogy
mennyire fontos, hogy történjen
valami ezen a téren, de még így
is több probléma merülhet fel,
nagy számban készülnek a kollégák
nyugdíjba menni. Másrészt
későn jött ez a bérrendezés, hiszen
már nagyon sokan elhagyták
a pályát, ez a hiány pedig
nagymértékben érződik, a közoktatás
hangulatára is rányomja
a bélyegét. Az is biztos, hogy ez
differenciáltan kerül majd szétosztásra,
hiszen a fiatalabbak
jelentősebb emelkedésre számíthatnak,
ez bizonyos feszültséget
biztos fog eredményezni a
tanártársadalomban - nyilatkozta
Békési Tamás, a Pedagógusok
Szakszervezetének Zala Vármegyei
elnöke.
Konkrét rendelet még nincs
arról, hogy milyen módon kerül
sor ezeknek a pénzeknek az
elosztására, de a teljesítmény
alapján való bérezést teljesen
lehetetlennek tartja a szakszervezet.
Emellett vannak egyes
előírásai a kormányrendeletnek,
miszerint a természettudományos
tárgyakat tanító pedagógusok
magasabb bérezésben részesülhetnek,
illetve a gyakornoki
bér bruttó 528 ezer forintra való
emelése is biztos. Békési Tamás
hozzátette, főleg a nagyobb városokban
mondtak fel nagyon
sokan, számos helyen nincs szakos
tanár, aki órát tartson, ez az
oktatásbeli minőségromlás pedig
azt eredményezheti, hogy a
ma felnövő generáció a jövőben
nem lesz képes szembenézni a
modern kihívásokkal.
A szakszervezet nemcsak a
pedagógusok, de az iskolákban
dolgozó különböző munkakört
betöltő dolgozókra is figyelmet
fordít, hiszen az ő jelenlétük
nélkül ugyanúgy nem tudna működni
egy oktatási intézmény,
a javaslataik azonban eddig süket
fülekre találtak. Ráadásul a
kormány intézkedései miatt a
szakszervezet tagdíjbefizetési
rendszerét is át kellett alakítaniuk,
Békési Tamás szerint ez a
szakszervezetek ellehetetlenítésének
irányába tett nagyon
komoly lépés volt. Azonban
nemcsak a tanárok, de a diákok
is egyre inkább megszenvedik a
kialakult helyzetet. Január 4-én
jött ugyanis a megdöbbentő hír,
hogy eltörlik az érettségi vizsgát
pedagógiai alapismeretek
szaktantárgyból. Prikryl Zoé, a
Cserháti-Iskola tanulója már 5.
osztályos kora óta biztos volt
abban, hogy óvodapedagógus
szeretne lenni, ezért nem véletlen,
hogy egy olyan középiskolát
választott, amely segít megalapozni
az egyetemi tanulmányait.
A diák elmondta, az amúgy lelkileg
és szellemileg is megterhelő
végzős évükben érzett nyomásra
így a kormány rátett még egy
lapáttal. - Tudomásom szerint
nincs még egy olyan szaktantárgy,
amiről most tudták meg
az érettségizők, hogy nem tehetnek
belőle érettségit. Mindenkit
hátráltat ez a rendelkezés, hiszen
ezzel elzárják előlünk a szakirányú
továbbtanulás lehetőségét
is. Azt várják el tőlünk, hogy 3
hónap alatt tanuljunk meg egy
olyan tantárgy anyagát, amelyet
a 4 év alatt kevés óraszámban
tanultunk, míg más diákok 4
tanéven keresztül készültek a
választható érettségi tárgyra,
így az egyetemi felvételi szempontjából
is hátrányos helyzetbe
kerülünk. Ennek ellenére szeretném
beadni már az évben az
egyetemi jelentkezésemet, így
csak abban reménykedhetek,
hogy sikeres érettségi vizsgát
teszek és tovább tudok tanulni,
ehhez pedig az iskolám minden
segítséget igyekszik megadni –
árulta el Prikryl Zoé.
Az oktatási rendszerben folyamatosan
fellépő problémák tehát
jól mutatják, hogy a kormány
még mindig nem tekint méltó
félként sem a tanárokra, sem a
diákokra, magyarul a szociális
párbeszéd teljes hiánya lépett fel
az országban – vélik a szereplők.
SZABÓ Fanni
A január elsejétől életbe lépett státusztörvényben többek között a tanárok bérrendezéséről is szó van. Az ehhez tartozó, korábban
megjelent végrehajtási rendeletben már szerepeltek bizonyos összegek, amik januártól kerülnek bevezetésre. A kormány jó ideje azt
ígérte, hogy az Európai Unióval való együttműködés során jelentős emelés lesz ebben az évben, ami úgy tűnik meg is fog valósulni.
BIKA (04.21-05.21): Sikeres, kiegyensúlyozott embernek érzi magát. A munkatempójából azért visszavehetne valamennyit annak ellenére, hogy több ideje jut a
magánéletére és a párjára is.
VIDÉK 2024.01.24. 5
CSOK VAGY CSÓK? – Több Kanizsa környéki kistelepülésen nincs eladó, lakható ingatlan
Cikkünk nem egy reprezentatív
felmérés és nem is hitelkalkulátor,
ezekre megvannak a hivatalos
csatornák, internetes felületek és
banki adatok. A dél-zalai települések
demográfiai adatai, hozzátéve
az ingatlanpiac alakulását,
érdekes képet mutatnak, ha az elmúlt
pár évet vesszük górcső alá.
Tavaly nyár elején a Kanizsa Médiaház
Híradójának adott tájékoztatást
dr. Stimeczné dr. György
Bernadette, a Nagykanizsai
Alapellátási Intézmény vezetője
a város gyermekháziorvosi körzeteinek
átalakításáról. - Belvárosi
körzet összevonásáról volt akkor
szó, ami minden esztendőben
a legkisebb gyermeklétszámot
produkálta. Változást vártunk a
CSOK bevezetésekor a városban,
de ahogy mi is hallottuk, egyre
inkább a környező kistelepülésen
növekedett a gyermeklétszám,
a kiköltözések miatt. Időközben
változott a rendszer, július 1-től
a védőnők nem hozzánk tartoznak,
így adatot nem tudunk. A
jogszabályi kötelezettség miatt
a beszámolók határideje februárban
lesz, a háziorvosi körzetekről
majd tudunk adatot szolgáltatni.
A területi védőnőkhöz tartozik a
0-tól 7 éves korosztály, így róluk
már nem kap adatot az intézményünk.
Egy konkrét adatot tudok
mondani: 2022 évben volt 20
védőnői körzet, 2870 gondozottal.
Ebből 2702 volt a 0 és 7 év
közti gyermek, a többi a várandós
anya. Az említett korú gyermekek
száma 2021-hez viszonyítva 149
fővel csökkent. Ez a tavalyi beszámolóban
is szerepelt – mondta el
dr. Stimeczné dr. György Bernadette.
A statisztikát követni nem
mindig egyszerű feladat. Viszont
sokatmondó adat, hogy a Nagykanizsához
közeli Kisrécsén például
jelenleg nincs eladó lakható
ház, sőt, a település vezetőjének
elmondása szerint többen várnak
arra, hogy ki tudjanak költözni. -
Ez egy kicsi falu, de 8 perc alatt
bent vannak az emberek a városban,
jól megközelíthető, szép
helyen van. Ugyan nincs gáz a
faluban, de a hűtő-fűtő klímák
megjelenésével a fafűtés térhódításával
még inkább vonzó lett a
településünk. Az utóbbi években
azt tapasztaltuk, hogy a falusi
CSOK-kal szinte az összes lakható
ingatlant megvették a faluban.
Kedves családok költöztek ki, tavaly
például 4 kisrécsei baba született.
Ez azért is nagy szám, mert
a településünk nagyjából 200 főt
számlál. Akik kiköltöznek, rendezett
körülmények között élnek és
a közösségbe is beilleszkedtek.
Azt látjuk most, hogy a kereslet
sokkal nagyobb, mint a kínálat. A
Kisrécséhez kötődők is szeretnének
visszajönni. Az ide költözők
az elmúlt években gyakorlatilag
egy vérfrissítést hoztak a faluba –
fogalmazott Tóth Lucia Krisztina,
Kisrécse polgármestere.
Az eladó, lakható ingatlanok hiánya
azonban nem csupán ezt az
egy települést érinti. A távolabb
lévő 800 fős Miháldon szintén
nem tud az önkormányzat kedvező
hírekkel szolgálni a lehetséges
vevőknek. - Nálunk több ingatlant
megvettek a németek. A keresetükből
vagy a nyugdíjukból
itt magasabb színvonalon élnek,
mint otthon. Ahogy észrevettem,
a zártkerti ingatlanokat is veszik.
