Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)

 
4.4 MB
2026-11-04 14:46:15
 
 

application/pdf
Nyilvános Nyilvános
51
28
Kanizsa 2026. november 4. 19. szám

Cím: Kanizsa
Alcím: Lokálpatrióta Hetilap
Megjelenés: Hetenként: 1989-től
ISSN: 0865-3879

Az elmúlt napok elsősorban az elhunyt szeretteinkre való emlékezés jegyében teltek, hiszen november eleje immár évszázadok
óta a megemlékezés és a főhajtás időszaka. Mindenszentek és halottak napja közeledtével Nagykanizsa múltjának
meghatározó személyiségeiről is megemlékeztek. Az esemény során mintegy húsz egykori városvezető, köztük tanácselnökök
és polgármesterek munkássága előtt rótták le kegyeletüket a résztvevők. Kanizsán a város katonamúltjából adódóan is
fontos a méltó tiszteletadás mindazok számára, akik a fronton elestek, így immár hagyományosan a háború áldozatai előtt
is fejet hajtottak a halottak napján.
FELKÉSZÜLÉS A HIDEG HÓNAPOKRA
NAGYKANIZSA ÉS
TÉRSÉGÉNEK LAPJA
XXXVIII. ÉVFOLYAM
19. SZÁM
2026. november 4.
ELTŰNNEK AZ AUTÓK
további részletek a 11. oldalon
Következő számunk 2026. november 18-án jelenik meg.
A gondos őszi munka eredménye tavasszal mutatkozik
meg: az egészségesen áttelelt növények új hajtásokkal és
gazdag virágzással hálálhatják meg a törődést. Vida Gyula
kertész szerint a sikeres teleltetés titka a megfelelő időzítés
és a növények eltérő igényeinek figyelembevétele.
Megkezdte a Városrendészet
az elhagyott gépjárművek elszállítását
Nagykanizsán. Az
előzetes felmérések szerint
több mint tíz autó került azonosításra.
3. oldal
Egy munkahelyi baleset öt évvel ezelőtt gyökeresen
megváltoztatta Gyarmati Zsolt életét.
Az egykori ács kerekesszékbe került, de életkedvét
és alkotókedvét nem veszítette el.
ÉRDEKES EMBEREK, ÉRDEKES
TÖRTÉNETEK 130.
KIHÍVÁSOK ELŐTT
Az elmúlt évek egyik legsikeresebb
nagykanizsai sportolójának számít
Szira Zsófia. Most is kontinensviadalra
készül, immáron új súlycsoportban.
A 2025-ös régészeti feltáráson előkerült
emberi maradványokat ismét elhelyezték
az Inkey-kápolnában. A szertartással a közösség
emlékezetébe is visszafogadták azokat,
akik egykor ehhez a helyhez tartoztak.
ÚJRATEMETÉS
8-9. OLDAL 13. OLDAL 6. OLDAL
EMLÉKEZÉS, TISZTELET, SZERETET
IMPRESSZUM:
KANIZSA LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Felelős szerkesztő: Tar Mihály • MEGJELENIK KÉTHETENTE
Kiadja a Kanizsa Médiaház Nonprofit Kft. • Felelős kiadó: Tar Mihály ügyvezető • Tördelés: Molnár Dóra
Kiadó és szerkesztőség: 8800 Nagykanizsa, Sugár út 8., telefon: 93/787-050 • Reklám-marketing: Fülöp Réka 20/297-96-57
Terjesztési információ: 93/787-050 • Megjelenik: 8.000 példányban • ISSN 0865-3879.
2 KANIZSA ÚJSÁG AKTUÁLIS
Az utolsó pillanatban, de felszállt
a fehér füst. Na, nem a Vatikánban,
hanem az Oktatási Minisztériumban
(van hosszabb neve is, de így
egyszerűbb). A fehér füst egy közlemény
formájában öltött testet,
amelyből kiderült, hogy az ország
mintegy hatvan tankerületének ki
lett az igazgatója. November másodikáig
szólt a határidő, addig pedig
a közvetlenül és közvetve érintettek
is csak találgattak.
Pletykák terjedtek arról, hogy a
korábbi vezetőt, aki történetesen
a miniszterelnök névrokona, valamennyi
iskola tantestülete támogatta
(volna). Hogy ez az információ
hogyan kaphatott szárnyra, nem
egészen világos, hiszen elvileg ilyen
összesítés nem látott napvilágot. Ez
persze nem szeghette szárnyát egy
ilyen nem hivatalos információ terjedésének.
Fel is készült hát mindenki
arra, hogy a korábbi kormányzathoz
nem kis mértékben köthető tankerületi
igazgató marad a helyén, amit
azért valljunk be, nehéz lett volna
politikailag megmagyarázni.
Új vezetői lettek tehát annak a
közoktatási rendszernek, amely
ezek szerint továbbra is központosítja
a döntéseket, és amelynek vezetői
ezután is beleszólhatnak az oktatási
rendszer belső ügyeibe. Talán egy
olyan rendszert fognak most szolgálni,
amelyben rövidesen az lesz az
utolsó feladatuk, hogy lekapcsolják
a villanyt.
A kormánypárt egyik leginkább
elfogadott ígérete ugyanis éppen
arról szólt, hogy ezt a nehezen
mozduló, a helyi szempontokat
kevéssé szem előtt tartó rendszert
felszámolja, és az iskolák működtetését
visszaadja oda, ahová való:
az önkormányzatoknak. Hogy ezt
mikor és nem utolsósorban milyen
feltételekkel lehet megvalósítani,
nem tudom. Ahogy azt sem, hogy
az új tankerületi vezetők mennyire
és kihez kötődnek majd.
Abban azonban nagyon bízom,
hogy az elefántcsonttorony-szemlélet
is változik. Eddig ugyanis a
tankerületek legfontosabb, önként
vállalt (?) feladata a nyilvánossággal
kapcsolatban az volt, hogy a sajtót a
lehető legmesszebb tartsák. Pár napon
belül ez is kiderül.
TAR Mihály
AMIKOR A FÜST
FELSZÁLL KI KÖLTSÉGET VET, VIHART ARAT
Elkészült, elkészült, elkészült! Elkészült, és a kormány benyújtotta az Országgyűlésnek a 2027-es
év költségvetésének tervezetét. Azt sejteni lehetett, hogy sok örömünk nem lesz a számokban,
hiszen már a választások utáni napokban látszott, hogy a kassza nemcsak üres, hanem még
inkább mínuszban van. Persze a korábbi kormánypárt ezt tagadja: az általuk jelentősen kozmetikázott
számok az ország és a gazdaság javulását mutatták, a családok jövedelmének növekedésével
megspékelve. Mondjuk, ez utóbbi még igaz is lehetett, csak annyi volt a bökkenő, hogy
mindössze néhány család gazdagodott ebben az időszakban. Sokan vannak, akik még ezeknek
az újkori dinasztiáknak a névsorát is fel tudnák sorolni. Most azonban nem lesz névsorolvasás.
Ahogy az várható volt, a kormány
által benyújtott költségvetés
egyik kezével ad, a másikkal
elvesz. Arra is számítani
lehetett, hogy az előző kormány
népszerűségnövelő intézkedései
megfelelő gazdasági háttér
hiányában változatlan formában
nem lesznek fenntarthatók. Hiába
próbálkoztak a kedvezmények
bevezetésével, mintha fedezetlen
csekkeket állítanának
ki. Ezek az intézkedések egyszerűen
nem voltak fenntarthatók.
Olyan terheket róttak a kiadási
oldalra, amelyeket a bevételek
nem fedeztek. Képzeljék el a
pénztárcájukat, benne 1000
forinttal, amelyből nem tudnak
megvenni egy négygombócos
fagyit, ha egy gombóc 500 forintba
kerül. Próbálkozhatnak
hitellel, de azt egyszer meg kell,
de legalábbis meg illik adni.
Nagy vonalakban így lehet leírni
azt a helyzetet, amelyet a mostani
kormány örökölt.
Nem kis vihart kavartak azok az
intézkedések, amelyek már tényleg
zsebre mennek. Ilyen például
az új lakások építéséhez igénybe
vehető kedvezmények feltételeinek
módosítása, illetve azok bizonyos
korhatárhoz kötése. Ugyanígy
kellemetlenül érintette az
anyákat a gyermekszámtól függő
adómentesség szabályainak
változása. Itt is életkorhoz kötött
feltételeket vezetnek be – nem,
nem a gyerekek életkorához,
hanem az anyákéhoz. Azt sajnos
mindenkinek be kellett látnia,
hogy ezeknek a rendszereknek
a változatlanul hagyása komoly
feszültséget okozott volna a költségvetés
bevételi és kiadási oldala
között. Ez is nehezítette volna
a gazdálkodást. A kormánynak
döntenie kellett, valamelyik ujját
le kellett harapnia.
Megemelik viszont jelentősen
a legalacsonyabb nyugdíjakat,
és kétszeresére nő a családi pótlék.
Az önkormányzatok gazdálkodását
is segítik: csökkentik a
szolidaritási hozzájárulást, és az
iparűzési adó növekményét sem
kell befizetniük. Ennél nagyobb
segítségre lenne szükség, de a
nadrágszíj szorításán azért enyhítenek:
legalább egy lyukkal
lazítani lehet a szorításon. Ez is
valami.
Sokan vannak, akik erősen
kritizálják a tervezett intézkedéseket.
Fél év telt el a legújabb
rendszerváltás óta, így talán
sokkal többet (el)várni nem is lehet.
