* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)
| 6.29 MB | |
| 2024-06-24 14:07:27 | |
 | |||||||
Nyilvános  317 | 98 | Rövid leírás | Teljes leírás (100.66 KB) | Dél-Nyugat - közéleti hírlap 1993. október - V. évfolyam Kiadja a Nagykanizsáért - Délnyugat Magyarországért Alapítvány, Nagykanizsa Ady u. 1. Szerkesztő: Czupi Gyula Felelős Kiadó: Katona Gyula Tervezőszerkesztő: Fadgyas lászlóné Grafikus: Ambrus Márta Gépi szedés: Horváth Margit Nyomdai munkák: Zalai Nyomda HU ISSN 0865-6393 A következő szöveg az újságból származik automata szövegfelismertető segítségével: Munkahelye védelmében (is) vásároljon magyar árul! A Dél-Nyugat mostani száma az 1956-os forradalom évfordulója és a Nagykanizsán megrendezésre kerülő Európai Ifjúsági Fórum tiszteletére jelent meg. Közéleti hírlap V. évf. 1993. október Fejtő Ferenc és Rózsás János Nagykanizsa díszpolgárai Gratulálunk mindkettőjüknek. Kívánjuk, hogy jó egészségben és alkotókedvben hosszú ideig viseljék a kitüntető címet! (írásunk a 7. oldalon) Európai Ifjúsági Fórum Nagykanizsán (1993. október 22-23.) A magyarországi átalakulás sok ifjúsági szervezetet termett, de nem váltak eléggé ismertté a hazai és a külföldi közönség előtt. Nehezen jön létre a régi nyugati és az új "nem nyugati" ifjúsági szervezetek között a kapcsolat. Nem is beszélve ez utóbbiak egymás közötti kapcsolatáról. A mostani fórum szervezését az is inspirálta, hogy a Zalába érkező nyugati meghívások - szándékosan, vagy szándéktalanul - nem jutnak el az itteni új ifjúsági szervezetekhez. A szervező munka során kiderült, hogy sok javítanivaló volna ezen a téren. Ezt mások is érzik, ezért találtunk támogatókra. Szívesen fogadták mindenütt a meghívást is. Ez a mostani találkozó előkészítheti azt a folyamatot, mely a konzervatív, kereszténydemokrata, néppárti, jobbközép pártokhoz kapcsolódó ifjúsági szervezetek egymásra találását hozza. Maguk a pártok az Európai Demokrata Unióban (EDU) megtalálták az együttműködés formáját. Legutóbbi csúcstalálkozójukat még nincs két hónapja, hogy Budapesten tartották Talán lehet ennek az európai vezető pártokat Magyarországra hozó csúcstalálkozónak "ifjú" és kisebb társa a nagykanizsai Európai Ifjúsági Fórum. A találkozó lebonyolításába bevontuk Nagykanizsa lakosságát. A városunkba érkező külföldi fiatalokat hasonló korú, nyelvet, nyelveket beszélő fiataloknál, diákoknál, illetve családjuknál helyezzük el. Az idegen nyelvet nem beszélőknek is lehetőségük van arra, hogy határainkon túlról érkező magyar fiatalokat lássanak vendégül. Reméljük, hogy életre szóló ismeretségek, ba- rátságok alakulnak ki az Európa különböző országaiból érkezők és a kanizsai fiatalok között. Ezzel a város nem csupán helyszíne lesz az eseménynek, hanem részesévé is válik. Az október 23-i hagyományos fáklyás emlékező séta a rendezvény programjában található, így a vendégek is részesei lehetnek egyik legszebb nemzeti ünnepünknek Kanizsán. A szervező Ifjúsági Demokrata Fórum a Magyar Demokrata Fórum felfogását valló ifjúsági szervezet. Külön öröm, hogy ez a nemzetközi rendezvény az 1988-ban Nagykanizsán elsőként megalakult politikai szervezet, a kanizsai MDF létrejöttének 5. évfordulóján valósul meg. Az Európai Ifjúsági Fórum témája az "Európai egység és nemzeti identitás" kérdése. Mi, kanizsaiak alapvetően azokkal a gondolatokkal készülünk e fontos kérdés megtárgyalására, melyet a szintén Nagykanizsán megrendezésre kerülő Identitás Szabadegyetem céljairól annak szervezői megfogalmaztak. Ez pedig a következőképpen hangzik: Európa már jó ideje az egységesülés időszakát éli. Nem járhatunk más utat mi, magyarok sem. Jövőnket ugyanis csak az egyesült, liberális és szociális piacgazdaság által éltetett Európában tudjuk megalapozni. Ez a létfontosságú törekvés azonban nem feledtetheti el velünk azt a felismerést, hogy Európa kultúráját, benne a nemzeti kultúrákat veszély fenyegeti. Hiszen az egységesülés szükségképpen kiváltja a nagymértékű uni-formizálódást, a nemzeti jellegek elszín telenedését, esetleg végérvényes eltűnését. A levegő és a vizek tisztaságának megőrzéséért, a teljes természeti környezet romlásának a megállításáért a "Zöldek" szerte a világon mozgalmakat indítottak. Törekvéseik példa értékűek a számunkra! A "homo sapiens" megmaradásának és boldogulásának nemcsak a fizikai tér romlat-lanságának a megőrzése a feltétele, hanem a kultúra egyetemes és nemzeti sajátosságainak a megtartása is. A művelődési hagyományok feletti őrködés, a kultúra ápolása és fejlesztése minden nép elidegeníthetetlen kötelessége és feladata. Kötelessége más népekkel és magával szemben is! Európa, sőt az egész művelt világ elvárja tőlünk, hogy a magyar kultúrát a magas kultúrájú népek szellemi asztalára tegyük, hozzájárulva az egyetemes művelődés sokszínűvé tételéhez. A világ tudja, hogy magyar örökség nélkül szegényebb lenne. Szegényebb Bartók zenéje, Fábri filmjei és Makovecz Sevillában álló háza nélkül. Az sem kétséges, hogy a magyar kultúrát nem ápolja senki más helyettünk. Az ugyanis a nép, a nemzet kultúrájaként létezik csupán! A nép emlékei, szokásai, dallam- és ízlésvilága, lelkének rezdülései nélkülözhetetlenek a művészet számára. Hitelesen akkor szólal meg a művész, ha ezekből merít. Nem hagyhatjuk tehát ezt a kincset veszendőbe menni! Nem hagyhatjuk, hogy múló divatból, igénytelenségből, tudatlanságból vagy hanyagságból a nemzettudat leglényegesebb tartalmáról, magyar létünk biztosítékáról lemondjunk! Ez a célunk, ez a feladatunk. Ennek teljesüléséhez óhajtunk segítséget adni az Identitás Szabadegyetem megszervezésével. Hisszük, hogy a szellemiségét magukkal vivő hallgatókjó követei lesznek a magyar kultúrának. Hisszük, hogy a másságot elfogadó, értékeit igenlő, a másik kultúra képviselőjét tisztelő, így az együttélésre alkalmas polgárai lesznek a világnak. Tisztelt Kanizsaiak! Kedves Ünneplők! 1993. október 23-án 18 órától ismét emlékező sétával tisztelgünk az 1956-os forraáalom és szabadságharc előtt. 1989. óta az ötödik alkalommal járjuk végig azt az útvonalat, mely az események néhány kanizsai helyszínét köti össze. Találkozzunk 1993. október 23-án 17,45 órakor a kórházi kápolna előtt! MDF 1956 Nagykanizsa 1956 A korabeli kanizsai eseményekre lapunk 6. oldalán emlékezünk. Európa ifjúsága hozzánk jön Koszontjük barátainkat bpai Ifjúsági Fórum Nagykanizsa - I 993 október 22-23 - Zászló- és címeravatás BELEZNA Hőseire és az áldozatokra emlékezett Dömefölde Rudics Róbert országgyűlési képviselő avatta az emlékművet 1993. szeptember 26. Ez a mai falunap nem fog bekerülni a nagyobb hírügynökségek hírei közé, valószínűleg nem olvashatunk róla az országos napilapokban, nem tudósít róla majd a Magyar Televízió és a Magyar Rádió. Mondjuk talán ezek után, hogy ami ma itt történik érdemtelen a figyelemre? Nem! Mert lehet ugyan szenzáció a tudósítás valamelyik háborús harctérről, az információ a világ valamely részén bekövetkezett katasztrófáról: lehet érdekes a politikusok vitáiról vagy éppen megegyezéseiről, az új törvények megalkotásáról szóló hír, de az igazán fontos események, amelyek következtében egy társadalom alakul, fejlődik nem ezeken, vagy nem csak ezeken a szinteken zajlanak, hanem a társadalom mély rétegeiben, a kis közösségek szintjén, amilyen például a család vagy éppen a település. Ezek az események szinte észrevétlenek, lassan halmozódnak, mígnem az egész ország sorsát meghatározó tényezővé válnak, ahogy dagad minden akadályt leküzdő folyammá a sok apró patak egymást táplálva. Ennek a folyamnak egyik forrása Belezna. Az ér, amely innen indul, részévé válik a folyamnak: beleolvad, de változtatja is azt. Mondjuk talán, hogy a patakok jelentőségüket vesztik csak azért, mert folyammá erősítették egymást? Nem! Belezna a maga csaknem 700 éves írott múltjával, zalai mértékkel kicsinek nem is nevezhető lakosságával, hagyományaival azzal a biztos tudattal lehet az országépítés részese, hogy hozzájárulása a nagy egészhez nem elhanyagolható, nem jelentéktelen. A mindenndpok látszólag egyhangúan egymást követő sorában kilátótoronyként magasodnak a maihoz hasonló alkalmak. Érdemes hát körültekintenünk, mi az, amit magunk mögött hagytunk, mi vár ránk a továbbiakban. De azért az első kérdés, amit fel kell tennünk ilyenkor magunknak: nem tévedtünk-e el? Nem - mondhatják Önök, ha a kérdésre, hogy létezik-e még Belezna, azt válaszolhatják: Igen, létezik! Nemcsak a térképen, nemcsak kimutatásokban, nemcsak épületeiben, de létezik polgárai szívében. Létezik, mert Beleznán beleznaiak élnek. Nem egyszerűen Itt állandó lakóhellyel rendelkező polgárok, hanem olyanok, akik azt tudják mondani: tudom, vannak a világon szebb helyek, tudom vannak gazdagabb települések, tudom léteznek szerencsésebb tájékok, de számomro mégis ez a legkedvesebb. Vannak Önök között Ilyenek? Én, mint végül is félig-meddig kívülálló az utóbbi évek beleznal változásalt, a fejlődés jeleit figyelemmel kísérve biztosra veszem, vannak és nem is kevesen! 1993. augusztus 14. Tarnóczky Attila országgyűlési képviselő ünnepi szavai Ez pedig biztosíték, mégpedig egyetlen biztosítéka annak, hogy Beleznának múltja mellé jövője is legyen. Az erős gyökerekkel bíró egyén - gyökerezzék akár családjában, vallásában, hazaszeretetében - még a nehéz helyzetekben is kitart és tesz. A gyökértelen kiszámíthatatlan, akár felgyújtaná házadat Is, hogy két tojást megfőzzön. Hazaszeretet, mondtam az előbb. Akinekvan a szívéhez közelálló szűkebb környék, az szereti ezt a hazát is. Hölgyeim és Uraim! Önök ma itt felavatják címerüket. "Nagy dolog!" mondhatja a tamáskodó, de nincs igaza! A községcímer kötődés az elődökhöz és összekötő kapocs a falu polgárai között, egyben annak ígérete is, hogy nő azok száma, akik tenni hajlandók szűkebb hazájuk érdekében, feltéve, ha erre követendő példákat látnak maguk körül. Mert igaz: a tikkadt vándornak csak a forráshoz vezető utat lehet megmutatni, inni nem tudunk helyette, de azért az sem kis tett. Kívánom tehát a község lakóinak, hogy legyenek egyre többen a falu életének szervezésében résztvenni hajlandók és akarók, kövessék a múlt követésre méltó példáit - vannak ilyenek: hiszen itt már I9l4-es felmérés szerint Is önkéntes tűzoltóság és olvasókör működött - gazdagítsák Beleznát, gazdagítsák ezzel hazánkat is lelkiekben és anyagiakban egyaránt. Ehhez a nemes törekvéshez ígérhetem ezek után is a Parlament támogatását, mert továbbra Is szándékunk a szűkös anyagi körülmények között kiemelten támogatni a kis települések önkormányzatalt, azokat, amelyek évtizedeken át sorvasztásra ítéltettek. A most szentelt emlékmű helyén Dömeföldén 1939-ben Hősök Kertjét avattak. 21 kopjafa jelezte az első világháború áldozatainak számát és mindegyik kopjafán külön tábla egy-egy hős nevét. A szen-teléskor mindegyik fejfához egy -koszorúslánynak öltözött - leány állt, közülük sokan ma is élnek és emlékeznek az eseményre. Az emlékfák elkorhadtak, a névtáblák tönkrementek és elvesztek. Felújításra, karbantartásra az elmúlt időszak politikai légköre nem adott lehetőséget. A mostani emlékmű fölállításáról falugyűlés döntött. E szerint a régi kopjafás megoldás helyett maradandóbb emléket kíván állítania falu, illetve a falurész, mégpedig betonból, műkőből. Olyan módon, hogy a második világháború áldozatait is megörökítse. 