* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)
13.62 MB | |
2024-12-04 15:25:27 | |
Nyilvános 2 | 7 | Kanizsa 2024. 025. szám december | Cím: Kanizsa Alcím: Lokálpatrióta Hetilap Megjelenés: Hetenként: 1989-től ISSN: 0865-3879 JÓL FIZET A SZEMÉT? KISZORÍTANÁ EGY KORMÁNYKÖZELI CÉG A NETTÁT NAGYKANIZSA ÉS TÉRSÉGÉNEK LAPJA XXXVI. ÉVFOLYAM 25. SZÁM 2024. DECEMBER 4. KIRÁLYI KARÁCSONY további részletek a 3. oldalon Következő számunk 2024. december 18-án jelenik meg. A Horváth Jácint vezette ciklus meglehetősen konszenzusos, az ellenzékben lévő Fidesz részéről mondhatni csendes felszólalásokkal indult. A novemberi, soron kívüli ülés kapcsán aztán megjött az első döntés, ami némi médiavisszhangot kapott, méghozzá az építményadó emelése. Az elmúlt hétvégén kezdetét vette az Adventi forgatag színes programkavalkádja. Idén az önkormányzat és az OTP Bank támogatásával valósulhat meg az utóbbi években népszerűvé vált rendezvénysorozat. Most is állandó szereplők lesznek az árusok, illetve vendégfellépők mellett a város különböző művészeti csoportjai. részletek a 2. oldalon Kanizsának egyértelmű szándéka, hogy a szemétszállítás 2025-ben is a városi társaságnál maradjon – hangsúlyozta Horváth Jácint. A polgármester annak kapcsán jelentette ezt ki, miszerint január elsejétől Nagykanizsán és a térség további 111 településén egy részben a MOHU tulajdonában lévő cég venné át a szolgáltatást. Az éneklésen kívül belső szeretetet, támogatást is tudunk adni egymásnak.Számunkra a legfontosabb az, hogy a 16 fős kórusunk még sokáig együtt tudjon maradni – hangsúlyozta a szepetneki kórus karnagya, Kollonay Krisztina. 10. oldal Prikryl József Venesz-díjas mesterszakács, a Gasztronómia nagykövete,megtalálta életében az egyensúlyt, ami nélkül nehéz harmonikusan élni. ÉRDEKES EMBEREK 89. BAJNOKI ÉRMEK Dobogóra állhattak a Kanizsa Box Klub öklözői a junior és ifjúsági országos bajnokságon. A megmérettetést Székesfehérváron rendezték. December elejére talán már minden –, a növényeit kedvelő – kiskertész téliesítette a környezetét.Ezzel párhuzamosan eljött az ideje a karácsonyi dísznövényeknek is. BE A VIRÁGOKAT, ELŐ A DÍSZEKET! 8-9. OLDAL 12. OLDAL 11. OLDAL AZ ELSŐ CSÖRTE – Közgyűlési sorok CIVIL ÖSSZEFOGÁS AZ ÜNNEPI SZELLEM NEVÉBEN folytatás a 4. oldalon fotó: Szalai Szilveszter fotó: Horváth Zoltán IMPRESSZUM: KANIZSA LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Felelős szerkesztő: Tar Mihály • MEGJELENIK KÉTHETENTE • Szerkesztőségvezető: Mikó-Baráth György Kiadja a Kanizsa Médiaház Nonprofit Kft. • Felelős kiadó: Tar Mihály ügyvezető • Sportszerkesztő: Polgár László • Tördelés: Molnár Dóra Kiadó és szerkesztőség: 8800 Nagykanizsa, Sugár út 8., telefon: 93/787-050 • Reklám-marketing: Tóth Tihamérné 20/519-53-05 • Terjesztési információ: 93/787-050 Megjelenik: 16.000 példányban • ISSN 0865-3879. 2 KANIZSA ÚJSÁG KÖZÉLET AZ ELSŐ CSÖRTE – Közgyűlési sorok külterületi, zártkerti ingatlanokra vonatkozó építményadót pedig eltöröljük a jövő évtől – mondta el Horváth Jácint, Nagykanizsa polgármestere. Az emelés két lépcsőben fog megvalósulni, s ez a bevételnövekmény plusz 110-120 millió forintot jelent a városnak, ami így is csak töredéke a kormányzati elvonásnak. A közgyűlési vitában leginkább Radics Bálint érvelt a Fidesz részéről az emelés ellen, mondván, valóban elkerülhetetlen, de nem most van ennek az ideje, hiszen akár embereket is elbocsájthatnak miatta. Akkor Fodor Csaba alpolgármester reflektált, mint mondta, ez egyszerű demagógia. Hiszen a kormány 1500 millió forintot visz el, az igenis jelentős terhet ró a városra, hiszen abból futná a külterületi utakra is. S az is biztos, hogy az iparűzési adó jelentős részét is elviszi. A kormány eldöntötte a béremelést, azt pedig a városnak kell kigazdálkodni, így meg kell próbálni bizonyos szinten növelni a saját bevételeket. Amiről döntöttek, az Fodor Csaba szerint nem olyan összeg, hogy ne tudnák kigazdálkodni a vállalkozások. Erről a Kanizsa TV Kibeszélő című műsorában is beszélt az ÉVE frakcióvezetője. Akkor elmondta, a kamara is ezt javasolta, s a vállalkozások is, akikkel beszéltek, azt jelezték vissza, hogy ez az adóemelés elfogadható. Hiszen egy 100 négyzetméteres ingatlan esetében ez 12 ezer forint többletadót jelent évente. Ahogy az várható volt, az ülés után nem sokkal közös sajtótájékoztatót tartott a Fidesz részéről Radics Bálint, s némileg talán meglepő módon, a közgyűlésből mindössze egy ülés után távozó Bata Hajnalka. Erre a Kanizsa Médiaházat nem hívták meg, de a megjelent írások szerint Radics Bálint ezt mondta: – Természetesen a Fidesz-frakció nem támogatja az építményadó emelését, meggyőződésünk ugyanis, hogy nem most van az ideje a helyi vállalkozások adóterheinek növelésének, sokkal inkább különböző támogatásokkal, kedvezményekkel kellene segíteni ezt a szektort. Míg Bata Hajnalka a zalakocka. hu és a zaol.hu szóról szóra megegyező beszámolója alapján ezt emelte ki: – Horváth Jácint és az ÉVE-frakció a költségvetési egyensúly megteremtése miatt tartja indokoltnak az adóemelést, melyből a becslések szerint közel 165 millió forint többletbevételre számítanak. Értjük a polgármester szándékát, de a kisvállalkozókat is sújtó emelésnek nem most van itt az ideje. A költségvetés egyensúlyát természetesen más módon is el lehetne érni, ám ahhoz vagy a lassan két éve üresen álló ipari parkot kellene betelepíteni, vagy spórolni kellene azokon a kiadásokon, melyek nem létfontosságúak egy önkormányzat életében. Amennyiben Horváth Jácint polgármester igényli, a Fidesz-frakció számos olyan megtakarítást tud javasolni, amiből ez a 165 millió forint előteremthető lenne. Példának okáért, nem kellene minden évben hatalmas jutalmakat osztogatni az önkormányzati cégvezetőknek, vagy át kellene gondolni a Kanizsa Újság és a Kanizsa TV jövőjét, melyek olvasottsága és nézettsége nem indokolja a több mint 100 millió forintos önkormányzati támogatást. S csak a megszólított jogán, zárásként idézzük fel Balogh László polgármester 2021. január 29-én megfogalmazott sorait: „Hetek teltek el a 2021. évből, de még most sem érkezett meg a postaládákba a Kanizsa Újság, melynek meglétét egy megyei jogú városnál nélkülözhetetlennek tartom.” Azt pedig, ismerve a kormánypárt frakciófegyelmét, aligha lehet feltételezni, hogy e kérdésben máshogy gondolkodna Balogh László és az egykori személyi titkára. MIKÓ-BARÁTH György Régi-új szokás szerint, Horváth Jácint polgármester a közgyűlést követően tartott tájékoztatót a részletekről. Elsőként egy szakmai elismerést emelt ki a városvezető, hiszen Nagykanizsa nemrég a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem közterületek magas színvonalú üzemeltetéséért járó díjában részesülhetett. Azt is elmondta a polgármester, hogy az építményadó összege kapcsán 2019 óta nem volt változás, az elmúlt öt évben az infláció azonban csaknem 55 százalékig emelkedett, így a megyei jogú városok szinte egységesen döntöttek az emelés mellett. – A legtöbb helyen ez 30-50 százalék is van, vagy még több, Nagykanizsán mindössze 15 százalékot emelünk a vállalkozások számára. Jó hír viszont a lakosság számára, hogy a lakossági adó vagy nem emelkedik, vagy eltörlésre kerül, ugye itt két tétel van. Az egyik a gépjárműtárolókra vonatkozó építményadó, ami nem fog emelkedni, ez ugyanannyi marad jövőre is, tehát ezeket a terheket nem növeljük, illetve a fotó: Horváth Zoltán AKTUÁLIS 2024.12.04. 