Tény, hogy Zalakaros közelsége
miatt is van több külföldi vevő,
de nem ez a mérvadó. Az ingatlanosok
folyamatosan kutatják
fel az eladó házakat, helyenként
a szomszédhoz is becsengetnek,
ha látják, hogy a szomszéd ingatlan
nem lakott. Magyar, idősebb
házaspárok is jönnek, de
családos fiatalok is. Tehát nálunk
alapvetően véleményem szerint
nem a CSOK miatt jönnek. Nyugalom
van, csendes település, a
fekvése jó, közel van két város.
Ezen kívül van óvodánk, amely
teljes létszámmal működik. Alsó
tagozatos iskolánk, gyógyszertárunk,
kisboltunk. Én pillanatnyilag
nem tudok eladó házról
Miháldon – árulta el Gerő Sándor,
Miháld polgármestere.
Az elmondottak alapján kijelenthető
– persze települése válogatja
– nem csupán a támogatás
miatt választják a zalai községek
romantikus varázsát a kitelepülők.
VINCZE Adél
fotó:Balogh Martin
IKREK (05.22-06.21): Amíg a téli hónapokat éljük, ápolja figyelmesen a szobanövényeit és tavaszt hozó virágait. Mostanában lesz bőven ideje arra is, hogy szóljon
hozzájuk. Állítólag a növények is érzékenyek a szavak súlyára.
6 KANIZSA ÚJSÁG KÖZÉLET
MIKOR MENJEN A GYEREK ISKOLÁBA? Január 18-ig volt lehetősége benyújtani a kérelmét azon szülőknek az Oktatási Hivatal online felületén, akik szeretnék, hogy
gyermekük még további egy évet maradjon óvodában. A Szülői Hang Közösség szerint a rendszer nincs országosan egységesítve,
így sok településen nem rendelik el az ilyenkor szükséges szakvizsgálatokat és hátrányos helyzetbe hozzák a gyermekeket.
A Szülői Hang Közösség a január
15-én kiadott közleményében
egy markáns álláspontot
fogalmazott meg a jelenlegi szabályokkal
kapcsolatban. Véleményük
szerint az Oktatási Hivatal
érdemben nem tud mit kezdeni
a kérelmekkel, amelyeket a Pedagógiai
Szakszolgálat bírált
el, a túlbürokratizált rendszer
miatt pedig a szülők nem tudnak
időben dönteni gyermekük
jövőjéről. Álláspontjuk szerint
évente több ezer gyermek marad
le a plusz egy év óvodáról,
és ez okozza, hogy immáron 5
százalék felett van az évismétlő
elsős diákok száma. A statisztikai
adatok szerint megyénként
jelentősen eltér a hivatal döntése
a beadott kérelmekről: Zalában
85 százalékukat egyből elfogadják
és csak a maradék esetben
rendelnek el szakszolgálati vizsgálatot,
Jász-Nagykun-Szolnok
megyében éppen az ellentétes
arány tapasztalható, ott 75 százalékát
küldik el a gyereknek
vizsgálatra. A közlemény szerint
a beadott kérelmek 98 százaléka
ugyan elfogadásra kerül, ám a
hosszas procedúra miatt sokan
lekésik a határidőt. - Ha a gyerek
túl korán kerül az iskolába, akkor
folyamatos kudarcok érhetik és
ettől elvesztheti az önbecsülését.
Az iskola Magyarországon nem
elég rugalmas. Ha nem tudnak
segíteni, akkor könnyen lemaradhatnak.
De itt nemcsak a gyerek
egyéni sorsáról van szó, hanem
a többiekéről is. Ha egy osztályba
bekerül 2-3 olyan gyerek, aki
nem való iskolába, akkor sokszor
előfordul, hogy leköti a tanár figyelmét.
Ha ők unatkoznak, nem
figyelnek, akkor előfordulhat,
hogy a többiek sem tudnak megfelelően
teljesíteni – jelentette ki
Miklós György, a Szülői Hang Közösség
képviselője.
A Nagykanizsa Központi Óvoda
tagintézményeiben általában 60-
70 olyan kérelem van, amely a
gyermekek évismétlésére vonatkozik.
A pedagógusok folyamatosan
tájékoztatják a szülőket és az
intézményvezetés javasolja, hogy
a képességértékelés alapján kiadott
szakvéleményt fogadják el
a gyermekekről. A halasztási kérelmek
száma az elmúlt évtizedet
tekintve változott Lenkovits Szilvia
szerint, de a kérelmek többsége
elfogadásra került. - 400
gyermek jár a Központi Óvoda
tagóvodáiba, ebből nyújtottak
be ennyi kérelmet. Amióta ez az
új rendszer bevezetésre került, ez
a hetven körüli szám állandósult.
Az előtte lévő években 100-120
kisgyermek maradt az óvodában.
A gyermekek többsége esetében
javasolták a további egy évig maradást
- mondta el Lenkovits Szilvia,
a Nagykanizsa Központi Óvoda
intézményvezető-helyettese.
Az óvodai beiratkozási időszak
2024 áprilisában kezdődik, a szülők
addig kapnak választ kérvényük
elbírálásáról.
KÁLOVICS Tibor
MEGKÉRDEZTÜK – FIZETNEK AZ ORVOSI ELLÁTÁSÉRT?
A hosszú várólisták miatt gyakran hónapokat kell várni az egyes orvosi vizsgálatokra, emiatt a kanizsaiak közül is sokan inkább a
magánegészségügyi szolgáltatásokat részesítik előnyben. A megkérdezettek azonban úgy látják, hiába a várakozás, az átlagember
nem mindig engedheti meg magának, hogy ne az állami kezeléseket vegye igénybe.
Magyarországon jelenleg a 26
ezret is meghaladja azoknak a
száma, akik több mint 60 napja
várnak valamilyen műtétre. A
világjárvány miatt számos operációt
halasztottak el, ami hozzájárult
a helyzet súlyosbodásához,
így most van olyan beavatkozás,
amire nemcsak hónapokat, hanem
akár éveket is várniuk kell a
betegeknek. A hosszú várólisták
az állami ellátás szinte minden
területét érintik, amit a stábunknak
nyilatkozó helyiek is alátámasztottak.
Németh Endréné
beavatkozása miatt több vizsgálaton
is részt kell vennie, például
fogászati szűrésen, azonban rengeteget
kell várni az időpontra.
– Szeptemberben vagy októberben
kértem a kardiológiára időpontot,
és csak negyedik hónapra
kaptam, pedig rossz a szívem
– tette hozzá.
Bár jóval rövidebb várakozási
idővel kell számolnia annak,
aki magánúton veszi igénybe
az egyes orvosi ellátásokat, sokan
azt anyagi okok miatt nem
engedhetik meg maguknak.
hogy gyorsabb, de sajnos az anyagi
helyzet sokszor meghatározza
az embernek a létét – fogalmazott.
Van, aki az egészségügyi ellátások
mindkét formáját igénybe veszi
attól függően, hogy mennyire
sürgős az adott vizsgálat. Károssy
Györgyné stábunknak elmondta,
sokkal színvonalasabbnak tartja a
úgy véli, sokszor
muszáj a magánrendelések
kapcsán
pénzt adni a
szükséges szolgáltatásokért.
Hangsúlyozta,
közelgő
Horváth Jenő
Gábor ugyan
már nyugdíjas,
de eddig még
nem vett igénybe
magánszolgáltatást.
– Igaz,
voltak az állami intézményekben
is jó tapasztalatai, de szerencsésnek
érzi magát, amiért ritkán kell
orvoshoz mennie.
Horváth Tibor ugyancsak azok
közé tartozik, akiknek még nem
fizetős szolgáltatásokat.
– Sokkal
jobb a szolgáltatás
– hangsúlyozta.
Hozzátette
azt is, hogy
ennek ellenére
volt szüksége
komolyabb orvosi
ellátásra, de
ő is úgy gondolja,
hogy annak
nagyon magas
költségei lennének.
Elmondta, kizárólag az állami
szolgáltatásokat használja. – A magánegészségügy
az nagyon drága –
emelte ki Horváth Tibor. Ennek kapcsán
úgy fogalmazott, az szerintem
az átlagembernek nem felel meg.
Az állami ellátásban tapasztalható,
egyre hosszabb várakozási idő
miatt sokan kénytelenek pénzt kiadni
a sürgős vizsgálatokért és beavatkozásokért.
Éppen emiatt azonban
a magánszolgáltatások esetében is
növekszik a betegszám, ami hosszabb várólistát eredményez.
TÓTH Csilla
RÁK (06.22-07.22): Erre a hétre a karrierje alakulásában jeleznek pozitív változást a bolygók. Az eredményét egyelőre ne ossza meg senkivel, mert a végén úgyis
kiderül és jóra fordul minden.