1993. májusában a munka megkezdődött. Ami csak lehetséges volt, mindent társadalmi munkában végeztek, de várakozáson felüli volt az adakozás is. Ezt a pénzt és az önkormányzat támogatását a társadalmi munkában el nem végezhető szakmunkákra költötték. Az emléktáblákon azok nevei olvashatók, akiknek már korábban kopjafája volt az első világháború hőseként. A második világháború 17 hősi halottjának neve a másik táblára került. A harmadik táblára 10 olyan polgári áldozatnevét vésték, akiknek a falu szintén maradandó emléket kívánt állítani (4 fiatal, akik felrobbantották magukat itthagyott lőszerekkel; két idős ember, akiket meggyilkoltak a front átvonulásának ideje alatt; egy fő, akit golyótalálat ért és még hárman, akik Auschwitzban pusztultak el). Összesen 48 név. A falut a környező településeknél jóval erősebben súlytotta a két világháború. Igen mostoha volt a sors Dömeföldéhez, lakosságszámarányosan 50-80%-kal több volt a halottja, az áldozata a környező, a szomszédos falvakénál. A falu a rendszerváltás előtti időszakban - a korszak egyik utolsó faluegyesítésekor - elveszítette önállóságát, Pákához csatolták. Gyorsan öregedett és csökkent a népessége. Talán a legutóbbi évek módosí- tanak a helyzeten. Sok az örömteli változás. A falu ugyan elveszítette önállóságát, de az itt lakók lelkükben továbbra is dömeföldiek. A rendszerváltás óta van telefon, folyik a csatornázás, megépült a kábeltelevízió. A falurész kezdeményezéséből és végrehajtásában rendbehozták, kitakarították a temető környékét, kiirtották a gazt. Az 1920-as évek elején épült harangláb teljes felújítása is most készült el - szintén sok társadalmi munkával - a szentelése ugyancsak ezen a napon volt. Mindezek a falurész független gondolkodásának bizonyítékai, jelzik, hogy létezik továbbra is a dömeföldi tudat. A mostani időszak lehetőségeit kihasználó, magára találó faluról van tehát szó, amely újabb generációk számára is lakhatóvá vált, illetve válik. Az avatáskor elhangzott igen szép és szívhez szóló műsor és az ünnepi szavak főként az elhunytakra emlékeztek. így volt ez rendjén. Az esemény krónikása azonban megteheti, hogy az élőkre külön emlékezik. Óröm volt Döme földén lenni ezen a napon, mert élt, akart a falu. A múltba nézett, amikor a HŐSEINK feliratú emlékművével halottaim gondolt, és a jövőbe is nézett, mert maradandó emléket állított. Tette mindezt erőt és megmaradást mutató akarással és azzal a tudattal, hogy lesznek ott utódok, akik ápolják a régiek emlékét, ahogyan ezen a napon ők is tették. (Czupi) 1993. október 2. Oldal Identitás Szabadegyetem 1993. július 9- 19-ig nagyszabású eseményre került sor Nagykanizsán Identitás Szabadegyetem elnevezéssel. A nagyszerű előadások, az élénk érdeklődés a határon túli magyarok és kanizsaiak részéről is bizonyították a kezdeményezés létjogosultságát. Szép - egész évre szellemi töltekezést adó - nyári napokat és estéket töltött együtt a Szabadegyetem hallgatósága. Reméljük, sikerül egy kötetben kiadni az előadások jelentős részét. A megörökítést célozza az is, hogy a Városi Könyvtárnak adományoz az Indentitás Szabadegyetem egy sorozat videokazettát, melyen az előadások megtekinthetők. A program egyik előadásának részleteivel idézzük most fel az 1993. évi előadásokat! Kulin Ferenc A nemzeti identitástudat és a személyi identitástudat összefüggései Hölgyeim és Uraim! Ez a téma a legszemélyesebb problémáimat is takarja, de nemcsak engem, hanem azt hiszem, hogy az egész kelet-közép-európai értelmiséget a legközvetlenebbül érinti. Arról van nevezetesen szó, hogy képes lesz-e ennek a térségnek, de legyünk most egy kicsit önzőbbek, a magyar társadalomnak a hagyományait, az értékeit hordozó humán értelmiség átvinni azokat a tradíciókat, azokat az értékeket ezen a rettenetesen kaotikus, rettenetesen veszélyes folyamaton, amely kicsit felületesen a rendszerváltoztatás vagy a rendszerváltozás címet szokta viselni. Vagy pedig annak vagyunk kitéve, hogy néhány éves politikai tündöklés után tudomásul kell vennünk, hogy a humán értékek és a humán értelmiség szerepe véglegesen a süllyesztőbe kerül és olyan erők veszik át, nemcsak a politikai, hanem általában a közéleti, a kulturális közéleti vezető szerepet is, amely erőknek igazából nincsenek értékszempontjai, nincsenek értékirányai. Olyan erők, akik csak pragmatikusok, akik csak érdekek szerint tudnak szerveződni, érdekek mentén tudnak gondolkodni, és az érdekek sorában a legutolsó helyek egyikét foglalja el a nemzeti, az erkölcsi, az esztétikai érték. Fenyeget ez a veszély. Be kell vallanom azt, hogy az a sokszor görcsösnek tűnő ragaszkodás a politikai szerephez, amely ragaszkodás tapasztalható ma a parlamenti képviselők egy csoportján, nem hatalomvágyból fakad, hanem abból a meggyőződésből, hogy talán ez az utolsó esély arra, hogy átmentsünk valamit, ami nem az elmúlt évszázadnak, hanem az elmúlt ezer évnek a hagyományait jelenti. (...) Minden olyan helyzetben, amikor a magyarságnak újra megadatik a lehetőség, hogy nagyobb ütemben próbáljonföl-zárkózni egy eruópai kultúrához, emlékeznünk kell arra, hogy "nem jó úton kezdettünk a rómalaktól tanulni" (Kölcsey). Mit jelent ez? Nem azt jelenti, hogy kár voit a kereszténységet fölvenni; nem azt jelenti, hogy kár volt fiainkat európai egyetemekre küldeni; nem azt jelenti, hogy kár volt az Árpád-házi királyoknak az európai dinasztiákkal házasodni, nem azt jelenti - és folytathatnám, hogy mi mindent nem jelent -, ami természetes következménye volt az Európával való egyesülési kísérletünknek. Hanem azt jelenti, hogy nem voltunk elég kemények, elég határozottak, nem tudtuk eléggé megfogalmazni saját magunkat. Minden olyan esetben, amikor egymás mellé kerül két kultúra, akkor életveszélybe kerül a kisebbik. Életveszélybe kerül, mert azzal a fenyegetéssel kell szembenéznie, hogy miközben hasonul, miközben átalakul, miközben magába akarja szívni a másiknak az értékeit, egy-szercsak elveszti önmagát, elveszti önazonosságát. Egy-szercsak azon kapja magát, hogy már nem is tudja, hogy ő kicsoda. Nem az a kérdés tehát, hogy kell-e integrálódni, hanem az a kérdés, hogy ki integrál kit. Ml integrál mit. Ez a nagyon sokszínű, nagyon egyenlőtlen érté-kú európai kultúra fogja magába szippantani a magyar tradíciót és elmosni, fölszívni, elszürkíteni saját magában, vagy pedig a magyar kultúra lesz-e képes folyamatosan magábatáplálni, magába palántálni az európai értékeket. Azt hiszem, soha nem volt még olyan veszélyes ennek a kulturális, szellemi és politikai hasonulásnak a folyamata, mint éppen napjainkban. Hihetetlen gyorsasággal zúdul ránk, a magyar kultúrára mindaz, ami az európai kultúrában értéktelen, mindaz, ami eredetiség nélküli, mindaz, ami haszontalan, és mindaz, ami már nem is európai. Hiszen ha valami lényegesen romlott az elmúlt másfél, kétszáz év alatt, akkor az éppen az, hogy az 1820-as évek elején még lehetett azt mondani, hogy vigyázzunk, hogyan szabjuk meg a magyar és az európai kultúra arányát, ma már arra vigyázzunk, hogy miközben mi azt hisszük, hogy Európához akarunk hasonulni, látjuk-e vajon eléggé, hogy Európa is hihetetlen mértékű identitászavarral küzd. Nem tudja, hogy ó kicsoda, hogy ó micsoda, mert éppen a technikai civilizáció áldásai eredményeként Európa identitástudatát megzavarta a média. Megzavarta a műholdak rendszere, megzavarta az a tény, hogy ma egy átlag európai állampolgárnak vagy polgárnak a gondolkodását hogyha a sajtót, a TV-t, a rádiót tartja vagy használja szellemi forrásaként, akkor ezen a forráson keresztül olyan álértékeket, olyanfajta szellemi áltáplálékot kap, amelyiknek sem mi köze nincs az európai hagyományhoz, amelyik Amerikából jön, amelyiknek azonban amerikai identitástar-talma sincs. Vagyis Kölcsey figyelmeztetése nemcsak nemzedékének szóló figyelmeztetés, hanem a ml nemzedékünknek szóló figyelmeztetés is. A XX. században a legnagyobb gondolkodók felfigyeltek arra, hogy a kultúrát általában és az embert általában fenyegeti egy civilizációs jelenség, egy civilizációs betegség, Hei-degger úgy mondja, hogy az akárkivé válás veszélye. Mit jelent az akárki? Azt jelenti, hogy én, Önök, akik Itt ülünk, állunk, beszélgetünk egymással, ha emberi mivoltunkat, identitástudatunkat őrizni tudjuk, akkor én én vagyok, te te vagy, ó ő, mi m i vagyunk, de hogyha áldozatává válunk ennek a civilizációs betegségnek, akkor egyikünk sem az ami, hanem mindegyikünk akárki. Mindegyikünk behelyettesíthető a másikkal. Egyikünknek sem lesz eredeti, önálló ítélete, véleménye a saját sorsáról, a környezetéről, a dolgokról, hanem visszatükrözi, szajkózza azokat az ítéleteket, amelyeket naponként belénk táplálnak, amelyek teljesen személytelen, általános jellegű ítéletek és amelyeknek végül is egyetlen egy értelme van, eltö-megesíteni az embert, eltómege-síteni a kultúrát. Használhatóvá, kezelhetővé tenni egy nagy-nagy manipuláció számára, a média manipulációja számára. Nem akarok most ezzel a kérdéssel különös részletességgel foglalkozni, de zárójelben hadd említsem meg. Azért kell az indentitás problémájával kapcsolatban itt ezt a zárójeles megjegyzést megtennem, hogy legalább szűk körökben elhites sem azt embertársaimmal, a médivitának a lényege nem az volt, hogy melyik párt szerez nagyobb befolyást az állami Magyar Rádió és Televízió és a sajtó irányításában, hanem az volt a tétje, hogy megengedjük-e, hogy a média fölénk nőjön, ellenőrizhetetlenné váljon, valóban negyedik hatalmi ággá váljon, és végül a legnagyobb hatalmi ággá, atudatmanipuláló hatalmi ággá, amelyik aztán mindent maga alá rendel. Maga alá rendel gazdagságot, kultúrát, politikát. Vagy pedig kiépít-jük-e azokat a jogi biztosítékokat, garanciákat, amelyek megakadályozzák a médiának ezt az önállósodását, ezt az önálló hatalmi tényezővé válását. Lámcsak az egészen napi aktualitású politikai problémák így függnek össze egy nagyon mély bölcseleti kérdéssel, az identitás kérdésével. Tulajdonképpen mi a nemzeti identitásnak, a nemzeti azonosságnak a lényege? Semmi más, mint az, hogy képesek va-gyunk-e úgy beépíteni magunkba, gondolkodásunkba, tudatunkba, viselkedésünkbe, értékrendünkbe idegen elmeket, hogy közben ezek folyamatosan a sajátunkká váljanak. Mind a kettőt hangsúlyozni kell. Beteg, torz az a személyiség, amelyik elzárkózik az idegentől; beteg, torz az a nemzet, amelyik bezárkózik a saját tradíciójába, amelyik nem nyit felületeket az idegen befogadására.)