3 JÓL FIZET A SZEMÉT? Kiszorítaná egy kormányközeli cég a Nettát üzent a politikusnak a Facebookon: „…Most épp a helyi szemétszállítást igyekeznek megszerezni, a NETTA Pannoniát próbálják ellehetetleníteni, és amíg más országgyűlési képviselők teljes mellszélességgel kiállnak a helyi cégek, munkavállalók érdekei mellett, addig Cseresnyés Péter Facebook- és TikTok-videókat gyárt, influenszerkedik, üzenget, hogy „ideje lenne dolgozni”. Csak tudnánk, eddig mi vagy ki tartotta vissza!?” Cseresnyés Péter írásáról, a somogyi kollégájával ellentétben, nem mondható el, hogy a segítői szándék hallatszódna ki belőle. Így fogalmaz: „Az ÉVE-s Horváth Jácint és Fodor Csaba által irányított városvezetés tétovázása bizonytalan helyzetet teremtett a kanizsai hulladékszállító cégnél. Utánajártam a dolgoknak: A hétvégén egyeztettem a területért felelős régió-koordinátorral. A múlt héten felmerült probléma megoldódni látszik, remélem, hogy az ÉVE-s Horváth Jácint és Fodor Csaba által irányított városvezetés, továbbá a Netta Pannonia Kft. vezetője nem lesz akadálya az együttműködésnek és a zavartalan szolgáltatás-ellátásnak...” Érdekes, hogy Cseresnyés nem csak a két, vele nem azonos oldalon álló politikai szereplőnek, Horváth Jácintnak és Fodor Csabának, azaz Nagykanizsa polgármesterének és alpolgármesterének szúrt oda, hanem Áfra Barnabásnak, a Viridis-Pannonia Nonprofit Kft. ügyvezetőjének is. Holott valószínűsíthető, hogy a képviselő számára is fontos a Netta-cégcsoport működése, legalábbis a múlt erre enged következtetni. Ugyanis ő volt a polgármester 2012 végén, amikor Nagykanizsa önkormányzata megvásárolta a céget az osztrák Saubermacher AG-tól, 3,3 millió euróért, ami az akkori árfolyamon mintegy 900 millió forintot jelentett. Cseresnyés 2014-es köszöntőjében, ami megjelent az akkori Kanizsa Újságban, büszke is volt minderre, hiszen így nyilatkozott lapunknak: „Az elmúlt évben átszerveztük, s alkalmassá tettük a céget a komoly piaci szereplővé válásra, ami mára megvalósult, így a 20 százalékos áram- és gázszámlák csökkentése, vagyis a komoly rezsicsökkentés mellé a hulladékszállítási díj is 10 százalékkal tudott mérséklődni, enyhítve a családok terheit. E lépést is a felelős gondolkodás és a jövőorientált, valós teljesítményre alapozott szemlélet biztosíthatta, ami a jövő évben is folytatódni fog, mivel meggyőződésem, hogy a Netta-Pannonia megvásárlása hosszú távon a város és így az itt élő emberek javát szolgálja.” Könnyen lehet, hogy a Cseresnyés Péter által 2013-2014-ben hosszú távú befektetésnek szánt cég szemétszállítási feladatköre 2024-ig tart, hacsak nem sikerül megegyezni a városnak a MOHU- val. Úgy tudjuk az első állami ajánlat azonban alacsonyabb árat tartalmazott, mint amiért idén dolgozott a kanizsai cég. Így az inflációt is számolva, 100 milliós nagyságrendű hiány keletkezne a Nettánál. Lengyel Róbert november 26-i posztjában már tényként említette, hogy a kiszorítás Kanizsán megtörtént. Mi azonban úgy értesültünk, ezt még nem lehet kijelenteni. Erre enged következtetni a múlt csütörtöki esemény, amikor 17 órára hirdettek meg egy helyi munkaközvetítő cég irodájába egy találkozót a Netta dolgozóinak, hogy tájékoztassák őket a januári átállásról és az új November 29-én számoltunk be arról honlapunkon, hogy a Kaposvári Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. végezheti a szemétszállítást január elsejétől Nagykanizsán és a térség további 111 településén. A részben a MOHU – MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. – tulajdonában lévő cég piacra lépéséről Siófok független polgármestere, Lengyel Roland írt először a közösségi oldalán. Másnap megtudtuk, az új szerződés kapcsán eddig Horváth Jácint polgármesterrel érdemi tárgyalást nem folytattak az állami vállalat képviselői, viszont Kanizsának egyértelmű szándéka, hogy ez a szolgáltatás 2025-ben is a városi társaságnál maradjon. Az ügy somogyi vonalára tekintve, egy kisebb politikai kuriózumról lehet írni. Ugyanis Witzmann Mihály, a helyi, kormánypárti országgyűlési képviselő is megnyilvánult a megjelent hírek kapcsán, s nem is akárhogy, hiszen határozottan kiállt a siófoki cég mellett, az ott is próbálkozó Kaposvári Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft-vel szemben. A politikus így fogalmazott a posztjában: „a szolgáltatóváltás gondolatával nem értek egyet, nem támogatom azt! A térségi hulladékgyűjtési és szállítási szolgáltatás biztonsága, az önkormányzati cégek és az ott dolgozók védelme érdekében pedig minden erőmmel azon vagyok, és leszek is, hogy továbbra is a Siókom és a PELSO-KOM végezzék ezt a fajta tevékenységet…” Cseresnyés Péter a Witzmann- poszt után 5 nappal szánta rá magát, hogy kifejtse véleményét, miután a hír a honlapunkon már megjelent, valamint az ÉVE lehetőségekről. Néhány percig mi is ott lehettünk, majd a kaposvári cég képviselői udvariasan megkértek minket, hogy távozzunk. A kezdéstől még 10 percet vártunk, addig a két vállalat képviselőin kívül, nem érkezett senki a Király utcai helyiségbe. Az ügy kapcsán beszéltünk Horváth Jácinttal, aki hangsúlyozta, egy levélváltáson kívül érdemi tárgyalásra nem is adott lehetőséget a kaposvári kft, aztán a második üzenetében a somogyi cég már tényként közölte, hogy január 1-től ők végzik el Kanizsán és környéken, összesen 112 településen a szemétszállítást. – Én remélem még mindig, hogy van visszaút. Én remélem azt, hogy belátják, hibáztak. Nyilvánvalóan mi nyitottak vagyunk továbbra is a tárgyalásra, egyeztetésre. Amennyiben azonban a másik fél erre nem hajlandó, akkor azt úgy tudjuk értelmezni, hogy ők azt akarják, hogy a Nettát kiszorítsák a piacról. S ezt nyilvánvalóan Fidesz- vagy NER-közeli cégekkel akarják a későbbiekben megoldani – fogalmazott a polgármester. Horváth Jácint azt is hangsúlyozta: azért is érthetetlen ez a viselkedés, mivel eddig minden szempontból meg voltak elégedve a MOHU képviselői a Nettával, Kanizsán jól működött a szemétszállítási rendszer, a cég az ország egyik legjobb gépparkjával rendelkezik és a dolgozóinak egy jónak mondható bérezési rendszert tudott kidolgozni. MIKÓ-BARÁTH György KOS (03.21-04.20): Igaza lehet a szomszédjának, amikor arra inti önt, hogy túl szigorú önmagához. Hallgassa meg az intelmeit, lazítson, és fogadja el másoktól az önzetlen segítséget. 4 KANIZSA ÚJSÁG ADVENT CIVIL ÖSSZEFOGÁS AZ ÜNNEPI SZELLEM NEVÉBEN Ugyan a szervezés főként a Kanizsai Kulturális Központ kezében van, a polgármesteri hivatal, a civilek összefogása, valamint a város és az OTP Bank jó kapcsolata is nagy szerepet játszott az Adventi Forgatag megvalósításban. A civil összefogásból számos nagykanizsai oktatási intézmény is igyekszik kivenni a részét. Kiskanizsán hagyományosan nagy hangsúlyt fektetnek az ünnepi készülődésre az adventi időszakban, így a négy hét alatt minden hétfőn színes ünnepi műsorral készülnek az intézményben. A gyertyagyújtáshoz szükséges nagy adventi koszorút a november 27-én tartott pályaorientációs napon készíthették el a diákok szakemberek segítségével. A szervezők közül Tóth István „Csonti” ajánlására döntöttünk az Adventi forgatagban való részvétel mellett – árulta el Molnár István intézményvezető. December nyolcadikán kulturális műsorral készülnek a főtérre, ahol a 4. a osztályosok verssel, valamint az alsó tagozatosok kisénekkara dalcsokorral fogja szórakoztatni a közönséget. Emellett karácsonyi témájú, kézműves kirakodóvásárral is készül az iskola, az ebből befolyt összeget pedig a jövőben szervezett rendezvényeikre, például a gyermeknapi programukra fordítják majd terveik szerint. A nagykanizsai Piarista Iskola szintén jócskán kiveszi a részét az ünnepi készülődéséből. – Egyházi intézmény lévén egész évben nagy hangsúlyt fektetünk a közösségteremtésre, a lelki kapcsolatok ápolására, ez pedig az adventi időszakban még inkább felerősödik – kezdte Szabó Gábor István piarista atya. Ennek megfelelően náluk sem maradhatnak el a hétfői közös gyertyagyújtások, ahol rövid kulturális műsor, illetve a szentírás egy-egy tanítása is várja a gyerekeket. Az iskola kiemelt szerepet vállal a jótékonykodásban, a rászorulók segítésében, ennek érdekében süteményvásárt szerveznek az intézmény falain belül az ebből befolyt összeget pedig jótékony célokra ajánlják fel. A karácsonyi készülődés időszakában Adventi lelkinapot is rendeznek mind az alsósok, mind a felsősök számára, ahol egy játékos, közösségteremtő délelőttön vehetnek részt. A piaristák nem csak iskolai, de városi szinten is kiemelkedőek, ha az ünnepi készülődésről van szó. Az Erzsébet téri első gyertyagyújtásnál Varga Zsuzsanna igazgató, valamint Szabó Gábor István atya mondott köszöntő szavakat, míg a piarista óvodás gyermekek egy énekes műsorral készültek a meghitt alkalomra. Legközelebb december 11-én és 18-án találkozhatunk a piaristákkal az Adventi forgatagban, hiszen délután 5-től este 8 óráig kézműves standdal várják az érdeklődőket, ahol az iskolában működő szakkörökön készített apróságok lesznek megvásárolhatók. Az ebből származó bevételt természetesen szintén jótékony célra fordítják majd. Míg advent első hétvégéje a Mikulásvárásról és a neki írt levelek feladásáról szólt, addig december 7-én szombaton már a fehér szakállas apó érkezésével várják kicsiket és nagyokat. A kapott levelek felolvasása és az ajándékok kiosztása után zenés, interaktív műsorral is készül a Mikulás az Erzsébet téren. Vasárnap pedig már a második, a reményt szimbolizáló gyertya is felgyullad a város koszorúján. SZABÓ Fanni BIKA (04.21-05.21): Bár mindig is ragaszkodott az őszinteséghez, az igazmondáshoz, a csillagok állása szerint a napokban másképp kell tennie. Ne szóljon semmit, hallgassa el a véleményét. ADVENT 2024.12.04. 