FESZTIVÁL 2024.01.24. 7
ISMÉT A FÁNK FŐVÁROSA LESZ NAGYKANIZSA Néhány héten belül immáron tizenhatodik alkalommal bonyolítják le az Országos Farsangi Fánkfesztivált a VOKE Kodály Zoltán
Művelődési Ház szervezésében. A rendezők ezúttal is három napon keresztül várják a szórakozni vágyókat, a főattrakció február
10-én a Kanizsa Arénában lesz.
A szervezők 2009-ben hívták
életre a farsangi fánkfesztivált,
amely az elmúlt másfél évtizedben
az egyik meghatározó év
eleji program lett a városban, de
országosan is évről évre nagyobb
hírt szerzett magának. Az évek
során több Guinness-rekordot
is felállítottak a résztvevők, s
tavaly már ismét több ezren vehettek
részt a helyi karneválon,
amelynek fő programja újra az
Arénában lesz. A fesztivál egyik
legnépszerűbb eleme mindig is
a hagyományok előtt tisztelgő
jelmezes felvonulás volt, amely
idén végre visszatér. - Ezzel szoktuk
kezdeni a szombati napot.
Tavaly egy kicsit szűkebb körben
tartottuk, idén viszont szeretnénk
a keleti városrészben lakóknak
egy élményt szerezni. A Hevesi
utcából, a Szolgáltatóháztól indulna
fél 11-től a felvonulás, sokan
jelentkeztek már. Szerintem
ez egy nagy boldogság, amikor
a pici gyerektől a nagymamáig
mindenki részt vesz. Ez egy plusz
családi program. Kicsit irigykedni
is szoktam amikor elmegyek
Keszthelyre, Hévízre vagy akár
külföldre, hogy ott mindenki
beöltözik, nem számít a rossz
idő. Amellett, hogy ez egy jó buli,
megadjuk az alaphangulatot az
Országos Farsangi Fesztivál nagy
napjának is – mondta el Kámánné
Szép Terézia, a VOKE intézményvezetője.
Az esemény azonban nemcsak
a keleti városrészre és az Arénára
koncentrálódik. A VOKE évek óta
szoros együttműködésben áll a
Thúry György Múzeummal, ahol
idén is egy farsangtematikájú
kiállítás nyílik. A múzeumbarátok
február 8-tól a „Pálinkás emlékeink”
című tárlatot tekinthetik
meg. A pénteki nap a társadalmi
szerepvállalásról szól majd, ekkor
a helyi Vöröskereszt épületébe
várják majd a véradókat, de több
más jótékony célra is fordítanak
majd a szervezők a bevételből.
10-én az Arénában a tradicionális
verseny képezi majd a nap gerincét.
A gasztronómiai kihívásra
február 2-ig lehet nevezni, ehhez
képest már a múlt héten 20 fölött
volt az indulni vágyó csapatok létszáma.
- Három kategóriában lehet
megküzdeni, aminek nagyon
örülök, hogy most már a profi
csapatok is egyre többen neveznek.
A szalagos, hagyományos
fánkot nem mindenki tudja elkészíteni,
de lesznek különlegességek.
A cukrászüzemek ügyelnek a
küllemre is, és csodák születnek.
Van ígérvényünk Szerbiából és
Horvátországból is, remélem,
hogy el tudnak jönni – tette hozzá
Kámánné Szép Terézia.
A szervezők azokat is várják az
ingyenes fesztiválra, akik csak
szórakozni szeretnének, hiszen
az Kanizsa Aréna színpadán egymást
váltják majd a fellépők.
KÁLOVICS Tibor
ÉRDEKES EMBEREK, ÉRDEKES TÖRTÉNETEK 67.
AZ ÉLETEMET ÉN ALAKÍTOTTAM
OLYANRA, AMILYEN LETT
OROSZLÁN (07.23-08.23): Ha a nem várt események olykor el is veszik a kedvét, gondoljon arra, hogy hamarosan színesedik körülöttünk a világ. A környezete
szépítéséhez ön is hozzátehet valamit, például kicserélheti a függönyöket.
8 KANIZSA ÚJSÁG ÉRDEKES
vegyipari szakközépiskolában.
1984-ben kerültem a kanizsai
tanácsra közművelődési felügyelőnek.
35 évig voltam az államigazgatásban,
Mózes Pál óta minden
városvezetővel dolgoztam.
Volt kollégám, barátom, Horváth
Tamás hívott oda, ő is hasonló
beosztásban volt. Először nemet
mondtam. Jól éreztem magam
az olaj- és vegyipari szakközépiskolában,
szerettem tanítani,
értelmesek voltak a gyerekek,
a tanári karban egészen kiváló
emberek is voltak. Harmadik invitálásra
mondtam csak igent és
nem bántam meg. Teljes szakmai
szabadságunk volt. Érdekes
munka volt, élveztem, bár nem
mindent tudtunk elérni, amit szerettünk
volna. A megyei irányításnak
erősen maga felé hajlott
a keze. Ezért is aktivizáltam magam
a rendszerváltás érdekében.
Nem voltam vezéregyéniség, de
természetesnek tartottam, hogy
teljes mellszélességgel a változás
mellé álltam.
Rendszerváltáskor a Humán
Osztály vezetője lettem. Eszembe
se jutott pályázni, szerettem a
kulturális területet, itt képzeltem
el a szakmai jövőmet, de miután
nyilvánosságra került, hogy kik
pályáznak, sorra kerestek meg
Becsehelyen születtem, kilenc
évig éltem ott, máig nosztalgiával
gondolok a falura. Apám gépkocsivezető
volt Kanizsán, 1964-
ben ideköltöztünk. Gimnázium
után a Szombathelyi Tanárképző
Főiskola népművelés – magyar
szakára jelentkeztem. Később az
ELTE-n egyetemi végzettséget is
szereztem. Első munkahelyem
1977-től az akkor új HSMK volt.
Sokat tanultam itt, kitűnő munkatársi
gárda – 10 diplomás és
két érettségizett szakember volt
ekkor a HSMK-ban. A szakmai
munka színvonalát jelzi, hogy az
egész országból, a Fővárosi Művelődési
Házból is jöttek hozzánk
tapasztalatcserére. Szakmám az
önmegvalósítás lehetőségét is
megadta, senki sem szólt bele
a munkámba, azokat az előadókat
hívtam meg, akiket akartam.
Kiváló embereket ismertem így
meg, többel barátságba is kerültem.
Gondot az okozott, hogy
nem volt elég helyiségünk, mindig
mindenhol rendezvény volt,
a korlátot a kevés tér jelentette.
Öt év után váltottam, egy évig az
alsótemplom melletti kolostorépületben
elhelyezett Zrínyi Miklós
Fiúkollégiumban voltam nevelőtanár,
mellette óraadóként,
később főállásban tanítottam a
a kollégák és az intézményvezetők,
hogy induljak, nem tartották
alkalmasnak a pályázókat.
Ismervén közéleti aktivitásomat,
még arra is hivatkoztak, hogy
én is felelősséggel tartozom a
városért. Nem volt könnyű feladat,
mert nem készültem erre,
kezdetben nem volt a humán
területre kiérlelt koncepcióm.
Munkámat viszont megkönnyítette, hogy kevés kivétellel
kiváló intézményvezetőkre támaszkodhattam,
akikkel sikerült
kitűnő kapcsolatot kialakítanom.
A törvények változtak, a végrehajtási
rendeletek gyakran sokkal
később jelentek meg, ilyenkor
az intézményvezetőkkel megállapodtunk
az egységes értelmezésben
és becsülettel betartották
a szóbeli megállapodást.
20 óvoda, 16 általános iskola, 6
középiskola, a kulturális, szociális
és egészségügyi intézmények, a
sport, benne az NB. I-es focicsapat
tartozott az osztályhoz. Ekkor
indult az akkor 660 ágyas kórház
emlékezetem szerint 1,6 milliárd
forintos első rekonstrukciója is. A
nagy konglomerátum létrehozását
szakmailag nem tartottam helyesnek,
szerintem ekkora területet
alpolgármesteri szinten kell
koordinálni, nem pedig operatív
szinten irányítani. Ráadásul nem
lehetett helyettesem, az osztályt
csoportokra sem lehetett tagolni,
az operatív feladatok lekötötték
az időm nagy részét, többet szerettem
volna stratégiai kérdésekkel
foglalkozni. Ennek ellenére
sikerült kedvező folyamatokat
elindítani.
A város oktatási koncepcióját
több körös szakmai egyeztetéssel
alakítottuk ki. A tanév végén
nyilvános oktatási, ősszel pedig
kulturális fórumot szerveztünk,
ahol mindig sokan jelentek meg.
Mindig voltak jó ötletek, melyeket
hasznosítani lehetett a következő
tanév és évad munkájában.