...) (Az előadás részlete reméijQk felkeltette érdeklődésüket, és megnézik a videofelvételt.) Rudics Róbert és Tarnóczky Attila országgyűlési képviselők sajtónyilatkozata Tarnóczky Attila és Rudics Róbert országgyűlési képviselők önálló képviselői indítványban javasolják a parlamentnek "A Közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény" módosítását. Javaslatukban többek között indítványozzák az érettségizettek számára külön közalkalmazotti osztály létesítését, a besorolásnál a tényleges iskolai végzettség figyelembevételét, valamint azt, hogy az 1992. július 1-jét megelőző munkaviszony teljes időtartamát tekintsék közalkalmazotti jogviszonyban töltött időnek. Pontosítani kívánják a "F" kiemelt felső fizetési osztályba sorolás feltételeit, hogy a besorolás országszerte egységesen történjék, megszüntetve a mai bizonytalan helyzetet, amelyben visszatetszést keltő esetek is előfordulnak. Ugyanakkor szabályozni kívánják, hogy a munkahelyi vezető saját döntésével milyen feltételek mellett sorolhatja át beosztottját "F" fizetési osztályba. Az indítvány részletezi a tizenharmadik havi fizetés folyósításának szabályait is. (1993.október 11-én a Parlament sürgősséggel elfogadta a javaslat tárgyalását.) Szép a karádi "Köpönyeg" Kezemben tartom Karád lapjót, a Köpönyeget. Igényes kivitelű, olvasmányos lap, érdemes fellapozni. Mi, az Iharosberényi Krónika szerzői és szerkesztői üdvözöljük somogyi laptársunkat és kívánjuk, hogy minél több számot sikerüljön ilyen szépen, tartalmason megjelentetniük. Örvendetes látni az ilyen kis - magyar mércével közepes nagyságú települések egyre-másra induló helyi lapjait és a nehéz körülmények között való kitartásukat. E lapok indítói és éltetői általában nem, vagy csak kis részben az önkormányzatok. Fontos szerepük van ezeknek az újságoknak a települések életében. A helyi televíziók túlnyomó többségét az önkormányzatok tartják fenn és használják saját közéleti és politikai céljaikra. A választási lehetőségeket jelentő másféle alternatívák helyi sajtó hiányában nem jelenhetnének meg. Az önkormányzati választások közeledtével mindinkább föl fog értékelődni az önkormányzatoktól független sajtó, mint az eltérő vélemények, az alternatívák elsődleges megjelenési helye. Ezért, aki teheti, támogassa e lapokat szellemi termékkel, technikával vagy pénzzel, hogy azok megélhessék - a demokrácia érdekében - a helyi választásokat. Örülök, hogy mindezeket a hasonló célokkal és elkötelezettéggel megjelenő Dél-Nyugatban írhatom, annak minden olvasójához. Tisztelettel: Kardos Ferenc az Iharosberényi Krónika felelős szerkesztője Rendhagyó észrevétel az új közoktatási törvényhez Olvasom a sajtót hallgatom a rádiót nézem a vitaműsorokat a TV-ben. Különösen odafigyelek a szakterületemmel kapcsolatos véleményekre, nyár óta a közoktatási törvényt illető kritikákra. Igyekszem a bírálatok lényegét megérteni. Nem megy. Azt olvasom, hallom, hogy e törvény úgy ahogy van rossz. Jobbik esetben azt hogy a következő években az új kormány (?) és új Parlament (!) mást sem fog tenni, mint módosítani a törvény egyes paragrafusait kiküszöbölendő az ellentmondásokat. Mivel a törvény pedagógusellenes, oktatásellenes, jobbik esetben szakszerűtlen, nem gondoskodik a végrehajtásról. Harmadszor is végigolvasom az alapelvekről a fövény bevezetésének szabályozásáig minden sorát. Nem vagyokjogal-kotó, nem vagyok közgazdász, csak pedagógus. És azt értem, hogy: - A törvény garantálja a lelkiismereti és vallásszabadságot a közoktatásban: - Biztosítja az etnikai és nemzeti kisebbségek sokoldalú jogait; - Törvényerőre emeli az oktatási intézmény szabad megválasztásának jogát; - intézkedik az intézményfenntartásról és feladatellátásról; - Kiterjeszti a tankötelezettséget 16 éves korig; - Szabályozza a közoktatás tartalmi elveit (Nemzeti Alaptanterv, egyedi tantervek készítésének kötelezettsége illetve lehetősége); - Szigorítja a nevelőkkel és a pedagógusokkal szemben támasztott követelményeket de nem szabályoz túl; - Kötelezően előírja a tanulók optimális terhelhetőségét - Előírja az iskolaszékek létrehozását, ezzel társadalmasítja a közoktatást; - Pontosítja az Intézmények működése szabályozásának elveit; - Biztosítja a magyar közoktatási rendszer kapcsolódását a nemzetközi oktatási szervezetekbe; - Felsorolja az igénybe vehető ingyenes szolgáltatásokat; - Nem utolsó sorban időt ad a benne foglaltak bevezetésére és az egységes alkalmazásra. Találok benne én Is problémát. Az önkormányzati iskolák finanszírozását csak részben vállalja a kormányzat. Erről az jut eszembe, hogy a saját tulajdonban lévő lakásom fenntartását sem akarja átvállalni. Az egész ország szegény, csak egyes állampolgárok élnek meg jól. Jó lenne gazdagnak lenni! Meg persze jó lett volna részletesen szabályozni a minden intézményre egyformán érvényes kötelezettségeket is. Erről meg az jut eszembe, hogy "tárgyilagos" ellenzéki észrevétel a diktatúra feléledésének "újabb" bizonyítékaként láttatni ezt a sok kínlódással és széleskörű egyeztetéssel megalkotott törvényt. Kálmán Attila államtitkár egy fórumon megkérdezte: "Kollégák, hányan olvasták a törvényt?" Öten tették fel a kezüket. Horváth Ferenc 1993. október 3. Oldal Mjm Az Erzsébet tér visszavár... Hangfoszlányok... "célszerű lenne-e visszahelyezni? ... ezt a szobrot ott kellene tartani, ahol jelenleg van!" Lelkemben pedig ott dübörög; tízezer halott, TÍZEZER HALOTT! Ismét felrezzenek ... "mint építész, arról kénytelen nyilatkozni, hogy sajnos az eredeti hely sem volt megfelelő, tehát túlságosan esetlegesnek tartotta az elhelyezést, és nem kimondottan szerencsés elhelyezés volt azon a téren 1930-ban, amikor ott felállították..." Lám, 60 év távlatából ilyen egyszerű ezt kijelenteni! Gondolataimból pedig kitörölhetetlen a történelem... Tízezer halott! Apa, fiú, testvér! Honvédek és népfölkelők! De megint figyelnem kell... "nem kívánnám azt, hogy ez a szobor oda a térre tényleg visszakerüljön! .. hogy visszakerüljön, az nem hazaszeretet kérdése, abban én teljesen biztos vagyok... Hirtelen azt sem tudom, hogy önkormányzati ülésen és Nagykanizsán vagyok-e. Szabad-e felkészületlenül, állgazságok kinyilatkoztatásával embereket becsapni, a "tévedhetetlen" szerepében tetszelegni?! Tudják-e mit cselekszenek? Mert ha igen, akkor bűn minden hamis szó! Hisz négy emberöltő távlatából ez már igazi történelem. A 20-as honvéd gyalogezrednél tízezer hősi halott! Annyi, mint a mai Nagykanizsa csaknem egyötöde... És e sok hós nem érdemel meg egy méltó helyen elhelyezett emlékművet? Sokan jeltelen sírokban fekszenek, vagy csak épp elhantolva... vagy még úgy sem... Minden jóérzésű emberek által vezetett falu és város emléket állíttatott halottainak, s mindezt nem a legeldugottabb zugban tették. így volt ez Európa más országaiban, s így volt ez városunkban is 1930-ban. Az Erzsébet téren állt a hősi em lék-művek egyik legszebbike - melyre Nagykanizsa méltán büszke lehet -, mígnem 1965-ben az elmúlt rendszer hú kiszolgálói elszállíttatták a Széchenyi térre, s mivel így is túlságosan szem előtt volt, úgy gondolták, végső nyughelye a sétatér legyen... És ahogy hallgatom az SZDSZ, MSZP, FIDESZ hozzászólásokat, az az érzésem támad: ha a helyén állna, akkor az áthelyezésről születne szégyenteljes döntés! Mondhatnám, hogy nem értem, pedig most értem csak igazán... Másnap első utam a Sétakertbe, az emlékműhöz vezet. Jól esik megpihenni, gondolataimba mélyedni... 20-as honvéd gyalogezred... Sümeg, Zalaegerszeg, Orosztony, Nagykanizsa, Csáktornya, Kotor... 75 éve mindenhol gyász... 1930. június 1-jén pedig tizenkétezer ember áldozott a 20-as hősök emlékének. Elképzelni is nehéz ezt a napot... Nagykanizsa első köztéri szobránál az Erzsébet téren szeretteikre emlékeztek, fájdalomtól megtörten, könnyeikkel küszködve... Szomorú ünnep volt, de ÜNNEP volt!... Nézem a két katonát, apát és fiút. Mit is adhatunk mi azoknak, kik elmentek és soha nem tértek vissza. Csak a könnyeket és az emlékezést? Nem! Adjuk vissza a méltó helyet Nagykanizsa főterén, ahová megálmodták apáink, nagyapáink, amikor még ahazáját, múltját tisztelő embereket nem címkézték különböző jelzőkkel, amikor nem volt bún magyarul érezni!... Pedig három éve a rendszerváltásra szavazott az ország! Három éven át az önkormányzat megtehette volna, amit most meg kell tennie! A három évi tehetetlenség, elhallgatás után íródott meg az újonnan alakult MAGYAROK NEMZETI SZÖVETSÉGE Zala Megyei Szervezetének beadványa a 20-as honvéd gyalogezred emlékművének visszahelyezését kérve, amihez hamarosan csatlakoztak az MDF, FKGP, KDNP, POFOSZ és az MTTSZ helyi szervezetei. így már egyenes út vezetett ahhoz, hogy az önkormányzat napirendre tűzze. Természetesnek tűnt, hogy Nagykanizsa múltjának tisztelete és az első világháborús hősök emléke miatt Hybl József alkotása ismét elfoglalhatja méltó helyét az Erzsébet téren. A sors szeszélyes... Ha rossz gondolatok vezérlik, méginkább... "A Városfejlesztési Bizottság, igazsága alátámasztására olyan "szakértők" véleményét kérte ki, akik talán másképp nem is tudják látni a világot, mint azt a Bizottságban kialakult vélemény mutatja. Pedig egy igazságos döntéshez a múlt alapos Ismerete is szükséges. Talán nem ártott volna tudni:. - A műemlékre 1929-ben írtak ki pályázatot. A Budapesten székelő Szobor-Bizottság 7 művész 9 szoborterve közül szinte közfelkiáltással szavazott Hybl József szobrászm űvész alkotására. A mű az addigi sablonoktól telje- sen eltérő, új gondolatot valósított meg. A legtöbb emlékszobor haldokló hősöket ábrázol. Ez pedig nem fejezte volna ki a 20-as honvédek harci készségét, vitéz tetteit. Ezért azt a pillanatot örökítette meg, amikor a honvéd (fiú) utolsó rohamot intéz, mellette pedig - váll váll mellett - a népfölkelő (édesapa) versenyre kel hősiességben fiával. Arcuk mindazt hűen juttatja kifejezésre, amit a roham utolsó fázisában, a "vagy-vagy" pillanatában kifejez. - A szobor felállítása előtt szokás szerint alapkőletételre került sor. Egy pléhdobozba helyezték a következő tárgyakat a jövő számára: - alapítási okmány - a főváros 1930-as lapjainak azon példányai, amelyek a 20-as szoborral foglalkoznak - a Zalai Közlöny 1930. évi húsvéti és május 3-i száma - a 20-as honvéd gyalogezred történetét feldolgozó könyv, amit Győry Sándor, a Szobor-Bizottság titkára írt - az 1930-as Nagykanizsa térképe - 30 db felvétel az 1930-as városról - 4 db kép a régi Kanizsáról (szimbolizálva a negyedik évtizedet) - az 1930-ban forgalomban lévő összes ércpénz 1-1 darabja - a szobor-modell első és javított (végső) formájának fényképe. Ez a pléhdoboz - leforrasztott tetővel - még mindig az Erzsébet téren fekszik a régi alapzatban. - Az 1930. június 1-jei eseménynek országos visszhangja volt. Az emlékművet az előzetes egyeztetés után József főherceg, tábornagy lep- lezte le és mondott beszédet. Talán az esemény nagyságát érzékelteti: 12 ezer ember vett részt a leleplezési ünnepélyen, és a rádió műsorára tűzte, közvetítette. - A hős 20-as "nagykanizsai" honvéd gyalogezred háborús érdemei elismeréséül abban a ritka kitüntetésben részesült, hogy báró Szur-may Sándor m.kir. honvédelmi miniszter, altábornagy személyében ezredtulajdonost nevezett ki számára. - Hogy a lakosság (a NÉP, melyről olykor nem a leghízelgőbben nyilatkoznak a mai vezetők) kötődése a szoborhoz milyen erős volt, mi sem bizonyítja jobban: a szobor ára, a 20500 pengő 2/3 része közadakozásból teremtődött, ami nagyrészben a kiskanizsai családoknak köszönhető - talán érthető módon -, hiszen az ott élő családokat érte a legtöbb veszteség. Nem tévedek, ha azt mondom: nem kellő alapossággal választotta meg a Polgármesteri Hivatal a "szakértő" csoportot, s nem a tárgyhoz méltóan hozta meg döntését a Városfejlesztési Bizottság. Ezért érthetetlen számomra a polgármester úr és alpolgármester úr keményen hangzó "NEM" szavazata, amellyel a szobor sorsát még egy rövid időre az enyészetnek adták át. Biztos vagyok abban, hogy Nagykanizsa "első" és "második" embere több ilyen súlyos hibát nem követ el. Gondolom már ók is tudják, hogy az emberek érzéseit nem figyelembe venni, kézlegyintéssel elintézni súlyos hiba... A 20-asok előtti padon gondolataimmal küszködöm... Remélem, e tények napvilágot látva sokakat késztetnek gondolkodásra. Mert én tudom, hogy aki a múltba tekint, csak az képes a jövőt építeni! S a múlttal az eltelt hónapokban nap mint nap találkoztunk. Köszönet az önkormányzatnak, amiért aláírásgyűjtésre "kötelezett" bennünket. Az aláírásgyűjtés nem megalázás, hanem megtiszteltetés volt számunkra. így ismerhettünk meg olyan Igaz