A baj csak az, hogy ez a fél
év is a mi életünkből telt el úgy,
hogy közben nem lett jobb. Tudja
mindenki, hogy türelmesnek kell
lenni, de ez a türelem nem lesz
végtelen. Főleg akkor nem, ha a
tisztítótűz lángja sokakat elkerül,
és így olyanok maradhatnak a
helyükön, akik a megelőző 16 év
működését teljes mellszélességgel
támogatták.
Innen folytatjuk!
TAR Mihály
KÖZÉLET 2026.11.04. 3
Mintegy tíz napirendi pontot tárgyalt soros ülésén Nagykanizsa
képviselő-testülete. A Vasemberházban tartott közgyűlésen a
városatyák elfogadták a következő tanévre vonatkozó iskolai
körzethatárokat, valamint megszavazták a Magyar Vöröskekerült.
A képviselők egyebek
mellett a nyestek okozta gondokról,
a játszóterek közvilágításáról,
a Csengery út és a Széchenyi tér
állapotáról, valamint a hajléktalanokkal
kapcsolatos problémákról
beszéltek. A csütörtöki közgyűlés
teljes felvétele megtekinthető a
Kanizsa Médiaház YouTube-csatornáján.
VUK Anita
reszt 2027. évi támogatását.
A kötelező önkormányzati feladatok
ellátására Nagykanizsa
2019-ben kötött szerződést a Magyar
Vöröskereszt Zala Vármegyei
Szervezetével. A megállapodás
értelmében a város szolgáltatási
díjat fizet a hajléktalanellátás és
a családok átmeneti otthonának
fenntartásáért, valamint a tisztasági
fürdő és a mosoda működtetéséért.
A szolgáltatások 2027.
évi finanszírozására 17 millió
forintot különítenek el, az összegről októberi ülésén döntött
a közgyűlés. A képviselő-testület
a következő tanévre vonatkozó
iskolai körzethatárokat is megtárgyalta.
Az előterjesztés szerint
várhatóan 325, tanköteles korú
gyermek kezdi meg tanulmányait
szeptemberben, akik eddig a
központi óvodába jártak. Az interpellációk
és kérdések napirendi
pont részeként számos, a város
lakóit érintő probléma is szóba
OKTÓBERI DÖNTÉSEK VÉGE AZ UTCAI TÁROLÁSNAK,
TISZTUL A VÁROS
Az évek óta közterületen álló, elhagyott járművek elszállításáról
döntött nemrég Nagykanizsa önkormányzata. A beavatkozást
számos lakossági jelzés és megkeresés előzte meg. Az intézkedés
eredményeként már több autót eltávolítottak a város utcáiból.
Rendszám nélküli, leengedett
kerekű autó állt évek óta a Kodály
utcában. Mivel a jármű tulajdonosa
és annak örököse is elhunyt, a
láthatóan üzemképtelen gépkocsi
hosszú időn át csupán a parkolóhelyet
foglalta. Ezzel az autóval
kezdte meg a Városrendészet az
elhagyott gépjárművek elszállítását
Nagykanizsán. A város több
pontjáról már évek óta számos
lakossági jelzés érkezett a hasonló
autók eltávolításával kapcsolatban.
A megvalósításhoz azonban
előbb meg kellett teremteni a
szükséges jogszabályi és technikai
feltételeket. – Az előzetes felmérések
szerint több mint tíz autó
került azonosításra. Ugye ez úgy
működik, hogy előzetesen ki kell
értesíteni a tulajdonost. Ha nem
tudjuk fellelni a tulajdonost, akkor
az autóra helyezünk egy matricát,
ezen is már szeptember óta rajta
volt egy sárga feltűnő matrica, ami
jelezte a tulajdonos felé azt, hogy
ha nem gondoskodik a gépkocsiról,
akkor el fogjuk szállítani. Nem
jelentkezett és nem gondoskodott
róla, így az elszállítást megkezdhettük.
Fontos hangsúlyozni azt,
hogy nyilván ezután is van lehetősége
a tulajdonosnak kiváltani a
gépjárművet – hangsúlyozta Horváth
Jácint polgármester.
Az elszállított autók helyén a
Városrendészet értesítést helyez
el, a gépjárművek forgalmi jelzései
pedig a szervezet honlapján
is megtekinthetők. Az eltávolított
autókat Palinban, a Netta telephelyén
kialakított, elkerített és
bekamerázott területen tárolják.
A tulajdonosok az elszállítás költségeinek
és a kapcsolódó hatósági
díjaknak a megfizetése után
vehetik át járműveiket. Horváth
Jácint elmondta, több tulajdonos
már az értesítést követően maga
gondoskodott járműve elszállításáról.
A polgármester ugyanakkor
arra is felhívta a figyelmet, hogy
az önkormányzatnak nincs lehetősége
a magánterületeken, például
az áruházak parkolóiban hagyott
gépjárművek elszállítására.
VUK Anita
KOS (03.21-04.20): Nemcsak az influenzát, hanem a jó energiákat is be lehet vonzani. Jó, ha tudja, hogy ezért nem kell felmásznia egy magas szikla tetejére, vagy
elutazni a tengerre, városunkban is talál ilyen energiadús helyeket.
4 KANIZSA ÚJSÁG EZ TÖRTÉNT
ŐSZI VIRÁGOSÍTÁS Zajlanak az őszi kertészeti munkálatok
Nagykanizsán. A nyári virágokat
árvácskákra és hagymás
növényekre cserélik a közterületeken,
miközben a lehulló falevelek
összegyűjtése is egyre több
feladatot ad. Az Erzsébet téren, az
Eötvös téren, a Városháza előtt, a
Király körforgalomnál és a város
több pontján is elvégezték már
az őszi virágosítást. Idén tizennégyezer
árvácskát és tizenegyezer
hagymás növényt ültetnek
el, emellett háromezer, korábban
kiszedett növény is visszakerül a
földbe. A virágok egy kiskanizsai
termelő kertészetéből származnak.
Az őszi munkálatok célja,
hogy a közterületek a hidegebb
ÚJ IGAZGATÓ
Bagarus Ágnest nevezték ki a
Nagykanizsai Tankerületi Központ
élére, miután lezárultak az országos
tankerületi vezetői pályázatok
elbírálásai. Az ország 60 tankerületi
központja közül 55 élére
neveznek ki új vezetőt, öt helyen
pedig új pályázatot írnak ki. Az új
vezetők feladata a tervek szerint a
szakmaiságra, az együttműködésre
és a kölcsönös bizalomra épülő
működés kialakítása lesz. A tankerületek
a jövőben elsősorban az iskolák
és a pedagógusok munkáját
támogató, koordináló szerepet töltenek
be. A Klebelsberg Központ
augusztus 24-én tette közzé a
pályázatot a Nagykanizsai Tankerületi
Központ igazgatói posztjára,
a jelentkezéseket szeptember 20-
ig várták. A pozícióhoz felsőfokú
szakirányú végzettséget, legalább
öt év pedagógus-munkakörben
szerzett szakmai gyakorlatot és
minimum öt év vezetői tapasztalatot
írtak elő. Meg nem erősített
információk szerint a kanizsai
posztra összesen hat jelentkezés
érkezett.
INGYENES FILMSZÍNHÁZ
Moziélménnyel is gazdagodott
az őszi szünetben számos kisgyermek
és családja a Loco-Motiv
Közösségi Alapítványnak köszönhetően.
A 2021-ben alakult
nagykanizsai civil szervezet, közösségi
kezdeményezések mellé
áll, valamint saját programokkal
is segíteni kívánják a különböző
társadalmi csoportokat. Nemrég
így gyermekek és családtagjaik
töltötték meg a nagykanizsai
mozi egyik termét, ahol a Minyonok
és szörnyek című animációs
vígjáték vetítésén vehettek részt.
A különleges alkalmat a Loco-Motiv
Közösségi Alapítvány szervezte,
amely mintegy 150 ember
számára biztosított ingyenes
mozizási lehetőséget. A Családok
Átmeneti Otthonának lakói mellett
nagycsaládosok, valamint
oktatási intézmények ajánlásával
érkező, nehezebb helyzetben élő
fiatalok is helyet foglalhattak a
nézőtéren. A szervezők a teljes
moziélményről gondoskodtak,
így a filmvetítés mellé üdítőt és
popcornt is ajándékba kaptak a
résztvevők. A mintegy 300 ezer
forint értékű adománynap költségeit
az alapítvány különböző
támogatásokból befolyt összegekből
fedezte.
hónapokban is rendezettek maradjanak,
tavasszal pedig ismét
virágos arcukat mutassák. Ezen
időszakban a lehulló falevelek
összegyűjtése is folyamatos munkát
jelent a szakembereknek,
novemberben pedig a tervezett
fakivágások is megkezdődnek a
városban.
BIKA (04.21-05.21): Az év utolsó heteiben még számtalan meglepetésben lehet része. Vidám, örömteli napokra számíthat. Ha nem esik az eső, tervezzen be akár
nagy erdei sétákat a barátaival.
EZ TÖRTÉNT 2026.11.04. 5
VÁLTOZÁS A KÓRHÁZI
ÉTKEZÉSBEN Jelentősen növelhetik a kórházi
étkeztetésre fordított összeget
a 2027-es költségvetésben. A
tervek szerint mintegy 10 milliárd
forinttal több forrás juthat
a betegek élelmezésére. A cél a
változatosabb, táplálóbb és az
egészségi állapothoz jobban igazodó
étrend biztosítása. Faricsné
Hári Vera dietetikus és élelmezésvezető
szerint azonban a valódi
minőségjavuláshoz nemcsak
pénzre, hanem összehangolt fejlesztésekre
is szükség van. A kórházi
étkeztetés minősége számos
tényezőtől függ. Az étlap összeállítása,
az alapanyagok kiválasztása,
a különböző terápiás étrendek
biztosítása, az ételkészítés és a
tálalás egyaránt meghatározza,
mi kerül a betegek tányérjára. A
megfelelő létszámú és szakképzett
munkaerő biztosítása szintén
alapvető feltétel. A konyhai
dolgozók jelentős fizikai terhelés
mellett végzik munkájukat, ezért
a megfelelő munkakörülmények
és a megbecsülés is elengedhetetlen.