KUDARC ÉS BÜSZKESÉG
Személyes kudarcomnak éltem
meg, hogy az akkor még a Zrínyi
Mindig érdekelte a múlt, különösen a családja és a lakóhelye múltja. Írásra az a gondolat ösztönözte, hogyha lesz az utódai
között, akit érdekel a felmenőinek az élete, ne maradjon előtte ismeretlen. Gerencsér Tibor nyugalmazott külkapcsolati referens
CV mozaik című, 2022-ben megjelent könyve a Halis István Városi Könyvtárban is megtalálható. Beszélgetésünk alkalmával a
könyvében lapozgattunk.
SZŰZ (08.24-09.23): Fejezze be a lustálkodást és lépjen a tettek mezejére. Nagyobb türelmet és odaadást várnak el öntől a csillagok. Mivel ők ismerik minden
titkát, esténként nyugodtan megosztja velük a gondolatait.
ÉRDEKES 2024.01.24. 9
úton, a tornaterem és sportpálya
nélkül működő kereskedelmi
szakközépiskola épületébe nem
tudtuk átköltöztetni a zeneiskolát,
ahol a karnyújtásnyira lévő, koncert-
és kiállítóteremként hasznosítható
zsinagóga épülettel egy
intézményként működhetett volna.
Arra viszont büszke vagyok,
hogy sikerült elindítani a háromkötetes
városi nagymonográfia
munkálatait. A monográfia magas
színvonalát példaértékűnek
tartják az országban. Terveztem,
hogy a város történetéről minden
kanizsai diák számára az iskolai
tanévekhez illeszkedő, a történelemkönyveket
kiegészítő helytörténeti
füzetet is adunk ki. Ezt
nem tudtam végigvinni, ebből
sajnos csak egy jelent meg. Mivel
az osztály szakterületekre bontását
nem tudtam elérni, a ciklus
vége előtt leköszöntem. Ebben
az időben még nem nagyon volt
példa arra, hogy egy vezető szakmai
okok miatt mondjon le. Dr.
Kereskai István polgármester egy
hírlapi cikkben erősítette meg,
hogy nem korrupció vagy valami
takargatnivaló a lemondás oka.
Utódom három hónapig bírta,
lemondott, aztán szakterületekre
bontották az osztályt, így több
lehetőség nyílott a szakmai munkára.
EGY ÉLETRE SZÓLÓ
ÚTMUTATÁS
- Pályafutásom során két ember
szellemiségét csodáltam a
legjobban: Dr. Jelenits István
a piarista rend magyarországi
tartományfőnöke volt, irodalomtörténész.
A rend kanizsai iskolájának
újraindulása kapcsán többször
találkoztunk. A bölcsessége
és humora mellett a türelme és
a pártok csatározásaira felülről
tekintő, történelmi távlatokban
való gondolkodása ragadott
meg. Egyszer felhívott telefonon
és azt mondta, jó, hogy személyesen
is megismerkedtünk,
mert másmilyennek ismert meg,
mint aminek a hátam mögött
bemutattak. Ezután nem kell leírnunk
semmit - mondta, tudja,
hogy amit megbeszélünk, az úgy
is lesz. Meghívott a Mikszáth Kálmán
téri irodájába, vele mindig
élmény volt a találkozás.
A másik kiváló ember a kanizsai
születésű Fejtő Ferenc
történész, író és publicista, József
Attila barátja, városunk és
Budapest díszpolgára, a francia
becsületrend és a Magyar
Érdemrend nagykeresztjének
kitüntetettje szikrázó elme volt.
A rendszerváltás után általában
évente ellátogatott Kanizsára.
Mivel az egyetemi szakdolgozatomat
a századforduló kanizsai
sajtójáról írtam, a kor minden kanizsai
sajtótermékét elolvastam,
az ő apja pedig a kor kanizsai
sajtójának központi szereplője
volt, rengeteget kérdezett. Elképesztő
memóriájára jellemző
volt, hogy kilencven évesen is
úgy kezdte a beszélgetést, hogy
tavaly ott hagytuk abba, hogy…
Számomra egy életre szóló útmutatás
a szülőháza emléktábláján
is olvasható gondolata, melyet a
két világháború között az Érzelmes
utazás című regényében írt:
„Többre becsülöm a vitát a tannál,
s csak olyan szellemi rendben
érezném magam egészen
jól, amely a kételkedés szabadságát
törvényesen biztosítaná.”
Ide illik a történet, hogy egyszer
egy látogatóm meglepődött,
amikor a polcon egymás mellett
látta összegyűjtve a HVG-t és a
Heti Választ, a két színvonalas,
liberális és konzervatív hetilapot.
Melyiket olvasod, kérdezte. Természetesen
mindkettőt, mondtam.
Amikor az időjárásra vagyok
kíváncsi, akkor is érdekel a jó és
rossz idő egyaránt, mert mindkettő
az időjárás része. Érdekes:
amikor az időjárás-előrejelzést
nézzük, mindenki a teljes igazságra
kíváncsi. Amikor a híradót
nézzük, akkor nem: csak a kedvencünk
dicséretét és az ellenfél
hibáit h alljuk s zívesen. P edig a z
értelmes embernek tudnia kell:
ha vitás esetben – a politika ilyen –
csak az egyik fél álláspontját ismeri,
biztos lehet benne, hogy jobb
esetben is csak részigazságokat
ismer. A bíróságon sem véletlenül
kell a vád mellett a védő is.
Több területen is dolgoztam
a hivatalban: nyugdíjba vonulásomig
hozzám tartoztak a nemzetközi
kapcsolatok, de voltam
kabinetvezető, sajtó- és civilreferens
is, néhány évig a kitüntetések
ügyintézője is. Kitüntetést sose
kaptam. Fiatal koromban örültem
volna neki, végül már az is előfordult,
hogy nem szívesen álltam
volna egy sorban némelyik kitüntetettel.
Helyette megkaptam
általam nagyra becsült emberek
elismerését és barátságát.
A kezdetektől segítem Kendlimajorban
a nemzetközi művésztelep
működését. Hatvanhatszor
adtam vért, ezt a korom miatt
már nem tehetem. A kornak azonban
vannak előnyei is: nyugdíjas
vagyok, több szabadidőm van, ingyen
utazok a tömegközlekedési
eszközökön. Évek óta járok Pestre
is színházba, most is két pesti
színházbérletem van. Sajnálom,
hogy Kanizsán most csak három
felnőtt színházi bérlet van összesen
kilenc előadással. A hetvenes
években már 15 volt. Zalaegerszegen
most 16 bérlet van mindegyikben
hat előadással. Ennyire
igénytelenek lennénk Kanizsán?
TÚRÁZÁS, FÉNYKÉPEZÉS
Általános iskolás korom óta
hobbim a fényképezés, szeretek
túrázni. Feleségemmel és barátaimmal
végig gyalogoltuk az Országos
Kéktúra útvonalát: 1160
km-t az osztrák határtól Hollóházáig.
Tavasszal befejezzük a
Rockenbauer Pál Dél-dunántúli
Kéktúrát is, ez az Írott-kőtől Szekszárdig
vezet, 543 km. Kerékpározni
is szeretek, többnapos
kerékpártúrákat is szerveztünk.
Elmondhatom, hogy ismerem az
országot. Fiatal korom óta utazok
külföldre, négy kontinens
45 országában jártam. Ha valaki
azt gondolná, hogy könnyű volt
nekem nemzetközi referensként
utazni, téved: csak három ország
van, ahol szolgálati úton jártam,
a többibe magánemberként
utaztam, általában olcsón: barátainkat
vendégül láttuk Magyarországon,
mi pedig kiutaztunk
hozzájuk. Több, a hírekben hallható
helyszínt személyesen, az
ott lakók által is ismerek: jártam
a Golan-fennsíkon és tíz napig
laktam Mariupolban is. Hazai
túráink és külföldi utazásaink
során rengeteg élményben volt
részem, sokat gazdagodtam általuk,
regényeket lehetne írni
róluk.
Háromgenerációs családunk
számomra mindig az első volt.
Nem szerettem, ha a munka csak
alkalmilag is megelőzte. Gyermekeink
már kiröpültek, édesanyám
az elmúlt évben meghalt,
de 101 éves édesapám velünk
van. Lányunk Budapesten él, egy
központi költségvetési szervnél
pénzügyi jogász, fiunk tíz éve
Münchenben él, tavasztól a jónevű
McKinsey nemzetközi tanácsadó
cég szenior menedzsere.
Három kisunokánk van, rendszeresen
láthatjuk őket Kanizsán.
Szerencsés embernek tarthatom
magam: egészséges vagyok,
szeret a családom, vannak
barátaim, nem kellett háborúba
mennem, s bár nem minden úgy
alakult, ahogy szerettem volna,
az életemet én alakítottam olyanra,
amilyen lett. Ez legyen elég ok
az elégedettségre.