embereket, amilyenek a nép-fölkelők is lehettek. Azóta barátként találkozunk, s gondolunk egymásra. Nagykanizsa, Kiskanizsa, Bajcsa, Miklósfa, Sánc, Bagola, Palin! Köszönet mindazoknak, akik a nemes cél érdekében aláírásaikat adták, s elnézést kérünk mindazoktól, akihez egyetlen ív sem jutott el, pedig vártak rá! És Ti 20-asok! Apa és Fiú! Honvéd és Nép-fölkeló! Suttogva mondom, hisz oly sokszor bolygatták nyugalmatok... Úgy fog történni, ahogy az alapító okiratban fekszik az Erzsébet téren... "Álljon a 20-as Honvédek és Népfölkelők emlékműve Nagykanizsa város főterén az idők véghetetlenségéig! Hirdesse őrökké a soha el nem múló hazaszeretetet, önfeláldozást és bajtársi együttérzést!" "Nagykanizsai" 20-as honvéd gyalogezred! Az Erzsébet tér visszavár... Mészáros József (Az ¡rés az 1993. szeptember 20-1 döntés előtt készült. A szerk.) Tisztelt Olvasó! Olyan sokan vettek részt abban a munkában, amely végülis a 20-as honvéd gyalogezred emlékművének visszahelyezéséhez vezetett, hogy a megörökíthető történetek száma nem is mérhető föl. A sok kedves esemény képviseletében álljon most itt csak egyetlen mozzanat 1993. szeptember 20-án délután végre megszületett a visszahelyezésről szóló közgyűlési döntés. Másnap reggel személyesen hozta gépelt levelét Berkes József, melyben javaslatot tesz a további teendőkre. A levélből csak néhány részletet idézek, mely jelzi, hogy írója mennyire nem ideologikusan közelített az ügyhöz - hiszen számára annak értéke magától értetődő -, hanem praktikusan, a kezdeményező városlakó belső biztonságával. "MDF Városi Szervezete, Czupi Gyula Elnök Úrnak Nagykanizsa Tisztelt Elnök Úr! Őrömmel hallgattam tegnap az önkormányzati gyűlésen felszólalásait a 20-as emlékmű visszahelyezése ügyében, melynek megvalósításáért Szalai Károly lakótársammal magam is tevékenykedtem. (...) Az emlékművet a jelenlegi állapotában felmértem, nézetrajzát és az eredeti helyének képeit csatolom! Véleményem szerint a jelenlegi helyen a bontást a társadalmi munkások bevonásával azonnal meg kellene kezdeni, le kellene emeltetni a bronzszobrot és szét kellene szedni az alapzatát. Egyidejűleg fel kellene tárni a téren meglevő régi alapot és ott pontosan kijelölni a visszahelyezendő emlékmű helyét és szintjét és haladéktalanul elkészíteni az alap kiegészítését! (...) Amint lehet, társadalmi munkában mielőbb el kell készíteni, és úgy hiszem, hogy a teljes visszahelyezést el lehetne ilyenmódon intézni! Felhívom még a figyelmet arra, hogy az eredeti helyén egy alacsony kerítése is volt a szobornak, ez a mostani helyen nincs meg, de az Erzsébet téren - esetleg a felállítás után későbbi időpontra is ellehetne készíteni, az eredeti állapotnak megfelelően. Nagykanizsa, 1993. szeptember 21. Berkes József Nagykanizsa" A levél következménye az lett, hogy még aznap egy, a kezdeményezésünkre összejött tanácskozáson az abban foglaltakkal harmonizáló elhatározás született, mely segíti a végső megvalósulást. Köszönet Berkes Józsefnek és mindenkinek, aki tett ezért az ügyért. Neki külön azért is, mert önzetlenül elvégezte a tervezési munkákat. Az aláírások gyűjtésekor sokan végeztek igen intenzív gyűjtést. Kiemelkedik közülük Szalai Károly, aki az összes aláírásnak körülbelül 1/4-ét egyedül gyűjtötte soknapi munkával. Köszönet érte. Tisztelt Olvasó! Kívánom Önöknek és mindannyiunknak is, hogy e két idős férfi magabiztosságával éljük a városlakók mindegyikét megillető életünket. Mert arra születtünk, hogy a világ, az ország és a város eseményeinek ne csupán elszenvedpi, hanem befolyásolói is legyünk. Barátsággal: Czupi Gyula Nem - tartózkodom - igen szavazat a 20-as szobor visszahelyezésére Tisztelve a NEM-mel szavazók és a tartózkodók véleményét, köszönet az IGEN-nel szavazóknak. Az 1993. szeptember 20-án a 20-as honvéd gyalogezred emlékművének visszaállítása ügyében a jelenlévő képviselők által leadott szavazatok. NEMmel szavazott: Czobor Zoltán (SZDSZ), Krémer József (SZDSZ), Lehota János (FIDESZ), Pilczer Éva (FIDESZ), Sneff Mária (FIDESZ), Stramler Lajos (FIDESZ) Tartózkodott a szavazáskor: Dr. Csákai Iván (FIDESZ), Jancsi György (SZDSZ) IGENnel szavazott: Balassa Béla (SZDSZ), Balogh György (SZDSZ), Dr. Bogár Gáspár (KDNP), Böröcz Zoltán (MSZP), Czot-terné Ivády Zsuzsa (MDF), Czupi Gyula (MDF), Farkas Zoltán (FIDESZ), Jesch Aladár (SZDSZ), Dr. Kereskai István (SZDSZ), Koczfán Ferenc (KDNP), Kovács János (KDNP-MDF), Magyar József (MDF), Marton István (MDF), Dr. Matoltsyné Dr. Horváth Ágnes (SZDSZ), Németh László (MDF), Palotás Tibor (független), Takács Zoltán (MDF) (csak) 5 éve (már) 1988. október 22-én alakult meg a Magyar Demokrata Fórum Nagykanizsai Szervezete. 1993. október 4. Old Kanizsai költségvetések (Gondolátok Nagykanizsa önkormányzatának költségvetéseiről) A város éves költségvetéséről - az önkormányzati testület megalakulása óta minden alkalommal - atárgyévet megelőző év utolsó negyedében - koncepció szintjén - kezdődik meg a közgyűlési vita. Majd évente változóan, három-négy menetben tart az első negyedév vége előtti elfogadásáig. Az induló 1990. év költségvetésének teljesítéséhez a Megyei Jogú Város Közgyűlésének nem sok köze volt, de az azt követő két év terv- és tényszámai, valamint az ezévi költségvetés elfogadása teljes mértékben a testület felelőssége. Elsősorban természetesen a várost vezető SZDSZ-FIDESZ koalícióé, akik sorozatos konstruktív javaslataink ellenére mindig ugyanabba a hibába esnek - egyre növekvő mértékben. Ezt valószínűleg érzékelik ők is, mivel az idei évben csupán a minimális 15 szavazattal fogadták el a Megyei Jogú Város eddigi legrosszabb költségvetését. A három költségvetési év főbb számait m utatja be táblázatom. Év Tervezett bev. és kiadás Tényleges kiadás Eltérés Teljesítés Eredeti előirányzat (%) (millió forintban) 1990. 1.704 1991. 1.867 2.340 473 125,3 1992 2.761 3.147 386 114,0 1993. I.f. 1.632 1.628 -4 99,8 1993 3.263 — — — Az ezévi költségvetést készítői egészen biztosan nem tudták volna elfogadtatni a közgyűléssel, ha az előző évi zárszámadásra - egyébként az eljárási renddel összhangban - nem kettő hónappal később került volna sor. Akkor ugyanis minden önkormányzati képviselő előtt világos lett volna az, amit már a költségvetés vitájakor kifejtettem , hogy ez lesz az első olyan költségvetés a testület életében, amikor a tárgyévi tervszám alatta marad az előző évi tényszámnak. Ez azért van így, mert a 3 milliárd 263 millió forintból - a 200 millió forint hitelt levonva - a saját forrás mindössze 3 milliárd 63 millió Ft, vagyis 84 millió forinttal kevesebb a tavalyi - érdemi hitelfelvétel nélküli - tényleges költésnél. A tavalyi évre 66 millió forint fejlesztési célú hitel felvétele szerepelt a költségvetésben, de mivel nem volt rá szükség - elsősorban a bevételek tervezettet meghaladó növekedése miatt - ez elmaradt. Az Idei 84 millió forintos forráscsökkenést teljességgel elfogadhatatlan, csak a szándékos és súlyos alultervezéssel magyarázható, mellyel a testületet félrevezették, és ezen keresztül a város polgáralt becsapták a költségvetés készítői. A már említett ezévi 200 millió forint hitel felvételét a költségvetésben rögzített feladatok végrehajtásához - annak feleslegessége miatt - kizártnak tartom, csak atavalyi léggömb megháromszorozódásának tekintem. Az Idei év terv-és tényszámalt egybevetve szembeötlő, hogy az1.791 millió forint féléves bevétel és az 1.628 millió forint tényleges kiadás közötti különbség 163 millió forint bevételi többletet jelent, ami a féléves kiadások 10%-át meghaladó összeg. Érdekesség, hogy a tervezett kiadásokat ekkora bevételi többlet mellett sem tudták teljesíteni. A korábbi évek számait átvizsgálva az arányok hasonlóak, Illetve ezt meghaladóak. A tervezett 200 millió forint összegű hitelből - az első három negyedévben - felvételre még nem került sor. Ezért is meglepő, hogy a féléves költségvetés teljesítéséről szóló beszámoló az év végéig 58-73 millió forint hiányt prognosztizált. A számok részletes vizsgálata ezt nem igazolja. Ilyen megállapításokat a Hivatal vezetése a tények Ismeretében nem tehetne. Közvetve ez is bizonyítja ama korábban tett közgyűlési kijelentésemet, hogy a Hivatal, illetve néhány vezetője a Megyei Jogú Város közgyűlését maga alá gyűrte. Ma már teljes bizonyossággal jelenthető kl, hogy a kitűzött célok megvalósulása esetén az idei költségvetés végösszege legalább félmillárd forinttal haladja meg az eredetileg tervezettet, azaz az infláció ütemét meghaladó a növekmény. Sajnos, most Szükség van-e hadseregre? Az augusztusban sugárzott Hőmérő című tévéadás egyik szóvivője kijelentette, hogy hadseregre hazánknak nincs szüksége. Az illetőt talán József Attila azon versének sorai késztették e minden realitást nélkülöző kijelentésére, mely szerint a Kárpát-medencében élő békés nemzeteknek "közös dolgaik1 vannak és nem is kevés mennyiségben. Sajnos - midenki tudja -, hogy a közös dolgok végzése csak szépnek hangzó elképzelés volt eddig. Helyettük az egymással való szembenállás tényei valósak a trianoni és a párizsi békék óta, s manapság is. Ugyanis manapság a déli határainkhoz túl közeli - soha véget érni nem akaró - háború menekült, elüldözött magyarjainak és más nemzetiségű szerencsétlenjeinek befogadása a "közös dolgok"helyett majdnem teljesen a mi feladatunk lett, kevés külföldi támogatással. Utóbbi magatartásunk szerb szomszédainknál ellenük irányuló gesztusnak is minősülhetvén, esetleg támadásra adhatna okot. Akkor pedig - ha a Hőmérő szóvivőjére hallgatunk - hadsereg hiányában csak tartsuk fel a kezeinket?! A mi pacifista mindenáron békét erőltető kioktatónk hallhatott arról is, miszerint az ideáli államforma az erószakszerveket {katonaság, rendőrség stb.) nélkülöző békés polgári együttélés. Ezt egy egyetemi tanár is tanította a 30-as években. Folytatásként azonban kiegészítette azzal, hogy ilyen, erőszakszervezet nélküli közösség csak akkor lenne megvalósítható, ha a Földön nem emberek, hanem angyalok élnének. Mi magyarok sem vagyunk angyalok, de szomszédaink talán még kevésbé azok. Linder Béla sem akart katonát látni 1918 végén, meg is lett a következménye: Kun Bé-láék léptek színre. A FIDESZ egyik vezetője le akarta csökkenteni a százezer főből álló mai, korszerűnek még nem nagyon minősíthető haderőnket hatvanezer főt számlálóra. Szerencse, hogy Für Lajos honvédelmi miniszterünk az ilyen naiv javaslatot nem hallgatja meg, hanem a lehetőségen belül mindent elkövet, hogy egy kellő létszámú jól felszerelt és kiképzett hadseregünk meg tudja védeni hazánkat úgy, hogy annak keleti határa ne a Tisza, a déli pedig ne a Balaton legyen, mert ugye egyes szomszédaink pár évtizede Ilyen legújabb magyar határokról is álmodoztak szűkebb, sót talán tágabb körökben is! Dr. Pa/s János Munkahelye védelmében («) vásároljon magyar árut! Rosszkedvünk tele Ritka élmény manapság elégedett emberekkeltalálkozni. Az állampolgárok többsége borúlátó: panaszkodnak a nehéz megélhetési viszonyokra, vég nélkül sorolják a gondokat, de nem tudják, vagy nem akarják észrevenni a pozitív történéseket. Az elmúlt hetek moszkvai eseményeinekfényében sem tudatosult honfitársainkban annak a jelentősége, hogy nincsenek Idegen csapatok hazánk földjén, valamint, hogy a kormány garantálni tudja az ország kormányozhatóságát, stabilitását, külső és belső biztonságát. Az átmenet tengernyi gyötrelemmel jár, ez ténykérdés. A tulajdoni szerkezet átalakítása, a külső piacok elvesztése, a gazdasági embargó és a világgazdasági recesszió tovább súlyosbítja gazdaságunk megtevő bajait. A veszteséges vállalatok felszámolása, a munkanélküliség tömeges megjelenése, egyes rétegek elszegényedése kínos, de elkerülhetetlen jelenségek. A szociálpolitika kiépülőben lévő intézményrendszere hivatott gondoskodni a nehéz helyzetbe került családokról. A műtét fájdalmas, a kezelés mellékhatásokkal jár, de mindezért az orvosra haragudni oktalanság. A gazdaság csökkenő teljesítménye mellett olyan mértékű fejlesztésekre került sor - különösen a falvakban - az Antall-kormány 3 esztendeje alatt, minttörténelmünkben talán még soha. 1994-re mindenütt lesz egészséges ivóvíz, jelentős ütem ben bővül a gáz- és szennyvízhálózat. 