5 MENNYI LESZ A KARÁCSONYI MENÜ? – ÍZEK AZ ÁRAK TÜKRÉBEN A hagyományos karácsonyi ételekről sokaknak jut eszébe a töltött káposzta, a halászlé vagy éppen a bejgli, azonban ahány ház, annyi szokás. Ami viszont nem hiányozhat az ünnepi készülődés során, az a szaloncukor. Az idei évben jelentős áremelkedés volt megfigyelhető az édességek árában, ami a kakaó drágulására vezethető vissza. Egy kanizsai édességbolt tulajdonosától megtudtuk, ennek oka, hogy az Elefántcsontparton és Ghánában zajló harcok felverték a kis családi üzemekben gyártott kakaó árát, aminek hatása nálunk is érezhető. – Tavaly ilyenkor 199 forintért adtunk egy Milka csokit, most 400 és 500 között van, tehát arányait tekintve megduplázódott az ára a táblacsokiszegmensnek, ami nem annyira jó minőségű, azok harminc százalékkal mentek fel – mondta el Péter József, a Csokitanya tulajdonosa, hozzátette azonban azt is, ez a keresleten is érezhető, viszont azt nem csupán az áremelkedés befolyásolja. – Dubai csokit vesznek az emberek, így el is költik a keretüket. Olyan drága a Dubai csoki, ami most sláger, hogy elment a többi csokoládé elől a keret – emelte ki, mondván, egészen karácsonyig erre a tendenciára számítanak az üzletekben. A szaloncukrok kapcsán elmondható, értékben ugyan nem, de mennyiségben jóval kevesebbet vásárolnak, hiszen a vevők elsősorban a prémium minőséget keresik. – Tavaly a legolcsóbb szaloncukor 1200 forint körül volt, most a legolcsóbb kategória 2000 és 2900 forint között van – hangsúlyozta Péter József. Ha édesség, akkor a kedvelt karácsonyi sütemények, valamint a bejgli sem maradhatnak el, melyeknek legáltalánosabb alapanyagai közé tartozik a dió és a mák. Mindkettő esetében megfigyelhető volt némi drágulás az elmúlt években, ami idén is folytatódott. A három évvel ezelőttihez képest a mák kilónkénti ára akár a duplája is lehet, ami a KSH adatai alapján 2021-es, mintegy 2000 forintról karácsonyig akár 3500 forintra is emelkedhet. A dióért ugyan nem kérnek el ennyivel többet a korábbiakhoz képest, azonban Varga Döníztől megtudtuk, mintegy 500 forinttal kell többet fizetniük idén a vevőknek, így jelenleg a dió kilójának ára átlagosan 4500 és 5000 forint között van, azonban mint mondta, a szupermarketekben ennél jóval drágább is lehet. Kiemelte azt is, a burokfúró légy nagy ellenége a diónak, a karácsony előtti időszakban ez a fehér dió mennyiségén érződik. – Nagyon fontos a dióbélnél az íz. Az ember megkóstol egy külföldi és egy magyar diót, érezni bőven azt, hogy mennyi az olajtartalma, mennyire édeskés az íze. A diót egész évben keresik, hiszen nagyon jó süteményekbe ledarálni, illetve nagyon sok ember tudatosabb életmódot folytat és minden nap megeszik egy picit belőle, hiszen az agyi funkciókra is nagyon jó hatással van – fogalmazott Varga Döníz. Hozzátette, ilyenkor az aszalt gyümölcsöket is jóval többet keresik, azok ára viszont nem emelkedett. – Akár püspökkenyérbe, gyümölcskenyérbe, különböző süteményekbe rengetegen viszik. Mi is egyébként ezeket az aszalványokat mindenszentek után kezdjük el árulni, tehát ebben a téli időszakban. Annak az ára – én úgy veszem észre, – nem változott, szerencsére a minősége sem – mondta el a kereskedő. Varga Döníz azt is elmondta, a karácsony előtti roham az utolsó hetekben kezdődik, de akkor a drágulás sem befolyásolja a keresletet. Halászlé, harcsapaprikás és rántott ponty. A hagyományos halételek is kötelező elemei sok karácsonyi asztalnak, így ebben az időszakban ezek iránt is megnő a kereslet, azonban az év többi szakaszában sok esetben nehéz beszerezni a friss árut Kanizsán. Az élelmiszer-infláció ugyan a legtöbb termék árán érezhető volt már tavaly is, a halat akkor nem drágították olyan mértékben, és az Index beszámolója alapján idén sem várható áremelkedés. Mint írták, nyáron a forróság ellenére sem pusztultak tömegesen a halak hazánkban, így nem emelkedik az ára a legnépszerűbbnek számító pontyért és szürkeharcsáért sem kell többet fizetniük a vevőknek. A káposzta árával viszont már nem ilyen szerencsések a vásárlók, hiszen ahogy azt a Pénzcentrum megírta, hiány tapasztalható a piacon, ami drágulást eredményezett nem csupán idén, hanem az előző években is. Most a piacokon átlagosan 100 forint körül kezdődik egy kilogramm káposzta ára, azonban a jobb minőségű termékekért 120-140 forintot is elkérhetnek. A KSH adatai szerint a drágulás ősszel kezdődött igazán és a karácsony előtti hetekben további áremelkedésre is számíthatunk. Összességében tehát elmondható, hogy nem kell minden népszerű alapanyag miatt mélyebben a zsebébe nyúlniuk a vevőknek, azonban így is sok termék esetében folytatódott a tavalyi drágulás. TÓTH Csilla A karácsony nem csupán a díszekről és az ajándékokról szól, hiszen amellett, hogy a szeretet ünnepe, hagyományos ételek, akár gyerekkorunk emlékeit idéző ízek kerülhetnek ilyenkor az asztalra. Utánajártunk, milyen árakkal kell számolnunk egy karácsony előtti bevásárlás és az ünnepi menü elkészítése kapcsán. IKREK (05.22-06.21): Mivel jól sikerült az elmúlt hete, továbbra is energikusnak érezheti magát. Úgy tűnik, eredményes volt a betervezett környezetváltozás. Most gondolhat az életmódváltásra is. 6 KANIZSA ÚJSÁG MAGAZIN MEGKÉRDEZTÜK – SEGÍTIK A RÁSZORULÓKAT? Jóval többen adományoznak a karácsony előtti időszakban a megkérdezett kanizsaiak szerint, azonban vannak, akik ezt inkább álszentségnek tartják, mondván, nem csak ilyenkor kell segíteni a rászorulókon. A stábunknak nyilatkozó helyiek azt is elmondták, idén az ajándékozás is jóval nagyobb kiadást jelent, mint a korábbi években, hiszen szinte minden megdrágult. Múlt hétvégén az első, a hitet szimbolizáló gyertya meggyújtásával elkezdődött az adventi várakozás, ezzel együtt pedig a karácsonyi készülődés. A következő hetekben számos adománygyűjtő akció is elindul, így ilyenkor jóval több lehetőség nyílik a rászoruló emberek segítésére. A stábunknak nyilatkozó helyiek jó ötletnek tartják ezekben a hetekben a hasonló kezdeményezéseket. Kostyák Sándor ugyancsak így gondolkodik, erre az egészre – fogalmazott. Hozzátette, a karácsonyi készülődést most még korainak tartja, nála az csak december tizedike környékén kezdődik. Találkoztunk olyannal is, aki lélekben már készül az ünnepekre, mint például Szmodics fogalmazta a véleményét. – Mi a feleségemmel minden hónapban, minden héten adományozunk, nem csak karácsonykor. Szerintem ez egy kicsit álszent dolog – hangsúlyozta. Az ajándékozás kapcsán volt, aki azt is kiemelte, hogy az keket meg a rokonokat, unokát, sütök, főzök – fogalmazott. Mint azt elmondta, jótékonykodni is szokott, de a karácsony nála elsősorban a családról szól. Szerinte az év többi részében azért jótékonykodnak kevesebbet az emberek, mert akkor kevésbé vannak hirdetve a hasonló akciók. Hozzátette azonban, hogy ő is jótékonykodik az ünnepeket megelőzően, általában gyerekek számára. A megkérdezettek tehát egyetértenek abban, hogy fontos az adományozás ebben az időszakban, és mint az kiderült, van, aki nem csupán az ünnepek előtt, hanem egész évben szívesen segíti a rászorulókat. TÓTH Csilla hiszen ő maga is szívesen segít másoknak. – Örülök neki, aki ajándékoz meg pénzt ad Lajos. – Misére járva, templomba, imádkozva – emelte ki. Ő stábunknak azt is elmondta, szerinte az ajándékozásnál a szavak fontosabbak a tárgyaknál, így náluk a józan ész határozza meg azt is, hogy mire és mennyit költenek ilyenkor. A jótékonykodásról szintén megáremelkedések miatt kénytelen idén lényegesen többet költeni a meglepetésekre, hiszen az elmúlt évben minden sokkal drágább lett, míg Cseke Sándorné hasonló összeget szán a mostani ünnepre is. Ő már most is készül a karácsonyra. – Várom majd a gyere- 200 ÉVES