AZ ÉV VÉGÉIG
MEGSZÉPÜL
Megújul Nagykanizsa egyik
meghatározó víziközmű-létesítménye,
a Petőfi utcai víztorony
külső homlokzata. Az 1973-ban
épült, 52 méter magas víztorony
2500 köbméter víz tárolására
alkalmas és Nagykanizsa, valamint
a térség több településének
vízellátásában is fontos
szerepet tölt be. A külső homlokzat
jelentősebb felújításon
nem esett át, az évtizedek alatt
azonban a festékréteg és az alapozás
több helyen levált, ami
a vasbeton felületén korróziót
okozott. A rekonstrukció során
korszerű, betonjavításra alkalmas
anyagokkal állítják helyre
a külső felületet, ezzel hosszú
távon is védve a szerkezetet. A
kivitelezés a torony teljes magasságában,
négy szekcióban
zajlik, a munkát az építményhez
rögzített függőhídról végzik. A
tervek szerint a teljes homlokzatfelújítás
2026 decemberére
fejeződik be.
IKREK (05.22-06.21): Konfliktusok nem nehezítik meg mostanában a hétköznapjait. Kapja össze magát, végezze el a feladatait, és irány a kikapcsolódás, a
szórakozás a családtagjaival.
6 KANIZSA ÚJSÁG AKTUÁLIS
ÚJRATEMETÉS Az Inkey-kápolna falai évszázadok történeteit őrzik. Hit, családi
emlékezet, élet és elmúlás kapcsolódik a helyhez, amely egykor
az Inkey család temetkezési helyéül is szolgált. A 2025-ös
régészeti feltárás során előkerült emberi maradványokat nemrég
újratemették a kápolnában.
A kápolnát Inkey Boldizsár
építtette a 18. században, a Szent
Kereszt tiszteletére. Az épület
a család temetkezési helyéül is
szolgált, falai között több Inkey
talált végső nyughelyet. Közülük
Inkey Kázmér neve különösen
jelentős, aki az 1848–49-es forradalom
és szabadságharc honvédtisztjeként
vállalt szerepet a
magyar történelemben. A családi
birtok eladása után azonban a
kápolna fokozatosan gazdátlanná
vált. A második világháborút követő
években kifosztották, berendezését
elpusztították, a családi
kriptát pedig megrongálták. A
pusztulás az épület mellett az itt
nyugvók emlékét és nyugalmát is
érintette.
– Az újratemetéssel nem változtathatjuk
meg a múltat, és
nem adhatja vissza mindazt,
amit az idő, a pusztulás és az
emberi beavatkozás elvett. De
megtehetjük azt, ami ma a mi
felelősségünk: méltó nyugalmat
biztosíthatunk az elhunytaknak,
és tisztelettel fordulhatunk azok
felé, akiknek földi maradványai
hosszú időn át méltatlan körülmények
között pihentek. Ezzel a
szertartással nemcsak a múlt egy
darabját helyezzük vissza a földbe,
hanem jelképesen a közösség
emlékezetébe is visszafogadjuk
azokat, akik egykor ehhez a helyhez
tartoztak – fogalmazott Száraz
Csilla, a Thúry György Múzeum
igazgatója.
A kápolna és környezetének
múltját a 2025-ben végzett régészeti
kutatás igyekezett feltárni. A
munkálatok során korábbi épületmaradványok
és Árpád-kori
leletek is előkerültek, valamint
emberi csontmaradványokat találtak.
Az újratemetés ezeknek az
elhunytaknak adta meg a méltó
ROSENBERG-ROMBERG
KULTURÁLIS P ROJEKT
„Szlavóniától a Broadwayig: Rosenberg Ádám és Sigmund Romberg,
apa és fia zenei világa” - ünnepélyes zongorakoncert Ivan Pernicki
előadásában és Prof. Dr. William A. Everett kommentárjaival.
„Magyarok Hollywoodban - Sigmund Rombergre emlékezve” -
Bokor Balázs, a Magyar Hollywood Tanács Egyesület
elnökének előadása.
IDŐPONT:
2026. NOVEMBER 9. (HÉTFŐ) 17:00 ÓRA
HELYSZÍN:
NAGYKANIZSA, MEDGYASZAY HÁZ
Nagykanizsa MJV Önkormányzata és
Belistye Város közös rendezvénye.
A részvétel ingyenes!
végtisztességet. A gesztus egyúttal
arra is emlékeztet, hogy a múlt
emlékeinek őrzése nem csupán a
falak, tárgyak és régészeti leletek
megóvását jelenti, hanem az előttünk
élők iránti tiszteletet is.
– Ma sok évtizedes adósságot
törlesztünk. Olyan adósságot,
amelyet nem mi halmoztunk fel,
de a mi felelősségünk és szent
kötelességünk törleszteni. Amikor
most itt állunk a palini Szent
Kereszt- kápolna megszentelt
földjén, a múlt fájdalmas, sötét
árnyai és a jelen kiengesztelődést
kereső fénye találkozik egymással.
Hosszú évtizedeken át
csend és méltatlanság borult e
szent helyre. Az istentelenség és
a tudatlanság éveiben, az emberi
tudatlanság nem kímélte e sírokat
– mondta Károlyi Attila.
A megemlékezésen Fliszár Károly
nyugalmazott főesperes-plébános
mondott szentbeszédet, a
Nagykanizsai Fúvószenekar közreműködése
pedig tovább emelte
az alkalom ünnepélyességét.
Az Inkey-kápolnában tartott újratemetés
az emberi méltóság és
az emlékezet fontosságára hívta
fel a figyelmet. A múlt megőrzése
közös- hangzott el az eseményen.
BUDAVÖLGYI Veronika
RÁK (06.22-07.22): Új ismerőseinek köszönhetően új látásmóddal szemlélheti a környezetében zajló eseményeket. Ha ön is úgy akarja, jelentős külső és belső
változást hoznak az életébe.
AKTUÁLIS 2026.11.04. 7
ELŐZZÜK MEG A KÖLTSÉGES FAGYKÁROKAT
Néhány egyszerű óvintézkedéssel kikerülhetőek a téli fagykárok. A hamarosan beköszöntő mínuszok előtt itt az utolsó lehetőség,
hogy felkészítsék a nyaralót vagy a hétvégi házat a télre. A vízvezetékek és a vízmérők védelméről sem szabad megfeledkezni,
hiszen a fagy komoly károkat okozhat a vízhálózatban, a javítás pedig jelentős kiadással járhat.
A télen nem használt ingatlanoknál
különösen fontos a belső
vízhálózat szakszerű víztelenítése.
Emellett ellenőrizni kell a
vízmérőakna állapotát, gondoskodni
kell a megfelelő szigetelésről,
valamint a kerti csapok és
az öntözőrendszerek víztelenítéséről
is. A fagyveszély azonban a
télen is lakott házakat sem kerüli
el, a pincékben, fűtetlen helyiségekben
vagy külső falakon futó
vezetékek szintén védelemre szorulnak.
A víz ugyanis fagyáskor
kitágul, ez pedig megrepesztheti
a csöveket, károsíthatja a szerelvényeket
és a vízmérőt. A meghibásodás
sokszor csak tavasszal
derül ki, amikor újra használni
kezdik az ingatlant. Az elfagyott
vízmérő cseréje, illetve az elfolyt
víz költsége is jelentős anyagi
terhet jelenthet a tulajdonosnak.
A Magyar Víziközmű Szövetség
ezért arra figyelmez
tet:
érdemes már
most elvégezni
a szükséges
óvintézkedéseket.
Sulyok
Csaba vízvezeték
szerelő kiemelte,
a kerti
csapoknál az a
lényeg, hogy
a víztelenítőt teljesen
el kell zárni, egészen
koppanásig. Ha félig
nyitva hagyjuk, akkor a
víz folyamatosan folyni
fog. A vízóra aknában,
ha nagyon hideg van,
a vízórát rétegesen be
kell takarni, például
hungarocellel vagy
ronggyal, hogy megvédjük
a fagytól. A nyaralókban,
különösen a Balaton környéki
ingatlanoknál, a téliesítés során
a villanybojlert vízkőteleníteni
kell, majd az összes vizet le kell
engedni belőle. A zuhanycsövet
le kell venni, és a földre kell helyezni,
hogy ne maradjon benne
víz. A WC-be fagyállót vagy egy
kevés sót szoktunk tenni, hogy
megelőzzük a fagyást. Ha azonban
hirtelen érkezik a hideg,
akkor a WC-pumpával ki kell
pumpálni a vizet a WC-csészéből,
majd a lefolyónyílást egy ronggyal be kell tömni, hogy ne jöjjön
vissza a kellemetlen szag. A
mosdó- és mosogatószifonokba
szintén sót kell tenni, vagy a szifon
alsó részét le kell venni, hogy
ne maradjon benne víz. Ha a víz
a szifonban marad és megfagy,
az károsíthatja vagy akár szét is
repesztheti azt.
BUDAVÖLGYI Veronika
MEGÚJULT MŰSORRAL, ÚJ FELLÉPŐKKEL
TÉRNEK VISSZA AZ ILLÚZIÓ
MESTEREI NAGYKANIZSÁRA!
Egy felejthetetlen este résztvevői lehetnek, akik ellátogatnak az Illúzió
Mesterei showműsorra. A műsorban szereplő előadók nemzetközi Tv
show-k, rangos fesztiválok és óceánjáró luxushajók rendszeres fellépői.