BAKONYI Erzsébet
MÉRLEG (09.24-10.23): A megjelenésével tekintélyt sugároz már akkor is, ha felszáll egy buszra, vagy éppen bemegy vásárolni egy áruházba. Ha ideje engedi,
fordítson több figyelmet a fogyókúrájára is.
10 KANIZSA ÚJSÁG CIVILEK
ÖRÖM VOLT LÁTNI,
HOGY MI MINDENT TERMELT A CÉG... A közelmúltban ünnepelte működésének 15 éves évfordulóját a Kanizsa Trend Nyugdíjas Klub. Az összetartó, kis létszámú közösséget
a régi Kanizsa Bútorgyár és a Kanizsa Trend Kft. nyugdíjasai alkotják.
Mi egy nagy család vagyunk,-
kezdte a klub bemutatását Zsován
Lajosné Piroska. A legtöbben
30-40 évet együtt dolgoztunk.
Sőt, elmondhatom, hogy Kunics
József és én ott tanultuk a szakmát.
Azóta sem tudunk egymástól
elszakadni, mert mindig van
miről beszélgetnünk. Természetesen
szeretettel várjuk a fiatal
nyugdíjasokat is közénk.
Hogy miről beszélgetnek a
klubban? Ebben a hónapban tartanak
pótszilvesztert, februárban
farsangolnak, márciusban nőnapra
jönnek össze. Naptárjuk szerint
április a név és a születésnapi
köszöntők ideje, közben könyvtárba,
múzeumba látogatnak, s
ha kijön a jó idő, kirándulnak a
környéken és távolabbi településekre
is ellátogatnak. Tíz éve váltottak
színházbérletet a zalaegerszegi
Hevesi Sándor Színház 6
előadására, ahová bérelt busszal
utaznak el. Jó kapcsolatot alakítottak
ki a Nyugdíjas Pedagógus
Klub, a Hölgyklub és a Napfény
Rákbetegek Nagykanizsai Egyesületével,
akikkel közös programokat
is szerveznek. Mindenszentek
előtt gyertyát gyújtanak
elhunyt munkatársaik sírjánál,
és az évet ajándékozással egybekötött
karácsonyfa-állítással
zárják. Havonta két alkalommal
találkoznak a Deák tér 5. szám
alatti önkormányzati épületben,
s ilyenkor előkerülnek a szatyrokból
a házi sütemények, mellé egy
kis innivalóval. Ilyenkor mindig
szóba kerül az is, hogy miért volt
jó a bútorgyárban dolgozni.
Boldog nyugdíjas vagyok, jelentette
ki Zsován Lajosné. Három
unokám van és a kárpitos
szakmában dolgoztam mindig.
Az utolsó 10 évben az előkészítő
munkafolyamatban vettem részt.
Amikor a Kanizsa Bútorgyár bezárt
és a Kanizsa Trend elindult,
sokan elmentek a gyárból, mert
nem merték vállalni a német tulajdonos
által előírt elvárásokat.
Nekünk, akik maradtunk, nem
okozott problémát az átállás,
alkalmazkodtunk a követelményekhez.
Sok szép bútort gyártottunk.
Munka közben mindig
eszembe jutott, hogy vajon hány
évig kellett gyűjteni a pénzt arra
a bizonyos Rimini ülőgarnitúrára,
ami a 2010-es évek körül
már 200-300 ezer Ft-ba került.
Élmény volt végignézni az elkészült
bútorokat a gyár bemutatótermében.
Öröm volt látni, hogy
mi mindent termelt a cég és azt,
hogy ezt az ilyen egyszerű emberek
hozták létre. Wilheim Gábor,
a Kanizsa Trendet elindító vezető
számtalanszor odajött hozzám
is, hogy te Piroska, ezt a munkafolyamatot
hogyan lehet jól és
gyorsabban megcsinálni, hogy
minden meglegyen, de mégse
legyen annyira leterhelve az ember.
Hát így lettek a szép bútorok,
a jó közösség, mert egymásra
voltunk utalva.
Kunics József is a munkaszeretetet
hangsúlyozta. - Nagyon
jó csapatunk volt, jól éreztük
magunkat a munkahelyünkön is,
mint fiatalok. Ezért szeretek most
is együtt lenni velük. Indulásakor
a Trend kimagaslóan jó cég volt,
nagyon jó fizetést kaptunk, jó volt
ott dolgozni. 1962-ben kezdtem,
mint kárpitos, majd művezető
lettem, a végén a bőrraktár vezetőjeként
2006-ban jöttem nyugdíjba
45 év munkaviszony után –
emlékezett vissza Kunics József.
Én férfiszabónak tanultam,
majd a Dél-Zala Áruház konfekció
osztályán dolgoztam, s onnan kerültem
1982-ben a bútorgyárba
-mondta elégedetten Csányi Jenőné
Erzsébet, aki jelentős szerepet
vállal a színlázlátogatások
szervezésében. 1996-2000-ig
kihelyeztek egy maszek céghez
részlegvezetőnek, majd 2004-
ben mentem nyugdíjba, azóta
klubtag vagyok. Mi még nem féltünk
a munkától, jegyezte meg
mosolyogva.
BAKONYI Erzsébet
Magával vinné telefonján a
Kanizsa Újságot?
Telefonjával beolvasva, ezzel a
kóddal is elérheti az oldalt.
A Kanizsa Újság korábbi számait elolvashatja
a Halis-könyvtár weboldalán is.
Keresse fel a kanizsaujsag.nagykar.hu oldalt.
ÁSÓ, KAPA, GEREBLYE 106.
SKORPIÓ (10.24-11.22): A hétvégén bőven lesz ideje arra, hogy átnézze a pénzügyeit. Bár jól áll anyagilag, a túlzott bevásárlásokat most se kapkodja el. Tartson
mértéket ezen a téren is, csak arra költsön, amire muszáj.
2024.01.24. 11
ELÖREGEDTEK VAGY NEM
TOLERÁLJÁK A
KLÍMAVÁLTOZÁST
A téli hónapokban zajlik a városban a fás szárú növények fiatalító,
egészségügyi metszése, állagmegóvása. Évente több fát ki
is kell vágni. A munkálatok szükségességét sokszor megkérdőjelezi
a lakosság, pedig pontos állapotfelmérés áll a tevékenység
mögött.
MEZŐGAZDASÁG
A télen aktuális munkák elvégzését
minden esztendőben
felmérés előzi meg, amelyet a
szakemberek már az év folyamán
elvégeznek. A Via Kanizsa Zrt. a
saját adatai alapján, valamint a
lakossági igények elbírálása után
készíti el a listát, mely alapján a
szerződött partner, a Netta-Pannonia
Kft. elvégzi a rábízott feladatot.
Mint, ahogy a város főkertésze
fogalmazott: Nagykanizsa
közterületen lévő fáinak állapota
aktuális téma. - Abban a szerencsés
helyzetben vagyunk, hogy
a város közterületein nagyon sok
a fa – több tízezer példány él. A
nagy számokból adódóan egy
részük kitűnő kondícióban van,
viszont sok olyan fás szárú növényünk
van, amely életkoránál
fogva megérett a kivágásra. Viszont
számos példány van, amely
a klímaváltozás okozta káros hatások
miatt küszködik - mondta
el elöljáróban Konrád-Németh
Cecília, a Via Kanizsa Zrt. főkertésze.
A klímaváltozás miatti elváltozásokat,
károsodásokat legtöbb
esetben csak a szakemberek
veszik észre. A laikus szem an�-
nyit lát, sokkal szebb, üdébb is
lehetne egy-egy növény. Általában
úgymond koravén állapotot
mutatnak ezek a fák. Ez
a bizonyos állapot pedig maga
után vonja az adott növény szép
lassú leépülését, ebből fakadóan
pedig fogékonyabb lesz a különböző
betegségek iránt. Legyen
szó kórokozókról vagy kártevők
megjelenéséről. Vannak olyan
fafajok, amelyek különösen érzékenyek
az említett klímaváltozásra
és annak hatásaira. - A lombos
fák közül, amelyek a legnagyobb
veszélyben vannak, a hegyi juharok.
Nagyon sok hegyi juhart
telepítettek a ’60-as, ’70-es években
Nagykanizsa közterületeire.
Ezek a fák mostanra teljesen
leépültek, száradásos, kondícióromlásos
tüneteket mutatnak. A
másik, a korai juhar szintén ebbe
a kategóriába tartozik. Az ezüst
juhar másik problémával küzd,
nagyon fogékony a fagyöngyfertőzésre.
Sok van belőlük a városban.
Említeném még a nyíreket.
Szintén nagyon kedvelt díszfák
voltak a nyírek, rengeteget telepítettek
belőlük akkoriban, de
most a legtöbb csúcsszáradt, elöregedett,
koravén. A kocsányos
tölgy, amelynek díszfaváltozata
van a városban, a csipkéspoloskafertőzésre
hajlamos, fertőzöttek
is. A felsoroltakból látszik, hogy
a növények állapota egy nagyon
összetett kérdés – hangsúlyozta
Konrád-Németh Cecília.