1995 tavaszára az egész megyében kiépül a nemzetközi távhívásra is alkalmas telefonrendszer, fejlődik a településeket összekötő út és kerékpárút hálózat, valamint új határátkelőhelyek nyílnak. A méltán legendás Klebelsberg Kunó alatt nem épült ennyi iskola és tanterem, nem is beszélve a tornatermek számának gyarapodásáról. A városokban folynak a kórházrekonstrukciók. Évtizedeken át sorvadó kicsi falvak életre kelnek, csinosítják még megmaradt intézményeiket, aszfaltozzák a sáros utakat és sok helyütt a kábeltévé hálózat Is kiépült. Mindez többségében költségvetési forrásokból valósul meg és olyan természetes, mintha mindig is így történt volna. A történelem ismétli önmagát: a mai helyzet kísértetles hasonlóságot mutat a Krisztus előtti történésekkel: "És felemelé szavát az egész gyülekezet, és síra a nép azon az éjszakán. És mindnyájan zúgolódának Mózes ellen és Aron ellen Izráel fiai, és monda nékik az egész gyülekezet: Vajha megholtunk volna Egyiptom földén! vagy ebben a pusztában vajha meghalnánk!" (Mózes IV.14.1-2.) Az út az ígéret földjére a sivatagon át vezet. De hittel mondom néktek: az út végén ott van Kánaán. Rudics Róbert sem mondhatok mást, mint amit a közgyűléseken és a sajtóban részletesen már többször kifejtettem, vagyis a költségvetés spontán túlteljesülésének legfőbb veszélye, hogy a többletbevételek szinte észrevétlenül használódnak fel, s emiatt fontos célok megvalósulásaelmarad, illetve elmaradt. (Például: belső körgyűrű kialakítása aZrínyi utca meghosszabbításával az Eötvös térig, könyvtárépítés stb.). A táblázat alapján az is látható, hogy a város által elkölthető összeg az elmúlt két évben 85%-kal nőtt. Ez az Infláció mértékének két év alatti mintegy 65% os növekedését figyelembe véve is 20%-os reálérték növekedést jelent. Azaz a város pénze nemcsak összegében, hanem értékében is jelentősen szaporodott, még ha az elért eredmények ezt nem is tükrözik minden területen. A költségvetés szerkezetének korszerűsítése - ha három év alatt nem történt meg - ma már biztosan állítható, hogy a következő testület feladata lesz, mert a fő feladatok újszerű megoldási stratégiájának kialakítása nélkül ez elképzelhetetlen. A pénzhiány és a pénzpocsékolás így együtt vannak jelen a költségvetésben, másként fogalmazva rossz rendszerben nem lehet jól dolgozni! Példaként a sokat emlegetett oktatási koncepció hiánya miatt elmaradt intézkedések évente legalább 100 millió forintos veszteséget okoznak a városnak. A jelenlegi pazarló gazdálkodás mellett pénzhiányra hivatkozni, és egyidejűleg az eladósodás rémét a falra festeni megítélésem szerint erkölcstelen. Tán meglepő, de nem elhanyagolható az a tény, hogy ez az önkormányzat - saját elhatározásából - a mai napig még nem vett fel fejlesztési célú hitelt! (Az 1991. évi 50 millió forint ilyen célú hitei felvételét a szennyvíztisztítómű befejezéséhez még elődeink elhatározták.) Vajon az MHB helyi igazgatósága melletti gróf Széchenyi Istvánt ábrázoló mellszobor feliratánál elldőztek-e a költségvetést így megszavazó képviselőtársaim? Nem valószínű, mert akkor a szavazásnál szemük előtt lebegett volna a gróf ma is időszerű mondása: "A hitel híja szinte minden mozgást elakaszt." A következő évi költségvetésben a fejlesztéseknél félő, hogy a "Kórház miatt úgy sem jut másra" szemlélet kényelme érvényesül, nem pedig Széchenyié. A négy év alatt félmilliárdot meghaladó saját forrást igénylő rekonstrukció mellett - a város és intézményeinek ésszerűbb üzemeltetésével - a 4-5 milliárd forintos évi költségvetésből sok egyéb célra is juthatna pénz. Egyébként a költségvetés szerkezetének sürgető korszerűsítése nélkül a továbbiakban sem történhet más, mint a viszonylagos szegénység egyenletes szétterítése, vagyis a város pénzügyi erőforrásainak az optimálistól messze elmaradó kihasználása. Marton István önkormányzati kévlselő Szimbolikus történelmi igazságtétel és egy politikai anekdota Népi kezdeményezésre visszatér száműzetéséből Nagykanizsa főterére a 20-as honvédek és népfelkelők emlékműve. Az ügy előzményei: az emlékmű ott állt a város főterén a 60-as évekig a tér sarkában, fák árnyékában. A tér közepére az orosz megszálló hadsereg 1945 nyarán úgynevezett "felszabadulási emlékművet'' építtetett, körülrakva harckocsival, ágyúkkal, katonai sírokkal. A közel 20 méter magas oszlop tetején egy orosz katona szobra áilt, lövésre kész fegyverrel őrizve "a békét" - jobban mondva az orosz megszállást. A városba látogató Rákosi Mátyásnak Is szemet szúrt már e "kettősség", és kijelentette híveinek, hogy legközelebb nem szeretné mára helyén látni a szobrot. Természetesen nem a megszállókét, hanem az ezredét. Arra azonban csak a 60-as évek közepén merészkedtek a város akkori urai, hogy "városrendezési" okokból a honvéd emlékművet egy kisebb, eidugottabb térre helyezzék át. (Csak megjegyezni kívánjuk azt ís, hogy az orosz emlékmű tetejéről is lebukfencezett 1956-ban a katona szobra és sokkal békésebb pózban, lábhoz tett fegyverrel került ismét felállításra, alacsonyabb szinten.) Az utolsók közt Kanizsán is lebontásra került a megszállók emlékműve. A 20-as szobor visszahelyezését eredeti helyére pedig végre elhatározta a város. Ez is igazságtétel. Szalai Károly 1993. október 5. Oldal 1956 Nagykanizsa 1956 (Néhány emlékkép és dokumentum a forradalom napjaiból) Nagykanizsán 1989. október 23-án emlékeztek meg először - a helyi MDF-esek szervezésében - az 1956-os forradalomról és szabadságharcról. Akkor került felállításra és felavatásra a Károlyi kertben az 1956-1989 feliratú kopjafa is, mely Németh Ferenc fafaragó munkája. A hely kiválasztásával egyben az események kanizsai áldozatának is emléket állítottak. Azóta nemzeti ünneppé vált október 23. 1989. óta Nagykanizsán az 1956-os helyi események néhány helyszínét végigjáró ünnepi sétával emlékezik a város. Nincsen azonban feldolgozva ennek az időszaknak, sem az azt követő megtorlásnak a története. A most közölt híradások csonkasága, talán pontatlansága is remélem a helytörténettel foglalkozókat és főként a kortársakat, az események tevékeny résztvevőitarra ösztökélik, hogy pontosabb, részletes és hiteles képet adjanak az időszakról. Bár csonka és hiányos az a kép, mely kirajzolódhat a ZALA és az ÚJ ZALA 1956. október 25. november 4-ig megjelent számaiban, mégis -egyedüli "könnyen" hozzáférhető forrásként - vissza tud talán valamit adni a kanizsai eseményekből, főként azok hangulatából. 1956. október 25. A 25-én, csütörtökön Nagykanizsán történt eseményekről így számol be a Zala 26-i rendkívüli kiadása: • Éjszakai jelentések Kanizsáról • A Dunántúli Kőolajipari Gépgyár dolgozói tegnap délután Kádár János és Nagy Imre elvtársak rádióbeszéde után fegyelmezett sorokban, nemzetiszínű 1956 Kárpátalján... (Visszaemlékezés...) Tudom, mostanság sokan és sokat írtak 1956-ról, mégis szeretnék magam is ehhez a témához hozzátenni valamit. Emlékszem azokra az időkre akkor 26 éves voltam, Kárpátalján. Azokban az októberi napokban Csap határállomáson a műszaki kocsiszolgálatnál művezetőként dolgoztam az SZD (szovjet) vasútnál. Csap, mint köztudott, Záhony közvetlen szomszédos (határ-) állomása, ott laktam 1969-ig, majd áttelepültem Magyarországra. Amire ilyen hosszú idő múltán visszaemlékszem, az októberi-novemberi napokkal kapcsolatban, az a következő: Az 1956. október 23-t követő napokban Csapon 4-5 szovjet katonavonat tankokkal, harcjárművekkel megrakottan várt továbbításra magyarországi rendeltetéssel. Záhony természetesen nem fogadta a szállítmányokat, ezért ezek napokon át ott vesztegeltek. Nem fogadták ezeket a vonatokat a csehszlovákok sem, hiába tettek erre a szovjetek kísérletet. A fentiek miatt a harckocsik csak "lábon", közúton tudtak felvonulni a forradalom leverésére. Napokon át dübörögtek a tankok százai Záhony irányába. Azt beszélték abban az időben, hogy Csap és Záhony között, a vasúti hídon a sínpárra talpfákat raktak le (akkor még közúti híd nem volt a két ország között) és így mentek át a tankok Magyarországra. A bevonulás mindjárt a 23-i események után kezdődött és több napon át tartott. A budapesti eseményekről ott Kárpátalján csak annyit tudhattunk, amennyit a magyar rádió adásából tudni lehetett. Csapon, a lakásunktól nem messze egy fa törzsére az utcánkban valaki egy röpcédulát (szórólapot) helyezett el, amely kézírással készült és állítólag a hatóság (milícia) még a hajnali órákban eltávolított. A szórólapot én nem láttam, szövegét nem olvastam, állítólag olyasmi volt rá felírva, hogy: "ne bántsátok a magyarokat, ők semmi rosszat nem akarnak, csak szabadon szeretnének élni"... A felhívást a szovjet vezetésnek szánták! Ezekben a napokban engem és néhány barátomat, beidéztek a városi miliciára, ahol udvariasan hellyel kínáltak, és saját kezűleg le kellett írnom az életrajzomat. Ürügyül az szolgált, hogy az utóbbi években megváltozott a keresztnevem (Vaszllijból Ladiszláv, majd László lettem). Csak később tudtam meg, hogy az életrajz megíratásaarra kellet, hogy összehasonlítsák a kézírásomat, a fent említett szórólapot megíró írásával... Feltételezték, hogy esetleg én írtam azt a szöveget. A feltételezést arra alapozták, hogy édesapámat 1946-ban, politikai indíttatásból, mint református lelkészt, teljesen ártatlanul 5 évi börtönbüntetésre, 3 év száműzetésre (Szibériába), és teljes vagyonelkobzásra ítélték, tehát én nem vagyok híve a rendszernek, esetleg én írtam meg a szórólapot. De nem én írtam, így nem lett bántódásom. A továbbiakban a fentiek miatt békénhagytak... Itt kívánom megjegyezni, hogy édesapám 1948-ban Szibériában, lágerben meghalt, végtagjai elfagytak a szörnyű hidegben. Azóta rehabilitálták, ártatlannak lett nyilvánítva az Ukrán Legfelső Ügyészség által 1991 -ben. Mégy egy epizódra emlékszem abból az időből. 