A FELSŐTEMPLOM TORNYA A torony születésnapját a templom 1941-42-es átépítése utáni újraszentelésének napján, azaz november 8-án tartott szentmisén ünnepelték meg a hívek. A szentmise főcelebránsa Fábry Kornél címzetes püspök volt. A jeles alkalommal visszalátogattak a plébániára mindazok, akik egykor plébánosként vagy káplánként szolgáltak a Jézus Szíve Templomban. Írásunkban dr. Pataki Zsolt, a Jézus Szíve Templom világi elnökének gondolatait osztjuk meg olvasóinkkal. „Nem tudunk pontos választ adni arra, hogy melyik évben épült a Nepomuki Szent János- templom. A rendelkezésre álló források alapján 1716-ban Volkra Ottó veszprémi megyés püspök vizitációjakor még nem írt róla, tehát akkor még nem létezett. Az 1736-os Conscriptio Ecclesiarum et parochiarum említést tesz egy Nepomuki Szent János-kápolnáról, de temetőről még nincs híradás benne. Az 1748-as canonica visitatio már beszél a temetőben lévő Nepomuki Szent János-kápolnáról, amely fából volt. A mai Deák tér első kőépülete volt az 1764-ben a fa templom helyén közadakozásból épült barokk stílusú templom. A ferences templomtól való megkülönböztetés miatt nevezték el felső templomnak. A templom falába elhelyezett emlékeztető írás érdekes adata, hogy Nagykanizsa 1720-ig szabad királyi város volt és csak utána került a földesuraságok hatalma alá. A templom harangjait Feltl Márton készítette el „Grécben” 1756-ban a nagyot, illetve 1761-ben a „fertályosat”, amelyek idővel megrepedtek. A torony elkészültéig a harangok külön haranglábon álltak. 1778- ban Bajzáth József püspök canonica visitatioja egyértelműen írja, hogy a Nepomuki Szent Jánosról nevezett templom 1764-ben erős anyagokból, a városi közösség által, minden adomány nélkül lett emelve, és van oltárelővel ellátott négy oltára. Ezen kívül van 3 harangja. A templom „tartós anyagokból” történt újjáépítésének magyarázatához egy évet vissza kell mennünk, 1763. március 8-ra. Ekkor Batthyány József kalocsai érsek saját és édesapja, gróf Batthyány Lajos nádorispán, a város földesura nevében tett 10 000 forintos alapítványt a piaristák számára Kanizsán iskola alapítására. A megye a kanizsai katonai szállásházat átengedte a piarista atyáknak lakhelyül, a város pedig a Nepomuki Szent János-templomot kőtemplommá építette át, hogy legyen hol misézniük. Így 1765-től a templomot a városba érkezett piaristák használták. 1769-ben megnyílt a város új temetője, de még egy ideig használták a templom melletti temetőt is, amíg 1784-ben a városi tanács az ide történő temetkezést végleg betiltotta. A kápolna a város lakosságszámának növekedése miatt kicsinek bizonyult. A városi tanács 1823. március 5-én döntött az épület megnagyobbításáról, az alapkőletétel szeptember 27-én történt. A kápolnát 1824-ben négy ölnyivel megnagyobbították és kétemeletes tornyot építettek hozzá. A torony építéséhez Palényi (palini) Inkey János uraság adott 200 Ft-ot. Az építkezés további költségét a város, adományok és kölcsönök fedezték. A templom mellett lévő temetőt 1825-ben véglegesen bezárták, majd felszámolták.” BAKONYI Erzsébet További híreinket megtalálják a www.kanizsamediahaz.hu oldalon. RÁK (06.22-07.22): Kellemes meglepetésben lehet része hamarosan. Ne gondoljon mindjárt eget rengető dolgokra, örüljön az apró figyelmességeknek és ajándékoknak is. ÖNKORMÁNYZAT 2024.12.04. 7 SZOFTVERFEJLESZTÉS, NYÁRI TÁBOR, A MÚZEUM TETŐFELÚJÍTÁSA Az októberben indult új önkormányzati ciklus első közgyűlésén megválasztotta az új tanácsnokokat és a bizottsági elnököket a testület. A Város- és Gazdaságfejlesztési Bizottság elnökévé Berta Krisztiánt, a 3. számú választókerület képviselőjét (Éljen VárosuNK! Egyesület) választotta meg a testület. A városatyát a jövő évi terveiről kérdeztük. Ahogy minden képviselőtársam az Éljen VárosuNk! Egyesület frakciójából, úgy én is több bizottságnak vagyok tagja, de leginkább magaménak a nevében és némileg funkcióiban is megújult Város- és Gazdaságfejlesztési Bizottságot tekintem, amelynek elnöke is lehetek. Ebben a bizottságban már a 11. évemet kezdtem meg, 2014 és 2019 között külsős tagja voltam, 2019-től pedig már, mint képviselő, most pedig a közgyűlés bizalmának köszönhetően az elnöke. Rajtunk megy keresztül minden, ami a szó szerinti városfejlesztést jelenti, legyen szó akár új közműcsatlakozásokról, azok kiépítéséről, akár a közgyűlési döntések után tervezési feladatokról. Utóbbi kiemelten fontos, hiszen minden egyes fejlesztésnek tervekkel kell rendelkeznie, azokat pedig jóvá kell hagyni. Bizottságomnak és minden egyes tagunknak kiemelt szerepe van, ugyanis mi vagyunk az a grémium, amelyik ezeket a terveket véleményezi, pontosíttatja, módosíthatja, s csak a mi döntésünk után indulhatnak meg a kivitelezési folyamatok. A novemberi soron kívüli közgyűlésen döntöttünk arról, hogy csatlakozni kívánunk egy projekttel az Interreg VI-A Hungary-Croatia Programme 2021-2027 elnevezést viselő programhoz. Ennek több eleme van: a Török kút felújítása és elhelyezése, múzeumi kiállítás, virtuális túrák, szoftverfejlesztés, gasztrofesztivál, nyári tábor és a mi bizottságunk szempontjából egyik legfontosabb tétel, a Thúry György Múzeum tetőfelújítása. Legutóbbi soron kívüli ülésünkön a tetőfelújítás terveit ismertük meg, s véleményeztük. Sok bosszúságot okoz a mostani állapot a belvárosi polgárok és az erre közlekedők számára, hiszen pont a múzeum problémája miatt kellett lezárni egy frekventált parkolási területet. Bízunk benne, hogy ez a pályázat is sikeres lesz és végre neki tudunk állni a tető felújításának is, megnyitva ezzel a múzeum melletti közvetlen parkolási területet is. Üröm az örömben viszont, hogy a legoptimistább becslések szerint is ez 2026 elején valósulhat meg, így további türelmet szeretnék kérni ez ügyben a kanizsai polgároktól. Természetesen az önkormányzat is szeretné, ha ezt is hamarabb meg tudnánk oldani, de látni kell: a fideszes kormányzati elvonások, a jövő évben is megközelítőleg 1 500 millió forintos sarc, amit városunk elszenved, nem könnyíti meg ezeket a terveket és elképzeléseket. Többek között ezért is szoktunk élni minden egyes évben az állami költségvetés felé a város érdekében tett módosító javaslatokkal, bízva abban, hogy ebben az országgyűlési „képviselő” is a város segítségére lehet, de minden egyes évben tapasztaljuk, hogy utóbbi képtelen erre a feladatra, amivel a kanizsai polgárok is megbízták őt. Róla nem is szeretnék több szót ejteni, hiszen szerencsére nem ő az interjú témája, de annyit még mondanék, hogy reméljük már csak szűk 1,5 évig hívhatja magát Nagykanizsa és a térség országgyűlési képviselőjének. Visszatérve a témánkhoz: az előttünk álló legfontosabb feladatok – és ezt önkormányzati szinten is értem –, a város működésének biztosítása és a gazdaság fejlesztése. Az elmúlt ciklus, de inkább ciklusok miatt nagyon nagy lemaradást kell behoznunk, ezért is öröm számomra, hogy Horváth Jácint személyében egy ehhez a feladathoz értő polgármestere van a városnak. Az elmúlt ciklusban több olyan információ jutott el hozzánk, hogy hiába járt x darab befektetési szándékú érdeklődő a városban, az akkori városvezetés hozzá nem értése miatt ezekből a tárgyalásokból sosem tudtak egyről a kettőre lépni, így ezek már azelőtt elhaltak, mielőtt bármi is lehetett volna belőlük. Ha konkrétan a választókerületemet nézzük – a múzeumon túl –, itt is sok probléma van, amelyet meg kell oldanunk. Egyik legjelentősebb probléma a parkolási helyzet körzet szerte. Egyre több gépjármű van a kanizsai utakon is, amelyet kezelni kell. Sokan vannak, akik a belvárosban dolgoznak, de a munkahelyük környékén kevés a parkoló, így ott teszik le a kocsit, ahol tudják, sokszor az ott lakók bosszúságára, elég, ha csak a Teleki út 1-3. közötti területre, a Herman Ottó utcára vagy a Bajza utcára gondolok a sok közül. Ennek enyhítése érdekében kialakítás alatt van a Teleki út – Kórház utca sarkán a 45 férőhelyes parkoló, de további terveink között szerepel a Kossuth téren kialakítani egy parkolót, ami mind az ott élőknek szolgálhat fellélegzéssel, mind a kórházba érkezőknek, hiszen jelen állapotában az a tér egy teljesen kihasználatlan, funkció nélküli terület. Ezen szeretnénk változtatni és a fideszes hazugságokkal ellentétben nem lebetonozni a területet, hanem úgy kialakítani ott parkolót – egerszegi kórház előtti mintára –, hogy minél kevesebb fát kelljen ehhez kivágni. Továbbá a körzetemben is szükség lenne további út- és járdafelújításokra, víziközmű-fejlesztésre, valamint a déli elkerülő megépítésére, hogy végre meg lehessen tiltani a belvárosi behajtást a nehézgépjárműveknek. Emiatt van nagy bizodalmam abban, hogy 2026-ban leváltásra kerül a mostani maffiakormány és a helyébe olyan lép, aki az önkormányzatokra partnerként tekint, nem pedig fejős tehénként – fejezte be nyilatkozatát Berta Krisztián. BAKONYI Erzsébet ÉRDEKES EMBEREK, ÉRDEKES TÖRTÉNETEK 89. OROSZLÁN (07.23-08.23): Szemmel láthatóan nem vágyakozik semmi másra, csak egy kis szórakozásra. Könnyen teljesülhet ez a kívánsága, csak hívja meg egyik barátját, és üljenek be beszélgetni egy cukrászdába. 