Las Vegas, New York, Peking, Dubai, Párizs és Monte Carlo színpadai
után most készek arra, hogy az Önök városának közönségét is elvarázsolják!
Nincs ahhoz fogható, mint élőben látni a varázslatot. Itt nincsenek
kameratrükkök: a hihetetlen illúziók a nézők előtt, sőt, azok bevonásával
történnek.
A műsorban szerepel a nagyszínpadi illúziók mestere Nagy Molnár Dávid
világbajnoki ezüstérmes illuzionista. A szemfényvesztés humoros oldalát
mutatja meg Boldog Péter nyolcszoros hazai és kétszeres nemzetközi
bűvész bajnok. Valamint fellép Kelle Botond, az Abrakadabra című bűvészettörténeti
tv sorozat írója és rendezője, David Copperfiled Project Magic
programjának hazai szakmai vezetője.
Ne maradjon le erről a felejthetetlen élményről, vegye meg a jegyét
még ma!
Dupla előadás: 2026. november 27. péntek - 16:00 és 20:00
órakor a Hevesi Sándor Művelődési Központban.
(8800 Nagykanizsa, Széchenyi tér 5-9.)
Jegyek: https://azilluziomesterei.hu/nagykanizsa-2026/
Az előadást 8 éves kortól ajánljuk.
A dátum- és műsorváltoztatás jogát fenntartjuk.
ÉRDEKES EMBEREK, ÉRDEKES TÖRTÉNETEK 130.
OROSZLÁN (07.23-08.23): Mint azt már többször tapasztalta, a félreértések is okozhatnak galibát. Ha kétségei vannak, legjobb ha minél előbb megbeszéli a párjával.
Hogyha vitaminhiánya van, lehetőleg a háziorvosa tanácsait kérje ki.
8 KANIZSA ÚJSÁG ÉRDEKES
Már az első telefonbeszélgetésünkkor
érezhető volt, mennyire
örül Zsolt annak, hogy megmutathatja
az alkotásait. Amikor
megérkeztünk jelenlegi lakhelyére,
a szeretetotthonba, egy
kis társalgó helyiségben találkoztunk
Zsolttal, aki vidám mosollyal
fogadott bennünket. Szerényen,
mégis lelkesen mesélt a munkáiról,
a mindennapjairól és azokról
a tervekről, amelyek ma is előre
viszik. A hajómakettek mellett
hamar szóba került a múltja is,
hiszen a jelenlegi életét csak úgy
érthetjük meg igazán, ha tudjuk,
honnan indult.
EGY BALESET, AMELY MINDENT
MEGVÁLTOZTATOTT
Gyarmati Zsolt ács szakmát tanult,
és a balesete előtt is ebben
a szakmában dolgozott. Szerette
a munkáját, jó csapatban tevékenykedett,
és aktív életet élt.
A sport mindennapjainak része
volt: futott, úszott, rendszeresen
mozgott. Aztán 2022-ben egy
munkahelyi baleset következtében
gyökeresen megváltozott az
élete.
– Nekem ács szakmám volt, és
elég jó kis csapatunk volt. Szépen,
jól dolgoztunk. Sajnos egy
baleset miatt kerültem ebbe a
helyzetbe. Egy létráról estem le,
a gerincvelőm elszakadt, a csigolyáim
pedig eltörtek – idézte fel.
A történtekre ma már nyugodtabban
tekint vissza, de az első
időszak korántsem volt egyszerű.
A baleset után kórházba került,
ahol a sérülései miatt műtétekre
és hosszú rehabilitációra
volt szüksége. Azt, hogy nem tud
majd újra lábra állni, eleinte nehezen
tudta elfogadni.
– Igazából nem hittem el. Elég
rossz volt az információ a kórházban,
az orvosok is cserélődtek.
Azt gondoltam, hogy csak valakinek
rossz napja van, vagy éppen
olyan a hangulata. Nem hittem
el, hogy én nem tudok lábra állni
– mesélte.
A kórházi időszakban voltak
pillanatok, amikor a fájdalom
és a bizonytalanság ellenére is
megpróbált felkelni. Az ápolók
figyelmeztették, hogy ezzel veszélyezteti
a felépülését. Akkor
még nem tudta igazán elfogadni,
hogy az élete más irányt vett.
A fordulatot a rehabilitáció hozta
el. Budakeszin olyan szakemberek
közé került, akik nemcsak a
fizikai felépülésében segítették,
hanem abban is, hogy megtalálja
a kapaszkodókat az új élethelyzetében.
– Nagyon jó szakemberek közé
kerültem. Ott mindjárt azzal
kezdték, hogy megkérdezték, kinek
mi a hobbija, miben érzi jól
magát. Amikor mondtam, hogy a
sport, akkor az orvos azt mondta,
hogy rendben, akkor megyünk az
edzőterembe. Ez volt a lényeg,
hogy ne ragadjon bele az ember
abba, hogy most mi történt vele –
emlékezett vissza.
A rehabilitáció során gyógytornászok,
ápolók és pszichiáterek
is segítették. A közösségnek
fontos szerepe
volt abban, hogy
ne veszítse el
a motivációját.
Olyan emberekkel
került egy
szobába, akik
hasonló helyzetben
voltak, így a
nehézségeket is könnyebb volt
megosztaniuk egymással. Zsolt
szerint a sport iránti szeretete
már a kezdetektől sokat segített.
A szakemberek is arra ösztönözték,
hogy mozogjon, és amennyire lehet, tegyen meg mindent
önmagáért.
A TÜRELEM, AMELYET
AZ ÉLET TANÍTOTT MEG
A balesetet követően nemcsak
a mozgás, hanem a mindennapi
élet korábban természetesnek
tűnő tevékenységei is új kihívást
Egy munkahelyi baleset öt évvel ezelőtt gyökeresen megváltoztatta Gyarmati Zsolt életét. Az egykori ács kerekesszékbe került,
de életkedvét és alkotókedvét nem veszítette el. Ma hajómaketteket készít, sportol, és új célokat tűzött ki maga elé: szeretne
dolgozni, önálló életet élni, és újra úszni. Története az újrakezdésről és a kitartásról szól.
HAJÓKAT ÉPÍT, JÖVŐT TERVEZ
– GYARMATI ZSOLT TÖRTÉNETE
SZŰZ (08.24-09.23): Ez az év a bolygóállások szerint még számtalan változást, meglepetést hozhat önnek. Az anyagi gyarapodás mellett érzelmi életére is rámosolyog
a szerencse, ha eléggé nyitott rá.
ÉRDEKES 2026.11.04. 9
jelentettek. A rehabilitáció során
meg kellett tanulnia, hogyan
boldoguljon kerekesszékben, és
miként oldja meg önállóan a korábban
magától értetődő feladatokat.
A műtétek és a kezelések
is hosszú időt vettek igénybe.
Egy komplikált seb miatt másfél
évet kellett várnia a Budapesten
elvégzett beavatkozásra. A műtét
után többhetes speciális terápiára
volt szüksége.
– Az ember ilyenkor átértékel
mindent. Volt, hogy öt hétig szinte
fel sem keltem a műtét után.
Fekve kellett mindent megoldani.
Akkor azért megtanulja az ember,
hogy nem kell minden apróságon
idegeskedni – mondta.
A hosszú várakozás és a kezelések
türelemre tanították. Úgy
érzi, nyugodtabb lett, és a korábban
feszültséget okozó dolgok
ma már nem tűnnek olyan fontosnak.
– Megváltozott az értékrendem.
Régen sokszor az volt, hogy
menni kellett ide, menni kellett
oda, dolgozni kellett, és mindig
volt valami, amin idegeskedtünk.
Most már ezek egyáltalán nem
érdekelnek. Megtanultam, hogy
amit el tudok érni, azt csinálom,
és annak örülök – fogalmazott.
A baleset után családja is sokat
segített neki. Édesapjával
albérletben éltek, testvére szintén
mellette állt. A megváltozott
élethelyzet azonban idővel új
megoldásokat kívánt, így került a
nagykanizsai Kanizsai Pálfi János
Református Szeretetotthonba.
Az intézményben ma is fontos
számára a közösség. Úgy érzi, jó
helyre került, a dolgozók és a vezetőség
is támogatják a mindennapokban.
– Én végig nagyon elégedett
voltam az ápolókkal és a vezetőséggel
is. Szerencsés helyzetben
vagyok, mert alapvetően mobilis
vagyok, tudok jönni-menni.
Biztosítják az önállóságot, és ha
szükségem van valamire, segítenek
– mondta.
GYERMEKKORI HOBBI,
ÚJ ÉLETCÉL
A rehabilitáció és a kezelések
után Zsolt egyre aktívabbá vált.
A makettezéshez már korábban
is kötődött: gyerekkorában hajómodellező
szakkörre járt, később
épületmaketteket is készített. A
munka és a sport mellett azonban
háttérbe szorult ez a hobbija.
A baleset után, amikor mindennapjai
egy része az otthon falai
között telt, újra elővette régi érdeklődését.
– Amikor hazakerültem a rehabilitációról,
egy albérletben laktunk
a másodikon. Nem tudtam
lemenni, a tévét egy idő után
meguntam, olvasni sem lehet
egész nap. Akkor gondoltam,
hogy valamivel el kellene ütni az
időt. Így kezdődtek ezek a hajók
– mesélte.
Eleinte egyszerűbb alkotások
készültek, de ahogy egyre jobban
belejött, a makettek is részletgazdagabbá
váltak. Ma már a
hajómodellek jelentik számára
a fő alkotói területet, de korábban
épületeket is készített. Egyik
munkája például a máriapócsi
templom makettje volt. Az alkotások
különlegessége, hogy
szinte teljes egészében újrahasznosított
anyagokból készülnek.