1956. november első napjaiban Csap vasútállomás átrakó pályaudvarán napokon át 6-8 darab, négytengelyes (60 tonnás) vasúti fedett teherkocsiból álló szerelvényt (vonatrészt) állítottak össze, illetve készítettek eló. Ez abból állt, hogy az ablakokat vasráccsal látták el, tehát fogolyszállításratették alkalmassá ezeket a kocsikat. Egy éjszaka ezek a kocsik eltűntek Csapról, hogy hová és hogyan, azt csak azok a vasutasok tudnák megmondani, akik azon az éjszakán szolgálatban voltak, ha még él közülük valaki. Természetesen ott erről abban az időben, és még utána sokáig nem volt szabad beszélni!... Azt rebesgették nemsokkal később, hogy fiatal magyar forradalmárokat szállítottak ezekben a kocsikban valahová. Olyanokat, akik az októberi események alatt és után, harc közben fogságba estek... De az is szóbeszéd tárgya volt, hogy olyan szovjet katonákat szállítottak el ezekben a kocsikban, akik (ha voltak ilyenek) az események sodrásában átálltak a felkelők oldalára... A Kárpátalján élő magyarok, legábbis azok, akik környzetemben éltek abban az időben, nagy figyelemmel kísérték az októberi eseményeket. Reménykedtünk a reménykedőkkel, csüggedtünk a csüggedőkkel! Segíteni nem állt módunkban, az együttérzésen kívül mást nem tehettünk. Szomorúan hallottuk az ungvári rádió hullámhosszán a Kádár-beszédet, hogy "elvégeztetett", a forradalom elveszett... Láttuk a kiégett tankok, páncélautók tömkelegét, ahogyan "ócskavasként" szállították haza az Unióba, ez némi elégtételül szolgált sokaknak. Nekünk a forradalom leverése éppen úgy fájt, mint az itteni magyaroknak. Nekünk, kárpátaljai magyaroknak, akkor is és most is, a Haza Magyarország, és az marad "mindörökké"! Ott és akkor, azokban a szörnyű napokban együttéreztünk a magyarsággal, amagyar rádió híreire vártunk, lestük, együtt könnyeztük meg az Ady-verset, amely úgy fejeződik be (akkor többször elhangzott a Magyar Rádióban), hogy: "Testamentumot szörnyűt írni. És sírni, sírni, sírni..." Akkor 26 éves voltam, most 63 vagyok, mindig biztattam a környezetemben élőket, hogy: "Lesz még magyar kibontakozás, lesz még szebb jövő, lesz még szabad, független Magyarország!"... Balogh László zászlók alatt vonultak fel a kanizsai utcákon. Éltettéka független magyar kormányt, a magyar függetlenséget. Felvonulásukkal kifejezték bizalmukat az új párt- és kormányvezetés iránt. Bár a kanizsai felvonulás rendben lezajlott, azt követően az ifjúság egy csoportja a város útvonalain haladva leszedte a hivatalok és intézmények népköztársasági címeres tábláit, majd a Szabadság téri szovjet emlékművet döntötte le. Az emlékezők szerint ezen a napon szerezte vissza a város az addig gyógyszerraktárként használt kórházi kápolnát. Afelsótemplom könyvébe az események és a kápolna visszaszerzése kapcsán a következő bejegyzés került: 1956. október 23-án nagy nemzeti felkelés volt. Nagykanizsán is felvonult az ifjúság, de nagy és véres zavargások nem voltak, ennek ereménye volt a kórházi kápolna visszaadása. 1956. november 18-án ünnepélyes szentelés és nagymise volt szentbeszéddel, rengeteg nép jelenlétében. Dr. Bendi István esperes úr úgy rendelkezett, hogy ezután minden vasár- és ünnepnapon de. 7.30 órakor lesz szentmise a kórházi kápolnában, míg a püspök úr nem rendelkezik, 14.30 órakor pedig litánia. A mise a pápai és a magyar himnusz elé-neklésével ért véget. 1956. október 26. A 26-i rendkívüli kiadás már az aznapi, kora délutánig történt eseményekről is beszámolt. • A legfrissebb jelentés Kanizsáról • Csütörtökön késő estig tartó tüntetés után pénteken reggel a gimnázium diákjai nyitották meg Nagykanizsa város dolgozóinak tüntető felvonulását. A diákokhoz csatlakoztak a MÁV, a posta, a MÁVAUT dolgozói, majd a gépgyáriak, akikkel együtt a Petfói-szoborhoz vonultak, ahol előadták követeléseiket, Altai József MÁV-dolgozó elszavalta a Talpra magyar-t. A rögtönzött nagyszabású ünnepséget a Himnusz és a Szózat eléneklése zárta be. A többezres, beláthatatlan nagyságú tömeg azután a Dózsa György laktanya elé vonult és követelte, hogy a néphadsereg alakulatai csatlakozzanak a tüntetőkhöz. A készenlétben lévő honvédségi alakulatok közül Öveges József katonai parancsnok, a katonai zenekar és egy szakasz honvéd csatlakozását engedélyezte. A tömeg óriási lelkesedéssel fogadta a körükbe lépő harcosokat, és a Kos-suth-nótát énekelve vonultak vissza a városba. A hatalmas tömeg követelte a szovjet csapatok azonnali kivonását, éltette a budapesti ifjúságot, amnesztiát követelt a budapesti harcokban résztvevő fiataloknak. A tömeg gyűlöletét fejezte ki a régi pártvezetés ellen, és követelte Rákosi és Gerő felelősségre vonását. Visszafelé jövet a tömeg ugyancsak a 48-as szobornál gyúlt össze, majd a Katonazenekar hangjaival ismét elénekelte a Himnuszt. Délután 2 óra körül a város visszanyerte szokásos képét, bár egyre-másra vonultak még fiatalokkal megrakott teherautók, amelyeken piros- fehér-zöld zászlót lenget a szél. Október 28-án a Zala Megyei Munástanács lapjaként Új Zala címmel jelent meg az újság. A 26-i kanizsai eseményekről - összefoglalóan - így számolt be a lap tudósítója (nem közöljük a teljes szöveget, mert félreérthető, a pontos kiigazításhoz pedig nem rendelkezünk adattal, a kihagyásokat itt is (...) jellel jelöltük): • Véres esti órák pénteken Nagykanizsán • (Tudósítónktól) (...) A város minden üzemének dolgozói impozáns tömegben és megnyerő fegyelemmel vonultak nemzetiszínű zászlók alatt az utcán. Kiálltak követeléseik mellett, felszabadult érzelmekkel énekelték a magyar nemzet dalait. (...) Budapestre akart menni az ifjúság egy része, hogy élelmiszert vigyen Budapest lakosságának és a harcolóknak. Ám valaki, vagy valakik feldobtak egy új jelszót: - Vigyünk fegyvert Budapestnek! (...) A tömeg egy része a laktanyához vonult, ahol fegyvereket követelt. Benyomultak a laktanyába. A karhatalom, Öveges József őrnaggyal végtelen nyugalommal bánt a követelődzőkkel. De természetesen fegyvert nem adtak. Baráti, kemény fellépéssel sikerült eltávolítani a laktanyából a csoportokat. Körülbelül ebben az időpontban bent a városban egy lövéstől Skerlágh Jó-zsefné 52 éves nagykanizsai asszony a mozi bejáratánál összeesett és pár percen belül meghalt. A tömeg a pártbizottságon székelő katonai csoportot okolta az asszony haláláért. Fellángoltak az indulatok. Fegyvert követeltek minden áron, hogy támadást indítsanak a pártbizottság épülete ellen. Pár percen belül páncélosok jelentek meg a pártbizottság előtt, illetve a város utcáin. Ekkor már egyre másra lehetett hallani a lövések zaját. Csoport rohanta meg a honvédségi lőszerraktárt, lőtték a harckocsikat. A karhatalom természetesen mindenütt ellenállt. (...) A haláleset után közvetlenül ott voltam a Sugár úti vérfoltnál, ahol Éles Renée, és több általam ismeretlen szemtanú azt állította, hogy a lövés váratlanul jött, a kézigránát robbanásokkal egyidó-ben. Ebben a pillanatban még lehetetlen minden szempontból hiteles és eseményszerű tájékoztatást nyújtani a nagykanizsai véres péntekről. (...) Tankok, harckocsik, fegyveres alakulatokcirkálnak a városban. Szombat délután 5-től vasárnap reggel 6-ig tilos az utcán járni. - Nyugalommal és barátsággal közeledtünk és közeledünk most a város lakóihoz és rajta leszünk, hogy a la-kossság élete és vagyona teljes biztonságban legyen. Fontos az, hogy mielőbb helyreálljon az igazi öntudatos, békés rend - mondotta Öveges József őrnagy, a helyőrség parancsnoka. (h) A Kanizsai Almanach, mely - reméljük belátható időn belül - újra megjelenik, összeállítást közöl az 1956-os októberi forradalom nagykanizsai eseményeiről, főként a korabeli megyei sajtó híradásait felhasználva. Várhatóan néhány fénykép is megjelenik az akkori eseményekről. A fenti részlet az összeállításból való. a szerk. Felhívás Kérjük azokat, akiknek 1956-os kanizsai és zalai vonatkozású dokumentum (írás, fénykép) van a birtokában, bocsássák szerkesztőségünk rendelkezésére. Ha erre nincs mód, akkor tegyék lehetővé, hogy reprodukció, másolat készüljön a dokumentumról. Címünk 8800 Nagykanizsa, Ady u. 1., Dél-Nyugat Segítségüket előre is köszönjük. 1993. október 6. Oldal Fejtő Ferenc és Rózsás János Nagykanizsa díszpolgárai Gratulálunk mindkettőjüknek. Kívánjuk, hogy jó egészségben és alkotókedvben, hosszú ideig viseljék a kitüntető címet! Lapunk kiadója az az alapítvány, mely Rózsás Jánost a címre javasolta. A kitüntetés átadásának alkalmából közöljük az ajánló szavakat és Rózsás János gondolatait a cím adományozása kapcsán. Javaslat Nagykanizsa Megyei Jogú város Díszpolgára címére Tisztelt Közgyűlés! Fennállása óta Nagykanizsa Város Közgyűlése nem adományozott díszpolgári címet. A nemrégiben meghozott rendelet lehetővéteszi e cím adományozását. Az a véleményünk, hogy a rendszerváltás egyik szimbolikus megjelenítése az, ha e társadalmi elismerésben olyan személyiségek részesülnének, akik a korábbi időszakban szóba sem jöhettek. Fontosnak tartjuk azt is, hogy olyanok is részesüljenek elismerésben, akik ma is Nagykanizsán élnek. Ezen bevezető mondatok után megfontolandónak tartjuk, hogy akár egy éven belül többen is kaphassák meg ezt a címet. Javasoljuk, hogy Rózsás János kapja meg városunk díszpolgári címét. Ő életének egy szakaszában olyan megpróbáltatásokon esett át, amelyek megörökítésére csak nagyon kevesek vállalkozhattak, egyszerűen azért, mert a szovjet Gulagokról száz emberből csupán három jutott haza. Életének erről a szakaszáról készült könyve a "Keserű Ifjúság" körülbelül százezer magyar és sok millió más nemzetiségű embernek állít emléket. Emlékezése a tárgyi hitelességen túl olyan emberi-erkölcsi tartást mu- tat, amely mindannyiunk számára példaértékű. A mű értékei alapján csak Szolzsenylcin Nobel-díjas, orosz származású író munkáihoz hasonlítható. MagaSzoizsenyicin nagy művében, aGulag szigetcsoportban, 4 oldalas méltatásban emlékezik meg Rózsás Jánosról, akiben olyan nagyszerű embert Ismert meg, aki az orosz kultúra szerelmese, és nem az orosz nép gyűlölője lett embertelen fogvatartása Ideje alatt. A Gulag szigetcsoport a világ majdnem minden nyelvén megjelent, benne Rózsás János és Nagykanizsa említésével. Rózsás János művében az emberi tartáson túl olyan megbecsülése érződik minden nemzet fiainak, amely alapja lehet a mindenkori nemzetek közötti megbecsülésnek és megértésnek. Kéziratban van egy másik munkája is, amelyben szintén a Gulág lakóit örökíti meg, az ott töltött időszaknak egy rövidebb fejezetét feldolgozva. Egyéb publicisztikája is az elhurcoltak érdekében íródott. Óriási adatgyűjtést végez az elhurcoltak, az ott elpusztultak, ama még élők sorsának megörökítése érdekében az Országos Széchenyi Könyvtár megbízásából. Ma Is társadalmi, közéleti szerepet vállal városunkban. ASZÓRAKÉSZ (Szovjet Rabok és Kényszermunkások Érdekvédelmi Szervezete) megalakulásakor, 1989-ben annak első elnöke lett. Rózsás János nemrégiben járt többek között az Egyesült Államokban és Oroszországban Is. Mindkét helyen újságírókkal találkozott, akik segítik nemes küldetésének propagálását, s ezzel az ügy és városunk közismertté tételét. Rózsás János áldozata volt egy időszaknak, s mindez nem gyűlöletet, hanem végtelen emberi megértést és bölcsességet hozott az ő életébe. Végső soron nem áldozat lett, hanem az''európai humánum, a keresztény értékek és a magyar ember becsületességének és helytállásának példája. Rózsás János munkájával városunk nevét az ország és a világ közvéleménye előtt az előzőekben felsorolt tartalmakkal együtt jeleníti meg. Élete, és az a nagyszerű felvilágosító munka, melyet a Gulag-táborok lakólnak való emlékállításért fejt ki, elismerésre méltó. Rózsás János a Nagykanizsán megrendezésre kerülő Identitás Szabadegyetem egyik előadója lesz 1993. júliusában. Tudomásunk van arról, hogy a szintén erre az eseményre városunkba látogató Fejtő Ferencet ezen itt-tartózkodását kihasználva szintén városunk díszpolgárának javasolták. Javasoljuk, hogy az Identitás Szabadegyetem programjának részeként kerüljön sor a címek átadására, ezzel is emelve ennek a nagyszabású rendezvénynek az értékét, megalapozva azt, hogy az Identitás Szabadegyetem 1996-ra, a Világkiállítás Idejére, a Honfoglalás 1100. évfordulójára országos jelentőségű rendezvénnyé váljon. (A rövid határidő miatt a javasolt Időpontban a cím átadására nem került sor. a szerk.) Kérjük a közgyűlést, hogy 1993. június 28-i ülésén a díszpolgári