8 KANIZSA ÚJSÁG ÉRDEKES UTÁNA KEZDŐDÖTT EL A ZALÁHOZ KAPCSOLÓ- DÓ IGAZI TÖRTÉNET Megkerestek ’98-ban a zalakarosi MenDan Hotel nyitásakor azzal a kérdéssel, hogy elvállalnám-e a hotelben a konyhafőnöki feladatot. Elvállaltam. Először helyettes, és rá fél évre konyhafőnök lettem. Amikor Zalakarosba kerültem, elkezdtem hidegkonyhai versenyzéssel foglalkozni, illetve megfogalmazódott bennem, hogy alkossunk egy egyesületet. Ez volt a Kanizsa és Környéke Gasztronómiai Egyesület 2004-ben. Az egyesület megalakításával párhuzamosan elvállaltam a Nemzeti Gasztronómiai Szövetség régióelnöki feladatait. A csapatommal szerveztük gyakorlatilag a Kanizsai Bor- és Dödöllefesztivál szakmai részét egészen 2013-ig. Az volt a csúcs. Akkor kellett befejeznünk, amit nem önszántunkból tettük. A mai napig bennem van a története, de ezt is el tudtam engedni. A HSMK-val közösen szervezett Kanizsai Bor- és Dödölle Fesztivál 1966-ban születtem Szekszárdon. Eléggé mozgalmas volt az életem. Hatodik osztályos koromban döntöttem el, hogy szakács leszek. A nálamnál 4 évvel idősebb testvérem is szakácsnak tanult. Otthon láttam, ahogyan a versenyekre készültek, és ez inspiráció volt számomra. Akkoriban, 1980-ban még nagyon nehéz volt bekerülni az iskolába, csak némi protekcióval, a bátyámnak köszönhetően vettek fel. Édesapám is szeretett főzni, ráadásul jobban főzött, mint édesanyám. Nagyon jó mestereim voltak a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Iskolában, sokat tanultam tőlük. Utána hamarosan jött a katonaság, majd fölkerültem Budapestre, ott dolgoztam a Taverna Szálló és Vendéglátóipari Vállalat több üzletében, a Mátyás pincében, a 100 éves Tavernában. Nagyon sok mindent tanultam abban az időszakban. Aztán lekerültem Pestről Paksra, ahol édesanyám élt a testvéremmel. Nyitottam ott egy hidegkonyha-salátabárt, ami 7 évig üzemelt. szakmai részét én vittem, a kulturális részét pedig Gelencsér Edit. Megvolt a hozadéka, látogatott volt a rendezvényünk. Az ország minden részéből jöttek versenyzők, érdeklődők, már sok esetben nem lehetett szálláshelyet találni a városban. A Miklósfai Répafőző Fesztiválra is kaptunk felkérést, és évekig istápoltuk a rendezvényt főzéssel, szakmai zsűriket állítottunk, illetve elértünk egy magyar rekordot is. Egy 2800 literes bográcsban főztünk egy hatalmas adag kerekrépát, de a dödöllefesztiválon is értünk el rekordot. 2006-ban 3300 adag dödöllét pirítottunk egy serpenyőben. 2013-ban a folyamatos pirításnak az egyéni, illetve csoportos versenyében magyarországi rekorderek lettünk. ÉS JÖTTEK AZ EREDMÉ- NYEK, AZ ELISMERÉSEK Különböző szakmai rendezvényeket, bemutatókat tartottunk, nyilvános vacsoraesteket, szakmai utakat szerveztünk. Elkezdtem aktívabban versenyezni, a magyar bajnok címet is megszereztem és világbajnoki 3. helyezésem is lett. Sok munkával, nagyon aktívan telt el a 2004-2013 közötti időszak. A versenyzést én 2010-ben abbahagytam, azután inkább az utánpótlás szakmai támogatását szerveztem. Közben a keszthelyi Helikon Szálló konyháját vezettem, ahonnan 2016-ban jöttem vissza a MenDanba. Már két könyve megjelent a Dödölléről, illetve a Zalai, vasi Prikryl József Venesz-díjas mesterszakács, a Gasztronómia nagykövete, a Dödölle, és a Zalai, vasi paraszti ételek – A búbos túrótól a fumuig című könyvek szerzője megtalálta életében az egyensúlyt, ami nélkül nehéz harmonikusan élni. 50 éves korában úgy érezte, hogy nyugalomra van szüksége. Volt mögötte keményen ledolgozott 15-20 év, és most már ő a fontos. Gyakorlatilag most is a vendéglátásban dolgozik, konyhafőnök helyettes a zalakarosi MenDan Hotelben. A JÓ KONYHA ALAPELVE – VALLOM, ÉS EZ ÍGY IS VAN –, AZ EGYSZERŰSÉG SZŰZ (08.24-09.23): Ha jól körülnéz a világban, meggyőződhet róla, hogy nemcsak akadályok, hanem új lehetőségek is keresztezik az útját. Csupán le kell hajolnia értük. ÉRDEKES 2024.12.04. 9 paraszti ételekről, és a 3. kötete is szinte kiadásra kész. – 2012- ben megfogalmazódott bennem az a gondolat –, amit már régóta dédelgettem magamban –, hogy a dödölléről kellene egy könyvet írnom. Ez egy nagyon szép téma volt. Hozzáteszem, gasztronómiai értékben Zala és Vas megye hatalmas értéket képvisel. A régi paraszti táplálkozáskultúra hozta magával az erdők, mezők ajándékát, vadak, gombák, gyümölcsök, vadon termő gyümölcsök felhasználását, meg maga a paraszti kultúra is eléggé széles és színes volt. Jött az ötlet, s mivel a versenyzőkkel jó kapcsolatot ápoltam, megkerestem őket, hogy segédkezzenek az ételek elkészítésében, és 2013-ban, a dödöllefesztiválra megjelent a könyv. Ez inspirációt adott a további munkához. Amikor befejeztem, már megfogalmazódott bennem a következő Zalai, vasi paraszti ételek című könyv megírása, aminek 2017-ben nekiálltam, és 2019-ben napvilágot látott a néprajzi ismereteket is tartalmazó 263 oldalas kötet. A 3. könyvem 70 százalékban készen van, a második folytatásaként a Zalai, vasi tésztaételek, sütemények címmel. A jelen gazdasági körülmények miatt visszaesett irántuk a kereslet, nem megy most a könyveladás és a nyomdaköltségek is megdrágultak. Ilyen piaci körülmények között úgy érzem, nem szabad a 3. kötet kiadásába belevágnom. Egyelőre pihentetem, hátha találok rá mecénást, aki bevállalná a kiadását. Nagyon szép elfoglaltság a könyvírás is, főleg ha az ember precízen, pontosan végzi. Melyik díjára a legbüszkébb? Sok díjat kaptam, de a legbüszkébb a Venesz-díjra, a Magyar Gasztronómiai Szövetség „Oszkár” díjára vagyok. (Venesz József a szövetség alapító elnöke volt, őróla nevezték el a díjat.) Hatalmas, 12 évig tartó szakmai munka volt mögöttem. Nagy segítségemre voltak abban az időben a Récseiek, szerettek velünk jönni, az ország szinte minden részébe eljutottunk, hogy részt vehessünk a szakmai rendezvényeken. Amire még nagyon büszke vagyok, amikor befejeztem a régióelnökséget, utána 2016-ban megkaptam a Nemzeti Gasztronómiai Szövetségtől a Gasztronómia nagykövete címet. A szakmán belül, országos szinten ez egy nagyon nagy megtiszteltetés volt számomra. Jó visszaemlékezni rá. Otthon is szeret főzni? Hogyne! Szeretek főzni, világéletemben főztem. Szerencsés embernek mondhatom magamat, hiszen 58 éves vagyok, és egész életemben azt csináltam, amit szeretek. Most konyhafőnök helyettes vagyok a MenDan Hotelben. A hidegkonyha az egyik szakterületem, anyagilag, erkölcsileg meg vagyok becsülve, ami nagyon fontos. Ebben a korban már nem szeretnék törtetni. Úgy érzem, erkölcsi, anyagi egzisztenciám megvan, amit tartok is. Mivel tölti a főzésen kívül a szabadidejét? Nagyon sokat utazok, van szabadidőm, aktív életet élek, de ez már nem a szakmára korlátozódik, hanem másra. Szeretek túrázni az országhatáron belül is, csak nehéz összeegyeztetni a programokat, mert a vendéglátásban hétvégén is dolgozni kell. Elmondhatom, jól érzem magamat a mindennapokban. Milyen ételeket szeret a mesterszakács? Szeretem az autentikus ételeket, de fontos, hogy jó alapanyagokból készüljenek és megfelelő technológiával. Nagyon szeretem, amikor egyszerűen van elkészítve az étel. Az én filozófiám megmaradt az első könyvemben leírtak szerint. Akkoriban a paraszti világ úgy működött, hogy amit megtermeltek, ami volt a ház körül és amit el tudtak tartósítani, abból főztek. Viszonylag kevés alapanyag állt rendelkezésükre, és abból alkottak. Ráadásul ma már az élelmiszerek minősége se olyan, mint régen. A jó konyha alapelve – vallom, és ez így is van –, az egyszerűség. Az emberek szeretik túlfűszerezni az ételt, és ilyen esetben nem abba az ízvilágba viszik el az ételt, amit abból az alapanyagból ki lehetne hozni. Elveszti az élvezeti értékét – hangsúlyozta végezetül Prikryl József mesterszakács. BAKONYI Erzsébet MÉRLEG (09.24-10.23): Egy nem várt esemény összekuszálhatja a hétvégére tervezett programját. Ha több időt fordítana a párkapcsolatára, akkor nem érnék kellemetlen meglepetések. 