Zsolt kiürült gyógyszeres dobozokat,
kartont és kötszereket használ
fel. A hajó vázát dobozokból
alakítja ki, a vitorlák kötszerből
készülnek, a burkolatot pedig papírból
formálja meg. A zsinórt, a
cérnát, a festéket és a lakkot kell
megvásárolnia.
– Ami olyan, azt megveszem, a
többit pedig itt a dolgozók odaadják.
Tudják, mire van szükségem,
és segítenek összegyűjteni
a dobozokat. Ez egy kicsit csapatmunka
is – mondta mosolyogva.
Egy-egy hajó elkészítése akár
másfél-két hónapot is igénybe
vehet. A részletek kidolgozása
türelmet, precizitást és kézügyességet
kíván. Zsolt számára azonban
nemcsak a végeredmény
fontos, hanem maga
az alkotás folyamata
is. A makettek a szeretetotthon
lakóinak,
dolgozóinak, valamint
ismerősöknek
készülnek ajándékba.
Jelenleg is több
megrendelése van,
amelyekkel várhatóan
tavaszig elfoglalja
magát.
A SPORT MA IS A
MINDENNAPOK RÉSZE
A mozgás Zsolt életében a baleset
előtt és után is meghatározó
szerepet töltött be. Korábban
rendszeresen futott, úszott, és a
sport segített abban, hogy formában
tartsa magát. A kerekesszékben sem mondott le erről.
Ha az időjárás engedi, hetente
három-négy alkalommal útnak
indul. A Csónakázó-tó környéke
az egyik kedvenc helye, ahol hosszabb távokat is megtesz.
– Ha tehetem, mindig megyek.
Volt, hogy minden nap kint voltam.
A tíz kilométer a futásban is
megvolt, most kerekesszékben
is próbálom tartani ezt a távot –
mondta.
A sport számára nem csupán a
fizikai aktivitást jelenti. A szabadban
töltött idő feltölti, segít kikapcsolódni,
és lehetőséget ad arra,
hogy egy kicsit magában legyen.
A közelmúltban Zalakaroson egy
hosszabb távkerekezésen is részt
vett, ahol közel 35 kilométert
teljesített. Kerekesszékével már
több ezer kilométert megtett, és
továbbra is fontosnak tartja, hogy
aktív maradjon.
– Nekünk azt mondták a rehabilitáción,
hogy sportoljunk, mozogjunk,
mert addig van életünk,
amíg saját magunk is tudunk tenni
magunkért. Ha már mindig kell
valaki mellénk, akkor sokkal nehezebb
visszajönni – fogalmazott.
A sportolásban azonban nemcsak
az elhatározás számít. A közlekedés
is sokszor kihívást jelent
egy kerekesszékben élő ember
számára. Zsolt szerint Nagykanizsán
az elmúlt időszakban egyre
több útvonalat ismert meg, de
a járdák, a szegélyek és a parkoló
autók gyakran akadályozzák
a közlekedést. Volt, hogy egy
rövidnek tűnő útvonalat kellett
újraterveznie, mert a járda nem
volt megfelelően használható. Az
akadálymentes közlekedés ezért
számára nem elméleti kérdés,
hanem a mindennapok része.
MUNKÁT SZERETNE, ÉS
ÚJRA ÖNÁLLÓ ÉLETET ÉLNE
Gyarmati Zsolt számára a következő
nagy cél az, hogy munkát
találjon, és idővel kiköltözhessen
a szeretetotthonból. Szeretne saját
életét élni. A munkakeresés
jelenleg is folyamatban van, de
nem egyszerű megfelelő lehetőséget
találni. Olyan feladatkörben
tudná elképzelni magát,
amelyet kerekesszékben is el tud
látni. Az összeszerelő vagy operátori
munka például érdekelné. De
nagy cél még, hogy újra ússzon a
medencében.
BUDAVÖLGYI Veronika
MÉRLEG (09.24-10.23): Ha néha elbizonytalanodik, jó ha tudja, mindig számíthat valakinek a segítségére. Ilyenkor csak vegye a kezébe a telefonját és tárcsázza fel a
legelső ismerősét a névjegyzékben.
10 KANIZSA ÚJSÁG CIVILEK
A BÁNYÁSZAT NAGY ALAKJÁRA EMLÉKEZTEK
Buda Ernő 1962 és 2005 között
élt és alkotott a MAORT-telepi
házban, amelynek falán két
éve helyeztek el emléktáblát a
tiszteletére. A Rajnai Miklós, a
Magyar Műveltség Kincsestára
Szabadegyetem elnöke által szervezett
megemlékezésen Buda
Ernő fia, Buda Attila is felidézte
édesapja alakját és munkásságát.
- Mielőtt Édesapám ide költözött
volna az egykori Oswald, a mai Erdész
utcába, változatos lakóhelyei
voltak. Születése után családi lakása
Brennbergbánya volt, majd
Sopron az iskolaévek városa lett.
Az első munkahely ide, Zalába vezette,
Pusztaszentlászlóra. 1944
ősze után akadt egy kerülő Passauba,
pontosabban Fürsteneckbe,
ahonnan 1948-ban térhetett vissza Zalába, a nagylengyeli–lovászi
olajmezőre. Hat évvel később
1954-ben áthelyezték Szolnokra,
s az alföldi város központjában,
ahol a Kossuth Lajos utca 7. szám
első emeleti, erkélyes lakásában
három munkás és boldog évet
töltött. Ezt követően, 1957 és
1959 között különböző állami
intézmények lakója volt, majd
1959 tavaszától Lovásziban folytathatta
életét. A hatvanas évek
elején költözött ide, Kanizsára, az
akkor Oswald József nevét viselő
utca végén épült, 27-es számú
legszélső emeletes házba, az egykori
MAORT-lakótelep szélére, az
első emeletre – emlékezett vissza
édesapja életútjára Buda Attila,
majd kiemelte: A magától értetődő
szakmai tudáson túl felkészült
a történelmi és művészeti ismeretekből
is, fáradhatatlan volt
a vezetésben, a tudás és a gyakorlat
átadásában. Közvetlen és
vidám volt, felszabadult, barátok
között érezte magát még a sokkal
fiatalabbak között is. Buda Attila
felidézte több közös emlékét
édesapjával: 1998 május elején
először voltunk együtt Bécsben,
aztán nem sokkal később, a hónap
végén pedig Csíksomlyóra
utaztunk, a szokásos búcsúra. A
bécsi kirándulást ő vezette, a saját
autóján mentünk, a Stephanskirche,
az Albertina, Schönbrunn
volt az elsődleges célpont, Dürer
metszeteit, a botanikus kertet
nagy örömmel néztük végig.
Csíksomlyó egészen más hatás
volt, autóbuszos kirándulás,
magyarországi érdeklődőkkel, a
templom körüli hatalmas tömeg,
a színes viseletek, az árusok a
templomhoz vezető úton, a test
és a lélek örömeinek összekapcsolódása,
az egyszerre vásári, de
amellett vallásos hangulat rá is
nagy hatást tett. Ez az utóbbi egy
különleges utazás volt, hiszen
Édesapámban mindig erős Erdély-
nosztalgia volt, ami részben
családi eredetű volt, de ráépült a
múlt század harmincas-negyvenes
éveinek ideológiája is, s bár
fiatalon és felnőttkorában sokfelé
járt, a német nyelvterületen
túl Jugoszláviában, Bulgáriában,
az Egyesült Államokban és más
országokban is, az egykori Erdély
kimaradt életéből. Ezt szerette
volna pótolni a társas utazással,
amelynek a bevezetője volt a bécsi
út, s amely így, evvel a kettősséggel
nagyon jól mutatta páros
kötődését: nemzeti elkötelezettségét
és nemzetközi otthonlétét
– hangzott el fia beszédében. A
megemlékezésen Tóth János, a
Magyar Olajipari Múzeum korábbi
igazgatója is megosztotta
személyes emlékeit. Az esemény
részeként koszorúkat helyeztek el
Buda Ernő bányamérnök, szakíró, fordító és kutatástörténész életét elevenítették fel nemrég tisztelegve munkássága és a bányászati
hagyományok megőrzéséért végzett tevékenysége előtt. Az ünnepi eseményt egykori lakóházánál az Erdész utca 27. szám
alatti emléktáblánál tartották.
az emléktáblánál, majd jelképes
szalaggal kötötték át a Buda Ernő
emlékére 2005-ben elültetett fát.
ÁSÓ, KAPA, GEREBLYE 170.
SKORPIÓ (10.24-11.22): A hétvégén nem kell otthon maradnia. Kikapcsolódásként betervezhet magának kellemes esti sétákat, és engedje a lelkét egy kicsit elszabadulni,
felolvadni. A pénzügyekkel most ne foglalkozzon.
2026.11.04. 11
MUSKÁTLITÓL A PÁLMÁIG
– FELKÉSZÜLÉS A HIDEG HÓNAPOKRA
Az ősz beköszöntével a kerttulajdonosok egyik legfontosabb
feladata a növények felkészítése a hidegre. A váratlan fagyok
különösen a mediterrán dísznövényeket veszélyeztetik, de az
évelők védelméről sem szabad megfeledkezni. Vida Gyula kertész
szerint a sikeres teleltetés titka a megfelelő időzítés és a
növények eltérő igényeinek figyelembevétele.
MEZŐGAZDASÁG
Ősszel az évelők többsége
fokozatosan lelassítja életfolyamatait,
és nyugalmi állapotba kerül.