cím adományozásáról döntsön. Nagykanizsa, 1993. június 14. Rózsás János a kitüntetésről: "Őszinte meglepetéssel értesültem arról, hogy a Nagykanizsáért - Délnyugat Magyarországért Alapívány engem érdemesített az előterjesztésre Nagykanizsa Város Önkormányzatánál a díszpolgári kitüntetés adományozására. Azt is megilletődve vettem tudomásul, hogy az önkormányzati képviselők ellenszavazat nélkül elfogadták a javaslatot, és döntésükkel díszpolgári címet adományoztak nekem, a nemzetközi tiírű publicistával, Fejtő Ferenccel egyidőben. Az első meghatódottság után felsejdült bennem a küzdelmes múlt, és elgondolkoztam: mekkorát fordult is a világ, hogy annyi meg nem értés, mellőzés, kiközösítés után szeretett városomtól megkapom az igazi erkölcsi elégtételt. Aztán felmerült bennem a kétség: valóban érdemes vagyok-e én erre a kitüntetésre? Minden tőlem telhetőt megtettem-e azért a városért, mely engem ilyen nagy elismerésben részesít? Elhatároztam: minden erőmmel azon leszek, hogy a megtiszteltetésnek megfeleljek, Nagykanizsa hasznos polgára legyek, és amíg a jó Isten erőt és egészséget ad, minden tevékenységemben a közjót szolgáljam.'' Javaslattevők a Nagykanizsáért-Délnyugat Magyarországért Alapítvány nevében: Katona Gyula a kuratórium elnöke Czupi Gyula a kuratórium tagja Cseke Zoltán a kuratórium tagja, az Identitás Szabadegyetem titkárságának vezetője Párhuzam!?! Sokszor emlegetjük az 1848-49-es és az 1956-os szabadságharcaink közötti párhuzamot, illetve azonos elbírálást, egyező történelmi besorolást. Mindkét szabadságharcban - kevés kivétellel - addigi ideológiára, pártállásra, vallásra, társadalmi rétegződésre tekintet nélkül a magukat magyarnak vallók, ha fegyverrel kevesebben is, de lelkesedéssel (pl. 1956-ban a pártállam csúf címerétől megszabadított nemzeti lobogók kitűzésével) boldogan vettek részt. Említett szabadságharcainkat mindkét esetben az orosz túlerő fojtotta vérbe: az elsőt az akkori Európa legelnyomóbb feudális cárának hadserege, a másodikat pedig a magát szocialista demokratának hirdető vörös cár vezette, kultúrában jóval alattunk álló, de állig felfegyverzett, nagyon sokszor hordaként viselkedő katonaság hajtotta végre. Tisztelet a közülük hozzánk átálltaknak! Az 1849-et követő Bach-korszakban is akadtak magyar Bach-huszárok, sőt egy Asbóth nevű volt tábornok - mai kifejezéssel élve - Ill/lll-asként jelentette fel volt tiszttársait az elnyomó hatalomnak. A fennmaradásukat illetően mostanában sokszor megkérdőjelezett vármegyéink akkor passziv rezisztenciával (ellenállással) tiltakoztak a tartományi minősítés ellen. Deák Ferenc vezetése alatt Zala vármegye az 1848-as vívmányokhoz való ragaszkodásban élenjáró volt. Szomorúan kell tényként megállapítani, hogy 1957. május 1-jén az előbújt ávósokkal teli dísztribün előtt túl sokan lobogtatták a vörös zászlót a Rákosit pártfőtitkárként követő Csermanek (Kádár) tiszteletére. A pár hónap előtt még a magyar forradalmat legalább szavakkal éltetők jórésze túl hamar MSZMP tag lett. Nagyon kevesen voltak a nem harcolók közül, akik a megélhetési gondokat, a jövő nehezségeit is vállalva, a fenyegető unszolások ellenére sem lettek MSZMP tagok. Úgy gondolom, joggal kérdem az ö nevükben, főleg a volt harcosok nevében: meddig kell még eltűrniük a magukat átmentő, jól kereső volt ávósok és volt pártfunkcionáriusok rajtuk való röhögését?! Nagyon nehéz átalakulás folyik hazánkban, de a nehézségek zömét miért nem a vagyonukat átmentő kommunisták viselik miért azok, akik egy napig sem voltak az MSZMP tagjai??!! Összegezve: 1848-49 és 1956 nem azonosítható minden vonatkozásban! Dr. Pais János Erdős Géza esperes, plébános ünnepi szavai 1993. augusztus 20-án Szent István király tanítása Minden ember életében három vezérfonalat figyelhetünk meg. - minden ember alkot valamit mindenkivel történik valami és Isten beleszól minden ember életébe, hogy azt maga felé fordítsa. Alkotott. Megoldott egy életfeladatot -Egy nemzet egy ország új életének irányítása volt ez. Sikeres harcokban legyőzte az utolsó pogány lázadókat Koppány lázadó seregét leverte és békét teremtett az országban. Alkotmányt, törvényt adott a népnek, mely szervezetileg is egységbe foglalta a különböző magyar törzseket és szokásokat. Külpolitikájában a pápai államtól kérte a királyi koronát s így elkerülte a német hűbér-ségi függés, és a hatalmas bizánci birodalom nyomasztó, gyarmatosító befolyását Ez volt az egyetlen megoldás Magyarország függetlensége biztosítására. Végül megteremtette a kereszténység terjedésének szervezeti alapjait mikor 10 püspökséget (2 érsekséget) alapított. Hatalmas munka volt ez. Ezért a nem vallásos emberek előtt is nagy személyiség, és a magyar történelem fontos szereplője. Most vessük össze önmagunkkal. - Neked is van egy életfeladatod: édesapa, édesanya vagy. néhány gyermek sorsa van rád bízva, akik számára olyan fontos vagy. mint a király az ország számára. Számukra te vagy a törvényszerző, és a bíró. vagyonszerző, életpályájuk alakítóija. Te teremted meg lelkében a hazafiságot, vallási öntudatot, emberséget, mindent, te vagy a király. - így van-e? Olyan vagy-e. mint Szent István? Olyan magyarság és kereszténység sugárzik-e egyéniségedből a család felé? Milyen szomorú, mikor az apa kocsmában tanyáz, vagy züllött élete miatta börtönben ül. - mikor az anya. megfeledkezve hivatásá- ról. másfelé csatangol, gyermekét bedobja az állami gondozás intézményébe, hogy zavartalanul élhesse kicsapongó életét... Az ilyen nem alkototf semmit! Értéktelen ember. Történik vele valami... Egy másik, fekete vazérfonal az ember életében, mikor az események keresztezik alkotó munkáját Ilyenben Szent Istvánnak is volt része bőven. Pogány ellenlábasai meg akarták ölni (a jelenet ismerős: a bérgyilkos kezéből leesik a tőr. mire az alvó király fölébred, de megbo-csájt a merénylőnek...). Mire fiát. Szent Imrét nagy gonddal és fáradtsággal felneveli, és már-már országát élete nagy művét jó kezekbe akarja átadni -akkor meghal. Összeomlik a király egész életterve. - Mit tesz a szent király? Elviseli ezt a nagy csapást nem csügged, rábízza ügyét, nemzetét a Szűzanyára. Ilyenkor mutatkozik meg igazán, ki a nagy ember? Tegyünk ismét összehasonlítást: Neked se sikerül min den terv ed. keresztülh úzzák számításaidat bizonyos események, halál, betegség. rossz emberek stb. Ilyenkor csüggedni, kétségbeesni? Italban keresni menedéket? Mindent odavágni: á, nem érdemes élni se!.. Nem jó! A szent király ebben is példát ad: küzdj, és bízva bízzál! Isten beleszól életünkbe... Ebbe a két eseménysorozatba: életalkotás és kudarcok, beleszól időnként Isten is! Nézzük Szent Istvánnál. Vajk! Hajtsd fejedet a keresztvíz alá, és István lesz a neved. Isten gyermeke vagy: - bérmálásban: Krisztus katonája egyházad küldő tagja leszel! Amikor egy országgyűlés nagy ünnepségein egy odavetődő pap prédikál, ismét Isten jele: ez a pap a te embered! Ott tartja, s lesz Szent Gellért püspök és vértanú, fiának nevelője, országnak püspöke. Templomot, pannonhalmi kolostort épít Újra megszólal az Isten hangja: magad is próbáld ki ezt a templomot, hogy mit rejt magában. És hosszú éjjeleken át itt átimádkozva az éjszakát lesz szentté! Életének nagy tragédiájában. Szent Imre halálakor, újra szól az égi sugallat: ajánld fel országodat és népedet a Szűzanyának, s akkor nem veszett el semmi, sőt éppen Ő fogja megőrzni a magyar népet ezer éven át! Te is találkoztál már Istennel? Gondolkozz hol nyúlt bele életed folyásába?! - Valaki, talán egy pap volt az eszköz. Vallásilag eléggé hideg, közömbös testvérpár, fiú és leány került véletlenül levelezésbe egy szerzetessel. Egyik levelében azt kérdezte tőlük: milyen gyakran szoktak áldozni? Szégyelték megírni, hogy csak egyszer évente. így hát hamar elmentek gyónni, áldozni. hogy szebb legyen a válaszuk. így jutottak el egy paphoz, aki aztán lelkiatyaként közel vezette őket a jó Istenhez. Gondolkozz Testvér! Hol kaptál ilyen isteni üzenetet? Egy beszédben? Lelkigyakorlatban? Templomi ünnepélyen, vagy más beszélgetéskor? Lám. így irányít Isten téged is önmaga felé. Ez Szent István tanítása üzenete hozzánk az ő ünnepén. Imádkozzunk ma magyar hazánkért: hol vagy István király, téged magyar kíván... Aztán gondolkozzunk el három kérdésen: hogy végzem életem alkotásait, életfeladatomat? Megbírkózom-e erős hittel és reménnyel a nehézségekkel? Keresem-e. és megtalálom-e Istent életem minden napján? Legyen példaként Szent István király, így leszek majd én is Jó magyar, jó keresztény, valamiképpen szent is. és örökké boldog. 1993. október 7. Oldal Csávás Csaba Művészeti Nívódíjat kapott Tanulni, tanulni... Csávás Csaba fafaragó, faszobrász, egyik alapító tagja a Kanizsai Alkotók Egyesületének, valamint a több sikeres bemutatót megért Patkó Népművészeti Műhelynek is. Számtalan kiállítását láthattuk már itt Nagykanizsán, de volt budapesti és pécsi galériák vendégművésze is. Több köztéri alkotása díszíti a városkörnyéket, néhány közeli települést, ám ugyanígy emlékezetesek gondolatait megjelenítő szobrai és sajátos humorának kisplasztikái. Legutóbbi munkája, a Horoszkóp c. alkotás a Zala megyei képző- és iparművészek kiállításának egyik különleges darabja. Most, a kanizsai Erkel Ferenc Olajipari Művelődési Ház javaslatára a Bányaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének Művészeti Nívódíját kapta. T.F. (Megjeleni Kanizsa c. hetilap 1993. október 1-jel szómában.) Gratulálunk a Nívódíjhoz, ebből az alkalomból lapunk is megkérdezte a művészt. Dél-Nyugat: Hogyan lett fafaragó? Csávás Csaba: Már gyermekkoromban élt bennem a vágy, hogy saját magam készítsem el játékaimat annak ellenére, hogy szüleimtől mindig nagyon sokat kaptam. Eleinte csak az érmekből, jelvényekből reszelgettem ki a figurákat, majd később fából próbáltam meg térben is ábrázolni tárgyakat, apróbb dolgokat. Iskolás koromban sokat jártam múzeumokba, kiállításokra. Ezek a múzeumlátogatások a faragás szeretetével párosulva egyben ösztönöztek arra, hogy mind komolyabb feladatokat tűzzek ki magam elé. A mai napig is emlékszem a jádekö múzeumban látott csodálatos, aprólékos faragásokra, amelyek egy életre nyomot hagytak bennem. Később azonban ettől az Iránytól eltértem, ugyanis rájöttem, hogy szűkebb hazám stílusát kell felvállalnom. □él-Nyugat: Hogyan születik meg egy alkotás? Csávás Csaba: A körülöttem történő események vagy felháborítanak, vagy örömet okoznak, s ezek hatására születik meg egy-egy szoborhoz az alapgondolat. Müveimmel mindig szeretnék mondani valamit valakinek, s ehhez rendszerint atermészetböl veszem a mintát, mivel így kevésbé sértek olyan embereket, akiket szeretnék kritizálni. Az idők során észrevettem, hogy a természetben található formák a legszebb müvek, amelyet szobrászkéz nem alkothat. Nézzünk például egy skorpiót! ízeit lábait, hatalmas ollóit, félelmetes, méreghegyben végzódó farkát. Sokak számára borzalmas látvány, mert csak a pusztító erőt látják benne. De ha csak a formáját nézzük, akkor vetekszik bármilyen modern alkotással, holott ember keze nem munkálta. Vagy nézzük egy halott állat koponyáját! Ne csak a pusztulást lássuk benne, hanem azokat az íveket, csavarásokat, mélyedéseket és domborulatokat, amire emberi kéz képtelen volna és még sorolhatnám a természet érdekes és gyönyörű formáját, csak meg kellene tanulni meglátni ezeket. Dél-Nyugat: Miért éppen fával dolgozik? Csávás Csaba: Azért szeretek fával dolgozni, mert a fa