A korán öregedő fajok kapcsán
a főkertész említette a szomorúfűzt,
melyek pótlását folyamatosan
végzik – ám ez utóbbi egy
tesztüzemnek számít. Ugyanis a
Via szakemberei sem tudják még,
hogy a fűzek hogyan reagálnak
majd a megváltozott klímára.
Problémás lehet még a városban
több helyszínen egy-egy
vadgesztenye fasor. - Azok a növények,
amelyek parkok mélyén
vannak, általános növényvédelmi
problémákkal rendelkeznek.
Viszont a fasorok, a forgalmas
utak mentén egykor ültetett fák
a káros anyag kibocsájtás és forró
aszfalt által okozott mikroklíma
miatt is szenvednek - mutatott rá
Konrád-Németh Cecília.
A cég a pótlások kapcsán folyamatosan
előtérbe helyezi a
megváltozott klímának ellenálló
növények telepítését, ezek ütemezése
viszont már az anyagiakon
is múlik. A helyi védettség
alatt álló parkok, terek vagy fasorok
drasztikusabb mértékű felújításához
főépítészi hozzájárulás
és közgyűlési döntés is kell.
VINCZE Adél
fotó:Balogh Martin
fotó: Polgár László
NYILAS (11.23-12.21): Fordítson több időt az olvasásra. Az sem árt, ha átnézi a könyvespolcát. Biztosan rálel olyan könyvekre is, amikre eddig nem tudott elég időt
szánni. Akár a félretett újságokat is átböngészheti.
12 KANIZSA ÚJSÁG SPORT
Kovács György (balról) ezúttal is elnyűhetetlen volt, ezt a listavezető ellen is góllal bizonyította
A címvédő Tip Top gárdája is ott lesz a tizedik alkalommal sorra kerülő öregfiúk tornán
JUBILÁL A TORNA, MÉG NÉPESEBB A MEZŐNY
Szombaton ismét benépesülhet
a Tungsram-sportcsarnok,
hiszen immár a tizedik alkalommal
sorra kerülő Kustán és Társai
Nemzetközi Öregfiúk Kispályás
Teremlabdarúgó Tornát rendezhetik
meg a korábbi „Vasút-csarnokban”.
Január 27-én már 8.20 órától
útjára indulhat a labda, s a kupa
apropóján Lőrincz László szervezőtől
számos érdekességet is
megtudhattunk a sporteseménnyel kapcsolatban. Már hagyományosan
nemzetközi a torna,
tehát érkeznek a jól ismert vendégcsapatok
Horvátországból,
valamint Szlovéniából. A tizedik,
vagyis jubileumi torna ráadásul
a létszámában túlnyomórészt
megszokott tíz együttes helyett
ezúttal tizenegyet vonultat fel,
a mezőnybe hosszabb kihagyás
után például ismét nevezett az
FC Kau, abszolút újoncként pedig
ott lesz még a kaposvári FIFA
2005, valamint a zalaegerszegi
Ildikó Méteráru legénysége
is a résztvevők között. Lőrincz
hangsúlyozta, legalább nyolc,
a végső győzelemre is esélyes
csapatot vonultat fel a szombati
teremfoci program, s déltől minden
bizonnyal már valóban ki-ki
mérkőzések kerülnek sorra a két
csoportban. A kupának lesz természetesen
vigaszága is, ott a
harmadik helyért 17, az elsőért
pedig 17.30 órától kezdhetnek a
felek. Aztán következhet a főág
bronzmeccse 18, majd a Kustán
Kupa fináléja 18.30-tól.
POLGÁR László
EMELT FŐVEL
Rangadót vívtak Nagykanizsán
a futsal NB II Nyugati csoportjának
programján, hiszen
a harmadik helyen álló NFC az
első helyezett TFSE-t fogadta. A
fővárosiak végül nagy falatnak
bizonyultak, biztosan nyertek, a
Kanizsa ugyanakkor tartja dobogós
helyét az alapszakaszban.
Nagykanizsai Futsal Club –
TFSE-11Teamsports 2-7 (1-4)
NB II Nyugati csoport futsal-mérkőzés,
15. forduló. Nagykanizsa,
250 néző. Vezette: Juhász (ifj. Imrő,
Frank). G.: Bagó Be. (8.), Kovács Gy.
(28.), illetve Kovács B. (7.), Petroff
(15., 18., 26.), Hegedűs D. (16.), Tarjáni
(23.), Schuller (34. - öngól)
NFC: Szabó Á. - Kollár, Pál D.,
Schuller, Kovács Gy. Csere: Szőke
R. (kapus), Dömötörfy, Manganelli,
Bagó Be., Béli M., Gyurcsányi, Németh
M. Játékos-edző: Gyurcsányi
Zsolt.
Az elmúlt években a Nyugati
csoportban kimondottan fajsúlyos,
még az NB I-be is belekóstoló
TFSE érkezett esélyesebbként a
nagykanizsai találkozóra, s amíg
nem vette fel „üzemi fordulatszámát”,
a kanizsaiak jól állták a
sarat, még a fővárosi vezetésre
is rögtön reagálni tudtak a hazaiak
(1-1). A vendégeket nem
zökkentette ki azonban semmi a
ritmusukból, akár gyors váltásokra
voltak képesek, s ezzel a félidő
végére komolynak tekinthető
előnyt szereztek. Fordulás után
is voltak természetesen fellángolásai
a házigazdáknak, de az ös�-
szeszedettebb TFSE lényegében
elfojtott minden próbálkozást.
6-2-es vendégelőnynél, Kovács
György góljánál, ha sikerült volna
egy „zárkózási hullámot” esetleg
megülni, lehetett volna szorosabb
végjátékot kicsikarni, de a
ha és volna ennek a mérkőzésnek
az esetében sem játszott. Így
győzött az esélyes gárda, ugyanakkor
az NFC számára továbbra
sem mutat rosszul a táblázat...
POLGÁR László
fotó:Miholics Szabolcs
BAK (12.22-01.20): Mostanában nem tudja eldönteni, hogy mitévő legyen. Dolgozzon, vagy pihenjen többet az eddigieknél. Jelenleg úgy tűnik, hogy a családtagjai
is ez utóbbira ösztönzik. Fogadjon szót nekik.
SPORT 2024.01.24. 13
Winkler András (balról) ismét az ország nyugati részébe került az FC Nagykanizsára igazolásával
GYŐZELEM AZ ELSŐ IDEI FELKÉSZÜLÉSIN
Nem csupán elkezdte téli felkészülését,
de már le is játszotta
első előkészületi találkozóját az
FC Nagykanizsa NB III-as labdarúgó
együttese. A piros-kékektől
az utóbbi hetek során köszöntek
el labdarúgók, ugyanakkor érkezett
is már hozzájuk futballista –
másfél éves szerződést kötve az
egyesülettel.
A labdarúgó NB III Délnyugati
csoportjában a negyedik helyen
telel a kanizsai legénység, melynek
keretében történtek válto-
RAJTOLT A PATINÁS SOROZATUK
Elrajtolt a 2023. évi, vagyis a 84.
Városi Felnőtt Egyéni Sakkbajnokság
és Sziva Antal Emlékverseny
Nagykanizsán.
Még a „vírusidőszak” hatása végett
csúszott el úgy kényszerűségből
a roppant patinás versengés
programja, hogy egy esztendővel
korábbinak jelölik az aktuális sorozatot.
Múlt év elején a 2022-es
esztendő versengését tartották jelen
időszakunkban pedig - 2024.
január 18. és március 18. között - a
2023-as versengést rendezik. Az
esemény helyszíne a hagyományoknak
megfelelően a nagykanizsai
Bagonyai Attila Sakk Klub a
Sabján utcában.
A fordulók – kilenc lesz belőlük
– időpontjai közül az elsőre január
18-án és 22-én került sor, az utolsót
pedig március 14-én, valamint
18-án rendezhetik meg, a játéknapokon
a partik 17 órától indulnak.
A halasztott mérkőzéseket hétfői
napokon, szintén délután öttől
lehet pótolni, a sorozat eredményhirdetésére
március 28-án kerül
sor 18 órától.
A verseny lebonyolítása tehát 9
fordulós svájci rendszerű, a játékidő:
2-2 óra 40 lépésre, majd 30-30
perc zászló leesésig, s természetesen
a FIDE szabályok érvényesek a
bajnokság során.
POLGÁR László
Képünkön a „parti-pótló” hétfői napon generációk
csatározása is zajlott a sakktábláknál
Vasárnap is határozott védekezésre fotó: Polgár László
számíthat ellenfelével szemben a
Vadmacskák SE kosárlabda együttese
KULCSEMBERÜK DŐLT KI HOSSZÚ
HETEKRE Az amatőr női kosárlabda NB I
Zöld csoportjában folytatódtak a
küzdelmek, s az elmúlt napokban a
Kanizsai Vadmacskák SE a Kecskeméti
KC, valamint a Kiss Lenke KA
csapatával is mérkőzhetett.