A téli védelem kialakításával
ezért érdemes megvárni a tartós
lehűlést, a kifejezetten fagyérzékeny
fajokat azonban még az
első mínuszok előtt biztonságba
kell helyezni. Ilyen a muskátli is,
amelynek visszavágásáról megoszlanak
a vélemények. Teleltetéskor
a mérsékelt talajnedvesség
a lényeg: a föld ne száradjon
ki teljesen, de ne is legyen állandóan
vizes.
A rózsák, különösen az érzékenyebb,
nemesített fajták tövét
földkupacolással és lombtakarással
óvhatjuk. Az őszi metszést
azonban nem szabad túlzásba
vinni, az erőteljesebb visszavágás
általában tavaszra maradhat.
A leandert a komolyabb fagyok
előtt célszerű világos, hűvös teleltetőhelyre
vinni. Előtte vizsgáljuk
át, nem fertőzték-e meg
atkák, pajzstetvek vagy gombás
betegségek; növényvédő szert
csak indokolt esetben, az előírások
szerint használjunk.
Térségünkben egyre népszerűbbek
a pálmák is. A kiültetett,
hidegtűrő fajok gyökérzónáját
lombbal vagy szalmával szigetelhetjük,
a koronát pedig szellőző
téli védőburkolattal óvhatjuk. Ez
nem minden pálmafajnál elegendő:
a fagyérzékeny változatoknak
fagymentes hely kell. A citromfa
számára a világos télikert vagy
üvegezett veranda ideális, az
olajfa is hűvös, világos környezetben
telelhet. Sok mediterrán
növénynek az 5–10 Celsius-fok
közötti hőmérséklet kedvez, de
az igények fajonként eltérnek. A
banánfélék közül egyes hidegtűrő
változatokat visszavágva és
vastagon takarva lehet a kertben
teleltetni, míg másokat be kell
vinni. A cserepes gránátalmának
is biztonságosabb lehet a védett
hely.
A teleltetés előtt távolítsuk el
a beteg, sérült részeket, és ellenőrizzük
a kártevőket, amelyek
zárt térben télen is elszaporodhatnak.
A kertben a gyommentesítés
szintén fontos, ám az
egészséges évelők elszáradt szárait
nem szükséges mind levágni.
Menedéket adhatnak a hasznos
rovaroknak, magjaik pedig táplálékot
jelentenek a madaraknak.
Száraz őszön az évelőket és
örökzöldeket még a talaj átfagyása
előtt öntözzük meg alaposan.
A teleltetett dézsás növényeknek
viszont kevesebb víz kell, mert a
pangó nedvesség gyökérrothadást
okozhat. A frissen ültetett
évelőknek jól jöhet a mulcs vagy
a lombtakarás, a szabadban maradó
cserepeket pedig érdemes
szigetelni. Télen a legtöbb pihenő
növény tápoldatozását és átültetését
halasszuk tavaszra.
A gondos őszi munka eredménye
tavasszal mutatkozik meg:
az egészségesen áttelelt növények
új hajtásokkal és gazdag
virágzással hálálhatják meg a
törődést.
RÁDI Hajnalka
NYILAS (11.23-12.21): Ne csodálkozzon el azon, ha a hétvégén erőteljesen fellobban önben a szenvedély tüze. Éljen vele, és tegye túl magát végre az egyhangú,
unalmas napjain. Keressen magának olyan hobbit, aminek nem lehet más célja, mint a szórakozás.
12 KANIZSA ÚJSÁG SPORT
SIKERES KEZDET Győzelemmel debütált
az FC Nagykanizsa
kispadján Csertői Aurél.
A piros-kékek a Merkantil
Bank Liga 12. fordulójában
1-0-ra verték a Szeged-Csanád
Grosics Akadémiát és
továbbra is bennmaradást
érő pozícióban állnak az NB
II-ben.
Összesen nyolc, sorozatban pedig
három elveszített mérkőzést
követően váltak el Jeney Gyula és
az FC Nagykanizsa útjai. A tréner
a Kazincbarcika elleni 2-1-es vereséget
követően közös megegyezéssel
távozott a klubtól. Másnap
már Csertői Aurél vezetett edzést
a gárdának, a rutinos szakember
személyében az elmúlt két évtized
egy meghatározó edzője igazolt
Nagykanizsára. Az első meccsen
rögtön egy közvetlen riválissal
nézett szembe az újonc, hiszen
az ex-kanizsai Vékony Viktorral és
három korábbi válogatott játékossal
a soraiban a Szeged érkezett az
Olajbányász-stadionba.
A meccs álomszerűen indult kanizsai
szempontból, hiszen Borsos
Filip fejesgóljával már négy perc
után vezettek a hazaiak. A vendégek
igyekeztek támadni az első
félidőben, ám Mészáros Dávid
védéseivel és a pontatlan próbálkozásokkal
maradt az eredmény
a szünetig. A fordulást követően
Kucmant azonnal kiállították, ám
a Kanizsa 10 emberrel sem roppant
meg. A Szeged igyekezett
nyomni, ez azonban helyzetekben
nem mutatkozott meg, a hazaiak
védelme azonban rendkívül stabil
volt. A meccs sok szabálytalanságot
hozott, a 78. percben kis híján
tömegverekedés alakult ki, amelynek
eredményeként a szegedi
Rjaskó is piros lapot kapott. Tíz a
tíz ellen már nem sok esemény
történt, így a Kanizsa győzött,
megelőzte a Karcagot és a szerdáig
egy meccsel kevesebbet játszó
szegedieket.
A 12. helyre előrelépő csapatra
most két komoly erőpróba vár:
szombaton idegenben a Kecskemét,
a válogatott szünet után november
21-én pedig hazai pályán
a Mezőkövesd lesz az ellenfél.
KÁLOVICS Tibor
SZEZONREKORD
Idénybeli legnagyobb különbségű
győzelmét aratta az NB II-es
bajnokság hetedik játéknapján a
Nagykanizsai Futsal Club. Kovács
György együttese 15-3-ra verte az
újonc Tolnai Futsal Clubot és őrzi
rájátszást érő helyét.
Egyértelműek voltak az esélyek
a találkozó előtt, ezen pedig az
sem változtatott, hogy a mérkőzés
mintegy 20 perces késéssel
vette kezdetét. A kanizsaiak alaposan
bekezdtek, Bagó Benedek
már az első percben eredményes
volt, majd Szindekovics Roland és
Nagyházi Dávid is betalált és ekkor
még négy perc sem telt el a meccsből. A vendégek egy szerencsés
góllal szépítettek és egy körülbelül
10 perces periódusban abszolút
meccsben voltak az NFC-vel, közelebb
zárkózni azonban nem tudtak.
A félidő vége aztán megint a
hazaiakról szólt, Kovács György,
DUPLÁZÁS Lezajlott a városi bajnokság
második fordulója a Free Hill
Darts Club klubhelyiségében.
Két forduló után úgy tűnik, már
körvonalazódik, hogy ki az idei
bajnokság főfavoritja.
Szeptember végén kezdődött
az idei városi bajnokság, amely
négy alapszakasz-fordulóból és
a nagydöntőből áll. Akkor Bangó
Zoltán bizonyult a legjobbnak.
A helyi egyesület játékosa
a második körre is átmentette
a jó formáját és magabiztos teljesítménnyel
diadalmaskodott.
A pontszámítás értelmében a
győztes óriási lépést tett, hogy
ott legyen a legjobb 12 játékost
felvonultató decemberi fináléban
és a kiemelt legjobb nyolc között
is. Bangó a döntőben a nap egyik
meglepetésemberének számító
Tóth Mátyást verte meg. Az elődöntőben
a két finalistán kívül
még Böröcz Martin és Szöböllődi
Zalán szerepelt. A mérkőzéssorozaton
ezúttal 38 játékos mérkőzött
a jó helyezésekért és a bajnoki
pontokért.
A városi bajnokságban november
21-én rendezik a harmadik
fordulót, majd december 5-én zárul
az alapszakasz. A döntőt idén
is a két ünnep között, december
27-én bonyolítják le.
KÁLOVICS Tibor
ÉRMEKKEL ZÁRTÁK AZ OKTÓBERT
Négy aranyéremmel, dobogós
helyezésekkel és egyéni rekordokkal
térhettek haza Délzalai Úszó
SE sportolói a kaposvári Adorján
József Emlékversenyről. A kanizsai
egyesület tagjai közül öten is dobogóra
állhattak a megmérettetésen.
Az idény elindulásával szinte
minden héten valamilyen versenyen
állnak rajtkőre a kanizsai
úszótehetségek. A hétvégi kaposvári
eseményen kilenc egyesület
úszói mérték össze tudásukat. A
DÚSE-t összesen öten képviselték
a 45. alkalommal megrendezett
emlékversenyen.
Balázs Léna 200 méteres vegyesúszásban
másodikként, 100 méter
pillangón harmadikként csapott a
célba, 100 méter gyorson negyedik,
50 mellen pedig abszolútban
is második lett. Sipos Benedek két
aranyéremmel térhetett haza, 100
mellen és 100 pillangón nem talált
legyőzőre a fiatal versenyző. Balogh
Botond összesen négy érmet szerzett,
közte két aranyat 100 háton
és a hosszabbik vegyesúszó távon.
A két rövidebb gyorsúszószámot ő
ezüstérmesként zárta. Balázs Nicole
100 pillangón másodikként
végzett, a legrövidebb gyors és hát
számot pedig egyaránt az abszolút
negyedik helyén zárta. Palkó Patrik
kétszer állhatott fel a dobogóra,
200 gyorson a második, 100 gyorson
pedig a harmadik legjobb időt
úszta. A DÚSE versenyzői összesen
22 versenyszámot teljesítettek, ebből
16 alkalommal megjavították
az egyéni csúcsukat.