természetesebb minden más anyagnál. Bár természetszeretetemből fakadóan én még egy élő fát ki nem vágtam, mert sajnálom. Viharvert faágakból dolgozom, vagy másoktól kapom a fát. Dél-Nyugat: Köszönöm a beszélgetést. Valahogy így mondta egy újkori bölcs. Biztos, hogy nem a most bontakozó magyar kapitalista gazdaság érdekében biztatott eképpen, de bölcsünk - úgy látszik - örökérvényűt mondott. Gondolatai romhalmaza között üdezöld pázsitfolt egy-egy ilyen gondolat. Jut eszembe, hasonlóképpen sikeresen gondolkodó elődei nyomán sokat elmélkedett még a munkáról is. Újabban mi is. Nagykanizsa és a körzetéhez tartozó 48 község lakossága 105 ezer fő. Az aktív munkavállalók aránya 46,9%. A körzetben megközelítőleg 5500 munkanélkülit tartanak nyilván, közülük 800 a pályakezdő fiatal. Ez mindösszesen az aktív korú népességhez viszonyítva 12,6%-os munkanélküliséget jelent. A betöltetlen álláshelyek száma 1993. szeptember végén 350. Viszonylag nagy a kereslet a betanított varrónők, a kőműves, szakács, felszolgáló szakmával, valamint a nyelvvizsgával rendelkező kö-zép- és felsőfokú végzettségű szakemberek iránt. Szakképzetlen munkaerőt csak kis számban keresnek. Július közepe óta 700-an jelentkeztek a munkanélküliek számára indított átképző tanfolyamok va-iamelyikére, hogy első szakképzettségüket megszerezzék, vagy egy újabb szakma elsajátításával bővítsék elhelyezkedési lehetőségeiket. A Zala Megyei Munkaügyi Központ a megye területén több mint 60 átképző tanfolyamot indít. Nagykanizsán: - a Batthyány Lajos Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola épületében indult egy középfokú vámügyintézői tanfolyam; - a Dr. Mező Ferenc Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskolában pénzügyi ügyintézői és egy modul rendszerű gyors- és gépíró- számítógépkezelői képzés; - a Cserháti Sándor Mezőgazdasági és Gépészeti Szakközépiskolában pneumatikus gépkezelő és karbantartó, mezőgazdasági kisgépjavító, továbbá műszaki menedzser-asszisztens-képzés, valamint angol és német nyelvtanfolyamok indulnak; - a Széchenyi István Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézetben háztartási kisgépszerelő-képzés folyik és női ruhakészítő tanfolyam fog kezdődni; - a Thúry György Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskolában középfokú külkereskedelmi-áruforgalmi-vámügyintézői képzés indult, és még boltvezetői, valamint vendéglátóipari eladói tanfolyam szerveződik; - a DKG-ban középfokú személyi számítógép-programo- zó és hegesztő minősítő képzésekfognak hamarosan kezdődni. E tanfolyamok szervezésében a munkaügyi központon és a lebonyolító iskolán, üzemen kívül részt vesz még a Zalapont Kft, a Contosoft Kft, a Kereskedelmi és Informatikai Továbbképző Zala Megyei Képviselete, a TIT "Öveges József" Ismeretterjesztő Egyesület, az IHH Nyelviskola. A nagykanizsai és környékbeli munkanélküliek jelentkezhetnek még amegye területén más tanfolyamokra is, melyeket a Munkaügyi Központ finanszíroz. A képzésekben való részvétel ingyenes, a munkanélküli az utazáshoz diákigazolványt kap. Ha a tanfolyam befejeztével nem is sikerül egyből elhelyezkedni, a tanulást vállaló álláskereső megőrzi szellemi aktivitását, a legfrissebb szakmai ismeretek birtokába jut, továbbá a "munkaerőpiaci tréning" tantárgy keretében elsajátítja az álláskeresés során legmegfelelőbb magatartás- és viselkedésformákat: újra versenyképessé válik. Tanulni, tanulni... - Vala-hogy így mondta egy újkori bölcs. Életművéből - szerencsénkre - talán már csak e néhány szó él. És a m unkáról is sokat elmélkedett. Újabban mi is. V.F. Várostörténeti jelentőségű festmények Kiskanizsa nagy jövő előtt áll! Ez merész állításnak tűnik annak a szemében, aki nem kísérte figyelemmel a városrész elmúlt pár évét. Aki azonban látja az ott zajló folyamatokat és főleg tevékeny részese, az bizonyára egyetért velem. A történet végeredménye: szeptember 30-án avattuk a szennyvízcsatornát. Ez a délután, ez a nap ünnepként vonul be a "sáskák* életébe. Önmagában az is örömet okozhatna, hogy nagy értékű vagyontárggyal gyarapodtunk. Itt azonban ennél lényegesen többről van szó: évtizedes gondot sikerült megoldanunk és ami még ennél is fontosabb, a lakosság összefogásával, áldozatvállalásával és tevékeny közreműködésével. A száraz tények: megépült 20 km szennyvízcsatorna, 5 db szennyvízátemelő és 1900 házi bekötés. Midez mintegy 220 millió forintot emésztett fel. Ennek a tetemes ösz-szegnek a forrásai: lakossági hozzájárulás 95 millió forint; állami támogatás 82 millió forint; önkormányzati támogatás 34 millió forint; jogi személyek érdekeltségi hozzájárulása 9 millió forint. A történet még 1990. augusztus 20-án kezdődött, amikor is városunk ven- dége volt az akkori környezetvédelmi miniszter. Sajnos, volt mit mutatni neki és könnyű volt megnyerni ót és hivatalát a szennyvízcsatornázás programszintű támogatására. A tényleges tettek a helyhatósági választások után azonnal megkezdődtek. Több hónapos nagyon kemény munkával, a Polgármesteri Hivatal műszaki és gazdasági osztály dolgozóinak hathatós közreműködésével sikerült megtalálnunk a gyarkorlatilag járható utat. (Köszönet a hivatal dolgozóinak.) A konkrét szervezés "91 tavaszán indult, amikor is mintegy negyvened magammal nyakunkba vettük Kiskanizsát és házról házra járva aláírásokat gyűjtöttünk a csatornázás megvalósítása érdekében. Aki aláírta a szennyvíztársulatba való belépési nyilatkozatot, az egyben vállalta azt, hogy 50 ezer forintot hajlandó e cél érdekében áldozni (10 éves évi egyenlő részletekben). Képviselői munkám egyik nagy élménye volt tapasztalni, hogy mennyire szívesen, a gondokat azonnal átérezve adták a nevüket és forintjaikat a lakosok az ügyhöz. 1991. nyarának végére összegyűlt a lakosság 75 %-ának az aláírása és megalakulhatott a szennyvíztársulat október 3-án. A konkrét ki-vitelzés még az év decemberében megkezdődött a szennyvíztisztító és Kiskanizsa közötti összekötő vezeték lefektetésével. Majd 1992. tavaszán megindult a nagy munka. Azt mindenki el tudja képzelni, hogy 3-4 méter mélyre lefektett cső Kiskanizsa szűk utcáin mekkora fölfordulással jár. Azt is el lehet képzelni, hogy a föld visszatemetése után azonnal nem állítható helyre az aszfaltburkolat. Azt azonban csak az ott élők tapasztalhatták, hogy Kiskanizsa népe mekkora türelemmel, megértéssel viselkedett, amikor a mindennapi megszokott mozgáslehetőség sokszor több hónapra korlátozva volt. Végre 1993. szeptember 30-án, határidőre elkészült a berendezés és minden kiskanizsai ingatlan ráköthető. Mit nyertünk ezzel? Nyertünk egy nagyértékű vagyontárgyat, kényelmet, higiéniát. Megszabadultunk az életünket már-már lehetetlenné tevő környezeti szennyezéstől. Bizonyságot nyertünk arra - s ez a legfontosabb -, hogy ha egy közösség nagy többsége valamit akar, akkor azt véghez is tudja vinni. Megtapasztaltuk, hogy eredményt csak a munka hozhat és nem az asztalveregető, melldöngető hangoskodás. A 80-as évek közepén nagyhatalmú városi vezetőnk kinyilatkoztatta, hogy amíg ó a város élén áll, Kiskanizsán nem lesz szennyvízelvezetés. Ebben végülis igaza lett... Az viszont tény, hogy manapság olyan szellők fújnak, hogy senkinek nincs módja (szándéka sem) ilyen fajta kinyilatkoztatásokat tenni. A város mai vezetőinek, a választott tisztségviselőknek egy dologhoz van joguk, árgus szemmel figyelni a lakosság törekvéseit és mindent megtenni azok megvalósulása érdekében. Meggyőződésem, hogy Kiskanizsa példaértékű tettet hajtott végre azzal, hogy szinte napok alatt 40 fő szervezőt állított és a lakosság döntő többsége anyagi áldozatot hozott e régen óhajtott cél megvalósítása érdekében. Az a településrész, amelyik ennyire össze tud fogni valamilyen cél megvalósítására, az meggyőződésem szerint nagy jövő előtt áll. Takács Zoltán települési képviselő Az alábbi levélváltást azért közöljük, mert közérdeklődésre tarthat számot. A Polgármester Úr szóbeli közlése alapján úgy tudjuk, hogy a Külügyminisztériumba elment a kért levél. Reméljük, hogy az erőfeszítést siker koronázza, és a város fontos értékekkel gyarapszik. Dr. Kelemen András Államtitkár Úr részére Budapest Tisztelt Államtitkár Úr! Személyes megbeszélésünknek megfelelően írásban is kérem Önt. illetve minisztériumát, hogy Nagykai-zsa Megyei Jogú Város számára szíveskedjék diplomáciai úton segítséget nyújtani a város számára komoly értéket jelentő, volt városházi festmények visszaszerzésében. A töténet röviden a következő: Fogadóórámon felkeresett Paizs Ferenc úr nagykanizsai lakos, aki a II. világháború idején városunk jegyzője volt. Elmondta, hogy amikor a front közeledett Nagykanizsához, illetve a bombázások sokasodtak, a Városháza Dísztermében található hat -nemze tünk nagyjait ábrázoló - festményt összecsomagolta és levitette az épület pincéjébe. Mint utólag kiderült, ezt nagyon helyesen tette, mert később a ház teljesen kiégett. A háború után a jegyző úr a szomszédos épület padlásán a gerendákhoz szegeit deszkák védelmében, feltekert állapotban elrejtette a képeket. Azok 1986-ig ott is voltak, mígnem máig sem teljesen tisztázott körülmények között Fodor Aladár Amerikai Egyesült Államokbeli lakos kezébe kerültek. Ő a képeket a szükséges engedélyek beszerzésével amerikai lakására szállította. Ismereteim szerint a város önkormányzata és a Városszépítő Egyesület egyízben már megpróbált hozzájutni a képekhez, közvetlenül Fodor Aladárhoz fordulva. Próbálkozásuk nem járt sikerrel. Kérem Államtitkár Urat, hogy amennyiben az lehetséges, nyújtson segítséget a képek visszajuttatásában. Véleményem szerint, a felmerülő költségeket városunk önkormányzata vállalná. Az alkotások valószínűleg nem rendelkeznek komoly művészettörténeti értékkel, de a várostörténet szerves részét képezik, így valódi értéküket csak városunkban nyerhetnék vissza. Mellékelten megküldöm Paizs Ferenc Úr bejelentő levelét, Fodor Aladár Úr amerikai címét, illetve a Nemzeti Banktól és a Nemzeti Galériától érdeklődésemre kapott iratok másolatát. Segítségét előre köszönve, tisztelettel: Tarnóczky Attila Tamóczky Attila Úr országgyűlési képviselő Parlament Budapest Tisztelt Képviselő Úri A Nagykanizsa városából az Egyesült Államokba elkerült képek ügyében, nemzetközi jogászainkkal történt konzultáció után az alábbi eljárás tűnik az egyetlen járható útnak (hivatalos intézkedésre nincs mód, hiszen a képek szabályos módon kerültek ki az országból): Nagykanizsa képviselőtestülete. vagy polgármestere írjon a képek jelenlegi tulajdonosának egy levelet, melyben részletesen elmondják hogy a képek miért olyan fontosak a városnak, s hogy mivel tudnák kompenzálni őt veszteségeiért. Ezt a levelet Egyesült Álla-mok-beli külképviseletünk megfelelő módon továbbítaná a címzetthez, nyomatékosítva annak fontosságát, hogy a képek visszakerüljenek Magyarországra. Kérem, hogy a levelet mindenképpen a Külügyminisztérium útján juttassák el az Egyesült Államokba, hogy külképviseletünket megfelelő utasítással láthassam el. Tisztelettel: Dr. Kelemen András Kiadja a Nagykanizsáért - Délnyugat Magyarországért Alapítvány. A szerkesztőség ós az alapítvány címe: Nagykanizsa, Ady u. 1. Felelős kiadó: Katona Gyula, Szerkesztő: Czupi Gyula, Tervezőszerkesztő: Fadgyas Lászlóné, Grafikus: Ambrus Mária. Gépi szedés: Horváth Margit, Nyomdai munkák. Zalai Nyomda, HU ISSN 0865-6393 E számból példányok kérhetők az Alapítvány címén. Mm My. Munkahelye védelmében (is) vásároljon magyar árul! 1993. október 8. Oldal |