A nyolcadik helyezett kanizsaiak
számára a múlt év decembere
kimondottan jól sikerült, akkor
két, lelkiekben is fontos győzelmet
könyvelhettek el, s ezt a tendenciát
a bajnokság folytatásban is továbbvinnék.
Bár a klubnál tudják, különösen
nehéznek ígérkezik mindez
Németh Luca (képünkön jobbról)
kiesésével.
- Már a két ünnep közötti időszakban
elkezdtük a készülést napi
két, egy délelőtti, majd egy délutáni
edzéssel az Arénában – fogalmazott
Gábor Erzsébet, a Vadmacskák SE
edzője. - Jól dolgoztak tanítványaink,
mi több, egy főpróbának is felfogható
juniormeccset tudtunk játszani
és megnyerni Szombathelyen.
Sajnos ami jóval kellemetlenebb
hír, hogy első számú irányítónk,
Németh Luca több hónapra kiesett,
mivel iskolai tevékenysége alatt
szenvedett térdszalagsérülést. Nagy
hátrány ez számunkra, Kecskeméten
pedig még fiatalabb csapattal
állhatunk ki. Ellenfelünket, miként
az ősszel, sikerült aztán legyőztük, s
természetesen azt szeretnénk, hogy
a bajnokság folytatásában is a fogható
mérkőzéseket megnyerjük, bár
tudjuk, nehéz feladat elé nézünk.
Nos, a Vadmacskák a Kecskemétet
– az őszi meccsükhöz hasonlóan
– idegenben is legyőzték 67-48-ra,
ugyanakkor a tabellán második Kiss
Lenke KA 75-47-tel hozta a nagykanizsaiak
elleni találkozóját. Gábor
Erzsébet tanítványai január 28-án,
vasárnap 15 órától a PINKK Pécs csapatát
látják vendégül.
POLGÁR László
fotó: Polgár László
zások, hiszen Fehér Barnabás,
Kálmán Szilárd, valamint Szinay
Bendegúz már távoztak a csapattól,
ugyanakkor érkezett a 23
esztendős szélső, Winkler András,
aki legutóbb a NB II-es Tiszkécskei
LC-nél szerepelt. Minden
bizonnyal elszánt futballistáról
van szó: a 2018-19-es idényben
az NB II-es Mosonmagyaróvár
színeiben szerepelt már stabilan,
majd a megyei I. osztály és az NB
III következett számára – Lipóton
be is köszönt a Kanizsának -, hogy
2021-ben már ismét a második vonalban
rúghassa a labdát – akkor a
Budaörsi SC színeiben. A leírtakat
követte a kécskei másfél esztendő,
néhány napja pedig – immár
kanizsai színekben - korábbi állomáshelyére
vezetett útja, lévén az
FCN le is játszotta első téli felkészülési
meccsét: a másodosztályú
Credobus Mosonmagyaróvári
TE 1904 otthonában. Mi több, a
nagykanizsaiak meg is nyerték az
előkészületi találkozót a kisalföldi
városban 2-1-re, a vendégek góljait
Kondor Kristóf, valamint Józsa
Ádám jegyezték, a meccsek sora
pedig szombaton folytatódhat,
akkor Gombos Zsolt vezetőedző
csapata a Nagyatádhoz látogat.
POLGÁR László
VEGYEN RÉSZT ÖN IS AZ INGYENES,
NAGYKANIZSAI LEDCSEREPROGRAMBAN!
Csökkentse energiaszámláját és óvja környezetét a CYEB
közreműködésével!
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata és a CYEB
Energiamegoldások Kft. együttműködésének eredményeként –
ismételten - lakossági LED-csereprogram indul városunkban. Az
izzókat mindenki ingyenesen kapja meg, csupán regisztrálni kell a
ledcsere.hu oldalon. Regisztrálni azok a háztartások tudnak,
akik a 2023-as led-csere programban nem vettek részt. A
regisztráció során kell adni a személyes adatokat (név, e-mail cím,
telefonszám), illetve szükséges a regisztrálandó háztartás
villanyszámlája is – mindezekről az adatokat jól olvashatóan mutató
fotókat kell feltölteniük a jelentkezőknek. Emellett egy táblázat
kitöltésével szükséges megadni, hogy hány darab és milyen
teljesítményű izzót szeretne lecserélni a család, és ezeket a lakás/ház
melyik helyiségében használják. (A régi, hagyományos izzókat nem
kell majd leadni.) A programban történő részvétel feltétele, hogy az
ingyenesen megkapott LED-ek a jelentkezéskor megadott
háztartásban használatba kerüljenek, és ott minimum 2 évig
használatban is legyenek.
A regisztrációs időszak 2024. január 3-tól
2024. február 15-ig tart.
VEGYEN RÉSZT ÖN IS AZ INGYENES, NAGYKANIZSAI LED-CSEREPROGRAMBAN!
Csökkentse energiaszámláját és óvja környezetét a CYEB közreműködésével!
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata és a CYEB Energiamegoldások Kft. együttműködésének eredményeként – ismételten - lakossági
LED-csereprogram indul városunkban. Az izzókat mindenki ingyenesen kapja meg, csupán regisztrálni kell a ledcsere.hu oldalon. Regisztrálni
azok a háztartások tudnak, akik a 2023-as led-csere programban nem vettek részt. A regisztráció során kell adni a személyes adatokat (név,
e-mail cím, telefonszám), illetve szükséges a regisztrálandó háztartás villanyszámlája is – mindezekről az adatokat jól olvashatóan mutató fotókat
kell feltölteniük a jelentkezőknek. Emellett egy táblázat kitöltésével szükséges megadni, hogy hány darab és milyen teljesítményű izzót szeretne
lecserélni a család, és ezeket a lakás/ház melyik helyiségében használják. (A régi, hagyományos izzókat nem kell majd leadni.) A programban
történő részvétel feltétele, hogy az ingyenesen megkapott LED-ek a jelentkezéskor megadott háztartásban használatba kerüljenek, és ott minimum
2 évig használatban is legyenek.
A regisztrációs időszak 2024. január 3-tól 2024. február 15-ig tart.
Amennyiben Önnek, vagy ismerősének problémát jelent az online regisztráció, Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata regisztrációs
pont nyitásával nyújt segítséget a csereprogramba történő jelentkezéshez. Kérjük, hogy a regisztrációs pontra hozza magával személyi
igazolványát, lakcímkártyáját, előző havi villanyszámláját és egy jegyzetet arról, mely helyiségekben, hány darab és milyen foglalatú izzót kíván
kicserélni.
Átadás-átvételi pontok:
1. Hevesi Sándor Művelődési Központ, Nagykanizsa, Széchenyi tér 5.
2. Móricz Zsigmond Művelődési Ház, Nagykanizsa, Hajgató Sándor u. 1.
3. Nagykanizsa-Bagola, Közösségi ház, Nagykanizsa, Bagoly u. 15.
4. Nagykanizsa-Fakos, Közösségi ház, Nagykanizsa, Sandi u. 14.
5. Nagykanizsa-Bajcsa, Közösségi ház, Nagykanizsa, Törökvári u. 65.
Logisztikai kapcsolattartók:
- Feldéné Hajnal Mónika koordinátor Németh György koordinátor
Telefon: 06/20-849-2440 Telefon: 06/20-849-2441
A LED-izzók használata jelentős energiamegtakarítást jelent, a hagyományos izzókhoz képest akár 30%-os csökkenés érhető el a villanyszámlában. Előnyük
emellett a hosszú, akár 10 éves élettartam és az egyenletes fény, jó fényhasznosítás biztosítása. A kisebb energiafelhasználásnak és a kevesebb keletkező
hulladéknak köszönhetően alacsonyabb a környezeti terhelés is. Kérjük, csatlakozzon Ön is a LED-csereprogramhoz és hívja fel az ingyenes korszerűsítési
lehetőségre családtagjai, ismerősei figyelmét is!
Regisztrációs pont
Nagykanizsa MJV Polgármesteri Hivatala, 8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.
Hétfő: 8:00–12:00
Szerda: 8:00–12:00
13:00–16:00
Csütörtök: 8:00–12:00
Kérjük, a regisztrációs pontot csak abban az esetben keresse fel, ha az online jelentkezés problémát jelent az Ön számára!
VÍZÖNTŐ (01.21-02.19): Ha a munkarendjét össze is kuszálja valami, ne csüggedjen el. Vegyen egy mély lélegzetet, és tegyen úgy, mintha semmi sem történt volna.
Ennek ellenére legyen kedves a munkatársaihoz.