KÁLOVICS Tibor
Fotó: A Nagykanizsai Futsal Club hivatalos oldala
Szindekovics Marcell és Mulasics
Dániel is feliratkozott a gólszerzők
közé. Az érdemi kérdések végül
20 percet követően el is dőltek.
A kanizsaiak 6-1 után sem álltak
le és alaposan kiszolgálták a
közönséget. Az utolsó tíz percben
összesen nyolc gólt láthatott
a publikum, ezek közül hármat
Mészáros Dávid, kettőt pedig
Kozma-Bognár Máté szerzett, de
a rutinos Bozsoki Imre is bevette
a kaput egy szóló végén. A meccs
végeredménye így a szezon legnagyobb
különbségű győzelme lett
kanizsai részről.
A gárda két elveszített meccs
után nyert ismét és feljött a tabella
negyedik helyére. A következő
körben a kanizsaiak az újonc Vinkboys
Főnixhez látogatnak, majd
következik az ELTE-BEAC elleni
kupaforduló.
KÁLOVICS Tibor
Fotó: A Délzalai Úszó SE Facebook-oldala
BAK (12.22-01.20): Előremutató, jelentős lehetőségekkel találhatja szembe magát még ebben a hónapban. Valaki megjutalmazza, de az illető személyét egyelőre
még homály fedi. Az elkövetkező időszak felejthetetlenné válik az ön számára.
SPORT 2026.11.04. 13
EB-ÉREM UTÁN, ÚJ KIHÍVÁSOK ELŐTT SZIRA ZSÓFIA
Az elmúlt évek egyik legsikeresebb nagykanizsai sportolójának számít Szira Zsófia. A Kanizsa Boksz Klub tehetséges ökölvívója
idén már sorozatban harmadszor nyerte meg a magyar bajnokságot, majd ősszel bronzérmes lett az Európa-bajnokságon, élete
addigi legnagyobb sikerét elérve. Most egy újabb kontinensviadalra készül, immáron új súlycsoportban.
Hogyan ismerkedtél meg az
ökölvívással?
A mostohaapámnak volt egy
kis terme, oda lejártunk, amikor
megismertük. Ott megtanultam
az alapokat. Onnan mentem át a
Kanizsa Boksz Klubba, a tesómat
követve. Ő elég hamar abbahagyta,
én pedig ott ragadtam.
Hogyan emlékszel vissza a
kezdetekre?
12-13 éves voltam ekkor. Ahogy
elkezdtem a klubba járni, rá pár
edzéssel később megvertek. Ez
tetszett, mert vissza akartam adni
és meg akartam tanulni. Az első
versenyemet utána megnyertem,
három hónappal később
pedig már korosztályos magyar
bajnok lettem. Úgyhogy eléggé
gyorsan mentek ott a dolgok. Az
első meccsemen, ahol a sportolói
kiskönyvet szereztem meg,
ott megvertem egy lányt. Vele
bokszoltam volna az országoson
is, de ő abbahagyta a bokszot. Ez
egy visszajelzés volt nekem. Eléggé
antiszociális voltam akkor, de
emlékszem, hogy normális volt
mindenki velem, tetszett, hogy
nem méregettek vagy hasonló
dolgok. Tóth László volt a nevelőedzőm,
jó pár évig eltartott, amíg
elengedtem magam, de aztán
egy normális, jó edző-versenyzői
viszony lett belőle.
A hazai sikerek után hamar válogatott
lettél. Ezt hogy élted meg?
Az első nemzetközi versenyem
az az első ifi Eb-m volt Szófiában.
Ott ötödik lettem, kikaptam egy
ír lány ellen, aki megnyerte az
Európa-bajnokságot akkor. Nem
maga a verseny maradt meg
bennem, hanem az, hogy mennyit fejlődtem az idő alatt. A válogatott
edzések megmaradtak
bennem.
A következő ifi Eb-t már megnyerted,
motivált, hogy másodszorra
sikerüljön?
Jobb formában voltam, de
előtte volt egy motorbalesetem,
ami miatt két-három hónapot kihagytam.
Úgy mentem fel a ringbe,
hogy pár hónappal korábban
műtöttek. Szerintem ott az aranyat
azért is nyertem meg, mert
bennem volt a versenyszellem,
hogy csak azért is meg akarom
nyerni, hogy bizonyítsak magamnak
is.
2024-ben már a felnőttek között
indultál, mennyire volt ez nagy
váltás?
Óriási volt. Az első felnőtt magyar
bajnokságomat még meg
sem nyertem, egy szoros mec�-
csen kaptam ki a döntőben. Ott
még volt két év is, amikor nem
voltam válogatott. 2025 szeptemberében
hívtak először, addigra
már magyar bajnok voltam.
Idén már harmadszor lettél magyar
bajnok zsinórban. Melyikre
emlékszel legszívesebben?
Őszintén nem figyeltem az
eredményeket, mert nem mindig
érdekelt. A
szépen mutató
bunyót szeretem
a ringben,
amikor úgy bokszolok,
ahogy
tudok és ezért is
csinálom. Talán
az idei volt a legkönnyebb,
a legnehezebb
pedig
az, amelyiket
nem nyertem
meg.
Tavaly hazai
k ö z ö n s é g
előtt U23-as
Európa-bajnok
lettél.
Milyenek az
emlékek erről
a versenyről?
Nagyon jó
volt, erős szurkolás
is volt,
ami nagyon jól esett. Ott még
ismerkedtem a felnőtt válogatottal,
de jó volt, mert pörögtem
a versenyen. A döntőben nagyon
nem sikerült úgy bunyózni, ahogy
szerettem volna, de az elődöntőben
igen, az nagyon tetszett.
Idén már a felnőtt világkupán
is szerepeltél. Mennyire volt ez
nagy kihívás?
A világkupa nagyon tanulságos
volt. Azon a versenyen ismertem
meg egy tényleg erős mezőnyt.
Idén Szófiában harmadik lettél a
felnőtt Eb-n. Mi volt a célod?
Pont most akarok kategóriát
váltani, így kicsi voltam a +80-
as súlycsoportba, de ezt tudtuk
is. Örültem, hogy nyertem egy
meccset és egy érmet. Lehetett
volna jobb is, de nem szomorkodok.
Hogy haladsz a súlycsoportváltással?
Az U23-as Európa-bajnokságon
valószínűleg a 80 kilóban leszek,
úgyhogy már jól haladunk.
Az elmúlt egy évben eléggé sokat
változott a stílusom, a válogatott
edző is egy más stílust kért, ezt
próbálom minél jobban megtanulni.
November közepén rendezik az
Eb-t Porecben. Mi a célod?
Egyelőre nem tudom, hogy
mire számítsak az új kategóriában.
Egy érmet mindenképpen
szeretnék.
KÁLOVICS Tibor
Szira Zsófia mellett többen is képviselték a Kanizsa Boksz Klubot az elmúlt hetekben rangos nemzetközi versenyeken. Tejfel Fruzsina magyar
bajnokként vett részt az U15-ös Európa-bajnokságon. A kanizsai tehetség a negyeddöntőben nagy csatát vívott szerb ellenfelével szemben,
végül az ötödik helyen zárta élete első kontinensbajnokságát. Pápai László elsőévesként az U19-es világbajnokságon indult Montenegróban. Az
előző év legjobb utánpótláskorú kanizsai sportolójának megválasztott tehetség pontozással kapott ki egy indiai versenyzőtől a legjobb 32 között.
Fotók: Kanizsa Boksz Klub és Magyar Ökölvívók Szövetsége
VÍZÖNTŐ (01.21-02.19): Szemmel láthatóan sokkal több jókedvre, játékosságra lenne szüksége. Nézzen romantikus filmeket, és járjon minél többet vidám társaságba,
hisz tudja, a jókedv ragadós.
14 KANIZSA ÚJSÁG HIRDETÉS
A 2026. október 21-i
számunkban megjelent rejtvény megfejtése:
A LEGJOBB DOLOG A KÉSÉSBEN, HOGY
ONNANTÓL NINCS MIÉRT SIETNED.
KÖVETKEZŐ
VÉRADÁSOK
2026.11.10. kedd
13:30 - 16:30
Vöröskereszt Nagykanizsa
(8800 Nagykanizsa Sugár út 28.)
Véradásaink időpontját megtalálják a
Kanizsa TV Lapozójában is!
A véradás mindenki
számára nyitott.
Kultik Kanizsa (Kanizsa Plaza épületében)
2026. november 14. (szombat) 10 óra
A vetítésen a részvétel ingyenes, azonban regisztrációhoz kötött, melyet kérjük
2026. november 13. (péntek) 12 óráig előzetesen szíveskedjenek jelezni a
belasics.kata@nagykanizsa.hu e-mail-címen.
Ha valaki lemarad a regisztrációról, szabad helyek függvényében részt vehet a vetítésen.
Várunk mindenkit szeretettel!
A műsorváltoztatás jogát a szervezők fenntartják.