10 KANIZSA ÚJSÁG CIVILEK KIRÁLYI KARÁCSONYRA KÉSZÜL A KIRÁLYI KÓRUS lön világ a kóruséletben – utalt az előzményekre Kollonay Krisztina. – Számtalan megmérettetésen vettünk részt. A legelső a KÓTA által szervezett országos kórusminősítő hangverseny volt 2008-ban, ahol Fesztivál Kórus minősítést szerzett a csapat. A kórus partneri szövetséget ápol a Német Nemzetiségi Önkormányzattal, ezáltal képviseljük a német nemzetiséget Vas-Zala Vármegyében. Részt vettünk német kórusminősítésen, amit a Landesrat – Magyarországi Német Ének-, Zene- és Tánckarok Országos Tanácsa – szervezett. Itt is Arany minősítéseket szereztünk. Az előttünk álló programokra sok energiát fektetünk. Állandó szereplői voltunk a szepetneki rendezvényeknek, a Nefelejcs Kulturális Egyesület, a Horvát Nemzetiségi Önkormányzat Kórusa vagy az előbb említett Német Nemzetiségi Önkormányzat által szervezett ünnepségeknek. Főszereplői vagyunk minden évben a Vas-Zala Vármegyei nemzetiségi önkormányzatok által, különböző helyszíneken szervezett Heimattreffen – „Szülőföld” – találkozóknak. Évente legalább kétszer találkozunk a régió sváb kórusaival. Sajnos azt látjuk, hogy javarészt az idősek képviselik a magyarországi svábok viseletét, szokásait és leginkább az énekeit. Ilyen alkalmakkor sokszor hallunk tőlük saját gyűjtésű dallamokat. A svábok másik jelentős ünnepe advent első napján az Adventskranz, a koszorúéneklés. Ez is egy régiós ünnepség, amit idén november 30-án Szombathelyen rendeztek meg sváb kórusok részvételével. Ilyenkor megismerkedünk a számunkra még ismeretlen adventi dallamkincs világával. A második Adventskranz helyszíne Szepetnek lesz, amit a helyi német önkormányzat szervez. Az eseménynek állandó résztvevői vannak, többek között a Szepetneken működő kórusok, a nagykanizsai Református Énekkar és a Nagykanizsai Evangélikus Énekkar. Ezenkívül még egyszer találkozik a szepetnekiekkel a Királyi Kórus. A felkéréseken kívül a kórus legnagyobb projektje a Királyi Karácsony, mely az elképzelésem útján indult el 2007-ben. Fontosnak tartottam, hogy a községben működő csoportok együtt ünnepelhessék meg ezt a számomra is legszebb ünnepet. Mivel addig nem volt ilyen találkozó Szepetneken, mi, mint vendéggazdák meghívtuk az iskola, a kulturális egyesületek énekkarát. A Királyi Karácsonyt nem egy hagyományos felállásban képzeltem el. A karácsonyi koncerten zenekar kíséri a kórust, a helyszín elvarázsolásához fénytechnikát is használunk. Ez a dallamokat olyan miliőbe ülteti bele, hogy az még inkább hat az odalátogató közönségre. Az idei évben is az ÁMKban lesz megrendezve. Az előadás után természetesen megvendégeljük a fellépőket és a közönséget is egy kis szendviccsel, forralt borral, teával. A legtöbb érdeklődőt vonzó koncertünkön a közel 300 szék kevésnek bizonyult. Ehhez azonban vannak segítőink, akik szabadidejüket feláldozván, ott vannak velünk és segítik a program megvalósulását, amit köszönünk. Az idén a karácsonyi koncertünk december 22-én, 17 órakor kezdődik, melyre ezúton is szeretettel várunk mindenkit, aki szereti a karácsonyi dallamokat. Úgy gondolom, hogy a Királyi Kórus egy nagy család! – hangsúlyozta a karnagy. – Ez az a hely, ahol ki tudjuk beszélni bánatunkat, meg tudjuk osztani örömünket egymással. Az éneklésen kívül egy belső szeretetet, támogatást is tudunk adni egymásnak. Számunkra a legfontosabb az, hogy a 16 fős kórusunk még sokáig együtt tudjon maradni. A Királyi Pál Kulturális Egyesület női kara hivatalos elnevezést Krisztina leegyszerűsítette Királyi Kórus elnevezésre. Ez egyrészt viseli Szepetnek szülötte, Királyi Pál (1818-1892) újságíró, politikus nevét, viszont a kórus minősítését is jelzi – tette hozzá mosolyogva Kollonay Krisztina karnagy. BAKONYI Erzsébet Bejegyzett civil szervezetként harminc éve, 1994-ben alakult meg a szepetneki Királyi Pál Kulturális Egyesület Sóstai Zoltán vezetésével. Major Györgyné 2006-ban vette át tőle az elnöki feladatokat. Az egyesület együttműködési megállapodást kötött a helyi önkormányzattal és a Német Nemzetiségi Önkormányzattal is. Részt vesznek a helyi szervezésű programokon és az országos, regionális nemzetiségi rendezvényeken. A kulturális csoportban korábban színjátszó kör, néptánccsoport, vegyeskar, majd női kórus működött. A Nosztalgia zenekar is szerves része az egyesületnek a mai napig. A női kart általános iskolai tanáruk, Arany Ida vezette 2006-ig. Megszerettette velük az éneklést, a kórusmuzsika szépségét, ezért nem volt kérdés, folytatják-e Ida néni távozása után a kórusmuzsikát. 2007-től Kollonay Krisztina vette át és jelenleg is nagy lelkesedéssel, szakmai tudással vezeti a kórust. Szakmai kihívást jelentett az egyesület felkérése, mert mindig vegyeskarral volt dolgom, és a nőikar egy küÁSÓ, KAPA, GEREBLYE 128. SKORPIÓ (10.24-11.22): Bár mindig tudott őrködni a családja anyagi biztonsága felett, most mégis a változás jelei mutatkoznak. Vigyázzon, nehogy túlfusson a lehetőségeken. 2024.12.04. 11 BE A VIRÁGOKAT, ELŐ A DÍSZEKET! December elejére talán már minden –, a növényeit kedvelő – kiskertész téliesítette a környezetét. Azok a virágok, melyek nem télállóak, remélhetőleg már a télikertben vagy egy hűvösebb helyen pihennek. Ezzel párhuzamosan eljött az ideje a karácsonyi dísznövényeknek is. MEZŐGAZDASÁG Több olyan dísznövény, virág van, amely sok-sok éve vezeti a legkedveltebb szépségek listáját, az egyik ilyen a muskátli. Köztudott, hogy fagyérzékeny növény, így télre nem lehet kint hagyni a szabadban. A teleltetéséről viszont gondoskodni kell, ha azt szeretnénk, hogy a nyári hónapokban oly’ féltve őrzött virágunk jövőre is az otthonunk ékessége legyen. – Amikor a kinti hőmérséklet 0 fok alá esik, ideje bevinni ezeket a növényeket, ez nyilván már mindenhol megtörtént. Viszont, ha van még rajta virág, azt le kell vágni, a száraz és a sárguló levelekkel együtt. Ez azért fontos, mert így a növény teljes mértékben a pihenésre tud koncentrálni, nem pedig a hajtásokra. Ami még fontos, hogy világos, de hűvös helyen teleltessük a muskátlit, 5-10 fok közötti hőmérséklet az ideális számára a téli hónapokban, így nem tud tovább fejlődni, pihenős üzemmódban lesz. Figyelni kell az öntözésére, nem kaphat túl sok vizet, nagyjából 2-3 hetente ajánlott az öntözése. Amit mindig el szoktam mondani: két öntözés között mindig hagyni kell kicsit kiszáradni a virág földjét, nehogy az begombásodjon – mondta el Farkasné Felső Nikolett, a Garden Center ügyvezetője. A másik nagyon közkedvelt növény a leander, melynek teleltetésével kapcsolatban már megoszlik a hobbikertészek véleménye. Vannak ugyanis, akik nem viszik be a házba, a lakásba ezt a mediterrán növényt, hanem kint, szabad földben hagyják, hogy átvészelje az előttünk álló hónapokat. Adja magát a kérdés, ezt lehet? Nem lesz baja a leandernek? – Én is nagyon sok, különböző véleményt hallottam a leanderrel kapcsolatban, de sokszor kérnek tanácsot a vásárlók. Azt szoktam mondani, hogy minden kert más, eltérő lehet a mikroklíma, egy-egy kert között több celsius fokos eltérés is lehet, fekvéstől függően. Viszont amit tudni kell, a leander nem fagytűrő, mediterrán növényről van szó. Átmenetileg elviseli a mínusz 5-7 celsius fokot, de a hosszabb, több napig tartó, nappali fagypont alatti hőmérsékletet nem bírja el. Az utóbbi időben valószínűleg azért hagyták kint többen, bátrabban a szabad földbe ültetetteket, mert nagyon enyhe teleink voltak. De ha belegondolunk, itt a kontinentális éghajlaton, ha visszajönnek a hidegek, nem fogja túlélni a növény. Amit még érdemes róla tudni, a gyökérzete az, ami érzékeny. Ha a gyökérzete megfagy, visszafordíthatatlan károsodást okoz a növénynek. Sokan cserépben hagyják kint a szabadban a leandert, nekik érdemes a ház falához helyezni, így védett lesz a csapadéktól és be lehet takarni fátyolfóliával, több rétegben. A PVC alapú fóliákat nem szabad használni, mert befülled a