14 KANIZSA ÚJSÁG HIRDETÉS
A 2024. január 10-i
számunkban
megjelent rejtvény
megfejtése:
AZ ÉLETBEN VANNAK
FELISMERÉSEK,
AMELYEKTŐL
ÚJJÁSZÜLETIK
AZ EMBER.
RÉSZLETEKÉRT
KERESSE FEL
HONLAPUNKAT!
TELEFONSZÁM: 30/153-7607
KIADÓ
IRODA-ÉS
ÜZLETHELYISÉGEK A
BELVÁROSBAN
CSENGERY U. 5.
(VOLT LÁMPABOLT)
124M2+104M2
ÜZLET+21M2 RAKTÁR
ROZGONYI U.1. FŐ U. 9.
NKVG.HU
CSENGERY U. 4.
28M2
IRODAHELYISÉG
KÖVETKEZŐ
VÉRADÁSOK
2023.01.30. (kedd)
13:30-17:30
Vöröskereszt Nagykanizsa
Sugár út 28.
A megjelenítést ezúton is köszönjük!
Véradásaink időpontját megtalálják a
Kanizsa TV Lapozójában is!
A véradás mindenki
számára nyitott.
06-30/600-6466
A szolgáltatás a város
területén szombat,
vasárnap és ünnepnapokon
9-12 óráig,
igénybe.
Az ál l a tor vos i
k é s z e nl é t
t e l e f ons záma :
Nyitva: H-P-ig 8-16,
FOGADÓ ÓRA
Dr. Károlyi Attila, az 5. számú
egyéni választókerület önkormányzati
képviselője fogadóórát
tart minden hónap utolsó hétfőjén,
16:30-tól a Kodály Zoltán út
10. sz. alatti Nyugdíjasházban.
HALAK (02.20-03.20): Lehetőleg ne töltse egyedül, magányosan a hétvégéjét. Mivel eddig nem fordított kellő figyelmet az egészségére, most pótolja
mindenképpen. Tornázzon együtt a családjával.
REJTVÉNY 2024.01.24. 15
1 PROGRAMAJÁNLÓ
HEVESI SÁNDOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
Január 25. (csütörtök) 14 óra
„Az én hobbim” sorozat keretében
ALKOTÓ KEZEK – a Napraforgó Szenior Örömklub tagjainak
kézműves kiállítása
Megnyitja: Dr. Berlinger Henrikné
Közreműködnek: a Napraforgó Szenior Örömklub tagjai
Megtekinthető: február 16-ig, a HSMK földszinti előcsarnokában
Január 25. (csütörtök) 19 óra
Dumaszínház Nagykanizsa VILÁGVÉGRE – Kiss Ádám
önálló estje
Jegyek elővételben a Líra Könyvesboltban (Stop
Shop) és a dumaszinhaz.jegy.hu oldalon kaphatók.
Szervező: Dumaszínház Kulturális Kft.
Január 29. (hétfő) 19 óra
Színház – Hevesi bérlet
Moliére: TARTUFFE – színmű (Hevesi Sándor Színház,
Zalaegerszeg)
Játssza: Szakály Aurél, Kiss Ernő, Pap Lujza, Helvaci
David
Ersan, Kováts Dóra
Jegyár: 6.000 Ft
Bankkártyás fizetési lehetőség!
Január 30. (kedd) 10 óra
Bérleten kívüli ifjúsági színházi előadás
Moliére: TARTUFFE – színmű (Hevesi Sándor Színház,
Zalaegerszeg)
Játssza: Szakály Aurél, Kiss Ernő, Pap Lujza, Helvaci
David Ersan, Kováts Dóra
Jegyár: 2.000 Ft
Január 31. és február 1. (szerda-csütörtök)
Gyermekszínházi bérlet
A BRÉMAI MUZSIKUSOK – mesejáték az Apolló Színház
előadásában
Jegyár: 1.200 Ft (Jegyek korlátozott számban kaphatók!)
MEDGYASZAY HÁZ
Január 25. (csütörtök) 18 óra
Kalandozó Kanizsaiak
SZELLEMEKKEL TÁNCOLÓK – AZ ISMERETLEN ELEFÁNTCSONTPART
– Markó Roland előadása
Egy távoli ország, ahol nemcsak az élőknek, de az
élettelen dolgoknak is lelke van.
Egy izgalmas utazás életképekkel és videókkal. A
részvétel INGYENES!
Január 26. (péntek) 19 óra
IDE IS JÖVÜNK TÖBBET – ÚJ ARADI VARGA SHOW
Az Rádiókabaré legnépszerűbb humorpárosa legújabb
estjében sem változtat a bevált recepten.
Jelenetek, stand up monológok és zenés paródiák
elegye teszi változatossá új műsorukat, mely minden
korosztályt garantáltan megnevettet, legyen az
tinédzser, középkorú vagy nyugdíjas. Sőt, új műsorukban
betartják az estjeik végén tett ígéretüket, és
ide is jönnek többet!
Jegyek 4.490 Ft-tól kaphatók a tixa.hu/standupbrigad
oldalon és a Medgyaszay Házban.
Január 27. (szombat) 19 óra
YOUR LAST STEPS – 10 ÉVES SZÜLINAPI METÁL EST
Extra produkcióval, meglepetéssekkel!
Fellépők: Pennhurst, Tiansen, Your Last Steps
Kapunyitás: 19 óra
Jegyár: elővételben: 3.000 Ft, a helyszínen a koncert
napján:
3.500 Ft. Jegyek elővételben kaphatók a tixa.hu
oldalon.
MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐDÉSI HÁZ
Január 26. (péntek) 10 és 14 óra
Gyermekszínházi sorozat
KOLONTOS PALKÓ – A Mesebőrönd interaktív műsora
Jegyár: 1.500 Ft
További híreinket
megtalálják a
www.kanizsamediahaz.hu
oldalon.
16 KANIZSA ÚJSÁG GASZTRO
BABOSRÉPA ÉS SZALAGOS FÁNK
Mostanában gyakran süt fánkot
a családnak Zsiga Ferencné
Ilona. A hétvégén babosrépát és
fánkot készített, melynek receptjét
megosztja olvasóinkkal is.
ELKÉSZÍTÉSE:
A babot előző este beáztatjuk,
a húst főzés előtt feldaraboljuk,
majd hideg vízben feltesszük
főni. Ha a keletkezett habot leszedtük,
tegyük hozzá a felaprított
hagymákat és a fűszereket. A
babot egy külön edényben főzzük
meg. A savanyú répát mossuk át,
és kóstoljuk meg, mert ha nagyon
savanyú marad, az ételünk
élvezhetetlen lesz. Ha a hús már
félpuha, tegyük a fazékba a répát
is, és főzzük készre. Ha mindkettő
megpuhult, tegyük bele a
pirospaprikás rántást, jól forraljuk
össze, majd öntsük hozzá a
paradicsomot és a megfőtt babot
is. Pár percig forraljuk még, ha
szükséges, sózzuk meg.
A SZALAGOS FÁNK
HOZZÁVALÓI:
50 dkg liszt, 2 dl tej, 4 dkg porcukor,
3 dkg élesztő, 4 db tojássárgája,
6 dkg vaj, 1 tk vaníliakivonat,
1 ek rumaroma, 1 db citrom,
1 csipet só, olaj.
ELKÉSZÍTÉSE:
A lisztet tálba szitáljuk, a közepébe
beleöntjük a langyos tejet,
a porcukrot, és belemorzsoljuk
az élesztőt. Hozzáadjuk a tojássárgákat,
a felolvasztott vajat, a
vaníliakivonatot, a rumot és a sót.
Összedolgozzuk, és addig gyúrjuk,
amíg sima tésztát kapunk.
Letakarjuk egy konyharuhával és
meleg helyen 1 óra alatt a duplájára
kelesztjük. Ha megkelt,
lisztezett felületen ujjnyi vastagságúra
nyújtjuk és köröket szaggatunk
belőle. Ezután letakarva
további 15 percig pihentetjük.
Egy mélyebb serpenyőben annyi
olajat hevítünk, hogy a fánkok
sütés közben ne érjenek a serpenyő
aljára. A fánkok közepét
benyomjuk és fedő alatt a lyukas
oldalukkal lefelé sütni kezdjük.
Megfordítás után fedő nélkül
készre sütjük, majd ízlés szerint
porcukorral és lekvárral tálaljuk.
BAKONYI Erzsébet
A BABOSRÉPA HOZZÁVALÓI:
1 kg sertéshús, 1,50 kg savanyított
kerekrépa, 1 fej vöröshagyma,
2 gr fokhagyma, só, bors,
őrölt fűszerkömény, babérlevél,
20 dkg fejtett bab, 4 ek napraforgóolaj,
3 ek liszt, 50 dkg passzírozott
paradicsom, 2 tk fűszerpaprika,
1 db hegyes erős paprika.