XII. Országos Rajzfilmünnep Nagykanizsán
Nagykanizsa MJV Önkormányzata
szervezésében
XII. Országos Rajzfilmünnep Nagykanizsán
szervezésében
Cím Szobaszám m2 Komfort fokozat Megtekintési időpontok
Bartók B. u. 6. 1/1. 1+fél 43 komfortos 2026.11.19. 9:00 - 9:30
Kodály Zoltán u. 1-3. B 2/3 2 59 összkomfortos 2026.11.16. 10:45 - 11:15
Kossuth tér 3. fsz.6. 1 31 komfortos 2026.11.16. 9:00 - 9:30
Liszt Ferenc u. 6/A 1/3 2 61 összkomfortos 2026.11.18. 9:00- 9:30
Liszt Ferenc u. 6/D 3/1 2 61 összkomfortos 2026.11.18. 9:00 - 9:30
Liszt Ferenc u. 8/A 2/1 2 61 összkomfortos 2026.11.18. 9:30 - 10:00
Nagyrác u. 2/A fsz. 5. 1+fél 46 összkomfortos 2026.11.17. 9:00 - 9:30
Platán sor 7/A 2/4/1 1+ fél 42 komfortos 2026.11.20. 9:45 - 10:15
Rózsa u. 15. 3/1 2 55 összkomfortos 2026.11.19. 9:45 - 10:15
Városkapu krt. 11/D 4/4 2+fél 62 összkomfortos 2026.11.20. 9:00 - 9:30
Zemplén Gy. u. 1/B 3/23 2 55 összkomfortos 2026.11.19. 10:30 - 11:00
Kodály Z. u. 10/A fsz. 3. 1 24 összkomfortos 2026.11.17. 10:00 - 10:30
Dózsa Gy. u. 142/A 2/10. 1 40 összkomfortos
2026.11.19. 15:00 - 15:30
Dózsa Gy. u. 142/B 1/7. 1 40 összkomfortos
Dózsa Gy. u. 142/C 1/6. 1 40 összkomfortos
Dózsa Gy. u. 142/C 2/9 1+fél 40 összkomfortos
Pályázzon önkormányzati lakás bérleti jogának elnyerésére.
Pályázati határidő: 2026. november 26.
Részletekért keresse fel az
alábbi honlapokat! www.nkvg.hu
www.nagykanizsa.hu
v
>
>
>
>
>
v
v
v
v
v
v
v
> v
>
>
>
> >
> >
v v
v
v
v
v
> >
>
>
>
>
>
>
>
>
>
>
>
v
v
v
v
v
v
v
v
v
v v v v
v
v v v v v
v
v
v
v
>
>
>
>
>
v
v
v
v
v
>
> >
>
>
>
>
>
>
>
v
v
v
v
>
v
v
S
Z
SZ M
1
2
JACQUES PRÉVERT
AFORIZMÁJA
AZ ÍLIÁSZ
ÍRÓJA
. . . IRAMBAN
(FILMSOROZAT)
SZÖVETSÉG
v
DOROTTYA
VÁLTOZATA
LÓLÁB
RÉSZE IRAK
HATÁRAI!
GYOM
FUNDAMENTUMOT
KÉSZÍT
. . .
FUTÁSA
(VÖRÖSMARTY)
SZÖKKENÉS
DEHOGY!
ZORRO
JELE
ÁRUHÁZLÁNC
NITROGÉN,
ARGON
NÉPI
LABDAJÁTÉK
SPORTLÉTESÍTMÉNY
TEKNŐBEN
VAN!
SZÍNHATÁS
(MŰVÉSZETBEN)
SEGÍT
SPORTOLÓ
AMERÍCIUM
POLINÉZ
NÉP
KICSIT
NASSOL!
ARATÓ
SZERSZÁM
FÉLSZ!
BELÜLRE
OSZTRÁK
AUTÓJEL
DÁNIEL
BECÉZVE
NYOMÁS
MÉRTÉKEGYSÉGE
V.
FEJFEDŐ
KLASSZIS
ZALAI
KÖZSÉG
FÉRFI
ÉNEKHANG
KETTŐS
ŰRHAJÓ
MAGA
UTÁN HÚZ
SOMOGYI
VÁROS
... REED
(ÉNEKES)
OROSZ
GK-MÁRKA
TÖBBES
SZÁM JELE
SZEMÉ-
LYEMMEL
(RÉGIESEN)
KIÜTÉS >
v
TANÁCS
NÉMETÜL
REPÜLŐ
CSÉSZEALJ
HEVESI
KÖZSÉG
OLASZ
OLAJCÉG
ARAB
FEJFEDŐ
IDŐSEBB
RÖVIDÍTVE
KATONAZENE
RABBÁ
TESZ
VÉGTELEN
IDŐ!
SZAPPANMÁRKA
ILYEN
LEVES
IS VAN
FÉL LÁDA!
FECSEG
GRAMM
HÚSEVŐ
VADÁLLAT
IDŐPONT
-RE PÁRJA
ÖZÖNLÉS
OLASZ
AUTÓJEL
GLASGOW
LAKÓJA
SZINTÉN
NE
KIGONDOL
KATONAI
BÜFÉ
ÁLLÓVÍZ
GÖRÖG
TENGERISTEN
CSELEKEDET
INDÍTÉK
PÁRATLAN
ADÁS!
INNI
ADÁS
HOLLAND
AUTÓJEL
RUHADARAB
KÁRTYALETÉT
SALT ...
CITY
NEM IS
FÖLÉ
FÁNKFALAT!
FÉRFINÉV
DOBSZERKÓ
RÉSZE
BASZK
SZERVEZET
NAGYHATALOM
AFRIKAI
HEGYSÉG
VÍZINÖVÉNY
KUNYHÓT
BEFED
CÉLBA
JUT
TÉVÉ-
CSATORNA
KÖZÉPKOR!
ARCHÍVUM
NEWTON
JELE
NOVÉG
AUTÓJEL
HALAK (02.20-03.20): Lassítsa le egy kicsit a cikázó gondolatait, és akkor talán helyre billen a lelkivilága. Némi külső segítséggel hamar túlteheti magát az évszakváltás
nehézségein, és jöhet a karácsonyi készülődés.
REJTVÉNY 2026.11.04. 15
Nagykanizsa, Eötvös tér 5. | +36 30 085 0505
Szinetár Dóra választása
A SZEMNEK
MINDENT
SZEMÜVEGKERETRE
VAGY -LENCSÉRE
+ Ajándék látásvizsgálat
akár
Részletek az üzletekben.
16 KANIZSA ÚJSÁG GASZTRO
ROZÉ KACSAMELL KRÉMES BURGONYAPÜRÉVEL ÉS MÁLNÁS MANGÓLEKVÁRRAL
A III. Miklósfai Lekvármustrán
idén is sikeresen szerepelt Gajáryné
Kenyeres Viktória. Az idei három nevezése
közül a málnás mangólekvár
kapta az aranyminősítést. Ennél a receptnél
a mangó természetes édességét
és selymes állagát a málna
élénk savasságával párosította.
vágjunk bele. Mindkét
oldalukat megsózzuk,
a húsos oldalukat
frissen őrölt
borssal ízesítjük.
A kacsamelleket
bőrös oldalukkal
lefelé hideg serpenyőbe
helyezzük.
Közepesen alacsony
lángon kb. 10 percig sütjük, hogy
a zsír fokozatosan kisüljön, a bőr
pedig aranybarna és ropogós legyen.
A felesleges zsírt időnként
leöntjük.
Megfordítjuk a kacsamelleket,
hozzáadjuk a kissé összenyomott
fokhagymát és a kakukkfüvet,
majd további 2–3 percig sütjük.
Szükség esetén 160 °C-ra előmelegített
sütőben fejezzük be a
sütést. A húst vágódeszkára helyezzük,
és 5–8 percig pihentetjük,
majd ferdén, körülbelül 1 cm
vastag szeletekre vágjuk. A rozé
állaghoz körülbelül 60 °C-os, pihentetés
utáni maghőmérsékletet
célozzunk meg.
A krémes burgonyapüré elkészítése:
A burgonyát meghámozzuk,
vágjuk. A málna egy részét ös�-
szetörjük, a többit egészben
hagyjuk. A mangópürét és a
tört málnát a cukor nagyobb
részével és a lime levével főzni
kezdjük. Később hozzáadjuk
a gyümölcsdarabokat, majd a
maradék cukorral elkevert pektint.
A főzés végén belekeverjük
a lime reszelt héját, a vaníliát és
a málnapálinkát. A kész lekvárt
tiszta üvegekbe töltjük, gyorsan
lehűtjük, és hűtőszekrényben
tároljuk.
Rozé kacsamell krémes burgonyapürével
(két személyre)
A rozé kacsamell hozzávalói:
2 db bőrös kacsamell (egyenként
180-220 g), 4 g só, ¼ tk.
őrölt fekete bors, 2 ág friss kakukkfű,
1 g fokhagyma.
A burgonyapüréhez:
400 g burgonya, 40 g vaj, 50
ml tejföl, só.
A rozé kacsamell elkészítése:
A kacsamelleket szárazra
töröljük, a bőrüket éles késsel
rombusz alakban beirdaljuk,
ügyelve arra, hogy a húsba ne
egyforma darabokra vágjuk, és
enyhén sós vízben 15-20 perc
alatt puhára főzzük. Rövid ideig
hagyjuk kigőzölögni, majd burgonyanyomóval
alaposan áttörjük,
és a még forró burgonyához
hozzákeverjük a vajat. Fokozatosan
hozzáöntjük a tejfölt, és simára
keverjük, ízlés szerint sózzuk. A
burgonyapürét nem turmixoljuk,
mert ragacsossá válhat.
A kacsamell telt, gazdag ízét
a mangó édessége és a málna
finom savassága ellensúlyozza.
A málnapálinka és a lime-héj
különleges aromákat ad a lekvárnak,
amely a hús mellé kínálva
egyszerre frissítő és elegáns kiegészítő.
BAKONYI Erzsébet
Málnás mangólekvár
málnapálinkával
Hozzávalók:
540 g érett, megtisztított mangó,
280 g málna, 245 g kristálycukor,
15 ml frissen facsart lime-lé, fél
kezeletlen lime reszelt héja, 1/8 tk.
őrölt bourbonvanília, 8,2 g pektin,
20 ml málnapálinka.
Elkészítése:
A mangó nagyobb részét pürésítjük,
a maradékot apró kockákra