növény, berohadhat és elbúcsúzhatunk tőle. De aki bent telelteti, a fűtetlen télikertet tudom mondani optimálisnak – ajánlotta Farkasné Felső Nikolett. Sok kérdés érkezik a hortenziával kapcsolatban is a szakemberekhez. E növényt illetően rovatunk azt a tanácsot kapta, érdemes a már elszáradt virágokat is a bokrokon hagyni és majd csak tavasszal kell nekiállni metszeni. Két-három szemre. Addig viszont hagyjuk békén ezt a növényt. De ezekben a hónapokban sem kell szép, virágzó növény nélkül maradnunk, kifejezetten dekoratív dísze lehet a lakásnak a mikulásvirág és a karácsonyi kaktusz. – Utóbbi esetében el tudom mondani, valóban gyönyörű dísze lehet az otthonoknak, viszont különleges szükségletei vannak, az elhelyezés és a gondozás tekintetében. Szobanövény, így az ideális számára a 19 és 23 fok közti hőmérséklet, viszont figyelni kell rá, hogy mindig félárnyékban legyen. A tűző napot nem szereti. Érdemes virágzásra sarkallni, tápoldatozni négyhetente kell. A pangó vízre érzékeny, jó vízáteresztő föld kell neki, amibe akár homokot is lehet keverni. A másik közkedvelt ünnepi növény a mikulásvirág, mely szintén érzékeny. Vásárláskor figyelni kell arra: sötétzöld levelei legyenek. Ne kapjon huzatot, szinte egy pillanatra se! Napfényes, világos helyre kell tenni, rendszeres öntözést igényel – két-három naponta – zárta beszélgetésünket a Garden Center ügyvezetője. VINCZE Adél fotó: Bakonyi Erzsébet NYILAS (11.23-12.21): Ne sétálgasson lehajtott fejjel az utcán, mert így észre sem veszi, mennyi csodálója akad. Ha nem siet, hanem leáll beszélgetni az ismerőseivel, még a kedve is jobb lesz, meglátja. 12 KANIZSA ÚJSÁG SPORT LELKES JÁTÉK, DE HIÁBA A HÁROMSZORI VEZETÉS Hat érmet szereztek a Délzalai Úszó SE sportolói a Veszprém Kupa negyedik fordulóján. Az új nagykanizsai egyesületet összesen hat versenyző képviselte a megmérettetésen. Szeptemberben alakult meg az új egyesület, amely először októberben vett részt versenyen. A Veszprémi Sportuszodában rendezett megmérettetésen 31 egyesület több mint 400 versenyzője állt rajtkőre. A kanizsai klubból két úszó betegség miatt távol maradt, a többiek azonban A listavezető PTE-PEAC legénységét látta vendégül a futsal NB II Nyugati csoportjának 10. fordulójában, tehát az alapszakasz második körének rajtján a Nagykanizsai Futsal Club. Az egyértelmű kanizsai cél, hogy március elején is az első öt között legyen a csapat, erre a hétfő esti játékuk jó ajánlólevél. Az elmúlt szezonban NB I-es pécsiek ellen fordulópontokról nem beszélnénk a nagykanizsai mérkőzés apropóján, ugyanakkor több alkalommal is úgy tűnhetett, a találkozót az NFC akár meg is nyerheti a Kanizsa Arénában. Írhatnánk, ha 1-0-s dél-zalai vezetésnél sikerül egy nagy helyzetet értékesíteni, akkor 2-0, s az megágyazhatott volna a további kedvező meccsmenetnek, de éppen a későbbi 3-1-es állásról pillanatok alatt 3-3-ra fordulás lett arra a bizonyíték, hogy a baranyaiak pillanatok alatt képesek voltak váltani a kétszer húsz perc számukra kritikus pillanataiban. Így a 23. percben harmadszor is megszerzett nagykanizsai vezetés (4-3) sem bizonyult elegendőnek, a PTE-PEAC végül elvitte a három pontot Dél-Zalából a roppant lelkesen, a végére ugyanakkor erejével kevésbé jól gazdálkodó Nagykanizsai Futsal Clubbal szemben (melynek góljait Bogyó Károly, Németh Marcell, Schuller Ferenc és Bolla László szerezték). A következő körben a Kanizsa a jelenlegi harmadik Airnergy FC otthonába látogat. POLGÁR László jól szerepeltek. A legeredményesebb Németh Dorottya volt, aki 200 méteres hátúszásban és 50 háton is aranyérmet szerzett a korosztályában. Sipos Benedek három távon, 50 méter mellen, 50 gyorson és 50 méteres pillangóúszásban is a harmadik helyen ért célba, Sipos Júlia másodikként zárta az 50 méteres hátúszás küzdelmeit. Az érmes helyezéseken kívül Vass Ákos tanítványai összesen kilenc fináléban szerepeltek. KÁLOVICS Tibor Fotó: Polgár László A VÉGÉN HÁRMAN IS ÉRDEKELTEK VOLTAK, ARANYUK IS SZÜLETETT Székesfehérváron három kategóriában is a dobogóra állhattak a Kanizsa Box Klub öklözői az (egyik) koronázóvárosban megrendezett junior és ifjúsági országos bajnokság keretében. A dél-zalai öklözők közül junior 46 kg-ban a fináléban döntő fölénnyel győzedelmeskedő Pápai László szerzett országos bajnoki aranyérmet. Junior 90 kg-ban is jutott a fiúknál egy finálé, a KBK-s Gyóni András végül második lett, míg Dömötörfy János junior 80 kg-ban lett ötödik helyezett. Mint az a szövetségi honlap beszámolókból kiderülhetett, a nagykanizsai Horváth Mirabella több alkalommal is szerepelt már a női ifjúsági válogatottban, de ezúttal a Vasas tehetsége, Szanyi Sára legyőzte őt a váltósúlyú (66 kg) döntőben. POLGÁR László GYŰJTÖTTÉK AZ ÉRMEKET A DUSE ÚSZÓI BAK (12.22-01.20): Teljesen érthető, ha elege van az állandó otthon üldögélésből és a házimunkákból. Keljen útra ismerőseivel, és csodálják meg más városokban is a karácsonyi hangulatot árasztó utcákat, tereket. SPORT 2024.12.04. 13 MINDKÉT CSAPATUK AZ ÉLEN Három fordulót követően is sakk NB I Charousek csoportjának élén áll a Tuxera Aquaprofit Nagykanizsai SK II egysége, miután az Esztergomi SC-vel szemben hazai környezetben, a Halis-könyvtárban könyvelhetett el sikert. Már ez az alkalom is egyedinek tekinthető a mostani idény során, mivel példának okért a Szuperligában idén még hiába jön két kör, a dél-zalaiak egyes számú legénysége december 14-én Biatorbágyon, egy nappal később pedig a sakkszövetség fővárosi székházában szerepelhet. Utóbbi esetében éppen a nagy rivális Ajka ellen mérkőznek, vagyis az Európa Kupán tizedik Veszprém vármegyeikkel néz farkasszemet az „európai” tizenegyedik nagykanizsai egység. VÁLOGATOTTBAN BIZTOSÍTOTTA HELYÉT Még a nyár végén szövetsége utánpótlás kick-box világbajnokságán bizonyíthatott szombathelyi klubjából a magyar válogatott tagjaként, az ősz zárására pedig magyar bajnoki cím birtokosa lett úgynevezett sanda light kategóriában Nagy Zeusz (képünkön), a Jeet Kune Do/Kali Nagykanizsa SE versenyzője. A Magyar Tradicionális Kung- Fu és Wushu Szakszövetség az idei versenyei helyszínéül a fóti sportcsarnokot választhatta. A magyar bajnokság döntőjében való szereplés feltétele a tavaszi, valamint őszi fordulók eredményei alapján kapott kvalifikációs pontok voltak, Zeusz pedig a tavaszi körben felnőtt 65 kg-ban a sanda light mezőnyben már az első helyen végzett, wing chun fegyveres (kard) formagyakorlatban pedig második lett, így a meghívója máris adott volt Fótra. Ott felnőtt férfi 60 kg-ban, tehát saját súlycsoportjában tudott indulni, amit meg is nyert, mezőnyének tehát országos bajnoka lett. Ez további bónuszokat jelenthet számára, vagyis a következő esztendőre máris jogosultságot szerezett a válogatott kerettagságra, mely lehetőséggel Magyarországot képviselheti a nemzetközi versenyeken – kategóriájában egyedüliként. A wing chun formagyakorlat versengésében Fótról ezüstérmet hozhatott haza Nagy Zeusz. POLGÁR László Így a két legmagasabb osztályban (a Szuperligában, valamint az NB I-ben) szereplő kanizsai sakkegyüttes közül osztályában mindkettő az első helyen áll, a vasárnapi játéknapon a kettes egység mérkőzött, az elhangzott információk alapján az Esztergomi SC a „modern-kori” dél-zalai sakktörténetben először látogatott Nagykanizsára. A házigazdák soraiból a nyolcas táblán mérkőző Sipos János (képünkön) kabalából fejfedővel ült asztalhoz, hogy győzelmi szériáját folytathassa. Ötnél járt, ezúttal a remi jött össze (hétfőn este már szeretett futballcsapata, az AS Roma Atalanta elleni találkozója végett a döntetlennel kiegyezett volna…), tehát tulajdonképpen veretlenségét már 14 parti óta őrzi. Csapata pe- A DUPLÁZÓ, AZ ÚJRAKEZDŐ, VALAMINT A LÉGIÓS A Sopronban megrendezésre került nemzetközi 43. Dr. Csik Ferenc Úszó Emlékversenyen az ötvennégy klub 610 versenyzője között a nagykanizsai Ebihal UME színeiben 10 úszó állhatott a rajtkőre a versengés két napja során. A kanizsaiak sportolói közül Tihanyi László edző irányítása mellett Mezőfi Bálint például egy esztendőn át tartó kényszerpihenő után kezdett ismét edzeni, majd indulhatott versenyen, mi több, tudott javítani addigi eredményein is. – Kiemelném még Mavolo Noémit a szereplésével, aki korosztályában négyszer vehetett át érmet, két első, egy második, valamint egy harmadik helyezésért – fogalmazott a vezetőedző és egyesületi elnök, Kiss-Miatta Mercédesz. – Sara Puklavec pedig még tavaly igazolt át hozzánk Horvátországból és minden számban, amiben indult, duplázott, így ő volt az, akinek a legtöbb rajtindulása volt az emlékversenyen, megannyi egyéni csúccsal. Szabó Flórián, Torhosi Noel, Torhosi Leon, Traub Hanga, Jankovics Eliza, Korcsmáros Luca, valamint Horváth Csaba is kimagasló teljesítményt nyújtott, közülük többen döntőzhettek. POLGÁR László fotó: Polgár László dig végül 7:5-re győzött mellyel maradt is a táblázat élén, a sakkozók pedig nem csupán saját, de éppen mindezekkel egy időben zajló FIDE vb-döntő párharcának lépéseit is elemezhették… POLGÁR László 8800 NAGYKANIZSA, ERZSÉBET TÉR 7. TELEFON: +36 20/995 0700 NAGYKANIZSA MEGYEI JOGÚ VÁROS J E G Y Z Ő J E Hirdetmény a munkarendről és az ügyfélfogadási rendről Értesítem a lakosságot, hogy Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalában 2024. december hónapban a munkarend és az ügyfélfogadási rend az alábbiak szerint alakul: • 2024. december 06. (péntek): munkanap – keddi munkarend, az ügyfélfogadás szünetel. • 2024. december 07. (szombat) munkanap – pénteki munkarend, az ügyfélfogadás szünetel. • 2024. december 13. (péntek): munkanap – pénteki munkarend, az ügyfélfogadás szünetel. • 2024. december 14. (szombat) munkanap – pénteki munkarend, az ügyfélfogadás szünetel. • 2024. december 24. (kedd) és 2024. december 27. (péntek): pihenőnap - a Polgármesteri Hivatal zárva tart. Megértésüket köszönjük! Nagykanizsa, 2024. november 28. dr. Gyergyák Krisztina jegyző 8800 NAGYKANIZSA, ERZSÉBET TÉR 7. TELEFON: +36 20/995 0700 NAGYKANIZSA MEGYEI JOGÚ VÁROS J E G Y Z Ő J E Hirdetmény igazgatási szünet elrendeléséről Tájékoztatom a lakosságot, hogy Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése az igazgatási szünetről szóló 2023. évi XXVI. törvény 7. § (1) bekezdés a) pontja alapján Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalában 2024. december 30. és 2024. december 31. napokon igazgatási szünetet rendelt el. Az igazgatási szünet ideje alatt az ügyfélfogadás szünetel. Tájékoztatom a lakosságot, és a temetkezési szolgáltatókat, hogy Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalában az igazgatási szünet időtartama alatt az anyakönyvi ügyek közül a születés és haláleset anyakönyvezése, bejelentése az alábbiak szerint történik: • helyszín: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. földszint • időpont: 2024. december 30. 8.00 órától – 12.00 óráig • telefon: + 36 20 849-2467, + 36 20 849-2457 2025. január 02. napjától a Polgármesteri Hivatal a megszokott ügyfélfogadási időben fogadja ügyfeleit. Megértésüket köszönjük! Nagykanizsa, 2024. november 28. dr. Gyergyák Krisztina jegyző VÍZÖNTŐ (01.21-02.19): A barátai tisztában vannak a nagylelkűségével és ezt ki is használják. Most azonban nem árt, ha megfékezi az adakozó kedvét, mert túl sokat akar az egyik ismerőse öntől. 14 KANIZSA ÚJSÁG HIRDETÉS A 2024. november 20-i számunkban megjelent rejtvény megfejtése: SIKERTELENSÉGÜNKRE VANNAK A LEGSIKERESEBB MAGYARÁZATAINK. RÉSZLETEKÉRT KERESSE FEL HONLAPUNKAT! TELEFONSZÁM: 30/153-7607 KIADÓ IRODA-ÉS ÜZLETHELYISÉGEK A BELVÁROSBAN ROZGONYI U.1. ERZSÉBET TÉR 1. NKVG.HU CSENGERY U. 5. BAZÁR UDVAR KÖVETKEZŐ VÉRADÁSOK 2024.12.10. kedd Letenye Kolping Idősek Gondozó Háza ( Letenye Kossuth Lajos u 33.) A megjelenítést ezúton is köszönjük! Véradásaink időpontját megtalálják a Kanizsa TV Lapozójában is! A véradás mindenki számára nyitott. HALAK (02.20-03.20): Mozgalmas időszakra számíthat. Ha a konfliktushelyzeteket diplomatikusan kikerüli, nem lesz oka semmi panaszra, és élvezni fogja a társasági eseményeket. REJTVÉNY 2024.12.04. 15 PROGRAMAJÁNLÓ MEDGYASZAY HÁZ December 7. (szombat) 10-17 óra AZ ALEXANDRA KIADÓCSOPORT SZÉPSÉGHIBÁS ÉS AKCIÓS KÖNYVVÁSÁRA Több mint 15 000 különféle könyv már 100 Ft-tól elérhető lesz a vásáron. December 12. (csütörtök) 18 óra Kalandozó Kanizsaiak 10 ÉV „RABSZOLGASÁG” EGY ÓCEÁNJÁRÓ FEDÉLZETÉN Bonczók Norbert előadása December 14. (szombat) 19 óra I. KANIZSAI BLUES NIGHT – Little G Weevil feat. Horváth Mihály December 17. (kedd) 18 óra DIÓTÖRŐ – balett előadás Közreműködnek: a Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés AMI klasszikus balett szakos növendékei Koreográfus: Grausz-Gara Lídia balettmester Jegyár: 2.000 Ft, amely a zeneiskolában kapható december 2-től Szervező: Kanizsai Zeneiskoláért Alapítvány MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐDÉSI HÁZ December 7. (szombat) 19 óra HÁRS RÓZA QUINTET Hárs Róza – ének Sikos Dani – billentyű Nagy Czirok Csaba - szaxofon, fuvola Kolozsi Soma – basszusgitár Horváth Máté – dobok Jegyár: 1.500 Ft A rendezvény támogatója: A Magyar Jazz Szövetség HEVESI SÁNDOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT December 5. (csütörtök) 17 óra JELENÉSEK – a Kanizsai Képző- és Iparművészek Egyesületének adventi kiállítása Köszöntőt mond: Gábris Jácint, az Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottság elnöke Megnyitja: Balogh László önkormányzati képviselő Megtekinthető: 2025. január 9-ig, a HSMK Ősze András galériájában December 6., 13. (péntekenként) 17 óra GÉMKAPOCS TÁRSASJÁTÉK KLUB Vezeti: Temesi Róbert és Szűcs Sándor December 8. (vasárnap) 11 és 16 óra LEGYEN A ZENE MINDENKIÉ! – a Nagykanizsai Fúvószenekar hagyományos Mikulás koncertje Jegyár: 3.500 Ft. Jegyek kaphatók a HSMK jegypénztárában és a Tourinform Irodában. Szervező: a Nagykanizsai Fúvószenekar December 13. (péntek) 19 óra SISI KARÁCSONYA – JANZA KATA ÉS SZABÓ P. SZILVESZTER ÜNNEPI GÁLAKONCERTJE Zenél: a Strucz Szmollbend Jegyár: 11.900 és 10.900 Ft. December 15. (vasárnap) 17 óra A SWANS BALETT- ÉS TÁNCISKOLA KARÁCSONYI GÁLAMŰSORA Közreműködnek: a tánciskola táncosai és mazsorett csoportja, valamint meglepetésvendégek. Jegyár: 3.000 Ft. December 18. (szerda) 10 óra A SZERETET EREJE, AVAGY AZ ELVESZETT DOLGOK EREJE - a Honvéd Kaszinó Városi Színpad és a Magic Ritmo közös előadása 16 KANIZSA ÚJSÁG GASZTRO RAKOTT KÁPOSZTA ÉS MÉZESKALÁCS A karácsonyhoz közeledve a nagyrécsei Kötő Ágota kistermelő receptjeit osztjuk meg olvasóinkkal. ELKÉSZÍTÉSE: A szalonna felét megpirítjuk (zsiradék hozzáadása nélkül), majd megfonnyasztjuk rajta a hagymát. A szalonna másik felét egy másik edényben szintén megpirítjuk, majd rátesszük a káposztát, és kb. 2-3 dl vizet adunk hozzá és dinszteljük. Ha a káposzta elissza a vizet, pótoljuk! Ha a hagyma megpuhult, hozzáadjuk a darált húst és megpirítjuk. Ha egy kicsit átpirult, majdnem annyi vizet adunk hozzá, hogy ellepje a húst, majd hozzáadjuk a fűszereket ízlés szerint. Puhára főzzük a rizst, lecsöpögtettjük, majd ha megfőtt a hús (nem baj, ha marad rajta egy kis lé) és a káposzta is kellőképpen megpuhult, összekeverjük őket egy hőálló edényben. A tetejét befedjük a tejföllel, majd betesszük a sütőbe, és 180 C°-on sütjük. A MÉZESKALÁCS HOZZÁVALÓI: 1000 g liszt, 500 g vegyes virágméz, 250 g porcukor, 125 g vaj, 30 g szódabikarbóna, 3 db tojás. ELKÉSZÍTÉSE: A lisztet, a porcukrot és a szódabikarbónát összekeverjük. A mézet felmelegítjük (maximum 40 fokra), felolvasztjuk benne a vajat, majd ráöntjük a lisztes keverékre. Elkezdjük összedolgozni a tésztát, majd hozzáadjuk a tojásokat. Addig gyúrjuk, amíg összeáll, de még lágy, kézről nehezen leszedhető állagú. Ekkor egy jól záródó edényben, vagy fóliába csomagolva pihentetjük minimum egy éjszakát. Másnap, sütés előtt nagyon alaposan átgyúrjuk. Addig dolgozunk vele, amíg egy enyhén fényes, tökéletesen sima tésztát kapunk. Lisztezett felületen kb. 4 mm vékonyra nyújtjuk, majd kiszaggatjuk, és légkeveréses sütőben kb. 170 fokon, 8-10 perc alatt megsütjük. A díszítő mázhoz 1 L-es tojásfehérjét 180 g darált porcukorral, pár csepp ecettel és egy kávéskanálnyi étkezési keményítővel addig keverünk, amíg egy sűrű krémet kapunk. Fontos, hogy fokozatosan adagoljuk a tojáshoz a cukrot, mert a tojásfehérje mennyisége A RAKOTT KÁPOSZTA HOZZÁVALÓI: 50 dkg darált sertéshús vagy pulykahús, 50 dkg savanyú káposzta, 15 dkg rizs, 1 nagy fej vöröshagyma, 15 dkg füstölt szalonna, 450 g tejföl, só, bors, fűszerpaprika ízlés szerint, 3 dl víz. és minősége is befolyásolhatja, hogy mennyi cukrot tegyünk. BAKONYI Erzsébet |